Upload
others
View
1
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
PEDAGÓGIAI ALAPISMERETEK
és a
RÁNEVELÉSES MÓDSZER
A KUTYAKIKÉPZÉSBEN
I-II. kötet
Írta:
Rithnovszky János
Tartalomjegyzék
l. ELŐSZÓ
I. kötet PEDAGÓGIAI ALAPISMERETEK
5. Adalékok az iskolai munkához
18. Az analizátorok kölcsönhatásai a pszichikum kialakulásában
23. A tanulásról
26. A kiképző pszichológiája
38. Gyógypedagógiai pszichológia
47. A személyiség tulajdonságainak alakulása
48. A karakter
49. A temperamentum /természet – vérmérséklet/
50. A kutya értelmi képességének fejlődése
51. A kutya szocializálódása
56. Az idegi szabályozás
57. Pavlov reflexelméletének rövid ismertetése
61. A kutyatípusok osztályozása idegműködésük alapján
65. A mesterséges feltételes reflexek minőségéről
68. Röviden az érzékszervekről
72. A tájékozódási reflex
76. A kutya pszichológiája
89. A vakvezetőkutya-képző iskola beiskolázási feltételei.
Magatartás vésenpróba
95. Kiegészítés a magatartás próbához
II. kötet A KÖLYÖKKUTYA FELNEVELÉSE ÉS A MUNKÁRA NEVELÉS
MÓDSZEREIRŐL
1. A KUTYA ANATÓMIÁJA
2. A kutya csont- és izomrendszeréről
4. A kutya általános leírása
9. Hibák
13. A fogazat
14. Az életkor megállapítása a fogazat alapján
15. A fogazat hibái
16. Aktív mozgatórendszer
19. A mozgásról
19. A kutya akciórendszere
22. A különböző mozgásnemek
29. A futtatás módozatai
37. Úsztatás
39. Ugratás
4l. A bőr
43. Az emésztőkészülék
44. A légzőkészülék
45. A húgyszervek
48. A nemi szervek
48. A szuka nemi szervei
49. A hím kutya nemi szervei
51. Ivarzás, párzás
53. Az érrendszer
54. Az erek szerkezetéről
56. A nyirokrendszer
57. Az idegrendszer
59. Az érzékszervek
59. A szem és a látás
66. A fül és a hallás. Az egyensúlyérzék
69. Szaglás és szimat
69. A szaglószerv
71. A szagingerekről
72. Ingert okozó anyagok
73. A szimat
79. Az ember, mint szagingerforrás
82. A szagingerek feldolgozásáról
9o. A szaghatásokról
93. A szimatmunka alapelemei
98. A szagos anyagok és a szagok osztályozása
99. Szagforrások
lol. Az ízlelés
lo3. A tapintás
lo7. Belső elválasztású mirigyek
lo8. A KÖLYÖK KIVÁLASZTÁSA
116. A kutya kiválasztása vakvezetésre, illetve szociális
munkakutyának
117. A kölyök kiválasztásának módszereiről
129. A RÁNEVELÉSES MÓDSZER GYAKORLATI KÉRDÉSEI
131• A kutya mozgatása
138. A játék
144. Fejlesztő játékok
151. Kiküldés, tárgyak fogalmára való oktatás
157. Ajtónyitás
163. HOGYAN TOVÁBB?
166. A kölyök elhelyezése és környezetének megismertetése
17Q. Általános útmutatás a kiskutyával való foglalkozáshoz
178. Ismerkedés a külvilággal
2o6. A RÁNEVELÉSES MÓDSZER
Bevezetés
212. A kölyök táplálásáról
214. A kölyök mozgatásáról
215. A RÁNEVELÉSES MÓDSZER SZAKASZAI
22o. A KUTYA TÁPLÁLÁSA
230. A vitaminok
239. A sók
242. Leggyakrabban igényelt ásványi sók
244. Még néhány tudnivaló az étrend összeállításához
249< A kutya itatása
25o. A KUTYA ÁPOLÁSA ÉS GONDOZÁSA
25o. A bőr és a szőrzet ápolása
253. A KUTYA ELHELYEZÉSE
258. EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSOK
287. ZÁRSZÓ
3ol. Fontosabb forrásmunkák
Bevezetés
Kedves Olvasó!
Ez az összeállítás a "Vakvezetőkutyával Közlekedők Szakcsoportja" vezetősége
kérésére készült.
A most közölt anyag gerincét a Mezőgazdasági Könyvkiadó gondozásában 1961-
ben megjelent "A vakvezető kutya kiképzése" c. könyvem alkotja. Ezt
kiegészítendő állítottam be több olyan új anyagot, amelyek megismerésével
mindazok, akik ezt a könyvet elolvassák, tudásukat bővítve birtokában lesznek
mindannak a tudnivalónak, amelyek egyrészt az amatőr kiképzés során
szükségesek, másrészt, amit a vakvezető kutyákról illik és szükséges tudni. Nem
utolsó sorban megismerkednek a csatolt domború térkép és a műleírások
segítségével a Csepeli Vakvezetőkutya képző Iskolával. Legvégül a
Vakvezetőkutyával Közlekedők Szakcsoportjának Működési Szabályzatával.
Néhány megjegyzés:
Az 1961-ben kiadott könyv anyagának közel 2/5 részét elhagytam, mivel az abban
foglaltakat a "Pedagógiai előzetes a kiképzés tematikájához" és a "Ráneveléses
módszer a kutyakiképzésben" c. anyag tartalmazza, átírva és újabb tudnivalókkal
kiegészítve. Így ezt az írásos anyagot annak folytatásaként, mint harmadik kötetet
kell tekinteni, lévén, hogy szoros összefüggésben vannak egymással, s többször
utalni is fognak az első két kötetre. Tulajdonképpen csak így válik egésszé a kutya
tartásáról, gondozásáról és kiképzéséről szerzett ismeretünk. És bár azoknak a
kedvéért, akik kutyájukkal indokolt esetben tenyészteni is kívánnak, ún. tenyésztői
alapismereteket is közlök, óvaintek bárkit is attól, hogy ezt tenyésztési
szakaanyagként kezelje. E téma egy negyedik kötetbe kívánkoznék. Itt most csak a
legszükségesebb tudnivalókat közlöm, abból is főként a kutyával kapcsolatos
közvetlen gyakorlati teendőket, beleértve a kölykök nevelését is az elválasztásig.
Erre is csak azért kerülhetett sor, mert bizonyos esetekben és feltételek mellett
/amelyeket későbbi időpontban fog az iskola meghatározni/, az intézményes
kiképzésben részesülő kutyákkal is tervezik a tenyésztés engedélyezését.
A könyvtől eltérően, a Pedagógiai előzetes c. részben, új, a Vakvezető Kutyával
Közlekedők Szakcsoportja által jóváhagyott vizsgaszabályzatot közlök. Ehhez
kapcsolódik azoknak a kiegészítő gyakorlatoknak az ismertetése, amelyeket már az
új kutyatulajdonosoknak kell betanítaniuk /amennyiben ezeknek szükséget érzik/, a
kutya átvétele után. A gyakorlatok helytállóságáról és azok hasznáról a vak gazda
számára nemcsak az a 25 éves személyes tapasztalat, hanem az általam közel l0
évig, társadalmi munkában végzett amatőrcsoportos vakvezető kutya kiképzés is
meggyőzött. Eközben "láthattam" és tapasztalhattam, hegy ezek az ún. többlet
követelmények, mennyire megalapozott igényként jelentkeznek a vak gazdáknál. S
hogy ezek milyen jól megférnek a kutya munkájával, és hogy semmi zavaró
hatással nincsenek arra, egy bemutató leírásával szolgáltatok bizonyítékot.
A magam részéről többszörösen meggyőződtem arról, hogyha ezek a gyakorlatok
jól vannak a kutyának betanítva, és ha a gazda felelősséggel alkalmazza azokat –
pl. a "személyvédelem", amelynél a kutya, mint "védőeszköz" alkalmazása
fegyverhasználatnak minősül /adott esetben lehet jogos vagy jogtalan/ - semmi
esetre sincsenek a kutya munkájára, alkalmazhatóságára hátránnyal. Sőt azáltal,
hegy még több oldalúvá tesszük a kutyát, képes az a vak embernek - annak
speciális helyzeténél fogva - csaknem emberi segítséget nyújtani.
Most pedig álljon itt emlékül és bizonyítékul arra, hogy a jól képzett vakvezető
kutya milyen sokoldalú differenciálásra képes munkájában, a fent említett
bemutatónak az anyaga, amelyet Udvarlaki Hadur Táltos nevű németjuhász kan
kutyámmal tartottam, az 1971-es Vadászati Világkiállításon, a jelenlegi kőbányai
vásárváros területén. Tanúm erre az a tízezernyi nézősereg, aki két ízben is
végignézte, és az az elismerő oklevél és emlékplakett, amit ez alkalomból kaptam.
A bemutató pálya a dísztribün előtt húzódott. Úgy volt kiképezve, minthogyha az
úttest lenne, két oldalán járdaszegéllyel, le- és fellépéssel. Erre az úttestre voltak
telepítve a különböző /vakvezető kutya bemutatóhoz való/ akadályok, s ezek között
a gödör kivételével /mert az úttestet felásni nem volt szabad/ mindazok az
akadályféleségek megtalálhatók voltak, amelyek a való életben a vak emberre, mint
veszélyeztető tényezők leselkednek.
A bemutató a következőképpen zajlott le;
A szájkosár nélküli, felszerszámozott kutyával /menetütem váltás beiktatásával/
végigvezettettem magamat a mintegy 100 m hosszú akadálypályán. A dísztribün
közepe táján megálltunk. A kutyával "jobbra át” -ot hajtottunk végre és jelre
leült /összecsaptam a bokámat/. Ezután - én főhajtással, ő pedig "köszönj”
vezényszóra ugatással - üdvözöltük a közönséget. Az üdvözlés után "balra át" -ot
vezényeltem, és végigmentünk az akadálypálya teljes hosszában. Elhaladásunkat
követően a MEOE Csepeli Vakvezető és Munkakutya Iskolájának tagjai
átrendezték az akadálypályát oly módon, hegy azon visszafelé haladva a kutya egy
teljesen új rendszerű és jellegű akadálysorral találta szembe magát. /Megjegyezni
kívánom, hegy a bemutató teljes ideje alatt a hangos bemondón keresztül megfelelő
kísérőszöveg ismertette a történteket./
Visszafelé jövet az akadálypályán, ugyancsak nagyjából félúton "jobbra előré"-t
vezényeltem a kutyának, és az akadálypályáról letérve szabad térségre vezettettem
magamat. /Csak a jobb kezem van meg, a balt robbanásos baleset folytán
elveszítettem - s ez okozta vakságomat is - így esetenként balkezem pótlására
műkezet használok./ A kutya jobb kézben vezetett, balkezem kézfejébe egy csíptető
segítségével a pénztárcámat vittem. A térségen, amelyen áthaladtam a csepeli
iskola tagjai mozogtak egyedül vagy kutyával.
Közlekedés közben egy "csibész"-nek beöltözött iskolatag /nő/, akin
védőfelszerelés volt, hátulról odaugrott, kikapta műkezem csiptetőjéből a
pénztárcámat és ellenkező irányba elszaladt. Az esetet követően csak annyit
mondtam kutyámnak "csibész, fogd!", ő a futó egyén után vetette magát, és beérve,
karjánál fogva megragadta. Újabb vezényszó következett: "fogd, hozd, ide
hozzám"! Táltos a "csibészt" egy pillanatra sem engedve, elébem vonszolta őt.
Ekkorra érkezett oda a statisztériából a "rendőr", aki a "csibész" segélykiáltásomra
lett figyelmes.
Érdeklődött a történtekről. A "csibész" természetesen tagadott. A "rendőr"
megkérdezte: "hány pénztárcát hord magánál?" "Kettőt - válaszolta a csibész"
- egyet az apró, egyet pedig a papírpénznek". "Mutassa őket" - kérte a "rendőr". A
"csibész" felnyitotta a tőlem ellopottat és a sajátját. "Uram fordult most hozzám a
"rendőr" - mivel tudja Ön bizonyítani, hogy az állítólagos pénztárca az Öné?"
"Sajnos
- volt a válaszom - csak megközelítő összeget tudok mondani, mivel nem tudom
pontosan, hogy mennyi volt itt a kiállításon a kiadásom. De a kutyám
bebizonyítja." "Hogyan?" - kérdezte a "rendőr". "Kérem tegyék le egymás mellé a
két pénztárcát - mondtam - és Táltos kutyám kiválasztja közülük az én
tulajdonomat". "Tegye le" - utasította a "rendőr" a "csibészt", aki
engedelmeskedett. "A magamét is mellé teszem, hogy lássuk, a kutya valóban
képes-e választani" - szólt a "rendőr".
Ezután én a "rendőr" megérkezésekor behívott és lefektetett kutyával
megszagoltattam a tenyeremet, és a tőlem 4-5 m-re és egymástól 50-60 cm-re
elhelyezett pénztárcákhoz küldtem "szimat, keresd, válaszd" vezényszavak
kíséretében. Végigszimatolta a földön lévő pénztárcákat, majd az enyémet szájába
véve "behozta" azt, és mellém ülve kezembe adta.
"Úgy látszik, valóban az Öné. Felismeri?" - kérdezte a "rendőr". "Igen” -
válaszoltam, miután megtapogattam.
"A biztonság kedvéért ismételjük meg a próbát, hátha a kutya csak véletlenül kötött
ki amellett a pénztárca mellett" - mondta a "rendőr". "Kérem hozza ide, és
ismételjük meg a választást". Én a kutyával kivezettettem magam a tárgyakig,
ledobtam a pénztárcámat a földre, "hátra arc”-ot vezényeltem és visszamentem az
eredeti kiindulási pontra. Újabb "hátra arc" után lefektettem Táltost. Ezalatt a
"rendőr" másképpen rendezte el a pénztárcákat. Újból megszagoltattam kezemet, és
előreküldtem "választani" a kutyát.
Táltos nem tévedett! Újból az én pénztárcámat hozta, és adta a kezembe.
A "csibész", aki látta, hegy vétke bizonyított, a mozgó emberek között keresett -
futva – menedéket.
"Fogják meg, tolvaj" - kiáltott a "rendőr". "Csibész, fogd" - vezényeltem én a
kutyának, aki hatalmas lendülettel vetette magát a "tettes" után, tőlünk kb. 40-50
m-re erős dulakodás zajlott le közte és a "csibész" között, aki mindenáron
szabadulni igyekezett a kutyától. Táltos nem tágított. Erős fogásával /karját fogta/
megadásra késztette a menekülőt.
"Ereszd!" - kiáltottam a kutyára, "kísérd!" - vezényeltem neki. "Jöjjön ide hozzám!"
- szólítottam fel a "csibészt", aki elindult ugyan felém, de nem érezvén a kutya
fogainak szorítását, az emberek közé vegyülve próbált egérutat nyerni. Táltosnak
nem kellett újabb vezényszó, pillanatokon belül fogai között volt "ellenfele" karja.
Ismét az "eredsz!" és "kísérd!" vezényszavak alkalmazásával most már minden
zökkenő nélkül hozzánk terelte Szalai Gabriellát, a "csibész” alakítóját, és az a
"rendőr" felügyeletével - akit Szalai Ferenc, a MEOE Csepeli Vakvezető és
Munkakutya Kiképző Iskola akkori vezetője alakított - távozott a bemutató
pályáról.
Táltost magamhoz hívtam, megdicsértem a derekas helytállásáért, majd a
vezetőszárat megfogva visszatértem az akadálypályára. Megköszöntük a közönség
méltán kiérdemelt elismerő tapsát, és az akadálypálya másik felén is hibátlanul
végighaladva - távoztunk a bemutató térről.
Nem véletlenül írtam a bevezetőben, hogy "emlékül”, mivel egy kissé nekrológnak
is szántam az elmondottakat, mert ez a csodálatos képességű kutya, aki /ugyancsak
nem véletlenül írom, hogy: "aki"/ mindezek mellett még a vízbőlmentés munkáját
is tökéletesen végezte, fiatalon, két és féléves korában, sajnálatos betegség folytán
kimúlt.
Úgy gondolom, csaknem mindannyiuknak feltűnik, az iskola által kibocsátott,
látszólag "bő lére" eresztett kérdőív. Tudni kell azonban, hogy az iskola csak akkor
képes igazán megfelelni feladatának, ha az igénylőnek /testi és lelki/ alkatához
legjobban hasonuló kutyát tud majd rendelkezésére bocsátani. Ebben az sem utolsó
szempont, hogy az egyéb elhelyezési feltételek is minden téren figyelembe
legyenek véve.
Felhívom a figyelmet a Pedagógiai előzetesben közölt magatartás és vésen próbára
is. /Lásd: Pedagógiai előzetes a kiképzés tematikájához c. részt./ Ennek ismerete
azért szükséges, hogy irányt mutasson azoknak, akik saját maguknak kívánnak
kutyát nevelni, esetleg be is tanítani.
Kiképzői munkánk során a pszichológia azon tételét kell alkalmaznunk, mely
szerint: "Az egyed magatartását, környezetéhez való viszonyulását, viselkedési,
cselekvési módját, az öröklött ösztönök és hajlamok mellett a környezeti tényezők
és a nevelési, kiképzési mód határozzák meg." Úgy gondolom, ez az idézett szöveg
önmagáért beszél. Ennek helyes vagy helytelen alkalmazása a döntő tényező az
egyed /az egyén/ életében. Az sem elhanyagolandó kérdés, hegy ezen
magatartási /vésen/ próba anyagának ismeretében minden új vakvezető
kutyatulajdonos tisztába lehet azokkal a követelményekkel, amelyeket kutyájával
szemben támaszthat, átvétele után /lásd: Pedagógiai előzetes - Az intelligenciáról/.
Nem vitás, hegy mindezek a követelmények, az átlag emberénél nagyobb
megértést, türelmet és kitartást igényelnek, de a cél elérése érdekében megéri.
Budapest, 1983.március 23-án
a S z e r z ő
E L Ő S Z Ó
Kedves Olvasó!
Kérem, ne döbbenjék meg azon, hogy ezt a művemet néhai feleségem, R.J.-né
Lakatos Ilona emlékének szentelem, mert bízvást állíthatom, hogy az ő áldozatkész,
és minden irányba kiterjedő segítsége nélkül nem válthattam volna valóra
"álmaimat". Az Ő energiája - és sokszor ellenkezése is - tette lehetővé, hogy el-
kezdett munkáimat, a Csepeli Vakvezetőkutya Kiképző Iskola felépítését
befejezhessem, és hogy az eközben szerzett tapasztalataim mellett elegendő tudásra
tehettem szert, amelynek segítségével e könyv létrejöhetett.
Köszönetet kell mondanom segítőtársamnak, Szacsvay Etelkának, aki túlnőtt az
egyszerű gépírói munkakörön, és okos meglátásaival, kritikai megjegyzéseivel
segítette munkámat, s akit csaknem társszerzőmként tisztelhetek.
Mindaz, ami e könyvben szerepel, s amit tulajdonképpen a Vakvezető Kutyával
Közlekedők Szakcsoportjának megrendelésére készítettem el, nem egy egyszeri
"nekiugrás" eredményeként született meg, hanem huszonöt, kemény kynológiai
munkában eltöltött év apróbb, s nagyobb kudarcaiból, és eredményeiből tevődött
össze egységes alkotássá. Ezeken túlmenőleg igyekeztem felhasználni a mai
tudomány ismert, és kevésbé ismert felfedezéseit is, a minél jobb eredmények
eléréséhez. Tehát ne csodálkozzék az olvasó, ha nem mindegyikkel találkozik AZ
egyéb szakirodalmak forgatása közben.
A téma kezdetleges kifejtésével már az 1961-ben megjelent, A vakvezető kutya
kiképzése c. könyvemben foglalkoztam, de részletes kidolgozásához szükség volt
az elmúlt évek tapasztalataira. E tapasztalatszerzésben igen sokat köszönhetek a
MEOE Csepeli Vakvezető és Munkakutya Kiképző Iskola vak és látó tagjainak,
akik kérésemre, időről időre beszámoltak az utasításaim és tanácsaim alapján
végzett kiképzési és tenyésztési munka eredményeiről. Ezeket, és saját
kísérleteimet, feljegyzéseimet gyűjtöttem "csokorba", és igyekszem egységes
munkában az Olvasó elé tárni, abban a hiszemben, hogy ezzel is hozzájárulhatok a
magyar kutyatenyésztés, a szociális és sport munkakutyák kiképzésének
eredményesebb voltához.
Mert igaz ugyan, hogy genetikával /örökléstannal/ e műben nem foglalkoztam, de a
figyelmes Olvasó, ha a Mendeli öröklési törvényeket ismeri - e sorokban, és e
sorok között olvasva - maga is rájöhet arra, mit kell tenni A szebb, a jobb, a
tökéletesebb munkakutyák tenyésztése, nevelése, kiképzése érdekében.
Maga a könyv az ún. ráneveléses módszerrel foglalkozik, arra kívánván feleletet
adni, hogy mit, miért és hogyan cselekedjünk, végezzünk, végeztessünk
kutyánkkal. S ha mégis röviden summázni próbálnám mindazokat, amik a
következő oldalakon szerepelnek, ekkor azt kell mondanom, hogy: a ráneveléses
módszer nem egyéb, minthogy a sérült gazda /vak, siket vagy mozgássérült/ azzal,
hogy a kölyökkutyát maga mellé veszi, sérülésének jellegével és
következményeivel megismerkedteti, mintegy beleszoktatja, beleneveli az adott új
feltételekbe, az új környezetbe, megismertetve azokkal a leghelyesebb és
legcélravezetőbb tevékenységi, cselekvési módozatokkal, amelyek a "békés
egymás mellett élés", és egymás kölcsönös kiegészítése érdekében, mindkettőjük
számára a legszükségesebbek. Ugyanakkor, aki csupán sportkutyával kíván
foglalkozni, az előbb felsorolt kritériumok mellett, "neveltje" képességeinek
felismerésével, kibontakoztatásával és helyes irányba terelésével, még tökéletesebb
munkakutyára tehet szert.
A továbbiakban arra próbálok feleletet adni, hogy a lehető legrövidebb időn belül, a
legeredményesebben, a legtörésmentesebben, milyen módon érhetjük el
mindezeket.
Ne tévessze meg az Olvasót, hogy én itt elsődlegesen a szociális munkakutyákról
beszélek, ugyanakkor az általános magyar kutyatenyésztésre és kiképzésre
hivatkozom.
Úgy érzem, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ezt a könyvet mindenki
hasznosan forgathatja, az is, aki akár csak kedvtelésből, az is, aki csupán sportból
kíván magasabb szinten "kutyázni". Tudniillik, mind a Pedagógiai
alapismeretekben /I.kötet/, mind a Ráneveléses módszerben /II.kötet/ - amelyek
szoros ok-okozati összefüggésben vannak egymással - foglaltak, az ún. speciális
foglalkozások kivételével, egyértelműen minden más kynológiai tevékenységre
vonatkoznak, az adott témakörökön belül. A különbség annyi, hogy az ún. szociális
munkakutyák korában jóval nagyobbak a követelmények, és a többletmunkák, mint
egyébként. Mindezektől függetlenül, még e speciális, azaz szakági ráneveléses
módszer anyagát is jó eredménnyel hasznosíthatja az a kutyatulajdonos, aki a benne
olvasottakat - alaposan átgondolva - értelemszerűen alkalmazza saját, kedvtelésből
tartott kutyájánál is.
Művem nem kimondottan szakkönyv, s mint ilyen bőven hagy maga után
kívánnivalót, hiszen még rendkívül sokfélével kellett volna foglalkoznom. De mint
mindenben, itt is adva voltak a mértékek és a határok. Tévedések elkerülése végett,
nem szakembereknek, nem kynológusoknak és a kutyázással elméleti és gyakorlati
szinten aktívan foglalkozó sporttársaknak szántam, így ezért nem szakkönyv, annak
különleges kívánalmai szerint. A kisemberek kezébe akarok olvasmányos
"tankönyvet" adni, amely egyúttal elegendő szakanyaggal is rendelkezik, megfelelő
segítséget nyújtván a kutyával való tevékenységhez.
Igaz ugyan az is, hogy ez az enyag önálló alkotásként jelentkezik, de elképzelésem
az volt vele, hogy része lesz, majd a későbbiekben összeállítandó. A szociális
munkakutyák kiképzése c. nagyobbszabású munkámnak. /Ez tartalmazna a
vakvezető, a siketeknek jelző, a mozgássérülteknek dolgozó, és a vízből mentő
kutyák vizsgaszabályzatában foglalt kiképzési anyag oktatásának tematikáját./
Ezért nem térek ki a kiképzési segédeszközök, és az egyéb felszerelési tárgyak
ismertetésére, lévén, hogy azokkal az említett könyv lapjain majd részletesen
foglalkozom. Így történhetett, hogy a tematikát szinte egyáltalán nem, vagy csak
kismértékben érintem, illetve csak azokat, amelyek nem kimondottan a vizsgák
anyagához tartoznak. Ezért fordulhat elő az is, hogy nem minden esetben
hivatkozom az egyes sérült emberek hiányosságaira, és nem hangsúlyozom a külső
segítő szerepét. Tudvalévő azonban, hogy ennek alkalmazása elkerülhetetlen, és
saját biztonságunk, valamint munkánk eredményes volta miatt elengedhetetlen.
Én magam úgy érzem, nincs könyvemben fontos vagy kevésbé fontos rész. A maga
nemében mindenik valamely sarkalatos kérdését boncolgatja a kynológiának.
Ezért kedves Olvasóm, ha pénzt és időt szentel e munka át-tanulmányozásához,
fogadjon el tőlem egy tanácsot! A bevezetéstől a zárszóig minden részletét
alaposan igyekezzék megismerni, mert egy-egy fejezetet az egészből kiszakítva,
kevésbé válik hasznára úgy Önnek, mint kutyájának.
Mindehhez kívánok elegendő időt, türelmet, és ezek következményeképpen jó
eredményt a kynológiai Munkásságban!
a s z e r z ő
I. kötet
PEDAGÓGIAI ALAPISMERETEK
Adalékok az iskolai munkához
"Az embernek kelleme, jelleme, szelleme van." /Freud/. A kynológiában ezt a
mondást a következőképpen fordíthatjuk át: a kutyának külleme /megjelenési
formája/, vézenje /idegtípusa/, vezethetősége /a tanultak differenciált alkalmazási
készsége/ van. Ebből adódik, hogy a kiképző iskolákon a pedagógiai munka három
irányba osztódik: biológia, pszichológia és állatpedagógia.
Bár maga a könyv elsősorban önálló munkaként készült, melynek alapján akárki
egyedileg, saját magában is kiképezheti kutyáját, vagy képezhet kutyát
másnak,egyéni véleményem az, hogy megfelelő szakirányítás, és az ehhez
kapcsolódó segítség, csak szervezett iskolai kiképzés keretein belül lehetséges jó
eredménnyel. /Gondolok itt a Csepeli Vakvezető Kutyaképző Iskolára és a MEOE
területi kiképző iskoláira./ Ezért bevezetésként ez a tanulmány elsősorban az
iskolákon történő kiképzés pedagógiájával foglalkozik, de értelemszerűen
átfordítva, az egyéni kiképzésben is tökéletesen felhasználható.
Az iskola tagsága önkéntes csoportosulás. A hallgatók jelszava: „tanulj, hogy
taníthass” kell, hogy legyen. Miután a tanulók korra és nemre nézve igen
változatosak /14-65 évig, férfi, nő és gyerek/, valamint a legkülönbözőbb fajtájú
kutyáik vannak, magától értetődő, hogy az oktatásban irányított, elágazó módszert
alkalmazunk. Adódik ez abból is, hogy a kiképzendő kutyák korra, de nemre is – a
fajtákon kívül – ugyancsak különbözők. Így a betanításnál kiépített feltételes reflex
komplexumok is különböző idő alatt rögzítődnek.
Sajnos a kiképzőknél is igen heterogén módon érik be a tanult anyag, s ez azt hozza
magával, hogy a tanfolyamidőtartama az előmeneteltől függően hosszabbodik vagy
rövidül. Tehát mindig egyedi alapon határozzuk meg az ütemet. Ebben iránymutató
a teljesítményen kívül a kiképzési napló /amelyet minden kiképzőnek napról napra
vezetnie illenék/. A kiképzési naplóban rögzítjük az egyes tanulók pozitív és
negatív magatartását a különböző kiképzői módszerekkel szemben. Az egyes
módszerekre való reagálások figyelembevételével változtatunk azok minőségén és
milyenségén. Ezt azonban megelőzi az egyedenként és a vezetőkként való
értékelés, amit ellenőrző próbagyakorlatokkal hajtunk végre. A csoport tagjai – bár
együttesen végzik munkájukat – éppen az előmenetelek különbsége miatt sohasem
egységesek. A nivellálás érdekében, azaz, hogy a csoport tagjai lehetőleg
egyidejűleg vagy legalábbis kevés eltéréssel érjék el a kitűzött célt, az eredményes
vizsgát, - a kötelezően előírt tananyagon és módszer ismertetésen kívül szükséges
rendszeresen tartani ún. tapasztalatadást. Ez azt a célt is szolgálja, hogy
kifejleszthessünk oly szunnyadó képességeket a gazdákban és a kutyákban,
amelyek nélkül nem, vagy csak kis mértékben kerülnének felszínre.
Legfőbb célkitűzésünk kell, hogy legyen
a/ a gazdánál: a kutya minél tökéletesebb megértése,
b/ a kettőjük közötti teljes összhang,
c/ a kutyánál: magas fokú differenciáló képesség kialakítása és munkájának
megszerettetése annak érdekében, hogy a kitűzött célt minél előbb elérhessük.
Indokolt és helyes tanulópárok kialakítása. Ezeket lehetőleg úgy hozzuk létre, hogy
egy jobban képzett gazda és kutya mellé osszuk be a kevésbé képzettet /azonos
vizsgaszinten/. Így a közvetlen tapasztalatátadáson túl érvényesülhet a kutyák
utánzó képességének a kihasználása is az egyes gyakorlatok betanulásánál. /A
gyakorlatban jól bevált módszer – ha egy tulajdonosnak két kutyája van – egy
képzett és egy képzetlen, vagy ha egymással egyébként jó barátságban lévő
állatokról van szó, hogy a két kutyát egymás mellé kötve – amely gyakorlatoknál
ez lehetséges – egymás mellett dolgoztatva oktatjuk./
Szükséges módszeres terv készítése is az oktatás folyamataira vonatkozóan. Az
iskola, a kiképző munkáját az adott tervnek kell meghatároznia. Ennek tükrében
szervezzük meg az egyes munkafázisokat.
Milyen szempontokat vegyünk figyelembe?
A kutya és gazda kapcsolata. Itt a tartozik-követel elméletet valljuk. A gazda
tartozik kutyájának azzal, hogy mindig tudja mire van annak szüksége biológiailag,
pszichológiailag és az oktatásnál. /A kutya nem tudja, vagy csak minimálisan képes
szükségleteire vonatkozó igényeit gazdájával közölni. A gazda kötelessége nem
kitalálni, hanem – kutyája viselkedéséből megtanulva – tudni melyek azok, mert
csak így épülhet ki igazi kontaktus kettejük között./ Csak így követelhetjük meg
nyugodt lelkiismerettel, amit megkívánunk munkájában, ragaszkodásában. Minden
egyes elspórolt forint, minden egyes elhanyagolt perc, amit a kutyától vonunk el,
annak klasszisából vesz el mind megjelenésben, mind munkájában.
Az elsajátításra kerülő anyag oktatási formái:
a/ Elméleti oktatás, amelyen elsősorban a kutya tartásával, gondozásával,
valamint az egyes kiképzési módszerek elméletének ismeretével foglalkozunk.
Alapelvünknek kell lennie, hogy választ adjunk erre a kérdéskomplexumra: mit,
miért, hogy, hol és hogyan! Ezekre a kérdésekre a válaszok ismerete alapvető
követelmény, mivel ha az ok-okozat összefüggéseit nem ismeri a kiképző, úgy nem
mérheti fel tevékenységeinek következményeit sem.
b/ A kiképzés gyakorlati módszerei. Két alapvető módszert alkalmazhatunk: 1.
ráneveléses
2. rávezetéses módszer.
A ráneveléses módszer lényege, hogy a kölyökkutyát úgy neveljük, hogy az
azonosuljék jövendőbeli feladatával. Ennél az esetnél a pszichológiának arra az
alaptörvényére támaszkodunk, hogy az egyed magatartását az őt érő külső
természeti és egyéb ráhatások formálják, alakítják ki. Ezek szabják meg a
környezetéhez való viszonyulását. Megismeri, megszokja rokkant gazdájának
fizikai állapotából eredő különleges helyzeteit és kívánalmait. A sportkutyáknál
ilyenkor tárhatjuk fel a kiskutyában lévő öröklött hajlamokat és tulajdonságokat.
Ennek alapján dönthetjük el, hogy milyen munkakutya ágazatban kívánjuk
képességeit értékesíteni. Tévedés ne essék! A ránevelés és a kölyökkutya
felnevelése szorosan összefüggő tényezők, s egyik sem hanyagolható el a másik
kedvéért!
A rávezetéses módszernél a már felnőtt és a munkára eléggé érett kutyát /”szociális
munkakutyát” vagy „sport kutyát”/ az ún. apró negatív és pozitív impulzusok
révén, drasztikus módszerek nélkül oktatjuk. Elsődlegesen a gátlásos reflexek
kialakításával, másodlagos és harmadlagos reflex komplexumok kiépítésével, a
jutalmazás adta lehetőségek /szóbeli dicséret, simogatás, jutalom falat/
legnagyobbmértékű kihasználásával rávezetjük a kutyát munkája értelmére és a
gátlások, feltételes reflexek differenciált alkalmazására. Ezen célok elérése – amint
már említettem – csak úgy lehetséges, ha maguk a kiképzők is állandóan tanulnak,
elméleti és gyakorlati síkon egyaránt.
Az elméleti oktatás legjobban bevált módszere, hogy a tanulók a szükséges
szakirodalmak felhasználásával elsajátítják az alapokat, amelyeket azután csoportos
foglalkozás keretében gyakorolnak kutyáikkal. Ezt szemináriumi vitakörrel kell
kiegészíteni. A gyakorlati oktatás már nehezebb.
A bevezetőben említett okok egyértelműen bizonyítják, hogy a permanens –
folyamatos – oktatás mind a kutyáknál, mind gazdáiknál elkerülhetetlen s objektív
követelmény.
Az emberi oktatásban ismeretes négy fő oktatási kategória – 1.óvoda, 2.elemi,
3.közép-, 4.főiskola és így tovább – átvitt értelemben a kutyakiképzésben is fennáll.
Minden egyes kategória más-más eljárást kíván, a tartás, a gondozás, valamint a
kiképzés területein. Ehhez még hozzá kell vennünk a kynológia tudományának és a
társtudományoknak állandó fejlődését, amit nem lehet elhanyagolni anélkül, hogy
az a munka rovására ne menne. Ahhoz, hogy az okataás és kiképzés megfelelő
hatékonysággal folyjék, a kiképzői ütemtervet és a csoportokat állandó mobilitásba
kell tartanunk. Ezt elsősorban a jó szervezés útján érhetjük el.
A siker még így sem biztosított, mivel amatőr kiképzéskor:
a/ a „szociális munkakutyák” kiképzésében maga a kiképző is tájékozatlan az egyes
kiképzési területek szakmai útvesztőjében, nehéz részére az új körülmények,
feltételek megismerése, felfogása és az azokhoz való alkalmazkodás. Ezen oly
módon próbáljunk segíteni, hogy egyrészt a vak kiképzőkkel megismertetjük
önmagukban a segédeszközöket kutya nélkül s csak ezután engedjük őket az ún.
akadálypályára, másrészt látó felügyelettel /segédkiképzővel/ vigyázunk a tanuló és
tanítványai testi épségére.
b/ mivel a többi „szociális” munkakutya esetében /a vízből mentést most zárjuk ki/
amatőr kiképzés csaknem teljesen lehetetlen, illetve csak részleteiben vállalkozhat
a rokkant reá, ezért magukat az ép érzékszervű és fizikumú segítőket kell rávezetni
az általuk kiképzendő kutyák gazdái fizikai állapotának részbeni megismertetésére
és felismerésére. Ezt legtökéletesebben oly módon érhetjük el, ha mesterségesen
idézünk elő olyan fizikai állapotokat egészséges embernél, mint amiben a rokkant
szenved. Pl. a szemek lekötése, a füleknek füldugóval való eltömítése, a végtagok
időleges „használaton kívül” helyezése lekötéssel, felkötéssel stb. Önmagukban
ezek sem volnának elegendők. Ezért ebben a mesterségesen csonkított állapotban
végeztessünk huzamosabb ideig velük különböző tevékenységeket. A sportkutya
kiképzőknél más természetű a „bevezetés” a kiképzés rejtelmeibe. Lényegesen
könnyebb a helyzetünk, hiszen az első tevékenysége az iskola, illetve a kiképzés
vezetőnek az kell, hogy legyen, hogy az új tanulóknak szemléltető módon
bemutatja és megmutatja az akadálypályát és az egyéb kiképzési felszereléseket.
Megismerteti őket azoknak miyenségével és minőségével, megmutatja a
végrehajtandó gyakorlatokat, azaz a „hogyan”-t. A „miért”-re a kiképzési idő alatt
kapnak a hallgatók választ.
A tanfolyam és a kiképzés vezetők mellett segédkiképző beállítása lehetővé teszi,
hogy mindenkor ellenőrizzük a kiképzés folyamán alkalmazott eljárások
helyességét, és így folyamatosan változtathatunk azokon a szükség és a kívánalmak
szerint. A módszerek különbözőségét és az egyes eljárási módok milyenségét
egyértelműen meghatározza a tanulók és tanítványaik fizikai, pszichikai állapota,
korhoz és nemhez való tartozása. Épp ez utóbbi okok miatt kényszerülünk az
igények maximális figyelembevételére. Meg kell azonban mondani, hogy szinte
minden kutyatulajdonosnak van speciális kívánsága a kutyával szemben, amelyek
kielégítésére az alapkiképzés után kerülhet sor. Az előbb említett ok
nagymértékben nyújt pszichikai segítséget abban, hogy a kiképzők minél inkább
igyekezzenek munkájukban aktivizálni magukat. Csak így érhetik el a következő
kiképzési fokozatot. Az eredményesség attól is függ, hogy helyes logikai sorrendbe
sikerült-e vennünk a kívánt és kínálkozó lehetőségeket és kellő időben felismerjük-
e a kutyánkban rejlő adottságokat, hajlamokat, amelyeket továbbfejleszthetünk.
Nem vitás, hogy csak így lehetséges, hogy ugyan egységes kiképzési elvből
indulunk ki, de a jelentkező pozitívumok vagy negatívumok hatására attól eltérünk
oly módon, hogy a végeredmény ettől függetlenül megegyezik minden egyes
kutyánál, azaz: hogy hűséges, jól képzett segítőtársa legyen gazdájának.
Mindezeken túlmenően azonban lehetőség nyílik arra is, hogy a felismert pozitív
vonások felhasználásával olyan újabb gyakorlatokat vagy „fázisokat” tanítsunk
meg, amelyek többlet segítséget vagy egyenesen egy újabb „szakvizsgát”
jelentenek a gazdájának és kutyájának, pl. vízbőlmentés, őrző-védő, szimat munka
stb.
Az oktatásnál elsődlegesen figyelemmel kell lennünk arra a tényre, hogy minden
egyes rokkant kiképző – szemben ép sporttársaival – egyúttal /fizikai állapota
miatt/ gyógypedagógiai eset is. Így az oktatásnak a pedagógia csaknem minden
egyes módszerét – az előadáson kezdve a rábeszélésen át a meggyőzésig – igénybe
kell vennie, hogy megfelelő eredményt érhessünk el. Csak zárójelben jegyzem
meg, hogy mindezek a módszerek nem egy esetben más kiképzőkre is érvényesek.
A túlzott érzékenységtől kezdve az éretlen makacsságig, az erősen gátlásos
magatartáson és a felesleges hősködésen kívül a pszichológia minden magatartási
formájával találkozhatunk. Igaz, hogy ugyanez – amint említettem – az ép,
egészséges sportkutyásoknál is előfordul, de a rokkantaknál nem az a probléma,
hogy ilyenek vannak, hanem, hogy megtaláljuk mindegyikük számára azt a
legmegfelelőbb hangnemet, amely a kívánt eredmény elérését lehetővé teszi. Így
érthető, hogy a makarenkói „dur-hangnemtől” kezdve a rábeszélésig mindennel
meg kell próbálkoznunk.
A kutyakiképző iskola olyan önkéntes csoportosulás, ahol az egyszemélyes felelős
vezetés csak a szakmai területekre korlátozódhat. A iskolán a demokratikus
centralizmusnak olyan formáját kell kiépítenünk, ahol a közösségi szellem
uralkodik s a tagok egymástól követelik meg azt, amit az intézményes oktatásnál az
intézet vezetője hivatalos jogánál fogva megkövetelhet a teljesítmény, a fegyelem
területén. Mindezekből kiviláglik, hogy az ellenőrzés és értékelés más módon nyer
létjogosultságot. Egyetlen megszorítási lehetőség nyújt az egyes korrekciókra.
Rendszeres ismétlések útján rögzítődnek a legfontosabb elméleti tudnivalók, a
gyakorlati munkában pedig – ellentétben az elmélettel – rá vagyunk kényszerülve a
legszigorúbb és legkövetkezetesebb próbatételekre. A vakvezető kutya és a többi
„szociális” munkakutya társa is csak egyszer tévedhet! Többször nem lehet rá
módja, mert ez a tévedés saját, gazdája, vagy a kimentendő végzetét jelentheti!
Ezért van arra szükség, hogy egyrészt a gazdákat minden egyes, legkisebb pozitív
eredmény elérésénél is elismerésben részesítsük, így növelve önbizalmukat,
ambíciójukat, - másrészt, hogy a kutyák is elsődlegesen a dicséret és a szép szó
jutalma útján ismerjék fel és szeressék meg munkájukat. A kiképző részéről a
kutyának szóló dicséret magából a kiképzőből is pozitív magatartást vált ki. A
sportkutya kiképzés területén hanyagolható el ez a tétel, mivel azok a kutyák,
amelyek a gazdájuk iránti hűségből s munkájuk szeretetéből eredően dolgoznak,
lényegesen nagyobb teljesítményre képesek, mint amelyek csupán a
fegyelmezéstől, a fenyítéstől való félelemből hajtják végre a kapott parancsot.
Sohasem lehet célunk a minél gyorsabb és látványosabb eredmény elérése. Igen
megfontolt, alapos munkának kell megelőznie a vizsgára bocsátást.
Az eddig leírtakban részben megismerhettük a különböző típusú kiképző iskolák
munkáját, feladatát, azokat az irányított módszereket is, amelyekkel a kitűzött célt
elérni kívánjuk. Lévén, hogy ehhez nem elegendő csak a szándék, ismernünk kell a
célhoz vezető legjobb utat, feltételeket, lehetőségeket, és módozatokat, hogy a
legkisebb „befektetéssel” a lehető legjobb eredményt érhessük el. Azt is láthattuk,
hogy – ellentétben az általános oktatással – itt kettős kiképzés folyik, amelynek két
vezérfonala van.
Az egyik, az emberhez vezet, mint a nevelés alanya és tárgya, akire jellemző a
környezet gyakorlati és szellemi elsajátítása, a produktivitás. Elvileg egyetemes a
kiképezhetősége, melyet sajátos – az elsajátítás folyamatában létrejött és a fejlődő –
szükségletek is vezérelhetnek. Kielégítése feltételezi a tudatosságot, valamint azt,
hogy az új nemzedéket kiképezzék a kulturális öröklésre (szocializálódás). Tehát a
nevelés nem mint biológiai, hanem mint társadalmi folyamat jelentkezik. A másik
szál a kutyához vezet, amely – bár viszonylag magas természetes intelligenciával
rendelkezik – mégis csak olyan alacsonyabbrendű élőlény, melyre a sztereotip
magatartás elsődlegesen jellemző, azaz a fajra, a fajtára jellemző, genetikusan
átadott tulajdonságok és hajlamok komplexusával rendelkezik. Ezek
nagymértékben meghatározzák, hogy a környezeti feltételekhez, azok változásához
milyen módon alkalmazkodnak, milyen sajátságosan jellemző tevékenységi
formák, képességek alakulnak ki, amelyek elsősorban a szükségletek ösztönös
kielégítésére vezetnek (lét- és fajfenntartás). Az egész életfolyamat öntudatlanul
zajlik le az egyedben. Az ehhez szükséges információkat az utódoknak
genetikusan, illetve ösztönös tanítás útján adják át.
A kutyakiképzés olyan sporttevékenység, amely nagymértékben formálja, alakítja
magát az embert is. Türelemre, állhatatosságra, megértésre nevel. Nagyfokú
önfegyelmet, kitartást, lemondást, és áldozathozatalt kíván meg a kiképzőtől az
állattal szemben. Új társadalmi együttélési szabályok elsajátítására és betartására
kötelez. Újfajta, az átlag emberétől eltérő életfelfogást, magatartási módot
kényszerít reá.
A kutya sport azon túl, hogy a kiképző etikai és esztétikai felfogását, a formák
iránti nagyobb érzékenységét alakítja ki, fizikailag is formáló hatást gyakorol.
Növeli a mozgás és tájékozódó készséget, nagyobb önbizalmat ad. Azáltal, hogy
kutyájával szemben kötelességei vannak, egészségesebb életmódra kényszerül. Az
a tény, hogy önmaga is oktató, növeli természetes és tudatos intelligenciáját,
határozottabb, karakterisztikusabb egyéniséggé válik. A kiképzés folyamán az ő
feladata, hogy kutyájában az ösztönös tevékenységeken túl, az érzékszerveknek a
lét- és fajfenntartás ténye szolgálatába állításán kívül új megismerési és
helyzetfelismerési képességet fejlesszen ki. Ezáltal olyan új ismereteket tanítson be,
melyek a „szociális munkakutyák” esetében az előzőeket csaknem teljes egészében
kiiktatják. Hiszen nem egyebet kívánunk az állattól, minthogy tagadja meg kutya
voltát mozgásában, viselkedésében. Azaz pl. a vakvezető kutya gazdája
térfogatában kell, hogy „gondolkodjék”. Mindazt, ami eddig, mint akadály, nem
létezett, most szigorúan figyelembe vegye, és arra gazdáját is figyelmeztesse.
Küzdje le a nemi ösztönöket, hagyja figyelmen kívül a külső, a szekréciós
ingereket, mozgásmódját gazdájához igazítsa.
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy – értelemszerűen alkalmazva – a fentiekben
említett követelmények a többi „szociális“ munkakutyára is érvényesnek
mondhatók. Hiszen minden esetben a rokkant gazda fizikai és lelki állapotának
vannak tevékenységükben alárendelve. Úgy gondolom, az eddig ismertetettek
igazolják, hogy nem kis feladatra vállalkozik az oktató – de a kiképző sem –
amikor mindezeket az előbbiekben vázolt követelményeket meg akarja valósítani.
A sport kutya kiképzésben annyival könnyebb a kiképző feladata, hogy a
munkakutya kiképzés és a speciális munkakutya vizsgák egyaránt az öröklött
ösztönökre és hajlamokra épülnek fel követelményeikben. Pl. A lét- és fajfenntartás
ösztönén; a pár, illetve a táplálék nyomon való felkutatása, a „táplálék“ /a nyúl/
üldözése, megragadása, eközben az adódó akadályok leküzdése, majd a tápláléknak
az „alomhoz“ (családhoz) való eljuttatása /apportírozás/.
Természetes tehát, hogy az oktatásban – mind a gazdánál, mind kutyájánál – a
fokozatosság elvének legszigorúbb betartása mellett a rendszeres és módszeres – és
képességfejéesztő gyakorlatok egyedi alkalmazásával igyekezzünk az egyéniséget
formálni. Tapasztalati tény, hogy a kutya pszichikai alkata – a ráneveléses módszer
esetén – megközelíti gazdája pszichikai alkatát /jellem, vézen/. Ezért a
kynológiában sem nélkülözhető a nevelés tudatos és tervszerű személyiség alakító
hatása. Ebben az embert, mint biológiai és társadalmi lényt egyaránt figyelembe
kell vennünk, ahol a spontaneitás hatását mind teljesebben a tudatos formálás
területére visszük át.
Az emberi jellemzőkre hivatkozva – nevelőket nevelünk. A tudományok és a
kiképzői gyakorlat tapasztalatának halmazatát átvive és átadva, a kutyáknál ezt oly
módon hasznosítsuk, hogy az emberi tudás eredményeképpen tevékenységükben
meghaladva állati természetüket, hasznos segítőtársaivá váljanak gazdáiknak a
mindennapi életben.
A jó pedagógusra éppen az a jellemző, hogy a szükséges szempontok ismeretében
megfelelően tud választani /viselkedése, cselekedetei, módszerei között/,
azonosulni tanulóival, megtalálni azokat a leglényegesebb közös pontokat, amelyek
a fizikai és szellemi foglalkozások terén a legalkalmasabbak arra, hogy eredményes
munkát végezhessenek.
Bármilyen jellegű sérültről legyen is szó – vak, siket és mozgássérült – a vezető, az
oktató csak akkor tud közös hangnemre találni, ha képes önmagát beleélni
„tanítványának“ sajátos helyzetébe. Ezért ajánlatos olyan személyi kérdésekben is
tájékozódni, amelyek az egyén eddigi életével, tevékenységével kapcsolatosak.
Ilyenek:
milyen az iskolázottság mértéke?
milyen autodidakta önképzést folytat vagy folytatott?
milyenek a családi és munkahelyi körülményei?
milyen mértékben volt képes beilleszkedni sajátos helyzetében a
családba, a kollektívába?
milyen mozgásjelleggel és mozgáskultúrával rendelkezik (sportol,
vagy sportolt-e korábban)?
milyen mértékben jelentkezik a hospitaizáció ártalmas volta
(intézeti elhelyezés, az iskolában való tevékenység)?
milyen módon képes megszerezni az egyén együttműködési készségét,
hogyan tudja leküzdeni a gyanakvást, a bizalmatlanságot?
milyen speciális foglalkozásokat tud a többszörösen sérült egyén
foglalkozásaiba beiktatni az eredményesség érdekében?
Amint azt már korábban említettem, a pedagógus a személyekkel való
kapcsolatában, azokkal való elméleti és gyakorlati foglalkozások keretein belül,
nem csak oktat, hanem nevel is. Függetlenül akortól és nemtől igyekszik hatást
gyakorolni a közös cél elérése érdekében. A „szociális munkakutyák“ kiképzésénél,
az új kutyatulajdonosok oktatásában csak akkor végezhetünk igazán jó munkát,
hogyha a leendő gazdákat /függetlenül sérülésük milyenségétől és annak
mértékétől, az előbbiek által megengedett lehetőségeken belül/, azon túlmenően,
hogy megfelelően felkészítjük mindkét szinten – megtanítjuk, rávezetjük arra, hogy
kutyáik, amelyekkel nap mint nap, az élet legkülönbözőbb területein együtt fognak
tevékenykedni, csak akkor válnak igazán hű segítőtársukká, ha a velük való törődés
nem marad meg a kötelesség szintjén, hanem szeretteljes módon történik.
Meg kell tanolniuk azt, hogy a kutya ugyanolyan érző lény, „egyéniség“ – sajátos
adottságokkal, jellemmel és képességekkel – mint mi magunk, „Akitől“ nap mint
nap megköveteljük, hogy tudásának, képességének legjavát nyújtsa biztonságunk
érdekében, a nekünk végzett szolgálatban.
Ha az iskola-, a kiképzésvezető ebben a szellemben igyekszik a rábízott
„tanítványokat“ oktatni, úgy nyugodt lekiismerettel hajthatja álomra fejét.
Az analizátorok kölcsönhatásai a pszichikum
kialakulásában
A rokkant embereknél az érzékszervi és mozgásszervi sérülések miatt az
érzékszervi analizátorok és az értelmi feldolgozás hiányosságai /egyik, másik vagy
több is/ nem teszik lehetővé a külvilággal való közvetett kapcsolatok közötti
folyamatok objektív megismerését. E hiányosság következtében a megismerési
folyamatok eltorzulnak, hézagossá válnak, amelynek eredményeként kóros
viselkedési és cselekvési formák jönnek létre a sérült személyben. Ebben alapvető
szerepet játszanak a következők:
a/ a jelenségvilág „állításai“ nem vehetnek részt fogyatékosság
esetén az egyén, az egyed személyiségének kialakításában
b/ sajátos életkörülmények, életvitel, belső szituációk, belső
életvezetés, nehézkes, vagy túlbuzgó feladatteljesítés.
Az analizátornak az egységes funkcionális rendszerbe való tartozása azt jelenti,
hogy bekapcsolódik a rendszer többi tagjának működésébe, és meghatározott
kölcsönahatások alakulnak ki a rész, valamint az egész és annak részei
viszonylatában. Korai életévekben keletkezett látási, hallási fogyatékosság sajátos
változásokat idéz elő a személyiségfejlődés folyamatában. Ugyanígy az egyéb
sérültek esetében is.
a/ lecsökken és átalakul a külvilágból való információ felvétel,
b/ átrendeződik a valóság megismerés folyamata, hiányos
tükröződés jön létre,
c/ az épen maradt analizátorok jelentős szerephez jutnak a
további fejlődésben. Részben átveszik, részben helyettesítik
és pótolják a sérült érzékszerv egyes funkcióit. Így alakulnak
ki a fejlődés kompenzátorikus /kiegyenlítődési/ formái,
d/ módosulnak a cselekvések, a környezethez való alkalmazkodás,
valamint a környezet megszabta aktív ráhatás formái és
lehetőségei,
e/ sérültté és nehezítetté válik a társadalmi kommunikáció, ami
szociális elszigeteltséghez vezet,
f/ idősebb korban a fogyatékos állapot felismerésének,
kedvezőtlen következményeinek tudatosítása
személyiségváltozásokat idézhet elő,
g/ az érzékszervileg sérült gyermekek fejlődését alaposan
megahtározza az a tény, hogy – mint arra a speciális kuatások
rámutattak – az elsődleges sérülésekhez másodlagos, sőt
harmadlagos sérülések is járulhatnak. Ezek felismerése és
elkülönítése a nevelésben, a megelőzés szempontjából igen
fontos. Minél korábban kezdődik a gyógypedagógiai munka, annál
kevésbé alakulhatnak ki a másod-, harmadlagos sérülések. Annál
inkább lehet ezeket a neveléssel kompenzálni /kiegyenlíteni/,
korrigálni, /helyesbíteni/, minél korábban kerül az egyén
beiskolázásra.
Nézzük meg közelebbről, hogy milyen szempontokat vegyünk figyelembe, amikor
a sérült személyek pszichikumát vizsgáljuk:
1. Mi a jellemző a különböző fogyatékos személyiségek megismerő
funkcióira, érzelmi életére,akaratvilágára és tevékenységeire?
2. Milyen kóros, vagy serkentő elváltozásokat hoz létre
valamilyen fogyatékosság az egyén pszichikus
megnyilvánulásaiban?
3. Milyen sajátosságokat mutat az a személyiség, amely egyáltalán
nem, vagy csak leszűkített módon szerezhet ismereteket a
külvilágról, és hogyan tükröződik az vissza az ő számára /pl.
Vakok, siketek, vagy mindkettő/?
4. Hogyan illeszkedik be a maga sajátos személyiségével a
fogyatékos, mozgásszervi sérült, hibás beszédű a társadalomba,
a közösségbe /iskolába/?
5. Hogyan fogadja be őt a közösség?
6. Az elsődleges sérülés másod és több defektust vonhat maga
után. Így a pszichés fejlődés eltér az általánostól
/törvényszerűen sajátos/, amely egyébként jellemző a
normálisra.
7. A külvilághoz viszonyuló reakciók speciálisak. Pl. speciális
az érzékelés, a beszéd, az emlékezet, a figyelem, a
gondolkodás, a képzelet, és sajátos mozgás jöhet létre.
További példa a harmadlagos következmény is. Ez nem csak
negatív, de pozitív is lehet. Az épen maradt analizátorok – a
látás, a hallás, a tapintás, a szaglás, az ízlelés, vagy a kéz
és a láb – tevékenysége, bekapcsolódása a hiányzó szervek
pótlásába /pl. a száj/. Jobban begyakorlódnak, érzékenyebbekké
válnak, kifinomodnak, megerősödnek. Más módon ugyan, de a
hiányzó érzék- és mozgásszervi funkciók bizonyos mértékig
pótlódnak, kompenzálódnak.
8. A jó vezető /gyógypedagógus/ nem csak közvetlenül az egyénnel,
hanem az őt körülvevő környezeti tényezőkkel is behatóan
foglalkozik /tanácsadás, különböző feltételek megteremtése,
megváltoztatása/.
9. Amíg az elsődleges defektusok még nem gyógyíthatók /hatásuk
segédeszközökkel esetleg csökkenthető, pl. vak, siket,
mozgássérült/, addig a gyógypedagógiai pszichológia
segítségével törekvésünk arra irányuljon, hogy a másodlagos és
további károsodásoktól, annak következményeitől az egyént
megóvjuk, vagy hatásukat enyhítsük, illetve bizonyos fokig
megakadályozzuk. Ennek alapfeltétele a ránevelés és az
újólagos ránevelés /rehabilitáció/, amelynek egyik igen fontos
része a „szociális munkakutyák” alkalmazása. Így a személyiség
fejlődésére káros következmények elkerülhetők vagy
csökkenthetők, és a személyiség kifejlődése és harmonikus
továbbfejlődése optimális szinten elérhető.
10.Lényeges a sérülés mértékének pontos megállapítása, a
differenciált bánásmód, speciális oktatás és foglalkozás,
valamint a foglalkoztatottság. Ezzel elérhetjük, hogy a
sérültbe ne alakuljanak ki olyan káros pszichikus és alkati
tényezők, mint pl.: az akaratgyengeség, a bizalmatlanság, az
elszigeteltség és a félelem, a gyanakvás, a kisebbségi érzés,
kritikátlan magatartás, önbizalom hiánya és túlzott
érzékenység, valamint mozgáshiányosság és képtelenség.
11.Sajátos alakkal, hangszínnel, kézírással, mozgásmóddal
portréval, viselkedési formával rendelkeznek. Mindez az ember
tulajdonságainak egyéni, sajátos összessége, és mint ilyen,
ebben bizonyos rendezettségi egység.
12.Minden ember tomatox* pszichés tulajdonságainak különleges
egyéni össz jellege van, amely a külvilág hatására egyéni
módon reagál. Tehát nemcsak a pszichés tulajdonságok
összessége, hanem az egyén azon veleszületett és szerzett,
belső és külső morphológiai /felépítettségi/ és funkcionális
/működési/ feltételeinek egymásba kapcsolódó egysége, amely a
biológiailag adott határokon belül a környezeti hatásokra
alakul ki.
* /Tomatox = szintetikus – összefoglaló – fogalom, amely felöleli
az emberi szervezet összes sajátosságát – mind a pszichikus,
lelki, mond a szomatikus, testi, aktív, cselekvő emberi
tulajdonságok egészét – születéstől a halálig. Olyan pszichés
komplexum, amelyben összefonódik a temperamentum, a az
érdeklődés, a képességek és a karakter. Az egyén megismerési,
viszonyulási, érdeklődési körei, alkalmazkodási folyamatai és
módjai./
A tanulásról
Az előző fejezetben az iskolai oktatásról és a kiképző feladatairól beszéltem – az
oktatásban. Ahhoz azonban, hogy megfelelően helyt tudjunk állni a tanulásban, és
magunk is a lehető leghelyesebb módon tanítsunk, nem árt, ha röviden áttekintjük
ezt a témát.
Monipiny a tanulás szempontjából két dolgot vesz figyelembe mint alapot, amelyre
továbbiak, a tapasztalat útján felépülnek: külső és belső ösztönök, azaz
ingerhatások /szekréciós vagy elválasztó, exkréciós vagy kiválasztó/ pl. agyalapi
mirigy vagy az utóbbinál a vese. Ezek hatása az egyed mindenkori viselkedésében
tükröződik vissza.
Csak röviden említem meg, hogy a tükröződés azon túl, hogy az előbb említett két
biológiai inger reakciója az élő szervezetben, mindig külső, az érzékszervek által
felfogott és feldolgozott ingerek összessége. Ezek kombinációinak
következményeképpen, mindig cselekvésekben nyilvánul meg.
Lényeges az egyed szempontjából, hogy milyen mértékű az érdeklődés, a hajlam, a
kedv a tanulandó feladatok iránt. Mi a fontos az egyed szempontjából, miben van
már sikerélménye? /pozitív és negatív, azaz megerősítő vagy elutasítandó/.
A tanulásnak 5 alapfeltételét jelöli meg:
1. Akár fiatal, akár öreg az egyed, egyénisége nem
változtathatatlan adottság, hanem az a környezetével való
sokoldalú kapcsolataiban formálódik. A valóság akarva-
akaratlan tanít, formál /alkalmazkodás törvénye/.
2. Az élet folyamán szerzett tapasztalatok útján tanul az egyed,
oly módon, hogy az új információk a már meglévőkhöz
illeszkednek. Ebből a lényegeseket, a fontosakat ébrentartja,
a kevésbé lényegeseket pedig, a kevésbé fontosakat elfeledi
/kialszanak/. De megvan az a képessége is, hogy újra
felfrissítse, kiépítse azokat rövid idő alatt. Az idősebbeknek
nagyobb a tapasztalati bázisa, jobban képesek a
beilleszkedésre, illetve a tanultak alkalmazására.
3. Mindez a központi idegrendszer középpontjában, az agyban megy
végre, ahol az idegek milliárdjai – az idegsejtek, szerteágazó
nyúlványaikkal együtt – várják, hogy a kívülről jövő ingerek
információikat a már meglévőkhöz kapcsolják /szag, hang,
vizuális emlékképek/, hozzáillesszék vagy szembeállítsák, hogy
az újat figyelembe vegyék vagy eltaszítsák, kiszűrjék a
domináns /uralkodó/ és a recesszív /lappangó/ elemeket.
„A nagyszámú idegsejt állomány, és az, hogy a tanulás egy
olyan összetett biokémiai folyamat /endogén – belső/, amely
láncreakció-szerűen terjed az agyban, teszi lehetővé, hogy a
tanulás, a tükröződés mindig holografikus /szélességében,
magasságában, mélységében, azaz teljes kiterjedtségében/. Az
agy esetében a szürkesejt állomány és az agytekervények
elrendezése folytán egy meghatározott anyag megtanulása /és ez
kísérletileg bizonyított/ csaknem az egész sejtállományra
kiterjed. Ezért lehetséges bizonyos dolgok ébrentartása vagy
lappangó állapotba helyezése. Így történhetik meg, hogy az
egyed az újabb benyomásokat nem a már korábban megszerzett
információk rovására, hanem azok mellé képes „táplálni”, és
azok alkalmazása csupán az előzőek felerősítésén múlik.”
4. Az idegrendszer az így szerzett ismereteket kellő
gyakoroltatással megőrzi.
5. Amíg csak tevékenykedik az egyed – tanulhat. Azaz, amíg csak
képes a tanulásra, megőrzi aktivitását, megőrzi szellemi
fiatalságát – írta Monipiny.
Tegyük mindezekhez rögtön hozzá, hogy a minden iránti kíváncsiság, az
alkalmazkodó képesség és a tanulékonyság – mely az előbbi kettővel szoros
kapcsolatban van -, a fiatal egyedeknél jóval erőteljesebb s ebben igen nagy szerepe
van a tájékozódási reflexnek. /Erről később/.
Az előbbiekből következik, hogy egy meghatározott stádiumon túl /lásd: stádium
elmélet, szintén később/ az idősebb egyedeknél az előbbi három kritérium lassan,
fokozatosan gyengül, és általában az idősebb korúak tevékenységét a korábbi
időszakban tanultak határozzák meg.
Számunkra az az első számú feladat, hogy az oktatás beindítása előtt felismerjük
mindazokat a tényezőket, amelyek a kutya tanulására hatással vannak. Ezek helyes
alkalmazása döntő mértékben befolyásolhatja munkánk eredményes voltát.
Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tanulás szempontjából, magának
a kutyának a pszichikai alkatát sem. Mindazokat a ráhatásokat, amelyek
„lelkiállapotára” befolyással vannak, és amelyek a tanítás módját, módszereit,
milyenségét és ezek eredményes vagy eredménytelen voltát meghatározzák.
A kiképző pszichológiája
A korábbiakban az iskolán folyó tevékenységgel foglalkoztam, igyekezvén
megmutatni mindazokat a legfontosabb mozzanatokat, amelyeknek értelemszerű
alkalmazása egy kiképző iskola tevékenységét sikeressé tehetik. De mint
mindenben, amely a csoportos foglalkozásokkal kapcsolatos, ebben sem térhetünk
ki a szubjektumok szerepének vizsgálata elől. Igen, szubjektumot mondtam, és nem
véletlenül! Az iskolai kiképzésnél három különféle szubjektum is szerepel:
1. a kiképzés vezető,
2. a kiképző /oktató/,
3. a kiképzendő /a kutya/
Nem tévedés az, hogy a kutyát is a szubjektumok közé sorolom. Tanulmányom
elején ismertettem a Freud-i idézetet, s annak átfordított értelmezését is, a kutya
szempontjából. Ismervén a kutyát, mint fajt, és ismervén a fajon belüli fajták
adottságait és képességeit – minden túlzás nélkül állíthatom, hogy kutyáink
mindegyike külön-külön „egyéniség”. Ugyanoly módon, mint ahogyan az ember
esetében is van, rá is érvényesek – természetesen átvitt értelemben – a pszichikai
törvényszerűségek. Viselkedését, magatartását ugyanoly módon befolyásolják a
különböző tényezők, mint az emberét, s e tényezőktől mindenkor komoly
mértékben függ teljesítőképessége, környezetéhez való viszonyulása, s jellemének
alakulása.
A munkakutyák kiképzésénél elsődleges tényező maga a kiképző személye, az ő
egyéni adottságai /fizikai és lelkiállapota/ és magatartási módja. Ezért most először
magával a kiképző személyével foglalkozom röviden.
Mindenekelőtt vonjunk éles határvonalat az ember, mint pszichikai tényező, és
kutyája, mint „egyéniség” között, annál is inkább, mert bármennyire is fogok
hivatkozni a kutya magas szintű intelligenciájára és „tudati” készségére, azt
mindenkor csak a kutya szintjén szabad értenünk és vizsgálnunk.
Az ember tudattal rendelkező /fejlett első- és második jelzőrendszerrel/, a
környezetét mindenkor megváltoztatni képes személyiség, akinek tudata éppen
abban rejlik, hogy tudja, hogy érez, érzékel, észlel, képzel, akar, fogalmat alkot, és
ezekkel manipulál. Ezúton különíti el az objektív valóság tényeit gondolkodásától,
képzeletétől, amely történelmi folyamat. A primitív ember, a gyermek még nem
képes megkülönböztetni saját lelki folyamatait az objektív valóságtól. Bennük még
nem különül el a belső és külső világ. És itt máris a közepében vagyunk a témának.
A kiképzőnek mindig tudatában kell lennie annak, hogy saját lelki alkata miként
viszonyul a kitűzött célok eléréséhez, a feladatok elvégzéséhez, hogyan bonyolítja
akcióit, reakcióit, végzi mozgási funkcióit /jelen esetben a kutyakiképzés kapcsán/.
Ezért általában nem elhanyagolandó a kérdés, hogy ki, mennyire van tisztában
önmagával, lelki /pszichikai/, idegi beállítottságával. Azzal, hogy a pavlovi
kategorizálás szerint – amelyet „A kutyatípusok osztályozása idegműködésük
alapján” c. részben taglalok részleteiben – tisztában kell lennie, hogy az ismertetett
4 fő idegtípus közül /szangvinikus – figyelmes, nyugodt, kiegyensúlyozott,
kolerikus – erőszakos, dühös, flegmatikus – közömbös, melankolikus – félénk/
melyik az, amelyet magatartásával, viselkedési módjával legjobban megközelít. A
fent említett négy fő kategóriával kapcsolatban tudnunk kell, hogy egy élőlény
minden megnyilvánulásának alapja, idegrendszerének működése. Minél fejlettebb
valamely élőlény /állatfaj/ idegrendszere, minél nagyobb szövettani bonyolultságot
mutat állománya, általában annál magasabb fokú pszichikus működésre képes.
Ezért a kutyával kapcsolatos idegrendszeri működés ismertetését, emberi
viszonylatban csak magasabb szintre emelve alkalmazhatjuk, hiszen a kitűzött cél
elérésének módozatai ennek a beállítottságnak a függvénye. Mivel más-más
lelkialkatú ember, más-más módon képes csak azonosulni munkájában kutyájával,
és csak önmaga ismeretében képes a leghelyesebb út megválasztására.
Mindehhez hozzájárul még az igények meghatározó szerepe, amelyek függenek a
társadalmi viszonyoktól, neveltetésünktől, érzelemvilágunktól, az értelem fokától,
korábbi tevékenységeinktől, intelligenciánktól, fizikai- és egészségi állapotunktól.
Lelkiéletünk meghatározói mindazok a külső geográfiai /földrajzi/, topográfiai
/helyszíni/, meteorológiai /időjárási/ és társadalmi tényezők, amelyekkel
tulajdonképpen minden nap találkozunk, csupán kellő figyelmet nem fordítunk
rájuk. Itt kapcsolódik be az a bizonyos „tudatosság”, amelyet az előzőekben
említettem, hiszen a tudat segítségével, a tanultak alkalmazásával, az elméletek
ismeretével nagymértékben befolyásolhatjuk pozitívan /előnyösen/ vagy
negatívan /hátrányosan/ az előbb említettek hatásait. A külső meghatározók mellett
– és ezt szándékosan hozom e sorok végére – még egy igen fontos fiziológiai
tényező szerepet játszik, és ez az emberi test a maga emocionális /érzelmi/,
funkcionális /cselekvési/ adottságaival, ezek ép vagy sérült voltával.
Ugyanis a lelkiélet nem egy fantom, egy megfoghatatlan idealizált tényező, hanem
nagyon is valóságos, amely mindenkor cselekvéseken keresztül tükröződik vissza.
Ezeket a cselekvéseinket a fentiekben említett mindenkori külső körülményeken és
belső hangulati változásokon kívül, végső soron a mindenkori szükségletek fogják
az előbbiekkel összehangolt, vagy kevésbé összehangolt módon meghatározni.
Ezért a cselekmény indítékait mindig alapos vizsgálat tárgyává kell tennünk, mert
csak így kaphatunk rájuk megfelelő magyarázatot /körülmény, vessző, személyi
beállítottság, adottság, adott helyszín, időjárás – itt külön felhívom a figyelmet a
meleg és hideg frontok hatására – öltözék, zavaró körülmények stb./.
A külső és belső tényezők egymásra hatása a következőkben nyilvánul meg:
1. Szükségleteink /érzelmi és fizikai/ ellenállhatatlanná,
csábítóvá, ingerlővé teszik azokat a tárgyakat, környezeti
tényezőket, folyamatokat és egyéb más tényezőket is, amelyek
kielégítésünkre alkalmasak, pl. a „szociális munkakutyák”
/vakvezetőkutyák/ alkalmazásának szükségessége, birtoklásának
elhatározása és kiképzési szándéka.
2. Megfelelő külső körülmények felerősítik, felfokozzák az addig
csupán lappangó, jelentéktelen szükségleteinket, pl. a már
dolgozó „szociális munkakutya” /vakvezetőkutya/ munkájának
megismerése és kiképzési lehetőségeinek megteremtése.
3. Mindezeket az egyedre ható, általában az adott érzékleti
mezők, illetve a rájuk ható ingerek határozzák meg /látás,
hallás, szaglás, ízlelés, tapintás/, pl. a különböző fajtájú
rokkantságok ténye.
4. Ehhez járulnak még a tudati tényezők, mint a szándék,
elhatározás, célkitűzés, megvalósítás, stb.
5. Ennek kapcsán tény, hogy biológiai és pszichológiai
szükségleteink, lelki folyamataink – érzékleteink,
gondolkodásunk, képzeletünk, akaratunk – sajátos
szerveződéséből fakadnak, mint azok irányítói és útjai.
6. Így szükségletünkből fakad személyiségünk legfőbb irányítója
és sajátossága, az érdeklődés is.
A fent ismertetett 6 pont az „általánost” vizsgálja. Van azonban egy „különös”
kategóriarendszer, amely a pszichikus sérülések tényezőivel foglalkozik. Ez annál
is inkább fontos, mert az általánost kevésbé, vagy igen lényeges mértékben
változtatja, torzítja. Ilyenek:
a/ a született sérültek /rokkantak/,
b/ fejlődési rendellenességek,
c/ külső erőszakos behatások /az 1.,2. és 3. pontban szereplőkkel
részleteiben a gyógypedagógiai pszichológia foglalkozik/,
d/ dopping, élvezeti és izgató szerek hatásai /az alkohol
szerepéről röviden csak annyit, hogy fogyasztása esetén, ennek
izgató hatását bénultság váltja fel, beszűkül a tudat,
legyengül a gondolkodás és az emlékezet, rövidesen romlik,
zavarttá válik az érzékelés, a mozgás koordinációja, feltűnően
megnyúlik a reakcióidő, szélsőséges érzelmi hullámzások lépnek
fel/,
e/ gyógyszerek /ezek között mint negatív tényező, igen komoly
hatást fejtenek ki az NSD tartalmú nyugtatók és morphyum
származékok, amelyek nagymértékben csökkentik a
koncentrálóképességet és a reflexitást/,
f/ különböző szervi elváltozások, betegségek, láz, különösen
fontos a szervi folyamatok rendezettsége /pl. székelés/.
Azon túlmenően, hogy megismerkedünk a végrehajtandó feladat elméleti részével,
képzetet alkotunk annak gyakorlati lefolytatásáról, magának a betanítás
folyamatának részleteiről, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az elébb említett külső
és belső tényezőket, mivel azok nem kellő figyelembevétele egész eddigi
munkánkat tönkretehetik. Ugyanígy a kitűzött célon belül az egyes
részfeladatoknál, vagy a kitűzött cél módosulásakor cselekvésünk irányának is
módosulnia kell, mivel egy meghatározott feladatkörrel kapcsolatos akciók és
reakciók egy más feladatkör közbejöttével értelmüket veszítik. Pl. egy
meghatározott gyakorlat oktatásánál, annak végrehajtásának megkövetelésében
változtatás /a le- és fellépések jeleztetése különböző módokban, forgalombiztonság
lámpajelzéssel és anélkül/.
Igen lényeges, hogy a kiképző maga is jól tudjon alkalmazkodni a külső fizikai
meghatározókhoz, követelményekhez /pl. időjárási viszonyok/, vagy belső
hangulati tényezőkhöz /idegesség, vagy egyéb érzelmi változások/, és ennek
alapján alakítsa vagy változtassa saját tevékenységét. A hangulati tényezőkre itt
külön kitérnénk, mivel egy-egy nem megfelelő hangulatban végigfolytatott
kiképzés rövid percek alatt fáradságos órák, napok, esetleg hetek munkáját tehetik
tönkre. Ezért kell tisztában lennünk önmagunk hangulati beállítottságával olyan
szempontból, hogy melyek azok a helyzetek, amelyek következetes cselekvést
tesznek részünkre lehetővé, vagy melyek azok, amelyek ellenőrizhetetlen módon
helytelen irányban befolyásolnak bennünket. Erre a legbiztosabb „mérőműszerünk”
az élménytárunk, tapasztalataink.
Az ember, ahogyan tudatossága fejlődik, az alkalmazkodás törvényére alapulva –
mely szerint minden cselekvésével /pozitív, mert ronthatunk is!/ javítja
fennmaradásának lehetőségeit – változtat létfeltételein és lehetővé teszi
érvényesülését.
Az alkalmazkodás nem egyéb, mint igazodás a létfeltételekhez, a külső
viszonyokhoz, a környezet fizikai és társadalmi adottságaihoz – növekszik
tapasztalataink, élményeink halmazata is. Éppen a tudatosság teszi lehetővé, hogy
mindezeknek az osztályozása, tárolása egy olyan „adattárat” hozzon létre a
személyiségben, amelynek segítségével cselekedeteinek értelmes vagy értelmetlen,
helyes vagy helytelen módját meghatározhassa. Ezeknek a tapasztalatoknak és
élményeknek a pozitív vagy negatív voltát, jó vagy rossz meghatározottságát a
mindenkori sikerélmények vagy kudarcok irányítják. Ha pl. egy élőlény egy
bizonyos tevékenységi formán belül mindig eredményességgel végez, ez az
eredményesség az adott cselekvési forma ismétlésére ösztönzi. Amikor
kölyökkutyánkat a jutalomfalattal a szabályos „bejövetelre” tanítjuk, gyakran
találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a jutalomfalat felmutatásakor, ahelyett,
hogy szabályosan körbejőve megállna mellettünk, éppen a jutalomfalat által
okozott sikerélmény hatására – egy adott keksz vagy húsdarab megpillantásakor is -
többször körbeszalad bennünket, vagy ugyanígy a hangadás oktatásánál is, egy-két
hang helyett lelkes csaholásba kezd. Ez a tény részünkre is meggyőzően hat,
magunk is szívesen alkalmazzuk az oktatásnál a jutalomfalatot, mint pozitív
motívumot. A gyermekek iskolai oktatásában is egy-egy dicsérő szó, jó jegy vagy
ajándéktárgy fokozza az utólagos cselekvési szándékot /folyton jelentkezik/.
Említhetném sport különböző területeit, ahol még győzelem nélkül is, magának a
játéknak az élvezete pozitív hatással bír az adott sportág folytatására.
A kudarc legalább olyan gátló hatást tud gyakorolni az élőlényre, mint amilyent a
siker az eredményességben. A többszöri kudarc azonban szinte teljesen képes
kiölni az érdeklődést a különböző lelki vagy testi, illetve tudatos tevékenységek
irányában. Pl. a szerelmi csalódás vagy értetlenség, vagy az úszástanulás, oktatás
/vízhez szoktatás/ nehézségei, esetleg a nyelvtanulás területén vallott kudarcok egy
életre rányomhatják bélyegüket a pszichikumra. Azt mondanom sem kell, hogy a
kutyakiképzés területén is döntően befolyásolhatja a vezető és ebe közötti
kapcsolatot az eredményes vagy sikertelen munka.
Mindezekhez hozzá kell tennem azt, hogy miként egy húros hangszernél
meghatározó a hurok hangoltsága, ugyanúgy a siker és a kudarc meghatározói
között nem elhanyagolható kérdés az egyént érő hangulati tényezők. Állíthatom azt
is, hogy az ember /de minden más élőlény/ esetében, ezt mint alap, a fizikai állapot
határozza meg /a szervi működésektől kezdve az érzékszervek tevékenységén
keresztül/ magának a test és annak részeinek funkcionálása. Ezen az alapon
nyugszik a lelki felépítmény, mely tulajdonképpen – mint az előbb említett
hangszeren a húr – a „dallamot játssza, azaz meghatározza pszichikai alkatát.
Pszichikum! Sok vitára és magyarázatra alkalmat adó szó!
Sokféleképpen próbálják kikristályosított módon meghatározni. Nem vállalkozom
arra, hogy minden egyes álláspontot ezzel kapcsolatban ismertessek, csupán a
lényeget kívánom itt elmondani.
Pszichikum, az egyénnek a külvilág felé irányuló, cselekvésekben megnyilvánuló
magatartási formáinak tudatos és kevésbé tudatos /feltétlen és feltételes reflexek/
módozatai, amelyekkel a társadalom összességéhez és a természethez való
kapcsolatában viszonyul. Ezt a tényt nem szabad egyoldalúan értelmeznünk, lévén,
hogy az egyén és a környezeti hatások állandó jellegű kölcsönhatásban vannak
egymással. Ami az emberi pszichikumot és tevékenységet minden más,
magasabbrendű élőlénytől megkülönbözteti az, hogy ez a kölcsönhatás nem
mechanikus, tekintettel arra, hogy az ember környezetét megismeri, felhasználja -
annak ok-okozati összefüggéseit feltárva - megváltoztatja /lásd: alkalmazkodás/,
amelynek következtében újabb információk és behatások érik, és ezek újólagos,
magasabbfokú ismeretek szerzésére adnak lehetőséget.
Az alkalmazkodással kapcsolatban tudnunk kell, hogy az élőlények csak a
külvilággal egyensúlyban képesek létezni. Érdekük, hogy minél tökéletesebben
tájékozódjanak környezetükről, minél pontosabban, részletesebben, gazdagabban
tükröződjék bennük annak sajátossága, jellegzetessége és váltakozása.
Amikor az előzőekben a sikerrel és a kudarccal foglalkoztam, említettem az emberi
tudatosság szerepét is /jelentőségéről alább/. Ennek lényege, éppen az
alkalmazkodás törvényénél abban rejlik, hogy az állatvilágban - mint már
említettem volt - az egyes egyedek sok-sok kísérletezés után tudják csak elsajátítani
a helyes magatartási módot. Sok-sok egyed el is pusztul mindennek hiányában.
Szoros összefüggésben van az idegrendszer elemi működésével, a reflexitás
/feltétlen, feltételes, gátlásos/ kérdésével. Plasztikus, alakítható. Ingerekhez,
kapcsolható. Alapja, hogy az eredeti feltétlen ingerhatással /természetes/ együtt,
egyidejűleg néhányszor az új mesterséges feltételes inger is hasson. A
későbbiekben szükségtelenné teszi a feltétlen ingerhatást működésében. Ilyen
kapcsolatokból áll a magasabbfokú viselkedésében végbemenő alkalmazkodás is.
Pl. amikor a reflex már nem egy adott ingerre, hanem ennek egy társított előjelére
is fellép. /A táplálkozási reflex legvégső foka, amikor a citrom puszta tényének
elképzelésére nagyokat nyelünk, anélkül, hogy látnánk vagy ízlelnénk azt./
Az ember, tudatának segítségével már nem szorul rá kényszerítő módon a
többszörös próbálkozásra, mert a mások által szerzett tapasztalatokat a nyelv
segítségével átvéve, azonnal képes az új helyzetre, körülményekre alkalmazni /más
kárán tanul az okos!/. Ebben döntő szerepet játszik mint meghatározó adottság, az
intelligencia. Az intelligencia általános szellemi energia, amely alkalmassá tesz
bennünket bizonyos nem tanult műveleteknek az elvégzésére, problémák
megoldására, a helyzetekhez való alkalmazkodásra - kombinációs készség. Több
mint gondolkodás, több, mint emlékezés, mint kifejezőképesség. Magatartási és
cselekvési norma! Így a kutyakiképzés területén ezért helyes az elméleti és a
gyakorlati tudnivalókat egyaránt jól elsajátítani, és a korábban már mások
tapasztalataiban sikerrel alkalmazott módszereket megfelelőképpen felhasználni.
Visszatérve a lélektani tényezőkre, amelyek meghatározólag hathatnak a kiképző
tevékenységében /emocionális - érzelmi, fizikai - egészséges vagy beteg, esetleg
italos/, figyelemmel kell lennünk arra, hogy ezek a különböző külső és belső
eredetű ingerhatások, amelyek kölcsönhatásban vannak egymással és szerves
egységet alkotnak, tükrözik azt a magatartási módot, amely alkalmanként egyes
kiképzőre jellemző.
A tükrözési folyamatban - és ezt jól jegyezzük meg - a tükörkép mindig a tükröző
tárgy, azaz az egyén minőségétől, tehát a szubjektum sajátosságaitól függ. A
külvilág visszatükrözése érzékszerveinken keresztül történik, amely elsődleges
feltétele tevékenységeinknek. Ez az érzékszervek és mozgásszervek szoros
biológiai egymáshoz rendeltetését eredményezi. Így a szubjektum tartalmazza
mindazokat az érzékelési és értelmi folyamatokat, amelyek eredményeként
tevékenységi formáink létrejönnek. Ide soroljuk élményeinket, lelki tartalmainkat,
műveltségünket, érzékeléseinket, emlékezéseinket, képzeleteinket,
gondolkodásunkat. Mindezeket befolyásolják a különböző környezeti tényezők,
időjárási hatások, vagy saját érzelmi világunk hullámzásai, amelyek ellen, vagy
mellett kell önmagunkat tudatosan befolyásolnunk. Pl. adott kiképzési napon rossz
hangulatban érkezünk kutyánkkal az iskolára /családi problémák, egyéb
bosszúságok miatt/, és tudjuk kutyánkról, hogy esős, égzengéses időben nem
szívesen dolgozik. Ne akarjunk mindenáron új gyakorlatokkal próbálkozni nála,
hanem csupán az eddig tanultakat ismételjük át velei; egyrészt, hogy munkájában
ehhez a természeti körülményhez is alkalmazkodni tudjon /megerősítjük/, másrészt,
hogy saját idegi állapotunkat ne tegyük ki túlzott feszítettségnek /a sikertelenség
miatt/, amely esetleg a kutyával való helytelen bánásmódhoz vezetne
/következetlenség, túlzott erőszak alkalmazása/.
Ezek után leszögezhetjük: pszichikai állapotainkat nem a véletlen hozza felszínre,
lelki tartalmaink tükörképei, jelei, sajátos következményei bizonyos állapotoknak,
helyzeteknek, amelyek cselekvést követelnek. Lelki tartalmainkat tehát ugyanaz a
helyzet váltja ki, mint magát a cselekvést.
Végezetül fogadjunk el axiómaként /anélkül, hogy bővebb
megmagyarázásukra szorítkoznék/ néhány olyan lelki tényezőt, amelyekre
szükséges lenne figyelnünk a tanulásban, az oktatásban. Ilyenek: az akaraterő,
ambíció, bátorság, elégedettség, elhatározottság, előrelátás, elszántság, érdeklődés,
értékelés, fortélyosság, kitartás, a következmények latolgatása, a lehetőségek
mérlegelése, lelkesedés, lelkiismeretesség, lélekjelenlét, megfontoltság,
megnyugvás, önbecsülés, öröm, ötletesség, számbavétel, szándék /jó, rossz/,
szorgalom, találékonyság, törekvés, vágy, veszélyérzet, viszonyítás.
Akaratgyengeség, bosszúság, csalódottság, csábítás, elégedetlenség,
elhamarkodottság, fáradtság, felindultság, félelem, izgalom, kényszeredettség,
kishitűség, kitörés, kudarc, lehangoltság, levertség, lemondás, meglepődés,
sikertelenség, túlzott önbizalom, unalom, undor. Ezek és még sok más kihatással
vannak egyéniségünk kialakulására.
Az egyéniség jellemző módon, az egyén cselekvéseiben tükröződik vissza. Ennek
alapján alkotunk véleményt, értékítéletet az egyéniségről, jellemről,
becsületességről stb., azaz a pszichikus sajátosságok összességéről.
Ezen pszichikus sajátosságok összessége az oktatásnál, a tanulásban nem
elhanyagolható kérdés, amikor a gyakorlatban találkozunk magával az egyénnel.
Az iskolai oktatásban, azonkívül, hogy figyelembe vesszük azt a hármas
aranyszabályt a cselekvés, az oktatás megszervezésében, amely szerint: l.
előkészítünk, 2. végrehajtunk vagy végrehajtatunk, 3. befejezünk, - nem mehetünk
el szó nélkül amellett a négy alaptípusnak a megismerése mellett, melyek
meghatározók lehetnek az eredményesség szempontjából.
l. aggályoskodó - nem, vagy rosszul hajtja végre az előírtakat,
2. szertelen - a végrehajtásban meggondolatlan, kapkodó
/a szándék és a végrehajtás között nincs meg a megfelelő előkészítés/,
3. szalmaláng - gyors nekilendülés után lelohadás,
4. alapos - cselekedeteiben az egyén elszántsága, fegyelmezettsége,
következetessége, érettsége, tudati készsége mindenben megfelelő.
Mindezeken túlmenőleg a pozitív és negatív tényezők együttes hatása mellett, az
eredményesség végkimenetelében döntő szerepet játszik az adott érdeklődési körön
belül - szükségleteink, igényszintünk, kielégítettségünk, megelégedettségünk
alacsony vagy magas foka.
Gyógypedagógiai pszichológia
AZ előző részekben az általános emberi pszichés megnyilvánulásokkal
foglalkoztam. Azok a megállapítások, amelyeket ott ismertettem, többé-kevésbé,
így vagy úgy, minden emberre érvényesek. Van azonban az "általánosnak” egy
„különös" formája, amelyhez azoknak az embereknek a rétegei tartoznak, akik a
többi "egészséges" közül, valamely maradandó sérülésük folytán kiválnak,
bizonyos mértékig elkülönülnek, és létükben, magatartásukban, cselekedeteikben a
szokványostól eltérő módon élnek. Ezekről az emberekről kívánok ejteni néhány
szót. Annál is inkább, mert azoknak akik velük foglalkoznak illik ismerni lelki
alkatukat és fizikai sérüléseikből adódó hátrányos helyzetüket. Hiszen csak így
képesek beleélni magukat az ő helyzetükbe, s amikor számukra bármilyen
"szociális munkakutyát" kiképeznek, csak úgy azonosulhatnak
/identifikálódhatnak/ "tanítványaikkal”, ha teljes mértékben képesek megérteni a
sérült ember szubjektív és fizikai megnyilvánulásait.
Mindezeken túlmenően az sem árt, ha egy pillanatra tükröt tartunk magunk elé és
megismerjük önmagunkat, azokat a pozitív és negatív tényezőket, amelyek
általában a „sérült" emberekre jellemzők.
Mielőtt a tulajdonképpeni gyógypedagógiai pszichológia tárgyalásába mélyülnék,
szükségesnek tartom az előzőekben leírtakat a jobb megérthetés kedvéért
összefoglalni és kiegészíteni.
Lássuk, milyen megnyilvánulási formákkal foglalkoztunk a pszichikum
létrejöttének taglalásánál:
1. mindig cselekményben nyilvánul meg;
2. érzékelés, értelmi folyamat, értékelés, szándék, cselekmény, amely mozgásban
csúcsosodik ki;
3. a tükörkép mindig a tükröző tárgy, azaz az egyén minőségétől /érzékszervi
képességeitől/, tehát a szubjektum sajátosságaitól függ,
4. a külvilág visszatükrözése mindig az érzékszerveken keresztül - látás, hallás
/egyensúlyérzék/, szaglás, ízlelés, tapintás - az agyban történik;
Ezekhez kapcsolódnak a belső elválasztó /szekréciós/ mirigyek és a kiválasztó
/exkréciós/ szervek tevékenységei is. Ezek mindig elsődleges feltételei
cselekvéseinknek. Mindez az érzékszervek és a mozgásszervek szoros biológiai
egymáshoz rendeltetését eredményezi;
5. az élőlény mindennemű megnyilvánulási formájának alapja idegrendszerének
működése;
6. a szubjektum tartalmazza élményeinket, lelki tartalmainkat, műveleteinket,
érzékelésünket, emlékezésünket, képzeleteinket, gondolkodásunkat, tehát
mindazokat a pszichikus folyamatokat, amelyek hangulatunkat, lelkiállapotunkat
meghatározzák és amelyek bennünk lezajlanak.
Az általam előbb említett "különös", a sérült ember pszichéje attól függ, hogy
sérülése következményeképpen mennyire képes az "általánost", azaz az egészséges
ember cselekedeteit, magatartás formáit a körülötte zajló életben, saját
cselekményeiben, a fenti kritériumok szerint, a lehető legadekváltabban
/megegyező módon/ megközelíteni.
Mit értek ez alatt?
a/ minél kevesebb információt képes az egyén sérülése következményeképpen a
külvilágból maga számára elsajátítani és elraktározni /feldolgozni/;
b/ minél kevesebb közvetett és valós élmény birtokában
van;
c/ minél gátoltabbak az intelligencia, a személyiség kialakulásának feltételei; annál
valótlanabb képet alkot magának a külvilágról, annál torzabbá válik annak
visszatükrözése és valószínűtlenebbé cselekedeteinek eredményessége.
Az előző pontokban foglaltakkal kapcsolatban a következőket szeretném
megjegyezni:
Kísérletekkel bizonyított, hogy az intelligencia kialakulásának 7o-8o %-a az egyén
9-lo éves koráig megtörténik, s a többi 2o-3o % megszerzése kb. 16 éves korig
befejeződik. Ugyancsak felmérések bizonyítják azt is, hogy a személyiség
kialakulása az egyén 16-18. életévére befejeződik.
Azoknál az egyéneknél, amelyeknél a fejlődés töretlen - azaz sem elsődleges, sem
másodlagos vagy többszörös maradandó érzékszervi vagy mozgásszervi sérülések
az információk, az ingerek felvételét nem gátolják - egészséges személyiségről
beszélhetünk. Azok az emberek, akik fejlődésükben az előbb említett sérülések
folytán törést szenvedtek, személyiségük kialakulásában is deformációs folyamaton
mennek át. Ez a deformáció /torzulás/ mindig attól függ, hogy egyrészt milyen
eredetű és mértékű a sérülés /látás, hallás elvesztése, mozgásszervi sérülés stb./,
másrészt milyen idős korban éri ez a katarzis /megrázkódtatás/ az egyént.
Legnehezebb helyzetük azoknak van, akik így születnek.
Ővelük csaknem azonos a pszichikai állapotuk azoknak,
akik három éves korukig "váltak" rokkanttá. Ezeknek semminemű emlékképük
nincs. /A most tárgyalt részben az emlékkép mindig a sérülés milyensége szerint
értendő. Látás, hallás elvesztése. A mozgásszervi sérülteknél érzékszervi hiány
ugyan általában nincs, de a helyzetváltoztatásban való akadályoztatás miatt erős
lehetőség van a beszűkülésre./
Á következő kategória a 6 éves korig bekövetkezett rokkantság. Homályos
képalkotásuk lehet, a látókör szélesedhet.
A 12 éves kor után bekövetkezett maradandó sérülés már több lehetőséget nyújt az
egyén számára személyiségének formálódásához. A közvetlen információkat
tudatosan közvetített és feldolgozott közvetett információkkal egészítheti ki, és
személyiségében már több vonás tükröződik az „általános”-ból.
A 16-18 éves korban rokkanttá vált egyének rendszerint teljesen kialakult általános
személyiségi jellemvonásokkal rendelkeznek.
Az ún. felnőtt korban „szerzett” maradandó sérülés, sérülések ugyan az előbb
említett kialakult általános személyiségi vonásokat magukon viselik, de az új
helyzet, körülmények az ő magatartási formáikat is megváltoztatják, és pszichikai
alkatukat maradandóan átalakítják.
A mű jellegéből eredően ugyan kényszerülve vagyok, hogy az egyes egyének
"általános" ismertetőiről beszéljek, de többszörösen aláhúzva kiemelem, hogy az
egyén, mint szubjektum mindenkor önálló egyéniség. Ezt az önálló egyéniséget
mindig csak a rá jellemző jellemvonások határozzák meg. Ez abból adódik, hogy az
egyénnél az általános meghatározókból melyek válnak uralkodóvá, vagy melyek
rejlenek lappangó módon a különböző megnyilvánulási formákban.
A gyógypedagógiai pszichológia vállalkozott arra az egyáltalán nem kis feladatra,
hogy ezeket az "átalakulási" formákat megismerve feldolgozza, és ismertté tegye.
Ahhoz, hogy felmérhessük és értékelhessük azoket a megállapításokat, amelyeket a
gyógypedagógiai pszichológia a sérült emberek szempontjából tesz,
elengedhetetlen, hogy röviden ne foglalkozzunk a megismerés folyamataival.
Amint már említettem volt, pszichikum alatt mindenkor az
egyénnek a külvilággal szembeni magatartását értjük. Ezt a magatartást az egyes
motívumok /pozitív-negatív/, azaz azok az ingerek határozzak meg, amelyek ez
egyénből reakciót, illetve ingerre történő válaszadást váltanak ki.
Az ingerek az egyén számára az érzékszervek útján lesznek érzékelhetővé, illetve
észlelhetővé. Ingerhatások jöhetnek létre még: a szekréciós /belső elválasztású/
mirigyek és az exkréciós /ürítő mechanizmusok/ útján is. Az embernél még egy
motivációs szakasz kapcsolódik az előzőekhez: a "gondolatiság” ténye.
Az ingerekre történő "válaszadást" az a hármas tagozódás
tükrözi, mely szerint lehet a cselekvés ösztönös, - átvillanó, de át nem gondolt, -
valamint tudatos.
A tudatos cselekvést két szakaszra bonthatjuk, mégpedig intellektuális és tanult
viselkedésre.
Érzékelés alatt a közvetlen tapasztalatszerzési módot
értjük, amellyel mindennemű közvetítő anyag nélkül, közvetlen érintkezés útján
szerzünk benyomásokat az anyag formájáról, milyenségéről és minőségéről. Itt a
tapintás és ízlelő szervek játsszák a fő szerepet.
Észlelésnek nevezzük az ingerhatásnak azt a felfogási módját, amikor közvetett
úton szerzünk valamely dolog létéről tudomást, de milyenségét és minőségét már
az előzőekben, az érzékelés által szerzett tapasztalatok tudati tárolásának
felhasználására következtetve határozhatjuk meg.
A gondolkodás a tudat léte. Szorosan összefügg ez első jelzőrendszer /feltételes
reflex és ösztönök/ és a második jelzőrendszer /a beszéd/ egybefonódásával, a
fogalomalkotással. Amíg az észlelésnél a szem, a fül és az orr játsszák az
elsődleges szerepet, addig a fogalomalkotásnál már az összes érzékszervek
tökéletes együttműködése szükséges. A szekréciós miririgyek által kiváltott
ingerhatásoknál a magatartást mind az ösztönök, mind az első- és másodlagos
jelzőrendszerek együttesen határozzák meg. Az exkréciós szervek ingerhatásainál a
tudati tényezők csak minimális befolyással rendelkeznek.
Az intellektuális tényezők mindhárom esetben érdekes módon közrejátszanak az
egyén viselkedésében. Lévén, hogy az intelligencia alatt azt az egyénre jellemző
viselkedési módot értjük, amivel az adott ingerrel szemben magartását nem tanult,
begyakorolt, vagy már korábban megismert optimális viselkedési móddal
kormányozza, hanem az illető egyén, természetes és általánosan a gyakorlat útján
szerzett információhalmazok, tapasztalatok felhasználásával alkalmazkodik!
Mindebben szerepet játszik az áttekintő készség, a helyzetfelismerés és a
differenciáló képességnek az az egysége, amelynek segítségével az adott szituáció
felléptekor a leghelyesebb válasz, cselekvési mód váltódik ki.
Tehát az intelligencia az egyén összetett, külön nem tanult globális képessége arra,
hogy a különböző feladatok megoldásánál mind szellemi, mind alkati, illetve
manuális /cselekvő/ tevékenységekben - értelmesen gondolkodjék, célszerűen
tevékenykedjék, környezetéhez eredményesen alkalmazkodjék.
Érdeklődés, kitartás, a feladatokhoz való hozzáállás, értelmesség, felfogás,
következtetés, belátás, bírálat jellemzi. Összetett képesség, amelynek különböző
fajú, nemű és korú egyedeknél különböző megnyilvánulásai vannak a környezettel
való aktív kapcsolat létesítésében. Összevont tevékenység. Így a régi ismeretek
felhasználásával új helyzetben hoz létre praktikus /célszerű/ és teoretikus /elméleti/
megoldást.
A sérült ember intelligenciáját az egész személyiség fejlődésének figyelemmel
kísérésével, sérülésének idejével és mértékével, milyenségével együtt kell
vizsgálnunk és megítélnünk.
A tudati tevékenység, azaz a gondolkodás - mint már az előzőekben említettem -
szorosan összefügg a nyelvvel, a beszéddel, és ez kizárólagosan csak az ember
kiváltsága, amely a fogalomalkotásból kiindulva a mondatszerkesztésen keresztül,
e tárgyi tényeken és az elvont logikai levezetésen alapulva, az emberi
alkotókészség kifejezőjévé válik.
Az előzőekben felsorolt definíciók együttesen mutatják
meg az ember pszichés alkatát. Ezekben csak a leglényegesebbeket ismertettem
/hisz még tovább lehetne részletezni/. Már így is láthatjuk, mily sokféle tényező,
behatás játszik közre az ember egyetlen cselekedetében is. Abban a láncolatban,
amelyet összességében magatartási módként határozunk meg, az előzőekben
felsoroltak együttes hatásként jelentkeznek.
A szervezeti felépítésükben, gondolkodásukban egészséges embereknél a
motivációs impulzusok /rövid ingerhatások/, huzamosabb ideig tartó külső és belső
ráhatások, rendes körülmények között a való tényezőket közvetítik, és ezáltal a
leghelyesebb és legszükségesebb választ /reakciót/ váltják ki.
Gyakorlati példával élve /amint minden példa, kissé ez is sántít, de összevontan
kívánom bemutatni mindazt, amit az előzőekben ismertettem/: a KöZÉRT-ben, a
már általunk korábban érzékletes úton megismert citromot kívánunk vásárolni. Itt
azt, annak ízének, illatának felidézésével, emlékképszerűen tárolva, a pultnál
szemünk segítségével megkeressük és az eladótól egyenesen rámutatva rendelünk.
Ha nem észleljük /látjuk/, úgy a fogalomalkotás segítségével megkérdezzük -
kapható-e ilyen és ilyen áru /ez esetben citrom/.
Tételezzük fel, hogy ez eladó ellentétes nemű, szimpatikus egyéniség, akinek
hangja, megjelenése számunkra megnyerő. /Itt bekapcsolódhatnak a szekréciós
mirigyek, pl. szexuális érzelem komplexuma./
Mindezekhez - ugyancsak a példa kedvéért - feltételezzük, hogy e vásárlást
megelőzően több üdítőt fogyasztottunk a kelleténél, és várakozás közben
kiválasztási szerveink /exkréciós/ ürítési ingerhatást keltenek bennünk. Innen már
csak egy lépés intelligenciánk mértékét eldönteni. Vagy önuralmat parancsolva
magunkra megvárjuk amíg a szimpatikus eladó kiszolgál, és köszönetet mondva
elmegyünk, vagy amíg ő árunkat csomagolja, szó nélkül távozunk az üzletből. A
logikai sorrend folytatódhat a tudati tevékenységnek oly szintjén, hogy az üzletet
elhagyva rádöbbenünk magatartásunk helytelen voltára, és dolgunk végeztével oda
visszatérünk, majd sűrű magyarázkodás után megejtjük a tervezett vásárlást.
A személyiség tulajdonságainak alakulása
A személyiség változásában alapvető meghatározó tényező, az őt körülvevő
természeti és társadalmi hatások. Fejlődésének története a környezetével való
kölcsönhatásokon alapszik.
A fogyatékosok személyiségének kialakulását alapvetően befolyásolja biológiai
fogyatékosságuk jellege, súlyossága és a sérülés ideje. /Hiányosságuk az
érzékelésben, és a gondolkodásban./ Érzékszervi, mozgásszervi, érzelmi, értelmi
sérülési hiányosságok megakadályozzák a külvilág közvetett vagy közvetlen
megismerését, annak egészében. Csupán részleteit ismerhetik meg. Nem képesek
az egyénre hatni annak jelenségei a maguk objektivitásában. Így reakcióik is
torzakká, értelmetlenné válnak, esetleg nem is képes a sérült erre /t.i. a válaszra/. A
kölcsönhatás ténylegesen nem érvényesülhet, így nem is alakíthat megfelelőképen.
A személyiség vizsgálata fogyatékosnál az alábbi szempontok szerint történhet:
a/ magának a fogyatékosnak a személyiségéből,
b/ a fogyatékos és környezetének viszonyából,
c/ szakmai vonatkozásokban,
d/ egyéb vonatkozású általános meggondolásokból.
A fogyatékosság a "normálisoktól” eltérően alapvetően más helyzetet teremt, attól
függően, hogy milyen eredetű, illetve milyen mértékű!
Miután a fogyatékosok mások mint a többi /egészséges/ emberek, így életvitelük is
más, eltérő az ép emberekéitől. Mint ilye, ez elsősorban a beilleszkedés területén
károsodott. Gátolva vannak a harmonikus fejlődésben. Ez az egyénben zavart okoz,
és másod- illetve harmadlagos károsodásokat vonhat maga után. Így elsősorban a
megismerésben, de ugyanígy az érzelmi, akarati szférákban is, amely káros
viselkedést, cselekvési formákat eredményezhet.
Okai:
1. Az általános célokkal nem tudják összehangolni tevékenységüket.
2. Az ideálokat, a tevékenységek motívumait nem tudják
ténylegesen megérteni /adekvált módon/.
3. A kollektíva követelményeit korlátozottan ismerik. Azokat végrehajtani, s
megfelelő gyakorlati hozzáértés hiánya miatt, csak korlátozott módon képesek,
saját szándékaik, kívánságaik szerint.
4. Társaikkal szemben izoláltakká válnak, s megfigyelhető, hogy saját erejüket,
lehetőségeiket, hozzáértésüket, a kollektívában elfoglalt helyüket alábecsülik vagy
túlértékelik.
5. Gyakran kritikátlan értékelést tanúsítanak önmagukkal és másokkal szemben.
6. Könnyebben befolyásolhatók, ami az emberekkel való
kontaktus és szociális tapasztalatok hiányából ered. Ennek oka a nagyobb
kiszolgáltatottság, valamint a korlátozott lehetőségek az áttekintésben és a
megbizonyosodásban.
7. Ugyancsak ebből adódnak a pályaválasztási és elhelyezkedési lehetőségek körüli
nehézségek is.
Vizsgáljunk meg még két, a személyiséggel kapcsolatos fogalmat. Ezek a karakter
és a temperamentum.
A karakter
A karakter a személyiségen belül az egyén azon tulajdonságait foglalja magában,
amelyek minden megnyilatkozásának egy bizonyos jelleget kölcsönöznek. A
világban történő folyamatokkal, illetve a többi emberrel szembeni viszonyát, rá
jellegzetes, sajátos módon szabályozzák. Így kapcsolatos az emberi ösztön
szükségleteivel, hajlamaival, érdeklődésével, értékítéleteivel és egész
alapbeállítottságával, törekvésével, érzelmi és akarati struktúrájával
/felépítettségével/.
A karakter a személyiség magjának tekinthető /jellegzetesség, jellemvonás, jellem/.
Kifejezésre jut a tartalomban, abban, amit az ember tesz, s a formában, ahogyan azt
teszi. Változékonyabb mint a személyiség beállítottsága /lásd: stádium elmélet/. Az
általa meghatározott célokban és feladatokban jut kifejezésre, valamint azok
megvalósításának módjában. Képes a külvilággal való kölcsönhatásokra, képes
fejlődni, továbbfejlődni, alakulni! Olyan alaki megnyilvánulásai a beállítottságnak,
amelyek képesek az azonos szituációk /esetek/, azonos cselekvési formák
létrehozására. Visszahatnak és megerősítik a személyiség tulajdonságait.
A temperamentum /természet – vérmérséklet/
A temperamentum - az érdeklődés, a képességek, a karakter, a megismerés,
viszonyulási és alkalmazkodási folyamatok, és azok módjainak egységes
megnyilvánulási formája.
Mind mostanáig lényegében a személyiség kérdését taglaltam. A személyiség
nemcsak a pszichés tulajdonságok összessége, hanem azon veleszületett és szerzett,
belső és külső morphológiai /alaki/ és funkcionális /működési/ feltételeinek
egymásba kapcsolódó egysége, amely a biológiailag adott határokon belül, a
környezeti hatásokra alakul ki. Természetesen magába foglalja a karaktert és a
temperamentumot is.
A kutya értelmi képességének fejlődése
Az ember már ősidőktől fogva tisztában van AZZAL, hogy milyen használható és
hűséges segítőtársat talál kutyájában az élet különböző területein. A kutyát, mint
egyéb háziállatait is, vad alanyokból szelídítette, háziasította maga mellé. Az a
tény, hogy az összes háziállatok közül a legközvetlenebb módon a kutya vette ki
részét legjobban az ember gondjából, bajából, minden öröméből és bánatából - s
mint ilyen, a kutya osztozkodott leginkább az ember sorsában is - lehetővé tette,
hogy az összes háziállataink közül a legmagasabb értelmi képességet és a
legsokoldalúbb használhatóságot a kutya érje el.
A kutya kb. tizenöt-húszezer év óta él az ember mellett. Az ősállapottól - a
háziasítás folyamán - igen lényeges testi és értelmi fejlődésen ment keresztül.
Sokoldalú felhasználása tette lehetővé a sokféle és különböző tulajdonságokkal
rendelkező kutyafajták kitenyésztését.
Az ember igényessé vált kutyájával és annak munkájával szemben. Az ősállapotban
uralkodó természetes kiválogatódás törvénye helyébe a mesterséges kiválogatás,
azaz az ember ok- és célszerű tenyésztői tevékenysége lépett. Úgy párosította a
tulajdonában lévő egyedeket utódnyerés céljából, hogy azok az optimálisan
legjobb, a munkának legjobban megfelelő külső és belső tulajdonságokkal
rendelkezzenek. A céltudatos tenyésztés tette lehetővé, hogy olyan tökéletes és jó
értelmi képességekkel rendelkező fajtákat hozzon létre, mint amilyenek a ma
általánosan ismert szolgálati kutyák. Más szóval /bár ez a kifejezés elsősorban az
antropológiában - embertanban - ismeretes/ kutyáink szocializálódtak.
A kutya szocializálódása
A szocializálódási folyamat - szorosan összefüggésben az emberi tevékenységgel -
hozta létre különböző szolgálati munkakutya fajtákat. Hiszen ettől függően, hogy
az ősemberek egyes csoportjai milyen életmódot folytattak, Jelentkeztek a már
említett igények mai kutyáink őseivel szemben. A vadászattal foglalkozó
embercsoportok természetesen, a farkastól származó és megszelídített egyedeknél
az ősi, a létfenntartás ösztönéből táplálkozó, zsákmányfelkutató s megragadó
készséget használták ki. Mások azt a terelőkészséget, amellyel egyes farkasfajták -
még ma is - a felkutatott zsákmányt az általuk kiválasztott helyre terelik. Ismét
mások a fajfenntartás és ivadékgondozás ösztönéből táplálkozó azon
tulajdonságaikat, hogy a családot /az almot/, sőt az adott vadászterületet is védeni
kell. De olyan esettel is találkozhatunk, ahol ugyancsak a létfenntartás ösztönéből
fakadó úszó- és halászó készségét alkalmazták sikeresen az egyes halrajok
terelésében, mint pl. a polinéziai szigetvilágban.
Ezekből alakultak ki a későbbi fő alkalmazási területek, amely szerint a
munkakutyákat ma is osztályozzuk.
Ilyen főbb területek:
1. pásztor- és terelőkutyák
2. vadász- és kotorékebek
3. házőrzőkutyák
4. hadikutyák
Ezt a négy fő típust tovább finomítva fejlesztették ki elődeink még
5. a szán- és kocsihúzó, sőt kizárólagosan kedvtelésből tartott kutyafajtákat
is /de sok egyéb más alkalmazási formával is találkozunk fajtáktól
függetlenül/. A legutóbbi időben mintegy 100-150 évre visszamenően
jelentek meg
6. az ún. szolgálati kutyák /őrző-, védő-, bűnüldöző-/, és egészen új keletűek
mintegy 50 éve ismeretesek.
7. a szociális munkakutyák /vakvezető, siketeknek jelző, mozgásszervi
sérülteknek szolgáló, vízből mentő/. Ezek az utóbbiak már az igények
szerint egyes fajtákhoz kapcsolódnak /alkatuktól és tulajdonságaiktól
függően/.
A fejlődés folyamatában, a háziasítás következményeként a vad ősökhöz /farkas/
viszonyítottan kutyáink küllemükben korcsosodtak, ugyanakkor belső
tulajdonságaikban, értelmi képességeikben lényegesen jobb adottságokkal
rendelkeznek, mint ragadozó őseik.
Ebből is kiviláglik, hogy a domesztikáció /háziasítás/ kevesebb, mint a
szocializálódás. Az utóbbinál az öröklött és szerzett tulajdonságok hajlamokban
történő tudatos átörökítésével, többszörös generációváltás után az újabb képességek
mármint feltételes kezdetleges reflexek /a Dezoxiribonukleinsav-DNS állomány
természetes felszaporodása útján/ - ösztönként jelentkezhetnek. Mint pl. a
juhászkutya felügyelő képessége olyan természetes intelligenciára és az ősökhöz
viszonyítottan magasabbrendű értelmi képességre tesz szert, melyre jellemző, hogy
cselekedetei – ha azok egy cél elérésére irányul – értelme által kormányzottak.
Hozzá kell tennem azonban, hogy ebben nagy szerepet játszanak a meg-
megismétlődő próbálkozások, mígnem a kikristályosodott cselekvési forma
kialakult. „Alapja az állandóan, újból és újból kiépített reflexkomplexumok”
/Liszenko/. Ez nem egyéb, mint az összetett és csak részben öröklött és szerzett
képességek, tevékenységek megtestesülése, „amelyeket minden egyes lény,
különböző, többé-kevésbé örökíthető jellemvonásai szabályoznak” – írja
Liettmann.
Az értelmi képességet úgy kell tekintenünk, mint mindazoknak a tehetségeknek
tökéletes összesűrítését, amelyekkel valamely egyed tevékenységeiben jellemzi
önmagát, abban a tekintetben, hogy alkalmas legyen értelmesen alakítani és
formálni tevékenységeit, azok eredménye tükrében. /Miután a kutya csak érzékel,
észlel és primitív módon képzelettel rendelkezik, így értelme is csak e fokozatok
alapján vizsgálható/. Nem tekinthetünk el attól a ténytől – s ezt mint bizonyítékot is
kezelhetjük – hogy kutyáink álmodnak, amely mindenképpen magasabbrendű
értelmi képességre vall. Ez kísérletileg bizonyított: amikor alvás közben álombeli
tevékenységet folytat, melyet külsőleg is tapasztalhatunk /lábaival futó
mozdulatokat végez, ugat, stb./, ez csak képzetek „felidézésével” történhet.
Továbbá a kutya - egyszerű körülmények között – nagyon is jól ismeri az ok és az
okozat közötti összefüggéseket. Így képes cselekvéseit is ennek megfelelően
szabályozni /pl. ha a gazda ideges, vagy sétához készülődik, etetéshez való
előkészületek, stb./. Sőt, képes egynéhány fogalom megtanulására is. Olyanokéra,
amelyek ugyan nem függenek össze szorosan cselekedeteivel, de mint
cselekvésének tárgyai számára léteznek, pl. ajtó, átjáró, vagy személyi
tulajdonunkat képező tárca, papucs, stb.
Immáron az is bizonyított, hogy a kutya /de minden más magasabbrendű, s értelmi
képességgel rendelkező faj is/ tanult tevékenysége az alapösztönökre épül fel /lét-
fajfenntartás/. Ha már most kutyánknál maradva a szocializálódás feltételeit
megvizsgáljuk és az ember fejlődésének kritériumait átvitt értelemben az ő
fejlődési fokozataira is alkalmazzuk, semmi különöset nem találhatunk abban, hogy
az anyaság, családfenntartás ösztöne van megbújva, s megfelelően átformálódva a
vakvezető kutyánál, de más „szociális munkakutyánál” is.
Mit értek ez alatt?
Azzal, hogy a kutya számára a mindennapi létért való küzdelem hevessége és
mértéke, az ember szolgálatában először lecsökken, majd szükségtelenné válik –
mivel gazdája gondoskodik róla – s hogy különösen kitűnő alkalmazkodási
képességekkel rendelkezik, és gazdájával állandó kommunikációs kapcsolatot
kellett és kell tartania jelzések felvételével és adásával – olyan magasfokú
természetes intelligenciára és kifejezésmódjának olyan magas szintjére
emelkedhetett, amely lehetővé tette az emberrel való kapcsolatában „munkatársi“
viszonyt.
„Amint a kifejező mozgások külső ingereket tükröznek, úgy van egy második
mozgáscsoport is, amelyből meg lehet ítélni, mi megy végbe egy élőlényben.
Nevezetesen azok a mozgások, amelyek feldolgozzák a külső eseményeket. A
benyomások mozgásai. Így képes számunkra érzelmeit kifejezni!” /Liettmann/.
Nemcsak szemeivel, beállásával /pózokkal/, "arckifejezésével", fül- és farok-
tartással /amely mint megbízható lelki barométer szolgálhat a megfigyelőnek/,
hanem hangszíneinek különböző alkalmazásával is.
Elárulja: tudatosságát, jólétét, örömét, szeretetét, hálaérzetét, vágyakozását, sőt
nagyravágyását is. Képes kinyilvánítani büszkeségét, kíváncsiságát, figyelmét és
bűntudatát. Ugyanígy vadászkedvét és szenvedélyét, harci bátorságát és készségét,
kényszeredettségét és közömbösségét, szomorúságát, fájdalmát, dühét, félelmét és
rémületét. S nem túlzok azzal sem, ha azt állítom, hogy megmutatja szégyenérzetét,
irigységét, féltékenységét is. Képes a bizalmatlanságra, vagy a gyűlöletre, de
bosszúállásra is. Kénytelen-kelletlen megtanulta a hangját e jelzésrendszerbe
beiktatni és – mint embrionális állapotban lévő jelzőrendszert – alkalmazni a
gazdájával való kapcsolatban. Az ember azzal, hogy – amint már említettem volt –
az öröklött ösztönök, hajlamok és alkalmazkodási készség felhasználásával, mindig
újabb és újabb követelmények elé állította kutyáját, az generációkon keresztül az
átörökítő képesség útján olyan értelmi szintre tehetett szert, amelynek segítségével
a természetes feltételes reflexkomplexumokra /ezekről másutt/ már minden
nehézség nélkül képes volt, ill. képes, új, mesterséges másod-, harmadlagos
feltételes reflexkomplexumokat, láncolatokat kiépíteni, amelyeket differenciáló
gátlásrendszerekkel szabályoz és tart egyensúlyban.
Így már mindannyiunk számára érthető, hogyan lehetséges az, hogy a vad farkas
anya kölykeit, vackát védő ösztönéből hogyan változhat át még a hím kutyában is a
feltétlen reflex /ösztön/, kívülálló számára tudatos cselekvésnek látszó
tevékenységgé a vakvezető és az egyéb szociális munkakutyáknál.
A ráneveléses módszerrel egy, az egyed számára a korábbi elődöknél
magasabbszintű szocializálási tevékenységet végzünk, hogy a természetével,
magatartási formájával ellentétesnek ható munkára alkalmassá tegyük és
megszerettessük azt vele.
Röviden a fentiek margójára! Ez az emberi tudatos tevékenység teszi lehetővé,
hogy kutyáinkat szocializálni tudjuk, nagyjából e tanulmányban leírt módon.
Hasznosítva mindazt az átadott és feldolgozott, általunk átalakított és újólagosan
felhasznált társadalmi tudást, amelyek segítségével kutyáinkat alakítjuk, formáljuk
és tanítjuk a magunk által meghatározott szükségleteink szerint.
Az idegi szabályozás
Erről dr. GRIFFIN Donát Állati tudatosság c. könyvében a következőket írja:
„Nem zárható ki az a lehetőség, hogy az állatokban megvan az adottság a
tervezésre, a választásra, önmaguk és környezetük tudatos ismeretére. Ez nem azt
jelenti, hogy minden állat rendelkezik az emberhez hasonló intelligenciával, de az
állatok magatartásának tanulmányozása az ellenkező feltételezésre sem ad okot. Az
eddigi elméletekkel szemben – mely szerint az embert kivéve, valamennyi élőlény
automatikusan, ösztönszerűen reagál a körülötte zajló eseményekre, ahogyan éppen
azokból adódik, ill. ahogy azok diktálják – Darwinnak azt az elméletét állítom,
miszerint a különböző egyedek progresszív pszichológiai fejlődése azon a
képességükön múlik, hogy mennyire tudnak alkalmazkodni környezetükhöz,
magában foglalja a központi idegrendszerük, intelligenciájuk és szellemi
kapacitásuk progresszív fejlődését is. Tehát az állatok sem zárhatók ki ebből. Ezzel
kapcsolatban az állatvilág és az ember magatartásában 4 fő típust különböztetünk
meg, fejlődési fokozatában:
1. Ide azok az állatok tartoznak, amelyek tevékenységét elsősorban az öröklött
magatartási formák, reflexek jellemzik. Ez a magatartási típus a rovarokra a
legjellemzőbb. Noha bizonyos rovaroknál már megjelenik a tanulás, a
memória /hangya, méh/.
2. Ide az alacsonyabbrendű gerinceseket soroljuk, melyekre jellemző, hogy az
állat a tapasztalataiból már tanul valamit, magatartási sémáit módosítani
képes, megváltoztatja azt.
3. A magasabbrendű gerincesek képesek arra, hogy a különböző helyzetekben,
a különböző körülmények között megtanult dolgokat, egy új szituációban,
egy új helyzetben alkalmazni tudják. Pl. a különböző munkafolyamatokat
végző állatok, melyek az embert szolgálják, képesek összerakni egy teljesen
új módon lejátszódó magatartási formát. Minél magasabbrendű, annál
könnyebben és többet. A tanult ismereteket összefogja, összesíti, és szükség
esetén egyszerre alkalmazza.
4. Az ember: aki a beszéden túl képes a környezeti hatásoknak belső
transzformációjára. Azaz teljesen más módon reagál, mint ahogyan az az
adott ingerkörülményekből következne. Képes a természet átalakítására. Pl.
nem csak elfogja és megöli a táplálékául szolgáló vadat, hanem
domesztikálja /háziasítja/ is azt, szaporítja. Az embernek az a képessége,
hogy a jövőbeli események, lehetőségek alapján irányítja tevékenységét, az
a képessége, hogy a külső világ bizonyos elemeiből a központi idegrendszer
modelleket képes alkotni, s a modellek feldolgozása után dönt arról, hogy
miként cselekedjék, döntő különbség az előző hárommal szemben. Ezt
nevezzük tudatos tevékenységnek.”
Pavlov reflexelméletének rövid ismertetése
A kutya kiképzése mindaddig csak a felületes megfigyelésen alapult, amíg a
pavlovi reflexelmélet megismerése és elterjedése meg nem teremtette a kiképzés
tudományos alapját. Ennek segítségével lehetőség nyílik arra, hogy helyesen
válasszuk meg a kiképzés céljának legmegfelelőbb kiképzői módszereket.
Az idegrendszernek azt a legegyszerűbb működését, amikor külső inger hatására
mozgás jön létre, reflexnek nevezzük. Pavlov, világhírű szovjet tudós nyomán
kétféle reflexet különböztetünk meg, úgymint feltétlen és feltételes reflexet.
A feltétlen reflexek azok, amelyeket az egészséges állapotban bizonyos külső
hatások akaratunktól függetlenül kiváltanak. Ezek veleszületnek az állattal,
örökletesek és állandók /vezetéses/. Feltétlen reflexek nem minden élőlényben
vannak meg a születés pillanatában. Az alcsonyabbrendű állatok feltétlen reflexei
már teljesen kialakulnak arra az időre, amikor ezek az állatok világra jönnek, ezért
ezek azonnal önálló életet kezdhetnek. A magasabbrendű állatok sok feltétlen
reflexe azonban jóval a megszületés után alakul ki. Ez a magyarázata annak, hogy a
magasabbrendű állatok világrajövetelük után hosszabb-rövidebb ideig tartó
ápolásra szorulnak, mert tehetetlenek, a maguk erejéből nem tudnak megélni /lásd:
stádium elmélet/. A feltétlen reflexek, állandóságuk ellenére a külső környezet
hatására fejlődhetnek.
A feltételes reflexek az állati szervezetnek olyan reflexei, amelyek nem
veleszületettek, nem állandóak, hanem a szervezet egyéni élete folyamán alakulnak
ki, az élettapasztalat eredményeképpen /időleges kapcsolat/. A feltételes reflexek
eltűnhetnek és ismét kifejlődhetnek, azonban csupán az agyféltekék segítségével
alakulhatnak ki.
A feltételes reflexek kialakulásának feltételei:
1. Egy előzetesen közömbös inger hatásának időben egybe kell esnie annak a
feltétlen ingernek a hatásával, amely a meghatározott feltételes reflexet létrehozza
2. A feltételes reflex képződéséhez a közömbös ingernek néhányszor meg kell
előznie a feltétlen inger behatását. Ha a feltétlen inger hat először, és csak azután a
közömbös, a feltételes reflexek nem alakulnak ki. Amíg a feltétlen reflexek csak
akkor tudnak a külső hatásokra megfelelően válaszolni, ha a külvilág aránylag
kevéssé, és lassan változik, a feltételes reflexek ezzel szemben a környezet gyors
változásaira is bonyolultabb válaszokat tudnak adni.
A kutyakölyök veleszületett ösztönénél fogva megkeresi anyja emlőjét és szopik.
Ha egy kölyök elé, amely eddig csak mindig szopott, egy tálkában tejet, vagy más
ennivalót adunk, azt tapasztalhatjuk, hogy éhsége ellenére sem tudja, mit kezdjen
az étellel! Amint azonban megtanítjuk enni, jóízűen elfogyasztja azt, sőt a
későbbiek folyamán szag után meg is keresi az ételt. Ez utóbbi már feltételes reflex,
mert a kölyökkutya saját tapasztalata alapján ismerte fel az étel szagát, és rájött
arra, hogy az elfogyasztható.
A feltételes reflexekre való erős vagy gyenge hajlamot a szülők örökítik
utódaikban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy minél képzettebb szülőktől
származik az utód, annál gyorsabban és könnyebben fejleszthetők ki az örökített
hajlamokból a tulajdonképpeni feltételes reflexek.
A reflexek mechanizmusának tisztázására Citovics végzett érdekes kísérleteket.
Kutyakölykeit különböző étrenden nevelte. Az kölykök egyik csoportja csak
kenyeret és tejet kapott, a másik csoport pedig csupán húson élt, kenyeret vagy tejet
nem is látott. Egy év múlva a közben kifejlett állatok közül azoknak, amelyeket
kenyéren nevelt, először messziről húst mutatott. Annak ellenére, hogy az állat éhes
volt, egyáltalán nem érdeklődött a hús iránt. Amint a húst az állat orrához dugta, az
állat bizonyos fokú érdeklődést tanúsított. Ugyanakkor az eddig rendes táplálékul
szolgált tejnek, valamint kenyérnek a meglátása jellegzetes mozgási és
nyálelválasztási reakciót váltott ki.
Ezen az alapon meggyőződhetünk arról, hogy a sohasem ízlelt táplálék nem vált ki
ingerületet. A hozzávaló viszony hirtelen megváltozik, ha a kutya egyszer megízleli
azt, kialakul a természetes feltételes reflex.
Nem szabad azt gondolni, hogy egyszerű megismerkedés a táplálékkal azonnal
létrehozza ezt a reflexet. Ennek ki kell épülnie a táplálék többszöri fogyasztása
során. Meg kell jegyezni, hogy először épül ki a szag hatására létrejövő természetes
feltételes, és csak később a látás kiváltotta reflex. Egyes, korábban táplálékul
használt hasonló anyagok is mindjárt kiválthatják a természetes feltételes reflexet.
Így pl. a tejjel táplált kutyakölyökben a túró meglátása is előidéz nyálkiválasztást.
Nyilvánvaló, hogy a tej, valamint a túró szagában a kutya szaglása hasonló ingert
érzett.
Természetesen feltételezhetjük, hogy más ingerek is, melyek kísérik vagy jelzik az
étel közeledését, a reflexet kiválthatják. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy
bármilyen fizikai inger, melynek felvételére megvan az állat szervezetében a
megfelelő felvevő készülék, bizonyos gyakorlat után feltételes ingerré válhat. Az
ilyen természetű ingerek hatására létrejött feltételes reflexek, amelyek nincsenek a
feltétlen inger minőségével közvetlen kapcsolatban, úgynevezett mesterséges
feltételes reflexekké válhatnak.
Az élettan általános elvei szerint Pavlov gátlásnak nevezte el ezt az
idegműködést, mely fel tudja tartóztatni vagy gyengíteni képes az idegközpont
tevékenységét.
Tegyük fel, hogy egy kutyában síp-hang hatására kialakult egy reflex. A kísérlet
feltételei szerint a kutyának a feltételes inger hatására egy lépcsőállványra kell
felmennie, ahol táplálékát megkapja. Ha az állatban a feltételes reflex jól működik,
a síp-hangra ez minden nehézség nélkül lefolyik. Ha megváltoztatjuk a kísérlet
feltételeit, és a síp-hang után nem adjuk a kutyának a táplálékot, kezdetben, ennek
ellenére is elvégzi a feladatot. Három-négy ismétlés után azonban megváltozik a
reakció, a kutya fel áll és a lépcsőig megy, megáll mellette, vagy izgatottan
szaladgál a szobában. A kísérlet folytatásával elérjük, hogy a síp-jelre a kutya
egyáltalán nem kel fel, sőt álmából sem riad fel. Megszűnik a feltételes reflex. A
feltételes reflex ilyen eltűnését reflexkialvásnak nevezzük. A reflex eltűnését a
gátlás okozta, amely adott esetben a feltételes reflex kialakulásának útjában áll.
A gátlásnak nagy szerepe van az ember és állatok viselkedésében, az élő
szervezetek közötti helyes viszony kialakításában.
Ismeretes még a megkülönböztető, vagy differenciáló gátlás is. Reflex kísérletek
során megállapítható, hogy kutya szervezet rendkívül finoman megkülönbözteti az
egyes ingereket.
A kutyatípusok osztályozása idegműködésük alapján
Pavlov laboratóriumi kísérletekben vizsgálta a kutyák idegrendszeri működését. Az
idegi folyamatok erőssége, egyensúlya, mozgékonysága alapján Hipokratesz
nyomán négy fő csoportot, típust állapított meg:
Magasabbrendü Az idegi folyamatok tulajdonságai A vérmérséklet
idegműködés típusa Ereje Egyensúlya Mozgékonysága
Ingerlékeny, nem erős ingerületi ----- kolerikus
kienyensúlyozott, folyamat
vagy féltékeny túlsúlyban
ingerlékeny, erős kiegyen- mozgékony szangvinikus
labilis súlyozott
ingerlékeny, erős kiegyen- tehetetlen flegmatikus
tehetetlen súlyozott
gyenge, gyenge gátlásos- ----- melankólikus
gátlásos folyamat
túlsúlyban
Az állat idegrendszeri működésének típusa nagyrészt eleve meghatározza
viselkedését is.
A féktelen /kolerikus/ típusú kutyák bátor állatok, leggyakoribb a kifejezett támadó
reakció. Az új környezet nem hat rájuk gátlólag, gyorsan feltalálják magukat,
könnyen képződnek a feltételes reflexek, és az állandóság jellemzi őket. Ez az
állandóság megmarad még akkor is, ha a reflexrendszerek bonyolultak. A gátlásos
reflexek nehezen, lassan épülnek ki, és gyakran az állat tiltakozása /ugatás stb./
kíséri. Ha nehezek a feladatok, a gátlásos folyamat túlterheléskor idegrendszerük
könnyen megbetegedik /neurózis/. Az idegműködés szakadása jön létre, és az
ingerlékenység miatt megszűnik minden megkülönböztetés. Az állat
fékezhetetlenné válik. Az erősen ingerlékeny kutyákban túlsúlyban van az
ingerlékenységi folyamat, ezért finomabb megkülönböztetésre képtelenek.
Megfelelő kiképzéssel - különösen a gátlás folyamatos gyakorlásával - átmenet
lehetséges az ingerlékeny típusból a kiegyensúlyozottak csoportjába.
A szangvinikus kutyák típusába tartozó egyedek erősek, kiegyensúlyozottak,
mozgékonyak. Reakciókészségük - mely mozgékony s kifejező - különösen
jellemző rájuk. A szabadban mindent megfigyelnek és megszagolnak, minden iránt
érdeklődést mutatnak. Mind a pozitív, mind a negatív feltételes reflexeik könnyen
képződnek és azok tartósak. Munka közben könnyű az átmenet a túl izgatott
állapotból a tárgyilagosan összpontosított állapotba. A környezet változásaira
gyorsan és fájdalommentesen reagálnak, viselkedésük az új feltételeknek
megfelelően megváltozik. A szangvinikus kutya idegrendszere ideális, a
legbonyolultabb és legfelelősségteljesebb szolgálati munkára is alkalmas.
A flegmatikus erős, kiegyensúlyozott és tehetetlen kutyatípus. Elég ritkán található.
Az ilyen kutya viselkedése nyugodt, szelíd, mozdulatai kiegyensúlyozottak. Az új
ingerekkel kapcsolatos tájékozódási tehetetlensége jó. Az ismeretlen személyekhez
odamegy, hagyja magát simogatni, azonban nem játszik velük. Ha a flegmatikus
kutyát ingerlik, agresszíven lép fel, vicsorgatja fogait és morog. Idegen kutyák iránt
közömbös, de ha azok kikezdenek vele, mindjárt marakodik velük.
A feltételes reflexek és a megkülönböztetések lassan alakulnak ki, de tartósan
megmaradnak. A flegmatikus kutya számára nehéz, egyik-másik esetben teljesen
lehetetlen az átmenet az idegműködés egyik alakjából a másikba /az ingerületből a
gátlásba vagy fordítva/.
A melankólikus kutyát az idegrendszer gyenge típusa, mindkét idegfolyamat
gyengesége jellemzi. Rendszerint erősen kifejezett, passzív a védekező reakciója.
Az ilyen kutya mindentől fél, mindent kikerül, mindenütt veszélyt lát. A
tájékozódási reakció erősen kifejezett, feszült jellegű, sokáig nem hagy alább. Az új
körülmények, vagy a régi feltételek jelentéktelen változása gátlást vált ki, a kiépült
feltételes reflexek eltűnnek. Gazdájára mindig erősen figyel, a legkisebb legyintésre
a földhöz lapul, farkát behúzza, lefekszik. A feltételes ingerek nehezen, csak akkor
képződnek, ha megfelelően összehangoltak az ingerek. Erős inger nem vált ki
feltételes reflexet, sőt ennek hatására a korábban kiépített reflexek is eltűnnek. A
gyenge típusú kutya egész magasabbrendű idegműködése az agykéregsejtek
rendkívüli funkcionális gyengeségét bizonyítja.
A gyenge típusú kutyák szolgálatra alkalmatlanok. Megfelelő szívósággal és
mesteri kezeléssel bizonyos gyakorlottságot el lehet náluk érni, ez azonban gyenge
és könnyen megszűnik.
Az ismertetett négy fő típuson kívül még számtalan átmeneti típus VAN, amelyeket
egyszerű rátekintéssel megállapítani igen nehéz. Ez a nehézség jelentős mértekben
abból adódik, hogy a típus nemcsak az idegrendszer veleszületett tulajdonságaiból
tevődik össze, hanem abban az élet során, a környezet különböző változó feltételei
hatására létrejött tulajdonságok is közreműködnek.
A környezet - a szó tágabb értelmében - állandóan hat a típus kialakulására, tehát az
idegi típus az idegrendszer működésének nem örökölt, kikristályosodott alakját
jelenti, hanem a változó és fejlődő alapvető idegi tulajdonságok összességét.
A mesterséges feltételes reflexek minőségéről
Pavlov kölyökkutyákon végzett speciális kísérletekben tanulmányozta a környezet
hatását az idegrendszeri típus kialakulására.
A kéthónapos kölyökkutyákat két csoportba osztották. Az egyik csoport szabadon,
a szokásos viszonyok között nevelkedett, a másik csoportot elkülönítették, és több
mint egy évig ketrecben tartották.
A kísérleti időszak elteltével mindkét csoportot gondosan tanulmányozták. A
ketrecben tartott kutyák viselkedése élesen eltért a szabadon nevelt állatoktól. A
ketrecben nevelkedett kutyákban majdnem teljes mértékben megmaradt a
kölyökviselkedés, amelyre az élesen kifejezett, passzív védekező reakció
/gyávaság/ jellemző. A csoport egyedei a környezet legkisebb változásaira
rendkívül erős tájékozódási reflexet mutattak. A "bezárt" kutyák a külső gátlásnak
jobban alá voltak vetve, mint a "szabad" kutyák.
E kísérletek arra világítottak rá, hogy milyen hatással lehet a környezet a kutya
idegműködésének kialakulására.
A pavlovi reflexelmélet rövid ismertetésével csaknem egy könyvtárra való
szakanyagot próbáltam pár tőmondatban az Olvasó elé tárni. Sajnos e hely nem
alkalmas arra, hogy érdeme szerint foglalkozhatnánk e témával, de a jobb
megérthetőség kedvéért lássunk az elmondottakra egy gyakorlati példát.
Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy a magasabbrendű gerinceseknél - amennyiben
azok fiziológiailag teljesen épek, és a faj, valamint a fajta jellegének megfelelnek -
a mozgás, mint feltétlen reflex jelentkezik. Amint a kölyökkutya szemei kinyílnak,
s emberi hasonlattal élve eszmélni kezd, körbejárja a fészket, sőt mi több, egészen a
kutyaól ajtajáig merészkedik. Az elsőt nevezzük tájékozódási reflexnek, míg a
másodikat már nyugodtan a gátlások közé sorolhatjuk, mivel a kölyökkutyát a
tapasztalathiány, az ismeretlentől való félelem meggátolja abban, hogy egyből a
"napvilágra" lépjen. A fejlődés során, ahogyan korosodik, mind újabb és újabb
tapasztalatokra tesz szert a tájékozódási reflex segítségével, s ugyanakkor
megkezdi a tanulást is az anyaállat és a gazda közbejöttével. Amint a gazda a
"családhoz" megy, felismeri őt jellegzetes lépteiről, felismeri az etető edény
csörgését, az étel illatát, és a gazda hivő szavára - most már a kölykök mély
álmából ébredve - bátran elhagyja fészkét és az etető tálhoz szalad, hogy étvágyát
csillapítsa. Ezt elnevezhetjük az elsőszámú feltételes reflexnek. NEM véletlenül
húztam alá, hiszen további élete folyamán, ha megfelelő kiképzői kezekbe kerül,
ezen keresztül fogja elsajátítani a gazdája által kívánt tudnivalókat, azokat, amelyek
már a mesterséges feltételes reflexek körébe tartoznak, mivel megerősítésük
jutalomfalattal történik.
Mesterséges feltételes reflexnek nevezzük mindazokat az ember által kialakított
reflexeket, amelyek a természetes feltételes reflexekre épülnek fel. Példáknál
maradva: az edénycsörgésre és a gazda hívó szavára történő mozgást oly módon
alakítjuk át, hogy a kutyát megtanítjuk a "menet", az "előre" feltételes
vezényszavak végrehajtására, azaz vezényszóra történő előrehaladásra. Legyen ez
az elsőszámú mesterséges feltételes reflex.
A szociális munkakutyáknál ez a gyakorlat attól függően alakul át, hogy mit akar
gazdájának a kutya jelezni, illetve minek a jelzésére oktatjuk. A vakvezető kutya
menetközben lelépés előtt megáll, a siketeknek jelző a zajra megáll, a rokkantkocsit
húzó kutya megáll ha kereszteződéshez vagy ugyancsak lelépéshez ér.
Összefoglalva: mindhárom esetben az előző folyamat /az előrehaladó mozgás/
meghatározott okból - és mindig csak abból az okból -gátlást szenvedett, mely
újabb mesterséges feltételes reflex beindulásával jár.
A vakvezető kutya jelzést ad gazdájának, ha lelépés következik /hangadással,
lábfogással stb./, a korábban oktatott módon. Ez a másodlagos feltételes reflex.
Tételezzük fel, hogy az adott kutyát úgy képeztük ki, hogy a haladást /"előre" -
elsődleges mesterséges feltételes reflex/ követő jelzésadás /hangadás, lábfogás -
másodlagos mesterséges feltételes reflex/ után, az önállá továbbhaladást
meghatározó döntési képességre is oktattuk /"előre" - harmadlagos mesterséges
feltételes reflex/, ami már differenciáló mesterséges feltételes reflexként
jelentkezik.
Azért beszélhetünk a harmadlagos feltételes reflex esetében differenciáló
mesterséges feltételes reflexről, mert a kutya önállóan kell, hogy meghatározza a
továbbhaladás lehetőségét.
Ilyen másod-, illetve harmadlagos feltételes, illetve differenciáló reflexre
ugyancsak találhatunk példát a többi szociális munkakutyánál is, de úgy gondolom,
példának ez az egy is elegendő.
A differenciáló feltételes reflexről még el kell mondanom, hogy lényegi
meghatározó a munkakutyák tevékenységében. Ugyanis a gazdák kiszolgáltatott
volta szükségessé teszi, hogy kutyáik az adott körülmények között felmerülő
helyzetekben választani, illetve dönteni tudjanak cselekvésük helyességéről - éppen
a gazda testi épségének biztonsága érdekében.
A gátlásos feltételes reflexekkel kapcsolatban még tisztáznunk kell egy-két dolgot.
Nem szabad mechanikusan és dogmatikusan kezelnünk e meghatározást. Ne csak
fizikai gátlásra gondoljunk az esetben, amikor valamely dologban, tartós módon, a
természetével ellentétes magatartást kényszerítünk az állatra /pl. munka közben
nem űzheti A macskákat, nem mehet a tüzelő szukához/, hanem sokkal inkább arra,
hogy az egyes tevékenységekből álló cselekvések sorozata - éppen annak
érdekében, hogy váltódhassanak - pillanatnyi gátlás alá helyeződik /"előre" -
"menet", lelépésnél megállás, annak jelzése, újból "előre" – „menet"/. Ez azonban
nem jelenti azt, hogy tartós gátlási folyamatok is ne funkcionáljanak az állat
életében.
Röviden az érzékszervekről
Az előző fejezetben leírt szocializálódási folyamat csak úgy jöhetett létre, hogy a
kutya, mint magasabbrendű gerinces, érzékszervei segítségével a lehetőségekhez
képest a legadekváltabb /megközelítőbb/ módon tudta felfogni a környezetéből felé
áramló, és az embertől kapott információkat. Ugyancsak a megközelítően
legmegfelelőbb módon tudott az évezredek alatt kialakult és átformálódott feltétlen
és mind újólagosan létrejött feltételes reflexkomplexumok segítségével reagálni,
válaszolni! Egyre összetettebb reflexgyűrűk jöttek létre. Mind jobban finomodtak a
receptor - felvevő -, azaz az érzékszerv, az agykéreg feldolgozó és utasító, valamint
a végrehajtás közötti kapcsolatok és azok minősége!
Az érzékszervek a külvilág jelenségeinek, dolgainak, eseményeinek letapintására
szolgálnak, amelyekkel - mint érzékletekkel - az egyed közvetlenül találkozik. A
szem a fény elektromágneses hullámait közvetíti, a fül a levegő, a víz, a tárgyak
rezgéseit fogja fel, a szaglás a levegő által közvetített, abban oldott kémiai anyagok
milyenségét jelzi, az ízlelés a vízben vagy a táplálékban oldott kémiai anyagok
milyenségét határozza meg, a tapintás pedig a környezet állagának megismerését
szolgálja.
Ezekről érzékletek, észleletek, képzetek, esetenként fogalmak alakulnak ki /ez
utóbbi emberi segédlettel/ az egyedben.
Hogy tényleges képünk lehessen a fenti kategóriákról, ismertetem azokat a
definíciókat /meghatározásokat/, amelyeket erről az Új Magyar Lexikon-ban
találtam, némileg "kutyás'" szemszögből vizsgálva.
Érzékelés, érzéki megismerés: a külvilág megismerésének
első szakasza, legegyszerűbb formája. A környezetből kiinduló fizikai és kémiai
folyamatok hatására /fény, hang, hő, nyomás, párolgás stb./ keletkező ingerek az
idegvégződésekben ingerületet váltanak ki, mely tovább terjed az idegrendszer
központi részében. Ennek nyomán az agykéregben előáll az érzéklet /érzet,
észlelet/. Az ingerforrás elhelyezkedése szerint az érzékletek lehetnek: külsők
/látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, hideg-, meleg-, és fájdalomérzékelés/ és
belsők /szervi, egyensúly érzékelés és kinesztézis, azaz a mozgás érzékelése/. Az
érzékszervek érzékenysége igen nagy, vagyis már igen gyenge inger is működésbe
hozza őket. Az a legkisebb erősségű inger, amely még érzékletet vált ki, az
érzékelés abszolút küszöbe. Az ingernek azt a legkisebb változását /különbségét/,
amelyet még észre lehet venni, az érzékelés különbözeti küszöbének nevezzük. Az
abszolút és a különbözeti küszöb adatai nem állandók /mindenkor függenek ez
egyed pillanatnyi fizikai és pszichikai állapotától/.
Az érzékenységet folytonos gyakorlással nagymértekben lehet növelni /pl. a vakok
tapintási, hallási érzékenysége sokkal nagyobb mint a látóké/. Állandóan ható
ingerekre viszont /pl. kórházi szag/ az érzékenység egy bizonyos idő után eltompul.
Ezt a jelenséget alkalmazkodásnak /adaptáció/ nevezzük. /AZ érzékszervek az
ingerek segítségével a tárgyak egyes elszigetelt tulajdonságait - szín, stb. - fogják
fel, mi mégis általában nem egyes tulajdonságokat, hanem tárgyi egységeket
látunk. Ezt a jelenséget, melyben nagy szerepe van a tárgyakról szerzett múltbeli
tapasztalatoknak és a tárgy és háttere közötti különbségnek - kontrasztjelenség -
sokan külön lelki jelenségként, mint észlelést tárgyalják./
Képzet: az érzéki megismerés legmagasabb formája, ÖSSZEKÖTŐ láncszem az érzet,
az, észlelet és a fogalom között. Általában a tárgyak formájának sajátos vonásait,
tipikus arculatát tükrözi vissza. Ennyiben már általánosító, elvont
tudattevékenység. Ugyanakkor az érzéki kép külső alakja még korlátozza, s nem
képes a tárgyak tartalmát, lényegét megragadni.
A képzetalkotáshoz nincs szükség a tárgy jelenlétére. Valaminek az elképzelése
ezért lehet: reprodukáló - amikor a tárgy képe emlékkép formájában felidéződik -
és fantasztikus - amikor meglévő képzeti elemekből új lelki tartalom, fantáziakép
épül fel.
Fogalom: gondolati forma, amely a dolgok, jelenségek közös, lényeges jegyeit
tükrözi vissza. Idealista felfogás szerint a tudatnak olyan terméke, amely független
az objektív valóságtól. A materialista felfogás szerint A tárgyak, jelenségek tudati
visszatükröződése. A fogalomalkotás alapvető sajátosságai:
a/ elvont és közvetett jellegű, vagyis csak a tárgyak lényeges tulajdonságait ragadja
meg, és az érzékelés közvetítése révén van kapcsolatban a valósággal,
b/ általános jellegű, amennyiben a jelenségek közös tulajdonságait emeli ki.
Gyakorlati példaként egy pavlovi kísérletet ismertetek. A kísérleti kutya először
csak tejjel és tejtermékkel táplálkozott. Ezen termékek érzületi ingerei /látás,
szaglás/ mindenkor kiváltották az egyednél a nyálelválasztást. A későbbiek
folyamán ennek a tejtermékeken táplált kutyának kenyeret mutattak, amelynek
meglátására, illetve szagának érzetére az állat közömbös maradt, és nem reagált rá.
Miután a kenyeret megkóstoltatták vele és többször is evett belőle, már elegendő
volt a kenyér felmutatása, illetve szaginger hatása is ahhoz, hogy az előbb említett
nyálkiválasztás megtörténjék. Harmadik szakaszként a kenyér felmutatása
egybekapcsolódott a kenyér nevének fennhangon való emlegetésével, amelyet
mindig annak, mint jutalomfalatnak elfogyasztása követett. Bizonyos idő elteltével
már elegendő volt az éhes kutyának a „kenyér” szó említése is ahhoz, hogy a
nyálelválasztás elinduljon.
Ilyen érzet-képzet fogalom kialakulással találkozunk a kiképzés során is, amikor
kutyáinkat megtanítjuk pl. a „lépcsőhöz”, „járdára”, „ajtóhoz” szavak értelmezésére
és azok megkeresésére.
A tájékozódási reflex
A tájékozódási reflex a legelső, az élőlény külvilágot megismerő információinak
felvevésében és megismerésében.
A ráneveléses módszer alfája és ómegája, hogy a kiképző az általa tanított, a
ránevelésre befogott kutyát /saját igényei szerint, a biológiai adottságok maximális
kihasználása mellett/ megtanítsa érzékszerveinek használatára.
Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy az állat csak általunk tanul meg látni,
hallani stb., hanem, hogy a látás mellett nézzen, és oly módon, ahogyan…, a hallás
mellett meghalljon, és oly módon, ahogyan…, és így tovább a szaglásnál és a
többieknél is, aszerint, mely érzékszerv lesz a legmeghatározóbb munkájában,
illetve milyen fogyatékos embert kell szolgálnia. Így nyilvánvaló, hogy a vakvezető
kutya esetében a szem használatát fogjuk elsődlegesen fejleszteni, a siketeknek
jelzőnél a hallást, míg a mozgásszervi sérültek esetében, vagy a vízből mentő
kutyánál szinte mindent egyenlő mértékben és arányban. Ezért ajánlom minden
kiképzőnek a most következő anyag tüzetes áttanulmányozását, mert ha nincsen
tudatában annak, hogy kutyája milyen külső információ felvételére képes és azokat
hogyan tudja felfogni, rögzíteni, illetve regulációs /helyesbítő/ szükségleteiben
felhasználni, a kiképző sziszifuszi munkára vállalkozik, sziszifuszra jellemző
eredménytelenséggel.
Ugyanis az állat viselkedésében, magatartásában és munkájának végzésében
alapvető meghatározó az a tény, hogy a felvett ingereket miként dolgozza fel. A
természetes körülmények között élő állatok a feldolgozás mikéntjét és az erre való
„válaszokat”, azoknak helyes vagy helytelen voltát egyrészt örökletes úton,
másrészt tapasztalat útján szerzik meg. A korábban már tárgyalt pozitív és negatív
motivációk segítségével képes azokat szelektálni, és tevékenységében felhasználni.
Az egyed életében minden újonnan fellépő inger, amely eléggé erős /ingerküszöb/,
ún. tájékozódási /ismerkedő/ reakciót vált ki. Érzékszerveit az inger irányába
fordítja, oly módon, hogy az inger felvételére a lehető legkedvezőbb feltételeket
biztosítsa. Szimatol, néz stb. Egész testével közreműködik ebben, sőt megközelíti
az inger forrását. Elvben mindig megvan a lehetősége annak, hogy az újonnan
fellépő inger, valamilyen, az élet szempontjából fontos esemény jelzése, és így
megfelelő cselekvés tartozik hozzá. Olyan cselekvés, amely a jelzett eseménynek
biológiailag értelmesen elébe vág, azt elhárítja, vagy – ha kedvező eseményről van
szó – elősegíti. Hogy az inger ezt a cselekvést ténylegesen előhívhassa, bizonyos
intenzitással kell bírnia. A tájékozódási reakció ezt az intenzitást azáltal teszi
lehetővé, hogy az ingert megfelelően felerősíti, a figyelem koncentrálása útján arra
összpontosít /esetleg több érzékszerv együttes alkalmazásával, látás, hallás stb./.
Így a többi ingerből kiszűri azt, míg amazokat mintegy elhomályosítja. Ily módon
elősegíti az ingerhatás analízisét, amely a további cselekvés alapfeltétele lesz.
Tudvalevő, hogy az agykéreg egyik ingerületi állapota gátlólag hat a másik,
szomszédos agykéreg ingerületi pontjaira, azok ingerületi állapotára. /Az agyban
egyidejűleg csak egyféle érzelmi állapot uralkodhat./ Negatív indukció! Ez azt
jelenti, hogy az egyed adott tevékenységét meghatározó uralkodó ingert – hogy egy
másik cselekvésbe foghasson – először gátlás alá kell helyeznie.
A tájékozódási reakció egy másik megalapozója az előzővel szemben, bizonyos
mértékben ellentétes folyamat, oly specifikus ingerhatás, amely az agykéreg
működés egyik fontos szabályzója. Az ún. formáció retikulárisba /hálózatba/ jutva,
főleg az érzelmi, emocionális területeken fejti ki hatását. Az aktiváció is az
érzékelés élességét, a kérgi ingerület felerősítését, kiemelését, s magasabb
cselekvési irányító hatásokat biztosít. /lásd a tüzelő vagy koslató állatok
munkavégzése./
Az inger bizonyos számú ismétlődése után, ha azt nem követi semmiféle
releváns /az élet szempontjából fontos/ esemény, elveszti értelemszerűségét, s
hatása az állatra nézve közömbössé válik /gátlás alá kerül/, kialszik. Ugyanez
fennáll a mesterséges ingerhatásokra is, amelyek a kutyát a kiképzés folyamán érik.
Itt a megerősítés /dicséret, jutalomfalat/, vagy az ellensúlyozás /tiltás/ hiánya váltja
ki /lásd: pozitív és negatív motívumok/.
Ez az ősi pozitív tropizmus maradványa, amelynek lényege az inger intenzívebb
hatásának biztosítása. Odafordulás, közeledés az ingerhez, de nem mint jelzői, azaz
cselekvés irányító funkciója a lényeges, hanem az inger közvetlen kedvező
hatásával van kapcsolatban. A tropizmussal – a külső ingerkeltő felé való
odafordulással – az állat az inger kedvező hatását erősíti és tájékozódik, mozgási
reakcióval jelezvén az ingert.
Tájékozódási reflex nélkül az állat élete állandóan, annak minden pillanatában
kockán forogna, mert nem tudna a fenyegető veszéllyel szemben fellépni, azt
elhárítani, s megismerésük hiányában nem tudná a kínálkozó alkalmat kellő időben
megragadni. Ebben a differenciáló képességnek van a legnagyobb szerepe.
A korábbiakban említettem az ingerküszöböt is. Ez tulajdonképpen az állat
érzékelő képességének az a legalacsonyabb foka, amely az inger felvételével
reakciót képes az egyedből kiváltani. Alacsony ingerküszöbről akkor beszélünk, ha
az állat a reakcióval /reflexeivel/ túl hirtelen és erősen válaszol egyik-másik
ingerhatásra. Magas ingerküszöbről pedig akkor, ha csak igen erős ingerhatások
képesek a reakciókat, válaszokat kiváltani. Ez nem azt jelenti, hogy az állat minden
egyes ingerhatásra egyformán gyorsan, vagy egyformán lassan reagál, hanem azt,
hogy miként összegezte az élettapasztalatok alapján azokat a bizonyos ingereket,
milyen tapasztalatokat szerzett azokról, és az előzőekben említett differenciáló
készség felhasználásával miként dönt az inger hatására: elutasítja, elébe megy stb..
Ugyanígy az ingerküszöb alacsony vagy magas volta sem az érzékszervek
tompaságán vagy élességén múlik elsősorban, hanem azon, hogy az állat idegtípusi
felépítettsége, reflexreakcióinak gyorsasága, gátlásainak ezekkel történő váltása az
egyedben milyen módon jelentkezik.
Összefoglalva: a gyakorlatban ez olyképen mutatkozik – pl. a vakvezető kutya
esetében -, hogy bár a tüzelő kutya szimatot kapva szívesebben választaná egy
kutyafiú társaságát, a kiképzés során benne kialakított differenciált feltételes
reflexkomplexumok /együttesek/ gátló hatására legyőzi az ösztönök tudat alatti
hatását, és a magasabbrendű agykéreg működésének segítségével a cselekvésekben
munkáját fogja előtérbe helyezni, s csak engedéllyel hallgat az ösztönök által
diktáltakra. /Csak zárójelben jegyzem meg, hogy túlzottan fegyelmezett hímek
esetében – de szukáknál is előfordulhat – ez a többszörösen „besujkolt elutasító”
magatartás a párzási készség rovására is mehet./
A tájékozódási reflex sohasem tévesztendő össze az ún. „védő – elutasító”
/tiltakozó/ reflexszel, amely már csak a felnőtt kutyákra jellemző. Ugyanis – amint
említettem volt – kellő erősségű ingerhatásra az állat mindenkor érdeklődő, nem
előre kidolgozott reakcióival válaszol, hanem tipikus jelenség a megismerési
szándék /pl. a kölyökkutyának földre dobott kulcscsomóhoz való odafutása/. A
későbbiek folyamán ez az érdeklődés az adott jelenség iránt megszűnik
/érdektelenné válik/, illetve a jellemző viselkedési mód beépül és azonnali, mindig
azonos választ vált ki! A felnőtt, beteg idegzetű, alacsony ingerküszöbű állatok
azonban, éppen a túl gyors válasz miatt, nem képesek magukban a kialakított
cselekvési módot rögzíteni, és a minduntalan fellépő újabb és újabb információkkal
szemben védekező, elutasító, gátlásos magatartást fognak tanúsítani, amely
viselkedés már a munka rovására megy. Pl. ez esetben, a járművekkel vagy az
idegen zajokkal, állatokkal szembeni közömbösség kialakítása csupán meddő
fáradozás lesz a részünkről. Hangsúlyoznom kell, hogy a hirtelen fellépő, túl erős
ingerhatásoknál ez a gátlásos reakció jogos, és nem tévesztendő össze az előbbivel,
illetve nem írható ennek rovására /pl. repülőgép hangrobbanására hirtelen leállás/.
A kutya pszichológiája
Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, feltehetném magamnak a kérdést –
tulajdonképpen miért is írom le a következőket, hiszen azok részben vagy egészben
az emberi pszichikum, a jellem tárgyalásánál jelen vannak.
Jelen vannak, de a jobb érthetőség szempontjából feltétlenül szükségesnek tartom,
hogy mi a kutya pszichikumával, jellemével és vésenjével kapcsolatos, azokat
egyértelműen és meghatározó módon elvonatkoztassam az előbb említettektől.
„A kutya /külleme ás jelleme/ egyik fele a szüleiben, másik fele pedig gazdája
kezében van” /Max von Stephanitz/. Ez egy örök érvényű megállapítás, amely
megcáfolhatatlan. Ha megfelelő figyelmet szentelünk neki, megértjük, és ha e
gondolat szellemében cselekszünk, feltételezhető, hogy mind küllemében, mind
vésenjében a legoptimálisabb adottságú és képességű kutyákat tudunk nevelni. /A
ránevelés módszeréről később bővebben./
Vizsgáljuk meg, hogy melyek azok a feltételek, körülmények, amelyek a kutya
pszichikumát alakítják, és miként nyilvánul meg a gyakorlatban.
Először is Stephanitz-ból kiindulva, és a korábbiak ismeretében bátran
kijelenthetjük, hogy a hozzánk került kölyök- vagy felnőtt kutya a szüleitől, mint
meghatározó alapot, bizonyos számú ösztönös cselekvési és magatartási
jellemzőket összesít magában /a lét- és fajfenntartást szolgáló ösztönös
tevékenységek/. Ezekhez kapcsolódnak a hajlamok /a szülők által már korábban
szerzett, lappangó módon jelenlévő képességek és cselekvési formák
megtanulásának könnyebbsége/, az érzékszervek mind tökéletesebb használatának
megtanulása, amelynek ok-okozati következménye: a külvilág eseményeihez való
jobb alkalmazkodás. Felnőtt kutyáknál mindezt még kiegészítik az élettapasztalatok
útján szerzett benyomások.
A kutyatulajdonosnak a felnőtt kutyával kapcsolatban további feladatai vannak.
Nevezetesen; az előbb ismertetett komplex pszichikumot az oktatással és ezen
keresztül az újabb tapasztalatok szerzésével, a kutya munkája szemszögiből nézve,
abban a legjobban megfelelő pszichikai alkatot alakítson ki. Aki kölyökkutyával
"kezd" - viszonylag könnyebb dolga van. A szülőpár képességeinek és
eredményeinek ismeretében /pl. jó szimat vagy fogókészség/, bizonyos mértékig
kiszámíthatja, hogy mit várhat a kölyökkutyától /ez utóbbi a felnőtt korban hozzánk
került kutyáknál nem elhanyagolandó kérdés/. A kölyökkutya nevelésénél
következetesen és módszeresen arra kell törekednünk, hogy a feltételezett öröklött
jó és rossz tulajdonságok mellett - amelyeknek uralkodó vagy lappangó voltáról
nevelés közben, a gyakorlatban győződhetünk meg - a nevelés és a tanítás
folyamán olyan feltételeket teremtsünk, hogy azok a lehetőségekhez képest hozzák
felszínre az uralkodó jó tulajdonságokat, nyomják el az esetleges rosszakat, és hogy
- ugyancsak a lehetőségekhez képest - még újabb jó tulajdonságokat fejlesszünk ki
benne.
Többszörösen aláhúzva hangsúlyozom, hogy a legjobb szülőpároktól származó
egyedekből sem lehet sohasem a "tökéletest" megközelítő jó kutya, hogyha a
számára legoptimálisabb lehetőségeket és feltételeket, maradék nélkül nem
biztosítjuk! Minden egyes elspórolt forint, minden egyes elmulasztott perc,
amelyeket a kutya rovására vonunk el, a kutya klasszisából fog elvenni!
Bennünket azonban most elsősorban az érdekel, melyek azok a tényezők, amelyek
kutyánk pszichikumának kialakulásában, viselkedési és cselekvési módjainak
meghatározásában befolyással vannak.
Ide sorolhatjuk elsőként az ösztönös tevékenységben az elválasztó /szekréciós/ és
kiválasztó /exkréciós/ mirigyek szerepét.
Ide sorolhatjuk elsőként az éhség /gyomornedvek, nyál kiválasztódás/ és a
jóllakottság /a gyomor elvonja az agytevékenységtől a vért/ szerepét. Másik ilyen
szekréciós ok a nemi ciklus /tüzelés/ és a koslatás /hím kutya párkeresése/. Ehhez a
témakörhöz tartozik még a szuka kutyáknál az ivadékgondozás ösztönének
„kényszere” /nem akarja kölykeit elhagyni/. Mindkét nem esetében fennáll a terület
birtoklás jelzésének ösztöne /lámpaoszlopok, bokrok vizelettel való megjelölése/.
De ugyanezzel a módszerrel történik a „párhívás” is, vagy kan kutyáknál a
„jelentkezés”.
Az exkréciós /kiválasztó/ ösztönök hatása az ürítés sikerében vagy
sikertelenségében mutatkozik meg negatív vagy pozitív módon.
Különös állításnak hangzik, de mindkét szektor egyaránt negatív befolyásoló
tényező, ha a kutya beteg. Ugyanez fordítva is fennáll.
Természetszerűen adódik az előbbiből, hogy ugyanígy befolyással van az adott
pszichikai állapotra az egyed mindenkori fizikai állapota is. Betegség, sérülés, de
nem elhanyagolható a rosszul- vagy túltápláltság, valamint a kimerültség vagy a
pihentség kérdése sem.
A pszichikum alakulását és a pszichés magatartást befolyásoló tényezők másik
nagy köre – a külső behatások.
Elsőként az időjárási körülményeket említem meg, mint amelyek igen fontos
szerepet játszanak, különös tekintettel a frontváltozásokra.
Másik ilyen igen lényeges momentum a természeti tényezők és a környezet hatása
az egyedre. Ehhez kapcsolom a saját, vagy az idegen fajokhoz tartozó állatok
okozta elvonó ingereket is. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk az
ismeretlen emberek, és az egyre növekvő, és változó forgalom befolyásoló hatását
sem.
Első pillantásra úgy tűnik, mintha e témakörből kilógna a következő
„meghatározó”, de mivel a munkakutya elválaszthatatlan a tevékenységét irányító
embertől, így egyáltalán nem elhanyagolható kérdés magának a vezetőnek – a
kutyatulajdonosnak – egyénisége és mindenkori pszichikai és fizikai állapota!
/Erről bővebben A kiképző pszichológiája c. részben./
Mai divatos szóhasználattal élve, az előzőekben felsoroltakat stresszhatásoknak
nevezzük. Tudnunk kell, hogy ezekre minden élőlénynek szüksége van mind
negatív, mind pozitív értelemben, de nem mindegy, hogy az adott egyedet mi,
mikor, milyen mennyiségben, hol és hogyan éri. Ezeket a kisebb-nagyobb
ingerhatásokat nevezzük motívumoknak. Fajtájuktól függően soroljuk a pozitív,
azaz a megerősítő, vagy a negatív, azaz az elutasítandó, védekezésre ösztönző
ingerek közé.
Ezzel lezártnak látszik a pszichikumot befolyásoló kérdések sora. Pedig még egy
igen fontos szempont hátra van, és ez az egyed tanultsági foka! Ugyanis, ha
figyelmesen elolvassuk és átgondoljuk a fejezet e részében leírtakat, láthatjuk, hogy
akárhány tényezőről is beszéltem, azok mindegyike és összessége mind pozitívan –
jó irányban – mind negatívan – rossz irányban – hatással vannak az egyed
magatartására, pszihikai állapotára, cselekvésének irányára.
A tanulás – amelyről már korábban is beszéltem – lehet tudatos /a módszeres
tanítás/ vagy spontán /véletlen, alkalomszerű behatások/. A kiképzőnek arra kell
törekednie, hogy ezt a véletlen spontaneitást lehetőleg kiszűrje, és a tudatos, a cél
elérését legjobban megkönnyítő nevelési és oktatási formákkal alakítsa kuytáját.
Vannak azonban a kutya pszichikumának olya meghatározói is, amelyekre a „sem-
sem“ megjelölés a legkézenfekvőbb. Mert azok, amelyekről a következőkben
beszélni fogok, a kutya munkájánál nem elvonatkoztatható magatartási formák, de
egyértelműen sem az ösztönökhöz, sem a tanult magatartási módhoz nem
sorolhatjuk, holott mindkettő „részt vesz“ bennük,mert meghatározzák az egyednek
a környezethez való viszonyulását, azaz pszichikai állapotát.
Az idegtípusi alkatokon /4 fő alakja van/ és az ún. Magatartási /vésen/ próbában
meghatározott viselkedéseken kívül /ezt később közlöm/ négy ilyen „sem-sem“
meghatározót tartunk számon.
Így a kutya lehet: 1. bátor
2.dühös vagy éles
3. kemény /fizikai ellenállóképesség/
4. jó felfogó képességű, jó
vezethetőképességű /taníthatóság/
A bátorság nem téveszthető összes dühösséggel /erről alább/, de ne hagyjuk
magunkat helytelen irányban befolyásolni a vakmerőséggel sem. Ez utóbbi
viselkedésre elsősorban a negatív motívumokat szolgáltató ingerhatások hiánya –
így a kellő tapasztalatszerzés hiánya – vagy a szükséges differenciáló gátlások
elmaradása által okozott idegtípusi elváltozás a jellemző. A parancsok
végrehajtásában, és egyéb cselekedeteiben hiányzik a felmérés, a mérlegelés.
Ellentétben a bátor kutyával, amely ezekben a képességekben nem szenved hiányt,
és ezáltal rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy munkáját ennek megfelelően
tudja szervezni, pl. Kitér a támadó, a támadás vagy a lövés elől.
A bátorság tehát jellembeli adottság, amelynek eredményeként az a lény, amely
rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, a valódi, az állítólagos vagy csak elképzelt
/tehát csak az ő képzeletében szubjektíve meglévő/ veszedelmekkel szemben –
égzengéses, viharos idő – önállóan, kényszer vagy külső ösztönzés nélkül,
tevőlegesen lép fel, ami általában a veszedelemmel szembeni szabadságot jelenti.
Így a bátorság szükséges. További jellemzője még, hogy a kutya védő és támadó
ösztönét nyilváníthatja, mely az adott egyed veleszületett hajlama és képessége.
Semmiféle kapcsolatban sincs a fogékonyság fokával, viszont a bátorság mindig
önbizalommal társul, pl. Az ismeretlen megismerésére való törekvés /zajforrások
stb./.
A bátorság azon alapszik, hogy az aggodalmat, a félelmet, a rémületet legyőzi, nem
enged könnyen azoknak. /Ezek a gátlások ugyan létrejönnek az egyedben, de az
újabb differenciáló gátlások segítségével kialszanak./ Ezt a differenciáló gátlásos
reflexet a rémület reakciójúnak is nevezzük. Bekövetkezése függ az egyed
ingerküszöbétől, fogékonyságának fokától, amely azonban még ugyanannál az
egyednél sem mindig egyenlő. Ezt a mindenkori pszichés állapot határozza meg. A
bátor kutya természeténél fogva magabiztos és inkább jóindulatú.
Azt a kellemetlen érzületet és annak megnyilvánulását, amely közvetlen a
rémülethez kapcsolódik – nevezzük félelemnek. A félelem képes arra, hogy
fenntartsa a gátlást, vagy mozgási, illetve kiválasztási reakciót váltson ki
/menekülés, szívdobogás, remegés, verejtékezés, erős lihegés, vizelés/. Időtartama
az inger erősségétől és az egyed egyéni hajlamától függ, attól, hogy mennyi ideig
ragad meg a depresszió állapotában. A bátor egyedeknél ez az idő olyan rövid lehet
– amint már fentebb is említettem – hogy a félelmi reakció egyáltalán nem
nyilvánul meg.
A félénkség /pánikszerű, nem átgondolt, „vakon“ menekülő-védekező/ - gátlás
esetében a rémület hatására – a félelemreakció másodlagos jellemzőiben
mutatkozik meg, így a gátlást okozó elsődleges behatásokat kísérő jelenségekben,
mint az ijedtség, az aggodalom.
A félelmet kiváltó ingerek minden érzékszerven keresztül hathatnak az egyedre.
Hallás, szaglás, látás, ízlelés, vagy nyomásérzetek, pl. Dörrenés, idegen – a kutya
számára ismeretlen – állat megjelenése, durva, részeg ember szaga, az élelem
megtagadtatására szolgáló kellemetlen ízek, vagy az oktatásban alkalmazott
goromba bánásmód, hőhatások, egyensúlyi zavarok okozta ingerek.
Azok a kutyák, amelyeknek ingerküszöbe e kellemetlen behatásokra vonatkozóan
alacsony, és sokáig megragadnak ezen inger által kiváltott állapotban, nem
alkalmasak munkakutyának, és a tenyésztésből is ajánlatos a kizárásuk.
A rémület, félelem, aggódás a környezet befolyásainak reakciói, amelyet az
érzékekre gyakorolt ingerek váltanak ki. Ezekkel a reakciókkal kapcsolódnak össze
a düh, a harc ösztönös mozdulatai, melyek elfedhetik a félelem mozdulatait, annál
is inkább, mivel bizonyított, hogy a tudat területein egyszerre csak egy érzés
uralkodhat.
A harag reflexe, amely a harc reflexeinek további mozdulataival kapcsolódik, abból
a szándékból fakad, amelyet pl. a félelem okozott. A dühödtség és a félelem
reflexei között azonban rendkívül nagy különbséget találunk, mivel az előbbiek
minden gátlást elnyomnak az állatnál, és a „vakmerő” kutyán is túltevő módon veti
magát bele a vélt vagy valós veszedelembe, küzdelembe /elvadultan/.
A félelemből eredő ún. passzív védekezési ösztön viszont – ellentétben az
előbbivel, amely mindig előre rohanva támad – visszahúzódik a gazda, fal mellé,
házba, sarokba stb., és szinte kényszerből védi magát. Itt a gátlásos folyamatok túl
erősen hatnak az állatban.
Az előzőekben leírt szempontok alapján a kutya viselkedésével kapcsolatban a
következő kritériumokat állapíthatjuk meg:
1. Tevőlegesen igyekszik elhárítani a támadást, amivel erős és harcos ösztönét
bizonyítja,
2. Körülugrálja a támadót, de a harcban nem vesz részt. Az ilyen kutya dühös /nem
dühödt!/, de nem bátor, hiányzik a vele született vagy szerzett önbizalma, mely a
nevelés útján szerzett tulajdonság, s ha ezt rossz irányba fejlesztjük, úgy az állat
minden váratlan ingerrel szemben ellenségesen lép fel.
3. A támadó elől elmenekül. Ez a kutya sem őrző-védő munkára, sem egyéb
szolgálatra nem alkalmas. Bizonyos esetekben némi pozitív eredményt ugyan
elérhetünk vele az oktatás folyamán, de mindenkor labilis lesz és megbízható
módon sem számíthatunk rá.
A dühösség és dühödtség, valamint a félelem az egyed fogékonyságának
alacsonyabb fokát, és gyenge idegzetét bizonyítja. A környezet hatása erre nagy
jelentőséggel bír.
Temperamentumos kutyáról akkor beszélünk, ha gyorsan felfogja az ingereket,
azokra aktuális cselekményekkel reagál, de emellett „lelki egyensúlyát” gyors és
változatos ingerek esetén is megőrzi. Az a kutya jó, amelynek vérmérséklete
veleszületett és jól kiépült bátorsággal párosul.
Az ellenállóképesség vagy keménység az a további tulajdonság, amelyet a jó
munkakutyától megkövetelünk. Ez a tulajdonság azt jelenti, hogy a kellemetlen, a
különösen fájdalmas ingerekre is csak gyengén reagál. Nem tartja azokat tartósan
emlékezetébe, és nincsenek rá azok káros hatással. A túlzott keménység a
nevelésben és a kiképzésben hátrányos lehet, amely még a butaságba is átcsaphat.
Lényeges, hogy csak megfelelő idegtípusú vezető foglalkozzék az ilyen
idegrendszerű kutyával /”lágy” vezető „kemény” kutyával nem boldogul – s
fordítva, „lágy” kutyát „kemény” vezető örökre tönkretehet/.
A keménység másik oldala, hogy maga az egyed karakterisztikusabb, erőteljesebb,
fellépésében határozottabb „egyéniséget” tükröz, a kívántnál nagyobb akaraterővel
rendelkezik, amely már akaratosságba, makacsságba, csökönyösségbe is átcsaphat.
Ezeknek az egyedeknek ingerküszöbe rendszerint magas.
A kutya munkájában igen jelentős szereppel bír a fogékonyság, figyelmesség. Nem
kívánatos azonban ezek túl alacsony küszöbe, a gyors ingerületbe kerülés miatt.
A ”könnyűség” a vezetésben – könnyen vezethető – rendszerint a kutya jó
felfogóképességével van szoros összefüggésben. Ennek két alapvető kritériumát
ismerjük: a könnyű tanulást és a jó rögzítést. E két jellegzetesség nem mindig
mutatkozik egyenlő mértékben. Könnyen tanul a kutya, ha jól emlékezik, melynek
jellegzetessége az, hogy elméjében mintegy ébrenléti állapotban megőrzi a múlt
élményeit, amelyek később tényleges ingerekké válhatnak, és valódi reakciót
válthatnak ki. Ez az észlelésnek tartóssá tételén alapszik.
A jó rögzítés az előzőből fakad, melynek lényege, hogy az egyed az inger tartós
elmaradása esetén sem felejti el annak jelentőségét.
Pavlov mondja egy helyen a tanulásról: „Ezt úgy kell felfogni, mint az agykéreg
adaptációját /alkalmazkodását/ a környezethez az oktatás útján, feltételes reflexek
képzése által, amelyek sorba összekapcsolódnak az inger hatásával. A gyakorlatban
azonban nem szabad lebecsülni az asszociációs készség /képzettársítás/
fejlődésénél az utánzási készséget sem.”
A vezethetőség könnyű vagy nehéz volta a kutyának szintén olyan öröklött és
szerzett tulajdonsága, amelyet a megfelelő tenyésztői kiválasztással, módszeres
neveléssel növelni lehet.
A jó vezethetőség tartozéka még a jó szagló- és apportkészség, érdeklődés az
elveszett tárgyak után, az azokkal való játékosság.
A jól vezethető kutya készséges a munkában, igényli a foglalkoztatottságot, és
készségesen hajtja végre feladatát, bármilyen jellegű vagy nehézségi fokú legyen
az.
Ne tévesszen meg senkit sem, hogy az e fejezetet követő anyagban – magatartás
vésenpróba – a vakvezető kutyával szemben nem szerepel mint szigorú
követelmény a jó apport- és védőkészség, és bizonyos mértékű engedmények
szerepelnek a szangvinikusból a flegmatikus irányba hajló idegtípusú kutyák
számára.
A magam részéről messzemenően csak a legtökéletesebb és legjobbképességű
egyedeket tartom „szociális munkakutyának” – s így vakvezető kutyának is – a
legalkalmasabbaknak!
Az ok igen egyszerű. Minden, a természetes és egészséges magatartási módtól
eltérő viselkedés, a korábbi ősöktől kapott vagy szándékosan kitenyésztett és
kinevelt jó tulajdonságok korcsosodását jelenti, amely az egyed munkájára
feltétlenül rossz hatással van. Pl. a fogókészség hiánya, mint olyan, a család, a
terület védés ösztönének elkorcsosodását mutatja. Az apportkészség hiánya az
ivadékgondozás és a táplálékszerzés – egyébként ezek az előzőekkel is
összefüggenek – elsatnyulását tükrözi. Emlékezzünk, miről írtam a kan vakvezető
kutyákkal kapcsolatban „A kutya szocializálódása” c. részben.
Ne feledjük el, hogy az állat viselkedését és szubjektív „lelkiéletét”, testének
felépítéséhez hasonlóan, genetikai tényezők is megszabják. Amikor az állat az
öröklött „tudás”-hoz hozzátanul, az a fajtól, fajtától függő határok között történik,
amelyek egyedenként feltételesen változhatnak.
Amikor a fajra, fajtára jellemző viselkedésminta megvalósulásának egyedi
információk az előfeltételei, akkor ezek az obligát /kötelező érvényű/ információk
az állatban fakultatív /tetszőlegesen rögzítődnek, de mindig a fajra, fajtára jellemző
módon /lásd az egyes érzékszervek hatásmechanizmusa/. Az obligát tanulás /a
kiképzés/ sok esetben alkalmat szolgáltat arra, hogy a tapasztalattól függő, és a
tapasztalattól független, veleszületett és szerzett magatartásformákból fakadó
cselekedetek közötti határokat elvileg nem létezőknek tekintsük.
Ezért a magatartás megítélésénél, a cselekedetek milyenségének elbírálásánál, nem
különíthetjük el ezeket egymástól /az öröklött és szerzett tulajdonságokat/, hanem
az adott pillanatnak megfelelő helyzetben kell azokat vizsgálnunk. A tanítás
szempontjából ezért igen lényeges a megfelelő fajta kiválasztása is.
Nem véletlenül használtam a korábbiakban következetesen a „tanulás” kifejezést,
mint ahogyan az sem véletlen, hogy a vakvezető kutyák – s általában a szociális
munkakutyák – tevékenységével kapcsolatban kiemelten az értelemszerű cselekvési
módot használom. Minden okom megvan rá. Ugyanis a már említett
szocializálódási folyamat, a tanítás, mint az időleges kapcsolatok létrehozója,
rögzítője, és az ugyancsak említett mind összetettebb feltételes reflexgyűrűk
összehangolt kifinomodása olyan minőségi változást hoz létre a kutya pszichikai és
értelmi tevékenységében, amelynél nem egyszerű reflexmechanizmusok
kapcsolódásáról, hanem – bár „kutyaszinten” – gondolati tevékenységről
beszélhetünk!
Ugyanis képes cselekedeteinek végrehajtását megtervezni, előkészíteni, teendőinek
jelentőségét felismerni, azok helyes vagy helytelen voltát megállapítani! Képes
cselekedeteivel kapcsolatban falkatársaival – beleértve az embert is – esetenként
kommunikálni! Képes a döntésre és a megkülönböztetésre! Képes cselekedeteit
összehangolt, differenciált módon vezérelni!
A vakvezetőkutya-képző iskola beiskolázási feltételei
Magatartás vésenpróba
1. A szükséges okiratok
a/ a kutya származási lapja /pedigré/,
b/ ebtartási igazolvány,
c/ az adott naptári évre érvényes védőoltási igazolvány
/veszettség/,
d/ 1 hónapnál nem régebbi igazolás arról, hogy az Országos Állategészségügyi
Intézet /Bp.XIV.,Tábornok u.5./, vagy az -illetékes állatorvos által megejtett
parazitológiai vizsgálat negatív,
e/ 3 hónapnál nem régebbi igazolás arról, hogy a kutya a szükséges megelőző
védőoltásokban részesült /sopornyica, rubartkór, leptospirozis, fertőző
bélgyulladás, Parvó-kór/.
2. Általános orvosi vizsgálat
a/ nem szenved-e a kutya az adott pillanatban valamilyen
fertőző, vagy egyéb belgyógyászati betegségben?
b/ nincsenek-e maradandó nyomot hagyott külső sérülései,
amelyek a kutyát későbbi munkájában gátolnák?
c/ érzékszervi vizsgálat - csak a teljesen ép szemű és
fülű kutya felel meg,
d/ a fogazat lehet hiányos, de nem lehet hibás harapás,
rossz, törött fog /az utóbbiak kizáró okok/,
e/ a szőrzet legyen egyöntetű, jól fedő - nem lehet hiányos, demodex-el fertőzött
vagy rühatkás,
f/ a csontozat legyen ép, törésmentes, szemre dysplasia mentes - ne legyenek rajta
rachitises /angolkóros/ nyom-maradványok - ne legyen súlyos tartási, illetve
végtagállás hibája /fattyuköröm nem kizáró ok, de nem kívánatos/.
3. Általános küllemi bírálat
a/ fajtájának standard leírása követelményei szerint, legalább a jó minősítést érje
el /kismértékű pigmenthiány a szemeken, bőrön, szőrzeten és körmökön elnézhető/,
b/ tűrje a fogvizsgálatot, a herék tapogatását és a test
simítását,
c/ ivartalanság kizáró ok.
4. Kora 15 hónapos kortól 3o hónapig terjedhető
5. Idegtípusában csak a szangvinikus, illetve az ebből a flegmatikusba, vagy a nem
túlzott mértékben kolerikusba való átmenetek felelnek meg /a pavlovi kategorizálás
szerint/.
6. Magatartási próbák
a/ motorzaj tűrése: álló és alapjáratban működtetett motorú gépkocsi körüli séta
/pórázon, vezetővel/, kb. 1 1/2 - 2 m-es távolságban - az ellentétes oldalon
ajtócsapkodás és kürthasználat, ugyanez túráztatott motorok mellett 2-3 m-es
távolságból,
b/ lövés, dörrenés állás: az ülő kutya háta mögött 5-8 m-re, a mozgó állattól oldalra
4-5 m-re 2-3 riasztópisztoly lövést adunk le, vagy játék durranccsal pukkantunk,
c/ egyéb zajokkal szembeni magatartás: a mozgásban levő kutyától 2-3 m-re
kereplővel, deszkacsapóval, üvegcsörömpöléssel, vaslapok összeverésével és egyéb
más módon keltett zajokat idézünk elő. Mindhárom gyakorlatnál kívánatos a
nyugodt, kiegyensúlyozott magatartás, de megengedett a nem passzív védekezésből
származó mérsékelt ugatás, a teljes közömbösség, vagy a láb mellé húzódás.
Kizáró ok a dühödt "kitámadás", vagy a pórázról való menekülési kísérlet.
7. Ha az első hat pontban foglaltaknak a kutya megfelelt, úgy pórázról véve még az
alábbi magatartási próbákat végezzük vele:
a/ Behívás, embercsoport közbeiktatásával.
A vezető séta közben vegye pórázról kutyáját és "mehetsz" vagy "szabad"
vezényszóval bocsássa útjára. Ezután oly módon távolodjék el tőle, hogy közé és a
kutya közé beszélgető, mozgó embercsoport kerüljön /a szabadonlét ideje alatt
motorkerékpáros, illetve kerékpáros segéd körözzön a tankert ún. futópályáján/. A
vezető 2-3 perc eltelte után hívja magához kutyáját. /Az embercsoport tagjai
egymástól 2-3 m távolságra nyugodtan beszélgessenek egymással,/ A behívott
kutya magabiztos nyugalommal vágjon át az emberek között, vagy esetleg kis
ívben elkerülve őket jöjjön be gazdájához. A szabadonlét ideje alatt a kutya
viselkedjék magabiztosan, ismerkedjék a tereppel, és a tereptárgyakkal, ne féljen a
mozgó járművektől, ne rugaszkodjék utánuk /ez esetben azonnal behívandó/, ne
féljen az embercsoport tagjaitól, ne meneküljön a mozgó járművek elől! A félelem
kizáró ok!
Ez alatt a gyakorlat alatt főként arra összpontosítsunk, hogy a kutya mennyire
figyelmes, érdeklődő, magabiztos, és ne tévesszük össze a félelmet, a kölyök és
tapasztalatlan kutyákra oly jellemző tájékozódási reflexszel /engedetlenségből való
késlekedés nem hiba/.
Ha vak gazda kutyáját vizsgáljuk, nem hiba az sem, ha a kutya nem akarja
otthagyni gazdáját /ilyenkor más, látó vezető vigye távolabb gazdájától az ebet/.
b/ Apportkészség vizsgálata
Minden egyéb zavaró ingerhatásoktól mentes szabad térségen, a kutya gazdája
mellett, pórázról véve üljön. A gazda egy nála lévő tárgyat /szabadon választott, de
labdát nem használhat/, pl. kesztyű, játék, apportfa stb., a kutya elé 4-5 m-re eldob,
majd az általa használt vezényszóval kiküldi érte a kutyát. A kutya szaladjon vagy
menjen ki azért, hozza be és adja át gazdájának.
Nem kötelező a szabályos apportírozás. Éppen ezért nem hiba, ha a kutya előbb
kiugrik, felveszi, de nem hozza be, játszik vele stb. Nem kizáró ok, ha egyáltalán
nem mutat hajlandóságot erre a munkára.
Ezen vizsgálatra azért van szükség, hogy ha a kutyát jövendőbeli gazdája ilyen
munkára kívánná oktatni, tudja, hogy mire számíthat. Ezért a kutya átadásakor az
itt tapasztaltakat közölni kell.
8. Tankert próba
A pórázra vett kutyával gazdája sétáljon körbe a tankert akadályai között. Figyeljük
meg azt, hogy mennyire idegenkedik, fél, vagy közömbös azokkal szemben.
Vizsgáljuk meg azt is, hogy a villamos jelzőrendszere /csengő, berregő/, milyen
hatást gyakorol rá.
Ugyancsak a tankerti séta alkalmával vizsgáljuk meg a hirtelen változásokkal
szembeni magatartását is. Pl. mozgó gyermekkocsi, talicska, luftballonnal játszó
gyermek vagy ember, futás, dobbantás, nyitott esernyővel való közlekedés, 2-3 m-
rő1 csukott ernyő hirtelen kinyitása, kiabálás, hadonászás, fékcsikorgás.
A kutya legyen kiegyensúlyozott, magabiztos. Megengedett kismértékű
megtorpanás vagy a jelenségek megugatása, de ne áruljon el menekülési szándékot,
ne szenvedjen tartós gátlást, vagy ne mutasson hisztérikus dühöt ezekkel szemben.
Megjegyzés: a riasztó mozzanatokat ne közvetlen közelről végezzük, tartsuk be a
2-3 m távolságot. Ugyanekkor játsszunk be hangosító berendezésen keresztül
közlekedési és egyéb zajokat.
9. Más kutyákkal szembeni magatartás
a/ a pórázon közlekedő kutya a mellette ugyancsak pórázon haladó kutyát ne
ugassa meg, vagy ne féljen tőle,
b/ pórázról véve ne kezdeményezzen verekedést,
c/ boxba zárva ne ugasson, hisztérikusan ne vonyítson, ne acsarkodjék
szomszédjaival, ne igyekezzék onnan mindenáron menekülni, ne bújjon házába
úgy, hogy csak a farka látszódjék.
10. Alkalmazkodási készség
a/ két-három nap múltán étkezzék normálisan,
b/ nyolc nap elteltével minden gátlásosságát vesse le,
c/ nyolc napon belül barátkozzék meg gondozójával és kiképzőjével.
Megjegyzés: a 9., és lo. pontnál kizáró ok a szélsőséges magatartási mód /dühödt
vagy erősen gátlásos/. A lo. pontnál külön figyelemmel kell lennünk arra, hogy a
kutya milyen gyorsan képes az új változással és emberekkel azonosulni.
11. Védőkészség, botbiztosság
a/ a pórázra vett kutya előtt 3-4 m-re a védőkarral felszerelt segéd, támadó jellegű
mozdulatokat tesz a kutya gazdája felé. Kiabálhat és rúgásokat is imitálhat.
Támadása azonban nem irányulhat a kutya ellen.
A kutya lehet közömbös, kitámadhat /védheti gazdáját/, de semmi esetre sem
árulhat el félelmet. Ne legyen azonban túl agresszív sem. Ez alól csak a vak gazda
kutyája kivétel, vagy ha a kutya erre külön tanítva van.
b/ az a/ pont gyakorlatának végrehajtása után egy másik segéd /védőkar nélkül/
fehér bottal a kezében, többször sétáljon el a kutya és gazdája előtt. Egyszer-kétszer
körbe is járhatja. Ha a kutya a fehér bottól nem fél és nem támad ki rá, a segéd
lépjen a kutya gazdája elé és fogjanak kezet.
A kutya lehetőleg ne támadjon a kezet nyújtóra. Védőszándék nem kizáró ok.
Kizáró ok, ha a kutya fél a fehér bottól, vagy túlzott agresszivitást tanúsít.
c/ a fehér bottal történő próba után, ugyanaz a segéd, aki a védőkaros próbát
végezte, most nádpálcával vagy vastagabb bottal imitáljon támadást a – pórázra
vett kutya ellen. 2-3 m-ről hanggal igyekezzék a kutyát elzavarni - "mész haza",
stb. - ugyanakkor csapjon többször a földre a bottal. Ezután ismételje meg
mindezeket oldalról is. A kutyát azonban semmi körülmények között sem
bánthatja.
A kutya lehet közömbös, tartózkodó /láb mellé húzódik/, de nem félhet.
Megengedett, hogy a pórázról kitámadjon. Idegen személyekkel szemben ne
mutasson semminemű agresszivitást. /A védőkészség és a botbiztosság vizsgálata
közben idegen személyek közlekedjenek a kutya előtt és körül./
Általános megjegyzés: a magatartási vizsgánál a pavlovi idegtípus meghatározás a
mérvadó. A két véglet /kolerikus és melankolikus/ semmi körülmények között sem
felel meg.
Figyelembe kell vennünk a kutya felvezetésénél - he azt vak tulajdonosa végzi -
azokat a tényezőket, amelyek a gazda hiányosságaiból adódnak. Javasolom, hogy
ha csak nem túlzott mértékben mutatkoznak negatív tényezők a kutya
magatartásában, úgy alacsonyabb pontszám esetében is - még akkor is, hogyha
viszonylag többletmunkával jár - kerüljön be a kutya az iskolába, tekintettel a
gazda addigi anyagi áldozataira, fáradozásaira, s nem utolsó sorban szubjektív
érzéseire.
Javasolt pontozási rendszer:
a/ nyugodt, kiegyensúlyozott /legalkalmasabb/ 5 pont
b/ közömbös 4 -"-
c/ enyhén agresszív 3 -"-
d/ tartózkodó /tájékozódó reflex/ 1 -"-
e/ kolerikus és melankolikus /erősen dühödt,
vagy félénk/ 0 -"-
A pontok elosztását az egyes gyakorlatoknál az iskolavezető értelemszerűen végzi
el.
Ahhoz, hogy a kutya beiskolázásra kerülhessen, a kizáró okok figyelembevétele
mellett, legalább 80 %-os eredményt kell elérnie.
Kiegészítés a magatartás próbához:
A fent leirt vizsgaanyag ugyan a vakvezető kutyák kiválasztásának céljait szolgálja,
de maga a vésen vizsgálat mindhárom másik "szociális munkakutya" - siketeknek
jelző, mozgásszervi sérülteknek dolgozó és vízbőlmentő - beiskolázási
próbaanyagát szolgálhatja az alábbi kitételekkel:
1. ellentétben a vakvezető kutyákkal, idegtípusában kimondottan a szangvinikus,
esetleg az ebből kissé kolerikusba hajló egyedek a legalkalmasabbak /élénk
figyelmű, nyugodt, kiegyensúlyozott, határozott, bátor/,
2. az l. pontban meghatározottak elbírálására az előzőekben leírt vésenpróba
feltételeit ez irányban értelemszerűen változtatjuk. Az ún. közömbös magatartás
/hacsak ez külön nem tanított/ ezeknél a munkakutyáknál nem kívánatos.
Megkövetelendő továbbá a jó apport-, fogókészségen és botbiztosságon túlmenőleg
a szolgálati kutyák magatartási vizsgájából ismeretes bátorság-próba is.
A bátorság-próba vizsgapontjai:
a/ Lekötve, gazdától magárahagyva
A gazda, szájkosár nélkül, megbízható nyakszíjjal és pórázzal ellátott kutyáját egy
erős, ki nem mozdítható ponthoz, a póráz teljes hosszúságával kösse ki /földbevert
karó, kerítésoszlop stb./, hagyja magára kutyáját úgy, hogy annak látóterén kívül
essék. Ezután a /lehetőleg rejtett/ védőkarral és bottal felszerelt "csibész" 2-3 m-es
távolságra közelítse meg a kutyát /ügyeljünk arra, hogy ez a távolság mindig a
kinyújtott póráz hosszán túl számítódjék/. A kutya elé érkező "csibész" először csak
hanggal, majd - ha így nem sikerül - a bot nélküli kezével hadonászva igyekezzék a
kutyát meg- illetve elriasztani. Ha a kutya "állja a csibész támadását", és nem
igyekszik a pórázról menekülni /fal, kerítés mellé húzódni, pórázt cibálva gazdája
után menekülni/, úgy a „csibész" most már a botját is használva - suhogtatva, földet
csapkodva - próbálkozzék a kutyát elzavarni. Jó: ha a kutya keményen
szembefordul támadójával, a póráz hosszában nekifeszül, és igyekszik a támadót
fogaival elérni.
Pontlevonással járó, de nem kizáró ok, ha csak helyben maradva ugatja a támadót.
Ugyancsak pontlevonással jár, ha a támadóval játszani akar.
Kizáró ok: ha a támadóra ügyet sem vet, vagy ha menekülni próbál.
Nem kizáró ok, ha már a kutya a fogókészség, a botbiztosság /a gazda
jelenlétében/, és az előbb említett pontlevonással járó gyakorlatok alkalmával /a
gazda távollétében/ helytállt, viszont ha a gazda távollétében a botos ember
felléptére menekülni próbál, az mindenképpen pontlevonást eredményez.
b/ Bátorság-próba szájkosár nélkül, pórázon vezetett kutyával, védőruhás és botos
személy részéről jövő támadáskor.
A vezető szájkosár nélküli kutyájával pórázon követve haladjon el egy olyan
műtárgy mellett, amely mögé a "csibész" észrevétlen elbújhat. Amikor a kutyával a
műtárgy előtt elhaladnak, a "csibész" amögül kiugorva, a bottal élénken
hadonászva és kiabálva színleljen támadást a vezető ellen. A kutya pórázon tartva -
esetleg szabadon - szálljon szembe a támadóval és igyekezzék lefogni. Gazdája
"csibész-bánt-fogd", vagy más egyéni vezényszóval történő biztatás mellett,
próbálja elkapni a hadonászó kezet vagy a botot.
A gyakorlat akkor jó, hogyha az eb valamelyik kart tartósan lefogja, és akkor sem
retten meg, ha a "csibész" a nála lévő bottal egy-két, nem túl erős csapást mér
oldalára vagy hátulsó felére. A gazda "ereszd" vezényszavára engedje el a
mozdulatlanná váló segédet.
Nem hiba, de pontlevonással jár, ha nem fogja tartósan, csek "osipkedi" a támadót,
illetve - ha szabadon van – körbe-körbe szaladgálja, dühödten ugatva, meg-
megkapva őt, vagy ha az "ereszd" -re nem ereszt.
Mindenképpen kizáró ok, ha magatartásában nyilvánvaló félelmet árul el, pl. a
gazda mögé bújik vagy menekülni próbál.
c/ Bátorság-próba üldözve
A "b" pontban foglalkoztatott "csibész" 3o-5o m-ről támadást imitál a gazda és
kutyája ellen. Rövid riasztgatás után, amelynek már a kezdetekor a gazda a
pórázról vett kutyát a segédre uszítja, az színleljen menekülést, a feléje futó kutya
elől szaladva. Amikor a kutya beéri őt, forduljon szembe és vegye fel a harcot. A
"b" pontban leírtak szerint viselkedjék. A kutya mindaddig nem tágíthat a "csibész"
mellől, amíg gazdája őket be nem érte, és közben mindenképpen igyekezzék a
támadót lefogni.
A gyakorlat akkor jó, hogyha a kutya lendülettel rugaszkodik a támadó után, és
tartósan lefogja azt, nem árulva el félelmének még árnyékát sem. A beérkezett
gazda parancsára a segédet magára hagyja, és szökési kísérlet esetén újból, azonnal
"letámadja".
Pontlevonásokat eredményez a "b" pontban ismertetettek mellett: ha nem elég
lendülettel megy a "csibész" után, ha csak őt beérve ugatja, de elzavarni nem
hagyja magát, ha a bot használatára elereszti őt, ha nem indul újból a menekülést
kísérlő után.
Kizáró ok: ha egyáltalán nem megy a menekülő után, vagy ha az minden nehézség
nélkül visszazavarhatja gazdájához.
Megjegyzés: A pontozás szempontjából a korábban használatos módszert
javasolom.
Javasolom továbbá, hogy az ún. embermentési feladatokat szolgáló kutyafajtáknál,
mint pl. a bernáthegyi és az újfundlandi /ezekből a fajtákból ugyanis módszeresen
kinevelték az ember elleni "fogókészséget", éppen a munkájukból eredő okok
miatt/, az ember elleni, azaz a "b" és a "c" pontban foglalt munkától tekintsünk el.
A "b" és a "c" pontok elkerülhetetlenné teszik a szabályos iskolai kiképzést. Ezeket
amatőr módon, egymagunkban nem lehetséges betanítani, ahogy megfelelő oktatás
nélkül kutyánk nem is képes végrehajtani, így megkövetelni sem lehet tőle.
Az utóbbi két kijelentés már bevezetőként szolgál ahhoz, hogy elmondhassam: nem
a meghökkentés, az értetlenség kiprovokálása vezérelt abban, hogy a Csepeli
Vakvezető Kutyaképző Iskola tervezett beiskolázási és vézenpróba
vizsgaszabályzatát is leközöljem itt, a Pedagógiai alapismeretek végén,
Nézetem szerint ezekből egyértelműen kiviláglik, hogy tulajdonképpen milyen
kutyát kell nevelnünk, és a ráneveléses módszer segítségével milyen
tulajdonságokat kellene benne kiépítenünk ahhoz, hogy jövendőbeli munkájának:-
akár amatőr, akár intézményes módon kapott kiképzés után – megfeleljen.
II. kötet
A KÖLYÖKKUTYA FELNEVELÉSE ÉS A MUNKÁRA NEVELÉS
MÓDSZEREIRŐL
A KUTYA ANATÓMIÁJA
Feltűnhet az Olvasónak, hogy nem egy mindenre kiterjedő kynológiai anatómiát
fogok leírni, hanem az anatómiának csak azokat a részeit emelem ki /az általános
ismeretek mellett/, amelyek a fel- és a ráneveléses módszer szempontjából
feltétlenül szükségesek. S hogy például az érzékszervek, de más szervek esetében
is, nem bonyolódok bele azok részletes leírásába, annak nemcsak az az oka, hogy
feltételezek az Olvasó részéről annyi biológiai tudást, amely ezen anatómiai
alkotók ismeretéhez szükséges, hanem az is, hogy éppen a ráneveléses módszer
lényegéből adódóan, a mi esetünkben sokkal fontosabb az, hogy hogyan működnek
azok, vagy – mint pl. az érzékszervek – milyen módon közvetítik a külvilág
eseményeit az egyed számára.
Kutyáink a gerincesek osztálya, az emlősök rendje, a ragadozók családja, a
farkasok neme és a házi kutyafélék fajának különböző fajtáihoz tartoznak.
A kutya teste az alábbi rendszerekből és készülékekből épül fel:
1. Csontrendszer. Feladata a test alakjának, vázának felépítése, alátámasztása
/szilárd váz/.
2. Izomrendszer. Feladata a mozgatás és a test kiteljesedett konstitucionális
alakzatának formálása /konstitúció = felépítettség/.
3. Az emésztőkészülék, amely a szervezet fenntartását biztosítja, a táplálék
felvételével és feldolgozásával /anyagcsere, energiaszolgáltatás/.
4. Légzőkészülék. Feladata a gázcsere /égési folyamathoz szükséges oxigén
biztosítása, és a széndioxid eltávolítása/.
5. A húgyszervek, amelyek a felesleges, a szervezet számára mérgező
bomlástermékek eltávolítására szolgálnak.
6. A nemi szervek, amelyek a fajfenntartást szolgálják.
7. Az érrendszer, a vér- és nyirokkeringés, a test rendszereinek és szerveinek
táplálását, védekezését biztosítja.
8. Az idegrendszer, amely az egyedet ért külső- és belső /hormonális/ ingerek
felvételére, továbbítására és feldolgozására szolgál.
9. Az érzékszervek, amelyek a külső és belső ingerek felvételét és továbbítását
teszik lehetővé az egyed számára /látás, hallás és egyensúlyozó készülék, szaglás,
ízlelés, tapintás/.
10. A belső elválasztású mirigyek rendszere. Ez a szervrendszer az egyed
szervrendszereinek harmonikus együttműködését biztosítja.
A felsorolt rendszerek és készülékek élettani kapcsolatban vannak egymással és
szövetekből állnak.
a/ hámszövet /bőr, karom, mirigyek stb./,
b/ izomszövet /akaratunktól függően és függetlenül működő, haránt- és
hosszancsíkolt/,
c/ idegszövet,
d/ kötőszövet /csont és a vér, zsír és porc szövetek/.
A kutya csont- és izomrendszeréről
A kutya külső megjelenési formáját, felépítettségét, a csont- és izomrendszer
határozza meg, attól függően, hogy milyen fajtához vagy fajtakeverékhez /kis-
vagy nagytestű/ tartozik az eb. A test passzív vázát a csontrendszer adja, amely
fajtáktól függően 228-232, esetleg 252 db-ból állhat.
Az egyes csontokat izületi porcok kötik össze, illetve választják el egymástól,
esetleg varratokkal illeszkednek egymáshoz /pl. koponya/. Lehetnek hengeresek és
szivacsosak. Feladatuk egyrészt a belső szervek védelme, másrészt az izmok
tapadásának biztosítása. Anyagát a csontszövet /anyagai: foszfor, mész és enyv,
melyeket a D vitamin segítségével köt le, de egyéb nyomelemekre is szüksége van/,
felépülését a csontporc és a kötőszövetes ideghártya /csonthártya/ biztosítja.
Rugalmasságát és szilárdságát összetevőinek aránya határozza meg. /Fiatal korban
a nagyobb enyvtartalom miatt rugalmasabb, idősebb korban törékenyebb./
Alakra nézve lehetnek:
1. hosszú, pl. láb- és karcsontok,
- hengeresek, üregesek /velős/,
2. lapos, pl. bordák, koponya stb.
- üreg nélküli, szivacsos állománnyal rendelkező
/amely a vörös vérsejt képzését szolgálja/,
3. szögletesek, pl. csukló, lábfej stb.
A hosszúak az emelőkar szerepét töltik be. A laposak a védelmet szolgálják, a
szögletes rövid csontok pedig az ízületi csatlakozásoknál és a rázkódás
csökkentéseknél, csillapításánál játszanak komoly szerepet.
A porcos yzületek és a csonthártya tápláló szerepet töltenek be. Az epifízises, azaz
a porcos végződések vérellátása gyönge, itt a táplálás a mozgásos terhelés útján
kifejtett préshatásra történik /az izületi nedvek a csontvégekbe nyomódnak/. Az
apofízises, azaz a kötőszövetes csonthártya vérellátása igen jó, hajszálerekkel
erősen behálózott.
Ahhoz, hogy a kutya anatómiai felépítését könnyen és jól megismerhessük, az
alábbiakban ismertetem a kutya csontrendszerét és testi felépítettségét.
A kutya általános leírása
A kutya külső megjelenési formáját - fajtáktól függően - az adott fajta standard
leírása rögzíti. Az egész külső megjelenés rámáját a csontváz, és a rárakódott
izmok határozzák meg. Természetes alakulása alapján fajták szerint az alábbi
rámájú kutyákról beszélünk:
a/ qadratikus vagy kocka alakú /a nyakat és a fejet ilyenkor nem vesszük bele/, pl.
boxer,
b/ tégláns /nagyjából az aranymetszés szabályai szerint alakuló törzsforma, a teljes
magasság + 1/3/, pl. a németjuhász,
c/ erősen nyújtott test /a törzs hossza a marmagasság
2-2 1/2-szerese/, pl. a tacskó.
A fenti meghatározások természetesen rugalmasan értendők, és centiméteres
tolarenciákkal mindig számolnunk kell. Magasságukban az alábbiak szerint
szoktunk osztályozni:
- törpe /pl. csivava/,
- alacsony /pl. foxi/,
- közép /pl. pumi/,
- középmagas /pl. németjuhász/,
- magas /pl. újfundlandi/,
- óriás /pl. dog/.
Itt sem szabad azonban merev, centiméterek szerinti meghatározásokhoz
ragaszkodni, hanem a mindenkori standard
leírás /eszmei küllem/ szerint alkalmazzuk a megnevezéseket.
A testet - ugyancsak fajtától függően - különböző méretű, színű és minőségű
szőrzet borítja egy vagy több rétegben, de csupasz kutyával is találkozunk. Így
beszélünk alj- és fedőszőrzetről, rövid, sima, félhosszú, hosszú, göndör, szálkás és
nemezesedő szőrzetről. Színezetében a fehértől a feketéig a szürke minden
árnyalatával, a sárgától a barna és a vörös színekig, de kék kutyafajtával is
találkozunk. Egyes fajtáknál a szőrzet a nyakon sörényszerűen alakul, az elülső
végtagok hátulsó részein és a farkon "zászlót" alkothat, a hátulsó végtagokon pedig
ún. nadrágot képezhet.
A bőr: színe a testen bőr-, de nem hússzínű, egyes fajtáknál palaszürke. Az orrtükör
lehet világosabb barnától a sötétbarnán át még palaszürke, de fekete is. Ugyanígy a
szemhéjak, az ajakszélek és a talpak, valamint a karmok is.
A fej: hossza általánosságában megegyezik a nyak hosszával. Felülről nézve tompa
vagy erősen nyomott ék. Az arcorri rész hossza a stopvonaltól az orrhegyig mérve
meghaladhatja az agykoponya részt, azonos lehet azzal, vagy annál rövidebb.
A két szemzugot összekötő képzeletbeli egyenes a stopvonal, lehet meneteljes vagy
meredek.
Az agykoponya felülnézete lehet kerek, tégláns vagy nyújtott, ovális.
Az agykoponya középen hosszában enyhén barázdált, mely a
stopvonalnál megy át az arcorri részbe.
Az orrhát vonala csaknem párhuzamos a koponyatető meghosszabbított vonalával,
de lehet enyhén felálló, illetve "kos" orr is.
A pofa oldalról nézve kissé gömbölyödik.
A "fang" elölről nézve úgyszintén. /A fang az arcorri rész
felső része./
Lehetnek igen erős, kifejezésteljes, de gyengének tűnő állkapcsok.
A fogazat: a felső fogsor /2o db./ az arcorri részben, az alsó fogsor /22 db./ az alsó
állkapocsban foglal helyet. Ollószerű harapás.
A száj: redős, az ajkak feszesek, jól záródnak, de lehet laza, egymást átfedő, lógó,
húsos ajkak, lefittyedt szájszegletek. Találkozatunk száraz, és nyáladzó, lazán záró
ajkú kutyákkal.
A fül: vannak középmagasan, oldalt vagy mélyen tűzött fülű, közepes nagyságú,
éles hegyben végződő, álló fülű, elálló, félig álló /hegyében megtört/, gyűrött fülű,
hosszú, lógó fülű fajták.
A szem: lehet mandulavágású vagy kerek, oldalt, illetve előretekintő. Mélyenülő
vagy dülledt. Színezete a sárgásbarnától a mélybarnáig. Színében harmonizáljon a
szőrzet színével.
A nyak: 7 csigolyából áll. Erős, szikár vagy tömött. Jól izmolt, feszes vagy
lebernyeges bőrrel fedett. A gerinc meghosszabbított vonalával egyszínben, annál
mélyebben, vagy magasabban hordhatja.
A törzs: elülső, középső és hátsó részekre osztódik. Százalékarányos megoszlásuk a
fajta megjelenési formájától függ. A gerincoszlopot 13 háti, 7 ágyéki /4+3/. 2o-22
farokcsigolya alkotja. A 3 utolsó ágyékcsigolya a keresztcsonttal összenőve a
medenceöv része. A csigolyákhoz 9 valódi és 4 ál /ebből 1 repülő/ borda ízül. A
valódi bordák közvetlenül, az álbordák - a repülőborda kivételével -porcos ivóléssel
a szegycsonthoz csatlakoznak. /A repülőborda szabadon lebeg./ A bordák lehetnek
enyhén vagy erősebben íveltek /lapos vagy dongás mellkas/. A szegycsont 8
szelvénybő1 tevődik össze. Együttesen a mellkast alkotják, amely a nemes
szerveknek /tüdő, szív/ ad helyet.
A bordák hossza a hetedikig nő, 7-9-ig azonos, majd 9-13-ig csökken. Lapjai
szélessége 1-9-ig nő, ugyanígy görbületük is 1-8-ig növekszik, majd a 13. irányába
mindkettő fokozatosan csökken. A mellkas fokozatosan megy át a lágyékba és a
horpaszba. A mar a lapocka felső széléből, valamint a 4. és 5. hátcsigolyák
tarajnyúlványaiból áll. Erőteljesen izmot, a hátból kissé kiemelkedik. Fekvésével
meghatározza a hát hosszát. Az ágyék /vesepecsenye/ 4 csigolyából áll, amelynek
erősségét a csigolyanyúlványok hossza és szélessége határozza meg. Legyen jól
izmolt, széles. Az ágyék alatt helyezkedik el a hasüreg /lágyék/. Ezt a mellkastól a
rekeszizom választja e1. Itt foglalnak helyet az emésztőszerveken /gyomor,
vékony-, vastag- és végbél/ kívül a húgy- és nemi szervek /a vese, a húgyhólyag, a
húgyvezeték, a petefészek, a hüvely/, valamint a máj, a lép és a hasnyálmirigy. A
medencecsont alapja a keresztcsont és a farokcsigolyák, melyek együtt határozzák
meg a szülőutat. A szuka kutyánál a medence mindig szélesebb.
A far: csontalapja a medencegyűrű vagy medenceöv, amelyet a 3
keresztcsigolyával összenőtt ágyékcsigolyák, a két ülőcsont, a szeméremcsont, a
két ülőcsont és a farokcsigolyák 2 első tagja alkot. Lehet egyenes, enyhén vagy
erősen csapott. Az ágyék és a medencecsont egymással bezárt szöge a rajtuk lévő
izmokkal együtt a fajta jelleggel változik.
A farok: 18-22 csigolyából áll, vége felé meneteljesen vékonyodik és fokozatosan
gömbölyödik. Csánkig vagy azon alul érhet. Lehet hasáb, egyenes, szabja, sarló
alakú, vagy a hátra gyűrűző /karikába/. Mozgásában segítse, fejezze ki érzelmi
állapotát.
Elülső végtagok: az elülső végtagok kapcsolóöve a vállöv. Erősen kell ízületükben
feküdniük. A lapockának és a felkarnak erős, jól látható formát kell alkotnia. Ha a
váll játéka mozgás közben szabad, és a mellső lábak kinyúlása térölelő, úgy a
lapocka és a felkar szögelése jó. Általában 9o0 körül mozog. Jő lökéshárító szerepet
tölt be. Az elülső végtagok a test sima lendületi átvitelét szolgálják. /Esetenként
kapaszkodik./ A vállízület állása loo° körül lehet a váll vonalához viszonyítva.
A vállöv alkotói: a lapocka /hosszú, lapos/, a felkarcsont /erős, csöves/, az alkar /az
orsó és a singcsont/. A lapocka és e felkar ízülése a vállat, a felkar és az alkar
ízülése a könyököt alkotják. A lapocka lapátjai szélesek, jól izmoltak legyenek. A
felkar a test alakulásához viszonyítottan legyen elég hosszú és izmos. A könyökök
legyenek párhuzamosak, és legalább a szegycsont magasságát érjék el, de érhetnek
a fölé illetve alá is. Jól támasszák alá a testet. A felkar és az alkar egymással
nagyjából loo-12o°-os szöget alkossanak. A felkarcsont a medencecsonttal, a
combcsont a lapockával - jó testalakulás esetén - csaknem párhuzamos.
Az alkar - a lábtő, a lábközép és a lábujjakban folytatódik. A lábközépcsontok a
vízszintessel mintegy 7o-8o -os szöget zárjanak be a függőleges felé. Az elülső
lábtövet 8 db. lekerekített csont alkotja. Az elülső lábközép legyezőszerűen alakul,
csontjai a lábtőhöz viszonyítottan eléggé hosszúak, hengeresek. Az 5. ujj csontjai
jól fejlettek. Az első ujjperec csontokhoz 9 egyenítő
csont, és még sok apró ún. íncsontocska kapcsolódik. Az ujjak közül a 3. és 4. a
leghosszabb. Mindnégy végtagon a mancsokat 4-4 ujj alkotja, amelyeket fajtától
függően kisebb vagy nagyobb úszóhártya köt össze. A mancsok lehetnek feszesek
vagy lazák /zárt, illetve szétálló ujjak/, oválisak és csaknem kerekek. Az ujjak
enyhe boltozatot alkotnak, végein körmök vannak.
Hátulsó végtagok: /tolómozgást végeznek/. A gerinccel a medenceöv köti össze. A
combcsont fejecse és a medencecsont vápája alkotják a csípőizületet. /A combcsont
a csontváz legnagyobb és legerősebb csontja, ez A kutya fajtájától függően soha
nem lehet elég hosszú./ A vízszintessel alkotott szöge 8o-9o°. A combcsont alsó
vége és a lábszár felső vége /sípcsont - fejlettebb, szárkapocscsont/ alkotják a
térdizületet, a fel-le sikló térdkaláccsal. A combcsont és a lábszár alkotta szög 12o-
14o° között lehet. Kívánatos az erős, hosszú sarok vagy ugróizület /csánk/. A
lábszár az ugróízületen keresztül húzott vízszinteshez viszonyítva 4o-5o°-os
szögben feküdhet. A normális lábszár és a lábközép alkotta ugróizület szöge 13o-
l4o° körül mozog.
A hátulsó lábtő apró csontokból épül fel. Számuk: 7. legjellemzőbb a csiga és a
sarok vagy csánk-csont /ugrócsont/. A lábközépet 5 /sugaras/ legyezőalakban
elhelyezkedő csont alkotja. Az ujjak az elülső végtagokhoz hasonlóan alakulnak, de
az ötödik, a hüvelykujjnak megfelelő /fattyuköröm/ egyes fajtáknál hiányzik, vagy
léte nem kívánatos, más fajtákra viszont jellemző.
H i b á k :
Anélkül, hogy eltúloznám a csontváz szerepét, szükségesnek tartom, hogy a puszta
leíráson túl, egy-két olyan jellemző betegséggel is foglalkozzam, amely a csontváz
alakulását lényegesen befolyásolja, s ezzel a kutya küllemét és munkabírásat is
meghatározza. Ezeket lásd az Egészségügyi tanácsok c. fejezetben. Itt most csak az
általánosan előforduló hibákat fogom felsorolni.
Általánosan gyenge csontozat.
A fejen: túl finom vagy durva arcorri rész, aránytalan agykoponya vagy
koponyarészek, domború homlok, elinomodott formák. Gyenge fang /felső arcorri
rész/, túl erős járomöv, túl rövid vagy túl hosszú arcorri rész, gyenge elsó
állkapocs;
Hibás /előre-, hátraharapás vagy harapófogószerű/ harapás, hiányos fogazat;
Rosszul tűzött fülek /túl magasan, oldalt, esetleg mélyen tűzöttek, szétállnak vagy
össze-, keresztbe borulnak/. Nem, vagy félig álló, kerek, előreugró hegyű, vastag
húsos fülek;
Rosszindulatú, felemás vagy gyengén pigmentált szemek;
Laza, húsos, rosszul záró ajkak;
Rossz, vagy hiányos pigmentációjú ajakszélek, szemhéjak, orrtükör;
Ha a fej nem tükrözi a másodlagos nemi jelleget.
A szőrzet: nem a fajtára jellemző szín- és minőségváltozatok, albínóság;
Hiányos alj- vagy fedőszőrzet.
A bőr hússzínűsége, pigmenthiány a bőrben, a talppárnákon és a karmokon.
A nyaknál: nem a standard által meghatározott fejhordás, gyenge izomzat, nem a
megfelelő bőrforma.
A hát: laza, hajlott /nyerges/ hátvonal, laza nyaktartást
von maga után,
púpos /ponty/ hát, rendezetlen, meredek végtagokat sejtet,
vagy kötött járást eredményez.
A törzsnél: rosszul izülő lapockafekvés, amely a hátat
vagy nagyon megrövidíti, vagy túlzottan meghosszabbítja.
Gyengén izmolt, megnyúlt ágyék.
Egyes fajtáknál egyenes vagy túlcsapott far /az első meredek hátulsó végtagállást,
az utóbbi ún. kardállást eredményezhet.
A standard szabályaitól eltérően tűzött és tartott farok.
Nem eléggé erőteljes mar.
Egyenes váll.
Fejletlen vagy túl fejlett mellkas. A mellkas fejlődési rendellenessége is a
fajtajellegtől eltérő borda íveltség, túl mélyre a könyökvonaltól lejjebb ereszkedő,
vagy felhúzott, a könyökvonalnál jóval feljebb lévő mellkas.
A lapocka ne legyen laza, gyengén ízült.
A könyök ne feszüljön a szegycsont alá /laza lapocka/, vagy ne álljon a mellkastól
el /0-lábak/.
A has ne legyen túl felhúzott, vagy leereszkedett /hordó/.
A túl felnyúló könyök ugyancsak hiba lehet.
Az elülső végtagoknál: ha a lábszárak a függőleges irányába állnak - meredek
végtagok.
A középcsontoknak a 7o°-os szögtől a vízszintes irányába
való erős eltolódás. Ez rendszerint puha, nyújtott ujjú
mancsokat eredményez /medvetalp/.
A párhuzamostól kifelé csavarodó lábtő és mancsok /franciás
állás/.
A hátulsó végtagoknál: a lábtőcsontok függőleges irányba történő beállása vagy a
vízszintes felé a 7o°-os szögből való eltolódása. A túl rövid ugróízület. /A csánk
sem túl rövid, sem túl
hosszú ne legyen./ A párhuzamostól befelé forduló csánkízületek, kifelé forduló
mancsokkal /tehénállás/.
A párhuzamostól kifelé forduló csánkízületek, befelé forduló mancsokkal /0-láb/.
Mind a négy végtagnál: mind az elülső, mind a hátulsó végtagok legyenek
párhuzamosak, a frissen felszórt homokon a mancsok nyomai "zsinárba" fussanak,
ne kacsázzon a végtagjaival. A mancsoknál az újak ne nyúljanak ki, és túlzottan ne
nyíljanak széjjel.
A test és e végtagok legyenek jól izmoltak. Csontozata és felépítettsége ne
mutasson durva megjelenési formát.
Nagy hiba az egy, vagy rejtett heréjűség.
Az állat küllemében egyértelműen tükrözze fajtájának jellegzetes vonásait és
nemének másodlagos jellegeit,
A fajtájára jellemző idegtípussal rendelkezzék.
A csontváz tömege a megfelelő kondícióban lévő kutyánál általában a testsúly 55-
57 %-át teszi ki. Ellentétben a vad ősökkel, amelyeknél a csontváz a testsúlynak
mindössze 45-47 %-át.
Csak halkan, és annál nyomatékosabb hangsúllyal jegyzem meg, hogy sohase
törekedjünk a tenyésztésben a durva /vastag/ csontozatú kutyák elterjesztésére
/fajtájuktól függetlenül/ még e látszólagos esztétikai előnyök kedvéért sem ,mert a
passzív tömegsúly /csont/, az aktív /izomzat/ rovására növekszik, s ezzel a
mindenkori munkabírás képességet rontjuk. A csontozat erősségét elsősorban nem
a vastagság /minden vastagsága mellett lehet lágy és morzsalékony/, hanem annak
acélossága határozza meg. Ez elsődlegesen foszfortartalmától függ. Példaként
megemlítem házikutyáink most vadon feltalálható ősét, a farkast, "aki" gyakran a
saját testsúlyának megfelelő vagy azt meghaladó zsákmányát képes huzamosabb
ideig, és nagyobb távolságra is szájában elcipelni. Ezt, sajnos mai kutyáinkról már
nem mondhatjuk el.
A fogazat
A fogak az állkapocsban foglalnak helyet. A fog a fogmederbe ágyazódik. Részei:
a gyökér, a nyak és a korona. A korona felületén van a rágólap, amely a kutyánál
tarajos /ragadozó fogazat/. A gyökerek belsejében idegcsatorna van.
Kétféle fogazatról beszélünk: tejfogakról és maradandó fogakról. A maradandó
fogak egy része a tejfogakat váltja, míg más részük a fogváltás idején bújik elő.
Alakjukra nézve megkülönböztetünk: metsz6 vagy véső alakú, szem /tépő/, -kúp
alakú, rágó, azaz tarajos fogakat. A kölyök fogazatából a 3 metsző, l fogó és a 3
előzápfog váltódik. /Ez a képlet az alsó vagy a felső fogsor középen kettéválasztott
1-1 oldalára értendő./
A fogak nem igényelnek különösebb ápolást, viszont kísérjük azokat figyelemmel.
Odvas vagy törött fogakat, amelyek az állatra szemmel láthatólag izgatólag vagy
lehangolólag hatnak /nem eszik stb./, feltétlenül húzassuk ki. A rossz fogak
kihatnak az állat közérzetére, táplálkozására, és ezen keresztül annak élettartamára
is.
A fogazat hiányossága a küllemi bírálatokban hibának minősül. Ha a kutya fogát
valamilyen okból kihúzatjuk, vagy kiütik stb., erről az első esetben kérjünk
hivatalos igazolást, a második esetben látlelet vagy tanuk útján is igazolhatjuk a fog
erőszakos eltávolítását.
Az életkor megállapítása a fogazat alapján
A kutya korát a fogak növekedésének, kopásának mértékéből, hozzávetőlegesen,
pár hónap eltéréssel meghatározhatjuk.
A kutya ínye 25-30 napos korában kezd hasadni. 3o-35 napos korban jő elő a tej-
agyarfog. Ezután a tej-metszőfogak bújnak ki, A zápfogak 5o-6o nap között jönnek
elő. Kéthónapos korra mind a 28 tejfog kinő. A harmadik hónap végén fent és lent
már megjelennek az állandó zápfogak.
Először váltódnak a metszőfogak; három-négyhónapos kor körül a fogófogak,
háromtól öthónapos korig a közép metszőfogak, négytől héthónapos korig a
szegletfogak. Ugyancsak négytől hathónapos korig váltódnak a szemfogak. Az
előzápfogak 5-6 hónapos korban váltódnak. A tejfogak kisebbek és fehérek, az
állandók sárgásak, fejlettebbek.
A kölyökkutya hat-tízhónapos korára befejezi a fogváltást. Gyakran előforduló
rendellenesség, hogy pl. rágáshiány, vagy csupán genetikai okokból valamely
fogak nem váltódnak /nem esnek ki/. Ha kettőzött fogat észrevesszük, azonnal
forduljunk állatorvoshoz vele, nehogy a tejfog még jobban beágyazódjék az
állkapocsba, és a végén csak komoly műtét útján lehessen eltávolítani. Ugyanígy,
akkor is ajánlatos röntgen felvételt készíteni az állkapocsról, ha valamely fog l éves
korig nem nő ki. Az 1-es, 2-es és 3-as előzápfogak esetében, ha a gyökerek
kimutathatók úgymond "bocsánatos bűn", s ettől még kitűnő minősítést is kaphat.
A 4-es előzápfog, illetve az állandó zápfogak hiánya azonban már súlyos
csontrendszeri hiba, a tenyésztésből kizáró ok is lehet.
A felnőtt kutyának 42 foga van. Ezek a következőképpen osztódnak fel:
2 4 1 3 3 1 4 2
3 4 1 3 3 1 4 3
Ha a két fogsort középen kétfelé választjuk, jobbra-balra három-három
metszőfog /nevük sorrendben: fogófog, középmetszőfog, szegletfog/, egy-egy
szemfog /agyar/, négy-négy előzápfog, és fölül kettő-kettő, alul három-három
állandó zápfog található.
Az első évben kezdődik a fogófogak levél alakú nyúlványainak kopása, ami a
második évben fejeződik be. A második és harmadik év között kopnak le az alsó
fogsor közép metszőfogai. Ekkor indulnak kopásnak a felső fogsor fogai is. A
negyedik-ötödik évben az alsó fogsor ajaki éle kezd kopni. Ugyancsak kopásnak
indulnak a felső fogsor közép metszőfogai. A hatodik évben a felső fogsor ajaki
szélei kopnak el. A fogak sárgulni kezdenek. A nyolcadik-tizedik évben a fogak
koronái teljesen lekopnak, csak s gyökereik maradnak meg.
A fogak kopása nagymértékben függ a kutya harapási módjától és táplálkozásától
egyaránt.
A fogazat hibái
Szabályos harapásnak nevezzük az ollószerű fogsor záródást. Eszerint az alsó
fogsor ajaki szélei a felső fogsor nyelvi széleivel szorosan záródnak.
Hibást:
1. a ráharapás /harapófogó/, amikor a két fogsor fogai csúcsaikkal találkoznak,
2. előreharapás /csukaszáj/, amikor az alsó fogsor nyelvi szélei előrébb állnak, mint
a felső fogsor ajaki szélei,
3. hátraharapás /pontyszáj/, amikor a felső fogsor nyelvi szélei előrébb vannak,
mint az alsó fogsor ajaki szélei.
Mindhárom csontrendszerbeli hibának számít, és tenyésztésből kizáró ok lehet.
Ezek a fogazati hibák nagymértékben befolyásolják a kutyát munkájában,
táplálkozásában, és negatív hatással vannak egészségi állapotára is.
Általánosságban rövidebb életűek, és sokkal gyakoribb a rossz fog közöttük.
A rossz fogakra ismételten külön is felhívom a figyelmet, hiszen a fájó fog /s ezt
magunkon is tapasztalhatjuk/, rendkívüli módon befolyásolja ez egyed viselkedési
formáját, étkezési módját, munkakészségét, sőt rosszabb esetekben teljesen
alkalmatlanná válik a munkára. Éppen az előbbi indokok alapján rendszeresen
ellenőrizzük a fogazatot, és minden rendellenességet azonnal állatorvossal
kezeltessünk.
Mindezeket megelőzendő rendszeresen rágassuk a kutyát olyan szivacsos-porcos-
cupákos csontokon, amelyek a fogak "karbantartását" megfelelőképpen képesek
elvégezni. A pépes, apróra darált étel, az édességek /bármely válfaja, de a savanyú,
buggyant ételek is/ ellenségei az egészséges fogazatnak!
Aktív mozgatórendszer
Az izmok: rugalmasak, ingerlékenyek. Munkájukat összehúzódás és kinyúlás útján
végzik.
Állományuk szerint izomsejtekből, rostokból és izomnyalábokból állnak
/kötőszövet/.
Alakjuk szerint sokfélék lehetnek: hasáb /pl. a gerincoszlopon/, lemezes /pl. a
hasfalon/, gyűrűs /pl. a nyílászárók/, kerekdedek vagy orsóalakiak /pl. a
végtagokon/. Sok közülük inakban folytatódva tapad a csontokra.
Működésük szerint lehetnek: hajlítók, rögzítők, távolitók, közelítők, forgatók.
Főbb izmok: a delta, a két- és háromfejű karizom, a far-és combizmok, rágóizmok,
has, gerinc- és bordaközti izmok, a farok mozgatására szolgáló izmok.
A mozgás je1lege: lépés, ügetés, vágta.
Mind a hátulsó, mind az elülső végtagok mozgását három ütem /mozzanat/
motiválja.
Hátul: elrugaszkodás, tolómozgásos erőátvitel, talajfogás,
Elől: elrugaszkodás, lendületátvitel-alátámasztás, talajfogás.
Az alátámasztás a lapocka segítségével történik.
A legtöbb izommozgást a szárazon vagy vízben történő előrehaladás igényli. A
legkevesebbet az oldalt fekvés. Az ülés, a hasonfekvés /esetleg háton/, és az állás
ugyancsak fárasztó, és sok izommozgást igénylő testhelyzetek.
Az élő szervezet sejtjei a körülményektől, mozgástól, táplálkozástól stb. függően,
mind szaporodni, mind lebontódni egyaránt képesek.
Az egyes egyedek fehérje összetétele /és itt most a magasabbrendű élőlényekről
beszélek/, kizárólag csak az egypetéjű ikrek esetében ismétlődik meg, egyébként
csak megközelítően hasonló. Mint érdekességet megemlítem, hogy jelenleg a
tudomány 32 féle aminosavat ismer. /Mint ismeretes a fehérjék aminosavakból
képződnek./ Ez azt jelenti, hogy egy-egy új fehérje a 3232 /harminckettő a
harminckettediken/ variációjában képződik. Matematikailag kifejezve, ez a képlet
egy olyan 9 tagú tőszámból áll, amely után még 4o db 0-át kell írnunk
/kimondásával ne is
próbálkozzunk, legfeljebb úgy fejezhetjük ki, hogy XX –en/.
Az izom a munkájához szükséges tartalékenergiát részben a májból, részben az
izomrostok között keményítő formájában állandóan jelenlevő energiaforrásból
meríti.
A munka megkezdésével /ha kis energiára van szüksége/ az izom a saját
keményítőjét dolgozza fel cukorrá, amit a munka folyamatában eléget,
tulajdonképpen vízre és szénre felbontva azt. Ezt a vér útján elszállítva, egyrészt
kilégzés, másrészt verejték és salak kiürítésével eltávolítja a szervezetből /igen
gyors folyamat/. A víz és a széndioxid átalakítása közben olyan savanyagok
maradnak a sejtben /pl. tejsav/, amelyet elfáradási anyagoknak szoktak nevezni.
Ezek enyhe duzzadást hoznak létre e sejtben, amely megakadályozza, hogy a
szervezet a teljes cukor, illetve keményítő készletét elégesse, így mintegy önmagát
felélje.
A fáradási anyag felhalmozódása rendszerint izomlázzal jár, ami egyúttal
meggátolja a szervezet túlzott kimerítését is /biológiai védekezés/. Újabb levezető
mozgatással a fáradási anyagok eltávolítása meggyorsítható.
Az izomzat rendszeres és erős /nem megerőltető/ megterhelése nemcsak annak
tömegét növeli meg, hanem újabb izomsejtek létrejöttét eredményezi. A túlerőltető
és az energiatartalékokat felégető nagyfokú fizikai igénybevétel esetén ugyanez
visszafelé fordítottan zajlik le, amikor is a szervezet a saját felépítésére szolgáló
sejtek lebontásával /elfogyasztásával/ igyekszik a szükséges energiát biztosítani.
A mozgásról
A mozgás, amellyel minden formában találkozunk, nem elhanyagolható kérdés a
ráneveléses módszer esetében sem, és nem véletlenül került e téma pont a csont- és
izomrendszer tárgyalása után.
A szervezet vérellátottsága nagymértékben függ a mindenkori mozgás
mennyiségétől és minőségétől. E vérellátás viszi a felvett tápanyagokat a megfelelő
helyre, és távolítja el az égéstermékek egy részét. Befolyásolják: a megtett
távolság, az ezzel eltöltött idő, és a különböző mozgásformák /játék, lépés, ügetés,
vágta, ugrás, úszás stb./. Az élő szervezet szempontjából a rendszeres, és a
szervezet szükségleteinek legjobban megfelelő mozgás a legkívánatosabb. Ezt a
mozgásformát leginkább a természetes tartásmóddal tudjuk megközelíteni. Ilyen a
játék is«
A kutya akciórendszere
1. általános mozgásformák
2. kényelmi mozgások, testápolás, fürdés stb.
3. tájékozódási viselkedés
4. anyagcserétől függő viselkedés
a/ táplálékszerzés és felvétel
b/ székelés és vizelés
c/ élelemtárolás
d/ nyugtalom és pihenés
e/ nyújtózkodó mozgások, ásítás
5. védő és védekező mozgások
6. perifériás /szélsőséges/ viselkedés
7. fajfenntartási viselkedés
a/ párkeresés és más tevékenység
b/ párzás /ondó átvitel/
c/ páros viselkedés
d/ ivadékgondozás
8. társas viselkedés /falkatörvény/
9. építési tevékenység
lo. hangadás
11. játék
12. viselkedés fejlődése, ontogenezis /az élőlény egyéni fejlődése a teljes
kifejlődésig/,
Mindezek egymástól kategorikusan el nem választhatók, egymásba átmennek. Ezek
alapján beszélhetünk:
a/ alapkoordinációkról /összehangolásról/,
b/ előkészítő-,
c/ utólagos-
d/ tükörmozgásról, utánzásról,
e/ álmozdulatokról /értelmét vesztett tevékenység, imitálás/,
f/ tér- és időfüggvényű tevékenységekről /periodikus hatás, mozgáscsökkenés/,
g/ biotikus /az élő környezet hatása/, és abiotikus
/a nem élőlényektől származó környezeti befolyásoltság/ tényezők hatására végzett
mozgásokról /hormonális - belső elválasztású, humorális - testnedvvel kapcsolatos,
ás külső behatások pl. menekülés, támadás/.
Az egyed intelligenciájának legjobb mércéje a környezetbő1 származó ingerek
iránti megkülönböztető készség, amelyet nagymértékben meghatároz a szervezet
strukturális /felépítettségi/ differenciáltsági foka. /Függ a receptorok - érzékszervek
- tökéletességétől./ Ez az anyagcsere és az ingerület vezetésének gyorsaságával is,
növekvő módon együtt jár.
A pszichikus evolúció /fejlődés/: a tér- és időbeli feloldóképesség növekedése a test
nagyságához és fejlettségi fokához viszonyítva. Ezzel együtt nő a koordináló
rendszerek tér- és időbeli differenciáltsága /a központi idegrendszer és
érzékszervek fejlettsége/.
Ha az előzőeket figyelmesen elolvassuk, és a pontokban
foglalt meghatározókat kutyánkra kivetítve megvizsgáljuk, adva van a kölyök
kiválasztásánál /lásd később/ tárgyalt stádium elmélet minket érintő része. Lévén,
hogy azok a cselekvési és viselkedési formák - bár következetes továbbvitele szinte
az egyed teljes életére vonatkoztatható - mindenkor az egyed meghatározott
korához, fejlettségi fokához, és az adott helyzethez kapcsolódva jelentkeznek.
Most nézzük, hogy a fenti akciórendszerre épülve milyen tevékenységi formákból
adódik össze a kutya munkája:
1. az öröklött ösztönök és hajlamok által végzett cselekedetek /lét- és fajfenntartás/,
2. az élettapasztalatok által meghatározott cselekedetek, amelyek ugyancsak az
öröklött képestségekre épülnek fel /az alkalmazkodás törvénye/,
3. az ún. szolgálati és egyéb idetartozó munkakutyák /terelő-, pásztor-,
vadászkutyák, kotorékebek , vagy őrzővédő kutyák stb./ a kutya természetével
egyező, természetes viselkedési módok, az ember akarata szerint alkalmazva,
4. az egyéb szociális, és más speciális kiképzést kapott munkakutyák, öröklött,
szerzett, a kutya természetével egyező, és az ember által erőszakolt, a kutya
természetével nem egyező viselkedési módok,
5. a vakvezető kutyánál a kutya természetes cselekvési módjától eltérő magatartási,
közlekedési, viselkedési módok.
A különböző mozgásnemek
Vegyük sorra a különböző mozgásnemeket.
Nagyon sok gazda ebben a tévhitben ringatja magát, hogy az a mozgás, amelyet
mellette végez a kutya /értem alatta az átlag menetütemet, 4-6 km/ó/, elegendő és
kielégítő az állat részére.
Szó mi szó, ez a mozgásigény fajtánként és szinte egyedenként is változik. A
legnagyobb mozgásigénye /napi 3o-4o km/ a juhászkutya-félék fajtáihoz tartozó
ebeknek van, pl. németjuhász, kuvasz, de említhetném a vadászkutyákat is ebben a
sorban. Az erős, nagytestű kutyák, mint pl. a dog vagy a komondor, ennél már
lényegesen kevesebbel is beérik, de a nagy többség /beleértve a kistestűeket is/, a
középarányos 5-lo km-es napi mozgatást kívánná.
Ez a "mozgatás legkevésbé a séta ütemet, azaz a lépésben való közlekedést jelenti.
A természetes közlekedési módokban, az ősöknél a lépés csak a tanya környékében
folytatott mozgásra, és a nagyobb távolságok megtétele közbeni pihentetésre,
illetve betegség alkalmával önmaga kímélésére szolgált. Ezért bátran állíthatom,
hogy az ún. pórázon történő kutyasétáltatás minden, csak éppen nem hasznos, nem
kívánatos és nem kielégítő a kutya számára. Bár szükség esetén alkalmazhatjuk, de
tartósan a gyors lépést, ügetést, vágtát semmi körülmények között sem
nélkülözhetjük. A pórázon történő séta pszichikai szempontból is nyomasztó, s
hogy profán hasonlattal éljek, a kutya számára olyan, mint a raboknak a börtön
udvarán történő "körbeséta". A tetszés szerinti mozgásforma megválasztásának a
lehetősége szabadság érzetet kelt a kutyában, még akkor is, ha egyébként úgy van
tanítva, hogy a járdát nem hagyhatja el.
Ezért ne csodálkozzunk azon, hogyha kutyánkat pórázon visszük sétálni - még
abban az esetben is, ha egyébként a pórázon követés gyakorlatát jól betanítottuk - ő
minden lehetőséget és módot igyekszik felhasználni arra, hogy megszabaduljon
tőle. Megáll, szaglászik, ide-oda csalinkázik, rohan vagy oly erősen belefeszül a
pórázba, hogy valóban megkérdezhetjük a sétáló pártól: "te kutya, hova viszed a
gazdádat?"
Természetesen kivételes esetek mindig adódnak. Pl. betegség, sérülés, vemheség,
vagy az állat kora is szerepelhet az okok között.
Az előbbiekkel kapcsolatban két aranyszabályt kell megjegyeznünk:
1. A kutya mozgásigénye /és nemcsak a kutyáé/, korának növekedésével
/idősödésével/ arányosan csökken. Ami azt jelenti, hogy 2o-24 hónapos koráig
fokozatosan növekszik, 2 éves kortól 6-7 éves korig nagyjából azonos szinten van,
majd lassanként csökken. /A kutya koránál - 1 éves kortól - a 6-os szorzószámot
alkalmazzuk: azaz 1 kutyaévre 6 emberi év értendő./
2. Sohasem tudunk ártani a kutyának a mozgatással, hogyha ezt a saját kedve
szerint teheti. Még betegség, sérülés alkalmával sem, mivel az eb sokkal jobban
érzi, mint ahogyan mi tudjuk, hogy mennyit mozoghat és milyen módokban /fut,
ugrik stb./.
Ezért most hívom fel a leendő mindenkori kutyatulajdonosok figyelmét a tréningek
és gyakorlatok időtartamának és mennyiségének kérdésére.
Mindig figyelemmel kell lenünk az adott egyed teljesítő- és munkaképességére. A
tréning feltételezi a kedvvel végzett munkához kapcsolódó többletet is, a
teljesítőképesség növelése érdekében. Ez a többlet azonban sohasem haladhatja
meg az ésszerű mennyiséget, mert a túlfeszítettség, a megerőltetés mind
pszichikailag, mind fizikailag árt a kutyának. /Ezt önmaga is értésünkre adja
azáltal, hogy lassúbbodik, húzatja magát, leáll stb./. Ahelyett, hogy jót tennénk
vele, a túlzásokkal sokkal többet árthatunk, hiszen maradandó módon sérülhet,
elnyomorodhat vagy véglegesen kedvét szeghetjük egyes gyakorlatokkal szemben.
Az előbbiektől különbözően vannak azonban alap mozgásszükségletek is,
amelyekhez nemcsak illik, de mindenkor tartani kell magunkat!
A lakásban tartott kutyák részére legalább napi 1,5-2 órai szabad mozgást tegyünk
lehetővé. Célszerű, ha olyan helyre visszük a kutyát, ahol szabadon engedve
kedvére kifuthatja magát. A szociális munkakutyáknak is meg kell adnunk ezt a
mozgási lehetőséget. Ahol ennek akadálya nincs, napközben a mozgatást a gazda
megoldhatja a munkahelyén is /az üzem udvarán szabadon engedi/. Ha ez nem
lehetséges, úgy reggel az elindulás előtt hosszabb kifutási időt adjunk neki. Este
feltétlenül jártassuk meg /munkán kívül/ sétaszerűen.
Elérkeztünk a második mozgatási formához, az ügetéshez /futtatáshoz/.
A legtöbb kutyafajtának az igen gyors lépés és az ügetés a legjellemzőbb
járásmódja. Ez azt vonja maga után, hogy ebben a mozgásnemben közlekedik,
végzi munkáját legszívesebben, és ebből a mozgásnemből van a legtöbb igénye is.
A jó gazdának kötelező tisztában lenni kutyája fajtájának általánosan jellemző
adottságaival, képességeivel. A kívánt munkában eszerint követelünk tőle.
Fejlesztjük fizikai erőnlétét, kitartását, ugyanígy hajlamait is, vagy éppen gátoljuk
egyikének-másikának kifejlődését. Pl. a németjuhász kutya gyors lépésű
közlekedés módját a vakvezetésnél igyekszünk oly mértékben csökkenteni, hogy a
4-6 km/ó sebességet érje csak el.
A társakkal való játékról és a szabadon eresztve való mozgatásról más helyütt
szólok. A tréning ennél több, mivel az a feladata, hogy kutyánk teljesítőképességét,
állóképességét, kitartását növelje a munkában.
Ez utóbbi gondolatnál időzzünk el egy kissé. A csontozat és az izomzat
ismertetésénél foglalkoztam azok optimális fejlődési lehetőségeivel, illetve
rendellenességeivel. Itt most kiegészítésként említem meg, az erőteljes és aktív
mozgatás élettani jelentőségét /s ez nemcsak a kutyára vonatkozik/.
Azáltal, hogy növeli a vérkeringést, és ezen keresztül az anyagcserét, a fejlődés
időszakában a lehetőségekhez mérten a legkedvezőbb módon hat az egyed
kifejlődésére. Pl. az epifízises /porcos csontosodási végek/ vonalak mentén a
nyomatékerő hatására mintegy bepréselődik a porc alatti nedv a csontozatba.
Ugyanakkor az apofízises /csonthártyával borított felületek/ vonalak mentén
szintúgy. Ezzel a csontozat mindkét irányú erősbödését segíti az erőteljesebb
vérkeringés útján, a hatékonyabb tápanyag ellátással. Hozzá kell tennem, hogy ez
természetszerűleg feltételezi a helyes táplálási módot is.
Ugyancsak az erőteljesebb mozgatás útján létrejövő bőségesebb vérellátás folytán
fokozódik az izomzat helyes irányú és arányos fejlődése is. Idősebb korban /7 éves
kor után/ szintén a fokozott vérellátottság teszi lehetővé, hogy a sejtközi
állományban /collagén/ lerakodó mészsók és egyéb mérgező anyagok nem tudnak
megállapodni, és így az öregedési folyamat is lassúbbodik. A kutya tovább megőrzi
magasszintű teljesítőképességét, rugalmasságát, életerejét /vitalitását/. /A
meszesedés egyébként is egy-re gyakrabban jelentkező, s lassan kutyáink között is
"népbetegséggé" váló tünet./
Jó tudnunk, hogy az a futtatás és erőteljes kiképzési mód, ahol a gazda saját maga,
együtt dolgozik, mozog a kutyájával /pl. fut/, akár az akadálypálya mellett, akár
futópályán, az egészséges kutya számára sohasem lehet káros és megerőltető, mert
az állat általában többet bír, mint az ember.
A kutya csontozatának, tartásának hibás alakulásában a betegségek /lásd
egészségügyi tanácsok/ befolyásán kívül a legtöbb hibalehetőség a mozgatás
hiányából, illetve az ebből eredő izomszegénységből származik.
A rosszul fejlett izomzat eredményeként adódhatnak pl. a púpos vagy nyerges hát,
gyengén izmolt lapockák, szűk vállak, fejletlen mellkas, izomszegény combok stb.
Ha már ennél a témakörnél tartunk, vizsgáljuk meg röviden, mely hibákat milyen
mozgásformákkal javíthatunk. A hátvonal, az elülső és a hátulsó végtagok hibáit,
jól izmoltságát az ügetéssel. A vállak, a lapocka és a hátulsó végtagok
szögeltségének fokát, a helyes könyöktartást, a magasnövényzetű szántóföldön,
vagy magas hóban végzett rövid vágták segítik. Mesterséges módszerként itt az
akadálypálya is "besegíthet”, de csak módjával történő alkalmazásával. A lábtövek,
a mancsok és az ujjak zártságát legjobban az egyenetlen, kemény, kavicsos talajon
való közlekedés javíthatja. A laza homokban, puha, mocsaras talajon való
rendszeres és tartós mozgatás a mancsok lazaságához /szétálló ujjak/ vezethet.
A magam részéről meg vagyok róla győződve /és az embergyógyászat eredményei
is ezt bizonyítják/, hogy a legtökéletesebb mozgatási mód az úsztatás. /Erről
alább*/
Most térjünk vissza a futtatásnak arra a módjára, ahol a kutyát tartós ügetésre
késztetjük. Amint említettem volt, a legmegbízhatóbb mérce, ha magunk is együtt
futunk kutyánkkal. Már a 3 hónapos kölyökkutyával elkezdhetjük, és egy éves
korára fokozatosan l0 km-re emelhetjük a napi futásadagját.
Szomorúan kell megállapítanom azt a tényt, hogy genetikailag jó adottsággal
rendelkező kutyák is, a gazdák kényelméből, illetve lehetőségeinek hiányából
származóan a nem megfelelő tartás-nevelési mód miatt, sohasem érik el azt a szintű
minősítést, amelyet egyébként elérhettek volna.
Talán rosszul hangzik egy kynológus szájából, de azt kell mondanom /bármennyire
is szeretném, hogy minél több kutyás sporttárs legyen/, hogy jól gondolja meg az,
aki kutyát akar magának, mielőtt megvásárolja, vagy szert tesz rá. Csak akkor
vállalkozzék erre a számára megtisztelő feladatra /hiszen uralkodni fog egy élőlény
felett, annak haláláig/, ha jól meghányta-vetette magában tennivalóit,
kötelezettségét. Az önként vállalt tulajdonosi jog ugyanakkor tulajdonná tesz
bennünket kutyánk részére, aki igyekszik magának kisajátítani "urát és
parancsolóját" - szeretetével, hűségével, ragaszkodásával, munkájával fizetve ezért.
A gazdának tisztában kell lennie - különösen annak, aki a ráneveléses módszert
kívánja alkalmazni - hogy ez az élettani kettőskönyvelés, a tartozik és követel
mindkét fél számára - és nemcsak a kutya részéről - kötelező érvényű kell, hogy
legyen. Amikor mi tudjuk azt, hogy mit követelünk kutyánktól, tudnunk kell azt is,
hogy mi az, amit kutyánknak meg kell adnunk, hiszen ő nagyon primitív módon
képes csak kívánságait, szükségleteit számunkra közvetíteni.
Kutyánk "rabszolga” szolgálatainak fejében vállalnunk kell a megértést, testi és
"lelki" gondozást, az anyagi és fizikai áldozatvállalást. Tudnunk kell a
"gondolatait" is, hogy mire, mikor, hogyan, és miért van szüksége! Csak ilyen
korrekt magatartás mellett várhatjuk el tőle a feltétlen odaadást, a tökéletes,
kedvvel végzett, jó munkát.
Ami a futtatást illeti: előfeltétele, hogy kutyánk elfogadható mértékben tudjon
pórázon közlekedni, ugyanis tapasztalatból tudom, rettentő nagyokat lehet esni ez
elébünk ugró kutyába, vagy annak pórázába botolva. Ezért -főként a futtatás első
időszakában - kissé feszülő pórázzal futtassuk /rövidre fogva tartsuk el magunktól/.
Csak amikor már kezd belejönni, azután térjünk át a normál futási módozatokra.
Elsőként kellett volna említenem, de úgy gondolom fontosságából így sem veszít,
ha többszörösen aláhúzva is megemlítem a balesetveszélyt, mind a kutya, mind a
gazda számára! Örök életre szóló sérülést szenvedhetnek mindketten a kellő
figyelmesség hiányában.
Nyilvánvaló, hogy az első időszakban nem a távolság, nem az időhossz, és nem az
iram a lényeg, hanem: a biztonságos begyakoroltság. Így a szigorú fokozatosság
elve alapján lépésben, gyors lépésben, lassú futásban, majd teljes iramban
hangoljuk össze magunkat ebünkkel.
Az összehangolás még ne a futópályán vagy az úton, hanem viszonylag nagyobb
területen történjék, ahol a nagyobb, majd kisebb ívű irányváltoztatásokat is
gyakorolhatjuk.
A futtatás módozatai
Lényegében ugyanez a feladat vár arra a gazdára is, aki kerékpár mellett futtatva
kivájna megoldani kutyája tréningeztetését. Itt természetszerűleg a kerékpárhoz
történő hozzászokást kell figyelembe vennünk. Amíg a kézben /velünk együtt/
futtatott kutyáknál elvileg mindegy, hogy melyik oldalon futnak /de helyesebb, ha
bal oldalunkon/, a kerékpár mellett futó kutyát mindig jobb oldalra szoktassuk. A
póráz hosszát úgy szabjuk meg, hogy sem elibénk ugrani, sem mögénk kerülni ne
tudjon. Szigorú szabály, hogy a kerékpárhoz hozzákötni, vagy a kormányra ráhúzni
a pórázt tilos! /A nagyfokú balesetveszély miatt/. Mint ahogy a közforgalmi
területeken is tilos a futtatás, és csak a rendőrség által engedélyezett útvonalakat
vehetjük igénybe e célra.
Magától adódik, hogy a kerékpár alkalmazásánál a gazdának önmagának kell
tisztában lennie azzal, hogy mennyit, és milyen minőségű igénybevételt követelhet
a tréningek folyamán kutyájától. Ugyanis magunkon, a korunkból vagy
állapotunkból eredő hátrányainkat e jármű használata miatt kellően nem
érzékelhetjük, így a túlzott megterhelést sem. Pl. németjuhász kutya esetében az
NSZK kitartási vizsgájának szabályzata 14 km teljesítését követeli meg /két
szakaszban, 5 perces aktív pihenővel/, 12- 14 km/ó sebesség mellett.
A magam gyakorlatából is megemlíthetem, hogy 42 éves fővel Udvarlaki Hadur
Táltos nevű kutyámmal, váltakozva napi l0, illetve 15 km-t futottam egyvégben.
/Tehát a vakság és a kor megfelelő segédeszközzel és előtréningekkel nem akadály,
és a kutya is könnyedén elviseli ezt a megterhelést./ Eredménye: tenyésztésre
ajánlott, kitűnő minősítésű németjuhász kan lett belőle.
Még legvérmesebb álmaimban sem gondolok arra, hogy vak vagy mozgássérült
sorstársaim most már mindegyike ezt fogja cselekedni. Nem is szükséges, mert ezt
csak a ráneveléses módszer esetén tekinthetjük kötelező érvényűnek. A felnőtt és
készen kapott munkakutyák ennek felével is beérnék, de a napi 3 órás, elosztott
idejű mozgatást mindegyikőjük igényelné. Arról nem is beszélek, hogy a gazdákra
legalább olyan jó egészségi hatással lenne, mint kutyájukra.
Annak aki lát és egészséges mozgás- és belső szervekkel
rendelkezik, az előbbi óvórendszabályok betartása mellett a kutyával való
együttfutás nem jelent különösebb nehézséget. Azok a mozgássérültek, akik
motoros rokkantkocsival rendelkeznek, a kerékpár mellett történő futtatás mintájára
viszonylag könnyen megoldhatják. De mit tegyenek azok, akiknek bármely okból
erre nincsen módjuk? /A vak kutyatulajdonosokkal alább még foglalkozom./
Személyükben gátoltak részére a legajánlatosabb megoldás egy megbízható külső
segítség alkalmazása. Ebben az esetben /tekintettel arra, hogy anyagiakról is szó
van/ legfeljebb másodnaponként tréningeztetjük kutyánkat, és az ún.
szabadnapokon több kifutási lehetőséget biztosítunk részére. Azoknál a kutyáknál,
amelyek már megbízhatóan apportíroznak /megfelelő terület birtokában/ ilyenkor
az apportfával történő futtatás is - ha nem is kielégítő, de – célravezető. Ott ahol
megfelelő szabad víz áll a rendelkezésünkre, ezeken a napokon természetesen az
úszás legyen a fő program.
Az apportírozással kapcsolatban ugyancsak megemlítek néhány szempontot.
Amellett, hogy szükséges a megbízható tárgy behozatal, még a következőkre
legyünk tekintettel:
Lehetőleg egyenetlen, kemény talajú, erős, viszonylag magas /5o-6o om/
aljnövényzettel borított területet válasszunk, ha csak síkság áll a rendelkezésünkre.
Salakos területen - tekintettel a sérülési lehetőségekre /éles szemcsék/ -
huzamosabb ideig sohasem szabad tréningezni! Kívánatosabb a lejtők /rézsük,
domboldalak/ felhasználása, ahonnan le, illetve fel mozgatjuk a kutyát az
apportmunka közben,
Mozgásigényét egyébként a kutya önmaga is megmutatja viselkedésével. Megáll,
leül, visszafordul, hazafelé indul stb. ha "elege van", vagy hiánya esetén szertelen,
szinte fékezhetetlen.
Tévedés ne essék! Amikor én kényszerűségből elválasztom az egyes
mozgásnemeket egymástól, az nem jelenti azt, hogy a kutyának csak egyik vagy
másik mozgásnemre van szüksége! Amikor ez egyes fajtákra kitérek a
mozgásigény és mód kapcsán a mozgásjelleg ismertetésénél, csupán azt kívánom
példázni, hogy melyik módban mozog, dolgozik a legszívesebben. Saját kutyánknál
mindezt értelemszerűen kell alkalmazni oly módon, hogy azt a mozgásformát
részesítjük előnyben, mely az adott fajtára jellemző, de ugyanakkor a többi
mozgásnemeket is felhasználjuk. S ez mindjárt érthetőbbé válik, ha
visszaemlékszünk arra, mit mondtam az egyes mozgásnemek biológiai-fiziológiai
hatáséról a szervezet fejlődésének szempontjából.
Gyakorlatban ez olyképpen fest, hogy pl. a németjuhász kutya esetében l0 km-es
távolságot alapul véve, 1-1 km-t ügetésben teszünk meg, de az egyes szakaszok
végén rövid, loo-2oo m-es ún. "röpülő vágtákat" iktatunk be. A vágta típusú
kutyáknál /kivéve az agarakat, mert itt hosszú vágták vannak/, viszonylag
hosszabb, 3oo-4oo m-es vágta után rövidebb, 2oo-3oo m-es ügetést állítsunk be. A
rövid vágták gyakorlására /mivel magunk olyan gyorsan futni úgysem tudunk,
hacsak kerékpár nem áll a rendelkezésünkre/, alkalmasabbak az apportírozó
gyakorlatok, ahol a kutyát azonnal küldjük a dobott tárgy után /a tárgy még a
levegőben van az "apport" parancs kiadásakor/. Mindenesetre arra figyelemmel kell
lenni, hogy a vágta-távolság összessége megközelítően sem lehet olyan
mennyiségű, mint ez ügetésé. /Ezt kutyánként kell megállapítani./
Most pedig térjünk vissza a gazdához. Elsó amit le kell szögeznünk ez, hogy a
vakság nem lehet ok és indok a kényelmességre, a tunyaságra, s sporttól való
megtartoztatásra. Ha valakinek, úgy a vak embernek még nagyobb szüksége van a
rendszeres testmozgásra, edzésre, mint a látónak. Hiszen a szem által felvett
fényingerek vérpezsdítő hatását - amelyet sajnálatos módon nélkülöznünk kell -
csak a mozgás útján tudjuk szervezetünkben kiváltani! A kérdés megoldása csupán
elhatározáson, erős akaraton és megfelelő segédeszköz alkalmazásán múlik.
A legoptimálisabb mind a gazda, mind kutyája számára, a motorikus vagy kerékpár
pedál meghajtásos futószalag alkalmazása lenne. Az utóbbinál maga a gazda
hajtaná a szerkezetet, míg az előbbinél sebességszabályozóval ellátott elektromotor
végezné ezt a munkát /itt mindketten a futószalagon futnak/. Sajnálatos tény, de
Magyarországon ilyenek még csak a kísérleti intézetekben találhatók.
Előnye a sérülési lehetőségek számának csekély voltában, és kisméretű
területigényében van.
Az alábbi megoldásokat saját magam is alkalmaztam;
a/ Válasszunk egy akkora területet, amelybe legkisebb l00 m-es /de legfeljebb 150
m/ kerületű kör belehelyezhető, anélkül, hogy a kör szélén futó egyén bármibe is
beleütköznék. A kör szélei által bezárt területnek mesterséges és természetes
tárgyaktól mentesnek kell lennie /bokor, fa, pad stb./.
b/ Készítünk egy eres sodrott villanyzsinórból vagy 80-l00-as horgászzsinórból
/damil/ egy, a l00 m-es kör sugarának megfelelő hosszúságú pórázt /kb. 16 m, ez
l00,48 m kerületnek felel meg/, amelynek mindkét végére forgó karabínert teszünk.
Szükséges ezen kívül egy csúszókarikával ellátott nadrágszíj, amelyet a vak saját
derekára csatol, és egy seprűnyélből készült kb. 40-50 cm hosszú fogantyú,
amelynek közepére ugyancsak egy karikát erősítünk. A póráz egyik végét a vak
derekán lévő karikába, a másik végét pedig a fogantyú karikába kapcsoljuk. Ezt a
fogantyút látó segítőnk fogja meg két kézzel.
c/ A tréningező vak gazda kutyáját rövid pórázra fogva, előbb egy lassú lépésekből
álló kört tesz meg a póráz enyhe kifeszítésével, a kör közepén álló személy körül
/bal kéz irányában/. Ezután gyors lépésre vált, majd lassú futásba kezd, állandó
figyelemmel a kutyájára, nehogy az elébe ugorhassék. Csak akkor szabad
erőteljesebb iramot, és a szokott ritmust felvenni, ha kutyánk megértette a körkörös
mozgatás lényegét, és már nem kíván egyik irányba se kitörni, magát húzatni vagy
elénk vágni.
d/ A kör közepén álló személyt "kiválthatjuk" a következő szerkezettel.
Készíttessünk egy 700 mm hosszú, 25 mm átmérőjű cöveket, amelynek egyik végét
nagy facsavar mintájára spiráloztatjuk kb. 200 mm hosszon. A facsavar csúcsától
szamítva 400 mm-re, szilárdan rögzített 2-3 cm-es vasanyagból készült tányért
hegesztetünk. A fennmaradó 300 mm hosszú felső szár végén egy szögletes
hasábot képeztessünk ki 20x20x30 mm-es méretben, amelyre egy 20x20x30 mm-es
hüvelyű kétszárú kulcs húzható /a kémény, kamin kulcsok mintájára/. Ennek
segítségével csavarozzuk a földbe az ütközőtányérig a szerkezetet. Az előbb
említett 20x20x30 mm-es szögletes hasáb aljára egy olyan golyóscsapágyat
hegesztetünk - a csavar tengelyére - amelynek külső forgó részére egy, a karabíner
számára szükséges csatlakozó karikát hegesztetünk. Ebbe akasztjuk a póráz másik
végét. Így segítőnk a póráz állandó fogásától mentesül, és tréning közben sétálva
vagy ülve számolhatja az általunk megtett köröket, esetleg mérheti az időt is.
e/ Oly módon is ellenőrizhetjük magunkat, hogy a kör szélére vékony vesszőt vagy
egyéb más érzékelhető érintő tárgyat helyezünk egy azonos pontra, így magunk is
számolhatjuk a megtett köröket.
Egy-két jótanács a futó gazda részére:
l. Mielőtt egyáltalán elhatároznánk magunkat a futásra /kocogásra/, javasolom,
hogy feltétlenül végeztessünk magunkon sportorvosi vizsgálatot. Ha e vizsgálatokat
nem kimondott sportorvos, hanem mondjuk a körzeti orvos végzi, az alábbi
alapvető tényezőkre legyen figyelemmel: az adott személy vérnyomása, pulzusa,
szívműködése, a légzőszervek, emésztő és egyéb kiválasztó szerveinek állapota,
lábainak teherbíró képessége, pl. erős lúdtalp, visszér, érszűkület stb. Csak abban
az esetben kezdjük el a szoktató tréninget, ha erre az orvos engedélyt ad. Nem kell
félnie a futástól a hölgyeknek sem, mivel bizonyított, hogy azt a távolságot,
amelyet kiírtam, minden nehézség nélkül képesek teljesíteni.
2. A fokozatosság elvének betartása mind az iramnál, mind a távolság
meghatározásánál alapvető követelmény, amelynek megszegése igen súlyos
következményekkel járhat. Ne törekedjünk a kitűzött távolság egyvégből való
teljesítésére, hanem - főként az elején - osszuk szakaszokra, amelyeket fokozatosan
nyújtunk. Pl. 2-2 km-ként 3 körséta, majd 3-3, 4-4, illetve 5 km-ként iktatunk be
rövid aktív pihenőt, mígnem a teljes távolságot megszakítás nélkül tudjuk lefutni.
3. Sohase kezdjük el a tréninget jóllakottan, és előtte legalább fél óra teljék el az
utolsó korty víz lenyelésétől. Könnyű reggelit vagy uzsonnát a futást megelőzően
legalább 1 órával fogyaszthatunk. Ez, és a következő pontban foglaltak kutyánkra
is vonatkoznak.
4. Futás közben semmi körülmények között sem szabad vizet fogyasztani.
Ugyanígy, azt befejezően legalább lo-l5 perc átállási, lehűlési időt hagyjunk, és
csak ezután nyelhetünk néhány apró kortyot. Újabb 5 perc elteltével már
nyugodtan, kedvünk szerinti mennyiséget ihatunk /de semmi esetre sem
jégbehűtöttet/.
5. A vízzel való külsődleges hűtés, hűsítés - test lelocsolása, mosdás, szájöblítés -
természetesen bármikor engedélyezett, de semmi körülmények között sem
vethetjük magunkat a futás befejeztével vízbe /folyóvíz, tó, medence stb./.
Szabadvíz jelenléte mellett kutyánkkal is tartassuk be a legalább l0 perces átállási
időt.
6. Sohasem szabad a tréning befejeztével leállnunk! Ún. levezető mozgás /lassú
futás, séta/ feltétlenül szükséges, mint ahogy elengedhetetlen az esetleges sérülések
megelőzése végett a kezdés előtt és a befejezés után a be-, illetve levezető
gimnasztika /testgyakorlatok/ is. Ugyanez a levezetés kutyánk számára is
szükséges, tehát a séta és a lassú futás alatt még pórázon tartjuk, majd arról
levéve /a víztől távol/ szabad mozgási lehetőséget adnunk neki. Esetleg játszunk,
apportírozunk vele /rövid, kis távolságokon/. Néhány kisebb ugrást is végezhet.
Lényeg, hogy ne feküdjék el, ne álljon le, hanem mozogjon!
7. Külön kívánok foglalkozni a futás alatti légzésmódokkal. A futás megkezdése
előtt, a gimnasztikai gyakorlatok bevégzése után, a lassú körbeséták alatt, két
kezünket (mellmagasságba, oldalt hátrahúzva, mellkasunkat kifeszítjük, és 5
ütemen keresztül /5 lépés/ orron át, teljesen teleszívjuk tüdőnket. 5 ütemig /5 lépés/
visszatartjuk, majd 5 ütem alatt /5 lépés/ szájon át erőteljesen kifújva egészen
kiürítjük tüdőnket, miközben karjainkat magunk mellé engedjük.
A futás alatt sohasem szabad aritmikusan, szaggatottan vagy szájon keresztül
lélegeznünk, lihegnünk. A szabályos légzésmód, amíg a szervezetben túlzott nagy
oxigénhiány nem lép fel: 4 ütemen keresztül szakaszosan /bal-jobb, bal-jobb/ orron
át beszívjuk, és 4 lépés alatt /bal-jobb, bal-jobb/ ugyancsak szakaszosan, szájon át
kifújjuk a levegőt. A nagyobb oxigénhiány felléptekor a 4-4 ütemet 2-2 ütemre
csökkentjük /gyorsítjuk a légzést/. Kivételt képez a tréning végére beiktatott
"sprint" szakasz /repülő vágta/, amikor egy lépés be, egy lépés ki, szájon keresztüli
légzés is megengedett. Minden más esetben feltétlenül tartsuk magunkat az orron
keresztüli levegővételhez, másként igen erősen kiszáradnak a szájüreg
nyálkahártyái. "Szúrás" felléptekor /általában jobb oldalt/ nem helyes a leállás,
hanem kényszerítve magunkat a ritmusos légzéshez, az iram esetleges kisebb
csökkentésével igyekezzünk a holtponton átjutni. A futás befejezésekor, a levezető
lépéseknél, a kezdetkor leírt mozdulatokkal szívjuk be és fújjuk ki a levegőt, azzal
a különbséggel, hogy itt az első harmadban erőteljesen egyet be /orron/, és egyet
ki /szájon/ lélegzünk, majd a légszomj szűnésével egyidejűleg először a kétütemű,
majd a négyütemű be-, illetve kilégzést alkalmazzuk. Végezetül, ha már úgy
érezzük, hogy a légszomj csaknem teljesen megszűnt, térjünk át az 5-5-5 ütemű
levegővételre.
8. Tapasztalatból merem ajánlani, hogy nagymértékben növelik a kitartóképességet,
az állóképességet a kálium és magnézium tartalmú szörpök. Ilyenek a KÁMA, a
VIROMA, a fekete ribizke, esetleg a málnaszörp, Ezek hiányában, tréning előtt és
után 15-2o perccel lo-2o dkg bogyósgyümölcs, eper, málna, fekete ribizke, esetleg
alma igen kedvező hatást gyakorol. A futás befejeztekor nagyon jónak tartom a
különböző ivóleveket, főként a paradicsom ivólevet.
9. Lehetőleg tiszta levegőjű, füves vagy keményebb talajú területeket válasszunk.
Homokot vagy betont semmiképpen nem ajánlok.
Úsztatás
A legjobb és legkívánatosabb mozgatási mód. Élettani hatása szinte
felbecsülhetetlen. Mert:
a/ ebben a közegben egyszerűen nem lehet a szervezetet
megerőltetni /természetesen túlzástól mentesen/,
b/ a természetest legjobban megközelítő testtartásra és
mozgásjellegre készteti az úszót,
c/ minden mozgatóizmot kivétel nélkül igénybe vesz, és a
belső szerveket is komolyabb, de meg nem erőltető funkcionálásra készteti,
d/ azzal, hogy az egyedet a helyes testtartásra kényszeríti, a gerincvonal és a láb
állások hibáit nagymértékben kiküszöbölheti /ezért van az, hogy a dysplasiás
kutyák nem szívesen úsznak, mivel a vízben nem képesek a talajon felvett
természetellenes statikai beállást alkalmazni, s így a természetes mozgásmód
számukra fájdalmas/,
Már említettem, de itt újólagosan kihangsúlyozom a túlzás kérdését. Mint ahogy
"minden jóból megárt a sok", a túlzott, megerőltető mozgatás is ellentétébe csaphat
át. Amíg azt látjuk, hogy kutyánk szívesen megy a vízbe, kedvvel tartózkodik és
dolgozik abban, nyugodtan tréningezhetünk. Ha észrevesszük, hogy küszködik a
hullámokkal, prüszköl, akaratán kívül vizet nyel, vonakodik újból vízbevetni
magát, semmi szín alatt nem szabad erőltetni. Arra is figyelemmel kell lennünk,
hogy a szőrzet ne ázzon át a bőrig, azaz a testet szigetelő légzsák ne szűnjék
meg. /Egyes fajtáknál hamarabb, másoknál később léphet fel ez a jelenség./ Addig
jó, amíg a felborzolt nedves szőr alatt száraz pihe szőröket látunk.
A nap és az év bármely szakában nyugodtan úsztathatjuk az ebet, de bármely
időpontban is vagyunk, az úszás utáni kifutásra, felszárítkozásra minden
körülmények között hagyjunk időt. Különösen a hidegebb időszakokban szükséges
ez, mert ellenkező esetben könnyen tüdőgyulladáshoz, esetleg az állat elhullásához
vezethet. Zajló vízbe, már az állatot kímélendő, sem engedjük bele. Meleg nyári
napokon nem feltétlenül szükséges a teljes felszárítkozás, csak arra ügyeljünk,
hogy a szőrzetből már másokra ne tudjon szennyes zuhanyt árasztani.
A vízhez történő szoktatásról nem kívánok részletesen írni itt. Most csak azokat a
lehetőségeket sorolom fel, amelyeknek felhasználásával könnyen elérhetjük
kedvencünknél a víz szeretetét.
1. magunk után csaljuk /mindig sekély vízzel kezdjünk/,
2. más kutyákkal játszva, együtt engedjük a vízre,
3. az apportkészségét használjuk föl e célból,
4. jól fogó kutyánál a csónakban menekülő "csibész" után
küldést is választhatjuk. Tettleges erőszakra azonban
sohase vetemedjünk.
Többszörösen aláhúzva emelem ki, hogy szigorúan, csak az emberi fürdésre
alkalmas tisztaságú vizekbe engedjük kutyánkat! Rettenetesen keserves dolog az
olaj és egyéb más szennyeződéstől bepiszkolt szőrzetet kimosni, nem beszélve a
számtalan fertőzési veszélyről. Sőt olaj esetében még az állat megfulladása is
bekövetkezhet.
Ugratás
Természetes körülmények között kutyáink minden oktatás nélkül ugranak
magasban pl. sövény - távolba, pl. árok, vagy másznak pl. kerítésen át.
Egészen más a helyzet akkor, ha ugyanezeket parancsra akarjuk velük végeztetni.
Az ugratásnak a betanítását most nem tárgyalom. Itt inkább azokra a
figyelemreméltó körülményekre akarok rávilágítani, amelyekkel elejét vehetjük
annak, hogy az állat sérüljön, vagy "besokaljon", azaz ne legyen hajlandó a
parancsot végrehajtani.
Elsőként az lebegjen előttünk, hogy a természetes viselkedési körülmények között
az állat mindig tisztában van cselekedetének súlyával. Ez elsősorban abban
jelentkezik, hogy Önmaga megítélése alapján sohasem vállalkozik teljesíthetetlen
feladatok végrehajtására /kivéve a veszélyhelyzeteket/, így kizáródik annak a
lehetősége, hogy sérüléseket szenvedjen vagy megerőltesse magát. Ezért ha arról
döntünk, hogy adott magasságot, távolságot ugratunk vagy mászatunk kutyánkkal,
mindig arra gondoljunk: mi nem érezhetjük azt, hogy az általunk kívánt
teljesítmény mennyire megerőltető, vagy milyen kellemetlen érzés rejlik a
látszólagos könnyed mozgás mögött. Éppen ezért csak az alap távolságnál,
magasságnál kezdünk, amely nagyjából megegyezik az adott kutya
marmagosságával, illetve testhosszával. Ezt növelhetjük azután távolban - a
képességektől függően - esetleg több méterre is, magasságban a ll0-120 cm-ig. Az
ezen felüli magasságot már mászatjuk az állattal, ami alatt azt értem, hogy nem
lengő, hanem rögzített akadályon ugratunk, s engedjük, hogy elülső lábaival érintse
az ugrott tárgy felső szélét. Ezt a magasságot fokozatosan 5-l0 cm-ként emelve,
akár 180-200 cm-ig is növelhetjük. Ezen felül való mászatáskor minden esetben ún.
leugró asztalt kell alkalmaznunk, nehogy a leugrást követő talajfogáskor az elülső
végtagok megsérüljenek.
Figyelembe véve az előbb említett természetes mozgásjellegeket, ugrani, mászni -
ha azt saját kedvéből teszi kutyánk - bármennyit engedhetünk neki. Az oktatását
azonban 6 hónapos kora előtt ne kezdjük el, azután is 9-12 hónapos koráig csak
napi 2-3 ugrást engedélyezzünk számára, nehogy az elülső végtagok "bánják"
/ínhúzódás, ínnyúlás, könyökök befordulása a mellkas alá stb./. Egy éves kora után
már teljesítőképességétől függően ugorhat és mászathatjuk is.
Az ugratás nagyon jó kiegészítő sport azoknál az ebeknél, melyek gazdáinak nem
áll módjában futtatni. Középmagas /8o cm/ akadályon, akár napi l00 ugrást is
végeztethetünk a kutyával, ugyancsak fokozatosan emelve az ugrások számát, és
nagyon ügyelve arra, hogy az elrugaszkodás és a leérkezés talajfogásánál szilárd
padozat álljon rendelkezésre. Ne legyen csúszós a padozat, ne legyen leterítve, pl.
csúszós szőnyeggel.
Téves hiedelem az, hogy bármely szociális munkakutya esetében, így a vakvezető
kutyánál is káros hatással lenne munkájára az ugratás. Nemcsak a gazdára, de átvitt
értelemben kutyájára is érvényes az a közmondás, mely szerint "ép testben ép
lélek!" Ez egyedül és kizárólag a kiképző, a kutya gazdájának munkáján áll és
bukik.
A bőr
A csontozatot és az erre tapadó inakat, izmokat, a külső behatásokkal szemben a
bőrtakaró védi. Ez a bőrtakaró - egyes fajtákat kivéve, pl. a mexikói kutya -
különböző minőségű, hosszúságú, színezetű szőrzettel van fedve. Az előbbi
összetevőket mindenkor a fajtajelleg határozza meg. A bor aktív életfolyamatokat
végez, mint pl. a hőszabályozás, a gázcsere, s ugyanakkor helyet ad a
tapintószerveknek is.
3 fő rétegből áll: a/ hámréteg
b/ irha
C/ kötőszövet
Legkívül találjuk a hámréteget, amely az alatta lévőket védi, s amely elszarusodik.
Ez időről-időre apró pikkelyek formájában lehámlik a testről.
Az irha vérerekkel és idegekkel jól behálózott réteg, s ezen pólusokat /apró
nyílásokat találunk, amelyen a tulajdonképpeni felületi légzés történik. Ezért
rendkívül ügyeljünk arra /főként az úsztatott kutyákkal/, hogy a szőrzetet és esetleg
a bőrt semmiféle olajszennyeződés tartósan ne fedje, mert ez az állat fulladásához
vezethet. Ugyanígy egyéb más szennyeződésekre is ügyeljünk, mert azok e bőr
gyulladásán túl, az állat pszichikai állapotára is igen rossz hatással vannak.
A bőr alatti kötőszövet adja a bőr mozgékonyságát, puhaságát. Itt rakódik le
túltápláltságnál az esetleges zsírréteg is.
A kutya bőre csak kisszámú izzadságmirigyet tartalmaz, a tulajdonképpeni hűtés a
szájon át történik. /A jól megnövelhető nyelvfelületen keresztül izzad-, nyáladzik-,
párologtat./
Amint említettem, a bőrt még külön szőrtakaró is borítja, amely nem más, mint
módosult hámképlet. Találkozunk alj- és fedőszőrrel, tapintó- és pillaszőrökkel. A
bőrfelület hőszabályozása voltaképpen a szőrzet segítségével történik. Ugyanis az
aljszőrzet a fedőszőrzet alatt egy természetes légzsákot alkot /még a rövidszőrű
kutyák esetében is/, mely a benne lévő levegőt nagyjából a test hőmérsékletén
tartja, meggátolva ezzel a külső hőmérsékleti tényezőknek a bőrre való közvetlen
hatását. Ugyanez a légzsák védi meg az állatot ez egyéb időjárási viszontagságok
/eső, hó stb./, és a természetes vizek /folyók, tavak/ káros befolyásaival szemben.
Ezért azoknál a kutyáknál, amelyeket gyakran küldünk vízbe, úsztatunk, erre
feltétlenül figyelemmel kell lennünk, mert ha a szőrzet elázik, ez akár a kutya
vízbefulladásához is vezethet. Tökéletesen záró fedőszőr esetén, úszás után, ha a
kutya nedves szőrzetét felborzoljuk, a piheszőrt teljesen száraznak kell találnunk. A
fedőszőrt faggyúréteg védi a gyors elázástól, egyes fajtáknál nagyobb, másoknál
kisebb mértékben.
A bőr - és bizonyos mértékben a szőrzet is - mint a tapintás érzékszerve is
funkcionál. Erről az Érzékszervek c. fejezetben b6vebben szólok.
Az emésztőkészülék
Az emésztőkészülék a szájnyílással kezdődik, s a garat, a nyelőcső, a gyomor, a
vékonybél, majd a vastagbélen keresztül a végbélnyílással végződik. A kutya az
életének fenntartásához szükséges energia nagy részét a felvett táplálékokon
keresztül biztosítja. A szervezetnek a legkülönfélébb tápanyagokra, sókra és
vitaminokra van szüksége, és ha bármelyikben is hiányt szenved, az az állat
egészségét, sőt létét fenyegeti.
Ezek a következők:
a/ fehérjék /állati és növényi eredetű/
b/ zsírok /állati és növényi eredetű/
c/ szénhidrátok /rostanyagok/
d/ vitaminok
e/ sók /ásványi sók és nyomelemek/
Egy-két általános megjegyzés: kutyáink a domesztikáció /háziasítás/ következtében
a vad ősökhöz viszonyítottan már elkorcsosultak, külső megjelenési formáikban,
biológiai adottságaikban, tulajdonságaikban, szokásaikban, amelyekben számtalan,
az eredetitől eltérő új vonás jelentkezett és állandósult. Így a táplálkozás terén is.
Gondolok itt a táplálék felvételére, annak hasznosítására, és az e területen
jelentkező szükségletekre.
Amint említettem, a kutya ragadozó állat. Sok egyéb mellett ezt e mi számunkra a
fogazata és az emésztőrendszere is bizonyítja. Tépő fogazata van. Nem rág /kivéve
a csontot/, hanem darabol. Gyomornedve összetétele erősen savas /oly erős, hogy
még a hullamérget is közömbösíti, s ezért képes a dögöket is elfogyasztani káros
utóhatások nélkül/. Ebből következik, hogy elsődlegesen a savas hatású
tápanyagokat, azaz a fehérjéket képes a szervezete értékesíteni. A vékony- és a
vastagbélrendszer rövidsége és viszonylagos egyszerűsége /szemben a
növényevőkével és a mindenevőkével - összetett gyomor, hosszabb bélrendszer/
nem teszi lehetővé a rostos anyagok tökéletes emésztését. A bélcsatorna hossza
hozzávetőlegesen 5-6 m.
Amikor kutyáink táplálékösszetételét meghatározzuk, a fenti szempontokat kell
elsősorban figyelembe vennünk. /Lásd: A kutya táplálása c. fejezetet./
A légzőkészülék
A légzőkészülék az orr- és a szájnyílással kezdőik, majd a szájüregen, a garaton át
a légcsövön keresztül, a mellkasban jobb- és balszárnyra tagozódó, és a légcsövet a
hörgőkkel összekötő több szárnyból álló tüdőkben végződik. Magukat a tüdőket
végpontjuk felé egyre vékonyodó, és szerteágazó hörgőutak hálózzák be,
amelyeknek végpontjain találjuk a hörgőcskéket és légzőhólyagocskákat. Ezekben
a légzőhólyagocskákban történik meg a tulajdonképpeni gázcsere. A használt
/vénás/ vér itt "adja le" a benne felhalmozódott széndioxidot, és "veszi fel" a friss
oxigént, majd ezután viszi szét a szervezetbe azt.
A légzés folyamata oly módon történik, hogy a tüdőt boritó mellhártyák és a
bordák között légüres tér van, amelyet a légzőizmok által mozgatott bordák
segítségével az élőlény növel, illetve szűkít. Növeléskor - azaz a beszíváskor - a
mellkas tágul, és A levegő az orr-, illetve a szájnyíláson keresztül a már leírt utakon
a tüdőbe áramlik. Szűkítéskor, a mellkas összenyomásával, ugyancsak az előbbi
úton a levegő kipréselődik. A légzés és e levegő befelé áramlásának
megkönnyítésére a légcsőben és a hörgőkben csillók vannak, melyek befelé
aktívak, kifelé passzívak. Ezek a csillók idegen gázokra is passzívvá válnak.
Ilyenek elsősorban a kipufogó gázok, egyéb légköri szennyeződések /gáz, por/, és a
cigarettafüst is.
Az előbbi tények magyarázzák azt a szomorú helyzetet, hogy mind gyakoribb
kutyáink között a légúti megbetegedésben szenvedők, a tüdőtágulásban és
tüdőrákban megbetegedők száma. Ezért a lehetőségekhez mérten ezektől a
szennyező körülményektől kíméljük kutyánkat, vagy legalább teremtsünk neki
olyan optimális lehetőséget, ahol tüdejét oxigéndús levegővel felfrissítheti
/nagyobb, szabad térségek, parkok stb./.
A kutya légzése más állatokhoz viszonyítottan különös, lévén, hogy az orr mint
olyan, sokkal inkább a szaglást, mint az általános lélegzést szolgálja, s ezt a
szerepet elsődlegesen inkább csak nyugalmi állapotban tölti be. Kutyáink sokkal
inkább használják lélegzésre a szájnyílást, mivel a nyitott szájüregen keresztül
egyidejűleg hirtelen nagyobb mennyiségű levegőt képes felvenni, illetve a
szervezetből eltávolítani.
Nem a lélegzést szolgálja, de e légzőszervvel egybeépül a kutya hangadó szerve, a
garat mögött elhelyezkedő gégefő, amelynek segítségével a kutya igen sokoldalúan
árnyalt és a pszichikai állapotától függő színezetű hangokat tud kiadni, kezdve a
nyüszítéstől az ugatáson át a vonyításig. De ez egy külön tanulmányt igényelne.
A húgyszervek
Mint minden égésnek, az élő szervezetnek is meg vannak a maga melléktermékei,
amelyek ha a szervezetben maradnának súlyos mérgezéseket, s végső soron az élő
szervezet elpusztulását eredményeznék. Ezeknek a salakanyagoknak és
melléktermékeknek a kiszűrésére és eltávolítására - azok neme szerint - a
különböző készülékek szolgálnak. Így a szilárd salakanyagot az emésztőkészülék, a
gázneműeket - a bőrrel együtt - a légzőkészülék, az oldott mérgeket a húgyszervek
választják ki, és távolítják el a szervezetből.
Ez utóbbi alkotói: a két vese, amely a gerinc hasi oldalán van két oldalt
felfüggesztve az utolsó borda vonalában, az ezeket a húgyhólyaggal összekötő
húgyvezetékek, a rugalmas húgyhólyag és a húgycső, amelynek kivezetése
nemenként változik, s működése akaratlagosan szabályozható.
A vesék a kéreg és a velőállomány segítségével, a rajtuk átáramló vérből a
szervezet számára mérgező, oda nem való anyagokat kiszűrik, és az azoknak oldott
állapotban tartásához szükséges mennyiségű folyadékkal együtt, már mint kész
vizeletet, a húgyhólyagba ürítik. A húgyhólyag meghatározott telitettsége, vagy
különböző szaginger hatások vizelési ingert váltanak ki. A kutya ezt a vizeletet
szakaszos módon, hímek esetében: a hímvesszőn keresztül haladó, nőstények
esetében: a hüvelybe csatlakozó húgycsövön át üríti ki.
Kutyáinknál - mint csaknem minden ragadozónál - a vizelet nem csupán
"szükséglet"-ként jelentkezik, hanem egyéb más, komoly szerepe is van.
Nevezetesen a kutya vizelete nemcsak a már említett mérgező, hanem az egyedre
meghatározó jellegű szaginger hatású váladékot is tartalmaz. Ennek segítségével az
állat "levelezik" társaival, környezetével. Ugyanis ezzel a vizelettel jelöli meg az
általa birtokolt területet /sőt tárgyakat is/, vele ad tudósítást jelenlétéről, s nem
utolsó sorban párkeresési szándékáról. Ez adja magyarázatát annak az ösztönös
tevékenységnek is, hogy vizeletét ily módon, "beosztva" - ellentétben sok más
gerincessel - nem folyamatosan, hanem szakaszosan üríti. Lévén, hogy csak így áll
mindenkor megfelelő mennyiség a rendelkezésére.
Az utóbbi időben egyre több kutya betegszik meg veséjével, illetve pusztul el
vesezsugorodásban. Sajnálatos modon ez is a domesztikáció egyik következménye.
Hajlamosak vagyunk ugyanis elfeledkezni ebünk ragadozó mivoltáról, s
előszeretettel etetjük úgynevezett finom falatokkal, amelyek sok esetben még a mi
számunkra se egészségesek. Kutyáinkra nézve pedig kimondottan káros a túlzottan
sózott és fűszerezett táplálék - még akkor is, ha mi úgy vélekedünk, hogy csupán
enyhén az - tekintettel arra, hogy a ragadozók tényleges sószükséglete igen
alacsony, és természetes körülmények között mindennapi táplálékukban meg is
kapják.
A vadon világában szinte ismeretlen a vesehomok, a vese- és húgykő. S hogy
kutyáinknál ez a tünet is felütötte a fejét, az is a domesztikáció rovására irható.
Tudniillik az előbb említett sózott és fűszerezett ételeken kívül igen komoly
mértékben befolyásolja ennek a betegségnek a létrejöttét az is, hogy az ember
"társasága” megakadályozza a természetes módon történő ürítésben. Azaz, nem az
inger jelentkezésekor, hanem a "szobatisztaság" szabályai szerint kényszerül dolga
elvégzésére. A vizelési inger hosszan tartó elfojtása miatt, a felgyülemlett
nagymennyiségű vizeletből gyorsabban és könnyebben csapódik ki a húgykő.
Bár az emésztőrendszernél kellett volna ezzel foglalkoznom, de salakanyagról
lévén szó, itt sem "cseréptörés" ha megemlítem, hogy a túlzottan hosszú ideig való
székelés visszatartás is komoly, ekcéma jellegű bőrbetegség oka lehet, de okozhat
székrekedést, sőt bélcsavarodást is.
Így mindkét esetben - a lehetőségektől függően - minél gyakrabban adjunk módot
kutyánknak a beidegzett, "ritmusos" ürítésre /meghatározott időszakonként/.
A nemi szervek
A nemi szervek a fajfenntartást, a szaporodást szolgálják. Felépítésük nemenként
változik.
A szuka nemi szervei
Kívülről befelé haladva találjuk a gyűrűs izomból álló
Szeméremajkakat amelyektől a hüvely vezet a méhig. A szeméremajkak nyugalmi
állapotban szárazak és csak enyhén duzzadtak. A tüzelő és a kölykezés előtt álló
anyaállat esetében eredeti méretének többszörösére is megduzzad. A hüvely nyákos
váladékkal borított rugalmas cső, amelynek szeméremajki részébe csatlakozik a
húgycső is. A hüvely alkotja a szülőutat a méhtől a külvilágra. A méhben - amely a
hasüreg középtáján helyezkedik el a medencénél függesztve - találjuk a jobb és a
bal petefészket a petevezetékkel. Ezeken keresztül jut be az érett petesejt magába a
méhbe, illetve az itt található méhlepénybe.
Előfordul, hogy okkal vagy ok nélkül a szuka kutyát is ivartalanítják. Ilyenkor a
lágyék bal oldalát nyitják meg, és így emelik ki az állat petefészkét. Ellentétben a
hímekkel, ez a műtét korántsem veszélytelen, és a tapasztalatok szerint több okból
sem ajánlatos:
a/ nehezen gyógyul a hasfalon lévő seb,
b/ az állat értelmi tevékenységében eltompul
c/ mozgásigénytelenné válik
d/ minden óvatos takarmányozás mellett is, a deformáltságig elhízhat.
A hím kutya nemi szervei
Részei: a hímvessző, amely a has külső falán lévő bőrtokban van. A herék /jobb és
bal/ a végbélnyílás alatt, a két comb között lévő herezacskóban helyezkednek el.
Ezekből csatlakozik a herevezeték a hímvessző húgycsövébe, amelyen keresztül a
spermium a herezacskóból távozik. A kutya hímvesszeje üreges izomrostokból áll,
amely izgalmi állapotban erőteljesen megduzzad és hosszanti irányban is eredeti
méretének 2 - 2,5-szeresére növekszik. A hímvesszőnek 3 fő részét különböztetjük
meg: a végén lévő makkot, magát a vessző szárat, és az ennek hátulsó egyharmadán
jobbra-balra elhelyezkedő hevületi duzzanatokat. Ez utóbbiak jellegzetessége az,
hogy párzáskor, ha már a hímkutya hímvesszője a szuka hüvelyébe hatolt, annak
gyűrűs szeméremajkai mögött oldalirányban, félgömb formában erősen
megduzzadnak, ezáltal megakadályozzák, hogy magömlés előtt az állatok
szétválhassanak.
Az ivartalanítás veszélyei a hímkutyánál is fennállnak, azzal a különbséggel, hogy
itt az állat a herék eltávolítása után viszonylag gyorsan és jól gyógyul.
Amíg a nőstény kutya - eltekintve egy-két kurvoid típustól - csak a tüzelés
meghatározott időszakában hajlandó párosodni, amíg a hím kutya, amennyiben
egészséges, erre mindenkor tettrekész.
A hím kutyánál - éppen annak fiziológiai alkata miatt -gyakran találkozhatunk az
önkielégítéssel /onanizáció, a hímvessző makkját nyalogatja/. Ez az állatra nézve
ártalmatlan, és normális körülmények között ebben ne is gátoljuk.
Viszonylag gyakran előforduló jelenség az is, hogy a hím a herezacskóját nyalja.
Ennek oka lehet fájdalom, viszketés, nemi ingerület, stb. Ha ez túlzott mértékű,
ellene legkönnyebben úgy védekezhetünk /ti. az intenzív nyalás következtében a
herezacskó teljesen kisebesedhet/, hogy körkörös gallért teszünk a kutya nyakára
/kemény papírból/, amelynek sugara 5-l0 cm-el hosszabb a kutya fejhosszánál. Ezt
a gallért minden olyan esetben sikerrel alkalmazhatjuk, amikor bármely okból meg
kívánjuk akadályozni, hogy a kutya nyalhassa magát.
A here tulajdonképpen módosult petefeszek /jobb és bal/. Ez abban is
megmutatkozik, hogy az újszülött kölyköknek a heréi /rendellenességtől eltekintve/
2-3 hónapos korig a hasüregben vannak, s amelyek a herevezetéken át jutnak le a
herezacskóba az említett karban. Ez egyúttal arra is rávilágít, hogy még annak a
kutyának is meg vannak a heréi, minden látszat ellenére /és ez gyakorlott kézzel jól
ki is tapintható/, amelyeknek egyébként a herezacskóban nyomát sem leljük.
Ugyanis gyakori hiba az, hogy a herezacskó felé való vándorlásukban a herék a
herevezetékben megszorulnak /egyik vagy másik, esetleg mindkettő/, és nem
tudnak eredeti rendeltetési helyükre jutni. Az egy heréjűeket monorchidésnek, azt
pedig, amelyiknek egyik heréje sincs a herezacskóban, kriptochidésnek nevezzük.
Ez az ún. rejtett heréjűség nem jelenti azt, hogy a hím állat nemzőképtelen, csupán
annyit, hogy az elsődleges nemi jellegek hiányt szenvedtek. Miután ez a hiba az
utódokra is átörökítődik /hajlamában/, így az ilyen hibás állatokkal a tenyésztés
nem engedélyezett. Ez a hiba a másodlagos nemi jellegek hiányosságaiban is
kiütközik. Jellemzője, hogy megjelenésében nem minden esetben tükrözi a hím
kutya „kanos” vonásait kifinomodott vonások, pl. szukás fejforma, gyenge
testalkat/. Ezen hiba megszűntetésére megfelelő mozgatással és bizonyos
gyógyszerek adagolásával ugyan van lehetőség, főleg, ha azt idejekorán
felismerik/, de sokszor az utólag "lehozott" herék csököttek, kellően nem fejlettek,
ezért a lelkiismeretes tenyésztő ezekkel az állatokkal sem fedeztet.
Ivarzás, párzás
A nőstény állatok nem mindenkor, csupán ivarzáskor hajlandók párzásra. Az
ivarzás során - rendszerint annak végén - érett pete válik le a petefészekben. A
kutya ivarzását tüzelésnek nevezzük. A szuka évente kétszer, rendszerint tavasszal
és ősszel tüzel.
A szukák már 7-lo hónapos korban tüzelnek, tehát ivarérettek. Ilyenkor még nem
érték el a teljes testi fejlettségüket, ezért még nem szabad pároztatni őket, mert a
korai vemhesség hátrányos volna fejlődésükre. A szukákat legkorábban 18 hónapos
korban, a kant pedig 22-24 hónapos korban ajánlatos tenyésztésbe állítani.
Tüzeléskor a szuka szeméremajkai duzzadtak, kipirosodnak. Természetében is
megváltozik. Az eddig nyugodt, kiegyensúlyozott kutya ingerlékeny, nyugtalan
lesz, míg a mozgékony, ingerlékeny állat rendszerint higgadttá, nyugodtabbá válik.
Csaknem minden szukára jellemző, hogy ilyenkor jobban ragaszkodik, hízeleg,
igényli a szeretetet. Étvágyuk csökken vagy növekszik. A tüzelő szuka munkájában
gyakran megbízhatatlanná válik, és sokszor egyáltalán nem hajlandó dolgozni.
Legokosabb, ha nem erőltetjük vele a komolyabb munkát.
A tüzelés 21-25 napig tart. Ebben az időszakban a kutya hüvelyéből véres váladék
távozik kb. 8-l0 napig, majd a l0-15. napokon a váladék fehér, nyálkás és erős
szagot áraszt, amely ingerlően hat a hím kutyára.
A szukák a vérzés ideje alatt általában 0-9 napig nem veszik fel a kant. Párzásra a
9-l0. naptól, tehát a nyálkás váladék megjelenésétől számítva engedi magához a
hímet.
A bepároztatásra a 9-15. nap közötti időszak a legalkalmasabb. Megtermékenyítés
szempontjából a 11-12-13-14. napok a legjobbak és a legbiztosabbak. Vannak
szukák, amelyek az 1-9, vagy a 15-25. közötti napokon is felveszik a kant, de a
megtermékenyülés legtöbbször nem következik be, ez ugyanis a petebeérés és
leválás szoros függvénye.
A szukát a tüzelés 6-7. napjától a 18. napjáig soha ne hagyjuk felügyelet nélkül,
vagy ha ez nem lehetséges, gondosan zárjuk vagy különítsük el, nehogy nemkívánt
párzás történjék. Amennyiben nem párzott be, a 18.-tó1 a 21-25. napig van az ún.
visszaállás.
A lelkiismeretes kutyatulajdonos sohasem megy tüzelő szukájával "iskolába",
kutyafuttató helyekre, ahol kankutyák is megfordulnak, hogy feleslegesen ne
okozzon nekik kellemetlen pillanatokat.
Koslatásnak nevezzük azt, amikor a hímkutyák nemi ösztöneik kielégítése végett a
tüzelő szuka társaságát keresik. Ez rendszerint a párzási időszakokban áll be, azaz
ősszel és tavasszal, amikor a levegő szagingerektől terhes. A koslatás ideje alatt
hím kutyáinkat tanácsos jól elzárni, nehogy elkóboroljanak. Ilyenkor
ingerlékenyek, nehezen vagy egyáltalán nem kezelhetők, munkára nehezen
foghatók, erősebb inger hatására sokszor 2-3 napig sem esznek. Ilyenkor, ha mód
van rá, tegyük lehetővé ösztöneik kielégítését - még akkor is, ha önkielégítést
folytatnak /onanizálnak/ - mert a visszafojtott nemi ösztönök károsan hatnak a
kutya munkaképességére.
Az érrendszer
Rövid okfejtés. Az élő szervezet a felvett tápanyag agy részét saját életének
fenntartáséra, más részét az elveszített energia pótlására használja fel. Az ezen túl
maradottakat a test különböző szerveiben /pl. máj/, és részeiben /izomzat és
collagén állomány/ raktározza el, amelyeket szükség esetén azokból szállíttat az
érrendszer útján saját vegykonyhájába. Ugyanis a szervezetben az izom először a
saját keményítőjét dolgozza fel cukorrá, amit eléget vízre és szénre, majd a vér
útján elszállítva, egyrészt kilégzés, másrészt verejték és salak formájában ürít, és
távolit el. Ez igen gyors folyamat. Csak ezután nyúl az elraktározott tartalékhoz,
azaz, most már fordítva ismétlődik meg az előbbi folyamat, mely szerint a vér a
már kész állapotban elraktározott tápanyagokat viszi szét az adott szervezet igénye
szerint.
Az égéshez oxigénre is szükség van. Ezt az oxigént az élő szervezet közvetlenül e
levegőből veszi fel, a tüdő és a bőr útján. A belélegzett oxigént viszont már az
érrendszer juttatja el a vér útján a szervezet egésze részére. Ugyancsak a vér adja le
a tüdőbe az égéstermékként létrejött széndioxidot, amelyet a szervezet a kilégzés
útján távolít el.
Az előzőekben leírtak máris nyilvánvalóvá teszik az érrendszer fontosságát és
hibátlan működésének nélkülözhetetlenségét.
Az érrendszer központja a szív. Ha képzeletben a nagyjából tojásdad alakú szervet
egy függőleges és egy vízszintes vonallal középen négy részre osztjuk, a felső
részen jobb és baloldalon a két pitvart, míg alattuk a két kamrát találjuk.
A vérkeringésnek a jobb kamrától a bal pitvarig terjedő szakasza - tüdő vérkeringés
- a kisvérkör. Az anyagcsere folyamán elhasznált vér a nagy gyűjtőerekbe -
vénákba /visszerek/ - szedődik össze, és ömlik a jobb pitvarba, innen a jobb
kamrába, majd a tüdőbe, ahol megtörténik a gázcsere. Amíg a gázcsere folyik,
addig a jobb pitvar újra megtelik vérrel, és az egész folyamat elölről kezdődik.
A vér körforgásának azt a szakaszát, amely a bal kamrától a jobb pitvarig terjed, és
az egész szervezetet ellátja vérrel - nagyvérkörnek nevezzük. A bal szívfélben a
jobbhoz hasonló ritmusban folyik a munka. A tüdőből a friss oxigénnel telt vér
beáramlik a bal pitvarba innen a bal kamrába, majd az aortába, az aortából
szétágazó, és ez egész testet átszövő verőerekbe /artériákba/, ahonnan a
hajszálerekbe jut, miközben a vér a tápanyagokat és az oxigént leadja, ugyanakkor
az anyagcsere bomlástermékeit és e széndioxidot felveszi. Az elhasznált vér ezután
a visszeres hálózaton keresztül jut a jobb pitvarba.
Az erek szerkezetéről
Az artériák vagy verőerek - amint nevük is mutatja - viszonylag vastagabbfalú,
rugalmas, a szívtől a hajszálerek irányába fokozatosan vékonyodó és szerteágazó
csőrendszer, melyben a szív nyomóhatására, és saját lüktetésük segítségével a
szervezetbe pumpálják a friss vért, melynek színe élénk kárminpiros. Ezzel
szemben a vénák vagy visszerek fordított módon - azaz a hajszálerektől a szív
irányába fokozatosan vastagodva - a használt, sötétvörös színű vért, ezen az
ugyancsak rugalmas falu, de nem lüktető rendszeren keresztül juttatják a szívbe.
Ezek az erek passzívak /nem lüktetnek/, de az általuk szállított, használt vér
visszaáramlását a bennük lévő lamellarendszer /mozgó, egy irányba záró szelep/
megakadályozza. Ezek csak a szív felé nyílnak.
A vér összetétele: a víz, a vörös- /a levegő oxigénjének felvételét szolgáló/ és
fehérvérsejtek, valamint a benne oldott sók, illetve szőlőcukor.
A kutya szervezetének tökéletes vérellátásához nem lenne elegendő az az átlagában
3-4 liter vér, amellyel - fajták szerint különbözően - rendelkezik. Az egész
szervezet megbízható egyidejű jó működtetéséhez a tényleges vérmennyiség 3-4-
szeresére is szükség volna. Ezt a nehézséget a szervezet úgy hidalja át, hogy
alkotóinak mindig azt a részét részesíti előnyben, amely az adott pillanatban az
élőlény biológiai "menetrendje" szerint a legszükségesebb. Négy fő állomást
emelnék ki /teljesen önkényesen/. Ezek: az agytevékenység, az emésztő és
kiválasztó rendszerek, a mozgásszervek és a test egyéb tájai.
Ezek közül az első három a leglényegesebb. Önmagunkon is tapasztalhatjuk, hogy
étkezés után eltunyulunk, lustává válunk /ki-ki vérmérséklete szerint/. Oka: hogy a
szervezet ilyenkor az emésztéshez szükséges többlet vérmennyiséget az agytól,
illetve a mozgásszervektől vonja el.
Miért is foglalkozom ezzel? Ha alaposan végiggondoljuk, magunk is rájövünk,
hiszen csak ezzel kapcsolatosan érthető meg, hogy miért ajánlom a napi munka
utáni, az esti időpontban történő etetést. A jóllakott kutyán ugyanúgy jelentkeznek
a szellemi tunyulás és a testi lustaság jelei, mint az emberen, és bár akaratlagosan
befolyásolhatjuk önmagunkat és kutyánkat is az evés utáni azonnali munkára, de
ennek következményeit szinte az egész szervezet vérellátása sínyli meg, amely
negatívan befolyásolja az egyed általános biológiai közérzetét is. Ezért mindig
tárjuk fel az ok-okozati összefüggést a három alaptényező szerint /a tudati, a
mozgás és az emésztés/, és ezek alapján szervezzük meg az állat munkáját. Ez
utóbbira különös figyelemmel kell lennünk a kölyökkutyánál, amelynek
fejlődésében ez a ciklikusság döntő meghatározó.
A nyirokrendszer
A szervezet másik nagy csőhálózatát a nyirok-érrendszer alkotja. Ennek önálló
áramoltató szerve nincs, a benne áramló folyadék egyrészt az izomrendszer
mechanikus hatására, másrészt a vérrendszer függvényeként halad a végpontokból
e gyűjtőerekbe, s onnan a vénákba.
A tápanyagok a szervekhez, a szövetekhez, véráram útján, a kapillárisokon
/hajszálerecskéken/ keresztül jutnak el. A szövetközökben, résekben található savós
anyag egy része a vérerekbe szívódik, más része azonban összegyűlve kisebb
nyirok kapillárisokba, majd később a nyirokerekbe jut. Ez a nyirok. A nyirok
általában fehérjetartalmú savós anyag, amelyben eredetétől függően nemcsak a
fehérjetartalom mennyisége, hanem egyéb összetevői is változhatnak. Így a
belekből felszivódó nagymennyiségű zsíroktól a nyirok tejszerűvé válik. A
nyirokban néha sejtes elemek is vannak, túlnyomórészt lymphocyták /fehér
vérsejtek/. Gyulladáskor a nyirokban nagy mennyiségű baktérium, megnövekedett
fehérjetartalom mellett, gennysejtek - fehér vérsejtek - is találhatók. Ezek a sejtes
és egyéb elemek azonban ún. testidegenek a nyirokrendszerben, amelyeket
„jólszervezett" szürőrendszerek távolítanak el belőle. Ez a szűrőrendszer, a
nyirokcsomók, amelyek elsődlegesen a hónaljakban, az ágyékban, a nyakon s az
állkapocs alatt, de a test egyéb résein is megtalálhatók. Arra kell figyelemmel
lennünk, hogy esetleges gyulladásos folyamatoknál ezek a nyirokcsomók
nincsenek-e túlzott mértékben megduzzadva, s nem okoznak-e erős "fájingereket".
Súlyos esetekben felnyitásuk orvosi beavatkozást igényel, de előfordulhat
tályogszerű kifakadásuk is.
AZ idegrendszer
Az idegrendszer alkotói: az agyvelő, az ehhez tartozó kisagy /központi
idegrendszer/, valamint a nyúltagy a gerincvelővel, és az ezekbe összefutó
idegpályák.
Ez a rendszer hivatott arra, hogy a külvilág hatásait, azoknak az egyedre nézve
pozitív vagy negatív voltát, az egyed számára közvetítse, s a cselekvésre szóló
parancsot a test különböző részeibe továbbítsa. Ugyanígy a szervezet teljes
működésének szabályozása is a rendszer segítségével történik. Ennek
hatásmechanizmusát a következőképpen képzeljük el:
Az érzékszervek /receptorok, amelyek lehetnek külső vagy belső/ által felvett
ingereket elektromos impulzusokká alakítják át. Ezek az axonok /egy szál
idegsejtek/ útján a dentritekkel /több szál idegsejt/ történő időleges érintkezéssel az
idegpályára kerülnek, amelyek a gerincvelőbe, illetve az agyba jutnak. Az agyvelő
feldolgozza a kapott információkat /értesüléseket/, és az egyed öröklött vagy
tapasztalat útján megtanult cselekvési módjainak megfelelően utasítást /parancsot/
ad az ingerre történő válaszadásra /reakcióra/.
Az axonok és a dentritek találkozását nevezzük szinapszisoknak. Az érzékelőtől a
központi idegrendszerig vezető utat reflexívnek /egyszerű/, míg az ingerhatásra
létrejött reakciók összességét reflexgyűrűnek nevezzük, A reflexgyűrű a különböző
reflexívek oda-, visszacsatolásából és összehangolt tevékenységéből adódik. Ezt az
oda-, visszacsatolást oly módon kell értelmeznünk, hogy a felvett ingerre az agy
megfelelő cselekvési választ /utasítást/ nyújt a cselekvésre, amely cselekvésbő1
eredő új helyzet új ingert kelt az agy felé, és ez ismét más cselekvési módra készteti
az egyedet a feltétlen, illetve a feltételes reflexmechanizmus útján. /Feltétlen -
akaratunktól független, feltételes – akaratunktól függő./
Az idegpályák nagyjából 1 cm-es ízekből összetevődő olyan rostos vezetékek,
amelyek - mint egy nagy város elektromos hálózata - az egész szervezetet átszövik.
Jellemzőjük, hogy sérülés /elvágás/ esetén a test egyéb szöveteivel szemben nem
regenerálódnak, s ugyanakkor a test adott része mozgásképtelenné, érzéketlenné
válik. A központi idegrendszer és a gerincvelő - amint azt a neve is mutatja - velős
állományból tevődik össze. Az agyvelő felületén találjuk a barázdált szürke
állományt, míg a gerincvelőben az H alakú csíkban fut végig. A szürke állomány
"felelős" a központi idegrendszer akcióképességéért, és az egyed intelligencia,
értelmi szintjéért is. Ellentétben az idegpályával, az agyvelő, nem túl nagymértékű
sérülés esetén képes arra, hogy olykor a sérült rész funkcióját egy másik, nem sérült
résszel helyettesítse, és kellő gyakorlás és tanulás után az előbbihez hasonló
cselekvőképessé tegye.
Az érzékszervek
Amint azt a Pavlov reflexelméletének rövid ismertetése c. fejezetben már
említettem, az érzékszervek a külvilág jelenségeinek, dolgainak, eseményeinek
érzékelésére szolgálnak.
A szem és a látás
Amíg az ember a szemével néz és az agyával lát /lásd: camera obscura/ - azaz a
csecsemő a képeket a valóságtól eltérően, miként az a fényképezőgép lencséjében
is mutatkozik, fejjel lefelé látja, a képet az agyában tudatosítva állítja feje tetejéről
a talpára - addig a kutya látásában az agy működése alárendelt /de nem
elhanyagolható/szerepet játszik, az egyéb érzékszervek, mint a szaglás, hallás
megelőzik azt.
A kutyánál a látás elsősorban reflextevékenységet vált ki /pl. üldözés, menekülés/, s
ez már minimális belső látásra valló készség. De hogy ezzel is rendelkezik,
bizonyítja. Hogy álmodik is. Electroencephalográph vizsgálatok - mint tudományos
bizonyíték - az alvás közbeni ugatás, mozgás imitáció, mind szemléltető tényezők.
A szem gömb alakú üreges szerv, amelyet burkok határolnak. A legkülső hártya az
ínhártya /fehér, rostos szerkezetű/, amely elől a kristálytiszta átlátszó szaruhártyába
megy át /a szem ablaka/. Az ínhártya alatt van az érhártya, melynek tápláló szerepe
van. Elöl ez a szivárványhártyába megy át /egészséges egyedeknél színes,
albínóknál piros a látható vérerek miatt/. A szivárványhártya közepén találjuk a
pupillát, s mögötte a szemlencsét. A szivárványhártya a szemet elülső és hátulsó
csatornákra osztja. Mindkettőt a csarnokvíz tölti ki. A pupilla mögött helyezkedik
el: a szemlencse, amelyet az ún. alkalmazkodási izom szabályoz /tágít vagy szűkít/,
s a legbelsőbb hártya, az ideghártya /rece/. Ebből lépnek ki az agy felé a látóideg
kötegek /a jobb és a bal, egymást keresztezve/. A szemgolyót az üvegtest tölti ki
/átlátszó, kocsonyás anyag/. Az ideghártya leglényegesebb sejtjei a csapsejtek és a
pálcikasejtek. A csapocskák finomabb teljesítményre képesek, de erős fény
szükséges működésükhöz /ezek teszik lehetővé a színlátást/. A pálcikasejtek ugyan
durvább működésűek, viszont a gyengébb fényt is jól érzékelik.
Az alkonyati és éjjeli életet élő állatoknál vagy csak pálcikákat találunk, vagy csak
kis számú csapocskákkal rendelkeznek, mint pl. a kutya vagy más ragadozók.
Ugyanakkor a gyorsmozgású, élesszemű állatok szemében /pl. a sas/ csak
csapocskákat találunk. Amíg az előbbiek az alkonyati világításnál szinte
tökéletesen látnak, eddig az utóbbiak csaknem teljesen vakká lesznek.
A kutya rendelkezik az ún. legélesebb látás pontjával, a látási bíbor közepén
elhelyezkedő sárga folttal /mindkettő a retinán, az ideghártyán található/, amelyben
viszont csak csapocskák vannak. Ettől a szélek felé /az ideghártyán/ mind több
pálcikasejt található.
Tudni illik még azt is a látásról, hogy a látótestek elosztódása az ideghártyán
oszlopos jellegű. A látás elemi információit a különböző oszlopok regisztrálják, s
ezeknek az oszlopoknak rögzített mozaikkép kombinációi révén jön létre a
komplex információ és így tovább. A két szemhez kapcsolódó idegpályák
keresztezik egymást.
A szem feladata a külvilág felismerése, annak formációiban, színeiben. A
fényingerek irányának érzékelő képességét a szem milyenségét, minőségét
/nagyság, látóképesség/ az egyed fajára jellemző mozgás- és életmód határozza
meg /természetesen a fajon belüli egyedi jellemzők létezése mellett/.
A kutyának – mint általában a ragadozóknak - zsákmánya megszerzéséhez, a
szaglás és hallás mellett éles látásra van szüksége. A rossz látási viszonyok, azaz az
alkonyati zsákmányszerzési mód miatt lényeges a jó terep felmérés és a tokéletes
távolságbecsülés, s emiatt szivárványhártyája jó fényszűrő hatással rendelkezik.
Általában maga a látás nagyobb igényeknek csak akkor felel meg, ha a szem arra is
képes, hogy a különböző távolságokban lévő tárgyakat is egyaránt éleseknek lássa,
vagyis, hogy a szem alkalmazkodni tudjon a megfelelő távolsághoz és világítási
viszonyokhoz /a szemrés nyílásának változtatásával/. A kutya inkább távolbalátó,
de elsősorban itt is a mozgó dolgokat veszi észre. Miként minden "orr" állatnál, a
szem kevésbé alkalmazkodik, mivel a közeli tárgyakat inkább az orrával ismeri fel.
Közel és távolba látáshoz való alkalmazkodásra csak azok a fajok képesek,
melyeknek szemlencséjük van. /Általában a nagyszerű állatok rövidlátók./ Minél
közelebb van egymáshoz a két szem, annál kisebb a belátható terület, de annál
nagyobb az amit a két szem együtt lát.
A kutya és e farkas közötti különbség: a háziasított kutya és a farkas vadon
élésében az a szabály érvényesül, hogy mindazoknak az állatoknak, melyek
üldözésnek vannak kitéve, létkérdés, hogy látóterük nagy legyen. Az előbbinek -
éppen a domesztikációból eredően - erre már nincs szüksége. Így a két szemmel
való együttes nézés közös látástere ugyan sokszor kisebb, de ez a közös látótér teszi
lehetővé a mélységi sztereoszkóp látást.
Ez azt jelenti, hogy lehetségessé válik a tárgyak mélységi távolságának könnyebb
megítélése /két tárgy közül melyik van közelebb vagy távolabb/. Ehhez már
bizonyos fokú agyi /tudati/ tevékenységre van szükség.
A kutya látása fehér-fekete. Ez jellemző az éjszakai életmódot élő állatok
látásmódjára. Oka, hogy a fehér-fekete árnyalataiban való látásnál lényegesen több
rezgést kell regisztrálni /rögzíteni/, és felhasználni, mivel a szivárvány színeinek
valamennyi spektrumából /állományából/, az 0 rezgéstől a maximumig minden
fényhatást csak mint a sötétség és a világosság közötti különbséget érzékel. Ennek
következtében még az ún. sötétet is fel tudja bontani különböző mélységű sötétre.
Így sötétben is térlátása van. Természetesen nem az abszolút sötétről van szó, mint
pl. a minden fényforrástól mentes sötét szoba. Valamely fényhatás feltétlenül
szükséges, pl. csillagos ég.
Érdekes állapot, hogy viszonyítva - a kutya nappal gyengébben lát. A túl erős
fényvisszaverődést a fehér-feketén látó nehezebben tudja megkülönböztetni, pl.
azoknál a kutyáknál, ahol természeti körülmények között a nappali látás lényeges -
ilyenek pl. pusztai őrző-védő pulik vagy komondorok stb. - a szemükbe lógó
szőrzet szűri a fényt, amely a nappali jobb látásukat biztosítja /rés-látás/. /Ezzel az
esettel találkozunk akkor is, amikor az ember az erős fényforrás elé, kezével
ellenzőt tesz, így a szem mintegy réslámpaszerűen működik./ Ezért nem szabad
levágni a szemet takaró szőrzetet. Eltávolítása szemgyulladáshoz,
látásgyöngüléshez vezethet.
Kutyáink az álló tárgyakkal szemben sokkal jobban észlelik a mozgó jelenségeket.
Mielőtt a látást tovább tárgyalnám, meg kell említenem /és ezt valószínűleg
kevesen tudják/, hogy a szem szoros összefügggésben van egyensúlyérzékünkkel
is. Így érthető, hogy látáscsökkenés, szemsérülés kutyáinknál is ideiglenes
tériszonyt, tájékozódási, iránytartási nehézségeket okoz. Ugyanis ez ép látás képes
arra, hogy az esetleges helytelen állásmódot, tartás-, mozgásjelleget korrigálja,
esetleg elnyomja a többi érzékszervtől kapott információkat, pl. a mozgólépcső
fantomérzését /regulációs készség/. Szilárd talajon egyensúlyérzékünk tájékoztat a
helyzetünkről. A szem, illetve a látás hiánya fokozhatja ebben a bizonytalanságot,
főként mozgó talajokon /pl. járműveken/. Ez ugyancsak tudati készséget igényel.
Döntő szerepet játszik a formalátás is, amely normális körülmények között nem
tudatos az állatban, ezt meg kell tanulnia. A kutya szaglása kb. l6-szor élesebb az
emberénél. A szaglásától megfosztott kutya - csak szeme segítségével - nehezen
ismeri fel még gazdáját is. Nem tud differenciálni a tükörkép viszonylatában.
A kutya szeme foszforeszkálásának oka, annak messzelátó készségéből ered.
Másrészt az ér- és ideghártyában élénken tükröződő réteg van, amely a szembejutó
fényfölösleget a nézett tárgyra reflektorszerűen visszaveri /réslátás/. Ideghártyájuk
egy részéből hiányzik a pigment. Ennek következtében kisebb a fényelnyelő
képesség, nagyobb a fényvisszaverő készség. Tehát az ilyen állatok szeme nem
világit, hanem csupán a beeső fényből többet ver vissza, mivel a szem messzelátó,
így a visszaverő sugarak célt érők /a nézett tárgyra vetődnek/, s így nagyobb
távolságról is könnyebben láthatók. A világító visszaverő rétegben gyakran
mészkristályok vannak, amelyek még inkább fokozzák a fényvisszaverést. E
világító réteg arra is jó, hogy az állat éjjel, csekély fényben is jól lásson, mert a
retinán /ideghártyán/ áthatoló fénysugarat a festékréteg nem nyeli el, hanem úgy
veri viasza, hogy ez a visszaverő fénysugár is világítólag hat, mintha zseblámpával
világítaná a megfigyelendő tárgyat. /Tehát a cél: adott fénymennyiséget mintegy
tükörrendszer segítségével megnövelni, sokszorozni./ Számára jobban láthatóvá
teszi a tárgyat.
A fénynek mozgáskeltő hatása van, mely állatfajonként különböző mértékű. A
vadászó állatok ideghártyája a halántéki oldalon szélesebb, mint az orr felől, ezért
ezek előre jobban látnak, mint oldalra. /A zsákmány üldözésénél ez jelentős./
A kutya látása szaglását és hallását egészíti ki, például a hallás jó
iránymeghatározó. Így a vizsla jól megállapítja a lövés irányát, még akkor is, ha
nekünk arról fogalmunk sincs.
A kutya képtelen átlátni a tükröző üvegen. Például egy légy felhívhatja figyelmét
az ablakra, de az ablakon kívül történő" dolgok nagyon kevés vagy semmi
figyelmet sem keltenek benne. Ha a kutyára ablaküvegből készült védőszemüveget
helyezünk, akkor ránéz az üvegre, de nem néz azon át, és így olybá tűnik, mintha
vak volna. Ugyanakkor képes nem tükröző üvegtáblákon át - kedvező megvilágítás
esetén - alakok, személyek felismerésére is. Ebben szerepet játszik a vad őseinél
lényegesen közelebbi együttlátás. Ez a farkasoknál 7-9 m, kutyáknál 2-4 m.
A látás jelentősége a látott dolgok lényegének felismerésében van. A kutya
esetében a lényegfelismerést mi sem bizonyítja jobban, hogy még saját gazdáját is
elsősorban annak szaghatásáról, és csak másodlagosan formájáról ismeri fel.
Bármily különösen is hangzik, nem egy s két esetben találkoztunk a gyakorlatban
vak vakvezető kutyákkal, akik elsődlegesen a hallás és a szaglás segítségével
kalauzolták ugyancsak vak gazdáikat. A forrásfelismerés hiányát bizonyítja az is,
hogy csak komoly oktatással tudjuk kutyánkkal elérni, hogy az ajtó keresésénél ne
az ajtó formájú kirakatba, hanem a kilinccsel rendelkező ajtóhoz vezesse gazdáját.
Tehát kutyáinkat meg kell tanítanunk szemük használatára, a mi igényeink szerint.
Bár mindazok, amiket itt a kutya szemével és látásával kapcsolatban leírtam
helytállóak, egy az egyben azonban mégsem fogadhatók el.
A gyakorlati tapasztalat bizonyítja,- és ezt az Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Kísérleti Élettani Tanszékének munkatársai is elismerik - hogy emberi
beavatkozással /kiképzés útján/ a kutyát rá lehet vezetni szemének használatára, és
még a színlátás is megtanítható! Biológiai alapjai: a farkasénál lényegesen
közelebbi együttlátás, a szemben bizonyítottan jelenlévő csapsejtek, a
fürkészésben, a vadonban történő szemhasználat továbbfejlődése. Ez utóbbi
képesség kiművelésében a háziasítás megszabta feltételek fokozottabban késztették
a kutyát szemének használatára, mivel sok esetben találkozott olyan jelenségekkel,
dolgokkal, amelyeknek felismerésében, jelentőségük felmérésében elsődlegesen a
szem játszotta, és játssza ma is a fő szerepet. Ezért nem győzöm hangsúlyozni az
oktatás, és a kutyával va1ó foglalkozás egész időtartama alatt, a szó szerint értendő
figyelemfelhívás, a látóképesség használatára történő rávezetés szükségességét
/lásd a jelzőlámpák gyakorlatának oktatását/. Természetesen hozzá kell tennem azt
is, hogy mindig jó megvilágítási viszonyok uralkodjanak /mint ahogy a
szimatmunka oktatásánál pont az ellenkezője szükséges/, mert nem megfelelő
világításnál - kutyás nyelven mondva - az eb rögtön „földre csapja" az orrát.
Ami a sin felismeréseket illeti, a korábbiakból logikailag levezetve, a vörös színt
minden valószínűség szerint színhatásában érzékelheti. A többi színre vonatkozóan
teljes bizonyosságunk ugyan nincs róla, de feltételezhető, hogy - még mindig
színhatásaiban - elsősorban a piros árnyalatait érzékeli, amíg a többi színeket -
ismét csak feltételezhetően - a szürkületi látásra jellemző szürke, illetve a szürkébe
átmenő árnyalatokként észleli. Ezeket azonban oly tökéletességgel, hogy még a
műszeres úton, árnyalati változatokban kikevert, és az emberi szem számára már
nem érzékelhető szürkét is képes egymástál megkülönböztetni.
A fül és a hallás. Az egyensúlyérzék
A kutya hallószervének teljesítménye csaknem egyenértékű szaglóképességével,
ugyanakkor mindkettő lényegesen erősebb e látóképességnél.
A fül: külső, közép és belső részből áll.
A külső a fülkagyló. Ez kívül-belül szőrrel borított, nagyjából háromszög alakú
porcos szerv, amelynek alsó részéhez az ún. mozgatóizmok tapadnak. Ezek
segítségével képes a kutya a hangforrás irányába fordítani a fülét. Belsejének alsó
harmadában találjuk a hangterelő járatokat. Ugyanitt vannak a fülzsírt termelő
faggyúmirigyek is. A külső fülhöz tartozik még az ún. hallójárat is, mely a
középfüllel köti össze az előbbit. Ennek belső végét a hangrezgéseket közvetítő,
csaknem kerek, igen vékony keresztmetszetű dobhártya zárja le. Formájukra nézve
változatosak: álló, kis- és középméretűek, vagy teljesen lógó, húsos, nagy fülek.
A középfülben vannak a hallócsontocskák /kalapács, üllő, kengyel/, amelyek a
dobhártya által közvetített rezgést a belső fülbe továbbítják. Ezek ugyancsak
mozgatóizmok segítségével a rezgés erősségétől függően funkcionálnak, óva a
belső fület a túl erős hanghatásoktól. A középfület az ún. Eustach-kürt köti össze a
garattal /vékony csövecske/.
Az Eustach-kürt feladata nemcsak a középfül szellőztetésében rejlik, hanem
légnyomás kiegyenlítő szerepe is van /pl. magasság változtatás, robbanás/.
A belső fülben, amely a sziklacsont mögött foglal helyet, találjuk a hármas
ívjáratot. Ezeknek végei szabálytalan alakú üregeket /tornácokat/, vagy csarnokokat
képeznek. A tornácok a spirális alakzatú ún. csigaházzal vannak összeköttetésben,
amelyben a hártyás tömkeleg foglal helyet. Itt alakul át a mechanikus hangjelzés
bioelektronikus idegimpulzusokká, és e hallóidegek segítségével a nagy
agykéregbe vezetve létrehozzák a hallás érzetét. A labirintusban két különböző
rendeltetésű szerv van. A félkörös ívjáratok által képzett tornácokban olyan szervet
találunk, amely a fej és test helyzetének térbeli elhelyezkedését, változásait, a
sebesség és a mozgás változásait teszi érzékelhetővé. Ez az érzékelés öröklötten
csak az egyedéhez hasonló mozgásformákkal és sebességekkel, azaz csak a
természetben előfordultakkal képes tanulatlan módon az egyedet megismertetni, és
a megfelelő viselkedési módot belőle kiváltani. Ez utóbbi megállapítás a többi
érzékszervre is - de különösen a látásra - egyaránt érvényes. A mesterséges
mozgások, sebességek /gépjárművek stb./ érzékelésére ugyan képes, de a hozzájuk
való alkalmazkodási módozatokat külön tanulnia kell, és az első időszakban azokat
felmérni képtelen /lásd gázolások/.
Ennek a résznek semmi köze nincs egyébként a halláshoz. A hallás a csigaház azon
részében alakul át impulzusokká, ahol a hártyás járat /tömkeleg/ helyezkedik el. Itt
található a hangérzékelés szerve, a Corti-féle szerv. Ez a labirintusban lebegő
folyadékban lévő csillószálakból áll.
A kutya füle 4o-től 36 ezer rezgésszámú mechanikus rezgést képes felvenni,
megfelelő közvetítő közeg segítségével. Ilyen a levegő, a víz, esetleg szilárd tárgy,
vagy a talaj. A hang a levegőben átlag 33,3 m/sec., a vízben 1436 m/sec., szilárd
tárgyaknál még ennél is gyorsabban terjed. A kutya igen érzékeny a hang
erősségére, minőségére, jó iránymeghatározó képessége van. Az ultrahangokat is
érzékeli, ezért a kiképzésnél erre különös figyelmet kell fordítanunk. Hallása az
ember hallásánál kb. 5-6-szor élesebb. A túl erős hanghatás "fájérzetet" okoz. Ezért
váltanak ki a kutyából ellenkezést az elektromos és a robbanó motorok. Ezek
negatív hatását közömbösítési gyakorlatokkal csökkenteni lehet. Az előbbiek
magas fordulatszáma, az utóbbiaknál pedig a szívó-nyomó hatós /kipufogó gázok/
fejtenek ki ultra-hang hatást. S miután az emberi fül ezek felfogására képtelen, így
aki ennek nincs tudatában, könnyen értetlenül áll kutyájának tiltakozó viselkedése
fölött /menekül, ugat, elbújik stb./.
A kutyának nemcsak látó, szagló, de igen maradandó "hang emlékképei" is vannak,
amelyek segítségével igen sok személyt, jelenséget képes - még jóval az első
találkozás után is - felismerni.
Szaglás és szimat
A kutya, szaglása segítségével kölcsönös viszonyt teremt a külvilággal,
elsődlegesen ezen keresztül ismeri azt meg. Megkülönbözteti táplálékának
minőségét, milyenségét, felismeri gazdáját, családját, ismerősöket és
ismeretleneket. Szaglása segítségével tudomást szerez "gazdái" mindenkori
lelkiállapotáról. Képes embert, állatot követni a szaga után.
A szaglószerv
A szaglószerv az orrban helyezkedik el. Lényegében ez egy velőhüvely nélküli
idegvégződés, amely rendkívül érzékeny, és érzékelő részével /neuronjával/ a
szabad levegővel érintkezik. Ez közvetlenül kapcsolódik az idegpályákhoz. A
szagló neuronok a nyálkahártya gödröcskéiben foglalnak helyet, s így az előbbiek
által védettek a kiszáradástól. Itt helyezkednek el a csillószőrök is, amelyek
segítségével a beszippantott levegőt áramoltatja, és egyúttal tisztítja is a mechanikai
szennyeződésektől /por, füst stb./.
A kutya orrtükrének természetes nedvessége is azt szolgálja, hogy a felszippantott,
viszonylag száraz, légnemű szaganyagokat részben oldva, azt jobban érzékelhetővé
tegye. A neuronok /érzékelők/ fajlagosak. Egyesek a savak, lúgok érzékelésére,
mások az illóolajok, ismét mások a nyomelemek, illetve egyszerű elemek
szaghatásának érzékelésére, vagy pl. a nagy molekulájú szagingerek felfogására
szolgálnak. Számuk csak milliókban fejezhető ki. Az idegpályák az orrlemezeken
hosszában, vagy – pl. a rövid, széles orrú kutyáknál - keresztben vannak mintegy
feltekercselve, és hosszuk csak km-ben fejezhető ki. Minél több és nagyobb
fajlagossági számmal találkozunk, annál differenciáltabb egy egyed
szimatkészsége.
A szaglás mechanikus. Egyes kutatók szerint feltételezhető, hogy a különböző
anyagok molekuláris szerkezetüknél fogva infravörös sugárzást bocsátanak ki, és
ez a molekuláris szerkezet határozza meg, hogy az infravörös tartományon belül
milyen mennyiségű a kibocsátott sugár, illetve milyen hosszúságú a rezgésszám.
Elképzelhető az, hogy ezek a kis érzőtestek /neuronok/ a szag-lóhámban meg
"tudják" különböztetni a különböző hullámhosszakat. Mindig más és más érzőtest
jön ingerületbe, és az agyban mindig más és más központi rész kerül ingerület alá.
Ezek szerint különböztetődnek meg a szagok.
Ahhoz, hogy a szaglószerv jól működjék, igen fontos annak jó fizikai állapota,
elsősorban a nyálkahártya megfelelő nedvességtartalma. Ez az oka annak, hogy ha
betegség, láz, idegen por anyag vagy bevérzés /ütés/ ezt a biológiai egyensúlyt
megzavarja, a kutya időlegesen, sőt esetleg hosszabb időre is elveszítheti
szaglóképességét. Egyszerűbb előfordulásoknál a kutya tüsszentéssel, esetleg
erőteljesebb orrváladékozással igyekszik magán segíteni, de súlyosabb esetekben
gazdája, illetve az állatorvos beavatkozása szükséges a biológiai egyensúly
helyreállításához.
A szaglás folyamata molekuláris szinten játszódik le. Kiszámították, hogy a
molekula indít meg ingerületet egy idegvégződésen, és kb. 40 idegvégződésnek
kell ingerületbe kerülnie, hogy szagot érezzünk. Ha erről a molekuláris szintről
nézzük a szaglás folyamatát, akkor már érthetővé válik a feltűnően alacsony
ingerküszöb. Nézzük pl. a kutya azon képességét, hogy követni tudja egy ember
láthatatlan lábnyomait. Egy ember naponta több, mint fél liter verejtéket termel,
ennek egy része azonban víz, és a cipőtalpán az izzadságának csak egy kis töredéke
hatol át, de molekuláris szinten nézve a dolgot, rengeteg szagos anyag jut át minden
lépésnél a cipőtalpon. Az izzadság szaganyaga a vajsav, és hitelt érdemlő
feltevések szerint minden lábnyomban mintegy 25o milliárd vajsavmolekula
rakódik le. A kutya ennek a milliomodrészét is megérzi. Ez a magyarázata annak,
hogy a kutya még a régi hideg nyomot is tudja követni, amelyből pedig ez
eredetileg ottlevő molekulák nagy része mar elpárolgott. Még az ember is követni
tudja szimatával a friss, de láthatatlan emberi lábnyomot, ha szilárd talajra helyezett
itatóspapíron haladt az előtte.
A szagingerekről
Maga a szimatinger nem egyéb, mint a talajra, a tereptárgyakra, növényzetre, s
minden más egyéb tárgyra tapadó, valamint a levegőben állandóan oldva jelenlévő
légszimatkor pl. közvetlenül a tárgyról /a szagforrásról/ a levegőbe kerülő kémiai
anyagok áramlása, amely közvetítő közeg nélkül nem terjedhet, fel nem fogható.
Ha tehát egy szimatanyagot eső vagy víz old fel, legfeljebb ízlelés útján /ami
azonban már más ingerhatás/ válik érzékelhetővé. Ez egyben más emlékképeket
idézhet fel. /Szagingert ismét csak párolgás útján nyújthat/. Emiatt nem jó esős
időben szimatmunkát végeztetni /a nyom elmosódik/, csak a beszáradás után,
amikor is a még esetleg megmaradt, s a még teljesen fel nem oldott szaganyagot fel
tudja dolgozni. Ez azonban csak nagyon erős szagingerekre vonatkozik. Például
elhagyott szimattárgyról új szimatot tud venni, vagy a vadászkutya - az elhullajtott
ürülékből, tollból, esetleg a vérből. Ugyanígy a nyomozó kutya a hátrahagyott
újabb bűnjelről.
A szimatinger jő hatásfoka nagymértékben függ a légköri hatásoktól, a talajtani
adottságoktól és a terepviszonyoktól, amelyekkel a továbbiakban még bővebben
fogunk foglalkozni.
Ingert okozó anyagok
Kivétel nélkül mindennek van "szaga", mivel minden anyag állandóan bocsát ki
magából molekulákat. Természetesen erősségük különböző mértékű. A jó
szaghatást mindig az adott anyag által tartalmazott illóolaj töménysége biztosítja,
de még a fémeknek is van szaghatásuk. Például a vörösréz levegővel érintkezve,
abból ként vonva ki, egyesül vele és réz-kén molekulaként, gáznemű állapotban, a
levegőben oldódik.
E szagorgiával szemben azonban az érzékszerv közömbös, és bár mindegyiket
képes érzékelni, általában csak egy adott szagingerre fog reagálni, mégpedig a
számára valamely módon érdekessé, fontossá vált ingerre, pl. a tüzelő szuka, vagy
szimatadás után a felkutatandó élőlény illata. A szervezetnek ezt a képességét
immunitásnak, védekezésnek nevezzük, mert így védekezik az ellen a túlterhelés
ellen, amely a szaghatásoktól létrejöhetne. Állandó szaginger hatásra ugyanis e
szaglóképesség csökken, fokozatosan eltompul, vagy súlyosabb esetekben teljesen
el is veszhet.
Mindenki előtt ismeretes, hogyha egy erős szag helységbe megy be, ott az első
percekben szinte elviselhetetlennek tűnik a tartózkodás. Kis idő múlva azonban már
alig érezhető, és csak ha tudatosan irányítva próbáljuk a szagot érzékelni, leszünk
rá képesek, mígnem utóbb teljesen elvész számunkra ez az ingerhatás. Ezért van
nagy jelentősége az állandó gyakorlásnak, amellyel később még részletesebben is
foglalkozom.
Most vizsgáljuk meg a szaginger hatás útját, eredményét az előbbi feltételek
/szimatanyag, közvetítő, receptor/ megléte esetén.
A szimatanyag "felvett" szagingere az idegpályán keresztül, az agy szimat /szagló/
mezőihez közvetítődik, ahol létrejön a belső szaglás /differenciálódás/. Azaz, az
öröklött ismeretanyag közé való tárolás, vagy az újonnan szerzett inger-információ
rögzítése, ami meghatározott emlékképek útján megszabja a kutya reagálását a
szagingerre. Például a tüzelő szuka vagy a felkutatásra való készség. Így célirányos
tevékenységgé tesszük ez utóbbit /a felkutatásra való készséget/ az ösztönszerűvel
szemben /tüzelő szuka/. Mindezt csak céltudatos neveléssel, oktatással érhetjük el.
Csak ezután válik lehetővé, hogy a mi akaratunk szerint tevékenykedjék kutyánk,
ősi adottságait az általunk meghatározott cél szolgálatában hasznosítva.
A szimat
A szimatkészség öröklött feltétlen reflex, amely az egészséges egyedeknél a
születés pillanatától funkcionál. Tudniillik a fészekben /az alomban/ ezúton
tájékozódik. A lét- és fajfenntartás alapvető ösztöne, mivel a kutya ún. "orr-állat".
Azaz, a készsége alapvető, elsődleges a többi érzékszervvel szemben, s egyúttal a
legfejlettebb érzékszerve is!
Tevékenysége azonban feltételekhez kötött, s érdekes kombinációját adja a feltétlen
és feltételes reflexműködésnek. Ezek:
a/ egészséges szimatapparátus,
b/ megfelelő szagingerek,
c/ ez utóbbiakkal kapcsolatos élettapasztalatok,
d/ azok emlékképeinek, mint szag-képeknek rögzítése, tárolása.
Ezen egyes részfeltételek létrejötte és megléte esetén már funkcionálásában,
ösztönös tevékenységként mutatkozik, míg az egyed cselekvését és az ösztönös
tevékenységet, mint feltételest határozza meg. Gyakori és állandósult
ingerhatásokra ez feltétlen, akarattól függetlenül működik, s irányítja a kutya
tevékenységét. Például a jó szimatú kutya szívesen használja érdeklődésének
kielégítésére orrát, míg ellenkezőleg inkább fürkészik vagy közömbös. Ez az
adottság az idegtípusi állapottól nem választható el.
Példa az előzőekre: a gépírónő munka közben végzett sok betűleütése, sok
feltételes reflexből válik feltétlen reflexszé /ösztönösen, nem tudatosult módon üti a
billentyűket/. T.i. a feltétlen és feltételes reflex közötti különbség, azok
begyakorlottságának differenciáltságából áll. Az ösztönök a nemzedékeken
keresztül való begyakorlottság eredményei, s mint hajlamoknak, állandósul
átörökítésük. A megváltozott feltételek esetén ezek a hajlamok átörökített, és
évezredeken át begyakorolt feltétlen reflexek, de még egy életen belül is a
megváltozott feltételekhez hozzá tudnak alkalmazkodni. Így a táplálék
felkutatásának reflexe a nyomon, oly képességé való átalakulása, hogy a kutya
számára idegen szaginger felhasználásával a feltétlen reflex feltételesen
működtethető /lásd: nyomozás/.
A kutya szaglása a szárazföldi gerincesek, illetve a ragadozók között az egyik
legfejlettebb képesség, amely igen nagyfokú differenciáló készséggel kapcsolódik.
Mit értünk szaglás alatt?
Ha meghatározni akarnánk, úgy azt mondhatjuk, hogy a
légnemű közegben, kellő mennyiségű párában oldott, különböző illó állapotban
lévő kémiai anyagoknak differenciált, megkülönböztető érzékelése. Ehhez szükség
van:
a/ magára a hordozó anyagra,
b/ elegendő páratelítettségű levegőre, mint közvetítőre,
c/ a kémiai gazda anyagra, mint pl. élelem vagy tárgy,
d/ felvevő készülékre, azaz a szaglószervre. Arra az érzékszervre, amely létrehozza
a szaginger mechanizmusát.
A szaginger minőségét, milyenségét a kutya számára azonban nem ezek határozzák
meg, hanem az ún. belső szaglás. Az előbbi olyan agyfolyamat, amely az érzettel
kapcsolatos inger következtében, elemzés útján az érzékletből képzetet alakít ki /pl.
a felkutatandó személyt vagy tárgyat/ érzékelhető információ képében. Ez kétféle
módon cselekvési ingert hoz létre /az előbbiekben már röviden érintettem/. Az
egyik a már ösztönössé vált, átöröklött képek mellé csatlakoztatva, a másik az
újonnan megismert, és új tapasztalatok révén, új emlékképek kialakításával.
Például: magatartás egy tüzelő szuka szaghatására; a gazda pszichikai állapota
következményeinek felismerése; vagy magának a bűnözőnek felismerése a
szaginger hatására. Ez utóbbinál maga a differenciáló képesség az öröklött, de hogy
azt ő a megfelelő helyre tegye, már újonnan tanulta meg és alkalmazza.
Milyen feltételekkel találkozik kutyánk munkájában, illetve mi szükséges ahhoz,
hogy a szaginger hatás létrejöhessen?
Először ismétlésként röviden az exkrétumról és a szekrétumról, mint olyanokról,
amelyek alapvetők az élőlények szaghatásának meghatározásában.
Exkrétumnak nevezzük azokat a kiválasztott anyagokat, amelyek az anyagcsere
folytán, mint bomlási termékek távoznak a szervezetből /ürülék, vizelet/.
Szekrétumok pedig mindazok az anyagok, melyeket a szervezet a belső
elválasztású mirigyek segítségével termel, az anyagcsere folyamatok segítésére.
Szekréciós szaghatásnak tekinthetjük azokat az anyagcsere termékeket is, amelyek
bakteriális vagy vírusos úton keletkeznek a szervezetben. Lásd különböző
gyulladások, betegségek.
Még egy kifejezéssel találkozunk, és ez az emanáció, amely nem egyéb, mint az
előbbi anyagok kiáramlása, kipárolgása a közvetlen környezetbe.
A szaginger létrejöttének további feltételei:
1. az ingert keltő anyagok légneműen oldott állapotban
legyenek /párában, levegőben/,
2. a szaghatásnak ahhoz, hogy megfelelő szagingert kelthessen, megfelelő
töménységűnek kell lennie.
A kutyának annál érzékenyebb szimatkészsége van, minél kisebb töménységű
szagokat tud feldolgozni. Az őrző-védő, de a szociális munkakutyáknál is
elsődleges szimatforrás az ember, illetve annak használati eszközei, és csak
másodlagosak az egyéb más szimatforrások, mint pl. házi-és vadállatok, vagy más
természetes, illetve mesterséges dolgok, valamint az ember életét veszélyeztető
tárgyak, jelenségek, anyagok, pl. a gépkocsi.
Természetes szaginger forrás az élelmiszerek, kábítószerek stb., mesterségesnek
tekinthetjük a különböző fűtőgázokat. E két szélsőséget azért említettem meg, mert
ezeknek felderítésére gyakran alkalmazzák a kutyát. Más besorolás szerint bíráljuk
a vadász- és kotorékebek szaginger érzékenységét, lévén, hogy itt az öröklött
hajlamok mellett /kotorékhajlam/, megerősítésként még az ember által szolgáltatott,
és e hajlamra épült feltételes, megerősített ingerhatások is csatlakoznak, mégpedig
a kotorékállatok /róka, borz stb./ irányába. Ezeknél az állatoknál általánosságában -
a felkutatandó más nyomhagyókkal szemben - mindig ezek lesznek az
elsődlegesek, amelyeket kiegészíthetünk még maguknak az egyéb vadaknak száraz
vagy véres nyomával is. Hozzá kell azonban tennem, hogy a tökéletes kotorék,
illetve vadnyom keresésnél nem engedhető el a céltudatos és irányított kiképzői
munka, mivel csak ezúton tudja a kutya megfelelően "kidolgozni" az adott nyomot.
Ahhoz, hogy némi képet alkothassunk a kutya szagló érzékenységéről, álljon itt
néhány adalék Anthony Smith Testünk titkai c. könyvéből.
Az ember és a kutya orra közötti érzékenység különbségéről a következőket írja:
"… a mi szegényes szaglásunkhoz viszonyítva a kutya szaglása szinte a csodával
határos. Bizonyos szagokra a kutya orra több mint milliószor érzékenyebb az
emberénél. Az ecetsavat pl. az ember akkor érzi meg, ha egy köbméter levegőben
500 milliárd ecetsav molekula van jelen. A kutya már akkor is megérzi, ha egy
köbméterben csak 200 ezer ecetsav molekula van. Az ember képessége is
hihetetlen, de a kutyáé több mint milliószorosan az.
Tudományosan megvizsgálták, milyen érzékenységgel képes a kutya felismerni
szagról a gazdáját. Elegendő egy botot két percig az ujjheggyel megérinteni, vagy
néhány másodpercre (megmarkolni, és a kutya felismeri, hogy egy bizonyos
személy érintette meg a botot. Nem számít, hogy a kutya gazdája előtt vagy után
hány ember fogta meg e botot.
Más kísérleteket is végeztek. Ha 11 ember megy egymás nyomában úgy, hogy a
kutya gazdája halad az élen, a többi pedig az ő nyomába lép, és azután ez az
egyetlen nyom kettéágazik, és két nyomot képez úgy, hogy a kutya gazdája
változatlanul elsőként halad az egyik sorban, ekkor egy jó szimatú kutyának semmi
nehézséget nem okoz a helyes nyom követése, akár füvön, szabad földön, aszfalton
vagy sziklán vezet is. Az egypetéjű /identikus/ ikrek azonban a kutyát is
megzavarhatják. Ha az ikrek megnősültek, külön élnek, mások az étkezési
szokásaik, és más a foglalkozásuk, akkor is összetévesztheti őket, még a jó szimatú
kutya is. Például kiemel egy nagy csomó kesztyű közül egyet, amelyről azt hiszi,
hogy a gazdájáé, pedig a kesztyű gazdája ikertestvéréé. A Scotland Yard jelentése
szerint kutyát még nem vettek igénybe egypetéjű ikrek felkutatására vagy
letartóztatásának elősegítésére, és a kutatások azt igazolták, hogy egy jól idomított
kutya még az ikrek szagát is meg tudja különböztetni. Amikor egy kísérletet úgy
állítottak be, hogy a kutya tudta azt, hogy a feladat az ikrek kesztyűinek a
megkülönböztetése, akkor a megfelelő kesztyűt választotta ki a csomóból.
Az a tudomány, amely pontosan nem osztályozható, mindig izgatja az embert, és
ennek az az eredménye, hogy sokan próbálkoznak bizonyos kategóriák
meghatározásával. Senkinek sem sikerült olyan alapszagokat meghatározni, mint
amilyen a három alapszín, de H. Zwaardemaker felsorolt néhány szagot, melyek jól
elkülönülnek egymástól, és nem befolyásolják egymást."
Az ember, mint szagingerforrás
A szociális és szolgálati munkakutyák - bár a legkülönbözőbb módon segítik
gazdáikat szaglóképességükkel, és a legkülönbözőbb természeti és mesterséges
dolgok felkutatására képesek - elsődlegesen mégiscsak magának az embernek /a
gazdának és más embereknek/ a szagával kapcsolatos szag emlékképekkel
dolgoznak. Ezért elkerülhetetlen, hogy ne vizsgáljuk meg közelebbről az embert,
mint biológiai tényezőt, erről az oldalról is.
Az ember, mint biológiai élőlény, magában hordozza szinte az egész anyagi világ
alkotóelemeit /CHON - szén, hidrogén, oxigén, nitrogén - alaptétel, a fehérje
összetétele/. Alkotóiban megtalálható szinte valamennyi ismert vegyület, amelyek a
szagingerek kavalkádját árasztják minden pillanatban. Természetesen nem egyenlő
erősséggel, s mindig megfelelő belső és külső ingerhatások eredményeként. Az
adott fajra, fajtára, nemre és egyedre jellemző szagingerek, kétségkívül bizonyított
tények. Eredetük a fehérjék sokféleségével magyarázható, ami azt jelenti, hogy az
adott egyed szervezete a fehérjét alkotó, s a jelenleg ismert 32 aminosav 3232
/harminckettő a harminckettediken/ kombinációjának valamelyikéből épül fel.
/Ezek után érthetőbb lesz az, hogy kutyánk miért képes mindig a saját fajtájabelit
kiválasztani több fajta képviselői közül is, és ha verekedésre kerül a sor, mindig
különös összetartást tapasztalhatunk az adott fajtán belül./
Az ember legerősebb szagingert okozó részei: a szemérem-tájék, a láb - főleg a
lábujjak köze - a kéz, illetve a tenyér, a hónalj és a homlok, valamint azon ruházati
cikkek, amelyek e testrészekkel közvetlen érintkezésbe kerülnek, pl. cipő, sapka,
kesztyű.
MOSZT bebizonyította, hogy két azonos fehérje összetételű ember, de egyéb más
élőlény sem létezhet teljességében, kivéve az egypetéjű ikreket. Ugyancsak
bizonyított tény az élővilág fejlődéstörvényeiben a fehérjének, mint alkotónak a
fejlődése. Lásd CHON-tól az agyvelőig, a tudatig, "mint az anyag
legmagasabbrendű szerveződési formája". /Lenin/.
Kissé részletesebben belemélyedve e témába, azt találjuk, hogy az emberi
szervezetben, annak alkotói szerint, a fehérje legegyszerűbb megjelenési
módjától /pete, sperma/ a legkomplikáltabbig /az agyvelőig/, szervenként és
alkotónként a fehérjék legkülönbözőbb összetételét találjuk meg, de mindig csak az
adott egyedre jellemző előfordulási formában, és összetételben.
E fehérje-komplexum, mint alap szagingerforrás fogható fel, amelyhez az egyén
fiziológiai és pszichikai állapotának megfelelő adalék szagok járulnak. Így mintegy
különleges mixtúrát /szag keveréket/ hoznak létre! Ez éles megkülönböztetési
lehetőséget nyújt a kutyának a szimatmunkában. A megkülönböztetés terén csupán
az egypetéjű ikrek esetében jelentkezett némi nehézség, s adta a viszonylag
legnagyobb tévedési százalékarányt. Magyarázata a csaknem teljesen egyféle
fehérje azonosság /de nem teljes!/.
Az egyén szaghatásához nagymértékben hozzájárul a környezet /élettér/, az
életmód és a táplálkozás is, pl. a szárazföldi és a tengerparti lakhelyek stb.
Ugyanígy komoly szag ellentéteket vált ki a bőrszín /itt a faggyúmirigyek és a
pigment - festékanyag - közötti különbözőségek a meghatározók/.
Mindig könnyebben felismerhető szaginger hatást kap a kutya az idegen élettérből
származó egyénről, mint az azonos helyen lakóktól, pl. városi vagy vidéki.
Dr. Konrád MOSZT a Prometheus c. időszaki lapban a következőket mondja az
emberi szagra vonatkozóan:
"Testszag okául az izzadság és a bőr kipárolgásai tekinthetők. Mindezek érzéki és
lelki benyomások alatt erősebben, kevésbé erősen lépnek fel. Megerőltető
izzasztómérgek, magas testi hőfok, félelmi izzadás stb. Így; változtatja testszagunk
tartósságát a napszak, az általános hangulat, az idegrendszer állapota, és sokféle
más életszokás is befolyásolja azt. A hajszín szerint is különböző lehet a test szaga,
vagy talán a haj maga az, amely színe szerint egy sajátos szagot okoz, és ezáltal a
testszagot befolyásolja. Mindkét nembeli vöröshajúaknál a testszag különösen
erősen lép fel. Dr. Galoppin az embertest szaga irányában beható kutatást végzett.
Azt állítja, hogy pl. a szőke hajú nők gyakran egy könnyű ámbra vagy mosusz
/pézsma/ szagot terjesztenek, míg a barna hajúaknál az ibolyaszag egy neme a
túlnyomó, mely hisztérikus személyeknél is gyakran fellelhető. Miután a testszag
forrását a bőr kipárolgásában kell keresni, ezért azt természetszerűen bizonyos
betegségek is befolyásolják. Így pl. az agykór nagyon korai stádiumában sokszor a
testszag által már felismerhető. Többnyire rossz kigőzölgések más betegségeknél is
ismeretesek, mivel sokszor oly erősen lépnek fel, hogy még kevésbé finom orr által
is észrevehetők.
Az egyén testszaga mellett - mely csak különösen képzett szaglási érzék által
ismerhető fel - még egy testszagot kell megkülönböztetnünk, mely egy faji
sajátosságot képez. Oly erősen jut kifejezésre, hogy meglehetősen általánosan
észlelhető." /Ezeket a bőr színezetével hozzák kapcsolatba, fehér, sárga, kreol,
rézbőrű, fekete és ezek keverékei. A szerző./ "Nehezen viselik el a fehérek a néger
testszagát, amely e kecskebak szagára emlékeztet, valamint ugyanígy a mongoloké
és a mulattoké is nagyon kellemetlen - és fordítva. Gyakran állítják négerek és
kínaiak, hogy az európaiak egy üres "hullakamra" szagot árasztanak. A japánok
sem kedvelik a fehér emberek, különösen a fehér nők szagát." Eddig az idézet.
A szagingerek feldolgozásáról
Az előbbiekből kiviláglik az is, hogy a hazánkban rendezett ún. nyomozó
versenyek és a vizsgák az elmúlt időszakban és a jövőben is mindaddig irreálisak
voltak és lesznek, amíg a nyomfektetőket legalább egy adott lakóhelyről nem
válogatják /bár az lenne a legtökéletesebb, ha minden nyomot ugyanazon egy
ember fektetne/, lévén, hogy így egyes kutyák lényegesen jobb feltételekhez
juthatnak a verseny során. Ezzel magyarázható, hogy sok esetben az ún. "l00
pontos" nyomozókutyák látszólag egyszerű körülmények között is "elvéreznek".
Foglalkoznom kell még az ún. "uj” és "régi" nyommal, valamint a "hideg” és
"meleg" nyomokkal. Sokan összetévesztik ezeket a kategóriákat. Előzetesként
annyit, hogy az új nyom is lehet hideg, és a régi nyom is lehet meleg nyom. Az első
kettő viszonylag egyszerű, miután minden frissen fektetett nyom új nyomnak
számít, és minél később fogunk hozzá a lefektetett nyom "kidolgozásához", annál
régebbi az. Tehát ebben a két esetben az időtartam a meghatározó. A hideg és
meleg nyom esetében azonban más e helyzet, és itt sem elsődleges - bár el sem
hanyagolható - a hőmérséklet.
Meleg nyomnak nevezzük azokat a nyomokat, melyek kedvező talajadottságok,
hőmérséklet és páratartalom mellett megfe1elő töménységű illóanyagot
tartalmaznak ahhoz, hogy a kutya könnyen és jól felismerhesse. Hideg nyomnak
nevezzük azokat a szagingert keltő nyomokat, amelyek a rossz feltételek miatt -
rideg talajviszonyok, nem megfelelő hőmérséklet, nem megfelelő páratartalom -
kevés, és nehezen érzékelhető illóanyag komplexumot tartalmaznak.
Az emberi szag nem csupán a lábbeliken keresztül juthat a talajra. Kísérletileg
bizonyított, hogy gólyalábakon is lehet nyomot fektetni, melyet a kutya képes jól
"feldolgozni". Gondolom ennek ismerete - mozgássérülteknél, akik kocsin
közlekednek - igen jelentős. Mindez azt jelenti, hogy a közvetlen érintésen túl, a
test különböző kipárolgása is "szaggal szennyezi" a környezetet.
Mindenképpen figyelemre méltó az a tény, hogy az időjárási viszonyok, a
hőmérséklet és a széljárás nem elhanyagolhatóak! Nehezen tud a kutya
"boldogulni" a lefektetett nyomon, a száraz, nagy melegben, és a száraz erős
hidegben. Ugyancsak kedvezőtlenek a feltételek a gyér növényzetű, vagy teljesen
kopár, forró, illetve fagyott talajfelületeken, vagy a túlzottan bozótos, mozgást
gátló aljnövényzettel borított, de főként köves terepen is. Nem kedveli az erős,
változó széljárást sem, mivel a nyom a tényleges lefektetés helyéről, a szél
irányától függően "vándorol", s a túl erős légáramlat még az egyenestől való durva
eltéréseket is maga után vonhatja. /Látszólag cikk-cakkban közlekedik./
Zavaró körülménynek számítanak: a fojtó, ködös, túlzottan párás időjárás, egyéb
gáztermékekkel terhelt levegő, mint pl. fűtési égéstermékek, kipufogó gáz vagy
más ipari gázok, valamint elszórt, erős fűszerek.
Kedvezőnek mondható feltételek: gyenge légmozgású, enyhén párás, nem túlzottan
meleg, vagy hideg időjárási viszonyok. Mozgásban nem gátló növényzettel borított,
nagyjából egyenletes terepviszonyok. Aránylag szívesen nyomoz az ún. frissnek
számító szántásban is a kutya, ha az eléggé nedves. Általában a szivacsos jellegű
talajokon.
Nem ismeretlen kutyáink számára a nagyvárosi körülmények között történő
nyomkövetés sem. Ez az egyik legnehezebb feladat, tekintettel arra, hogy az
aszfalton, kövön, nehezen tapad meg a nyom /szag/, és az erős gyalogos forgalom
miatt az is hamar "széttaposódik".
A kutya képes arra, hogy szimatán keresztül felismerje gazdája pszichikai állapotát,
a benne lezajló idegi és lelki folyamatok milyenségét, anélkül, hogy ő maga
viselkedésével ezt külön elárulná. Hozzá kell tennem azonban, hogy ez nem
minden esetben van így, mivel a szélsőségeket nagyon is jól felismerhetően tükrözi
magatartásában. Ezzel kapcsolatban a következőkre szeretném irányítani a
figyelmet:
Nagyon jól tudjuk, hogy az ember olyan biológiai lény, amelynek szervezetében
állandó kémiai folyamatok játszódnak le. Az első és legfőbb ilyen folyamat maga
az égés. S hogy képletesen is megvilágítsam ezt, vegyünk egy egyszerű példát. Ha
egy faszén tüzelésű kosárba begyújtunk, attól függően, hogy a faszén milyen
fából /kemény vagy puhafából/ készült, a füstgázban meghatározóan jellegzetes, a
faszénre jellemző szagot fogunk érezni. Ha erre az izzó faszénre különböző
anyagokat teszünk, amelyek magával a faszénnel is együtt égnek /pl. hús, papír,
tömjén/, a faszén gázainak szagával keveredve fogjuk érezni a hozzáadott anyag -
illetve -anyagok - égési gázainak illatát is, és ez csakis erre az egy égő keverékre
jellemző szaghatást fogja érzékeltetni.
Az élő emberi szervezetben is számtalan ilyen adalékanyaggal találkozunk. Ezek a
faggyú- és izzadságmirigyek által kiválasztott, és egyéb szekréciós anyagokon
/salaktermékek/, valamint az összes exkréciós /bels6ő elválasztású/, azaz a
hormonokat termelő mirigyek anyagain kívül, magának a szervezetnek a belső
vegykonyhájában – a májban! - lezajló kémiai folyamatok együttes adalékai adják
az egyedre jellemző szaghatást.
Amennyiben az általánostól és a megszokottól eltérő minőségben és mennyiségben
termelődik valamely anyag - az előző példára visszatérve, több a hús, vagy a
tömjén stb. - annyival nyomódik el az alapszag-hatás, és lesz kirívóbb az új
változat. Ilyen meghatározók lehetnek a fokozottabb mértékben izonizálódó
kálisók, pl. túlhevültség, elfáradás stb., az adrenalin vagy noradrenalin /mellékvese-
hormon/ szervezetbe jutása, az "idegi folyamatok", mint pl. nyugalom, idegesség,
bátorság, félelem, vagy a szexuális hormontermékek /nemi felhevültség/
szaghatásai.
Utoljára, de nem utolsóként kell megemlítenem a betegségek hatását, ugyancsak az
előző példára hivatkozva, mintha ezt az égő anyagkeveréket vízzel loccsantanánk
le. A betegségek még az alapszag-hatást is képesek elnyomni, pl. a rákos
daganatok, emésztő és húgykiválasztó szervek betegségei, de még az egyszerűbb,
lázzal járó egyéb betegségek is /ami nem jelenti azt, hogy az alapszag-hatás
nyomtalanul eltűnik/.
Bár nem betegség, de a magam részéről idesorolom /teljesen önkényességi alapon/
az élvezeti cikkek hatását, mint az alkohol, a dohány, a kávé stb. Végül pedig
befolyásoló tényezők az egyéni szaghatásra a mesterséges szagkeltő anyagok, mint
pl. a piperecikkek, ételféleségek, fűszerek, vagy a végzett munkával járó
szaghatások.
Nem győzöm azonban eléggé hangsúlyozni, hogy mindezek együttesen jellemzők
az egyedre nézve, és csak arra az egyénre vonatkoztatóan. Az alap, mint
meghatározó /az előző példánkban a faszén/, az embernél és az élőlényeknél a
fehérjék aminosav összetétele. A többi csupán adalék.
Az újszülött kutyakölyök először csak ez anya és az alomtestvérei szagával, később
a gazda és környezetének szagával ismerkedik meg. A növekedés és a korosodás
közben szinte kivétel nélkül találkozik az előbb felsorolt szagingerhatások csaknem
mindegyikével. Ezeket, "orr-állat" lévén, szag emlékképekben raktározza el
magának, jól rögzítve mindegyiket, köztük azokat a szaghatásokat is, melyek a
gazda részéről, annak viselkedésével, magatartási módjával kapcsolatosan
megjelennek. Ugyanígy megjegyzi azokat is, amelyek más személyekre és
viselkedésükre lesznek jellemzők. Ilymódon szerez kellemes, kellemetlen vagy
közömbös benyomásokat, és ilymódon tudja meghatározni saját viselkedésében,
hogy tartózkodó legyen-e, félnie, menekülnie vagy örülnie kell-e, avagy bátorság,
esetleg düh tölti el az érzett szagra, ugyanígy váltódhatnak ki a szagok hatására a
különböző mozgáskészségek, passzivitás vagy erőteljesebb cselekvőkészség,
engedetlenség /parancsmegtagadás/, vagy "ügybuzgóság", továbbá a védő vagy
támadószándék.
Amint látjuk a kutya saját pszichikai állapotát is befolyásolhatják az előbbi
tényezők, és a különböző tevékenységi szándék reflexeinek kialakításához
vezetnek. Így mutatkozik meg élesebben vagy kevésbé észrevehetően kutyánk
viselkedésén a saját vagy a környezet pszichikai állapota.
A "tanulási folyamat” szinte élete végéig fennmarad, és mindig újabb és újabb
tapasztalatokkal egészíti ki szagemléktárát. Ahhoz, hogy egy meghatározott
"jellem", viselkedési mód kialakulhassék, kutyánknak mindig elegendő
tapasztalatra, és megfelelő korra kell szert tennie. Ez nagyjából a másfél-két éves
kor, fajtától, tartástól, neveléstől függően.
A szagingerek a bőrfelületen /kipárolgás/, a leheleten, és a salaktermékeken
keresztül jutnak a levegőbe. /Idetartozik a ruházati kipárolgás is./
A kutya az őt érő szagingerek közül csak azokat veszi figyelembe, amelyek
számára jelentőséggel bírhatnak, pl. biológiai ingerek, tanult ingerek /a tüzelő
szuka szaga, vagy a gazda szaga/. Érdekes momentum ezzel kapcsolatban, hogy a
megszokottól eltérő ingerhatás, ami nem tudatosan adott a kutya számára - mint pl.
a gazda rosszulléte miatt kipárologtatott, az ismertektől eltérő szaginger -
viselkedési változást idéz elő magatartásában. Oly mozgásra ingerli, hogy
nyugtalanságával környezete figyelmét felhívja a megváltozott állapotra.
Főszerepet játszhat a gazdánál a vérnyomás változása is.
A kutya jól tud differenciálni /különbséget tenni/ a
szaghatások között, és önmagára vonatkozóan értékeli: jó-e, rossz-e ez neki /félni,
tartózkodni fog vagy örülni/. Egyáltalán; milyen reflexszel válaszoljon ezekre az
ingerekre, amely válaszokat önmagában kialakított, vagy kialakítottak benne.
Hogyan válaszoljon a faj, a fajta, a csoport és az egyedi szagingereken túl, a napi
szaghatások figyelembevételével /a föld, talajtani viszonyok, légköri és nedvességi
állapotok, az egyén környezeti adottságai, lehetőségei stb./.
A szaglóképesség a legtökéletesebb betanítás ellenére is időről-időre változhat,
illetve változik. Ennek vizsgálatára dr. Merrst HOEST a következő módszert
dolgozta ki.
Meghatározott összetételű húslevesből húskivonatot állított elő. /A recept ugyan
nem állott rendelkezésemre, de ismervén a konyhatechnika egy-két mesterfogását,
a magam részéről az igen erős, fűszermentes húslevest javasolom e célra, amelynek
lényege az, hogy sok hússal és zöldséggel - 1 1/2 kg. csontos húshoz 40-50 dkg.
zöldségfélét és kb. 1 liter vizet adagoljunk - kuktafazékban kell teljesen elfőzni az
alkotókat. Miután a megfőtt anyagot - a kuktafazék felbontása nélkül - teljesen
hidegre hagyjuk hűlni, leöntjük róla a főzetet./ Dr. M. HOEST ebből a kivonatból
l0 g-ot önt l00 g forralt vízhez, majd néhány csepp metilénkék oldattal ezt megfesti.
Ezután bizonyos mennyiségű vagdalt marhahúst – kb. 15-20 dkg-ot - tesz ebbe a
húslébe, a kutya szeme láttára. A hús súlyánál fogva lesüllyed az edény aljára.
Ezután az előbbivel teljesen megegyező színű és formájú edényt megtölt vízzel, és
azonos cseppszárammal ugyanolyan kékre festi, mint a húslevest, ügyelve arra,
hogy ne legyen szemmel felismerhető, a forma és a szín a két edény
között megegyezzék. /A megfestés azért szükséges, hogy a benne lévő húsdarabok
szemmel felismerhetők ne legyenek./
Következő mozzanatként mindkét tányérba tesz l-l késhegynyi kréta- vagy
agyagport /az átlátszóság megszűntetésére/, s mindkét tányér tartalmát 20 C0-ú
szobahőmérsékletre melegíti fel.
Dr. Hoest a kísérlet megkezdése előtt a kutyának - szomjoltás céljából - tiszta vizet
ad. Ezután kb. 1-2 óra elteltével következik az állandó összetételű húsleves
kínálása, amelynél a tányér mellé helyezi az ugyanolyan kinézetű, festett vizű
edényt is. A kutya általában az edényekhez szalad. Rövid szaglás után tájékozódik
az illatforrásról, és rendszerint a húsos tányérból fogyasztja el a levet és a húst. /A
belehelyezett kréta és festékanyag biológiailag ártalmatlan./ Ha a kísérlet az első
töménységgel sikerül /és ezt vegyük l00%-OS oldatnak/, az oldatot 20, 30 illetve 40
%-ban vízzel felhígítja, s a következő kísérletnél az egy egységgel kisebb
töménységű oldatot teszi a tiszta vizes edény mellé. Ha a kutya a tiszte vízhez,
vagy a húsleveshez megy, szaglóképességének érzékenysége szerint a különböző
arányú hígításokat a víztől képes megkülönböztetni. Hoest szem előtt tartotta azt is,
hogy a húsos, illetve a vizes edények hellyel állandóan cserélődjenek, nehogy a
kutya a szokott hely szerint válasszon.
Dr. Hoest az alaplevet nem hígítja, ha a kutya a kék ellenőrző folyadékot kóstolja
meg először, és csak azután megy át a húsleveshez. Ez azt jelenti, hogy az orrával
nem tájékozodott megfelelően.
Most már a szaglóképességet is vizsgálhatjuk azáltal, hogy az alaplé hígítását
fokozzuk, és megállapíthatjuk, vajon a nagyon erős hígítási fok mellett is felismeri-
e azt a szagáról. Pontos megelőző szabály a kutya szomjának előzetes csillapítása,
mert tévedéshez vezetne az, ha a kutya szomjoltás miatt előbb a kék ellenőrző
folyadékból inna.
Dr. Hoest minden próbát, fokozatonként, 3 napon át /naponta 1x/ megismételt a
kutyával.
A fent leírt módszerrel osztályozhatjuk kutyáink szaglóérzékenységét, aszerint,
hogy hány %-os oldat felismerésére voltak képesek. Pl. 4o %-os oldatnál a
szaglóélesség 4o %-os lesz, és így tovább. Ez az eljárás s szagló-élességre
kétségkívül csak nyers útmutatást adhat! Sok külső tényező is befolyásolhatja, tehát
fenntartással kell élnünk vele szemben. Inkább látszik célravezetőnek a
kölyökkutyánál a szimatkészség céltudatos fejlesztése, melyet 3-4 hónapos kortól
kezdhetünk el. Legkorábban 6-7 hónapos korban ejthetjük meg a próbát, de ekkor
is kritikusan kell eljárnunk.
A szaghatásokról
Bér korábban már érintettem, de újólagosan megemlítem, hogy a kóros
elváltozásokon kívül befolyással van a túlzott kifáradás, éhség, kimerültség,
álmatlanság, idegesség, feszültség, a nemi ingerek közül a hormonális ciklikus
változások /nőknél/. Tehát a hormonális és a fiziológiai állapotok egyaránt
létrehozhatnak olyan kémiai anyagtermékeket, amelyeknek a verítékbe, a leheletbe
való bejutása, mind eltérő szagingereket hoznak létre, amik a kutya számára jól
érzékelhetőek.
A felsoroltakon kívül még számtalan szagingert keltő hatással találkozunk, ilyenek
a hormonális területen pl. a pajzsmirigy túltengés vagy sorvadás. Pszichikai okok:
düh, félelem, ingerültség, bátorság, elszántság, elhatározottság, jókedv, levertség,
szomorúság, vágyakozás. Tehát idesorolhatunk lényegében minden olyan belső és
külső okot, amelyek az ember tevékenységében változásokat okoznak, illetve új
cselekvési módot indítanak el benne, lévén, hogy minden lelki folyamat bizonyos
mértékű és fajtájú, tevékenységben jut kifejezésre.
Ez a megállapítás úgy a gazdára, mint kutyájára egyaránt érvényes! Ilyen az
aktivitás, a passzivitás, az engedékenység, túlzott keménység, gyöngédség,
durvaság stb. Mindezek a központi idegrendszer megfelelő területeinek izgalma
révén áttevődnek az alattuk lévő ún. subcorticalis /kéreg alatti - ingergyűjtő,
átirányító/ reflexpályák területeire, amely reflexpályák az izgalom speciális
voltának megfelelően, a speciális jellegű alsóbbrendű központok felé irányítják az
izgalom mérteke szerinti ingert, és mozgásba hozzák azokat az ún. vegetatív
idegrendszeri gócokat, amelyek a légzés vagy az érbe idegző központon keresztül,
a vérkeringés lassítását és gyorsítását, az életjelenségek gyorsítását, lassítását, vagy
bármely irányba való eltolódását szabályozzák. E szabályozás következtében e
megváltozott biológiai egyensúly - az ezen idő alatt bekövetkező fokozott vagy
csökkent mirigyműködés következtében történő kipárolgásban - mint szimatanyag
jelenik meg.
Lelki okok lehetnek még: azaz ijedtség, a meglepetés. Az előbbire pl. a
noradrenalin termelés fokozódik. Mechanizmusa: a kéregre ható inger - a
meglepetés - az alsóbbrendű központokon keresztül átkapcsolódik a szimpatikus és
paraszimpatikus, tehát az automatikus idegpálya irányába! Mint ilyen, a mellékvese
kéregállományát az adott pillanatban hirtelen ért ingerrel mobilizálja /mozgásba
hozza/, mivel hatására nagyobb mennyiségű noradrenalin lökődik a vérpályába,
mely noredrenalin hatás az érmozgató központokon keresztül hirtelen vérnyomás
emelkedést és a szívműködés erős gyorsulását, a fej ereinek hirtelen kitágulását
eredményezi. Ennek következtében a verejtékmirigyekben is, éppen a vérnyomás
változása miatt, intenzívebbé válik a kipárolgás, amely nem minden esetben
mutatkozik meg mint verejték, de jelentkezik a kibocsátott ionizált kémiai
molekulák formájában. Tulajdonképpen ez válik a kutya számára érzékelhetővé.
Feltételezhető, hogy ez az inger - egyrészt az emberrel való több évezredes szoros
kapcsolata révén, amely egyes feltételes reflexhatásokat már feltétlenné alakított
ki /éppen az állandó gyakorlás útján/, másrészt az adott egyed élettapasztalataiból
eredően - hoz létre reakciókat a kutya szaglásában megjelenő érzetben, és a belső
agymechanizmusban.
Megjegyzendő, hogy minden valószínűség szerint, nem magának az adrenalinnak
vagy noradrenalinnak a szaga jelenik meg - hisz az állandóan jelen van - hanem
sokkal inkább következtethetünk az adrenalin által okozott erőteljesebb anyagcsere
intenzívebb szaghatására, amelytől - ugyancsak feltételezhetően - olyan kémiai
anyagtöménységre változik, mely a kutya számára kirívóan jól érzékelhető.
Még néhány gondolat a fentiekkel kapcsolatban
Az egyen szaga olyan sajátosság, amely élete végéig megmarad. Éppen ezért a szag
fiziognómiájáról is beszélhetünk, analóg módon az arc fiziognómiájával
/arckifejezésével/. A szisztematikusan végrehajtott oktatásnál a kutya megtanulja
felismerni - tisztán tapasztalatból -azt a szagrészecskét, amely szag gazdájára
jellemző, és ami a zavaró nyomon nem található meg, azaz más fajtájú szagingert
tartalmaz, és ezt a szimatmunkában értékesíteni képes. Mint ahogyan mi emberek
rokonszenvet vagy ellenszenvet érzünk, örömet vagy tartózkodást vált ki belőlünk
valakinek a meglátása, ugyanígy a kutyában is kiválthat az egyes ember vagy egyéb
szagforrás kisebb-nagyobb érdeklődési hajlamot, ingert, negatív vagy pozitív
irányban. Semleges szag tulajdonképpen a kutya számára nincs, csupán erősebb
vagy gyengébb ingerhatásokról beszélhetünk.
A szimatmunka alapelemei
A jó eredmények elérése, és a lehető legjobb összhang kifejlesztése érdekében /a
vezető és kutyája között/ mellőzzük a tömegszállások alkalmazását, és a kutya
lehetőleg lakjon gazdája közvetlen közelében, fiatal kortól folyamatosan, mivel a
benyomások maradandó élményt nyújtanak későbbi életére.
Az ún. kennelben, vagy gazdájuktól távol tartott kutyák nem tudják elérni a
legmagasabb értelmi fejlettség fokát, nemcsak azért, mert hiányzik a megfelelő
élettapasztalat, élményszerzés, amely a differenciáló készséget fejlesztené, hanem
azért is, mert hiányozni fog az az érzelmi többlet, amely a gazda és kutyája
összehangolódásához feltétlenül szükséges. Hiányozni fog az a kialakított
képesség, hogy a tanultakat ne csak a fegyelmezettségéből eredően, hanem a gazda
iránti ragaszkodásából /szeretetéből/ alkalmazza.
Kölyökkortó1 kezdődően együtt kell dolgozni. Az eredmény így is csak több éves
munkával mutatkozhat meg. Ennek a kapcsolatnak a tökéletes volta, és a gazda és
kutyájának összeforrottsága annál kívánatosabb, minél nagyobbfokú
követelményeket állítunk kutyánkkal szemben munkájában. Így van ez a
szimatmunka esetében is.
Nem minden kutya alkalmas szimatmunkára. Ügyelnünk kell annak hajlamaira
/apportkészség, fürkésző- és nyomozókészség/, amit csak kellő megfigyelés után
dönthetünk el.» Megfelelő tenyészanyag kiválasztással kifejleszthetünk jó
szimatkészségű törzseket. Lényeges a kiképzést megelőzően a tulajdonságok
megfigyelése, és mindenekelőtt maga a kiválasztás. A fentiek a jó nyomozókutya
kiválasztásánál nem elhanyagolható tényezők, hiszen a kitartó nyomozómunkához
az öröklött adottságok alapfeltételként szerepelnek.
Tudnunk kell azt, hogy a túl hosszú szimatvétel nem vezethet jó eredményre, mert
a kutya szaglószerve rövid idő alatt képes a szagot rögzíteni, és a hosszabb
időtartam esetén - éppen a védekező reflex következtében - a szagfelfogás
intenzitása csökken, s ezzel az inger erőssége is. /Ezt mindannyian tapasztalhatjuk
saját magunkon, ha pl. kölnit vagy szagos arcvizet használunk. A "felrakáskor" jól
érzékeljük, de rövid idő multával, már tudomást sem veszünk róla, holott mások
azonnal reagálnak rá./
Igen fontos a váltott irány, a napszak, s a széljárás figyelembevétele az edzéseknél.
Mindazon kutyákkal, amelyekkel szimatmunkát végeztetünk, nélkülözhetetlen az
állandó gyakorlás /tréning/, mert egyrészt a szag-emlékképeik csak így nem
homályosodnak el, másrészt a kutya szaglószervének érzékenysége csak így
tartható meg hosszú ideig magas szinten.
Számolnunk kell azzal is, hogy az eb az időjárástól, távolságtól, illetve felkészítési
fokától, adott idegi állapotától függően, idejekorán kimerülhet, elfáradhat, s
képtelen munkáját megbízható módon folytatni. Ez főként a kiképzés első
időszakában fordul elő, de az aktív nyomozómunka alkalmával is, ha a
körülmények úgy hozzák /rossz időjárási- és terepviszonyok/. Ennek
kiküszöbölésére javasolom az időnkénti pihentetést, a szaglószerv érzékenységének
visszanyerése céljából, oly módon, hogy az állatot friss levegőre visszük, vagy
"1evesszük" a félbehagyott és megjelölt nyomról. /Ezt csak abban az esetben
tehetjük meg, hogyha a szimatadáshoz szükséges "szimatpárna", bűnjel vagy a
nyom továbbra is rendelkezésünkre áll./
Mindenesetre azonnal hozzá kell tennem azt is, hogy csak a túlfeszített munka, a
túlzott elfáradáskor nyúljunk ehhez a megoldáshoz, normál körülmények között,
főként ha rövid távon gyakorlunk, semmiképpen se vegyük le a nyomról, feladata
elvégzése előtt. Ezért a jó munkabírás, az állóképesség adalék az előbbiekhez.
A különböző egyedek szagok iránti érzékenysége és kimerültségi foka nem
egyforma. A korábban felsoroltakon kívül nagymértékben befolyásolja az előbbit
az is, hogy milyen a szagok természete, eredete, összetétele, azok erőssége
/töménysége/, milyen a túl erős szagok iránti érzékenysége, ha az hosszabb ideig
hat, mikor lep fel nála a szag iránti közömbösség, fáradtság /és az ezzel kapcsolatos
védekezés/.
A nyomkövetés közbeni kimerültségnek a fentieken kívül más, negatívan
befolyásoló tényezői is lehetnek. Amint azt már korábban említettem, a
nyomkövetés nemcsak fizikai megerőltetést követel, hanem a központi
idegrendszer magasabbrendű központjának megfeszített munkáját is igényli. Annak
pihent vagy kimerült állapota erősen befolyásolja, hogy mennyi ideig képes a kutya
az adott nyom szagát megkülönböztetni a zavaró ingerek és egyéb nyomok
szagától, pl. közlekedési zaj, más emberek vagy állatok nyoma. Hiszen ezek
gyakorta erősebbek mint az eredeti nyom. Nehezítik a nyomozómunkát az egyéb
más, elterelő mozgás- és hangforrások is, mint pl. a természeti zajok /égzengés,
stb./ vagy a forgalom. A természetes körülmények közötti nyomkövetéshez erős,
megerőltető idegmunka szükséges, mivel a nyom követésével kapcsolatos
tevékenységen kívül minden mást gátlás alá kell helyezni. Ennek túlfeszítésekor
könnyen bekövetkezhet az idegi kimerültség, amelynek eredményeként csökken a
szagmeghatározó képesség. Nehezen követi, majd elveszti a nyomot.
Nemcsak a sportolók, a kutya teljesítménye is igen nagymértékben függ a
pillanatnyi fizikai és pszichikai állapotától. Ugyanakkor senki se lepődjék meg
azon, ha mindjárt itt hozzáteszem - legalább ennyire a gazdáétól is. S hogy példát is
szolgáltassak rá, a gazda betegsége vagy vizsgadrukkja, amelyek gátolják őt a
helyes és jó vezetői munkában, igen erős negatív hatást idézhetnek elő.
A szagkibocsátás kémiai molekuláris mozgás. Ez olyan folyamat, amely minden
körülmények között létrejön, és erőssége szoros összefüggésben van a korábban
említett feltételekkel. Ezért a nyári 30-40 C0-os meleg, vagy a téli -3o C°-os hideg
sem befolyásolhatja negatívan a feladat végrehajtását, csupán az összteljesítményt
csökkentheti.
A legkedvezőbb "nyomfelvételi" feltételeket az enyhén nedves talaj, s a nedves fű
szolgáltatja. Tudnunk kell azt, hogy a nap ultraibolya sugarai elbontják az ingert
adó szagokat /a zsírsavak felbomlanak/, ugyanakkor - szintén a hő hatására - a
talajfelszín magába szívja a szagrészecskéket. /Innen a magyarázata annak, hogy a
különböző talajok miért jó vagy rossz szagtárolók./
A szaglóérzék megérzésére a korábban említetteken túlmenően arra is figyelnünk
kell, hogy sohase kapjon túlzottan fűszerezett ételeket, és lehetőleg semminemű
fizikai sérülés ne érje az orrát. Lázas, beteg kutyával véletlenül se próbáljunk
szimatmunkát végeztetni /a láztól kiszáradt nyálkahártya teljesen lehetetlenné teszi
azt/.
Sok amatőr kutyás értetlenül áll kutyájának negatív teljesítménye előtt, mondván:
"én mindent megtettem és betartottam, amit a szakirodalom jónak lát", csak azt
felejtette el, még talán önmagának is bevallani, hogy kutyájával túl ridegen, túl
keményen, sőt durván bánt, vagy túlzottan igyekezett őt - akár erőszak árán is -
fegyelmezni. Ez, a kevésbé jó idegzetű kutyáknál oly erős gátlást képes kialakítani,
hogy vezetőjükre való állandó figyelés, és az arra való ügyelés miatt, hogy nehogy
olyant kövessenek el, amiért fenyítés jár, még magáról a feladatról is
megfeledkeznek.
Bármilyen különösen is hangzik - és amellett, hogy továbbra is fenntartom mindazt,
amit az előzőekben írtam - tudomásul kell vennünk, hogy végső soron nem az a
döntő, hogy egy kutyának "jó orra" van-e, hanem az, hogy ez az orr milyen
szagokat árasztó anyagok érzékelésére képes. /Mely szagfajták szaglómezői
fejlettebbek?/
A szagos anyagok és a szagok osztályozása
A szagérzékelés szubjektív. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a kellemes és a
kellemetlen szagérzés egyénenkénti meghatározása, amelyben elsőrendű szerepet
játszik, hogy az egyénnek milyen emlékképei fűződnek az egyes szagokhoz.
LINNE sorolása szerint vannak: fű, pézsma, liliom, fokhagyma illatok. /Ezt
tekintjük a későbbi szagrendszerezések alapjának./ A valóság azonban az, hogy
nagyon sokféle szag van. Óvatos becslések szerint is, ma kb. 60 ezer szagot
különböztethetünk meg. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden ember, így az
átlag ember is, hiszen a szagérzés tanulható!
Az élet legkülönbözőbb területein számtalan szagingert keltő anyaggal találkozunk.
Éppen a nagyszámú előfordulás miatt a szagok minőségi osztályozása még nem
oldódott meg megbízható módon. Mégis ahhoz, hogy tájékozódhassunk közöttük,
az alábbi felosztásuk ajánlatos.
Találkozunk növényi, állati, ásványi szagokkal. Ezeknek kombinációi hozzák létre
azt a 9 fő csoportot, amelyek a további szagingereknek képezik alapját.
1. éterszagok, ízek: a szagos, iparban használt gyümölcskivonatok /alma, körte s
általában a gyümölcsök, a méhviasz/, és a különböző ételek,
2. az aroma típusszagok: kámfor, keserűmandula, citrom,
3. balzsamszagok: virágok, jázmin, gyöngyvirág, vanília és egyebek,
4. ámbra- és pézsmaszagok: az ámbra, a pézsma, valamint egyéb állatok és gombák
szagai,
5. fokhagymás szagok: fokhagyma, vulkanizált gumi, hígítók, aceton, kén, jód,
bróm, klór, ún. büdös gyanták,
6. pörkölt szagok: pörkölt kávé, dohány, füst, bagó, benzol, fenol, naftalin,
7. ható szagok: sajt, izzadság, avas zsír, munka szagok, vizelet, hüvelyváladék,
sperma szaga,
8. undorító szagok: egyes bódító szagok, ezek a beléndekből, bodzából és a velük
rokon növényekből nyert szagok, valamint idetartoznak még a poloska és a
kábítószerek /ópium/ szaga is,
9. hányingert keltő szagok: előfordulhatnak a szilárd, légnemű és folyékony
állapotban lévő anyagokban egyaránt, pl. rothadó hús vagy növény, széklet.
Nagyon sokszor esünk abba a hibába, hogy a szagokat az emberi ízlés szerint
osztályozzuk, azt gondolván, hogy pl. a szegfűillat /virágillat/ vagy egyes parfümök
illata /ámbraillat/, amely nekünk annyira tetszik, a kutyának is kedves lesz. Igen
nagyot tévedünk, mert például az általunk oly bűzösnek tartott bomlott fehérje
/büdös hús, záptojás/ a kutyának - annak természetes volta miatt - sokkal
kellemesebb a legcsodálatosabb francia parfümnél is. Ugyanígy helytelen lenne
saját orrunk után igazítanunk kutyánk szaglóérzékenységét, mivel vannak olyan
szagok, amelyeket mi jól érzékelünk /pl. mesterséges szagok/, a kutyák annál
kevésbé, s vannak olyanok, amelyekről sejtelmünk sincs, s a kutya "jól kiszagolja",
pl. a kábítószerek illata.
Szagforrások
a/ illó olajok, amelyek főként a növények alkotórészei,
b/ kémiai vegyületek, az emberek és állatok mirigyeinek
váladéka,
c/ szilárd anyagok. Ritkán szagosak /csak ha oldhatók/.
A szaganyagok rendszerint igen apró molekuláris állapotban terjednek a levegőben
vagy a vízben. Az egyes anyagok a beléjük ütköző szagmolekulákat különböző
módon rögzítik.
A szag felvétele, beszívódása, nemcsak a szag minőségétől /erősség, összetétel/,
hanem a felvevő test anyagának minőségétől is függ. Jól rögzítik a szagokat a
selyem, a szőr, a hagyományos ruházati anyagok, pl. pamut /nem műanyagok/, a
puha fa, faszén stb., általában a természetes, likacsos szerkezetű, érdes felületű
anyagok. Kevésbé a papír, a műanyagok, rosszul a fém, üveg, és egyéb ásványi
anyagok. A talaj szagrögzítő képessége függ az azt borító növényzettől, szerves
összetételétől, mikroorganizmusától, nedvességi állapotától, ásványi összetételétől,
földtani adottságaitól /homok, agyag, köves, lösz/. A talaj szagfelvevő képessége
ugyancsak nem hanyagolható el. Feltételes annak érdessége, szivacsossága,
keménysége és nedvességtartalma.
Az illó anyagok oxigén hatásara is elbomlanak. Ennek következményei: először
annak gyengülése, majd eltűnése a szagfelvevőről. Itt közrejátszik a természetes
levegő oxigénje, valamint a természeti és mesterséges hőhatások, amelyek
különösen képesek gyorsítani ezt a folyamatot, pl. a hagymás kést nyílt láng fölé
tartva pillanatok alatt szagtalaníthatjuk. Közömbösítenek továbbá a desodoráló
szerek. A meleg és a nedvesség csak bizonyos fokig segítik elő a szagok terjedését
és érzékelhetőségét, túlzottan koncentrált állapotban azonban megsemmisítik
azokat.
A szag terjedésében fontos szerepet játszanak az oldó és közvetítő közegek /a víz és
a levegő/, azok mozgása, a légáramlás ereje és iránya, amelynek hatására terjed,
eltolódik, de teljesen meg is szűnhet. Így pl. a jó szimatú kutya légszimat
segítségével /nem talajról, hanem a levegőből fogja fel a szagot/, több száz méterről
is felfedezheti a vadat. De nemcsak felfedezheti, hanem nagy biztonsággal képes
meghatározni a szagforrás irányát és helyét, sőt annak távolságát is. A szagok
keveredése esetén mindig az intenzívebb /erősebb/ szaghatás a domináns, amely
képes szinte az észrevehetetlenségig eltakarni a gyengébb szagforrást. Szaglási
kompenzáció /kiegyenlítődés/ jöhet létre az olyan szagoknál, amelyek egymást
közömbösítik.
Joggal feltehetné a kérdést az Olvasó, mi köze az egészhez az emberi
szaglóképességnek? Engedtessék meg ezzel kapcsolatban egy Marx idézet, amely
ha nem is szó szerint, de lényegében e következőket mondja:
Ahhoz, hogy a körülöttünk lévő világot megismerhessük, először önmagunkat kell
megismernünk, és az emberi tulajdonságok és képességek feltárásával közelebb
kerülünk környezetünk megismeréséhez.
Amit az előzőekben az emberi szaglóképességről, szag megismerésről írtam, az -
értelemszerűen alkalmazva - kutyáink esetében is fennáll, és magyarázatot adhat
olyan kérdésekre, amelyekre eleddig nem kaptunk feleletet.
Az ízlelés
A szaglóközpont és az ízérzékelés között is van közvetlen kapcsolat. A szag- és az
ízérzést együttesen zamatnak nevezzük. A megismerés ebben az esetben nemcsak a
szag, hanem a szag és az íz alapján történik, mely kettő a tudatban egybeolvad.
Az ízlelés és a szaglás rokonjellegű érzékelési mód. Mezőik az agyban is közvetlen
egymás mellett foglalnak helyet, olyannyira, hogy pl. egyik a másikba átmehet. Így
az íz érzéklet szag érzetet, a szag észlelés íz képzetet hozhat létre. Egymás
közelsége és az átkapcsolódások révén, különbségük elsősorban a közvetítő s oldó
közegekben van /szag: légnemű, íz: folyékony -víz/, de mindkettő kémiai eredetű
érzékletek felfogásának eszköze, vagy az egyébként szagingert okozó kémiai hatás,
a vízben élő állatoknál, mint pl. a halaknál ízlelési ingert vált ki, a neuronos
ízlelőbimbóik révén.
Az ízlelő szervekre gyakorolt ízhatásoknak többrendbeli szerepük van. Első és
legfontosabb - mint ahogyan azt a fentiekben is írtam - a szag és az ízhatás
együttesen határozzák meg az állat számára az elfogadható /ehető/, vagy az
elutasítandó /ehetetlen/ anyagokat. Ugyanígy az ún. közömbös, íztelen anysgok
elutasítási szükségességét is, mint pl. homok, kavics kiköpését /bár az utóbbi
mechanikai úton is érzékelhető/.
A másik ilyen fontos szerepe az ételféleségek ízletességének meghatározása, amely
már az elfogadhatóság szempontjából is szerepet játszik, de főként abban, hogy
ízüknél fogva az adott tápanyagokat az állat kedvvel-e vagy esetleg csak
szükségességből fogyasztja /éhség/, pl. a hús vagy a kenyér közötti íz különbsége.
A harmadik igen fontos szerep az ízlelő szervnél a savas, illetve a lúgos hatások
meghatározása, amely az állat emésztése szempontjából nem elhanyagolható. Ez
utóbbiak alatt azt értjük, hogy az adott ételféleség megemésztéséhez milyen hatású
emésztőnedvek szükségesek. /Kiválasztásuk feltétlen reflex útján történik./ Így a
fehérjefélék emésztésében elsősorban savak szükségesek - amelyek elsődlegesen a
gyomorban termelődnek - míg a szénhidrátok lúgos kémhatású emésztőnedvek
útján bontódnak le. Az utóbbiak elsősorban a nyálban /bár kevés sav itt is
képződhet/, minimális mennyiségben a gyomorban, de főként a belekben
képződnek.
A kutyánál az ízlelés a nyelvben és a szájüregben található ízlelő bimbókkal
történik. Ezek a nyálkahártyán helyezkednek el. Kémiai analizáló képességük
különbözik az emberétől, illetve más szempontok szerint funkcionál, azaz az
ízletesség másként érvényesül. Fő helyen az édes áll, majd a sós és a keserű,
ugyanakkor a számára elutasítandók a savanyú és a fűszeres ételek.
Vannak részünkről az első pillanatra érthetetlen anyagok, amelyeket a kutya
szívesen és jóízűen fogyaszt, mint pl. a romlott húsfélék, hányadék, ürülék, vagy a
korhadó cellulóz anyagok. Ugyanis a kutya öröklött adottságánál fogva /képesség,
készség/, a már megtalált és kapott táplálékul szolgáló anyagok közül kémiai
mibenlétük észlelésével, képes saját testének helyes táplálására a legmegfelelőbb
tápanyagokat kiválasztani, sőt, vitamin- és energiaszükségletét ezekből fedezni.
Ezért fontos a táplálék elkészítésénél az ízhatások meghatározása.
A tapintás
A tapintás a környezet mechanikai állagának és hőhatásának megismerésére szolgál
/hideg-, meleg- és fájérzetek/. Velőshüvelyű érzőszemölcs receptorai vannak.
Lényegük, hogy nincsenek közvetlen kapcsolatban a külvilággal. Ez esetben a bőr
alatt, az érzőszemölcsbe ágyazva, de e kutya tapint szájjal is. Ezzel magyarázható,
hogy a kiskutya mindent szájába vesz, így ismerkedve az ismeretlennel. Nem
szabad neuron, hanem tapintó gömböcskékben végződik, csak mechanikusan tud
érzékelni, míg a szabad neuronok kémiailag is analizálnak.
A tapintás a kutyánál - amint említettem - a szájjal és a bőrön keresztül történik.
A bőrön tapintási vagy nyomási érzékelők, valamint hő- és fájdalomérzékelési
pontok vannak. Általában négyzetcentiméterenként 3 meleg, és 6-23 hidegpont
található. Az egész bőrfelületre - fajtáktól függően - nagyjából 30 ezer meleg, és
250 ezer hidegpontot számolhatunk. Ez ezt jelenti, hogy a szervezet a meleg ellen
jobban védve van. Egy cm2 -re 25 nyomási és l00-200 fájdalomérzékelő pont esik.
A meleg és a hideg érzékelésénél feltétel, hogy a tárgy hőmérséklete magasabb
vagy alacsonyabb legyen a bőr felületénél, ugyanez vonatkozik a sugárzott hőre is,
beleszámítva a szőrzet szigetelését. A kutya bőrének hőmérséklete 36.9 C0 körül
van /ami nem azonos a test hőmérsékletével, ez 38-38.5 C0 közötti/. A kutya testén
sem a hőérzékelők, sem a fájdalomérzetet közvetítő érzékelő pontok nincsenek
egyenlően elosztva. Amíg a melegpontok főként pl. a hastájékon, a hideg érzékelők
az állat oldalán helyezkednek el túlnyomó többségükben, addig a fájdalomérzet
elsősorban az elülső részen, és ugyancsak az oldalakon váltódik ki legfőként.
Kevesen gondolnak rá, még kevesebben tudják, hogy maga a szőrzet is részt vesz a
tapintás folyamatában, és még ennél is kevesebbek előtt ismeretes az, hogy a kutya
bajusza is komoly szerepet játszik ebben. Ugyanis a bajusznak - főkként még a
természetes életmódot élő állatoknál - az a rendeltetése, hogy a sűrűbb
aljnövényzettel borított terepen is elkalauzolja az állatot /mint egy szélességmérő/,
lévén, hogy alkonyati, illetve éjszakai életet éltek. Tudniillik a bajusz tapintó szőrei
"mértéket vettek" azokról a részekről, amelyeken az állat át kívánt haladni. Ezek,
az öröklött képesség alapján meghatározták gazdájuk számára, hogy a kiválasztott
útvonal járható-e. Ezért sose az esztétikumot, hanem egy "biológiai radart„ lássunk
a bajuszban, és ne akarjuk kedvünkre stuccolni.
Bár kategorikusan az előbb említettek egyikéhez sem tartozik, de külön kell
foglalkoznom a kellemesség érzetével, amelyet az állatban a simítás /simogatás/
vált ki. Külön érzékelő neuronjait ugyan nem tudják kimutatni, de gyakorlati
tapasztalatok alapján bizton állíthatom, hogy ezt a szerepet a fájdalomközvetítő
érzékelők töltik be. Sok más mellett az is ezt látszik bizonyítani, hogy a
simogatásra az állat testének pontosan azok a részei a legérzékenyebbek, ahol a
legtöbb fájdalomközvetítő érzőszemölcs is talalható. Ezek elsősorban a fej és az
oldalak.
A jutalmazás és a büntetés kérdésével ugyan más helyütt már foglalkoztam, de
biológiai okát itt tartom helyénvalónak feltárni. Gyakran megfigyeltem ugyanis,
hogy egyesek, függetlenül kutyáik méreteitől, dicsérő szándékukat a fej, illetve a
test különböző részeinek paskolásával igyekeznek kifejezni. A fej ütögetése -
bármilyen kedveskedő szándékkal is történik - a kutya számára mindig kellemetlen
hatással van, még a mozdulat érzékelése is. A test egyéb tájékának paskolása, ha
minden esetben kellemetlennek nem is mondható, de a kutya részéről kívánatosnak
sem.
E kérdés magyarázatánál a következőkből kell kiindulnunk. Csaknem minden
érzékszervnél foglalkoztam az emlékképek kérdésével. A kiskutya legelső kellemes
emlékképe a simításról, már közvetlenül a születés után kialakul, anyjának
tisztogató, nyalogató nyelve révén. Ugyanígy a tisztogató, nyalogató, simogató
nyelv "masszírozza" az oldalát és a hastájékát az emésztés és az ürítés elősegítése
végett, keltve ezzel is kellemes érzéseket. Arról nem is beszélve, hogy az egymás
iránti szimpátiait is nyelvük simításával /nyalás útján/ fejezik ki, amit a gazda
számtalanszor maga is tapasztalhat /kézcsók/.
Ezért a simítást, mint kedveskedést, mint jutalom "megerősítést", mindig a
szőrmentén, lágyan sikló kéznek kell végeznie.
A paskolást is - mint büntetőeszközé - szinte a simítással együtt raktározhatta el a
kölyök emlékképei közé, mivel az anyakutya a fészekben ezúton "tartja fenn a
rendet". Ugyanis a renitens kölyköt valamelyik felső agyarával /fogó foggal/
koppintja fejbe /mintha kokit vagy barackot adna rosszasága "jutalmául"/. Ez a
fenyítési mód a későbbiek folyamán a test egyéb tájaira is átterjedhet. Így
nyilvánvaló, hogy a kölyökben kellemetlen emlékeket kelthet a paskolás, még ha
nem is ez volt vele a szándékunk.
Határozottan kellemetlen emlékeket kelt az is, ha a gazda a nyak bőrénél fogva
felemeli, megrázza, és „földre csapja" leghatásosabb büntetési módként, tekintettel
arra, hogy az anyaállat is ezt teszi azzal a kölyökkel, amelynek a "koki" már nem
használ. A vadonbeli ősök sem térnek el ettől a gyakorlattól, mert azokat az
egyedeket, amelyeket csupán rendre kívánnak utasítani - de nem elmarni a falkától
- ugyanilyen módon rendszabályozzák.
Belső elválasztású mirigyek
A szervezet mirigyeit két nagy csoportra osztjuk. Külső elválasztásúaknak
nevezzük azokat, amelyek váladékukat a mirigy kivezetőcsövén keresztül a
testfelszínre /verejtékmirigyek/, vagy a test üreges szerveinek belső felszínére
/emésztőmirigyek/ juttatják. Belső elválasztású /endokrin/ mirigyeknek nevezzük
azokat, amelyeknek kivezetőcsövük nincs, így váladékuk a mirigy hajszálereibe,
tehát közvetlenül a vérbe kerül.
A belső elválasztású mirigyeket éppen ezért sűrű érhálózat veszi körül. Az általuk
termelt hatóanyagok a hormonok. Ilyen működést fejt ki a hipofízis /agyalapi
mirigy, amely a koponya alapon, az ékcsont nyereg alakú bemélyedésében
helyezkedik el. A nyakon, a gége alatt fekvő pajzsmirigy. Ennek hátsó felszínén,
gyakran a mirigy állományában találhatók a mellékpajzsmirigyek /számuk: 1-4/. A
vesék felső pólusán lévő mellékvesék. A hasnyálmirigy állományában található ún.
Langerhans-szigetek. A kismedencében fekvő petefészek, illetve a herezacskóban
elhelyezkedő here. Valószínűleg belső elválasztású mirigy a tobozmirigy, és a
gyermekkorban, a mellcsont belső felszínén található ún. csecsemőmirigy is.
A belső elválasztású mirigyek működésének hiányossága a szervezet működését
nagymértékben befolyásolja. Például: nem megfelelő hormonális ellátottság esetén
a nőstény kutya gyakran fogamzásképtelenné, míg a hím kutya magtalanná válhat.
Még mint érdekességet említem meg, hogy ezen mirigyek rendellenes működése
megváltoztatja a test ún. alapszagát is. Serkentés, illetve működés csökkenés az
egyedre nézve katasztrofális fejlődési, illetve működési egyensúlyzavarokat
okozhat.
A KÖLYÖK KIVÁLASZTÁSA
Mielőtt a tulajdonképpeni téma tárgyalását elkezdeném, feltétlenül szükségesnek
tartom, egy - hazánkban eddig kellően figyelembe nem vett - kérdés
megvizsgálását. Ez az ún. stádium elmélet.
A mai korszerű és egyre inkább növekvő igények a kutya tenyésztésében és
kiképzésében, megkövetelik a tenyésztőtől és a kiképzőtől, hogy körültekintően és
minden tényezőre figyelemmel végezze munkáját. Ehhez nyújt segítséget a stádium
elmélet, amelynek lényege abban rejlik, hogy az egyes időszakoknak az élőlény -
így a kutya - életében is meghatározott jellemzői vannak a fejlődés, a magatartás, a
viselkedés területein. Ha ezt kellő mértékben figyelemmel kísérjük az elődöknél
/szülők, nagyszülők, dédszülők/, úgy a Mendeli öröklődési törvény /a nagy számok
törvényének hatása tükrében/ érvényesülése szerint következtethetjük az utódok
genetikai /öröklött/ külső és belső tulajdonságaira, hajlamaira és várható
formálódási lehetőségeire.
A jó kutyatulajdonos már nem bízhatja magát a véletlenek sorozatára sem a
tenyésztésben, sem a kiképzésben. Az előbb leírt szempontok figyelembevétele
mellett ellensúlyozhatja vagy növelheti az öröklött tulajdonságok és hajlamok
hatását kutyájánál a szükségletek és a kívánalmak szerint.
A ráneveléses módszernek ez az alfája és az omegája, azaz kezdete és vége. A
stádium elmélet bennünket érintő részeivel A ráneveléses módszer rendszerezése és
A ráneveléses módszer szakaszai c. fejezetekben foglalkozom, de érintem már a
kölyök kiválasztásánál is. Ezért külön a teljes stádium elméletre, mint olyanra,
helyszűke miatt nem kívánok kitérni.
Csak röviden utalok a magyar lótenyésztésre, amelynek eredményessége éppen
abban áll, hogy az egyes törzsek származását évszázadokra visszamenőleg le tudják
vezetni. Ráadásul ez a levezetés nem "keresztlevél" /névleges/ szinten történik,
hanem az illető ős teljes testi és lelki adottságait és képességeit tükrözi, azoknak jó
és rossz oldalát egyaránt. Ezt illenék bevezetni a magyar kutyatenyésztésben is.
Olyan helyeken, ahol jó gazdához illően tenyésztési és tartási naplót vezetnek, ha
nem is intézményesen, de magánúton megoldható. Így a tenyésztő - a mi
esetünkben a kiképző is - ha megfelelő képet alkothatott az ősökről, már tudatában
lehet annak, hogy melyek azok a "vonások" amelyeket erősítenie kell, vagy
lehetőség szerint kiküszöbölnie /elfojtania/ ahhoz, hogy megfelelő eredménnyel
végezhesse munkáját.
Bármely kutyafajta tenyésztéséről is legyen szó, vagy bármely munkakutya félére
is van szükségünk, ezeket a tényezőket sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Mindig aszerint állítjuk párba a szülőket, hogy az utódokkal szemben milyen
kívánalmaink vannak. Ezért akkor járunk el helyesen, ha kellő körültekintéssel
figyeljük meg - lehetőség szerint nemcsak papíron - az ősöket viselkedésükben,
teljesítményeikben. /Küllemi bírálatok, munkakutya vizsgaeredmények, tenyésztési
eredmények stb./ Tudvalevő, hogy a sérült ember ebben -erősen gátolva van, de
számára sem megoldhatatlan feladat. Környezete segítségével mindezeket
elvégeztetheti, és az írásos anyagoknak - ugyancsak segítője útján - maga is
utánajárhat. Többletfáradtság, de megéri!
Igen lényegesnek tartom az ún. tenyész-szemlék /azoknál a fajtáknál, ahol ez
kötelező/ eredményes vagy eredrménytelen voltának vizsgálatát.
A kutya értelmi képességének fejlődése c. részben már foglalkoztam a
szocializálódás kérdésével. Akkor a most következő anyag kedvéért nem
bocsátkoztam a részletekbe.
A szocializálódás alapkövetelménye a domesztikáció /háziasítás/.
A házikutya normális szociális fejlődése több szakaszra /stádiumra/ osztható. Ezen
elmélet szerint a társas fajoknak, az egyed fejlődése folyamán vannak kritikus
periódusai, amikor nagyobb érzékenységgel válaszolnak az ún. szociális tényekre.
Az egyik legfontosabb kritikus időszak mintegy három hetes korban kezdődik. Ezt
törvényszerűen jelentkező anatómiai jegyek jelzik. a/ ekkor törnek elő a fogak,
b/ már tökéletesen nyitva vannak a szemek, és kinyílnak a fülek is,
c/ az érzékszervek mind funkcionálnak. /A kutya szaglása már a születés
pillanatától kezdve funkcionál, ugyanis ennek segítségével találja meg anyját, az
emlőket és alomtestvéreit./
A szívverés és az agyáramok megváltozásai is kimutathatók. Megváltozik a
növekedés üteme is, az erőteljesebb táplálkozás és a táplálékszerzés
eredményeképpen.
Az ezekhez kapcsolódó formák, a társas lénnyé való váláshoz lényegesen
hozzájárulnak. Az általános fogékonyság egyre nő. /A kritikus időpontok fajonként
és egyedenként változnak./
Az alábbi társas viselkedési módokat különböztetjük meg:
1. A kölcsönös ösztönzés. Ezen szabályos magatartást társas szekréciónak is
nevezzük. Jellemzője: az együttes fellépés, menekülés, játék, táplálkozás,
béketűrés, valamint egyéb hangulatátvitel s -elfogadás.
2. Felügyelet és gondoskodás másokról.
3. Felhívás gondozásra és felügyeletre.
4. Szexuális viselkedés
5. Harci viselkedés
6• Nyugalmi viselkedés
7. Táplálékfelvételi viselkedés
8. Felderítési viselkedés
Ezeknek a társas integrációs elemeknek kapcsolódó része lesz a simogatás, mint a
társas kapcsolat felvételének eszköze. Általában igen nagy szerepe van az előbbi
mellett a tapintás útján történő érintkezésnek /nyalás, rágcsálás, talpérintés,
dörgölődés stb./. Szerepet játszanak továbbá a vegyi, optikai /mozgás/, hang
ingerek is.
- vegyi: szagnyomok vagy a kiválasztó mirigyek által
szolgáltatott anyagok, vizelet, bűzmirigy /végbélben/,
- optikai /mozgás/: farok, fül, szem, test,
- hang: ugatás, sírás, nyüszítés, vonyítás stb.
Arcmozgás, orr-ráncolás, taszító, csábító mozdulatok. Mindezek egy öröklődő és
átörökített kiváltó mechanizmust hoznak működésbe, úgy, hogy külön
tapasztalatok nélkül is hatékonyak. Ugyanakkor az egyedi
megkülönböztethetőséget is szolgálják, pl. szimpátia és antipátia /tetszés és nem
tetszés/ az egyedek között.
A hangjelek esetében két csoport különböztethető meg:
1. Olyan jelek, amelyek a fajtársak valamely öröklődő, kiváltó mechanizmusának
működését indítják meg,
2. olyan hangjelek, amelyek az egyed felismerését szolgálják. Amelyek jellemzői a
"vevő" öröklődő alapképző mechanizmusát obligát /elmaradhatatlan/ tanulási
folyamatok közbejöttével teszi hatásossá /vészjelzés stb./. Ez a fajfa oly jellemző
forma törzsfejlődésileg és történetileg alakult ki. Eszerint az állat obligát /kötelező,
elmaradhatatlan, szokásos/ tanulással, egy öröklődő alapképző mechanizmussal
tudjon válaszolni /hangfelismerés, megkülönböztetés/ az őt ért ingerhatásokra.
Az első csoporthoz tartozó hangjeleknek nincs időbeli alakjuk. Olyan jellemzőket
tartalmaznak, amelyek aktív módon válhatnak hatásossá, s olyan szerepet töltenek
be, mint az optikai ingerek /hangulat kifejezés/. E hangjelek létrejötte vezetéses
/feltétlen reflex/ úton történik, az ingerhatás átalakításával. A társas
integrációban /egyesülésben/ lényeges szerepe van. Akvetikus visszacsatolás
/visszaugat/. Ez az öröklött kiváltó mechanizmus biztosítja a reagálást. Pl. a csirke
a vészjelre /a hangra/ elbújik. Ez a reakció a faj fennmaradásában és a
fajfenntartásban jelentős szerepet kap. Az ún. negatív /kellemetlen/ és pozitív
/megerősítő/ impulzusok továbbítása, feldolgozása és visszacsatolása valódi
koordinációt /egybeesést/ és szinkronizációt /egyidejűséget/ létesít a viselkedés, a
magatartás területen. A hang magassága igen nagy megkülönböztető tényező a
hangulat terén. Pl. a magas hang a kutyánál a behódolás jele. Az ivadékok hangja
gondozást kér, de felnőtt kutya is ad ki ilyet, ha csillapítani, hízelegni vagy
behódolni kíván, pl. ha támadást akar leállítani.
A hangváltoztatás fiziológiai okai örökletes mechanizmusok /a hatást optimálissá
vagy afelettivé tehetik/;
a/ az amplitúdó növelése, azaz a hangmagasság +,- irányba való változtatása,
b/ a hangerő növelése,
c/ a frekvencia /az 1 mp alatti rezgések száma/ növelése és változtatása,
d/ a hangtartománynak és az ismétléseknek változtatása.
Kiváltásuk az ingerhatás milyenségére, minőségére, erősségére történik.
A hangadást az eddigi kísérletek szerint az agy puszta ingerlésével nem lehetett
kiváltani sem részben, sem egészben. /Anélkül, hogy részleteibe merülnék:
közvetett bizonyítéka e tény annak, hogy a háziasítás eredményeképpen miként
fejlődött a kutya tudati készsége, és hogy a társas kapcsolatok milyen befolyással
lehetnek a hang, az embernél pedig a nyelv használatára./
A mimika jellemzői:
- a szem és a száj, amelyek alapvető jelleggel bírnak,
- a száj és a szemek egymáshoz viszonyított helyzete,
- a száj állása, ajkak zártsága, csukása, réselése,
- az arcorri rész borének ráncolása,
- a fül állása,
- a farok tartása.
A mimika alkalmas arra, hogy a társulásokon /csoportokon "falkán”/ belül, egyedi
kapcsolati formákat fejezzen ki /lelki beállítottság/. Az öröklődő kiváltó
mechanizmusok fejlődése szoros kapcsolatban van az evolúciós törzsfejlődésen túl
az adott faj társas viszonyainak, érintkezési módjainak, életformájának
különbözőségeivel.
Most pedig megpróbálom röviden ismertetni azokat a szempontokat, amelyek
nézetem szerint a kölyök kiválasztásával kapcsolatban szerepet játszanak.
l. A kölyökkutya - hogyha azt az alapkövetelményeknek megfelelő módon
választottuk ki - olyan ideális nyersanyagnak tekinthető, amelyet céltudatos
tevékenységgel kedvünkre formálhatunk.
2. A formálásban - tapasztalataim szerint - a leglényegesebb a gazda személyével
történő azonosulás /identifikáció/.
3. A jövendőbeli feladatokra történő elő- és felkészítés, sőt a feladatok által
támasztott kívánalmak szerinti formálás a viselkedésben, a tevékenységben.
4. A kutya egyéniségének a gazda által való tökéletes kiismerése és a szükség
szerinti alakítása /jellemformálás/.
5. A tényleges munkafázisok "beiskolázás" nélküli oktatása, és a munkával
kapcsolatos fogalomrendszerek megismertetése, amelyek az "iskolaszerű"
/vizsgaszabályzat alapján történő/ oktatásnak felbecsülhetetlen előkészítő fázisai, és
ezek nagyban megkönnyítik a kiképző munkáját a vizsgára történő felkészítésben.
A továbbiakban ezen 5 pont által meghatározottak szerint igyekszem felvázolni
azokat a szükséges tevékenységeket, amelyek alapján megfelelő küllemű,
vésenű /magatartású/, és tudású kutyát nevelhetünk az elkövetkezendő feladatokra.
Bármely típusú „szociális munkakutyáról” is legyen szó, a kölyökkutya
kiválasztásánál A kutya kiválasztása vakvezetésre c. részben foglaltak értelemszerű
alkalmazása a szülőpároknál elengedhetetlen. Azaz, csak olyan szülőpároktól
vásároljunk vagy fogadjunk el kölyökkutyákat "szociális munkakutyának"
/vakvezető, siketeknek jelző, mozgásszervi sérülteknek dolgozó és vízből mentő/,
amelyeknek szülei - még ha ők maguk nem is tartoznak egyik munkakutya típushoz
sem, de - idegtípusuk, viselkedésük, magatartásuk, munkakészségük /szolgálati
munkakutya/, és az egyéb, e fejezetben szereplő kritériumok összességében
megfelelnek a követelményeknek.
Amikor ilyen megfelelő szülőpárra találtunk, és megtekintettük ez "almot" /egy
szülésből származó kölykök összessége/, amíg azok a nyolc hetes kort el nem érték,
csupán a kölykök alomban történő viselkedését kell figyelnünk.
Ezek:
a/ milyen a születési súly, és az általános fejlődés üteme,
b/ milyen a táplálkozási ösztöne /rögtön a csecsre mászik, verekszik érte, társaival
szemben előnyre tesz szert, vagy elverhető, keresgéli a csecset, nem szívja kellően/,
a fentiek értelemszerű alkalmazása a már edényből táplálkozó kölyköknél is,
c/ milyen az általános magatartása testvéreivel, anyjával szemben /játszik velük/,
falkavezérségre törekszik, verekszik, uralkodik testvérei fölött, az anyai fenyítéstől
nem hunyászkodik, de jól megjegyzi azt,
d/ milyen az érdeklődési foka, hogyan követi anyját, hogyan utánozza annak
viselkedési módjait /szalad vele, hányadiknak hagyja el a fészket, együtt ugat,
felfedező utakra vállalkozik/.
Tapasztalataim szerint, bár a kutyatulajdonosnak gazdasági okok miatt jobb, ha már
6 hetes korában az új gazdához adja a kiskutyát - nem helyes! /Erre később még
kitérek./ Legalább 8-l0 hét az az optimális idő, amelyet a kölyöknek az alomban el
kellene töltenie, mivel pszichikai szempontból ez a 6-l0 hetes korig terjedő időszak
rendkívül kívánatos a kölyök későbbi magatartásának kialakulása miatt. Ugyanis 6
hetes koráig /az elválasztásig/ a fő motívum a táplálkozás, és - mivel ez a
leggyorsabb fejlődési időszak - az alvás. Ahogy idősödik a kölyök, lesz egyre
inkább nagyobb a mozgásigénye, kíváncsisága, és szélesedik érdeklődési köre.
Ekkor válik leginkább lehetővé az új információk és tapasztalatok megszerzése
anyai irányítás mellett. Ennek az időpontnak a korai elválasztással történő
figyelmen kívül hagyása, feltétlenül nyomot hagy a kölyök későbbi testi és
pszichikai fejlődésében.
A kutya kiválasztása vakvezetésre, illetve szociális munkakutyának
A Pavlov-féle idegtípus csoportosítást figyelembe véve, vezető kutyának a
szangvinikus típusba tartozó egyedek felelnek meg legjobban. A vakvezető, illetve
egyéb szociális munkakutyától, munkájában igen nagy figyelmet, magabiztosságot
kívánunk, a feltételes reflexek gyorsan és jól váltsák egymást, gyorsan képződjenek
és alakuljanak ki. A gátlások mindig gyorsan lépjenek fel, és szűnjenek meg. A
vezető kutyától a legmesszebbmenően értelemszerű cselekvést kell követelnünk.
Hazai viszonylatban vezető kutyának legalkalmasabbak a németjuhász, a kuvasz,
az airedale /erdél/ terrier, az óriás snaucer és a dog. Külföldön jó eredménnyel
használják e fajták mellett még az újfundlandit, rottweilert, de találkozunk másfajta
vezető kutyákkal is, pl. bernáthegyi, leonbergi, labrador.
Nagyjából ugyanezen fajták a legmegfelelőbbek a többi szociális munkakutya
alkalmazásánál is. Mindenesetre a mozgássérülteknek szolgáló, és a vízbőlmentő
kutyáknál a minél erősebb testalkat a kívánatos.
Ezért a kölyök kiválasztásban, a fajta megjelölésekor a fenti szempontokra legyünk
elsődlegesen figyelemmel.
A kölyök kiválasztásának módszereiről
Az előbbiekből is kiviláglik, hogy téves hitben él az, aki úgy gondolja, hogy
bármilyen adottságú szülők, bármelyik leszármazottja, bármilyen munkára egyaránt
alkalmas.
Olyannyira téves ez a hit, hogy bízvást kijelenthetem; a küllemi adottságok, az
érzékszervek tevékenysége, és az idegi érzékenység - amelyek egyedenként
változók - egyaránt döntő szerepet játszanak abban, hogy milyen munkára lesz az
említett egyed a legalkalmasabb. Például egy kolerikus típusú vagy ezirányba hajló
egyed, semmi esetre sem fogja beváltani a hozzáfűzött reményeket, mint vakvezető
kutya, esetleg mint siketeknek jelző, ugyanakkor ragyogó segítőtársa lehet a
mozgássérültnek, vagy osztályon felüli eredményeket produkálhat mint őrző-védő
kutya. Márpedig, ha figyelembe vesszük a "hetedíziglen", és még ezen túl is
átörökíthető hajlamokat és tulajdonságokat, nem képezheti vita tárgyát, hogy egy
adott szülőpártól származó alomban is a legkülönbözőbb típusú /küllemű és belső
tulajdonságú/ kölykökkel fogunk találkozni.
Ezért, épp az imént említettek miatt, előre e1 kell határoznunk, hogy milyen
munkára kívánjuk alkalmazni az általunk vásárolt kölyökkutyát, és annak
tudatában, hogy az adott munkára mely fajta és mely típus a legalkalmasabb,
válasszuk ki hozzá a megfelelő szülőpárt is.
Joggal tehetjük fel a kérdést: tulajdonképpen milyen szempontok szerint járjunk el
a már megszületett kölyök kiválasztásánál.
Feladatunk kettős:
a/ jó küllemi adottságú,
b/ megfelelő idegrendszerrel rendelkező ebre kell "szert tennünk", hogy munkánk
jő eredménnyel járjon.
Ne gondoljuk azt, hogy a ráneveléses módszer csak kizárólagosan a szociális
munkakutyáknál kívánatos eljárási mód. A különböző szolgálati kutyák - attól
függően, hogy milyen szakosítást kívánunk velük végezni - ugyanúgy jó
eredménnyel "előnevelhetők" a jövendő munkára, mint az előzőek. A különbség
csupán a nevelési módszerekben rejlik.
A játék döntő szerepével a későbbiekben foglalkozom. De miután egyáltalán nem
lényegtelen a hatása ez egyéniség fejtődése szempontjából, itt is meg kell
említenem, hogy már a különböző játékok alkalmazásával is befolyásolhatjuk az
egyed fejlődésének irányvonalát. Így lehetnek egyes kutyákból jó őrzővédők,
kitartó nyomkövetők, erős és igénytelen rokkant segítők, siketeknek jelzők, vagy
vakvezetők. A kívánt eredmény elérése érdekében végzett eljárás sem ördöngősség,
csupán azokat a hajlamokat, képességeket és tulajdonságokat fejlesztjük a
kölyöknél, amelyekre a későbbiek folyamán szükségünk van, míg a
nemkívánatosakat igyekszünk elfojtani.
Azt már a "jellemvizsgánál" /vésenpróbánál/ tisztáztuk, hogy milyen idegtípusú
kutyák alkalmasak szociális munkakutyának. Ott arról is említést tettem, hogy
milyen küllemi követelményeket állítsunk a "jelölt" elé.
"Ép testben ép lélek!" Ez a közmondás kutyáinkra legalább annyira áll, mint
önmagunkra. A jó testi felépítettségű, szembeszökő és rejtett hibáktól mentes
kutyáktól mindig többet követelhetünk és kaphatunk, mint ellenkezőiktől. Nem is
beszélve arról a szomorú tényről, hogy a testi hibás vagy idegbeteg kutyánál - azon
túlmenően, hogy munkájában hibája komolyan zavarhatja, sőt tanulni sem képes
oly mértékben, mint ahogy az szükséges volna - mindenkor fennáll annak a
veszélye, hogy hibájából eredően végérvényesen kidől a "csatasorból”, vagyis a
munkából. Márpedig egyáltalán nem mindegy az, hogy komoly, másfél-kétéves
megfeszített munka, és sok-sok befektetett forint után, hány évig tudjuk alkalmazni
az adott területen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a belügyi szervek által
felvásárolt őrző-védő munkakutyák igen szigorú küllemi és jellemvizsgán esnek
keresztül. Ne legyünk önmagunk ellenségei a kiválasztásnál azzal, hogy
felületességből, lágyszívűségből vagy csupán tudatlanságból olyan kölyökre
tegyünk szert, amely egy életen keresztül élő szemrehányásként áll előttünk /pl.
dysplasia/.
Annak érdekében, hogy ez ne történjék meg, itt rögtön szeretnék egy hazai
gyakorlatot "megtorpedózni", illetve annak helytelenségére felhívni a figyelmet!
Tenyésztői körökben az az eljárás dívik, hogy a kölyökkutyát szinte már
születésükkor kiválaszttatják a jövendőbeli tulajdonossal, majd 6-8 hetes korukban
"eszi, nem eszi, nem kap mást", "ha megvette, hadd vigye" felkiáltással átadják a
kölyköt.
Azokban az országokban, ahol a kutyatenyésztés már megfelelő tudományos
alapokon nyugszik, ahol erős egyesületek, és alkalmas tenyésztési szabályzatok
irányítják a tenyésztői munkát /Ausztria, NSZK, Anglia stb./, három hónapos, azaz
12 hetes kor alatt nem is szabad a kölyökkutyát az alomból kiszakítani. Ez annál is
inkább érthető, hogyha meggondoljuk azt, hogy egy egészséges kankölyöknek erre
a korra "szállnak le" a heréi, ebben a korban már nyilvánvalóan jól vizsgálhatók az
érzékszervek, és az esetleges küllemi, illetve jellembeli hibák is kiütközhetnek.
Milyen módon is járjunk el, mielőtt a kölyökkutyát elhoznánk anyja mellől?
Korábban szó volt róla, hogy a kiválasztásnak már az ősökkel kellene kezdődnie.
Ha megoldottuk /és ez külső segítséggel még a sérült embernek is lehetséges/,
feltételezhető az is, hogy a születendő kölyök anyját vagy apját, ezt megelőzően is
személyesen ismerjük.
A kölyköt vásárló egyénnek mindig az anyaállat és annak tulajdonosa a fontos,
hiszen még abban az esetben is, ha a kankutya gazdájától vásárolja meg az említett
kölyköt, ahhoz csak a szuka tulajdonosán keresztül juthat. Az ő segítségét kell
kérnünk, hogy lehetőleg minél kevesebbet tévedjünk. Tőle kaphatunk legjobban
információt arra nézve, hogy:
a/ hogyan eszik /az emlőknél és a tálból/,
b/ miként küzd meg az ételért,
c/ milyen szerepet játszik alomtestvérei körében /pl.
vezéregyéniség vagy elnyomott/,
d/ a játékban vezető szerepe van-e, félrehúzódik vagy
mindig kész arra,
e/ miként viszonyul a környezetéhez /bátran kiáll, félénken félrehúzódik/.
A szuka tulajdonos segítsége és engedélye teszi lehetővé, hogy a fenti szempontok
alapján, magunk is megfigyelhessük jövendőbeli "munkatársunkat". Többszörösen
is aláhúzva azt tanácsolom, hogy sohase éljük bele magunkat egy adott kölyökbe,
hanem - ha erre lehetőségünk van - legalább 2-3 „jelöltünk” legyen!
Vegyük sorba a kiválasztási szempontokat!
Eleve nem javasolom azokat a kölyköket, amelyek társaiktól fejlődésben
elmaradtak, félrehúzódnak, a játékban nem vesznek részt. Azokat sem tartom
alkalmasnak, amelyeknek már ebben a korban is jól felfedezhető küllemi hibáik
vannak, szőrzetminőség, pigmentáció hiány, elnyomorodott testrész, hibás harapás,
vagy egyéb csontrendszerbeli deformációk /szabálytalan elváltozások/.
Meggondolás tárgyává tenném a kiválasztáskor annak a kölyöknek az elvitelét is,
amelyik köldöksérves vagy fattyúkörmös /hacsak ez utóbbi a fajtára nem jellemző/,
mivel ezek hajlamukban örökítendő hibák. Részemről nem lenne kívánatos az a
kölyök sem, amelyiknek törött farka van, vagy kölyökkorában komolyabb testi
sérülést szenvedett /törés, idegen kutyák marása stb./. Azt mondanom sem kell,
hogy a 12 hetes kankutya esetében nem fogadnék el herehibás kölyköt.
A magam számára azt a kölyköt választanám, amelyik 12 hetes korában a
legjobban tükrözi a fajtajelleget külső megjelenési formájában, szőrzetében
/színében, minőségében/, fogazata ép, egészséges, és a tejfogsor hibátlan, a
pigmentáció a körmökön, talpakon, szájszögleten, orrtükrön, szemhéjakon, bőrön
és a szőrzeten hiánytalan, a szemszín megegyező /nem felemás/, és a testet borit
szőrzet színével harmonizál. Ennyit, ami a küllemét illeti.
A belső tulajdonságok megvizsgálása már összetettebb! Igazából egy-két alkalmi
„szemleút” után, szerintem nem is lehet eredményes. Tudatos és folyamatos
megfigyelésre és próbákra volna szükség.
Én amellett a kölyök mellett szavaznék, amelyik a születése pillanatától kezdve
mindig a legjobb emlőt választja, onnan kitúrni nem hagyja magát, és ha kell,
társaival megverekszik érte. Ugyanígy az etetőtálnál is. Étkezés után heverjen el
nyugodtan, és adja át magát az emésztés „gyönyöreinek”. Ne legyen izgága, ne
molesztálja társait, de ha őt molesztálják, „tanítsa móresre” a szemtelenkedőt.
Kedvelem az élénk, és mindenre figyelmes kölyköt.
Figyelmesség! „Aki kíváncsi, hamar megöregszik!” mondja a közmondás, s ami
teljes egészében egy óriási tévedés. A kíváncsiság, a minden iránti érdeklődés, a
soha meg nem szűnő felfedezési vágy, az újat mindig befogadni kész természet –
képletesen mondva – az örök ifjúság titka. És ha egy pillanatra visszatérünk a
korábban írottakhoz, ahol az alkalmazkodás törvényéről szóltam, máris bizonyított
ez az állításom. Hiszen csak az előbbiek tudják az egyed számára biztosítani, hogy
környezetével mindig aktív kapcsolatban legyen, és annak jó és rossz oldalát
mindig egyaránt felmérve, megfelelően tudjon ahhoz alkalmazkodni.
Tehát legyen az a kölyök aktív-felfedező! Lehetőleg, ha nem is elsőként, de az
elsők között hagyja el a fészket. Ő legyen az, amelyik elsőként meri vállalni a
„veszélyt”, s anyja mellé állva együtt ugasson vele. Neki jusson a felfedezésnek az
az öröme, hogy ő ismeri meg környezetét leghamarabb, és ő merészkedik a
legtávolabb a biztonságot nyújtó alomtól. Az idegen állatoktól vagy emberektől
tartson, de ne féljen tőlük. Szemlélheti őket bizalmatlanul, de a megismerkedés
után legyen barátkozó. A zajokat, zörejeket szintén lelki sérülés nélkül viselje el. A
tapsolás, csattanás tegye őt kíváncsivá, de ne ijedjen meg tőle. A dörrenéstől
lelapulhat ugyan, de NE meneküljön. A dobogó, elfutó ember se riassza el, hanem
minimum "állja", de inkább szaladjon utána. A földre ejtett kulcscsomót vagy fedőt
szemlélje meg. Nekem kimondottan szimpatikus az a kölyök, amelyik anyját
játékra hívja, ingerkedik, cicázik vele, de tanulja meg az anyai figyelmeztetéseket.
Alomtestvéreivel vállaljon közösséget, ne húzódjon el tőlük, és a közös játékokban
mindenkor vegyen részt. Tetszik az a tulajdonsága is, ha a feléje lengetett
zsebkendőt vagy rongydarabot merészen elkopva „vészes” morgások közepette
cibálgatja.
Azt is jó pontként írom fel - és ha több kölyök közül választhatok, feltétlenül ez
lesz a kiszemelt - ha magától jön hozzám barátkozni, akarom mondani, ha
„kiválaszt magának”. Ezt még abban az esetben is értékelem, ha a többi kölyök is
hozzám jön, mert ez hamarabb fog mellém csatlakozni, esetleg a kezemet nyalja,
mellém heveredik, és legkésőbb távozik el tőlem. Nagyon lényegesnek tartom az
általam kiválasztott kölyöknél, hogy miként kommunikál /közöl/ a farkával. Sohase
húzza a hasa alá, lehetőleg mindig élénken lengesse azt.
Nem kedvelem az arrogáns, izgága, a többieket állandóan molesztáló, mindennek
nekiugró, verekedő kölyköt.
Nézetem szerint, aki a fentieket figyelmesen elolvasta, annak a számára már le se
kell írnom a negatív tényezőket, hiszen azok tulajdonképpen ellentétei az
előzőeknek.
Amire hangsúlyozottan is fel akarom hívni a figyelmet, az a félelem kérdése.
Amikor a kölyök szinte menekül minden és mindenki elől, amikor sarokba
húzódva, mindent és mindenkit megugat, sőt uram bocsá’ esetleg csak a hátulsó
felét mutatja magából.
Nem szabad összetévesztenünk a nyilvánvaló félelmet a kölykökre oly jellemző ún.
tájékozódási reflexszel, amelynek az az ismertetője, hogy a fiatal állat ugyan az
első egy-két alkalommal bizalmatlanul reagál az ingerre /eseményre/, tartózkodó,
de többszöri előfordulása után feloldódik, és - az adott helyzetnek megfelelően -
természetes módon viselkedik a megelőző negatív vagy pozitív motívumra, azaz a
tájékozódási jelleg a fel- illetve megismeréssel megszűnik. Ennek a feloldódási
időnek a mértéke a leglényegesebb meghatározó. Minél rövidebb, annál jobb a
kölyök idegtípusa.
Mindenesetre, ha egy olyan eszményi tulajdonságú és képességű kölyökre tehetek
szert, miként azt az előbb leírtam, azzal e nyugodt érzéssel fizetem ki érte a
vételárat, és viszem haza új otthonába, hogy adva van a kezemben lehetőség egy új,
egy nagyszerű "segítőtársra".
Az imént foglalkoztam a képességekkel és hajlamokkal, amelyek igen sok esetben
rejtve vannak a kutyában, s amelyet a jó szemű, jó kezű tulajdonosnak kell az
állatból "kibányásznia".
Álljon itt példának a jól sikerült választásra a következő:
Elöljáróban el kell magamról annyit mondanom, hogy én sem látok, és csak fél
kezem van. Ez azonban nem gátol meg abban, hogy ha csak szerét tehetem, még
szabad vízben is ne ússzam. Nehézségem csak akkor volt, hogyha nagyobb
távolságra akartam úszni /lévén, hogy fél kézzel nehéz egyenes irányt tartani/, vagy
ha az úszást megelégelve partra akartam menni. Ugyanis vakon a vízben felettébb
nehéz tájékozódni.
Amikor a Csepeli Vakvezető Kutyaképző Iskolát építettem a MEOE Csepeli
Vakvezető és Munkakutyaképző Sportiskola segítségével, itt a "hőskorszakban"
szemétlerakó telep volt, ahol rettenetes mennyiségű tereprendezési munkát, rézsű
faragást, ideiglenes kerítés telepítést és fásítást végeztünk, hogy a hely
elképzeléseinknek és ez e1következendő kiképzői munkához valamelyest
egyáltalán megfeleljen. Ide épült azután a most már állami költségvetéssel dolgozó,
állandó jellegű vakvezető kutyaképző iskola.
Nos, abban az időben - amint említettem - igen sokat és elég piszkos munkát is
végeztünk ott, és jólesett utána a soroksári Duna-ág frissítő hullámaiban
letisztálkodni és levezetésképpen egyet-egyet úszni. 1971-72-ben még sokkal
tisztább volt a víz, és még a fertőzés veszélye nélkül lehetett benne lubickolni.
Udvarlaki Hadur Táltos nevű kutyám májusi kölyök volt, ami azt jelentette, hogy
abban az évben érdemlegesen mér nem is vihettem víz mellé az időjárási viszonyok
miatt. 1972 tavaszán, amikor már majdnem egy éves volt, mi már áprilisban
úsztunk egy-két "társadalmi munkással" a kis Dunában.
Azon a bizonyos napon Táltos is velünk volt, és úgy éreztem, eljött az ideje annak,
hogy megtanítsam: hogyan irányítson ki a partra, hogyan kalauzoljon a vízben.
Nem gondoltam vízből mentésre, sem egyéb más ide vonatkozó munkára. Igaz
ugyan, hogy Táltos akkor már szépen apportírozott vízből, de gyakorlatlan, s főként
eléggé meg nem komolyodott ebet nem szívesen vettem magam körül a vízben,
mivel úszás közben nagyon csúnya sebeket ejthetett vigyázatlanságból a meztelen
testen. Táltost már elég érettnek tartottam arra, hogy megkockáztassam bőröm
épségét.
Messzebb a parttól, de még úgy, hogy a lábam a talajt érje /kb. hónaljig ért a víz, s
így a talajról még meghatározhattam a part irányát/, a parton lévő kutyával
szembefordulva, magamhoz hívtam. Beérkezését a lihegésről, és az úszás zajáról
viszonylag könnyen észrevehettem, és kezemmel segítettem neki, hogy ne rám,
hanem mellettem elúszva, mögém kerülve jöjjön a jobb oldalamra. Amikor
"szerencsésen" beérkezett, marjára helyeztem a tenyeremet, és magam is úszva
mondogattam neki: "előre, partra", "előre, partra". Tulajdonképpen ebben nem volt
nehéz dolgom, hiszen a vízből kifelé csak a partra lehet menni, és ha egyszer a
kutya bejött, akkor ki is akar menni. Számomra a fontos az volt, hogy megtanulja,
hogyan jöjjön mellém úgy, hogy kapálódzó lábaival ne hasítsa fel a bőrömet, és
hogyha a "partra" vezényszót használom, bármely irányban is vagyunk arccal, a
hozzá legközelebb eső part felé vegye az irányt.
Táltos rendkívül intelligens, szolgálatra kész kutya volt! Ő azt cselekedte, amit én
kívántam tőle, de észrevettem valamit! "Bejövetelekor", ha mellém érkezett, akár
álltam a vízben, akár pedig úszva kértem „segítségét", végrehajtotta ugyan a
megköveteltet, de mindig a kezem után kapkodott, és szinte annál fogva akart a
partra "kalauzolni". Nem fogott szabályszerűen, nem tartotta hosszú ideig a
szájában a kezemet, de érezni lehetett a tudat alatti szándékot, a mentési ösztön
felbukkanását. S ez volt a szerencsém! Nem siklottam el mellette, nem akartam
letörni benne, elfojtani, hanem egy hirtelen jött ötlet folytán megérlelődött bennem
az elhatározás, hogy megtanítom neki a vizbőlmentést.
Nagyon könnyű dolgom volt. Amikor ismét mellém ért, s a kezem után kapkodott,
a szájába adtam először a kézfejemet. "Fogd, okos" mondtam, "segíts, okos vagy,
ússzál” "segíts, fogd". Nem engedtem, hogy kiköpje kezemet a szájából. "Apport,
fogd", "ússzál, okos Táltos, segíts". Táltos segített! Sosem felejtem el azt az
önfeledt, boldog viháncolást, amit az első sikeres partot érés után rendeztünk a
sekély vízben. Nagyon örültem, éreztem, hogy rátapintottam valamire, most már
csak ügyesen, okosan kell fejlesztenem, hogy jó vízbőlmentő kutya is váljék belőle.
A következő alkalmakkor először a csuklómat, majd az alkaromat, végül pedig
csak a felkaromat engedtem, hogy megfogja. Igyekeztem rávenni, hogy tartsa is
mindaddig, amíg az ő lábai talajt nem értek. Sok kék-zöld fognyom volt a karomon,
de soha olyan boldogan nem tűrtem a fájdalmat, és viseltem testemen kutyafogak
nyomait, mint akkor. Később már csak bandázsra /védőkötés/ fogott, ami a
felkaromat védte.
Nem volt nehéz az sem, hogy a "segíts" vezényszóból a segélykiáltást, "segítség"
vezényszó értelmét kialakítsam nála. A nyár végére odáig fejlődött, hogy bárkit ki
tudtam vele "mentetni" a vízből, aki segítségért kiáltott. Még több ember közül is.
Mindezt tulajdonképpen a jó választásnak, a játéknak, a jó megfigyelőképességnek
köszönhettem.
Korábban már idéztem Max von Stephanitz-nak /a németjuhász kutyázás atyja/ azt
az elévülhetetlen mondásat, mely szerint: "A kutya egyik fele a szüleiben, a másik
fele gazdája kezében van”. Ezt a mondást én úgy módosítottam, hogy a kutya egyik
fele a szüleiben, a másik fele gazdája kezében és zsebében van. És miután e
mondás okfejtése már régen hangzott el, engedtessék meg, hogy újból felidézzem.
Egyik fele valóban szüleiben van, hiszen ahogyan azt a stádium elmélet
ismertetésekor is említettem, az egyes tevékenységi és viselkedési módok
genetikailag meghatározottak az egyednél. Ugyanígy öröklöttek a külső
megjelenési formák, és a belső szervi adottságok alapjai is.
Ezekre az alapokra építi fel az új tulajdonos "jövendő kutyáját", hozzáértő kézzel
formálva testi felépítettségét, küllemét, tulajdonságait, kiképzői, oktatói
munkájával fejlesztve az öröklött belső tulajdonságokat, hajlamokat, képességeket,
és újakat épít ki benne.
Ezért merem újból kategorikusan kijelenteni, hogy:
minden egyes elspórolt forint, minden egyes elspórolt perc a kutya klasszisából, és
képességeiből von el ! ! Mert - és ezt jól jegyezzük meg ! - csak azt, és annyit
várhatunk el és követelhetünk meg, amit és amennyit belefektettünk pénzben,
munkában, szeretetben, fáradtságban !
Hogy hogyan, azt a következő fejezetből tudjuk meg.
A RÁNEVELÉSES MÓDSZER GYAKORLATI KÉRDÉSEI
Amik itt íródnak kb. 9 hónapos korig, válogatás nélkül
bármely munkakutyára - legyen az szociális vagy szolgálati munkakutya -
érvényesek. Lévén, hogy az alap: a tökéletes testi felépítettség, és az érzékszervek
minél tökéletesebb alkalmazása, a jó tulajdonságok felderítése, kivétel nélkül
mindegyik ágazatnál egyaránt fontos. Természetesen rögtön hozzá kell tennem azt
is, hogy mindes egyes egyednél, amelyet már meghatározott munkára választottunk
ki - az általánoson túl és azzal párhuzamosan - már az első pillanattál kezdve fontos
a speciális munka is.
A ráneveléses módszer jelentőságét bizonyítandó, egy rövid eszmefuttatás erejéig,
foglalkozzunk kissé önmagunkkal. A tudományos világ ugyan még nem tudta
magyarázatát adni, de bizonyított, hogy amit az ember gyermekkorában tanult meg,
és rögzített jó vagy rossz emlékképekben, szinte képtelen elfeledni. Ezen emlékek
csaknem élete végéig elkísérik, sőt, ha ideig-óráig el is homályosulnak,
felelevenítve újult élethűséggel élnek tovább bennünk, s mi több, idősebb korunkra
–ellentétben a később tanultakkal, amelyek lassan a feledés homályába merülnek -
az előbbiek mindinkább előjönnek.
A ráneveléses módszernél; amikor a kölyökkutyával már kezdettől fogva, mint a
fennmaradás létfeltételeinek egyik vagy másik motívumát, magukat a
szaktevékenységgel kapcsolatos ismereteket is állandósítjuk, szinte játékszerűen
megtanítjuk a mi szemszögünkből nézve oly fontos tudnivalókat, anélkül, hogy az
komoly erőkifejtést igényelne.
Több helyütt is foglalkozom a játék szerepével és fontosságával. A játékos elemek
a ráneveléses módszernél egyszerűen el nem hanyagolhatók, és még a speciális
munkánál is - mellőzve az intézményes és az amatőr kiképzésben is gyakran oly
szükséges, drasztikus megoldásokat - sokkal inkább a rávezetést, mint a
rákényszerítést kell alkalmaznunk! Ez, az előbbiekben leírtak mellett azért is
fontos, mert - ahogyan ezt a tájékozódási reflex ismertetésénél bővebben is
kifejtettem - a kölyökkutya tájékozódási reflexkomplexuma védekező gátlásokká
alakulhat át, amelyeket a későbbiek folyamán egyáltalán nem, vagy csak igen
keserves munkával tudunk belőle kinevelni.
A kölyökkutyát közvetlenül az elválasztás után szoktatjuk a nevére. Etetéssel és
játékkal tanítjuk arra meg. Valahányszor etetjük, fennhangon szólítsuk a nevén, és
amint odacsaltuk, azonnal adjuk oda az ételt. Játék közben is gyakran
ismételgessük előtte nevét, és ha a névre hallgatva hozzánk szalad, dicsérjük meg
és csemegével jutalmazzuk. Rövid időn belül, kutyánk bárhol tartózkodik is,
nevének hallatára már felfigyel.
Rendkívül fontos megjegyeznünk, hogy a kutya nevének kiejtése önmagában nem
cselekvést előidéző inger, csupán felszólító, megerősítő jellege van. A névvel
együtt az általunk kívánt cselekmény fogalmát is kapcsolnunk kell, mivel ezek
igényeink szerint, a név állandósága mellett változnak. Például: "Katrin hozzám",
”Katrin ülj", stb. Vagy névvel együtt dicsérjük: "okos Katrin", "jól van Katrin" stb.
Ugyanígy a dorgálásnál is: „Katrin, fújj, rossz", "nem szabad Katrin", stb. A név
önmagában - "Katrin" - csak felhívást jelenthet.
A szobatisztaságra, és a pórázon követésre, az engedelmességre, az élelem
megtagadásra kezdettől fogva tanítsuk, amelyeket megkövetelünk. Ezekben a
játéknak nincs és nem is lehet szerepe. Annál inkább a többi tevékenységben.
A legelső követelmény, amit egy kölyökkutyával szemben támasztunk: a
szobatisztaság. Erre - attól függetlenül, hogy lakásban vagy szabadban tartjuk-e -
minden kutyának szüksége van.
A kutya mozgatása
Amint azt a fentiekben is említettem, a kutya küllemét és jellemét magunk alakítjuk
ki. Amíg a jellem formálása /vésen/ a természetes és mesterséges környezeti
hatásokon túl a játékkal és az oktatással történik /kiképzés/, addig a küllemi
adottságok a mozgás, a mozgatás útján formálódnak. Ennek mikéntjét a
következőkben kívánom ismertetni.
A vadonban élő farkasoknál a születés után a kölykök máris rendszeres és
módszeres mozgást végeznek, annak a következményeképpen, hogy egyrészt a
szaginger hatására, és az éhségérzet következtében megkeresik anyjukat, majd az
emlőkért küzdelmet vívnak egymással. /Nem véletlen, hogy a legerősebb, a
legmozgékonyabb, legszívósabb és legkitartóbb kölykök kerülnek mindig a legtöbb
tejet adó hátulsó emlőkhöz, és sorrendben a mind gyengébbek szorulnak a kevésbé
jól ellátott csecsekre./
Amint a kölykök szemei kinyílnak, s növekszik látóterük, mozgáskészségük, úgy
növelik mozgáskörletüket is. Amellett, hogy a táplálkozásban felvett ritmust
betartják /a napi 5, 4, 3, 2, 1 szoptatási időt/, s az egyes szoptatások, illetve később
etetési idők közötti szakaszokban az alvás /pihenés/ komoly szerepet játszik, egyre
nagyobb igényük támad a mozgásra is. Ennek a mozgásigénynek a kielégítésére
főként a játék szolgál. Lényege a későbbi vadon életre való felkészülés, az egyes
mozgásformák elsajátítása, az almon belüli hierarchikus beosztottság eldöntése /ki
legyen a kölykök között a falkavezér/, stb.
Az önbizalom, a bátorság és a fiziológiai felépítettség növekedésével /testi és
szellemi gyarapodás/ növekszik a fészek körüli mozgástér is. Mind nagyobb
"kirándulásokat" tesznek meg a kölykök, mígnem elérkezik az az időpont, amikor a
szülők is bekapcsolódnak a "kirándulások” szervezésébe, és a kölykök fejlettségi
fokától függően viszik őket magukkal kisebb-nagyobb vadászataikra. Meg kell
jegyeznem, hogy a szülőpár, a falka, nagyon is tisztában van a kölykök, a
növendékek teljesítőképességével, és mindig ennek megfelelő követelmények elé
állítják azokat.
Ha figyelmesen átgondoljuk azokat, amelyeket az előzőekben leírtam a vadon élő
"rokonokkal" kapcsolatban, máris adva van, hogy mit kellene tennie annak a
tenyésztőnek, aki kutyáját a természetes életmódot megközelítők szerint kívánja
nevelni.
A megfelelő előkészítés tulajdonképpen már a vemhesség ideje alatt kell, hogy
megtörténjék, az anyaállat szükségletei szerinti mozgatásával.
A kölykök mozgásának első fázisa /mármint a fészekben/ szinte semmiben sem
különbözik a vadon élőkétől. Egy pillanatra azonban álljunk meg itt. Amíg a
vadonban a fészek /ahol az alom, a kölykök tartózkodnak/ a szükségleteknek
megfelelő méretű, házikutyáinknál mindez nem mondható el. A tulajdonosok
elfeledkeznek arról, hogy a tényleges igényeket vegyék figyelembe, s egyszer
palotákat, máskor pedig szűk kis zugokat hagynak csak az anyakutya és kölykei
szármára. Erről A kutya elhelyezése c. fejezetben bővebben fogok írni.
Ami számunkra ennél lényegesen nagyobb problémát jelent az az, hogy a
városiasodás /urbanizáció/ és a tenyésztői tevékenység /az előbbi javára történő/
átrendeződése folytán, kutyáink elhelyezése egyre távolodik a természetest
megközelítőtől.
Nagyon sok esetben fordul elő az a szomorú, kényszerű tény, hogy lakásban, szűk
kis folyosórészekben kényszerül a tenyésztő /netalántán kisméretű zárt udvarokban/
kutyáját kölykeztetni. Ilyenkor eleve megszakad az a logikai láncszem, amely a
természetes körülmények között élők esetében a fészek, a látókor bővülését
jelentené. A zárt környezet, az adott határok, egy olyan, a külvilág hatásaitól
/fizikai, pszichikai/ elkülönített állapotot hoz létre, amely már a kezdet kezdetén
törést okoz a kölykök fejlődésében. Ezért - ellentétben azzal a helyesebb
megoldással, miszerint a kölyköket csak l0-l2 hetes korukban válasszuk el
anyjuktól - ilyenkor a leghelyesebb, ha már a szoptatástól való elválasztás után
/általában 6-7 hét/ azonnal kiemeljük eddigi környezetükből ás magunk igyekszünk
-pótolni a kényszerhelyzet okozta mulasztásokat. Azoknál ez almoknál, ahol
lehetőség van nagyobb udvarokon, kertekben való kölykeztetésre, és a kölykök
elválasztásukig történő nevelésére, ott mindenkor az előbb említett lo-12 hetes kor
az ajánlatosabb.
Az utóbbi esetben a tenyésztő egyetlen feladata, hogy a lehetőségekhez mérten
tágítsa a kölykök mozgásterét azok igénye szerint /kennel, kis udvar, nagy udvar,
kert/.
Azonban ráneveléses módszerről lévén szó, mi a rosszabb körülmények közül
kiindulva vizsgáljuk tennivalóinkat, és ez akad bőven.
A hathetes kölyökből hiányzik nemcsak az a fiziológiai többlet, amellyel a l0-12
hetes korában elválasztott kölyök rendelkezik, hanem az a pszichikai
kiegyensúlyozottság is, amelyet a kölykök az anyjukkal való együttlét alatt ezidáig
pluszként megszereznek. Ezért a fokozatosság elvének szigorú betartása mellett,
mindezeket már az új gazdának kell pótolnia.
Első lépés a szűkebb pátria, a lakás, a kert megismertetése a kis jövevénnyel.
Semmi erőszakot nem szabad alkalmazni. Játékosan, magunk után csalogatva /a
kölyökkutya egyébként is oda igyekszik, ahol a család tagjai tortózkodnak/, visszük
helyiségről-helyiségre, hagyva, hogy alaposan „áttanulmányozza" annak minden
zugát, s "uram bocsá", ez esetben egy-egy névjegy, tócsa odahelyezésétől is
eltekintünk. Nem volna helyes dolog rögtön megtorlásokkal bemutatkozni!
A folyosóra, udvarra, kertbe való kimenetelt nyugodtan halasszuk a következő
napokra. Itt is a fokozatosság elvének kell érvényesülnie. Kezdjük azzal, hogy a
„nyitva felejtett" ajtó mellett kimegyünk az említett területekre, s megpróbáljuk
magunk után csalogatni. Kínosan mellőzzük a nyakszíj, a póráz alkalmazását, és ha
netalántán a lakásból lápcsőkön kellene az udvarra, kertbe lemenni, semmi
körülmények között sem folyamodjunk erőszakhoz. Ha önmagától kijött a
folyosóra, teraszra, és ott már otthonosan mozog, nyugodt lélekkel vegyük fel, és
vigyük le a lépcsőkön. A lépcső alján letéve távolodjunk el tőle, és bízzuk a további
teendőket reá. Egy kényszerű kitérőt azonban itt is kell tennünk.
A korai szobatisztaság elérése érdekében, a lakásban történő meghonosodást
követően, az előjelek észlelése esetén, pánikszerű gyorsasággal kapjuk fel, és
tegyük, illetve vigyük hajlékon, lépcsőn, folyosón kívülre. Utána ismét felvéve
térjünk vele vissza. A saját lábon való közlekedést ez esetben már csak akkor
követeljük meg tőle, amikor már önként s szívesen jön velünk. A lépcsőn járás
megtanítása sem történhet durva erőszakkal, és feltétlen vegyük figyelembe a
kölyök és a lépcsőfokok méreteit. Általában lefelé mindig nehezebben szánja rá
magát, mint a felfelé való közlekedésre. Ezért annyit megtehetünk, hogyha nem
hosszú a lépcsősor, hanem csak egy-két fok áll a rendelkezésünkre, az aljára letéve
szépen felcsalogatjuk magunkhoz. Hosszabb lépcsősor esetén itt sző szerint fokról-
fokra kell, illetve ajánlatos haladni. Először csak egy fokkal tesszük lejjebb a
kiskutyát, majd kettővel és így tovább. Lefelé menet egy-két lépcsőfokot rögtön
megkövetelhetünk tőle, hogy a kedvünkért, csalogatásunkra megtegyen,
Lépcsősornál /ahol mindig a fal mellett és nem a korlát oldalánál kezdünk/ alulról
indulunk a szoktatással, és az utolsó előtti egy-két fokra tegyük le és csaljuk
magunkhoz a kölyköt.
Bár ez eddig leírtak is a mozgatáshoz tartoztak, de túlságosan sokat így még nem
mozgott "neveletlen" neveltünk.
Mozgásigényét eleinte önkéntes alapon, minden körülmények között a lakásban
igyekszik majd kielégíteni. Ezért ne botránkozzunk meg azon, ha a helyiségekben
fel-alá rohangál, szájában egy felkapott fél pár zoknival, esetleg papuccsal, hanem
legyünk iránta megértéssel. Amikor rászántuk magunkat, hogy kölyökkutyát
hozunk a házba, az ezzel adódó ideiglenes következményekkel is előre számolnunk
kellett. A kölyökkutya mindenkor szertelen. Az ő szemszögéből nincsen jó és rossz
magatartási forma, helyes vagy helytelen viselkedési mód, ő csak a mozgásigény, a
rágás és egyéb szükségletek kielégítésének kényszerét ismeri, és mindenekelőtt a
kimeríthetetlen kíváncsiságát kívánja csillapítani. Ezeknek az igényeknek az
összehangolása és felismerése teszi lehetővé a helyes ráneveléses módszer
kialakítását.
Így: nem hagyunk előtte megrágható, felkapható, szétszedhető használati
eszközöket, műanyag vagy kisméretű fémtárgyakat, lábtörlőket, értékes
szőnyegeket, lelógó függönyöket. Kijelölt helyiségekben szabad mozgási és
cselekvési lehetőséget biztosítunk a számára /pl. megfelelő rágnivalók és
játékszerek adásával/. Ahogyan a kölyök cseperedik, úgy növekednek az előbb
említett igényei, szükségletei.
Miután a kölyökkutya megkapta a szükséges védőoltásait /ezekről később/, azonnal
vigyük őt "megfelelő társaságba". Félreértések elkerülése végett hasonszőrű
kölyökkutyákra, illetve nem félrenevelt, marakodó felnőtt kutyákra gondolok,
hiszen most kell megtanulnia azokat a viselkedési, magatartási, illetve mozgási
módokat és formákat /a többi kutyától ellesve/, amelyeket az alomból való korai
kiszakítása miatt nem volt lehetősége elsajátítani.
Igen lényeges, hogy a társakkal való játékot semmiféle más, a gazda által produkált
játék és mozgatási mód nem tudja pótolni. Minél intenzívebb, erőteljesebb a játék,
annál tökéletesebb lesz a fejlődés is, hiszen a játék közbeni mozgás, szinte kivétel
nélkül mindazokat az izomcsoportokat foglalkoztatja, amellyel az egyed
rendelkezik.
Nem győzöm eléggé hangsúlyozni azt sem, hogy a társakkal való játék közben
nemcsak a rugalmasság, gyorsaság, fogókészség, hajlékonyság stb. növekszik,
hanem ezáltal a belső szervek is, a külső fizikai felépítettséggel párhuzamosan
növekednek, és harmonikusan a fokozott igénybevétellel - az előzőekkel együtt -
mind nagyobb teljesítőképességre tesznek szert. Ugyanígy csak az az együttes játék
teszi lehetővé a megfelelő pszichikai fejlődést is, miután csak ennek alapján képes
az egyed saját erejének és az együttesben való helyzetének felmérésére /a
falkavezérségre való törekvés során/.
Ne féljünk kölyökkutyánkat nálánál fejlettebb, erősebb társakkal összeereszteni.
Normális idegrendszerű felnőtt állat sohasem bántja a kölyökkutyát, a gyengébbet.
Hiszen a kölyökkutya, ha felnőtt társában az erősebbet "látja", a megadás számtalan
jelével igyekszik annak tudtára adni "veszélytelenségét” /öröklött viselkedési mód
– farokbehúzás, pisilés, hanyattfekvés, esetleg elfutás/. A kölyökre nézve a nálánál
erősebbekkel történő játék mindig fokozott fiziológiai igénybevételt jelent, ami
lehetőséget nyújt az erőteljesebb fejlődésre.
A játékból sohasem lehet elegendő! Ellentétben a mesterséges mozgatási formákkal
itt szinte minden porcikája mozog az állatnak, kedve szerinti módon és
mennyiségben. Ritmusváltásokkal, és szinte az összes testhelyzet felhasználásával
tevékenykedik /ülés, fekvés, hempergés stb./. Fáradtságát természetszerűen, már
ezen mozgásformák változtatásával is képes megfelelően kipihenni. Ugyanakkor
önmaga határozza meg a tartósabb pihenés időszakát is, amely a két etetési idő
között tulajdonképpen csak az újabb játékra való felkészülést jelenti. Ez a
természetes körülmények között napkeltétől napnyugtáig tart. A mi feladatunk az
volna, hogy a mesterséges körülmények adta lehetőségek körét mindinkább
szélesítsük.
Sajnos a társakkal való játék nemcsak azért nem elegendő, mert egy bizonyos kor
után ennél többet is igényel a növekvő szervezet, hanem azért sem, mert
egyszerűen mesterséges körülmények között sem tudunk részére elegendő
igénybevételi lehetőséget biztosítani ezen az úton. Ezért szükségesek a tréningek, a
mesterséges mozgatási módok.
Ezek a séta, a futtatás, az ugratás és az úsztatás, melyekkel A különböző
mozgásnemek c. fejezetben már foglalkoztam.
A játék
Megfigyelhetjük, hogy a kölyökkutyák attól a pillanattól kezdve, hogy szemeik
kinyíltak, és ahogy végtagjaikat használni tudják, már a fészekben, látszólag
értelmetlenül "hancúroznak", játszanak, és ez a játék fejlettebb formában az
elválasztásig domináns a kölykök életében. E játékoknak primitívebb formában
már tükrözniük kell a kutya jövendő életére jellemző teljes akciórendszerét.
A játék a növendék számára rendkívül komoly tevékenység, s az egyetlen olyan,
amely nem jár "felelősséggel", s olyan következményekkel /a véletlentől eltekintve/
amely az egyedre nézve katasztrofálissá válhatna. Jól jegyezzük meg; kutatások
bizonyítják, hogy mindig a legértelmesebb egyedek játszanak a legszívesebben!
A játék ez egyednek az életre való felkészülését szolgálja a leghatározottabb
formában. Nem jelent igazán munkát az a tevékenység amit játszva végez, és a
tanulásban is az a tudás az igazi, amelyet játék útján sajátít el! Az a kutya, amely
nem tud korától függetlenül játszani, a munkájában is csak kényszeredett, nehezen
kezelhető, és kevésbé megbízható lesz!
A játék gyakorlása azoknak a mozzanatoknak, viselkedési módoknak, amelyekre a
lét- és fajfenntartás szempontjából szüksége lesz. Így az érzékszervek
tökéletesítése, azok használatának módja, a mozgási koordináták összehangolása
egymással. Az érzékszervek által szerzett információk feldolgozása, s az általuk
kiváltott reakciók szelektálása az egyed által.
Itt döntő szerepet játszanak a másutt ismertetett negatív és pozitív motívumok
/impulzusok/, amelyek az egyedet az egyes esetekben megerősítik cselekedete
helyességében vagy annak értelmetlenségében. Tehát a hatás kellemes vagy
kellemetlen volta a megkezdett tevékenység befejezésére ösztönzi, vagy meggátolja
őt annak végzésében.
Vannak azonban a játéknak más formái is, amelyek nem elhanyagolhatóak. Mint
ahogyan mi magunk is szeretünk játszani, vagy dolgokkal eljátszani, így ezzel a
jelenséggel a felnőtt kutyánál is találkozunk. Az emberi játék pszichológiai okaira
most nem kívánok kitérni. A kutyánál azonban feltétlenül szeretném kiemelni azt a
tényt /s ez átvitt értelemben az emberi pszichológiában is érvényes/, hogy a játék
olyan nélkülözhetetlen elem a kiegyensúlyozott magatartáshoz, amelynek
hiányában nem képes az egyed a munkája által megköveteltek tökéletes
végrehajtására, még a legjobb adottságok mellett sem.
Tudniillik a játék tartalmazza: egyrészt azokat a feloldó "elemeket", amelyek mind
a pszichikai, mind a fizikai megterhelések alól mentesítik az egyedet, másrészt az
együttes játék a gazdával /egymással/ tud csak kialakítani olyan kontaktust, amely
bensőségesebbé, bizalmasabbá, szorosabbá fűzi a két lény egymással való
kapcsolatát. S ezek nézetem szerint a "szociális munkakutyáknál", ott ahol a gazda
még fokozottabb módon rá van utalva kutyájára, olyan tényezők, amelyeket
sohasem szabad szem elől tévesztenünk. Hiszen azt a szeretetet, amelyet a gazda és
a kutya érez egymás iránt, az egymással való törődésen túl, csak a játékban lehet
kifejezni és levezetni.
Ugyancsak lényeges a játék szerepe a kutya mozgásigényének kielégítése /a fölös
energia levezetése/, önmaga erejének, ügyességének felmérése, sőt a
falkavezérségre való törekvés szempontjaiból is /erről (már szó volt/. Ezért
nemcsak a kölyöknél, de a felnőtt kutyánál is ez utóbbiak éppen eléggé indokolják,
hogy kutyánk ilyen irányú, játékra való igényét és szenvedélyét sem szabad
elfelejtenünk. Legfeljebb akkor intsük le - és ez kötelező - ha már durvaságba
csapna át, vagy ha akkor, ott annak nincs helye.
Ugyanígy csak a játék útján bizonyosodhatunk meg az egyes hajlamok meglétéről
és milyenségéről, azok pozitív vagy negatív voltáról. Az említett hajlamok
továbbfejlesztése vagy elfojtása is ezúton a legkívánatosabb. /Lásd: Táltos
vízbőlmentés oktatása./
A kiképző iskolákban vagy a felnőtt korban, amatőr kiképzésbe állított kutyáknál
gyakran megoldhatatlan feladatnak látszik a vezényszóra, jelre történő hangadás
oktatása, vagy pl. az apportmunka. Amilyen nehéz ez idősebb korban, olyan játszi
könnyedséggel végezhető a kölyökkutyával, mivel éppen játékos természeténél
fogva, mindkettőt játéknak tekintve, szíves örömest csinálja, csupán a "kulcsot"
kell megtalálnunk "jó hangulata ajtajához".
A kiképzési tematikában, annak rendje-módja szerint le van írva, hogy az egyes
gyakorlatokat miként kell betanítani. Itt, most teljesen más a helyzet. Nem tanítunk
a szó szoros értelmében, hanem rávezetjük, hogy ilyet is lehet vagy esetenként kell
csinálnia a mi kívánságunkra.
Mit értek tulajdonképpen játék alatt? - kérdezheti az Olvasó és joggal, hiszen
mindig tevékenységeket említek, munkára hivatkozom. Vissza kell utalnom az
előbb írottakra.
Az életre való felkészülés a maga teljes mivoltában, a kölyökkutyánál először a
játék tükrében mutatkozik, amikor társaival mindazokat a mozzanatokat, amelyek a
lét- és fajfenntartás szempontjából szükségesek – birkózásban, veszekedésben,
incselkedésben, az ételfélék /a csont/ ellopásában, megvédésében és kedvre történő
apportírozásában /szájban való hurcolással/ stb. – megtalálja.
Kedvére ! Ezt a szót a maga fogalmi jelentőségében százszorosan ajánlom szem
előtt tartani. Tulajdonképpen minden játék! Ezt saját magunkon is tapasztalhatjuk,
ha valamit kedvünkre tehetünk! A kölyökkutya esetében szintén. Így van! Az
emberi találékonyságnak, rafinériának kell elérnie, hogy rávegye a kölyköt arra,
hogy "azt higgye”, az ő kedvére történik mindaz amit cselekszik, azaz
cselekedtetünk vele. És itt, most ismét visszautalok a pozitív és a negatív
motívumok jelentőségére, arra, hogy nagyon sok jót, jutalmat, dicséretet,
kedvességet kell kapnia a kölyöknek azok mellett a tiltást szolgáló kellemetlen
tapasztalatok mellett, amelyekkel megismerkedik ebben az időszakban.
Játék!? A pórázt, nyakszíjat, a szájkosarat leejtve vagy elébe tartva, "szabad
prédaként" átengedjük neki. Engedjük, hogy szájába vegye, uram bocsá’,
megcsócsálja, körbeszaladjon vele a szobában vagy az udvaron - a helyzettől
függően - hogy megismerkedhessék vele. Nem a kellemetlenebbik, hanem az
érdekesebbik oldaláról. Csak ezután tesszük rá, ezután érzékeltetjük, hogy a másik
végén mi vagyunk, és igaz, hogy "okos" és "szép", de nem mindig csak az lehet,
amit ő szeretne. A behívás és a hangadás gyakoroltatásánál, az első időszakban szó
sem lehet kényszerítő eszközökről, csak jutalomfalatról.
A hangadásnál pl. ki kell lesnünk azokat a motívumokat, melyek a legmagasabb
hangulati, érzelmi szinteket váltják ki a kölyökből, amikor örömét, játékkedvét
hajlandó hanggal is tudtunkra adni. Csak jóval később, mikor már tulajdonképpen
tisztában van azzal, hogy mit jelent a behívásra vagy a hangadásra felszólító
vezényszó, követelhetjük meg tőle a saját akaratunk szerinti cselekvést.
Az apportmunka beindításánál is az ő kedvenc rongylabdáját, gumibabáját, vagy
főleg olyan tárgyat - esetleg saját papucsunkat is - alkalmazzunk, amelyeket kedve
szerint már vitt, és hordozgatott a szájában ide s oda. Ilyenkor a mozgás iránti
vágyát, a mozgó dolgok után való rugaszkodási hajlamát használjuk ki, és sose
essünk kétségbe, hogyha a szájába kapott tárggyal, ahelyett, hogy odahozná
hozzánk /még a legkedvesebb jutalomfalat láttára sem/, előbb két-három
tiszteletkört ír le, vagy idejekorán elhajítja, és a mi nyakunkban akarja kipihenni a
fáradalmait. Mert amikor a kölyökkutyával játszunk, arra is elkészülhetünk, hogy
az ölünkbe, vállunkra ugrik, és ha játszunk "ezt" is szabad, de csak ha játszunk!
Nemcsak az előbbi gyakorlatoknál, de még az alapvető fegyelmi gyakorlatok, mint
pl. a "feküdj", "ülj" vagy az "állj" tanításánál is, a jutalomfalat mutatása legyen a fő
"kényszerítő eszköz /az "ülj”-nél az orra előtt hátra felfelé húzva, az „állj"-nál
előremutató mozdulattal, vagy a ”feküdj”-nél a földre előre leszorítva az orra előtt
húzva/, amelynek elérése kedve szerinti testhelyzetből történjék /de a mi
kívánságunk érvényesülésével !/, hisz ő akarta a jutalomfalatot ily módon elérni.
Más lapra tartozik az a kis csalafintaság a részünkről, hogy az azonos mozzanatot,
mindig azonos szóbeli ingert keltő "felhívó" vezényszó követi, azaz: "apport,
hozd", "hozzám”, "feküdj" stb. Igen-igen lényeges, hogy ne törekedjünk a gyors
eredmény elérésére sem ezekben, sem a további gyakorlatokban, hagyjuk a maguk
természetes módján kialakulni az egyes feltételes reflexeket.
Nagyon fontos, hogy a kölyök megtanulja érzékszerveinek minél tökéletesebb
használatát a létében és a szolgálatban egyaránt. Ezekhez az alábbi fejlesztő
játékokat merem ajánlani, amelyeket bármilyen sérülésben szenvedő ember,
megfelelő segítőtárssal, értelemszerűen folytathat kutyájával.
Fejlesztő játékok
Úgy gondolom, nem árt, ha elöljáróban egy kissé felelevenítjük a
stádiumelmélet /fejlődési szakaszok/ kapcsán, hogy a kölyökkutya életében, az
alomból való kikerülés után - nagyjából két hónapostól hat hónapos korig - ez az a
szakasz, amelyben megtanul önállóan, akaratlagosan cselekedni, és amelyben az
első feltételes differenciáló és gátlásos reflexkomplexumokat képes önmagában
rögzíteni, saját, jól felfogott érdekei szerint. Nem véletlen, hogy ebben a korban a
legkönnyebb a hangadást, az apportírozást, vagy az őrző-védő munka alapját
képező fogást, eresztést - szinte autodidakta módon - igen kevés fáradtsággal
megtanultatni vele.
Figyeljük meg! Minél később kezdjük ezeket a gyakorlatokat vele oktatni, annál
több és nagyobb fáradtságunkba kerül. Az sem véletlen, hogy ebben a korban
elsősorban a lét- és fajfenntartással kapcsolatos hajlamokat, képességeket és
tulajdonságokat fejlesztő játékokat kedveli a legjobban, hiszen a természetes
életformához ezek kifejlesztése a legszükségesebb, tekintettel arra, hogy felnőtt
korára mindezeknek már készen adottaknak kell lenniük a természeti életben. Ha
jól átgondoljuk, szinte önmagától érthetővé válik nemcsak az, hogy a stádiumok
sorrendiségében mit, mikor, mennyi idő alatt, és hogyan képes legkönnyebben és
leggyorsabban megtanulni, hanem az is, hogy minden beavatkozás nélkül -
részünkről csaknem megmagyarázhatatlan módon - honnan vesz fel újabb s újabb
szokásokat, magatartási és viselkedési módokat. Ugyanis a szakaszok váltódásával
az addig lappangó külső és belső tulajdonságok genetikailag meghatározott
törvényszerűséggel bukkannak elő. Attól függően, hogy az adott egyed éppen
milyen korú, s e koron belül fejlődésének mely stádiumában van. A mi dolgunk
azokat a helyes, az általunk kívánt irányba terelni.
Nem véletlenül írtam a fejlődést, amely tudvalevőleg kétirányú:
progresszív – az egyed szempontjából nézve előrehaladó
vagy
regresszív - az egyed szempontjából ellentétes irányú fejlődés
lehet.
Azok az egyedek, melyek az alkalmazkodási képességűket /amit még a természetes
életmódból örökítettek át magukba, őseiken keresztül/ a lehető legtovább
megőrizték, szinte az életük utolsó pillanatáig képesek az új befogadására,
legfeljebb nem olyan mennyiségben, mint fiatalabb korban. Ugyanakkor - hogy
emberi kiszólást alkalmazzak - sokszor megmagyarázhatatlan rossz szokásokat
vesznek fel, ami viszont már a regresszivitás egy jele /oka az előzőekben
keresendő/.
Nagyon jól jegyezzük meg, csodák a természetben nincsenek, megfelelő
körültekintéssel és tudományos alapossággal előbb-utóbb minden jelenségre
megtalálhatjuk a magyarázatot. A kutya viselkedését nem szabad sem
elbagatellizálnunk /lekicsinyelnünk/, sem misztifikálnunk /elködösítenünk/, de
túlbecsülnünk sem, hanem igyekezzünk a kellő magyarázatot a maga ok-okozati
összefüggéseiben felderíteni, és ennek kapcsán a helyes tartási-, nevelési- és
bánásmódot megtalálni.
Mindezek előrebocsátásával térek át az ún. fejlesztő játékokra.
Kutyánk öröklött tulajdonságait játékszerűen fejleszthetjük. Ezek: a fogókészség,
éberség, figyelő-, hallókészség és a szimat.
A fogókészséget úgy fejleszthetjük, hogy már kiskorától kezdve "csibészelünk”
vele, természetesen csak játékszerűen. Vegyünk nagyobb zsák- vagy rongydarabot,
tekerjük össze hurkaformára és ingerkedjünk a kölyökkel. Legyezzünk felé,
mégpedig nem felülről lefelé, hanem oldalt húzogatva a "hurkát" a kutya orra előtt.
Közben a "fogd" szót ismételgessük. Ha megfogta, hagyjuk, hadd cibálja azt
kedvére. Amikor elengedi, újrakezdjük a játékot. Természetesen ezt sem szabad
túlzásba vinni.
Óva intek mindenkit a "rongyrázástól”, azaz, nehogy porrongyot vagy más
lepelszerű ruhadarabot használjunk, mert könnyen a libbenő szoknya vagy a lebegő
kabátszárnyak szenvedhetik kárát!
Az éberséget, leleményességet főleg a szabadban tartózkodás alatt fejleszthetjük ki.
Lehetőleg többedmagunkkal menjünk, és a szabadba érve a kutya figyelmét mindig
azokra az ingerekre igyekezzünk ráterelni, amelyek ránk nézve valamilyen rossz
hatással lehetnek. Pl. bokrok között rejtőző vagy lopakodó ember, támadó kutya,
vagy éppen közeledő jármű, stb. Ehhez, és a következő gyakorlatokhoz is vegyük
igénybe társaink segítségét.
A leleményességet úgy fejleszthetjük ki, hogy hagyjuk a kutyánkat társunknál, mi
pedig menjünk távolabb tőle /de ne túl messzire/, és bújjunk el a kutya elől. Majd
hívó hangot hallatva, várjuk meg amíg a kutya ránk talál. Az első hívásra társunk a
kutyát engedje el. Később már komolyabb feladat elé állíthatjuk a kutyát.
A keresést nehezítsük meg oly módon /a leleményesség fejlesztése érdekében/,
hogy egy kerítésen belül bújjunk el /az ajtót egy kissé nyitva hagyjuk/, ha lehet
úgy, hogy vizesárok vagy egyéb akadály is legyen közöttünk, megfelelő
átjáróval /híd, kapu stb./.
Azoknál a kutyáknál, amelyeket házőrzésre is alkalmazunk, úgy fejleszthetjük az
éberséget, hogy a kutyának idegen személyekkel, kerítésen kívülről
ingereltetjük /mérgesítjük/. Természetesen nemcsak egy oldalról és ugyanazzal az
illetővel, hanem a portát körülvevő kerítés minden irányából, és más-más egyénnel
is /férfi, asszony, de gyerekkel nem!/ ismételtetve a gyakorlást. Ez az ingerkedés
azonban nem terjedhet ki a túlzott dühösítésre, s még inkább nem a tettleges
bántalmazásra.
Az orr használat rávezetésére szinten a bújócska játékot alkalmazzuk, ugyanúgy,
ahogyan azt a leleményesség betanításában leírtam, azzal az eltéréssel, hogy
felhívás nélkül kerestetjük magunkat.
Ezt megelőzően még a következő gyakorlatot végeztessük vele: a kutya számára
kedves csemegét, húst, csontot vagy egyéb jó falatot kis területen belül eldugunk
/ügyeljünk azonban arra, hogy az eldugott étel a kutya részéről, szemmel könnyen
felfedezhető ne legyen/. Bíztassuk a kutyát "szimat, keresd" szóval, közben 2-3
másodpercig szagoltassuk tenyerünket, majd így engedjük az élelem
megkeresésére. Ha megtalálta, ne engedjük megenni, hanem vegyük fel és kézből
etessük meg. Az első alkalmakkor segítsünk a kutyának a keresésben. Ujjunkat a
földön húzva, irányítsuk a kutya orrát arra, amerre az eldugott élelem van. Rossz
látási viszonyok között is gyakoroljuk a bújócska játékot /ködben, szürkületkor
stb./. Nem hallatunk hívó szót, hanem társunk, akinél a kutyát hagytuk, azt hosszú
pórázra fogva "szimat, keresd, hol a gazda" szavakkal biztassa az ebet, és próbáljon
megkerestetni bennünket.
Ezt a gyakorlatot úgy végezzük, hogy valamilyen használati tárgyunkat /zsebkendő,
kesztyű stb./ társunknál hagyjuk. Ő ezek segítségével szimatot ad a kutyának úgy,
hogy a lefektelett kutya orra elé tartja két-három másodpercig, majd 40-50 cm-t
előtte húzza a földön.
A leírt eljárás a szimatmunkára tanításnak nem szabályszerű módszere. Ezzel a
gyakorlattal csak szoktatják a kutyát az orra használatára. A szociális
munkakutyákkal a gazdán és a gazda tárgyain kívül ne kerestessünk mást, hogy a
kutya ne érdeklődjön túlságosan az idegen szagok iránt.
Bújócskát egyébként szinte mindenütt játszhatunk a kutyával. Nemcsak oly módon,
ahogyan azt korábban ismertettem, hanem segítő nélkül, ismert terepen, helyen,
akár szobában, akár szabad területen /vak gazda esetén zárt kertben/, ahol erre
éppen lehetőség adódik. Ilyenkor természetesen magunk hívjuk be kutyánkat, de
azt is megtehetjük, pl. kertes házban, hogy a hívó szó /fütty/ után családunk
valamelyik tagja engedje ki az ebet keresésünkre a zárt lakásból.
Van egy játék, amely sehová sem sorolható, és mégis tapasztalataim szerint
kutyáink részéről a legkedveltebb, és amely a legtöbb érdek nélküli örömöt okozza
úgy a gazdának, mint kutyájának. Ez a birkózás. S ha egy pillanatra
visszagondolunk saját gyermekkorunkra, vagy a kölyökkutya falkában töltött
együttlétének pillanataira, máris adott a magyarázat. Ki ne szeretett volna, és
melyik kutya nem szeret bukfencezni, játszani, hancúrozni! Amikor gazda és
kutyája „lár pur lár", önmagukért, az együttlét kedvéért vannak, sose feledjük el,
hogy kihasználjuk az adott lehetőséget. Persze ezt is az adott "stádium" szerint.
Mert másképp birkózunk a nyolchetes, a háromhónapos, a hathónapos, az egyéves,
és a meg ennél is idősebb kutyával.
Most azonban még ne játsszunk! Előbb vegyünk fel egy kimondottan erre a célra
alkalmazott munkaköpenyt vagy ruhát. Csak ezután engedjük meg a kutyának,
hogy "lerohanjon" bennünket! Játékosan nekünk ugorjék, amit követően mi, őt
erőteljesen - de nem durván - eltaszítva, az újabb támadást szinte kihívóan várva,
minden odaadással belevethetjük magunkat a küzdelembe.
Ugyanis, ha nem érzékeltetjük vele a játék lehetőségét az öltözékünkkel is,
könnyen előfordulhat, hogy a legszebb utcai ruhánkban borít fel bennünket a
latyakos hóban, vagy akar boát körbe gallér/ játszani a nyakunk körül. Mindent a
maga idejében!
Játszunk; "letámadott" a kutyánk. Ellöktük maguktól, de már utána is kapunk.
Megcibáljuk egy kicsikét a bőrt a nyakán, esetleg a fülét is /de csak óvatosan/, majd
gyorsan visszarántjuk a kezünket, nehogy túl hevesen kopjon utána. Nekünk
ugrott? Újból felborítjuk! Próbáljuk hanyattfektetni és a torkát csiklandozni.
Elszaladtában a farkát is meghúzhatjuk. Azt is megengedhetjük, hogy kezünket a
szájába kapja, enyhén megszorongassa, csak a durvaságot nem szabad eltűrni!
Ha a játék hevében túl "rámenős" lenne, gorombulna, saját mozgásunkat azonnal
állítsuk le, szinte teljesen merevedjünk meg, ugyanakkor éles, erőteljes hangon
"fújj, rossz”-at kiáltsunk rá, s ha ez kevés lenne /esetleg nem akarja a kezünket,
ruhánkat elengedni/ toppantsunk valamelyik elülső végtagjára, úgy, hogy az fájjon,
de kárt az állatban ne tegyen. Ha lecsillapodott simogassuk meg, s újból kezdhetjük
a játékot. Vigyázzunk arra, hogyha sikerült hanyattfektetnünk, és a torkát
csiklandozzuk, nehogy a kapálódzó hátulsó végtagokkal kezünket, karunkat
felhasítsa!
Maga a játék a gazda számara is sok tanulsággal jár. Felmérheti kutyájának
képességeit, milyen alacsony vagy magas az ingerküszöbe, mennyi idő alatt,
milyen erősségű ingerhatásokra gorombul be, milyen a ruganyossága, a
reflexitása /reagálása/, és még sokáig sorolhatnám.
Csak mint érdekességet említem meg, hogy a nemrég kimúlt vakvezető kutyák,
Claudia Caterina von der Miquelon /magunk között, ha mérges voltam Katrin, ha
szerettem Kati/, rettentő sok gondot okozott a hangadás megtanításával /mivel csak
1/2 éves korában került hozzám/. Az általam ismert módszerek egyike sem váltotta
be a hozzá fűzött reményeket. Már-már azt hittem, csődöt mond a tudományom,
amikor egy ilyen birkózó játék közben észrevettem, hogyha sokáig incselkedek
vele, és nem adom a szájába kezemet, hanem eldugom előle, érdekes és jellegzetes
lihegést hallat /erre még visszatérek/, amely lihegés már-már megközelítette a
hangszálak használatát is. Nyújtottam a kivárási időt /a kéz elővételét/ és fokoztam
az erősebb ingerhatást /erőteljesebb mozgással/, amelynek eredményeképpen
végre-végre kicsaltam az oly régóta áhított hangot! Innen már könnyebb volt az út a
tényleges, és vezényszóra történő hangadáshoz.
Ugyancsak Katrinnal kapcsolatban kell elmondanom /ő újfundlandi volt, ámbátor a
németjuhász kutyáim is szerették/, hogy a legkedvesebb szórakozásai közé
tartozott, hogyha a frissen esett hóban birkóztunk. Ebben a játékban magam is
együtt hemperegtem velük a puha, fehér „szőnyegen". Nem szégyellem! és senki se
tartsa lealacsonyítónak, vagy szégyellni valónak, ha "leáll" kutyájával az ilyesféle
játékokra. Ne csak követeljünk és elvárjunk, hanem adjunk is !
Abból az időből, amikor még magam is láttam, és ép fizikummal rendelkeztem,
maradt a következő emlékem. Dzsungel nevű németjuhász keverék kutyám volt,
amellyel az előbb leírt birkózásokon kívül igen sokat, és "jóízűt" fogócskáztam. Ne
gondoljunk hosszú vágtákra, nyelvlógató, kimerülésig való űzésre. Viszonylag kis
területen, a szó szoros értelmében incselkedett, cicázott, játszott velem. Hozzám
kapott, megugrott, bevárt, s ha enyhén pofon csaptam és én szaladtam el, ő ugrott
utánam, most én próbáltam kicselezni /mint a nyúl az agarat/. Azt mondanom se
kell, sosem tudom elfelejteni azokat a csodálatos, nagy barna szemeket, hogy
milyen szeretettel és hálával csüggtek rajtam egy-egy ilyen "játékóra” után.
Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ezek az intim pillanatok sokkal, de sokkal
közelebb tudjak hozni egymáshoz kutyát és gazdáját, mint a kiképzési órákon
eltöltött legelőírásosabb tanórák.
Kiküldés, tárgyak fogalmára való oktatás
A következő játékot főként a mozgássérültek számára javaslom, ami nem jelenti
azt, hogy bármely más munkakutyával foglalkozó ne folytathatná a jó eredmény
reményében.
A kutya pszichológiájában foglalkoztam azzal, hogy egy-egy kutyával több
fogalom is megtanítható, sőt a tárgyak vagy személyek neveit is jól meg tudja
jegyezni, és szükség esetén alkalmazni is. Arról is említést tettem, hogy általában
4-5 tárgynak jegyzi meg jól a nevét, és ugyanennyit felismer több tárgy közül is.
Magunk között legyen mondva egyáltalán nem merem azt állítani, hogy csak 4-5
tárgyat ismer fel, mivel a több évtizedes kynológiai munkásságom alatt igen
meglepő dolgokat tapasztaltam különböző fajtájú kutyáimnál, s meg kellett
állapítanom, hogy az iskolaszerű oktatás mellett a kutya igen sok mindent
autodidakta módon elsajátított, amelyeket én egyáltalán nem tanítottam neki, sőt
nemcsak megtanulta, hanem következetesen alkalmazta is azokat. Pl. az imént
említett Katrin a jelzőlámparendszerek jelzéseit.
Mindezek azt bizonyítják, hogy még korántsem vagyunk tisztában kutyáink
szellemi teljesítőképességével és a különböző munkákban történő
alkalmazhatóságuk határaival. De ezeket most tegyük félre, mert a játékról akartam
beszélni!
Udvarlaki Hadur Táltos nevű németjuhász kankutyámmal és néhai feleségemmel,
R.J.-né Lakatos Ilonával gyakran játszottuk a következőt!:
Először csak a szobában, egymással szemben ülve foglalkoztunk Táltossal.
Mindkettőnk kezében /de tartalékban is/ keksz volt. Én a mellettem ülő kutyának
ingerkedő hangon suttogtam: "eredj az asszonykádhoz". Ági /mert feleségem ezt a
keresztnevet használta/, ugyanakkor hívta: "gyere asszonykához”. A szóbeli
felhívás mellé nyomatékul felmutatta a kezében lévő kekszet. Táltos ismerte a
kekszet, hiszen rendszeresen alkalmaztam a különböző gyakorlatok oktatásánál,
mint jutalomfalatot, így nem is annyira a felhívásra, sokkal inkább a keksz
meglátására, feleségemhez indult. Amint "beérkezett" természetesen a szóbeli
dicséret mellett nem maradt el a hőn áhított jutalomfalat sem. Ezután
megfordítottuk a sorrendet. Most feleségem súgta a fülébe: "menj a gazdihoz", és
én mutattam neki a kekszet, hívva őt:
"gyere a gazdihoz". Nem volt nehéz "visszacsábítani" magamhoz.
E játék többszöri ismétlése után már el-elhagyogattuk a keksz felmutatását, és csak
szóval hívva, illetve küldve sétáltattuk magunk között a kutyát, később pedig a
szóval történő hívás is elmaradt. Nem csináltuk hosszú ideig, nehogy beleunjon.
Amikor viszonylag már megbízhatóan közlekedett kettőnk között a szobai
látótávolságon belül, folytattuk a "játékot" az utcán, a téren, vagy éppen a Csepeli
Vakvezető Kutyaképző Iskola /abban az időben kezdtük el az építését/ mellett lévő
Kisduna partján. Először kicsi, majd mindig növekvő távolságról, s itt nem maradt
el a keksz felmutatása. Ez csak az abszolút megbízható bejövetel után történt meg.
Most újabb fordulatot vett a játék. A lakáson belül, az egymásba nyitott
helyiségekből küldtük, illetve hívtuk magunkhoz a kutyát. Azt mondanom sem kell,
hogy az általunk való hivó szóval történő "besegítést" csak addig alkalmaztuk,
amíg Táltos tisztába nem jött az "asszonykához", illetve a "gazdihoz” főnevek
jelentésével. Amikor észrevettük, hogy a felhívó vezényszó után már indulni akar;
az "eredj asszonykádhoz /gazdihoz/" erősítő szóval bíztattuk, de már egyikünk sem
hívta. Kutyánk "becsületére" váljék, igen rövid idő alatt betanult a "postási"
feladatba. Ugyanis, tényleg csak játékból történt, inkább csak a hecc kedvéért,
mivel magunk is nagyon élveztük - hiszen különösebb szükségünk nem volt rá.
A későbbiek folyamán különböző kisebb tárgyakat, használati eszközöket
küldözgettünk a kutyával egymásnak, oly módon, hogy - az egyébként igen jó
apportkészséggel rendelkező Táltosnak - papucsot, apportfát, zsebkendőt, zoknit,
stb. adtunk a szájába, s mindenkor megjelölve a szájba adott tárgy nevét,
igyekeztünk rávenni, hogy el is vigye, és kézbe is adja azt.
Anélkül, hogy önmagam ismétlésének "bocsánatos bűnébe" esnék, újból kénytelen
vagyok hivatkozni ez esetben is a fokozatosság elvére, ami azt jelenti, hogy minden
egyes újabb mozzanat bekapcsolását – pl. a tárgy vitelét és kiküldését - újólagosan
az alapoknál kell kezdeni, azaz: kis távolságra, zárt helységben, jutalomfalattal;
nagyobb távolságra, zárt helyen, jutalomfalattal majd zárt helyen egyik helyiségből
a másikba; ismét később szabadban, kis távolságra, jól láthatóan, ezt követően
nagyobb távolságra, még mindig jól láthatóan; míg végül nagyobb távolságra, nem
megfelelő láthatási feltételek mellett, zavaró körülmények beiktatásával.
E kiképzői „szamárlétra" - értelemszerűen alkalmazva - kivétel nélkül mindenfajta
gyakorlat betanításánál örök érvényű!
A fent ismertetett játék közben - amit példának szántam - Táltos ragyogóan
megtanulta a pénztárca, a papucs, az apportfa, és a cipő szavak, sőt mi több még a
zokni szó jelentését is. Igaz, hogy a "zokni” hallatára eleinte a fél lakás ruhaneműit
is képes volt összehordani, a zoknikon és a harisnyákon keresztül a női-férfi
fehérneműn át a törülközőkig, sőt egy játékosabb hangulatában egy kis perzsa
futószőnyeggel a szájában szaladgált a szobaasztal körül, győzelmi zászlóként
lobogtatva azt, mígnem nagy boldogan elém rakta.
Ne feledjük el, hogy ez is egy hasznos játék, és amíg játszó szándékkal folytatjuk,
hagynunk kell, hogy játsszék is. Rohangáljon a tárggyal, incselkedhessék velünk,
egyszóval kitombolhassa magát. Ugyanakkor a játék szabadban történő
alkalmazásával, másodmagunkkal alaposan kifuttathatjuk kutyánkat anélkül, hogy
magunk a szükségesnél és a lehetségesnél többet kényszerüljünk gyalogolni, illetve
e legkedvezőbb adott helyet is fel tudjuk e célból használni. Mást sem kell tennünk,
mint egymással szemben állva /ülve/, a szájba adott apportfával /egyéb tárggyal/,
avagy anélkül küldjük egymáshoz, illetve hívjuk a kutyát.
Ezt a "kiküldős" játékot használhatjuk fel ezután arra, hogy szándékunk szerinti
tárgyak fogalmainak megtanulására oktassuk. Lényege mindössze az, hogy az
indításkor is, a szájba adáskor is, az átvételkor is ismételgessük az adott tárgy
nevét, és jó végrehajtás esetén a megérdemelt dicséret és jutalomfalat sohasem
maradjon el. Pl. "eredj, hozd ide asszonykától a papucsot”. "Eredj, vidd a papucsot
a gazdinak". "Jól van, okos vagy, idehoztad a papucsot". Azonnal hozzá kell
tennem azt is, hogy amikor már ilyen direkt módon oktatjuk, tehát követelünk,
egyrészt a tombolást ne engedjük meg /előtte kell a kutyát kifuttatni/, másrészt a
kívánt tárgy kézbeadását szigorúan követeljük meg.
A következő mozzanata egy meghatározott tárgy kerestetésének és elhozatalának
az lehet, amikor nevéről már nagyjából jól ismert tárggyal /illetve hozzá
hasonlóval/ eldobott tárgy visszahozatalát végeztetjük a kutyával. Például leültetjük
magunk mellé, s a következőképpen hívjuk fel a figyelmét: "látod a papucsot?",
ezután eldobjuk eléje, nem nagy távolságra, s máris indítjuk a tárgyért: "eredj,
keresd a papucsot - apport hozd!”. Behozatal után dicséret stb. Többszöri behozatal
után rövidítjük a kidobott távolságot, majd magunk mellé ejtjük, ezután szólítjuk
fel: "keresd a papucsot, hozd, add ide". Eleddig a mozzanatokig feleségünk vagy
segítőtársunk oly módon asszisztáljon, hogy a kidobott tárgy mellé lépve felhívja rá
a figyelmet, esetleg a földön mozgatja, de nem veszi fel, csupán utasítja: "fogd,
vidd a papucsot a gazdihoz". Később már az asszisztenciára sincs szükség ily
módon, de annál inkább a következőkben.
A nevezett tárgyat, ez esetben a papucsot, a továbbiakban ne mi dobjuk el a
kutyának, hanem segítőnk vigye el, és tegye le szemmel még mindig jól látható
helyre, s ezek után - eleinte a lehelyezést követően azonnal - küldjük a kutyát,
mígnem később mindinkább késleltetünk, s mind hosszabb idő után adjuk ki a
vezényszót: "keresd a papucsot, apport, hozd a papucsot, a papucsot!"
Ahogyan fejlődik kutyánk, úgy nehezítjük a végrehajtás körülményeit, növeljük a
távolságot, változtatjuk a helyiségeket, terepen az irányokat, és így tovább.
Egyre külön felhívom a figyelmet! Egyszerre, egyidejűleg csak egy tárgy nevének
oktatását végezzük. S csak, ha az már jól rögzítődött, és tévesztés nélkül
végrehajtja a tőle megkívántakat, térünk át a következő, és ismét a következő
tárgyakra. Jó, ha nem az állandó használatban lévő tárgyainkkal oktatunk, hanem
már avittá vált, régi, eldobásra szánt dolgokat vesszünk elő. Azt szinte már
említenem sem kellene, hogy a későbbiek folyamán természetesen az eredeti
használati tárgyainkkal is gyakoroljunk.
Adós vagyok még valamivel! Amikor a különböző tárgyakkal egyenként már
megbízható eredményeket érünk e1, térhetünk át az ellenőrző próbákra. Azaz:
először csak kettő, majd három, négy, illetve több tárgy közül hozatjuk el,
kerestetjük meg, választatjuk ki az általunk kívántat. Negatív eredmény esetén
ennél a játéknál sohasem szabad drasztikus nemtetszésünket kimutatni, azaz
semmilyen módon ne bántalmazzuk, legrosszabb esetben a "fújj, rossz", "szégyelld
magad", "nem jó" szavakkal hozzuk tudtára neheztelésünket. Annál nagyobb
helyesléssel dicsérjük, és jutalmazzuk a feladat eredményes végrehajtásakor.
Végül: használati eszközeinket, a tanított tárgyakat hagyjuk a szokott helyeiken, és
most már következetesen a "keresd a papucsot" stb. "apport hozd" szavakat
alkalmazzuk.
Tévedésbe ne essünk! A papucs csak példatárgy volt. Gyakorlati tapasztalataim
szerint a leghelyesebb, ha azoknak a tárgyaknak a fogalmaira oktatjuk a kutyát,
amelyeknek vitele, keresése számunkra a legszükségesebbek lehetnek, pl. tárca
/tárcák/, kulcs /kulcsok/, lábbelik, stb. Arra is figyelemmel kell lennünk az első
pillanattól kezdve, hogy csak olyan tárgyakat, és csak olyan helyről hozassunk,
illetve kerestessünk, amelyek a kutya részéről könnyen, jól megtalálhatók,
elérhetők. Túlsúlyos - 5 kg. feletti - aktatáskát, vagy szájjal rosszul fogható
csomagokat ne akarjunk vele apportíroztatni. Ebből a szempontból a kutya mérete
meghatározó.
Ajtónyitás
Jól gondoljuk meg mielőtt rászánjuk magunkat e gyakorlat betanítására. Mert igaz
ugyan, hogy rendkívül jó szolgálatot tehet - főként a mozgássérülteknél, de a
vakoknál is - ha ezt is "tudja” a kutya, ugyanakkor számolnunk kell annak minden
hátrányos következményével is.
Nevezetesen, hogy:
- a lakásban nem marad előtte simán csukott ajtó,
- az utca felé is „riglit" kell alkalmaznunk,
- az eredményes, de még inkább az eredménytelen próbálkozások
következményeképpen az ajtók festése erősen károsodik,
- s az sem elhanyagolható kérdés, hogy nyitni ugyan igen, de becsukni annál
kevésbé tudjuk megtanítani az állatot, és hogy a "nyitva felejtett" ajtó nem mindig
kívánatos.
Ezután a kis előzetes után nézzük, hogyan is kezdjünk hozzá! Mindjárt elöljáróban
hozzá kell tennem, hogy csak megfelelő méretű kutyáról lehet szó. Elég magas
legyen ahhoz, hogy két lábra állva, az adott ajtó kilincsét elegendő erővel tudja
lenyomni, s főként - ha önmagára szükséges a nyitás - képes legyen maga felé
húzni azt. Megfigyelésem szerint nagyon sok kutya /de macskákat is ismerek/
autodidakta módon képes megtanulni az ajtók nyitását.
Hogy magunk is hozzásegíthessünk, az első tennivalónk az, hogy a kutyát a kilincs
rendeltetésének felismerésére megtanítsuk, azaz, mindig az adott ajtó kilincse elé
állítjuk, és számára szemmel jól érzékelhető módon nyitjuk azt. A másik igen
fontos tényező, hogy mindig a kívülről befelé nyíló ajtókkal kezdjük, hogy a
sikerélmény mielőbb bekövetkezhessék az állatnál.
De hát hogyan is folytassuk? Miután az ajtó elé álltunk, a kilincset kezünkkel
zörgetjük, hogy a kutya figyelmét
rátereljük. Ezután többszöri zörgetéssel, és a "hopp" vezényszóval megpróbáljuk a
kutyát rávenni a kilincsre való rátámaszkodásra. Azt is megtehetjük, hogy a kutyát
egészen szorosan az ajtó mellé állítva, a hóna alatt átkaroljuk, és a "nyisd ki, hopp"
vezényszavak kíséretében felemelve, kapálódzó lábaival a kilincsre csapatunk. Az
ily módon kinyitott ajtót lábunkkal belökve a kutyát előre engedjük, és az ajtón
belül, jutalomfalat adása mellett megdicsérjük. Ezután kijövünk mindketten a
helyiségből, az ajtót magunk után becsukjuk, és újból kezdjük a próbálkozást.
"Ajtóhoz - hopp - nyisd ki". Három-négy gyakorlat után abbahagyatjuk az első
leckét, és csak 1-2 óra elteltével ismételjük meg. Arra azonban ügyeljünk, hogy
minden kísérlet, még ha némi segítséggel is, de az ajtó kinyílásával végződjék.
A lényege a dolognak az, hogy kutyánkkal meg kall értetnünk az "ajtóhoz", a
"hopp" és a "nyisd ki" vezényszavak értelmét, azaz a másik szobába történő bejutás
lehetőségét.
Amikor úgy látjuk, hogy kutyánkban meg van a szándék a kilincsre történő
felugrásra, ne emeljük fel, hanem többszöri felhívás után az ajtót résnyire kinyitva
belépünk a kutya orra előtt a helyiségbe, és gyorsan becsukjuk magunk után. Most
belülről kezdjük el a kilincset a szokottnál erőteljesebb módon zörgetni, és
erényesen hangoztatni a vezényszót. Amint halljuk, hogy kutyánk felugrik és
kaparászik az ajtón, már dicsérjük meg, s ha a kilincsen tartott kezünkkel érezzük,
hogy véletlenül arra is rácsapott, belülről mi nyomjuk le azt, meghagyván abban a
"tudatban", hogy ő nyitotta ki, beengedjük magunkhoz, s még a szokottnál is
jobban megdicsérjük.
Az újabb próbálkozásokat oly módon "finomítjuk", hogy
ne elégedjünk meg a kaparászással, s a kilincs bökdösésével, hanem mind
határozottabb nyitási szándékot követeljünk meg tőle.
A későbbiek folyamán a saját közreműködésünket teljesen hagyjuk el, és csak
akkor jöhet be, ha önmaga nyitotta ki az ajtót. Ezután mi magunk is menjünk ki az
ajtó túlsó oldalára, és innen előreküldve követeljük meg tőle a gyakorlat
végrehajtását.
Amikor már kintről befelé magabiztosan végzi, térhetünk át ugyanazon ajtó
magunk felé történő kinyittatására. Hangsúlyoznom kell, hogy mindkét betanításnál
igen fontos szerepet játszik bizonyos szintű fokozott ingerület "behozatal", amit
leginkább a gazda utáni vágyakozás kihasználásával érhetünk el.
A magunkra nyitás oktatásánál a leghelyesebb, ha - főként kezdetben - a séta előtti
időszakokat használjuk ki oly módon, hogy miután magunk már sétára készen
felöltöztünk, a kutyára is ráadtuk felszerelését /nyakszíj, szájkosár, vezetőhám/, a
belső helyiségben hagyjuk őt, mi pedig ajtón kívülre távozunk. Az "ajtó, nyisd ki"
vezényszavak a kutya számára már ismeretesek, sőt azt is tudja, hogy a kilincs
lenyomásával, és az ajtó belökésével juthat a helyiségbe. Most azonban lényegesen
változik a helyzet, mivel a felugrás és a kilincs lenyomása ugyan továbbra is
kiindulási pont, de magának a nyílászárónak a kinyitása pontosan ellentétes
folyamatot igényel. Itt nem szabad belöknie, ellenkezőleg, maga felé kell húznia az
ajtót.
Hogy könnyebben rájöjjön a nyitás technikájára, többféleképpen is segíthetünk.
Elsőként mindenesetre azt tartom helyesebbnek, hogy a kilincs lenyomása után az
ajtót kézzel vagy lábbal kissé nyomjuk meg, de ne nyissuk ki. Ugyanis nemcsak az
a célunk, hogy maga az ajtó kinyíljék, hanem az is, hogy annyira kitáruljék, hogy
átmehessünk a támadt résen. Ezért amikor az ajtó "felpattan", attól kissé hátrább
lépve, szóval csalogassuk a kutyát mondván: "gyere, megyünk sétálni", "hozzám",
"ide" stb. Ha úgy vesszük észre, hogy a kutya nagy igyekezetében, ahelyett, hogy
az adott ajtót szélesebbre tárná, inkább újra becsukja, akként segíthetünk, hogy a
már egyszer jól nyitott ajtót lábunknak a résbe helyezésével megakadályozzuk
abban, hogy újból becsukódhassék, lehetőséget nyújtva arra, hogy kutyánk a
lábával vagy az orrával még jobban kinyithassa azt. Minden egyes sikerült
"próbálkozást" lelkes dicsérettel honoráljunk, és amint sikeresen átjutott azon, a
jutalomfalat most sem maradhat el.
Második fázisként megtehetjük azt, hogy az ajtó és a küszöb közé rugalmas
szivacsdarabot, vagy hajtogatott papírcsíkot helyezünk, hogyha a kutya a kilincset
lenyomja az az ajtót résnyire nyissa, és ne engedje, hogy újból bezáródhassék.
Hosszabb időt és próbálkozási lehetőséget kell adnunk a kutya számára ebben az
esetben, mint a befelé nyíló ajtónál.
A bevezetőben említettem, hogy ez a próbálkozás az ajtók mázolásán komoly
sérüléseket okozhat. Ezért feltétlenül javasolom, hogy azt az ajtót, melyet oktatási
célra felhasználunk, mind az ajtófélfákon, mind az ajtó lapján, a kilincs környékén
felfelé, lefelé legalább 50 cm szélességben műanyaglappal vagy vastagabb fóliával
védjük a karmok nyomaitól. Addig, amíg ezt a "védett" ajtót mindkét irányba
megbízhatóan nem nyitja, a felesleges sérülések megakadályozása érdekében, más
ajtókon e tevékenységet ne gyakoroltassuk.
Úgy gondolom, arról már szólnom sem kell, hogy idegen helyiségek ajtajaival ez
időpontig ne is próbálkozzunk, és egyébként is, csak akkor adjunk parancsot erre,
ha feltétlenül szükségünk van rá. Sáros, nedves időben, az erős szennyezés miatt
még így is meggondolandó. Természetesen teljesen más a helyzet olyankor, ha erre
bármely okból rá vagyunk szorulva.
A fentiekben elmondottakat - és ezt már máshelyütt is megemlítettem -
természetesen mindig értelemszerűen szabad csak alkalmazni. Nyilvánvaló dolog,
hogy az egyes sérült emberek /vakok, siketek vagy mozgássérültek/, mindig a
sérülésük adta vagy gátolta lehetőségek figyelembevétele mellett folytassák
kutyájukkal a játékot, de a későbbiek folyamán magát a kiképzést is. Mindig csak
annyit vállaljunk, és azt próbáljuk a kutyával megtanítani, amelyet a körülmények
számunkra elfogadható módon – anélkül, hogy bármely sérülést okoznánk
önmagunknak vagy kutyánknak – lehetővé tesznek! A körültekintő mérlegelést
sohasem hanyagolhatjuk el!
Amiket itt most leírtam, tulajdonképpen már kiképzés is. S hogy mégis a játéknál
adtam helyet /kiküldés, fogalomra oktatás, ajtónyitás/, annak egyedüli és
kizárólagos oka, hogy játszva, a kutya egyéniségét, a gazdához való ragaszkodását,
hangulati tényezőit kihasználva, nem az ún. direkt kiképzési idő alatt, hanem
önmagunk és a kutya kedvére tevékenykedve, sokkal könnyebben megtaníthatjuk,
mint az iskolaszerű oktatásban.
Az idegtípusok kialakulása - az öröklött hajlamokon túl - nagymértékben függ a
kutya nevelési módjától. Ha az előzőekben leírtak alapján igyekezünk kutyánkat
nevelni, és a nevelése nem szenved törést, kiképzésre és munkára alkalmas egyedet
kapunk.
Azokkal a kutyákkal szemben, amelyek nevelésükben törést szenvedtek, és
félénkek, bátortalanok, esetleg vadakká váltak, különleges nevelési módszereket
alkalmazunk. Ez abból áll, hogy ha a kutya félénk /melankolikus/, óvjuk a hirtelen,
er6s ingerektől, lassanként, fokozatosan szoktassuk hozzájuk, és szeretettel bánjunk
vele. Ezzel visszaadjuk a kutya önbizalmát, s így feltételezhetően ez esetben is
alkalmassá válik a kiképzésre.
Vad, nehezen fékezhető /kolerikus/ egyedek nevelésében is elsősorban a jó
bánásmód és az ingerekkel szembeni gátlások kialakítása a legcélravezetőbb.
HOGYAN TOVÁBB ?
Az élet nemcsak játék! A játékot, mint olyat, az előzőekben leírtak mellett mint
felszabadító, mint kikapcsoló, mint átállító tényezőt szerepeltetjük kutyánk, de a
magunk életében is a kiképzés folyamán.
A tulajdonképpeni kiképzés - eszményi körülmények között - már a kölyöknek az
anyaméhben való tartózkodása alatt kellene, hogy elkezdődjék. Erről bővebben
most nem kívánok szólni, csak azt említem meg, hogy a rendszeres, módszeres
munka, és a szabályos ritmusú életmód az anyára, valamint születendő kölykeire
csak jó hatással lehetnek. /Nyilvánvaló, hogy a munka mindig az anyaállat
vemhességi szakasza szerint értendő és mérendő/.
Ni az anyjától elhozott és a tulajdonunkba került kölyökkutyával kezdjük,
mégpedig attól függetlenül, hogy előző tulajdonosánál mi és hogyan történt. Tabula
rasaval, "tiszta lappal" indulunk, hogy a magunk "kényünk-kedvünk" szerint
alakíthassuk, formáljuk jövendőbeli "társunkat".
A legfontosabb mindenekelőtt magunk és az állat életében is - a szabályos ritmus.
Meghatározott időpontokban történjék az étkeztetés, az üríttetés, a sétáltatás, és
hozzávetőlegesen - főként a kiképzés első időszakában -a foglalkozások és a játék
is.
Hogy mennyire lényegbevágó a gazda és kutyája közötti szoros érzelmi kapcsolat,
arra talán az a legjobb példa, amit nem egy-két vakvezető kutyánál is tapasztaltam.
Ezen kutyák csaknem mindegyike ráneveléses módszerrel volt oktatva. Szinte
rajongással csüggtek gazdájuk minden szaván.
Ismeretes, hogy a vakvezető kutyát, ellentétben a többi munkakutyával a
közterületeken bárhol szabadon lehet engedni piszkoltatás és kifuttatás céljából. Ez
alól csak a gyermek játszóterek képeznek kivételt. Az általam említett kutyák, ha
elengedték gazdáik őket, s ha megkapták a "mehetsz" vezényszót, tisztes távolba
ugyan elmentek gazdáiktól, de fél szemükkel még dolguk végzése közben is őket
figyelték, és ha egy kissé jobban eltávolodtak, eszeveszett gyorsasággal igyekeztek
utánuk. Üdvözölték őket, mintha akkor találkoztak volna először, majd újból
elszaladtak, de eszük ágában sem volt elkalandozni az utca túlsó oldalára, más
kutya társaságában ellenkező irányba menni, vagy főként tartósan elmaradni
gazdáiktól. Nem kellett állandóan fütyörészni, sípolni nekik vagy unos-untalan
szólongatni, hogy végre-valahára előkerüljenek.
A gyakorlatokat betaníthatjuk - s előbb vagy utóbb, jól-rosszul mindegyik kutya
végre is hajtja azt - de a ragaszkodást nem! Ez kölcsönös vonzalmon alapszik,
amelyet magunknak kell kiépítenünk a kutya lelkiismeretes gondozásával,
etetésével, a látszólagos ok nélküli szeretgetéssel /fültő vakargatással/, egy-egy jó
falat juttatásával, amelyet csak önmagáért kapott a kutya.
Saját gyakorlatomban kedves és elmaradhatatlan mozzanat az, hogy bár az asztaltól
sohasem adok kutyáimnak, de az asztaltól felállva mindig hagyok saját hús- vagy
sütemény részemből 2-3 falatot, hogy érezze: reá is gondoltam. Ez a „szertartás”
nem kötődik semmiféle teljesítmény megköveteléséhez, hogy úgy mondjam "csak
úgy" kapja. Egyúttal azt is elértem ezzel, hogy egy kutyám sem akart "fejjel
beleesni" az asztalon hagyott ételbe, tányérba. Türelmesen kivárták sorukat, nem
ugattak, nem követelőztek.
Azok akik látnak, és látták már az egyes kutyákat munka közben, maguk is
bizonyíthatják, micsoda óriási különbség van az ún. dresszírozott, iskolán végzett
kutyák, vagy a gazda által szeretettel, játékkal fűszerezetten oktatott kutyák nézése,
"arckifejezése" között. Szinte nevetnek a gyönyörűségtől, ha valamely munkát
gazdáik kedvére végezhetnek el, míg az előzőek sok esetben csak a kemény kéznek
engedelmeskedve hajtják végre feladataikat.
És még mindig nincs vége! A szeretettel, figyelemmel, odaadással nevelt kutyák
gyorsabban, tökéletesebben "nyílnak", jobban odafigyelnek a környezetükre, az
őket körülvevő világ történéseire. Mert szabadnak érezhetik magukat, nem a
fegyelmező kéz súlya alatt görnyedve kell életüket leélniük. Ezért nem győzöm
unos-untalan emlegetni és hangsúlyozni a határozott kéz, és a szerető értelem
fontosságát az együttes munkában.
E rövid kitérő után térjünk vissza a hozzánk került kiskutyához.
Bizony az ő élete sem fenékig tejfel. Kiszakítottuk a szokott környezetből, el
anyjától, testvéreitől. Minél fiatalabb korban történik ez, annál nagyobbak a
nehézségeink. A 6-8 hetes kölyökkutya ha hozzánk kerül, még nagyon
"elanyátlanodott" állapotban van, de a 3 hónapos sem viselkedik felnőtt módra.
Ezért legyünk vele szemben megértők.
A kölyök elhelyezése és környezetének megismertetése
Amikor új otthonába vittük, első ténykedésünk, hogy kijelölt helyére szoktassuk.
Ez lehetőleg a lakás valamely szögletében legyen, ahol az állat a jövő-menő
családtagoktól kevésbé van zavarva, és ő sincs láb alatt.
A kutya helyével kapcsolatban az alábbiak szerint járjunk el:
Nagyjából 1 m-es területet számolhatunk téglalap alakban, kb. 70x130 cm-t. Ezt a
területet 2-4 réteges szőnyeggel borítsuk le. Ezek közül is a kókuszszőnyeget
ajánlom elsősorban, mivel a ráheverő kutya testéről leszedi a port, piszkot, sőt a
szőrt is maga alá gyűjti, így nem marod meg a felszínén. Takarításkor a szőnyeget
felemelve megütögetjük, s a lehullott szemetet könnyen eltávolíthatjuk. Ily módon
a lakásban sem hordódik szét. A szabadban tartott kutyáknál is alkalmazhatunk
szőnyeg alátétet, ha nincs szalmánk, ugyanis ez a legjobb. Semmiképpen sem
ajánlom: szőnyeg helyett a szénát, mert az porlódik; a matracot nedvszívó hatása és
nehéz tisztántartása miatt; de főként a műanyag habszivacsokat, mivel a kiskutya,
de még a felnőtt is könnyen elfogyaszthat belőle egy-egy darabot, ami végső soron
az állat elhullásához is vezethet /elzárja a bélcsatornát/.
A lakásba vitt kiskutyát egyenesen a helyére tesszük le, mondogatván: "helyre, itt a
helyed, helyre, itt a helyed”. Ha elhagyja helyét, az előbb említett szavak
kíséretében újból vezessük oda, s ezt a későbbiek folyamán a lakás minden részéből
kiindulva gyakoroljuk vele. Itt kapjon friss, tiszta ivóvizet, az étkeztetés is
lehetőleg e helyen történjék. A víz minden ételnél, csemegénél fontosabb, hisz a
régi környezetből kiszakított kiskutya, az izgalmak és a környezetváltozás
stresszhatása alatt, szinte belső lázban ég. /Csak mint érdekességet említem meg,
kísérletileg bizonyított, hogy mint minden élőlény, a kutya is nehezebben viseli el a
vízhiányt - legfeljebb 5-6 napig -, míg étel nélkül 20-23 napig is kibírja./
Simogassuk, becézgessük, és ha úgy mutatja, hagyjuk, hogy először kialhassa
magát. Ébredés után simogatjuk, nevén szólítjuk, bemutatjuk neki a családot,
melynek tagjai egyenként járuljanak eléje, simogassák meg, hagyják, hogy kezüket
szagolja, megnyalja, esetleg szájába vegye. Ügyeljünk arra, hogy kellemetlen
benyomást senkitől se szerezzen az első találkozás alkalmával.
Egy példa: Árpádházi Sutyi nevű szuka kutyámat /kissé kolerikus idegtípusú/ egy
nagyon szimpatikus, többgyerekes családnak adtam el. A családdal élt a nagymama
is, aki - unokáihoz hasonlóképpen - Sutyit is katonás fegyelemre akarta szoktatni.
Ezért első alkalommal, amikor a kiskutya önállóan kívánt "felfedező útra" indulni,
a porronggyal csapkodva terelte vissza a helyére. Sutyit hathónapos korában
pánikszerű gyorsasággal ajándékozták el - a síró gyerekek legnagyobb bánatára -
miután a nagymamáról minden lehető ruhadarabot lecibált. Nem felejtett!
Ne féltsük a kiskutyától a gyerekeket! Hagyjuk, hadd viháncoljanak együtt
kedvükre, csak arra oktassuk ki a kicsiny emberpalántákat, hogy a kiskutyának is
fáj az, ami nekik fáj! Ne ráncigáljak a fülét, ne harapjanak csupán szeretetből az
orrába, ne akarják a szemét kinyomni, vagy a nyelvét kitépni! Az se helyes, ha
hatalmukat bizonyítandó, a seprűnyéllel akarnak érvényt szerezni, sokszor
lehetetlen kívánalmaiknak.
Az előbbi példa is bizonyítja, hogy a kölyökkutya rendkívül jól rögzíti az őt ért
pozitív és negatív benyomásokat. S erre mindvégig figyelemmel kell lennünk.
Amint a hozzánk került kis jövevény elhagyja vackát /helyét/, és orrát leszegve
"szemlélődni" kezd, engedjünk kívánságának. Hagyjuk, hogy megismerkedjék
közvetlen "lakhelyével", s utána mutassuk meg neki szűkebb környezetét is.
Ha lakásban van, a lakóhelységeket, ha kertes házban van, úgy előbb a boxát, majd
a kertet, s végül magát a lakóházat. Ne sürgessük, s az első időszakban ne is
igyekezzünk őt fegyelmezni sem, mert így az ismerkedés aktusában okozunk szinte
helyrehozhatatlan zavarokat. Mert bizony "uram bocsá", előfordulhat, hogy
lakóhelységeink egyikét, másikát, vagy a szőnyeget, avagy az ajtófélfát fogja
névjegyével "megtisztelni" /levizelni/, s az is előfordulhat, hogy "aknásítani" fog
/odapiszkol/.
A vizelés egy olyan természetes feltétlen reflex, amely ősidőktől fogva a kutyában
él, s a vadon életet idézi. A terület birtokbavételének jelzése ez. Feltételezhetően a
tágabb környezettel is ez fog történni az első időszakokban, s ne csodálkozzunk
rajta, orvoshoz se szaladjunk vele, ha az általunk elképzeltnél több "nedves
névjegyet" hagy maga után. Természetesen az ismerkedést követő napon már
szigorúan megkövetelhetjük a szobatisztaságot, illetve igyekezzünk arra szoktatni.
Ott, ahol ilyesmi is van, ismertessük meg a baromfiudvarral, illetve annak lakóival,
valamint egyéb kis és nagy háziállatainkkal, beleértve az esetleg házőrzés vagy más
okból tartott idősebb kutyánkat is. Ne féltsük tőle, a kiskutya tudja, hogyan kell a
"felnőttekkel" szemben "viselkednie". Semmiképpen se lepődjünk meg, hogyha az
öreg előtt hanyattdobja magát, mert - mint említettem volt - ez az abszolút megadás
jele. Ezzel szemben a többi állatokkal történő ismerkedéskor, már az első perctől
kezdve szigorúan tiltsuk el a rájuk támadástól, azok hajkurászásától /pl. csirkék/.
Viszont óvjuk őt az esetleges bántalmaktól /kakas, disznó/.
A macskával történő "ismerkedés" inkább a macska részéről nehezebb. Ezért
bőrkesztyűs kézzel vegyük csacskánkat ölünkbe vagy magunk elé /nehogy
kimarjon/, s amíg az egyik kezünkkel tartjuk, a másikkal nyugtatva simogatjuk őt
is, és a kiskutyát is, mondogatván: "barát, barát". Tapasztalataim szerint csak akkor
szabad abbahagyni e "barátkoztatást", ha már a cica nem fúj, és nem akar
menekülni a kiskutya elől. Természetesen a kiskutya támadó szándékát is azonnal
"blokkolnunk” kell. Ügyes türelemmel, rövid idő múltán már a tejet is egy tálból
fogják lefetyelni.
Eljő az első éjszaka. A helyére fektetett kiskutyát, miután megsimogattuk,
becézgettük, magára hagyjuk a helyiségben. Ne takarjuk be, ne égessünk neki
villanyt, mert nem azért fog vinnyogni, hogy fél a sötétben, hanem az egyedül
maradás, az alom utáni vágyokozás "búja" üti fel magát a szívében, és csalja ki
belőle a szomorú, kesergő, vinnyogó hangokat. Fúrjuk fejünket a párnába, dugjuk
be fülünket, és próbáljunk aludni - ha tudunk! Rádiózzunk, ha nem megy,
olvassunk, de kimenni? semmiképpen! Első próbánk, hogy mennyire tudunk
önmagunkon és kutyánkon uralkodni! Távolról, hanggal csitíthatjuk, de semmi
más! Ne rohanjunk ki, és ne pofozzuk fel idegességünkben, ne akarjuk az ágy lába
mellé magunkhoz fektetni, s ne guggoljunk mellette órákig a fülét vakargatva, míg
a többiek nyugodtan alszanak. Meg kell tanulnia, hogy pihennie - a gazda
közelében ugyan, de - egyedül kell. Másnap reggel a szokott időben ébresztjük,
becézzük, és az első pillanattól kezdve a saját életünk ritmusához szoktatjuk.
Evésben, ivásban, sétáltatásban, piszkoltatásban egyaránt.
Általános útmutatás a kiskutyával való foglalkozáshoz
Attól a perctől kezdve, hogy hozzánk került, szinte addig a pillanatig, amíg az
"örök vadászterületekre" nem költözik mellőlük, többszörös szerepet kell
vállalnunk mellette, érte, magunkért. Szerető barátnak és segítő társnak kell
lennünk, s mindenekfelett jó oktatónak. Átvéve a szülőpár szerepét, hasonulva
annak természetes oktatási módjaihoz, kiegészítve a magunk mesterséges
körülményeinek követelményeivel, mindig újabb és újabb dolgokkal ismertetjük
meg, és fejlesztjük értelmét.
Lényegében ez a szocializálódás, amelyről a Pedagógiai alapismeretekben eléggé
részletesen szóltam. Nem beszéltem azonban a szocializálódás egyik jellemző
motívumáról, nevezetesen a szabályokról.
A természetben, az objektív valóságban, önmagukban ugyan nincsenek szabályok,
s ha beszélünk is róluk, ezeket az ember állította fel, éspedig ezért, hogy jobban
kiigazodjék annak titkaiban. Például az euklideszi geometria, az abszolút geometria
/Bólyai János/, vagy Einstein relativitás elmélete.
A felsoroltakon kívül még számtalan olyan ún. szabályról beszélhetünk, amelyek a
természeti élet velejéről, s önmagukban - mint jelenségek - e szabályok nélkül is
léteznek. Ugyanakkor az emberi társadalomban - azon túlmenően, hogy a beszéd a
fogalmi rendszereken alapul - ezen fogalmi rendszerek is a cselekedetekre, a
munkára épültek fel. Mégpedig azoknak a szabályoknak a kifejezésére, amelyek
szerint a munkavégzés történhet, és azokra a szabályokra, amelyek a munkavégzés
közben létrejött kapcsolatok szabályozására alakultak ki, illetve azokat fogalmi
rendszerbe foglalva kifejezték.
Ezek a szabályok lényegében az egész emberi társadalmat összefogják,
összetartják, és a társadalom egyes tagjainak, csoportjainak, rétegeinek,
osztályainak, egymással való létezésének, és egymáshoz való viszonyának
feltételeit adják meg. Ezek az együttélés szabályai, amelyek meghatározzak az
egymáshoz, a társadalom többi tagjához, illetve annak hierarchiájához való
viszonyokat.
Amikor kutyánkat szocializáljuk, akarva-akaratlan, viszonylag sok szabályra, és a
szabályok fogalmi rendszerére /amely teljesen saját belátásunktól függően történik/
tanítjuk meg. E fogalmi rendszer szükséges: egyrészt saját fennmaradásának
érdekében, és avégből, hogy a vele való kommunikációs lehetőségeinket
megkönnyítve /intelligenciára tesz szert/ kibővítsük, másrészt, hogy számukra az
oktatás útján megfelelő tudást szerezve, meghatározott tevékenységeket
folytathassunk velük /munkába állíthassuk/.
Visszatérve arra a zárójeles mondatra, mely szerint „saját belátásunktól függően"
oktatjuk kutyáinkat a fogalmak jelentésére, ez egyúttal bizonyíték a szocializálódás
tényére is. Lévén, hogy egy azonos tevékenységre, pl. "hozzám", amikor is a
kutyának "be" kell jönnie, akaratunktól függően, az általunk ismert legkülönbözőbb
fogalmakat taníthatjuk meg a kutyával olyképpen, hogy a behívás tényét
megkövetelendő, az emberi általános gondolkodástól eltérő szavakhoz kapcsoljuk
azt, pl. "menj el", vagy "hokedli" stb. A társadalmi gyakorlatban közismert erre az
a példa, hogy a magyarban igenlést jelentő fejbólintás a bolgároknál a "nem”-et
jelenti.
Mindezt a kutyára vonatkoztatva; egy a lényeg, hogy azonos tevékenységhez
azonos fogamat kapcsoljunk, még akkor is, hogyha egy sajátos fogalmi rendszert
képezünk ezekhez. Ennek a gazda szempontjából annyi előnye van, hogy kutyája
mások észéről /akik ezt a fogalmi rendszert nem ismerik/ teljesen irányíthatatlan
lesz, legalábbis egy időre!
Az említett szabályokat két, nagy csoportra oszthatjuk: a tiltó és az engedélyező
szabályokra. Mint; a szabad, nem szabad; helyes, helytelen; biztonságos, veszélyes;
jó, rossz; szükséges-e valamely dologtól tartózkodni vagy nem; vagy pl. a
közlekedési szabályokra /forgalombiztonság/,
A ráneveléssel lehetőséget nyújtunk a kutya számára, hogy mindezeket
megpróbálhassa, ténymegállapítást végezhessen anélkül, hogy súlyos károsodás
érné, esetleg belepusztulna.
A megismertetésben a póráz adta kényszer megoldások /felelőtlen ingerek/ mellett
az élőszó az, amellyel kutyánkat irányíthatjuk.
Ha olyat tesz, amit sohasem lesz szabad, éles hangú "fújj,
rossz"-al dorgáljuk, s a póráz fogantyú rántásával se takarékoskodjunk. Pl. macska
után szalad, vagy verekedni akar.
Ha olyat tesz, amely csak pillanatnyilag tilos, akkor fenyegető, de nem durva
hangsúlyú "nem szabad”-dal intjük le. Pl. tiszta ruhára akar felugrani, vagy munka
közben kezünket játékosan harapdálni.
Ha azonban jól viseli magát, szót ért velünk, végrehajtja azt, amit követelünk tőle,
nyugodt, kiegyensúlyozott, leereszkedő hanghordozású "jól van, okos vagy”
szavakkal dicsérjük, s a simogatást se hagyjuk el.
Az utasításokkor, akaratunk közlésekor viszont mindig a határozott, ellentmondást
nem tűrő /de nem harsogó/ hangsúly használatával vesszük rá kutyánkat a kívánt
feladat végrehajtására.
Rendkívül fontos a jövő szempontjából e négy hangsúly, hangszín alkalmazása.
Nemcsak azért, mert e négy alaphang segítségével fogjuk kutyánkat irányítani,
hanem azért is, mert e négy alaphang segítségével rögzítődik az állatban
mindenkori cselekedeteinek súlya, jó vagy rossz volta. S ne elégedjünk meg azzal
sem, hogy esetleg csak egyszer-egyszer dicsérjük meg, s csupán tudomásul
vesszük, ha valamit jól végzett el, hanem – mint ahogyan nagyon gyorsan rááll a
szánk a dorgálásra, vagy kezünk a rántásrs ha valami nem tetszik, legalább olyan -
gyorsan és sokszor legyen erőnk a dicséretre, a simogatásra is, hisz magunk látjuk
annak hasznát vagy kárát.
Tegyük kezünket a szívünkre! Vajon mi magunk képesek vagyunk-e megbízható
módon, kielégítően bármit is megismerni, ha azt nem tehetjük saját kedvünkre?
Nos - legalábbis magamból kiindulva - nem!
Így ne csodálkozzunk azon sem, hogyha kutyánk pórázától mindenáron szabadulni
akarna, és ha szabadságot engedélyezünk neki, szinte mindent elölről kezd a
megismerésben. Mennyivel "másabb" szaga, formája lesz így a tárgyaknak!
Mennyivel megbízhatóbban tudja magának feltérképezni környezetét, minthogyha
a gazdi is a feje fölött állna! Bizony ezért kell az előbb említett négy alaphang, mert
teljes felügyeletünket sohasem veszíthetjük el felette, és ha a pórázzal nem is, de
szavainkkal mindenkor irányíthatjuk a távolból is őt. Ehhez azonban már nem csak
értenie kell ez alaphangokat, hanem megfelelően reagálnia is kell azokra. Ezért
nagyon gondoljuk meg, mikor vesszük le róla először a pórázt, mikor mondjuk neki
először azt: "mehetsz".
Bizony, "mehetsz"! Ez a felszabadítást kell, hogy jelentse a kutya számára.
Ilyenkor kerüljön le róla a vezetőhám, a húzó- vagy szimathám, hogy tudja, érezze:
"ütött a szabadság órája".
Szabadság, de nem abszolút szabadság! Mert a láthatatlan érzelmi szálakon túl, a
szabályoktól vezérelt, szavak szőtte "póráznak" is mindenkor rendelkezésünkre kell
állnia! Talán nem fölösleges említenem, hogy a vak embernek, de a többi sérültnek
is, mindaddig amíg kutyáik megbízhatóan nem paríroznak /engedelmeskednek/,
kísérő nélkül - aki helyettük "szem", "száj" vagy "láb" lehet - ilyen meggondolatlan
cselekedetre nem szabad rászánnia magát! Egyedül a szabadonengedést, már csak a
megbízhatóan bedolgozott kutyával tehetjük meg. A vakvezető és a
mozgássérültnek szolgáló kutya "szót kell, hogy értsen", míg a siketnek jelző a
fütty vagy egyéb jeleknek kell, hogy engedelmeskedjék.
A füttyjelet és annak mielőbbi begyakorlását egyébként minden szociális
munkakutyánál javasolom, mivel egyszerűbb és kevésbé feltűnő /arról nem is
beszélve, hogy a kutya számára jobban is hallható/, minthogyha unos-untalan a
kutya nevét és a behivó vezényszavakat kellene a "nagyvilágba" kiáltozni.
Fütyülni azonban nem mindenki tud. Így a siketek számára, de annak is aki esetleg
sípot akar használni, elsősorban az ultrahang sípot javasolom /általában
vadászboltokban kapható/ mivel ennek az az előnye is megvan, hogy csak a kutya
hallja, más nem. Ettől függetlenül bármely más sípfajta, vagy akár a szájjal leadott
füttyjel is megfelel e célnak. Természetes velejárója, hogy ugyanúgy, mint ahogy a
behívásnál mindig ugyanazt a vezényszót használjuk, pl. "hozzám", a füttyjelek
alkalmazásánál is mindig azonos "morze" jelet alkalmazzunk. Ez lehet egyéni
tetszés szerinti, vagy a kiképzési részben ismertetett jelrendszer alapján is.
Nem tartozik szorosan a kutyával való bánásmódok egyikéhez vagy másikához, de
ide kívánkozik a kutyával való közlekedés közbeni fordulatok, irányváltoztatások
kérdése is.
Nem árt, he erre is szentelünk néhány percet. Sok egyéni sérülés származhat abból,
ha nincs megfelelő technikánk az irányváltoztatáshoz, nem beszélve arról, hogy
kutyánknak is többlet erőkifejtést kell tanúsítania, ha nem követjük őt ebben
segítve, a helytelen végrehajtáskor - lábára lépve - komoly sérülést is okozhatunk
neki.
A legegyszerűbb irányváltoztatás a "hátra arc", amelyben saját tengelyünk körül
topogva követjük a kutya mozgását. A bal kézben vezető kutyáknál jobb kéz felé,
ellentétes kézben, bal kéz irányában. A helyben fordulatok nem jelenthetnek - ami
a "balra át"-ot, illetve a "jobbra át"-ot illeti - nehézséget, mivel ezt az adott
irányban lévő lábunk derékszögű átfordításával, és vállunk egyidejű rántásával
könnyedén végezhetjük, a szabad lábbal enyhe lökéssel segítve magunkat.
Annál inkább más a helyzet a menetközbeni irányváltásoknál. Ezek az enyhe
kitéréstől kezdve a hirtelen sarkos fordulásig, a legkülönbözőbb menetütem alatt
előfordulhatnak. A legkellemetlenebbek a hirtelen, gyors "balra” vagy "jobbra át"-
ok. Könnyen kibicsaklik a boka, rándul a térd, de vádliban is előfordulhat
izomszakadás, ha nem ügyelünk. Amint érezzük a kutya rántásából a hirtelen
"sarkos" fordulást, előbb a fejünket vetjük az adott irányba, ezzel csaknem
egyidejűleg rántunk a vállunkkal is, s az irányt adó lábból kicsit kilépve,
lábujjhegyen, az ellentétes láb lökésének segítségével perdülünk a kívánt szögbe.
Pl. "balra át"-kor fő-váll balra fordul, bal láb lábujjheggyel kissé balra lép, jobb láb
rugaszkodik - ellentétes irányba értelemszerűen fordítva. A fordulat indításakor
véletlenül se lépjünk az ellentétes lábbal magunk előtt keresztbe.
Ez a fordulási mód a derékszögben, annak közelében vagy az azt meghaladó
fordulásoknál a jó. Lényegesen könnyebb a helyzetünk, ha csak kisfokú szögben
kell az egyenestől eltérni. Ilyenkor leggyakrabban már a fej elfordítása is elég, vagy
ha nem, egy kissé rándítva a vállon, máris a helyes irányba kerültünk.
Mindenképpen arra kell törekednünk, hogy így is megkönnyítsük kutyánk
munkáját. Azok kedvéért, akik kiképző iskolákon képezik kutyájukat, elmondom,
hogy a legtökéletesebb fordulatok a honvédségnél alkalmazottak, amelyeknek
technikáját az iskolán bárki megtanulhatja, ezért most nem ismertetem.
Van egy római közmondás, miszerint: nevelj fel egy kutyát, és azután nevelhetsz
gyereket!
A kutyanevelés egyúttal embernevelés is. A kettő kölcsönhatásban van egymással.
Az ember a szívével "lát". Lefordítva, megtanul gondoskodni, mert egyik oldalról;
nekünk magunknak kell rájönnünk azokra a dolgokra, amelyek a kutya
szempontjából fontosak, szükségesek, elengedhetetlenek, és mintegy
ellentétpárként, azzal, hogy meg is adjuk neki, megtanulunk figyelmeseknek lenni,
jelekből érteni, "gondolatot olvasni". Hiszen igen sokszor nekünk kell kitalálnunk,
hogy mit akar kutyánk viselkedésével jelezni, néma tekintetével kérni, mozgásával
közölni.
Megtanítjuk dolgokra, ugyanakkor megtanulunk tanítani. Amikor őt fegyelmezzük,
magunkat is fegyelmezzük! Kitartásra, állhatatosságra teszünk szert! Mert ezen
eredmények nélkül nincsenek, nem lehetnek jó eredményeink! Rájövünk annak
szükségességére - s magunkat is rákényszerítjük - hogy a saját és az ő bioritmusát
összehangoljuk. Nevezetesen, hogy azonos időben etessük, sétáltassuk,
piszkoltassuk, s hogy mindezekbe rendszerességet vigyünk. Ha nem foglalkoznánk
vele rendszeresen, ha nem gyakorolnánk vele következetesen, nehezebben tanulna,
egyáltalán nem, vagy csak rosszul rögzítené a tanultakat, vagy a már megtanult
dolgok a feledés homályába merülnének mielőtt hasznukat vehetnénk, azaz
reflexkialvás következnék be. Sajnálatos módon, ez még a rendszeresen dolgozó
vakvezető és egyéb más munkakutyáknál is előfordul, pl. az előbbiek ha ritkán
találkoznak mell- vagy kalapmagasságú akadállyal - bár ismerték azokat - mégis
aláviszik gazdáikat. A sportkutyák körében is számtalan példa van erre mind a
fegyelmezés, az ügyességi gyakorlatok, mind a szimatmunka területén.
A ritmusra azonban vigyázzunk! Csak az életritmust szabad szigorúan figyelembe
venni, ugyanakkor a munkában, az oktatásban az aritmiának kell érvényesülnie,
nehogy a ritmus a kutya tevékenységeiben mechanikussá, megszokott
sorrendiségűvé váljon. Pl. nem gyakorolhatunk mindig azonos felállítású
akadálypályán, vagy nem végeztethetjük oly módon a fegyelmi gyakorlatokat, hogy
"feküdj, ülj, állj" stb., hanem képletesen szólva, "keverve", összevissza.
Minden szociális munkakutya gazdára kötelezően érvényesek a következők:
A forgalomban történő oktatást addig semmi körülmények között ne kezdjük el,
amíg mi magunk nem vagyunk tisztában az alapvető, gyalogos közlekedési
szabályokkal. Ezeket a KRESZ ugyan egyértelműen tartalmazza, de a magam
részéről tanulságosabbnak és jobbnak tartom a STOP! KÖZLEKEDJ OKOSAN! c.
kétkötetes, gyermekek számára készült összeállítást, amelyből valóban könnyen és
gyorsan megismerkedhetünk a gyalogos közlekedési szabályokkal. Ugyanígy
kötelező, hogy aki a ráneveléses módszerrel kíván foglalkozni, tudja azt, és
tisztában legyen mindazzal, hogy mit, mért és hogyan akar kutyájának megtanítani.
Borzasztó baklövést követünk el akkor, ha magunk is kutyánkon akarunk tanulni.
Minden eshetőségünk megvan arra, hogy mind kutyánk, mind magunk is sokkal
hamarabb kapjunk "idegbajt", mint jól képzett, jól nevelt kutyát, és biztonságérzetet
a közlekedésben.
Ismerkedés a külvilággal
Az első este ismerkedési metódusát vigyük át az életbe is. Fokról-fokra, a lakás
körüli kört állandóan bővítve ismertetjük meg vele a környezetet, folyosó -
lépcsőház -udvar - az utca csendesebb, majd a zajosabb részeit - a tereket, és így
tovább. Gyalog! Megismerkedtetjük a szomszédokkal, a házfelügyelővel és a
járókelőkkel is. Ne legyünk rá féltékenyek, hagyjuk, hogy szeretgessék, bárki is
lettlégyen az. Arra ügyeljünk csak, hogy még játékból se okozzanak neki
kellemetlen élményeket!
Járművekhez, járművekre csak akkor vigyük, hogyha távoli zajukat már jól elviseli.
Ha a kényszerűség úgy hozza, hogy a járművek azonnali használata elkerülhetetlen,
ne vonszoljuk pórázánál fogva a dübörgő, sikongó, csikorgó járművekhez, ne
ráncigáljuk a lépcsőn fel vagy le, hanem ölbevéve tegyük meg vele ezt az utat még
akkor is, hogyha ez a javaslatom abszurdnak /képtelennek/ tűnik. A gazda karjaiban
szinte anyja védelmében érzi magát, a jobban eltűr bármilyen külső bántódást. A
durva erőszak egy életre szólóan kellemetlen s kitörölhetetlen emléknyomokat hagy
benne, olyannyira, hogy esetleg sohasem fogjuk tudni e hibánkat nála korrigálni!
Több helyütt említettem, de újólag e1 kell mondanom, hogy az oktatásban
rendkívül fontos az egyszerűtől a bonyolult felé, a könnyebbtől a nehezebb felé, a
lágyabbtól a keményebb felé való fokozatos haladás a megismertetésben. A
kölyökkutyánál egyébként is óvakodjunk a drasztikus, durva módszerek
alkalmazásától!
Talán legelőször kellett volna említenem, de most sem késő, ha elmondom; a
megismerkedést a kutya mindenkori felszerelési, oktatási tárgyaival kezdjük. Ez azt
jelenti, hogy még az utcára menetel előtt meg kell ismerkednie a kölyöknek a
nyakszíjjal, a p6rázzal. Úgy ezekre, mint minden későbbi használati és felszerelési
tárgyaira - a vezetőhámtól a húzóhámon keresztül, az apportfától a szimatpárnáig -
vonatkozik az, hogy először mindent "odaadunk" neki. Hadd szagolja meg, a
szájába is veheti, cibálhatja, játszhat vele, meg is harapdálhatja, de nem rághatja.
Csak ezután adjuk rá a felszerelési tárgyait, csak ezután próbáljuk ki az oktatási
eszközeit is. Egy a lényeg, hogy a komoly munkánál már ne idegenkedjék tőlük. Ez
természetesen maga után vonja azt a tényt, hogy - főként a szerszámokra
vonatkozóan - már a tényleges használatba vétel előtt felpróbáljuk, ráadjuk, és
hagyjuk, hogy szabadon mozogjon bennük.
Apropó! Szerszámok! Bármilyen felszerelési tárgyról legyen szó, lettlégyen az
nyakszíj és póráz, vezető- vagy húzóhám, netalántán nyomozóhám, a megfelelő
szerszám csak a megfelelő munka idején kerüljön rá az állatra. A nyakszíj és a
csengő pl. sétakor, a vezetőhámok vezetéskor, a húzóhám vagy a szimathám pedig
csak a kocsiba fogáskor, vagy a szimatmunkában, azaz akkor, amikor az a való
munka miatt került az állatra, amikor ténylegesen munkára fogjuk benne. Otthon, a
kertben - ha az jól zárható - a boxban, a lakásban semmit se hagyjunk rajta. A
felszerelési tárgyak céltudatos használatukkal mintegy "öntudatot" kölcsönöznek az
állatnak, a rendszeres és azonos munkánál va1ó alkalmazásuk szinte felhívja,
ösztönzi a munkára. Tudatosítja benne azt a kívánalmat, amelyet vele szemben
támasztunk.
A szerszám feladata és viselete mindenkor zárt fegyelmezettséget igényel, sőt
követel a kutya részéről, miként az embereknél a különböző szolgálati jelvények.
Azáltal, hogy levesszük róla ezt a "jelvényt", a szerszámot, mintegy felszabadítjuk
az alól a kötöttségi érzet alól, amely mindezidáig rajta uralkodott, és ami a
szolgálatunkban lévő kutyának most már tulajdonképpen a szabadságot jelenti. Azt
a szabadságot, amelyet csak a felszabadultság érzete kelthet, és amelyet az adott
viszonyok között teljes mértékben élvezhet. Azért említem az adott viszonyokat
aláhúzva, mert teljesen más szabadságot élvezhet az utcán szabadon engedve, és
megint mást a kifuttatást szolgáló téren, esetleg egyéb természetes szabad
területeken. Valamely kötöttség még a legnagyobb szabadság mellett is mindig
adódik, pl. a forgalom, más emberek, állatokkal szemben. Tehát olyat, hogy
abszolút szabadság, szinte sohasem élvezhet, de még a vadonban sem. Hiszen a
vadon törvényei ott is uralkodnak éppúgy, mint ahogyan az ember szolgálatában az
ember és a környezete által megszabott törvények. Ezért beszélhetünk
felszabadultságról, "szabadságról", ha a munkán kívül, az adott határokon belül,
saját kedvére cselekedhet.
Ezzel és még sok olyan részfeladattal, amely a munkájával kapcsolatos, és amelyek
az egyes munkafázisokhoz közvetett vagy közvetlen módon szükségesek, azt
mondhatnám, megtanítjuk kutyánkat "gondolkodni". Nos, nem emberi tudatra
utalok ezzel a megjegyzésemmel, hanem arra, hogy miután az állat elsődlegesen
emlékképekben és cselekedetekben "gondolkodik", az egyes emlékek közötti
összefüggéseket felfedezve, azoknak ok-okozati összefüggéseire rájőve,
kombinálni tudja azokat, és ezen kombinatív asszociációk /képzettársítások/
segítségével új cselekvési és viselkedési módozatokat alakít ki magában
olyannyira, hogy külön tanítás nélkül is képes az adódó új helyzetben ezeket
alkalmazni.
Gondolkodásról beszéltem, emlékképekben való cselekvésekről. De mi ennek a
lényege? - kérdezhetné az Olvasó.
Arra, hogy az emlékképek segítségével milyen jól képes kutyánk az egyes
történések között az összefüggések felismerésére, két jellemző dolgot szeretnék
elmondani. Azért nevezem bátran őket „jellemző”-nek, mert X-szel vagy Y-nal,
szinte minden kutyás ismerősömmel, így vagy úgy megtörtént.
Azt, hogy mi fog történni, mindenkor csalhatatlan biztonsággal megállapította
kutyája abból, hogy gazdája milyen ruhába öltözködött, milyen felöltőt vett
magára, vagy botot a kezébe. Ezekből szomorúan konstatálta /tapasztalta/, ha neki
maradnia kellett. Már a megelőző készülődésekből is képes volt ezt észlelni, s
ilyenkor bánatosan vonult a lakás vagy udvar valamelyik sarkába. Minden létezhető
módon igyekezett neheztelését, sértődött nemtetszését kinyilvánítani. De arra is
azonnal rájött, ha sétáról volt szó. Ez utóbbinál örvendezve körültáncolta gazdáját,
pórázát vagy egyéb felszerelési tárgyát hozta, vagy az ajtó elé telepedett.
Voltak és vannak olyan kutyatulajdonosok az ismeretségi körömben, akiknek külön
jelrendszert, vagy "kódolt" /rejtjeles/ beszédmódot kellett kialakítaniuk arra, ha az
elmenetelről vagy kutyáikról volt sző, mivel a kutya azonnal észlelte, hogy a téma
körülötte forog. Elég volt kiejteni annyit, hogy "ki vigye le ezt", ő már a kívánt
gazdi előtt táncolt, vagy az állatorvosra utaló megjegyzést tenni ahhoz, hogy
"világgá bujdokoljon".
Mindezek eklatáns /meggyőző/ példák arra, hogy az emberi beszéd /még akkor is,
ha azt egymás között folytatjuk/ milyen komoly hatást képes gyakorolni a
szocializálódás terén a kutyára /főként, ha az cselekvésekhez kapcsolódik/, "aki"
autodidakta módon, sokoldalúan képes azt önmagának feldolgozni, megtanulni, s a
tanultakat gondolati szinten alkalmazni. Félreértés ne essék, a kutya nem magukat a
szavakat, hanem azok "zeneiségét”, dallamát, hangsúlyát jegyzi meg, és ismeri fel,
következtetve belőlük a várható eseményekre.
Ezért említettem és hangsúlyoztam, hogy beszélni, beszélni és beszélni kell a
kutyához. Nagyon sok olyan egyéb összefüggést is "felfedez", amelyekre mi
magunk sem is gondolnánk, amelyek csak az adott esetek ok-okozati
összefüggéseiben jutnak kifejezésre.
A kölyök kiválasztásakor nem foglalkoztam azzal a kérdéssel részletesebben, hogy
milyen nemű kölyköt válasszunk ki jövendő "munkatársunknak". Pedig ez sem
elhanyagolható, amikor gazda és kutyája összhangjáról beszélek.
Tudnunk kell erről annyit, hogy az ellentétes neműek mindig jobban vonzódnak
egymáshoz, és mindig jobban kiegészítik egymást. Mindjárt hozzá kell tennem
azonban azt is, hogy a korábban felsorolt feltételek - mint példának okáért a
vésenpróba és egyebek - nemtől függetlenül elengedhetetlen alapfeltételek.
Amikor ennek ellenére mégis inkább a szuka /nőstény/ mellett "török lándzsát",
nem véletlen. Igaz, kellemetlen esemény, hogy évente kétszer tüzel, s ilyenkor a
lakás és az állat tisztántartása mellett, az idegen kutyákra gyakorolt túlzott
vonzóhatással is számolnunk kell, de mindezek eltörpülnek a többi előnyök mellett.
Ilyenek: a sokkal jobb alkalmazkodó készség, az egyenesirányú anyai ösztön jó
hatása a munkában /tehát nem áttételes, mint ahogy az a kankutya esetében adódik/,
a sokkal kiegyensúlyozottabb idegi állapot, valamint, az ezzel szinte együttjáró
jobb konstitúció /felépítettség/, és ami még ehhez tartozik, a szívósabb,
egészségesebb fizikális állapot. Még egy! A jobb felfogóképesség, az
eredményesebb tanulékonyság, magasabb természetes intelligencia, és a nagyobb
megbízhatóság a munkában.
Minden indokom meg volt arra, hogy annak idején a szimatról hosszabban
tárgyaltam. Tudjuk, hogy a kutya "orr-állat". Számára az információk a külvilág
dolgairól először szagokban és hangokban, és csak később jelentkeznek vizuális
képekben. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy amikor "madzagra vesszük”, és
elindulunk vele ismerkedni, a kölyök /de még az idősebb kutya is/ unos-untalan
megáll, mindent megszaglász, megnyal, körbenéz. Ilyenkor ne rángassuk, ne
fújjoljunk, ne fegyelmezzük. Az eljövendő cél érdekében - most nekünk kell
türelmesebbnek lennünk. Akkor se essünk kétségbe, ha ebbe vagy abba belenyal.
És itt egy pillanatra álljunk meg. Még a legújdonsültebb kölyökkutya tulajdonos
előtt is ismeretes, hogy a kölyökkutyáknak, ha nem is kötelező, de a kötelező
érvényű védőoltásokat - parvo, szopornyica, rubartkór, leptospirozis ellen - az
állatorvos által, meghatározott időszakonként be kell adatni. Ugyanakkor ezek
mellett, hogy a kölyök saját szervezetében, Önnön szervezetének általános
immunitását /ellenállóképességét/ növelhesse, természetes újrafertőzésekre is
szüksége van. A védőoltások nem nyújtanak teljes védettséget, csupán azt teszik
lehetővé, hogy az állat szervezete könnyebben legyűrhesse az egyes baktériumok
által okozott fertőzéseket, Nemcsak azok a baktériumtörzsek léteznek, amelyek a
védőoltásban gyengített állapotban jelen vannak, hanem a hozzájuk hasonló, de
más törzsből származók is, amelyek hasonló betegségeket képesek okozni az
állatban. Az apró, kis fertőzésekben szerzett, könnyebb lefolyású betegségeket a
védőszérumok áttétele segítségével jobban le tudja gyűrni, és egyúttal saját
védekező rendszerét erősítve, azt kiépíteni.
Egyéni véleményem az, hogy minél jobban óvjuk és istápoljuk kutyánkat úgy
egészségi, mint fizikai szempontból, annál nagyobb az eshetősége annak, hogy
komoly fertőzést vagy sérülést szenvedjen. A fentieket nevezhetném egészségügyi
edzésnek is, mintahogyan a jó fizikai kondíciót és fiziológiai felépítettséget is csak
állandó testedzéssel érhetjük el, és tarthatjuk fenn. Természetesen mindezt az
ésszerűség határain belül. Ok nélkül, túlzott veszélyeztetésnek sohase tegyük ki
kutyánkat.
Ismerkedési sétáink, és a közbeiktatott pihenések alatt beszéljünk a kutyához,
dicsérjük bátorságát, okosságát, és csak akkor "fújjoljunk", ha veszélyhelyzetnek
tenné ki magát, pl. át akar szaladni az úttesten a másik kutyához. Ha kissé
"nyúlszívű" lenne, a fal mellé húzódik, vagy a hátunk mögé bújik, ne cibáljuk
erőnek erejével előre magunk mellé, hanem csalogassuk, bátorítsuk. Értessük meg
vele, hogy nincs mitől tartania! S ne fukarkodjunk a dicsérettel, ha Önmagát jó
belátásra bírván mellénk, elénk szalad.
Mint ahogyan a természetben, úgy a mesterséges körülmények között sem
kerülhetjük el, hogy kutyánkat kivonjak a drasztikusabb, erőszakosabb külső
behatások alól, sőt az a véleményem, hogy "fáj-inger" hatás nélkül oktatni sem
lehetséges, mármint ami a negatív motívumokat illeti. /Erről már szóltam./ A
megerősítésről is beszéltem már, de nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy az
újdonsült "nebuló" csak a saját bőrén érezve, tapasztalva mérheti fel
cselekedeteinek helyes vagy helytelen voltát. Ebből természetszerűleg következik
az, hogy amikor már túl vagyunk a megismerés egyes fázisain, saját és kutyánk jól
felfogott érdekében kemény kézzel és okos, jó szóval rögzítjük a mindenkori helyes
magatartást, és küszöböljük ki a helytelent.
Külön kell foglalkoznom a szabadonengedés kapcsán az idegen állatokkal
szembeni magatartással. Egy kölyökkutyától sohasem várhatjuk el, hogy közömbös
legyen más kutyákkal, galambokkal /a macskákról nem is beszélve/, s általában
egyéb állatokkal szemben. Azt sem várhatjuk meg, amíg mindegyikőjük iránt teljes
közömbösséget mutat. Már csak ezért is fontos a sérült ember mellett egy aktív
segítőkész kísérő. Igen sok balesetet okozott már az, hogy a figyelmetlen
"növendék", az utca egyik oldalárol meglátván, meghallván a túlsó oldalon csaholó
"barátját", máris nekivág a "nagyvilágnak”, csak úgy toronyiránt. Ilyenkor bizony
csak a jószerencsében, vagy a gépkocsivezetők jó fékező reflexeiben bízhatunk. Itt
többszörösen is aláhúzva jegyzem meg, hogy csak olyan helyen engedjük
szabadon, ahol - s ezt már a korábbiakban is írtam - mi magunk és kutyánk ismerős,
főként, ahol lehetőleg nem lesz a fent említett kísértéseknek kitéve! Sajnos még így
is elkerülhetetlen az előre nem várt találkozások egyike vagy másika, ezért kell a
fokozott figyelem.
Ugyanakkor, szinte már a "kézhezvétel" időpontjától kezdve szoktatgatnunk kell
kutyánkat a különféle állatokhoz. Igen szerencsés helyzetben van ebből a
szempontból az, aki "vidéken", azaz faluhelyen lakik, lévén, hogy itt, mintegy
ömlesztve találhatja a legkülönfélébb állatfajokat. Semmi másra nem kell, hogy
gondja legyen az embernek, csak arra, hogy minél gyakrabban látogassa ezeket a
helyeket, ismerőseit, s itt igyekezzék hozzájuk szoktatni jövendő "munkatársát".
Akinek ez nem adatott meg, minden lehetőséget ragadjon meg, hogy többször
olyan helyre kiránduljon, utazzon, vagy ott töltse el szabadságát, ahol
megismertetheti ebével állattársait. Nagyon jól bevált módszer - és ez már minden
kutyatulajdonosra vonatkozik - hogy hacsak egy lehetőség van rá, magunk is
tartsunk különféle háziállatokat, ha egyebet nem is, legalább macskát. Azzal, hogy
a hagyományosan "ellenségnek" mondott állattal /ami egyébként korántsem így
igaz/ megismerkedhet és megbarátkozhat /lásd: A kölyök elhelyezése és
környezetének megismertetése c. fejezetet/, nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy a
későbbiekben nem fog régi ösztöneire hallgatni, és sokkal inkább barátkozási, mint
támadói szándékkal közeledik majd újdonsült "ismerősei" felé. Mindez - ettő1
függetlenül - nem jelenti azt, hogyha a saját macskánkkal jó barátságban is van, az
idegenekkel is azzá válik, minden külön szoktatás és oktatás nélkül, de feltétlenül
könnyebb dolgunk lesz vele e téren.
Nyilvánvaló, hogy idegen kutyákkal szemben is ugyanilyen módon kell eljárni, és
még az esetben se engedjük az utcán barátkozni, ha már a "mehetsz" felszabadító
vezényszót megadtuk neki. Közömbösen kell elmennie "pajtásai” mellett, mert
gondoljuk csak el, hogyan érezheti magát a másik kutya gazdája, he egy szabadon
viháncoló kutyával az ő pórázon lévő kutyája ugyancsak viháncolni kezd. Mégha
csak egy tacskóról vagy foxiról van is szó, dogról és egyéb nagyobb testű társairól
nem is beszélve.
Csak az űn. kifuttató helyeken vagy a "kutyajátszótereken" engedhetjük e téren
szabadjára ösztöneit.
Minően lehetőséget ragadjunk meg arra nézve, hogy minél több azonos, és
különböző fajtájú állattal ismertessük meg, s igyekezzünk "lelkére beszélni", hogy
meg kell elégednie pusztán a megismerésükkel. Ettől sohase sajnáljuk az időt és a
fáradságot, minden alkalmat és lehetőséget fel kell használnunk, nemcsak ilyenkor,
amikor pórázon vagy szabadon engedve közlekedünk vele, hanem a vezetésben,
munka közben is. Munkája közben - bármilyen különösen is hangzik - egy-egy
érdeklődő oldalpillantáson túl, semmiképpen sem reagálhat az állatvilág tagjaira.
Azt pedig, hogy esetleg rámorogjon vagy kitámadjon a másikra, elképzelhetetlenné
kell tennünk a számára.
A szociális munkakutyák jóval könnyebb helyzetben vannak a sport és egyéb,
kedvtelésből tartott kutyáknál, hiszem azokat emberlakta helyeken semmiféle
ürüggyel szabadon engedni nem lehet /kivéve az erre kijelölt területeket, melyet
külön belügyminiszteri, illetve tanácsi rendelet szabályoz/. Ugyanakkor ezeknek is
"át kell esniük" a megismerkedés "keresztségén". Sok válogatnivalójuk a
gazdáknak e téren nincs. Így tanácsom az: minél hosszabb pórázt használjunk ez
időszakra, igyekezzünk minél inkább olybá tenni a helyzetet, mintha nem
figyelnénk rá, persze azért arra nagyon is ügyeljünk, hogy a járókelők az esetleges
hosszú pórázba orra ne bukjanak.
A szabadon engedést az ún. szabad területeken kívül mint pl. kutyafuttatók, nagy
kertek vagy külterületek /vigyázat, vadvédelem!!/, a kutyaiskolákon kell
gyakorolnunk. Itt a kiképzési szünetekben rendszeresen pórázról kell venni a
"tanulókat”, az ismeretleneket mindenképp szájkosárban, hogy egymással
megismerkedhessenek, megtanuljanak "viselkedni", és hogy megtanulják: a
barátkozásnak csak itt van helye! A marakodni szándékozókat kemény kézzel
"tanítsuk móresre". A legalkalmasabb erre a vízsugár, s ha ez nem áll
rendelkezésünkre, a farkuknál, a hátulsó végtagjaiknál fogva húzzuk el egymástól
őket. Semmi körülmények között sem a nyakszíjnál vagy a fejnél, fülnél fogva,
miután magunk is könnyen áldozatául eshetünk a marakodásnak. /Erre számtalan
harapott kéz lehet a tanú./ Az ütlegelésnek itt nem sok értelme van.
Legyünk figyelemmel arra, hogy az azonos fajtabeliek ösztönszerűen véd- és
dacszövetséget kötnek egymással. Ahol pl. sok a németjuhász kutya, ott egy-egy
dogot vagy más fajtához tartozót csak megfelelő óvatos felügyelet mellett
engedjünk a társaságba, ugyanígy a vadászkutyák közé a németjuhászt, vagy a
magyar fajták közé bármi másfajta ebet is.
Mivel a szabadon engedés, mint oktatási mód, ama bizonyos belügyminiszteri
rendelet miatt teljesen kiesik a sportkutyák "adattárából", így nincs más mód, mint
ahhoz a megoldáshoz folyamodni /egyébként is egészséges emberekről lévén szó/,
hogy a lehető legtöbbet visszük magunkkal a legkülönbözőbb helyszínekre.
Elsőként kellett volna említenem, de miután ez minden egyes munkakutyára
szigorúan kötelező érvényű, itt mondom el, hogy ok nélkül soha, semmiféle
körülmények között a kutya emberekre nem támadhat! A legkisebb támadási
szándékot is szigorúan meg kell torolnunk! Lehet, hogy egyesek nem értenek
velem egyet, de én azon a véleményen vagyok, hogy abban az esetben, ha a kutyát,
netalántán gazdáját éri nyilvánvaló inzultus /támadás/, a kutya részéről jogosnak
érzem a védekezést, védést /magára vessen a támadó!/. Semmiesetre se tévesszük
azonban össze a védő szándékot a kézfogás elleni tiltakozással, mert ez helytelen.
Kézfogást vagy baráti vállveregetést eltűrni nemhogy jogosult, de köteles kutyánk,
ugyanígy a véletlen sérelmeket is /pl. véletlen lábralépés, lökés stb./, amit értő,
okos szóval könnyen "megmagyarázhatunk" neki.
Nézetem szerint az ütés nem tartozhat a véletlenek közé, és ez esetben a védekezést
nem helyteleníthetjük. Mindenesetre jól jegyezzük meg, hogy a kutya őrző-védő
munkára való jogtalan használata, jogtalan fegyverhasználatnak minősül. Véletlen
balesetek sajnos még így is előfordulhatnak bármelyik kutyával, ezért a kutya
kötelező veszettség elleni oltási bizonyítványa mindenkor legyen a gazdánál
szükség esetére. Az sem lehet közömbös számunkra, hogy a kutya által
indokolatlan balesetek okozta károkért /sebesülés, ruhakár stb./, a gazda nemcsak
erkölcsi, de anyagi felelősséggel is tartozik.
Ami a szociális munkakutyák szabadon engedését illeti, vannak helyek,
körülmények, amikor segítő felügyelet nélkül, magunk is megkockáztathatjuk. Pl.
zárt, nagy udvarban vagy sétáltató helyen, esetleg forgalom, és egyéb veszélytől
mentes területeken, illetve kint a szabad természetben. Kezünkben azonban mindig
ott legyen a jutalomfalatnak szánt keksz vagy sajt, hogy az időről-időre magunkhoz
hívott kutyát, áradó dicsérőszavak kíséretében jutalmazhassuk.
maradjunk még egy kis ideig a póráznál. Lehet rövidebb, hosszabb vagy egészen
hosszú /nyomozópóráz/, de ez egy olyon összekötőkapocs gazda ás kutyája között,
amely élete végéig elkíséri. Ezen keresztül irányítjuk, fegyelmezzük, tanítjuk,
érvényesítsük akaratunkat vele szemben. Rajta keresztül bíztatjuk, bátorítjuk vagy
fékezzük. Ezért a póráz használata korántsem olyan egyszerű, mint ahogyan az az
első pillanatban látszik. Tudnunk kell, mikor feszítsük, lazítsuk vagy rántsunk rajta,
hogy az kellő eredményességgel járjon. Finom érzékkel nyúljunk hozza.
Semmiképpen sem használhatjuk fenyítő eszköznek, és általában semminemű
felszerelési tárggyal - beleértve a fehér botot és a különböző hámokat is - ne
bántalmazzuk, mert az ellenérzést, és félelmet válthat ki azok iránt az állatból.
Tulajdonképpen egész életét a pórázon tölti el, és idővel olyannyira érzékennyé
válik használatára, hogy a legkisebb rezdülésből is tudja, mi lesz a gazda szándéka.
Igen, a póráz, használatának sokoldalúsága mellett is elsődlegesen oktatási és
fegyelmező eszköz. Ez azt jelenti, hogy mint a kölyökkutyával utcára mentünk,
először csak a feltétel nélküli szabadságában gátoljuk, később, mikor a
környezetével megismerkedett, már a szabályokra, pl. a szabályos közlekedésre
oktatjuk vele. De csak akkor! Amíg nem ismerkedett meg kellőképpen a korábban
említett környezetévelt addig ne is próbálkozzunk hosszabb, célirányos utakat
megtenni vele úgy, hogy a pórázon húzatjuk magunkat, vagy vonszoljuk magunk
után, mert ez mind a gazda, mind a kutya számára csak kínzás lenne. A kölyök
ugyanis tájékozódási reflexeinek engedve mindent meg akar ismerni, látni,
szagolni, nyalni, szájába venni, vagy - ugyancsak a fenti reflexből eredően -
gátlásokat szenved, és tartózkodni fog az ismeretlentől. Már itt jóvátehetetlen bűnt
követhetünk el a későbbi kiképzés terhére, mivel amit elrontunk, azt sokkal
nehezebb helyrehozni, mintha valamely dolgot újonnan kívánnánk vele
megismertetni, végrehajtatni.
Közlekednünk azonban kell! Ezért azon fokozatossági elv alapján, mint ahogyan
azt már leírtam, kezdjük el a pórázon járás oktatását, de mindig a már megismert
körleten belül. Érthető a gazda türelmetlensége, amikor ezt a kört mindjobban
tágítani akarja. Ez oly módon lehetséges, hogyha már kellő mennyiségű
tapasztalatra tett szert, és ebe általánosságában ismeri a környezeti tényezőket
/házak, járművek, emberek/, s tud már a pórázon közlekedni a szokott körülmények
között, indulhatunk vele újabb "vadászterületek" felé, ahol legtöbb esetben már
csak azokat a dolgokat és tárgyakat engedjünk magának "feltérképezni",
amelyekkel korábban nem volt lehetősége találkoznia.
Ezeket a szempontokat sohase tévesszük szem elől, mert csak így kerülhetjük el,
hogy a későbbiek folyamán a jó értelembe vett tájékozódási reflex elutasító
reflexszé változzék át.
A jő munkakutyának - legyen az szociális vagy sport munkakutya - mindig
magabiztosnak, határozottnak kell lennie a munkában, és a munkán kívüli
tevékenységeiben egyaránt. Ha megadjuk a tőlünk telhető legnagyobb és legtöbb
lehetőséget a megismerésre, hagyjuk, hogy felmérje tudását és erejét a megismert
dolgokkal kapcsolatosan, a jó eredmény nem kétséges.
Ne feledjünk el azonban valamit! A póráznak amennyire gátló, ugyanannyira
megerősítő szerepe is van. Kutyánk, póráza végén gazdájával mindig bátrabb,
nagyobb kezdeményező készséggel bír, mint szabadon engedve. A sportkutya
kiképzésben ismeretes, hogy az egyébként félénk és kevésbé jól fogó kutyák is
dühödt vakmerőséggel vetik magukat a "csibészre", ha a pórázukat gazdájuk fogja.
Ugyanakkor játszi könnyedséggel zavarja el e "segéd" az ebet, ha gazdája tőlük
távolabb, figyeli csak a fejleményeket. Ezért szükséges póráz nélkül is lehetőséget
nyújtani neki a megismerésre, saját viselkedésének csiszolására. Ez esetben is
elkerülhetetlen a sérült emberek számára, hogy értő segítségük legyen, aki
korrigálni képes a kutya egyes cselekedeteit, és rávezeti őt a szükséges
megoldásokra.
Amint azt már korábban is említettem, az első hat hónap meghatározó jellegű a
"növendék" életében. Foglalkoztam az azonosulás kérdésével, mely szerint a
velünk együtt élő kölyökkutya ezidőben rögzíti a legtöbb információt
környezetével, körülményeivel, de gazdájával kapcsolatban is. Ilyenkor tanulja meg
felismerni annak "sérülése" milyenségét, mikéntjét, "hiányosságának" mivoltát.
Tulajdonképpen e korban jön rá arra, hogy milyen segítséget kívánunk majd tőle,
mire van szükségünk, hogyan és miként teheti értünk a legtöbbet.
A sok egyéb között ilyen sarkalatos kérdés: közellétének jeleztetése! Bármilyen
kifinomult is a vak gazda hallóérzéke és helyzetmeghatározó készsége, bármilyen
jól is érzékeli szemével a siket és nagyothalló kutyájának jelenlétét, bármilyen jól
látja is, és esetleg kis nehézséggel ha e1 is érhetné a mozgássérült a hozzá,
közelébe került kutyát, ne vegyen róla tudomást még akkor sem, hogyha az
viháncolással vagy hangadással egyébként jelezné is. Mindhárom sérült
kategóriához tartozó gazda csak akkor "fogadja el" kutyájának "bejövetelét",
hogyha ezt kezének közvetlen érintésével jelzi.
Itt most visszautalok az előzőekben említett jutalomfalat kérdésére. Ugyanis
kutyánknak vérévé kell, hogy váljék az a tény, hogy csak olyképpen tud önmagáról
tudomást szereztetni, ha azt mechanikusan, azaz érintéssel, érzékletesen is jelzi.
Akár oly mádon, hogy a tenyerünkbe dugja orrát, hozzánk dörgölődik, vagy fejével
megbök bennünket. A lényeg egy, hogy ésszel az aktussal saját magának is jó
érzetet kíván szerezni. Ez a jó érzet pedig elsődlegesen az érintést követő
jutalomfalat adás, és az ezzel járó barátságos simogatás, szóbeli dicséret lesz. Ilyen
jeleztetési motívumok először is a tulajdonképpeni szóra, füttyre, jelre történő
"behívás". Ugyanígy a „behívás" vezényszavát helyettesítő megállás, és a
mozdulatlan helybenmaradás. Esetleg az ugyanezen motívumokhoz kapcsolodó
"hol vagy?” vezényszó, de az is, hogyha kutyánk csupán önmagától szalad
hozzánk, hogy jelenlétével "kitüntessen" bennünket. A most felsorolt helyzeteket a
póráz /előbb rövid, majd hosszú/ segítségével, és az ugyancsak korábban felsorolt
"elismerési" módozatokkal gyakorolhatjuk be az ebbel.
Jutalomfalat, de mégsem az! Hogy értsük ezt? A sérült gazda gyakran kényszerül -
akár lakásviszonyai miatt, akár egyéb okokból - kutyájával egy helyiségben
étkezni, esetleg vasúti pályaudvarok éttermeiben, vagy egyéb más vendéglátó
helyeken /cukrászda, presszó stb./ ebével közösen tartózkodni. Igen kellemetlen és
mások számára visszataszító jelenség is lehet, hogy a magáról megfeledkezett
kutya, étkezés közben fejét ölünkbe vagy az asztalra tegye, így "bűvölve"
bennünket. Akár fel is ágaskodjék, mint minden előzetes bevezetés nélkül
megdézsmálja étkünket. Ennek a kellemetlen atrocitásnak /erőszakoskodásnak/
kezdettől fogva elejét kell vennünk.
Az első ilyen „leszoktatási" mód az, hogy nem engedjük a konyhába főzés vagy
étkezés közben körülöttünk lábatlankodni. Helyére parancsoljuk, és ha nem
engedelmeskednék, erőszakoskodna, "pfuj rossz" tiltó parancs mellett, a nyomaték
kedvéért spricceljük le vízzel, lehetőleg szemközt, és a nyakánál megfogva vigyük
a helyére. Nem mindig esik a kezünk ügyébe azonban víz. Ilyenkor a leghelyesebb,
ha ugyancsak a tiltó parancs alkalmazása mellett, közel hajolva hozzá, erőteljesen
az orrába, szemébe futunk, azaz mindenképpen kellemetlen emlékképet kapcsolunk
a tiltás mellé!
Ugyanakkor kellemes élménye se legyen! Azaz főzés közben vagy asztaltól, soha,
véletlenül se dobjunk egy-egy falatot mondván: hátha így lekenyerezhetjük.
Ellenkezőleg! Még követelődzőbbé válik!
Idegen helyeken nincs kijelölt sarok, nem küldhetjük helyre, de "helyre"
parancsolhatjuk oly módon, hogy a székünk mögé-mellé fektetjük, vagy ott ahol
erre lehetőség van, az asztal alá parancsoljuk. A lényeg az, hogy nyugodtan,
ellenkezés nélkül várjon sorára., Igen, sorára! Nem tévesztettem el. Ugyanis egy
késleltető reflexet építünk ki a kutyában arra vonatkozóan, hogy igaz ugyan, hogy
"nem cseresznyézhet” egy tálból velünk, de „aggodalomra” semmi ok, mert ő is
részesülni fog belőle. Miként? A gazda és kutyája ízlésére bízom, hogy mely
ételféleségből teszünk félre két-három jutalomfalatnyit az étkezés végére. Ez lehet
az elfogyasztott hús egy-egy darabkája, ha csontos, az természetesen, vagy a
feltálalt süteményből egy-két falat, amit egy papírszalvétára szépen félreteszünk.
Az étkezés befejeztével, miután az asztaltól felálltunk, a helyes, jó magatartásáért
szóval megdicsérjük, s ugyanakkor kezünkből megetetjük a részére eltett
ételféleséget. Nos, ezért jutalomfalat!
A másik ilyen zavaró viselkedési mód s növendék kutyáknál a gazdára, idegenekre
történő felugrálás. Ezt a tiltást is "pfuj rossz”-al végezzük, amelyhez a következő
kisegítő eljárást alkalmazzuk:
A reánk felugró kutyának elkopjuk a feltámaszkodó elülső végtagjait és valamelyik
lábunkat előrecsúsztatva, s talajon lévő hátulsó végtagok egyikére vagy másikára
lépünk oly erővel, hogy az a kutyának fájjon, de sérülést ne okozzon. Ezzel
egyidejűleg "pfuj rossz"-al dorgáljuk. Ezt követően a megfogott lábak útján, oldalra
lelökjük magunkról, de nyomban utána is hajolunk, és a már mindnégy végtagjával
a talajon lévő kutyát - bármilyen különösen is hangzik - megdicsérjük és
megsimogatjuk.
Ne lássunk ellentmondást a tiltás és a dicséret egymást követésében. A reánk
felugró kutya örömét, szeretetét akarja kinyilvánítani, ha számunkra nemkívánatos
módon is. Ezen érzelmeit nem szabad letörnünk. Csakhogy addig rendben is volna,
amíg ezt a lakásban, és nem ez ünneplő ruhánkkal teszi. De gondoljuk el, milyen
kellemetlen következményekkel járna, ha a sáros piszkos tappancsok nyomai
nadrágunk vagy zakónk "díszítésére” szolgálnának, s amelyeket ráadásul a
kutyatalpak zsíros volta miatt, elég nehéz eltávolítani is. Ezért egyetlen eset
kivételével - és ez az, amikor játszunk, birkózunk a kutyával adott "munkaruhában"
- soha, semmiféle körülmények között ne engedjük kutyánknak a felugrálást!
Ugyanígy, eme eljárási módot baráti körünkben ismertetve, szólítsuk fel
ismerőseinket is, hogy ők maguk se hagyják.
Az olyan gusztustalan dologról, mint a nyalakodás, még beszélnem sem kellene.
Sajnálatos módon, és magam is több esetben meggyőződtem erről, hogy egyes,
önmagukról megfeledkezett kutyatulajdonosok és "barátok", szinte emberszámba
veszik kutyájukat. "Puszit" kérek tőle. Hagyják, hogy arcukat, kezeiket a kutya
megnyalja. Ismét többszörösen aláhúzva kell a figyelmet felhívnom, hogy ettől
szigorúan tiltsuk el az ebet! Igen rossz fényt vethet a kívülállók szemében ránk és
kutyánkra nézve is, annál is inkább, mert ugyanezt esetleg másokkal is
megpróbálja, akiknek viszont kellemetlen lehet, s ennek következménye
rendszerint a veszekedés. Az ezzel kapcsolatos félreértések elkerülése érdekében az
első lepés, a felugrások megtiltása, a kéznek a „hatáskörből” történő kivonása és a
próbálkozások meghiúsítása a korábban említett szemközt fúvásokkal. Tiltó
parancsszó mellett.
Térjünk vissza a szabad természethez. Ez az egyetlen olyan eset, amikor a
különleges vöröskeresztes jelzés nélkül, a kutyát még véletlenül sem engedhetjük
szabadon, és sohase távozhat el tőlünk halló-, illetve jól látható távolságon kívülre.
Így nem tűnhet el az erdő fái és bokrai között sem szemünk elől. Nem bizony, mert
a vadvédelmi torvény őreá is vonatkozik, s nem hinném, hogy bármely
gazda is örülne, ha kutyáját valamelyik túlbuzgó vadász oldalba "sörétezné".
A vakvezető kutyákkal kapcsolatban röviden kitérek a csengő használatára. Ne
tegyük rá már az első alkalommal, és ne is valami erőshangú kolomppal kezdjük.
Először, anélkül, hogy ráadnánk, csak a kezünkkel rázogassuk meg, hogy hozzá
szokjon a hangjához, és csak ha már nem lapul a földre tőle, nem szalad el, tegyük
a nyakára. A később használatos pergőt, vagy erősebb hangú csengettyűt is csak
ennek teljes megszokása után, próbáljuk meg - az előbbiek szerint ahhoz
hozzászoktatva - ráadni. Nemcsak a csengők hangjával, de mindennemű zajokkal,
dörrenésekkel csínján kell bánnunk a szoktatásakor. A hirtelen érő erős zajhatás
olyan sokkot képes az állatból kiváltani, hogy örök életére maradandó pszichikai
károsodást okozhat benne.
Ahhoz, hogy azt a bizonyos négy alaphangot kutyánkkal megtaníthassuk,
fegyelmeznünk kell őt. A fegyelmezés már a tanulás első fokainak tekintendő,
olyan fokoknak, amelyek arra az ugródeszkára vezetnek, ahonnan már a következő
munkafázisokat indíthatjuk.
Hogyan is kezdjünk hozzá? Amikor a kölyök alaposan megismerkedett szűkebb, és
a tanulás szempontjából tágabb környezetével, a már ismer területen kezdjük el
vele a szoktatást. Ilyenkor nem engedjük, hogy az ismert oszlopot velünk együtt
körbejárja, piszkoltatási időn kívül a fákat "meglocsolja”, vagy póráza végén
idegen emberekhez, kirakatokhoz cibáljon bennünket. Most még mi vezetjük, és
megköveteljük tőle, hogy igényeink szerint alkalmazkodjék hozzánk. Kikötjük az
üzlet elé: nyüszítés nélkül, türelmesen várnia kell ránk. Bemegyünk vele valamely
helységbe, mellettünk vagy feküdve, nyugodtan kell bevárnia, hogy a helységben
ügyünket elintézzük.
Egy dolog rendkívül fontos! Amikor csak módunk és lehetőségünk nyílik rá,
mindig, mindenhova vigyük magunkkal, s mindent amit mi cselekszünk, szóban is
közöljünk vele. Pl. "gyere, menjünk az ajtóhoz, lépcsőre /le, fel/, járdára, kocsiba"
stb. Közöljük vele a menetütem és irányváltásokat is: "gyorsan", "lassan", "szélre”
vagy "középre", és így tovább. Ne legyünk restek, mindig beszéljünk hozzá, és
cselekedeteink szoros összefüggésben legyenek a mindenkori szöveggel.
Azt se mulasszuk el, hogy közöljük vele elmenetelünk végcélját, pl. "megyünk a
közértbe", s ha odaértünk, „itt a közért, okos vagy". Vagy pl. "gyere, menjünk a
patikába", megérkezéskor "itt a patika, okos vagy". És így tovább. Ugyanígy azt se
feledjük el megmondani, ha a munkahelyünkre megyünk, s főként, bárhol is
tartózkodnak, de ha hazafelé vesszük az irányt, mondjuk neki "hazamegyünk"!
"Hazamegyünk" a sétából is, és általában mindenünnen, ha otthonunkba akarunk
vele jutni. Közöljük vele, ha a járművekhez, villamoshoz, autóbuszhoz vagy a
metróhoz indulunk. Mindig, mindenkor, mindent mondjunk, közöljünk vele, mert
az az örök érvényű pszichikai törvény, mely kimondja, hogy az egyed
intelligenciáját a társadalomban a mindenkori környezet és körülményei, a
fiatalkori nevelés határozza meg, kutyáinkra áttételes módon ugyanúgy érvényes,
mint bármely emberpalántára.
A kutyának hihetetlenül nagyszerű alkalmazkodó képessége van, és hallatlan
mennyiségű információt képes felfogni, megjegyezni, fiatal korában. Ez a fiatalkori
adat- és tapasztalatgyűjtés felbecsülhetetlen jelentőséggel bír majd a későbbi
tanulás idején is.
Egy dolgot azonban sohasem mondunk neki, és külön nem is hívjuk fel rá a
figyelmet, és ez a le- és a fellépések esete. Amennyiben lelépés vagy fellépés
következik, és ezt kutyánk optikailag is tökéletesen jól érzékelheti, - pl. nincs hóval
befúva, vagy nem áll vízben - a kutyát "kényszer érzettel" vesszük rá a mindenkori
megállásra. Ez ezt jelenti, hogy a le- és fellépések, lépcső, jelző-lámparendszerek
előtt, minden külön vezényszó nélkül, egy lépéssel a "beérkezés” előtt, kíméletlen,
erőteljes rántással hozzuk tudtára, hogy itt meg kell állnia! Továbbindulni sem
engedjük, csak ha már kellőképpen megdicsértük, és kiadtuk számára a vezényszót:
"lábhoz" vagy "előre", attól függően, hogy milyen helyzetben vagyunk. Magától
értetődik, hogy csak akkor, ha a továbbhaladás veszélytelenségéről
meggyőződtünk!
Ennél a gyakorlatnál nem lehet szó kíméletről, sajnálatról, mert saját testi
épségünkről van szó. A siketeknek jelző kutya ugyancsak ekképpen kell, hogy
jelezze gazdájának /attól függetlenül, hogy neki még számtalan hangjelzést kell
majd megállásával jeleznie/, de ez már külön a szakkiképzés feladata.
Mozgássérülteknél az eljárás a vakvezető kutyáéval azonos.
Az oktatást a ráneveléses módszernél nem foghatjuk fel úgy, mint az iskolai
kiképzésben, amikor meghatározott időpontok, meghatározott útvonalak,
meghatározott ütemtervek és feladatok szerint oktatják a kutyákat. Mi állandóan
oktatunk, nevelünk! Attól a pillanattól kezdve, hogy felkeltünk, és először
találkozunk vele reggel, egészen addig, amíg este el nem búcsúzunk egymástól,
mindig van valami fontos, új, amit "közölnünk" kell, amit meg kell jegyeznie,
tanulnia, esetenként alkalmaznia. Nem lehetnek sablon sétáink! A lakásunkhoz és
munkahelyünkhöz minden oda- és elvezető utat be kell járnunk, a
lakhelyünket fel kell vele "térképeznünk”.
Keresnünk kell azokat az újabb és újabb helyeket, ahol valami "érdekessel"
ismertethetjük meg. Építkezések, útfelbontások, kukás kocsi, és ezeregy más olyan
dolog van, amelyeket nem szabad a későbbiek folyamán figyelmen kívül hagynia,
és "tudnia kell". hogyan viselkedjék majd velük szemben, ha már "ő visz"
bennünket, és nem fordítva. Rá kell vezetnünk arra, hogy mindenre figyeljen!
Vizuális úton is meg kell vele értetni, hogy a megismert dolgokkal szemben hogyan
viselkedjék; milyen veszélyforrást jelent az a számunkra, számára; s hogy
kívánalmunk szerint, hogyan kell azt jeleznie, kerülnie. De mindezt oly módon,
hogy véletlenül se ébresszünk fel benne félelmet. Tartózkodó jellegű magatartást
tanúsíthat eleinte, de a gyakorlatok ismétlésével ezt le kell tudni vetkőznie, hisz a
félelem, a megbízható munka legnagyobb ellensége. Kínosan ügyeljünk arra, hogy
a helyzetnek, a körülményeknek megfelelően igyekezzék az akadályokat
megismerni, azok veszélyességét felfogni, pl. gödrök, tócsák, útelzárások stb., de
főként a forgalombiztonság /járművek/. Erre a legjobb módszer a balesetek
imitálása, műbotlás, esés, taszítás stb.
Sohase engedjük, hogy csak a saját mozgásjellege és a saját méretigényei szerint
"mérje fel" a környezetét, hanem mindig a gazda és önnönmaga méreteinek
koordinátája alapján közlekedjék. Tehát munka közben nem engedjük önkényesen
le- és fellépni, gödörbe, vizes tócsákba /azok méretétől függetlenül/ beleugrani, -
taposni, kordonok, lécek alatt átbújni, kocsik alá, s közé, vagy akaratunk ellenére
bármely helységbe bemenni. Nem szállhat fel vagy be a járművekbe a mi
parancsunk, engedélyünk nélkül, és akármennyire is jólesnék neki, barátságot sem
köthet, sem kétlábú, sem négylábú ismeretlenekkel a mi beleegyezésünk
mellőzésével.
Különösnek fog hatni mindaz, ami most következik, de ez is része a ráneveléses
módszernek. Ugyanis már vezetni is, vezettetni is engedhetjük magunkat, ha a fenti
előiskoláztatást elvégeztük a kutyával.
Amint a három hónapos korát betöltötte, készíttessünk számára egy olyan hámot,
amely csaknem minden tartozékában megegyezik a későbbi vezetőhámmal, azzal a
különbséggel, hogy nincsen vezetőkantárja. Ehelyett a mar mögötti rész közepébe
egy pórázkarikát erősítünk /erre a célra egyébként nagyon jól megfelel a szűkített
méretű un. szimat- vagy nyomozóhám is/. A pórázkarikába beleakasztjuk a kutya
pórázát, amelyet csuklónkra húzunk /arra a kézre, amelyikben a kutya vezetni fog/,
míg a másikba a fehér botot vesszük. Ezek után a már ismert terepen, a már ismert
akadályféleségek közé, vagy a már megismertetett akadálypályára megyünk, és ott
"előre" vezényszóval a kutyát előreküldve húzatjuk magunkat a kölyökkel.
Mindenképpen először csak ún. tiszta, szabad területen csináljuk ezt, és csak
amikor már bátran húz maga után, menjünk a "rázósabb” terepre, azaz ez
ismeretlen akadályok közé. Úgy gondolom felesleges mondanom, hogy ilyenkor
állandó jelleggel botoznunk kell, nehogy valamilyen baleset érjen bennünket. Ez
okból a fehér bot mellett helyes, ha a kutyát tartó kezünkben egy másik, vékonyabb
pálcát tartunk vízszintesen, saját és kutyánk koordinátáját mindkét irányba 20-30
cm-rel megtoldva.
A pórázon előreengedett kutyával jóval kisebb a balesetveszély, mivel legalább
egy-két lépéssel előttünk érne akadályhoz. Ennek jellegénél fogva korábbon
szerzünk tudomást arról /a póráz irányváltásával/, és még idejekorán felszólíthatjuk
az akadály jelzésére, illetve annak kerülésére. De nemcsak felszólítjuk, hanem meg
is mutatjuk, illetve végrehajtatjuk vele azt, amit kívánunk tőle. A hosszú, egy szál
vezetőpóráz fokozatos rövidítésével, és a hám vezetőszárral való kiegészítésével, a
végén eljutunk a tulajdonképpeni szabályos körülmények közötti vezetéshez úgy,
hogy szinte észre sem vettük, hogy mikor és hogyan tanulta meg kutyánk feladatát.
Ahogyan rövidül a póráz, úgy botozunk mind ritkábban, s amikor már tökéletesen
vezet, teljesen hagyjuk el azt. Ehhez azonban idő kell!
Bármilyen jól is végzi azt, bármennyire is úgy tűnik, hogy - már minden rendben
van, nem szabad elsietnünk, vagy túl korán ráállni az önálló vezettetésre. Nemcsak
azért, mert l1-l2 hónapos kora előtt a kutya még nem elég komoly ehhez a
munkához, hanem azért is, mert a vezetőhámban történő vezetés komoly
csontrendszerbeli elváltozást okozhat a növendék kutyánál. Épp ez okból eredően a
mozgássérültek részére dolgozó kutya 13-15 hónapos kora előtt kocsiba nem
fogható! A siketek részére jelző kutyánál az előbbiek értelemszerűen
alkalmazhatók, azzal a kitétellel, hogy éppen a hangjelek megtanulása és jeleztetése
miatt, a ráneveléses módszernek ezt a szakaszát csak ép érzékszervű segítőtárs
végezheti! Megoldható azonban úgy is, hogy maga a siket kényszeríti a
hangjelzésre megállni kutyáját, de úgy, hogy a kutya részéről észrevehetetlen
módon a segítőtárs mechanikus úton jelezzen /érintés, rándítás stb./ a siketnek.
Visszatérve a vakvezető kutyára, a rövid vezetőszáron való vezetésnél, amikor a
kutya mondhatnánk "tudatosan" igyekszik gazdáját a helyes irányba vezérelni és
tartani, attól függően, hogy melyik oldalon vezet /a "bal kezes" kutyáknál a bel
elülső és a jobb hátulsó, a "jobb kezes" kutyáknál a jobb elülső és a bal hátulsó
végtag/, járása csámpássá válhat, sőt a könyök, illetve a csánk egészen kifordulhat.
Ez az erős húzásnak és irányban tartásnak a következménye. Ugyanakkor a hát
közepén, a mar mögötti karikába fűzött póráz - bár fokozottabb igénybevételnek
teszi ki a kutyát, de éppen a végtagok egyenletes terhelése miatt - torzulásokat nem
okoz. Külön felhívom a figyelmet arra, hogy itt sem engedhető meg a nagy
erővel /szinte hasmánt csúszva/ történő húzás, nemcsak azért, mert az már káros
lenne az állatra, hanem azért is, mert a gazda ugyancsak komoly erőpróbának lenne
kitéve, ugyanakkor megfelelően botozni, és irányt váltani sem lenne képes, a
figyelem megoszlás és a sebesség miatt.
Nem kívánatos - bármilyen jól is vezessen a kutya - hogy "száguldó riporterként"
vágtázzon gazdájával a forgalmas utcán. Épp a fent említettek miatt 9-10 hónapos
kora előtt semmi körülmények között sem kezdjük el az oktatást vezetőhámban,
akármilyen jól is végezné munkáját a pórázon. A fiatal kutyákkal még e kor
betöltése után is /legalább 15 hónapos korig/ csak keveset dolgozunk
vezetőhámban, és állandó munkára ne is alkalmazzuk őket. S hogy az esetleges
fiziológiai elváltozásokat megelőzzük, erőteljesen sportoltassuk, főként úsztassuk
és futtassuk kutyánkat.
"Utánozás majomszokás", mondja a közmondás. Ez nem így van. Mint ahogyan ez
emberi faj gyermekei, úgy az állatvilág növendékei is szívesen utánozzák az
idősebb korosztályt, s jószerével ezt is állíthatnám, hogy kutyánk és ősei esetében
ez, a tanulás egyik leglényegesebb motívuma. Nem véletlen dolog az, hogy az ún.
kutyaiskolákon, a csoportos foglalkozások alatt, sokkal könnyebben és gyorsabban
tanul a kutya, bármilyen nehéz fegyelmi és ügyességi gyakorlatot is, mintha
ugyanezt egyéni módon kellene elsajátítania. Szívesen utánozza az idősebb,
tanultabb kutyák mozgásjellegét, viselkedési módját, könnyebben rávehető a
"másik” kutya jelenlétében, annak munkavégzés közben akármilyen ügyességi, de
fegyelmi feladatra is. S ez még nem minden.
A szociális munkakutyák oktatásánál /erre a vakvezető kutyáknál igen sok példával
találkozunk/, nagyon jól bevált a párban való oktatás. Amikor is a tanult és a jól
képzett kutya mellé, nyakszíjuknál fogva, egy szóra már értő, és a "szakmunkában"
még járatlan növendékek közül, hasonló vagy azonos idegtípusú tanulótársat
kötünk. Az oktatás oly módon történik, hogy az idősebb /a tanult/ kutyával
vezettetve magukat, egyrészt megköveteljük, hogy ez "forsriftosan" /szabályosan,
az előírásoknak megfelelően/ végezze feladatát, másrészt a mellette kívülről
közlekedő "lógóst” - amelyet egy pórázzal magunk számára érzékelhetővé teszünk
- hozzásegítjük a könnyebb utánzáshoz /kézzel, szóbeli felhívással, pórázzal stb./.
Ez esetben, anélkül, hogy lényegében vele külön foglalkoznánk, azáltal, hogy a
tanult kutyával végeztetjük a saját munkáját, a kölyköt rávezetjük munkája
jellegére, lényegére. A mi feladatunk az, hogy amit az "öreg" kutya végrehajt, azt a
"kicsivel" is elvégeztessük, illetve a végrehajtást tőle is megköveteljük. A
megállásnál megálljon, az akadályok kerülésénél együtt kerüljön, és így tovább. E
módszer segítségével szinte észrevétlenül bedolgozódik a fiatal állat, és amikor a
tulajdonképpeni iskoláztatásra kerül a sor, már játszi könnyedséggel oldja meg a
reá váró nehezebb feladatokat is.
Ugyanezt a módszert egy az egyben alkalmazhatjuk a siketeknek jelző kutyánál, a
hangjelzések jeleztetésére. Ebben ez esetben azonban, amellett, hogy a két kutya
20-30 cm-es rövid pórázon, nyakszíjuknál fogva össze van kötve, még egy másik
pórázt is tegyünk az "ifjoncra", amelyet a kezünkbe fogunk, s ha az "öreg" kutya
megállásra jelez, kemény rántással hozzuk tudtára, hogy neki is illik az idősebbet
követnie.
A mozgássérültek kocsit hozó kutyáihoz, mint "lógóst" köthetjük B másik mellé,
szintén irányító pórázzal ellátva.
Az utóbbi két kategóriánál az ún. szakkiképzés ideje alatt, a rávezetéses módszerre
sajnos kevesebb lehetőség marad. De az eddig ismertetett megoldások ugyanúgy
vonatkoznak és alkalmazhatók őrájuk is, mint a vakvezető kutyáknál. Ami
lényeges: a "lógósnak" sohase engedjük, hogy „munkatársát", a tanult kutyát
csipkedje, fülét cibálja, vagy egyéb más módon munkájában zavarja.
Bármilyen bájos is a gyermekkor, a kutyakölyök is felnő egyszer, és eléri az
„iskolaérettségi" fokot. Minden szociális munkakutyánál érvényes az előbb említett
csoportos foglalkozás fontossága. Ami azt jelenti, hogy egyéni foglalkozással
ugyan magunk is oktatgathatjuk otthon, s a különböző területeken, de az iskolai
foglalkozás alól egyiküket se vonjuk ki, és a nevelővizsgát, de a szakkiképzést is a
speciális iskolai kiképzésen kell, hogy megkapja a kutya.
Amikor a siketeknek jelző vagy a mozgássérültek részére dolgozó kutyánál rögtön
rátérhetünk a szigorúan vett speciális oktatásra, a vakvezető kutyánál itt is okosabb
dolog a rávezetéses módszerrel élni. Ez röviden azt jelenti, hogy rávezetjük ugyan a
kutyát az akadálypályára, de mi vezetjük, azaz pórázra véve többször
végigmegyünk az egyes akadályféleségek között, hagyva, hogy megismerkedjék
azokkal, azok minőségével, mennyiségével, veszélyességével, ezzel rávezetjük
azok leküzdési módjának felismerésére is.
Csak ezt követően vezettetjük magunkat az említett akadályok közé, mégpedig
mindazon biztonsági szabályok betartása mellett, amelyekkel a kiképzési részben
foglalkozom.
Az egyedi foglalkozás nem jelenti azt, hogy egymagában dolgozunk a kutyával. A
szakkiképzés ideje alatt se legyünk "magányos remeték", hanem egyidejűleg több
kutyával is végeztessük ugyanazon munkafázisokat. A siketeknek jelző a
hangjeleket, a mozgássérült részére dolgozó a kocsihúzást gyakorolja együtt, a már
előképzett kutyával.
És ha már itt tartunk, még valamit mindezekhez! Amikor valaki rászánja magát - és
csak akkor kezdje el, ha valóban rászánta magát - hogy ráneveléses módszerrel
oktassa kutyáját, apait, anyait bele kell, hogy adjon!
A RÁNEVELÉSES MÓDSZER RENDSZERÉZÉSE
Bevezetés
Felfedezése nem az én érdemem, hiszen amióta az ember a kutyát maga mellé
vette, tulajdonképpen a primitív kiképzés /oktatás/ alapjait képezi. Az egyes
munkafázisokra való oktatásnál a kutya természetes ösztöneit és hajlamait
használta fel. Ebben tudatosan érvényesítette a fiatal egyedek nagyszerű
alkalmazkodó és utánozó készségét is.
Csak példaképpen említem, hogy a vadonban élő farkasok is, ezen képességek
felhasználásával tanítják és szoktatják utódaikat a jövendő élet feladataihoz.
Korábbi őseink /mint ahogyan esetenként ma is/ először maguk mutatták meg a
kölyökkutyának az elvégzendő feladatokat, így igyekezvén e későbbiek folyamán
önállósítani az állat tevékenységét, majd ezt követően egy-egy jól képzett eb mellé
csapták az újonnan szerzett fiatal állatot, "aki" mintegy "leutánozza" idősebb
társának tevékenységét, autodidakta módon elsajátította a "mesterségbeli tudást",
amelyet gazdájának már csak finomítani kellett. Utalok itt a falkavadászatra, vagy
pl. a terelőkutyák tevékenységére, ahol az idősebb anyaállat mellett már a kis
kölyök is ott csahol az üldözött vad nyomában, vagy a tilosba tévedt nyáj körül.
Az én érdemem - ha annak lehet nevezni - abban rejlik, hogy a szükség követelte
kényszer rávezetett arra, hogy magam is kölyökkutyával kezdjek el foglalkozni, és
- ahogyan azt A vakvezető kutya kiképzése c. könyvem előszavában is írtam -
kísérletezni a kiképzés mikéntjéről és hogyanjáról. Így jöttem rá arra, hogy azok a
kutyám, amelyek egészen fiatal, 6-8 hetes korukban kerültek hozza, azokkal
szemben, amelyeket éppen a kísérletek kontrolljaként 12-15 hónapos korban
állítottam kiképzésbe, összehasonlíthatatlanul jobb eredményeket produkáltak -
lényegesen kisebb fáradság mellett - mint az utóbbiak, amelyek már kialakult
egyéniséggel és fizikummal álltak "szolgálatba”.
Félreértések elkerülése végett: a most következő fejezetek - bár látszólag nem a
ráneveléses módszerrel foglalkoznak - így vagy úgy, kivétel nélkül mégis azt
szolgálják. Hiszen már a cím is önmagáért beszél: "ránevelés", azaz a fel- és a
munkára nevelés, ha kölyökkutyával "indulunk", egymástól elválaszthatatlan
fogalmak.
A céltudatos ráneveléses módszerrel már fiatal korban, szinte játszva kialakíthatjuk
mindazokat a kívánatos feltételes reflexeket és gátlásokat, amelyek a kutya jellenét
és viselkedését a későbbiekben meghatározzák.
Ez fáradtságosabb munka, mintha az ember egy felnőtt, a kívánt tulajdonságokkal
már rendelkező kutyával kezdi a kiképzést. Előnye viszont az, hogy így a kutyát -
tekintve, hogy kölyökkorától velünk van - kedvünknek és egyéniségünknek
megfelelően alakíthatjuk. Jobban azonosul velünk és munkájával, alaposabban
kiismeri gazdájának jó és rossz oldalát, érzékenyebbé válik beállítottságára,
cselekvési módozataira, hangulati tényezőire, tudatosul benne gazdájának testi
hiányossága! Megtanulja miként alkalmazkodjék mindezekhez anélkül, hogy erre
külön oktatást kapna, anélkül, hogy megrázó élményeken keresztül kelljen azokat
felismernie. Ugyanakkor a sérült gazda is - lettlégyen az süket, vak vagy
mozgássérült - megismeri kutyájának lelki tényezőit és fizikai tulajdonságait,
érzékletesen fel tudja mérni cselekvéseinek okát, és milyenségét, azok
jellegzetességeit. Nem utolsó sorban rájön arra, melyek a legalkalmasabb és
legjobb módszerek az oktatás területein, és az irányításban.
A gazda és ebének összehangoltságát a kölyökkortól való állandó együttlét oly
magas szintre emelheti, hogy rezdülésekből, mozdulatokból, érzékletes módon
tudomást tudnak szerezni egymás cselekvéseinek okáról és szándékáról. Hosszú
évtizedek tapasztalatai alapján nyugodt lélekkel kijelenthetem, hogy az így nevelt
kutya "gyámsága” alá fogadja gazdáját, és a feltételes reflexkomplexumokkal már
szinte egyáltalán nem magyarázható módon igyekszik őt - sérülésének
figyelembevételével - segíteni.
Rövid kis kitérőt kell tennem azon sporttársaim kedvéért, akik "csak" sportkutyát,
és nem szociális munkakutyát kívánnak nevelni. A fent leírtak értelemszerűen
érvényesek az ún. őrzővédő, és egyéb más munkakutyákra is, mivel az adott
munkára nevelés szándékoltsága egyrészt alaposan biztosítja részünkre a
lehetőséget a kiismerésre, a helyes időben való esetleges más munkára történő
átváltásra, másrészt a kutya részéről is a gazda jó kiismerésére.
Ez az átváltási lehetőség feltétlenül érvényes a szociális munkakutyáknál is. Hiszen
minden alapos kiválogatás, helyes nevelési módszerek mellett is, előfordulhatnak
olyan „kisiklások" vagy genetikailag csak később felszínre kerülő /lásd: stádium
elmélet/ hibák, amelyek a számunkra egyébként oly kedves kutyát nem teszik
alkalmassá a kívánt munkára. Ehhez elegendő egy véletlen baleset, drasztikus
kiképzési módszer, vagy csak az előbb is említett, későbbi időpontokban kibukó,
olyan genetikailag hozott rossz tulajdonság, amellyel korábban sem számoltunk.
Sajátmagunk és célunk érdekében ilyenkor sem szabad lágyszívűnek lennünk.
Legyen erőnk a kicserélésre, az ujjal való kezdésre, mert ellenkező esetben mind
magunk, mind kutyánk részére csak kín lenne az együttes munka, amelynek
eredményessége ugyanakkor erősen megkérdőjelezhető. S ne feledjünk el valamit!
mégpedig azt, hogyha az általunk kívánt munkában nem is, egy másik
munkafázisban nagyszerűen megállhatja a helyét.
A kölyöknevelésnek vannak általános szabályai, amelyek minden esetben
figyelembe veendők. Ilyenek:
a/ a helyes testi felépítés,
b/ a jó pszichikai alkat kialakítása.
Anélkül, hogy antropomorfizálnám /emberiesíteném/ a kérdést, engedtessék meg
egy párhuzam megvonása. Akár az ember gyermekeinél, úgy a kutyák utódainál
is /a kölyköknél/ meghatározott fejlődési szakaszokat, illetve tanulási időpontokat
határolhatnak el /itt most teljesen önkényességi alapon/.
A kutyánál - különös módon - a hatos szorzószám az, amely a fejlődés bizonyos
szakaszait meghatározza. Pl. hathetes korig csecsemő, hathónapos korig óvodás, 12
hónapos korig elemi iskolás /még mindig gyermek/, 12-16 hónapos korig serdülő,
16-24 hónapos korig felnőtt korúvá válik. Egyéves korától, mely nagyjából a 12
éves gyermeknek felel meg, a hatos szorzószámot vesszük, azaz a l0 éves kutyát -
emberi életkor számítás szerint - 60 évesnek tekintjük.
A tanulásban is megvan az emberéhez hasonló szakaszosság, amint azt ez
előbbiekben is írtam. Így hathónapos korig az óvoda, 6-9 hónapos korig, illetve 9-
12 hónapos korig az elemi, 12-18 hónapos korig a közép-, 18 hónapos kor felett a
főiskolai szint, vagy ezen túl az egyetem, ti. a kutya számára. Főiskolának
tekinthető a speciális tudnivalók tanulása /szociális munkakutyák, vagy pl.
szakosított munkakutyák/, egyetemnek: ugyanezek, magasabbszíntű
követelményekkel.
Ne háborodjunk fel az előbbiek felett, de hogy az ezután következőkben leírtak
tisztán álljanak előttünk, valamilyen módon kategorizálnom kellett az oktatási
szinteket. Bár lelki füleimbe csengenek az egyes kutyatulajdonosok szavai, akik
szerint: "az én kutyám már 15 hónapos korában ezt vagy azt", másé pedig "amazt
tökéletesen csinálta", de engedtessék meg nekem, hogy bátran állíthassam: ámbátor
lehet, de hogy nem megbízhatóan, az biztos! Ugyanis kutyáinknál is szükséges a
testi /ez a tenyészérettség/, és a pszichikai kiforrottság /jellem kialakulás/, amely
hozzávetőlegesen a 24 hónapos, azaz kétéves korra következik be, szukáknál
valamivel hamarabb, kb. 18 hónapos korra. Ekkorra alakul ki ugyanis a már
tökéletes jellemű és küllemű kutya, s nagyjából erre ez időre veti le az összes
korábbi kölyökvonásait, azaz komolyodik meg. A tenyésztői tapasztalat azt
mutatja, hogy az igazi kiteljesedést így is, csak 3-4 éves korára éri el az egyed.
A kölyökkutya az elválasztás utáni időben még eléggé tehetetlen, keveset mozog,
étvágya átmenetileg csökken, sír az anyja és alomtestvérei után. Ezért ilyenkor
kedvezzünk. Étkezésre adjunk neki kedveltebb ételeket /nyers tojást, tejbedarát,
húst/. Napközben foglalkozzunk, játszunk vele többet, s ha egyedül hagyjuk,
tegyünk eléje valamilyen játékot, amivel elfoglalhatja magát /rongylabda, puha
faléc, gumicső/. Ez utóbbiakat állandóan hagyjuk előtte, hogy a fogó kölyöknek
legyen mivel edzenie az ínyét. A gumicső két végét be lehet dugni, és édes tejjel
megtölteni. A csövön apró lyukakat szúrjunk, hogy rágás közben a tej
kiszivároghasson. Ez azért jő, mert szívesebben rágcsálja a kölyök. Gumilabdát ne
adjunk játszani, mert a labdához szokott kölykök később a baromfiudvarban, vagy
más szabad területeken, játékból alapos pusztítást végezhetnek a szárnyasok és
egyéb apró állatok között.
Ha a kölyökkutyát tőlünk távolabb, udvarban, folyosón, vagy más helyiségben
tartjuk, és az sírással, nyafogással, ugatással igyekszik magához csalogatni, hogy
foglalkozzunk /játsszunk/ vele, ne engedjünk a kísértésnek, és ne menjünk ki
hozzá. Szoktassuk ahhoz már elejétől kezdve, hogy neki kell hozzánk
alkalmazkodni, és nem fordítva.
A kölyök táplálásáról
A kölyökkutyát szoktassuk a rendszeres evéshez úgy, hogy mindig a nap azonos
időszakában adunk neki enni. 3-4 hónapos korig naponta négyszer etetjük a
kölyköket. Az étkezések időpontja: reggel 6-7 óra, délelőtt l1-ll óra, délután 14-15
óra, és este 19-20 óra között legyen. Reggel és este tartalmasabb és több ételt
adjunk, mint a délelőtti és délutáni étkezéskor. Ha azt akarjuk, hogy kutyánk ne
válogasson, és jó evő legyen, mindent adjunk neki, ami emberi táplálkozásra
alkalmas. /Lásd: A kutya táplálása./ Ha kiválogatja a jobb falatokat /húst/, és a
többit otthagyja /a levét/, ne adjunk neki más ételt még akkor sem, ha sírna és úgy
követelődzne. Az el nem fogyasztott ételt ne hagyjuk előtte, hanem az étkezéstől
számított 30-35 perc múlva vegyük el, és csak a következő etetéskor kínáljuk oda.
Így rájön arra, hogy addig más ételt nem kap, amíg az elébe adottat el nem
fogyasztotta.
Csontot csak étkezés után adjunk a kutyának, étkezés előtt vagy közben soha, mert
akkor a csonttal fog játszani, és nem eszik rendesen. A kölyökkutya számára
fontos, hogy az arcorri rész, a fogak és az állkapocs alsó fogó része jól fejlődjenek.
Ehhez olyan szivacsos csontot kapjon /lábszár, lábszárvég, borda/, amely nincs
teljesen megtisztítva az inaktól és húsdaraboktól. Így a kölyköt rákényszerítjük,
hogy a húst lerágja, és ezáltal nemcsak a fogai, hanem az egész arcorri része és
nyakizmai is erősödnek.
Három-négyhónapos kor után térjünk át a napi háromszori étkeztetésre, majd az
egyéves kor betöltésével csak kétszer adjunk enni. A korábban ismertetett
szempontokat ilyenkor is vegyük figyelembe.
A kölyökkutya vitaminszükségletét vitamin injekciókkal és szájon keresztül
elégíthetjük ki. Negyedévenként adjunk A-, B- és D-vitamin injekciókat. Az elsőt
háromhónapos korban kapja.
Hetenként elosztva a következő táplálóanyagok a legcélszerűbbek: 30-40 dkg
emberi fogyasztásra is alkalmas, nyers marha- vagy lóhús /leforrázva/, három nyers
tojás, 20 dkg reszelt sárgarépa, l5-20 dkg nyers máj.
Adagoljunk ezenkívül naponta elosztva /az étkezések számának megfelelően/ egy-
két kávéskanálnyi csonterősítő tápszert az angolkór megelőzésére. Az állatorvosok
többsége előszeretettel javasolja az emberi fogyasztásra ajánlott Caldea nevű
csonterősítőt. Ennek használata azonban nem tudja meghozni a kellő eredményt,
mivel foszfortartalma lényegesen alacsonyabb annál, mint amire a kutyának
szüksége van. A kutya csontrendszere ugyanis, az emberi csontrendszerhez
viszonyítva is vékonyabb, de erősebb, acélosabb. Ezt a magas foszfortartalom teszi.
Ezért a cucchoz 2:8-hoz kalcium-foszfor keverék a legalkalmasabb. Emellett a
CALDEA adagolása minden további nélkül lehetséges, annál is inkább, mert ez
utóbbi a felszívódást elősegítő vitaminok egy részét is tartalmazza.
Jó hatású a heti 1-2 dkg élesztő is. Ha heti 40-50 dkg nyers májat tudunk adni a
kutyának, úgy az előzőek - a csonterősítő kivételével - nem feltétlenül szükségesek,
mert a májban teljes egészében megtalálhatók a megfelelő vitaminok, sőt a
nyomelemek is. Ugyanakkor a napi egy kávéskanálnyi mézet feltétlenül javasolom.
A reszelt sárgarépát legjobb, ha a tojással és a mézzel keverve etetjük. Az itt
felsoroltakat étkezésen kívül, csemegeként is adhatjuk. Nyers lépet és tüdőt
semmilyen körülmények között ne adjunk a kutyának!
A kölyök mozgatásáról
A kutya jó és arányos fejlődését, testének hibátlan felépítését, a jó tápláláson kívül
a tervszerűen végzett és végeztetett mozgás is befolyásolja. Erről korábban már
bővebben írtam. Itt még annyit, inkább csak ismétlésképpen:
Kutyánkat a lehetőségekhez képest sokat, és változatos terepen futtassuk. Ha az
időjárás megengedi, és a körülmények lehetővé teszik, az úszást is gyakoroltassuk
vele. Ugratni egyéves koráig naponta legfeljebb csak egyszer szabad, nehogy a
végtagok inait megerőltessük. Az akadály magassága így sem haladhatja meg a
marmagasság másfélszeresét. Ugyanígy a távolugrás hossza is, a kutya
törzshosszának csak másfélszerese lehet. Természetesen, ha terepen mozog, kedve
szerint annyit ugorhat, és akkorát, amennyit és amekkorát csak akar.
A modern kutyatenyésztésben - és ezzel együtt a munkakutya vizsgákban is - egyre
komolyabb szerephez jut a kutya munkabírása. Ahhoz, hogy kutyások tökéletes
testi felépítésű és munkabíró legyen, az izmok jól fejlettek és rugalmasak legyenek,
"sportoltatni" kell a kutyát, s ez a szociális munkakutyákra, valamint a "sport"
kutyákra egyaránt érvényes. Ez azt jelenti, hogy nem elegendő az a mozgás, amit
önszántából végez, hanem rá kell kényszerítenünk a többlet mozgásra /edzeni kell/.
Erre a közös futás és a kerékpár melletti futtatás a legalkalmasabb.
Amint a kölyök eléri a 4-5 hónapos kort, tehát magabiztosan jár és hozzászoktattuk
a pórázon menéshez, a közlekedési zajokhoz /már nem fél az utcán/, elkezdhetjük a
rendszeres futtatást.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a magam részéről, a minél több, és hosszú
időtartamú úsztatás mellett ne törjek lándzsát. Tudniillik az úszás az egyetlen olyan
mozgásmád, ahol a kutya /de az ember is/ a legtökéletesebb természetes
tartásmódra van rászorítva, ami magával vonja a legtökéletesebb,
legtermészetesebb testalakulást is. Arról nem is beszélve, hogy laza, rugalmas, nem
pedig görcsös, kötött izomzatot fejleszt.
A RÁNEVELÉSES MÓDSZER SZAKASZAI
Az előző fejezetben igyekeztem irodalmi stílusban ismertetni mindazokat a
tennivalókat, amelyek a ráneveléses módszer lényegét képezik. A következőkben
rövid útmutatót kívánok nyújtani ahhoz, hogy mindehhez mi szükséges, s milyen
módon, milyen rendszerességgel végezzük munkánkat.
I. A gazda számára:
a/ alapos tanulmányozása a kutya tartásával, gondozásával, nevelésével kapcsolatos
tudnivalóknak, és a ráneveléses módszer elméleti megismerése, még mielőtt a
kutyát megvenné;
b/ a kutya etető-, itatóedényének, tisztító eszközeinek,
felszerelése és kiképzési tárgyainak beszerzése;
o/ a kutya helyének elkészítése;
d/ a kutya táplálásához szükséges anyagok beszerzési lehetőségeinek felderítése, és
beszerzésének megszervezése.
II. A kutya szempontjából:
1. 6 hónapos korig /kölyöknevelés/
a/ a környezettel, a körülményekkel, a kiképzési területtel történő
megismerkedés;
b/ helyes viselkedéssel kapcsolatos gátlásos reflexek kiépítése;
c/ a játékok;
d/ az apport- és fogókészség fejlesztése;
e/ étel és tárgyak elvétele és visszaadása a gazda és
családtagjai részéről,
f/ a tűrőképesség fejlesztése.
2. A nevelővizsgára való felkészítés
a/ a felszerelési tárgyakhoz történő szoktatás;
b/ behívás;
c/ pórázon vezetés, fegyelmezett séta;
d/ idegen zajokkal szembeni közömbösség;
e/ idegen állatokkal szembeni közömbösség;
f/ szabad séta /hosszú pórázon, csellengve/;
g/ alaptesthelyzetek /feküdj, ülj, állj/ játékszerű oktatása;
h/ irányfordulatok helyben és menetközben /jobbra - balra
át, hátra arc/;
i/ lekötés a gazda jelenlétében;
j/ kézfogás tűrése, fogak, herék megmutatását;
k/ hangadás;
l/ idegen kutyákkal játék, futtatás;
m/ vízhez szoktatás, úsztatás;
n/ akadályok közötti közlekedés pórázon;
o/ akadályok között vezettetés minihámban, középhosszú
pórázon, botozva.
Ezt az időszakot nevezhetjük az óvodai kornak és foglalkozásnak, amelynek fő
jellemzője a jutalomfalattal való, és a ráneveléses módszerre jellemző "rávezetéses"
oktatás. Alapja a céltudatos játék. Feladata: az érzékszervek használatának
tökéletesítése, a fogalmak és a külső környezet megismertetése. A mozgási
koordináták összehangolása egymással, az érzékszervek által szerzett
ingerhatásokra, azok feldolgozása és az azokra adandó válaszok. A reakciók
szelekciója /kiszűrése/ ez egyed tevékenységében, a gazda közreműködésével.
Összehangolódás a gazdával. A kívánatos öröklött képességek uralkodóvá tétele, s
a nemkívánt tulajdonságok elnyomása, recesszív pozícióba szorítása. A szerzett
tapasztalatok útján történő cselekvési kombinációk gyakorlása. Természetes
viselkedési módozatok.
A fentieket lehetőleg zavarómentes körülmények között végezzük, és csak már a
viszonylagosan megbízható végrehajtás után szoktatjuk az állatot fokozatosan a
nehezebb helyzetekhez, a mind erősebben zavaró körülményekhez.
3. 6 hónapos kor után (elemi iskola)
a/ az előbbiek iskolaszintű oktatása tökéletes végrehajtás megkövetelésével,
csoportos foglalkozás keretén belül;
b/ 9 hónapos korban mindennemű szociális és munkakutya
részére a nevelővizsga letétele;
c/ séta közúti forgalomban /járdán/, szabadon engedve
/csak szociális munkakutyákra vonatkozik/,
d/ minihámban történő, akadálypályán való közlekedés,
az akadályok pórázon való jeleztetésével. A kutya
nyakára ebben az ídőszakban "terelőpálcát" teszünk
/részletes ismertetését lásd: A vakvezető kutya kiképzése c. könyvben/;
e/ a siketeknek jelző, a mozgássérültek részére dolgozó
és a vízből mentő kutyáknál a minél tökéletesebb apportmunka elérése /az
utóbbinál a vízből is, de csak
kis méretű tárgyakkal/;
f/ az egyes kiképzési fázisok után szabadon kifuttatás
és játék.
Ehhez hozzá kell tennem, hogy rendkívül fontos, mert a kutya a kötött, fegyelmező,
pszichikai és fizikai megterhelést nehezen viseli, és ha kellő mértékben nem adunk
módot a felfrissülésre, előbb-utóbb az, az egyed teljes idegkimerültségét
eredményezheti.
4. A kiképzés 9 hónapos kor után /középiskolai szint/
A kutya természetes viselkedésétől elütő magatartási és cselekvési módok
betanítása:
a/l. a VVK teljes fegyelmi vizsgaanyaga /pórázon/,
a/2. a siketeknek jelző kutya teljes fegyelmi vizsgaanyaga;
a/3. a mozgássérültek részére dolgozó kutya teljes fegyelmi vizsgaanyaga;
a/4. a vízből mentő kutya teljes fegyelmi vizsgaanyaga;
b/1. a VVK teljes vezetési vizsgaanyaga /a Csepeli VVK
Kiképző Iskola vizsgaszabályzata szerint/;
b/2. a siketeknek jelző kutyák teljes vezetési vizsgaanyaga;
b/3. a mozgássérültek részére dolgozó kutyák teljes
szakvizsgaanyaga /a rokkantkocsi vontatás kivételével/;
b/4. a vízből mentő kutyák teljes szakvizsgaanyaga /az
emberrel való munka kivételével/;
b/5. a sportkutyák kiképzésében az MK I-es vizsga, és
felkészülés az MK II-es vizsgára.
A szakmunkák oktatása kiképzési ütemterv alapján folyjék, vezetőhámban, illetve a
szükséges felszerelésekben, az iskolán, a forgalomban, adott helyszíneken, és a
szabad területeken egyaránt, zavaró körülményekkel mind erősebben megterhelve.
5. Kiképzés 15 hónapos kor után /főiskolai szint/
E kor betöltése, s méginkább a tenyészérettség elérése után a legnehezebb
munkafázisokat is oktathatjuk, és a kívánt eredményt joggal meg is követelhetjük
kutyáinktól.
Ezt a magasabb rendű kiképzési módot, csak azok a szociális munkakutyák
kaphatják, amelyek a kitételek figyelembevétele mellett az alapvizsgákat, illetve a
"sport" kutyáknál az MK I-es vizsgaanyagát, mindhárom fázisban /fegyelmi,
ügyességi és szimatmunka/ sikeresen letették.
a/l. ide a vakvezető kutyáknál azok a kiegészítő gyakorlatok
tartoznak, amelyek a Csepeli VVK Kiképző Iskola fegyelmi
vizsgaanyagában nem szerepelnek, és a gazda igényei szerint, a gazda által
kerülnek betanítására.
Mind a fegyelmi, mind az ügyességi gyakorlatok végrehajtása póráz nélkül,
szabadon követve történik, amely közben a jelek használata kötelező,
a/2. apportírozás, tárgy elhozás, tárgy feladása
a/3. vízből történő apportírozás;
a/4. szimatmunka, keresés, tárgy kiválasztás;
a/5. személyvédelem és tárgy őrzés;
a/6. irányba küldés szabadon /előre-, jobbra-, balra-, előre/;
a/7. ugratás;
a/8. türőképesség;
a/9. ajtónyittatás.
b/ vezetési gyakorlatok;
b/1. METRO használata,
b/2. jelzőlámpa rendszer jeleztetése;
b/3. a sorompó nélküli, fénysorompóval elzárt vasúti átjárók
jeleztetése /abban az esetben, ha ez már korábban is kívánotos, úgy ezt a
gyakorlatot már a VVK vizsgára készülő kutyának is oktassuk/;
b/4. le- és fellépések külön jeleztetése /lépcsőket is/.
c/ a siketeknek jelző kutya teljes értékű szakvizsgája,
különös tekintettel a riasztó hangok jeleztetésére;
d/ a mozgássérültek részére dolgozó kutya teljes értékű
szakvizsgája, különös tekintettel a kocsivontatásra, és az önálló, kísérő
nélküli nyomkövetésre;
e/ a vízből mentő kutyák teljes értékű szakvizsgája, különös
tekintettel az emberrel történő munkára, valamint a vízből mentő vizsga II-es
anyagának letétele.
f/ a sportkutya kiképzésben az MK II-es, MK III-as vizsgák
letétele, és a szakosított vizsgák;
6. Magasszintű munkakövetelmények /egyetem/
A szociális munkakutyáknál mind a négy kategóriában a szakvizsga és a MK-I.
összekapcsolása; a vakvezető és vízből mentő, siketeknek jelző és vakvezető stb.
együtt alkalmazása. A sportkutyáknál a versenykiírások feltételei szerint való
munka /nemzetközi versenyek/.
A KUTYA TÁPLÁLÁSA
Az életfeltételek egyikének, másikának megváltozása magával vonja ez
élőlények /növények, állatok és az ember/ különböző reakcióit, válaszait.
Az élőlények csak környezetükkel szoros kapcsolatban tudnak létezni. Azaz, az
adott feltételekkel összhangban építik fel és működtetik szervezetüket. Az ehhez
szükséges energiát a felvett tápanyagok útján biztosítják saját maguk számára
/szervetlen, szerves, növényi, állati eredetű/. A szervezetben anyag és energia
átalakulási folyamatok mennek végbe. Ennek következtében salakanyagok
keletkeznek, amelyeket az élő szervezet a környezetbe ürít. Mindezek a szervezet
teljes egészére vonatkoznak, így tehát a sejtekre is, amelyeknek anyaga ismételten
megújul, anélkül, hogy az szerkezetében, anyag összetételében megváltoznék. Ezt
nevezzük anyagcserének.
Az anyagcsere folyamatai: a tápanyag felvétele, átalakítása és beépítése a
szervezetbe, a régi és fölösleges anyagok lebontása, amellyel a létfenntartáshoz
szükséges energiájukat nyerik.
Alaptípusok:
1. A növény. Hasznosítja környezetének szervetlen anyagait, szerves anyagot épít
belőlük. Felépíti önmagát, valamint a létéhez szükséges szerves anyagokat /ezeket
elraktározza/, és megtermeli energiaszükségletét.
2. Az állatok. Szervezetük csak szerves anyagból képes felépíteni testüket.
Szervetlen anyagok átalakítására képtelenek. Ezért a növényi szerves anyagok
felhasználására kényszerülnek, de szükséges az állati eredetű is /ragadozók/. Nem
önellátók.
Az állatok nem végeznek fotoszintézist, miként a növények, tehát kész szerves
anyag táplálékra van szükségük. Vannak fajok, amelyek kizárólag csak növényi
táplálékokon élnek, mások csak állati eredetű szerves anyagokat fogyasztanak
/ilyen a kutya is, s általában a ragadozók, amelyek elsősorban fehérjékkel
táplálkoznak/, ismét más fajúak mindkét eredetűt, mindenevők /pl. a sertés/.
A szervezet fűtőanyagai a zsírok és az olajok, ezek szenet, hidrogént és oxigént
tartalmaznak.
Az állati szervezetek a táplálékkal magukhoz vett fehérjékből építik fel saját
fehérjéjüket. Ezek elemeit szén, hidrogén, oxigén, nitrogén, fém és egyéb
szervetlen sóvegyületek, pl. cink, mész, foszfor stb. Tehát a víz és az ásványi
anyagok ebből a szempontból nélkülözhetetlenek, továbbá ugyanígy a vitaminok is.
A vadon élő ősök nem szenvedtek táplálkozási hiányban, mert az évezredek által
genetikailag rögzített ösztönös tevékenység minden szempontból képes volt
kielégíteni a jelentkező biológiai szükségleteket. Erre, mint a legjelentősebb tényre,
a szabad választási lehetőségekre fel kell hívnom a figyelmet. Tehát felkereshette,
kiválaszthatta a táplálkozási igényeit kielégítő forrásokat.
Ugyanakkor a háziállatok - a háziasítás következtében - ettől el vannak zárva, vagy
csak a természetest megközelítő tartásmódban adódik erre némi lehetőségük, de ez
nem elegendő! Ezért kell e gazdának tudnia: mire, mikor, miért van szüksége a
gondjaiba fogadott állatnak.
A zsírok és a cukor elégetése szénhidráttá, gyors energiapótlást jelent. A fehérjék
lebontása szénhidrogénekké nem kevésbé.
Ezt a két tényt annál is inkább figyelembe kell venni, mert az emésztés komoly
munkát, és energiaszükségletet jelent a szervezet számára. Ezért a fiatal és beteg
egyedeket - de ide tartoznak az egészséges versenykutyák is, főként verseny előtt -
mindig könnyebben emészthető táplálékkal kell takarmányoznunk, hogy
minél többet dolgozhassanak fel saját szervezetük felépítésére, és
energiaszükségletük pótlására, ne pedig az emésztési folyamathoz szükséges
energiára pazarolják azokat.
Bár a kutya gyomra, illetve emésztőrendszere minden további nélkül képes a nyers
hús feldolgozására, a háziasítás következményeképpen, az állandó jellegű nyers hús
fogyasztást nehezen tudja károsodás nélkül elviselni. Ezért ajánlatos a húsféléket is
legalább 20-25 percig abálni /semmiképpen sem puhára főzni/. A főtt állati fehérjék
/húsfélék/ mellett, természetesen időnként nyers húst is adhatunk neki /sőt ajánlatos
is/, de disznóhússal sohasem /Aujeszky kórt terjeszthet/. Belsőséget sohasem
adhatunk nyersen, kivéve a nem disznóból származó májat. /Ez utóbbit szigorúan
csak emberi fogyasztásra is alkalmas minőségben eheti./
Állati fehérjék alatt nemcsak a húsféléket értjük, ide kell sorolnunk még a tejet és a
tejtermékeket, valamint a tojást is.
A tejnél egy pillanatra álljunk meg. Kísérletileg bizonyított tény, hogy a tej
fogyasztása, de a szervezet által történő feldolgozása, a szervezetben meghatározott
stádiumhoz /csecsemő-, gyermekkor/ van kötve. A kutyánál ez a kölyökkorra
tehető. Ugyanis a tej feldolgozása a hasnyálmirigyben termelődő egyik enzim - a
laktán - segítségével történik, amely enzim kiválasztása - ha a tejfogyasztás nem
rendszeres - fokozatosan megszűnik. Ha már most egy ilyen szervezet tejet vesz fel
/nyers tejet itatunk vele/, az emésztetlenül távozik /megtúrosodik/, és ezért van ez,
hogy sok kutya a nyers tejtől hasmenést kap. Mi a teendő? A tej és a tejtermékek
fogyasztását a kölyökkutyánál a felnőtt korra is folyamatossá tesszük, és ha nem is
mindennap, de rendszeresen itatunk vele, elsősorban forralt, de nyers tejet is.
Ugyanígy más tejtermékeket, a tejfölt, túrót, sajtot sem hagyjuk el.
Az újabb kutatások a tojásfogyasztással sincsenek maradéktalanul kibékülve.
Kimutatták ugyanis, hogy a tojásból csupán a sárgáját értékesíti teljes egészében a
kutya szervezete, a fehérjének egy bizonyos része ugyancsak emésztetlenül távozik.
E két utóbbinak e szervezetre való hatásával még foglalkozunk.
Tévedés lenne azt hinni, hogy a vadonélő ragadozók csupán húson élnek, és
semmiféle növényi eredet tápanyagot nem vesznek magukhoz. A ragadozóknak,
mint a tápláléklánc legutolsó tagjainak /növény, növényevők, mindenevők,
ragadozók/, ugyancsak szükségük van a növények által a talajból felvett ásványi-,
és fémsókra, bizonyos rostos elemekre és vitaminokra. Ezt, az állat öröklött ösztöne
is "megsúgja", és ilyen irányú szükségletét igyekszik is kielégíteni.
Bizonyára emlékszünk útleírásokra, vadászkalandokra, ahol a leíró-elbeszélő
elmondja, hogy a nagy ragadozók a zsákmányul ejtett vadnak először a hasüregét
tépik fel, és ebből a májat, a vékonybelet, a gyomrot és a vastagbelet fogyasztják el,
azok tartalmával együtt, csak azután eszik a test többi részének.
Ennek magyarázata egyszerű és törvényszerű. A nyers, növényi eredetű táplálékot -
amint említettem - nem képes a ragadozó szervezete feldolgozni. A zsákmányul
ejtett állat szervezete útján előemésztett tápanyagokból, már az ő szervezete is
képes kivonni a számára szükségeseket, és az ugyancsak előemésztett rostos
anyagok is segítik emésztését, anélkül, hogy különösebben megkínoznák őt.
Hallani vélem a kérdést, miért legel akkor kutyám? Sokszor találkozunk ezzel a
jelenettel árokpartján, füves térségeken. A szabadon engedett kutya nagy
türelemmel böngészget, s egyes füveket letép, másokat undorral félretol. A
magyarázat itt is kézenfekvő. Azon túlmenően, hogy a füvek csöves szárában lévő
kovasav a csontrendszer fejlődése szempontjából nézve szükséges adalékanyag
gyógykezelési célokat is szolgál. Kutyánk ugyanis az egyes keserű és savanyú
füveket válogatja ki a rendelkezésére álló "terítékből". Mert ha megfigyeltük,
ezeket a "legeléseket" rendszerint öklendező hányás követi, mely hányadékban
feljövő füvekkel gyakran találunk a gyomrot megülő idegen anyagokat, pl. szőrt,
műanyagot, vagy emésztetlen csontokat. Ezért sohasem akadályozzuk meg a
legelésbe, és az azt követő öklendezést /amely eléggé hangos/ ne akarjuk elfojtani.
E tevékenységéért dorgálni sohasem szabad, hiszen ez természetes reflex, amely
felett uralkodni nem képes!
Az minden kutyatulajdonos előtt tudvalévő, hogy "nemcsak hússal él az ember”.
Igen fontos biológiai és pszichológiai szerepet játszik a csont rágása.
A biológiai okok adottak, hiszen a csonton és annak porcos végein keresztül képes
a növendék állat a szervezete számára szükséges foszfor és mészsók egy észének
biztosítására. A csont segítségével tartja rendben fogazatát /pótolja a fogmosást/. A
fogzó növendék számára pedig elengedhetetlen, mert a fogváltáskor - elegendő
természetes rágnivaló híján - egyrészt lakásunk berendezését fogja e célra
felhasználni, másrészt nehezebben adják át helyüket a tejfogak a maradandó
fogaknak, így gyakran ikerfogak keletkezhetnek, amelyeknek eltávolításához már
orvosi beavatkozás szükséges.
Milyen csontokat adhatunk kutyánknak? A legkedveltebbek a növendékmarha,
vagy marha lábszárvégek gumós, porcos csontjai, amelyeken lehetőség szerint
kellő mennyiség cupákot /mócsingot/ is hagyjunk. Igaz, hogy ezek a
legkedveltebbek, de nem zárják ki az ún. szivacsos csontokat sem /pl. borda/,
lényege, hogy azon is legyen mit rágnia az ebnek. Ezeket nem szükséges
megfőznünk, de ha főve van, az se baj. Ugyanez vonatkozik a disznócsontokra is
azzal a különbséggel, hogy kizárólag csak főve adhatjuk azokat. Semmmi
körülmények között sem szabad adnunk szárnyas vagy nyúl csöves csontokat, nert
ezek lándzsás törésük miatt súlyos sérülést okozhatnak a béltraktusban, illetve
gyomorban /át is szúrhatják/. Bármilyen állati eredetű csontot adhatunk,
amennyiben azok a szivacsos állományhoz tartoznak /borda, gerinc, koponya,
medence stb./.
Amint említettem, a csontnak pszichikai szerepe is van. Ezzel erősíti állkapcsát,
fogait, és ezen keresztül képes felmérni tépő-fogóerejét, s szerez magának
önbizalmat.
Ugyancsak az útleírásokban olvashatjuk, de magunk is tapasztalhatunk olyan
jelenséget, hogy kutyánk szívesen nassol. Előszeretettel szedeget fel a földről
különböző gyümölcsöket. Nos, itt valóban egy bizonyosfajta nassolással is
találkozunk, levén, hogy a ragadozófélék az édes ízt szeretik a legjobban, de a
genetikai tapasztalatok rávezették az állatot arra is, hogy a gyümölcsökben rejlő
rostanyagok számukra könnyebben értékesíthetők, nem beszélve a bennük rejlő
vitaminokról, ásványi sókról, s nem utolsó sorban a gyümölcscukorról. Persze -
amint arról már sző volt - mi nehezen tudunk már kutyánk számára előemésztett,
növényi eredetű tápanyagokat adni. Ámbátor a háztartásban előfordulhat
baromfiféle, esetleg nyúl /frissen vágott/, amelyek belsőségeit bátran "terítékre"
adhatjuk, de a növényi eredetű tápanyagok előemésztéséről magunknak kell
gondoskodnunk, azaz meg kell főznünk, valamint törnünk, apróra vágnunk stb.
Mi az, amit adhatunk és mit nem? Ki kell zárnunk a "menüből" az összes puffasztó
és nagy rosttartalmú növényféleségeket /bab, borsó, lencse ás káposztafélék/.
Kivételt képez a sárgaborsó püré. Ha mégis adagolásukra kényszerülünk /és
esetenként ez indokolt/, úgy a hüvelyeseket áttörve /passzírozva/, a káposztaféléket
apróra vágva, alaposan megfőzve tegyük elé /mindig húsfélével keverten/. A
hüvelyesek rendszeres etetését a növendéknél semmi körülmények között sem
hagyhatjuk el, mert biológiai hatás miatt a fiatal szervezetnek szinte
nélkülözhetetlen. Tudniillik csak ezekben találunk olyan foszfort, amely a központi
idegrendszer /az agy/ fejlődése szempontjából fontos szerepet játszik.
Adhatunk szójabab lisztet, kukoricapelyhet vagy darát, búzadarát, gerslit, rizst, de
huzamosabban ne etessünk kásaféléket, mert gyomorégést okozhatnak, különösen a
kukorica.
A magam részéről a zabpehelynek és a búzacsírának vagyok a híve, és ezeket
tartom biológiailag is a legalkalmasabbnak a kutya számára. Jól bevált a
kukoricapehely is. Burgonyát és zöldségfélét is etethetünk, de természetesen
mindig péppé törve vagy reszelve. A növendék szempontjából igen fontosnak
tartom a zabpehely és a búzacsira mellett a céklarépa etetését is /magas kálium,
magnézium, cinksó és vitamin tartalma miatt/.
Kimondottan ellensége vagyok mindennemű cukorka, csokoládé és egyéb
édességek etetésének. Még jutalomfalat gyanánt sem ajánlott, és minden kutyatartót
óva intek ettő1, nemcsak azért, mert kutyánk gyorsan hízásnak indul tőle, hanem
azért is, mert fogait képes teljesen tönkretenni, amely munkabírása és élettartama
rovására megy. Kivételt képez a méz, de ez sem önmagában. Erről még később,
A húsoknál kellett volna említenem, de külön bekezdést szántam a halhús
fogyasztásának. A legtökéletesebb tápanyag. Magas és jól értékesíthető
fehérjetartalma mellett, egyedüli olyan állati eredetű táplálék, amely az
idegrendszer fejlődéséhez szükséges foszfort is tartalmazza /nem tévesztendő össze
a csont és az izomzat számára szükséges foszforral/, ugyanakkor magas D és A-
vitamin tartalommal is rendelkezik. Főve és nyersen egyaránt adhatjuk az állatnak.
Szükségtelen a szálkától óvnunk, lévén, hogy garatelrendezése olyan, amely
lehetővé teszi a fennakadt szálka "kikrákogását".
Az utóbbi időben nagyon elterjedtek mind élő, mind zártvizeinkben élő halakban a
különböző bélférgek, ezért a belek etetését semmiképpen nem javaslom. A
halmájat, ikrát, tejet nyugodtan eléadhatjuk. A hal drága ételféleség a
kutyatulajdonos zsebének. Ezért egyáltalán nem baj - sőt jobb - ha csak halfejet,
illetve farkat vagy szeméthalat /apró hal/ adunk az ebnek. A hal etetése
sokszor nehézségekbe ütközik, mivel a felnőtt kutya - ha korábban nem ismerkedett
meg a hallal - nem szívesen fogyasztja /főként nyersen/. Emiatt a haletetést, az
ehhez való szoktatást, a növendék állattal kell elkezdeni, illetve a halfélét vele
megszerettetni.
Ugyanez - t.i. a megszerettetés - vonatkozik a MEOE boltjaiban újabban kapható
különféle tápszerekre /HAMM,KUKE,HUNDIN/, vagy a különböző, állati
fogyasztásra alkalmas húsféleségekre is, mint pl. a préselt tepertő, abált hús,
csirkezúzalék stb. Ha hivatalosan emberi fogyasztásra alkalmas húsokat
kényszerülünk vásárolni, úgy ajánlom a marhapofát, farkat, csirkefejet, nyakat,
farhátat, szükség esetén a bőrsajtot és a lecsókolbászt. Természetesen ez utóbbi
kettő kivételével mindent főve.
A hazai kereskedelemben viszonylag olcsón kaphatóak a különböző baromfi
származékok /fej, nyak, far-hát, láb stb./ Ha zuzalékról van szó, ez részünkre
semmiféle nehézséget nem jelent. Másként néz ki azonban a helyzet, ha darabos
"árut" kapunk. A lábak kivételével /erről alább/ a többi nem okozhat számunkra
gondot. A fejekről még a csőröket sem feltétlenül szükséges levágnunk. Annál
inkább fontos, hogy az un. Far-hát darabokat több részre feldaraboljuk, mivel nagy
darabban nehezen és nem is szívesen fogyasztja a kutya. A lábakkal, illetve a
szárnyakkal egészen másként állunk, Itt a megfőzés után a csöves csontokat
mindenkor tisztítsuk le a hústól, végeit bárddal vagy kisbaltával vagdossuk le, és
csak ezeket adjuk e praclik mellé. A csöves csontokat sohasem!
Az állat, illetve az élőlény, tevékenységeivel mindig valamely szükségletét akarja
kielégíteni, vagy a hiányérzetét kívánja megszüntetni. Így van ez az étkezésnél is.
Sohasem szabad megdöbbennünk azon, ha kutyánk, számunkra érthetetlen vagy
undorító módon kívánja tudtunkra adni hiányérzetét. Pl. jóllakottság ellenére is
nyalja a falat, ürüléket fogyaszt /mész-, illetve sóhiány/, vagy másféle táplálékot
kutat fel és vesz magához. A jó gazdának ügyelnie kell ezekre, és a lehetőségekhez
mérten próbálja az állat hiányérzetét megszüntetni. Ez csak úgy történhet, he
figyelemmel kíséri, illetve kísérteti a kutya viselkedési és táplálkozási módját, mely
sok mindent elárulhat számára.
A kutya szervezete a felvett táplálékot, így a fehérjét is, mindig alkotóira
/aminosavakra/ bontja. A felbontott alkotókat ezután saját szervezetébe építi be, a
szervezet szükségleteinek megfelelően. Pontos azonban, hogy a ragadozóknak, a
nagy energiafogyasztás /mozgékonyság/ miatt, teljes értékű tápanyagokra,
fehérjékre van szükségük.
Korábban már szóltam róla, hogy a szervezetbe felvett zsír és cukor elégetése
szénhidráttá, gyors energiapótlást jelent az egyed számára, Roborálás esetén
/leromlott szervezet feljavításakor/ erre feltétlenül ügyelnünk kell. A fehérjék
szénhidráttá való lebontása /az emésztés/ komoly energia felhasználással jár. Ezért
nem mindegy az, hogy milyen hőmérsékletű ételt adunk az állatnak. Általában a
langyos, un. Kézmeleg étel a legjobb. Ugyancsak a fenti okok miatt ügyeljünk arra
is, hogy a fiatal szervezeteknek mindig a könnyebben emészthető
táplálékféleségeket adjuk, hogy abból minél többet dolgozhassanak fel saját
szervezetük felépítésére, s ne az emésztéshez szükséges energiára pazarolják
azokat.
A vitaminok
A kutya szervezetének éppoly fontos a vitamin mint az embernek, vagy egyéb más
élőlényeknek is. Az étrendjét úgy kell összeállítani, hogy hozzájusson a szükséges
vitaminokhoz. Az alábbi táblázat némi utbaigazitást ad e téren. Különösen
ügyeljünk a szoptatós szuka vitaminellátására.
A termék A
vitamin
B
vitamin
C
vitamin
L
vitamin
E
vitamin
friss hús + + + + +
marhafaggyú ++++ + - - -
friss máj ++++ ++++ ++++ + +
lép + + + + +
hal /sovány/ ++ - - + +
tehéntej /télen/ + + - + +
tehéntej /nyáron/ ++++ ++ ++ + +
tojás sárgája ++++ ++++ - ++++ +
tojás fehérje ++ - - - +
margarin - - - - -
rozskenyér - ++ - - +
búzakenyér + - - - +
búzadara + ++++ - - ++
árpadara + ++ - - ++
Zabdara + ++ - - ++
búzakorpa + ++++ - - -
búzacsira ++ ++++ - - ++++
Köles ++ ++ - - +
Hántolt rizs - - - - -
rizskorpa - ++ - - -
Hajdina kása - + - - -
fehér tengeri mag - ++ - - -
sárga tengeri mag ++ ++ - - +
lencse + ++ - - +
Friss káposzta + ++ ++ + ++
savanyított káposzta + + ++ ++ -
főtt burgonya + + ++ ++ -
Paraj ++++ ++++ ++ ++ -
sárgarépa /friss/ ++++ ++++ ++ ++ -
Megjegyzés:+ = a termékben van vitamin
++ = a termék jó vitaminforrás
++++ = a termék sok vitamint tartalmaz
- = a termékben nincs vitamin
A vitaminok a szervezetben katalizátor gyanánt szerepelnek, azaz, meghatározott
folyamatokat elősegítenek, illetve gyorsítanak. Hiányuk az élő szervezet számára
végzetes következményekkel járhat, pl. D-vitamin hiánya = angolkór.
Szándékosan itt említem meg, bár az alábbiak nem egyértelműen bizonyítottak, de
egyes kísérletek arra mutatnak, hogy a C-vitamin szerepe – léte, nem léte - a
szervezetben, nagymértékben befolyásolja a dysplasia kialakulását. Elvileg, az
ember és az emberszabású majmok kivételével minden más állatfaj /értem itt a
gerinceseket/ képes saját szervezetében - a májban - C-vitamin előállítására.
Kutyáink - fajtáktól függetlenül - az eredeti ősökhöz /A Farkashoz;/ viszonyítottan
bármilyen tiszta fajtájuk is legyenek, anatómiailag és biológiailag korcsnak
tekintendők. Feltételezhető, hogy szervezetük nem minden esetben képes a
számukra oly nélkülözhetetlen C-vitamin előállítására. Így, főként a fiatal,
növendék állatoknál "ártani nem használ" alapon nyugodtan adagoljuk a napi 3x1
szem C-vitamin tablettát - egyébiránt, csak használhatunk vele. A C-vitamin
esetében ugyanis nem léphet fel vitamin túltengés. Ezt a vitamint a szervezet nem
tárolja, hanem a feleslegest a vizeletben kiüríti.
Ezzel kapcsolatban elmondom még, hogy egyes vitaminféleségek csak zsírban /A,
D, E/, mások csak vízben /B, C/ oldódnak.
A vitaminok egy része gyorsan oxidálódik, pl. a C-vitamin. Ez azt jelenti, hogy
főzésnél az étel C-vitamin tartalmának nagy részét elveszíti. Elveszíti akkor is, ha
felbontott állapotban huzamosabb ideig tartjuk levegőn, illetve napon. Mások
viszont hő tűrők, pl. az E-vitamin a 2000°C-on sem semmisül meg.
Ne gondoljuk azt, hogy csupán az előbb említett 5 vitamin létezik csak, hiszen már
F, H, K, P és U vitaminokról is tudunk, s hogy egyes betegségek felléptekor
adagolják, pl. K-vitamint a vérzékenység megszüntetésére, az U-vitamint gyomor
és bélfekélyek gyógyítására. A vitaminokat még csak rangsorolnunk sem lehet,
hiszen bármelyik is hiányzik: az élő szervezetből, annak fejlődésében és
funkcionálásában szinte helyrehozhatatlan következményekkel járhat
/avitaminózis, pl. ez A-vitamin hiánya = korpásodás, szőrzethullás stb./, nem
beszélve arról a tényről, hogy hatásuk egymásba kapcsolódva, sőt egymás hatására
vonatkoztatva is bizonyított. Ugyanígy a hypervitaminózis /vitamin túltengés/ sem
kívánatos, hiszen pl. a D-vitamin túladagolásakor igen súlyos hasmenés léphet fel.
A helyes egyensúly fenntartása érdekében a természetes vitaminpótlás a
legokosabb, azaz szájon át, táplálékkal. A kivonatok /tabletták, injekciók/
adagolásával nagyon vigyázzunk, és csak orvosi felügyelet mellett vállalkozzunk
rá.
A vitaminok nem minden esetben fordulnak elő a maguk tiszta mivoltukban.
Nagyon sokszor csak ún. provitamin /elővitamin/ képében találhatjuk meg ezeket, a
különböző tápanyagokban. Így pl. a karotin, mint az A-vitamin, vagy az ergosterin
a D-vitamin elővitaminjaként. Ezeket az élő szervezet a hormonok és a napfény
segítségével alakítják át elraktározható, felhasználható vitaminokká.
Külön kívánok foglalkozni a méz szerepével! Számtalan jó tulajdonsága mellett -
sem lehet belőle túlfogyasztani /túltömítettsége miatt/ - kivétel nélkül minden
vitamin megtalálható, rendkívül sokféle nyomelemet, ásványi sót tartalmaz,
gyümölcs- és szőlőcukor nagy mennyiségben van benne, és azt is meg kell
említenem, hogy az egyetlen olyan állati eredetű tápanyag, amelyik antibiotikumot
is tartalmaz. Aláhúzottan foglalkozom a méhpempővel /túlnyomórészt virágporból
készül/, amely különféle hormonokkal telített, és ez, különösen a növekedő, a
vemhes szuka, vagy a tenyésztésbe állított kankutyáknál számottevő jelentőséggel
bír.
Miután a virágpor magába a gézbe is bedolgozódik, a legyengült, a fokozottabb
igénybevételnek kitett egyedeknél a legtökéletesebb roboráló, főként, ha
lágytojással keverve adagoljuk.
A másik igen értékes alkotórész - s ez főként a lépesmézben található - az ún.
propolisz /méhszurok/, amely igen sok funkcionális és fertőző betegségnek
természetes gyógyszereként ismeretes. Tudnunk kell még azt is a mézről, hogy a
legkönnyebben emészthető tápanyag, feldolgozása már a szájban megkezdődik, és
csaknem salakmentesen szívódik fel a szervezetbe.
Mielőtt a legfontosabb vitaminokról szót ejtenék, egy-két dolgot le kell szögeznem.
Először: a vitaminok nem csodaszerek, és nem is csupán gyógyszerek. Megoldást
és "megváltást" nem várhatunk tőlük. Csak mint az egész egy részét tekinthetjük, és
csak a többi, a szervezet számára szükséges dolgokkal összefüggésben mérhetjük
fel szerepüket. Pl. a D-vitamin, mész és foszfor nélkül nem javíthat a csontrendszer
esetleges hiányosságain.
Másodszor: nincs fontosabb vagy kevésbé fontos vitamin, a maguk területén
mindegyik egyenértékű és azonos fontossággal bír. A szervezetek harmonikus
működéséhez, és fejlődéséhez mindannyiokra szükség van, és jelenlétük vagy
nemlétük az egyed szempontjából nem elhanyagolható. Ezért szükséges az
ételféleségekről szóló vitamintáblázat is, hiszen a helyes étrend összeállítása, nem
kóros esetekben, természetes úton biztosítja a szervezet számára a mindenkori
vitaminszükségletét. Más kérdés a már korábban említett avitaminózisos eseteknél
- és ez sajnálatos módon a domesztikáció egyik átka is - amikor az adott vitaminok
egyike vagy másika hiányából eredően a legkülönbözőbb megbetegedések
léphetnek fel /pl. C-vitamin hiány = skorbut, vagy dysplasia?/.
Ezért a jő kutyatulajdonos kutyáját állandóan szemmel tartva - a helyes
következtetések levonása mellett - nem esik pánikba, ha az avitaminózis tüneteivel
találkozik. Először még gyomron keresztül igyekszik pótolni, s csak utána fordul a
mesterséges vitamin készítmények adagolásához, ha az előbbi nem segít. Ily
módon elkerülheti a hypervitaminózis állapotát /pl. túlzott D-vitamin adagolás =
hasmenés/.
A-vitamin /axeroftol/
Hiánya a fejlődő szervezetekben a növekedés lelassulását jelentheti, a kifejlett
szervezetekben elsősorban a nyálkahártya, és a hámszövetek megbetegedését
okozhatja. Jelentős szerepet játszik a szemben lévő látóbíbor képzésében is, s ily
módon ez AZ ÚN. farkasvakság gyógyítására is alkalmas. Elővitaminja a karotin,
mely hőkezelésre kevésbé érzékeny. Maga az A-vitamin többszöri hőkezelésre
elbomlik és hatását veszti. Zsírban oldódó vitamin. Miután a szőrzet is módosult
hámképlet, külön felhívon a kutyatulajdonosok figyelmét a túlzottan elhúzódó,
vagy gyakori vedlésre, illetve szőrhullásra, amely – hacsak nem atkás eredetű -
ennek a vitaminnak a szervezetbe való visszapótlásával megszűntethető.
B-vitamin
Több változatát ismerjük.
a/ B1-vitamin /aneurin/. Az idegek, a nyálkahártyák és az izom anyagcseréjében
játszik fontos szerepet. Teljes hiányában a beriberinek nevezett súlyos betegség
fejlődik ki. Elsőként olyan embereken észlelték, akik kizárólag hántolt rizsen éltek
hosszú ideig. A beriberit erős haskiesés, ideggyulladás, és emiatt létrejövő súlyos
bénulások jellemzik. B1-vitamin hiányában a szívizom is komolyan károsodik.
b/ B2-vitamin /riboflavin/. Hiányában jellegzetes bőrkárosodási tünetek
keletkeznek az arcon, valamint a fül mögötti bőrfelületen. Nagyfokú B2-vitatain
hiányában idegrendszeri zavarok, bénulások is bekövetkezhetnek.
C/ B6-vitamin /piridoxin/. Hiánya a nikotinsav hiány mellett szerepet játszik a
kutyákon fellépő pellagrás nyelv- és bőrtünetekkel /bőrgyulladás, bélfekély,
hasmenés/ vérszegénységgel és súlyos idegrendszeri zavarokkal /bénulások,
szellemi képesség nagyfokú romlása, üldözéses téveszmék, menekülési kényszer,
epilepsziás görcsök/ járó ún. "fekete nyelv" betegség kialakulásában is.
d/ B12-vitamin /kobalamin/ a vészes vérszegénység gyógyszereként ismeretes /a
vörös vérsejtek szaporodását segíti elő/. Főként e máj és a májkészítmények
tartalmazzák, de az egészséges szervezet is képes B12-vitamin előállítására /külső
és belső faktorok, száj- és gyomornedv/. Elsősorban a leromlott, tartós bélhurutban
szenvedő egyedeknél léphet fel hiánya. A B12-vitamin tehát részt vesz a nuklein
savak felépítésében és ezeken keresztül a szervezet fehérje szintézisét
befolyásolja. /Aminosav-nukleinsav-fehérjeszintézis = egyesülés/. Elősegíti az
aminosavak fehérjékbe való beépülését, és fokozza hasznosításukat. A
vörösvértestképzésre gyakorolt hatása tehát csak részjelensége egy sokkal
általánosabb, úgyszólván az egész szervezet életműködését érintő szerepnek. Ezért
alkalmazzák kimerültség, és általános testi leromlás esetén is.
A B-vitaminok általában vízben oldódnak és hőre túlzottan
nem érzékenyek.
C-vitamin /aszkorbinsav/. Vízben jól oldódó, hőre igen érzékeny. Sokáig levegőn
tartva, főleg napfényen elbomlik.
Az Amerikai Egyesült Államokban lefolytatott kísérletek szerint, hiánya komoly
szerepet játszik a dysplasia megbetegedések kialakulásában is. Továbbá régóta
ismeretes, hogy a C-vitamin okozta avitaminózisos megbetegedések: bőr és
nyálkahártya alatti vérzés, fogíny gyulladás, a fogak meglassulása és kihullása,
súlyosabb esetekben ízület és csonthártya alatti vérzések /skorbut/. Fejlődő
szervezetnél csont- és fogfejlődési zavarokkal jár. Az avitaminózisra jellemző a
fáradtságérzet, fogínyvérzések, sebek és csonttörések elhúzódó gyógyulása.
Krónikus, valamint fertőző és lázas betegségek, műtét utáni állapot, idős kor,
fokozott fizikai aktivitás növeli a G-vitamin igényt. Több C-vitaminra van szükség
gyomor-bélrendszer betegségek esetén is /fekélybetegség, felszívódási zavar/.
D-vitamin /kalciferol/. Három változata ismeretes: D1,
D2, D3. Először a csukamáj olajról állapították meg, hogy gyógyítja az angolkort
/csontlágyulás, görbülés, izületi duzzanatok/, később ugyanezt tapasztalták a
napfénnyel vagy ultraibolya fénnyel /kvarc/ besugárzott táplálékok-r61. Ugyancsak
a napfény, az ibolyántúli sugárzás "felelős" ezért is, hogy az él6 szervezet s benne
lévő provitaminból /ergosterinből/ képes D3 vitamint előállítani.
Ezért létkérdés a növendék számára a minél hosszabb ideig tartó napfürdőzés, ami
annál is inkább kívánatos, mert a halmájon, s általában a haltermékeken kívül más
állati, illetve növényi eredetü táplálék gyakorlatilag nem tartalmaz említésre méltó
mennyiségű D-vitamint.
A D-vitamin viszonylag jó hőtürő, zsírban oldódik, a kálium anyagcserében játszik
fontos szerepet,
E-vitamin /tokoferol/
Nagy hőtűrőképességű, zsírban oldódó vitamin. Az E-vitamin kedvező hatását írták
le bizonyos érbetegségekre, égési sérülések gyógyítására, és az újszülöttkor
scleroedema nevű vizenyőjének felszívódására.
Az E-vitamin hiányából eredhet a korai elvetélés, a fogamzásképtelenség, a
magtalanság, hímeknél a megtermékenyítő és a potenciális képesség csökkenése is.
Egyes kutatók szerint ez a vitamin is "felelős" a dysplasia kifejlődéséért. Az E-
vitamin a szövetek oxigénfelvételében szerepet játszó enzim, működéséhez
szükséges, tehát általános biológiai jelentősége van. Állati eredetü tápanyagok
szinte egyáltalán nem tartalmaznak E-vitamint, e növényi eredetű táplálékok közül
is csak a magvak csiráiban lelhetjük fel. Igen magas E-vitamin tartalma van a
búzacsirának.
K-vitamin /fillokinon/.
Zsírban oldódó. Embernél és emlősállatoknál a teljesen K-vitamin mentes étrend
sem okoz hiánybetegséget, miután a normális bélbaktériuim-flóra /kolibaktérium/
elegendő mennyiségben termeli. Bizonyos esetekben azonban esetleges K-vitamin
hiányra is gondolni kell: így e bélbaktériumok pusztulása /antibiotikus kezelés/
vagy a zsírfelszívódás zavara /epeút-elzáródás, májgyulladás/ esetén. Hiánya a
véralvadás elégtelenségére vezet. Ennek következtében bőr alatti vérzéses pontok,
nagyobb bevérzések, sőt súlyos vérömlenyek is keletkezhetnek.
Nagyobb mennyiségben előfordulnak a zöld növényekben és leveles főzelékekben,
de tartalmaz K-vitamint a tej is.
Kutyáinknál fertőző bélgyulladás /parvo/ vagy szopornyica, esetleg más eredetü
bélhurutok esetén kivonat formájában, szájon keresztül történő adagolása ajánlatos.
P-vitamin /citrin/.
Hatása és hiánya a C-vitaminéhoz hasonló. Léte csökkenti a hajszálerek
áteresztőképességét. A növényi eredetü táplálékok sárga festékanyagában található.
Könnyen oxidálódó, vízben oldódó anyag.
A sók
Az életfolyamatokban a sók rendkívül fontos szerepet töltenek be. A sók az elemek
kapcsolódásának egy bizonyos formája.
Ásványi sók a természetes előfordulásaikon kívül keletkeznek magában ez élő
szervezetben is, amikor savak és lúgok érintkeznek egymással. Így akár mint
melléktermékek is szerepelhetnek, mint pl. karbamid, ureum, nitrogén-sók,
amelyeket a vízelettel távolít el az élő szervezet. De a szervezetben a sók egyik
legfőbb szerepe a sejtek belső nyomásának, azaz a sejtfalon belül lévő víz és sók
egyensúlyának fenntartása! Ozmózisos nyomás, ami e sejt táplálás egyik része. Pl.
a sejtet körülvevő közegekben, legyen az vérplazma vagy szérum, esetleg collagén,
ha a sók túlsúlyban vannak, a sejtekben e víz áramlása következik be a sók
irányába, hogy azok kellőképpen felhígítódjanak a folyadékban. Fordítva, ha a
sejtekben vannak túlsúlyban a sók, akkor a folyadék áramlik a sejtekbe, a ez
esetben a sejtek mindig megduzzadnak. Az izomműködés következében van
szükség erre. Tulajdonképpen ily módon jön létre a sejtek összehúzódása és
tágulása.
A sóknak nyomásdifferenciáló és duzzadást előidéző képességük van, továbbá
szabályozó és építő tulajdonságuk is. A sók tehát vagy mint rögzített sók a
csontban /foszfor-savas mészsók/, magát a rendszert alkotják, illetve erősítését
szolgálják, vagy mint különböző halogén elemekkel /jód» bróm, fluor, klór/ képzett
sók a szervezet vízháztartásának egyensúlyát tartják fenn. Továbbá a sejt közötti
folyadékáramlás biztosításával, vagy pedig mint katalizátorok, vagy enzimek
részeiként az egyes biológiai folyamatok /pl. izommunka/ lebonyolítását segítik
elő, anélkül, hogy abban ők maguk /mármint a sók/, mint energiaadók
szerepelnének. Csupán az energiát értékesítő mozgástevékenységhez szükséges
biokémiai folyamatok lezajlásában vesznek részt, mint melléktermékek. A
folyamatok végén, a vesék útján távoznak a szervezetből.
Más részük ugyancsak épitőanyagként, s részben mint a működést biztositó
enzimek és katalizátorok alkotórészei szerepelnek a sejtek felépítésében és
lebontásában. Túlnyomó többségükben a folyamatok lezajlása után távoznak a
szervezetből, s ezért utánpótlásuk szükséges. Ezeket a szervezet a táplálékból vonja
ki. Ugyanígy azok is pótlásra szorulnak, amelyeket leépit pl. kálciummá, vagy mint
a foszforsavas sók, a földfém sók, a kálium, a nátrium, a vas sók, a mangán.
Pótlásra szorul a szervezet sóháztartása abban az esetben is, ha a táplálékból
valamely kóros vagy egyéb ok miatt azokat pótolni nem tudja. Pl. a vemhes anya
szervezete a magzat fejlődéséhez szükséges foszforsavas meszet saját szervezetéből
vonja ki, függetlenül attól, hogy ott kiegyenlítődik-e a biológiai egyensúly vagy
nem. A magzat fejlődése az anya testének károsodása árán is biztosítva lesz.
Előidézhet ilyen só megfogyatkozást a különböző vitaminok hiánya is. Pl. angolkór
a D-vitamin hiányából. A só - és a vitaminháztartás, valamint a belső sav bázis
egyensúlya igen jelentős szerepet játszik az egészséges szervezetben.
A só-szükséglet nagy részét az állati eredetü táplálékok biztosítják, de nem teljes
mértékben. Ezért van, hogy pl. a ragadozók rendszeresen megeszik a növényevők
beleit /előemésztett táplálék/, ahol a már bomlásnak indult növényi eredetü
táplálékból /cellulóze/ a sók, a ragadozó emésztőcsatornája által is feldolgozhatóvá
válnak. Például a kálium, a növényi eredetű táplálékok a sókon kívül nagy
mennyiségben tartalmaznak a sók feldolgozásához szükséges, már kész átalakítást
nem igénylő vitaminokat is, kivéve egy-két provitamint /karotin - A-vitamint,
ergosterin - D-vitamint/. Érdekes példa a vitaminok hiányára, hogy a szervezetben
egyébként jelenlevő kálium, amely C-vitamin jelenlétében a vér thrombin
tartalmával kötődik /thrombin - váralvadást előidéző anyag/, C-vitamin hiánya
esetén e kötés nem tud létrejönni, így vérzékenység lép fel.
Ezért említettem a korábbiakban, hogy a növényevők beleinek hiányában,
előemésztett, azaz megfőzött növényi táplálékot kell adagolnunk, vagy egyes
gyümölcsféléket etessünk. Vannak különböző fűfélék, amelyeket kutyánk szívesen
legel /zöld állapotban/, és rág. Ezek pótlására adjunk szárított és darált lucernát
vagy sárgaborsó-pürét, amelyek könnyen oldható sókat tartalmaznak. A fentiek
miatt kell a táplálék egyharmad részének növényi eredetűnek lennie.
A kutyák főleg a habart főzelékféléket kedvelik, mivel nem igénylik a magas
szénhidrát tartalmú /rántásos/ ételeket. A béltraktus rövidsége nem teszi lehetővé a
növényi cellulóz megemésztését, tehát a rostos anyagok lebontatlanul maradnak.
Értékesítésük csak igen nehezen, vagy egyáltalán nem történik meg, ezért kell
előkészíteni /vagdalni, főzni, törni/. A hányadékban sokszor találkozunk
szalmagombócokkal, s ezeknek igen fontos szerepük van. Nemcsak azért, mert -
mint említettem - a bennük lévő sókat és vitaminokat a kutya szervezete kivonja,
hanem azért is, mert emészthetetlen voltuk miatt, a továbbjutó részük mint egy
"csőkefe" a béltraktust letisztítja, míg más részük a gyomorban lévő emészthetetlen
anyagokkal keveredve /csontszilánk, műanyag stb./ a hányadékkal távozik a
szervezetből.
Leggyakrabban igényelt ásványi sók
Ezek: földfémek, kálciuim, kálium, nátrium, alumínium, timsók, magnézium,
mangán, vas, réz, cink /alumíniumot nagyrészt a belső katalizátorok és enzimek
tartalmaznak/.
Az anyagcsere szempontjából igen lényeges a vastartalom, amely a fehérjék
felépítésében és lebontásában, továbbá ez oxigén felvételénél és leadásánál
nélkülözhetetlen /katalizátor, folyamat gyorsító, előidéző/. "Enzimek a folyamat
végrehajtásához, az elégéshez szükséges aminosav kombinációk. A cinksók a
növekedést szolgálják /ionizált állapotban/. A kálium, foszfor és kén szerepéről
annyit, hogy a nátriumklorid vagy konyhasó a szervezet vízháztartásában, és a
gyomorsavképzésben játszik fontos szerepet. Kutyáinknál kisebb mértékben, mert
túlzott adagolása -erős nedvszívó hatása miatt - értékes, vízben oldott tápanyagokat
von el a szervezetből. Az erős sózás ily módon gyengíti a szervezetet, s mivel a
szövetnedvekkel együtt az ételek természetes ízét is elveszi, azok kevésbé lesznek
élvezhetőek.
A gyümölcssók: a kálium és magnézium főleg a test sejtjeiben, míg a nátrium
elsősorban a test nedveiben /vér és collagén/ található. Az izommunkánál a kálium
és nátrium ionok cserélődése adja az élettani folyamat alapját. Átlagban napi 2-3 g
szükséges belőle. A betegség, fáradtság, húsfogyasztás, a sejtekben kilépő
káliumveszítéssel járnak. Kálium és magnézium a tej és növényi eredetű
táplálékokban található /főként a vörös színhatásúakban, mint pl. vöröskáposzta,
cékla, sárgarépa/. A pihenés felhalmozódásukat eredményezi. Erős fizikai
igénybevétel előtt ezért ajánlatos a teljes vagy erősen fehérjeszegény táplálkozás,
amelyet az igénybevételt jelentő esemény előtt 2-3 nappal kezdjünk el, pl. kitartás
próba. Ugyanezen két só igen jó hatással van a nyugodt, kiegyensúlyozott
szívműködésre, és vérnyomásra is.
A magnézium számos enzim aktivátora. Az idegrendszerre nyugtató hatása van.
Szerepet játszik a vér alvadékonyságában is /hiánya vérzékenységgel jár/. Napi 3-4
g szükséges. Fogyasztása szellemi és fizikai megterhelés esetén lényeges. A zöld
növények chlorophil-sói tartalmaznak magnéziumot. Az előbbi kettő a cellulóz
vázzal ezek tartását biztosítja, a kovasavas és a foszforsavas mésszel együtt,
amelyek a legkönnyebben felszívódó, és a legkevésbé terhelő tulajdonságú növényi
sók közé tartoznak. A tej - több más mellett - jó kálium, magnézium és C-vitamin
gazda.
Még néhány tudnivaló az étrend összeállításához
Az előzőekbe. foglaltak lényegében minden olyan tényezőre vonatkoznak, amelyek
a táplálkozás szempontjából figyelembe veendők, ebben a részben csak rövid
összefoglalását kívánom nyújtani az eddig tárgyaltaknak.
A korábban felsorolt tápanyagokat, vitaminokat, sókat a szervezet meghatározott
arányban igényli. A legfontosabb amit a kutyatartónak ismernie kell, a fehérje és a
szén-hidrát aránya. A fiatal szervezet számára nélkülözhetetlen a fehérje /hiszen
csak ebből képes a fejlődéséhez szükséges új fehérjéket felépíteni/. Ez azt jelenti,
hogy csak annyi szénhidrátot és rostos anyagot adagolunk melléje, amennyi a
vitaminok, sók, és a rostos anyagszükséglet szempontjából feltétlenül kívánatos. A
legoptimálisabb l00 egységgel számolva a 80:20 a fehérje javára. Ragadozóról
lévén szó, a felnőtt állatok szervezete sem kevésbé fehérjeigényes. és az ő
esetükben a 60-70 %-os arány is elfogadható, ugyancsak a fehérje előnyére.
A tápanyagok értékét kalóriában szokás kifejezni. A nagyobbtestű kutyáknak
testsúlykilogrammonként 72, a kisebbeknek 36 kalória kell - csak az élet
fenntartásához. A munkát végző kutyáknak ennél többet, a szolgálati kutyáknak kb.
másfélszer ennyit kell számítanunk. Pl. egy 30 kg-os németjuhász kutyának 3490
kalóriát számolunk.
Az elmondottak szerinti étrend összeállítását megkönnyíti az alábbi táblázat, amely
a kutyák etetésére leggyakrabban használt élelmiszerek összetételét és l00 g
mennyiség kalóriaértékét tűnteti fel. Szándékosan nem közlöm a különböző
tápszerek összetételét és hatékonyságát. Részben mert mindig újabbak kerülnek
forgalomba, részben pedig azért, mert ezek összetétele, optimális adagolása és
felhasználhatósága a csomagolásukon általában fel van tűntetve.
Élelmiszer Fehérje % Zsír % Szénhidráto
k %
Ásványi
sók %
Kalória
Bab 24,3 1,6 49,0 3,2 315
Borsó 22,8 1,8 52,4 2,8 325
Burgonya 2,1 0,1 21,0 1,1 96
Darált árpadara 9,4 2,1 67,8 2,5 331
búzadara lo,4 0,4 76,0 0,7 358
kukoricadara 7,3 1,2 67,2 1,0 354
zabpehely 12,5 6,7 67,8 2,0 392
Hal 17,1 0,3 - 3,3 73
Halliszt 52,0 17,0 - 23,0 368
Hús: borjúhús 19,8 0,8 - 0,5 89
lóhús 23,3 O,5 - l,0 loo
marhahús
/sovány/
2o,5 1,8 - 1,2 loo
sertéshús
/zsíros/
14,5 37,3 - 0,7 4o6
Húsliszt 72,3 lo,o 0,3 3,8 391
Kenyér /fehér/ 8,4 0,9 49,0 1,3 244
-"- /barna/ 6,0 0,8 54,0 1,2 253
Növényi olaj - 100,0 - - 93o
Rizs /hántolt/ 8,1 1,2 75,9 0,8 356
Sárgarépa 1,0 0,2 9,4 1,0 44
Tehéntej 3,4 3,6 4,8 0,8 67
Fölözött tej 3,2 0,8 4,9 0,8 41
Tojás 14,1 lo,9 0,7 1,1 162
Vaj 0,9 83,1 0,5 1,59 78o
Zsír - 100,0 - - 93o
AZ étrend összeállításakor arra is ügyelni kell, hogy a megfelelő fehérjearány
mellett, ne csak a szükséges kalóriamennyiséget kapja meg az állat, hanem az étel
mennyiségileg és tömegében is elegendő legyen, hogy jóllakjék. A 60 kg súlyú
kutyának kb. 2000-2500 g, a 30-40 kg-osnak 1200-1500 g kell a jóllakáshoz
/mindent beleértve, víz, hús, zöldség stb./.
Természetesen mindezek az adatok irányszámok, csupán útbaigazítást adnak.
Döntő a kutya kondíciója, s az a tény, hogy milyen erős munkára fogjuk, s
tenyésztünk-e vele. Ne legyen sovány, de túltáplált /kövér/ sem. Amellett, hogy a
kövér kutya esztétikailag is igen csúnyán néz ki, munkájában, mozgásában is
erősen gátolja, és nem utolsó sorban egészségére, élettartamára is rossz hatással
van. Túlzott elhájasodása pedig egyenesen elhulláshoz vezethet. Az előbbieket
minden kutyatulajdonosnak, aki szereti ebét /és ki ne szeretné?/ nem győzöm
eléggé hangsúlyozni. Sajnálatos, hogy túlzott szeretetből agyonetetjük, és túlzott
kegyelemből nem mozgatjuk eleget. Mindkettő végzetévé válhat.
Bár nem tartozik kimondottan az élelmiszerek közé, de szükségesnek tartom, hogy
röviden foglalkozzunk még három olyan, A táplálkozáshoz tartozó anyaggal,
amelyeket így vagy úgy, egy s más okból alkalmaznunk ajánlatos vagy
szükségszerű.
Az első ilyen a szőlőcukor, amellyel ugyan már foglalkoztam a méz kapcsán,
illetve az izommunkánál érintettem létét. Erről felfrissítésül talán még annyit, hogy
az élő szervezet energianyerés céljából közvetlenül mindig ezt égeti el. S még azt
hozzá, hogy ezt a szőlőcukrot rendszerint - egy-két kivételtől eltekintve - az élő
szervezet saját maga állítja elő keményítőből.
Adódnak azonban olyan helyzetek, amikor a kész szőlőcukor adagolása kívánatos,
lévén, hogy a szervezet szinte egy az egyben, azonnal képes hasznosítani. Ilyen
esetek pl. a betegség utáni erősen leromlott állapot, erős, nagy fizikai munkát
igánylő, tartós terhelés utáni helyzetek, pl. versenyeknél. Ilyenkor a kész
szőlőcukor mérsékelt és többször megismételt /szabályos időközönkénti/ adagolása
jó eredményhez vezethet /a leromlott szervezet gyorsabban regenerálódik, a
kifáradt, kimerült szervezet, pótolván az elveszített energiát hamarabb felfrissül/.
Több ilyen szőlőcukor koncentrátumot ismernünk. Ezek közül legáltalánosabb a
krumplicukor, különböző néven forgalmaznak tabletta formájában is kapható
készítményeket az édesség- és az élelmiszerboltokban.
Tapasztalatból tudom, hogy - bár hatása szinte szemmel láthatóan észrevehető -
kutyáink önmagában nem szívesen fogyasztják. Ezért a legyengült szervezetű
kutyának általában az ételébe csempészve, vagy gyógyszerként /a torkába nyomva/,
a kimerült állatnak - ahol erre lehetőség van - nyers tojással keverve, vagy
ugyancsak e torkára ledugva adjuk, ha önként nem hajlandó azt elfogyasztani. Igen
lényeges, főként az utóbbi esetben, hogy megfelelő mennyiségű ivóvize is legyen
az állatnak /ui. vízben könnyen és jól oldódik, tehát szomjúságérzetet okoz/.
A másik két ilyen anyag:
a/ a teobromin /dimetilxantin/, nagy mennyiségben a tea
és a kakaó tartalmazza,
b/ a koffein /trimetilxantin/, főleg a kávéban és a kólában találkozunk vele*
Mindkettő alkaloida. A tea és a kávé, mint nem illegális doppingszer is szerepelhet,
miután csak részben pszichikus, azaz részben idegrendszerre ható /izgalmi állapotot
létrehozó/ szerek. A kóla újabban már hivatalosan is doppingszernek minősül.
Mindkét anyag fogyasztása olyan izgalmi állapottal jár, amely nem fiziológiás
jellegű. Olyan fokozott izomtevékenységet hoznak létre, amelyek nem élettani
jellegűek. /A különböző mesterséges doppingszerek hatása azért káros, mert
fogyasztásuk olyan élettani megterheléssel vált ki fokozottabb teljesítőképességet,
amely a szervezet károsodásához vezet./
Mindkét alkaloida hatása elsősorban a vérkeringés speciális területeinek javításán
alapszik. A teobromin kifejezetten a vese, a szív ereinek tágításával, a bél- és a
bőrerek szűkítésével éri. el hatását, a koffein pedig az agy, a szív és a vese ereinek
tágításával, a bél és a bőr ereinek szűkítésével hat. Az izomzat ereit azonban
mindkettő aránylag intakt /érintetlen/ hagyja, csak kis mértékben tágítja. Viszont a
bőrerek szűkítésének eredményeként, az izomzat enyhén tágított erein keresztül,
annak jobb tápláltságát eredményezik. Mértékletes alkalmazásuk károsodásmentes
a szervezet számára, rendszeres használatuk azonban azzal a veszéllyel jár, hogy a
többlet terhelést a szervezet nem veszi úgy észre, ezért védekezni sem tud
megfelelően ellene. Túlzott fogyasztásuk az idegrendszer kifáradását eredményezi.
Különösnek hathat, hogy e két utóbbi miért nyert itt jogot. Ha azonban figyelmesen
elolvastuk az egyes szerek hatásmechanizmusát, és belátjuk, hogy esetenként rá
vagyunk kényszerülve "segítségükre", így mindjárt érthetővé válik.
Mit kell ehhez még tudni róluk? A koffein gyorsabban szívódik fel a szervezetben,
a hatás és visszahatás is gyorsabban jelentkezik /felfrissülés, kimerültség/.
Ugyanakkor magas lázban szenvedő kutyára, az erős feketekávéba mártott
szőlőcukor vagy kockacukor igen jó hatással van. Szintén jó hatást tapasztalhatunk
az esetben is, ha pl. munkakutyánknak valamely okból fájdalomcsillapítót vagyunk
kénytelenek adagolni. A koffein azok csillapító hatásából viszonylag keveset
emészt fel, ugyanakkor a központi idegrendszerre /az agyra/ történő tompító hatását
elveszi.
A tea itatása több szempontból is ajánlatos. Bélfertőzésben, lázas betegségben
szenvedő kutyát sohase vízzel itassunk /ennek miértje a hatásmechanizmusból
érthető/. Ugyanígy versenyeken vagy egyéb más komoly fizikai erőfeszítéssel járó
tevékenységek alkalmával ajánlatosabb a tea itatása.
A kutya itatása
Foglalkoznom kell még a kutya itatásával is. Azért, mert a kutya ebbe vagy abba a
pocsolyába is belenyal, lefetyel, még ne higyjük azt, hogy bármilyen víz alkalmas e
célra.
A kutya ivóvize mindig vegytiszta, és friss legyen. Naponta legalább egyszer, de
meleg időben kétszer is cseréljük. A szomjúság a kutyát, ugyanúgy mint az embert,
jobban megkínozza amint az éhség. Éppen ezért bárhová megyünk is kutyánkkal,
kerítsünk rá alkalmat, hogyha enni nem is, de inni mindenképpen adhassunk neki.
Egyébként, ha indulás előtt kívánsága szerint olthatta a szomjúságát 2-3 órás
szomjazást minden további nélkül kibír.
Külön kell szólnom a kölyökkutyák itatásáról. Amellett, hogy a fent leírtak egy az
egyben érvényesek rájuk is, figyelemmel kell lennünk arra, hogy a kölyök szívesen
"pancsol" az ivóvizében, tehát gyakrabban meg kell győződnünk arról, hogy nem
borította-e fel az edényt. Ezen kívül - főként az első 8-lo hónapban /amíg a fogzás
teljesen be nem fejeződik/ - az ivóvízbe tegyünk literenként 2-3 csepp jódot, és egy
cink vagy vörösréz lemezt. A jód a fog képződésére és állományának minőségére,
míg a fémlemezek a növekedésre és a nyomelemek felvételére nyújtanak
biztosítékot.
Itatóedényként lehetőleg jól fekvő /nem könnyen borítható/, s legalább 2-3 literes
méretű zománcozott edényt használjunk /alumíniumot lehetőleg ne/. Ugyanez a
szabály vonatkozik az etetőedényre is.
A KUTYA ÁPOLÁSA ÉS GONDOZÁSA
Mint más és egyéb hasznos háziállatunk, úgy a kutya is megkívánja a rendszeres,
gondos ápolást. Igen sok betegséget megelőzhetünk, ha nem hanyagoljuk el.
A bőr és szőrzet ápolása
Az ápoláshoz a következő eszközök szükségesek:
erősszőrű gyökérkefe,
lóvakaró /a kefék tisztításához/,
fésű a hosszúszőrű kutyák számára,
sűrű pamacsú, hosszúszálú drótkefe,
bevált tisztítóeszköz még a használt, tompított hegyű, közönséges
vasfűrészlap /főként a középhosszú és a rövidszőrű kutyáknál/.
Ügyeljünk arra, hogy a kutya környezete mindig tiszta legyen. Mielőtt az állat
ápolásához kezdenénk, először annak környezetét takarítsuk fel. Miután ezzel
elkészülünk, kezdjük a kutya ápolásához.
A lakásban tartott kutyákat tisztítás előtt vigyük ki a szabadba, hogy elvégezhessék
szükségletüket, és egy keveset futkározhassanak.
Először a vízbe mártott gyökérkefével /esetleg műszálas/ keféljük le a kutyát úgy,
hogy az állat faránál kezdjük, és szőrmentével szemben húzva, a fej felé haladunk.
Ezzel a művelettel kitisztítjuk a szőrzetből a lerakodott port, piszkot, és vedléskor a
hulló szőrt. Ezután a kutya fejénél kezdve, szőrmentében keféljük le az egész
állatot /a végtagokat és a farkat se hagyjuk ki/. Kefélés közben a vakaró
segítségével többször tisztítsuk ki a kefét a berakodott portól és szőrtől. Ügyeljünk
arra, hogy sehol ne maradjanak összeragadt szőrcsomók. A kutya testének minden
területét gondosan tisztítsuk le. A kefélés után a hosszúszőrű kutyák szőrét fésüljük
ki.
A kutya ápolásának nem csak tisztasági, de élettani hatása is van. A szőrtüszők
kapcsolatban állnak a hajszálerekkel, s ápoláskor ezeken keresztül serkentőleg
hatunk az állat vérkeringésére. Ezért az ápolás igen nagymértékben hat az állat jó
közérzetére. Tanácsos a kutyát naponként tisztítani, sőt a tavaszi és őszi vedlés
idején legalább kétszer tisztítsuk, ezáltal megakadályozzuk, hogy hulló szőrével
bepiszkítsa környezetét.
Sokan – tévesen – azt hiszik, hogy a kutyát csak fürdetéssel lehet tisztántartani. Ez
a felfogás helytelen! A kutya füresztését lehetőleg mellőzük, mert a kutya bőre
aránylag száraz, kevés benne a faggyúmirigy. Fürdetéskor méginkább kiszárad, ami
igen sokszor bőrgyulladást és egyéb bőrbetegséget /pl. ekcémát/ okozhat. Ha nem
kerülhetjük el a fürdetést, akkor lágy vizet, és lúgmentes, illetve csak kevés lúgot
tartalmazó szappant használjuk, de kapható már kimondottan kutyák részére
készült sampon, s ha lehet, inkább ezt alkalmazzuk!
Legjobb a természetes fürdetés. Kutyánkat szennyezésmentes szabad vízre /folyóra
vagy tóra/ visszük, és a vízbe küldve megúsztatjuk. Szívesen apportírozó kutyákkal
ez könnyen megy, mert a bedobott tárgy után beúsznak. Azokat a kutyákat,
amelyek ilyen módon nem küldhetők a vízbe, csónakról csaljuk magunk után, vagy
más, rávezető módszerrel vegyük rá a vízbemenésre. Semmi esetre se dobjuk
kutyánkat a vízbe, mert annak víziszony lehet a következménye. Ügyeljünk arra,
hogy a víz ne legyen túlzottam hideg, mert a hideg vízben való fürdetés
tüdőgyulladást okozhat. Túlzásba ne vigyük az úsztatást, a kutya aljszőrzete ne
ázzon át. A megfürdetett állatot gondosan töröljük szárazra. A szabadban fürdetett
kutyát pedig ne vegyük rögtön szijjra, hanem hagyjuk, hogy jól kirázhassa és
kifuthassa magát.
Egye hosszúszőrű kutyákat nyárra szokás megnyírni /trimmelni/. Ez nem mindig
helyes, mert egyrészt a dús szőrzet nyáron a hő ellen is védi az állatot, másrészt
pedig a szőrétől megfosztott állt, ez erős napsütésben könnyen bőrgyulladást
kaphat. Ha már mindenképpen nyíratni akarjuk kutyánkat, azt feltétlenül
szakértővel végeztessük, nehogy a házi nyírás közben felsebezzük az állat bőrét.
A kutya szeme rendes körülmények között tiszta és váladékmentes. Ha váladékot
veszünk észre, azt kamillateába mártott puha ruhával vagy gézzel töröljük ki az
állat szeméből /vattát ne használjuk/. Az erősen „csipásodó” kutyát feltétlenül
mutassuk meg állatorvosnak, mert ez betegségre is utalhat.
Ügyeljünk a kutya füleinek tisztaságara is. Időnként nézzük meg az állat füleit, és
ha bennük fülzsírt és piszoklerakodást találunk, azt pálcikára tekert paraffinolajos
vattával töröljük ki, vagy állatorvossal távolíttassuk el. Ne csak nézzük, szagoljunk
is bele, és ha erősen bűzös szagot áraszt, feltétlenül vigyük orvoshoz.
A körmök módosult hámképletek. Különösebb gondozást nem igényelnek, de –
főként azoknál a kutyáknál, amelyek viszonylag keveset mozognak – gyakran
előfordul, hogy túl hosszúra nőnek, és így gátoljak őket a járásban. Ilyenkor időről-
időre, állatorvossal vágassuk megfelelő méretre a körmöket. A körömsérülésekkel
az Egészségügyi tanácsok c. fejezetben foglalkozom.
A KUTYA ELHELYEZÉSE
Annak a gazdának, aki szociális munkakutyát akar tartani, tisztában kell lennie a
kutya tartásának, gondozásának, elhelyezésének alapvető tudnivalóival.
Az kettővel részletesen, az utóbbival érintőlegesen foglalkoztam. Mindezeket nem
csak azért kell ismernie, mert a vizsgának lényeges követelményei, hanem azért is,
mert a tartás és gondozás módja, valamint az elhelyezés, befolyásolja a kutya
erőnlétét, értelmi képességének kifejtését, esetleg éppen ettől függ a gazda testi
épsége. Tehát a sérült gazdának saját érdeke, hogy megfelelően tartsa kutyáját.
Ugyanez átvitt értelemben a „sport” kutyatartókról is elmondható.
A kutya beszerzése után az első feladat annak elhelyezése. A változó
körülményektől függően tartható: szabadban vagy a lakásban.
A szabadban tartott kutyáknak kutyaólat kell építeni. Az ólat a következő
szempontok szerint építsük fel: mérete igazodjék a kutya nagyságához; hossza
olyan legyen, hogy a kutya teljesen kinyújtózkodva, kényelmesen elférjen benn;
szélességének a kinyújtott lábbal fekvő kutya méretei vegyük alapul /a kutya csak
akkor tud kényelmesen pihenni, ha oldalán fekve, végtagjait teljesen ki tudja
nyújtani/; valamivel magasabb legyen, mint a kutya marmagassága.
A bebújó nyílást szintén a kutya méretei szerint, és magasabb küszöbbel készítsük
el, így egyrészt a kutya nem túrja ki az alatta lévő almozást, másrészt a küszöb védi
az állatot a külső légáramlásokkal szemben.
A bebújónyílásokkal kapcsolatban többféle álláspont van. Olyan helyeken, ahol
erősen ki van téve az időjárás viszontagságainak, helyesebb, ha a bebújónyílást az
ól egyik oldalának sarok felé eső részére helyezzük, hogy az állat teste védve
legyen a beáramló levegőtől. Ott azonban, ahol védettebb hely áll a
rendelkezésükre, helyesebb a bebújónyílást a homlokfal közepére tennünk.
Általában lehetőleg arra törekedjünk, hogy a kutyaház, bebújónyílásával mindig a
kutya érdeklődési körének legjobban megfelelő irányban legyen elhelyezve
/kertkapu, lakásbejárat/. Ellenkező esetben a kutya nem fog szívesen a házában
tartózkodni.
Télire jó, ha a bebújónyílás elé kétszeres, sűrű szövésű zsákot vagy
ponyvafüggönyt akasztunk. Ennek két szélét a bebújónyílás széléhez lefogatjuk, és
csak a közepén hagyunk rést. A rövid szőrű, hidegre érzékeny kutyák részére okos
dolog, ha télire körberakjuk az ólat náddal, szalmával vagy falevéllel. Ezt fogassuk
le, hogy a szél szét ne hordja. A szigetelésre egyéb más anyag is használható. Ezzel
megakadályozzuk az ól túlságos lehűlését.
Feltétlenül készítsünk az ólnak mintegy 10-15 cm-es lábazatot, hogy annak aljzata
ne érintkezzék a közvetlen talajjal. Helyes, ha a ólat a lábazat magasságáig téglával
körberakjuk, hogy a szél ne fújhasson az ól alá. A talaj és a padozat közötti részt
töltsük ki lyukacsos salakkal, vagy egyéb más vízáteresztő anyaggal.
Az ólak teteje többféle lehet. Leggyakoribbak a sátor és a lapos tető. Az utóbbi
célszerűbb, mivel tetejének csak annyi lejtést adunk, hogy a ráeső csapadék
lecsoroghasson róla, s így a kutya számára egyben természetes „őrhelyet” is
biztosíthatunk. A kutyák kedvelik ezt a fekvőhelyet, mert innen szinte uralni tudják
a számukra érdekes terepet. Az ilyen tetőt kettős fallal készítjük, és a két fal közé
kátránypapír szigetelést helyezünk. A külső felületet csak olajfestékkel fessük be.
Nem célszerű kívülről kátránypapírt tenni, mert az erős napsütésre a kátrány
felolvad, és a kutya szőrzetébe tapad, a fémlemez viszont a napszakok hőhatására
okozhat kellemetlen érzést a kutyának /forró vagy túl hideg/. A lapos tetőnek nem
utolsó sorban az is előnye a sátortetővel szemben, hogy a pára és a meleg nem tud
felszorulni, könnyebben bemelegíthető. Ha mindenképpen a sátortető mellett
döntünk, akkor készítsünk álmennyezetet az előbbi okok miatt. Az ilyen tetejű
házak elé tegyünk a kutya számára deszkából padozatot, amelyen pihenhet. Ez
egyébként a lapos tetejű házaknál sem árt.
A szukák részére készülő ólakat a következők figyelembevételével építsük: a
bebújónyílás szélessége a vemhes szuka szélességének méretéhez igazodjék. Az
egyik oldalfal kiemelhető, vagy a tető felnyitható legyen, hogy a majdan
megszületendő kölyköket bármikor ellenőrizhessük. Az ólak belsejét úgy
méretezzük, hogy az anya a kölykeivel együtt is kényelmesen elférhessen.
Általában 5-6 kölyköt számíthatunk egy szukára.
Az ólakat lehetőleg száraz deszkából, ferdén lapozva vagy nutolva építsük. Az
oldalak és a padozat kettős fallal készüljön. A két fal közötti hézagot
üveggyapottal, fürészporral vagy más szigetelő anyaggal /pl. hungarocel/ töltsük ki.
Építhetünk vályogból vagy téglából is, ezek azonban kevésbé jók /nehezen
kezelhetők, helyhez kötöttek/, Ha mégis erre a megoldásra kényszerülünk, úgy
ajánlatos a belsejét deszkával bélelni a páralecsapódás megakadályozása végett.
A házakat csak kívülről fessük, belülről az eredeti nyers deszka maradjon, amelyet
időről-időre klórmésszel, hipóval vagy sterogenolos oldattal „lemeszelünk”, hogy
kellően fertőtlenítve legyen.
Az ól legyen védett az időjárás viszontagságaival szemben. Ha lehetséges déli,
délkeleti fekvéssel, továbbá a talajnak a környezetből kissé kiemelkedő pontjára
helyezzük, hogy a csapadék ne folyjon alá. Almozásra szalmát használjunk, melyet
legalább havonként cseréljük. /Szükség esetén almozhatunk fűrészporral vagy
finom gyaluforgáccsal./ Télen jó szalmával lazán betömni az ólat úgy, hogy a kutya
belefészkelhesse magát.
A szabadban elhelyezett kutyákat, ha csak egy mód van rá, ne kössük láncra! A
láncon tartás több okból káros. Akadályozza a kutyát a szabad mozgásban, ezáltal
gátolja fejlődését is. Megfigyelések szerint a természetére is károsan hat. Egyes
egyedek a láncon vadakká, fékezhetetlenekké válnak, míg mások gyávák és
alattomosak lesznek. Ha nem kerülhetjük el a láncon tartást, úgy 2-2,5 m
magasságban kifeszített 5-8 mm vastagságú csúszódróton szaladó „futókoszit”
használjunk, mellyel a meglévő távolsághoz mérten a kutyának futópályát
biztosítunk. A dróton lévő „futókocsira” mindkét végén forgó karabinerrel ellátott
láncot tegyünk, és ezt kapcsoljuk a kutya nyakán lévő szíjra. A csúszódrót minkét
végére húzzunk mintegy ½ m hosszúságban, használt, nem túl erős spirálrúgókat,
amelyek lefékezik a kutyát rohanásában. A lánc hosszúságát úgy szabjuk meg,
hogy attól a kutya kényelmesen bejárhasson a házába, s elérhesse az etető- és
itatóedényét.
Megjegyzem, ha nem tudunk futókocsira szert tenni, e célra 10 mm-es gömbvasból
készült csúszókarikát is alkalmazhatunk. Ha nem áll módunkban a csúszódrótot a
magasban kifeszíteni, ahelyett a talaj szintjén is megtehetjük. Ez azonban a
kutyának kellemetlenebb, részünkre pedig kényelmetlen a mozgásban való
akadályoztatás miatt. /A karbantartás is körülményesebb./
A láncon tartott kutyákat legalább naponta egy órára – reggel-este ½ - ½ óra – de
ha lehet egyész éjszakára engedjük szabadon, hogy az állat kifuthassa magát és
elvégezhesse szükségleteit. Hangsúlyozom, hogy ez csak kényszermegoldás lehet!
A szociális munkakutyákat egyáltalán ne kössük láncra!
A lakásban tartott kutyák elhelyezésével már foglalkoztam a helyhez szoktatás
során. Most még csak annyit: a helyiség valamely védettebb sarkában adjunk
állandó helyet. Alája tegyünk kókuszszőnyeget, rongyszőnyeget, filcet vagy
matracot, lehetőleg téglalap alakú és a kutya nagyságához méretezett
alacsonyszegélyű ládába. Kosárba csak kisnövésű kutyákat tartsunk, de jobb ha
ezeknek is ládát készítünk.
Az ideális a kutya számára a szabad mozgást nyújtó, udvarban való tartás. A
lehetőségekhez képest legyen minél nagyobb mozgási területe. Ha szűk a hely,
legalább 2x4 m, de ha lehetséges, úgy 4x8 m-es boxot készítsünk neki. Az ilyen kis
helyen tartott kutyáknak is szükséges a napi egy órai kifutás. A boksz ne legyen
zárt és a külvilágtól elszigetelt. Kerítésnek 2-2,5 m magas drótfonatot használjunk,
tetején befelé hajló drótsövénnyel /nehogy kiugorjék/. Legyen a kutya elhelyezési
körletében a nyári melegek idején elegendő árnyékot adó fa vagy egyéb zöld /pl.
kerítésre futó növény/.
A tenyésztelepeken és a bentlakásos iskolákon tartott kutyák elhelyezésében
ugyanezeket az irányelveket tartsuk szem előtt. Tekintettel a nagyobb létszámra,
megkívánjuk:
a/ az egymás mellett elhelyezett boxok úgy készüljenek el, hogy az állatok sem
alul, sem felül ne juthassanak át egymáshoz,
b/ ne tegyük egymás mellé verekedős és ingerlékeny állatokat,
c/ a beteg kutyák részére a teleptől távolabb létesítsünk elkülönítőt,
d/ vemhes és kölykező szukák számára is készítsünk külön férőhelyet.
A kutyák elhelyezési körletét úgy válasszuk meg, hogy talaja az állatok számára a
legmegfelelőbb legyen. Ne legyen tégla, cement, ezektől könnyen felfázik. Ne
legyen homokos, a homoktól ugyanis laza mancsai lesznek a kutyának. Nem jó a
salakos vagy kavicsos talaj sem, mert ez mozgás közben felsértheti a kutya lábát, és
nem ajánlatos a túl nagy agyagos talaj sem. A legalkalmasabb a félig kötött,
lehetőleg füves terület.
EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSOK
Ne várjon tőlem az Olvasó kórismereti leírásokat, recepturákat, gyógyszerelési
vagy gyógykezelési megoldásokat. Ez az állatorvos feladata!
A magam részéről, mint több évtizedes tapasztalattal rendelkező kutyatartó és
tenyésztő, azokat a szempontokat kívánom ismertetni, amelyekre a jó gazdának
mindenkor figyelemmel kell lennie, ha azt akarja, hogy a kutyája egészséges,
munkaképes és hosszúéletű segítőtársa legyen. Ez alól csak a csontrendszer
megbetegedéseinek 2-3 esete a kivétel, amelyeket éppen a bevezetőben említettem
„miért” magyarázataként részletesebben is ismertetek, hogy a jövendőbeli
kutyatulajdonosok ellene tehessenek, s ha már bekövetkezett, ok-okozati
összefüggéseivel tisztában legyenek, s főként, hogy következményeik se váljanak
számukra érthetetlenné.
A csontváz deformálódásának /eltorzulásának/ okai:
1. fejlődési rendellenességek
2. tápláltatási és táplálkozási zavarok
3. gyulladások
4. daganatok
5. sérülések
Ezek az eltorzító okok az össz-szövetrendszerbeli megbetegedésekre egyaránt
érvényesek, lettlégyen ez csont, kötőszövet, izom, ideg, az emésztőtraktus vagy
bármely szövetrendszer. Mindez az összes emlős állatra alapvetően érvényes
szabály.
ad 1. Fejlődési rendellenességek léphetnek fel már az anyaméhben. Ilyenek:
púposság, a fattyukörmök megjelenése, farok hiány stb.
ad 2/a Tápláltatási zavarok. A hypophysis és az egyéb belső elválasztású mirigyek
nem kielégítő müködéséből erednek /lokális – helyi - tápláltatási zavarok/. Ilyenek:
rachitis vagy angolkór, dysplasia /csípőficam/.
ad 2/b Táplálkozási zavarok. Az egyed hiányos táplálkozásából ered. Pl.
fehérje, foszfor, mész vagy a D-vitamin, valamint egyéb ásványi sók és
nyomelemek, vagy más vitaminok hiánya. Eredménye gyenge izomzat, durva,
törékeny vagy finom, deformálódott csontozat, nagyfokú ellenállóképesség
csökkenés.
ad 3. Csonthártya-, csontvelőgyulladás, fugásodás, /osteoperiostitis/.
ad 4. Daganatok. Lehetnek sejtburjánzás /rák/, vagy mechanikus hatások /ütés/
következményei.
ad 5. Sérülések. Minden olyan külső akaratlagos vagy véletlen mechanikus
hatások, amelyek az állat szerveiben vagy testi felépítettségében roncsolásokat
végeznek.
ad 2/a Rachitis vagy angolkór
Sem most, sem a későbbiekben nem fogok teljes orvosi diagnosztikát nyújtani,
csupán annyiban fogok a betegségek kérdésével foglalkozni, amennyire egy jó
kutyatulajdonosnak azt ismernie illik, hogy idejében tehessen ellene. Elsőként és
nem véletlenül a rachitist vagy angolkórt kell megemlítenem.
Az angolkór az embergyógyászatból is ismeretes, s ez nevében is benne rejlik.
Lényege, hogy a szervezet só háztartása a D-vitamin, foszfor, illetve mész
/kalcium/ hiánya miatt felborul, s ennek következményeképpen a csontok fejlődése
rendellenesen alakul. Az epifízisek /porcos csontvégződések/ találkozásánál
megduzzad, az apofízises /kötőszövetes csonthártyás/ felületeknél fájdalomérzet
mellett, - súlyosabb esetekben főként a hosszúcsöves csontoknál -rendellenesen
elgörbül /csontlágyulás lép fel/.
Az epifízises vonalak esetén még csak a meszesedés hiányáról beszélhetünk, az
apofízises elváltozásoknál azonban már a foszforhiány is fellép.
Az epifízises folyamatokban hormonális zavarok - mint pl. a nemi érettség
szakában betegség vagy terhesség - következményeképpen is felléphetnek a rachitis
tünetei. Ezekkel a tünetekkel az elülső és a hátulsó végtagok csukló- és
térdizületeinél /amelyek erősen megduzzadnak/, a bordák csont-porc
találkozásainál, mint un. olvasós /borsó nagyságú ízületi duzzanat/ jelenséggel
találkozhatunk.
Az angolkórnál - ha azt nem kezelik megfelelőképpen - a csontvégződések
eldurvulása mellett /a duzzanat megmeszesedik/, az elülső mancsok ún. franciás
állást vesznek fel, azaz kifelé fordulnak. Ugyanakkor az oldalbordákon az
"olvasók" még felnőtt korban is jól kitapinthatók. Könnyebb esetekben megfelelő
táplálás, gyógykezelés után azok maradéktalanul eltűnnek, súlyosabb eseteknél,
azon túlmenően, hogy az állat járását a fellépő fájdalmak akadályozzák, étvágyát
csökkentik –mint maradandó következmény- az utólagos gyógykezelés ellenére is,
az előbb említett tünetek megmaradnak.
ad 2/a Dysplasia /csípőficam/
az a jelenség, ami a dysplasiánál lejátszódik, nem komplex / bonyolultan összetett/
jellegű megbetegedés, kóros elváltozás. Ez a génekben öröklött és tovább örökített
degenerációs elváltozás, hajlamában örökíthető, és Mendeli-törvénynek, a nagy
számok érvényesülése alapján az utódokban kimutatható. /Kb. 15%-Czeizel Endre./
ez a spigma /elváltozás/ a törzsfejlődés során tovább adódott „hiba”, amelynek
létrehozói között nagy szerepet játszik az erős beltenyésztés, a természetes
kiválogatódás törvényének érvényesülési hiánya, a mesterséges szelekció
elhanyagolása, és a nem megfelelő tenyésztési színvonal.
Jelenleg ez még nem jelenti ugyan az egész kutyafaj degenerálódását, de
hosszútávon – éppen a nagy számok törvényének érvényesülése, valamint a
kutyafaj gyors generációváltásának /5 év átlagban 15%/ következményeképpen-
mindez oda vezethet, hogy az ezredfordulóra nem találkozunk dysplasia-mentes
egyedekkel. Gátolhatjuk, illetve késleltethetjük ezt a folyamatot a korai klinikai
felismeréssel, és a dysplasiás családokból származó egyedeknek a tenyésztésből
való kizárásával. Ellenkező esetben olyan fajtára jellemző állapot lesz, mint pl. a
tacskónál vagy egyes terriereknél, mivel a dysplasiának a különböző fokozatai
vannak, én nem megfelelő kiszűrés a továbbterjedést elősegíti.
Általában 1-4 fokozatig szokták megjelölni. Az erősségétől függetlenül, gyengébb
előfordulások halmazati megjelenésekor a fajtát kompenzálni tudja /látszólag
egészséges/. Az egyedek fogyatékosságuknak megfelelően, állapotukhoz való
alkalmazkodással, állás változtatással, új testhelyzet, új tartásmód felvételével, az
izomzat erejének növelésével, járásmódjának helyzetéhez való alakításával, és
mozgásjellegének megváltoztatásával igyekszik állapotához alkalmazkodni.
Hormonális hatásra, a növekedést serkentő vérellátás, az epofizises és apofizises
vonalak mentén, a dysplasia esetében csökken vagy idejekorán megszűnik,
amelynek eredménye deformált, csökött csontképződés a combcsont fejecsén /
melynek szabályos félgömb alakot kell felvennie/, nyakán és a csípőcsont izületi
vápájában. Ugyanis a combcsont fejecse nyújtott, erősebb vagy kevésbé ovális
alakot vesz fel, a combcsont nyaka elvékonyodik és szögeltsége nem megfelelő,
míg az izületi vápa pereme túl kicsi és a forgatónyomaték áthelyezése miatt a vápa
maga kitágul, csaknem háromszögletes alakzatot vesz fel. Nem lesz félgömb alakú,
így a combcsont fejecse nem tud belefeküdni, A rosszul fejlett combcsont izület
helytelen illeszkedése folytán, túl nagy lesz mozgás közben a kilengés /játék/,
amely az állattól a forgatónyomaték áthelyezését követeli meg. A forgás nem
helyén történik, így a tokszalag és az orsóin /amely a combcsont fejecsét a vápába
behúzza/ erősen kitágul, illetve kinyúlik, mintegy lötyög. Ezért szoktuk az
embergyógyászatból ismertebb csípőficamhoz hasonlítani, de mivel helyét teljes
egészében nem hagyja el, így tényleges ficamról nem szólhatunk. Megbízható
diagnózist minden esetben csak a röntgen felvétel tud számunkra nyújtani, de
gyakorlott kynológusok, sőt tenyésztők is kitapinthatják mindezt, a már említett
külső megjelenési formákon kívül.
Ez az állapot erős fizikai fáradságot idéz elő az állatban. Ezért mozgásjellege a
normálistól eltérő, állásmódja deformált /terpesztett/. / A hátulsó végtagok
csánkjai befelé, mancsai kifelé fordulnak, és járás közben nincsenek „zsinórban” az
elülső végtagok nyomaival, hanem attól jobbra-balra kifelé esnek./
A dysplasiás tünetekhez tartoznak a csánk vagy sarokcsont túlzott rövidsége vagy
fejletlensége, és az elfinomodott fej, valamint az elülső váll- és könyökizület
fejletlenségei is. A dysplasiás elülső végtagoknál a könyök kifelé, a mancsok befelé
fordulnak.
A következményekhez tartozik még a csontkopás / az egyenetlen mozgás
következtében létrejött porckopásokból ered/. Ez, úgy a combcsont fejecsén, mint
az izületi vápákon előfordulhat. Izommerevség, gyors fáradékonyság, kifelé
kacsázó lépések kísérik. A felsorolt tünetek már 8-10 hónapos korban jól
kiütköznek, de súlyosabb esetekben a 10-12 hetes kutyáknál is találkozunk az
ezekre utaló jelekkel.
Az „egyes-kettes” erősségű dysplesiánál külső, látható tünetek egyáltalán nem,
vagy csak alig vannak, a „hármas-négyes” esetekben azonban már jól mutatkoznak
az állandó hibák. Ebben a betegségben szenvedő kutyák nem szívesen úsznak,
ugranak, és képtelenek a kitartó munkára.
ad 2/b A táplálkozási zavarokkal itt bővebben nem foglalkozom, mert ezt a
témakört már érintettem.
ad 3. Azok a kutyatartók, akik maguk nevelik kutyájukat, gyakran találkozhatnak
egy különleges tünetű csontrendszeri betegséggel növendéknél. Ez a különféle
betegségek következményeképpen fellépő csontvelő-, illetve
csonthártyagyulladás /osteopriostitis/. A betegség : exogeén /kívülről bekerülő/
fertőzés útján, vagy endogén /belső/, mint pl. a baktérium embóliák /góook/
közbejöttével lép fel.
Exogen: /távolról/: létrejöhet különböző gyulladásos folyamatok
következményeként, pl. sérülések, kelevények.
Általában előbb csontvelő-, majd csonthártyagyulladást eredményez.
Endogen /közelről/: baktérium embóliák /gócok/, pl. torokgyulladás, nyirokmirigy-
gyulladás következményeként keletkezhet. Ennél a szekunder /másodlagos6
fertőzésnél előbb csonthártya-, majd csontvelőgyulladás lép fel, azaz a két eset
között csak időrendbeli differencia van. Mind az exogen, mind az endogen
esetekben csontritkulás /fugásodás/ alakul ki. Megbízható módon ez is csak röntgen
útján bizonyítható. /Főként az epophizises csontvégeken hajszálrepedések vannak/.
Külső jele: a kutya sántít /de nem állandó jelleggel/ fájdítja, kíméli az adott
végtagot. Ezeket a külső jeleket nagyon kell ügyelni, és nem szabad felette
elsiklani, mert a röntgen rendszerint már későn ismeri fel, és így nehéz
megnyugtató módon kikezelni. Ugyanis maga a csont felritkulása nem mindjárt a
gyulladás kezdetekor jelentkezik, és a késői felismerés még az állat elhullásához is
vezethet. Mindezeket könnyen megelőzhetjük a helyes és jó tartás- és
bánásmóddal.
ad 4. A daganatok; előfordulhatnak, de jelentéktelen számuk miatt különösebben
nem foglalkozom velük. Mint lehetőség fennáll a sarcoma veszélye/megemlíthető
az emlő- és méhrák, valamint túlburjánzó zsírmirigyek, közvetlen a bőr alatt/.
ad 5. Külső sérülések? Súlyosabb esetekben csak traumatológiai kezeléssel
gyógyíthatók, azaz orvosi beavatkozást igényelnek.
Leggyakoribb sérülési formák: verekedésből eredő harapások, kiképzés folyamán
elszenvedett izomsérülések, zúzódások, ficamok, törések, talpsérülések stb.
Előfordulhat, hogy közlekedés közben a köröm beakad, és az egész „ház”
kiszakad /mozgólépcső, járművek lépcsői/. Ha nem követi ezt erős sántítás, és
duzzanatos gyulladás, csak arra kell ügyelnünk, hogy a gyógyulási idő alatt a kutya
vízbe, sárban trágyába ne tapicgálhasson. A se bekötözése esetében, tegyünk az
ebre szájkosarat, másként a kötést leszedi.
Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy nem tartom helyesnek az otthoni, házilagos
gyógykezelést /kuruzslást/, mert a megfelelő tudás hiányában a kis bajból is még
nagyobbat okozhatunk.
Az előbbiektől függetlenül, valamint azok alátámasztására is első és a legfontosabb
tanácsom, hogy ne kuruzsoljunk! Minden gyanús esetben azonnal állatorvoshoz
kell fordulnunk, aki szakszerű ellátást tud az állat részére biztosítani.
Nemcsak a kisgyermekekkel kapcsolatban, a kutyáknál is jól bevált az un.
háziorvos, aki az első védőoltás beadásától kezdődően, állandó jelleggel kezeli
ebünket. A „páciens” ismerete, számtalan esetben, sok fölösleges vizsgálódást és
vizsgálatot megelőzhet. Ha az állatorvos ismeri a kutya idegtípusát, viselkedési
módját, szokásait, a gazda tartási-, etetési módszereit, könnyebben rálelhet a baj
„nyitjára”.
Mely dolgokra is legyünk figyelemmel?
1.Mindenekelőtt kutassuk fel a kutya szokott magatartási állapotától eltérő
kedélyváltozásainak okait. A bágyadtság, levertség, nem játszik, „munkaundor”,
étvágytalanság, már elegendő ok arra, hogy elővegyük a hőmérőt. Hasmenés,
hányás, orr, szem nyálkahártyáinak váladékozása, zavaros vizelet, erős,
eredménytelen székelési ingerek, ugyancsak a hőmérséklet megmérését igénylik.
Kölyökkutyáknál kb. hathónapos korig a 38,5-39C°, felnőtt kutyáknál a 38-38,5C°
a jó, de még a 4-5 tizedfokkal magasabb hőmérsékleteket sem tekinthetjük láznak.
Az ezeken felüli hőmérsékletek már láznak számítanak, amelyek feltétlen orvosi
beavatkozást igénylenek. Ezért egyáltalán nem bocsánatos bűn különböző
gyógyszerekkel annak házilagos letörése, mivel így az orvos nehezebben tud a
betegség természetén eligazodni. /A hőmérséklet mérése a végbélben történik,
értékéből 0,5C°-ot levonunk./
Általában a belgyógyászati tüneteknél, mint a parvo-kór, a szopornyica, a rubart-
kór, a leptospirozis /macskafogás, általános nyálkahártya gyulladás, fertőző
májgyulladás, fertőző vesegyulladás/, de a torok és a tüdőgyulladás alkalmával is, a
hőmérő a legjobb iránytű. A látszólagos gyomorrontáskor sem mellőzhetjük /étel
elutasítás, hányások/.
Alapvető követelmény, hogy gyógyszert csak orvosi utasításra , és ellenőrzés
mellett adjunk a kutyának!
Semmi szín alatt ne kísérletezgessünk különböző antibiotiomokkal, mondván:
„hátha”, mivel azok szakszerűtlen adagolása olyan virulens /életerős/ törzseket
tenyészthet ki a gazdaállatban, amely súlyosabb esetekben nemcsak a saját, de még
más állatok pusztulását is eredményezheti! Más alkalmakkor az lehet az
eredménye, hogy csak a mind újabb, drágább és erősebb antibiotikumok képesek a
betegségen úrrá lenni. Csínján kell bánnunk a szintetikus készítményű vitaminok
etetésével is, a túladagolás elkerülése végett. Ezek tüneteit –megbízhatóan -
ugyancsak az állatorvos tudja megállapítani.
Milyen belgyógyászati betegségekre utaló tünetekre figyeljünk még fel?
Hasmenés: amikor a széklet alaktalan, bűzös, vizes, zöld, nyákos. Székelhet
azonban habosat, sőt friss-, vagy alvadt véreset is. Hasmenést, bélhurutot
okozhatnak a különböző fertőzések mellett; a buggyant főzelékfélék, a
megsavanyodott tészta, vagy egyéb más ételféleségek is. Erre mindig legyünk
figyelemmel! Különös, de a romlott nem kell óvni a kutyákat.
Hányás: nem tévesztendő össze, a gyomrot időnként tisztító, csontszilánkot, szőrt,
rágott füvet ürítő hányással. A betegségre utaló hányások mindig az elfogyasztott
ételt, nyálkás slejmot, epét ürítenek, és ugyancsak bűzösek. Külön kell
megemlítenem a kölykeit enni tanító anyakutya ételmaradékot öklendező hányását,
amely nem betegség, hanem természetes folyamat.
A nyálkahártyák váladékozása /nyálfolyás, erősen csipás szem, orrfolyás/.
Nyelési nehézségek.
A köhögés mellett súlyos, ziháló légzés.
Nyöszörgő, morgolódó, kínnal préselt hangok.
Ugyanilyen súlyos lehet a székrekedés is, amely –ha kellő időben nem teszünk
ellene- bélcsavarodáshoz, és ettől a kutya elpusztulásához is vezethet.
A feltűnően bűzös lehelet is betegségre utalhat.
Látszólagos ok nélküli tartós végtagfájdalmak, sántítások.
2. A fizikai sérülések köre.
Bár a közmondás azt mondja: ebcsont beforr, de a törések, ficamok, rándulások
begyógyulását sose bízzuk a véletlenre. Az orvosi segítség nemcsak a gyógyulást
gyorsítja, de csökkenti a kutya szenvedését is.
Feltétlenül orvosi vizsgálatnak kell alávetni az ebet a látszólagos következmény
nélküli baleseteknél is /rejtett belső sérülések mindig adódhatnak/. Ugyanígy az
erősen vérző, mély vagy nagyobb tépett, vágott, szúrt sebek is igénylik a gyógyító
kezet. Kutyamarás esetén kivétel nélkül ellenőrizzük le, hogy az „ellenfél”
veszettség ellen be volt-e oltva! Szabadban elszenvedett marási sérülésekkel
minden körülmények között állatorvoshoz kell fordulnunk. Gyulladásos sebek,
üveg, fa s vas maradványok gyanúja is, feltétlenül a vizsgáló orvos segítségét
kívánja.
Külön figyelmet kell fordítanunk a külső látható jelekkel nem járó, un. belső
sérülésekre, ütés, rúgás, esés következményeként jelentkező nyomásérzékenységre,
amikor az állat egyik vagy másik oldalát kíméli, vagy görcsösen összehúzódik.
3. Az érzékszervek és a testet védő takaró épségének figyelmes vizsgálata.
Az étel megtagadása vagy az erős nyáladzás eredhet fogfájásból, azok sérüléseiből,
vagy a fogak közé szorult csontszilánkoktól, daraboktól is. Ilyenkor rendszerint
mellső végtagjaival szinte „pofozza” magát. Ezért a fogazat rendszeres vizsgálata
elengedhetetlen.
A nyálkahártyák gyulladásos tüneteiről már az előzőekben említést tettem, de nem
árt, ha még egyszer elmondom, hogy az erős nyálfolyás, orrfolyás, vagy orr tartós
szárazsága, esetleg varasodása, a túlzott vízfogyasztás, ok-okozati összefüggésében
lehetnek valamely betegséggel. Ugyanígy a szemek erős csipásódása és
váladékozása vagy fokozott könnyezése is, amely a kötőhártya vörös, gyulladásos
tüneteivel járhat együtt. De ezt eredményezheti még a fertőzéses megbetegedések
mellett a szempillák befelé növése vagy a könnycsatornák dugulása is, netalántán
idegen tárgyaknak a szemekbe jutása. Erősen irritáló /izgató/ mechanikus hatást
kelthetnek a nyálkahártyákban a túlzott koncentrációjú gáznemű anyagok –
cigarettafüst, kipufogó gáz stb.- amelynek következményei az előzőekhez hasonló
tünetekkel járhatnak.
A gyakori fejrázása valamely fülbántalmakat jelezhet a számukra. Így ne csak azt
nézzük meg, hogy nemkerült-e bele idegen tárgy, kalász, toklász stb., hanem
szagoljuk is meg azokat, mivel a hallójárat- és a középfülgyulladás erős, émelyítő
bűzzel jár, őt súlyosabb esetekben váladékozhat is.
A szőrzetben rendellenesen található szőrhullás, vagy homlok és szem feletti
csupasz foltok szőratkára, demodexre és egyéb más szőrbetegségekre utalhatnak.
Gyakori az un. bolhaallergia, ami erősen viszkető, lencsenagyságú duzzanatokkal
kezdődik, mely duzzanatok később váladékozó, szőrtelen fekélyekké válnak. Ezek
–kellő kezelés hiányában- akár az egész testet elboríthatják. /Kikezelése ilyenkor
igen körülményes./ A tartós szőrhullás, a fénytelen szőrzet maga is lappangó vagy
már fennálló betegségre utalhat, de jelentheti a szőrzet vitaminhiányból eredő, vagy
egyéb más betegségét is.
Találkozhatunk még a bőrfelületeken pörsenésekkel, pattanásokkal, kelevényekkel,
kiütésekkel, ekcémás, erősen viszkető duzzanatokkal is.
Rendszeres ellenőrzést igénylenek a nemi szervek. A szukáknál a cikluson
/tüzelésen/ kívüli szeméremajk duzzanat, gennyes folyás, petefészek, esetleg
hüvelygyulladás következményéből adódhat
A kan kutyáknál gyakran találkozunk a herék gyulladásával, amely azzal jár, hogy
véres sebesre nyalja a herezacskóját. Ugyanis előfordulhatnak a fityma körül is
gyulladásos folyamatok.
Igen gyakori jelenség az un. kirágás, kinyalás, amikor a kutya egész komoly
területekről lenyalja a szőrt testének legkülönbözőbb részein, de főként a hátulsó
területeken. Ez legtöbbször a végbélmirigy /bűzmirigy/ gyulladásából,
eldugulásából adódik, de más, egyéb ekcémás jellegű bőrbetegségek
következménye is lehet.
Szót kell ejtenünk a különféle daganatokról, legyenek azok kívülről jól láthatóak,
vagy csak tapintás útján érzékelhetőek. Semmi esetre s várjunk a jószerencsére,
mondván: majd elmúlik –mert az könnyen az állat kimúlásához vezethet.
Nem daganat, de duzzanat formájában jelentkezik az „álvemhesség”. Normális
körülmények között nem kell miatta aggódnunk.
Tünetei: a szuka emlői megduzzadnak, savós váladékot, esetleg tejet termelnek. Ha
a tejképződés nem válik túlzottá, és nem okoz a kutyánál lázas állapotot,semmiféle
orvosi kezelést nem igényel. Elegendő, ha lecsökkentjük, vagy méginkább,
elvonjuk a kutyától a fehérjedús táplálékot. Ha ez nem járna eredménnyel, az
állatorvosi beavatkozás feltétlenül szükséges.
Igen jó a ”jelzőrendszer” kutyáink részéről a ”nyalakodás”. Annál a kutyánál,
amelyik valamely testrészét, végtagját tartósan nyalogatja, feltétlenül „utána kell
járni” az oknak. Ez nem tévesztendő össze a szukakutyánál a tüzelés ideje alatt
történő szeméremajk nyalással, sem a hímkutyáknál az onanizációval
/önkielégüléssel/, mert az előbbivel tulajdonképpen a kutya önmagát tisztítja, az
utóbbival a „házaséletet” pótolja. A nyalakodás minden más esetben valamely
betegségre, bántalomra utalhat.
4. Külön fejezetet igényelne, itt azonban csak röviden kívánok foglalkozni az
élősdiekkel.
Első és legkellemetlenebb közös ellenségeink a bolhák. Mind a gazdát, mind a
kutyáját alaposan megkínozza, s ezen túlmenően, mint „közti gazda” /a
bélférgességre, és az un. Bolhaallergiára/, más betegségeket is terjeszthet, mind a
gazda állatnál, mind fajtestvéreinél. Jelenléte a gyakori vakaródzásokból, és a
jellegzetes, metszőfogakkal történő szőrközötti rágcsálásból, egyértelműen
kiviláglik. /Magunkról most nem beszélek./
Többféle módon védekezhetünk ellene. Szerencsés esetben un. bolhapatent
nyaköv /vegyi anyaggal átitatott műanyagcsík/ segítségével. Ennek hiányában 2 dl
langyos vízben feloldunk 1 evőkanál ditriphont /idegméreg/, és ebbe az oldatba egy
köpper zsinórból készült és a kutya nyakára méretezett nyakövet áztatunk be,
mintegy 24 órára. Miután megszáradt tegyük az ebre. /A felrakás után szappannal
alaposan mossunk kezet./ Kb.4-6 hétig távoltartja az élősdieket. Ezenkívül az alom
és a kutya helyének ”mentesítésére” Piretrin port /virágpor kivonat/ használhatunk,
amellyel a kutya házát, helyét és annak környékét beszórjuk. Magát az állatot
különböző rovarirtókkal fújhatjuk be, mint pl. „Bogáncs” vagy „Nuvan”.
A szőrzet tisztántartása a fürdetés, usztatás igen alkalmas, de tévedés azt hinni,
hogy a bolhák ellen is elegendő. Ámbátor a peték egy részét leáztathatjuk róla, d
maguk a bolhák nagyszerű „buvárharangot” találnak az aljszőrzet légzsákjaiban,
ahol minden nehézség nélkül átvészelik a nem kívánt fürdőt.
Azokon a helyeken, ahol a kutya gyakran jár erdőben, és ahol kullancsveszély
van /ugyanígy a szúnyogokkal erősen fertőzött területeken is/ igen jó óvszer a
„Szu-Ku” nevű riasztó kenőcs, amellyel mind magunkat /arcunkat, nyakunkat,
kezünket, illetve egyéb fedetlenül hagyott testrészeinket és hajlatainkat/, mind
kutyánk szőrének felszínét, főként a fej, a nyak, és a hátvonalát, valamint a
hajlatokat vékonyan kenjük le.
Rühhel szerencsére ma már csak ritkán találkozunk. Létét az erős viszketésen túl a
szőrzet foltos hullása is jelzi.
Az élősdiek következő nagy csoportját alkotják a bélférgek. Ezek közül a
fonalférget, az orsóférget, a szarvasférget és a galandférget kell említenem. Létük
legközismertebb jele az un. radírozás, amikor is a kutya, hátsó felén csúszkálva
/szánkázva/ igyekszik az általuk okozott viszkető érzést csökkenteni. Súlyosabb
esetekben /főként a kölyökkutyáknál/, a has felfúvódása /pókhas/, hányás, amely
hányadékban gyakran férgeket is találhatunk.
Jelenlétük elsődlegesen a székletben mutatható ki, vékony fonalkák, hosszabb
pántlikák, vagy rizsszem alakban. Mikroszkopikus vizsgálatnál ugyanezen állatok
petéjét is fellelhetjük benne.
A bélférgességről tudnunk kell, hogy pl. a fonalférgekkel a kölykök már méhen
belül is fertőződhet, ezért a védekezést már az anyaállatnál el kell kezdenünk, ez
időbeni féreghajtások elvégzésével. A kölyköknél a féreghajtást, amint enni
kezdenek feltétlenül el kell végezni. Ezt követően az elválasztáskor, azaz hathetes
korban, majd a védőoltások beadása előtt 10-12 hetes korban a megismétlés
ugyancsak kötelezően szükséges. A későbbiek folyamán ½ éves, 1 éves korban, 1
éves korát betöltve pedig a szükségleteknek megfelelően. A szükségleteket mindig
a tünetek, illetve a bélsár-minta laboratóriumi vizsgálata határozza meg. Ez
rendszerint az éves kötelező veszettség elleni védőoltással szokott megtörténni, de
az Országos Állategészségügyi Hivatal kérésre, térítésmentesen megvizsgálja a
beküldött mintát.
A bélférgességről úgy győződhetünk meg, hogy a kutya ürülékét időről-időre
megszemléljük. Egy fadarabbal, vagy egyéb hosszabb botfélével szétmorzsoljuk, és
megnézzük, nem látni-e benne 1-2 cm hosszú, kis vékony, fehér férgeket, több cm-
es hasonló színű pántlikákat, vagy a galandféregre oly jellemző, rózsaszínfehéres,
rizsszem formájú és nagyságú ízeket.
Gyakran előfordul, hogy „szánkázik” ugyan kutyánk, de a bélsárban az adott
szemlekor semmit sem találunk. Ilyenkor jól bevált módszer az, hogy egy gerezd
fokhagymát péppé törünk, és ezt egy jó evőkanálnyi reszelt sárgarépával
összekeverve, a kutya torkába nyomva lenyeletjük. Amennyiben bélférges,
feltétlenül űrit a bélsárban is.
Vigyázat! Ez nem azonos a bélféreg hajtással, csak a bizonyosság kedvéért
ajánlatos! Mindettől függetlenül a legbizosabb a laboratóriumi vizsgálat!
Szándékosan nem közlök féreghajtó szereket és módszereket, lévén, hogy több
fajtát is ismerünk, „férege válogatja”. Mindig az állatorvos utasításai szerint járjunk
el! Annál inkább megjegyezendő, hogy az első féreghajtást követően, azt 8 nap
múlva kötelező érvényűen meg kell ismételnünk, ugyanis az esetleg bennmaradt
petékből kikelt, vagy az újrafertőzéssel ismét a szervezetbe került férgek, ennyi idő
alatt válnak ismét szaporodóképessé, azaz termelnek újabb petéket.
Egyéb teendőink is vannak. Azon túlmenően, hogy a féreghajtás után a kutya
helyét, környezetét fertőtlenítjük /klórmésszel/, az udvarban tartott kutyák ürülékeit
elássuk /szintén klórmésszel vagy mésszel fertőtlenítve/, szükséges magának az
állatnak is a letisztítása, főként a végbélnyílás körül lévő „szőrnadrág”, és a farok
lemosása.
A féreghajtás rendszerint hasmenéssel, hányással jár /úgymond, alul-fölül jön az
állatból/, a kölyköknél „rosszullét”, szédelgés lehet, amelyeket ugyan figyelemmel
kísérünk, de amelyek miatt komolyabb következményektől nem kell tartanunk.
Úgy gondolom azt említenem sem kell, hogy a felnőtt munkakutyáknál ezt a
beavatkozást mindig „szabadnapon” végezzük el.
A bélférgesség megelőzése végett, nyers húst, csakis emberi fogyasztásra
alkalmasat etethetünk az állattal /ne legyen benne borsóka vagy májmétely/, inkább
csak csemegének. Diszóhúst ilyen állapotban, nyersen, pedig egyáltalán nem,
lévén, hogy a nyers disznóhúsban gyakran találhatunk Aujeszky kórokozókat
/vírusokat/. Tünetei csaknem teljesen megegyeznek a veszettség tüneteivel,
amelyekhez erős fejviszketés is járul. Az ellene való védekezés a rövid lappangási
idő /4 nap/, és a felismerési nehézségek miatt szinte lehetetlen. Negyvennyolc óra
alatt elhull tőle az állat.
A másik védekezési lehetőségünk az, hogy semminemű bélsarat nem engedünk a
kutyával „felszedni”. Sajnos a fertőzés veszélye továbbra is fennáll, egymástól
vagy „közti gazda” /bolha/ útján, ezért, főleg a közös kiképző iskolákban járó
kutyáknál, vagy több kutyát magába foglaló kenneleknél a rendszeres megelőző,
ellenőrző vizsgálat elengedhetetlen.
5. Nem tartozik szorosan a fenti témakörökhöz, de a megelőzés miatt
elkerülhetetlen a kutya magatartásának „rendszabályozása” az orvosi rendelőkben.
Szigorúan betartandók:
A kutyát csak rövid pórázon, megbízható felszereléssel, és szájkosárral ellátva
vigyük az orvosi rendelőbe! Lehetőleg drót szájkosarat alkalmazzunk ilyenkor,
hogy az állat semmit ne tudjon fölnyalni!
Korábban már írtam a természetes újrafertőzés „immunitást” nyújtó jelentőségéről.
Tudniillik az immunitással az ismétlődő fertőzések következményeképpen, a
szervezet „megtanult” védekezni az újabb kórokozókkal szemben, ugyanis minden
egyes kórokozót csak más-más antitest képes elpusztítani. Itt, ahol a fertőzések
tömkelege töményen fordulhat elő, a legszigorúbb óvatossági rendszabályokat kell
betartanunk!
A leglényegesebb, hogy egymással semmi körülmények között ne engedjük őket
érintkezni, s ugyanígy a földről semmit felvenni vagy felnyalni sem! Azt
mondanom sem kell, hogy ez az un. „érintkezési” tilalom a gazdára is szigorúan
vonatkozik, sőt még azzal is megtoldom, hogy magunk se /de főként kutyával ne/
látogassunk meg olyan ismerősöket, ahol fertőző betegségben szenvedő kutya van a
háznál! Ha mégis elkerülhetetlen, utána alaposan fertőtlenítsük a lábbelik talpait
/klórmésszel, hypoval, sterogenollal/, és kezünket is jó erősen mossuk meg,
lehetőleg meleg folyóvíz alatt szappannal, s ahol rendelkezésre áll, ultrasollal vagy
neomagnolos oldattal. Csak ezen óvintézkedések megtétele után „látogassuk meg”,
vagy engedjük magunkhoz kutyánkat.
Látszólag felesleges mondanom, de azért jobbnak tartom arra is felhívni a
figyelmet, hogy az orvosi rendelő környékén, vagy annak, illetve a kórház udvarán,
s főként magában a rendelőben az ebet, saját jól felfogott érdekünkben lekötve
otthagyni vagy szabadon engedni szigorúan tilos!
A kutyának rendkívül jó emlékező tehetsége van, és ne leljünk csodálkozni valót
abban, hogyha az első kezelés után, a második vagy az azt követő kezelésekkor,
már a saroknál ellentétes irányba akarna menni, sokkal inkább vonszoltatja magát,
minthogy ő húzna bennünket. Ne ragadtassuk el magunkat, ne növeljük a
kellemetlen emlékképek sorát, s ne folyamodjunk túlzottan drasztikus
eszközökhöz. Nyugtassuk, csalogassuk magunk után. Próbáljuk vele megértetni,
hogy ezt a szükséges rosszat is el kell viselnie. Az orvosi kezelések alatt
tartózkodjunk mellette, és nyugtató szóval, simogatással tegyük számára
elviselhetővé a kezelést.
Ha már a simogatásnál tartunk; bármilyen betegségben is szenvedjen ebünk, a
becéző, simogató, fokozott figyelemmel történő gondoskodást igényeli és várja. A
szeretetteljes ápolás az állat számára fél gyógyulást jelent, amit felépülése után
százszorosan visszaad gazdájának szeretetével, ragaszkodásával.
6. A kötelező, évenként ismétlődő, veszettség elleni védőoltásról már tettem
említést. Ugyanígy foglalkoztam a különböző fertőző betegségek elleni
védőoltások szükségességével is. Igaz ugyan, hogy ezek nem kötelezőek, de
magukra nézve annak kell tekintenünk. Nemcsak azért, mert korábban felsorolt
betegségek nagyon is súlyos, maradandó következményekkel, sőt elhullással is
járhatnak, hanem azért is, mert saját beteg kutyánkkal más kutyák megbetegedését
is előidézhetjük, amely szinte láncreakciót válthat ki a fertőzés terjedésében.
Továbbá azért is, mert a védőoltások, ha teljes védettséget nem is nyújtanak, de jók
arra, hogy egy erősebb fertőzéskor a kutya szervezete könnyebben leküzdhesse
azokat. És persze az sem figyelmen kívül hagyható tény, hogy a kutya kezelési
költségei 100 vagy 1000 forintokat emészt-e fel, nem is beszélve arról, hogy
fájdalmas csapás lenne egy hűséges „barát”, egy mindenre kész segítőtárs idő előtti
elvesztése, ami ráadásul komoly anyagi kárt is jelent.
7. Nem betegség, de egészségügyi téma, a tüzelés és a koslatás. Ezekről az Ivarzás,
párzás cím alatt már szóltam. Amiről mégis beszélni kell, az a tüzelési ciklusok
szabálytalansága. Ugyanolyan orvosi beavatkozást igényel az idejekorán
abbamaradt tüzelési ciklust is, mint az, hogyha szabálytalan összevisszaságban,
rövid időközönként ismétlődve jelentkezik. Baj az is, ha magán a cikluson belül
vannak eltolódások, rendellenességek. Pl. túl erős vérzés, vagy a 21 napon túl
elnyúló tüzelési ciklus.
A 21 nap a következőképpen osztódik el:
Első harmad; 1-9 napig, cseppekben történő fokozódó vérzés, a szeméremajkak
meneteljes duzzadásával,
Második harmad; 9-14napig, fehér-rózsaszín nyálkás folyás, erős szagingert keltő
hatással, túlzottan duzzadt, gyakran kiforduló szeméremajkak.
Harmadik harmad; 15-21 napig, a visszaállás ideje.
Az első harmadban egyes „kurvoid” egyedek kivételével a szuka nem veszi fel a
kant. Erre normális módon csak a második harmadban hajlandó, de ez kitorlódhat a
harmadik harmad elejére is. A fogamzásra a 11-14 nap közötti időszak a
legalkalmasabb. A bepárzást, és a fogamzást követően a vemhesség ideje 60-62
nap, ??? 2 nap megengedett.
Gyakori ciklus rendellenességet okozhat a nem kívánt párzást követő
hormonkezelés.
A koslató kutya esetében viszonylag könnyebb a dolgunk, mivel az „onanizáció”
útján képes magán könnyíteni. De a másik nem utáni vágyakozása számtalanszor
zavart okozhat munkájában.
Minkét nemnél fontos a nemiszervek tisztaságára ügyelni, s mindennemű
rendellenességnél – folyás, duzzanat, vagy párzási nehézségek – a legbiztosabb az
állatorvosi beavatkozás.
A fizikai tüneteket ugyan itt elmondtam, de az ivarzásnak a kutyatulajdonos
szempontjából pszichikai oldalai is vannak, amelyeknek nem ismerete sokszor
nehezen megoldható feladatok elé állítja a kiképzőt. Ezek a szokottól eltérő
magatartási formák, amikor az egyébként nyugodt, kiegyensúlyozott kan, szinte
fékezhetetlenné, agresszívvá, máskor búskomorrá válik a párja utáni
„vágyakozástól”.
A szuka kutya is igen gyakran a korábbival teljesen ellentétes módon viselkedik,
esetenként fél, riadózik, máskor vadul, rámenősen mindennek nekimenne. Rá is
érvényes az előbbi megállapítás, mely szerint az egyébként nyugodt,
kiegyensúlyozott szuka, ideges, kiegyensúlyozatlan, nehezen kezelhető, míg a
mókára, a játékra hajlamos társa, nyugodt „szótlansággal” várja „sorsa
beteljesedését” /a párzást/. Viszont mindkét nemre jellemző a szeretet, a törődés
utáni vágyakozás. Jobban igénylik a simogatást, s hízelkedve bújnak
gondozóikhoz.
Nem minden kutyatulajdonos osztja kutyája nézetét, és igyekszik mindent
elkövetni annak érdekében, hogy a nem várt „frigy” létre ne jöhessen. A magam
részéről állítom, hogy a legbiztosabb védekezési mód az, ha teljesen elzárjuk
szukánkat attól a lehetőségtől, hogy kankutya közelébe kerüljön, vagy, hogy a
kankutyák bármely módon hozzájuthassanak.
Ha a nem várt esemény mégis bekövetkeznék, a párzást követő két héten belül a
már fent említett hormon injekcióval, a tüzelési időszak megnyújtása után,
lehetséges a nem kívánt terhesség elkerülése. A vemhesség harmadik hetéig
rendkívüli esetben meg lehet próbálkozni az elvetéltetéssel, de a magam részéről
nem javaslom, mivel ez könnyen az anyaállat egészségének rovására mehet, sőt a
későbbi tenyésztésbe állítását is meggátolhatja. Arról nem is beszélve, hogy a
hormon injekció, azáltal, hogy a hormon háztartás biológiai rendjét felborítja,
magát a ciklus rendszeres voltát is összezavarja, megbízhatatlan időközönként fog
az jelentkezni az állatnál, amely nem minden esetben jár együtt a fogamzás
lehetőségével. Azaz a későbbi esetleges tenyésztésbe állításnál ez is újabb
nehézséget jelenthet.
Azokban az esetekben, amikor nem áll módunkban tüzelő szukánkat másnemű
társaitól elkülöníteni, leghelyesebb és legbiztosabb az, ha nadrágot húzunk rá. Ez
lehet rövid gyermeknadrág, női bugyi stb., amelyet a kutya derekán pertlivel - ás
nem gumival -erősítünk fel. A farok számára mindenkor vágjunk megfelelő rést,
hogy azt a nadrágon kívülre vezethessük. Ezt a "védőpajzsot" azonban csak addig
hagyjuk rajta, amíg a "kísértés" veszélye fennáll, egyébként vegyük le róla, hogy az
állat tisztíthassa önmagát.
Azokon a helyeken, ahol a kutya lakásban tartására kényszerül a gazda, a lakás
tisztasága megőrzése érdekében ugyan fennhagyhatjuk a nadrágot, de időről-időre
vigyük olyan helyiségbe, ahol levehetjük róla, épp előbbi ok miatt.
Mind a kan, mind a szuka kutya „vágyainak” csillapítására, alkalmazhatunk
állatorvos utasítása szerint, az embergyógyászatban is használatos idegcsillapítókat.
Biológiai védekezésként – ha tovább tenyészteni egyik nemmel sem akarunk –
leghelyesebb a tüzelési ciklus időszakára a szukát és a kant is egyaránt
fehérjeszegény kosztra fogni, és a szuka esetében csak a ciklus befejeztével, a
kannál pedig a „kísértés” / a tüzelő szuka közelsége/ elmúlta után térhetünk vissza a
normál étkeztetésre.
Alapvető követelmény, hogy ezen ciklikus időszakok alatt kiképzésbe egyáltalán
ne állítsuk be egyik nemet sem, s munkába is csak abban az esetben, ha egyébként
már jól „bedolgozott” egyedről van szó, s kellően kézbe tudjuk tartani, és ami a
leglényegesebb – gyógyszerezve nincs! Az utóbbi ugyanis tompulttá teszi az
állatot. Azt viszont nagyon jól jegyezzük meg: minden megbízhatósága mellett is,
ezen ciklikus időszakokban mindkét nemnél /főként a kannál/ sokkal fokozottabb
figyelemre van szükség, és a legkisebb rezdülésre is azonnal reagálnunk kell!
Segítsük az állatot ha szükséges, de ebben az időszakban fenyítésnek semmi
körülmények között helye nincs! A szokottnál is nagyobb türelmet és megértést
kell irántuk tanúsítanunk!
A kutyás tisztesség úgy kívánja, hogy feleslegesen ne okozzunk sporttársainknak
kellemetlen pillanatokat. Ezért tüzelő szukával sohase menjünk olyan helyre, ahol
egyszerre több kutya is megfordul, kutyafuttatók, sétaterek stb. Kerüljük el ezeket a
területeket és várjuk ki azt az időt, míg kutyánk a tüzelést abba hagyja. Ez idő alatt
vállaljuk a „magános farkas” szerepét, és csak egyedül rójuk ebünkkel az utcát!
Téves hiedelemben él az, aki azt mondja: „most úgysincs ott senki, nyugodtan
lemehetünk”. Egyáltalán nem nyugodtan, mert bár kutyánk mire a többiek
előjönnek „eltűnik”, de nem így az általa „lerakott névjegyek” szaga. Ezek
csaknem olyan hatással vannak a kanra, mintha a névjegy gazdája is jelen lenne.
Előfordulhat, hogy nem szerzünk idejekorán tudomást a nem kívánt vemhességről,
vagy egyéb más okokból eredően kényszerülünk szukánkkal a kölykök
kihordatására. Amennyiben nem akarjuk az utódokat felnevelni, a szülést követő 2.
napon, a kölyköket állatorvossal altattassuk el, az anya számára pedig adassuk a
tejkiválasztást meggátló injekciót.
A vemhes szukával megfelelő óvatos bánásmód mellett szinte az utolsó pillanatig
dolgoztathatunk, de ne végezzünk vele intenzív oktatást. Ugyanakkor munkájában
kiéljük a nagyobb fizikai megpróbáltatásoktól, és óvjuk az erős külső behatásoktól,
nyomás, ütés stb. Általában csak azt hagyjuk, amit saját kedvére kíván megtenni, s
komolyabb erőpróbának semmiképp ne vessük alá.
Amennyiben a kölyköket bármely okból meghagyjuk, az anyakutyát az első 3
hétben, az üríttetési sétákon kívül az alomtól ne szakítsuk el, mígnem 3 hetestől 6
hetes korig is csak rövid, emlékeztető foglalkozásokat tartsunk vele. Intenzívebb
munkára akkor foghatjuk be, hogyha ő maga „veri el” az emlőtől a szopni kívánó
kölyköket.
Minden óvatosság mellett is megtörténhet, hogy kutyánk idő előtt elvetél. Ilyenkor
az állatorvosi beavatkozás semmi körülmények között sem mellőzhető, lévén, hogy
még a legszabályosabbnak tűnő esetekben is, mindig adódhatnak nem várt
komplikációk! Mindezektől függetlenül a „más állapot”, nagyon jellemző
meghatározója a „várandóságnak”. Sohase tévesszük szem elől ezt, és eszerint
viselkedjünk, bánjunk kutyánkkal. Az ezen állapottal járó, minden, a normálistól
eltérő jelnséget komolyan kell vennünk, és az állatorvos segítő kezének
igénybevételét ebben se mulasszuk el.
Korántsem merítettem ki minden lehetőséget, és soroltam fel azokat a tüneteket,
jelenségeket, amelyekkel egy kutyatulajdonos, ebének élete folyamán találkozik.
Csupán megpróbáltam összesűríteni a legjellemzőbbeket és leglényegesebbeket,
amelyekkel a gazda találkozhat, s amelyeket nem hagyhat figyelmen kívül.
Önmagunkról még annyit: a kutyaegészségét is óvjuk, ha saját magunk is betartjuk
a higiénia /tisztálkodás/ alapvető szabályait. Ez nemcsak abból áll, amint azt már
fent is említettem, hogy kerüljük az idegen vagy beteg kutyák „társaságát”, és
bizalmas közellétét, hanem abból is, hogy még a saját kutyánk után is igyekezzünk
mindig fertőtleníteni magunkat.
Ne gondoljunk valami különleges eljárásokra, de gondolkodjunk csak! Hányszor
leírtam e könyv sorain a dicsérő szavak mellett a simogatást, mint egyik
leglényegesebb pozitív megerősítő motívumot. A kutya szőrén számtalan olyan
fertőző vírus, baktérium van, amely ha kutyánkba kerül, komoly betegség okozója
lehet, sőt számunkra is veszedelmet rejtegethet.
Az első és legfontosabb tennivalónk, hogy minden egyes, kutyával /legyen az saját
vagy idegen kutya/ történő érintkezés után alaposan mossunk kezet! Ez mindig
szappannal, folyó víz alatt /ahol erre mód van, melegvízzel/ történjék. De
alkalmazhatjuk a korábban említett egyéb fertőtlenítő szereket is. Megtörténhet,
hogy nem áll módunkban rögtön kezet mosnunk /idegen helyeken, utazáskor,
kiképzéskor stb./. Ilyenkor igen jó kisegítő eszköz az un. „higi-kendő”. Ez egy
légmentesen lezárt kis nylon tasakban lévő, egyszeri használatú, illatosított,
fertőtlenítő szerrel átitatott papír zsebkendő, amellyel mind arcunkat, mint kezünket
egyaránt megtisztíthatjuk.
Másik ilyen óvatossági rendszabály, hogy a „kutyázáshoz” használt öltözködési,
felszerelési tárgyainkat, a többi öltözékünktől, és egyéb felszerelési tárgyainktól
külön tároljuk, tartsuk. Itt gondolok arra, hogy a kiképző iskolán használt
öltözékünkben ne „tanyázzunk” naphosszat otthon, hanem a kiképzés végeztével ne
legyünk restek ruházatot váltani. No, és persze ezt az öltözéket nem árt, ha a külső
élősdiektől /bolhák/ még magunkon mentesítjük, azaz, valamely riasztó szerrel
befújjuk. Ezt lehetőleg még a lakáson kívül végezzük el /ajtó előtt, folyosón,
udvaron stb./. A riasztó szer alkalmazását a kiképző iskolára történő kimenetel előtt
is javasolom.
Előfordulhat, hogy helyszűke miatt nem áll módunkban a „kutyás” öltönyt a
többiektől külön tárolni. Ilyenkor vegyünk egy 100-120 cm hosszú nylonzsákot,
amelynek zárt végén egy 2-3 cm-es vágást ejtünk. A nylonzsákot húzzuk az
akasztón lévő ruházatra, és az előbb említett résen keresztül kibujtatott akasztónál
fogva, nyugodtan a többi ruha mellé akaszthatjuk. Ugyanezt a tárolási módot
akasztó nélkül, csupán nylonzsákba hajtogatott ruhákkal is megtehetjük, amelyet
aztán a szekrény aljába, vagy egyéb más helyeken is tárolhatunk.
Logikusan következik a fentiekből, hogy kutyánk felszerelési tárgyait is külön
tároljuk öltözéküktől. Úgy a felszerelési tárgyakra, mint a kutya etető- és
itatóedényére, valamint fekhelyére vonatkozóan higiéniai követelmények betartása
egyaránt kötelező. A szijjszerszámokat időről-időre tisztítsuk le, és olajozzuk be, az
etető- és itatóedényeket minden étkezés után és ivóvíz csere alkalmával mossuk el,
fekhelyét állandóan tartsuk tisztán.
Sok olvasóban felmerülhet a kérdés: egészségügyi tanácsok megelőző
rendszabályok nélkül? Nos igen! Úgy érzem, erre itt külön kitérnem szükségtelen,
lévén, hogy a figyelmes Olvasó hamar rájöhet arra, hogy tulajdonképpen az egész
könyv erről szól! A helyes nevelés, tartás, gondozás, mind olyan megelőző
tevékenységet foglalnak magukban a gazda részéről, amelyek biztosítékot
nyújtanak arra, hogy mind külső, mid belső tulajdonságaikban a lehető legjobbat
hordozzák kutyáink önmagukban.
Kiegészítésül: Korábban már említettem volt, a sokkhatást, mint negatív
motívumot, főként a vésen /jellem/ formálódás terén. Divatos szóhasználattal azt
mondhatnám, hogy óvjuk kutyánkat a túl erős stressz-hatásoktól, mint az előbb
említett sokk-hatások kiváltójától. Bebizonyosodott, hogy ezen túl erős negatív
stressz-hatások nemcsak idegrendszerbeli, hanem fiziológiai károsodást is
okozhatnak /pl. salmonellás megbetegedés/.
Így a fajra jellemző kívánalmaknak leginkább megfelelő, és a természetes
életmódot legjobban megközelítő, a fokozatosság elvén alapuló nevelési-, tartási és
gondozási módok elvi biztosítékot nyújtanak arra vonatkozóan, hogy kutyánk
csupán a legkisebb „leli” megrázkódtatások, és a legenyhébb fizikai sérülések
elviselésére kényszerüljön! Természetesen ehhez arra is szükség van, hogy ne csak
tulajdonosa, hanem gazdája, sőt –uram bocsá’ – jóban, rosszban igazi társa is
legyünk hűséges segítőnknek!
ZÁRSZÓ
„A nevelés csak annyiban érheti el célját, amennyiben képes a cél
követelményeinek megfelelni!”
/Eötvös József/.
Amikor e könyv megírásához hozzáfogtam, az a cél vezérelt, hogy lehetőséget
nyújtsak – mind a kezdő, mind a haladó kutyatartók, kutyatenyésztők, valamint
mindazok számára, akik a kutyával kedvtelésből, szükségből vagy haszonból
kívánnak foglalkozni – a kynológiai munkában, még jobb eredmények eléréséhez.
Megpróbáltam összefogni mindazokat az általánosan ismert, elfogadott vagy
bevezetésre ajánlott módszereket, tartási, nevelési, gondozási eljárásokat, a saját
kísérleti eredményeimmel, tapasztalataimmal és gondolataimmal kiegészítve,
amelyeknek segítségével, tenyésztésre és munkára egyaránt tökéletes testi és
„lelki” tulajdonságokkal rendelkező kutyát nevelhetünk.
E könyv lapjait forgatva sohase feledkezzünk meg egy örök érvényű törvényről: az
adott egyedet mindig az adott fajra, fajtára jellemző külső megjelenési formák, és
belső tulajdonságok alapján vizsgáljuk.
Mit kell ezzel kapcsolatban megjegyeznünk?
Amikor egyes kutyáról beszélünk, mindig szem előtt kell tartanunk azt, hogy az
egyes KUTYA /amint azt már említettem volt/ A RAGADOZÓK CSALÁDJÁBA,
A FARKASOK NEMÉBE, A HÁZIKUTYA FÉLÉK FAJÁBA tartozó, különböző
FAJTÁKAT vagy KEVERÉKÉT jeleníti meg önmagában.
Olyan módszereket válogattam, amelyek segítségével megakadályozhatjuk e
nagyszerű faj további korcsosodását. Szándékosan nem foglalkoztam tenyésztéssel,
genetikával. Így ne hiányolja az Olvasó a genetikai vagy utódnyerési
lehetőségekkel kapcsolatos tanácsokat, s az ezekkel járó okfejtéseket sem. Ez más
beállítottságú írás témája kell, hogy legyen. Engedtessék meg azonban annyi, az
előbbi állításaim magyarázataként, hogy az emberi kapzsiság /az utódok minden
áron történő megtartásának szándéka, nyerészkedés céljából/, a tudatlanság, a
rosszul értelmezett humánum, a mesterséges szelekció hiánya – amely hivatva
lenne pótolni a természetes szelekciót – sajnálatos módon rossz irányba
befolyásolja a kutyafaj alakulását.
E téren nagyon sok tennivaló lenne. Az a szándék indított, hogy támpontot
találkozunk, amelyeknek külső megjelenési formái, és belső tulajdonságai un.
tenyészanyagból származó egyedekre tettek is szert /kapták vagy vásárolták/ -
legalább a lehetőségekhez képest, a jelentkező igényeknek legjobban megfelelőt
hozzák ki az adott alanyból.
Adós vagyok még néhány fogalom ismertetésével.
A kutya faj: minden fontos öröklődő sajátosságukban megegyező kutyák
összessége, pl. azonos rendszerű fogazat /ragadozó, tarajos/, egymással pároztatva
beavatkozás nélkül szaporodnak, azonos nemi ciklus, kihordozási idő stb. Minden
jelenleg ismert kutyafajta, legyen az fajtatiszta vagy korcs, esetleg keverék,
magához a fajhoz tartozik.
A fajon belül azonban különböző fajtákkal találkozunk, amelyeknek külső
megjelenési formái, és belső tulajdonságai un. standarokban, fajta leírásokban
vannak rögzítve. Csak azokat az egyedeket tekinthetjük fajtatisztának, amelyek a
standardokban leírt kritériumoknak /megkülönböztető jeleknek/ teljes egészében
megfelelnek. Ezek a fajta jellegzetes tulajdonságait tisztán képviselik és örökítik.
Az utóbbit és a származást megbízhatóan a pedigré, azaz a törzskönyv bizonyítja
/visszamenőleg ötödízig/.
Az adott fajtán belül találkozhatunk a korcsokkal. Minden, a standard leírásban
rögzítettektől negatív irányba való eltérést korcsosodásnak kell tekintenünk. A
korcs a fajta értékes tulajdonságait részben vagy teljesen elveszíti. A korcsok
küllemi megjelenési formáikban, és belső tulajdonságaikban ugyan nagyjából
megfelelnek a standard által leírt körülményeknek, de torzult módon.
Ilyen korcsosulási jelek;
- albínóság, pigmenthiány: a szőrzeten, a szemekben /pl. felemás vagy piros/, a
bőrön /rózsaszín foltok/, körmökön,
- a csontrendszer hibái: csökött, torz növés, pl. a dysplasia vagy a gerincoszlop,
illetve végtagok növekedési rendellenességei, a fogazat hiányosságai /főként a 3-as,
4-es elő-, és az 1-es, 2-es, 3-as utózápfogak, esetleg a fogó- vagy metszőfogak
hiánya/,
- belső szervi elváltozások: veleszületett szív vagy zsigeri betegségek,
- nemző- és fogamzásképtelenség, rejtett heréjüség,
- súlyos idegrendszeri elváltozások,
- érzékszervek hiányos működése: süketség, vakság, szagérzéketlenség stb.
Összefoglalva: a korcs az adott fajtára jellemző megjelenési formával ugyan
rendelkezik, pl. tipikus németjuhász, de a fenti hibák egyikét, másikát, esetleg
többszörösét is megjeleníti önmagában. Sose feledjük el: minden kutya fajtiszta, ha
azt más fajjal nem keverjük /basztard/ pl. farkassal, de nem mindegyik fajtatiszta!
Ezzel ellentétben a keverék ugyan nem tükrözi egyik fajtára sem jellemző standard
követelményeit – bár fajtatiszta – hanem ezek egyikéből, másikából örökített több-
keveset magában pl. vizsla fej, németjuhász test, drót szőrzettel /hibrid/.
Ugyanakkor teljesen egészséges fiziológiai és pszichikai alkata van.
Ránevelés! Nem szabad misztifikálnunk e fogalom jelentőségét. Amint ezt A kutya
pszichológiája c. fejezetben bővebben kifejtem, az élőlény fiziológiai és pszichikai
alkatát, a genetikailag átörökített tulajdonságokon és hajlamokon túl /és ezek az itt
következőktől sem függetlenek/, az élőlényt közvetlenül körülvevő természeti
adottságok, és környezeti körülmények, az ezek hatási alapján szerzett
tapasztalatok, tevékenységek formálják, alakítják ki. Ez a formálódás már a
szülőpárok alkalmazkodásával elkezdődik, és a születés pillanatától folytatólagosan
meghatározó. Fiatal korban az utódok alkalmazkodási /átállási/ képessége mindig
jobb, mint a későbbiek folyamán, de még az idősebb korú egyedeknél is
elengedhetetlenül szükséges, ha „nem akar” idejekorán elpusztulni.
Természeti körülmények között az adott egyed, az adott élettere a meghatározó,
amelyben maguk a szülő állatok is élnek. Ők ott, azon a helyen, csak azt, és annyi
tanítanak az utódoknak, amelyet a saját életük tapasztalatai alapján. A létfeltételek
szempontjából „szükségesnek tartanak”. Ez nagymértékben függ az
ivadékgondozási ösztön fejlettségétől is. Pl. a vadonban, ha a farkasanya elpusztul,
és a kölykök még nem képesek a falkával tartani, ahol különben a még
szükségeseket megtanulhatnák, a kölykök sem igen élik túl anyjuk halálát, még
akkor sem, ha egyébként az anyatejre már nem volna szükségük /eltekintve egy-két
„örökbefogadási” esettől/. A szülők vadászterületéből történő kiszakadás után,
esetleg egészen más természeti feltételek közé kerülve, az utódnak már a saját
tapasztalataiból szerzett élmények alapján kell magatartását, viselkedését és
életmódját alakítania ahhoz, hogy a természetes kiválogatódás törvényének
érvényesülésével fennmaradhasson, és új családot alapíthasson.
Akkor, amikor az előzőkben aránylag tüzetesen ismertettem azokat a biológiai-
fiziológiai-pszichológiai meghatározókat, amelyek egy jól fejlett, külső és belső
tulajdonságaiban megfelelő, egészséges felépítésű kutyára jellemzőek, egyben
ismertettem, egyrészt azokat a kívánalmakat, amelyek a jó kutyával szemben
támaszthatók, másrészt azokat a lehetőségeket, amelyekkel azok elérhetők.
Mindazokban csak a természetes megközelítő módozatokat vázoltam fel. A
felnevelés ezen szakaszáig leírtak, csak a jó nyersanyagot nyújtják számunkra! A
ráneveléses módszer segítségével teremtjük meg azokat a természetes helyébe lépő,
mesterséges feltételeket, amelyek az egyed életterére jellemzőek lesznek további
életében! Azaz: itt a gazda lép a szülőpár helyébe, és igyekszik mindazt az általa
szükségesnek tartott dolgot, jelenséget, feltételeket mesterségesen produkálni,
amelyekhez az egyednek az új körülmények között alkalmazkodnia kell!
Azért ne feledjük el, hogy egy ilyen mesterséges folyamat már domesztikációval
/háziasítással/ elkezdődött, és a „szocializálódással” folytatódik. A szociális
munkakutyáknál új az, hogy amíg az előző munkáknál /alkalmazkodási területeken/
- ahogyan azt már korábban is írtam – a kutya természetes ösztöneire támaszkodott
az ember, az új alkalmazkodási területeken /szociális munkakutyák/ a kutya fizikai
és pszichikai adottságaival sokban ellentétes dolgokat, és tevékenységi
módozatokat kívánunk, illetve követelünk meg. A jó érzékű kiképző pedagógusi
nagysága pontosan abban rejlik, hogy képes felmérni azoknak a mesterséges
tényezőknek mennyiségi és minőségi voltát, amelyeket az állatba mintegy be kíván
„táplálni”, úgy, hogy azok sem fizikálisan, sem „lelkileg”, semminemű eltorzulást
ne okozzanak.
Nagyon szeretném mindenkinek a lelkére kötni, hogy – többszörösen aláhúzva a
mesterséges feltételeket – mindig szem előtt kell tartanunk azok mesterséges voltát!
Tudniillik, mint minden mesterséges, mint olyan, ami természetessel nem egyező, a
kívánt és szükséges jó mellett, legalább annyi rosszat is rejt magában, és
eredményezhet. Ráadásul mindezt sokkal nehezebb a későbbiek folyamán
korrigálnunk, mint a természetes körülmények között történteket. Ebből
következik, hogy a fokozatosság elve itt még inkább parancsolólag hat, és
mindennemű hirtelen és erős stressz-hatástól – éppen a későbbi cél elérése
érdekében – óvakodnunk kell.
Ezek szerint: a „természetes” helyébe lépő „mesterségesből”, mindig adott egyed
testi, pszichikai alkatának, felvevő és alkalmazkodó képességeinek megfelelő
mennyiséget oktathatunk, és ezzel egyenes irányba követelhetünk meg
minőségében. A kutya, mint olyan, rendkívül hű és jó segítőtársa az embernek, de
sohasem szabad antropomorphizálnunk /emberiesítenünk/, tehát ne kívánjunk tőle
emberi „gondolkodás- cselekvési módot”, és ne tartsuk többre, ne lássuk többnek,
mint ami valójában! Soha ne feledjük: csak azt várhatjuk el tőle, amit meg is
tanítottunk! Amit esetleg autodidakta módon /önmagától/ megtanul, az nem várt,
szép ajándék a részéről! Nehogy azt higgyük azonban, hogy ez „csoda”, az „ég
áldása”. Egyáltalán nem az! Nagyon is rajtunk, tetteinken múlik, hogy kutyánk
milyen „intelligenciára” tesz szert!
Mindannyiunk előtt tudott dolog, hogy az embert a munka, és ennek
következményeként kialakuló második jelzőrendszer, azaz a beszéd emelte ki az
állatvilág soraiból. Nem kívánok filozófiai eszmefuttatást végezni e két kategória
jelentéséről és jelentőségéről, csupán a következőket jegyzem meg:
Ahogyan azt a Pedagógiai alapismeretekben bővebben kifejtettem, az ember
közvetítésével mindkettő befolyással volt, és van kutyáink mind magasabbrendű
értelmi képességének kialakulására. Közvetett módon, azaz akként, hogy az ember
tevékenységre, meghatározott célirányos tevékenységre!, az ember akaratának
megfelelő tevékenységre! Tehát nem munkára /mivel nem hoz létre új értéket/
készteti! Ennek a tevékenységnek az elvégzése kapcsán az ember saját fogalmi
rendszerét következetes módon /azonos feladatkörökhöz, azonos fogalmakat/
használja a kutyájával történő kommunikációs /kapcsolattartás/ tevékenység
fenntartására.
Igen ám, de az egyes speciális /szakosított/ feladatok végrehajtásának eléréséig,
nagyon sok apró, kis feladat, az adott munka szempontjából kevésbé lényeges, de
az egyed fejlődése szempontjából fontos motívumok megtanulása és végrehajtása is
szükséges.
Ha a korábbi példánál akarok maradni, mint két végletet, ez egyetlen vezényszót,
az „előre”-t hozhatnám fel. Ennek az egy vezényszónak az alkalmazásával, pl. a
vakvezető kutya azonkívül, hogy megtanulja: el kell indulnia, a jelentkező akadályt
ki kell kerülnie, végső momentumként ugyanennek a vezényszónak az alkalmazása
mellett, még jeleznie is kell.
Hajlamos vagyok annak a példának a gyakori emlegetésére, hogy kutyáink
tevékenysége /munkája/ olyan, mint egy nagy, apró, színes kövecskékből összetett
mozaik kép. A kép adott azzal; ha azt mondom, vakvezető, siketeknek jelző, vagy
mozgássérültek részére dolgozó kutya, de az egyes munkakutya típusokon belül
nagyon sok olyan apró feladat, tevékenységi kör van, amelyek egyrészt közösek is
lehetnek a másikkal, de méginkább attól teljesen különbözőek.
Mit akarok mindezzel bizonyítani?
A kölyökkutya természeténél fogva kíváncsi, és mindamellett igen jó megfigyelő
is. Az ember ezt a természetes kíváncsiságát a helyes nevelési módszerekkel
igyekszik kielégíteni, s az új feladatok elé való állítással ez érdeklődést növelni is.
Ugyanakkor lehetőséget nyújt arra, hogy ez a kíváncsiság az állat kedvére, és
megfelelő módon kielégíthető legyen, azaz lehetővé tesszük a különböző
tapasztalatszerzéseket. /Szabadon engedve, sok helyütt megfordulva, kisebb,
nagyobb próbatételeknek kitéve./ Mind emellett, hogy beszélünk, sőt beszélgetünk
hozzá, vele, az emberi fogalomrendszernek olyan részeivel is megismertetjük,
amelyek ugyan a közvetlen munkához nem kapcsolódnak, de emléktárában jól
megjegyzi azokat. Bizonyos mennyiség felhalmozódása törvényszerűen minőségi
változásba csap át, azaz könnyebben, gyorsabban tanulja az oktatott dolgokat, és
önmaga is „hozzá tesz” ahhoz.
Igen sok vakvezetőkutya tulajdonossal tartottam és tartom a kapcsolatot. Csaknem
mindegyikőjük lelkendezve mesélte azt a tapasztalatát /és a következőkről saját
kutyáimnál is meggyőződtem/, hogy - főként a ráneveléses módszerrel nevelt
kutyáknál - egy bizonyos idő eltelte után, a kutya kifejleszt önmaga számára egy
hangjelzést, amely nem a hangszálai használatával történik.
Kutyáink a párologtatás és a hűtés megkönnyítésére sokat és erősen lihegnek. Ezt
mindannyian tudjuk. Nos, az általam ismert és megfigyelt kutyák ezt a bizonyos
lihegést alakították át olyanná, amellyel jelenlétüket, bejövetelüket, ottlétüket
kívánják gazdájuknak jelezni. A sima, egyszerű lihegést, ha betűkkel akarnám
érzékletessé tenni úgy írhatnám le, hogy: „he-he-he-he”, a jelzőlihegést pedig ily
módon: „hehh-hehh-hehh-hehh”. Különös, de csak az előbb felsorolt esetekben
alkalmazták, illetve alkalmazzák kutyáink e jelzést. Ezt még akkor is csinálták,
amikor játék közben csak elfutottak mellettem.
Számtalan példa van arra is, hogy az un. szociális munkakutyák nagyszerűen
alkalmazkodnak külön oktatás nélkül is /főként, ha kölyökkorban kerülnek a
gazdáikhoz/ sérült gazdáik állapotához. A vakvezető kutya hangadással, érintéssel,
a siketeknek jelző érintéssel, a mozgássérült részére szolgáló kutya pedig a
nagyfokú apportszándékkal.
Mindezekre, a korábban felsorolt és ismertetett játékok segítségével, könnyen
rávezethetjük a kutyát, kivéve a hangjelzést. Az érintkezéssel történő jeleztetéshez
semmi más nem szükséges, csupán annyi, hogy a kezünkben tartott jutalomfalatot
mindaddig nem adjuk oda a kutyának, amíg az jelenlétét kezünk, térdünk erőteljes
érintésével nem jelzi. Az apportkészség fejlesztéséhez a játékul szolgáló gumi
baba, vagy egy rongylabda a legalkalmasabb, amelyet – mozgássérültről lévén szó
– javasolok egy hosszabb /2-3 m, később még hosszabb/ cukorspárgára kötni, hogy
azt az eldobás után, a kutya ingerlésére a földön tovább mozgathassuk /apró
rántásokkal/, vagy ha mégse hozná be az eb, úgy magunkhoz vonhassuk a kidobott
tárgyat, hogy újólag eldobhassuk azt. S ha okot ad rá – dicsérjük! Nyugodt,
kiegyensúlyozott hangon, becéző módon, nem fukarkodva a simogatással sem!
Mindenki számára adva van a példa! Milyen óriási különbség van azok között a
kutyák között, amelyek gazdáik közvetlen közelében élnek, és szinte állandó
jelleggel kapcsolat van kettőjük között, érzelemvilágban, teljesítőképességben,
munkakészségben, azokkal a kutyákkal szemben „akik”, esetleg többszörösen is
gazdát cserélve kerülnek valamelyik kiképző iskolába, s onnan új gazdájukhoz
vagy vezetőjükhöz. Nem véletlen dolog, hogy a B.M. kiképző iskolán is, a jövendő
vezetők, jövendő kutyájukkal együtt tanulnak, dolgoznak.
Szerencsére a kutyában, az ember mellett jórészt munkában eltöltött több ezer év,
igen jó alkalmazkodó készséget épített ki, és viszonylag rövid idő alatt tud
identifikálódni /azonosulni/ gazdájával, annak állapotával. /Megfigyelhetjük, hogy
a vakvezető kutya, bármilyen mélyen is aludjék, rugóként pattan fel helyéről, ha
gazdája feléje tart – a letaposást elkerülendő – míg másoktól szinte megköveteli,
hogy ők kerüljenek./ Képes hamar elfogadni őt, mint „falkavezért”, de ahhoz, hogy
megfelelő érzelmi kapcsolat, „szeretetlánc” jöjjön kettőjük között létre, az előzőhöz
viszonyítottan hosszú idő kell, és bármily különösen is hangzik, előbb a gazdának
kell bizonyítania. Mondhatnám úgy is – meg kell hódítania kutyáját!
Sohase tévesszük össze az igazi szeretetet, a megalázó ráutaltság helyzetével,
amikor kutyánk csak azért tart ki mellettünk, mert „tudatában” van annak, hogy
csak így van biztosítva számára a „mindennapi betevő falat”. Minél
felszabadultabban, közvetlenebb módon és érzéssel foglakozunk kutyánkkal, annál
szorosabbá válik az érzelemi lánc. És – amint azt az elején említettem – a kutya jó
megfigyelőképességével gyakran rájön arra, éppen a szeretettől vezérelve, mely
dolgok fontosak és szükségesek gazdájának, hogy ő is lebilincselhesse, magához
köthesse a szeretett lényt.
Lássunk egy nagyon találó példát az „autodidakta” tanulási módra.
Claudia Caterina von der Miquelon, a nemrég kimúlt újfundlandi szukakutyám, 10
és ½ éves koráig, szinte „haláláig” dolgozott nekem. Csaknem a munkábaállás első
pillanatától kezdve /9hónapos korától/ jártam vele a METRÓ vonalakon is, de nem
túl gyakran. Már a METRÓ és a mozgólépcső használatát is, szinte játszi
könnyedséggel tanulta meg, s a közel 10 év alatt mindössze kétszer fordult elő,
hogy 1-1- körmét a mozgólépcső lekapta. /csak zárójelben jegyzem meg, hogy a
közönséges villamos és vonatlépcsők – a rossz konstrukciójuk miatt – majd
havonta okoznak ilyen balesetet./ Mondom, használtuk, de csak olykor-olykor. 9 és
½ éves korában kerültem – családi körülményeimből eredően – abba a helyzetbe,
hogy lakásváltoztatás miatt munkahelyet is változattam, ami állandó és rendszeres
METRÓ használattal jár /a Nyugati p.u.-től a Deák térig és vissza/. A deák téri
labirintusban /amelyről sokan rémregényeket meséltek/ idősebb kora ellenére,
könnyen és gyorsan kiismerte magát. Egyetlen egy nehézsége támadt.
A felfelé vezető útra két lehetőség is kínálkozik, a rövid mozgólépcső, amely a 2-
es METRÓ-hoz visz /kelet-nyugat/, és a hosszú mozgólépcső, amellyel a felszínre
lehet jutni. Jól tanult kutya voltát mi sem bizonyította jobban, minthogy a
vezényszóra, hogy „lépcsőhöz”, a hozzá legközelebb eső, azaz a rövid, számomra
nem helyes irányba vezető mozgólépcsőhöz vitt. Mindössze 1-2 alkalommal kellett
neki mondanom: „a hosszúra Katikám, a hosszúra”, és mondtam a helyes irányt:
„balra, előre”. A következő alakalomkor elég volt csak annyit mondanom, hogy: a
„hosszúra”, és már irányt is vett a felszínre vezető lépcsőhöz.
Igen ám, de itt is adódtak problémák! A hosszú után még újabb rövid szakasz is
volt, és hol a hosszúnál, hol a felső rövid szakasznál, hol az egyik, hol a másik
lépcső állt. Különös dolog., de sohasem szoktattam külön arra, hogy számomra
csak a „mozgó” lépcső a jó. Mégis, ha a megszokott „lépcsőnk” valamely oknál
fogva pihent, és helyette a másik haladt felfelé vagy lefelé, Katrin érdekes módon
reagált e tényre. Határozottan vette az irányt a megszokott mozgólépcsőhöz, s
ahogyan közeledett a le- vagy a fellépéshez, úgy váltak léptei bizonytalanabbakká,
majd megállt, fejét jegesmedve módjára jobbra-balra ingatta, majd minden
vezényszó nélkül hirtelen hátraarcot csinált, és irányt vett az éppen üzemelő
mozgólépcsőhöz. Igaz, nem tanítottam, de az a sokféle tapasztalat, amelyekre
munkája közben szert tett, kézenfekvővé tette saját és gazdája számára a helyes
megoldást.
Ezért is nem győzöm hangsúlyozni, és inkább vállalom az ismétlés „bocsánatos
bűnét” is, akkor, amikor unos-untalan hajtogatom, hogy a jó ráneveléses módszer
alapja, az igen-igen sok mozgással, ismerkedéssel, tapasztalatszerzéssel
egybekötött séták és foglalkozások. Ebből eredően tartom rendkívüli
fontosságúnak, hogy gazda és kutyája mindig, mindenkor, mindenütt,
elszakíthatatlan társakká váljanak, és mintegy kötelező érvényűen, egymást sohase
hagyják magukra, csak igen-igen indokolt esetben. Ne státusz-szimbólumnak,
hanem igazi segítőtársnak tekintsük, és eszerint is éljünk vele!
Az előbbihez hasonlóan, autodidakta módon tanulja meg a kutya pl. azoknak a
közlekedési és útváltozatoknak a megoldását is, amelyek a hazavezető, a
munkahelyre, vagy az egyéb szokott helyre vezető utak önálló megválasztását
jelentik. Katrinnál is sokszor találkoztam olyan esetekkel, amikor nem a már jól
ismert utat választotta /nevezetesen a Kádár utcát, amely a Váci úttól a Visegrádi
utcába torkolódik/, volt, amikor a Szent István körutat, volt, amikor a Katona
József utca felé vezető utat választotta, lévén, hogy mi a Visegrádi és Katona József
utca sarkán lévő ház felé igyekeztünk.
Óva intek bárkit is, hogy e szerény alkotást fennen lobogtatva, annak minden
betűjét szó szerint értelmezze, és körültekintés nélkül végrehajtsa a bennfoglaltakat.
Mint minden tudományos igénnyel megírott mű, egyrészt ez sem mentes a
hiányosságoktól /az alkotó szubjektum, és tudomány folytonos fejlődése nem
zárható ki/, másrészt, mint minden tudományos igénnyel megírott művet, csak
dialektikusan szabad vizsgálnunk és alkalmaznunk. A bennlévőket, a meghatározó
törvények figyelembevétele mellett, az adott helyzethez és körülményekhez
alkalmazkodva válasszuk, s a lehető legjobb megoldások felhasználásával
igyekezzünk minél jobb eredményt elérni.
a SZERZŐ
Fontosabb forrásmunkák
dr. Büchler R.: Sport pszichológia
Illyés Gyuláné: Gyógypedagógiai pszichológia
Dr. Kotoff O.: A kutya kiképzése szimatmunkára
Pavlov: Feltételen és feltételes reflexek
Smith, A.: Testünk titkai 1980. Kossuth
Lubomir Smiczinszky: A kutya pszichés állapota
Max von Stephanitz: A németjuhász kutya
Dr. Szendei Ádám: Orvos a családban 1971. Medicina
Egészségügyi ABC 1978. Medicina
…….