OSZIPOVA IRINA — ZOLTÁN ANDRÁS

AZ OROSZ NYELV

Az orosz nyelv története

Zoltán András

Az orosz nyelv az indoeurópai nyelvcsalád szláv ágának keleti szláv csoportjába

tartozik, tehát legszorosabb rokonságban áll az ukrán és a fehérorosz nyelvvel, s azokkal

együtt a felbomlófélben lévő ősszláv nyelv számos tekintetben egymáshoz igen hasonló

nyelvjárásaiból alakult ki. Ezért az orosz nyelvnek az írásbeliség megjelenése, vagyis a

keresztyénség felvétele előtti története lényegében megegyezik az ukránéval, ezért erre

vonatkozóan az ukrán nyelv történetének megfelelő fejezetében leírtakat az orosz nyelv

előtörténetének is tekinthetjük, s itt most nem ismételjük meg, csupán összefoglaljuk a keleti

szláv nyelvjárásokra az írásbeliség megjelenésének a küszöbén jellemző vonásokat.

Megjegyzendő, hogy az egyes szláv nyelvek általában nem egyfajta homogén ősszláv

nyelvjárásból alakultak ki, hanem több, eredetileg eltérő nyelvjárás integrálódásával, ezért

egyes később nyelvjárásinak minősített különbségek már az írásbeliség előtti korban is

megvoltak.

Az orosz nyelv alapjául szolgált dialektusoknak a többi keleti szláv nyelvvel

együttesen jellemző hangtani vonások:

1. *-ăr-, *-ăl- > -oro-, -olo- : сорóка, солóма, szemben a déli szláv és cseh, szlovák

*sraka, *slama, maradék nyugati szláv *sroka, *sloma típusú megfelelésekkel.

2. *-ĕr-, *-ĕl- > -ere-, -olo- : бéрег, молокó, szemben a a déli szláv és cseh, szlovák

*brěgъ, *mlěko típusú megfelelésekkel.

3. *dj > dž (Ê) > ž : межá, szemben a nyugati szláv *me(d)za típusú reflexekkel és a

déli szláv nyelvenként változó (bolgár междá, ószláv межда, macedón меѓа, szerbhorvát

међа/međa, szlovén meja) megfelelésekkel.

4. *(j)e- > o : óсeнь, szemben a nyugati és déli szláv *(j)esenь típusú megfelelésekkel.

1

Az orosz nyelv alapjául szolgált dialektusok más vonásai nemcsak a többi keleti szláv

dialektussal, hanem ezeken túlmenően további szláv nyelvjárásokkal vagy

nyelvjáráscsoportokkal is közösek.

A déli szláv nyelvjárásokkal közös vonások:

1. *ch >s’ változás a II–III. palatalizáció során, szemben a nyugati szláv ch > š

fejlődéssel (óorosz моусѣ, ószláv моусѣ, de: lengyel musze DLsg. ‘légy’).

Meg kell jegyezni, hogy a II–III. palatalizáció nem terjedt ki a későbbi orosz

nyelvjárások jelentős részére, elsősorban az északnyugati nyelvjárásokra

(Novgorod), ahol a korai nyelvemlékekben хѣрь ‘szürke kelme’, vö. mai orosz

серый ‘szürke’, кѣлъ ‘ép’, vö. orosz целый ‘ép, egész’, вьхъ ‘mind, összes’,

vö. orosz весь ‘ua.’ A II. palatalizáció hiánya a nyelvjárások jelentős részében

elősegítette a k, g, ch-re végződő tövek helyreállítását a többi nyelvjárásban és

az irodalmi nyelvben is: vö. mai orosz руке, ноге, мухе DLsg., szemben a

megfelelő ukrán руці, нозі, мусі alakokkal.

2. *dl, *tl > l : orosz молúтва, ószláv молитва, szemben a nyugati szláv *modlitva

típusú alakokkal. Az északnyugati orosz nyelvjárásokban (Pszkov vidéke)

azonban *dl > gl hangfejlődésre is van példa (*privedli > привегли, vö, mai

orosz irodalmi привели).

3. *pj,* bj, *mj, *vj > pl’. bl’, ml’, vl’ (l’ epentheticum):orosz земля, ószláv землش,

szemben a nyugati szláv *zemja típusú, l’ epentheticum nélküli

megfelelésekkel.

A déli szláv nyelvjárások egy részével közös vonás:

*kti, *gti, *tj > č: orosz нoчь, szlovén noč, szemben a nyugati szláv nyelvek egységes

*noc típusú és a többi déli szláv nyelv nyelvenként eltérő (bolgár нощ, ószláv

ношть, macedón ноќ, szerbhorvát ноћ/noć) megfeleléseivel.

A nyugati szláv nyelvekkel közös vonás:

ăr-, ăl- > ro-, lo- : orosz рoст ‘növ(eked)és, termet’, lengyel wzrost, szemben a

délszláv *rast típusú megfelelésekkel.

Nagy valószínűséggel ez utóbbiak közé kell sorolnunk — a korábbi szakirodalommal

szemben — az ősszláv *kv-, *gv- fejlődését is a II. palatalizáció során. A későbbi nyugati

szláv nyelvek alapjául szolgált nyelvjárásokban ezek megmaradtak: az ősszláv květъ ‘virág’,

2

gvězda ‘csillag’ a lengyelben ma is kwiat, gwiazda, vagyis itt a v mintegy útját állta a II.

palatalizáció érvényesülésének. A leendő déli szláv nyelvjárásokban itt cv, (d)zv

hangkapcsolatot, találunk: ószláv цвѣтъ, sвѣзда ~ звѣзда, vagyis a II. palatalizáció

ugyanúgy végbement, mintha a v ott sem lett volna. A keleti szlávban ugyan az irodalmi

nyelvekben (főleg az oroszban: цвет, звездá, de ukrán звiздá is) a déli szláv nyelvekhez

hasonló alakokat találunk, de ezek itt valószínűleg nem eredetiek, hanem a délszláv eredetű

irodalmi nyelv, az egyházi szláv hatására honosodtak meg. Az orosz ónovgorodi

nyelvjárásterületről a középkori nyírfakéregre írt levelekben került elő гвѣзда alak is, az

ukrán és a fehérorosz nyelvjárások zömében pedig ‘csillag’ jelentésben más szót használnak

(ukrán зоря, зíрка, fehérorosz зарá, заркá). Az ősszláv květъ ‘virág’ helyén az egész ukrán és

fehérorosz nyelvterületen, de számos orosz nyelvjárásban is kv- kezdetű alakokat találunk:

ukrán квіт(ка), fehérorosz квет(ка), orosz nyelvjárási квет ‘szín, virág’. Úgy tűnik tehát,

hogy a későbbi keleti szláv nyelvek alapjául szolgált nyelvjárásokban eredetileg a kv, gv

hangkapcsolat ugyanúgy viselkedett — vagyis nem változott — , mint a nyugati szlávban. Az

orosz nyelvjárások egy részére vonatkozóan a novgorodi adatok alapján ezt biztosra vehetjük.

Mivel az ónovgorodiban II. palatalizáció sem volt, a helyzet itt alapvetően különbözik mégis a

nyugati szlávtól: itt гвѣзда volt és ногѣ, míg például a lengyelben gwiazda van, de nodze.

Az orosz nyelv története az írásbeliség megjelenése után is szorosan összefonódott a

másik két keleti szláv nyelv, az ukrán és a fehérorosz történetével. Az orosz irodalmi nyelv

története is a Kijevi Rus’-ra megy vissza, amely a keleti szlávok közös állama volt. Miután

Vladimir kijevi fejedelem felvette a bizánci rítusú keresztyénséget (988), vele együtt az

egyházi szláv nyelvű liturgia, a szertartáskönyvek, a szellemi kultúra Kijevből kiindulva

elterjedt az egész kijevi állam területén, így a későbbi (nagy)orosz nyelv alapját képező

nyelvjárásterületen, a Kijevtől északra és északkeletre fekvő területeken, ahol olyan kulturális

központok alakulnak ki mint Novgorod, Pszkov az északnyugati és Szuzdal, Vlagyimir az

északkeleti részeken. Itt, a Vlagyimir–Szuzdali Fejedelemség területén emelkedik ki később

Moszkva, amely idővel a kialakuló orosz állam központja lesz. Moszkva felemelkedését

elősegítette az is, hogy a tatárjárás után az elpusztult Kijevből Vlagyimirba, majd Moszkvába

helyezi át székhelyét az orosz ortodox egyház feje, az immár csak névleg kijevi metropolita.

Általában elmondható, hogy a viszonylag rövid életű és hamar részfejedelemségekre szakadó

közös keleti szláv állam helyett az ortodox egyház őrizte legtovább a keleti szláv egység

eszméjét, ami abban is megnyilvánult, hogy a skandináv eredetű Rus’ névből képzett

3

etnonimák (russkij, rusin, rusnak, belarus) az egész keleti szláv nyelvterületen használatosak

voltak a XIX. századig, de részben ma is.

Az egyházi szláv és a keleti szláv viszonya a korai középkorban hasonló volt az egész

keleti szláv nyelvterületen. A leendő nagyorosz területeken is kialakul az egyházi szláv–keleti

szláv diglosszia, ami főleg annak köszönhető, hogy a kortársak a szláv nyelveket ekkor még

ugyanúgy egy nyelvnek tekintették, mint egy bő évszázaddal korábban, amikor a nyugati

szláv morvák kérésére Bizánc Konstantín-Cirill és Metód személyében macedón

misszionáriusokat bízott meg a szláv liturgikus nyelv kidolgozásával, valamint a Szentírás és

a szertartáskönyvek szláv nyelvre való lefordításával. Mi sem természetesebb, hogy a szláv

misszionáriusok a maguk idejében a saját anyanyelvjárásukat tekintették mérvadónak, s noha

később Morvaországban és Pannóniában e nyelv sok helyi, főleg lexikális elemmel bővült,

alapvetően megtartotta déli szláv (bolgár–macedón) jellegzetességeit. A keleti szlávok

megtérítése során Bizánc nem dolgoztat ki új, keleti szláv liturgikus nyelvet, hanem a szláv

nyelv egységéből kiindulva ezt a már a több mint száz éves hagyománnyal rendelkező, a

Balkánon (a bolgároknál és a szerbeknél) is jól bevált, Cirill és Metód révén végeredményben

a Bizánci Birodalomban beszélt macedóniai szláv nyelvjárásokra épülő egyházi nyelvet

(ószláv vagy óegyházi szláv) használja fel. Ennek következtében a keleti szlávok lakta Kijevi

Rus’ első irodalmi nyelve szláv lett ugyan, de nem a helyi nyelvjárásokra épülő keleti szláv,

hanem a Balkánról importált, déli szláv nyelvjárási alapú ószláv. Közben azonban, mint

láttuk, a keleti szlávban több olyan jellegzetes hangtani és alaktani vonás is kialakult, amely a

keleti szlávot számos jegyét tekintve már megkülönböztette a korabeli bolgár–macedón

nyelvjárásoktól.

Az ószláv egyházi szövegek a Kijevi Rus’-ban bizonyos mértékig idomultak a helyi

kiejtéshez. Így például a bolgár–macedón nyelvjárásokban még ejtett nazálisok helyén, mivel

a keleti szlávban ezek már az írásbeliség előtt eltűntek, keleti szláv utódhangjaikat ejtették (az

egykori ę helyén ’a-t, az Y helyén pedig u-t), az ószláv št helyén šč-t, az igék 3Sg. és 3Pl.

alakjaiban az ószláv -tъ helyett -tь lett a végződés a protoukrán kiejtés hatására. Más déli

szláv jellegzetességek azonban tartósan megkülönböztették ezt a keleti szláv használatban

némileg rutenizált irodalmi nyelvet — amelyet egyházi szlávnak nevezünk — a hétköznapi

életben használt keleti szláv nyelvjárásoktól. Így például a késői ősszláv nyelvjárások közötti,

még az írásbeliség kora előtt kialakult hangtani eltérések következtében szemben álltak

egymással a keleti szláv робота — работа, городъ — градъ, золото — злато, берегъ —

брѣгъ, молоко — млѣко, свѣча — свѣща, межа — межда, одинъ — единъ típusú alakok,

4

nem is szólva a grammatikai és lexikális eltérések nem lebecsülendő mennyiségéről.

Mindezek következtében az irodalmi nyelv elsajátítása a keleti szlávok esetében az írás

megtanulásán túl egy másik, bár kétségkívül közeli rokon nyelvi rendszer elsajátítását is

jelentette. Ennek következtében a keleti szláv társadalomban két rokon nyelvi rendszer volt

használatban szigorú funkcionális megoszlásban: a szakrális szféra presztízsétől övezett, csak

külön tanulás útján elsajátítható egyházi szláv irodalmi nyelv a szellemi kultúra területén,

valamint a spontán módon elsajátított keleti szláv anyanyelv(járás). Ez a funkcionális

kétnyelvűség (diglosszia) jellemezte kezdetben az egész keleti szláv nyelvterületet, bár nem

egyformán sokáig maradt fenn mindenütt. Az ukrán és a fehérorosz nyelvterületen a keleti

szláv–egyházi szláv diglosszia a XI–XV. századot jellemzi, míg az oroszban ez a nyelvi

helyzet lényegében a XVII. század végéig fennmarad.

Mindez azzal a következménnyel járt, hogy a keleti szláv nyelvjárásterületen a XI.

századtól kezdődően fennmaradt legkorábbi nyelvemlékek döntő többsége alapvetően egyházi

szláv nyelvű, bennük az ukrán és a többi keleti szláv nyelv történetére vonatkozó adatok

csupán elvétve, az egyházi szláv normától való eltérésképpen jelentkeznek.

Mivel az egyházi szláv kiejtési normái a Kijevi Rus’ idején rögzültek, a liturgikus

kiejtésben a kijevi (protoukrán) kiejtést tekintették sokáig követendőnek a nagyorosz területen

is, például az egyházi szláv kiejtésben — az ukránhoz hasonlóan a g helyett γ-t illet ejteni

orosz nyelvterületen is. Ennek máig ható következménye többek között a господи [γóspod’i],

бог [boch]-féle kiejtés a mai irodalmi oroszban, továbbá ezen a régebben (XVIII–XIX. sz.) az

egyházi szláv eredetű szavakban még következetesen alkalmazott „kijevi” kiejtésen alapul az

idegen nyelvi h hangok г-vel való átírási gyakorlata (Heine > Гейне). A g >γ (> h) változás

egyébként közel azonos időben ment végbe az óukrán, az ófehérorosz, a délorosz, a cseh, a

szlovák, a felsőszorb és egyes szlovén nyelvjárásokban. Tehát ez is több szláv nyelvet érintő

változás volt, de a szláv nyelvterületnek csak kisebb részére terjedt ki.

Ezzel szemben a jerek (redukált ь, ъ) kiesése és vokalizációja volt az utolsó közös

indíttatású szláv hangváltozás, amely az egész szláv nyelvterületre kiterjedt, s ennek

lezárultával a szláv nyelvek végleg önálló fejlődési útra lépnek, több közös impulzus már nem

vált ki közös szláv hangtani változásokat, ezért ezzel az ősszláv nyelv korszaka végképp

lezárul. Ez is — amint a nyílt szótagúság kialakulásával kapcsolatos változások egy része —

éppen indíttatása tekintetében volt közös, megvalósulása már a kialakulóban lévő szláv

nyelvekben eltérő módon zajlott. A jerek kiesése után újra zárt szótagok keletkeznek, ezzel

megszűnnek az immár önálló fejlődésnek induló szláv nyelvek nyílt szótagú nyelvek maradni

(дьнь > день ‘nap’, сънъ > сон ’álom’, мъхъ > мох ‘moha’). A jerek kiesése a keleti szláv

5

nyelvjárásokban valószínűleg már a X. században megkezdődött a szóvégi helyzetekben,

mégpedig először délen, a protoukrán nyelvjárásterületen, s északon, az északi nagyorosz

nyelvjárásterületen zárult le legkésőbb, a XII. század végére.

Az egyházi szláv nyelvemlékek közül a legutóbbi időkig az Osztromir fejedelmi

helytartó számára 1056–1057-ben másolt evangéliumos könyv (Остромирово евангелие)

számított a legrégebbi pontosan datált keleti szláv könyvnek. (Lehet, hogy néhány datálatlan

keleti szláv kódex valamivel korábbi az Osztromir-evangéliumnál.) Ez a kijevi eredetű díszes

kéziratos könyv az ószláv evangéliumfordítást tartalmazza, de számos nyelvi jellegzetessége

elárulja, hogy másolója keleti szláv anyanyelvű volt. A másolót — Grigorij diakónus — név

szerint is ismerjük, mert kéziratos bejegyzésében megörökítette a könyv másolásának idejét és

egyéb körülményeit. A bejegyzés szövegét Grigorij egyházi szláv nyelven írta, de itt

természetesen többször tesz engedményt anyanyelvjárása sajátosságainak, mint akkor, amikor

magát a délszláv evangéliumszöveget másolta.

Az Osztromir-evangélium elsősége a keleti szláv nyelvemlékek sorában 2000. július

13-án megdőlt. Ezen a napon ugyanis Novgorodban a régészek a XI. század első negyedéből

származó rétegben váratlanul egy olyan fából készült kis könyvre bukkantak, amelynek

szövegét viaszra írták. A többféle korszerű eszközzel elvégzett kormeghatározás szerint a

könyvecske a XI. század első 15–20 évében kerülhetett a földbe, tehát korban több évtizeddel

megelőzi az Osztromir-evangéliumot. A kódex tartalmát a viasz felszínén két zsoltár (a 75. és

a 76.) teljes szövege és egy harmadik (a 67.) első hat sora teszi ki. A szöveg orosz

szerkesztésű egyházi szláv, vagyis a klasszikus óegyházi szlávtól annyiban tér el, hogy magán

viseli a keleti szláv másoló néhány kiejtési jellegzetességét. Vagyis a könyvecskét nem a

bizánci szláv hittérítők hozták magukkal, hanem már keleti szláv területen másolták. Ez a

„felszíni” szöveg jól olvasható, de a viasztáblákat nem a most látható szövegnek a

lejegyzésére használták először, hanem korábban többször is írtak már rá. A vékony

viaszrétegen keresztül áthatoló írószerszám nyomot hagyott a puha hársfadeszkán, s a

többszöri használat során keletkezett lenyomatok egymásra rétegződtek. E szövegek közül is

sikerült megfejteni néhányat. A legérdekesebb közülük a „Jézus Krisztus törvénye” címet

viselő szöveg, amely a keresztény hit alapelveit foglalja össze, majd a bálványimádástól való

elfordulásról szóló fogadalmat tartalmazza, vagyis az oroszországi keresztyén térítés

dokumentuma áll előttünk: az a szöveg, amelyet a térítők az újonnan megtértekkel mondattak

el, amikor felvették őket a hívők sorába. (A nyelvemlék felfedezéséről „első kézből” vö.:

http://vivovoco.rsl.ru/VV/JOURNAL/VRAN/BOOK/BOOK.HTM, ismertetését magyarul

lásd: http://epa.oszk.hu/00400/00462/00014/pdf/27_644.pdf).

6

A novgorodi ásatások egyébként is rendkívül értékes anyaggal gazdagították az orosz

nyelvtörténetet. Az 1951 óta évről évre és egyre nagyobb számban előkerülő XI–XV. századi

novgorodi nyírfakéregre írt levelek (számuk ma már 800 körül van) alapján kiderült ugyanis, ,

hogy az ezekből kirajzolódó ónovgorodi dialektus nemhogy az ukrán és a fehérorosz, de még

a többi nagyorosz nyelvjáráshoz képest is olyan nagy számú sajátos régi vonással

rendelkezett, hogy kedvező körülmények esetén akár külön nyelvvé is fejlődhetett volna. A

nyírfakéreg a legolcsóbb írásra alkalmas anyag volt, így a novgorodiak magánleveleiket erre

írták, és mivel ezeket rendszerint nem egyházias műveltségű szerzetesek, hanem az írástudást

alapfokon elsajátító átlagpolgárok írták, a pergamenre írt könyveknél sokkal pontosabban

rögzítik az ónovgorodi nyelvjárást és annak XI–XV. századi fejlődését. Ilyen tömegű és

ennyire a népnyelvet tükröző iratanyag egyetlen más keleti szláv művelődési központban sem

maradt fenn, ezért ezeknek a maguk korában elolvasás után szemétbe hajított, ott a novgorodi

kedvező talajviszonyoknak köszönhetően gyakran épségben fennmaradt, s most a középkori

háztartási hulladékból felszínre hozott leleteknek a nyelvtörténeti értéke felbecsülhetetlen.

Az ónovgorodi nyelvjárás a II–III. palatalizáció említett hiánya és a гвѣзда-féle alakok

mellett olyan vonásokkal is rendelkezett, amelyek egyedülállók az egész szláv világban. Ilyen

a столе Nsg. cтолъ Asg. mellett. További novgorodi sajátosság volt a č és a c egybeesése

(cézés, цоканье, pl. целовек ejtése человек helyett). Ma már ez a régi novgorodi

dokumentumokra oly jellemző vonás Novgorod környékén megszűnt, de más északorosz

területeken máig megvan (http://gramota.ru/book/village/map16.html). Más vonásai

egybeesnek a többi északorosz nyelvjárással. Ilyenek a g ejtése a délorosz γ-val szemben (vö.

http://gramota.ru/book/village/map14.html), továbbá az o ejtése hangsúlytalan helyzetekben is

(ózás, óканье) szemben a délorosz ázással (áканье, vö.

http://gramota.ru/book/village/map12.html). A történelem folyamán a délorosz

nyelvjárásterület az északorosz rovására növekedett, illetve egyes délorosz vonások terjedtek

át eredetileg északorosz nyelvjárásterületre. Így jött létre egy viszonylag keskeny

kompromisszumos, úgynevezett középorosz nyelvjárási zóna, amelyben a két nagy nyelvjárás

vonásai keverednek. Novgorod vidékén ma ilyen középorosz nyelvjárásokat beszélnek:

továbbra is g-t ejtenek, mint az északoroszban, de áznak, mint a déloroszban. Hasonlóan

alakult Moszkva nyelvjárása is. A város eredetileg ózó északorosz vidéken feküdt, de később

a délorosz nyelvjárások hatására ázó lett, viszont szintén megtartotta a g ejtését. A XVIII.

század első felében a köznép a két fővárosban — Moszkvában és Pétervárott — még óztak, a

nemesek és az előkelősködő közrendűek viszont már áztak. A nemesi kiejtés magasabb

presztizse folytán ezek a fővárosi nemesség által favorizált kompromisszumos középorosz

7

nyelvjárások váltak a modern orosz irodalmi kiejtés alapjává. Maga Lomonoszov, a modern

orosz irodalmi nyelv nagy hatású és tekintélyű szabályozója is az udvarnál és a nemesség

körében dívó ázó kiejtést annak „kellemetesége” miatt ajánlotta követésre, noha ő maga

jellegzetesen ózó északorosz nyelvterületről származott. Hasonlóképpen az ázó kiejtés

„finomságát” dicsérte V. K. Tregyiakovszkij és az ózó „durvaságát” ostorozta A. P.

Szumarokov.

A nagyorosz nyelvjárások közös sajátossága, hogy az egykori ě (jaty) idővel

egybeesett az e-vel. Ez a folyamat Novgorodban már a XIII–XIV. században megfigyelhető: a

ѣ és e betűk keverése a nyírfakéregre írt levelekben általános, de a gondosabb munkával

készült pergamenre írt könyvekben is gyakran előfordul. Moszkvában ez a folyamat a XVII.

századra zárul le. Az orosz helyesírás azonban egészen 1918-ig cipelte magával ezt az

időközben funkcióját vesztett betűt, amikor is a helyesírási reform a szintén feleslegesnek

bizonyult i (i desjateričnoe), ѵ (ižica) és ѳ (fita) betűkkel együtt megszűntette.

Az orosz nyelvterületen az egyházi szláv–keleti szláv diglosszia a XVII. század végéig

fennmaradt (szemben az ukrán és a fehérorosz területekkel, ahol a XVI. században kialakult

egy világi irodalmi nyelv is a kancelláriai nyelv alapján). Ez — mint láttuk Novgorod

esetében — nem jelentette azt, hogy ne írtak volna oroszul is, de oroszul elsősorban a

magánszférába tartozó leveleket, illetve jogi dokumentumokat (szerződések, végrendeletek

stb.) írtak, s orosz volt az államigazgatás nyelve is. A XV–XVII. században külső

megjelenésében is elkülönült egymástól a két nyelv: az oroszul írt oklevelek és jogi

dokumentumok folyóírással (kurzív, skoropis’, vö.

http://www.textology.ru/drevnost/srp4.shtml#A9) készülnek, míg az egyházi szláv nyelvű

kéziratok, majd nyomtatott könyvek betűtípusa az unciális (ustav, vö.

http://www.textology.ru/drevnost/srp4.shtml#A6) vagy félunciális (poluustav, vö.

http://www.textology.ru/drevnost/srp4.shtml#A7) maradt. A magasabb kultúra nyelve

egészen Nagy Péter koráig kizárólag az egyházi szláv volt. Az egyházi szláv nyelven a korban

domináns egyházi művelődés emlékein túl a világi kultúra körébe tartozó szépirodalmi és

történelmi munkák is születtek. Ezekben bizonyos mértékig szerepet kap az orosz népnyelv is,

de alapszövetük egyházi szláv marad. Az egyházi szláv és az orosz egymásra hatása a

diglosszia hosszú évszázadaiban kölcsönös volt. Az irodalmi nyelv a maga írott formájával,

hagyományaival természetesen konzervatívabb volt a spontán fejlődő népnyelvnél. A déli

szláv alapú egyházi szláv és a keleti szláv nyelvjárások közötti eleve adott, már a

keresztyénség felvétele idején meglévő eltérések mellé az idők során egy sor olyan különbség

is járult, amely az orosz népnyelv és az egyházi szláv eltérő fejlődésével magyarázható. Az

8

egyházi szláv norma a keleti szlávoknál kezdetben Kijevhez, az ukrán nyelvterülethez

kötődött, így bizonyos vonásai az ukránhoz hasonlóan fejlődtek. Láttuk már, hogy az orosz

liturgikus kiejtésben is elterjedt a g helyén γ ejtése. A redukáltak kiesése során a j előtti ь. ъ

az oroszban hasonlóan fejlődött, mint minden más helyzetben (ь > e, ъ > o, vö. sinьjь ‘kék’>

синей, bělъjь ‘fehér’> белой), ezzel szemben az ukránban ilyenkor az ь > i, ъ > y : синій,

білий. Az egyházi szlávban az ukránhoz hasonló fejlődés ment végbe: синій, бѣлый. Az

oroszban a XX. század első harmadáig az egyházi szláv helyesírás befolyása alatt синий,

белый-t írtak (mint most is), de [s’ín’əj, b’éləj] mondtak, mintha *синей, *белой-t írtak volna

(ma csak hangsúly alatt: molodъjь > молодой ‘fiatal’). Ma a [s’ín’əj, b’éləj]-féle kiejtést az

oroszban az északorosz nyelvjárások őrzik, az irodalmi nyelvben pedig a klasszikus költők

rímei, vö. például Mihail Lermontov Парус (‘Vitorla’) című ismert versében (1832):

Белеет парус одинокий

В тумане моря голубом!..

Что ищет он в стране далекой?

Что кинул он в краю родном?..

Itt az első sor одинокий-nak írt, de Lermontov korában még [√d’inókəj]-nek ejtett

szava rímel a harmadik sor далекой [d√l’ókəj] szavára. Az íráskép hatására a szovjet korszak

első évtizedeiben ezeknek az alakoknak a kiejtése megváltozott: ma már a normatív kiejtés

[√d’inók’ij, s’ín’ij, b’élyj].

Az orosz egyházi szláv kiejtésben a redukáltak nem mindig az orosz népnyelvben

érvényes szabályok szerint estek ki, hanem e, o állhat helyettük olyan pozíciókban is, ahol a

népnyelvben kiestek. Ennek oka az, hogy az ortodox egyház liturgikus szövegei többnyire

énekelt szövegek, ahol a redukált kiesését akadályozta a szótagszám megtartására irányuló

törekvés. Ezért egyházi szláv eredetű szavakban az orosz irodalmi nyelvben sokszor egy

szótaggal több van, mint a megfelelő népnyelvi eredetű szóban: például az orosz szempontból

szabályos грéцкий (орех) ‘dió’ (tkp. „görög mogyoró”) mellett a ‘görög’ melléknév (az

egyházi szlávból) грéческий (mindkét alak egy korábbi грьчьскъи alakból), a собрáть

‘összegyűjt’ igéből képzett főnév általában az orosz szempontból szabályos сбор

‘(össze)gyűjtés, (össze)szedés’, de vallási konnotációjú jelentésekben az egyházi szláv

„késleltetett” fejlődésnek megfelelően собóр ‘zsinat; székesegyház’ (< korábbi съборъ-ból).

A redukáltak kiesése után ment végbe az oroszban hangsúlyos helyzetben és nem lágy

mássalhangzó előtt az e > o változás (пьсъ > пес > пёс ‘(kan)kutya’, орьлъ > орел > орёл

‘sas’, медъ > мёд ‘méz’). Ez a változás az egyházi szlávot nem érintette, ezért a mai orosz

9

irodalmi nyelvben vannak olyan szópárok, amelyeknek egyházi szláv eredetű tagja

hangtanilag csak abban különbözik az orosz eredetűtől, hogy nincs benne e > o változás

(jelentésben természetesen nagyobb különbség is lehet köztük) : небо ‘ég, menny’ és нёбо

‘szájpadlás’, падеж ‘(nyelvtani) eset’ és падёж ‘marhavész’ (tkp. ‘elhullás’). Az egyházi

szláv aktív ismerete természetesen a papság kiváltsága volt, de az egyházi szláv nyelvvel

mindenki érintkezésbe került a vallásgyakorlás közben. Az írás-olvasás tanítása is egyházi

szláv szövegek (főleg a zsoltárok) segítségével történt, tehát az írásbeliséget bármily

kezdetleges fokon elsajátító orosz ember ennek révén is megismerkedett egyházi szláv

szavakkal és kifejezésekkel, ezért az orosz szókincsbe már korán bekerült bizonyos

mennyiségű egyházi szláv eredetű szókincs.

Az egyházi szláv egyeduralma a magasabb műveltség területén Nagy Péter uralkodása

idején kezdett megszűnni, amikor a cár reformtörekvéseihez a világi művelődés és tudomány

terjesztését kezdte szorgalmazni. Új, a nyugat-európai latin antikva betűtípushoz hasonló

ábécét vezetett be világi célokra (graždanka, ‘polgári írás’), amely így külső megjelenésében

is megkülönböztette a világi tárgyú műveket az egyháziaktól. Mindamellett az új, világi orosz

irodalmi nyelv megteremtése nem volt könnyű dolog. Az orosz kultúra ekkor nagy mértékben

a nyugat-európai művelődés felé fordul, s a fordítások révén meghonosítja a korábban nem

művelt szépirodalmi műfajokat. Ki kellett dolgozni a korábban nem művelt

természettudományok szaknyelvét is. A XVIII. század orosz litterátus emberei nyugat-európai

mintákat próbáltak követni, de ezek azonnali meghonosítására még nem értek meg a

feltételek. V. K. Tregyiakovszkij franciaországi tapasztalatai alapján kezdetben azt az elvet

próbálta megvalósítani, hogy úgy kell írni, ahogy az emberek beszélnek, s ezért megvetően

nyilatkozott a holt egyházi szlávról. Kiderült azonban, hogy nem alakult még ki ekkor

Oroszországban a művelt közbeszéd, és az a társadalmi réteg, amelynek beszéde mintául

szolgálhatna egy a társalgási nyelvre alapozott irodalmi nyelvnek. Ezért később visszatért az

egyházi szláv hagyományhoz, s azt is az új orosz irodalmi nyelv megbecsülendő hagyományai

közé sorolta. M. V. Lomomoszov stilisztikai elméletét arra építette, hogy az orosz és az

egyházi szláv elemek milyen arányban vegyüljenek a különböző műfajokban. Bármilyen

forradalminak is tűntek Nagy Péter reformjai, az új orosz irodalmi nyelv nem szakított

gyökeresen az egyházi szláv hagyománnyal, hanem azt szervesen beépítette magába.

Az orosz nyelv egyházi szláv elemei közöl sok formai jegyei alapján is felismerhető.

Említettük már az e > o változás hiányát, valamint az orosz hangtörténeti szempontból

„fölösleges” e, o-t az egykori redukált magánhangzó helyén. További ilyen jegyek közé

tartozik a délszláv eredetű -ра-, -ла-, -ре-, -ле- hangkapcsolatok jelenléte a keleti szláv -оро-,

10

-оло-, -ере- helyett. Elég sok ilyen szónak megvan az oroszban mind a délszlávos, mind a

keleti szlávos változata, miközben az egyházi szláv eredetű általában elvontabb,

ünnepélyesebb vagy egyenesen egyházi vonatkozású még ma is: ворóта ‘kapu’, de цáрские

вратá ‘királyi ajtó’ (az ikonosztázon), ugyanakkor a вратáрь modernizált jelentésben

használatos a sportnyelvben: ‘kapus’ (labdajátékokban); берéменная (жéнщина) ‘terhes

(asszony), de брéмя ‘teher’ (átvitt értelemben); головá ‘fej’, de главá ‘fejezet’, ‘(intézmény)

feje’, pl. главá госудáрства ‘államfő’, порóх ‘(lő)por’, de прах ‘porai, hamvai valakinek’,

середúна ‘közepe valaminek’, de средá ‘szerda’ (tkp. ‘a hét középső napja’, vö. német

Mittwoch; a magyar szó a szlávból), хоронúть ‘temet [halottat]’, de хранúть ‘őriz, óv,

(meg-/be-)tart’, молокó ‘tej’, de Млéчный путь ‘Tejút’ млекопитáющие ‘emlősök’, гóрод

‘város’, de градостроúтельство ‘városépítészet, urbanisztika’. Az egyházi szlávos -град

alakból a XX. századi oroszban afféle városnévképző lett (a régi orosz városnevekben mindig

-город van: Нóвгород, Бéлгород, Звенúгород), először Szentpétervárt keresztelték át az I.

világháború kitörése (1914) utáni hazafias hangulatban a németesen hangzó Санкт-

петербýрг-ról Петрогрáд-ra, majd ebből a Petrográdból kiindulva lett a város neve 1924-

ben Leningrád (Ленингрáд), majd ennek mintájára 1925-ben Sztálin nevezte el önmagáról

Caricin-t (Царúцын) Sztálingrád-nak (Сталингрáд, a város neve 1961 óta Волгогрáд —

Volgográd) s később az állami és pártvezetés más tagjai is kaphattak tőle idő előtti haláluk

után vagy — ha jól viselkedtek — még életükben egy-egy (vagy akár több) -град végű

városnevet: Кировгрáд (1935-től), Кировогрáд (1939-től, de már 1934-től Кúрово, korábban

Елизаветгрáд, Ukrajna), Калинингрáд (1946-tól, korábban Königsberg, Ворошиловгрáд

(1935-től 1958-ig, majd 1970-től 1990-ig, előtte, utána és közben, amikor — már Hruscsov

alatt — kegyvesztett lett: Лугáнск, Ukrajna) stb. Ez tehát egy olyan egyházi szláv elem az

oroszban, amely igazában a szovjet korszakban futott be karriert. Ez utóbbi példa — meg a

‘futballkapus’ jelentésű вратáрь — azt is illusztrálja, hogy az egyházi szláv elemek az

oroszban korántsem mind nagyon régiek, hanem egyházi szláv morfémákból a legutóbbi

időben is keletkeznek új orosz szavak.

További jól felismerhető rétegét képezik az egyházi szláv eredetű szavaknak az

oroszban azok a szócsaládok, amelyekben a tőben szóképzés vagy ragozás során az egykori

ősszláv *tj, *dj hangkapcsolatok fejlődésének nem a keleti szlávban szokásos т ~ ч (például

оплатúть ~ оплáчивать ‘ki-/megfizet’), д ~ ж (például водúть ~ вожý ‘vezet’), hanem т

~ щ, д ~ жд változás figyelhető meg: посетúть ~ посещý ~ посещáть ~ посещéние

‘(meg)látogat(ás)’, обогатúть ~ обогащý ~ обогащáть ~ обогащéние ‘gazdagít(ás)’,

ходúть ‘jár’ ~ хождéние ‘járás; zarándoklat’, убедúть ~ убеждáть ~ убеждéние

11

‘meggyőz(ődés)’. Természetesen ezek a legkönnyebben, hangtani jegyek alapján

mechanikusan felismerhető egyházi szláv elemek az oroszban; számos más szó a vallással

kapcsolatos jelentése alapján sorolható ide, pl. рай ‘mennyország’, óбраз ‘(szent)kép’, ide

tartozik az oroszba az egyházi szláv közvetítéssel bekerült görög eredetű, az egyházi élettel és

a vallással kapcsolatos szó: апóстол ‘apostol’, евáнгелие ‘evangélium’, монáх ‘szerzetes’,

монастырь ‘kolostor, monostor’, кéлья ‘(szerzetesi) cella’, еретúк ‘eretnek’, amelyek közül

sok a magyarban is megvan, csak hozzánk latin közvetítéssel jutott el.

Az orosz és az egyházi szláv elemek szerves összefonódása, amely a XVIII. század

folyamán ment végbe és klasszikus formáját a XIX. század első harmadában Puskin,

Lermontov, Gogol költészetében és prózájában érte el, hallatlanul kibővítette a modern orosz

irodalmi nyelv kifejezőeszközeit, stilisztikai lehetőségeit. Számos fogalomra az oroszban

használatos egyházi szláv és orosz eredetű szó is, miközben a két szó között árnyalati

jelentésbeli vagy stilisztikai különbség van. Gyakran az egyházi szláv szó ünnepélyesebb

vagy költőibb hangulatú, mint a megfelelő keleti szláv. Ilyenek például az ilyen párok: ладья:

лóдка ‘csónak’, перст: пáлец ‘ujj’, око: глаз ‘szem’, устá :рот ‘száj’, челó: лоб ‘homlok’,

девá: дéвушка ‘leány’, дитя: ребенок ‘gyermek’, великий: большой ‘nagy’, согбéнный:

согнýтый ‘hajlott, hajlított’, хлáдный: холóдный ‘hideg’ stb. Nem ritkán az egyházi szláv

szónak a jelentése elvontabb, az oroszé pedig konkrétabb: обратúть ‘fordít’ (pl. figyelmet) :

оборотить ‘(meg-/vissza)fordít’ (pl. lovat), небрéжный ‘hanyag’: небережлúвый

‘pazarló’, странá ‘ország’: сторонá ‘vidék, táj, oldal’, главá ‘fő’ (pl. államfő), ‘fejezet’:

головá ’fej’, оградúть ‘elkerít, elhatárol; óv, véd’: огородúть ‘bekerít, körülkerít’,

откровéнный ‘nyílt, őszinte’: открытый ‘nyitott’, рáвный ‘egyenlő’: рóвный ‘egyenletes.

sík, sima’, крáткий ‘rövid (időtartamú), tömör’ : корóткий ‘rövid, kurta’ (térben is),

чýждый ‘idegen, szokatlan’ : чужóй ‘idegen, ismeretlen’, влачúть ‘(lelki, szellemi terhet)

cipel’: волочúть ‘húz, vonszol’, вопросúть ‘nekiszegezi a kérdést’ : спросúть ‘megkérdez’,

рáзница ‘különbség’ : рóзница ‘kicsinyben/darabszámra való árusítás’, биéние ‘verés,

lüktetés’ (pl. pulzusé) : битьё ‘verés, ütlegelés, törés’, древéсный ‘fára vonatkozó, fához

tartozó’: деревянный ‘fából készült’ stb. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy az egyházi szláv

szó a közömbös hangulatú, semleges stílusértékű, az orosz alak pedig a költői: шлем: шелом

‘sisak’, плен: полон ‘fogság’, между: меж ‘között’. N. S. Trubeckoj az egyházi szláv és az

keleti szláv eredetű orosz szókincset különböző stilisztikai rétegekre, „emeletekre” osztotta

(vö. http://gumilevica.kulichki.net/TNS/tns10.htm). Ezek szerint a legfelsőbb „polcon”

helyezkednek el azok az egyházi szláv szavak, amelyek tulajdonképpen nem kerültek be az

12

orosz irodalmi nyelvbe. Ilyenek például: аще ‘ha’, яко ’mint’, убо ‘ugyanis’, токмо ‘csak’,

егда ‘(a)mikor’, днесь ‘ma’, глаголю‘beszélek’, реку ‘mondom’, вертоград ‘kert’ (аще

típus). Ezeket lehet ugyan irodalmi művekben használni, de csak akkor, ha a tárgy ezt

indokolja, például ha az író egy olyan papot vagy vallási rajongót beszéltet, akinek a

megnyilatkozásai tele vannak bibliai idézetekkel és utalásokkal. A következő réteget azok az

egyházi szláv eredetű szavak alkotják, amelyeket csak a költészetben vagy nagyon ünnepélyes

prózai szövegekben lehet használni, mint például az olyan testrészneveket, mint például челó

‘homlok’, óко ‘szem’, устá ‘száj’, вéжды ‘szemhéj’, брадá ‘szakáll’, выя ‘nyak’, длань

‘tenyér’, перст ‘ujj’, чрéсла ‘csípő’, чрéво ‘has’, illetve az olyan szavak, mint злáто ‘arany’,

млат ‘pöröly’, хлад ‘hideg’, страж ‘őr’, твердь ‘égbolt’, дева ‘szűz’ (челó típus). Ezeknek

az orosz eredetű párjai (лоб, глаз, рот, вéки, бородá, шéя, ладóнь, пáлец, бёдра, живот;

зóлото, мóлот, хóлод, стóрож) mind az irodalomban, mind a társalgási nyelvben teljesen

semleges stílusértékűek, nincs semmiféle népies vagy vulgáris árnyalatuk. Még egy „polccal”

lejjebb foglalnak helyet azok az egyházi szláv szavak, amelyek a velük etimológiailag azonos

orosz szavaktól csak átvitt vagy/és elvontabb jelentésükkel különböznek, mint például a már

említett крáткий: корóткий, рáвный : рóвный, чýждый : чужóй párok (крáткий típus). A

következő lépcsőfokon találjuk azokat az egyházi szláv elemeket, amelyeket orosz eredetű

párjuktól csak alig megfogható, árnyalatnyi választékosságukban különböznek: ибо ‘mivel’

(: потомý что), дáбы ‘(azért,) hogy’ (: чтóбы), средúна ‘közepe valaminek’ (: середúна)

stb. (úбо típus). Végül az egyházi szláv szavak közül a legalsó szinten azok helyezkednek el,

amelyek teljesen beépültek az orosz irodalmi nyelv írott és beszélt véltozatába egyaránt, nincs

az irodalmi nyelvben orosz eredetű párjuk és nincs sem különösebben elvont jelentésük, sem

ünnepélyes hangulatuk. Ezek egy része a nyelvjárásokba is behatolt (слáдкий ‘édes’, óблако

‘felhő’, платóк ‘kendő’), más része nem (раб ‘rabszolga’, дéрзкий ‘pimasz’, член ‘tag’),

mert jelentésüknél fogva nem voltak erre alkalmasak, míg egy harmadik részüknek az

irodalmi nyelvben nincs ugyan orosz eredetű megfelelője, de a népnyelvben igen: óстрый

‘éles’, плáмя ‘láng’, брéмя ‘súly, teher‘, пóльза ‘haszon’, пóмощь ‘segítség’, пещéра

‘barlang’; ezeknek az orosz népnyelvi megfelelői (вóстрый, полымя, берéмя, пóльга,

пóмочь, печóра) az irodalmi nyelv határaink kívül rekedtek. A keleti szláv eredetű szavakat

Trubeckoj három csoportra osztja: a) azok, amelyek bekerültek az irodalmi nyelvben és annak

semleges stílusértékű szókincséshez tartoznak, például говорúть ‘beszél’, лоб ‘homlok’,

зóлото ‘arany’, корóткий ‘rövid’, середúна ‘közepe valaminek’, хорошó ‘jól (van)’, b)

olyanok, amelyeket használatosak ugyan az értelmiség társalgási nyelvében, de az írott

nyelvben csak valamilyen stilisztikai célzattal használhatók, például дуралéй ‘dilis’, жýлик

13

‘szélhámos’, пройдóха ‘minden hájjal megkent alak’, c) olyanok, amelyek csak a

nyelvjárásokban használatosak, de előfordulhatnak irodalmi művekben is, ha azt az elbeszélés

tárgya indokolja, például paraszti szereplők nyelvi jellemzésére: вóстрый ‘éles’, тепереча

‘most’, намéдни ‘minap’, (удáрить) под микúтки ‘gyomorszájon’ (vág) stb. Grafikusan

Trubeckoj ezt így szemlélteti:

аще А__________________________________________________________________А'

чело

Б.....................................................................................................................................Б' краткий дабы

(если) (лоб) (короткий) (чтобы) сладкий острый (хорошо) В___________________________________________________________________В'

(жулик)

Г......................................................................................................................................Г' (вострый) (намедни)

A folytonos vonalak (АА' és ВВ') az orosz irodalmi nyelv írott változatának határait

jelzik, a pontozott vonalak (ББ' és ГГ') pedig az irodalmi nyelv beszélt változatának a határait.

A ГГ' vonal alatt és az АА' vonal fölötti szavakat csak olyankor lehet használni irodalmi

művekben, ha azt a téma indokolja. A szókincsnek azok az elemei, amelyeket egyik oldalról

folytonos. másik oldalról pontozott vonal határol (az АА–'ББ' és a ВВ'–ГГ' vonalak közé eső

tartomány), az irodalomban stilisztikai célzattal használatosak.

Az orosz szókincs természetesen nemcsak egyházi szláv és tulajdonképpeni orosz

elemekből áll, hanem fejlődése során számos más nyelvből származó átvételekkel is

gyarapodott. Az egyházi szláv közvetítette a keleti szlávokhoz a görög eredetű

műveltségszavak legnagyobb részét. Az egyházi szláv a középgörög kiejtésen alapult, ezért

jellegzetes különbségek vannak a görög eredetű műveltségszavak hangalakjában az orosz (és

más ortodox szláv) irodalmi nyelv és az ugyanezeket a görög szavakat és neveket latin

közvetítéssel átvevő katolikus szláv (cseh, lengyel, horvát stb.), illetve egyéb európai irodalmi

nyelvek között. A görög β-nak az oroszban többnyire в, az η-nak и, a θ-nak ф felel meg, míg

például a latinos hagyományt követő magyarban ezek helyén rendszerint b, e/é, t (írva

hagyományosan gyakran th) hangokat találunk. Vö. például orosz вáрвар, Ливáн, сúмвол,

Яков, аллилýя, Крит, митрополúт, Афúны, Карфагéн, Фёдор és magyar barbár,

Libanon, szimbólum, Jakab, halleluja, Kréta, metropolita, Athén, Karthágó, Tódor. A

nyugat-európai nyelvek hatására néhány esetben az oroszban is a latinos alak honosodott meg:

14

юбилéй ‘jubileum’ (de ukrán: ювілéй), библиотéка ‘könyvtár’ (de a XVIII. században még

вивлиóфика is).

A Nagy Péter előtti kor többi jelentős jövevényszó-rétege közvetlen népi érintkezés

útján keresztül került az orosz népnyelvbe, majd onnan az irodalmi nyelvbe. Már a keleti

szláv államalapítás korában az óskandináv varégek germán nyelvéből is kerültek át szavak a

keleti szlávok nyelvébe, amelyek egy részét az orosz máig őrzi. Ilyen elsősorban maga a már

említett Русь népnév, amelynek végső forrása az ósvéd Roþs(karlar) ‘evezősök’ és amely

kezdetben a verégekre, azokra az evezős vikingekre vonatkozott, akik az első keleti szláv

államot, a kijevi központú Rus’-t megszervezték. A keleti szlávba a név finn közvetítéssel

került (a finn Ruotsi és az észt Roots ma is ‘Svédország’). A Русь később földrajzi név —

országnév — is lett, s így aztán összes — zömmel keleti szláv — lakóját is kezdte jelenteni.

Néhány ma is közhasználatú óskandináv eredetű orosz szó: акýла ‘cápa’, кнут ‘korbács’,

сельдь ‘hering’, якорь ‘horgony’, ящик ‘láda’.

Az oroszok igen nagy területen különböző uráli (finnugor és szamojéd) népekkel

érintkeznek, azok közé települtek és az idők során nagy számú uráli nyelvű népességet

asszimiláltak. Az uráli eredetű orosz szavak száma elég jelentős, de ezek többnyire tájnyelvi

szavak. Az orosz irodalmi nyelvben is közismert uráli szavak például: мáмонт ‘mammut’ (a

jurák-szamojédből), морж ‘rozmár’ (a karélból), тýндра ‘tundra’, тюлéнь ‘fóka’ (e két

utóbbi a lappból). Az egyébként iráni eredetű magyar ház szó ősmagyar χat- alakjából

származtatják a délorosz és ukrán хáта ‘parasztház’ szót. Különböző úton-módon később is

került néhány magyar szó az oroszba, ezek nagy része a mai orosz irodalmi nyelvből kiavult

(гайдýк ‘hajdú’, гусáр ‘huszár’, мéнтик ‘mente’), bár lehet, hogy ennek a huszárok által

Oroszországban is ismertté tett ruhadarabnak a nevéből jött létre a rendőröknek az orosz

szlengben használatos neve (мeнт ‘zsaru’; jelentésére nézve vö. magyar fakabát; formailag a

мéнтик-ből úgy lehetett мeнт, mint a holland eredetű зóнтик ‘ernyő’ szóból a зонт, vagyis

a kicsinyítő képzőnek felfogott -ик elhagyásával).

Lényegesen jelentősebb a különböző török nyelvekből átvett szavak száma. A délorosz

sztyeppvidéken a keleti szlávok már nagyon régen kapcsolatba kerültek a kazárokkal, a

bolgártörökökkel, a besenyőkkel, a kunokkal és sok más török nyelvű néppel, majd a XIII.

századi tatárjárás során az orosz fejedelemségek többsége huzamosabb időre az Aranyhorda

politikai fennhatósága alá került. Később, a XV. században fordult a kocka, s egyre több török

nyelvű nép került orosz uralom alá, s a XIX–XX. századra az Orosz Birodalom, illetve a

Szovjetunió fennhatósága alá tartozott a legtöbb török nyelvű név a besszarábiai gagauzoktól

15

a kelet-szibériai jakutokig. A nagy közép-ázsiai török nyelvű egykori szovjetköztársaságok

(Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Türkmenisztán), valamint Azerbajdzsán leválása

után a mai Orosz Föderációban még mindig igen nagy számú és különféle török nyelvű nép él

(csuvas, baskír, tatár, jakut stb.). Ez a több mint ezeréves és máig ható intenzív érintkezés

nem maradt hatás nélkül a keleti szlávokra, elsősorban az oroszokra. Már a tatárjárás előtt

kerültek a keleti szlávok nyelvébe az olyan szavak mint például: бáрин ‘úr’ < боярин ‘bojár,

főúr’, бúсер ‘üveggyöngy’, богатырь ‘hős’ (vö. magyar bátor), клобýк ‘szerzetesi süveg’,

лóшадь ‘ló’, товáр ‘áru’, чекáн ‘harci szekerce; pénzverődúc’ (innen az oroszban a

чекáнить ‘pénzt ver’ ige). A tatár fennhatóság korában honosodott meg az oroszban számos

fontos török eredetű szó, például a nélkülözhetetlen дéньги ‘pénz’, amelynek деньгá egyes

számú alakja egyfajta aprópénzt jelentett (vö. a mostani kazahsztáni valuta nevét: tenge),

изюм ‘mazsola’, ишáк ‘öszvér’, караýл ‘őrség’, кирпűч ‘tégla’, кочевáть ‘vándorol,

nomadizál’, кулáк ‘ököl’ (a gyászos emlékű ‘módos gazda, kulák’ jelentés onnan, hogy

állítólag „markában tartja a falut”), нефть ‘kőolaj’, таракáн ‘svábbogár’, товáрищ ‘pajtás,

barát, (elv)társ’, тюрьмá ‘börtön’, хозяин ‘gazda’, чемодáн ‘bőrönd’, ямщúк ‘postakocsis’,

ярлык ‘címke’ (eredetileg ‘tatár káni oklevél’). Újabb török jövevényszavak az oroszban

például: балагáн ‘mutatványosbódé’, кабáн ‘vadkan’, карандáш ‘ceruza’, тайгá ‘szibériai

őserdő’, утюг ‘vasaló’, чай ‘tea’, vagyis számos olyan szó, amelyet a közvélekedés

„jellegzetesen orosznak” tart.

A Nagy Péter előtti korban a nyugat-európai jövevényszavak többnyire ukrán–

fehérorosz–lengyel közvetítéssel kerültek be az oroszba. Ilyenek például az аптéка ‘patika’,

бýлка ‘zsemlye‘, вáнна ‘fürdőkád’, кóмната ‘szoba’, рынок ‘piac’, смáлец ‘disznózsír’,

спинá ‘hát’, тáнец ‘tánc’, шкóла ‘iskola’, ярмарка ‘vásár’, amelyek a lengyelben is német

vagy latin eredetűek, de magukon viselik a lengyel nyelvi közvetítés hangtani vagy/és

jelentéstani jegyeit, például a középkori latin (camera) caminata ‘kandallóval ellátott, vagyis

fűthető helyiség’ szókapcsolat jelzői tagjából a lengyelben lett komnata ‘terem’, majd innen

az orosz кóмната ‘szoba’, vagy a német Ring ‘gyűrű; körút’ szó a lengyelben kapott először

‘piac(tér)’ jelentést, s aztán már ebben a jelentésben terjedt tovább a keleti szláv nyelvekbe.

Jöttek ebből az irányból szláv morfémákból álló szavak is, azonban ezek legtöbbször

valamely (neo)latin vagy német szónak a tükörszavai. Ilyen például a ma tipikusan orosz

szónak tartott вóдка ‘vodka, égetett szesz, pálinka’, amely a lengyel wódka átvétele, az

viszont az eredetileg patikaszerként használt tömény szeszre használt latin aqua vitae (‘az élet

vize’) kifejezés részfordításával jött létre, vagy a зáмок ‘kastély’, amely a lengyel zamek ‘vár,

kastély’ (és ‘zár’, vö. orosz зaмóк ‘zár’) átvétele; a ‘zár’ > ‘vár, kastély’ jelentésbővülés a

16

nyugati szlávban a német Schloß ‘zár’; ‘vár, kastély’ jelentésszerkezetének a másolásával jött

létre. Ilyenek még a прáво ‘jog’ < lengyel prawo ‘jog’ < német Recht < ‘jog’ és recht ‘jobb’

(a régi magyarban a jog jelentése eredetileg ‘jobb (kéz)’ volt, s a nyelvújítók szintén a német

mintára ruházták fel mai jelentésével), духовéнство ‘papság’ < lengyel duchowieństwo <

német Geistlichkeit ‘papság’, бúтва ‘ütközet’ < lengyel bitwa < latin battualia, olasz

battaglia ‘ua.’ (vö. magyar patália). A lengyelből származik a magyarok népneve az újabb

kori oroszban: a венгр, венгéрка, венгéрский ‘magyar’ a megfelelő lengyel Węgier (Gsg.

Węgra), Węgierka, węgierski átvételei, míg а Вéнгрия ‘Magyarország’ a lengyel Węgry ‘ua.’

adaptálása a többi országnév -ия képzőjének a felhasználásával. A венг(e)р- tőből képzett

alakok a XVII. század elején kezdik felváltani az oroszban a keleti szlávban hagyományos

угрин, угорский, Угорская земля alakokat, amikor az I. Ál-Dimitrij lengyel seregei között

magyar segédcsapatok is megjelennek Moszkvában. Néhány Nagy Péter előtti lengyel eredetű

szó egyházi szlávos formában honosodott meg az oroszban: нагрáда ‘jutalom’ < ukrán

нагорóда < lengyel nagroda ‘ua.’, поздравлéние ‘(fel)köszöntés, gratuláció’ < ukrán

поздорóвлення < lengyel pozdrowienie ‘üdvözlés, köszöntés’.

A XVIII. század elején Nagy Péter reformjai következtében, a nyugat-európai

tudomány és művelődés eredményeinek a meghonosítása során igen jelentős mennyiségű

jövevényszó áramlik be az oroszba, most már közvetlenül a nyugati nyelvekből. Szentpétervár

megalapítása, a tengeri flotta fejlesztése kezdetben sok németalföldi szakember részvételével

történt, ezért főleg a tengerészeti szaknyelvben ma is számos holland jövevényszó van:

бóцман ‘fedélzetmester’, ватерлúния ‘vízvonal’, верфь ‘hajógyár’, дюйм ‘hüvelyk, coll’,

киль ‘hajógerinc’, кильвáтер ‘nyomdokvonal’, мáчта ‘árboc’, фарвáтер ‘hajózóút’; a

holland Pieter névalakból származik Szentpétervár orosz bizalmas köznyelvi Пúтер neve.

Német jövevényszavak Novgorodon és a balti kereskedelem útján kisebb számban már

Nagy Péter előtt is kerültek be az oroszba, a kapcsolatok jellege folytán többnyire alnémet

hangalakban: дюжина ‘tucat’, рюмка ‘stampedli’, cолдáт ‘katona’, стул ‘szék’. Nagy Péter

korától kezdve ezek száma jelentősen megnő, vö. például абзáц ‘bekezdés’, áйсберг

‘jéghegy’, бутербрóд ‘szendvics’, бухгáлтер ‘könyvelő’, вáльдшнеп ‘erdei szalonka’,

ефрéйтор ‘őrvezető’, ландшáфт ‘táj’, почтáмт ‘postahivatal’, фехтовáть ‘vív’, цейтнóт

‘időzavar’, шлагбáум ‘sorompó’, штраф ‘pénzbírság’. Van néhány német–holland hibrid is:

гáлстук ‘nyakkendő’, штóпор ‘dugóhúzó’.

A nyugat-európai nyelvek közül azonban kétségkívül a francia volt az. amely a

kialakuló modern orosz irodalmi nyelvre a legnagyobb hatást gyakorolta, mégpedig nemcsak

a szókincs, hanem a frazeológia és a mondattan terén is. A XVIII. század utolsó harmadától

17

kezdve az orosz társadalom vezető rétege gyakorlatilag orosz–francia kétnyelvű volt, sőt az

arisztokrácia tagjainak gyakran nem is az orosz, hanem a francia volt az anyanyelve. Az

arisztokrácia nyelvi viselkedésmintát sugallt a feltörekvő középnemesség és a polgárság

számára is, amely lehetőségei szerint szintén igyekezett elsajátítani a francia nyelvet. Az I.

világháborút követő forradalmakig a francia volt az orosz értelmiség első számú idegen

nyelve. A francia jövevényszavak hatalmas tömegéből csak néhány közhasználatút idézünk

fel: авантюра ‘kaland’, актёр ‘színész’, ансáмбль ‘(művész)együttes’, афúша ‘plakát’,

бассéйн ‘medence’, бинóкль ‘távcső’, ботúнки ‘(fűzős) cipő’, браслéт ‘karkötő’, гардерóб

‘ruhatár’, дежýр(ный) ‘ügyelet(es)’, жанр ‘műfaj’, жест ‘gesztus’, журнáл ‘folyóirat,

napló’, кальсóны ‘alsónadrág’, контролёр ‘ellenőr’, кошмáр ‘rémálom’, костюм ‘öltöny’,

ломбáрд ‘zálogház’, меню ‘étlap’, мóда ‘divat’, парашют ‘ejtőernyő’, парóль ‘jelszó’,

портфéль ‘tárca, aktatáska’, ресторáн ‘vendéglő’, сеáнс ‘előadás’, сюрпрúз ‘meglepetés’,

тембр ‘hangszín’, тротуáр ‘járda’, урагáн ‘orkán’, фасáд ‘homlokzat’, фéрма ‘farm’,

шедéвр ‘remekmű’, шикáрный ‘fényűző’, шоссé ‘műút’, эскúз ‘vázlat’, эстафéта ‘staféta’.

Francia mintára alkotott tükörszavak például: безразлúчный ‘közömbös’, безукорúзненный

‘kifogástalan, feddhetetlen’, вменяемость ‘beszámíthatóság’, безупрéчный ‘kifogástalan’,

блестящий ‘ragyogó, brilliáns’, буквáльный ‘betű szerinti, szó szerinti, pontos’,

воúнствующий ‘harcos, militáns’, восприúмчивый ‘érzékeny, fogékony’, впечатлéние

‘benyomás’, допотóпный ‘özönvíz előtti’, олицетворúть ‘megszemélyesít’,

чревовещáтель ‘hasbeszélő’. Francia mintájú tükörkifejezések nagy számban gazdagították

az orosz frazeológiát. Ilyenek például: влачúть жáлкое существовáние ‘tengődik’, быть

не в своéй тарéлке ‘nem találja a helyét’, в концé концóв ‘legvégül’, лёд слóман ‘megtört a

jég’.

A modern orosz irodalmi nyelvben tehát számos különféle eredetű — orosz népnyelvi,

egyházi szláv és nyugat-európai — elem ötvöződött szerves módon. A viszonylag késői

indulás ellenére a XIX. századra ez a nyelv már rendkívüli művészi lehetőségekkel

rendelkezett, a különféle eredetű elemek igen árnyalt kifejezésmódot tettek lehetővé, a

modern orosz irodalmi nyelvet mintegy többdimenziós nyelvvé tették, amelynek anyagából

— sok más kiváló író mellett — a világirodalom olyan óriásai építkezhettek, mint Turgenyev,

Dosztojevszkij, Tolsztoj és Csehov.

18

Ajánlott irodalom

Арапова Н. С.: Кальки в русском языке послепетровского периода: Опыт словаря.

Москва, 2000.

Хабургаев Г. А. Становление русского языка. Москва, 1980.

Handbuch der sprachwissenschaftlichen Russistik und ihrer Grenzdisziplinen. Herausgegeben

von Helmut Jachnow. Wiesbaden, 1999.

Hollós Attila: Az orosz szókincs magyar elemei. Budapest 1996 (= A Magyar

Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 206. sz.)

Языки мира: Славянские языки. Москва, 2005.

Kiparsky, Valentin: Russische historische Grammatik I–III. Heidelberg, 1963–1975.

Papp Ferenc: Könyv az orosz nyelvről. Budapest, 1979.

Петер, Михай: Избранные статьи по русскому языку. Budapest, 2005 (= Bibliotheca

Baltoslavica Budapestiensis I).

Šachmatov, A. — Shevelov, G. Y.: Die kirchenslavischen Elemente in der modernen

russischen Schriftsprache. Wiesbaden, 1960.

Степанова, Л. И. — Мокиенко, В. М. — Бирих, А. К.: Русская фразеология: Историко-

этимологический словарь: Около 6 тыс. фразеологизмов (под ред. В. М.

Мокиенко). Изд. 3-е, испр., доп. Москва, 2005.

Трубецкой, Н. С.: Общеславянский элемент в русской культуре. — In: Трубецкой,

Н. С.: К проблеме русского самопознания. Собрание статей. Париж, 1927. 54–94.

[Új kiadása: Вопросы языкознания 1990, №2. 122–139, №3. 114–134.]

(http://gumilevica.kulichki.net/TNS/tns10.htm)

Успенский, Б. А.: Краткий очерк истории русского литературного языка (XI–XIX вв.).

Москва, 1994.

Успенский, Б. А.: История русского литературного языка (XI–XVII вв.). Издание 3-е,

исправленное и дополненное. Москва, 2002.

A világ nyelvei. Főszerk. Fodor István. Budapest, 1999.

Зализняк, А. А.: Древненовгородский диалект. Второе издание, переработанное с

учетом материала находок 1995–2003 гг. Москва, 2004.

Живов, В. М. Язык и культура в России XVIII века, Москва, 1996.

19

Az orosz nyelv fejlődése a XX. században

Oszipova Irina

A XX. század társadalmi kataklizmái erőteljesen hatottak az orosz nyelvre, komoly

átalakulásokat idéztek elő a nyelvhasználatban. A társadalmi változások persze mindig

hatással vannak a nyelvre, ám ez a hatás az avatatlan szemlélő számára többnyire alig

érzékelhető. A múlt század nyelvi változásai azonban olyannyira látványosak voltak, hogy

nem csak a filológusokat, a hétköznapi embereket sem hagyták érintetlenül. A

megrázkódtatások a XX század elejére tehetők (az 1917-es forradalom és az 1920-as évek

korszakára) és annak végére (az 1980-as évek közepétől kezdve az 1990-es évek derekáig). A

két időszak közti korszak a nyelvfejlődés szempontjából viszonylag stabil periódus volt.

Ekkor a forradalom által generált változások fokozatosan beépültek a nyelvbe, új nyelvi

normák alakultak ki és váltak elfogadottá, elsősorban a nyelvhasználatban. A forradalom

korszakának és azt követő időszaknak a nyelvi forrongása elsősorban a nyelv expresszív

eszköztárának felerősödésében érhető tetten. Az új kor ideológiájának szellemében a

szókészlet egész rétegei szorultak ki a nyelvhasználatból, azok, amelyek a forradalom előtti

életmódot jellemezték. Ugyanakkor új lexikai rétegek kerültek elő, az ún. szovjetizmusok. Az

orosz nyelv meglévő formáinak földcsuszamlásszerű átalakulása ment végbe: hatalmas

mennyiségű nyelvjárási és prosztorecsijére (prosztorecsije: népi elemeket is tartalmazó városi

műveletlen beszéd) jellemző lexikai egység és nyelvi sajátosság áramlott be az irodalmi

nyelvbe, amelyek kérdésessé tették az irodalmi nyelv tisztaságát. Ezekre a folyamatokra igen

érzékenyen reagált az értelmiség. Már az ábécében és a helyesírásban 1917-ben véghezvitt

reform is ellenérzéseket keltett a közvéleményben, mivel ennek célszerűségében sokan

kételkedtek.

AZ OROSZ HELYESÍRÁS A XX. SZÁZADBAN

20

Az orosz helyesírás történetében fontos mérföldkőnek számítottak Ja. Grot

nyelvtudósnak a XIX. század végén írt munkái, aki sokat tett az orosz helyesírás rendszerbe

foglalásáért. Ugyanakkor ez a helyesírási rendszer mégsem vált teljes mértékben

egyezményessé és elfogadottá, mert hiányzott belőle az egységesség. 1904-ben a helyesírás

kérdése a Tudományos Akadémia hatáskörébe került. Létrehoztak egy helyesírási bizottságot,

amely előkészítette a helyesírás reformjának tervezetét, amit azonban akkoriban nem fogadtak

el. A szovjethatalom alatt, a Népbiztosok Tanácsának 1918-as határozatában kísérletet tettek

arra, hogy egyszerűsítsék és egységesítsék az orosz helyesírást. A határozat értelmében

egységessé vált a melléknevek birtokos esetének hím- és semleges nemű végződése (korábban

–аго/яго végződést írtak nem hangsúlyos helyen és –oгo/eгo-t hangsúlyos szótagban), illetve

a többes számú, alanyesetű melléknevek, határozói melléknevek és névmások végződése:

1918 előtt –ыя/iя-t írtak nő- ás semleges nemben és ые/iе-t hímnemben. Ezen felül a -z-re

végződő igekötők helyesírása fonetikai elvek alapján változott: а reformot megelőzően

függetlenül az igekötőt követő zöngés-zöngétlen mássalhangzótól minden esetben ugyanúgy

írták: бездомный és безполезный. Az orosz ábécéből néhány betűt elhagytak: az egyházi

szláv és a régi orosz ábécé utolsó betűjét, az ѵ-t (a betű hagyományos neve: ижица),

amelynek ejtése [i] volt és csak görög jövevényszavakban fordult elő a görög υ (üpszilon)

helyén, az ábécé utolsó előtti, [f]-nek ejtett ѳ betűjét (фита), amelyet a helyesírási reformig a

görög jövevényszavakban használtak a θ (théta) helyén, a szóvégi keményjelet (ъ), a már több

évszázada a cirill e-vel azonosan ejtett ѣ (ять) betűt és az i (и десятеричное ‘tízes számértékű

i’) betűt, amely ugyanúgy az [i] hang jelölésére szolgált, mint az и (и восьмеричное ‘nyolcas

számértékű i’) betű. Annak ellenére, hogy a reformok tervezete már jóval a forradalom előtt

megszületett, megvalósításukra megfelelő ideológiai indoklással már az új idők szellemében

került sor. A világ forradalmi átalakulásának és a demokratizmusnak a nyelvhasználat

egyszerűségében is ki kellett fejeződnie. A későbbiekben nemegyszer felmerült az írásmód

egyszerűsítésének gondolata is, hogy az írástudatlanok könnyebben elsajátíthassák az ábécét.

Az 1930-as években folytatódott a normatív helyesírási szabályok megteremtésére

irányuló munka. Elkészítették a „Helyesírási szabályzat” tervezetét, ezt a munkát azonban

félbeszakította a háború. A háború után több tervezetet is megvitattak, végül 1956-ban

elfogadták és kiadták az „Orosz helyesírás és központozás szabályzatát” (Правила русской

орфографии и пунктуации), amelyben lefektették a mai napig is érvényben lévő

szabályokat. Ez lett az első hivatalosan jóváhagyott orosz helyesírási útmutató, amely minden

állampolgár és intézmény számára kötelező érvényű volt. Erre támaszkodva állították össze az

Sz. I. Ozsegov és A. B. Sapiro szerkesztésében „Az orosz nyelv helyesírási szótárát”

21

(Орфографический словарь русского языка), amely 1956. évi első kiadása óta számos új

kiadást ért meg.

Napjainkban is előkészítettek egy új helyesírási reformtervezetet, ezt azonban nem

fogadták el, mivel megvalósítása hatalmas anyagi ráfordítással járt volna. Napjainkban az

egyszerűsítés melletti érvként megint csak a társadalmi tényezőt hozza fel az orosz sajtó, csak

egészen új aspektusban. Az Orosz Föderációban legálisan és illegálisan több millió a volt

szovjet tagállamokból és Kínából érkező bevándorló él. Oroszországban munkaerőhiány van,

és ezért a jövőben újabb bevándorlók érkezésére lehet számítani, akik rendszerint egyáltalán

nem vagy csak nagyon rosszul beszélnek oroszul.

AZ 1917-ES FORRADALOM IDŐSZAKÁNAK NYELVE

Az 1917-es forradalom időszakában és az azt követő korszakban a nyelvhasználat

területén végbemenő változások élénk érdeklődést váltottak ki a nyelvészek körében. Elsők

közt kezdte meg e nyelvi folyamatok kutatását két jelentős orosz nyelvész, Sz. O. Karcevszkij

és A.M. Szeliscsev. Ők még „forró nyomon” jegyezték le a nyelv egy sor korabeli

jellegzetességét.

Idegennyelvi hatások

Mivel a forradalmi kormány tagjai és hivatalnokai értelmiségiek voltak,

nyelvhasználatukban sok olyan idegen eredetű szó fordult elő, amely azelőtt csak szűk körben

volt használatos. Ebben az időszakban mindenekelőtt a német nyelv hatása volt jelentős,

különösen a német nyelvű politikai irodalom fordításának köszönhetően. Ugyanakkor a

lengyel nyelv is hatást gyakorolt az oroszra, mivel sok forradalmár Orosz-Lengyelországból

és Délnyugat-Oroszországból származott.

Rengeteg terminus jelenik meg a közhasználatban, amely a filozófiai, gazdasági és

szociológiai tárgyú irodalomból származik. Nagy részük idegen eredetű szó: аграрник

‘agráros’, баррикадa ‘barikád’, бастовать ‘sztrájkol’, демонстрация ‘demonstáció’,

дискредитация ‘diszkreditálás’, директивa ‘irányelv’, дискуссия ‘vita’, кампания

‘hadjárat, kampány’, лимит ‘normatíva’, люмпен ‘lumpen’, митинг ‘nagygyűlés’,

манифестация ‘tüntetés’, массы ‘(nép)tömegek’, монолитный ‘monolitikus’,

монолитность ‘megbonthatatlan egység’, прокламация ‘kiáltvány, nyilatkozat’,

пролетариат ‘proletáriátus’, ревизия ‘revízió’, рационализация ‘ésszerűsítés’,

22

рентабельный ‘rentábilis’, солидарность ‘szolidaritás’, стабилизация ‘stabilizálás’,

стимулировать ‘ösztönöz’, фракция ‘frakció’, функционер ‘tisztségviselő’,

экспроприация ‘kisajátítás’ stb.

A XIX–XX. század fordulójának évtizedeire az angol nyelvből közvetlenül átvett szavak

térhódítása volt jellemző, ami az első világháború előtti orosz–angol kapcsolatok

megerősödésével magyarázható: линолеум ‘linóleum’, лифт ‘lift, стенд ‘kiállítási állvány’,

трест ‘tröszt’, фильм ‘film’, фокстрот ‘foxtrott’, боксёр ‘ökölvívó’, футбол futball’,

рекорд ‘rekord’, старт ‘start’ stb. Francia jövevényszavak: авиатор ‘pilóta’, ас ‘klasszis’,

аэроплан ‘repülőgép’, пилот ‘pilóta’, кубизм ‘kubizmus’, импрессионизм

‘impresszionizmus’, вернисаж ‘művészeti kiállítás ünnepélyes megnyitása’, саботаж

‘szabotázs’, шезлонг ‘magasított fejtámlájú heverőszék’, код ‘kód’ stb. Az orosz–japán

háború éveiben az orosz publicisztikában széles körben elterjedtek a japán nyelvből

kölcsönzött szavak is.

Idegen nyelvi hatás figyelhető meg egyes esetekben a szóképzés területén is. A német

nyelvre jellemző szóképzési szabályok hatására születtek például a következő összetett

szavak: пионеротряд ‘úttörőraj’, партработник ‘pártmunkás’, политэкономия ‘politikai

gazdaságtan’, экономкомиссия ‘gazdasági bizottság’, цехбюро ‘üzemi bizottság’. Szóképzési

szempontból német tükörfordításnak számítanak az olyan szavak is, mint себестоимость

‘önköltség’, целостность ‘homogenitás’, самоопределение ‘önrendelkezés’, stb. A más

európai nyelvből vett tükörfordítások nem számottevőek. Ilyen például az angol mintájú

небоскрёб ‘felhőkarcoló’ vagy a francia által inspirált упадочник ‘dekadens’.

A сверх- előtagú szavak szintén a német nyelv hatására jelennek meg: сверх-левый

‘ultrabalos’, сверхцентрализм ‘ultracentrizmus’, сверх-развязный ‘pimasz’. Ezen kívül a

kutatók megemlítik az анти- (anti-) és az архи- (archi-) prefixumok produktivitását, mely

jellemző volt Lenin nyelvhasználatára is: антинародный, архитрудный, ahogy az -изм-ra (-

izmus), -ист-ra (-ista) végződő képzők is produktívnak bizonyultak: большевизм

‘bolsevizmus’, трозкизм ‘trockizmus’, ‘троцкист trockista’, активист ‘aktivista’.

A szóalkotás módjainak sajátosságai a XX. század elején

A század eleji szóképzési folyamatok egyik jellegzetes tendenciája a XVIII. illetve a

XIX. század elejére megy vissza, és a ‘valaminek híve illetve követője’ jelentésű főnevek

megsokasodásában érhető tetten. Megnőtt a tulajdonnévből az -ист (-ista) képzővel alkotott

új szavak száma (марксист ‘marxista’), kialakult továbbá egy új szócsoport is, amely

‘valamilyen gép vagy technikai eszköz és az őt kezelő személy viszonyán’ alapult

(велосипедист ‘kerékpáros’; телеграфист ‘távírász’).

23

A XX. század elejére jelentősen kibővült a -щин(а), -овщин(а) képzővel alkotott szavak

sora, amelyek pejoratív árnyalatú hétköznapi jelenségeket, valamint eszmei áramlatokat

jelölnek (военщина ‘durva katonai világfelfogás és életvitel’; толстовщина

‘tolsztojánizmus’).

Az új szavak jelentős része -к(а) képzős főnevekből áll, amelyek a jelzős főnevek

köznyelvi változatai, de már részben elveszítették népies beszélt nyelvi jellegüket: будёновка

‘csúcsos katonai posztósapka’, толстовка ‘Tolsztoj révén meghonosodott bő, hosszú

felsőing’, открыткa ‘képeslap’, одиночка ‘magánzárka’, вечёрка ‘esti lap’. Ez a szóalkotási

folyamat az egész XX. század folyamán produktív volt, ahogy az -ик, -ник képzős, személyt

jelölő főnevek alkotása is: боевик ‘terrorista szervezet tagja’, смертник ‘halálraítélt’,

обратник ‘véglegesen hazatérő emigráns’.

Nagy számban születnek olyan — a korábbi nyelvhasználatban ismeretlen —

szókapcsolatok, mint ветераны от партии ‘a párt veteránjai’, ренегаты от революции ‘a

forradalom árulói’.

Megfigyelhető a német tükörfordítások térhódítása az állandósult szószerkezetekben:

целиком и полностью ‘teljes egészében’ (‘egészen és teljességgel’), в общем и целом

‘egészében véve’ (‘általában és egészben’), сегодняшний день ‘mai nap’.

Elterjednek az ибо-val (‘hisz’) kezdődő mondatok a bevett ведь (‘hiszen’) helyett.

A pontos időre vonatkozó kérdésekre adott válaszokban a половина helyett a пол-t

kezdik el használni: пол-второго (fél kettő), пол-пятого (fél öt), ami a lengyel nyelv hatását

mutatja.

A rövidítések elterjedése

A kor leginkább produktívnak számító megnevezési módozatainak egyikét a

különböző típusú rövidítések alkották. Több száz ilyen szót ismerünk, de ha meg akarjuk

magyarázni elterjedésük okát, nehézségekbe ütközünk. A kortársak arra panaszkodtak, hogy

az így kapott szavakat nehéz kiejteni, nehezen érthetők, már-már parodisztikus hatásúak.

Ennek ellenére számos rövidítés életképesnek bizonyult, és a mai napig használatban vannak:

МХАТ ‘a moszkvai akadémiai Művész Színház’, вуз ‘felsőoktatási intézmény’, МГУ

‘Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem’, детдом ‘gyermekotthon, árvaház’, драмкружок

‘színjátszó kör’, зарплата ‘fizetés’, Морфлот ‘tengeri flotta’, госбюджет ‘állami

költségvetés’, главбух ‘főkönyvelő’, Донбасс ‘Donyec-medence’, физмат ‘fizikai-

matematikai kar’, завуч ‘igazgatóhelyettes’, комсомол ‘Komszomol’, военком ‘katonai

biztos’, полпред ‘meghatalmazott képviselő, nagykövet‘, нацмен ‘valamely nemzeti

24

kisebbség tagja’, угрозыск ‘bűnügyi hatóság’, стенгазета ‘faliújság’, исполком ‘vb,

végrehajtó bizottság’, техперсонал ‘műszaki személyzet’ stb.

Vulgarizmusok

Az akkori idők nyelvezetében széles körben terjedtek el a stilárisan alantas, vulgáris

köznyelvi, durva kifejezések. A jelenség okai sokrétűek. Egyrészt a forradalmárok néphez

intézett beszédeikben igyekeztek az „ő nyelvükön” megszólalni és előszeretettel használtak

„kemény szavakat”. A forradalmi retorikát rendszerint fokozott emocionalitás és

expresszivitásra való törekvés jellemezte. Ezt az expresszivitást a forradalmi szónokok két

egymással homlokegyenest szembenálló stilisztikai eszközzel érték el: az archaikus, egyházi

szláv eredetű szavakkal és szókapcsolatokkal valamint a normatív lexikától eltérő, vulgáris

kifejezések bevonásával. Másrészről maga a forradalmi tömeg jórészt a társadalom alsóbb

rétegeihez tartozó emberekből állt, akik nem sajátították el az irodalmi nyelv normáit, illetve a

forradalmi fiatalságból, akik igyekeztek demonstrálni függetlenségüket mindennemű

társadalmi normától és egyezményesen elfogadott illemszabálytól.

Változások a szavak jelentésében

A XIX-XX század fordulójának évtizedeiben a szemantikai változások az orosz

szókészlet széles körét érintették. A folyamatok nagy része csak egy meghatározott

társadalmi-filozófiai és történelmi-kulturális kontextusba ágyazva érthető meg. A következő

pár példa e változások jellegét hivatott illusztrálni.

Господин, товарищ (‘úr’, ‘elvtárs’): Azután, hogy az господин ‘úr’ szó megszűnt hivatalos

megszólítási forma lenni és fokozatosan kikopott a lakosság túlnyomó többségének

szóhasználatából, felváltotta a товарищ ‘elvtárs’ szó, mely a forradalom kezdetén a

forradalmár-katona megnevezésére szolgált. Később az elvtárs szó a kommunistát jelölte. A

diákok körében és a pártközegben a forradalom előtt is megszólítási formaként használták.

Агитатор ‘agitátor’: A XIX. század végi szótárak az aгитатор ‘agitátor’ szót a

következőképpen definiálják: ‘lázadó, felkelő, provokátor, felbujtó’. A XX. század eleji

szótárak már rögzítik a megváltozott jelentést: agitáció – a néptömegek ösztönzése a

cselekvésre bizonyos eszmék és közhasznú célok érdekében.

Мещанин ‘kispolgár’, мещанство ‘kispolgárság’: Eredetileg városlakót jelölt, ezt a

jelentését rögzíti Dal értelmező szótára is. A XX. század elejétől Herzen publicisztikájának és

Makszim Gorkij színműveinek hatására a szó átvitt értelme terjed el – azoknak a nézeteknek,

szokásoknak, ízlésvilágnak és hagyománynak az összességét jelölik vele, mely a

kispolgárságra, mint társadalmi osztályra jellemző; ‘kisszerűség, közönségesség’.

25

A legfőbb szemantikai folyamat, amely az irodalmi nyelv szókészletének széles körét

érintette, és amely elősegítette szemantikai struktúrájának átrendeződését, a lexika

terminologizációja és determinologizációja volt.

Terminologizáció

A terminologizáció – még a XVIII – XIX. században nekilóduló – folyamatában az

általunk vizsgált időszakban kiemelt hely illeti meg az ideológiai szókincs kialakulását, mely

más terminológiai rendszerek és egy sor konkrét megnevezés bevonásával gazdagodott. Az

így nyert többértelmű szóban rendszerint a társadalmi-politikai jelentés került az első helyre,

háttérbe szorítva, vagy teljesen kiszorítva a szó egyéb jelentéseit. Példának okáért, a

листовка szó eleinte beszélt nyelvi volt és egy ‘nyomdaívnyi kis könyvet’ jelölt, amely

alkalmas a nép körében való minél szélesebb körű terjesztésre. A szó mai jelentése –

‘nyomtatott röplap rendszerint aktuálpolitikai, agitációs tartalommal’, – a XX. század elején

alakult ki, és elsőként Lenin Что делать? (Mit tegyünk?) c. munkájában tűnt fel.

(Megjegyezzük, hogy napjainkban ez a jelentéskör tovább bővült, már nem csak a politikai,

de az üzleti reklám céljaira nyomtatott szórólapot is ezzel a szóval jelölik.) A következő

szavakban a társadalmi-politikai jelentés lesz dominás, olyannyira, hogy esetenként minden

más jelentést kiszorít a szóhasználatból: подпольный ‘földalatti’, провокация ‘provokáció’,

стачка ‘sztrájk’, забастовка ‘sztrájk’, ликвидация ‘vnek a felszámolása’, дезорганизация

‘bomlasztás’, кустарный ‘háziipari’, прослойка ‘társadalmi réteg’, партия ‘párt’, ячейка

‘pártsejt’, уклонение ‘eltérés, elhajlás’ stb.

Determinologizáció

A determinologizáció az adott korban végbemenő nyelvi folyamatok közül a második

legfontosabb. Az átértelmeződés, mint ahogyan az előző korszakban is, meghatározott,

szemantikailag zárt szócsoportokban történik. A determinologizáció folyamatának négy

fajtája van. 1. a szó terminológiai jelentésének elvesztése: контингент ‘kontingens’,

застрельщик ‘előharcos’; 2. a terminológiai szókészlet bevonása a metaforizáció

folyamatába: автомат ‘automata’; 3. az egyik terminológia rendszerhez tartozó szó

használata egy másikban: тактика ‘taktika’; 4. egy terminus átvitele egy másik terminológia

rendszerbe: обструкция ‘obstrukció’.

A determinologizált szavak körét csak akkor tudjuk végérvényesen meghatározni, ha

megvizsgáljuk a folyamat végső stádiumát a mai nyelvben. Ismeretes például, hogy a XX.

század elején a beszélt nyelvben széles körben elterjedt a katonai terminológia: кадры

‘káderek’, боец ‘harcos’, авангард ‘avantgárd’, форпост ‘előretolt hadállás’, авансцена

26

‘előtér’; мобилизация ‘mozgosítás’, ополчение ‘tartaléksereg’, штаб ‘vezérkar’, завоевание

позиций ‘pozíciók kivívása’, лавировать ‘lavíroz’, доминировать ‘dominál’, тыл

‘hátország’ stb. Ezt a folyamatot olyan extralingvisztikai tényezők lendítették előre, mint a

haditechnika rohamos fejlődése, ami az adott kort jellemezte, és az egymást sűrűn követő

háborúk sora. Ennek a terminuskörnek az aktivizálódása az agitációs jellegű irodalom

elterjedésével függött össze és a narodovelec-ek (a Народная воля ‘Népakarat’ földalatti

szervezet tagjai) a retorika hagyományaihoz nyúltak vissza. Ez a hagyomány rendkívül

életképesnek bizonyult az orosz nyelv fejlődésének egész szovjet időszaka alatt és tartós

pozícióját nem csak azzal biztosította, hogy nagyon sok szó többletjelentéssel bővült, hanem

azzal is, hogy a szovjet publicisztikában előszeretettel használtak háborús metaforákat,

melyek gyakorisága kritikus időszakokban mindig megnőtt, legutoljára éppen a peresztrojka

éveiben.

A 30-AS ÉS A 80-AS ÉVEK KÖZÖTTI SZÓKÉSZLETET ÉRINTŐ

LEGFONTOSABB FOLYAMATOK

A 20-as években kirajzolódó nyelvi folyamatok az azt követő évtizedekben is

folytatódtak. Az orosz nyelv drámai változásokon ment keresztül: a régi nyelvi normák

kihaltak és új formák keletkeztek. Ez különböző – társadalmi, politikai, területi, életkori –

konfliktusokhoz vezetett a népesség különböző csoportjai között. A nyelvi normák

megingása, tudatos megtagadása, illetve a szabályok nem tudatos ignorálása riasztó méreteket

öltött. A kor jó néhány kutatója a purizmus szemszögéből értékelte és írta le a nyelvben

végbemenő folyamatokat, és ekképpen minden új jelenségre úgy tekintettek, mint a XIX.

század hatalmas nyelvi örökségének eltékozlására. A nyelvi újdonságokhoz való kétféle

viszonyulás és azok összeütközése (az egyik fél védi azokat, míg a másik határozottan

elutasítja, mint olyan elemeket, amelyek beszennyezik és elszegényítik a nyelvet) minden

nyelvi kollektívára jellemző és e tekintetben a szovjet társadalom sem képez kivételt.

Ami mégis megkülönbözteti ezeket a vitákat a hagyományos disputáktól, azok

ideológiai és társadalmi színezete és az ideológia aktív beavatkozása a tisztán nyelvtudományi

problémákba. A társadalmi tényezők szerepe a nyelv fejlődésében nem egyszer volt

tudományos viták tárgya a szovjet korszakban. A legfőbb megvitatott kérdés némiképp

leegyszerűsítve a következő probléma köré csoportosult: fel lehet-e fedezni a szocialista

27

korszak nyelvezetében olyan konkrét változásokat a lexika, a grammatika, a fonetika terén,

amelyek csak és kizárólag a szocializmus korára jellemzőek, más szóval, tekinthetjük-e a

társadalmi tényezők szerepét meghatározónak a nyelv fejlődésében? Az új társadalmi

feltételek törvényszerűen a nyelvi folyamatok katalizátoraként lépnek fel. Ezek a folyamatok

belsőleg determináltak, vagyis a nyelv adottságaiból fakadnak, és az adott rendszerben jól

láthatóan mennek végbe. Így például a valóság új – a 20-as évek társadalmi átalakulása

nyomán létrejött – elemeinek megnevezése háromféleképpen történhetett: 1. neologizmusok

megalkotásával a már meglévő lexikai és szóképzési eszközök alapján; 2. idegen eredetű szó

átvételével, vagy a prosztorecsijéből, szakmai zsargonokból és csoportnyelvi szóhasználatból,

illetve helyi dialektusból kölcsönzött szavakkal; 3. létező szavak szemantikai

átértelmezésével. Fentebb már utaltunk ezekre a folyamatokra, mikor a lexikában végbement

változásokról esett szó. Ugyanezek a forradalmi időkre jellemző jelenségek folytatódtak a

nyelvben a későbbiekben is.

Minden új megnevezést, mint ismeretes, két nagy strukturális csoportba lehet sorolni:

1. egyszerű, vagyis egy szóból álló megnevezések és 2. összetett, vagyis több szóból állók. Az

első csoportba olyan szavak tartoznak, melyek szóképzéssel vagy szóösszetétel útján, illetve a

kettő kombinálásával jöttek létre, azaz „szóösszetétel + szóképzés” útján. Ide tartoznak a

korábban már tárgyalt rövidítések. Kétségtelen, hogy a szóképzési elemek és eszközök

megválasztásában a korszellem is jelen van, az, amit a gorbacsovi peresztrojka nyelvezetének

kutatója, V. G. Kosztomarov a „kor nyelvi ízlésének” nevez. Az egész szovjet korszakra

jellemző például a több részből álló, de csonkított elemet is tartalmazó megnevezések iránti

előszeretet: партвзнос / партийный взнос ‘párttagsági díj’, профком / профсоюзный

комитет ‘szakszervezeti bizottság’, агитмассовый / агитационно-массовый ‘agitációs

tömeg(munka)’, детсад / детский сад ‘óvoda’, управдом / управляющий домом

‘házfelügyelő’, стройматериалы / строительные материалы ‘építőanyagok’, военком /

военный комиссар ‘katonai biztos’ stb. A 30-as évek derekától azonban felerősödik a másik

nagy strukturális csoportba tartozó szavak képzése. Olyan több tagból álló szavakról van szó,

melyekben minden tag teljes szót alkot. Míg a 20-as években azon szóösszetételek közül,

amelyek teljes értékű szavakból épültek föl, csak egy szóképzési modell volt produktív, az ún.

kettős nomináció (комсомолец-активист), addig az 50-es, 60-as években rengeteg olyan

megnevezés jelenik meg, amelyek a beszédben betöltött funkciójuk és struktúrájuk

tekintetében különböznek (отдел по контролю за качеством ‘minőségellenőrzési

szakosztály’; общество распространения знаний ‘tudományos ismeretterjesztő társaság’).

28

A 30-as években megkezdődik az irodalmi nyelv normáinak megszilárdítása.

Drasztikusan csökkent a szleng és a prosztorecsijére jellemző elemek, valamint tájnyelvi

szavak beáramlása az irodalmi nyelvbe. Természetesen bizonyos számú alacsonyabb

presztízsértékű szó továbbra is beszivárog az irodalmi nyelvbe, mely elsősorban a beszélt

nyelvi fordulatok jogán, de ritkábban akár a mindennapi szóhasználat részévé válva nyer

irodalmi státuszt: учёба ‘tanulás’; неполадки ‘zavar, hiba, szóváltás’; напарник ‘valakivel

párban dolgozó’; новосёл ‘új lakó’; расчёска ‘fésű’; отгул ‘sok túlóra után járó szabadnap’;

доярка ‘fejőnő’; ушанка , általában szőrméből készült füles sapka’; половник ‘merőkanál’;

изморозь ‘zúzmara’ és más szavak.

Ez a folyamat az 50-es évek közepéig tart. Ezt követően újra aktivizálódik a nyelv

stilárisan alacsonyabb rendű szókészletének beáramlása a nyilvános kommunikáció

szférájába. A nyelv stilisztikai normáinak betartására irányuló vasszigor bizonyára az ország

politikai klímájával van összefüggésben. Ezekben az években a Szovjetunió államhatalmi

berendezkedése totalitárius jellegű volt, ami a nyelvhasználatra is rányomta bélyegét. A

hivatalos érintkezésben a nyelvi közösség minden tagja számára kötelezően használt,

államilag szabályozott és ellenőrzött nyelvet nevezik „totalitárius nyelvnek” vagy — George

Orwell antiutópiája nyomán — újbeszél-nek (newspeak, oroszul новояз).

Az idegen eredetű kölcsönzések a 30-as években is gyakoriak voltak, de míg a 20-as

években elsősorban filozófiai, társadalompolitikai és gazdasági terminusokkal gazdagodott a

nyelv, a 30-as években a technikai tudományok terminológiája és termelési szakkifejezések

beáramlása erősödött fel. Az országban végbemegy a sztálini modernizáció, iparosítás, új

reáliák jelennek meg: контейнер ‘szállítótartály’; комбайн ‘kombájn; детектор ‘detektor’;

танкер ‘tartályhajó’; телевизор ‘televízió’; нейтрон ‘neutron’; пикап ‘teher- és

személyszállító könnyű gépkocsi’; телетайп ‘távgépíró, telex’; троллейбус ‘trolibusz’;

траулер ‘vonóhálóval halászó hajó’.

A II. világháború utáni időszakban, 1946 és 1953 között mindennel szemben, ami

külföldről jött, ami idegen volt — így az idegen jövevényszakkal szemben is — hivatalos

harcot folytattak. A II. világháború éveiben széles körben elterjedtek a német szavak, ezek

azonban hangsúlyosan pejoratív konnotációval telítődtek. A háború utáni években az

úgynevezett „Nyugat előtti hajbókolás” elleni küzdelem jegyében egy sor technikai és

tudományos terminust orosz kifejezésekkel cseréltek fel. Az oroszosítási láz még a sport-

szakszókincsre is kiterjedt, például a fociban használt kifejezésekre, melyek döntő hányada

angol eredetű volt: голкипер helyett az egyházi szláv eredetű вратарь ‘kapus’ szót kezdték el

használni, a хавбек helyéret полузащитник ‘fedezetjátékos’ lépett és így tovább.

29

Az 50-es évek közepétől a politikai klíma enyhülésének, illetve a nemzetközi

gazdasági és politikai kapcsolatok fejlődésének köszönhetően megváltozott az idegen eredetű

szavakhoz való viszony is: a korábbinál sokkal toleránsabbá vált. Ez a folyamat egészen a 80-

as évek közepéig tartott, amikor megkezdődött az idegen szavak lavinaszerű beáramlása az

orosz nyelvbe.

Az „újbeszél” használata a hivatalos szférában

Az újbeszél elnevezés Orwell után lett a legelfogadottabb megnevezés az orosz

filológiában a totalitárius állam hivatalos nyelvére. De más megnevezésekkel is

találkozhatunk: langue de bois (‘bikkfanyelv’), mozgalmi vagy párt-argó (oroszul: феня, ami

az oroszban általában is jelenti az argót), kancellarizmus (Kornyej Csukovszkij

szóhasználatában). Az újbeszél a szovjet ideológia diskurzusa, amelyet a következő vonások

jellemeznek: a nyelvi klisék fokozott gyakorisága, a szakrális szövegekre jellemző szó szerinti

idézés követelménye. Utóbbi könnyen megvalósítható volt a szókészlet korlátozott volta,

illetve a szigorúan meghatározott és szintén korlátozott szókapcsolati lehetőségei miatt.

Ilyenek például a нерушимое братство ‘megbonthatatlan testvériség, горячий отклик

‘élénk visszhang’, бурные аплодисменты ‘viharos taps’, необъятные просторы родины

‘a haza végtelen térségei’). A sajátos szintaktikai mondatszerkesztés is ebben segít, mivel

ezekből a szövegekből hiányzik a személyes hangvétel, rendszerint nincs szerzőjük. A legtöbb

esetben a mondatok nélkülözik a cselekvés szubjektumát, vagy ha szerepel is bennük, csak

általános szubjektumként: советские люди ‘a szovjet emberek’, трудящиеся ‘a dolgozók’,

всё передовое человечество ‘a világ haladó emberisége’, мировой пролетариат

‘világproletáriátus’). A novojaz egyik megkülönböztető jegyének számít az a lingvoideológiai

antitézis, ami a saját versus idegen oppozíciójában jut érvényre. Ez a szembeállítás az egész

lexikát áthatja. A saját (értjük ezen a szocializmus vívmányait és reáliáit) pozitív színezetet és

patetikus felhangot kap, míg az idegen értelemszerűen csak szarkasztikus megjegyzést és

rosszállást válthat ki.

A XX. SZÁZAD UTOLSÓ ÉVTIZEDÉBEN ZAJLÓ NYELVI

VÁLTOZÁSOK

A XX. század végén lezajlott politikai folyamatok, a viharos társadalmi-politikai

változások (peresztrojka, a Szovjetunió szétesése, rendszerváltás) újból elkerülhetetlen

átalakulásokhoz vezettek magában a nyelvben is. Természetesen ezek a változások elsősorban

30

a szókészletet és a stilisztikát érintették. A társadalmi viszonyok új alakulatai és az új reáliák a

nyelv területén mindenekelőtt a szóképzési neologizmusokban, a nagyszámú jövevényszó

megjelenésében, illetve az archaikus nyelvi-stilisztikai rétegek visszakerülésében jutottak

kifejezésre.

A társadalmi rendszer átalakulása számos olyan szó jelentésére kihatással volt,

amelyek kizárólag a szovjet valóság jelenségeit tükrözték, és ilyen módon a rendszerváltással

a történelem süllyesztőjébe kerültek. Az orosz trojka szó például a szovjet érában

alapjelentésén kívül (‘hármas lófogat’ és ‘közepes iskolai osztályzat’ a ‘rendkívüli

törvényszék, bíróság’ megjelölésére is szolgált. Ezeken felül a trojka még a háromszög

szónak egy sajátos, ma már nem használatos jelentésében is szerepelhetett, azoknak a

hivatalos szerveknek vagy személyeknek a jelölésére, akik az állampolgárok számára kiadott

munkahelyi minősítéseket aláírták. Eltűnt a mindennapi életből az olyan szavak jelentésének

valóságtartalma is, mint pl. a политинформация ‘politikai tájékoztatás’, паёк ‘fejadag’,

ячейка ‘(párt)sejt’, ликбез ‘az írástudatlanság felszámolása’, пятилетка ‘ötéves terv’,

октябрёнок ‘kisdobos’, звено ‘(úttörő)őrs’, соцсоревнование ‘szocialista munkaverseny’,

соцобязательства’‘szocialista felajánlás’, агитбригада ‘agitációs brigád’ és több száz más

szó jelentéstartalma is. Megváltoztak, jobban mondva elvesztették egyik jelentésárnyalatukat

az olyan melléknevek és főnevek, mint pl. бдительность ‘a politikai ellenséggel szemben

tanúsított éberség’, сознательный ‘osztálytudatos’, идейный ‘a marxista-leninista eszmeiség

elkötelezett híve’, невыездной ‘a külföldi utazás lehetőségétől hivatalosan megfosztott

személy’.

A szovjetizmusok korántsem csak olyan jelenségeket jelöltek, amelyek közvetlenül a

szovjet ideológiával voltak összefüggésben, olykor a szovjet éra alatt kialakult jelenségekhez,

életvitelhez kötődtek. Pl. выбросить, выкинуть ‘piacra dobni (általában hiánycikket)’,

записаться, стоять на что ‘szerepelni egy várólistán valamilyen hiánycikkre’.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan egy másik átalakulás is végbement a szóhasználat

területén: a historizmusok – azaz az Októberi forradalom előtti időkből származó szavak –

fokozatosan visszakerültek az aktív szóhasználatba: Дума ‘duma, az orosz parlament’, кадет

‘kadét’, присяжный ‘esküdt’, лицей ‘líceum’, губернатор ‘kormányzó’, меценат

‘mecénás’. A szovjet időben megszokott председатель совета министров ‘minisztertanács

elnöke! kifejezés helyett megjelenik a cári Oroszországban használatos премьер-министр

‘miniszterelnök’ szó.

Ezek a szavak ma már nem minősülnek historizmusnak, stílusárnyalatuk semlegesnek

mondható. A jövevényszavakkal egyetemben ezek a szavak betöltötték a szavak referenciális

31

jelentése területén kialakult ún. referenciális űrt. Azok a politikai folyamatok, amelyeknek

jegyében megvalósult az 1917-ben megtagadott értékekhez és fejlődésúthoz való visszatérés,

valamint az egyetemes világrendbe való integráció, törvényszerűen megkövetelték a

társadalmi viszonyok reformját és az új jelenségek megnevezéséhez szükséges szókészlet

megalkotását. Ennek az útkeresésnek a nyomán ment végbe az egykor elavultnak ítélt orosz

szavak jelentésének aktivizálódása és felgyorsult a jövevényszavak átvétele. A szellemi

kultúra hagyományainak, mindenekelőtt az ortodox vallási hagyománynak a felelevenítésére

irányuló társadalmi törekvés összefonódott az emelkedett stílusú írott nyelv szókészletének

újraéledésével, amelyet a szovjet korszakban vagy szekularizáltak, vagy kérlelhetetlenül

kiirtott a cenzúra, mint pl. добродетель ‘erény’, милосердие ‘könyörület, irgalom’,

покаяние ‘vezeklés’, смирение ‘alázat’, догма ‘dogma’, реликвия ‘relikvia’, stb.

Mindeközben a historizmusok egy részét stilisztikailag semleges lexikai elemként kezdték el

használni, míg másik részüket expresszív hatású stilisztikai eszközként. Utóbbi leginkább a

publicisztikára jellemző, ahol ezek a szavak nemcsak a régi metaforikus képek

felelevenítésére szolgálnak, de új trópusok létrehozására is megfelelő eszköznek bizonyultak.

A mai orosz nyelv egyik legjellegzetesebb vonását éppen a nyelv stilisztikai rétegeinek

átrendeződésében fedezhetjük fel. A történelmi megrázkódtatások — mint ismeretes —

gyakran az elnyomott társadalmi rétegek nyelvezetének aktivizálódásával járnak. Az 1985-

ben kezdődő gorbacsovi peresztrojka, amely előidézte az országban a XX. század végi nagy

társadalmi változásokat, nem jelentett szociális forradalmat és nem vonta maga után az alsóbb

néprétegek hatalomra jutását. A Szovjetunió széthullása a nyelvi folyamatok tekintetében

ahhoz vezetett, hogy eltörölték a hivatalos érintkezés területén egyeduralkodónak számító

„újbeszél” kötelező használatát, azonkívül megszűnt a nyelvi viselkedésformák egysíkúsága,

ahogy egy sor nyelvi kifejezésre vonatkozó tabut, cenzurális tiltást is felszámoltak. A szovjet

korszakban a hivatalos nyelvhasználat normáinak betartatása az állam feladatkörébe tartozott,

amit drákói szigorral el is látott. Ez a szovjet-orosz abszolutizmus korszakára is jellemző

kétszáz éves múltra visszatekintő hagyomány még M. V. Lomonoszov idejéből való.

A XX. század végi történelmi változásokat az orosz nyelvet beszélők úgy élték meg,

mint a nyelvhasználat területén végbemenő liberalizációt, amelynek nyomán eluralkodott a

szleng használata és kölcsönhatásba lépett a köznapi nyelv stilárisan alacsonyabb rendű

rétegeivel. A korábban elnyomott és a társadalom perifériájára szorított szubkultúrák újra

hallatták hangjukat: a nem hivatalos nagyvárosi folklór, a fiatalok alternatív kultúrája, a

bűnözői világ szubkultúrája. Ez a folyamat ahhoz vezetett, hogy az orosz nyelvben kialakult

stílusrétegek hierarchikus rendje szociolingvisztikai szempontból teljesen átalakult. Az orosz

32

szókészlet jelentős része, amely korábban az irodalmi nyelv határain kívülre szorult, az ún.

nem-normatív lexika területére, rendszeresen megjelent a médiában, a szépirodalmi

alkotásokban, és hallani lehetett a moziban, TV-ben egyaránt. Elsősorban magáról a normáról

mint olyanról alkotott elképzelések inogtak meg, különös tekintettel a stilisztikai normára.

Miután a nyilvános kommunikáció megszokott eszközévé vált, a nem-normatív lexika

fokozatosan beszüremlett előbb a beszélt, később az írott köznyelvbe. Ezeket a szavakat a

köznyelvi (és nem egy társadalmi rétegre jellemző) zsargon, vagy más szóval szleng körébe

soroljuk: тусовка ‘baráti összeröffenés, buli, nyüzsi’, халява ‘potya’, беспредел

‘törvénytiprás, anarchia’ крутой ‘menő’, совок ‘Szovjetunió, szovjet ember’, фанат

‘fociszurkoló, filmőrült, rockbolond’, наехать ’szekál, rászáll, kikészít’, отстегнуть

‘kipenget, pénzzel megdob’, прикольный ‘király’, навороченный ‘trendi’, косить ‘sumákol,

ürgéz’, колоться ‘belövi magát kábítószerrel, megvall’, подставить‘ leéget’, кинуть

‘rászed’, бабки ‘pénz’, мент ‘zsaru’, сдать ‘felad valakit’, светиться ‘feltűnni valahol’,

разборки ‘balhézás, bandák közötti fegyveres leszámolás’.

Különösen szembetűnő az argóból kölcsönzött szavak nagy száma a köznapi

nyelvhasználatban. Ez azzal a szereppel magyarázható, amelyet a társadalom bűnözői rétege

játszott a 90-es évek Oroszországában. Az a tény, hogy a bűnözői csoportok az illegalitásból a

társadalmi nyilvánosság elé kerültek, és a tömegkultúra fokozott érdeklődést tanúsított

irántuk, azzal járt, hogy a börtönnyelv és tolvajvilág nyelvezete elvesztette zárt jellegét (e

nyelvi jelenséget legjelentősebb kutatója, V.Sz. Jelisztratov „dehermetizációnak” nevezi) és

beáramlott a nyilvános nyelvhasználatba. Ennek köszönhetően a média is felkarolta ezt a

nyelvet, az a média, amely napjainkban a legfontosabb szerepet játssza a normáról alkotott

elképzelések alakulásában, ellentétben az 1990-es éveket megelőző időszakkal, mikor ezt a

funkciót a szépirodalom és a „mértékadó” nyelvhasználók töltötték be, akiken elsősorban az

irodalom kimagasló képviselői és a kultúra jelentős személyiségei értendők. Korábban az ő

nyelvhasználatuk lett a köznyelvi norma alapja.

A szovjet periódusban, ahogy már említettük, az újbeszél volt a hivatalos érintkezés

nyelve, ez volt a média nyelve is, ahol az ideológiai ellenőrzésen túlmenően igen szigorú

nyelvi kontroll is érvényesült, amely kiterjedt még a fonetikai (a televízió és a rádió esetében),

a grammatikai és a stilisztikai normák betartására is. A TV-ben gyakorlatilag ismeretlen volt

az élő adás, és ebből kifolyólag ismeretlen volt a spontán, nem előre megírt, élő beszéd. A 80-

as évek végétől kezdve a cenzúra meggyengült, azt követően pedig egyszerűen megszűnt

(hivatalosan azonban csak 1991-ben törölték el). A spontán élőbeszéd özöne, amely

elárasztotta a médiát, nyilvánvalóvá tette, hogy a beszélők túlnyomó többsége nincs

33

birtokában az irodalmi normának. Ez a fajta nyelvi inkompetencia az ország vezetőire is

jellemző volt, akiknek először kellett „papír nélkül” megszólalniuk.

Ennek a nyelvnek a tanulmányozása és leírása, amely az első sokkot követte és

amelyet a tárgyalt nyelvi tények összeütközése idézett elő, lehetőséget nyújt, hogy feltárjuk

azokat folyamatokat a grammatikában és a fonetikában, amelyek rámutatnak a rendszer

fejlődésének tendenciáira, a benne zajló változásokra, melyek éppen a beszélt nyelv teremtő

káoszában formálódnak.

Változások a grammatikában és a fonetikában

A beszélt nyelv szabályozatlan „őselemének” benyomulása az irodalmi nyelvbe,

amely az egész korszakot végigkíséri, a nyelvi rendszernek azokon a szintjein is

megfigyelhető, amelyeken a változások rendkívül lassan, gyakran évszázadok alatt mennek

végbe. Az irodalmi nyelvi normák állandó megsértései, a beszélt nyelvi formák

megszaporodása mind az írásbeliségben, mind a nyilvános beszédben, lehetővé teszik

számunkra, hogy e változás bizonyos általános tendenciáit megállapítsuk. Példának okáért a

morfológia szintjén megfigyelhető az orosz nyelv fejlődése során elveszített vocativus

különleges formáinak visszakerülése a nyelvhasználatba (Таня – Тань!). Megfigyelhető

továbbá a különböző paradigmák kiegyenlítődése és a nyelvi képzés szempontjából nem-

logikus formák, vagyis a kivételek megszűnése: a népnyelvi, az irodalmi norma szemszögéből

helytelen, formák iránti tolerancia (капает, махает, полоскает a каплет, машет,

полощет helyett); a prosztorecsijére jellemző formák elterjedése (ложить, заиметь); az

egyesszámban használt főnevek többesszámban való használata (дорогие водки ‘drága

vodkák’, предпринимательские риски ‘vállalkozói rizikók’, новые бизнесы ‘új bizniszek’);

az analitikus melléknevek expanziója, mint például бизнес-среда üzleti környezet, пиар-

специалист PR-szakember stb. A szintaxisban ez a tendencia egyes elöljárószók

elterjedésében és a vonzatok elmozdulásában érhető tetten (показывать о чём показывать

что helyett, анализировать о чём анализировать что helyett); továbbá elterjedtek a

много человек пришли’típusú szerkezetek az irodalmi normának megfelelő много человек

пришло konstrukció helyén, vagy большинство читателей понимают a большинство

читателей понимает helyett; наша доктор Иванова сказала forma a наш доктор

Иванова сказала helyett.

A fonetikai rendszerben a mássalhangzók keményedése felé ható tendencia figyelhető

meg, amely a kötelező lágyság szerinti hasonulás csökkenésében és a lágy illetve hosszú <zs>

34

fonéma fokozatos kikopásában mutatkozik meg. Véglegesen győzött az i-zésre (иканье)

irányuló tendencia, vagyis redukált [i] ejtése hangsúlytalan pozícióban álló <e>, <a>, <o>

fonémák helyén lágy mássalhangzó után (korábban ebben az esetben [i] hangot ejtettek [e]

mellékhanggal). Felerősödött a hangsúlytalan szótagok nullfokú redukciója, amelynek

következtében kiestek szótagok. Megfigyelhető az a törekvés, hogy egyszerűsítsék nem csak a

három mássalhangzóból álló hangcsoportot, a kettőből állót is. Megdöbbentően sok

hangsúlyhibát vétenek az anyanyelvi beszélők. Itt a prosztorecsijére jellemző formák

elterjedése tapasztalható és az a tendencia, hogy egyesítsék a különböző paradigmákat, azaz

egységessé tegyék a hangsúlyokat a szó különböző alakjaiban. Figyelemreméltó, hogy az

irodalmi kiejtés használati köre drasztikusan leszűkült azok után, hogy a média, a színház, a

mozi teljes egészében áttértek a beszélt nyelvi, illetve az iskolázatlan városlakókra jellemző

kiejtésre. Zuhanásserűen csökken azon nyelvhasználók száma, akik tökéletes biztonsággal

elsajátították az irodalmi kiejtést. Feltételezhető, hogy utóbbit a jövőben felváltja a beszélt

nyelvi kiejtés, ami további következményeket vonhat maga után, például változásokat a

helyesírásban.

Dialektusok a mai orosz nyelvben

A XX. században a tájszólások használati tere folyamatosan szűkül. Ennek egyik oka az, hogy

a szovjet időkben a lakosság iskolázottsága megnőtt. Másik oka, hogy megjelent a

háztartásokban a rádió és a televízió, így elterjedhetett a normatív nyelvhasználat. Most, a

XXI. század elején a dialektust használók többsége idős, iskolázatlan nő. A nyelvhasználat

színtere mindig informális. A szociolingvisztikai kutatások egy másik érdekességre is

felhívták a figyelmet, a dialektust elhagyó fiatalok zöme, a normatív nyelv helyett a zsargonra

tér át, amelyet egyébként a városi fiatalok többsége beszél.

OROSZUL BESZÉLŐK SZÁMA OROSZORSZÁGBAN,

A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN ÉS A DIASZPÓRÁBAN

Ma az orosz nyelv egyike a nagy világnyelveknek. A becslések szerint, mintegy 300

millió ember beszéli Oroszországban és az ország határain túl. Az orosz nyelv hivatalos

munkanyelvnek számít az összes jelentős nemzetközi szervezetben (ENSZ, OSCE, IAEA,

UNESCO, WHO és más).

35

A XX. sz. elején megközelítőleg 150 millió ember beszélt oroszul – nagyrészt az

Orosz Birodalom alattvalói. A rákövetkezendő 90 évben az (aktívan vagy passzívan) oroszul

tudók száma több mint duplájára nőtt, hozzávetőlegesen 350 millió főt tett ki, akik közül 286

millió olyan országban élt, ahol az orosz nyelv államnyelvnek számított és a lakosság

túlnyomó részének anyanyelve volt. Több mint 70 millió ember (legfőképpen a

Szovjetunióval szövetséges kelet-európai államokban, a Balkánon és számos ázsiai

országban) különböző szinten, beszélte az orosz nyelvet. A Szovjetunió széthullása után 14

évvel, 2005-re, az oroszul különböző mértékben tudók száma 278 millió emberre csökkent,

ezen belül magában az Orosz Föderációban is 140 millióra.

Jelenleg az Orosz Föderáció 130 millió polgára tekinti anyanyelvének az orosz

nyelvet, továbbá a FÁK és a balti államok 26, 4 millió lakosa és mintegy 7,4 millió más

országbeli (legfőképpen németországi, amerikai és izraeli) lakos, vagyis összességében 163,8

millió ember. Több mint 114 millió ember második nyelvként használja az oroszt (elsősorban

a FÁK országokban és a Baltikumban) vagy mint idegen nyelvet ismeri.

Elterjedtségét tekintve az orosz nyelv jelenleg a negyedik helyen áll a világon (a listát

a kínai nyelv vezeti, utána következik az angol és a spanyol). Ha az oroszul beszélők

számának mai csökkenő tendenciája folytatódik, akkor tíz év múlva 212 millióra csökkenhet

ez a szám, átadva a helyét a franciának, a hindinek/urdunak és az arabnak, 2025-re pedig a

XX. század eleji szintre süllyed vissza. Természetesen a felvázolt folyamatok alakulása

nagymértékben függ Oroszországnak a világgazdaságban és világpolitikában betöltött

szerepétől.

Az orosz nyelv a posztszovjet térségben

A Szovjetunió széthullása után az orosz nyelv használati köre leszűkült és továbbra is

szűkül. A posztszovjet térségben megalakult új független államok nagy hányadában a nemzeti

nyelv egyeduralkodóvá válásának eredményeképpen az orosz nyelv fokozatosan kiszorult a

politikai, oktatási és információs szférából. Az összes volt szovjet tagállam többnemzetiségű,

az orosz nyelvet anyanyelvüknek valló állampolgáraik száma ingadozik. Napjainkban a volt

Szovjetunió 14 tagállamának összlakossága több mint 140 millió fő (ez megegyezik

Oroszország összlakosságával), az orosz nyelvet aktívan (vagyis a munkában, oktatási

intézményekben, a hétköznapi életben) használók száma 63, 6 millió fő. Ezen felül még 39, 5

millió fő passzív nyelvhasználónak minősül (értenek ugyan oroszul, de mint kommunikációs

eszközt nem használják és fokozatosan elfelejtik az oroszt), és mintegy 38 millió ember már

36

egyáltalán nem beszéli az orosz nyelvet. Legszembetűnőbben a volt szovjet tagállamok fiatal

nemzedéke körében csökkent az oroszul beszélők aránya. Így például Litvániában átlagosan a

lakosság 60%-a beszél oroszul, míg a 15 évesnél fiatalabbak körében ez az arány 17%.

Hasonló helyzettel találkozhatunk Ukrajna nyugati részein és Moldáviában, ahol az európai

nyelvek térhódítása fokozatosan kiszorítja az oroszt, Azerbajdzsánban (ahol erőteljesen

megnőtt Törökország és az angolszász országok gazdasági, kulturális és nyelvi befolyása),

valamint Örményországban, Grúziában, Türkmenisztánban, Üzbegisztánban, Észtországban

és más országokban.

A posztszovjet államokban az orosz nyelv és kultúra legfőbb hordozójának tekinthető

orosz etnikum számaránya az utóbbi 15 évben 25-30 millióról 17 millióra csökkent (nem csak

azokról van szó, akik külföldre emigráltak, ideszámítva az Oroszországba kivándoroltakat is,

de azokról is, akik elvesztették a nemzeti identitásukat az új etnokulturális környezethez való

alkalmazkodás során). Feltételezhető, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

A FÁK országaiban és a Baltikumban jelenleg összesen 23,5 millió ember vallja

anyanyelvének az oroszt (ez leginkább az Ukrajnában, Kazahsztánban, Belorussziában, illetve

Üzbegisztánban és Lettországban élőkre jellemző). Ez a szám azonban szintén csökkenő

tendenciát mutat. Tadzsikisztánban például az 1989-es népszámlálás adatai szerint a lakosság

36,4%-a vallotta anyanyelvének vagy második nyelvének az oroszt, míg a 2000-es

népszámlálási adatok szerint mindössze 20,1 %, mindeközben az etnikai oroszok száma

Tadzsikisztánban az elmúlt 15 évben tizedére csökkent, 500 ezer emberről (1989) 50 ezerre

(2005). Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a FÁK és a balti államok oroszajkú

közösségének 1/3-a, akik anyanyelvüknek vallják az oroszt, nem orosz nemzetiségű (ukránok,

tatárok, beloruszok és mások).

2005-re csupán Belorussziában tartották meg hivatalos nyelvként az oroszt. A belorusz

médiában továbbra is az orosz nyelv dominál, a gyerekek 75%-a orosznyelvű iskolákban

tanul, a felsőoktatási intézményekben az orosz nyelven oktatott tantárgyak aránya több mint

90%-ot tesz ki. Viszonylagosan erős pozíciót tudhat magáénak az orosz nyelv Kazahsztánban,

ahol a „hivatalos kommunikáció nyelve” státuszt vívta ki magának megakadályozandó az

oroszajkú szakemberek kivándorlását. Ugyanakkor az adminisztráció számos területén teljes

egészében átálltak a kazah nyelv használatára, ahogy Kirgíziában a kirgizre. Kirgíziában

2000-ben az orosz nyelv szintén hivatalos státuszt kapott, annak ellenére, hogy a függetlenség

évei alatt a felére csökkent az oroszajkú lakosság, és ez a tendencia tovább folytatódik.

A FÁK többi országában az orosz nyelvnek mint a nemzetiségek közti kommunikáció

nyelvének alacsonyabb státusza van (ez vonatkozik Moldáviára, Üzbegisztánra,

37

Tadzsikisztánra és formálisan Türkmenisztánra) illetve a nemzeti kisebbségek nyelve előnyt

élvez az orosszal (Ukrajnában) vagy az idegen nyelvvel szemben (Azerbajdzsánban,

Örményországban, Grúziában, Lettországban, Litvániában, Észtországban). Az utóbb

felsorolt országokban az orosz nyelv gyakorlatilag a nemzetiségek közötti kommunikáció

nyelveként funkcionál, de jogilag – a hivatalos nyelvtörvény értelmében – nem számít annak.

Paradox módon több FÁK-országban és balti államban (Belorusszia, Ukrajna,

Lettország, Kirgízia, Kazahsztán, Üzbegisztán) az orosznyelvű időszaki kiadványok száma a

szovjet korszakhoz képest nőtt. Belorussziában például 1986-ban kb. 80 orosznyelvű újságot

adtak ki és ugyanennyi folyóiratot, ami az összes kiadott periodika 48%-t tette ki, míg 2004-

ben az orosz nyelven kiadott újságok és folyóiratok száma 415-re nőtt, Ukrajnában pedig 642-

ről (1986) 3402-re ugrott (2002). A kizárólagosan orosznyelvű kiadványok mellett 2002-ben

3127 kétnyelvű kiadvány jelent meg, azaz olyanok, amelyekben ukrán és orosznyelvű oldalak

egyaránt megtalálhatók. Más országokban azonban drasztikusan csökkent ez a szám.

Türkmenisztánban példának okáért mindössze egy orosznyelvű újságot adnak ki

(Нейтральный Туркменистан ‘Semleges Türkmenisztán’), sőt 2002-ben már mindennemű

orosz nyelvű periodika behozatalát betiltották.

Szigorúan szabályozzák az orosznyelvű adások arányát az elektronikus médiában.

Kazahsztánban például, a nyelvtörvény normáinak értelmében az adások 50%-ának kazah

nyelven kell folynia, míg a másik 50% orosznyelvű. Észtországban 10%-os kvótát szabták az

orosznyelvű rádió- és TV-adások esetében. Lettországban szintén hasonló korlátozásokat

vezettek be, bár később eltörölték, mert az ország alkotmánybírósága jogellenesnek

minősítette a korlátozó rendeletet. A FÁK összes országában és a balti államokban rövid

orosz nyelvű adásokat sugároznak.

Orosznyelvű oktatás

A posztszovjet térségben (Belorussziát leszámítva) zuhanásszerűen csökkent azon

általános iskolák száma, amelyekben oroszul folyik a tanítás. A 2003/2004-es tanévben 7536

ilyen iskola volt összesen 4,8 millió tanulóval, közülük 3,7 millió gyerek olyan iskolába járt,

ahol csak és kizárólag orosz nyelven folyik a tanítás (az iskolák túlnyomó része Kazahsztán és

Belorusszia észak-keleti térségében találhatók, illetve Ukrajna keleti és déli részén, Krímben).

Orosznyelvű felsőfokú képzés Belorussziában, Kazahsztánban, Ukrajnában és

Moldáviában van. Összesen kb. 1 millió diák tanul a FÁK országokban és a balti államokban

található 428 nemzeti felsőoktatási intézményben, illetve a 68 oroszországi felsőoktatási

38

intézmény valamelyik kihelyezett tagozatán. Számos posztszovjet államban közösen

létrehozott egyetemek működnek: Tadzsik-orosz (szláv) Egyetem, Kirgiz-orosz (szláv)

Egyetem, Örmény-orosz (szláv) Egyetem és Belorusz-orosz Egyetem.

Az orosz nyelv a világban

Az oroszul beszélők száma a világ régiói szerint (2004, millió főben kifejezve).

Oroszország 140

FÁK és Baltikum 100

Kelet-Európa és a Balkán 19

Nyugat-Európa 7,9

Ázsia 4,1

Közel-Kelet és Észak-Afrika 1,5

Afrika a Szaharától délre 0,2

Latin-Amerika 1,2

USA, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland 4,1

Ajánlott irodalom

Гусейнов, Гасан: Д.С.П. Советские идеологемы в русском дискурсе 1990 – х. Москва,

Три квадрата, 2004.

Дуличенко, А.Д.: Русский язык конца ХХ столетия. Verlag Otto Sagner, Münhen, 1994.

Елистратов, В.С.: Словарь московского арго (материалы 1980 – 1994 гг.). Москва,

Русские словари, 1994.

Кoстомаров, В. Г.: Языковой вкус эпохи. Златоуст, Санкт-Петербург, 1999.

Караулов, Ю.Н.: О состоянии русского языка современности. Москва, 1991.

Карцевский, С.И.: Язык, война и революция. Берлин, Русское универсальное

издательство, 1923.

Лаптева, О.А.: Живая русская речь с телеэкрана. JATE kiadó, Szeged, 1990.

Лексика русского литературного языка XIX – начала XX века. Москва, Наука, 1981.

Русский язык и советское общество (под редакцией М. В. Панова). 1 – 4. Москва,

Наука, 1968.

39

Русская разговорная речь (ответственный редактор Е.А. Земская). Москва, Наука, 1983.

Русский язык конца ХХ столетия. Коллективная монография. Ответственный редактор

Е. А. Земская. Москва, Языки русской культуры, 1996.

Селищев, А.М.: Язык революционной эпохи. Из наблюдений за русским языком

последних лет (1917 – 1926). Работник просвещения, Москва, 1928.

Современный русский язык. Социальная и функциональная дифференциация.

Ответственный редактор Л. П. Крысин. Москва, Языки славянской культуры, 2003

Толковый словарь русского языка конца ХХ века. Санкт-Петербург, 1998.

Толстой, Н. И.: Вопросы культуры речи в трудах русских лингвистов 20–х годов.

Развитие языковой жизни стран социалистического содружества. II. Praha, Akademia,

1987.

40