L E K L I B E L A :

Napkor község

a XVIII. században és a XIX. század elején

(II. rész)

Napkor község betelepítése az 1739/40. évi pestis után

Napkor község a Rákóczi-szabadságharc, a jobbágy szökések, de még inkább az 1739/40. évi pestis következtében teljesen elnéptelenedett. Csupán a kulturáltabb körülmények között és elszigeteltebben lakó föl­desúri Kállay család, azok néhány szolgája, egy-két kereskedő, és egy pár jobbágy család maradt életben. A Kállay család a kitűnő fekvésű, jó termő talajjal rendelkező, régi falvukat nem hagyhatta kiveszni, ezért engedélyt kért a vármegyétől a község kedvezményes betelepítésére. Kállay István így folyamodik Szabolcs vármegyéhez 1744-ben :(1)

„Tiszteletes Nemes Vármegyei Mélly alázatossággal installok a T. N . Vrgy-nél tudván a T. N . Vrgye

Napkornak romladozását épp voltarul az Ur Istennek sullyos ostora által pusztulásra való jutását, mind az T. N . Vrgy-nek mostani statusában ke­vés hasznára letett, mind nekem kevés javamra, hogyazért mostani pusz­ta voltárul épségre juthasson vala mint a T. N . Vrgye maga prémiumá­ban levő egynéhány helységének szabadságára való nézve született ke­gyessége szerint egy aranyra meghosszanitani méltóztatta, úgy ezen nyo­morult helységemnek is az egy aranyra szabadságot a T. N . Vrgye meg-merhetettlen gratiajabul engedni méltóztassék mint eddig ugy ez után is alázatos engedelmességgel meghálálni el nem mulasztok, a mintis aláza­tosan implorallja ebeli gratiaját. Az T. N . Vrgynek alázatos engedelmes szolgája Kállay István."

Kállay István tehát a benépesítés megkönnyítése végett azt kéri a vármegyétől, hogy ún. „aranyos" jobbágyokat telepíthessen le a faluban, vagyis, hogy a betelepített jobbágyok adótartozásaikat az állam részére évi egy arany fizetésével törleszthessék. A vármegye teljesíti Kállay Ist­ván kérését :(2)

„Nemes és nemzetes Nagykállay Kállay Istvánnak, az elnéptelenedett Napkor faluját betelepíteni kívánó földesúrnak kérésére elhatároztatott

és eldöntetett, hogy amíg nevezett falu ezen biztosíték alatt áll, a vár­megyétől senki se vessen k i adót, hogy egészen benépesíthesse és a bete­lepítetteket évi egy arany fizetésére bocsássák."

Az engedély és a betelepítések következtében 20 évvel később, egy 1764. évi vármegyei összeírás(3) szerint a község aranyos jobbágyainak a száma már 19. Az egy aranyat fizető telepesek nevei („nomina colonorum aureos solventium"): Szabó, Mészáros, Hirila, Cseki, Deli, Mursán, Bonas, Kozma, Erdély, Hugyai, Támba, Marisa, Domokos, Csordás, Szilágyi, Bo-nás, Isztrányi. E nevek felét a görög katolikus egyház 1814-ben kezdődő matrikulajában(4) is megtaláljuk. A XVIII . század közepén betelepített aranyos jobbágyoknak mind a neve mind a vallása azt mutatja, hogy kárpátukrajnai vagy erdélyi magyarok, elmagyarosodott rutének vagy oláhok, esetleg rutének és oláhok.

A fenti jegyzék tehát tanúsítja, hogy Napkor község új nemzetiségi összetételében először jelentős helyet kaptak a rutén—román elemek, az ún. „oroszok." (Mint ismeretes, ez az elem a X V I I . század végén, a XVIII . század első felében is meg volt már, de a pestis a magyar lakos­sággal együtt megsemmisítette!) Ez a tény a magyarázata annak, hogy egy igen neves településföldrajzi műben, a Bél Mátyást kiegészítő Sza­bolcs megyei helységleírásokat tartalmazó kötetben a következő meg­jegyzést találjuk Napkorról 1784-ben: „Napkor vicus Kallayorum Ruthe-nis habitans, alioquin agro amplo, et faecundo."(5) („Napkor a Kállayak falva, amelyet ruthenek laknak, egyébként termékeny szántóföldben bő­velkedik.") A megjegyzés 1784-re természetesen már nem áll, hiszen ek­kor már a svábok teszik k i a lakosság nagyobb részét, de egy bizonyos időre, az 1740-es évek közepétől a 60-as évek közepéig, igaz magva van az adatnak. (És persze — mint már hangsúlyoztuk — a ruthéneken „oro­szokon", a későbbi Kárpátukrajnából betelepített görög katolikus magya­rokat, többé-kevésbé elmagyarosodott ruthének és oláhokat értve.)

* * *

A település azonban az 1760-as évek közepéig — mint lát tuk — kis létszámú marad. A Kállayaknak Észak-Erdélyből vagy Kárpátukrajnából nem sikerült elegendő jobbágyot betelepíteni. így kerülhetett sor az 1760-as évek közepén a svábok betelepítésére is.

De kik is ezek a svábok? Hogy kerülnek Szabolcs vármegyébe? Az Üj Magyar Lexikon szerint a svábok :(6) „1. Félnémet nyelvjárást beszélő, zömmel Baden és Württemberg te­

rületén élő németek. Nevük a svévek nevéből ered, akiknek egy része az i . sz. 3. században telepedett le a Rajna, Neckar és Duna közére. 1806 óta Bajorországban, illetve Württembergben (NSZK) élnek.

•

2. A XVII I . század folyamán Magyarországra betelepített németek neve. A Rákóczi-szabadságharc leverése után a török hódoltság idején elnéptelenedett terület több részére a bécsi udvar D.-Németországból ho­zott katolikus vallású telepeseket a rebellis magyarok ellensúlyozására. A telepítés első ütemét a XVII I . század elején hajtották végre, majd az 1770—80-as években kerül t újból sor nagyobb méretű, tervszerű akció lebonyolítására. A svábok nagy részét a déli részekre (Bácska, Bánát, To­rontál vármegye) telepítették újonnan épített falvakba, kisebb részük a Duna jobb partján, részben vagy egészen elnéptelenedett falvakban vagy városokban (pl. Pécs, Buda, Pest) kapott otthont a régi magyar jobbágyok által bírt jobbágy telkeknél nagyobb földdel s több évi adómentességgel. A több mint 400 helység új lakói között elenyészően kevés volt a Svábor­szágból telepítettek száma, többségük Szászországból, Pfalzból szárma­zott. Ennek ellenére a telepeseket s utódaikat sváboknak nevezték első­sorban a német irodalom alapján, amely a magyarországi németeket du­nai vagy bánáti sváboknak nevezte."

Szatmár vármegyében Károlyi Sándor, a szatmári béke létrehozója, telepít be a XVII I . század első felében nagy számban svábokat.(7) Sza­bolcs vármegyében Rakamaz, Vencsellő szinte teljes egészében, Napkor és Pócs-Petri pedig jelentős részben sváb lakosú lesz a XVIII . század­ban.^)

Miután ugyanis a Kállayaknak a szórványos betelepítésekkel két évtized alatt sem sikerült Napkort teljesen benépesíteni, sor került a „svábok" betelepítésére. A Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár Napkorra vonatkozó, 1772-es úrbéri iratai között két 1765-ben keletkezett szerző­dés másolata(9) is megtalálható. Az egyiket N . Kállay Ferenc és László, valamint Nyiczky Magdolna köti a Rakamazról betelepített svábokkal, a másikat N . Kállay Ferenc a Fényről, egy Nagykároly melletti német aj­kú faluból származó svábokkal. Mint az úrbéri iratok mutatják, a svábok is kedvezményekkel kerültek a faluba, valamennyien megtarthatták a szabad költözködés jogát. A szerződéssel betelepített és a később beszi­várgott sváb családok száma — a napkori római katolikus anyakönyvek tanúsága szerint — a XVIII . század végére meghaladta a száz családot is, s így létszámuk — pár évtizedig — a nagy jobbágy vándorlás ellenére is — felülmúlta a lakosság többi elemeit. Csupán az 1772-es úrbéri iratok­ban több tucat sváb névvel találkozunk.

A napkori svábok származására vonatkozóan korábban is voltak el­képzelések. A X I X . század második felében Pesty Frigyes néprajztudós a délerdélyi szászoktól eredezteti őket, az 1805-ös canonica visitatio sze­rint Mária Terézia és II. József telepíti be őket. A magyar nép története számára valóságos kincsesbányát képező levéltárak segítségével viszont

— mint fentebb láttuk — pontosan is megállapítható a napkori svábok eredete: közvetlenül Rakamaz és Fény helységekből kerültek Napkorra (közvetve Dél-Németországból!)

Az egyik szerződés (contractus) így szól: „Alább írtak agyuk tudtára mindeneknek az kiket i l l ik ezen Leve­

lünknek rendiben, hogy nálunk lévén Rakamazrul ezen Tettes Ns Za-bolcs vrgye Helységebül becsületes N . N . Sváb Emberek akik ezen Nap­kor nevű Helységünkben Lakóul ajánlották magokat, i ly Contractusra, vagyis földünkön leendő lakásokért, egyezésre lépünk. Először: . . ." Ez­után következik a szerződési feltételek leírása, majd Nyiczky Magdolna, és N . Kállay Ferenc és László aláírása.

A másik, N . Kállay Ferenc által aláírt szerződés is egyértelműen mutatja, hogy honnan történt közvetlenül a betelepítés:

„Alább meg irt ezen Contractuális extradatált Levelem mellett, az Napkori Taxas fundusaimra fogadtam be Taxasimnak, nállam lévő Finyi Tettes ris Szatthmar Vrgyében ingremiált Helységbül való becsületes la­kos Svabb embereket, olly conditioval, hogy szolgálatot tartozzanak esz­tendő által Taxában tenni."

A „taxasok" (taksások) azok a jobbágyok voltak, akiknek sikerült a robotot s többnyire a természetbeni járandóságokat is pénzen, taxával megváltani. A legtöbb előnyt az biztosította számukra, hogy nem az egyes jobbágyak szerződtek a földesúrral, hanem az egész község, vagy annak egy része (mint adott esetben is!) együttesen. Ilyenkor ugyanis a népesedésből, a technika fejlődéséből, stb. adódó gyarapodás elsősorban a jobbágyoknak vált a javára mindaddig, amíg a földesúr a taxát meg nem. emelte.(10) Sajnos, nincs adatunk arról, hogy meddig maradhatott a nap­kori jobbágyok egy része taxás. Az úrbéri összeírás szerint Kállay Fe­renc jobbágyai már nem taksások. Ök bizonyára nagyon gyorsan (1772 előtt) elvesztették kedvezményeiket.

Hogy miért éppen Rakamazról és Fényről történt a betelepítés? Ta­lán azért, mert ezekben a helységekben voltak legközelebb svábok. Le­hetséges, hogy a XVIII . század eleji első betelepítési hullámban nagyobb számban kerültek e helységekbe, mint amennyire ott szükség volt, vagy a majdnem két generációnyi idő alatt túlságosan megszaporodtak. Lehet­séges, hogy a Kállayak a — valószínűleg hagyományosan — római kato­likusok birtokában álló Szent István templomhoz kerestek katolikus hí ­vőket. Legvalószínűbb azonban az, hogy az ugyancsak magyarkodó Kál­lay famíliát praktikus okok befolyásolták. Mivel birtokaik a szatmári Panyolától és Kértől, elszórtan a tiszamenti Lökig helyezkedtek el, volt lehetőségük meggyőződni a svád munkaerő megbízhatóságáról. A Nyír­ség legrégibb, legjelentősebb magyar földesúri famíliája, a Kállayak.,

egyik ága, a „napkori" ág — elveszítvén városukat, a megyeszékhely Nagy-Kállót —, annak közelében, az igen jó természeti adottságokkal és nagy múlt tal rendelkező Napkor kiépítésével kívánta kárpótolni magát.

A betelepítés idejére a napkori római katolikus matrikula is egyér­telmű választ ad.(ll) 1762-től 1767-ig évente 2—3 személy keresztelését jegyzik be a matriculaba. 1767-ben viszont már 19, 1768-ban 20, 1769-ben 27, 1770-ben 33 római katolikus gyereket keresztelnek meg. Ugyanúgy ugrik a fenti években 3-ról 15,27 és 12-re a halottak száma. A század utolsó három évtizedében a római katolikus keresztelések száma stabilan 30 fölött, 40 és 50 között volt, melyből le kell vonni néhányat a fiókegy­házak (Sényő, Apagy, Halász, Tura, Kemecse) részére, amelyeknek azon­ban nagyrészt nem katolikus lakossága volt és így ritkán keresztelt szá­mukra a napkori római katolikus plébános. Mivel a betelepített svábok római katolikusok voltak, a római katolikus keresztelések nagyrészt rá­juk vonatkoztak. Különösen áll ez az 1767 után közvetlenül következő évekre. Ha az évi születések száma 30—40 körül van, akkor nyilvánvaló, hogy a betelepített, kizárólag római katolikus sváb családok száma ennek a többszöröse. És valóban, ha a különböző korabeli anyakönyvekben (születési, halotti, házassági) megnézzük az előforduló sváb neveket, szá­muk a 100-at jóval felülmúlja. De hadd álljanak itt maguk a nevek is:

Napkori sváb nevek (1770, 1771, 1772, 1773, 1774-ben)

Som Tenfler Zumstech Man Schuler Schuler Raimner Reiner Tensler Filb Weber Grich Verber Schulterig Faul Gutman Fischer Gieberl Schmitzler Leus Fa j tier Miller Trivizcher Heb Faplaer Fibi Lamberg Petrus Schneider Hefling Vendel Veller Goth (Göt) Spinhir Pleichner Caiser Leid Majer Kreutz Schvelczer Mengr Veninger Kongrin Haik Gutter Lechler Messinger Kivein Rang Gut Kesern Stepler A . Jung Jung A k l i Katrich Kesin Keniger Schretler Giger Ermberer Reich Fricz Ibiber Rangin z Zancher Spiniger Krub Gresz Gnand Hermann Sauer Enges Lechi Hibin Czobel

Rajnavin Pia jer Henz Sisperger Eberhard Fi lk Schirman Michlberger Zimmermann Mischemoser Köszler Köneger

Lerner J . Jung V . Jung M . Heppl G. Sán Vajner Czvivinger Sulger Linsenbold Peck Keller Sváb Német Vekker Handzichover Hinczer

Schmid Haán Schneuer Rigl i Hoffman Sieber Hilbert Baucher Schuldeisz Fleischer Schleifer T i k l

Baumann Helm Seufieüth Rauss Scheerer

Staub Tier Reisz Sa j ler

Kiffer Pleicher Kingler

Halei Leopold Stell Czerner Hakl

Prauger Heng Steg

Kr ich Dorf Putzscher Koch Hatterer

Az anyakönyvek későbbi éveinek és az 1806. évben bérmáltak szü­leinek és bérmaszüleinek jegyzéke alapján a névsor még 20—30 névvel kiegészíthető. Természetesen e sváb jobbágyok, zsellérek közül is sokan tovább vándorolnak, elköltöznek. A napkori római katolikus egyház His­tória Domusából(12) viszont önmagukkal sem egyező állítások hámozha­tok k i a svábok betelepítésének idejére: 1762 is, az anyaegyház megala­kításának, M . Megyeri első parochus kinevezésének éve is, de 1767—68, az első számontartott napkori pap tevékenységének vége is. Most már tudjuk, hogy az igazság éppen a kettő között van (1765).

Mindenképpen figyelemre méltó az a tény, hogy a betelepített svá­bok száma igen magas, többszöröse volt a község eredeti, pestis járvány előtti lakosságának. A falu középkori virágzására eső 30—40—50 család­dal szemben több mint 100 család. Ugyanakkor, amikor a falu magyar, ruthén, oláh lakosságának a létszáma is szinte elérte a svábok betelepíté­sekor a falu korábbi pestis előtti létszámát. Lehetséges, hogy — a Kállay família ambícióin túl — a bécsi udvar is támogatta a Szabolcs vármegyei székhely, Nagykálló tőszomszédságában, a zömmel magyarlakta várme­gye szívében, egy jelentős német kolónia létrehozását, ha már egyszer a pestis által kiváltott betelepítések ezt lehetővé is tették?

A kárpátukrajnai és erdélyi magyar, rutén, román családok beszi­várgása és — minden bizonnyal — apró csoportokban való betelepítése a svábok betelepítése mellett és után is erőteljesen folytatódik. Ebből adód-

*

hatott az az arány, amelyet az 1784/87-es népszámlálás(13) mutat. E statisztika szerint Napkor községben a házak száma 125, a családok szá­ma 175, a tényleges népesség száma pedig 858. Ebből a lakosságból pár évvel korábban, 1779-ben a canónica visitatio(14) lélekszámadata szerint, római katolikus (túlnyomó részt sváb) 465, református 20 személy és — bár erre nem tartalmaz adatot a canónica visitatio —, a zsidók száma is legalább 10—20. A görög katolikusok számát sajnos nem tudja megadni (,,Graeci vitus Catholicorum non constat numerus"). Azt viszont tudja, hogy a lakosság zömmel katolikus, és köztük is többségben vannak a ró­mai katolikusok („Incolis demptis paucis populus Catholicus, et quidem Latini Ritus confessionis capaces . . ."). A fentiekből egyértelműen meg­állapítható, hogy a népszámlálás idején a lakosság 500 fölötti része, te­hát kb. 350 ember, görög katolikus, vagyis magyar, rutén és román.

Igen fontos tény, hogy a görög katolikusok többsége magyar. Ezt b i ­zonyítja az aranyos jobbágyok korábbi névsora és az 1814-től meglevő görög katolikus matrikula,(15) amelyben a nevek többsége magyar. De álljon itt Napkor görög katolikus lakóinak neve is a görög katolikus mat­ricula alapján (1814, 1815, 1816, 1818): Szilágyi Urgán Csordás Nagy Mészáros Nikita Mihály Kerékjártó Banka Kveszki Kelemen Szegedi Láptó Csomaközi Cérna Papp Brechovszky Viszkai Magyar Varga Palkó Orha Zajatz Tóth Bozopovics Leskó Lánczos Drágán Molnár Fekete

Hornyák Szőke Farkas i Orosz Teodor (Fodor) Hornyák Szőke Német Veres Lengyel Komjáty Vásáros Deli Pál Simon Simkó Révész Kertész Támba Hajdú Kosztik Steridon Argyilán Sándor Kőműves Plajos Reszegi Zsíros Nagy Budai Megyer Kocsis Morfány Katona Majoros Erdélyi Karika Galgóczy Paál Demeter Oláh Gorzó Komjáty Gural Vaszka Vadász Köles Finta

Az 1830-as, 1840-es években a következő nevekkel találkozunk a fen­tieken kívül: Feksu Szabó Czirka Szalás Dochan Kaba Tokár Kanász Ptecznitzki Muzán Bpjcz Hegyes Deme Czatoczki Vanula Moldován

Kerekes Bervik Pásztor Dutkai Tamás Farkas Brán Káposzta Szűcs Silomán Bokor Donka Pócsi Almási Szikora Suli Sepesi Plehes Kisfalugyi Jónás Kozák Péter Jolup Bogdányi Marján Drágos A X I X . század elején előforduló nagyszámú görög katolikus nevéből

a következőkre lehet következtetni: a XVIII . század második felének és a X I X . század elejének nem sváb beszivárgásai és betelepítéseinek követ­keztében zömmel magyarok, kisebb számban románok és szlávok kerül­tek a faluba. Az egyértelműen román és szláv nevek alig haladják meg az egy-egy tucatot. Román neveknek tekinthetők: Leskó, Támba, Urgán, Drágán, Gorzó, Steridon, Fesku, Muzán, Moldován, Argyilán, Silomán, Brán, Sikora, Jolup. Szláv nevek: Nikita, Zajatz, Kosztik, Hornyák, G u -val, Bzopovics, Ptecznitzki, Czatoczki, Tokár, Bervik. A sűrűn előfordu­ló Orosz név is szláv eredetre utal, de ekkorra már bizonyára elmagya­rosodtak.

Az előforduló román nevek igazolják, hogy kis számban románokat is betelepítettek a községbe. De, amint a többi név is jelzi, sokkal na­gyobb azoknak a száma (ruténeké és főleg magyaroké! akik „csupán a román liturgikus nyelvvel élő görög szertartású"-ak. Dr. Papp György(16) a szabolcsi görög katolikus parochiák történetével foglalkozva a román betelepítésekről így ír: „Román telepítésekkel a vármegye déli részein találkozunk. Túlnyomó részben román telepítés Nyíradony 1736-ból, Nyacsád 1740-ből és Nyábrány 1790-ből. Részben román telepesek lakják Kislétát (1735), Birit (1762—67), Űjfehértót (1769), Kállósemjént (1780 előtt) és Napkort (1814) a leány egyházak közül Kiskállót. A román tele­pesek zöme tehát a XVI I I . század derekára esik." Egyértelműen a fenti szerző is csak azt állítja, hogy a betelepítettek görög szertartásúak: „ . . . vajon a jelzett helyeken betelepedett románok fajilag is románok voltak-e vagy csupán a román lithurgikus nyelvvel élő görög szertartású magyarok?" Mint a fenti nevek mutatják a kérdés teljesen jogos volt, a betelepített görög szertartásúak többsége nem volt román.

összefoglalva a X V I I I . századi és a X I X . század eleji betelepítések és beszivárgások eredményét, Napkor nemzetiségi összetétele a következő arányokat mutatja: a római katolikus lakosság nagyobb része (kb. két­harmada) sváb, kis része magyar, a lakosságnak kb. 40 százalékát kitevő görög katolikusok nagyobb része magyar, jóval kisebb része rutén és ro­mán. Végül egy kis töredéket tesz k i a református magyar és az izraelita zsidó lakosság. A vallási összetételt figyelmen kívül hagyva tehát, a

X I X . század elején a lakosságnak majdnem vagy kb. a fele magyar, a másik fele pedig nagyobb részben sváb, kisebb részben ruszin (rutén) i l ­letve román (valach). A magyaroknak ez az igen magas száma magyaráz­za meg azt a tényt, hogy egy évszázad leforgása alatt, a X I X . század vé­gére a svábok is, de a rutének és valachok is elmagyarosodnak és meg­szűnik a település nemzetiségi összetétele. (Gyorsította ezt a fejlődést az a tény, hogy Napkort többségében, szinte tisztán magyarlakta falvak vet­ték körül (Oros, Pazony, Tura, Sényő, Tét, Apagy). Nagykálló megye­székhely is (gyorsan magába olvasztva az idegen elemeket!) ebben az irányban hatott.

A fentiek következménye az is, hogy a svábok vagy a rutének és románok nem változtatják meg a település régi zömmel magyar földraj­zi neveit (Töt, Tézsár, Ludastó, Nyilas, ötköblös, Tikos, Rókás, Aranyos hegy, Kásás hegy, Kenderáztató, Csikós lapos, Peczkés, stb.), hanem át­veszik, megtartják azokat.

A napkori jobbágyok („parasztok") helyzete a XVIII. század végén az úrbéri iratok szerint

Számos értékes megjegyzést találunk az úrbéri iratokban(17) Napkor község — földrajzi, domborzati sajátosságai által erősen befolyásolt — gazdasági viszonyaira vonatkozóan is. Azt látjuk, hogy Napkor gazdasá­gi adottságai a svábok betelepítése után kedvezőek mind a növényter­mesztés, mind az állattenyésztés számára. Sőt ipari növényeket (kender, dohány) is termesztenek! Mezőgazdasági termékeit Tokajba, Kereszturra, Kisvárdára, Kálióba viszik. (Nyíregyháza ekkor még nem jelentős me­gyei centrum.) Már háromnyomásos gazdálkodás folyik. (, , . . . három já­rás mezeje van.") Az úrbéri iratok szavaival a helység előnyös tulajdon­ságai („beneficia"):

..Ezen Helységnek három járás mezeje van. Rendszerint négy vonó­marhával szántható, mind a három mezeje búzát, rost, zabot, lencsét, borsót, kendert, kukoricát megtermi. Kaszálló kerttye ezen Helységnek vagyon elegendő. Kétszer ugyan nem lehet kaszálni, de ha idejében fel­takarják, marhatartásra alkalmatos nagyobb résziben a szénája. Mind járó, mind Csorda-béli marhájoknak az esztendőnek minden résziben ele­gendő és jó legelő fölgyök vagyon. Itatóvíz a Helység határaiban elég van. Tüzelő Cserjék és Gazzok is vagyon. Dohány termő fölgye van minden Gazdának a Helységben melynek termését el szokták adni. Ken­der áztató tó is elegendő és jó vagyon a határon. Száraz malom a Hely­ségben kettő, vízimalmok pedig egy mérföldnyire vannak a Helység-

hez . . . lakossai Hegyallyai Vásárokra Tokajba és Kereszturba szoktak járni eladó Jószágoknak eladása végett többnyire, mely Vásáros Hely­séghez 4 mérföldnire vannak, de Kis Várdába is, mely három mér-földnire. Kalló pedig fél mér t földnire vannak, szoktak járni."

A helység negatívumaiként („maleficia") az iratok csupán a követ­kezőket említik: „A szénásoknak némely részi sovány és vad. Mikor az Hegyallyai Vásárokra mennek, a Tokai hídon vámot fizetnek. Épületre való fájok nincsen." A jobbágyok helyzetét felmérő 1772-es iratok tehát azt mutatják, hogy a betelepítettek Napkoron egészében véve kedvező gazdasági feltételek mellett kezdték meg munkájukat.

* * *

Szabad költözködési jog, aranyos jobbágyság (évi 1 arany adó az ál­lamnak), egy évi mentesség mindennemű földesúri kötelezettség alól, házépítéshez faanyag biztosítása, kertjében kilencedmentes dohány ter­melési lehetőség, majd egy év leteltével viszonylag mérsékelt robot (20 nap) és természetbeni szolgáltatás, taksás adózás a jobbágyok egy részé­ről — ezek azok a főbb földesúri és állami kedvezmények, amelyekkel a svábokat 1765 tavaszán Napkorra betelepítik. íme a szerződés szavaival megfogalmazva: „Először: Idejövetelektül egy esztendeig való szabadság engedtetik az uraságtól, úgy, hogy az alatt semminemű robotot rajtok nem praetendalunk. 2o Tavaszkor vályogbul jó és alkalmatos házat épí­teni melynek fedelére engedünk az Bélteki erdőnkrül fedélt, szarufát, gerendát. 3o Esztendőnként fognak az uraságnak húsz napi szolgálatot tenni, hat napot az húsz közül ökreivel vagy lovaival és szekerével, ami­re parancsoltatik, s minden mezei munkája által termő élettjébül dézs­mát adni. Hosszúforspontot minden esztendőbe egyet, rövidet pedig sor­ba fognak szolgálni. Karácson tyúkját és tíz tolyást ad minden Gazda, s a Bárány Dézsmát is meg fizetik. 4o A házi kertjében termő dohányok meg nem dézsmáltatik. 5o Ha fiók házasodnak és külön gazdaságra, ujj és jó házat építvén, szállanak, azok is esztendeigh a robotatul mentek legyenek. Mellynek nagyobb bizonyságára adtunk ezen kezünk írásával erősíttetett levelünket. Signum Napkor 27o Január. 1765. Nyiczky Mag­dolna m. p. L. s. Nkállay Ferenc m. p. L . s. Ps. Ezen Contractusunk semmi Jobbágyságot, semmi úton módon reájuk, sem most sem jövendő­ben nem téríthet, hanem e mellett is szabad emberek lesznek. Kállay László m. p. L. s. Ugyan e mellett, valamint az többi vármegyebéli ara­nyos Helységeink fogják az quantumot fizetni és meddig azok lesznek szabadságban, szintén úgy fogjuk őket oltalmazni. Napkor 765. 19o Mártii. Kállay László m. p. L . s."(18) (Persze, nem jobbágyfelszabadításról van itt szó, csupán szabad költözködési jogról!)

A svábok betelepítése előtt pedig a napkori jobbágyok kötelezettsé­geit sem urbárium, sem szerződés nem szabályozta, szokásjog alapján teljesítették szolgáltatásaikat. A szabad meneteld — többségében sváb — jobbágyok betelepítése után e jobbágyok tartozásait Contractus (szer­ződés) szabályozza, az örökös jobbágyok (három magyar) a zsellérek, az uraság szolgáinak kötelezettségeit pedig továbbra is a szokásjog.

Az úrbéri viszonyok egységesítése céljából készített 1772. évi előze­tes felmérés (investigatio")(19) azonban azt mutatja, hogy Kállay György és Ferenc már 7 év leforgása alatt is erősen fokozta a betelepített sváb jobbágyok terheit, csupán Kállay László tartja magát viszonylag ponto­san a szerződéshez: „T. Kállay György és Ferenc Urak szabad menetelű jobbágyai esztendőn által a kinek négy marhája van annyival, a kinek kettő ugyan annyival 6 napi vonó marhás szolgálatot és 19 Napit gyalog szerrel tesznek, ezen kívül az uraság tengerijét tartoznak letörni, a Kál­lay György Űrét be is takarítani.

Tettes Kállay László Űr örökös jobbágyai minden héten három na­pot marhával, annyival, amennyivel a munka kívánja, a szabad menetelű jobbágyok pedig, mint az említett Uraké, 6 napi marhás és 14 napi gya­logszeres szolgálatot tesznek. Ezenkívül a tengerit is letörni tartoznak, a járás-kelésnek ideje pedig minthogy a Helység határán dolgoznak bé-tudódott még eddig a napi számba mindenik uraság részirül.

A szabad menetelű jobbágyok pedig forspontyokat contractus szerint teszik. . .

A z örökös jobbágyokon kívül a Helység lakosai mindenféle termé-sekbül kilencedet szoktak adni hét esztendőtül fogva az uraságnak . . , ezenkívül mindenik Uraság jobbágyai egy-egy tyúkot és tíz-tíz tojást szoktak adni esztendőnkint."

Egyébként az „investigatio" szerint 48 telkes jobbágya van a Kál-layaknak, akik különböző nagyságú (9, 10, 12, 15, 18, 21, 24, 28, 30 sőt a bíró 36 holdnyi) telekkel rendelkeznek. Közülük 3 az örökös jobbágy. Egy évvel később, a jobbágy terhek egységesítése után pedig — mint alább részletesen látni fogjuk — csak 32 telkes jobbágy marad (12 job­bágyot megfosztanak a földtől!), a telek nagysága is egységesen kisebb (14 hold, vagyis fél telek), a robot viszont egységesen nagyobb lesz: 26 nap igás marhával, vagy 52 nap gyalogosan.

Bizonyára nem ekkor követték el a Kállayak a jobbágyokkal szem­ben az első szószegést és jogsértést és nem is az utolsót.

A Mária Terézia által 1767-ben kiadott úrbéri rendelet és Urbá­rium, (20) az egész országra egységesen szabályozta a jobbágy—földesúri

viszonyt. E rendelet végrehajtásaként az ország minden földesura és jobbágya számára konkrétan és részletesen is megállapították a jobbágy haszonvételi jogait és földesúri tartozásait. A napkori urbárium(21) 1773 decemberével, az úrbéri tabella pedig 1774. január 7-vel van datálva.

Az úrbéri tabella szerint a Kállayak (György, Ferenc, László) a falu földesurai. Hármójuknak összesen 32 (fél) telkes jobbágya van, akik kö­zül 30 szabad költözködésű, 2 pedig örökös jobbágy. Házas zselléreik szá­ma pedig 16. Telkes jobbágyok: Kőneger, Keniger, Halel, Fibi, Czanker, L ik l i , Czobli, Tenczler, Plaihner, Som, Mezinger, Spinher, Knand, Strep-ler, Eberham, Stell, Szirmán, Veniger, Czerner, Lajsh, Plainer, Jung, Sán, Heppl, Jung, Gutt, Kerékjártó, Pápai, Császár, Leopold, Károly, Kondás. Közülük 26 sváb, 6 magyar. Mint látjuk, a jobbágytelkek nagy részét a betelepített svábok kapták. Tehát a sváb nép gazdagságának, a „svá­bok" és „oroszok" szociális ellentétének forrása már a XVIII . századba nyúlik vissza, amikor is a betelepülő sváb jobbágyoknak kedvező felté­teleket sikerült kialkudni. A házas zsellérek nevei: Hepp, Stek, Rajner, Hakl, Lerner, Kosprigh, Vajner, Jung, Erdély, Tóth, Csordás, Csordás, Deli, Bátyó, Amán, Matusán. A nevek között tehát 8 sváb, 5 magyar, 2 román és 1 ruszin van. (A zsellérek száma az 1784/87-es népszámlálás szerint ugyan többszöröse a telkes jobbágyokénak, de az elsősorban ab­ból adódhatott, hogy ott sokkal tágabb értelemben használták a zsellér fogalmát, míg itt csupán a megelőző felmérésnél az „investigátió"-ban még külső telekrésszel is rendelkező jobbágyok, házas zsellérek szerepel­nek.) A zsellérek nemzetiségi összetétele tehát már színesebb képet mu­tat. A telkes jobbágyoknak egységesen fél telek (jobbágy hely) jár az új szabályozás szerint.

A belső telek (házhely) nagysága 600-tól 1200 négyszögölig terjed. A külső telket 14 hold szántó és 6 „Ember Vágó" ré t alkotja. A huszon­nyolc holdnyi egész telek országos viszonylatban közepes nagyságú volt. Figyelembe kell azt is venni, hogy ekkor még háromnyomásos gazdálko­dás folyik, vagyis a 14 hold szántónak az egyik része mindig pihent. A 14 hold szántó a korabeli termelési szint, valamint a földesúri, egyházi és állami adók mellett csak szegényes megélhetést biztosíthatott még a legvagyonosabb földműves rétegnek, a telkes jobbágynak is.

A jobbágytelek bevételeit néhány más „haszonvétel" egészíti k i . A jobbágynak szabad bort árulni Szent Mihály naptól Karácsonyig. (A Vár-di Szőllőhegyen a Rókásban már régóta folyik szőllőtermesztés!) Ha ir­tásföldje van valamelyik jobbágynak, a földesúr csak a forgalmi ár meg­fizetése ellenében veheti el. A földesúr erdejében bérért makkoltathat, valamint saját szükségletére tűzi- és épületfát vághat a jobbágy. Legelő­használat is illeti.

A jobbágy földesúri tartozásai a fenti haszonvételi jogok fejében a következők: Különböző munkaszolgálatok: évi 26 nap „marhás robot" kétmarhás fogattal, vagy ehelyett heti egy nap kézi szolgálat. „Két mar­hával maga szekerével, szántáshoz mind az által négy marhával maga boronájával és ekéjével uraságnak dolgozni tartozik, hogy pedig vala­mely jobbágy négy igás marhának fogyatkozása miatt, meg írt mód sze­rént az szántást meg nem tehetné, az olyatén jobbágy mással összve fogván egy napi szántást két napi munkával végezzen, mind azon által ezen terhes munkát minden szántáskor csak egyszer tartozzék meg tenni, ha pedig négy marha mellé, egy személy elegendő nem volna, akkor a jobbágy ugyan egyet olyast melly minden munkára alkalmatos legyen, másikat pedig csak marha hajtására valót tartozék adni, ezen két sze­mély mind azon által különös kézi munkára ne fordétassék." A robotot fenti módon „duplázni" azonban csak akkor szabad, „ha a jobbágy földes Urát tsalni akarná, maga gondatlansága miatt, vagy szántszándékkal ke­vesebb marhát tartana, avagy kevesebb számúval a munkára meg jelen­ne, és illyetén Marháinak fortélyos héjánossága miatt mással összve-fogna." Nem csak szántáskor követelhet azonban dupla szolgáltatást a földesúr. „Kaszáláskor, Aratáskor, avagy Szüretkor akár kézi, akár Mar­hás szolgálatot duplán veheti az földes Uraság Jobbágyaitól, úgy mind azon-által, hogy ebéli duplán vett Szolgálatok az többi Hetekben szám­láltassanak" — írja a Jobbágyoknak Szolgálatairól, vagyis Robotyokról szóló Harmadik Punctom.

A jobbágy termékszolgáltatásai a következők voltak: a kilenced (a szántóföldi termés után), és a konyhai ajándékok. (6 tojás, 1 csirke, 1 kappany, 1/2 icze vaj), 3 funt fonyás, 1/2 öly tűzre való fa. Még 1 Frt pénzadót is kellett fizetni a földesúr részére.

Mint látjuk a napkori jobbágyok helyzete — mind haszonvételeik, mind pedig a tartozásaik vonatkozásában — kis eltérésekkel megfelel a központi követelményeknek. Figyelembe véve azonban az 1765-ben kö­tött szerződés feltételeit, a jobbágyterhek igen nagymérvű növekedését tapasztaljuk.

Hangsúlyozni kell azt is, hogy a jobbágyokénál sokkal nagyobb lét­számú, de azoknál kevesebb földön termelő vagy egészen földnélküli zsellérek a jobbágyoknál sokkal rosszabb körülmények között, a létmini­mum alatt tengetik életüket.

Foglalkozik az Urbárium a falu számára előírt igazságszolgáltatással is. Jegyzet a jobbágyok szabadon választhatnak, bírót azonban csak a földesúr jelöltjei közül a földesúri tiszt jelenlétében. Más jobbágy ellen a jobbágy az uradalmi tiszthez, ez utóbbi ellen pedig a földesúrhoz for­dulhat jogorvoslatért. Ha a földesűri döntéssel elégedetlen, vagy éppen-

seggel a földesúrral szemben van keresete, a vármegyéhez fordulhat. Büntetési nemek: robot, verés, börtön. A földesúr vagy a gazdatiszt ke­gyetlenkedései, megtorlásai ellen hivatalból kell eljárni.

Az úrbéri viszonyok rendezésének, törvényes szabályozásának érde­me volt, hogy határ t szabott a jobbágy terheknek, de a jobbágy- és föl­desúri földek merev és mint itt is láttuk, igazságtalan szétválasztásával és méreteik végleges rögzítésével azonban a gyorsan szaporodó jobbágy­ság egyes tagjai egyre rosszabb helyzetbe, zsellérsorsra jutottak. A ren­dezés erősen nivelláló jellege pedig nem egyszer (mint a napkori svábok esetében is!) az országos átlagnál kedvezőbb körülményeket elért jobbá­gyokat is az átlag színvonalára süllyesztette.

A napkori jobbágyok a falu határának kb. egynegyed részét kitevő szántót, rétet, legelőt birtokolták, a szántót talán még ismételten felosztó földközösségben („Nyilas", „ötköblös"), míg a másik negyedrészt alkotó szántót, rétet, legelőt a földesurak használták. A falu határának majd­nem a felét pedig ugyancsak a földesurak tulajdonát képező mocsaras, tavas, erdős földek tették k i . Ez a földbirtok-megoszlás alig változott az 1945-ös földreformig.

Napkor község társadalmi rétegződése a X V I I L század végén

A II. József kori első magyarországi népszámlálás alapján nem csak a település lélekszámát tudjuk meg (843), hanem képet alkothatunk arról is, hogy milyen volt Napkor község lakosságának társadalmi rétegződése és foglalkozási megoszlása a X V I I L század végén. Bár ennek az össze­írásnak a fő célja „azon társadalmi osztályok létszámának a megállapítá­sa volt, melyekből a hadsereg újoncait szedheti",(22) átfogó jellege miatt mégis sok értékes adatot tartalmaz. (Lásd az 1. számú mellékelt táblá­zatot !)(23)

Napkor község ekkor is a Kállay famíliáé. Itt ugyancsak Kállay Fe­renc van birtokosként megnevezve, a tíz évvel korábban keletkezett Ur ­bárium szerint viszont három Kállay (György, Ferenc és László), a ró­mai katolikus egyház 20 évvel később írt História Domusa szerint pedig öt Kállay a birtokos (Miklós, László, Leó, Wolfgang, János). Itt azonban nem tévedésről van szó, az összeírás a birtokosok megnevezésénél nem törekszik teljességre. A nemesek száma 20, akiknek többségét a fent em­lített Kállay családok valamennyi férfi tagja alkotja, de van néhány kis­birtokkal és földdel nem rendelkező nemes család is. Az uralkodó osztály községi tagjaként kell jövedelme miatt — bár foglalkozása szerint értel­miségi — megemlíteni a papot is, akinek földből és egyházi adókból szár-

mázó bevételei bizonyára elérik a szegényebb Kállay családokét. Papja, mint tudjuk, a római katolikus anyaegyháznak van. A többi felekezet­nek nincs még helybeli papja. Megjegyezzük, hogy az összeírás szerint az ország községeinek legalább a felében nincs még pap.

Az értelmiséget alkotó egy tisztviselő természetesen a falu jegyzője. Bár itt nincs kimutatva, de a História Domusból tudjuk, hogy a község­nek iskolája és tanítója van már ekkor. Vagyis az értelmiség tagjai eb­ben az időben a pap, a jegyző és a kántortanító.

A dolgozó osztályokat a polgárok, parasztok, zsellérek képezték. A „polgárok" rubrikában azonban egyetlen személy sem szerepel. Polgáron ugyanis a rendelet szerint azokat értették, akik városi háztulajdonnal rendelkeztek vagy kézi mesterségekből tartották fenn magukat. A „kézi mesterséget" azonban nem értelmezték olyan széles körűen, hogy azo­kat is idesorolták volna, akik mesterségüket alkalomszerűen űzték, vagy megfelelő képzettség nélkül (kontárok) végezték. Ilyen szempontoknak megfelelő polgár valóban nehezen akadt a faluban. Pedig a község szük­ségleteit kielégítő mesteremberek (8—10), kovács, ács, kőműves, kötél­gyártó, stb. nyilvánvalóan voltak, hiszen nem mehettek mindenért a vá­rosba vagy a szomszéd faluba. Ezeket a kézműveseket azonban a zsellé­rek rubrikába kellett besorolni.

Meglepő a „paraszt" szó használata is. A rendelet szerint „Ebbe a rubrikába valók mind azok, valakiknek vagy magok saját vagy pedig annyi Árendás Földjök vagyon, hogy ők egy egész, három fertály, fél avagy egy fertály Sessióju Parasztot, avagy jobbágyot tesznek, avagy né­mely Tartományok szokás szerint Szőlő Mívesek vagy Kapások." Tehát parasztnak csak a negyed teleknél nagyobb földterületen gazdálkodó földműves minősíthető. Ilyen „paraszt" valóban csak 30 körül lehetett, hiszen a tíz évvel korábban keletkezett úrbéri iratokban 32 féltelkes jobbágy szerepel. Két telek pedig 10 év alatt bizonyára elaprózódott. Mint az úrbéri iratok mutatják a telkes jobbágyok többsége (26) ekkor sváb nemzetiségű. Igen érdekes, hogy a polgárok és parasztok örökösei (férfiak) külön rovatba kerültek. Ezeket mint a termelés folytatóit tar­tották számon és ezért nem lehetett őket besorozni.

A felnőtt férfiak legnépesebb csoportját a zsellérek alkotják (147). A létszámuk az országos átlagot (a parasztok kétszerese, háromszorosa!) is felülmúlja. Ez a szám akkor is meglepően magas, ha tudjuk, hogy a rendelet nem csak a negyed (1/4) teleknél (itt 7 holdnál!) kisebb földte­rületen termelő földműveseket tekinti zsellérnek. A rendelet szerint „A Földes Uraságoknak szolgálattyában levő minden Tisztek és Szolgák, akár ezek a Gazdaság mellett, akár az Uraság Udvaraiban legyenek" ide sorolandók. Legalább öt helyben élő földesúr háztartásával és terebélye-

sedő majorsági gazdaságával kel l számolni! A szegényparasztokon, a föl­desurak gazdatisztjein, szolgáin, cselédein kívül mint már jeleztük a kézműves családok felnőtt férfi tagjai is idetartoznak. De zsellérek a 40 évnél idősebb férfiak, a katonai szolgálatra alkalmatlan — bármely ré­tegbe tartozó — felnőtt férfiak is. Valószínű, hogy sok kapás és szőllő-míves is a zsellérek között szerepel (a burgonya, dohány, szőllő,(24) ré­pa, káposzta termesztése gyorsan terjedt ebben az időben.)

Az „egyéb" rovatban a Birodalom egyéb szükségleteire, vagyis ka­tonai szolgálatra alkalmas férfiak találhatók (29). (Ez is magas szám, a parasztcsaládfők számát súrolja). A polgárok és parasztok örököseiként nem szereplő férfiak, de elsősorban a zsellérek 18—40 év közötti férfi tagjai alkotják e csoportot. Ez a magas szám is jelzi, hogy II. József szá­mára sokkal fontosabb a föld népéből verbuvált állandó hadsereg, mint a nemesi felkelők hada.

1. számú melléklet

Az első magyarországi népszámlálás (1784—1787) Napkor község (Szabolcs megye)

Helység neve Jogállás Birtokos

neve Házak száma

Családok száma

Napkor község K á l l a y F. 125 175

Jogi népesség ; Távollevők Idegenek Tényleges népesség

843 11 26 858

Nők Férfiak A férfiak közül összesen házas nőtlen összesen pap nemes tisztviselő polgár paraszt

411 165 267 432 1 20 1 — 30

A férfiak közül polgár, szabad- sarjadék paraszt zsellér egyéb ságolt 1—12 13—17 összesen örököse kat. éves éves

21 147 29 1 121 36 407

2. számú melléklet

Kállay Leopold szerződése taxásokkal szőllő telepítésére 1797-ben

„Alább irtt adom tudtára mindeneknek, a kiket ezen dolog most vagy jövendőben is akár mi módon illetne, vagy illethetne, hogy Én a Napkori Taxásimnak Ludas Tó ódaion fekvő hegyet Szőllőknek k i osztot­tam következő rendtartás szerint. Ügy mint:

l.o 1797dik esztendőben 25dik áprilisban k i osztatott Szőllők szaba­dok lesznek hat esztendőkig minden néven nevezendő adózásoktul, de már hetedikben, és ezután következendő esztendőkben minden Szőllős gazda tartozik a Tettes (Tekintetes) Földes Uraságnak, termésibül szár­mazó mustbul, á Kilenczed részt k i adni.

2.o Ha valamellik Szőllős gazda a néki jutott Szőllőt annak rendi szerint (amint szükséges és szokás:) nem mívelné, vagy míveltetné, ilyen esetben szabad lészen a T i (Tisztelt) Földesuraságnak azon Szőllőt meg böcsültetni, és böcsü szerint találtatott árát le tévén vagy magának tarthattya, vagy másnak el adhattya.

3.o E l telvén az első punctumban k i tett hat esztendők, a fellyebb meg nevezett Ttettes (Tekintetes) Földes Uraság engedelme nélkül szü­retelni senkinek szabad nem lészen, ehez értvén, s foglalván a termésnek el adását, vagy el rejtését, különben, aki itt k i tett meg határozás ellen vétkezne, azon esztendőbéli termésit el veszti, és az Uraság maga szá­mára confiskáltatja.

4.o Minden szőllős gazdának szabad lészen a maga termésit vagy meg isznya, vagy pediglen hordó számra el adni, ellenben, aki icze vagy kanta számra merészelné világossan, vagy alattomban árulni, az ollyan-nak a szőlleje büntetésül örökössen minden böcsü nélkül a Tettes (Te­kintetes) Földes Uraság részire el foglaltatik.

5.0 A szőllők körülletihez szükséges és osztály szerint kimért á rko­kat minden szőllős gazda tartozik egy holnap alatt hozzá való tövissel együtt el készítteni, nem különben az kapukat és ajtókat fel állítani kö­zönségessen, jövendőbeli jó állapotban való meg tartására minden k í ­vántató költségben reá esendő részel segítségül lenni, aki pedig ezekben ellenkező lenne, az Hegy törvénye szerint fog büntetcdni.

6.o Szabad lészen kinek kinek a maga szőlleit el adni, de az Tettes Uraság hirivel, mely adásrul, vagy vételyrül az többször emiitett Ura­ság fogja a Contractust k i adni, és attul az adó, vevővel együtt harmincz Kr-kat fizetni, melyeknek fele az Hegyi cassába, fele pedig az Uraságé­ban fog tétetődni.

7.o Mind azon által, hogy az Napkori határon szőllők lesznek, a Kántor csapszék ezután is csak úgy mint eddig, egy fertály esztendeig

fog meg engedődni az egész helységben. Melynek nagyobb valóságára attam ezen levelemet Saját kezem alá írásával és szokott pecsétemmel megerősítvén. Sig. Napkor 25o ápr. 1797.

Coram me Joanne Csernyanszky Coram me Benedicto Lunczer Jur. Loci Not. N Kállay Leopold

M i is alább írottak Helységünk elől járói és lakosi, hogy az más ódaion ki tett punctumokat minden értelemben híven megtartjuk, Hely­ségünk szokott pecsétjével és neveink után tett kezünk Kereszt vonásá­val megerősíttyük. Sig. Napkor Ao mense die ut a parte altéra.

Fő Bíró: Gába György. Fő Esküt: Mézinger Mihály, Guraly András, Pek Jakabb, Ns Páll Ferenc, Turlik János.

Coram me Jur. Loci Notario Benedicto Lunczer

A napkori római katolikus anyaegyház a XVIII. század utolsó harmadában a Parochia História Domusa(25)

és az 1805-ös Canonica Visitatio(26) adatai szerint

A História Domus adatai között először azt olvashatjuk, hogy a svá­bok betelepítése után, 1762-ben kapta a napkori egyházközség első pa-rochusát, Michael Megyerit, és egyúttal a község anyaegyház lett. Ugyan­ott találjuk, hogy ez a plébános alig tíz saját vallású házat számíthatott hozzátartozónak Napkoron („Parocho huic, qui vix decem in Napkor nu-meraverat Domos Catholicas sui Ritus"). E néhány római katolikus ház, illetve család azonban minden bizonnyal magyar lehetett. Mint az anya­könyvek jelzik, a sváb nevek tömegesen csak 1766-ban és 1767-ben je­lennek meg — teljesen érthetően, hiszen a svábokat 1765-ben telepítik be. Ennek következménye, hogy az egyházközség második ismert paro-chusa Bárdossy József (1768—69) már jobban tud németül elődjénél (,.Linquae Germanicae multo gnatior prioré"). A kiváló Bárdossyt azon­ban rövid időn belül a beregszászi, majd a munkácsi parochiára irányít­ják át, s így 1769-től 1772-ig Szabó András a község plébánosa. A Leve­lekre távozó Szabót rövid időre (1772—73) német nemzetiségű pap, An­tonius Czivinger követi („Natione Germanus").

Utána azonban — bizonyára Napkor törzsgyökeres magyar földesúri famíliája, a Kállayak, másrészt a lassacskán növekvő magyar lakosság igényének megfelelően —, magyar papok következnek a római katolikus egyházközség élén.

A theutonok és a többi római katolikus lelki üdvéről a XVIII . szá­zad végén Gedeon Márton (1773—83) majd testvére Mihály Gedeon (1783—1804) gondoskodik. Az ő idejében kezdik el a parochia épületének munkálatait . Répássy András rövid adminisztrátorsága u tán (1806) még Hasko Ferencet (1806—1811) is német nyelvismerete miatt helyezi az eg­r i püspök a Borsod megyei Tibold-Daróczról Napkorra („ . . . ob Linquae Germanicae peritiam..."). Rummel József (1811—1820), Ribáry János (1820—1835), Vavrik János (1834—1840), Szinay Ferenc (1840—1858), Beiczig István (1858—1874), Dósa József (1874—1888), majd Kovács Má­tyás követik őt a X I X . század folyamán a napkori római katolikus egy­házközség élén.

A can. visitatio után szolgáló plébánosnak (Hasko Ferencnek 1806— 11) családja nem volt. Mindössze egy 45 éves szakácsnője, egy jó hírű úrhelyi magyar lány, Dobray Mária, aki már harmadik éve szolgált itt. Egy 40 éves, nős kassai férfi is dolgozott a parochián, Muszka János, aki foglalkozása szerint kovács volt, de itt a kert gondozása, favágás és me­zei munka volt a feladata. Egyik sem falubeli. A különböző papi szolgál­tatásokért (mise, házasságkötés, stb.), valamint a plébános földjének ter­mékéből adódó jövedelem összesen 705 Rhenus forint, azaz 141 arany. Ennyi jövedelemmel még a falut ekkor birtokoló Kállay közül (László, Miklós, János, Wolfgang, Leo) sem biztos, hogy mindegyik rendelkezik. A papnak egyébként ekkor 38 lugerum (hold) szántója, fél hold falun kívüli kertje és 12 hold rétje van. (Nem feltétlenül szőllőskertre kell gondolni. A kapásokat is körül kellett keríteni, mivel a jószágokat a ha­tárban egész évben mindenütt lehetett legeltetni — a két „járás"-nyi, nyomásnyi élő vetést és a kaszáló rétet — egy kaszálásig! — leszámítva.) Ez kereken három féltelkes jobbágy ingatlana (Napkoron fél telek a leg­nagyobb jobbágytelek!)

A napkori egyházközség templomőre (harangozó egyházfi), a sváb nemzetiségű Fischer József, jámbor életű, jó erkölcsű, aki tisztségét mél­tóképpen ellátja. Amiként a helybéli közösség és a pap veszi fel, ugyan­úgy ők is bocsátják el tisztségéből.

Az iskolamester vagy orgonista (kántor) a Szatmár megyei születé­sű Knant Jácob, nős, jámbor, rendezett életű. Öt is az egyházközség, va­lamint a pap alkalmazza és mozdítja el. Összes évi jövedelme (a szol­gáltatásokból, szántóból, rétből, kertből) 345 Ft, azaz 69 arany.

A napkori anyaegyházban az egyházközség által az 1810-ig felvett Margaritha Martin a szülésznő. Sváb nemzetiségű, római katolikus, 46 éves. A fiókegyházakban helvét vallású szülésznők vannak, akik szük­ség esetén a katolikus gyereket is megkeresztelik.

Gedeon Márton (1773—83) idejében emelik az új templomot a régi alapépítményen, részint a község földesurainak támogatásával, részint a sváb közösség munkájával, szorgalmával, serénységével és költségével („Sub hoc . . . viro DEI nova in Napkor Bisilica Honoribus divi Stephani Proto- Regis Pannóniáé inde e fundamentis exsurrexit dicata partim DD. Terrestribus . . ., partim vero Communitatis Svevicae opera, diligentia, sedulitate, atque impensis." „Nondum tamen ad integram perfectionem deducare potuit.") Befejezni azonban nem tudta. Ez a templom is Szent Istvánnak van szentelve, akárcsak az a középkor évszázadaiban fennálló kis templom, amelynek alapjaira épült. (A régi templom maradványait egyébként a szentéíyi részbe beépítették. Egy románkori ablakot ebből még az elmúlt években folytatott tatarozás foryamán is megtaláltak.(27) Az új templom a művészettörténészek szerint(28) 1800 körül épült fel egészen. Ez a réginél jóval nagyobb barokk kőépítmény (ezen kívül csu­pán két földesúri ház van kőből!) már jobban be tudta fogadni a falu gyorsan megduzzadt lakosságát. Bár Napkor népessége a X I X . és a X X . században rohamosan nőtt, a barokk templom bővítésére mégis már csak a II. világháború után került sor. A Kállay család a földbirtokát e más­fél évszázadban eltékozolja, zsidó birtokosok kezébe kerül. A földdel ren­delkező parasztság szegény, a cselédek és zsellérek száma igen nagy. A földosztás előtt nem telik a templom bővítésére. A jelenlegi formát adó új templomrész költségeinek fedezésében ismét előljárnak a svábok (Tenczlerné minden vagyonát erre áldozza!) (Sváb voltukra persze már csak a név utal!)

A megújult, megnagyobbodott napkori templom, akárcsak a régi, a Király utcában, a falu közepén állt, sem fallal, sem sánccal, sem sövény­nyel nem volt körülvéve. A templom külsejének, belsejének felszerelé­seinek részletes leírását is adja a melléklet, de csupán a két védőszent képét említem meg: az egyik Szent Vendelé, az állatok védőszentjéé, a másik Szent Nepomuké, a hírbehozottak védőszentjéé.

Az új temetőt, amely a falun kívül egy dombocskán, jó félórányira feküdt, 1775-ben alakították ki . Az egri püspök engedélyével egészen 1881-ig megkülönböztetés nélkül temetkeztek itt a római és görög kato­likusok a protestánsokkal. Mivel pedig a katolikusok hamarosan az egész területüket megtöltötték, szükséges volt a halottaikat oda temetni, ahol egykor a nem katolikusok temetkeztek. Még ma is a temető szélén te­metkeznek a reformátusok. A korábbi temetők az Ilona-sor melletti dombon, a templom kertjében és máshol is voltak.

A parochia épülete sárból volt, gondozása a közösség feladata. A parochia körül volt véve kerítéssel, melyet a közösség tartott fenn. Kap­csolódott hozzá gondosan megművelt kert is.

A napkori anyaegyházhoz tartozó hivők a X I X . század legelején nyelvük szerint inkább svábok és magyarok. Vannak tiszta magyarok is. Az a kevés szláv, aki a faluban megtalálható a ruthéneken és valachokon kívül, — ez utóbbiaknak saját parochusuk van Nagy-Kállóban — római katolikus. A m i az anya- és fiókegyházhoz tartozó hivők szokásait és éle­tét i l leti : valamennyien istentisztelő emberek, különösen a svábok jámbor erkölcsűek, az Isten és az egyház parancsait egyaránt betartják; meg­tartják az egyház által előírt böjtöket, megtartóztatásokat is.

Fiókegyháza a napkori egyháznak 1805-ben Apagyon, Túrán, Sé-nyőn van. A kemecseit és a halászit már elkapcsolták.

A napkori egyház patrónusának jogát a nemes—nemzetes Kállay család vindikálja magának, de nem gyakorolja.

Az iskola épületét a napkori egyházközség 1770-ben(?) Antonius Czivinger parochus idején emelte, ez azonban csak sárból van, gondozni és újra építeni is a közösség tartozik.

A parochia keretén belül működő iskola csak háromosztályos. Ide a szülők csak télen küldik a gyerekeiket, november 1-től Húsvétig. Ta­vasszal nagy számban vonják el őket az iskolától a mezei munkákhoz, a szántáshoz, vetéshez. A kisgyerekek előmenetele, amíg látogatják az is­kolát elég jó. Megtanulják a betűket, az olvasást, némelyek még írni és szá­molni is tudnak. A hit alapjait pedig a német gyerekeknek a német Petrus Canisius-féle katekizmusból, a magyaroknak magyar katekizmusból ta­nítja az iskolamester. A pap minden hónapban kétszer meglátogatja az iskolát és ellenőrzi előmenetelüket, valamint vizsgáztatja őket. De nem szerezhet információkat csak télen a gyerekek előmeneteléről. Azokon a helyeken, — mint az apagyi és a kemecsei fiókegyházban, — ahol n in­csenek katolikus iskolák, a katolikus gyerekek is — a parochus engedé­lyével és hozzájárulásával — a nem katolikus iskolába járnak, de azzal a megszorítással, hogy csupán olvasni és írni tanulnak meg, semmi mást.

Mint látjuk — a német betelepítés következtében — Napkoron már pár évvel Mária Terézia nevelésügyi rendeletének (Ratio educationis, 1777) kiadása(29) előtt megjelenik a kat. egyház által irányított, egytaní-tós, 3 osztályos elemi iskola.

Napkor község báró Jósika Miklós emlékiratában

Éppen a betelepítések és a szórványos betelepedések több mint fél­évszázados folyamata, a falu teljes újjászületése után került Napkorra, a X I X . század elején, a nagy magyar romantikus történelmi regényíró, bá­ró Jósika Miklós. Az Abafi, a II. Rákóczi, A csehek Magyarországon, stb.

szerzője élete végén, 1864 és 1865-ben ír t Emlékiratának(30) III. és IV. kötetében leírja a Napkoron töltött hat évét, első házasságának idejét. Egyúttal Szabolcsról — s benne Napkorról — és több erdélyi faluról, Szabolcs és Erdély nemesi társadalmáról is színes, szociografikus képet nyújt.

Jósika Miklós szerencsés történelmi és egyéni körülmények eredmé­nyeként, haladó polgári és nemzeti eszmék birtokában érkezett Napkor­ra. 1794-ben gazdag erdélyi nemesi családban született. Apja ifjú korá­ban „épp oly forradalmi eszmékkel foglalkozott, mint aminő békés s az ügyek döcögő menetével kibékült úrrá vált később", de közel állt ahhoz is, hogy a Kosciuszko-féle forradalomban részt vegyen, „magánmulat­ságból" pedig a Marseillaise-t fordítja magyarra.

Jósika Miklós tudását a Kolozsvári Líceum és Kollégium alapozza meg. A Napóleon elleni háborúk idején és után mint fiatal katonatiszt bejárja fél Európát, megismerkedik Párizzsal, Béccsel, nyugat-európai műveltségre tesz szert. Erdélyben is — ahol, bizonyára Erdély sajátos történelmi fejlődésének eredményeként, a magyar nemesség egy jelentős része hajlamosabb a kultúra befogadására, — mindig friss szellemi él­ményben van része.

Amikor Jósika Miklós 1817-ben feleségül veszi a 16 éves, szép Kál-lay Erzsébetet és Napkorra költözik, a napkori és szabolcsi földesurakat is nyugat-európai mércével méri . Azt hitte a „törzsökös magyar" Kál-lay családról, hogy kulturáltságuk, gazdaságuk hasonlít az Eszterházya-kéhoz, Batthyányakéhoz, Hunyadiakéhoz, Károlyiakéhoz. Azonban sú­lyosan csalódnia kellett. Bár a napkori Kállay Leo családja a három leg­gazdagabb szabolcsi Kállay család egyike, az összehasonlítást még sem bírja ki . „Kállaynál a háztartás, bútorozás, cselédség, szóval minden oly dicséretes egyszerűséggel bírt, hogy egyiknél sem láttam egyetlen egy még az akkori fogalmak szerint is elegáns szalont. Művészi tárgyaknak, mint képek, szobrok, stb. sehol semmi nyoma. Magyar hírlapnak sem híre, sem hamva, a cselédség piszkos, az asztal középszerű, híres magyar borainkból egy csöpp sem."(31) Apósának kb. 6000 ezüst forint, anyósá­nak pedig — aki Szatmárban, főleg Csengerben rendelkezett birtokkal — 1500—2000 Ft jövedelme lehetett évente. „Ebből nagy urat nem lehetett játszani." Kitűnik tehát, hogy ez a házasság Jósika számára „ . . . arány­lag jó parti volt, de a világért sem nagy parti."(32) Ennek ellenére a rá­tarti, gőgös Kállayak Jósikát „koldus bárónak" tekintették. (Pedig Jósika Miklós édesapja is legalább tucatnyi erdélyi kis falu tulajdonosa!) Ért­hető, hogy a sok „vendégszeretet és szívesség" ellenére sem tudott Jó ­sika „abban a légben" felmelegedni, hiszen a Kállayak fő vonása mé­giscsak a vagyonéhség volt.

Lehangoló volt Jósika apósának a személye is: bohóc-szerű öltözéke ugyanúgy, mint a család valamennyi tagján uralkodni vágyó természete. „Le nem írhatom, mennyire meglepett Kállay Leo toaletje, mikor őt Napkoron megpillantottam. Fején egy kissé lekonyuló zöld sapka volt, széles arany paszománttal. Egy igen rövid nanguin spencert viselt ha­sonló, kissé rövid pantalonnal és tarka mellényt. A legfurcsább az volt, hogy tarka zsebkendője vállán felül és hónalján áthúzva, valódi lódingot képezett, s kezében oly vénséges zacskó — sallangos, persze — hogy benne egy hétre elég dohány volt."(33) A hanyatló feudális társadalom — Gogol, Szaltikov-Scsedrin, Goncsarov vagy Mikszáth és Krúdy majd Mó­ricz által olyan jól megrajzolt — jellegzetes figurája ő. Nevetséges, kajla voltát egy másik szabolcsi földesúrra alkalmazott kifejezés — a hibli-hubliság — érzékelteti a legjobban. Legfőbb kötelességének Kállay Leo is „a haza védelmét" tekintette. Sokat tartott arról, hogy az insurrectio­nal alezredes, miként maga nevezte, obeslajtnant volt, s minden lehető alkalommal insurgált.(34) Azonban, hogy a haza védelme, mint a nemesi lét fő igazolása is csak komédiázás, bohóckodás volt ekkor már a magyar nemesség részéről, azt az 1809-ki győri csata is kitűnően megmutatta, melyben az insurgált magyar csapatok szégyenletesen megfutamodtak Napóleon serege elől. Dehát a legmagyarabb vármegye (Szabolcs) leg­ősibb magyar uraságával van itt dolgunk! Érdekes, milyen jól folytatja a család „harciasságát" az utolsó politikus Kállay is! Jósika Miklós ele­inte, akárcsak a Kállayak, élte a megye nemes urainak léha, semmittevő •életét. Vendégeskedett, megyei bálokra járt, mulatozott, Erdélybe uta­zott, megyei tisztújításon „handabandázott." Nem akart idegenként élni „a szép, hazafias, magyaros Szabolcsban." Azonban hiába! „önte l t igény­telenség és magabiztos kisszerűség fokozza le itt az életet."(35) A szabol­csi szürke, kulturálatlan, provinciális nemesi életmód nagy „csalódást" okoz neki. Illúziói szétfoszlanak. Elfordul a nemesség tartalmatlan, üres életétől. „Napkoron — hogy az unalmat kikerüljem, foglalatosságot te­remtettem magamnak. Ujat, szokatlant, tehát olyat, mely mulattatott. Legelébb is a házat hoztam helyre, elől kissé csinosabb alakot adtam ne­ki, meg is toldottam, úgy hogy a felső rend épületben nyolc szobám volt s ezek közt egy jókora ebédlő."(36) Majd kifestette a szobákat, „rokokó modorban."(37) De nem csak a Kállayak egyik nemesi udvarházát hozat­ta rendbe Jósika, hanem az úrilak elejét, környezetét is kicsinosította: „Az udvarház egy kis magaslaton állván, én ebből szép teraszt készítet­tem, faragottkő felülettel. Építtettem egy hosszú istállót, ezután néhány scharmitzli után szertehányattam a kertnek ódon, ribiszke-kerített ká­posztás négyszögeit, felszánttattam az egészet, s bevetettem fűmaggal" és „ . . . a borzasztó káposztás és répás helyett igen csinos angolkert állt

elő."(38) Jósika Miklós az egyik Kállay udvarház felújításával, kicsinosí-tásával Napkor szépségét is növelte. „Napkoron — a szebb helységek egyike Szabolcsban — az udvarház már akkor is jó volt, habár kissé ha­nyatlásnak indult, később azonban a legcsinosabb nemesi udvarok egyike a vidéken, miután azon sokat igazítottam s részint építettem."(39) Sokkal szebb így Napkor Jósika erdélyi Csetelke nevű falujánál is. „Napkor és Csetelke közt ég és földnyi különbség volt — a falut és a lakást ért-ve."(40) Jósika rövid gazdasági- építő tevékenységének eredményei is jelezték a Napkorban rejlő nagy lehetőségeket. A Kállayak azonban Jó­sika példáját nem követték, ö k nem tevékenykedtek, ők magyar neme­sek voltak. Ennek is meglett az eredménye: rövid egy évszázad leforgá­sa alatt a több ezer holdas birtok nagy része (pár száz hold kivételével!) kicsúszott a Kállayak kezéből (nagy részét zsidók vásárolták meg vagy bérelték!)

Jósika Miklóst azonban — mintha csak orosz kortársát, Puskin Anyeginjét látnánk — a hasznos, építő tevékenység sem tudja sokáig le­kötni. Az orosznál kedvezőbb magyar történelmi feltételek között tar­talmasabb életet is élhet. Előbb író, majd aktív forradalmár lehet. Hat évi sikertelen házasság után elválik Kállay Erzsébettől. Három fiúgyer­mek (Miklós, Géza és Leó) született e házasságban, akik számára egy rettenetes perben szerzi meg a napkori birtok egy részét a Kállayaktól. Erről a „valódi középkori históriáról" írja Jósika később. „Ami legtöbb pénzembe, bosszúságomba, fáradságomba került, az a Kállay család ellen folytatott perem."(41) Erdélyi birtokaira költözve Jósika csupán társadal­mi tapasztalatokat és a „Zólyom" című regényének a vázlatát vitte ma­gával Napkorról. Szabolcsi negatív tapasztalatai bizonyára hozzájárultak haladó nézeteinek továbbfejlődéséhez. Ezek a nézetek az 1848/49-es for­radalom és szabadságharc idején Jósikát Petőfi és Kossuth oldalára ál­lítják. Tagja lett a Honvédelmi Bizottmánynak, majd bírója a Kegyelmi Széknek. A szabadságharc bukása után emigrálnia kellett. Mivel halálos ítéletet szabtak k i rá, és mivel a neoabszolutizmus rendszerével sem ért egyet, többé nem is tér haza külföldről. Emigrációban írta memoárját is, egyetlen realista művét, melyben valósághű pillanatfelvételt kaptunk a napkori és nyírségi földesurak X I X . század eleji életéről.

Furcsa és sajnálatos dolog, hogy Jósika Kállay Leó és a saját csa­ládján kívül a falu többi földbirtokosáról, dolgozó népéről, nemzetiségi jellegéről egyáltalán semmit sem ír. (Erre bizonyára a memoár irodalmi műfajról alkotott felfogása adhat magyarázatot, mely szerint az írónak a memoárban környezetéből csupán néhány jellegzetes, fontosabb típust kell bemutatni!) Pedig Napkor és Csetelke összehasonlításánál maga J ó ­sika is megjegyzi, hogy abban az időben „Napkoron öt úr is volt." Más

forrásokból(42) tudjuk, hogy a XVIII . század második felében, a X I X . század első felében, a Kállayakon kívül már valóban több földbirtokos család van a faluban (Jósa, Récsey, Oroszy, Mattyasovszky). Nem tudjuk meg Jósikától azt sem, hogy Napkor ebben az időben soknemzetiségű település, ahol kb. a lakosság fele sváb, sok a magyar, de vannak ruszi­nok és oláhok is. Csupán egy-egy megjegyzés utal a falu soknemzetiségi jellegére. („Volt ezidőben egy vén német szakácsom, k i nagy vadász volt."(43) Récsy Gábor nevű panyolai ispánja „igen vakmerő oláh em-ber"(44) volt. A panyolai oláh ember napkori alkalmazása jól mutatja azt is, hogy a földesurak birtokain hogyan keveredik a lakosság!)

Nem gondolhatjuk itt azt, hogy a soknemzetiségű Erdély szülötte Jósikának nem lehet feltűnő egy falu nemzetiségi jellege. Hiszen Jósika nem egy helyen — éspedig hazafias lelkesedéssel — beszél Szabolcs „magyaros" voltáról. Bizonyára a mű tartalmára és szerkezetére vonat­kozó tudatos írói elv alapján mellőzi az e tárgyra vonatkozó fejtegetése­ket is.

Nem tudjuk meg azt sem, hogy Napkor lélekszáma ebben az időben már az ezret is felülmúlja. Nem tudunk meg semmit a falu nem nemes társadalmának leletéről sem. Pedig a kb. 40—50 túlnyomórészt sváb tel­kesjobbágy család mellett a zsellér, nincstelen és egyéb családok száma a 200-at is meghaladja. Ez a dolog azért is sajnálatos, mert Jósika erdé­l y i birtokán élő jobbágyainak helyzetéről igen fontos dolgokat tudunk meg. Jósika már az 1820-as években jelentős földesúri terheket enged el, 1847-ben pedig teljesen megszünteti az úrbéri tartozásokat.

A konzervatív Kállay Leó és a haladó szemléletű Jósika Miklós közti nagy különbségre — a magyar arisztokrácia belső ellentéteire — egy fur­csa esemény világít rá a legjobban. Jósika Miklós 1824-ben újjáépíti egy leégett erdélyi faluját, Branyicskát. A csinos falu megtetszik apósának és arra kéri Jósikát, hogy cserélje el napkori birtokáért Branyicskát. Jósika azzal a feltétellel egyezik bele a cserébe, hogy amit a „népnek terheik-ből elengedett, az elengedve marad",(45) s ha megunja Napkort, vissza­mehet Branyicskára. Azonban még egy év sem telt el, az öregúr „meg akarta szüntetni az engedményezéseket, s az embereket a régi tartozások teljesítésére szorítani. Ebből aztán kérelemlevelek, panaszok, recriminá-ciók keletkeztek, minek vége az volt, hogy az öregurat komolyan felszó­lítottam, hogy méltóztassék visszatérni Napkorra."(46) A Kállayak azon­ban negyedszázaddal később sem hajlandók az önmagát túlélt, emberte­len jobbágy földesúri viszonyon változtatni. Mint később látni fogjuk, még a jobbágyterhek törvényes megszüntetése után 1850-ben is, katonai erőszakkal szeretnék az úrbéri tartozásokat behajtani Napkoron. Szeren­csére, a társadalmi haladásra a Kállayaknál egy kicsivel nagyobb figyel-

met fordító elnyomó osztrák államapparátus ebben már nem nyújt se­gédkezet a Kállayaknak.

B. Jósika Miklós kúriája a X I X . században Czukor Vilmos tulajdo­nába került, 1945 után iskola, majd gépállomás lett.

Ma pedig már Báró Jósika Miklósra Napkoron csak a Báró-kertnek, nevezett szőllő-dűlő emlékeztet. De meddig?

Jegyzetek

1. SzSzmLt. fasc. 45. No. 155. 1744. 2. SzSzmLt. prot. 20., fasc. 298. 1744. 3. SzSzmLt. fasc. 68. No. 2185. 1764. 4. OL. Filmtár. A 4648. Gr. kat. 56/1. Napkor. 5. Matthiás Bel : Comitatus Szaboltsieusig 1720—1730, addenda ad opus

Mathiae Belii 1784. 6. Üj Magyar Lexikon. Bp. 1971. 5. k. 132. 1. 7. Magyarország története. II. Bp. 1962. 396. 1. 8. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Szabolcs Vár­

megye. Bp. é. n. 160. 1. 9. Investigatio ad novem puncta urbarialia Possesionis Napkor..

SzSzmLt. fasc. 13. No. 85. 1772. 10. Magyarország története. II. T. k. 1962. Bp. 459. 1. 11. Matricula Napkoriensis. I. k. 1766—1806. 12. Uo. História Domus. 13. Az első magyarországi népszámlálás (1784—87). K S H Könyvtára,,

M M . Levéltári Osztálya. Bp. 1960. 160. 1. 14. Veres Miklós: Szabolcs megye népességi viszonyai a XVII I . század­

ban. Tört. stat. Évkönyv. Bp. 1961—62. 172. 1. 15. OL. Filmtár. A 4648. Gr. kat. 56/1. Napkor. 16. Dr. Papp György: Szabolcsi görög katolikus parochiák (é. n.) 5. 1. 17. Investigatio . . . SzSzmLt. fasc. 13. No. 85. 1772. 18. Uo. 19. Uo. 20. Magyarország története II. Bp. 1962. 512—520. 1. 21. OL. Filmtár 4238. Szabolcs m. Napkor helysége, Urbáriuma 1—13. L 22. Az első magyarországi népszámlálás (1784—87). K S H Könyvtára,

M M . Levéltári Osztálya. Bp. 1960. 55. 1. 23. Uo. 160. 1. 24. Lásd a 2. számú mellékletet! OL. P 1605/32. 25. Matricula Napkoriensis II. k. 1805—1832. História Domus.

26. Matricula Napkoriensis II. k. 1805—1832. Az 1805. can. vis. mel­léklete.

27. Németh Péternek, a Jósa András Múzeum igazgatójának, szóbeli közlése szerint.

28. Szabolcs-szatmári Útikönyv. Nyíregyháza, 1965. 147. 1. 29. Magyarország története 1526—1790. Tk. Bp. 1962. 524. 1. 30. Jósika Miklós: Emlékirat. Magyar Helikon 1977. (Az első, 1865-ös

Emlékirat változatlan kiadása!) 31. Uo. III. k. 305—306. 1. 32. Uo. III. k. 305. 1. 33. Uo. III. k. 306. 1. 34. Uo. III. k. 306. 1. 35. Győri János: A tények hálája (Jósika Miklós emlékirata). Űj írás.

1977. 6. évf. 81—86. 1. 36. Jósika Miklós: Emlékirat. Magyar Helikon 1977. IV. k. 326. 1. 37. Uo. IV. 38. Uo. IV. k. 238. 1. 39. Uo. IV. k. 320. 1. 40. Uo. IV. k. 321. 1. 41. Uo. IV. k. 350. 1. 42. Matricula Napkoriensis II. k. és Borovszky 44. 1. 43. Jósika M. Uo. IV. 329. 1. 44. Uo. IV. k. 330. 1. 45. Uo. IV. k. 343. 1. 46. Uo. IV. k. 343. 1.

Nyíregyháza adófizetői. 1833.

« n e t jelöltek fa. Ungvár, 1786. máj. 4.