1
A Big Data technológiáké a jövő, ezért érdemes hallgatnunk az idő szavára. A Nextent Informatika Zrt. is ezt tette. A cégnél dedikált szakértő csapat dolgozik azon, hogy az adat dömpinget átlássák és értelmezzék. PR NEXTENT A világ adatok és hálózatok sokasága. Aki felismeri az ebben rejlő lehetőségeket, és képes azokat a megfelelő technológiákkal feldolgozni, majd üzleti vagy működési folyamataiba beépíteni, az komoly versenyelőnyre tehet szert. A Nextent tizenöt éve foglalkozik adatme- nedzsmenttel, külön szakértő csapatával számos területen biztosíthat értéket számukra.” Egy adott Big Data projekt sikere akkor biztosított, ha azt a szükséges technológiai és adatvédelmi tudással rendelkező szakértő cég valósítja meg. Egyre több eszközünkön keletkezik adat, egyre több adatot mérnek és rögzítenek számos iparágban. Ez teremtette meg annak lehetőségét, hogy a Nextent és a hozzá hasonló szakértő cégek egyedi üzleti értéket teremtsenek ügyfeleik számára. A Big Data világá- ban mindig van felfedezni való és kiaknázandó terület, és ezek összekap- csolása a vállalaton belül már működő rendszerekkel szintén szakértői feladat. A Nextent azt a tudást szállítja partnereinek, amely a meglévő informa- tikai infrastruktúrá- ra építve Big Data eszközökkel ezeket az adatokat üzleti előnnyé alakítja. A BIG DATA FELKÉSZÜLÉS A JÖVŐRE A Nextent folyamatosan követi a Big Data univerzumának legfejlettebb technológiá- it. Hazai és nemzetközi példák alapján látható, hogy a Big Data hozzáadott értéke nem iparághoz kötött, pl. a telekommunikációs szektor szereplői ugyanúgy profitálhatnak belőle mint a kereskedelmi - vagy egészségügyi szektorban tevékenykedő vállalatok. A Big Data technológiák olyan adatokra épülő cselekvést tesznek lehetővé, mellyel az üzleti folyamatok optimali- zálhatóak; értékes információkat nyújtanak adott esetekben a kínált szolgáltatások és termékek továbbfej- lesztéséhez; vagy csökkenthetik cégünk működési költségeit. Sokat elmond a jövő trendjeiről, hogy míg tíz éve nem is nagyon létezett data science, az amerikai IT-piacról jelenleg százezer data scientist szakember hiányzik. Szalai Balázs szerint az adatmennyiség rohamosan növekvő tendenciája állandó szakemberigényt generál. Erre az igényre reagál a Nextent saját Big Data oktatással, valamint Magyarország első ingyenes Big Data konferenciájának megszervezésével. A Big Data Universe konferencia május 19-én, Budapesten az Akvárium Klubban kerül megrendezésre, ahová nemcsak IT-szakértőket és fejlesztőket várnak, hanem nagyvállalati döntéshozókat is. A Nextent elkötelezett az iránt, hogy az új technológiára nyitott szakemberekkel megossza a szakma legfrissebb újításait, a döntéshozók számára pedig feltárja a technológiák által biztosított üzleti lehetőségeket. Ezt a célt szolgálja a cég saját szervezésű Big Data oktatássoroza- ta is, ahova a szakma és az üzleti élet szereplőit egyaránt várják. (X) www.bdu.hu I Telecommunications I Health Services I Smart Cities I Enterprise Efficiency I Visualization of Big Data I Internet of Things (IoT) and Internet of Everything 20% OFF Coupon Code: BDU_2016_VIP kutatja a Big Data technológiákban rejlő előnyöket. Az informatikai cég nagyvállala- ti környezetben szerzett tapasztalata és innovatív megoldásai együttesen szolgál- ják ki az üzleti igényeket. ADATVEZÉRELT INNOVÁCIÓ Big Data projektre minden olyan cégnél szükség lehet, ahol napi szinten nagy sebességgel, nagy változatosságú és mennyiségű adat keletkezik. Ezek közel valós idejű és/vagy nagy hatékonyságú feldolgozása azonnali cselekvést tesz lehetővé. Egyre több nagyvállalat ismeri fel mindennek szükségességét, és tesz lépéseket az adatvezérelt működés érdekében. „Sajnos az ehhez szükséges szakértel- met hazánkban ma még igen kevesen tudják biztosítani” - mondja Szalai Balázs, a Nextent műszaki igazgatója. „Szakmai tapasztalataink szerint a vállalatoknál meglévő saját adatok összekapcsolása publikusan elérhető egyéb adatokkal A nyertesek megkülönböztetője Szalai Balázs, a Nextent Informatika Zrt. műszaki igazgatója A Nextent Big Data szakértői: Toldi Lajos Szendi-Varga János (a.k.a Szenyo) Szabó Csenger Adorján Gábor (a.k.a. G) Vigh Zoltán (a.k.a. Zool) Szentes Márton Szalai Balázs Simon Róbert Szilágyi Ábrahám Benkő Dorka A NEXTENT SZAKÉRTŐINEK ELŐADÁSAI ÉS OKTATÁSAI BIG DATA TÉMÁBAN: Budapest NoSQL Fórum •  V-day (Virtualization and DevOps day) (www.vday.hu) •  Pázmány Péter Katolikus Egyetem ITK Big Data Universe Konferencia (www.bdu.hu) •  Nextent saját Big Data oktatássorozat (www.nextent.hu) Big Data

Nextent Informatika Zrt. - Forbes Megjelenés

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A Big Data technológiáké a jövő, ezért érdemes hallgatnunk az idő szavára. A cégnél dedikált szakértő csapat dolgozik azon, hogy az adat dömpinget átlássák és értelmezzék.

Citation preview

Page 1: Nextent Informatika Zrt. - Forbes Megjelenés

A Big Data technológiáké a jövő, ezért érdemes hallgatnunk az idő szavára. A Nextent Informatika Zrt. is ezt tette. A cégnél dedikált szakértő csapat dolgozik azon, hogy az adat dömpinget átlássák és értelmezzék.

PRNEXTENT

A világ adatok és hálózatok sokasága. Aki felismeri az ebben rejlő lehetőségeket, és képes azokat a megfelelő

technológiákkal feldolgozni, majd üzleti vagy működési folyamataiba beépíteni, az komoly versenyelőnyre tehet szert. A Nextent tizenöt éve foglalkozik adatme-nedzsmenttel, külön szakértő csapatával

számos területen biztosíthat értéket számukra.” Egy adott Big Data projekt sikere akkor biztosított, ha azt a szükséges technológiai és adatvédelmi tudással rendelkező szakértő cég valósítja meg.

Egyre több eszközünkön keletkezik adat, egyre több adatot mérnek és rögzítenek

számos iparágban. Ez teremtette meg annak lehetőségét, hogy a Nextent és a hozzá hasonló szakértő cégek egyedi üzleti értéket teremtsenek

ügyfeleik számára. A Big Data világá-ban mindig van felfedezni való és kiaknázandó terület, és ezek összekap-csolása a vállalaton belül már működő rendszerekkel szintén szakértői feladat. A Nextent azt a tudást szállítja partnereinek, amely a meglévő informa-tikai infrastruktúrá-ra építve Big Data

eszközökkel ezeket az adatokat üzleti előnnyé alakítja.

A BIG DATA FELKÉSZÜLÉS A JÖVŐRE A Nextent folyamatosan követi a Big Data univerzumának legfejlettebb technológiá-it. Hazai és nemzetközi példák alapján

látható, hogy a Big Data hozzáadott értéke nem iparághoz kötött, pl. a telekommunikációs szektor szereplői ugyanúgy profitálhatnak belőle mint a kereskedelmi - vagy egészségügyi szektorban tevékenykedő vállalatok. A Big Data technológiák olyan adatokra épülő cselekvést tesznek lehetővé,

mellyel az üzleti folyamatok optimali-zálhatóak; értékes információkat nyújtanak adott esetekben a kínált szolgáltatások és termékek továbbfej-lesztéséhez; vagy csökkenthetik cégünk működési költségeit.

Sokat elmond a jövő trendjeiről, hogy míg tíz éve nem is

nagyon létezett data science, az amerikai IT-piacról jelenleg százezer data scientist szakember hiányzik. Szalai Balázs szerint az adatmennyiség rohamosan növekvő tendenciája állandó szakemberigényt generál. Erre az igényre reagál a Nextent saját Big Data oktatással, valamint Magyarország első ingyenes Big Data konferenciájának megszervezésével. A Big Data Universe konferencia május 19-én, Budapesten az Akvárium Klubban kerül megrendezésre, ahová nemcsak IT-szakértőket és fejlesztőket várnak, hanem nagyvállalati döntéshozókat is. A Nextent elkötelezett az iránt, hogy az új technológiára nyitott szakemberekkel megossza a szakma legfrissebb újításait, a döntéshozók számára pedig feltárja a technológiák által biztosított üzleti lehetőségeket. Ezt a célt szolgálja a cég saját szervezésű Big Data oktatássoroza-ta is, ahova a szakma és az üzleti élet szereplőit egyaránt várják. (X)

www.bdu.hu

I Telecommunications I Health Services I Smart Cities I Enterprise Efficiency I Visualization of Big Data I Internet of Things (IoT) and Internet of Everything

20% OFF Coupon Code: BDU_2016_VIP

bdu_forbes_175x25mm_02.indd 2 2016.04.19. 12:42:29

kutatja a Big Data technológiákban rejlő előnyöket. Az informatikai cég nagyvállala-ti környezetben szerzett tapasztalata és innovatív megoldásai együttesen szolgál-ják ki az üzleti igényeket.

ADATVEZÉRELT INNOVÁCIÓBig Data projektre minden olyan cégnél szükség lehet, ahol napi szinten nagy

sebességgel, nagy változatosságú és mennyiségű adat keletkezik. Ezek közel valós idejű és/vagy nagy hatékonyságú feldolgozása azonnali cselekvést tesz lehetővé. Egyre több nagyvállalat ismeri fel mindennek szükségességét, és tesz lépéseket az adatvezérelt működés érdekében.

„Sajnos az ehhez szükséges szakértel-met hazánkban ma még igen kevesen tudják biztosítani” - mondja Szalai Balázs, a Nextent műszaki igazgatója. „Szakmai tapasztalataink szerint a vállalatoknál meglévő saját adatok összekapcsolása publikusan elérhető egyéb adatokkal

A nyertesek megkülönböztetőjeSzalai Balázs, a Nextent Informatika Zrt. műszaki igazgatója

A Nextent Big Data szakértői:

Toldi Lajos

Szendi-Varga János

(a.k.a Szenyo)

Szabó Csenger

Adorján Gábor (a.k.a. G)

Vigh Zoltán (a.k.a. Zool)

Szentes Márton

Szalai Balázs

Simon Róbert

Szilágyi Ábrahám

Benkő Dorka

A NEXTENT SZAKÉRTŐINEK ELŐADÁSAI ÉS OKTATÁSAI BIG DATA TÉMÁBAN:• Budapest NoSQL Fórum

• V-day (Virtualization and DevOps day) (www.vday.hu)

• Pázmány Péter Katolikus Egyetem ITK

• Big Data Universe Konferencia (www.bdu.hu)

• Nextent saját Big Data oktatássorozat (www.nextent.hu)

Big Data