25
SZÉKESFEHÉRVÁR 2009 PROGRAMOK

PROGRAMOK 2009 - Székesfehérvár · Városunk honlapjáról letölthető – . hu – „Székesfehérvár programok 2009” egy szűk metszetét tudja csak visszaadni mindazon

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

S Z É K E S F E H É R V Á R

2 0 0 9P R O G R A M O K

Warvasovszky Tihamérpolgármester

Székesfehérvár sok szeretettel és tartalmas időtöltést kí-náló programokkal várja Önt a kulturális turizmus évében!

Büszkék vagyunk arra, hogy 2009-ben a már hagyomá-nyos rendezvények többségét újra megrendezhetjük, de tisztában vagyunk azzal is, hogy mindez sok kötelezettsé-get ró ránk városvezetőkre és a rendezvényeket megvalósító közművelődési szakemberekre.

Arra törekedtünk, hogy olyan tartalmas válogatást nyújt-sunk át Önöknek, amely tükrözi városunk hagyományait és kellemes kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára.

Engedjék meg, hogy a programok hosszú sorából ki-emeljem városunk múzeumainak színvonalas kiállításait és hagyományos, nagysikerű rendezvényeinket: a X. Kortárs Művészeti Fesztivált, a Harmonia Albensis komolyzenei kon-certsorozatot, a Királyi Napok – Nemzetközi Néptácfesztivált és a Fehérvári Vigasságokat.

Városunk honlapjáról letölthető – www.szekesfehervar.hu – „Székesfehérvár programok 2009” egy szűk metszetét tudja csak visszaadni mindazon színes és változatos esemé-nyeknek, melyeknek Székesfehérvár 2009-ben otthont ad.

Kívánom, hogy a város lakói és minden kedves látogatónk találjon minél több kedvére való programot. Ehhez kíván segítséget nyújtani a városunk honlapján található on-line eseménynaptár és eseményajánló is, melynek segítségével Ön is beküldheti programajánlatát. További részletekért for-duljon bizalommal a Közművelődési Iroda (36-22/316-589) illetve a Tourinform Iroda (36-22/537-261) munkatársaihoz.

Találkozzunk a kiállításokon, koncerteken, fesztiválokon, szabadidős programokon 2009-ben is!

2 0 0 9 a k u l t u r á l i s t u r i z m u s é v e

2008-ról áthúzódó kiállítás:

február 15-ig Vaszkó Erzsébetéletmű kiállítása

Városi Képtár –Deák Gyűjtemény,Oskola u. 10.Szűcs Erzsébet igazgató,tel./fax: 22/329-431www.deakgyujtemeny.huE-mail: [email protected]@gmail.com

4 5 F E B R U Á RJ A N U Á Rjanuár A Magyar Kultúra

Napja – vendégSzelier András

Zsolt utcai tagkönyvtár, Zsolt u. 34.Városi KönyvtárDobozi Sándorné, tel.: 22/329-438E-mail: [email protected]

január 31.február 28.március 28.április 25.május 30.szeptember 26.október 31.november 28.

Fejér MegyeiNépzenei Műhely családi programja

VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.,tel.: 22/315-512Juhász Zsófia, tel.: 30/3787029

január 8. Tamaskovics György Fa-intarzia kiállítása

Helyőrségi Klub, Malom utca 2.HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Székesfehérvári IntézményeMaticska Rita intézményvezető,tel.: 22/503-186

január 12. Megemlékezésa Don-i áttörésről

Helyőrségi Klub, Malom u. 2.Maticska Rita intézményvezető,tel.: 22/503-186Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári SzervezeteGörög István, tel.: 30/979-1411MH Összhaderőnemi Parancsnokság

január 12. Ünnepi megemlékezés a Don-kanyarkápolnánál

Szent István Művelődési Ház,Liszt F. u. 1., tel.: 22/502-888

január 14. Történelmi-kegyeleti szertartásII. László király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrenddr. Töpler László, tel.: 70/318-3331E-mail: [email protected]

január 16 – február 13.

Válogatás a 2008. évi Móri Művésztelep alkotásaiból

Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezető,tel.: 22/340-364www.fehervarart.huE-mail: [email protected]

január 16 – február 7.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából – Morschhauser Miklós festő kiállítása

Fejér Megyei Művelődési Központ,III. Béla király tér 1.Kövics Erika, tel.: 22/313-175/126www.fejermmk.huE-mail: [email protected]

január 16 – március 1.

Császárportrék VI. Fekete Sas Patikamúzeum, Fő u. 5.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumNádorfi Gabriella, tel.: 22/315-583/39www.szikm.hu

január 21. Alba Regia Szimfonikus Zenekar - Ifjúsági hangversenybérlet Műsor: A varázslatos fafúvós hangszerek Vivalditól Mozartig

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.Tel.: 22/503-489, 22/327-056www.vorosmartyszinhaz.hu

január 22. A Magyar Kultúra Napja – városi ünnepség

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93.Igaz Krisztina igazgató helyetteswww.okh.hu , E-mail: [email protected]

január 23. Stílusok Harmóniája – A Magyar Kultúra Napja alkalmából táncbemutató

Helyőrségi Klub, Malom utca 2.HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Székesfehérvári IntézményeMaticska Rita intézményvezetőtel.: 22/503-186

január 26. Filharmónia hangversenybérlet –Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje

Vörösmarty Színház, Fő u. 8., tel.: 22/503-486www.vorosmartyszinhaz.hu

január 26 – február 26.

Gyöngyharmat – Juhász Gáborné gyöngyből készült munkáinak kiállítása

VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.Molnár Lászlóné, tel.: 22/315-512

január 30. Öreghegyi Zenei Klub – Kiss Erzsi Panchan

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93.Igaz Krisztina igazgató helyettestel./Fax: 22/303-366 www.okh.hu , E-mail: [email protected]

február „Járjuk a bolondját” Táncház, Malom u. 6.Alba Regia TáncegyesületMajoros Andor, tel.: 22/312-795www.artefolk.huE-mail: [email protected]

február 3. Történelmi-kegyeleti szertartás Könyves Kálmán király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

6 7

február 6. Marosi Arnold Nap Szent István Király Múzeum – Rendház, Fő u. 6.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumDr. Gergely Anna, tel.: 22/315-583/42www.szikm.hu

február 7. X. Székesfehérvári Honvéd bál

Szent István Művelődési Ház, Liszt Ferenc u. 1.Honvédség és Társadalom Baráti KörKolozsváry Kende, tel.: 20/573-6868Görög István, tel.: 30/979-1411

február 7. Itt a farsang, áll a bál – gyerekfarsang

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.SZÉNA Nagycsaládosok EgyesületeHorváthné Horváth Ilona, Varga Mária Magdolna, tel./fax: 22/314-456www.aszmh.hu

február 7 – március 29.

Osztrák-magyar válogatott Szép Péter kortárs kollekciójából - Magyar művészet nemzetközi kontextusban

Csók István Képtár, Bartók Béla tér 1.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumIzinger Katalin, tel.: 22/315-583/23www.szikm.hu

február 9. Mesterbérlet – Jandó Jenő és Barát Kristóf szonáta estje

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-486www.vorosmartyszinhaz.hu

február 9 – március 6.

Tondó Művészeti Egyesület kiállítás

Helyőrségi Klub, Malom utca 2.HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Székesfehérvári IntézményeMaticska Rita intézményvezetőtel.: 22/503-186

február 13. V. Hastánc fesztivál Helyőrségi Klub, Malom utca 2.HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Székesfehérvári IntézményeMaticska Rita intézményvezetőtel.: 22/503-186

február 13. Öreghegyi Dumaszínház – Kovács András Péterrel és Dombóvári Istvánnal

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

február 13. Történelmi-kegyeleti szertartás II. Béla király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

február 13. Maskaraula A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.MéhKasAula Kulturális Egyesület , Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.:20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

február 14. Darwin Nap – konferencia

Terkán Lajos Bemutató CsillagvizsgálóA Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Trupka Zoltán, tel.: 22/ 314-456www.aszmh.hu

február 16-tól Egyiptom-napok Helyőrségi Klub, Malom utca 2.HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Székesfehérvári IntézményeTel.: 20/353-1466E-mail: [email protected]

február 17. Filmharmónia hangversenybérlet – Alba Regia Szimfonikus Zenekar,Farsangi hangverseny – Strauss-est

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.,tel.: 22/503-489, 22/327-056www.vorosmartyszinhaz.hu

február 18. Hobo előadói estek felnőtteknek (I.): Farkashajsza

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366Barta Tamás igazgató,www.okh.hu, E-mail: [email protected]

F E B R U Á RF E B R U Á R

HONVÉD BÁL – CSEKÉNÉ JASSÓ ERZSÉBET FELVÉTELE

8 9

február 19. Hobo előadói estek diákoknak (I.): Rendhagyó irodalomóra

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Havranek J. u. 27., tel./fax: 22/303-366Barta Tamás igazgató,www.okh.hu , E-mail: [email protected]

február 20. Friedrich Schiller: Stuart Mária színmű bemutatója,rendező: Szűcs Gábor

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-489, 22/327-056www.vorosmartyszinhaz.hu

február 20. „Küldjön egy angyalt!” – gyűjteményes kiállítás

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

február 20. ÖreghegyiZenei Klub – Pege emlékzenekar

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366Igaz Krisztina igazgató helyetteswww.okh.hu, E-mail: [email protected]

február 20 – március 15.

Népi iparművész és Népművészet ifjú mestere címet kapott kézműves alkotók kiállítása

Fejér Megyei Művelődési Központ,III. Béla király tér 1.Komendó Gabriella, tel.: 22/313-175/112www.fejermmk.hu, E-mail: [email protected]

február 20 – március 27.

Garami Richárd és Zádor Tamás képzőművészek kiállítása

Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezető,tel.: 22/340-364, www.fehervarart.huE-mail: [email protected]

február 21, 22, 28.március 1, 7.

XVI. Fejér Megyei Kor-TársNyugdíjas ki-mit-tud?

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Réginé Rekvényi Mariettatel.: 22/314-456, www.aszmh.hu

február 21 –április 13.

Baglyas Erika képzőművészkiállítása

Szent István Király Múzeum, Országzászló tér 3.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumIzinger Katalin, tel.: 315-583/23www.szikm.hu

február 27 – április 5.

Tornay Endre András szobrászművész kiállítása

Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10., tel./fax: 22/329-431Szűcs Erzsébet igazgató, www.deakgyujtemeny.huE-mail: [email protected]@gmail.com

március Robert Thomas:Nyolc nőbűnügyi komédia bemutatója, rendező: Lendvai Zoltán

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-489, 22/327-056www.vorosmartyszinhaz.hu

március Víz világnapjaGera Pál előadásaa vidrákról

Budai úti Központi Könyvtár,Budai u. 44-46., Városi KönyvtárBognár Ágnes, Tel.: 22/329-436E-mail: [email protected]

március Víz világnapjaa Fejérvíz Zrt-vel

Széna téri tagkönyvtár, Széna tér 16.Városi KönyvtárBuriánné Tarró Edit, tel.: 22/313-045E-mail: [email protected]

március Március 15 – vetélkedő általános iskolásoknak, kiállítás

Zentai úti tagkönyvtár, Zentai u. 8.Városi Könyvtár Kaczné Müller Mária, tel.: 22/385-241E-mail: [email protected]

M Á R C I U SF E B R U Á R

FEHÉRVÁRI SZALON, KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ – MOSBERGER RÓBERT FELVÉTELE

10 11

március 5., 19.,április 2., 16., 30.

Szabadegyetem I. A művészetek alapkérdéseia 21. században

Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10., tel./fax: 22/329-431Szűcs Erzsébet igazgató,www.deakgyujtemeny.huE-mail: [email protected] , [email protected]

március. 6 –május 3.

Amiért megőrülnek a nők… – a táska 150 éve

Fekete Sas Patikamúzeum, Fő u. 5.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumCsendes-Erdei Katalin,tel.: 22/315-583/32, www.szikm.hu

március 7. Mizantrop VesztegzárMéhKasAula Kulturális Egyesület, Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.:20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

március 7., május 2., július 4., szeptember 5. november 7.

Művészeti vásárok Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezetőtel.: 22/340-364,www.fehervarart.huE-mail: [email protected]

március 7–8. Szalagavató táncok versenye

Táncház, Malom u. 6.Alba Regia TáncegyesületOllerinyi Tamás, tel.: 70/501 8185www.artefolk.huE-mail: [email protected]

március 9 – április 2.

Nemez munkákFejér megyéből – kiállítás

VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.Molnár Lászlóné, Máhr Klára,tel.: 22/315-512

március 10 – március 30.

Csörgő Zsolt szoborkiállítása1848. március 15-e jegyében

Helyőrségi Klub, Malom utca 2.HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Székesfehérvári IntézményeMaticska Rita intézményvezetőtel.: 22/503-186

március 13. Történelmi-kegyeleti szertartás II. Ulászló király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

március 13. Öreghegyi Dumaszínház

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgató, www.okh.hu, E-mail: [email protected]

március 13. Ünnepségekmárcius 15. tiszteletére

Közművelődési Irodatel.: 22/316-589

Halesz parkGr. Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola, tel.: 22/315-330

Jubál EmléktáblaTóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, tel.: 22/311-061

Petőfi MoziBelvárosi I. István Középiskolatel.: 22/315-029

Petőfi térTóvárosi Általános Iskolatel.: 22/505-730

Fekete Sas SzállóCiszteri Szent István Gimnáziumtel.: 22/311-160

Pelikán UdvarTeleki Blanka Gimnáziumtel.: 22/311-404

Rónai emléktáblaVasvári Pál Általános Iskola,Városszépítő és Védő Egyesület,Városi Levéltár,Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMItel.: 22/500-065,Kodolányi János FőiskolaFürdő u. 1.tel.: 22/543-303

március 15. Március 15-i megemlékezések

Petőfi-szoborKözművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

március 16. Filharmónia hangversenybérlet – Verdi-est, a Budapesti Filharmonia Társaság Zenekarának koncertje,a Nemzeti Énekkar közreműködésével

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-486www.vorosmartyszinhaz.hu

M Á R C I U SM Á R C I U S

12 13

március 17. Alba Regia Szimfonikus Zenekar – Ifjúsági hangversenybérlet, műsor:Erkel: Hunyadi László

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-489, 22/327-056www.vorosmartyszinhaz.hu

március 19. Hobo előadói estek diákoknak (II.):Az akasztottak balladája –Francois Villon

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Havranek J. u. 27., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgató, www.okh.hu , E-mail: [email protected]

március 20. Öreghegyi Zenei Klub – Harcsa Veronika Quartet

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Igaz Krisztina igazgató helyetteswww.okh.hu, E-mail: [email protected]

március 21. Reich Károly kiállításnyitó gyermekeknek és felnőtteknek

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

március 21 – április 12.

Dombi Ákos festő kiállítása

Fejér Megyei Művelődési Központ,III. Béla király tér 1.Kövics Erika, tel.: 22/313-175/126www.fejermmk.huE-mail: [email protected]

március 23. A II. Világháború befejezése Székesfehérváron – ünnepi megemlékezés

Nyitott könyv emlékműKözművelődési Irodatel.: 22/316-589

március 27. Hónapsoroló gyermekeknekGula Miklóssal ésa Barátok zenekarral

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

április 60 éves az Alba Regia Táncegyüttes –rendezvénysorozat

Alba Regia TáncegyesületBotos József, tel.: 22/312-795www.artefolk.huE-mail: [email protected]

április Carlo Goldoni: Chioggiai Csetepaté vígjáték bemutatója, rendező: Csiszár Imre

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-489, 22/327-056www.vorosmartyszinhaz.hu

Á P R I L I SÁ P R I L I S

JAM-BORY-VÁR, A MAKÁM EGYÜTTES GYERMEKPROGRAMJA – FOTÓ GARAMI RICHÁRD

14 15

április Filmes élménybeszámoló – Thaiföld

Mészöly Géza utcai tagkönyvtár,Mészöly G. u. 1., Városi KönyvtárTácziné Bartos Barbara, tel.: 22/315-603E-mail: [email protected]

április Költészet Napja – Kosztolányi est

Zsolt utcai tagkönyvtár, Zsolt u. 34.Városi KönyvtárDobozi Sándorné, tel.: 22/329-438E-mail: [email protected]

április Költészet Napja – Articus Jure együttes előadóestje

Széna téri tagkönyvtár, Széna tér 16.Városi KönyvtárBuriánné Tarró Edit, tel.: 22/313-045E-mail: [email protected]

április Weöres Sándorra emlékezünk – versmondó verseny általános iskolásoknak

Sziget utcai tagkönyvtár,Sziget u. 1., Városi KönyvtárKalincsákné Molnár Zsuzsannatel.: 22/329-437E-mail: [email protected]

április Pályaválasztási beszélgetések

Zentai úti tagkönyvtár, Zentai u. 8.Városi Könyvtár Kaczné Müller Mária, tel.: 22/385-241E-mail: [email protected]

április Varronessz –Szerémi Zoltán színművész ésVarro Dániel költői estje

Budai úti Központi Könyvtár,Budai u. 44-46.Városi KönyvtárBognár Ágnes, tel.: 22/329-436E-mail: [email protected]

április 3. Bakelit Fúzió 2. A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.MéhKasAula Kulturális Egyesület, Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.:20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

április 3–5. Fejér Megyei Diáknapok –Fejér megyei középiskolások művészeti fesztiválja

Közművelődési Iroda, tel.: 22/316-589Fejér Megyei Művelődési Központ,III. Béla király tér 1., tel.: 22/313-175Juhász Zsófia igazgatótel.: 30/378-7029, 22/315-021E-mail: [email protected]

április 4. Fanta buli ésBeatles-est

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

április 6. Történelmi-kegyeleti szertartás I. Mátyás király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

április 6. Alba Regia Szimfonikus Zenekarhúsvéti hangversenye

Szent Imre templom, Városház térVörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-489, 22/327-056

április 7. Filharmónia hangversenybérlet – Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-486www.vorosmartyszinhaz.hu

április 6–30. Kodolányi Borbála fazekas és Máhr Klára népi iparművész szövéseinek kiállítása

VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.Molnár Lászlóné, Máhr Kláratel.: 22/315-512

Á P R I L I SÁ P R I L I S

MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁS A CSÓK IST VÁN KÉPTÁRBAN– GARAMI RICHÁRD FELVÉTELE

16 17

április 10-től július 19-ig

Antal-Lusztig Gyűjteménya város négy kiállítóhelyén

megnyitó a Csók István Képtárban

Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezetőtel.: 22/340-364

Városi Képtár – Deák GyűjteményOskola u. 10., tel./fax: 22/329-431Szűcs Erzsébet igazgatótel./fax: 22/329-431E-mail: [email protected] , [email protected]

Csók István KéptárIzinger Katalin, tel.: 22/315-583/23www.szikm.hu

további helyszín: Volksbank Galéria

április 11. Magyar Költészet Napja

Szent István Király Múzeum – Rendház, Fő u. 6.Dr. Gergely Anna, tel.: 22/315-583/42www.szikm.hu

április 11. TavasziKézművesDélután

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Varga Mária Magdolnatel./fax: 22/314-456, www.aszmh.hu

április 11. Történelmi-kegyeleti szertartás IV. István király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

április 16. Költőnk és kora – középiskolai vetélkedő József Attiláról

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Tóth László, tel.: 22/ 314-456Tarsoly Alapítvány

április 16. Hobo előadói estek diákoknak (III.): Csavargók tízparancsolata

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Havranek J. u. 27., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

április 16. Városi megemlékezés a Holocaust napjáról

Zsinagóga emlékműKözművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

április 17. A költészet napja – Kocsis Balázs kiállításának megnyitója és Hobo előadói estek felnőtteknek (II.): Tudod, hogy nincs bocsánat

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93.Barta Tamás igazgatótel./fax: 22/303-366www.okh.huE-mail: [email protected]

Á P R I L I SÁ P R I L I SA HAGYOMÁNYŐRZŐ III. BÉLA LOVAGREND

18 19

április 18-19. Országos musical énekverseny

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Szabó Szilvia, tel.: 22/ 314-456

április 21. Tanári konferencia – Történelmi ismeretek szemléltetési lehetőségei

Pákozd, Mészeg-hegyi katonai emlékhelyHonvédség és Társadalom Baráti KörNagy Károly, tel.: 70/374-3978

április 23. „Szép napunk támadt” – néprajzi vetélkedő általános iskolásoknak

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Horváthné Horváth Ilonatel./fax: 22/314-456, www.aszmh.hu

április 23 – május 31.

Auschwitz album –a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány vándorkiállítása

Szent István Király Múzeum, Országzászló tér 3.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumDr. Gergely Anna, tel.: 22/315-583/42www.szikm.hu

április 24. Öreghegyi Zenei Estek: Takáts Eszter ésa GumiZsuzsi

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Igaz Krisztina igazgató helyetteswww.okh.hu, E-mail: [email protected]

április 24–26. Fehérvári Ének – Országos Ifjúsági Kórustalálkozó zenei gimnáziumok számára

Szent István Művelődési Ház, Liszt F. u.1.Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMIKneifel Imre igazgatótel.: 20/925-3251, 22/500-065

április 25. Táncművészet Világnapja

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.Alba Regia TáncegyesületMajoros Andor, tel.: 22/312-795www.artefolk.huE-mail: [email protected]

április 25 – május 23.

Kiállításaz Épületgépész Múzeum anyagából

Fejér Megyei Művelődési Központ,III. Béla király tér 1.Kövics Erika, tel.: 22/313-175www.fejermmk.huE-mail: [email protected]

április 27–28. Éneklő Ifjúság Közművelődési Iroda, tel.: 22/316-589Fejér Megyei Művelődési Központ,III. Béla király tér 1.Szent István Művelődési Ház, Liszt F. u.1.

M Á J U SÁ P R I L I S

HARMONIA ALBENSISSZAMOSI SZABOLCS ORGONAKONCERTJE A SZENT IMRE TEMPLOMBAN,

FOTÓ: NAGY NORBERT

20 21M Á J U S M Á J U S

május Királyi borlakoma – Virágálom Pünkösdkor

Városház térKommunikációs és Civilkapcsolatok Irodája, tel.: 22/537-261, E-mail:[email protected]

május Környezetvédelmi nap Sziget utcai tagkönyvtár, Sziget u. 1.Városi Könyvtár, tel.: 22/329-437Kalincsákné Molnár ZsuzsannaE-mail: [email protected]

május 1. Városi majális Zichy ligetKözművelődési IrodaKommunikációs és Civilkapcsolatok Irodája, tel.: 22/537-261, E-mail:[email protected]

május 2. Városi Közös Ballagás BelvárosOktatási Iroda, tel.: 22/316-589

május 2. Fejér megyei gyermeknéptánc fesztivál

MMK – Barátság Háza, III. Béla király tér 1.Alba Regia TáncegyesületKneifelné Vass Éva, tel.: 22/501-700www.artefolk.huE-mail: [email protected]

május 7. Vetélkedő általános és középiskolások részére „Katonák a kerek évfordulók tükrében”

Helyőrségi Klub, Malom u. 2.Honvédség és Társadalom Baráti KörHorváthné Horváth Ilonatel.: 20/234-5844

május 7. Történelmi-kegyeleti szertartás III. László király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

május 8. „Európa Napja”Megemlékezésa II. világháború európai befejezéséről, koszorúzás

Városház tér és a katonatemetőkKözművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

május 8. Hónapsoroló gyermekeknekGula Miklóssal ésa Barátok zenekarral

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

május 8 – június 7.

Párhuzamos magány – Gelencsér Ferenc fotókiállítása

Fekete Sas Patikamúzeum, Fő u. 5.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumIzinger Katalin, tel.: 22/315-583/23www.szikm.hu

május 9 – szeptember 20.

Eperjesi Ágnes képzőművészkiállítása

Szent István Király Múzeum – Rendház, Fő u. 6.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumIzinger Katalin, tel.: 22/315-583/23www.szikm.hu

május 12. Filmharmóniai hangversenybérlet – Mendelssohn-est,az Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertje

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-489, 22/327-056www.vorosmartyszinhaz.hu

május 13. Városismereti verseny általános iskolásoknak

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Horváthné Horváth Ilonatel./fax: 22/314-456, www.aszmh.hu

május 15. Öreghegyi Dumaszínház

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

BORRENDEK FELVONULÁSA – CSEKÉNÉ JASSÓ ERZSÉBET FELVÉTELE

22 23

május 15 – június 12.

A Székesfehérvári Művészek Társaságának tematikus tárlata a X. Kortárs Művészeti Fesztivál keretében

Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezetőtel.: 22/340-364www.fehervarart.huE-mail: [email protected]

május 19. A város török uralom alóli visszavétele – ünnepi megemlékezés

Romkert – Nemzeti EmlékhelyVasvári Pál Gimnáziumtel.: 22/312-969

május 21. A Honvédelem Napja – „Székesfehérvár köszönti katonáit” megemlékezés

Vörösmarty Színház, Fő u. 8.Közművelődési IrodaHonvédség és Társadalom Baráti KörGörög István, tel.: 30/979-1411

május 21. Fehérvár katonái – kiállítás és bemutató

Alba Plaza előtti térHonvédség és Társadalom Baráti KörNagy Károly, tel.: 70/374-3978

május 21. Konferencia a honvédelem aktuális kérdéseiről

Hiemer-házHonvédség és Társadalom Baráti KörGörög István, tel.: 30/979-1411

május 22. Katonazenekari Fesztivál

Városház térKözművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

május 22–30. 10. Kortárs Művészeti Fesztivál – kiállítás

Alcoa-Köfém Oktatási és Közművelődési Klubház, Verseci u. 1-15. Polczer Viktória művelődésszervezőtel.: 22/531-260E-mail: [email protected]

május 22–31. 10. Kortárs Művészeti Fesztivál

Székesfehérvár közművelődési intézményei, köztereiKözművelődési Iroda,tel.: 22/316-589

Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10., tel./fax: 22/329-431Szűcs Erzsébet igazgatóE-mail: [email protected]@gmail.comhttp://kortarsfesztival.huE-mail: [email protected]

M Á J U S M Á J U SA VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ COPPERFIELD DÁVID ELŐADÁSA

– FOTÓ: WÁGNER CSAPÓ JÓZSEF

24 25

május 23. 10+1 Jam Bory Vár Bory-várMéhKasAula Kulturális Egyesület,Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.:20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

május 23–24. „FESZT” Regionális Színjátszó Találkozó

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Tóth László, tel.: 22/ 314-456

május 25. Mesterbérlet –A Divertimento Kamarazenekar hangversenyestje

Barátok templomaSzínház jegyiroda, Fő u. 8.tel.: 22/503-486

május 29. Kortárs Művészeti Fesztivál – Krétakör Színész Tánczenekar koncertje

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

május 29 – augusztus 2.

Farkaskő – Noszvaji Barlang Művésztelepkiállítása

Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10., tel./fax: 22/329-431Szűcs Erzsébet igazgatówww.deakgyujtemeny.huE-mail: [email protected]@gmail.com

május 31. Városi Gyermeknap A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Horváthné Horváth Ilonatel./Fax: 22/314-456

május 31 Hősök Napja „Fekvő katona”Közművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

május 31. Történelmi-kegyeleti szertartásII. Géza király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1dr. Töpler László,tel.: 70/318-3331

június Zichy ligeti koncertek Gárdonyi Géza Művelődési Háztel.: 22/501-160www.ggmuvhaz.extra.hu

június Nyári Színház – Operagála

Pelikán Udvar, Kossuth u. 15.Vörösmarty Színház, Fő u. 8.tel.: 22/503-489, 22/327-056

J Ú N I U SM Á J U S

A SZENT IMRE TEMPLOM ORGONÁJA – BÁCSKAI GERGELY FELVÉTELE

26 27

június 3–12 Ünnepi Könyvhét Városház tér és a város könyvtáraiVörösmarty Mihály Megyei Könyvtár, Bartók Béla tér 1.Komlósi József igazgató, tel.: 22/340-700E-mail: [email protected]

június 5. Tűzpolipambient est 3.

Bregyó Sportközpont MéhKasAula Kulturális Egyesület,Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.: 20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

június 5. Öreghegyi Dumaszínház

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366 Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

június 5 – szeptember 13.

Palkó Tibor festőművész kiállítása

Szent István Király Múzeum, Országzászló tér 3.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumIzinger Katalin, tel.: 22/315-583/23www.szikm.hu

június 6 – július 5. A Fejér Megyei Művelődési Központ kézműves szakköreinekkiállítása

Fejér Megyei Művelődési KözpontIII. Béla király tér 1.,tel.: 22/313-175, www.fejermmk.huKomendó GabriellaE-mail: [email protected]övics ErikaE-mail: [email protected]

június 10. Hobo előadói estek felnőtteknek (III.): Csavargók tízparancsolata

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

június 12 –augusztus 30.

Római kori üvegművesség

Fekete Sas Patikamúzeum, Fő u. 5.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumNádorfi Gabriella, tel.: 22/315-583/39www.szikm.hu

június 15 – 19. Szövőhét– alkotótábor gyerekeknek

Mesterségek Háza, Rác u. 20Fejér Megyei Művelődési KözpontKomendó Gabriella, tel.: 22/313-175/112www.fejermmk.hu, E-mail: [email protected]

június 15–19.június 22–26.

Nyári tábor kicsinek és nagynak

Helyőrségi Klub, Malom utca 2.HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Székesfehérvári IntézményeMaticska Rita intézményvezetőtel.: 22/503-186

június 15–19. Mesetábor A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Horváthné Horváth Ilonatel./fax: 22/314-456

június 19–július 10.

„A kezdet” című tematikus kiállítás – Baktai Patrícia,Bátai Sándor,Deák Német Mária, Györgydeák György, Harangozó Ferenc

Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezetőtel.: 22/340-364www.fehervarart.huE-mail: [email protected]

június 19–20 Leghosszabb Nap Fesztivál: Régiószomszédoló – Népdalkörök találkozója

Zichy ligetFejér Megyei Művelődési KözpontJuhász Zsófia igazgató, tel.: 22/315-021www.fejermmk.huE-mail: [email protected]

június 20. VI. Tűzzel-vassal fesztivál –késesek, kovácsok és fegyverművesek országos találkozója

Zichy ligetFehérvári Kézművesek EgyesületeTolvaj Csabatel.: 20/916-4829E-mail: [email protected]

június 22–26. Fehérvári Hetek

szövőhét –a torontáli szőttesek

csipkehét –alkotótábor

Mesterségek Háza, Rác u. 20.Fejér Megyei Művelődési KözpontFehérvári Kézművesek EgyesületeDr. Gulyás Antalné, tel.: 22/313-175Komendó Gabriella, tel.: 22/313-175/112www.fejermmk.hu, E-mail: [email protected]

június 22–26.június 29– július 3.

Kézműves Táborok A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Varga Mária Magdolnatel./fax: 22/314-456, www.aszmh.hu

június 26. Állandó néprajzi kiállítás ünnepélyes megnyitója

Szent István Király Múzeum, Országzászló tér 3.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumDr. Lukács László, Dr. Varró Ágnestel.: 22/315-583/41, 22/315-583/40www.szikm.hu

J Ú N I U S J Ú N I U S

28 29

június 27. Szent László napi megemlékezés

Szent László szoborHonvédség és Társadalom Baráti KörGörög István, tel.: 30/979-1411

június 27. Múzeumok Éjszakája Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10., tel./fax: 22/329-431Szűcs Erzsébet igazgató,www.deakgyujtemeny.huE-mail: [email protected]@gmail.com

Szent István Király Múzeum, Rendház,Fő u. 6., Hári Krisztina, Krizsány Annatel.: 22/315-583

Egyházmegyei MúzeumMózessy Gergely, tel.: 22/322-247

J Ú N I U S J Ú L I U Sjúnius 29 –július 3.

Fehérvári Hetek – kosárfonó hét

Mesterségek Háza, Rác u. 20.Fehérvári Kézművesek EgyesületeFejér Megyei Művelődési KözpontKomendó Gabriella, tel.: 22/313-175E-mail: [email protected]

július 2, 9, 16, 23, 30.

Harmonia Albensis Belvárosi templomokKözművelődési Iroda, tel.: 22/316-589E-mail:[email protected]

július 6–10. Fehérvári Hetek –kosárfonó és bútorkészítő hét

Mesterségek Háza, Rác u. 20.Fehérvári Kézművesek EgyesületeFejér Megyei Művelődési KözpontKomendó Gabriella, tel.: 22/313-175E-mail: [email protected]

július 13-17. Fehérvári Hetek – gobelinszövő hét

Mesterségek Háza, Rác u. 20.Fehérvári Kézművesek EgyesületeFejér Megyei Művelődési Központtel.: 22/313-175Rózsavölgyi Ágnes, tel.: 70/326-8995E-mail: [email protected]

július 14–27. Móri Művésztelep – textilszobrász,nyílt napok

Mór – Lamberg KastélySzűcs Erzsébet művészettörténésztel./fax: 22/329-431E-mail: [email protected]

július 16. Történelmi-kegyeleti szertartásI. Károly király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

július 22. Történelmi-kegyeleti szertartás Szapolyai János király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

július 27–31. Fehérvári Hetek – bútorfestő hét,kalotaszegi bútorfestés

Mesterségek Háza, Rác u. 20.Fehérvári Kézművesek EgyesületeFejér Megyei Művelődési KözpontRadetzky Jenőné, tel.: 22/313-175E-mail: [email protected]

augusztus 2, 9, 16, 23, 30.

Fúvószenekari koncerteka Zichy ligetben

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Réginé Rekvényi Mariettatel./Fax: 22/314-456, www.aszmh.hu

augusztus 7 – szeptember 4.

Kecskés András festőművész kiállítása

Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezetőtel.: 22/340-364www.fehervarart.huE-mail: [email protected]

HARMONIA ALBENSIS, A PRIMAVERA KÓRUS KONCERTJE A SZENT IMRE TEMPLOMBAN– CSEKÉNÉ JASSÓ ERZSÉBET FELVÉTELE

30 31

augusztus 13–28. Móri Művésztelep – grafikai művésztelep, nyílt napok

Mór – Lamberg KastélySzűcs Erzsébet művészettörténésztel./fax: 22/329-431E-mail: [email protected]

augusztus 14. Székesfehérvár fogadalmiszentmiséje

SzékesegyházEgyházmegyei Hivatal, Városház tér 5.tel.: 22/510-694

augusztus 14 – 16. Országos foltvarró kiállítás és verseny

Szent István Művelődési Ház, Galéria, Hiemer HázKorona Foltvarró KörCsendes Mihályné, tel.: 22/321-475 E-mail: [email protected]

augusztus 14 –november 8.

Szinyei Merse Pál és a XIX. századi magyar tájképfestészet nagy mesterei

Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10., tel./fax: 22/329-431Szűcs Erzsébet igazgatówww.deakgyujtemeny.huE-mail: [email protected]@gmail.com

augusztus 15. Nagyboldogasszony főünnepe

SzékesegyházEgyházmegyei Hivatal, Városház tér 5.tel.: 22/510-694

augusztus 15. Történelmi-kegyeleti szertartás Szent István király sírjánál

Romkert, Nemzeti Emlékhely III. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

augusztus 15–20. XIV. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál

Belváros, Táncház

Alba Regia Táncegyesülettel.: 22/312-795, 22/501-700www.artefolk.huE-mail: [email protected]

Jegyárusítás:Kommunikációs és Civilkapcsolatok Irodatel.: 22/537-261E-mail:[email protected]

A U G U S Z T U SA U G U S Z T U S

KIRÁLYI NAPOK NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

32 33

34 35

augusztus 18. Ünnepi Közgyűlés VárosházaKözművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

augusztus 19. 18. Öreghegyi Mulatságok

Bory térÖreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366Igaz Krisztina igazgató helyetteswww.okh.hu, E-mail: [email protected]

augusztus 19–30. X. Aranybulla Művészeti Napok –Hobo Blues Band koncert és kiállítás Witold Pichurski (Lengyelország)és Pinke Miklós munkáiból

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366Igaz Krisztina igazgató helyetteswww.okh.hu, E-mail: [email protected]

augusztus 19– október 4.

Fejér megye Anno… – Ezer évesFejér megye

Csók István Képtár, Bartók Béla tér 1.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumDr. Demeter Zsófia, tel.: 22/315-583/12www.szikm.hu

augusztus 20. Szent István király ünnepi szentmise

Székesegyház és Nemzeti EmlékhelyEgyházmegyei Hivatal, Városház tér 5.tel.: 22/510-694

augusztus 24–28. Gyermek kézműves szaktábor

Mesterségek Háza, Rác u. 20.Fejér Megyei Művelődési Központtel.: 22/313-175Komendó [email protected] [email protected]

augusztus 29. Történelmi-kegyeleti szertartásII. Lajos király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

szeptember Muzsikáló Udvar Zsolt utcai tagkönyvtár, Zsolt u. 34.Városi KönyvtárDobozi Sándorné, tel.: 22/329-438E-mail: [email protected]

szeptember 1. Történelmi-kegyeleti szertartásÁlmos herceg sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

szeptember 2. Történelmi-kegyeleti szertartás Szent Imre herceg sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

szeptember 3. Ünnepi megemlékezés Varkocs kapitány szobránál

Varkocs szoborVasvári Pál Gimnáziumtel.: 22/312-969

szeptember 4. Tűzpolipambient est 4.

Bregyó Sportközpont MéhKasAula Kulturális Egyesület,Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.: 20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

szeptember 4–27. Kisgrafikák Fekete Sas Patikamúzeum, Fő u. 5.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumGärtner Petra, Izinger Katalintel.: 22/315-583/23www.szikm.hu

szeptember 5–6. Díszmadár kiállítás VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.Körtvélyesy Ferenc, tel.: 22/315-512

szeptember 10. Történelmi-kegyeleti szertartásNagy Lajos sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

S Z E P T E M B E RA U G U S Z T U S

KIRÁLYI NAPOK NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL

36 37

szeptember 11– október 9.

20 évesaz AgárdiMűvésztelep

Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezetőtel.: 22/340-364www.fehervarart.huE-mail: [email protected]

szeptember 17.,október 1., 15., november 5.

Szabadegyetem II. „Szinyei Merse Pál és a XIX. századi magyar tájképfestészet nagy mesterei” című tárlathoz kapcsolódóan

Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10.Szűcs Erzsébet igazgatótel./fax: 22/329-431www.deakgyujtemeny.huE-mail: [email protected] , [email protected]

szeptember 19. Konferencia és könyvbemutató a Csillagászat Nemzetközi Éve alkalmából

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Trupka Zoltán, tel.: 22/ 314-456www.aszmh.hu

szeptember 21–30.

20. Agárdi Művésztelep – Nemzetközi festőtábor kiállítás

Alcoa-Köfém Oktatási és Közművelődési Klubház, Verseci u. 1-15. Simon József igazgató helyettestel.: 22/531-260E-mail: [email protected]

szeptember 25. Rendezvények a Pákozd-sukorói csata 161. évfordulója tiszteletére

Pákozd és Sukoró térségeHonvédség és Társadalom Baráti KörKollár Endre, tel.: 20/952-4221

szeptember 25. „Haditanács” Sukoró, Református templomHonvédség és Társadalom Baráti KörKollár Endre, tel.: 20/952-4221

szeptember 25. Nemzetközi tanácskozása honvédelem társadalmi támogatásáról

Honvédség és Társadalom Baráti Kör, Malom u. 2.Görög István, tel.: 30/979-1411

Közművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

szeptember 26. Sound Clash –Civil nap

Hősök tere (fekvő katona)MéhKasAula Kulturális Egyesület,Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.: 20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

S Z E P T E M B E RS Z E P T E M B E R

PÁKOZD-SUKORÓI CSATA, HAGYOMÁNYŐRZŐK– CSEKÉNÉ JASSÓ ERZSÉBET FELVÉTELE

38 39

szeptember 25–27.

Fehérvári Vigasságok – Lecsófesztivál

BelvárosKözművelődési Iroda ésKommunikációs és Civilkapcsolatok Iroda, tel.: 22/537-261, E-mail:[email protected]

szeptember 27. Megemlékezésa Pákozd-sukorói csata 161. évfordulójáról

Pákozd, Mészeg-hegy1848-as emlékműGörög István, tel.: 30/979-1411

szeptember 29– november 5.

„Ilyen tavasz csak egy volt életemben” 1848–1849Magángyűjtemények ismeretlen kincsei

Szent István Király Múzeum, Országzászló tér 3.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumDr. Demeter Zsófia, tel.: 22/315-583/12www.szikm.hu

szeptember 30. Népmese Napja – Jankovics Marcell előadása

Budai úti Központi Könyvtár,Budai u. 44-46., Városi KönyvtárBognár Ágnes, tel.: 22/329-436E-mail: [email protected]

szeptember 30. Népmese napja – családi mesemondó délután

Zentai úti tagkönyvtár, Zentai u. 8.Városi Könyvtár Kaczné Müller Mária, tel.: 22/385-241E-mail: [email protected]

október Határon Túli Magyar Irodalom Hete

Szent István Művelődési Ház,Liszt F. u. 1., tel.: 22/502-885

október Idősek Világnapja – nyugdíjas szavalóverseny

Mészöly Géza utcai tagkönyvtár,Mészöly G. u. 1., Városi KönyvtárTácziné Bartos Barbara, tel.: 22/315-603E-mail: [email protected]

október Iskolai könyvtárak világnapja

Sziget utcai tagkönyvtár, Sziget u. 1.Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Városi KönyvtárKalincsákné Molnár Zsuzsannatel.: 22/329-437E-mail: [email protected]

október 1. A Zene Világnapja ARÉV sportcsarnokKözművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

október 2 – november 8.

Huszár Andrea(2008. éviSmohay-díjas)szobrászművészkiállítása

Szent István Király Múzeum – Rendház, Fő u. 6.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumIzinger Katalin, tel.: 22/315-583/23www.szikm.hu

október 2 – november 29.

Régi gyógyszerformák Fekete Sas Patikamúzeum, Fő u. 5.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumKrizsány Anna, tel.: 22/315-583/14www.szikm.hu

október 3. Maroshegyi „Böndörödő” Szüreti Nap

Gárdonyi Géza Művelődési Ház, SóstóAdorján Viktor, tel.: 22/316-013www.ggmuvhaz.extra.hu

O K T Ó B E RS Z E P T E M B E R

FEHÉRVÁRI VIGASSÁGOK, LECSÓFESZTIVÁL – CSEKÉNÉ JASSÓ ERZSÉBET FELVÉTELE

40 41

október 16. Vasiak Baráti Körének kiállításnyitója és találkozója

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366,Barta Tamás igazgató, www.okh.hu, E-mail: [email protected]

október 16 – november 13.

Szentes Ottokár képzőművész kiállítása

Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezető,tel.: 22/340-364www.fehervarart.huE-mail: [email protected]

október 17–2010. január 17.

Képregény-kiállítás Csók István Képtár, Bartók Béla tér 1.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumGärtner Petra, tel.: 22/315-583/24www.szikm.hu

október 22. Megemlékezések az ’56-os forradalom tiszteletére

Szabó palota, Magyar Király Szálló, Bazilika ’56-os keresztTóvárosi Általános Iskola,Ciszterci Szent István Gimnázium,Belvárosi I. István Középiskola,Közművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

október 4. Állatok világnapja – sólymászbemutató

Zentai úti tagkönyvtár, Zentai u. 8.Városi Könyvtár Kaczné Müller Mária, tel.: 22/385-241E-mail: [email protected]

október 5 – november 5.

Franta Dezső restaurátor- iparművész kiállítása

VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.Molnár Lászlóné, tel.: 22/315-512

október 6. Megemlékezés az aradi vértanúkról

Pákozd, Mészeg-hegy, Katonai EmlékhelyHonvédség és Társadalom Baráti KörGörög István, tel.: 30/979-1411

október 6. Az aradi vértanúk napja – megemlékezések a Nemzeti Gyásznapról

Halesz-parkCorpus hungaricum, Corpus szoborKözművelődési Iroda, tel.: 22/316-589,Széchenyi Szakközépiskolatel.: 22/315-330,II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolatel.: 22/505-585

október 7. Városismereti verseny középiskolásoknak : Székesfehérvár köztéri szobrai, épületei

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Trupka Zoltán,tel.: 22/ 314-456www.aszmh.hu

október 8. Kazinczy és kora – vers és prózamondó verseny

Helyőrségi Klub, Malom u. 2.Honvédség és Társadalom Baráti KörKolozsváry Kende, tel.: 20/573-6868

október 8-10. Pesovár FerencVI. Országos Csoportos Népdaléneklési Verseny

Fejér Megyei Művelődési Központ,III. Béla király tér 1.Juhász Zsófia igazgató, tel.: 22/315-021E-mail: [email protected]

október 12. Hobo előadói estek diákoknak (IV.): Hármasoltár (Viszockij, Morrison, József Attila)

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Havranek J. u. 27., tel./fax: 22/303-366Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

október 13–15. Városi szavalóverseny VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.Molnár Lászlóné, Szabó Attilánétel.: 22/315-512

október 16. enter6 A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.MéhKasAula Kulturális Egyesület,Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.: 20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

O K T Ó B E RO K T Ó B E R

VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS AZ ’56-OS FORRADALOM TISZTELETÉRE– CSEKÉNÉ JASSÓ ERZSÉBET FELVÉTELE

42 43

november 52. Alba Regia Országos Táncverseny

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi HázBarta Tamás igazgató,tel./fax: 22/303-366www.okh.hu, E-mail: [email protected]

november A magyar tudomány napja – Csányi Vilmos az evolúcióról

Budai úti Központi Könyvtár, Budai u. 44-46., Városi KönyvtárBognár Ágnes, tel.: 22/329-436E-mail: [email protected]

november Európai Kavalkád – Anglia kulturális estje

Zsolt utcai tagkönyvtár, Zsolt u. 34.Városi KönyvtárDobozi Sándorné, tel.: 22/329-438E-mail: [email protected]

november Irodalmi est – Jankovich Ferenc születésének évfordulója alkalmából

Széna téri tagkönyvtár, Széna tér 16.Városi KönyvtárBuriánné Tarró Edit, tel.: 22/313-045E-mail: [email protected]

november Koncz Gábor színművész önálló estje

Széna téri tagkönyvtár, Széna tér 16.Városi KönyvtárBuriánné Tarró Edit, tel.: 22/313-045E-mail: [email protected]

november Karácsonyi készülődés Frank Júliával

Zsolt utcai tagkönyvtár, Zsolt u. 34.Városi KönyvtárDobozi Sándorné, tel.: 22/329-438E-mail: [email protected]

november Szépkiejtési verseny általános iskolásoknak

Sziget utcai tagkönyvtár, Sziget u. 1.Városi KönyvtárKalincsákné Molnár Zsuzsanna,tel.: 22/329-437E-mail: [email protected]

november Megemlékezés az utolsó nemesi felkelés 200. évfordulójáról

Közművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

november 6 – december 20.

Bory Jenő emlékkiállítás

Budenz Ház, Arany János utca 11.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumGärtner Petra, tel.: 22/315-583/24www.szikm.hu

november 7. Szkeptikusok XV. Országos Konferenciája

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Trupka Zoltán,tel.: 22/ 314-456

október 23. Városi megemlékezések az ‘56-os forradalom tiszteletére

’56-osok tereKözművelődési Iroda,tel.: 22/316-589

október 24. Hobo előadói estek felnőtteknek (IV.): Ballada a senki fiáról – Faludy György

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366,Barta Tamás igazgatówww.okh.hu, E-mail: [email protected]

október 27. Történelmi-kegyeleti szertartásV. Albert király sírjánál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László, tel.: 70/318-3331

október 30. Halottak napi megemlékezések, katonatemetők koszorúzása

Katonatemetők és emlékművekKözművelődési Iroda,tel.: 22/316-589

október 31. Halottak napi történelmi-kegyeleti szertartása királysíroknál

Romkert, Nemzeti EmlékhelyIII. Béla Lovagrend, Honvéd u. 1.dr. Töpler László,tel.: 70/318-3331

N O V E M B E RO K T Ó B E R

TISZTELGÉS AZ ’56-OS ÁLDOZATOK EMLÉKKERESZTJÉNÉL– CSEKÉNÉ JASSÓ ERZSÉBET FELVÉTELE

44 45

november 13 – december 23.

Misetics Mátyás fotógráfus kiállításaaz Országos Fotóhónapkeretében

Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10.Szűcs Erzsébet igazgatótel./fax: 22/329-431www.deakgyujtemeny.huE-mail: [email protected] , [email protected]

november 13 – 14. Fehérvászon 6. A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.MéhKasAula Kulturális Egyesület,Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.: 20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

november 14. Márton Napi Mulatságok

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Horváthné Horváth Ilona, Varga Mária Magdolna, tel./fax: 22/314-456

november 20 – december 18.

Téli Tárlat(kiállítás és vásár) – a Székesfehérvári Művészek Társaságának tárlata

Pelikán Galéria, Kossuth L. u. 15.Tunyogi Gábor galériavezető,tel.: 22/340-364www.fehervarart.huE-mail: [email protected]

november 20 – december 20.

Élő Népművészet XV. Országos Népművészeti Kiállítás Fejér Megyei Tárlata

MMK - Barátság Háza, III. Béla király tér 1.Fehérvári Kézművesek EgyesületeFejér Megyei Népművészeti EgyesületFejér Megyei Művelődési KözpontKomendó Gabriella,tel.: 22/313-175, 22/315-021E-mail: [email protected]

november 21. – 2010 január

Gerhes Gábor képzőművész kiállítása

Szent István Király Múzeum, Országzászló tér 3.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumIzinger Katalin, tel.: 22/315-583/23www.szikm.hu

november 25. Katalin Nap Kati néni szobor, Liszt F. u.Közművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

november 28. Szivárvány Kulturális Találkozó

VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.Molnár Lászlóné, Szabó Attiláné,tel.: 22/315-512

november 9 – december 3.

Kovácsolt munkák: Diós Tibor,Kovács Károly és Lőrinc Ottó kiállítása

VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.Molnár Lászlóné, Máhr Klára,tel.: 22/315-512

november 10. MegemlékezésBory Jenő születésének évfordulójáról

Közművelődési Iroda, tel.: 22/316-589

Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága, tel.: 22/315-583

november 12. Hobo előadói estek diákoknak (V.): Amerikai ima –Jim Morrison

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Havranek J. u. 27., tel./fax: 22/303-366,Barta Tamás igazgató,www.okh.hu, E-mail: [email protected]

november 13. Debreczeni Zoltán kiállításának megnyitója

Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Fiskális u. 93., tel./fax: 22/303-366,Barta Tamás igazgató,www.okh.hu, E-mail: [email protected]

N O V E M B E R N O V E M B E R

VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ A REVIZOR CÍMŰ ELŐADÁSA – MAYER ANDRÁS FELVÉTELE

46 47

december 11. Space est A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.MéhKasAula Kulturális Egyesület,Építőmunkás út 12.Szepesi Imre, tel.: 20/5216-615www.mehkasaula.huE-mail: [email protected]

december 18. Nyugdíjas karácsony ARÉV SportcsarnokKözművelődési Iroda, tel.: 22/316-589Alba Regia Nyugdíjas Egyesület, Városház tér 2.Láng Hugóné elnök, tel.: 22/311-985

december 20. Városi Gyermekkarácsony

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Horváthné Horváth Ilona,tel./fax: 22/314-456

december 31. BUÉK! 2010 Városház térKommunikációs és Civilkapcsolatok Irodája, tel.: 22/537-261E-mail: [email protected]

november 29.december 6., 13., 20.

Adventi koncertek Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Oskola u. 10., tel./fax: 22/329-431Szűcs Erzsébet igazgató,www.deakgyujtemeny.huE-mail: [email protected] , [email protected]

november 29.december 6., 13., 20

Fehérvári Advent – Karácsonyi sokadalom

Városház térKözművelődési Iroda – kulturális programok, tel.: 22/316-589,Kommunikációs és Civilkapcsolatok Irodája, tel.: 22/537-261E-mail:[email protected]

december Karácsonyi vásár, Betlehemes játék

Mészöly Géza utcai tagkönyvtár,Mészöly G. u. 1., Városi KönyvtárTácziné Bartos Barbara, tel.: 22/315-603E-mail: [email protected]

december 3 – 2010 január 5.

Betlehemi szép csillag – pályázat és kiállítás

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Varga Mária Magdolnatel./fax: 22/314-456,Fehérvári Kézművesek EgyesületeE-mail: [email protected]

december 5. Karácsonyi családi kézműves délután

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Varga Mária Magdolna,tel./fax: 22/314-456

december 5 – 2010 január

Orosz István grafikusművész plakátkiállítása

Szent István Király Múzeum – Rendház, Fő u. 6.Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága – Szent István Király MúzeumGärtner Petra, tel.: 22/315-583/24www.szikm.hu

december 6. A Nagyi kedvenc karácsonyi süteménye – recept és sütemény pályázat ünnepélyes eredményhirdetése

A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.Réginé Rekvényi Marietta,tel./fax: 22/314-456

december 7–31. Karácsonyváró –nép- és iparművészeti alkotások kiállítása

VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház, Kaszap István u. 6.Molnár Lászlóné, Máhr Klára,tel.: 22/315-512

december 11. Megemlékezés a limanovói csatáról – Fehérvári Huszárok emléknapja

Városház tér, Huszár emlékmű Közművelődési Iroda, tel.: 22/316-589Fehérvári Huszárok EgyesületePáli Csaba, tel.: 20/9648542

ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A VÁROSHÁZ TÉREN– CSEKÉNÉ JASSÓ ERZSÉBET FELVÉTELE

B E L V Á R O S

SzentIstván

tér

Pelikán udvar

Bazilika

Órajáték

Aran

y Ján

osut

ca

Várfalpark

NemzetiEmlékhely

Rózsa u.

Zichyliget

Basa u.

Prohászkaliget

Városház tér

A d y E n d r e u t c a

D r . K o c h L á s z l ó u t c a

Színház utcaMarosi u.

Országzászló tér

Bartóktér

utca

Várk

örú

tVá

rkör

út

O sko

l a u

t ca

Mát

y ás

k ir á

l y k

ö rú

t

körútMátyás király

Básty

a

utca

Jóka

iut

ca

Várk

örú

t

L iszt Ferenc utc

a

Tánc

sics u

tca

K o ssuth utca

L a k a t o s

Meg

yeh

áz u

tca

A programokat tervezőintézmények, szervezeteka változtatás jogát fenntartják.A programfüzet jövőbeni javításaérdekében szívesen fogadunkészrevételeket, javaslatokat,ötleteketa Közművelődési Iroda

316-589-estelefonján.E-mail cím:[email protected]

Kiadja SzékesfehérvárMegyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.Összeállította a Polgármesteri Hivatal Közművelődési Irodája:Halász Etelka, Percze Ilona, Lugosi Tamás.Tervezte Jónás Attila