A CESCI hozzászólása a Nemzeti Vidékstratégiai

Koncepció Vitaanyagához

MELLÉKLET

BUDAPEST

2011. május 31.

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

1

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

Mindenekelőtt szeretnénk őszinte gratulációnkat kifejezni a stratégia alkotói felé!

Véleményünk szerint ágazati és környezeti szempontokból is egy igazán jól átgondolt, a vidék

problémáit értő koncepció került megfogalmazásra. Komplexitását egyedül a térfelfogás

területén érezzük tovább javíthatónak.

Szervezetünk, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata azzal a

céllal alakult, hogy segítse a határ menti fejlesztésekben érdekelt szereplők munkáját.

Megítélésünk szerint a Nemzeti Vidékstratégia, amely hosszú távon alapozza meg a magyar

vidék fejlesztésének vonalait, olyan dokumentum, amelynek keretében (a Kárpát-medence

táji összefüggéseinek megfelelően), a stratégiában megjelenő szintnél is mélyebben,

részletesebben volna szükséges a határon átnyúló hatásokat is számba venni.

Mivel a véleményező lap korlátai nem nyújtanak kellő teret javaslatunk magyarázatához, egy

rövid, lényegre törő mellékletet is készítettünk. Ezzel a mellékelt rövid hozzászólással

szeretnénk hozzájárulni, hogy a stratégiai építkezés során a fenti szempontok is jobban

érvényesüljenek.

Ahhoz, hogy a stratégia végül alkalmassá váljon a vidék gondjainak orvoslására, minél

hamarabb jól kidolgozott programokat, konkrét projekteket és intézkedéseket kell az

egyébként jól megfogalmazott célok mögé sorakoztatni.

Ehhez a hatalmas munkához kívánunk sok sikert és kitartást! Egyben mint a Közigazgatási és

Igazságügyi Minisztérium stratégiai partner szervezete, felajánljuk együttműködésünket a

hasonló kérdések, problémák vizsgálatában.

Kérjük, fogadják mellékelt hozzászólásunkat, melyben szerény meglátásainkat összefoglaltuk.

Ocskay Gyula, főtitkár

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

2

KOMPLEX SZEKTOR-SZEMLÉLET MELLÉ KOMPLEX TÉRSZEMLÉLET

Az elmosódó határok Európájában egészen új térszerveződési folyamatok

születésének lehetünk szemtanúi. Egy olyan, jobbára szerves térszerkezeti, tájkapcsolati

fejlődésű, ám a legutóbbi időszakokban mégis „belső” elszigeteltséggel sújtott

nagytérségben, mint amilyen a Kárpát-medence is, kiemelten fontos e folyamatok pontos

megismerése. A térséget érintő tervezési munka során szakítani kell az országhatároknál

végződő térfelfogással. Közép-Európa apró államaiban a lemaradás és kiszolgáltatottság

hangsúlyos okozója lehet, ha a köztük húzódó határok elválasztó funkciója megmarad

(Nárai–Rechnitzer, 1999). Ezzel szemben a határok fokozatos feloldódása, a határokon

átnyúló együttműködések terjedése az egész közép-európai térség közös felemelkedésének

talán legfontosabb záloga lehet (Illés, 2002). Véleményezésünk jelen kiegészítő

mellékletében emlékeztetünk a Kárpát-medence térszerkezetét, táj és társadalom

kapcsolatát jelenleg is meghatározó fejlődési folyamatokra. Továbbá élünk néhány, a

témához kapcsolódó javaslattal, hogy a környezeti és ágazati szempontból példás

komplexitású stratégiát a térfelfogás oldalán is összetettebbé formálhassuk.

Határon átnyúló tájak, tájakon átfutó határok

Egy térség belső és külső kapcsolatait, fejlődési pályáját nagyban meghatározza táji

beágyazottsága, illetve ennek a fekvésnek a történelmi zavartalansága vagy esetleges

bolygatottsága. A táj összetett fogalom, melyet egyszerre határoznak meg természeti,

társadalmi és gazdasági tényezők. Olyan informális területi egység, melynek kereteit

elsősorban a domborzat, az éghajlat, a növénytakaró, a vízrajz jelöli ki, de az e keretek közt

fejlődő társadalmi, gazdasági kapcsolatok teszik szerves, összefüggő egésszé, a rajta élő

emberek identitásán, kultúráján, a települések szerkezetén, hálózatán, és a jellemző

gazdasági tevékenységeken keresztül. Olyan mentális, térképzeti fogalomról van szó,

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

3

melynek (képzetessége ellenére) kézzelfogható következményei jelennek meg a valós térben

(szántóföldek, bányák, feldolgozó üzemek, iskolák, utak stb. formájában).

Léteznek természetes határok a földrajzi térben, melyek ökonómiai és szociológiai

értelemben is kifejthetnek bizonyos izoláló hatást. (A magyar felfogásban így jelenik meg

például a Kárpátok hegykoszorúja, a szlovák felfogásban pedig a Duna.) Ám látni kell, hogy

ugyanezek a „természeti akadályok” más felfogásban gyakran éppen az összekötő gerincet is

jelenthetik. (Magyar szemszögből ilyen a Duna, a román megközelítésben pedig a Kárpátok.)

A regionális fejlődés szempontjából a hangsúly egyértelműen az egyes tájegységek belső és

külső kapcsolattartásainak irányára, minőségére, és intenzitására helyeződik. Ugyanis azok a

makrotérségek képesek a legstabilabb és legdinamikusabb gazdasági és társadalmi fejlődést

felmutatni, amelyekben jellemző a mikrotájak széles összekapcsoltsága. Máshogy

fogalmazva: minél nagyobb területre, minél több funkcióra tud kiterjedni a tájak zavartalan

kommunikációja, annál nagyobb lesz a közös előny (lásd pl. az Egyesült Államok egységes

piacának esetét szembeállítva az apró államokra darabolt Közép-Európa

versenyhátrányaival).

Amennyiben táj és ember kapcsolatának szemszögéből vizsgáljuk a kérdést, elmondható,

hogy a magyar (vagy tágabban értelmezve: Kárpát-medencei) településhálózat

kialakulásában is meghatározó szerepet játszottak a természeti tényezők. A legfontosabb

központok a középkori vásárvonalak mentén fejlődtek (Frisnyák, 1996), ezek a vásárvonalak

pedig elsősorban táji határokhoz kötődtek. A fő Kárpát-medencei vásárvonal az alföldi és a

hegyvidéki tájak peremén húzódott, ugyanis itt cseréltek árut az alföldi és a hegyvidéki

gazdálkodók, kereskedők. Ezen a területen kapcsolódott társadalmi és gazdasági téren is egy

nagytájjá a Kárpát-medence, hiszen itt jött létre a kapcsolattartás a belső és a külső területek

között. Később pedig ennek az élénk mozgásnak köszönhetően megerősödő centrumok

alakultak ki, melyek köré (kistáji értelemben) szűkebb térségek szerveződtek.

Ezek a régiók a gazdasági fejlődés fellendülésével, a dualizmus idején csontosodtak meg

igazán. Magyarország számára új időszámítást jelentett a kiegyezés, mely hatalmas,

meglepetésszerű fellendülést indukált. A mezőgazdaság, illetve az élelmiszeripar

dinamikájára alapuló összefüggő gazdasági régiók alakultak ki.

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

4

A Kárpát-medence nagytájtípusai, és az egykori vásárvonal

Saját szerkesztés, forrás: Frisnyák 1996; Hajdú-Moharos 2000

Soha nem látott intenzitású gazdasági (és ennek nyomán társadalmi) kommunikáció

bontakozott ki az egyes tájak között. Csak néhány példát kiemelve: a belső alföldi tájak

mezőgazdasági termelése kiszolgálta a konzervipart. A Bácska és Bánát gabonatermesztése a

malomipart, illetve a Dunántúl magas színvonalú állattenyésztésének takarmányigényét, a

Maroson, a Szamoson, a Tiszán, illetve a felvidéki folyókon leúsztatott kárpáti fa részben az

ipar energiaigényét (faszén), részben pedig az építőanyag-szükségletet fedezte. A hegységi

területek szén- és fémbányái a kohászat és a központi területekre jellemző gépgyártás

nyersanyagéhségét csillapították (Hajdú, 2003). A fejlődés mindenre kiterjedt, a

mezőgazdasági termelés a század végén megkétszereződött. Ezek a folyamatok pedig

hatással voltak a nyersanyag-bázisok köré épülő feldolgozási körzetek településhálózatának

kapcsolati viszonyaira is, olyan térségi „együttműködések” szilárdultak meg, melyek még ma

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

5

is meghatározzák a Kárpát-medence alapvető térszerkezetét. Nem oly távoli múltunk e

történelmi példája is rávilágít, hogy a területi fejlődés kiegyenlítettsége, másként fogalmazva

a tájak társadalmi gazdasági értelemben vett összefonódása, kommunikációja

elengedhetetlen követelmény egy egységesülni óhajtó Európában.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a középkorban, az alföldi és hegyvidéki tájak

kapcsolattartásából kifejlődő elsődleges központrendszer, (mely a vásárvonalak mentén, a

tájhatárokon épült ki leginkább) a dualizmus idejében is tovább erősödött, új központokkal

bővült. Hiszen ebben a dinamikus fejlődést hozó időszakban is jelentős volt a térség eltérő

adottságú nagytájai közti kommunikáció, mely számos esetben ismét az alföldi és hegyvidéki

térségek határzónájában koncentrálódott. Közép-Európa egyik legkomolyabb aktuális

térségfejlesztési kihívását éppen az okozza, hogy pontosan ennek a sávnak a központjai

mentén húzták meg 1920-ban a határt, így számos, korábban összefüggő, egymással

kapcsolatot tartó térséget daraboltak elszigetelt részekre (Kovács, 1990). A legtöbb esetben

a korábbi, térségi közigazgatási viszonyokat is keresztülszelték az új határok. Korábbi

vármegyeközpontok veszítették el vonzáskörzetük jelentős részét, (pl. Szombathely, Sopron,

Komárom, Esztergom, Ipolyság, Balassagyarmat, Kassa, Beregszász, Szatmárnémeti,

Nagyvárad). Ezáltal egy új (degradált) térszerkezetet erőltetett rá a történelem egy már

meglévő, hosszú, szerves fejlődésű település- és tájhálózatra. Mindez azt eredményezte,

hogy egyrészt a Kárpát-medence humántáji kohéziója megszűnt. Nem lehetett többé

(társadalmi értelemben) hegyvidéki és alföldi vagy „külső” és „belső” területekről beszélni,

hiszen éppen e területek kommunikációs zónájában húztak egy alig átjárható határt.

Másrészt nem csak a nagyobb léptékű, távú kapcsolattartások szűntek ezzel meg, hanem a

határ menti területek is komoly átalakuláson mentek keresztül (Beluszky–Győri, 2004). A

korábban intenzív gazdasági, társadalmi áramlással jellemezhető területek hirtelen a határ

mindkét oldalán perifériákká váltak. Az itteni központok elvesztették korábbi kapcsolataik és

ezzel funkcióik jelentős részét. Ezek a centrumok és csonka hinterlandjaik, a vidéki térségek

pedig különböző mértékű sorvadásnak indultak. Ugyanennek a folyamatnak a

következményeként, az újonnan létrejött határ menti központhiányos térségekben (vagy

éppen korábbi riválisukat „elvesztve”) új városok emelkedtek térségi jelentőségű

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

6

centrumokká. Ezt a jelenséget sok esetben tovább tetézte a szocialista időszak tudatos

tervezéspolitikája, ipartelepítési koncepciója is (a határ mindkét oldalán). (Bartke, 2003)

Jelenleg tehát egy olyan helyzetben kellene a megnyíló határok mentén „újraéleszteni” a

korábbi térkapcsolatokat, ahol számos ponton lényegesen átrajzolódtak a viszonyok.

Egyszerre kell figyelembe venni régi kapcsolatokat és új adottságokat.

A határ menti térségek helyzete

Saját szerkesztés, forrás: NFÜ

Hogy milyen komoly szerepe van a vidéki térségek lemaradásában az államhatároknak, azt

talán a magyarországi, leghátrányosabb helyzetű kistérségek térképe is érzékelteti.

Legelmaradottabb kistérségeink túlnyomóan olyan vidéki térségek, amelyek a határ mentén

fekszenek. Ráadásul a határ túloldalán sok esetben szintén elmaradott szomszédos

tájrészekkel találkozhatunk. Annál is inkább komoly probléma ez, mivel korábban e térségek

éppen a Kárpát-medence legdinamikusabb kapcsolattartási zónájában feküdtek, prosperáló

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

7

agrárkapacitásokkal, feldolgozóipari lehetőségekkel, intenzív helyi és tájhatári

kereskedelemmel.

Határ menti tájak

Saját szerkesztés, forrás: Hajdú-Moharos 2000

A mellékelt térképen is jól látható, hogy a térségben futó államhatárok számos, ideális

esetben szerves egységet alkotó természeti és kultúrtájat bontanak többé-kevésbé

elszigetelt részekre. Ilyen például a Bácskai-síkvidék, amely talán a Kárpát-medence legjobb

minőségű termőterülete. Trianont követően csupán az élelmiszeripari feldolgozó üzemeket

is magában foglaló északi csücske maradt Magyarországon. A síkság nagyobbik (főleg

nyersanyagot termelő) része a határ túloldalára került – így az üzemek beszállítók nélkül, a

beszállítók pedig feldolgozók nélkül maradtak. De ha tágabban tekintünk a Dél-Alföldre

(Bácska, Bánát, Maros-hordalékkúp), Európa egyik legnagyobb, legkiválóbb mezőgazdasági

adottságaival megáldott, egybefüggő térségéről kell megállapítanunk, hogy három állam

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

8

közötti szétaprózottsága révén közel sem kamatoztatja azt az agrárpotenciált, amivel

egyébként rendelkezik. E páratlan adottságú területen mindhárom államnak elemi gazdasági

és vidékfejlesztési érdeke kellene, hogy legyen agrárpolitikájának összehangolása, termelési

és feldolgozási kapacitásainak közös fejlesztése. Egy ilyen együttműködés nem csupán a

térség világpiaci súlyát növelné, de a sok esetben leszakadó vidékeket is megpezsdítené.

A Dél-Alföldhöz hasonlóan az ország északkeleti térsége is egy kettévágott középtáji

struktúra része. Az Eperjes-Tokaji-hegyvidék és az Északkeleti-Kárpátok délnyugati lankái

világviszonylatban is kitűnő borvidéket alkotnak, de híres e térség gyümölcstermő

adottságairól is (pl. alma, szilva). Ma négy ország közt, sok esetben az összefogás, a közös

fellépés erejének kihasználása helyett, egymással rivalizálva oszlanak meg ezek a remek

adottságok. Ezáltal egy szerves, saját lábán állni képes táj helyett, számos elmaradott külső

perifériát találunk a térképen.

A helyi, vidéki lehetőségek kihasználása helyett a szerencsésebbek távoli városokba ingáznak

munkáért, a többségnek pedig még ez sem adatik meg. De hasonló a helyzet a többi határ

menti tájon is: az Érmellék központját vesztett periféria, a Bodrogköz derékba vágott

tetszhalott, a Csallóköz és a Szigetköz vizét és kapcsolatait keresi, a Drávamentét hiába

kerülték el a környezetromboló iparosítások, még ma is aknasávok nehezítik a

kapcsolattartást. De például Gömörben, Nógrádban, a Mura-vidéken, és a Fertő-tó körül is

egészen hasonló, az elválasztottságból adódó problémákkal találkozunk.

A határ mentén fekvő vidéki térségek problémái szerteágazóak, de jelentős mértékben

vezethetők vissza kapcsolattartási lehetőségeik csonkaságára. A világháborút megelőzően a

megtermelt áruk jelentős részét helyben feldolgozták, működtek az e célból létrehozott kis-

és középüzemek (malmok, szeszgyárak, zöldség-gyümölcs feldolgozók). Az élő állatokat, az

előállított félkész és ipari termékeket vasúton szállították el (szesz, dohány, stb.)

Rendelkezésre álltak ennek az ipari termelésnek a technikai eszközei, termelő bázisai

(gazdasági vasutak, magtárak, dohányszárítók, vágóhidak, stb.). Jelenleg e térségek

gazdasága távol áll a legnagyobb területi gazdaságosság megvalósulásától, ez pedig országos,

nagytáji léptékben is tovagyűrűző negatív hatásokat okoz.

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

9

A STRATÉGIA ÉS PROGRAMJAINAK JÖVŐJE

Az előzőekben megfogalmazottak értelmében stratégiai szinten is

elengedhetetlennek tartjuk e téma megfelelő súlyban történő kibontását, a koncepció

térszemléletének ilyen irányú további erősítését.

Javasoljuk, hogy a Koncepció:

legfőbb, alapvető célkitűzései közt is jelenjen meg a határokon átterjedő gondolkodás

szorgalmazása. Foglaljon állást a kiterjesztett, az új európai körülményekkel és a

hagyományos tájfejlődéssel harmonizáló térfelfogás mellett. Hangsúlyozza az

államhatároknál végződő tervezési gondolkodás, gyakorlat megszüntetésének

szükségességét.

a Kárpát-medencei gazdasági tér tárgyalásainál ne kövesse el azt a stratégiai hibát,

hogy nyíltan magyar érdekszféraként kezeli a térséget, illetve a magyar-magyar

kapcsolatokra szűkíti annak tervezett együttműködéseit. A Koncepció ismerje és

ismertesse fel, hogy a Kárpát-medencében, a szomszédos (államalkotó) népekkel való

együttműködés nélkül a magyar-magyar együttműködések sem lehetnek

eredményesek.

ne csupán a vizsgálatát vállalja fel a Kárpát-medencei gazdasági térnek és lehetséges

vidékfejlesztési együttműködéseinek. Tegyen egyértelmű vállalást egy középtávú

akcióterv kidolgozására is, melyben a konkrét együttműködések ösztönzésére

irányuló projektek, intézkedések kiírása, végrehajtása is megjelenik.

tűzze zászlajára a határ menti térségek határon átnyúló helyi termék-

kereskedelmének lehetővé tételét, a szomszédos államokkal közös, egységes,

életszerű szabályozás kimunkálását. Ezáltal számos határ menti, leszakadó vidéki

térség jutna kapaszkodóhoz.

Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködések programja minél előbb kerüljön

részletes intézkedési szintig lebontott kidolgozásra.

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

10

Amellett, hogy üdvözöljük, hogy egy ilyen irányultságú program koncepciója is bekerült a

vitaanyagba, mielőbbi konkretizálást javaslunk. A megfogalmazott célokat kivétel nélkül

támogatjuk, azonban úgy érezzük, hogy a különálló programban való megjelenés miatt ez az

irány kissé a stratégia perifériájára szorul. Talán szerencsésebb lett volna, ha külön,

átfedéseket rejtő program nélkül, csupán egyszerűen, megfelelő hangsúllyal átitatják a

szerzők a teljes koncepciót a fent vázolt térfelfogással.

Fontosnak tartjuk, hogy (a programot ismertető szövegben is nagyon helyesen

megfogalmazott okok értelmében) az egész vidékstratégiát szervesen átszője ez a szélesebb

térlátású felfogás. Az alfejezetben megfogalmazott célok eléréséhez nagyon részletes

helyzetfeltárási, elemzői munkára, sokkal konkrétabb, jól kidolgozott programra,

projektekre, intézkedésekre van szükség.

Minden stratégia annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Hogy ez az értékesnek tűnő

vidékstratégia a gyakorlatba is átültethesse kitűnő célkitűzéseinek gyümölcsét, minél előbb

konkretizálni kell az egyes programok felépítését, a hozzájuk tartozó projekteket,

intézkedéseket.

HOZZÁSZÓLÁS A VIDÉKSTRATÉGIÁHOZ

11

FELHASZNÁLT IRODALOM

Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció – 2020 I. (agrár-, élelmiszer-, környezet- és vidékstratégiai tézisek)

Vitaanyag. Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 2011. p. 25.

Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció – 2020 II. (agrár-, élelmiszer-, környezet- és vidékstratégiai alapvetések)

Vitaanyag. Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest, 2011. p. 80.

Bartke István (2003): A második világháború utáni gazdasági folyamatok. In: Perczel György (szerk.)

Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. Budapest, pp. 103-146.

Beluszky Pál – Győri Róbert (2004): Fel is út, le is út... (Városaink településhierarchiában elfoglalt pozícióinak

változásai a 20. században). Tér és társadalom, 1. pp. 1–41.

Frisnyák Sándor (1996): Magyarország kultúrgeográfiai korszakai. In: Frisnyák S. (szerk.) A Kárpát-medence

történeti földrajza. Nyíregyháza, pp. 121-142.

Hajdú-Moharos József (2000): Magyar településtár. Kárpát-Pannon Kiadó, Budapest 788 p.

Hajdú Zoltán (2003): A társadalom, az állam és a gazdaság történeti fejlődésének szakaszai és sajátosságai. In:

Perczel György (szerk.) Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. Budapest, pp. 66-102.

Illés Iván (2002): Közép- és Délkelet-Európa az ezredfordulón. Átalakulás, integráció, régiók. Dialóg Campus

Kiadó, Budapest – Pécs.

Kovács Zoltán (1990): A határ menti területek központhálózatának átalakulása az első világháború utántól

napjainkig. Földrajzi Közlemények, 1–2. pp. 3–16.

Lefebvre, Henri (1974): La production de l'espace, S.l., s.n.

Mendöl Tibor (1932): Táj és ember (Az emberföldrajz áttekintése). Kincsestár sorozat 46. sz. Magyar Szemle

Társaság 78 p.

Nárai Márta – Rechnitzer János (1999): Elválaszt és összeköt – a határ. MTA Regionális Kutatások Központja,

Pécs–Győr.

Ocskay Gyula (2006): Globalizmus és regionalizmus avagy a kormányzatiság válsága? A kormányzás

kérdőjelei. A Magyar Politológiai Társaság vándorgyűlés, Noszvaj, 2006. június 23-24.

Ocskay Gyula – Jaschitz Mátyás (2010): Tradicionális vonzáskörzeti és funkcionális kapcsolatok a Kárpát-

medencében – a kiterjedő térkapcsolatok új perspektívái. Falu Város Régió. pp. 80-85.