5
Németországi őszi gyakorlat LDV-HU-09-IVT-1096-T2 mobilitási pályázat Beszámoló 2010.10.2.-2010.11.12. 2010 október 2-án indultunk az iskolánk buszával Budapestről, Észak- Nyugat Németországba (Alsó-Szászországba). Az útvonal: Budapest-Bécs-Passau-Regensburg- Nürnberg-Würzburg-Fulda-Kassel-Hannover-Bréme-Oldenburg-Bad Zwischenahn volt. Megérkeztünk a szállásra, ami egy régi 1750-ben épült felújított pajtában volt. A ház egy tanya útról nyílt, ami Aschausen-ben volt közel Bad Zwischenahn-hoz. A német tulajdonosok körbevezettek és adtak szoba és kapukulcsot nekünk. Másnap reggel bevásároltunk Oldenburg-ban, utána megnéztünk egy szép parkot. Ott kis kertek voltak egymás mellett, a neve: Park der Gärten. Ebben a bemutató parkban a környező kertészeti üzemek építettek egy-egy kis kertet, ami jó reklámlehetőség, illetve témakertek is vannak, mint pl a „Rózsakert”, az „Örökzöldek kertje”, vagy a „Falusi kert”. Délután elutaztunk az Északi- tengerhez Wilhelmshaven-be, ahol megnéztünk egy hadihajó és tengeralattjáró múzeumot. Mikor megnéztük akkor, elmentünk a település tengerparti sétányára, ahol éppen régi nagy vitorláshajóknak, tengerészeknek volt rendezvény, ahol a nyugdíjas tengerészek zenekarai is felléptek. Szép étteremhajókat is láttunk és persze megkóstoltuk a tengeri finomságokkal készült szendvicseket. Park der Gärten Óriásbonsai-Baumschule Bruns

Németországi őszi gyakorlat · A német tulajdonosok körbevezettek és adtak szoba és kapukulcsot nekünk. Másnap reggel bevásároltunk Oldenburg-ban, utána megnéztünk egy

  • Upload
    others

  • View
    14

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Németországi őszi gyakorlat · A német tulajdonosok körbevezettek és adtak szoba és kapukulcsot nekünk. Másnap reggel bevásároltunk Oldenburg-ban, utána megnéztünk egy

Németországi őszi gyakorlat

LDV-HU-09-IVT-1096-T2 mobilitási pályázat

Beszámoló 2010.10.2.-2010.11.12.

2010 október 2-án indultunk az iskolánk buszával Budapestről, Észak- Nyugat

Németországba (Alsó-Szászországba). Az útvonal: Budapest-Bécs-Passau-Regensburg-

Nürnberg-Würzburg-Fulda-Kassel-Hannover-Bréme-Oldenburg-Bad Zwischenahn volt.

Megérkeztünk a szállásra, ami egy régi 1750-ben épült felújított pajtában volt. A ház egy

tanya útról nyílt, ami Aschausen-ben volt közel Bad Zwischenahn-hoz. A német tulajdonosok

körbevezettek és adtak szoba és kapukulcsot nekünk. Másnap reggel bevásároltunk

Oldenburg-ban, utána megnéztünk egy szép parkot. Ott kis kertek voltak egymás mellett, a

neve: Park der Gärten. Ebben a bemutató parkban a környező kertészeti üzemek építettek

egy-egy kis kertet, ami jó reklámlehetőség, illetve témakertek is vannak, mint pl a

„Rózsakert”, az „Örökzöldek kertje”, vagy a „Falusi kert”. Délután elutaztunk az Északi-

tengerhez Wilhelmshaven-be, ahol megnéztünk egy hadihajó és tengeralattjáró múzeumot.

Mikor megnéztük akkor, elmentünk a település tengerparti sétányára, ahol éppen régi nagy

vitorláshajóknak, tengerészeknek volt rendezvény, ahol a nyugdíjas tengerészek zenekarai is

felléptek. Szép étteremhajókat is láttunk és persze megkóstoltuk a tengeri finomságokkal

készült szendvicseket.

Park der Gärten Óriásbonsai-Baumschule Bruns

Page 2: Németországi őszi gyakorlat · A német tulajdonosok körbevezettek és adtak szoba és kapukulcsot nekünk. Másnap reggel bevásároltunk Oldenburg-ban, utána megnéztünk egy

Szállásunk Marienemuseum Wilhelmshaven

Másnap (hétfőn) délelőtt vásároltunk Oldenburg-ban. Vásárlás után a koordinátorunkkal

Hermann Epping-el elmentünk munkahelyünkre autóval. A Bruns nevű faiskolában

bemutatkoztunk az telepvezetőnek és megbeszéltük a másnapi munkakezdés részleteit. A

cég adott kerékpárt, és hazafelé már biciklivel közlekedhettünk.

Ádám és én másnap reggel elmentünk a faiskolába dolgozni. Munkakezdés 7 órakor volt. A

kollegám megkért, hogy egy Iseki márkájú kis traktort vezessek. Utánam kötött két utánfutót

amin Buxus Sempervirens volt. Az volt a feladatom, hogy lepakoljam az utánfutóról a

növényeket és elrendezzem őket. Az ebédszünet mindig délben volt. A munka végén, negyed

5-kor haza kerékpároztunk. Általában esténként mikor mindenki hazaért a munkájából

elmentünk vásárolni, főztünk, takarítottunk és pihentünk.

első feladataink egyike

A következő hetekben a feladatunk a téliesítés volt. Ez azt jelenti, hogy a tél közeledte miatt

a nem fagytűrő növényeket be kellett szállítanunk az új, korszerű fóliaházba. Emellett voltak

olyan növények, amiket a faiskola erdejébe (40 méter magas Picea abies-ek közé) pakoltuk

le. Pénteken egy másik kollegával Hydrangea paniculata-kat pakoltunk fóliaházba. A faiskola

Page 3: Németországi őszi gyakorlat · A német tulajdonosok körbevezettek és adtak szoba és kapukulcsot nekünk. Másnap reggel bevásároltunk Oldenburg-ban, utána megnéztünk egy

hátsó területén Nothofagus-atlantika és Rhus typhina-t rendeztünk sorba. A munka egy kicsit

monoton volt, de ebben az évszakban ez a feladat minden faiskolában, ehhez kell

alkalmazkodni. Minden pénteken csak délig dolgoztunk, délutánonként valamilyen szakmai

vagy kulturális programon vettünk részt, mint pl a Park der Gärten szakmai vezetéssel

történő megtekintése vagy Bad Zwischenahnban a Skanzen felfedezése.

A hétvégéinket mindig mi szerveztük meg.

Az első szombaton ( 10.09) fél 2-kor indultunk kerékpárral a közeli Bad Zwischenahn tó

partjára. Sok érdekes autót, hajót, régi épületet és a skanzent láttuk. Vasárnap elmentünk

napnyugtakor sétálni a tanyára, közeli erdőbe kirándulni.

10.12. (kedd): reggel ködben mentünk a Bruns-ba, de megváltozott egy kicsit a munkánk.

Címkéznünk kellett Rododendron-okat és Azalea-kat. Ez az áruelőkészítés része, a címkék

tartalmazzák a növény fényképét, rövid leírását, ápolási igényeit, esetleges jellemző

betegségeit. Utána ismét Rhus-et pakoltunk és az így felszabadult területet takarítottuk.

10.13. (szerda): Salix matsudáana-kat pakoltunk. Ezek a növények nagyobbak és nehezebbek

voltak az előzőeknél, igen elfáradtunk. Ez volt az a nap, amikor a kollegánktól Bruns

katalógust kaptunk. Erről tudni kell, hogy minden évben kiadják és csak kevesen kapnak

belőle, mert igen drága. A katalógusban feltüntetnek minden egyes növényt, annak minden

fajtáját, színváltozatát, sok fotóval illusztrálva és persze az árlistát is mellékelve.

10.14. (csütörtök): e-napon is Salix m.-kat pakoltunk az új fóliaházba. Érdekesség is történt: a

faiskola fenyőerdejébe is pakoltunk fűzfákat. Ott élmény volt dolgozni, tiszta, illatos levegő

volt.

10.18. (hétfő): reggel talaj menti fagyban mentünk a dolgozni. Aznap ribizlit (Ribs

sanguineum-ot) pakoltunk a fóliába. Délután földmunkát csináltunk: azt a fóliát rögzítettük

földdel, ahová a növényeket szokták állítani. Ez egyszerűbb módja a fólia „teleltetésének”,

mintha felszednék.

10.21. (csütörtök): a Bruns-ban som-bokrot (Cornus alba fajokat) pakoltunk, amiknek

mutatós, vörös száruk van, így télen is díszítenek. A kollegánk rendes volt, mert festékbe

mártott gumikesztyűt adott nekünk. Ezzel könnyebb dolgozni, nem fázott annyira a kezünk

és nem is szedtünk össze annyi apró karcolást, amik aztán nagyon tudnak fájni.

10.23. (szombat): a 6. hét félidején elmentünk Bad Zwischenahn-ba egy modern kertészeti

kellékeket is árusító üzletbe nézelődni. Sok hasznos apróságot láttam, amik a hobbikertészek

számára is könnyebbé teszik a munkát és elérhetőek.

10.25. (hétfő): körülbelül 3 méter magas konténeres, kis fákat (Querkus robur) pakoltunk

össze egy blokkba. Emellett Acer platanoides és Crataegus laevigata-kat a tél miatt

összepakoltuk szorosan egymás mellé és összekötöztük őket. Így bármekkora szélnek

ellenállnak és ha esne a hó, akkor sem borulnak el.

10.29. (péntek): délig hóbogyókat és Weigela florida-kat pakoltunk. Munka után 4-kor

Epping úr-ral és néhány lánnyal találkoztunk a Bad Zwischenahn-i múzeumi malomnál, a

Page 4: Németországi őszi gyakorlat · A német tulajdonosok körbevezettek és adtak szoba és kapukulcsot nekünk. Másnap reggel bevásároltunk Oldenburg-ban, utána megnéztünk egy

Skanzen területén. Érdekes volt a helytörténeti múzeum. Utána elsétáltunk velük a helyi

katolikus és református templomba is.

Szélmalom Bad Zwischenahnban

10.30. (szombat): reggel elbicikliztünk a Bad Zwischenahn-i pályaudvarra, onnan vonattal

utaztunk Brémába. Voltunk a belvárosában, ahol éppen kirakodó vásár is volt és

természetesen lefotóztuk a Brémai Muzsikusok szobrát.

10.31. (vasárnap): Hamburg-ba utaztunk vonattal. Amikor odaértünk az információn kértünk

metróhálózat térképet, hogy eljuthassunk a foci stadionhoz. A stadionban sajnos nem

tudtunk jegyet vásárolni az aznapi mérkőzésre, viszont a pályaudvaron sikerült a következő

hétvégére jegyet váltanunk. Következő hét szombaton sétáltunk a belvárosban és

megnéztünk egy mérkőzést, amire a jegyet váltottuk. Fantasztikus hangulat volt!

Városháza Hamburgban

Page 5: Németországi őszi gyakorlat · A német tulajdonosok körbevezettek és adtak szoba és kapukulcsot nekünk. Másnap reggel bevásároltunk Oldenburg-ban, utána megnéztünk egy

11.03. (szerda): az erdőbe pakoltunk Hydrangeáa-kat. Viharos idő volt aznap. A kollegámtól

akartam növényt vásárolni, de ő nem fogadott el pénzt, ezért ajándékba kaptam a cégtől egy

növényt.

11.04. (csütörtök): egész nap esett az eső. A nap végén a főnököm a Bruns-ról rövid,

történelmi és szakmai filmet mutatott.

11.11. (csütörtök): az utolsó csütörtökön, más telephelyen dolgoztam egy lengyel, és két

német férfival. Reggeli szünetig cserepeztünk kisebb fákat és bokrokat. Utána cserepes

díszfákat tisztítottam, gyomláltam. Az utolsó munkám: Taxus bonsai dézsákból kellett

csepegtető öntözésre használt adagoló vezetéket kiszednem.

11.12. (péntek): délelőtt elmentünk a tanárokkal, busszal Westerstede-be. Egy neves

kertépítő iskolába, a Deula-ba, ahol az igazgató személyesen beszélt a német oktatási

rendszerről, az iskola működéséről, rendszeréről, részletesen bemutatta az iskola gyakorlati

helységeit és gépparkját. Este Epping úr búcsúbeszédet mondott és ajándékokat osztott

nekünk.

DEULA Westerstede Gmbh.