Oroszlanszivű-Richard-Idődetektivek-8

Fabian Lenk

Idodetektívek

8. kötet

Oroszlánszívű Richárd

Almud Kunert illusztrációival

Scolar

oroszlanszivu7qHU.qxd:001_C34532_Zeitdetektive 2/24/11 11:07 AM Page 3

Tartalom

Kim, Julian, Leon és Kija – az idődetektívek 7Százezer ezüstmárka 9A trubadúr 18A rablók tanyája 31Menekülés 37Veszélyes küldetés 55Megtévesztő hadművelet 67Fény az éjszakában 78Az álarcos 85A gyanú 93Az ezüstfibula 99A barlang 114Furcsa nyomok 124Telitalálat 131A királyi fürkész 144

Oroszlánszívű Richárd – a lovagkirály 147Szószedet 151


Kim, Julian, Leon és Kija – az idodetektívek

Négy barát és egy közös titok: a cserfes Kim, az okosJulian, a sportos Leon és a rejtélyes egyiptomimacska, Kija.

Az ő birtokukban van a Szent Bertalan bencés ko-lostor régi könyvtárának kulcsa. Ebben a könyvtárbantalálható a Tempusz, a félelmetes idő-tér, ahonnanbárki a múltba utazhat. A Tempusz az idő ritmusábanlüktet, és ezernyi ajtót rejt, melyek a világtörténelemegy-egy évébe nyílnak. Ezeken az ajtókon keresztülpéldául az ókori Rómába vagy a fáraók Egyiptomábaérkeznek a gyerekek. Kija, a macska szintén a fáraókkorából származik – barátai első kalandjukból hoztákmagukkal a jelenbe.

Ha a három kis detektív érdeklődni kezd egy izgal-mas történelmi kor iránt, vagy egy titokzatos bűnügyitörténet sejlik fel a múltból, a Tempusz segítségével„odarepülnek”.

A Tempusz az időutazókat mindig visszahozza a je-lenbe. Juliannak, Leonnak és Kimnek csak vissza kell

7


menniük pontosan arra a helyre, ahol a múltba érkez-tek a kaland elején. Onnan aztán visszatérhetnek sa-ját korukba.

Ha a barátok utazása a múltban napokig tart is, a jelenben egyetlen másodperc sem telik el közben –s így senki sem szerez tudomást az idődetektívek titokzatos utazásairól…

8


Százezer ezüstmárka

– Irtó jól éreztem magam, srácok! – lelkesedett Kim.– Kár, hogy ti nem jöttetek.

A három jó barát, Julian, Kim és Leon együtt róttákHétfenyves zegzugos utcácskáit. Szokás szerint mostis kicsit késésben voltak, sietve kaptattak a suli felé.

Leon csak morgott valamit válaszul. Rossz kedvevolt, mint hétfőnként általában. A hétvége túlságosanrövidnek bizonyult, ráadásul ma az első órában ma-tek várt rájuk. Nem éppen az a tantárgy, amely jobbkedvre deríthette volna. Jobban örült volna tornaórá-nak… vagy történelemnek.

– Egy ilyen ünnepség tényleg szuper! – folytatta akislány, aki vasárnap középkori mulatságon vett részta szüleivel. – Felépítettek egy igazi lovagkori várost!Kézműves-bemutatókat néztünk! A fegyverkovácspéldául páncélinget készített, egy asszony kosarakatfont, és a sátrak között csak úgy nyüzsögtek a lova-gok. De a legjobban a trubadúr tetszett!

Leon most mégis megszólalt: – Truba… micsoda?

9


– Tru-ba-dúr – szótagolta a lány. – Így hívták a kö-zépkorban az énekeseket.

Leon unottan legyintett. – Ja, hát ez nem túl izgi…– Mi az, hogy nem túl izgi? – kérdezte felhábo-

rodva Kim.– Hát, egy pasas, aki általában szerelmes dalokat

énekelget… szerintem ez nem túl izgi! Volt legalábblovagi torna, ahol megküzdöttek egymással a férfiak?

Kim elfintorodott. – Jaj, Leon, a középkor semcsak csatákból meg lovagi tornákból állt!

– Tudom, de engem a csaták és a lovagi tornák job-ban érdekelnek, mint a trubadúrok nyekergései – vi-gyorgott a fiú. – Egy ilyen lovagi tornán én is szívesenrészt vettem volna!

– Hát persze! – gúnyolódott Kim. – Leon, a tréfáslovag, a hős, aki mindig elsőként bukfencezik le a pa-ripája hátáról.

A fiú játékosan oldalba bokszolta barátnőjét. – Fo-gadjunk, hogy én tovább maradtam volna a nyereg-ben, mint te!

– Nem hinném – nevetett a kislány. – De vissza-térve a trubadúrra: tényleg fantasztikus volt! Olyancsodálatosan énekelt!

– Lehet, hogy a hangja nagyon szép, de biztosanpuhány alak – jelentette ki Leon határozottan. – A kö-zépkorban azokból lett énekes, akik túl gyávák voltak

10


ahhoz, hogy karddal harcoljanak. Persze, az is lehet,hogy némelyikük olyan hamisan kornyikált, hogy a ká-rogásával menekülésre késztette az ellenséget. Úgylegalább valami hasznát vették.

Most Kim bökte oldalba Leont. – Tényleg fogal-mad sincs a középkori kultúráról!

– Hagyjátok már abba! – szólt rájuk Julian, akimostanáig némán hallgatta barátai civakodását. – Biz-tos vagyok benne, hogy nem minden énekmondó voltpuhány és gyáva, Leon.

– Igen? És honnan tudod ezt ilyen jól? – kérdeztegunyoros hangon Leon.

A barátok közben megérkeztek az iskolához. A kapu előtt nyüzsögtek a gyerekek.

– Olvastam egy középkori mondát – válaszolt Ju-lian. – Egy bátor trubadúrról szólt, akit Blondelnekhívtak.

Kim érdeklődve nézett Julianra. – Blondel? Mégsohasem hallottam ezt a nevet. Ki volt ő?

– Már nem emlékszem pontosan… elég rég olvastam. – Nézzünk utána a könyvtárban ma délután! – ja-

vasolta Kim.– Jó ötlet! – vágta rá gyorsan Julian.– Felőlem… – motyogta Leon kissé kelletlenül. Mire véget ért a tanítás, Leonnak határozottan

jobb kedve kerekedett. Ehhez többek között az is hoz-

11


zájárult, hogy aznap történelemórájuk is volt a ked-venc tanárukkal, Tebelmann tanár úrral, bár sajnosmost éppen nem a középkorról tanultak.

A gyerekek, ahogy megbeszélték, ebéd után azon-nal a Szent Bertalan bencés kolostor könyvtárábamentek. A kolostor komor, titokzatos, középkori épít-mény volt. A kis csapatot a gyönyörű, aranybarnamacska, Kija is elkísérte.

Julian lépkedett az élen. Ezen a napon, mint min-den hétfőn, a könyvtár hivatalosan zárva tartott, deszerencsére Julian a nagypapájától örökölt kulccsalbármikor beléphetett a könyvek birodalmába.

Néhány perccel később Kim és Julian már az olva-sópult mellett ült, és a középkorról szóló történelem-könyveket lapozgatta.

– Valóban azt gondoljátok, hogy ez a Blondel olyanjelentős figura volt, hogy bekerült a történelemköny-vekbe? – kérdezte egy félóra múlva Leon. Ő nem vettrészt a kutatásban, inkább a smaragdzöld szemű Kijá-val focizott… egy gombóccá gyűrt papírlap szolgáltlabdaként.

– Persze! – felelte Kim. – Épp most találtam rá.Julian odalépett a lánykához. – Mutasd!– Itt írnak Blondelről… és Oroszlánszívű Richárd-

ról! – lepődött meg a kislány, s az oldal közepére bö-kött.

12


– A híres angol királyról, Oroszlánszívű Richárdrólírnak? Ha jól emlékszem, ő birtokolta Artúr királykardját, a mágikus erejű Excaliburt. De hát mi közemindehhez a dalnoknak? – kérdezte Leon. A legen-dás király neve végre az ő érdeklődését is felkeltette.

– Itt azt írják, hogy Oroszlánszívű Richárd épp ha-zafelé tartott a harmadik keresztes hadjáratból, ami-kor 1192. december 21-én a mai Ausztria területénfoglyul ejtették.

– Elfogták? Mint egy közönséges bűnözőt? Ez hi-hetetlen! – hitetlenkedett Leon.

– Valóban furcsa. Úgy látszik, mégis ez történt – fe-lelte Kim, és tovább olvasott: – Oroszlánszívű Ri-chárd a keresztes hadjáratban, amely 1189 és 1192között zajlott, együtt harcolt V. Lipót osztrák herceg-gel. Miután bevették Akkon városát, Richárd állítólagnem adta át a hercegnek a zsákmány neki járó részét.Lipót dühösen utazott vissza a hazájába. Amikor ké-sőbb Richárd áthaladt a területén, a herceg elfogattaőt. Mivel azonban egy hercegnek nem volt joga fogvatartani egy királyt, Lipót szövetkezett VI. Henrik né-met-római császárral. Végül tehát a császár tartottafogva Oroszlánszívű Richárdot, és igen magas váltság-díjat követelt a szabadon bocsátásáért.

– Elképesztő! – csodálkozott Julian. – De mi okukvolt erre?

13


Kim ismét belemélyedt a szövegbe. – Természetesena herceg és a császár nem vallották be, hogy pénzt akar-nak kizsarolni az angoloktól a királyért cserébe. Azt ál-lították, hogy Oroszlánszívű Richárd a keresztes hadjá-ratban összejátszott az ellenséggel, vagyis áruló volt.Emellett VI. Henrik császárnak valószínűleg akadt mégegy további indítéka is, legalábbis itt azt írják. A császárösszeütközésbe került országának elégedetlen hercege-ivel, akik az angol Richárddal léptek szövetségre. A csá-szár tehát azt remélte, hogy amíg Richárd fogságbanvan, a hercegek is nyugton maradnak.

– Szóval Oroszlánszívű Richárd volt a zálog… – fűzte hozzá halkan Leon.

Kim újra átfutott néhány bekezdést a könyvben. – Hű! – kiáltott fel hirtelen. – Tudjátok, milyen magasvolt a váltságdíj összege, amit Oroszlánszívű Richár-dért követeltek?

– Honnan tudnánk? – Százezer ezüstmárka! – kiáltotta a lány. – Itt azt

írják, hogy a váltságdíj összegyűjtése az összeomláshatárára sodorta Richárd országát!

– Hát elég különös történet – ismerte be Leon. – De még mindig nem értem, mi köze a ti bátor truba-dúrotoknak, Blondelnek ehhez az egészhez…

– Erről is írnak a könyvben – mondta izgatottan akislány. – Blondel hűséges barátja volt Oroszlánszívű

14


Richárdnak. Mikor a király eltűnt, senki nem tudta,hol tarthatják fogva, így a trubadúr a keresésére in-dult. Egyik vártól a másikig zarándokolt, és olyan da-lokat énekelt, melyeket csak ő és Richárd ismertek. A monda szerint egy szép napon a dalnok a németföldiTrifels várához érkezett. Szóval, amikor odaért, isméténekelni kezdte az egyik közös dalukat, s egyszer csakmeghallotta, hogy valaki folytatja a második strófával:Richárd volt az! Így tehát az énekmondó kiderítette,hol tartják fogva az uralkodót. Fennmaradtak olyanrégi iratok, amelyek azt állítják, hogy ezután Blondel a király szövetségeseivel közösen megrohamozta a vá-rat, és kiszabadította urát. Más írások szerint viszonttárgyalásokat kezdeményezett Richárd szabadon bo-csátásáért. Látjátok, Blondel igazi hős volt!

Leont azonban még mindig nem sikerült meggyőz-nie. – Nem tudhatjuk, mennyi igaz ebből a történetből.

Kim elolvasott még egy bekezdést a könyvben. – Nos, mindenesetre 1194 februárjában Richárd ki-szabadult. Több mint egy évig tartották fogságban.Ezalatt Angliában öccse, Földnélküli János uralko-dott. Azért nevezték így, mert apja, II. Henrik csak na-gyon kevés birtokot hagyott rá örökségül.

– Nem tudom elhinni mindezt – ingatta a fejétLeon. – Szerencsére viszont van rá módunk, hogymegtudjuk az igazságot. Főleg az érdekelne, milyen

15


szerepet játszott a történetben Blondel. Mit szólnátokhozzá, ha visszautaznánk az időben, és „elrepülnénk”1194 januárjába, a németországi Trifels várához? –kérdezte Leon a barátait, kalandra készen.

Kim azonnal lázba jött az ötlettől.Julian azonban habozott. – Százezer ezüstmárka…

ez hihetetlenül sok pénz. Biztos vagyok benne, hogysok gonosz ember szerette volna megszerezni azezüstöt. Ez az utazás nagyon veszélyessé válhat – ag-godalmaskodott.

Kim megvonta a vállát. – Nem kellene folyton ag-gódnod, Julian! Óvatosak leszünk, mint mindig.

– Hát, az igaz, hogy eddig minden utazásunkról ép-ségben tértünk haza. És már régóta érdekel Oroszlán-szívű Richárd élete. Hű de szívesen találkoznék vele!– Julian elmosolyodott. – Igazatok van: kalandra fel!

Így aztán a három gyerek és Kija, a macska hama-rosan az óriási, sínen mozgatható könyvespolcnál ter-mett. Közös erővel eltolták a polcot, mire felbukkantmögötte az ősi jelképekkel díszített ajtó. Ez volt azidő-tér, a Tempusz kapuja. Zakatoló szívvel léptek bea terembe. Bent az idő ritmusában lüktető padozat ésa kékes félhomály, mint mindig, most is megrémítetteőket. Úgy tűnt, a térnek itt nincs se kezdete, se vége.

A Tempuszban ezernyi ajtó nyílt, ezek mind-mind a múltba vezettek. Valamennyi fölött egy-egy évszám

16


állt. Kim, karján Kijával odalépett az egyik közeli ajtó-hoz, de az nem a megfelelő volt. A kislány felsóhajtott.Remélte, hogy hamarosan megtalálják az alkalmas be-járatot az 1194-es évszámmal. Az ajtók elrendezésé-ben nem mutatkozott semmiféle rendszer, a gyerekekcsak a megérzéseikre hagyatkozhattak.

Kim érezte a talpa alatt a lüktetést. Mintha a padlópulzálása türelmetlenül sürgette volna a továbblé-pésre. A lány engedelmesen folytatta tapogatózását,és hirtelen halk dallamot hallott. Valaki kellemes, lágytenorhangon énekelt a távolban… a dal teljesen elbű-völte a kislányt. Kim lehunyta a szemét, és követte amind hangosabbá váló éneket. Kija egyszer csak nyá-vogni kezdett. A lány hunyorogva meresztette a sze-mét, s pontosan maga előtt megpillantott egy ajtót…felette az 1194-es évszámmal! Boldogan kiabált hátraLeonnak és Juliannak: – Megtaláltam! Indulhatunk!

A barátok megfogták egymás kezét, és mindhár-man a középkori Trifels várára koncentráltak, mert a Tempusz csak így tudta a megfelelő helyre röpíteniőket. Kija még mindig Kim karján kuporgott, és szo-rosan hozzásimult.

Amint a gyerekek átlépték a küszöböt, sodró szélro-ham ragadta magával őket, és belezuhantak a sötétsemmibe. Vadul suhantak az időn és a téren keresztül,ám az elbűvölő dallam végig ott csengett Kim fülében.

17


Így hát bekopogtak Blondelhez. A trubadúr been-gedte őket, és Julian megismételte a kérdéseit.

A férfi suttogóra fogta a hangját: – Mint tudjátok,hihetetlenül sok pénzről van szó, ezért különösenóvatosnak kell lennünk. Értitek?

A barátok bólintottak.– Megtudtam a katonáktól – folytatta a dalnok –,

hogy a pénzt egyszerű zöldséges szekereken szállítjákTrifels vára felé, s a királyné álruhában kíséri a szállít-mányt. Ennél többet senki nem tud, minden informá-ció szigorúan titkos! És emellett…

– Pszt! – súgta most Julian. Zajt hallott a folyosó fe-lől. Talán valaki hallgatózik?

A fiú felugrott, s közben feldöntötte a sámlit, aminüldögélt. Miközben az ajtóhoz lépett, mintha távolodó,sietős léptek hangja ütötte volna meg a fülét. Gyorsanfeltépte az ajtót… de odakint senkit sem látott.

– Ülj csak vissza – nyugtatta Blondel. – Itt bizton-ságban vagyunk. Senki sem tudhatja, hogy itt száll-tunk meg.

Ám Julian ebben egyáltalán nem volt biztos. Úgysejtette, a falnak is füle van ebben a házban, ezért el-határozta, hogy leküzdi a fáradtságát, és ébren fog vir-rasztani.

84


Documents

Oroszlanszivű-Richard-Idődetektivek-8