Jókai Mór: Az arany ember

Tartalom

Szereplők........................................................................................................................................................................................ 3

A Szent Borbála...............................................................................................................................................................................4

A Vaskapu...................................................................................................................................................................................4

A Szent Borbála és utasai............................................................................................................................................................4

A fehér macska...........................................................................................................................................................................4

A salto mortale egy mamuttól....................................................................................................................................................5

A szigorú vizsgálat.......................................................................................................................................................................5

A „Senki” szigete.........................................................................................................................................................................6

Almira és Narcissza.....................................................................................................................................................................7

Az éj hangjai................................................................................................................................................................................8

A szigetlakók története...............................................................................................................................................................8

Ali Csorbadzsi..............................................................................................................................................................................9

Az élő alabástrom.....................................................................................................................................................................10

A hajóstemetés.........................................................................................................................................................................10

A nevetni való tréfa...................................................................................................................................................................10

A Szent Borbála végzete............................................................................................................................................................11

Timéa............................................................................................................................................................................................11

A fogadott apa..........................................................................................................................................................................11

A jó tanács................................................................................................................................................................................11

A vörös félhold..........................................................................................................................................................................12

Az aranybánya...........................................................................................................................................................................12

Leánytréfa.................................................................................................................................................................................13

Ez is egy tréfa............................................................................................................................................................................13

A menyasszonyköntös...............................................................................................................................................................14

Timéa........................................................................................................................................................................................14

A senki szigete..............................................................................................................................................................................15

Az alabástromszobor menyegzője............................................................................................................................................15

A védördög................................................................................................................................................................................15

Tavaszvirány..............................................................................................................................................................................16

A pók a rózsák között................................................................................................................................................................16

A világon kívül...........................................................................................................................................................................16

Tropicus capricorni...................................................................................................................................................................17

Az édes otthon..........................................................................................................................................................................17

A családi ékszer.........................................................................................................................................................................18

Noémi...........................................................................................................................................................................................18

Egy új vendég............................................................................................................................................................................18

A faragóember..........................................................................................................................................................................19

Noémi.......................................................................................................................................................................................19

Melankólia................................................................................................................................................................................20

Teréza.......................................................................................................................................................................................20

Athalie........................................................................................................................................................................................... 21

A kettétört kard........................................................................................................................................................................21

Az első veszteség......................................................................................................................................................................22

A jég.......................................................................................................................................................................................... 22

A rém........................................................................................................................................................................................ 22

Mit beszél a hold? Mit beszél a jég?.........................................................................................................................................23

Ki jön?.......................................................................................................................................................................................24

A hulla.......................................................................................................................................................................................24

Zófi asszony...............................................................................................................................................................................24

Dódi levele................................................................................................................................................................................25

Te ügyetlen!..............................................................................................................................................................................25

Athalja.......................................................................................................................................................................................26

Az utolsó tőrdöfés.....................................................................................................................................................................27

A márianostrai nő.....................................................................................................................................................................27

A „senki”...................................................................................................................................................................................28

Utóhangok Az arany emberhez.................................................................................................................................................29

SZEREPLŐK:

- Fabula János – a Szent Borbála kormányosa, előbb Brazovics, majd Timár alkalmazottja, megözvegyülve

eljegyzi Athalie-t

- (Levetinczy) Timár Mihály – a Szent Borbála 35 év körüli hajóbiztosa, az „arany ember”, kezdetben

Brazovics Athanáz alkalmazottja, Timéa kincseit megszerezve hatalmas munkával Komárom

leggazdagabb embere lesz, s bosszút áll Brazovicson. Timéa férje, boldogtalan házasságuk miatt a Senki

szigetére megy, s Noémival él együtt.

- a „tisztító” - a hajón a járványveszélyre felügyelő hivatalos személy

- A Szent Borbála 6 hajóslegénye

- Trikalisz Euthym – igazi nevén Ali Csorbadzsi, a Szent Borbálán politikai okok miatt hazájából

menekülő török basa, korábban elhunyt felesége Brazovics A. feleségének rokona

- Timéa –Ali Csorbadzsi és egy görög nő kedves lelkű, szelíd lánya, a történet elején 13 éves.

Keresztségben a Zsuzsanna nevet kapja. Előbb Timár Mihály hűséges felesége, majd annak halottá

nyilvánítása után szerelméhez, Kacsukához megy hozzá (egy tékozló fiuk születik).

- orsovai vámfelügyelő - ő írja a Timárt dicsérő ajánlólevelet Kacsukának, s nevezi először a férfit arany

embernek

- két pénzügyőr – Orsován ellenőrzik a Szent Borbálát

- Teréza – egy Brazovics Athnáz és Krisztány Tódor apja által tönkretett jómódú férfi (Bellováry)

özvegye, a Senki szigetére menekül lányával, hol virágzó gazdaságot alapít

- Bellováry Noémi – Teréza önzetlen lánya, első említésekor 14 éves, szerelmes lesz Timárba, akivel

végül „vadházasságban” él, 6 fiuk születik, megalapítva a Senki szigetének közösségét

- Almira – Teréza és Noémi hűséges fekete újfundlandi kutyája (megakadályozza, hogy Teréza

csecsemőstül a Dunába ölje magát), Krisztyán Tódor lövésében pusztul el

- Narcissza – Noémi fehér cicája

- Krisztyán Tódor – rosszéletű csaló kém, Noémi vőlegényének tartja magát szüleik régi barátsága

végett. Terézát állandóan zsarolja, hogy bejelenti a szigetüket a hatóságoknál (se Töröko.-hoz se

Magyaro.-hoz nem tartozik), ha nem ad neki javaikból

- Krisztyán Maxim – Tódor apja, délvidéki gabonakereskedő (Brazoviccsal szerződött), majd kém.

Közvetve ő okozta barátja s kezese, Bellováry öngyilkosságát. Gályarabságban, sárgalázban hal meg.

- Sándorovics Cyrill - az Ali Csorbadzsi eltemetését megtagadó szerb képmutató esperes, gabonával

kereskedik vele Timár. Nem temette Noémi öngyilkos apját szentelt földbe, Terézát boszorkánynak

tartja, a nő sajátos elvei miatt nem adja föl neki az utolsó kenetet.

- 4 babonás szerb földműves legény (Berkics Jozó, Jaksics Mirkó), kik Ali Cs. koporsóját a Dunába vetik,

nehogy balszerencsét hozzon az idegen holttest a termésre

- Brazovics Athanáz – komáromi nemesi származású kapzsi és hazug tehetős kereskedő, a Szent

Borbála (s más hajók) tulajdonosa, vagyona elvesztésébe hal bele lánya menyegzőjének napján

- Brazovics Athanáz neje, Zófia asszony – görög származású gyenge jellemű asszony, cselédlány volt

házassága előtt

- Brazovics Athalie – B. Athanáz beképzelt, gonosz lánya, kezdetben Kacsuka mennyasszonya, a történet

kezdetén 17 éves. Gazdagsága, s jegyese elvesztése úgy megkeserítik, hogy majdnem megöli Timéát,

amiért életfogytiglan börtönbe kerül Márianosztrára

- Kacsuka Imre – fiatal katonatiszt, főhadnagyi rangtól őrnagyig jut, az élelmezési osztály vezetője, így

segít Timárnak egy pályázat elnyerésében (kinek ez az első befektetése). Athalie-val való eljegyzését a

menyegzőjük napján bontja föl. Szerelmes Timéába, mégis párbajozik, mikor Krisztán T. megsérti Timár

becsületét annak távollétében. A férj „halála” után feleségül veszi Timéát s egy fiuk születik.

- egy bécsi miniszter – Timár kinevezését s délvidéki földbérletét intézi

- a Senki szigetén rendszeresen fölbukkanó gyümölcskofák (ők hívják ki a haldokló Terézához a papot),

csempészek – ellátják a szigetlakókat azok terményeiért olyan szükséges dolgokkal, mit ők nem tudnak

megtermelni

- Adeodat/Dódi – Noémi és Timár első fia, torokgyíkban 3 évesen meghal

- Deodat/Dódi – Noémi és Timár második fia, mikor az író oda látogat, a Senki szigetének okos vezetője

- az öreg, süket vincellér Timár füredi kastélyában

- Galambos – Timár füredi öreg halászmestere

- Timár és Noémi további 5 fia s azok feleségei – az író a szigeten találkozik velük

- Timár és Noémi több, mint 40 unokája – az író a szigeten találkozik velük

- az író és öreg természettudós barátja – a regény végén meglátogatják a Senki szigetét ritka rovar- s

növényfajokat kutatva, így találkoznak Mihály és Noémi hatalmas családjával

A SZENT BORBÁLA

A VASKAPU

„Egy hegylánc közepén keresztültörve tetejéről talapjáig, négymértföldnyi messzeségben; kétoldalt hatszáz lábtól

háromezerig emelkedő magas, egyenes sziklafalak, közepett az óvilág óriás folyama, az Ister: a Duna.

A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt,

vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak

alkotni.”

Tájleírás a Kárpát-medence legnagyobb folyami szurdokvölgyéről. Az író különböző stílusú templomokhoz hasonlítja az

égbe szökő sziklafalakat, melyeket helyenként növényekkel benőtt elvadult völgyek szakítanak meg. E titáni falak

Ogradina és Plaviszovica között úgy összeszűkülnek, hogy a Duna már tízmértföldnyi sebességgel rohan tova.

Helyenként szigeteket rak le az elmorzsolhatatlan sziklák mögé, melyek közt V-alakú kettős cölöpöket szúrtak le a helyi

emberek, ezek a vizafogók. A Duna itt a legveszélyesebb a hajósok számára, a tovazúduló víz folyamatos robajában csak

kézjelekkel kommunikálhatnak, ha pedig megjelenik a minden irányból támadó vihar, a bóra, a közlekedés lehetetlenné

válik. Az üvöltő szél képes egy egész hajóvontató lócsapatot berántani a mélybe. Az orkán templomi zenéje „oly ítéletnapi

zajjá magasodik fel ilyenkor, hogy az elmerülő halálkiáltása nem hallik ki belőle”.

A SZENT BORBÁLA ÉS UTASAI

A szoros a török-szerb-magyar határon volt, ahol a sócsempészet megakadályozására az állam őrszemeket állíttatott,

akiknek a hivatása volt a keleti pestis terjedésének a megállítása is. Ha a török-szerb oldalon kitört a járvány, aki onnan

érkező emberhez, szőrből, kenderből vagy gyapjúból készült tárgyhoz ért, vesztegintézetbe került. Akár egész hajók

rekedthettek a Duna közepén. A fedélzeten kijelölt „tisztítók” figyelték a szabályok betartását. A sócsepészek korlátozás

nélkül jártak a partok között csónakjaikkal (dohányt, kávét a vontatós hajókon csempésztek - de azt a gazdagok), őket

csak a bóra állítja meg.

Szent Mihály napján, az éppen tomboló vihar ellenére mégis mintha hajótülköt hallanának az őrállomáson: egy erősen

megterhelt, fekete hajó közeledik, a kabinjára Szent Borbála képe van festve. 72 ló vontatja, azok irányítóinak szól a

tülök. A kormányos, Fabula János és a hajóbiztos, egy szőke, átlagos külsejű férfi, Timár Mihály irányítják a bórával küzdő

hajót. A kabin ajtajában a rakomány tulaja áll, Trikalisz Euthym görög kereskedő, a kabin ablakában a festmény mellett

lánya, a nyúlánk, fekete hajú, sötétkék szemű, márványfehér-arcú szép Timéa. Különös vonzereje arcának a hosszú

vékony, majdnem összeérő szemöldök. A dolgozó Timár néha újgörögül vált vele pár szót, a táj szépségeit magyarázza,

majd letép egy virágot a Szent Borbála képe előtti virágládából, s neki adja. A kormányos szerint ez szerencsétlenséget

hoz. A tisztítóval folytatott beszélgetésükből kiderül, hogy tízezer mérő oláh búzát szállítanak Komáromig, meg

valószínűleg csempészárut. A kormányos mérges Timárra, hogy a boszorkány-szemöldökű lánnyal enyeleg a munkája

helyett (pedig a férfi csak el akarja vonni Timéa figyelmét a mesékkel a veszedelemről, amiben vannak). A beszédnek

újabb veszély vet véget: egy kidöntött dunai malom sodródik feléjük. Timár néhány hajóslegénnyel csónakba száll, és felé

indul.

A FEHÉR MACSKA

Most derül ki, hogy Timár jelentéktelen alkata ellenére milyen erős: a hajó mázsás horgonyát a malomra készül vetni.

Trikalisz Euthym ezt látva a kötélhez rohan, hogy elvágja, nehogy hozzájuk csapódjon így a veszélyes épület, de

megpillantva a mögöttük közeledő torok ágyúnaszádot, Timéához szalad, s elkéri Timár távcsövét, amivel a lány partban

gyönyörködött. Szemügyre véve a naszádot, elsápad. Átkarolja a lányt, aki nem is sejti, hogy egy pillanat választja el attól,

hogy a vízbe dobják. Trikalisz mozdulatát Timár bravúrja állítja meg: a vaskampót a malom keréklapátjára dobja, így az

egész alkotmány irányt változtatva az egyik kis sziget felé tart, hogy nekicsapódjon. A malom a hajó mellett elhaladva a

sziklasziget mellett lévő örvény felé tartott, Timéa pedig elborzadva figyelte, ahogy egy tetőn ragadt macska is

hullámsírjába merül a recsegő-ropogó malommal együtt. A visszatérő Timárnak mindenki gratulál, csak a lány nem érti a

férfi nézetét, hogyan pusztíthatjuk el más javait, életét azért, hogy a sajátunkét mentsük.

„Timéa ránézett a szemeiben ülő könnyek prizmáján keresztül a férfira, aki ezt mondá.

Egy idegen, előtte érthetetlen világba pillantott be e könnyeken át:

„Hogy nekünk szabad a más szegény ember malmát az örvénynek taszítanunk azért, hogy a magunk hajóját megmentsük,

s szabad egy macskát a vízbe fojtanunk azért, hogy magunk ne vesszünk a vízbe.”

Ezt ő nem akarta megérteni.

S e perctől fogva nem hallgatott Timár tündérmeséire, hanem kikerülte őt, ha meglátta.””

A SALTO MORTALE EGY MAMUTTÓL

Timárnak nincs is ideje a lánnyal törődni, elérték a veszélyes Perigrada sziklaszigetet. Hogy épségben tovább

haladhassanak, át kell jutniuk egy keskeny, sziklákkal tűzdelt rézsútos csatornán a szerb csatornából a román

csatornába. Legendás átkelő ez, a legtapasztaltabb hajósoknak is rémálma ez a sziklaszoros, ahol rengeteg hajó veszett

már oda. Mindezt egy teherrel erősen megrakott hajóval kell végrehajtsák- ez a salto mortale, halálugrás egy úszó

„mamuttal”.

Timár a kürttel a legnagyobb sebességre utasítja a vontatókat, s mikor ezt elérik, a megfelelő pillanatban elvágja a

kötelet. A lovak egy rakásra zuhannak, a legelsőről már jó előre leugrik a lovász- az nyakát fogja törni. A hajót nem húzza

az elszakadt kötél, így elfordul, és a félbehagyott vontatás maradék ereje átviszi a másik csatornába az ár ellenében is (ez

az „átvádolás”). Ahogy elszakadt a kötél, a kormányos kezében van mindenki élete, neki kell a víz alatti sziklák közt

átkormányozni a másik oldalra. A hajón az emberek halálos csönden várják, hogy átérjen a hajó. Timéa a veszélyt nem

sejtve gyönyörködik az alattuk elsuhanó vízi világban, oly közel vannak a gyönyörű színű sziklák és a játékos halak,

csukák, vizák. Egyszer csak Timár durván belöki a kabinba: a másik medencéhez közelítve az áramlat felgyorsul, a

sziklák sem fogják a szelet, könnyen vízbe lehet esni, Timárt le is sodorja egy hullám a tatról. A cicát megkönnyező lány

erre még csak meg sem rezdül, hiszen a férfi erős, mindennel dacol, biztosan segít magán. Euthym 100 aranyat kínál a

megmentőnek, mikor is Timár maga mászik vissza a horgonykötélen a fedélzetre. Parancsokat kezd osztani, sietniük kell,

az őket követő török hajó miatt is. Csónakba szállva új vontatókat szerez a másik parton, s másfél óra múlva nyugodtan

haladnak tovább, a veszély elmúlt, Timár megmentett mindenkit.

A kormányos és a tisztító beszélgetéséből kiderül, hogy a Szent Borbála a török naszád elől menekült, mivel a lányt el

akarták vinni a hárembe, de az apja nem engedte, inkább Magyarországra szöknek.

A manőver sikerült, a másik oldalon és lentebb maradt naszád nem látja a fönt haladó teherhajót, a malom törmelékeire

azt hiszik, hogy annak roncsai, így dolgavégezetlenül visszafordulnak.

A SZIGORÚ VIZSGÁLAT

A Vaskapu szikláit és az üldözőket sikeresen maga mögött hagyta a Szent Borbála, de két veszedelem még hátravan: a

bóra és az orsovai vesztegzár.

Előre haladva a partot szegélyező sziklák egyre meredekebbek, magasabbak, már csak egy szűk folyosónak látszik a

folyómeder. Az út viszonylag csendes, ebédszünetet tartanak, mikor a bóra újból rájuk támad. Fekete felhőkkel éjszakai

sötétséget teremt az alagútban, s hatalmas villámlások közepette zuhogni kezd az eső. A hajóbiztos tűzkővel és acéllal

tüzet csihol, a szikrákkal üzen a vontatóknak - mint a csempészek-, hiszen a szoroson észrevétlenül kell áthaladniuk. A

sziklafal kétoldalt lassan kitágul, a viharfelhőket is maguk mögött hagyják, elérnek a negyedik, legveszélyesebb rémhez:

Orsovához.

Hajójuknak meg kell állnia a Szkela-sziget előtt, hogy átessen a vámvizsgálaton. Euthym átadja a megvesztegetésre szánt

aranyakat Timárnak, miközben a vizsgálóbiztosok csónakja közeledik. A vámfelügyelő és a két pénzügyőr átnézik a hajó

papírjait (illóolajos parázs füstjében megforgatják előtte az irományokat a pestisveszély miatt), majd átveszik a vizsgálat

díját: Timár szintén a pestis miatt egy vízzel telt korsóba rakja a 4 bőrtokot (a 4. a tisztítóé, aki szintén hivatalos közeg-

ők négyen egymás munkáját ellenőrzik, a korrupció megakadályozása végett). Azokban azonban nem krajcárok vannak,

hanem aranyak. Utána átvizsgálják a rakományt, a tisztító eskü alatt vallja, hogy nincs pestis-veszély a hajón, majd

elkészítik a jegyzőkönyvet. Közben Timár azon elmélkedik, hogy kivehetett volna a kenőpénzből magának is, de végül

így okoskodik:

„- Amit te most mívelsz, az bizony vesztegetés. Nem a magadéból vesztegetsz. Trikalisz pénze fogy, az ő érdeke parancsol.

Te átadod a pénzt, s olyan ártatlan vagy benne, mint ez a vizeskorsó. Hogy miért vesztegeti meg a vizsgálókat Trikalisz?

Te nem tudod. Dugáruval van-e rakva a hajó, vagy politikai menekült, vagy regényes kaland üldözött hőse az, aki a

siettetett szabadulásért marokkal szórja a pénzt? Az nem a te gondod. Hanem ha egyetlenegy pénz ebből a kezedhez

ragad, akkor részese vagy mindannak, ami teher netán a más lelkét nyomja. Ne tarts meg belőle semmit.”

Közben az engedélyt megkapták, a vámfelügyelő pedig egy címzés nélküli levelet nyom Timár kezébe, hogy Komáromba

érve adja azt oda a seregellátási főnöknek, Kacsuka úrnak.

„A Szent Borbála haladhatott tovább, s ha fenekétől a padlásáig minden zsákja tömve volt is sóval, kávéval, török

dohánnyal, s minden utazója a haja szálától a körme hegyéig meglepve fekete haláltól és bélpokoltól, többé senki sem

tartóztatta fel őket a Dunán.

Hanem hát nem volt azon a hajón sem dugáru, sem dögvész, hanem - valami más.

Timár eltette tárcájába a címtelen levelet, s gondolta magában: vajon mi lehet benne írva? Abba pedig az volt írva:

„Sógor! Ajánlom e levél átadóját különös figyelmedbe. Ez egy arany ember!”

A „SENKI” SZIGETE

A Szent Borbála még éjjel, a szélcsendben elhagyja Orsovát, a perigradai szikláknál elhagyott szerb vontatók segítik

tovább az útját (elhitették a török naszáddal, majd fölfelé vezető útjukon végig, hogy elszakadt a kötelük a vontatásban, a

hajó pedig elsüllyedt). A szürkület már a sziklafolyosóba vésett Traianus tábla mellett találja őket, átjutottak az utolsó

török erődön, Új-Orsován is. Timéa újra beszélget Timárral úgy érzi hálával tartozik neki.

„Mikor a nagy Sterbec hegytető a szerb parton eltűnik, következik ismét egy új sziklafolyosó, mely a Dunát ötszáztíz

lábnyi mederbe szorítja össze. E bércfolyosó neve a „Kaszán”. Két-háromezer lábnyi meredek sziklafalak mind a két

oldalon, miknek kanyarulatai opálszín ködökbe mélyednek el. Az egyik meredek fal oldalából ezerlábnyi magasról esik

alá egy barlangból kilövellő patak, mint vékony ezüstsugár, mely köddé törve ér alá, mire a Dunába jut. A két sziklafal

szakadatlan; csak egy helyen válik kétfelé a bérc, s az alpesi völgyborongásból e szakadékon át egy virányos táj dereng

keresztül, a távolban egy karcsú fehér toronnyal. Az ott Dubova tornya, az ott Magyarország.

Timéa le nem vette a szemeit e látványról, míg a hajó el nem haladt előtte, s a bércek megint összecsukódtak a szép táj

fölött, s ismét az alpesek árnya takarta be a mély szakadékot.

- Úgy képzelem - szólt Timéa a biztoshoz -, mintha egy hosszú-hosszú börtönfolyosón keresztül mennénk be egy

országba, amelyből nem lehet visszajönni többé.”

Mikor azonban a férfi az előtűnő Veterani-barlangról mesél, hogy onnan hogyan állította ott meg többször is az egész

török sereget néhány magyar katona, a lány neheztelve a kabinjába megy. Elhagyják Galambóc, majd Szendrő várát, de

Timéa csak a kabinban marad. A magyar alföld közelében olyan erős szél fúj, hogy a továbbhaladás lehetetlenné válik, a

közeli osztrovai sziget egyik öblébe kell bekormányozni a hajót, hogy kivárjanak. Embert próbáló művelet ez, csak úgy

juthatnak oda, hogy az egyik csónakban a vasmacskával előre eveznek, kilökik, majd visszatérve a hajóra, a vasmacska

kötele mentén a kidobás helyéig eveznek, ezt kell ismételni, míg közel nem érnek a parthoz. Ez a „gugarozás”. Végül

partot érnek, Timár elindul földeríteni a névtelen szigetet, mely úgy keletkezett, hogy 50 évvel korábban a Duna egy

áradás során leszakított egy darabot az osztrovai szigetből, ami lentebb fönt akadt egy nagy sziklán. Az évek alatt

rárakódott iszap terebélyesítette egész szigetté a törmeléket, amin növények, madarak és rovarok telepedtek meg

(emlősállat nincs). Gyönyörű, érintetlen vadonnak tűnik, a férfit azonban méhdöngés és a sárgarigófütty elvezeti egy

emberlakta helyre:

„Amit maga előtt látott, az a paradicsom volt.

Egy rendezett kert, valami öt-hát holdra terjedő, nem sorba, de szabályosan csoportokba ültetett gyümölcsfákkal,

amiknek ágait földig húzza édes terhük. Aranyló, pirosló gyümölccsel rakva alma- és körtefák; a szilvafák minden faja,

mintha rózsa- vagy liliomcsokor volna a ragyogó gyümölcstől; a fűben a láb előtt terítve hever a lehullott fölösleg

fölszedetlen. Közbe egész bozótot képez a málna, ribiszke és köszméte, s a terebély fák hézagait aranyszínű lecsüggő

gyümölcságaival tölti be a cidoni alma, a birs.

Ösvény nincs a gyümölcsfa-labyrinthban; fűvel van a fák alja benőve egészen.

Hanem ahol a fák közül kilátni, ott egy virágos kert hívogat a közelebb jövésre, az is csodálatos mezei virágokból

összegyűjtve, miket a szokott kertekben nem találni…valami csudálatos úton kerti virággá nemesítve, tanúskodnak

emberi lény közellétéről. Elárulja azt végre maga a lakhely, amelyből a füst előjön.

Az is sajátszerű kis szeszélyes menedék. Hátul van egy óriási szikla; annak van egy mélyedése; ott áll bizonyosan a

tűzhely, s onnan megy le egy másik odú, ahol a pince van. A szikla tetején van a kürtő, melyen a füst kijő. Azután a

sziklához van ragasztva kőből, vályogból egy hajlék, annak van két ablaka, két szobája. Az egyik ablak kisebb, mint a

másik, s az egyik szoba alacsonyabb, mint a másik, náddal van födve mind a kettő. Azután a kettőhöz oldalt van

hozzátákolva egy tornác fából, mely nyílt folyosót képez, szeszélyesen diribdarab fákból összetákolt cifrázattal.

De sem a kő-, sem a vályog-, sem a faépületen nem látszik, hogy miből van építve, mert az olyan sűrűen be van futtatva

dél felöl szőlővel, aminek ezernyi piros és kék fürtei a dér festette levél közt mosolyognak, északra pedig komlóval,

melynek érett tobozai, mint a zöld arany fedik még a magas szikla homlokát is, aminek legkopárabb teteje be van ültetve

rózsás fülfűvel, hogy semmi se maradjon rajta, ami nem zöld.

Itt asszonyok laknak.”

ALMIRA ÉS NARCISSZA

A kunyhó előtt hatalmas fekete újfundlandi szuka fekszik, mancsával egy fehér kiscica játszik, miről Timárnak az jut

eszébe, hogy fog örülni ennek Timéa. Három nyelven is beköszön a kunyhóba, egy női hang magyarul válaszol,

beinvitálja, lépjen csak át a kutyán, a jó embereket nem bántja (örült Timár, hogy nem vette el azt az aranyat- lehet a

kutya nem engedné most be). A tűzhelynél egy harmincas, se nem pórias, se nem előkelő külsejű, választékosan beszélő

nő kukoricát pattogtat, azzal s meggyborral kínálja vendégét. Megegyeznek, hogy búzáért, sóért cserébe élelmet ad a

hajónak az asszony,Timéának s apjának pedig szállást (nagyon dobálja a hajót a szél) . Kiderül, hogy kertészek laknak itt,

kik cserekereskedelmet folytatnak a környékbeliekkel. A kutya, Almira és a cica, Narcissza vezeti vissza Timárt a

csónakjához egy kényelmesebb úton. A macskát egy lányhang szólítja a fáról, kit Timár nem láthat, mivel a kutya tovább

húzza. Mikor egy hirtelen felröppenő szalonkapárt lelő a férfi, Almira lerántja a földre, s ott tartja, míg az asszony a

kunyhóból oda nem szalad. Itt tilos a lövöldözés, a kutya nem tűri. Később Timár visszatér a kis társasággal a kunyhóhoz,

hol az asszony hívására előszalad Noémi. Bájos, aranyszín hajú, kék szemű bakfis lány, vállán a fehér cica, kötényében

piros körtét hoz a vendégeknek, legelőször Timárt kínálja, aki kiválasztja a legszebbet s Timéának nyújtja. „Amiért aztán

mind a két leány egyszerre bosszúsan vállat vont. Timéa azért, mert e percben a fehér cicát irigyelte annak a másik

leánynak a vállán; Noémi pedig azért, mert ő nem Timéát kínálta a gyümölccsel.” Anyja azonban odainti magához, intézze

el a cserét a hajósokkal és terítsen meg. Pompás lakomát készített, a nagy asztalnál ül a háziasszony a vendégekkel, egy

kis asztalnál pedig Noémi Almirával és Narcisszával. Euthym és Timéa nem nyúlnak a malachúshoz, a lány kisvártatva

odaül a kisasztalhoz. Narcissza hol az egyik, hol a másik lányhoz törleszkedik, végül Noémi féltékeny lesz, visszahúzza, de

a cica megkarmolja. Timéa hogy enyhítse fájdalmát, oda akarja adni az arany karkötőt, de Noémi azt hiszi, megvásárolná

a macskát. Ahogy a két lány egymás szemébe néz, hirtelen sejtelem suhan át rajtuk: „valaha ők még egymás sorsának

intézői lesznek”. Végül a cica fölmenekül a fára, az idegen leány pedig a háziasszonynak adja az ékszert. Timár tolmácsol,

mikor a nő meghallja, hogy arany, elsápad. Almira ekkor veszélyt jelez, fenyegetően elkezd ugatni: a gyalogúton egy alak

közeledik.

AZ ÉJ HANGJAI

A vendég első látásra jóképű férfi, közelebb érve azonban visszataszító benyomást kelt sunyi tekintetével, mindig izzadt

homlokával. A háziasszony- Teréza- leendő vejeként mutatkozik be, a neve Krisztyán Tódor. Mindenkit üdvözöl-

Timárral már találkozott egyszer régebben-, Noémit dicséri, ki grimaszol a bókokra s elhúzódik a férfitól. Hívatlanul is

helyet foglal Timéa helyére, s megeszi a maradékot, a többiek poharából a bort is kiissza. Euthym-ot és lányát a

házigazdák kényelembe helyezik a nagyobbik szobában, Timár is felhúzódik a padlásra. Elaludni azonban nem tud, az

elmúlt pár nap lázas eseményei nem engedik, így akaratlanul is hallja Tódor és Teréza beszélgetését. A férfi pénzt

követel, az asszony hiába mondja, hogy ő nem fogad el senkitől semmi pénzt, értéket, nem hisz neki, végigkutatja a

holmiját, végül a Timéától kapott karperecet teszi el. Arra is biztatja az asszonyt, hogy Timáréktól kérjen pénzt, s

fenyegeti, hogy ha nem kerít neki pénzt, akkor ő szól, ahol kell, s a nő tönkre lesz téve. Végül pihenni akar ő is, de Teréza

kint ágyaz csak neki, Noémival nem maradhat egy szobában. Almirát is meg kell kötni miatta, ki így még jobban gyűlöli

Tódort, főleg, miután az a láncra vert kutyát elkezdi hergelni lépésnyi távolságból. Végül a kutya megfordul, Tódor szeme

közé kapar egy marék homokot, s aludni tér inkább. Elcsendesedik az egész környék, semmi emberi hang nem hallatszik

ide, távol vannak a civilizációtól. Gyönyörű teliholdas éjszaka van, a sziget varázslatos, Timár mégis felkel, aggasztja,

hogy Tódor nem mérgezte-e meg Almirát. Teréza is ezt jön ki megnézni, összetalálkoznak, s beszélgetni kezdenek. A

hajóbiztos elmeséli, hogy régebben egy kikötőben följött Tódor a hajóra, de végül kidobták, nem tudták, hogy kém-e vagy

tolvaj. Bevallja, hogy hallotta a beszélgetést, Teréza pedig szeretné elmesélni a történetüket, hogy ne gondoljon rosszat a

férfi felőlük, s térjen mindig vissza hozzájuk, mert becsületes, jóravaló embernek tartja a férfit.

A SZIGETLAKÓK TÖRTÉNETE

Teréza árva leány volt, szép örökséggel, férje egy Bellováry nevű hivatalnok volt, szerették egymást, jólétben éltek, egy

kisleányuk született, Noémi. Férjének barátja volt Krisztyán Maxim, az akkor még kedves kisfiú, Tódor apja, kivel a szebb

időkben megegyeztek, hogy gyermekeiket összeházasítják majd. Krisztyán nem túl tehetséges kereskedő volt, de jól

ment neki. A Bánátban termelő földművesek gabonájára megalkudott még tavasszal, s szerződéssel eladta egy komáromi

kereskedőnek, Brazovics Athanáznak, ki nagy összegű előlegeket adott neki. Fedezetül Krisztyán háza s közeli barátainak

javai szolgáltak. (Teréza azóta sokat gondolkodott rajta, hogyan lehet ilyen üzletet kötni, hogy lehet eladni valamit, mi

még nincs is /ez napjainkban is így megy!/.) Az 1816-os évben a tavasz gyönyörű volt, nagy termésre lehetett számítani,

a gabonaárak lent voltak (4 Ft egy mérő), azonban a nyár közepén beállt eső miatt ötszörösre nőttek az árak, de termés

így sem volt, a gazdáknak kellett vetőmagnak. Brazovics követelte a szerződésben rögzített árakat- ötszörös nyereséget!.

Krisztyán Maxim pénzzé tette mindenét, s még fiát is hátrahagyva Törökországba szökött. A kezesekre hárult a tartozás

rendezése, Brazovics semmilyen könyörgésre sem engedett a szerződésbeli ötszörös haszonból, Bellováryék minden

vagyona, házuk, kertjük le lett foglalva. A férj szíven lőtte magát. Felesége hiába könyörgött az esperesnek, a szent életű

egyházfi nem temette el a férfit, a városi nyúzó a hullahordó szekérrel kivitte, s a temetőárokba kaparta el a testet. Az

asszony nem látva más kiutat, gyermekével a Dunába akarta ölni magát, egy kutya azonban megfogta a ruhája szegélyét,

s nem engedte. Terézának eszébe jutott, hogy férje régebben mesélt egy elhagyatott kis szigetről, ahol vadászgatott.

Nincs rajta a térképeken, nem tartozik semelyik kormányhoz sem. Ezt kérte el Istentől és a Dunától az asszony, ide

húzódott vissza egyetlen megmaradt csónakján, mi elkerülte a végrehajtó figyelmét. A szükség tanította meg mindenre,

még evezni sem evezett soha. Megtalálta a sziklába vájt odút, gyermekét megszoptatta, s kutyát őrnek hagyva

visszaevezett házukhoz még egyszer utoljára. Összeszedett egy ponyvába mindenféle szerszámot, gyönyörű

gyümölcsfáiról vesszőket vágott, búcsút intett addigi életének, s visszatért a szigetre. Attól félt, hogy Almirát nem tudja

majd mivel táplálni, de a hű eb megoldotta a problémát, levadászta a kígyókat a szigeten, miktől az asszony nagyon félt.

Elkezdte lassanként felépíteni a kis paradicsomát, a csempészek, hajósok segítettek neki, pénze nem volt soha, így nem

rabolták ki. Tizenkét éve nem is ért aranyhoz, pénzhez, és nem is akar, hiszen az tette tönkre a családját. Attól sem fél,

hogy beárulják, a határ menti népek hallgatagok, összetartók- egyrészt a csempészkedés miatt. Lányát is ő maga

tanítgatta írni-olvasni, s minden másra. „Nem is tudom, hogy van-e valami vallásom. Tizenkét év óta nem láttam sem

papot, sem templomot. Noémi nem tud arról semmit. Én tanítottam olvasni, írni; én beszéltem neki Istenről, Jézusról,

Mózesről, ahogy én ismerem őket. Arról a jóságos, minden teremtését szerető, véghetetlen irgalmú, bűnbocsátó,

mindenütt közel levő Istenről, arról az alázatosságában felséges, szenvedéseiben tündöklő, emberiségében isteni

Jézusról, s arról a népszabadság vezéréről Mózesről, a pusztában éhen-szomjan bujdosó, de a szabadságot a kövér

szolgálatért fel nem cserélő, a jótékonyságot, a testvérszeretetet hirdető Mózesről, akinek én ismerem őket; - de arról a

kegyetlen, bosszúálló Istenről, arról a személyválogató Istenről, arról az áldozatot követelő, cifra templomokban lakó

Istenről - és arról a kiváltságos Jézusról, arról a vakhitet követelő Jézusról, arról az adófizettető, testvérüldöztető Jézusról

- és arról a pénzzsaroló Mózesről, arról a gyűlölethirdető Mózesről, arról az önző Mózesről, akiről a könyvek és a

szószékek és a harangok és az énekek beszélnek, ő nem tud semmit!”

Krisztyán Tódort nem hibáztatja Teréza, hogy azzá lett, ami, hiszen gyerekkorában eltaszította az apja, s megbélyegezték.

Minden ide tévedő mást hallott róla, világcsavargó, sok nyelven beszél, hol ennek, hol annak adja ki magát, lop, csal,

hazudik, kémkedik, lehet most is Euthym-ot követte. Terézáékat régóta kínozza, bosszantja, fenyegeti, hogy beárulja a

szigetet Bécsben vagy Sztambulban, s akkor kitelepítik őket innen, míg megegyezésre nem jutnak a területi kérdésben.

Ha pedig az egyház tudomást szerez arról, hogy itt egy kislány, ki nem kapott vallási nevelést, elviszik kolostorba. De

Terézának van terve erre az esetre, még régebben, mikor a szerbek a törökökkel a környéken harcoltak, az előbbiek ide

rejtettek egy halom lőport. A nő a nagyobbik barlangba hordta azt, s ha a hatóságok értük jönnek, fölrobbantja az egész

helyet.

Timár sajnálja, hogy nem nagy úr, akkor segíthetne rajtuk. Közben hajnalodik, szól a hajótülök, s egy hajóslegény jön a

vendégekért: kifuthatnak. Előkerül Trikalisz Euthym is, Tódor felől tudakozódik, s elfelhősödik a homloka, mikor hallja,

hogy még az éjjel távozott. Timéa kedvtelen, a vendégszerető szőke lány kávéját is a macskának önti. A távolodó hajót

Noémi a hűtlen Narcisszával az ölében a szikláról nézi szomorúan.

ALI CSORBADZSI

Jó iramban haladnak fölfelé Magyarországon, ám Timár ezen az éjszakán sem pihenhet, a szomszéd kabinból megint a

szigeten hallott „ …Allah…” mormolást hallja, s aranyak, majd kanál csörgését, végül halk kocogást a köztes falon: Euthym

hívja őt. A férfi mérget vett be, Timéát mákonnyal elaltatta, s el kell mondania a történetét Timárnak, nem maradt más

választása. Krisztyán Tódor a törökök kémje, s előző nap felismerte Euthym-ot, aki valójában egy török tisztségviselő, Ali

Csorbadzsi. Vészterhes idők járnak most országában, forrongások vannak, senki élete sincs biztonságban. A

tisztségviselők méreggel a gyűrűikben járnak, bármikor parancsot kaphatnak az öngyilkosságra. Irigyei meg akarják

szerezni a vagyonát, lányát pedig a szerájba vitetni, így menekülniük kellett. Görög kereskedőnek álcázva magát gabonát

vásárolt kincseiből, s ezen felül ezer arannyal útra kelt, hogy Magyarországra meneküljön. Országa azonban tolvajként

fogja kerestetni (hiába hagyta hátra 27 házát, amiből az állam bármilyen követelését behajthatná), s így kiadja majd

hazánk, nem fogják politikai menekültként kezelni. Az elbeszélő már nehezen veszi a levegőt, verejtékezik, félrebeszél s

egyre a veres félholdat emlegeti, az ablakon besütő égitestet nézve. Timéát Timár gondjaira bízza, juttassa el Brazovics

Athanázhoz, ki majd lányául fogadja saját lánya mellé. A gabonás zsákokra nagyon figyeljen Timár, nehogy elcseréljék

rosszabb minőségűre. Azt kéri, ne temessék el, hanem varrják zsákba s vessék a Dunába. Majdnem elfelejti odaadni

Timárnak a szert, amivel föl kell ébresztenie majd Timéát, különben meghal. Már folyamatosan félrebeszél, utolsó

szavaival is a veres félholdat emlegetve. Végül a halálgörcs lezárja ajkait, röviden kínlódik, s meghal.

AZ ÉLŐ ALABÁSTROM

Timár ott marad a sötét kabinban egy halottal, egy halálosan alvóval s egy sötét titokkal. Az éjszaka árnyai azt suttogják,

hogy ne temesse a vízbe az öreget, a lányt hagyja meghalni, s jelentse a történteket Belgrádon, s akkor a török kincsének

harmada törvényesen az övé lesz, gazdag emberré válhat. A férfi bezárja az ablakot, hogy ne sugalljon a vörös félhold

ilyen tanácsokat. Előveszi az illatos szeszt, mivel be kell dörzsölnie Timéa halántékát s szívgödrét hogy az életre keljen.

Egyszer sem lesi meg az alabástromfehér bőrű lány testét a művelet során, sőt végig betakarja egészen az álláig, s csókot

sem lop az alvó ajkakról, hiába suttognak megint az árnyak. A lány magához tér, de kába, ki van hűlve. Timár kávét

erőltet bele, s végre elkezdi rázni a hideg, most már biztos, hogy életben marad. Timár nekiláthat a hajóstemetésnek.

A HAJÓSTEMETÉS

Az óceánon úgy temetik el a halottakat, hogy zsákba varrják, golyót kötnek rá, s bedobják a vízbe. Folyami hajón ezt nem

tehetik meg, meg kell állni egy közeli településnél, s pappal eltemetni. Timár megbeszélte Fabulával, hogy így tegyenek.

A legközelebbi esperest ismeri is, gabonával szoktak kereskedni. A pap azonban nem akarja eltemetni, mivel nem gyónt a

megholt ember, az utolsó szentségeket sem vette föl, s vallása sem biztos. Timár erre egy írást kér, hogy a pap

megtagadja a temetést, amivel igazolhatja majd a rokonoknak, hogy miért nem adták meg neki a végtisztességet. A pap

kiadja, a portáján dolgozó földműves legények azonban fenyegetőznek, tiltakoznak az ellen, hogy az ő határukba ilyen

halottat temessenek, elverné a jég az idei termést, a következő év meg aszályos lenne. Megbeszélik Timárral, hogy egy

napig a hajóval utaznak, ellenőrizendő hogy nem temetik-e el mégis a környéken a hajósok. Még segítenek is a cirill

betűket Timár kérésére a koporsóra festeni. Estefelé a hajóbiztos a kabinjába vonul, mondván hogy lefekszik, mivel már

napok óta nem aludta ki magát. A sötétség beálltával átlopózik Timéa kabinjába, s folytatja a hideg vizes borogatást

(egész nap azt csinálta, mivel erősen belázasodott a lány, nincs magánál). Ébren marad egész éjjel, s hallja, hogy valakik

halkan kalapálnak, majd a vízbe löknek valamit. Másnap reggelig vár, akkor néz utána. A szerb legények a vízbe dobták

éjjel a koporsót, hogy ne hozzon rontást senki földjére a halott. Timár írást kér tőlük, hogy ezt cselekedték, de letagadják,

hogy tudnak írni. Erre felajánlja azt, hogy akkor majd a törvény elé mennek, s ott esküvel megvallják, s úgy veszik

jegyzőkönyvbe a történteket- erre mégis csak írástudóvá válnak, s hamis nevekkel aláírják a nyilatkozatot. Timárnak

sikerült elintéznie, hogy Ali Csorbadzsi végül ott nyugodhat, ahol kérte.

A NEVETNI VALÓ TRÉFA

Timéa magához tér, apját keresi. Timár elmondja neki a rossz hírt, s hogy a Dunába lett temetve. A lányon semmi

érzelem nem látszik, csak ül, s egyre a vizet nézi, semmit nem reagál a vigasztaló szavakra, hogy atyja utolsó gondolatai a

lány körül forogtak, s gondoskodott az elhelyezéséről, vagyonáról. „Timárnak megszorult a torka, mikor arra gondolt: „és

aki meghalt azért, hogy téged megszabadítson, aki halált vett magának, hogy teneked odaadhassa az egész életet!””

Közben cs.kir. fegyveresek jönnek csajkával a Szent Borbálára, az álnéven utazó török basát keresik. Timár elmeséli a

történteket, végigmutogatja az írásokat, s birkapofával nézi a bosszankodó kapitányt, ki gúnyosan gratulál neki a terv

tökéletes véghezviteléhez. „Arany ember ön, biztos úr! Ennek a kisasszonynak megmentette a vagyonát; mert az apja

nélkül sem őt, sem a jószágot le nem tartóztathatom. Mehetnek önök útjokra. Arany ember ön!” Mérgesen távoznak, a

Szent Borbála terhe meg van mentve.

A SZENT BORBÁLA VÉGZETE

Timár nem érti, hogy miért kellett a basának gabona formájában szállítani a vagyonát, mikor aranyra, ékszerre váltva

elfért volna egy tarisznyában is. S pár tízezer Forintért miért üldözte őket annyira a török szultán? Ezen töpreng egy

éjjel-már a Komárommal szomszéd faluban járnak-, mikor is a hajó fenekét kiszúrja egy, az áradás által elsodort fa

törzse. Ez rosszabb, mint a zátony, a hajó el fog süllyedni. Mindenki csónakba száll, Fabula ott akarja hagyni a megrettent

Timéát a süllyedő hajón, Timár hozza ki. Az ezer aranyat tartalmazó ládikót viszont nem hozza a lány (a török csemegés

dobozt veszi magához meneküléskor, mit ajándéknak szán leendő mostohatestvérének). A hajóbiztos visszaúszik a félig

elsüllyedt hajóra, s felhozza a víz alól. Harmadszor ázott a férfi a két fekete szemöldökért.

A csónakból visszanézve látják, ahogy a Szent Borbála hajógerince felkiáltójelként mered ki az ólomszínű vízből.

TIMÉA

A FOGADOTT APA

Timár s Timéa szekeret fogadnak, az emeletes Brazovics-házhoz hajtatnak. Az alsó szint nagy része kávéház, a férfi ezt

kikerülve hátsó ajtón a hölgyekhez vezeti a török lányt. Zófia asszony harsány, kissé slampos butácska nő, szobalányból

lett a gazdag kereskedő felesége. Lányuk, Athalie, gőgös szépség, vőlegénye, a fiatal katonatiszt, Kacsuka úr éppen a

portréját rajzolja, mikor belépnek a vendégek. Timéa alázatosan viselkedik. Kacsukát teljesen megbabonázza a lány,

amiért Athalie megsértődik. A bemutatást a szobába berontó Brazovics úr végzi el. Timár beszámolója után a ház ura

ordítozni kezd, nem elég neki a hajótársaságnál kötött biztosítás, be fogja perelni a hajóbiztost is, és az egész részeges

legénységet kirúgja. A kiabálásba a feleség is bekapcsolódik, a férjével pöröl, hogy a cselédveszekedést ne a női szobában

intézze, szidja le az alkalmazottakat máshol. Timár csendben tűri a megaláztatást, egy, az elsüllyedt szállítmánnyal

kapcsolatos meghatalmazás aláírására vár Brazovicstól. Erre Zófia még jobban kezd kiabálni, ne tintázzák össze a

szőnyegét. A civakodásnak a hajóbiztos vet véget egy kérdéssel: Timéa örökségét a városi gyámhivatalnak adja vagy

átveszi Brazovics úr. Ha igen, akkor menjenek a hivatali szobába, mert a cselédveszekedést ő sem szereti- erre a sértésre

elhallgat a házaspár. Mielőtt elhagyja a szobát, a török édességes dobozkát odaadja Timéának, ki hiába kínálja a háziakat,

nem kérnek belőle, egyedül Kacsuka úr vesz végül. Mire a lánynak eszébe jut Timárt megkínálni, az már nincs sehol.

Később a Brazovics házaspár megbeszéli Timéa sorsát. Mivel öröksége kevés ahhoz, hogy Athali-hoz hasonló nevelést

kapjon, amolyan szegény befogadott lány szerepe lesz, segít a finomabb házimunkákban, s Athalie szolgálatára lesz, vele

alszik. Timéa még örül is a sorsának, naivul Athalie-t is megkedveli, megtéveszti a szép arc.

A JÓ TANÁCS

Kacsuka a kávéházon keresztül távozva összefut Timárral (régi iskolatársak), ki iszik egy kávét, mielőtt szalad intézni az

elsüllyedt rakomány sorsát (meg kell szervezni a kimentést, az árverezést, jelentés kell a biztosítótársaságnak, stb.).

Átadja az orsovai vámfelügyelő levelét a katonatisztnek, aki elolvasva azt, meghívja magához. Timár csak késő éjjel ér

oda. Athalie-ról kezdenek beszélgetni, Timár biztatja Kacsukát, hogy vegye el, már régóta jegyesek (féltékeny Timéa

miatt, ki túl szépen mosolygott Kacsukára). A tisztnek nincs nagy kedve hozzá, a papa pénzügyei is zavarosak. Baráti

tanácsként azt adja a hajóbiztosnak, hogy vegye meg ő az ázott rakományt, azonnal őröltesse és süttesse meg. Adjon be

egy ajánlatot a hadsereg élelmezési pályázatára alacsonyabb összeggel, mint az eddig nyerésre álló Brazovics, s Kacsuka

majd egyengeti az útját. Korábban a tiszt lelkes idealista volt, de a hadsereghez állva látta, hogy a korrupció virágzik, a

magánérdek irányítja az országot, s kiábrándult lett maga is. Timár lelkiismerete háborog, hiszen ez vesztegetés, csalás, a

katonáknak is rossz minőségű kenyere lesz. Végül Kacsukának azzal sikerül rábeszélnie, hogy Timéának így tudja

visszaadni a legtöbbet az örökségből.

A VÖRÖS FÉLHOLD

Másnap a liciten Timár veszi meg a rakományt, kezdődhet a mentés. A Szent Borbála hátulja lejjebb süllyedt, eleje kissé

kiemelkedett, az egyik kabin így a felszínre került. Felfeszegették a padlódeszkákat, s elkezdték csigával kihúzni,

dereglyékkel a partra szállítani, száradni a gabonás-zsákokat. A jel mindegyiken egy fekete ötküllőjű kerék. Embert

próbáló munka ez, az este közeledtével dupla bért ígér Timár, mert ami lent marad holnapra a hajófenékben, már nem

lehet megmenteni. A munka vége felé egyszer csak egy olyan zsák fordul ki, melynek a jele egy vörös félhold. Timár

megbabonázottan köszön el a munkásoktól, azt mondja, ő még marad számolni a hajón. A kabinba cipeli a zsákot,

remegő kézzel vágja ki a száját (megvágja magát, s a vérével pettyez a vörös hold mellé vörös csillagokat), a kiömlő búza

közt temérdek ékszert, drágakövet, Lajos-aranyat talál. A kincs értéke közel egy millió. A Timéa egykori ágyán heverő

kincset bámulva viaskodik önmagával, lelkiismeretével, hogy mit tegyen, megtartsa-e vagy odaadja valakinek. A lány

nem ismeri az értékét, gyámapja elvenné. De ha ő tartja meg, az lopás. „A hold utolsó tűzcsúcsát is lehúzta a víztükör alá,

s végsugarával ezt mondá Timárnak: „Gazdag vagy! Úr vagy!” Hanem amint egészen sötét lett, egy hang a hallgató

sötétség közepett, egy hang onnan belül e szót súgá fülébe: „Tolvaj vagy!””

Éjjel tizenegykor Timár Kacsukához hajtat, ki már várja.

AZ ARANYBÁNYA

A Csetátye Máre egy római kori aranybánya, hol még ma is aranyat bányásznak. A munkások szegények, korán halnak

(higannyal nyerik ki az aranyat). Az igazi aranybánya azonban nem itt van.

Timár az élelmezési ügylet óta gazdag ember lett (kb. 2 év alatt), Komárom legelőkelőbb utcájában vett házat. Brazovics

úr gyanakszik, hogy tehetett szert ekkora vagyonra az élelmezési pályázattal (mikor ő maga akármilyen selejtes kenyeret

szállított eddig, nem volt nagy haszna), egy este leitatja, s kiszedi belőle, hogy vesztegetett, és silány kenyeret adott a

katonáknak. Rögtön föl is jelentette a katonai hivatalnál, azonban a vizsgálatok nem tudtak semmit Timárra bizonyítani,

a kenyér jó volt, vesztegetés sem történt. Timárnak (ki valójában nem volt ittas, s az egész folyamatot eltervezte már) azt

javasolják, hogy követeljen kártérítést a gyanúsítások miatt. Föl is utazik Bécsbe, egyenesen a miniszterhez megy, kinél

nemhogy panaszt nem tesz, de az őt vizsgáló kormányhivatalt dicséri (ha feljelentés van, ki kell vizsgálni), sőt, a

kormányt is kisegítené azzal, hogy a bánáti, utóbbi években veszteséges bérföldeket kiveszi ő. A miniszter arany

embernek titulálja, s elintéznek neki mindent egy délután alatt, még nemesi címet is kap (Levetinczy, a bérelt földek

helye után). A miniszter kérdésére, hogy a vaskorona-érdemdendet kinek javasolná, ő Sándorovics Cyrill bánáti esperest

javasolja (meglepődtek, hogy nem saját magát). Dolgát elvégezve lóhalálában hajtatott le Bántába, s az érdemrend

segítségével meglágyította az esperest (kit nem hatott meg addig a nép sorsa, s nem adott el senkinek a gabonájából,

várta a tavaszi áremelkedést- pedig a harmadévi is ott állt még), vetőmagnak való gabonát vett tőle, s a parasztokkal még

időben be tudta vettetni szinte az összes bérföldet őszibúzával. Az időjárás neki kedvezett, s következő éven töredék

költségért hatalmas mennyiségű gabonája lett. Más vállalkozásokba is fogott, azok is ontották a pénzt, már másfél

milliója volt. Az összes komáromi kereskedő gyűlölte. „Pedig a nemesi névhez nemesi tetteket is tudott csatolni. A város

szegényei számára kórházat alapított, a protestáns tanodában ösztöndíjakat tűzött ki, még az áldozó kehely is arannyá

vált a kezében; a régi ezüst helyett aranyat csináltatott az egyháznak. Kapuja mindig nyitva volt a szegénynek, s péntek

napon utca hosszat állt házáig a koldusnép, aki a maga pénzeért jött, a legnagyobb rézpénzért a világon, amit

vargatallérnak neveznek. S nagy híre járt, hogy amely hajóslegénye a vízbe fulladt, annak az árváit ő nevelteti fel, s

özvegyének évdíjt fizet. Arany ember! arany ember!

Csak egy hang odabenn mondta mindig: „Ez nem igaz! Ez mind nem igaz!””

LEÁNYTRÉFA

Brazovics úr különösen gyűlöli Timárt. Minden nap szokása felesége szobájában elfogyasztani a kávét családja s Kacsuka

úr társaságában. A tiszt nem tudja mivel halogatni az esküvőt, már elő is léptették kapitánnyá (aggódik, hogy leendő

apósa annyira panaszkodik Timárra, ez azt jelentheti, hogy nagy pénzeket veszített miatta). Brazovics úr állandóan tüzeli

Timár ellen Kacsukát (sikertelenül, mivel barátok), hogy az le akarja csapni a kezéről Athalie-t, pedig közben tudja, hogy

a tiszt segítette anno a Timár útját- szerinte azért, hogy a tiszt ebből a jegyességből ki tudjon mászni, így csak azért is

hozzá akarja adni lányát. Zófia asszony és Athalie is gyűlöli, lenézi Timárt, mikor vendégségbe jön hozzájuk, mégis

szívélyesek. Timár pedig az egész Brazovics család ellen bosszút esküdött, ki akarja őket rakatni még a házukból is. Ezért,

s Timéa látásáért jár mégis gyakran hozzájuk. A török lány cseperedik, egyre szebb, mostohanővére azonban úgy keseríti

életét, hogy nem is veszi észre, sőt hálás neki (divatjamúlt ruháit neki adja, hódolóival gizgazból készült csokrokat adat

neki, hogy azt tűzze magára, úgy fordítja a beszélgetést, hogy nevetni lehessen a még szegényes magyar nyelvtudásán,

stb.). Hozományát nevelőapja már eltékozolta, kiadta egy földesúrnak kamatra, az bukta az egész vállalkozását. Kacsuka

azonban egyre jobban érdeklődik a lány iránt, s ő is iránta, ezt észreveszi Athalie, és buzdítani kezdi a tisztet, hogy

udvaroljon Timéának mókából. (Timár is észreveszi, s nem tetszik neki.) Sőt, Timéával elhiteti, hogy a tiszt megkérte a

kezét, s ha a lány megkeresztelkedik, akkor hozzá mehet. Saját esküvői köntösét adja oda, mintha Timéa leendő köntöse

lenne, hogy hímezze tele. A lány szorgalmasan teszi ezeket, Timár nem tehet semmit, nem magyarázhatja meg a lánynak

a helyzetet, ki azt hiszi, hogy Mihály Athalie-t akarja elvenni. Pedig Athalie-t senki nem akarja elvenni, Kacsuka is

visszakozik, mikor kiderül, hogy nem tudja Brazovics odaadni a beígért százezer forint hozományt. Az apa emiatt

magához hívatja a következő látogatásakor Timárt, mert azt hiszi, Athalie-ra vetett szemet, s színvallásra próbálja bírni.

Timár azonban kikel magából, ő csak Timéa sorsát felügyeli, mert megígérte a basának, s Brazovicsék még meg fogják

bánni, hogy olyan cudarul bánnak vele. A köntöst hímezgető Timéától búcsút vesz, s homályos utalást tesz közös

jövőjükre (mit az nem ért), s elhagyja a házat. Az emeletiektől, kik Timéán kacagnak most is, el sem köszön.

EZ IS EGY TRÉFA

Timárt alsóbb és felsőbb körökben is „arany embernek” nevezik, ami vállalkozásba kezd, az mind sikeres lesz

(versenytársai persze nem hívják így). Nem csak szerencséje van, okosan gazdálkodik, nem kapzsi, s akiktől függ, azokat

mindig megjutalmazza.

Most új terve van Timárnak, elkezdte fölvásárolni a rossz, homokos talajú monostori szőlőket. Erre mindenki gyanút fog,

s elkezdik követni a példáját, Brazovics minden pénzét- még a rábízottakat is- erre költi. Előtte persze tájékozódott,

megtudta Kacsukától, hogy igaz a hír: a komáromi várat kiterjeszti a kormány, kisajátítások lesznek. Az állam által a

tulajnak kifizetett ár a legutolsó vételár duplája lesz. Így rendezni tudja a hozományt, fogadkozik a közönyös tisztnek.

Csak azt nem kérdezte, hogy a kisajátításra mikor fog sor kerülni- ugyanis csak húsz év múlva. Előbb az egyik ártéri

silány legelőn kezdik a kisajátítást, mi éppen árverés alatt van. Timár tudja ezt, s megveteti a területet Fabula Jánossal.

(Timár mindig ügyel arra, hogy ha csinál egy olyan ügyletet, ahol sokan fogják átkozni, csináljon mellette egy olyat is,

amiért még többen áldják majd.) Az árverés lezajlik, s kiderül, hogy a kormány negyvenezer forintért fogja megvenni

Fabulától a területet. Az öreg a különbözetet kapja, vagyis húszezer forintot. Egy napig jár hálálkodni Timárnak érte az

egész családjával.

De hogy fognak még hálálkodni a monostori területeket felvásárlók!

A MENYASSZONYKÖNTÖS

Három nap van Athalie menyegzőjéig. A lány a hagyomány szerint kísérő nélkül mehet vizitbe barátnőihez, utoljára teszi

ezt leányként. Vasárnap délután van, anyja régi cselédszokása szerint kiült a konyhába főtt kukoricát enni (a cselédeket

elbocsátotta aznapra). Csakhamar odaül mellé Timéa is, és az esküvői szertartásról faggatja. Az asszonyeltúlozva

részletezi neki, magában jókat nevetve rajta. Betoppan Kacsuka látogatóba, Zófia asszony kínosan érzi magát hogy ilyen

alantas öltözetben parasztviselkedésen kapták, Timéára tereli a szót, hogy arról beszéltek, hogyan zajlik a keresztelés, a

lány pedig fél, hogy tönkretennék a frizuráját. A tiszt a témánál maradva javasolja, hogy a lány ne hordja olyan fura

frizurákban a haját, mint szokta, mert az a sok sütés-vasalás csak árt neki, inkább hordja egyszerű fonatban a fején- hisz

olyan dús és gyönyörű haja van. (A tiszt egyébként nem nagyon foglalkozik Athalie „tréfálkozásaival”, talán észre sem

veszi azokat.) Innentől kezdve Timéa dacol Athalie-val, ki eddig ráerőltette a nevetséges frizurákat. Másnap megjön a

köntös, az egész ház úgy viselkedik, mintha Timéa lenne a menyasszony. Még két napig játsszák ezt, az utolsó előtti napot

végig is böjtöltetik vele, hogy megtisztulva menjen a templomba. Egész éjszaka imádkozik szegény lány, de nem tudja

melyik az igazi imádság, így az egyiptomi tíz csapásról szóló verset ismételgeti- Athalie nagy mulatságára. Másnap

hagyják aludni, míg Athalie teljes pompába öltözik. Lassan eljön az esküvő ideje, de Brazovics úr még sehol.

Brazovics úr reggel a kormányzóhoz ment a kisajátítási összegek intézése végett. Ott kiderül, hogy a megvalósítási terv

ketté lett osztva, a monostori területekre csak 18-20 év múlva utalják a pénzt. A kereskedő szédelegve tántorog ki az

irodából.

Timéa felébred. Álmosan öltözik, s kilépve a szobából meglátja az ajándékokat, s rádöbben, ez az esküvője napja. Mikor a

nagyszobába lép, meglátja Kacsukát a menyasszonyi csokorral, s Athalie-t a köntösben, aki felvilágosítja a lányt, hogy

nem ő lesz ma a menyasszony. A megdöbbent lánnyal tűzeti föl a menyasszonyi fátylát. Timéa kezei remegnek, ezért

megszúrja Athalie fejbőrét, aki ráüt a kezére. Ezt a szégyent már nem tudja elviselni szegény, hogy a szeretett férfi előtt

üssék meg, két könnycsepp gördül le az arcán. Közben zsivaj támad, jön az örömapa hintója. A vendégek egymás után

mennek ki hírt hozni, de senki nem jön vissza, csak végül a vőlegény. Athalie tőle tudja meg, hogy apja meghalt. Ájultan

rogy a földre, Timéa kapja el. Kacsuka hosszan nézi a török lány arcát, s szó nélkül elmegy.

TIMÉA

Brazovics halálával kiderült, hogy pénzügyi helyzetük tragikus, a rá bízott pénzeket is hűtlenül kezelte, nemcsak a

sajátját vesztette el. Mindenét elárverezik néhány nap múlva, a három nő mehet majd, amerre lát. Athalie két dolgot

dugott el az árverezők elől, visszaküldött jegygyűrűjét, s egy régi itáliai út során vett méregszelencéjét (gyermekes

dacból vette anno). Rá kell döbbennie, hogy nem meri megölni magát, így a másik méreghez fordul: a gyűrűhöz. Fölkeresi

az árverezés előtti éjjel volt vőlegényét annak lakásán, s próbálja rávenni, hogy majd később házasodjanak meg (van egy

belgrádi gazdag nagybácsija, kinek örököse, így pár év, s lehet újra gazdag lesz), ő várna a férfira akár meddig, bármilyen

áron. A tiszt hidegen és udvariasan utasítja el az ötleteket, annyiba egyezik csak bele, hogy másnap reggel nyolckor

Athalie-ért megy és elkíséri Belgdrába a rokonhoz. Az elkeseredett lány rájön, hogy a férfi nem akarja elvenni, mert

Timéához vonzódik. Hazaérve véletlenül egy kés akad kezébe a sötétben, azzal akarja ledöfni a török lányt (akkor

gyilkosságért őt is kivégeznék), de az most Zófia asszonnyal alszik a cselédszobában. Athalie rádöbben: teljesen magára

maradt. Másnap reggel későn, csak az árverés dobpergésére ébred föl. Kacsuka nem jött érte. Az árverés gyanúsan

gyorsan zajlik, alig hirdetnek ki egy tételt, máris megveszi valaki. Időnként behallani az emberek morajlását: „bolond ez

az ember…”. Dél is elmúlt már, mire elcsendesedik a ház, Athalie hallja meg a lépteket a folyosóról, de nem Kacsuka az,

hanem Levetinczy Timár Mihály. Mindent megvett, s Timéa nevére íratott. Egyszerű, egyenes szavakkal kéri, hogy a lány

legyen a felesége. Timéa a megcsúfoltatása óta megkomolyodott. Timár az egyetlen ember, ki eddig nem csapta be,

mindig megmentette, bízik benne, igent mond. Egy valamire kéri csak-Timár vakon, előre beleegyezik: mostohaanyja s –

testvére maradjanak velük, kezelje őket Mihály rokonként. A férfi egy pillanatra meginog, de magára talál, fölajánlja,

hogy kifizeti a hozományt, menjen Athalie hozzá Kacsukához (bármi árat megadna, hogy a két némbert a házon kívül

tudja). Athalie gőgösen elutasítja, soha többet nem kell neki a tiszt, marad inkább Timéánál- cselédnek.

A SENKI SZIGETE

AZ ALABÁSTROMSZOBOR MENYEGZŐJE

Timár túl boldog, a szeretett lány elnyerése miatt. „A leány tündéri szépsége az első találkozás óta meghódítva tartá

lelkét. Bámulta őt. A szelíd kedély, melyet később ismerni tanult nála, megnyerte tiszteletét. A gúnyos játék, melyet

Brazovicsék űztek a leány szívével, lovagias rokonszenvét költé fel. S a szép kapitánynak könnyelmű udvarlása szította

féltékenységét. Ez mind hozzátartozik a szerelemhez.”

Lelkiismerete nem hagyja nyugodni, hiába adja így vissza a lánynak a megduplázott örökségét, magát is adja vele, így ez

csalás, erőszak.

Az esküvő közeledik, csak a protestáns hitre térés lassítja. Timéa szokatlan kérdései után (a Mennyekben azzal a férfival

találkozik majd, akit szeret, vagy akihez hozzámegy, az apja ott lesz-e velük, és ha megint Timár felesége lesz, a férje ad-e

helyet az apjának náluk, stb.) azonban a pap pár nap után inkább beleegyezik a keresztelőbe. A lányt Zsuzsannának

keresztelik a számára furcsa szertartáson, minek a végén megtörténik az első kihirdetés, két hét múlva lesz az esküvő.

Timár mindennapos vendég, Zófi mama állandóan hízeleg neki, áradozik, hogy Timéa miket mesélt róla, s a hajóútról.

Hogy ennyi mindenre emlékszik a lány, Mihány annak tudja be, hogy az szereti őt. Az egyszerű protestáns esküvő a lány

számára csalódás, képzeletében a Zófia asszony féle túlzó képek éltek. Este kettesben maradván férje hiába próbál

közeledni hozzá, hiába kérdi, hogy szereti-e, Timéa nyugodtan visszakérdez, hogy mi az a szerelem. Hálával tartozik a

férfinak, ezért egész életében hű és engedelmes neje lesz. Timár rádöbben, hogy feleségül vett egy csodaszép

alabástromszobrot.

A VÉDÖRDÖG

Timár feleségének szívét sem az utazások, sem az ajándékok, semmilyen kedveskedések nem tudják fölolvasztani.

Komáromban telepednek meg, a férfi inkább naphosszat irodájában időz, a munkába menekül, hol még akkor is sikeres,

mikor veszíteni akar (azt vette a fejébe, hogy a szegények boldogabbak, s hiába próbál, még szerencsejátékon sem tud

veszíteni). Próbálja megutálni Timéát, hűtlenségen kapni, de lehetetlen, a muzulmán nevelésű leány szófogadó, alázatos,

csendes és szenvtelen. Még Athalie sem tud hűtlenséget rábizonyítani, pedig árgus szemekkel figyeli, ő Timéa

becsületének nem védangyala, hanem védördöge. Egyébként folyamatosan bosszantani próbálja a ház új úrnőjét azzal,

hogy ő maga az alázatos cseléd szerepében tetszeleg. Egyetlen bosszúja az, hogy a házaspárnak folyton a másikat dicséri,

jól tudja, hogy Timéa Kacsukáért eped, Timár pedig boldogtalan, mert Timéa nem belé szerelmes. Athalie akkor dühöng,

tör-zúz, tép csak, mikor senki nem látja. Anyját is kékre-zöldre csipkedi, mikor este kettesben maradnak, úgy sziszegi

neki, hogy minek szülte a világra. Akkor alszik csak el, mikor Timár szobaajtajának kattanását hallja- a házastársak külön

alszanak. Kárörvendő viselkedésével bogarat ültet a férj fülébe, ki gyanakodni kezd feleségére, próbálja szokatlan időben

meglepni, nem talál-e ott valakit. Leindul a Bánátba a bérelt földjeire, de félúton visszafordul, s besurran saját házába,

mint egy tolvaj. Alvó feleségét lesi, mikor a csendben megszólal mellette Athalie. Timár azt hazudja, hogy irataiért jött

vissza, s átmennek egy másik szobába. Athalie Timéáról kezd beszélni a szenvedő Timárnak. A lány az ő volt vőlegényét

szereti, de hűtlen nem lesz soha Timárhoz. A viselkedésében semmi kivetnivaló nincsen, ő maga tartja szemmel. Ha csak

egyszer is látná, hogy viszonozza Kacsuka mosolyát, kedves szavát, Athalie megfogadja, hogy megöli. Timár nyugodtan

járhat-kelhet a világban, ő őrzi a török lány becsületét, ki míg a férfi él, boldog nem lesz soha. Athalie elégedett, hogy

Timár nyugtot nem fog találni soha emiatt. Próbálja csak meg elűzni a háztól őt a férfi, úgysem fogja, mert a felügyelet

miatt szüksége van rá, még ha gyűlöli is. Így megmutatva igazi arcát a nő, magára hagyja az éjszakában a férfit. Timár

útra kel az áprilisi hóviharban, olyan időben, mikor az ember a kutyát sem tenné ki.

TAVASZVIRÁNY

Timárt egész Bajáig kísértik sötét gondolatai (vádolja magát, hogy Timéa hozományát elvéve ő idézte elő kettejük

balsorsát, s kesereg hogy önmagáért nem szereti őt senki). Ottani irodájában két levél várja (bécsi és sztambuli

ügynökeitől), miknek nagyon megörül, s újult erővel kezd a munkába. Tovább folytatja útját dél felé, ott már virágzó

tavasz van. Ellenőrzi hajóit, s azt mondja embereinek, hogy vadászni indul az osztovai szigethez. Valójában a Senki

szigetére tart, az elsők, akikkel ott találkozik, a folyami rákra vadászó Almira és Narcissza. Timárnak kell megmenteni a

cicát a fejébe csimpaszkodó ráktól, utána a kunyhó felé indulnak. Noémi örömmel üdvözli (végre egy ember, ki szakadt

ruhában is igaz szeretettel köszönti). Teréza is örül, meghívják, maradjon náluk, Timár elfogadja, segíteni akar a ház

körül. Az asszony vele kettesben meri hagyni a lányát, járják be a három év alatt sokat szépült szigetet. Nagyot fejlődtek,

már rózsavizet is főznek, aszalóhelyiségük is lett. Timár megkedvelteti Noémivel a békákat, miktől a lány eddig retteget,

még egy levelibékát is fog neki, s üvegbe teszi egy kis létrával (időjósnak). A vacsora után fölmennek a sziget

legmagasabb pontjára, egy sziklára, s onnan nézik a virágzó tájat, s a holdat. Noémi szerint nyáron sokkal szebb a

birodalmuk, a férfi megígéri, hogy eljön megnézni. A lány örömteli, forró kézszorításától kavarogni kezdenek benne az

érzések.

A PÓK A RÓZSÁK KÖZÖTT

Másnap reggel munkához látnak: a rózsaszüretnek és rózsavízfőzésnek van itt az ideje. Beszélgetés közben Brazovicsra

terelődik a szó, neki dolgozik-e még Timár. A válasz nem, már meghalt. Teréza a sors igazságosztásának tartja, hogy

koldusbotra jutott a családja, mivel mikor elvesztette férjét, fölment könyörögni Brazovicsnénak, aki lelökte őt

csecsemőjével együtt a lépcsőn, az ötéves Athalie pedig jót kacagott rajtuk. Noémi csitítja anyját, megijeszti, elszomorítja

anyja átkozódása. Délután hármasban bejárják a szigetet, Almira őrzi a házat. Míg az emberek távol vannak, megjelenik

Krisztyán Tódor, s mivel a kutya nem engedi a házba, a rózsavíz-lepárló helyiségbe megy- onnan meg ki nem engedi a

kutya. Tódor megmossa arcát, kezét a rózsavízben (tönkretéve azt), s lefekszik a szirmokra. Mikor a többiek

visszajönnek, a szirmok közé rejtőzik, s megijeszti a belépő Noémit. Sikoltására kérdi tőle anyja kintről, hogy mi a baj, mi

van a rózsák közt, egy pók? A lány hebegve válaszol, igen egy pók… Tódor ebéd közben is kellemetlenkedik,

folyamatosan a jegyességüket emlegeti, még gyűrűt is hozott a lánynak. Végül rátér miért jött. Most egy hajógyárosnál

dolgozik (kinél Timár most csináltat hajót), s eladná neki Teréza fáit. Különösen a diófákra fáj a foga, miket az asszony

ideérkezésük évében ültetett, s mikre a legbüszkébb. Teréza elkeseredik, Tódor már nem csak a félretett terményeiket,

viaszukat, rózsavizüket dézsmálja, hanem a megélhetésüket is tönkre akarja tenni. Tódor alkudozik, Noémi

hozományaként ingyen akarja a fákat, vágják ki mindet, s költözzenek Triesztbe. Az asszony nem enged, s Tódor

fenyegetőzését, hogy feljelenti őket Bécsben vagy Sztambulban, Timár állítja le: ő már megtette, jelentette mindkét

helyen. Kedvező bérleti szerződést kötött (igen sok pénzébe került), a Senki szigete 90 évig az övé, a magyar kormány évi

egy zsák diót, a sztambuli kormány évi egy doboz aszalt gyümölcsöt kap bérleti díjként. Ő átírta azt a két nőre. Teréza

sírva borul a lábaihoz s csókol kezet neki. Tódor dühösen kiált a férfira, hogy mi jogon ártja bele magát ennek a

családnak az ügyeibe. Erre Noémi kiált föl, azon a jogon, hogy ő szereti ezt a férfit, s átöleli Timárt. Ott marad a férfi

keblén még akkor is, mikor Tódor dühösen távozik.

A VILÁGON KÍVÜL

Miért tette ezt a lány? Hogy öntestével védje Timárt a fegyveréhez kapó Tódortól? Hogy elvegye annak kedvét attól, hogy

őt nőül vegye valaha? Pusztán csak a szeretet vezérelte. Timár magához szorítja azt a lányt, aki őt szegénynek hiszi, de

mégis szereti, kinek az „arany emberből” nem kell csak az ember. Boldogságban telik a nap hátralévő része, este megint

fölmennek hármasban a sziklára. Timárnak mégis azt súgja belülről egy hang: „Tolvaj vagy!”.

A férfi fél a szívére hallgatni, egyszer már megtette, s csak kínt hozott. Egy napig mégis hagyja magát ábrándozni (nem

mondta meg, hogy felesége van, Noémi egy korábbi kérdésére, hogy meghaltak-e a szülei, azt felelte, hogy senkije

sincsen, így a lány nem sejt semmit). Az idilli nap után nehéz éjszaka jön, Timár rádöbben, hogy ellopja két szegény lélek

lelki békéjét, üdvösségét azzal, amit tesz. Elhatározza, hogy elhagyja a szigetet, s sokáig nem jön vissza, addig, míg el nem

felejtik, s ő is el nem felejti, hogy három napig elhitte, hogy neki is szabad boldognak lenni. Reggel elbúcsúzik, Teréza

unszolására megtölti fegyverét, mit Noémi visz neki a csónakig, különben Almira elvenné. Útközben egyszer megáll a

lány, kérdezni akar, de végül mégsem teszi, hiába unszolja Mihály (mi lett azzal a fehér arcú lánnyal, kivel három éve itt

járt…?). A parton búcsúzva hiába kéri a férfi, a lány nem tudja tegezni őt, úgy evez el, hogy a lány nem mondta neki, hogy

„te”.

TROPICUS CAPRICORNI

(Baktérítő)

Timár csónakját a túlparton letéve gyalog indul a hajói felé. Egy sűrű, baljóslatú bozóton kell átvágnia, közben azon

tépelődik, mit tegyen. Nem lehet két külön élete, két felesége, nem engedné a lelkiismerete. Timéát szerette, de a lány

teljes közönye kétségbe ejti, kiöli érzéseit. Az örökségét nem sajnálja, hogy elvette, nevelőapja csak elherdálta volna, ő

viszont meg is többszörözte azt. A boldogság lehetőségét sem akarja azonban elvetni. De ha Noémivel marad,

törvényesen nem lehet ura, s ezzel esetleg öngyilkosságba hajszolja majd a lányt. De lehet azzal hajszolja abba, ha nem

megy vissza. Tépelődését két lövés szakítja félbe, a kalapja lerepül a fejéről. Egy közeli kunyhóhoz szalad, ahonnan a

lövések jöttek, s Krisztyán Tódort találja ott (míg nem tölt újra, veszélytelen a pisztolya). Megbocsát neki, segít rendezni

a tartozásait, s megígéri, állást szerez egy új brazíliai kereskedőirodában (rengeteg nyelven beszél és ír Tódor). A férfi

térdre borulva mond hálát, még a pisztolyt is Timárra tukmálja (Noémi nem kell neki, minden országban van egy

felesége), mióta apja meghalt, soha senki nem vette emberszámba. Miután elköszöntek, leborul, és igazából síri kezd.

Noémiék hallják a két lövést. Anyja hiába nyugtatja, a lány nem hiszi, hogy nem esett baja kedvesének. Azt gondolja

meghalt, s többet nem látja. Mennyire fáj most, hogy nem mondta neki azt a rövid kis szót, hogy „te”…

Timár lázas munkába kezd, hatalmas mennyiségű lisztet szállít Pannonia nevű hajóján Brazíliába, ilyen nagyszabású

kereskedelem régi vágya volt. (Fabula uram bolondságnak tartja az egészet, s valójában Timárnak is ez a véleménye.)

Ezzel a hajóval küldi el Tódort is, kinek leveléből úgy tűnik, hogy megjavult. Milyen nemes cselekedet egy ilyen csalót jó

útra téríteni! Egy hang belül mégis azt súgja Timárnak: gyilkos vagy! Tódor meghalhat a tengeri úton, ha viharba

keverednek, Dél-Amerikában a sárgaláztól, vagy rossz társaságba keveredhet, s megölhetik. Timárt

megmagyarázhatatlan elégedettség tölti el, s kezd teljesen megváltozni. Figyelmetlen, szétszórt, semmivel nem törődik,

csak Noémira tud gondolni. Babonásan vár valami jelet, ami irányt adhatna életének. Jön is egy levél Timéától. A férfi

bizakodása ellenére nem valami ajándék a születésnapjára, vagy más kedveskedés, csak 1-2 sor, és az íróasztalának

otthon felejtett kulcsa az, amiben az el nem adott ékszereket tartja, köztük van Timéa anyjának arcképe egy medálba

foglalva. Ha a lány használta a kulcsot, már tud mindent, ezért Timár visszaküldi a kulcsot, s felhatalmazza feleségét,

hogy bármilyen ügyben járjon el, kezelje ő a vagyont, maga pedig a baljós időjárás ellenére a szigetre indul.

Születésnapjának éjszakáját a farkasokkal, kígyókkal teli bozótosban tölti, s ez az első éj egész életében, hogy nem

imádkozott. Másnap a veszélyesen áradó Duna ellenére, minden baljós természeti előjel ellenére is a szigetre evez.

Noémi a parton várta, boldogan borulnak egymás nyakába.

AZ ÉDES OTTHON

Timár csónakját nem kötötte ki, elvitte a víz. A szigeten másik nem volt, így csak a hónapok múlva érkező

gyümölcskofákkal tud majd elmenni (átúszhatna az ár elvonulta után, de nem teszi). Boldog napok következnek, a férfi

az ár után maradt tavacskákat csapolja le, segít a szigeti munkákban. Este örömmel pihen meg vendégül látóival. Noémi

szerető, gondoskodó, odaadó, nem kérdez mást Timártól, csak hogy szereti-e. Azonban lassan megérnek a gyümölcsök,

jönnek a szokásos vásárlók. Most azonban nem tudnak gabonát adni a termésért, mivel felvásárolják azt, s Brazíliába

szállítják. Timárnak ezt hallani olyan, mint katonának a trombitaszó, visszavágyik dolgozni. Noémi nem sír, nem

követelőzik, csendben élelmet csomagol kedvesének. A táskában elrettenve ismeri föl Tódor pisztolyát, amivel annyiszor

fenyegette Almirát. Timár elmeséli a történteket.

„- Ne félj tőle többé. Ő Brazíliába ment. Az egész földteke van közöttünk.

- Jobb szeretném, ha háromlábnyi föld volna közöttünk! - kiálta indulatosan Noémi, megragadva Mihály kezét.

Mihály csodálkozva tekinte Noémi arcába.

- Te? Te? Ily gyilkos gondolattal; ki egy háziállatot nem tudsz megölni, ki egy pókot nem tudsz eltaposni, sem egy lepkét

tűre szúrni.

- De aki téged el akar tőlem venni, azt meg tudnám ölni: ha ember, ha ördög, ha tündér!...

És aztán szenvedélyesen ölelé mind a két karjával magához a férfit. Az reszketett, és hevült.”

A CSALÁDI ÉKSZER

Timár a levetinci irodájába megy, de nem tud észrevétlenül besurranni, a dolgozószobájában valaki van, pedig oda tilos a

bejárás. Timéa ül az asztalnál, s a számlakönyvbe ír. A férfi megijed, de meg is örül neki. Kiderül, hogy a nő miután kézhez

kapta a levelet, ide utazott Athalie-val, s a férje új üzletének beindulását felügyelte. Beletanult az üzletkötésbe, angolul,

spanyolul tanult, hogy értse az üzletfeleket, tárgyalt, dolgozott éjjel-nappal. A férfi a papírok átnézése közben rádöbben,

hogy amit a felesége véghezvitt, az emberfeletti munka volt. Kérdi Timár, hogy hazamenjenek-e vagy utazzanak külföldre

kikapcsolódni. Timéa azt mondja, sokat voltak külön, most legyenek együtt (Komáromban), de sem viselkedésében, sem

szavaiban nem fedezni föl a szeretet jeleit. Timár sem tud kedveskedni nejének, minek tetézze még a hazugságot. Az

ebédet az esperessel s a tiszttartóval költik el, ki az egekig magasztalja Timár zseniális üzleti érzékét. Neki kedve lenne

fölnevetni, s az arcukba mondani az igazságot. Timéa folyamatosan kedvtelen, Athalie elmondja, hogy fél éjszakákat tölt

álmatlanul, erős fejfájása van, túlerőltette az idegeit. Timár nem alhat vele egy szobában, hogy gondoskodjon a

kényelméről, újabb hazugság lenne. Másnap hazautaznak, Athalie idegörlőn panaszkodik mindenre, Timéa meg sem

szólal, Timár végül kiül a bakra. Komáromban végre –egy újabb hazugsággal- kiderítheti, hogy Timéa észrevette-e az

ékszereket. Azt mondja, hogy Görögországban is járt az elmúlt 5 hónapban, míg távol volt, s ott kínált egy ékszerész egy

medált, miben a képmás a lányra hasonlított. S ezzel átnyújtja a fiókból kivett ékszert. A lány arca élni kezd, örömében

elsírja magát, s a szokatlan hangokra berontó Athalie-nak boldogan mutatja a nyakláncot. Timár nem csókolja meg a

hálát rebegő ajkakat, inkább bemegy a szobába, s a többi ékszert is odaadja, mondván, hogy ugyanott vette. Athalie

irigyen nézi a gazdagságot, Timéa elfordul azoktól, csak a medál érdekli.

NOÉMI

EGY ÚJ VENDÉG

6 hónap telt el. Timár hűsége csodaszámba megy, egy asszony sem tudja elcsábítani Bécsben. Ő végig Noémire gondol.

Athalie nem érti, honnan lophatta azt a kis boldogságot, bár inkább Timéára gyanakszik. Timár a brazíliai üzleti sikerei

miatt megkapja a királyi tanácsosi címet és a Szent István-érdemkeresztet, mit valójában a két nőnek köszönhet. Nagy

ebédet rendeznek Timárék, hová Fabula János uram is eljön. Az öreg a sok bortól megoldódott nyelvvel azt mondja, ő

tudja hol volt Mihály (ki hirtelen leizzad): Brazíliában, csak nem akarta, hogy felesége aggódjon, azért nem szólt róla.

Mindenki elhiszi, s Timárnak így már alibije is lett- az arany ember nem menekül a hazugságok elől.

Áprilisban Timár ismét az osztrovai szigethez utazik, mindenki azt hiszi, malmai után néz. Sándorovics esperesnél száll

meg éjszakára (ki most együtt él a bejárónőével, s e viszony igazolására számos ószövetségi példát hoz föl), s onnan indul

tovább a szigetre. Megdöbbenve látja, hogy az összes diófa kiszáradt, a kunyhóhoz siet, hol Teréza elmeséli, hogy a túl

nagy árvíz ölte ki azokat. Viszont van egy új lakó: egy csempész felesége ott betegedett le, az asszony meghalt,

csecsemője itt maradt. Timár elsírja magát a gyermek láttán, olyan nagyon vágyott már egy sajátra. A nők Adeodat-nak

(Istenadta) nevezik, Dódinak becézik. Mihály és Noémi a kiszáradt diófákból kis házat épít neki, megvalósult a férfi álma,

együtt dolgozik asszonyával boldogságban. Egy kérdésre nem válaszol csak, hogy hogyan lett olyan tehetős, hogy

megengedheti magának, hogy egész nyarakat ott töltsön. Néha rejtőznie kell: Terézát sokan keresik föl betegségeikkel,

egyéb bajaikkal a környékbeli csempészek, egyszerű emberek. Eltelik lassan a nyár, a kis Dódi első szava az, hogy apa. A

kis ház egy része kész van, befejezni viszont nem tudja Mihály. Hamarabb elmegy, hogy székely ácsokat hozasson. Ősztől

tavaszig Timéát ámítja, tavasztól őszig Noémit. Távollétében még egy régebben vett sorsjeggyel százezer forintot nyert a

sorshúzáson. Olyan kis házat akar építeni belőle, melynek mindene fa, egy csepp vas sincs benne.

A FARAGÓEMBER

Timéa betegesnek tűnik, orvosi javaslatra Svájcba utazik. Timár hogy kedveskedjen neki, az egyik székely áccsal egy kis

svájci mulatólakot farag otthonra, ő maga a segéd, hogy kitanulja az ácsmesterséget, minek a szigeten majd hasznát veszi.

Persze nem marad titokban a kis lak, Timéának a fülébe jut, de hazaérve játszania kell a meglepődöttet. Athalie nem érti

Timárt, mi az elégedettségének a forrása. Az orvosok Tíméának most fürdőre utazást javasolnak. Férje addig rengeteg

ácsszerszámot csomagoltat be, s a szerb csempészek segítségével a szigetre viszi (azt hazudja nekik, hogy fegyver van a

ládákban, mire azok azt hiszik, hogy a felkelőket segíti, így ingyen segítenek, s megőrzik titkát is). Éjjel ér a házhoz-

hányszor látta már maga előtt leégve, elpusztulva, szeretteit megölve, vagy máskor Noémit, ki hideg arccal kérdi: „Hol

járt ön, Levetinczy úr?” S ő nem tehet semmit, nem védheti meg szeretteit, nem lehet velük többet. De a kunyhó ép, egy

dallal fölébreszti Noémit, ki boldogan csókolja vissza. Timár reggel megígéri, hogy itt marad, míg el nem készíti Dódinak

a házat.

NOÉMI

Timár legszebb napjait éli Noémival, kinél nincs odaadóbb, szeretőbb, gondoskodóbb nő. A férfinak csak annyit kellene

tennie, hogy többet nem tér vissza a másik életébe, s élhetné ezt az idilli életet. De őt nem hagyja nyugodni a több éves

munkájának gyümölcse, a hatalmas vagyon, s az, hogy felesége más férfi oldalán boldog lehet, míg az övén nem volt.

Közben halad a kis házzal, napközben fáradhatatlanul dolgozik, utána szeretteivel pihen. Egyik este Dódit az ölében

tartva az kiveri Timár agyagpipáját a szájából. A férfi ráüt a kezére, a kisfiú pedig egész éjjel nyűgösködik, pityereg.

Másnap a férfi kedvtelenül dolgozik, idő előtt vissza is jön, s ágynak esik, hagymáza van. 2 hétig fekszik önkívületi

állapotban, a lány pedig folyamatosan ápolja, s végig kell hallgatnia, miket az lázálmában beszél. Végigéli újra az életét a

kincs megszerzése óta, de Noémi van vele képzeletében mindenhol- felesége nevét ki sem ejti. A 13. napon tetőzik a láz

Teréza szerint, akkor derül ki, hogy életben marad-e a beteg. Noémi alkudozik az Istennel, vegyen el bármit, inkább

haljon meg ő, de Mihály maradjon életben. Az alku megkötetett. Timár életben maradt, de vigyázni kell, hogy semmi se

izgassa föl az idegeit, mert az végzetes lehet. A kis Dódinak aznap éjjel torokgyíkja lett. A férfi nagyon nyűgös beteg,

mindenért akadékoskodik Noémivel, ki egy szemhunyást sem alszik, csak egyik betegtől jár a másikig, s nem szabad

mutatnia fájdalmát, hogy föl ne zaklassa vele az álmatlanságban szenvedő férfit. Timár kérésére, hogy vigye majd oda

ágyához a kisfiút, mindig kitalál valamilyen kitérő választ, s csak belül szenved. Még miután örök álomra csukta le kisfia

szemét, az után is képes mosolyogva beszélgetni a férfival, hogy óvja annak életét, egészségét. Iszonyatos erővel tartja

magát, s hárítja a férfi kérését, hogy láthassa a kisfiút (kit már eltemettek, s nem emeltek halmot fölé, hogy a férfi ne

szomorkodjon majd később a sír fölött, hanem csak virágoskertet, egy fehér rózsával a közepén, mit Mihály régebben

maga oltott). Végül Teréza csendesíti le Mihályt azzal, hogy betegsége ragályos, míg föl nem épül, nem láthatja a

gyermeket. Később, kicsit megerősödvén, mikor először ülnek ki a lánnyal a verandára egy meleg nyári délutánon,

megsejti Mihály a tragédiát. Noémi csak ekkor engedi meg magának a zokogást. A férfi megdöbben ettől a határtalan,

hatalmas szeretettől, amit a lány érez iránta, s ami őt annyival a férfi fölé emeli. Timár addig bolyong, míg rá nem jön,

hogy a fehér rózsa alatt van a sír, s onnantól kezdve naphosszat csak ott ül, s emészti magát, hogy miért ütött rá a kisfiú

kezére a pipa miatt. Az összeroskadástól egyedül Noémi tartja vissza.

MELANKÓLIA

Noémi azt javasolja Timárnak, hogy utazzon el, hogy meggyógyulhasson, mert a szigeten most minden csak elszomorítja.

Utolsó este kiülnek hármasban a padra, s a feljövő Holdat nézik. Teréza elmondja, mit tanultak róla, hogy nincs se víz, se

élet, semmi rajta, csak egy kihűlt bolygó az. A lány elmondja, hogy kislány korában, mikor azon gondolkodott, hogy mi

történne a lelkével, ha megölné magát, arra jutott, hogy az ilyen lelkek kerülnek a Holdra, ott már nincs semmi érzés,

fájdalom, bánat, de öröm sem. Teréza és Timár megrettenve állnak föl mellőle, a lány nem tudja, hogy apja öngyilkos lett,

s azt sem, hogy anyja és Timár is azt fontolgatta. Most már nem csak a Timéa vörös félholdjával kapcsolatos rémképe van

férfinek erről a bolygóról, de Noémitől is kapott egyet. Ahányszor erre az égitestre néz, végzetes hibái jutnak eszébe.

A Komáromig tartó út úgy megviselte, hogy mindenki megijed tőle. Athalie aggódik legjobban az életéért, hiszen ha

Timéa özvegy lenne, hozzámehetne Kacsukához. Mihály alig áll a lábán, de aludni sem tud, végül mákonnyal altatja el

magát. Álmában egy nőalak fekszik mellé a kihúzható ágyra, reggelig Noéminak hiszi, szüntelen róla álmodik, de

hajnalban látja, hogy felesége az (nappali ruhában aludt mellette). Aggódott érte, azért jött át ebbe a szobába aludni.

Timárnak vissza kell utasítania a gyöngédségét, azt mondja, hogy keleti pestise volt, nem szabad nagyon közel jönnie

senkinek hozzá a biztonság kedvéért. Az otthonlét csak még betegebbé tette, egyre azon tépelődik, hogy két nemes lelkű

nőt láncolt magához, s tesz tönkre. Bárcsak az egyik alantas lenne, pénzéhes, sekélyes, akkor kifizethetné, elküldhetné!

Timéa végül orvost hív, azt javasolják, utazzon fürdőbe vagy legalább víz közelébe. Van egy kis kastélya a Balaton

partján, akkor szerezte, mikor kibérelte a tavat téli halászatra, ott tervezi tölteni az őszt. Nem kívánja az emberek

társaságát, ilyenkor már kiürül a vidék, ezen az éven főleg, mivel jég verte el nyár végén a határt. Komor a táj, a

magányos, mindentől távoli kastélyban csak Timár és egy öreg, süket vincellér van. Semmi nesz nincs, egyedül a

hatalmas, őskori titkokat rejtő tó örökös mormolása, zúgása. A férfi naphosszat úszkál a Balatonban, esténként

csillagászkodik. A hold vonzza a lelkét, nem lát más kiutat ebből az életből, hol két nőhöz láncolta magát, s egyiket sem

hagyhatja el. Mikor Timéát elvette, nem tudta, hogy másé a nő szíve, hiszen önként fogadta el a házassági ajánlatot.

Párbajra kellett volna hívnia Kacsukát. A válástól azért fél, mert talán Timéa nemet mondana rá a hála miatt. Az

elhatározását egy égi jelenség adja meg, egy ritkán visszatérő üstököst figyel néhány napon keresztül, ami a Jupiter

közelébe érve kettéválik. Ha a csillagok közt is lehet ilyesmi, ő is megteszi. Elhatározza, hogy megöli magát a Senki

szigetén tavasszal, ha lehet, Noémival együtt. A telet azzal tölti, hogy rendbe teszi dolgait, s végrendelet ír, gondoskodva

Timéáról. Felesége érzi, hogy valami baj készül, a környezete is elkezdi bolondnak tartani a férfit. Athalie azon kapja,

hogy Timár folyton a nyakát nézi, a szépsége iránti hódolatnak gondolja, pedig a férfi arról fantáziál, hogy megfojtja.

Végül nem győzi kivárni a tavaszt, hatalmas mulatságot rendez, mindenki felönt a garatra, ő maga is, s így hagyja el, félig

öntudatlan állapotban a házát, s kezdi meg útját a szigete felé. Hajnalban ér oda, a nagyszobában Teréza alszik. Timár azt

hiszi, hogy Noémi meghalt, Dódi után ment. De nem, Teréza a másik szoba ablakához vezeti, Dódi jött vissza Noémihez,

ismét a szigeten született egy csempészárva, kit magukhoz vettek.

Noémi azt álmodja, hogy valaki énekel s gyalul, mikor fölébred, akkor is folytatódik a hang. Timár építi tovább a kis

házat.

TERÉZA

Timár meglopott mindent és mindenkit, az egész élete hazugságon alapszik. Mindenki tiszteli, becsüli, csak ő gyűlöli

emiatt magát. A kis ház építése nyújt feledést, egy műremeket csinált. A második Dódi 4 éves, mire elkészül vele teljesen.

(Mihály 8 éve tévedt először a szigetre, ő most 42 éves, Teréza 45 múlt, Noémi 22, Timéa 21 , Athalie 25 éves.) Örömmel

foglalkozik, tanítgatja a kisfiút, azt hiszi az élete már ilyen lesz örökre. Teréza bevallja neki, hogy halálos beteg, az ősszel

meg fog halni, a szívével van baj. Timár tudja, hogy mostantól nem hagyhatja telente magára Noémit. Úgy érzi a

hazugságaiért ez a szigeti élet a vezeklés, s az asszony ereje példát mutat számára. Teréza napközben már el-elájul,

ősszel az egyik gyümölcsöskofa átküldi Sándorovics Cyrill papot s segédjeit. Az álszent pap be akarja bizonyítani, hogy az

asszony hitetlen boszorkány (Teréza minden válaszával cáfolja őt, s bizonyítja, hogy valójában a vallásos emberek a

hitetlenek), az egyház mindenhatóságáról papol és mindenáron tudni akarja a férfi nevét, ki Teréza lányával bűnben él.

Az asszony nem árulja el, mire erővel be akarnak törni a másik szobába. Végül azzal riasztja el az álnok papot és segédeit,

hogy azt mondja a takarója délről való, hol a keleti pestis dúlt, erre azok elfutnak, ahogy bírnak.

Az asszony októberben hal meg, a vénasszonyok nyarán, kérésére egyszerű sírba temetik, csak a fű nő fölötte. Nem

különbözteti meg semmi azt a helyet a többitől, Almira mégis felismeri, s odafekszik.

Timár tudja, hogy ezzel a sírral előtte is be lett zárva a világ, készülnie kell az útra, vagy „ide” vagy „oda”.

ATHALIE

A KETTÉTÖRT KARD

Timár visszatér Komáromba, azt tervezi, elválik Timéától. Noéminek megígéri, hogy hamar, még a télen visszatér. Átkel a

zajló, befagyott Dunán, meglepve az otthoniakat, kik nem számítottak rá. Timéa ijedt viselkedése fölkelti gyanúját.

Athalie titokban elárulja neki, hogy Zófia asszonynemrég elárulta Timéának, hogy Kacsuka párbajozott férje hírneve

miatt. Sőt, még levelet is hozott a kapitánytól, s a párbajban kettétört kard darabját. A lány ezután találkozót beszélt meg

vele, de hogy betoppant Timár, lemondta. (Athalie anyjától tudja mindezt, ki azzal kínozza lányát, hogy mindent

részletesen elbeszél neki). Azt javasolja a nő, hogy a ház ura mondja azt, hogy leutazik a balatoni jég alatti halászatot

felügyelni, de valójában rejtőzzön el a közelben, s Athalie majd értesíti, mikor jöjjön vissza, s lesse meg Athalie apjának

titkos rejtekszobáján keresztül a szeretőket. Elmagyarázza hogyan kell nyitni s félretolni a szekrényt (néha ő hallgatta ki

apja helyett az üzletfeleket), a mögötte lévő alagút a Timéa szobájában lévő Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló

mozaikképhez vezet. Az egyik mozaikot félretolva leskelődni lehet, de az egész kép is kifordítható, s ajtóként szolgál.

Timárnak elborzad, hogy Athalie bármikor belopózhat felesége szobájába, s valami- talán védangyala- azt súgja, hogy

dobja a kútba a kulcsot, de nem teszi, követi a nő utasításait. Másik városi házába indul, ott várja az estét. Egyre csak a

lehetőségeken emészti magát, annyira, hogy a délelőtt Brazíliából kapott levelét sem bontja föl. Eljön az idő, Athalie jelez.

Timár belopózik saját házába s látja, hogy felesége hogy várja az őrnagyot (Kacsuka levelében a férje érdekét említi, azért

fogadja csak a kapitányt). A férj iszonyatosan féltékeny, látva hogy felesége mindig fehér alabástromarca egy pillanatra

elpirul. A kapitány megjön, s elbeszéli a párbaj történetét. Egy tengerész-egyenruhás ember bukkant föl pár napja a

vendéglőben, hová járnak a katonák is, s állandóan Timárt várta. Gyanús külseje miatt kérdőre vonták, állítólag olyan

dolgokat tud az arany emberről, hogy ha találkozik vele, az itt fog hagyni mindent, s elszökik. Kacsuka pofon vágja, majd

párbajoznak az emeleten. Mikor a kapitány ellenfele fejére sújtott, kardja lapjával találta el azt. A penge kettétört, az

idegen életben maradt, s másnap eltűnt. Timéa megköszönte hogy férjét védte. Kacsuka kérdésére, hogy igazak-e a

vádak, Timéa dicshimnuszt zeng férjéről, ki szerinte a legjobb ember a világon, többször megmentette őt a haláltól, és

mikor a Brazovics-háznál mindenki megalázta, egyedül ő nem gúnyolta soha, eljárt a gyűlölt házhoz naponta csakis

miatta, s mellé állt mikor nyomorult és szerencsétlen volt, és feleségül vette. Ezért ő örökké hűséges marad hozzá, ha

igazak is a vádak, ő nem fogja vádolni még a hűtlenségért sem, sőt boldog, ha valaki boldogságot adott férjének, mit ő

nem tudott megadni neki. Ha kell, akár az öngyilkosságba is vele tart. Timár megszégyenülten rohan ki saját házából.

Csak a tébolyult Athalie suttog néma és fenyegető szavakat a sötétben.

AZ ELSŐ VESZTESÉG

Timár nem hagyhatja el hajnal előtt a várost anélkül, hogy észre ne vennék az őrök, s akkor elterjedne a pletyka, hogy

tényleg menekül. Így visszatér a házába, ott várja a reggelt, próbája földolgozni a történteket. Timéa sosem fog elválni

tőle. Kacsuka megvédte annak a férfinak a becsületét, ki őt boldogtalanná teszi, s ezzel Timár fölé emelkedett az

élelmezési csalásokkal üzletelő katona. Az arany ember bármibe is fog, sikerre viszi. Ez az ő büntetése. Nem tehet

semmit, hogy szegény Noémit, ki most egyedül van gyermekükkel a téli szigeten, törvényes asszonyává tegye (az első

Dódi halála után rájött, hogy valójában kettejük gyermeke volt.), s második fiukat a nevére vehesse. Kínzó elmélkedését

végül fölhalmozódott leveleinek olvasásával szakítja meg. A brazíliai levél Krisztyán Tódor zülléséről tudósít, évekig

csalta titokban a vállalatot. Gyengébb minőségű liszttel keverte a hazait, s ezáltal elvesztették ügyfeleik bizalmát (Timéa

munkája kárba ment), sikkasztott, lopott hogy kártyákra és kreol nőkre költse. Bűntettei miatt 15 évi gályarabságra

ítélték. Timárt a hideg szobában izzadság lepi el, ismét egy ember, kinek tönkretette életét, férfihoz méltóan inkább le

kellett volna lője a Duna parton. Mindenki, akihez hozzá ér, szerencsétlenné lesz. A levélhez utóirat is van 4 nappal

későbbről: a gályáról 3 rab megszökött, lehet Tódor is köztük van. Timárnak nincs maradása, fél a házban, inkább útnak

indul éjjel egykor, van egy elhagyott rév, ott át tud kelni a befagyott Dunán.

A JÉG

A folyóra leereszkedő köd miatt másnap délig bolyong a jégtorlaszok labirintusában. Már majdnem minden ereje

elhagyja, mikor egy háztetőt vesz észre: egy áradás által elsodort, épen maradt malom épülete fagyott be a folyóba. Arra

a nyolc évvel ezelőtti malomra emlékezteti, mely majdnem elsüllyesztette a Szent Borbálát. Majdnem elalszik s meghal

bent, de az egerek nyoma kivezeti a partra. Megkeresi kocsiját a közeli fogadóban, s Füredre hajtat, hol öreg

halászmestere, Galambos jó fogást jósol másnapra, hiszen urát mindig szerencse kíséri. A napkelte tündérmesébe illő

jelenség a Balatonon. Timártól nem messze történik egy rianás, kettéválik a jég. A fogás tényleg szerencsés, 300 mázsa

hal hever a nap végén a jégen. Közte van még a legendás óriási fogaskirály is, amit Timár hazaküldet egy kedélyes levél

kíséretében feleségének. A kifogott halat míg osztályozzák, s eladják az összegyűlt környékbeli embereknek, Levetinczy

úr halászlevet főzet, csapra üttet egy hordót, s cigányzenés, éjfélig tartó mulatságot rendez. Még ő is táncol egy kikapós

menyecskével. Miután mindenki hazatért, Timár kiül kastélya erkélyére (vincellérjének azt mondja, azért hogy ügyeljen a

lékeknél potyázó rókákra, farkasokra), s a holdtalan, csillagos éjszakába bámul. Egyre erősebb az elhatározása, hogy

öngyilkos lesz.

A RÉM

Háta mögül a szobából egyszer csak szólítja valaki, egy rongyos, bekötött fejű tengerészruhás alak: Krisztyán Tódor.

Belopózott, elvette Timár puskáját, teljes ruházatot és élelmet követel. Miközben öltözik s eszik, elmeséli hogyan alakult

a sorsa utolsó találkozásuk óta. Brazíliában rájött, hogy Timár valójában csak eltávolította őt az útjából s Noémi

közeléből. Nem számított neki, hogy egy veszélyes földrészre küldi, hol rossz természete majd bajba sodorja, s ami ott

könnyen a halálát okozhatja. Lopásai ki is derültek, megbélyegezték vállán, s gályarabságra ítélték, ahol apja mellé lett

láncolva. Kiderül, hogy az öreg szintén a törököknek kémkedett, s egyszer a tudomására jutott, hogy meg akarják ölni az

egyik basát, Ali Csorbadzsit. Ő szólt neki, s jutalmul a vagyon egy negyedét ígérte neki a basa, valamint egyetlen lányának

kezét Krisztyán fia számára. A kém valójában el akarta lopni az összes kincset (főleg a Timéa anyjának arcképét

tartalmazó, ritka drágakövekkel kirakott medált), de a török túljárt az eszén, csak ócskaságokat rejtett a zsákba, de ez

már csak Amerikában derült ki, ahová az öreg szökött. Ketten összerakják a történet folytatását: valószínűleg Timár ölte

meg Csorbadzsit, s ellopta vagyonát. Apja nemsokára sárgalázat kapott, s mikor meghalt, Tódor 3 társával megszökött

(egyik vízbe fulladt, másikat a cápa ette meg). Tódor vádjai nem igazak, ám Timár mégsem képes tagadni, mert bűnösnek

érzi magát. Tódor folytatja, elmeséli a komáromi látogatását, hol mindenki magasztalta Timárt. Látta a feleségét is,

Athalie-val is találkozott, azt mondta nekik, hogy ismerte a lány családját még hazájában, s hogy Timéa nagyon hasonlít

anyjára, kinek látta a medálon az arcképét. Mikor meghallja, hogy Timár azt ajándékba adta nejének, egyből tudja, hogy a

kincs az arany ember kezébe került. Az idő azonban telt, pénze is fogyott, s a párbaj miatt is el kellett hagyja a várost. A

szigetre ment, hol Timárt sejtette. Mihály ezt hallva majdnem nekiugrik, a puska tartja csak vissza. Kiderül, hogy Noémi

megvédte magát, s mikor Tódor Dódit magához ragadta, hogy azzal szorítsa sarokba a nőt, a pad alatt megbújó Almira

nekiugrott, átharapta a karját, s csak a kisgyerek szavára engedte el. Ez a negyedik seb, mit Timár miatt visel testén a

bélyegsütés, lánctörés és kardvágás mellett. Mit kérjen Tódor ezekért elégtételül? A Senki szigetét. Timár azt nem engedi,

inkább le akarja fizetni. Tódor nem tágít, 4 levéllel zsarolja meg a férfit. Az egyikben följelenti őt a török kormánynál,

hogy ellopta Csorbadzsi vagyonát, a másodikban az osztrák kormánynál gyilkosságért. A harmadikban elárulja

Timéának, hogy férje apja gyilkosa, s hogy szeretőt tart egy eldugott szigeten. A negyedik Noéminak szól arról, hogy

Timárnak felesége van, s lopott gazdagsága a való életben, a lány csak ágyasa, kihasználta. Letétbe akarja helyezni a

leveleket a tihanyi barátoknál, és ha nem jelentkezik érte egy hét múlva, juttassák el a címzetteknek. Timár tehetetlen.

Tódor levelet akar vele íratni Noéminek, melyben a férfi bevallja, hogy felesége van, de gondoskodni akar a lányról, ezért

visszahozatta régi jegyesét, s ezentúl is el fogja látni őket mindennel. Mihály teljes vagyonát ajánlja e helyett, a másik

azonban nem enged. Timár feljajdul Dódit említve, erre Tódor a szeme közé nevet: jó apja lesz majd ő maga a gyereknek.

Timár megvadul, egy ugrással ráveti magát, s kitaszítja az ajtón. A zsaroló szédelegve tápászkodik föl, megbotlik, s

legurul a lépcsőn.

MIT BESZÉL A HOLD? MIT BESZÉL A JÉG?

Timár megölhetné a zsiványt, de nem teszi, most már igazi „arany ember”, vállalja tetteiért a bűnhődést. Az erkélyen

állva nézi, ahogy Tódor kisántikál az ajtón, s sem lövi le Mihályt, csak némán mozgó ajkakkal (pont, mint Athalie)

megátkozza, s a Balaton jegén át a tihanyi apátság felé indul. Timár minden remény nélkül mered a távozó után, észre

sem veszi a közelgő vihart. Gyakori jelenség ez a tavon, néha csak fél órát tart, de addig tombol. Timár azonban csak azon

gondolkodik, hogy ki fog derülni, hogy egész élete hazugság volt. A két nő meg fogja vetni, egyetlen hely van csak, hová

menekülhet, a hold, az öngyilkos lelkek befogadója. Ha Tódor elkezdi majd zaklatni Noémit, a férfi tudja, hogy ott majd

találkozik szerelmesével. Egyenesen a rianás felé veszi útját. A kettévált jég szélén imádkozni kezd, hosszú évek óta

először. „„Örök hatalom! Előled futok, s tehozzád jutok ez órában én. Nem panaszkodom előtted. Te vezettél, de én

másfelé mentem; te intettél, de én mást akartam; s most ide juték. Vak engedelmességgel megyek át a túlvilágba. Hideg

lesz a lelkem, s tűrni fog ott. Bűnhődöm azért, mert annyit boldogtalanná tettem, akik engem szerettek, s akiket én

enyéimmé tettem. Vedd őket a te oltalmadba, örök igazság! Én vétkeztem, én haljak meg, én kárhozzam el! Senki sem oka

az ő szenvedéseiknek: egyedül én. Te örök igazság, ki engem ide hoztál, légy igaz őhozzájuk is. Védelmezd, vigasztald

meg a gyönge nőket, a gyönge gyermeket. Engem pedig adj át a te bosszúálló angyalaidnak. Én elkárhozom, és

elhallgatok!”

Letérdelt.” A rianás két partja közt a tó vize hullámzik, háborog, mint a tenger. „Timár lehajolt a hullámhoz, hogy

megcsókolja azt, mint ahogy megcsókolja az ember édesanyját, mikor hosszú útra készül - mint ahogy megcsókolja a

puska csövét, mielőtt fejét szétzúzná véle. S amint a hullámhoz lehajol, íme, egy emberfő emelkedik ki eléje a hab közül.”

A halott Krisztyán Tódor az. A hullámok leragadják a mélybe, majd újra fölbukkan. Mihály ijedten ugrik talpra. A test még

egyszer fölbukkan, de már csak a kezét látni, mintha intene a jég szélén álló férfinak. A vihar újra kitör, üvölt a szél,

háborog a tó, az egész jégtükör remegni, mozogni kezd. A rianás hasadéka összecsukódik, Timár reszketve leborul.

KI JÖN?

A tél a zúzmarával, jégcsapokkal álomszerű kertté varázsolta a Senki szigetét. Egy nyom van csak a hóban, a kunyhót és

Teréza sírját köti össze. Noémi kettesben várja a kis Dódival Timár visszatértét. Tudják, hogy jön, hiszen megígérte,

bíznak benne, hiszen sosem hazudik. Almirát eltalálta Tódor a pisztollyal, csendben fekszik már csak a kunyhóban.

Egyszer azonban embert jelez, nem tudják, hogy barát vagy ellenség jön. Noémi éles tőrt tart mindig magánál, Krisztyán

Tódor megígérte, hogy visszajön, s azt is, hogy elmondja, ki is valójában Timár. A közeledő lépteket mindhárman

felismerik: Mihály az. Sírva ölelik hárman egymást, még Almira és feláll utolsó erejével köszönteni kedves gazdáját, s

kimúlik. A férfi megígéri az asszonynak és gyermeküknek, hogy soha többé nem hagyja el őket.

A HULLA

Március végén felolvadt a Balaton jege, s a halászok egy hullát találtak a partra sodródva. Igaz, hogy oszlásnak indult már,

s vonásait nem ismerni föl, de minden kétséget kizáróan Timár Mihály holtteste az. Az ő ruháját, inggombjait viseli, a

kézelőn ott a monogramja, zsebében az órája a beégetett nevével, s négy olvashatatlan levéllel. Az öreg Galambos

emlékszik, hogy az úr a lékhez gyülekező farkasokat akarta meglőni, biztosan kiment, s ott érte a vihar, és úgy esett bele

a rianásba. Nem messze a puskáját is megtalálják. Felesége leutazik, kétszer is elájul, mikor a ruhákat meglátja.

Jegygyűrűjét hiába keresi, a tetemnek már nem voltak ujjai. Komáromba szállítják, s hatalmas pompával eltemetik. „És

minden harang és minden embercsoport azt zúgta felőle, hogy most egy olyan nagy embert temetnek el ebben a

városban, amilyen nem fog itten születni tán soha több: jóltevője a népnek, dicsője nemzetének, hű férje nejének,

alapítója sok nagy intézetnek. Az „arany ember” száll alá a földbe.” A koporsót leviszik a kriptába, a közelebbi

hozzátartozók oda is lekísérik. A szűk lépcsőn összetalálkozik Timéa és Athalie Kacsuka őrnaggyal. Athalie a földre veti

magát, s azt kívánja, bár meghalna ő is. Fabula Mihály emeli föl, s magyarázza az embereknek, hogy a nő második

atyjaként szerette Timárt.

Fél év múlva elkészül a gránit síremlék, rajta fölsorolva férfi összes érdemrendje, s egy hamvvedret ölelő nőalak. „És

Timéa mindennap kijár a temetőbe, friss koszorút akasztani a sírkő párkányára, s saját maga öntözi meg a virágokat, mik

a sírkő rácsozatán belül oly szépen illatoznak. - Megöntözi permeteg hűs vízzel - megöntözi forró könnyeivel...

Krisztyán Tódor sem hitte volna, hogy valaha ilyen nagy tisztesség éri holta után...”

ZÓFI ASSZONY

Timéa még temetéstől számított egy év után sem veti le a gyászt, nem jár el otthonról, férfilátogatót egyet sem fogad-

mindenki megütközik rajta.

Zófi asszony egyik nap a piacra megy, valójában azonban Kacsukához oson. Nyitva az ajtó, hívás nélkül bemegy, ott találja

a pihenő őrnagyot. Beléfojtva a szót darálni kezdi a mondanivalóját, panaszkodik a cselédekre, beszél erről-arról. Végre

rátér a lényegre, hogy Timéa folyton csak az ura utolsó levelét olvassa, bánkódik, pedig már férjhez kellene mennie újra.

Athalie azt mondta, hogy ha a török lány ahhoz fog hozzámenni, akit ő gondol, akkor ő maga hozzámegy az első

emberhez, aki megkéri a kezét. Anyja ennek nagyon örülne, mert a lánya, ahogy tudja, megkeseríti az életét, csipkedi, üti,

megalázza a cselédek előtt, kísértetnek öltöztet be seprűt és azzal ijesztgeti, nem hagyja aludni éjjelente, stb. Lenne is

kérője, Fabula uram tavaly özvegyült meg, elvenné szívesen. Zófi asszony Timéával maradna, nem költözne a gonosz

lányához, még ha az lenne a gazdagabb, akkor sem. Nem hírt hozni jött saját bevallása szerint, de van valami, amit nem

hallgathat el. Reggelente ő veti be Timéa ágyát, s a párna alatt ott szokott lenni a törött kard. Hej, ha annak a kardnak a

volt tulajdonosa tudná, mit kellene most tennie… Kacsuka végre szóhoz jut: tudja a tulaj hogy mit kell tennie, ha anno

Timéa elvált volna a férjétől, s vagyontalanul marad, a kard gazdája a kezét nyújtotta volna. Hanem ő most gazdag

özvegy, a kard szegény gazdája nem mehet oda megkérni a kezét.

„- Hej, de megváltozott hát akkor annak az úrnak a természete! - sóhajta fel Zófi asszony. - Mikor Athalieval járt jegyben,

addig meg sem akart esküdni, amíg a százezer forint le nincs számlálva az asztalára.

- Hm! Nem Athalie-nak az anyja volt-e az, ki azt mondta, ha Timéa szegénnyé lenne, Athalie pedig dúsgazdaggá, akkor is

Timéával maradnék? Pedig ő Athalie anyja!

- Igaz. Én az anyja vagyok, mégis azt mondtam. Igaza van a major úrnak. No de hát, ha a kard hajdani gazdája nem tudja,

hogy mit kell neki tennie, majd tudni fogja a mostani tulajdonosa.”

Azzal Zófi asszony sűrű elnézések közepette- még százfélét kell vásárolnia a piacon- kimegy a házból, egyenesen

otthonába, anélkül hogy bármit is vett volna a piacon.

DÓDI LEVELE

Timár egy éve van már a Senki szigetén, azalatt megtanította Dódit írni. Egy nap Noémi megkérdi tőle, hogy nincs-e

semmi dolga kint a világban. Sajnálná, hogy egy olyan eszes ember, mint Mihály, be legyen zárva a szigetre, csak azért,

mert őket szereti. Timár aznap este a holdfényes verandán elmesél mindent a nőnek. Noémi megbocsát, föloldozza a

férfit. „- Ezzel kifizettem minden adósságomat! - monda Mihály. - Timéa megkapta birtokomat, s megkapta szabadságát.

A kalandor az én öltönyeimet viselte, tárcám is nála volt; azt helyettem fogják eltemetni, s Timéa özvegy lesz. Tehozzád

pedig elhoztam a lelkemet, s te elfogadtad azt. Most már ki van egyenlítve minden.”

Azonban Noémi szerint egy dologgal adós maradt még Mihály a világban, tudatni kell Timéával, hogy szobájából

rejtekajtó nyílik, hiszen Athalie veszélyes lehet. Ha Noémi jutott volna Athalie sorsára, és a szeretett férfi megvetné őt,

másik lányt szeretne, az nem alhatna nyugodtan egy fedél alatt vele. Timár nem írhat, s azt sem engedi, hogy Noémi írjon,

a két nőnek ne legyen soha semmi köze egymáshoz. Írjon hát a kis Dódi. Noémi megírja a levelet, s Dódi lemásolja- nem is

érti még mit ír. Pecsét helyett egy aranyos színű zöld bogárkát nyom a viaszba, s odaadják a levelet egy

gyümölcsárusnak, hogy adja föl.

TE ÜGYETLEN!...

Tíméa névnapi ünnepségét a téli Zsuzsánna-napon szokták megtartani, férje még mikor „élt”, akkor volt otthon. Kacsuka

kapott ezekre az estélyekre meghívót, de csak névjegykártyáját küldte vissza, maga nem ment el. Idén nem tartják meg,

mert gyászol. A Tíméa név nem szerepelt egyetlen kalendáriumban sem akkoriban, így aki meg akarta tudni, hogy a szép

május hónapban ünneplik, nagyon utána kellett járnia. A nő mégis minden évben kapott egy bokréta fehér rózsát azon a

napon. Idén Kacsuka májusban névnapi meghívót kap Levetinczy Tíméa nevében. Meglepődve azon, hogy a nő a pogány

névnapját akarja ünnepelni, s hogy csak aznap reggel küldte ki a meghívókat, elmegy este az ünnepségre. A házban

néhány szolgán kívül nem talál mást, Zófi asszony és Athalie Fabula Mihályhoz mentek vendégségbe. A ház úrnője már

várja, s mosolyogva mutatja, hogy ott van az összes vendég az asztaloknál: 9 elsárgult, száraz rózsacsokor, s egy friss,

fehér. Kacsuka könnyezve sóhajt fel: „Az én szegény rózsáim!...” Timéa azt mondja, hogy fekete főkötőjét a nyári

Zsuzsánna-napon fogja levetni, addig lassanként szoktassák magukat a boldogsághoz. Az őrnagy beleegyezik, a nő

búcsúzóul kivesz egy fehér rózsát a friss csokorból, megcsókolja, s a férfi gomblyukába tűzi, aki azonban előtte szintén

megcsókolja.

A menyegző az augusztusi névnapra lett kitűzve. Zófi asszony Timéának dicséri Kacsukát, lányának pedig szapulja, s

Fabula urat dicséri. Athalie úgy tűnik belenyugodott sorsába, mindenkivel kedves, az őrnaggyal s Timéával (aki százezer

Ft hozományt szán neki) szolgaian alázatos. Kacsukát azonban nem téveszti meg, nagyon félti tőle menyasszonyát. Timéa

nem sejt semmit, hiszen nem tehet róla, hogy balsorsot hozott Athalie fejére. Testvéreként szerette mindig, föl sem merül

benne, hogy az nem kedveli őt, hogy gyűlöli régi élete elvesztéséért. Nem tudja azt sem, hogy Athalie egy éjjel

kétségbeesve kereste föl volt vőlegényét, s szerettelenül, elárulva kellett távoznia. „Egy nő gyűlölete méreggé vált

szerelem, de még akkor is szerelem.”

Timéa lassan, apránként hagyta el öltözékéből a gyász kellékeit. Fekete főkötőjét a menyegző előtti este tervezte fehérre

cserélni (az ifú özvegynek az azt jelenti, mint hajadonnak a menyasszonyi koszorú), mikor az őrnagy is látja. Annyira

várja, izgul e miatt, hogy a rengeteg névnapi köszöntőlevelet sem bontja föl, pedig valami azt súgja neki, hogy azt a furcsa

pecsétes levelet, amin egy aranyos-zöld bogárka van, el kellene olvasnia. Kacsuka megérkezik, s az este kísértetiesen

emlékeztet egy kilenc évvel ezelőttire, csak a szerepek cserélődtek. Timéa boldogan kérdi vőlegényét, hogy fölpróbálja-e

neki a fehér főkötőt. Kacsuka igent mond, s segítene föltűzni menyasszonya magas, bonyolult kontyába, de a nő elhárítja

azzal, hogy ő úgysem ért hozzá, s Athalie-t kéri meg inkább. Pont, mint kilenc évvel ezelőtt, csak a két nő fölcserélődött.

Az őrnagy hátrahőköl a Brazovics-lány arcát elöntő sápadtságtól, aki reszkető kézzel segít, s véletlenül megszúrja Timéa

fejbőrét. „Ah, te ügyetlen! - Uyanaz a szó... Ugyanazon ember előtt... Timéa nem látta, de Kacsuka látta jól azt a villámot,

mely e szónál Athalie arcát bevilágította. A pokoli düh vulkánkitörése, az elkeseredés vésztűzfénye, a szégyen

felhőpirulása volt az! Minden vonása vonaglott, mintha egy kígyófészek volna ez arc, melyet vesszővel megütöttek. Minő

öldöklő szemek! Minő összeszorított ajkak! Mily feneketlen mélysége az örvénylő indulatnak ez egyetlen ránézésben!...”

A jólelkű lány azonnal bocsánatot kér, s megöleli a másikat, ki rendezi vonásait, s ismét alázatoskodó, selypítve kér

bocsánatot, s csókolja vissza Timéát.

„Az őrnagy idegein valami borzadály reszketett végig…”

ATHALJA

Este tizenegy óra van az esküvő előtti napon. A Zófia asszony vezette cselédek a nagy sütés-főzés fáradalmait pihenvén a

konyhában vigadnak, lakmároznak a föl nem használt, elrontott ételekből. A szerelmespár Timéa szobájában évődik.

Athalie nincs sem itt, sem ott, senki nem keresi. A nő abban a szobában ül, hol Kacsuka évekkel ezelőtt a portréját festette

flörtölve, s hol először pillantotta meg a fehér arcú, senkiházi, árva lányt. Az csak tréfáinak célpontja, rugdalnivaló

kapcarongy volt a szemében, azonban 2 év alatt az ő lett a ház úrnője, s saját apjának cselédje pedig a ház ura. Gyűlöli

Timárt, amiért meghalt, s most emiatt boldogság költözhet a házba, s egyedül ő marad szerencsétlen. Előveszi mérgeket

tartalmazó szelencéjét, s eljátszik a gondolattal, hogy másnap megmérgezi az esküvői ebéden az egybegyűlteket. Ám ez

nem elég, ennél több, hosszabb szenvedést akar okozni. Lelkének keserű pohara lassan telt az évek alatt, az utolsó csepp

Timéa délutáni szavai voltak („Ah, te ügyetlen!”), melyekkel megalázta őt az egykor szeretett férfi előtt. Hogy erőt

gyűjtsön tervéhez, a kukucskáló nyíláshoz oson. Kacsuka a ház elrendezéséről faggatja menyasszonyát, s hogy nincs-e

titkos ajtó a hálószobához. A nő megmosolyogja gyanakvó vőlegényét, s megígéri az aggódó férfinak, hogy aznap éjjel

kulcsra zárja a szobáját, s egész éjjel fönt marad, hogy megtanulja a Bibliából a „férjhezmenendő hölgyek imáját”. Athalie

pokolian dühös, tervéhez az kell, hogy a másik nő aludjon. Az őrnagy búcsúzik, Athalie gyorsan otthagyja rejtekét, s elébe

kerül a férfinak. Timéa szobájából nem látja őt, azt hiszi egy cseléd motoz, utasítja, hogy gyújtson fényt. Athalie kíséri ki a

férfit, ki nem ismeri föl, s egy ezüstallért nyom szórakozottan a markába szolgálataiért. Mikor a nő megköszöni, akkor

eszmél föl, s ijedten kéri vissza a sértő ajándékot. Amaz megígéri, hogy holnap visszaadja. Az őrnagynak ettől a baljós

előérzete megkétszereződik, nem haza megy, hanem csatlakozik az éjjeli őrjárathoz inkább.

A mulatozó cselédek is lassan nyugovóra térnek, de hirtelen Athalie nyit be hozzájuk, s kínál meg mindenkit puncsos

teával- mi egy idő óta gyakori kedveskedés tőle, s most még finomabbra készítette. Ő maga fejfájásra hivatkozva aludni

tér. Anyja fura ízűnek érzi a teát, mintha mákgubó lenne belefőzve… A szakácsnak adja, s követi lányát. Lefekszik, de még

sokáig rosszul van a tea ízétől, rémálma is lesz tőle (a cselédeket fölkölthetetlenül alszanak, ő maga mozdulni képtelenül

egy széken ül, lánya pedig erőszakkal próbálja belediktálni az undorító ízű teát), arra riad föl. Lányát keresi, azonban az

nincs az ágyban. Hol van Athalie?

Athalie a rejtekhelyen figyeli a Bibliát magoló Timéát, ki lassan tér csak nyugovóra, ellenőrzi az ajtókat (vőlegénye belé

oltotta a félelmet), magasra föltornyozva befonja haját, krémmel bekent kezére vastag bőrkesztyűt húz, s előveszi a

kardmarkolatot a törött pengével. Megcsókolja, vánkosa alá dugja, s elfújja a gyertyát. Athalie kivárja, míg elalszik, éjjel

kettőkor előmászik a Szent György-kép mögül, s az alvóhoz oson, kihúzza a pengét. Mikor az ágyban fekvő fölsóhajt,

lesújt rá, azonban annak feje fölött lévő kesztyűs kezét találja csak el. Timéa fölriad, dulakodni kezd támadójával, kinek a

homlokát is sikerül megvágnia. Mikor belekap az alak hajába, rájön, hogy Athalie az, azt hiszi ő és az anyja meg akarják

ölni, még elkeseredettebben kezd küzdeni. Kint Zófi asszony meghallja a dulakodást, s kitörve egy utcára néző ablakot

gyilkost kiált. Athalie megretten, s most már ő a megtámadott. Nagy nehezen kiszabadítja haját a másik nő kezéből, s

visszaszalad a kép mögé. Timéa lép néhányat, s ájultan esik össze.

Zófi asszony kiabálására odarohan az őrjárat, de nem tudják betörni a vastag ajtót. Az asszony a cselédekért rohan, ám

azok- mint álmában- föl sem ébrednek. A kapus zsebéből megszerzi a kulcsot, s rettegve botorkál végig a házon. Az

őrnagy azonnal Timéa szobájához rohan, berúgja az ajtót, s megtalálja a földön a nőt. A tábori orvos szerint csak elájult,

nincs életveszély. A férfiban fölébred a bosszúvágy, meg akarja találni a gyilkost. A szolgák mind fölzavarhatatlanul

alszanak, így Athalie szobája felé veszik az irányt. A lány békésen alszik, a pulzusát tapogató orvost is átveri nyugalmával,

csak Kacsukát nem, ő észreveszi a körme alatt a friss vért. Mikor ezt kimondja, a lány görcsösen belevágja körmeit a férfi

kezébe, s őrült kacagással kiugrik az ágyból. Diadalmas dühvel tekint végig a gyülekezeten, anyja nem állhatja tekintetét,

ájultan esik össze.

AZ UTOLSÓ TŐRDÖFÉS

Komárom megye levéltárában a legérdekesebb bűnvádi per vádlottja egy Brazovics Athalja nevű nő. Mesterien védte

magát a gyilkossági váddal szemben, egy bíró sem tudta elítélni. Semmi áruló nyom nem utalt rá, anyja s Timéa pedig

nem vallottak ellene. A szembesítés sem történt még meg, mert a menyasszony lábadozik. Az orvos szívderítő

olvasmányokat javasol neki, így egyik délután vőlegénye fölolvassa Timéa keresztgyermekeinek (124-en vannak)

névnapi köszöntőit. A vendégségbe jött alispán is ott van. Mikor a bogár-pecséttel lezárt levélhez ér, elsápad, némán

olvassa végig, majd fölugrik, a hálószobába rohan, s kitépi a Szent György-képet a tokjából. A sötét folyosón megtalálja

Athalie véres öltözetét, mérgekkel teli szelencéjét és borzasztó naplóját. Timéa könyörögve kéri, hogy hallgassanak erről,

de nem tehetik, az alispán a törvény szolgája, elviszi a bíróságra a bizonyítékokat. Mikor a nő felépül, szűk körben

megtartják az esküvőt, és el kell menniük a bíróságra vallomást tenni a történtekről. Athalie megtudja, hogy a pár

összeházasodott, ettől és a bemutatott bizonyítékok láttán őrülten dühös lesz, átkozódva vallja be, hogy ő követte el a

tettet. „Az őrjöngő némber térdre bocsátkozék, s két kezét úgy rázta feje fölött, tanúnak híva az égieket és a föld

alattiakat:

- Esküszöm! Esküszöm, hogy azt a titkot, a rejtekajtó titkát rajtam kívül csak egy ember tudta még: az az ember volt

Levetinczy Timár Mihály. Másnap, ahogy ezt a titkot megtudta tőlem, eltűnt. Ha tehát neked e titkot most valaki megírta,

akkor Levetinczy Timár Mihály nem halhatott meg másnap. Akkor Levetinczy Timár Mihály él, és te várhatod első férjed

visszatértét. Úgy legyen nekem irgalmas az Isten, amilyen igaz, hogy Timár most is él! s akit eltemettél, az egy tolvaj volt,

ki Timár ruháit ellopta!... Mármost élj ezzel a döféssel a szívedben tovább!”

A MÁRIANOSTRAI NŐ

Athalie-t halálra ítélték, de a királyi kegyelem életfogytiglanra változtatta a büntetést. 40 év telt el, de a gyűlölete mit sem

lankadt. Templomba nem járhat a többi rabbal, megzavarja a szentbeszédet. Javasolták neki a megtérést, úgy közte

lehetne az ünnepnapokon uralkodói kegyelemből szabadon bocsátott foglyoknak. Egyre csak azt hajtja, hogy ha őt valaha

szabadon engedik, megöli azt a nőt. Pedig az a szegény nő már évek óta halott, sírba vitte a beteg szíve. Az „utolsó

tőrdöfés” miatt nem lehetett boldog soha, megmérgezte az a hitvesi csókot. Egy léhűtő fia született második

házasságából, ki a mesés vagyont olyan gyorsan elköltötte, ahogy Timár létrehozta. Timéa unokája már

könyöradományból tengődött (Timár anno létrehozott egy alapítványt az elszegényedett rokonoknak). A nő, mikor

halála közelgett, levitette magát Levetincre, ott temették el a Duna parton, közel apja hullámsírjához. Timéa sírköve és a

Senki szigetének legmagasabb sziklája láthatják egymást szemközt. Az arany ember gazdagságából csak az alapítvány

maradt, a komáromi palota helyén más épület van már, sírboltjuk környékén erődítményeket hánytak föl. Nyoma sincs a

régi gazdagságnak.

„Hát a „Senki szigetén” mit csinálnak most?!”

A „SENKI”

Az író emlékszik, hogy ábécétanuló kisgyerek volt még, mikor mindezek történtek. Volt a gazdag úr temetésén, látta,

miként vitték vesztőhelyre a szép hölgyet, s hogy hozták vissza, miután kegyelmet kapott (mikor a pópa odatartotta neki

csókra a szent feszületet, a nő megharapta azt). Látta vasárnaponként a templomban a másik, érdekes szemöldökű szép

hölgyet, a társalkodónője támadása után már vörös csíkkal a homlokán. A gyerekek továbbadták a szülőktől hallott

mendemondákat a történtekről, majd az egész az idő homályába veszett.

Néhány éve egy természetbúvár barátja elvitte egyik útjára az írót egy ritka flórájú, faunájú szigetre a török-magyar

határon. A szigeten paradicsomi kert virágzik, pompás gyümölcsösöket, dohányföldet, méhészetet, ritka fajtájú

baromfikat, kecskéket, marhákat találhatunk itt. A tulajdonos gazdag ember- pedig erre a szigetre pénzt be nem

engednek, cserekereskedelem van. Az író barátja 25 éve jár ide, újfajta növények magvait, baromfik tojásait szokta

idehozni, cserébe ritka rovarokat, szárított növényeket adnak neki, miket múzeumoknak értékesít. A szigetet egy magyar

nyelvű család lakja, csak keresztneveik vannak. Az alapító férfi 6 fia a környékről hozott feleséget, az unokák száma már

40 fölött van. A sziget többször ennyi embert is eltartana bőséggel. A szépapó tanítja a férfiakat, a szépanyó a nőket. A

szigetet egy negyvenes éveiben járó férfi vezeti, a neve Deodat. Tanult ember, gazdálkodásból a leghaladóbb eszméket

vallja, az öreg tanította őt. Az egész napos almaszedés végén a vendégek a családdal együtt a házakhoz tartanak

vacsorázni, előkerülnek az öregek is. „Szép pár volt. A nő lehetett hatvanéves, a férj nyolcvan. A szépapó azon jellemtartó

arckifejezéssel bírt, mely még negyven év után is visszaemlékeztet valami rég látott képre. Én megdöbbentem tőle. Feje

kopasz volt már, de kevés haja és bajusza alig látszott ősznek, és vonásaiban valami vasnyugalom tartá fenn a

változatlanságot. A mérsékletes élet, a jó kedély tartja el ily épen az arcvonásokat. A szépanya tekintete pedig valóban

vonzó látvány volt. Hajdani aranyhaja közé most már ezüst is szövődött, de szemei még most is egy hajadon szemei, és

arca elpirul, midőn öregének csókja éri, miként egy menyasszonyé. S mind a kettőnek arcán a boldogság sugárzik, midőn

előttük látják az egész nagy családot; s egyenkint neveiken szólítva, sorba csókolják őket. Ez az ő boldogságuk, ez az ő

imádkozásuk, ez az ő hálaadásuk.”

A vacsorához csatlakoznak a vendégek is, a szépapa az ő asztalukhoz ül. Az estebéd után az író a világban, az országban

beállt változásokat meséli a legkisebb unokáját, Noémit az ölében tartó öregnek (Ausztriához csatolás, belpolitikai,

vallási, nemzetiségi harcok, pénzügyi romlás). Az öreg csendben hallgatja végig, csak pipafüstje „felelget” az

elbeszélőnek: e sziget nem tartozik senkihez, nem éri el a politika, nincsenek papok, nincs viszály és nincs pénz. Az író

lelkendezésére, hogy milyen hatalmas lesz majd az ország, a szépapó csak elszenderedett unokáját a szépanyónak,

fontosabb dolog ez mindennél. Végül megkérdi, hogy mi a vendég mestersége. „Mondtam neki, hogy regényíró vagyok.

- Mi az?

- Az egy olyan ember, aki egy történetnek a végéből ki tudja találni annak a történetnek az egész összességét.

- No hát találja ön ki az én történetemet! - szólt, megragadva kezemet. - Volt egyszer egy ember, aki odahagyta a világot,

amelyben bámulták, és csinált magának egy másik világot, ahol szeretik.

- Szabad a nevét kérdenem?

Az aggastyán e szóra egy fejjel magasabbra látszott kiegyenesedni; reszkető kezét fölemelte, és a fejemre tevé. És nekem

e percben úgy tetszett, mintha valaha, régen, régen, már lett volna egyszer ez a kéz az én fejemre téve, mikor azt még

gyermeki szőke lenhaj födte, s láttam volna ez arcot valahol.

A kérdésre pedig ezt felelé:

- Az én nevem a „Senki!”

Azzal megfordult, nem szólt többet, bement a lakába, és egész ottlétünk alatt nem jött elő.

---

Ez a senki szigetének a jelen állapotja.

A két országtól adott szabadalom, mely e folt földecskét minden határon kívül létezni engedi, még ötven évig tart.

S ötven év alatt - ki tudja, mi lesz a világból?!”

UTÓHANGOK AZ ARANY EMBERHEZ

Jókai kedvenc regénye ez. Ez lett lefordítva a legtöbb nyelvre (Timars two world, Modern Midas), színdarabot is írt belőle (ami 20 éven át tartotta magát a színpadon), és a szereplői is régi ismerősei, ki korábbról, ki későbbről.Rokonsága révén az író kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírt. A nagy Jókay birtok szétmorzsolódott az örökösök közt, pedig felmenőik sorában sok a gazdag, híres ember (egyikük pl. II. Rákóczi Ferenc titoknoka volt). Egyik nagyanyjának a nővére a gazdag Szűcs Lajosné volt, saját korában ismert, előkelő hölgy a budapesti társaságban. Egyszer az író vele utazott át a Balatonon gőzössel Balatondfüredről Siófokra, mikor nagy szélvihar támadt, s dobálni kezdte a hajót. Minden utas a kabinjába menekült, kettejüket kivéve. Az öreg hölgy „… aztán odaültetett maga mellé, s azalatt, amíg a hullám dobálta a hajót, hogy annak az egyik lapátkereke folyvást a levegőben kalimpált, elregélte nekem azt a történetet, ami az „Arany ember” regényemnek a végét képezi, a fiatal özvegy, annak a vőlegénye: a katonatiszt, társalkodónője, a tiszt korábbi kedvese és annak az anyja között, kiket ő mind személyesen ismert. Ez volt az alapeszme, a végkatasztrófa, amihez aztán nekem a megelőző történetet, mely e végzethez elvezet, hozzá kellett építenem, s a szereplő alakokat, helyzeteket mind összeválogatnom: hihetővé tennem. De azok az alakok és helyzetek mind megvoltak valósággal.”A „Senki szigetének létezéséről Frivaldszky Imre természettudóstól hallott, ott állt a török-magyar határon se ide, se oda nem tartozva még az 1860-as években is.