14
2016. március Az Óbudai Egyetem havonta megjelenő elektronikus kiadványa 3. szám FODOR JÁNOS 1956-2016 Mély megren- düléssel tudatjuk, hogy Dr. Fodor János professzor, az Óbudai Egyetem rektora, az MTA doktora, hosszan tartó, súlyos beteg- ség után életének 60. évében elhunyt. Fodor János 1981-ben szerzett matematikusi okle- velet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1983-tól az ELTE Számítóközpont Operációkutatási Osztályán, majd az ELTE TTK Számítógéptudományi Tanszékén dolgozott. Matematikai tudomány kandidátusa tudo- mányos fokozatot 1991-ben szerezte meg, 2004-től az MTA doktora. 1995-től a GATE Matematika Tanszé- kén egyetemi docens, majd az akkori Állatorvostudo- mányi Egyetem Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszékének vezetője lett, 2004-től egyetemi tanár. Fodor János professzor fő kutatási területei: logikai műveletek, információ aggregálás, fuzzy preferenciamo- dellezés és többkritériumú döntések, a bizonytalanság különböző modellezése, intelligens számítások. 11 tu- dományos kötetnek szerkesztője, 30 könyvfejezet, 69 referált folyóiratcikk, 158 referált konferencia előadás és 26 egyéb publikáció tanúskodik munkásságáról. A független hivatkozások száma 2745. Több tudományos szervezet tagja, illetve vezetője volt, így pl. a Magyar Fuz- zy Társaság társelnöke, majd elnöke, az IEEE Hungary Section Computational Intelligence Society elnöke. 2005 óta egyetemi tanár a Budapesti Műszaki Főis- kolán, majd az Óbudai Egyetem Neumann János In- formatikai Kar Intelligens Mérnöki Rendszerek Intézet igazgatója volt. 2005-től a főiskola rektorhelyettese, ezt követően az Óbudai Egyetemen általános és tudomá- nyos, majd általános rektorhelyettesi beosztásban tevé- kenykedett. 32 év felsőoktatási, 14 év vezetői és közel 9 év magasabb vezetői tapasztalattal háta mögött 2014 áprilisa óta látta el az Óbudai Egyetem rektori feladatait. Rektori tevékenysége fókuszába a cselekvő intézmé- nyi politika megvalósítását, a képzési kínálat és a hallga- tói létszám optimalizálását, a tudományos potenciál erő- sítését, az Óbudai Egyetem márkaértékének növelését, a fenntartható működés és pénzügyi stabilitás megőrzését, valamint az alaptevékenységek funkcionális hátterének megteremtését helyezte. Tevékenységét a Budapesti Műszaki Főiskola Arany- gyűrűvel, a Szent István Egyetem Pro Negotio Univer- sitatis díjjal, a Bolyai János Matematikai Társulat Farkas Gyula Emlékdíjjal és a Temesvári Műszaki Egyetem tisz- teletbeli doktori cím adományozásával ismerte el. Nyugodjon békében! Gáti József Megalakult az Óbudai Egyetem Konzisztóriuma Az Óbudai Egyetem Konzisztóriuma 2016. március 10-én tartotta alakuló ülését. A Testület kiemelt feladata az intézmény stratégiai döntéseinek megalapozása, va- lamint a gazdálkodási tevékenység szakmai támogatása és ellenőrzése. Az Nftv. által meghatározott körben az Egyetem döntéseinek meghozatalához a Konzisztórium előzetes egyetértése szükséges. A Konzisztórium egyúttal figyelemmel kíséri és ellenőrzi az Egyetem gazdálkodási tevékenységének szakszerűségét is. A Konzisztórium tag- ja hivatalból Prof. Dr. Réger Mihály, az Egyetem rek- tori feladatait ellátó rektorhelyettese, Monszpart Zsolt kancellár, valamint az Emberi Erőforrások Minisztere által delegált három személy, név szerint Rékasi Tibor vezérigazgató, Krénusz Kornél vezérigazgató és Tóth

Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Az Óbudai Egyetem havonta megjelenő kiadványa.

Citation preview

Page 1: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

2016. március Az Óbudai Egyetem havonta megjelenő elektronikus kiadványa 3. szám

FODOR JÁNOS 1956-2016

Mély megren-düléssel tudatjuk, hogy Dr. Fodor János professzor, az Óbudai Egyetem rektora, az MTA doktora, hosszan tartó, súlyos beteg-ség után életének 60. évében elhunyt.

Fodor János 1981-ben szerzett matematikusi okle-

velet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1983-tól az ELTE Számítóközpont Operációkutatási Osztályán, majd az ELTE TTK Számítógéptudományi Tanszékén dolgozott. Matematikai tudomány kandidátusa tudo-mányos fokozatot 1991-ben szerezte meg, 2004-től az MTA doktora. 1995-től a GATE Matematika Tanszé-kén egyetemi docens, majd az akkori Állatorvostudo-mányi Egyetem Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszékének vezetője lett, 2004-től egyetemi tanár.

Fodor János professzor fő kutatási területei: logikai műveletek, információ aggregálás, fuzzy preferenciamo-dellezés és többkritériumú döntések, a bizonytalanság különböző modellezése, intelligens számítások. 11 tu-dományos kötetnek szerkesztője, 30 könyvfejezet, 69 referált folyóiratcikk, 158 referált konferencia előadás

és 26 egyéb publikáció tanúskodik munkásságáról. A független hivatkozások száma 2745. Több tudományos szervezet tagja, illetve vezetője volt, így pl. a Magyar Fuz-zy Társaság társelnöke, majd elnöke, az IEEE Hungary Section Computational Intelligence Society elnöke.

2005 óta egyetemi tanár a Budapesti Műszaki Főis-kolán, majd az Óbudai Egyetem Neumann János In-formatikai Kar Intelligens Mérnöki Rendszerek Intézet igazgatója volt. 2005-től a főiskola rektorhelyettese, ezt követően az Óbudai Egyetemen általános és tudomá-nyos, majd általános rektorhelyettesi beosztásban tevé-kenykedett. 32 év felsőoktatási, 14 év vezetői és közel 9 év magasabb vezetői tapasztalattal háta mögött 2014 áprilisa óta látta el az Óbudai Egyetem rektori feladatait.

Rektori tevékenysége fókuszába a cselekvő intézmé-nyi politika megvalósítását, a képzési kínálat és a hallga-tói létszám optimalizálását, a tudományos potenciál erő-sítését, az Óbudai Egyetem márkaértékének növelését, a fenntartható működés és pénzügyi stabilitás megőrzését, valamint az alaptevékenységek funkcionális hátterének megteremtését helyezte.

Tevékenységét a Budapesti Műszaki Főiskola Arany-gyűrűvel, a Szent István Egyetem Pro Negotio Univer- sitatis díjjal, a Bolyai János Matematikai Társulat Farkas Gyula Emlékdíjjal és a Temesvári Műszaki Egyetem tisz-teletbeli doktori cím adományozásával ismerte el.

Nyugodjon békében!Gáti József

Megalakult az Óbudai Egyetem Konzisztóriuma

Az Óbudai Egyetem Konzisztóriuma 2016. március 10-én tartotta alakuló ülését. A Testület kiemelt feladata az intézmény stratégiai döntéseinek megalapozása, va-lamint a gazdálkodási tevékenység szakmai támogatása és ellenőrzése. Az Nftv. által meghatározott körben az Egyetem döntéseinek meghozatalához a Konzisztórium előzetes egyetértése szükséges. A Konzisztórium egyúttal

figyelemmel kíséri és ellenőrzi az Egyetem gazdálkodási tevékenységének szakszerűségét is. A Konzisztórium tag-ja hivatalból Prof. Dr. Réger Mihály, az Egyetem rek-tori feladatait ellátó rektorhelyettese, Monszpart Zsolt kancellár, valamint az Emberi Erőforrások Minisztere által delegált három személy, név szerint Rékasi Tibor vezérigazgató, Krénusz Kornél vezérigazgató és Tóth

Page 2: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó2. oldal 2016. március

Gábor igazgató. A Konzisztórium ügyrendjének elfo-gadását követően a Testület egyhangúlag megválasztot-ta elnökének Rékasi Tibort, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatóját. A Konzisztórium titkári feladatait dr. Gáti József intézményfejlesztési főigazgató látja el.

Rékasi Tibor diplomáját a budapesti Külkereskedel-mi Főiskolán szerezte, majd ezt követően üzleti képzé-sek keretében bővítette ismereteit. Szakmai pályáját az Integra Kft.-nél kezdte ügyfélfelelősként. 1997-től az Unisys Magyarországnál dolgozott a pénzügyi üzletfe-lek partnereként, majd ügyfélkapcsolati igazgatóként. 2000-ben csatlakozott a Cisco Systems Magyarország-hoz, ahol előbb a kiemelt ügyfelekért felelős értékesítési vezető, majd a nagyvállalati üzletág igazgatója lett. 2007 februárjában kinevezték a Cisco Systems Magyarország ügyvezető igazgatójává, és ebben a pozíciójában a válla-lat operatív irányítása mellett felelős volt a teljes hazai értékesítés koordinálásáért is.

2008 szeptemberében csatlakozott a Magyar Tele-kom Csoporthoz a Vállalati Szolgáltatások Üzletághoz tartozó leányvállalat, az IQSYS Zrt. ügyvezető igazga-tójaként, ahol a vállalat irányítása mellett a kereskedel-mi igazgatói feladatokat is ellátta. 2010 decembere és 2011 májusa között ideiglenesen betöltötte a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletág (T-Systems) üzletágvezető pozícióját is, az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatói feladatok megtartása mellett.

2012 októberétől 2013. szeptember 30-ig a T-Systems Magyarország Zrt. Értékesítés divízió vezérigazgató-he-lyettesi pozícióját töltötte be. 2013. október 1-jétől a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-he-lyettese és a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

Krénusz Kornél gazdasági agrármérnökként diplo-mázott. Jelentős iparági tapasztalattal rendelkező gazda-sági szakember. 1998-tól az Agrokertrade Rt-nél üzem-gazdász, majd 1 év múlva gazdasági igazgató.

Csaknem kilenc éven át Magyarország egyik vezető,

szerverhotel és ADSL szolgáltatásokat nyújtó infokom-munikációs szolgáltatója, az Interware Zrt. gazdasági igazgatója, cégvezetője. Ezt követően a GTS Hungary Kft. marketing és termékfejlesztési igazgatójaként te-vékenykedett. Alapító-ügyvezetője a világítástechnikai megoldások tervezésével és kivitelezésével foglalkozó BestLED Hungary Kft-nek. 2015 óta az MVM NET Zrt. vezérigazgatója.

Tóth Gábor 2000-ben végzett a Pécsi Tudomány-egyetem humánerőforrás szakán, majd 2002-ben pénz-ügyi szakközgazdászként diplomázott. A Siemensnél még 1998-ban kezdte pályafutását gyakornokként, később a szakirányú diploma megszerzése után az Erőkar Rt. − a mai Siemens Erőműtechnika Kft. − HR-osztályára került.

2003 és 2005 között a Siemens AG mülheimi energe-tikai telephelyén HR-tanácsadóként nemzetközi tapasz-talatokkal bővítette ismereteit, majd hazatérését követően kinevezték a Siemens Erőműtechnika Kft. HR-vezetőjének. 2009. július 1-jétől Tóth Gábor tölti be a Siemens Zrt. – a magyarországi Siemens Csoport vezető vállalatának – HR-igazgatói pozícióját. Új funkciója mellett megtartja eddigi feladatkörét, az energetikai szektorban gyártással foglalkozó Siemens Erőműtechnika Kft. HR osztályá-nak vezetését is.

Az alakuló ülés napirendjén szerepelt az Egyetem 2015. évi tevékenységéről szóló vezetői beszámoló, a 2016 és 2020 közötti időszak stratégiáját magába fog-laló „Campus 21” összefoglaló néven elkészített Intéz-ményfejlesztési terv, a számviteli rendelkezések alapján összeállított 2015. évi gazdasági beszámoló, valamint a Konzisztórium 2016. első félévi ülésterve. A Testület tagjai a vitát követően egyhangúlag tudomásul vették, illetve egyetértettek az előterjesztésekben foglaltakkal.

A Konzisztórium az év folyamán rendszeresen, a törvény-ben meghatározott két alkalomnál gyakrabban, várhatóan négy-öt alkalommal tart ülést. Az alakuló ülést követően a Testület tagjai az idei félév során legközelebb április 14-én találkoznak az elfogadott napirendek megtárgyalására.

Nagy Krisztina

Page 3: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó 3. oldal2016. március

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar épületeinek felújításajúniusra elkészül

2015. március 7-én az Óbudai Egyetem vezetése az Alba Regia Műszaki Karon tartotta sajtótájékoztatóját, melynek témája a „Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap” pályázat támogatásával az Óbudai Egyetemen tör-tént nagyléptékű fejlesztések bemutatása volt. A fejlesz-tések a régió vállalkozásainak szakemberigényét felmérve valósulnak meg és a struktúraváltási alap támogatásával az egyetem így eleget tud tenni a székesfehérvári mű-szaki felsőoktatás fejlesztéséről szóló kormányhatározat elvárásainak.

A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Dr. Solti Péter, az EMMI intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztosa, Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese, Dr. Gáti József, intézményfejlesztési főigazgató, projektvezető, Dr. Györök György az Alba Regia Műszaki Kar dékán-ja, Jordán Péter alprojekt vezető és Dr. Tick József, in-novációs főigazgató.

Réger Mihály elmondása szerint a beruházás alapve-tő célja, hogy a mérnökképzés rendszerét javítsák a cé-gek elvárásai alapján. „A fejlesztés azt célozza, hogy olyan munkatársai legyenek a fehérvári cégeknek, akik innovatív módon tudnak bekapcsolódni a cégek munkájába. Alapve-tően egy informatikai, egy tananyag fejlesztési és egy épü-let felújítási része van a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap finanszírozta a programnak, ami mind a vállalko-zások, mind pedig a város oldaláról komoly támogatást és odafigyelést kap” - mondta.

Solti Péter hangsúlyozta, hogy az Óbudai Egyetem és a fehérvári Önkormányzat példaértékű együttműködése nem csak ingatlanfejlesztésről, hanem a műszaki infor-matikai képzés fejlesztéséről és a duális képzés erősítésé-ről is szól. „Egyértelműen látható, hogy a felsőoktatás és

a gazdaság részéről komoly érdeklődés van a duális képzés iránt. Mintegy ötszáz partnerszervezet vesz részt a hazai duális képzésben és több mint 2500 ilyen hallgatói hely indul 2016 szeptemberétől.”

Cser-Palkovics András köszönetét fejezte ki a fej-lesztésért. „Sokszor és sok helyen beszéltünk az elmúlt idő-szakban arról, hogy mennyire fontos a felsőoktatás erősítése Fehérváron. Az egyetem és a szakminisztérium pedig na-gyon jó partnereink és ma közös jövőképről tudunk már beszélni. A duális képzés erősítése azonban nem csak Fehér-várról szól, hiszen az egyetem partnerei között a magyar gazdaság meghatározó cégeiről van szó: nem csak városról, nem csak egyetemről, hanem az egész ország gazdaságáról van szó. Az ehhez adott támogatások pedig sokszorosan té-rülnek meg a költségvetésben”.

A sajtótájékoztató keretében három vetítettképes prezentáció mutatta be az eddigi fejlesztési eredménye-ket. Gáti József a Struktúraátalakításai Alap támogatásá-val megvalósuló fejlesztési projektelemeket foglalta össze, majd képzési portfólió változtatása, képzés és tartalom át-alakítása terén elért eredményeket ismertette. Az egyetem Alba Regia Műszaki Karának Budai út 45. alatti „F” és „K” épületének felújítását Jordán Péter szemléltette.

A székesfehérvári műszaki felsőoktatás fejlesztéséről szóló 1139/2014. (III. 14.) számú Kormányhatározat a székesfehérvári műszaki képzés fenntartása mellett an-nak kibővítését irányozta elő, tekintettel Székesfehérvár és vonzáskörzetében működő gazdasági és munkaerő-pi-aci igényekre. A kormányzati és a regionális elvárás ki-terjedt a villamosmérnöki, az informatikai, és a me-chatronikai képzés fejlesztése mellett a gépészmérnöki képzés telepítésére. Az állami felsőoktatási intézmények részére kiírt „Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap” pá-lyázaton az egyetem 1 milliárd Ft támogatást nyert. A

Page 4: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó4. oldal 2016. március

megvalósítás alatt álló projekt alapvető célja a Székes-fehérvár és vonzáskörzetében működő gazdasági és munkaerő-piaci igények kielégítése, a székesfehérvá-ri műszaki felsőoktatás fejlesztése, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar műszaki szakjain a duális kép-zés kialakításával a munkaerő-piac gyakorlati tapasz-talattal rendelkező szakemberigények kielégítése a Kö-zép-dunántúli Régióban.

A Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap költségére három laboratóriumot alakítunk ki a duális képzőköz-pont épületében; egy villamosmérnöki, egy informatikai és egy gépészmérnöki orientáltságút, illetve ezek met-szethalmazaként egy, a mechatronikai képzést is kiszol-gáló laboratóriumot.

Székesfehérvár és vonzáskörzetében működő gazda-sági és munkaerő-piaci igények kielégítése érdekében az Alba Regia Műszaki Kar munkatársai az elmúlt hóna-pokban – Székesfehérvár Önkormányzatának támoga-tásával – az új duális műszaki képzések bevezetéséhez felmérést végeztek a régió vállalatainak körében.

A régióban tevékenykedő – a kisvállalatoktól a multi-nacionális partnerekig – közel 35 partnercég vezetőjével folytatott kétoldalú személyes kommunikáció részle-tes visszajelzést adott az elvárásokról és a kezdeti tapasz-talatokról. A felmérés megerősítette, hogy a gazdasági partnerek – a vállalati kultúrát és a cég egyedi jellegze-tességeit megismertetve – már az első naptól fogva teljes értékű kollégaként kezelik a hallgatókat, és széleskörű lehetőséget kívánnak biztosítani a hosszú távú együtt-működésre a képzést követően is.

A felmérésben a közreműködő partnerek személyes véleménye és elvárása alapján a pályakezdők legfonto-sabb kulcskompetenciái a tanulási hajlandóság, a nyi-tottság és a felelősségvállalás. Az együttműködő cégek a duális képzés kiadásait hosszú távú befektetésnek tekin-tik. Elvárásaikat tekintve három célt, a minőségi mun-kaerő felvétel biztosítását, a vállalati kultúra és az egyéb vállalat specifikus ismeretek elsajátítását hangsúlyozták, amelyek a duális képzéshez csatlakozva további lehetősé-geket nyújtanak a cég hosszú távú humánerőforrás me-nedzsment céljainak eléréséhez, valamint az utánpótlás programok sikeres lebonyolításához.

A kutatás másik pillére a kérdőíves lekérdezés volt, amely során közel 28, a régióban meghatározó szerepet betöltő vállalat adott választ az Óbudai Egyetem által meghirdetésre kerülő duális képzésével kapcsolatos kér-désekre, amelyek eredményei a képzési programok terve-zését és a cégek igényeinek figyelembe vételét segítik elő.

A felmérés kiértékelése megtörtént, az eredményekből

egyértelműen kiemelhető, hogy a cégeknél elvárt kom-petenciák sorában hangsúlyosak a magas szintű szakmai tudással párhuzamosan a feladatmegoldást és a vállala-ti kultúrába való beintegrálódást segítő „soft-skill” ké-pességek, mint a rendszerszemlélet, az elhivatottság és a nyitottság. A kutatási eredmények összefoglalására, érintettek részére történő felhasználásra, illetve marke-ting célokra elkészült egy színvonalas kiadvány, melynek bemutatására az Alba Regia Műszaki Karon rendezendő sajtótájékoztató keretében kerülhet sor.

Az e-learninges tananyagfejlesztések azon székes-fehérvári képzésekre vonatkoztak, amelyek duális for-mában 2016-ban, vagy 2017-ben indításra kerültek/kerülnek. Az elektronikus, tanulást segítő tananyagok különösen fontosak a duális képzésben résztvevő hallga-tóknak, akik ily módon bármikor, bárhonnan elérhetik a tananyagokat és sajátos időbeosztásukat a legjobban tudják kihasználni a tananyag elsajátítása érdekében.

Általános elvárásként az alábbiak kerültek meghatá-rozásra:• a tananyagoknak meg kell felelniük a KKK-k elő-

írásainak, továbbá a már akkreditált szakok alapjel- lemzőinek,• a duális képzés célkitűzésének megfelelően töreked-

ni kell a tananyagok gyakorlatorientáltságára, pl. több gyakorlati példát, mintát kell alkalmazni,• a tantárgyakhoz készített elektronikus tanulást segítő

tananyagokat az egyetem Moodle rendszerébe kell elhelyezni, melyen keresztül válnak elérhetővé a hall- gatók számára, ily módon azokat bármikor, bárhonnan letöltve, saját időbeosztásukat a legjobban hasznosítva legyenek képesek a tananyag elsajátítása.A tananyagfejlesztések felhasználása a Blendedlearning formában történik, ahogyan a neve is mutatja több tanulási forma keverékeként. Például a tantermi oktatás kiegészítése online elemekkel. A Blendedlearning sajátosságairól egy 12 oldalas segédlet is készült, amely jól hasznosítható a fejlesz-tők számára. A duális e-learninges tananyagfejlesztésben résztvevők számára képzéseket, tréningeket szerveztünk, amelyek karonként valósultak meg (BGK május 12.; AMK május 13.; NIK május 19.; KVK május 26.).

Október 31-ével a négy érintett szakon elkészül-tek a vállalati duális gyakorlati tantervek, és befejező-dött a 80 tantárgy elektronikus, „Blended” változatú tananyagfejlesztése és elhelyezésre kerültek a Moodle rendszerbe az alábbi megoszlásban:

o mechatronika szak 20 kurzus, o gépészmérnök szak 18 kurzus,o villamosmérnök szak 25 kurzus,

Page 5: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó 5. oldal2016. március

o mérnökinformatika szak 17 kurzus.A „K” és „F” egyetemi épületek felújítására vonatkozó tervezői feladatot – hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás útján – a kedvezőbb árajánlata alapján a T.Á.M. Építész Iroda Kft. nyerte el.

A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás során

a Laterex Zrt – Fehérép Kft. került kiválasztásra, a mun-katerület átadására február 11-én került sor. A nyertes cégek közös vállalkozásban 130 napos kivitelezési idő-tartam alatt végzik el az épületek felújítását, a kapcsoló-dó feladatokkal.

Gáti József, Szabó Zsanett

Galamb Józsefa Magyar Örökség Díj kitüntetettje

2016. március 19-én a Magyar Tudományos Akadé-mia Dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Örökség Díjakat, melyeket ez alkalommal hét kiváló személyiségnek, illetve szervezetnek ítélt oda a Bí-rálóbizottság, köztük Galamb Józsefnek, a Ford T-mo-dell konstruktőrjének, az Óbudai Egyetem jogelődje, a Budapesti Magyar Királyi Felső Ipariskola tanulójának.

A magyar teljesítmények folyamatos megnevezését és megjelenítését a Díj odaítélésével a Magyar Örökség és Európa Egyesület gondozza. A díjátadó ünnepséget Há-mori József professzor, a Magyar Örökség Díj Bizottság elnöke nyitotta meg, majd a Díjbizottság tagjainak be-mutatását, valamint a Muzsikás Együttes és Petrás Mária előadásának meghallgatását követően kezdődött meg a díjátadás.

Magyar Örökség Díjat kapott az átvétel sorrendjében Petrás Mária, a Határok nélkül című műsor alkotókö-zössége, Galamb József, Deáky András, Dr. Kő Pál, Kubinyi Anna, valamint az Egymásért Alapítvány.

Galamb József díjátadása során a laudációt Dr. Gáti József az Óbudai Egyetem c. egyetemi docense, techni-katörténész ismertette. Előadása kezdetén hangsúlyozta: „Galamb József konstruktőri munkáját dicséri az 1908 októberében a Ford Motor Company szerelőcsarnokból első alkalommal kigördült Ford T-modell, a világ első népau-tója, melyből évtizedek alatt több mint 15 millió „Bádog

Böske” készült, ahogy akkor becézték a szalagszerű szerelés-sel és gyártással készült gépkocsit.”

Galamb József életét áttekintve azon részeket emelte ki, amelyek méltóvá tették arra, hogy a „Magyar Szel-lem Láthatatlan Múzeumába” bekerülhessen. A részt-vevők bepillantást nyertek a legismertebb alkotásának születésébe: „A T-modell tervezése 1907-ben kezdődött és 1908. október 1-jére készült el az első típusváltozat. Az autó Otto-rendszerű négyhengeres motorjának legnagyobb teljesítménye 15 kW, legnagyobb sebessége 65 km/h volt. A Galamb tervezte bolygóműrendszerű sebességváltó működ-tetése két lábpedállal, szalagfékekkel és többlemezes tengely-kapcsolóval történt. A növekvő megrendelés állomány kielé-gítésére kidolgozták a futószalag rendszerű gyártást. 1927. május 28-án gurult le az utolsó T-Ford a szerelőszalagról, összesen több mint tizenötmilliót gyártottak a világ első né-pautójából.” Gáti József a rövid méltatást az alábbiakkal zárta: „Négy évtizedes munkássága alatt a Ford cég 300 főt foglalkoztató kisüzemből az USA óriásvállalatainak egyi-ke lett. 1955. december 4-én, 74 éves korában hunyta le örökre szemét az 1999. december 18-án Las Vegasban az „Évszázad autójának” választott T-modell főkonstruktőre. A Clevelandben megjelenő Szabadság című lap nekrológ-ban búcsúzott tőle: »…Galamb József sírjánál hajtsuk meg az emlékezés zászlaját és búcsúzunk tőle azzal, hogy ő jó magyar volt mindig.«”

Page 6: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó6. oldal 2016. március

A Díjat Dr. Gazda István tudománytörténész, a Ma-gyar Örökség Díj Bíráló Bizottság tagja adta át a család képviseletében Dr. Galamb Erzsébetnek, az intézményi képviselőknek, Horváth Zoltánnak, a Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatójának, és Dr. Horváth Sándornak, az Óbudai Egyetem c. egyetemi tanárának, pro-dékánnak.

Az oklevélre a következő információ került rögzí-tésre: „A Magyarországért Alapítvány kurátorai úgy ha-tároztak, jeles bizottságot kérnek fel arra a célra, hogy együtt munkálkodva a »Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumát« létrehozzák. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által ezen szándék szellemében megerősített bi-zottság 2016. március 19-én a Magyar Tudományos Aka-démia Dísztermében kinyilvánítja, hogy az arra méltó

GALAMB JÓZSEFNEK, A XX. SZÁZAD AUTÓJÁNAK MEGSZAVAZOTT FORD T-MODELL FŐKONST-RUKTŐRÉNEK MUNKÁSSÁGA Magyar Örökség, amiről ezen oklevél bizonyságot tesz. Galamb József nevét az Aranykönyv őrzi.”

Az elismerő oklevél eredeti példánya az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (1081 Budapest, Népszínház utca 8.) ke-rül elhelyezésre a Galamb József Emlékszobájában.

A díjátadó ünnepség zárásaként különdíj került át-adásra. Makó Városa Galamb József Díjat alapított a város szülötte tevékenységét és alkotásait kutató, élet-művét ápoló és a közvélemény elé táró személyiségek és szervezetek munkájának elismeréséül. A Díj első alka-lommal Magyar Örökség Díj ünnepséghez kapcsolódva került átadásra: Dr. Gáti József technikatörténész részé-re a város nevében Halmányi Pál, a makói József Attila Múzeum ny. múzeum igazgatója nyújtotta át.

Gáti József

ABB adomány az Óbudai Egyetem szakmai oktatási tevékenységének támogatására

2015. március 24-én az ABB egy Unitrol 1010 tí-pusú kompakt digitális gerjesztés-szabályzó készüléket adományozott az Óbudai Egyetem Automatikai Intéze-te számára.

A készüléket Dr. Vajda István az Óbudai Egyetem Automatikai Intézetének igazgatója, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja vette át Mogyorósi Zol-tántól, az ABB Kft. divízióvezetőjétől.Az adományozás-sal a magyar és a svájci ABB az Óbudai Egyetem szakmai oktatási tevékenységét kívánja támogatni. Az ABB célja, hogy a készüléket a hallgatók a laboratóriumi mérések és a gyakorlatok során a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Automatika Intézetének Villamos Gépek Laborjá-ban használhassák. Segítségével egy korszerű készülék használatán keresztül ismerkedhetnek meg a szinkron-gépekkel, az Unitrolhoz mellékelt szoftvercsomag segít-ségével a gép viselkedését, villamos paramétereit valós

időben követhetik nyomon. A gerjesztés-szabályzókat jellemzően az erőművekben használják a villamos ener-giát előállító generátorok teljesítményének szabályzásá-ra, amely az UN1000 készülék esetén mikroprocesszo-ros technikára épülő digitális szabályozás. A generátorok teljesítmény-szabályozása azért fontos, mert a villamos energia rendszerben az energia nem tárolható, de a fo-gyasztásnak és a termelésnek egyensúlyt kell tartania. Az ABB UNITROL1000-sorozatú gerjesztés-szabályzók jellemzője a kompakt felépítés, az alkalmazás flexibilitá-sa és megbízható működés.

Az Óbudai Egyetem Automatika Intézete automati-zálási szakirányán belül kimagasló szintű az elektronika, automatika és az alkalmazott informatika oktatása. Az Intézet számos szakirányú modult kínál, például villa-mos gépek és hajtások, teljesítményelektronika, épü-let- és közmű automatizálás, intelligens elektronikai

Page 7: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó 7. oldal2016. március

rendszerek, programozható irányítások, járműelektro-nika valamint robotok, CNC gépek, és szervohajtások.

2014 őszétől MSc képzés is folyik az Óbudai Egye-tem Kandó Kálmán Villamosmérnöki karán az ABB számára is fontos fókuszterületen a Villamosenergia-át-alakítók, -tárolók és irányítástechnika specializáción.

Tanja Vainio, az ABB Kft. ügyvezetője elmondta: „Az Óbudai Egyetem cégünk számára kiemelten fontos szakmai képzési intézmény, amellyel évek óta nagyon jó kapcsolatot tartunk fenn. A közelmúltban hirdettünk meg egy ösztöndíjat női hallgatók számára, amelyben az egye-tem hallgatói is részt vesznek.”

Lőrincz Éva, ABB Kft.

Egyetemünk életéből

18. Óbudai Egyetem Állásbörze

Az egyetemi események sorában kimagasló jelentő-ségű a 17 éves múltra visszatekintő, minden év tavaszán megrendezett Állásbörze. A rendezvény alkalmat nyújt az egyetemi hallgatók és fiatal szakemberek, valamint a cégek, vállalatok számára a közvetlen kapcsolatteremtés-re. Lehetőséget kínál a cégek számára a bemutatkozásra, állásajánlataik ismertetésére, Egyetemünk hallgatói és oktatói számára pedig arra, hogy informálódjanak a friss diplomások iránti keresletről.

Az elmúlt évek sikereire alapozva idén két napon, három helyszínen került megrendezésre az a 18. Óbu-dai Egyetem Állásbörze: március 22-én Óbudán, a Bécsi úti főépület aulájában (1034 Budapest, Bécsi út 96/b.), valamint a Bánki Donát Gépész és Biztonság-technikai Kar épületében (Népszínház u. 8.), március

23-án 9 órától a józsefvárosi telephelyen (1084 Buda-pest, Tavaszmező u. 18.) Az Állásbörze kiváló alkalom mind az új munkaerő, mind a leendő munkahely felku-tatására. Sok éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy mind a rendezvényen megjelenő cégek, mind pedig az idelá-togató diákok egyaránt elégedetten távoznak. A szemé-lyes találkozás lehetőséget ad a közvetlenebb kapcsolat kialakítására a hallgatók és leendő munkaadóik között. A Börzén résztvevő cégeknek lehetősége nyílik felmérni a frissen végzettek szakmai felkészültségét, tapasztalatát és a munkahellyel szemben támasztott elvárásait. Emel-lett kiváló alkalom arra, hogy megismertessék cégüket a diákokkal. A diákok ugyanakkor tájékozódhatnak a cégek által nyújtott lehetőségekről, a leendő munkavál-lalóikkal szemben támasztott elvárásaikról.

Page 8: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó8. oldal 2016. március

Egyetemünk hallgatója tervezte az MVM NET új szimbólumát

Az MVM Csoport székházában tartott Stratégiai Nap keretében március 11-én ismerkedhettek meg az MVM NET Zrt. munkavállalói az elkövetkező években a vállalat életét jelentősen meghatározó stratégia iránya-ival és tartalmával.

Az Egyetem 2015-ben írt alá stratégiai együttmű-ködési megállapodást az MVM Net Zrt-vel, amelynek alapját a Kandó Kar munkája szolgáltatta. A vállalat a Rejtő Kar hallgatói számára „Az MVM NET Zrt. új stra-tégiáját bemutató szimbólum elkészítése” címmel kreatív pályázatot hirdetett. A Stratégiai Nap keretében került sor a pályázat díjazására. Az Óbudai Egyetem szakmai zsűrijének javaslata alapján az MVM NET Zrt. is érté-kelte a nagy számban beérkezett pályaműveket. A krea-tivitás, a pályázati kiírásban foglalt szakmai és tartalmi

kritériumok megvalósulása alapján, Boda Nóra tervére esett a választás.

A rendezvényen megjelent az MVM NET-hez több, oktatási, kompetenciafejlesztési és kutatás-fejlesztési szá-lon is kötődő Óbudai Egyetem kancellárja, Monszpart Zsolt, valamint dr. Kisfaludy Márta, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetvédelmi Kar dékánja. Monsz-part Zsolt köszöntőjében hangsúlyozta, „az MVM Net egy gyorsan fejlődő, nagy lehetőségek és sikerek előtt álló cég. A sikerekhez azonban tehetséges, kreatív és szorgalmas em-berekre van szükség. Nagyon örülünk, hogy az MVM Net vezetése ezt felismerve elmélyítette kapcsolatait az Óbudai Egyetemmel.”

Az egyetem kancellárja elmondta „Köszönet Nórá-nak, mert professzionális pályamunkája nagyon fontos elismerés az Óbudai Egyetemnek is, hiszen azt a célt tűz-tük magunk elé, hogy a korszerű elméleti tudás mellett a diákok kreativitását is fejlesztjük, valamint innovatív megoldásokra ösztönözzük őket. Nóra munkája elisme-rés, így Dr. Kisfaludy Márta dékán asszonynak és a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karnak is.” Előrebocsátotta, ez a pályázat minden valószínűség szerint, egy közös sikerekben gazdag együttműködés kezdete. Majd külön köszönetét fejezte ki Krénusz Kornélnak, az MVM NET Zrt. vezérigazgatójának, hogy az együttműködés erősítése érdekében elvállalta az Óbudai Egyetem konzisztóriumában való aktív sze-repvállalást.

Nagy Krisztina

Interjú Rédli Andrással

Rédli András, az Óbudai Egyetem hallgatója a ma-gyar férfi párbajtőrcsapattal február 15-én megnyerte a vancouveri Világkupaversenyt. Ez volt a kvalifikációs sorozat utolsó versenye, és ezzel a győzelemmel kijutot-tak a riói olimpiára. A fantasztikus siker kapcsán készí-tettünk vele egy interjút.

ÓE: Sikerült kipihenned magad Vancouver óta?R.A.: Nem. És nem csak én mondom ezt, ez egyön-

tetűen a csapat véleménye. Imre Géza is, aki 41 éves, még teljesen hatása alatt van az eseményeknek. Annyi mindenkinek el kell mesélni az élményeket, hogy nem tud belőle továbblépni az ember. De most már legalább jól alszom. Nagyon sok riport van, hívnak újságírók,

Page 9: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó 9. oldal2016. március

jövő héten jönnek forgatni az edzésre, szóval még nem hagyják nyugton az embert. Emellett az élmény annyi-ra intenzív, annyira nagy dolog, hogy még nem sikerült feldolgozni. De aztán vissza kell majd térni a normális útra, mert sok feladatunk van még. Jól kell szerepelnünk az olimpián, nyilván mindenkinek ez a célja. Imre Gézá-nak ez az ötödik olimpiája, Boceknak (Boczkó Gábor) a harmadik, nekem és Somfának (Somfai Péter) az első. Gézának mindenhonnan van már érme, kivéve az olim-piai arany. Ez mindenkit motivál és az biztos, hogy a csapat az éremért megy.

ÓE: Minek tartod magad első sorban: sportolónak, honvédtisztnek vagy gazdasági szakembernek?

R.A.: Hogyha sorrendet kellene felállítanom, per pil-lanat a sport határozza meg az életemet. A második a katonaság, mert a Magyar Honvédség Altiszti Akadé-miának nagyon sokat köszönhetek. Több, mit két éve vagyok katona, eligazította az életemet, ritmust adott neki, amire akár a vívópáston is szükség van. Az egyetem most abból a szempontból a harmadik, hogy passzív fél-évemet töltöm, ugyanakkor a mestertanár szakot min-denképpen szeretném befejezni az olimpia után. Egy tárgyam van vissza és a szakdolgozat. Ez a gyakorlati fél-év lényegében, amit az Altiszti Akadémián kiválóan meg fogom tudni csinálni, hiszen az egy oktatási intézmény, tiszteket és altiszteket tanítanak.

ÓE: Mennyire nehéz összeegyeztetni az élsportot a kato-nai szolgálattal, az egyetemmel és a magánélettel?

R.A.: Nehéz, mert mindegyik egy embert kíván, ugyanakkor mindenki segít nekem. Mindenki látja a sportban a lehetőséget, a jó eredmények egy jó vissza-csatolás mindenki részére. Az egyetem nagyon örül, a katonaság is nagyon büszke rám, a dandártábornok úr fogadott a repülőtéren, a szövetségi kapitányunkkal a mai napig madarat lehet fogatni. Visszatérve a kérdés-re, nehéz, de össze lehet egyeztetni, a laktanyában na-gyon együttműködőek, hogy el tudjak menni edzésre,

versenyekre, edzőtáborba, mindenki abszolút segítőkész.ÓE: A társaid, kollégáid is?R.A.: Persze. Nagyon kedvelnek engem, hiszen soha

nem éltem vissza azzal, hogy főhadnagy vagyok, és tulaj-donképpen a rendszer kegyeltje. Nagyon jó a kapcsolat, hál istennek.

ÓE: Más sportokat is szoktál űzni kikapcsolódásként vagy erre már nincs időd?

R.A.: Mostanában el szoktam menni néha-néha te-repfutni egy barátommal, ezen kívül biciklizni szoktam, amikor jó az idő, kirándulni, főleg a Tapolcai-medencé-ben. Tapolcán, ahol születtem, gyönyörű dombok van-nak, szeretek arrafelé kirándulgatni. Persze nagyon sok időm nincsen, főként hétvégén vannak a versenyek és, amikor nincs éppen, akkor jó egy kicsit pihenni. Majd olimpia után pihenünk!

ÓE: Ha már Tapolca szóba került, tudjuk, hogy ott kezdtél el vívni. Más sportokat is kipróbáltál? Miért a ví-vást választottad?

R.A.: 21 éve, ’95-ben kezdtem, a mai napig az SZ-L BAU Balaton Vívóklub színeiben versenyzem és remé-lem, ez így marad a továbbiakban is. Először focistának készültem, aztán anyukám javaslatára megismerkedtem a vívással. Itt jó közösség volt, az ottani vívás motorja Borosné Eitner Kinga, a mai napig ő az elnök. Jöttek a kezdeti sikerek, ez nyilván fontos volt, motivált és ott ragadtam. De ahogy az elején is mondtam, fociztam, de atletizáltam is, néptáncos voltam, egy musical stúdió tagja, hat évig trombitáltam zeneiskolában, én tényleg ezer dolgot csináltam. Aztán később nyilván nem lehe-tett ennyi mindennel egyszerre foglalkozni, a vívás be-jött és így lehorgonyoztam mellette. Eddig is sokat adott nekem ez a sport, gondolok itt a VB és EB aranyra, de ez a kvalifikáció abszolút a csúcs.

ÓE: Jelenleg az MH Altiszti Akadémián testnevelő-tisztként szolgálsz. Mit gondolsz, van-e szerepe a sportnak a nevelésben, azon belül a hazafias, honvédelmi nevelés-ben?

R.A.: A válasz abszolút igen! És annak örülök, amikor az Akadémián gyerekeknek rendeznek sorversenyeket, mindig pozitív visszajelzést kapok tőlük, nagyon lelkesek a sport és a katonaság iránt is. Egyébként a sport és a ka-tonaság szervesen összefügg, az, amire a sport megtanít, megtanít a katonaság is, illetve jól kiegészítik egymást. A fegyelmezettség, kitartás, koncentráció, harcosság – a szó jó értelmében –, küzdeni akarás a végsőkig, ezek min olyan tulajdonságok, amelyekre a sport és a katonaság is épít. Úgy gondolom, hogy ezeket a tulajdonságaimat, amik nyilván megvoltak bennem korábban is a sport

Page 10: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó10. oldal 2016. március

révén, a katonaság még jobban felerősítette. Egyébként a nyakamba viselek egy szkíta párduc medált, ami a harc, a kitartás és a küzdelem jelképe. Májusban, a kva-lifikációs versenyek kezdetekor ajándékoztam a csapat-társaimnak is ilyen medált.

ÓE: Szoktál szurkolni más magyar csapatoknak, spor-tolóknak?

R.A.: Persze. A barátnőm például kézilabdázó, ezért a kézilabdában naprakész vagyok. A vízilabdázók kö-zött van több haverom is. A labdarúgás nem kérdés, az egyébként is egy szerelem, a Fradival az élen. Birkózók között Kiss Balázs a haverom. A minap Berki Kriszti-án olimpiai bajnok tornásszal futottam össze és gratu-lált nekem, ami nekem nagyon nagy dolog. A MOB-os rendezvényeken, egyéb gálákon sok sportolót megis-merhettem. Nagy várakozással nézek az olimpia elé, ott nyilván drukkolni fogunk majd egymásnak. Kívánom, hogy mindenki jusson ki az olimpiára és legyen ez a va-laha legsikeresebb olimpia!

ÓE: Van példaképed sport, szakmai vagy katonai ol-dalról?

R.A.: Nincs igazán. Sok olyan dolog van, amit elle-sek másoktól, kis dolgokat is, akár melegítés alkalmával, ki hogy összpontosít, ki mit eszik, de most már van egy kialakult szisztémám. Kimondottan példaképem nincs.

ÓE: Melyik eredményedre vagy eddig a legbüszkébb?R.A.: A mostani olimpiai kvalifikációt leszámítva az

EB és VB aranyra. A 2013-as budapesti Világbajnok-ságon elért aranyéremre nagyon büszke vagyok. A csa-patérem mindig édesebb, mint az egyéni, egyszerűen, mert érzelemdúsabb. Szakmailag az egyéni EB arany ki-emelkedő. De említhetném még a 2009-es heidenheimi világkupát is. De nagyon jó visszagondolni a 2007-es bangkoki Universiadé-ra is. Minden aranyérem szép egyébként… Vancouverben pedig csodálatos érzés volt a csapatot és Magyarországot kvalifikálni!

ÓE: Egyébként milyen a kapcsolat a csapat többi

tagjával? Barátok vagytok?R.A.: Igen. Bármiben számíthatunk egymásra. De

nem nagyon szoktunk összejárni, hiszen rengeteg időt töltünk együtt, minden hétköznap találkozunk. Ez a csapat azért is ilyen jó egyébként, mert bár mindenki sok pozitív és negatív tulajdonsággal rendelkezik, de csapatban mindig a pozitívak jönnek elő.

ÓE: A barátaid sportoló vagy „hétköznapi” emberek?R.A.: Sportszerető hétköznapi emberek. Továbbá a

Budapesti Műszaki Főiskola végzettjei. A baráti társasá-gom nagy része a főiskolai kapcsolatokra épül, a kollé-giumban ismertük meg egymást. Végül is a leghálásabb ezért lehetek az egyetemnek. HÖK-ös voltam egyébként a Kandóban, én voltam a sportfelelős stílszerűen. A főis-kolai barátaim ma már legtöbben sikeres mérnökként dolgoznak nagy cégeknél vagy saját vállalkozásban, te-hát sokan a szakmában helyezkedtek el.

ÓE: Milyen eredménnyel lennél a legelégedettebb Ri-óban?

R.A.: Azt gondolom, hogy minden magyar sportoló – vagy kimondja, vagy nem – az aranyéremért utazik ki, nyilván ez az én esetemben is így van, az aranyérem lesz a cél. A csapat éremesélyes, mindenkinek ez az álma, ez a vágya. Én az olimpiát ünnepként fogom felfogni, ezt pont tegnap döntöttem el. Csak a pozitív dolgokat fogom beengedni. Maximális koncentrációval és küz-delemmel lépek a pástra. Első olimpiám, tudatosan készülni fogok rá, hogy az ottani milliő ne lepjen meg túlságosan.

ÓE: Erre hogyan lehet felkészülni?R.A.: A hosszú évek tapasztalata, a tudatosság sokat

számít, ezen kívül minden héten járok a kecskeméti Re-pülőkórházba és a Gripen pilóták által is végzett gya-korlatok egy részét végigcsinálom, gondolok itt a kon-centrációfejlesztésre, központi idegrendszer fejlesztésre, monotonitástűréssel kapcsolatos feladatokra. Hiszek abban, hogy ez segít és fejleszt.

ÓE: Hogyan emlékszel a kezdetekre az Óbudai Egye-temen?

R.A.: 2002-ben költöztem fel Budapestre, a Bécsi úton voltam hat évig kollégista. A műszaki pálya soha nem volt idegen tőlem, a közgazdaságtan is közel állt hozzám, ezért a Keleti karon diplomáztam először. Jó döntés volt az akkori Budapesti Műszaki Főiskola, na-gyon örülök, hogy az intézmény hallgatója lehettem és vagyok is még. A másik, tanári diplomám még közelebb áll hozzám, a mai napig nagyon szeretem, egyébként anyukám is tanár, nagypapám is matematikát oktatott, úgyhogy volt egy családi indíttatás is.

Page 11: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó 11. oldal2016. március

ÓE: Szívesen tanítanál gyerekeket?R.A.: Igen, nagyon! Én szigorú tanár lennék, biztos

keményen fognám az ifjúságot, de tudnék nekik átadni, nemcsak szakmai tudást, hanem életvezetési tanácsokat is. A nevelést nagyon fontosnak tartom. Legszívesebben történelmet tanítanék, de abban sajnos nem vagyok annyira felkészült, de sokat olvasok, művelődök ebben a témában.

ÓE: Mennyire tartod magad példaképnek? Érzel-e va-lamiféle felelősséget, hogy máshogy kell viselkedned, meg-nyilvánulnod, mint egy „átlagos” embernek?

R.A.: Igen, ezt érzem. Például múlt héten voltam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen egy interaktív beszélgetés keretében élménybeszámolót tartani, aztán Orosházán egy általános iskolában 400 fő előtt. De a visszacsatolás mindig pozitív volt. Általában olyanokat is mondok és aszerint is élek, hogy jó példával járjak az ifjúság előtt. Próbálom bátorítani az embereket, a spor-tolásra buzdítani.

ÓE: Szoktad követni az Óbudai Egyetem híreit, tör-ténéseit, más hallgatók által elért sikereket, legyen az sport vagy tanulmányi?

R.A.: Igen, Facebook-on követem az Óbudai Egye-temet, ott mindig jönnek a hírek, bár az elmúlt időszak-ban nem tudtam annyira követni. De a régi ismeretsé-gek révén is figyelemmel kísérem.

ÓE: Hogyan támogatta az egyetem a sportolói karrie-redet?

R.A.: Egyéni tanrendet kaptam. A 2007-es Univer- siade után sportösztöndíjban részesítettek. A kollégiumi férőhelyet szerencsére mindig megkaptam. Nem kellett tandíjat fizetnem, ez elég jelentős segítség volt. Nagyon együttműködő és kedves volt az egyetem vezetése is, Gáti úr, Kártyás Gyula, de említhetném még Tóth Pé-tert, Suplicz Sándor tanár urat is.

ÓE: Hogyan hatott az egyetemen tanultak, az egyetemi élet, az egyetemi rendszer a sikereidre, mit tanultál meg hallgatóként, amit sikeresen alkalmaztál a sportban és for-dítva?

R.A.: A sportból könnyebb átemelni az egyetemi életbe dolgokat, mert például egy vizsgán az izgulás nem nagyon jelentkezik. A sportban ezt meg tanuljuk kezelni, így sokkal kevesebb gondot jelentenek. De em-lékszem olyanra is, hogy amikor itt laktam a kollégium-ban, jöttem át a Doberdó útra órára, 8:01-kor szerettem volna bemenni a terembe és nem engedett be a tanár. Előtte öt alkalommal beengedett, hatodikra már nem. Azért neveltek is minket, és ez egy 18-19 éves gyereknek fontos. De például, ha nem lenne diplomám, a kato-naságnál nem lehetnék tiszt és a műszaki diplomának különösen nagy itt az értéke. Az egyetemi, kollégiumi közösség mindenképpen hatással volt a személyiségem-re, a személyiségfejlődésemre és ezáltal a sportra is.

ÓE: Mik a további terveid az egyetemen?R.A.: Az olimpia után szeretném újra felvenni a rit-

must és befejezni a mestertanár szakot, akkor ez lenne a harmadik diplomám.

ÓE: Hogyan mutassák be Rédli Andrást 20 év múlva? Hogy képzeled el magad?

R.A.: Háromgyerekes családapaként, aki saját há-zában él vidéken odafigyelve a környezettudatosságra. Tyúkok kapirgálnak a kertben, megtermeli maguknak azt, amire szükségük van, és boldog… Ez a legfonto-sabb. Az, hogy olimpiai bajnok lesz-e, az mindegy. Egészségesen él, élnek a szülei és örülnek az unokák-nak. A katonaságot szeretném folytatni mindenképpen, a tokiói olimpiára is szeretnék kijutni. Az sem kizárt, hogy edzősködni fogok később. 20 év nagyon sok idő, de amit biztosan tudok mondani, a gyerekek és a család.

Nagy Krisztina

Hírek röviden

Megjelent az Acta Polytechnica Hungarica tudományos folyóirat legújabb száma

Megjelent a kiváló hazai és külföldi szakemberekből válogatott nemzetközi szerkesztőbizottsággal működ-tetett Acta Polytechnica Hungarica című egyetemi tu-dományos folyóirat legújabb száma (Volume 13, Issue Number 2, 2016).

Az Acta Polytechnica Hungarica folyóirat nyomta-tott kötetei mellett párhuzamosan online változata is

megjelenik, elektronikusan a http://uni-obuda.hu/jour-nal oldalon érhetők el a cikkek.

Dr. Tick Józsefet a „Wildaui Műszaki Főiskola Érdemérme” kitüntetésben részesítették

Az Óbudai Egyetem több, mint húsz éves aktív kap-csolatot ápol a Wildaui Műszaki Főiskolával. Az együtt-működés kiterjed hallgatók és oktatók cseréjére, közös

Page 12: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó12. oldal 2016. március

képzésre, kettős diploma kiadására és európai uniós pályázatokban való közös részvételre. A partnerintéz-mény idén ünnepli alapításának 25 éves évfordulóját. A 25 éves jubileum alkalmából a főiskola megalapította a „Wildaui Műszaki Főiskola Érdemérme” c. legmagasabb kitüntetést. A jubileumi rendezvénysorozat nyitóünnep-ségén Prof. Dr. Ungvári László elnök a főiskola fejlesz-tésében végzett kimagasló munkájának elismeréseként érdemérmet adott át Prof. Dr. Wilfried Arlt, alapító el-nök, Dr. Renate Wilde, a főiskola első kancellárja, Dr. habil. Tick József az Óbudai Egyetem innovációs fő-igazgatója és Martin Wille tiszteletbeli szenátor részére.

Dr. Tick József, mint a jogelőd Kandó Főiskola fő-igazgató helyettese a két intézmény közötti immáron több, mint 20 éves kapcsolatának egyik alapítója. A két évtized alatt aktívan részt vett a kapcsolat fejlesztésé-ben, számos vendégelőadást tartott a szoftvertechnoló-gia szakterületről, 2 LINDI konferencia szervezője volt, előadásokat tartott tudományos és közéleti rendezvé-nyeken, közös európai uniós pályázat társvezetője volt. Dr. Tick József a „Wildau Institute of Technology” veze-tőtestületének a tagja, a főiskola tiszteletbeli professzora.

K-MOOC szakmai fórum

A K-MOOC Hálózat magyarországi és határon túli magyar oktatási intézményei számára szakmai fórumot tartott az Óbudai Egyetemen 2016. február 24-én a Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum. Az intéz-mények képviselőit az egyetem nevében Réger Mihály általános rektor helyettes köszöntötte. A nagy érdeklő-déssel kísért szakmai tanácskozáson az elnöki tisztségét Kártyás Gyula oktatási főigazgató töltötte be.

Két vitaindító előadás hangzott el: az első prezen-tációban Hegyesi Franciska, az Elektronikus és Digi-tális Tananyagok Irodájának igazgatója a K-MOOC

alapításától - 2014. szeptember 1-jétől napjainkig eltelt időszak K-MOOC kurzusainak eredményességét, vala-mint a kurzusokkal kapcsolatos hallgatói elégedettséget tükröző felmérést elemezte. Száraz Dénes, a K-MOOC igazgatója prezentációjában bemutatta az online kurzu-sok fejlesztésére minisztériumi támogatásból meghirde-tett pályázatot magyarországi és határon túli felsőoktatá-si intézmények oktatói számára, és ismertette a Hálózat felsőoktatási intézményei által K-MOOC-ban meghir-detett kurzusok működtetésének új formáját is.

Nemzetközi díjak és eredmények a Bejczy Antal iRobottechnikai Központban

Az elmúlt időszakban a Bejczy Antal iRobottechni-kai Központ munkatársai és hallgatói számos nemzet-közi konferencián és megmérettetésen bizonyították rá-termettségüket, melynek köszönhetően komoly szakmai díjakkal és elismerésekkel tértek haza.

Idén 14. alkalommal került megrendezésre az IEEE International Symposium on Applied Machine Intelli-gence and Informatics (SAMI 2016) konferencia a szlo-vákiai Ránkfüreden (Herl’any). A konferencián a Köz-pont doktorandusza, Takács Árpád elnyerte a legjobb hallgatói publikációs munkának járó Baltazár Frankovič díjat, sebészrobotikai szövetmodellezés témájában írt cikkével.

Dr. Nagy Dénes Ákos, a BARK doktorandusza a Londonban rendezett Hamlyn Robotikai Téli Egyetem keretei között tartott sebészrobotikai fejlesztői verse-nyen második díjat kapott svájci csapattársával Samuel Charreyon-nal az AUSSO névre keresztelt automatikus ultrahangvezérlés projektért.

Az IEEE Standardization Association a tavalyi évben a Emerging Technology Award kiválósági díjat ado-mányozta az IEEE RAS szabványügyi bizottságának, amelynek oszlopos tagja Dr. Haidegger Tamás, a BARK

Page 13: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó 13. oldal2016. március

Az Óbudai Egyetem elektronikus kiadványa

1034 Budapest, Bécsi út 96/b • Telefon: +36 1 666-5613, fax: +36 1 666-5621

Honlap: www.uni-obuda.hu www.facebook.com/ObudaiEgyetem

Felelős kiadó: Prof. Dr. Réger Mihály

Főszerkesztő: Szabó Zsanett

Szerkesztőbizottság: Nagy Krisztina, Sípos Kornélia

igazgatóhelyettese. A bizottság az elmúlt évek szorgalmas munkájával 2015-ben publikálta az IEEE első robotikai szabványát (1872-2015 - IEEE Standard Ontologies for Robotics and Automation), és most már a következő ge-nerációs szabványokon dolgoznak.

V. Textilművészeti Triennálé Papp-Vid Dóra DLA oktatónk részvételével

A Kulturális Alapítvány a Textilművészetért és a Sa-varia Múzeum Szombathelyi Képtára 2015. június kö-zepétől novemberig tartó V. Textilművészeti Triennálé

sikeres kiállítását 2016. február 22. és március 27. kö-zött a Pesti Vigadóban is láthatták az érdeklődők.

Az 1970 óta rendszeresen megrendezésre kerülő ran-gos textilművészeti eseménynek – az V. Textilművészeti Triennálénak – adott otthont a Magyar Művészeti Akadé-mia támogatásával a Pesti Vigadó. A nemzetközi szinten is jelentős eseményre pályázat útján jelentkezhettek a már hazánkban és külföldön is elismert művészek. Szakmai zsűri döntése alapján választották ki az „Imago” témában készített alkotásokat. 168 művész 202 művet állíthatott ki – a nagy mesterek mellett a volt tanítványok és a fiatal textilművész generáció tagjainak munkái harmonikusan egészítik ki egymást. A Vigadó 6. emeleti kiállító terei-ben az alternatív formai megközelítések, a manipulatív anyaghasználatok éppúgy megtalálhatók voltak, mint a hagyományos értékeket képviselő iparművész alkotások. A Szombathelyi Képtárban 2015. június 26-án rendezett ünnepélyes megnyitón a szakmailag kiemelkedő alkotá-sokat 14 díjban részesítették az esemény támogatói, a dí-jakat Nagano Goro japán művész adta át.

Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetség díjazott alkotója design kategóriában: Papp-Vid Dóra DLA öl-tözék- és textiltervező művész, az Óbudai Egyetem Ter-méktervező Intézetének adjunktusa lett.

Gratulálunk!

Felhívás

III. ELTE - Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupája

Az ELTE SPORT Kft. idén is szeretettel várja a spor-tolni vágyó felsőoktatási oktatókat, dolgozókat. A tava-lyi évben nagy sikernek örvendő sporteseményt ezúttal foci, tenisz, kosárlabda, tollaslabda, asztalitenisz sport- ágakban hirdetik meg.

További információ: Keleti Károly Gazdasági Kar, Testnevelési és Sport

IntézeteHönig László: [email protected]

A felmerült nevezési díjakat az Intézet állja.

Page 14: Óbudai Egyetem :: Hírmondó :: 2016. március

Hírmondó14. oldal 2016. március