PÁLYÁZAT

Az Örkény István Színház Nonprofit Kft.

ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére

Mácsai Pál

2010

1

A MADÁCH SZÍNHÁZ, MAJD MADÁCH KAMARA

Az épület

1928-ban a Károly körút és Király utca sarkán lévő híres-hírhedt Orczy-ház

bontásakor az építtetők új épület emelésére kértek elvi engedélyt. Nem kapták

meg, ám a privát tőke feltűntével a Főváros és a Közmunkák Tanácsa

elérkezettnek látta a pillanatot a soha meg nem valósult, de már akkor évtizedek

óta tervezett „Erzsébet sugárút” kiskörúti torkolatának megnyitására: a

befektetők építhettek, amennyiben vállalták, hogy a Főváros terveit valósítják

meg. 1930-ban nyilvános tervpályázatot írtak ki, amelyre 47 pályamű érkezett. A

Fővárosi Közmunka Tanács egyik tervet sem tartotta kivitelezésre alkalmasnak,

és saját jelöltjével készíttette el azt: engedélyezve a megvásárolt, de elutasított

pályaművek anyagának szabad felhasználását.

Wälder Gyula műegyetemi professzor kapott megbízást az egységes építészeti

kiképzés tervének elkészítésére. Árkay Aladár visszadobott tervéből vette át a

diadalívszerű épületet az akkor már „Madách sugárút” méltó indítására, és

egyesítette saját tervének árkádos pilonjaival. Az épületegyüttes ma műemléki

védelem alatt áll.

A munka 1937-ben kezdődött el. Hogy a hatalmas tömbök által a befektetőkre

kényszerített óriási anyagi ráfordítás valamelyest megtérüljön, az alapozás

közben a Madách tér 6. számú épület alsó három szintjére mozit terveztettek,

Gerlóczy Gedeont bízva meg ennek kialakításával. Gerlóczy szellemesen oldotta

meg a feladatot a bérházak szűkös udvarán: a mozihoz mérten elegáns foyer-t az

utcaszint alá süllyesztette, és fölé lógatta a nagy, akkor még több mint ötszáz

személyes nézőteret. Ám, noha már a munkálatok ideje alatt kiadták a helyiséget,

a bérlő, származása okán, nem kapott engedélyt a mozi üzemeltetésére.

Ezzel egy időben Károlyi István gróf, Károlyi Mihály huszonegy éves

unokaöccse elhatározza, hogy Földessy Géza segítségével színházat alapít. Azt

tervezi, hogy a Nagymező utca 11. szám alatt nyitnak színházat a Clarisse

2

kávéház (Radnóti Színház) helyén. Az átalakítás ötvenezer pengőbe került volna,

s a bérház lakói sem egyeztek bele az átépítésbe.

Ekkor merül föl az ötlet, hogy a Madách téren épülő mozit alakítsák át színházzá.

Újratervezésre sem pénz, sem idő, és, noha a terem nem színháznak épült, a bérlő

személye ellen ezúttal nincs kifogás. A vetítővászon mögötti szűkös tér

színpaddá avanzsál.

Így jön létre épületünk, amelyben a színháziak hetven éve küzdenek a csapongó

koncepciók építészeti következményeivel, és hoznak létre időről-időre fontos

színházi periódusokat, mindannyiszor az alkalmatlan épület ellenére.

A színház múltja

Károlyi István tehát a Madách tér 6. szám alatti színházat veszi meg. A Madách

Színház első előadása Móricz Zsigmond Kismadár című drámája, Dayka

Margittal a címszerepben, 1940. november 29-én. Az első évadban a Nemzeti

Színház is vendégeskedik az épületben. Károlyiék az igazgatást Pünkösti

Andornak ajánlják fel. Pünkösti, akinek emlékét emléktábla őrzi a színházban, az

Újság című napilap színházi kritikáit jegyezte 1941-ig. Egyszer-egyszer rendezett

a Művész Színházban, az Új Thália Társaságban, a Nemzeti Színházban.

Filmíróként is bemutatkozott. Színházi szakértelme és kifogástalan származása

lehetővé tette, hogy megbízzák a Madách Színház vezetésével. A színház

dramaturgja a későbbi neves színháztörténész, Staud Géza lett.

Az állandó együttes megszervezése is Pünkösti nevéhez fűződik; Greguss Zoltánt

a Vígszínházból, meghatározó színészét és rendezőjét, Várkonyi Zoltánt pedig a

Nemzeti Színházból szerződtette.

Az új budapesti színház Pirandello IV. Henrik (1941. szeptember 19.) című

művének előadásával teszi le névjegyét, Várkonyival a címszerepben. Az előadás

a háborús helyzetre, korának legégetőbb kérdéseire reflektál.

A Madách Színház munkája az 1941–1944 közötti időszakban szorosan

összefügg a politikával. Lévén magánvállalkozás, a hatalom befolyása kevésbé

nehezedik rá, mint az állami színházakra. Károlyi nem akadályozza meg a

3

műsorpolitika kialakítását, vállalja a színházban játszott darabokat, lehetőséget

ad olyan színészek szerződtetéséhez, akik állami színházban már nem

játszhatnak. Pünkösti háborúellenes, antifasiszta szelleme a független

gondolkodású pesti polgárság egyik utolsó menedékhelyévé teszi a színházat. A

hétvégeken munkáselőadásokat is tartanak, leszállított helyárakkal. A színházban

Stúdiót hoznak létre a fiatalok továbbképzésére, ahol a színpadi beszédet,

mozgást fejlesztik. A stúdió munkájában Várkonyi és többek között Marton

Endre is részt vesz. A Stúdió matiné-előadásokat tart a színházban. A Madách

Színház egyébként mindvégig en suite rendszerben játszik, hét végén öt előadást

is tartanak.

A következő évadokban a klasszikus művek sikere bebizonyítja, hogy a háborús

időkben nemcsak a könnyű szórakozásra, hanem igazi irodalomra is van igény.

Molière Képzelt beteg című darabját kétszázötvenötször játszották. A Madách

Színház megtalálta hangját és vállalta a független színpadi kultúra őrének

feladatát. Shakespeare Hamlet jének (1943. szeptember 17.) százkét előadása már

a politikai nézetek nyílt ütközőpontjává válik; ürügyet ad a színház és a színészek

megtámadására.

A német megszálláskor, 1944. március 19-én a színházat azonnal bezárják.

Pünkösti öngyilkos lesz. 1944 áprilisától az év végéig Cselle Lajos, a

Színművészeti Kamara főtitkára fasiszta színházat vezet az épületben.

Az ostrom idején ennek gárdája közül többen, köztük Kiss Ferenc is, külföldre

menekülnek a számonkérés elől. Jelképes, hogy 1945-ben a Madách Színház

főkönyvének lapjait összekapcsozzák, s a további oldalakon Várkonyi Zoltán

újonnan szervezett, Paulay Ede utcai Művész Színházának kiadásait és bevételeit

könyvelik.

A háború után fél évig a színházépület Palasovszky Ödön kísérleti

vállalkozásának ad helyet, majd 1946 elejétől a Színiakadémia színháza lesz,

önálló színészgárdával, de lehetőséget adva a növendékeknek is. A színházat

ekkor Hont Ferenc igazgatja. 1947 októberében a színház állami kezelésbe kerül,

és Állami Madách Színház néven folytatja a munkát. Egy évvel később kiveszik

4

az – akkorra már – Színház- és Filmművészeti Főiskola hatásköréből. 1949

áprilisától újra a Nemzeti Színház veszi bérbe a színházat: Lope de Vega A

kertész kutyája című drámáját játsszák Bajor Gizi főszereplésével.

Az államosításkor teljesen átszervezik a Madách társulatát, amely a Moszkvából

hazatért Barta Zsuzsa anekdotikus emlékű igazgatása alatt folytatja a munkát,

majd 1951-ben a Madách-ot átköltöztetik az Izabella térre (ma Hevesi Sándor

tér), az addigi Magyar Színház épületébe.

Épületünk az Állami Faluszínház központja lesz. Feladata a vidéki színházak

tájelőadásai által nem látogatott kisvárosok és községek színházi ellátása. Alapító

tagja, fődramaturgja, később igazgatója Ascher Oszkár, gazdasági vezetője a

máig aktív Lázár Egon. Eleinte esztrádműsorokkal, később egész estét betöltő,

magas irodalmi igényű előadásokkal is járják az országot. 1951-től 1954-ig az

akkor még üres Madách téren állomásoztak, és innen indultak a Faluszínház

autóbuszai. A színházat próbahelyiségként használták, de szombaton és vasárnap

előadást is tartottak.

1954-ben, amikor a Faluszínház átköltözik a Kölcsey utcába (a mai Gutenberg

Művelődési Központ helyiségébe), a színházat a Madách Színház

Kamaraszínháza (később Madách Kamara) néven a Madách Színházhoz

csatolják.

Mikor a Madách megkapja az Royal Orfeum újjáépített, körúti épületét, jelentős

korszak veszi kezdetét: az Ádám Ottó igazgatásához kötődő három évtized,

melynek során a „Kismadáchban” a Madách Színház kiváló társulatának tagjai

játszanak, és nem hiányzik a repertoárból a klasszikus irodalom. A színház

kortárs világirodalmi darabok bemutatóhelye, és új magyar művek ihletője is. A

teljesség igénye nélkül, és csak már nem élő nagyjainkat említve Dayka Margit,

Domján Edit, Kiss Manyi, Sulyok Mária, Tolnay Klári, Ajtai Andor, Bessenyei

Ferenc, Gábor Miklós, Márkus László, Mensáros László, Pécsi Sándor, Tímár

József egy-egy alakítása máig ható legenda.

1983-tól húsz éven át heti három estén itt lép fel a magyar kabaréhagyomány

kiemelkedő alakja, Hofi Géza.

5

Ádám Ottó nyugdíjba vonulásával a színház műsora végleg a bulvárirodalom felé

tolódott.

2000-ben, a Madách Színház nagy felújítása után a fenntartó a színház

igazgatójának feladatául jelölte meg a Madách Kamara önállósulásának

előkészítését. Kerényi Imre felkért, hogy a színház leválásának folyamatát

vigyem végig, mint a Madách Kamara művészeti vezetője.

Felkérését azért fogadtam el, mert lehetőséget láttam arra, hogy az épület nem

szórakoztatóipari hagyományát felélesszük és tovább vigyük. Egyrészt azokra a

művészekre számítottam, akiket a színház társulatából korábbi közös munkáink

alapján alkalmasnak ismertem arra, hogy vállalják az újrakezdés kockázatát,

másrészt azokra, akiket a három éves átmenet munkája meggyőz arról, hogy

érdemes hozzánk csatlakozni. Kerényi Imre pályázatának egyik fejezete így a

Madách Kamara következő három évadára vonatkozó koncepcióm volt.

A színház művészeti vezetését 2001-ben vettem át, azzal a feltétellel, hogy önálló

társulattal, teljes szakmai függetlenséggel dolgozhatunk. A Madách Színház

feltétele az volt, hogy az új program nézettsége haladja meg a 75%-ot, és ne

lépjük túl az előadásokra fordítható 5 millió forintos költségkeretet.

Ettől kezdve a színház azt a hagyományt folytatja, amely a repertoárrendszerben,

a társulati működésben, az alapos próbamunkában, és a jeles színpadi irodalom

választásában látja feladatát és a siker esélyét.

2004-ben a Madách Színház igazgatói munkakörét Szirtes Tamás nyerte el. A

Főváros az új igazgató számára ekkor is, és 2007-ben is feladatként jelölte meg a

Madách Kamara független programjának továbbvitelét. Pályázataihoz minden

esetben színházunkra vonatkozó szakmai programot csatoltam. Szakítani vágyva

az utóbbi évtizedek bulvárszínházi emlékezetével, és mert a „Madách Színház”

név végérvényesen a körúti zenés színházat jelentette, 2004-ben

kezdeményeztem a színház névváltoztatását.

Az Örkény István Színház 2004. szeptember 21-én nyílt meg, önálló társulattal

rendelkező repertoárszínházként. Forráshiány miatt a leválás nem valósult meg.

A kényszerű együttlét mindkét színház számára egyre terhesebb lett, és

6

folyamatosan az Örkény működésének ellehetetlenülésével fenyegetett, a

technikai nehézkesség mellett azért, mert mint a zenés színház része,

támogatottságunk a többi prózai színházakénak fele-harmada maradt.

Ugyanakkor a Madách Színház gazdasági és műszaki apparátusának nyolc

évadon át két színház munkáját kellett ellátnia – természetesen alapbérért.

Köszönet illeti Madách munkatársait, hogy ezt a munkát elvégezték, és terheit

igyekeztek nem éreztetni velünk. A főváros belátta a helyzet tarthatatlanságát, és

2009. október 12-én egyhangú szavazással megalapította az önálló Örkény István

Színházat.

AZ ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ

A repertoár áthangolása 2001–2004

A repertoárcsere sikerének kulcsa a fokozatosság volt. Ha bemutattunk egy

előadást, levettünk a műsorról egy régit. Három év alatt állt össze saját

repertoárunk. Ez a ritmus egy darabig kétarcúvá, kontúrtalanná tette a színházat,

rést hagyott néhány – nem túl erős – visszarendezési kísérletnek, de a nyugodt

tempónak köszönhetően nem ürült ki a nézőterünk. Minden évben ezer

kérdőívvel vizsgáltuk a közönség változását: a harmadik év végére a Madách

Kamara régi nézőinek harmadát vesztettük el, és nyertünk 15-20% újat,

leginkább fiatalt. Így állt elő 2001-2002-ben 83%-os nézettségünk. Azóta évente

átlagosan 2%-ot javítottunk, 2008-2009-ben fizető látogatottságunk 93%-os volt.

Tudható, hogy a Madách Kamara egykori nézőinek fele ma is jár hozzánk.

Érdemes ennek tanulságait tudatosítani. Egyrészt látszik, hogy a nézők nagy

részének színházi ízlése nem végleges, rosszul is – jól is befolyásolható.

Másrészt világos, hogy a nézőtér felét más művészszínházaktól vonjuk el, nekik

teremtünk új konkurenciát. Én úgy tartom, ez helyes, és mindenkinek jó. Hallani

néha, hogy e színházaknak nem érdeke, hogy több legyen belőlük. Az

7

ellenkezője igaz. Minél több helyen látható differenciált színházi gondolkodás,

annál több néző igényli, nézi, tarja meg azt.

Három évad a Madách Kamarában

Első évadunkban fontosnak tartom Barker Jelenetek egy kivégzésből című

előadását, és falaink között szokatlan energiái miatt a Máté Gábor akkor

harmadéves színészosztályával nyári előadásként bemutatott Dylan Thomas

művet, A mi erdőnk alján-t. Az első évvel általában szerencsénk volt, a

Komédium Színházból áthozott Azt meséld el, Pista! című Örkény monológom

otthonra talált a nagy nézőtéren is, és máig kevés híján százötven teltházat

hozott, a Mi újság múlt század című, újságcikkek alapján készült előadásunk is

csaknem százszor ment, Molnár Ferenc A testőr-e pedig szintén máig műsoron

van, túl a százhetvenötödik előadáson. A szakma és a közönség mellénk állt,

működésünket a kritika szimpátiája is kísérte.

Második évadunkat Puskin Borisz Godunovjával kezdtük, Kovalik Balázs

rendezésében. Az előadás vízválasztó volt: kiderült, hogy az új Madách Kamara

hajlandó beengedni és képes megvalósítani radikális színházi esztétika szerinti

előadást. A kritika üdvözölte ezt, nézőink nagy része kikérte magának. De

megindult felénk a fiatal értelmiség, szűk körben ugyan, de divat lett megnézni.

Komédiaszínház című Goldoni előadásunk megbukott, intő jeléül annak, mi

történik, ha a színház önmagával foglalkozik. Jevgenyij Svarc A Sárkány-a volt

első Parti Nagy Lajos által megnyelvelt szövegünk. Hullámzó nívójú

rendezésemben a politikai parabola sem működött eléggé, a társulatépítés

jegyében sokfelől hívott színészek játékát sem tudtam kevésbé széttartóvá tenni,

ezért, noha a kritika nem bántotta és közönsége is volt, húsz előadás után

levettem a műsorról.

A harmadik év elején Ascher Tamás Ionesco Különóra és A kopasz énekesnő

című egyfelvonásosait rendezte. Az, hogy elvállalta felkérésünket, jelezte, hogy

társulatunk kezd megerősödni, kész szembenézni tudásának korlátaival, alávetni

magát a leckének, amely Aschertől várható.

8

Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy az egymáshoz való őszinteség

kialakítása is feladat, ha a társulat sokfelől jön, akár olyan közösségekből, ahol az

egyenes beszéd nem gyakorlat. Ez nem volt konfliktusmentes folyamat, sok

sebbel járt, és több évadon át tartott.

A Hárpia megzabolázása Keszég László rendezésében tisztesen szakított a

Madách Kamara korábbi Shakespeare előadásainak regényes–mesélő

hagyományával. Martin McDonagh Piszkavas című előadása volt az első olyan

munkánk, amelynél érezni lehetett, hogy a polgári közönség számon tartja

munkánkat. A szakmai megítélés vegyes volt, a kisrealista rendezői felfogás nem

elégítette ki a kritika egy részét, ám nézőink hálásak voltak a megszokott

hangért, a kódolatlan történetmesélésért, szép alakításokért. Itt vált világossá,

mekkora lépéseket kíván, hogy saját hangon szólalhassunk meg. A programváltás

végén Roland Schimmelpfennig Az arab éjszaka című művét mutattuk be,

Bagossy László rendezésében. Fontos előadás volt. Visszatérő nézői voltak, kis

tábora lett. Három évadon át tartottuk műsoron, akkor is, amikor fél házzal ment

már, és úgy is, hogy költséges volt, mert az erős koncentrációt igénylő előadás

előtt mindig két próbát kellett tartanunk. Bagossy rendezése a nézői fantáziába

delegálta a történetet, a játszók egy helyben ülve, kevés cselekvéssel vetítették a

meseszerű történetet. Az előadás kirajzolta az egyik olyan utat, amely a

körülöttünk áramló zajos kulturális hatások között járható számunkra: a kis,

ügyetlen színpadon lehetőleg egyetlen szcenikai gesztusba helyezni az előadást,

és sokat bízni a szövegre, a színészi jelenlétre: azaz a nézői fantáziára.

Öt évad az Örkényben

A színház Örkény István nevét hivatalosan 2004. szeptember 21-én, a Magyar

Dráma Napján vette fel. E napon alkalmi estet tartottunk, amelyen egyperces

novellákat olvastunk fel. Azóta minden évadban megismételjük párszor,

Nézzünk bizakodva a jövőbe! címmel. Az első premier Csehov Sirály-a volt, az

én rendezésemben. Társulatunk először játszott együtt, én is először rendeztem

Csehovot. A darabválasztást programadónak szántam, világossá akartam tenni,

9

hova célzunk. Visszanézve úgy látom, elsiklottunk egyes rétegek fölött, de

komoly, pontosan elemzett munka volt, fontos alakításokkal. Ugyanabban az

évben mutatta be a Krétakör saját emblematikus előadását. Az a nagyszerű Sirály

elkerülhetetlenül átpozícionálta a miénket. Lemaradtunk, nyilvánvalóan olyan

nyelven szólaltunk meg, amelyet egy másik társulat már manifeszt módon

meghaladt. Belülről, a társulat összeérése és a Csehov által megnyíló szakmai

horizont felől sikeres, fontos munkának tartom, közönségünk szerette, új nézőket

hozott. Brecht Filléres operája megbukott. Hiába voltak hívei, a rossz nézettség

miatt a zenekar okán különösen drága előadást hamar le kellett venni a műsorról.

Tartozom az igazságnak azzal a – zenés darabnál nem lényegtelen – ténnyel,

hogy nem tudtuk a magunktól elvárt színvonalon elénekelni. A librettót és a

verseket egyik utolsó munkájaként Eörsi István fordította. A kritika méltányolta

Bagossy jelenkori társadalmi összefonódásokra reflektáló, megint csak eredeti

rendezését, de bosszantóan kevesen vették észre, milyen fontos az új szöveg,

mennyivel közelebb áll Brecht darabjához és nyelvéhez, mint a korábbi magyar

verzió. Általában is igaz, hogy a szöveg minőségére, kezelésére a kritika nem

figyel eléggé, és ha olyan darabról van szó, amelynek létezett korábbi sikeres

fordítása, gyakorlatilag lehetetlen átütni a megszokást, akkor is, ha az új magyar

szöveg többet ért az eredetiből. A Filléres-t rövid szériája ellenére fontos

előadásként tartjuk számon. Alessandro Baricco Novecento című monodrámáját

Csuja Imrének rendezte Lukáts Andor. A visszafogott előadás töredezetten jött át

a nagyszínpadi rivaldán, rövid szériát futott. Kovalik Balázs Odüsszeusz Tours

című „asszociatív chatalés”-e a neten keringő bejegyzések és klasszikus

szövegek kompilációjából, zenei szekvenciákból és magunk által

Görögországban forgatott videó bejátszásokból álló színpadi fantázia volt, a

sehol otthon nem levő, bolyongó személyiség huszonegyedik századi nézete.

Ennek is volt tábora, de a rapszodikus áttételekben fogalmazó előadás a nagy

nézőteret csak hússzor töltötte meg. Második örkényes évadunkat Kárpáti Péter

Első éjszaka avagy utolsó című meséjével nyitottuk. A szöveg vaskosabb

rétegei megszólaltak, de világa távoli volt, költői humora, ezeregyéjszakai

10

bölcselete nem keltett érdeklődést. Molnár Ferenc Az üvegcipője következett. Az

előadás rendezőjeként a szociografikus pontosságú társadalomábrázolás és a

giccshatárig feszített érzelmesség súrlódásából csiholható groteszk érdekelt. Úgy

ítélem, sikerült láthatóvá tenni ezt a modern Molnárt, természetesen a négy

főszereplő kamarazeneszerű játéka által. Ma is műsoron van, közel a századik

előadáshoz. Most egy különösen szép munka következett, Bagossy A Sötétben

Látó Tündér című meséje, Pogány Judittal. Ez volt első gyerekeknek szóló

munkánk. Az előadás a gyerekek képzeletében játszatja a legizgalmasabb

eseményeket, a színpadon egyszerű eszközökkel ad a néző belső mozijához újabb

perdületet. Családi színház, szervezett csoportok nem nézhetik, mert a gyakori

vaksötétben a csoportban érkező gyerekek megvadulnak, a családjukkal jövők

pedig figyelnek: az előadás műsoron van, és műsoron marad.

Euripidész Élektrá-ját Bocsárdy László rendezte. Gesztusszínházának nyelvén

kevés kivétellel csak dadogtunk, közönségünk sem értette. Schimmelpfennig Nő

a múltból című darabja Ascher Tamás rendezésében szellemes dramaturgiájával

és a jelenlét súlyára építő színészettel fejlesztette készségeinket. Nyikolaj

Koljada Szibéra Transz (Murlin Murlo) című darabja bukás volt, talán

közönségünk nem érte be már az alakítások virtuozitásával, bonyolultabb

elemzésre vágyott. Shakespeare Vízkeresztjét első nagyszínházi munkájaként

Dömötör András rendezte. Jó jelentkezés volt, az előadás a darab számos rétegét

értette, meg is fogalmazta, és sehol nem élt klisékkel. Fogadtatása vegyes volt, az

előadás nem mindenkit győzött meg, és érdekes módon elvágólag fogyasztotta el

nézőit, közönsége hirtelen fogyott el. Most egy kortárs magyar darab, a Finito

következett, amelyet, noha ősbemutatója Zalaegerszegen volt, eredetileg

felkérésemre, nekünk írt Tasnádi István. Fontos előadásunk. A rafinált szöveg

számos réteget hoz közös nevezőre: magja középkori, liturgikus eredetű, mert

noha Erdman Öngyilkosának átiratáról van szó, végső soron az is egy „Akárki”

verzió. Tasnádi használja a farce gesztusait és a barokk színpad kliséit is, nyelve

valamely Molière-fordítás alexandrinusainak imitációja, míg alakjai, helyzetei

látlelet–szerűen maiak. Ez az előadásunk volt az első, amelyet a szakma és a

11

közönség egyöntetűen nagyra értékelt, önmagában nyolc szakmai díjat hozott,

nem mellesleg pedig mindeddig csaknem száz teltházat. Parti Nagy Ibusár-ja

Bíró Kriszta előadásában szintén siker, rövidebb előadásaink után játsszuk az

előcsarnokban, ennek tere ihlette meg a rendezőt, Pelsőczy Rékát. Szép Ernő

Kávécsarnok és Tűzoltó című egyfelvonásosai megmaradtak a színészi

jutalomjáték keretében, előadásunkban nem sikerült érvényre hozni a nyelvi

tónus alól a kiábrándult, groteszk Szép Ernőt – ennek a feladatnak a megoldása is

várat még magára. Vajda István Pedig én jó anya voltam című monodrámája a

Pinceszínházzal együttműködésben került színre Anger Zsolt rendezésében. A

dokumentum–vallomás egy nagy színésznő pályájának szép állomása. Csehov

Apátlanul (Platonov)-ját Jurij Kordonszkij rendezte. Alapos próbafolyamattal

készültünk az előadásra, új fordításban játszottuk a rendező szövegverzióját.

Fontos előadásunknak tartom, amely a mi praxisunkhoz képest erősen számít a

színészek napi kondíciójára, és amelyet a külföldön élő rendező kontrolljának

hiánya miatt ingadozó színvonalon játszunk. Mégis, ezzel az előadással jutottunk

el két számon tartott nemzetközi fesztiválra, jelentkezhettünk komolyan vehető

sikerrel 2008-ban Nagyszebenben, illetve 2009-ben Szöulban. A 2007-2008 évad

első bemutatója Kárpáti számunkra írt új darabja volt, a Búvárszínház, amely

Nagy Endre kabaréjának történetét dolgozta fel, megint Novák Eszter

rendezésében. Azt vártam, hogy a nem csak históriailag érdekes szituáció, a

színes alakok és a színházteremtő szenvedély, amelyről a darab beszél, vonzóvá

teszik munkánkat. Erős szereposztása volt, előadásunk mégsem sikerült,

megbuktunk.

Ez fordulatos fél év lett: az akkori elvonások az Örkény éves büdzséjét

száznegyven millió forintra metszették, és ezzel színházunk anyagi értelemben

padlóra került. Hajszálra kiszámított költségvetésünk összeomlott volna, ha

megtartjuk tervezett bemutatóinkat. Jeleztem a fenntartónak, hogy ha a színház

nem kap azonnali kiegészítést, munkánk nem folytatható, fel kell állnom, az

Örkénynek vége. Felfüggesztettük próbáinkat, a nyári előbemutató után még

12

hivatalosan is színre hoztuk az Apátlanul-t, majd csak játszottunk, próbamunka

nem folyhatott.

Fölmerült bennem, hogy abba kellene hagyni. A színház redukált büdzséje nem

hogy az önállóságra, de munkánk folytatására sem volt elég, kis apparátusú

darabokkal, szórakozató műsorral azonban üzemeltethető lett volna. Azonnal

akadt is, aki erre ajánlkozott. Úgy tűnt, az Örkényben ennyi volt. Privát

adományból januárban még létre tudtunk hozni egy későbbre tervezett, olcsó

előadást, Irmgard Keun A műselyemlány című monodrámáját. Majd a

Művészetek Palotája dobott mentőövet a színháznak: elfogadták együttműködési

ajánlatomat – nevezzük bátran kérésnek – a Nyugat 2008-1908 című előadásra.

Ehhez azonban a társulatnak kellett elfogadnia, hogy ezt az előadást fél pénzért

próbáljuk és játsszuk. Nálunk a színészek nem kapnak fizetést, mindenki fellépti

díjas, tizenhat bért még jelenlegi költségvetésünk sem biztosít. Az erről döntő

társulati ülést fordulópontként éltem meg: mindenki vállalta ezt, és azt is, hogy

ha helyzetünk tovább romlik, a kényszer-gázsi további előadásokra is átterjedhet.

Világos lett, hogy a társulat komoly áldozatra is kész a színházért. Talán ebből a

dacból, talán nem, de a Nyugat is egyik fontos előadásunk lett. A Réz Pál és

Várady Szabolcs ajánlataiból általam válogatott hetven–száz év előtti

szövegekkel jelenünkhöz tudtunk hozzászólni, az irodalmai műsorból közös

színházi vallomás lett. Ebben az évadban családi koncertsorozatot tartott nálunk

az Amadinda együttes, Dobpergés címmel. A nyolc vasárnapi koncerten

gyerekek és szüleik ismerkedhettek az ütőhangszerekkel és a zenetörténet fontos

csomópontjaival, a tradicionális zenéktől John Cage-ig. A házigazda szerepét én

vállaltam, néhány koncerten társulatunk tagjai is közreműködtek.

Tavasszal a következő évadra a Főváros ötvenöt millióval toldotta meg

költségvetésünket, megmaradtunk. Ebből azonban csak harminc millió épült a

bázisba, a többi egyszeri kiegészítés volt, hosszabb távú biztonságot nem

jelentett.

A 2008-2009 évad Molière A Mizantróp-jával nyitott, Gothár Péter

rendezésében. Az előadás erősen megosztotta a kritikát, nézőink ennél

13

egyértelműbben szavaztak mellette, szép házakkal játsszuk. Az évad folyamán a

grazi Schauspielhaus meghívására nemzetközi együttműködésben vettünk részt.

A Blog the Theatre – Blogszínház projekt az Európa Tanács Kultúra 2000

programja támogatásával folyt, és internetes naplókat használt színpadi

előadások kiindulásaként. A 2008. májusban Grazban megrendezett fesztiválon

tizenöt, a legkülönbözőbb optikákkal készült produkció szerepelt. Az Örkény

Színház mellett világhírű színházak vettek részt a vállalkozásban, a krakkói Stary

Teatr, a bukaresti Bulandra, a palermói Teatro Garibaldi és a projektet koordináló

grazi Schauspielhaus. Három, egyenként fél órás előadással jelentkeztünk,

amelyeket „Sebtolvaj”, „Zetor Leila”, és „Zsírember” címmel Tóth András,

Rusznyák Gábor és Dömötör András rendezett. A fődíj, egy produkciós

költségvetés nem nekünk jutott, de sikerünk volt, és az improvizatív munka jót

tett nekünk. Az előadást az évadban eljátszottuk párszor itthon is, éjszakai

színházként. Feydeau a Hülyéje az én rendezésemben arra tesz kísérletet, hogy a

nem is annyira vaudeville, mint inkább farce stílusú bohózatban a kötött

pályákon mozgó, ösztöneiknek kiszolgáltatott alakok szürreális, abszurd

létállapotát működtesse. Az évadban egyik emblematikus munkánk lett a

Heinrich Hoffmann Struwelpeter-éből a Tiger Lillies zenekar által írt

Jógyerekek képeskönyve, Ascher Tamás rendezése. Az a kanavász, amely az

angol nonszensz hagyományából érkező Tiger Lillies kortársi abszurdjából és a

százötven évvel ezelőtti a porosz orvos, Heinrich Hoffmann gyermeteg, mégis

mélyvilági versikéiből fércelődött össze, előadásunkban egységes szövetnek

mutatkozik: ebben Aschernak, Parti Nagynak, a tervezőknek, színészeinknek

egyaránt része van. Az előadásban kiszabadult belőlünk valami, amit eddig vagy

nem mertünk, vagy nem tudtunk gátlástalanul használni: röviden játékkedvnek

nevezném. A költészet napján Virrasztó éji felleg című előadásunkkal, amelyet

Máthé Zsolt szerkesztett és rendezett, a száz éve született Radnótira

emlékeztünk. Műsoron tartjuk, egyszer-egyszer eljátsszuk azóta is. Az évad

végén Dömötör András Kleist Homburg herceg-ét rendezte, a címszerepben

Ötvös Andrással. Ez az egyszerre világos és enigmatikus nagy dráma rendkívül

14

tágan értelmezhető. A lényeg talán csak az, hogy az adott felfogás koherens

legyen. Dömötör előadása ilyen, határozottan állít, és ez az állítás nem elég

vonzó nézőinknek – az előadás a folyó évadban még műsoron van, de nem kerül

át a 2010-2011 évadra.

Jelen

Idei műsorunkhoz érdemes elemezni az előző év látogatottsági adatait.

Nézettségünk a 2008-2009 évadban 93% volt. De ez a csinos szám nem a

lényegről tájékoztat. Ezért bontsuk havi adatokra. Tavalyelőtt októbertől tavaly

márciusig végig remek volt a jegyeladás, 96–97–98%-os hónapok voltak. Ám

jött a 2009-es év. Márciusban már látszott, hogy romlik az elővét, mégpedig

meredeken. Vártuk a visszaesést, hiszen a tél az egész világon a válságról szólt

már, ezért hamar reagáltunk. Az eredetileg tervezett április-májusi előadásszámot

61-ről 51-re csökkentettük és akciókat hirdettünk: így értük el végül a tavalyi

évad 209 székhelyi előadásán az összesen 93%-os fizető nézettséget.

Látható volt, hogy a komédiák nézettsége is romlik, de kevésbé, mint Molière,

Csehov, Szép Ernő, vagy a Nyugaté. Ezeket a jeleket komolyan kellett venni:

dönteni kellett. Az első reakció: vígjátékot, vígjátékot. Ez a gondolat

szakszerűnek tűnik, de nem az. Különösen nem az Örkényben, ahol a műsor

hígítása záros időn belül az ellen fordulna, amiért a Madách Kamara műsorát

átalakítottuk.

A gazdasági válság hatásai nem csak pénzügyiek. Sőt, számunkra elsősorban

nem azok: ez lelki esemény is. Bezárulás, bizalmatlanság jelentkezik a közösségi

élmények, folyamatok, így a színház iránt is. Úgy éreztem, ezt a bizalmat helyre

kell állítani.

Ezért jelen évadunkat úgy terveztük, hogy a nézőink azokkal a kérdésekkel

találkozzanak nálunk, amelyek kedélyüket meghatározzák. Olyan darabokat

választottunk, amelyek különböző formában közéleti, társadalmi, érzelmi,

szellemi állapotainkra reagálnak.

15

Brecht Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című előadásával nyitottunk,

Zsótér Sándor rendezésében, Ungár Júlia új fordításában. Második bemutatónk

első Örkény előadásunk, a Macskajáték, az én rendezésemben, Gáspár Ildikó új

szövegverziójával. Harmadik bemutatónk Ödön von Horváth Kasimir és

Karoline-ja volt, Bagossy László rendezésében, szintén új fordításban, amely

Parti Nagy Lajos színházunknak készített hetedik munkája volt. Az évadban

vasárnap délelőttönként mesefelolvasás–sorozatot rendeztünk, tizenkét vasárnap

hallgatják nálunk gyerekek és szüleik a meseirodalom szép darabjait, utána

rajzolás az előcsarnokban. Negyedik bemutatónk Ascher Tamás rendezése, a

Bohémélet, szintén Gáspár Ildikó szövegével. Az ötödiket most készítjük elő,

nyári előadás lesz, Dömötör András rendezi. Munkacíme Garantált! Könnyed!

Megrázó! Az előadás a bulvár jelenségével foglalkozik, a társulat maga írja,

szerzői asszisztenciaként Tasnádi István kísér minket. Sokat várok ettől a

munkától, még nem dolgoztunk így, és ha jól csináljuk, az előadás túllép a

kabaré keretein.

Ma úgy tűnik, jól döntöttünk, az évad szakmailag is sikeres, nézettségünk sem

romlott. Azt remélem, hogy nézőink megértették: számíthatnak ránk. Komolyan

vesszük, és közös dolgainkról való gondolkodásra hívjuk őket. Bízunk bennük.

Ez munkánk rövid krónikája. Láthatóak eredményeink és kudarcaink,

felismerhetőek vargabetűink és találataink, kirajzolódnak tendenciák, és

belátható a jövő rövid szakasza. Úgy ítélem, hogy az Örkény István Színház

megtalálta helyét a fővárosi színházi palettán, és bizonyos vagyok benne, hogy

együttesünkben van annyi dinamika, hogy fejlődésben maradjon.

Úgy érzem, jelen évadunkban összeért, megszólalt valami, amit saját hang-nak

nevezhetek. Az önelemzés síkos terep, mégis: egy, a realista tradícióból induló,

de attól egyértelműen ellépő, hol groteszk, hol abszurd, hol szürreális színpadi

hang ez, amelyben tapinthatóan összeműködik, együtt hat a színház tere, a

társulat készségei, a rendezők fogalmazásmódja. Hol finom, hol direktebb

eltartás, egyszer szemérmes, másszor határozott irónia jellemzi újabb

16

előadásainkat, amelyek kivétel nélkül erősen számítanak a néző játékkedvére,

szellemi aktivitására.

Nem véletlen, hogy ez a gondolkodás rokon színházunk névadójának

szellemével.

Jövő

Pályázatomban részletesen foglalkozom a mögöttünk álló nyolc évvel. Nem csak

a kiírás igénye miatt, hanem azért is, mert ott alapjában kirajzolódik az irány,

amelyet a jövőben követni szeretnék. Kudarcaink éppoly fontosak, mint

sikereink: megismert zsákutcákba nem lépünk többé, de megpróbáljuk

megragadni, tetten érni, fejleszteni mindazt, ami jó.

Csak olyan terveket vázolok, amelyeket valóban meg tudunk valósítani. Konkrét

évadtervet csak 2010-2011-re tartok ésszerűnek adni, de részletesen kitérek

azokra a koncepcionális művészi, gazdasági, műszaki keretekre, amelyeken belül

működésünket elképzelem.

2010–2011

• Jurij Kordonszkij rendezi első bemutatónkat, itt több cím szerepel még:

orosz, illetve magyar klasszikus jön szóba.

• Másodikként Gigor Attila első színházi rendezéseként Bergman Dúl-fúl és

elnémul című darabját állítja színpadra.

• Ezzel párhuzamosan a Thália Színház felújított régi stúdiójában színre

hozzuk Bíró Kriszta dokumentumjátékát, a Nőnyugat-ot. Ez a Nyugat

körüli asszonyok: szerzők, feleségek, szeretők, múzsák műveiből,

leveleiből áll. Az előadást én rendezem.

• Arthur Miller Pillantás a hídról című darabja lesz harmadik bemutatónk

lesz az Örkény színpadán, szintén az én rendezésemben.

• Negyedikként Bagossy László rendezi saját darabját, amelyet társulatunk

tagjaira ír, Húsz év múlva címmel.

17

• Várhatóan tovább hozzuk az évad műsorára Dömötör nyári darabját, a

Garantált! Könnyed! Megrázó!–t

Összesen tehát hat bemutatóval tervezünk.

Művészeti terv

Visszaolvasva 2000-ben írt pályázatomat, némiképp szorongva látom, hogy

terveim megvalósultak. Jövőnket természetesen az előző évek munkájának

folytatásaként fogom fel, de 2010-ben nem tudok olyan egyértelmű lenni, mint

tíz évvel korábban.

Helyzetünkből eltűnt az „ahhoz képest”. Fejlődésünkhöz már nem egy kétes

állapotú színházat, hanem önmagunkat kell meghaladnunk. Ez nehezebb, mint

egy reformot ízlésünk szerint végigvinni. Másrészt tíz év alatt változott a

szellemi környezet. Jelenünk a globális fogyasztás kora, ahol a kommersz kultúra

energiája áramlik. Hatása gyakorlatilag ellenállhatatlan, a kereskedelmi ízlés

minden rostunkba felszivárog. Nézőtereink érzékenysége romlik. Nem hagyható

említés nélkül a közállapotok romlása sem: társadalmi viszonyaink indulati

hangoltsága.

Ma döntő határvonalat nem jó vagy nem jó, nem „holt vagy nem holt” színház

között látok. Ezek fontos kategóriák, amelyekről békekorban lehet fuvolázni.

Hanem kereskedelmi vagy nem kereskedelmi színház között. Ott, hogy egy

előadás elfogadja-e az üzleti esztétikát. Ha világszínvonalon fogadja el, annál

inkább megerősíti azt, amit a valódi színházi munka vitatni, ami ellen harcolni

köteles.

Itt érünk az Örkény Színház feladatához. Arról van szó, hogy a színház

előadásainak esztétikája alulról vagy fölülről kelti fel a néző kíváncsiságát, azaz

olyan irodalmat játszik-e, ahol a szerzőnek mondanivalója van, vagy olyat, ahol a

darabíró a kasszára gondolt. Arról, hogy művészei készek-e lemondásra

tehetségük optimumáért, vagy munkájuk puszta sikervágy és pénzkereset. Ez a

különbség jelöli az Örkény jövőjének egyik határát: színházunk a jövőben is

elutasítja a bulvárt, a biztonsági darabválasztást, és játékmódjában tartózkodni

18

igyekszik a szimpla megoldásoktól. Gondolkodásunk másik végpontja

nehezebben megjelölhető, hiszen ott már tehetségünk határairól van szó,

optikánk élességéről, szakmai bátorságunkról.

Célunk továbbra is

• a jelenkor szellemi kérdéseire irányuló elemző figyelem és

• élénk reagálás,

• a színpadi munka minőségének folyamatos fejlesztése,

• a hagyományos színpadi fogalmazásmódok mélységi bejárása,

• az újak megértése,

• a kialakult közönségbázis megtartása és szélesítése,

• a kortárs irodalom serkentése,

• a nemzetközi szakmai kapcsolatok szélesítése.

Műfaji korlátot a színház nem állít maga elé, ám adottságai szerint továbbra is

elsősorban

• prózai dráma-színház, ahol zenés és esetlegesen mozgásszínházi

előadások csak indokolt esetben jelennek meg.

• Éves bemutatószám továbbra is három -öt, amelyek között

• legalább egy kortárs, és

• legalább kétévenként egy gyerekszínházi előadás

• vagy gyerekeknek szóló művészeti sorozat szerepel.

A színház továbbra is nyitott kísérletezésre, ami nem az avantgarde

laboratórium–jellegű művelését, hanem kíváncsiságot,

• sokféle szakmai eredmény alkalmazását, kompilációját jelenti.

Ennek az önpozicionálásnak két fő oka van, az egyik személyi, a másik a

színházépület méretéből, közönségének összetételéből ered. Rendszeresen nálunk

dolgozó rendezőink – magamat is beleértve –, akik tehát repertoárunkat és

munkánk minőségét meghatározzák, evidenciának tekintik, hogy előadásaik

eredeti alkotások legyenek, érzékenyek arra, hogy ne elhasznált elemekből

építkezzenek, de képesek arra, hogy egy nagy nézőtér egésze számára érthető

nyelven beszéljenek. Ugyanilyen fontos, hogy társulatunk megbízik bennük. Ezt

19

nem könnyű elérni. Nagyigényű, kérdező színészekről van szó, akikkel nem

mindenki bír el.

Társulat

Az Örkény Színház legfőbb értéke. Én hívtam össze őket, természetesen

ismertem képességeiket, de nem lehettem biztos abban, hogy az együttes ilyen

harmonikusan áll össze, ami az egymás iránti kíváncsiságot és az egymás

elviselésének képességét illeti. Mi több helyről jöttünk, nincs az Örkény előtti

közös múltunk, ehhez tehát szerencse kellett. És munka. Szokás mondani, hét év

egy társulat életében elég ahhoz, hogy művészei ne inspirálják már egymást, ez

az első szétesés ideje. Még nem érzékelek repedést közösségünkben, hasznos

súrlódásokkal, de terméketlen konfliktusok nélkül dolgozunk, élünk együtt.

Ennek több oka van. Egyrészt nincs gügyögés, kapcsolatunk őszinte, másrészt

nem vagyunk folyton együtt, mint más, akár irigyelt együttesek, mindenkinek

fontos a privát szférája is, annak megélése, ezért tartogatunk egymás számára

meglepetéseket. Legfontosabb tartalékunk azonban az, hogy mindannyian azt

érezzük, ez a színház még nincs kész, van hová fejlődni.

Társulati tagok

Bíró Kriszta Csuja Imre Für Anikó Debreczeny Csaba Hámori Gabriella Dömötör András Kerekes Éva Gálffi László Kerekes Viktória Mácsai Pál Pogány Judit Máthé Zsolt Szandtner Anna Polgár Csaba Takács Nóra Diána Széles László Végvári Tamás

Társulatunk markáns bővítését csak a lejjebb kifejtésre kerülő stúdiószínpadi

igénnyel összefüggésben tervezem. Jelenleg legfeljebb két fiatal, ma még

egyetemi hallgató színész bevonása, később szerződtetése időszerű.

20

Dramaturgia

Színházunk dramaturgja Gáspár Ildikó. Munkája meghatározó. Nem csak

szövegeink gondozása terén, vagy eredetileg nem színpadi szövegek színre

alkalmazásában, hanem az előadások megvalósulásának folyamatában is. Én

magam is, ő is elsődlegesnek tartjuk színre kerülő szövegeink minőségét, ami

nem csak a művek kiválasztását, hanem a tőlünk telhető legjobb szövegvariáns

kidolgozását is jelenti: korábban már előadott magyar műnél minden esetben az

eredeti írói szöveg és a meglévő színpadi változatok tisztázását, ha szükséges –és

szinte mindig szükséges– új példány készítését, idegen nyelvű műnél

mindannyiszor az eredetivel való összevetést, ami sokszor új fordítást tesz

szükségessé. A színpadi munkában is aktív alkotótárs, szigorú és megbízható

kontroll. Műsorfüzeteink javát szintén ő szerkeszti, ő az egész sorozat felelős

szerkesztője. Megemlítem, hogy a műsorfüzetekkel kis apparátusunkhoz mérten

igen sok munka van, és ezek a tizenhat–húsz oldalas kiadványok legtöbbször

ugyan nullszaldósak, de egyszer–egyszer nem hozzák vissza a rájuk fordított

költséget. Nem baj. Fenn kell tartanunk, ki kell elégítenünk azoknak a nézőknek

az érdeklődését, akik a színházi élményen túl kíváncsiak munkánk irodalmi,

kultúr- és színháztörténeti összefüggései iránt. Ugyanerről a tőről fakad

színházunk

• irodalmi műsorainak, estjeinek sorozata. Ezeket is folytatni fogjuk.

Vannak korok, amikor ez nem színházi feladat. Ma az: intenzíven romlik

általános műveltségünk, olyan közmegegyezéses, korábban

nélkülözhetetlen alapok tűnnek el közös tudásunk alól, amelyeknek

megőrzését, legalább fontosságuk tudatának fenntartását, az irántuk való

érdeklődés felkeltését feladatunknak tartom, egyszerűen azért, mert a

színház általában, társulatunk konkrétan alkalmas erre.

Vendégművészek

A kis társulatból következő szerepköri hiányok miatt az Örkény színpadán jelen

vannak vendégek is. Jelenleg Békés Itala, Csomós Mari, Molnár Piroska, Nagy

21

Ilona, Baksa Imre, Egyed Attila, Lengyel Ferenc, Ötvös András és Terhes Sándor

játszanak egy-egy szerepet, illetve fellépnek a Színház és Filmművészeti

Egyetem hallgatói is.

Vendégek tervezőink is. Többször dolgozott nálunk Füzér Anni, Szakács

Györgyi, Antal Csaba, Horesnyi Balázs, Khell Csörsz, rendszeresen Bagossy

Levente, aki kiadványainkat is tervezi. Az utóbbi három évben a szorosan vett

tervezői munkán túlmenő, meghatározó szakmai kapcsolatban állunk Izsák

Lilivel.

Rendezők

Színházunkban Dömötör András és én vagyunk rendezőként tagok. Bemutatóink

több mint felét vendégművészek rendezik. Az elmúlt évek munkájában kialakult,

közös ízlésen alapuló rendszeres együttműködés szándékaim szerint folytatódni

fog Ascher Tamással, Bagossy Lászlóval, Jurij Kordonszkijjal, és Kovalik

Balázzsal. Bizonyos, hogy újabb munkára fogom felkérni Zsótér Sándort is. A

jövőben is folyamatosan keresem azokat a rendezőket, akik hozzájuk hasonlóan

hangot találnak velünk is, közönségünkkel is. Célom, hogy saját rendezői

gárdánk három-négy tagúvá bővüljön. Ez jövőnk egyik záloga, és e pillanatban

legnehezebb feladatom. Az egész szakmánkban érzékelhető rendezőhiány élesen

vetődik fel az Örkényben: a közönség is eredeti előadásokat vár tőlünk, és a

gyengébb képességű, kisebb meggyőző erővel rendelkező vagy nem elég

összetett gondolkodású rendezőket társulatunk sem fogadja el.

Közönségünk

Elsősorban értelmiségi, polgári közönség, harmada-fele fiatal: középiskolás,

felsőfokú intézmény hallgatója, fiatal diplomás. Általában kevesebben vannak a

sokat dolgozó, pályájukat aktívan futó, gyerekeket nevelő harmincas-

negyvenesek. A nyugdíjhoz közelítők, vagy mindennapi munkájukkal már

felhagyók újra gyakrabban jönnek színházba. Tudjuk, hogy a színházi műsorról

50%-ban az internetről tájékozódnak, darabválasztásukat inkább egy-egy színház

22

renoméja és a szájhagyomány befolyásolja, mint a kritika. Kifejezett különbség

van az idősebbek és fiatalok ízlése között, de fontos, hogy előadásaink többségén

minden korosztály megtalálja a maga nézetét. Tudjuk, hogy nézőterünkön nem

jelenik meg az ország ideológiai kettéosztottsága, és ehhez a függetlenséghez a

jövőben is ragaszkodunk. Utolsó adataink 2008-ból valók, jelen évadunk végén,

április-májusban végeztetünk majd új kérdőíves felmérést.

Feladatunk, javítani valónk van a közönségszervezés terén. Nézettségünk szép,

de tudni való, hogy az a tulajdonképpeni viszonteladói, ügynöki hálózat,

amelynek tagjait a szervezők hadaként tarjuk számon, mára elöregedett.

Alkalmanként máig Domján Edit vagy Márkus László alakításait vetik össze a

maiakéval. Ez megható, de szakszerűtlen. Nem az évtizedekkel ezelőtt rögzült

ízlés miatt, hanem azért, mert nem érik el a fiatalokat, nincs kapcsolatuk

hozzájuk. Ennek esztétikai és nézettségi következményei is vannak. Általános

gondról van szó: fiatalok nem állnak szervezőnek, rengeteg a munka, kevés a

pénz. Sokat próbálkoztunk ezzel, sikertelenül.

Egy színház nézettsége sohasem a szervezésen múlik. Talán 10% függhet a

szervezési osztály munkájától, ambíciójától. Irodánk nem rossz, nézettségünk ez

évben is 90% körül prognosztizálható, tehát 5-8 % tartalékunk van. De ez sem

kevés: négy-ötezer néző.

Tervem, hogy fejlesszük a „direct marketing”-et. Megpróbáljuk ízléssel

csinálni. 2010 őszétől kiépítjük internetes, e-mail útján működő címlistánkat. Ez

nem azonos a pártoló tagsággal, amely éves díj ellenében 5-10% kedvezményt,

elővásárlási lehetőséget és havi, személyes hangú hírlevelet is jelent. Komoly

vonzerő a nyílt próba, amely tudtommal csak nálunk szokás. Pártolói

rendszerünk működik, de a kör bővíthető. Ezekre a feladatokra új szakember

felvételét tervezem. Színházunk igyekszik minden téren a lehető legalacsonyabb

létszámmal működni, de itt a bővítés megkerülhetetlen. Egyéb

marketingtevékenységünk is az ő feladata lesz. Továbbra is élni fogunk a

műsorújságokban történő hirdetések lehetőségeivel, címlapfelületek

vásárlásával.

23

Továbbvisszük az olvasottabb hetilapokkal kötött szerződéseinket is. Tervem,

hogy plakátjaink újra megjelenjenek az utcán. Ez a hirdetési forma rendkívül

drága, nem véletlen, hogy Budapesten a nemzeti intézményekén kívül színházi

plakát alig látható. Tavalyig támogatási formában bemutatónként ötven

plakáthelyen szerepelhettünk a belvárosban, a támogató cég átalakulásával ez a

lehetőség megszűnt. Törekszünk rá, hogy új partnert találjunk. A leghatásosabb a

televíziós reklám: természetesen ennek gyártási és sugárzási költsége is messze

meghaladja lehetőségeinket. Ma kizárólag eseti interjukban lehet rá esélyünk,

hogy feltűnjünk a képernyőn.

Nagy a felelősségünk a fiatalok színházba járási szokásának kialakításában.

Bennem a nevelés, mint színházi funkció, nem kelt borzongást. Hol a tavalyi hó,

a totalitárius kultúra, ahol a színházi előadás az önálló képzeteit feladó

emberideál kikovácsolásának egyik terepe volt, tézisdrámák vagy lebutított

klasszikusok üzenő fala? Szerencsére sehol. A színház igenis nevel, a törzsi

rítustól az antikvitás drámáin át Brechten keresztül máig. Amire nevel,

egyenesen az ellenkezője annak, amire az átkosokban használni próbálták: a

világ dolgainak mélységi megélése, a saját sors saját kézbe vevésének esélyei és

felelőssége, az emberi érzékenység és esendőség szépsége és értéke – újra csak

az, amit a jelenkor szellemi környezete negligál, de inkább egyenesen tagad.

Az Örkény Színház tavalyelőtt ősszel kétszázötven levelet küldött szét a fővárosi

és környékbeli középiskoláknak, amelyben felajánlotta, hogy szívesen játszik

akár délelőtt vagy délután, diákoknak, előadás előtt és után beszélgetéssel, a

szünetekben pogácsával és innivalóval, színházi napot ajánlott, olcsón. Célunk

természetesen az volt, hogy az élmény azokra hasson, akikhez ilyenféle akció

nélkül nem ér el. Hat válasz érkezett, egy volt igenlő.

Nem a gondolat volt rossz. Az ajánlat volt gyenge, mert a baj nagyobb, mint

hittem. Messzebbre kell menni. Oda kell menni a helyszínre, ahogy a Krétakör a

Hamletjával odament, és ahogy ez mások gyakorlata is lett. Indulni fogunk az

Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program

24

(TÁMOP) 3.2.11/10/1 „Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és

szabadidős tevékenységeinek támogatása” című pályázatán.

Fesztiválok

Máig a következő hazai seregszemlékre nyertünk meghívást:

2002. Pécsi Országos Színházi Találkozó A testőr

2003. Pécsi Országos Színházi Találkozó Jelenetek egy kivégzésből

2005. Pécsi Országos Színházi Találkozó Sirály

2006. Pécsi Országos Színházi Találkozó Nő a múltból

2007. Pécsi Országos Színházi Találkozó Finito

2009. Pécsi Országos Színházi Találkozó Jógyerekek képeskönyve

2010. Pécsi Országos Színházi Találkozó Arturo Ui

Kasimir és Karoline

2009 XV. Alternatív Színházi Szemle A mizantróp

2005. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger Azt meséld el, Pista!

2006. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger Novecento

2008. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger A műselyemlány

2008. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger Ibusár

2008. Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger Pedig én jó anya voltam

2006. Országos Gyermekszínházi Biennálé, Kaposvár A Sötétben Látó

Tündér

2003. Vidor Fesztivál A testőr

2004. Vidor Fesztivál Különóra – A kopasz énekesnő

2006. Vidor Fesztivál Az üvegcipő

2007. Vidor Fesztivál Kávécsarnok – A tűzoltó; Finito

2009. Vidor Fesztivál A hülyéje

25

2007. VI. Kortárs Drámafesztivál, Budapest Finito

2008. Deszka Fesztivál A Sötétben Látó Tündér

2008. Deszka Fesztivál Pedig én jó anya voltam

A nemzetközi színtéren jóval kevesebbet szerepeltünk:

2003. Divadelná Nitra Borisz Godunov

2008. Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál Apátlanul ( Platonov)

2008. Blog theater festival in Graz Blogszínház

2009. Szöuli Előadóművészeti Fesztivál Apátlanul ( Platonov)

Ambíciónk, hogy részt vegyünk a nemzetközi színházi életben. Ehhez sok

tényező kell, amelyek között egyetlen lényegi van: a jó előadás. Ha előadásaink

megütik a szükséges színvonalat, akkor érdekesek leszünk határainkon túl is.

2010 őszén megszervezzük első showcase–ünket. Olyan szakemberek

meghívását tervezzük, akik nemzetközi színházi fesztiválok programjának

válogatói, felelősei. Egy héten át sorozatban játsszuk majd el azokat az

előadásainkat, amelyeket alkalmasnak tartok arra, hogy színházunkat idegen

nyelvű közönség előtt reprezentálják. Ezek megítélésem szerint az Apátlanul, a

Műselyemlány, a Finito, a Hülyéje, a Jógyerekek képeskönyve, a Homburg

Herceg, az Arturo Ui, a Macskajáték, a Kasimir és Karoline és a Bohémélet.

Együttműködések

Folyamatosan keressük az együttműködési lehetőségeket, ahogy eddig is több

alkalommal állítottunk színre előadásokat koprodukciós finanszírozással. Két

alkalommal a Gyulai Várszínházzal (Vízkereszt, Macskajáték, ez utóbbi az

Esztergomi Várszínházzal közösen), kétszer a Művészetek Palotájával

(Nyugat, Jógyerekek képeskönyve), itt érvényes felkérésünk van a 2011-2012

évadra is. Hasznos kapcsolatunk van a Szentendrei Teátrummal, ahonnan

26

szintén a jövő évad egy közös produkciójára vonatkozó felkérést kaptunk, és

rendszeres a kapcsolatunk a Petőfi Irodalmi Múzeummal is.

Stúdió

Időszerű, hogy komolyan foglalkozzunk a stúdiószínpad létrehozásának

gondolatával. Egy lendületben lévő, aktív színházban ez az együttes fejlődési

folyamatának természetes állomása, és különösen az a mi működési kereteink

között. Nézőterünk ugyanis szakmai irányunk szerint nagynak számít, a 386 szék

(ez alkalmanként 412, a 26 elhelyezhető pótszékkel) a kelleténél szűkebb teret

hagy olyan előadások bemutatására, amelyeket egyébként témájuk,

mondandójuk, hangjuk, vagy színészeink szakmai megmérettetése, fejlődése

miatt fontosnak tartanánk. Jelenlegi gyakorlatunk az, hogy ha szükségét érezzük,

inkább a nagy színházban is bemutatunk olyan előadásokat, amelyek stúdióba

valók. Ezek természetesen alacsony előadásszámot érnek meg. Ilyen volt a

Borisz Godunov, Az arab éjszaka, a Novecento, az Odüsszeusz Tours, az Élektra,

az Ibusár, a Műselyemlány, a Blogvadászat, a Homburg Herceg, az Arturo Ui.

Látható, hogy minden évben születik egy vagy két olyan előadásunk, amely nem

tudja kifutni ideális szériáját, és amelyeknek szakmai szinten tartását

megnehezíti, sőt alkalmanként ellehetetleníti a havi egy–két előadás. Több

merészen kísérletező, új hangot kereső előadás ötlete eleve kiesik már a repertoár

tervezésekor, holott rendezőink is, társulatunk is igényli ezeket, és kis

játszóhelyen közönségünk is lenne rá. A fiatal, pályakezdő rendezőkkel való

munka is csak itt képzelhető el, rendkívül kockázatos komoly praxis nélküli

rendezőt a nagyszínházban foglalkoztatni, holott ez is elsődleges szakmai feladat.

Egyszerűen felszerelt, feltétlenül szabad térkezelésű, nyolcvan-száz nézőt

befogadni képes helyre van szükségünk. Természetes, hogy egy ilyen termet nem

ajándékba kérek, nekünk magunknak is részt kell vennünk ennek kialakításában.

Azt hiszem, nem a helyszín a legnehezebb kérdés: most, hogy önállóvá

válásunkkal körülnézek a környéken, több variáció is lehetségesnek tűnik.

Forrásként azt, az Előadó-művészeti Törvény által megnyíló lehetőséget

27

tervezem felhasználni, amely a jegybevétel 80%-áig lehetővé teszi adomány

befogadását. Ha ezzel a kerettel előrelátóan gazdálkodunk, egy-két éven belül

reális lehet egy alkalmas terem birtokba vétele. Van azonban a bővülésnek olyan

szegmense is, amelyet a színház nem tud magára vállalni: a társulat és a műszaki

apparátus szükségszerű bővülése. Ahhoz, hogy két teremben folyamatosan

játszhassunk, társulatunk létszámát tizenhétről huszonöt köré kell emelni,

műszaki létszámunkat legkevesebb hét dolgozóval kell bővíteni. Ennek költségei,

különösen, mert folyamatos, hosszú távú kiadást jelent, a fenntartó segítsége

nélkül nem kigazdálkodhatóak. Ezért jelzem, hogy ez a szakmai igény

előreláthatóan még vezetői ciklusom alatt fel fog merülni, és tisztelettel kérem a

fenntartó segítségét.

Fejlesztések az elmúlt években

Az új seprő ellenszenves szokása, hogy panaszkodik a csontvázakra, amelyek

különféle szekrényekből nyakába dőlnek. Nálunk nem voltak rejtve a csontvázak.

Evidens volt, hogy a Madách Kamara technikája, működése elavult. Nem volt

számítógép, saját telefon. Ha Löffler István, a színház nagyszerű titkára

telefonálni akart, a nagyszínházba csörgött át, onnan kapott vonalat. Nem volt

társalgó, színészbüfé, próbahely.

Az előcsarnokban borostyán színű lámpabúrák alatt színes folyadékot

bugyborékoló üvegoszlopok álltak, belvárosi ruhakölcsönzők reklámvitrinjeiben

csizmák, párták, mosómedvebunda. A tárlók üvegajtaján keresztben vaspánt

lakattal. A padlizsánszín falakon fűzöld képkeretek, freskónyi sárgaréz névtábla-

gyűjtemény a nézőtéri székek adományozóinak, néhány szétült puff.

Kezdettől nagy energiát fektettünk abba, hogy az épületet esztétikailag és

funkcionálisan fejlesszük. Kitisztítottuk az előcsarnokot, egységesítettük a

kirakatok színvilágával. Bevezettük a működő telefont, számítógépesítettük a

titkárságot, később a jegyeladást. A második évben ajtókat építettünk az

előcsarnok és a nézőtér közé, mert a közös légtér miatt kezelhetetlen volt az

áthallás. A harmadik évre a színpadon átrendeztük a fény- és hangrendszert,

28

létrehoztunk számos új világítási pozíciót, felújítottuk az akadozó hívó rendszert.

A nézőtéren hangterelő felületeket helyeztünk el, hogy javítsuk a mindent

beborító textília által túlcsillapított akusztikát. Felújítottuk a harminc éves

nézőtéri mosdókat. A negyedik évben megvásároltuk a színházzal szomszédos 90

négyzetméteres lakást, így lett próbaszobánk, társalgónk, színészbüfénk, és

létrehozhattuk saját közönségszervezésünket. Ezeket a fejlesztéseket nagyrészt a

Főváros segítségével hajtottuk végre. Lett honlapunk és pártoló tagságunk, lettek

plakátjaink, műsorfüzet–sorozatunk, végül a múlt nyáron felújítottuk a

forgószínpad gépészetét, kicseréltük az öreg színpad-padlót, és legfontosabb

lépésként megnöveltük a színpad méretét, a lehetőségek határáig tágítva a szűkös

portált.

Fejlesztési tervek

Műszaki problémáink egy részének gyökere a harmincas évekből ered, abból,

hogy épületünk mozi. A rossz épület örökre rossz: színpadunk apró, oldalszínpad

nincs. Bizonyos fejlesztések a normál repertoárszínházi működéshez

elkerülhetetlenek. Ennek érzékeltetésére először le kell írnom a díszletezés

menetét. Minden díszletet 2X3 méteres elemekre kell bontani, és a színpadról öt

lépcsőn lehordva bepakolni abba a liftbe, amely a ház picéjébe visz. Itt

kipakoljuk, kocsira rakjuk, és végigtoljuk a negyven méter hosszú pincén, ahol

újra liftbe tesszük, és felemeljük az utcaszintre, az épület háta mögé. Innen

kiskocsin áthúzzuk a Madách tér 2. szám alatti raktárba, miközben két járdán

zökkenünk. Ott újra lepakolunk, természetesen állandó helyhiánnyal küzdve. Az

esti előadáshoz ugyanez a menet visszafelé. Ebből három állandó probléma

következik. Az egyik, hogy díszítő tárunk létszáma igen magas, mert a kötelező

szabadnapok és pihenőidők miatt 14 fő az a létszám, amely az üzemmenetet adott

körülményeink között biztosítani tudja. A másik, hogy a lassú díszletbontás és

építés miatt gyakran nem tudunk délelőtt a színpadon próbálni. A megoldás egy

olyan próbaterem, amelynek mérete közelít a színpadéhoz. Ez elsődleges

feladat, forrása szintén a korábban említett adományozás lehet. A ház és a

29

funkció rossz összefüggésének harmadik következménye, hogy a hosszú építések

miatt az előadások napi világítására rendkívül kevés idő jut, ezért sokkal több

állandó helyre telepített fényvetőre lenne szükségünk, mint az elsőre ésszerűnek

tűnik. Ezt a lámpaparkot – mintegy harminc új reflektor – szintén be kell

szereznünk. Áramköreink száma szerencsére elegendő. Forrás nem áll

rendelkezésünkre.

Van azonban számos olyan probléma is, amely nem a háború előttről ered.

Színpadgépészetünk nagy része még az 1979-1982 között zajlott nagy felújítás

idejéből való, harminc éves NDK technológia. Így ponthúzó rendszerünk lassú,

zajos, nem tud egyszerre emelkedni és süllyedni, rendszeresen leáll – előadások

szakadtak már félbe emiatt –, javítása irracionálisan drága, hiszen alkatrész-

utánpótlás évtizedek óta nincs. Teljes cseréje rég indokolt, forrás nem áll

rendelkezésünkre. Légkondicionáló berendezésünkkel ugyanez a helyzet,

százezer üzemórára tervezték, mára több mint háromszázezret működött, hetente

áll le, alkatrész nincs, cseréje indokolt, forrás nem áll rendelkezésünkre.

Hangrendszerünk egy része megfelel szükségleteinknek, hangszedő

berendezéseink azonban rég elavultak. Mikrofonjaink a felújítás idejéből valók,

javításuk nem lehetséges. Mikroportjainkkal könnyebb a helyzet, mert noha

Webber Macskák című musicaljának 1983-as Madách Színházi bemutatójában

már szerepeltek, de szerencsére összesen csak kettő van belőlük, ezért cseréjük

költsége belátható. Hangpultunk a hetvenes évek hazai szokása szerint az

emeleten, a karzat fölött és üvegablak mögött található (ezt természetesen az első

évben kivettük), a hangtechnikusnak tehát fogalma sincs, mi hallható a

földszinten. Ezért ezt a kuckót meg kell szüntetni, és a hangosítót bevett szokás

szerint a földszintre, a nézőtér háta mögé kell költöztetni. Forrás nem áll

rendelkezésünkre. Feltétlenül meg kívánom oldani kerekes-székes nézőink

számára színházunk akadálymentesítését. Ehhez cél-pályázat igénybevételét

tervezem. Nézőterünk lelakott, székeink törnek, zörögnek és kényelmetlenek,

cseréjük indokolt, forrás nem áll rendelkezésünkre.

30

Megoldandó a közönségszervezői iroda és a pénztár építészeti fejlesztése is.

Az internetes jegyeladás terjedése miatt az aprócska pénztárablakban nem tudjuk

egyszerre kiszolgálni az utalvánnyal érkezőket és a jegyvásárlókat, rendszeres a

tumultus. Nyitott pultos, átlátható, gyors szolgáltatásra képes közönségfogadást

és pénztárat kell kialakítanunk. Forrás nem áll rendelkezésünkre.

Ezeket a felújításokat kinevezésem esetén fontosságuk szerint ütemezve

tisztelettel kérelmezni fogom a fenntartótól.

Itt említem meg, hogy épületünk nagy átépítéssel nagyszerű, igazi színházi térré

lenne alakítható. Tisztában vagyok vele, hogy ennek jelenleg nincs realitása,

három, a miénknél is rosszabb állapotú budapesti színház vár felújításra, de

szükségesnek érzem rögzíteni tíz év tapasztalatát. Bárhogy javítunk az épület

használhatóságán: a karzat bontásával, vagy az egész belső tér mobillá

bontásával, esetleg a nézőtér–színpad 180 fokos megfordításával –

mindenképpen székeket vesztünk, nagyságrendben a nézőtér egyharmadát. Mára

úgy vélem, megérné. A dilemma ilyenkor az, hogy helyes-e székeket

megszüntetni. Válaszom: nálunk igen. A rossz nézőtéri helyekért nem kár.

Nézőterünk egyharmadáról nem látni az egész színpadot, a földszint túl

alacsonyan van, az erkély túl magasan, a karzat alá nem jut el a hang – nem

sorolom. Egyszer rendbe kell hozni.

31

Vezető munkatársak

Herboly Domonkos gazdasági igazgató

Herboli Domonkos először bőgő szakon Zeneakadémiai művésztanár – oklevelet

szerzett, majd a Corvinus Egyetemen Közgazdaként is diplomázott. Dolgozott a

Hungarofestnél, Brüsszelben a Magyar Intézet alapító gazdasági vezetője volt,

majd a Debreceni Szimfonikus Zenekar igazgatójaként dolgozott, innen hívtam

át az Örkény István Színházba. Két kislány édesapja.

Csunderlik Péter műszaki vezető

Csunderlik Péter szcenikus – műszaki vezetői képesítést szerzett a Szíművészeti

Egyetemen. Színpadmester-helyettesként dolgozott az Operett Színházban, majd

az Örkény színpadmestere lett, később a Magyar Színház díszítőit irányította.

Innen hívtuk vissza a műszaki vezetői állásba. Egy kisfia van.

Csunderlik Zita művészeti titkár

Csunderlik Zita bábművész képesítést szerzett, a Bóbita Bábszínház, a Budapest

Bábszínház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Bárka Színház társulatában

dolgozott, majd az induló új Madách Kamara első, „alapító” munkatársa lett,

asszisztensként. Löffler István nyugdíjba vonulásával vette át a titkárság

vezetését. Egy kisfia van.

Uhrovszky László Színpadmester

Uhrovszky László a Magyar Állami Operaházban kezdte színházi pályafutását,

mint kellékes. Onnan a Katona József Színházba került díszítőként, majd tíz év

után a Krétakör színpadmestere lett. A Krétakör feloszlása után az AKKU

technikusaként dolgozott. Januártól az Örkény Színház színpadmestere. Két

kisfiú édesapja.

32

Végül

Bízom benne, hogy ha elnyerem a színház ügyvezető igazgatói megbízatását, az

Örkény István Színház hasznos része lesz Budapest kulturális életének, és

remélem, úgy lesz hasznos része, hogy élő kapcsolatban lesz a korral, amelyben

működik. Célom, hogy megtartsuk érdeklődésünket, komolyan vegyük

mesterségünket, és ne veszítsük el humorunkat.

Mindezzel számos kétségem is van. A mi jelenünk átmeneti kor. Az utóbbi húsz

évben zajlik valami visszavonhatatlan: a globalizáció egészében még

beláthatatlan, de jól átérezhető története, vagyis az európai kulturális emlékezet,

a közös tudás és ízlés eróziója.

A magyarországi szellemi helyzet nem bíztató. Az elmúlt száz év négyötödében

csak kurzuskultúrák voltak, egyik bornírtabb, mint a másik. Az a páratlan

kulturális érték, ami született – zenében, irodalomban, színházban, filmen,

képzőművészetben – szinte mind „annak ellenére” jött létre.

Az utolsó húsz évben legújabb kori választott kormányaink figyelme mindvégig

befelé irányult, a szűk optikájukon túli jelenségeket alig érzékelték, ennek

gazdasági és szellemi következményeit egymásra kenték. Legutóbb, 2006-ban

egyik oldal választási programjában sem szerepelt „kultúra” című fejezet.

Honfitársaink ma is seregestül mennek el külföldre dolgozni, élni. Mai tudásunk

nem érdekel senkit, kereskedelmi terep vagyunk a térkép szélén. Mára a

szabadsággal együtt egyvalamit nyertünk el hiánytalanul: a kereskedelmi ízlést.

Ám kétség ide, félelem oda, akad, amiben biztos vagyok. Csak a mindenki

másétól megkülönböztethető eredeti kultúra mozdíthat bennünket önmagunk

jobb esélyei és a világ felé. Azaz az eredeti gondolkodás. Amit a színház megtart

és épít. Mert a színház mára szinte az egyetlen közösségi esemény, amelyben

nézőjével olyasmi esik meg, amit életének más terepein elvesztett: szuverén

belső képzete születik. Ez mágia, szellemi elmozdulás. A színház nem csak

igényli ezt az ősi képességet, hanem létre is hozza. Abban is, akiben egyébként

alszik. Ez a belső munka egyenesen az ellenkezője annak, amit a világ egyébként

33

ma elvár tőlünk, hiszen az ország nagyrészt idegen protokollok szerint dolgozik,

saját ötleteit elfojtja, szolgáltat.

A színházban nem. A színjáték olyan közösségi esemény, amelyben az ember

fantáziája eredeti jogai szerint működik, ahol szelleme elsődleges serkentést kap.

Ez a folyamat magyar nyelven zajlik, a megszűnt (sosem volt) társadalmi

szolidaritás korában közösségi élményként, jobb- és baloldaliakkal egyszerre egy

térben. Érzelmi síkon, a személyiség alaprétegeiben. A bázisban.

A színház ma sokkal fontosabb, mint akkor, amikor fontosabb volt, mint ma.

Budapest, 2010. március 12. Mácsai Pál

34

Az Örkény István Színház szakmai díjai és a működésünk alatt

adományozott állami kitüntetések

SZAKMAI DÍJAK

2008/2009

Legjobb rendezés: Ascher Tamás

2009. POSZT, Jógyerekek képeskönyve

Legjobb maszk és jelmez: Nagy Fruzsina

2009. POSZT Jógyerekek képeskönyve

2007/2008

Fűzfa-díj A legigazibb mese A Sötétben Látó Tündér 2008 Deszka Fesztivál Nemzetközi Monodráma Fesztivál, Eger 2008 A műselyemlány – díjazott előadás 2006/2007

Legígéretesebb pályakezdő: Dömötör András (rendezőként)

Színikritikusok díja 2006/2007 (Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is

én vagy amit akartok vagy... )

A 2006–2007 évad legjobb Shakespeare alakítása: Pogány Judit

2006. Gábor Miklós-díj (Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is én vagy

amit akartok vagy...)

Legjobb előadás: Tasnádi István: FINITO

2007. POSZT

Legjobb női főszereplő: Für Anikó

2007. POSZT (Tasnádi István: FINITO 2007.)

Legjobb férfi epizódszereplő: Debreczeny Csaba

2007. POSZT (Tasnádi István: FINITO 2007.)

Legjobb jelmez: Izsák Lili

2007. POSZT (Tasnádi István: FINITO 2007.)

Legjobb előadás: Tasnádi István: FINITO

2007. Szentendre – Teátrum-díj

35

Legjobb rendezés: Mácsai Pál

2007. Happy Art Fesztivál: Capitano-díj (Tasnádi István: FINITO 2007.)

Legjobb új magyar dráma: Tasnádi István: FINITO

Színikritikusok díja 2006/2007

Legjobb férfi mellékszereplő: Debreczeny Csaba

Színikritikusok díja 2006/2007 (Tasnádi István: FINITO 2007.)

Különdíj a Finito zenéjéért: Horváth Károly

Színikritikusok díja 2006/2007 (Tasnádi István: FINITO 2007.)

Legjobb férfi alakítás: Széles László

2007. Happy Art Fesztivál: Arlecchino-díj (Szép Ernő: Kávécsarnok –

Tűzoltó és Tasnádi István: FINITO című előadásokban nyújtott színészi

alakításáért )

2005/2006

Legjobb női alakítás : Hámori Gabriella

2006. Vidor Fesztivál: Colombina-díj, (Az üvegcipő című előadásban

nyújtott színészi alakításáért)

Legjobb női epizódszereplő: Für Anikó

2006. Vidor Fesztivál: Smeraldina-díj, (Az üvegcipő című előadásban

nyújtott színészi alakításáért)

A III. Gyermekszínházi Biennálé fődíjas előadása:

Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér Játssza: Pogány Judit

Legjobb gyerekelőadás : Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér Játssza:

Pogány Judit

Színikritikusok díja 2005/2006

Legjobb női alakítás: Hámori Gabriella

Színikritikusok díja 2005/2006 ( Euripidész: Élektra 2006.)

Legjobb férfi epizódszereplő: Fodor Tamás

Színikritikusok díja 2005/2006 ( Euripidész: Élektra 2006.)

Legjobb női alakítás: Hámori Gabriella

36

(Molnár Ferenc: Az üvegcipő és Euripidész: Élektra 2006.)

A Főváros Színházi Díja 2006.

Legjobb női epizódszereplő: Für Anikó

2006. POSZT (Schimmelpfennig: Nő a múltból 2006.)

Legjobb női alakítás: Kerekes Éva

2006. POSZT: MASZK díj, (Schimmelpfennig: Nő a múltból 2006.)

2004/2005

Legjobb 30 év alatti színésznő: Hámori Gabriella

2004. POSZT (Csehov: Sirály)

2002/2003

Legjobb női mellékszereplő: Béres Ilona

Színikritikusok díja 2002/2003 ( Puskin: Borisz Godunov 2002.)

Legjobb jelmez: Füzér Anni

2003. POSZT (Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből 2002.)

Legjobb női alakítás: Udvaros Dorottya

2003. POSZT: MASZK díj, (Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből)

2001/2002

Legjobb női alakítás: Kerekes Éva

2002. POSZT: MASZK díj, (Molnár Ferenc: A testőr 2001)

Különdíj a "Madách Kamara új műsoráért”: Mácsai Pál

Színikritikusok díja 2001/2002

37

ÁLLAMI KITÜNTETÉSEK:

Bíró Kriszta Jászai Mari-díj 2008

Debreczeny Csaba Jászai Mari-díj 2010

Csuja Imre Érdemes Művész 2010

Gálffi László Kossuth-díj 2006

Hámori Gabriella Jászai Mari-díj 2006

Kerekes Éva Érdemes Művész 2009

Mácsai Pál Érdemes Művész 2007

Pogány Judit Kossuth-díj 2007

Végvári Tamás Kiváló Művész 2007

38

Szakmai önéletrajz

1961-ben születtem Budapesten. Apám Mácsai István festőművész, édesanyám

Gáspár Katalin fűzőkészítő kisiparos. Testvérem Mácsai János zenetörténész.

Iskolai és rádiós szereplések után színészi tanulmányaimat a Pinceszínházban

kezdtem, 1978-ban, Keleti István és Mezei Éva keze alatt.

1979-ben nyertem felvételt a Színművészeti Főiskolára, 1984-ben diplomáztam

Kerényi Imre, Huszti Péter, Versényi Ida osztályában.

1990-ben színházrendezői oklevelet szereztem a Főiskolán Ádám Ottó

tanítványaként.

1984-től 1989-ig a Nemzeti Színház tagja voltam, 1989-től 1994-ig a Madách

Színház tagjaként, majd szabadúszóként dolgoztam.

1998-tól négy félévet végeztem az ELTE Btk. Esztétika Tanszékének P.h.D.

hallgatójaként. Tanulmányaimat 2001-ben a színházvezetői munka miatt

felfüggesztettem.

2001-től a Madách Kamara, majd 2004-től utóda, az Örkény István Színház

művészeti vezetője vagyok.

Beszélek és olvasok németül és angolul, nyelvvizsgával nem rendelkezem.

Hat évig tagja voltam a Magyar Színészkamarai Egyesület, három évig a Magyar

Színházi Társaság vezetőségének. Jelenleg az Előadóművészeti Tanács színházi

Kollégiumában veszek részt.

Nős vagyok, egy fiunk van, és második gyermekünket várjuk.

Mácsai Pál