MACHIAVELLIA háború művészete

SZUKITSKÖNYVKIADÓALAPÍTVA 1929

A fordítás a Mondadori kiadónál1950-ben megjelent

Tutte le opere di Niccoló Machiavellicímű kiadás alapján készült.

FordítottaMAJTÉNYI ZOLTÁN

BorítóODEGNÁL RÓBERT

ISBN 963 9344 07 9

Hungarian translation © Majtényi ZoltánHungarian edition © Szukits könyvkiadó, 2001

Lektor: Vágó JózsefTördelés, képszerkesztés: ITBooks, Illés Tibor

Színre bontás: A-Színvonal Bt.Felelős kiadó: Szukits László

Felelős szerkesztő: Tóth Róbert

Debreceni Kinizsi Nyomda Kft.Felelős vezető: Bördős János

ELŐSZÓ

Lorenzo di Filippo Strozzinak1

Sokan vélekedtek és vélekednek úgy, Lorenzo, hogy nincs még egy dolog, amelyoly kevéssé illenék egy másikhoz, s annyira elütne tőle, mint amennyire a polgáriélet a katonaélettől. Ezt gyakran láthatjuk, ha valaki elhatározza, hogy beáll egyzsoldosseregbe, s nemcsak ruhát cserél azonnal, hanem erkölcseiben,magatartásában, hanghordozásában és külsejében is kivetkőzik minden polgáriszokásból; ugyanis az, aki minden erőszakra tüstént készen akar állni, nem hiszi,hogy ehhez polgári ruhát ölthet, s az sem élhet polgári erkölcsök és szokásokszerint, aki ezeket az erkölcsöket nőiesnek, ezeket a szokásokat pedigtevékenységéhez kedvezőtlennek ítéli; az sem tarthatja alkalmasnak, hogymegőrizze eredeti külsejét és szóhasználatát, aki másokban szakállal éskáromkodásokkal akar rémületet kelteni, ami azt tanúsítja, mennyire igaznapjainkban az ilyesfajta vélekedés. De ha az ókori rendszabályokattanulmányoznánk, akkor a polgári és katonaéletnél egységesebb, azonosabbdolgokat nem is találhatnánk, sem azt, hogy szükségszerűen annyira szeresseegyik dolog a másikát, mint ezek; ugyanis minden művészetben, amelyet csakmegszerveznek egy társadalomban az emberek közös javára, minden rendszabály,amelyet azért foganatosítottak, hogy az emberek Isten és a tőrvények félelmébenéljenek, hiábavaló lenne, ha a védelméről nem gondoskodnának előre; azok aművészetek, amelyek jól szervezettek, fenntartják még azokat is, amelyeknincsenek jól megszervezve. A jó rendszabályok viszont katonai segítség nélkülúgy vesznének kárba, mint egy fenséges királyi palota termei, amelyek márarannyal és ékkövekkel díszesek, de mert még befödve nincsenek, nincs, amimegvédje őket az esőtől. S ha valamely rendszabályt azért foganatosítottak avárosokban és birodalmakban, hogy az embereket hűségben, békességben és teljesistenfélelemben tartsák, a katonaságnál mindez kétszeresen is így van; ugyanis kimásban kellene nagyobb hűséget keresni a haza iránt, mint abban, aki fölesküdöttrá, hogy meghal érte. Ki másban lehetne a békének nagyobb szeretetét föllelni,mint abban, aki nap mint nap végtelen veszedelmeknek teszi ki magát, tehát alegnagyobb szüksége van Isten segítségére! Ez a jól fölfogott érdek – azok érdekeis, akik a birodalmaknak törvényeket adtak, s azoké is, akik a katonaigyakorlatokat vezették – eredményezte azt, hogy egykor a katonaéletet mindenmásfajta ember csak dicsérte, s minden igyekezetével követte és utánozta. De merta katonai rendszabályok teljesen elfajzottak, s az antik módozatoktól hatalmastávolságra kerültek, innen erednek azok a rosszhiszemű vélekedések, amelyekmeggyűlöltetik a katonáskodást, s miattuk éri mellőztetés azokat, akikgyakorolják. Mindabból azonban, amit láttam és olvastam, úgy ítélem: nemlehetetlen visszavezetni a katonáskodást az antik módozatokhoz, s visszaszerezniszámára a hajdani erény valamilyen formáját, s hogy ne fecséreljem el szabad

időmet hasznos munkálkodás nélkül, elhatároztam: mindazok kedvéért, akik azantik haditettek kedvelői, megírom a háború művészetéről azt, amit én gondolokróla. S jóllehet vakmerőség tőlem, hogy ezzel az anyaggal foglalkozom, amelysosem volt a hivatásom, mégsem hiszem, hogy hiba volna szavakkal elfoglalnomegy olyan álláspontot, amelyet számosan elfoglaltak már hadműveleteikkel, azenyéménél nagyobb elbizakodottsággal; ugyanis azok a hibák, amelyeket énkövetnék el írás közben, nem árthatnak senkinek, ellenben azok, amelyeket őkkövettek el hadműveletek közben, minden bizonnyal romlásba döntik az ismertbirodalmakat. Tekintsd tehát, Lorenzo, fáradozásaim eredményét, s ítéletedrebízom, hogy illesd belátásod szerint azzal a megrovással vagy azzal a dicsérettel,amelyet megérdemel. Ezennel átnyújtom neked művemet, egyrészt azért, hogymegháláljam – jóllehet képességeim nem támogatnak ebben – mindazt ajótéteményt, amit tőled kaptam, másrészt azért, mert meg szokták jutalmazni ahasonló műveket mindazok, akik nemességtől, gazdagságtól, elmésségtől ésbőkezűségtől tündökölnek, s tudom, hogy gazdagságban és nemességben nemsokan mérhetők tehozzád, elmésségben kevesen, bőkezűségben pedig senki.

ELSŐ KÖNYVMivel úgy vélem, halála után bárkit dicsérhetünk úgy, hogy mégsem válik kárára,hiszen a hízelgés indítéka és gyanúja nem forog fenn, habozás nélkül dicsérem háta mi Cosimo Rucellai2 barátunkat, kinek a nevéről sosem fogok megemlékeznikönnyhullatás nélkül, mert személyében a jó barátok olyan jó barátját s a hazánakolyan polgárát ismerhettük meg, amilyent csak kívánhat az ember. Ugyanis nemtudom, mi lett volna az ő legsajátabb tulajdona (beleértve akár a lelkét is), amelyetne bocsátott volna szívesen barátai rendelkezésére; nem tudom, milyen vállalkozásrettenthette volna vissza őt, ha egyszer felismerte benne hazája javát. Ésmegvallom nyíltan, hogy annyi ember közt, akit ismertem, s akivel dolgóm volt,nem találkoztam olyannal, akinek a lelke nagyszerű és fenséges dolgokrafogékonyabb lett volna. Halálakor nem is fájlalt mást barátaival együtt, csak azt,hogy arra született: fiatalon haljon meg otthonában, dicsőség híján s anélkül, hogyúgy cselekedhetett volna más javára, ahogy lelke szerint szerette volna; ugyanistudta, őróla nem is lehet egyebet mondani, csupán annyit, hogy jó barát halt megszemélyében. Viszont éppen ezért, ha mi vagy bárki más, aki úgy ismerte őt, mintmi, nem tehetünk tanúbizonyságot dicséretes tulajdonságairól (minthogy műveinincsenek), akkor emléke sem marad fenn. Igaz, a szerencse mégsem volt annyiraellenséges hozzá, hogy ne hagyhatta volna hátra szelleme élénkségének egy-kétapró emlékét, amelyek néhány írásában, szerelmes verseiben fel is csillannak:ezekkel ifjúkorában próbálkozott meg, noha nem volt szerelmes, csak azért, hogyne töltse idejét haszontalanul (arra várva, hogy emelkedettebb gondolatokigvezérelje a sors); ezekből a zsengékből világosan kitetszik, milyen sikeresen írtavolna meg ötleteit, s milyen megbecsülést szerzett volna magának a költészetben,ha ennek a gyakorlása lett volna végső célja.

Mivel azonban a sors megfosztott egy ilyen barát társaságától, úgy hiszem,ennek nincs más ellenszere, mint elkövetnünk minden lehetőt, hogy örülhessünkemlékezetének, és felidéznünk azt, amit tett, vagy éleselméjűen mondott, vagyokosan vitatott. És mivel nincsen frissebb emlékünk róla, mint az a párbeszéd,amely a kertjében közte és Fabrizio Colonna úr3 közt hangzott el a minap, amikoris ezzel az úrral alaposan megvitatták a háború dolgait, jórészt Cosimo éleselméjűés körültekintő kérdései alapján, úgy vélem (mivel néhány barátunkkal együttmagam is jelen voltam), fel kell idéznem emlékezetét, már csak azért is, hogy ha avitát annak idején figyelemmel kísérő barátaink majd elolvassák, felfrissüljönlelkükben az ő erényeinek az emléke, a többiek pedig egyrészt fájlalják, hogy nemvehettek részt benne, másrészt tanulják meg belőle az élet sok hasznos, nemcsakkatonai, hanem civil dolgát is, amelyet ez az igen bölcs ember oly bölcsen tárgyalt.

Elmondom ezért, hogy Fabrizio Colorma, hazafelé jövet Lombardiából, aholhuzamosabb ideig hadakozott a katolikus király4 nagyobb dicsőségére, Firenzénáthaladva elhatározta, hogy néhány napra megpihen ebben a városban,meglátogatja a herceg őexcellenciáját, felkeres néhány nemes urat, akikhezkorábban valamiféle atyafiságos kapcsolat fűzte. Így aztán Cosimo úgy vélte,meghívja őt kertjébe, nem annyira azért, hogy vendégszeretetével halmozhassa el,

hanem inkább azért, hogy érkezése legyen hosszabban elbeszélgetni vele, smegérteni és megtanulni tőle a legkülönfélébb dolgokat, mindazt, ami egy ilyenférfiútól elvárható, sejtve, hogy lelkének megelégedésére szolgáló tárgyakról leszalkalma elmélkedni vele egy egész napon át.

Fabrizio tehát eljött az ő akarata szerint, s Cosimo fogadta őt néhány hűségesbarátjával egyetemben; köztük volt Zanobi Buondelmonti,5 s Battista della Palla ésLuigi Alamanni,6 megannyi ifjú, akiket ő szeretett, s akik igen lelkesek voltakugyanazokban a stúdiumokban; jó tulajdonságaikat, mivel ezek minden napminden órájában önmagukat dicsérik, mellőzhetjük.

Fabriziót tehát az időhöz és a helyhez mért lehető legnagyobb tisztelettelövezték; de véget értek a lakomázás gyönyörei, leszedték az asztalokat, éskimerítették minden egyes szertartását az ünneplésnek (ami a nagy emberek színeelőtt, akiknek magasztosabb gondolatok felé fordul az elméjük, oly hamarelenyészik), s mivel a nap hosszú volt, s a meleg nagy, Cosimo, hogy még jobbankedvében járjon, mert szerinte jó lett volna megragadni az alkalmat, éselmenekülni a meleg elől, azt javasolta, vonuljanak félre kertjének legrejtettebb éslegárnyasabb részébe.

Miután odamentek, és kényelembe helyezték magukat, ki a füvön, amely ezen ahelyen igen friss volt, ki pedig azokon a padokon, amelyeket itt terebélyes fákárnyékában állítottak sorba, Fabrizio dicsérte a helyet, milyen kellemes, majdaprólékosan szemügyre vette a fákat, és egyeseket nem ismerve fel közülük,bizonytalanságban volt. Mikor Cosimo ezt észrevette, így szólt:

– Véletlenül nem ismered ezeket a fákat, de ne csodálkozz rajta, mert néhányatinkább az antik ízlés kedvelt, mint a mai...

És megmondta neki a fák nevét, s azt, hogy nagyapja, Bernardo7

növényültetéssel foglalkozott. Fabrizio így felelt: – Gondoltam, hogy így volt,ahogy te mondod; ez a hely és a nagyapa kedvtelése eszembe juttatja a NápolyiKirályság néhány fejedelmét, akik ilyen ősi növényápolásban és árnyékokban lelikgyönyörűségüket...

S mivel itt megakadt a beszélgetés, ő egy pillanatig habozott, majd hozzáfűzte:– Ha nem hinném, hogy megsértek vele valakit, elmondanám erről a

véleményemet; de azt hiszem, nem sértek meg senkit, mivel barátokkalbeszélgetek, azért, hogy megvitassam a dolgokat, s nem azért, hogy szapuljamőket. Mennyivel jobban tették volna azok (béke mindannyiukkal), ha a kemény észord dolgokban keresik a régiekhez való hasonlóságot, nem pedig a kényes éskifinomult dolgokban; s olyanokban keresik, amelyeket napvilágon cselekedtek,nem pedig árnyékban, s az antikvitás igazi és tökéletes megnyilvánulásait ragadjákmeg, s nem a hamisakat és romlottakat; ugyanis, mivel ez utóbbiak tetszettek az énrómai polgáraimnak egykor, hazám romlásnak indult.

Mire Cosimo így felelt... De hogy elkerüljük azt a nyűglődést, ami az ő ígyszólt, mire a másik azt feleltének szapora ismételgetésével jár, azelkövetkezendőkben csupán annak a nevét említjük, aki beszél, anélkül, hogyegyebet is hozzáfűznénk. Cosimo így szólt tehát:

COSIMO Olyan eszmecsere útját nyitottad meg, amilyet óhajtottam, s arrakérlek, beszélj minden fenntartás nélkül, ahogyan én is minden fenntartás nélkülkérdezlek majd; és ha én kérdezve vagy felelve védek vagy vádolok valakit, aznem azért lesz, hogy védjek vagy vádoljak, hanem hogy megértsem általad azigazságot.

FABRIZIO Én pedig nagyon örülök, hogy megmondhatom, mint vélekedemmindarról, amit kérdezni fogsz tőlem; véleményemet pedig, akár helytálló, akárnem, ítéletedre bízom. És kérdéseidért hálás leszek, mert azon vagyok, hogytanuljak abból, amit kérdezel tőlem, s hogy ti is tanuljatok abból, amit felelek rá;ugyanis egy tudós kérdező gyakran rávezet valakit arra, hogy sok olyan dolgot istekintetbe vegyen, s ebből sok egyebet is megtudjon, amit soha nem tudott volnameg, ha nem kérdezik.

COSIMO Szeretnék visszatérni arra, amit előbb mondtál, hogy nagyapám és atieid is bölcsebben tették volna, ha a zord dolgokban hasonlítanak a régiekhez, snem a kényeskedésekben; és védeni szeretném álláspontomat, amint hagyom,hogy te is védd a magadét. Én nem hiszem, hogy lett volna még egy ember abbanaz időben, aki jobban elítélte volna az elpuhult életet, mint ő, s jobban szerettevolna azt a zord életet, amit te dicsérsz; mindazonáltal tudta, hogy sem ő maga,sem fiai nem sok hasznát vennék, hiszen olyan romlott erkölcsű századbanszületett, hogy ha valaki el akart volna térni a köz szokásaitól, mindenkibecsmérelte és gúnyolta volna. Mert ha valaki nyáron a legnagyobb napsütésbenelfekszik meztelenül a homokban, vagy télen a legfagyosabb hónapokban a havon,ahogy Diogenész tette, bolondnak tartanák. Ha valaki, ahogyan a spártaiak tették,fiait tanyán nevelné, szabad ég alatt altatná, hajadonfőtt és meztéláb járatná, shideg vízben fürdetné őket, hogy megedződjenek a viszontagságok elviselésére, shogy megtanuljanak kevésbé ragaszkodni az élethez s kevésbé félni a haláltól:kigúnyolnák, s inkább tartanák vadállatnak, mint embernek. Ha látnák, hogyvalaki még növényekkel táplálkozik, s megveti az aranyat, ahogyan Fabricius tette,kevesen dicsérnék, és senki sem követné példáját. Ily módon megfélemlítvekorának életmódjától, nagyapám elfordult a régiektől, s azt tette, amit kisebbelképesztéssel művelhetett az antikvitás utánzásában.

FABRIZIO Vitézül megvédted őt ebben a tekintetben, s bizonyos, hogy igazadvan; én azonban nem is annyira ezekről a kemény életmódokról beszéltem, mintinkább más, emberségesebb életmódokról, amelyek a mai életnek jobbanmegfelelnek, s amelyeket nem hiszem, hogy nehéz lett volna elfogadtatniaolyasvalakinek, akit egy város vezetői közt tartanak számon. Én nem fogok eltérnipéldáim felsorakoztatásakor a római polgárok viselt dolgaitól. Ha ezeknek azéletét s annak a köztársaságnak a rendjét vizsgálnók, számos olyan dolgot látnánkbenne, amit lehetséges volna elfogadtatni egy olyan közösséggel, ahol valami jóakad még.

COSIMO Melyek azok a dolgok, amelyeket el szeretnél fogadtatni a régiekmintájára?

FABRIZIO Az erény megbecsülése és jutalmazása, a szegénység megvetésének

elítélése, a katonai fegyelem módozatainak és parancsainak tisztelete, a polgárokrákényszerítése, hogy szeressék egymást, és csalárdság nélkül éljenek, s hogykevesebbre becsüljék a magánérdeket, mint a közérdeket, s más hasonló dolgok,amelyek igen könnyen összeegyeztethetők a mai időkkel. Ezekről a módozatokrólnem nehéz meggyőzni az embereket, ha jól végiggondolják, s bevezetni se nehézőket, mivel az igazság annyira kiválik belőlük, hogy bármely középszerű elme isfelfoghatja. Aki ezeket a dolgokat elrendeli, olyan fákat ültet, amelyek alatt sokkalboldogabban és vidámabban időzik az ember, mint itt, ezeknek az árnyékában.

COSIMO Én nem akarok semmit ellene vetni annak, amit mondtál, haneminkább ezeknek az ifjaknak az ítéletére bízom, akik könnyen megítélhetik; ésszavaimmal tehozzád fordulok, azok vádolójához, akik a súlyos és nagy tettekbennem utánozzák a régieket, mert úgy vélem, ezúton teszek könnyebben elegetszándékomnak. Éppen ezért azt akarom megtudni tőled, honnan ered az, hogy mígegyrészt kárhoztatod azokat, akik nem hasonulnak tetteikben a régiekhez, másrészta háborúban, ami a te művészeted, s amiben kiválónak tartanak, nyoma sincsannak, hogy valamilyen antik mesterfogást alkalmaznál, amely bármiben ishasonlítana a régfékhez.

FABRIZIO Pontosan oda jutottál, ahova vártam, mivel beszédem nem isérdemelt más kérdést, s én magam sem vártam mást. S jóllehet ki tudnám vágnimagam egy könnyed mentegetőzéssel, mindazonáltal mindkettőnk nagyobbmegelégedésére (mivelhogy az évszak is kezünkre jár ebben) hosszabbeszmecserébe szeretnék bocsátkozni. Azoknak, akik csinálni akarnak valamit, felkell rá készülniük mindenféle iparkodással, hogy felkészülve várják a bekövetkezőalkalmat, s eleget tehessenek annak, aminek a végrehajtását célul tűzték ki. És haaz előkészületek elővigyázatosan folynak, senki nem tud róluk, senkit sem lehethanyagsággal vádolni, hacsak az alkalom előbb le nem leplezi; ilyenkor asikertelenség kimutatja vagy azt, hogy nem készültek fel eléggé, vagy azt, hogyvalamilyen mellékkörülményre nem gondoltak. És mivel nekem semmifélealkalmam nem adódott, hogy bemutathattam volna, micsoda előkészületekethajtottam végre, csak hogy visszavezessem a katonáskodást antik rendjéhez; hanem vezettem vissza, sem te, sem mások bűnömül nem róhatjátok fel nekem. Úgyhiszem, ez a védekezés elegendő felelet vádaddal szemben.

COSIMO Elegendő lenne, ha bizonyos volnék abban, hogy nem jött el azalkalom.

FABRIZIO Én pedig éppen azért, mert tudom, hogy te kételkedhetsz, vajon ezaz alkalom eljött-e, vagy sem, szeretném (ha türelmesen végighallgatjátok)alaposan megtárgyalni: milyen előkészületek szükségesek mindenekelőtt; milyenalkalomnak kell megszületnie; milyen nehézség akadályozhatja meg, hogy azelőkészületek eredménnyel járjanak, s hogy az alkalom bekövetkezzék; s hogy aza dolog egyszerre (ami ellentmondásnak játszik) igen nehéz is, meg igen könnyűis.

COSIMO Ennél kedvesebbet nem tehetnél sem nekem, sem itt a többieknek; sha neked nem esik nehezedre a beszéd, nekünk soha nem esik nehezünkre, hogy

meghallgassuk. De mert ez az eszmecsere hosszúnak ígérkezik, engedelmeddelsegítséget kérnék ezektől a barátaimtól; s ők és én egy dolgot kérünk tőled: nebosszankodjál, ha olykor egy-egy alkalmatlan kérdéssel félbeszakítunk.

FABRIZIO Rendkívül meg vagyok elégedve, hogy te, Cosimo, itt ezekkel azifjakkal együtt kérdéseket teszel fel nekem, mivel úgy hiszem, az ifjúságkönnyebben megbarátkozik a katonai dolgokkal, s könnyebben elhiszi mindazt,amit mondani fogok. Mások, mert a fejük ősz már, s mert a vérük eljegesedett,részint ellenségei szoktak lenni a háborúnak, részint pedig javíthatatlanok, mintolyanok, akik úgy vélik, hogy az idők és nem a rossz intézmények kényszerítikilyen életre az embereket. Tehát csak kérdezzetek nyugodtan és minden fenntartásnélkül; el is várom tőletek, egyrészt hogy kissé megpihenhessek közben, másrésztmert örömömre szolgál, ha nem hagyok elmétekben semmiféle kételyt. A tiszavatokkal akarom kezdeni, mivel azt mondtátok nekem, hogy a háborúban, amiaz én mesterségem, nem alkalmaztam semmiféle antik mesterfogást. Mire én aztmondom: minthogy ez olyan mesterség, amely által az emberek semmilyen időbennem élhetnek tisztességben, más nem is alkalmazhatja mesterségeként, csakis egyköztársaság vagy egy királyság: s ezek közül sem az egyik, sem a másik, ha jólszervezett, soha nem engedheti meg egyetlen polgárának vagy alattvalójának sem,hogy mint mesterségét gyakorolja; soha semmilyen derék ember nem művelte az őkülönleges mesterségeként. Ugyanis soha nem ítélhetik jónak azt, aki azértgyakorolja, hogy állandóan hasznát vegye, romboljon, cselt vessen,erőszakoskodjék, és számos olyan tulajdonsággal rendelkezzék, amelyekszükségszerűen nem teszik jóvá őt, s azok az emberek, akár a nagyok, akár alegkisebbek, akik állandó mesterségükként alkalmazzák, nem is lehetnekmásmilyenek, mert ez a mesterség békében nem biztosítja megélhetésüket. Ígyaztán vagy arra kényszerülnek, hogy gondoskodjanak róla: ne legyen béke, vagyúgy kell boldogulniuk háborús időkben, hogy biztosítsák megélhetésüket békeidejére. S e két gondolat közül egyik sem bukkanhat fel jó emberben; mert abbólaz igyekezetből, hogy az emberek mindenkori megélhetésüket biztosítsák,származnak a tolvajlások, az erőszakoskodások, a gyilkosságok, amit az effélekatonák mind barátokkal, mind ellenségekkel szemben elkövetnek; s abból, hogynem akarják a békét, származnak azok a megtévesztések, amelyekkel azsoldoskapitányok félrevezetik azokat, akik fölfogadták őket, csak hogy a háborútovább tartson; s ha a béke mégiscsak beköszönt, megesik, hogy a parancsnokok(megfosztva zsoldjuktól és féktelen életmódjuktól) szabadcsapatot verbuválnak, sirgalmatlanul kifosztanak egy tartományt. Nem emlékeztek-e magatok is rá,milyen töméntelen katona volt található Itáliában a háborúk után zsold nélkül, akikaztán több csoportra oszlottak, amelyeket szabadcsapatnak neveztek, ésvégigsarcolták a földeket, fosztogatták az országot anélkül, hogy ennek bármiféleellenszere lett volna? Nem olvastátok-e, hogy a karthágói zsoldosok, amikor végetért az első háború,8 amelyet a rómaiakkal vívtak, Matus és Spendius vezetésével(akiket maguk választottak meg egy zendüléskor) sokkal veszélyesebb háborútindítottak a karthágóiak ellen, mint az volt, amelyet azok a rómaiakkal éppen

befejeztek?9 Atyáink idejében Francesco Sforza, csak hogy tisztességgel élhessenbéke idején, nemcsak rászedte a milánóiakat, akiknek a zsoldosa volt, hanemszabadságuktól is megfosztotta őket, s fejedelmük lett.10 Hozzá hasonlóanviselkedtek Itália többi zsoldosai is, akik a katonaságot saját mesterkedéseikérdekében használták fel, s ha álnokságuk révén nem váltak is Milánó hercegévé,annál elítélendőbbek, mert anélkül, hogy annyi hasznot hajtottak volna (haéletüket tekintjük), ugyanannyi felelősség terheli őket. Sforza, Francesco apja,Aragónia királyának karjai közé kényszerítette Giovanna királynőt, miutánváratlanul elpártolt tőle, és védtelenül ellenségei közepette hagyta, csak hogy sajátbecsvágyát kielégíthesse, a királynőt megsarcolhassa vagy uralmábólkiforgathassa. Braccio ugyanilyen furfangokkal igyekezett elfoglalni a NápolyiKirályságot, s ha nem verik szét és nem ölik meg Aquilánál, sikerült is volnaneki.11 Az ilyen zavargások abból születnek, hogy vannak emberek, akik sajátmesterkedéseik érdekében használják fel a zsoldos sereget. Nincs-e vajon egyközmondásotok, amely alátámasztja érveimet, s amely így szól: „A háború szüli arablót, s a béke fölakasztja”...? Ugyanis azok, akik másból nem tudnak megélni, sehhez nincs is, aki hozzásegítené őket, annyi jóravalóság pedig nem szorultbeléjük, hogy együttesen valamilyen tisztes foglalatosságba kezdjenek,szükségszerűen arra kényszerülnek, hogy rablókká legyenek, azigazságszolgáltatás viszont kénytelen kioltani életüket.

COSIMO Szinte semmivé csepülted előttem a zsoldosmesterséget, amelyet éneleddig az elképzelhető legkiválóbbnak és legbecsültebbnek feltételeztem,olyannyira, hogy ha nem világosítasz fel jobban, értetlen maradok; mivel ha úgyvan, ahogy te mondod, én nem tudom, honnan ered Caesar, Pompeius, Scipió,Marcellus12 és megannyi más római hadvezér dicsősége, akiket istenekként kapottszárnyára a hír.

FABRIZIO Még nem végeztem mindannak a fejtegetésével; amit célomultűztem ki; az egyik az, hogy jó ember nem gyakorolhatja ezt a tevékenységetmesterségeként; a másik az, hogy egy jól szervezett köztársaság vagy királyságsosem engedhette meg, hogy alattvalói vagy állampolgárai mesterségükkéntéljenek vele. Az előbbiről körülbelül annyit beszéltem, amennyi szükséges; maradhát a második dolog, amiről beszélnem kell, s ezzel egyúttal megfelelek utóbbikérdésedre, s azt mondom, hogy Pompeius és Caesar, és szinte minden hadvezér,aki csak az utolsó karthágói háború után tevékenykedett Rómában, hírét mintkiváló s nem mint jó ember szerezte; s azok, akik őket megelőzően éltek,dicsőségüket mint kiváló s egyszersmind jó emberek aratták; ez meg onnanadódik, hogy az utóbbiak nem mesterségükként fogták fel a haditevékenységet;amazok pedig, akiket korábban említettem, mesterségükként éltek vele. És míg aköztársaság szeplőtlenül élt, soha semmilyen nagy állampolgára nem törekedettarra, hogy ilyen tevékenység révén hatalomra jusson, megszegje a törvényeket,fosztogassa a tartományokat, bitorolja és kényuralma alá hajtsa hazáját, svisszaéljen mindennel; és akármilyen alacsony sorból származott is: senki semgondolt arra, hogy megszegje katonai esküjét, magánszemélyek parancsát

végrehajtsa, ne féljen a szenátustól, vagy valakit zsarnoki merényletébentámogasson, csak hogy élhessen a mindenkori háború mesterségével. Azok, akikhadvezérek voltak, diadalukkal elégedetten, szíves örömest tértek vissza amagánéletbe, azok pedig, akik közharcosok voltak, nagyobb buzgalommal raktákle a fegyvert, mint ahogy kézbe vették; és mindenki visszatért a magamesterségéhez, amellyel megszervezte élete rendjét, soha nem akadt senki, akiabban reménykedett volna, hogy zsákmányolással és ezzel a mesterséggelbiztosíthatná megélhetését. Hogy ez mennyire vonatkozik azokra a polgárokra,arról nagy és kézzelfogható bizonyítékot nyerhetünk Regidus Attilius13 példájából,aki, midőn a római seregek vezére volt Afrikában, s már csaknem legyőzte akarthágóiakat; engedélyt kért a szenátustól, hogy hazatérjen, és birtokaitigazgathassa, amelyeket munkásai tönkretettek. Nyilvánvaló, hogy ha a háborútmesterségeként űzte volna, s általa nyereségre akart volna szert tenni, miutánannyi tartomány esett prédájául, nem kért volna engedélyt a hazatérésre és földjeigondozására; ugyanis minden egyes nappal többet szerzett volna, mint mindannakaz értéke, amije addig volt. De mert az ilyenek derék emberek, s nemmesterségükként élnek a háborúval, nem is keresnek benne mást, mint fáradalmat,veszedelmet és dicsőséget; amikor már elegendő győzelmet arattak,hazavágyódnak, hogy mesterségüknek éljenek. Ami az alacsony származásúembereket és a közkatonákat illeti, ugyanehhez tartották magukat, s hogy ez igaz,kiderül abból, hogy mindegyikük szívesen felhagyott az ilyen foglalatoskodással, samikor éppen nem katonáskodott, nem is akart katonáskodni, s amikorkatonáskodott, szívesebben szabadságoltatta volna magát. Ezt sok mindenigazolja, legfőként az, hogy már az első kiváltságok közt, amelyeket a római népállampolgárainak adott, szerepelt egy olyan, amely szerint akaratuk ellenére nemkényszeríthetők katonáskodásra. Rómában ezért addig, amíg jól voltmegszervezve (ez egészen a Gracchusokig tartott), nem akadt egyetlen olyankatona sem, aki mesterségeként űzte volna ezt a tevékenységet, s mégis kevésrossz volt köztük, s azokat is mind szigorúan megbüntették. Egy jól szervezettvárosnak tehát azt kellett akarnia, hogy ilyen hadi stúdiumokat békeidőbengyakorlatozásképpen vezessenek be, háborús időkben pedig szükségből ésdicsvágyból; s csak a közösség élhessen vele mesterségeként, ahogyan Róma tette.És az az állampolgár, akinek más célja van ezzel a tevékenységgel, az nem jóállampolgár; s az a város, amelyet másként kormányoznak, nem jól szervezettváros.

COSIMO Szerfölött kielégített és megnyugtatott mindaz, amit eddig mondtál, avégkövetkeztetésed is szerfölött tetszik; s amennyiben köztársaságra vonatkozik,magam is úgy vélem, hogy igaz, de amennyiben királyokra vonatkozik, már nemvagyok bizonyos benne, ugyanis azt hiszem, egy király olyasvalakit akar magamellett tudni, aki az ilyen tevékenységet mesterségeként űzi.

FABRIZIO Egy jól szervezett királyságnak még inkább távol kell tartaniamagától az ilyenfajta szakértőket, mert egyedül ezek döntik romlásba a királyt, sezek szolgálják mindenben a zsarnokságot. És ezt ne cáfold valamelyik mai

királysággal, mert nem ismerem el, hogy ezek mindegyike jól szervezett. Ugyanisazok a királyságok, ahol jók a törvények, nem engedélyeznek királyaiknakteljhatalmat, csak a hadseregre vonatkozólag, mivel csupán ezen a helyenszükséges gyors elhatározás, s ezért ide egy személy irányítása kell; a többidologban nem szabad semmihez se hozzáfognia tanácskozás nélkül, s azok, akiktanácsokat adnak a királynak, vigyázzanak, nehogy olyasvalaki legyen mellette,aki békeidőben háborúra áhítozik, mert nem élhet anélkül. De én kisséalaposabban szeretnék foglalkozni ezzel, s nem egy mindenben tökéleteskirályságot akarok kieszelni, hanem olyat, amelyik a maiakhoz hasonló; ahol akirálynak még félnie kell azoktól, akik a háborút mesterségükként fogják fel, merta hadseregek idege kétségkívül a gyalogság. Ily módon, ha egy király nem úgyrendezi el a dolgokat, hogy gyalogosai béke idején örömmel fogadják ahazamenetelt, és mesterségüknek éljenek, szükségképpen bekövetkezik a romlás,mert nincs veszélyesebb gyalogság annál, amely azokból áll, akik mesterségükkéntűzik a háborúskodást, ugyanis a király vagy hadakozni kényszerül örökkön, vagyállandóan fizetheti őket, vagy vállalja a veszélyt, hogy megfosztják a trónjától.Állandóan háborúskodni nem lehetséges, fizetni sem lehet örökké; íme, milyenszükségszerűen adódik ezekből a veszedelmekből az állam elvesztése. A régirómaiak, mint említettem, mivelhogy bölcsek és jók voltak, sohasem engedtékmeg, hogy polgáraik mesterségükként űzzék ezt a tevékenységet, annak ellenére,hogy biztosíthatta volna mindenkori megélhetésüket, mivel mindenkorháborúztak; de hogy elkerüljék azt a bajt, ami rájuk nézve abból a folytonosgyakorlatból származhatott volna (mivel az idő nem változott), az embereketváltogatták, s oly módon osztották be légióik szolgálati idejét, hogy tizenötévenként mindig felújították őket; így olyan emberek álltak rendelkezésükre, akikéletük virágjában voltak, ami a tizennyolctól harmincötig terjedő esztendőketjelenti; ebben az időszakban a láb, a kéz s a szem egyaránt a legjobb; nem vártákki, hogy embereik életereje elapadjon, s a gonoszság kerekedjék fölül bennük,ahogyan ez aztán a romlás idején történt. Ugyanis először Octavianus,14 majdTiberius,15 mivel saját hatalmukat előbbre valónak tekintették, mint a köz javát,elkezdték lefegyverezni a római népet, hogy könnyebben parancsolhassanak neki,s hogy állandóan ugyanazokat a hadseregeket tarthassák a birodalom határain. Smert úgy ítélték, még mindig nem vezetik eléggé kurta kötőféken a római népet ésszenátust, úgynevezett praetorianus sereget szerveztek, amely Róma falaiközelében állomásozott, s olyan volt, mint egy sziklaerőd a város fölött. S mertakkor elkezdték gátlás nélkül engedélyezni, hogy az e hadseregekbe kijelöltemberek mesterségükként űzzék a katonáskodást, ebből azonnal az következett,hogy ezek elszemtelenedtek, s a szenátus rémületévé s a császár ártalmára lettek;innen ered az, hogy oly sokan lelték halálukat ezek arcátlansága miatt, hiszen attólvették el, s annak adták a hatalmat, akinek akarták; s olykor megesett, hogyugyanabban az időben több császárt is kikiáltottak a különféle hadseregek.Ezekből a dolgokból következett előbb a birodalom megoszlása, majd bukása.Éppen ezért a királyoknak, ha biztonságban akarnak élni, olyan emberekből kell

gyalogságukat megszervezniük, akik háború idején királyuk iránt valószeretetükből szívesen vonulnak hadba, s amikor beköszönt a béke, mégszívesebben térnek haza; s ez mindaddig úgy lesz, amíg a király olyan embereketfogad fel, akik meg tudnak élni más mesterségből is. Így arra kell törekednie (habeköszöntött a béke), hogy fejedelmei visszatérjenek népeik kormányzásához, anemesurak birtokaik gondozásához, a gyalogosok pedig a maguk mesterségéhez,és mindegyikük szívesen hadakozzék a béke kedvéért, s ne igyekezzék megzavarnia békét a háború kedvéért.

COSIMO Véleményedet, úgy látom, jól megindokoltad; mindazonáltal, mertúgyszólván ellentéte annak, amit mind ez idáig erről gondoltam, lelkemet nemszabadítja meg minden kételyétől, mivel úgy látom, igen sok uraság ésnemesember biztosítja megélhetését békeidőben hadi stúdiumokkal, mint a hozzádhasonlók is, akik jövedelmet húznak a fejedelmektől és a városoktól. Úgy látom,hogy szinte valamennyi fegyverforgató ember tovább kapja zsoldját, és sokgyalogos tovább szolgál a városok és erődítmények őrségében, s ezért azt hiszem,mindenkinek jut elhelyezkedés béke idejére.

FABRIZIO Úgy vélem, magad sem hiszed, hogy mindenkinek jutna hely békeidejére, mert feltéve, hogy más érvet nem lehetne felhozni mellette, már csakmindazoknak gyér száma is, akik az általad említett helyeken maradnak, választ adrá neked. Milyen arányban áll azoknak a gyalogosoknak a száma, akikreháborúban van szükség, azokéval, akiket békeidőben alkalmaznak? Mert azerődítmények és a városok, amelyek békeidőben őrséget tartanak, háborúban mégsokkal inkább tesznek így; és nagy számban csatlakoznak hozzájuk azok akatonák, akiket táborban tartanak: ezeket békében mind elbocsátják. Ami pedig azállami őrségeket illeti, akiknek a száma csekély, Gyula pápa és ti, firenzeiekmegmutattátok mindenkinek, mennyire félelmetesek azok, akik nem akarnak tudnimás mesterségről, csak a hadakozásról; arcátlanságuk miatt mellőztétek őketőrségeitekből, és svájciakkal helyettesítettétek őket, minthogy azoktörvényességben születtek s nevelkedtek, és a városok választották ki őket,igazságos választás útján; így ne említsd többé, hogy békében mindenki számárajut hely. Ami a nehézlovasságot illeti, ha békében mindannyian megkapnák iszsoldjukat, ez a megoldás igen nehéznek látszik. Mert, aki tüzetesebbenfelülvizsgálja mindezt, nem találja ilyen könnyűnek a feleletet, ugyanis afegyveresek fenntartásának ez a módja helytelen és nem jó. Oka az, hogy vannakemberek, akik ezt a tevékenységet mesterségükként űzik, s miattuk nap mint napezer kellemetlenség támad azokban az államokban, ahol tartózkodnak, ha elégnagy létszámú gyalogoskompániák verődnének hozzájuk; ha kevesen vannak, snem tudnak a hasonszőrűekből hadsereget kiállítani, nem okozhatnak gyakransúlyos károkat. Mindazonáltal okoztak elégszer, mint említettem FrancescoSforzáról s apjáról,16 illetve Braccio de Perugiáról. Ezért hát a katonaságfenntartásának ezt a szokását nem helyeslem: helytelen, és nagy bajokat okozhat.

COSIMO Mellőzni akarnád? Vagy ha megtartanád, hogyan tartanád meg?FABRIZIO Sorozással; de nem olyasfélével, mint a francia királyé, mert az

veszélyes és kihívó, akárcsak a mienk, hanem a régi rómaiakhoz hasonlatosan,akik alattvaló népeikből állították ki a lovasságot, és békeidőben hazaküldték,hogy ki-ki éljen a mestersége szerint, ahogy erre még majd bővebben visszatérek,mielőtt befejezzük ezt a beszélgetést. Mármost, ha a hadseregnek ez a része ilyenelfoglaltságból meg tud élni akkor is, amikor béke van, az helytelenrendelkezésekből származik. A juttatásokat illetően, amelyeket jómagam és másparancsnokok is bezsebelünk, azt mondhatom, hogy ez úgyszintén igenigenhelytelen rendelkezés; mivel egy bölcs köztársaságnak nem volna szabad ilyesmitadnia senkinek, sőt háborúban saját polgárait kellene parancsnokokkéntszerepeltetnie, békeidőben pedig azt kellene akarnia, hogy térjenek visszamesterségükhöz. Így továbbá egy bölcs királynak nem volna szabad juttatásokatadnia, vagy ha mégis ad, annak oka vagy az legyen, hogy megjutalmaz egy kiválócselekedetet, vagy az, hogy alkalmat nyújt valaki érvényesülésének mind békében,mind háborúban. S minthogy rám hivatkozol, a magam példájával hozakodom elő,és kimondom: soha nem űztem a háborúskodást hivatásom gyanánt, mert az énhivatásom alattvalóim kormányzása és védelme, s hogy megvédhessem őket,szeretnem kell a békét, s értenem kell a háborúhoz; s az én királyom nem azértjutalmaz és becsül engem, mert jártas vagyok a hadakozásban, hanem inkábbazért, mert még békében is tudok tanácsokkal szolgálni neki. Nem szabad tehátegyetlen királynak sem maga mellett tartania olyasvalakit, aki nincsen hasonlófából faragva, ha az a király bölcs, és okosan kíván uralkodni; ugyanis, haolyanokat tart maga mellett, akik vagy túlságosan szeretik a békét, vagy túlságosanszeretik a háborút, tévedésekbe hajszolták. Egyebet nem tudok mondani nektekebben az én első okfejtésemben és elgondolásaim alapján, s ha ez nem elég nektek,nézzetek olyasvalaki után, aki jobban kielégíti érdeklődéseteket. Kezdhetitekmegismerni ebből, mekkora nehézséget jelent az antik módszerek bevezetése ajelenlegi hadviselésbe, milyen előkészületeket kell tennie egy okos embernek, ésmilyen alkalmakban lehet reménykednie, hogy véghez is vihesse, amire készül. Deti hovatovább egyre jobban megismeritek ezeket a dolgokat, ha nem untatbenneteket ez a fejtegetés, amely összeveti az antik hadrendek bármely részét ajelenlegi módozatokkal.

COSIMO Ha eddig is hallani kívántuk, hogy fejtegesd ezeket a dolgokat, az,amit egész mostanáig mondtál, valóban megkétszerezte ebbéli óhajunkat; ezértköszönjük azt, amit kaptunk, és kérjük a következő részt.

FABRIZIO Mivelhogy ez ennyire tetszésetekre szolgál, azzal kezdeném, hogyelölről tárgyalom ezt az anyagot a jobb érthetőség kedvéért; ugyanis ilyen módonsokkal alaposabb bizonyítást nyerhet. Aki háborúskodni akar, annak a célja az,hogy a hadjárat során valamennyi ellenségével nyílt harcban ütközzék meg, s hogygyőzzön a csatában. Hogy ezt megtehesse, hadsereget kell felállítania. Hogyhadsereget állíthasson, emberekre kell szert tennie, be kell őket soroznia, fel kellfegyvereznie őket, sereggé kell szerveznie, s ki kell képeznie őket,gyakorlatoztatnia kell őket mind a kisebb, mind a nagyobb csatarendekben,táboroztatnia kell őket, majd felsorakoztatva vagy felvonultatva ki kell állnia velük

az ellenség elé. Ezekből a tényezőkből áll minden csínja-bínja a nyílt terepen viseltháborúnak, amely a legnélkülözhetetlenebb és a legmegbecsültebb. S aki helyesenfel tud fejlődni az ellenség előtt csatára készen, annak a hadvezetés soránelkövetett tévedései már elviselhetőek lesznek; de akiből hiányzik ez a tudomány,tevékenykedjék bármilyen eredményesen az egyéb részletekben, soha nem vívhatvégig dicsőséggel egy háborút. Mert egyetlen diadalmas csatád elfeledteti mindensikertelen hadműveletedet; viszont ha vesztesz, hiábavalónak bizonyul mindenkorábbi helyes eljárásod. Mivelhogy először is embereket szükséges szerezni, megkell kezdeni a verbuválást, ahogyan ezt a régiek nevezték, s amit mi sorozásnakhívunk; de hogy a tiszteletreméltóbb nevén nevezzük, azt szeretném, ha averbuválás szóval illetnénk. Azok, akik a hadviselés szabályait megalkották, aztakarják, hogy mérsékelt éghajlatú vidékekről származó férfiakra essék a választás,mert azok merészek is és óvatosak is, ugyanis a forró égalj alatt általában óvatos,de nem merész, hideg tájakon pedig merész, de nem óvatos emberek születnek. Eza szabály igen hasznos lenne olyasvalakinek, aki az egész világ fejedelme, s ilymódon bízvást szerezhetne embereket azokról a helyekről, ahonnan neki alegalkalmasabb; de ha olyan szabályt akarunk adni, amelyet mindenki haszonnalalkalmazhat, ki kell jelentenünk, hogy minden köztársaságnak és mindenkirályságnak a saját területeiről kell kiállítania katonáit, akár forrók, akár hidegek,akár mérsékeltek azok a vidékek. A régiek példáiból ugyanis kitetszik, hogyanképezhetők ki gyakorlatoztatással jó katonák bármilyen vidéken, mert ahonnanhiányzik a rátermettség, pótolhatja az igyekezet, ami ebben az esetben sokkaltöbbet ér, mint a rátermettség. Ha máshonnan fogadnak fel katonákat, azt nemlehet verbuválásnak nevezni, mert a verbuválás egy tartomány legjobbjainakkiállítását jelenti, s annak a lehetőségét, hogy ugyanúgy besorozzák azokat is, akiknem akarnak katonáskodni, mint azokat is, akik akarnak. Ilyen verbuválás tehátnem lehetséges máshol, csakis a fennhatóságod alatt álló területeken; ugyanisolyan vidéken, amely nem a tied, nem sorozhatod be azt, akit akarsz, hanemazokat kell választanod, akik jelentkeznek.

COSIMO Azok közül pedig, akik jönni akarnak, válogathatsz és selejtezhetsz, sezért nevezhető a dolog verbuválásnak.

FABRIZIO Bizonyos értelemben véve helyesen mondod, de vedd figyelembeazokat a hibákat, amelyek egy ilyen verbuválás velejárói; ugyanis számtalanszorkiderül, hogy az nem is verbuválás. Először is azok, akik nem alattvalóid, s önkéntkatonáskodnak, nem egy tartomány legjobbjai, sőt inkább leghitványabbjai közülvalók; ugyanis azok akarnak katonáskodni, akik botrányhősök, tunyák,zabolátlanok, hitehagyottak, apai tekintély elől szöknek, istenkáromlók,hamisjátékosok, mindenképpen elfajzottak: ezek az erkölcsök nem is lehetnekellentétesebbek egy igazi és jó katonaság erkölcseivel. Ha ilyenfajta emberekközül annyian ajánlkoznak neked, hogy túlhaladják azt a létszámot, amelyet tervbevettél, válogathatsz közülük; de mert az emberanyag rossz, nem lehetséges, hogy averbuválás jól sikerüljön. De sokszor megesik, hogy nincs belőlük annyi,amennyiből kitelnék a neked szükséges létszám; így kénytelen vagy valamennyit

felfogadni, s az már nem nevezhető verbuválásnak, hanem csak gyalogosokelszegődtetésének. Ilyen fejetlenül állítanak ki manapság hadseregeket Itáliában ésmásutt, kivéve Némethont, mert nem a fejedelem parancsára soroznak be valakit,hanem annak akarata szerint, aki katonáskodni akar. Elképzelhetitek tehát, hogy azantik hadseregeknek miféle módszereit lehet bevezetni egy ilyen módonösszecsődített emberekből álló hadseregben.

COSIMO Milyen út lenne tehát a megfelelő?FABRIZIO Az, amelyet említettem: a fejedelem parancsára, saját alattvalói

közül kell verbuválni őket.COSIMO Alkalmazható-e így a verbuválásokon valamilyen antik forma?FABRIZIO Hogyne, ha az, aki parancsol nekik, az ő fejedelmük, vagy

hivatalból uruk, ha hercegségről van szó, vagy akár polgárember is, aki arra azidőre parancsnokuk, ha köztársaságról van szó; másképpen nehéz jóravaló dolgotvéghezvinni.

COSIMO Miért?FABRIZIO Majd megmondom neked a maga idejében: egyelőre érd be azzal,

hogy más úton-módon nem lehet sikeresen tevékenykedni.COSIMO Ha mármost a saját területein tartja meg ezt a verbuválást, ítéleted

szerint honnan jobb felfogadni embereket, városból vagy faluról?FABRIZIO Azok, akik írtak erről, mind egyetértenek abban, hogy jobb faluról

választani őket, mert a falusiakat megedzették a nélkülözések, munkábannevelődtek, megszokták, hogy a napon legyenek, s ne keressenek árnyékot, hogytudniuk kell vasszerszámmal bánni, árkot ásni, terhet hordozni, nincs bennükagyafúrtság és rosszindulat. De erre vonatkozólag nekem az a véleményem, hogymivel kétfajta katona van, gyalogos és lovas, a gyalogosokat sorozzák falusiakból,a lovasokat pedig városiakból.

COSIMO Milyen életkorúakat választanál?FABRIZIO Ha új hadsereget kellene kiállítanom, tizenhéttől negyvenig

választanám be őket; ha kész lenne a sereg, s az utánpótlásról kellenegondoskodnom, csakis tizenhét éveseket választanék.

COSIMO Nem egészen értem ezt a megkülönböztetést.FABRIZIO Elmagyarázom: ha ott kell katonaságot toboroznom, ahol még nem

volt, be kell választanom mindazokat, akik a legmegfelelőbbek, csak katonakorbanlegyenek, hogy kiképezhessem őket úgy, ahogy arról még szólok majd; de haolyan helyen kell verbuválnom, ahol korábban összetoborozták ezt a katonaságot,kiegészítésül tizenhét éveseket választanék, mivel a többieket már huzamosabbideje kiválogatták és számba vették.

COSIMO Tehát ahhoz hasonló sorozást vezetnél be, amely mifelénk szokásos?FABRIZIO Jól mondod. Igaz ugyan, hogy oly módon fegyverezném fel,

vezérelném, gyakorlatoztatnám és rendezném őket, hogy nem tudom, vajon ti isúgy csinálnátok-e.

COSIMO Te nagyra becsülöd tehát a sorozást?FABRIZIO Te meg miért kívánod, hogy elítéljem?

COSIMO Mert sok bölcs ember mindig kárhoztatta.FABRIZIO Fonák dolgot mondasz, ha azt mondod, hogy bölcs ember

kárhoztatná a sorozást; tarthatják bölcsnek az illetőt, mégis ebben ugyancsaktévedhetnek.

COSIMO Minden bizonnyal az a rossz tapasztalat késztet minket erre avélekedésre, amely mindig vele jár a sorozással.

FABRIZIO Vigyázzatok, hogy a hiba ne tibennetek legyen; hogy miért, aztmegtudjátok, mielőtt véget ér ez az okfejtés.

COSIMO Fölöttébb lekötelezel vele; én mégis elmondanám neked, mibenmarasztalják el a sorozást amazok, hogy te annál tisztábban láthass. Azt mondják:vagy hasznavehetetlen, s akkor, ha megbízunk benne, pusztulásba kergetjük azállamot; vagy használható, s akkor a segítségével az, aki végrehajtja, könnyenleigázhatja az államot, s a rómaiakra hivatkoznak, akik eme tulajdon fegyvereikáltal vesztették el szabadságukat; hivatkoznak a velenceiekre és a francia királyra:ezek mindketten, csak hogy ne kelljen valamely állampolgáruknakengedelmeskedniük, mások fegyvereit vették igénybe; s a francia királylefegyverezte tulajdon népeit, csak hogy könnyebben parancsolhasson nekik. Detöbbnyire sokkal inkább hasznavehetetlenségétől félnek, mint használhatóságától:két fő érvük szól a hasznavehetetlenség mellett; az egyik a tapasztalatlanemberanyag, a másik a kényszerű katonáskodás; ugyanis azt mondják, hogyfelnőtt korban már nem lehet megtanulni a dolgokat, s hogy a kényszerből sohanem származott semmi jó.

FABRIZIO Mindezek az érvek, amelyeket elmondtál, olyan emberektőlerednek, akik túl közelről szemlélik a dolgokat, ahogy én ezt majd nyilvánvalóanbe is bizonyítom. Előbb, ami a hasznavehetetlenséget illeti, azt mondom nektek,hogy nincs hasznavehetőbb katonaság a sajátunknál, s hogy nem lehet sajátkatonaságot toborozni másképp, csakis ezen a módon. S mert ez vitathatatlan, nemakarok sok időt vesztegetni rá, hiszen az ókori történelem minden példázatabennünket igazol. S mert ők a tapasztalatlanságra és a kényszerre hivatkoznak,elmondom, való igaz, hogy a tapasztalatlanság csökkenti a merészséget, s akényszer pedig elégedetlenséget szül, a katonák azonban úgy tesznek szertmerészségre és tapasztalatra, ha fölfegyverzik, gyakorlatoztatják és hadrendbeállítják őket, ahogyan ezt az okfejtés során majd meglátjátok. Ami azonban akényszert illeti, meg kell értenetek, hogy akik a fejedelem parancsára katonánakmennek, azok nem teljesen kényszerből teszik ezt, de nem is teljesen önkéntesek,ugyanis a teljes önkéntesség azokkal a kellemetlenségekkel járna, amelyeket márföntebb említettem, miszerint nem lenne verbuválás, viszont kevesen lennénekazok, akik bevonulnának; s ugyanígy a teljes kényszer is rossz vért szülne. Ezérthát középutat kell választani, ahol nincs teljes kényszer, sem teljes önkéntesség,hanem a fejedelmük iránti hódolat vezérli a katonákat, mert jobban félnek az őmegvetésétől, mint a katonáskodás viszontagságaitól; s mindig meg lehet úgyoldani, hogy a kényszer valamilyen módon keveredjék az önkéntességgel, amibőlnem származhat akkora elégedetlenség, hogy rossz eredményekre vezessen. Azt

már nem állítom, hogy ezt a katonaságot nem lehet legyőzni, hiszen hányszorlegyőzték a római hadakat, és legyőzték Hannibal seregét is; ebből kitűnik, hogyhiába várná el bárki is, nem lehet olyan hadsereget toborozni, amelyet szét nezúzhatnának. Mindazonáltal ezeknek a ti bölcseiteknek nem volna szabad egyetlencsatavesztés alapján kijelenteniük a hasznavehetetlenséget, hanem el kell hinniük,hogy ahogyan a csaták elveszthetők, ugyanúgy meg is nyerhetők; s a vereség okaorvosolható. És ha ez után kutatnának, rádöbbennének, hogy nem a módszerhibáztatható, hanem az, hogy a hadszervezés nem érte még el a tökéletességet. Ésmint már említettem, azon kellene lenniük, hogy a sorozást, elítélése helyett,inkább tökéletesítsék: hogy ezt miként kellene megvalósítani, azt majdszépszerivel megértitek. Ami pedig azt az aggályt illeti, hogy az ilyesfélehadszervezés nem foszt-e meg a hatalomtól, olyasvalaki által, aki parancsnokulverekszi fel magát, én erre azt feleltem, hogy azok a fegyverek, amelyeket tulajdonpolgáraink vagy alattvalóink kezébe a törvények és a rend értelmében adunk,sohasem okoznak kárt, sőt inkább mindig hasznot hajtanak, s ezekkel afegyverekkel sokkal tovább őrizhetők meg sértetlenül a városok, mint nélkülük.Róma négyszáz éven át szabad maradt, pedig föl volt fegyverezve, Spártanyolcszáz éven át; sok más várost viszont lefegyvereztek, s alig maradtakszabadok negyven évnél tovább. Ugyanis a városoknak szükségük vanfegyveresekre, és ha nincsenek saját fegyvereseik, idegeneket fogadnakzsoldjukba, az idegen fegyveresek pedig sokkal hamarabb tesznek kárt a közjavában, mint a saját fegyveresek; ugyanis az idegenek sokkal könnyebbenmegvesztegethetők, és sokkal inkább visszaélhet velük egy olyan állampolgár, akielég hatalmas; részint pedig ezek sokkal könnyebb prédául szolgálnak az őmesterkedéseihez, ha a fegyvertelen lakosok leigázására kerül sor. Továbbá egyvárosnak több félnivalója van két ellenségtől, mint egytől. Az a város, amelyikidegen fegyvereseket alkalmaz, egyszerre fél az idegentől, akit zsoldjába fogadott,és a tulajdon állampolgárától; s hogy ennek a félelemnek fel kell ütnie a fejét,emlékezzetek arra, amit az imént Francesco Sforzáról mondtam. Az a város,amelyik saját fegyvereivel él, nem fél mástól, csak a saját állampolgárától. Devalamennyi felsorolható érv helyett én arra az egyre szeretnék hagyatkozni, melyszerint soha nem kormányzott valamely köztársaságot vagy királyságotolyasvalaki, aki ne úgy gondolta volna, hogy országát ugyanazok oltalmazzák megfegyvereikkel, akik lakják. És ha a velenceiek olyan bölcsek lettek volna ebben is,mint minden egyéb rendszabályban, új világmonarchiát teremthettek volna; ígyannál inkább elítélendők, mivel ők voltak az elsők, akik a zsoldosszegődtetéstörvényét életbe léptették. De mivel nem volt szárazföldi hatalmuk, a tengerenfegyverkeztek, ahol aztán mesterien háborúskodtak, s fegyverrel kezükbennövelték-gyarapították hazájukat. Amikor azonban eljött az ideje, hogy Velencevédelmében szárazföldön is háborút viseljenek, ahelyett, hogy egyállampolgárukat küldték volna ki szárazföldre harcra, ők ehelyett zsoldjukbafogadták parancsnokukként a mantovai őrgrófot. Ez volt az a balvégzetű határozat,mely levágta a lábukat, hogy égig ne hághassanak és gyarapodhassanak. S ezt

azért tették, mert úgy hitték, hogy amilyen kiválóan háborúskodnak a tengeren,olyan gyatrán háborúskodnának a szárazföldön: vajmi kevéssé bölcsaggályoskodás volt ez; ugyanis egy tengerészparancsnok, aki hozzászokott, hogymegküzdjön szelekkel, hullámokkal, emberekkel, sokkal könnyebben válikparancsnokká a szárazföldön, ahol csak emberekkel kell megküzdenie, mint egyszárazföldi kapitány tengerészparancsnokká. Az én római férfiaim, akik értettekmind a szárazföldi, mind a tengeri küzdelemhez, midőn háborúra került sor akarthágóiakkal, akik hatalmasak voltak a tengeren, nem fogadtak zsoldjukbatengerészetben járatos görögöket vagy hispánokat, hanem azoknak a polgáraiknaka gondjára bízták a tengeri harcot, akik a szárazföldön vezérkedtek és győztek. Avelenceiek azért intézték így, hogy egyetlen állampolgáruk se váljék zsarnokká; eza félelem téves elgondolásból fakadt; ugyanis azokon a megfontolásokon túl,amelyeket ezzel kapcsolatban az imént mondtam, ha egy állampolgár tengerihaderővel nem volt képes soha zsarnokká fölvergődni egy tenger menti városban,hát ezt még úgysem tehette volna meg szárazföldi haderővel. S így látniuk kellett,hogy az állampolgáraik kezében levő fegyverek nem képesek zsarnokokatteremteni, a kormányzat rosszindulatú intézkedései azonban zsarnokoskodhatnakegy városon; ha a kormányzatuk jó, nem kell félniük tulajdon fegyvereiktől. Ezértmeggondolatlanul foglaltak állást, ami oda vezetett, hogy elestek sok dicsőségtőlés szerencsétől. Ami azt a hibát illeti, amelyet a francia király követ el, midőnnépeit nem tartja harci készületben (amit a ti bölcsetek példaként idéznek), nemakad senki, hacsak nem vezérli valamilyen rendkívüli elfogultság, aki ne ítélnéúgy, hogy ez hiba abban a királyságban, s hogy ezt a királyságot pusztán ez amulasztás gyöngíti le. De már túlságosan is elkalandoztam, s talán el is tértemtárgyamtól; mégis megtettem, csak hogy válaszoljak nektek, s bebizonyítsamelőttetek: nem szabad megbíznunk más fegyverekben, csak a sajátjainkban; éstulajdon haderőnket nem állíthatjuk föl másképpen, csakis toborzás révén;hadsereg-alakulatokat sem lehet más úton-módon eljuttatni valahova, s a hadifegyelmet sem lehet másképpen eszközölni. Ha olvastátok azokat arendszabályokat amelyeket Róma első királyai hoztak, legfőként Servius Tullius,17

tudhatjátok, hogy a nép osztályokba sorolása nem más, mint sorozás, csak hogyminél hamarabb felállíthassák a hadsereget városuk védelmében. De visszatérve ami verbuválásunkhoz, ismét csak azt mondom, hogy ha egy már meglevőhadsereget kellene felújítani, én a tizenhét éveseket fogadnám fel, ha pedig egy újrendet léptethetnék életbe, tizenhét és negyven év közti mindenféle korúakatfogadnék fel, hogy azonnal eredményre jussak velük.

COSIMO Különbséget teszel-e köztük aszerint, hogy milyen mesterségbőlválasszad ki őket?

FABRIZIO A szakírók bizonyos különbséget tesznek, mert például nemakarják, hogy madarászok, halászok, szakácsok, kerítők és mindenfajtacsepűrágók kerüljenek be a hadseregbe, hanem azt akarják, hogy inkábbföldművesekre, fegyverkovácsokra, lópatkolókra, ácsokra, mészárosokra,vadászokra és .hasonlókra essék a választás. De én nemigen tennék különbséget

aszerint a nézet szerint, amely a mesterség alapján következtet az illetőalkalmasságára, hanem inkább aszerint, ami a minél sokoldalúbbhasználhatóságára vonatkozik. Ilyen meggondolás alapján pedig a parasztok, akikföldmunkákhoz szoktak, hasznosabbak bárkinél, mert a hadseregben valamennyimesterség közül ennek van a legnagyobb keletje. Utánuk következnek afegyverkovácsok, az ácsok, a lópatkolók, a vargák, akiknek mind igen nagyhasznát lehet venni; mesterségük ugyanis sok dologban igen jól beválik, mertnagyon előnyös az, ha olyan katonád van, akitől kettős szolgálatot nyerhetsz.

COSIMO Miből lehet felismerni, hogy alkalmasak-e az illetők katonáskodásravagy sem?

FABRIZIO Az új toborzás sorozási módszeréről szeretnék beszélni, melynekalapján felállítható egy hadsereg; közben szóba jön majd a kiválasztás kérdése is,melyet egy régebbi sorozás felújítására végzünk. Ezért elmondom tehát, hogyvalakinek az alkalmasságát, akit katonádul kell besoroznod, vagy tapasztalássalállapíthatod meg, valamilyen kiváló tette alapján, vagy következtetéssel. Az olyanemberek értékéről, akiket először soroznak, s akiket még sohasem soroztak be,nem lehet bizonyosságot nyerni; s ilyenfajta vajmi kevés, vagy éppen egy semakad azokon a sorozásokon, amelyeken teljesen új hadakat állítanak össze. Éppenazért, mivel ez a tapasztalási lehetőség hiányzik, a következtetéshez kellfolyamodni, amely az évek számából, a mesterségből és a külsőből vonható le. Azelőbbi kettőről esett már szó; hátravan a harmadik, s ezzel kapcsolatbanelmondom, hogy egyesek – mint Pürrhosz is – megkívánták: a katona legyen nagytermetű, mások meg – mint például Caesar is – pusztán a testi erő alapjánválasztották ki őket; a testi és lelki rátermettség a tagok arányosságából és a jókülsőből következtethető ki. Erre vonatkozólag azt vallják azok, akik erről írnak,hogy az illetőnek élénk és vidám szeme legyen, inas nyaka, széles mellkasa, izmoskarja, ujjai hosszúak legyenek, hasa alig legyen, csípője legyen zömök, lábszára éslábfeje pedig szikár; akinek ilyenek a tagjai, az rendszerint fürge és erős szokottlenni, márpedig főként ez a két dolog fontos egy katonában. Mindenekfölött aztkell kipuhatolni, milyenek az erkölcsei, s hogy van-e benne becsület és szemérem,máskülönben a botrány eszköze és a rendbontás kútfeje kerül a hadseregbe;ugyanis senki sincs, aki hinne az erkölcstelen nevelésben, s a rút lélekben isföllelhető szemernyi erényben, amely bizonyos szempontból dicséretes lehetne.Hogy jobban megértsétek ennek a katonaválogatásnak a jelentőségét, nem tartomfölöslegesnek, sőt inkább szükségesnek vélem elmondani nektek, hogy a rómaikonzulok, amikor hivatalba léptek, mihez tartották magukat a római légiókfelállításakor. Abban a fajta verbuválásban, minthogy a kiválogatandóemberanyagban (a folyamatos háborúk következményeképpen) összekeveredtek aveteránok és az újoncok, a tapasztaltság módszerével élhettek az öregeket, s akikövetkeztetés módszerével az újoncokat illetőleg. S meg kell jegyeznem, hogyezeket a verbuválásokat vagy azért rendezik, hogy utána azonnal bevessék akatonákat, vagy azért, hogy utána még kiképezzék, s majd csak idővel vessék beőket. Beszéltem már, s beszélni fogok még mindarról, ami ahhoz szükséges, hogy

egy hadsereget a kellő időben bevethessenek, ugyanis szándékomban áll bemutatninektek, hogy s mint lehet toborozni olyan vidékeken, ahol még nem voltkatonaság; ezeken a vidékeken nem lehet verbuválást tartani egy azonnali bevetéscéljából; de lehet azokon a vidékeken, ahonnét hadseregeket összeszednimegszokott dolog, s a fejedelem segítségével azonnal jól bevethetők, ahogyanRóma járt el valamikor, s ahogyan a svájciak járnak el manapság. Ugyanis, haújoncok be is jutnak a seregbe ezeknek a verbuválásoknak a során, mellettük mégmindig annyi a katonaélet rendjéhez szokott régi harcos, hogy amikor az újoncokés a veteránok összekeverednek, egységes és jó hadtestet alkotnak. Az imperátorokennek ellenére, miután állandó katonai állomásokat kezdtek létesíteni, elöljárókatrendeltek az újoncok élére, akiket tiróknak hívtak, egy oktatót, hogy kiképezzeőket, amint az Maximinus császár élettörténetéből tudvalevő. Ezt a kiképzést,amíg Róma szabad volt, nem a hadseregen belül, hanem magában a városbanvégezték, s mivel ott szokásban voltak a hadgyakorlatok az ifjak kiképzésére,azok, akiket aztán a háborúba indításra kiszemeltek, annyira hozzászoktak ezálkatonáskodáshoz, hogy könnyen felhasználhatták őket a valódiban. De midőnutóbb az imperátorok megszüntették ezeket a hadgyakorlatokat, azok amegoldások váltak szükségessé, amelyeket már említettem nektek. A rómaihadszervezés módszeréhez érve tehát elmondom, hogy miután a római konzulok,kiknek vállára a háború gondja is nehezedett, elfoglalták parancsnoki tisztüket, ésmeg akarták szervezni hadseregeiket (ugyanis az volt a szokás, hogymindegyiküknek két légiója legyen római polgárokból, akik seregeik derékhadátalkották), huszonnégy katonai tribunust neveztek ki, s mindegyik légió élére hatotállítottak, akik annak idején azt a feladatkört látták el, amelyet manapság azok,akiket mi osztályparancsnokoknak hívunk. Aztán mozgósítottak mindenfegyverviselésre alkalmas római férfit, s a tribunosokat egymástól elkülönítve amaguk légiója élére állították. Aztán sorshúzással kijelölték azokat a tribusokat,amelyek közül az első válogatást megejtették, s az illető tribusból kiválasztották anégy legjobbat, akik közül egyet az első légió tribunusai szemeltek ki, a többihárom közül pedig egyet a második légió tribunusai, a maradék kettőből továbbá aharmadik légió tribunusai szemeltek ki egyet, s végül az utolsó a negyedik légióbakerült. Ez után a négy után újabb négy embert választottak ki, akik közül elsőnek amásodik légió tribunusai szemeltek ki egyet; a második közülük a harmadiklégióba jutott, a harmadik pedig a negyedikbe; negyedikűk maradt az első légiószámára. Ezután újabb négy embert választottak: közülük az első a harmadiklégióba került, a második a negyedikbe, a harmadik az elsőbe, a negyedik maradt amásodik légió számára, s így sorjában cserélgették a választásnak ezt a módját,míg csak a választás egészen ki nem egyenlítődött, s a légiók arányosak nemlettek. S mint föntebb említettük, az a verbuválás azonnal felhasználható-bevethetősereget eredményezett, mivel olyan emberek kerültek össze, akiknek jó része avalódi katonáskodásban is járatos volt, az álkatonáskodásban pedig elevegyakorlottak voltak valamennyien; ezt a sorozást megtarthatták következtetésalapján és tapasztalás alapján. De ahol újonnan kell katonaságot toborozni, s ezért

későbbi bevetésre kell kiválogatni őket, ott csak következtetés segítségével lehetezt a sorozást megrendezni, ami az évek számának és a külsőnek a vizsgálatábóláll.

COSIMO Mindenről elhiszem, hogy igazat mondtál. De mielőtt rátérnélkövetkező okfejtésedre, szeretnék tőled megkérdezni valamit, amit akkor juttattáleszembe, amikor azt mondtad, hogy ha olyan helyen kell verbuválni, aholnincsenek katonáskodáshoz szokott férfiak, ott következtetés segítségével kell eztmegtenni; én ugyanis sokfelől úgy hallottam, hogy csepülik a mi toborzásunkat,legfőként a létszámot illetően, mert sokan azt állítják, hogy kisebb létszámotkellene kiállítani, ami azzal a gyümölcsöző eredménnyel járna, hogy jobbakat ésjobban választanánk ki; nem kellene annyi vesződséget okozni az embereknek;bizonyos jutalomban lehetne részesíteni őket, amitől elégedettebbek lennének, sjobban lehetne parancsolni nekik. Ezért hát szeretném véleményedet hallani errevonatkozólag, hogy vajon a nagyobb létszámot kedveled-e jobban, vagy akisebbet, s hogy milyen módszereket alkalmazol az előbbi vagy az utóbbi létszámsorozásakor.

FABRIZIO Kétségkívül jobb és szükségesebb a nagyobb létszám, mint akisebb; sőt jobban mondva: ahol nem lehet nagy mennyiség fölött rendelkezni, ottnem is lehet tökéletes hadsereget toborozni; s én könnyen megsemmisítem amazokminden ellenérvét. Először is elmondom, hogy a kisebb létszám ott, ahol sűrű anépesség, mint példának okáért Toscanában, nem jelent jobb emberanyagot, semnagyobb választékot a verbuváláson, ugyanis ha a sorozáskor a tapasztaltságalapján szeretnénk megítélni az embereket, igen kevés olyanra lelnénk abban atartományban, akit a háborús jártassága miatt kellene felvenni, részint mertközülük kevesen voltak háborúban, részint mert ezen kevesek közül is mégsokkalta kevesebben tettek tanúbizonyságot arról, miszerint megérdemelnék azt,hogy a választás őrájuk essék; olyannyira, hogy akinek ehhez hasonló helyekenkell soroznia, jobban teszi, ha mellőzi a kitapasztalást, és inkább a következtetésalapján fogadja fel őket. Ha valaki tehát ilyen kényszerhelyzetbe kerül, szeretnémfelvilágosítani, hogy ha húsz jó megjelenésű ifjú járul elém, milyen elv alapjánválasszak ki, vagy utasítsak el közülük egyeseket; ugyanis nem kétlem: mindenkiel fogja ismerni, hogy a kisebb hiba az, ha valamennyit besorozom, hogyfölfegyverezzem és kiképezzem, mivel nem tudhatom, melyikük jobb közülük, ésfenntartom azt a lehetőséget, hogy később több biztos verbuválást ejthetek meg,amikor is a gyakorlatoztatás során elválik, kik a leglelkesebbek éslegéletrevalóbbak. Tehát mindent egybevetve, teljesen hibás eljárás, ha kevesetválasztunk közülük, hogy jobbakat nyerjünk. Ami azt illeti, hogy minél kevesebbkényelmetlenséget okozzunk a vidéknek és a lakosságnak, kijelentem, ahadtoborzás akár sok újoncot, akár keveset soroz be, kellemetlenséget nem okozsenkinek, mert ez a rendszabály nem gátolja az embereket semmiféletevékenységükben, nem köti le őket, hogy ne nézhetnének bármiféle dolguk után,ugyanis mindössze arra kötelezi őket, hogy pihenőnapokon gyülekezzenek összegyakorlatozásra, ami nem árt sem a vidéknek, sem a lakosságnak, sőt az ifjaknak

kedvtelésül is szolgálna, hiszen ott, ahol ünnepnapokon hitvány mód dorbézolnaka csapszékekben, szíves-örömest mennének ezekre a gyakorlatokra, mivelamennyire szép látvány a fegyverforgatás, annyira kedvére is van az ifjúságnak.Arra, hogy a kisebb létszám jobban megfizethető, s ezáltal engedelmesebbek éselégedettebbek a katonák, azt felelem, hogy nem lehet olyan csekély létszámotösszetoborozni, amely kielégítő fizetséggel folyamatosan megfizethető lenne;példának okáért ha egy ötezer gyalogosból álló hadsereget kellene toborozni, s úgyakarnánk őket megfizetni, hogy hihetőleg elégedettek legyenek vele, legalábbistízezer dukátot illene adni nekik havonta. Először is: ekkora gyalogoslétszám nemelég egy hadsereghez, ekkora összeg pedig elviselhetetlen egy állam számára;másrészt ahhoz sem elégséges, hogy kielégítse az embereket, s rábírja őket, hogyamikor akarja, állják meg a helyüket. Ily módon tehát, ha ezt teszed, rengetegetköltenél, csekély haderővel rendelkeznél, amely nem lenne elegendő hozzá, hogyakár megvédelmezzen, akár véghezvigye valamilyen vállalkozásodat. Ha többetadnál nekik, vagy többet fogadnál fel, még több pénzbe kerülne, hogy megfizesdőket; ha kevesebbet adnál nekik, vagy kevesebbet fogadnál fel, még kevésbélennének megelégedve, vagy még kevesebb hasznukat látnád. Azok tehát, akik úgyokoskodnak, hogy felállítanak egy hadsereget, s pénzelik, miközben otthonvesztegel, azok vagy lehetetlen, vagy haszontalan dologról okoskodnak. Akkorazonban valóban meg kell fizetni őket, amikor azért hívják be őket, hogy háborúbavigyék. De ha a gyülekezési parancs okozna is a besorozottaknak bizonyoskényelmetlenséget békeidőkben (bár nem látom be, hogy miért), még mindig ottvan kárpótlás fejében mindaz, amit egy rendezett katonaság jelent egy országban,mivelhogy nélküle nem biztos semmilyen dolog. Tehát mindent egybevetve: havalaki azért ragaszkodik a kisebb létszámhoz, hogy jobban megfizethesse őket,vagy valamely más, általatok említett okból kifolyólag, nem ért a dologhoz, mivelvéleményem szerint fennáll még az is, hogy minden létszám mindig csakcsökkenni fog a kezed közt, az emberekben rejlő végtelen sok gátló tényező miatt,s ilyenképpen a csekély létszám semmibe megy. Emellett, ha kiadós toborzásttartasz, választásod szerint használhatsz fel akár keveseket, akár sokakat. Továbbáa kiadós toborzás hozzásegít a cselekvéshez s a jó hírnévhez, s a nagy létszámegyre jobb híredet kelti. Ehhez kapcsolódik az is, hogy amikor az emberekfolyamatos kiképzése érdekében rendelsz el toborzásokat, ha nagy országban kislétszámot sorozol be, azok olyan messze gyakorlatoznak egymástól, hogy nemtudod őket gyakorlatozásra összeszedni legsúlyosabb megkárosodásuk nélkül,márpedig gyakorlatozás nélkül a toborzás hiábavaló, mint majd ki is térek rá amaga helyén.

COSIMO Bőven elég az, amit erre a kérdésemre feleltél; de most azt szeretném,ha megszabadítanál egy másik kételyemtől is. Vannak, akik azt állítják, hogy afegyvereseknek ilyen sokasága csakis zűrzavarhoz, botrányhoz és rendbomláshozvezethet az országban.

FABRIZIO Ez megint csak afféle megalapozatlan vélemény; hogy miért az,majd elmondom. Azok, akiket fegyverbe szólítanak, kétféleképpen okozhatnak

rendbontást: vagy maguk közt, vagy másokkal szemben; mindkét dolog könnyenkiküszöbölhető, ahol a katonai rend magától ki nem küszöböli; ugyanis ami azegymás közt való botránykeltést illeti, a hadrend éppen nem bomlasztja, haneminkább rendbe szedi őket, hiszen amikor gyakorlatoztatod embereidet, fegyvereketés parancsnokokat adsz nekik. Ha az a vidék, ahol a toborzást elrendeled, olyankevéssé harcias, hogy nem is találsz ott fegyverviselt férfit, és olyan egységes,hogy nincsenek is ott parancsnokok, ez a hadrend még szilajabbá gerjeszti őket azidegen ellen, ellenben egységüket semmiképpen sem bomlasztja, ugyanis ahelyesen begyakorolt emberek, akár fegyverben járnak, akár nem, tisztelik atörvényeket, és nem is fajulhatnak el, hacsak azok a parancsnokok, akiket föléjükrendelsz, nem okozzák elfajulásukat; hogy mi módon, azt rövidesen megmondom.De ha az a vidék, ahol a toborzást elrendeled, harcias és viszálykodó, akkoregyesegyedül ez a hadrend egységesítheti őket, hiszen azoknak a hadköteleseknekvannak már saját fegyvereik és parancsnokaik, csakhogy azok a fegyverekhasználhatatlanok a háborúban, a parancsnokok pedig a botrányok kirobbantói; eza hadrend viszont hadviselésre alkalmas fegyvereket és botrányeloszlatóparancsnokokat ad nekik; ugyanis ha valakit azon a vidéken ér sérelem, az tüsténtaz ő pártjának a parancsnokához fordul, aki tekintélye megőrzése érdekébenahelyett, hogy békességre intené, bosszúra ösztökéli. A közparancsnok éppenellenkezőleg intézkedik, csak hogy ezúton is elejét vegye a botrányoknak, éserősítse az egységet; az egységes és elpuhult tartományok elvesztikgyöngeségüket, és megtartják egységüket, a viszálykodók és botrányosak pedigegységesek lesznek, s az a szilajság, amellyel rendbontásaikat elkövetik, a közhasznára fordul. Ami azt a szándékot illeti, hogy ne árthassanak másoknak,tekintetbe kell vennünk: ezt csakis az őket irányító parancsnokok révén tehetikmeg. Ha azt akarjuk, hogy a parancsnokok ne okozzanak rendbontást, feltétlenüllegyen rá gondunk, hogy túlzott befolyásra ne tegyenek szert katonáik fölött. Ésmérlegelnetek kell, hogy erre a befolyásra vagy természetük által, vagy véletlenültesznek szert. Ami a természetet illeti, tennünk kell róla, hogy ne olyan emberkerüljön az egy vidékről besorozottak élére, aki ugyanonnan származik, hanemolyan helyekre nevezzük ki parancsnoknak, ahová semmiféle természetes köteléknem fűzi. Ami a véletlent illeti, oly módon kell megszervezni a dolgot, hogy avezetők minden esztendőben parancsnokságról parancsnokságra felcserélődjenek,mivel az állandó befolyás saját embereik fölött olyan egységet teremt köztük, amikönnyen a fejedelem kárára válhat. Hogy ezek a parancsnokcserék mennyirehasznára voltak azoknak, akik éltek velük, és hogy mennyire ártalmas volt, havalaki mellőzte őket, az ismeretes az Asszir Királyság és a Római Birodalompéldájából, mely mutatja, hogy az a királyság ezer éven át állt fenn zavargás vagybármiféle polgárháború nélkül, amit annak köszönhetett, hogy mindenesztendőben állomáshelyről állomáshelyre felcserélte azokat a parancsnokokat,akikre seregeit bízta. A Római Birodalomban is azért tört ki annyi polgárháborúCaesar vérének kihalása után a hadseregek parancsnokai közt, és szövődött annyiösszeesküvés az említettek közt az imperátorok ellen, mert állandóan ugyanazon a

parancsnoki helyen tartották a hadvezéreket. És ha az első imperátorok közül ésazok közül, akik utóbb hírnevet szereztek a birodalomnak, mint Hadrianus,Marcus Aurelius, Septimius Severus és hasonlók, néhányan annyira belátók lettekvolna, hogy életbe léptetik birodalmukban a hadvezérek felcserélésének szokását,birodalmukat kétségkívül nyugalmasabbá és szilárdabbá teszik, ugyanis ahadvezéreknek kevesebb zavargási lehetőségük nyílt volna, az imperátoroknakkevesebb oka lett volna a félelemre, a szenátus pedig, mikor nem volt örökös,nagyobb tekintélyre tesz szert az imperátor megválasztásában, amikövetkezésképpen előnyösebb lett volna. De a rossz megszokásokat, akártudatlanságból, akár az emberek jóra való restsége miatt sem a hátrányos, sem ajótékony példák nem téríthetik le útjukról.

COSIMO Én nem tudom, hogy kérdezősködésem vajon nem zökkentett-e kitéged némiképpen eredeti irányodból, ugyanis a verbuválásról egy másikokfejtésre tértünk át; s ha az imént nem kértem volna bocsánatot, most úgyhiszem, szemrehányást érdemelnék.

FABRIZIO Emiatt ne bosszankodj, hiszen ez az egész okfejtés szükséges volt asorozás megbeszéléséhez, amelyet, mivel annyian kárhoztatják, illendő voltvédelmembe vennem, mivel azt akartam, hogy a verbuválásnak ez az első részeterítékre kerüljön előttünk. S mielőtt másra térnék át, a lovas katonák verbuválásátszeretném megbeszélni. Ezt a régi rómaiaknál a leggazdagabbak köréből ejtettékmeg, tekintetbe véve az évek számát és az illető jelentőségét; háromszázatválasztottak közülük légiónként, így a lovak száma az egyes konzuli hadseregbennem haladta meg a hatszázat.

COSIMO Úgy rendelnéd-e el ezt a sorozást is, hogy a lovasságot odahazagyakorlatoztassák, s csak idővel vessék be őket?

FABRIZIO Sőt ez nagyon is szükséges, másképpen nem is lehet megvalósítani,ha saját fegyverzettel rendelkező lovasokat akarunk, és ha nem olyanokat akarunkbesorozni, akik ezt mesterségükként űzik.

COSIMO Hogyan válogatnád ki őket?FABRIZIO A rómaiakat utánoznám: a leggazdagabbakból választanék,

parancsnokaikat oly módon nevezném ki, ahogyan a más fegyvernembeliekétszokták manapság, és fölfegyverezném és gyakorlatoztatnám őket.

COSIMO Ezeknek vajon jó lenne-e juttatni bizonyos fizetséget?FABRIZIO Bizony jó, de csak annyit, amennyi lovuk takarmányozásához

elegendő, ugyanis ha ezzel megnöveled alattvalóid terheit, zokon vehetik tőled. Dea lovukat s a vele járó költséget szükséges lenne megfizetni.

COSIMO Létszámukat mekkorára terveznéd? S hogyan fegyvereznéd föl őket?FABRIZIO Ezzel már egy másik megbeszélnivalóra tértél át. Majd megfelelek

rá a maga helyén, ami akkor lesz, miután elmondtam nektek, hogyan kellfölfegyverezni a gyalogosokat, vagy hogyan kell előkészíteni őket arra, hogymegvívjanak egy ütközetet.

MÁSODIK KÖNYVFABRIZIO Úgy vélem, ha már szert tettünk emberekre, föl is kell

fegyvereznünk őket; s ha ezt meg akarjuk valósítani, úgy vélem, szükségesmegvizsgálnunk, milyen fegyvereket használtak a régiek, s ezek közülkiválasztanunk a legjobbakat. A rómaiak nehéz- és könnyűfegyverzetűekreosztották fel gyalogságukat. A könnyűfegyverzetűeket így nevezték egyetlenszóval: velesek. S ez az elnevezés vonatkozik mindazokra, akiket parittyával, íjjal,dárdákkal láttak el; védelmül a legtöbben befödték fejüket, s karjukon kerekpajzsot viseltek. Hadrendeken kívül harcoltak, elkülönítve anehézfegyverzetűektől, akik vállig leérő, taréjtalan sisakot, továbbá mellvértetviseltek, melynek lemezei lenyúltak a térdig; lábukat és karjukat pediglábszárvédővel és karpáncéllal födték, karjukra kétrőfnyi hosszú és egyrőfnyiszéles pajzsot fűztek, fölül vaspánttal, hogy felfogja a csapásokat, s alul is, hogy aföldhöz horzsolódva el ne kopjék. Támadófegyverül másfél rőfnyi hosszú kardotkötöttek a bal oldalukra, a jobb oldalukra pedig tőrt. Kezükben dárdát hordtak,amelyet pilumnak neveztek, s mielőtt közelharcba bocsátkoztak volna, azellenségre hajították. Ebben állt a római fegyverek jelentősége, ezekkel afegyverekkel foglalták el az egész világot. S jóllehet az antik szerzők néhánya afent említett fegyvereken kívül egy nyársforma lándzsát is ad a kezükbe; én nemtudom elképzelni, hogyan boldogulhat azzal a nehéz lándzsával olyasvalaki,akinek pajzsot is kell tartania; azt ugyanis, hogy két kézre fogja, megakadályozzaa pajzs, fél kézzel pedig a súlya miatt nem megy vele semmire. Továbbáarcvonalakban és hadrendekben hosszú nyelű fegyverzettel haszontalan dologharcolni, kivéve az első arcvonalat, ahol elegendő szabad tér áll rendelkezésre ateljes nyél kezeléséhez, s ez a hadrendeken belül nem valósítható meg; mivel acsaták természete az, amint majd a hadrendekről szólva el is mondom, hogyfolyamatosan összetömörülnek, ettől ugyanis kevésbé félnek, még akkor is, haéppen nem helyénvaló, mint a fellazulástól, melynek veszélye mindennélnyilvánvalóbb. Így valamennyi, két rőfnél hosszabb fegyver a szűk helyekenhasznavehetetlen, ugyanis ha lándzsád van, és két kézre fogva akarsz harcolnivele, föltéve, hogy pajzsod nem zavar, a lándzsa nem tehet kárt az ellenségben,amely már rád vetette magát. Ha fél kézre markolod, hogy a pajzzsal együtt veddhasznát, nem foghatod meg másutt, csakis a közepén, s akkor a nyél túlsó végeannyira hátranyúlik, hogy a mögötted levőket akadályozza a lándzsaforgatásban. Shogy való igaz, hogy a rómaiaknak nem voltak ilyen lándzsáik, vagy ha voltak is,nem sokra mentek velük, azt kiolvashatjátok mindazokból az ütközetekből,melyek dicsőségét Titus Livius zengi történetírása lapjain, s majd meglátjátok,hogy ott milyen ritkán esik szó ezekről a lándzsákról, sőt mindig azt mondja, hogymiután elhajították a pilumot, kardot ragadtak. Én tehát mellőzném ezeket alándzsákat, és – akárcsak a rómaiak is – a kardhoz folyamodnék minttámadófegyverhez, és a pajzshoz, mint védőfegyverhez, a fent említett egyébfegyverek mellett. A görögök nem viseltek olyan súlyos védőfegyverzetet, mint arómaiak, támadáskor viszont sokkal inkább hagyatkoztak a lándzsára, mint a

kardra, legfőként a makedónfai falanxok, amelyek a szarisszáknak nevezett, jó tízrőf hosszú lándzsákkal harcoltak: ezekkel ékelődtek az ellenséges csapatok közé, startották meg a csatasorokat falanxaikban. S jóllehet néhány szerző azt állítja,hogy még pajzsuk is volt, én az imént kifejtett meggondolások alapján nem tudomelképzelni, hogyan használhatták együtt a szarisszákat és a pajzsokat. Továbbánem emlékszem, hogy azzal az ütközettel kapcsolatban, amelyet Aemilius Paulusvívott Perszeusz makedón királlyal, történt-e említés pajzsokról; csak szarisszákrólemlékeznek meg, s azokról a nehézségekről, amelyek a római hadsereg győzelmeelé tornyosultak. Ily módon feltételezem, hogy nem lehetett másmilyen a makedónfalanx, mint amilyen manapság a svájci katonák hadrendje, akiknek átütő erejepikáikban összpontosul. A rómaiak a nehézfegyvereken kívül tollforgókkalékesítették fel a gyalogságot: ez a barátok szemében kellemes, az ellenségszemében félelmetes külsőt biztosít a seregnek. A lovas vitézek fegyverzete Rómahőskorában egy kerek pajzsból állott, fejüket sisakkal födték, de sehol máshol nemborította őket vértezet. Kardot viseltek, hosszú és vékony lándzsájuknak csupán ahegyét vasalták meg; innen adódik az, hogy miután nem tudták szilárdan tartani apajzsot, a lándzsa meg széttört a döfködés során, ők fegyver híján védtelenül kivoltak szolgáltatva a sebesülésnek. Idők múltával aztán úgy fegyverezték fel őket,mint a gyalogságot, pajzsuk azonban rövidebb volt és négyszögletű, lándzsájukpedig szilárdabb, s mindkét végét megvasalták, hogy ha kettétörne, mindkétfelével harcolhassanak. Ezzel a fegyverzettel – mind a gyalogossal, mind alovassal – foglalták el az én római férfiaim az egész világot, s eredményeik láttánelhihetjük, hogy minden idők legjobban felszerelt hadseregével rendelkeztek.Erről Titus Livius is számtalanszor tanúbizonyságot tesz történeti írásaiban, aholaz ellenséges seregekkel összehasonlítva őket, ezt mondja róluk: „a rómaiakazonban vitézségben, fegyverzetük előállításában és fegyelemben fölöttük álltak”;s én ezért sokkal részletesebben tárgyaltam a győztesek fegyverzetét, mint alegyőzöttekét. Úgy hiszem, csupán a jelenlegi fegyverkezési módról kell még szótejtenem. A gyalogság védőfegyverként vas mellvértet visel, támadófegyverkéntpedig kilencrőfnyi hosszú gerelyt, amelyet pikának hívnak, továbbá egy oldaltfüggő kardot, melynek a vége nem hegyes, inkább lekerekített. Ez a szabályszerűgyalogsági fegyverzet manapság, ugyanis csak kevesen vannak, akiket hát- éskarpáncél föd, fejüket pedig semmi; ezek a kevesek pika helyett alabárdotviselnek, melynek a nyele, mint tudjátok, háromrőfnyi hosszú, s bárdformánkimunkált pengéje van. Akadnak köztük puskások is, akik tüzeléssel látják el azt afeladatkört, amelyet régente a parittyások és az íjászok láttak el. Ez afegyverkezési mód dívott a német néptörzsek, legfőként a svájciak körében; ők,mivel szegények voltak, de szabadon akartak élni, kénytelenek voltak, s ma iskénytelenek harcolni Némethon fejedelmeinek hódító törekvéseivel szemben, akikgazdagságukban bízvást fenntarthatnak lovasseregeket, ezek a népek viszontínségükben nem képesek erre; innen ered az, hogy mivel gyalogosok, és lovasellenséggel szemben kell védekezniük, szükségessé vált, hogy fölelevenítsék azantik hadi rendszabályokat, s olyan fegyverekre tegyenek szert, amelyek

megvédelmezik őket a lovasok rohamától. Ez a szükségszerűség okozta azt, hogyrészint megtartották, részint felújították mindazokat az antik hadi rendszabályokat,melyek nélkül – s ezt minden értelmes ember megerősítheti – a gyalogság teljesenhasznavehetetlen. Épp ezért fegyverül a pikát választották, amely nemcsak arra alegalkalmasabb, hogy feltartóztassa a lovasságot, hanem arra is, hogy legyőzze. Sezeknek a fegyvereknek és hadi szokásoknak a birtokában akkora vakmerőséghevítette a németeket, hogy tizenötezren vagy húszezren nekirontottak volnabármilyen nagy számú lovasseregnek is; erről huszonöt év során rengetegtapasztalatot szereztünk. S az ilyen fegyvereken és hadi regulákon alapulóvitézségük példái oly hathatósaknak bizonyultak, hogy miután Károly király átkeltItáliába, őket utánozta minden nemzet; ezért szereztek a spanyol seregek is olyantündöklő hírnevet.

COSIMO Melyik fölfegyverzési módot becsülöd többre, ezt a németet vagy arégi rómait?

FABRIZIO Kétségkívül a rómait; s el is mondom nektek mind ennek, mindamannak az előnyét és hátrányát. A német gyalogság feltartóztathatja és legyőzhetia lovasokat, mivel nincsenek agyonterhelve páncélzattal; igen mozgékonyak agyaloglásban és csatarendbe való felfejlődésben. Másrészt éppen mivel kevéssévannak fölvértezve, ki vannak téve minden közeli és távoli csapásnak.Hasznavehetetlenek nyílt terepen s minden olyan közelharcban, ahol szívósellenállást kellene kifejteni. De a rómaiak is feltartóztatták vagy legyőzték alovasságot, akárcsak ezek. Szilárdan fogadták a közeli és távoli csapásokat, hiszenvértezet borította őket. Jobban tudtak rohamozni, s jobban is állták a rohamokat,mert pajzsot viseltek. Szűk helyeken sokkal ügyesebben bántak a karddal, mintamazok a pikával, hiszen ha volt is amazoknak kardjuk, pajzs híján nem értsemmit ilyen esetben. Biztonságban támadhattak nyílt terepen, hiszen testük födvevolt, s pajzsukkal még jobban is befödhették. Ily módon nem is okozott nekikkényelmetlenséget más, mint páncélzatuk súlya, s az a nyűglődés, amihurcolásával járt: ezeken a dolgokon úgy kerekedtek fölül, hogy hozzáedzettéktestüket a fáradalmakhoz, s keménnyé fejlesztették, hogy kiállja amegpróbáltatásokat. S mint tudjátok, amihez az emberek hozzászoktak, attól nemszenvednek. És tisztában kell lennetek azzal, hogy a gyalogság harcolhatgyalogsággal és lovassággal; s mindig hasznavehetetlenek azok, akik vagy nemtudják feltartóztatni a lovasságot, vagy ha fel is tudják tartóztatni, közbenugyancsak tartaniuk kell attól a gyalogságtól, amelyet náluk jobban fegyvereztekfel és szerveztek meg. Ha most egybevetitek a német gyalogságot a rómaival,látjátok, hogy a német, mint mondtuk, képes a lovasság legyőzésére, nagyhátrányba kerül azonban, ha olyan gyalogsággal harcol, amelyet úgy szerveztekmeg, mint őt, de úgy fegyvereztek fel, mint a rómait. Így az egyiknek az az előnyea másikhoz képest, hogy a rómaiak legyőzhetik mind a gyalogságot, mind alovasságot, a németek azonban csak a lovasságot győzhetik le.

COSIMO Hogy jobban megértsük ezt, szeretném, ha valamilyen részletesebbpéldát mondanál.

FABRIZIO Elmondom hát, hogy történeti írásainkban sok helyütt olvashatjátok,hogy a római gyalogság megszámlálhatatlan lovast legyőzött, de. azt soha nemolvashatjátok, hogy hibás fegyverzete miatt vagy az ellenség előnyösebbfegyverzete miatt gyalogos katonaság legyőzte volna. Ugyanis ha fegyverkezésimódjukban valamilyen hiba lett volna, akkor két dolog valamelyikeszükségszerűen bekövetkezik: vagy olyannal akadnak össze, akiről látják, hogynáluk jobban fegyverkezett fel, s ezért nem haladnak tovább a hódításaikban, vagypedig külföldi módszereket vesznek át, és sajátjaikat elhanyagolják; s mivel semaz egyik, sem a másik dolog nem következett be, ebből könnyenkövetkeztethetünk rá, hogy fegyverkezési módjuk jobb volt, mint bárki másé.Mármost nem így történt ez a német gyalogság esetében; ugyanisbebizonyosodott, hogy kárt vallanak, valahányszor olyan gyalogos katonákkal kellharcolniuk, akik ugyanolyan jól szervezettek és elszántak, mint ők; ez abból azelőnyből eredt, amellyel azok rendelkeztek az ellenséges fegyverzettel szemben.Amikor Filippo Viscontit, Milánó hercegét megtámadta tizennyolcezer svájci, őCarmagnola grófot küldte ellenük,18 aki akkor az ő hadvezére volt. Carmagnolagróf hatezer lovassal és csekély gyalogsággal ment elébük, s amikor megvívottvelük, visszaverték, és súlyos veszteségeket okoztak neki. Hanem aztán a gróf,mint eszes ember, nyomban felismerte, miben rejlik az ellenséges fegyverzet ereje,s hogy az milyen hathatós eszköz a lovasság ellen, s hogy a lovasság milyengyenge olyan gyalogosok ellen, akiket így szerveztek meg; s miután összeszedtehadnépeit, ismét a svájciak ellen indult, s amint a közelükbe ért, leparancsoltavérteseit a nyeregből, és ilyen harcmodorban küzdött meg az ellenséggel:háromezer híján le is öldöste mindet; a megmaradottak pedig, amikor látták, hogymenthetetlenül odavesznek, földre vetették fegyvereiket, és megadták magukat.

COSIMO Miből ered ekkora hátrány?FABRIZIO Már megmondtam az imént, de mivel nem értetted meg, elismétlem

neked. A német gyalogságnak, amint az imént elmondtam, szinte nincs semmilyenvédőfegyvere, támadófegyvere pedig a pika és a kard. Ezekkel a fegyverekkel ésrendezett csapataikkal rontanak az ellenségre, amely, ha jól fel van fegyverezvevédőfegyverekkel, mint Carmagnola gyalogosított lovas vértesei, kiállhat ellenekarddal és a saját csatarendjével, s nincs más feladata, csak annyira közelítse mega svájciakat, hogy karddal hozzájuk férjen; ugyanis amint hozzájuk fér, biztosanleverheti őket, mert a német katona hosszú lándzsanyelével nem tehet kárt azellenségben, ha az közel férkőzik hozzá; neki is kardot kell rántania, ennekazonban vajmi kevéssé veszi hasznát, mivel védőfegyverzete nincs, s álligfelvértezett ellenséggel áll szemközt. Miért is, ha valaki fontolóra veszi egyiknekis, másiknak is előnyét és hátrányát, belátja majd, hogy a védőfegyverzetnélkülinek semmilyen mentsvára nincsen; aki jól fel van vértezve, az viszont győzaz első összecsapásban, s a lándzsadöféseket is könnyűszerrel állja; ugyanis ahadosztályok vonulnak-torlódnak (ezt majd jobban megértitek, ha bemutattam,hogyan ütköznek össze), és menet közben oly módon közelít egyik a másikhoz,hogy egymást szemtől szembe kapják; és ha meg is halnak, vagy földre is buknak

némelyek a pikáktól, a talpon maradottak száma elegendő a győzelemhez. Innenered, hogy Carmagnola olyan elsöprő győzelmet aratott a svájciak fölött, s hogyolyan csekély volt övéinek vesztesége.

COSIMO Vedd csak tekintetbe, hogy Carmagnola emberei vértesek voltak, sjóllehet gyalog harcoltak, talpig vas borította mindet, s ezért állhattak helyt úgy,ahogyan helytálltak; ezért arra gondolok, ha azt akarjuk, hogy egy gyalogsághasonlóképpen helytálljon, ezt is ugyanúgy kellene felvértezni, mint őket.

FABRIZIO Ha visszaemlékeznél rá, hogyan írtam le a rómaiak fegyverzetét,nem jutna ilyesmi az eszedbe; ugyanis egy gyalogos, akinek sisak födi a fejét,pajzs és vért védi a mellét, s karján-lábán páncél van, sokkal jobban megvédimagát a pikától, ha közéjük hatol, mint egy lovas katona gyalog. Mondanék is ráegy rövid modern példát. Spanyol gyalogosok indultak Szicíliából a NápolyiKirályságba, hogy csatlakozzanak Consalvóhoz,19 akit Barlettában20 a franciákostromoltak. Útjukat szegte monseigneur d'Ubigni lovasaival s körülbelülnégyezer német gyalogossal. A németek összecsaptak velük, s pikáikkal mélyenbeékelődtek a spanyol gyalogságba; de azok kerek pajzsuk segítségével fürgén anémetek közé keveredtek, míg csak kardjukkal hozzájuk nem fértek; a németekszinte valamennyien ottvesztek, a spanyolok pedig győztek. Mindenki tudja,mennyi német gyalogos pusztult el hasonló okokból a ravennai csatában, ahol aspanyolok szintén szablyaközeibe nyomultak a német gyalogosokhoz, s le ismészárolták volna valamennyit, ha a francia lovasság nem siet a német gyalogosoksegítségére; a spanyolok mindazonáltal szorosan felzárkózva biztos helyrevonultak vissza. Leszögezem tehát, hogy egy jó gyalogság ne pusztán a lovasságfeltartóztatására legyen alkalmas, hanem a gyalogosoktól se féljen: ez pedig, amintmár több ízben mondottam, a fegyverzettől és a csatarendtől függ.

COSIMO Mondd hát el, hogyan fegyvereznéd fel őket.FABRIZIO A római fegyverzetet is alkalmaznám s a német fegyverzetet is; úgy

kívánnám, hogy egyik részük római fegyverzetet viseljen, a másik részük pedignémetet. Ugyanis nekem elég volna, ha hatezer gyalogosom közül, amintrövidesen kitérek rá, háromezret római pajzzsal szerelnék fel, kétezret pedigpikával, s ezret tűzfegyverekkel, német mintára; ugyanis a pikásokat vagy azarcvonalba állítanám, vagy oda, ahonnét leginkább kell lovastámadástól tartanom;a pajzsos és kardos gyalogosokkal a pikások hátát fedezném, s a csata sorsátdönteném el velük, amint majd meg is mutatom nektek. Ezért vélekedem akként,hogy egy így elrendezett gyalogság manapság minden másfajta gyalogságotfölülmúl.

COSIMO Amit eddig elmondtál, elegendő a gyalogságot illetően, de alovasságra vonatkozólag szeretnénk megtudni, melyik vértezetet tartodbiztonságosabbnak, a mienkét-e vagy az antikot?

FABRIZIO Úgy vélem, hogy tekintettel a rómaiak által nem használt íveltkápájú nyergekre és a kengyelre, manapság biztonságosabb a lovaglás, mintegykoron. Úgy vélem, vértezetünk is hatékonyabb; s mivel ekként napjainkbanegy század vértes hatalmas súlyt nyom, nehezebben is tartóztatható fel, mint annak

idején az antik lovasság. Mindent egybevetve, én mégis úgy ítélem, hogy alovasságot nem volna szabad nagyobb becsben tartani, mint régente tartották,ugyanis, mint föntebb említettem, napjainkban többször szégyent vallottak agyalogsággal szemben, és szégyent is fognak vallani mindaddig, amíg a föntimódon fölfegyverzett és elrendezett gyalogsággal akaszkodnak össze.Százötvenezer lovassal állt ki Tigranész, Örményország királya a római hadseregellen, amelynek Lucullus volt a vezére, és lovasai közül sokan voltak úgyfelfegyverezve, mint a mi vérteseink: ezeket katafraktáknak nevezték; a rómailovasság létszáma pedig nem ütötte meg a hatezret, gyalogságuk meg tizenötezerfő volt, miért is az ellenséges hadsereg láttán Tigranész így szólt: „Sok ennyi lovaskövetségnek...”; mindazonáltal, amikor kenyértörésre került sor, szétverték; s akileírja azt az összecsapást, azokat a katafraktákat hibáztatja,hasznavehetetlenségüket bizonygatva, azt mondja ugyanis, hogy mivel arcukatsisak borította, alig tarthatták szemmel az ellenséget, s alig védekezhettek ellenük,s mert túl voltak terhelve páncélzattal, a lóról lezuhanva nem tudtakföltápászkodni, sem bármilyen más módon személyükben hasznossá válni. Ezértállítom, hogy azok a népek vagy királyságok, amelyek a lovasságot többrebecsülik a gyalogságnál, mindig gyöngék, s védtelenek minden csapássalszemben, amint az látnivaló manapság Itáliában, amelyet az idegenek felprédáltak,szétdúltak és lerohantak, s nem volt más bűne, csak az, hogy kevés gondotfordított a gyalogságra, s valamennyi katonáját lovassá képezte át. Ám legyenlovassága, de csak másodsorban, és nem hadserege fő alapjaként, ugyanis azellenséges ország felderítésére, végigportyázására és megdúlására, az ellenségeshadsereg zaklatására és sanyargatására és állandó fegyverbe kényszerítésére éshadtápellátásának megakadályozására szükség van rá, és ebben rendkívülhasznavehető; de ami az ütközeteket, a nyílt terepen való összecsapásokat illeti,amelyek a háború fő tényezői, s a hadviselés végcélját jelentik, ott sokkal inkábbaz ellenség üldözésére való, ha azt már tönkreverték, mint bármilyen más haditevékenységre, és értékben mélyen a gyalogosok alatt áll.

COSIMO Két kételyem támad ezzel kapcsolatban; először is úgy tudom, hogy aparthusok nem alkalmaztak a háborúban mást, csakis lovasságot, és mégismegosztoztak a világon a rómaiakkal; másodszor szeretném, ha elmondanád,hogyan helyettesíthető a lovasság a gyalogsággal, s hogy miből adódik az előbbigyöngéje, s az utóbbi értékesebb volta.

FABRIZIO Vagy mondtam már, vagy el akartam mondani, hogy a háborúdolgairól szóló eszmecserénknek semmi keresnivalója Európa határain kívül. Ígyáll a helyzet, és nem kötelességem, hogy számot adjak arról, ami Ázsiában szokás.Azt azonban mégis tudomásotokra hozom, hogy a parthus katonaság tökéletesellentéte volt a rómainak, ugyanis a parthusok valamennyien lovon hadakoztak, ésa harcban összekavarodva és szétaprózódva tódultak előre, s ez igen változékonyés kétes eredményű harcmodor volt. A rómaiak úgyszólván valamennyiengyalogosok voltak, szilárdan és szorosan együvé zárkózva harcoltak; s felváltvaaszerint győzte le egyik a másikat, hogy tágas vagy szűkös hely állt-e éppen

rendelkezésükre; ugyanis az utóbbi helyzetben a rómaiak kerekedtek fölül, azelőbbiben pedig a parthusok, akik nagyszerűen kihasználták ezt a fajta katonaságotazon a terepen, amelyet védelmükre bíztak; ez a terület határtalanul tágas volt,ezer mérföldnyi távolságra a tengerparttól, egymástól két-három napi járóföldreeső folyókkal, ugyancsak gyér népesség lakta földekkel, olyannyira, hogy a súlyosés késedelmes fegyverzetű és hadrendű római hadsereg képtelen volt súlyosveszteségek nélkül átnyargalni rajta, mivel azt a területet lovasság védte, amelyúgy ismerte, mint a tenyerét, s így ma itt bukkant fel, holnap pedig amott, ötvenmérföld messzeségben. Ebből eredt, hogy a parthusok pusztán lovasságukkalhatékonynak bizonyultak, s Crassus hadseregez21 vereséget szenvedett, MarcusAntoniusé22 pedig veszedelembe került. De én, mint már említettem, ebben azeszmecserében nem szándékozom az Európán kívüli katonáskodásról beszélni;most viszont arra kerítenék sort, amit már a görögök és a rómaiak ismegszerveztek, manapság pedig a németek csinálnak. De lássuk előbb a temásodik kérdésedet, amelyben az után tudakozódol, vajon milyén szervezésbelivagy milyen természetes fölény teszi, hogy a gyalogság fölülmúlja a lovasságot.Erre először is azt felelem, hogy a lovasok nem tudnak mindenhová behatolni,ahová a gyalogosok. Lassúbbak a gyalogosoknál parancsok végrehajtásában is,amikor változtatni kell a hadrenden, mivel, ha arra van szükség, hogyelőnyomulásból hátrálásba váltsanak át, vagy hátrálásból előnyomulásba, vagyálltó helyükből mozgásba lendüljenek, vagy haladtukban megtorpanjanak, alovasok mindezt kétségkívül nem tudják pontosan úgy megvalósítani, mint agyalogosok. A lovasok, ha valamilyen roham szétzilálta őket, nem képesekhadrendjükbe visszazárkózni, csak nehézségek árán, jóllehet a roham szünetel: eza gyalogosokkal igen ritkán esik meg. Ezenkívül igen sokszor megtörténik, hogyvitéz ember ül hitvány gebén, vagy silány huszár ül tüzes paripán: nyilvánvaló,hogy ezek a jellemkülönbségek zűrzavarhoz vezetnek. Senki se csodálkozzék, haegy maroknyi gyalogság feltartóztatja a lovasság minden rohamát, mivel a lóértelmes állat, ismeri a veszélyeket, s nem szívesen veti magát közéjük. S hamegvizsgáljátok, milyen erők segítik a lovat előnyomulásában, s milyen erőkhátráltatják benne, kétségkívül belátjátok, hogy azok, amelyek hátráltatják,nagyobbak, mint amelyek segítik, hiszen előre a sarkantyú ösztökéli, szembeviszont kard vagy pika szegül vele. Így aztán az antik és a modern tapasztalatokbólegyaránt szembeszökik, hogy egy maroknyi gyalogság mennyivel szilárdabb alovasságnál, sőt az le sem győzheti. S ha erre úgy érveltek, hogy lendületestámadása ellenállhatatlanabbá teszi őt annál, aki fel akarja tartóztatni, s hogykevésbé tart a pikától, mint a sarkantyútól, én azt felelem rá: ha egy ló messzirőlmeglátja a nekiszegeződő lándzsahegyeket, vagy önmagától megfékezi vágtáját,annyira, hogy amint meghallja a csatazajt, teljesen megtorpan, vagy pedig alándzsahegyek elé érve elkanyarodik jobbra vagy balra. Ha magatok is megakartok győződni erről, kíséreljétek meg nekiszöktetni egy lovat egy falnak; vajmiritkán tapasztalnátok, hogy az általatok kívánt iramban belerohanna. Caesar,amikor Galliában helvétekkel került szembe, leszállt a lováról, s katonáit is mind

leszállította, a lovakat pedig a had mögé vezettette, inkább menekülésre, mintharcra való jószágokként. De a lovakban rejlő ilyenféle természetes gátlásokon túlis, annak a hadvezérnek, aki gyalogosokat vezérel, olyan utakat is kell választania,melyeken a lehető legtöbb akadály vár a lovakra, az pedig ritkán esik meg, hogyaz ember ne tudná fedezni magát a vidék jellege szerint. Ha dombok közt vezet azút, maga a terep kizárja egy esetleges lerohanás veszélyét. Ha pedig síkságon kellátvonulnod, kevés olyan lapály van, amelyen ne fedeznének téged ültetvényekvagy ligetek; ugyanis minden cserjés, minden gát, akár a leggyengébb is, megtöriazt a lendületét, amellyel rajtad üthetnek, s minden olyan ültetvény, aholszőlőskertek és gyümölcsösök vannak, feltartóztatja a lovasságot. Ha megütközetre kerül sor, ugyanott találod magad, mint gyalogos vonuláskor, ugyanisminden parányi akadály, ami csak a ló útjába esik, megakasztja lendületét.Mindazonáltal egy dolgot nem akarok említetlenül hagyni: a rómaiak olyan sokratartották hadrendjüket, s annyira megbíztak fegyvereikben, hogy amikorválaszthattak volna lovasroham ellen olyan egyenetlen terepet, ahol viszont őkmaguk nem fejlődhettek volna fel hadrendjükbe, vagy olyat, ahol több félnivalójuklett volna a lovasoktól, de jól felfejlődhettek, mindig az utóbbit választották, és azelőbbit mellőzték.

De mivel itt az ideje, hogy rátérjünk a hadgyakorlatokra, miutánfelfegyvereztük ezeket a gyalogosokat az antik és a modern divat szerint, lássuk,milyen gyakorlatokkal képezték ki a gyalogosokat a rómaiak, mielőtt ütközetbevitték volna őket. Még akkor is, ha helyesen vannak összeválogatva, és jól vannakfölfegyverkezve, a legnagyobb odaadással kell gyakorlatoztatni őket, mivel enélkül a gyakorlatozás nélkül soha senkiből nem lett jó katona. Három részre kellosztani ezeket a gyakorlatokat. Az első: a test edzése, hogy jobban elviselje amegpróbáltatásokat, s gyorsabb legyen és fürgébb; a második: tanuljanak megbánni a fegyverrel; a harmadik: tanulják meg a hadrend betartását mind amenetelésben, mind a harcban és a táborverésben. Ez a három fő tevékenység,amelyet egy hadsereg végez, ugyanis ha egy hadsereg rendezetten és gyakorlottanmenetel, táborozik és harcol, a hadvezér akkor is elnyeri dicsőségét, ha nem jólvégződött az ütközet. Ezért fordított gondot minden antik köztársaság ezekre agyakorlatokra, szokásai és törvényei révén, oly módon, hogy egyetlen részletétsem hanyagolta el. Gyakorlatoztatták tehát ifjaikat, hogy gyorsabbak legyenekfutásban, fürgébben szökelljenek, erősebbek legyenek a dárdavetésben vagyviaskodásban. Ez a három tulajdonság szinte múlhatatlanul szükséges egy katonaszámára, ugyanis a gyorsaság teszi képessé, hogy elfoglaljon hadpontokat azellenség elől, váratlanul és kiszámíthatatlanul rajtaüssön, s üldözze, miutánszétverte. A fürgeség arra teszi képessé, hogy elkerülje a csapásokat, átszökkenjenegy árkon, megmásszon egy sáncot. Az erő arra teszi képessé, hogy könnyebbenhordozza fegyvereit, söpörje el az ellenséget, tartóztassa fel a rohamot. S hogy atest könnyebben állja a megpróbáltatásokat, először is súlyos terhek hordozásáhozszoktatták. Ez a szokás azért fontos, mert a nehéz vállalkozásoknál sokszormegesik, hogy a katonának fegyverei mellett több napra való eleségét is vinnie

kell, s ha nem szokott volna hozzá ehhez a fáradozáshoz, nem tudná megtenni; sennek következtében nem tudna kimenekülni a veszedelemből, illetve dicsőséggeldiadalt aratni. Ami a fegyverforgatást illeti, a következőképpen gyakorolták be.Megkövetelték az ifjaktól, hogy olyan fegyverzetet öltsenek fel, amely kétannyitnyom súlyban, mint az eredeti, és kard helyett ólmos botot adtak a kezükbe, amelya kardhoz viszonyítva rendkívül nehéz volt. A földbe mindegyikükkel verettek egycölöpöt, úgy, hogy abból három láb magasságig kimeredjen, s olyan szilárdanálljon benne, hogy az ütések meg ne ingassák vagy ki ne döntsék; s az ifjú ez ellena cölöp ellen úgy hadakozott, mint valami ellenség ellen, s hol úgy vetette rámagát, mintha fejét vagy arcát akarná megsebesíteni, hol úgy, mintha az oldaláraakarna sújtani, hol meg a lábára; hol hátravetődött, hol pedig előrevágódott. S egyakorlat során arra kellett ügyelniök, hogy képesek legyenek saját magukatfedezni s az ellenséget megsebesíteni; s mivel álfegyverzetük rendkívül súlyosvolt, a valódit később sokkalta könnyebbnek érezték. A rómaiak megkövetelték,hogy katonáik kardjuk hegyével sebezzenek, ne az élével, részint mert ígyhalálosabb a csapás, és nincs ellene védelem, részint mert így kevésbé fedi felmagát a támadó, és gyorsabban odadöf másodszor is, mintha kardéllel sújtana. Necsodálkozzatok azon, hogy a régiek figyelme ilyen apró részletekre is kiterjedt,hiszen ahol arról van szó, hogy az emberek birokra kelnek, ott minden parányielőny nagy fontosságot nyer, s én csak emlékeztetlek benneteket rá, amit az antikszerzők erről mondanak, nem tanítalak meg rá benneteket. Nem is volt egyköztársaságban a régiek szerint nagyszerűbb, mint a fegyverforgatásban járatosférfiak sokasága, ugyanis nem az ékkövek és az arany tündöklése teszi, hogyellenségeid meghódolnak előtted, hanem csupán fegyvereidtől való félelmük.Aztán meg azokat a hibákat, amelyeket más dolgokban elkövetünk, olykor ki lehetjavítani, de amelyeket háborúban követünk el, mivel a bűnhődés tüstént lesújt,nem lehet helyrehozni. Azonkívül a harci képzettség vakmerőbbé teszi azembereket, ugyanis senki sem fél megtenni olyan dolgokat, amelyekről úgy véli,hogy megtanulta. Ezért követelték meg a régiek, hogy állampolgáraik mindenharci tevékenységben gyakorolják magukat, s ezért kellett hadakozni amabizonyos cölöp ellen a valódiaknál sokkal nehezebb dárdákkal; ez a gyakorlatazonkívül, hogy járatosabbá teszi a férfiakat a fegyverforgatásban, a kart is sokkalhajlékonyabbá és erősebbé fejleszti. Arra is megtanították őket, hogyan bánjanakíjjal és parittyával, s mindezekre a dolgokra oktatókkal képeztették ki őket,annyira, hogy amikor aztán háborúba indultak, lélekben és felkészültségben márkész katonák voltak. Nem maradt hátra más tanulnivalójuk, mint a hadrendbenvaló menetelés, s annak fenntartása akár vonulás, akár harc közben: s ezt könnyenmegtanulták, elkeveredve azok közt, akik már hosszabb ideje katonáskodtak, ésmegszokták a fegyelmet.

COSIMO Jelenleg milyen gyakorlatokat végeztetnél velük?FABRIZIO Nagyjából azokat, amelyeket említettem: futás, birkózás, ugrás,

fáradozás a rendesnél súlyosabb fegyverzet alatt, nyílvetés kézíjjal ésszámszeríjjal; mindehhez hozzávenném még a puskát is, ezt az új, s mint tudjátok,

szükséges szerszámot. S ezekhez a gyakorlatokhoz hozzászoktatnám államomegész ifjúságát, de a legnagyobb igyekezettel és a legmesszebb menő figyelemmelazt a részét, amelyet katonáskodásra besoroztam; s mindig csak pihenőnapokongyakorlatoztatnám őket. Megkövetelném még azt is, hogy megtanuljanak úszni,ami igencsak hasznos dolog, mivel a folyókon nincsenek mindig hidak, nincsenekmindig kompok, s így, ha sereged nem tud úszni, rengeteg kellemetlenség érheti, sa helyes hadműveletek számtalan lehetőségétől fosztja meg magát. A rómaiakazért rendelték el, hogy ifjaik a Campus Martiuson gyakorlatozzanak, mert annakközelében folyik a Tiberis, s a terepgyakorlatokban kifáradva, felüdíthettékmagukat a vízben, másrészt úszógyakorlatokat is tarthattak. Gyakorlatoztatnámtovábbá, ahogyan a régiek tették, azokat is, akik lovon harcolnak, ami igen-igenfontos ahhoz, hogy túl a lovaglótudáson, önmagukat is hasznossá tudják tennilóhátról. Éppen ezért rendszeresítettek falovakat, melyeken a lovasokatkiképezték, rájuk ugratták őket fegyveresen és fegyvertelenül, minden segítségnélkül, minden támasz nélkül: ami azt eredményezte, hogy a hadvezér egyetlenjelére az összes lovasok egyszerre a földön termettek, s ugyanígy egyetlen intéséreismét lóra pattantak. S minthogy az ilyen gyalogos és lovas gyakorlatok annakidején könnyen mentek, úgy most sem okozhatnak gondot annak a köztársaságnakvagy annak a fejedelemnek, aki meg akarja ezeket valósítani a fiatalság körében,amint erről néhány nyugat-európai város gyakorlatából meg is győződhetünk, aholezzel a rendszabállyal hasonló módszereket tartanak életben. Ezek a városokösszes lakosaikat különféle csoportokba osztják, s minden egyes csoportotelneveznek arról a fegyvernemről; amelyet az majd a háborúban használ. Smivelhogy ezek pikákat, alabárdokat, íjakat és puskákat használnak, elnevezikőket pikásoknak, alabárdosoknak, íjászoknak és puskásoknak. Minden egyeslakosnak nyilatkoznia kell hát, milyen fegyvernemhez szándékozik bevonulni. Ésmert akár öregség, akár más akadály miatt valamennyien nem alkalmasakháborúskodásra, minden fegyvernemben választást tartanak, s akiketmegválasztanak, esküdteknek nevezik; az ő kötelességük az, hogy pihenőnapokonazokkal a fegyverekkel gyakorlatozzanak, amelyekről nevüket kapták; ésmindegyiküknek megvan a közösség által kijelölt helye, ahol a megfelelőgyakorlatot végezheti; akik pedig a fegyvernemhez, tartoznak, de mégsemesküdtek, pénzzel járulnak hozzá azokhoz a kiadásokhoz, amelyek az ilyengyakorlatoknál szükségesek. Azt éppen mi is megtehetnénk, amit ezek tesznek;hiányos belátásunk azonban nem engedi, hogy kapva kapjunk egy ilyen jómegoldáson. Ezekből a gyakorlatokból eredt, hogy a régieknek jó gyalogságukvolt, s hogy manapság a nyugatiaknak jobb gyalogosaik vannak, mint a mieink,ugyanis a régiek vagy otthon gyakorlatoztatták őket, mint ezt a köztársaságoktették, vagy a hadseregekben, ahogy ezt a császárok tették, a fent említett okokbólkifolyólag. De mi otthon nem akarjuk, a táborban pedig nem tudjukgyakorlatoztatni őket, mivelhogy nem alattvalóink, s mert nem kötelezhetjük őketmás gyakorlatokra, mint amelyeket maguktól elvégeznek. Ez az oka annak, hogyannyira elhanyagolták előbb a gyakorlatokat, utóbb pedig a rendszabályokat,

hadrendeket, s hogy a királyságok és a köztársaságok, főleg az itáliaiak, olyansiralmas gyöngeségben tengődnek.

De térjünk vissza a mi hadszervezésünkhöz. A gyakorlatozás témáját folytatvaelmondom, hogy a jó hadsereghez nem elegendő, ha keménnyé edzett, szívóssá,gyorssá és ügyessé kiképzett férfiakat állítunk ki, hanem arra is szükség van, hogymegtanuljanak hadrendben felállni, engedelmeskedni a hadvezér minden szavánakés kürtjelének; hogy állva, hátrálva, előrenyomulva és harcolva és menetelve ismegtartsák a hadrendeket, mert enélkül a leglelkiismeretesebb buzgalommalbetartott és kivitelezett fegyelem nélkül soha nem valósult meg jó hadsereg. S aszilaj és rendbontó emberek kétségtelenül sokkal gyöngébbek, mint a félénk, ámrendtartó emberek, hiszen a rend elűzi az emberekből a félelmet, a rendbontáspedig elsilányítja a szilajságot. S hogy jobban felfogjátok az alább elmondandókat,meg kell értenetek, miért alakított ki minden nemzet háborúra szánt embereitoborzásakor hadseregében vagy katonaságában egy oly fő törzset, melynek hanevét változtatták is, létszámát vajmi kevéssé változtatták, mivelhogy valamennyithattól nyolcezer főig terjedő legénységből állították össze. Ezt a törzset arómaiaknál légiónak hívták, a görögöknél falanxnak, a galloknál catervának.Ugyanezt napjainkban a svájciaknál, akik egyedül csillantják fel az antik harciszellem halvány visszfényét, annak nevezik az ő nyelvükön, amit a miénkén a„zászlóalj” jelent. Persze mindenki más-más osztályokra osztotta fel, és sajátelgondolása szerint szervezte meg. Én tehát úgy látom helyesnek, hamegbeszélésünket erre a legismertebb névre alapozzák, meg aztán az antik és amodern hadrendek szerint is a lehető legjobban szervezhető. És mivel a rómaiaklégiójukat, amely öttől hatezer főnyi legénységből állt, tíz cohorsra osztották fel,szeretném, ha a mi zászlóaljunkat tíz osztályra osztanánk, és hatezer gyalogosbólállítanánk össze; és minden egyes osztályba négyszázötven embert állítunk,melyek közül négyszáz nehézfegyverzetű, ötven pedig könnyűfegyverzetű; anehézfegyverzetűek álljanak háromszáz pajzsoskardos katonából, s hívjuk őketvérteseknek, és száz pikásból, akiket hívjunk pikás sorkatonaságnak; akönnyűfegyverzetűek álljanak ötven puskával, számszeríjjal és alabárddal és kiskerek pajzzsal felszerelt gyalogosból; és nevezzük őket antik nevükön veleseknek,könnyűgyalogos sorkatonaságnak. A tíz osztály összesen tehát háromezer vértest,ezer pikás sorkatonát és ötszáz könnyűgyalogos sorkatonát jelent, akikvalamennyien együtt négyezer-ötszáz gyalogost tesznek ki. Mi pedig azt mondtuk,hogy hatezer főnyi legénységből akarjuk kiállítani a zászlóaljat, tehát mégezerötszáz gyalogost kell hozzájuk csatlakoztatnunk, akik közé ezer pikástállítanék, s ezeket soron kívüli pikásoknak nevezném, és ötszázkönnyűfegyverzetűt, akiket soron kívüli veleseknek hívnék, így oly módonalakulna gyalogságom (amint az imént mondottam), hogy fele részben vértesekbőlés fele részben pikásokból és más fegyvernemekből tevődnék össze. Mindenosztály élére egy parancsnokot állítanék, négy századost és negyven tizedest;továbbá egy-egy parancsnokot a veles sorkatonaság élére, öt tizedessel. Az ezersoron kívüli pikás élére három parancsnokot állítanék, tíz századost és száz

tizedest; a soron kívüli velesek élére két parancsnokot, öt századost és ötventizedest. Aztán egy vezért rendelnék az egész osztály élére. Megkívánnám, hogyminden egyes parancsnoknak legyen egy zászlósa és egy trombitása. Így aztán egyzászlóalj tíz osztályból állna, háromezer vértes, ezer pikás sorgyalogos és ezersoron kívüli pikás gyalogos, ötszáz veles sorgyalogos és ötszáz soron kívüli velesgyalogos tartoznék ebbe; így tennének ki együtt hatezer gyalogost, akik köztezerötszáz tizedes, továbbá tizenöt parancsnok lenne; tizenöt trombitással éstizenöt zászlóssal, ötvenöt százados, tíz parancsnok a veles sorkatonaság élén, segy vezér az egész zászlóalj élén, a maga külön zászlósával és kürtösével.Szívesen elismételném nektek több ízben is a hadrendet, csak hogy ne zavarjátokössze majd akkor, ha bemutatom nektek az osztályok és a hadsereg felállításánakmódozatait. Elmondom tehát, hogy annak a királynak vagy annak aköztársaságnak, amely alattvalóit fegyverbe szólítja, hogyan kell csoportosítaniaőket a fegyvernemek szerint, s ezek szerint a feladatkörök szerint, s hogyan kellkialakítania annyi zászlóaljat, ahányat csak képes; és ha már megszervezte őket afent említett beosztás alapján, amikor hadrendben akarja gyakorlatoztatni őket,elég őket osztályonként gyakorlatoztatnia. És jóllehet létszámuk külön-külön nemteszi ki egy valódi hadseregét, mindazonáltal minden egyes katona bízvástmegtanulhatja mindazt, ami személy szerint őreá tartozik, ugyanis ahadseregekben két rendszabályt kell figyelembe venni: az egyik az, hogy mit kelltenniük az embereknek minden egyes osztályban, a másik az, hogy mit kell tennieaz osztálynak, amikor más osztályokkal együtt hadsereget alkot; s azok a katonák,akik jól ellátják feladatkörüket az elsőben, könnyen boldogulnak a másodikban, deha nem értenek hozzá, soha nem jöhet létre fegyelem a másodikban. Ezeknek azosztályoknak tehát mindegyike megtanulhatja, mint említettem, hogyan tartsa megsorai rendjét a mozgás és a terep minden fajtájában; továbbá, hogy miként kellgyülekeznie, hogyan kell alkalmazkodnia a kürtjelekhez, melyek segítségével azütközetekben vezénylik őket; hogyan ismerjék fel azokból, mint gályarabok afüttyszóból, hogy mit kell tenniük, vessék-e meg a lábukat szilárdan, vagykanyarodjanak-e előre, vagy hátráljanak-e meg, s merre fordítsák fegyvereiket éstekintetüket. Ily módon, ha már olyan jól egybekovácsolták soraikat, hogy sem aterep, sem a mozgás nem bontja meg rendjüket, ha már jól megértették akürtjelzésekből parancsnokuk jelzéseit, ha már tüstént vissza tudnak térni ahelyükre, akkor ezek az osztályok, mint mondottam, könnyen megtanulhatjákvéghezvinni mindazt (hiszen tökéletesen összefonottak), amit alakulatuknak másosztályokkal együtt egy valódi hadseregben kötelessége megvalósítani. És mivelaz ilyen egyetemes gyakorlat nem lebecsülendő, egyszer vagy kétszer évente(békeidőben) össze lehetne hívni az egész zászlóaljat, s egy egész hadseregalakzata szerint gyakorlatoztatni néhány napig, mintha csatát kellene állnia,arcvonalat, szárnyakat és tartalékokat képezve, helyben. És mert egy hadvezér,mikor csatára vezeti seregét, hogy szembeszálljon az ellenséggel, vagy látja azt,vagy nem, de sejti, seregét mind az egyik, mind a másik módon kellenegyakorlatoztatnia, s kioktatnia, hogyan meneteljen, de ha a szükség úgy hozza,

harcoljon; megmutatva katonáinak, hogyan viselkedjenek, ha erről vagy arról azoldalról támadás éri őket. És amikor arra tanítja seregét, hogyan kell olyanellenséggel harcolnia, amelyet lát, mutassa meg nekik, hogyan kell ütközetetkezdeni, hova vonuljanak vissza, ha hátraszorítják őket, kiknek kell az ő helyükbeállniuk, milyen intésekre, milyen kürtjelzésekre és milyen vezényszavakra kellparancsot végrehajtaniuk, hogyan kell azokat az osztályokkal és hamisrohamokkal úgy begyakoroltatnia, hogy a valódiak után vágyakozzanak. Mert egyvitéz hadsereg nem azért vitéz, mert bátor emberekből áll, hanem azért, merthelyes hadrendekbe rendezték őket; ugyanis ha egy katona az élharcosok köztküzd, és föléje kerekednek, ha tudja, hová vonuljon vissza, és ki kerül a helyébe,mindig vitézül fog harcolni, hiszen látja, hogy közel a segítség. Ha a másodikvonalban harcol, s az élharcosokat feltartóztatták és visszaverik, nem retten meg,hiszen előre feltételezte, hogy így lesz, és így is óhajtotta, hogy ő legyen az, akivezérének a győzelmet learatja, és nem amazok. Ezek a gyakorlatok rendkívülfontosak ott, ahol új sereget kell felállítani, ahol pedig régi sereg van, ott azértfontosak, mert akkor válik el (jóllehet a rómaiak már gyerekfővel elsajátítottákseregeikben a hadi rendet), még mielőtt megindulnának az ellenségre, hogy milyenkövetkezetesen gyakorlatoztatták őket hadvezéreik. Josephus Flavius23 mondjatörténetírásában, hogy a római hadseregben a folytonos gyakorlatoztatáseredményezte azt, hogy az a gyülevész népség, amely pusztán a maga hasznáértlepte el a táborokat, az ütközetekben hasznavehetőnek bizonyult, mertvalamennyien rendben fel tudták sorakozni, és harc közben is megtartották ahadrendeket. De az újoncokból összeverődött seregekben, ahol vagy azért szedtékössze őket, hogy tüstént harcba induljanak velük, vagy azért rendelték el atoborzást, hogy majd idővel menjenek a csatába, ezek nélkül a gyakorlatok nélkülakár valamennyi hadosztály külön-külön, akár a hadsereg egésze nem ér semmit;ugyanis mivel a hadrendekre szükség van, kétszeres fáradsággal és igyekezettelkell megtanítani rájuk azokat, akik még nem ismerik, mint fenntartatni azokkal,akik már ismerik, amint az néhány kiváló kapitány példájából látható, akik mind ahadrendek betanításában, mind fenntartásában fáradalmat nem ismervebuzgólkodnak.

COSIMO Nekem úgy rémlik, hogy eszmefuttatásodat valamelyest félreterelted,ugyanis még nem magyaráztad el azokat a módozatokat, amelyekkel azosztályokat kell gyakorlatoztatni, de már kitértél a hadsereg egészére és azütközetekre.

FABRIZIO Igazad van, s valóban, ennek egyik oka az a vonzalom volt, amit ahadrendek iránt táplálok, a másik az a fájdalom, amit akkor érzek, amikor látom,hogy nem alkalmazzák őket a gyakorlatban; mindazonáltal ne aggódjatok,visszazökkenek a régi kerékvágásba. Mint már említettem, az osztályokkiképzésénél elsőrendű fontosságú, hogy jól tudják tartani a sorokat. Hogy eztmegvalósítsuk, azok szerint a hadrendek szerint kell gyakorlatoztatni őket, amiketcsigázásnak hívnak. S mivel már említettem, hogy ezeknek az osztályoknakegyenként négyszáz nehézfegyverzetű gyalogosból kell állniuk, meg is állapodom

ennél a számnál. Nyolcvan sorra kell tehát őket felosztani, egy sorba öt katona jut.Aztán meneteltetni kell őket, hol erőltetett, hol lazított menetben, össze kelltömöríteni és szét kell szórni őket; de hogy ezt hogyan kell csinálni, az agyakorlatban jobban bemutatható, mint szavakkal; aztán meg nem is feltétlenülszükséges, hiszen bárki, aki járatos a hadászatban, tudja, hogyan megy végbe azilyesmi, ami csak arra jó, hogy rászoktassa a katonákat a sortartásra. De állítsunkcsak fel egy ilyen osztályt.

Elmondom, hogy három fő alakzatba lehet állítani őket; az első ésleghasználatosabb az, ha két egységes tömbbe zárjuk, és négyszög alakbaformáljuk őket; a második az, ha kétszarvú homlokvonallal állítjuk fel őket; aharmadik az, ha az alakzat közepén űrt hagyunk, amelyet térköznek neveznek. Afelállítás első formája kétféleképpen mehet végbe. Az egyik az, hogymegkétszerezzük a sorokat; vagyis a második sor belép az elsőbe, a negyedik aharmadikba, a hatodik az ötödikbe, s így tovább folytatólagosan; míg végül ott,ahol eddig nyolcvan sor állt, soronként öt katonával, most negyven sor keletkezik,soronként tíz katonával. Aztán még egyszer meg kell kétszerezni a sorokat hasonlómódon, beillesztve egyik sort a másikba; míg végül húsz sor marad, soronkénthúsz katonával. Ez körülbelül két négyzetet jelent, ugyanis jóllehet egyik sorbanugyanannyi katona áll, mint a másikban, mindazonáltal, míg egyik irányban afejek összefüggő sort alkotnak, ahol egyik csípő érinti a másikat, addig másikirányban legalább kétlábnyi távolság van köztük, olyképpen, hogy a négyzetsokkal hosszabb a szárnyvonal és a homlokvonal közt, mint egyik oldaltól amásikig. És mivel ma még többször is szóba fog kerülni az osztály elülső, hátulsóés oldalsó része, jegyezzétek meg, hogy amikor homlokvonalat vagy arcvonalatmondok, azzal elülső részt akarok mondani; amikor szárnyakat mondok, azzalhátulsó részt; amikor odalakat mondok, azzal oldalsó részt. Az osztály ötven velessorgyalogosa nem vegyül össze más sorokkal, hanem olyan alakzatokban, mint azosztály, végigsorakozik annak két oldalán. Az osztály felállításának másik módja akövetkező, s mert jobb, mint az első, különösen fel akarom rá hívni afigyelmeteket, hogy hogyan kell végrehajtani. Azt hiszem, emlékeztek még, hogymilyen legénységi és tiszti létszámból tevődik össze az osztály, és milyenfegyverekkel van ellátva. Az az alakzat tehát, amelyet az osztálynak képeznie kell,a húszsoros alakzat, soronként húsz katonával, öt sor pikással a homlokvonalon éstizenöt sor vértessel a szárnyakon; két százados álljon a homlokvonalban, kettő aszárnyak mögött, s ez utóbbiak azoknak a feladatát lássák el, akiket a régi rómaiakfedezeteknek hívtak; a parancsnok a zászlóval és a kürtössel álljon abban atérközben, amely az ötsornyi pikás és a tizenöt sornyi vértes közt van; a tizedesekközül minden sorszél előtt egy álljon, úgy, hogy mindegyiknek keze ügyébenlegyenek emberei: jobb kéz felől a bal oldali tizedeseknek, és bal kéz felől a jobboldali tizedeseknek. Az ötven veles álljon az oldalvonalakon és a szárnyakon. Hamármost azt akarjuk, hogy a gyalogosok szabályos menetalakzatából az osztályebbe a formába zárkózzék fel, a következőképpen kell rendelkezni: fel kellsorakoztatni a gyalogosokat nyolcvan sorba, soronként ötösével, ahogy az imént

mondottuk; a veleseket félre kell állítani vagy az egész legelejére, vagy legvégére,csak mindenképpen legyenek kívül ezen a hadrenden; és el kell rendelni, hogyminden századosnak legyen húsz sor a háta mögött, és minden százados mögöttközvetlenül öt sornyi pikás álljon, és végül vértesek; a parancsnok a kürtössel és azászlóssal álljon abban a térközben, amely a pikások és a másik százados vérteseiközt van: foglalják el három vénes helyét; a tizedesek közül húsz álljon az elsőszázadostól bal kézre eső sorok szegélyén, húsz pedig álljon az utolsó századostólbal kézre eső sorok mellett. Természetesen annak a tizedesnek, aki a pikásokatköteles vezetni, pikájának kell lennie, azoknak pedig, akik a vérteseket vezetik,hasonló fegyverzetben kell lenniük. Tehát amikor ez a hadrend sorokbarendeződött már, s azt akarod, hogy menet közben frontot alakítsanak ki, teendődaz, hogy megállítod az első századost az első húsz sorral, és a másodikattovábbmenetelteted, hogy jobb kéz felé elkanyarodva előremenjen az álló húsz soroldala mellett, míg csak oda nem ér a másik századoshoz, ahol aztán megállhat őis; és a harmadik százados továbbmenetelve szintén jobb kéz felé kanyarodjék, ésaz álló sorok oldala mentén addig menjen előre, míg a másik két századoshoz nemér; és ő is megáll, s a soron levő százados ugyancsak követi őt, jobb kéz felékanyarodva az álló sorok hosszában, míg csak el nem ér társaiig, s akkor megáll;és két magányos százados azonnal leválik a homlokvonalról, és szárnyaira megyaz osztálynak, amelyet pontosan ily módon és ezzel a rendszerrel kell kialakítani,ahogy azt az imént bemutattuk. A velesek az osztály oldalain sorakozzanak felaszerint, ahogy az első módozatban helyezkedtek el, mely módozatot úgy hívják:kettőzés egyenes vonalban; emezt pedig úgy hívják: kettőzés oldalvást. Az elsőmódozat a könnyebb, emez sokkal rendezettebb, és sokkal pontosabbanmegejthető, s jobban is igazíthatod tetszésed szerint; ugyanis amabban kénytelenvagy engedni a létszámnak, mivel ötből tíz lesz, tízből húsz, húszból negyven, sígy az egyenes kettőzéssel nem tudsz tizenötös homlokvonalat kiállítani, semhuszonötöset, sem harmincasat, sem harmincötöset, hanem arra kell menned,amerre a létszám vezet. Mégis naponként megesik az apróbb-cseprőbb csetepatéksorán, hogy hatszáz vagy nyolcszáz gyalogossal kell felfejlődnöd, s akkor azegyenes vonalban való kettőzés szétbolygatná hadrendedet. Épp ezért nekem emeztetszik jobban, s az a nehézség, ami itt adódik, könnyen elegyengethetőtapasztalással, és megkönnyíthető gyakorlatozással.

Elmondom tehát nektek, mennyivel fontosabb minden más dolognál az, hogyolyan katonáink legyenek, akik rögtön tudnak sorakozni, s mennyire szükséges az,hogy ilyen hadosztályokba tömörítsük, ilyenekben gyakorlatoztassuk őket, ésmeneteltessük erőltetett menetben előre is és hátra is, vonultassuk őket nehézterepen anélkül, hogy soraik rendje megzavarodnék; ugyanis azok a katonák, akikezt jól végre tudják hajtani, tapasztalt katonának számítanak, s ha még nem isálltak szemtől szembe az ellenséggel, öreg katonának lehet nevezni őket; ezzelszemben azokat, akik nem tudják soraik rendjét megőrizni, hiába harcoltak akárezer csatában, mégis újoncszámba kell vennünk. Ez áll mind a sorakozásra, mind akis sorokban való menetelésre. De ha már sort alkottak, és rendjük ezután bomlott

meg, akár a terepviszonyok, akár az ellenség hatására, abban rejlik ám aztán anehézség és a fontosság, hogy a rend sürgős visszaállítását végrehajtassuk velük,ehhez pedig tömérdek gyakorlat és alapos jártasság szükséges, s erre a régirómaiak rengeteg gondot fordítottak. Ennek érdekében két dolgot kellmegvalósítani: először is az osztály tele legyen megkülönböztető jelekkel;másodszor következetesen fenn kell tartani azt a rendet, hogy ugyanazok agyalogosok mindig ugyanabba a sorba kerüljenek. Példának okáért, ha egygyalogos a második sorban kezdte meg pályafutását, maradjon mindig ugyanott,de nemcsak, hogy ugyanabban a sorban, hanem ugyanazon a helyen is; hogy eztjól megjegyezhesse, mint említettem, ehhez töméntelen megkülönböztető jelszükséges. Először is az szükséges, hogy olyan megkülönböztető jellel lássák el azászlót, amiről azonnal felismerhetik a katonák, ha más osztályok közékeverednek. Másodszor az, hogy a parancsnok és a századosok egymásétól elütőés könnyen felismerhető tollforgót viseljenek sisakjukon; s ami még fontosabb, azaz, hogy a tizedeseket könnyen meg lehessen különböztetni egymástól. Erre arégiek annyi gondot fordítottak, mint semmi másra, számot írtak a sisakjukra,egyesnek, kettesnek, hármasnak, négyesnek stb. hívták őket. S még ezzel semérték be, mindegyik katonának is rá kellett írnia a pajzsára sorának a számát, sannak a helynek a számát, amely őt abban a sorban megillette. Miután ilyen jól elvoltak látva megkülönböztető jelekkel, s hozzá is szoktak ahhoz, hogy ilyenkörülmények közt legyenek, akármennyire is megbomlott rendjük, tüsténthelyreállították könnyűszerrel; ugyanis ha egy helyben áll a zászló, a századosokés a tizedesek szemmérték után kiszámíthatják helyüket, s a bal oldaliak balrazárkózva, a jobb oldaliak jobb oldalra zárkózva a megszokott helyközökkel, aszabályaik és különféle ismertetőjeleik által irányított gyalogosok azonnal sajáthelyükön teremhetnek, egészen úgy, mint amikor egy hordót szétszedsz dongáira,amelyeket, ha előbb megjelöltél, a legnagyobb könnyedséggel összeállíthatodismét, ha viszont nem jelölted meg, nem tudod összeállítani. Ezeket a dolgokatszorgalommal és gyakorlatoztatással nagyszerűen be lehet tanítani, és nagyszerűenmeg is tanulják őket; s ha már megtanulták, nehezen felejtik el, hiszen azújoncokat az öregek vezetik, s idővel ezeknek a gyakorlatoknak a révén egytartomány teljesen harcra kész lehet. Még arra is meg kell tanítani őket, hogyegyszerre forduljanak, hogy félfordulatból és hátraarcból előrearcot csináljanak, shogy előrearcból félfordulatot és hátraarcot. Ami rendkívül könnyű, hiszenmindössze annyi kell hozzá, hogy minden katona arrafelé forduljon, amerrevezénylik neki, s amerre arccal fordulnak, ott lesz az arcvonal. Igaz, hogy amikorfélfordulatot végeznek, a sorok eredeti arányossága megváltozik, mivel a mell és ahát közt elenyésző a távolság, viszont egyik csípőtől a másíkig már jelentős: s ezteljesen ellentmond a hadosztályok szabályszerű hadrendjének. Épp ezért úgyvaló, hogy az ügyesség és a tapasztalat kiküszöbölje. Ez azonban csekélyrendbomlásnak számít, hiszen a katonák maguk könnyen orvosolhatják. De mársokkal nagyobb fontossága van annak, s itt több ügyességre is van szükség, amikorarról van szó, hogy az egész osztály egy emberként teljesen megforduljon. Ez már

nagy ügyességet és nagy előrelátást kíván meg, hiszen ha példának okáért bal kézfelé akarjuk fordítani őket, ahhoz az kell, hogy az osztály bal széle megtorpanjon,s azok, akik legközelebb vannak az egy helyben állókhoz, olyan lassantopogjanak, hogy azoknak, akik a jobb szélen vannak, ne kelljen rohanniuk;máskülönben teljesen összezavarodik minden.

Mivel azonban arra mindig szükség van, valahányszor egy hadsereg egyikhelyről a másikra vonul, hogy azoknak az osztályoknak, amelyek nemhomlokvonalban haladnak, nem homlokegyenest kell harcolniuk, hanem oldalvástvagy hátrafelé, ily módon egy osztálynak sürgősen meg kell valósítania, hogyoldalsó soraiból vagy hátulsó soraiból arcvonalat képezzen; s ha azt akarjuk, hogyaz ilyen osztályok ebben az esetben megőrizzék szabályosságukat a föntebbbemutatottak értelmében, ahhoz az szükséges, hogy pikásaik azon az oldalonálljanak, amelyből az arcvonalnak kell lennie, s hogy a tizedesek, a századosok ésa parancsnokok a helyükről irányítsák őket. Ahhoz azonban, hogy ezt megtegyék,az összeállításban el kell rendelni a nyolcvan sort, soronként ötösével, az összespikásokat az első húsz sorba kell állítani, és tizedeseik közül ötöt előre, ötöt pedighátulra; a hátralévő hatvan sor, amely ezek után jön, csupa vértesből áll, összesenhárom század. Úgy kell lennie tehát, hogy minden század első és utolsó soratizedesekből álljon, a parancsnok a zászlótartóval és a kürtössel az első századvértesei közt álljon, a századosok pedig az általuk irányított századok élénálljanak. Irányítsák pedig úgy őket, hogy ha az kell, hogy a pikások a bal oldalrakerüljenek, századról századra kettőzzék meg őket a jobb oldalról; ha az kell, hogyátkerüljenek a jobb oldalra, a bal oldalról kivonva kettőzzék meg őket. S ekként azosztály pikásaival egyik oldalára vált át, a tizedesekkel az élen és hátul, aszázadosokkal az élen és a parancsnokkal középen. Ezt a formát tartja meg menetközben, de ha jön az ellenség, s idejéből már nem futja többre, akkor ahelyett,hogy arcvonalat formálna az oldalvonalból, valamennyi katonáját arccal arra azoldalra fordítja, ahol a pikások állnak, és akkor az osztály visszaalakul a sorokkalés a tisztekkel oly módon, ahogy föntebb van elrendezve; ugyanis a századosokonkívül mindenki a saját helyén van, és helyüket a századosok is azonnal és mindennehézség nélkül elfoglalhatják.

De amikor arcvonallal előre menetelve arra kerül sor, hogy hátrafelé kellharcolnia, oly módon kell átrendezni a sorokat, hogy a pikások az osztálybatömörítve hátra kerüljenek; s hogy ezt megvalósítsák, nem kell más hadrendhezalkalmazkodniuk, mint ahhoz, amely úgy szervezi meg az osztályt, hogy mindenszázadnak a szokásos módon öt sor pikása legyen elöl, s egyúttal hátul is, ésbárhol másutt ahhoz a rendhez tartják magukat, amelyet az előbb elmondtam.

COSIMO Ha jól emlékszem, azt állítottad, a gyakorlatoztatásnak ez a módjaarra való, hogy aztán ezeket az osztályokat egyetlen hadsereggé vonhassák össze, sez az eljárás arra szolgál, hogy aztán hadseregként lehessen rendelkezni vele. Dehogyan szerveznéd meg őket, ha arra kerülne sor, hogy ennek a négyszázötvengyalogosnak elszigetelten kellene csatát állnia?

FABRIZIO Ebben az esetben annak, aki vezeti őket, előbb el kell döntenie,

hogy hová akarja állítani a pikásokat, s aztán oda kell irányítania őket; s ezsemmiben sem mond ellent a föntebb említett hadrendnek, mert jóllehet amaz azt amódot határozza meg, ahogy alkalmazkodniuk kell a más osztályokkal együtt valócsatározáshoz, mindazonáltal nincs olyan szabály, amely valamennyi módozatnakmegfelel, amivel csak dolgod lehet. De ha mutatom nektek a másik két módot,amelyet az osztályok elrendezésében javaslok, még alaposabban felelek majd akérdésedre; ugyanis egy osztályt vagy egyáltalán nem vetnek be, vagy akkor vetikbe, amikor egymagában van, és nem a többivel együtt harcol.

S hogy rátérjünk arra, hogyan kell kétszarvúra átrendezni az osztályt,elmondom, milyen módon kell átformálnod a soronként öt főből álló nyolcvansort: középre egy századost kell állítani, mögéje pedig huszonöt sort, melyekbenlegyen két sor pikás bal felől és három sor vértes jobb felől; és az első öt sor után,a következő húsz közé húsz tizedes kerüljön, valamennyi a pikások és a vértesekközt elhelyezve, kivéve azokat, akik pikát hordanak, ezek a pikásokkal állhatnak.Az ily módon elrendezett huszonöt sor után következzék egy másik százados, akimögött tizenöt sor vértes helyezkedjék el. Ezek után következzék a parancsnok azászlós és a kürtös közt, s mögötte sorakozzék fel még másik tizenöt sor vértes.Ezek után következzék a harmadik százados, s legyen mögötte huszonöt sor,melyek mindegyikében három vértes sor álljon baloldalt és két pikás sorjobboldalt; és az első öt sor után álljon húsz tizedes, a pikások és a vértesek közt.Ezek után a sorok után következzék a negyedik százados. Ha pedig az ily módonelrendezett sorokból kétszarvú osztályt akarunk kialakítani, meg kell állítanunk azelső századost a mögötte levő huszonöt sorral együtt. Ezután meg kell indítani amásodik századost a háta mögött levő tizenöt sor vértessel, és jobb kéz felőlfordított irányban elléptetni őket a huszonöt sor jobb oldalán egészen addig, mígeljutnak a tizenötödik sorig, s ott álljanak meg. Ezután el kell indítani aparancsnokot a mögötte levő tizenöt sor vértessel, és szintén jobb felé kanyarodvamenjenek el az előzőleg átirányított tizenöt sor jobb felén egészen addig, amígeljutnak ezek arcvonaláig, s itt álljanak meg. Ezután induljon el a harmadikszázados a huszonöt sorral és az utána következő negyedik századossal, és jobbfelé kanyarodva menjen végig az utóbbi tizenöt sor vértes jobb oldala mentén, ésne álljanak meg ezek arcvonalánál, hanem menjenek tovább egészen addig, míg ahuszonöt sorból az utolsók egy vonalba kerülnek a hátulsó sorokkal. Ha ezmegtörtént, az a százados, aki az első sor vértes élén áll, hagyja el a helyét, ésmenjen át hátra, a bal sarok mögé. És így egy soronként húsz gyalogosból állószilárd huszonöt soros osztály jön létre, egy-egy szarvval az arcvonal két végén, ésmindegyik szarv tíz sorból áll, soronként öt gyalogossal, és annyi térköz marad akét szarv közt, amennyit tíz olyan ember foglal el, akik oldalvást állnak egymásmellett. A két szarv közt legyen a kapitány, és mindegyik szarvhegyen egyszázados. Továbbá minden szöglet mögött egy százados álljon. Minden oldalon kétsor pikás és húsz tizedes legyen. Ez a két szarv arra szolgál, hogy közrefogja atüzérséget, ha ilyen is van az osztálynál, és a társzekereket. A velesek a pikásokoldala hosszat álljanak. Ha azonban ebből a kétszarvú osztályból térközöset

akarunk csinálni, nem kell mást tennünk, csak a soronként húsz főből álló tizenötsorból kivonunk nyolcat, és a két szarv hegyéhez sorakoztatjuk őket, melyek ilymódon szarvakból a térköz hátoldalává válnak. Ezen a térközön társzekerekettartsanak, itt álljon a kapitány és a zászlótartó, de a tüzérség már ne, ezt inkábbvagy az arcvonalra helyezzék, vagy az oldalvonalak mellé. Ilyen módszerekkellehet irányítani egy osztályt, amikor egymagában kell áthaladnia gyanús helyeken.Mindazonáltal a tömör, a szarvak és térköz nélküli osztály a jobb. A kétszarvúraazonban mégis szükség van, ha biztosítani akarjuk a fegyvertelen egységekvédelmét.

A svájciak még sok más formát is kialakítanak, melyek közül az egyik fajtakereszt alakú, ugyanis a kereszt ágai közti területen biztonságban tarthatjákpuskásaikat az ellenség rohama elől. De mivel az ehhez hasonló osztályok arrajók, hogy egymagukban harcoljanak, én pedig azt szándékoztam bemutatni, hogytöbb egyesített osztály hogyan harcol az ellenséggel, nem akarok különösképpenvesződni azok bemutatásával.

COSIMO Úgy vélem, nagyszerűen megértettük, hogyan lehet gyakorlatoztatniaz embereket ezekben az osztályokban; de ha jól emlékszem, úgy mondtad, hogy atíz osztály mellé még további ezer soron kívüli pikást és négyszáz soron kívülivelest csatlakoztatnál a zászlóaljhoz. Ezeket vajon nem hívod begyakorlatoztatásra?

FABRIZIO Bizony behívnám, méghozzá a legnagyobb igyekezettel; apikásokat legalábbis osztagról osztagra gyakorlatoztatnám az osztály rendjében,akárcsak a többieket; ugyanis ezeknek nagyobb hasznát veszem az apróbb-cseprőbb csetepatékban, mint a szabályszerű osztályoknak, például az üldözésben,a prédálásban és hasonlókban; de már a veleseket csak otthon gyakorlatoztatnámanélkül, hogy összehívnám őket, ugyanis mivel az ő kötelességük a szétvertellenség megsemmisítése, nem szükséges, hogy a többiekkel együtt részt vegyeneka közös hadgyakorlatokon, hiszen nagyon is elegendő, ha csak a különgyakorlatokon gyakorlatoztatjuk őket. Tehát, ahogy az imént mondottam, s úgyvélem, nem fölösleges fáradság, ha elismétlem; úgy kell gyakorlatoztatni azembereket ezekben az osztályokban, hogy megtanulják megtartani soraik rendjét,felismerni a helyüket, s visszatérni oda azonnal, amikor vagy az ellenség, vagy aterep szétzilálta soraikat, ugyanis ha ezt végre tudják hajtani, könnyen megtanuljákfenntartani azt a helyet, amelyre egy osztálynak szüksége van, s amely helyet azosztálynak kötelessége megőrizni a hadseregekben. És ha egy fejedelem vagy egyköztársaság tartósan fáradságot fordít és igyekezetet fejt ki ezekben ahadirendekben és ezekben a gyakorlatokban, mindig számíthat rá, hogyországában jó katonák lesznek, s ezek különbek lesznek a szomszédokénál, s őklesznek azok, akik törvényt ülnek másokon, s nem azok, akiken mások ülnektörvényt. De mint már mondottam nektek, a zűrzavar, melyben élünk, okozza,hogy elhanyagoljuk, s nem sokra becsüljük ezeket a dolgokat, és éppen ezért nemis jók a hadseregeink; és ha akadnak is bennük a természettől fogva kiválótehetségű tisztek vagy közkatonák, képességeiket nem tudják bebizonyítani.

COSIMO Milyen társzekerekkel látnád el ezeket az osztályokat?FABRIZIO Először is semmiképpen nem akarom, hogy akár a századosoknak,

akár a tizedeseknek lovuk legyen; s ha már a parancsnok lovagolni akar, akkorszerintem ügessen öszvéren, és ne lovon. Jószerivel két társzekeret isengedélyeznék neki, ezenfelül mindegyik századosnak egyet és három-háromtizedesnek kettőt, ugyanis ennyit szállásolunk el a szálláshelyen, amint arra majdkitérünk a maga helyén. Ily módon minden egyes osztály legalább harminchattárszekérrel rendelkezne, amelyeket szükség esetén védőponyvával látnék el, ésfőzőedényekkel, fejszékkel és vascölöpökkel szerelnék fel táborverés esetére, smás egyébbel is, ami kényelmüket szolgálja.

COSIMO Úgy vélem, valóban szükség van mindazokra a tisztekre, akiketminden egyes osztály élére állítanál; mindazonáltal nem hiszem, hogy ennyiparancsnok össze ne gabalyodna.

FABRIZIO Ez be is következnék, ha nem engedelmeskednének egyvalakinek;de mert engedelmeskednek, rend uralkodik köztük, sőt nélkülük lehetetlen rendettartani; ugyanis egy fal, amely mindenfelé dől és roskadozik, inkább igényelszámos támasztó karót sűrűn, akkor is, ha nem túl erősek, mint egy-két szívósat,hiszen egy szál szilárd támaszték nem tartóztathatja fel az összeomlást. Éppenezért úgy való, hogy a hadseregekben minden tíz ember közt legyen egy olyan, akiderekabb, bátrabb vagy legalábbis tekintélyesebb, aki merészségével, szavaivalpéldát mutat a harcban való helytállásra a többieknek. És hogy ezek, amiket azimént említettem, mint a tisztek, a zászlósok, a kürtösök, mennyire szükségesekegy hadseregben, az jól látható abból, hogy a mi hadseregeinkben minden fajtájukfellelhető, de egyik se teljesíti a feladatát. Először is, ha azt akarjuk, hogy atizedesek teljesítsék feladatukat, amit a rendtartás szab ki rájuk, ahhoz, mintemlítettem már, az szükséges, hogy mindegyik válassza külön a maga embereit,velük együtt táborozzék, velük együtt viaskodjék, velük együtt álljon ahadrendekben, így ugyanis mindig a maguk helyére kerülnek a sorokegyenességének és rendíthetetlenségének a megtartásában, s ha azok szét iszilálódnak, lehetetlen, hogy ne találnák meg tüstént a saját helyüket. Mi azonbanmanapság csak azért tartjuk őket, hogy több zsoldot fizessünk nekik, mint atöbbieknek, s hogy néhány apró-cseprő csetepatét elintézzenek. Ugyanez áll azászlóra is, hiszen sokkal inkább a szép díszszemlékre alkalmazzuk őket, mintmásmilyen katonai szolgálatra. A régieknél azonban irányító és rendhelyreállítószerepük volt, ugyanis amikor a zászló megállt, mindenki tudta, hol keresse helyétzászlaja tövében, s mindig oda tért vissza. Tudta továbbá, hogy amint elindul azászló, vagy megtorpan, neki is meg kell torpannia, vagy el kell indulnia. Ezértszükséges hát egy hadseregben, hogy több törzs is legyen, és minden egyestörzsnek meglegyen a maga zászlaja és zászlóvivője, mert ha ez megvan, akkorminden bizonnyal nagyon bátor lesz, és következésképpen nagyon derekas. Agyalogosoknak tehát zászlajuk után kell vonulniuk, a zászlónak pedig a kürtszavára kell megindulnia; a kürtszó, ha jól meg van regulázva, elvezényli ahadsereget, az pedig a kürtszó ütemének megfelelő iramban haladva, könnyen

eleget tehet a parancsoknak. Ezért volt a régieknek annyi síposuk, dudásuk, éstökéletesen modulált kürtjelrendszerük, hiszen ahogyan az, aki táncol, a zeneütemére lejt, s ha az vezeti, nem véthet lépést, ugyanúgy nem bomolhat meg ahadsereg rendje sem, ha a kürtszónak engedelmeskedve végzi hadmozdulatait.Éppen ezért különféle kürtjeleket rendszeresítettek aszerint, hogy lángra gyújtani,lecsillapítani vagy megállítani akarták az emberek harci kedvét. S mivel akürtjelek különfélék voltak, különféleképpen nevezték őket. A dór kürtjelkitartásra ösztökélt, a phrüg tombolásra; erről regélik azt, hogy midőn NagySándor lakomázott, és felharsant egy phrüg kürtjel, ez úgy feltüzelte lelkét, hogyfegyvert ragadott. Mindezeket a módokat szükséges lenne újra felfedezni, s hanem menne könnyen, legalább azokat nem volna szabad elhanyagolnunk, amelyeka katonát engedelmességre tanítják; ezeket bárki a saját tetszésére váltogathatja,csak szoktassa hozzá katonái fülét, hogy felismerjék őket. De manapság ebből akürtjelből jobbára nem kerekedik ki más, csak lárma.

COSIMO Szeretném megtudakolni tőled, ha már magadtól nem beszélsz róla,hogy honnan ered manapság ennél a gyakorlatozásnál annyi hitványság,hanyagság és rendetlenség?

FABRIZIO Szívesen elmondom, mit gondolok erről. Tudjátok, hogyháborúskodásban kiváló férfiú neve Európában nagyon sok, Afrikában kevés,Ázsiában még kevesebb maradt fenn. Ez onnan ered, hogy a világnak ez utóbbi kétrészén egy vagy két fejedelemség volt, és vajmi kevés köztársaság; Európábanviszont alig néhány királyság volt, és végtelen sok köztársaság. És az emberekaszerint válnak kiválókká, és bizonyítják be vitézségüket, amennyire az őfejedelmük vagy köztársaságuk, vagy királyuk igénybe veszi és kibontakoztatjaőket. Épp ezért van úgy, hogy ahol sok a lehetőség, ott sok értékes ember fejlődikki, ahol kevés a lehetőség, ott kevés. Ázsiában találjuk Ninoszt,24 Küroszt,Artaxerxészt,25 Mithridatészt,26 s a többiek közül vajmi kevés hasonlíthatóhozzájuk. Afrikában – hagyjuk ki közülük az ősi egyiptomiakat – Masszinisszát,Iugurthát; tartják számon, s azokat a hadvezéreket, akik a karthágói köztársaságbólsarjadtak, s akik az európaiakhoz viszonyítva igencsak kevesen vannak; ugyanisEurópában számtalan kiváló férfiú található, s még több is lenne, ha az ismertekkelegyütt azokat is megneveznénk, akiket az álnok idő temetett maga alá; ugyanis avilág sokkal vitézebb volt ott, ahol több olyan állam is volt, amelyik vagyszükségességből, vagy valamilyen emberi kedvtelésből elősegítette a vitézkedést.Ázsiában tehát kevés ilyen ember bontakozhatott ki, mivel ez a tartomány egyetlenhatalmas kiterjedésű királyság uralma alatt állt, történetét többnyire a henyeségjellemezte, így nem születhettek itt tettre kész férfiak. Afrikára ugyanez áll; ittmégis több sarjadt ki a karthágói köztársaság érdeméből. Mivel a köztársaságokbóltöbb kiváló férfiú ered, mint a királyságokból, minthogy a köztársaságokbantöbbnyire megbecsülik a vitézséget, a királyságokban viszont félnek tőle, innenvan az, hogy az előbbiben kibontakoznak a kiváló férfiak, az utóbbiban pedigelsenyvednek. Aki viszont az európai részre vet egy pillantást, látni fogja,mennyire telis-tele volt köztársaságokkal és fejedelemségekkel, melyek egymástól

való félelmükben állandó hadi készültségre kényszerültek, s arra, hogymegbecsüljék azokat, akik abban leginkább kitűntek, Görögországban ugyanis amakedón királyságon kívül nagyon sok köztársaság volt, s ezek mindegyikébenszülettek rendkívül kiváló férfiak. Itáliában voltak a rómaiak, a samnisok, azetruszkok, az Alpokon inneni gallusok. Gallia és Germania tele voltköztársaságokkal és fejedelemségekkel; Hispania szintúgy. S jóllehet arómaiakhoz képest a többiek közül keveset neveznek meg, ez csupán a történetírókelfogultságából származik, akik csak a hadiszerencsét tartják szem előtt, stöbbnyire beérik a győztesek magasztalásával. Az azonban nem fogadható el, hogya sannnisok és az etruszkok közt, akik százötven esztendőn át küzdöttek a rómainéppel, míg az legyőzte őket, ne született volna nagyon sok kiváló férfiú. Sugyanígy Galliában és Hispaniában is. A történetírók azonban azt a vitézséget,amit nem dicsőítenek az egyes emberekben, rendszerint dicsőítik a népekben, éségig magasztalják azt az állhatatosságot, amelyet azok a népek szabadságukvédelmében tanúsítottak.

Tehát igaz, hogy ahol több a birodalom, ott több tehetséges férfi sarjad, annak aszükségességnek a következtében, hogy ha ezeket elsenyvesztik, elapad előbb-utóbb a vitézség is, hiszen sorvadásnak indul az az ok, amely a kiváló férfiakatlétrehozza. Mikor aztán terjeszkedésbe fogott a Római Birodalom, és elemésztettminden köztársaságot és fejedelemséget Európában, Afrikában, és az ázsiaiaktúlnyomó részét is bekebelezte, nem engedett más utat a vitézségnek, csak arómait. Innen ered az, hogy Európában is ugyanúgy megfogyatkozott a vitézférfiak száma, mint Ázsiában; ez a vitézség aztán végképp lehanyatlott; mertmiután minden vitézség Rómába szorult, amint az megromlott, romlásnak indultcsaknem az egész világ is, és a szkíta népek szétprédálhatták a birodalmat, amelyelsorvasztotta a mások vitézségét, és nem tudta megőrizni a magáét. S jóllehet abirodalom utóbb a barbárok beözönlése miatt több részre szakadt, az a vitézségnem újult meg ott; egyrészt mert sokáig kell fáradozni a rend helyreállításával ott,ahol szétrombolták; másrészt mert az életmód manapság a keresztény valláshatására nem teszi szükségessé azt a védekezést, ami hajdanán kellett, ugyanisakkoriban vagy lemészárolták a háborúban legyőzötteket, vagy örökösrabszolgaságra vetették őket (melyben nyomorultul tengették életüket); a földeketvagy letarolták, vagy művelőit elűzve, eltulajdonították azok javait, és világgákergették őket, s így a háborúban alulmaradottakat a végső nyomorúság mindenfajtája sújtotta. Az emberek ettől irtózva rendszeresítették a hadgyakorlatokat, ésbecsülték meg azokat, akik kitűntek bennük. Manapság azonban ez a félelemnagyrészt megszűnt, a legyőzötteket nemigen mészárolják le, senki sem sínylődikhuzamosabb ideig börtönben, hiszen könnyűszerrel kiszabadul. A városokat akkorse rombolják le, ha ezerszer fellázadtak, lakóikat meghagyják javaikban, s ilymódon a legnagyobb csapás, amitől félhetnek, a hadisarc; tehát az emberek nemakarják alávetni magukat a hadifegyelemnek, folytonosan a katonáskodássalnyűglődve, csak hogy megmeneküljenek olyan veszedelmektől, amelyektől aligtartanak. Meg aztán ezek az európai országok igen kevés uralkodó alá tartoznak,

legalábbis viszonylagosan; hiszen egész Franciaország egyetlen királynakengedelmeskedik, egész Spanyolország is, Itália több részre szakadt, s így agyöngébb városok akként védekeznek, hogy amellé szegődnek, aki győz, az erősvárosok pedig a fent említett okokból kifolyólag nem félnek a végromlástól.

COSIMO És mégis töméntelen föld pusztulását láttuk az elmúlt huszonötesztendőben, s királyságok vesztét: ennek a példának meg kellene tanítania atöbbieket, hogy éljenek az antik rendszabályok szerint, és elevenítsenek felközülük néhányat.

FABRIZIO Úgy van, ahogy mondod; de ha számba veszed, hogy milyenföldeket pusztítottak ki, úgy találod, ezek nem az államok fontosabb részeiheztartoznak, hanem a kevésbé fontos részeihez, mint látszik is: nem Milánótfosztották ki, hanem Tortonát, nem Nápolyt, hanem Capuát, Bresciát, és nemVelencét, nem Rómát, hanem Ravennát. Ezek a példák nem térítik el szándékátólazt, aki kormányoz, sőt még inkább megerősítik abban a véleményében, hogymajd hadisarcokkal megválthatja magát; és ezért nem akarják alávetni magukat ahadgyakorlatok fáradalmainak, amelyek részint érthetetlen zűrzavarnak, részintszükségtelennek látszanak. A többieknek pedig, akik szolgálnak, s akikben azilyen példák félelmet kelthetnek, nincs hatalmukban ezt orvosolni, s azoknak afejedelmeknek, akik elvesztették az államot, nincsen már idejük hozzá, azokpedig, akik még bitorolják az államot, nem teszik, és, nem is akarják megtenni,mivel minden nyűglődés nélkül és nem vitézségükkel akarják megőrizniszerencséjüket, hiszen látják, hogy ha kicsivé zsugorodott is a vitézség, aszerencse kormányoz minden földi dolgot, s azt akarják, hogy a szerencsehódoljon előttük, s ne ők a szerencse előtt. S hogy az, amit én most kifejtettem,igaz, tanúsítsa Némethon példája, ahol, mivel nagyon sok a fejedelemség és aköztársaság, nagyon nagy a vitézség, s mindaz, ami a jelenkor hadművészetébenjó, az ezeknek a népeknek a példamutatásából származik, amelyek valamennyienféltékenyen vigyáznak közállapotaikra, mert félnek a szolgaságtól (amitől másuttnem félnek az emberek), valamennyi úr marad, és tisztelet övezi őket. És mostérjétek be ennyivel, amennyit a jelen hitványságáról mondottam véleményemalapján. Nem tudom, hogy ti is így ítélitek-e meg, vagy támadt-e valamilyen kételybennetek okfejtésem során.

COSIMO Semmilyen, sőt tökéletesen meggyőztél. Csupán azt óhajtanámmegtudakolni tőled (visszatérve fő témánkhoz), hogy miként rendeznéd el alovasságot ezeknél az osztályoknál, mennyit tartanál, és milyen vezérlettel, shogyan fegyvereznéd fel őket?

FABRIZIO Talán úgy rémlik nektek, hogy elhanyagoltam ezt: necsodálkozzatok rajta, hiszen két okom is van rá, hogy keveset beszéljek róluk; azegyik az, hogy minden hadsereg mozgató idege és lényege a gyalogság; a másikaz, hogy a katonaságnak ez a része kevésbé züllött le, mint a gyalogos része,ugyanis ha nem erősebb is az antik lovasságnál, egyenértékű vele. Röviddel előbbmár szó esett gyakorlatozásuk módjáról. Ami fegyverzetüket illeti, úgyfegyverezném fel őket, ahogyan azt jelenleg is csinálják, mind a

könnyűlovassággal, mind a nehézfegyverzetűekkel. Viszont megkívánnám, hogy akönnyűlovasok íjászok is legyenek valamennyien, s néhány puskás is legyenköztük; ezek ugyan a háború egyéb ténykedéseiben vajmi kevés hasznot hajtanak,abban az egyben viszont rendkívül hasznosak, hogy megfélemlítsék a parasztokat,és rábírják őket, hogy otthagyják őrhelyüket, ugyanis a parasztok közt nagyobbriadalmat támaszt egy puskás, mint húsz más fegyveres. De hogy létszámukratérjek, azt mondom, hogy példaképül véve a római katonaságot, én nem rendelnéktöbbet, mint háromszáz használható lovast minden egyes zászlóaljhoz, s ezek köztszázötven nehézfegyverzetű lenne és százötven könnyűlovas, a két különítményélére egy-egy parancsnokot állítanék, és tizenöt tizedest neveznék ki közülükkülönítményenként, és mindegyik különítmény kapna egy kürtöst és egy zászlóst.Úgy szeretném, hogy a nehézfegyverzetűek minden tízes csoportjának jusson öttárszekér, és kettő jusson minden tízfőnyi könnyűlovas csapatnak, s ezek atárszekerek, akárcsak a gyalogság esetében, védőponyvával, kondérokkal,fejszékkel, cölöpökkel és minden további szükséges szerszámmal legyenekellátva. Ha látjátok, hogy a nehézfegyverzetű lovasok rendelkezésére négy ló áll,ne higgyétek, hogy ez rendbomláshoz vezet, hiszen ez már maga a züllés jele;Németföldön például az ilyen nehézfegyverzetű lovasok csupán egyetlen lovukkaljárnak, csupán húszukra jut egy társzekér, mely a számukra szükséges dolgokatutánuk szállítja. A római lovasok hasonlóképpen egy szál lóval voltak; igazviszont, hogy a triariusok, akiknek az volt a kötelességük, hogy segítségetnyújtsanak nekik a lovak ellátásában, a lovasság közelében táboroztak: eztkönnyen utánozhatjuk mi is, amint a táborhelyek elosztásánál majd meg ismutatom nektek. Amit tehát megtettek a rómaiak, és amit megtesznek manapság anémetek, azt mi is megtehetnénk, sőt hibát követünk el, ha nem tesszük meg.Ezeket a zászlóaljakhoz összeírt és sorolt lovasokat olykor egybe lehetne hívatni,amikor összegyűlnek az osztályok, hogy lebonyolítsanak egymással néhánylátszattámadást, ami sokkal inkább-egymás megismerésére szolgál, mint valamelymás célra. De most legyen elég az eddig elmondottakból, és térjünk át arra, milyenalakzatokba formáljuk a hadsereget, hogy csatát állhasson az ellenséggel, ésremélhesse, hogy legyőzi: ez a célja a katonaság létrehozásának, s ezért fejtenek kiakkora igyekezetet.

HARMADIK KÖNYVCOSIMO Miután más mederbe tereljük a beszélgetést, szeretném, ha más volna

a kérdezősködő is, mert nem akarnám, hogy elbizakodottnak tartsanak: ez az, amitmindig kárhoztattam másokban. Épp ezért lemondok a diktátorságról, s átadom ezta hatalmat barátaim közül annak, aki óhajtja.

ZANOBI Rendkívül hálásak lennénk, ha folytatnád; mégis, ha már nem akarod,mondd meg legalább azt, ki kövessen téged ebben a tisztségedben.

COSIMO Fabrizio úr, legyen szíves és mondja meg.FABRIZIO Boldogan; azt szeretném, ha azt a velencei szokást követnénk, hogy

először a legfiatalabb kérdezzen; ugyanis mivel a fiataloknak nagy gyakorlatukvan a beszédben, meg vagyok róla győződve, hogy a fiatalok a legalkalmasabbakis kérdésfeltételre, mint ahogy a legfürgébbek is a kérdezésben.

COSIMO Akkor rajtad a sor, Luigi; s amennyire kedvemre szolgál, hogy ilyenkövetőm akadt, annyira elégedettnek valljátok majd magatokat ilyen kérdezővel.De arra kérlek benneteket, térjünk a tárgyra, ne vesztegessünk több időt.

FABRIZIO Bizonyos vagyok benne, ha jól akarjuk bemutatni, hogyan állhadrendbe egy hadsereg ahhoz, hogy csatára kelhessen, el kellene beszélnünk,hogy a görögök és a rómaiak hogyan rendezték el alakulataikat a hadseregben.Mindazonáltal, minthogy ezekről a dolgokról antik szerzők műveiből magatoktólis olvashattok és tudomást szerezhettek, sok részletkérdésre nem fogok kitérni, scsupán azokat a dolgokat hangsúlyozom, amelyeknek utánzását szükségesnekvélném ahhoz, hogy napjainkban a mi katonaságunkat valamelyestökéletesedéshez segítsük hozzá. Ezért egy időben mutatom majd be nektek,hogyan áll hadrendbe egy sereg ahhoz, hogy csatára keljen, hogyan támadnak avalódi rohamokban, és hogyan lehet az áltusákon gyakorlatoztatni őket. Alegnagyobb zűrzavart akkor idézhetik elő azok, akik egy sereget hadrendbeállítanak, hogy csatára keljen, amikor csupán egyetlen arcvonallal látják el, ésegyszeri támadásra s egyszeri kísérletre kényszerítik. Ez onnan származik, hogymegszűnt az a módszer, amelyet a régiek alkalmaztak, miszerint egyik alakulatmagába fogadja a másikat, ugyanis e nélkül a megoldás nélkül nem lehet sem azelsők segítségére sietni, sem a védelmükre kelni, sem a helyükbe állni a tusánál,amire a rómaiak a legnagyobb körültekintéssel ügyeltek. Hogy bemutassam hátnektek ezt a megoldást, elmondom, hogy a rómaiak mindegyik légiót felosztottákhastaturokra – azaz lándzsásokra –, principerre – azaz a nehézfegyverzetűkatonaságra – és triariusokra – azaz a tartalékra –; a hastatusokat sűrű és tömörsorokban a hadsereg legelső vonalába állították, ezek mögé került a principes márritkásabb soraival; utánuk helyezték a triariusokat, olyan tágas sorközökkel, hogyha kellett, maguk közé fogadhatták a principest és a hastatusokat. Ezeken kívül ottvoltak még a parittyások és az íjászok s más könnyűfegyverzetűek, melyek nemálltak együtt ezekkel az egységekkel, hanem a hadsereg élére helyezték őket, alovasok és a gyalogosok közé. Tehát ezek a könnyűfegyverzetűek kezdték meg aközelharcot, és ha győztek (ami ritkán esett meg), ők aratták le a diadalt, ha pedigvisszaverték őket, hátravonultak a hadsereg oldalai mentén, vagy az éppen erre a

célra létesített térközökben, és elvegyültek a fegyvertelenek közt; ezeknek azelvonulása után a haltatusok keltek tusára az ellenséggel, s ha úgy látták, hogy azföléjük kerekedik, apródonként visszahúzódtak a principes sorai közti hézagokba,s azokkal együtt új rohamra indultak. Ha az ellenség ezeket is visszanyomta,valamennyien hátrahúzódtak a triariusok sorközeibe, S velük egyetlen tömbötalkotva újrakezdték a közelharcot; s ha már ezek is elvesztették, nem volt többsegítség, mivel ismét fölfejlődni már nem volt idejük. A lovasok a sereg szélénálltak, egy test két szárnyához hasonlatosan elhelyezkedve, és vagy a lovassággalcsaptak össze, vagy a gyalogságuk segítségére siettek aszerint, ahogy a szükségmegkövetelte. Ezen a módon, ahogy háromszor is újra fölfejlődtek, szintelehetetlen volt fölülkerekedni rajtuk, mivel őket háromszor is el kellett hagynia aszerencsének, az ellenségnek pedig olyan vitéznek kellett lennie, hogy háromszoris győzzön. A görögök a falanxaikkal nem ismerték az újra fölfejlődésnek ezt amódját, s jóllehet azokban a falanxokban sok tiszt és sok csatasor volt,mindazonáltal egyetlen törzset, illetve egyetlen arcvonalat alkottak. Az őmódszerük egymás megsegítésére nem az volt, hogy az egyik sor visszahúzódott amásikba, ahogyan a rómaiak tették, hanem az, hogy az egyik ember a másikhelyébe állt; ezt a következőképpen hajtották végre: falanxukat sorokra osztották,soronként, mondjuk, ötven emberrel, s mikor aztán arcvonalukkal az ellenségretörtek, valamennyi sorból az első öt harcolhatott, ugyanis lándzsáik, amelyeketszarisszáknak neveztek, olyan hosszúak voltak, hogy a hatodik sor lándzsahegyemég túlért az első soron. Harc közben tehát, ha valaki az első sorból holtan vagysebesülten kihullott, tüstént a helyébe lépett az, aki mögötte állt a második sorban,s arra a helyre, amelyik üresen maradt a második sorban, előrelépett a harmadiksorból az, aki mögötte állt, s így folytatólagosan a hátsóbb sorok kipótolták azelülsők hiányait, úgyhogy az első sorok veresége az utolsó sorokat emésztette föl,viszont az első sorok mindig teljesek maradtak; s így ezek a falanxok az őhadrendjük szerint inkább fölemésztődhettek, mintsem megtörhettek, hiszen ennélsokkal szilárdabbak is voltak roppant hadtörzsükkel.

A rómaiak eleinte falanxokkal harcoltak, s légióikat ezekhez hasonlóantanították be. Később aztán nem tetszett nekik ez a hadrend, és légióikat többhadtestre osztották fel, cohorsokra és manipulusokra, mivel úgy vélekedtek, amintaz imént említettem, hogy abban a testben több az életerő és merészség, amelyiktöbb részből áll, oly módon, hogy azon részek mindegyike helytáll önmagáért. Asvájciak zászlóaljai napjainkban a falanxok minden megoldását felhasználják,mind a nagy és teljes hadállítást, mind az egymás megsegítését, s ha csatárakelnek, a zászlóaljakat egymás mellé sorakoztatják, és ha egyiket a másik mögéállítják, nincs rá mód, hogy a hátrahúzódó elsőt magába fogadhassa a második; dehogy egyik megsegíthesse a másikat, azt a rendet alkalmazzák, amely szerint egyzászlóaljat előre állítanak, s egy másikat jobb kéz felől mögéje, s így ha az elsőneksegítségre van szüksége, amaz előrenyomulhat és támogathatja. Egy harmadikzászlóaljat is elhelyeznek ezek mögé, de egy puskalövésnyi távolságra. Ezt azértteszik, hogy ha az ellenség visszaveri az előző kettőt, emez előrenyomulhasson, és

mind a visszaverteknek, mind az előrenyomulóknak legyen elegendő helye, hogyelkerüljék az összeütközést; ugyanis egy hatalmas sokadalom nem fogadható beúgy, mint egy kis alakulat, azokat az elkülönített kis alakulatokat viszont, amelyeka római légióban voltak, el lehetett helyezni oly módon, hogy befogadhattákegymást maguk közé, és könnyen megsegíthették egymást. S hogy a svájciaknakez a hadrendje nem olyan jó, mint a régi római, azt a római légiók számtalanpéldája bizonyítja, amikor azok görög falanxokkal csaptak össze, és mindig arómaiak semmisítették meg a görögöket, mivel fegyverzetük, mint föntebbemlítettem, és az újra fölfejlődésnek az a módja többet ért a falanxokszilárdságánál. Ha ezek szerint a példák szerint szervezhetnék meg egy hadsereget,szerintem meg kellene tartanom részint a görög falanxot, részint a római légiókfegyvereit és módszereit; és azért mondottam, hogy egy zászlóaljba kétezer pikástállítanék, a makedón falanxok fegyverzetével, és háromezer pajzsos gyalogostkarddal, vagyis római fegyverzettel. A zászlóaljat tíz osztályra osztottam, ahogyana rómaiak tíz cohorsra osztották fel a légiót. A veleseket, azaz akönnyűfegyverzetűeket jelöltem ki csatakezdőnek, akárcsak a rómaiak. És ahogy afegyvereket összeválogattam, és több nemzettől vettem át, hogy ugyanígy legyenez a mi hadrendünknél is, elrendeltem: minden osztály élén ötsornyi pikás álljon, afennmaradó helyen pedig vértesek, hogy arcvonalukkal feltartóztathassák alovasokat, és könnyedén behatolhassanak az ellenség gyalogos osztályai közé; ésmivel először a pikásokkal csapnak össze mint ellenséggel, nekem elég az, hacsupán feltartóztatják, majd a vértesek legyőzik őket. És ha észbe veszítek avirtusát ennek a hadrendnek, meglátjátok, hogy ezek a fegyverek valamennyientökéletesen eleget tesznek feladatuknak; először is azért, mert a pikások hasznosaka lovasok ellen, amikor meg gyalogosok ellen támadnak, akkor a közelharc előttlátják el jól feladatukat, ugyanis miután már összebonyolódott a közelharc,hasznavehetetlenné válnak. A svájciak éppen azért, hogy ezt a kellemetlenségetelkerüljék, minden háromsornyi pikás után egy sor alabárdost állítanak, s ezt azértteszik, hogy teret biztosítsanak a pikásoknak, mert ez a térköz nem akkora, hogyelegendő volna. Minthogy tehát mi a pikásainkat előre állítjuk, és a vérteseketmögéjük, a pikások feltartóztatják a lovasokat, és a kézitusa kezdete előttkettéékelik és összezavarják a gyalogságot; de mire már összebonyolódott akézitusa, és ők hasznavehetetlenné válnának, helyükbe lépnek a vértesek ésszablyások, akik bízvást forgolódhatnak a legnagyobb zsúfoltságban is.

LUIGI Azt óhajtanánk most megtudakolni nagy várakozással, hogy te hogyanállítanád fel ütközetre a hadsereget ezekkel a fegyveresekkel és hadrendekkel.

FABRIZIO Épp ezt akarom most megmutatni nektek. Tudnotok kell, hogy egyszabályos római hadseregben, amelyet konzuli seregnek neveztek, mindössze két,római polgárokból álló légió volt, amely hatszáz lovast és körülbelül tizenegyezergyalogost foglalt magában. Ezenkívül még további gyalogosaik és lovasaik voltak,akiket barátaik és szövetségeseik küldtek; ezeket két részre osztották, az egyiketjobbszárnynak hívták, a másikat balszárnynak; sosem engedték meg, hogyezeknek a kisegítő gyalogosoknak a létszáma meghaladja a légiókét; jócskán

elegendőnek tartották, ha a kisegítő lovasság létszáma felülmúlta az övékét. Ezzela hadsereggel, amely huszonkétezer gyalogosból állt, és körülbelül kétezerhasználható lovasból, egy konzul mindenféle vállalkozásnak nekivághatott, ésmindenféle haditettet végrehajthatott. Mégis, amikor nagyobb haderőkkel kellettszembeszállniuk, két konzult rendeltek egymás mellé két sereggel. Meg kell mégjegyeznetek, hogy rendszerint mind a három tevékenységnél, amelyet aseregeknek ki kell fejteniük, vagyis a menetelésnél, a táborozásnál és a harcnál, alégiókat helyezték el a középen, mivel úgy akarták, hogy az az erő, amelybenleginkább megbíztak, minél egységesebb legyen, mint arra majd mindezeknek atevékenységeknek a tárgyalása során rá is mutatok. A kisegítő gyalogosokgyakorlottságuk szempontjából éppoly használhatóak voltak, mint a légionáriusgyalogság, ugyanis éppen olyan fegyelemhez szoktak, mint amaz, és ezért azütközetre való felállítás során hozzájuk hasonlóan állították hadrendbe őket is.Tehát aki tudja, hogy a rómaiak miként állítottak hadrendbe egy légiót a seregbenütközet előtt, az az egész felállítással tisztában van. Ezért miután elmondtam márnektek, hogy a rómaiak hogyan osztottak fel egy légiót három alakulatra, ésmiként fogadta magába egyik alakulat a másikat, most elmondom azt is, hogyanállítottak fel ütközetre egy egész hadsereget.

Ha én tehát a rómaiakhoz hasonlóképpen akarok ütközetre kiállni, amintazoknak két légiójuk volt, én két zászlóaljat veszek, s ezeknek az elhelyezésébőlmeg fogjátok érteni az egész hadsereg elhelyezését; ugyanis ha több embertcsatlakoztatunk hozzájuk, az csupán a hadrendek megnövelését jelenti. Úgyhiszem, nem szükséges felidéznem, hány gyalogos van egy zászlóaljban, éshogyan oszlanak ezek tíz osztályra, és osztályonként milyen tisztek állnak azélükön, és milyen a fegyverzetük, és melyek a pikások, és melyek a velessorgyalogosok, és melyek a soron kívüli velesek, ugyanis az imént ezt világosanelmagyaráztam, és lelketekre kötöttem, hogy, mint fontos dolgot, jól őrizzétek megemlékezetetekben, ha a többi hadi rendszabályt is meg akarjátok érteni; ezért hátminden további ismételgetés nélkül rátérek a hadrend bemutatására. És úgygondolom, hogy az egyik zászlóalj tíz osztálya helyezkedjék el a bal oldalon, amásik zászlóalj tíz osztálya pedig a jobb oldalon. A bal oldaliak pedig álljanak fela következőképpen: öt osztály helyezkedjék el egymás mellett az arcvonalban; olymódon, hogy kettő-kettő között négyrőfnyi távolság maradjon, s így széltébenszáznegyvenegy rőfnyi, és hosszában negyvenrőfnyi terepet foglaljanak el. Emögött az öt osztály mögött további hármat helyeznék el, az előzőktőlnegyvenrőfnyi távolságra egyenes vonalban, melyek közül kettő egyenes vonalbankerüljön az előbbi öt utolsó sorai mögé, a harmadik pedig a közbül lévő teret töltseki. Így ez a három osztály széltében és hosszában ugyanakkora területet foglal el,mint az előbbi öt; de annál az öt osztálynál kettő-kettő közt négyrőfnyi a távolság,ennél a háromnál viszont harminchárom. Ezek után helyezném az utolsó kétosztályt szintén egyenes vonalban az előbbi három mögé, amattól a háromtólnegyvenrőfnyi távolságra, s ezek mindegyikét amannak a háromnak az utolsó soraimögé állítanám, ily módon az a térköz, amely fennmarad egyik és másik közt,

kilencvenegy rőfnyi lenne. Mindezek az így felállított osztályok széltébenszáznegyvenegy rőfnyi, hosszában kétszáz rőfnyi területet foglalnának el. A soronkívüli pikásokat ezeknek az osztályoknak az oldala mentén sorakoztatnám fel,ezektől húszrőfnyi távolságra, száznegyvenhárom sorra osztva fel őket, soronkénthét katonával, oly módon, hogy hosszában ők alkossák a tíz osztály bal oldalát azáltalam már említett felállításban; s ezekből negyven sor kerüljön ki a társzekerekés a fegyvertelenek védelmére, akik a hadsereg uszályában maradnának,tizedeseiket és századosaikat szétosztva a megfelelő helyekre; és a háromparancsnok közül az egyiket az élre állítanám, a másikat középre, a harmadikat azutolsó sorba: ez utóbbi a visszavonulás vezetőjének feladatkörét látná el, akittergiductornak neveztek a régi rómaiak, s akit a hadsereg háta mögé állítottak. Dehogy visszatérjünk a hadsereg élére, elmondom, hogy a soron kívüli pikásokközelébe helyezném el a soron kívüli veleseket, melyeknek a száma, minttudjátok, ötszáz, és negyvenrőf nyi térközt adnék nekik. Ezek oldalához állítanámszintén bal kéz felől a nehézfegyverzetűeket, és százötven rőfnyi térközt szánnéknekik. Utánuk helyezném el a könnyűlovasságot, akiknek ugyanakkora térköztadnék, mint a nehézfegyverzetű gyalogosoknak. A veles sorgyalogosokatmeghagynám az ő osztályaik körül, s ezek ugyanazokban a térközökben állnának,mint amilyent én két osztály közt rendelnék el, és amazok támogatói lennének,hacsak nem helyeztem már el őket a soron kívüli pikások alá: amit tehetek is, megnem is aszerint, ahogy előnyösebb. Az egész zászlóalj főparancsnokát abba atérközbe állítanám, amelyik az osztályok első és második hadrendje közt húzódik,avagy az élre, vagy abba a térközbe, amelyik az első öt osztály utolsó sora és asoron kívüli pikások közt nyílik, aszerint, hogy inkább kapóra jön, és harmincvagy hatvan válogatott katonával vétetném körül, akik értelmesen végre tudjákhajtani a megbízatásokat is, és helytállásukkal fel tudnak tartóztatni egy rohamot;és a főparancsnok, továbbá még a kürtös és a zászló közt is állnának. Ez az ahadrend, amelyben egy zászlóaljat felállítanék baloldalt, ami a hadsereg felénekelhelyezését jelentené, és széltében ötszáztizenegy rőfnyi, hosszában a föntebbemlített terjedelmű területet foglalná el, nem számítva ide azt a térközt, amelyik asoron kívüli pikásoknak attól a részétől választana el, amely a fegyvertelenekvédelméről gondoskodik: ez a térköz körülbelül százrőfnyi lenne. A másikzászlóaljat pontosan ugyanolyan módon helyezném el jobb felől, mint ahogyan abal oldalit helyeztem el, a két zászlóalj közt harmincrőfnyi térközt hagyva; etérköz élére valamilyen fajta tüzérséget állítanék, s emögé kerülne az egészhadsereg fővezére, és a kürtössel és a vezéri lobogóval együtt legalább kétszázválogatott katona venné őt körül, jobbára gyalogosok, akik közül tíz vagy többember alkalmas mindenféle parancs végrehajtására, és oly módon vanfölfegyverezve és lovaglásra kiképezve, hogy lovasnak is, gyalogosnak is egyarántalkalmas aszerint, ahogy a szükség megköveteli. A hadsereg tüzérségekéntelegendő tíz ágyú a területek meghódítására, hordképességük ne legyen ötvenfontnál nagyobb; ezeket a hadjárat során inkább a táborhelyek védelmérealkalmaznám, mint az ütközetben; és a többi tüzérségi fegyver inkább tíz, mint

tizenöt font hordképességű legyen. Emezt az egész hadsereg homlokvonala eléállítanám, hacsak a táj jellege nem olyan, hogy biztonságosan elhelyezhetem azoldalvonal hosszában is, úgy, hogy ne rohanhassa le az ellenség.

Ez az így felállított hadseregalakzat alkalmazható a falanxok hadrendje szerintiküzdelemben és a római légiók hadrendje szerinti küzdelemben egyaránt, mivelarcvonalában pikások állnak, valamennyi gyalogos sorokba van rendezve, olymódon, hogy ha összecsapnak az ellenséggel és feltartóztatják, a falanxokmintájára első soraikat feltölthetik a következő sorokból. Másrészt ha szétverikőket annyira, hogy kénytelenek megbontani soraik rendjét és visszavonulni,hátrahúzódhatnak a mögöttük álló másodhadosztályok térközeibe, egyesülhetnekvelük, és újból egységes tömböt alkotva feltartóztathatják az ellenséget, smegküzdhetnek vele; és ha ez nem elég, ugyanezen a módon visszavonulhatnakmásodszor, és megküzdhetnek harmadszor is; így hát ebben a rendben, ami atámadást illeti, újra fölfejlődhetnek mind a görög, mind a római minta szerint. Amia hadsereg szilárdságát illeti, erősebbé se lehetne tenni, mivel az egyik szárny ismeg a másik szárny is a legnagyobb mértékben el van látva mind tisztekkel, mindfegyveresekkel, gyönge pont nincs is egyéb, csak a fegyvertelenek hátsó sora, deoldalvást még ezt is körülnyalábolják a soron kívüli pikások. Semerről semtámadhat úgy az ellenség, hogy ne ütközzék hadrendbe, hátbatámadás pedig nemvárható, mivel olyan hatalmas ellenség nem létezik, amely mindenfelől egyenlőerővel törhetne rád; ha viszont mégis létezik, akkor te nem állsz ki csatára vele. Delegyen akár háromszorta is erősebb nálad, és álljon ugyanolyan helyes rendben,mint te, ha meggyöngíti magát azzal, hogy több helyen támad rád, az az egy pont,ahol te törsz át rajta, teljes romlását okozhatja. Ami lovasságát illeti, ha nagyobblétszámú is, mint a tied, légy a lehető legnyugodtabb, hiszen téged pikásokhadrendjei nyalábolnak körül, és megvédenek amazok minden rohamától, akkor is,ha a te lovasságod már vereséget szenvedett. Ezenkívül a tisztek úgy vannak oldaltelhelyezve, hogy könnyen parancsolhatnak, és könnyen engedelmeskedhetnek.Azok a térközök pedig, amelyek az egyik osztály meg a másik, és az egyikhadrend meg a másik közé ékelődnek, nemcsak arra szolgálnak, hogy magábafogadhassa egyik a másikát, hanem arra is, hogy helyet biztosítsanak aparancsvivőknek, akik a hadvezér rendeleteivel jönnek-mennek. És mint korábbanemlítettem, hogy a rómaiaknál hadseregenként körülbelül huszonnégyezer embertállítottak fegyverbe, ennek itt is így kell lennie; és mint ahogy a harcmódot és ahadseregalakzatot mindenféle származású katonák a légióktól vették át, ugyanúgyazoknak a katonáknak is, akiket te a két zászlóaljadhoz csatolsz, át kell venniükazok alakzatát és hadrendjét. Ezeket a dolgokat, minthogy a példa előttünk áll,könnyű utánozni, mert akár további két zászlóaljjal növeled meg a hadsereget,akár annyi idegen katonával, mint emezek, nem kell mást tenned, csakmegkettőznöd a hadrendeket, s ahová eddig tíz osztályt állítottál a bal oldalon, odamost húszat helyezel, akár tömörítve, akár fellazítva a hadrendeket aszerint, ahogya terep vagy az ellenség állása megköveteli tőled.

LUIGI Igazán, uram, annyira magam elé képzelem ezt a hadsereget, hogy már

látom is, és égek a vágytól, hogy harcban lássam, és a világ semmilyen kincséértsem szeretném, ha te Fabius Maximusszá válnál, azzal a meggondolással, hogyhalogass, csalogasd az ellenséget, és elnapold az ütközetet, mert ezt sokkal inkábbzokon venném tőled, mint a római nép őtőle.

FABRIZIO Sose félj. Nem hallod-e a tüzérséget? A mieink már rákezdték, báralig tettek kárt az ellenségben; és a soron kívüli velesek már kimozdultakhelyükről a könnyűlovassággal együtt, s a lehető legjobban eloszolva, a lehetőleghevesebb elszántsággal és a lehető legharsányabb csatakiáltással rohanják megaz ellenséget, melynek tüzérsége már össztüzet zúdított rájuk, de az elsüvítettgyalogosaink feje fölött anélkül, hogy bármi kárt tett volna bennük. S mivelhogyújabb sortüzet nem képes adni, veleseink és könnyűlovasaink már el is foglalták,az ellenség pedig, hogy megvédelmezze, előrenyomul, úgyhogy sem az ellenségtüzérsége, sem a mienk nem képes többé ellátni feladatát. Nézzétek, milyen vitézülharcolnak a mieink, és milyen fegyelmezetten, a gyakorlatozás eredményeképpen,amely ehhez hozzászoktatta őket, s a bizalom eredményeképpen, amellyel ahadsereg iránt viseltetnek, az pedig, nézzétek csak, a nehézfegyveresektőlkörülvéve biztos léptekkel menetel, rendezetten, hogy megküzdjön ellenfelével.Nézzétek tüzérségünket, amely – hogy gyalogságunknak helyet adjon, és szabadteret biztosítson – visszavonult abba a térközbe, ahonnan elvonultak a velesek.Nézzétek a hadvezért, amint lelkesíti, és a biztos diadallal kecsegteti őket.Nézzétek csak, a velesek és a könnyűlovasok széthúzódnak, és visszakanyarodnaka hadsereg két oldalához, s csak azt lesik, hogyan tehetnének onnan kártellenfelükben. Íme, szembeszálltak egymással a hadseregek, látjátok-e, milyenvitézül feltartóztatják a mieink az ellenség rohamát, milyen némán harcolnak, ésmint osztogatja parancsait a hadvezér nehézfegyvereseinek, hogy álljanak helyt, nerontsanak előre, ne szakadjanak ki a gyalogság hadrendjéből. Nézzétek csak,hogyan indult könnyűlovasságunk rohamra az ellenség egy puskás különítményeellen, melyet oldalba akart kapni, hogyan siet annak megsegítésére az ellenségeslovasság, mígnem a puskások a kétféle lovasság közé bonyolódva képtelenekleadni lövéseiket, és visszahúzódnak hadosztályaik mögé. Nézzétek, milyenelszántan támadnak pikásaink, és a gyalogosok már annyira a közelükbe férkőztek,hogy a pikások nem tudják használni fegyverüket; így aztán a tőlünk tanult regulaszerint pikásaink lépésről lépésre visszavonulnak a vértesek közé. Nézzétek, azellenség nehézfegyvereseinek egy hatalmas csoportja közben visszaszorította a minehézfegyvereseinket a bal oldalon, a mieink pedig a regula szerint hátrahúzódtaka soron kívüli pikások védelmébe, s ezek segítségével újra fölfejlődve,ellenfeleiket visszaverték, és jó részüket megölték. Közben az első zászlóaljakvalamennyi sorpikása elrejtőzött már a vértesek hadrendjei közé, és átengedte aközelharcot a vérteseknek, akik, látjátok-e, milyen vitézül, biztonsággal,nyugodtan aprítják az ellenséget. Látjátok-e, hogy a viaskodás közbenösszezsúfolódott hadrendek mekkora üggyel-bajjal forgatják a kardot? Nézzétek,milyen dühödten pusztul az ellenség! Mert pikával és sajátságos kardjukkalvannak fölfegyverezve (melynek nem veszik hasznát, egyrészt mert nagyon

hosszú; másrészt mert az ellenfél nagyon is fölvértezett), részben elhullanaksebesülten vagy holtan, részben megfutamodnak. Nézzétek csak, hogy futnakjobbról; de futnak ám balról is: íme, mienk a győzelem. Ugye, milyen rendkívülisikerrel nyertük meg az ütközetet? De még nagyobb örömmel járna a győzelem, havalóban megvívhatnám a csatát. És látjátok, ugye, hogy nem is volt szükség sem amásodik, sem a harmadik hadrendre; első arcvonalunk is elegendőnek bizonyult,hogy fölülkerekedjünk. Erre vonatkozólag nem is tudok egyebet mondani, de havalamilyen kétely támad bennetek, eloszlatom.

LUIGI Olyan elszántan nyerted meg az ütközetet, hogy egészen elámultam, és amegrökönyödéstől, azt hiszem, alig tudnám helyesen elmagyarázni, ha maradtvolna is némi kétely a lelkemben. Mégis, értelmedben bízva, nekifohászkodom,hogy elmondjam, mint vélekedem. Először is azt mondd meg: miért nem vetettedbe tüzérségedet egynél többször? És miért vezényelted vissza azonnal a hadseregbelsejébe, és később miért nem említetted őket? Továbbá nekem úgy rémlik,mintha az ellenség tüzérségét magasan helyeznéd el, és a magad szája íze szerintrendeznéd el; ami nagyon is lehetséges. Mindazonáltal, ha megesik – és úgyhiszem, gyakran megesik –, hogy a sorokat felmorzsolják az ágyúk, ezt hogyanhoznád helyre? S ha már a tüzérséggel kezdtem, kimerítem az egész kérdést, hogyne kelljen többet bíbelődnünk vele. Sokaktól hallottam, hogy megvetik az ókoripáncélzatokat és hadrendeket, azzal a meggondolással, hogy manapság alighaállhatnának helyt, sőt teljes egészében hasznavehetetlennek bizonyulnának atüzérség ellenében, hiszen a tüzérség szétzúzza a hadrendeket, átüt apáncélzatokon; ily módon ők bolondságnak vélik, ha olyan hadrendet állítasz ki,amelyik nem állhat meg a lábán, és fáradalmakat állsz ki olyan vértezetviselésével, amelyik nem oltalmazhat meg téged.

FABRIZIO Szükség volt erre a kérdésedre, mert egy hosszú válasz számtalantárgyalási pontjára ad alkalmat. Igaz, hogy nem vetettem be a tüzérséget egynéltöbbször, s még akkor is haboztam. Ez azért van, mert sokkal fontosabb arraügyelni, hogy ne találjanak el, mint amennyire fontos a tüzérség az ellenségszétverésében. Tudnod kell, ha azt akarod, hogy a tüzérség ne tegyen kárt benned:vagy oda ajánlatos állnod, ahol már nem ér el, vagy egy fal mögé kell húzódnod,vagy egy töltés mögé. Más nincs, ami feltartóztathatná; de az a fal és a sánc isrendkívül erős legyen. Azok a hadvezérek, akik ütközetre kényszerülnek, nemtartózkodhatnak falak vagy töltések mögött, vagy ott, ahová nem jut el lövedék.Kénytelenek tehát – minthogy nem találtak semmilyen módot védelműkre – olyanmegoldást találni, amely az ő megtámadhatóságukat csökkenti: más megoldástpedig nem találhatnak, mint hogy a tüzérséget sürgősen előre elfoglalják.Elfoglalásának módja az, hogy azonnal és sebesen rajtaütnek, nem pedig lassan éstömegesen; ugyanis a sietség megakadályozza az ütegeket a lövésmegismétlésében, gyér számú katonában pedig kevesebb kárt tehetnek. A rajtaütéstnem hajthatja végre hadrendbe állított osztag, mert ha gyorsan menetel, rendjefelbomlik, ha pedig szétszóródva halad, felmorzsolása nem okoz gondot azellenségnek, hiszen magától felmorzsolódik. Éppen ezért én úgy állítottam fel a

hadsereget, hogy megvalósíthassa mind az egyik, mind a másik dolgot; ugyanismivel a két szárnyra ezer velest helyeztem, elrendeltem, hogy miután bevetettüksaját tüzérségünket, ezek a könnyűlovassággal együtt induljanak az ellenségestüzérség elfoglalására. Ezért nem vetem be hát másodszor az én tüzérségemet: ígynem adok időt az ellenségnek sem, mert lehetetlen, hogy ha én időt nyerek, nenyerjen időt a másik fél is. Ugyanabból az okból, amiért nem engedélyeztem amásodik sortüzet, nem engedélyeztem az elsőt sem, csakis azért, ahogy az ellenségse lőhessen elsőnek; ugyanis, ha azt akarom, hogy az ellenséges tüzérséghasznavehetetlenné váljék, ennek nincs más megoldása, csak a lerohanás, mivel haaz ellenség elhagyja, te elfoglalod, ha pedig meg akarja védeni, ahhoz az kell,hogy hátul hagyja: ily módon meg akár ellenség, akár jó barát kezén van, nem tudlőni. Azt hiszem, beérnétek ezzel az érveléssel példák nélkül is, de ha már akadegy ókori, hát elmondom. Ventidius, amikor megütközött a parthusokkal,27 akik főerejét az íjászok jelentették, szinte a táborig engedte nyomulni őket, mielőtthadseregét elővezényelte volna; s ezt csupán azért tette, hogy tüstént lerohanhassaőket, és ne hagyjon nekik lövéshez helyet. Caesar írja, hogy amikor Galliábanmegütközött az ellenséggel, az olyan dühödten rontott rá, hogy övéinek nemmaradt ideje elhajítani dárdáit a római szokás szerint. Tehát nyilvánvaló, hafelvonuláskor azt akarod, hogy egy távolról rád lövő tüzérség ne tegyen kártbenned, ennek nincs más ellenszere, csak az, hogy a lehető leggyorsabbanelfoglalod. Egy másik ok is arra késztet, hogy ne vessem be a tüzérséget, amintalán nevetni fogtok, de én mégis úgy ítélem, hogy nem szabad lebecsülni. Nincsmég egy dolog, ami nagyobb zavart kelthetne egy hadseregben, mint az, halátásában akadályozzák; ettől már sok roppant erős hadsereg tönkrement, mertvagy a por, vagy a Nap akadályozta látásukat. Nincs még egy dolog, ami annyiraakadályozná a látást, mint az a füst, amelyet a tüzérség idéz elő lövéskor; ezértvétem úgy, hogy bölcsebb dolog hagyni, hadd vakítsa el saját magát az ellenség,mint azon lenni, hogy te támadj rá elvakítottan. Én hát ezért nem lőnék, vagy –mert ezt a tüzérség tekintélye miatt nem néznék jó szemmel inkább a hadseregszárnyain helyezném el a tüzérséget, hogy ha onnan lő, füstjével ne vakítsa el asereg arcvonalát, ami rendkívül fontos dolog katonáim szempontjából. És hogymilyen hasznos az ellenség látását megakadályozni, arról Epameinondasz példájátidézem fel, aki a vele megütköző ellenség elvakítására végigfuttattakönnyűlovasait az ellenség arcvonala előtt, hogy magasra verjék fel a port, sakadályozzák látásában, amivel meg is nyerte az ütközetet. Ami azt avélekedésteket illeti, hogy én a magam szájíze szerint rendezem el az ellenséglövéseit, amikor tovazúgatom őket gyalogosaim feje fölött, arra csak annyitfelelek, hogy sokkalta többször előfordul, összehasonlíthatatlanul többször, hogy ahatalmas ütegek nem szórják szét a gyalogságot, mint az, hogy szétszórják;ugyanis a gyalogság nagyon alacsony, amazokkal pedig olyan nehéz célozni, hogyha csak egy picit emelsz rajtuk, máris ellőnek a gyalogosok feje fölött, ha meglejjebb irányítod őket, a földbe találnak, és a lövés nem jut el az ellenségig. Védika gyalogosokat továbbá a terep egyenetlenségei is, ugyanis bármely apró cserjés

vagy torlasz, amely a gyalogság és a tüzérség közt húzódik, akadályozza atüzérséget. Ami a lovasokat illeti, és legfőként a nehézfegyverzetűeket, mivelszorosabban kell állniuk, mint a könnyűlovasságnak, s mivel magasabbak, ezeketjobban szétszórhatják, így még az is megeshet, hogy a tüzérség visszaszorítja őketa hadsereg hátába. Igaz azonban, hogy a tüzérségnél sokkal több kárt okoznak apuskások és a könnyűtüzérség; ezek ellen a legjobb megoldás azonnal közelharcbabocsátkozni; és bár az első rohamban el is pusztulnak néhányan, de hát máskor iscsak pusztulnak; a jó hadvezérnek és a jó hadseregnek nem a mellékesveszteségtől kell félnie, hanem a döntő veszteségtől, és a svájciakat kell utánoznia,akik a tüzérségtől való félelmük ellenére sohasem hagyták ott a csatát, sőtfőbenjáró büntetéssel sújtották azokat, akik az ágyúktól megijedve akár kiléptek asorból, akár személyükben a rémületnek bármiféle jelét adták. A tüzérséget,miután lőtt, visszavezényeltem a hadseregbe, hogy engedjen szabad helyet azosztályoknak. Ezután pedig azért nem említettem őket, mert miután elkezdődött akézitusa, már nem lehet semmi hasznukat venni. Még azt is mondtad, hogy e harcieszköz erejére való tekintettel sokan hasznavehetetlennek ítélik a régiekpáncélzatait és hadrendjeit; és beszédedből úgy tetszik, mintha bizony a maiakszert tettek volna olyan hadrendekre és páncélzatokra, amelyek hasznavehetőeklennének a tüzérség ellenében. Ha tudsz ilyesmiről, oktass ki felőle, boldoganvenném, hiszen mind ez idáig nyomát se láttam ilyesminek; de nem is hiszem,hogy föltelhető. Így hát szeretném megtudakolni amazoktól, hogy napjainknehézgyalogosai miért viselnek mellvértet vagy páncélinget, s hogy anehézlovasságot miért borítja páncél tetőtől talpig, hiszen ha elmarasztalják azantik védő fegyverzetet, mint a tüzérséggel szemben hasznavehetetlent, ezeket apáncélzatokat is kerülniük kellene. Azt is szeretném megtudakolni, vajon asvájciak milyen okból tömörítenek össze hat- vagy nyolcezer emberből egysereget a régiekhez hasonlatosan, s vajon mi oka lehet, hogy őket utánozzák atöbbiek is valamennyien, amikor ez a hadrend a tüzérség szempontjábólugyanazzal a veszedelemmel jár, mint azok, amelyekkel az ókorrakat utánoznák.Azt hiszem, erre nem tudnának mit felelni; ha azonban megkérdezitek azokat akatonákat, akikbe szorult némi józan ész; azok először is azt felelnék rá: azértvértezik fel magukat, mert jóllehet ezek a páncélzatok nem védik meg őket atüzérségtől, viszont a nyilaktól, a pikáktól, a kardoktól, a kövektől, s az ellenségminden más támadó eszközétől megóvják őket. Továbbá azt felelnék rá: azérttömörülnek össze úgy, mint a svájciak, hogy jobban legázolhassák a gyalogosokat,jobban feltartóztathassák a lovasokat, s jobban megnehezítsék az ellenségáttörését. Ily módon nyilvánvaló, hogy a katonáknak a tüzérségen kívül sok másdologtól is van félnivalójuk, s ezek ellen páncélzatokkal és hadrendekkelvédekeznek. Amiből az következik, hogy minél jobban fel van vértezve egyhadsereg, és minél tömöttebbek és erősebbek a hadrendjei, annál nagyobb abiztonsága. Így hát az, aki az általad említett módon vélekedik, nyilván vagycsökkent értelmű, vagy vajmi keveset elmélkedett ezeken a dolgokon; hiszen habelátjuk, hogy az antik fegyverkezési módnak egy olyan csekélyke töredéke, amit

manapság is használunk (ez a pika), és az antik hadrendeknek olyan csekélytöredéke, mint a svájci hadosztályok, mennyire javunkra válnak, és micsoda erőtbiztosítanak a mi hadseregeinknek, miért nem hisszük el azt, hogy mindazok azegyéb fegyverek és egyéb hadrendek is, amelyek elhanyagolódtak, szinténhasznosak lennének? Meg aztán, ha már svájci mintára nem óvakodunk szorosanfölzárkózni a tüzérség ellen, vajon milyen más hadrendek kelthetnek bennünknagyobb félelmet, mint az? Így hát annál nagyobb félelmet semmilyen máshadrend nem kelthet bennünk, mint azok a hadrendek, amelyek szorosanösszetömörítik harcosaikat. Ezenkívül, ha nem ijedek meg az ellenségestüzérségtől, amikor olyan területen táborozom, ahol ő a legtökéletesebbbiztonságban támadhat engem (minthogy nem foglalhatom el, mert falakvédelmébe húzódott, pusztán csak alkalomadtán akadályozhatom megtevékenységét tüzérségemmel, s ily módon ő tetszése szerint ismételheti megsortüzeit), akkor vajon miért féljek tőle szabad terepen, ahol tüstént elfoglalhatom?Tehát leszögezem, hogy véleményem szerint a tüzérség nem akadályoz meg azantik módozatok alkalmazásában és a régi vitézség tanúsításában. S ha másalkalommal nem beszéltem volna már veletek erről a hadi eszközről, alaposabbankitérnék rá, de így most csak arra hagyatkozom, amit akkor mondtam róla.

LUIGI Nagyon jól megértettük mindazt, amit a tüzérséggel kapcsolatbankifejtettél, és úgy vélem, lényegében bebizonyítottad, hogy az ágyúk lehetőlegjobb ellenszere, ha elfoglalod őket, amennyiben szabad terepen vannak, éshadsereggel állnak szemben. Eziránt azonban kétely támad bennem; ugyanis azthiszem, hogy az ellenség hadseregének oldalában is felállíthatja tüzérségét, amelyígy kárt tehetne benned, viszont oly módon állna a gyalogosok oltalmában, hogynem foglalhatnád el. Te, ha jól emlékszem, amikor hadseregedet ütközetreállítottad fel, négyrőfnyi térközt rendeltél az osztályok közt, és húszrőfnyi térköztrendeltél az osztályok és a soron kívüli pikások közt. Ha az ellenség a tieidhezhasonlatosan állítja fel hadseregét, s ágyúit jó mélyen ezekbe a térközökbe helyezi,úgy hiszem, ezek innen a legnagyobb biztonságban okozhatnak károkat neked,hiszen nem hatolhatnál be az ellenséges erők közé, hogy elfoglald őket.

FABRIZIO Kételyed rendkívül éles elmére vall, s én azon leszek, hogyeloszlassam, vagy rámutassak, mivel ellensúlyozható. Említettem nektek, hogyezek az osztályok akár menetelés közben, akár harc közben állandó mozgásbanvannak, és természetüknél fogva mindinkább összetömörülnek; ily módon, hacsekély szélességű térközökbe helyezed el a tüzérséget, rövid időn belülösszezsúfolódnak, annyira, hogy a tüzérség nem képes többé ellátni a feladatát; hapedig széles térközöket létesítesz, hogy elkerüld ezt a veszélyt, sokkal nagyobbakeveredsz, hiszen ezekkel a térközökkel nemcsak abban könnyíted meg azellenség dolgát, hogy elfoglalja a tüzérségedet, hanem abban is, hogy legyőzzön.De tudnotok kell, hogy lehetetlen az ágyúkat a csapatok közt tartani, főkéntazokat, amelyeket ágyútalpon vontatnak, ugyanis az ágyúk más irányba haladnak,mint amerre tüzelnek, s mivel vontatták is őket, meg tüzelniük is kell, a tüzeléselőtt szükséges egyet fordítani rajtuk, ehhez pedig akkora hely kell nekik, hogy

ötven ágyúszekér minden hadsereget fölforgatna. Éppen ezért a csapatokon kívülkell tartani őket, ahol az imént bebizonyított módon megtámadhatók. De tegyükfel, hogy mégis elhelyezhetők a csapatok közt, és található olyan középút ésáthidaló megoldás, hogy az összezsúfolódás mégse akadályozza a tüzérségtevékenységét; és mégse legyenek olyan nyitottak a térközök, hogy utatengedjenek az ellenségnek – erre én azt felelem, hogy ez is könnyenellensúlyozható, ha ennek ellenszeréül olyan térközöket létesítesz a sajáthadseregedben, amelyek szabad utat engednek a tüzérség lövedékeinek, és ígymeghiúsul romboló ereje. Ez rendkívül könnyen megvalósítható, mert ha aztakarja az ellenség, hogy az ő tüzérsége biztonságban legyen, hátra kell helyeznie alegvégső térközbe; ily módon, ha nem akarják megsebesíteni saját embereiket,lövedékeiket kénytelenek egyenes vonalban, méghozzá mindig ugyanabban azegyenes vonalban átlőni fölöttük, s ezeket éppen ezért könnyen el lehet kerülni, haszabad helyet hagyunk nekik. Ugyanis általános szabály, hogy azoknak adolgoknak, amelyeket nem tudsz feltartóztatni, engedj szabad utat, ahogy a régiekis tették az elefántokkal és a sarlós hadiszekerekkel. Azt hiszem, sőt bizonyosvagyok benne, hogy úgy vélekedsz: én itt a saját szájam íze szerint verekedtemvégig és nyertem meg egy ütközetet; mindazonáltal én erre azt válaszolom (hanem volt elegendő mindaz, amit idáig mondtam): lehetetlen, hogy egy ígymegszervezett és így fölfegyverzett hadsereg ne győzzön le már az elsőösszecsapás során egy olyan hadsereget, melyet úgy szerveznek meg, mint amodern hadseregeket, amelyeknek az esetek túlnyomó részében mindössze egyarcvonaluk van, vérteseik nincsenek, és lényegében fegyvertelenek, hiszen aközeli ellenségtől nem tudják megvédeni magukat, és ha úgy állnak fel, hogyosztályaik egymás mellé sorakoznak, felhígítják a hadsereget, ha pedig egyiket amásik mögé helyezik, nincs rá módjuk, hogy egyik a másikát magába fogadja,kavarodást okoznak, és rendjük bármikor könnyen fölforgatható. S jóllehet őkhárom csoportra osztják fel hadseregüket, előőrsre, osztályra és hátvédre,mindazonáltal ezek nem szolgálnak másra, csak menetelésre és a táborhelyekfelosztására, az ütközetben azonban mindez arra kényszeríti őket, hogy az elsőrohamtól vagy az első fordulattól várják a győzelmet.

LUIGI Megjegyeztem még, hogy ütközeted során lovasságodat visszaverték azellenséges lovasok, annyira, hogy az visszavonult a soron kívüli pikásokig; amibőlaz lett, hogy ezek segítségével tartóztatta fel és verte vissza az ellenséget. Aztelhiszem, hogy amint te állítod, a pikások feltartóztathatják a lovasokat, de csakegy olyan tömör és hatalmas hadtestben, mint a svájciaké; te azonban elölrőlmindössze öt, oldalról pedig hét hadrend pikást állítottál fel seregedben, s így énnem tudom, hogyan tartóztathatják fel azokat.

FABRIZIO Ámbár elmondtam nektek, hogyan alkalmaztak a makedóniaifalanxokban hat sort egyidejűleg, mindazonáltal meg kell értenetek, hogy ha egysvájci hadtest ezer sorból áll, ezeknek nem vehetik hasznát másképp, mintnégyesével vagy legföljebb ötösével, ugyanis a pikák kilenc rőf hosszúak, másfélrőfnyire szükség van a fogásukhoz, tehát az első sor előtt hét és fél rőfnyi pika

marad szabadon. A második sor – azon a távolságon túl, amelyre a fogáshozszüksége van – felhasznál még másfél rőfnyit abból a térközből, ami a két sor köztmarad, ily módon pikájából nem használható több, mint hatrőfnyi. A harmadiksornak ugyanezekből az okokból négy és fél rőfnyi marad, a negyediknek három;az ötödiknek másfél rőf. A többi sorok sebzőképesség szempontjábólhasznavehetetlenek, viszont az előző sorok kiegészítésére szolgálnak, mintmondottuk, s amannak az ötnek védőbástyáját jelentik. Ha tehát azoknak öt soradacol a lovassággal, vajon a mieink öt sora miért ne állhatna ellent nekik, holottmögülük sem hiányzanak olyan sorok, amelyek feltartóztatják őket, s ugyanúgytámaszukul szolgálnak, noha nincs pikájuk, mint amazoknak? És ha a soron kívülipikások sorai, amelyek kétoldalt vannak elhelyezve, szemetekben vékonynaktűnnének, össze lehet vonni őket egyetlen négyszöggé, s oda lehet állítani őketannak a két hadosztálynak az oldalához, amelyeket a hadsereg utolsó egységeikénthelyeztem el: mely helyről valamennyien együtt könnyen támogathatják ahadsereg arcvonalát és szárnyait, és segítséget nyújthatnak a lovasoknak aszerint,ahogy a szükség megkívánja.

LUIGI Ha ütközetre szándékozol kiállni, a hadrendnek mindig ugyanezt azalakzatát használod?

FABRIZIO Nem mindenképpen, ugyanis változtathatjátok a hadsereg alakzatáta terep minősége és az ellenség mennyisége és minősége szerint, amint, mielőttmég ez a fejtegetés véget érne, néhány példán be is mutatom. Ezt az alakzatotazonban nem annyira azért írtam le nektek, mert sokkal szilárdabb, mint a többialakzat, aminthogy valóban a legszilárdabb is, hanem inkább azért, mert ebbőlolyan szabályt és olyan hadrendet vonatkoztathattok el, melynek segítségévelmegismerhetitek a többi hadállítási módozatokat is; ugyanis minden tudománynakmegvannak a maga általános szabályai, amelyekre jó részben alapozódik. Csupánegyvalamit kötök a lelketekre: soha ne állítsatok fel egy hadsereget oly módon,hogy annak, aki elöl harcol, ne siethessenek segítségére azok, akiket hátrábbhelyeztetek, mivel aki ezt a hibát elköveti, az hadserege túlnyomó részéthasználhatatlanná teszi, és ha bármilyen csekély vitézséggel kerül is szembe, nemgyőzhet.

LUIGI Kételyem támadt ezzel a résszel kapcsolatban. Úgy láttam, hogy ezosztályok elhelyezésekor az arcvonalat öt egymás mellett álló osztályból képezted,középre hármat állítottál, és a végére kettőt, én pedig azt hiszem, jobb lenne éppenellenkezőleg elrendezni őket, mert úgy gondolom, hogy egy hadsereget akkorlehetne a legnehezebben áttörni, ha az, aki ráront, minél mélyebbre hatol belé,annál tömörebbnek találná; nekem meg úgy rémlik, hogy az általad felállítotthadrend, minél mélyebbre hatolsz belé, annál gyöngébb.

FABRIZIO Ha emlékeznél rá, hogy a triariusok, akik a római légiók harmadikhadrendjét képezték, nem álltak több emberből, mint hatszázból, kevésbékételkednél; mert értenéd, hogy miért helyezték őket az utolsó csoportba; hiszenláttad, hogy én ebből a példából kiindulva az utolsó csoportba két osztálytállítottam, ami kilencszáz gyalogost jelent; ily módon én inkább követem el azt a

hibát (a rómaiakkal tartva), hogy túl sokat vonok el onnan, mint hogy keveset. Sjóllehet beérhetnétek pusztán ezzel a példával, én el szándékozom mondani nektekérvemet is, amely a következő: a hadsereg első arcvonala legyen szilárd és tömött,mivel ennek kell feltartóztatnia az ellenség támadását, és nincs módja, hogy aszövetségesekkel feltöltődjék, ezért tehát bővelkedjék emberekben, hiszen hakevesen vannak benne, az arcvonal vagy a katonák ritkasága vagy csekélylétszáma miatt gyönge. A második csoport azonban, mivel előbb keli feltöltődnieszövetségesekkel, mintsem föl kellene tartóztatnia az ellenséget, szükségszerűennagy térközökkel álljon fel, és ezért legyen kisebb létszámú, mint az első csoport,hiszen ha nagyobb vagy azonos létszámú lenne, szükségképp vagy nem hagyhatnámeg a maga térközeit, ami rendbomláshoz vezetne, vagy pedig ha meghagynátérközeit, túltüremkednék az előtte álló csoportok szegélyén, ami tökéletlennétenné a hadsereg alakzatát. Az meg nem igaz, amit te mondasz, hogy minélmélyebbre hatol az ellenség a zászlóaljba, annál gyöngébbnek találja, ugyanis azellenség soha nem ütközhet meg a második hadrenddel, amíg ahhoz nemcsatlakozott hátra az első; ily módon a zászlóalj közepét sokkal erősebbnek, nempedig sokkal gyöngébbnek kell találnia, hiszen így egyszerre kell megütközniemind az első, mind a második renddel. Ugyanez történik akkor, ha az ellenség eljuta harmadik csoportig, ugyanis itt nemcsak két friss osztállyal találja szembenmagát, hanem az egész zászlóaljjal kell megütköznie. S mivel ennek az utolsórésznek kell magába fogadnia a legtöbb embert, szükségszerűen ennek legyenek alegnagyobb térközei, s ennek legyen a legkisebb létszáma.

LUIGI Igen tetszik nekem, amit mondtál; de felelj még egyvalamire. Ha az elsőöt osztály visszahátrál a második három közé, aztán meg ez a nyolc a két harmadikközé, nem látszik valószínűnek, hogy előbb nyolcan, majd pedig tízen együvétömörülve, elférnének ugyanazon a helyen, ahol előzőleg öten fértek el.

FABRIZIO Az első, amit erre felelek, az, hogy ez nem ugyanaz a terület;ugyanis az első öt osztály közt négy térköz van, ha visszahúzódnak a középsőhárom vagy az utolsó kettő közé, elfoglalják a térközöket; de rendelkezésükre állmég az a térköz, amelyik az egyik zászlóalj és a másik közt van, és az a térköz is,amelyik az osztályok és a soron kívüli pikások közt terül el: ezek a térközökbőséges helyet biztosítanak. Ehhez járul még az, hogy az osztályok más térköztlétesítenek akkor, amikor meg nem változtatott hadrendben állnak, mint akkor,amikor megváltoztatott hadrendben állnak, ugyanis a változtatás során azosztályok vagy összébb tömörítik, vagy széjjeltágítják hadrendjeiket. Akkortágítják széjjel őket, amikor félő, hogy megfutamodnak; akkor tömörítik összébb,amikor nem futásban, hanem védekezésben keresnek menedéket, így ebben azesetben tömörülniük kell, és nem tágulniuk. Ehhez járul még az is, hogy annak azötsornyi pikásnak, amely elöl áll, miután megkezdődött a közelharc, osztályaikközt vissza kell vonulnia a hadsereg hátába, hogy helyet adjon a vérteseknek aharchoz; a pikások meg miután visszavonultak a hadsereg hátába, felhasználhatókarra, amire a hadvezér jónak látja; elöl viszont a közelharc kuszaságában márteljesen hasznavehetetlenek volnának. Ezért van hát az, hogy az elrendelt térközök

nagyon jól be tudják fogadni a soron következő hadnépet. Ha ezek a térközökmégsem bizonyulnának elegendőnek, végtére is az oldalsorok emberekből állnak,és nem falakból, azok pedig helyet engedve és széjjelebb oszolva olyanbefogadóképességű térközt képesek létrehozni, amely elegendő a soron következőhadrendek befogadására.

LUIGI A soron kívüli pikásoknak azokat az oszlopait, amelyeket a hadseregoldalához állítottál, amikor az első osztályok hátrahúzódnak a második vonalba,ott hagyod-e állni rendületlenül a helyükön a hadsereg két szarvaként, vagy pedigúgy akarod, hogy az osztályokkal egyetemben ők is hátrahúzódjanak? Márpedigha ezt meg kell tenniük, nem látom, hogyan képesek rá, hiszen nem állnakmögöttük osztályok ritka térközökkel, amelyek befogadnák őket.

FABRIZIO Ha az ellenség nem ütközik meg velük akkor, amikor hátrálásrakényszeríti az első osztályokat, a soron kívüli pikások rendületlenül állhatnakhadrendjükben, és oldalba támadhatják az ellenséget, miután az első osztályokvisszahúzódtak; de ha az ellenség megütközik velük is, amint az indokoltnaklátszik, mert olyan erős, hogy hátrálásra kényszerítheti a többi osztályokat is,akkor a soron kívüli pikásoknak szintén hátra kell vonulniuk. Amit nagyszerűenvégrehajthatnak akkor is, ha nincs mögöttük senki, aki magába fogadja őket,ugyanis középtől előre jobb felé kettőződhetnek, úgy, hogy egyik sor behatol amásikba, mint már említettük, amikor a hadrend kettőződéséről esett szó. Igaz, hakettőződve akarnak hátravonulni, más módszerhez kell folyamodniuk, mint ahhoz,amit én mutattam meg nektek; én ugyanis azt mondtam nektek, hogy a másodiksor hatoljon be az elsőbe, a negyedik a harmadikba, s így tovább lépésről lépésre;ebben az esetben viszont nem előrefelé kell ezt elkezdeni, hanem hátrafelé, úgy,hogy soraikat kettőzve hátravonulást hajtanak végre, nem pedig előnyomulást. Dehogy megfeleljek mindarra, mit te ennek az általam bemutatott ütközetnek ellenevethetnél, ismét elmondom, hogy én két okból kifolyólag állítottam fel így ezt ahadsereget, és mutattam be így ezt az ütközetet; először azért, hogy megmutassamnektek, hogyan kell hadsereget felállítani, másodszor meg azért, hogymegmutassam, hogyan kell gyakorlatoztatni. A felállításról, azt hiszem,tökéletesen kioktattalak benneteket; ami pedig a gyakorlatoztatást illeti,elmondom, hogy lehetőleg minél többször kell felzárkóztatni együvé a katonákatezekbe az alakzatokba, hogy a vezetők megtanulják osztályaikat ezekben ahadrendekben tartani; ugyanis az egyes katonáknak kötelességük jól megőrizni ahadrendet minden egyes osztályban, az osztályok tisztjeinek kötelességük jólmegtartani ezeket a rendeket a hadsereg minden egyes osztályában, és tudniuk kellengedelmeskedni a fővezér parancsának. Tudniuk kell tehát összekapcsolni egyikosztályt a másikkal, tudniuk kell elfoglalni ezek helyét egyetlen szempillantásalatt; ehhez pedig az kell, hogy minden egyes osztály zászlajára jól látható módonfel legyen írva annak a száma, részint hogy irányíthassák őket, részint hogy ahadvezér és a katonák könnyen felismerjék arról a számról. A zászlóaljakat is megkell tehát számozni, és számuk fő zászlajukon legyen. Tudni kell tehát, hogymilyen számmal ellátott zászlóalj van elhelyezve a jobb- vagy a balszárnyon,

milyen számmal ellátott osztályok vannak elhelyezve az arcvonalban vagyközépen, s így a többiekről is külön-külön. Továbbá még az szükséges, hogy ezeka számok a hadsereg tisztségeinek fokozatai szerint legyenek lépcsőzetesek,példának okáért az első fokozat legyen a tizedes, a második legyen az ötven velessorgyalogos parancsnoka, a harmadik a százados, a negyedik az első osztályparancsnoka, az ötödik a második osztályé, a hatodik a harmadiké, s így továbblépésről lépésre, egészen a tizedik osztályig, amelyet egy zászlóalj főparancsnokaután következő második hellyel tiszteljenek meg, ne következhessen ez után afőparancsnok után senki, aki nem hágott volna fel mindezeken a fokozatokon. Ésmivel ezeken a parancsnokokon kívül ott van még a soron kívüli pikások háromosztályparancsnoka és a soron kívüli velesek két osztályparancsnoka, aztszeretném, ha az első osztály parancsnokának fokozatát kapnák meg, s nemtörődnék azzal, hogy így hat ember kerül ugyanarra a fokozatra, hadd versengjenmindegyikük azért, hogy előléptessék a második osztály élére. Tehát miutánezeknek a parancsnokoknak mindegyike tudja már, hogy hová kell osztályátelhelyeznie, ebből szükségszerűen következik az, hogy a hadvezéri zászló letűzéseután egyetlen trombitajelre az egész hadsereg a helyén terem. És ez az elsőgyakorlat, amelyhez hozzá kell szoktatni egy hadsereget, vagyis hogy gyorsanfelzárkózzanak együvé; és ezt mindennap gyakorlatoztatni kell velük, és napontatöbbször kell felállítani és szétoszlatni őket.

LUIGI A számon kívül milyen jellel látnád el az egész hadsereg zászlait?FABRIZIO A fővezér zászlaja a hadsereg fejedelmének jelét viselje; a többiek

is viselhetik ugyanezt a jelet, és váltogathatják címermezővel; vagy váltogathatjákazzal a jellel, amellyel a hadsereg ura jónak látja; ennek ugyanis csekélyjelentősége van, mindössze annyi hatásuk legyen, hogy különbözzék egyik amásiktól. De térjünk át a következő gyakorlatra, amellyel gyakorlatoztatni kell ahadsereget, ez pedig a hadsereg elindítása és a megfelelő lépésben valómeneteltetése, miközben ügyel arra, hogy megtartsa hadrendjeit. A harmadikgyakorlat az, hogy megtanuljon úgy viselkedni, ahogyan később az ütközetbenkell viselkednie; húzzák előre az ágyúkat, és tolják hátra őket; váljanak ki közülüka soron kívüli velesek, és egy látszattámadás után vonuljanak vissza; az elsőhadosztályok, mintha csak visszaszorították volna őket, hátráljanak amásodhadosztályok sorközeibe, majd ezek mind a harmad-hadosztályokéba, innenpedig mindegyik térjen vissza a saját helyére; és oly módon kell hozzászoktatniőket ehhez a gyakorlathoz, hogy minden egyes katonának minden dolog ismert ésmegszokott legyen; ami jártassággal és közvetlenséggel igen gyorsanmegvalósítható. A negyedik gyakorlat az, hogy megtanulják fölismerni a trombita-és a zászlójelekből hadvezérük parancsait, ugyanis, amit szóban közölnek velük,azt minden további parancs nélkül meg fogják érteni. S mivel ennek a parancsnaka jelentősége a hangjelből kell hogy eredjen, elmondom nektek, milyenhangszereket használtak a régiek. A lakedaimóniaiak hadseregében,28 Thuküdidésztudósítása szerint sípot használtak, mert úgy tartották, ez a hangzat alegalkalmasabb arra, hogy hadseregüket méltósággal és ne tombolásával hajtsa

előre. Ugyanebből az okból használták a karthágóiak az első roham alkalmával akitharát. Aliaktész lüd király29 kitharát és sípot használt a háborúban; de NagySándor és a rómaiak kürtöket és trombitákat használtak, mert arra gondoltak, hogyezeknek a hangszereknek a hatására jobban lángra lobbanthatják katonáik lelkét,és derekasabb harcra ösztökélhetik őket. De minthogy a mi hadseregünkfölfegyverzésében a görög és a római módszert vegyesen alkalmaztuk, ugyanígy ahangszerek kiválasztásában is mind az egyik, mind a másik nemzet szokásaihozfolyamodunk. Én ezért a fővezér mellé trombitásokat állítanék, mivel ez ahangszer nemcsak arra képes, hogy tűzbe hozza a hadsereget, hanem arra is, hogyminden zajon átrivalgjon, bármely más hangnál erősebben. Az összes többihangszer az osztály- és a zászlóaljparancsnokok mellett legyen szerintem kisdobés síp, de ne úgy szólaltassák meg, ahogy manapság, hanem úgy, ahogyanlakomákon szokás megszólaltatni. A hadvezér tehát azt jelezze trombitásaival,hogy mikor kell megállniuk, vagy előremenniük, vagy visszavonulniuk, hogymikor kell az ütegeknek sortüzet nyitniuk, hogy mikor induljanak el a soron kívülivelesek, és a trombitások ilyen hangjeleknek a váltogatásával jelezzék ahadseregnek mindazokat a hadmozdulatokat, amelyeket általában jelezni lehet;ezeket a trombitásokat aztán dobosok kövessék. És erre a gyakorlatra, mivelnagyon fontos, nagyon alaposan be kell gyakoroltatni a hadsereget. Ami alovasságot illeti, itt is hasonlóképpen trombitákat kell alkalmazni, de ahadvezérénél kisebb hangerővel és eltérő színezettel. Ezeket tartottam mégszükségesnek elmondani a sereg hadrendjéről és gyakorlatoztatásáról.

LUIGI Arra kérlek, ne essék nehezedre fölvilágosítani engem arról, hogymilyen okból indítod támadásra a könnyűlovasságot és a soron kívüli veleseketkurjongatással, lármával, tombolással, aztán meg miért van az, hogy a hadseregtöbbi részének viaskodását úgy mutatod be, mintha a dolog a legnagyobbcsöndben menne végbe? Mivel nem látom be, mi oka van ennek akülönféleségnek, szeretném, ha fölvilágosítanál róla.

FABRIZIO Az ókori hadvezéreknek különféle felfogása volt a közelharcbavonulásról, hogy vajon lármával kell-e szaporázni a lépéseket, vagy csöndben kell-e nyomulni, lassan. Ez az utóbbi mód arra szolgál, hogy a hadrend biztosabbanegyütt maradjon, és a katonák könnyebben megértsék a hadvezér parancsait. Azelőbbi arra szolgál, hogy jobban lángra lobbantsa a katonák lelkét. S mert úgyvélem, hogy tekintettel kell lennünk e két dolognak mind az egyikére, mind amásikára, én ezeket lármával indítom el, amazokat pedig csöndben. Azt nemhiszem, hogy az állandó zaj célszerű lenne; ugyanis akadályozza a parancsokmegértését, az pedig rendkívül káros dolog. Nem volt ésszerű, hogy a rómaiak azelső összecsapást megelőzően folyamatosan zajongtak, mert mint történelmükbőlkiviláglik, számtalanszor megesett, hogy a menekülő katonák a hadvezér biztatószavaira álltak meg, és parancsára különféle módon változtattak hadrendjükön,ami nem történt volna meg, ha elnyomta volna hangját a zajongás.

NEGYEDIK KÖNYVLUIGI Miután parancsnokságom alatt oly dicsőségesen megnyertünk egy

ütközetet, most úgy vélem, jobb lenne, ha nem kísérteném tovább szerencsénket,hiszen tudvalevő, mennyire forgandó és állhatatlan. Ezért hát azt óhajtanám, halemondhatnék diktátorságomról, s ha a továbbiakban Zanobi látná el akérdezősködő tisztét, mely a rendszabály értelmében a legfiatalabbat illeti meg. Ésjól tudom, nem fogja visszautasítani ezt a megtiszteltetést, vagy mondhatjuk úgy,ezt a fáradságot, részint hogy kedvembe járjon, részint mert természeténél fogvaelevenebb nálam; nem fél majd belevetni magát ezekbe a megpróbáltatásokba,ahol ugyanúgy lehet győztes, mint legyőzött.

ZANOBI Kész vagyok helytállni ott, ahová helyezel, még akkor is, haszívesebben maradnék hallgató; ugyanis mind ez idáig sokkal nagyobbmegelégedést váltottak ki belőlem a te kérdéseid, mintsem azok tetszhettek volna,amelyek bennem támadtak eszmecserétek hallgatása közben. De úgy hiszem, jólenne, uram, ha siettetnéd az időt, és türelmesen elnéznéd, ha ezekkel akörülményeskedésekkel untatunk.

FABRIZIO Sőt kedvembe jártok vele, hiszen a kérdezősködők különféleségerévén különféle elméket és különféle ízléseket ismerhetek meg körötökből. No demaradt-e még valamilyen dolog, amit szerinted hozzá kellene fűzni a tárgyaltanyaghoz?

ZANOBI Két dolgot óhajtanék, mielőtt más részre térnél át; az egyik az, hogymutasd meg nekünk, ha a hadsereg felállításának más alakzatára is szükség van; amásik az, hogy mi mindenre kell tekintettel lennie egy hadvezérnek, mielőttmegindulna a közelharc, és ha abban valamilyen szerencsétlen fordulat áll be,mivel orvosolhatja.

FABRIZIO Igyekszem eleget tenni neked. Nem felelek kérdéseidre külön-külön, ugyanis miközben megfelelek az egyikre, sokszor egyben megfelelek amásikra is. Elmondtam nektek: azért tártam fel előttetek az első hadseregalakzatot,hogy annak alapján legyenek kialakíthatók mindazok az alakzatok, amelyeket azellenség vagy a terep megkíván; ugyanis ebben az esetben mind a terep szerint,mind az ellenség helyzete szerint kell eljárnunk. De jegyezzétek meg, hogy nincsannál veszélyesebb alakzat, mint amikor túlságosan széjjelterjesztjük hadseregünkarcvonalát, hacsak nem rendelkezünk rendkívül átütő erejű és roppant hatalmashadsereggel; máskülönben alakítsuk inkább tömörré és kevésbé szélessé, mintsemnagyon szélesre és keskenyre. Ugyanis amikor az ellenséghez viszonyítva kevéshadnéped van, ennek ellenszere után kell nézned, és például úgy kell felállítanodhadseregedet, hogy oldalról vagy egy folyó, vagy egy mocsár vegye körül, ilymódon nem keríthetnek be téged; vagy vedd magad körül árkokkal, ahogyanCaesar tette Galliában. Ebben az esetben meg kell tartanotok azt az általánosszabályt, hogy arcvonalatokat az ellenség létszáma és a saját létszámotok szerintterjesztitek széjjel vagy tömörítitek össze; és ha az ellenség létszáma kisebb, akkornagy szélességű terepet kell keresned, ha hadnépeid a legtökéletesebbenfegyelmezettek; azért, hogy ne csak átkarolhasd az ellenséget, hanem hogy saját

hadrendjeidet is széthelyezhesd; ugyanis zord és zegzugos terepeken, mivel nemérvényesítheted hadrendjeidet, nem juthatsz semmiféle előnyhöz. Innen eredt az,hogy a rómaiak csaknem mindig nyílt csatamezőket kerestek ki maguknak, ésóvakodtak a zegzugos terepektől. Ellenkezőleg kell cselekedned, mint említettem,ha kis létszámú vagy gyöngén fegyelmezett hadnéped van; ekkor ugyanis olyanhelyeket kell kikeresned, ahol vagy a csekély létszám ment meg téged, vagy acsekély tapasztaltság nem válik hátrányodra. Továbbá ki kell választanod alegmagasabban fekvő helyet, ahonnan a legkönnyebben árthatsz. Nem kevésbékell ügyelned rá, hogy hadseregedet ne tengerparton vagy ahhoz közeli helyenállítsd fel, ahonnan rád törhet az ellenséges hadsereg; ugyanis ebben az esetben,tekintettel az ütegekre, a magasabban fekvő hely inkább hátrányt jelent aszámodra, mivel az ellenséges tüzérség állandóan és kényelmesen kárt okozhatneked anélkül, hogy ezt bármivel is orvosolhatnád, te viszont nem okozhatsz kártneki, mivel a tieid akadályoznak benne. Továbbá a Napra és a szélre is tekintettelkell lennie annak, aki hadsereget állít fel, hogy se az egyik, se a másik ne kapjaszemközt arcvonaladat, mivel mind az egyik, mind a másik gátolja látásodat, azegyik a sugaraival, a másik a porral. Mi több, a szél nem kedvez az ellenségre lövőfegyvereknek, és gyöngíti hatásukat. És ami a Napot illeti, nem elég arra ügyelni,hogy abban a pillanatban ne süssön arcodba, hanem arra is gondolnod kell, hogy anapszak előrehaladtával se zavarhasson. Épp ezért úgy kell hadnépedetfelállítanod, hogy mindez hátba kapja őket, és sok időbe teljék, míg arcvonaladdalszembekerül. Erre nagy gondot fordított Hannibal Cannaénál és Marius alomberek elleni csatában.

Ha lovasságod sokkal gyöngébb az ellenségénél, hadseregedet szőlőskertek,gyümölcsösök és hasonló akadályok közé állítsd fel, ahogy napjaimban aspanyolok tették a franciákkal Cirignuolánál,30 a Nápolyi Királyságban. Éstöbbször bebizonyosodott már, hogy ugyanazokkal a katonákkal – pusztán ahadrend és a terep megváltoztatása révén – a vesztesből győztes válhat, ahogy akarthágóiakkal is történt, akik, miután Marcus Regulus több ízben legyőzte őket,utóbb győzelmet arattak a spártai Xanthipposz31 tanácsának segítségével, aki aztajánlotta, hogy vonuljanak le a síkságra, ahol lovasaik és elefántjaik túlerejévelfölülkerekedhetnek a rómaiakon. És nekem az ókori példák alapján úgy tetszik,hogy szinte valamennyi kiváló hadvezér, amikor felismerte, hogy az ellenségmegerősítette hadtestének egyik oldalát, azzal nem a saját legerősebb részétállította szembe, hanem a leggyöngébbet; és saját legerősebb részét amannakleggyöngébb része ellen fordította; majd amikor kézitusára került sor, legátütőbberejű részének azt parancsolta, hogy csupán tartóztassa fel az ellenséget, de nevesse vissza, a leggyöngébb részének pedig azt parancsolta, hogy hagyja legyőznimagát, és vonuljon vissza a hadsereg utolsó csapatába. Ez két hatalmas méretűrendbomláshoz is vezet az ellenség körében: az első az, hogy egyszer csakkörülfogva találja legátütőbb erejű részét; a másik az, hogy a gyors győzelemreményétől elkápráztatva a legritkább eset, hogy ne bomlana meg a rendje, amiazonnali vesztéhez vezet. Amikor Cornelius Scipio szembekerült Hispaniában a

karthágói Hasdruballal,32 tudta, hogy Hasdrubal ismeri az ő szokását, vagyis azt,hogy hadserege felállításakor két légiót helyez el középen (amely ígyhadseregének legerősebb része), és hogy Hasdrubalnak éppen ezért hasonlóhadrendhez kell folyamodnia; midőn tehát ütközetre került sor, hadrendetváltoztatott, és légióit hadserege szárnyaira állította, összes gyengébb hadnépeitpedig középre. Amikor aztán összecsaptak, azonnal hátráltatni kezdte lassan ezeketa középre helyezett hadnépeit, a hadsereg szárnyait pedig gyorsan előre küldte, olymódon, hogy mind az egyik, mind a másik hadseregnek csupán a szárnyaiharcoltak, a köztes csapatok a közbül levő távolság miatt nem érték el egymást;így csaphatott össze Scipio seregének legátütőbb erejű része Hasdrubal seregénekleggyöngébb részével, s győzhette le. Ez a megoldás akkoriban még hasznos volt,manapság azonban, tekintettel a tüzérségre, már nem lenne használható, ugyanisaz a térköz, amely az egyik és a másik hadsereg közt szabadon maradna, időt adnasortűzre a lövegeknek: ez pedig mindennél veszélyesebb, mint föntebb említettük.Ezért tehát el kell vetni ezt a megoldást, és azt kell alkalmazni, amint az iméntmondottam, hogy az egész hadsereggel támadunk, és a leggyöngébb rész átengedihelyét.

Ha egy hadvezér úgy találja, hogy a hadserege nagyobb az ellenségénél, és úgyakarja bekeríteni, hogy az ne sejtse előre, hadseregét ellenfeléhez hasonlónagyságú arcvonallal állítsa fel; majd miután megkezdődött a közelharc, rendeljeel, hogy az arcvonal apránként hátráljon, az oldalak pedig terjeszkedjenek széjjel;és mindig úgy kell bekeríteni az ellenséget, hogy az ne vegye észre. Ha egyhadvezér úgy akar megütközni, hogy úgyszólván egészen bizonyosan ne verhessékszét, hadseregét olyan helyen állítsa fel, ahol közeli és biztonságos menedékettalálhat vagy mocsarak, vagy hegyek közt, vagy egy erős városban; ugyanis ebbenaz esetben nem üldözheti az ellenség, ő viszont üldözheti az ellenséget. Ezzel afogással élt Hannibal, amikor kezdett ellene fordulni a hadiszerencse, és mártartott Marcus Marcellus vitézségétől.33 Némelyek, hogy megzavarják az ellenséghadrendjeit, parancsot adtak azoknak, akik könnyebb fegyverzetet viseltek,bocsátkozzanak közelharcba, s amint ez megtörtént, hátráljanak vissza hadrendjeikközé, majd amikor a hadseregek már megütköztek egymással, és mindegyikükarcvonalát lefoglalta a harc, a könnyűfegyverzetűek kirontottak a hadosztályokoldalából, és az ellenség szétzavarodott és megtört. Ha valaki kevesli a lovasságát,az említett módokon kívül állíthat lovasai mögé egy pikás zászlóaljat, és csataközben megparancsolhatja, hogy engedjenek utat a pikásoknak, így mindig őkerekedik fölül. Sokan szokták könnyűfegyverzetű gyalogosaik egy részéthozzáedzeni a lovasok közti harchoz; ez a lovasság számára rendkívül nagysegítséget jelent. Mindazok közül, akik hadseregeket állítottak fel ütközetre, alegnagyobb elismerés Hannibalt és Scipiót illeti, midőn Afrikában harcoltak; mivelHannibal hadserege karthágóiakból és különféle nemzetiségű segédcsapatokbóltevődött össze, ő az első arcvonalba nyolcvan elefántot állított, utánuk helyezte ela segédcsapatokat, majd ezek mögé az ő karthágói harcosait, az itáliaiakat pedig,akikben vajmi kevéssé bízott meg, leghátulra rendelte. Mindezt azért rendezte el

így, mert ha a segédcsapatokat szemből az ellenség, hátulról pedig az ő sajátserege fogta közre, azok nem futamodhattak meg; ily módon harcra kényszerítve,vagy legyőzték, vagy elcsigázták a rómaiakat, így hihette aztán, hogy saját friss ésvitéz hadnépével könnyen fölülkerekedik a már elcsigázott rómaiakon. Ezzel ahadrenddel Scipio a haltatusokat, princepseket és triariusokat a szokott módonállította szembe, hogy magába fogadhassa egyik a másikát, s egyik a másikánaksegítségére siethessen. Hadseregének arcvonalát számtalan térközzel képezte ki;de hogy ne legyen feltűnő, sőt egyöntetűnek lássék, velesekkel töltötte ki ezeket atérközöket, s megparancsolta nekik, hogy mihelyt rájuk mennek az elefántok,engedjék át a helyüket, és a szabályszerű sorközökön át húzódjanak be a légiókközé, hagyjanak nyílt utat az elefántoknak; így hiúsította meg azok rohamát,annyira, hogy amikor viaskodásra került sor, ő kerekedett fölül.

ZANOBI Ahogy most felidézted ezt az ütközetet, eszembe juttatod, hogy Scipioharc közben nem rendelte vissza hastatusait a princepsek hadrendjei közé, hanemkettéosztotta és a hadsereg szárnyaihoz hátráltatta őket, hogy helyet adjanak aprincepseknek, amikor azokat akarja támadásba lendíteni. Ezért szeretném, hamegmondanád, mi késztette arra, hogy eltekintsen a megszokott hadrendtől.

FABRIZIO Megmondom. Hannibal hadseregének teljes átütő erejét a másodikhadcsoportban összpontosította; Scipio tehát, hogy hasonló erőt szegezzen szembevele, összevonta a princepseket és a triariusokat, úgy, hogy miután a princepseksorközeit elfoglalták a triariusok, arra már nem maradt hely, hogy a hastatusokat ismaguk közé fogadják, épp ezért osztotta a haltatusokat ketté, menesztette őket ahadsereg szárnyaihoz, és nem vónta be őket a princepsek közé. De jegyezzétekmeg: az első hadcsoport széjjeltárásának ezt a módját, hogy így adjon helyet amásodiknak, csak akkor lehet alkalmazni, amikor az ember fölényben van, mivelakkor nyílik rá alkalom, ahogyan Scipiónak is nyílhatott. Ám ha alulmaradtál, éslevertek, már nem teheted meg ezt nyilvánvaló romlásod nélkül; ezért van hátszükség mögötted olyan hadrendekre, amelyek magukba fogadnak. Térjünk visszaazonban tárgyunkhoz. Az ókori ázsiai népek, mindenféle más dolog közt, amirőlazt gondolták, hogy kárt tehetnek vele az ellenségben, harci szekereket ishasználtak, amelynek oldaIára kaszákat szereltek föl, s így azok nemcsak arraszolgáltak, hogy rohamukkal rést üssenek a csapatok közt, hanem arra is, hogy akaszákkal lemészárolják ellenfeleiket. Ezek ellen a rohamok ellen három módonlehetett védekezni. Vagy a hadrendek töménységével tartóztatták fel a szekereket,vagy befogadták őket a hadcsoportok közé, ahogyan az elefántokat, vagy pedigvalamilyen fortély segítségével fejtettek ki ellenük hathatós ellenállást, ahógyan arómai Sulla tette Arkhelaosz ellenében,34 akinek nagyon sok ilyen harci szekerevolt, melyeket kaszás szekérnek hívtak; Sulla, hogy feltartóztassa őket, rengetegcölöpöt vert a földbe az első hadcsoportok mögött: a cölöpökön a szekerekfönnakadtak, és rohamuk összeroppant. És meg kell még említeni azt az újmódszert is, amelyet Sulla hadseregének felállításával alkalmazott Arkhelaoszellen; ő ugyanis hátrarendelte a veleseket és a lovasokat, valamennyinehézfegyverest pedig előre állította, tekintélyes térközöket hagyva köztük, hogy

azokon át előreküldhesse a hátul levőket, amikor a szükség úgy követeli; ígyaztán, miután összecsaptak, a lovasság segítségével, amelynek utat nyitott, övé islett a győzelem. Ha az összecsapás során meg akarjuk zavarni az ellenségeshadsereget, olyasmit kell létrehoznunk, ami megrémíti őt: vagy új segédcsapatokérkezésének a hírével, vagy azokat jelképező dolgok fölmutatásával, úgy, hogy amegtévesztett ellenség rémületbe essen a látszattól, és rémületében könnyenlegyőzhető legyen. Ilyen fogásokat alkalmazott Minutius Rufus35 és AciliusGlabrio római konzul36. Caius Sulpicius37 nagy tömeg gyülevész népet ültetettöszvérhátra, s más efféle, hadi célra alkalmatlan állatra, de oly módon állítottacsatarendbe őket, hogy nehézfegyveresek látszatát keltették; és megparancsoltanekik, hogy bukkanjanak föl egy dombtetőn, miközben ő maga lent a gallusokkalviaskodott; így sikerült diadalt aratnia. Ugyanezt tette Marius is, amikor agermánokkal ütközött meg. Ha már a közelharc folyamán igen sokat érnek aszínlelt támadások is, nyilvánvalóan fölöttébb hatékonyak a valódiak, főkéntakkor, ha a közelharc kellős közepén lehet váratlanul hátba vagy oldalba kapni azellenséget. Ez igen nehezen valósítható meg, ha a terep nem segít benne; ugyanisha nyílt a terep, nem lehet elrejteni embereid egy részét, ami pedig elengedhetetlenaz ilyen vállalkozásoknál; hegyes-völgyes vagy erdős, és így lesre alkalmashelyeken azonban jól el tudod bújtatni embereid egy részét, hogy hirtelenrajtaüthess az ellenségen, még mielőtt az észbe kaphatna; ez mindig kieszközli,hogy tied legyen a győzelem. Döntő jelentőségű volt néha az is, ha – míg folyt aközelharc – elszórt hangok híresztelték: meghalt az ellenség vezére, vagylegyőzték a hadsereg másik részét; az sokszor megszerezte a győzelmet annak, akiélt vele. Az ellenséges lovasság könnyen megzavarható akár szokatlan alakokkal,akár szokatlan zajokkal, ahogyan Kroiszosz tette, aki tevéket állított szembeellenfele lovasaival. Pürrhosz pedig elefántokat küldött a római lovasság ellen,38

melyet azok látványa megzavart és szétszórt. Napjainkban döntötte meg a török aperzsa sah és a szíriai szultán uralmát, nem mással, mint a puskák dörgésével,amely annyira fölzaklatta szokatlan zajával amazok lovasságát, hogy a törökkönnyen legyőzhette. A hispánok, hogy legyőzzék Hamilcar seregét,39 elsőarcvonalukba ökör vontatta szekereket állítottak, teli csepűvel, s mikor éppenközelharcra került volna sor, tüzet vetettek bele; az ökrök pedig a tűztőlmenekülve belerontottak Hamilcar seregébe, és szétzilálták. Szokás, mintmondottuk, azzal is tőrt vetni az ellenségnek csata közben, hogy ott, ahol a vidékalkalmat ad rá, kelepcébe csaljuk; ahol azonban tágas és nyílt a terep, ott sokanárkokat ásattak, majd befödették könnyedén gallyal és homokkal, néhány szilárdátjárót hagyva rajtuk, hogy azokon keresztül visszavonulhassanak, majd mielőttelkezdődött a közelharc, vissza is vonultak ezeken keresztül, az ellenség pedigutánuk nyomultában az árkokba zuhant. Ha a csata során valamilyen vak esetadódik, ami megrémíthetné katonáidat, a legokosabb, ha el tudod titkolni előlük,és javadra fordítod, ahogyan Tullus Hostilius40 és Lucius Sulla tette,41 ez utóbbilátva, hogy (miközben dúlt a harc) hadnépeinek egy része átállt az ellenséghez, shogy ez a dolog az övéit hatalmas rémületbe kergette, tüstént értésére adta egész

hadseregének, hogy mindez az ő parancsára történt: így a dolog nemhogy nemzavarta meg a hadsereget, hanem még föl is lelkesítette olyannyira, hogygyőzelmet ért el. Megesett Sullával az is, hogy amikor egyszer kiküldött néhánykatonát felderítésre, s azok odavesztek, hogy hadserege meg ne rémüljön, aztmondta, fortélyból engedte az ellenség kezére jutni őket, mert meggyőződötthűtlenségükről. Sertorius, amikor egyszer Hispaniában csatázott,42 megölt valakit,aki neki éppen parancsnokai egyikének halálát jelentette; félt, hogy ha ez elmondjamásoknak is, rémületet kelt katonái közt. Ha már egy hadsereg megfutamodott,rendkívül nehéz dolog megállítani, és újra harcra bírni. Meg kell állapítanotok,vajon teljes egészében megfutamodott-e, s ez esetben lehetetlen visszafordítani,vagy csak egy része futamodott-e meg, mert ez még valahogy orvosolható. Sokrómai hadvezér a megfutamodók elébe vágott, s azzal állította meg őket, hogyfutásukat gyalázta, ahogyan Lucius Sulla is tette, aki, miután légióinak egy részeMithridatész hadnépeitől űzve futásnak eredt már, egy szál karddal a kezébenelébük vágott, s rájuk rivallt: „Ha valaki megkérdezi tőletek, hol hagytátok ahadvezéreteket, azt feleljétek neki: Boiótiában hagytuk, miközben harcolt”. Aciliuskonzul43 a menekülőkkel szembeállította azokat, akik nem futamodtak meg, ésértésükre adta, ha nem fordulnak vissza, barátaik és ellenségeik kezétől egyarántpusztulnak el. Makedóniai Fülöp, amikor tudomására jutott, hogy övéi félnek aszkíta harcosoktól, hadserege háta mögé leghűségesebb lovasait állította, ésmegbízta őket azzal, hogy aki csak megfutamodik, vágják le; így övéi, mivelinkább akartak harc közben meghalni, mint futás közben, győztek. Sok római, nemannyira azért, hogy megállítsa a futást, mint inkább azért, hogy övéinek nagyobberőfeszítésre adjon alkalmat, harc közben kiragadott övéi kezéből egy zászlót, azellenség közé dobta, és jutalmat ígért annak, aki visszaszerzi. Úgy hiszem, nemtérünk el tárgyunktól, ha fejtegetésünkhöz hozzáfűzzük azokat a dolgokat,amelyek az ütközet után következnek be, főként mert rövid dolgok ezek, ámdenem tűrnek halasztást, és mert nagyon ide illenek, ehhez a fejtegetéshez.Elmondom tehát, hogyan vesztik el, illetve hogyan nyerik meg az ütközeteket. Hamegnyerik, a győzelemnek a legnagyobb gyorsasággal a sarkába kell szegődni, sebben az esetben Julius Caesart kell utánozni, és nem Hannibalt; aki csak azért,mert megállapodott (miután leverte a rómaiakat) Cannaénál, elvesztette uralmátRóma fölött. Julius Caesar viszont sosem pihent meg a győzelem után, hanemhevesebb lendülettel és indulattal üldözte a megvert ellenséget, mint ahogyanelőzőleg támadta. De ha elvesztik az ütközetet, a hadvezérnek máris gondoskodniakell róla, hogy vereségéből valami haszna származzék, főleg ha valamelyesmaradék hadsereg rendelkezésére áll még. Az alkalom az ellenségfigyelmetlenségéből adódhat, az ellenség ugyanis az esetek zömében győzelmeután nemtörődömmé válik, és alkalmat nyújt rá, hogy tönkretedd, ahogyan a rómaiMarcius tönkreverte a karthágói seregeket, amelyek, miután megölték a kétScipiót,44 és szétverték seregeiket, semmire sem becsülték a hadnépeknek azt amaradékát, amely Marciusszal együtt megmaradt, mire emezek megrohanták ésszétverték őket. Innen látszik, hogy nincsen nagyobb sikerrel kecsegtető dolog,

mint az, amikor az ellenség azt hiszi, nem tudsz már mihez kezdeni; ugyanis azesetek zömében akkor árthatunk leginkább az embereknek, amikor a legkevésbétartanak tőle. Egy hadvezérnek, ha már ezt nem teheti meg, legalább arra kelltörekednie, hogy veresége minél kevésbé legyen hátrányos. Hogy ezt megtehesd,olyan módszerekhez kell folyamodnod, hogy az ellenség ne üldözhessenkönnyűszerrel, vagy okozz neki késedelmet. Az első esetben néhány hadvezér,miután fölismerte vereségét, azt parancsolta tisztjeinek, hogy több részre oszolva,több úton meneküljenek, és elrendelte, hol gyülekezzenek össze ismét: ezzelelérte, hogy az ellenség, mivel félt hadseregét megosztani, vagy valamennyiüket,vagy nagyobb részüket szabadon futni hagyta. A második esetben sokanlegdrágább dolgaikat dobták az ellenség elé, hogy az a zsákmányolástól hátráltatvanagyobb teret engedjen futásuknak. Titus Didius45 nagyon ravaszul leplezte kárát,amelyet a harc során szenvedett; ugyanis miután késő éjszakáig küzdött, és övéithatalmas veszteségek érték, ezek legnagyobb részét éjjel eltemettette, ezért amikoraz ellenség reggel megpillantotta, hogy neki milyen sok halottja van, a rómaiaknakpedig milyen kevés, azt hitte, vesztésre áll, és megfutamodott.

Úgy hiszem, sikerült kérdéseid java részére megfelelnem ilyen átabotában,ahogyan elmondtam; igaz, a hadseregek alakzatát illetően tartozom mégelmondani azt, hogy néhány ízben egy-egy hadvezér az arcvonalát ék alakúraformálta ki, mert úgy ítélte, hogy ezúton könnyebben beékelődhet az ellenségeshadseregbe. Ez ellen az alakzat ellen olló formájú alakzatot alkalmaztak, hogyszárai közé befogadhassák, bekeríthessék, és mindenfelől megtámadhassák azt azéket. Ezzel kapcsolatban szeretném, ha megfogadnátok ezt az általános szabályt:az ellenség valamely szándékának az a legjobb ellenszere, ha önként megteszedazt, amit ő erővel szándékozik megtétetni veled, ugyanis ha önként teszed meg,akkor rendben hajtod végre, a magad előnyére és az ő hátrányára; ha erővelkényszerítenek rá, az romlásodhoz vezet. Hogy ezt megerősítsem, azt se bánom,ha néhány már említett dolgot elismétlek. Az ellenség azért formál ék alakúarcvonalat, hogy megbontsa csapataidat. Ha magad bontod meg őket, te zavarodmeg az ő rendjét, és nem ő a tiedet. Hannibal elefántokat állított hadseregearcvonalába, hogy megbontsa velük Scipio hadseregét; Scipio megbontottcsapatokkal vonult ellene, s ez eredményezte győzelmét s az ellenség romlását.Hasdrubal legátütőbb erejű hadnépeit állította serege arcvonalának közepére, hogyvisszaszorítsák Scipio katonáit; Scipio elrendelte, hogy maguktól vonuljanakvissza, és leverte őket. Ily módon, amikor efféle szándékokra fény derül, ezekannak a győzelmét eredményezik, aki ellen kitervelték őket.

Hátra van még, ha jól emlékszem, hogy elmondjam nektek, mi mindenre kelltekintettel lennie egy hadvezérnek, mielőtt harcba bocsátkozik. Ezzel kapcsolatbanelőször is azt kell elmondanom nektek, hogy egy hadvezér sose ütközzék meg, hanincs fölényben, vagy ha nem kényszerítik rá. Fölénye a terepből, a hadrendből, atöbb vagy jobb hadnépből származik. A kényszer abból ered, amikor látod, hogyha nem ütközöl meg, mindenképpen vesztened kell; ilyen az, amikor pénzszűkébekerülsz, s ezért hadseregedet mindenképpen fel kell oszlatnod; ilyen az, amikor

éhínség tör rád; amikor az ellenségnek friss hadnépekre van kilátása. Ezekben azesetekben mindig meg kell ütköznöd, akkor is, ha hátrányos helyzetben vagy,ugyanis sokkalta jobb megkísértened a szerencsét, amely kedvezhet neked,mintsem biztos romlásodat látnod anélkül, hogy megkísérelhetted volna aszerencsét; s ez esetben éppolyan súlyos bűn, ha egy hadvezér nem ütközik meg,mint ha győzni lett volna alkalma, de ő ezt vagy tudatlanságból nem ismerte fel,vagy gyávaságból elszalasztotta. Az előnyöket olykor az ellenség adja neked,olykor saját éleslátásod. Sokakat folyón való átkeltökben vert szét az éberellenség, amely kivárta, hogy minden csapatuk megfeleződjék, s aztán támadtrájuk, ahogyan a helvétekkel tette Julius Caesar, aki elpusztította negyedrészüket,amikor egy folyó kettéválasztotta őket. Ellenséged olykor, ha túlságosankönnyelműen üldözött, kimerülten bukkanhat elébed; ha magad ilyenkor pihent ésfriss vagy, nem szabad ezt az alkalmat elszalasztanod. Továbbá, ha az ellenségreggel jó korán áll ki ütközetre, te hosszú órákon át halogathatod, hogy kilépjsáncaid mögül; s amikor túl sokáig álldogált már súlyos vértben, s kialudt benneaz első fellobbanás, amellyel eléd jött, akkor megütközhetsz vele. Ezt a módszertalkalmazta Scipio és Metellus Hispaniában,46 az előbbi Hasdrubal ellen, az utóbbiSertorius ellen. Ha az ellenség erői megfogyatkoztak, vagy azért, mertkettéosztotta hadseregét, ahogy Scipióék tették Hispaniában, vagy valamilyen másokból eredőleg, meg kell kísértened a sorsot. Az okos hadvezérek legnagyobbrésze inkább bevárja ellenségei rohamát, mintsem ő támadná meg rohamozva; atombolást ugyanis szilárdan álló emberek könnyen feltartóztatják, és afeltartóztatott tombolás könnyen változik át gyávasággá. Így tett Fabius asamnisok ellen47 és a gallosok ellen, és győzelmet aratott; bajtársa pedig, Decius,halálát lelte. Némelyek, akik tartottak ellenségük vitézségétől, az éj leszállta előttiórában vették föl a harcot, hogy ha legyőzik övéiket, elmenekülhessenek az éjsötétjének védelmében. Némelyek, miután felismerték, hogy az ellenségeshadsereg valamilyen babonából nem mer megütközni egy adott időpontban, ezt azidőpontot választották ki a harcra, és győztek: ezt vette Julius Caesar figyelembeGalliában, amikor Ariovistus ellen48 harcolt, és Vespasianus,49 amikor Szíriában azsidók ellen harcolt. Egy hadvezérnek a legéberebben és legkörültekintőbben kellügyelnie rá, hogy hűséges, a háborúban rendkívül járatos, eszes emberekkel vegyemagát körül, akikkel folyamatosan tanácskozzék, és velük együtt beszélje meg: asaját hada és az ellenség közül melyikük létszáma a nagyobb, melyikük a jobbanfölfegyverzett, vagy melyikük lovassága jobb, vagy melyikük gyakorlatozottjobban; kik tűrik legszívósabban az ínséget; kik a megbízhatóbbak, a gyalogosok-evagy a lovasok. Aztán vegyék fontolóra, milyen az a hely, ahol tartózkodnak,vajon az ellenségnek kedvezőbb-e, vagy nekik; vajon melyikük hadtáputánpótlásaelőnyösebb; vajon elhalasztani vagy elkezdeni jobb-e az ütközetet; mi jót adhatvagy vehet el tőled az idő, hiszen a katonák sokszor, ha látják, hogy elhúzódik aháború, megcsömörlenek, s a fáradtságtól és a várakozástól kimerülten faképnélhagynak. Mindenekfölött fontos ismerni az ellenség hadvezérét s azokat, akikkörülveszik; vajon vakmerő-e, vagy óvatos, vajon félénk-e, vagy merész. Nézz

utána, mennyire bízhatsz meg a segédcsapatokban. És legfőképpen arra vigyázz,hogy ne vezess harcba olyan hadsereget, amelyik fél, vagy valamilyen módon nembízik a győzelemben, ugyanis a vereség legbiztosabb első jele, ha nem hisznekbenne, hogy győzhetnek. Épp ezért ebben az esetben meg kell hátrálnod az ütközetelől, vagy úgy, ahogyan Fabius Maximus tette, aki olyan megerősített helyekenvert tábort, hogy elvette Hannibal kedvét a rajtaütéstől; vagy ha azt hiszed, hogyaz ellenség megerősített helyeken is rajtad üt, vonulj vissza nyílt csata elől, s oszdszét seregedet erődítményeidben, míg az ezek elfoglalásával járó vesződség kinem meríti a támadót.

ZANOBI Másképpen nem lehet egy ütközet elől visszavonulni, csak úgy, hogytöbb részre oszlasz, és a városaidba húzódsz?

FABRIZIO Azt hiszem, már megtárgyaltam egyszer valamelyikőtökkel, hogyaz, aki síkságon áll, nem futamodhat meg az ütközet elől, ha ellenfelemindenképpen meg akar ütközni vele; s ennek nincs más ellenszere, mint az, halegalább ötven mérföld távolságra kerül hadseregével ellenfelétől, hogy idejelegyen odébbállni, amikor az rajtaütne. Fabius Maximus pedig sosem az előlfutamodott meg, hogy megütközzék Hanniballal, csak előnyös helyzetben akartmegütközni vele; Hannibal meg nem bizakodott abban, hogy legyőzheti őt, haolyan helyeken üt rajta, ahol elsáncolta magát. Ha Hannibal föltételezte volna,hogy győzhet, Fabiusnak mindenképpen meg kellett volna ütköznie vele, vagymeg kellett volna futamodnia. Az a Fülöp nevű makedón király – aki Perszeuszapja volt –, midőn háborút viselt a rómaiak ellen, hogy ne kelljen velükmegütköznie, övéit egy igen magas hegy tetején sáncoltatta el; a rómaiak azonbanrajtaütöttek a hegytetőn, és szétverték Fülöp seregét Vercingetorix gallus hadvezér,hogy ne kelljen megütköznie Caesarral, aki vélekedése ellenére átkelt egy folyón,hadnépeivel sok mérföldnyire távolabb vonult. Napjainkban a velenceieknek, hanem akartak volna megütközni a francia királlyal, nem kellett volna megvárniuk,míg a francia hadsereg átkelt az Addán,50 hanem távolabb kellett volna vonulniuktőle, mint Vercingetorix tette. De mert megvárták, sem az ütközetre alkalmaspillanatot nem tudták megragadni a hadnépek átkelése közben, sem megfutamodninem tudtak előle; mivelhogy a franciák túl közel voltak hozzájuk, amint avelenceiek elhagyták sáncaikat, azok megrohanták és szétverték őket. Ezért vanaz, hogy nem lehet megfutamodni az ütközet elől, ha az ellenség mindenképpenmeg akar ütközni. Senki se hivatkozzék Fabiusra, mert abban az esetben ő semóvakodott jobban az ütközettől, mint Hannibal. Megesik sokszor, hogy a katonákönként akarnának megütközni, a vezér pedig tudja, hogy a létszám és a helyszín,vagy valamilyen más ok miatt ez számára hátrányos lenne, s ezért szeretnéeltéríteni őket ettől a szándékuktól. Megesik az is, hogy a vezért a szükség vagy azalkalom ütközetre kényszeríti, katonái pedig csüggedtek, s alig kaphatók a harcra;ezért az első esetben meg kell félemlítenie, a másodikban pedig lángra kelllobbantania őket. Ha az első esetben a meggyőzés nem elegendő, nincs jobbmódszer, mint egy részüket az ellenség zsákmányául vetni, hogy higgyenek nekiazok is, akik harcoltak, és azok is, akik nem harcoltak.

Nagyon helyes előre megfontoltan alkalmazni azt, ami Fabius Maximusszalvéletlenül megesett. Mint tudjátok, Fabíus hadserege meg kívánt ütközni Hannibalhadseregével; ugyanezt akarta tenni lovasságának parancsnoka is; Fabius úgyvélekedett, nem tanácsos megkísérelni a harcot; a véleménykülönbség odavezetett, hogy kettéosztották a hadsereget. Fabius visszatartotta övéit a sáncokmögött; a lovassági parancsnok megütközött, és roppant veszedelembe került, le isverték volna, ha Fabius nem siet segítségére. Ebből a példából a lovasságiparancsnok az egész hadsereggel egyetemben megtanulta, milyen bölcsen teszik,ha Fabiusnak engedelmeskednek. Ami harci lángra lobbantásukat illeti, helyes, haazzal ingereljük az ellenség ellen hadnépünket, hogy úgy teszünk, mintha azbecsmérlő szavakkal gyalázná őket; az is helyes, ha úgy teszünk, mintha bizonyosmegegyezés volna köztünk, s egy részüket megvesztegettük volna; helyes, ha úgytáboroztatjuk őket, hogy lássák az ellenséget, az is, ha néhány apróbb csetepatébanmegütköznek velük, ugyanis a naponta látható dolgok könnyebbenlekicsinyelhetők. A vezér mutatkozzék méltatlankodónak, tartson szónoklatot,vesse szemükre tunyaságukat, s hogy megszégyenüljenek, jelentse ki: ha nemakarják követni, egymaga indul harcba. És legfőképpen ezt az intelmemetfogadjuk meg: ha azt akarjuk, hogy katonáink lankadatlanul harcoljanak, neengedélyezzük, hogy javaikat hazaküldözgessék, vagy valahol letétbe helyezzék aháború befejezése előtt: értsék meg, hogy ha az életüket megmenti is a futás,vagyonukat már nem; a vagyonféltés pedig éppen nem szokta ellankasztani azembereket a védekezésben.

ZANOBI Elmondottad, hogyan lehet a katonákat harcra bírni, ha beszélünkvelük. Ezt úgy érted, hogy az egész hadsereggel kell beszélni, vagy csak aparancsnokokkal?

FABRIZIO Keveseket könnyű valamiről lebeszélni vagy valamire rábeszélni,hiszen ha nem elegendő a szó, szigorhoz és erőszakhoz folyamodhatsz; egysokadalmat már nehéz jobb belátásra bírni, hogy ne szegüljön szembe akár a közjavával, akár a vezér véleményével; itt már nem lehet máshoz folyamodni, csupánszavakhoz, ezeket pedig valamennyiüknek hallaniuk kell, ha azt akarod, hogyvalamennyiüket meggyőzzed. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a kiválóhadvezérek szónokok is legyenek, ugyanis nehezen lehet jóravaló dolgotvéghezvinni anélkül, hogy beszélni tudnál az egész hadsereggel; ezzel napjainkbanteljesen felhagytak. Olvassatok Nagy Sándor életéről, és meglátjátok, hányszorkellett felszólalnia és nyilvánosan beszélnie hadseregéhez; másképpen sosemvezette volna át (miután a sereg dúsgazdag lett és agyonzsákmányolta magát)Arábia sivatagain Indiába annyi nélkülözés és fáradalom közepette; ugyanisvégtelen sokszor adódnak olyan dolgok, amelyek romlásba kergetnek egyhadsereget, ha egy hadvezér vagy nem tud, vagy nem hajlandó beszélni hozzá,hiszen ez a beszéd elűzi a félelmet, lángra lobbantja a lelkeket, növeli azállhatatosságot, leleplezi az ármányt, jutalmakat ígér, rámutat a veszélyekre, s arra,hogyan lehet elkerülni őket, dorgál, kérlel, fenyeget, reménnyel tölt el, magasztal,becsmérel, s megteszi mindazt, amivel az emberi szenvedélyek kiolthatók és

lángra lobbanthatók. Ezért annak a fejedelemnek vagy köztársaságnak, amelyik azttervezi, hogy új katonaságot létesít, és tekintélyt akar szerezni ennek agyakorlatnak, hozzá kell szoktatnia katonáit, hogy hadvezérüket beszélni hallják,és a hadvezért ahhoz, hogy beszélni tudjon hozzájuk. Igen sokat jelentett az ókorikatonák harci szellemének fenntartásában a vallási kötöttség, s hogy esküt tettek,midőn hadba vonultak, mert nemcsak azok a büntetések fenyegették őket mindenegyes vétkük elkövetésekor, amelyektől az emberek részéről kellett félniük, hanemazok is, amelyeket Istentől várhattak. Ez a dolog, más vallási szokásokkalvegyülve, sokszor megkönnyítette az ókori hadvezérek minden vállalkozását, ésmeg is könnyíti mindig ott, ahol félik és tisztelik a vallást. Sertorius is hasznothúzott ebből, midőn elhitette, hogy egy szarvastehénnel beszélt, aki Isten nevébengyőzelmet ígért neki. Sulla azt állította, hogy egy szoborral beszélt, amelyetApollón templomából vitt el. Sokan azt híresztelték, hogy álmukban megjelentelőttük az Isten, és harcra buzdította őket. Apáink idején VII. Károly francia király,abban a háborúban, amelyet az angolok ellen viselt,51 azt mondta, hogy egy olyanleányzó ad neki tanácsokat, akit Isten küldött hozzá; ezt a leányzót mindenüttFrankhon Szűzének hívták: ennek köszönhette győzelmét. Olyan módszerekhez islehet folyamodni, amelyekkel eléred, hogy tieid kevésre becsüljék az ellenséget,mint ahogy a spártai Ageszilaosz52 tette, aki lemeztelenített néhány perzsát katonáielőtt, hogy törékeny tagjaikat látva ne legyen okuk félelemre. Némelyek avégszükséggel kényszeríthették harcra katonáikat, megfosztva őket a menekülésminden reményétől a győzelmen kívül. Ez a leghathatósabb érv és a legerősebbösztönzés, amelyhez folyamodhatsz, ha azt akarod, hogy katonáid helytálljanak.Állhatatosságukat növeli a hadvezér vagy a haza iránti bizalmuk és szeretetük.Bizalmuknak a fegyverek, a hadrend, a frissiben aratott győzelmek és a hadvezérvéleménye ad tápot. Hazaszeretetüket a természet oltja beléjük; hadvezérük irántiszeretetüket pedig minden más jótéteménynél erősebben a virtus ülteti el bennük.Szükség sokfajta lehet; de az a legerősebb, amelyik téged vagy győzni, vagymeghalni kényszerít.

ÖTÖDIK KÖNYVFABRIZIO Megmutattam nektek, miként kell felállítani egy hadsereget, hogy

megütközzék egy másik hadsereggel, melyet magával szembevonulni lát, selbeszéltem nektek, hogyan győz, majd azt: milyen sokféle véletlen tényezőadódhat a győzelem körül; most hát úgy látom, ideje már megmutatnom nektek,miként kell felállítani egy hadsereget olyan ellenséggel szemben, amelyet senkinem lát, de állandóan félő, hogy rád tör. Ez olyankor fordul elő, amikor ellenségesés gyanús vidéken haladsz át. Először is tudjátok meg azt, hogy a római hadseregrendszerint mindig néhány lovas csapatot küldött előre, hogy földerítsék az utat.Majd a jobbszárny következett. Ezután jött valamennyi társzekér, amely ajobbszárnyhoz tartozott. Ezek után jött egy légió, utána saját társzekerei; majd egymásik légió, közvetlenül mögötte saját társzekereivel, utána a balszárny jött,társzekereivel a háta mögött, és leghátul a maradék lovasság. Lényegében ez voltaz a vonulási mód, ahogy rendesen haladtak. És ha bekövetkezett az, hogy ahadsereget menet közben szembe vagy hátba támadták, nyomban félrevontákvalamennyi társzekerüket, jobbra vagy balra, ahogy szükséges volt, vagy ahová avidék fekvését tekintve a legjobban lehetett, és valamennyi hadnép terheléseitőlmegszabadulva arrafelé képezte ki arcvonalát, amerről az ellenség támadott. Haoldalba támadták őket, társzekereiket arrafelé vonták félre, ahol azok biztonságbanvoltak, és túloldalt képeztek arcvonalat. Mivel ez a módszer jó, és célszerűenirányítható, úgy vélem, utánozni kell, előre küldve a lovasságot, hogy derítse föl avidéket; aztán ha négy zászlóalj van, vonuljanak sorban, mindegyik sajáttárszekereivel a háta mögött. És mivel kétféle társzekér van, vagyis az egyeskatonák céljára való, és az egész tábor közös használatára való, a közöstárszekereket négy részre osztanám, és minden zászlóaljnak rendelkezésérebocsátanám a saját részét, továbbá négyfelé osztanám a tüzérséget és valamennyifegyvertelen osztagot is, hogy minden fegyveres egységnek egyenlő számbankijusson a maga terhelése.

De mert olykor előfordul, hogy nemcsak gyanús, hanem már annyira ellenségesvidéken kell átvonulnod, hogy minden pillanatban támadástól kell tartanod,biztonságosabb haladásod érdekében menetalakzatod megváltoztatásárakényszerülsz, és olyan rendben kell menetelned, hogy se az odavalósiak, se azellenséges hadsereg kárt ne tehessen benned, sehonnan se üthessenek rajtadmeglepetésszerűen. Ilyen esetben az ókori hadvezérek serege négyzet alakbanszokott menetelni, ahogyan ezt az alakzatot hívták, nem azért, mintha tökéletesennégyszögletű lett volna, hanem azért, mert négyfelé volt képes harcolni, s aztmondták, hogy menetelésre és harcra egyaránt fölkészülve vonulnak: ettől amódszertől magam sem szándékozom elszakadni, s ilyen hatóerejűvé szeretnémmegszervezni azt a két hadtestemet, amelyet egy hadsereg példázatáulkiszemeltem. Ha tehát biztonságban akarok menetelni ellenséges vidéken át,készen rá, hogy mindenfelé visszavághassak, amikor csak meglepetésszerűtámadás ér, és seregemet ókori mintára négyzetessé akarom változtatni, akkorolyan négyzet kialakítását tűzöm ki célomul, amelynek minden oldala

kétszáztizenkét rőfnyi hosszú belső teret határol, s teszem ezt a következőképpen:először is az oldalsó oszlopokat állítom fel, egyiket a másiktól kétszáztizenkétrőfnyi távolságra, és öt osztályt sorakoztatok fel az oldalvonal hosszában, egyiketa másikától háromrőfnyi távolságra; ezek térközeikkel együtt (mivel minden egyesosztályra negyven rőf jut) kétszáztizenkét rőfnyi területet foglalnak el. E közé akét oldalsó oszlop közé elejétől a végéig további tíz osztályt állítanék, mindkétrészen ötöt, és oly módon rendezném el őket, hogy négyük csatlakozzék a jobboldalsó oszlop elejéhez, négy pedig a bal oldalsó oszlop végéhez: mindegyikükközt háromrőfnyi hézagot hagyva; a fennmaradó egyik osztály aztán a bal oldalsóoszlop fejéhez csatlakozik, a fennmaradó másik pedig a jobb oldalsó oszlopvégéhez. S mert a belső tér, amelyik az egyik oldalsó oszloptól a másikig terjed,kétszáztizenkét rőfnyi, és ezek az osztályok, amelyek széltökben és nemhosszukban vannak egymás mellé állítva, térközeikkel együtt százharmincnégyrőfnyi területet foglalnak el, a jobb oldalsó oszlop fejvonalába állított négy osztályés a bal oldalsó oszlop fejvonalába állított egy osztály közt hetvennyolc rőfnyitérköznek kell létrejönnie, és ugyanekkora térközöknek kell maradni a túloldaltfelállított osztályok közt is; más különbség nincs, csupán az, hogy az egyik térköza hátrészről terjed a jobbszárny felé, a másik térköz pedig az előrésztől terjed abalszárny felé. Az elöl levő hetvennyolc rőfnyi térközbe állítanám valamennyiveles sorgyalogost, a hátul levőbe pedig a soron kívülieket állítanám, akikbőlminden térközbe ezer jutna. S ha azt akarom, hogy az a térköz, amelyik ahadseregen belül van, minden irányban kétszáztizenkét rőfnyi legyen, ehhez azkell, hogy a fejvonalban elhelyezkedő öt osztály s az az öt, amelyik a hátvonalbanhelyezkedik el, ne vegyen el semmit abból a területből, amelyet az oldalsóoszlopok foglalnak el; ezért kell az, hogy a hátul lévő öt osztály arcvonalávalérintse oldalsó oszlopának a végét, s hogy az elöl lévő öt osztály a végével érintseoldalsó oszlopának az elejét, ily módon ennek a hadseregnek minden egyesszögletén fennmarad egy újabb század befogadására alkalmas térköz. S mivel négyilyen térköz van, négy osztagot emelnék ki a soron kívüli pikások közül, s mindenszögletre odaállítanék egyet, s a még megmaradt pikásoknak két osztagát ennek anégyzetes hadseregnek a belső terében helyezném el, a kellős közepén, élükrepedig a főparancsnokot állítanám, akit válogatott emberei vesznek körül. S mert azígy elrendezett osztályok valamennyien ugyanúgy menetelnek, de nem harcolnakvalamennyien egyformán, harcképessé kell összeállítani és elrendezni azokat azoldalakat, amelyeket más századok nem őriznek. Épp ezért ügyelni kell rá, hogy azelöl levő öt osztály őrizze az összes többi részt, kivéve az arcvonalat, s épp ezértezeknek rendezetten föl kell sorakozniuk egymáshoz és az elöl levő pikásokhoz. Ahátul lévő öt osztály valamennyi oldalt őrzi, a hátsó oldal kivételével; ezért ezeketúgy kell összeállítani, hogy a pikások kerüljenek hátra, amint a maga helyénbemutattuk. A jobb oldalon levő öt osztály őrizete alatt tartja az összes részeket, ajobb oldalt kivéve. A bal oldalon lévő öt osztály körülveszi az összes részeket,kivéve a bal oldalt; ezért az osztályok felállítását úgy kell intézni, hogy a pikásokarra az oldalra kerüljenek, amelyik fedezetlenül marad. Annak, hogy a tizedesek

kerüljenek legelölre és leghátulra, hogyha csatára kerül sor, minden fegyvernem éskülönítmény a helyén legyen, a megvalósítási módját már elmondottuk, amikor azászlóaljak felállításának módjáról értekeztünk. A tüzérséget kettéosztanám, segyik részét a jobb oldalon kívülre helyezném, a másikat a bal oldalon kívülre. Akönnyűlovasságot előreküldeném, hogy földerítse a vidéket. A nehézfegyveresekegyik részét a jobbszárny mögé csoportosítanám, másik részét a balszárny mögé,az osztályoktól mintegy negyvenrőfnyi távolságra. És fogadjátok meg(mindenképpen, ha sereget állítotok fel) a lovasságot illetően ezt az általánosszabályt: mindig vagy hátulra, vagy oldalra kell állítani őket. Annak, aki ahadsereg előtt átellenben állítja fel őket, a következő két dolog valamelyikét kelltennie: vagy olyan távolságban helyezi el őket, ahol akkora terület állrendelkezésükre, amekkora elég időt ad nekik, hogy kikerülhessék és ne tiporják lea gyalogságot, ha az ellenség visszavetette; vagy pedig akkora térközökkel állítsafel a gyalogságot, hogy a lovasok azon át rendje megbontása nélkülbehatolhassanak. Senki ne becsülje le ezt a figyelmeztetést, mert sokak romlásátokozta már, hogy nem ügyeltek erre, s rendjüket önmaguk bontották meg, és ígyvesztüket önmaguk okozták. A társzekerek és a fegyvertelen egységek abba atérségbe kerüljenek, amelyik a hadseregen belül üresen maradt, s oly módon kellelosztani őket, hogy könnyen utat engedjenek annak, aki a hadsereg egyik sarkábóla másikba, vagy egyik arcvonalától a másikig akar jutni. Ezek az osztályok, nemszámítva hozzájuk a tüzérséget és a gyalogságot, minden irányban oldalvást kifelékétszáznyolcvankét rőfnyi területet foglalnak el. S mert ez a négyzet kétzászlóaljból áll, fel kell osztani, hogy melyik részét alkossa az egyik hadtest, ésmelyik részét a másik. És mert a zászlóaljakat számukról nevezzük el, s minttudjátok, mindegyikük tíz osztályból áll, s élükön egy főparancsnok áll, én úgyosztanám el őket, hogy az első zászlóalj állítsa első öt osztályát az arcvonalba, amásik öt osztályát pedig a bal oldalra, a parancsnok meg kerüljön az arcvonal balszögletére. Majd a második zászlóalj helyezze első öt osztályát a jobb oldalra, amásik ötöt meg hátulra, parancsnoka pedig álljon a jobb szögletre, s lássa el majda hátvéd feladatkörét.

Ha ilyen módon fel van állítva a hadsereg, el kell indítani, és menet közben bekell tartani ezt az egész hadrendet; ez kétségkívül biztonságot nyújt a helybeliekbármiféle zendülése ellen. Nem is kell egy hadvezérnek másként elejét vennieannak, hogy a zendülök rajtaüssenek, elég, ha megbíz olykor néhány lovast vagyveles különítményt a visszaszorításukkal. Sohasem fog megtörténni, hogy ezek agyülevész zendülők kardod vagy pikád hegyéig merészkedjenek, mivel arendezetlen népség fél a rendezettől; s mindig csak úgy bukkannak majd fölelőtted, hogy zajjal és rikoltozással hatalmas roham látszatát keltik, bár igazábólmegközelíteni sem merészelnek, akár a csahos ebfiak egy juhászkutyát. AmikorHannibal a rómaiak ellen indult, hogy lesújtson rájuk Itáliában,53 áthaladt egészGallián, s mindvégig alig vetett ügyet gallus háborgatóira. Az akadálytalanmenetelés érdekében utászokat és árkászokat kell előreküldened, hogy utadategyengessék, ezeket pedig a lovasság őrizze, amelyet földerítésre küldesz ki. Ilyen

hadrendben egy hadsereg tíz mérföldet halad majd naponta, s már annyira be isalkonyul, hogy tábort ver és vacsorázik; rendesen ugyanis húsz mérföldet tesz megegy hadsereg naponta. Ha előfordul, hogy rendezett hadsereg támad rád, ez atámadás nem következhet be azonnal, ugyanis egy rendezett hadsereg a magaütemében érkezik, tehát van időd, hogy ütközetre átrendeződj, és tüstént kialakítsolyan, vagy ahhoz hasonló hadseregalakzatot, amelyet föntebb ismertettünk.Ugyanis, ha szembetámadnak, nem kell mást tenned, mint az oldalt levő tüzéreketés a hátul levő lovasokat előre rendelned, és elhelyezned őket a fönt említetthelyeken a megfelelő térközökben. Az elöl levő ezer veles hagyja el a helyét, éskét ötszázas csoportra oszolva foglalják el helyüket a lovasok és a hadseregszárnyai közt. Majd üresen hagyott helyükbe lépjen a soron kívüli pikásoknak az akét osztaga, amelyet a hadsereg belső térségének a kellős közepére állítottam. Azaz ezer veles, akit hátra helyeztem, hagyja el azt a helyet, s a zászlóaljak oldalamentén, kétfelé oszolva, erősítse meg őket; abba a nyílásba pedig, amelyethátrahagynak, húzódjanak be az összes társzekerek és fegyvertelen osztagok, s őkképezzék az osztályok hátrészét. Üresen maradt tehát a belső térség, mindenkielfoglalta saját helyét, és az az öt osztály, amelyet a hadsereg mögé állítottam,most előrenyomul abba a térközbe, amelyik a két oldalsó oszlop közt van, azarcvonalat jelentő osztályok felé halad, és hármójuk negyvenrőfnyire megközelítiőket, míg egymás közt egyenlő térközöket hagynak; kettejük pedig hátrább marad,szintén negyven rőf távolságra tőlük. Ezt az alakzatot azonnal ki lehet alakítani, éscsaknem hasonló ahhoz az első elrendezéshez, amelyet az előző hadsereg kapcsánmutattunk be; s ha arcvonala meg is keskenyedik, az oldalakon sokkalta szélesebblesz, ami nem csökkenti erősségét. De mert abban az öt osztályban, amelyik asereg végét képezi, a pikások hátul tartózkodnak, az imént említett okokbólkifolyólag előre kell vezényelni őket, ha azt akarjuk, hogy a hadseregarcvonalának hátrészét alkossák, épp ezért vagy osztályról osztályra meg kellfordítani őket, mint valamely szilárd testet, vagy pedig azonnal be kell küldeniőket a vértesek hadrendjei közé, így vezetve őket előre: ez a módszer gyorsabb, éscsekélyebb rendbomlással jár, mint az osztályok megfordítása. És így kell tennedmindazokkal, akik még hátra vannak, a támadás minden válfaja esetében, amintmajd megmutatom nektek. Ha úgy történik, hogy az ellenség hátba támad, az elsőteendő az, hogy mindenki arra forduljon arccal, amerre eddig háttal állott, így ahadsereg nyomban hátvonalat csinált arcvonalából, hátvonalából pedig arcvonalat.Ezután már csak mindazokat a módszereket kell kivitelezni a homlokvonalelrendezésében, amelyeket én föntebb elmondottam. Ha az ellenség a jobboldaladba támad, egész hadseregedet arccal abba az irányba kell fordítanod, majdannak az arcvonalnak kell valamennyi megerősítési műveletét végbevinni úgy,ahogy föntebb elmondottuk; míg a lovasok, a velesek és az ütegek a megfelelőhelyükre nem kerülnek abban az arcvonalban. A különbség mindössze annyi, hogyaz arcvonalak megváltoztatásakor azoknak, akik átcsoportosulnak, kinek többet,kinek kevesebbet kell mennie. Bár igaz, ha a jobb oldalból csinálunk arcvonalat,azok a velesek, akiknek azokba a térközökbe kell vonulniuk, amelyek a lovasság

és a hadsereg szárnyai közt vannak, most azok lesznek, akik a bal oldalhoz állnakközelebb, s ezeknek a helyébe kell nyomulnia a térség közepében elhelyezett kétosztag soron kívüli pikásnak. De mielőtt fölzárkóznának előre, a társzekerek és afegyvertelenek kitakarodnak a térségről, és visszahúzódnak a bal oldal mögé: ezmeg ilyenképpen a hadsereg hátrészévé válik. A többi veles pedig, aki az eredetielrendezés szerint a hátvonalba volt helyezve, ebben az esetben nem változtatjahelyét, ugyanis az a terület, amelyik hátvonalból oldalvonal lett, nem maradhatnyitott. Minden egyebet úgy kell véghezvinni, ahogy az előző arcvonallalkapcsolatban elmondottuk.

Mindaz, amit arról mondottunk, hogyan kell a jobb oldalból arcvonalatcsinálnunk, vonatkozik arra is, hogyan kell a bal oldalból csinálnunk arcvonalat,hiszen ugyanazt a hadrendet kell alkalmaznunk. Ha az ellenség kétfelől támad rád,nagy erőkkel és rendezetten a megtámadott részeket azokkal kell megerősíteni,amelyeket nem ér támadás, mindegyikben megkétszerezve a hadrendeket, elosztvakettejük közt a tüzérséget, a veleseket és a lovasokat. Ha az ellenség háromfelőlvagy négyfelől támad, vagy belőled, vagy belőle minden bizonnyal hiányzik ajózan ész; ugyanis ha bölcs vagy, sosem kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy azellenség, nagy erőkkel és rendezetten, háromfelől vagy négyfelől támadhasson rád,hiszen ha biztonsággal akar rajtad ütni, ahhoz olyan hatalmasnak kell lennie, hogyakkora hadnéppel támadjon rád mindenfelől, amekkora szinte az egészhadsereged. S ha benned annyira kevés a józan ész, hogy olyan ellenség földjére éshaderői közé lépsz, amelynek rendezett hadnépe a tiedénél háromszorta nagyobb,akkor ne panaszkodj, ha pórul jársz, hanem magadra vess. Ha nem a te hibádbóltörténik így, hanem balszerencse folytán, nem kell szégyenkezned, az esik megveled, ami a Scipiókkal Hispaniában és Hasdruballal Itáliában54. De ha azellenségnek nincs a tiednél sokkal nagyobb hadnépe, s azért akar többfelől rádtámadni, hogy rendedet megbontsa, az az ő ostobasága és a te szerencséd, ehhezugyanis annyira meg kell ritkulnia, hogy könnyen áttörhetsz rajta az egyikirányban, és feltartóztathatod a másik irányban, és rövidesen levered. Ez ahadsereg-felállítási módozat, amelyet nem látható, de fenyegető ellenséggelszemben kell alkalmazni, rendkívül fontos, és igen hasznos dolog, hahozzászoktatod katonáidat, hogy ebben a hadrendben zárkózzanak fel ésmeneteljenek, menetelés közben pedig rendeződjenek át ütközetre az előbbiarcvonal szerint, majd rendeződjenek vissza menetalakzattá, abból alakítsanak kiarcvonalat a hátrészen, majd oldalt, és ezekből rendeződjenek vissza az elsőalakzatra. Ezekre a gyakorlatokra és edzésekre szükség van, ha azt akarjuk, hogyhadseregünk képzett és fegyelmezett legyen. Ebben kell fáradozniuk ahadvezéreknek és a fejedelmeknek; hiszen a katonai fegyelem nem más, mint ahelyes parancsolás, és e parancsok végrehajtásának a képessége; hiszen egyfegyelmezett hadsereg olyan sereg, amely ezekben a hadrendekben igencsakjáratos; hiszen lehetetlen, hogy aki manapság hasonló fegyelemhez tartja magát,valaha is csatát veszítsen. S ugyan ez a négyes alakzat, amelyet bemutattam,némileg nehéz, az effajta nehézségre azonban szükség van, sőt kapóra jön

gyakorlatoztatáskor, mert aki jól fel tud ebbe a hadrendbe zárkózni, és jól meg istud maradni benne, az később sokkal könnyebben alakít ki olyan hadrendeket,amelyek kevesebb nehézséggel járnak.

ZANOBI Elhiszem, hogy amint mondod, ezek a hadrendek nagyon fontosak, ésa magam részéről nem is tudnék mit hozzátenni vagy elvenni. Igaz, két dolgotszeretnék megtudni tőled, az első az, hogy vajon amikor a hátrészből vagy azoldaloszlopból arcvonalat akarsz csinálni, és meg akarod fordítani őket, erreélőszóval vagy kürtjellel adsz-e parancsot; a másik: akiket előreküldesz, hogyhadsereged előtt elegyengessék az utat, azoknak a te hadosztályaidból valókatonáknak kell-e lenniük, vagy csak efféle feladatokra kiszemelt egyébaljanépnek.

FABRIZIO Első kérdésed rendkívül fontos, ugyanis a hadvezérek nem jólhallott vagy rosszul értelmezett parancsai sokszor megbontották már seregeikrendjét; ezért azoknak a szavaknak, amelyekkel a veszélyben parancsot adnak,tisztáknak és pontosaknak kell lenniük. Ha meg kürtjellel adsz parancsot, azt úgykell megvalósítanod, hogy az egyik és a másik kürtjel közt akkora különbséglegyen, hogy össze ne lehessen téveszteni őket; ha pedig élőszóval adsz parancsot,ügyelned kell rá, hogy kerüld az általános szavakat, és a különlegeseket használd,de a különlegesek közül is kerüld a félreérthetőket. Ez a szó, hogy: „Hátrálj!Hátrálj!” – már sok hadsereg vesztét okozta; ezért mellőznöd kell, helyette inkábbazt kell mondanod: „Visszakozz!” Ha azt akarjátok, hogy oldaloszlopból vagyhátrészből átváltozzanak arcvonallá, sose mondjátok azt, hogy: „Fordulj!”, hanemazt, hogy: „Balra át!”, „Jobbra át!”, „Hátra arc!”, „Szembe!” – A többi szavaknakis hasonlóképpen tisztáknak és egyszerűeknek kell lenniük, úgy mint:„Figyelem!”, „Vigyázz!”, „Indulj!”, „Vissza!” – És mindazt, amit csak ki lehetfejezni élőszóval, azzal fejezd ki; csupán amit nem lehet, azt bízd a kürtjelre. Amiaz utászokat, vagyis második kérdésedet illeti, én ezt a feladatot sajátkatonaságommal végeztetném el, egyrészt mert így tett az ókori hadviselés is,másrészt mert így kevesebb fegyvertelen népség és hátráltató akadály van aseregemben; minden egyes zászlóaljból kivonnám a szükséges létszámot,útegyengetésre alkalmas szerszámokat adnék a kezükbe, fegyvereiket pedigátadatnám velük a hozzájuk legközelebb álló soroknak, hogy hozzák utánuk azok;ellenség jöttére meg nincs más dolguk, mint visszavenni ezeket a fegyvereket, ésvisszatérni rendes helyükre.

ZANOBI S mivel szállíttatnád utánuk útegyengetésre való szerszámaikat?FABRIZIO Az efféle szerszámok szállítására szolgáló társzekerekkel.ZANOBI Én kétlem, hogy valaha is kapálásra fognád katonáinkat.FABRIZIO Mindenről szó esik majd a maga helyén. Most azonban mellőzném

ezeket a részleteket, s a hadsereg élelmezési módjáról értekeznék; mert úgy vélem,miután annyira elcsigáztuk, ideje már eleséggel fölüdíteni és fölerősíteni őket.Tudnotok kell, hogy egy fejedelemnek a lehető legmozgékonyabbá kell szervezniehadseregét, és mentesítenie kell mindazoktól a dolgoktól, amelyek megterhelésétfokoznák és hadi vállalkozásait megnehezítenék. Azok közé a feladatok közé,

amelyek a legtöbb nehézséget okozzák, tartozik a hadsereg borral és frissen sültkenyérrel való ellátása. A régiek nem nagyon törődtek a borral, ha éppen elfogyott,ecettel vegyítették a vizet, hogy ízesítsék; így seregeik hadtápellátmányában nembor szerepelt, hanem ecet. A kenyeret nem kemencékben sütötték, városi szokásszerint, hanem csak lisztről gondoskodtak, s abból minden egyes katona tetszéseszerint vett magának; ízesítőül szalonnát és disznóhájat kaptak, ez jóízűvé tette akenyeret, amelyet maguknak csináltak, és erőt adott nekik. Ily módon a hadseregélelmiszerellátása lisztre, ecetre, szalonnára és disznóhájra, a lovakat illetőenpedig árpára szorítkozott. Rendszerint apróbb-nagyobb állatokból álló nyájak ésgulyák követték a hadsereget; mivel nem kellett cipelni őket, nem jelentetteknagyobb hátramozdító terhet. Ebből a hadrendből adódott az, hogy egy ókorihadsereg olykor több napon át is menetelt kihalt és sivár vidéken anélkül, hogyeleségben szűkölködött volna, mert olyan dolgokkal táplálkozott, amelyeketkönnyen magával tudott vinni. A modern hadseregekkel éppen ellenkezőleg áll adolog; mivel nem hajlandók nélkülözni a bort, enni pedig csak olyan kenyerethajlandók, amilyet otthon sütnek (s ilyennel huzamosabb időn át nem lehet ellátniőket), így gyakran koplalni kényszerülnek; vagy ha mégis sikerül ellátni őket, ezcsak a legnagyobb költségek és vesződségek árán valósítható meg. Ezért én erre arégi életmódra szorítanám hadseregemet; azt akarom, hogy csakis azt a kenyeretegyék, amelyet maguk sütnek meg maguknak. A bort nem tiltanám meg, hogyigyák, azt sem, hogy legyen a hadseregnél, de beszerzésére semmiféle gondotvagy fáradságot nem fordítanék; a többi ellátmány tekintetében teljesen a régiekmódjára járnék el. Ha alaposan utánagondoltok, meglátjátok, hogy ez mennyinehézségtől tehermentesíti, mennyi gondtól és vesződségtől mentesíti a hadseregetés a hadvezért, s hogy bármilyen hadi vállalkozáshoz mekkora kényelmet biztosít.

ZANOBI A hadjárat során legyőztük az ellenséget, majd átvonultunk országán;a józan ész azt diktálja, hogy zsákmányoljunk, sarcoljunk, foglyot ejtsünk stb.;mégis szeretném tudni, a régiek mihez tartották magukat ezekben a dolgokban.

FABRIZIO Tessék, mindjárt felelek is. Azt hiszem, megfordult már afejetekben, hiszen korábban néhányotokkal értekeztem is róla, hogy a jelenlegiháborúk elszegényítik azokat is, akik győznek, azokat is, akik vesztenek; mertegyikőjük elveszti államát, a másik pedig pénzét és ingóságait veszíti el. Hajdan eznem így volt, akkoriban a háborúk győztese meggazdagodott. A dolog onnétadódik, hogy napjainkban nem tartanak számot a zsákmányra, ahogyanhajdanában tették, hanem minden zsákmányt a katonák kényére-kedvére hagynak.Ez a mód két fölöttébb súlyos rendbomlást is eredményez; az egyik az, amelyetmár említettem, a másik az, hogy a katona egyre mohóbbá válik azsákmányolásban, és egyre kevésbé ügyel a hadirendre; sokszor esett már szóarról, hogyan okozta vesztét a kapzsiság annak, aki már-már diadalt aratott. Arómaiak, éppen mert mesterei voltak ennek a gyakorlatnak, megelőzték mindkétkényelmetlenséget, elrendelve, hogy az egész zsákmány a közösségé legyen, s aközösség aztán úgy ossza széjjel, ahogy jónak látja. Ezért szolgáltak seregeikben aquaestorok, akik, ahogy mi mondjuk, gazdasági vezetők voltak, s akiknél

mindennemű sarcot és zsákmányt letétbe helyeztek: ezt a konzul arra használta fel;hogy belőle fizesse ki katonái rendes zsoldját, segélyezze a sebesülteket és abetegeket, s fedezze a hadsereg egyéb szükségleteit. Azt persze megtehette akonzul, meg is tette gyakran, hogy átengedte a zsákmányt katonáinak; ez azengedmény azonban nem okozott rendbomlást, mivel a már feloszlott hadseregközepében halmozták föl a zsákmányt, s fejenként osztották szét, kinek-kinekérdeme szerint. Ez a mód tette azt, hogy a katonák a győzelemre és nem a rablásratörekedtek, s hogy a római légiók legyőzték az ellenséget, de nem üldözték, mertsoha nem távoztak hadrendjeikből; az ellenséget csupán a lovasok üldözték, azokközül is a könnyűfegyverzetűek és az egyéb katonák – ha voltak –, nem alegionáriusok. Ha a zsákmány annál marad, aki megszerezte, nem lett volnalehetséges és indokolt együtt tartani a légiókat, s ez sok veszéllyel járt volna. Inneneredt tehát, hogy a közösség egyre gazdagodott, és minden konzul a győzelmeirévén töméntelen vagyont adott át a kincstárnak, amely mind zsákmányból éssarcból halmozódott föl. Azt is igen helyes meggondolással vezették be a régiek,hogy abból a zsoldból, amit minden egyes katonájuknak adtak, a harmadrész annálkerült letétbe, aki a hadosztálynál a zászlót vitte, s aki ezt az összeget addig nemszolgáltatta vissza, amíg a háború véget nem ért. Erre két ok is indította őket, azelső: hogy a katona gyűjtsön tőkét a zsoldjából; nagy részük ugyanis fiatal éskönnyelmű lévén, minél többet szerzett, annál többet költött szükségtelenül; amásik, hogy mivel tudták, ingóságaik a zászló mellett vannak, kénytelenek voltaknagyobb gonddal őrizni és nagyobb állhatatossággal védelmezni; így ez a módszertakarékosabbá és erősebbé tette őket. Ezeket a dolgokat mind figyelembe kellvennetek, ha azt akarjátok, hogy katonaságotok megmaradjon a maga korlátaiközt.

ZANOBI Úgy hiszem, lehetetlen, hogy egy hadsereg, miközben egyik helyről amásikra menetel, váratlan veszedelmekkel ne akadjon össze, melyek elkerüléséhezugyancsak szükség van a hadvezér talpraesettségére és a katonák vitézségére; ezértkedvemre tennél, ha elmesélnél egy ilyen esetet, amely veled történt meg.

FABRIZIO Kérésednek szívesen teszek eleget, a legnagyobb mértékbenszükség is van rá, ha tökéletes tudományt akarunk teremteni ebből a gyakorlatból.A hadvezéreknek, miközben hadseregükkel menetelnek, mindenekfölött akelepcékre kell ügyelniük, melyekbe kétféleképpen lehet esni: vagy maguktól,vagy az ellenség csalja bele őket fortéllyal, holott nem is állt szándékukban atámadás. Ha el akarod kerülni az első esetet, megkettőzött előőrsöket kellkiküldened, hogy földerítsék a vidéket. Annál nagyobb gondossággal kell eljárnod,minél alkalmasabb a vidék arra, hogy ott csapdába ejtsenek, amilyenek a hegy-völgyes vagy erdős tájak, ugyanis kelepcét vagy rengetegben, vagy dombhátmögött állítanak mindig. És amennyire romlásodat okozza a kelepce, ha nem látodmeg idejében, annyira nem tesz kárt benned, ha meglátod. A madarak és a porsokszor elárulták az ellenséget; ugyanis az ellenség, ha rajtad akar ütni, mindignagy port ver föl, mely téged jöttére figyelmeztet. Ugyanígy, ha egy hadvezérmeglátta, hogy galambok vagy másfajta madarak, melyek rajokban röpülnek,

olyan helyek fölött kelnek szárnyra és kerengenek, és nem ereszkednek le, aholneki át kell vonulnia, sokszor fölismerte az ellenség kelepcéjét, előreküldtehadnépeit, s mert fölismerte a buktatót, ő sértetlen maradt, ellenségének pedigártott.

Ami a második esetet illeti, ha belecsalnak a kelepcébe, vagyis ahogy mifelénkmondják, kivetik rád a hálót, arra ügyelj, hogy ne higgyél könnyen olyandolgoknak, amelyek indokolatlanok: például, ha az ellenség zsákmányt vetne eléd,arra kell gondolnod, hogy az csalétek, s horog rejlik benne. Ha túl sok ellenségetszalasztasz meg kevés katonáddal; ha túl kevés ellenség támad nagyszámúhadnépedre; ha az ellenség hirtelenül és indokolatlanul megfutamodik, ilyenesetekben mindig cseltől kell tartanod. És sohase hidd, hogy az ellenség nem érti adolgát; sőt ha azt akarod, hogy minél kevésbé szedjenek rá, és minél kisebbveszedelemnek tedd ki magad, minél gyöngébb, minél óvatlanabb az ellenség,annál inkább kell tartanod tőle. S ebben két, egymástól egészen eltérő magatartástkell tanúsítanod; ugyanis csak gondolatban és a hadrend fenntartásával szabadtartanod tőle, szavaiddal és más külső megnyilatkozósaiddal viszont azt kellmutatnod, hogy semmibe veszed az ellenséget, mivel az utóbbi azt eredményezi,hogy katonáid jobban reménykednek a győzelemben, az előbbi pedig azt, hogyóvatosabb leszel és kevésbé rászedhető. Tudomásul kell venned, hogy amikorellenséges vidéken haladsz át, többféle és nagyobb veszedelemben forogsz, mintütközetkor. Ezért egy hadvezérnek vonulás közben meg kell kettőzniegondosságát; az első dolog, amit biztosítania kell, az, hogy megszerezze annak azegész vidéknek a térképét és leírását, amelyen átvonul, ily módon ismerje ahelységeket, a lélekszámot, s távolságokat, az utakat, a hegyeket, a folyókat és amocsarakat, s azok minden tulajdonságát. És hogy mindezt megtudhassa,különféle módon kapcsolatban kell állnia különféle emberekkel, akik ismerikazokat a helyeket; gondosan kérdezze ki őket, vesse egybe, amit mondanak, s azegybevetések alapján következtessen: lovasokat kell előreküldenie, s velükértelmes parancsnokokat; nem annyira az ellenség földerítésére, mint inkább avidék kifürkészésére, hogy lássa, egyezik-e a róla nyert értesülésekkel és atérképpel. Továbbá őrizettel kell előreküldenie a kalauzokat, hogy azok jutalmatreméljenek, és büntetéstől féljenek. És legfőképpen arra ügyeljen, hogy a hadseregne tudja, milyen fegyvertényre vezetik, mivel nincs hasznosabb dolog aháborúban, mint mélyen hallgatni mindarról, amit tenni szándékozol. S hogy egyhirtelen rajtaütés meg ne zavarja katonáidat, figyelmeztetned kelt őket, vértezzékföl magukat védő fegyverzettel; ugyanis mindaz, amivel előre számot vetsz,kevésbé tehet kárt benned. Sokan, hogy elkerüljék menetelés közben a zűrzavart, azászlók alá rendelték a társzekereket és a fegyverteleneket, és rájuk parancsoltak,kövessék a zászlókat, hogy menetelés közben könnyebben állhassanak meg, vagyhátrálhassanak: amit, mint célszerű dolgot, nagyon is helyeslek. Gondod legyenarra is menetelés közben, hogy a hadsereg egyik része el ne szakadjon a másiktól,vagy nehogy elvékonyodjék a hadsereg, ha az eleje túl gyorsan, a vége pedig túllassan halad: mindez rendbomlást okoz. Ezért kell a vezetőket az oldalvonalba

helyezni, hogy tartsanak egyenletes lépést, fékezve a túlságosan sietőket éssiettetve a késlekedőket: ezt a lépést nincs, ami jobban szabályozná, mint a kürtjel.Az utakat annyira ki kell szélesíteni, hogy mindig legalább egy hadosztályelmehessen rajtuk hadi felállításban. Számba kell venned az ellenség szokásait éstulajdonságait, vajon reggel vagy délben, vagy este akar-e megtámadni, vajon agyalogsága vagy a lovassága erősebb-e, és tájékozódásod alapján rendeződj át, éskészülj föl. De lássuk a különleges véletleneket. Megesik olykor, hogy elhúzódszaz ellenség elől, mert magadat gyöngébbnek ítéled, s ezért nem akarsz ütközetrekiállni vele. Majd egy folyó partjához érsz, és látod, hogy az ellenség a hátadbanvan, átkelni nincs időd, az ellenség pedig már-már utolér és lecsap rád. Némelyek,amikor ilyen veszedelembe jutottak, seregüket hátulról árokkal kerítették körül, aztszínültig hányták csepűvel, és tüzet vetettek bele; majd átkeltek seregestül, azellenség pedig nem akadályozhatta meg őket ebben, mivel a köztük levő tűzfeltartóztatta.

ZANOBI Kötve hiszem, hogy ez a tűz feltartóztathatná, főleg azért, merthallomásból emlékszem, hogy a karthágói Hanno,55 amikor az ellenségostromgyűrűbe fogta, farakásokkal vette körül magát azon a részen, ahol ki akarttörni, és tüzet vetett rájuk. Így az ellenség nem őrizte éberen azt a részt, ő pedigseregestül átkelt a lángokon, utasítván katonáit, hogy arcuk elé tartott pajzsukkalóvják magukat a tűztől és a füsttől.

FABRIZIO Helyesen mondod; de vedd figyelembe, hogyan mondtam én, éshogyan cselekedett Hanno; én ugyanis azt mondtam, hogy árkot ástak, és színültigtöltötték csepűvel, ily módon annak, aki át akart kelni rajta, meggyűlt a baja azárokkal is, meg a tűzzel is. Hanno árok nélkül csinált tüzet, s mert át akart kelnirajta, nem szíthatta nagy lángra, hiszen akkor árok nélkül is akadályozta volna.Nem tudod-e, hogy a spártai Nabisz, amikor a rómaiak ostromolták Spártában,tüzet vetett földjének egy részére, hogy megakadályozza a rómaiak továbbjutását,akik már behatoltak? És azokkal a lángokkal nemcsak előnyomulásukatakadályozta meg, hanem ki is űzte őket. De térjünk vissza tárgyunkhoz. A rómaiQuintus Lutatius,56 midőn a lomberek a sarkában voltak, s egy folyóhoz ért, hogyaz ellenség időt hagyjon neki az átkeléshez, látszólag alkalmat nyújtott neki azütközetre, úgy tett, mintha el akarná magát ott sáncolni, árkokat ásatott, néhánysátrat állíttatott fel, és néhány lovasát kiküldte fosztogatni a környékre; így alomberek elhitték, hogy tábort vert, ők maguk is letáboroztak, és több csapatraoszlottak, hogy eleség után nézzenek; amint ezt Lutatius észrevette, átkelt a folyónanélkül, hogy megakadályozhatták volna benne. Némelyek, hogy átkeljenek egyfolyón, amelynek nem volt hídja, kitérítették medréből, az egyik ágát a hátukmögé vezették, a másikban aztán olyan alacsony lett a víz állása, hogy könnyenátgázolhattak rajta. Ha rohan a folyók árja, s azt akarod, hogy gyalogságodbiztonságosabban keljen át, a leghatalmasabb lovakat állítsd a sodrás felől, hogytartóztassák fel a vizet, a lovasság egy másik része pedig úgy sorakozzék alul,hogy segítséget nyújthasson a gyalogosoknak, ha átkelés közben valamelyiketelragadják a habok. Olyan folyókon, amelyeken nincsen gázló, átkelhetsz továbbá

hidak, dereglyék, tömlők segítségével; ezért jó, ha seregeidben megvan rá aképesség és a lehetőség, hogy mindezeket a dolgokat előállítsák. Az is megesiknéha, hogy az ellenség a túlsó partról akadályoz a folyón való átkelésben. Ha leakarod győzni ezt a nehézséget, nem tudok rá jobb példát idézni, mint JuliusCaesarét: amikor Galliában egy folyó partján állt hadseregével, és a gallusVercingetorix hadnépeivel a folyó túlsó feléről akadályozta őt az átkelésben, többnapon át haladt a folyó mentén, s ugyanezt tette ellenfele is. Caesar pedig, miutántábort vert egy búvóhelyül alkalmas, erdős szakaszon, minden légiójábólkiválasztott három cohorsot, elrejtőztette őket azon a helyen, és rájuk parancsolt,hogy távozása után azonnal verjenek hidat, és lássák el erődítésekkel, ő pedigtöbbi hadnépével továbbvonult. Így Vercingetorix, látva, hogy a légiók számaváltozatlan, nem hitte, hogy egy részük hátramaradt volna, maga is továbbvonult;Caesar azonban, amikor úgy vélte, elkészült a híd, visszafordult, s miután mindentrendben talált, nehézség nélkül átkelt a folyón.

ZANOBI Van-e valamilyen szabályszerűség, amiről felismerhetők a gázlók?FABRIZIO Igen, van. Mindig az a folyószakasz, amelyik az elposványosodó és

az áramló rész közé esik; szinte csíkot lát, aki itt a vízbe pillant, a meder sekély, eza hely alkalmasabb gázlónak, mint másutt; ugyanis a folyóban mindig ezen ahelyen ülepedik le és gyülemlik föl leginkább az az anyag, melyet medre aljánmagával hömpölyget. Ez a dolog, mivel a tapasztalat számtalanszor tanúsította,való igaz.

ZANOBI Ha megesik, hogy a folyó alámossa a gázlót, és a lovasokelsüllyednek benne, hogyan segítenél ezen?

FABRIZIO Rőzsefonadékot helyeznék el a folyó fenekén, hogy azokonkeljenek át. De folytassuk okfejtésünket. Ha úgy esik, hogy egy hadvezér két hegyközé jut seregével, s a menekülésnek mindössze két útja marad, vagy az, amelyikelőrevisz, vagy az, amelyik hátra, s ezeket is elállta az ellenség, ellenszerül azt kelltennie, amit a minap tett valaki: ásasson a hátravezető úton egy nagy árkot,amelyen nehéz átkelni, s tegyen úgy, mintha azzal akarná feltartóztatni azellenséget, hogy aztán ő teljes erejével, anélkül, hogy hátbatámadástál kellenetartania, nekizúdulhasson annak az útnak, amelyik nyitva maradt előtte. Miután eztaz ellenség elhiszi, erősítéseket küld a nyitott útszakaszra, és őrizetlenül hagyja alezártat, az illető hadvezér pedig e célra készített cölöphidat vet keresztül az árkon,minden akadály nélkül átkel azon a részen, és megszabadul az ellenség markából.Lucius Minutius római konzul Liguriában járt seregeivel, és az ellenség körülzártabizonyos hegyek közt, ahonnan nem tudott kitörni. Előre küldte hát seregéneknéhány numídiai lovasát (hitvány fegyverzetük volt, és apró, sovány gebékenültek) azokhoz a helyekhez, amelyeket az ellenség őrzött; az ellenség az elsőpillanatban, összetömörült a hegyszoros védelmére, de aztán a szedett-vedettnépség láttán, amely szánalmasan festett lóháton (semmibe vették őket),fellazították őrségük hadrendjét. Amint a numídiaiak ezt észrevették, lovukatmegsarkantyúzva rájuk rontottak, és átnyargaltak anélkül, hogy azok bármittehettek volna ellenük; miután kijutottak, addig dúltak és fosztogattak a

környéken, amíg rá nem kényszerítették az ellenséget, hogy szabad utat engedjenLucius hadseregének. Egy parancsnok, amikor hatalmas tömegben támadt rá azellenség, haderejét szorosan összevonta, és így lehetőséget adott az ellenségnek,hogy teljesen körülfogja, majd annak a résznek, amelyet a leggyöngébbnek ítélt,nekizúdult, s azon az úton, amelyet vágott magának, megmenekült. AmikorMarcus Antonius visszavonulóban volt a parthus hadsereg elől, észrevette, hogy azellenség minden áldott nap akkor támad rá, amikor ő hajnalhasadtávalfelszedelőzködik, és zaklatja úthosszat, ezért úgy döntött, hogy nem indul el, csakdélben. Így a parthurok azt hitték, hogy aznap nem akarja fölszedni a sátorfáját,visszatértek állomáshelyeikre, Marcus Antonius pedig a nap hátralevő részébenháborgatás nélkül menetelhetett. Ugyancsak ő, hogy fedezze magát a parthuroknyílzápora elől, megparancsolta hadnépeinek, hogy amikor a parthusok feléjükjönnek, térdeljenek le, és a hadosztályok második sora helyezze pajzsát az első sorfölé, a harmadik a második fölé, a negyedik a harmadik fölé, s így továbbsorrendben; mígnem az egész hadsereg valósággal egyetlen tető alá került, amelymegvédte az ellenséges nyílzáportól. Ez minden, amit arról kívántam mondani,ami egy hadsereggel menetelés közben történhet; ezért, ha másként nemkívánjátok, most egy másik részre térek át.

HATODIK KÖNYVZANOBI Mivel témát kell változtatnunk, azt hiszem, helyes volna, ha Batista

átvenné tisztségét, én pedig letennék a magaméról; s ebben az esetben azokat a jóhadvezéreket utánoznánk, amint erről Fabrizio úrtól már tudomást szereztem, akiklegjobb katonáikat hadseregük elejére és végére állítják, mert fontosnak tartják,hogy elöl legyenek azok, akik keményen nekivágnak a viaskodásnak, s hátul azok,akik keményen támogatják. Cosimo kezdte tehát ezt az okfejtést éleselméjűen, ésBatista fogja éleselméjűen befejezni. Luigi meg én ezt hidaltuk át kettejük közt. Samint mindegyikünk szívesen vállalta szerepét, nem hiszem, hogy Batistavisszautasítaná.

BATISTA Hagytam, hogy mostanáig irányítsatok, és hagyom a jövőben is.Tehát, uram, kegyeskedj folytatni okfejtéseidet, s bocsásd meg nekünk, hogyfélbeszakítunk ezekkel az ügyekkel.

FABRIZIO Mint mondottam már, nagyon is örülök neki, hiszen ezek afélbeszakítások egyáltalán nem lankasztják képzeletemet, sőt fölfrissítenek. Dehogy tovább haladjunk anyagunkban, elmondom, ideje már hadseregünketletáboroztatnunk; hiszen tudjátok, hogy minden dolog áhítja a pihenést ésbiztonságot, ugyanis ha pihensz, de nem biztonságban pihensz, az nem tökéletespihenés. Jól sejtem, ti úgy óhajtottátok volna, hogy seregemet előbbtáboroztassam, aztán meneteltessem, és végül vigyem csak ütközetbe; mi megfordítva tettük. Erre a szükség kényszerített minket, ugyanis, ha be akartukmutatni, hogyan változtatja egy hadsereg menetalakzatát csataalakzattá, előbb aztkellett megmutatnunk, hogyan áll fel ütközetre. De tárgyunkra térve, elmondom:ha azt akarjuk, hogy e tábor biztonságos legyen, akkor erősnek és rendezettnekkell lennie. Rendezetté a hadvezér iparkodása teszi, erőssé pedig vagy a terep,vagy a védőmű. A görögök felkutatták a védett fekvésű helyeket, és sohasemvertek ott tábort, ahol nem volt barlang vagy folyópart, fák sokasága, vagy mástermészetes oltalom, amely megvédelmezze őket. A rómaiak azonban nem annyiraa terep, mint inkább a védőmű oltalmában táboroztak biztonsággal; sosemtáboroztak le olyan helyeken, ahol ne tudták volna valamennyi hadnépüketrendben és fegyelemben helyére telepíteni. Innen eredt, hogy a rómaiak mindigugyanazt a táboralakzatot alkalmazhatták, mert azt akarták, hogy a terep vesse alámagát nekik, és ne ők engedjenek a terepnek. A görögök nem tarthatták ehhezmagukat, hiszen a terepnek engedve – a terepek pedig különbözőek – váltogatniukkellett táborozásuk módját és táborveréseik alakzatát. A rómaiak tehát ott, aholhiányzott a terep erőssége, védőművel és iparkodással pótolták. S mert én ebbenaz elbeszélésemben azt akartam, hogy a rómaiakat utánozzuk, nem fogok eltérniaz ő táborozási módjuktól; szabályzataikhoz viszont nem tartom magamegészében, hanem azt a részüket választom ki, amelyről úgy vélem, hogy a jelenkornak megfelel. Többször említettem már nektek, hogy a rómaiak konzuliseregeiben római férfiakból álló két légió volt, melyek létszáma körülbelültizenegyezer gyalogosra és hatszáz lovasra rúgott, továbbá rendelkeztek mégtizenegyezer gyalogossal, akiket szövetségeseik küldtek kisegítőül; sohasem volt

seregeikben a rómaiakénál nagyobb létszámú idegen katonaság, kivéve alovasokat; ezeket illetően nem bánták, ha fölülmúlták saját légióik létszámát;valamennyi hadműveletük során a légiókat helyezték középre s a segédcsapatokatoldalt. Táborozáskor is ezt a módozatot tartották szem előtt, ahogy magatok isolvashattatok erről azoknak a műveiben, akik a rómaiak viselt dolgairól írnak; énéppen ezért nem is arról szándékozom beszámolni, hogyan vertek tábort, hanemcsupán azt mondom el nektek, hogy én jelenleg milyen rendben táboroztatnám lehadseregemet; s akkor majd megtudjátok, hogy melyik részt vettem át a rómaimódozatokból. Tudjátok, hogy a két római légióval szemben én két gyalogoszászlóaljat választottam (hatezer gyaJogos és háromszáz használható lovaszászlóaljanként), s hogy milyen osztályokra, milyen fegyvernemekre, milyenelnevezésekkel osztottam fel őket. Tudjátok, hogy a hadsereg menetelésre ésütközetre való felállításával kapcsolatban az egyéb katonaságról nem tettememlítést, csupán azt mutattam be, hogy a katonaság megkettőzése nem jelent mást,mint a hadrendek megkettőzését.

Ha azonban a jelenlegi táborozási módot akarom bemutatni nektek, úgy vélem,nem szorítkozhatom csupán erre a két zászlóaljra, hanem egy igazi hadsereget kellösszevonnom, amelyik a rómaiakéhoz hasonlatosan két zászlóaljból és ugyanannyikisegítő katonasághól áll. Teszem ezt azért, hogy a tábor alakzata tökéletesebblegyen: ezt a többi szemléltetés alkalmával nem tartottam szükségesnek. Ha tehátle akarunk táboroztatni egy huszonnégyezer gyalogosból és kétezer használhatólovasból álló igazi hadsereget, amelyik fel van már osztva négy hadtestre, sközülük kettő saját hadnéped, kettő meg idegen, én ezt a következőképpenvalósítanám meg. Ha ráleltem arra a terepre, ahol tábort akarnék ütni, letűzném ahadvezéri zászlót, s körülötte kijelölnék egy négyzetet, amelynek minden oldalaötvenrőfnyi távolságban van a zászlótól, s mindegyik oldal a négy égtájvalamelyike felé tekintene, vagyis keletre, nyugatra, délre és északra; a hadvezérszállása a középütt levő térközön lenne. S mert úgy hiszem, hogy ésszerű, s mertjórészt a rómaiak is így csinálták, szétválasztanám a fegyvereseket afegyvertelenektől, és elkülöníteném a málhátlanokat a málhásoktól. Valamennyifegyverest vagy legalábbis nagyobb részüket a keleti részen szállásolnám el, afegyverteleneket és a málhásokat pedig a nyugati részen, keletet téve meg a táborelejének, és nyugatot a hátának; dél és észak képezné az oldalszárnyakat. S hogymegkülönböztessem a fegyveresek szállásait, a következőképpen járnék el.Vonalat húznék a hadvezéri zászlótól kelet felé hatszáznyolcvan rőfnyi területenát. Aztán két másik vonalat is húznék, amelyek azt közrefognák, és ugyanolyanhosszúak lennének, de mindegyik tizenöt rőfnyire húzódnék az első vonaltól;ezeknek a végére állítanám a keleti kaput, s a két szélső vonal közötti térközképezné azt az utat, amelyik a kaputól a hadvezér szállásáig halad; ez az útharminc rőf széles és hatszázharminc rőf hosszú lenne, ugyanis ötvenrőfnyit ahadvezér szállása foglalna el belőle, ezt hívnák hadvezéri útnak; indítanék aztánegy másik utat a déli kaputól egészen az északi kapuig, s ez derékszögbenmetszené a hadvezéri utat, és kelet felől súrolná a hadvezéri szállást, hossza pedig

ezerkétszázötven rőfnyi lenne, mert elfoglalná a tábor teljes szélességét, és szinténharminc rőf széles lenne, s ezt keresztútnak hívnák. Miután kijelöltük tehát, hollegyen a hadvezér szállása s ez a két út, elkezdhetjük kijelölni két saját hadtestünkszállásait; az egyiket a hadvezéri úttól jobb kézre szállásolnám el, a másikat pedigbal kézre. Aztán átlépve arra a térközre, amelyet a keresztút határol hosszában,harminckét szállást helyeznék el a hadvezéri úttól bal felé, és harminckettőt jobbfelé, harmincrőfnyi térközt hagyva a tizenhatodik és tizenhetedik szállás közt, egyolyan átlós út céljából, amelyik a hadtestek valamennyi szállását átlósan metszené,amint elosztásukkor majd látni fogjuk. A szállásoknak ebből a két rendjébőlazokba az első sorokba, amelyek a keresztutat szegélyezik, a vértesekparancsnokait szállásolnám el, s mert minden egyes zászlóaljban százötven vértesvan, tíz vértes jut egy szállásra. A parancsnoki szálIások területe széltébennegyven, hosszában tíz rőf legyen. Jegyezzük meg, hogy valahányszor szélességetmondok, azzal a déltől északra terjedő területet jelölök, s ha hosszúságot mondok,azzal nyugatról keletre terjedő területet. A vértesek szállásai hosszukban tizenöt,széltökben harminc rőf terjedelműek lennének. Abban a többi tizenöt szállásban,amelyik ezeket mindkét részről követi, s amelyik előtt az átlós út halad el, samelyik egyenként ugyanolyan alapterülete, mint a vértesek szállása, akönnyűlovasokat szállásolnám el; s mivel ezek száma százötven, egy-egy szállásratíz lovas jut; a fennmaradó tizenhatodikba a parancsnokukat szállásolnám el,ugyanakkora területen, amekkora a vértesek parancsnokának jár. Így a két hadtestlovasainak szállásai közrefogják a hadvezéri utat, és szabályozzák a gyalogságiszállásokat, amiről majd még mondok egyet-mást. Jegyezzétek meg hát, hogyminden egyes hadtest háromszáz lovasát parancsnokaikkal együtt harminckétszállásba szállásoltam el a hadvezéri út mentén, a keresztúttól kezdődően, s hogy atizenhatodik és tizenhetedik szállás közt harmincrőfnyi térköz marad fenn az átlósút számára. Ha tehát azt a húsz osztályt akarom elszállásolni, amennyiből kétszabályszerű zászlóalj áll, két-két osztály szállásait a lovasok szállásai mögötthelyezném el, s a szállások mindegyike hoszszában tizenöt rőf és széltébenharminc rőf lenne, akárcsak a lovasoké; és a szállások hátrésze összefüggene, úgy,hogy egyik érintené a másikat. És minden oldal minden egyes első szállásába,amelyik a keresztútra néz, egyegy osztály parancsnokát helyezném el, amimegfelelne a vértesparancsnok szállásának; és ez a szállás egyedül széltébenhúszrőfnyi, hosszában tízrőfnyi területű lenne. A többi tizenöt szállásba, amelyikezt mindkét irányban követi egészen az átlós útig, mindkét részen egy-egygyalogos osztályt szállásolnék el, s mert ezek létszáma négyszázötven fő, mindenszállásba harminc jutna közülük. A többi tizenöt szállásba folyamatosan mindkétirányban a könnyűlovasokat helyezném el, ugyanakkora területekre, mintamekkorákra minden irányban egy másik osztály gyalogost szállásolnék el.Minden oldalon az utolsó szállásba az osztályparancsnokokat szállásolnám el, s eza szálláshely a könnyűlovasság parancsnokáé mellett volna, hosszában tíz rőf ésszéltében húsz rőf alapterülettel. S így a szállásoknak ez az első két rendje félig alovasoké, félig a gyalogosoké lenne. S mivel úgy akarom, mint már a maga helyén

elmondottam nektek, hogy ezek a lovasok valamennyien használhatók legyenek,éppen mert nincsen szolgaszemélyzetük, amely a lovak gondozásában vagy egyébszükséges dolgokban segítségükre lenne, úgy akarnám, hogy ezeket agyalogosokat, akiket a lovasok mögé szállásolnék el, kötelezni kellene arra, hogysegítsenek a lovak gazdáinak állataik ellátásában és gondozásában, s ezértmentesülnének a többi tábori teendő alól: ezzel a módszerrel éltek a rómaiak. Aszállások közt mindkét felől útnak egy harmincrőfnyi térközt hagynék szabadon, selnevezném az egyiket az első jobbkéz-útnak, a másikat pedig első balkéz-útnak;mindkét felől pedig egy újabb szállásrendet helyeznék el rajta harminckét kettősszállásból, egyik a másikának háttal fordulna, ugyanakkora alapterülettel,amekkorát már említettem, s a tizenhatodik után ugyanúgy sávot hagynék átlós útcéljából, ahová mindkét oldalon négy gyalogos osztályt szállásolnék el, élükön aparancsnokukkal a felvégen és az alvégen. Aztán mindkét oldalt egy újabbharmincrőfnyi térközt hagynék út céljából, melyet az egyik részen másodikjobbkéz-útnak, a másik részen második balkéz-útnak neveznék, mindkét felől egyújabb szállásrendet helyeznék el rajta kettős szállásokkal; ugyanazokkal atávolságokkal és felosztásokkal, ahová mindkét felől további négy osztálytszállásolnék el parancsnokaikkal. S így volnának elszállásolva oldalanként háromszállásrendben a lovasok és a két rendes zászlóalj osztályai is, és közrefognák ahadvezéri utat. A két kisegítő zászlóaljat, mivel ugyanolyan emberekből állítanámőket össze, ennek a két rendes zászlóaljnak a két oldalán szállásolnám el, e kettősszállásoknak ugyanazzal a szállásrendjével, olyan szállásrendet helyezve előre,ahol felerészt lovasok, felerészt gyalogosok szállnának meg, harmincrőfnyitávolságban a többiektől, hogy út képződhessék, melyet az egyik oldalon harmadikjobbkéz-útnak, a másik oldalon harmadik balkéz-útnak hívnának. Ezután mindkétoldalt további két szállásrendet létesítenék, ugyanolyan módon elkülönítve éselrendezve, mint a rendes zászlóaljak szállásrendjeit, amelyek további két utatképeznének, s ezeket mind az elhelyezésük szerinti sorszámról és kézről a jobbvagy bal oldali elhelyezkedésükről nevezném el. Ily módon ez a hadseregalakzatteljes egészében a kettős szállások tizenkét szállásrendjében szállásoltatik el,tizenhárom úttal, beleszámítva a hadvezéri utat és a keresztutat is. A szállásoktól asáncárokig térközt hagynék körös-körül százrőfnyi szélességben. Ha mostösszeszámoljátok mindezeket a térközöket, meglátjátok, hogy a hadvezéri szállásközepétől a keleti kapuig hatszáznyolcvan rőfnyi terület van. Mármost két területmarad fenn, melyek közül az egyik a hadvezér szállásától a déli kapuig terjed, amásik pedig onnét az északi kapuig ezek mindegyike, a középponttól számítva,hatszázharmincöt rőfnyi. Levonva aztán ezeknek a területeknek mindegyikébőlötvenrőfnyit, amennyit a hadvezéri szállás foglal el, s azt a negyvenöt rőfnyi teret,amellyel minden oldalról körbevenném, s azt a harmincrőfnyi utat, mely ezentérközök mindegyikét elválasztja középütt, s azt a százrőfnyi sávot, amelyetminden egyes oldalon a szállások és a sáncárok közt hagytunk szabadon, mindenirányban négyszáz rőf széles és száz rőf hosszú szállástér marad fenn, hozzámérvea területhez azt a hosszkiterjedést is, amelyet a hadvezéri szállás igényel. Az

említett hosszkiterjedéseket középütt kettéosztva, a hadvezértől egy-egy kézrenegyven szálláshely esik, hosszában ötven rőf és széltében húsz rőf terjedelemmel,amelyek összesen nyolcvan szállást tesznek ki, ezeket a zászlóaljak főtisztjei, agazdasági vezetők, a tábormesterek és mindazok kapják, akik tisztséget viselnek ahadseregben, néhány szállást üresen hagyva közülük az érkező idegenek számára,s azok részére, akik a hadvezér engedélyével vonultak hadba. A hadvezéri szállásmögötti részen egy harmincrőfnyi széles, észak-dél irányú utat létesítenék, melyetfőútnak hívnék: ez az említett nyolcvan szállás hosszában terülne el; ugyanis ez azút és a keresztút fogná közre a hadvezéri szállást és azt a nyolcvan szálláshelyet,amely tőle kétoldalt fekszik. Ebből a főútból eredőleg egy újabb utat indítanékszemközt a hadvezéri szállással, ez az út onnét a keleti kapuig terjedne, szélességeszintén harmincrőfnyi lenne; és fekvésében és hosszúságában megfelelne ahadvezéri útnak, s ezt vásárútnak hívnám. Ha ez a két út megvan, elrendezném azta teret, ahol a vásár zajlana le: a vásárút kezdeténél alakítanám ki, szemközt ahadvezéri szállással, és összekapcsolnám a főúttal, négyzetesre formálnám,kilencvenhat rőföt szánnék a négyszög minden egyes oldalára. S ettől az említetttértől bal kéz felé és jobb kéz felé két szállásrendet létesítenék, melyekmindegyike nyolc kettős szállásból állna; ezek a szállások hosszában tizenkétrőfnyi és széltében harmincrőfnyi területet foglalnának el; így attól a tértől,amelyet közrefognának, mindkét felől tizenhat szállás létesülne, s ezek összesenharminckét szállást tennének ki; ezekben szállásolnám el azokat a lovasokat, akikmegmaradtak a kisegítő hadosztályokból; s ha ezek a szállások nem volnánakelegendők nekik, azok közül a szállások közül jelölnék ki számukra néhányat,amelyek a hadvezéri szállást fogják közre; közülük is legfőként azokat, amelyek asáncárkokra néznek. Már csak a pikásokat és a kisegítő veleseket kellelszállásolnunk, akik minden zászlóaljhoz hozzátartoznak, mint tudjátok,hadrendünk alapján, mely szerint minden egyes zászlóalj a tíz osztályon kívül mégezer kisegítő pikásból és ötszáz velesből is áll; ilyenképpen a két sajáthadnépeinkből álló zászlóaljnak összesen kétezer kisegítő pikása és ezer kisegítővejese van, és segédkatonasága is ugyanennyi; ily módon el kell szállásolnitovábbá hatezer gyalogost, akiket mind a nyugati oldalon helyeznék el a sáncárkokhosszában. Tehát a főút végétől az észak felé vezető út mellett – meghagyva aszázrőfnyi térközt a sáncárok mellett levőknek – elhelyeznék egy szállásrendet ötkettős szállásból, melyek együttesen hetvenöt rőf hosszúságú és hatvan rőfszélességű területet töltenének be; felosztva a szélességet, egy-egy szállásrahosszában tizenöt rőf és széltében harminc rőf jutna. S mert itt tíz szállás lenne,háromszáz gyalogost szállásolnék el bennük, úgy, hogy minden szállásba harmincgyalogos kerülne. Ezek után egy harmincegy rőfnyi térközt hagyva, hasonlómódon és hasonló alapterületekkel egy újabb szállásrendet helyeznék el öt kettősszállásból, s aztán megint egy újabbat, míg csak öt szállásrend nem helyezkedett elöt kettős szállásból, melyek összesen ötven szállást tesznek ki, egyenes vonalbansorakozva az északi részen; valamennyien százrőfnyi távolságban a sáncárkoktól,és ezerötszáz gyalogos volna bennük elszállásolva. Ezután bal kéz felé fordulva, a

nyugati kapu irányában, úgy szeretném, ha abban az egész szakaszban, amelyikezektől az említett kapuig terjed, további öt szállásrend lenne elhelyezve,ugyanazokkal az alapterületekkel és ugyanolyan módon; igaz, hogy egyikszállásrendtől a másikig nem lenne nagyobb a térköz tizenkét rőfnél, ezekbetovábbi ezerötszáz gyalogost szállásolnék el; s így az északi kaputól a nyugatikapuig, ahogyan a sáncárkok kanyarognak, a szállásrendenként öt kettős szállásbóltízes rendben álló száz szállásban el lehetne helyezni a saját hadosztályainkhoztartozó valamennyi pikást és a kisegítő veleseket. Ugyanígy a nyugati kaputól adéli kapuig, ahogy a sáncárkok fordulnak, pontosan ugyanolyan módon tízszállásrendben, szállásrendenként tíz szállásban lennének elszállásolva a kisegítőhadosztályok rendkívüli pikásai és velesei. Parancsnokaik azokat a szállásokatszemelhetnék ki maguknak, amelyeket a legkényelmesebbnek találnak a sáncárkokfelé néző részen. Az ütegeket a sáncárkok védőtöltéseinek teljes hosszábanhelyezném el; s a nyugat felé fennmaradó térköz teljes egészére az összesfegyverteleneket szállásolnám el, valamint a tábor összes málháit. Ismeretes, hogymálhás néven, mint tudjátok, az ókoriak azt az egész vontatmányt és mindazokat adolgokat értették, amire csak egy hadseregnek szüksége van a katonákon kívül,vagyis ácsokat, fegyverkovácsokat, lópatkolókat, vargákat, mérnököket, tüzéreket(bár ezeket a fegyveresek törzsállományához lehetne számítani), gulyásokat ökör-és marhacsordáikkal, ami a hadseregnek élelmezés szempontjából fontos; továbbámindenfajta mesterembert, a közös hadi felszerelés társzekereivel együtt, amelyekélelmet és fegyvereket szállítottak. Ezeket a szállásokat nem sorolom felrészletesen; csupán azokat az utakat jelölném ki, amelyeket ezek nem foglalhatnákel, aztán az utak közt megmaradó többi szállásteret, s ilyen négy lenne,felosztanám valamennyi említett málhás közt fajtánként, azaz egyiket juttatnám agulyásoknak, másikat a kézműveseknek s iparosoknak, harmadikat a közösélelmezési társzekereknek, negyediket a fegyverszállító társzekereknek. Azok azutak, amelyekre nem engedném letelepedni őket, a következők lennének: avásárút, a főút, továbbá egy út, amelyet köztes útnak neveznék: ez északrólindulva haladna dél felé, és a vásárutat felében metszené, s azt a célt szolgálná anyugati részen, amelyet az átlós út a keleti részen. Ezenkívül lenne még egy út,amelyik hátul kanyarogna, a pikások és a soron kívüli velesek szállásai mentén.Ezek az utak mind harminc rőf szélesek lennének. Az ütegeket pedig hátultelepíteném szét a tábor sáncárkai hosszában.

BATISTA Be kell vallanom, nem értek hozzá, mégsem hiszem, hogyszégyellnem kellene, amiért így kimondom, hiszen nem a mesterségem.Mindazonáltal rendkívül tetszik nekem ez a hadrend; csupán azt szeretném, haeloszlatnád néhány kételyemet. Az egyik az, hogy miért csinálod az utakat és atérközöket olyan szélesre; a másik, s ez már több fejtörést okoz nekem: hogyanhasználják fel ezeket a területeket, amelyeket te szállásul jelölsz ki.

FABRIZIO Tudjátok, hogy én az utakat mind harminc rőf szélesre csinálom,hogy egy gyalogos osztály hadrendben végigmehessen rajtuk; e gyalogososztályok, ha jól emlékeztek arra, amit mondtam, széltében egyenként huszonöt

rőftől harminc rőtig terjedő területet igényelnek. Hogy a sáncárok és a szállásokközt a térköz százrőfnyi legyen, azért fontos, hogy ott a hadosztályok és az ütegekhadmozdulataikat végezhessék, ott halmozhassák föl a zsákmányt, meg aztán helykell visszavonuláskor az új sáncárkok és védőgátak számára. Jobb a helyzete asáncárkoktól messzebb fekvő szállásoknak, mert távolabb esnek a tűztől smindattól, amit csak rájuk hajíthat az ellenség, hogy kárt tegyen bennük. Ami amásodik kérdést illeti, elképzelésem nem az, hogy minden egyes, általam kijelöltszálláshelyen egyetlen különálló sátor emelkedjék, hanem úgy használják fel azt ahelyet, ahogyan az ott elszállásolandók kényelme megkívánja; akár több, akárkevesebb sátrat verjenek föl, csak ne hatoljanak túl a szálláshely kerületén.Ezeknek a szálláshelyeknek a kijelöléséhez tapasztalt mérnökökre és kiválóépítészekre van szükség, akik nyomban azután, hogy a hadvezér kiválasztotta atáborhelyet, létre tudják hozni alakzatát és felosztását, megkülönböztetve azutakat, elkülönítve a szálláshelyeket kötelekkel és póznákkal, hogy azonnalelrendeződjenek és szétkülönüljenek. S ha nem akarjátok, hogy zűrzavarkeletkezzék, a tábort mindig ugyanúgy állítsátok fel, hogy mindenki tudja, melyikúton, melyik szállástérben találja meg a szállását. S ezt be kell tartani mindenidőben, minden helyen, oly módon, mintha csak egy mozgó városról lenne szó,amely bárhová megy, mindenüvé magával viszi ugyanazokat az utakat,ugyanazokat a házakat és ugyanazt a külsőt: ezt a dolgot nem tudják betartaniazok, akiknek védett fekvésű helyek után kutatva, a terep különfélesége szerintkell változtatniuk táboruk alakzatát. A rómaiak viszont árkokkal, sánccal ésföldhányásokkal erősítették meg a táborhelyet, ugyanis egy palánkot létesítettek atábor körül, s az elé rendszerint hat rőf szélességű és három rőf mélységű árkotástak: ezek a méretek aszerint növekedtek, minél tovább akartak egy helyentartózkodni, és minél inkább tartottak az ellenségtől. Ami engem illet, hacsak nemakarnék egy helyen áttelelni, nem ácsoltatnék manapság cölöppalánkot. Jólmegcsináltatnám az árkot és a földhányást, az említettnél sosem kisebbre, haneminkább nagyobbra, ahogyan a szükség megkívánja; továbbá a tábornak mind anégy sarkán félkör alakú sáncot húzatnék, ahonnan az ütegek oldaltüzetzúdíthatnának arra, aki a sáncárkok felől támad. Hogy el tudjanak rendezni egyszállásterületet, ezeket a teendőket be kell gyakoroltatni a katonákkal, rá kellszoktatni a műszaki csapatokat, hogy azonnal kijelöljenek mindent, s a katonákat,hogy rögtön felismerjék a helyüket. Egyik dolog se nehéz, amint majd a magahelyén elmondom. Most ugyanis szeretnék már áttérni a tábori őrségekre, mivel azőrtállás megszervezése nélkül a többi fáradság mind kárba veszne.

BATISTA Mielőtt az őrségre térnél, szeretném, ha megmondanád nekem:amikor valaki az ellenség közelében akar tábort ütni, milyen módszereket kellalkalmaznia? Én ugyanis nem tudom, van-e ilyenkor elég idő, hogy veszély nélkülelrendezzék a szállásokat.

FABRIZIO Tudnotok kell, hogy egyetlen hadvezér sem üt tábort az ellenségközelében, csak az tesz így, aki annyiszor kénytelen megütközni az ellenséggel,ahányszor az akarja; ha pedig valaki erre kényszerül, nem forog fenn más veszély,

mint a szokásos; ugyanis a hadsereg kétharmad részét ütközetre kell felállítani,egyharmad része pedig a szállásokat készíti el. A rómaiak ebben az esetben a táborerődítési munkálatait a triariusokra bízták, a princepsek és a hastatusok pedigfegyverbe álltak. Ezt azért csinálták így, mert a triariusoknak, akik a harcbanutoljára kerültek sorra, volt idejük, ha jött az ellenség, hogy félbehagyjákmunkájukat, fegyvert ragadjanak, és elfoglalják helyüket. Nektek, a rómaiakutánzásaképpen, a szállásokat azokkal a zászlóaljakkal kell elkészítenetek, akiketleghátulra akartok állítani a hadseregetekbe, a triariusok helyébe. De térjünk rá azőrségek megbeszélésére. Úgy rémlik, senki olyat nem találtam az ókorihadvezérek közül, aki a tábor éjszakai őrizetére a sáncárkokon kívül tartott volnaőrségeket, ahogy manapság szokásos: ezeket mi járőröknek hívjuk. Azt hiszem,azért tettek így, mert úgy gondolták, a hadsereg könnyen tévedésbe eshet, hiszenvisszatértükkor nehezen ismeri fel őket, mivel vagy megtépázta, vagy legázoltaőket az ellenség, ily módon veszélyesnek tartották, hogy akár részben, akáregészében megbízzanak bennük. Ezért az őrség teljes számban a sáncárkokonbelül tartózkodott, az őrtállást pedig roppant nagy gonddal és rendben hajtottákvégre, főbenjáró büntetéssel sújtva mindazokat, akik megszegték ezt a rendet.Hogy ők ezt miként szervezték meg, arról nem számolok be külön, nehogyuntassalak benneteket, hiszen magatok is utánanézhettek, ha mind ez idáig nemnéztetek volna utána. Csak azt mondom el röviden, hogy én mit tennék. Én afegyveres sereg egyharmadát éjszakánként rendszeresen, egynegyedét pedigállandóan készenlétben tartanám, ez utóbbit szétosztanám valamennyiföldhányásra és a hadsereg valamennyi pontjára, kettős őrszemenként kiállítvaőket minden csapategység elé; ezek részint egy helyben állnának, részint megfolyamatosan járkálnának föl s le a tábor egyik sarkától a másikig. És ehhez arendhez, amelyet most itt elmondok, napközben is tartanám magamat, ha közel azellenség. Ami a jelszót és annak esténkinti újrakiadását, valamit az ilyenőrtállásoknál szokásos egyéb teendőket illeti, mivel közismert dolgok, külön nembeszélek róluk. Csupán egy dologra hívom fel a figyelmet, mert ez rendkívülfontos, és ha betartják, sok jót eredményez, ha pedig nem tartják be, sok rosszat, azpedig az, hogy nagy gondot fordítsunk arra, aki este nem száll meg a táboronbelül, s arra, aki újonnan érkezik. Ezt könnyű dolog figyelemmel kísérnie annak,aki azzal a szállásrenddel szállásolja el magát, amelyet mi jelöltünk ki neki, mertmiután minden szállásra kijelölt létszám jut, könnyen észre lehet venni, kihiányzik, vagy ki a létszám fölötti; aki engedély nélkül hiányzik,katonaszökevényként büntetendő, azokról pedig, akik létszám fölöttiek, meg kelltudni, kicsodák, mit művelnek, és egyéb körülményeiket. Ez a gondosságeredményezi, hogy az ellenség nehezen környékezheti meg tisztjeidet, és nehezenjuthatnak tudomására szándékaid. Ha ezt a dolgot a rómaiak nem tartották volnabe gondosan, Claudius Nero nem tudott volna fölkerekedni táborostul, midőnHannibal megközelítette Lucaniában, és nem kelhetett volna át Marca tartománybaanélkül, hogy Hannibal bárminek a neszét vette volna. De ezeket a jórendszabályokat nem elegendő felállítani, hacsak nem foganatosítják őket a

legnagyobb szigorral, mert nincs még egy dolog, amelyik akkora körültekintéstkövetelne, mint amekkorát egy hadsereg igényel. Ezért az ezt megszilárdítótörvényeknek szigorúaknak kell lenniük, végrehajtójuknak pedig a lehetőlegszigorúbbnak kell lennie. A rómaiak főbenjáró büntetéssel sújtották azt, akihiányzott őrségről, aki elhagyta kijelölt helyét a harcban; aki valamit titokbankicsempészett a táborból, aki eldicsekedett vele, hogy csata közben valamilyenhőstettet vitt véghez, pedig nem vitte véghez; aki a hadvezér parancsa ellenérekezdett harcba, aki félelmében eldobálta fegyvereit. S amikor megtörtént, hogyegy egész cohors vagy légió követett el hasonló vétket, hogy ne kelljenvalamennyit halállal büntetni, bírságot róttak ki mindenre, és megtizedelték őket,és tizedrészük meghalt. Ezt a büntetést oly módon hajtották végre, hogy abban isfélelmet keltett, aki nem érezte a saját bőrén. S mert ahol súlyosak a büntetések,ott jutalmaknak is kell lenniük, ha azt akarjuk, hogy az emberek egyszerre féljenekés reméljenek, a rómaiak jutalmakat tűztek ki minden hőstettért, például annak, akiharc közben megmentette polgártársa életét, annak, aki elsőként hágott várfalraellenséges földön, annak, aki elsőként hatolt be az ellenség táborába, annak, akicsata közben megsebesítette vagy megölte az ellenséget, vagy kivetette anyeregből. Így a konzulok minden vitézi cselekedetet elismertek ésmegjutalmaztak, s mindenki nyilvánosan dicsértek; s azokat, akik ajándékokat isnyertek el valamilyen hőstettükért, a katonák körében szerzett dicsőségen éshírneven túl, miután visszatértek hazájukba, ünnepélyes pompával és hatalmasdiadalmeneteken vonultatták fel rokonaik és barátaik ünneplése közben. Nemcsoda hát, hogy ez a nép akkora birodalmat szerzett, ha annyi figyelmet fordítottazok bűnére és érdemére, akik úgy javukra, vagy kárukra munkálkodva dicséretetvagy megrovást. érdemeltek: ezeknek a dolgoknak nagy részét figyelembe illenékvennünk. Úgy vélem, nem hallgathatok el egy olyan büntetési módot, amelyet őkalkalmaztak, s ez abból állt, hogy amikor a vétkes annak a tribunusnak vagykonzulnak a színe előtt állt, aki bűnösségéről meggyőződött, az könnyedénrásuhintott egy vesszővel; ezután a suhintás után a vétkes engedélyt kapott rá,hogy meneküljön, a többi katona pedig arra, hogy megölje őt, ily módon mindenkitüstént vagy köveket vetett rá, vagy dárdákkal vagy más fegyverekkel ütlegelte,míg annyi élet pislákolt benne, hogy vonszolni tudta magát: ezt a legritkábbesetben élték túl; s annak, aki mégis túlélte, nem engedték meg, hogy hazamenjen,csak annyi gyötrelem és gyalázat árán, hogy meghalnia jobb volt. Csaknem ezt amódot alkalmazzák a svájciak is, akik az elítélteket a többi katonával öletik megnyilvánosan. Ez helyes elgondolás, és a legjobban hajtják végre, hiszen ha aztakarjuk, hogy senki ne vegyen bűnöst az oltalmába, ennek legjobb ellenszere az,ha neki magának kell büntetést mérnie rá; mert egészen másként pártolja őt, ésegészen másként óhajtja bűnhődését, mint amikor másvalaki hajtja végre abüntetést. Ha tehát azt akarjuk, hogy egy nép ne vegyen senkit pártfogásábavétkeiért, ennek jó ellenszere, ha magával a néppel mondatunk ítéletet a bűnösfölött. Hogy ezt megerősítsem, Manlius Capitolinus példáját idézhetem, akit,miután a szenátus váddal illette, védelmébe vett a nép mindaddig, amíg bírájává

nem vált, de amikor már a nép döntött ügyében, halálra ítélte. Ez tehát olyanbüntetési mód, amellyel elkerülhetjük a zavargásokat, és érvényre juttathatjuk azigazságot. És mivel fegyveres férfiak féken tartására nem elegendő, ha csak atörvényektől és az emberektől félnek, a régiek ebben az istenség tekintélyéhez isfolyamodtak; ezért eskették föl katonáikat a legünnepélyesebb szertartással akatonai fegyelem betartására, hogy ha megszegik, ne csak a törvényektől és azemberektől féljenek, hanem az istenségtől is, és minden igyekezetükkel azonvoltak, hogy vallásossággal töltsék el őket.

BATISTA Megengedték-e a rómaiak, hogy nők legyenek hadseregeikben, ésdivatoztak-e olyasfajta léha szerencsejátékok, amelyek manapság divatoznak?

FABRIZIO Megtiltották mind az egyiket, mind a másikat, s ez a tilalom nemvolt nagyon nehéz, hiszen annyi katonai gyakorlat volt, melyekkel hol egyénileg,hol együttesen foglalkoztatták a katonákat, hogy nem maradt idejük Venusra vagyszerencsejátékokra, sem egyéb dolgokra, amiket az izgága és haszontalan katonákcselekszenek.

BATISTA Ezt már szeretem. De mondd csak: ha egy hadseregnek föl kellettkerekednie, milyen hadrendhez tartották magukat?

FABRIZIO Megharsant háromszor a hadvezéri kürt; az első kürtjelrelebontották a sátrakat, és összecsomagolták a bálákat; a másodikra megrakodtak aterhekkel; a harmadikra elindultak olyan módon, amilyet föntebb ismertettem, amálhásokkal minden fegyveres részleg után, és a légiókkal a középen. Nektekpedig még egy kisegítő zászlóaljat kell elindítanotok, utána a saját különmálhásait, velük a közös málha negyedrészét; ezek valamennyien azon egységekegyikében nyernek elszállásolást, amelyeket az imént szemléltettünk. Ezért kellmindegyiküknek egy meghatározott hadosztályhoz tartozniuk, hogy ha elindul ahadsereg, mindegyikük tudja, hol a helye a menetalakzatban. És így kelltovábbmennie minden egyes hadosztálynak a saját málháival és a közös málhanegyedrészével a hátában, ahogy ezt a római hadsereg menetelésénél márbemutattuk.

BATISTA A rómaiaknak táborveréskor voltak-e más szempontjaik is az általademlítetteken kívül?

FABRIZIO Ismétlem, a rómaiak azt akarták, hogy táborozáskor az általukhasznált módszerrel élhessenek, ennek alkalmazásánál más szempontjuk nem volt.Ami az egyéb elgondolásokat illeti, két fő elgondolásuk volt; az egyik az, hogyegészséges helyen üssenek tábort, a másik pedig az, hogy olyan helyen, ahol azellenség nem vonhat ostromgyűrűt köréjük, és nem vághatja el őket a víztől és azélelmiszer-utánpótlástól. Hogy elkerüljék a kórságokat, elkerülték az ártalmasszeleknek kitett vagy mocsaras helyeket. Az ártalmasságot fölismerték mind avidék fekvéséből, mind a lakosok külsejéből; ahol látták, hogy a lakosság betegesarcszínű vagy aszkóros, vagy más métely esett bele, ott nem vertek tábort. Ami aztilleti, hogy ne vehessenek körül ostromgyűrűvel, mérlegelned kell annak a helyneka természetét, ahol tieid és ellenségeid helyezkednek el, s ebből kell következtetéstlevonnod, hogy ostromzár alá vehetnek-e, vagy sem. Ezért olyan fontos, hogy a

hadvezér rendkívül gyakorlott legyen a vidékek fekvésének fölismerésében, shogy sokan vegyék körül olyanok, akik ebben ugyanilyen jártasak. Azzal is ellehet kerülni a betegségeket és az éhezést, ha elejét vesszük a rendbomlásnak ahadseregben; mert ha azt akarjuk, hogy egészséges maradjon, szorgalmaznunkkell, hogy a katonák a sátrakban aludjanak, hogy ott táborozzanak, ahol árnyat adófák vannak, ahol tűzifa található az étel megfőzéséhez, s hogy ne meneteljenekhőségben. Ezért kell nyár elején táborba hívni a hadsereget, télen pedig ügyelni rá,hogy ne meneteljen hóban-fagyban, tűzgyújtás lehetősége nélkül, hogy ne lássonhiányt szükséges öltözékben, s hogy ne igyék fertőzött vizet. Azokat, akikvéletlenül megbetegszenek, orvosokkal kell gyógyíttatni, mert annak ahadvezérnek, akinek betegségekkel és ellenséggel egyszerre kell megküzdenie,nincs mentsvára. De nincs még egy dolog, amely alkalmasabb lenne a hadseregegészségének biztosítására, mint a gyakorlatozás; az ókoriak ezértgyakorlatoztatták seregeiket naponta. Innen látszik, mit ér a gyakorlatozás;táborozáskor egészségessé tesz, csatában győztessé. Ami az éhezést illeti, nemcsakarra fontos ügyelned, hogy az ellenség ne akadályozhassa meghadtáputánpótlásodat, hanem arról is gondoskodni kell, hogy honnan szerzed be azélelmet, és vigyáznod rá, hogy amid van, el ne vesszen. Ezért hadsereged mindigrendelkezzék egy hónapra való tartalékkal, aztán pedig adóztasd meg szomszédosszövetségeseidet, hogy lássanak el vele naponta; tárold valamilyen biztos helyen,és legfőképpen gondosan oszd ki, mindennap ésszerű mennyiséget adj belőlemindenkinek, és oly módon ügyelj erre, hogy ne bontsa meg a rendet, mert aháborúban az idővel minden más dolgot le lehet győzni, de ez az egy idővel tégedgyőz le. Sosem lesz olyan ellenséged, aki fegyverrel próbál legyőzni, amikorkiéheztetéssel is fölébed kerekedhetik, mert ha győzelme nem is valami dicső,annál szilárdabb és biztonságosabb. Nem kerülheti el tehát az éhezést az ahadsereg, amelyik nem tartja szem előtt az igazságosságot, s amelyik szabadosanföléli azt, amire kedve szottyan, mivel az egyik rendbomlás azt okozza, hogy nemjön meg az élelem, a másik pedig azt, hogy ami megjött, haszontalanul felélik.Ezért rendelték el a régiek, hogy csak az élhető fel, amit kiadtak, s csak akkor,amikor ők akarták; ugyanis egyetlen katona sem evett máskor, mint amikor ahadvezér. Hogy ezt mennyire veszik figyelembe a modern hadseregeknél, aztmindenki tudja: nem nevezhetők rendezetteknek és igényteleneknek, mint arégiek, hanem szabadosoknak és korhelyeknek.

BATISTA Azt mondottad a szállások elrendezésének kezdetén, hogy nemhagyatkozol pusztán két hadosztályra, hanem négyet veszel egy igazi hadseregelszállásolásának a szemléltetésére. Ezért szeretném, ha két dolgot mondanálnekem: az egyik az, hogy miként üssek tábort, ha több vagy kevesebb hadnépemvan; a másik pedig az, hogy milyen létszámú katonaság elegendő különféleellenségekkel szemben?

FABRIZIO Az első kérdésre azt felelem, hogy ha a hadseregben több vagykevesebb katona van, mint négyezer vagy hatezer, annyi szállásrenddel kell többetvagy kevesebbet létesíteni, amennyi szükséges, s ezen a módon a végtelenségig

mehetünk fölfelé vagy lefelé. Mindazonáltal a rómaiak, amikor két konzulihadsereget csatoltak össze, két tábort létesítettek, és a fegyvertelen részétfordították egymásnak. Második kérdésedre vonatkozólag azt válaszolom, hogy arendes római hadseregben körülbelül huszonnégyezer katona volt; de ha nagyobberő szorongatta őket, a legnagyobb létszám, amelyet együvé fogtak, ötvenezer fővolt. Ezzel a létszámmal álltak ki az ellen a kétszázezer gallus ellen, akikkarhágóiakkal vívott első háborújuk után támadtak rájuk. Ugyanezzel alétszámmal álltak ki Hannibal ellen is; s meg kell jegyeznetek, hogy a rómaiak és agörögök is kis létszámú, de hadrenddel és haditudománnyal megerősítetthadseregeket vittek háborúba; a nyugatiak és a keletiek tömegben keltek hadra;viszont e nemzetek egyik részét természetes szilajságuk támogatta, mint például anyugatiakat, másikát pedig az a föltétlen engedelmesség, amellyel királyuk irántviseltettek. De mert Görögországban és Itáliában nem volt meg a természetesszilajság, sem a királyaik iránti természetes tisztelet, a fegyelemhez kellettfolyamodniuk, amely akkora erőt jelent, hogy elérte: a kevesek legyőzhették asokak szilajságát és természetes konokságát. Ezért mondom nektek, ha arómaiakat és a görögöket akarjuk utánozni, nem szabad meghaladnunk azötvenezres katonai létszámot, sőt inkább kevesebbre törekedjünk, mert a nagyobblétszám zűrzavart okoz, és nem engedi a fegyelem és az elsajátított rendszabályokbetartását. Pürrhosz szokta volt mondani, hogy tizenötezer emberrel meg tudnátámadni az egész világot. De térjünk át egy másik részre. Mi ezzel a mihadseregünkkel megnyertünk egy ütközetet, és rámutattunk azokra akavarodásokra, amelyek ebben a harcban előfordulhatnak; hadseregünketmeneteltettük, és beszámoltunk róla, hogy menetelés közben milyen málhákkalveheti körül magát; végezetül pedig elszállásoltuk, ahol nem csupán a viseltfáradalmak után kell némi nyugovásra szert tennie, hanem arra is gondolni kell,hogyan vessünk véget a háborúnak; ugyanis a táborokban sok mindennelfoglalkozik az ember, te azonban, ha maradt még ellenséged és gyanús vidék,ezekkel törődj, ezek ellenében helyes biztonságodról gondoskodnod, s azokat,amelyek ellenségesek, meghódítanod. Ezért van szükség mindene, s arra, hogylegyőzzük ezeket a nehézségeket azzal a dicsőséggel, amelyet eddig kiharcoltunkmagunknak. Ezért részletekbe bocsátkozva elmondom: ha szerét kell ejtened, hogysok ember vagy sok nép megtegyen olyasvalamit, ami neked hasznodra, nekikmeg nagy kárukra válnék, mint például városfalaik leromboltatása, vagy sokukszáműzetése, neked fontos, hogy vagy vezesd őket félre oly módon, hogy senki sehiggye, mintha személy szerint őt is érintené a dolog, így aztán egyik se siet amásik megsegítésére, s egyszer csak menthetetlenül elnyomatásban leledzenekvalamennyien; avagy valamennyiüknek ugyanaznap parancsold meg azt, amittenniük kell, így mindegyikük azt hiszi, hogy egymaga kapott parancsot, s csak ameghunyászkodásra gondol, ellenszegülésre nem; így zendülés nélkül végrehajtjamindenki a parancsodat. Ha gyanúperrel élsz valamely nép hűségét illetően, ésfölébe akarsz kerekedni, váratlanul akarod megtámadni, hogy terveidet minélkönnyebben titkolhasd el, nem tehetsz jobbat, mint hogy valamely tervedet közlöd

vele, segítségét kéred hozzá, s úgy teszel, mintha más vállalkozásba fognál, éslelked mélyén semmi rosszat sem gondolsz róla: ez azzal jár majd, hogy nemgondol saját védelmével, mert nem hiszi, hogy kárt szándékozol tenni benne, salkalmat ad rá, hogy kívánságodat könnyen kielégítsd. Ha megsejted, hogyhadseregedben akad valaki, aki terveidről ellenségeidet értesíti, nem tehetszjobbat, mint hogy fölhasználva aljas lelkületét, olyan dolgokat közölsz vele,amelyeket nem akarsz megtenni, azokat pedig, amelyeket meg akarsz tenni,elhallgatod előtte; azt állítod, hogy olyan dolgokat sejtesz, amelyeket nem, azokatmeg, amelyeket sejtesz, eltitkolod; ez azt eredményezi majd, hogy az ellenség,minthogy tudni véli szándékaidat, olyan vállalkozásba fog, melynek soránkönnyen kelepcébe csalhatod és leigázhatod. Ha azt tervezed, amit Claudius Nero,hogy valamely szövetségesednek segítséget küldve lecsökkented hadseregedlétszámát, de úgy, hogy az ellenség ne vegye észre, fontos, hogy a szállásokszámát ne csökkentsd le, tartsd meg hiánytalanul a jeleket és a hadrendeket,gyújtass ugyanolyan tüzeket, és állíttass ugyanolyan őrségeket mindenfelé, mintkorábban. Ugyanígy, ha új hadnép csatlakozna hadseregedhez, és azt akarod, hogyaz ellenség ne szerezzen tudomást gyarapodásodról, fontos, hogy ne növeld aszállások számát, mert az mindig rendkívül hasznos, ha titokban tartodhadműveleteidet és terveidet. Metellus, amikor seregeivel Hispaniában járt, azértfelelt úgy annak, aki másnapi tervei felől érdeklődött, hogy ha saját inge tudnaróluk, elégetné. Marcus Crassus mint mondta annak, aki megkérdezte tőle, mikorindítja meg hadseregét: „Azt hiszed, egyedül te nem hallod majd a kürtöket?” Haki óhajtod puhatolni ellenséged titkait, és ki óhajtod ismerni hadrendjeit, tedd azt,amit egyesek, akik követeket küldtek az ellenfélhez, hadakozásban rendkívültapasztalt, szolgaruhás emberek kíséretében, ezek pedig alkalmat leltek rá, hogyszemügyre vegyék az ellenséges hadsereget, latolgassák annak erősségeit ésgyöngeségeit, és lehetőséget nyújtottak a hadvezérnek, hogy fölébe kerekedjék.Mások valamely bizalmas emberüket küldték számkivetésbe, s annak asegítségével jutottak ellenfelük terveinek a tudomására. Az ellenség hasonlótitkaira fény derül továbbá akkor is, amikor foglyul ejtetjük magunkat. Marius, alomberek ellen viselt háborúja során, hogy meggyőződjék azoknak a gallusoknak ahűségéről, akik akkor Lombardiát lakták, és a római néppel szövetségben álltak,nyitott és lepecsételt leveleket küldött nekik; a nyitottakban azt írta, hogy nebontsák fel a lepecsételteket, csakis egy bizonyos időpontban; s amikor a kitűzöttidőpont előtt visszakérte, és felbontva találta a leveleket, meggyőződött róla, hogya gallusok hűsége nem csorbítatlan. Egyes hadvezérek, amikor megtámadták őket,nem akartak az ellenséggel megmérkőzni, hanem az országára támadtak rá, éskényszerítették, hogy térjen vissza otthona védelmére. Ez sokszor jár jóeredménnyel, mert a te katonáid elkezdenek győzni, gyarapodnak zsákmányban ésbizakodásban, az ellenség katonái pedig rémületbe esnek, úgy érzik, hogygyőztesből vesztessé lettek. Ily módon, aki ehhez az elterelő támadáshozfolyamodott, sokszor járt jó eredménnyel. De csak az folyamodhat hozzá, akineksaját országa erősebb, mint az ellenségé, mert ha másképpen lenne, ő maga

rohanna vesztébe. Az a hadvezér, akit az ellenség a táborában ostromolt, gyakranvette hasznát annak, ha fondorlatosan egyezkedni kezdett, fegyverszünetet kötöttaz ellenséggel néhány napra; ez hanyaggá szokta tenni az ellenséget minden harcitevékenységében, te meg kihasználod hanyagságát, könnyen megragadhatod azalkalmat, hogy kicsússz a markából. Sulla ilyen úton szabadult meg kétszer isellenségeitől, és Hasdrubal ugyanilyen csellel szökött Hispaniába, az őt körülvevőClaudius Nero haderői közül57. Az elmondottakon túl még egyvalami használ,hogy megszabadulj az ellenség haderejétől: ha az elmondottakon kívül valamivellekötöd a figyelmét. Ezt két módon éred el: vagy rátámadsz haderőid egy részével,hogy ebbe a tusába belekapva lehetőséget adjon többi hadnéped szabadulására,vagy pedig valamilyen új fordulatot ötlesz ki, amely a dolog újszerűségéveldöbbenti meg őt, s ez okból kényszerül habozva vesztegelni; mint tudjátok,Hannibal úgy tett, hogy amikor Fabius Maximus körülzárta, éjszaka égő fáklyákattűzött egy ökörcsorda szarvai közé, s Fabius annyira meglepődött ezen azújdonságon, hogy eszébe se jutott valamiképpen akadályozni ezt a kitörést. Egyhadvezérnek összes egyéb hadműveletei közt leginkább arra kell törekednieminden igyekezetével, hogy megossza az ellenség erőit, vagy azzal, hogy gyanútkelt benne azok iránt, akikben megbízik, vagy ő maga szolgáltat okot az ellenséghadnépeinek szétválasztására, s ezáltal gyöngébbé válására. Az előbbi módszerúgy valósítható meg, hogy megkíméljük az ellenség környezetéhez tartozóknémelyikének a dolgait, vagyis megkíméljük katonáit, birtokait, visszaadjukgyermekeit, vagy más, neki fontos személyeket váltságdíj nélkül. Tudjátok, hogymidőn Hannibal fölégette Róma körül az összes mezőket, pusztán FabiusMaximus földjeivel tett kivételt. Tudjátok, hogy midőn Coriolanus sereggel támadtRómára,58 az előkelőségek birtokait megkímélte, a köznépét pedig fölperzselte éskifosztotta. Midőn Metellus hadra kelt Iugurtha ellen,59 arra szólította felvalamennyi követet, akit Iugurtha küldött hozzá, hogy adják kezére Iugurthát;majd amikor később ugyanezekhez írt leveleket ugyanebben a tárgyban, úgyügyeskedett, hogy Iugurtha rövidesen valamennyi tanácsadójára gyanakodnikezdett, s különféle módon eltette őket láb alól. Midőn Hannibal menedékre leltAntiokhosznál, a római szónokok olyan nyájasan bántak vele, hogy Antiokhoszgyanút fogott, s többé nem adott hitelt Hannibal tanácsainak. Ami pedig azellenséges hadnép megosztását illeti, nincs biztosabb módja, mint rátámadniországaikra, hogy kénytelenek legyenek visszafordulni s védekezni, ésfölhagyjanak a háborúskodással. Ezt a módot választotta Fabius,60 midőn seregeélén a gallusok, toscanaiak, umberek és samnisok haderőivel kellettszembeszállnia. Titus Didius – mivel az ellenségéhez képest csekély hadnéppelrendelkezett, s egy légióra várt Rómából, amikor az ellenség elébe akart vágni alégiónak –, hogy visszatartsa katonáit, egész hadseregében elhíresztelte, hogymásnap csatára akar kelni az ellenséggel; aztán szerét ejtette, hogy néhányfoglyának alkalma nyíljék a szökésre, ezek pedig jelentették a konzul másnapiütközetre vonatkozó rendeletét, amivel előidézték, hogy az ellenség, nehogycsökkentse erőit, nem indult a légió elé, amely ezúton sértetlenül eljutott céljáig:

ez a mód nem az ellenség haderőinek megosztására, hanem a tied megkettőzéséreszolgál. Néhányan úgy osztották meg az ellenség haderőit, hogy engedték, haddnyomuljon be országukba, hadd foglaljon el rengeteg földet próbaképpen, s aztánőrségeket állítva csökkentse erőit, s miután így meggyöngítették, rátámadtak éslegyőzték. Mások meg, amikor egy tartomány ellen akartak vonulni, úgyszínlelték, mintha egy másikra akarnának támadni, s annyira iparkodtak, hogynyomban, miután behatoltak abba a tartományba, ahol senki sem tartott ettől,előbb legyőzték, mielőtt az ellenségnek ideje lett volna segítségére sietni. Ugyanisellenséged, mivel nem bizonyos benne, hogy vissza akarsz-e térni arra a helyre,amelyet korábban fenyegettél, kénytelen veszteg maradni az egyik helyen, és nemtud segítséget nyújtani a másik helynek, így aztán gyakorta nem védelmezi megsem az egyiket, sem a másikat. Az elmondottakon kívül fontos még, hogy ha akatonák közt viszály vagy zendülés támad, a hadvezér fortéllyal le tudjacsillapítani. A legjobb módszer az, ha megfenyíted a tévelygők főkolomposait, deezt oly módon tedd, hogy előbb fogasd el őket, mielőtt észbe kaphatnának. Ennekaz a módja, hogy ha távolabb vannak tőled, ne csak a bujtogatókat hívasd össze,hanem az összes többieket is velük együtt, nehogy a büntetésre gyanakodva távolmaradjanak, hanem vessék alá magukat a megtorlásnak. Ha már jelen vannak, megkell nyerned azok támogatását, akik nem leledzenek a bűnben, s az ő segítségükkelkell lesújtanod rájuk. Ha viszály keletkezne köztük, a legjobb módszerrádöbbenteni őket a veszélyre: az attól való rettegés mindig egységbe szoktakovácsolni őket. De legfőképpen a hadvezér jó hírneve az, ami egy hadseregetegységbe forraszt, az pedig egyes-egyedül az ő virtusából születik, mert azt virtushíján sem vér, sem tekintély nem teremtheti meg. S az első dolog, amit elvárnakegy hadvezértől, az, hogy katonáit fenyíteni és fizetni tudja; mert ameddig elmarada fizetség, úgy való, hogy elmaradjon a fenyítés is, ugyanis nem büntethetsz megegy katonát rabIásért, ha nem fizetsz neki, az pedig nem tartóztathatja meg magáta rablástól, ha élni akar. De ha megfizeted és nem fenyíted, mindenképpenarcátlanná fajul; mert hovatovább alig becsül valamire, s akivel ez megesik, aznem képes többé megőrizni rangfokozatának méltóságát, s mert nem tudjamegőrizni, ebből szükségszerűen következnek a forrongások és a viszálykodások,amely egy hadsereg összeomlását jelentik. Az ókori hadvezéreknek egy olyankellemetlenséggel is szembe kellett nézniük, amilyentől a maiak szinte teljesenmentesek, az pedig abból állott, hogy saját szájízük szerint kellett tolmácsolniuk abaljós jeleket, mert ha villám csapott egy hadseregbe, ha napfogyatkozás vagyholdfogyatkozás keletkezett, ha földrengés támadt, ha a hadvezér a lóra valófölszállás vagy lóról való leszállás közben lezuhant, azt a katonák balulértelmezték, s akkora riadalmat gerjesztett bennük, hogy ha ütközetre kerül sor,könnyen elveszthették volna. Ezért az ókori hadvezérek, mihelyt hasonló vakesettörtént, vagy rámutattak annak okára, bebizonyítva természetes eredetét, vagypedig saját szájízük szerint tolmácsolták. Julius Caesar, midőn Afrikába ment, aparton fölbukott, mikor kiszállt a hajóból. Erre így szólt: „Afrika, megfogtalak!”Sokan elmagyarázták a holdfogyatkozás és a földrengések okát: ezekre a dolgokra

napjainkban nincs szükség, részint mert embereink már nem annyira babonásak,részint mert a mi vallásunk teljességgel kiküszöböli az ilyesfajta vélekedéseket.Mégis, ha megtörténnék ilyesmi, az ókoriak rendszabályait kell utánoznunk. Haéhség vagy más természetes szükséglet, nagy emberi szenvedély ellenségedet avégső csüggedésbe rántotta, s attól űzetve áll ki csatára veled, meg kell húzódnodsáncaid mögött, s amennyire csak hatalmadban áll, a harcot el kell kerülnöd. Ígyjártak el a lakedaimónok,61 a messzémabeliek ellenében,62 így járt el Julius Caesaris Afranius és Petreius ellenében63. Midőn Fulvius konzul64 a lomberek ellenhadakozott, lovasságával több napon át folyamatosan támadta ellenségeit, smegfigyelte, hogyan jönnek elő üldözésükre sáncaik mögül; ezért lesben állt alomberek táborának hátában, majd rájuk eresztette a lovasságot, s amikor alomberek üldözésükre előjöttek sáncaik mögül, Fulvius elfoglalta és kifosztottaszállásaikat. Egyes hadvezéreknek igen nagy hasznára volt, hogy amikorhadseregük az ellenséges hadsereg közelébe került, hadnépeiket ellenségeshadijelvények alatt saját földjeik kirablására és fölperzselésére küldték; ezekről azellenség azt hitte, hogy az ő segítségére érkező hadnépek, s futván futott, hogymaga is kezükre járjon a zsákmányolásban, miért is rendje megbomlott, slehetőséget nyújtott ellenfelének, hogy legyőzze. Ezt a fogást alkalmazta azepeiroszi Alexandrosz,65 amikor az illírekkel harcolt, és a szürakuszai Leptinész,66

a karthágóiak ellen, s mind egyiküknek, mind hármuknak szerencsésen sikerült aterve. Sokan úgy győzték le az ellenséget, hogy szerfölött bő eszemiszomranyújtottak neki lehetőséget, rettegést színlelve elhagyták borral és nyájakkal teliszállásaikat, s amikor az ellenség természetellenesen mértéktelenül torkig falta-vedelte magát, rátámadtak, és vesztére legyőzték. Így tett Kürosz ellenébenTamirisz,67 és Tiberius Gracchus a hispánok ellenében. Némelyek borukat és egyébélelmiszereiket megmérgezték, hogy könnyebben legyőzhessék ellenségeiket. Azimént mondottam: nem akadtam még nyomára annak, hogy az ókoriakéjszakánként őrjáratot küldtek volna ki, és becslésem szerint azért cselekedtek így,mert húzódtak azoktól a bajoktól, amelyek ebből eredhettek; mert úgy találták,maguk a strázsák, akiket nappal állítanak ki az ellenség szemmel tartására,okozzák annak vesztét, aki őket kiállította; ugyanis sokszor megesett, hogy foglyulejtették és erőszakkal kényszerítették az őröket arra a jeladásra, amellyelsegítségül hívták övéiket, akik a jelre odasietve, vagy fogságba estek, vagymeghaltak. Az ellenség megtévesztésére hasznos, ha a hadvezér időnként változtategy-egy szokásán, amelyre az ellenség tervét alapozza, de így végül is rajtaveszt;ahogyan az a hadvezér tette, aki, miután az ellenség érkeztéről éjszaka tűzzel,nappal pedig füsttel szokott jelt adni övéinek, egyszer csak megparancsolta, hogyszakadatlanul jelezzenek tűzzel és füsttel, majd pedig, amikor az ellenségmegindult, fölhagyott a jelzésekkel, az ellenség meg azt hitte, észrevétlenül támadrá, hiszen nem látta a jelzéseket, hogy fölfedezték volna, s ezzel (rendbomlásbakeveredve), maga könnyítette meg ellenfele győzelmét. A rodoszi Memnón,68

midőn az ellenséges hadsereget elő akarta csalogatni erődítményeiből,odamenesztett valakit, aki szökevénynek álcázta magát, s azt állította, hogy viszály

dúl seregében, s hogy annak túlnyomó része elszéledt; a hadvezér pedig, hagyhitelt adjon a dolognak, igazolásképpen bizonyos csődületeket támasztott aszállások közt: az ellenség ebből azt hitte, vereséget mérhet rá, nekitámadt, ésvereséget szenvedett.

Az elmondottakon túl ügyelni kell arra is, hogy ne kergessük ellenségünket avégső kétségbeesésbe, amire Julius Caesar is ügyelt, amikor a germánokkalhadakozott, mert látva, hogy ha nem menekülhetnek, a kényszerűség fölszítjavitézségüket, utat nyitott nekik, és inkább vállalta a menekülők üldözésénekfáradalmait, mint a védekezők legyőzésének veszedelmeit. Lucullus,69 midőn látta,hogy néhány szövetséges makedón lovasa az ellenséghez készül átállni, tüsténtriadót fúvatott, s egyéb hadnépeire is ráparancsolt, hogy kövessék; az ellenség megazt hitte, hogy Lucullus harcot akar kezdeni, és olyan hevesen rontottak amakedónokra, hogy azok védekezni kényszerültek, s így akaratuk ellenéreszökevényekből bajtársakká váltak. Fontos még, hogy biztosítani tudj magadnakolyan területet, amelynek hűségében kételkedsz, akár ha megnyerted az ütközetet,akár előtte: erre néhány ókori példa tanít. Pompeius, midőn kételkedett a gadesiekhűségében,70 megkérte őket, hogy fogadják be néhány sebesültjét, és sebesültnekálcázva csupa tagbaszakadt embert küldött közéjük, akik elfoglalták azt a földet.Publius Valerius, az epidaurosziak hűtlenségétől tartva,71 ahogy mi mondanánk,búcsújárást hirdetett meg egy templomba, túl a város határán, s amikor az egésznép kivonult a búcsújárásra, bezáratta a kapukat, majd csak azokat eresztettevissza, akikben megbízott. Nagy Sándor, midőn Ázsiába akart vonulni, ésbiztonságban kívánt maradni Trákiia felől, magával terelte a tartomány előkelőit,zsoldjába fogadta őket, Trákia népeinek élére pedig hitvány talpnyalókat állított;így a fejedelmeket kielégítette fizetséggel, a népeket pedig nyugalomban tartotta,hiszen nem voltak olyan vezetőik, akik nyugtalanságra gerjeszthették volna őket.De az összes dolgok közül, amelyekkel a hadvezérek a népeket megnyerikmaguknak, a tisztaság és igazságosság példái a leghathatósabbak, mint példáulScipióé, aki midőn Hispaniában visszaadott egy gyönyörű fiatalasszonyt apjánakés férjének, ezzel a tettével bármilyen fegyvernél jobban megnyerte magánakHispaniát. Caesar, midőn fizetett azokért a gerendákért, amelyekből cölöppalánkotácsoltatott hadserege köré Galliában, annyira elnyerte az igazságos nevet, hogyezzel elősegítette a tartomány behódolását. Nem tudom, miről tartozom mégbeszámolni ezekkel a lehetőségekkel kapcsolatban, s hogy maradt-e ki valamelyrészlet ebből az anyagból, amelyről ne értekeztünk volna már. Pusztán a földekmeghódításának és megvédésének elmondásával vagyok még adósotok: ebbenpedig szíves-örömest rendelkezésetekre állok, ha nem terhellek vele titeket.

BATISTA Emberséged akkora, hogy óhajaink az elbizakodottság látszatátólvaló félelem nélkül teljesülnek, önszántadból ajánlod fel azt, amit kérni restelltünkvolna. Ezért csupán azt mondjuk, nem is nyújthatnál nagyobb és örvendetesebbjótéteményt, mint hogy ezt az okfejtést is közlöd velünk. De mielőtt arra a másiktárgyra térnél, oszlasd el egy kételyünket: jobb-e folytatni a háborút télen is,ahogyan manapság szokásos, vagy csak nyáron hadakozzunk, télen pedig

vonuljunk állomáshelyünkre, akár az ókoriak.FABRIZIO Íme, ha nem volna szemfüles a kérdezősködő, kimaradna egy

figyelemre méltó részlet. Megint csak azt mondom nektek, hogy az ókoriakminden dolgot jobban és nagyobb körültekintéssel csináltak, mint mi; és ha egyébdolgokban csak néhány hibát követünk is el, a háborúban minden hibátelkövetünk. Nincs oktalanabb és veszedelmesebb dolog egy hadvezér számára,mint télen háborúzni; és sokkal több veszedelmet hoz arra, aki megteszi, mint arra,aki bevárja. Oka pedig ez: minden igyekezet, amellyel a katonai fegyelem él, arraszolgál, hogy hadrendben állj ki ütközetre ellenségeddel, ez az a cél, amelyre egyhadvezérnek törekednie kell, ugyanis az ütközet dönti el, hogy megnyered-e, vagyelveszted-e a háborút. Mármost aki jobban megvalósítja hadrendjét, s akinekfegyelmezettebb a hadserege, azé a fölény az ütközetben, s nagyobb a reménye,hogy megnyeri. Másfelől meg nincsen ádázabb ellensége a hadrendnek, mint azordon vidékek, vagy a hideg és nedves időszakok, mert a zord vidék nem engeditömegeidet hadi fegyelem szerint letelepedni, a nedves időszakok pedig nemengedik, hogy összetartsd hadnépeidet, nem mutatkozhatsz egységben ellenségedelőtt, hanem kényszerűség szerint és hadrend híján kell szétszórtan tábort verned,meghunyászkodva a téged befogadó várak, erődök és udvarházak előtt,olyannyira, hogy sereged fegyelmezésére áldozott minden fáradozásod hiábavaló.Ne csodálkozzatok hát, hogy manapság télen is hadakoznak, hiszen a seregekfegyelem híján vannak, nem is tudják, mennyi kárt okoz nekik, hogy nemtáboroznak egységesen, mert nem kell bíbelődniük azzal, hogy alávessék magukatnem létező hadrendjüknek és betartsák a nem létező fegyelmet. Mégis látniukkellene, mennyi bajnak volt oka a téli táborozás, és emlékezniük kellene, hogy azezerötszázhármas esztendőben mekkora vereséget szenvedtek a franciákGariglianónál, de nem ám a spanyoloktól, hanem a téltől. Mert amint mondottam,az van hátrányosabb helyzetben, aki támad, a rossz idő ugyanis benne tesz többkárt, hiszen ő akar más honában háborúzni. Ezért vagy arra kényszerül, hogyegyüvé szorulva álljon ellen a nedvesség és a hideg ártalmainak, vagy arra, hogyhadnépét megosztva kerülje el őket. De aki a támadást várja, az kedvéreválaszthatja a helyet, és ellenfeleire pihent hadnépeivel várakozhat, s ezeketbármikor nyomban egyesítheti, és rátámadhat velük az ellenséges hadak egy olyancsoportjára, amely nem állhat ellen rohamuknak. Így szenvedtek vereséget afranciák, s így szenvednek vereséget mindig is mindazok, akik télidőben támadnakellenségükre, amelynek helyén van az esze. Aki tehát azt akarja, hogy haderőinek,hadrendjeinek, a fegyelemnek és a vitézségnek semmi részben ne lássa hasznát, azhadakozzék télen. Mert a rómaiak azt akarták, hogy mindannak a dolognak, amireannyi igyekezetet fordítottak, hasznát is lássák, nemcsak a téli hadjáratokatkerülték el, hanem a zord hegyvidékeket és a nehéz terepeket is, továbbá mindazt,ami csak akadályozhatta volna őket hadművészetük és vitézségükkibontakoztatásában. Így ez elegendő válasz kérdésedre; s most lássunk akülönféle földek és vidékek meghódításához és megvédéséhez, s ezeképítkezéseihez.

HETEDIK KÖNYVFABRIZIO Tudnotok kell, hogy a síksági várak és a sziklavárak vagy

természettől erősek, vagy mesterségesen lehetnek megerősítve. Természettőlerősek azok, amelyeket folyamok vagy mocsarak vesznek körül, mint Mantova ésFerrara; vagy azok, amelyeket bércfokon emeltek, vagy meredek hegy tetején,mint Monaco és San Leo; ugyanis azok, amelyek nem nagyon nehezenmegmászható hegyekre épültek, manapság a tüzérség és a tárnák miatt fölöttébbgyöngének bizonyulnak. Ezért az esetek túlnyomó részében manapság olyanmegoldást keresnek, hogy a várakat mesterséges úton tegyék erőssé. Az elsőmesterfogás a cikcakkos és kiszögellésekkel, hajlatokkal teli falak építése: ez adolog azt segíti elő, hogy az ellenség nem közelíthet a falakhoz, hiszen nemcsakszemből, hanem oldalról is könnyűszerrel megsebezhető. Ha a falakat magasraépítik, túlságosan kiteszik őket a tüzérség lövedékeinek, ha alacsonyra építik őket,szerfölött könnyen megmászhatók. Ha árkokat ásatsz a falak elé, hogy nehezebbenlehessen megmászni őket, megesik, hogy az ellenség feltölti az árkokat (amit egynépes hadsereg könnyen megtehet), s akkor a fal az ellenség martalékává lesz. Éppezért úgy hiszem – hacsak okosabb elgondolás nem akad –, ha mind az egyik,mind a másik bajnak úgy akarom elejét venni, hogy olyan magas falakatépíttetnék, melyeknek sáncai nem kívül vannak, hanem belül. Az erődítéseképítésének ez a lehető legbiztosabb módja, ugyanis megvéd téged a tüzérség előlés a létráktól, s nem ad szabad kezet az ellenségnek a sánc feltöltésére. A falnaktehát olyan magasnak kell lennie, amilyen magasra csak szükséged van, szélességepedig ne legyen három rőfnél kevesebb, nehogy elősegítsd szétrombolását. Atornyokat kétszáz rőfnyi térközökkel kell elhelyezned; a belső sánc legalábbharminc rőf széles és tizenkét rőf mély legyen: mindazt a földet, amelyet a sánckivájásakor fölásnak, a város felé hányják, s egy fal fogja föl, amely a sánc aljábólinduljon, s annyival emelkedjék a talaj szintje fölé, hogy egy ember megbújhassonmögötte: ez a dolog csak növeli a sánc mélységét. A sánc aljában kétszázrőfönként legyen egy kazamata, amely tüzérséggel tegyen kárt mindazokban, akika sáncba ereszkednének. A nehézágyúkat, amelyek a várost védik, a sáncot lezárófal mögé helyezzék; az elülső fal védelmére ugyanis, mivel az magas, mások nemis használhatók fel kényelmesen, csak kisebb és a közepes ágyúk. Ha az ellenséglétrákkal jön ellened, az első fal magassága könnyen megvéd téged. Ha ágyúkkaljön ellened, előbb az első falat kell lőnie; de ha lövi, mivel minden lövedéktermészete az, hogy arrafelé dönti a falat, ahonnan a lövés éri, a fal úgy indulromlásnak (hiszen nem talál sáncárkot, amely befogadná és magába temetné),hogy megkettőzi a sánc mélységét; ily módon nem hatolhatsz át rajta, mertomladékba botlasz, amely hátráltat, sáncra bukkansz, amely feltartóztat, azellenséges ütegek pedig a sáncfalról ölnek meg. Ennek csupán az az ellenszere, hafeltöltöd a sáncárkot, ami igencsak nehéz, részint mert öble nagy, részint mertnehéz megközelíteni, hiszen a falak tekervényesek és homorulatosak, ésbeszögelléseik közé az említett okokból kifolyólag nehezen lehet behatolni, majdmég fölszereléseddel együtt át kell vergődnöd egy omladékon, ami roppant

nehézséggel jár; hát így teszek én egy várost ezzel a hadrenddel merőbenbevehetetlenné.

BATISTA És ha a belső sáncárkon kívül még egy külső sáncárkot is ásatnánk,nem lenne a vár erősebb?

FABRIZIO Kétségkívül még erősebb lenne; én azonban úgy okoskodom, hogyha csak egy sáncot akarunk, akkor az jobb belül, mint kívül.

BATISTA Úgy akarnád-e, hogy a sáncban víz is legyen, vagy jobban kedveled aszáraz árkot?

FABRIZIO A vélemények eltérők, a vízzel teli árkok ugyanis megoltalmaznak aföld alatti tárnáktól; a víz nélküli árkok pedig megnehezítik, hogy feltöltsd őket.De én mindent egybevetve víz nélkülieket csinálnék, mert sokkal biztonságosabb,hiszen láthattuk, a vizes árkok telente befagynak, s megkönnyítik egy városbevételét, amint megesett Mirandolával is,72 amikor Gyula pápa ostromolta. Shogy megóvjam magam a tárnáktól, a sáncárkokat olyan mélyre ásatnám, hogy akimég lejjebb akarná vájni magát, talajvízbe kerüljön. A sziklavárakat pedig, amisáncaikat és falaikat illeti, ugyanilyen módon építeném meg, hogy bevételük eléugyanilyen nehézségeket gördíthessenek. Egy dolgot szeretnék jól emlékezetébevésni annak, aki várost véd: ez pedig az, hogy ne építtessen külső bástyákat,olyanokat, amelyek a falaktól távolabb állnak; s egy másik intelem annak, akisziklavárakat emel, ez pedig úgy szól, hogy ne építsen ezekbe olyan menedékeket,amelyekbe a várak védői (miután az első falat elvesztették) visszahúzódhatnának.Első tanácsomra az a meggondolás késztet, hogy senkinek sem szabad olyasmittennie, amitől orvosolhatatlanul veszteni kezdi eredendő jó hírnevét, mely haodavész, csökkenti egyéb rendelkezései becsületét, s meghökkenti azokat, akikvédelmükbe vették. S mindig megeshet veled az, amit mondok, amíg kívül emelszbástyákat azon a területen, amelyet védened kell; ezeket ugyanis mindig elveszted,mivel manapság a kisebb helyek nem védhetők meg, ha ki vannak téve a tüzérségtombolásának, ha meg elveszted őket, romlások okává és kútfejévé válnak. MidőnGenova fellázadt;73 Lajos francia király ellen, néhány bástyát állított azoknak adomboknak a tetejére, amelyek körülveszik, s amint elvesztette őket (rögtönodavesztek), ezek a város vesztét okozták. Ami második tanácsomat illeti, állítom,nincs veszélyesebb egy sziklavárra nézve, mint az, ha menedékek rejlenek benne,amelyekbe vissza lehet húzódni; ugyanis az a remény, amelyet az emberek ezekbefektetnek, ha elhagyják helyüket, azt okozza, hegy fel is adják, ha meg feladták, azaz egész sziklavár vesztét okozza. Friss példának itt van Forli sziklaváránakveszése, melyet Caterina grófnő74 védelmezett Cesare Borgiának, VI. Sándor pápafiának ellenében, aki a francia király seregeit vezette a vár alá. Az az egészerődítmény keresztül-kasul teli volt építve menedékül szolgáló búvóhelyekkel.Elsőnek ott volt a fellegvár, melytől a sziklavárig sáncárok húzódott, úgy, hogyfelvonóhídon keltek át rajta; a sziklavárat három részre tagolták, s mindegyik résztsáncárokkal és vízzel választották el a másik résztől, s híd vezetett át egyik helyrőla másikra. Ezért a herceg ágyúkkal lövette a sziklavár ezen részeinek egyikét, ésrést ütött egy helyütt a falon; miért is messer Giovanni da Casale, akire annak a

résznek az őrizetét bízták, nem is gondolt a rés védelmére, hanem feladta, hogymáshova húzódjék vissza; így a herceg hadnépei ellenállás nélkül hatoltak be azona részen, egy csapásra hatalmukba kerítették az egészet; ugyanis uraivá lettekazoknak a hidaknak, amelyek egyik részből a másikba vezettek. Odaveszett hát eza sziklavár, amelyet bevehetetlennek tartottak, két hibája miatt: az egyik az, hogyannyi kisebb egységre tagolódott; a másik az, hogy nem volt minden egyes egységura a maga hídjának. A rosszul épített erődítmény és védőjének fogyatékosjózansága tehát szégyent hozott a grófnő lelkes vállalkozására, akinek voltmerészsége bevárni egy hadsereget, melyet sem a nápolyi király, sem Milánóhercege nem várt be; s jóllehet erőfeszítései nem vezettek jó végre, mindazonáltalelnyerte velük azt a becsülést, amelyet erényével kiérdemelt. Ennek azokban azidőkben sok epigramma adta tanúbizonyságát, amelyeket az ő magasztalásáraszereztek. Én hát ez okból, ha sziklavárat építenék, roppant falakat csináltatnék, éssáncárkokat a már említett módon; belülre viszont csak lakóházat építenék, azokatis gyöngére és alacsonyra, oly módon, hogy annak, aki a piactér közepében áll, nezavarják meg kitekintését az összes falakra, hogy a hadvezér saját szemévelláthassa, hová kell segítséget küldenie, s hogy mindenki megértse: ha a falak és asánc odavesztek, odavész a sziklavár. S ha mégis létesítenék valamilyen fedezéket,a hidakat oly módon különíteném el, hogy mindegyik rész a maga térfeléről uralegyen a hidaknak, és elrendelném, hogy pillérsort állítsanak föl a sáncárokközepén.

BATISTA Azt mondottad, hogy manapság a kis helyek nem védhetők; nekemmeg úgy tetszett, ennek épp az ellenkezőjét hallottam, vagyis minél kisebb egyhely, annál jobban védhető.

FABRIZIO Nem jól értetted; ugyanis manapság nem lehet erősnek nevezni azta helyet, ahol annak, aki védelmezi, nem áll rendelkezésére elegendő terület avisszahúzódásra, új sáncárkokkal és új védőművekkel, mivel a tüzérség olyanviharosan tombol, hogy aki oltalmát egyetlen falra és egyetlen védőműre alapozza,csalatkozik. S mert a bástyákat (ha azt akarják, hogy ne haladják meg a rendesméretűeket, mert akkor vár és erőd lenne belőlük) nem úgy építik meg, hogy bárkimeghúzódhatnék bennük, rögtön el is vesznek. Bölcs eljárás tehát kívül hagyniezeket a bástyákat, s erődítést emelni a várak bejáratához, s ennek kapuit többszögletű védőművekkel fedezni, oly módon, hogy ne lehessen a kapun egyenesvonalban bemenni vagy kijönni, s a védőmű és a kapu közt sáncárok húzódjékhíddal. A kapukat továbbá csapórácsokkal kell megerősíteni, hogy mögöttükbiztonságba helyezhesd embereidet, amikor kirohannak az ellenségre, s azvisszaveri őket, nehogy a kavarodásban velük együtt az ellenség is benyomuljon.E célból találták fel ezeket a csapórácsokat, amelyeket az ókoriak cataractánakhívtak; ha ezeket is lebocsátod, kizárod ellenségeidet, és megszabadítod tőlüktieidet; ugyanis ilyen dologban semmi más nem használható, sem a híd, sem akapu, mert mind az egyiket, mind a másikat elfoglalja a tolongás.

BATISTA Én láttam ezeket az általad említett csapórácsokat, amelyeketNémethonban vasrudakból rostély formájúra kovácsolnak, a mieinket viszont

palánkgerendákból ácsolják egy darabba. Szeretném megtudakolni tőled, honnanered ez a különbség, s melyek a szívósabbak.

FABRIZIO Ismét csak azt kell mondanom, hogy a hadviselés különféle módjaés rendje az ókorihoz viszonyítva manapság az egész világon megszűnt, deItáliában teljességgel feledésbe merült, s ha itt még valamilyen épkézláb dologfölfedezhető, azt az Alpokon túliak példamutatásából merítették. Hallhattál róla, sa többiek is valamennyien emlékezhetnek rá, milyen hevenyészetten építkeztek itt,mielőtt Károly75 francia király ezernégyszázkilencvennégyben átkelt Itáliába. Apárkányzatokat félrőfnyi vékonyra csinálták, a lőréseket és a mozsárnyílásokatkeskeny hasadékkal látták el kifelé, és sok más hibát is elkövettek, amelyekről,nehogy unalmassá váljék, szót sem ejtek; ugyanis a vékony párkányzatokrólkönnyedén leszedik a védőket, s az ilyen módon épített lőréseket könnyűszerrelfölbontják. Mostanában tanultuk meg a franciáktól, hogy széles és vastagpárkányzatokat kell csinálni, s azt is, hogy a lőrések belülről szélesek legyenek, afal közepéig szűküljenek össze, majd újra szélesedni kezdjenek egészen a fal külsőfelületéig: ez azt eredményezi, hogy a tüzérség csak nehezen szedheti le a védőket.A franciák sok más, ezekhez hasonló rendszabályt bevezettek, melyeket minálunk,mivel sohasem látták, nem vettek fontolóra. Ezek közé tartozik az is, hogy acsapórácsokat rostély módjára képezzék ki, ami sokkal jobb megoldás, mint azáltalad említett, ugyanis, ha olyan tömör csapóráccsal kell eltorlaszolnunk egykaput, mint amit említettél; miután lebocsátottuk és mögéje zárkóztunk, nemtudunk résein keresztül kárt tenni az ellenségben, s ilyenképpen azok fejszévelvagy tűzzel biztonságban bevehetik. Ha azonban rostély módjára van kiképezve akapurács, miután lebocsátottuk, a vasrudak hézagain és közein át lándzsákkal ésszámszeríjakkal és minden másnemű védő fegyverzettel megvédelmezhetjük.

BATISTA Láttam én Itáliában egy másik, Alpokon túli szokást is, ez pedig akövetkező: a tüzérségi vontató szekerek kerékküllői ferdék. Szeretném tudni, miértcsinálják így, mert nekem úgy rémlik, hogy az egyenes küllők, mint a mikerekeinké is, erősebbek.

FABRIZIO Sose hidd, hogy az, ami elüt a megszokottól, véletlen; s ha úgyhinnéd, azért csinálják így a küllőket, hogy szebbek legyenek, tévednél; ugyanisahol erőre van szükség, nem számolnak a szépséggel; onnan ered az egész, hogyezek a küllők szilárdabbak és teherbíróbbak, mint a mieink. Oka ez: a szekér, hateher van rajta, vagy egyenesen halad, vagy jobbra, vagy balra dől. Ha egyenesenhalad, a kerekek egyenletesen hordozzák a súlyt, amely egyenlően lévénszétosztva rajtuk, nem terheli meg nagyon őket; ha azonban megdől a szekér,egész terhe arra a kerékre súlyosul, amelyik felé dől. Ha ennek a keréknek a küllőiegyenesek, könnyen eltörhetnek, mert a kerék dőlésétől maguk a küllők is dőlnikezdenek, s nem képesek tovább egyenesen hordozni a súlyt. Így, amikor a szekérvízszintes talajon halad, s amikor kevés súly terheli őket, az egyenes küllők azerősebbek; amikor azonban ferdén halad a szekér, s egyre több súly nehezedik aküllőkre, gyöngébbnek bizonyulnak. Éppen ellenkezőleg alakul a helyzet a franciaszekerek küllőinek esetében; ugyanis, amikor a szekér egyik oldalára dőlve nekik

feszül, mivel rendes körülmények közt ferdék, most egyenessé válnak, és szilárdanhordozhatják az egész terhet; amikor meg vízszintesen halad a szekér, ha ferdék is,fél erővel hordozzák. De térjünk vissza városainkra és sziklavárainkra.Várudvaraik kapuinak nagyobb biztonsága érdekében, s hogy azokból és azokbakönnyebben csoportosíthassák át hadnépeiket ostrom idején, az említett dolgokonkívül a franciák egy olyan rendszabályt is alkalmaznak, amelynek én Itáliábannyomát se láttam sehol, ez pedig a következő: a felvonóhíd külső csúcsához kétpillért építenek, s ezek mindegyikén egy-egy gerendát egyensúlyoznak ki, úgy,hogy ezek egyik fele a hídon legyen, a másik fele kifelé meredjen. Aztán az egészkifelé meredő részt rudakkal kapcsolják össze, amelyeket rostély módjáraillesztenek ráccsá egyik gerendától a másikig, belülről pedig mindegyik gerendavégébe láncot erősítenek. Amikor tehát el akarják zárni a hídnak ezt a külső részét,csak megeresztik a láncot, s lebocsátják az egész rácsozott részt, amelyik halesüllyed, a híd elzáródik, s amikor meg akarják nyitni, csak felhúzzák a láncokat,s a ráccsal emelkedni kezd, s emelkedhet annyira, hogy átfér alatta egy ember, deegy ló még nem, s annyira, hogy még egy lovas is átfér alatta, s aztán megintteljesen elzárható, mert ez úgy nyílik-csukódik, mint egy csipkelegyező. Ez arendszabály még biztonságosabb, mint a csapórács, mert az ellenség csak nehezenakadályozhatja meg a záródását, hiszen nem emelkedik egyenes vonalban, mint acsapórács, amelyet könnyen föl lehet peckelni. Azoknak tehát, akik várost akarnakerődíteni, az említett dolgokat mind el kell rendelniük; továbbá kívánatos még,hogy a falak körül legalább egy mérföldnyi területet ne hagyjanak megművelnivagy beépíteni, hanem puszta síkság legyen, ahol nincs se cserje, se gát, se liget, seház, ami csak akadályozná a látást, és fedezné az oda táborozó ellenséget. Sjegyezzétek meg, hogy az a terület, amelyet árkok és a talaj szintjénél jóvalmagasabb gátak fognak körül odakünn, igen gyönge; ugyanis ezek a dolgokfedezéket jelentenek a ránk támadó ellenségnek, s nem akadályozzák meg, hogykárt tegyen bennünk, s könnyen megnyithatók, hogy helyet adjanak az ellenféltüzérségének.

De lépjünk be a várudvarba. Nem akarok sok időt vesztegetni annakbizonygatásával, hogy a fent említett dolgokon kívül még tartalék élelmiszerre éshadianyagra is szükség van, hiszen ezt magától is tudja mindenki, ezek nélkülminden egyéb óvóintézkedés hiábavaló. És általában két dolgot kell tennünk:gondoskodnunk kell önmagunkról és arról, hogy az ellenség ne vehesse hasznátországunkban semminek. Ezért mindazt a takarmányfélét, lábasjószágot ésgabonaneműt, amit nem tudunk falaink közé befogadni, el kell pusztítanunk. Akiegy területet véd, annak arról is gondoskodni kell, hogy semmit ne tegyenekzűrzavar és rendbomlás közepette, s tartsák be a módozatokat, hogy bármilyenváratlan helyzetben is tudja mindenki, mit kell tennie. Ennek a módja pedig az,hogy az asszonyok, az öregek, a gyerekek és a gyöngélkedők maradjanak otthon,engedjék át a szabad teret a fiataloknak és erőseknek; azok meg fegyverbenoszoljanak szét a védelemre, álljanak részint a falakra, részint a kapukhoz, részinta város főbb pontjaira, hogy elejét vehessék azoknak a zavaroknak, amelyek belül

keletkezhetnek; más részük viszont ne legyen valamely helyhez kötve, hanemkészüljön fel arra, hogy mindenkinek a segítségére siet, akinek csak szüksége vanrá. Ha így el vannak rendezve a dolgok, már nehezen adódhatnak oly zavargások,amelyek a rendet megbontanák. Szeretném, ha még megjegyeznétek a városokvédelmével és ostromlásával kapcsolatban azt is, hogy semmi más nem keltakkora reményt az ellenségben egy terület elfoglalására, mint az a tudat, hogy ez aterület nem szokott az ellenség látásához; ugyanis a városok sokszor pusztán afélelemtől, az ellenség erejének bármiféle tapasztalása nélkül is odavesznek. Ezértha valaki ilyesfajta várost ostromol, mindenféle szörnyűséges erőfitogtatással kellrémületbe ejtenie. Másrészt az ostromlottnak azon a részen, ahol az ellenségtámad, erős férfiakat kell előreállítania, akiket nem rettegtet saját vakhiedelmük,hanem csak a fegyver; ugyanis ha az első kísérlet kudarcba fullad, az ostromlottakmerészsége növekszik, s az ellenség utóbb vitézséggel, nem pedig félelemkeltésselkénytelen fölülkerekedni azon, aki belül van. Olyan eszköz, amellyel az ókoriakföldjüket védelmezték, sokféle volt: kőhajító gépek, dárdavetők, nyílvetők ésparittyavető gépek; a támadásra szintén sok hadiszerszám volt: faltörő kosok,ostromtornyok, védőtetők, sarlók, emberek hordozta pajzstetők. Ezek helyett vanmanapság a tüzérség, melyet mind a támadók, mind a védők felhasználnak, ezértkülönösebben nem is beszélek róluk.

Hanem térjünk vissza saját okfejtésünkhöz, s lássuk a különféle támadásokat.Gondot kell rá fordítani, hogy ne lephessen meg bennünket az éhínség, s hogy neszorítsanak rá rohamokkal. Ami az éhséget illeti, mondottuk már, hogy mégmielőtt az ostrom bekövetkeznék, jól el kell látnunk magunkat élelmiszerekkel. Deha hiányt látunk eleségben a hosszú ostrom miatt, olykor valamilyen rendkívülimódhoz kell folyamodnunk, hogy szövetségeseink, akik meg akarnak mentenibennünket, gondoskodjanak róla, főként ha az ostromlott város közepén folyó futát; ahogy a rómaiak tették, midőn Hannibal ostromolta őket várukban,Casalinumban: mert mást nem tudtak eljuttatni hozzájuk a folyón, hát nagy tömegdiót dobáltak bele, s a víz megakadályozhatatlanul elvitte a védőknek: ígytáplálták hosszú időn át a casalinumiakat. Egyes ostromlottak, hogy bebizonyítsákellenségüknek, bővelkednek gabonában, és reményét szegjék, hogy kiéheztetésselmegvívhatja várukat, kenyereket hajítottak a falakon kívülre; vagy gabonávaletettek teli egy tinót, s aztán hagyták, hogy az ellenség elfogja, leölje és gabonávaldegeszre tömve találja: így hetvenkedtek azzal a bőséggel, amellyel egyáltalánnem rendelkeztek. Másrészt a kiváló hadvezérek különféle módszerekhezfolyamodtak az ellenség elcsüggesztésére. Fabius76 hagyta, hogy a campaniaiakbevessék földjeiket, csak hogy hiányt lássanak abban a gabonában, amelyetelvetettek. Midőn Dionüsziosz77 tábort ütött Regiumnál, úgy tett, minthaegyezkedni akarna velük, s egyezkedés közben gondoskodott róla, hogy ellássákélelmiszerekkel, amikor pedig ezen a módon megszerezte tőlük gabonájukat, újrakörülzárta és kiéheztette őket. Amikor Nagy Sándor meg akarta hódítaniLeukádiát, elfoglalta az összes környező erődöket, s hagyta, hogy azok védőőrségeLeukádiába meneküljön, az így összeverődött tenger sokadalmat pedig kiéheztette.

Ami a rajtaütéseket illeti, mondottuk már, mennyire kell ügyelnie mindenkinek azelső rohamra: ezzel a rómaiak sok ízben foglaltak el sok földet, úgy, hogymindenfelől egyszerre rontottak rájuk, amit úgy hívtak: aggredi urbem corona;*

így tett Scipio is, amikor Új-Karthágót ostromolta Hispaniában.78 Ha ezt az elsőrohamot feltartóztatjuk, később már nehezen gyűrhetnek le bennünket. S ha mégismegesik, hogy az ellenség rést üt a falon, és benyomul a városba, a lakosok, hanem hódoltak be neki, orvosolhatják a bajt; ugyanis sok hadsereget kivertek vagylemészároltak már, miután behatolt egy földre. Az ellenszer az, hogy a lakosok,szilárdan tartják magukat a magas helyeken, és házakból, tornyokból csapástmérnek az ellenségre. Az meg, aki behatol a városba, kétféle módon iparkodikfölülkerekedni; az egyik az, hogy kinyitja a város kapuit, és utat enged alakosoknak, hogy biztonsággal menekülhessenek el; a másik az, hogy elhíreszteliköztük: senkinek sem esik bántódása, csak a fegyvereseknek: aki eldobjafegyverét, kegyelmet nyer. Ez a dolog nagyon megkönnyítette sok városlegyőzését. Ezenkívül könnyen bevehetjük a városokat akkor, ha váratlanulcsapunk le rájuk; ezt úgy valósíthatjuk meg, ha távol tartjuk tőlük hadseregünket;ne is higgyék, hogy meg akarjuk támadni őket, vagy hogy ez módunkban állna,ügyeljünk rá, hogy eszükbe se jusson ez a lehetőség a hely nem nagy távolságamiatt. Ha pedig onnan titokban és villámgyorsan rájuk támadunk, szinte mindigsikerü'1 majd diadalt aratnunk. Nem szívesen értekezem napjainkban megesettdolgokról; hiszen a magam és enyéim kárára lenne; másokról meg nem tudnék mitmondani. Mindazonáltal nem mulaszthatom el, hogy ezzel kapcsolatban föl neidézzem a Valentino hercegnek nevezett Cesare Borgia példáját, aki, midőnNocera alatt időzött hadnépével, úgy tett, mintha Camerinóra készülne lesújtani,de Urbino állam ellen fordult,79 s elfoglalt egyetlen nap alatt és minden fáradságnélkül egy államot, amelyet másvalaki tömérdek idővel és költséggel is alig vívottvolna meg.

Ügyelniük kell még az ostromlottaknak az ellenség cselfogásaira ésfondorlataira; s ezért az ostromlottaknak nem szabad bízniuk semmiben, amirőllátják, hogy az ellenség folyamatosan megteszi, hanem mindig higgyék csak úgy,hogy megtévesztés rejlik mögötte, s hogy ha majd valami változás történik, azcsapást jelenthet rájuk nézve. Domitius Calvinus,80 midőn egy várost ostromolt,azt a szokást vette föl, hogy hadnépeinek jó részével nap mint nap körüljárta annakfalait. A lakosok ezért úgy hitték, hadgyakorlatképpen teszi, s lanyhábbanőrködtek; Domitius meg, amint észrevette ezt, rajtuk ütött, és meghódoltatta őket.Egyes hadvezérek, amikor neszét vették, hogy rövidesen segítség érkezik azostromlottakhoz, beöltöztették katonáikat az érkezendők színeibe, majd miután ígybeengedték őket, elfoglalták a várost. Athéni Kimón egy éjszaka tüzet vetett egytemplomra, amelyik a város falain kívül állt, a lakosok pedig, amikor a mentésérefutottak, városukat az ellenség prédájául hagyták. Némelyek megölték azokat, akikaz ostromlott várból kicsaptak, hogy fosztogassanak, beöltöztették katonáikat afosztogatók ruháiba, s ezek aztán feladták nekik a várost.81 Az ókori hadvezérektovábbá különféle mesterfogásokhoz folyamodtak, hogy megfosszák őrségétől

azokat a városokat, amelyeket meg akartak kaparintani. Scipio, midőn Afrikábanhadakozott, és el akart foglalni néhány erődöt, melyekben a karthágóiakhelyőrsége tartózkodott, többször is úgy tett, mintha meg akarná támadni őket, deaztán a félelemtől nemcsak hogy elállna ettől a szándékától, hanem még el istávolodnék tőlük. Hannibal meg azt hitte, ez valóban így van, s hogy nagyobberőkkel üldözhesse, és könnyebben leverhesse őt, az összes helyőrségeket kivontaaz erődökből; Scipio, amint észrevette ezt, elküldte hadvezérét, Masszinisszát,hogy foglalja el őket82. Pürrhosz, midőn Schiavoniában83 háborút viselt atartomány fővárosa ellen, ahová nagy sokadalom tódult össze helyőrségnek, úgytett, mintha reményét vesztené, hogy meghódíthatja, és más helyőrségek ellenfordult; a főváros pedig, hogy segítségükre siessen, megfosztotta magát védőitől, skönnyen elfoglalható lett. Sokan megfertőzték a vizeket, és más mederbe terelték afolyókat, hogy megkaparintsák a városokat, ámbár ez utóbb nem járt sikerrel. Mégazzal is könnyen megadásra lehet kényszeríteni az ostromlottakat, ha hírét keltjük,hogy diadalt arattunk, vagy hogy új segédcsapatok érkeznek ellenük. Az ókorihadvezérek próbálkoztak azzal is, hogy valamelyik védőt megvesztegetve, árulásrévén foglalják el a városokat, de eltérő módszerekhez folyamodtak. Volt, aki sajáthívét küldte be szökevénynek álcázva, hogy tekintélyre és bizalomra tegyen szertaz ellenség körében, amit aztán az ő javára használt fel. Volt, aki ezúton kémlelteki az őrség rendjét, s a szerzett értesülés révén foglalta el a várost. Volt, akiszekérrel vagy gerendákkal torlaszolta el a kaput valamilyen ürüggyel, hogy nelehessen bezárni, s ezen a módon eresztette be könnyen az ellenséget. Hannibalrávett valakit: akként engedje át neki a rómaiak egyik erődjét, hogy tegyen úgy,mintha éjszakai vadászatra indulna, mert nappal az ellenségtől való félelmébennem mehetne, majd, ha megtér a vadászzsákmánnyal, csempéssze be magával az őembereit, aztán vágják le az őrséget, és eresszék be őt a kapun. Úgy isfélrevezethetők az ostromlottak, ha kicsalogatod őket a városból jó messzire,azzal, hogy amikor rád támadnak, úgy teszel, mintha megfutamodnál. Sokan,köztük Hannibal, még azt is hagyták, hogy az ellenség megkaparintsa szálIásaikat,csak hogy alkalmuk legyen közbeavatkozni, és megkaparintani tőlük a várost.Azzal is rászedhetők az ostromlottak, hogy elvonulást színlelünk, ahogyan azathéni Phormións84 tette, aki előbb végigrabolta a khalkisziak földjét, majd fogadtaköveteiket, s miután elhalmozta városukat biztosítékokkal és ígéretekkel; mintafféle kevéssé óvatos embereket, röviddel azután elnyomta őket.

Az ostromlottaknak ügyelniük kell azokra, akik gyanút keltenek közöttük;olykor jutalmazással, máskor büntetéssel kell biztosítanunk helyzetünket. MidőnMarcellus85 megtudta, hogy a nolai Lucius Bantius elpártolt tőle, és Hannibalttámogatja, olyan jóindulattal és bőkezűen bánt vele, hogy ellenségébőlleghűségesebb szövetségesévé tette. Az ostromlottaknak nagyobb éberséggel kellügyelniük az őrségekre, amikor az ellenség eltávozott, mint amikor közel van. Ésjobban kell vigyázniuk azokra a helyekre, amelyekről azt hiszik, hogy kevésbébevehetők; ugyanis töméntelen sok város veszett el akkor, amikor az ellenség azonaz oldalon támadta meg őket, amelyen megtámadhatatlannak hitték magukat. Ez a

tévedés két okból eredt: vagy azért, mert a hely erős, és azt hiszik, hogyhozzáférhetetlen, vagy azért, mert az ellenség fortélyt alkalmazott, az egyikoldalon vaklármával támadta meg őket, a másikon pedig némán, de valóditámadásokkal. Épp ezért az ostromlottaknak nagy körültekintéssel kell eljárniuk,és minden időben, legfőként éjszaka erős őrséget kell állítaniuk a falakra, s ittnemcsak embereket kell előnyben részesíteniük, hanem kutyákat is, mégpedigszilajakat és ébereket kell kiszemelniük, amelyek megszimatolják az ellenséget, ésugatásukkal leleplezik. Volt rá eset, hogy nemcsak a kutyák, a libák ismegmentettek egy várost, amint ez a rómaiakkal történt, amikor a gallusok aCapitoliumot ostromolták.86 Alkibiadész, amikor a spártaiak Athént ostromolták,hogy lássa, virrasztanak-e az őrök, elrendelte: valahányszor ő fényjellel intéjszaka, valamennyi őr is emelje föl fáklyáját, aki pedig nem veszi észre,bűnhődjék. Az athéni Iphikratész87 megölt egy őrt, aki aludt, mondván: úgyhagyta, ahogy rálelt. Azok, akiket ostrom alá vettek, különféle módszerekhezfolyamodtak, hogy értesítést küldjenek szövetségeseiknek; s hogy ne küldjék aköveteket szóbeli üzenettel, rejtjeles leveleket írtak, és különféle módon rejtettékel őket. A rejtjelek olyanok, amilyennek megrendelőjük akarja őket, az elrejtésmódja változó. Volt, aki kardhüvely belsejére írt; mások meg nyers kenyértésztábatették a leveleket, aztán megsütötték a kenyeret, és útravalóul adták azüzenetvivőnek. Némelyek testük legtitkosabb helyeire rejtették a leveleket. Másokmeg a küldöncükhöz ragaszkodó kutya nyakörvébe helyezték. Némelyekmindenféle megszokott dolgokat írtak a levélbe, aztán a sorok közé írtakvegytintával, melyet utóbb, ha vízbe áztattak vagy tűz fölé tartottak, előtűntek abetűk. Ezt manapság a legagyafúrtabb módon alkalmazzák; ha valaki titkosüzenetet akart közölni barátaival, akik egy várban laktak, s nem akarta ezeket atitkokat rábízni senki fiára, szokás szerinti kiátkozó levelet küldött, a sorközökbeiktatott értesítésekkel, ahogy föntebb említettem, és a templomok kapujára tűzetteki; közléseit aztán a beavatottak ismertetőjeleikről fölismerték, a levelet letépték éselolvasták. Ez a legóvatosabb mód, mert a levelek vivője megtéveszthető, s nemforog fenn semmi veszély. Végtelen sok más mód is van, amit bárki magátólfölkutathat és kiagyalhat. De könnyebb az írást bejuttatni az ostromlottakhoz, mintaz ostromlottaknak kijuttatni kinti barátaikhoz, mivel ilyen leveleket nem lehetmásként küldeni, csakis úgy, hogy valaki szökevénynek álcázza magát, és kisurrana várból; ez igen kockázatos és veszélyes, ha az ellenség óvatos, és résen áll. Deaz, akit beküld, sokféle módon eljuthat az ostromlók táborába, onnan pedig,megragadva a kínálkozó alkalmat, beszökhet a várba.

De kerítsünk szót a jelenlegi várvívásokra; s elmondom: ha úgy esik, hogyostrom alá vesznek saját városunkban, mely nincsen úgy körülvéve sáncárkokkalbelülről, amint azt röviddel előbb megmutattuk, ha nem akarjuk, hogy az ellenségbehatoljon azokon a réseken, amelyeket a tüzérség ütött a falon (ugyanis annaknincs ellenszere, hogy ilyen réseket üssön), miközben a tüzérség lő, nekünk adöngetett falon belül sáncárkot kell húzatnunk, legalább harminc rőf széleset, smindazt, amit csak kiásatunk, a vár felé kell hányatnunk, hogy gátat képezzen és

mélyítse az árkot; és sürgetnünk kell ezt a munkát oly módon, hogy mire a falomlana-hullana, az árok legalább öt vagy hat rőf mélyre legyen kivájva. Miközbenásatunk, szükséges, hogy ezt a sáncárkot minden oldalról kazamatával zárjuk le.És ha a fal olyan szilárd, hogy időt ad nekünk a sáncárok és a kazamatákelkészítéséhez, az ostromolt falszakasz sokkal erősebb lesz, mint a város többirésze, mert az ilyen védőmű alakja olyanná formálódik, mint amilyenné mi a belsősáncárkokat képeztük ki. De amikor a fal gyönge, és nem ad időt erre, akkorbizony meg kell mutatnunk, hol az erő; és állnunk kell a harcot fegyvereshadnépünkkel és összes erőinkkel. A védekezésnek ezt a módját alkalmazták apisaiak, amikor ti táborba szálltatok ellenük;88 s meg is tehették, mert erős falaikvoltak, melyek időt adtak rá nekik, talajuk pedig szilárd volt, s gátak emelésére ésvédőművek készítésére igencsak megfelelő. Bezzeg ha nélkülözték volna ezeket alehetőségeket, elvesztek volna. Épp ezért okosan mindig előre kell gondoskodniróluk, sáncárkokat kell ásatni végig a város egész területén, ahogyan az iméntrészleteztük, mert ebben az esetben pihenten és teljes biztonsággal várhatjuk azellenséget, hiszen a védőművek készen állnak. Az ókoriak sok ízben foglalták el avárakat föld alatti aknák segítségével, kétféle módon: vagy utat vájtak titokban aföld alatt, s ez az út a várban bukkant felszínre, s ezen át hatoltak be; a rómaiak ígykerítették hatalmukba Veii városát;89 vagy pedig aknákkal ástak alá egy falat, ésleomlasztották. Manapság ez az utóbbi mód a hatásosabb, s ennek oka az, hogy amagasra épített várak gyöngébbek, mert jobban aláaknázhatók, s ha aztán azaknába teszünk abból a porból is, amely egyetlen pillanat alatt föllobban, nemcsaka fal omlik össze, hanem megnyílnak a hegyek is, és az erődítések mindszétomlanak. Ennek ellenszere az, ha síkságra építesz, és sáncárkot ásatsz, amelyolyan mélyen veszi körül városodat, hogy az ellenség nem aknázhatja alámélyebben anélkül, hogy talajvízre ne bukkanna, amely az egyedüli ellenfeleezeknek az aknáknak. S ha mégis halom tetejében áll a vár, amelyet védesz, eztnem orvosolhatod mással, mint hogy töméntelen sok mély lyukat ásatsz falaidhoz,s ezek mintegy szelepei azoknak az aknáknak, amelyeket az ellenség bevethetellened. Másik ellenszere az, ha ellenaknát ásatsz, amikor észreveszed, hogyhonnan vájják amazt; ez a mód könnyen megakadályozza az aláaknázást, de aznehezen látható előre, ha óvatos ellenség ostromol. Az ostromlottnak elsősorbanarra legyen gondja, hogy ne üssenek rajta a nyugalom időszakaiban, mint példáulegy lezajlott csata után, őrségváltás után; vagyis hajnalban, alkonyatkor, este,legfőképp pedig étkezés idején: sok várat bevettek ilyentájt, s odavesztek a védőseregek. Épp ezért kell nagy igyekezettel vigyázni, s fegyverben állni mindig,mindenre készen.

Nem szeretném elmulasztani; hogy megmondjam nektek: az nehezíti meg egyváros vagy egy tábor védelmét, ha mindazokat az erőket, amelyekkel rendelkezel,megosztva tartod; az ellenség ugyanis a maga hadállásából teljes összességébentámadhat rád, neked pedig minden irányban minden helyet szemmel kell tartanod,s így az ellenség minden haderejével támad rád, te meg csak haderődnek egyrészével védekezel. Az ostromlott továbbá teljesen legyőzhető, az ostromló viszont

csak visszaverhető; ezért sokan, akiket táborukban vagy egy várbanostromgyűrűbe zártak, akkor is, ha csekélyebb erővel rendelkeztek, hirtelenkitörtek valamennyi hadnépükkel, s fölülkerekedtek az ellenségen. Így tettMarcellus Nolánál,90 így tett Galliában Julius Caesar, aki mikor roppant nagyszámban támadtak gallusok a táborára, s látta, hogy nem védekezhet ellenük (mertakkor több részre kellene felosztania haderőit, s mivel a cölöppalánkon belül áll,nem képes az ellenséggel rohamban megütközni), egy ponton nyitotta meg táborát,s valamennyi haderejével nekirontva annak a résznek, olyan hevesen és olyanvitézül támadt az ellenségre, hogy fölébe kerekedett és legyőzte. Az ostromlottakállhatatossága továbbá sokszor kétségbe ejti és elrettenti azokat, akik ostromolják.Midőn Pompeius szembeszegült Julius Caesarral, és Julius Caesar hadseregekeservesen szenvedett az éhségtől,91 vittek a kenyeréből Pompeiusnak, aki látva,hogy azt füvekből sütötték, megparancsolta, ne mutassák föl hadserege előtt,nehogy elrettenjen annak láttán, milyen hadsereggel áll szemben. Semmi más nemkeltett akkora megbecsülést Hannibalban a rómaiak iránt, mint állhatatosságukháború idején, mert bármennyire is ellenséges és mostoha volt hozzájuk ahadiszerencse, sosem kértek békét, sosem mutatták a félelem legcsekélyebb jelétsem, sőt amikor Hannibal már Róma közelébe ért, azokat a földeket, ahol ő verttábort, sokkal magasabb áron adták el, mint amennyiért más időkben rendesenelkeltek volna; és olyan csökönyösen hajtották végre vállalkozásaikat, hogy Rómavédelméért nem akartak fölhagyni Capua ostromával, amelyet ugyanabban azidőben fogtak körül, mint amikor Róma ostroma folyt. Én tudom, sok olyan dolgotmondtam nektek, amit magatoktól is megérthettetek és észlelhettetek már;mindazonáltal, mint említettem már ma nektek, megtettem, hogy ezek segítségéveljobban elétek tárhassam ennek a gyakorlatnak a természetét, továbbá, hogy elegettegyek azoknak, ha volnának ilyenek, akiknek nem volt lehetőségük úgymegismerni ezeket, mint tinektek. Úgy érzem hát, nincs is hátra más mondandóm,mint néhány általános szabály, amelyekbe túlontúl is beavatottak vagytok már, sezek a következők.

Az, ami ellenséged javára van, neked árt; az, ami a te javadra van,ellenségednek árt; az, aki éberebben ügyel az ellenség terveire, és több fáradalmatáldoz hadserege kiképzésére, kisebb veszedelmekbe keveredik, és inkábbreménykedhet a győzelemben.

Soha ne vezesd ütközetbe katonáidat, ha előbb nem acéloztad meg lelküket,nem győződtél meg róla, hogy nem ismerik a félelmet, és rendezettek; soha netégy kísérletet velük, csak akkor, ha bizakodnak győzelmükben.

Az ellenséget jobb legyőzni kiéheztetéssel, mint fegyverrel, amelynekgyőzelmében sokkalta többet tehet a szerencse, mint a vitézség.

Nincs jobb terv annál, amely titokban marad az ellenség előtt, egészen addig, amíg végre nem hajtottad.

Háborúban az alkalmat fölismerni és megragadni mindig többet ér bármi egyéb dolognál.

Kevés ember született természettől erősnek: az igyekezet és a gyakorlat tesz

azzá sokakat.Háborúban a fegyelem többet jelent, mint a hév.Amikor az ellenséges hadseregből némelyek szolgálatodba szegődnek, ha

hűségesek, mindig nagy nyereségre tettél szert; mert sokkal inkább apadnak azellenség erői azok elvesztésével, akik megszöknek tőle, mint azokéval, akiketlemészárolsz, még akkor is, ha a szökevények neve új szövetségesei előtt gyanús,régi barátai előtt gyűlöletes.

Csatarendbe való felállásnál jobb nagy létszámú segéderőket tartalékolnod azelső arcvonal mögött, mint nagyobb arcvonal létesítésével szétforgácsolnodkatonáidat.

Nehezen győzhető le az, aki föl tudja mérni a saját erőit és az ellenség erőit.A katonák vitézsége többet ér, mint sokadalmuk; olykor nagyobb hasznodra van

a terep, mint a vitézség.Az új és hirtelen dolgok elrettentik a hadseregeket, a megszokott és lassú

dolgokra pedig fittyet hánynak, ezért hát kis csetepatékkal szoktasd hozzáhadseregedet az új ellenséghez, mielőtt ütközetre állnál ki vele.

Az, aki rendezetlenül üldözi ellenségét, miután leverte, nem akar mást, mintgyőztesből vesztessé válni.

Aki nem látja el magát a megélhetéshez szükséges élelemmel, azt egyetlenkardcsapás nélkül is legyőzik.

Aki jobban megbízik lovasságában, mint gyalogságában, vagy jobban megbízikgyalogságában, mint lovasságában, alkalmazkodjék a terephez.

Ha látni akarod, vajon nem surrant-e aznap valamilyen kém a táborodba,rendeld el, hogy mindenki menjen szálláshelyére.

Változtass elhatározásodon, ha rájössz, hogy az ellenség megsejtette.Sokakkal tanácskozd meg azokat a dolgokat, amelyeket tenned kell; amit aztán

meg akarsz tenni, kevesekkel közöld.A katonákat, amikor szálláshelyükön tartózkodnak, megfélemlítéssel és

büntetéssel tartsd féken, amikor aztán háborúba viszed őket, reménységgel ésjutalmazással.

Jó hadvezérek soha nem állnak ki ütközetre, hacsak a szükség nem kényszeríti,és az alkalom föl nem szólítja rá őket.

Intézd úgy, hogy ellenségeid ne tudják, hogyan akarod hadseregedet tusárahadrendbe állítani; s a hadrendeket bármilyen módon is, de úgy állítsd fel, hogy azelső csapatokat maguk közé fogadhassák a második, majd a harmadik helyen állócsapatok.

A tusában soha ne használj fel egy osztályt másra, mint amire már kijelölted, hanem akarsz rendbomlást támasztani.

A váratlan esetek nehezen orvosolhatók, a számba vettek könnyűszerrel.A háború idege az ember, a fegyver, a pénz és a kenyér; de ebből a négyből az

előző kettő a fontosabb, mert az ember és a fegyver megszerzi a pénzt és akenyeret, viszont a kenyér és a pénz nem szerzi meg az embert és a fegyvert.

A szegény katona jutalma a fegyvertelen gazdag.

Szoktasd hozzá katonáidat, hogy vessék meg az elpuhult életmódot és a cicomás öltözködést.

Ez az, amire általánosságban emlékeztetnem kell benneteket; és tudom, sok másdolgot is elmondhattam volna még ebben az egész eszmefuttatásomban, mintpéldául: hogyan és hányféle módon állították hadrendbe az ókoriak csapataikat;hogyan öltözködtek, és hogyan gyakorlatoztak sok egyéb dologban; és mégrengeteg részletet fűzhetnék mindehhez, amit nem tartottam szükségesnekelmondani, részint mert ti magatok is láthatjátok, részint mert szándékombanéppen nem az állt, hogy az ókori hadviselést mutassam be nektek, hanem az, hogymiként lehetne napjainkban felállítani egy olyan katonaságot, amelyben több lennea virtus, mint a jelenlegiben. Ezért tetszett úgy nekem, hogy az ókori dolgokbólnem kell megemlítenem mást, mint amit szükségesnek ítéltem az ilyenbevezetéshez. Tudom továbbá, hogy részletesebben kitérhettem volna alovasságra, aztán meg szót ejthettem volna a tengeri háborúról is, hiszen akatonaság felosztása olyan, hogy van tengeri és szárazföldi, gyalogos és lovashadsereg. A tengeri hadviselésről, minthogy híjával vagyok bármineműismeretnek, nem mernék beszédbe bocsátkozni; átengedem inkább a szót agenovaiaknak és a velenceieknek, akik ezzel a tudományukkal vittek végbehatalmas dolgokat a múltban. A lovasokról meg nem akarok mást mondani, mintamit már elmondtam föntebb, mivel, ahogy mondottam, a hadseregnek ez a része akevésbé lezüllött. Ezenkívül, ha helyesen megszervezett a gyalogság, amely ahadsereg idege, ebből szükségszerűleg következik, hogy jó lovasságra is szert kelltenni. Pusztán arra emlékeztetném azt, aki országában katonaságot akar felállítani,hogy annak lovakkal való ellátása érdekében két intézkedést foganatosítson: azegyik az, hogy osszon szét tartományában jó fajtájú kancákat, és szoktassa hozzáembereit, hagy vásárolják fel a csikókat, ahogyan ti tesztek ezen a vidéken aborjakkal és öszvérekkel; a másik a következő: annak érdekében, hogy afelvásárlók eladóra leljenek, megtiltanám, hogy öszvért tartson bárki is, aki nemtart csődört; ilyenképpen azt, aki csak egy hátaslovat akar tartani, arrakényszeríteném, hogy csődört tartson, sőt továbbá elrendelném, hogy neöltözködhessék selyemruhába az, aki nem tart lovat. Ezt a rendeletet tudomásomszerint érvénybe léptette már néhány fejedelem napjainkban; s elsőrendűlovasságot is hozott létre országában igen rövid időn belül. Egyéb dolgokatilletően, azzal kapcsolatban, hogy mit várhatunk a lovasságtól, utalok arra, amitma már elmondtam nektek erről, s arra, ami ezen a téren szokásban van. Talánmég azt óhajtanátok megtudakolni, mi mindenhez kell értenie egy hadvezérnek?Erre vonatkozólag egykettőre eleget teszek nektek, hiszen én nem tudnék erre afeladatra más embert kiszemelni, mint azt, aki mindazt a dolgot meg tudja tenni,amiről mi ezen a napon itt értekeztünk; ami azonban mind nem lenne elegendő, haaz illető nem lenne hozzá még találékony is, mivel lelemény híján soha senki nemlett nagy ember a maga mesterségében; s ha a leleményesség becsületedre vanegyéb dolgokban, ebben aztán mindenekfölött dicsőséget hoz rád. Látjuk,mennyire magasztalnak az ókori szerzők minden ötletet, még a gyöngébbet is.

Látjuk, hogyan dicsőítik Nagy Sándort, aki, hogy nagyobb titokban bontsanaktábort, nem kürtszóval adott jelt, hanem egy lándzsavégre tűzött fejfödővel.Dicsérték azért is, mert elrendelte katonáinak, hogy amint összecsapnak azellenséggel, ereszkedjenek a bal térdükre, hogy annál szilárdabban foghassák fel arohamot: s miután ez meghozta neki a győzelmet, annyi dicsérettel halmozták elérte, hogy valamennyi szobor, melyet tiszteletére emeltek, ebben a testhelyzetbenállt.

De mert ideje már befejezni ezt az okfejtést, szeretnék a tárgyra térni; ígyrészben elkerülöm azt a büntetést, amellyel azokat szokták sújtani ebben avárosban, akik nem térnek a tárgyra. Ha jól emlékszel, Cosimo, azt mondtadnekem, hogy mivel én egyrészt rajongója vagyok az ókoriaknak, és megrovójaazoknak, akik a fontos dolgokban nem őket utánozzák, ámde másrészt a háborúdolgaiban, amelyekben én fáradozom, nem utánoztam őket, s ennek okát nemtudod kideríteni; én pedig azt feleltem erre, hogy azoknak az embereknek, akikmeg akarnak tenni valamit, előbb föl kell készülniük rá, hogy meg tudják tenni,hogy majd akkor tevékenykedhessenek, amikor az alkalom lehetővé teszi. Hogyén vissza tudom-e vezetni a hadviselést az ókori módozatokig, annak eldöntésérebenneteket kérlek föl, hisz hallottátok, milyen hosszan taglaltam ezt a tárgyat;ebből is megsejthettétek, mennyi időmet emésztették fel ezek a gondolatok, s úgyhiszem, azt is el tudjátok képzelni, mekkora vágy ég bennem, hogy érvényrejuttassam őket. Hogy megtehettem-e ezt, vagy valaha is adódott-e rá alkalom, aztkönnyen kitalálhatjátok. De hogy bizonyosabbá tegyelek benneteket, még inkábbönmagam igazolására szeretném elétek tárni indokaimat, és részben felhívom rá afigyelmeteket, mint azt megígértem, hogy jelenleg milyen nehézségekkel éskönnyebbségekkel jár az ilyen utánzás. Elmondom ezért, hogy manapság nincsmég egy olyan emberi tevékenység, amelyet könnyebb visszavezetni az ókorimozzanatokig, mint a hadviselés, de csak azok számára, akik akkora államfejedelmei, hogy alattvalóik közül legalább tizenöt- vagy húszezer ifjat tudnakösszetoborozni. Másrészt nincs ennél nehezebb dolog azok számára, akik ilyenlehetőség híján vannak. S hogy jobban megérthessétek ezt a részt, tudnotok kell,hogy két okból dicséretesek a hadvezérek. Egyik okból azok dicséretesek, akikolyan hadsereggel vittek végbe nagy dolgokat, amelyik a maga természetesfegyelméből állt hadrendbe: ilyenek túlnyomórészt a római polgárok voltak, megazok, akik olyan hadseregeket vezettek, amelyekkel nem volt egyéb vesződségük,mint hogy jó állapotban tartsák őket, s ügyeljenek biztos vezetésükre. A másikokból azok dicséretesek, akiknek nem csupán az ellenség legyőzése volt a dolguk,hanem még mielőtt ellene vonulhattak volna, arra kényszerültek, hogy seregükbőlhelyes hadrendben megszervezett, jó sereget alakítsanak ki; ezek a hadvezérekkétségkívül sokkalta nagyobb dicséretet érdemelnek, mint azok, akik a remekókori hadseregekkel végeztek pompás hadműveleteket. Ezek közé tartozottPelópidasz és Epameinondasz, Tullus Hostilius,92 Makedóniai Fülöp, Nagy Sándorapja, Kürosz perzsa király, a római Gracchus.

Ezeknek előbb mind jó hadsereget kellett létrehozniuk, s csak aztán

harcolhattak vele. Mind meg is tehették ezt, részint mert okosak voltak, részintmert voltak olyan alattvalóik, akiket effajta gyakorlatra foghattak. Soha nem lettvolna lehetséges, hogy akármelyikük is, bármilyen derék és kiváló, valamilyendicsőséges hadi tettet vigyen végbe idegen, elfajzott, tisztes engedelmességheznem szokott emberekkel teli tartományban. Itáliában tehát nem elegendő, hatudod, hogyan kell kormányoznod egy kész hadsereget, hanem előbb azt kelltudnod, hogyan hozd létre, s csak aztán kell tudnod parancsolni neki. Ezekhezpedig az szükséges, hogy legyenek olyan fejedelmek, akiknek, sok tartományuk ésrengeteg alattvalójuk lévén, módjukban áll, hogy megtegyék ezt. Én magam, akisoha nem parancsoltam és nem is parancsolhatok másnak, csak idegenhadseregeknek és mások alattvalóinak, nem tartozhatom ezek közé a fejedelmekközé. S hogy az ő körükben lehetséges-e bevezetni vagy sem némelyikét azoknaka dolgoknak, amikről ma értekeztem, azt szeretném ítéletetekre bízni. Mikortudnám én megvalósítani, hogy azoknak a katonáknak egyike, akik manapságszolgálatban állnak, a megszokottnál több fegyvert hordjon magánál, sfegyvereken kívül még csákányt és két- vagy háromnapi élelmet is? Mikor tudnámén megvalósítani, hogy ez a katona csákányozzon, vagy mindennap sok órán átszínlelt gyakorlatokat végezzen fegyverben, hogy aztán hasznát vehessem az igaziküzdelmek során? Mikor tartóztatná meg az effajta katona magát a manapságdivatos szerencsejátékoktól, bujálkodástól, káromlásoktól, arcátlankodástól?Mikor szoríthatók ezek a katonák akkora fegyelemre, engedelmességre éstisztelettudásra, hogy ha egy gyümölccsel teli almafa állna a tábor közepén,érintetlenül hagynák, amint olvassuk, hogy ez az ókori hadseregekkel sok ízbenmegesett? Mit is ígérhetnék én nekik, amiért jobban tisztelnének, szeretnénekengem, vagy félnének tőlem, amikor háború végeztével többé semmi közösdolgunk nincsen? Mivel is szégyeníthetném meg őket, ha egyszerszégyentelenségben születtek és nevelődtek? Ugyan miért is figyelnének rám, haegyszer nem ismernek? Miféle istenre vagy miféle szentekre eskethetem én felőket? Azokra, amelyeket imádnak, vagy azokra, melyeket káromolnak? Egyet semismerek, melyet imádnának, de tudom jól, káromolják valamennyit. Hogyan ishihetném azt, hogy hatnának rájuk annak ígéretei, akit ők minduntalan semmibevesznek? Hogyan is tisztelhetnék az embereket azok, akik semmibe veszik Istent?Milyen forma lenne jó tehát, amibe ez az emberanyag nyomható? S ha ti arrahivatkoztok nekem, hogy a svájciak és a spanyolok jó katonák, én megvallomnektek, hogy sokkalta jobbak, mint az olaszok; de ha megjegyzitek okfejtésemet ésmindkettő eljárási módját, látni fogjátok, sok dologban mennyi minden hiányzikbelőlük ahhoz, hogy elérjék az ókoriak tökéletességét. A svájciak természetesszokásukból eredőleg lettek jó katonák, amelyet az idézett elő, amit ma márelmondtam nektek, amazok pedig szükségből kifolyólag; ugyanis azért váltak jókatonákká, mert amikor egy idegen tartományban harcolnak, mivel nem hihetik,hogy menekülésre terük nyílhat, úgy érzik: kénytelenek győzni vagy meghalni. Dejó katonavoltuk sok részletében fogyatékos, mert nincs bennük más jó, mint az,hogy egészen pikájuk és kardjuk hegyéig szokták bevárni az ellenséget. Arra

viszont nem lenne képes senki, hogy megtanítsa őket, mi hiányzik belőlük, és alegkevésbé olyasvalaki, aki nem tudja a nyelvüket.

De térjünk vissza az olaszokra, akiknek nem voltak bölcs fejedelmeik, s ezért jóhadi rendszabályaik sem; s mert nem kényszerítette őket rá a szükség, mint aspanyolokat, maguktól nem alakították ki őket; ilyenképpen válnak világ csúfjává.És nem a népek hibásak ebben, hanem éppenséggel az ő fejedelmeik, akik meg isbűnhődtek érte, és tudatlanságuk méltó kárhozattal sújtott le rájuk, mertgyalázatosan és bárminemű vitézi példamutatás nélkül vesztették el az államot.Akarjátok-e látni, hogy igaz, amit mondok? Nézzétek csak, mennyi háború voltItáliában a Károly királyétól fogva93 mindmáig; s bár a háborúk harciassá éshíressé szokták tenni az embereket, ezek a háborúk, mennél nagyobbak ésszilajabbak voltak, annál inkább hozzájárultak ahhoz, hogy résztvevőik és vezetőikelveszítsék jó hírnevüket. Ez abból eredt, hogy a megszokott hadrendek nemvoltak jók; és nem jók ma sem, olyasvalaki pedig nincs, aki az új hadrendekkeltudott volna mihez kezdeni. Sose higgyétek, hogy jó hírnevet lehetne szerezni azolasz fegyvereknek más úton is, mint amilyet én mutattam nektek, és olyanokrévén, akik hatalmas államokat tartanak fenn Itáliában; mert ez a formabelenevelhető egyszerű, faragatlan, tulajdon embereidbe, de nem arosszindulatúakba, a rosszul vezetettekbe és idegenekbe. Sosem lelsz olyan jószobrászra, aki úgy vélné, hogy egy rosszul kinagyolt márványtömbből szépszobrot készíthetne, de bizony egy faragatlanból már igen. A mi olaszfejedelmeink, mielőtt az Alpokon túli háborúk csapásait megtapasztalták volna, azthitték, elegendő egy fejedelemnek, ha a kancelláriában ki tud ötleni egy éleselméjűválaszt, meg tud fogalmazni egy szép levelet, ha írásaiban és szavaibanelmésségről és fürge találékonyságról tesz tanúbizonyságot, ha tud cselt szőni,drágakövekkel és arannyal ékeskedni, másokénál nagyobb pompában étkezni ésaludni, ha töméntelen cédasággal veszi körül magát, ha fösvényül és dölyfösenkormányozza alattvalóit, elsenyved a tunyálkodástól, kegyből osztogatja a katonairangokat, rá se hederít, ha valaki dicséretes utat mutat neki, azt akarja, hogyszavait orákulumok jósigéiként hallgassák; rá se döbbentek a nyomorultak, hogyígy prédájául vetették oda magukat bárkinek, aki csak megtámadta őket. Ebbőlszármaztak aztán ezernégyszázkilencvennégyben a roppant ijedelmek, hebehurgyamegfutamodások és megdöbbentő vereségek, s így fosztogatták ki és dúlták föltöbb ízben Itália három leghatalmasabb államát94. De még ennél is rosszabb az,hogy akik megmaradtak, ugyanabban a tévelygésben leledzenek, ugyanolyanzüllötten élnek, és nem döbbennek rá, hogy akik az ókorban fónn akarták tartani azállamot, megtétették és megtették mindazokat a dolgokat, amelyekről én ittértekeztem, arra törekedtek, hogy testüket nélkülözések elviselésére eddzék, lelkükpedig ne rettenjen meg a veszélyektől. Innen eredt az, hogy Julius Caesar, NagySándor, s azok a kiváló férfiak és fejedelmek, mindahányan elsők voltak a küzdőkközött; talpig fegyverben jártak, s ha mégis elvesztették hatalmukat, életüket is elakarták veszteni; ilyenképpen éltek, és vitézül haltak meg. S ha bennük, vagy egyrészükben el is marasztalható az uralomra törekvés túlzott igyekezete, sosem lelsz

olyat, aki bennük bármiféle renyheséget vagy olyan dolgot kárhoztathatna, ami azembereket elpuhulttá és harciatlanná teszi. Ha ezeket a dolgokat a fejedelmekelolvasnák és elhinnék, lehetetlen, hogy ne változtatnák meg életük formáját, shogy tartományaik sorsa ne változnék szerencséssé. S merthogy ti ennek a mieszmecserénknek a kezdetén a ti hadállításotokról panaszkodtatok, azt mondomnektek: ha úgy valósítjátok meg a hadállítást, ahogy én föntebb kifejtettem, és nemnyernétek jó tapasztalatokat felőle, akkor méltán panaszkodhattok rá; de ha ahadállítás nincs úgy elrendezve és begyakorolva, ahogyan mondottam nektek,akkor ez panaszkodhat tirátok, hogy torzszülöttet hoztatok létre, nem pedigtökéletes alakot. A velenceiek és Ferrara hercege95 ugyan belekezdtek, de nemfolytatták; ez pedig az ő gyarlóságuk volt, nem embereiké. És állítom nektek, hogyha bárki azok közül, akik ma államot kormányoznak Itáliában, elsőként lépne erreaz útra, mindenki más előtt urává lenne annak a tartománynak; s az történnékállamával, ami a makedónok királyságával történt, amely Fölöp uralma alá került,aki a thébai Epameinondasztól tanulta meg a hadseregek felállításának módját, sezzel a hadrenddel, és ezekkel a gyakorlatokkal olyan hatalmassá vált, hogynéhány éven belül elfoglalhatta az egészet, és fiára olyan alapot hagyhatott,amelyen ő az egész világ fejedelmévé emelkedhetett, miközben Hellasz többiállama tétlen henyélt, és komédiák előadásait hallgatta. Az tehát, aki semmibeveszi ezeket a gondolatokat, ha fejedelem, a fejedelemségét veszi semmibe, hapedig polgár, akkor a városát. Én pedig fölpanaszlom a természetnek, hogy vagynem kellett volna engem ennek tudójává teremteni, vagy pedig lehetőséget kellettvolna adnia, hogy megvalósíthassam. S mert öreg vagyok immár, arra semgondolok, hogy valaha is alkalmam lehet rá; s ezért voltam olyan bőkezű veletek,kik fiatalok és képzettek lévén, ha tetszenek nektek az általam mondott dolgok, akellő időben fordíthassátok fejedelmetek javára ezeket segítségetekkel,tanácsaitokkal. Nem akarok rettegést vagy bizalmatlanságot kelteni bennetek,hiszen ez a tartomány, úgy tetszik, arra született, hogy föltámassza a dolgokathalottaikból, amint a költészet, a festészet és szobrászat esetében láttuk. De hanetán énrám várnának; elszálltak fölöttem az évek, én már nem bízom magamban.Ám igazán, ha a szerencse kegye korábban egy ilyesféle hadi vállalkozáshozmegfelelő helyzetbe juttat, úgy hiszem, a legrövidebb idő alatt bebizonyítottamvolna a világnak, mennyit is érnek az ókori hadrendek, s kétségtelen, hogydicsőséggel tetézem jó hírnevüket, vagy megszégyenülés nélkül vesztek csatát.

TARTALOMElőszó

5

Első könyv 8

Második könyv 43

Harmadik könyv 83

Negyedik könyv 112

Ötödik könyv 130

Hatodik könyv 150

Hetedik könyv 181

Jegyzetek 209

JEGYZETEKMűvében Machiavelli örök emléket állított egy ma is létező firenzei parknak ésreneszánsz palotának, az Orti Oricellarinak, az ott gyülekező tudós elitnek 1516-tól vagy 1517-től kezdve maga Machiavelli is tagja volt. Az évek multával oldódika keserűség, és a megaláztatás okozta fájdalom sem olyan erős már, Machiavellirövidebb-hosszabb időre belovagol a fővárosba, s keresi a baráti kapcsolatokat. AzOrti-palotát Bernardo Rucellai építette a XV sz. végén, az elnevezés a tulajdonosnevének latinos változata. Unokája, a béna, de szellemileg annál mozgékonyabbCosimino maga köré gyűjtötte Firenze és Itália szellemi elitjét, többenrepublikánus gondolkodásúak, és a Medici-ház ellenségei voltak. A tízes évekbenaz összejövetelek jellege irodalmi, tudományos és esetleg társadalmi, s egyáltalánnem jutott felszínre a Medici-ellenesség. Amikor 1522-ben az Orti tagjai közültöbben belekeveredtek egy Medici-ellenes összeesküvésbe – meg akarták gyilkolniGiulio de' Medici bíborost, firenzei érseket, aki akkor a város legfőbb ura is volt –,az Orti összejövetelei megszűntek. Az Ortiban maga Machiavelli olvasott felrészeket a Dialoghiból, dramatizálva 1518-ban felolvasták a Mandragorát is,1519-ben és 1520-ban írta meg Dialoghi sull'arte della guerra c. művét, amelyfeltehetően éppen az Ortiban lefolyt beszélgetésekből keletkezett. Bár erre konkrétbizonyíték nincs, a feltételezés igen valószínű, maga Machiavelli így mondja, amű párbeszédes, a szereplők az Orti-összejövetelek ismert tagjai: a házigazda:Cosimo Rucellai, Zanobi Buondelmonti, Luigi Alomorri és Battista della Palla. Őkvitáznak Fabrizio Colonnával, a kor egyik legismertebb zsoldosvezérével, aki alombard háborúból jövet 1516-bar Firenzében tartózkodott. Machiavellialapgondolata a zsoldoskatonaság elleni polémia, nem egészen véletlenül éppenColonna szájába adja az állandó hadsereg dicséretét, sőt Colonna az, aki az állandóhadsereg, a firenzei milícia elleni kifogásokra azt válaszolja: a hiba az emberekbenvan, nem pedig a milícia szervezetében és rendszerében. A zsoldoskatonaságnak isvolt jelentősége, Firenzében azonban általában nem vált be, mert a város polgárivezetői nem akartak áldozni, s kevés pénzért fogadtak fel katonákat, akik fizetésükarányában kevés teljesítményt nyújtottak. A Machiavelli által nagyra becsültFrancesco Sforza milánói uralkodó is zsoldoskapitány volt, sőt a kis államátgazdagítani tudó, igazi reneszánsz fejedelem, az urbinói Federico is az volt. Aztviszont el kell ismerni, hogy Machiavelli vezető tisztviselői tevékenységekorszakától fogva az állandó milícia lelkes híve, sőt a firenzei milícia érdekébenkonkrét intézkedéseket foganatosított. 1506. december 6-án kiadja első„provisione” elnevezésű rendeletét, amelyben elrendeli a gyalogság toborzását, sintézkedik a milícia kilenctagú vezérkarának felállításáról, a második „provisione”1512. március 30-án kelt, a Firenze és Machiavelli számára oly tragikusesztendőben, ebben a Machiavelli által kevésbé kedvelt lovasság szervezéséreutasít. A két rendelet témái térnek vissza a Dialoghi c. értekezésében is, újabbbizonyíték, mennyire összefonódott Machiavelliben gyakorlat és elmélet. A mű azelső modern hadtudományi értekezés, a magyar tudományos irodalom KőrösiSándortól kezdve igyekezett a mű (és Machiavelli más munkái), továbbá Zrínyi

Miklósnak főként a Vitéz hadnagy és a Mátyás király életéről való elmélkedések c.prózai művei közt párhuzamot kimutatni. Klaniczay Tibor szerint azonban akorábban kiemelt párhuzamok általában olyan közhelyek, amelyek Machiavelli ótamind a politikai, mind a katonai irodalomban általánosakká váltak, mintegy bennevoltak a levegőben, s a közvetlen források szempontjából nemigen bizonyítanak.Klaniczay meggyőz arról, hogy Zrínyi forrásai, mintái „egytől egyig velenceikiadású olasz könyvek, melyek azonban nemcsak olasz, hanem spanyol és franciaműveket is közvetítenek” (Malvezzi, Alamos, Mathieu). Visszatérve az 1 DialoghiBull 'arte della guerra c. műhöz, mutassunk rá arra, mennyire fontos volt az OrtiOricellariban összegyülekező baráti kör Machiavelli számára, a Dialoghit nemvéletlenül ajánlotta az 1521-es nyomtatott kiadásban Lorenzo Strozzinak, aki azOrti-összejöveteleknek szintén résztvevője volt. Lorenzo, a híres firenzei családsarja mutatta be Machiavellit 1520. március 10. körül Giulio de Medicibíborosnak, aki akkor a város kormányzója volt. A bemutatás sikerrel járt, smeghozta Machiavelli számára az anyagi és társadalmi emelkedés lehetőségét, afirenzei állam hivatalos és jól fizetett történetírója lett. De szeretetet érzettMachiavelli két másik barátja iránt is, I Discorsi sopra la príma Deca di Tito Livioc. művét Cosimo (Cosimino) Rucellainak és Zanobi Buondelmontinak ajánlotta.