1
Szomtiat, 1976. február 5. 7 Rákóczi- jubileumra Szövetkezetek készülünk ; a jobb ellátásért Vizeink védelme Pénteken a HNF Or- szágos Tanácsának székházá- ban — sajtótájékoztatón is- mertették azt a rendkívül tartalmas, hazai és külföldi eseményeket egyaránt igéró programot, amely méltó ke- retet hivatott biztosítani a II. Rákóczi Ferenc születé- se 300. évfordulójáról való megemlékezéshez. A prog- ramot a Rákóczi-emlékbi- zottság dolgozta ki, és KÖ- peczi Béla, a Magyar Tu- dományos Akadémia főtit- kárhelyettese, az emlékbi- zottság alelnöke ismertette az újságírókkal. 1976. március 27-én lesz II. Rákóczi Ferenc vagy ahogyan népünk szivében és az évszázadok hagyomá- nyában él: a kurucvezérlő fejedelem születésének három évszázados jubileuma. Az évfordulóhoz kapcsoló- központi események kö- zül kiemelkedik a Magyar Nemzeti Múzeumban márci- us 26-án megnyíló Rákóczi- emlékkiállitás. Ugyanezen a napon kerül sor a főváros- ban arra a központi emlék- únnepségre, amelyen tiszte- legnek a kurucvezér emlé- kének. Szobránál koszorúzá- si ünnepséget tartanak Bu- dapesten, külföldön pedig Borsiban. Rákóczi szülőházá- nál és Kassán, R temetke- zési helyen. További kiállí- tások is készülnek az év- fordulóra. vuló árukínálata és a vál- Enyheság és hófúvások Időjárási mérleg Az elmúlt hónap időjárá- A hőmérséklet havi ko- sát a rendkívüli változé- zépértékei a hónap nagyob- konyság jellemezte. Verőié- bik részének enyhe időjárá- nyes napok, tavaszi enyhe- sa miatt a sokévi átlagnál ség és hófúvásos zord téli országszerte 1—2 fokkal ma- id & váltogatták egymást, zi- gasabbak voltak. A lehullott vatarok és régóta nem ta- havi csapadék mennyisége paszta,t kiadós havazások ^ n k ^ n ^ g a t ^ t e j ^ egyaránt előfordultak. részén meghaladta a nor- Január túlnyomó részén málértéket, ám az ország enyhe volt az idő, csak 16— nagyobbik részén csapadék- 18-a között és a hónap utol- hiány mutatkozott. Ez fő- só 5 napján maradt a hő- ként a Dunántúl délkeleti mérséklet napi középértéke felén és az Eszaki-közép- a sokévi átlag alatt. Külö- hegység térségében volt je- nösen enyhe időjárás ural- lentős, ahol a sokévi állag- kodott 11—14-e között, ami- nak mindössze fele- kéthar- kor az ország nyugati és dé- mad a hullott le. A Dél-Al- li területein 12—16 fokos föld januári csapadék mér- fcimelegedést mértek, s a !e£e a hónap utolsó napjai- hőmérséklet napi átlagai 8— nak bőséges havazásai mi- 1! fokkal voltak magasab- att mérsékelt többlettel zá- bak az évszaknak mégfelelő rult. amint azt a következő szintnél- Olyan enyhe ldőjá- adatok bizonyítják (a csa- rást okoztak ekkor az At- padék havi összegei után lanti óceán szubtrópusi öve- zárójelben közöljük, hogy a zetéből fölénk áramló lég- sokévi átlag hány százaléka tömegek, mint amilyen hullott le): Bácsalmás 53 egyébként március végén mm (166 %), Kiskunhalas 51 szokásos hazánkban. A hó- mm (170%), Kiskuníélegy- liap utolsó napjai azután háza 33 m m (114%), Kiste- meghozlak az igazi telet. Az lek 45 m m (136%), Szentes északkelet fe'ől beáramló 37 m m (119%), Szeged 35 hideg és a Földközi-tenger mm <109 "n), Makó 47 mm térségéből érkező enyhe pú- U52%), Mezőhegyes 43 mm rádiós légtömegek napokon (130%), Orosháza 72 mm at a Kárpát-medence fölött (340 % ) . keveredtek egymással, s ez szegeden a havi középhő- elsősorban az ország keleti, ,,„,<. „, dél keleti részén igen kiadós mérséklet -0,3 C volt, ez havazást idézett, elő. A ha- 0,9 fokkal magasabb a sok- vazas erősségére jellemző, évi átlagnál- A hónap során hogy 28-án Bács-Kiskun, eWfordu]t legmagasabb hő- Csongrád és Békés megyek területére 20—40 mm hó- A MÉSZÖV küldöttközgyűlése A fogyasztási szövetkeze- tozatos táplálkozás igénye tek megyei szövetségének egyaránt ezt a tendenciát tegngp, pénteken délelőtt erősíti. tartott küldöttközgyűlésén A következetek felvásárló Hunyadkürti Lajos a ME- tevékenysége az elmúlt év SZÖV elnöke arról' számolt második felében megtorpant be többek között, hogy az a kedvezőtlen időjárással AFESZ-ek eredménye ko- összefüggő gyengébb termés rabban az országos átlag miatt. Egyre világosabban alatt maradt. Szigorú önkri- látják viszont a fogyasztási tikéval és külső segítséggel szövetkezetek, hogy a kis- feltárták a lassúbb fejlődés kertekből és a háztáji gaz- okait, megtették a szükséges daságokból eredő termékek- intézkedéseket, ennélfogva a nek a kereskedelmi hálózat- továbblépés lehetőségei és ba történő eljuttatása mel- biztosftékai egvaránt adot- l elt a termelés ösztönzése, lak Üjra hangoztatta, hogy segítése, kiszolgálása is fel- a szövetkezetekben is a tár- adatuk, beleértve a z állat- sadalmi érdek az elsőrendű, tenyésztő szakcsoportok ser- hn ezt tartják szem előtt, téshizlaló tevékenységet is. az egyéni és csoportérdek FJsőrendu feladat a sze- sem károsodik. Ahol ezeket K edi nagyaruhaz es a ma- föl akarták cserélni, vagv koi áruház beruházási mun- föl is cserélték, ott akadt kálatainak a megkezdése, a meg az egészséges fejlődés, kiszombori Üzletház építesé- A megyei szövetség elnök- "ek befejezése, a kereske- ségének a küldöttközgyűlés delmi és vendéglátó hálózat elé terjesztett javaslatai a további technikai fejlesztese, lakosság jobb ellátását szor- valamint a tanyán elők va- galmazzák 1976-ban is. Az sárlási körülmenyeinek javi- alapellátáshoz tartozó élei- fása. miszerkereskedelem árufor- A takarékszövetkezetek be- galma várhatóan tovább tőtállomanya tavaly megha- emelkedik, hiszen falvaink ladta az 550 millió forintot lakói egyre kevesebb olyan a ^"k anyagi stabilita- élelmiszert fogyasztanak, sának biztos jele ez —, es amit saját maguk termeltek minden jogos hiteligényt ki meg. A kereskedelem ja- tudtak elégíteni. Ha teve- kenyssgüket kiegészítik a fiatalok takarékosságra ne- velésével és szorgalmazzák a kistételű betétek gyarapítá- sát is, további 65 millió fo- rinttal növelhető idén a fa- lusi pénzintézetekben kama- tozó betétek összege. A lakásépítő szövetkezetek várhatóan 22.30 l a k á s t építe- nek megyénk városaiban a most induló ötéves tervben. Szegeden 300 taggal alakul meg a „Tabán" lakásépítő szövetkezet, tagjai várható- an még ebben az évben la- káshoz Jutnak. Ugyanez a szövetkezet gondoskodik majd további 700 lakás fel- építéséről. Erőteljesen fejlő- dik a lakásfenntartó szövet- kezeti hálózat, öt év alatt várhatóan 2800—3000 ú j la- kás kerül majd szövetkezeti kezelésbe. Járható útnak látszik, hogy az új lakások tulajdonosai nagy szövetke- zetekbe tömörüljenek, és gondnoksági rendszerben gondoskodjanak az épületek fenntartásáról. A küldöttközgyűlésen részt vett többek között dr. Pál József, a SZÖVOSZ tagja. Pefjési József, a megyei pártbizottság munkatársa és dr. Kereszty Béla megyei főügyész ls. Ma már odáig jutott a ke- | mikaliák és a technika gaz- j dagságával az emberiség, hogyha fenn akar maradni, kénytelen megvedenl a to- vábbi pusztítástól, szennye- zéstől, az őt körülvevő termé- szetet, környezetet: a vizet, a levegőt, a talaj szerkezetét, a növényi ée állati faunát — megvédeni a természel egyen- súlyát a felborulástól. Világ- méretekben ezért kellett lét- rehozni egy új szakágazatot a természet- és környezetvé delmet, amelyet, ha nem veszünk komolyan, katasztro- fális következményekkel szá- molhatunk az ezredforduló- tajan. Diplomák „halmozása" Hatáskörben és munkában az alföldi tájhoz igazodva Szegeden éppen húsz eszten- deje jött létre vizeink tisz- taságának őrzésére a Vízmi- nőségi Felügyelet, mint ahogy az ország valamennyi víz- ügyi igazgatóságán is. A fel- csaoadék hullott, sőt ezen a napon Orosházán a mi ég- hajlatunkon már ritkaság- tűik számító 52 mm-es csa- padékot adó havazást mér- tek. Alföldünk délkeleti ré- mérséklet 14 fok volt, ezt 13-án jegyezték fel, mfg a legalacsonyabb hőmérsékle- tet —12 fokot 31-én észlel- ték. A hónap végi nagy ha- vazásokból városunk is bő- szein 20—30 cm vastagságú ven részesült, 30-án és 31-én hóréteg alakult ki. s a hó- 22 cm vastagságú hótakaró nap végére az ismétlődő ha. borJtotu Szeged területét. A vazások az ország egesz. te- rületét összefüggő hótakaró- napsütéses ófak havi össze- val borították. A kiadós ha- ge városunkban 55 volt, ez vazást kisérő viharos észak- iq órával kevesebb a szoká keleti szél a Tiszántúlon sokfelé hótorlaszokat emelt es súlyos közlekedési aka- dályokat idézett elő. - sos januári értéknél. Dr. Péczely György _ egyetemi tanár Somogyi Karolyné 1elvitele A vízszennyezésért kiszabható bírságot ebben a laborató- riumban folyó vizsgálatok alapján állapítják meg. Képün- kön Forgó Irén, Spilák Erika, Szkaliczki Edit történt. Ebben gyorsan elő- amelynek vizével öntözni rehaladtak, mert az ered- nem lehet. Ha mégis teszik, ügyelet vezetője kezdettől mény „megfogható", ellen- csak saját felelősségükre. fogva Szépfalusi József, aki őrizhető. A műszaki feltéte- munkatársaival együtt való- ságos megszállottja ennek a lek megvannak ahhoz, hogy munkakörnek, hivatásnak, útját lehessen állni a szeny- Amilyen szerény körűimé- nyeződések továbbjutásának a nyék között kezdték annak Iolyókba; illetve azok felde _ idejen, most annak sokszo- . , ' rosát felülmúlva gyarapod- rítése a műszeres analitikai tak létszámban, technikai fel- vizsgálatokkal egyszerű, meg- szereltségben, anyagi megala- állításukra viszont ott van- . ..„„ pozottságban Állítja Szépfa- nak a törvényesen biztosított si holtág, amely arra vár, Folyóink tisztasága Kivétel még most és ma a 83 hektárnyi területű atkai, vagy máskülönben szúnyogo- lusi József, hogy ebben a ... szakmában ma már egyetlen s "Keink, alapdiplomával nem lehet sokra menni. Ö maga kémia—fizika sza- kos tanárként kezdte, és az- A forgásban azonban vlsz- szaértek ismét a mezőgazda- sághoz, illetve a szakosított állattenyésztő-telepekhez. óta'még két diplomát szer- ame iy e k létesítését és műkő- _____ _ zett. S így vannak'ezzel mun- dését annak idején nem a akarók kincse lehessen, 16 hogy hétvégi üdülőhellyé „varázsoljuk", és megvédjük 3 millió 200 ezer köbméter vizét a pusztulástól. Csong- rád alatt azonban a Serház zugi holt Tisza-ágnak „öreg", felborult a vize. Regenerálá- sára, hogy ismét az üdülni millió forintot kellene költe- ni. Ez az összeg azonban egy négy évvel ezelőtti kalkulá- ció. katársai is: biológusok, ve- mai k örnyezetvédelmi köve- gyészek, szakmérnökök, tech- telményekhez szabták. A nlkusok, laboránsok, akik kl- tény egyszerű: vízben sze- egészítő szakként szereztek gény telepeken szennyvíz- vagy most szereznek egy má- ként keze lik az értékes trá- sodikat. Dr. Dobler Lászlóné gyaievet, elengedik befolyók- biológus például halászgaz- ba> vagy nagy területeken dasági szakmérnök is; Jász pan gatják. A következmény: Tivadar é, Joó Béla vegyé- él6vizeket szennyeznek vele> ^edT^lrelvsége"- szek műszeres analitikus másrészt értékes területek millió forint körüli bírság- szakmérnökök lesznek hama- esnek k j a megművelhetőség- gal. A város tisztítatlan rosan. Az erdőmérnök Festő M1 néhol hektárszámra. A ^ " " y v i z e i n e k bomláséért Szabó László a természet-és vízminösé g-vizsgálat szem- a t ! környezetvédelem ismereté- pontjából reflektorfénybe művek és Fürdők. A Tisza ben a nem vegyész képzett- került a mezőgazdaságban a kémiai és biológiai minősé- ségű műszakiak csoportveze- növényvédő szerek és a mű- get mutat ° adatai szerint ala- „, , csony vízállásnál éppen ezért Mind- Szépfalusi József szerint a Tisza hozzánk tartozó szaka- sza hazánk legtisztább folyó- ja Szegedig. A város alatt derítés nélkül ipari szenny- vizet enged bele a'KSZV új- tője. Körforgásban trágya használata is. minu- nem tanácsos fürödni a vá- ezek nem koncentráltan, ha- ros alatti folyószakaszon, nem megfoghatatlan elosz- amíg meg nem épül Gyála- lásban szennyezik az álló-és réten a tervbe vett szenny- Amikor még az első víz- folyóvizeket, a fokozott ve- víztisztító telep. mintákat elemezték, akkor a getáció elősegíti a vizek el- Az olaj- és gáztermelés kö- mezőgazdaságba jutó öntöző- öregedését, vagyis biológiai zelsége Szegedhez, Illetve a víz minősége volt a fő téma. egyensúlyuk felborul. Csöng- Tiszahoz « rendkívüli .,, . . , 7 , ., , _ , , . esetben sem szennyezheti meg A változás az ipari es kom- rad megyeben és Szeged kor- a foIyf - lt _ mert cfö i öt t olyan munális jellegű szenny- és nyékén, sajnos, ilyen álla- korszerű védelmi berendézés felszíni vizek vizsgálatával potú a legtöbb tiszai holtág, és szervezett figyelőszolgálat őrködik, hogy Jó átlagtermések a homokon Zárszámadás a rúzsai Népköztársaság Tsz-ben I: Dallal, játékkal fogadták veszteséges volt. A terme- méteres víztároló, melynek Rúzsán a kultúrházba gyü- lőszövetkezet összeredménye üzembe állításával 50 hektá- lekező Népszabadság Ts;: mégis jó. mert a homoki ron öntözhetik a zöldségfé- tagjait a helyi Páva Kör növénytermesztés szerkeze-« léket. énekesei. Ezért is jó hangú- tében végrehajtott változá- A termelőszövetkezet brut- atban kezdődött az elmúlt sok beváltak. Büszkék arra, jövedelme megközelítette év gazdálkodásának elem- hogv a gyenge termőképes- a 9 milliót, s ebből tiszta zése. A járás első zárszám- ségű liomokterületetken a nyereség 4.7 millió forint, adási közgyűlésén jelen volt búza 28,3 mázsát, a burgo- Árbevételük 1975-ben 30 Szűcs József, a megyei párt- nya 125 mázsát, a fűszer- millió forint volt.. A tagok végrehajtóbizottság tagja, a paprika 60 mázsát, a kuko- jövedelme 10 órás munka- megyei TESZÖV elnöke, rica 40 mázsát termett hek- napra átlagosan 102 forint Jáhni László, a járási párt- táronként. Az eredményes év alkalmá- blzpttság első titkára. Szllá- Az állattenyésztésben az val 475 ezer forint prémiu- gyi Ernő, a megyei tanács elmúlt évben nem sikerült mot is kiosztanak. A ház- osztály vezetője, dr. Kiss lm- megoldani a szakosított táji termékeket 9 millió fő- re, a járási hivatal megbf- szarvasmarha-tartási, enne k rint. értékben értékesítették, zott elnöke is. tulajdonítható az igen ala- A beszámolót hozzászólá- Abrahám Vince, a téesz csony 1100 liter tej- sok követték, majd , Szűcs elnöke beszámolójában hang. hozam. József köszöntötte a gazda- súlyozta, hogy visszatérő A beruházásokra, fejlesz- ,„„.,, „„,,»„,, gondot okozott tavaly ls a tésre 2,1 millió forintot for- közösség tagjait, s méltatta belvíz. Ezért a paradicsom- dítottak. Többek között a homokon elért jó eredmé- .C6 fűszerpaprika-termelés 1975-ben elkészült a 70 köb- nyeiket - a váratlan eseményeket is könnyedén elháríthatják. A Maros vizo időnként algásodik a Mező- hegyes! Cukorgyárból kijutó szerves anyag miatt. Ez évi félmilliójába kerül a gyár- nak. Vizeink szennyezése miatt évente és propgresszíven emelkedik a bírság összege. Csongrád megyében ez leg- utóbb évi 21 millió forint volt annak ellenére, hogy sok üzem, vállalat és gazdaság tőle telhetően igyekezett anyagiakat is áldozni a ba- jok megszüntetésére. A szán- dék kezdeti lépésnek jó, de tovább kell menni, hogy vi- zeinket a jövő századnak is tisztán adhassuk át. Naponta, hetente, kéthe- tente vesznek az élővizekből mintát Csongrádtól a déli határszakaszig, és több mint 20 minőségi mutatót vetnek össze vizeink védelmében. Jó a szolgálat, veszélytől nem kell tartani, meg aztán jön- nek mindig a nagy árhullá- mok, amelyek „takarítják" a folyókat. Lódl Ferenc .

Rákóczi- Szövetkezetek Vizeink védelme jubileumra ...digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01976/00032/dm_1976...Szomtiat, 1976 februá. 5. r 7 Rákóczi-jubileumra Szövetkezetek

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • Szomtiat, 1976. február 5. 7

    Rákóczi-jubileumra Szövetkezetek készülünk ; a jobb ellátásért

    Vizeink védelme Pén teken — a H N F O r -

    szágos T a n á c s á n a k s zékházá -b a n — s a j t ó t á j é k o z t a t ó n is-m e r t e t t é k az t a r e n d k í v ü l t a r t a lmas , hazai és kü l fö ld i e s e m é n y e k e t e g y a r á n t igéró p rog ramo t , ame ly mé l tó ke -re t e t h iva to t t b iz tos í tani a II . Rákóczi Fe renc szüle té-s e 300. é v f o r d u l ó j á r ó l va ló megemlékezéshez . A p rog -ramot a Rákócz i -emlékb i -zo t t ság dolgozta ki, és KÖ-peczi Béla, a M a g y a r T u -dományos A k a d é m i a fő t i t -ká rhe lye t t e se , az emlékb i -zot tság a l e lnöke i smer te t t e a z ú j s ág í rókka l .

    1976. m á r c i u s 27-én lesz II . Rákóczi F e r e n c — vagy a h o g y a n n é p ü n k szivében és az évszázadok h a g y o m á -n y á b a n é l : a ku rucvezé r lő f e j e d e l e m — szüle tésének h á r o m évszázados jub i l euma .

    A z év fo rdu lóhoz kapcsoló-dó központ i e s e m é n y e k k ö -zül k i eme lked ik a M a g y a r Nemzet i M ú z e u m b a n m á r c i -u s 26-án megnyí ló Rákócz i -emlékkiá l l i tás . Ugyanezen a napon k e r ü l sor a fővá ros -ban a r r a a központ i e m l é k -únnepségre , ame lyen t isz te-l egnek a k u r u c v e z é r e m l é -kének . Szobráná l koszorúzá -si ünnepsége t t a r t a n a k B u -dapes ten , kü l fö ldön ped ig Bors iban . Rákóczi szü lőházá-ná l é s Kassán , R t e m e t k e -zési he lyen . További k iá l l í -t ások is készü lnek a z é v -fo rdu ló ra . vu ló á r u k í n á l a t a és a v á l -

    Enyheság és hófúvások

    Időjárási mérleg Az e l m ú l t h ó n a p i d ő j á r á - A hőmérsék le t hav i ko -

    s á t a rendkívüli változé- zépér téke i a h ó n a p nagyob-konyság je l lemezte . Ve rő i é - b ik részének e n y h e i d ő j á r á -nyes napok, tavaszi e n y h e - sa m i a t t a sokévi á t l agná l ség és hó fúvásos zord téli országszer te 1—2 f o k k a l ma-id & vá l t oga t t ák egymás t , zi- gasabbak vo l tak . A lehul lo t t v a t a r o k és régó ta n e m t a - h a v i c sapadék menny i sége pasz ta , t k iadós havazások ^ n k ^ n ^ g a t ^ t e j ^ e g y a r á n t e lő fo rdu l t ak . részén m e g h a l a d t a a n o r -

    J a n u á r t ú lnyomó részén m á l é r t é k e t , á m az ország e n y h e vol t az idő, csak 16— nagyobb ik részén c s a p a d é k -18-a között és a h ó n a p u to l - h i ány mu ta tkozo t t . Ez fő -só 5 n a p j á n m a r a d t a hő- k é n t a D u n á n t ú l délkelet i mérsék le t n a p i középé r t éke f e l én és a z Eszak i -közép-a sokévi á t l ag a la t t . K ü l ö - hegység t é r ségében vol t j e -nösen e n y h e i dő j á r á s u r a l - lentős, aho l a sokévi á l l a g -kodot t 11—14-e között , a m i - n a k mindössze f e l e - k é t h a r -kor az ország n y u g a t i és dé - m a d a hu l lo t t le. A Dé l -Al -li t e rü le te in 12—16 fokos föld j a n u á r i c s a p a d é k m é r -fc imelegedés t mér t ek , s a !e£e a h ó n a p utolsó n a p j a i -hőmérsék le t nap i á t laga i 8— n a k bőséges havazása i m i -1! f okka l vo l tak m a g a s a b - at t mérsékelt többlettel zá -bak az évszaknak mégfe le lő ru l t . a m i n t az t a köve tkező szintnél- Olyan e n y h e ldő já - a d a t o k b i zony í t j ák (a csa -r á s t okoztak e k k o r az At - p a d é k hav i összegei u t án lan t i óceán szubt rópus i öve- z á ró j e lben közöl jük , hogy a zetéből fö lénk á r a m l ó l ég - sokévi á t l ag h á n y száza léka tömegek, m i n t ami lyen hu l lo t t l e ) : Bácsa lmás 53 egyébkén t március végén m m (166 %), K i s k u n h a l a s 51 szokásos h a z á n k b a n . A hó- m m (170%), K i s k u n í é l e g y -l i a p utolsó n a p j a i azu tán háza 33 m m (114%), Ki s t e -meghoz lak az igazi te let . Az lek 45 m m (136%), Szentes é szakke le t fe 'ő l b e á r a m l ó 37 m m (119%), Szeged 35 hideg és a Fö ldköz i - t enger m m