Ne félj, csak higgy! · Az általános iskolában pár éve kötelezõ az angol nyelv oktatása. Nyelvek elsajátításában a japánok rendkívül rosszul teljesítenek, magyarázat

1L É P C S Õ / 2 0 1 7 / V e n i S a n c t e

20

17

Ve

ni

S

an

ct

e

18

3.

sz

ám

C I S Z T E R C I S Z E N T I M R E P L É B Á N I A

Ne fé l j , csak higgy!

Már

k 5

,36

lepcso 17 veni sancte.qxd 9/18/2017 8:45 AM Page 1

2 L É P C S Õ / 2 0 1 7 / V e n i S a n c t e

l é p c s õ f o k

Sok-sok gyakorlati tanácsot és elméleti gondolkodnivalótviszek magammal. Köszönöm, hogy három ilyen hitelespárt hallgathattam meg, reményt adtok, hogy ezt jól islehet csinálni! Nagyon hálás vagyok Nektek. Jó volt lát-ni az egymás iránti szereteteteket! Köszönöm.

A boldog házasság döntés. Köszönöm a példátokat, hogynem tudjátok a biztos receptet, de folyamatosan töre-kedtek rá! Látható áldásai vagytok Istennek, tükrözõdikrajtatok hogy házasnak lenni a nehézségek ellenére isjó! A házasság, a szentháromság ikonja kiárad!

Sokat tanultam: megértést, az elfogadás fontosságát. Aszeretet, az odafigyelés fontosságát. A páromra és má-sokra való odafigyelést. Kedves, hasznos elõadást, hétvé-gét!

A boldog közös élet megteremtéséhez szükségeseszközök, gondolkodásmód. Egyelgondolkodtató, tartalmashétvége. Köszönjük!

Hála a szeretet dicsõségesIstenének. Mert szere-tetre hív, házastársiszeretetre, mely aszentháromságikonja. Mely emberidimenzióban, a föl-dön, anyagban, ke-resztben, szenvedés-ben létezik. Mely feltá-mad és örökre szól. Em-beri és gyakorlati terv. Re-pülni hív. És mindenkire,aki él, áldását adja, és terveszerint gondoskodó szülõkre bíz-za.

Képességet egymás elfogadására, segítésére, erõsítésére. Ar-ra, hogy hogyan lehet a másikat jobban megismerni, el-fogadni, megérteni és szeretni. Arra, hogy hogyan támo-gathatjuk egymást.

Köszönjük a jegyeskurzust, nagyon sok mély és tartalmasgondolatot-tanácsot hallottunk! Jó volt a tömbösítettbeszélgetés, mert könnyebb volt a ráhangolódás. Jó volt,hogy romantikusan, de több oldalról megközelítve ke-rültek elõ a témák. Saját személyiségünk és a közös kap-csolatunk fejlõdésében is maradandó tanácsokat kap-tunk!

Reményt. Szerete-tet. Az õszinteség

erejének megnyilat-kozását. Köszönöm a

történeteket, erõt és hitet adott,hogy a félelmeimmel szembe-

nézzek. Kavargó gondola-tok lecsillapodását. Kéz-

zel fogható útmutatá-sokat, eszközöket.Hiteles, személyestörténetek, és ta-pasztalatok, taná-csok. Örülök, hogysaját magam is vé-giggondolhattam az

egyszerûnek tûnõ kér-désekre az egyszerûnek

tûnõ válaszaimat.Meleg érzést, sok tudásmor-

zsát, amit meg kell emészteni,örömöt, még nagyobb vágyako-

zást a házasságra, jó példát és hálát!Köszönjük.

Hatvanhat tucat alma

J E G Y E S K U R Z U S 2 6 . / M I T K A P T Á L , M I T V I S Z E L M A G A D D A L ?

Szombat este van. Fáradtan huppanunk le a kanapéra egy hosszúra nyúlt nap végén. Fejünk-ben élmények, emlékek, arcok, tekintetek kavarognak. Szívünkben hála pezseg. Alig várjuk,hogy elolvassuk a kis színes – almát formázó – cetlikre írt válaszokat és megoszthassuk a mun-katársainkkal. A kérdés 2013 óta mindig ugyanaz: Mit kaptál, mit viszel magaddal a Je-gyeskurzus hétvége végeztével? A válaszok mindig felemelõek, megerõsítenek. Istennek le-gyen hála mind a 66 tucatért. Csikós Tamás és Éva

Az írás szerzõi 10 éve

házasok, három fiút

nevelnek. Tamás infor-

matikusként, Éva pedig

kreatív polihisztorként

régi tárgyakba és laká-

sokba lehel új életet.

Házasságkötésük óta a

Szent Imre-templomba

járnak, ahol 5 éve

a Jegyeskurzus

koordinátorai.



f õ l é p c s õ

Új lendületet az ember leginkább a tavasztól vár-na. Amikor rügyeznek a fák, sarjadnak a zsengék,megújul a természet. Ez rendjén is van, de nem

kell magunkat kalodába zárni, sablonos formákbangondolkodni. A megújulás bármikor létrejöhet – isko-láinkban a „Veni Sancte” számos kezdõ lépést juttateszembe, tanáremberként sokszor lehettem tanúja en-nek. Emlékszem a frissen felvett osztályok fiatal tagja-inak õszinte érdeklõdésére, egy tanterem frissen fes-

tett falainak nagyon is karakterisztikus illa-tára, amelyek még évtizedek múlva is felele-venítenek bennünk kellemes avagy kellemet-len emlékeket. A nebulók augusztus végé-re, szeptember elejére általában megelége-lik a sok „semmittevést”, és legnagyobb ré-szük szívesen gondol arra, hogy ismét találkozik régibarátaival, kedvenc tanáraival. Legtöbbjük nagy elha-tározással vág neki az új tanévnek, amelyben majd be-bizonyítja, hogy mire és mennyire képes, és hogy szü-lei majd megelégedetten tapasztalják szép elõmenetel-ét. Komoly feltételeket és elhatározásokat fogalmaz-nak meg maguknak. Tehát járatlan útra térni bármi-kor kívánatos, mindannyiunk élhet a tabula rasa lehe-tõségével, nyithat tiszta lapot, amely majd egy új, jobbés szebb eredménynek lesz hordozója.

A megújulásra azonban alkalmunk adódik az év mindennapján: és itt a lelki felfrissülésre szeretném összpon-tosítani figyelmünket. Mindannyiunknak szüksége vanarra, hogy erkölcseinkben nemesedjünk, hogy feleba-rátainkkal való viszonyunkat ápoljuk, hogy töreked-jünk az életszentségre – ez állandó feladatot ad. Ezenmegújulásnak az ember legbensõbb énjében kell kez-dõdnie. Az õszinte önismeretre alapozódó önértékeléseredménye mindig arra ösztönöz, hogy elkerüljük azárnyékos, kétes megoldásokat, a gonoszt, hogy halad-junk az erények gyakorlásában – vagyis törekedjünkaz életszentségre. Ennek legmegbízhatóbb – és sajnosegyre ritkábban felhasznált – eszköze a bûnbánat

szentségének gyakori elfogadása. A szentségekben azisteni kegyelem korlátlan kiáramlását tapasztaljuk.Mindenek elé helyezzük lelkünk megtisztítását és mél-tó elõkészítését a kegyelmek befogadására, amelyekcsúcspontja Jézus Krisztus való testének és való véré-nek magunkhoz vétele az eucharisztiában. A szó leg-szorosabb értelmében azzá válunk, amit ételként ma-gunkhoz veszünk: Istenhez leszünk hasonlóak. Jézusmeggyõzõen jelenti ki: teste valóban étel és vére való-

ban ital. Ezt állhatatosan szükséges hin-nünk. Nemcsak érzelmeinkre, értelmünkre,hanem akaratunkra kell összpontosítanunk,

és gyakran gondolni a Szentírásban meg-jelenõ atya kiáltására, akinek gyerme-két Jézus meggyógyította: „Hiszek,

Uram, légy segítségem az én hitetlenségemben.” Aleghatásosabb támogatás életszentségünk kieszközlé-sére a gyakori szentgyónás és szentáldozás. És erre amegújulásra állandóan adódik alkalom. Nem kell vár-nunk karácsonyig avagy húsvétig, hogy azt az abszo-lút minimumot teljesítsük, amit az Anyaszentegyházmegkíván tõlünk. Jézus ott van az Oltáriszentségbennaponta, sóvárog utánunk, hogy beköltözhessen hoz-zánk, és eggyé váljunk velünk. Ha Õ él bennünk, akitnaponta magunkhoz veszünk, akkor sokkal könnyeb-ben tudunk ellene mondani a gonosznak és sokkal szí-vesebben foglalkozunk nem evilági gondolatokkal ésérvelésekkel.

Megújulás, állandó megújulás az elkötelezettségünk. Eztbármikor elkezdhetjük. Tegyünk meg. Határozzunk elmagunkban az újrakezdés napját. Legyen ez példáulaz idei Veni Sancte, az új tanév kezdete. Adja a jó Is-ten, hogy így legyen!

M a r t o n B e r n á t O . C i s t .

A frissen festett falak illata

V E N I S A N C T E S P I R I T U S

Cikkünk szerzõje 1941-

ben született Budapes-

ten, szüleinek ötödik,

utolsó gyermekeként.

Gyermekkorának legna-

gyobb részét a XI. kerüle-

ti Nagyboldogasszony

úton töltötte. Az ostrom

alatt a Csallóközbe, szülei

falujába, majd Ausztriába

menekült. Az összeom-

lást követve visszatért

Magyarországra. Szülei a

Ciszterci Szent Imre Gim-

náziumba iratták be.

Mindkét bátyja ott érett-

ségizett, az idõsebb,

frater Henrik néven, a zir-

ci apátságban lett szerze-

tes, majd a háború befe-

jezése után az újjonan

alapított texasi Our Lady

of Dallas kolostorában ta-

lált otthonra. 1956. no-

vember 21-én õ is átlépte

az osztrák határt, és egy

év bolyongás után Dal-

lasban folytatta tanulmá-

nyait. Elsõéves egyetemi

hallgatóként kérvényezte

felvételét az irvingi (Dal-

las) kolostorba, 1962-ben

tette le az egyszerû foga-

dalmat, és 1967-ben

szentelték áldozópappá

Innsbruckban. A dallasi

ciszterci egyetem tanára,

melynek 15 évig igazga-

tója is volt. Jelenleg egy

évet a zirci kolostorban

tölt, az alperjeli tisztséget

látva el. Szeret fényké-

pezni, kirándulni és futni:

az elmúlt húsz évben 32

maratont – ezekbõl 7

ultrát (legalább 50 km) –

teljesített.



Távol-Kelet. Nem véletlenül hívjuk ígyazon messzi területet, amely õsi kultúrá-ja, társadalmi berendezkedése okán a ci-vilizáció egészen más arcát mutatja.Nemcsak átvitt, hanem a szó szoros értel-mében is. Az írás szerzõjét arra kértük,hogy személyes élményeit, tapasztalataitossza meg lapunk olvasóival. Mert tanul-ságos. Mert érdekes. Mert elgondolkod-tató. Néha elképesztõ.

Tettek és következmények

Mikor a halálbüntetés szükségességét firtatom a japá-noknál, mindig leszögezik, hogy Japán hisz az egyénifelelõsségvállalás fontosságában, és abban, hogy azegyénnek vállalnia kell tettei következményeit. A gye-rek is felelõs a viselkedéséért, lustaságáért. Ha nemtanul, ha nem áldoz kemény munkát semmire, akkornem is érdemel segítséget a társadalomtól, melynekrendszere a poroszos mentalitás hatványa. Ezért a né-met-japán és svájci-japán vegyes házasságok, a többi-vel ellentétben, általában sikertörténetek.

Itt teljes egyetértésben hagyják az úton a leszakadókat.Szerintük a nyomor csak nyomort szül, a mélyszegényréteg felkarolása társadalmilag nem kifizetõdõ. A gye-rekvállalást ezért nem is nagyon támogatja az állam, acsaládi pótlék összege alacsony, ezt az adóbevallásalapján, csak a középosztálynál lejjebb elhelyezkedõrétegek kaphatnak. Ráadásul négyhavonta, utólag ér-kezik, és évente újra kell kérvényezni, mivel a csalá-dok bevétele változhat. Presztízsértékû, ha valakineknem jár. A születések száma katasztrofálisan alacsony,de ez senkit sem aggaszt túlságosan. Szerintük a robo-tok a jövõben rengeteg emberi munkát kiváltanak, ésinkább minõségi, mint mennyiségi emberanyagra vanszükség. Minõségi nevelésre pedig csak egy magasaniskolázott közép- és felsõréteg képes.

A szociális háló rendkívül vékony, a társadalom egészeutasítja el magától azokat, akik nem veszik ki részüketennek építésébõl, a munkából.

Fogyatékkal élõ emberek természetesen itt is élnek, szá-molnak velük és rengeteg munkalehetõséget biztosíta-nak számukra – olyan munkát, amelyre valójában

nincs szükség. Húgom kedvenc kalandja, amikor 1,5méter járda javítását az elõre jelzett, sárga fénnyel ki-rakott ösvényen kellett kikerülni, és e rövid szakaszelején és végén egy-egy ember állt...

A munka méltósága

Az elõbbi gondolatsorból következik, hogy – legyen aztakarítás vagy sebészet – csak a jól elvégzett munká-nak van becsülete. A társadalom ennek tükrében ítélimeg az egyént. A japánok szerint mindenki tevékeny-sége ugyanolyan mértékben szükséges, ezért nincse-nek nagy fizetésbeli különbségek, és mindenért köszö-

net jár. Ezért mosolyogva köszönjük meg a szemét-szállítóknak, az óvodabusz vezetõjének, a pénztáros-nak, hogy elvégezte feladatát, és köszönet jár az óvo-dában minden elolvasott meséért is. Ez jó, mert meg-tanít automatikusan hálásnak lenni minden aprósá-gért az életben, másrészrõl a legjobb teljesítményremotivál. Japán férjem elképedve jegyezte meg egyikmagyarországi bevásárlásunkkor – mikoris a pénztá-ros undorral az arcán dobálta a konzerveket a salá-tánkra – hogy ha valaki ennyire nem szereti a munká-ját, akkor ne csinálja.

Természetesen a magasabb végzettséggel járó foglalko-zás anyagilag és társadalmilag is nagyobb megbecsü-lésnek örvend. A közhivatalnokok, tanárok, tûzoltók,önkormányzati dolgozók, ápolók külön vizsgákon bi-zonyítják rátermettségüket. Nem dõzsölnek, de kiszá-mítható, tisztes megélhetésük van – elõre kinyilvání-tott nyugdíjösszeggel. Nekem furcsa, hogy egy 30 évestanár tudja, hogy mennyi végkielégítést kap majd 60évesen, és mennyi lesz a nyugdíja. Szkeptikus is va-gyok a számokat illetõleg. De ezek a pályakezdésnélmind elõre, törvényileg vagy rendeletileg leszabályo-zott kérdéskörök, és nagyban hozzájárulnak a közhi-vatalnoki vagy tanári pálya vonzóvá tételéhez.

Sokan mennének tanárnak, de csak kevesen tudják le-tenni a tanári pályához szükséges szakvizsgát. E hiva-tásban mindenhez érteni kell, egészen a 6. évfolyamvégéig. Az osztályfõnök egyben az ének-, a testneve-lõ-, a matematika-, az irodalom-, a történelem-, a fizi-ka- és a környezetismeret-tanár. A lányom szeretett,150 cm-es osztályfõnöknõje zsámolyugrást mutatott

Az 1001 parancsolat országa

F E R D E S Z E M M E L ? / 2 . R É S Z

m o z g ó l é p c s õ

Haidegger Ágnes 1977-

ben született Budapes-

ten. Középiskoláit Buda-

pesten és Bécsben, jogi

tanulmányait Budapes-

ten, Tokióban és Zürich-

ben végezte. Pályafutását

az IBM-nél kezdte, majd

Tokióba költözve egy né-

met ügyvédi irodában

helyezkedett el. 2010 óta

a tokiói Hogan Lovells

ügyvédi iroda tagja. Sza-

badidejét 3 kiskorú gyer-

mekének nevelése tölti

ki, akiknek kétnyelvûsé-

gére, magyar identitásá-

nak megõrzésére nagy

gondot fordít. A Szentim-

revároshoz rokoni szálak

fûzik. Kedvenc költõje és

példaképe Arany János.


5

be nekik 62 évesen. Emellett varrást és fõzést, vakírástés furulyát tanított. 30 éves tanár barátnõm panaszko-dik, hogy a felemelt nyugdíjkorhatárral, miképp fog70 évesen is a szeren lógni.

Az általános iskolában pár éve kötelezõ az angol nyelvoktatása. Nyelvek elsajátításában a japánok rendkívülrosszul teljesítenek, magyarázat rá a zárt szigetországvilággal való integrációra mai napig képtelen kultúrá-ja.

Az ének-zene oktatás magas szintû, az énektermekbenBartók és Kodály portréja, és a japán gyerekeknek kö-telezõ szolmizálni tanulni. Minden bölcsõdében ésóvodában, iskolában ott a zongora, mert a gondozó-nõi, tanári oktatásnak részét képezi ennek használata.Nálunk, reggelente, mindig Schubert Pisztráng ötösé-nek zongoraszólamára futkároznak/tornáznak a gye-rekek. Egy szó mint száz, a tanári pálya rendkívül ma-gas iskolázottságot ír elõ, ami magas társadalmi elis-mertséggel is jár. A tanári gárda a vidéki értelmiségkrémje.

Az egyén, születéskor nem tarthat igényt elõremeghatározott társadalmi pozícióra. Ba-rátnõm gimnáziumi tanár, férje sajátügyvédi irodát visz a városban. Gyer-mekük a JHS-ben (általános iskolaifelsõ tagozat) olyan rosszul telje-sít, hogy most 13 évesen a szü-lõk lemondtak arról, hogy egye-temre adják. A gyerek éjjel-nappal tanul, szorgalmávalMagyarországon az élmezõny-ben lenne, de mivel nem ér elkimagasló eredményeket,ezért már most biztos, hogynem lehet állatorvos, pedig azaz álma. Ezt a szülõknek megkell tudniuk emészteni. Nin-csenek kiskapuk, amelyekegyes, jól szituált gyerekek-nek több lehetõséget biztosí-tanának.

A másik az örökösödési adó,amely három generáció alattle tudja nullázni a családban

felgyülemlett vagyont. A japánok szerint az egyént atársadalom által létesített lehetõségek emelték fel,ezért a társadalom is örökös. Thomas Piketty (nevesfrancia közgazdász, a szerk.) szintén céloz ilyenfajtamegoldásra a társadalmi egyenlõtlenségek felszámolá-sára Európában. Japánban az örökösödési adó miattegy család kezében nem tudnak nagy vagyonok össz-pontosulni, teret engedve és lehetõséget teremtve ez-által a társadalom többi szereplõjének. Már a felsõ-kö-zéposztály, ill. az erõs középosztály leszármazottai isaz említett adó terheivel néznek szembe.

Takarítás az iskolában

Általában ezen borul a bili, amikor külföldi országokpróbálnak utána járni a japán oktatási csodának. Ta-karítónõ nincs, a gyerekek takarítanak maguk után.Igen, a vécét is. Az iskolák, óvodák egyébként nagyonlepusztultak, az embernek belépni sincs nagy bizalma.Ezek karbantartására, tatarozására, korszerûsítéséreJapán nem áldoz pénzt. Nincs fûtés minden teremben,sem a folyosókon, sem a vécében. Ez a visszafogottságérvényes az otthonokra is. A fûtést a japánok megve-tendõ luxusnak tartják. Szerintük az embernek bírniakell a hõmérséklet-változásokat, így a hideget is, kü-lönben elpuhul. A legtöbb lakásban csak a nappalittemperálják; a rossz nyílászárok miatt az elõttem levõgeneráció még úgy kelt fel reggel, hogy elõször a ha-vat söpörte le a takarójáról.

A közcélú épületeknek, tereknek sokkal nagyobb fontos-ságot tulajdonítanak.

A köz dolgai szentek,mert azokat min-denki használja.


a zsámolyugrásrólaz egyéni felelõsségrõl,

a közmegegyezésrõla tisztelet rendjérõl



A tokiói metróban lévõ közvécé ezerszer tisztább volt,mint a kollégiumunkban. A japánok az éttermekben, arepülõtereken, a focimeccsen, a baba-mama klubban,vagyis mindenhol tisztaságot hagynak maguk után. Ezaz 1001 parancsolat talán elsõ szabálya. Sokszor ven-dégség után is kitakarítanak, amit nagyon tudok díjaz-ni. A takarítónõ kifizethetetlenül drága, mert kevesetalkalmaznak – termeszétesen közvetítõn keresztül,nem feketén. Orvos barátnõm férjének saját klinikájavan, de úgy gondolja, hogy a takarítónõ luxus, errenem áldoz.

A tisztelet rendje

Japánban kötelezõ tisztelet övezi az idõsebb korosztályt.A hierarchiára már kiskortól kezdve, az óvodában ésaz iskolában tudatosítják a fiatalokat. A tisztelet két-élû dolog: elõször is tényleges elõzmény nélkül kötele-zi a fiatalabb korosztályt, hogy az idõsebbekre hagyat-kozzon, de ugyanígy kötelezi az idõsebb korosztálytis, hogy védelmezze és segítse a fiatalabbakat. A nyu-gati világban általános, hogy az idõsek elveszítik a fia-talabbakkal szembeni tekintélyüket, vagy elvárás azezért való küzdelem, de tény, hogy az idõsebb generá-ció is elvesztette a motivációját, hogy segítse a fiatalokelõmenetelét, vagy átadjon olyan tudást, ami csak azõ birtokában van. Veszélyes dolog a tisztelettel játsza-ni társadalmi szinten.

Japánban, legkésõbb akkor, amikor a gyermek intéz-ménybe kerül, szembesül a korfa szerinti hierarchiá-val. Az óvodában a nagycsoportosok segítik a kicsiketönállósodni, részt vesznek kiscsoportos foglalkozáso-kon, mint „kistanárok”, míg a kiscsoportosok készíte-nek a ballagóknak búcsúajándékot, megköszönve ne-kik a figyelmet és segítséget. Az iskolában az elsõs ne-bulókat a hatodikos nagylányok várják a teremben,segítnek kipakolni a tanszereket, a mosdóba kísérikõket. A japán gyerekek az évnyitó utáni elsõ tanításinapon már egyedül mennek iskolába.

Az általános iskolások tantervében szerepel a környezõóvodák kötelezõ látogatása évente, az óvodai csopor-tokkal töltött nap, amikor is az iskolások az azt meg-elõzõ tanórán találják ki közösen, hogy milyen játékotjátsszanak a picikkel, mire tanítsák meg õket (pl. szívorigami hajtogatása). Az általános iskolán belül is kö-telezõ az oda-vissza való érintkezés. A lányom néhafel volt háborodva az 1-2 évvel fiatalabb iskolatársain,mert azok vissza mertek beszélni, nem kértek elõrebocsánatot, vagy úgy általában véve nem adták meg akijáró tiszteletet neki.

A JHS-ban ugyanígy folytatódik a „rangidõs” trend, deitt már olyan szinten, hogy étkezésnél, vásárlásnál akorábban sorban álló fiatalabb maga elé kell engedjea késõbb érkezett, 1-2 évvel idõsebb iskolatársát, csakakkor beszélhet, ha az idõsek kérdezik, és kérdés nél-kül tennie kell, amit mondanak neki.

A fiatalabbakat viszont az idõsebbek kötelesek gardíroz-ni, tanulásban segítséget nyújtani, kvázi mint mentor,rendelkezésre állni. A JHS-be érve el is kezdõdik azéletre szóló, munkahelyen is kötelezõ szerepet betöltõközösség szenpai-kohai kohéziója, amiben az adottembernél idõsebbek mind „szenpai”-ok, a fiatalabbakpedig a „kohai”-ok. A szenpai-ok szerepe tényleg je-lentõs, mivel egyetemrõl is visszajárnak a régi iskolák-ba segíteni a fiatalabbakat, tájékoztatni õket a tovább-tanulásban, illetve támogatni a munkába állást.

A monster parents (szörnyszülõ) fogalom

E kifejezéshez talán az anyatigris szó áll a legközelebb.Rendkívül pejoratív jelzõ, azokra a szülõkre vonatko-zik, akik agresszívan lépnek fel az iskolai tanárokkalszemben. A monster parents jelzõvel ellátott szülõimagatartás narcisztikus, énközpontú, önálló életvitel-re képtelen embereket eredményez, aminek végsõ so-ron az egész társadalom látja kárát.

A monster parents fogalmával széles körben a japán hír-közlési csatornákon keresztül ismerkedhetett meg ajapán, majd több ázsiai társadalom. Mivel társadalmi-lag elítélendõ magatartásfajta, a felnõttek kirekesztikegymás közül az erre hajlamos szülõket.

Elképedve hallgattam a barátnõmet, akinek a fia egy bu-dai, XII. kerületi általános iskolába jár. A nagy átlag-ban értelmiségi szülõk egyetemlegesen megállapod-tak, hogy 13 éves gyermekeik számára „A kõszívû em-ber fiai” értelmezhetetlen, olvashatatlan, és keresztül-vitték, hogy ne legyen kötelezõ, csak a sûrített tarta-lom elolvasása. Talán ezért teljesítünk rosszabbul szö-vegértelmezésben?

Összegzés

A japán rendszer sajátosságait nézve, azt gyanítom,hogy a PISA-teszten való gyenge szereplés, illetõleg amagyar oktatási rendszer legnagyobb problémája nema pénztelenség. Magyarországon az oktatás színvonalaa jövõben jó esetben stagnálni fog, vagy mélyebbrezuhan mindaddig, amíg nincs egy közmegegyezésenalapuló, mindenki által elfogadott értékrend és kiszá-mítható szabályrendszer. Amíg a társadalom nem dí-jazza erkölcsileg és anyagilag a megfeszített, embertpróbáló, kemény munkát. És amíg a szülõk csak a sa-ját gyermekük egyoldalú boldogságát tartják szemelõtt, és felháborodva tiltakoznak az ellen, hogy – akomfortzónáján kívül merészkedve – komoly elvárá-sokkal nézzen szembe.

H a i d e g g e r Á g n e s


Hallgat a kert;Néme lombok in-

ganak a homály-ban:

Szívemben muzsikazendül,

Éneklem az életénekét!

D E N C S I K L Á S Z L Ó

Vers mindenkinek



f a l é p c s õ

A Magna Charta kimondta, hogy ugyanazért a bûnért senkit sem lehet kétszer megölni

Az erdélyi magyar nyelvû kultúra ünnepe ez az év,

amelyben új épülettel, benne szépen és gazdagon

rendezett gyûjteménnyel gyarapodott a válaszúti

Kallós Alapítvány. Még ennél is jobban megérint-

het minket, hogy Szamosújváron és Csíkszeredán

– a magyar kormány anyagi hátterével –

egy-egy, minden tekintetben tisztes, a szemnek is

tetszetõs kollégium illetve tanintézet épült, ahol

nagyjából 1400 szórványmagyar-diák kezdheti

meg tanulmányait. Pünkösd környékén, kórustár-

saimmal személyesen voltunk tanúi mindennek,

melegséget és büszkeséget érezvén azokért, akik

mindezt létrehozták.

A szamosújvári, régi diákszállás falán egy tablót is

találtunk – aranyköpések gyûjteményét –

amelyek remeklései alaposan megdolgozták

rekeszizmainkat. Gondoltuk, hogy ez szentimrés

testvéreinkre is hasonló hatással lehet –

íme, egy csokorra való, kedves szamárság.

[cst]

A sztetoszkóp olyan csõ, amelyen át az orvos a beteg mellébe néz a fülével

A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek

A bibliai Dávid a filatelistákkal harcolt

A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tûztek ki maguk elé

Beatrix úgy meglökte Mátyást, hogy csak úgy áramlott a kultúra

1214-ben betörtek hozzánk a tanárok

Arany János a walesi bárdokkal sújtott le a Habsburg házra

És akkor a költõ megírta a Szundi két apródja c. versét

Az ebihal átmenet az eb és a hal között

A kutatók az õshazában megtalálták a magyarok hátrahagyott részeit

Mondjon példákat a szenvedõ igékre – „Sanyi elesett az utcán”

Az õserdõ olyan terület, ahová emberi kéz még nem tette be a lábát

Az Antarktiszon bányászni lehet a halat

Luther Mártont kiszögezték a wittembergi templom kapujára

A víz 100 Celsius fokon olvad

A Toldi olyan mû, amelyben a fõhõst feldolgozzák

Halászhálónak a spárgával összeközött lyukakat nevezik

Amint a költõ írta: ha férfi vagy légy férfi, ne hitvány délibáb

István királyt a pápa felkente a trónra

Az volt a szép, mikor az éhen halt sereg kitakarodott az országból

Kálvin János a szószéken kelt ki

A modern lakásokban távfûtésû gladiátorokkal fûtenek



Ahogy az opera kialakulása magával hozta a virtu-óz énekesek divatját, a hangszerek népes cso-portjából úgy vált ki a szólójátékra legalkalma-

sabb, az énekhangot leginkább utánozni képes instru-mentum. Nem volt kérdés, hogy ezt a szerepet vonóshangszerre osztja a zenetörténet, hiszen már a truba-dúrok énekét is ilyen kísérte leginkább. A dallamra ésa hullámzó érzelmekre legfogékonyabb Itália tehát ahegedû mellett döntött, és e döntést máig sem bíráltafelül senki.

Éneklõ, fényes, tömör, puha, gyengéd, erõteljes, testes,karcsú, bársonyos; számtalanszor mondták ezt hangjahallatán és valóban nehéz lenne – az emberi hangonkívül – e jelzõkkel más zeneszerszámot jellemezni.

Mint szinte minden hangszer, a hegedû elõdei is család-ban léteztek, leggyakrabban a vegyeskar szólamai sze-rint elneveztetvén. Közvetlen õse a viola da braccio,amelyet a nyakhoz vagy vállhoz támasztva használtak.Azonosítható feltalálója nincs, de a XVI. sz. közepénkét itáliai – egymástól kb. három napi járásra – AndreaAmati és Gasparo da Saló készítettek egy-egy hang-szert, amely erõben és fényességben felülmúlta az ed-digieket. Salo magányos mester, Amati azonban utó-daira hagyományozta tudását, a zene történeténekegyik leghíresebb dinasztiáját hozva létre. Fiai, unokáiés testvére egyaránt örökölték mesterségét és az Ama-ti vonulat tanítványa lett a Stradivari és a Guarnericsalád is. Stradivari több mint 1000 hegedût alkotott,ezeken felül természetesen brácsákat, csellókat, bõgõ-ket. Egész életében a tökéletességet ûzte és a sors cso-dálatosan megajándékozta ezért; 93 éves korában, ha-lála évében (1737) formálta meg utolsó instrumen-tumát. A harmadik nagy családot Andrea Guarneri(1626–1698)) alapította, melynek leghíresebb tagjaGuarneri del Gesú. Zseniális pernahajder, aki az ivás, anõk és a bohém mulatozás mellett hegedûket is készí-tett. Stradivari sokáig érlelt egy-egy hangszert, díszí-

tette, öltöztette õket, audiovizuális élményt adva ahasználónak. Guarneri megszólalásra bírta munkájátés – szinte meztelenül – rögtön útjára is bocsátotta abelsejébe ragasztott címkén Jézusnak szóló ajánlással.Innen kapta a del Gesú melléknevet.

Az 1700-as évek közepén, alig egy évtized leforgásaalatt meghalt a kor öt legjobb hegedûkészítõje; ezutánsoha, senkinek sem sikerült megfejteni a felhasználtfaanyag érlelésének idejét, sem a bevonatként hasz-nált lakk pontos összetételét.

Az olaszokat követõ német mesterek csak mesterek ma-radtak, a két nép közötti karakter mutatója ez; szak-mailag kifogástalan hangszerek készülhetnek ugyan,de az érzéki, dús, éteri hangzás nem másolható.

A test fõbb részeit máig a hagyomá-nyoknak megfelelõen készítik (a tö-megtermelést itt nem érintjük) hát-lapját juharfából, tetejét puha fe-nyõbõl, a fogólapot, a húrtartót és akulcsokat ébenfából. A két oldalonmetszett f alakú rések rendeltetése,hogy a rezgés során felerõsödött hangbelülrõl zöld utat kapjon. Szimbolikus ér-telmû a lélek, mint szerkezeti elem, amely ahátlap és a fedél között helyezkedik el, merevítõ,rezonáló, hangerõsítõ szerepén kívül – nevében hord-ja – e részlet fontosságát. Végül meghatározó hatássalbír az egész testet betakaró lakk, melynek éppen meg-határozó hatását nem ismerjük.

Talán jól is van ez így, maradjon meg azok titkának,akik minden hangszerüket egyedi szívvel ruházták fel,eresztették szabadon, jól tudván, hogy a legfontosabb– a lélek – belül van.

C s á n y i T a m á s k a r n a g y

c s i g a l é p c s õ

A lélek belül van

É R Z É K I H A N G Z Á S

Írásunk szerzõje 1979-

ben csatlakozott a temp-

lom muzsikus közös-

ségéhez. Karnagy, kántor.

Szívügye a szép régi egy-

házi ének gondozása.

Felesége pedagógus,

három lányukkal

a Szentimreváros lakói.




Stradivarius

„Lady Harmsworth”

készült 1703-ban

értéke felbecsülhetetlen

alkotója Antonio

Stradivari, (1644–1737)

Cremona, Itália

Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát! – ismételte örök emléke-zetû sorait Reményik Sándor, jól érzékelvén, hogy a kisebbségi létben a hit ésaz anyanyelv megõrzése a megmaradás szegletköve – ezen múlik a jövendõ.Sorskérdés a közigazgatási határokon innen és túl, hûségesnek lenni és meg-tartatni méltóságban, mindenek és mindennek ellenére. Ezen szavak és az ál-taluk hordozott, gyakran nehezen megélhetõ tartalom a Kárpátalján élõ hon-fitársaink mindennapi küzdelme a kötõdés jogáért, a létfenntartás terhével.Egyházközségünk hagyományosan jótékony célú hangversenyét ez évben is ahelyben maradás szándékát erõsítve rendezzük meg, jelezve ezzel, hogy szû-kebb pátriánk és Kárpátalja távolsága csak a térképen jelentôs. Hisszük, hogyaz összefogás erejébõl való, lelket nemesítõ szándék, Bach felbecsülhetetlenalkotásai – melyek Antonio Stradivari 1703-ban készült remekmûvén szólal-nak meg – az adakozónak is tartalmas estét kínálnak. Kedves Olvasó, kérjüktisztelje meg jelenlétével, segítõkészségével törekvésünket. Adományát a kár-pátaljai római katolikus egyházmegye keretében mûködõ Család és Élet Egye-sületnek juttatjuk el.

Hangverseny a Ciszterci

Szent Imre-templomban

a kárpátaljai karitász

támogatására

2017. szeptember 17-én,

vasárnap 19.00 órakor

Baráti Kristóf

Liszt és Kossuth-díjas

mûvész Bach-estje


1 0 L É P C S Õ / 2 0 1 7 / V e n i S a n c t e

Aleghíresebb hajléktalan a különc filozófus, Szinó-péi Diogenész, aki az ókori Athén piaca mellettegy hordóban vert tanyát. Híre Nagy Sándorhoz

is eljutott. Az anekdota szerint az uralkodó fényes kí-séretével felkereste, a napsütötte téren elé állt, majd aheverészõ, meg sem moccanó bölcshöz így szólt: „Kérjtõlem, amit akarsz!” Erre Diogenész felnézett a hódító-ra s ekképpen válaszolt: „Ne álld el elõlem a napot!”

Az utcán élõk többsége ma sem nem filozófus, sem nemjószántából sodródik a társadalom margójára: úgy ériõket a nevelõintézetbõl való elbocsátás, tartós beteg-ség, válás, anyagi csõd, per elvesztése, kilakoltatásstb., hogy nincs sem családi, sem baráti kéz, aki utá-nuk nyúljon. Egyik napról a másikra kizuhannak addi-gi életükbõl, egyenesen az utcára.

Az elsõ néhány éjszaka fedél nélkül „katasztrófa”, a szóeredeti görög értelmében (megsemmisülés, csapás,megrázó hirtelen esemény): káosz, forgószél, örvény,zuhanás. A lelki és fizikai túlélés próbája. Mire kicsitkitisztul a helyzet, már nem ugyanaz az ember, akielõtte volt. A tartósan hajléktalan pedig csak távoli ro-kona egykori önmagának. Tudósabb kifejezéssel ezkét eltérõ életmód-rendszer. A kettõ között – ezt állí-tom (és ezt tanulmány sora támasztja alá) – áthidal-hatatlan szakadék tátong.

Visszajutni a szakadék fölött kis lépésekkel lehetetlen.Sokféleképpen utalnak – az itt hasonlattal körülírthelyzetre – a szociális szakirodalomban, arra, hogy areintegrációnak (visszailleszkedésnek) nincsenek tar-tósan sikeres példái. Visszafelé nem vezet út, mégcsak ösvény sem. Az ok pedig elvi, az emberi esendõ-ségnél, a szociális szakmai gyakorlatnál mélyebbenfekszik: általános rendszerelméleti megközelítéssel(Ludwig von Bertalanffy: General System Theory,1968) levezethetõ vagy belátható, hogy gyökereseneltérõ életmód-rendszerek között az egyikbõl a másik-ba való átmenet nem lehet folyamatos, csak ugrássze-rû. Ahogy a normál életmódból való „kizuhanást” kao-tikus átalakulási folyamat követi, a visszavezetés is-mét csak rejtélyes, bonyolult, nagy energiaigényû me-tamorfózis lehetne. Az elsõ két részben elmeséltem,hogy a gyakorlatban még egy ajándék ház sem voltelég a G. család sikeres visszavezetéséhez.

Ha tehát egy másik életmód-rendszer a tartósan hajlék-talanoké, akkor a normál életmód-rendszerekhez ké-pest egyes elemei különböznek, vagy másképp kapcso-lódnak. Nézzünk erre az elvre most egyetlen gyakorla-ti példát! Idézzünk fel emlékeinkben hajléktalanokat,akik napjuk jó részét „borocskával” a kezükben, nagyhangon diskurálva töltik az „utcasarkon”. Most kérvekérem, ne rosszalló tekintettel nézze õket a kedves Ol-

vasó! Vajon mit csinálnak ott a sarkon ücsörögve?Szokás elmesélni, hogy amikor még valahol állásbanvolt az ember, akkor ebben és ebben a helyzetben jólmegmondta a magáét a megrendelõnek, a fõnökének,vagy valaki nagyon feljebb állónak. Megmondta az„igazat”, hogy az tudja „mi az ábra”! Cifra és még cif-rább indulatos szavakkal újra és újra visszaidézik eze-ket a jeleneteket. Tudható, hogy ilyenkor valóságoshelyzeteket játszanak újra a múltból, csak az esemé-nyek kritikus pontjánál, – ott, ahol a férfi önérzetétsértõ fordulat történt, most utólag jó irányba kanyaro-dik a történet. Gerincesség, határozottság, merészség,„átlátás a szitán” kerül arra a helyre a történetben,ahol valamikor a megalázás bekövetkezett.

Mit csinál, aki ezt meséli? Talán értelmezhetõ úgy, hogyintenzív öngyógyítást végez: a 2. részben hivatkozottMax-Neef féle kilenc emberi alapszükségletbõl mind-járt négyet(!), az Én-azonosság, a Részvétel, a Megértésés a Szabadság szükségleteit – ha visszamenõlegesmódon is – igyekszik feltölteni. Négyet egy csapásra,méghozzá egyszerre két idõsíkon, az emlékezet elrak-tározott örök jelenében, és a valóságos jelenben a va-lóságos sorstársak sarkon ücsörgõ körében. Akiknek abólogatása igazi gyógyír a mesélõ repedezett önérze-tére.

Visszaugorva az elméleti síkra a három cikk következte-tései jönnek. A hajléktalanság felszámolásának hazaiés nemzetközi tartós sikertelensége mögött az ok,hogy ott és úgy akarják õket „visszavezetni”, ahol mégcsak ösvény sincs. A sikeres megoldás kulcsa a „kizu-hanás pillanatában” található. A normális létbenegyensúlyukat elvesztõket a kiesés elõtt vagy alatt kellazonnal elkapni. Elkapni és megtartani õket mielõtt akáosz, forgószél, örvény, zuhanás elszenvedésével ahajléktalan létállapotba kerülnek. Oda, ahol már nem

Kudarcok és remények

T Ö R T É N E T E K , K É R D É S E K É S F E L T E V É S E K A H A J L É K T A L A N O K V I S S Z A V E Z E T É S É R Õ L 3 . , B E F E J E Z Õ R É S Z

t û z l é p c s õ

Az írás szerzõje közgaz-

dász. Elvégezte a Római

Katolikus Hittudományi

Akadémia filozófiai stúdi-

umait is. Jelenleg az Ál-

latkert fejlesztésének be-

ruházási csapatában dol-

gozik. Életútja változatos

projektek sorozata, ebbõl

kiemelve: ipari alpinista

vállalkozás; Harmadik

Part holisztikus folyóirat

kiadása és szerkesztése; a

'90-es években játék-fel-

találó, a Magyar Játék-

gyártók Egyesületének

elnöke; több alapítványi

iskola krízismenedzsere.

Hobbijának az élet egé-

szét tekinti. Feleségével,

aki plébániánk katekétá-

ja, bõ másfél évtizede

élnek (ismét) a Szent-

imrevárosban. Négy

gyermeküktõl eddig

öt unokájuk született.


1 1L É P C S Õ / 2 0 1 7 / V e n i S a n c t e

azonosak korábbi önmagukkal, mert egy új életmód-rendszerbe érkeztek.

Ha a fedél nélküliek utánpótlása lassulna, de ezzel pár-huzamosan tovább mûködne a mai ellátó hálózat is,akkor az utcán életvitel szerint élõk száma egyre csök-kenne, s így talán a személyre szabott gondoskodás isjobban megvalósulhatna. Az a komplex segítõi munka,amelyik személyenként megtalálja a visszavezetõ me-tamorfózis módját.

A javasolt – és szerintem célravezetõ – „elkapni és meg-tartani” megközelítés fõ eszköze valamiféle jelzõ-foga-dó háló lenne. Leírni könnyû, de a megvalósítás – tud-juk – igen nehéz. Egyik különös nehézsége abban áll,

hogy éppen a rászorulók nem kérnek segítséget, hi-szen akit a legnagyobb veszély fenyeget, azt az emberikapcsolatok rendkívül beszûkült volta jellemzi. Vagy a„kizuhanás” veszélyének egyáltalán nincs tudatában,például, hogy hazaérkezve egy bírósági végzés követ-keztében nem engedik be többé az otthonába.

További gond az a jelenség, ami rímel a vizben forgó ör-vényre, hogy nem ott kerül az ember a felszínre (utcá-ra), ahol elmerült: a falun vagy agglomerációban elle-

hetetlenült életbõl a nagyváros legforgalmasabb kerü-leteiben bukkan elõ, mint fedél nélküli. Tehát a haté-kony megelõzés, az „elkapó háló” létrehozása komolyszellemi kihívás, nem építhetõ a meglévõ intézményesrutinokra. Új módszerek, új beavatkozási pontok, újegyüttmûködések lennének szükségesek. Talán újabbtársadalmi szereplõk és intézmények bevonását isigényli a feladat. De a kihívást el kellene fogadni, hanem akarunk hajléktalan ügyben örökké egy helybenjárni. Talán egy erre a célra alkalmilag összeállt szak-mai csapat pár hetes, vagy pár hónapos kreatív szelle-mi erõfeszítéssel meg tudná tervezni a beavatkozás ki-induló pontjait, erõforrás igényét.

Tudom, hogy felhívásom/javaslatom járatlan útra szólít,amit még szinte teljes egészében fel kell fedezni. Én iscsak hasonlót mondhatok, mint Kolumbusz: Nyugatfelé kell hajózni/elindulni, ha a Kelet „kincseire” vá-gyunk: vagyis az emberhez oly méltatlan hajléktalanlétforma valóságos és tartós megszüntetésére, belátha-tó idõn belül.

M a u r e r G y ö r g y

t û z l é p c s õ

Ludwig von Bertalanffy

(1901–1972) magyar

gyökerû, osztrák bioló-

gus alkotta meg az álta-

lános rendszerelméletet,

a tudományágakat átfo-

gó, azokra ható szemléle-

tet. Bécsben nevelkedett

és tanult, majd az elsõ vi-

lágháború végén az USA-

ba emigrált. Rendkívüli

hatásához képest a köz-

vélemény kevéssé ismeri.

Borocskával

a kezükben,

nagy hangon

diskurálvaElkapni

és

megtartani



Avarsági erdõben történt. Székely barátaim med-velesre hívtak. Egy ilyen kalandra testileg-lelkilegfel kell készülni, végiggondoltam hát múltam va-

lamennyi medvéhez kötõdõ élményét. Úttörõként tag-ja voltam a „Medve-örsnek”, mely hamarosan meg-szûnt. Gyerekkorom egyik kedvenc olvasmányáról ismegemlékeztem: Sebõk Zsigmond Maczkó úr utazásai.Többször jártam állatkertben is, de igazi, szemtõl-szemben találkozásom egy medve komával még nemesett. Vagy mégis?

Fiatal mérnökként néhány hetet Tbilisziben, Grúzia fõ-városában tölthettem. Meg kell valljam, kevés olyanbarátságos, nyílt szívû, egyenes emberrel találkoztaméletem során, mint grúz vendéglátóim. Ma is szívesenemlékezem vissza azokra a kedves történetekre, me-

lyek az országhoz, a hófödte Kaukázushoz, a minde-nütt fellelhetõ gazdag történelmi emlékekhez, de fõ-képpen ezekhez a csodálatos emberekhez fûzõdnek.Hogy melyik a legizgalmasabb ezek közül?

Vendéglátóim elhatározták: két honfitársammal együttfelvisznek pár napra a Kaukázusba. Mindig is szerel-mes voltam a havasokba, nagy izgalommal készültemaz útra. Mintha egy fontos randevú elõtt állnék, a szí-vem a torkomban dobogott. Andrással és Gáborralmár fél órával az indulás elõtt ott toporogtunk azegyetem fõbejáratánál. A kis busz, melybe hat grúzbarátunkkal együtt bepréselõdtünk valahogy, valószí-nûleg még a nagy honvédõ háborúból maradt itt. Kis-sé lassan, de annál hangosabban fogyasztotta a kilo-métereket a sok nagy költõt megihletõ Nagy Grúz Ha-diúton. Elõször Tbiliszitõl 30 km-re álltunk meg egyútszéli fogadónál.

– Reggelizzünk – adta ki a jelszót ifjú grúz vezetõnk, Vo-va, alias Vologya.

Tudni kell: a grúz reggeli szinte semmiben nem külön-bözik egy lakodalmi menütõl. Bõven tartalmaz min-dent, mi szemnek, szájnak ingere, és nem nélkülözi aszeszes italokat sem. Fejenként néhány deci konyak ésmásfél liter vörösbor elfogyasztása után jobban elfér-

tünk a buszban is. A hegyek egyre magasabbak lettek,az út egyre meredekebb, mi egyre vidámabbak. Így ér-tük el az útvonalunkon fekvõ utolsó lakott települést,Mletit. A program megegyezett a reggelivel: ebéd, fe-jenként néhány deci konyakkal és másfél liter vörös-borral csúsztatva. Ez már kemény próbatételnek lát-szott, hiába edzettem rá a több napig tartó helyi ven-déglátás örömeit élvezve. Arra még emlékszem, hogya kocsmából kifelé, dülöngélve és botorkálva megje-gyeztem – Még jó, hogy ez az utolsó lakott hely, leg-alább nincs több kocsma! – Andrist elkapta a részegröhögés – Ne reménykedj, nézz oda!

Vova és a fiúk három borral megtöltött marmonkanná-val és néhány konyakos üveggel megrakodva szlalo-moztak a busz felé…

Este a hágó közelében vertünk tábort. Köszönettel a hi-degnek és a friss levegõnek a borból eredõ mámorun-kat valahogy kihevertük, de egyelõre csak távolrólmertük nézegetni a vacsorához készülõdõ Vovát éstársait. Éjszakára grúz barátaink megosztoztak raj-tunk, magyarokon. Minden sátorra jutott egy magyar,két grúz, egy marmonkanna bor és két üveg konyak.Vendéglátóink – biztos, ami biztos – a kisbaltát is akezük ügyébe tették. Figyelmeztettek, hogy a medvékéjjel cserkésznek, és különösen a magyarok húsát sze-retik. Vicc ide, vicc oda, a félsz belém költözött, és es-zem ágában sem volt tiltakozni a marmonkanna folya-matos körtáncáért.

Aznap éjjel medvékrõl álmodtam. Összehangolt támadá-sukat a hajnal verte vissza. Világosodott. Ébredeztünk.Grúz barátaink diadalittasan számoltak be arról, hogyéjjel látogatóink voltak, de õk halált megvetõ bátor-sággal ûzték el a betolakodókat. Vova még hozzáfûz-te: – Biztosan Zsenya kölnije keltette fel érdeklõdésüket,mert ilyet még nem szagoltak!

Zsenya én lettem volna. A kölnirõl csak annyit, hogy va-lóban a világ legbüdösebb arcszeszérõl volt szó, amitpár hete vásároltam, szovjet viszonylatban méregdrá-gán. A nevezett after shave-rõl magyar barátaim kö-

Medvekaland

F E J E N K É N T N É H Á N Y D E C I K O N Y A K


A szerzõ 1943-ban szüle-

tett Debrecenben. Általá-

nos- és középiskoláit

Mosonmagyaróvárott jár-

ta ki, a szaléziaknál mi-

nistrált, majd a Budapesti

Mûszaki Egyetemre ke-

rült. Okleveles mérnök-

ként végzett 1966-ban.

Dolgozott mûszaki ter-

vezõként, irányította a

vízügyi tervezés módsze-

reinek fejlesztését, a víz-

ügyi, távérzékelési és kör-

nyezetvédelmi kutatást,

mûszaki fejlesztést és in-

novációt. Rövid ideig a

Magyar Mérnöki Kamara

fõtitkára volt. Rendszere-

sen oktatott több egye-

temen is környezetvéde-

lemmel és vízgazdálko-

dással öszefüggõ tantár-

gyakat. Nyugdíjasként is

tanít a Pécsi Tudomány-

egyetemen. Szeret utaz-

ni, világot látni, más né-

peket, embereket megis-

merni. Szinte valamennyi

kontinensen járt, élmé-

nyeit, tapasztalatait szí-

vesen osztja meg barátai-

val, embertársaival.



zött már legendák jártak, miszerint ezzel próbálom el-ijeszteni magamtól az eladósorban lévõ grúz lányokat.A medvéket azonban egyelõre sikerült…

Hálóhelyünk környékén valóban medvetalpak jól láthatónyomait találtam. A barna bundások közül egyesektöbbször is körbejárták a sátrakat, mások éppen érin-tették csak. Mi, magyarok, megilletõdtünk e baljóslátványon, a grúzok közömbösen nézték. Sõt, szemük-ben mintha némi huncut mosolyt lehetett volna látni.A medvekaland bekerült a naplómba, s elbeszéléseim-ben természetesen mind a mackók súlya, mind száma

napról-napra nõtt. Egy hét múlva már vadállatok so-kaságával vívtam hõsies harcot egész éjszaka. A kis-baltával.

Nehezen köszöntem el Grúziától és grúz barátaimtól. A búcsúestre Vováékhoz voltam hivatalos. Az elõszo-bában ott álltak a család hegymászó felszerelései, sí-botok, feltekert kötelek, csákányok, mentõfelszerelé-sek, köztük egy vastag dorong, melynek végét medvetalpformára faragták ki…

F e k e t e J e n õ G y ö r g y


karitász cserkészet kultúraK é r j ü k é s k ö s z ö n j ü k t á m o g a t á s á t !P l é b á n i á n k S z e n t I m r e A l a p í t v á n y á n a k s z á m l a s z á m a : 1 1 7 1 1 0 3 4 - 2 0 4 2 2 1 5 8



ADr. Batthyány Strattmann László Orvoskör Köz-hasznú Egyesület 2017. júniusában – Ipoly atyalelki vezetésével – csodálatos zarándokutat tett.

Célként tûztük ki, hogy végigjárjuk névadónk és pél-daképünk életének fõbb állomásait, ezzel is tisztelegveemlékének. Elsõ állomásunk Dunakiliti volt. Itt szüle-tett 1870. okt. 28-án. Felkerestük a Batthyány Kápol-nát, melyet az 1873-as kolerajárvány után hálaadás-ból édesanyja építtetett. Útba ejtettük az 1896-ban a 7vezér tiszteletére ültetett millenniumi tölgyfák egyet-len élõ darabját is. A Batthyány kastélyban ma általá-nos iskola mûködik.

Utunk következõ állomása Köpcsény – mai nevén Kittsee– volt. A család ide költözött az 1876-os nagy Dunaiárvíz után. Itt alapította meg elsõ, 24 ágyas magán-kórházát, melyet 1902. július 9-én áldottak meg. Amaga idejében a legmodernebb felszerelésekkel mû-ködött. Vincés és Irgalmas rendi nõvérek szolgáltakápolóként. Batthyány kezdetben általános orvosként,majd sebészként mûködött. A háború kitörésekor kór-házát 120 ágyra bõvítette, ahol több száz katonát ke-zelt a saját költségén. A Trianoni határrevízió után va-gyonának kétharmadát elvesztette, és a kórházat el-lenszolgáltatás nélkül átadta a Burgerlandi Tartomá-nyi Kormánynak. A család Körmendre költözött.

Pozsony. Itt, szinte minden a magyar történelem része.Ellátogattunk a felújított várba, a parkban sétálva

megálltunk Szent Erzsébet szobránál. Innen csodála-tos kilátás nyílt a Dunára és az új Duna hídra. Lefeléhaladva a Szent Márton Dómhoz érkeztünk. 1563 és1830 között 11 magyar királyt és 8 királynõt koronáz-tak meg itt. Majd a Prímási Palota és az EgyetemiKönyvtár épületei következtek. Ennyi élmény után ér-keztünk Bécsújhelyre, elsõ napi szállásunkra.

Zarándokutunk második napját Bécsben töltöttük. Sé-tánkat a schönbrunni kastélyban kezdtük. Ezt követõ-en busszal ismerkedtünk a várossal. Ebédidõben azidén 110 éves családi vállalkozásként mûködõ Figl-müller Étteremlánc egyik gyöngyszemébe tértünk be.

A csodálatos borjú bécsi szelet mellé kimondhatatla-nul finom salátatál-kompoziciót szolgáltak fel és jéghi-deg csapolt sört. Kitünõ hangulatban folytattuk utun-kat. Rövid séta után a Szent István Dómba érkeztünk.Megtekintettük a máriapócsi „könnyezõ Madonna” ol-tárképünket.

A Kapucinusok temploma következett, majd a „Fogadal-mi templom, ahol 1898-ban Batthyány László az eskü-

Hûséggel és szeretettel

F E L E J T H E T E T L E N É L M É N Y E K K E L


1

2 3

4

Cikkünk írója 1970-ben

szerzett orvosi diplomát.

Belgyógyász, háziorvos,

foglalkozás-egészség-

ügyi szakorvos. 41 éve

háziorvos a XI. kerület-

ben. Gyógyító munkájá-

ért és közösségi tevé-

kenységéért Magyar

Arany Érdemkereszt ki-

tüntetést kapott. 2002-

ben Szent II. János Pál

pápától díszoklevelet ka-

pott. 1998 óta tagja a

Magyar Katolikus Orvo-

sok Szent Lukács Egyesü-

letének, melynek

2000–2009-ig titkára is

volt. 2003-ban megalakí-

totta a Boldog László Or-

vosi Imakört majd 2009-

ben az Imakör Egyesület-

té alakult. A Plébánia

Képviselõ Testületének

tagja. Teljes szívvel

vallja Boldog László

példamondatát:

Hûséggel és szeretettel.



võjét tartotta Coreth Mária grófnõvel. Innen utaztunkMáriacellbe, ahol – László nap lévén – konyakos-pálin-kás koccintással ünnepeltük zarándok csoportunkLászló nevû tagjait.

Zarándokutunk harmadik napján felkerestük a csodála-tosan felújított Bazilikát. A kegyszobrot évszázadosszokás szerint díszes ruhákba öltöztetik. Nagy Lajoskirályunk egy értékes Mária képet ajánlott fel a temp-lomnak, mely a kegyszobor mellett, ma is a legértéke-sebb ereklyéje a templomnak, melyet a kincstárbanõriznek. A két glória aranyozott ezüstlemezét drága-kövek és gyöngyök ékesítik.

1861-ben, esküvõje alkalmából László édesanyja, Bat-thyány Ludovika háromsoros gyöngyfûzért ajándéko-zott a kegyképnek. Különleges tiszteletérõl tanúskodómíves, filigrán aranylánc Mária köpenyének csatjáulszolgál.

A fõkapu két oldalán áll Henrik morva gróf és Nagy La-jos magyar király életnagyságú ólomszobra. A gótikusfõkapu fölött a dombormû golgotai jelenetet ábrázol,az alsó részben pedig az oltalmazó Szûz elõtt NagyLajos királyunk térdel. Csordultig telt lélekkel indul-tunk a Kálvária hegyre, ahol keresztutat jártunk, smegtekintettük a „Mozgó Betlehemet”.

Rövid pihenõ után továbbutaztunk Németújvárra, a maiGüssingbe. A templomban, Batthyány síremlékénélkoszorút helyeztünk el. Hálát adtunk a jó Istennek,hogy Boldog Lászlót adta nekünk. Közbenjáró imájátkértük tagságunkért, zarándoktársainkért, s hogy mél-tó módon követhessük az élet minden területén pél-daértékû életét. Megköszöntük hazaszeretetét.

Utolsó esti szálláshelyünk Szentgotthárdon volt, aholmegtekintettük a plébániatemplomot, majd elsétál-tunk ahhoz a kápolnához, ahol Brenner Jánost, a fia-tal ciszterci atyát meggyilkolták 1957-ben. Rá emlé-kezve e kápolnában mutatta be Ipoly atya zarándok-utunk utolsó szentmiséjét.

A szentmise után Körmendre mentünk, ahol megtekin-tettük a Batthyány Kastély kiállító termeit és a kápol-nát.

Utolsó állomásunkon, Csehimindszenten, láthattukMindszenty József szülõházát, a templomot, ahol ke-resztelték és a kiállítást.

A buszban töltött idõt is igyekeztünk lelki és szellemitöltekezésre használni. Zsolozsmáztunk, rózsafüzértimádkoztunk, elõadásokat hallgattunk meg a soronkövetkezõ látnivalókról, megnéztük a Brenner Jánoséletérõl szóló játékfilmet. Csehimindszent után, útbanhazafelé, az „Esti dicséret” elimádkozását követõen avidámság ideje következett. Viccgyûjteményt olvas-tunk fel. Záróakkordként pedig levetítettük a Fatimacsodája címû játékfilmet, tekintettel a 100 éves évfor-dulóra. Felejthetetlen élményekkel telve, hálát adtunka jó Istennek ezért a csodálatos, sikeres zarándoklatértés a szerencsés hazatérésért.

D r . F a i g l I l o n a e l n ö k

Fotó: Varsányi Katalin, Faigl Zsuzsanna, Horváth Gyula


1. Dunakiliti, templom

2. Dunakiliti, iskola

3. Dunakiliti, millenniumi

tölgyfa

4. Körmend, kastély

5. Köpcsény, kórház

6. Pozsony, Szt. Erzsébet

szobor

7. Mozgó Betlehem

8. Németújvár, emlékhely

9. Brenner-kápolna

10. Mindszenty szülõháza

11. Bécs, Fogadalmi-

templom

5 6 7

8 9 10

11


l é p c s õ

képe

k : P

exel

s

1 6

AVerpeléti utat róla nevezték el. Az íróról, akirõl jóbarátja, Kosztolányi Dezsõ váltig állította: „ez amarha volt köztünk az egyetlen zseni.” Tulajdon-

képpen férjnek jött ide. Böhm Aranka, a magyar iro-dalom femme fatale-ja lakott a Verpeléti út 2-ben. El-

sõ felesége halála után õt vette feleségül Karinthy. Vi-haros házasság volt, Kosztolányiné Harmos Ilona ígyemlékezett rá könyvében (Karinthyról. Budapest,2004.): „Tizenhat évi együttélésük idején soha, egyetlen-egyszer sem tegezték egymást, mintha örökös ellenfél-ként álltak volna szemben egymással.” A lágymányosikörnyék fontos tér volt az író életében legalább tizen-három éven keresztül. Ebben az idõben született pél-dául a Capillária címû regénye és a Tanár úr kérem.Eleinte a Körtér sarkán laktak, késõbb a Verpeléti út22-ben, szemben a Dohánygyárral. És nem volt mesz-sze innen az emlékezetben legendássá vált Hadik Ká-véház a Fehérvári úton (akkor még a Gellért térnélkezdõdött), a 20-as, 30-as évek egyik fontos irodalmitalálkozóhelye.

Németh Andor késõbb fiktív formában (de könnyen azo-nosítható személyekkel) írott kulcsregényében (Egyfoglalt páholy története) hozta az olvasók elé ennek akávéházi asztaltársaságnak a fõszereplõit, Karinthyt ésfeleségét – Titusz és Aurélia néven. Egy késõbbi írásá-ban némi malíciával így mutatta be írónk sajátos kör-nyezetét: „Karinthy a Verpeléti úton lakott, igen semle-ges, mûvészietlen környezetben. Dolgozószobájában va-donatúj íróasztal terpeszkedett, szûzen mint egy bútor-üzlet kirakatában, könyvszekrényének állománya olcsóklasszikusaival s dibdáb modernjeivel egy iparkodó gim-nazista szerzeményeire emlékeztetett... Karinthy nem is-merte ki magát otthonában. A lakást nagyobbnak tar-totta, mint amekkora volt, rengetegnek, amelyben el le-het tévedni, sõt esetleg éhen lehet halni, s ennek megelõ-zésére kolbászokat, sajtokat és konzervdobozokat hal-mozott fel könyvei mögött.” Devecseriné Guthi Erzsé-bet Búvópatak címû visszaemlékezésében (1963) idéz-

te föl a fél ötkor a kávéházba induló hölgyeket (Ka-rinthynét és barátnõit), majd „ötkor kezdõdik a rende-lés, a hivatalos óra. Addigra be is szállingóznak atörzstagok… a szomszédos utcákban lakó férfiak, mintSurányi Miklós, Somlyó Zoltán, Nagy Zoltán. Gyakran

benéznek Buda más tájaira való tiszteletbeli tagok: Ter-sánszkyék, Kosztolányiék, Tóth Árpádék, sõt pesti illetõ-ségûek is, mint Füst Milán, Nagy Lajos, Turcsányi Elek,Heltai Jenõék, Howard-Rejtõ, Ascher Oszkár…”

Kutyájának elvesztésekor Karinthy Frigyes egy próza-versben írt gyászénekkel búcsúzott tõle: Tomi (Egy-ügyû monológ a kutyaszívrõl). Szentimreváros költé-szeti antológiája elképzelhetetlen nélküle:„A Verpeléti úton Tomit mindenki szólongatta szerette…Bohéméletû kutya volt Tomi alapjában csakugyan az isvolt / Néha hazulról a kávéházba szaladt el utánam”

A kutyahûség dicséretébõl formál szeretethimnuszt azíró:„Bizony mondom magunknak is emberek ugye milyen jóvolna / Szeretni tudom én szeretni akarunk egymástszeretni nem mimagunkat / Egymást és nem azt azunalmas én-valakit akihez láncol az élet / Jó volna sze-retni ugye jó volna szeretni másvalakit nem sírni ma-gunkért”

K i s s G y . C s a b a

Jelen írás a szerzõ „Szentimrevárosi Athenas” címmel indí-tott sorozatának része, amely kerületünk irodalomtörténe-ti múltjáról készít tartalmas pillanatfelvételeket.

Felelõs kiadó: Szkaliczki Csaba Örs O. Cist. plébános / Szerkesztette, tervezte és készítette Csányi Tamás [email protected]

Budapest Fõváros Önkormányzata, Újbuda Önkormányzata és a Szent Imre Alapítvány támogatásával

h á t s ó l é p c s õ

Tomi

K A R I N T H Y F R I G Y E S M O N O L Ó G J A E G Y K U T Y A S Z Í V R Õ L

Cikkünk szerzõje

mûvelõdéstörténész,

a Varsói Egyetem tanára,

József Attila-díjas író,

18 önálló könyve látott

napvilágot. Az egykori

József Attila (most Szent

Imre) Gimnáziumban

érettségizett 1963-ban,

szûkebb hazája a Szent-

imreváros. Szenvedélye a

csavargás az Adriától a

Balti-tengerig.


Documents

Ne félj, csak higgy! · Az általános iskolában pár éve kötelezõ az angol nyelv oktatása. Nyelvek elsajátításában a japánok rendkívül rosszul teljesítenek, magyarázat