Részletes Daphnia útmutató

Tartalom

Háttér

Bevezető és verzió információMi az a Daphnia?A Daphnia testfelépítéseKülönböző fajokHol fordulnak elő, honnét lehet őket beszerezni?

Tenyésztés

Hol lehet tenyészteni őket?Környezeti feltételekEtetésKihozni a maximumotFeletetés/szelektálásA tenyészet gondozásaMit tegyünk és mit ne

Bevezető és verzió információ

E dokumentum fő célja, hogy az akvaristáknak segítséget nyújtson a Daphnia tenyésztésében, melyet aztán élő eleségként lehet felhasználni halaink, de akár más állatok (pl. fiatalabb gőték vagy szalamandrák) etetéséhez is. További célja, hogy általánosságban megismertesse az olvasót a vízibolhákkal, azon belül az egyes fajokkal, a Daphnia nemzetséggel. A tenyésztéssel kapcsolatos leírásokban nagyban támaszkodtam Kai Schumann tapasztalataira (Kai Schumann Daphnia GYIK - PE). Jó információkat ollóztam az Actwin élő eleség levelezőlistájáról is (live_foods@actwin.com) (archívuma a http://fins.actwin.com/live-foods/ címen található - PE). A cikkekben felhasznált irodalom teljes listája a "Hivatkozások és irodalom" részben található. Azért is döntöttem e cikk megírása mellett, mert bár a Dapnia tenyésztésével kapcsolatos tudnivalókat Kai és sok más író is elég részletesen taglalja, mégis úgy érzem, korrekt és átfogó információt speciális kiadványokon vagy az interneten töltött hosszú kutatások nélkül nem kaphatunk a témában. A fellelhető források eltérő, néha egymásnak ellentmondó információit a gyakorlatban kipróbáltam, leteszteltem és természetesen a legjobb megoldásokat írtam le. A legtöbb, a cikkben használt tudományos kifejezést megpróbáltam kellőképpen kifejteni és megmagyarázni, ha azonban mégis kérdésed lenne, bátran keress meg.

Megjegyzés a mértékegységekről: a térfogat mérésére imperial gallon-t használok. Egy imperial gallon 4,545 liter, egy US gallon 3,8 liter (természetesen a cikkben minden át van váltva literre - PE).

- Az írás első verziója 1998. augusztusában jelent meg.- A második verzió dátuma 1999. december.- A 2000. januárjában elkészült 2.5 verzió link javításokkal és további új, a témával foglalkozó linkekkel egészült ki.- A 3.0 verzió az Axolotl levelezőlistáról kapott, az etetéssel kapcsolatos tanácsokkal bővült. A linkek aktualizálódtak. Ha találtál halott linkeket az írásban, vagy tudsz olyan oldalról, amely hasznos lehetne a témában, kérlek jelezd nekem.- 3.1-es verzió: eltávolítottam az idegen fényképeket és pár kisebb módosítást végeztem.- 3.2 verzió: saját Daphnia magna fotókkal bővült a cikk.

(A cikk magyar fordítása - hacsak nincs erre vonatkozó kifejezett kérés - nem fogja követni a továbbiakban megjelenő verziókat - PE)

Mi az a Daphnia?

Daphniának nevezzük azon állatokat, melyek a köznyelvben vízibolhaként terjedtek el. Ezek túlnyomórészt apró, héjas állatok, melyek az ágascsápú rákok (Cladocera) rendjébe tartoznak és rokonságban állnak a bolharákokkal (Gammarus fajok) és a sórákokkal (Artemia faj). A köznyelvben elterjedt nevét (bolha) a vízben történő, ugrásszerű mozgásáról kapta. A mozgásán kívül persze nem sok köze van a rovarokhoz tartozó igazi bolhákhoz (pl. az emberbolha - Pulex irritans), legfeljebb annyi, hogy mindketten ízeltlábúak. Ebben az írásban a Daphnia szót mint gyűjtőfogalmat fogom használni, így jelenti majd a D. pulex és a D. magna fajt is. A Daphniák külső megjelenése úgy méretben, mint alakban igen eltérő lehet. Még ha egyazon fajhoz tartoznak is, mutathatnak igen eltérő külső jellemzőket, melyek elsősorban eredetüktől illetve élőhelyük környezeti tényezőitől függnek. Igen sok külső jellemvonásuk ráhúzható más, kapcsolódó nemekre, így a Moina-ra is, melyek a Daphniák közeli rokonai, így akár találkozhatunk is velük tenyészetünkben. Másokat, mint pl. a Simocephalus fajokat nem túl gyakran tenyésztik, de

nagyon hasonlóak a Daphniákhoz és szintén az ágascsápú rákokhoz tartoznak. (Az említett nemekhez tartozó fajok megismeréséhez illetve azonosításához segítséget nyújthat a College of Natural and Applied Sciences oldala - PE.)

Fontos, hogy különbséget tegyünk a Daphniák és más "vízibolhák", pl. az evezőlábú rákok (Copepoda osztály, pl. a Cyclops-ok) és kagylósrákok (Ostracoda osztály, pl. a Cypridopsis-ok) között. Ezen rákokat közvetlenül nem tárgyalja ez az írás, de táplálékforrásként tekintve rájuk sok közös vonásuk van a Daphniákkal. Nagyító nélkül vizsgálva a Daphniákat elsősorban ugráló mozgásuk, alakjuk és talán a színük azonosíthatja őket. Alaktanukkal és anatómiájukkal "A Daphnia testfelépítése" részben foglalkozunk részletesebben.

Észak-Amerikában 150 ismert fajuk fordul elő és nagyságrendileg ugyanennyi él Európában is (bár sok faj mindkét kontinensen megtalálható). Sok idegen faj lett behurcolva Ázsiából és Afrikából (a legközismertebb a Daphnia lumholtzi, mely Afrikában honos). Nem ritka, hogy akár 20 különböző fajt is be tudunk gyűjteni egy tórész kis kiterjedésű aljzatán. Az ágascsápú rákok (Cladocera) között vannak ragadozók is, de a többségük növényevő vagy dögevő. Szinte minden szárazföldi vízrendszerben fontos szerepet töltenek be a táplálékláncban, hiszen ők alakítják át a planktonokat, fenéken élő növényeket, baktériumokat, gombákat és rothadó szerves anyagokat a nagyobb állatok által fogyasztható állati szövetté. Nagyobb tavakban sok hal - pl. a tüskés pikó, pontyfélék - fő táplálékául szolgálnak, de lakmároznak belőlük a nagyobb halak ivadékai és a kétéltűek lárvái, valamint rovarlárvák és gerinctelenek is.

Az e cikkben tárgyalt Daphniák a vízben lebegő filoplanktonnal és rothadó szerves anyagokkal is táplálkoznak, de a fő eleségük a szabadon lebegő algák (pl. a Chlamydomanas és Volvox fajok), a baktériumok és a gombák. Ahogy a nyári hónapok alatt az élővizekben az alga koncentrációja megugrik, a Daphniák szinte rajzanak. Nagy számban való elterjedésüknek fő oka, hogy képesek szűznemzéssel, azaz parthenogenezissel szaporodni.

A parthenogenezis folyamán az állat képes mindenféle megtermékenyítés nélkül szaporodni. Az ivadék a szülő pontos genetikai mása (klónja), a két állat között fellelhető bármilyen fizikai különbség csak az eltérő környezeti kondíciók miatt van. A szűznemzéssel történő szaporodás fő előnye, hogy a Daphniák a nyári hónapok beköszöntével rögtön ki tudják használni a környezetük adta előnyöket (élelem, hőmérséklet). A természetes vizekben késő tavasztól kora őszig (a hőmérséklettől, a tápláléktól, illetve a saját anyagcseréjük végtermékének mennyiségétől függően) a Daphniák szűznemzéssel szaporodnak, egy nőstény általában egyszerre 10 ivadéknak ad életet (ez időszak alatt a kikelt lárvák is nőstények). A magzatok fejlődése az anyaállat testében akár mikroszkóp nélkül is megfigyelhető. Ez a szaporodási mód generációról generációra folytatódik. A fiatal nőstények négy napos koruktól már minden harmadik napon tovább szaporodnak, életükben olyan 25 alkalommal (ez a szám a gyakorlatban azért jóval kevesebb, egy nőstény életében kevesebb, mint 100 utódnak ad életet). Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, e szaporodási forma milyen nagy mértékben növeli a Daphniák populációját.

Amikor az élelem mennyisége csökken, pár petéből hímek fejlődnek ki és ekkor már a nőstények által rakott petéket meg kell termékenyíteni (ez a szaporodási mód haploid, azaz mindkét nem csak a kromoszómák felével járul hozzá az utód létrejöttéhez, ellentétben a szűznemzéssel, ami diploid). Ezek a peték kis lebegő embriókká fejlődnek, melyeket sötét barnás-feketés, nyereg alakú héj, un. ephippium borít be, a vízibolhák pihenőpetéi, költőtasakjai. Ezekben a peteburkokban a kedvezőtlen időjárási körülményeket is átvészelik, ellenállnak a kiszáradásnak és néha túlélik a fagyokat is. A petéket rakó nőstények könnyen megkülönböztethetők a szűznemzéssel szaporodó, élőket szülő társaiktól, mivel a fejlődő ephippium fekete pontként jól látható az állat hátsó végénél. Amikor a környezeti feltételek megint ideálissá válnak, a petéket rakó generáció átvált az eleven-szülésre és az új ivadékok már mind nőstények lesznek. A hím populáció kihal egészen addig, amíg az időjárási és táplálkozási feltételek romlani kezdenek.

A szűznemzéssel történő szaporodási periódusban az egyedek száma rohamosan, szinte logaritmikusan nő, rengeteg táplálékot fogyasztanak és túlnépesednek. Ezután - a rosszabb feltételek beköszöntével - az egyedállomány hirtelen lezuhan és kezdetét veszi a haploid szaporodási mód. Évente általában két ilyen hirtelen bekövetkezett egyedszám növekedés regisztrálható, de jobb években ez akár lehet több is. Ezek a kiemelkedő időszakok az akvarista Daphnia tenyészetében is megmutatkoznak, a cikk "A tenyészet gondozása" részében szó lesz arról, hogy az ez után következő egyedszám csökkenést hogyan lehet megakadályozni.

Bár a Daphniákat világszerte sok különböző faj képviseli, ez az írás elsősorban a D. pulexre és annak variációira épül (mely az északi félgömb területein igen elterjedt). Ennek ellenére a leírtak számos más Daphnia fajra ráhúzhatók, tekintettel arra, hogy egyazon nemzetséghez vagy közeli nemekhez tartoznak. A Daphniák bizonyítottan rendkívül érzékenyek a víz minőségének romlására, számos kutatás és ipari fejlesztés használja őket a víz monitorozására, annak minőségének tesztelésére. Például igen érzékenyek a halogenid koncentrációra, mint pl. a csapvízben lévő kloridra vagy fluoridra, ezek az anyagok a Daphniákra mérgezőbbek, mint a halakra. Szintén érzékenyek a fémion szintre, pl. a nátriumra, káliumra, magnéziumra és kalciumra, melyek magasabb koncentrációja bénultságot és halált okoz számukra, de ugyanígy rendkívül érzékenyek a rézre, cinkre és a legtöbb oldott mérgezőanyagra is (pl. dikromát ionokra). A víz minőségének ellenőrzése során garantálják, hogy csak

megfelelően tiszta víz hagyhatja el a gyárakat és a víztisztításra használt növénykultúrákat.

Takarmányozás szempontjából vizsgálva a vízibolhákat elmondható, hogy a szárazsúlyuk 50%-a fehérje, a felnőtt példányok zsírtartalma 20-27% (ez a fiatalabb példányoknál 4-6%). Van néhány fajta (pl. a Moina), amely esetében a fehérjetartalom gyakran elérheti a 70%-t. Mint minden élő eleség esetében, itt is érvényes a mondás, miszerint "az van benne, amit elfogyaszt", és az olyan "vízszűrő" élőlényeknek, mint pl. a Daphnia vagy az Artemia minden rendelkezésére áll - beleértve ebbe a vitaminokat és más formulákat is.

A Daphnia testfelépítése

1. kép 2. kép

1. kép: Egy nőstény Daphnia pulex felépítése, a szövetek nem láthatók a képen. B - agy. BC - költőtér. C - vakbél. CE - összetett szem. F - agydúcok. FA - csápok. H - szív. INT - bél. O - mellékszem, pontszem. OV - petefészek. R - csőr, orr. SG - külső héj anyagát termelő mirigy. (Az 1. kép Storch /1925/ rajzának módosítása.)

2. kép: Egy nőstény Daphnia magna fényképe (John P. Clare).

A vízibolhák alakjukban leginkább vesére hasonlítanak, melyek csak egy összetett szemmel (igaz, van egy mellékszemük is), kettő kétfelé ágazó csáppal (melyek hossza rendszerint legalább a test hosszának fele) és levél alakú, a páncélzaton belül elhelyezkedő végtagokkal rendelkeznek, melyek a víz áramlását és ezáltal az élelem és az oxigén szájba és kopoltyúba jutását segítik. A testük majdnem teljesen átlátszó, mikroszkóppal még a szív dobogását vagy az utoljára elfogyasztott táplálékot is lehet látni (ha a vízibolhák algát fogyasztottak, akkor a bél zöldes színű).

Testüket páncél borítja, melyből 4-6 pár mellkasi toldalék áll ki és melyet költőtérnek is használnak. A potroh és a potrohvég (a végbélnyílás közelében) rendszerint a mellrész (tor) alatt előre hajlik. A potrohvég két nagyobb karomszerű képződményt tart, melyeket az állat a páncélzat tisztogatására használ. Az úszás a második nagyobb csáp lefelé irányuló csapkodásával valósul meg.

A legtöbb fajon a mellkasi függelékek folyamatos mozgatása a víz egyenletes áramlását idézi elő az oldalnyílások között. A vízben lévő kis (kisebb, mint 50 mikron átmérőjű) részecskéket a mellkason lévő lábak sörtéi megszűrik és egy, a lábak alján lévő vájat mentén a szájba juttatják. Bár van ugyan néhány alap eleség, amelyet pár vízibolha faj direkt kiválaszt magának (pl. bizonyos algafajok, véglények, baktériumok), de általánosságban elfogadható, hogy a vízibolhák többségénél minden, méretében megfelelő szerves anyag kiválasztásra és elfogyasztásra kerül. Amikor méretben vagy anyagában nem kívánatos táplálék kerül a szájkávák közé, az első lábak tüskéi eltávolítják onnan, majd az alsó potroh segítségével kikerül a páncélrészből is.

A hímek kisebb méretűek a nőstényeknél, nagyobbak viszont csápjaik, alsó potrohuk és első lábaik pedig módosultak, melyek a fogást segítő kampókban végződnek.

A felnőtt Daphniák mérete fél millimétertől akár egy centiméterig is terjedhet, ez elsősorban a fajtól függ, de a fajon belüli méretkülönbségek is nagyok lehetnek (pl. a Daphnia magna nősténye 3, de akár 5 milliméter is lehet).

A szakirodalom a vízibolhák színét gyakran, mint a fajok felismeréséhez szükséges alapinformációt említi, de a gyakorlatban ez egy elég bizonytalan azonosítási mód. A szín a genetikailag megegyező egyedek esetében is eltérő lehet a vízibolhák környezetükhöz alkalmazkodó fiziológiájuk miatt. Pl. abban a vízben, melyben kevesebb az oxigén, a Daphnia több hemoglobin "termelésére" van késztetve, hiszen így több oxigént tud felvenni a vízből. A hemoglobin - mely segít megkötni az oxigént - vörös színű, így az átlátszó Daphnia is vöröses színűvé válik. Az oxigénben dús vizekben élő, de ugyanazon fajtához tartozó vízibolhák színe sárgás, vagy majdnem átlátszó. Az egyik faj, mely a többi - a nemzetségbe tartozó - társához képest kevesebb hemoglobinnal is életben marad, a Daphnia hyalina. Ez a faj rendszerint a tavak nyílt vizeiben él, ahol az oldott oxigén mennyisége jelentős. Színe elsősorban az elfogyasztott eleségtől függ. Ha zöld algán él az egyed, akkor átlátszó zöld színű lesz a teste, míg a többnyire baktériumokon élő társaik rózsaszínűek.

A vízibolhák életének időtartama - a petéből a költőtérbe kikelve a felnőtt egyedek haláláig - nagyban faj- és környezetfüggő (Pennak, 1978). Általában elmondható, hogy a leélhető életkor a hőmérséklet csökkenésével növekszik, köszönhetően a lelassult anyagcsere folyamatoknak. A D. magna átlag életkora 25 oC-on 40 nap, míg 20 oC-on 56 nap. A Daphnia pulex 20oC-on megközelítőleg 50 napig él. A vízibolhák életében négy megkülönböztethető szakasz van: 1. peteállapot, 2. lárva, 3. ivadék, 4. felnőtt kor (Pennak, 1978). A 6-10 egyszerre kibocsátott pete a költőtérbe kerül. A petékből a költőtérben kelnek ki a kis vízibolhák, melyek alakra megegyeznek a felnőttekkel. Innét - az anya vedlésével egyidőben - kb. két nap múlva szabadulnak. A teljes érettséget 6-10 napos korukban érik el. A Daphniák energiájuk legnagyobb részét szaporodásra fordítják (D. magna 69%, D. pulex 67%), míg növekedésre viszonylag keveset (23%). A gyors szaporodásba fektetett rengeteg energia oka az, hogy minél inkább ki tudják használni a jó környezeti feltételeket.

Különböző fajok

A Daphniáknak és a közeli rokon nemeknek számos különböző faja él, de az akvaristák számára elsősorban a Daphnia pulex, a Daphnia magna és a különböző Moina fajok érdekesek. A Moinák apróbb méretű vízibolhák, melyeket ivadék halak etetésére használnak. Gyakran a nehezebben tartható Artemiákat helyettesítik velük. A fiatalabb Moinák csak egy kicsit nagyobbak, mint a frissen kikelt sórákok, de a fiatal Daphniák sem sokkal nagyobbak azoknál. A Daphnia fajok azonosítása elsősorban méretük, az ephippium alakja, a "csőr" alakja és a potrohvégen lévő kinövések hossza, valamint az ehhez közeli, hajszerűen helyet foglaló függelékek alapján történhet. Persze fajon belül is lehetnek eltérések, melyek különböznek a "normális" egyedek jellegzetességeitől.

Daphnia pulex, kis vízibolha - bár minden Daphnia fajnak megvannak a maga ismertetőjegyei, a D. pulex-t igen nehéz megkülönböztetni számos közeli rokon faj alakjától. Vannak, akik külön fajnak tekintik, de akadnak, akik inkább valamilyen alfajnak, tekintettel arra, hogy Daphnia körökben a kereszteződés elég általános, erre jó példa a D. galeata. Általánosságban elmondható, hogy a D. pulex a Daphnia magna (nagy vízibolha) kicsinyített hasonmása, melyeket nagyjából azonos méretű halak etetésére használunk. Az általam tenyésztett vízibolha Daphnia pulexként ismert (F.B.A. 1966-os kiadás az ágascsápú rákokról), de nagyobb méretű, mint a más leírásokban (pl. a British Columbian Resources Inventory Committee) szereplő D. pulexek, annak későbbi variációja, melyet a természetből gyűjtöttem és D. pulexként azonosítottam. Más D. pulexeket egy helyi akvarista üzletből hoztam haza - növényeket vásároltam és azokkal együtt kerültek az akváriumba. A hímek nálam 1,5, a nőstények 2,5 - 3,5 milliméter hosszúságúak, míg az általában beszerezhető egyedek hímjei csak 1,3, nőstényei pedig 2,2 milliméteresek, de a méretükön kívül nem igen látni eltérő vonásokat. A D. pulex színe a sárgától egészen a majdnem vörösig terjedhet, ebben a vonatkozásban igen hasonlít a D. magnához. A D. pulex méretben kisebb, a páncélzat egyik kinövése közel a potrohvéghez "szőrös", "borostás", az ephippium sokkal háromszögletűbb a D. magna ephippiumánál és a magzatok nem párhuzamosan helyezkednek el az ephippiumban és a pihenőpeték tetején csak egy kinövés található. A D. pulex a rossz környezeti kondíciók bekövetkezte után igen gyorsan átvált a szűznemzéssel történő szaporodásmódra.

Daphnia magna, nagy vízibolha - ez az a faj, melyre a legtöbb akvarista gondol, ha a Daphnia szót hallja. Amióta csak létezik akvarizálás, ez a legnépszerűbb élő eleség. A D. magna hímje 2, míg a nőstény 3-5 milliméter nagyságú. A színük a halvány sárgától a lazacszínű rózsaszínig terjedhet, ezt gyakran az élelemforrásuk szabja meg. Nagy hőmérsékleti tűréshatár jellemzi őket, de az optimum 18-22 oC. A természetben nem sűrűn fordul elő, de ahol feltűnik, ott hatalmas kolóniákat képez. Mint más Daphnia fajok esetében, a magna ephippiumai is nyereg alakúak. Az ephippiumban fejlődő embriók (a Daphniáknál rendszerint két embrió található egy burokban) párhuzamosan helyezkednek el. Maga a burok hajlott oldalú téglalapra hasonlít, mely minden végénél két kinövés található. Bár a D. magna is szaporodik szűznemzéssel, de sokkal kevésbé hajlamos rá, mint a D. pulex. A D. magna általában "érzékenyebb" és ezen oknál fogva nem annyira toleráns a mesterséges tenyésztéssel szemben.

Moina fajok - bár nagyon hasonlóak a vízibolhafélékhez, nem a Daphnia nemhez tartoznak. A Daphniákhoz képest kis méretűek (kevesebb, mint 0,5 milliméter hosszúak), ivadékaik mérete pedig a frissen kelt sórákokéhoz hasonló. Tartásuk hasonló a Daphnia tenyészetekhez. Beszerzésük ugyan nehezebb a Daphniánál, mégis sokszor a sórákok helyett az ivadék halak etetésére használják a tenyésztők.

Kapcsolódó fajok

A világon számos más Daphnia/Cladocera (ágascsápú rákok - PE) faj is megtalálható. Ezek közül pár leírását találhatjuk lejjebb, de ezekkel a fajokkal ritkábban találkozhatunk, hacsak nem élünk olyan vidéken, ahol a természetben is előfordulnak.

D. hyalina - gyakran megtalálhatók a nyílt tavak vizében. A D. magnával összehasonlítva ez a faj nagyon átlátszó, így néha igen nehéz észrevenni a vízben. A D. hyalina 3 milliméter hosszúságú, a test alakja kevésbé gömbölyded, mint a D. magna esetében, a "fej" pedig nem alkot annyira külön kiálló területet a test többi részétől. Nem hiszem, hogy nagyobb tenyészeteivel találkozhatnánk, pedig Európában elég általánosan elterjedt fajról van szó.

Bosmina coregoni - egy igen kis méretű faj (kb. 1 milliméter), hínáros tavakban vagy csatornákban fordul elő. Kis méretének köszönhetően más Daphnia fajoknál jobban megfelel halivadékok táplálására. Nagyon aktív állatok, mikroszkóp vagy nagyító lencse nélkül gyakran összetévesztik őket más kisebb termetű vízibolhákkal. Alakja leginkább egy csírázásnak indult borsószemre emlékeztet. Észak-Európában igen elterjedt. Érdekes, hogy sok Moina tenyészet igazából Bosmina tenyészet.

Simocephalus vetulus - egy nagyobb termetű faj, mely hajlamos a víz felső filmrétegében csapdába esni. Más Daphnia fajoknál jobban viseli a savas vizet és gyakran eléri a 6 milliméter nagyságot. A természetben sok alkalommal összeakadtam ezzel a fajjal. Szinte komikus, ahogy egy-egy egyed tovagurulva ki akar szabadulni a víz felületi feszültségétől keletkező csapdából. Ez a faj is elég elterjedt Észak-Európában.

Hol fordulnak elő, honnét lehet őket beszerezni?

A válasz a fenti kérdésre erősen függ a lakhelyünktől és attól, hogy melyik fajt szeretnénk tenyészteni. A "Daphnia magna" ilyen szempontból a legelterjedtebb. A fajt azért tettem idézőjelek közé, mert a legtöbb magna tenyészet D. pulex tenyészetté válik egyrészt azért, mert a D. pulex sokkal könnyebben beszerezhető, másrészt, mert a legtöbb ember könnyen összetéveszti a két fajt. A fenti két fajt én rendszerint a természetből gyűjtöm be a lakhelyemen, Írországban (elsősorban kisebb méretű D. pulexet és D. hyalinát). Tapasztalatom szerint a mészkő alapú területeken elterülő tavak jó Daphnia lelőhelyek, de a D. hyalina csak a nagyobb vizekben fordul elő. Ne sokat aggódj azonban a lakhelyed miatt, nagy esélyed van rá, hogy a közeledben van valamilyen Daphnia lelőhely, ami majd jó segítséget nyújt halaid etetéséhez.

Ha nem a természetből szerzed be a Daphniákat, választhatod a postai úton való rendelést Amerikában és Európában is. Ezekről a forrásokról több információt kaphatsz a cikk Kapcsolatok részében.

Ha mégis úgy döntesz, hogy magad próbálod begyűjteni a kezdő tenyészetet a természetből, akkor finom szemű hálót vagy szitát kell használnod (az eszközt otthon is elkészítheted, maga a háló anyaga lehet muszlin vagy valamilyen függönyanyag felfűzve egy meghajlított vastagabb drótra, mindez egy partvisnyélre szerelve). Ezzel az eszközzel kell egyenletes iramban nyolcasokat írni a vízben, vagy lassan egy csónak után húzni. A háló lyukbősége ne legyen túl kicsi és ne mozgassuk a vízben túl gyorsan, mert a már csapdába esett Daphniákra nehezedő víz nyomása el is pusztíthatja őket. Daphniára vadászni természetesen a nagyobb algamezőkön lehet, ahol óriási Daphnia felhőket alkotnak, illetve sekélyebb vizekben az alkonyat előtti órákban. Kifogás után gondosan nézzük át a zsákmányt: nem szennyezett-e más parazitákkal vagy esetleg ragadozókkal (szinte bármely ragadozó élőlény képes elpusztítani a halivadékokat, még a hidrák is). Ha módunkban áll, halmentes vizekből fogjuk ki a Daphniát, ugyanis ott egyrészt többet fogunk találni belőlük, mivel kevesebb a természetes ellenségük, másrészt szinte biztos, hogy nem hurcolunk be betegségeket velük az akváriumunkba.

Hol lehet tenyészteni őket?

A Daphniák nem túlzottan igényesek a tartási helyüket illetően. Én személy szerint 13 literes műanyag rekeszekben tartom őket, mivel nincs plusz akváriumom erre a célra. Sokan gyerekeknek készített felfújható kerti fürdetőt használnak erre a célra (régebben én is használtam), de igazából szinte bármi megfelel erre a célra. Azért pár dologra figyeljünk oda a tároló megválasztásakor:

- a tárolóeszköz ne oldódjon a vízben és ne eregessen semmilyen anyagot magából (néhány műanyag, mint pl. a polipropilén nem felel meg ennek a kritériumnak),

- ha fém tárolót használunk, a rozsdamentes acél a legmegbízhatóbb, mert sok fém idővel szép lassan reakcióba lép a vízzel (pl. az aluminium oxidációja során aluminium oxid réteget képez, de valamennyi aluminium a vízbe is kerül),

- csakúgy, mint az akváriumok esetében, itt sem árt, ha a tartály vízfelülete minél nagyobb, így könnyebben zajlik a víz gázcseréje (noha nem túl igényesek, de a Daphniák azért értékelik a jó oxigén ellátást),

- ha házon kívül, esetleg közvetlen napfényben tartjuk a tenyészetet, akkor jó, ha minimum egy 40 literes tartályt választunk, így a víz hőmérséklete lassabban változik, a tenyészetünk stabilabb lesz. Erős napfényben világos, fehér, esetleg sárga színű tartályt használjunk, a sötét színűek ugyanis több hőt termelnek.

Ha valaki csak kisebb mennyiségű Daphniát akar tenyészteni kifejezetten az otthoni halai etetésére, akkor kisebb, két literes üvegeket is használhat. Egy kisebb akváriumban tartott Daphniák fölé helyezett és időzítőre kötött villanykörtével könnyen utánozhatjuk a kinti fényviszonyokat is (időzítő bármely elektronikai boltban vagy jobb akvarisztikai üzletben beszerezhető). Úgy vettem észre, hogy a Daphnia magna kedveli a finom levegőztetést is. Ez egyébként általánosságban minden Daphnia tenyészetben ajánlható: segíti a természetes gázcserét a víz felszínén, stabilizálja a víz állapotát, és segít elkerülni a tenyészet eltömődését. Ahogy észrevettem a Daphnia pulex esetében is javít a helyzeten a levegőztetés, azonban az igazi megoldás a nagyon finom, enyhe levegőztetés. A porlasztókő használatát kerüljük el, mivel a finom buborékok behatolnak a Daphniák páncélzata alá, felemelik őket a felszínhez és így nem tudnak táplálkozni, ez pedig előbb-utóbb a pusztulásukhoz vezet (az Artemiákkal ugyanez a helyzet).

Környezeti feltételek

A cikk e része sokat merített Kai Schumann GYIK-jából és Franc Gorenc cikkéből, kiegészítve saját tapasztalatokkal és módosításokkal.

Sótartalom - a Daphniák tipikusan édesvízi élőlények, nincs tengerben élő Daphnia faj. Az ágascsápú rákok 99%-a édesvízben él és a visszamaradó pár faj is inkább a félig sós brakkvizeket kedveli. Néhány fajt megfigyeltek már 4 g/l sókoncentráció mellett és az 1,5-3 g/l-es sókoncentráció általános a keleti tavi kultúrákban. (A cikk írója itt igazából a "ppt" mértékegységet használja, ami hivatalosan "part per trillion", azaz nanogramm/liter, de én úgy vélem, hogy a sókoncentráció megadásakor inkább a "part per thousand" mértékegységre gondolt, ami gramm/liter-t jelent - PE.)

Oxigén - a Daphniák általában jól viselik a gyenge vízminőséget, így az oxigén szintet is akár a szinte nullától egészen a túltelítettségig. Ugyanúgy, mint a sórákok esetében, ők is képesek hemoglobin-szintézisre, vörös vérsejtek képzésére, ez a titka annak, hogy hogyan tudják átvészelni az oxigénhiányos időszakot. A hemoglobin termelését a magas hőmérséklet vagy a magas populáció váltja ki. Úgy ahogy a sórákok, a vízibolhák sem kedvelik a finom légbuborékokat. Lassú levegőztetésre van szükség, a nagy számú apró buborék megölheti őket. Több tenyésztő társammal együtt úgy gondolom, hogy az ivadék halak nevelő medencéjéhez tervezett biológiai szivacsszűrők a legalkalmasabbak a Daphniák levegőztetésére, a víz szűrése már csak plusz jó pont. Persze ezeket a szűrőket is lassú levegőáramlással kell üzemeltetni, nehogy nagyon felkeverjék a vizet.

pH és ammónia - a kémhatás 6,5 és 9,5 között elfogadható, az optimum 7,2 és 8,5 között van. Az ammónia általában még kis mennyiségben is minden élőlényre erősen mérgező hatású, de lúgos környezetben a hatása radikális mértékben megnő, ez jelentősen akadályozza a Daphniák szaporodását, de az állatok aktuális egészségi állapotát nem befolyásolja. Tehát úgy tűnik, hogy a Daphniák tartásához a pH és ammónia értékek állandó figyelése nem szükséges. Azonban jegyezzük meg, általánosságban igaz, hogy a pH extrém értékeinél a vízben oldott anyagok és gázok toxikus hatása növekszik. Szintén nem árt tudni, hogy a pH logaritmikusan változtatja a víz kémhatását: az 5 pH kémhatású víz 10-szer savasabb, mint a 6 pH kémhatású és ugyanígy a 9 pH kémhatású víz 10-szer lúgosabb, mint a 8 pH kémhatású.

Oldott anyagok - az oxigénszinttel való toleranciájától eltérően a Daphniák igen érzékenyek az ionos összetevőkkel szemben. Mozgásukban korlátozottakká válnak, majd elpusztulnak az olyan anyagoktól, mint a nátrium, a kálium, a magnézium és a kalcium. A foszfor alacsony koncentrációja (kevesebb, mint 0,5 mg/l) stimulálja szaporodásukat, de a koncentráció 1 mg/l fölé emelkedése már halálos az ivadékok számára. A Daphnia magna elég ellenálló a foszforral szemben, elviseli az 5-7 mg/l koncentrációt is. A Daphniákat nem befolyásolja az alganövekedés elősegítése érdekében használt tápsókban lévő nitrogén. Ugyanúgy, mint az akváriumok esetében, betelepítés előtt a vizet ajánlatos levegőztetéssel vagy vízkezelő szerekkel klórmentesíteni. A réz 0,01 mg/l-es koncentrációja már csökkenti a Daphniák élénkségét. Nagyon érzékenyek a fémionokra, mint pl. a réz vagy a cink, de ugyanúgy a rovarirtó szerekre, mosószerekre, fehérítőkre és más oldott mérgezőanyagokra. Ez okból gyakran használják őket az iparból kiáramló víz minőségének ellenőrzésére. A városi vizek elég szennyezettek lehetnek önmagukban is ahhoz, hogy kipusztítsák a kolóniát. A legjobb vízforrás a részleges vízcserék alkalmából az akváriumodból kikerült állott víz, de szűrt patakokból vagy tavakból származó vízzel is elindíthatjuk a tenyészetet (halmentes vizek ajánlhatók, így lecsökkentjük az esélyét annak, hogy akváriumunkba kórokozók kerüljenek a Daphniák segítségével). Ha alacsony a légszennyezettség, akkor használhatunk gyűjtött esővizet is, illetve az iparosított területekről származó esővizet hagyjuk egy hétig állni és utána is csak a felső 3/4 részét használjuk fel. Soha ne használjunk azonban desztillált vagy deionizált vizet, mivel ezek semmilyen, a növekedéshez nélkülözhetetlen ásványi anyagot nem tartalmaznak.

A változó és állandó keménység jelenléte általában kedvezően befolyásolja a Daphniák fejlődését, mert kitinpáncélzatuk fejlesztéséhez felhasználják a kalciumot és más oldott árványi anyagokat is. A D. magna inkább a

keményebb vizet kedveli (170 mg karbonát keménység), a D. pulex egy kicsit lágyabb vizet preferálja (90 mg karbonát keménység). Rendszerint egy csipetnyi porrá őrölt lávakövet szórok a vízbe, mert az általam használt víz változó keménysége elég alacsony és állandó keménysége szinte nincs is.

Hőmérséklet - a Daphniák nagy toleranciát mutatnak a hőmérséklettel szemben. A Daphnia magna tartásához az optimális hőmérséklet 18-22 oC. A D. pulex szinte minden, 10 oC-nál magasabb hőmérsékletű vízben jól érzi magát. A Moina még jobban ellenáll az extrém viszonyoknak, a napi 5-31 oC hőingadozást is elviseli, az optimum 24-31 oC. A Moina ebből a szempontból jobb választás, mint például a D. magna, hiszen az év melegebb szakában ellenállóbb a hőmérséklettel szemben.

Etetés

Ez a rész a Daphniák etetésével foglalkozik, mely végén saját tapasztalataimat összegzem. A Daphniáknak hasonló étkezési szokásaik vannak, mint más apró héjas állatoknak, pl. az Artemiáknak. A tenyésztéséhez legtökéletesebb eleség az alga (jellemzően a vízben szabadon lebegő, az akváriumi vagy tavi vízvirágzást okozó zöld alga), az élesztő (Sacromyces fajok és hasonló gombák), valamint a baktériumok. E három eleség kombinációja vezet el a legjobb eredményekhez. Mindhárom eleséget előnyeikkel és hátrányaikkal, a növekedésre gyakorolt hatásukkal együtt megvizsgáljuk.

Alga

A mikroalgát a Daphniák nagy mennyiségben fogyasztják, a Daphniák száma gyakran erősen függ a lebegő algák sűrűségétől. Az alga szaporítására van pár módszer, melyek nagyon egyszerűek és nem igényelnek különösebb ráfordítást.

1. Ha egy adag vizet a tűző napsütésre teszünk, akkor két héten belül, gyakran sokkal korábban beindul az algaképződés. Az alga spórákat a szél szállítja a tenyészetünkbe, de fel is gyorsíthatjuk a folyamatot, ha eleve beoltjuk a vizet egy másik tárolóból vett, már bealgásodott vízzel.

2. Óriási mértékű szaporodást érhetünk el, ha egy kis szerves növénytápsóval kezeljük az algák vizét (elvégre ők is növények). Egy jó módszer, ha a hét minden napjára külön-külön, kb. 3-4 literes tárolóedényeket használunk. Ezeket kitehetjük az ablakba, így annyi napsütés éri őket, amennyi csak lehetséges. Ha a tárolókat levegőztetjük is (1 pumpa elég mind a hét tárolónak, mivel csak kis mennyiségű áramlásra van szükség), akkor megakadályozzuk, hogy az algák letelepedjenek az egyik falon és így csökkentsék a vízbe jutó fény mennyiségét. Adjunk egy teáskanál "Miracle grow" tápszert minden tárolóhoz (a "Miracle grow" népszerű növénytápszer, gondolom bármilyen más szerves tápszer megteszi - PE). Az így kialakított rendszer első tárolóját oltsuk be zöld, algás vízzel, két nap múlva a második tárolót, megint két nap múlva a harmadikat és így tovább. Amikor a vizek már szép világos zöldek lesznek (2 héten belül), az elsőt öntsük a Daphniák medencéjébe. Ezután az üres algatárolót töltsük fel ismét víz és növénytápszer keverékével és oltsuk be a második tároló vizével. Ezt ismételhetjük a többi tárolóval is, amikor valamelyik már szép zöld színű vizet tartalmaz. Ezzel a módszerrel minden második napra lesz 3-4 liter algás vizünk a vízibolhák számára.

Az alga két fő előnye, hogy nagyon könnyen tenyészthető és a Daphniák igen gyorsan nőnek tőle. Kétnaponta ugyan törődést igényelnek az alga tenyészetek de ez minden hátránya az algával történő etetésnek.

Élesztő

Az élesztőnek számunkra két lehetséges formája van: aktivált és inaktív. Az aktív élesztő általában jobb megoldás, mert nem koszolja össze a vizet olyan gyorsan, mint az inaktív változat. Sütő, sörfőző, vagy bármilyen más élesztő megfelel, de ügyeljünk arra, hogy ötnaponta csak fél uncia élesztőt adjunk minden 19 liter vízhez (1 uncia = 28,35 gramm, ezzel számolva kb. 0,15 gramm/liter/nap - PE). Ha élesztőt használunk (főleg, ha inaktív élesztőt), akkor adjunk valamennyi algát is a vízhez, ez egy időre megakadályozza a víz zavarosodását. Inaktív élesztő használatakor legyünk óvatosak, mert a víz szennyezésével kipusztíthatja Daphnia tenyészetünket.

Néhány sütő élesztővel előfordul, hogy hozzáadott anyagokkal, pl. kalcium-szulfáttal és C vitaminnal dúsítva kerülnek forgalomba, hogy elősegítsék az élesztő gyorsabb hatását. Ezek ártalmatlanok a Dapnia kultúrákra, de azért oda kell figyelnünk, mert pl. a C vitamin (aszkorbin-sav) akár 6 körülire is leviheti a víz kémhatását, ami már messze nem ideális a Daphniák számára. Ennek ellenére én semmilyen problémát nem tapasztaltam ezen élesztők mérsékelt használata mellett, sőt, a kalcium-szulfát plusz kalcium forrás a vízibolhák páncélzatának kifejlődéséhez.

Az élesztő előnye a könnyű beszerezhetősége és az, hogy semmilyen előkészítést nem igényel a feletetése. Hátránya, hogy az algánál kisebb tápértékű, azaz a vízibolháknak ugyanazon súlynövekedés eléréséhez tömegében több élesztőt kell elfogyasztaniuk, mint algát. Ennek ellenére még mindig nagyon jó élelemforrás, talán csak pár baktérium faj múlja fölül ebben.

Baktériumok

A baktériumoknak megközelítőleg azonos a tápértékük, mint a gombáknak, de általában gyorsabban szaporodnak a gombáknál és algáknál. Az algáknál kisebb tápértékkel bírnak. A baktériumok "tenyésztéséhez" szerezzünk be 5-6 uncia (140-170 gramm) szárított ló-, tehén- vagy birkatrágyát (szárítottat, két okból: egyrészt könnyebb vele bánni, másrészt a legtöbb antibiotikum vagy növekedést elősegítő szer, melyeket megetettek az állattal egy idő után lebomlik a trágyájában) és egy nylon tasakba kötve (pl. harisnyanadrágban) lógassuk bele a Daphniák vizébe. Az állati ürülék (beleértve az emberi ürüléket, bár azt semmiképpen ne használd, ha csak nem akarsz hastífuszt, vagy valami még rosszabbat..) nagy mennyiségben tartalmaz az emésztőrendszerből származó baktériumokat, melyek kijutnak a vízbe és ott szaporodni kezdenek. Általában a víz egy idő után ködössé válik, mely azt jelzi, hogy a baktériumok szaporodni kezdtek. Egy másik módszer, ha a trágyát hetekre külön vízbe helyezzük, míg egy tápanyagokban gazdag iszappá nem bomlik, majd ebből csepegtetünk a Daphniák vizébe 16 folyadék unciát (470 milliliter) 5-8 napra elosztva.

A baktériumok szaporításának egy másik módja, ha egy marék lazachúst, pisztráng golyócskákat, kutyasütit vagy bármilyen más, hús-alapú ételt dobunk egy pár liter vízbe, majd akvárium vizet is öntünk hozzá. Pár nap múlva ez is homályossá válik majd a baktériumoktól.

A baktérium jó tápanyagforrás a vízibolhák számára és könnyen beszerezhető/tenyészthető. Az egyetlen hátrány a bomló szerves anyagok szaga (mely időnként igen-igen kellemetlen tud lenni). A lovak trágyája rendszerint tetanuszt tartalmaz (szintén egy baktérium), így nagyon óvatosan bánjunk vele, soha ne nyúljunk hozzá sérült kézzel.

Más eleségek

Ide a korpát, búzalisztet és a szárított vért soroljuk. Kezelhetőségük és adagolásuk szempontjából az inaktív élesztővel említhetők egy lapon. Az egyetlen különbség az étrendi hatás, mely alacsonyabb az élesztőnél.

Néhány saját tapasztalat

Hacsak nem használunk egy igen nagy tárolóedényt, mint pl. egy szabadtéri tó, akkor szerintem az algás víz "csinálása" nem éri meg a fáradozást. Extrudált lazac-galacsinokkal "trágyázom" a vizet (most éppen - 2000. május - az Indiana University Axolotl Colony termékét használom) a baktériumkultúra beindításához. A mennyiség függ a baktériumos tárolóedény és a Dapnia kolónia nagyságától. Túl sokat adva a vízhez az megzavarosodik és az egész tenyészetünknek vége. Saját tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy egy 1,2 méter hosszú akváriumhoz - egészséges, kialakult Daphnia tenyészet mellett - 1-2 maroknyi elégséges. Ha ennél kisebb medencénk van, ne használjunk ennyi galacsint, mert a baktérium tenyészetünk irányíthatatlanná válik. A tenyészet vízhőmérséklete 20-23 oC körül legyen.

A legtöbben azt mondják, hogy a Daphniák legjobb elesége az alga. Ezzel én igazából egyet is értenék, de úgy gondolom, hogy a baktériumok legalább annyira táplálóak. 1998 óta egyáltalán nem bajlódtam az alga szaporításával és feletetésével. 1998 júniusa óta két tenyészetet is gondozok és azok eddig sohasem haltak ki teljesen. Ha mégis az alga mellett döntenél, még mindig van egy gyors és kényelmes helyettesítője. Vegyél egy tasak fagyasztott borsót és egy tasak fagyasztott sárgarépát. Keverd össze őket 80% borsó és 20% sárgarépa arányában. Egy turmixgépben turmixold őket össze, amíg igazán krémszerű nem lesz a keverék. Ezután préseljünk ki minden folyadékot a masszából, így a benne lévő részecskék már elég kicsik (kisebbek 50 mikronnál) ahhoz, hogy a Daphniák ki tudják szűrni a vízből azokat. Ez a massza sokkal koncentráltabb, mint az algás víz, így csak mértékkel adagoljuk a Daphniáknak. Az eredmény ugyanaz, mintha algával etetnénk a vízibolhákat. Magam is alkalmaztam ezt az eljárást pár alkalommal, de az az igazság, hogy a galacsinos-baktériumos megoldáson kívül egyszerűen túl lusta vagyok már bármihez.

Még egy tanács a galacsinos baktériumtenyészethez: ne törjük össze a galacsinokat az elején nagyon, mert így az összes tápanyag egyszerre szabadul fel és a baktérium kolónia túlszaporodik. Meg kell még említenem, hogy a Daphnia tenyészetembe édesvízi ászkákat is szoktam helyezni, mert ezek lebontják a szilárd rothadó anyagokat és megvédik a galacsinokat attól, hogy belepje őket a gomba és a víz tetején úszkáljanak. Az édesvízi ászkarákok héjasok, hát-hasi irányban lapított, ovális testalkatú állatok. Csigákat ne telepítsünk a tenyészetbe, mert egyrészt parazitákat hordoztahnak, másrészt elveszik a Daphniák elől az igen fontos kalciumot!

Úgy hallottam, hogy a máj is jól beindítja a baktériumok szaporodását. Ebben az esetben igazából nem maga a máj, hanem a benne lévő vér az, ami "trágyázza" a vizet. Többféle állati vért is kipróbáltam erre a célra és jók is voltak, de szerintem a galacsinokkal elindított baktériumos víz a legjobb, második az algás víz és az a keverék, amit fentebb említettem.

Kihozni a maximumot

A Daphniák szaporítása egy viszonylag könnyű foglalatosság, de nincs rá pontos recept. Ennek ellenére azért vannak kipróbált fogások, melyekkel növelhetjük a szaporulatot.

A jó levegőztetés (a jó kifejezést úgy értem, hogy a víz kellően oxigéndús és nem a befújt levegő nagy mennyiségére gondolok) talán a legnagyobb mértékben járul hozzá a nagyobb szaporulat eléréséhez. Vannak fajok, melyek nem szeretik a víz levegőztetését, de a Daphnia magna nem tartozik e fajok közé. Levegőztetés segítségével ugyanakkora tartály-térfogat mellett nagyobb mennyiségű Daphniát tarthatunk. Ezen kívül forgatja a vizet, így megakadályozza annak poshadását, állottá válását. Minimálisra csökkenti a tartály falán előforduló algaképződést, így az algák sokkal inkább válnak elérhetővé a Daphniák számára. Az egyetlen problémát az okozhatja, hogy az apró levegőbuborékok a vízibolhák páncélja alá jutva felemelhetik őket a felszínre, így akadályozzák őket a táplálékszerzésben. Ezért a porlasztókövek használata kerülendő (hacsak nem egy szivacsszűrő részeként használjuk, mely összegyűjti és egyesíti a kis buborékokat). Beszerezhetünk még durva porlasztókövet is, de az a legjobb, ha teljesen elkerüljük használatát.A legjobb módszer a levegőztetésre a szivacsszűrő használata - ahogy azt már feljebb is említettem. Sok fajta típus kapható, melyeket elsősorban az ivadék halak nevelőmedencéiben szoktak használni. Kiszűrik a vízben lebegő nagyobb szennyeződéseket (az algákat nem), melyek lebontásában is segédkeznek, így a felszabaduló tápanyagok könnyebben elérhetők lesznek az algák számára. Nagyon jól szellőztetik a vizet, de azért inkább alacsony "fokozaton" használjuk őket, elvégre nem árvizet akarunk, csak egy kis levegőztetést. A szivacsszűrő használata mellett nálam még soha nem poshadt meg egyetlen tenyészet vize sem.

Rendszeresen tartsuk rendben a tenyészetet, főleg a vízcserékre kell odafigyelni (A tenyészet gondozása részben leírtaknak megfelelően).

Etessük fel/szelektáljuk a tenyészet egy részét rendszeresen. Ez egyenletes ütemű növekedést eredményez a tenyészetben és megakadályozzuk, hogy a rendelkezésre álló oxigént és eleséget teljesen feléljék (Feletetés/szelektálás rész).

Vannak, akik napi 24 órában megvilágítják a tenyészmedencéjüket, mivel ez hozzájárul a gyorsabb növekedéshez és szaporodáshoz. Ez én még nem próbáltam ki, bár úgy gondolom, talán nincs is rá szükség, ha már egyszer beindult a tenyészet. Azért egyvalamit tartsunk szem előtt, ha ezt a módszert választjuk: a természetes 12-vel szemben 24 órát világítjuk meg a tenyészakváriumot. Ha ezt huzamosan 18 oC alatt tesszük, akkor ezzel elindítjuk az ephippiummal történő szaporodást, ami a Daphnia populáció növekedési ütemének csökkenéséhez vezet, ugyanis ezek a környezeti kondíciók a természet késő őszi/téli állapotát tükrözik.

Vízcsere: vannak, akik azt javasolják, hogy a tenyészet vizének maximum 75%-t kell cserélni minden nap. Ez elsősorban attól függ, hogy milyen "sűrű" a tenyészet. Ha többet etetünk, akkor a víz előbb használódik el, azaz gyakoribb vízcserék szükségesek. A vízcsere mennyisége ezért tényleg tenyészetfüggő, de azért időnként el kell végezni, mert a metabolitok (szervezetben keletkező lebomlási termék - PE), toxikus anyagok felhalmozódása rontja a tenyészet teljesítményét, vagy akár annak összeomlásához is vezethet.

Feletetés/szelektálás

A Daphnia tenyésztésének természetesen a szaporulat felhasználása, feletetése a célja, de egyben elkerülhetetlen velejárója is. A tenyészet túlszaporodása ugyanis több veszélyt is magában rejt. A Daphniák szelektálása is igen fontos, ha ezt nem végezzük el, a tenyészet instabillá válhat. Ha a medence vize 25 oC alatt van, akkor csak a második hét közepétől kell elkezdeni a szelektálást, hacsak nem eleve igen nagy mennyiségű Daphniával kezdtük a tenyészetet, vagy a vízibolhák szaporodása őrülten gyors. Ez azért van így, mert a legtöbb kultúrának idő kell a letelepedéshez és a szaporodás beindulásához. Szelektálás alkalmával olyan szemnagyságú hálót válasszunk, amely átengedi a fiatalabb egyedeket, de a kifejlett, felnőtt példányokat már nem. Egyesek ezt úgy csinálják, hogy a tenyészet vizének 1/4 részét öntik át a hálón és a leöntött vizet frissel pótolják, így egyben a részleges vízcserét is megoldják. Feletetés alkalmával sem szabad a teljes populáció negyedénél több vízibolhát kivenni a tenyészetből. A szelektálást, ritkítást azonban rendszeresen végre kell hajtani. Ha nappali fénynél leállítjuk a levegőztetést és a víz megnyugszik, a Daphniák a vízfelszín közelében gyűlnek össze, ahonnét aztán könnyebb őket lehalászni. A tenyészetből kivett Daphniák hűtőszekrényben, tiszta vízben még napokig életben tarthatók. Ha a víz felmelegszik, visszatérnek normál életvitelükhöz. Természetesen ekkor a pár napi éhezés után nem a legfeltöltöttebbek, ezért kiegészítő eleségre szorulnak. A Daphniákat hosszabb időre is eltárolhatjuk, ha egy kicsit sós vízben lefagyasztjuk őket (7 gramm/liter, 1.0046 sűrűség). Mivel ezzel természetesen elpusztítjuk a vízibolhákat, feletetés alkalmával nagyobb vízmozgásról kell gondoskodni az akváriumban, hogy lebegő mozgásban tartsuk őket. Ekkor persze a tápértékük sem az eredeti már, mivel a tápanyagok az akvárium vizébe mosódnak. Az aktív enzimek 10 perc elteltével távoznak, és fél óra alatt a szabad aminosavak és a legtöbb kötött láncú aminosav is elveszik. Ezen kívül a halak sem látnak neki olyan hévvel a Daphnia elfogyasztásának, mintha

élők lennének.

A tenyészet gondozása

A Daphnia tenyészet gondozása nem igényel túl nagy elfoglaltságot, csak a részleges vízcserét és a vízibolhák rendszeres etetését kell megoldani. A vízcsere mennyisége függ a tenyészmedence nagyságától és a Daphniák számától. Több tenyészvíz kevesebb vízcserét igényel, míg a Daphniák számának emelkedésével a vízcsere gyakoribb elvégzése szükséges (a víz maximum 50%-a hetente).

Ha el akarjuk kerülni a populáció drasztikus lecsökkenését, illetve összeomlását, akkor állandó jó környezeti feltételekre van szükség. Kerüljük a hirtelen változásokat (hőmérséklet esés, túlszaporodás, toxikus kemikáliák a vízben). Ha a szabadban tartjuk a tenyészetet, akkor a tél folyamán természetesen csökken majd az állomány, de a következő tavasszal újból neki kell indulnia.

Ha kipusztul a tenyészet, ne ess kétségbe. Vagy cseréld ki az összes vizet, vagy szűrd le az iszapot és tedd át egy másik tárolóba. Ha megfelelőek a feltételek, akkor az ephippiumok 4-8 nap alatt kikelnek. Mérgezés esetén ez sajnos nem segít, ekkor egy új oltóállományról kell gondoskodni, mert a mérgezés talán nem hagyott elég időt a vízibolháknak az ephippiumok termelésére, de ha mégis, akkor az ephippiumok nem viselik el hosszú távon az erősebb vegyi anyagokat, mint pl. a fehérítőt vagy akár az enyhe savakat.

Ha pár hétre nyaralni mész, ne csodálkozz azon, hogy a Daphniák átállnak az ephippiummal történő szaporodásra és közben lecsökken az állományuk.

Mit tegyünk és mit ne

Ezt a részt amolyan emlékeztetőnek, "teendőlistának" szánom, valamint leírom, melyek azok a hibák, amiket az akvaristák gyakrabban elkövetnek.

Amikre igyekezzünk odafigyelni

Felhasználás előtt pihentessük a vizet és figyeljünk a tartalmára is:o Ha klórt tartalmaz (a klóraminnal is klór jut a vízbe), akkor mindenképpen pihentessük vagy

levegőztessük felhasználás előtt legalább 24 órát. Így a klór gáz eltávozik. A fluorit rendszerint csak kis mennyiségben fordul elő a csapvízben, így emiatt nincs ok aggodalomra.

o A vízben lévő ammónia komoly mértékben akadályozza a populáció növekedését. Erős levegőztetés mellett ez az anyag is eltávozik a vízből, de sokkal lassabban, mint a klór.

o A vízben lévő fémek bármely formában mérgezőek a Daphniákra. Néhány ezek közül akadályozza a tenyészet fejlődését, növekedését (lásd a Környezeti feltételek részt).

Ne hanyagoljuk el a részleges vízcseréket.

Inkább gyakrabban etessünk, de egyszerre csak kisebb mennyiséget (a mennyiség persze erősen függ a tenyészet méretétől).

A víz keménységét ellenőrizzük, ha ez nem megfelelő, akkor nem elég nagy mennyiségben fognak szaporodni, vagy esetleg teljesen átállhatnak az ephippiummal történő szaporodásmódra.

Próbáljuk meg állandó hőmérsékleten tartani a vizet (20 oC körül a legtöbb fajnak megfelelő).

A túlnépesedést elkerülendő, legalább hetente egyszer ritkítsuk illetve etessük fel az állomány egy részét.

Amiket pedig próbáljunk elkerülni

Ne mossunk kezet szappannal vagy mosószerrel a tenyészetbe nyúlás előtt, vagy TELJESEN tüntessük el a nyomait a kezünkről, mert ezek az anyagok mérgezőek a vízibolhák számára.

Ne etessük túl az állományt, mert ez a létszám hirtelen megugrásához és az ammónia felhalmozódásához vezet.

Ne tegyük erősen algás vízbe a Daphniákat (és ne hajtsunk végre részleges vízcserét ilyen vízből), mert az algavirágzás erősen feltolhatja a pH-t (9 fölé). Ez együtt nézve az ammóniával (ami ebben az esetben

akár alacsony is maradhat) veszélyessé válhat a vízibolhák számára, rövid időn belül végezhet is velük. Az ammónia toxikus hatása a pH-val együtt emelkedik.

Ne tartsuk egy helyen az egész tenyészetet. Történhetnek esetek, amikor akár a saját hibánkon kívül kipusztul az állomány, mondjuk egy esetleges mérgezés hatására. Ekkor jól jön egy elkülönített helyen tárolt plusz állomány, mellyel újraindíthatjuk a tenyésztést. Ezért a daphniák megrendelésével egy időben gondoskodjunk annyi tárolóeszközről, amennyiről csak tudunk, illetve amennyit még módunkban áll elhelyezni és kezelni.

A tenyészet közelében ne használjunk rovarirtó szereket és ne helyezzük a tárolóedényt olyan helyiségbe, amely nem rég volt kifestve vagy lakkozva, mert a száradással együttjáró gázok mérgezőek lehetnek, és ha nem is ölik meg közvetlenül a Daphniákat, a vízibolhákkal etetett halakat azért lassan megmérgezzük velük.

A víz levegőztetéséhez ne használjunk porlasztókövet. Helyette levegőztessünk egy nyitott végű csővel vagy szivacsszűrővel (igaz, ez utóbbi is tartalmaz porlasztót, de ez sokkal nagyobb buborékokat ereget). A levegő befújása mérsékelt legyen, ne idézzünk elő túl nagy áramlást a vízben.

Ne adjunk tápsó oldatot közvetlenül a vízhez. Nem lesz túl nagy haszna, sőt töményen még mérgező is lehet.

Ne végezzünk vízcserét friss csapvízzel, mert a klór kipusztíthatja az állományt.

Ne tegyük több napig sötét helyre a vízibolha tenyészetet, mert ezzel arra ösztönözzük őket, hogy ephippiummal szaporodjanak.