20. évf. 82. sz. A SKANDINÁVIAI MAGYAROK CSALÁDI LAPJA 2017/1

Alapította 1999-ben: Tar Károly

Nyári történetek Magyarok története

Lélek gondozó Házunk

tája Vidám oldal

oldal

Szerkesztő: Ligeti Pál - lunditar@gmail.com Honlap: http://aghegy.hhrf.org/tarkaroly/

Székely János - nikon@amdazerg.info Szász Lajos l.szasz@gmail.com

Tördelés: Bengtsson Benjamin zsoltbenne@gmail.com

Fiókszerkesztőségek: Oslo: Kovács Ferenc - kkferenc49@gmail.com Koppenhága: Pető Tünde - tundepeto@hotmail.com

Budapest: Aniszi Kálmán - aniszi.kalman4@upcmail.hu Berlin: Sárga Nóra norasarga@gmail.com

Az aláírt írásokért a szerzők felelősek. A szerkesztőség a beküldött írások magyarítását

kötelességének tartja. A lapot a skandináviai magyar egyesületek és jóakaróink sokszorosítják és terjesztik.

Lapunk a világhálón: http://magyarliget.hhrf.org ISSN 1404-7780

A tartalomból: Nyári történetek

Kezdeményezés 4-7 A Magyar Kultúra újabb skandináviai lovagja 8

Dániai oldal 9 Vágyakozás 18 Házunk tája

Csirizelt szavaink 11 Errnelláék Farkaséknál 11 Csirizelt szavaink 11 Meglepetések 13-14 A világ ötödik aquaparkja 20 Lousianai kiállítás 21 Egy csésze kávé? 15-17 Lélekgondozó 500 éves a reformáció 12 Magyarok története Szent László 22-23 Ághegy könyvek 19 Vidám oldal 24

2

Skandináviában rengeteg a liget (lund), de MAGYAR LIGET csak egy van!

m e l l é k l e t 27-38 oldal

Ady Endre: Várás a tavasz-kunyhóban Gyep-trónján a Tavasz-kunyhónak, Öreg csont, újra itt ülök. Tágult szemekkel és nyugtalanul Hevülök. A Tavasz-kunyhó fala: álom. Szőnyege: múlt. Tetője: vágy. S avarra vetve gúnyosan, puhán Kész az ágy. A Zavar, a Tavasz leánya, Minden sarokból rám nevet S bedúdolnak ős, trágár dalokat A szelek. Ez az a nász, amit ígérnek S amit soha meg nem kapunk. »Holnap«, súgja a végső Tavasz is S meghalunk. De várok a Tavasz-kunyhóban S a nász-vágy mindig tegnapi: Elment örökre, vagy sohse jön el Valaki. Áprily Lajos: Mennék eléd Mennék eléd, mert itt vagy már közel. A déli oldalon leselkedel. Gyökerek hallják könnyű léptedet, átküldesz egy-egy halk leheletet, mely szűzies még és illattalan, de sejtető, jó langyossága van. Csak arcom érzi még, nem sejti más, varázs van benne, keltető varázs. Ahol jársz, néma éberség fogad, keresed a rügyes sombokrokat, hogy langyosságoddal rájuk lehelj s kipattanjon a sárga kis kehely. Feljössz az élre, melyet hó erez, íj válladon, a hátadon tegez, benne az arany nyilakat hozod, melyekkel a telet megnyilazod. Mennék eléd, s mint fényváró anyám, még utoljára elkiáltanám nevedet, melyből napfény sugaraz: Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

3

Tavasz, holnap, szabadság Indul a második

isonzói ex az Isonzóm Minden tavasz új holnapot ígér. A virágok teszik a dolguk,

fuvallatok jönnek, ténferegnek, s velük száll ökörnyálként minden gondunk, akaratunk, kívánságunk. Vágyaink fodrozzák a szellemi eget: jó volna vissza vagy előre menekülni. Vissza az időtől lakko-zott múltba, előre az álmodott jövőbe, ahol a képzeletünkben job-bat alkot az ember, a szabadság kiteljesíthető.

Mindig így van ez: minden tavasz csupa sziporkázó, gyémánt-fénnyel szikrázó lehetőség a jobb folytatásra, a magunk meghala-dására, versenyfutásra az idővel, amely mintha örökké a finishez érkezve, minden erőnket mozgósítja, hogy szívvel, ésszel, újnak hitt gondolattal, egész lényünk mellbedobásával robbanjunk a célba. A verseny a lényeg. Néha, azt sem tudjuk, hogy mit aka-runk. Nekünk, magyaroknak minden március közepe kielégíthetet-len szabadságvágyunkat idézi, még akkor is, ha tudva tudjuk, a szabadság, akár a mennyország csupán képzeletünkben él, olyan fenséges cél, amiért élni-halni érdemes, mert életünk a küzdés maga. Erre tanít minden tavasz. Ahogyan a tar ágakat feszítik a bársonyos rügyek, ahogyan levelet bontanak a messzi földek von-zásában álmodozó fák, ahogyan föld alól napfényre törnek az éle-tet adó gabonák, ahogyan az énekes madarak a különféle gépza-jokkal dacolva frissítik körülöttünk a levegőt, úgy halmozódik bennünk az igyekezet minden új tavaszban emberibbé válni.

Mi dolgunk fontosabb ennél? Hagyjuk a politikát, seperjük szorgosabban a korrupció szeny-

nyes tereit, legyünk jobbak családunkban, környezetünkben, en-gedjük magunkban kivirágozni valónkat, hiszen emberek vagyunk. Ismerjük be, hogy nem vagyunk képesek minden kettőbe osztott eszme, tanmese, világ, vidék és agyszülemény között igazságot tenni. Mindig lesz jó és rossz, lesz lenn és fenn, mert van bal és van jobb, amely egyensúlyunk megteremtésének alapja. Minden tavaszi robbanásban is ez a szép.

Merjünk ujjongani. Ne feledjük: az ad értelmet és adhat minőséget életünknek,

hogy egyetlen egyszer élünk!

Ligeti Pál

házunk tája

NYÍLT TÉR

Ezt a lapszámunkat megbízott szerkesz-tőnk helyett Ligeti Pál készítette.

A küszöbön álló szemléletváltás új rendet kíván a ma-gyarok földrajzi helyzetének megnevezésében. Egyre nyil-vánvalóbb, hogy az anyaországi magyarok és a határok átjár-hatóságával, az anyaországgal egyre szorosabb kapcsolatba lépő, sokoldalúan támogatott külhoni magyarság tetemes részét kitevő Kárpát-medencei magyarok mellett már ma, de a közeljövőben egyre inkább számolnunk kell a rohamosan gyarapodó többi európai országban élő magyarokkal. Az európai tudat erősödésével egyre természetesebb lesz, hogy az európai országokban munkát vállaló, rövidebb vagy hosz-szabb időre megtelepedő nemzettársaink már nem külföldi magyarok, hanem egyre inkább az anyaországúakkal össze-tartozó európai polgárok. A Kárpát-medencei magyarok mellett, számuknak, iskolázottságuknak, a jóléti országokban nyert sokoldalú tapasztalataiknak megfelelően gyarapodó minőségükkel egyre fokozottabban megérdemlik és elvárják a haza éltető figyelmét. Nemzetegyesítő célunknak megfele-lően ők is az anyaország segítségére szorulnak, hogy anya-nyelvükben és kultúrájukban, hagyományápoló igyekezetük-ben megerősödve, a befogadó ország civilizációs szintjéhez igazodva, két-, vagy többnyelvűségben, több kulturáltságban ne a beolvadást (asszimilációt), hanem a befogadó ország kultúráját gazdagító beilleszkedést (integrációt) válasszák. Ebben az anyaország által támogatott igyekezetükben kiváló szolgálat vár az Európai Unióban megtelepedett értelmiségi-ekre. Az Ághegy c. folyóirat köré csoportosult skandináviai magyar alkotók céltudatosan vállalták ezt a nemzetiségi ér-zésből vállalt szerepet. Most civilkezdeményezésként az eu-rópai országokban élő és alkotó írókat szólítja a folyóirat néhány napos együttlétre, gondolatcserére, hogy az értelmi-ség népszolgálatának időszerű teendőiből céltudatos tervet alkossanak, tapasztalatot cseréljenek.

Értő és támogató társra találtunk igyekezetünkben a kitűnő szervezési adottságokkal működő Falvak Kultúrájáért Alapít-ványban, amely a nemzetegyesítés céljával két évtizede, öt földrész huszonhat országában sikerrel végzi tevékenységét, és minden esztendőben a Magyar Kultúra Napján rendezett gálán a Kultúra Lovagja címet ajándékozza a közművelődés önzetlen és lovagias tetteikkel kiemelkedő egyéniségeinek. Kezdeményezésünkről gyümölcsöző megbeszélésen tájékoz-tattuk az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Fele-lős Államtitkárságának Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályát, és bírjuk a Magyar Írószövetség támogatását is.

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány és az Ághegy-Liget Baráti Társaság együttműködési megállapodást kötött a rendezvény lebonyolításának kezdeményezésekor. A Falvak Kultúrájáért Alapítvány vállalta, hogy az aranyosapáti Gyermek- és Ifjú-sági Táborában megrendezi a többnapos találkozót. Kidol-gozta a találkozó programjavaslatát, és pályázatot nyújt be a rendezvény állami támogatása céljából. Az Ághegy folyóirat különszámban tájékoztat az ideiglenesen Aranyhídnak

elnevezett első talál-kozóról, a részvevők toborzását pedig már most év elején elindít-ja. Elsősorban az Eu-rópai Unió országai-ban élő magyar írókat várjuk, de nyilvánva-lóan meghívjuk ta-pasztalatcserére az anyaországi irodalmi lapok képviselőit is.

Az alábbiakban közöljük a találkozó két dokumentumának első fogalmazását és a programot azon célból, hogy javasla-tokkal és kiigazításokkal véglegesítve, mielőbb a lehető legnagyobb nyilvánosság elé tárjuk a találkozót.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány (1134 Budapest, Gidófalvy Lajos utca 29) képviseltében Nick Ferenc, kuratórium elnök és az Ághegy - Liget Baráti Társaság, 22240 Lund, Landsdomarevagen, Svédország, képviseletében Tar Ká-roly, tiszteletbeli elnök, a mai napon együttműködési megállapodást köt az alábbiak szerint: 1. Az alapítvány Kárpát-medencére kiterjedően – az igé-nyeknek és a lehetőségeknek megfelelően – aktív tevékenységet végez, amely kiterjed a civilkapcsolatokra, a művészeti, közművelődési és oktatási kapcsolatokra, vala-mint a közös értékteremtésre. Az alapítvány a nemzetrészek kulturális kapcsolatának előremozdítása, valamint Északke-let Kárpát-medence történelmi, kulturális, művészeti és nép-rajzi értékeinek céljából az anyaországban (Aranyosapátiban) létrehozta Aranyossziget Gyermek- és Ifjúsági Táborát. 2. Az Ághegy - Liget Baráti Társaság két kiadványával kö-zel húsz éve biztosítja a térség országaiban élő magyar köl-tők és írók magyar nyelvű publikálását, segíti elő a magyar családok nyelvgyakorlását, a vegyes házasságokban szüle-tett gyermekek nyelvtanulását. Az Ághegy irodalmi antoló-giaként igen gazdag anyaországi kapcsolatokkal rendelke-zik. A bemutatkozás ezen formájára alapozva számos egyé-ni magyar, valamint svéd és norvég nyelvű kötet bemutató-jára is sor került az anyaország különböző településein. A Magyar Liget mint skandináviai magyar családi lap hasz-nos, magyar nyelvű írásokkal és információkkal látja el az ifjabbakat és a felnőtteket. 3. A felek kijelentik, hogy az alapítvány „Egy a nemzet” elnevezésű programja megvalósítása során együttműködnek.

4

Kezdeményezés az európai (külhoni) magyar írók

első találkozója megrendezéséért

4. A megállapodás célja az elmúlt évek jellemzően kétolda-lú együttműködésének szélesítése és gazdagítása. Az értékekben kiemelkedően gazdag, de sajnálatosan el-maradott (halmozottan hátrányos helyzetű) térség társadal-mi ismertségének növelése. Ezen belül Aranyossziget „a nemzet otthona” hasznosításának fokozásával lehetővé te-gyék, hazai és külhoni iskolai osztályok és civilszervezetek részére a Felső-Tisza anyaországi térsége mellett Nagyká-rolyon át Koltóig, Szatmárnémetin át Nagybányáig, egész Kárpátalja valamint Borsitól Dobóruszkáig a térség neveze-tességeinek megismerését. 5. Az együttműködés tervezett formája: az Ághegy - Liget Baráti Társaság elsősorban az alapítvány által Arany János bicentenáriuma alkalmából indított aranyosszigeti Irodalmi Táborban kíván részt venni, amelynek fontos sajátossága, hogy elsősorban az anyaországon kívül – jellemzően az Európai Unióban élő – irodalmárok és az anyaország iro-dalma vezető képviselőinek meghívására épül, valamint népszerűsíti Aranyosszigetet, mint az anyaországgal való ismerkedés és nyelvtanulás bázisát. 6. Az együttműködő felek megállapodnak abban, hogy köl-csönösen elősegítik egymás lehetőségeinek népszerűsítését. Az alapítvány a táborában gondosan előkészíti a szállást, étkezést, és író-olvasó találkozó formájában megszervezi a térségben a résztvevők közösségi és egyéni bemutatkozá-sát. Felkészül az ifjúsági tábor lebonyolítására. 7. A program pénzügyi fedezetét a Falvak Kultúrájáért Ala-pítvány biztosítja pályázati forrásból. 8. A felek kijelentik, hogy a megállapodás tartalmával egyetértenek, és mint akaratukkal mindenben egyezőt aláírják. Lund, 2017. január 17.

Falvak Kultúrájáért Alapítvány részéről: Nick Ferenc

Az Ághegy-Liget Társaság részéről: Tar Károly

Aranyhíd Az európai (külhoni) magyar írók első találkozója - 2017 Háttér információk: Az alapítvány küldetése a hátrányos helyzetű települések és térségek életminőségének javítása, a nemzet kulturális egyesítése. Az alapítvány fő működési területét ugyan a Kárpát-medencében határozza meg, de a haza éltető figyel-mével tartja a kapcsolatot valamennyi földrész magyarságá-val. Két fő missziója hosszú távú programokra épül és egy-mást erősítve sokoldalúan összefügg. A nemzetegyesítő program 20 éves, amely magában foglalja a személyi és szervezetei kapcsolatokat, az anyaországban és a diaszpórá-ban végrehajtott értékteremtéseket, valamint az objektum-fejlesztési programokat is. A személyes kapcsolatok 5 föld-

rész 26 országára terjednek ki, a szervezeti kapcsolatok szá-ma meghaladja a százötvenet. A nemzet egészét eléri az alapítvány pályázati és elismerési rendszere. Az alapítvány következetes értékteremtésre való törekvése 3 földrész 14 országában több mint 800 köztéri alkotást (szobor, emlék-hely, park) és már 25 kiadványt is eredményezett. A külde-tést megvalósító hosszú távú programok alapját az Adrianus Nemzetközi Alkotóház-lánc öt országban megtalálható al-kotóházai jelentik. Az alapítvány a határtalan együttműkö-dés új színtereként 2015-ben hozta létre az Aranyossziget Gyermek- és Ifjúsági Tábort, "a nemzet otthonát". Az alapítvány programjai a kormányzati célokhoz, a valós folyamatokhoz, konkrét ünnepekhez és évfordulókhoz, illet-ve az egyes települések igényeihez igazítottak. Közvetlen kapcsolata a nemzetrészek életével a probléma meglátásá-ban és a megoldás közös megkeresésében is megnyilvánul. A nemzetegyesítés programja jubilál, 1997-ben vette kezde-tét. Szimbóluma a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó országos hagyomány, a Magyar Kultúra Napja Gála, ame-lyen 21. alkalommal adományozta a Kultúra Lovagja címet. A gálán 11. alkalommal átadott Örökség serlegek a generá-ciók közötti együttműködés példái. Tízéves a Tisza forrásvi-dékén folyó missziója. Az alapítvány pályázati irodalmi programja méltó módon járul hozzá az Arany János bicentenárium , egyben az ala-pítvány 20. éves irodalmi programjához, amely első lépései-nek a Petőfi Sándor emlékére meghirdetett pályázat (1998.) és a „Költő utóélete a költőutódok verseiben” kiadvány, valamint a fiatalok "Hóvirághajtás tábora" (1999.) tekinthe-tő. A program kiemelkedő eredményei: Vörösmarty emlék-év pályázata, és ennek millecentenáriumi kiadványa a „Hazádnak rendületlenül” kötet. A nemzet irodalmi össze-fogása, egyben kulturális egyesítésének egyik példája a 2006-ban a révkomáromi Jókai Művelődési és Múzeum Egyesülettel közösen alapított Jókai-díj nemzetközi irodal-mi pályázat. Az alapítvány évente különböző témában hir-deti meg nyílt pályázatát, amelyre a beérkező írásokat a nemzetrészek képviselőiből álló Jókai Emlékbizottság bírál-ja el. Létrejött hagyományos esemény a Jókai Mór születés-napja révkomáromi megünneplésének gálája, és ekkor meg-jelenik a pályázatokat tartalmazó antológia. Az alapítvány irodalmi kapcsolatai megfelelőek a Nemzeti Írótábor ha-gyományteremtő megrendezéséhez. A nemzeti ügyek Kormánya, számos programot indított a nemzetrészekkel való kapcsolatok szélesítése érdekében. Ez magában foglalja az anyaországgal való kapcsolat erősítését és a határon túliak életkörülményeinek javítását, a lakóhe-lyükön való megmaradást. A nemzetnek azonban más része is van: az emigráció. Mondjuk most azt, hogy az „Európa hazában” és „külföldön,” a távoli földrészeken élők velük ki törődik? A vélt általános feltételezés, hogy a Kárpát-medencében határon túl élők szegények, míg a Kárpát-medencén kívül élő magyarság gazdag. Ez nem felel meg a valóságnak. Amennyiben ehhez hozzáadjuk az elmúlt évek-ben hazájukat ideiglenesen elhagyó százezrek kulturális igényét, akkor feltehetjük a kérdést: van-e az anyaországnak velük kapcsolatban feladata?

A program partnere az Ághegy - Liget Baráti Társaság, amely a skandináviai országokban élő, de a nyugat-európai szervezetetekkel kapcsolatot tartó írók és költők virtuális közössége. Az idén a Magyar Liget skandináviai magyar családok lapja mellékleteként megjelenő Ághegy folyóirat határokon átívelő összefogást biztosító antológia. A Magyar Liget egy családi lap, amely nagy hatással van az anyaor-

5

szági helyzetről szóló információellátásra és a magyar nyelv gyakorlására egyaránt.

Az anyaországnak különböző módon kell közelednie a háború előttiekhez, az 1956-os menekültekhez és a közelmúltban ha-zájukat elhagyókhoz. Egy azonban biztos, mindhárom kategó-riában vannak írók vagy írni szándékozók. Arany János szüle-tésének 200. és az alapítvány irodalmi programja 20. évfordu-lóját méltó módon, elkötelezetten és értékteremtően lehet és szabad megünnepelni, ezért vállalkozik az alapítvány a nem-zetrészek közötti irodalmi híd - "Aranyhíd" - építésére.

A Kormány nemzetegyesítő programja mellett, intézkedések sorozatával igyekszik e hátrányos helyzetű térségekben élő-kért tenni. A pályázó program mindkettőre jótékonyan hat, mert az alapítvány megítélése szerint az önművelődés és kép-zésre való készségek hiánya erősen korlátozza a munkahely-hez jutást, valamint a munkaerő mobilizációját és a személyek (családok) önfenntartó képességét is.

A mélyszegénységben élők között megvalósuló tábor, és a beregi falvakban szervezett találkozók közvetlenül hatnak az életminőségre, mert a nemzetegyesítő irodalmi program célja, hogy kapcsolódjon az alapítvány 2012-ben indított térségi mintaprogramjához, ezen belül járuljon hozzá a halmozottan hátrányos térség gazdasági, szociális és kulturális hátrányának csökkentéséhez, a lakosság életminőségének javulásához, a közösségi élet színesebbé tételéhez, a térség népszerűsítésé-hez, kulturális, turisztikai és gazdasági vonzásának fokozásá-hoz.

A tábor kiemelt, értékteremtő programja az irodalmi zarán-doklat, amely során Máriapócstól indulva Nagybányán át Koltóig, majd Érmindszenten át Sződemeterig eljutva tiszte-legnek a magyar irodalom kiválóságai emléke előtt. Eljutva Kölcsey Ferenc szülőfalujába, a keresztelő templom szom-szédságában közreműködnek az alapítvány által 2016-ban elkészített Himnusz emlékhely létesítésben és felavatásában.

Az alapítvány a 2005. évi LXXXVIII. Tv. alapján bejegyzett önkéntest foglalkoztató. Az országos működési körű szerve-zetnek egy félállású irodavezetője könyvelője és kulturális önkéntese van. Tevékenységét mélyszegénységben valósítja meg, így a növekvő számú eseti önkéntes mellett szerződés alapján középiskolásokat, közmunkásokat és további kulturá-lis közfoglalkoztatottat fogad. Célja megfelelő felkészítést követően a személyek munkahelyhez való juttatása. Az alapít-vány az Európai Unió és Magyarország Kormánya társfinan-

szírozásával létrehozta az Aranyossziget Gyermek- és Ifjúsági Tábort, amelyet a Magyar Világtalálkozó avatott fel. Ide hívjuk az emigráció íróit, és szívesen látott ven-dégként fogadjuk a 25 éve nem működő Erdélyi Szépmí-ves Céh íróit. Maga a tábor, valamint az emigrációban élő írók megjelenése az alapítvány húsz éves irodalmi prog-ramjának újabb csúcspontját jelenti, amely új elemekkel gazdagítja az alapítvány működését. Az egyszerű emberek környezete, a falu békés hangulata, a táj, az irodalmi tú-rák, valamint a határon túli zarándoklat megannyi témát adva előrevetíti Írók Nemzeti Táborának hagyományte-remtését. Aranyossziget európai szintű szállásán az elmúlt évi sikertelen pályázat miatt csak igen alacsony szinten indulhatott el az élet. 2017-ben a bővített működés szüksé-gessé teszi újabb 10-15 önkéntes bevonását, akik rendel-kezésre állnak, valamint 4 közfoglalkoztatott alkalmazá-sát, amelyre már benyújtottuk igényünket.

A pályázott tábor az alapítvány térségi életminőség-fejlesztő programjának fontos része, mert a falvakban megrendezett találkozók egyben betekintést engednek más kultúrákba. Megtudhatjuk hogyan élnek kisebbségi sorban a magyar családok. A tábor során rendezett eseményeken – ezen belül kiemelten a konferencián – megszólalnak a magyar írótársadalom országos vezetői (többek között a Magyar Írószövetség Anyanyelvápolók Szövetsége, és az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága), valamint a

főbb kárpát-medencei közössé-gek mellett kanadai, amerikai és ausztrál írókapcsolataink is. A tábor „Arany János Emléknap-ján” a nagyszalontai előadók mellett megjelennek a térség iskoláinak képviselői is. Ezzel is népszerűsítik az alapítvány és skandináviai társa kezdeménye-zését egyben előkészítik az egyes települések irodalmi ren-dezvényét.

6

Programjavaslat

Az Aranyhíd Írótalálkozó Arany János születésének 200. és az alapítvány irodalmi programja 20. évfordulója alkal-mából kapcsolat-, érték- és hagyományteremtő, nemzet-egyesítő esemény megvalósítása hátrányos helyzetű térség-ben. Aranyosapáti révaranyosi részén álló Aranyosszigetre hívjuk a Kárpát-medencén kívüli európai írókat, de szíve-sen látott vendégként fogadjuk az a Kárpát-medencei író-kat, valamint az anyaországi írókat is.

Az egyszerű emberek, a falusi környezet és ellátás, a bere-gi táj, a Szatmár és Partium, valamint a borsodi és abaúji túra alkalmat ad az elődökre való emlékezésre és életmű-vük előtti tisztelgésre.

Augusztus 3. (csütörtök): Megérkezés, a találkozó ünnepé-lyes megnyitása (debreceni repülőtérről vagy a kisvárdai vasútállomásról megszervezzük a transzfert) Az Írók nem-zeti találkozójának ünnepélyes megnyitása Aranyosszigeten. Református, valamint római és görög katolikus egyházi méltóságok áldásával.

Augusztus 4. (péntek) Az Aranyhíd Írótalálkozó részvevő-inek irodalmi és történelmi zarándoklata.

Szatmárnémeti Püspöki palota, Majtényi sík, Nagykároly, Érmindszent, Koplány (ebéd Tasnádon) 16.30-től részvétel a 28. Kölcsey megemlékezésen. Kölcsey Ferenc szülőfalu-jában, a keresztelő templom szomszédságában közremű-ködnek az alapítvány által 2016-ban elkészített Himnusz emlékhely létesítésben és felavatásában, valamint Kálvin János posztumusz az Egyetemes Kultúra Lovagja és Káro-lyi Gáspár posztumusz a Magyar Kulrúra Lovagja tisztele-tére „A kultúra lovagja” c,. bronz szobrot adományoznak a Királyhágó-melléki Egyházkerület pihenőháza gyűjtemé-nye megalapítása érdekében. A megemlékezést követően Ákos és Erdőd nevezetességeinek megtekintése.

Augusztus 5. (szombat) Irodalmi zarándoklaton Beregben és Szatmárban. Megemlékezés Szatmárcsekén és Tiszacsé-csén látogatás a lakatlan Nagygéc település „Remény templomában”. Ebéd után irodalmi délután egy beregi tele-pülésen, majd zenés irodalmi est Aranyosszigeten.

Augusztus 6. (vasárnap) Kötetlen program javaslat de: találkozás a településen élőkkel négy templom van a tele-pülésen. Du: gyógyvizes (Vásárosnamény) vagy termál (Kisvárda) fürdés. Irodalmi est: „Arany János emléknapja” a nagyszalontai előadók mellett megjelennek a térség isko-láinak képviselői is.

Augusztus 7. (hétfő) „Elődeink nyomában” irodalmi ba-rangolás. A karosi honfoglaláskori temető, eleink ételei és italai. Látogatás Széphalomba a Magyar Nyelv Múzeumá-ba, majd kirándulás a Hegyköz falvaiba (Kovácsvágás, Füzérradvány, Fűzéri vár, Hollókő).

Augusztus 8. (kedd) Nyelvében él a nemzet (irodalmárok a nemzetért) konferencia az irodalom és a könyvkiadás helyzetéről A konferencián előadást, konzultációt tartanak a magyar írótársadalom országos vezetői (többek között a Magyar Írószövetség, Anyanyelvápolók Szövetsége, és az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága, MEH nemzet-

politikáért felsős Államtitkárság), valamint a főbb kárpát-medencei irodalmi közösségek mellett a kanadai, az amerikai és ausztrál írók is.

Augusztus 10. (szerda) de. pihenés, fürdés, horgászat stb. du: A beregi falvakban megrendezett író-olvasó találkozók fontos része a kisebbségi sorsok bemutatása, és a más kultúrákba való betekintés lehetőségének biztosítása. Az irodalmi prog-ram kapcsolódik az alapítvány 2012-ben indított térségi élet-minőség-fejlesztő mintaprogramjához, amely azzal a céllal jön létre, hogy hozzájáruljon a halmozottan hátrányos térség gazdasági, szociális és kulturális hátrányának csökkentéséhez, a lakosság életminőségének javulásához, a közösségi élet színesebbé tételéhez, a térség népszerűsítéséhez, kulturális, turisztikai és gazdasági vonzásának fokozósához. Várhatóan 8- 10 településen valósulhat meg az irodalmi program. A találkozó résztvevői ezen a napon - az előzetesen egyeztetett terveknek megfelelően, jellemzően 2-3 főként - különböző településeken tart író-olvasó találkozót. Az irodalmi bemutat-kozás mellett szólnak életük alakulásáról, betekintést adnak más kultúrákba, és elmondják hogyan élnek kisebbségi sor-ban. Hogyan tudnak a magyar családok megmaradni.

Este: a találkozó ünnepélyes zárása, a résztvevői döntenek arról, hogy az Arany János bicentenáriuma alkalmából első alkalommal meghirdetett Aranyhíd Írók Nemzeti Tábora Ara-nyosapáti Révaranyos részében található Aranyosszigeten évente megvalósuljon, legyen ez a Kárpát-medencén kívül élő európai magyar írók hagyományos találkozó helye. A Magyar Liget c. családi lap különszámának átadása, élőzenés gulyás-parti.

Augusztus 11. (csütörtök) egyéni terv szerinti elutazás, transzferbiztosítással.

Zárszó:

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány azért nyújtja be pályázatát, hogy ezzel a nehézségekkel küzdő irodalmárok számára hoz-zájáruljon a találkozón való részvételhez. Az Ághegy külön-száma az együttműködő partner, az Ághegy-Liget Baráti Tár-saság működését segíti.

7

A Magyar Kultúra

újabb skandináviai lovagját avattuk

a Stefánia Palotában a Honvéd Kulturális Központban

Az Egyetemes Kultúra Lovagja: 617. Neufeld Róbert (Hägersten, Svédország) mérnök, közgazdász, író, költő és előadóművész. In-doklás: A svédországi magyar egyesületek rendezvényeinek elismert eladóművésze, operaismertetéseivel és dalműsoraival sikeres programok megvalósítója. 1956-ban menekült Budapestről Svédországba, ahol két főiskolai végzettséget szerzett. Sikeres közgazdászként gazdasági tanácsaival napjainkig segíti cégek,

személyek és szervezetek – köztük a Svédországi Magyarok Szövetségének és a Magyar Idősek Otthonának – működé-sét. Hét gazdasági szakkönyve mellett négy prózai és két verseskötet jelzi a magyar és a svéd irodalomhoz való elkötelezett-ségét. Az Ághegy és a Magyar Liget szerkesztő-bizottságának tagja. Verseivel, regényrészleteivel és fordítá-saival a két lap alapembere. A két évtize-de működő folyóiratok megjelentetésé-nek, valamint a skandináviai országok-ban való terjesztését elősegítő rendezvé-nyek kitartó szervezője és önzetlen anya-gi támogatója. A skandináviai magyar közösségek érde-kében kifejtett nemzetnevelő szolgálatá-ért . A szerk. megjegyzése:

Neufeld Róbert sokoldalúsága és önzetlen munkás-sága a magyar művelődésért köz-ismert Skandiná-viában. Szereplé-sei: opera-ismertetői, a nagy átéléssel előadott operaáriák tolmá-csolásától versei

és prózai írásai bemutatásáig széles ská-lán fellépései nemcsak a stockholmi magyar közönség előtt emlékezetesek. Svéd és magyar nyelven írt regényeiből szívesen közölt részleteket az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóirat. A Magyar Liget - a skandináviai magyar családok lapja—kezdetektől munkatársának tudta, önzet-len anyagi támogatásával nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy biztosíthattuk lapjaink világhálón való színvonalas megjelenését. Verseit és Tiltott éden c. Robert Nestall néven eredetileg angol nyelven írt regényét Szacsvay László olvasta hangos könyvévé. 8

Volt szerencsém egyszer Tünde kalauzolásával bejárni Kop-penhága tündéri helyeit. Mondhatom, Tünde ismeri városát és ez megmutatkozik minden sorában, amit közread az ér-deklődők nagy szerencséjére. Munkája, amit kedvteléből végez, kitűnően dicséretet érdemel, mindenkinek hasznos, különösen a magyar munkavállalóknak, akik eligazítást kap-nak a világváros sokrétűen gazdag életéről. Az alábbi publicisztika már-már a lelki gondozás kategóriá-jába tartozik, segít magunkba nézni és megítélni embertársa-inkat. hogy otthon legyünk választott városunkban, jelen esetben Koppenhágában. A facebookon rengeteg a semmitmondó szöveg, az ilyen írásra felkapja az ember a fejét és gondolatcserére vágyik.

tk

A HALLGATAG EMBER Nem sokat mondtál, de az a pár mondat úgy csöppent a leve-gőbe, mint igazi költészet- brutálisan őszintén. Elmesélted, hogyan találkoztál utoljára azzal az emberrel, aki mind a kettőnk életét a puszta természetével formálta. Annak ellené-re tudott formálni minket, hogy más anyagból lettünk te-remtve mi ketten, de számára eleve ez volt a természetes állapot: minden embert külön világként fogott fel. Nem vol-tak univerzális receptjei, azt sem tudom, hogy szeretett-e minket, de ez mindegy is volt valójában, mert tisztességesen bánt mindannyiunkkal, kinek-kinek saját vérmérsékletére szabva az Arany Középutat. Régen nem hallottalak beszélni és most, a megemlékezés szavait hallva megint megfogalmazódott bennem, hogy mi-lyen Istenáldotta tehetség vagy. Esküdni mernék, hogy nem én voltam az egyetlen, aki ebben a pillanatban erre gondolt. Mellettem ült közös barátunk, aki osztozott neveltetésünk-ben és szellemi örökségünkben. Ránéztem az arcára és leol-vastam az üzenetét, miután hangosan megkérdeztelek téged, hogy miért hagytad abba az írást. Válasz helyett hallgattál. Ekkor magamon éreztem barátunk pillantását és nem olvas-hattam le rosszul az arcára írt rejtjeleket, mert később váltot-tam vele pár szót és rákérdezett, hogy észrevettem-e a ki-mondatlan nyomait annak, hogy mennyire elkeserít téged a posványos semmi, amely felzabál jelent és jövendőt és a végén talán minket is. Ekkor gondoltam először arra, hogy hogyan lett belőled hall-gatag ember. Nem úgy hallgatsz persze, hogy nem szólsz hozzánk, régi barátaidhoz, áh, dehogy. Találkozóink mindig a legjobb hangulatban telnek, oly annyira, hogy ügyeletes udvarlómat majdnem a frász törte ki, mikor legutóbb szé-gyentelenül előadtad, hogy csak egy dolgot sajnálsz az élet-ben, hogy nem kerültél közelebb hozzám akkor régen, mikor rendszeresen egy utat koptattunk naponta. A „közelebb” szót, olyan átéléssel mondtad, hogy nehéz volt elkerülni a

botrányt, pedig Isten látja lelkünket, nem történt közöt-tünk annak idején sem olyan dolog, amit így utólag emle-getnünk kellene. Olyan sem, amit utólag le kellene tagad-nunk. De ez vagy te, keresetlenül kimondod, amit gon-dolsz, utánam az Özönvíz. Később mégis rászántad magad arra, hogy mondjál pár szót: a szokásos visszafogott, mindenféle trükktől mentes beszédben a szomorúság ásott olyan mély gödröket ma-gának, amelyeket csak az láthatott meg, aki már átkelt ilyen tájon. Nem említettél tragédiákat, de ekkor teljesen megvilágosodott előttem, hogy mit gondolsz rólunk: nemcsak rólam, akinek a világ megismerése mindennél fontosabb volt, amikor dönteni kellett. Sőt, azt kell mond-jam, beszédedet úgy lehetett érteni, hogy talán én voltam az egyetlen, akinek a döntésével valamilyen szinten elé-gedett voltál a nagy reménytelenségben. Talán azért, mert én még akkor elmentem, amikor még nem lehetett látni , hogyan fog minden álmunk összedőlni. Mi mind azt hittük annak idején, hogy kinyílik előttünk a világ, de nem mi léphettünk be abba a világba, amelyről tisztes szegénységünkben álmodoztunk, hanem a világ jött el hozzánk és sokan gyengének találtattak ahhoz, hogy ne ragadják meg az alkalmat arra, hogy a szent kap-zsiság nevében falni kezdjenek a közös asztalról. Te per-sze nem így tettél, immár tisztes jólétedet saját vállalko-zásoddal építetted fel miközben a kutyák egyre hangosab-ban ugattak és mindaz, ami jelentett nekünk valamit, min-daz az érték, amelyre minket formáltak, egyre messzebb-re került és te ott maradtál, abban a világban,. amely egy-re poshadtabb bűzt árasztva kezdte ki a költészetet. Néz-ted, naponta regisztráltad a történéseket és elkezdtél sor-vadni miközben minden nap egy kicsit még porosabb, még reménytelenebb lett. Te ebben éltél miközben esz-közt, nyelvet adtál másoknak ahhoz, hogy ott hagyhassák ezt a barbár világot. De neked soha nem volt ilyen célod, te azért kezdtél tanítani, hogy ha a világ eljön hozzánk, akkor az emberek tudjanak vele beszélni. Erre szeretted volna tanítani őket. Mit tudnék én szembeállítani ezzel, amivel meg tudnálak vigasztalni? A nagy összefüggések szintjén természetesen semmit, de a kicsik szintjén én az utolsó napomig fogom várni, hogy megszólalj, hogy felvedd a kesztyűt és oda állj közös barátunk és mellém. Ha másért nem, akkor talán azért a tanításért, amely soha nem várta el tőlünk, hogy bármilyen módon megpróbáljunk megmenteni bár-mit is, de azt igen, hogy nem hagyjuk egymást elsüllyed-ni. S ha másra nem is telik majd, azt szeretném, ha te tarta-nád a halotti beszédet felettem. Közös barátunk lehet, hogy egy kicsit zokon fogja ezt venni, de ezzel ne törődj majd, hiszen tudod, hogy nem fogja sértődötten emleget-ni. Tudni fogja, hogy miért akartam így.

Pető Tünde

Dániai oldal. Isten hozott! Pető Tünde lapja a Facebookon

https://www.facebook.com/groups/151882581684309/

9

10

házunk tája

Skandináviai tavasz Ligeti Pál fotói

11

házunk tája

Csirizelt szavaink Jó az, ha mi szórványban éldegélő magyarok naponta hallgatjuk a Kossuth rádiót. Helyismeretünk mellett ez valamiképpen hazafias tett, hiszen nemcsak az otthoni hírekről szerzünk tudomást, hanem anyanyelvünk napi használatának gyakorlatáról is. Így aztán, ami-kor hazalátogatunk, nem érezzük magunkat idegennek, a gyakorta használt kifejezésekkel napirenden vagyunk, környezetünkkel hasonulva fogalmazunk, otthonosabban érezhetjük magunk. Évtizedek óta a Kossuth rádió hangjára ébredek, ezt erdélyi apám-tól örököltem, aki reggel, délben és este, ha sütött, ha esett és a különféle politikai felhők gomolyogtak szülőföldje felett, rendsze-resen meghallgatta amit mond a magyar rádió a világ dolgairól. Az örökölt szokás, akaratom ellenére vájt fülűvé tett, rendre kiszű-röm az időnként felkapott töltelékszavakat, amelyek a nehezen orvosolható influenzák vírusaiként terjednek viharos gyorsaság-gal, lehetetlen megállapítani, hogy a rádióban vagy a politikusok-tól hallottuk először, aztán írásban is viszontlátjuk ezeket a szava-kat és kifejezéseket a lapokban, mert a szerkesztőket is megfertő-zik. Napjainkban, tessék csak megfigyelni – egyre gyakoribb, nyakra-főre ismételt szavunk az egyébként. Nincs nekem semmi bajom ezzel a szóval, amelyet az előzményt összefoglaló vagy tartalmát megerősítő mondat bevezetésére használunk. Na, de milyen gya-korisággal. Amikor e sorokat írom, a rádió bukaresti tudósítója félperces beszámolójában éppen hatszor egyébkéntezett. Napok óta hallom, hogy „eleresztett kormánnyal” használja ezt nemcsak az utca embere, a városi polgár, hanem a vidéki értelmiségi is. Ugyanúgy, ahogy évekkel ezelőtt pergették, majd minden monda-tot az „Úgy gondolom” odabiggyesztésével kezdtek a lakosság minden szintjén. Szenvedtük a „pragmatizmus”, az „egyértelmű”, az „igazándiból” és sok más kifejezés indokolatlan bőségét, nem szólva a trágár kifejezések válogatlan sokaságától. Az Örs vezér téri aluljáró emberrengetegében araszolva, egyszer csak kiemelkedett mellettem egy hústorony és barátságos hangon felkiáltott: - Szerbusz, Pista, b… meg! Rég nem láttalak, b… meg! Hogy vagytok! Kedves feleséged is, b… meg, jól van! – figyeltem az arcát. Nem tudta, mit beszél. A tömeg harsogó röhejére sem esz-mélt. Nem értette miért vidulnak az emberek körülötte. Fiatal újságíró koromban, a kolozsvári napilap munkatársainak írásait havonta egyszer a helyi egyetem önkéntes nyelvésze érté-kelte és javította olyan kíméletes módon, hogy senkit sem sértett, inkább csak jobb belátásra bírt. Akkoriban a magyar rádióban és a különféle lapokban is gyakoriak voltak a nyelvjavító sorozatok. Erdélyben többek között Kacsó Sándor, Szabédi Lászó, az elmúlt évtizedekben Murádin László írásai, rádióműsora szolgálta a köz-nyelv tisztaságát. Lőrincze Lajos, Grétsy László és mások nyelv-javító szorgalmát feledni látszik a rádióhallgató. Három évtized hasznos jelenlét után eltűnt a Beszélni nehéz c. rádióműsor is. Elterjedt az a megengedő, szerintem inkább kényelmes megálla-pítás, hogy a nyelvnek megvan a maga tisztító képessége, nem szükséges beleavatkoznunk. Ilyen alapon kétségbe vonható a ma-gyar órákon a nyelvtanoktatás szükségessége is. A mostani, ke-vésbé nyelvjavító rádióadásokból hallható érdekességek inkább csak a szórakoztatást és a szerkesztő honoráriumának gyarapítá-sát szolgálják. Csalóka szemlélet. Egyébként, minden valószínűség szerint, bizo-nyos idő elteltével, kikopik köznyelvi szótárunkból az egyébként is. De elképzelhető, hogy figyelmezve erre a jelenségre, az újab-ban felkapott töltelékszavak szükségtelen, sűrű használatát mér-sékelni fogjuk. (tk)

A budapesti Capa központban alkalmunk volt látni ezt az igazán kiemelkedő filmalkotást. Nem az volt az érdekes, hogy ez egy akármilyen családi otthon-ban színjátékként is bemutatott mű a világ legol-csóbb filmje, hanem a családi vállalkozásban készült rendkívül izgalmas mai film gondolatébresztő tema-tikája, amely jogosan seperte be a különféle fesztivá-lok elismeréseit, köztük a Karlovy Vary Filmfeszti-vál Kristály Glóbusz díját. A milliárdokból készült filmek alkotói sárgulhatnak az irigységtől. Ezzel a filmmel új korszak kezdődhet a filmgyártásban, ahol a bátor témaválasztás és az alkotók tehetsége kibon-takozhat. Régi és új konfliktusok törnek felszínre Hajdu Sza-bolcs díjnyertes filmjében, mikor két egymástól eltá-volodott testvér családja hosszú idő után ismét talál-kozik: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket be-fogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családta-gokat egymással, a közöttük feszülő ellentétekkel és saját magukkal is. (lp) Szereplők: Ernella: Tankó Erika, Eszter:Török-Illyés Orsolya, Farkas: Hajdu Szabolcs, Albert: Sza-bó Domokos, Laura: Hajdu Lujza, Brúnó: Hajdu Zsiga, Sanyi: Gelányi Imre, Imola: Szilágyi Ágota. RENDEZŐ: Hajdu Szabolcs

500 éves a reformáció

12

lélekgondozó

A kérdést minden bizonnyal mindenki felteheti magá-nak. 500 év telt el azóta, hogy Luther Márton 95 tételben hirdette a megreformálni valókat. Azóta sem teszünk egyebet, ha jót akarunk, mindenhova, még a facebookra is „kiszegezzük” a világ nagy és apró dolgaiban járó véle-ményeinket, mert mindig jobbat akarunk. A világ mindig is így ment, ezután is így kell mennie, hogy apránként előbbre léphessünk. Ilyenformán bátran kijelentjük, hogy mindenki „református”, vagy előbb-utóbb annak kell len-nie. Az ne izgasson bennünket, hogy történelmileg nem igazolt, tény az, ami félévezreddel ezelőtt a wittenbergi templom kapujában történt. A lényeg, hogy olyan ese-mény volt, amely a világot megváltoztatta. Ne kisebbít-sük ezt a korszakalkotó eseményt azzal, hogy az emberi-ség történelme számolhatatlan ilyen, világunkat megjaví-tani óhajtó igyekezetet jegyzett fel. A középkor végén történt a világ pusztulása és virágzása között. Luther Márton életútja alatt 1483-tól 1546-ig ha-talmas felfedezések következtében a középkorból az új-korba lépett az emberiség. Azt írják a korszakkal aprólékosan foglalkozó írástudók, hogy az emberek soha nem voltak annyira jámborak és istenfélők, nem kínozták és gyötörték őket annyira az ördögök, démonok és rémálmok, mint ezekben az évtize-dekben. Félelem és aggódás a járványok és katasztrófák miatt, jósolták és hitték a világvéget. Történelmünkben, ami után 1520-ban a dicső Szulejmán vezetésével a törö-kök megszállták Bécset. Pocsék lehetett az emberek han-gulata. Még akkor is, amikor a reneszánsz levegőjében a gazda-sági, a kulturális és a tudományos fellendülés időszaka

volt: feltalálók, felfedezők és földrészeket hódító vezéregyé-niségek új világ kezdetét ígérték. Felfedeztük Amerikát, gaz-dagodtak földrajzi ismereteink, korszerűsödött a hajózás, szaporodtak a nagy felfedezőutak. Kialakult a polgárság, nőtt a jólét. A könyvnyomtatás már néhány évtizeddel korábban működött, Luther tudta és tapasztalta, hogy „A kinyomtatott szónak hatalma van“. A filozófusok az embert magasztalták és kutatták képességeit. A nagy művészek természethű ábrá-zolására törekedtek. Nikolausz Kopernikusz 1543-ban kije-lentette, hogy a Nap a világegyetem középpontja, és ezzel minden bizonnyal az évtized legnagyobb paradigmaváltását indította meg. Luther, miközben talán különleges zsebórájá-val mérte az időt, alig értette az asztronómia ilyetén való tel-jes megreformálását. Mégis a hit és a szellem forradalmát hirdette tanításaiban. Nem volt egyedül, amikor a dolgok reformálását tűzte ki célul. Egy kortárs krónikás 1516-ban feljegyezte, hogy mindenütt egyre hangosabban kritizálják a papok viselkedését, a bíborosok, a püspökök, a papok és a szerzetesek is „bort ittak és vizet prédikáltak”. Törvényszerű volt, hogy jönnie kell valakinek, aki bátran előszámlálja Ró-ma megbocsájthatatlan hibáit. Luther cselekedett, küzdött és felemelte szavát, tette, amit igazságérzete követelt. És ebbe belefér az az elképzelés, hogy kiszegezte tételeit a wittenber-gi templom patinás ajtajára. Példamutatása örök emberi. Nem söpörhetjük a különféle évszázadokban használt divatos szőnyegeink alá hibáinkat. Reformátusoknak kell lennünk mindhalálig. Kell, hogy azok legyünk, mert másként miként menne világunk előre. Jártunk mi már sokféle táncot. Tangót például, amikor két lépésünk után egy-egy visszalépés következett, tanulhatunk cifrább mozdulatokat is. Reformáció nélkül félévezredes gyakorla-tunk után meg nem lehetünk az elkövetkező csökönyösen jobbnak akart és remélt időkben.

1517. október 31. – Luther Márton (Martin Luther) ezen a napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujá-ra, - tartja a hiedelem —, mely reformok sorozatát ered-ményezte az élet minden területén. Luther fellépése átalakította Európa korabeli vallási tér-képét, megújította a hit világát. A reformátor gondolkodá-sa azonban messze túlnyúlik a teológia határain. Luther és a későbbi reformátorok, illetve a reformáció hatása a poli-tika, a gazdaság, a zene, a jogtudomány, az anyanyelv és a modern természettudomány kibontakozása, illetve átala-kulása terén is tetten érhető. A reformáció nem pusztán a 16. század emléke. Egy kö-zös örökség mindannyiunknak, melynek nélkülözhetetlen eleme a megújulás. A reformáció 2017-es jubileuma arra keresi a választ: milyen szerepet játszanak a reformáció értékei a mai korban? Hogyan tudunk belőlük meríteni?

13

házunk tája

grandiosa nevű majdnem nemzeti ikonnak tekinthető. Ahogy Sigrid Haraldsdotter Eidem az 1956-os magyar menekültekről szóló kitűnő tanulmányában írja: «A nor-vég koszt nem ébresztett teljesen pozitív emlékeket. A kenyérnek semmi íze nem volt és minden más sós». Egyik 1956-os menekült azt mondta, hogy «egy tortát, amit szü-letésnapjára készítettek Norvégiában, megsózta, hogy meg tudja enni». Nejem egyszer töltött káposztát készített egy szomszéd-nak. Másnap kérdezte, hogy ízlett-e? Mire a szomszéd: «Nagyon finom volt miután porcukrot szórtam rá». De gustibus non est disputandum. Aztán a kecskesajt. Ez barna színű. Neve vagy «brunost» mely a színre utal, vagy «geitost», mely a kecs-kére, mert a termék állítólag kecsketejből készül. Kíván-csiságom hajtott és gondoltam ennek utánanézek. Kapóra jött, hogy a kecskesajt misztikus forrásának epicentrumá-ban, Gudbrandsdalenben dolgoztam (Tretten), ahol egy sajtkészítő üzem van, gondoltam utánanézek a kecskesajt eredetének. Be is mentem a sajtkészítő (ysteri) üzembe, és beszélgetésbe elegyedtem az egyik dolgozóval. Ekkora szenzációra még az amerikai választási kampányt monitoroló hackerek sem bukkanhattak volna, mert, ab-szolút bizalmas információként, tudomásomra jutott, hogy a kecskesajtnak semmi köze a kecskéhez, mert tehéntejből készül. A kecskesajt persze több más célt is szolgálhat. Egy-részt mint a nacionalista büszkeség demonstrációja. Egyik főnököm, kiváló virológus, kizárólag kecskesajtos kenye-ret fogyasztott frugális löncs gyanánt. Az a gyanúm, mást csak titokban evett. A kecskesajt, a tejcsokoládé és a hús-gombóc a norvég nacionalizmus fontos szimbólumai. Rossz nyelvek szerint, amikor még a norvégok is csak szekérrel jártak és szorult helyzetbe kerültek, kecskesajtot használtak kenőzsír helyett a tengelyre. A harmadik használati terület pedig az, mikor a norvég polgár utazik. Az utas óvatosan betesz a bőröndbe egy szép adag kecskesajtot, akkor kb. 90 % lehetőség van arra, hogy nem állítja meg a spanyol vámos. Ha igen, akkor mivel a sajt úgy néz ki, mint egy tömb kábítószer, van rá lehetőség, hogy vagy elkobozzák, vagy spektrometriás vizsgálatnak vetik alá. Ilyen vizsgálatot mind a repülőtere-ken, mind az orvostudományban használnak és ion mobility spectrometry néven ismerik. Célja, hogy a kibo-csátott illatok alapján vagy robbanóanyagot találjanak az utasnál vagy betegségeket diagnosztizáljanak különböző illékony anyagok kimutatásával. E módszer segítségével azonnal le lehet leplezni minden norvég turistát, ki az ét-rend-kiegészítés céljából például még a kvarglinál is illa-tosabb úgynevezett gamalost-ot visz magval. Kecskesajt, rajta a sajtgyalu, mely norvég találmány. http://www.fondazioneslowfood.com/en/slow-food-presidia/sognefjord-artisan-geitost/ Sigrid Eidem doktori disszertációjában idézett egy ma-gyart, aki szerint ez a sajt úgy néz ki, mint a háború alatt a szappan. Egymás között szólván, a leírás igazságtalan,

Amikor Norvégiába érkeztem, nem azonnal találkoz-tam norvég ételekkel. Egy ideig Dél-Norvégiában, Skienben laktam, - egy kisváros, és talán csak mint Henrik Ibsen szülőhelyeként ismeretes az irodalom kedvelői ber-keiben. Ha egyáltalán.... Akkor még néhai anyósom főzött. Magyarosan. De: Rövidesen Észak-Norvégiába, Tromsøbe repültem kis csa-ládommal. Meglepetés: Sötét volt, hideg, méteres hó októ-ber végén és a további meglepetések között volt a kantin az állami tüdőkórházban. Még nem voltak zöldek, és a Green Peace mellett tünte-tők talán nem találták még ki őket. Így a szakács minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül készíthetett bálna-sültet. Ezt hetente legalább egyszer az ügyeletes rénszar-vas váltotta fel. Bár Tromsø egyik utcájában jegesmedve is pózol kitömött állapotban, odáig nem jutottam, legalábbis akkor, hogy ezt is megkóstoljam. Erre csak 25 évvel ké-sőbb nyílt lehetőségem, mikor Észtországban jártam. Ez kissé kockázatos volt, mert a jegesmedve elég súlyos fer-tőző betegségek hordozója lehet. Hiába, az élet bizonyos veszélyekkel jár. Mint később hallottam, a veszettség az egyik. Finnugor rokonaink viszont halált megvető bátor-sággal fogyasztották jobb éttermekben. A jegesmedvét Norvégiában nem szabad lelőni, inkább hagyják, ő keresse fel a turistákat (meg)evés céljából. De kissé finnyás, mert ritkán hallunk ilyen esetekről. Nekem hármas meglepetés volt a norvég konyha. Az ételnek nem volt színe, nem volt íze és nem lehetett rágni. A paprikát annyira nem ismerték még a 60-as évek vége felé sem, hogy nem is nagyon lehetett kapni. Anyósom, ki Budapest belvárosában nőtt fel, nevetve mesélte, hogy amikor megérkeztek Norvégiába, akkor kizárólag sóval és borssal fűszerezték az ételt, és csak nekik külön hozattak paprikát külföldről. A konzisztencia vagy a rágás igényének hiánya pedig abból ered, hogy sok halgombócot esznek, vagy egy fiskekake (haltorta) nevű kreációt, melyet rágni nem kell, ugyanis darált halból áll. Mindkettő egyesíti a színtelen, szinte iztelen és rágást nem igénylő étel kritériumait. Ezen kívül létezik még a «fiskegrateng», mely a nevét megcá-folva alig áll halból, a makaróni dominál benne és erre rászórnak egy kis prézlit. Rágni ezt sem kell. És fehér. Egy volt kolléganőm mesélte, hogy sok helyen Nyugat-Norvégiában túl korán kezdik hallal etetni a csecsemőket. Ennek az a következménye, hogy a tömény, az anyatejnél jóval koncentráltabb, állati fehérje korai allergiás állapot-hoz vezethet. Ez történt az ő esetében is. A rágást nem igénylő koszt hátránya lehet, hogy a fogak nem ütköznek ellenállásba. Erről a fogorvosok tudnának többet mondani. A zöldség sem volt része a mindennapi kosztnak, viszont a magas glykémiás indexű krumpli igen. Krumpli nélkül régen nem létezett ebéd, a mai fiatalok viszont másképpen és talán egészségesebben tudnak étkez-ni mint az előző generáció. A pizza, a taco és a kebab már szinte eredeti norvég ételnek számit és a fejenkénti norvég pizza fogyasztás jóval meghaladja a olaszországit. A pizza

Meglepetések

mert egy bizonyos hozzászokás, habituáció után a sajt ehető és jóízű. Eidem ugyanott idéz egy 56-os menekültet: arra a kérdés-re, ízlett-e neki a norvég étel, így válaszolt: «Nem úgy köz-vetlenül……». Az illető valószínű diplomata-pályát válasz-tott. Persze azt hiszem, ami kompenzál sok mindent, az a hal kiváló minősége. Tőkehal, lazac, pisztráng, hering, mind remek. Szerencsére a nejem mind magyar, mind norvég éte-leket kiválóan készít el. A globalizáció már a 2000-es évek elején elérte Magyaror-szágot. A Bécsi utca 5-ben, Budapest Belvárosában volt a főhadiszállása az egyik halimportőrnek. A moldei testvérpár még egy éttermet is nyitott a Petőfi-téren, a Marriott hotel mellett. A tulaj sajnos azóta meghalt és az Ocean nevű étte-rem helyét más foglalta el. A moldei tulaj, ki erős dohányos volt, elmesélte, hogy nagyon fontos a hal gyors szállítása Norvégiából Magyarországra. A vámkezelést meggyorsítan-dó, talán halolaj segítségével kente a gépezetet. Lám, a telí-tetlen zsírsavak újabb hasznosítása. Ma már számtalan nagy budapesti piacon és vásárcsarnokban lehet norvég halat kapni és a kontroll is máskép zajlik. A meglepetés: Kiváló magyar szakácsok még jobb nor-vég csapattal versenyeznek ma már a Bocuse d’Or néven ismeretes nemzetközi szakácsversenyen. A Magyarországot képviselő Széll Tamás, az Onyx étteremből, nyerte a Bocuse d'Or Europe 2016 Döntő aranyérmét, és az ezzel járó 12.000 euró összegű pénzdíjat. A Norvégiát képviselő Christopher William Davidsen, a Søstrene Karlsen (Trondheim) étterem-ből, nyerte a Bocuse d'Or Europe 2016 Döntő verseny ezüst-érmét. A 2017-es döntőben Norvégia az USA után a 2. he-lyen végzett, míg Magyarország 4. lett Izland után. A legtöbb 1956-os norvégiai magyar (1) a zöldséget és a gyümölcsöt hiányolta. Magyar gyomornak meglepő, hogy a bab, borsó és lencse áldásos hatását először egy norvég-görög guru szájából hallottuk. Fedon Lindbergnek hívják az orvost, ki szerint minden fogyókúra alapja ez a három hüve-lyes termék. Nejem gyakran készít kiváló lencselevest, mihez hozzátesz kis füstölt húst, és máris kész egy kiváló főétel. Norvégiában az egyik karácsonytáji ételkülönlegesség, különösen a nyugati megyékben, a smalahove. Ez nem csak étel; mintegy megkülönböztetett mitikus hangulat, aura veszi körül, ez pedig a birka feje. A birka fejében, helyesebben az agyában, meg a szemében, mely a központi idegrendszer kihelyezett állomása, úgynevezett prionok vannak. Ezek fo-gyasztása nem veszélytelen, sőt, ha bizonyos, úgynevezett konformációs változáson mennek keresztül, akkor kifejezet-ten veszélyesek. A kergemarhakór (mad cow disease, kugalskap) okozói a megváltozott prionok. Olyan országok-ban, ahol a birka szemét is fogyasztják, jóval gyakoribb a kergemarhakórhoz hasonló Creutzfeldt-Jacobs betegség. https://www.google.hu/search?q=smalahove&espv=2&biw=1142&bih=598&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjU0YORxfnRAhWF2hoKHTrWB88Q_AUIBigB#imgrc=veO6Se2UxBQvKM: Ennek első leírója Carleton Gajdusek amerikai kutató. Carleton Gajdusek 1923-ban született a New York állambeli Yonkersben. Apja szlovák nemzetiségű, hentes foglalkozású Karol Gajdusek még az első világháború előtt vándorolt ki Büdöskőről Amerikába. Anyja magyar Dobróczky Ottília volt, aki már Amerikában született és kálvinista szülei Debre-cenből származtak.

1957-ben Gajdusek elutazott Port Moresbybe (Pápua-Új-Guinea) és a helyi törzseknél tanulmányozni kezdte a kuru („nevetőkór") tüneteit és elterjedését. Különböző gyógy-módokkal próbálkozott, de semmi sem vált be. Mintákat küldött az ausztrál és az amerikai laboratóriumoknak, ahol nem találtak kórokozót, de feltűnt a betegség szövettani hasonlósága a Creutzfeldt-Jacobs betegséghez és a birkák surlókórjához. Gajdusek úgy vélte, hogy a kuru kanniba-lizmus által terjed, a betegek akkor fertőződnek meg, ami-kor megeszik a halottak agyát. 1963-ban amerikai tartózkodása alkalmával csimpán-zok agyát kente be a betegségben meghaltak agyszövetével és két év múlva az állatok a kuruhoz hasonló tünetek mel-lett elpusztultak. Gajdusek úgy vélte, hogy a kórt egy „lassú vírus"„okozza, amely akár több évtizedig is lap-panghat a szervezetben, amíg a fertőzés tünetei jelentkez-nek. Mintegy 150 közleményt írt ebben a témában; emel-lett tanulmányozta az új-guineai törzsek néprajzát, és szá-mos műtárgyat szerzett az amerikai etnográfiai múzeu-moknak. Az amerikai Stanley Prusiner később bebizonyí-totta, hogy a betegséget nem vírus, hanem egy prion (fehérje) okozza. 1976-ban Carleton Gajdusek megkapta a legnagyobb tekintélyű tudományos kitüntetést a Nobel-díjat (2). Itt ugyan megemlítjük Gajdusek magánéletét is, de mivel Magyarországon kezdtük, helyes, ha pontot te-szünk és norvég csattanóval fejezzük be. Gajdusek gyerekmolesztálásba keveredett. Egy évnyi börtönre és öt évnyi felügyelet nélküli próbaidőre ítélték, az utóbbit Európában tölthette le. Gajdusek Amszterdam-ban, Párizsban és a norvégiai Tromsøben élt, és az Egye-sült Államokba már nem is tért vissza. Tromsøben van a világ legészakibb egyeteme, ahol nemzetközileg is ismert kutatás folyik. Kitűnő kapcsolatot ápol az egyetem Észak- Nyugat Oroszországgal, melyet a jelenlegi hűvösebb politikai klíma sem befolyásol. Az éjfé-li nap nyáron és az északi fény télen varázsossá teszi Észak Párizsát. Gajdusek nem házasodott meg és gyerekei sem szület-tek, 2008. december 12-én halt meg Tromsøben 85 éves korában. «Altså, Ungarn er som min mor og Norge er som min kjæreste.” Den ungarske migrasjonen til Norge i 1956/57. Masteroppgave i historie av Grid Haraldsdotter Eidem. Institutt for arkeologi, konservering og historie Universitetet i Oslo Våren 2010 https://hu.wikipedia.org.wiki/Daniel_Carleton_Gajdusek

Csángó Péter

házunk tája

Norvég kecskesajt

14

Gyakran halljuk vagy éppen mi mondjuk: beugrasz egy kávéra? A választ természetesen sok minden meghatározhat-ja, de a kávé csodás ízét már ott érezhetjük a szánkban. A kávé azonban nem csak egy csésze kávé. A kávé... ital, életmód, történelem. Sokféle legenda szól arról, hogy honnan eredhet a kávéivás szokása. Az egyik ősi történet szerint egy Káldi nevű kecske-pásztor megfigyelte, hogy kecskéi alvás helyett meglehető-sen aktívak maradtak, amikor egy bokor érett gyümölcséből ettek. Megkóstolva a piros bogyókat rájött, hogy ő is élén-kebb lett, s azt hitte, hogy valami csodáról van szó. Nem tudta mire vélni a dolgot, és tanácsért felkereste a helyi ko-lostort, és az apátnak elmesélve e megfigyelését, átadott neki néhány magot. Az apát hosszas vizsgálódás, kóstolgatás után az ördög művének gondolta ezeket az ismeretlen bogyókat és a tűzbe dobta. Amikor azonban a szemek megpörkölődtek, akkor olyan illattal telt meg a terem, hogy az apát csakis Is-ten adományának tekinthette, ezért kiszedette a megpörkölő-dött szemeket a tűzből, és mintha gyógynövény lenne, teát készíttetett belőle. Nagyon kellemes ízű italt kaptak, és az élénkítő hatása továbbra is megmaradt. A másik legenda szerint Allah készített egy csésze, fekete színű gyógyító italt Mohamednek, amit Gábriel arkangyal közvetített. Miután a próféta megitta, olyan erőre kapott, hogy negyven férfit győzött le. A történetek folytatódnak, s megemlítik a esetét, akit a kávécserje gyümölcse mentett meg az éhhaláltól. Szólhatunk Phazes nevű arab orvosról is, aki kb. 900 körül a kávét orvosságként említette. Ide kíván-kozik Almási Balogh Pálnak, Széchenyi és Kossuth orvosá-nak a kávéról, a teáról, és a csokoládéról 1831-ben írott fi-gyelemre méltó könyve is: "Minden italok közt, melyekkel az emberek ínyök ingerlésére s szívök felvidámítására élnek, eleitől fogva legnagyobb tetszést nyert a kávé, melynek csá-bító kedves íze még gyengébb nemünket is oly sokszor tob-zódásra s mértékletlenkedésre tántorítja"– írta egyebek mel-lett Almási. Ennyi év távlatából már lehetetlen megállapítani, hogy me-lyik legendának van valóságalapja. Azonban ami biztosnak tűnik, hogy az arab világban itták először a kávét. Sőt, ők voltak azok, akik nem csak termesztették a kávét, hanem kereskedtek is vele. A XIV. században még csak Etiópia környékén voltak vadon termő kávécserjék. Ebben az időben a helyi lakosok már fogyasztották a kávészemeket, s hosz-szabb útjaikra magukkal is vitték. Ilyenkor az érett szemeket

leszedték, felaprították, majd állati zsiradékkal összekever-ve apró golyócskákat formáztak belőle. Fárasztó útjaik során pedig egy-egy golyócskát elrágcsálva élvezték annak frissítő hatását. Akkor még természetesen nem tudták, hogy a kávé fő hatóanyaga a koffein, ami élénkítő hatással bír. A kávét azonban elsőként nem Etiópiában, hanem Jemenben kezdték el termeszteni teraszos megműveléssel. A pörkölt, és őrölt kávéból készült ital fogyasztását is itt jegyezték fel először. A kávétermesztés monopóliumának fenntartása érdekében az arabok csak hántolt mag formájában voltak hajlandók a kávét külföldre szállítani. Nem akarták, hogy valaki önellá-tásra gondolva elültesse a friss kávészemeket. A kávébab a növény magja. Ha felhasítjuk a cserje termését, és kiszed-jük a gyümölcshúsba ágyazott magvakat, akkor azok nem szaporíthatóak. A kávécserjék kivitelét is szigorúan büntet-ték. 1696-ban végül is a hollandoknak sikerült néhány cse-metét kivinni Mochaból. Természetesen Hollandia éghajla-ta nem volt alkalmas a kávé termesztésére, ezért gyarmata-ikon, Jáva és Ceylon szigetén próbálták meghonosítani. A nyugati nagyhatalmak is részesedni akartak a kávépiacon és saját kávéültetvényeket szerettek volna. A véletlen sie-tett a segítségükre, amikor is 1714-ben a közismerten kávé-rajongó XIV. Lajos a hollandoktól egy kávécserjét kapott ajándékba, amit a királyi pálmaházban nevelgettek. A pál-maházból a király saját kapitánya csente ki a dugványokat természetesen a királya érdekében, majd sok nehézség árán Martinique szigetére jutatta, s így indult be lassan a franci-ák kávéültetvényének meghonosodása. A spanyolok sem maradtak tétlenek, akik egy csábítás eredményeként a fran-cia ültetvényről kaptak néhány dugványt. Ezek a palánták eredményezték, hogy Brazilia jó néhány évtized alatt kávé nagyhatalommá vált. A kávé (Coffea) nemzetség sok fajt számlál, mégis csak 2 fajának terméséből készítenek kávéfőzetet. Az egyik az arab kávé (Coffea arabica) a másik pedig a robusta (Coffea canephora). Az arabica a világtermelés körülbelül 70 szá-zalékát adja, a robusta a 30 százalékát. A növények nagy változékonyságot mutatnak méretükben (az 1-2 méterestől egészen 15-18 méterig), valamint formájukban, színükben és termésük minőségében. A kávé, mint növény, ha jól érzi magát, s minden az igényeinek megfelelő, akkor 3.-5. év-ben kezd el teremni és ezt követően 20-25 éven át bőséges termést hoz. A két kávéfajta közül az arabica a drágább, kellemesebb ízű, és több gondoskodást, törődést igényel. A

házunk tája

Egy csésze kávé?

15

cserje nem szereti a füllesztő meleget, az arabica 15-24, a robusta valamivel magasabb, 24-30 Celsius fokon érzi jól magát. A túl sok, és erős napsütés megrongálja, ezért fon-tos, hogy fák közé legyen ültetve, annál is inkább, mert így a viharos szelek is kevesebb kárt okoznak benne. A szárazságot rosszul tűri, azonban a sok víztől ugyan gyor-sabban nő, de a termés minősége és mennyisége egyaránt rosszabb lesz. Ha virágzás idején esik az eső, akkor leveri az egész termést. A tenger közelében nem él meg, mert a sós levegő, és a túl vizes talaj nem előnyös a számára. Fejlődését a 900 méter feletti trópusi klíma biztosítja a legjobban. A robusta igénytelenebb, a 900 méter alatti trópusi síkságokat, elsősorban Nyugat-Afrika és Indonézia klímáját kedveli a legjobban. A többi kávétermelő ország-ban inkább az arabicát termesztik. A kávébokrokon vagy kávéfákon egy időben található meg a virág, valamint az éretlen zöld, és az érett piros szem. Ezért kénytelenek kéz-zel szüretelik, csak az érett, piros magvakat kell leszedni. Éghajlattól függően dolgozzák fel. A napos területeken többnyire négy hétig napon szárítják és azután hántolják le a magról a gyümölcshúst. Vietnamban és az Elefántcsont-parton viszont óriási vermekben földelik el, és a következő évben kiássák és átmossák a magvakat. Ahol viszont több a csapadék, a kávébabot és a gyümölcshúst gépekkel vá-lasztják el egymástól, majd a babot egy speciális folyadék-ban áztatják és mossák. Ezután 10-14 napig szárítják. Mindkét esetben tovább tisztítják és válogatják a szeme-ket. A kávéültetvényeket 850 féle kártékony rovar és szá-mos betegség támadhatja meg. Sajnos végzetes esetben egész ültetvények pusztulhatnak ki. Ennek köszönhető többek között az ingadozó kávéár a tőzsdén. Szerencsére ma már egyre hatékonyabb a védekezés a számos kártevő és a betegség ellen. Nagyon szigorú feltételek mellett lehet a zöldkávét forgalmazni. A zsákoknak vegyszermentes, egészséges, pörkölésre alkalmas szemeket kell tartalmaz-nia. Hamisítványnak minősítik azokat a szállítmányokat, melyekben túl sok, a szabványtól eltérő szemet találnak. A kávétermesztés nagyon fáradtságos munka, s az emberte-len körülmények ihlették Barcsay Ábrahámot „A kávéra” című költeményének a megírására:

Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse, Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse, Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek, Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek. Hát te, rég csak Mokka táján termett kis bab, Mennyit szenved érted nyúgoton is a rab, A bölcs iszonyodik, látván, egy csészéből Mint hörpöl ő is részt Anglusok bűnéből.

A feldolgozás utolsó fázisa a pörkölés, amelyet folyamato-san emelkedő hőfokon végeznek. A pörkölés során a zöld-kávé a hő hatására fizikai és kémiai változásokon megy keresztül, kialakul markáns aromája és íze, barna színe, miközben összetevői megváltoznak, de a jellemző tulaj-donságait megtartja, és így lesz kiindulási anyaga a forró feketének. A kávé jó pörkölése rengeteg kísérletezés ered-ménye, ami még a mai napig is tart. Minden márkának megvan a saját, csak rá jellemző aromája. A kávéivászat szokásának elterjedése összefügg az iszlám térhódításával. A próféta ugyanis megtiltotta minden alko-hol tartalmú étel-ital fogyasztását, viszont a kávé korlátla-nul iható volt. A kávé élénkítő hatása miatt könnyen lépett a bor helyébe. A kávét először a szenthelyeken szolgálták fel, s az ima után fogyasztották. Törökországban, Kons-tantinápolyban 1554-ben II. Szulejmán uralkodása alatt nyitották az első kávéházat. Mivel a kávéházban kelleme-sebb volt a légkör, az igazhitűek kezdtek elmaradozni a

mecsetből. A drasztikus betiltás módszere sem vezetett a kívánt eredményre, mert akkor zárt ajtók mögött, otthonuk-ban fogyasztották a fekete italt. Az új mufti is lelkes kávéivó volt, egyből engedélyezte a kávé nyilvános árusítását, sőt, hatalmas hasznot remélve, ezzel egy időben bevezette a ká-véadót is. Európába 1615-ben Velencén keresztül jutott el a kávé. Nem volt egyértelmű a siker, mert fekete színe miatt az ördög italát látták benne, s ezért a pápát kérték fel, hogy sújtsa átokkal. Mivel VIII. Kelemen is megkedvelte, erre nem volt hajlandó, sőt szabad utat engedett a fogyasztásának és árusításának. Magyarország három részre szakadása pont arra az időre(1552-1693) esett, amikor Európa nyugati felén, Velencéből elindult hódító útjára a kávézás, és egymás után nyíltak a kávéházak. A kávé szót Zrínyi Miklós írja le elő-ször a Szigeti Veszedelem 3. énekében: Egymás közt sok dologról beszélgetének.

Kávét kicsin finchából hörpölgetének… Igaz, hogy hazánkban is kávé a hivatalos neve, azonban 1680-tól sok helyen fekete levesnek hívták. Történt ugyanis, hogy a váradi pasa el akarta fogatni Thököly Imre fejedel-met, s ezért cselből meghívta őt ebédre. A fejedelem azon-ban gyanakodni kezdett, és úgy gondolta, jobb mielőbb el-menni az ebédről, de akkor egy janicsár megállította, és azt mondta neki: „Ne siess annyira Uram, hátra vagyon még a fekete leves!” A fejedelem érzései nem csaltak, mert a kávé után láncra verve vitték az isztanbuli Héttorony börtönbe. Pesten és Budán 1579-től török kávéfőzők, az úgynevezett kahvedzsik készítették az italt, amelynek fortélyait természe-tesen a leleményes magyarok is ellesték. 1579-ben érkezett az első hivatalos kávészállítmány Budára. A nagyobb mér-tékben való fogyasztása csak Buda visszafoglalása után tör-tént. Az első pesti kávéfőző a rác Cavesieder Blasius (Kávéfőző Balázs) volt, aki nyakába akasztott tálcáról árulta italát, majd az ebből származó jövedelemből 1714-ben állan-dó üzletet működtetett. Ezt követően egymás után nyíltak a kávéházak, és egyre impozánsabbak lettek. Ilyen volt a váci utcai Magyar Korona a csodaszép márvány asztalaival. Ezt követték a művészkávéházak: a Japán, a Hadik és a New York. "Kávéház nélkül nincs irodalom" – mondta Márai Sándor, aki maga is gyakran megfordult a New York kávé-ház patinás falai és berendezései között. Ez a kávéház kapta meg a "Világ Legszebb Kávéháza" címet, amit a mai napig is büszkén visel. Kétségtelen, hogy a leghíresebb irodalmi kávéház magyar szemmel a Pilvax volt. Ma már csak a kö-vetkező emléktábla jelzi helyét: Az e helyen állott régi ház falai között volt az egykori Pilvax- Kávéház. Az első pesti irodalmi-kávéház, ahol az 1840-es években fellépett fiatal írócsoport a ”közvélemény asztala” mellett találkozott, s így lett az Petőfivel az élén a radikális értelmiség és ifjúság köz-pontja. 1848. március 15-ének előestéjén itt nyert végleges formát a tizenkét pont és Petőfi ajkáról itt hangzott fel elő-ször a ”Nemzeti dal”. Budapest Főváros Tanácsa 1969 A kávéház témája nagyon sok festőt is megihletett. Elsőként talán Vincent van Gogh-ot említeném, aki úgy döntött, hogy a hagyománnyal ellentétben a szabadban festi meg az éjsza-kai képeit, melynek első darabja az 1888-ban készült "Éjjeli Kávézó" volt. Az 1870-es évek közepétől Edgar Degas ér-deklődése a kávéházak felé fordult, és ettől kezdve egész sor képet festett ebben a témában. Egyik ismert műve az „Abszint a kávéházban” 1876-ból. Talán még egy, nem szokványos művész, ugyancsak nem szokványos képét emlí-teném meg. Ilja Repin az "Egy párizsi kávézó"-ban egy ma-gányos nőt ábrázol, aki az akkori felfogás szerint nem a ká-vézó úri társaságához tartozott. Az orosz kritika lesújtó véle-ménye miatt Repin megbánóbbra festette át a nő arcát, de így sem kellett az orosz galériáknak. 1916-ban egy svéd

16

gyűjtő vette meg, és első dolga volt a kép eredeti állapotát visszaállítani. A kávézás egyik legfontosabb része az ital elkészítése ma-ga. Az első és még a mai napig is fennmaradt kávéfőzési mód, amikor a finomra őrölt kávét hosszúnyelű sárgaréz edényben az "ibrik"-ben vagy ahogy korábban írtam Zrinyi Miklós szerint ”kicsin finchában” folyamatos kevergetés közben, cukros vízben főzték. A nagyon sűrű, és nagyon édes kávét a zaccal együtt szolgálják fel. Franciaországban az 1700-as évek végén használtak először filtert. A kávét hasonló módon készítették, azonban az őrölt kávét vászon zacskóba tették, amit a felszolgálás előtt kivettek az ibrik-ből. Az így kapott, zacc nélküli kávé sokkal nagyobb élve-zetet nyújtott. A következő évszázadban a kávéfőzők egész hadát fejlesztették ki. Ezeknek az az alapelve, hogy a két egymásra rakott edény között szűrő van, s ez az alapja a mai egyszerű, kotyogós kávéfőzőknek. Illy Ferenc 1933-ban Triestben alapította meg kávé- és kakaó kereskedelmével foglalkozó vállalkozását. A magyar származású kereskedő azonban később kizárólag a kávéra fókuszált. A jobb minő-ség érdekében újdonságként vezette be a légmentes váku-umcsomagolást, hogy a pörkölt kávé ne veszítse el az aro-máját, és hosszabb ideig szállítható, eltartható maradjon. A következő óriási ugrást az 1934-35-ös év jelentette, amikor feltalálta a mai espresso gépek elődjét az Illettát. A forró gőzzel működő masina képes volt a mai elvárásoknak is megfelelő presszóminőséget készíteni. Az Illy családi vál-lalkozás, a harmadik generáció vezeti a vállalatot. Jellegze-tessége, hogy egy csésze kávénak mindig ugyanaz az aro-mája, pedig sohasem ugyanaz az alapanyag. Ez a kevesek egyike, ami 100%-ban arabica kávéból készül. Az Illy cég 8 év alatt kiképzett kávékóstolói (sommelier) 3 kontinenst és 20 országot átszelve válogatják ki a legjobb ízeket ahhoz a keverékhez, ami 9 különböző aromájú arabica kávét tartal-maz. Ezt úgy keverik össze, hogy a végeredmény mindig ugyanazt az állandó, jellegzetes Illy ízharmóniát adja. Az arabica kávéból, alacsonyabb koffein tartalma miatt, sokkal több fogyasztható, mint a többi keverékből. Az Illy saját kávéfőző márkája a Francis Francis, valamint a jellegzetes Matteo Thun által tervezett kávéscsészéje szinte már ikonná vált. (lásd illusztráció ) A legutóbbi időkben elterjedtek a kapszulás kávégépek is, számtalan márkában és minőség-ben. Közben megjelentek az ízesített krémkávék (crema), ahol a kávészemeket aromával ízesítik és a kifőtt kávéban érződik az aroma íze. Magam részéről maradok az eredeti, jó ízű presszókávénál. Norvégiában a kávét saját otthonuk-ban a reggelihez fogyasztották. 1891-ben megjelent az első „Norges første skolekjøkkenbok”, melyben a kávékészítés-hez már recepteket is írtak. Például az egyik legkedveltebb: 1 liter vizet, 2 evőkanál finomra őrölt kávét, valamint egy kisebb darab halbőrt kb. 10 percig kell főzni, amíg a zacc lesüllyed az aljára. Levéve a tűzről bele kell dobni egy teás-kanál szárított gyermekláncfüvet. Egy kifutófiú kávézását örökítette meg vásznán Chr.Krogh festő 1885-ben, „Visergutt som drikker kaffe ( Frokost)”. Változást az 1842-ben elfogadott új alkoholrendelet hozott, amit a nép nem nagyon akart elfogadni. Ekkor kapóra jött a kávé, ami élénkítő hatásával lehűtötte a kedélyeket, s így lassan új szokás alakult ki, az alkoholfogyasztás helyett a kávézás. Ma már Norvégia a skandináv államokkal együtt vezető szerepet tölt be a kávéivásban. Egy év alatt közel 4 milliárd csészével fogyasztunk, ami 1200 csésze kávét je-lent személyenként. Különbséget tesznek a kávébárok és az egyéb felszolgáló helyek között. A kávébárokban a kávén van a hangsúly, és nem a süteményen vagy a szendvicsen. Óriási a választék és mindenek felett a minőséget tartják

előbbre valónak. A cukrászdákban és egyéb reggeliző he-lyeken pedig a sütemények, szendvicsek fontosabbak, an-nak ellenére, hogy ott is minőségi kávét szolgálnak fel, csak kisebb választékban. A kávé nem maradt meg a kávéscsé-székben, hanem elindult hódító útjára a tányérok felé is. Először a desszertekben kezdték el használni. Ki ne ismerné a Tiramisut, a finom kávékrémmel töltött tortaféléket vagy pedig a finomságokkal díszített poharas krémeket? Az igazi áttörést az jelentette, amikor a főfogásokat, főleg húsétele-ket kezdték ízesíteni vele. Ugyancsak ízesítésre használják a 20-30 szem egész kávébabbal megbolondított extra szűz olívaolajat. A kávés olajoknál sűrűbb, és intenzívebb ízűek azok a kávészószok, amiket zamatos fűszerként használha-tunk zöldséges, húsos és halas fogásokhoz. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kávé meghódította a világot, és jó hír, hogyha mértékkel fogyasztjuk, nem károsítja a szervezetet sem. Igaz, erről mindenkinek más a véleménye. Álljon itt egy történet Voltairéről, aki napi ötven csésze kávét ivott, s amikor figyelmeztették, hogy a kávé alattomos méreg, azt felelte: "akkor nagyon nagyon alattomos lehet, mert én öt-ven éve iszom, és látszólag semmi bajom". Érdekességként jegyzem meg, hogy háromféle kávéhoz állati ürülékből sze-dik ki a megemésztetlen kávészemeket. A Jacu madár egyik fő tápláléka a kávécseresznye. Lecsipegetve az érett szeme-ket, szervezete a puha gyümölcshúst képes csak feldolgoz-ni, a kávészemeket nem, amik aztán a “szokásos úton” tá-voznak belőle. Henrique Sloper nevű kávétermelő egyálta-lán nem örült annak, hogy ez a védett madár megeszi a ká-vétermését, azonban kiderült, hogy az így nyert kávéból készült ital nagyon kellemes, édes, mogyorós, ánizsos ízű. Igaz, hogy nem a legdrágább kávéfajta, mégis búsásan meg-térült a madarak csipegetése. A legnagyobb gondja akkor volt, amikor a munkásait kellett meggyőznie arról, hogy a továbbiakban nem a kávébokrokról, hanem a madárürülék-ből kell a kávészemeket begyűjteni. Az Indonéziában élő cibet macska is jó szolgálatot tesz a különleges kávéra vá-gyóknak. Az emésztőrendszerén végigmenő kávébab íze a csokoládé aromájához hasonló. Ez a Kopi Luwak vagy cibet kávé, ami már Magyarországon is kostólható. Az árá-ról jobb nem beszélni. A világ legdrágább kávéját elefántok segítségével, egy thaiföldi elefánt rezervátumban állítják elő. Az emésztési procedúra néha 30 órát is igénybe vesz. Ezalatt a kávészemek diós-csokis ízt kapnak, sőt, az elefánt gyomorsava képes a kávé kesernyés ízéért felelős enzime-ket lebontani, lágyabb lesz az íz világa. Ebből készül a világ leghíresebb kávéja a Black Ivory, amit már szinte aranyár-ban mérnek.

Nádasdy-Farkas Irén

17

18

Szárnycsapásaiban a megérkezés nyugtató érzésével fészkére szállt egy madár. A vörösbe hajló alkonyi ég s a végtelenbe fúródó jegenyesor gótikus orgonája oly fensé-ges látványt nyújt, hogy ha nem a természet maga volna, giccsesnek érezném. Odább, a folyó túlsó partján kis erdő húzódik, valóságos madárparadicsom. Fészek fészek mel-lett, a fákon fenn és lenn a rekettyésben, tekintettel is nehéz egybefogni, hát még megszámolni! És micsoda változatosság! Az egyik alig öklömnyi, a másikban tán még egy csecsemő is elférne. Emez bárso-nyosan puha, amaz durva szövésű, némelyik igazi mes-termű, olyik meg egyszerű tákolmány. Mégis mindegyik-nek ugyanaz a rendeltetése: otthon, ahova a levegőég urai mindig hazatérnek. A fészek: otthon, ismételgetem magamban. Milyen egyszerűen hangzik, mégis milyen mélységeket sejtet! Tamási Áron szerint az ember élete egzisztenciálisan összefügg az otthonnal. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. És ha már a világon va-gyunk, valahol otthon is kell(ene) lennünk benne. Az otthon az emberélet méltóságának a feltétele. Csak az a világ igazán emberi, amely lakóinak otthona is. Az ott-honhoz való jog egyetemleges és elidegeníthetetlen, már csak ezért sem változtatható senki előjogává. Mindazáltal hányszor volt úgy a történelemben, hogy az erőszakká durvult túlerő nemcsak az egyes embert, hanem egész közösségeket, kisebbségeket, népeket lökött odább-odább, űzött el, nem egyszer végérvényesen otthonukból. Hogy aztán - bumerángként visszaütve - az űzőből űzött legyen... Bár a történelem nem fukarkodott esetekkel „bizonyítani”, hogy az ellenállhatatlan erőszak hívja élet-re az úgymond legmagasabb rendű jogot, az erőszak heroizálása soha-sem vezetett jóra. Vajon remélhet-jük-e, hogy - ha mégoly lassan, ne-hézkesen is - az erőszak felől a mo-ralitás irányába mozdul a világ? Remélhetjük-e, hogy a túltáplált - akárcsak potenciális - erőszak végül ugyanarra a sorsra jut, mint a túlsá-gosan felfújt léggomb: önmagát teszi lehetetlenné, megsemmisül? Úgy harmadfélszáz évvel előbb Helvétius úgy vélte, hogy ki-ki saját körülményeinek és neveltetésének a terméke. Ahhoz, hogy az ember maximálisan kibontakozhasson, szüntelenül javítani kell az életkö-rülményeit. Hogy ne védtelen ki-szolgáltatottnak tudja, hanem való-ban otthon érezze magát a világban. Melyik világban? - kérdezzük önkéntelenül, mert a költő arra fi-gyelmeztet, hogy „Egész világ nem

a mi birtokunk”. Bizony nem! Talán azért is érezzük hatvá-nyozottan a magunkénak szűkebb pátriánkat, azt a helyet, ahol világra jöttünk. Ami virágnak a napfény, folyónak a meder, fának a föld, az lehet nekünk a tájék, ahol világra eszméltünk: éltető erő, nyugtató bizonyosság. Gyermeki tisztán cseng ott fülünk-ben a szó, marasztalóbban bólintanak felénk a körbe futó dombok, még a szél is szelídebb, ha netán csípősebben fúj is. Vajon magunkban hordozzuk az otthonunkat is úgy, mint a génjeinket? Lehet. Legalábbis átvitt értelemben. Hisz szűkebb pátriánk, jóval azelőtt, hogy utunkra bocsátott volna, belénk gyúrt egyet-mást az otthoni fűszerekből, sajá-tossá téve észjárásunkat, különös ízt s szint adva egyénisé-günknek. De az otthon nemcsak az a hely, ahol lehajthatjuk a fe-jünket. Mert mit ér a puha vánkos, ha a zavartalannak tűnő csend mélyén nyugtalanság feszül, vagy félelem él a lélek mélyén? Csak a szeretet csendjében születhet meg az igazi nyugalom csendje s békéje, ahol a vágyakozó lélek szabadon szárnyal-hat, nem kell fázósan magába fordulnia, mint a beteg kutyá-nak pállott vackán. A költő és filozófus Novalis szerint a bölcselet: hon-vágy. Milyen igaz! Hisz mi más is lenne az életünk, mint örökös otthonkeresés (magunk keresése) és nem szűnő re-mény, hogy meg is találjuk. Mennyire más az ilyen teljes-ségre törő csillapíthatatlan vágy, mint az a sztoikus beletö-rődés, melyben már annyi tűz sem maradt a valamikori lán-golásból, hogy még egy utolsót lobbanjon a lélek. A végtelen tereken bolyongó, a mindenség titkát és ben-ne önmagát kereső költő-filozófus háborítatlan csendjének hullámverése mintha egészen idáig érne... Állok a rezzenetlen csendben. Az ég peremén hideg fénnyel szálló nagy impresszionista, elunva játékát, lassacskán egy-hangú szürkével vonta be az égi vásznat. Beesteledett. Egy-egy elkésett madár igyekszik még szellős fészkére, egyéb-ként háborítatlan nyugalom van. Állok a rezzenetlen csendben, s egyszer csak végig fut raj-tam valami nosztalgikus borzongás. Lelkem a szeretet fészek melegére, otthonra vágyik!...

nyári történet Aniszi Kálmán

VÁGYAKOZÁS

Ághegy Könyvek

1.Tóth Ildikó: Múltbanéző — elbeszélések 2. Tar Károly: Száraz oázis — színjáték-sorozat 3. Szakács Ferenc Sándor: Kettéhasadt lélek 4. Bernhard Nordh: A hódtavi újtelepesek 5. Erdélyi Szépmíves Céh Emlékkönyv – összeállította Tar Károly 6. Lőrinczi Borg Ágnes: Állapotok - versek 7. Agnes Borg: Tillstånd - svéd versek 8. Bjerck-Amundsen: Søren Kierkegaard kezdőknek – Fordította: Lázár Ervin Járkáló. 9. Dohi Alexandru: Altermundia - Fordította T.K. 10. Tar Károly: Itt és ott- versek 11. Dohi Alexandru: Altermundia — svédül. For-dította Lőrinc Borg Ágnes 12. Dohi Alex: Illatok könyve — Fordította T.K. 13. Tar Károly: Pánik — regény 14. Skandináviai helyőrség — az Ághegy-Liget Baráti Társaság pályázatára érkezett írásokból, lemezmelléklettel 15. Elekes Ferenc: Éden Bádenben — kisregény és Leborult szivarvég — egyszerű történetek 16. Asztalos Morell Ildikó: Feloldozás — versek 17. Hjalmar Söderberg: Jézus Barabbás —regény — fordította Szente Imre 18. Gödriné Bedő Ilona: Gondolatok idegenben—versek

Tízenöt esztendő termése: 50 folyóiratszám, 10 kötet, - több mint hatezer oldal

19

19. Molnár István: Mint pillangó a tűzhöz– re-gény 20. Dohi Alex: Definíciók könyve—versek. For-dította: Tar Károly 21.Veress Mária: Életre, halálra — kispróza 22. Janáky Réka: Válogatott versek 23. Tar Károly: Táncház — gyermekversek –Pusztai Péter rajzaival 24. Tar Károly: Firka irka — gyermekversek—Pusztai Irina rajzaival 25. Gaál Zoltán: Szemünk kinyílik—talán,versek 26. Gaál Zoltán: Svart på vitt – svéd versek 27. Tóth Ildikó: Ajtó, ablak nyitva van 28. Tar Károly: Ami eszembe jut – kisprózai írá-sok 29. Gödriné Bedő Ilona: Valamit mindig megkö-szönni - versek 30. Tóth Ildikó: Méráról csak álmodom 31.. Hommage Tomas Tranströmer—fordítások 32. Tar Károly: Hajnalban vadnyuszik ablakom alatt - regény 33. Tar Károly– Moritz Lívia: Vers– kép 34. Tar Károly– Soó Zöld Margit –Játékos torna 35. Gaál Zoltán – Kovács Ferenc: Fák egymás között 36. Tar Károly: Est - versek 36. Forró Tamás: 1956-os magyar menekültek Norvégiában 37. Gaál Zoltán – Kovács Ferenc: Hegyek egy-más között

A világ ötödik legnagyobb aquaparkja épül Nem lesz olcsó! 2,2 milliárd koronába fog kerülni a világ egyik legnagyobb aquaparkja, amelyet külföldi befektetők

kívánnak felépíteni — írja a Börze (Børsen) A Nordic Water Universe elnevezésű projekt megvalósítása tavaly októberben már elkezdődött, amikor 84 millió koroná-

ért Høje-Taastrup Kommune eladott a befek-tetőknek egy építési terüle-tet. A fedett medencés és lát-ványosságokkal megtűz-delt park, 2020-ban fogad-hatja majd az első vendé-geket,d e az építkezések még ezután is folytatódnak majd nyaralók és hotel építésével, egészen 2028-ig. Mire minden készen áll majd, a park 360 000 m2-es lesz, vagyis négyszer akkora, mint a Tivoli, amely 86 000 négyzetmé-teren terül el. Az építkezések 3000 új munkahelyet teremtenek és az aquaparkban is legalább ezren fognak majd dolgoz-ni.

Pető Tünde

A világ ötödik legnagyobb aquaparkja házunk tája

20

A dániai Louisianában megnyitottak meg egy kiállítást, az Építészet Műhelyei című rendezvénysorozat részeként. Ezúttal két kínai építész (Wang Shu és felesége Lu Wenyu) mutatkozik be. A házaspár stúdiója, az Amateur Architecture Studio Kínában, Hangzhou városában található. Nagyon sok látványos épületet terveztek már ok ketten, a helyi hagyományokra és építészeti tradíciókra támaszkodva. Ezen a kiállításon megismerhetjük a projektjeiket, de bepil-lantást nyerhetünk a hagyományos kínai filozófiába és kultú-rába is, amely nélkülözhetetlen eleme művészetüknek.

Alkotásaikhoz helyi anyagokat , bam-buszt, téglát használ-nak és hagyományos technikákkal dolgoz-nak (pl. döngölt föl-des építkezés). A kiállításon model-lek, fotók, videók, anyagpróbák és fil-mes interjúk segítsé-gével ismerhetjük meg modern építé-szeti projektjeiket, amelyek ugyanúgy illenek a kínai táj-

hoz, mint a régi épületek, amelyek már szinte beleivódtak környezetükbe az évszázadok folyamán. Wang Shu kínai építész nyerte el a 2012-es Pritzker-díjat. .A 48 éves építész Ieoh Ming Pei után a második kínai, aki a megtiszteltetésben részesül, ám ő az első, aki nem Kínában született, hanem ott is él és dolgozik.

P. T.

Tar Károly kiadásra

(kiadóra és támogatásra) váró könyvei, nyomdakészen:

VOLTAM emlékirat pentalógia A Boldog utcán innen Saját lábon Ezer kilométerekkel Északi fényben– előkészületben Summa summarum ERDÉLYI SZÉPMÍVES CÉH Emlékkönyv Pánik — regény Hajnalban vad nyuszik ablakom alatt regény Tar Károly TITOKTÁRa publicisztika Kedves könyveim könyve könyvismertetők, esszék, regények színhelyén Itt és ott — versek, képek Száraz oázis négy színjáték Ami eszembe jut kisprózai írások

Est — versek

házunk tája

21

MAGYAROK TÖRTÉNETE - 27 Szent László

22

László királyunk emléke máig megmaradt a magyar emberek emlékezetében.

A Széphavas hegy kápolnája mellett van egy kút, s mel-lette nagy lapos kő, azon állítólag még ma is meglátszik Szent László lovának patája. Akkor léphetett rá, amikor „a kő még lágy volt”, mondják a mesemondók. És a mesék

iskola

szép igazságai megcáfolhatatlanok. A székelyderzsi és más templomok falfestményei is őrzik a róla szóló legendákat. 1077-től 1095-i uralkodott, de kétszáz esztendővel később is győzelemre vezette a székelyeket az Erdélybe betörő tatárok ellen. Azért tért vissza az emberek képzeletében, mert szük-ség volt reá. Ahogyan szükség van ma is a szentekre. Lász-lót 1192-ben avatta szentté a katolikus egyház. A történé-szek feljegyezték róla, hogy magas, izmos ember volt, és erősen vallásos.

Új törvénykönyvet alkotott, szigorral büntette a tolvajo-

kat, a szabadokat nagyobb büntetéssel sújtotta, mint a rab-szolgákat. Erősítette az egyházat, szigorúan üldözte a po-gány szokásokat. Visszaverte az ország keleti határát fenye-gető nomád támadókat a besenyőket, a kunokat.

Szentté avattatta Gellért püspököt, István királyt és Imre herceget. Ezután nevezték az Árpád-házi uralkodókat “a szent királyok nemzetségének”. A rajnai Adelheid herceg-nőt vette feleségül, akitől három leánya született. Egyetlen leányának a neve ismert, ő Piroska, aki a bizánci uralkodó felesége lett, és Szent Irén néven a bizánci egyház egyik legkedveltebb szentje.

A nép ajkán ő is olyan ember volt, mint a többi. Persze táltos, vagy féltáltos lova volt és látomásai is voltak.

Egyszer megyen haza a háborúból, amely harminc esz-tendeig tartott. Bekukucskált az ablakon. Hát látja, hogy a felesége kér szakállas emberel vacsorázik. Nem tudta mit gondoljon. Azt sem tudta, hogy amikor háborúba ment a felesége áldott állapotba került és ikreket szült. Az ikreket taníttatta, mindkettő pap lett.

László nem hitt a szenének, elfutotta a méreg. Mit keres az a két ember az ő házában.

Kérdezte a lovát. Mit szólsz lovam, belőjek-e? Ne lőj - felelte a lova. - Hagyd az esti haragod reggelre.

23

Bekérezkedett a szomszédba, ahol megtudta, hogy kik azok a szakállas emberek.

Lett nagy öröm. Élt boldogan, amíg meg nem halt. De feltámadt újabb legendában, igaznak hitt mesékben. Vizet fakasztott a kősziklából, ha szomját kellett harco-

sainak oltania, s amikor üldözte a pogány aranyat szórt eléjük, amelyek kővé váltak, miközben összeszedegették az üldözök.

Egyszer pedig úgy szabadult meg üldözőitől, hogy lovával nagyokat ugratott két város között. Repült szinte, és a föld meghasadt nyomában. Ma is látható ez a csoda a tordai hasadéknál.

A sanyargatott nép lelkében minden időkben olyan dicséretes emberek emlékei gyúlnak, akiket vezérüknek képzelhetik mindennapos küzdelmükben.

Félévezrede nem felejtjük Lászlót, tiszteljük orzásépítő tetteit, szigorúságát is javára írjuk.

Egy elnökjelölt a választási kampányon: - Uraim, az előző elnök négy éven keresztül hazudott és becsapta az egész országot... Adjanak nekem is egy esélyt! Egy idős paraszt bácsi igyekszik a Parlamentbe. A bicikli-jét a falnak támasztja. Mire az őrök: - Bácsikám, hát nem gondolja komolyan, hogy csak úgy letámasztja ide a biciklijét?! Hát ide politikusok járnak! - Politikusok?! Igaza van, akkor csak lelakatolom... Egy orosz és egy török katona beszélgetnek. Kérdezi az orosz: - Te! Miért van az, hogy ti 150 évig voltatok Magyaror-szágon, mégsem utálnak benneteket a magyarok, mint bennünket. - Ennek 3 oka van barátom. Először is nem tettük ki min-denhová a félholdat, másodszor nem tettük kötelezővé a török nyelv oktatását, harmadszor pedig soha sem állítot-tuk, hogy ideiglenesen állomásozunk Magyarországon. Az ötvenes évek elején egy kisváros órásboltja előtt hosz-szú sor kígyózik. Az arra haladó öregasszony megkérdi a hátul állók egyikét, mire várnak. - Órákat hoztak a Szovjetunióból. A néni izgatottan felkiált: - Engedjenek előre! Én ezer közül is megismerem a mién-ket! - Mi a különbség a lobbizás és a korrupció között? - ??? - Aki benne van, annak lobbizás, aki kimaradt belőle, annak korrupció. Gorbacsov beszédet tart. A nézőközönség sorai közt: - Uram, nem venné le a kalapját, nem látom jól Gorba-csov elvtársat! Nemsokára... - Uram, nem húzódna egy kicsit arrébb, még mindig nem látom tökéletesen! Nemsokára... - Uram, kérem, csak még egy picit... - Távcsövet ne adjak? - Nem, köszönöm, az van a puskámon is.

A tanárnő Arkhi-médész törvényét magyarázza a diá-koknak. Óra végén felszólítja az állan-dóan figyelmetlen-kedő Ervinkét: – Mondd fiam, mi történik akkor, ha beleülsz egy vízzel teli kádba? – 5 perc múlva üvöltözni kezd az alsó szomszéd, mert leázott a mennyezete.

Egysorosok Ha nem sikerül elsőre, akkor az ejtőernyős ugrás nem neked való. A pénz beszél. Azt mondja, viszlát. Ne köpködj a sivatagban, még szükséged lehet rá. Messziről jött ember sokára ér ide. Halló! Itt a parapszichológiai nyomozóiroda. Tudjuk, hogy ön kicsoda és mit akar, ezért a sípszó után tegye le a kagylót. Bombaszakértő vagyok. Ha futni lát, próbáljon velem lépést tartani. Soha többet nem veszek feleségül kézilabdás nőt. Bármit vág hozzám, eltalál. Aki utoljára nevet, annak lassú a felfogása. Nem örülök, hogy sikerült a kezelésem. Tavaly még én voltam Napóleon, most meg csak Tóth Béla. Nem értettem mit mondott a doktor, elmehetek, vagy elmebeteg? Mi nem haldoklunk. Mi így élünk. Kicsi a bors, főleg az őrölt. Drága szüleim, küldjetek 10.000 Ft-ot, hogy megnyugod-jak, nincsenek anyagi gondjaitok. Evés közben jön meg a szomszéd. Mindenhová elviszem a feleségemet, de mindig hazatalál. Csakis azért kezdtem el kocogni, hogy újra lihegést halljak. Az idegbaj öröklődő betegség. Én is a gyerekeimtől kap-tam. Mi annyira elmaradottak vagyunk, hogy nálunk a szivár-vány is fekete-fehér. Miért mindig a horkolók alszanak előbb?

vidám oldal

24

II. sorozat 3. szám — 2017/ 1

SKANDINÁVIAI MAGYAR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT Szerkeszti: Tar Károly

Gaál Zoltán Ha korhely vagy

Ha korhely vagy írhatsz kábító verseket Szavaid illatától berúgsz ízük mámorba ejt nem kell pénzt pocsékolnod itókára Nekilendülsz szó szót követ önmagaddal vetekszel és verekszel Lehet hogy jobbik éned kerekedik felül de ennek ellenkezője is megtörténhet Csekélység a győztes mindenképp te vagy Úgy érzed nincs nálad imádnivalóbb eredetibb költőibb különb Ezer bajával-bújával egyetemben átláthatatlan ködbe süpped a külvilág Már csak te létezel s gátlástalanul ömlő szavaid Barátom egy kis óvatosság nem árt! Ha nem vigyázol megszédülten belemerülsz a gát nélkül áradó szóözönbe s nem jut el tudatodba az hogy körülötted minden eresztékében recsegve és ropogva összeomlik a világrend melyet 350 éve ismerünk és mögötte sunyin lapulva lopakodik feléd a bizonytalan és kiszámíthatatlan jövő

Mayer Hella stockholmi munkatársunk műveiről több alkalommal is elismerően írtak. Buda-pesti kiállításairól ismertetőt Kölüs Lajos és Deák Csillag közölt. Az édesany-jával, Zsombori Erzsébettel közös, Tavaszi bemutatkozás c. kiállítása is figye-lemkeltően sikeres volt. Újabb alkotásaiból a 33. oldalon mutatunk be néhá-nyat.

Az utóbbi években megszaporodott azon magyar emigrán-sok száma, akik új hazájukban, nem anyanyelvükön, hanem a tanult nyelven írnak szépirodalmat. Ebbe a vonulatba illeszkedik Neufeld Róbert, alias Robert Nestall munkássá-ga. Neufeld Róbert 1956-ban vándorolt ki Svédországba, ahol gépészmérnökként és közgazdászként végzett. Huszo-negy esztendeje vezeti a saját cégét, amelynek fő tevékeny-sége a vállalatok hitelképességének minősítése. Írói műkö-dését 1988-ban kezdte el a cégek közötti hitelvitelről írt könyvével. Azóta még három könyvet írt svéd nyelven, az utóbbiakat már szépirodalmi téren. Legutóbbi könyvét, Til-tott éden címen (eredeti címén Paradisefound) a Kossuth Kiadó hangos könyvként adta ki 2008-ban. Magyar nyelven ezen kívül megjelent egy verseskötete Elmenőben címmel, illetve az egyik svéd szakkönyvéből magyarra fordított Fé-kezz vagy csődbe jutsz című munkája. Most a Tiltott éden nyomtatott verziója is megjelenik magyarul. Az íróval magyarul beszélgettünk. – Ön mérnöki diplomát szerzett, közgazdászként dolgozott hosszú éveken át, és több könyvet is írt a hitelezéssel kap-csolatban. Mikor és mi indította arra, hogy racionális szak-májától eltávolodva a fikció világába lépjen? Rendszeresen ír verseket, antológiákban szerepel, és megírta családja '56-os emigrálásának történetét. – Az első szépirodalmi munkák valóban versek voltak. Az-tán rájöttem, hogy az, ami disszidálásunk két napján leját-szódott, nem csak családi emlék, szélesebb olvasókört is érdekelhetne. Elkezdtem megírni ennek a két napnak a tör-ténetét, és közben rájöttem, hogy helye lehetne benne min-dannak a szenvedésnek, amelyen én és családom, illetve a magunkfajták átestek a negyvenes években. Amikor ezeket

a visszapillantásokat leírtam, úgy éreztem, megkönnyebbül lök. Valahogy elszállt egy része annak a traumának, amit a magamfajtának viselnie kell élete végéig. A többi szépiro-dalmi munkának aztán ennek a könyvnek a sikere lett az indítéka. Jó sajtóvisszhangot kapott. Talán tíz újságban is méltatták, és a televízió egyik csatornájának reggeli adásá-ban is szerepeltem vele vagy 7–8 percen keresztül. Pont az ’56-os forradalom 40. évfordulójára jött ki. Ami a verseket illeti, az egészen más dolog. Elém kerül egy téma, vagy egy-szerűen kipattan egy szikra, ami egy bizonyos irányba vezeti a gondolataimat, és előfordul, hogy megszületik egy vers. – Bár sokan vannak, akik nem az anyanyelvükön írnak szép-irodalmat, csak kevesen, akik ezzel világhírnevet szereztek. Ön svédül ír, de a Tiltott édent például angolul formálta meg. Miért? – Az angol nyelvhez elsősorban azért fordultam, mert úgy gondoltam, hogy a könyv, ha eléri az angolszász olvasótá-bort, jobban elterjed, és ezzel talán utat nyit további munká-im előtt. Meg aztán szeretem is azt a nyelvet. Elfogadhatóan kezelem, mondhatnám, ugyanolyan könnyen, mint a ma-gyart vagy a svédet.

Interjú

Neufled Róbert munkatársunkkal, Az Egyetemes Kultúra lovagjával, aki három nyelven ír, de

legszívesebben magyarul versel és énekli népdalainkat

26

– Mondana valamit az írói álnevéről? A Nestall netán beszé-lő név? – A Robert Nestall nevet a Kossuth Kiadó kérésére vettem fel. Azt mondták, az én saját, németesen hangzó nevemre a magyar olvasók nehezebben reagálnának, mintha azt hinnék, hogy a könyvet egy angol vagy amerikai író írta volna. – A most megjelenő, Tiltott éden című könyv utópia, és ha jól sejtem, azon a huntingtoni elméleten alapul, hogy az isz-lám világ végül elpusztítja az európai civilizációt. Az a fur-csa helyzet állt elő, hogy a könyv hangos könyv formájában előbb jelent meg magyarul, mint nyomtatott formában. Szacsvay László olvasta fel, aki önnek jó barátja. Elmesélné ennek a történetét? - A Tiltott édenben benne van ugyan az iszlám világ és a nyugat összecsapása, de nem ez a könyv fő mondanivalója. A fő mondanivaló inkább arra irányul, hogy melyik út vezet a teljes pusztuláshoz, és melyik utat kellene helyette válasz-tani. Azt, amelyet a könyvben az új Hawaii állam választott, a fogyasztói társadalom felszámolásának útját, a Föld javai-nak mértékletes kihasználásának útját. Ezt persze a mai kö-rülmények között nem lehet megvalósítani, ehhez egy világ-égés kell. A Szacsvay László és közöttem fennálló igaz ba-rátság 1983-ra vezethető vissza, amikor is Laci itt járt Csá-szár Angelával és Benedek Miklóssal, a Budapest Orfeum

előadását bemutatni a svédországi magyaroknak. Mindket-ten csendes hangú, a nyugalmat (és a kemény munkát) sze-rető férfiak vagyunk, nagyon jól érezzük magunkat egymás és közeli barátaink társaságában. Amikor én Budapesten tartózkodom, általában nála lakom. Ha Laci éppen fellép, amikor én Pesten vagyok, mindig elmegyek az előadására. Tavaly nagy túrát tettünk Erdélyben, ahol végre meglátogat-hatta Szacsvát, a kis falut, ahonnan a családja származik. – A Tiltott édenben az északi, izlandi főhős a világégést kö-vetően a világtól teljesen elzárt Hawaiiba utazik, hogy meg-lesse a tiltott édent, és megtudja a védőfal titkát, amely a szigetet megvédi minden külső beavatkozástól. Olyan, első pillantásra paradicsomi helyre jut, ahol nincs pénz, nincse-nek különcködések, nincs stressz, nincs sietség. A krimi és a sci-fi határán mozgó írás a klasszikus science fiction leg-jobb hagyományait követi. Vonzódik ehhez a műfajhoz egyébként is? – Nem tudnám azt mondani, hogy vonzódom a sci-fi műfa-jához. Ebben az esetben az a belátás vezetett a műfajhoz, hogy a világ, az emberiség rossz úton jár. A helyes út a mér-tékletesség, az egyszerűbb, de az alapigényeket mégis kielé-gítő életmód lenne.

Robert Nestall utópiája sci-fi kedvelőknek

Szénási Zsófia interjúja a KÖNYVHÉT folyóiratból

Benczédi Ilona jelenléte

Benczédi Ilona többnyire humorral telített különlegesen groteszk kerá-mia szobraival van jelen a svéd képzőművészek sokolda-lú társaságában. Stockholmi alkotói időszakában a testi-ség ábrázolásának fintoraiért kedvelték, többször szere-pelt a tévé adásokban, mai dél-svédországi időszakában főként a családi élet édeskés humorától megkapó kis-szobrai és kompozíciói a jellemzőek.

27

1. Az író, mivel nem hozott anyagból készíti mű-vét, közvetlen környezetéből a makrokozmoszig, a pokolból a mennyországig cikázik az értelemért, hogy szavakba sűrítse. Olykor magas és mélység között jól fog, ha akad nála legombolyításra való vezérfonál, hit, és egyéb apróságok. Nem a beava-tottakkal mondom, hogy néha úgy tűnik, egyik-másik fiatal alkotó úgy meztelenkedik, hogy eddig viselt ruháival együtt bőrét is leveti, kifordítja. Úgy akarja önmagát kifejezni, hogy maga sem érti, mit akar. Pedig: „Egyáltalán nem az értelem hiányzik belőlük, hanem a remény.” (Bajor Andor) Remény a tiszta beszéd törvényszerű győzelmében, a való-ság alakíthatóságában, a logikában. 2. Az írói közösség szakmabeliek tánca. Olykor sokan hiányoznak ebből a táncból, nekifeledkezve, példamutatóan pedig még a legjobban sem mindig ropják, kevés a cérnájuk, illetve vezérfonaluk. 3. A páciens nélkül a lelkiismeretes orvos is csupán félkarú óriás, márpedig a legegyszerűbb injekció-záshoz is legalább két, sokat tudó kéz szükséges, a kézben pedig erő, biztonság, az orvos-emberben szív, a betegben pedig nagylelkűen előlegezett bi-zalom és halálra is elszánt bátorság, meg mindenfé-le együttműködési hajlandóság kell, hogy funkcio-náljon. 4.Sohase mondd, hogy vége….” Ez utóbbit örö-költ és örökös gyávaságunkban, ősi és elavult szo-kásainkhoz híven csökönyösen a Legfelsőbb Nagy Öregre hagyjuk, intézze, ha már gyermekének fo-gadott, vagy csinált, ahogyan ezt az ájtatos embe-rek tudják, prédikálják, és jobb híján bebeszélik nekünk. 5. Figyeljük meg, amikor azt harsogjuk, hogy "úgy gondolom" még akkor sem mondunk újat, eredetit, hanem csupán ismételünk. A legtöbbször nem ma-gunkat ismételjük, hanem mindazt, amit életünk-ben összeszedtünk. Állítom, hogy a nagy többség nem gondolkodik, hanem a számítógéphez hason-lóan tárolja a tyúkésszel, szemenként összeszedet szavakat, és előszeretettel azt szajkózza mindazt,

amit ismételten hal, és akaratlanul, gondolkodás nélkül megjegyez „Úgy gondolom, hogy nem igazán egyértelműen éljük meg pragmatikusan a gondunk” - bölcsködik a divatos politikus. " A komplex viszonyok adekvát reflexiós formá-kat indukálnak a komplexitás redukciójának mechanizmusa által." - írja a magas kultúra mellényében feszítő filozófus. „A Pista má me-gint szórakozik velem, bazdmeg!” - szemetel a kellemesnek minősített, csevegő kisember. Pas-cal szerint: "Az emberi sorból lép ki az, aki a középből lép ki. Az emberi lélek nagysága ab-ban áll, hogy tudjunk megmaradni a középszer-ben; egyáltalán nem az a nagyság, ha kilépünk belőle…" Mi ez, ha nem figyelmeztető intés arra, hogy csupán közepesen gondolkodjunk, vagyis a kigondolt gondolatot ismételjük, ha adunk valamit a lelkünkre. Több ezeréves dog-máktól átitatódva gondolkodásunk azonos kör-ben keringőzik. Pedig illene újra értelmeznünk ősrégi fogalmaink jelentéstartalmát, mielőtt használjuk ezeket. Feltevéseinket, hitünket min-duntalan próbálnunk kell. Sablonként dobáló-zunk szótárra való kifejezéssel: szent, ördög, angyal, hit, lélek, mennyország, pokol, üdvözü-lés, sátán, isten stb. Számítógépek vagyunk csu-pán, nem rendszereken gondolkodunk, hanem régi sablonos rendszerek műveleti utasításai szerint alkotjuk újat nem tartalmazó mondatain-kat. Ha lelkünk volna, ha mi lennénk a lélek, nem tehetnénk ilyet. Nem lehet ez üdvözítő, hiszen az emberi fejlődést hátráltató téblábolás meghosszabbításához vezetne, állóvízhez vol-nánk hasonlatosak, amikor tapasztalataink sze-rint a mozgás, a tett, a továbbgondolás, a lehe-tetlenek feszegetése vitt és visz előre mindent. Mennyországos révületeinkben cselekvésképte-lenségünkkel küszködünk. 6. A gyűlölet, akár a ciánkáli, kis adagokban nem öl. Svédországban öl a sör neve, büntetle-nül nem vedelhető: öl, butit és nyomorba dönt. Ezért élelmiszerüzletben csak gyenge változata forgalmazható..

Tar Károly

Sejtelmes evidenciák Részlet a szerző Voltam c. emlékiratainak 5. Summa summarum című könyvéből:

2

7. Az illem nem dogma, hanem az ésszerű-séget követő, az emberi kapcsolatokból kikövetkeztethető hasznos szabályok sokasága. Az illemszabályok örökös átértékelésére, megújítására és megfogalmazására serkenti az olvasót. Sokan az életből lesik el, hol, miként illik viselkedni helye-sen, és próbálnak magatartásuk szögletességeiből egyet-mást lecsiszolni. Az illemszabályok mindig is változtak, tökéletesedtek, korszerűsödtek. Ebből a folyamatból könnyen leszűrhető a tanulság: min-den megszívlelendő viselkedési szabály kiinduló-pontja a jóérzés, a tapintat, az erkölcs. Az emberek közötti kapcsolatok javításának folyamatában diva-tos változások és változtatások úgy alakítanak az illemszabályokon, hogy az egyéni szabadság ne csorbuljon, és a természetesség uralkodjék a kö-zösségenként, tájegységenként és országonként kialakult szokásokban. Viselkedését minden ember maga szabályozza az általa elfogadott és tisztelet-ben tartott erkölcsi normák szerint. Ezért szüksé-ges, hogy ne csak elfogadjunk bizonyos illemsza-bályokat, hanem érzékenységünket és a másokkal szembeni magatartásunkat tökéletesítve időnként átfogalmazzuk, bővítsük, javítsuk őket. Persze, nincs vadonatúj illem. Minden szabály – még ha a meglévők tagadása is – valamiképpen folytatás. Minden illemtannal foglalkozó könyv viselkedé-sünk követhető szabályainak ismétlése és ugyanak-kor vidám búcsúzás a meghaladott szabályoktól. Némi ismerettel és sok-sok jóérzéssel minden illet-lenség könnyen elkerülhető. 8. A változó időnek megfelelően, a kezében köny-vet tartó ember jelképe helyébe a képernyőre mere-dő ember figurája kerül. De azért még nincs vége a Gutenberg-galaxisnak, ne készüljünk a temetésére. Napjainkban is számos erőfeszítésnek lehetünk tanúi, amelyek mind azért történnek, hogy a könyv népszerűsége továbbra is megmaradjon. Felesleges riogatnunk magunkat azzal, hogy máról holnapra eltűnik. Inkább csak átalakul. Olyasvalami törté-nik, mint amikor az agyagtáblákról áttértünk a per-gamenre, a papiruszra rajzolásról a nyomtatásra. A jövőben írásbeliségünk hordozója nemcsak a papír, hanem a mágneses lemez és a számítógép lesznek. Az indokok sorából most csak a szövegek kezelhe-tőségét, a digitális könyvek könnyebb terjeszthető-ségét, raktározását, olcsóságát vegyük figyelembe, és azt, hogy növekvő könyvéhségünkhöz amúgy sem lesz elég földünk minden erdeje. 9. A műszaki iskola egyetlen rohanás: bele a fém-porszagú életbe, a technikába, a számok, az alkat-részek, a szerszámok csikorgó világába, mindenna-pi kenyerünk előteremtésének, tervezésnek, építés-

nek, jövőálmodásnak szédítő távlataiba. A tanulás évei után kultúránk: csinnad-

rattás ünnepek sora, s aki egyébre is ráér, annak felejtő, pihentető olvasmányok, rágógumi-sorok és művek csendes feldarálása jelenti a művelő-dést. És közben gondolatok szálldosnak körülöt-tünk, költői erőlködések is, hogy tartós, szíjas-ökörnyálként keringjenek és elállják vagy mutas-sák utunk, amelyen önmagunkhoz juthatunk. A generációként következő évszakok forgásában egyszerre van tavaszunk és telünk, érzelmes for-ró nyarunk és sok esőt permetező őszünk. Van-nak pillanatok, amikor úgy érezzük, már nem hasadhat tovább az atommag magja, a kvantum-elmélet bedöglött, mint egy kiszáradt gépkocsi a határozatlansági reláció hasba rúgta a filozófiát, jobb, ha a fizika marad a saját kaptafájánál, min-den nyitott és ugyanakkor zárt, csak a költőnek van joga távoli asszociációkra, így amikor úgy érezzük, hogy nekünk befellegzett, akkor jöhet a költő. Mindig is jönnie kell. Zenével, szavak mágiájával, érzések kavalkádjával, értelmet talá-ló értelemmel, csöndes nyári esőként reménykel-tő simogatással. 10. Ha gyenge az ember, kilyukad a gyomra a fekélytől, amit a bánat és a bú vírusa okoz. Ma-radjon az ilyesmi jótékony homályban, Petrovics Sanyi orosz földből kikapart csontjainak valósá-gosságáért sem volt szabad néhány ásónyommal megbolygatni szülei sírját, mert Mátyás király óta amúgy is oda az igazság, kiderülni pedig ma-napság csak az egek szoktak, ez se könnyű, a so-kasodó szmog miatt. Zsörtölődéssel nem sokra megyek, a magam elszámoltatása sem hasonlít-ható a megszokott reggeli megkönnyebbüléshez, tulajdonképpen titokzatosan bonyolult dolog. Pásztázzunk csak életünk árnyékos bugyraiban, s rögvest rájövünk, hogy mindennek szaga van. Na, de kérdem én, miért éppen ez menne jól?! 11. Jót vagy semmit, ez itt a kérdés. Azt mond-juk: mindent. Mert azért éltük túl, őseinket, ba-rátainkat, kortársainkat, hogy mindent tudjunk róluk, mindent átvegyünk tőlük a folytatáshoz. Bennünk élnek és tudjuk, mire gondolnak, mit éreznek, minek és hogyan örvendtek, ha örvend-tek az életnek, amit így vagy úgy, leginkább csak valahogy éltek, hogy bennünk továbbmunkálva megelőzzék, javítsák hibáinkat. valljanak és bűn-hődjenek, igyekezzenek helyrehozni bennünk vétségeiket, balfogásaikat. Sejtjük, hogy néha reánk, az utánuk jövőkre gondoltak, mert kevés az embernek az egyetlen, sokszor elfuserált élet.

3

12. Tamási Áron így fogalmazott: Azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne. Ebbe ez is belefér: Azért vagyunk a világban, hogy meg-értsük! Amennyit megértünk a világból – annyi a miénk. Véges és a végtelen dolgok erdejében bo-lyongunk értetlenkedve és értetlenül. Fényt gyűj-tünk a sötétben, hogy továbbadjuk az utánunk kö-vetkezőknek. Ez ad értelmet életünknek. A génekbe menekülő véletlen következményeiként, és az iz-zadva szerzett tudás rágógumiját szánkban forgatva, értelmünk határán sóhajtozunk beláthatatlanul szép távlatok küszöbén, amit átlépni nem enged korunk. A kor, amelyet dogmákból építettünk, és az életkor, amely elkoptat mindent, amit magunkban apránként összegyűjtöttünk. Előbb-utóbb rájövünk arra, hogy azért vagyunk a világon, hogy a múltból a jövőbe emelkedve, legalább a mi világunkat értsük. Ez - milliárdok közül néhányunknak - talán sikerül. 13. Ha majd egyszer valóban eljön számomra is a megvilágosodás pillanata, újra és újra átgondolom fogas kérdéseimet, hogy végleg megszabaduljak ezektől, akkor majd a tökéletes szabadságérzésbe burkolózom, le- és felsétálhatok az élet rejtelmei-nek virtuális könyvtárában, türelmes vitába bocsát-kozom az istenekkel, a Magasságossal, az Örökkel és az Egyetlennel is. Platón szókratikus dialógusait folytatnám, és sohasem elégednék meg holmi szent-nek hitt definíciókkal, amelyek kiúttalanságunk be-látásához vezetnek. Ha a tudás végtelen, az emberi erény elérése az a folyamat, amely boldogsággal tölt el. Most még gonosznak érzem magam, mert képtelen vagyok jót jól cselekedni. Nem lehetek egész, amíg hiányzó felem fájdalma önsajnálatra késztet. 14. Kitartással hiszem, hogy egyszer majd egész bensőmet átjárja az a titokzatos jóérzés, hasonlatos leszek a fákhoz, amelyek kérgük mögött rejtett csa-tornákban zöldselyem leveleket görgetnek a bimbó-zó kijáratok felé, és akkor aztán lehet, hogy kiderül, nem hiába dolgoztam a műhelyben, ebben az ócska kócerájban, ahonnan éppen most semerre sincs kilá-tás, egyetlen ablakunk sincs, be vagyunk kerítve betonszürke falakkal, a kékes fénycsővilágításban hamuszínű az arcunk, csupán gyomrunk jelzi, hogy szédületes magasságban vagy mélységben dolgo-zunk, a patkányok is lihegve érkeznek hozzánk a kanálisok szövevényes csövezetén, talán a század nyolcvan- vagy kilencven-valahányadik emeleten van a műhelyünk, fölöttünk kőművesek dolgoznak, kényelmesen rakják a következő emeletet, mindig is lesz munkájuk, mert ez az épület befejezhetetlen,

és mi nyomban követjük őket, amikor egy-egy szinttel fennebb költöznek. 15. Szép gondolat fénynek tudni a mindenek fö-lötti erőt, amelynek birtoklására vágyunk, hogy szemünk legyen magunk és mások, igazának látá-sára. Nincs tökéletes fény, a dolgok egyik-másik része mindig árnyékban marad. Senki és semmi sem tökéletes. Fény a magunkból kivetülő gondo-lat, kívülről is megvilágít bennünket. Az abszolút a végtelenségből integet mosolyogva, szikrája bennünk él és velünk hal meg. Teremtőképessé-günk legfőbb eszköze, kettősége nyilvánvaló. A jó és a rossz, a szép és a ronda, az igaz és a hazug ugyanazon énből táplálkozó alkotóképességünk összege és igénye a folyamatos tökéletesítésre. A történelmi idő váltakozó sebessége hoz mozgást életünk állóvizébe. A kollektív emberi tudatban összegezhető az a pozitív energiától duzzadó tö-meges vágy, amely a folyamatos sorfordításunk-hoz szükséges. 16. A jó költők zenét írnak költeményeikbe. A költemények megzenésíthetők. A szövegek hor-dozta zenék kottázhatók. Száll a szó szájról száj-ra. Szimfóniát is alkothatnánk regényformában. A tudományok közötti területek izgalmas kihívások a kutatók számára. Lennie kell szavak- és a zene-közti területnek is. A zenei aláfestéssel írott szö-veget olvasó fejében zengő zenekart az író számí-tógépe billentyűinek koppintásaival vezényli.

Mayer Hella kiállításairól „A magányról is szólnak ezek a képek, nem a gyermek magányáról, hiszen ő folyton mozgásban van, nem tudja még, mi az, hogy jó és mi az, hogy rossz. Nincs még bűn-beesés. Ezért különleges alkotások Mayer Hella képei, mert azt hitetik el velünk, hogy létezik az ártatlanságok kora.” (Kölüs Lajos: Egy peregrinus Budapesten) „Egyedül játszunk. A székeken, padokon nem ül senki. Látszólag minden természetes a képeken, nincsenek szo-katlan, meghökkentő elemek, ennek ellenére szürreális a hangulat. Nyulak futnak, őzek képe halványodik, ébrede-zünk, mint az olasz De Chiriconál, szobor figyel ránk, de nem hagyjuk el a nagy játszóteret. Mayer Hellával ját-szunk.” (Deák Csillag: Végtelen játszótér)

►

4

Mayer Hella:

Spiritusz

Mama a te-metőben

és a Népszokások

Mayer Hella: Kárpát utca és a Csendes süllyedés

5

Leárazott könyveket vásároltam a közelmúltban egy svédor-szági bolhapiacon. Potom összegért jutottam vagy két tucat nagyméretű képzőművészeti albumhoz, festőművészek szép monográfiáihoz, gazdag képanyaggal, svéd, angol és olasz nyelven. Közöttük véletlenül egy olyan könyvhöz is, melyet

tizenéves koromban nem sikerült megszereznem. Akkor megelégedtem azzal, hogy a barátom megvette,nézegettük, és én kölcsön kérhettem tőle. Pedig valamikor együtt kezdtünk el képzőművészeti könyveket gyűjteni, úgy hetedikes –nyolcadikos korunkban. Zentán jártunk egy kiállítás megnyitóján. Ha emlékezetem nem csal, a vajdasági Magyar Szó napilapban, Ács József festőművész által vezetett KLI, vagyis Képzőművészeti Le-velező Iskola kiállításán. Itt találkoztunk először neves kör-nyékbeli festőművészekkel. Egyikük olyan tisztán, közérthe-tően fogalmazott, hogy barátom eldöntötte: mindenáron meg kell ismerkednünk vele! A vita végén odamentünk Benes József grafikusművészhez, és bemutatkoztunk. Nyitottan fogadott, de éreztem, hogy, igazából a vitában kifejtett állás-pontja érdekelte. Számunkra hatalmas élmény jelentett, hogy ismeretségbe kerültünk egy élő művésszel, eggyel a nagyok közül. Mivel a kiállítás a zentai „Fórum” könyvesboltban volt, (lehet, hogy mellette volt egy kiállító teremben), távozá-sunkkor művészeti könyveket vásároltunk. Mindketten egy-egy kismonográfiát néztünk ki a kirakatból. Én Ámos Imre magyarországi festőművészét, a barátom talán Franz Marc-ét.

Elégedetten távoztunk a boltból, és felszálltunk a Magyar-kanizsa felé tartó autóbuszra. Ekkor jutottam először művészeti könyvhöz. Ámos Imre kifejezésmódja, szárnyas angyalai hatottak rám. A hetve-

nes évek elején, nagyon divatos volt általános iskolás osz-tálytársaim körében az emlékkönyvbe rajzolás. Valószínű-leg ezek az emlékkönyvek némelyike őriz néhány ilyen filctollakkal rajzolt oldalt, bejegyzést. Talán szárnyas figu-rákat is rajzoltam. Már nem emlékszem pontosan. Barátom egy Franz Marc képet másolt át egy ilyen albumba, ami nagyon szépen sikerült. Jómagam inkább improvizáltam, hangulataimnak, érzelmi kitöréseimnek engedve. Ugyanis én akkor eléggé elkeveredtem a szebbik nem vonzásában. Csinos lányokkal randevúztam, és rajzoltam emlékkönyve-ikbe. Összefolyattam a színes tust ezeken a lapokon. Több anyaggal, kifejezésformával is megpróbálkoztam. A színes tus foltjainak egymásba hatolása, keveredése volt az én büszkeségem, választott technikám. Fehér, akvarellpapír szerű, iskolai blokk lapokra dolgoztunk. Szerbiában a kis-diákok akkor is, és manapság is, ezekre a jó minőségű, bár ma már sokkal vékonyabb rajzlapokra festenek, rajzolnak. Képeinket megmutattuk osztálytársainknak, így egymás-nak is. Barátommal 12 évig voltunk osztálytársak, ebből legalább egy évig padtársak is voltunk.

1970 Csikós Tibor: Apáca, tusrajz

Kezdeteim Csikós Tibor festőművész emlékirata

6

1971 Csikós Tibor: Női fej, színes tus Általános iskolai osztályunkban nagy divat volt a rajzolás, több ok miatt is. Az egyik ok általános iskolai rajztanárunk Nesity Bicskei Jovánka volt. Négy éven keresztül következe-tesen tanított bennünket a képzőművészet szeretetére. Egyszer olyan kijelentést tett, ami minden bizonnyal mély nyomokat hagyott bennem. Az egész osztály előtt határozottan kijelen-tette, hogy barátom olyan tehetséges, hogy igazi festőművész

lehet belőle (Évek múlva bebizonyosodott, hogy felis-merése helyes volt.) Nagyon irigyeltem akkor osztály-társamat, hiszen sikerélményeket én is leginkább rajzo-lással szereztem. Magamról azt tartottam, hogy nagyon szépen rajzolok, de elfogadtam, hogy barátom csoda-gyerek. Barátom volt, es a barátok összetartanak. Ötödi-kes koromban elhatároztam, hogy nagyon jó focikapus leszek, aztán hatodikos koromra már az egyik délelőttön televíziós közvetítésben néztem barátomat, amint a ka-nizsai ifjúsági csapatnak védett egy nemzetközi mérkő-zésen. Jól védett. Olyan mozgása volt, mint a Rózsaszín Párducnak. Vetődései nem csak hatékonyak voltak, ha-nem látványosak is. Játszott a csapatnak, de legalább annyira a közönségnek is. A foci talán soha nem volt az én műfajom, de rajzolni annyira igyekeztem, hogy Jovánka később is úgy emlegetett, mint a második legte-hetségesebb tanulót az osztályban. Pedig voltak még próbálkozók. Így volt az iskola végén, nyolcadikban. Barátom májusban Kamenicára (Karlóca) ment egy művész találkozóra, ahol személyesen találkozott Branko Csopity íróval, engem pedig a pacséri gyermek művésztelepre küldött el az iskolám a nyolcadik elvég-zése utáni nyári szünetben. Itt Torok Sándor és Gyurko-vics Hunor festőművészek vezették a foglalkozásokat. Akkorra már mindkettőnket felvettek az újvidéki művé-szeti szakközépiskolába. Tanári pályafutása során Jovánka felfedezett még néhány tehetséget. Például Baráth Ferenc alkalmazott grafikust. Kisvárosunkban (Magyarkanizsa), Dobó Tihamér népszerű festőművész volt. Tájképeit mindenki szerette, sajátos absztrakciói-val is megajándékozott bennünket. Az Ifjúsági Házba jövet-menet belebotlottunk stilizált és átlényegített, nagyvonalú, modern festményeibe. Szerintem mindenki csodálta ezeket a műveket. Ugyanis úgy senki sem tu-dott rajzolni, ahogy Tihamér tudott. A modern művé-szetről pedig nem olyan sokat tudtunk, de éreztük Tiha-mér átlényegítéseinek szervességét, és láttuk a kapcso-lódási pontokat figurális művészetéhez. Azon kívül Ti-hamért mindenki ismerte, hiszen képeit ott festette sze-münk láttára a kanizsai Tisza parton, töltésszélen, utcá-kon. Rengeteget ivott, élete ott zajlott a kiskocsmákban, és mindenkivel jóban volt. Futballistaként is ismerték sokan. Ismert személyiség volt körünkben Koncz István. Az amatőr színjátszás fellendítésével foglalkozott, és kultu-rális szervezői feladatokat látott el, maga köré gyűjtötte a városka fiataljait. 1970 körül családi házunk egyik szobáját diákoknak kiadtunk. Három muzslai fiatalem-ber szállt meg nálunk. Az albérlők egyike, Zanai Péter, aki színjátszással is foglalkozott, bekeretezett egy igazi Andruskó Károly grafikát, és az aláírt fekete-fehér met-szetet kiakasztotta szobánk falára. Konz István okleve-les színházi rendezőtől kapta ajándékba. Látta, hogy rajzolással is foglalkozom, beavatott saját alkotásai technikájába. Fehér rajzlapra fekete tust csöppentett, majd különböző irányba ezeket a cseppeket széjjelfújta. Ezáltal érdekes rajzolatok alakultak ki. Grafikai soroza-tokat alkotott. Minden érdekelte, de leginkább a színját-szás. Elköltöztek tőlünk és ezután sajnos hirtelen meg-halt. Később színes tus munkáimnál ezt a tőle ellesett módszert is alkalmaztam, de összefolyattam a tust, nem-csak fújtam. A művészeti középiskola első osztályába jártunk bará-tommal, amikor egy sorozat olasz nyelvű könyvet vásá-rolt. Classici dell’ Arte Rizzoli volt a kiadvány elneve-

1972 Csikós Tibor: Szenvedő, színes ceruza, tempera

7

zése. Ezeket a könyveket túl drágának ítéltem, kölcsön kér-tem. Egyik könyve Carlo Carrá futurista, metafizikus és miti-kus 1910-től 1930-ig alkotott realista műveit tárta elénk. A színes reprodukciókat nézegettük, a hozzám közel álló mű-vek részleteit magamba szívtam. Carrozzella című metafizi-kus festménye nagyon megfogott. A kép végletekig leegyszerűsített, csupán a körvonal formáit

meghagyó fiákert és házat ábrázol. Az album borítóján szere-pelt a „L’amantedell’ingegnere” című festmény. Címe ma-gyarul „A mérnök szerelme”.Olasz tudás nélkül így fordítot-tuk. A primitív formákra egyszerűsített festmény sötét háttér előtt álló, lehunyt szemű női büsztöt és kőműves szerszámo-kat ábrázol. E mű misztikus atmoszférája adja meg az egész könyv hangulatát. Különösen megkedveltük, hogy a könyv sorozat hátsó lapjain az egész életmű summázását megtalál-hatjuk kicsi, fekete fehér reprodukciók formájában. Az itt látható, Carrá kubista művei tusrajzokra ihlettek bennünket. Itt közlöm az egyik ilyen zsenge rajzomat 1973-ból. Mindez átfutott az agyamon, amikor a könyv borítóját néz-

tem. Volt még egy könyv ebben a sorozatban, amely ugyancsak befolyásolta stílusunkat, rajzmodorunkat. A modern expresszionizmusról szólt, Kandinszkij, Javlinszkij, Otto Dix és a Die Brücke műveivel. Akkori figurális stílusomat jelentősen befolyásolta. Barátommal Újvidéken jártunk művészeti szakközépisko-lába, alkalmazott grafika szakra. A városi könyvtárból folyamatosan kölcsönöztünk művészeti könyveket. Így ismertük meg Jackson Pollock akciófestészetét, valamint követőinek munkáit. A középiskola könyvtárában az emlí-tett barátom felfigyelt Valerio Adami munkáira. Ezt a ba-rátomat Nagy Józsefnek hívják. 1987-ben Párizsban kore-ográfusként „Josef Nadj néven világhírnevet verekedett ki magának. Talán furcsa, hogy ennek a sikernek párizsi kép-zőművészeti ösztöndíjasként saját magam is szem és fülta-núja lehettem a Theatre de la Bastille-ban. A „Pekingi kacsa” című táncszínházi darabjának bemutató előadására kaptam két jegyet Józseftől. Magammal vittem egy svájci -francia barátnőmet, Bernadette-et. Az előadás alatt a kö-zönség feszülten figyelt. A légy zümmögését is hallani lehetett volna. Meghökkentő színpadi képeivel nagy hatást gyakorolt közönségére. Bernadette Richard, akinek addig-ra már több francia nyelvű regényét is kiadták, felsőfokon nyilatkozott erről a színházi élményéről. Az elismerés sugárzott a színpad felé. Szerintem senki sem volt ott, akinek ez az előadás ne nyerte volna meg a tetszését. Min-dez 1987-ben történt. Ekkor már férfikorunk küszöbére érkeztünk, és útjaink végérvényesen kettéváltak.

1974 Csikós Tibor: Elhajló figura napraforgókkal,

Csikós Tibor: Elhajló figura napraforgókkal, tusrajz

8

9

Gaál Zoltán versei

Három vers Álmélység látszatmagasság ‒ törpéből óriást hazudtunk Csalóka fénytől elvakulva hibbant eszmények rabjaivá lettünk Nap nap után faltuk a hulla-húst mint a dögkeselyűk * Szárnyas szavak magasba visznek szavak hinárja mélybe húz Jól válogasd meg szavaid * Megszületünk és máris indul a halálmenet Boldog lehet aki életén úgy vergődik át hogy teste ép s tudata nem sötét mikor a sorból természetes halállal kidől Téli vers Szégyellni kellene ? Azt sem tudom, mi az, Sápadt hóvirág kél zordon fagy alatt. Gonosz kísértés, kétség, habozás, Kopogtat ajtódon Hófehér hervadás. Vendéged lenne, Házadban henyélne, Füledbe suttogna Boldogan dalolna, S neked véged Ha felejted ki vagy: Egész világ hótakaró alatt. Sápadt hóvirág helyén Bíborszekfű fakad. A sötét felhő utolér hiába futottam hiába menekültem Őrült fenn őrült lenn őrült középütt ‒ közel és távol Őrülteket szép szóval leszerelni nem lehet arra ők nem hallgatnak Gyűl a harag duzzad

a gyűlölködés Az ellentéteket jobban kiélezni Sztálinnak elvtársnak sem sikerült volna pedig ő erre olykor tudatosan törekedett A globális dühkitörés szökőár lesz mindent mi útját állja nyom nélkül elsodor Fegyvert nem vehetek kezembe ha azt tenném az eszevesztettekhez idomulnék Védtelen várom az első világkatasztrófát másodikra erőnkből talán már nem is futja Ha hihetetlen méretű szerencsém nem hagy cserben megfeledkeznek csekély személyemről s ezt is átvészelem A kérdés az örülhetnek-e a túlélők? A folytatás sajnos nem ígérkezik csábítónak Pető Tünde versei Reggeli vers Egy varázsló járt álmomban, köpenye fejem felett suhogott, Csúfot űzött, próbára tett, Becsapott és kikacagott. Most reggel van, tompán visszhangzik fejem, Kortyolom a kávét és a bűbáj kulcsát keresem. Az istenek elmentek, itt maradtam egyedül (Ady emlékére ) Az Istenek elmentek, én itt maradtam egyedül, A ködön át holdfuvola csendül, Véres csaták, szerelmek, búgó hahoták Gyászkórusok, izzó borral tellt kupák. Üres pohár, üres héj, üres nász Üres agy, üres gép, üres vágy. Az Istenek elmentek, ´s én itt maradtam egyedül, Millió üres csontvázhéj reszket egyedül Tökély- Univerzumba honnan lenne polgár? Adni senki nem akar, választ mástól vár. Az információ kísértete mit sem adhat A fénysebességtől borul el az agy. Üres csontvázhéjak, sietnek, ríva futnak, Délibáb után egyre csak szaladnak. Bolond az ember, ha elhiszi, Isteni világgal szemben A versenyt megnyerheti. Istenek kellenének, de az istenek elmentek, Mert megfelelni ők sem tudtak nektek. Az Istenek elmentek, ´s én itt maradtam egyedül, Néha a ködön át holdfuvola csend

Fliflet egy magyarországi látogatásán a következőt nyilat-kozta. ”Sok kedves, régi barátom van már itt, ezért mindig otthonosan érzem magam. A Pen Clubban is nagyon kedve-sen fogadtak... Élményem? Legnagyobb élményem, itt a Pen Clubban volt, a Vörösmarty téren: hátam mögött Vö-rösmarty szobra és itt olvashattam fel az ő költeményét, a SZÓZAT-ot – fordításomban! Lehet ennél csodálatosabb élmény? Ez él az emlékezetemben, ezzel az élménnyel tá-vozom és mindig örömmel jövök vissza. (Sebeiken Pálma interjúja 1977. május 12-én, megjelent az Evangélikus nap-tár, 1996 kiadványban)

Opprop (Szózat) Vis trofasthet urokkelig mot landet ditt, magyar! Det var din vugge, blir din grav, ditt vern det er og var. Den hele jord er ikke din. I lykke som i nød er her ditt mål for dåd og drøm, ditt land i liv og død. Her er din jord, som titt ble rød av blod fra fedres sår. Til den ble knyttet dyre navn igjennom tusen år. Her lød det alt i Arpáds tid: Vær fryktløs- kjemp og våk! Her sprengte Hunyads høvdingarm med kraft vårt trelldomsåk.

O Frihet! Høyt ble båret her din fane, vætt i blod; her kjempet våre beste menn og segnet, der den stod Tross alt vår fedrejord har sett av smerte, blod og brann: enn lever, bøyd, men ikke brutt, et folk i dette land. O verden, lytt til folkets rop: De lange seklers nød, de tusen år, de krever alt. Det gjelder liv og død! Umulig at så mange liv er gitt forgjeves hen- at ikke slik en tåresæd skal bære frukt igjen. Umulig at slik kraft og ånd, slik vilje som er vår, skal tynes i en håpløs kamp mot evig onde kår. En bedre dag skal gry en gang. Den lever denne stund i hjertets attrå, bønnens ord på millioners munn. Men er oss annen lagnad lagt, da kommer dødens dag, da blir vårt hele land en grav. Da står det siste slag. Og der vi stred vår slutt-kamp ut og viste døden tross, skal verden sanne det, og se- og sørge over oss. Mot landet ditt urokkelig vær trofast, o magyar! Det gir deg liv- og faller du, sitt barn i fang det tar. Den hele jord er ikke din. I lykke som i nød er her ditt mål for dåd og drøm, ditt land i liv og død!

…magyarul is megtanult – Madách miatt

Albert Lange Fliflet (1908-2001) norvég nyelvész professzor, író, műfordító. Lányával, Kristinával évente többször is talál-kozom a fordítói konfe-renciákon. Alkalmam nyílik tehát újabb és újabb információkat sze-reznem a sokoldalú, szí-nes egyéniségű papáról, a megszállott nyelvészről, akiről az Ághegy 2008-as számá-ban, magyar kitüntetése és 90. születésnapja kap-

csán már írtam egy részletgazdag életműismertetőt. Itt most mások visszaemlékezései segítségével elevenítem föl jeles alakját.

S ha már a Szózat említésre került, idézzük ide id. Dr. Hafenscher Károly (sz.:1926, tagja volt a Lutheránus Világ-szövetségnek és a Vatikán párbeszéd bizottságnak, írásai a frankfurti Lembeck kiadónál jelentek meg. Lelkészi pályafu-tása egész életében a Deák téri gyülekezethez kötődött) 2004-es visszaemlékezését: “Néhány évvel ezelőtt egy Pax Roma-na-kongresszuson alig akartam hinni a fülemnek, amikor egy norvég nyelvész magyarul mondta el Szózatunkat. Amikor megkérdeztem, miért tanult meg magyarul, Az ember tragé-diáját említette. Később kiderült, hogy Szabó József püspök-kel is kapcsolatban volt dr. Albert Lange Fliflet professzor, aki Szózatunkat norvégra fordította: az egykori evangélikus lelkész fia a német, francia, finn nyelv után magyarul is meg-tanult – Madách miatt.” S hogy még Hafenscher Károlynál maradjuk, ő publikálta magyarul az evangélikusok folyóiratában Albert Lange Fliflet Az ember tragédiája norvég fordításának előszavát. ”Meleg köszönetemet akarom kifejezni egy másik Madách-szakértőnek is, akivel szerencsémre szoros baráti kapcsolat fűz össze. Ő a 76 éves irodalomkutató és egykori evangélikus püspök a nyugat-magyarországi Győr városában Szabó József*, aki saját, hatalmas, céltudatos, teljes Madách anyaggyűjtésével egy szabályos Madách intéze-tet épített ki, amely felett ő maga diszponál, és a városi tanács könyvtárának kötelékébe tartozik. Ennek a nagyvonalú, nagyszerű embernek és feleségének vendégszerető ottho-nában ismétlődő látogatásaim során kiadós (időben hosszú) beszélgetéseket folytathattam és új, jó, értékes, kimerítő, nagymennyiségű életrajzi és bibliográfiai anyagot kaptam, valamint szakszerű dokumentumokat a Tragédia szö-vegének nyelvi hűség, megbízhatóság kérdésével kapcsolato-san. [...] Itt Északon először Az Ember Tragédiája 1935-ben látott napvilágot - finnül, rá egy esztendőre svédül. Egy észt nyelvű átköltés 1970-ben született meg. Egy dán fordítás nyomtatásban már 1933-tól elérhető Koppenhágában. A je-lenlegi norvég verzió eredetileg a rosszul sikerült 1954-es

iskolai kiadásra épült (Diákkönyvtár-i, a szerk. megj.), az egyike annak az öt számomra elérhető magyar szövegnek, ami közül a két legutolsó már igazán használható, élvezetes: ez az 1975-ben készült, főiskolák számára kiadott változat (nem tudni mire gondolt ALF. A Diákkönyvtár-i kiadásra vagy a három nyelvűre? a szerk. megj.), amelynek Szabó püspök is munkatársa volt, valamint az 1860-as eredeti kézirat fakszimiléje, amely a kisebb (jelentéktelenebb) változtatásoknak is alapul szolgált. (Hafenscher Károly - 1979 nyara -) (*A balassagyarmati Madách-kultusz nagy hatással volt Szabó Józsefre. Szenvedélyesen, széles körű kapcsolatai segítségével, a legkülönbözőbb forrásokból szorgalmasan gyűjtötte a Madách-emlékeket, az eredetiben már be nem szerezhető anyagokból másolatokat készíttetett. A Tragédia tudományos igényű elemzésébe fogott, elmé-lyült Madách filozofikus gondolatvilágában, megkereste a Tragédia és a Biblia közötti párhuzamokat. Publikált, elő-adásokat tartott. Páratlan gyűjteményét felajánlotta a város-nak, de a megyei politika közbeszólt. (Ezidőtájt szabadítot-ták meg a Palóc Múzeumot is a Madách és Mikszáth relikvi-áktól.) Dr. Szabó József 1973-ban nyugalomba vonult, visz-szaköltözött Győrbe, Madách gyűjteményét a Xántus János Múzeumnak ajándékozta, ahol irodalomtörténészként gon-dozta, gyarapította a gyűjteményt haláláig. A szerk. megj.) Lomb Kató** a 80-as évek végén meglátogatta norvég ott-honában Fliflet professzort. Már a fogadtatásról is igen ér-dekes dolgokat tudhatunk meg. ”A skandináv nagyvárosok központjában tulajdonképpen nem lakik senki. Üzletházak, irodaépületek sorakoznak egymás mellett, és ha az ember látogatóba megy, olyan utazásra kell felkészülnie, amilyent nálunk helyiérdekűvel vagy távolsági busszal szokás meg-tenni. Fliflet professzor otthonába is egy fél órán át szaladt velem a gyorsított autóbusz, karcsú és magas fenyők között. Karcsú, magas, egyenes ember volt a vendéglátóm is, akiről csak akkor tudtam meg, hogy a mi nyelvünkön is beszél, amikor angol nyelvű érdeklődésemre tökéletes magyarságú és melegségű meghívással válaszolt. […] A bergeni egye-tem fonetika magisztere egy Hedestrand nevű kis norvég településen nőtt fel. Betegsége miatt csak a gimnázium felső tagozatában került nyilvános iskolába, addig otthon forgatta evangélikus pap édesapjának könyveit. […] Tizenkét éves korában ”halálosan” (ő modja így) beleszeretett egy kislány-ba. Szenvedélyes hangú norvég verset írt hozzá, de mindjárt a vers latin fordítását is mellékelte.” Lomb Kató a fent emlí-tett látogatása során megkérdezte: ”Hogyan lehet az, hogy a Tragédia nemesveretű drámaiságát, a Szózat forró pátoszát, Ady megdöbbentően újszerű líráját, a Kháron ladikjának játékos csillogású prózáját egyforma könnyedséggel tudja közvetíteni egy távoli ország szülöttének szelleme? Nem-csak szellem kérdése – feleli a fonetika magisztere –, hanem a szívé is. Mert a fej egyik – jobbik – fele a szív.” (Lomb Kató: Bábeli harmónia – interjúk Európa híres soknyelvű embereivel, Gondolat 1988) (** Lomb Kató (1909-2003) nyelvész, műfordító, tolmács. Tizenhat nyelvvel keresett pénzt, öt kontinens számtalan országában járt. “Hogy hány nyelven tudok? Anyanyelvem csak egy van: a magyar. Az oroszt, németet, angolt, franciát elég jól tudom ahhoz, hogy bármilyen kombinációban rögtönözve tolmácsoljam vagy fordítsam. Spanyolhoz, olaszhoz, japánhoz, kínaihoz, len-gyelhez kicsit hozzá kell készülnöm: ilyenkor saját naplófü-zeteimnek ezeken a nyelveken írt részeibe szoktam belela-pozgatni. A svéd, norvég, román, portugál, holland, bolgár és cseh irodalmat olvasom: az írott – politikai vagy műszaki – szövegeket fordítani tudom.” A szerk. megj.)

Fliflet, mint a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tiszteletbeli tagja egy magyarországi nyelvész konferen-ciára nemcsak magyarul írt anyaggal készült, hanem egy rendkívül nehéz témával is. A magyar Kalevala fordításo-kat vetette össze – a nyelvész, műfordító szemüvegén át nézve – az eredeti finn szöveggel. ”Előadásom tárgya a finn Kalevala és a Kalevala magyar fordításai. Ez a megfo-galmazás szigorú rövidségében is végtelent ígér. Valójában persze e tárgynak csak egy kis részéről lehet szó beszédidőmnek és a magyar Kalevala-fordításokra vonatkozó tudásomnak korlátozottsága miatt. Összesen három igazán költői magyar Kalevala- fordítás jelent meg: Vikár Béláé 1909-ben Budapesten, Nagy Kálmáné 1972-ben Bukarestben és Rácz Istváné 1976-ban Helsin-kiben. (Szente Imre 2002-es fordítása az ötödik, eleddig az utolsó a teljes magyar Kalevala fordítások sorában. Először Münchenben jelent meg I987-ben, majd 2001-ben Szombathelyen és 2002-ben Budapesten is. Megelőzi Barna Ferdinánd 187I-es budapesti, Vikár Béla 1909-es szintén budapesti, Nagy Kálmán 1972-es bukaresti és Rácz István 1976-ban Helsinkiben megjelent fordítása – idézve Varga P. Ildikó tanulmányából a szerk. megj.). Túl nagy merészség volna-e úgy nézni a dolgot, hogy Vikár a maga terén úgy viszonyul a finn Kalevalához, mint Liszt a magyar népzenéhez? Bartók és Kodály életműve után már nem így fordítanák le a Kalevalát sem. Kétségtelenül közelebb áll a népdalok egyszerű nyelvéhez a mi korsza-kunk józan stílusérzéke, mint az első világháború előtti hagyományos felfogás. Tehát az, hogy manapság az egyéniséget egyirányítás és egységesítés fenyegeti, ne vezessen minket tévútra a Kalevalát illetően sem. Egyszerűség – igen; egyoldalúság – nem. Nem Vikár Béla emelte a Kalevalát poétikus szférákba, mert mindig ott volt a Kalevala. Nemcsak konkrét és egyszerű a Kale-vala, hanem mitikus és többértelmű is. Hétköznapi életet rajzoló – de nem csak az; ünnepélyes is, fantasztikus is. Népies – de költői módon. Persze mindez lexikális téren is kifejeződik. Itt viszont nem utolsósorban lassítja az olvasást – és a fordító munkáját – a regionális és/vagy elavult konkrétumok nagy száma. Olyan típusú szavak, amilyenek Illyés Gyula kifejezésével élve az „etimológiai tárgyak"-ra vonatkoznak: „csoroszlya – rakonca – patting – saroglyaborda – förhérc" (Kháron ladikján, 90.), a Ka-levalában csak úgy hemzsegnek. Ehhez jön a poétikus hangulatot teremtő, de közelebbről nehezen megha-tározható deskriptív kifejezések serege. Bizony a fordítónak gyakran a nyelvjárásokhoz vagy a régi szak-nyelvekhez kell fordulnia, hogy saját nyelvén vissza tudja adni azt, amit először a finn olvasók számára kidolgozott segédkönyvek egyikében kellett kikeresnie. (Az 1. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai 1981. augusztus 10-14.) Ha beleolvasunk Sebeiken Pálma interjújába, sok érde-kességet tudunk meg a magyar nyelv barátjáról. “Albert Lange Fliflet magyar irodalommal Jókai Az aranyember című regénye norvég fordításában találkozott először. Tizenhét éves volt, amikor elhatározta, hogy a finnugor nyelveknek és az irodalomnak lesz tanára, népszerűsítője. A heidelbergi egyetemen találkozott és barátkozott össze Szegedy-Masszák Aladárral és Vargha Györggyel, akik a nyelvi különlegességeken kívül népdalokra is tanították. Az együtténeklés még közelebb hozta nyelvünkhöz úgy, hogy később is kereste a magyar lányok, fiúk társaságát, pl. Grenoble-i ösztöndíjas korában is. Az igazi nyelvi

próba, megmérettetés 1934-ben történt, amikor Oslóból egye-nesen Budapestre kerékpározott: falvakban tájékozódni, vásá-rolni és kérdésekre felelni! Későbbi látogatásai alkalmával az egész országot bejárta, hallgatója volt a debreceni nyári egye-temnek is (lásd az alábbi fényképen szlovák határőrökkel, 1939-ben. Hátlapján a sajátkezű írás: Ungerska och slovakiska gränsväktare + tullare, onsdagen 12 juli 1939. a szerk. megj.) Így lett népünk lelkes barátja, irodalmunk ismertetője, népsze-rűsítője. Mindezt szép, tiszta magyar nyelven, személyesen mondta el nekem Albert Lange Fliflet professzor, amikor 1977. május 12-én a Pen Club meghívott előadója volt. A bergeni evangélikus lelkész fia akkoriban fordította norvég nyelvre Madách Imre művét, Az ember tragédiáját. […] Másfélórás beszélgetést őriz a magnószalag. Műfordító, költő, nyelvész, pedagógus – és nagyon kedves interjúalany Albert Lange Fliflet. Nem kellett sok kérdést feltenni, beszélt folyamatosan: – Madách Az ember tragédiája című műve már a háború előtt érdekelt, de csak 5-6 éve kezdtem foglalkozni vele (1972 – 73-ban), talán egy ismeretlen angyal, egy madácsi szellem adta az ideát. […] Formában is igyekeztem a fordításban hű lenni az eredetihez. Madách zseni volt. Fordítási nehézség? Hogy nem vagyok magyar, nem tudok eléggé magyarul, hogy mindent, a legfinomabb árnyalatban fordíthassak. Szótárakat használok, vannak magyar ismerőseim, őket kérdezem. Marad egy bizo-nyos állandó nehézség, hogy a mi nyelvünk inkább analitikus, ez szintetikus. Az is először nehéz, belehelyezni abba a helybe a gondolatot. (Evangélikus naptár, 1996) Fliflet gyerekei igen különleges identitással rendelkezhetnek, hiszen négy dédnagymamájuk négy északi ország szülötte.

A borítón Ligeti Pál fotografikája ►

Finn, norvég, dán és svéd. A.L. Fliflet Svédországban egy finn-svéd ápolónő-oktatót vett feleségül, akivel finnül be-szélt, habár 10 évig Svédországban éltek. A három gyerek megszületése után már svéd lett a család nyelve, és Norvégi-ába költözésük után is az, hogy a gyerekek az iskolai norvég mellett is magas szinten művelhessék a svédet. Megkértem Kristinát, aki apja nyomdokaiba lépett s nyel-vész lett, hogy meséljen el nekünk néhány érdekes családi történetet: - A két idősebb gimnazista korú fiútestvérem, Gabriel és Andreas meg akarták lepni apjukat, s begyakoroltak néhány olasz társalgási mondatot. Ebédnél a fiúk egymás között be is dobták a csalit, de apjuk nem reagált rájuk. Anyjuk nem állta meg szó nélkül, mire az apa azt válaszolta, hogy nem gond, ha a gyerekek olaszul beszélgetnek az asztalnál. - Krisztina udvarlójának, bemutatkozó látogatáskor, egy jó tréfával kedveskedett az apósjelölt, de nem értette, hogy miért nem nevet a végzős geológus a holland viccen, hiszen már egyetemista. - 1952-ben Fliflet elszánta magát, hogy meglátogassa az Afrikában, Lambarénében élő bálványát, Albert Schweitzert. Nem volt pénze, így egy norvég teherszállító hajón utazha-tott annak fejében, hogy a legénységet franciára oktatta. Fliflet egy, az eszperantó nyelvről készülő könyv szerzőjének azt nyilatkozta, hogy „Az eszperantót gyakorlati okokból tartom kitűnőnek. Mégis kétlem, hogy világnyelv lesz belőle. Abban sem vagyok biztos, hogy alkalmas irodal-

mi művek alkotására. […] A művészet az életből fakad: egy nemzetközileg szabályozott nyelv kevés teret enged az egyéni kezdeményezőképességnek. Ha egy nyelv élni akar, akkor változnia kell. Szabadon változva azonban már nem tud univerzális szerepet betölteni.” A kérdező nem késleke-dett a válasszal, s Lomb Katót idézte. “Flifletet ezen a pon-ton nem lehet azzal vádolni, hogy nem lenne tisztában a nemzetközi irodalmiság működésével, mivel Vörösmarty-, Ady-fordításait a norvég sajtó és rádió közvetíti. De legna-gyobb szolgálatot Az ember tragédiájának norvég változa-tával tette irodalmunknak. A fordítást méltató neves iroda-lomkritikus, Per Buvik Mi nem tudtuk című bírálatában Dante, Shakespeare, Racin, Goethe, Ibsen, Dosztojevszkij alkotásaival helyezte egy sorba a Norvégiában addig telje-sen ismeretlen művet.” S most már a kérdező megrovó sza-vai következnek: “Fliflet véleménye nem állja meg a helyét – eszperantó nyelven lehet művészi tartalmat kifejezni, akárcsak bármely más nyelven, legyen az akár egy esőerdőben élő törzs primitívnek tartott nyelve is. (Brain Storming Soknyelvűek és az Eszperantó). Albert Lange Fliflet egy versantológiában (Stille kom en glede, Aschehoug, 1997) latinból, finnből, magyarból, friz/hollandból, franciából, észtből és németből fordított. Rossz látása miatt olyan verseket választott, amiket korábbról ismert, így emlékezetből fordított, miközben áldozatkész felesége szorgalmasan jegyzetelt. Két maradandó, korsza-kos fordítása: Imre Madách, Menneskets tragedie (1979), és Gyula Illyés, I Kharons ferge eller alderdommens symptomer (1979). Oslo, 2017 Kovács katáng Ferenc

A határon készült fénykép — Albert Lange Fliflet lányá-nak tulajdonában

II. sorozat 3. szám — 2017/ 1