Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

Embed Size (px)

Citation preview

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    1/141

    Jacqueline Baird

    A legszebb ékszer  

    The Greek Tycoon’s Revenge 

     A fiatal ötvösművésznő, Eloise egyre nagyobb sikereket ér el az ékszer-

     piacon, a cége most nyitott egy üzletet Párizsban. A magánéletében azon-

    ban még várat magára a szerencse. Igaz, hogy Marcus,  álmai lovagja

    együtt akar vele élni, de a férfit csak a bosszú hajtja, ugyanis azt hiszi,

     Eloise évekkel korábban segített az anyjának k i fosztani az ő nagybátyját. A

    lány kénytelen elfogadni a férfi feltétel eit, és közben abban reménykedik,

    hogy egyszer majd sikerül meghódítania Marcus szívét... 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    2/141

    Jacqueline Baird

    2

    1. FEJEZET

    - Most már látom, ahhoz, hogy én legyek álmaid lovagja, nemvolt elég összetegeződnünk. 

    Eloise elnevette magát, és mandulavágású zöld szeme csak úgyragyogott.

    Egy előkelő londoni étteremben üldögélt Ted Charltonnal. De-rűsen végigmérte a férfit, majd megrázta a fejét, s ettől rézvöröshaja megcsillant a gyertyafényben. Charlton kétségbeesett arckif e- jezése valóban mókás volt. 

    - Nem, Ted, tényleg nem te vagy az. - Azt hiszem, nincs szerencsém a szerelemben. - Ted kellemes

    mély hangon beszélt, kiejtése pedig nyomban elárulta, hogy ame-rikai. - De hát minek panaszkodom? Te nagyszerű nő vagy,Eloise, és már az is ajándék, hogy veled vacsorázhatom. A volt f e-leségemmel el sem tudnék képzelni egy ilyen beszélgetést.

    A lány kedvelte Tedet, aki mostanában vált el a harmadik fele-ségétől, mert az asszony elhagyta egy fiatal férfiért. Charlton azötvenes évei elején járt. 

    Igaz, első pillantásra jelentéktelen figurának látszott, éles eszeés humora mégis megnyerővé tette. Eloise megfogta a férfi karját. 

    - Tudom, nagyobb sikereid vannak a nőknél, mint amit elakarsz hitetni velem, Ted, és izgalmas az életed. Bárcsak azenyém lenne ilyen érdekes! - De hiszen egy ilyen gyönyörű és te-hetséges nő előtt, mint amilyen te vagy, nyitva áll az egész világ!Már maga a tény, hogy együtt láthatnak veled, hízeleg a hiúsá-

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    3/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    3

    gomnak, és ha bármiben a segítségedre lehetek, csak szólj! Való- ban tiszta lelkiismerettel kérheti a férfit, hogy szálljon be a KHE-

     be? Persze nem százszázalékos a befektetés, gondolta Eloise, delétezik egyáltalán biztos hasznot ígérő üzlet? KHE-nek hívták azékszercéget, amelyet a barátnőjével, Katie-vel és annak férjével,Harryvel alapítottak néhány évvel ezelőtt. 

    - Igazán kedves tőled! - A lány mosolygott, hogy leplezze bi-zonytalanságát, mert ez volt az első alkalom, amikor egy lehetsé-

    ges befektetővel tárgyalt. A pénzügyeket általában Harry intézte a cégnél. Mivel azonbanKatie, aki pár héten belül világra fogja hozni első gyermeküket,egész nap gyengélkedett, a férfi arra kérte Eloise-t, helyettesítse őtezen az üzleti vacsorán. A lány rögtön beleegyezett. 

    - Nem vagyok kedves, csupán jó az üzleti érzékem. Szokatlan,mégis vonzó az elképzelésetek, és két-három éven belül a világ

    összes fővárosában ismerni fogják a nevetek et.- Ez azért túlzás! - Eloise megrázta a fejét, mégsem tudta tit-

    kolni büszkeségét. Ez az este tényleg jól sikerült, hiszen nőként isés művészként is nagy elismerést kapott. 

    Tulajdonképpen egyáltalán nem szeretett előkelő étterembevagy bárba járni, és nem is volt alkalmi ruhája. Mivel szinte csak

    farmert és pólót hordott, ma estére Katie-től kellett kölcsönkérnieegy elegáns felsőrészt, amelyhez egyszerű fekete szoknyát vett föl.Legnagyobb meglepetésére azonban remekül érezte magát az al-kalmi ruhában és  a fényűző környezetben, mert Ted Charltonolyan szellemesen tudott társalogni, hogy megfeledkezett mellettea félénkségéről. Már rég nem mulatott ilyen jól. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    4/141

    Jacqueline Baird

    4

    Ted felállt, és meghajolt előtte: - Mit szólnál egy kis tánchoz? Ne vacakoljunk most a szerződés fárasztó részleteivel! Holnap is

    lesz rá időnk, sőt jobban tennéd, ha az egészet Harryre bíznád. Bi-zonyára már régóta hegyezi a ceruzáját, hogy mindent a lehetőlegpontosabban fogalmazzon meg.

    Eloise nem sokat tétovázott. - Oké! - próbálta utánozni a férfi amerikai kiejtését, de nem sok

    sikerrel.

     Nevetve indultak a táncparkett felé. 

    Marcus Kouvaris a bárpultnak támaszkodott, egyik kezébenwhiskyspoharat tartott, a másikat pedig a nadrágzsebébe mélyesz-tette. Nadine, a szőke topmodell közelebb húzódott hozzá, és be-lekarolt. Összenéztek, és mindketten tudták, hol és hogyan fog

    végződni ez az este. Marcus ivott egy kortyot, és a homlokát ráncolta. Miután majdegy évig teljesen visszavonultan élt Rykoson, a kis görög szigetenálló villájában, sokat várt ettől a londoni éjszakától és Nadine-től,alkalmi barátnőjétől. 

     Nagybátyja, Theo Toumbis egy szörnyű balesetben hunyt el,ezért az elmúlt egy évben Marcus gondoskodott a nagynénjéről,

    Christine-ről és unokahúgáról, Stelláról, akik szintén Rykoson lak-tak. Szokatlan volt neki a szerzetesi életmód, ezért alaposan kiakarta élvezni azt a pár napot, amelyet Londonban kell töltenie. 

    Gondolataiba merülve a táncparkettre nézett, ivott még egykor tyot, aztán a csodálkozástól elakadt a lélegzete. Hirtelen telje-sen megfeledkezett Nadine-ről, aki izgatóan simult hozzá. Aszemben lévő asztalnál ülő férfit csupán egy megvető pillantásra

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    5/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    5

    méltatta, a nő azonban teljesen lekötötte a figyelmét... Eloise, aszemérmes és ártatlan... Eloise, aki már attól is elpirult, ha egy fér-

    fi ránézett...Amikor a lány a nála jóval idősebb férfi karjára tette a kezét, és

    szabályosan imádattal nézett rá, Marcus gúnyosan elmosolyodott.Az alma nem esett messze a fájától, Eloise sem jobb az anyjánál,Chloénál. A két nő ugyanis együtt fosztotta ki Theo bácsit. Marcustulajdonképpen azért jött Londonba, mert bosszút akart állni a lá-

    nyon. Nem mintha a pénz számított volna, hiszen megengedhette ma-

    gának, hogy nagyvonalúan támogassa nagynénjét és unokahúgát. Nem erről volt szó, hanem arról, hogy senki sem csaphatja  be acsaládját büntetlenül. 

    Ám az ügy más oldalról egészen közelről érintette Marcust.Annak idején Eloise megjátszotta előtte az ártatlant, ő pedig ural-

    kodott magán. Nem ment tovább néhány futó csóknál - aztán alány hirtelen búcsú nélkül eltűnt. No de senki sem járathatja a bo-londját Marcus Kouvarisszal! Hunyorgott, hogy jobban szemügyrevehesse Eloise-t. Szinte hihetetlen, de a lány most még sokkalszebb, mint tizenkilenc éves korában. Mozgásából természetes bájáradt, és vörös haja, zöld szeme s halvány, áttetsző bőre lenyűgöz-

    te a férfit. Ő volt az egyetlen nő, akihez ösztönösen vonzódott, ésaki még egy olyan szőke bombázót is el tudott vele feledtetni,mint Nadine.

    Öt év! Akaratlanul is ökölbe szorult a keze a zsebében. Úgyemlékezett a lány selymes bőrére és finom domborulataira, minthaEloise most is a karjában heverne. Fokozódott az izgalma, és hogyelterelje a figyelmét, ismét a lány kísérőjét kezdte vizsgálni. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    6/141

    Jacqueline Baird

    6

    Ismerte a férfit az újságból, mert nemrégiben olvasott róla egycikket az egyik gazdasági folyóiratban. Ted Charlton gazdag ame-

    rikai vállalkozó, aki mostanában vált el harmadik feleségétől. El-fogta a düh. Ő, Marcus akkoriban fölmentette magában Eloise-t afiatalsága és tapasztalatlansága miatt, mert úgy gondolta, csak azanyja utasításait követte. Most viszont fölnyílt a szeme, s végrelátja, hogy a lány nemcsak ártatlan áldozat volt, hanem az anyjávalegyütt tervelte ki és hajtotta végre a gazságot. 

    Lakosztályában hevert a jelentés, mely szerint az ékszerterve-zéssel és - forgalmazással foglalkozó KHE egyelőre kis cég, denagy jövő előtt áll. Marcus biztosra vette, hogy Theo bácsi ebbe avállalkozásba fektette a pénzét. Igaz, a szerződésben Eloise Ter-vezőiroda szerepelt, ám a két cég minden kétséget kizáróan egy ésugyanaz, ráadásul öt évvel ezelőtt Eloise is aláírta a papírokat. 

    Eredetileg úgy tervezte, hivatalos úton fogja visszakövetelni a

     pénzt, amit a bácsikája akkoriban merő tévedésből fektetett be acégbe. Most azonban annyira felbőszítette a látvány, ahogy Eloisea középkorú férfit szabályosan behálózta, hogy újabb ötletet találtki.

    Szidta magát, amiért olyan hamar lerázta a magánnyomozót atelefonban.

    A férfi két héttel ezelőtt felhívta, és beszámolt neki mindenről,amit megtudott. Nemcsak Eloise londoni címét és a cége nevét de-rítette ki, hanem arra is rájött, hogy a lány nem Chloe húga, hanema lánya. Arra a fontos kérdésre, hogy Eloise vajon részt vett-eegyéb csalásokban is, a fickó azt válaszolta, a kisasszony ártatlan,mint egy ma született bárány, közben viszont sokatmondóan neve-tett.

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    7/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    7

    Amikor a magánnyomozó felajánlotta, elküldi neki Eloise aktá- ját, Marcus visszautasította. Bebeszélte magának, hogy csupán a

    lány címére van szüksége, semmi többre. Soha nem ismerte volna be, hogy kész gyötrelem lenne végigolvasnia a lány szeretőineknévsorát. Most viszont, amikor véletlenül megpillantotta Eloise-t,erős vágyat érzett, hogy utánajárjon, mi rejtőzik az ártatlan arcmögött. 

    Eloise Ted karjában ellazulhatott, mert a férfi magabiztosan

    vezette őt a táncparketten. Elégedett volt magával, és végre hely-rebillent az önbizalma is. Ma este nemcsak az évek óta elfojtott gátlásait sikerült végre

    feloldania, hanem minden valószínűség szerint egy tőkeerős üzlet-felet is nyert a cégének. 

    - Kérlek, ne fordulj oda - súgta Ted a fülébe -, de a bárnál állegy pasas, aki egész idő alatt minket bámul. 

    Eloise persze rögtön arra fordította a fejét, és belenézett a sötétszempárba. 

    - Ó! - nyögte elfúlva, majd kiesett a ritmusból, és megbotlott. Ebben a pillanatban elhallgatott a zene, és Ted védelmezően

    átkarolta a lány vállát, hogy visszavezesse az asztalhoz. - Ismered? - kérdezte. 

    - Igen. - Eloise-nak remegett a keze, amikor a pezsgőspohárértnyúlt. Hiába igyekezett úgy tenni, mintha mi sem történt volna. -Évekkel ezelőtt Görögországban nyaraltam az anyámmal. Ott is-merkedtem meg vele, de azóta nem hallottam felőle. 

    - Nyári kaland? - érdeklődött Ted. - Igen. - A lány felsóhajtott. - Ez a helyes kifejezés. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    8/141

    Jacqueline Baird

    8

    Akkoriban persze másképpen látta a dolgot, mert szilárd meg-győződése volt, hogy Marcus Kouvarisban megtalálta álmai férf i-

     ját. Ő volt élete első nagy szerelme, bár csak háromszor találkoz-tak. De Marcust hirtelen apja betegágyához hívták, nekik pedigvissza kellett utazniuk Angliába. A férfi ezután soha többé nem je-lentkezett.

    És ez így is van jól, győzködte magát Eloise. Egy ilyen befolyá-sos görög milliomosnak, aki ráadásul ennyire vonzó, bizonyára

    nincsenek komoly szándékai. - Eloise? Eloise Baker? - hallotta a férfi hangját egész közelről.Ezer közül is felismerte volna. 

    Lassan f elemelte a fejét, és érezte, ahogy az arcába szökik avér. 

    Az öt év nem szállt el nyomtalanul Marcus Kouvaris felett, ámaz idő nem tudta őt megfosztani a vonzerejétől. Épp olyan meg-

    nyerő jelenség volt, mint annak idején. Egyetlen nő sem tudott el-lenállni sűrű, fekete hajának, napbarnított bőrének és markáns ar-cának, magas termetéről és széles válláról nem is beszélve. 

    - Igen, Eloise, de Eloise Smith - helyesbített a lány, és közbeneszébe sem jutott, hogy elárulta magát. Közben közömbös mosolyt  próbált az arcára erőltetni. 

    - Smith, hát persze, hogy is felejthettem el! - Marcus a homlo-kához kapott. - De olyan sok idő telt el azóta. Elszóltad magad, kedvesem, gondolta dühösen, mert ezzel be-

    ismerted, hogy akkoriban álnéven utaztatok. Milyen remek szí-nésznő lehetett volna belőled, ha a nagy zöld szemeddel és kipirultarcoddal ilyen jól tudod adni itt az ártatlant! Kouvaris megpróbált

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    9/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    9

    kedvességet színlelni, hogy ne lehessen érezni, mennyire megvetia lányt. 

    - Még mindig úgy nézel ki, mint tizenkilenc évesen, csak  mégszebb lettél. 

    - Köszönöm! - A bóktól Eloise ideges lett, és gyorsan a férfi kí-sérőjére nézett. 

    Marcus észrevette a pillantását, és átkarolta a fotómodellt. - Bemutathatom a hölgyeket? Nadine, ez itt Eloise, egy régi is-

    merősöm, pedig... - Tedhez fordult, aki figyelmesen nézte a jele-netet.- Ted Charlton. Személyesen nem ismerjük egymást, de én már

    sokat hallottam önről. Ted megemlített néhány vezércikket a legfontosabb gazdasági

    lapokból, és a két férfi kezet fogott. Eloise nem csodálkozott azon, hogy Nadine csupán hűvös mo-

    solyt küldött felé. Melyik nő vágyna társaságra, ha MarcusKouvarisszal tölthet egy estét? Öt évvel ezelőtt ő is ugyanezt érez-te. Még jól emlékezett rá, mennyire kétségbeesett, amikor az anyjaragaszkodott hozzá, hogy azonnal repüljenek haza Angliába, mégmielőtt a férfi visszatér Görögországba. 

    Írt egy hosszú levelet Marcusnak, amelyben meghagyta neki a

    londoni címét, és megkérte a szobalányt, adja át Mr. Kouvarisnak.Egy évig mindennap azt remélte, hogy a férfi egyszer csak beto p- pan. Ám egy megrázó élmény mély válságba sodorta, s rombadöntötte minden reményét és álmát. 

    - Igyunk meg együtt egy italt! - javasolta Ted.- Talán majd legközelebb - felelte Nadine Marcus helyett. Be-

    lekarolt a férfiba, a szemébe nézett, és kacéran rámosolygott. - Az

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    10/141

    Jacqueline Baird

    10

    ismerőseid már ettek, Marcus, én viszont mindjárt éhen halok.Megígérted, hogy előtte elmegyünk vacsorázni! - Kétséget sem

    hagyott afelől, mit terveztek későbbre. Eloise-t annyira lesújtották a nő szavai, hogy meg sem bírt szó-

    lalni.

    -  Nadine, drágám, biztos vagyok benne, még tudsz várni egykicsit! - hűtötte le Marcus a lányt, és gyorsan elfogadta a meghí-vást. 

    Letelepedtek Eloise-ék asztalához, Ted pedig rendelt még együveg pezsgőt. Marcus fogta a poharát, és mélyen Eloise szemébenézett, amitől a lány szíve hevesen kezdett verni. Csodálkozottrajta, hogy ez az eseménydús öt év sem tudta kiverni a fejéből azta görögországi kalandot. 

    - A régi barátságunkra! - emelte a poharát a lány felé, majdTedhez fordult: - És kettőnk új barátságára! Szólítson nyugodtan a

    keresztnevemen! Marcusnak hívnak. Koccintottak. Eloise óvatosan kortyolt, nehogy félrenyeljen.

    Elbizonytalanította és idegesítette, hogy Marcus még annyi évután is ilyen nagy hatással van rá. Egészen mostanáig el tudta hi-tetni magával, hogy már  rég semmit sem érez a férfi iránt. 

     Nadine nyomban csevegni kezdett.

    - Meglep, hogy Marcus még soha nem említette magát. Ugya-nis mi már közel két éve ismerjük egymást. - Ellenségesen végig-mérte Eloise-t. - Hol ismerkedtek meg? - Az anya... a nővérem-mel, Chloéval Rykoson nyaraltunk. Chloe ismerte Marcus bácsi-káját, Theót, aki meghívott minket egy megnyitóra. Theo ugyanisépíttetett ott egy üdülőtelepet. A megnyitó után rendezett estélyremagával hozta Marcust, és... 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    11/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    11

    - Tényleg, hogy van a nővéred? - szakította félbe Kouvaris, ésudvarias mosoly mögé rejtette haragját és megvetését. Mivel

    Chloe mindig más nevet használt, a magánnyomozónak közel egyévébe került, amíg végre kiderítette az igazságot. Eloise nem is ahúga Chloénak, hanem a lánya, és nem Bakernek hívják, hanemSmithnek. Ez az egyik leggyakoribb, ezért legkevésbé feltűnő an-gol családnév. 

    Eloise a férfi arcába nézett, de képtelen volt kitalálni a gondo-

    latait. Vajon egész idő alatt tudta, kicsoda ő valójában? Az anyjahiúságból ragaszkodott hozzá, hogy a húgának mutassa be őt, mertígy akart letagadni pár évet. Azt pedig Chloe végképp nem vállaltaszívesen a világ előtt, hogy már felnőtt lánya van. 

    Vagy Marcus talán attól tart, Nadine előtt ki fogja fecsegniröpke románcukat? Akkor bizonyára sokat jelent neki ez a gyö-nyörű szőkeség. 

    - A nővérem három évvel ezelőtt meghalt - felelte csöndesen,és lehajtotta a fejét. Csak most jött rá, semmi szükség a gyűlölthazugságokra, hiszen már nem él az anyja. Ám itt sem a hely, semaz idő nem volt rá alkalmas, hogy feltárja a férfi előtt az igazságot. 

    - Szörnyen sajnálom! - mondta Marcus olyan hangsúllyal,amely megcáfolta a szavait. - Chloe figyelemre méltó személyiség

    volt.Az volt, gondolta Eloise szomorúan, és ha ő nincs, soha nemgyűlt volna össze annyi pénzem, hogy beindítsam a KHE-t. Ámigazán szoros kapcsolat soha nem fűzte az anyjához. Chloe tizen-hét évesen hozzáment Tom Smith tengerészhez, mert teherbe esetttőle, de három hónappal Eloise születése után már el is váltak. Afiatalasszony a szüleinél helyezte el a kislányát egy kis észak -

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    12/141

    Jacqueline Baird

    12

    angliai kikötővárosban, majd négy évre eltűnt. Az újabb sikertelenházassága után visszatért, hogy ajándékokkal halmozza el Eloise-t.

     Nem tudták, hogyan jutott pénzhez, de sikeres üzletasszony lett, ésattól kezdve minden évben meglátogatta a lányát. 

    Eloise életében Chloe nem az anya szerepét töltötte be, haneminkább egy jó tündérét. Időnként a legkáprázatosabb ruhákban je-lent meg, és sok szép holmit hozott neki. Csak a nagyszülei halálaután kerültek közelebb egymáshoz az édesanyjával. Eloise akkor

    már több szemesztert elvégzett az iparművészeti főiskola ékszer-tervező szakán, és egy darabig együtt is laktak. Chloét egyszer csak elkezdték érdekelni a lánya szakmai tervei,

    és nagyon tehetségesnek tar totta Eloise-t. Ő javasolta a rykosi uta-zást, amely az első és utolsó közös nyaralásuk volt. 

    -  Nem akartam szomorú emlékeket feleleveníteni. - Marcusfelállt, és Eloise felé nyújtotta a kezét. - Gyere, és táncolj velem,

    hogy eltereld a gondolataidat! - Felhúzta a lányt a székről. - Ter-mészetesen csak akkor, ha nincs ellene kifogása - fordult az illen-dőség kedvéért Tedhez, de még mielőtt a férfi válaszolhatott vol-na, már el is indultak táncolni. 

    Eloise nem emlékezett rá, milyen magas Marcus. Tánc közbenhátra kellett hajtania a fejét, hogy az arcába nézhessen. A férfi

    sokkal érettebbnek látszott, mint öt évvel ezelőtt. Jól szabott öltö-nye ráadásul komollyá varázsolta a megjelenését, de a lány ígymég vonzóbbnak találta őt. 

    -  Nem félsz, hogy Nadine rosszul lesz az éhségtől? -  próbálttréfálkozni. 

    Marcus elvigyorodott.

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    13/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    13

    - Nadine már biztos nagyon türelmetlen, de nem a vacsora mi-att. Modell, ezért csak salátán és vízen él. Nem is olyan gömbölyű,mint te - simogatta meg lágyan a lány hátát. 

    - Arra célzól, hogy kövér vagyok? - Eloise ijedtséget színlelvenézett rá, és azt remélte, magabiztos fellépésével megtévesztheti aférfit. 

    Marcus a lány mélyen kivágott felsőjére pillantott. A kacér r u-hadarab alatt Eloise szemlátomást nem viselt melltartót. 

    - A gömbölyű nem azt jelenti, hogy kövér. Tökéletes az alakod.- A következő forgásnál sikerült megsimogatnia a lány mellét. Évek óta nem volt ilyen közel hozzá férfi, Eloise mégsem érez-

    te kellemetlennek az érintését. Épp ellenkezőleg, érezte, hogymegkeményedik a mellbimbója, és heves vágy ébred benne. Riad-tan és szégyenkezve hajtotta le a fejét. 

    - De hiszen te elpirultál! - állapította meg Marcus. 

    - Nagyon meleg van itt.

    Az nem lehet, hogy most is színészkedik, gondolta a férfi, ésszorosabban ölelte át, hogy a lány érezze, milyen hatást váltott ki belőle. Eloise megborzongott, Marcus pedig hozzásimult. 

    - Meleg? Szerintem kimondottan hőség van - súgta a fülébe. Flörtöl velem, futott át a lány fején, és én még kellemesnek is

    találom! Elgyengítette őt a férfi forró lehelete, testének illata, ésmegdobogtatták a szívét a fülébe suttogott szavak. Már el is fele j-tette a régi csalódást, és újra az a szerelmes csitri volt, aki szabá-lyosan istenítette a vonzó és tapasztalt Marcus Kouvarist. 

    - Hagyd abba! - Kétségbeesetten igyekezett visszatérni a való-ságba. - Mit gondol rólunk Nadine? - Felejtsd el Nadine-t! - A fér-fi hangja rekedt volt. - Én is azt tettem, amint megpillantottalak.

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    14/141

    Jacqueline Baird

    14

    Miért hagytál el minden magyarázat nélkül, Eloise? - De hát tehagytál el engem! - A lány felháborodott. - Tíz napig vártam, hogy

    hírt adj magadról, aztán el kellett utaznunk. - Arról most inkábbhallgatott, milyen kétségbeesetten próbálta meggyőzni az anyját,maradjanak még egy kicsit. - Odaadtam a szobalánynak egy leve-let, amelyben mindent megmagyaráztam neked, és leírtam a cí-memet meg a telefonszámomat. 

    - Az apám nem élte túl a szívinfarktust. A temetés után, amint

    lehetett, visszatértem a villába. Amikor két hét múlva hazaértem, aházat üresen találtam. Nyoma sem volt sem a szobalánynak, sem alevélnek. 

    - Sajnálom, hogy elveszítetted az édesapádat - mondta Eloiseőszintén. 

    - Nos - Marcus vállat vont -, sok éve történt. Esküszöm, sohanem kaptam meg a leveledet! - Mélyen a lány szemébe nézett, és

    Eloise-nak ennyi elég volt, hogy higgyen neki. - Igen, Marcus, az ilyen dolgok megtörténnek. - Talán még nem jött el a mi időnk. - A férfi gyengéden meg-

    szorította a kezét. - De ne bolygassuk a múltat! Örüljünk, hogy vé-letlenül újra találkoztunk. Gyakran gondoltam rád, mi lehet veled. 

    Amikor a férfi annak idején visszatért Rykosra, és üresen talál-

    ta a villát, azt hitte, a lány kiadta az útját. Túl büszke volt ahhoz,hogy utánamenjen és megkeresse, ám az emlékeiből és álmaibólnem tudta őt száműzni. 

    Amikor Theo bácsikája halálos balesete után rendeznie kellett ahagyatékát, megbízott egy nyomozót, kutassa fel Chloe Bakert.Csak nemrég értesült róla, hogy az asszony már meghalt, és Eloisenem a húga, hanem a lánya volt, ráadásul Smithnek hívják. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    15/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    15

    Amint megpillantotta Eloise-t Ted társaságában, rögtön rájött,hogy fölöslegesen próbálta őt felmenteni magában. Titokban

    ugyanis azt remélte, a lány csupán a lelkiismeretlen, agyafúrt anyja befolyására hagyta őt el olyan csúnyán. Milyen bolond is volt! -Érdekel, mi minden történt veled azóta. Lenne kedved holnap ve-lem vacsorázni? - kérdezte a lányt. - Kérlek! Eloise riadt tekinteteláttán legszívesebben hangosan felnevetett volna. 

    Minden oka megvan rá, hogy féljen tőle a ravasz kis boszor-

    kány! Végül majd úgysem bír ellenállni a kísértésnek, hogy a lehe-tő legtöbbet hozza ki a dologból. Jól ismeri az olyan nőket, mintEloise.

    - És mit fog szólni hozzá Nadine? - A lánynak ez jutott előszöreszébe. 

    - Semmit. Csak felszínes kapcsolatban vagyunk, nem kötelez-tük el magunkat egymásnak. - Marcus lazított az ölelésén. - És mi

    van Teddel? Szeretnéd meghagyni abban a hitében, hogy egyedülő van az életedben? Eloise hirtelen nagyon megkönnyebbült, mertkissé távolabb került a férfitól. Épp ezért elkerülte a figyelmétMarcus gúnyos mosolya, és nem értette el a célzását. Halkan fel-nevetett.

    - Csak üzleti kapcsolatban vagyok Teddel. - Eszébe sem jutott,

    hogy Kouvaris azt feltételezheti róla, képes lenne egy olyan férf i-val járni, aki az apja is lehetne. - Akkor add meg a telefonszámodat! - Marcus az arcát fürkész-

    te. Vajon már ő is oda jutott, ahová az anyja? Nyíltan bevallja,hogy csak a pénze miatt mutatkozik Ted Charltonnal? Hamarosanki fogja deríteni. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    16/141

    Jacqueline Baird

    16

    A zenekar pár percre elhallgatott, ezért Marcus visszavezetteEloise-t az asztalhoz, és a kezét közben könnyedén a lány hátántartotta.

    - Még mindig nem árultad el a telefonszámodat - figyelmezette.A lány gépiesen megmondta a számát, de hozzátette: -  Nehéz

    megjegyezni. Inkább hívj fel a cégnél! KHE Ékszertervező Iroda. Megtalálod a telefonkönyvben. Mivel a férfi épp mögötte állt, hogy alátolja a széket, Eloise

    nem láthatta, milyen haragos lett az arca a KHE említésére. Mireaztán végre összeszedte magát, Marcus már mosolyogva búcsúz-kodott Nadine-nel.

    - Figyelemre méltó ember - jelentette ki Ted, miközben Eloisea pár után nézett. A gyönyörű fotómodell és a híres üzletember... 

    - Igen. - Mély sóhajjal Tedhez fordult: - Nadine-t pedig mindennő csak irigyelheti.

    - Ebben nagyon tévedsz, mert a legcsekélyebb esélye sincs rá,hogy megfogja azt a fickót. Te viszont jó, ha vigyázol. Láttam,ahogy rád nézett, meg ahogy táncolt veled. Én is férfi vagyok, tu-dom, mit jelent ez. Kár lenne érted. Marcus Kouvarisról az a hír járja, hogy szereti a változatosságot. 

    -  Ne aggódj miattam! - nyugtatta meg a lány, és bánatosan el-

    mosolyodott.Miután táncoltak még egy kicsit, Ted azt javasolta, menjenek elegy kabaréba. Hajnali három körül járt az idő, amikor végre elbú-csúztak egymástól Eloise lakása előtt. A férfi adott egy baráti pu-szit az arcára. 

    - Ha már egyszer nem hívsz be jobb, ha megyek. Azért köszö-nöm a szép estét! Megnyugtathatod az üzlettársaidat, hogy döntöt-

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    17/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    17

    tem, és be akarok fektetni a cégetekbe. Késő délelőtt jelentkezemHarrynél, és majd megbeszéljük a szerződés részleteit. Jó éjsza-

    kát! A lány belépett az elegáns előcsarnokba, ahonnan az üzlethe-lyiségek nyíltak. Lassan felballagott a lépcsőn. Az első emeletentétován megállt, és az órájára lesett. Nem, ilyenkor már nem za-varhatja Harryt és Katie-t, még egy ilyen nagyszerű hírrel sem. In-kább továbbsétált fölfelé. 

    A régi villa az övé volt, és itt rendezték be a cég székhelyét is.A pincében nyitották meg Katie műhelyét és az ő dolgozószobáját,Harry irodája és a kiállítótermek pedig a földszinten kaptak helyet.Az első emeleten lakott Harry és Katie, a másodikon ő, míg a tető-téri lakást Julián és Jeff bérelte. 

    A két fiatal és rendkívül jóképű férfi együtt élt. Julián szabad-

    úszó fényképészként dolgozott, és már sokat tett a KHE-ért. Ké-szített nekik egy művészi színvonalú katalógust, és ismeretségikörének köszönhetően sok modell viselte a KHE ékszereit a di-vatbemutatókon és a magánéletben is. Sikerült rávennie néhány jónevű életmódmagazint, hogy írjanak a KHE-röl. Jeff a kiállító te-remben dolgozott, és kitűnő eladónak bizonyult. A nők nyíltanflörtöltek vele, a férjek pedig szívesen megfogadták a tanácsait.

    Remek ízlése volt, ráadásul nem kellett tőle tartaniuk, hogy elcsá- bítja a feleségüket. 

    Eloise még sosem volt ennyire elégedett a sorsával. Szeretett ahatalmas villában lakni és dolgozni azokkal az emberekkel, akik alegtöbbet jelentették neki. Biztonságban érezte magát a barátai kö-zött. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    18/141

    Jacqueline Baird

    18

    - Eloise! A lány megpördült, leszaladt a lépcsőn, és Harry nya-kába ugrott. 

    - Hozd a pezsgőt, Harry! Ted az üzlettársunk lesz! A férfi kör- beforgatta, aztán végigcipelte a folyosón az ajtajukhoz, ahol a f e-lesége már várta őket. 

    - Ez igaz? - A fiatalasszony betuszkolta Eloise-t a lakásba. -Mint a mesében! Félórával később Katie a lányra mosolygott. 

    - A cégünk is olyan gyorsan növekszik, mint a pocakom. De mi

    van ezzel a Mr. Kouvarisszal? Nem ő az, akit a görögországi nya-ralás alatt ismertél meg, s aki aztán szó nélkül lelécelt? - Nem lé-ceit le! - védte meg rögtön Marcust Eloise. - Az apja szívrohamotkapott, és hozzá kellett sietnie. Különben sem történt közöttünksemmi komoly.

    Még akkor is győzködte magát, hogy igazat mondott, amikorálmatlanul forgolódott az ágyában. Nem akart nyugtatót bevenni,

    amit az orvos írt fel neki, az altatókról pedig már évekkel ezelőttvasakarattal leszokott. És még Marcus Kouvaris miatt sem fogjafelrúgni az elveit! 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    19/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    19

    2. FEJEZET

    Miután Eloise minden próbálkozása ellenére sem tudott elalud-ni, a hátára fordult, lehunyta a szemét, és gondolatban még egy-szer átélte azt a Görögországban töltött hetet. 

    Éppen az italokat akarta kivinni a teraszra, amikor megpillan-

    totta Marcust.A férfi Theo Toumbisszal és Chloéval álldogált az úszómeden-

    ce szélénél, és éppen jót nevettek az asszony tréfáján. Ő kis híján elejtette a tálcát, olyan erősen megmozgatta kama-

    szos képzeletét a fiatalember. Ahogy ott állt egyenes, könnyedtesttartásban a délutáni nap aranyló fényében, Eloise egy pillanatraazt hitte, egy görög istent lát. 

    - Mit állsz úgy, mintha villám csapott volna beléd? Siess egykicsit, húgocskám, különben szomjan halunk! Chloe hangos meg- jegyzésére Marcus és a többi vendég felnézett, és a lány felé for-dult. Eloise elvörösödött zavarában, és lehajtotta a fejét. Ám mégmielőtt megmozdulhatott volna, Marcus hirtelen mellette termett.

    - Hadd vigyem én a tálcát! Egy ilyen szép nő nem szolgálhat ki

    senkit, hagyd, hogy mások kényeztessenek egy kicsit. Így kezdődött minden... Marcus gyorsan bemutatkozott, és hozzátette, ő Theo unok a-

    öccse. Aztán rávette a lányt, ússzanak egyet a hatalmas medencé- ben. Nyíltan flörtölt Eloise-zal, aki elmesélte neki, hogy tizenk i-lenc éves, főiskolai hallgató, és ez az első külföldi nyaralása,amelyre a nővére, Chloe hívta meg. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    20/141

    Jacqueline Baird

    20

    Gyűlölt hazudni, de az anyja csak azzal a feltétellel vette megneki is a repülőjegyet, ha a húgának adja ki magát. Ő végül bele-

    egyezett, mert meg volt róla győződve, az anyja azért mégiscsakszereti, igaz, a maga módján. Chloe őszintén örült, hogy a szüleinem őt, hanem a lányát nevezték meg örökösüknek. Eloise-nakegyenesen rá kellett őt beszélnie, hogy legalább azt az összegetfogadja el, amit a házért kaptak. Az asszony azonban ragaszkodotthozzá, hogy tegyék be a pénzt egy közös bankszámlára, és majd

    megosztoznak a kamatokon. Eloise belement a dologba, de amígélt az anyja, nem nyúlt a számlához.  Nyugtalanul hánykolódott a párnáján. Olyan elevenen élt benne

    Marcus első csókjának emléke, mintha csak tegnap történt volna.Hasra vágta magát, feljebb rántotta a takarót, és arról ábrándozott,milyen gyengéden vonta a karjába a férfi azon az első estén, am i-kor elbúcsúzott tőle. Abban a pillanatban szeretett bele halálosan. 

    Marcus másnap reggel megjelent a kabriójával, és elvitte őt asziget túlsó oldalára. Egy meredek, sziklás part előtt leparkoltak,majd a férfi elővett egy plédet meg egy piknikes kosarat a csomag-tartóból. 

    - Gyere, kicsim, meghívlak egy kis kirándulásra! - Itt? - Eloisemindenütt csak köveket látott. 

    Marcus bólintott. - Bízz bennem! A lány nagyon félt leereszkedés közben. Akeskeny, sziklákba vájt lépcsőfokok szinte függőlegesen vezetteklefelé, és egy ócska kötél volt az egyetlen kapaszkodó. Amikorvégre leértek, levegő után kapkodott, és remegett a térde. 

    A férfi átölelte. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    21/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    21

    - Minden rendben? A lány körülnézett. A patkó alakú öböl tel- jesen érintetlennek tűnt, a homok fehér volt, és finom, a mélykék

    víz csillogott a napfényben. - Meseszép itt. Miután úsztak egyet, belakmároztak a juhsajtból, friss fehér

    kenyérből, paradicsomból és olívabogyóból, s hozzá vörösbort it-tak.

    - Elkényeztetsz. - Eloise elégedett sóhajjal nyúlt el Marcus mel-

    lett a takarón. Még soha nem érezte magát ilyen boldognak. A férfi a könyökére támaszkodott, és a szemébe nézett, amitől alánynak menten görcsbe rándult a gyomra. Marcus ujjával követteEloise ajkának vonalát, azután megérintette legérzékenyebb pont- ját a füle mögött, majd a mellét. Izgató borzongás járta át Eloise-t.Két kezét összefonta a férfi tarkóján, és magához húzta. Marcuserre szenvedélyesen megcsókolta, és olyan közel feküdt le mellé,

    hogy összeért a csípőjük. Mondott valamit görögül, miközben le-simogatta a lányról a bikinifelsőt, és fejét a kebléhez szorította.Amikor aztán lágyan a szájába vette egyik mellbimbóját, Eloisekis híján elélvezett, ezért nyugtalanul mocorogni kezdett. 

    - Ez tetszik neked - állapította meg halkan a férfi, és mélyen aszemébe nézett. - Mondd meg, mit szeretnél! A lány tanácstalanul

    meredt rá. Ez volt élete első érzéki kalandja, mégsem félt, mert bí-zott a férfiban. Minden, amit tett, természetes volt. Ám amikor akezét becsúsztatta a bikini bugyija alá, Eloise összerezzent. Ilyenmesszire nem akart elmenni! - Ne! - Két karját a férfi mellének f e-szítette, és eltolta magától. Marcus túl sokat követelt, és a lánynaknagyon gyors volt az iram.

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    22/141

    Jacqueline Baird

    22

    - Miért mondasz először igent, azután nemet? - A férfi áthatóannézett rá. 

    Gyűlölöm azokat a nőket, akik először szenvedélyesen a k a-romba vetik magukat, azután meg visszavonulnak. 

    - De én nem is... - próbált mentegetőzni Eloise halkan, és nemtudta, hogyan magyarázza meg az érzéseit. - Csak arról van szó,hogy... hogy én még... soha nem voltam... férfival. 

    - Ártatlan vagy? - A férfi döbbenten bámulta. Amikor azonban

    a lány elvörösödött a tekintetétől, megcsóválta a fejét, elmosolyo-dott, és egy csapásra olyan lett, mintha kicserélték volna. Szenve-délye hirtelen eltűnt, és gyengédséggel vette körül Eloise-t. Né-hányszor visszafogottan megcsókolta, de ennél nem ment tovább. 

    Csak akkor feledkezett meg kis híján magáról, amikor a villaelőtt búcsúzóul megölelték egymást. Ám még időben meg tudottállni, majd káromkodott egyet görögül, és leeresztette a karját. 

    - Hidd el, mindent el fogok követni, hogy olyan boldoggá te-gyelek, ahogyan megérdemled - ígérte. 

    Eloise felsóhajtott, és beburkolózott a takarójába. Most márciusvolt Angliában, és nem nyár Görögországban. Görög álma rég vé-get ért, és az élet megy tovább. Elkíséri Marcust vacsorázni, desemmi több. 

    Ígérete szerint Ted késő délelőtt megjelent, hogy Harryvel,Katie-vel és Eloise-zal megfogalmazzák és aláírják a szerződést.Miután végeztek, egy kis étteremben ünnepeltek, és megbeszéltéka továbbiakat. Ted tőkéjéből saját üzletet akartak nyitni Párizsban. Harry már másnap a francia fővárosba készült, hogy Ted javaslatá-ra megfelelő helyiséget béreljen a St. Honoré utcában. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    23/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    23

    Egy ilyen nap után Eloise remek hangulatban kezdett készülőd-ni az esti találkára. Mivel ő csak háttérmunkát végzett a cégnél,f őleg farmert és pólót hordott, meg volt egy-két könnyű nyári r u-hája. Nem okozott hát sok fejtörést neki, mit vegyen fel estére.Elővette egyetlen kosztümjét a szekrényből, amelyet még Katie ésHarry esküvőjére varratott. Egyszerű, méretre szabott darab volt,rövid szoknyával. A finom zöld anyag színe pontosan megegyezetta szeme színével, és egyszerű szabása a saját készítésű ezüst ék-

    szerre irányította a figyelmet. Haját francia copfba fogta, és ép p-hogy belebújt a magas sarkú körömcipőjébe, már kopogtak is azajtón. 

    - A kiállítótermen átjöttem. Harry eresztett be - válaszolta Mar-cus a kimondatlan kérdésre. - Eredetileg egy francia étterembeakartalak vinni, mivel azonban egy fontos és bizalmas hívást vá-rok, be kell érnünk a szállodámmal. 

     Nem hazudott, mert tényleg telefont várt, ám valójában kettes- ben akart lenni a lánnyal. Itt az idő, hogy feltegye neki a kérdést,milyen szerepet játszott Chloe ravaszul kitervelt csalásában. 

    Az egyik legjobb londoni hotelban szállt meg. Amikor átvezet-te a lányt az előcsarnokon, Eloise örült, hogy a legszebb ruhájátvette föl.

    - A legfelső emeleten vacsorázunk? - kérdezte izgatottan, mi-közben a felvonóra vártak. - Van ott egy híres étterem, már sokathallottam róla. Állítólag kitűnően főznek, és csodálatos onnan akilátás. 

    - Nem, a lakosztályomban vacsorázunk. Onnan még szebb a ki-látás, biztosíthatlak róla. A szálloda ugyanis az enyém. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    24/141

    Jacqueline Baird

    24

    Eloise nagyot nyelt. Ezt nem tudta! Szabályosan megijesztette,hogy kettesben kell maradnia Marcusszal a férfi lakosztályában,

    de már nem visszakozhatott. Terített asztal várta őket. Marcus csöngetett, mire egy pincér

    rögtön hozta az aperitifet. Amikor ismét magukra maradtak, a há-zigazda megemelte a poharát. 

    - Rád és a régi barátságunkra! Mellesleg elbűvölően nézel kima este.

    Eloise elvörösödött, és lesütötte a szemét, mert fogalma semvolt róla, hogyan viselkedjen. Marcus mindenesetre megoldotta akínos helyzetet, mert a londoni tavaszra, majd Rykosra terelte aszót. Olyan érdekesen tudott társalogni, hogy Eloise feszültségelassan felengedett, és kezdte élvezni az estét. 

    Amikor aztán a több fogásos menü után a férfi még egy hatal-mas adag desszertet is rendelt magának, a lány felnevetett. 

    - Ezt soha nem gyűröd le! - Dehogynem! Titokban rabja va-gyok az édességnek. - Marcus lassan bekapott egy kanál fagylaltot,közben mélyen a lány szemébe nézett. 

    A felhőtlen hangulat nyomban szertefoszlott, és Eloise gyomragörcsbe rándult. Fogta a poharát, és ivott egy korty bort, hogymegnyugodjon. Vajon csak én érzem ezt a feszültséget? - tűnő-

    dött, és kétségbeesetten próbált témát váltani. - Hogy van Theo bácsikád? - kérdezte végül. Marcus félretolta a fagylaltoskelyhet, és hirtelen elment a kedve 

    a flörtöléstől. Eloise gratulált magának. - Jó egy évvel ezelőtt meghalt autóbalesetben. A felesége és a

    lánya most teljesen egyedül maradt. - Igazán sajnálom. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    25/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    25

    - Tényleg? Hiszen alig ismerted őt. A nővérednek volt jó barát- ja, nem neked.

    A lány lehajtotta a fejét. - Chloe az anyám volt, nem a nővérem. - Az anyád? Az lehetetlen, ahhoz túl fiatal volt. - Marcus le

    sem vette róla a szemét. Nem értette, hogyan tudja ilyen jól ját-szani az ártatlant. Nyilván rádöbbent, hogy tegnap hibát követettel, amikor elárulta az igazi vezetéknevét, és most megpróbálja jó-

    vátenni. Mégis el kellett ismernie, hogy őszintének tűnt a lány. Eloise megkönnyebbült, amiért Marcus szemlátomást már nemharagudott rá azért az ostoba hazugságért. Elmosolyodott. 

    - Chloe tizenhét évesen szült engem, ezért ragaszkodott hozzá,hogy Görögországban játsszam el a húgát. 

    - És te könnyen belementél a hazugságba? Hiszen még nagyonfiatal voltál. 

    - Őszintén szólva nem okozott gondot, mivel Chloe a szó szo-ros értelmében soha nem volt az anyám. Három hónappal az esk ü-vőjük után elvált apámtól, akit én soha nem ismertem. Azután ú j- ból férjhez ment, de az a házassága sem tartott sokáig. Engem anagyszüleim neveltek fel, és anyám néha meglátogatott minket.Sikeres üzletasszony lett, és csak ritkán tudott elszabadulni  a

    munkájától. - Szóval tőle örökölted az üzleti érzékedet? - Talán. - Ez mégsosem jutott Eloise eszébe. - Chloe mindenesetre roppant büszkevolt rám, mert főiskolára jártam. És ha ő nem lett volna, Katie,Harry és én nem tudjuk beindítani a cégünket. 

    - Hogyhogy? - Az örökségemet fektettem be az ékszerboltba. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    26/141

    Jacqueline Baird

    26

    Ó tehát így látja a cégalapítást. Rendkívül meggyőzően hang-zott a meséje, és ha Theo végrendeletében nem találja meg a szer-

    ződést a lány aláírásával, Marcus minden további nélkül el is hiszineki ezt a magyarázatot. 

    - Legalább ez megvigasztalt kicsit anyád korai halála miatt - fe-lelte némi gúnnyal a hangjában. 

    - Igen is meg nem is. - Eloise szomorkásán elmosolyodott. -Annak idején Harry vette kézbe az ügyeket, és talált egy szép régi

    villát. Itt rendezkedtünk be, ennél jobbat álmodni sem lehetne azüzlet szempontjából. Maga sem tudta, miért, de mesélt Marcusnak az álmaikról, a

    terveikről és a párizsi boltjukról, meg arról, hogy ez lesz az elsőlépés ahhoz, hogy külföldön is felfigyeljenek rájuk. 

    - A lelkesedésedet látva a siker már csak idő kérdése. - A férfiismét töltött a poharakba, és ivott a lány egészségére. - A jövődre!

    Legyen a tiéd mindaz, amit megérdemelsz! Eloise-nak nem tűntföl, milyen fenyegetés bujkál a férfi szavai mögött. 

    Szórakozottan bámulta Marcus kezét, amellyel annak idején,abban a meseszép öbölben simogatta mezítelen testét... 

    - Az újjáéledő barátságunkra! - szakította félbe álmodozásátMarcus, mire ő elpirult. 

    A férfi Eloise egyetlen rezdülését sem tévesztette szem elől.Milyen tapasztalatlannak és édesnek látszik a lángoló arcával ésártatlan tekintetével! Egy hajtásra kiürítette a poharát. Élvezte avacsorát és az érdekes beszélgetést, bár tudta, hogy egy csaló ülvele szemben. Úgy összezavarta őt, ahogyan még soha egyetlen nősem. Legszívesebben vállon ragadta és megrázta volna, hogy mu-

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    27/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    27

    tassa már meg végre az igazi arcát, viszont jól tudta, ezzel tönkr e-tenné az estét. 

    Meg akarja kapni Eloise-t, végre élvezni szeretné azokat azörömöket, amelyeket a lány ott a strandon megtagadott tőle. Az avisszautasítás azóta is kínozta, és most remek alkalom nyílt rá,hogy végre elégtételt vegyen érte. 

    Hirtelen felállt. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    28/141

    Jacqueline Baird

    28

    3. FEJEZET

    Eloise meglepődve nézett föl rá. Mi történt vele? Miért tűnikegyszerre ilyen veszélyesnek Marcus? Megkönnyebbülten fellé-legzett, amikor a férfi ismét elmosolyodott. 

    -  Nem tudok tovább ülni ezen a gyönyörű, de igen kényelmet-

    len széken. Levette a zakóját, és a szék támlájára terítette, majd kigombolta

    az inge legfelső gombját, és meglazította a nyakkendőjét. A fehéring kiemelte széles vállát, és sötét szőrzete világosan kirajzolódotta f inom anyag alatt. Fekete nadrágja tökéletesen állt rajta, és szintemágnesként vezette a lány tekintetét a combjára. Eloise-t elöntöttea forróság. 

    Szerencsére kopogtak az ajtón, így volt ideje összeszedni ma-gát. Egy pincér kávét hozott. 

    - Mindjárt le is szedhetik az asztalt. Végeztünk - utasítottaMarcus a pincért. 

    Amikor ismét kettesben maradtak, a lányhoz fordult. - Gyere ide hozzám, Eloise! - kérlelte halkan. 

    Eloise habozott. Ne légy ostoba! - korholta magát rövid töpren-gés után, és odament a férfihoz. 

    - Hadd vegyem le a kosztümkabátodat, hogy kényelmesen leül-hess ide mellém! A lány megborzongott, amikor a férfi - látszólagvéletlenül - megérintette a keblét. Rémülten visszatartotta a léleg-zetét, mert nem tudta leplezni, hogy a mellbimbója megkeménye-dett.

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    29/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    29

    Marcus megérezte Eloise izgalmát. A padlóra ejtette a kabátkát,és végre megtette, amire előző este óta vágyott: átölelte, és emész-

    tő szenvedéllyel megcsókolta a lányt. Amikor megérezte az ellen-állását, még erősebben szorította a száját az ajkára. Egyik kezévelátölelte a lány karcsú derekát, míg a másikkal ügyesen kibontotta a francia copfot, és Eloise haja a vállára omlott. 

    Olyan szorosan tartotta őt, hogy a lány érezhette testének min-den izmát. 

    Forgott vele a föld, és a szíve majd kiugrott a helyéről. Hagydabba, különben teljesen elveszíted a fejed! - intette egy belső hang. Ám ő ügyet sem vetett rá, annyira elkábult az érzéseitől. Tudta, elkellene taszítania magától Marcust, ám ehelyett a nyaka köré fontaa karját, és odaadóan viszonozta a csókját. 

    Hatalmas önfegyelemre volt szüksége a férfinak, hogy ki tudjon  bontakozni az ölelésből. Fölemelte a fejét, és a lányra nézett. Han-

    gosan zihált, s közben győzedelmesen mosolygott. Most már egé-szen biztos volt a dolgában: Eloise még mindig kívánja! - Kérszkávét, vagy...? - kérdezte halkan. 

    Lehelete melegen simogatta a lány arcát, és a szemében égett avágy. 

    Eloise mégis úgy érezte, túl sokat kíván tőle. Marcus olyan ha-

    tással volt rá, mint még soha senki, de ő nem tudott engedni neki,valami visszatartotta.- Nem... Igen... - dadogta, és megpróbált kiszabadulni a férfi

    karjából. Túl sokáig elfojtotta nemi vágyát ahhoz, hogy most ilyen köny-

    nyen átengedje magát Marcus ölelésének. Időre volt szüksége,mert át akarta gondolni a dolgot. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    30/141

    Jacqueline Baird

    30

    A férfi halkan felnevetett, és megint magához húzta. - Ha nem tudsz dönteni, majd én segítek. 

    Olyan erős vágy tört Marcusra, amely elnyomott minden józangondolatot.

    Ugyan mit számít, hogy egy csalót tart a karjában? Most semmisem érdekelte. Lehajtotta a fejét, és újra megcsókolta Eloise-t.

    A lány lehunyta a szemét. Ismerte jól a férfi becézgetéseit ésöleléseit, és ismét megszállta az az érzés, amely öt évvel ezelőtt

    öntötte el ott, a tengerparton. Annyira élvezte a közelségét, hogymég szorosabban bújt hozzá. - Olyan gyönyörű vagy - súgta a férfi lágyan a fülébe. - Egysze-

    rűen tökéletes. - Nem.

    - De. - Marcus félresöpörte a haját, és megcsókolta a nyakát. A lány vágyakozva simult hozzá. Szerette volna csupasz bőrét

    érezni a testén, ezért még a vékony blúz és a férfi inge is zavarta.Marcus csókjai egyre követelőzőbbek lettek, és Eloise összeesettvolna, ha Kouvaris nem tartja őt a karjában. 

    - Menjünk be a hálószobába! Kérlek, mondd, hogy igen! - Aférfi finoman végigsimított a lány keblén. 

    Eloise tisztában volt vele, mit jelentene ez a lépés, és hirtelen

    ráébredt, hogy ez az egyetlen esélye. A sors soha többé nem fogja  neki megadni rá a lehetőséget, hogy ennyire közel kerülhessen aférfihoz, akit szeret. Szorosan átkarolta a nyakát. 

    - Igen - felelte elfulladva, mire Marcus felemelte, és bevitte ahálószobába. 

    A helyiségre félhomály borult, csupán az éjjeliszekrényen állólámpa vetett lágy fényt a széles franciaágyra. A látványtól Eloise

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    31/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    31

    hirtelen újra félni kezdett, és karját a férfi mellének feszítette.Marcus nyomban elfojtotta a tiltakozását egy csókkal, majd lefek-

    tette őt a takaróra, és ügyesen levette róla a felsőrészt és a szok-nyát. 

    Amikor egy kicsit hátrébb lépett, a lány felegyenesedett, hogyegérutat nyerjen, ám ekkor hirtelen megmerevedett. Képtelen voltlevenni a tekintetét Marcusról, aki közben szintén megszabadult aruháitól. Lenyűgözve csodálta meztelen alakját, amely maga volt a

    megtestesült férfiszépség. Barnára sült bőr, kidolgozott izmok ésszéles mellkas. Puha, sötét mellszőrzete keskeny csíkban húzódottlapos hasáig, és onnan... 

     Nagyot nyelt, és gyorsan a férfi arcára emelte a tekintetét. Mar-cus óvatosan mellé feküdt, és sötét szemében ugyanolyan szenve-dély izzott, mint annak idején Görögországban, az eldugott kisöböl strandján. Olyan hévvel kezdte el csókolni, hogy Eloise-nak

    meg kellett volna ijednie tőle. Ehelyett felnyögött az élvezettől,amikor a férfi előbb az egyik, majd a másik mellét kezdte csókol-gatni. Marcus nevét suttogta, miközben beletúrt sűrű hajába, aztánkezét a vállára csúsztatta. Nem tehetett mást, egyszerűen simogat-nia kellett őt. 

    A férfi zihálva eltolta magától, hogy lehúzza apró bugyiját, és

    így elhárítsa az utolsó akadályt is. Eloise leírhatatlanul szép volttelt, kerek keblével, keskeny derekával és lágy ívű csípőjével. És őmost végre egészen közel kerülhet ahhoz a kis háromszöghöz,amelynek titkát oly régóta fel akarja fedni. 

    A lány fölé hengeredett, aki megborzongott a testi közelségtől.Soha nem hitte, hogy képes ilyen mély érzelmekre. Még szorosa b- ban a férfihoz simult. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    32/141

    Jacqueline Baird

    32

    Amikor azonban Marcus becsúsztatta kezét a combja közé, ré-mülten visszatartotta a lélegzetét. 

    Marcus megérezte az ellenállását, és megfogadta, hogy türel-mes lesz vele, bármilyen nehezére esik is. Egyszer régen megígér-te Eloise-nak, hogy tökéletes szerető lesz, és most be akarta tartania szavát. Lehajtotta a fejét, s előbb a jobb, azután a bal mellbimbó- ját kezdte finoman szívni. 

    Eloise elengedte magát, és halkan a férfi nevét suttogta. Ami-

    kor ismét megérezte Marcus kezét, már nem tiltakozott. Soha nemismert érzés járta át, ami feledtette vele a félelmeit. Két tenyerébefogta a férfi fejét, és vágyakozva szájon csók olta. Marcus elfojtottegy sóhajt, és viszonozta a csókját, mialatt ujjai lassan ráleltek alány legérzékenyebb pontjához vezető útra... 

    Eloise megremegett az élvezettől, amely szinte már a fájdalo-mig fokozódott, és nyugtalanul dobálta a fejét a párnán. 

    - Kérlek! - nyögte. A férfi megemelte a csípőjét, aztán Eloise apró fájdalmat érzett,

    és végre eggyé vált Marcusszal. A másodperc törtrészéig a férfielnémult, annyira meglepődött. Amikor azonban a lány belemé-lyesztette körmét a vállába, szabadjára eresztette a szenvedélyét,és ütemesen mozogni kezdett. A lány átvette a ritmust, és ettől a

     pillanattól fogva teljesen elveszítette az időérzékét. A mámoros kielégülés után Eloise kábán feküdt a férfi karjá- ban. Csak Marcus simogatása hozta vissza a valóságba, aki dalla-mos görög szavakkal becézgette. Elégedetten sóhajtozott, amígmeg nem érezte a férfi ujjait a combja belső felén éktelenkedődomborulaton. Ekkor összerándult. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    33/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    33

    - Mi ez? - vizsgálgatta Marcus a körülbelül tíz centiméteres,vöröses heget. 

    - Semmi. - A lány zavartan igyekezett keresztbe tenni a lábát. -Csak egy sebhely. Sajnálom, ha visszataszítónak találod! - Szósincs róla. - Marcus gyengéden rámosolygott. - Sőt kifejezettenmegkedveltem. Annyira tökéletes vagy, hogy már szinte unalmaslenne a szépséged egy ilyen kis hiba nélkül. - Hozzáérintette az a j-kát. - Mégis hogy történt? A görögországi nyaralásod után szerez-

    hetted.- Igen. - Eloise habozott. - Kizártam magam, ezért be kellett

    tömöm az egyik ablakot, hogy bejussak a házba. Közben megvág-tam a lábam egy üvegcseréppel. Semmi komoly. 

    - Semmi komoly. - Marcus elgondolkodva követte ujjával a vé-kony, domború vonalat. Felébredt benne az oltalmazó férfi ösztö-ne, és képtelen volt megbékélni a tudattal, hogy baleset történt a

    lánnyal. Ha a társam lesz, én megvédem őt minden veszélytől, es-küdött meg magában, és ajkával gyengéden végigbecézgette a he-get.

    Másodszorra sokkal lassabban szeretkeztek, de ugyanolyan ön-kívületben jutottak el a csúcsra, mint először. Eloise szorosanMarcushoz simult, és karját a nyaka köré fonta. Most nem akart

    sem a múltra, sem a jövőre gondolni, csak arra, mennyire szeretiezt a férfit. Ez a pár óra végre megtanította rá, mit jelent nőneklenni.

    Kamaszlány korában beleszeretett a férfiba, és azóta is rajon-gott érte. Ma este pedig megérezte, egyedül ő lesz a fontos egészéletében. Elégedetten felsóhajtott. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    34/141

    Jacqueline Baird

    34

    - Te sóhajtozol? Talán annyira rossz voltam? - Marcus megfog-ta az állát, hogy a szemébe nézhessen. 

    - A boldogságtól sóhajtozom, tudod jól. - A lány a férfi ajkáratette az ujját. - Ez az öntelt mosoly ugyanis mindennél ékesebben beszél. 

    Marcus felnevetett.

    - Csak ne szemtelenkedj! Én... A telefon csörgése szakította félbe a mondatot. Marcus föl-

    egyenesedett, hogy felvegye a kagylót, majd másodpercek alatt agyengéd szeretőből határozott üzletemberré vált. Görögül beszélt,ezért Eloise nem értette, mit mond, ám élénk hanglejtése és arcjá-téka sokat elárult. 

    - Szóval tényleg hívást vártál - állapította meg, miután Marcus befejezte a beszélgetést. Megkönnyebbült, hogy a telefon nemcsupán ürügy volt, amivel a férfi a lakosztályába, majd az ágyába

    akarta csalogatni.

    - Hogy lehetsz ilyen bizalmatlan? - Kouvaris a fejét ingatta. -Sajnos még nem sikerült megoldanunk egy ügyet, és valószínűlegfél éjszaka a számítógép előtt kell ülnöm. Nem szívesen teszem,mégis jobb, ha most hazaviszlek. 

    Gondolom, a barátaid már amúgy is aggódnak érted. 

    Eloise elfintorodott.- Felnőtt nő vagyok! - Én pedig, ha még sokáig fekszünk így

    összebújva, megint felajzott férfi leszek - vágta rá Marcus, ésmegpuszilta a lány lángba borult arcát. - Felnőtt, ráadásul fényes pályafutás előtt álló nő létedre igazán édesen tudsz pirulni. 

    A lány elmosolyodott. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    35/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    35

    -  Nem tehetek róla, biztos a világos bőröm miatt van. A vöröshajúakat gyakran veri meg a sors hófehér bőrrel. 

    - Jó tudni, hogy nem fested a hajad. - Marcus hangja elégedet-ten csengett. - És most lovagiasan előreengedlek a fürdőszobába.De az is lehet, hogy meggondolom magam, és utánad megyek azuhany alá. 

    A lány riadtan kapta el Marcusról a tekintetét, és gyorsan fel-kelt. A férfi derűsen csóválta a fejét, ám Eloise ügyet sem vetett

    rá. Egyszerűen nem volt bátorsága meztelenül végigmenni előtte aszobán. A fürdőszoba ajtaja előtt azonban még egyszer visszafor-dult: - Ezek csak üres ígérgetések! - ugratta a férfit. 

    Végtelenül boldog, könnyed és jókedvű volt. Marcus ugyannem tett neki szerelmi vallomást, ám Eloise úgy érezte, ez csakidő kérdése, idejük pedig volt bőven. 

    A férfi valóban nem ment utána a fürdőbe, és amikor a lány

    visszatért a hálóba, már ott sem volt. Eloise sebesen belebújt gyű-rött ruháiba, és kisietett a nappaliba. Marcus már felvette a zakó- ját, és hihetetlenül vonzóan festett. A lány legszívesebben a karjá- ba simult volna, de nem volt bátorsága hozzá, mert hirtelen feszé-lyezni kezdte a helyzet. Fölemelte a kanapéról a kosztümkabátját. 

    A férfi odalépett hozzá, a tenyerébe fogta az arcát, és bánatosan

    a szemébe nézett. - Annyira sajnálom, Eloise! Azt hittem, egyetlen hívással elin-tézhetem a dolgot, de sajnos tévedtem. Most hazaviszlek, aztánrögtön le kell ülnöm a számítógéphez. Holnap reggel felhívlak,megígérem. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    36/141

    Jacqueline Baird

    36

    Állni akarta a szavát, mert még egyetlen nő sem jelentett nekiannyit, mint Eloise. Úgy vélte, egyszerűen nem éri meg, hogy egy

    csekély összeg miatt kockáztassa a kapcsolatukat. Ám az is igaz, hogy a görögöknek sokat jelent a becsület és a

     büszkeség, ráadásul ő nagyon kötődött a nagybátyjához. ChloeBaker az orránál fogva vezette Theót, amiből Eloise is hasznothúzott. Igen, minden jel arra vall, az anyjával együtt tervelték ki aszélhámosságot. Chloe volt az értelmi szerző, ehhez nem fért két-

    ség. Eloise keményen megdolgozott a sikerért, és nem aknázta ki aszépségében rejlő lehetőségeket. Az anyja ellenben úgy jutott avagyonához, hogy kihasználta a férfiakat, és kihúzta a pénzt a zse- bükből. 

    Ha most bosszút akarna állni a lányon a múltért, azzal tönkr e-tehetné a kapcsolatukat. Mindenki követ el hibát, és Eloise akkormég igen fiatal volt. 

    Marcus elhatározta, megbocsát a lánynak. - Kérlek, ne haragudj, hogy ilyen gyorsan be kell fejeznünk ezt

    az estét! - Ez csak természetes. Elfelejted, hogy én is üzletasszony vagyok. Tudom, hogy a cég mindennél fontosabb. - Egymásba k a-rolva sétáltak a felvonóhoz. 

    - A közeljövőben egyébként én is nagyon elfoglalt leszek - ma-

    gyarázta Eloise. - Hamarosan nyitunk egy üzletet Párizsban. - Nem jött ez túl hirtelen? - kérdezte Marcus. - Egyáltalán nem. Tegnap a vacsora nagyon jól sikerült, mert

    Ted végül úgy döntött, befektet a cégünkbe. - A lány boldoganmosolygott. - Olyan izgalmas volt. Hajnali háromkor értem haza,aztán még beszélgettünk Párizsról. Ted ismer ott néhány jó üzlet-helyiséget. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    37/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    37

    Eloise ezt természetesen úgy értette, Katie-vel és Harryvel tár-gyalta meg a részleteket az éjszaka közepén, de Marcus teljesen

    félreértette őt. Szikrázott a szeme a haragtól, a lány azonban nemvette észre, mert együtt léptek be a liftbe. 

    - Csak reggel ötkor aludtam el - folytatta gyanútlanul -, és Tedtíz óra körül már az irodánkban volt, hogy megírjuk a szerződést.Végül egy kis étterembe mentünk ebédelni. - Eloise még mindiglelkendezett. - Ez volt életem egyik legszebb napja. Siker az üz-

    letben és siker a szerelemben. Marcus összeszorította a száját. Azt hitte, tudja, mi történt ha j-nali három és öt között. Néhány perccel korábban esküdni mertvolna rá, ő volt az első férfi Eloise életében. Most pedig kiderült,ő is csak egy bolond, aki éppúgy bedőlt a lánynak, mint Ted! MissSmith tehát lefeküdt Charltonnal, mert így akarta rávenni, hogyszálljon be a KHE- be, vagyis egy fikarcnyit sem különb az anyjá-

    nál! Az előbb még meg akart bocsátani Eloise-nak a múltért, mostviszont megfogadta, hogy bosszút áll. Az ő eszén nem fog túljárniegy nő! Alaposan megbünteti ezért a lányt. 

    - Szállj be! - nyitotta ki gyorsan az autó ajtaját. Eloise-nak nem tűnt fel a fagyos hang, és a fenyegetően össze-

    vont szemöldököt sem vette észre. Becsatolta magát, lehunyta a

    szemét, és a gondolataiba merült. Végre tudja, milyen a szerelem!Csak akkor tért magához az ábrándozásból, amikor Marcus meg-állt a ház előtt, és segített neki kiszállni. Megfogta a férfi kezét, ésaddig nem eresztette el, amíg az ajtóhoz nem ért. 

    - Nem szeretnél bejönni? - kérdezte, és kivette a kulcsot a tás-kájából. 

    - Nem, sietek.

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    38/141

    Jacqueline Baird

    38

    Eloise ránézett. A férfi arcát árnyék takarta, ezért ő csak szo-rongva találgathatta, vajon mire gondol. Egyáltalán, hogyan bú-

    csúzik egy nő a férfitól, akivel éppen most feküdt le? Hirtelen ide-ges lett, és elbizonytalanodva nyújtott kezet Marcusnak. 

    - Nagyon köszönöm a csodálatos estét! - mondta halkan.- Azt hiszem, túl vagyunk már ezen, Eloise - felelte a férfi gú-

    nyosan, és nem fogadta el a kezét. - Majd jelentkezem, de sajnoselőbb Amerikába kell utaznom. 

    A lány megrémült, mert ez azt jelentette, hogy talán hetekignem látja viszont a férfit. - Ígérd meg, hogy néha majd felhívsz! - kérte, és hirtelen úgy

    érezte, megmagyarázhatatlan félelem lesz rajta úrrá. - Megígérem. Marcus hirtelen átölelte, és olyan szenvedéllyel csókolta meg,

    hogy a lány beleszédült. Aztán hirtelen elengedte, beszállt a kocsi-

     jába, és gyorsan elhajtott, mielőtt a lány jó éjszakát kívánhatottvolna neki.

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    39/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    39

    4. FEJEZET

    - Nos, mit szólsz hozzá? - Eloise megpördült új estélyi ruhájá- ban. A fekete, pánt nélküli darab a térdéig sem ért. 

    - Alig térek magamhoz a csodálkozástól. - Katie a barátnőjenappalijában ült, és hitetlenkedve csóválta a fejét. Eloise szomba-

    ton ebéd után elindult a városba, és teljesen felújította a ruhatárát.- Egészen megváltoztál. Egyetlen délután leforgása alatt a kis di-áklányból öntudatos üzletasszony lett. 

    - Tudom. - Eloise letelepedett mellé. - Hirtelen kényelmetlenülkezdtem érezni magam a régi holmijaimban. Egyszerűen nem ille-nek a KHE új arculatához. 

    - KHE? - Katie nehézkesen felállt. - Talán inkább az az izzó te-kintetű görög tehet róla. Örülök az új külsődnek , Eloise, de tartsdtávol magad az olyan férfiaktól, mint ő, ha nem akarod, hogy tel- jesen összetörjék a szívedet! Eloise elpirult, mert fülön csípték.Igen, a Marcusszal töltött este óta érzi magát igazán nőnek. Készörökkévalóságnak tűnt számára az a négy nap, amióta nem talál-koztak. Égő vágy fogta el, amikor eszébe jutott, mi minden történt

    a férfi lakosztályában. El sem tudta hinni, hogy egy héttel ezelőttmég boldog és elégedett volt a kolostorba illő életmódjával. 

    Katie aggódva figyelte. - Hallottad egyáltalán, amit mondtam? - Tudom, mire akarsz

    kilyukadni. De hát csak egyetlenegyszer mentem el vele vacsoráz-ni. - Ami utána történt, arról bölcsen hallgatott. - És ha valaki óva-tos, hát én az vagyok, ezt te is tudod. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    40/141

    Jacqueline Baird

    40

    Katie felsóhajtott, ám mielőtt válaszolhatott volna, meghallotta,hogy Harry a nevét kiáltja. A férfi ebben a pillanatban érkezett

    meg Párizsból, ezért a két lány lesietett, hogy meghallgassa a be-számolóját. 

    Harry útja nagyon jól sikerült. Párizs egyik legelegánsabb ne-gyedében talált egy üzlethelyiséget. A KHE-nek tehát minden esé-lye megvolt rá, hogy Franciaországban is befusson. Eloise a világlegboldogabb asszonya lett volna, ha örömét megoszthatja Mar-

    cusszal.

    Vasárnap este is a telefon mellett ült, mint újabban mindig, éstitkon azt remélte, a férfi ma végre felhívja. Hogy agyonüsse azidőt, az egyik napilap hétvégi mellékletét lapozgatta. Hirtelen el-állt a lélegzete. A legfontosabb londoni társasági eseményekről

    tudósító oldal közepén ott díszelgett egy fénykép Marcusról és Nadine-ről, amely csütörtökön készült egy jótékonysági bálon.Szóval Marcus lefeküdt vele, és mindjárt másnap együtt volt Nadinenel! Egyszeriben összefutott a kép a szeme előtt. Milyenostoba is volt! A felhők között lebegett, szerelemről ábrándozott,és szinte már hallotta az esküvői harangokat! Teljesen kicserélte aruhatárát - és miért? Mert a férfi búcsúzáskor azt mondta, majd je-

    lentkezik! Csigalassúsággal állt fel, s közben a padlóra ejtette azújságot. Aztán bement a hálószobába, és lerogyott az ágyra. Köny-nyek peregtek végig az arcán. 

    Tizenkilenc évesen megfogadta, hogy egyetlen férfi miatt semfog többé sírni, és nem is szegte meg a fogadalmát, hiszen most isugyanazért a férfiért bőg. Javíthatatlan! Hasra vágta magát, arcát a párnába fúrta, és addig zokogott, amíg ki nem merült. Akkor visz-

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    41/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    41

    szafordult a hátára, és kisírt szemmel bámulta a mennyezetet. Em-lékezett minden csókra, még a legapróbb becézgetésre is, és a pi l-

    lanatra, amikor először jutott el Marcusszal a csúcsra. Ami azonban az ő életében maga volt a csoda, azt a férfi már

    rég elfelejtette. 

    Eloise a munkába menekült, hogy megfeledkezzen a bánatáról,ám szomorú gondolatai így is újra meg újra visszatértek. Megpró-

     bált mentséget keresni Marcus viselkedésére. Talán csak összef u-tott Nadine-nel azon a fogadáson, talán még fel fogja őt hívni... 

    Ám amikor elérkezett március vége, és beköszöntött az áprilismajd a május is, feladta a reményt. Beletörődött, hogy a sors meg-ismételte önmagát, és Marcus elfelejtette őt. 

    Szerencsére mostanában még hétvégén is dolgoznia kellett,

    mert a párizsi üzlet megnyitójára egy új, francia kollekcióval ké-szültek. Katie-nek közben egészséges kisfia született, és eleinteEloise-nak kellett átvennie barátnője munkáját is. Mivel azonbanígy kevés ideje maradt a saját terveire, felvettek egy fiatal arany-művest, Petert. 

    Floe Brown egy ideje szintén a csapathoz tartozott. Az ötven-éves asszony, miután a gyerekei kirepültek otthonról, úgy döntött,

    ismét munkába áll. Harry eredetileg irodai munkára vette föl, de később kiderült,

    hogy Floe remekül tud bánni a kis Benjaminnel. Ráadásul az asz-szony is nagyon szívesen hagyta ott az íróasztalt a baba kedvéért.Katie örült, mert így legalább néhány órára beülhetett a műhelybe,hiszen jó kezekben tudhatta a kisfiát. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    42/141

    Jacqueline Baird

    42

    Eloise-nak most kapóra jött, hogy pár hónappal  ezelőtt, igaz,egészen más céllal, de felújította a ruhatárát. A csinos ruhákban

    remekül el tudta játszani a sikeres üzletasszonyt, ami az önbizal-mát is növelte. Márpedig mostanában erre nagy szüksége volt,mert gyakran fordult meg Párizsban. Interjúkat adott különbözőlapoknak és televíziós csatornáknak, és fogadásokon vett részt,hogy előkészítse az új üzlet megnyitóját. 

    Egy meleg júniusi napon aztán végre elérkezett a várva várt

    esemény. Már csak pár óra volt hátra az ünnepélyes megnyitóig.Eloise mindent előkészített, és most még egyszer utoljára végig- jár ta a helyiségeket, hogy ellenőrizze, rendben vannak -e a dolgok.Elégedett lehetett, mert a KHE legszebb darabjait sikerült kiállíta-niuk az üvegszekrényekben. 

     Nagyon remélte, a ritka ékszereknek Párizsban is sikerük lesz,hiszen Katie-vel és Harryvel hihetetlenül sok pénzt és energiát

    fektetett ebbe az üzletbe. Csillagászati összeget kellett fölvenniüka banktól, hogy megvalósítsák az álmukat. Harry váltig bizonygat-ta, hogy a kamatokat gond nélkül elő tudják majd teremteni. R e-mélhetőleg igaza lesz, gondolta a lány, különben mind a hárman börtönben végezzük, nem pedig a tőzsdén. 

    - Nos, Jeff, most mennem kell - mondta végül a fiatalember-

    nek. - Gondolod, hogy boldogulsz egyedül? Kérlek, nézd megmég egyszer, van-e elég pezsgő a hűtőben! Katie, Harry és én idő- ben itt leszünk, hogy pontban hat órakor kinyithassuk az ajtót avendégek előtt. 

    - Ne izgulj, Eloise! - felelte Jeff. - Inkább menj vissza a szállo-dába, és csinosítsd ki magad, mert Julián bele akarja tenni a maesti képeket az új katalógusunkba! Ha csak feleannyian jönnek el,

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    43/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    43

    mint ahány vendéget meghívtunk, akkor is elegen leszünk, de hakétszer annyian, akkor sem fog elfogyni a pezsgő. Tényleg nem

    kell aggódnod. Könnyű azt mondani, dohogott magában Eloise  még egy óra

    múlva is, amikor a szállodai szobájában a tükör előtt állt. Felvittegy kis szájfényt az ajkára, és hátrább lépett. Feltűzte a haját, éscsak visszafogottan festette ki magát. Nagy zöld szemét kiemelteegy kevés szemfestékkel. Azt a pánt nélküli fekete ruhát viselte,

    amelyet pár hónappal ezelőtt Katie-nek olyan lelkesen mutatottmeg. Az egyszerű szabás remekül kiemelte az apró jadegyöngyökből készített művészi ékszert, amelyet természetesenő maga tervezett. 

    Még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, azután fogta a kiskézitáskáját, és elindult Katie-ért és Harryért. Alig kopogott behozzájuk, Harry nagy hévvel tépte föl az ajtót. 

    - Végre itt vagy! Még elkésünk a saját megnyitónkról! - Ne iz-gulj már ennyire! - Eloise vidáman nézett a férfira, aki szinte mármagánkívül volt. - Mindent előkészítettünk, hatalmas sikerünklesz! Igazam lett, gondolta a lány jó három órával később, amikorátvágott a zsúfolt helyiségeken. A két eladónőt szinte ellepték azérdeklődők. Nem győztek tanácsot adni leendő ügyfeleiknek, és 

    egymás után vették föl a megrendeléseket. Julián alig győzte cse-rélni a filmtekercseket, annyi híresség jelent meg: fotómodellek,divattervezők, milliomosok és a párizsi közélet más jeles szemé-lyiségei. 

    Minden várakozást felülmúló, kitörő lelkesedéssel fogadták aKHE munkáit. Egy idősebb hölgy például bármennyit hajlandó lettvolna megadni Eloise jadegyöngyökből készült nyakláncáért. Szó-

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    44/141

    Jacqueline Baird

    44

    val minden a lehető legjobban haladt, s italból és borkorcsolyábólis volt még bőven. Eloise végre engedélyezhetett magának egy

    korty pezsgőt, eddig ugyanis csak ásványvizet ivott, hogy tisztamaradjon a feje.

    - Én ezt előre megmondtam. Bombasiker lett! - Ted Charltonlépett mellé. - A szerencse a KHE mellett áll. 

    - Nagyon remélem mindkettőnk miatt. - Ó, én nem féltem a pénzemet - nyugtatta meg a férfi, és hirte-

    len témát váltott. - Tulajdonképpen mennyire ismered MarcusKouvarist? Eloise összeráncolta a homlokát. - Egyszer elmentünk szórakozni. Csak egy barátom, semmi

    több. - Vállat vont. - Vagy inkább egy felszínes ismeretség.- Remek, én is pontosan így gondoltam. - Miért kérdezed? Ted elvett egy pohár pezsgőt az egyik tálcá-

    ról, és egy hajtásra legurította. 

    - Majd később megmagyarázom. Ugyanis szeretnélek a meg-nyitó után meghívni vacsorázni. 

    - Rendben - mondta a lány őszinte örömmel, mert igazán meg-kedvelte Charltont az utóbbi időben, és az egyik legjobb barátjá-nak tartotta. Csak az az egy nem tetszett neki, hogy ma este túl so-kat ivott. - Akkor később még látjuk egymást -  búcsúzott, és in-

    dulni készült. Amikor megfordult, hogy visszategye üres poharát a tálcára, ahangzavarban hirtelen egy meghitt hang ütötte meg a fülét: - Szia!Örülök, hogy itt találkozunk. 

    Eloise moccanni sem tudott. Hogy kerül ide Marcus? Ő aztán biztosan nem hívta meg! Beletelt egy kis időbe, amíg összeszedtemagát annyira, hogy meg tudjon fordulni. Rezzenéstelen arccal

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    45/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    45

    nézett körül a teremben, s közben megpróbálta leplezni feszültsé-gét. Rögtön meglátta a férfit, aki pár lépésnyire állt tőle egy ismert

    francia modell társaságában. Elegáns öltönyében egyszerűen lé-legzetelállítóan festett. Hogy lehet egy férfinak ilyen ellenállhatat-lan vonzereje? Marcus hirtelen fölemelte a fejét, és a szemébe né-zett. Eloise nagy nehezen kipréselt magából egy mosolyt, kurtán biccentett, aztán szerencsére megszólította őt egy vevő, és hátatfordíthatott a férfinak. Ám alighogy befejezték a beszélgetést,

    Marcus mellette termett.Csak nyugalom! Független és sikeres üzletasszony vagy, mon-

    dogatta magának. Ugyan mi van abban, hogy egyszer lefeküdtMarcusszal? Az ilyesminek manapság nem kell nagy feneket kerí-teni. Az a pár meghitt óra nem jelentett a férfinak semmit, ebbenEloise biztos volt.

    - Marcus, micsoda meglepetés! Soha nem hittem volna, hogy

    egy ilyen jelentéktelen rendezvényre is időt tudsz szakítani - üd-vözölte a férfit. 

    - Alábecsülsz, Eloise! - A lány nem tudta eldönteni, rosszulhall, vagy a férfi tényleg gúnyolódik. - Hogyan mulaszthattamvolna el életed egyik legfontosabb eseményét? Sajnálom, hogynem jelentkeztem hamarabb, de tudod, egyetlen szabad percem

    sincs - tette hozzá, s közben megvonta a vállát. - Hát persze. - Eloise nem készült fel erre a válaszra, ezért mostnem tudott visszavágni Marcusnak. Igaz, ami igaz, semmivel semtartozik neki.

    Ugyan mit számít, hogy ő volt az első férfi az életében? - Cso-dálatosan nézel ki! - Marcus kinyújtotta a kezét, és átpörgette ujja-in a jadegyöngyöket. - Te tervezted? - Igen. - Csak ne állna olyan

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    46/141

    Jacqueline Baird

    46

    közel hozzá! Lágy érintése és az illata egészen összezavarta alányt. Nagyot nyelt, és gyorsan hátrébb lépett. 

    - Különleges darab. - Marcus leeresztette a karját. - Szívbőlgratulálok, Eloise! Az utolsó húzásod okos lépés volt. A sikerönmagáért beszél. 

    - Köszönöm! - A vak is látja, hogy örökölted anyád tehetségét.Hogy kihasználd a férfiakat, tette hozzá magában Marcus. Mé-

    gis, mit ér vele, hogy tudja, Eloise egy minden hájjal megkent csa-

    ló? Egy pillantás, egy esdeklő mosoly, és mindent megbocsátokneki, gondolta keserűen. - És most, a bókok után szeretném előadni neked a kérésemet. -

    Olyan szemtelenül mérte végig a lányt, hogy nem hagyott kétségetafelől, hová akar kilyukadni. 

    Eloise elvörösödött. -  Nem emlékszem rá, mikor hívtalak meg a megnyitónkra -

    mondta dühösen. - Te tényleg lefelejtettél a listáról, de Ted Charlton volt olyan

     jó, és szólt nekem. A lány meglepetten nézett a férfira. - Nem is tudtam, hogy ilyen jól ismeritek egymást! Marcus hal-

    kan felnevetett.

    - Sőt még ennél is jobban! De most inkább azt áruld el, mégmindig egyedül élsz-e! A férfiak bizonyára egymás lábát tapossákegy ilyen nőért, mint te. 

    - Fogalmam sincs, miért érdekel ez téged. - A lány megrázta afejét, és elmosolyodott. Az elmúlt hetekben még aludni sem voltideje, nemhogy magánéletet élni. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    47/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    47

    - Miért ne érdekelne? Elvégre barátok vagyunk. - Marcus jelen-tőségteljesen pillantott rá. - Sőt több mint barátok, ha jól emlék-

    szem. Menjünk el vacsorázni, és elevenítsük fel az ismeretségün-ket, ha vége itt a bulinak! Eloise-nak elakadt a szava a férfi arcát-lan ajánlatától. Mit képzel ez az alak? Együtt töltöttek egy fél é j-szakát, azután ő köddé vált, majd hónapok múlva megjelenik, ésazt hiszi, ott fogják folytatni, ahol abbahagyták? Hát ennyire osto- bának tartja őt? Marcus Kouvaris sem jobb a többi gazdag, vonzó,

     beképzelt hólyagnál! - Köszönöm, de már elígérkeztem - hárítottael nyersen a meghívást. - Kár! Talán majd máskor, mert ha jól emlékszem, remekül

    mulattunk a vacsora után. A lány szeme szikrázott a haragtól, de türtőztette magát, ne-

    hogy lekeverjen egy pofont ennek a nagyképű alaknak. Szerencsé-re pont ekkor ért oda hozzájuk Katie. 

    - Eloise, hát nem bombasiker? - Csodálkozva nézett végig a ba-rátnőjén. 

    Mi van veled? Miért vágsz ilyen savanyú képet, amikor ránknevetett a szerencse? Örülj neki, hogy ilyen nagy sikerrel kezdünka francia piacon! Jobban nem is alakulhatott volna! És most mu-tasd be, kérlek, ezt az izgalmas fiatalembert! Eloise kis híján han-

    gosan felsóhajtott, mert persze Marcus kihasználta az alkalmat, ésminden ügyességét latba vetette. A lány csak ámult, ahogy néhányelőre kiagyalt bókkal pillanatok alatt az ujja köré csavarta Katie-t.

    - Harryt már ismered - jegyezte meg fénytelen hangon, amikora férfi is csatlakozott hozzájuk. 

    - Igen, emlékszem rá. Nagyon ádázul méregetett a legelső talál-kozásunkkor. Ugyanis ő nyitott nekem ajtót, amikor érted men-

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    48/141

    Jacqueline Baird

    48

    tem. Akkor még nem tudtam, miért ilyen szigorú, de most már ér-tem. Nem lehet könnyű feladat vigyázni két ilyen szép és rendkí-

    vüli nőre. - Micsoda ölet! Maga azt hiszi, mi egy háremben élünk? - Katie

    felháborodást színlelve csóválta a fejét, amin mindnyájan nevetnikezdtek.

    - Hadd kérjek elnézést azzal, hogy meghívom önöket vacsoráz-ni! - Nem, nem - szólalt meg Ted a hátuk mögött. - Én ugyanis

    már meghívtam Eloise-t. De most jut eszembe... Miért nem me-gyünk együtt? Ha te is benne vagy, mindjárt megspórolunk egyújabb találkozót. 

    Mit akar ez jelenteni? Ez a két férfi mióta tegeződik? Eloiseegyelőre nem talált magyarázatot a kérdéseire, de azért kipréseltmagából egy mosolyt. Mivel Harry és Katie várakozva nézett rá,nem maradt más választása, bele kellett egyeznie. 

    Harry nagyon lelkes volt.

    - Akkor induljunk azonnal, mert már korog a gyomrom! Jeff ésJulián egyedül is ki tudja kísérni az utolsó vendégeket. Hivatalo-san már amúgy is jó egy órája vége a fogadásnak. 

    Ted egy kis étterembe vitte őket a latin negyedben, ahol mégéjfél után is működött a konyha, ráadásul táncolni is lehetett. 

    - Már tényleg egy falatot sem bírok lenyelni! - Katie bánatosan pillantott a desszertjére. - Ráadásul lassan vissza kell mennem aszállodába, hogy megszoptassam Benjámint, különben az idegösz-szeomlás szélére kergeti szegény Floe-t.

    Eloise megkönnyebbült. Az egész vacsorát végigszenvedte.Képtelen volt ráhangolódni a többiek vidám hangulatára, mertegész idő alatt színészkednie kellett. Ebben a helyzetben nem tud-

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    49/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    49

    ta megmondani Marcusnak a véleményét, sőt még nevetnie is kel-lett a tréfás történetein és a viccein. De most végre vége a meg-

     próbáltatásoknak, gondolta, mert ha Katie elindul, én is kimenthe-tem magam.

    A dolgok mégsem így alakultak, mert ekkor Ted megköszörültea torkát. 

    - Katie, Eloise! Be kell jelentenem nektek valamit.

    Eloise felpillantott, és észrevette, hogy a férfi közben cinkosán

    Harryre és Marcusra néz, és Kouvaris beleegyezően bólint. Hirte-len gyanakodni kezdett.- Eladtam a részemet ennek az embernek. - Konyakospoharát

    Marcusra emelte. - Olyan ajánlatot tett nekem, amit egyszerűennem utasíthattam vissza. De ne aggódjatok, lányok, Marcus mégmeg is akarja duplázni a betétjét, és Párizs után New Yorkot ismeg fogjátok hódítani. - Üdvözült arccal vigyorgott, és körbené-

    zett. - Páratlan alkalom, hogy bejelentsem ezt a remek hírt. Igazamvan, Harry? Eloise úgy érezte, mintha arcul ütötték volna. Mozdu-latlanná dermedve meredt a semmibe. Marcus mint üzlettárs...Miért? Miért pont a KHE- be akart betársulni? - Te tudtál erről? -kérdezte Katie szemrehányóan a férjétől. 

    - Igen, de nem akartalak ezzel terhelni benneteket, mert éppen

    eleget idegeskedtetek a megnyitó miatt. Különben is a szerződéstcsak három nappal ezelőtt írtuk alá. Hivatalosan még nem jelentet-tük be, hogy elejét vegyük a pletykának. Ha az egyik tulajdonosmég a megnyitó előtt kiszáll, az egész világ azt hiheti, pénzügyigondjaink vannak. Jól tudod, milyen sokat árthat egy ilyen furcsahír egy fiatal cégnek, mint a miénk. 

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    50/141

    Jacqueline Baird

    50

    - Harrynek igaza van, Katie. Eloise és a te szempontodbólsemmi sem változik. A legkevésbé sem áll szándékomban bele-

    avatkozni a művészi munkába, tehát megmarad az alkotói szabad-ságotok. - Marcus Eloise-hoz fordult, és előbb a mellére, majd f e-szült és sápadt arcára nézett. - Megígérem, hogy csupán csendes-társ leszek, aki kizárólag pénzügyekkel foglalkozik. 

    Eloise érezte, hogy a férfi mosolya és szelíd szavai mögött f e-nyegetés rejlik, mert a tekintete hideg és gúnyos volt. Idegesen

    összekulcsolta a kezét az ölében. - Tényleg ez a lehető legjobb megoldás, Eloise - bizonygattaHarry.

    - Előbb mégis meg kellett volna vitatnunk. - A lány segélyké-rően nézett Tedre, de a férfi túl sokat ivott ahhoz, hogy értelmesenlehessen vele beszélni. Katie pedig szintén nem állt volna mellé,hiszen mindig a férje véleményét osztotta, ráadásul rajongott Mar-

    cusért. Most is rögtön a férfiaknak adott igazat. - Jobban nem is alakulhattak volna a dolgok, Eloise. Szerintem,

    ki kell használnunk ezt a soha vissza nem térő lehetőséget! Nemvagyok én abban olyan biztos, hogy ez volt a legjobb döntés, tépe-lődött a lány. De nincs más választásom, ha nem akarok ártani aKHE-nek.

    - Igen, persze. Valószínűleg igazad van - ismerte be vonakod-va.Egyetlen pillanat alatt odalett minden öröme, mintha a remekül

    sikerült párizsi megnyitó meg sem történt volna. Ettől kezdve aligvett részt a beszélgetésben. Ha Marcus érezne valamit iránta, mégmegértené, hogy támogatni akarja a KHE-t, de így? Három hóna- pon át nem adott hírt magáról, most meg hirtelen felbukkan, és el-

  • 8/16/2019 Romana 303 - Baird, Jacqueline - A Legszebb Ékszer

    51/141

    A legszebb ékszer   Romana 303.

    51

     játssza itt a nagy pénzembert. Miért? Mialatt a többiek gratuláltakegymásnak, és rendeltek még egy üveg pezsgőt, Eloise szótlanul

    ült, és kényszeredetten mosolygott. - Megígértem, hogy csak a pénzügyi dolgokkal foglalkozom,

    mégis szeretném megjegyezni, szerintem a KHE márkanév sem-mitmondó és ötlettelen. Sokkal érdekesebben csengene valamiolyasmi, mint Eloise Tervezőiroda - vetette fel Marcus a megfele-lő pillanatban, és közben éles szemmel fürkészte a lány arcát. 

    Eloise furcsán nézett rá, de nem válaszolt, ezért a fér fi igazolvalátta a gyanúját. Mielőtt bármit is mondhatott volna, Katie törtemeg a rövid csöndet. 

    - Nekünk is megfordult a fejünkben - felelte -, de aztán elvetet-tük az ötletet, mert egy ilyen név inkább az olcsó divatékszerekre jellemző. A KHE szerintünk   jobban illik az igényes, művészienkidolgozott darabjainkhoz.

    Marcus megelégedett ezzel a magyarázattal, és felkérte egytáncra Katie-t.

    Eloise úgy vélte, legalább időt nyer, hogy haditervet dolgozhas-son ki a férfival szemben. Azt pedig végképp nem értette, hogyan juthatott Kouvaris eszébe az Eloise Tervezőiroda neve. 

    Katie azonban már indulni akart. 

    -  Nem, Marcus, nagyon köszönöm, de most feltétlenül hazakell mennünk a kisfiunkhoz. És ahogy Tedet elnézem, jobb lesz,h