98
Budapesti Könyvszemle BUKSZ 1. évfolyam 1989 Bírálat Erős Ferenc: Checkpoint Sigmund – avagy a Freud-szcenáriók Frank J. Sulloway: Freud, a lélek biológusa. Túl a pszichoanalitikus legendán. Bp., 1987.; Jean-Paul Sartre: Freud. Bp., 1987.; Halász László (szerk.): A freudizmus. Bp., 1988. 1989/1. 11 Fügedi Erik: A Szent István jubileum Glatz Ferenc, Kardos József (szerk.): Szent István és kora. Bp., 1988.; Kristó Gyula (szerk.): Az államalapító. Bp., 1988.; Török József (szerk.): Emlékkönyv Szent István halálának 900. évfordulójára. Reprint. Bp., 1988.; Bogyay Tamás: Stephanus rex. Bp., 1988. 1989/1. 4 Geréby György: Esztétika a középkorban Redl Károly: Az égi és a földi szépről. Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez. Bp., 1988. 1989/1. 57 Orthmayr Imre: Az eszméiben élő társadalom Peter Winch: A társadalomtudomány eszméje és viszonya a filozófiához. Bp., 1988. 1989/1. 35 Rév István: „Az ember végül…” Berend T. Iván: A magyar gazdasági reform útja. Bp., 1988. 1989/1. 20 Rugási Gyula: Vezeklő tudomány Lackó Miklós: Korszellem és tudomány 1910– 1945. Bp., 1988. 1989/1. 27 Szűcs Jenő: Magyar és európai lovagi kultúra Kurcz Ágnes: A magyarországi lovagi kultúra a 13–14. században. Bp., 1988. 1989/1. 43 Takács Imre: Feldarabolt idő Magyarországi művészet 1300–1470 körül. I–II. Szerk. Marosi Ernő. Bp., 1987. (A magyarországi művészet története 2. Főszerk. Aradi Nóra) 1989/1. 51 Vági Gábor: Híres mesterségem címere: P Hankiss Elemér: Kelet-európai alternatívák. Bp., 1989. 1989/1. 63 Probléma Csicskó Mária: Bibliográfia a magyar 1956-tal foglalkozó 1989-ben megjelent könyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79 Perczel István: Hagyomány, kereszténység és gnószticizmus. Hamvas Béla istenfogalmának forrásai 1989/1. 69 Pető Iván: A közelmúlt története mint bestseller 1989/1. 87 Szemle Ágoston Gábor: Hegyi Klára, Zimányi Vera: Az oszmán birodalom Európában. Bp., 1986. 1989/1. 119 Bácskai Vera: Rácz István: Városlakó nemesek az Alföldön 1541–1848 között. Bp., 1988. 1989/1. 105 Berend Nóra: R. W. Southern: A nyugati társadalom és az egyház a középkorban. Bp., 1987. 1989/1. 116

őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 1. évfolyam 1989 Bírálat Erős Ferenc: Checkpoint Sigmund – avagy a Freud-szcenáriók ■ Frank J. Sulloway: Freud, a lélek biológusa. Túl a pszichoanalitikus legendán. Bp., 1987.; Jean-Paul Sartre: Freud. Bp., 1987.; Halász László (szerk.): A freudizmus. Bp., 1988. ■ 1989/1. 11 Fügedi Erik: A Szent István jubileum ■ Glatz Ferenc, Kardos József (szerk.): Szent István és kora. Bp., 1988.; Kristó Gyula (szerk.): Az államalapító. Bp., 1988.; Török József (szerk.): Emlékkönyv Szent István halálának 900. évfordulójára. Reprint. Bp., 1988.; Bogyay Tamás: Stephanus rex. Bp., 1988. ■ 1989/1. 4 Geréby György: Esztétika a középkorban ■ Redl Károly: Az égi és a földi szépről. Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez. Bp., 1988. ■ 1989/1. 57 Orthmayr Imre: Az eszméiben élő társadalom ■ Peter Winch: A társadalomtudomány eszméje és viszonya a filozófiához. Bp., 1988. ■ 1989/1. 35 Rév István: „Az ember végül…” ■ Berend T. Iván: A magyar gazdasági reform útja. Bp., 1988. ■ 1989/1. 20 Rugási Gyula: Vezeklő tudomány ■ Lackó Miklós: Korszellem és tudomány 1910–1945. Bp., 1988. ■ 1989/1. 27 Szűcs Jenő: Magyar és európai lovagi kultúra ■ Kurcz Ágnes: A magyarországi lovagi kultúra a 13–14. században. Bp., 1988. ■ 1989/1. 43 Takács Imre: Feldarabolt idő ■ Magyarországi művészet 1300–1470 körül. I–II. Szerk. Marosi Ernő. Bp., 1987. (A magyarországi művészet története 2. Főszerk. Aradi Nóra) ■ 1989/1. 51 Vági Gábor: Híres mesterségem címere: P ■ Hankiss Elemér: Kelet-európai alternatívák. Bp., 1989. ■ 1989/1. 63 Probléma Csicskó Mária: Bibliográfia a magyar 1956-tal foglalkozó 1989-ben megjelent könyvekről ■ 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái ■ 1989/1. 79 Perczel István: Hagyomány, kereszténység és gnószticizmus. Hamvas Béla istenfogalmának forrásai ■ 1989/1. 69 Pető Iván: A közelmúlt története mint bestseller ■ 1989/1. 87 Szemle Ágoston Gábor: ■ Hegyi Klára, Zimányi Vera: Az oszmán birodalom Európában. Bp., 1986. ■ 1989/1. 119 Bácskai Vera: ■ Rácz István: Városlakó nemesek az Alföldön 1541–1848 között. Bp., 1988. ■ 1989/1. 105 Berend Nóra: ■ R. W. Southern: A nyugati társadalom és az egyház a középkorban. Bp., 1987. ■ 1989/1. 116

Page 2: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Buzinkay Géza: ■ Dénes Iván Zoltán: Közüggyé emelt kiváltságőrzés. A magyar konzervatívok szerepe és értékvilága az 1840-es években. Bp., 1989. ■ 1989/1. 101 Fried István: ■ Ferenczi László: A remény zuhatagja. Bp., 1988. ■ 1989/1. 122 Gajáry István: ■ Eperjessy Géza: A szabad királyi városok kézművesipara a reformkori Magyarországon. Bp., 1988. ■ 1989/1. 107 Gergely András: ■ Idegen kezek. (A magyar irodalom gyöngyszemei) Szerk. Szántó György Tibor. Bp., 1988. ■ 1989/1. 100 Hanák Péter: ■ Heiszler Vilmos, Szakács Margit, Vörös Károly: Photo Habsburg. Frigyes főherceg és családja. Bp., 1989. ■ 1989/1. 112 Hiller István: ■ Bene Sándor, Borián Gellért: Zrínyi és a vadkan. Bp., 1988. ■ 1989/1. 121 Horváth M. Tamás: ■ Varga Csaba: Politikum és logikum a jogban. A jog társadalomelmélete felé. Bp., 1987. ■ 1989/1. 123 Horváth Pál: ■ Nyíri Tamás: Alapvető etika. Bp., 1988. ■ 1989/1. 115 Jankovics József: ■ Bornemissza Anna megbűvöltetése. Boszorkányok Erdély politikai küzdelmeiben 1678–1688. Közread. Herner János. Bp.–Szeged, 1988. ■ 1989/1. 109 Kilián István: ■ Kecskeméti Gábor (szerk.): Magyar nyelvű halotti beszédek a XVII. századból. Bp., 1988.; Szabó Péter: A végtisztesség. A főúri gyászszertartás mint látvány. Bp., 1989. ■ 1989/1. 118 Klaniczay Gábor: ■ Gustav Henningsen: A boszorkányok ügyvédje. A baszk boszorkányság és a spanyol inkvizíció (1609–1614). Bp., 1988. ■ 1989/1. 111 Kövér György: ■ Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Nagykereskedők a reformkori Pesten. Bp., 1989. ■ 1989/1. 104 Laki Mihály: ■ Kornai János: Régi és új ellentmondások és dilemmák. Bp., 1989. ■ 1989/1. 102 Neményi Mária: ■ Szalai Júlia, Vajda Ágnes: A „szociális” és „egészségügyi” ellátás határán. Bp., 1988. ■ 1989/1. 107 Pirnát Antal: ■ Martinkó András: Az Ómagyar Mária-siralom hazai és európai tükörben. Bevezetés és vázlat. Bp., 1988. ■ 1989/1. 99 Ritter Andrea: ■ Bruno Bettelheim: A végső határ. Bp., 1988. ■ 1989/1. 109 Sárközy Péter: ■ Pál József: A neoklasszicizmus poétikája. Bp., 1988. ■ 1989/1. 121 Szabó Dániel: ■ Gerő András: Az elsöprő kisebbség. Népképviselet a Monarchia Magyarországán. Bp., 1988. ■ 1989/1. 113 Tóth István György: ■ Philippe Ariès: Gyermek, család, halál. Bp., 1987. ■ 1989/1. 117 Bibliográfiai mellékletek Berend T. Iván főbb munkái a magyar gazdaság 1945 utáni történetéről ■ 1989/1. 22 Sigmund Freud magyarul megjelent (és nem megjelent) műveinek bibliográfiája (Erős Ferenc) ■ 1989/1. 14. Hamvas Béla közelmúltban megjelent művei és néhány meg nem jelent műve ■ 1989/1. 72 Hankiss Elemér könyvei ■ 1989/1. 66 Kurcz Ágnes művei (műfordítások) ■ 1989/1. 46 Szűcs Jenő művei ■ 1989/1. 47

Page 3: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 2. évfolyam 1990 Levelezés Bánki Ágnes: [Levél Lányi Andráshoz / BUKSZ, 1990/2./] ■ 1990/3. 275 Barabás Jenő: Válaszút vagy útvesztő. Észrevételek Niedermüller Péter cikkéhez. [BUKSZ, 1989/1.] ■ 1990/1. 3 Fehér M. István: A Lét és idő magyar kiadásához ■ 1990/3. 276 Fejtő Ferenc: Perczel Istvánnak [BUKSZ, 1989/1.] ■ 1990/3. 277 Gombár Csaba: Levél Vági Gábornak [BUKSZ, 1989/1.] ■ 1990/1. 3 Kajtár Mária: Hozzászólás a Magris-kérdéshez [BUKSZ, 1990/2.] ■ 1990/3. 277 László Ruth: Tisztelt Szerkesztőség! ■ 1990/3. 278 Modor Ádám: Kedves BUKSZ! [Csicskó Mária és Pető Iván cikkéhez, BUKSZ, 1989/1.] ■ 1990/1. 5 Nagy Ildikó: A Lét és idő magyar kiadásához ■ 1990/4. 404 Szak Péter Otmár: Megjegyzések Bali János szemléjéhez [BUKSZ, 1990/2.] ■ 1990/4. 403 Szántó György Tibor: Gergely Andrásnak [BUKSZ, 1989/1.] ■ 1990/1. 5 Vargyas Zoltán: [Levél Lányi Andráshoz, /BUKSZ, 1990/2./] ■ 1990/3. 275 Vita László Ruth: Reflexió. [Perczel István „Hagyomány, kereszténység és gnoszticizmus” c. cikkére, BUKSZ, 1989/1.] ■ 1990/3. 281 Perczel István: Hit, ismeret, hagyomány. Válasz László Ruth reflexióira ■ 1990/3. 282 Sárkány Mihály: Vágyak és választások. Újabb észrevételek Niedermüller Péter „A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás dilemmái” c. írásához [BUKSZ, 1989/1.] ■ 1990/3. 288 Szil Péter: Kövessük-e a svéd (pornó)modellt? Lányi András írásához [BUKSZ, 1990/2.] ■ 1990/3. 295 Bírálat Békés Vera: Zeusz szamara, avagy a nyelvfilozófia ■ Kelemen János: Nyelv és történetiség a klasszikus német filozófiában. Bp., 1990. ■ 1990/4. 434 Bence György: Az értelmiség útja a Tervhivatalig ■ Konrád György, Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. Esszé. Bp., 1989. ■ 1990/1. 24 Bene Sándor: Vonzások és választások ■ Bethlen Miklós levelei, 1657–1698. S. a. r. Jankovics József. Bp., 1987. ■ 1990/2. 176 Bíró Yvette: Balázs Béla, és akiknek kell ■ Joseph Zsuffa: Béla Balázs, the Man and the Artist. Berkeley/Los Angeles/London, 1987. ■ 1990/1. 57 Dalos György: Heym, avagy a német kérdés ■ Stefan Heym: Öt nap júniusban. Bp., 1989. ■ 1990/2. 196 Deák István: A felfoghatatlan Holocaust ■ Arno J. Mayer: Why did the Heavens not Darken? The Final Solution in History; Malvina Graf: The Kraków Ghetto and the Plaszów Camp remembered; Frieda Frome: Some Dare to Dream. Frieda Frome’s

Page 4: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Escape from Lithuania; Zofia S. Kubar: Double Identity. A Memoir; Stefan Korbonski: The Jew and the Poles in World War II; Wanda Póltawska: And I am Afraid of My Dreams; Eva Schloss: Eva’s Story. A Survivor’s Tale by the Stepsister of Anne Frank; Len Crome: Unbroken. Resistance and Survival in the Concentration Camps; Alan Adelson, Robert Lapides (szerk.): Lódz Ghetto. Inside a Community under Siege; Micheel R. Marrus: The Holocaust in History; François Furet (szerk.): Unanswered Questions. Nazi Germany and the Genocide of the Jews; Zygmunt Bauman: Modernity and the Holocaust ■ 1990/2. 205 Dobszay László: Hibák könyve ■ Márta A. Ghezzo: Epic Songs of Sixteenth-century Hungary. Bp., 1989. ■ 1990/4. 425 Erdélyi Ágnes: Gondolatok és történelmek ■ Robin G. Collingwood: A történelem eszméje. Bp., 1987.; Georg G. Iggers: A német historizmus. A német történelemfelfogás Herdertől napjainkig. Bp., 1988. ■ 1990/1. 61 Erős Ferenc: Mérei fényében és árnyékában ■ Mérei Ferenc: Társ és csoport. Tanulmányok a genetikus szociálpszichológia köréből. Bp., 1989.; Mérei Ferenc: Freud fényében és árnyékában. Bp., 1989.; Mérei Ferenc: A pszichológiai labirintus. Fondorlatok és kerülő utak a lelki életben. Bp., 1989. ■ 1990/2. 150 Fehér Márta: Tény és való ■ Tény és való. Tudományelméleti írások. Szerk. Salat Levente. Bucureşti, 1989. ■ 1990/3. 324 Fischer György: A szociológia alkonya? ■ Csepeli György, Örkény Antal: Az alkony. A mai magyar értelmiség ideológiai-politikai optikája a ’80-as évek végén. Bp., 1990. ■ 1990/4. 406 Forgács Éva: A kritika mint műalkotás ■ Perneczky Géza: A korszak mint műalkotás. Bp., 1988.; Perneczky Géza: Picasso – Picasso után. Bp., 1989. ■ 1990/1. 16 Galicza Péter: Vegyük komolyan? ■ Thomas Mann, Kerényi Károly: Beszélgetések levélben. Bp., 1989. ■ 1990/1. 41 Gyáni Gábor: Új lexikon, avitt szócikkekkel ■ Akadémiai Kislexikon. Első kötet A–K. Bp., 1989. ■ 1990/3. 318 Kocziszky Éva: Csak a gondolkodó létezik ■ Martin Heidegger: Lét és idő. Bp., 1989. ■ 1990/2. 156 Komoróczy Géza: Tartalmában strukturalista, formájában nemzeti ■ Mitológiai enciklopédia, I–II. Főszerk. Sz. A. Tokarev, szerk. Hoppál Mihály. Bp., 1988. ■ 1990/2. 164 Kovács András: Az ijesztő végkövetkeztetés ■ Randolph L. Braham: A magyar Holocaust. Bp., 1988. ■ 1990/1. 74 Kovács M. Mária: Forradalom náthával? ■ Timothy Garton Ash: We the people… The Revolution of ’89 Witnessed in Warsaw, Budapest, Berlin and Prague. Cambridge, 1990. ■ 1990/4. 440 Lányi Kamilla: Látomás és indulat a közgazdasági tanokban ■ Kornai János: Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében. Bp., 1989. ■ 1990/2. 180 Miskolczy Ambrus: Kelet és Nyugat között ■ Neagu Djuvara: Le pays roumain entre Orient et Occident. Le pricipautées danubiennes au début du XIXe siècle. Paris, 1989. ■ 1990/1. 80 Nagy András: Veszélyes híd ■ Greskovits Béla, Borszéki Zsuzsa, Palócz Éva: Hidak – de hová? Magyarország és a világkiállítás. Bp., 1990. ■ 1990/3. 336 Niedermüller Péter: Az antropológia haszna: egy közép-európai példa ■ Bíró Zoltán és mások: Néphagyományok új környezetben. [Bukarest,] 1987.; Rostás Zoltán (szerk.): Hát ide figyelj édes fiam… Esszék az ifjúságkutatás köréből. H. n. 1989.; [Tematikus öszeállítások a Tett folyóiratban, 1985–1988]; K. A. M. Füzetek, 1–2./1989. ■ 1990/3. 331

Page 5: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Pócs Éva: Mágiáról mindenkinek – mindenki a mágiáról? ■ Makra Sándor: A mágia. Bp., 1988.; Magyar László András: Bevezetés a kísértettanba. Bp., 1989.; Kurt Seligmann: Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban. Bp., 1987.; Paracelsus: Paragranum. Az igazi gyógyítás oszlopai. Bp., 1990.; Fónagy Iván: A mágia és a titkos tudományok története. Bp., 1943/1989.; Hans Biedermann: A mágikus művészetek zseblexikona. Bp., 1989. ■ 1990/3. 310 Poszler György: Irodalomtörténet és regénypoétika ■ Szegedy–Maszák Mihály: Kemény Zsigmond. Bp., 1989. ■ 1990/1. 69 Rainer M. János: Ötvenhat feltámadt forrásai ■ Irodalom és politika. Literatúra, 1989/1–2.; 1956 sajtója. 1956. október 23.–november. 4. Összegyűjt. Nagy Ernő. Bp., 1989.; 1956 a sajtó tükrében. 1956. október 22.–november 5. Vál. Izsák Lajos, Szabó József. Bp., 1989.; A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23.–november 9. Összeáll. Varga László, szerk. Kenedi János. Bp., 1989.; Napról napra. 1956 sajtója. Október 23.–november 4. Válogatás. Vál. Szalay Hanna. Bp., 1989.; Ómolnár Miklós: 12 nap, amely … 1956. október 23.–november 4. Események, emlékek, dokumentumok. Bp., 1989.; Egy népfelkelés dokumentumai, 1956. Szerk. Korányi G. Tamás. Bp., 1989.; Titkos jelentések, 1956. október 23.–november 4. Vál. Geréb Sándor. Bp., 1989.; 1956 októbere Szabolcs-Szatmár megyében. Dokumentumok. Szerk. Vida István. Vál. Németh Péterné. Nyíregyháza, 1989. ■ 1990/2. 188 Szente Zoltán: A moralizmus és az egalitarizmus határai ■ Kis János: Vannak-e emberi jogaink? Bp., 1986/Párizs, 1987. ■ 1990/3. 302 Szummer Csaba: Jung, a nagy időutazó ■ Carl Gustav Jung: Emlékek, álmok, gondolatok. Bp., 1987.; Carl Gustav Jung: A lélektani típusok általános leírása. Bp., 1988. ■ 1990/1. 49 Takács Albert: Jogelmélet és ideológiakritika ■ Hans Kelsen: Tiszta Jogtan. Bp., 1988. ■ 1990/4. 452 Tallár Ferenc: Európa vagy Közép-Európa? ■ Vajda Mihály: Orosz szocializmus Közép-Európában. Bp., 1989. ■ 1990/4. 418 Vajda Júlia: Tettesek és áldozatok ■ George Eisen: Árnyak játékai. Gyermekek a Holocaustban. Bp., 1990.; Primo Levi: Akik odavesztek és akik megmenekültek. Bp., 1990. ■ 1990/4. 447 Wessely Anna: Uralom és önuralom ■ Norbert Elias: A civilizáció folyamata. Szociogenetikus és pszichogenetikus vizsgálódások. Bp., 1987. ■ 1990/1. 6 Zemplényi Ferenc: Trubadúrok és katharok ■ Zoltán Falvy: Mediterranean culture and troubadour music. Bp., 1986. ■ 1990/1. 30 Probléma Bezeczky Gábor: Egy lexikon-szócikk bibliográfiájához ■ 1990/2. 227 Dávidházi Péter: A magyar anglisztika és új követe [Takács Péter „T. S. Eliot and the Language of Poetry” c. könyve /Bp., 1989/ kapcsán] ■ 1990/4. 477 Kelemen János: Tudományelmélet: programok és módszerek [Bertalan László /szerk./: Magyarázat, megértés, előrejelzés. Bp., 1987. kapcsán] ■ 1990/2. 217 Lányi András: „Főnök, akarja az ondót?” Pornó a standokon ■ 1990/2. 232 Leo Strauss: A bölcselet szociológiája [Ford., jegyz. Lánczi András] ■ 1990/3. 355 Leo Strauss: Üldöztetés és az írás művészete [Ford., bev. Lánczi András] ■ 1990/4. 458 Marosi Ernő: Interdiszciplinaritás a művészettörténetben ■ 1990/1. 85 Odorics Ferenc: A strukturalizmus és a konstruktivizmus között ■ 1990/1. 93

Page 6: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Schütz István: Új tézisek a román etnogenezisről [Gottfried Schramm „Frühe Schicksale der Rumänen. Acht Thesen zur Lokalisierung der lateinischen Kontinuität in Südosteuropa” c. tanulmányáról] ■ 1990/4. 467 Sinkó Katalin: A Munkácsy-kérdés a művészettörténetben [Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus trilógiája. Bp., 1989. kapcsán] ■ 1990/3. 362 Tverdota György: József Attila kultuszának kezdetei ■ 1990/1. 98 Vági Gábor: Településfejlesztés és „reform” ■ 1990/3. 342 Szemle Bak János: ■ Aron Jakovlevics Gurevics: A középkori népi kultúra. Bp., 1987. ■ 1990/1. 107 Bali János: ■ Nikolaus Harnoncourt: A beszédszerű zene. Utak egy új zeneértés felé. Bp., 1990. ■ 1990/2. 250 Bibó István: ■ Géza Hajós: Romantische Gärten der Aufklärung. Englische Landschaftskultur des XVIII. Jahrhunderts in und im Wien. Wien/Köln, 1989. ■ 1990/1. 119 Bodor Péter: ■ Hernádi Miklós: Kisbetűs történelem. A mindennapi élet elméletéhez. Bp., 1990. ■ 1990/4. 490 Borsányi György: ■ Sipos Péter: Legális és illegális munkásmozgalom (1919–1944). Bp., 1988. ■ 1990/2. 248 Csalog Zsolt: ■ Kőbányai János: Magyar siratófal. [Bp.,] 1990. ■ 1990/4. 496 D. Lőrincz József: ■ Nyíri Kristóf: Keresztút. Filozófiai esszék. Bp., 1989. ■ 1990/4. 509 Diószegi István: ■ Somogyi Éva: Ferenc József. Bp., 1989. ■ 1990/3. 376 Erős Ferenc: ■ Hódi Sándor: Táj és lélek. Újvidék, 1989. ■ 1990/3. 387 Fülöp Márta: ■ Dan Greenburg, Marcia Jacobs: Hogyan legyünk boldogtalanok. Bp., 1989.; Paul Watzlawik: A helyzet reménytelen, de nem súlyos. Bp., 1989. ■ 1990/3. 383 Galasi Péter: ■ Fazekas Károly, Köllő János: Munkaerőpiac tőkepiac nélkül. Bp., 1990. ■ 1990/4. 499 Gervai Judit: ■ Desmond Morris: A csupasz majom. Bp., 1989. ■ 1990/2. 244 Gyáni Gábor: ■ Hanák Péter: A Kert és a Műhely. Bp., 1988. ■ 1990/1. 115 Hajdu Tibor: ■ István Deák: Beyond Nationalism. A Social and Political History of the Habsburg Officer Corps, 1848–1918. New York/Oxford, 1990. ■ 1990/3. 390 Halmos Károly: ■ Jürgen Kocka (hg.): Bürgertum im 19. Jahrhundert. Deutschland im europäischen Vergleich. München, 1988. ■ 1990/4. 491 Hárs Ágnes: ■ Kormos Imre, Munkácsy Ferenc: Foglalkoztatáspolitika válságos helyzetben. (Ózdi tanulságok) Bp., 1989. ■ 1990/4. 503 Heckenast Gusztáv: ■ Papp-Váry Árpád, Hrenkó Pál: Magyarország régi térképeken. Bp., 1990. ■ 1990/4. 489 Hermann Róbert: ■ Erdődy Gábor: A magyar kormányzat európai látóköre 1848-ban. Bp., 1988. ■ 1990/1. 124 Hermann Róbert: ■ Görgey contra Kossuth. S. a. r. Pusztaszeri László. Bp., 1989. ■ 1990/3. 374 Horváth M. Tamás: ■ Sajó András: Társadalmi-jogi változás. A társadalmi változás jogszociológiája. Bp., 1989. ■ 1990/1. 135 Inzelt Annamária: ■ Lengyel György: Vállalkozók, bankárok, kereskedők. (A magyar gazdasági elit a 19. században és a 20. század első felében) Bp., 1989. ■ 1990/2. 262

Page 7: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Jankovics József: ■ Rákóczi László naplója. [S. a. r.] Horn Ildikó, utószó R. Várkonyi Ágnes. Bp., 1990. ■ 1990/3. 379 Kapás István: ■ Erich Fromm, Daisetz Teitaro Suzuki: Zen-buddhizmus és pszichoanalízis. Bp., 1989. ■ 1990/2. 255 Kerényi Ferenc: ■ Protestáns iskoladrámák 1–2. S. a. r. Varga Imre. Bp., 1989. ■ 1990/3. 388 Kerny Terézia: ■ Török Gyöngyi: A Jánosréti Szent Miklós-főoltár a Magyar Nemzeti Galériában. Bp., 1989. ■ 1990/3. 377 Kósa László: ■ Balassa Iván: A határainkon túli magyarok néprajza. Bp., 1989. ■ 1990/1. 109 Köllő János: ■ Haraszti Miklós: Darabbér. Bp., 1989. ■ 1990/1. 113 Kövér György: ■ Lev Trockij: Életem. Bp., 1989. ■ 1990/4. 497 Kulcsár Szabó Ernő: ■ A hermeneutika elmélete. Auerbach, Palmer, Ricoeur, Hirsch, Szondi, Frye, Kermode. Szöveggyűjtemény. Szerk. Fabiny Tibor. Szeged, 1987. ■ 1990/1. 112 L. Nagy Zsuzsa: ■ Raffay Ernő: Trianon titkai, avagy hogyan bántak el országunkkal… Bp., 1990. ■ 1990/2. 264 Lackó Mihály: ■ Kardos Sándor, Jávor István, Kováts Albert, Kenedi János, Pető Iván, Vági Gábor: „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”. Bp., [1989] ■ 1990/3. 370 Laki Mihály: ■ A Kék Szalag Bizottság gazdasági programjavaslata. Bp., 1990. ■ 1990/3. 372 Lányi Kamilla: ■ Magyar statisztikai zsebkönyv. Bp., 1989. ■ 1990/1. 127 Marianna D. Birnbaum: ■ Claudio Magris: A Habsburg-mítosz az osztrák irodalomban. Részletek. Bp., 1988. ■ 1990/1. 252 Mazsu János: ■ Kovács István Gábor: Kis magyar kalendáriumtörténet 1880-ig. A magyar kalendáriumok történeti és művelődés-szociológiai vizsgálata. Bp., 1989. ■ 1990/3. 381 Miskolczy Ambrus: ■ Raoul Şorban: Fantasma imperiului ungar şi Casa Europei. „Maghiaromania” in doctrina ungarismului. Bucureşti, 1990. ■ 1990/4. 495 Nagy Sz. Péter: ■ Thomka Beáta: Esszéterek, regényterek. Újvidék, 1988. ■ 1990/2. 258 Németh S. Katalin: ■ Benkő József levelezése. Szerk. Szabó György, Tarnai Andor. Bp., 1988. ■ 1990/1. 130 Niedermüller Péter: ■ Kósa László: A magyar néprajz tudománytörténete. Bp., 1989. ■ 1990/1. 121 Örkény Antal: ■ Angelusz Róbert: Félig-meddig. Reformgondolkodás és reformellenesség. Bp., 1989. ■ 1990/1. 131 Pető Katalin: ■ Füredi János: A rózsatő is ideges. Bp., 1989. ■ 1990/1. 111 Pintér Márta Zsuzsanna: ■ Minorita iskoladrámák. S. a. r. Kilián István. Bp., 1989. ■ 1990/1. 125 Pléh Csaba: ■ Joseph F. Forgas: A társas érintkezés pszichológiája. Bp., 1989. ■ 1990/1. 123 Pléh Csaba: ■ T. A. Sebeok, J. Umiker-Sebeok: Ismeri a módszereimet? Avagy: a mesterdetektív logikája. Bp., 1990. ■ 1990/3. 371 Rév Ilona: ■ A Golden Age. Art and Society in Hungary 1896–1914. Vál. Éri Gyöngyi, Jobbágyi Zsuzsa. [Bp./London/Miami, é. n.] ■ 1990/2. 253 Rév István: ■ Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerk. Nyírő András. Bp., 1989. ■ 1990/2. 243

Page 8: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Romsics Ignác: ■ Hajdu Tibor: Közép-Európa forradalma 1917–1921. Bp., 1989. ■ 1990/1. 117 Ruzsa Ágnes: ■ Pomogáts Béla: Irodalmunk szabadságharca. Egy esztendő irodalmi élete. Bp., 1989. ■ 1990/4. 508 Sajó András: ■ Max Weber: A politika mint hivatás. Bp., 1989. ■ 1990/1. 134 Sisa József: ■ Magyarországi zsinagógák. Főszerk. Gerő László. Bp., 1989. ■ 1990/1. 118 Szabó Dániel, Kiss József: ■ Jónás Károly (összeáll.): Pártpanoptikum. 35 választás, 256 párt Magyarországon. 1848–1990. Bp., 1990. ■ 1990/4. 506 Szabó Judit: ■ Ungvárszki Ágnes: Gazdaságpolitikai ciklusok Magyarországon 1948–1988. Bp., 1989. ■ 1990/3. 384 Szabó Péter: ■ Hélinand de Froidmont: A halál versei. Bp., 1989. ■ 1990/1. 140 Szakács Béla Zsolt: ■ Willibald Sauerländer: A naumburgi donátorszobrok. Beszámoló és kérdések. Bp., 1989. ■ 1990/2. 261 Szamuely László ■ A Petőfi Kör vitái hiteles jegyzőkönyvek alapján. I. Két közgazdasági vita. Szerk. Hegedüs B. András, Rainer M. János. Bp., 1989. ■ 1990/1. 139 Szilassy Zoltán: ■ Richard Gilman: A dekadencia (avagy egy jelző különös élete). Bp., 1990. ■ 1990/4. 494 Szőnyi György Endre: ■ Gömöri György: Angol-magyar kapcsolatok a XVI–XVII. században. Bp., 1989. ■ 1990/2. 259 Takács Géza: ■ Zsolnai József, Zsolnai László: Mi a baj a pedagógiával? Bp., 1989. ■ 1990/2. 256 Takács Péter: ■ Henry David Thoreau: A polgári engedetlenség iránti kötelességről. A gazdaságról. Bp., 1990. ■ 1990/4. 487 Vajda Zsuzsanna: ■ Hegedüs T. András, Forray R. Katalin: Az újjáépítés gyermekei – a konszolidáció gyermekei. Bp., 1989. ■ 1990/1. 137 Végh János: ■ Jan Białostocki: Bruegel: Keresztelő Szent János prédikációja. Bp., 1988. ■ 1990/2. 260 Vikár György: ■ Sigmund Freud: Önéletrajzi írások. Bp., 1989. ■ 1990/1. 129 Zentai Mária: ■ Fekete Sándor: Petőfi evangéliuma. A költő és a francia forradalmak. Bp., 1989. ■ 1990/2. 247 Zimányi Vera: ■ Maksay Ferenc (szerk., bev.): Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. Bp., 1990. ■ 1990/4. 504 Mi a pálya? Barna Imre: Könyvek Kapilláriában ■ 1990/4. 518 Bukta Zsuzsa: Könyvgyűjtés, ritkaságok, aukciók Magyarországon ■ 1990/1. 141 Bukta Zsuzsanna: Budapesti könyvaukciók ■ 1990/3. 395 F. Nagy Angéla: Kuriózum vagy praktikum? ■ 1990/4. 520 Lakner Judit: Liber, európai könyvszemle ■ 1990/4. 516 Lakner Judit: The New York Review of Books [1990. július 19.] ■ 1990/4. 514 Lakner Judit: The New York Review of Books [1990. május 17.] ■ 1990/3. 393 Nádasdy Ádám: Mise természetesebb ■ 1990/3. 397 Nádasdy Ádám: Valahol ■ 1990/4. 524 Ruzsa Ágnes: Regio. Kisebbségtudományi szemle ■ 1990/4. 522

Page 9: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Bibliográfiai mellékletek Balázs Béla halála után kötetben megjelent művei ■ 1990/1. 58 Csepeli György könyvei ■ 1990/4. 412 T. S. Eliot művei magyarul ■ 1990/4. 478 Az Európa Könyvkiadó (Bp.) Írók világa c. sorozatának anglisztikai tárgyú kötetei ■ 1990/4. 482 Falvy Zoltán könyvei ■ 1990/1. 36 Stefan Heym könyveiből ■ 1990/2. 198 Carl Gustav Jung magyarul megjelent művei ■ 1990/1. 54 Kelemen János könyvei ■ 1990/4. 436 Kerényi Károly újabban Magyarországon kiadott munkái ■ 1990/1. 44 Kis János könyvei ■ 1990/3. 308 Konrád György könyvei ■ 1990/1. 26 Kornai János könyvei ■ 1990/2. 184 Mérei Ferenc könyvei ■ 1990/2. 152 Perneczky Géza könyvei ■ 1990/1. 18 A szegedi szemiotikusok könyvei ■ 1990/1. 97 Szegedy-Maszák Mihály könyvei ■ 1990/1. 70 Szelényi Iván könyvei ■ 1990/1. 27 Takács Ferenc könyvei ■ 1990/4. 478 A Társadalomtudományi Könyvtár c. sorozatban (Gondolat, Bp.) megjelent történelemelméleti tárgyú művek ■ 1990/1. 62 Vági Gábor írásainak bibliográfiája ■ 1990/3. 347 Vajda Mihály könyveiből ■ 1990/4. 422 Válogatás a magyar anglisztikából ■ 1990/4. 480 Vjacseszlav V. Ivanov írásai magyarul ■ 1990/2. 174

Page 10: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 3. évfolyam 1991 Levelezés Buda Béla: Bodor Péter ismertetéséhez [BUKSZ, 1990/4.] ■ 1991/1. 3 Harmat Pál: John Lukacs és a magyar lélek [Litván György bírálatához, 1991/1.] ■ 1991/3. 275 Huoranszki Ferenc: Tisztelt Tamás Gáspár Miklós! ■ 1991/2. 148 Tamás Gáspár Miklós: Levél a szerkesztőhöz ■ 1991/2. 147 Tverdota György: Levél Ruzsa Ágnesnek [Ruzsa Ágnes ismertetéséhez, 1990/4.] ■ 1991/2. 148 Vita Barabás András: Magyarul van-e a 2x2=5? Kontra Miklós „A terepmunkás dilemmái” c. írásáról (BUKSZ, 1991/3.) ■ 1991/4. 404 Gyáni Gábor: Érvek az elkanyarodás ellen. Reflexiók Pach Zsigmond Pál „A közép-kelet-európai régió az újkor kezdetén” c. írására (BUKSZ, 1991/3.) ■ 1991/4. 406 Magyari Vincze Enikó: Hogyan beszéljünk magunkról? [Reflexiók Nagy Olga „A tájékozatlanság és részrehajlás buktatói” c. írásának mögöttes tartalmáról /BUKSZ, 1991/1./] ■ 1991/1. 152 Nagy Olga: A tájékozatlanság és részrehajlás buktatói. [Niedermüller Péter „Az antropológia haszna: egy közép-európai példa” c. írásához /BUKSZ, 1990/3./] ■ 1991/1. 8 Bírálat András Sándor: Az értelmezés értelme ■ Filozófiai hermeneutika. (Szöveggyűjtemény. Karl-Otto Apel, Rudolf Bultmann, Wilhelm Dilthey, Hans-Georg Gadamer, Jürgen Habermas, Wolfhart Pannenberg, Friedrich Schleiermacher. Bp., 1990.; Bacsó Béla: A megértés művészete – a művészet megértése. Bp., 1989. ■ 1991/3. 307 Benda Gyula, Bácskai Vera, Faragó Tamás: A Negyedik kötet társadalomképe ■ Magyarország története 4/1–2. 1686–1790. Főszerk. Ember Győző, Heckenast Gusztáv. Bp., 1989. ■ 1991/3. 316 Bodnár M. István: Sztasziótész, ú, ho ■ [Az Ógörög-magyar szótár. Bp., 1990. egy címszaváról] ■ 1991/2. 218 Csaba László: Kórbonctani jelentés a lengyel szocializmusról ■ Mizsei Kálmán: Lengyelország. Válságok, reformpótlékok és reformok. Bp., 1990. ■ 1991/3. 295 Fehér Ferenc: A lukácsi esztétika dekonstrukciója ■ Radnóti Sándor: „Tisztelt közönség, kulcsot te találj…” Bp., 1990. ■ 1991/3. 278 Fényi Tibor: Nem tudták, de tették ■ [Az első politikai ökológiai könyvek Magyarországon] ■ 1991/2. 206 Forgács Éva: mától kezdve így volt? ■ Hatvanas évek. Összeáll., szerk. Beke László és mások. Bp., 1991. ■ 1991/2. 156 Gábor Eszter: Ki mit csinált, és mit ki csinált? ■ Moravánszky Ákos: Építészet az Osztrák–Magyar Monarchiában. Bp., 1988.; Sármány Ilona: Historizáló építészet az

Page 11: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Osztrák–Magyar Monarchiában. Bp., 1990.; Gerle János, Kovács Attila, Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Bp., 1990. ■ 1991/4. 434 Gulácsi Gábor: Vági Gábor településkutatói pályája ■ Vági Gábor: Magunk, Uraim. (Válogatott írások településekről, tanácsokról, önkormányzatokról) Bp., 1991. ■ 1991/4. 445 Hahner Péter: Új(?) segédkönyvek a történelemtanítás szolgálatában ■ Szabolcs Ottó, Závodszky Géza (szerk.): Ki kicsoda a történelemben? Bp., 1990.; Markó László (szerk.): Általános történelmi fogalomgyűjtemény. Bp., 1990.; Korszerű történelem érettségizőknek és felvételizőknek. [az IKVA kiadó sorozata] Bp., 1990. ■ 1991/3. 300 Huoranszki Ferenc: Téveszme-történeti kalandozások ■ Isaiah Berlin: Négy esszé a szabadságról. Bp., 1990. ■ 1991/1. 64 Kálmán C. György: Petőfi (S. János) hazahozatala ■ Szemiotikai szövegtan. 1. A szövegtani kutatás néhány alapkérdése. Szerk. Petőfi S. János, Békési Imre. Szeged, 1990.; Petőfi S. János: Szöveg, szövegtan, műelemzés. Textológiai tanulmányok. Bp., 1990. ■ 1991/1. 57 Kende Péter: Jászi Oszkár hazatér ■ Jászi Oszkár válogatott levelei. Összeáll., jegyz. Litván György, Varga F. János. Bp., 1991.; Jászi Oszkár publicisztikája. Válogatás. Összeáll., jegyz. Litván György, Varga F. János. Bp., 1982.; A Habsburg-monarchia felbomlása. Bp., 1983.; A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés. Bp., 1986.; A Monarchia jövője. A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok. Bp., 1988.; Magyar kálvária – magyar feltámadás. A két forradalom értelme, jelentősége és tanulságai. Bp., 1989.; A kommunizmus kilátástalansága és a szocializmus reformációja. Válogatás politikaelméleti írásaiból. Szerk. Gyurgyák János, Kövér Szilárd. Bp., 1989. ■ 1991/2. 166 Klaniczay Gábor: Foucault és büntetése; Gángó Gábor: Észrevételek a fordításról; Gyáni Gábor, Pajkossy Gábor: Jegyzetek a jegyzetekről ■ Michel Foucault: Felügyelet és büntetés. A börtön története. Bp., 1990. ■ 1991/1. 20 Klaniczay Gábor: Kalandozás Európában ■ Engel Pál: Beilleszkedés Európába. A kezdetektől 1440-ig. Bp., 1990. ■ 1991/4. 416 Kovács András Bálint: Művészet és tömegkultúra: fogalom és realitás ■ Radnóti Sándor: „Tisztelt közönség, kulcsot te találj…” Bp., 1990. ■ 1991/3. 286 Kulcsár Szabó Ernő: A kultúrkritikától az etnikumvédelemig ■ Németh László: Sorskérdések. Bp., 1989. ■ 1991/3. 328 L. Nagy Zsuzsa: A Horthy-jelenség ■ Horthy Miklós: Emlékirataim. Bp., 1990. ■ 1991/4. 440 Lányi Gusztáv: Erikson és a pszichohistória ■ Erik H. Erikson: A fiatal Luther és más írások. Bp., 1991.; Botond Ágnes: Pszichohistória – avagy a lélek történetiségének tudománya. Bp., 1991. ■ 1991/4. 420 Litván György: Naprakész századforduló ■ John Lukacs: Budapest 1900. A Historical Portrait of a City and its Culture. New York, 1988. ■ 1991/1. 52 Miskolczy Ambrus: A kontinuitás-vita historikuma ■ Elemér Illyés: Ethnic Continuity in the Carpatho-Danubian Areas. New York, 1988. ■ 1991/2. 186 Perneczky Géza: Kísérlet egy legenda racionalizálására ■ György Péter, Pataki Gábor: Az Európai Iskola és az Elvont Művészek Csoportja. Bp., 1990. ■ 1991/2. 192 Petőcz György: Közgazdasági elmélet, gazdasági reform ■ George J. Stigler: Piac és állami szabályozás. Bp., 1989. ■ 1991/1. 46 Pór Péter: „Szóld a szavadat és törj szét”! I. ■ Friedrich Nietzsche versei. Utószó: Németh G. Béla. Bp., 1989.; Friedrich Nietzsche: Im-ígyen szóla Zarathustra. Tanulmány: Pók Lajos. Bp., 1988. ■ 1991/1. 12

Page 12: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Pór Péter: „Szóld a szavadat és törj szét”! II. ■ Friedrich Nietzsche versei. Utószó: Németh G. Béla. Bp., 1989.; Friedrich Nietzsche: Im-ígyen szóla Zarathustra. Tanulmány: Pók Lajos. Bp., 1988.; Friedrich Nietzsche: Ifjúkori görög tárgyú írások. Vál., utószó: Tatár György. Bp., 1988., Friedrich Nietzsche: A történelem hasznáról és káráról. Ford., bev. Tatár György. Bp., 1989. ■ 1991/1. 172 R. Várkonyi Ágnes: A második lépés ■ Endrei Walter: Patyolat és posztó. Bp., 1989. ■ 1991/4. 426 Rév István: Provinzpolitik ■ Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból. Bp., 1991. ■ 1991/4. 450 Sajó Tamás: Ami a képbe belefér (és ami nem) ■ Kunt, Ernő (hg./szerk.): Bild-Kunde – Vols-Kunde / Kép-hagyomány – nép-hagyomány. Miskolc, 1990. ■ 1991/1. 37 Szil Péter: Az érintés irodalma ■ Clare Maxwell-Hudson: Masszázs. Bp., 1990.; Palágyi Jolanda: Gyógyító zónák. Talp- és tenyérmasszázs. Bp., 1990.; Franz Wagner: Reflexzóna-masszázs mindenkinek. Bp., 1989.; Franz Wagner: Akupresszúra otthon. Bp., 1990.; Renate Zauner: A hátfájdalmak természetes gyógymódja. Bp., 1990. ■ 1991/2. 214 Szőnyi György Endre: A posztmodern Hamletre várva ■ Roland Mushat Frye: The Renaissance Hamlet. Issues and Responses in 1600. Princeton, 1984.; Arthur McGee: The Elizabethan Hamlet. New Haven/London, 1987.; Linda Kay Hoff: Hamlet’s Choice. ’Hamlet’ – a Reformation Allegory. Lewiston/Queenston, 1988.; Kéry László: Talán álmodni. Hamlet tanulmányok. Bp., 1989. ■ 1991/2. 161 Vekerdi László: „A nemzeti művészet tudományáról” ■ Sub Minervae nationis praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdésköréből Németh Lajos 60. születésnapjára. Bp., 1989. ■ 1991/1. 178 Wessely Anna: Pillanatképek sub specie aeternitatis ■ Georg Simmel: A kacérság lélektana. Bp., 1990.; Georg Simmel: Velence, Firenze, Róma. Művészetelméleti írások. Bp., 1990. ■ 1991/4. 410 Zentai Mária: Se túl, se innen ■ Dávidházi Péter: „Isten másodszülöttje”. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza. Bp., 1989. ■ 1991/2. 203 Probléma A. Sajti Enikő: „Az elmúlni nem akaró múlt”: Délvidék 1941–1945 ■ 1991/2. 236 Burke, Peter: A művészet társadalomtörténete vagy a képek története ■ 1991/4. 461 Érdi Péter: Posztmodern természet(?)tudomány ■ 1991/4. 454 Karády Viktor: Zsidóság a jelenkori Közép-Európában ■ 1991/1. 86 Kontra Miklós: A terepmunkás dilemmái ■ 1991/3. 362 Kovács M. Mária: Hányadik gabonaszem? Maier és a német történészek ■ 1991/3. 340 Láttuk-e, hogy jön? Egy konferencia hozzászólásaiból [Bence György, Rév István, Bak János, Andorka Rudolf, Laki Mihály, Kovács András hozzászólásai] ■ 1991/1. 74 Maier, Charles S.: A német történelem mint esettanulmány. ■ 1991/3. 338 Pach Zsigmond Pál: A közép-kelet-európai régió az újkor kezdetén ■ 1991/3. 351 Pethő Sándor: Jogtudós a diktatúrában [Vilmos Holczhauser: Konsens und Konflikt. Die Begriffe des Politischen bei Carl Schmitt. Berlin, 1990. kapcsán] ■ 1991/2. 220 Pléh Csaba: Szükséglet vagy divat: a megismeréstudományról ■ 1991/2. 227 Schmitt, Jean-Claude: Megírható-e a középkor vallástörténete? ■ 1991/4. 466

Page 13: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Szentesi Edit: Szabadban tárolt követek [Váradi kőtöredékek – Szobortöredékek, építészeti faragványok, síremlékek az egykori Biharvármegyei és Nagyváradi Múzeum gyűjteményéből. Szerk. Kerny Terézia. Bp., 1989. kapcsán] ■ 1991/4. 471 Szemle Angi János, Papp Imre: ■ Perry Anderson: Az abszolutista állam. Bp., 1989. ■ 1991/4. 488 Arató Ottó dr. ■ Alfred Adler: Emberismeret. Gyakorlati individuálpszichológia. Bp., 1990. ■ 1991/3. 369 Babits Antal: ■ Zohár. A ragyogás könyve. Vál., ford. Bíró Dániel, Réti Péter. Bp., 1990. ■ 1991/4. 491 Erényi Tibor: ■ Pók Attila: A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása. A „Huszadik Század” társadalomszemlélete (1900–1907). Bp., 1990. ■ 1991/4. 490 Erős Ferenc: ■ [„Új” Freud-könyvek – régi micsodák] Sigmund Freud: Totem és tabu. Bp., 1990.; Sigmund Freud: Pszichoanalízis. Öt előadás 1909-ben, a worcesteri Clark Universityn. Bp., 1991.; Sigmund Freud: A halálösztön és az életösztönök. Bp., 1991.; Sigmund Freud: Egy illúzió jövője. Bp., 1991.; Sigmund Freud: Az ősvalami és az én. Bp., 1991.■ 1991/4. 496 Fürstner Gabriella: ■ Koltai Tamás: Az ember tragédiája a színpadon. Bp., 1990. ■ 1991/3. 367 Greskovits Béla: ■ Hieronymi Ottó: A magyar gazdaság megújulása – nyugati szemmel. Bp., 1990. ■ 1991/1. 106 György Péter: ■ F.I.L.M. A magyar avantgarde film története. Szerk. Peternák Miklós. Bp., 1991.; Filmkultúra 65–73. Vál. Bíró Yvette, szerk. Zoltán Vince. Bp., 1991. ■ 1991/4. 498 Hafner Zoltán: ■ Bogyay Katalin (szerk.): In memoriam Pilinszky. Bp., 1990. ■ 1991/2. 258 Hahner Péter: ■ Paweł Jasienica: Elmélkedés a polgárháborúról. Bp., 1989. ■ 1991/1. 122 Harmat Pál: ■ Jean Boisson: A rózsaszínű háromszög. A homoszexuálisok deportálása (1933–1945). Bp., 1991. ■ 1991/4. 482 Hárs Ágnes: ■ Bánfalvy Csaba: A munkanélküliség. Bp., 1989.; Gyekiczky Tamás (szerk.): Munkanélküliség. Megoldások és terápiák. Bp., 1990. ■ 1991/2. 248 Karátson Endre: ■ Jolanta Jastrzębska: Personnages tragiques et grotesques dans la litérature hongroise contemporaine. Amsterdam/Atlanta, 1989. ■ 1991/1. 125 Kende Tamás: ■ L. Szemjonova: Erkölcsök és szokások Nagy Péter birodalmában. Bp., 1989. ■ 1991/1. 118 Kenyeres János: ■ Mario D. Fenyő: Literature and political change. Budapest, 1908–1918. Philadelphia, 1987. ■ 1991/1. 119 Kiss Olga: ■ Staar Gyula: A megélt matematika. Beszélgetések. Bp., 1990. ■ 1991/2. 252 Kósa László: ■ Hetven év. A romániai magyarság története 1919–1989. Szerk. Diószegi László, R. Süle Andrea. Bp., 1990. ■ 1991/2. 257 Laki Mihály: ■ Lengyel László: Micsoda év! ■ 1991/4. 501 Lakner Judit: ■ Bachman [Gábor], Rajk [László], Peternák [Miklós]: Ravatal – Catafalque. H. é. n. ■ 1991/1. 96 Lányi Kamilla: ■ Kőrösi Gábor, Mátyás László: Gyakorlati ökonometria. Bp., 1990. ■ 1991/3. 378

Page 14: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Lukács Péter: ■ Vajda Zsuzsa: Embergyermek – gyermekember. Bp., 1991. ■ 1991/4. 495 Major Iván: ■ Olivier Blanchard, Rudiger Dornbusch, Paul Krugman, Richard Layard, Lawrence Summers: Reform in Eastern Europe. Cambridge, Mass., 1991. ■ 1991/4. 477 Pethő Sándor: ■ Hérodotosz: A görög-perzsa háború. Bp., 1989. ■ 1991/1. 114 Pető Katalin: ■ Töttösy Ernő: Téboly. H. é. n. ■ 1991/2. 255 Pléh Csaba: ■ Erős Ferenc, Karafiáth Judit (szerk.): Irodalom és pszichoanalízis. Helikon Világirodalmi Figyelő, 36/1990. ■ 1991/3. 372 Radnóti Sándor: ■ Edgar Wind: Művészet és anarchia. Bp., 1990. ■ 1991/4. 484 Rákos Péter: ■ Rónay László: Márai Sándor. Bp., 1990. ■ 1991/1. 104 Ruzsa György: ■ Pavel Florenszkij: Az ikonosztáz. Bp., 1988. ■ 1991/2. 245 Síklaki István: ■ György Gergely: Free Word Order and Discourse Interpretation. Bp., 1991. ■ 1991/4. 486 Sisa József: ■ The Gardens of Europe. Ed. Penelope Hobhouse et al. London, 1990. ■ 1991/1. 128 Szak Péter Otmár: ■ Robert C. Bachmann: Karajan. Megjegyzések egy karrierhez. Bp., 1990. ■ 1991/1. 127 Szak Péter Otmár: ■ Szabados György, Váczi Tamás: A zene kettős természetű fénye. Bp., 1990. ■ 1991/2. 247 Szarka László: ■ Baka András: Eötvös Józseftől Jászi Oszkárig. A magyar nemzetiségi politikai gondolkodás változásai. Bp., 1990. ■ 1991/1. 109 Szilasi László: ■ Nagy Miklós: Virrasztók. Bp., 1987. ■ 1991/1. 108 Szummer Csaba: ■ Elizabeth R. Valentine: Fogalmak és nézőpontok a pszichológiában. Bp., 1988. ■ 1991/1. 123 Templom Katalin: ■ Viktor E. Frankl: … mégis mondj Igent az Életre! Bp., 1988.; Alfried Längle: Értelmesen élni. Bp., 1990. ■ 1991/4. 493 Tóth István György: ■ Richard van Dülmen: A rettenet színháza. Ítélkezési gyakorlat és büntetőrituálék a kora újkorban. Bp., 1990. ■ 1991/3. 374 Tőkéczki László: ■ Tudomány, kultúra, művelődés. Gróf Klebelsberg Kuno válogatott beszédei és írásai (1917–1932). Vál., utószó, jegyz. Glatz Ferenc. Bp., 1990. ■ 1990/1. 101 Türei Sándor: ■ Liska Tibor: Antioroszlán. Bp., 1990. ■ 1991/3. 375 Vajda Júlia: ■ Mérő László: Észjárások. A racionális gondolkodás korlátai és a mesterséges intelligencia. Bp., 1989. ■ 1991/3. 368 Vajda Zsuzsanna: ■ Bálint Alice: A gyermekszoba pszichológiája. Bp., 1990.; Marie Winn: Gyerekek gyermekkor nélkül. Bp., 1990. ■ 1991/1. 99 Várkonyi Gábor: ■ „Vitéz-e avagy ájtatos?” I. Batthyány Ádám saját kezű bűnlajstroma s „némely fontos kicsiség”. Közread. Szilasi László. Bp., 1989. ■ 1991/1. 116 Vince Péter: ■ Voszka Éva: Tulajdon-reform. Bp., 1991. ■ 1991/4. 480 Voigt Vilmos: ■ Nyelvünk a Duna-tájon. Szerk. Balázs János. Bp., 1989. ■ 1991/1. 112 Mi a pálya? [A szerk.:] Budapest Review of Books. English Supplement ■ 1991/3. 392 B. Nagy Anikó: Színházi műsorfüzetek a múlt évadban (és azelőtt) ■ 1991/4. 511 Csaplár Vilmos: A csodavárástól még nem következik be maga a csoda. [Beszélgetés Urbán Tamással, a Pannon Könyvkiadó igazgatójával] ■ 1991/1. 132

Page 15: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Forgách András: Színház ■ 1991/2. 263 Kálmán C. György: TLS ■ 1991/4. 506 Konrád György: Mit tud a leveli béka? (Eine kleine Dankrede) ■ 1991/1. 134 Kövendy Katalin: Indice ■ 1991/2. 262 Krasztev Péter: Izbor ■ 1991/3. 390 Lakner Judit: Lettre Internationale ■ 1991/1. 130 Lakner Judit: Simon Wiesenthal: Az igazság malmai… Emlékezések. Bp., 1991. ■ 1991/3. 388 Lepenies, Wolf: Nem vagyunk legyőzött ország. Van-e valami az NDK tudományában, amit át lehet menteni egy új világba? ■ 1991/1. 135 Nádasdy Ádám: És az Ön lelkével ■ 1991/1. 137 Nádasdy Ádám: Hol a gyehenna mostanában? ■ 1991/3. 392 Nádasdy Ádám: Pártállam és szénmonoxid. ■ 1991/4. 515 Nádasdy Ádám: A pontosság és a gúny ■ 1991/2. 265 Sarkadi Borbála: Ex Libris. Lengyel és kelet-európai könyvszemle. ■ 1991/1. 132 Takáts József: A vándorévek folyóiratai. Nappali Ház, Pompeji ■ 1991/4. 508 Veress Anna: Békakirály és társai ■ 1991/3. 383 Bibliográfiai mellékletek [a konferencia-programok nélkül] A Délvidékről [1941–1945] szóló szakirodalomból ■ 1991/2. 238 Endrei Walter könyvei ■ 1991/4. 428 Engel Pál könyvei ■ 1991/4. 418 Az Európai Iskola Körének kiadványai ■ 1991/2. 200 Michel Foucault könyvei ■ 1991/1. 22 Írások kőtöredékekről ■ 1991/4. 474 A Korszerű történelem érettségizőknek és felvételizőknek (IKVA, Bp.) kötetei ■ 1991/3. 302 A „Magyarország története” 4. kötetének naptára. Összeáll. Heckenast Gusztáv ■ 1991/3. 320 Charles S. Maier könyvei ■ 1991/3. 348 [A megismeréstudomány magyar nyelvű szakirodalma] ■ 1991/2. 232 Georg Simmel korábban magyarra fordított írásai ■ 1991/4. 412 Radnóti Sándor könyvei ■ 1991/3. 284 Újabb publikációk Németh Lászlóról. [Válogatás, 1979–1990.] Összeáll. R. Takács Olga ■ 1991/3. 332 Válogatás a Horthy-irodalomból ■ 1991/4. 444

Page 16: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 4. évfolyam 1992 Levelezés Kálmán C. György: Levél a szerkesztőhöz [Kiss Szabolcs bírálatához, BUKSZ, 1992/2.] ■ 1992/3. 279 Kardos Daróczy Gábor: Noch dazu. Nádasdy Ádám „A pontosság és a gúny” c. írásáról [BUKSZ, 1991/2.] ■ 1992/2. 143 Kardos Daróczy Gábor: Pontatlan liberalizmus? [A Kardos Daróczy–Nádasdy levélváltás kapcsán, BUKSZ 1992/2.] ■ 1992/4. 408 Kis János: Levél a szerkesztőhöz [George P. Fletcher bírálatához, BUKSZ, 1992/3.] ■ 1992/4. 407 Tóth Elek Illés: Levél a szerkesztőhöz [Borbély Gábor és Geréby György bírálatához, BUKSZ, 1992/2.] ■ 1992/3. 281 Vita Hanák Péter: Kezdjük újra a régió-vitát? Pach Zsigmond Pál „A közép-kelet-európai régió az újkor kezdetén” c. írásáról [BUKSZ, 1991/3.] ■ 1992/1. 6 Klima Gyula: Az Angyali Metafizika ördögi buktatói. Válasz Borbély Gábor és Geréby György bírálatára [BUKSZ, 1992/2.] ■ 1992/4. 413 Kontra Miklós: Sebváltós bicikli. Barabás András „Magyarul van-e a 2x2=5?” c. írásáról [BUKSZ, 1991/4.] ■ 1992/1. 4 Pach Zsigmond Pál: Érvek az elkanyarodás mellett. [Válasz Gyáni Gábornak /BUKSZ, 1991/4./ és Hanák Péternek /BUKSZ, 1992/1./] ■ 1992/2. 145 Takács András: Merre még a hajnal? Hozzászólás a néprajz- és antropológiavitához (BUKSZ, 1989–1991) ■ 1992/4. 419 Bírálat Agárdi Péter: Az érzéki csábítás vége? ■ Haraszti Miklós: A cenzúra esztétikája. Bp., 1991. ■ 1992/4. 464 Bak János: Mértéktartó Mátyás-megemlékezések ■ Decreta Regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1458–1490. Ed. Gy. Bónis et al. Bp., 1989.; Fenyvesi László: Katonahistóriák Mátyás király korából. Bp., 1990.; Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerk. Rázsó Gyula, V. Molnár László. Bp., 1990.; E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bp., 1990.; Mátyás király 1458–1490. Szerk. Barta Gábor. Bp., 1990.; Mátyás, az igazságos. Vál., utószó Kriza Ildikó. Bp., 1990.; Rózsa Feuer-Tóth: Art and Humanism in the Age of Matthias Corvinus. Bp., 1990.; Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Bp. [1990.]; Gróf Zrínyi Miklós: Mátyás király életéről való elmélkedések. Bp., 1990. ■ 1992/1. 42 Bezeczky Gábor: A stílus nyomában ■ Kemény Gábor: Szindbád nyomában. Krúdy Gyula a kortársak között. Bp., 1991. ■ 1992/3. 327 Bíró Gáspár: Bibó a nemzeti önrendelkezésről ■ Bibó István: A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai. Önrendelkezés, nagyhatalmi egyetértés, politikai döntőbíráskodás. [In:] Válogatott tanulmányok, IV. Bp., 1990. ■ 1992/3. 288

Page 17: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Borbély Gábor, Geréby György: Az Angyali Metafizika magyarul ■ Aquinói Szent Tamás: A létezőről és a lényegről. Ford., kommentár: Klima Gyula. Bp., 1990. ■ 1992/2. 166 Comisso, Ellen: Demokrácia és piac ■ Adam Przeworski: Democracy and the Market. Cambridge, 1991. ■ 1992/3. 333 Endreffy Zoltán: Az abortuszról ■ Kis János: Az abortuszról. Érvek és ellenérvek. Bp., 1992. ■ 1992/4. 424 Fletcher, George P.: Lehetséges-e überhaupt abortuszelmélet? ■ Kis János: Az abortuszról. Érvek és ellenérvek. Bp., 1992. ■ 1992/3. 301 Fodor András: Humánpopuláció és nemzet ■ Czeizel Endre: A magyarság genetikája. Debrecen, 1990. [1991] ■ 1992/3. 314 Fülemile Ágnes: Minden erdélyi nemzetnek igaz és hû öltözéke ■ Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Előszó: Jankovics József, tanulmány: Galavics Géza, R. Várkonyi Ágnes. Bp., 1990. ■ 1992/2. 184 Fülöp Márta: Bálint Mihály és a gyógyítás csodája ■ Bálint Mihály: Az orvos, a betege és a betegség. Bp., 1990.; David H. Malan: Egyéni dinamikus pszichoterápia. Bp., 1989. [1991]; Pszichoterápiás esettanulmányok. Szerk. Füredi János. Bp., 1990. ■ 1992/4. 444 Galántai Zoltán, Széky János: Pierre Larousse magyarországi kalandjai ■ Magyar Larousse. Enciklopédikus szótár I. kötet. Paris, 1979./Bp.,1991. ■ 1992/1. 12 Gyapay László: Philologia facta est quae philosophia fuit ■ Kölcsey Ferenc levelezése. Válogatás. S. a. r. Szabó G. Zoltán. Bp., 1990.; Remény s emlékezet. Tanulmányok Kölcsey Ferencről. Szerk. Taxner-Tóth Ernő, G. Merva Mária. Bp.–Fehérgyarmat, 1990.; „A mag kikél”. Előadások Kölcsey Ferencről. Szerk.: Taxner-Tóth Ernő. Bp.–Fehérgyarmat, 1990. [1991] ■ 1992/2. 204 Harmat Pál: Mit nekünk Hekuba! ■ Pléh Csaba: Pszichológiatörténet. A modern pszichológia kialakulása. Bp., 1992.; Arató Ottó, Kiss György: Az individuálpszichológia és hatása Magyarországon. Bp., 1991.; Kiss György (szerk.): Tanulmányok a magyar pszichológia történetéből. Bp., 1991. ■ 1992/3. 307 Hoppál Mihály: Etno-allegória vagy ál-etnográfia ■ Carlos Castaneda: Don Juan tanításai. A tudás megszerzésének jaki módja. Bp., 1991. ■ 1992/2. 196 Kassai Ilona: Út a nyelvhez – esély az életre ■ Réger Zita: Utak a nyelvhez. Nyelvi szocializáció – nyelvi hátrány. Bp., 1990. ■ 1992/1. 36 Kiss Szabolcs: Kiáltvány vagy tudománytörténet? ■ Kálmán C. György: Az irodalom mint beszédaktus. Bp., 1990. ■ 1992/2. 190 Kövér György: A magyar gazdaságtörténet-írás régi útjai ■ John Komlos: Az Osztrák-Magyar Monarchia mint közös piac. Ausztria–Magyarország gazdasági fejlődése a tizenkilencedik században. Bp., 1990. ■ 1992/2. 179 Lábady Tamás: Rendhagyó recenzió egy nem szokványos könyvről ■ Tamás Lajos: A lízingszerződés kézikönyve. Bp., 1991. ■ 1992/2. 161 Lefort, Claude: A demokrácia ébredése Keleten ■ Miklós Molnár: La démocratie se lève a l’Est. Société civile et communisme en Europe de l’Est: Pologne et Hongrie. Paris, 1990. ■ 1992/3. 296 Marosi Ernő: Kubler az idő formájáról ■ George Kubler: Az idő formája. Megjegyzések a tárgyak történetéről. Bp., 1992. ■ 1992/4. 452 Mihályi Péter: Magyar privatizálás ■ Matolcsy György (írta, szerk.): Lábadozásunk évei. A magyar privatizáció. Bp., 1991. ■ 1992/1. 48 Miskolczy Ambrus: Harc a fülekért ■ [Tallózás Erdély és Románia történetének újabb irodalmában /James Niessen, Katherine Verdery, Carol Iancu, Beate Walter, William Oldson és Leon Volovici könyveiről/] ■ 1992/4. 432

Page 18: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Neumann László: Gyermekkora gyermekkorunk ■ Kemény István: Velük nevelkedett a gép. Magyar munkások a hetvenes évek elején. Bp., 1990. ■ 1992/3. 282 Orthmayr Imre: Hayek-mozaik ■ Friedrich A. Hayek: Út a szolgasághoz. Bp., 1991. ■ 1992/3. 338 Paczolay Péter: Machiavelli: A megunhatatlan rejtély ■ Machiavelli: A Fejedelem. Vál., ford., bev. Juhász Vilmos. Bp., 1991.; Nagy Frigyes: Antimachiavelli. Vál., ford., bev. Juhász Vilmos. Bp., 1991.; T. B. Macaulay: Machiavelli. Bp., 1991. ■ 1992/1. 62 Pála Károly: Kivesézett klasszikusok ■ Szörényi László (sorozatszerk.): Matúra klasszikusok. 1–5. Bp., 1992. ■ 1992/4. 456 Perczel István: Üdvözülhet-e a sátán? ■ Az Atyák bölcsessége. Ford. Baán István. Bp., 1991. ■ 1992/1. 21 Rainer M. János: Krónikák és kútfők, 1956 ■ Filep Tibor: A debreceni forradalom, 1956. október. Tizenkét nap krónikája. Debrecen, 1990.; Erdélyi Iván és mások: Győr-Sopron megyeiek emlékeznek az 1956-os forradalomra. Bp., 1991.; Ungváry Rudolf: Utána néma csönd. A miskolci egyetem 1956-os diákparlamentjének története. Bp., 1991.; Izsák Lajos és mások (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. 1956. október 22.–november 5. Bp., 1991. ■ 1992/2. 156 Szántay Antal: Testmagasság és ipari forradalom ■ John Komlos: Nutrition and Economic Development in the Eighteenth-Century Habsburg Monarchy. An Anthropometric History. Princeton, 1989. ■ 1992/3. 320 Szilágyi Márton: Bakaduma ■ Kis Tamás: A magyar katonai szleng szótára (1980–1990). Debrecen, 1991.; Kis Tamás: Bakaduma. A magyar katonai szleng szótára. Bp., 1992. ■ 1992/4. 428 Takács Péter: Fuite en avant ■ Heller Ágnes: Az igazságosságon túl. Bp., 1990. ■ 1992/1. 54 Vermes Gábor: Budapest, Philadelphia ■ John Lukacs: Budapest, 1900. A város és kultúrája. Bp., 1991. ■ 1992/1. 30 Probléma Arató, András: Töprengések a kelet-európai „forradalomról” [D. Chirot, R. Dahrendorf, J. Elster, F. Furet, J. Habermas, Heller Ágnes, E. Nolte, C. Offe és U. Preuss írásairól] ■ 1992/2. 219 Balog Iván: Varázstalanítható-e az antiszemitizmus? ■ 1992/4. 475 Bence György: Átmenet és átmentés a humán tudományban ■ 1992/3. 348 Burke, Peter: Antropológusok és történészek. Megjegyzések egy kapcsolat történetéről ■ 1992/4. 490 Cs. Gyímesi Éva: A drámaíró történelem [A Makkai Sándor-vitáról, a Nem lehet c. dokumentumkötet (Bp., 1989.) kapcsán] ■ 1992/4. 484 Csongor Anna, Szuhay Péter: Cigány kultúra, cigánykutatások ■ 1992/2. 235 Deák István: Az egy és a sok [Aleksa Djilas „The Contested Country. Yugoslav Unity and the Communist Revolution 1919–1953” c. könyvéről] ■ 1992/1. 76 Dolinszky Miklós: A személytelenség mint prekoncepció. A zenévé váló gesztus ■ 1992/2. 214 Gyáni Gábor: A makro- és mikrotörténet vitája ■ 1992/4. 492 Horkay Hörcher Ferenc: Történetírás és erkölcsi ítélkezés. Az Acton–Creighton levélváltás ■ 1992/3. 370 Kampis György: Egy biológiai hermeneutika felé [Melléklet: Az ELMOHA workshopról] ■ 1992/3. 356

Page 19: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Kovács András: Szóról szóra ■ 1992/1. 88 Lővei Pál: Jubileumi és tartományi kiállítások Ausztriában ■ 1992/2. 228 Marosi Ernő: A kép mint tárgy. Néhány újabb művészettörténeti könyvről [H. Belting, A. Dülberg, D. Jansen, J. K. Eberlein könyveiről] ■ 1992/3. 361 Szamuely László: Szociális piacgazdaság versus jóléti állam? ■ 1992/1. 83 Turán Tamás: „Minden zsidó címe” ■ 1992/1. 70 Szövegek és fordítások Erdélyi Ágnes: ■ A megváltó Oroszország. Válogatás a szlavofil gondolkodók írásaiból. Bp., 1992.; Márkus György: Kultúra és modernitás. Hermeneutikai kísérletek. Bp., 1992. ■ 1992/4. 497 Szemle Angelusz Róbert: ■ Szabó Ildikó: Az ember államosítása. Politikai szocializáció Magyarországon. Bp., 1991. ■ 1992/1. 99 Berényi Gábor: ■ Dr. Székács István: Pszichoanalízis és természettudomány. H. n., 1991. ■ 1992/1. 101 Buzinkay Géza: ■ Kútfalvy Oszkár: Újságpaloták. Bp., 1991. ■ 1992/2. 254 Csillag István: ■ Sárközy Tamás: A privatizáció joga Magyarországon. Indulat nélküli elmélkedés. Bp., 1992. ■ 1992/3. 387 Dusnoki József: ■ Carlo Ginzburg: A sajt és a kukacok. Egy XVI. századi molnár világképe. Bp., 1991. ■ 1992/4. 504 Forgács Éva: ■ Kállai Ernő: Új magyar piktúra. Bp.–Leipzig, 1926./Bp., 1990. ■ 1992/3. 378 Gergely György: ■ Zvi Gora: The Unconscious and its Narratives. Bp., 1991. ■ 1992/2. 248 Gyáni Gábor: ■ Julianna Puskás (ed.): Overseas Migration from East-Central and Southeastern Europe 1880–1940. Bp., 1990. ■ 1992/3. 381 Hahner Péter: ■ Madaras Éva, Papp Imre (szerk.): „Mítosz és valóság”. Tanulmányok a francia forradalomról. Debrecen, 1991. ■ 1992/2. 252 Hermann Róbert: ■ Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Szerk. Jókai Mór és mások. Előszó: Csorba László. Bp., 1991. ■ 1992/3. 385 Kendeffy Gábor: ■ Seneca: De ira. A haragról. Pécs, 1992. ■ 1992/4. 500 Kerny Terézia: ■ Elisabeth: Königin von Ungarn/Erzsébet, a magyarok királynéja. Wien/Köln/Weimar, 1991. ■ 1992/1. 97 Klaniczay Gábor: ■ Peter Burke: A népi kultúra a kora újkori Európában. Bp., 1991. ■ 1992/2. 246 L. Nagy Zsuzsa: ■ Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Bp., 1991. ■ 1992/4. 508 Meszerics Tamás: ■ Paul Kennedy: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Bp., 1992. ■ 1992/3. 379 Radnai Anikó, Pomázi István: ■ Ernst F. Schumacher: A kicsi szép. Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról. Bp., 1991. ■ 1992/4. 512 Rátfay Attila: ■ Zsolnai László: Másként gazdálkodás. Bp., 1989. ■ 1992/1. 106 Ruzsa Ferenc: ■ Veronica Ions: Indiai mitológia. Bp., 1991. ■ 1992/2. 251 Sipos Péter: ■ Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban. Bp., 1992. ■ 1992/4. 510

Page 20: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Sz. Jónás Ilona: ■ Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. Bp., 1990. ■ 1992/4. 502 Szarvas Zsuzsa: Magyar néphagyomány – európai néphagyomány. Szerk. Balázs Géza. Bp./Debrecen, 1991. ■ 1992/3. 383 Tomka Béla: ■ Botos János: A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank története. Bp., 1991. ■ 1992/1. 102 Urbán Aladár: ■ Ian W. Roberts: Nicholas I and the Russian Intervention in Hungary. London, 1991. ■ 1992/4. 506 Vajda Zsuzsa: ■ Thomas Gordon: P.E.T. A szülői eredményesség tanulása. Bp., 1990./1991.; Thomas Gordon: A tanári hatékonyság fejlesztése. A T.E.T.-módszer. Bp., 1989./1991. ■ 1992/2. 257 Voigt Vilmos: ■ Keszeg Vilmos: A folklór határán. A népi írásbeliség verses műfajai Aranyosszéken. Bukarest, 1991. ■ 1992/2. 255 Mi a pálya? Bartholy Eszter: Önkultúra. Életmód-irodalomról, „how to…” irodalomról általában ■ 1992/1. 114 Beney Zsuzsa: A Teremtő megszólítása ■ 1992/2. 268 Dalos György: Egy mezei újságíró feljegyzései. Címadás a magyar sajtóban ■ 1992/1. 111 Dalos Rimma: A megvédett hit ■ 1992/4. 520 Grendel Lajos: Kalligram. Folyóirat a rendszerváltás határán ■ 1992/4. 516 Gyáni Gábor: Human Affairs ■ 1992/4. 518 György Péter: Magyarország nem lesz, hanem volt [Magyarország- és Budapest-albumokról] ■ 1992/3. 394 Hampshire, Stuart: Húszéves az Index on Censorship ■ 1992/3. 392 Konrád György: Sabbatai Zevi – Messiás? Szélhámos? Művész? ■ 1992/2. 262 Lakner Judit: Kolumbusz-év, 1992 ■ 1992/2. 264 Lakner Judit: The Higher ■ 1992/1. 112 Nádasdy Ádám: A fogoly neve, avagy kétéves a BUKSZ ■ 1992/1. 119 Nádasdy Ádám: Good appetite és Zaturek ■ 1992/3. 398 Nádasdy Ádám: Hajrá Ausztria! ■ 1992/4. 522 Nádasdy Ádám: Válasz Kardos Daróczy Gábornak ■ 1992/2. 271 Pásztor Péter: London Review of Books ■ 1992/1. 109 Rothman, Tony: A megrabolt olvasó ■ 1992/2. 261 BUKSZ-bibliográfia Ruzsa Ágnes (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1991. ■ 1992/1. 122 Bibliográfiai mellékletek Az antiszemitizmus legújabb magyar nyelvű irodalmából és a magyarul meg nem jelent fontos könyvekről ■ 1992/4. 476 Bálint Mihály munkásságából ■ 1992/4. 448 A beszédaktus-elmélet magyar nyelvű irodalma ■ 1992/2. 192 Carlos Castaneda művei ■ 1992/2. 198 Czeizel Endre könyvei ■ 1992/3. 316 Heller Ágnes könyvei ■ 1992/1. 56

Page 21: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

John Komlos könyvei ■ 1992/3. 322 John Lukacs könyvei ■ 1992/1. 32 Makkai Sándor tudományos munkásságából ■ 1992/4. 486 Molnár Miklós könyvei ■ 1992/3. 298 Pszichológiatörténeti irodalom magyarul ■ 1992/3. 308 Tájékoztató az Aquinói Szent Tamás-irodalomról ■ 1992/2. 174 Válogatás ausztriai kiállítási katalógusokból ■ 1992/2. 229 Válogatás a közelmúltban megjelent történetiinterjú-kötetekből ■ 1992/1. 90 Válogatás a szociolingvisztikai irodalomból ■ 1992/1. 38

Page 22: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 5. évfolyam 1993 Levelezés Barna Imre: Kedves Gábor! [Klaniczay Gábor írásához, BUKSZ, 1993/3.] ■ 1993/4. 404 Bodnár Judit, Böröcz József: A racionális terminológiaválasztásról [Hadas Miklós írásához, BUKSZ, 1993/2.] ■ 1993/3. 267 Fletcher, George P.: Levél a BUKSZ főszerkesztőjéhez [Kis János levelére, BUKSZ, 1992/4.] ■ 1993/2. 135 Hadas Miklós: Válasz Bodnár Juditnak és Böröcz Józsefnek ■ 1993/3. 267 Madarász Aladár: A BUKSZ hölgyeinek és urainak ■ 1993/2. 138 Zsuffa, Joseph: Balázs Béla és akiknek még mindig nem kell [Bíró Yvette írására, BUKSZ, 1990/1.] ■ 1993/2. 136 Vita Borbély Gábor, Geréby György: Chimaera in vacuo bombinans. Viszontválasz Klima Gyulának [BUKSZ, 1992/4.] ■ 1993/1. 5 Fehér Márta: Vindicatio Baconi et Cartesii. Laurent Stern „Hermeneutika, idézőjelben” c. írásáról [BUKSZ, 1993/1.] ■ 1993/3. 269 Kovács András: A zsidó identitásról. Balog Iván „Varázstalanítható-e az antiszemitizmus?” c. írásáról [BUKSZ, 1992/4.] ■ 1993/1. 3 Stern, Laurent: …sed magis amica veritas. Válasz Fehér Mártának ■ 1993/3. 272 Bírálat Bojtár Endre: A népi demokráciák tündöklése és bukása ■ Fejtő Ferenc: A népi demokráciák története. I–II. Bp./Párizs, 1991.; François Fejtő: La fin des democracies populaires. Paris, 1992. ■ 1993/3. 314 Böröcz József: Kapcsolataink rétegei ■ Angelusz Róbert, Tardos Róbert: Hálózatok, stílusok, struktúrák. Bp., 1991. ■ 1993/4. 444 Brus, Włodzimierz: Reformpolitika és reformgazdaságtan ■ János Kornai: The Socialist System. The Political Economy of Communism. Oxford, 1992. ■ 1993/1. 15 Dessewffy Tibor: Óvjon az ég, kamikaze ■ Szilágyi Ákos: A vágy titoktalan tárgya. Bp., [1992] ■ 1993/2. 149 Erős Ferenc: Díványkeveredések ■ Sigmund Freud, Sándor Ferenczi: Correspondance 1908–1914. S. a. r. André Haynal et al. Paris, 1992. ■ 1993/1. 20 Földényi F. László: A lélek magáratalálása ■ Marie-Louise von Franz: Női mesealakok. Bp., 1992. ■ 1993/2. 163 Gál Jenő: Hatvannyolc – ma. Egy történelmi esemény tanulságai ■ Petr Pithart: Hatvannyolc. Pozsony, 1993. ■ 1993/4. 450 Gellner, Ernest: A bársony ára. Tomáš Masaryk és Václav Havel ■ Václav Havel: Summer Meditations on Politics, Morality and Civility in a Time of Transition. London, 1992. ■ 1993/1. 26 Gellner, Ernest: Megújulás a mélyből? A cseh nemzeti megújulás kezdeteiről ■ Jan Patočka: Co jsou Češi? Was sind die Tschechen? Praha, 1993. ■ 1993/4. 456

Page 23: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Geréby György: Huncut aki Rossra gondol ■ Aristotelés: Metaphysica. I. Ford., bev., kommentár: Ferge Gábor. Bp., 1992. ■ 1993/3. 276 Hahner Péter: Kasszandrai töprengések ■ Edmund Burke: Töprengések a francia forradalomról. Bp., 1991. ■ 1993/1. 37 Kálmán C. György: A szindróma ■ Alföldy Jenő: Irodalmi fogalomtár A–Z. Bp., 1992. ■ 1993/1. 33 Kálmán C. György: Feleletre várva ■ Kabdebó Lóránd, Kulcsár Szabó Ernő (szerk.): „de nem felelnek, úgy felelnek”. A magyar líra a húszas–harmincas évek fordulóján. Pécs, 1992. ■ 1993/4. 429 Klaniczay Gábor: Az Eco-inga ■ Umberto Eco: Az új középkor. Bp., 1992.; Umberto Eco: A Foucault-inga. Bp., 1992. ■ 1993/3. 334 Kontler László: Az eszmetörténet-írás ígéretei ■ Ludassy Mária: A toleranciától a szabadságig. Anglia 300 éve egy eszme történetének tükrében. Bp., 1992. ■ 1993/2. 140 Laszlovszky József: Per angusta ad augusta. A történelmi atlaszokról ■ Donald Matthew: A középkori Európa atlasza. Bp. [1989.]; Geoffrey Barraclough, Norman Stone (szerk.): The Times Atlasz. Világtörténelem. Bp., 1992.; Hidas Gábor (szerk.): Történelmi Világatlasz. Bp. [1991.] ■ 1993/3. 322 Lévai Csaba: Az amerikaiak és a történetírás ■ Daniel J. Boorstin: Az amerikaiak – a gyarmatosítás kora. Bp., 1991.; Carl N. Degler: Az élő múlt. Milyen erők formálták Amerika mai képét? Bp., 1993. ■ 1993/4. 434 Mezei Balázs: A bűn, a sors, és Jób kartezianizmusa ■ Tengelyi László: A bűn mint sorsesemény. Bp., 1992. ■ 1993/4. 417 Paneth Gábor: A józsefattila-komplexum ■ Horváth Iván, Tverdota György (szerk.): „Miért fáj ma is”. Az ismeretlen József Attila. Bp., 1992. ■ 1993/1. 50 Perneczky Géza: Leó és a formák ■ Dialógus a művészetről. Popper Leó írásai. Popper Leó és Lukács György levelezése. Szerk. Hévizi Ottó, Tímár Árpád. Bp., 1993. ■ 1993/4. 406 Pócs Éva: A folklorisztika útvesztőiben ■ Gunda Béla: A rostaforgató asszony. Bp., 1989. ■ 1993/2. 154 Simonovits András: Beruházási ciklusok a szocializmusban? ■ Mihályi Péter: Socialist Investment Cycles. Analysis in Retrospect. Dordrecht, 1992. ■ 1993/3. 327 Somlai Péter: Rejtély és varázslat ■ Max Weber: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai 1., 2/1. Ford. Erdélyi Ágnes. Bp., 1987–1992. ■ 1993/2. 167 Stern, Laurent: Hermeneutika, idézőjelben ■ Márkus György: Kultúra és modernitás. Hermenutikai kísérletek. Bp., 1992. ■ 1993/1. 10 Szamuely László: Helyünk a világban ■ Ehrlich Éva: Országok versenye, 1937–1986. Fejlettségi szintek, struktúrák, növekedési ütemek, iparosodási utak. Bp., 1991. ■ 1993/2. 158 Szécsényi Endre: Ízlések és pofonok ■ David Hume: Összes esszéi I. Jegyz. Kontler László, Takács Péter. Bp., 1992. ■ 1993/3. 284 Szécsényi Endre: Történelem – ízléssel? ■ Edmund Burke: Töprengések a francia forradalomról. Bp., 1991. ■ 1993/1. 42 Tóth Zoltán: Az összehasonlítás határai ■ Gerhard Melinz, Susanna Zimmermann: Über die Grenzen der Armenhilfe. Kommunale und staatliche Sozialpolitik in Wien und Budapest in der Doppelmonarchie. Wien/Zürich, 1991. ■ 1993/3. 292 Ujlaki Gabriella: „Társastudat”. Közép-Európa antikarteziánus filozófiája? ■ Nyíri J. Kristóf: Tradition and Individuality. [Dordrecht,] 1992. ■ 1993/3. 306 Veres András: Új magyar irodalmi kánon? ■ Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945–1991. Bp., 1993. ■ 1993/3. 297

Page 24: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Voigt Vilmos: Nagykorú néprajztudomány? ■ Liszka József: Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzából. Bp., 1992.; Jung Károly: Köznapok és legendák. Tanulmányok a népi kultúra köréből. Újvidék, 1992. ■ 1993/2. 175 Wessely Anna: Tanulmányút az archívumba ■ Perneczky Géza: A háló. Alternatív művészeti áramlatok a folyóirat-kiadványaik tükrében, 1968–1988. [H. é. n.] ■ 1993/4. 413 Probléma Beller, Steven: A történelem visszatér: de kinek a történelme? ■ 1993/2. 200 Berger, Peter L.: Szociológia: kívül tágasabb? ■ 1993/3. 354 Dessewffy Tibor: Tudományos Szodoma? ■ 1993/3. 356 Gross, Jan T.: Kelet-Közép-Európa legitimációját keresi ■ 1993/4. 464 Grudzinska Gross, Irena: Az utált disszidensek. A lengyel közelmúlt átírása ■ 1993/2. 206 Hadas Miklós: Racionális döntések elmélete és újmessianizmus ■ 1993/2. 182 Karakasidou, Anastasia N.: Mélygörög értelmiségiek ■ 1993/3. 362 Kerny Terézia: László király szentté avatásának évfordulója ■ 1993/2. 192 Kořalka, Jiři: A cseh történetírás mai állapota ■ 1993/1. 80 Lackó Mihály: A Széchenyi-év ■ 1993/1. 58 Laki Mihály: Lehetséges-e ma az átmenet kutatása? ■ 1993/1. 68 Miskolczy Ambrus: A karó mint metafora. Tallózás a Drakula-irodalomban (I.) ■ 1993/4. 470 Mújdricza Péter: Amorfémák a szocreál architektúráról, avagy… ■ 1993/3. 346 Rothschild, Berthold: Az elárult szerető ■ 1993/1. 71 BUKSZ-beszélgetés Csáky Marianne interjúja Litván Györggyel, az 1956-os Intézet igazgatójával ■ 1993/4. 478 Szövegek és fordítások Albert Sándor: Derrida, magyarul ■ Jacques Derrida: Grammatológia. Első rész. Transzformálta: Molnár Miklós. Bp., 1991. ■ 1993/4. 488 Erdélyi Ágnes: Az üres hely betöltése ■ Vlagyimir Szolovjov: Az Antikrisztus töténete. Három beszélgetés a háborúról, a haladásról és a világtörténelem végéről. Ford.: Kiss Ilona. Bp., 1993. ■ 1993/3. 372 Erdélyi Ágnes: Heidegger, magyarul ■ Martin Heidegger: Lét és idő. Ford.: Vajda Mihály, Angyalosi Gergely, Bacsó Béla, Kardos András és Orosz István. Bp., 1989.; Martin Heidegger: Az idő fogalma. A német egyetem önmegnyilatkozása. A rektorátus 1933/34. Ford., bev.: Fehér M. István. Bp., 1991. ■ 1993/1. 92 Mezei Balázs: Aristoteles noster? ■ Aristotelés: Metaphysica. I. Ford., bev., kommentár: Ferge Gábor. Bp., 1992. ■ 1993/2. 212 Somos Róbert: Hieronymus, magyarul ■ Szent Jeromos: „Nehéz az emberi léleknek nem szeretni.” Ford., jegyz., utószó: Adamik Tamás. Bp., 1991. ■ 1993/1. 90

Page 25: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Szemle Bak M. János: ■ Kubinyi András, Laszlovszky József (hg.): Alltag und materielle Kultur im mittelalterlichen Ungarn. Krems, 1991. ■ 1993/2. 218 Barabás Judit: ■ Hima Gabriella: Kosztolányi és az egzisztenciális regény. Kosztolányi regényeinek poétikai vizsgálata. Bp., 1992. ■ 1993/1. 115 Benedek Katalin: ■ Görög Veronika (szerk.): Miklós Fils-de-Jument. Contes d’un tzigane hongrois János Berki raconte… Paris/Bp., 1991. ■ 1993/3. 376 Berend Nóra: ■ Györffy György: A magyarság keleti elemei. Bp., 1990. ■ 1993/4. 497 Fleck Zoltán: ■ Majtényi László: Ombudsmann. Állampolgári jogok biztosa. Bp., 1992.; ifj. Trócsányi László: Milyen közigazgatási bíráskodást? Bp., 1992. ■ 1993/4. 499 Gervai Judit: ■ Anna Moir, Davis Jessel: Agyszex. Női agy – férfi ész? Bp., 1992. ■ 1993/2. 232 Hajdu Tibor: ■ Gál Éva, Hegedűs B. András, Litván György, Rainer M. János (szerk.): A „Jelcin-dosszié”. Szovjet dokumentumok 1956-ról. Bp., 1996.; Vjacseszlav Szereda, Alekszandr Sztikalin: Hiányzó lapok 1956 történetéből. Dokumentumok a volt SZKP levéltárából. Bp., 1993. ■ 1993/3. 374 Halpern László: ■ Oblath Gábor: Külföldi eladósodás és az adósságkezelés makrogazdasági problémái Magyarországon. [Bp., 1992.]; Dr. Nyers Rezső (szerk.): Külső eladósodás és adósságkezelés Magyarországon. [Bp., 1993.] ■ 1993/2. 225 Kontra Miklós: ■ Magay Tamás, Országh László: Magyar–angol kéziszótár. Bp., 1990. ■ 1993/3. 378 Kornai András: ■ Sz. Bakró Marianne, Kontra Miklós (szerk.): Nyelvészetről – egyes szám első személyben. Bp., 1991. ■ 1993/1. 110 Kövér György: ■ Gunst Péter: M. A. Rotschild, a bankalapító. Bp., 1992. ■ 1993/3. 384 Miskolczy Ambrus: ■ Edgar Hösch: Geschichte der Balkanländer. Von der Frühzeit bis zur Gegenwart. München, 1993. ■ 1993/3. 385 Nagy Ildikó: ■ Batta András: Álom, álom, édes álom… Népszínművek, operettek az Osztrák–Magyar Monarchiában. Bp., 1992. ■ 1993/2. 229 Pető Katalin: ■ William Styron: Látható sötétség. Bp., 1993. ■ 1993/4. 493 Szabó Katalin: ■ Szamuely László: Változó struktúrák, változó ipari társadalom. [Bp.] 1992. ■ 1993/4. 502 Szegedy-Maszák Mihály: ■ Vincent B. Leitch: Amerikai irodalomelmélet és irodalomkritika a harmincas évektől a nyolcvanas évekig. Pécs, 1992. ■ 1993/4. 491 Takács Péter: ■ Tibor R. Machan: Individuals and their Rights. La Salle, 1989.; Tibor R. Machan: Capitalism and Individualism. New York, 1990. ■ 1993/3. 380 Templom Kata: ■ Wolfhart Pannenberg: Mi az ember? Korunk antropológiája a teológia fényében. Bp./Luzern, 1991. ■ 1993/1. 118 Vajda Zsuzsanna: ■ Gábor Kálmán (szerk.): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. Szeged/Bp., 1992. ■ 1993/4. 495 Varga Pál: ■ H. Törő Györgyi, Nagy Miklós, Tódor Ildikó: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1849–1905. Általános rész; Személyi rész A–Gy. Bp., 1990. ■ 1993/2. 223 Verebélyi Kincső: ■ Róheim Géza: A csurunga népe. Bp., 1932./1992. ■ 1993/2. 231 Voigt Vilmos: ■ Lábadi Károly: Meg vagyok én búval rakva. Ács Gedeon élete és feljegyzései a XIX. századi drávaszögi népéletről. Újvidék, 1992. ■ 1993/1. 113

Page 26: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Zombory-Nagy Piroska: ■ George Every: Keresztény mitológia. Bp., 1991. ■ 1993/2. 221 Mi a pálya? Čolović, Ivan: Folklór és nemzeti szuverenitás ■ 1993/3. 392 David, Filip: Belgrádi kör ■ 1993/3. 391 Forgách András: 11 kép ■ 1993/1. 123 Lakner Judit (összeáll., ford.): A zágrábi boszorkányok. Vesna Kesić, Slavenka Drakulić, Dubravka Ugresić írásai amerikai folyóiratokban ■ 1993/4. 506 Lakner Judit: Common Knowledge ■ 1993/2. 237 Lakner Judit: Yazzyk ■ 1993/1. 123 Mészáros F. István: Interval ■ 1993/2. 239 Nádasdy Ádám: A műveltség gyanúja ■ 1993/1. 125 Nádasdy Ádám: A nagy katalógus ■ 1993/4. 511 Nádasdy Ádám: A terminológia diszkrét bája ■ 1993/2. 243 Nádasdy Ádám: Taki-taki és suk-sük ■ 1993/3. 394 Pálfalvi Lajos: Brulion ■ 1993/2. 239 Sherwood, Peter: Kis magyar csengéstan ■ 1993/2. 240 Szummer Csaba: Freud, Derrida, Jung [A Műhely különszáma: Pszichoanalízis – a belső nyelv tudománya. Szerk. Bókay Antal] ■ 1993/3. 388 BUKSZ-bibliográfia Ruzsa Ágnes, Verebélyi Erika (összeáll.): Folyóiratok. A BUKSZ válogatott bibliográfiája [1989 óta jelentkező, társadalomtudományi témákkal foglalkozó folyóiratok] ■ 1993/1. 94 Ruzsa Ágnes (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1992 ■ 1993/2. 246 Bibliográfiai mellékletek Daniel J. Boorstin legfontosabb művei ■ 1993/4. 438 Carl N. Degler legfontosabb művei ■ 1993/4. 439 Ehrlich Éva könyvei ■ 1993/2. 160 [Az 1956-os Intézet kiadványai] ■ 1993/4. 487 Fejtő Ferenc könyvei ■ 1993/3. 316 Ferenczi Sándor főbb művei magyarul ■ 1993/1. 22 David Hume művei magyarul ■ 1993/3. 286 József Attila-bibliográfia (Válogatás) ■ 1993/1. 52 Jiři Kořalka tanulmányai magyarul ■ 1993/1. 82 Kulcsár Szabó Ernő könyvei ■ 1993/3. 298 [László király szentté avatása évfordulójának eseménytörténete és bibliográfia, 1992] ■ 1993/2. 196 Ludassy Mária könyvei ■ 1993/2. 142 A magyar szociálpolitika történetének irodalmából ■ 1993/3. 294 Mai cseh történészek tanulmányai magyarul ■ 1993/1. 83 Nyíri J. Kristóf könyvei ■ 1993/3. 308 Szilágyi Ákos könyvei ■ 1993/2. 152 Válogatás Umberto Eco könyveiből ■ 1993/3. 336

Page 27: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Max Weber művei magyarul ■ 1993/2. 170

Page 28: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 6. évfolyam 1994 Levelezés Adamik Lajos: „Glossza” [Ordasi Zsuzsa írásához, BUKSZ, 1994/3.] ■ 1994/4. 405 Bojtár Endre: Vita [Klaniczay Gábor írásához, BUKSZ, 1994/3.] ■ 1994/4. 401 Böröcz József: „Harmadik utas a halál!” [Dupcsik Csaba írásához, BUKSZ, 1994/2.] ■ 1994/4. 399 Dupcsik Csaba: Válasz Böröcz Józsefnek ■ 1994/4. 400 Klaniczay Gábor: Válasz Bojtár Endrének ■ 1994/4. 403 Kontler László, Miklós Tamás: Megcsináljuk Európát [Ordasi Zsuzsa írásához, BUKSZ, 1994/3.] ■ 1994/4. 403 Ordasi Zsuzsa: Válasz [Kontler Lászlónak, Miklós Tamásnak és Adamik Lajosnak] ■ 1994/4. 406 Szentpály-Juhász Miklós: [Válasz Szilágyi János Györgynek, BUKSZ, 1994/2.] ■ 1994/3. 259 A szerkesztő megszólal (Bence György, Klaniczay Gábor, Lackó Mihály) ■ 1994/1. 3 Szilágyi János György: Intellektuális eszközökkel [Szentpály-Juhász Miklós írására, BUKSZ, 1994/1.] ■ 1994/2. 131 Tengelyi László: A módszerről, a nyelvről és az előfeltevésekről [Válasz Mezei Balázs bírálatára, BUKSZ, 1993/4.] ■ 1994/1. 6 Vörös Miklós: Iskola a láthatáron? [Csáky Marianne Hofer Tamással és Boglár Lajos készített interjújához, BUKSZ, 1994/1., 2.] ■ 1994/4. 406 Vita Dávidházi Péter: A bibliográfusi mundér becsülete. Varga Pálnak a BUKSZ 1993. nyári [1993/2.] számában megjelent bírálatáról ■ 1994/1. 14 Stern, Laurent: Egy tanulságos tévedés Altrichternél. Altrichter Ferenc „Észérvek az európai filozófiai hagyományban” c. könyvéről ■ 1994/2. 135 Varga Pál: Egy műbútorasztalos a könyvészet tudományában. Válasz Dávidházi Péternek ■ 1994/1. 18 Bírálat Ábrahám Zoltán: [Újabb filozófiai tankönyvekről] ■ Szabó Árpád, Ferge Gábor: Bevezetés a filozófiába. Bp., 1993. ■ 1994/3. 288 Babarczy Eszter: Egy ihletett szerző ■ A posztmodern. Bev., vál. Pethő Bertalan. Bp., 1992. ■ 1994/2. 179 Bak János: Az Elefánthy saga ■ Fügedi Erik: Az Elefánthyak. A középkori magyar nemes és klánja. Bp., 1992. ■ 1994/3. 280 Benda Kálmán, Tóth István György: „A jezsuiták mecsetje”. Egy forráskiadvány margójára ■ A Propaganda Fide Kongregáció levéltárából. I. Missziós dokumentumok Magyarországról és a hódoltságról I. Kiad. Sávai János, km. Pintér Gábor. Szeged, 1993. ■ 1994/1. 20 Bene Sándor: A köpönyegforgatás dícsérete ■ Bethlen János: Erdély története 1629–1673. [S. a. r.] Jankovics József, ford. P. Vásárhelyi Jufit. Bp., 1993. ■ 1994/2. 140

Page 29: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Bihari Péter: Történelem iskolás fokon ■ Závodszky Géza: Történelem 7. Bp., 1993.; Dürr Béla: Történelem 8. Bp., 1993.; Salamon Konrád: Történelem IV. Bp., 1994. ■ 1994/4. 431 Bodnár M. István (összeáll.): Újabb filozófiai tankönyvekről ■ 1994/3. 285 Bodnár M. István: Két ál-Dörömbözi ■ Dörömbözi János: A filozófia története és elmélete I–II. Bp., 1994. ■ 1994/3. 293 Dessewffy Tibor: AIDS-gondolkodás ■ Az AIDS-gondolkodás. Egy betegség társadalomrajza. Vál., szerk., előszó: Léderer Pál. Bp., 1994. ■ 1994/4. 415 Dupcsik Csaba: Korunk hősei ■ Szelényi Iván: Új osztály, állam, politika. Bp., 1990.; Szelényi Iván: Városi társadalmi egyenlőtlenségek. Tanulmányok. Bp., 1990.; Szelényi Iván: Harmadik út? Polgárosodás a vidéki Magyarországon. Bp., 1992.; Szelényi Iván: A poszt-kommunista átmenet társadalmi konfliktusai. Bp., 1992. ■ 1994/2. 151 Fokasz Nikosz: Fraktál kép(telenség)ek ■ Perneczky Géza: Mire jó a fraktálfilozófia? Köln, 1992. ■ 1994/1. 34 Forrai Gábor: Az ész és az érvek ■ Altrichter Ferenc: Észérvek az európai filozófiai hagyományban. Bp., 1993. ■ 1994/1. 44 Gábor Eszter: Az önkorlátozás könyve ■ Komárik Dénes: Feszl Frigyes (1821–1884). Bp., 1993. ■ 1994/4. 410 Gáll Ernő: Sikertelen kompromisszumkeresés ■ Zsolt K. Lengyel: Auf der Suche nach dem Kompromiß. Ursprünge und Gestalten des früheren Transsilvanismus 1918–1928. München, 1993. ■ 1994/4. 446 Golden Dániel: [Újabb filozófiai tankönyvekről] ■ Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába. Bp., 1994. ■ 1994/3. 285 György Péter: A kultúrpolitika teremtette pop-art ■ Keserü Katalin: Variációk a Pop Artra. Fejezetek a magyar művészetből 1950–1990. Bp., 1993. ■ 1994/2. 187 Hárs Ágnes: Exodus-kutatások ■ Tamás Pál, Inotai András (szerk.): Új exodus. A nemzetközi munkaerőáramlás új irányai. Bp., 1993.; Sík Endre (szerk.): Útkeresők. Bp., 1993. ■ 1994/1. 163 Jékely Zsombor: A „Horror vacui” füzetekről ■ Jánó Mihály: A gelencei műemléktemplom. Sepsiszentgyörgy, 1994.; Jánó Mihály, Kun László, Sallak János: Tancs művelődéstörténete. Sepsiszentgyörgy, 1994. ■ 1994/4. 451 Major Iván: Privatizációs kalendárium ■ Roman Frydman et al.: The Privatization Process in Central Europe. London, 1993.; The Privatization Process in Russia, Ukraine and the Baltic States. London, 1993. ■ 1994/1. 40 Paneth Gábor dr.: Pszichoanalízis in tempore belli ■ Lélekelemzési tanulmányok. Dolgozatok a pszichoanalízis főbb kérdéseiről. Bp., 1933./1993. ■ 1994/3. 260 Pléh Csaba: Piaget sokadik újrafelfedezése ■ Jean Piaget: Az értelem pszichológiája. Bp., 1993.; Jean Piaget: Hat pszichológiai tanulmány. Bp., 1990.; Dr. Kiss Tihamér: Jean Piaget, a pszichológus. Gyermeklélektani és ismeretelméleti munkássága, kutatási módszerei. [Bp.] 1993. ■ 1994/2. 156 Róna-Tas Ákos: Elit- és rendszerváltás ■ Szalai Erzsébet: Útelágazás. Hatalom és értelmiség az államszocializmus után. Szombathely, 1994. ■ 1994/4. 420 Rugási Gyula: A Bölcsesség Kertje ■ Tatár György: Pompeji és a Titanic. Bp., 1993. ■ 1994/3. 268 Schreiner Orsolya: [Újabb filozófiai tankönyvekről] ■ Maria Fürst: Bevezetés a filozófiába. Bp., 1993. ■ 1994/3. 291 Szabó Judit: Bennszülöttek és etnográfusok ■ A homoszexualitásról. Vál., szerk. Tóth László ■ 1994/4. 426

Page 30: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Szabó Júlia: Avantgárd, országhatárokkal ■ Wille zur Form. Ungegenständliche Kunst 1910–1938 in Österreich, Polen, Tschechoslovakei und Ungarn. Hg. Jürgen Schillling. Wien, 1993. ■ 1994/3. 276 Szabó Réka: [Újabb filozófiai tankönyvekről] ■ Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába. Bp., 1992. ■ 1994/3. 287 Szalai Judit: [Újabb filozófiai tankönyvekről] ■ Nigel Warburton: A filozófia világa. Bp., 1993. ■ 1994/3. 286 Szécsényi Endre: A természet vagy képzeletünk új rendje ■ Perneczky Géza: Mire jó a fraktálfilozófia? Köln, 1992. ■ 1994/1. 26 Tallár Ferenc: A nyilvános okoskodástól a deliberatív politikáig ■ Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban. 2. kiad. Bp., 1993.; Felkai Gábor: Jürgen Habermas. Bp., 1993. ■ 1994/2. 170 Vermes Gábor: Félelem és nemzet ■ Károly Kecskeméti: La Hongrie et le réformisme libéral. Problèmes politiques et sociaux (1790–1848). Roma, 1989. ■ 1994/4. 441 Probléma Chartier, Roger: A kódextől a képernyőig. Az írott szó röppályája ■ 1994/3. 305 Hofer Tamás: Kiállíthatók-e a magyar „emlékezet helyei”? ■ 1994/4. 465 Kovács András Bálint: A tömegkultúra esztétikája [Király Jenő „A tömegkultúra esztétikája” c. könyvéről (Bp., 1992.)] ■ 1994/2. 196 Krause, Anthony: Az Annales befejezetlen kalandja ■ 1994/4. 460 Kürti László: Antropológia, filmen. Kazahok, tuvák, cigányok – az eltűnő szocializmus megfilmesítése ■ 1994/3. 312 Le Goff, Jacques: Franciaország emlékezete ■ 1994/4. 456 Madarász Aladár: Hogyan lett politikai a gazdaságtan? ■ 1994/3. 296 Miskolczy Ambrus: A karó mint metafora. Tallózás a Drakula-irodalomban (II.) ■ 1994/1. 54 Szalai Júlia: Merengések a szociológiáról ■ 1994/4. 471 Zirkuli Péter: A múlt és a pillér. A francia–német kapcsolatokról ■ 1994/2. 205 Tiszteletkör (Összeáll. Szécsényi Endre) Cs. Gyimesi Éva: Párbeszéd Jeremiással ■ Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Bp., 1992. ■ 1994/1. 63 Csaba László: Mérlegen a „szocialista rendszer” ■ Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. Bp., 1993. ■ 1994/4. 487 Fehér Márta: A tudomány csapdáiról ■ Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Bp., 1992. ■ 1994/1. 67 Gedeon Péter: Kritikai elmélet és szocializmus ■ Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. Bp., 1993. ■ 1994/4. 484 Gyimesi Sándor: IV. Béla és a feudalizálódás ■ Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. ■ 1994/3. 334 Klaniczay Gábor: Utolsó Árpádok és utolsó kéziratok ■ Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. ■ 1994/3. 321 Klaus, Václav – Třiska, Dušan: Kornai János és a posztszocialista átalakítás ■ Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. Bp., 1993. ■ 1994/4. 480 Laszlovszky József: Az utolsó aranyágacska korszaka? ■ Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. ■ 1994/3. 326

Page 31: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Petrovics István: Az Árpád-kori városfejlődés ■ Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. ■ 1994/3. 328 Pirnát Antal: Beszédes hiátus ■ Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. ■ 1994/3. 332 Poznanski, Kazimierz Z.: Kornai elmélete a szocialista rendszerről ■ Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. Bp., 1993. ■ 1994/4. 492 Rugási Gyula: „Középkori apóriák” ■ Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. ■ 1994/3. 337 Simonovits András: Kornai János és a szocializmus gazdaságtana ■ Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. Bp., 1993. ■ 1994/4. 478 Szamuely László: A „honnét jövünk” időtálló elemzése ■ Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. Bp., 1993. ■ 1994/4. 490 Szentpály-Juhász Miklós: A történelemtudomány mint a „polgári felelősség iskolája” ■ Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Bp., 1992. ■ 1994/1. 61 Szilágyi János György: Szolgáló tudomány ■ Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Bp., 1992. ■ 1994/1. 69 Tatár György: Az Illés szekerén ■ Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Bp., 1992. ■ 1994/1. 65 Zsoldos Attila: Vármegyei ügyek ■ Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. ■ 1994/3. 330 BUKSZ-beszélgetés Csáky Marianne interjúja Boglár Lajossal, az ELTE Kulturális Antropológia Tanszékének vezetőjével ■ 1994/2. 214 Csáky Marianne interjúja Hofer Tamással, a Néprajzi Múzeum főigazgatójával, az ELTE Kulturális Antropológia Tanszékének docensével ■ 1994/1. 76 Csáky Marianne interjúja Maróth Miklóssal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara dékánjával ■ 1994/3. 340 Szövegek és fordítások Albert Sándor: A magyar Eco [Barna Imre leveléről, BUKSZ, 1993/4. és Eco-fordításairól] ■ 1994/1. 88 Albert Sándor: Posztmodern szerzők magyarul ■ A posztmodern állapot. Jürgen Habermas, Jean-François Lyotard, Richard Rorty tanulmányai. Ford. Angyalosi Gergely, Bujalos István, Nyizsnyánszky Ferenc, Orosz László. Bp., 1993. ■ 1994/2. 222 Balogh Tamás: „Kapcsolat int” ■ A megzavart élet. Etty Hillesum naplója (1941–1943). Ford. Gera Judit. Bp., 1994. ■ 1994/4. 498 Balogh Tamás: Utóhang ■ 1994/4. 505 Gera Judit: „Uram… jó és szép a te világodban élni…”. Válasz Balogh Tamásnak ■ A megzavart élet. Etty Hillesum naplója (1943–1943). Ford. Gera Judit. Bp., 1994. ■ 1994/4. 502 Ordasi Zsuzsa: Magyarul minden bonyolult ■ Leonardo Benevolo: A város Európa történetében. Ford. Ordasi Zsuzsa. Bp., 1994. ■ 1994/3. 353

Page 32: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Szemle Borhi László: ■ Fischer Ferenc: A megosztott világ. A Kelet-Nyugat, Észak-Dél kapcsolatok fő vonásai, 1945–1989. Bp., 1992. ■ 1994/1. 96 Bródy András: ■ Rimler Judit: Pazarlás az emberrel. Elméleti előzmények és alapok. Bp., 1993. ■ 1994/3. 356 Burke, Peter: Reneszánsz Közép-Európában ■ Tibor Klaniczay, Eva Kushner, André Stegmann (ed. par): L’ avènement de l’ esprit nouveau, 1400–1480. Bp., 1988.; August Buck, Tibor Klaniczay, Katalin S. Németh (hg.): Geschichtsbewußtsein und Geschichtsschreibung in der Renaissance. Bp., 1989.; August Buck, Tibor Klaniczay (hg.): Fragestellungen in der Renaissanceforschung. Wiesbaden, 1992. ■ 1994/1. 98 Csetri Lajos: ■ Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Bp., 1992. ■ 1994/4. 508 Erős Ferenc: ■ Vikár György: Az emlékezés ösvényein. Bp., 1994.; Nyíri Tamás: Mélylélektan és ateizmus. Sigmund Freud kultúraelmélete. Bp., 1993. ■ 1994/3. 365 Fábián Zoltán: ■ Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől. Bp., 1993. ■ 1994/2. 232 Grád András: ■ Mavi Viktor: Az Európa Tanács és az emberi jogok. Bp., 1993. ■ 1994/2. 227 Gyáni Gábor: ■ Timár Lajos: Vidéki városlakók. Debrecen társadalma 1920–1944. Bp., 1993. ■ 1994/3. 358 Halmai Gábor: ■ Pokol Béla: A magyar parlamentarizmus. Bp., 1994. ■ 1994/4. 511 Kende Tamás: ■ Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Epizódok az orosz pánszlávizmus történetéből. Bp., 1993. ■ 1994/2. 235 Kocziszky Éva: ■ Heller Ágnes: Nietzsche és a Parsifal. Prolegomena egy személyiségetikához. Bp., 1994. ■ 1994/4. 506 Kovács M. Mária: ■ Rogers Brubaker: Citizenship and Nationhood in France and Germany. Cambridge, Mass., 1992. ■ 1994/1. 91 Laki Mihály: ■ Szalai Erzsébet: A civil társadalomtól a politikai társadalom felé. Munkástanácsok 1989–1993. Bp., 1994. ■ 1994/3. 364 Lányi Kamilla: ■ Wim Swaan: Behaviour and Institutions under Economic Reform. Price Regulation and Market Behaviour in Hungary. Amsterdam, 1993. ■ 1994/2. 225 Miskolczy Ambrus: ■ Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről I–III. Reprint. Bp., 1993. ■ 1994/2. 230 Molnár Péter: ■ Aquinói Szent Tamás: Az értelem egysége. Teljes, gondozott szöveg. Ford., szerk., kommentár: Borbély Gábor. Bp., 1993. ■ 1994/4. 515 Örkény Antal: ■ Valami történik. Szempontok az elit tagolódásának értelmezéséhez. [Bukarest,] é. n. ■ 1994/3. 362 Örlősy Dorottya, Peter Stamatov: ■ Nanette Funk, Magda Mueller (eds.): Gender Politics and Post-Communism. Reflections from Eastern Europe and the former Soviet Union. New York, 1993. ■ 1994/2. 237 Romsics Ignác: ■ Barcza György: Diplomataemlékeim 1911–1945, I–II. Magyarország volt vatikáni és londoni követének emlékirataiból. Bp., 1994. ■ 1994/4. 510 Romsics Ignác: ■ Vermes Gábor: Tisza István. Bp., 1994. ■ 1994/4. 514 Sánta Gábor: ■ Rónay László: Erkölcs és irodalom. A magyar irodalom rövid története. Bp., 1993. ■ 1994/3. 370 Szakács Béla Zsolt : ■ Bakó Zsuzsanna Ildikó: Gerecze Péter fényképhagyatéka. Bp., 1993. ■ 1994/1. 94 Szécsényi Endre: ■ Kokas Klára: A zene felemeli a kezeimet. Bp., 1992. ■ 1994/3. 360

Page 33: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Valentiny Ákos: ■ Jan Winiecki, Andrzej Kondratowicz (eds.): The Macroeconomics of Transition. Developments in East Central Europe. London/New York, 1993. ■ 1994/3. 367 Mi a pálya? Dworkin, Ronald: A cenzúra új térképe ■ 1994/3. 379 Gyáni Gábor: Műhely ■ 1994/1. 106 Kozmács István: Turulmadarunk ■ 1994/1. 102 Lakner Judit: Budapesti Negyed: Lap a városról ■ 1994/1. 104 Lakner Judit: Political correctness – PC. Multikulturalizmus az amerikai egyetemeken ■ 1994/3. 374 Lakner Judit: The Portable Lower East Side ■ 1994/4. 520 Lakner Judit: Repedések Freud szex-rémvára falán ■ 1994/2. 240 Lyall, Sarah: Könyv ez, vagy micsoda? ■ 1994/4. 521 Margócsy István: Átváltozások ■ 1994/3. 382 Nádasdy Ádám: Ilyen állat van ■ 1994/4. 529 Nádasdy Ádám: A körülárkolt fa ■ 1994/2. 250 Nádasdy Ádám: Mijében él a mi? ■ 1994/1. 108 Nádasdy Ádám: A nyelv végtelen gazdagsága ■ 1994/3. 383 Pósán László: Aetas ■ 1994/2. 243 Rosenstiel, Tom: A CNN-mítosz. Miért rossz hír Ted Turner forradalma? ■ 1994/4. 525 Sipos András: A Rubicon a városról ■ 1994/2. 244 Szilágyi Imre: A Nova Revija küzdelme a független Szlovéniáért ■ 1994/2. 247 BUKSZ-bibliográfia Ruzsa Ágnes (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 1993 ■ 1994/1. 111 Ruzsa Ágnes (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 1994. I. félév ■ 1994/3. 386 Bibliográfiai mellékletek Boglár Lajos műveiből ■ 1994/2. 216 [Francia művek a francia-német kapcsolatokról. Válogatás] ■ 1994/2. 208 Fügedi Erik könyvei ■ 1994/3. 283 Hofer Tamás könyvei ■ 1994/1. 78 [A káoszelmélet és fraktálgeometria magyar nyelvű irodalmából] ■ 1994/1. 36 Komoróczy Géza könyvei ■ 1994/1. 70 Kornai János műveiből ■ 1994/4. 485 Jean Piaget fontosabb művei; Magyar publikációk Piaget-ről ■ 1994/2. 158 [A posztmodernről magyarul. Összeállítások, tanulmányok, cikkek, prózai művek] ■ 1994/2. 180 Szűcs Jenő műveiből ■ 1994/3. 335 Újabb munkák a transzilvanizmusról ■ 1994/4. 448 Válogatás Erdély XVII. századi történelmére vonatkozó emlékiratokból és kortárs történetírói munkákról ■ 1994/2. 142

Page 34: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 7. évfolyam 1995 Levelezés Ács Pál: Tisztelt Szerkesztőség! [Vadai István írásához, BUKSZ, 1995/1.] ■ 1995/2. 139 Babarczy Eszter: Tisztelt Szerkesztőség, kedves Olvasó! [Válasz Pethő Bertalannak] ■ 1995/1. 4 Babarczy Eszter: Kedves Marci! [Válasz Szilágyi Mártonnak] ■ 1995/3. 265 Bence György: Kedves Garai! [Válasz Garai Lászlónak] ■ 1995/1. 8 Bence György: Búcsú a BUKSZ-tól ■ 1995/4. 399 Borbély Gábor: Tisztelt Szalay Attila! ■ 1995/3. 263 Eszenyi Miklós: Adalékok Szabó Judit írásához [BUKSZ, 1994/4.] ■ 1995/2. 140 Garai László: Nyílt levél Bence Györgyhöz arról, hogy ha ketten teszik ugyanazt, az mégiscsak ugyanaz ■ 1995/1. 7 Laki Mihály: A szerkesztő is olvassa a lapot [Václav Klaus és Dusan Třiska írásához, BUKSZ, 1994/4.] ■ 1995/1. 5 Kézdi Nagy Géza: Válasz „Chicago–Budapest” jeligére [Vörös Miklós leveléhez, BUKSZ, 1994/4.] ■ 1995/1. 6 Pethő Bertalan: Tisztelt Szerkesztőség! [Babarczy Eszter írásához, BUKSZ, 1994/2.] ■ 1995/1. 3 Soós László: Tomka Bélának [Tomka Béla írásához, BUKSZ, 1995/2.] ■ 1995/4. 399 Szabó Judit: Kedves Eszenyi Úr! [Válasz Eszenyi Miklósnak] ■ 1995/2. 141 Szalay Attila: Nyárias reflexiók egy recenzióra [Borbély Gábor írásához, 1995/2.] ■ 1995/3. 263 Szilágyi Márton: Levél Babarczy Eszternek [Babarczy Eszter írására, 1995/2.] ■ 1995/3. 264 Tomka Béla: Válasz Soós Lászlónak ■ 1995/4. 400 Vadai István: Temetés [Válasz Ács Pálnak] ■ 1995/2. 139 Vita Borbély Gábor: Két capriccio Turgonyi Zoltánnak ■ 1995/3. 273 Noszkai Gábor: Nemzet? Értelmiség? Értelem! Nemzetiség! [Szuhay Péter „Cigány kultúra. A magyarországi cigány etnikai csoportok kulturális integrációjáról és a nemzeti kultúra megalkotásáról” c. írásáról, BUKSZ, 1995/3.] ■ 1995/4. 402 Szuhay Péter: Válasz Noszkai Gábornak ■ 1995/4. 406 Turgonyi Zoltán: A felfuvalkodott eternalista válasza [Borbély Gábor „Skolasztika az iskolákban” c. írásához, BUKSZ, 1995/2.] ■ 1995/3. 268 Bírálat Babarczy Eszter: A véghetetlen vég ■ Perneczky Géza: Kapituláció a szabadság előtt. Pécs, 1994. ■ 1995/4. 416 Bartók István: Egy kódex és a sorsa ■ Balassa-kódex. Közzéteszi Kőszeghy Péter, Vadai István. Bp., 1994. ■ 1995/3. 287 Bodnár Judit: Szótárunk határai ■ Somlai Péter: Angol–magyar, magyar–angol szociológiai szótár. Bp., 1993. ■ 1995/1. 22

Page 35: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Bodnár M. István: Bizonytalan bizonyítások ■ Miklós Maróth: Die Araber und die antike Wissenschaftstheorie. Bp./Leiden, 1994. ■ 1995/4. 408 Borbély Gábor: Skolasztika az iskolákban ■ Turay Alfréd, Nyíri Tamás, Bolberitz Pál: A filozófia lényege, alapproblémái és ágai. Bp., 1992.; Turgonyi Zoltán: A filozófia alapjai és történetének vázlata. Bp., 1993. ■ 1995/2. 148 Erős Vilmos: Mályusz népiségtörténete ■ Mályusz Elemér: Népiségtörténet. Bp., 1994. ■ 1995/3. 280 Hárs György Péter: Honfoglalás a senkiföldjén ■ Szummer Csaba: Freud nyelvjátéka. A pszichoanalízis mint hermeneutika és narráció. Bp., 1993. ■ 1995/1. 25 Huoranszki Ferenc: Röghöz kötött gondolatok ■ Mannheim Károly: A konzervativizmus. Tanulmány a tudás szociológiájáról. Bp., 1994. ■ 1995/4. 454 Imre Anna: Oktatás, diploma, piac ■ Ladányi János: Rétegződés és szelekció a felsőoktatásban. Bp., 1994. ■ 1995/4. 449 Kósa László: Hit, erkölcs, kapitalizmus ■ Molnár Attila: A „protestáns etika” Magyarországon. A puritán erkölcs és hatása. Debrecen, 1994. ■ 1995/1. 38 Neumer Katalin: Miről is szól a privátnyelvkritika? ■ Nyíri Kristóf: A hagyomány filozófiája. Bp., 1994. ■ 1995/3. 298 Pór Péter: Vannak-e a lírában kánonok? ■ Horváth Iván: A vers. Három megközelítés. Bp., 1991. ■ 1995/2. 142 Prónai Csaba: A romák a gázsók világában ■ Michael Sinclair Stewart: Daltestvérek. Az oláhcigány identitás és közösség továbbélése a szocialista Magyarországon. Bp., 1994. ■ 1995/1. 31 Romsics Ignác: A rendszerváltás amerikai szemmel ■ Zbigniew Brzezinski: The Grand Failure. The Birth and Death of Communism in the Twentieth Century. New York, 1989.; Charles Gati: The Block that Failed. Soviet–East European Relations in Transition. Bloomington/Indianapolis, 1990.; Bennett Kovrig: Of Walls and Bridges. The United States and Eastern Europe. New York/London, 1991.; James F. Brown: Surge to Freedom. The End of Communist Rule in Eastern Europe. Durham, 1991.; David S. Mason: Revolution in East-Central Europe. The Rise and Fall of Communism and the Cold War. Boulder etc. 1992.; Gale Stokes: The Walls Came Tumbling Down. The Collapse of Communism in Eastern Europe. New York/Oxford, 1993.; James F. Brown: Hopes and Shadows. Eastern Europe after Communism. Durham, 1994.) ■ 1995/1. 10 Sanders Iván: Keleti virág Pesten ■ Frojimovics Kinga, Komoróczy Géza, Pusztai Viktória, Strbik Andrea: A zsidó Budapest. Emlékek, szertartások, történelem. Bp., 1995. ■ 1995/4. 443 Stamatov, Peter: Bourdieu és más feministák ■ Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról. Szerk. Hadas Miklós. Bp., 1994. ■ 1995/2. 165 Szalai Erzsébet: A determinációtól a bizonytalanságig ■ Csanádi Mária: Honnan tovább? A pártállam és az átalakulás. Bp., 1995. ■ 1995/3. 276 Szende Tamás: A johalal és a zypazzon ■ A magyar nyelv történeti nyelvtana. Főszerk. Benkő Loránd. I., II/1. Bp., 1991–1992. ■ 1995/2. 183 Tóth Sándor: Olvasmányok múltról és jelenről ■ Németh Lajos: Törvény és kétely. A művészettörténet-tudomány önvizsgálata. Bp., 1992.; Hans Belting: Das Ende der Kunstgeschichte. Eine Revision nach zehn Jahren. München, 1995.; Aby M. Warburg: Mnémosyné. Válogatott tanulmányok. Bp., 1995. ■ 1995/4. 428 Végh Katalin: Történetek a pszichoanalízis körül ■ Jean Laplanche, Jean-Bertrand Pontalis: A pszichoanalízis szótára. Bp., 1994.; Charles Rycroft: A pszichoanalízis kritikai szótára. Bp., 1994. ■ 1995/2. 177

Page 36: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Veszprémy László: Névtelen, krónikák. Árpád-kori történeti irodalmunk újabb stílusproblémái ■ Kristó Gyula: A történeti irodalom Magyarországon a kezdetektől 1241-ig. Bp., 1994. ■ 1995/2. 172 Zimmermann, Susan: A dolgozó nő és az anya ■ Barbara Einhorn: Cinderella goes to Market. Citizenship, Gender and Woman’s Movements in East Central Europe. London/New York, 1993. ■ 1995/3. 291 Probléma Győri Miklós: Metodológiai viták a magyar pszichológiában ■ 1995/1. 44 Lepenies, Wolf: A mentalitás történetétől a mentalitás politikájáig ■ 1995/2. 198 Lónyai Mária: Dühös fehér férfiak? – A Rush Limbaugh effektus. A republikánus forradalom az Egyesült Államokban ■ 1995/3. 310 Lővei Pál: Titokban tartott világkiállítások ■ 1995/2. 190 Rittersporn Gábor: A „szovjetológia” néhány érdeme ■ 1995/3. 342 Rugási Gyula: Umberto Eco. A Noúsz kora ■ 1995/4. 460 Scribner, Robert W.: A kora újkori Európa történeti antropológiája ■ 1995/4. 468 Sutyák Tibor: A gyógyító értelmezés ■ 1995/1. 50 Szuhay Péter: Cigány kultúra. A magyarországi cigány etnikai csoportok kulturális integrációjáról és a nemzeti kultúra megalkotásáról ■ 1995/3. 329 Tiszteletkör (Összeáll. Szécsényi Endre) Ágoston Zoltán: Minerva dinoszaurusza ■ Új Magyar Irodalmi Lexikon, I–III. Főszerk. Péter László. Bp., 1994. ■ 1995/2. 220 Babarczy Eszter: Egy szerkesztői koncepció nyomában ■ Új Magyar Irodalmi Lexikon, I–III. Főszerk. Péter László. Bp., 1994. ■ 1995/2. 216 Hadas Miklós: Magyar Mozart ■ Kodály Zoltán: Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Kodály Zoltán hátrahagyott írásai II. Vál., szerk., s. a. r. Vargyas Lajos. Bp., 1993. ■ 1995/1. 58 Horváth Iván: Gallus ■ Új Magyar Irodalmi Lexikon, I–III. Főszerk. Péter László. Bp., 1994. ■ 1995/2. 210 V. Horváth Károly: Babouc(s) látomása ■ Új Magyar Irodalmi Lexikon, I–III. Főszerk. Péter László. Bp., 1994. ■ 1995/2. 208 Ittzés Mihály: Egy magyarságkutató műhelyében ■ Kodály Zoltán: Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Kodály Zoltán hátrahagyott írásai II. Vál., szerk., s. a. r. Vargyas Lajos. Bp., 1993. ■ 1995/1. 63 Kulcsár Szabó Ernő: Új magyar irodalmi lexikon – a régiség horizontjában ■ Új Magyar Irodalmi Lexikon, I–III. Főszerk. Péter László. Bp., 1994. ■ 1995/2. 224 Margócsy István: Beszéd az irodalomról ■ Új Magyar Irodalmi Lexikon, I–III. Főszerk. Péter László. Bp., 1994. ■ 1995/2. 214 Somfai László: A Bartókról szóló jegyzetek forrásértékéről ■ Kodály Zoltán: Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Kodály Zoltán hátrahagyott írásai II. Vál., szerk., s. a. r. Vargyas Lajos. Bp., 1993. ■ 1995/1. 61 Szigeti Csaba: Vers és zene ■ Kodály Zoltán: Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Kodály Zoltán hátrahagyott írásai II. Vál., szerk., s. a. r. Vargyas Lajos. Bp., 1993. ■ 1995/1. 69 Szőke György: „Nem kartoték-adat” ■ Új Magyar Irodalmi Lexikon, I–III. Főszerk. Péter László. Bp., 1994. ■ 1995/2. 219

Page 37: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Tari Lujza: Kodály a népzenekutatásról ■ Kodály Zoltán: Magyar zene, magyar nyelv, magyar vers. Kodály Zoltán hátrahagyott írásai II. Vál., szerk., s. a. r. Vargyas Lajos. Bp., 1993. ■ 1995/1. 66 Veres András: Vigyázat! Hamisítvány! ■ Új Magyar Irodalmi Lexikon, I–III. Főszerk. Péter László. Bp., 1994. ■ 1995/2. 222 BUKSZ-beszélgetés Csáky Marianne interjúja Róna-Tas Andrással, az Országos Akkreditációs Bizottság elnökével ■ 1995/1. 74 Laki Mihály: Zárthelyi dolgozat ■ 1995/1. 83 Szövegek és fordítások Albert Sándor: Lacan magyarul ■ J. Lacan munkássága. Thalassa, 1994/2. ■ 1995/3. 346 Erdélyi Ágnes: A citrom édessége ■ Jon Elster: A társadalom fogaskerekei. Magyarázó mechanizmusok a tudományban. Ford. Helmich Zoltán, Szabó Zoltán. Bp., 1995. ■ 1995/4. 480 Farkas János László: A mesélő Russell ■ Bertrand Russell: A nyugati filozófia története a politikai és társadalmi körülményekkel összefüggésben, a legkorábbi időktől napjainkig. Ford. Kovács Mihály. Bp., 1994. ■ 1995/1. 88 Harmat Pál: Nix dájcs ■ Anna Freud: Az én és az elhárító mechanizmusok. Ford. Horgász Csaba. Bp., 1993. ■ 1995/3. 348 Vadai István: Szövegkritikai megjegyzések József Attila: Szabad ötletek jegyzéke két ülésben kiadásaihoz ■ József Attila: Szabad ötletek jegyzéke. Közzéteszi Stoll Béla. Bp., 1990./1993. ■ 1995/1. 92 Szemle Bolvári-Takács Gábor: ■ Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott? [Bp.] 1994. ■ 1995/2. 229 Bozó Katalin: ■ Egyed Péter: Az ész hieroglifái. Bp., 1993. ■ 1995/3. 360 Erdész Ádám: ■ Vági Gábor: Mezőhegyes. Bp., 1994. ■ 1995/2. 228 Fenyvesi Anna: ■ Magyar diglosszia Szlovákiában. Lanstyák István elemzéséről [Lanstyák négy cikkéről, 1993–1994] ■ 1995/2. 232 Gelenczey-Miháltz Alirán: ■ Steiger Kornél (szerk.): A szofista filozófia. Szöveggyűjtemény. Bp., 1993. ■ 1995/3. 367 Gyáni Gábor: ■ L. Nagy Zsuzsa (szerk.): Iparosok és kereskedők a két világháború közötti Magyarországon. Bp., 1994. ■ 1995/4. 485 Horányi Attila: ■ Hajdu István: Vetett árnyék. Bp., 1994.; Perneczky Géza: Zuhanás a toronyból. Válogatott írások, 1993–1994. Bp., 1994. ■ 1995/3. 358 Lévai Csaba: ■ Urbán Aladár: Köztársaság az Újvilágban. Az Egyesült Államok születése, 1763–1789. Bp., 1994. ■ 1995/1. 94 Lukács György Róbert: ■ Wolfgang Schivelbusch: Írástudók alkonya. A frankfurti értelmiség a húszas években. Bp., 1994. ■ 1995/1. 100 Marián Andor: ■ Szilágyi Vilmos: Intimkapcsolat kézikönyve. Bp., 1994. ■ 1995/2. 245 Mellár Tamás: ■ Major, Iván: Privatization in Eastern Europe. A Critical Approach. London, 1993. ■ 1995/4. 491

Page 38: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Miskolczy Ambrus: ■ Vlad Georgescu: The Romanians. A History. Columbus, 1991.; Szász Zoltán: A románok története. Bp., 1993. ■ 1995/2. 238 Nagy László Ábel: ■ Jon Elster: A társadalom fogaskerekei. Magyarázó mechanizmusok a tudományban. Bp., 1995. ■ 1995/4. 482 Pete Péter: ■ Lányi Kamilla, Szabó Judit (szerk.): A nyitás gazdaságpolitikája. Importliberalizálási tapasztalatok. [Bp.] 1993. ■ 1995/1. 96 Rácz Margit: ■ Az Európai Megállapodás hatása a magyar gazdaság teljesítő- és versenyképességére. Munkacsoport-vezető: Köves András. [Bp.] 1994. ■ 1995/3. 363 Rimler Judit: ■ Vállalkozások és vállalkozók, 1993. KSH, Bp., 1994. ■ 1995/3. 355 Steiger Kornél: A filozófus mint cukrosbácsi ■ Jostein Gardner: Sofie világa. Regény a filozófia történetéről. Bp., 1995. ■ 1995/3. 350 Stummer Andrea: ■ Desmond Morris: Az állati jogok szerződése. Bp., 1995. ■ 1995/4. 483 Szakács Sándor: ■ Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945–1956. Békéscsaba, 1992. ■ 1995/1. 104 Szanyi Miklós: ■ Csaba László: Az összeomlás forgatókönyvei. A rendszer-átalakítás alkalmazott közgazdaságtana. Bp., 1994. ■ 1995/2. 235 Tímár Katalin: ■ Peternák Miklós: Új képfajtákról. Bp., 1993. ■ 1995/1. 103 Tomka Béla: ■ Az Osztrák Nemzeti Banktól a Magyar Nemzeti Bankig, 1816–1924. A Magyar Nemzeti Bank története 1. Szerk. Bácskai Tamás. Bp., 1993. ■ 1995/2. 243 Török Ádám: ■ László Csaba: Tépett vitorlák. Az államháztartás közgazdasági és jogi szempontból. Bp., 1995. ■ 1995/4. 494 Vajda Zsuzsa: ■ Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő. Bp., 1994.; Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. 3. kiad. Bp., 1995. ■ 1995/4. 488 Vezér Erzsébet: ■ Bendl Júlia: Lukács György élete a századfordulótól 1918-ig. Bp., 1994. ■ 1995/1. 99 Vince Péter: ■ Small Privatization. The Transformation of Retail Trade and Consumer Services in the Czech Republic, Hungary and Poland. Ed. John S. Earle et al. Bp./London/New York, 1994. ■ 1995/3. 353 Zentai Mária: ■ Debreczeni Attila: Csokonai, az újrakezdések költője. A felvilágosult szemléletmód fordulata az életműben. Debrecen, 1993. ■ 1995/2. 241 Mi a pálya? Bíró Yvette: Legyen mediológia! És szerző(je) mondá, hogy jó ■ 1995/3. 379 Chenoweth, Eric: Politikai pornográfia ■ 1995/4. 508 Dán Károly: Mártírok útja. Antropológiai írások a Sic itur ad astrában ■ 1995/1. 112 Darnton, Robert: Gondolatgerjesztő szex ■ 1995/4. 498 Horowitz, Irving Louis: A Contemporary Sociology egy napja ■ 1995/1. 108 Lakner Judit: Konzervatív multikulturalizmus. A Bell Curve vitáról ■ 1995/2. 248 Lakner Judit: A kender zöld ■ 1995/3. 370 Laki Mihály: Gazdag képeskönyve. Gazdag Gyula: Képes Könyv 1968–1979. Pécs, 1994. ■ 1995/2. 255 Lind, Michael: Szép új jobboldal ■ 1995/2. 249 Nádasdy Ádám: A beszélők értelem-igénye legyűrhetetlen ■ 1995/1. 116 Nádasdy Ádám: Sz…tlek, te hülye fasz! ■ 1995/4. 509 Rorty, Richard: Mozgalmak és kampányok ■ 1995/3. 374 Sunstein, Cass R.: Pornográfia július negyedikén ■ 1995/4. 504

Page 39: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

BUKSZ-bibliográfia Ruzsa Ágnes (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1994. II. félév ■ 1995/1. 118 Ruzsa Ágnes (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1995. I. félév ■ 1995/3. 382 Bibliográfiai mellékletek Hans Belting könyvei ■ 1995/4. 431 Kristó Gyula könyveiből ■ 1995/2. 174 Mályusz Elemér könyvei ■ 1995/3. 282 Maróth Miklós könyvei ■ 1995/414 Németh Lajos könyvei ■ 1995/4. 432 Nők, feminizmus Kelet-Európában a rendszerváltás után (Válogatás) ■ 1995/3. 293 Perneczky Éza 1988 óta megjelent könyvei ■ 1995/4. 425 A pszichoanalízis és a hermeneutika kapcsolatáról – magyarul ■ 1995/1. 52 [Rétegződés és szelekció az oktatásban. Válogatás] ■ 1995/4. 451 Aby Warburg műveinek kiadásai ■ 1995/4. 435

Page 40: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 8. évfolyam 1996 Levelezés Borbély Gábor: Válasz Prakfalvi Endrének ■ 1996/2. 129 Csanádi Mária: Szalai Erzsébetnek [Szalai Erzsébet bírálatára, BUKSZ, 1995/3.] ■ 1996/1. 3 Erős Ferenc: Válasz Lukács Dénesnek ■ 1996/3. 247 Kiss László: Steiger Kornél írásához [BUKSZ, 1995/3.] ■ 1996/2. 127 Lukács Dénes: Erős Ferenc írásához [BUKSZ, 1996/1.] ■ 1996/3. 247 Prakfalvi Endre: Borbély Gábornak [BUKSZ, 1995/2.] ■ 1996/2. 128 Steiger Kornél: Válasz Kiss Lászlónak ■ 1996/2. 128 Vita Bródy Mihály: Van-e tűz Varsóban? Megjegyzések egy recenzióhoz [Kálmán László írásához, BUKSZ, 1996/2.] ■ 1996/4. 379 Bródy Mihály: Viszontválasz [Kálmán Lászlónak] ■ 1996/4. 382 Geréby György: Ha hallgattam volna… [Válasz Tudós-Takács Jánosnak] ■ 1996/3. 254 Kálmán László: Válasz [Bródy Mihálynak] ■ 1996/4. 381 Tudós-Takács János: „Si tacuisses…”. Egy recenzió recenziója [Geréby György bírálatáról, BUKSZ, 1996/1.] ■ 1996/3. 248 Bírálat Balogh Tamás: Hozzáférhető-e Huizinga „múlt”-ja? ■ Johan Huizinga: Erasmus. Bp., 1995.; Johan Huizinga: A középkor alkonya. Bp., 1979. ■ 1996/1. 38 Bezeczky Gábor: Bábeli nyelvészet ■ Ronald Wardhaugh: Szociolingvisztika. Bp., 1995. ■ 1996/4. 436 Csaba László: A piacgazdaság krédója ■ Leszek Balcerowicz: Socialism, capitalism, transformation. Bp./London/New York, 1995. ■ 1996/3. 288 Erős Ferenc: Ferenczi, a derék katona ■ Sigmund Freud, Sándor Ferenczi: Correspondance. Tom II. 1914–1919. Ed. André Haynal et al. Paris, 1996. ■ 1996/3. 292 Fertő Imre: Tankönyv az agrárgazdaságról ■ Michael Tracy: Élelmiszertermelés és mezőgazdaság a piacgazdaságban. Bevezetés az elmélet, a gyakorlat és az agrárpolitika kérdéseibe. Keszthely, 1994. ■ 1996/2. 154 Geréby György: Állatorvosi ló, szemellenzővel ■ Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata. Első rész (1–13. kérdések). Ford., előszó, jegyzetek: Tudós-Takács János. Bp., 1994. ■ 1996/1. 6 Győri Miklós: Kézikönyvek a lélekről ■ David A. Statt: Pszichológiai kisenciklopédia. Bp., 1994.; Hellmuth Benesch: Pszichológia. Bp., 1994.; Bernáth László, Révész György (szerk.): A pszichológia alapjai. Bp., 1994.; Rita L. Atkinson, Richard C. Atkinson, Edward E. Smith, Daryl J. Bem: Pszichológia. Bp., 1994. ■ 1996/1. 26 Kálmán László: Varsóban nem volt tűz ■ Noam Chomsky: Mondattani szerkezetek; Nyelv és elme. Bp., 1995. ■ 1996/2. 130

Page 41: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Kappanyos András: Elkésett úttörés ■ Nagy Pál: Az irodalom új műfajai. Bp., 1995. ■ 1996/2. 139 Kelemen János: A „rózsakeresztes” Dante ■ René Guénon: Dante ezoterizmusa – Szent Bernát. Bp., 1995. ■ 1996/2. 168 Kelemen János: „Korlátozni” és „merni a tudást” ■ Immanuel Kant: A tiszta ész kritikája. Ford. Kis János. Bp., 1996. ■ 1996/4. 391 Madas Edit: A „Pécsi egyetemi beszédek” ■ Sermones compilati in studio generali Quinqueecclesiensi in regno Ungarie. Ed. Eduardus Petrovich, Paulus Ladislaus Timkovics. Bp., 1993. ■ 1996/4. 415 Marosi Ernő: Hamisságok ■ Radnóti Sándor: Hamisítás. Bp., 1995. ■ 1996/3. 258 Miskolczy Ambrus: Eliade és a modern mitológiák ■ Daniel Dubuisson: Mythologies du XXe siècle. (Dumézil, Lévi-Strauss, Eliade) Lille, 1993. ■ 1996/1. 32 Nánay Bence: Új divat a tudatfilozófiában: a konnekcionizmus ■ Andy Clark: A megismerés építőkövei. Filozófia, megismeréstudomány és a párhuzamos megosztott feldolgozás. Bp., 1996. ■ 1996/3. 262 Neumann László: Reformok az etatizmus csapdájában ■ Bruszt László: A centralizáció csapdája. Szombathely, 1995. ■ 1996/4. 408 Pazár Béla: [Budai villák] ■ Ferkai András: Buda építészete a két világháború között. Bp., 1995. ■ 1996/2. 164 Perneczky Géza: Egy ismeretlen archipelag ■ Passuth Krisztina: Tranzit. Tanulmányok a kelet-közép-európai avantgarde művészet témaköréből. Bp., 1996. ■ 1996/4. 384 Pethő Sándor: A talmi pásztor ■ Hermész Triszmegisztosz: A tökéletesség útja. Ford., bev. Hornok Sándor. Bp., 1994.; Hermész Triszmegisztosz: Tabula Smaragdina. A Jó Pásztor. Ford., bev. Hornok Sándor. Bp., 1995. ■ 1996/3. 270 Rév Ilona: [Budai villák] ■ Ferkai András: Buda építészete a két világháború között. Bp., 1995. ■ 1996/2. 160 Saád József: Mi minden a konzervativizmus? ■ Roger Scruton: Mi a konzervativizmus? Válogatott esszék. Bp., 1995.; Konzervatív szemmel ’94. Válogatott írások. Vál., utószó: Vajda Tünde. Bp., 1995. ■ 1996/2. 175 Sajó György: Scholem és az európai szellemtörténet ■ Gershom Scholem: A Kabbala helye az európai szellemtörténetben. Válogatott írások 1–2. Bp., 1995. ■ 1996/3. 281 Szabadfalvi József: Tiszta jogszociológia felé ■ Horváth Barna: Jogszociológia. A jog társadalom- és történelem-elméletének problémái. Bp., 1995. ■ 1996/2. 135 Szántó Zoltán: Politika és közgazdaságtan ■ Albert O. Hirschman: Kivonulás, tiltakozás, hűség. Hogyan reagálnak vállalatok, szervezetek és államok hanyatlására az érintettek? Bp., 1995. ■ 1996/2. 148 Takács Péter: A személyes és a rendbe öntött igazságosság ■ Helmut Coing: A jogfilozófia alapjai. Bp., 1996. ■ 1996/4. 420 Varga Pál, S.: Idegenségtudomány ■ Alois Wierlacher (hg.): Kulturthema Fremdheit. Leitbegriffe und Problemfelder kulturwissenschaftlicher Fremdheitsforschung. München, 1993. ■ 1996/1. 16 Wilheim András: Az alkotás filológiája ■ László Somfai: Béla Bartók. Composition, concepts, and autograph sources. Berkeley, 1995. ■ 1996/4. 428 Probléma Hennis, Wilhelm: Az értékmentesség értelme. Max Weber „posztulátumának” motívumairól ■ 1996/1. 53 Geertz, Clifford: Kultúrák háborúja ■ 1996/3. 304

Page 42: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Hofer Tamás: Őstörténet a néprajz látószögében ■ 1996/3. 301 Margócsy István: Magyar nyelv és/vagy irodalom. Egy tantárgy kialakulásai és változásai ■ 1996/1. 45 Rugási Gyula: „Az Úr mondta, hogy homályban kíván lakni…” A Biblia és a történeti szkepszis ■ 1996/4. 446 Szegedi Péter: Perlekedő tudáselméletek ■ 1996/4. 454 Zirkuli Péter: „A történelem rémülete”. Eliade mítoszelméletéről [Mellékletek: 1. E. M. Cioran visszaemlékezése Nae Ionescuról, 2. Eliade párizsi naplójegyzeteiből (1946–1950), 3. Vita Dumézil körül, 4. „A történelem rémülete” Ionesconál és Ciorannál] ■ 1996/2. 186 Tiszteletkör (összeáll. Szécsényi Endre) Csorba László: Kiállítás is, meg nem is ■ Budapest az újkorban. Történelmi pillanatok egy nagyváros életében. Várostörténeti kiállítás, BTM. / Kiállítási kalauz. Bp., 1995. ■ 1996/3. 326 Gál Éva: „Az élet olyan, mint a Lánchíd” ■ Budapest az újkorban. Történelmi pillanatok egy nagyváros életében. Várostörténeti kiállítás, BTM. / Kiállítási kalauz. Bp., 1995. ■ 1996/3. 319 Kappanyos András: Titkos szintézis ■ Németh G. Béla: Kérdések és kétségek. Irodalomtörténeti tanulmányok. Bp., 1995. ■ 1996/1. 74 Kulcsár Szabó Ernő: Az exkluzív hely egyedisége ■ Németh G. Béla: Kérdések és kétségek. Irodalomtörténeti tanulmányok. Bp., 1995. ■ 1996/1. 76 Lacey, Brian: Távol Koreától ■ Budapest az újkorban. Történelmi pillanatok egy nagyváros életében. Várostörténeti kiállítás, BTM. / Kiállítási kalauz. Bp., 1995. ■ 1996/3. 318 Mújdricza Péter: Első magyar metropolis avagy Budapesti kalauz földlakók számára ■ Budapest az újkorban. Történelmi pillanatok egy nagyváros életében. Várostörténeti kiállítás, BTM. / Kiállítási kalauz. Bp., 1995. ■ 1996/3. 323 Rugási Gyula: Ki az igazi filosz? ■ Németh G. Béla: Kérdések és kétségek. Irodalomtörténeti tanulmányok. Bp., 1995. ■ 1996/1. 64 Sipos András: Lehet-e a polgári öntudatról kiállítást rendezni? ■ Budapest az újkorban. Történelmi pillanatok egy nagyváros életében. Várostörténeti kiállítás, BTM. / Kiállítási kalauz. Bp., 1995. ■ 1996/3. 315 Spira György: Három évszázad Budapest történetéből ■ Budapest az újkorban. Történelmi pillanatok egy nagyváros életében. Várostörténeti kiállítás, BTM. / Kiállítási kalauz. Bp., 1995. ■ 1996/3. 310 Takáts József: Kérdéseim és kétségeim ■ Németh G. Béla: Kérdések és kétségek. Irodalomtörténeti tanulmányok. Bp., 1995. ■ 1996/1. 69 Vajda Mihály: Választott hagyomány ■ Németh G. Béla: Kérdések és kétségek. Irodalomtörténeti tanulmányok. Bp., 1995. ■ 1996/1. 67 BUKSZ-beszélgetés Mihalicz Csilla interjúja Beke Lászlóval, a Műcsarnok igazgatójával ■ 1996/4. 462 Szövegek és fordítások Lénárd Henrik: ■ Max Weber: A tudomány és a politika mint hivatás. Ford. Glavina Zsuzsa. Bp., 1995. ■ 1996/3. 330

Page 43: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Wessely Anna: ■ Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Ford. Józsa Péter és mások. Bp., 1995. ■ 1996/3. 330 Szemle Bácskai Tamás: ■ John Kenneth Galbraith: A pénzügyi spekulációk rövid története. Eufória és csalódás. Bp., 1995. ■ 1996/4. 479 *Becker Gábor: ■ Szabó Róbert: A kommunista párt és a zsidóság Magyarországon 1945–1956. Bp., 1995. ■ 1996/4. 475 Bodnár M. István: ■ Görög gondolkodók 1. Thalésztől Anaxagoraszig. Bp., 1993./1996.; 2. Empedoklésztől Démokritoszig. Bp., 1993./1996. ■ 1996/1. 96 Borszéki Zsuzsa: ■ Török Ádám: Piacműködés és iparvédelem. Tanulmányok a gazdasági rendszerváltás időszakából. Bp., 1996. ■ 1996/2. 219 Böröcz József: ■ XXX. 1963-ban alakult meg a Szociológiai Kutatócsoport. Szerk. Kemény István, Gábor László. Bp., 1994. ■ 1996/1. 95 Bródy András: ■ Social Studies of Science. Vol. 25. No. 4. ■ 1996/2. 213 Deák Ágnes: ■ Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségi politika 1867–1918. Bp., 1995. ■ 1996/2. 225 Erős Ferenc: ■ Irányzatok és kutatások a mai magyar pszichoanalízisben. [A] Magyar Pszichoanalitikus Egyesület 1994. évi konferenciája. Szerk. Lukács Dénes. Bp., 1995. ■ 1996/1. 86 Erős Vilmos: ■ Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 1995. ■ 1996/3. 334 Ferencz Andrásné: ■ Vásárhelyi Mária: Rendszerváltás alulnézetben. Domináns véleményáramlatok, közkeletű ideológiák a rendszerváltás néhány sarkalatos társadalmi-gazdasági kérdéséről. Bp., 1995. ■ 1996/4. 483 Gyáni Gábor: ■ Utasi Ágnes, A. Gergely András, Becskeházi Attila: Kisvárosi elit. Bp., 1996. ■ 1996/4. 481 Heiszler Vilmos: ■ Fejtő Ferenc: Szociáldemokrácia tegnap, ma, holnap. Bp., 1996. ■ 1996/2. 218 Kárpáti János: ■ Bartók and his World. Ed.: Peter Laki. Princeton, 1995. ■ 1996/3. 353 Király Júlia: ■ Pete Péter: Bevezetés a monetáris makroökonómiába. Bp., 1995. ■ 1996/4. 470 Király Júlia: ■ Várhegyi Éva: Bankok versenyben. Bp., 1995. ■ 1996/1. 83 Lukács György Róbert: ■ „Társadalmi idő – szabadidő”. A szabadidő új problémái a mai társadalmakban. Szerk. Tibori Timea. Bp., 1995. ■ 1996/2. 223 Miskolczy Ambrus: ■ Petre P. Panaitescu: Interpretări româneşti. Studii de istorie economica şi socială. Bucureşti, 1994. ■ 1996/2. 216 Nagy András: ■ Bekker Zsuzsa: Rendszerválság. Alkalmazkodási folyamatok a kelet-európai országokban 1970–1990 között. Bp., 1995. ■ 1996/3. 338 Nagy Balázs: ■ Rosamond McKitterick (ed.): The New Cambridge Medieval History. Vol. II. c.700 – c.900. Cambridge, 1995.; Michael M. Postan, Edward Miller (eds.): Trade and Industry in the Middle Ages. The Cambridge Economic History of Europe, Vol. II. 2nd ed. Cambridge, 1987. ■ 1996/3. 349 Palotás Emil: ■ Köztes-Európa 1763–1993. (Térképgyűjtemény) Összeáll. Pándi Lajos. Bp., 1995. ■ 1996/3. 346 Pete Péter: ■ Földes György: Az eladósodás politikatörténete 1957–1986. Bp., 1995. ■ 1996/2. 206

Page 44: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Romhányi Beatrix: ■ Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Tanulmányok. Szerk. Haris Andrea. Bp., 1994. ■ 1996/1. 94 Romsics Ignác: ■ L. Nagy Zsuzsa: Magyarország története 1918–1945. Debrecen, 1995. ■ 1996/1. 80 Siklaki István: ■ Kézdi Balázs: A negatív kód. Kultúra és öngyilkosság. Pécs, 1995. ■ 1996/3. 344 Sisa József: ■ Lapis Angularis. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből. Szerk. Hajdú Virág, Prakfalvi Endre. Bp., 1995. ■ 1996/2. 209 Szántay Antal: ■ Zimányi Vera (szerk.): Óra, szablya, nyoszolya. Életmód és anyagi kultúra Magyarországon a 17–18. században. Bp., 1994. ■ 1996/2. 211 Török Ádám: ■ Árva László: Külföldi tőkeberuházások Közép-Kelet-Európában. Bp., 1995. ■ 1996/1. 92 Vidacs Bea: ■ Clifford Geertz: Az értelmezés hatalma. Antropológiai írások. Bp., 1994. ■ 1996/3. 336 Vilmos László: ■ Németh György (szerk.): Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 30-ig. Bp., 1995. ■ 1996/4. 486 Zentai Mária: ■ Nagy Imre: Nemzet és egyéniség. Drámairodalmunk az 1810-es években: a hazafiság drámái. Bp., 1993. ■ 1996/1. 90 Mi a pálya? Bartholy Eszter: Ariadne a párducon [Ivan Nagel Johann Heinrich Dannecker: Ariadne auf dem Panther c. könyvéről] ■ 1996/3. 363 Bartov, Omer: Átlagszörnyek [Daniel Jonah Goldhagen Hitler’s Willing Executioners. Ordinary Germans and the Holocaust c. könyvéről] ■ 1996/3. 358 Buckley, William F. Jr.: Elvesztettük a drogháborút ■ 1996/4. 495 Debeljak, Aleš: A szólásszabadság menedéke ■ 1996/2. 231 Duke, Steven B.: [Hozzászólás William F. Buckley Jr. írásához] ■ 1996/4. 497 Konrád György: A nyugati szem ■ 1996/3. 362 Konrád György: Van-e bűnös sértett nélkül? ■ 1996/4. 499 Krizsán Andrea: Az átmenet dilemmája ■ 1996/1. 110 Lakner Judit: Camille Paglia és a Penguin 60s ■ 1996/1. 100 Lakner Judit: Daedalus. Journal of the American Academy of Arts and Sciences ■ 1996/2. 237 Mungiu, Alina: Nehéz idők nacionalizmusa. Román politikai önazonosság és európai identitás ■ 1996/2. 233 Nussbaum, Martha: A feministák és a filozófia ■ 1996/1. 103 Rorty, Richard: Félmillió kéksisakos? ■ 1996/2. 230 Sándor Gábor: Drog, háború és béke ■ 1996/4. 490 Várady Tibor: Erehwon ■ 1996/1. 109 BUKSZ-bibliográfia Stemler Ágnes (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1995. II. félév ■ 1996/1. 113 Szalay Márta (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1996. I. félév ■ 1996/3. 365

Page 45: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Bibliográfiai mellékletek Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum. Series nova ■ 1996/4. 418 Noam Chomsky magyarul ■ 1996/2. 133 Mircea Eliade könyvei magyarul ■ 1996/1. 35 Horváth Barna könyvei ■ 1996/2. 136 Huizinga könyvei magyarul ■ 1996/1. 41 Irodalom a tudományfilozófia tanulmányozásához magyarul ■ 1996/4. 457 A szociolingvisztika irodalmából ■ 1996/4. 441 Ronald Wardhaugh könyvei ■ 1996/4. 439

Page 46: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 9. évfolyam 1997 Levelezés Hanák Péter és Spira György levélváltása ■ 1997/1. 3 Kisbali László: Válasz Várhegyi Miklósnak ■ 1997/4. 380 Várhegyi Miklós levele [Kisbali László írásához, BUKSZ, 1997/3.] ■ 1997/4. 379 Vita Gerő András: Válasz Köllő Jánosnak és Kristó Gyulának ■ 1997/4. 386 Kappanyos András: Felesleges rekontrakritika [Nagy Pál írására] ■ 1997/3. 264 Kerényi Ferenc: (Nem) válasz [Striker Sándornak] ■ 1997/2. 131 Kovács András: Révész Sándor megsértődött ■ 1997/4. 388 Köllő János: Egy fájdalmas kudarcsorozat beismerése [Gerő András interjújához, BUKSZ, 1997/3.] ■ 1997/4. 381 Kristó Gyula: „Nagyon jól ki van találva a rendszer…” [Gerő András interjújához, BUKSZ, 1997/3.] ■ 1997/4. 383 Nagy Pál: A lejáratás alig titkolt szándéka? Válasz Kappanyos Andrásnak [BUKSZ, 1996/2.] ■ 1997/3. 256 Révész Sándor: Kovács és könyvünk [Kovács András bírálatához, BUKSZ, 1997/3.] ■ 1997/4. 387 Striker Sándor: Levédett klasszikusok – avagy a kákán is csomó [Kerényi Ferenc bírálatához, BUKSZ, 1997/1.] ■ 1997/2. 128 Szalai Erzsébet: Liberális kritika vagy nosztalgia. Válasz Laki Mihálynak [BUKSZ, 1997/2.] ■ 1997/3. 251 Bírálat Bereczkei Tamás: Szondi, a lélek genetikusa ■ Szondi Lipót: Ember és sors. Három tanulmány. Bp., 1996. ■ 1997/4. 390 Birnbaum, Henrik: Az Alföldön volt Morávia? ■ Martin Eggers: Das „Großmährische Reich” – Realität oder Fiktion? Stuttgart, 1995.; Martin Eggers: Das Erzbistum des Method. Lage, Wirkung und Nachleben der kyrillomethodianischen Mission. München, 1996. ■ 1997/1. 18 Granasztói György: A történész történetisége ■ Marc Bloch: A történész mestersége. Történetelméleti írások. Bp., 1996. ■ 1997/3. 278 Gyáni Gábor: Polgárosodás mint zsidó identitás ■ Karády Viktor: Zsidóság, polgárosodás, asszimiláció. Tanulmányok. Bp., 1997. ■ 1997/3. 266 Hámori András: Tündöklés és bukás ■ Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe. Bp., 1995. ■ 1997/1. 23 Hárs György Péter: Rendelés vagy rendeltetés? ■ Bodrog Miklós: Álmaink barlangvilága. C. G. Jung nyomában. Bp., 1995. ■ 1997/1. 44 Kerényi Ferenc: Védtelen klasszikusok ■ Striker Sándor: Az ember tragédiája rekonstrukciója. Tanulmány a helyreállított szöveg közlésével. Bp., 1996. ■ 1997/1. 52

Page 47: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Kisbali László: Lehetséges-e, és ha nem, hogyan? ■ Immanuel Kant: Történetfilozófiai írások. Összeáll., jegyz. Mesterházi Miklós. Bp., 1997. ■ 1997/3. 286 Kontler László: Egy mértékadó periféria ■ A skót felvilágosodás. Morálfilozófiai szöveggyűjtemény. Szerk. Horkay Hörcher Ferenc. Bp., 1996. ■ 1997/2. 139 Laki Mihály: Baloldali kritika vagy nosztalgia? ■ Szalai Erzsébet: Az elitek átváltozása. Tanulmányok és publicisztikai írások 1994–1996. Bp., 1996. ■ 1997/2. 132 Nánay Bence: A természettudományok és a filozófia találkozása ■ Pléh Csaba (szerk.): Kognitív tudomány. Bp., 1996. ■ 1997/2. 148 Pető Iván: Történetem a történelem ■ Berend T. Iván: A történelem – ahogyan megéltem. Bp., 1997. ■ 1997/4. 414 Pór Péter: Vannak-e prózai kánonok? ■ Szegedy-Maszák Mihály: „Minta a szőnyegen”. A műértelmezés esélyei. Bp., 1995. ■ 1997/1. 4 Ruzsa Ferenc: Négy mahájána mester ■ Buddhista logika. Szerk. Fehér Judit, Horváth Z. Zoltán. Bp., 1995. ■ 1997/1. 29 Schein Gábor: A hermeneutika kihívása ■ Peter Szondi: Bevezetés az irodalmi hermeneutikába. Bp., 1996. ■ 1997/4. 398 Szécsényi Endre: Az eszmetörténet-írás rejtelmei ■ Kontler László: Az állam rejtelmei. Brit konzervativizmus és a politika kora újkori nyelvei. Bp., 1997. ■ 1997/4. 404 Probléma Deák István: Visszapillantás a Goldhagen-vitára ■ 1997/3. 316 Lackó Mihály: Széchenyi-értelmezések: lélektan és szövegtan ■ 1997/3. 303 Lővei Pál: Jubileum itt és ott. Magyarország–Ausztria 1100:1000 ■ 1997/1. 59 Marosi Ernő: A magyar középkor művészete a Nemzeti Múzeumban a millecentenáriumi év kiállításain ■ 1997/2. 158 Neumer Katalin: Wittgenstein hagyatéka és a Wittgenstein kiadások [Vö. Errata, BUKSZ, 1997/3. 372.] ■ 1997/2. 168 Rugási Gyula: Mose Maimuni és a filozófia vigasztalása ■ 1997/4. 424 BUKSZ-beszélgetés Mihalicz Csilla interjúja Bart Istvánnal, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnökével ■ 1997/2. 177 Mihalicz Csilla interjúja Gerő Andrással, a Széchenyi-Ösztöndíj Kuratórium tagjával ■ 1997/3. 323 Tiszteletkör Altrichter Ferenc: A kanti istenfogalom és a második fordulat ■ Vidrányi Katalin: Filozófiai írások (Kézirat) ■ 1997/4. 441 Bácskai Vera: Város-e a mezőváros? ■ Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Bp., 1995. ■ 1997/2. 195 Balázs Mihály: Trombitás és környezete ■ Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Bp., 1995. ■ 1997/2. 190

Page 48: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Benda Gyula: A reformáció mikrotörténelme és a városiasodás makrotendenciái ■ Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Bp., 1995. ■ 1997/2. 193 Endreffy Zoltán: Kegyetlen kegyelemtan ■ Vidrányi Katalin: Filozófiai írások (Kézirat) ■ 1997/4. 433 Ferencz Sándor: Előszó [Vidrányi Katalin: A patrisztikus tradíciók XX. századi újjáélesztése c. írásához] ■ 1997/4. 449 Gáspár Csaba László: Amikor a filozófus a teológussal társalog ■ Vidrányi Katalin: Filozófiai írások (Kézirat) ■ 1997/4. 446 Heidl György: „Ágoston köpönyege” ■ Vidrányi Katalin: Filozófiai írások (Kézirat) ■ 1997/4. 435 Klima Gyula: Mit tehet egy skolaszta a XXI. században? ■ Vidrányi Katalin: Filozófiai írások (Kézirat) ■ 1997/4. 444 Kubinyi András: Polgárság a mezővárosban a középkor és az újkor határán ■ Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Bp., 1995. ■ 1997/2. 186 Perczel István: „Én nem az ő eretnekük vagyok”. Vidrányi Katalin és a krisztológia ■ Vidrányi Katalin: Filozófiai írások (Kézirat) ■ 1997/4. 437 Péter Katalin: A társadalom egyes tagjaiban cselekszik ■ Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Bp., 1995. ■ 1997/2. 199 Vidrányi Katalin: A patrisztikus tradíciók XX. századi újjáélesztése ■ 1997/4. 449 Szövegek és fordítások E. Szabó László: Kiforratlan megoldások ■ Adolf Grünbaum: A pszichoanalízis alapjai. Szerk. Pléh Csaba. Ford. Ehmann Bea, Győri Miklós, Kavetzky Péter. Bp., 1996. ■ 1997/4. 463 Erdélyi Ágnes: Horror translationis ■ Peter Engelmann: Hegel – filozófia és totalitarizmus. Ford. Nyizsnyánszky Ferenc. Bp., 1997. ■ 1997/3. 333 Kendeffy Gábor: Magyar Cicero nem irodalmi nyelven ■ Cicero: Az állam. Ford. Hamza Gábor (bev., jegyz. is), Havas László. Bp.,1995./1997. ■ 1997/4. 459 Steiger Kornél: Műferdítés ■ Jonathan Barnes: Arisztotelész. Ford. Király Zsuzsa. Bp., 1996. ■ 1997/1. 76 Szemle Bak János: ■ Höfische Kultur in Südost-Europa. Hg. Reinhard Lauer, Hans Georg Mayer. Göttingen, 1994. ■ 1997/1. 88 Banac, Ivo: ■ Barbara Jelavich: A Balkán története. 18. és 19. század. 20. század. Bp., 1996. ■ 1997/1. 86 Borhi László: ■ Documents diplomatiques français sur l’histoire du Bassin des Carpates 1918–1932. I–II. Szerk. Ádám Magda. Bp., 1993–1995. ■ 1997/1. 81 Böröcz József ■ Anthony Giddens: Szociológia. Bp., 1995. ■ 1997/3. 341 Buzinkay Géza: ■ Szenzáció. A XX. század a magyar napisajtó címlapjainak tükrében 1900–1990. Vál., bev. Vince Mátyás. Bp., 1996. ■ 1997/2. 216 Deák Ágnes: ■ Borsi-Kálmán Béla: Illúziókergetés vagy ismétléskényszer? Román–magyar nemzetpolitikai elgondolások és megegyezési kísérletek a XIX. században. [Bukarest/Bp.] 1995.; Borsi-Kálmán Béla: Kihívás és eretnekség. Adalékok a román–magyar viszony történetéhez. Sepsiszentgyörgy, 1996. ■ 1997/2. 222

Page 49: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Debreczeni Attila: ■ Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Bp., 1994. ■ 1997/2. 203 Gunst Péter: ■ Czettler Jenő: Mezőgazdaság és szociális kérdés. Tanulmányok és parlamenti beszédek. Bp., 1995. ■ 1997/2. 221 Horváth György: ■ Várady Tibor: Történelemközelben. Esszék. Bp., 1995. ■ 1997/4. 480 Hunyadi Zsolt: ■ Pósán László: A Német Lovagrend története a 13. században. Debrecen, 1996. ■ 1997/3. 345 Jankovich B. Dénes: ■ Raczky Pál, Kovács Tibor, Anders Alexandra (szerk.): Utak a múltba. Az M3-as autópálya régészeti leletmentései. Bp., 1997. ■ 1997/4. 473 Káldy Zsuzsa: ■ Daniel C. Dennett: Micsoda elmék. A tudatosság megértése felé. Bp., 1996. ■ 1997/1. 92 Kovács András: ■ Révész Sándor: Aczél és korunk. Bp., 1997. ■ 1997/3. 350 Laki Mihály: ■ T. Pirker, M. R. Lepsius, R. Weinert, H.-H. Hertle: Der Plan als Befehl und Fiktion. Wirtschaftsführung in der DDR. Gespräche und Analysen. Opladen, 1995. ■ 1997/4. 467 Miskolczy Ambrus: ■ Adolf Armbruster: Romanitatea Românilor. Bucureşti, 1993. ■ 1997/1. 83 Molnár Virág: ■ Lackó Zsuzsa, Soltész Anikó (szerk.): A nők munkaerőpiaci helyzete Magyarországon. A vállalkozás mint alternatíva. Bp., 1996. ■ 1997/4. 477 Pete Péter: ■ Jacek Rostowski (ed.): Banking Reform in Central Europe and the former Soviet Union. Bp., 1995. ■ 1997/4. 470 Pléh Csaba: ■ Csányi Vilmos: Viselkedés, gondolkodás, társadalom: etológiai megközelítés. Bp., 1994. ■ 1997/2. 207 Pléh Csaba: ■ Kiss György (szerk.): Pszichológia Magyarországon. Bp., [1995.] ■ 1997/4. 484 Pogány Ágnes: ■ Tomka Béla: A magyarországi pénzintézetek rövid története 1836–1947. Bp., 1996. ■ 1997/2. 213 Thuma Orsolya: ■ Eric Berne: Szex a szerelemben. Bp., 1996. ■ 1997/1. 95 Török Ádám: ■ Balázs Péter: Az Európai Unió külkapcsolatai és Magyarország. Bp., 1996. ■ 1997/1. 90 Török Ádám: ■ David C. Korten: Tőkés társaságok világuralma. Bp., 1996. ■ 1997/2. 209 Vörös Miklós: ■ Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor: Rejtjelek 2. Fejezetek a mindennapi élet antropológiájából. Bp., 1995. ■ 1997/3. 337 Welker Árpád: ■ Gombos József: Finnország politikatörténete 1809–1917. Szeged, 1994. ■ 1997/2. 217 Zsigó Ferenc: ■ Lengyel László: A rendszerváltó elit tündöklése és bukása. Bp., 1996. ■ 1997/3. 348 Mi a pálya? Berlinski, David : Szétesőben a darwinizmus ■ 1997/4. 501 Fukuyama, Francis: Minden benne van a génekben? Tehát mindenre választ adnak a gének? ■ 1997/4. 489 Geertz, Clifford: Thomas Kuhn öröksége: a megfelelő szöveg a megfelelő időben ■ 1997/3. 355 Goldhagen, Daniel Jonah: Indítékok, okok és alibik. Válasz kritikusaimnak ■ 1997/1. 99

Page 50: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Habermas, Jürgen: Hogyan szembesül múltjával a háború utáni Németország? ■ 1997/1. 103 Keller, Kenneth H.: Zöld ágra vergődni a környezettel ■ 1997/2. 234 Kevles, Daniel J.: Veszélyeztetett környezetvédők ■ 1997/2. 230 Lakner Judit: A természet felszabadítása ■ 1997/2. 239 Lewontin, Richard: Démonok miriádjai ■ 1997/4. 503 Patapievici, Horia-Roman: A francia könyvtár és a cenzúra diadala Romániában ■ 1997/1. 109 Pichot, André: Öröklődés és evolúció. A velünk született és a szerzett tulajdonságok problémája a biológiában. ■ 1997/4. 493 Rorty, Richard: Thomas Kuhn, a kövek és a fizika törvényei ■ 1997/3. 358 BUKSZ-bibliográfia Szalay Márta (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1996. II. félév ■ 1997/1. 113 Szalay Márta (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1997. I. félév ■ 1997/3. 364 Bibliográfiai mellékletek Ausztriai kiállítási katalógusok [1996] ■ 1997/1. 71 Marc Bloch könyvei ■ 1997/3. 282 C. G. Jung művei magyarul ■ 1997/1. 46 Karády Viktor könyvei ■ 1997/3. 274 A kognitív tudományról magyarul (Válogatott bibliográfia) ■ 1997/2. 150 Lackó Mihály munkái ■ 1997/3. 308 Magyarországi kiállítási katalógusok, kiállítási vezetők, a kiállításookhoz kapcsolódó egyéb kiadványok [1996] ■ 1997/1. 60 Szakály Ferenc könyvei ■ 1997/2. 198 Széchenyi ösztöndíjasok, 1997–2000, 1998–2001 (társadalomtudományok) ■ 1997/3. 326 Szegedy-Maszák Mihály könyvei ■ 1997/1. 12 Szondi Lipót művei ■ 1997/4. 392 Vidrányi Katalin – életében és halála után megjelent – írásai ■ 1997/4. 452

Page 51: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 10. évfolyam 1998 Levelezés Pók Attila levele [Pető Iván írásához, BUKSZ, 1997/4. 3.] ■ 1998/1. 3 Perczel István levele [Vidrányi Katalin A patrisztikus tradíciók XX. századi újjáélesztése c. előadásának kiadásához, BUKSZ, 1997/4.] ■ 1998/1. 4 Ferencz Sándor: Válasz Perczel Istvánnak ■ 1998/1. 6 Sajó Sándor levele [Gecser Ottó írásához, BUKSZ, 1998/1.] ■ 1998/2. 131 Bausinger, Hermann: Posztmodern Átány? [Hozzászólás a Fél Edit és Hofer Tamás Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban c. könyvéről közölt Tiszteletkörhöz, BUKSZ, 1998/3.] ■ 1998/4. 377 Vita Karády Viktor: Zsidó és nem zsidó polgárosodás? Válasz Gyáni Gábornak [Gyáni Gábor bírálatához, BUKSZ, 1997/3.] ■ 1998/1. 9 Gyáni Gábor: Forráskritika és bizonyítás. Viszontválasz Karády Viktornak ■ 1998/1. 20 K. Horváth Zsolt: A történeti tanúságtételről. Hozzászólás Gyáni Gábor tanulmányához [BUKSZ, 1998/3.] ■ 1998/4. 379 Bírálat Hárs György Péter: Medusa tükre eltörött ■ Ferenczi Sándor: Klinikai napló, 1932. S. a. r. Judith Dupont. Bp., 1996. ■ 1998/1. 28 Gecser Ottó: A műalkotás fogalma ■ Arthur C. Danto: A közhely színeváltozása. Művészetfilozófia. Bp., 1996. ■ 1998/1. 38 Szente Zoltán ■ Kis János: Az állam semlegessége. Bp., 1997. ■ 1998/2. 132 Szécsényi Endre: ■ Zoltai Dénes: Az esztétika rövid története. 4., átdolg., bőv. kiad. Bp., 1997. ■ 1998/2. 140 Mártonffy Marcell: Az elfogulatlan rendszerezés apóriái ■ Ann Jefferson, David Robey (szerk.): Bevezetés a modern irodalomelméletbe. Összehasonlító áttekintés. Bp., 1995.; Vilcsek Béla: Az irodalomtudomány „provokációja”. Az irodalmi folyamat. Bp., 1995. ■ 1998/2. 146 Parsons, Nicholas T.: ■ Moritz Csáky: Ideologie der Operette und Wiener Moderne. Ein kulturhistorischer Essay zur österreichischen Identität. Wien/Köln/Weimar, 1996. ■ 1998/2. 152 Csabai Márta: Bőrbe kötve – a test könyvei ■ Mike Featherstone és mások (szerk.): A test. Társadalmi fejlődés, kulturális teória. Bp., 1997. ■ 1998/2. 160 Klaniczay Gábor: Montaillou harminc éve ■ Emmanuel Le Roy Ladurie: Montaillou, egy okszitán falu életrajza (1294–1324). Bp., 1997. ■ 1998/2. 168 Lányi Kamilla: A bibói életpálya: egy magyar sors ■ Bibó István (1911–1979). Életút dokumentumokban. Vál., összeáll. Huszár Tibor. Szerk. Litván György, S. Varga Katalin. Bp., 1995. ■ 1998/3. 247 Weltner János: A társadalom állatorvosi lova? ■ Kornai János: Az egészségügy reformjáról. Bp., 1998. ■ 1998/3. 262

Page 52: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Weltner János: A szocializmus öröksége? ■ Kornai János: Az egészségügy reformjáról. Bp., 1998. ■ 1998/3. 272 Szegedi Péter: Kreacionista tudomány? ■ Székely László: Az emberarcú kozmosz. Bp., 1997. ■ 1998/3. 278 Sármány Ilona: Jókedvünk nyara ■ Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása. Kiállítás, MNG. / Katalógus, szerk. Bernáth Mária, Nagy Ildikó. Bp., 1998. ■ 1998/4. 382 Némedi Dénes: Elismerés és megvetés ■ Axel Honneth: Elismerés és megvetés. Tanulmányok a kritikai társadalomelmélet köréből. Pécs, 1997. ■ 1998/4. 390 Somlyó Bálint: Az eredménytől az eredetig ■ Jonathan Culler: Dekonstrukció. Elmélet és kritika a strukturalizmus után. Bp., 1997. ■ 1998/4. 398 Schein Gábor: Egy történet jele ■ A határ és a határolt. Töprengések a magyar-zsidó irodalom létformáiról. Szerk. Török Petra. Bp., 1997. ■ 1998/4. 406 Liptay Éva, Mayer Andrea: Thot-ális káosz ■ Vörös Győző: Templom Théba koronáján. Bp., 1998. ■ 1998/4. 418 Probléma Perczel István: Atyák vagy eretnekek? Egy patrisztikus szöveggyűjtemény [Vidrányi Katalin (összeáll.): Az isteni és emberi természetről. Bp., 1994.] ■ 1998/1. 48 Borbély Gábor: Bölcsesség és szex 1277-ben ■ 1998/2. 180 Pléh Csaba: Pszichológia, szimbolika, diktatúra ■ 1998/3. 288 Gyáni Gábor: Emlékezés és oral history ■ 1998/3. 297 László János: A magyar szociálpszichológia útjai ■ 1998/4. 423 Tiszteletkör Végh János: Egy műfajilag nehezen definiálható könyvről ■ Marosi Ernő: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14–15. századi Magyarországon. Bp., 1995. ■ 1998/1. 58 Wehli Tünde: Széljegyzetek a Képes Krónika értelmezéséhez ■ Marosi Ernő: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14–15. századi Magyarországon. Bp., 1995. ■ 1998/1. 62 Bak János: Harcosok vagy ősök? Még egyszer a Képes Krónika címlapjáról ■ Marosi Ernő: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14–15. századi Magyarországon. Bp., 1995. ■ 1998/1. 65 Tóth Sándor: Képesség és képtelenség. Tudományos kín-torna a XX. század végén ■ Marosi Ernő: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14–15. századi Magyarországon. Bp., 1995. ■ 1998/1. 67 Bárth János: A paraszti életmód belső összefüggései ■ Fél Edit, Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Bp., 1997. ■ 1998/3. 303 Gráfik Imre: „Arányok és mértékek” ■ Fél Edit, Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Bp., 1997. ■ 1998/3. 305 Mohay Tamás: Arányok, erények és mértékek ■ Fél Edit, Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Bp., 1997. ■ 1998/3. 309 Kósa László: A magyar falu a világban: Átány ■ Fél Edit, Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Bp., 1997. ■ 1998/3. 311 Hann, Christopher: Folytatásra várva ■ Fél Edit, Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Bp., 1997. ■ 1998/3. 315

Page 53: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Voigt Vilmos: Hofer Tamás szerencséje ■ Fél Edit, Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Bp., 1997. ■ 1998/3. 318 Péter Katalin: Az átányiak, a néprajz és a Buddenbrook-jelenség ■ Fél Edit, Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Bp., 1997. ■ 1998/3. 321 Niedermüller Péter: A „határjáró” ■ Fél Edit, Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Bp., 1997. ■ 1998/3. 326 Új szemmel Revel, Jacques: Idegen tükörben. Eckhardt Sándor ma ■ Alexandre Eckhardt: De Sicambria à Sans-Souci. Histoires et légendes franco-hongroises. Paris, 1943. ■ 1998/1. 76 BUKSZ-beszélgetés Mihalicz Csilla interjúja Sólyom Lászlóval, az Alkotmánybíróság volt elnökével ■ 1998/4. 435 Szemle Pléh Csaba: ■ Descartes: A lélek szenvedélyei. Szeged, 1994. ■ 1998/1. 82 Deák István: ■ The Holocaust in Hungary. Fifty years later. Ed. Randolph L. Braham, Attila Pók. [New York,] 1997. ■ 1998/1. 85 Fertő Imre: ■ A magyar agrárgazdaság jelene és kilátásai. (Magyarország az ezredfordulón – Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián II.) Bp., 1997. ■ 1998/1. 89 Csutora Mária ■ Csanádi Mária, Páczi Erzsébet: A privatizáció környezetvédelmi vonatkozásai. Bp., é. n. ■ 1998/1. 94 Molnár Péter: ■ Cseh Gabriella, Sükösd Miklós: A médiatörvény és ami utána következik. Fogalmak, intézmények és vitakérdések a médiatörvényben. Bp., 1997. ■ 1998/1. 96 Erdélyi Ágnes: ■ Elisabeth Welzig: Die Bewältigung der Mitte. Ernst Manheim: Soziologe und Anthropologe. Wien/Köln/Weimar, 1997. ■ 1998/1. 100 Laki Mihály: ■ Ákos Róna-Tas: The Great Surprise of the Small Transformation. The Demise of Communism and the Rise of the Private Sector in Hungary. Ann Arbor, 1997. ■ 1998/2. 191 Neumann László: ■ Milica Uvalić, Daniel Vaughann-Whitehead (eds.): Privatization Surprises in Transition Economies. Employee-ownership in Central and Eastern Europe. Cheltenham, 1997. ■ 1998/2. 194 Bródy András: ■ Yudit Kiss: The Defence Industry in East-Central Europe. Restructuring and Conversion. Oxford/New York, 1997. ■ 1998/2. 201 Beluszky Pál: ■ Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika (1945–1963). Szeged, 1996. ■ 1998/2. 203 Eddie, Scott M.: ■ Evan Mawdsley, Thomas Munck: Számítógép a történettudományban. Kalauz kezdőknek. Bp., 1996. ■ 1998/2. 206 Ungváry Krisztián: ■ Paul Hollander: Politikai zarándokok. Nyugati értelmiségiek utazásai a Szovjetunióba, Kínába és Kubába 1928–1978. Bp., 1996. ■ 1998/2. 207 Fülöp Márta: ■ Csíkszentmihályi Mihály: Flow – az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Bp., 1997. ■ 1998/2. 211

Page 54: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Schreiner, Klaus: ■ Gábor Tüskés, Éva Knapp: Volksfrömmigkeit in Ungarn. Dettelbach, 1996. ■ 1998/2. 214 Orlovszky Géza: ■ Memoria Hungarorum. Tanulmányok a régi magyar irodalomról. Bp., 1996. ■ 1998/2. 216 Keresztesi József: ■ Vilém Flusser: Az írás. Van-e jövője az írásnak? Bp., 1997. ■ 1998/2. 220 Németh Csaba: ■ Maimonidész: A tévelygők útmutatója. Bp., 1997. ■ 1998/2. 222 Magyari-Vincze Enikő: ■ Nagy Beáta, S. Sárdi Margit (szerk.): Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben. Debrecen, 1997. ■ 1998/3. 329 Győri Miklós: ■ Michael W. Eysenck, Mark T. Keane: Kognitív pszichológia. Hallgatói kézikönyv. Bp., 1997. ■ 1998/3. 332 Borszéki Zsuzsa: ■ Richard N. Cooper, János Gács (eds.): Trade Growth in Transition Economies. Export Impediments for Central and Eastern Europe. Cheltenham/Laxenburg, 1997. ■ 1998/3. 335 Csaba László: ■ Tarmo Haavisto (ed.): The Transition to a Market Economy. Transformation and Reform in the Baltic States. Cheltenham/Brookfield, 1997. ■ 1998/3. 340 Bródy András: ■ Hans-Jürgen Wegener (ed.): Economic Thought in Communist and Post-Communist Europe. London/New York, 1998. ■ 1998/3. 344 Hernádi Miklós: ■ Ferber Katalin: A siker ára – Japán. Bp., 1998. ■ 1998/3. 345 Veszprémy László: ■ Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik. Magyarország története 1301-ig. Debrecen, 1997. ■ 1998/3. 347 Tóth István György: ■ Sávai János: A csíksomlyói és a kantai iskola története. Szeged, 1997. ■ 1998/3. 350 Deák István: ■ John Lukacs: The Hitler of History. New York, 1997. / A történelmi Hitler. Bp., 1998. ■ 1998/4. 445 Voigt Vilmos: ■ Bojtár Endre: Bevezetés a baltisztikába. A balti kultúra a régiségben. Bp., 1997. ■ 1998/4. 449 Balogh Tamás: ■ Johan Huizinga: A középkor alkonya. Bp., 1996.; Johan Huizinga: Herfsttij der middeleeuwen. Amsterdam, 1997. ■ 1998/4. 452 Nemerkényi Előd: ■ Madas Edit, Monok István: A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1730-ig. Bp., 1998. ■ 1998/4. 456 Thomka Beáta: ■ Kálmán C. György: Te rongyos (elm)élet! Bp., 1998. ■ 1998/4. 459 Kádár Judit: ■ Fábri Anna: „A szép tiltott táj felé”. A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905). Bp., 1996. ■ 1998/4. 462 Pető Andrea: ■ Margit Feischmidt, Enikő Magyari-Vincze, Violetta Zentai (eds.): Women and Men in East European Transition. Summer school, Cluj, July 23–28, 1996. Cluj-Napoca, 1997. ■ 1998/4. 467 Simonovits András: ■ A nyugdíjasok helyzete Magyarországon. KSH, Bp., 1997. ■ 1998/4. 469 Cieger András: ■ Körösényi András: A magyar politikai rendszer. Bp., 1998. ■ 1998/4. 472 Farkas Katalin: ■ Újvári Márta: A szkepticizmus kihívása. Bp., 1996. ■ 1998/4. 475 Szűcs Olga: ■ Nyikolaj Bergyajev: Az ember rabságáról és szabadságáról. Bp., 1997. ■ 1998/4. 479 Németh Csaba: ■ Tyconius: Szabályok könyve. Az első latin nyelvű hermeneutika. Bp., 1997. ■ 1998/4. 481

Page 55: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Mi a pálya? Lakner Judit: Sorsunk-e a kapitalizmus? ■ 1998/1. 103 Lau, Jörg: Kilátástalan világ. A gobalizáció mint metafora ■ 1998/1. 105 Chemillier-Gendreau, Monique: Áruba bocsátható-e bolygónk jövője? ■ 1998/1. 109 Rodrik, Dani: A globalizáció-vita értelme és értelmetlensége ■ 1998/1. 111 Raulff, Ulrich: A történetírás és képei ■ 1998/2. 226 Enzensberger, Hans Magnus: Egy zene-áldozat életéből ■ 1998/2. 231 Wieland, Karin: Német dandyk ■ 1998/2. 233 Guggenberer, Bernd és mások: Polgári kezdeményezés. Egy kommunitarista kiáltvány tervezete ■ 1998/3. 354 Priester, Karin: A nők terhére [Vita a kommunitarizmusról] ■ 1998/3. 356 Horster, Detlef: Németországnak nincs sok oka az ünneplésre. Oldalvágás a Kommunitarista kiáltványnak ■ 1998/3. 358 Joas, Hans: Össztűz. Válasz két kommunitarizmus-kritikusnak ■ 1998/3. 359 Rieff, David: Terápia vagy demokrácia? A kulturális háború húsz éve ■ 1998/4. 483 Wolfe, Alan: A hatvanas évek radikálisai a kilencvenes évek egyetemein ■ 1998/4. 490 Weinberg, Steven: Fizika és történelem ■ 1998/4. 493 BUKSZ-bibliográfia Szalay Márta (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1997. II. félév ■ 1998/1. 115 Szalay Márta (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1998. I. félév ■ 1998/3. 363 Szalay Márta (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1998. III. negyedév ■ 1998/4. 499 Bibliográfiai mellékletek Danto angolul és magyarul ■ 1998/1. 42 Marosi Ernő művei ■ 1998/1. 70 Eckhardt Sándor könyvei ■ 1998/1. 78 Zoltai Dénes fontosabb írásai ■ 1998/2. 142 Moritz Csáky könyvei ■ 1998/2. 154 Emmanuel Le Roy Ladurie könyvei ■ 1998/2. 176 Bibó István könyvei ■ 1998/3. 256 Fél Edit könyvei ■ 1998/3. 316 Fél Edit és Hofer Tamás közös könyvei ■ 1998/3. 320 Hofer Tamás könyvei ■ 1998/3. 322 Axel Honneth művei ■ 1998/4. 394 Újabb magyar szociálpszichológiai könyvek ■ 1998/4. 432 Sólyom László könyvei ■ 1998/4. 440

Page 56: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 11. évfolyam 1999 Levelezés Bárdos Judit: A Herz-szalámi, mint ideális megoldás [Geréb Anna bírálatára, BUKSZ, 1999/3.] ■ 1999/4. 351 Bartha István: Szegedi Péter és Székely László vitájához [BUKSZ, 1998/3., 1999/1.] ■ 1999/2. 123 Székely László: Válasz Bartha Istvánnak ■ 1999/2. 124 Vita Nguyen Luu Lan Anh: A magyar szociálpszichológia útjai – egy elrajzolt térképen [László János bírálatára, BUKSZ, 1998/4.] ■ 1999/2. 125 László János: Ki a térképrajzoló? Válasz egy reflexióra ■ 1999/2. 129 Szegedi Péter: Eppur si muove [Viszontválasz Székely Lászlónak] ■ 1999/1. 7 Székely László: Hangoltság és ellenérzés [Válasz Szegedi Péter írására, BUKSZ, 1998/3.] ■ 1999/1. 3 Bírálat Bácskai Vera: Az újdonság igézete és buktatói ■ Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870–1940. Bp., 1998. ■ 1999/2. 168 Bezeczky Gábor: A filozófus és az útvesztő ■ Max Black: A nyelv labirintusa. Bp., 1998. ■ 1999/1. 22 Bojtár Endre: Egy könyv, amelyet megírtak és nem írtak meg ■ Passuth Krisztina: Avantgarde kapcsolatok Prágától Bukarestig 1907–1930. Bp., 1998. ■ 1999/3. 240 Forgács Éva: Van-e kelet-európai művészet? ■ Passuth Krisztina: Avantgarde kapcsolatok Prágától Bukarestig 1907–1930. Bp., 1998.; Steven A. Mansbach: Modern Art in Eastern Europe. From the Baltic to the Balkans ca. 1890–1939. Cambridge/New York, 1999. ■ 1999/3. 239 Geréb Anna: Eisenstein, Eizenstein, Ejzenstejn ■ Sz. M. Eisenstein: Válogatott tanulmányok. Vál., szerk., jegyz. Bárdos Judit. Bp., 1998.; Novák Zoltán: A filmteoretikus Eizenstein. Bp., 1998.; Metropolis, 1998. Ősz: Szergej Mihajlovics Eisenstein. Bp., 1998. ■ 1999/3. 247 Gyáni Gábor: Történelem: tény vagy fikció? ■ Hayden White: A történelem terhe. Bp., 1997. ■ 1999/3. 273 Hajdu Péter: Hogyan olvassunk újra Mikszáthot? ■ Eisemann György: Mikszáth Kálmán. Bp., 1998. ■ 1999/4. 380 Hites Sándor: Az olvasás tragédiája ■ S. Varga Pál: Két világ közt választhatni. Világkép és többszólamúság Az ember tragédiájában. Bp., 1997. ■ 1999/4. 372 Horányi Attila: Semmirekellők ■ Arthur C. Danto: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? Bp., 1997. ■ 1999/2. 144 Huoranszki Ferenc: A rendszerbe zárt szellem ■ Daniel C. Dennett: Az intencionalitás filozófiája. Bp., 1998. ■ 1999/3. 284 Klaniczay Gábor: Boszorkányság vagy tündéri varázslat? ■ Pócs Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok. Bp., 1997.; Éva Pócs: Between the Living and the Dead. [Bp.] 1999.; Bessenyei József (szerk.): A magyarországi boszorkányság forrásai. Bp.,

Page 57: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

1997.; Kristóf Ildikó: „Ördögi mesterséget nem cselekedtem”. A boszorkányüldözés társadalmi és kulturális háttere a kora újkori Debrecenben és Bihar vármegyében. Debrecen, 1998.; Démonikus és szakrális világok határán. Mentalitástörténeti tanulmányok Pócs Éva 60. születésnapjára. Szerk. Benedek Katalin, Csonka-Takács Eszter. Bp., 1999. ■ 1999/4. 352 Kubinyi András: A középkori magyar politikai elit ■ Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. I–II. Bp., 1996. ■ 1999/1. 30 Láng Benedek: Az értelem nyelvei ■ Umberto Eco: A tökéletes nyelv keresése az európai kultúrában. Bp., 1998. ■ 1999/2. 132 Lányi Kamilla: Küzdelem tartalmas állításokért ■ A liberális reformer. Válogatás a 70 éves Tardos Márton írásaiból. Bp., 1999. ■ 1999/4. 388 Lautner Péter: Érvek és iskolák ■ Anthony A. Long: Hellenisztikus filozófia. Bp., 1998. ■ 1999/2. 154 Ötvös Péter: A meggyőzés retorikái ■ Balázs Mihály: Teológia és irodalom. Az Erdélyen kívüli antitrinitarizmus kezdetei. Bp., 1998. ■ 1999/4. 364 Patlagean, Evelyne: Bizánc, Bréhier és Közép-Kelet-Európa ■ Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása. Bp., 1997. ■ 1999/3. 266 Pór Péter: Bildung és éthosz ■ Fodor Géza: Zene és színház. Bp., 1998. ■ 1999/3. 255 Schweitzer Iván: Reformok, visszarendeződések és rendszerváltás ■ A liberális reformer. Válogatás a 70 éves Tardos Márton írásaiból. Bp., 1999. ■ 1999/4. 393 Takács Imre: Esztergom és a művészettörténet ■ Széless György: Az esztergomi Szent Adalbert-székesegyház. Jegyz. Marosi Ernő, Horváth István. Esztergom, 1998. ■ 1999/2. 162 Tímár Árpád: Új Csontváry-reneszánsz? ■ Lehel Ferenc: Csontváry. Szerk., vál., bev. Miltényi Tibor. Bp., 1998. ■ 1999/1. 9 Probléma Gáspár Csaba László: Vallás, filozófia, technika. Kirkegaard olvasása közben ■ 1999/3. 296 Takáts József: Antropológia és irodalomtörténet-írás ■ 1999/1. 38 Vári Sándor: A női hisztéria Budapesten az 1880-as években ■ 1999/2. 174 Warnke, Martin: A szolgálati viszonyok bemutatása. A művészettudomány politikai feladatai az avantgárd művészetlegenda múltán ■ 1999/1. 48 BUKSZ-beszélgetés Mihalicz Csilla interjúja Dalos György irodalmi kurátorral és Szegedy-Maszák Mihály miniszteri biztossal a frankfurti könyvvásárról ■ 1999/3. 303 Tiszteletkör Billing-Kovács Márta: Humánetológia és kultúra ■ Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Bp., 1999. ■ 1999/4. 412 Csepeli György: Bandázs és sisak nélkül ■ Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. 3. kiad. Bp., 1998.; Mérei Ferenc: Lélektani napló. 2. kiad. Bp., 1998. ■ 1999/1. 68 Endreffy Zoltán: A lélekről ■ Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Bp., 1999. ■ 1999/4. 409 Gerő Zsuzsa: Üzenet a palackban ■ Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. 3. kiad. Bp., 1998.; Mérei Ferenc: Lélektani napló. 2. kiad. Bp., 1998. ■ 1999/1. 65

Page 58: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Kampis György: Az evolúció keresztútján ■ Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Bp., 1999. ■ 1999/4. 400 Lányi Gusztáv: Ki volt Mérei Ferenc? ■ Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. 3. kiad. Bp., 1998.; Mérei Ferenc: Lélektani napló. 2. kiad. Bp., 1998. ■ 1999/1. 52 László János: Társas élmény és utalás ■ Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. 3. kiad. Bp., 1998.; Mérei Ferenc: Lélektani napló. 2. kiad. Bp., 1998. ■ 1999/1. 70 Litván György: Mérei Ferenc a börtönvilágban ■ Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. 3. kiad. Bp., 1998.; Mérei Ferenc: Lélektani napló. 2. kiad. Bp., 1998. ■ 1999/1. 58 Nánay Bence: Kultúra és evolúció ■ Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Bp., 1999. ■ 1999/4. 403 Pléh Csaba: A pszichológus, aki tud írni ■ Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. 3. kiad. Bp., 1998.; Mérei Ferenc: Lélektani napló. 2. kiad. Bp., 1998. ■ 1999/1. 73 Pléh Csaba: Az integratív és a provokatív ■ Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Bp., 1999. ■ 1999/4. 414 Virág Teréz: A lelki működés társadalmi háttere ■ Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. 3. kiad. Bp., 1998.; Mérei Ferenc: Lélektani napló. 2. kiad. Bp., 1998. ■ 1999/1. 62 Szövegek és fordítások Dér Katalin: Nihil obstat ■ II. János Pál pápa Fides et ratio kezdetű enciklikája a Katolikus Egyház püspökeihez a hit és az ész kapcsolatának természetéről. Ford. Dr. Diós István. Bp., 1999. ■ 1999/2. 184 Szemle Czakó Ágnes: ■ Szalai Júlia: Uram! A jogaimért jöttem! Esszék, tanulmányok. Bp., 1998. ■ 1999/3. 327 Csányi Vilmos: ■ Daniel C. Dennett: Darwin veszélyes ideája. Bp., 1998. ■ 1999/2. 196 Gál Róbert Iván: ■ Csontos László (vál.): A racionális döntések elmélete. Bp., 1998. ■ 1999/4. 419 Hajdu Péter: ■ Arisztotelész: Poétika és más költészettani írások. Bp., 1997. ■ 1999/2. 211 Kádár Judit: ■ Tódor Ildikó: A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1849–1905. Személyi rész II. H–Zs. Bp., 1997. ■ 1999/1. 91 Kemény István: ■ Laki Mihály: Kisvállalkozás a szocializmus után. Bp., 1998. ■ 1999/3. 331 Kovalovszky Márta: ■ Boros Géza: Emlékművek ’56-nak. Bp., 1997. ■ 1999/1. 77 Laki Mihály: ■ Janus-arcú rendszerváltozás. Tanulmányok. Összeáll.: Schmidt Mária, Tóth Gy. László. Bp., 1998. ■ 1999/1. 79 Láng Benedek: ■ Szőnyi György Endre: „Exaltatio” és hatalom. Keresztény mágia és okkult szimbolizmus egy angol mágus műveiben. Szeged, 1998.; Pál József, Tar Ibolya, Szőnyi György Endre (szerk.): Hermetika, mágia. Ezoterikus látásmód és művészi megismerés. Szeged, 1995. ■ 1999/3. 336 Lévai Csaba: ■ Hahner Péter: Thomas Jefferson és a francia forradalom. Bp., 1998. ■ 1999/3. 323 Lovag Zsuzsa: ■ Kovács Éva: Species Modus Ordo. Válogatott tanulmányok. Bp., 1998. ■ 1999/1. 94

Page 59: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Melegh Attila: ■ Gail Kligman: The Politics of Duplicity. Controlling Reproduction in Ceauşescu’s Romania. Berkeley/Los Angeles/London, 1998. ■ 1999/2. 203 Nagy András: ■ Scitovsky Tibor: Egy „büszke magyar” emlékiratai. Bp., 1997. ■ 1999/1. 85 Nemerkényi Előd: ■ András Vízkelety (hg.): Mittelalterliche lateinische Handschriftenfragmente in Győr. Bp./Wiesbaden, 1998. ■ 1999/2. 207 Németh Csaba: ■ Fabiny Tibor: A keresztény hermeneutika kérdései és története I. A prekritikai korszak: az első századtól a reformáció koráig. Bp., 1998. ■ 1999/4. 427 Pete Péter: ■ Matolcsy György: Sokk (vagy kevés)? Bp., 1998. ■ 1999/2. 188 Racsmány Mihály: ■ Daniel L. Schacter: Emlékeink nyomában. Bp., 1998. ■ 1999/4. 417 Sajó Tamás: ■ Biblia-CD (5.0) ■ 1999/1. 96 Tomasz Gábor: ■ Váriné Szilágyi Ibolya, Solymosi Zsuzsa (szerk.): A siker lélektana. Szociálpszichológiai és szociológiai tanulmányok a sikerről. Bp., 1999. ■ 1999/3. 332 Tóth Réka: ■ Kelevéz Ágnes: A keletkező szöveg esztétikája. Genetikai közelítés Babits költészetéhez. Bp., 1998. ■ 1999/3. 320 Ülkei Zoltán: ■ Kállai János, Karádi Kázmér, Tényi Tamás: A térélmény kultúrtörténete és pszichopatológiája. Bp., 1998. ■ 1999/2. 200 Valuch Tibor: ■ Bőhm Antal: A XX. századi magyar társadalom. Bp., 1999. ■ 1999/4. 423 Zentai Mária: ■ Horváth Károly: A romantika értékrendszere. Bp., 1997. ■ 1999/3. 318 Mi a pálya? Az Annales szerkesztőinek válasza Gareth Stedman Jonesnak ■ 1999/2. 223 Becker, Michael: Történészek a nemzetiszocializmus alatt ■ 1999/4. 439 Darnton, Robert: A könyv új korszaka ■ 1999/2. 224 Klotz, Heinrich: Posztmodern építészet. Rövid összefoglaló ■ 1999/3. 341 L. J. [Lakner Judit]: Correspondence. An International Review of Culture and Society ■ 1999/4. 436 M. L. [Mark Lilla]: Pierre Bourdieu és a „baloldali baloldal” ■ 1999/4. 437 M. L. [Mark Lilla]: A történelem kasszasikere két nézetben ■ 1999/4. 440 Rabinbach, Anson: Kommunista bűnök és a francia értelmiség ■ 1999/1. 101 Sloterdijk, Peter: „Másképp kell elmesélnünk az ember történetét” [Interjú] ■ 1999/4. 433 Stedman Jones, Gareth: Egy másik társadalomtörténet? (Kritikai észrevételek) ■ 1999/2. 217 Tárnok Éva: Brill’s Content: új amerikai sajtókritikai folyóirat ■ 1999/1. 105 BUKSZ-bibliográfia Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1999. II–III. negyedév ■ 1999/4. 443 Szalay Márta (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1998. IV. negyedév ■ 1999/1. 110 Szalay Márta (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1999. I. negyedév ■ 1999/2. 229

Page 60: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Bibliográfiai mellékletek Max Black könyvei ■ 1999/1. 26 Daniel C. Dennett könyvei ■ 1999/3. 292 Eisenstein művei magyarul; Könyvek Eisensteinről magyarul ■ 1999/3. 252 Engel Pál könyvei ■ 1999/1. 34 A Humanizmus és reformáció sorozat kötetei ■ 1999/4. 368 Pócs Éva könyvei ■ 1999/4. 358 S. Varga Pál könyvei ■ 1999/4. 376 Hayden White könyvei ■ 1999/3. 281

Page 61: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 12. évfolyam 2000 Levelezés Csaba László: A világpiac és a magyar közgazdaságtan [Valentinyi Ákos írásához, BUKSZ, 2000/2.] ■ 2000/4. 315 Geréb Anna: Válasz a Metropolis szerkesztőinek és Bárdos Juditnak [BUKSZ, 2000/1., 1999/4.] ■ 2000/1. 5 Major Iván: Hol a mainstream mostanában? [Valentinyi Ákos írására, BUKSZ, 2000/2.] ■ 2000/4. 318 Nánay Bence, Vasák Benedek Balázs (a Metropolis szerkesztői): Eisensteinről. Geréb Anna írásához [BUKSZ, 1999/3.] ■ 2000/1. 3 Török Ádám: Csónakok a parton, avagy mivel keljünk át a főáramon? [Valentinyi Ákos írásához, BUKSZ, 2000/2.] ■ 2000/3. 211 Bírálat Ambrus Gergely: Az eltűnt erény nyomában ■ Alasdair MacIntyre: Az erény nyomában. Erkölcselméleti tanulmány. Bp., 1999. ■ 2000/3. 215 Berecz Ágnes: Tágra nyílt (A szubjektív látás) ■ Jonathan Crary: A megfigyelő módszerei. Látás és modernitás a 19. században. Bp., 1999. ■ 2000/3. 247 Dupcsik Csaba: Kettős játékok ■ Bruno Latour: Sohasem voltunk modernek. Szimmetrikus antropológiai tanulmány. Bp., 1999. ■ 2000/2. 111 Hajdu István: Fékezett igénnyel ■ Andrási Gábor, Pataki Gábor, Szűcs György, Zwickl András: Magyar képzőművészet a 20. században. Bp., 1999. ■ 2000/4. 344 Kiséry András: Kultúra és a kultusz antropológiája ■ Péter Dávidházi: The Romantic Cult of Shakespeare. Literary Reception in Anthropological Perspective. London/New York, 1998. ■ 2000/1. 7 Komálovics Zoltán, Hárs György Péter: A búvár és a lélekhalász ■ Alekszandr Etkind: A lehetetlen Erósza. A pszichoanalízis története Oroszországban. Bp., 1999. ■ 2000/3. 224 Lánczi András: Normák ■ Tallár Ferenc: A szabadság és az európai tradíció. Bp., 1999. ■ 2000/1. 22 Miklósi Zoltán: Az igazságosság és a „jó élet” ■ John Kekes: A liberalizmus ellen. Bp., 1999. ■ 2000/2. 119 Neumann László: A kelet-közép-európai átalakulás ■ Anna Pollert: Transformation at Work in the New Market Economies of Central Eastern Europe. London, 1999. ■ 2000/3. 234 Somlyó Bálint: „A megismerhetőség mostja” ■ Radnóti Sándor: Krédó és rezignáció. Esztétikai-politikai tanulmány Walter Benjaminról. Bp., 1999. ■ 2000/4. 336 Uhl, Heidemarie: Az 1900 körüli Bécs: a modernitás ambivalens színhelye ■ Carl E. Schorske: Bécsi századvég. Politika és kultúra. Bp., 1998. ■ 2000/4. 326 Vári Sándor: Bécsről – amerikai szemmel ■ Carl E. Schorske: Bécsi századvég. Politika és kultúra. Bp., 1998. ■ 2000/4. 324 Zemplén Gábor: A megfigyelő megfigyelése (A szubjektív látás) ■ Jonathan Crary: A megfigyelő módszerei. Látás és modernitás a 19. században. Bp., 1999. ■ 2000/3. 242 Zentai Mária: Filoszt próbáló munka ■ Korompay H. János: A „jellemzetes” irodalom jegyében. Az 1840-es évek irodalomkritikai gondolkodása. Bp., 1998. ■ 2000/2. 127

Page 62: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Probléma Csabai Márta: Vasjános és a természeti asszony. Bevezetés az esszencialista lélekelemzés titkaiba [Clarissa Pinkola Estés, Robert Bly, C. G. Jung és Marianna Torgovnick könyvei kapcsán] ■ 2000/2. 134 Loewer, Barry: A kognitív tudomány filozófiai kérdései ■ 2000/4. 352 Szijártó M. István: Történeti antropológia és mikrotörténelem. Az új társadalomtörténet ■ 2000/2. 151 Valentinyi Ákos: A tudomány piaca és a hazai közgazdaaságtan ■ 2000/2. 144 BUKSZ-beszélgetés Mihalicz Csilla interjúja Entz Gézával, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal elnökével ■ 2000/1. 30 Mihalicz Csilla interjúja Majtényi László adatvédelmi biztossal ■ 2000/3. 252 Tiszteletkör Kerényi-Isler, Cornelia: Túl a klasszikuson – Elfogulatlan pillantás az etruszk művészetre ■ János György Szilágyi: Ceramica Etrusco-Corinzia Figurata. I–II. Firenze, 1992–1998. ■ 2000/4. 362 Kulcsár-Szabó Zoltán: A nyelv a távolban ■ Fónagy Iván: A költői nyelvről. Bp., 1999. ■ 2000/1. 47 Marosi Ernő: „Az egész kulturális hagyományhoz való viszony”. A művészet és Szilágyi János György a múzeumban ■ János György Szilágyi: Ceramica Etrusco-Corinzia Figurata. I–II. Firenze, 1992–1998. ■ 2000/4. 372 Nagy Árpád Miklós: Paradeigma ■ János György Szilágyi: Ceramica Etrusco-Corinzia Figurata. I–II. Firenze, 1992–1998. ■ 2000/4. 365 Pór Péter: Egy régimódi tudós köszöntése ■ Fónagy Iván: A költői nyelvről. Bp., 1999. ■ 2000/1. 40 Sauvagnat, François: Fónagy Iván és a párizsi miliő ■ Fónagy Iván: A költői nyelvről. Bp., 1999. ■ 2000/1. 46 Somlyó György: Szilágyi ■ János György Szilágyi: Ceramica Etrusco-Corinzia Figurata. I–II. Firenze, 1992–1998. ■ 2000/4. 379 Szabó Miklós: A vázakutató ■ János György Szilágyi: Ceramica Etrusco-Corinzia Figurata. I–II. Firenze, 1992–1998. ■ 2000/4. 368 Tolcsvai Nagy Gábor: Az emberközpontú nyelvértelmezés egy lehetősége ■ Fónagy Iván: A költői nyelvről. Bp., 1999. ■ 2000/1. 50 Török László: A művészettörténész írótáblája. Szilágyi János Györggyel az antik kiállításon ■ János György Szilágyi: Ceramica Etrusco-Corinzia Figurata. I–II. Firenze, 1992–1998. ■ 2000/4. 373 Szövegek és fordítások Erdélyi Ágnes: Fordítás? ■ Paul Ricoeur: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Ford. Angyalosi Gergely, Bogárdi Szabó István, Jeney Éva, Lőrinszky Ildikó, Miss Zoltán, Vajda András. Bp., 1999. ■ 2000/4. 384 Heidl György: Az eltékozolt örökség ■ A III–IV. század szentjei. Ford. Csizmár Oszkár, Györffy Andrea, Vanyó László, bev., jegyz. Vanyó László. Bp., 1999. (Ókeresztény örökségünk) ■ 2000/1. 57

Page 63: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Szemle Apor Péter: ■ Pető Andrea: Nőhistóriák. A politizáló magyar nők történetéből 1945–1951. Bp., 1998. ■ 2000/1. 80 Balogh Tamás: ■ Svetlana Alpers: Hű képet alkotni. Holland művészet a XVII. században. Bp., 2000. ■ 2000/4. 395 Bán D. András: ■ Czettler Antal: A mi kis élethalál kérdéseink. A magyar külpolitika a hadbalépéstől a német megszállásig. Bp., 2000. ■ 2000/4. 392 Borgos Anna: ■ Séllei Nóra: Lánnyá válik, s írni kezd. 19. századi angol írónők. Debrecen, 1999. ■ 2000/2. 180 Comisso, Ellen: ■ Béla Greskovits: The Political Economy of Protest and Patience. Bp., 1998.; Richard Rose, William Mishler, Christian Haerpfer: ■ Democracy and its Alternatives. Understanding Post-communist Societies. Cambridge, 1998. ■ 2000/3. 277 Dalos Anna: ■ Szabolcsi Bence: Zsidó kultúra és zenetörténet. Bp., 1999. ■ 2000/1. 70 Germuska Pál: ■ Tausz Katalin: Az Óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről. Balassagyermat, 1998. ■ 2000/3. 282 Hermann Róbert: ■ Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki, hadügyi és nemzetőri iratai. Vál., jegyz., előszó: Urbán Aladár. Bp., 1999. ■ 2000/3. 264 Horgász Csaba: ■ Melanie Klein: A szó előtti tartomány. Pszichoanalitikus tanulmányok. Bp., 1999. ■ 2000/2. 167 Juhász Pál: ■ Fertő Imre: Az agrárpolitika modelljei. Bp., 1999. ■ 2000/2. 177 Kovács Kristóf: ■ Stephen Jay Gould: Az elméricskélt ember. Bp., 1999. ■ 2000/1. 67 Köllő János: ■ Kertesi Gábor, Kézdi Gábor: A cigány népesség Magyarországon. Dokumentáció és adattár. Bp., 1998. ■ 2000/4. 388 Ludányi Arnold: ■ Karsai Judit: A kockázati tőkéről befektetőknek és vállalkozóknak. Bp., 1998. ■ 2000/2. 175 Nagy Péter Tibor: ■ Kovács András: A különbség köztünk van. Az antiszemitizmus és a fiatal elit. Bp., 1997. ■ 2000/2. 164 Nemerkényi Előd: ■ Karácsonyi Béla, Szegfű László (ed., transl.): Deliberatio Gerardi Moresanae aecclesiae episcopi supra hymnum trium puerorum. Szeged, 1999. ■ 2000/4. 402 Pápai Zoltán: ■ Róbert Iván Gál: Unreliability. Contract Discipline and Contract Governance under Economic Transition. Amsterdam, 1997. ■ 2000/1. 75 Róna-Tas Ákos: ■ Lampl Zsuzsanna: Vállalkozások és vállalkozók 1989 után. Dunaszerdahely, 1999. ■ 2000/1. 72 Sáska Géza: ■ Varga Júlia: Oktatásgazdaságtan. Bp., 1998. ■ 2000/3. 279 Szekeres András: ■ Natalie Zemon Davis: Martin Guerre visszatérése. Bp., 1999. ■ 2000/2. 161 Takáts József: ■ Gángó Gábor: Eötvös József az emigrációban. Bp., 1999. ■ 2000/3. 268 Tarnay László: ■ Wim Wenders: Írások, beszélgetések. Vál., szerk. Zalán Vince. Bp., 1999. ■ 2000/3. 287 Török Ádám: ■ Horváth Gyula: Európai regionális politika. Bp./Pécs, 1998. ■ 2000/3. 271 Trencsényi Balázs: ■ Bene Sándor: Theatrum Politicum. Nyilvánosság, közvélemény és irodalom a kora újkorban. Debrecen, 1999. ■ 2000/4. 398

Page 64: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Ülkei Zoltán: ■ Engländer Tibor: Viaskodás a bizonytalannal. A valószínűségi ítéletalkotás egyes pszichológiai problémái. Bp., 1999. ■ 2000/1. 170 Wizner Balázs: ■ Kemény István (szerk.): A magyarországi romák. Bp., 2000. ■ 2000/3. 261 Mi a pálya? Le Goff, Jacques: Visszatérések a mai francia történetírásban ■ 2000/2. 192 Judt, Tony: Létezik-e Belgium? ■ 2000/1. 85 Lepenies, Wolf: A „német kultúra” vége. Száműzetés, emigráció és újraegyesítés ■ 2000/2. 183 Sándor Gábor: A füstje nagyobb vagy a lángja? A marihuánaszívás veszélyeiről ■ 2000/3. 293 Sunstein, Cass R.: Kódolt komfort ■ 2000/1. 91 Tholfsen, Trygve R.: Carl Schorske elmélete és gyakorlata ■ 2000/4. 406 BUKSZ-bibliográfia Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 1999. IV. negyedév ■ 2000/1. 99 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2000. I. negyedév ■ 2000/2. 199 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2000. II. negyedév ■ 2000/3. 301 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2000. III. negyedév ■ 2000/4. 412 Bibliográfiai mellékletek Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal szervezete és kiadványai ■ 2000/1. 34 Alekszandr Etkind könyveiből ■ 2000/3. 232 Fónagy Iván könyvei ■ 2000/1. 54 John Kekes könyvei ■ 2000/2. 124 Korompay H. János könyvei ■ 2000/2. 132 Alasdair MacIntyre fő művei ■ 2000/3. 221 Anna Pollert könyvei ■ 2000/3. 238 Radnóti Sándor könyvei ■ 2000/4. 342 Carl E. Schorske könyvei ■ 2000/4. 332 Szilágyi János György könyveiből ■ 2000/4. 382

Page 65: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 13. évfolyam 2001 Levelezés Fonyó Attila: Tisztelt Tanár Úr! [Válasz Lányi Andrásnak] ■ 2001/2. 111 Kekes, John: Elszalasztott lehetőség [Miklósi Zoltán írásához, BUKSZ, 2000/2.] ■ 2001/1. 3 Lányi András: Tisztelt szerkesztők! [Fonyó Attila írásához, BUKSZ, 2001/1.] ■ 2001/2. 111 Miklósi Zoltán: Válasz John Kekesnek ■ 2001/1. 4 Bírálat Bazsányi Sándor: Zár és nyit (és nyit és zár) ■ Bartók István: „Sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk”. Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630–1700 között. Bp., 1998.; Kecskeméti Gábor: Prédikáció, retorika, irodalomtörténet. A magyar nyelvű halotti beszéd a 17. században. Bp., 1998. ■ 2001/1. 43 Erős Ferenc: A leghosszabb gyűlölet ■ A modern antiszemitizmus. Szerk. Kovács András. Bp., 1999. ■ 2001/2. 112 Fonyó Attila: Vélemény vagy tudomány? ■ Lányi András: Együttéléstan. A humánökológia a politikai filozófiában. Bp., 1999. ■ 2001/1. 24 Kampis György: Az igazság pillanata helyett ■ Alan Sokal, Jean Bricmont: Intellektuális imposztorok. Posztmodern értelmiségiek visszaélése a tudománnyal. Bp., 2000. ■ 2001/2. 129 Kelemen János: Eco kognitív szemantikája ■ Umberto Eco: Kant és a kacsacsőrű emlős. Bp., 1999. ■ 2001/4. 330 Kelemen János: A szavak és a szavak ■ Michel Foucault: Elmebetegség és pszichológia – A klinikai orvoslás születése. Bp., 2000.; Michel Foucault: A szavak és a dolgok. A társadalomtudományok archeológiája. Bp., 2000. ■ 2001/1. 6 Kovács Kristóf: Lélektan kezdőknek? ■ Oláh Attila, Bugán Antal (szerk.): Fejezetek a pszichológia alapterületeiből. Bp., 2000. ■ 2001/1. 50 Miklósi Zoltán: Banalitás és spontaneitás ■ Hannah Arendt: Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról. Bp., 2000. ■ 2001/4. 316 Molnár Péter: A fej és a tagok ■ John of Salisbury: Policraticus. Az udvaroncok hiábavalóságairól és a filozófusok nyomdokairól. Bp., 1999. ■ 2001/1. 32 Rittersporn, Gábor T.: Fekete számvitel ■ Stéphane Courtois, Nicolas Werth, Jean-Louis Panné, Karel Bartosek, Jean-Louis Margolin, Andrzej Paczkowski: A kommunizmus fekete könyve. Bűntény, terror, megtorlás. Bp., 2000. /2001. ■ 2001/4. 324 Schein Gábor: Rilke költészetének térkoncepciója ■ Peter Pór: Die orphische Figur. Zur Poetik von Rilkes „Neuen Gedichten”. Heidelberg, 1997. ■ 2001/1. 16 Szakács Béla Zsolt: A Dél-Alföld felfedezése ■ A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerk. Kollár Tibor. Szeged, 2000. ■ 2001/4. 340 Szentpéteri Márton: „Mágia” vagy eszmetörténet? ■ H. C. Agrippa von Nettesheim: Okkult filozófia [De occulta philosophia. I–II.]. Miskolc, 1999–2000. ■ 2001/2. 120 Szolláth Dávid: A kultúra narratív szempontú kutatása ■ Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 1. Képleírás és képi elbeszélés. Bp., 1998.; Thomka Beáta (szerk.):

Page 66: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Narratívák 2. Történet és fikció.Bp., 1998.; Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 3. A kultúra narratívái. Bp., 1999. ■ 2001/3. 226 Takács Ádám: ■ Edmund Husserl: Kartéziánus elmélkedések. Bevezetés a fenomenológiába. Bp., 2000. ■ 2001/3. 216 Ülkei Zoltán: Két torzó – egy történet ■ László János: Szerep, forgatókönyv, narratívum. Szociálpszichológiai tanulmányok. Bp., 1998.; László János: Társas tudás, elbeszélés, identitás. Bp., 1999. ■ 2001/3. 236 Probléma Bacsó Béla: Megjegyzések a hermeneutikáról ■ 2001/1. 58 Forrai Gábor: Búcsú Quine-tól ■ 2001/2. 156 Hárs Ágnes: A kelet-nyugati migráció irodalma ■ 2001/3. 265 Lővei Pál: Kiállítások 2000-ben Magyarországon (Első rész) ■ 2001/2. 137 Lővei Pál: Kiállítások 2000-ben Magyarországon (Második rész) ■ 2001/3. 245 Marosi Ernő: Forrásfoglalás. Restaurálások Székesfehérvárott, Esztergomban és Visegrádon a 2000. évben ■ 2001/4. 348 Szilasi László: A történeti poétika története (1982–2000) ■ 2001/3. 258 BUKSZ-beszélgetés Mihalicz Csilla interjúja Néray Katalinnal, a Ludwig Múzeum–Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójával ■ 2001/2. 164 Szemle Bódy Zsombor: ■ Társadalomtörténet másképp. A francia társadalomtörténet új útjai a kilencvenes években. Szerk. Czoch Gábor, Sonkoly Gábor. Debrecen, 2000. ■ 2001/3. 274 Borgos Anna: ■ Elisabeth Badinter: A szerető anya. Az anyai érzés története a 17–20. században. Debrecen, 1999. ■ 2001/2. 172 Congdon, Lee: ■ Galin Tihanov: The Master and the Slave. Lukács, Bakhtin and the Ideas of their Time. Oxford, 2000. ■ 2001/3. 286 Czakó Ágnes: ■ Kuti Éva: Hívjuk tán non-profitnak… A jótékonyság, a civil kezdeményezés és az állami keretekből kiszoruló jóléti szolgáltatások szektorrá szerveződése. Bp., 1998. ■ 2001/1. 71 Dalos Anna: ■ H. C. Robbins Landon: 1791. Mozart utolsó éve. Bp., 2001. ■ 2001/3. 284 Devescovi Balázs: ■ Bodor Béla: Régi magyar regénytükör. Pécs/Bp. [2000.] ■ 2001/4. 389 Eisemann György: ■ Szili József: „Légy, ha bírsz te »világköltő«…”. A magyar líra a XIX. század második felében. Bp., 1998. ■ 2001/2. 174 Fazekas Csaba: ■ Csorba László: A vallásalap „jogi természete”. Az egyházi vagyon problémája a polgári átalakulás korának Magyarországán, 1782–1918. Bp., 1999. ■ 2001/1. 82 Fertő Imre: ■ Buday-Sántha Attila: Agrárpolitika – vidékpolitika. A magyar mezőgazdaság és az Európai Unió. Bp./Pécs, 2001. ■ 2001/3. 289 Gantner Brigitta Eszter: ■ Walter Pietsch: Reform és ortodoxia. A magyar zsidóság belépése a modern világba. Bp., 1999. ■ 2001/1. 78

Page 67: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Gedeon Péter: ■ Augusztinovics Mária (szerk.): Körkép reform után. Tanulmányok a nyugdíjrendszerről. Bp., 2000. ■ 2001/3. 280 Hajdu Tibor: ■ François Furet: Egy illúzió múltja. Esszé a 20. század kommunista ideológiájáról. Bp., 2000. ■ 2001/1. 64 Horváth Sándor: ■ Munkások Magyarországon, 1948–1956. Dokumentumok. Vál., szerk. Belényi Gyula, Sz. Varga Lajos. Bp., 2000. ■ 2001/4. 383 Kocziszky Éva: ■ Weiss János: Mi a romantika? Filozófiai tanulmányok. Pécs, 2000. ■ 2001/2. 188 Milbacher Róbert: ■ Szilágyi Márton: Kármán József és Pajor Gáspár Urániája. Debrecen, 1998. ■ 2001/2. 180 Novák Veronika: ■ Natalie Zemon Davis: Társadalom és kultúra a kora újkori Franciaországban. Bp., 2001. ■ 2001/4. 364 Pápay György: ■ Kollár József: Hattyú a komputer vizén. Piliscsaba, 2000. ■ 2001/1. 68 Pléh Csaba: ■ Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Bp., 2000. ■ 2001/1. 76 Pléh Csaba: ■ Lányi Gusztáv: Magyarság, protestantizmus, társaslélektan. Hagyomány és megújulás konfliktusa Karácsony Sándor életművében. Bp., 2000. ■ 2001/4. 380 Reményi Édua: ■ Jean Pierre Changeux, Paul Ricoeur: A természet és a szabályok. Bp., 2001. ■ 2001/4. 369 Sohajda Ferenc: ■ Für Lajos: A berceli zenebona, 1784. Kísérlet a történelmi pillanat megragadására. Bp., 2000. ■ 2001/2. 184 Thomka Beáta: ■ Bonyhai Gábor: Összegyűjtött munkái 1/A, 1/B. Bp., 2000. ■ 2001/4. 373 Török Ádám: ■ Kiss Ferenc, Major Iván, Valentiny Pál: Információgazdaság és piacszabályozás. Bp., 2000.; Bőgel György: Verseny az elektronikus üzletben. Melyik békából lesz herceg? Bp., 2000. ■ 2001/2. 191 Váradi Balázs: ■ Carl Shapiro, Hal Varian: Az információ uralma. A digitális világ gazdaságtana. Bp., 2000. ■ 2001/3. 279 Vattamány Gyula: ■ Gábor György: A szentély és a vadak. Az emlékezés technikái. Zsidó vallástörténeti tanulmányok. Bp., 2000. ■ 2001/4. 376 Mi a pálya? Chartier, Roger: Henri-Jean Martin: La naissance du livre moderne. Mise en page et mise en texte du livre français (XIVe–XVIIe siècles). Paris, 1999. (A nyomtatás, az olvasás és az írás története. Két könyvismertetés) ■ 2001/4. 400 Epstein, Jason: A könyv digitális jövője ■ 2001/3. 299 Etruszkok és maiak. Szilágyi János Györggyel beszélget Komoróczy Géza [Műcsarnok, 2001. január 23.] ■ 2001/2. 195 Láng Zsolt: Plai Cu Boi. Dinescu lapja ■ 2001/2. 200 Lewontin, Richard: Gének az élelmiszerekben ■ 2001/3. 293 Martin, Henri-Jean: Alfred Messerli, Roger Chartier (szerk): Lesen und Schreiben in Europa, 1500–1900. Vergleichende Perspektive. Basel, 2001. (A nyomtatás, az olvasás és az írás története. Két könyvismertetés) ■ 2001/4. 398 Menand, Louis: Az aranykor vége az amerikai felsőoktatásban ■ 2001/4. 393 Shaw, David Gary: A tudomány visszatérése ■ 2001/1. 87 Skidelsky, Robert: Az eszmék és a világ ■ 2001/1. 92

Page 68: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

BUKSZ-bibliográfia Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2000. IV. negyedév ■ 2001/1. 97 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2001. I. negyedév ■ 2001/2. 203 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2001. II. negyedév ■ 2001/3. 303 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2001. III. negyedév ■ 2001/4. 403 Bibliográfiai mellékletek Hannah Arendt könyvei ■ 2001/4. 320 Umberto Eco könyvei ■ 2001/4. 336 Michel Foucault könyvei magyarul ■ 2001/1. 12 Edmund Husserl magyar nyelven megjelent írásai ■ 2001/3. 222 Az irodalom elméletei (I–V.) és a Narratívák (1–4.) sorozat kötetei (szerk. Thomka Beáta) ■ 2001/3. 228 Lányi András művei (filmforgatókönyvek nélkül) ■ 2001/1. 30 Kiállítási katalógusok és vezetők [Magyarországon, 2000] ■ 2001/2. 152, ■ 2001/3. 254 Az MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport évkönyvei, Bp. ■ 2001/2. Willard Van Orman Quine könyvei, magyarul megjelent írásai, róla szóló könyvek ■ 2001/2. 158 [A Sokal-ügy dokumentumaiból] ■ 2001/2. 134

Page 69: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 14. évfolyam 2002 Levelezés Buday-Sántha Attila: Válasz egy véleményre [Fertő Imre írására, BUKSZ, 2001/3.] ■ 2002/2. 107 Farkas Attila Márton: Egy kritika kritikája [Láng Benedek írására, BUKSZ, 2002/3.] ■ 2002/4. 311 Fertő Imre. Válasz Gazdag Lászlónak ■ 2002/1. 10 Fertő Imre: Válasz egy újabb válaszra [Válasz Buday-Sántha Attilának] ■ 2002/2. 109 Gazdag László: Gondolatok egy könyvismertetés kapcsán [Fertő Imre írásához, BUKSZ, 2001/3.] ■ 2002/1. 7 Gedai István: Gondolatok és ellengondolatok az esztergomi királyi vár rekonstrukciójáról [Marosi Ernő írására, BUKSZ, 2001/4.] ■ 2002/2. 109 Láng Benedek: Válasz Farkas Attila Márton levelére ■ 2002/4. 316 Lányi Gusztáv: Tudományos észjárás és karizmatikus tudás [Pléh Csaba írásához, BUKSZ, 2001/4. ) ■ 2002/1. 5 Marosi Ernő: Forrás ügyben, 2/2 [Válasz Gedai Istvánnak] ■ 2002/2. 111 Pajkossy Gábor: Fenyő Ervin bírálatához [BUKSZ, 2002/3.] ■ 2002/4. 320 Vita Buzás Gergely: Forráskutatás. Viták a visegrádi palotarekonstrukció körül ■ 2002/1. 11 Marosi Ernő: Buzás Gergelynek forrás-ügyben, enyhe érzelmi reakcióval ■ 2002/1. 14 Bírálat Bartov, Omer: Ki követte el a Holokausztot? ■ István Deák: Essays on Hitler’s Europe. Lincoln/London, 2001. ■ 2002/4. 322 Dupcsik Csaba: A félig teli pohár ■ Fleck Zoltán: Jogszolgáltató mechanizmusok az államszocializmusban. Totalitarizmus-elméletek és a magyarországi szocializmus. Bp., 2001. ■ 2002/3. 216 Fenyő Ervin: „Lelki esméret szerént” ■ Lackó Mihály: Széchenyi elájul. Pszichotörténeti tanulmányok. Bp., 2001. ■ 2002/3. 207 Gyáni Gábor: A nép a maga valójában ■ Paládi-Kovács Attila (főszerk.), Sárkány Mihály, Szilágyi Miklós (szerk.): Magyar Néprajz VIII. Társadalom. Bp., 2000. ■ 2002/1. 30 Győrfi Tamás: Az önkorlátozó hatalom elmélete ■ Kis János: Alkotmányos demokrácia. Három tanulmány. Bp., 2000. ■ 2002/2. 126 Huoranszki Ferenc: A világ mint fogalom és séma ■ Gábor Forrai: Reference, Truth and Conceptual Schemes. A Defense of Internal Realism. Dordrecht, 2001. ■ 2002/4. 356 Kappanyos András: Avantgárd és kanonizáció ■ Pál Deréky (hg.): Lesebuch der ungarischen Avantgardeliteratur (1915–1930). [Wien]/Bp., 1996.; Deréky Pál (szerk.): A magyar avantgárd irodalom (1915–1930) olvasókönyve. Kommentált szöveggyűjtemény. Bp., 1998.; Beke László (szerk.): Dadaizmus antológia. Bp.,

Page 70: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

1998.; Kálmán C. György (szerk.): A korai avantgárd líra. Bp., 2000. (A magyar költészet kincsestára) ■ 2002/1. 48 Mester Béla: Oakeshott magyar módra ■ Michael Oakeshott: Politikai racionalizmus. Bp., 2001. ■ 2002/3. 222 Mink András: A történelmi Kádár ■ Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza. Bp., 2001.; Kopátsy Sándor: Kádár és kora. Bp., é. n.; Varga László: Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1945–1956. Bp., 2001. ■ 2002/1. 15 Mund Katalin: Járványos kultúra ■ Dan Sperber: A kultúra magyarázata. Naturalista megközelítés. Bp., 2001. ■ 2002/3. 236 Pete Péter: A mindenkori mainstream ■ Bekker Zsuzsa (szerk.): Gazdaságelméleti olvasmányok. Alapművek, alapirányzatok. Bp., 2000. ■ 2002/1. 41 Pető Iván: A rendszerváltás naplója ■ A rendszerváltás forgatókönyve. Kerekasztal-tárgyalások 1989-ben. 1–8. kötet. Szerk. Bozóki András és mások. Bp., 1998–1999. ■ 2002/2. 114 Takács Judit: Társadalom & Történet ■ Marie Jahoda, Paul F. Lazarsfeld, Hans Zeisel: Marienthal. Szociográfiai kísérlet a tartós munkanélküliség hatásairól. Bp., 1999.; William Foote Whyte: Utcasarki társadalom. Egy olasz szegénynegyed társadalomszerkezete. Bp., 1999.; Michael Young, Peter Willmott: Család és rokonság Kelet-Londonban. Bp., 2000. ; Paul Willis: A skacok. Iskolai ellenkultúra, munkáskultúra. Bp., 2000. (Társadalom & Történet. Az Új Mandátum és a Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, 1–4.) ■ 2002/4. 334 Tanács János: A világot kitöltő háromszög ■ Tóth Imre: Bécstől Temesvárig. Bólyai János útja a nemeuklideszi forradalom felé. Bp., 2002.; Tóth Imre: Palimpszeszt. Szavak egy háromszög előtt. Bp., 2001. ■ 2002/4. 342 Trencsényi Balázs: Csontvázak a szekrényben ■ Lucian Boia: Történelem és mítosz a román köztudatban. Bukarest, 1999. ■ 2002/2. 136 Zeidler Miklós: A totális párt víziója ■ Vonyó József: Gömbös Gyula és a jobboldali radikalizmus. Tanulmányok. Pécs, 2001. ■ 2002/3. 229 Probléma Baráth Katalin: A nyelv figuráskertje [Hanák Péter: A Kert és a Műhely. Bp. 1988./1999. szövegelemzése.] ■ 2002/2. 156 Bodor Péter: Konstruktivizmus a pzsichológiában ■ 2002/1. 67 Ébli Gábor: Él-e a modern művészet a múzeumon kívül? A múzeumi diskurzus mai irányairól ■ 2002/3. 250 Hász-Fehér Katalin: Az ángoly kert és a kínai enciklopédia. [Közköltészet 1. Mulattatók. S. a. r. Küllős Imola. Bp., 2000.; Mesterkedők. Antológia. Szerk. Kovács Sándor Iván. Bp., 1999. kapcsán.] ■ 2002/1. 146 Hornyik Sándor: A művészettörténet krízise és virágzása ■ 2002/1. 60 Takáts József: Társasnyelvészet és irodalomtörténet-írás ■ 2002/4. 366 Szemle Ambrus Gergely: ■ Mesterházi Miklós: A teletranszporterről. Bp., 2000. ■ 2002/1. 78 Bak János: ■ Rainer M. János: Nagy Imre. Bp., 2002.; Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz I–II. Bp., 1996–1999. ■ 2002/3. 262 Bárány Tibor: ■ Odo Marquard: Az egyetemes történelem és más mesék. Bp., 2001. ■ 2002/4. 377

Page 71: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Bihari Péter: ■ Pelle János: Jászi Oszkár. Életrajzi, eszme- és kortörténeti esszé. Bp., 2001. ■ 2002/3. 259 Bodnár M. István, Kálmán László: ■ Kertész András: Nyelvészet és tudományelmélet. Bp., 2001. ■ 2002/4. 396 Bognár Virág Katalin: ■ Elekes Zsuzsanna, Spéder Zsolt (szerk.): Törések és kötések a magyar társadalomban. Bp., 2000. ■ 2002/2. 174 Bródy András: ■ Jánossy Ferenc: Mérés, trend, evolúció. Bp., 2001. ■ 2002/1. 87 Deli Gergely: ■ Földi András: A jóhiszeműség és tisztesség elve. Intézménytörténeti vázlat a római jogtól napjainkig. Bp., 2001. ■ 2002/3. 274 Erdész Ádám: ■ Jávor Kata: Életmód és életmód-stratégia a pécsi Zsolnay család történetében. Bp., 2000. ■ 2002/4. 384 Faragó Péter: ■ Dupcsik Csaba: A reflexivitás a tudományos ismeretek szociológiájában. Bp., 2001. ■ 2002/4. 394 Forgács Éva: ■ Gergely Mariann: Kádár Béla. Bp., 2002. ■ 2002/4. 387 Gantner Brigitta Eszter: ■ Novák Attila: Átmenetben. A cionista mozgalom négy éve Magyarországon. Bp., 2000. ■ 2002/1. 84 Gecser Ottó: ■ J. Horváth Tamás, Szabó Irén (szerk.): Magyarország virága. 13. századi források Árpád-házi Szent Erzsébet életéről. Bp., 2001. ■ 2002/1. 82 Hajdu Tibor: ■ Jászi Oszkár naplója 1919–1923. S. a. r. Litván György. Bp., 2001. ■ 2002/2. 180 Hammer Ferenc: ■ Szemere Anna: Up from the Underground. The Culture of Rock Music in Postsocialist Hungary. Pennsylvania State University, 2001. ■ 2002/3. 266 Juhász Pál: ■ Kemény István (szerk.): A romák/cigányok és a láthatatlan gazdaság. Bp., 2000. ■ 2002/1. 89 Kaposi Dávid: ■ László János, Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 5. Narratív pszichológia. Bp., 2001. ■ 2002/3. 269 Kállay László: ■ Kuczi Tibor: Kisvállalkozás és gazdasági környezet. Bp., 2000. ■ 2002/2. 178 Láng Benedek: ■ Farkas Attila Márton: Az alkímia eredete és misztériuma. Bp., 2001. ■ 2002/3. 277 Nagy István: ■ Kákosy László: Az alexandriai időisten. Válogatott tanulmányok (1957–1998). Bp., 2001. ■ 2002/2. 168 Pete Péter: ■ Várhegyi Éva: Bankvilág Magyarországon. Bp., 2002. ■ 2002/4. 391 Popovics Zoltán: ■ Georges Bataille: Az erotika. Bp., 2001. ■ 2002/1. 76 Reményi Édua: ■ Stephen Read: Bevezetés a logika filozófiájába. Bp., 2001. ■ 2002/2. 172 Sonnevend Pál: ■ Győrfi Tamás: Az alkotmánybíráskodás politikai karaktere. Értekezés a magyar alkotmánybíróság első tíz évéről. Bp., 2001. ■ 2002/4. 375 Szegedy-Maszák Zoltán: ■ Simon Singh: Kódkönyv. A rejtjelezés és rejtjelfejtés története. Bp., 2001. ■ 2002/3. 279 Mi a pálya? Flood, John L: A vandalizmus változatai ■ 2002/3. 283 Fodor Éva: Létezik-e kritikus társadalomtudomány 1989 után? Amerikai kritika magyar társadalmi viszonyokat elemző művekről ■ 2002/1. 91 Geertz, Clifford: Az utolsó humanista [Ernst H. Gombrich „A Preference for the Primitive. Episodes in the History of Western Taste and Art” c. könyvéről] ■ 2002/4. 400 Rosen, Charles: A zene jövője ■ 2002/2. 184

Page 72: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Searle, John R.: A forradalom vége [Noam Chomsky „New Horizons in the Study of Language and Mind” c. könyvéről] ■ 2002/3. 291 Török Ádám: Mesteremberek vagy mesterek? [Norman Lebrecht: Maestro! A karmestermítosz. Bp., 2001.] ■ 2002/2. 190 BUKSZ-bibliográfia Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2001. IV. negyedév ■ 2002/1. 95 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2002. I. negyedév ■ 2002/2. 195 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2002. II. negyedév ■ 2002/3. 299 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2002. III. negyedév ■ 2002/4. 405 Bibliográfiai mellékletek Deák István könyveiből ■ 2002/4. 332 A Magyar Néprajz nyolc kötetben ■ 2002/1. 36 Tóth Imre könyvei és egyéb fontosabb publikációi ■ 2002/4. 350 Válogatás a modern művészeti muzeológia alapműveiből ■ 2002/3. 256

Page 73: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 15. évfolyam 2003 Levelezés Bodnár M. István, Kálmán László: Válasz [Fehér Mártának] ■ 2003/1. 5 Bodnár M. István, Kálmán László: Csodaszer [Válasz Rákosi Csillának] ■ 2003/1. 8 Fehér Márta: Szemüveget a bírónak! [Bodnár M. István és Kálmán László írásához, BUKSZ, 2002/4.] ■ 2003/1. 3 Olay Csaba: Viszontválasz Schwendtner Tibornak ■ 2003/3. 217 Rákosi Csilla: Ellenméreg – méreg ellen [Bodnár M. István és Kálmán László írásához, BUKSZ, 2002/4.] ■ 2003/1. 6 Schütz István: Internetes lesipuskázás erős hátszélben [Simon Zsolt bírálatához, BUKSZ, 2003/1.] ■ 2003/3. 203 Schwendtner Tibor: Válasz Olay Csaba bírálatára [BUKSZ, 2003/2.] ■ 2003/3. 215 Simon Zsolt: A magyar von Däniken és a nyelvtudomány [Válasz Schütz Istvánnak] ■ 2003/3. 208 Szalai Erzsébet: Kollektivista vagy (és) individualista megközelítések [Róna-Tas Ákos bírálatához, BUKSZ, 2003/2.] ■ 2003/3. 212 Dokumentum Szűcs Jenő: Egy vitairatról (1975) [Sebestyén László: Kézai Simon védelmében] ■ 2003/4. 307 Bírálat Benyovszky Krisztián: Újratöltés ■ Fenyő D. György (szerk.): A kifosztott Móricz? Bp., 2001. ■ 2003/4. 330 Csabai Márta: Szexpolitikai testtörténet ■ Thomas Laqueur: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. Bp., 2002. ■ 2003/3. 234 Erős Ferenc: A leegyszerűsítés géniuszai ■ Leon Festinger: A kognitív disszonancia elmélete. Bp., 2000.; Fritz Heider: A személyközi viszonyok pszichológiája. Bp., 2003.; William J. McGuire: Makacs nézetek és a meggyőzés dinamikája. Bp., 2001.; Serge Moscovici: Társadalom-lélektan. Bp., 2002.; Robert Zajonc: Érzelmek a társas kapcsolatokban és a megismerésben. Bp., 2003.; Nemzetkarakterológiák. Szerk. Hunyady György. Bp., 2001. ■ 2003/3. 240 Forrai Gábor: Nyelvfilozófiák ■ Kelemen János: A nyelvfilozófia rövid története Platóntól Humboldtig. Bp., 2000.; Farkas Katalin, Kelemen János: Nyelvfilozófia. Bp., 2002. ■ 2003/1. 10 Hites Sándor: Jókai hasznáról és káráról ■ Szilasi László: A selyemgubó és a „bonczoló kés”. Szeged/Bp., 2000. ■ 2003/4. 321 Kádár Gábor, Vági Zoltán: „Racionális” népirtás Magyarországon ■ Christian Gerlach, Götz Aly: Das letzte Kapitel. Realpolitik, Ideologie und der Mord an den ungarischen Juden. Stuttgart/München, 2002. ■ 2003/3. 219 Máté András: Találkozás egy fiatalemberrel ■ Fodor Géza: A Mozart-opera világképe. Bp., 2002. ■ 2003/2. 103 Mihálydeák Tamás: A nem fehér hattyú ■ Huoranszki Ferenc: Modern metafizika. Bp., 2001. ■ 2003/2. 110

Page 74: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Molnár Cecília Sarolta: Szép kis grammatika ■ Keszler Borbála, Lengyel Klára: Kis magyar grammatika. Bp., 2002. ■ 2003/4. 335 Morrison, Karl F.: Élt-e egyáltalán Nagy Károly? ■ Heribert Illig: Kitalált középkor. A történelem legnagyobb időhamisítása. Bp., 2002. ■ 2003/2. 122 Renwick, Alan: A politikatudomány oktatása ■ Enyedi Zsolt, Körösényi András: Pártok és pártrendszerek. Bp., 2001. ■ 2003/2. 117 Simon Zsolt: Fehér foltok ■ Schütz István: Fehér foltok a Balkánon. Bevezetés az albanológiába és a balkanisztikába. Bp., 2002. ■ 2003/1. 18 Sulyok Gábor: Egyes emberi jogok… ■ Halmai Gábor, Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok. Bp., 2003. ■ 2003/3. 228 Tatai Erzsébet: Nyugtával dicsérd a napot ■ Aknai Katalin, Rényi András (szerk.): Gyönyörű ez a mai nap. A nyolcvanas és a kilencvenes évek magyar művészete – történet és elmélet. Bp., 2003. ■ 2003/4. 314 Török Ádám: A sötét középkor és a sötétség ■ Heribert Illig: Kitalált középkor. A történelem legnagyobb időhamisítása ■ 2003/2. 124 Tőzsér János: Kontextus és fizikalizmus ■ Újvári Márta (szerk.): Érvek és kontextusok. Kortárs analitikus filozófiai tanulmányok. Bp., 2003. ■ 2003/4. 344 Probléma Bredekamp, Horst: Mellőzött hagyomány? A művészettörténet mint képtudomány ■ 2003/3. 253 Geuss, Raymond: Rossz közérzet a liberalizmusban ■ 2003/1. 54 Hacohen, Malachi: Karl Popper. A liberális gondolat a tudományban és a politikában ■ 2003/4. 354 Rákai Orsolya: Sztereográfiák. Műfaji töprengés egy kortárs „szerzői monográfia”-sorozaton [Tegnap és Ma. Szerk. Szegedy-Maszák Mihály. Kalligram, Pozsony] ■ 2003/2. 133 Vári György: A Kertész-életmű recepciótörténete ■ 2003/1. 30 Tiszteletkör Bak János: A magyar középkor „telefonkönyve” ■ Engel Pál: The Realm of St Stephen. A History of Medieval Hungary 895–1526. London/New York, 2001. / Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Bp., 2001. ■ 2003/2. 149 Klaniczay Gábor: Szent István birodalma és Janus Pannonius mandulafácskája ■ Engel Pál: The Realm of St Stephen. A History of Medieval Hungary 895–1526. London/New York, 2001. / Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Bp., 2001. ■ 2003/2. 153 Kubinyi András: Egységes kép a magyar középkorról ■ Engel Pál: The Realm of St Stephen. A History of Medieval Hungary 895–1526. London/New York, 2001. / Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Bp., 2001. ■ 2003/2. 142 Marosi Ernő: „Magasról nézvést” ■ Engel Pál: The Realm of St Stephen. A History of Medieval Hungary 895–1526. London/New York, 2001. / Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Bp., 2001. ■ 2003/2. 151

Page 75: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

BUKSZ-beszélgetés Mihalicz Csilla interjúja Angelusz Róberttel, az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet Szociológiai Tanszékének vezetőjével [a közvélemény-kutatásról] ■ 2003/1. 64 Mihalicz Csilla interjúja Lust Ivánnal, a Faludi utcai pszchoanalitikus rendelő volt vezetőjével [a magyarországi pszichoanalízisről] ■ 2003/4. 366 Szövegek és fordítások Arany Zsuzsanna: Lábjegyzet helyett ■ Dr. John William Polidori: A vámpír. Ford. Benedek Szabolcs. Bp., 2003. ■ 2003/4. 389 Madarász Aladár: Baklövések király(ság)a avagy hogyan született a filmerizmus? ■ Sir Robert Filmer: Patriarcha és egyéb írások. Ford. Nagy Levente. Kolzsvár, 2003. ■ 2003/4. 377 Somlyó Bálint: Szó szerint? ■ Walter Benjamin: „A szirének hallgatása”. Válogatott írások. Vál., ford., szerk. Szabó Csaba. Bp., 2001. ■ 2003/2. 160 Szemle Beke László: ■ párhuzamos életművek / parallele lebenswerke/ parallel oeuvres maurer gáyor. Győr, é. n. ■ 2003/2. 170 Berényi Eszter: ■ Nagy Péter Tibor: Hajszálcsövek és nyomáscsoportok. Oktatáspolitika a 19–20. századi Magyarországon. Bp., 2002. ■ 2003/1. 86 Dupcsik Csaba: ■ Felipe Fernández-Armesto. Alternatív világtörténet. A középkor története; Az újkor története; A jelenkor története. Bp., 2001. ■ 2003/1. 74 Dupcsik Csaba: ■ Léderer Pál: A szociológus, a módszerei, meg a szövege. Rögeszme-félék a mesterségről. Bp., 2002. ■ 2003/3. 272 Ébli Gábor: Mikó Árpád (szerk.): Jankovich Miklós (1772–1846) gyűjteményei. Bp., 2002. ■ 2003/4. 393 Elekes Andrea: ■ Burgerné Gimes Anna: A közép-európai átalakuló országok gazdaságának és mezőgazdaságának összehasonlító elemzése. Bp., 2001. ■ 2003/4. 406 Erdélyi Ágnes: Vaskalap ■ Nádasdy Ádám: Ízlések és szabályok. Írások a nyelvről, nyelvészetről. 1990–2002. Bp., 2003. ■ 2003/3. 265 Huszár Ágnes: Margaret Mead megvezetése ■ Margaret Mead: Férfi és nő. Bp., 2003. ■ 2003/3. 277 Jankovics László: ■ Lőrincné Istvánffy Hajna: Pénzügyi integráció Európában. Bp., 2001. ■ 2003/4. 408 Kaposi Dávid: ■ Kovács Éva, Vajda Júlia: Mutatkozás. Zsidó identitástörténetek. Bp., 2002. ■ 2003/2. 165 Kis-Halas Judit: Pócs Éva (szerk.): Demonológia és boszorkányság Európában. Bp., 2001. ■ 2003/4. 415 Kmeczkó Szilárd, N. Tóth Zsuzsa: ■ Polányi Mihály. Vál., s. a. r., bev., jegyz. Molnár Attila Károly. Bp., 2002. ■ 2003/1. 83 Kocziszky Éva: ■ Max Picard: A csend birodalma. Szentendre, 2002. ■ 2003/3. 259 Kovai Melinda: ■ Kontra Miklós (szerk.): Nyelv és társadalom a rendszerváltás kori Magyarországon. Bp., 2003. ■ 2003/3. 262 Krasznai Zoltán: ■ Trencsényi Balázs et al. (eds.): Nation-building and Contested Identities. Romanian and Hungarian Case Studies. Bp./Iaşi, 2001. ■ 2003/4. 411

Page 76: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Litván György: ■ Lee Congdon: Seeing Red. Hungarian Intellectuals in Exile and the Challenge of Communism. Decalb, 2001. ■ 2003/1. 78 Mester Béla: ■ Kiss Lajos András: Az eltűnt lelkiismeret nyomában. Filozófiai-ökológiai írások. Bp., 2001.; Kovács Gábor: A megátalkodott jóhiszeműség esélyei. Eszmetörténeti tanulmányok. Bp., 2001. ■ 2003/4. 397 Olay Csaba: ■ Schwendtner Tibor: Heidegger tudományfelfogása (Az 1919–29-es időszak írásainak tükrében). Bp., 2000. ■ 2003/2. 172 Pápai Zoltán: ■ Joseph E. Stiglitz: A kormányzati szektor gazdaságtana. Bp., 2000. ■ 2003/2. 179 Pléh Csaba: ■ Douwe Draaisma: Metaforamasina. Az emlékezet egyik lehetséges története. Bp., 2002. ■ 2003/4. 404 Róna-Tas Ákos: ■ Szalai Erzsébet: Gazdasági elit és társadalom. A magyarországi újkapitalizmus. Bp., 2001. ■ 2003/2. 163 Simon Éva: ■ Halmai Gábor: Kommunikációs jogok. Bp., 2002.; Molnár Péter: Gondolatbátorság. Szólásszabadság és közbeszélgetés az Egyesült Államokban és Magyarországon. Bp., 2002. ■ 2003/3. 281 Somody Bernadette: ■ Dr. Galántai Zoltán: E-privacy olvasókönyv. Bp., 2003.; Szabó Máté Dániel (szerk.): Védett adataink. Bp., 2003. ■ 2003/3. 280 Somorjai Eszter: ■ Kékesi Kun Árpád: Thália árnyék(á)ban. Veszprém, 2000. ■ 2003/3. 267 Szegedi Péter: ■ Barry Barnes, David Bloor, John Henry: A tudományos tudás szociológiai elemzése. Bp., 2002. ■ 2003/2. 176 Tóth G. Péter: ■ Paul Boyer, Stephen Nissenbaum: Boszorkányok Salemben. A boszorkányság társadalmi gyökerei. Bp., 2002. ■ 2003/3. 284 Zemplén Gábor: ■ Demeter Tamás: Az eszmék tipográfiája. A modern filozófia kezdetei kommunikációelméleti nézőpontból. Bp., 2003. ■ 2003/4. 401 Mi a pálya? Cassidy, John: A kapzsiság-ciklus. Hogyan ösztönözte őrültségekre a cégeket a pénzügyi rendszer? ■ 2003/2. 182 Dubrow Eichel, Steve K.: A macskajáték véget ért ■ 2003/3. 289 BUKSZ-bibliográfia Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2002. IV. negyedév ■ 2003/1. 91 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2003. I. negyedév ■ 2003/2. 193 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2003. II. negyedév ■ 2003/3. 293 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2003. III. negyedév ■ 2003/4. 419 Bibliográfiai mellékletek Angelusz Róbert művei ■ 2003/1. 70

Page 77: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 16. évfolyam 2004 Levelezés Kálmán László: Értsük egymást [Erdélyi Ágnes írásához, BUKSZ, 2003/3.] ■ 2004/1. 3 Vita Bessenyei József: Fejedelmi „bírálat” – rejtélyekkel. Válasz Tusor Péternek [BUKSZ, 2004/2.] ■ 2004/3. 225 Tusor Péter: Viszontválasz [Bessenyei Józsefnek] ■ 2004/3. 229 Bírálat Blandl Borbála: Az álmatlanság esélyei ■ Immanuel Kant: Prekritikai írások 1754–1781. Összeáll., jegyz. Ábrahám Zoltán. Bp., 2003. ■ 2004/2. 99 Boka László: deKONtrollált konszolidáció ■ Odorics Ferenc: A disszemináció ábrándja. Bp./Szeged, 2002.; Ármeán Otília, Odorics Ferenc (szerk.): Határon. Kolozsvár/Szeged, 2002.; Rákai Orsolya (szerk.): A háló, a halászok és a halak. Bp./Szeged, 2001. ■ 2004/2. 135 Csepregi Ildikó: Irracionalitások ■ E. R. Dodds: A görögség és az irracionalitás. Bp., 2002. ■ 2004/1. 5 Fonyó Attila: A pangás évei ■ Klaniczay Gábor: Ellenkultúra a hetvenes–nyolcvanas években. Bp., 2003.; A hetvenes évek kultúrája. Tanácskozás a Fiatal Művészek Klubjában 1980. április 10–12. Bp., 2002.; Havasréti József, K. Horváth Zsolt (szerk.): Avantgárd: underground: alternatív. Popzene, művészet és szubkulturális nyilvánosság Magyarországon. Bp./Pécs, 2003. ■ 2004/3. 195 Gecser Ottó: Szentesített hagyományok ■ Gábor Klaniczay: Holy Rulers and Blessed Princesses. Dynastic Cults in Medieval Central Europe. Cambridge, 2002. ■ 2004/4. 299 György Péter: A hely szelleme ■ Klaniczay Júlia, Sasvári Edit (szerk.): Törvénytelen avantgárd. Galántai György balatonboglári kápolnaműterme 1970–1973. Bp., 2003. ■ 2004/4. 328 Halmos Károly: Földrajz és forgalom ■ Paul Krugman: Földrajz és kereskedelem. Bp., 2003. ■ 2004/3. 217 Kerny Terézia: A constantia erénye ■ Szilárdfy Zoltán: Ikonográfia – kultusztörténet. Képes tanulmányok. Bp., 2003. ■ 2004/3. 206 Láng Benedek: Tudománytörténet ■ Ropolyi László, Szegedi Péter (szerk.): A tudományos gondolkodás története. Előadások a természettudományok és a matematika történetéből az ókortól a XIX. századig. Bp., 2000.; Ropolyi László, Szegedi Péter (szerk.): Newton válogatott írásai. Bp., 2003.; Ropolyi László, Szegedi Péter (szerk.): Planck válogatott írásai. Bp., 2003.; Ropolyi László, Szegedi Péter (szerk.): Neumann János válogatott írásai. Bp., 2003. ■ 2004/4. 317 Lugosi Győző: Benyovszky – Madagaszkár ■ Protocolle du Régiment des Volontaire de Benyowszky crée en 1772. Szerk. Voigt Vilmos. Bp., 2004. ■ 2004/4. 307 Riszovannij Mihály: Cherchez l’homme ■ Hadas Miklós: A modern férfi születése. Bp., 2003. ■ 2004/2. 128

Page 78: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Simon Zsolt: Új kézikönyv a világ nyelveiről ■ Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai. Bp., 2003. ■ 2004/1. 30 Szilágyi Katalin: A népszerűsítés buktatói ■ Joseph E. Stiglitz: A globalizáció és visszásságai. Bp., 2003. ■ 2004/2. 121 Szőnyi György Endre: Magyar régiség … és az Universitas Kiadó ■ Knapp Éva: Irodalmi emblematika Magyarországon a XVI–XVIII. században. Tanulmány a szimbolikus ábrázolásmód történetéhez. Bp., 2003.; Voigt Vilmos: Világnak kezdetétől fogva. Történeti-folklorisztikai tanulmányok. Bp., 2000.; Zemplényi Ferenc: Műfajok reneszánsz és barokk között. Bp., 2002. ■ 2004/1. 14 Tusor Péter: Fejedelmi forrásközlés ■ Lettere di principi/Litterae principum ad papam/Fejedelmi levelek a pápának. Ed./kiad. Bessenyei József. Roma/Bp., 2002. ■ 2004/2. 107 Zemplén Gábor: Átélés helyett élet ■ Harkai Schiller Pál: A lélektan feladata. Bp., 2002. ■ 2004/1. 23 Évfordulók Pajkossy Gábor: Deák-emlékév ■ Deák Ágnes, Molnár András: Deák Ferenc. Bp., 2003.; Deák Ferenc élete és kora. [Bp.] 2003.; Deák Ferenc 1803–1876. Emlékalbum. [Bp.] 2003.; Deák Ferenc emlékezete. Szerk. Szabó András. Bp., 2003.; Deák Ferenc munkái. CD-ROM; Estók János: Igazság és törvény. Deák Ferenc élete. Bp., 2003.; id. Horánszky Nándor: Deák Ferenc lelkialkata és befolyása politikai pályájára. Bp., 2003.; Molnár András: A fiatal Deák Ferenc. A felkészülés és a zalai pályakezdet évei. 1803–1833. Bp., 2003.; Pölöskei Ferenc: Deák Ferenc utolsó évei. Bp., 2004.; Száz levél Deák Ferenctől, 1850–1875. Vál., jegyz., előszó: Katona Csaba. Bp., 2004.; „Tekintetes Karok és Rendek!” Zala megye országgyűlési követutasításai és követjelentései 1825–1848. Válogatott dokumentumok. S. a. r. Molnár András. Zalaegerszeg, 2003.; „Zalának büszkesége”. Helyszínek, arcok, események Deák Ferenc életéből. Szerk. Molnár András. Zalaegerszeg, 2003. [2004] ■ 2004/2. 144 Probléma Avineri, Shlomo: Theodor Herzl naplói ■ [Shlomo Avineri „Theodor Herzl’s Diaries as a Bildungsroman” c. cikke (Jewish Social Studies, 5/1999. No. 3.) nyomán] 2004/1. 41 Horváth Györgyi: Miért elég, és miért nem? Feminista irodalomtudomány Magyarországon [Gács Anna „Miért nem elég nekünk a könyv?” c. könyve (Bp., 2002.) kapcsán] ■ 2004/4. 345 Rév István: Alexandriai Könyvtár a pincében ■ 2004/4. 337 Simonovits András. Publikációs szelekció a közgazdaságtanban ■ 2004/2. 158 Szolláth Dávid: A kultuszkutatás két tendenciája ■ 2004/3. 232 BUKSZ-beszélgetés Mihalicz Csilla interjúja Zachár Zsófiával és Klaniczay Gáborral (Búcsú a Budapest Review of Books-tól) ■ 2004/3. 241 Rüb, Matthias: Eurovarázs. a „Budapest Review of Books” ■ 2004/3. 244

Page 79: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Szövegek és fordítások Ferenczi Attila: ■ Idősebb Plinius: Természetrajz. Az ásványokról és a művészetekről. Ford., jegyz. Darab Ágnes, Gesztelyi Tamás. Bp., 2001. ■ 2004/1. 53 Józan Ildikó: ■ Polgár Anikó: Catullus noster. Pozsony, 2003. ■ 2004/1. 57 Szemle Bánki Dezső: ■ Margitay Tihamér: Az érvelés mestersége. Bp., 2004. ■ 2004/3. 272 Baráth Katalin: ■ Rákai Orsolya, Z. Kovács Zoltán (szerk.): A narratív identitás kérdései a társadalomtudományokban. Bp./Szeged, 2003. ■ 2004/4. 362 Bartus Tamás: ■ Victor R. Fuchs: A nemek közötti gazdasági egyenlőtlenségekről. Bp., 2003. ■ 2004/2. 165 Bauer Tamás: ■ Grzegorz W. Kołodko: Globalizáció és a volt szocialista országok fejlődési tendenciái. Bp., 2002. ■ 2004/1. 64 Bognár Gergely: ■ Bokros Lajos: Verseny és szolidaritás. Bp., 2004. ■ 2004/4. 382 Csősz László: ■ Gergely Anna: A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóság tragédiája (1938–1944). Bp., 2003. ■ 2004/3. 253 Ébli Gábor: ■ Kieselbach Tamás (szerk.): Modern magyar festészet 1892–1919. Bp., 2003.; Kieselbach Tamás (szerk.): Modern magyar festészet 1919–1964. Bp., 2004. ■ 2004/4. 368 Gáll József, Jankovics László: ■ Jaksity György: A pénz természete. Bp., 2003./2004. ■ 2004/4. 385 Gyáni Gábor: ■ Borsi-Kálmán Béla: Polgárosodott nemes, avagy (meg)nemesedett polgár. Írások a „nemesi polgárisodás” témaköréből. Pécs, 2002. ■ 2004/3. 260 Györök Edina: ■ Zsadányi Edit: A csend retorikája. Kihagyásalakzatok vizsgálata huszadik századi regényekben. Pozsony, 2002. ■ 2004/2. 169 Juhász Levente: ■ Charles G. Gross: Agy, látás, emlékezet. Bp., 2003. ■ 2004/4. 375 Kaposi Dávid: ■ Jerome Bruner: Az oktatás kultúrája. Bp., 2004. ■ 2004/3. 268 Kiss Zoltán: Nem haragodnánk, de hartzolnánk ■ Sípos Pál: A keresztyén vallásnak és a világosodásnak együtt való terjedéséről. Kolozsvár/Szeged, 2002. ■ 2004/1. 67 Klaniczay Gábor: ■ Csukovits Enikő: Középkori magyar zarándokok. Bp., 2003. ■ 2004/4. 379 Komáromy Zsolt: ■ Péter Ágnes (szerk.) Angol romantika. Esszék, naplók, levelek. Bp., 2003. ■ 2004/1. 74 Köllő János: ■ Kovács András (szerk.): Zsidók a mai Magyarországon. Az 1999-ben végzett szociológiai felmérés eredményének elemzése. Bp., 2002. ■ 2004/3. 256 Lányi Kamilla: ■ Kovács János Mátyás (szerk.): A zárva várt Nyugat. Kulturális globalizáció Magyarországon. Bp., 2002. ■ 2004/1. 61 Majtényi Balázs: ■ Kántor Zoltán (szerk.): A státustörvény. Dokumentumok, tanulmányok, publicisztika. Bp., 2002. ■ 2004/2. 174 Márkus György: ■ Farkas Katalin, Orthmayr Imre (szerk.): Bölcselet és analízis. Bp., 2003. ■ 2004/3. 250 Onder Csaba: ■ Bécsy Ágnes: Berzsenyi Dániel. Bp., 2001. ■ 2004/1. 76 Pintér Tibor: ■ Carl Dahlhaus: Az abszolút zene eszméje. Bp., 2004. ■ 2004/4. 372 Pór Péter: ■ Leslie Bodi: Literatur, Politik, Identität – Literature, Politics, Cultural Identity. Österreichische und internationale Literaturprozesse. St. Ingbert, 2002. ■ 2004/1. 69 Szécsényi Endre: ■ Tallár Ferenc (szerk.): Az individuum és az európai tradíció. Szombathely, 2004. ■ 2004/4. 359

Page 80: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Szentistványi Rita: ■ Julien Ries (szerk.): A szent antropológiája. A homo religiosus eredete és problémája. Bp., 2003. ■ 2004/3. 263 Szűcs Zoltán Gábor: ■ Szabó Márton: A diszkurzív politikatudomány alapjai. Elméletek és elemzések. Bp., 2003. ■ 2004/3. 278 Takács Erzsébet: ■ Gál Róbert Iván (szerk.): Apák és fiúk és unokák. Jövedelemáramlás együtt élő korosztályok között. Bp., 2003. ■ 2004/3. 276 Vince Péter: ■ Voszka Éva: Versenyteremtés – alkuval. Demonopolizáció és állami támogatás az átalakulás idején. Bp., 2003. ■ 2004/4. 389 Weller Mónika: ■ Kardos Gábor: Üres kagylóhéj? A szociális jogok nemzetközi védelmének egyes kérdései. Bp., 2003. ■ 2004/2. 172 Zombory Máté: ■ Philippe Lejeune: Önéletírás, élettörténet, napló. Válogatott tanulmányok. Bp., 2003. ■ 2004/3. 265 Mi a pálya? Darnton, Robert: Egyik este ■ 2004/3. 282 Nussbaum, Martha C.: Tragédia és igazságosság. Bernard Williams emlékére ■ 2004/1. 79 Wallerstein, Immanuel: Az antropológia, a szociológia és egyéb kétes diszciplínák ■ 2004/2. 177 BUKSZ-bibliográfia Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2003. IV. negyedév ■ 2004/1. 88 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2004. I. negyedév ■ 2004/2. 184 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2004. II. negyedév ■ 2004/3. 288 Lakatos András (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2004. III. negyedév ■ 2004/4. 393 Bibliográfiai mellékletek [E. R. Dodds fő művei] ■ 2004/1. 7 deKON könyvek ■ 2004/2. 138 Klaniczay Gábor könyvei ■ 2004/4. 302 Paul R. Krugman írásai magyarul ■ 2004/3. 222 [Az irodalmi kultuszkutatás irodalmából] ■ 2004/3. 238

Page 81: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 17. évfolyam 2005 Levelezés Beke László: Megjegyzések egy kultúrpesszimista recenzióhoz [György Péter írásához, BUKSZ, 2004/4.] ■ 2005/1. 3 Ferenczi Attila: Válasz Vízvári Zsoltnak ■ 2005/4. 309 Kitzinger Dávid: A kulturális útonállás vége [Rév István írásához, BUKSZ, 2004/4.] ■ 2005/1. 9 Molnos Péter: Válasz Ébli Gábornak [BUKSZ, 2004/4.] ■ 2005/1. 5 Vízvári Zsolt: A kritikus pont. Ez nem költészet – ez tudomány [Válasz Ferenczi Attila írására, BUKSZ, 2005/3.] ■ 2005/4. 307 Vita Utasi Krisztina: A megvezetés dialektikája. Mead, Freeman és Szamoa [Huszár Ágnes írásához, 2003/3.] ■ 2005/3. 207 Bírálat Bagi Zsolt: A megütközés esztétikája ■ Bacsó Béla: Kiállni a zavart. Filozófiai és művészetelméleti írások. Bp., 2004. ■ 2005/2. 135 Dupcsik Csaba: Változás és folytonosság ■ Ladányi János, Szelényi Iván: A kirekesztettség változó formái. Közép- és délkelet-európai romák történeti és összehasonlító szociológiai vizsgálata. Bp., 2004. ■ 2005/3. 231 Farbaky Péter: A Tündérkert cserepei ■ Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben 1541–1720. Bp./Kolozsvár, 2003. ■ 2005/2. 141 Gyáni Gábor: Modernizmus és gettó. Budapest két arca ■ Judit Frigyesi: Béla Bartók and Turn-of-the-Century Budapest. Berkeley/Los Angeles/London, 1998.; Tim Cole: Holocaust City. The Making of a Jewish Ghetto. New York/London, 2003. ■ 2005/4. 311 Hajdu Péter: A római irodalom magyar története ■ Michael von Albrecht: A római irodalom története I–II. Bp., 2003–2004. ■ 2005/2. 127 Kisantal Tamás, Kiss Gábor Zoltán: Egerek és emberek ■ Art Spiegelman: Maus. Egy túlélő története. Bp., 2005. ■ 2005/4. 320 Kiss Miklós: „Miért jók a magyar filmek?” ■ Balogh Gyöngyi, Gyürey Vera, Honffy Pál: A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig. Bp., 2004. ■ 2005/1. 43 Madarász Aladár: Szabadpénz az alvilágból ■ Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadpénz révén. [Piliscsaba,] 2004. ■ 2005/2. 152 Pallag Zoltán: Musaeum Georgianum ■ György Péter: Az eltörölt hely – a Múzeum. A múzeumok átváltozása a hálózati kultúra korában. New York, Természettörténeti Múzeum – egy példa. Bp., 2003. ■ 2005/2. 146 Pete Péter: Méregzöld – halványzöld ■ Pataki György, Takács-Sánta András (szerk.): Természet és gazdaság. Ökológiai közgazdaságtan szöveggyűjtemény. Bp., 2004. ■ 2005/2. 162 Rákai Orsolya: Uszályok, viszályok, muszájok ■ Margócsy István: Hajóvonták találkozása. Tanulmányok, kritikák a mai magyar irodalomról. Bp., 2003. ■ 2005/3. 210

Page 82: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Soós Károly Attila: Volt-e nálunk fenntartható növekedés? ■ Antal László: Fenntartható-e a fenntartható növekedés? Az átmeneti gazdaságok tapasztalatai. Bp., 2004. ■ 2005/1. 12 Szalai Miklós: Jászi útja ■ Litván György: Jászi Oszkár. Bp., 2003. ■ 2005/2. 111 Szécsényi Endre: Tapintható-e a múlt? ■ Frank R. Ankersmit: A történelmi tapasztalat. Bp., 2004. ■ 2005/1. 20 Szummer Csaba: A puszta analitikusa avagy egy enfant terrible „a tegnap világából” ■ Erős Ferenc: Kultuszok a pszichoanalízis történetében. Egy Ferenczi-monográfia vázlata. Bp., 2004. ■ 2005/1. 29 Tatár György: Dezorientalizmus ■ Jehuda Halévi: Kuzári. Érvek és bizonyítékok könyve a megvetett vallás védelmében. Ford. jegyz., utószó Maróth Miklós. Piliscsaba, 2004. ■ 2005/2. 103 Wessely Anna: Szocioanalízisben ■ Pierre Bourdieu: A tudomány tudománya és a reflexivitás. A Collège de France 2000–2001. évi előadás-sorozata. Bp., 2005. ■ 2005/3. 220 Probléma Erőss Gábor: Füst, tündérek, hámló vakolat. Budapest a magyar játékfilmekben ■ 2005/4. 336 Gábor Eszter: A XXXII. csoport. Az Andrássy úti villanegyed történetéből ■ 2005/4. 343 Von der Hagen–Demszky Alma: Helyi társadalom egy budapesti lakótelepen ■ 2005/4. 351 Láng Benedek: A Da Vinci-kód [Dan Brown „A Da Vinci-kód” c. könyvéről (Bp., 2004.)] ■ 2005/1. 58 Miklósi Zoltán: Erkölcsi érvek a politikában I. [Kis János „A politika mint erkölcsi probléma” c. könyvéről (Bp., 2004.)] ■ 2005/3. 240 Rácz József: „Függőségtől a szabadulásig”. Drogos önéletírások ■ 2005/1. 49 Schweitzer Gábor: Budapest, az ország vakbele. A magyar politikai közbeszéd történetéhez ■ 2005/4. 328 BUKSZ-beszélgetés Csáky Marianne: Botladozás a bolognai úton. Párhuzamos interjúk a felsőoktatásról. I. Róna Tas-Andrással. II. Geréby Györggyel ■ 2005/3. 251 Sáska Géza. [Bevezető] ■ 2005/3. 251 Szövegek és fordítások Ferenczi Attila: A kritikus pont ■ Gábli Cecília: Caius Plinius Secundus Természettudományának 37. könyve. Szeged, 2004. ■ 2005/3. 266 Kóthay Katalin Anna: Kukoricamezők az ókori Egyiptomban? ■ Ian Shaw (szerk.): Az ókori Egyiptom története. Ford. Kmilcsik Ágnes. H. n. 2004. ■ 2005/1. 63 Tiszteletkör Gács János, Lackó Mária: Kornai a világban és itthon ■ Kornai János: A gondolat erejével. Rendhagyó önéletrajz. Bp., 2005. ■ 2005/4. 366

Page 83: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Klaniczay Gábor: A tudomány mint hivatás ■ Kornai János: A gondolat erejével. Rendhagyó önéletrajz. Bp., 2005. ■ 2005/4. 358 Lackó Miklós: „Ősélmények” és teljesítmény ■ Kornai János: A gondolat erejével. Rendhagyó önéletrajz. Bp., 2005. ■ 2005/4. 356 Mihályi Péter: Az életmű értéke ■ Kornai János: A gondolat erejével. Rendhagyó önéletrajz. Bp., 2005. ■ 2005/4. 372 Szemle Dragon Zoltán: ■ David Craven: Art and Revolution in Latin America 1910–1990. London, 2002. ■ 2005/1. 82 Éber Márk Áron: ■ Csizmadia Ervin: A Medgyessy-talány. A nemzeti középtől (a) végig. Bp., 2004.; Csizmadia Ervin: „Elképzeltek maguknak egy miniszterelnököt”. Interjú Medgyessy Péterrel. Bp., 2004. ■ 2005/3. 289 Garas Klára: ■ Jávor Anna: Johann Lucas Kracker. Egy késő barokk festő Közép-Európában. Bp., 2004. ■ 2005/2. 171 Gérecz Balázs: ■ Losonczi Ágnes: Sorsba fordult történelem. Bp., 2005. ■ 2005/4. 381 Heiszler Vilmos: ■ Huszár Tibor: Beszélgetések Nyers Rezsővel. Bp., 2004. ■ 2005/2. 180 Jakab Zoltán: ■ Racsmány Mihály: A munkamemória szerepe a megismerésben. Bp., 2004. ■ 2005/2. 187 Keller Márkus: ■ Bódy Zsombor: Egy társadalmi osztály születése. A magántisztviselők társadalomtörténete 1890–1938. Bp., 2003. ■ 2005/2. 177 Kiss Gábor Zoltán: ■ Bényei Tamás: Archívumok. Világirodalmi tanulmányok. Debrecen, 2004. ■ 2005/1. 79 Kondor Zsuzsanna: ■ Farkas Attila Márton: Filozófia előtti filozófia. Szimbolikus gondolkodás az ókori Egyiptomban. Bp., 2003. ■ 2005/1. 74 Laki Mihály: ■ Ronald H. Coase: A vállalat, a piac és a jog. Bp., 2004. ■ 2005/2. 182 Láng Benedek: ■ John North: A követek titka. Holbein és a reneszánsz világa. Bp., 2005. ■ 2005/3. 283 Nyírő Miklós: ■ Biczó Gábor (szerk.): Az Idegen – Variációk Simmeltől Derridáig. Debrecen, 2004. ■ 2005/3. 272 Pulay Gergő: ■ Mary Douglas: Rejtett jelentések. Antropológiai tanulmányok. Bp., 2003. ■ 2005/1. 77 Rácz I. Péter: ■ Németh Zoltán: A széttartás alakzatai. Bevezetés a „fiatal irodalom” olvasásába. Pozsony, 2004. ■ 2005/2. 174 Reményi Édua: ■ Péter Rózsa: Játék a végtelennel. Matematika kívülállóknak. Bp., 2004. ■ 2005/1. 84 Réti Tamás: ■ Kézirat gyanánt. Válogatás Balogh Zoltán hagyatékából. Bp., 2002. ■ 2005/1. 72 Szentpéteri Márton: ■ Szőnyi György Endre: Pictura & Scriptura. Hagyományalapú kulturális reprezentációk huszadik századi elméletei. Szeged, 2004. ■ 2005/3. 277 Szili Sándor: Az orosz birodalmi gondolkodás kincses kalendáriuma ■ Ljubov Siselina, Gazdag Ferenc (szerk.): Oroszország és Európa. Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény. Bp., 2004. ■ 2005/3. 292 Tóth Gábor Attila: ■ Sólyom László: Pártok és érdekszervezetek az alkotmányban. Bp., 2004. ■ 2005/1. 69 Vadas Ferenc: ■ Juharos Róbert (szerk.): Hogyan épüljön Budapest? Állítsuk vissza a Fővárosi Közmunkák Tanácsát! Tanulmánygyűjtemény. Bp., 2005. ■ 2005/4. 383

Page 84: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Valentiny Pál: ■ Sebők Marcell (szerk.): Sokszínű kapitalizmus. Pályaképek a magyar tőkés fejlődés aranykorából. Bp., 2004. ■ 2005/3. 285 Vargha Mihály: ■ Budapest a tiéd is. Európa kulturális fővárosa 2010. Pályázati koncepció. Bp., 2005. ■ 2005/4. 387 Vári Erzsébet: ■ Richard Pollak: Az igazi Bruno Bettelheim. Bp., 2005. ■ 2005/2. 184 Mi a pálya? Deák István: Pokol és felszabadulás. [Krisztián Ungváry: The Siege of Budapest. One Hundred Days in World War II. New Haven, 2005.] ■ 2005/4. 391 Lau, Jörg: A mestergondolkodó és az ajatollah. Michel Foucault iráni kalandja ■ 2005/2. 193 Pocock, J. G. A.: Quentin Skinner – A politika története és a történelem politikája [Q. Skinner „Visions of Politics” c. könyvéről (Cambridge, 2002.)] ■ 2005/1. 86 BUKSZ-bibliográfia Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2005. II. negyedév ■ 2005/3. 295 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2005. III. negyedév ■ 2005/4. 398 Ternák Dániel (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2004. IV. negyedév ■ 2005/1. 95 Ternák Dániel (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2005. I. negyedév ■ 2/199 Bibliográfiai mellékletek Antal László könyvei ■ 2005/1. 14 [Balogh Gyöngyi, Gyürey Vera, Honffy Pál könyvei] ■ 2005/1. 46 [Ferenczi Sándor írásai, írások Ferencziről magyarul. Válogatás] ■ 2005/1. 38 Jászi Oszkár könyvei ■ 2005/2. 116 [Kornai János írásaiból] ■ 2005/4. 364 Litván György könyvei ■ 2005/2. 120

Page 85: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 18. évfolyam 2006 Klaniczay Gábor: Búcsú Bence Györgytől ■ 2006/4. 303 Levelezés Pallag Zoltán levele Marosi Ernőnek ■ 2006/3. 203 Bírálat Apor Péter: A máshol levő emlékezet ■ Gerő András: Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX–XX. századi történetéből. Bp., 2004.; Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Bp., 2003.; Vörös Boldizsár: „A múltat végképp eltörölni”? Bp., 2004. ■ 2006/3. 231 Bánki Dezső: Hódítás és igazolás ■ Csejtei Dezső, Juhász Anikó: Amerika felfedezése és az új globális rend. Máriabesnyő/Gödöllő, 2004. ■ 2006/2. 112 Békés Vera: Tudásszociológiai olvasatban ■ Sigmund Freud és Ferenczi Sándor levelezése I–III. Szerk. Haynal André, Eva Brabant, Ernst Falzeder. Bp., 2000–2005. ■ 2006/1. 3 Blandl Borbála: Emberkép ■ Immanuel Kant: Antropológiai írások. Szerk., ford. Mesterházi Miklós. Bp., 2005. ■ 2006/1. 12 Bolgár Dániel: Népből nemzet, történészből szónok ■ Erős Vilmos: Asszimiláció és retorika. Szabó István „A magyar asszimiláció” című munkájának rekonstrukciója. Debrecen, 2005. ■ 2006/3. 223 Bondár Éva: Beteg ügy ■ Kornai János, Karen Eggleston: Egyéni választás és szolidaritás. Az egészségügy intézményi mechanizmusának reformja Kelet-Európában. Bp., 2004. ■ 2006/2. 122 Dupcsik Csaba: „Mert állítom, árnyékos” ■ Romsics Ignác, Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): Mi a magyar? Bp., 2005.; Tamás Pál, Erőss Gábor, Tibori Tímea (szerk.): Kisebbség – többség. Nemzetfelfogások 1. Bp., 2005. ■ 2006/4. 325 Éber Márk Áron: Komplexitás – redukálva ■ Niklas Luhmann: Bevezetés a rendszerelméletbe. Bp., 2006. ■ 2006/4. 333 Kontler László: A globális kapitalizmus elviselhetetlen könnyűsége ■ Istvan Hont: Jealousy of Trade. International competition and the nation-state in historical perspective. Cambridge, 2005. ■ 2006/3. 204 Némedi Dénes: A megismerés érdeke ■ Jürgen Habermas: Megismerés és érdek. Pécs, 2005. ■ 2006/1. 19 Pintér Tibor: Forte és piano ■ Komlós Katalin: Fortepianók és zenéjük. Németország, Ausztria és Anglia, 1760–1800. Bp., 2005. ■ 2006/2. 107 Pór Péter: Egy nem is hiábavaló vita margójára ■ „Mint gondolatjel, vízszintes a tested…” Tanulmányok József Attiláról. Szerk. Prágai Tamás. Bp., 2005. ■ 2006/4. 304 Somodi Gergő: Amit a metaforákba(n) gondolunk ■ Kövecses Zoltán: A metafora. Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe. Bp., 2005. ■ 2006/4. 316 Sümegi István: Utánaszámolás ■ Jakus Ildikó, Hévizi Ottó: Ottlik-veduta. Pozsony, 2004. ■ 2006/1. 27

Page 86: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Szalai Júlia: A perem tudománya ■ Kertesi Gábor: A társadalom peremén. Romák a munkaerőpiacon és az iskolában. Bp., 2005. ■ 2006/3. 214 Tófalvy Tamás: Életszerű jelentések ■ Jerome Bruner: Valóságos elmék, lehetséges világok. Bp., 2005. ■ 2006/3. 240 L. Varga Péter: Medialitás és hermeneutika ■ Az esztétikai tapasztalat medialitása. Szerk. Kulcsár-Szabó Zoltán, Szirák Péter. Bp., 2004. ■ 2006/3. 251 Weiss János: Reformközgazdászok ■ Laki Mihály, Szalai Júlia: Vállalkozók vagy polgárok? A nagyvállalkozók gazdasági és társadalmi helyzetének ambivalenciái az ezredforduló Magyarországán. Bp., 2004. ■ 2006/4. 343 Évfordulók Pajkossy Gábor (összeáll.): Ötvenhatról ötven év múlva. Könyvek és tudományos konferenciák 1956-ról ■ 2006/4. 350 Probléma Fazakas Gergely Tamás: A kora újkori magyar kálvinizmusról ■ 2006/2. 142 Fleck Zoltán: A bírói függetlenség lángja és füstje ■ 2006/3. 256 Marosi Ernő: Szlovák(iai) gótika [Dušan Buran a kolektív: Gotika. Dejiny slovenského vytvarného umenia. Bratislava, 2003.] ■ 2006/2. 129 Miklósi Zoltán: Erkölcsi érvek a politikában II. [Kis János „A politika mint erkölcsi probléma” c. könyvéről (Bp., 2004.)] ■ 2006/1. 38 Szövegek és fordítások Molnár Péter: Kritikus pont II. ■ Clairvaux-i Szent Bernát: De consideratione. A megfontolásról Jenő pápának. Ford. Szegedi János. Bp., 2005. ■ 2006/3. 262 Vince Máté: Ha meglenne ■ Császárok története (Historia augusta). Bev. Havas László. Debrecen, 2003. ■ 2006/2. 153 Szemle Bartók Imre: ■ Bernhard Waldenfels: A normalizálás határai. Tanulmányok az idegen fenomenológiájáról. Bp., 2005. ■ 2006/4. 369 Bódy Zsombor: ■ Majtényi György: A tudomány lajtorjája. „Társadalmi mobilitás” és „új értelmiség” Magyarországon a II. világháború után. Bp., 2005. ■ 2006/3. 277 Bojnec, Štefan: ■ Imre Fertő: Agri-food trade between Hungary and the EU. Bp., 2004. ■ 2006/4. 379 Czakó Ágnes: ■ David E. Hoffmann: Oligarchák. Bp., 2005. ■ 2006/1. 64 Csepregi Zoltán: ■ Erdélyi Gabriella: Egy kolostorper története. Hatalom, vallás és mindennapok a középkor és az újkor határán. Bp., 2005. ■ 2006/2. 162 Csikós Ella: ■ Erzsébet Rózsa: Versöhnung und System. Zu Grundmotiven von Hegels Praktischer Philosophie. München, 2005. ■ 2006/1. 48 Danka István: ■ Minden filozófia „nyelvkritika”. I. Nyelvfilozófia Locke-tól Kierkegaard-ig. Szerk. Neumer Katalin. II. Analitikus filozófia és fenomenológia. Szerk. Neumer Katalin, Laki János. Bp., 2004. ■ 2006/1. 51 Dinnyei Béla: ■ Szellem és etika. A „100 éves a Protestáns etika” konferencia előadásai. Szerk. Molnár Attila Károly. Bp., 2005. ■ 2006/1. 55 Frazon Zsófia: ■ Havasréti József: Tudományos írásmű. Bp., [2006.] ■ 2006/4. 380

Page 87: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Friedrich Judit: ■ Bényei Tamás: Az ártatlan ország. Debrecen, 2003. ■ 2006/1. 68 Gelenczey-Miháltz Alirán: ■ G. B. Kerferd: A szofista mozgalom. Bp., 2003. ■ 2006/2. 171 Hanák András: ■ Sajó András: A szólásszabadság kézikönyve. Bp., 2005. ■ 2006/1. 58 Hegedűs Béla: ■ Eva Kocziszky: Hamanns Kritik der Moderne. Freiburg/München, 2003. ■ 2006/1. 45 Inzelt Annamária: ■ Joel Mokyr: A gazdagság gépezete. Technológiai kreativitás és gazdasági haladás. Bp., 2004. ■ 2006/1. 78 Iványi Brigitta: ■ Hock Bea: Nemtan és pablikart. Lehetséges értelmezési szempontok az utóbbi másfél évtized két művészeti irányzatához. Bp., 2005. ■ 2006/1. 73 Kelemen Orsolya: ■ Koltai Tamás: Színházi szívesség. Bp., 2005. ■ 2006/2. 183 Kiss Gábor Zoltán: ■ Friedrich Kittler: Optikai médiumok. Berlini előadás 1999. [Bp.] 2005. ■ 2006/4. 363 Kiss László: ■ Horváth Sándor: A kapu és a határ. Mindennapi Sztálinváros. Bp., 2004. ■ 2006/2. 178 Klaniczay Gábor: ■ Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak. Titkos szolgák a magyar rock körül 1960–1990. Bp., 2005. ■ 2006/2. 185 Kovai Melinda: ■ Erdélyi Ildikó: Tér és tükör. Mindennapi kísérteteink. Bp., 2004. ■ 2006/4. 374 Lamberger Galina: ■ Vállalati adományozás Magyarországon. Tanulmányok. Szerk. Kuti Éva. Bp., 2005. ■ 2006/1. 62 Láng Benedek: ■ Pierre Duhem: A jelenségek megőrzése. Értekezés a fizikaelmélet fogalmáról Platóntól Galileiig. Bp., 2005. ■ 2006/2. 174 Martin József: ■ Horváth Iván: Gépeskönyv. Bp., 2006. ■ 2006/4. 366 Nagy Károly Zsolt: ■ Boldog / képek. The village of Boldog – Images. (A kiállítást rend., katalógus: Fejős Zoltán.) Bp., 2005. ■ 2006/4. 360 Nemerkényi Előd: ■ László Havas (ed.): Sancti Stephani regis primi Hungariae Libellus de institutione morum. Debrecen, 2004. ■ 2006/3. 275 Papp Ábris: ■ Lumen. Szerk. László Gergely, Csatlós Judit. Bp., 2005. ■ 2006/1. 75 Pintér Judit Nóra: ■ Heller Ágnes: Trauma. Bp., 2006. ■ 2006/4. 372 Sarkadi Nagy Emese: ■ Török Gyöngyi: Gótikus szárnyasoltárok a középkori Magyarországon. Állandó kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Bp., 2005. ■ 2006/1. 71 Simon Zsolt: ■ Kálmán László, Trón Viktor: Bevezetés a nyelvtudományba. Bp., 2005. ■ 2006/2. 181 Szécsényi Endre: ■ David Hume: Beszélgetések a természetes vallásról. Bp., 2006. ■ 2006/3. 270 Székely László: ■ E. Szabó László: A nyitott jövő problémája. Véletlen, kauzalitás és determinizmus a fizikában. Bp., 2002. ■ 2006/3. 280 Veszprémy László: ■ Előd Nemerkényi: Latin classics in Medieval Hungary. Eleventh century. Debrecen/Bp., 2004. ■ 2006/2. 167 Mi a pálya? Dann, Otto: A Schiller-év történeti-politikai irodalma ■ 2006/3. 289 Erős Ferenc: Freud-év [On the couch. A book of psychoanalysis cartoons. New York, 2006; Edith Kurzweil: Sigmund Freud – Conquistador of the Unsconscious. Vienna, 2006.] ■ 2006/2. 190

Page 88: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Gewen, Barry: A művészet állása ■ 2006/3. 284 Kiss Csilla: A háború után [Tony Judt: Postwar. A history of Europe since 1945. Portsmouth, 2005.] ■ 2006/1. 85 Lakner Judit: A hatalmasok gyengesége [Imperial trauma: The powerlessness of the powerful. Common Knowledge, 2005/1–2., 2006/1.] ■ 2006/1. 91 Musner, Lutz: A prekariátus karrieresélyei. Gondolatok a tudományos utánpótlás helyzetéről ■ 2006/4. 383 Bibliográfia Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2005. IV. negyedév ■ 2006/1. 98 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája [2006. I. negyedév] ■ 2006/2. 193 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2006. II. negyedév ■ 2006/3. 292 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek. A BUKSZ válogatott bibliográfiája 2006. III. negyedév ■ 2006/4. 385 Rejtvény Bodnár M. István: Egy ál-Cato a Dunáról [Megfejtés] ■ 2006/4. 389 Ki volt Anianus Cato? ■ 2006/2. 196 Ki volt Anianus (?) Cato? (II.) ■ 2006/3. 296 Szakmai visszatekintés a kartográfiában ■ 2006/3. 297; 2006/4. 388 Bibliográfiai mellékletek [Jerome Bruner műveiből] ■ 2006/3. 247 [Kövecses Zoltán írásaiból] ■ 2006/4. 322 Facsimile ELTE Egyetemi Könyvtár, F 6 [Pázmány Péter Arisztotelész természetfilozófiai műveiről írott kommentárjainak autográf kötete], f. 455v [a „Ki volt Anianus (?) Cato? (II.)” Rejtvény melléklete] ■ 2006/3. 296 [Lásd még http://buksz.c3.hu/pics/Anianus_Cato.jpg]

Page 89: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 19. évfolyam 2007 Levelezés Bolgár Dániel: Viszontválasz [Erős Vilmosnak] ■ 2007/1. 7 Enyedi Zsolt: Viszontválasz [Kovács Andrásnak] ■ 2007/4. 298 Erős Vilmos: Verbiage – sorvezetővel (Válasz Bolgár Dánielnek [BUKSZ, 2006/3.]) ■ 2007/1. 3 Gyáni Gábor: Kóreset [Erős Vilmos levelére] ■ 2007/1. 10 Kovács András: Még egyszer a magyar antiszemitákról. Megjegyzések Enyedi Zsolt írása kapcsán [BUKSZ, 2007/2.] ■ 2007/4. 295 Vita Laki Mihály: Ezen túl minden másképpen volt? [Weiss János bírálatához (BUKSZ, 2006/4.)] ■ 2007/1. 11 Standeisky Éva: Ötvenhat-értelmezések ■ 2007/3. 199 Bírálat Bajomi Iván: Oktatás és tudás ■ Sáska Géza: Rendszerek és váltások. Bp., 2007.; Sáska Géza: Közműveltség és magántudás. Bp., 2007. ■ 2007/4. 343 Bényei Tamás: Beleírás, átírás, szétírás ■ Bollobás Enikő: Az amerikai irodalom története. Bp., 2005. ■ 2007/4. 325 Deli Gergely: Hinc lucem et pocula sacra ■ Peter Stein: A római jog Európa történetében. Bp., 2005. ■ 2007/1. 38 Demeter Endre: Gábor Kálmán ifjúságszociológiája ■ Ifjúságszociológia. Szemelvények. Szerk. Gábor Kálmán, Jancsák Csaba. Szeged, 2006. ■ 2007/3. 213 Dupcsik Csaba: Szeszélyes istenek ■ Jacques Barzun: Hajnaltól alkonyig. A nyugati kultúra 500 éve. Bp., 2006. ■ 2007/4. 301 Enyedi Zsolt: Mérhetetlen és mérhető előítélet ■ Kovács András: A kéznél lévő idegen. Antiszemita előítéletek a mai Magyarországon. Bp., 2005. ■ 2007/2. 124 Erdélyi Ágnes: Történet és elmélet ■ Gyurgyák János – Kisantal Tamás [szerk.]: Történetelmélet I–II. Bp., 2006. ■ 2007/4. 312 Fejes László: A szótármány ■ Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. Főszerk. Zaicz Gábor. Bp., 2006. ■ 2007/2. 140 Fertő Imre: Két zsákutca? ■ Juhász Pál: Emberek és intézmények. Két zsákutca az agráriumban. Bp., 2006. ■ 2007/3. 208 Földi András: Széljegyzetek egy könyv margójára ■ Gedeon Magdolna: Az antik Róma „sportjoga”. Miskolc, 2005. ■ 2007/3. 224 Gedeon Péter: A pártállam átalakulása ■ Maria Csanádi: Self-Consuming Evolutions. A Model on the Structure, Self-Reproduction, Self-Destruction and Transformation of Party-State Systems Tested in Romania, Hungary and China. Bp., 2006. ■ 2007/3. 219 Győrffy Dóra: A gyarlóság kora ■ György Soros: The Age of Fallibility. Consequences of the War on Terror. New York, N. Y., 2006. ■ 2007/2. 136

Page 90: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Győrfi Tamás: Gyakorlati filozófiai jogelmélet ■ Bódig Mátyás: Jogelmélet és gyakorlati filozófia. Jogelméleti módszertani vizsgálódások. Miskolc, 2004. ■ 2007/1. 29 Kisantal Tamás: Totalitarizmus és humanizmus ■ Tzvetan Todorov: A rossz emlékezete, a jó kísértése. Mérlegen a XX. század. Bp., 2005. ■ 2007/2. 129 Laczó Ferenc: Magyar várostörténet ■ Gábor Gyáni: Identity and the Urban Experience. Fin-de-Siècle Budapest. Boulder, Col., 2004.; Robert Nemes: The Once and Future Budapest. DeKalb, Ill., 2005.; N. Kovács Tímea – Böhm Gábor – Mester Tibor (szerk.): Terek és szövegek. Újabb perspektívák a városkutatásban. Bp., 2005.; Czoch Gábor (főszerk.): Fejezetek Pozsony történetéből magyar és szlovák szemmel. Pozsony, 2005. ■ 2007/3. 229 Murányi István: Társadalomkép: analóg vagy digitális? ■ Kovách Imre (szerk.): Társadalmi metszetek. Hatalom, érdek, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon. Szociológiai tanulmányok. Bp., 2006. ■ 2007/4. 336 Pintér Tibor: Túl az Amadeuson ■ Wolfgang Hildesheimer: Mozart. Bp., 2006.; Maynard Solomon: Mozart. Bp., 2006.; Volkmar Braunbehrens: Mozart – a bécsi évek. Bp., 2006. ■ 2007/1. 13 Sármány-Parsons Ilona: A művészet eseménytörténete ■ Elizabeth Clegg: Art, Design, and Architecture in Central Europe 1890–1920. New Haven/London, 2006. ■ 2007/4. 318 Simon Boglárka: Trikolór dekoráció, sokszínű mindennapok ■ Rogers Brubaker – Feischmidt Margit – Jon Fox – Liana Grancea: Nationalist Politics and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town. Princeton, 2006. ■ 2007/2. 118 Simon Mariann: Az építészek a vörösbort szeretik ■ Váriné Szilágyi Ibolya: Építészprofilok. Akik a ’70-es, ’80-as években indultak. Bp., 2006. ■ 2007/2. 111 Simon Zsolt: Etruszkológiai kézikönyv, álnéven ■ Havas László – Tegyey Imre (szerk.): Bevezetés az ókortudományba. Debrecen, 2006. ■ 2007/4. 352 Szabadfalvi József: Magyar jogbölcselet ■ Felix Somló: Schriften zur Rechtsphilosophie. Bp., 1999.; István Losonczy: Abriß eines realistischen rechtsphilosophischen Systems. Bp., 2002.; Julius Moór: Schriften zur Rechtsphilosophie. Bp., 2006.; Barna Horváth: The Bases of Law / A jog alapjai. Bp., 2006.; Die Schule von Szeged. Rechtsphilosophische Aufsätze von István Bibó, József Szabó und Tibor Vas. Bp., 2006. ■ 2007/1. 22 Szövegek és fordítások Majtényi Balázs: Megjelent az „Apám tyúkja”! ■ A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok forrásai. Szerk. Balázs Katalin, Ódor Bálint. Bp., 2006. ■ 2007/2. 148 Évfordulók Pajkossy Gábor (összeáll.): Könyvek és tudományos konferenciák 1956-ról 2006-ban. II. rész ■ 2007/2. 160 [Lásd http://buksz.c3.hu/web/072/1956.pdf és Könyvek és tudományos konferenciák 1956-ról az ötvenedik évfordulón (2006–2007). http://buksz.c3.hu/web/074/1956.pdf is.]

Page 91: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Probléma Bene Sándor: Eszmetörténet és irodalomtörténet. A magyar politikai hagyomány kutatása ■ 2007/1. 50 Gyáni Gábor: Forradalom, felkelés, polgárháború. 1956 fogalmi dilemmáiról ■ 2007/1. 41 Pintér Zoltán: Akasszátok fel a királyokat! [Bruno Latour: Reassembling the Social. An Introduction to Actor-Network-Theory. Oxford, 2005.] ■ 2007/3. 236 Régi Tamás: Vadászok és vadászók. Vadászkultúra és gyarmatosítás a XX. század első felében Kelet-Afrikában ■ 2007/2. 150 Szemle Bartók Imre: ■ Wilhelm Dilthey: A filozófia lényege. Gödöllő/Máriabesnyő, 2007. ■ 2007/3. 249 Bauer Tamás: ■ László Csaba: The New Political Economy of Emerging Europe. Bp., 2005.; Csaba László: A felemelkedő Európa. Bp., 2006. ■ 2007/2. 170 Békés Enikő: ■ Mayer Gyula – Török László (szerk.): Iani Pannonii Opera Quae Manserunt Omnia. Vol. I. Epigrammata. Fasc. I. Textus. Bp., 2006. ■ 2007/1. 72 Bihari Péter: ■ Stéphane Audoin-Rouzeau – Anette Becker: 1914–1918. Az újraírt háború. Bp., 2006. ■ 2007/3. 247 Binzberger Viktor: ■ Ropolyi László: Az Internet természete. Bp., 2006. ■ 2007/2. 161 Bobory Dóra: ■ Láng Benedek: Mágia a középkorban. Bp., 2007. ■ 2007/3. 258 Bódy Zsombor: ■ Árpád von Klimó: Ungarn seit 1945. Göttingen, 2006. ■ 2007/4. 366 Danka István: ■ Boros, János – Vajda, Mihály (ed.): Ethics and Heritage. Essays on the Philosophy of Ágnes Heller. Pécs, 2007. ■ 2007/3. 254 Filep Tamás Gusztáv: ■ Murányi Gábor: Egy epizodista főszerepe. Lajos Iván történész élete és halála. Bp., 2006. ■ 2007/1. 78 Gyáni Gábor: ■ Balázs A. Szelényi: The Failure of the Central European Bourgeoisie. New Perspectives on Hungarian History. Basingstoke, 2006. ■ 2007/4. 362 Horváth Györgyi: ■ Séllei Nóra (szerk.): A feminizmus találkozásai a (poszt)modernnel. Debrecen, 2006. ■ 2007/1. 68 Jakab András: ■ Győrfi Tamás: A kortárs jogpozitivizmus perspektívái. Válogatott tanulmányok. Miskolc, 2006. ■ 2007/2. 188 Kármán Gábor: ■ Tóth Zsombor: A történelem terhe. Antropológiai szempontok a kora újkori magyar írásbeliség textusainak értelmezéséhez. Kolozsvár, 2006. ■ 2007/2. 168 Kovács Gábor: ■ Biró-Kaszás Éva: Felelősség a világért. Hannah Arendt gondolkodói útja a totalitarizmus elméletének kidolgozásáig. Debrecen, 2005. ■ 2007/4. 359 L. Varga Péter: ■ K. Ludwig Pfeiffer: A mediális és az imaginárius. Egy kultúrantropológiai médiaelmélet dimenziói. Bp., 2006. ■ 2007/3. 266 Laki Mihály: ■ Olivier Blanchard: A posztkommunista átmenet közgazdaságtana. Bp., 2006. ■ 2007/2. 174 Losoncz Alpár: ■ Kántor Zoltán (szerk): Nacionalizmuselméletek. Szöveggyűjtemény. Bp., 2004. ■ 2007/1. 69 MacKenzie, Judith: ■ László Török: Transfigurations of Hellenism. Aspects of Late Antique Art in Egypt A. D. 250–700. Leiden, 2005. ■ 2007/4. 376

Page 92: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Mittich Boglárka: ■ Ulrich Beck: Mi a globalizáció? A globalizmus tévedései – válaszok a globalizációra. Szeged, 2005. ■ 2007/1. 65 Mohácsi Kálmán: ■ Fertő Imre: Az agrárkereskedelem átalakulása Magyarországon és a kelet-közép-európai országokban. Bp., 2006. ■ 2007/2. 177 Nagy Piroska: ■ „Magyarország mint a nyugati keresztény művelődés védőbástyája”. A Vatikáni Levéltárnak azok az okiratai, melyek őseinknek a Keletről Európát fenyegető veszedelmek ellen kifejtett erőfeszítéseire vonatkoznak (cca 1214–1606) / ’Hungary as Propugnaculum of Western Christianity’. Documents from the Vatican Secret Archives (ca 1214–1606). Összegyűjt. Artner Edgár, szerk. Szovák Kornél, Török József, Tusor Péter. Bp./Róma, 2004. ■ 2007/1. 75 Pintér Judit Nóra: ■ Kulcsár Zsuzsanna (szerk.): Teher alatt… Bp., 2005. ■ 2007/2. 184 Pintér Judit Nóra: ■ Pólya Tibor: Identitás az elbeszélésben. Szociális identitás és narratív perspektíva. Bp., 2007. ■ 2007/3. 261 Reményi Édua: ■ Szakadát István (syi): Egyben az egész egytől egyig. Bp., 2007. ■ 2007/3. 263 Réz Anna: ■ Krokovay Zsolt (szerk.): Felelősség. Bp., 2006. ■ 2007/3. 251 Rónai András: ■ Bagi Zsolt: A körülírás. Nádas Péter: Emlékiratok könyve. Pécs, 2005.; Bagi Zsolt: Az irodalmi nyelv fenomenológiája. Bp., 2006. ■ 2007/4. 369 Sata Kinga-Koretta: ■ Gángó Gábor: Eötvös József uralkodó eszméi. Kontextus és kritika. Bp., 2006. ■ 2007/2. 165 Schleicher Nóra: ■ B. Erdős Márta: A nyelvben élő kapcsolat. Bp., 2006. ■ 2007/2. 179 Seress Ákos: ■ Kékesi Kun Árpád: A rendezés színháza. Bp., 2007. ■ 2007/4. 371 Szőke Julianna: ■ Oláh Szabolcs – Simon Attila – Szirák Péter (szerk.): Szerep és közeg. Medialitás a magyar kultúratudományok 20. századi történetében. Bp., 2006. ■ 2007/3. 267 Vári György: ■ Kamarás István: Az irodalmi mű befogadása. Bp., 2007. ■ 2007/4. 375 Mi a pálya? Krugman, Paul: Ki volt Milton Friedman? ■ 2007/1. 81 Gurevics, Aron Jakovlevics – Mazour-Matusevich, Yelena: Hogyan írjunk a középkor történetéről? Yelena Mazour-Matusevich beszélget Aron Gureviccsel (Bev. Klaniczay Gábor) ■ 2007/1. 88 Shweder, Richard A.: Clifford Geertz eltökélt határozatlansága ■ 2007/4. 378 Zsuravszkaja, Jekatyerina: Merre tart Oroszország? [Andrei Shleifer: A Normal Country. Russia after Communism. Cambridge, Mass. 2005.] ■ 2007/3. 272 BUKSZ-bibliográfia Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek – A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2006. IV. negyedév ■ 2007/1. 96 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek – A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2007. I. negyedév ■ 2007/2. 190 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek – A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2007. II. negyedév ■ 2007/3. 286 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek – A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2007. III. negyedév ■ 2007/4. 386

Page 93: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Rejtvény Kutrovátz Gábor – Zemplén Gábor: Ami a lapos Földön nem kerek [Megfejtés] ■ 2007/1. 100 [A Matthieu-hatás] ■ 2007/3. 289 Bibliográfiai mellékletek Bollobás Enikő könyvei ■ 2007/4. 333 Gábor Kálmán könyvei ■ 2007/3. 216 Magyar politikai könyvtár (Összeáll. Bene Sándor) ■ 2007/1. 60 Politikai irodalom Magyarországon 1450–1760 (Összeáll. Bene Sándor) ■ 2007/1. 54 Sáska Géza könyvei ■ 2007/4. 349

Page 94: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Budapesti Könyvszemle BUKSZ 20. évfolyam 2008 Levelezés Simon Zsolt: Egy kritika utóélete ■ 2008/1. 3 Bírálat Ács Pál: A mikrotörténelem határvidékén ■ Sebők Marcell: Humanista a határon. A késmárki Sebastian Ambrosius története (1554–1600). Bp., 2007. ■ 2008/2. 103 Boros János: Liberalizmus és kommunitarizmus ■ Tallár Ferenc: … és …. Struktúra és communitas. Bp., 2006. ■ 2008 /1. 14 Buda Béla dr.: Lelki betegségek. A lelki betegség kérdésének változásai és viszontagságai ■ Csabai Márta: Tünetvándorlás. A hisztériától a krónikus fáradtságig. Bp., 2007. ■ 2008/2. 113 Deréky Pál: Magyar avantgárd irodalom ■ Kálmán C. György: Élharcok és arcélek. A korai magyar avantgárd költészet és a kánon. Bp., 2008.; Kappanyos András: Tánc az élen. Ötletek az avantgárdról. Bp., 2008. ■ 2008/4. 318 Hack Péter: A bűnözők emberi jogai ■ Bárd Károly: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes eljárás büntetőügyekben – emberijog-dogmatikai értekezés. Bp., 2007. ■ 2008/1. 28 Hidas Zoltán: Szociológiai-politikai arcélek ■ Felkai Gábor: A német szociológia története a századfordulótól 1933-ig. I–II. Bp., 2006–2007. ■ 2008/2. 109 Komáromy Zsolt: Társas lét és rettenet ■ Edmund Burke: Filozófiai vizsgálódás a fenségesről és a szépről való ideáink eredetét illetően. Bp., 2008. ■ 2008/3. 225 Ludassy Mária: Starobinski szimbólumai ■ Jean Starobinski: Poppea fátyla. Válogatott irodalmi tanulmányok. Bp., 2007.; Jean Starobinski: 1789, az értelem jelképei. Bp., 2006. ■ 2008/1. 4 Mandics György: A szájhagyomány-kutatás horizontjai ■ Görög-Karády Veronika: Éva gyermekei és az egyenlőtlenség eredete. Mesék, teremtéstörténetek, etnoszemiotikai elemzések (Afrika, Európa). Bp., 2006. ■ 2008/1. 34 Mátyus Norbert: A budapesti Dante ■ Dante Alighieri: Commedia. I. Riproduzione fotografica. II. Studi e ricerche. A cura di Gian Paolo Marchi, József Pál. Verona, 2006. ■ 2008/3. 211 Molnár Antal: Egy válság anatómiája ■ Marie-Madeleine de Cevins: Les franciscains observants hongrois de l’expansion à la débâcle (vers 1450 – vers 1540). Roma, 2008. ■ 2008/3. 216 Muraközy Balázs: Globalizációs irodalom ■ Szilágyi Katalin – Balázs Zoltán (szerk.): Globalizáció és kapitalizmus. Bp., 2008. ■ 2008/3. 255 Ötvös Péter, Devescovi Balázs, Földes Györgyi: Neospenót ■ A magyar irodalom történetei. I–III. Főszerk. Szegedy-Maszák Mihály. Bp., 2007. ■ 2008/3. 235 Simon Zoltán Boldizsár: Rekviem egy álomért ■ Richard Rorty: Filozófia és társadalmi remény. Bp., 2007. ■ 2008/1. 22 Simon Zsolt: Letűnt népek Wikipédiája ■ Harald Haarmann: Letűnt népek lexikona. Az akkádoktól a vikingekig. Bp., 2008. ■ 2008/4. 323 Simon Zsolt: Római nyelvpolitika ■ Adamik Béla: Nyelvpolitika a Római Birodalomban. Bp., 2006. ■ 2008/3. 263

Page 95: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Simon Zsolt: Telegdi Zsigmond művei ■ Telegdi Zsigmond: Opera omnia, I–II. Szerk. Jeremiás Éva. Piliscsaba – Bp., 2006. ■ 2008/1. 39 Sólyom Péter: Kelsen-kalauz ■ Cs. Kiss Lajos (szerk.): Hans Kelsen jogtudománya. Bp., 2007. ■ 2008/3. 249 Szalai Miklós: Ateista kiáltvány ■ Richard Dawkins: Isteni téveszme. Bp., 2007. ■ 2008/4. 311 Szummer Csaba: Jó közérzet a kultúrában ■ Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai (A Flow folytatása). Bp., 2007. ■ 2008/4. 334 Tőzsér János: Internalizmus kompromisszumok nélkül ■ Katalin Farkas: The subject’s point of view. Oxford – New York, 2008. ■ 2008/4. 303 Probléma Baráth Katalin: Az írástudó magányossága. Megjegyzések Hajnal István írástörténeti munkáihoz ■ 2008/2. 119 Marosi Ernő: Reneszánsz, humanizmus. Fogalmi problémák A reneszánsz éve kiállításain ■ 2008/4. 345 Szabó A. Töhötöm: „Akció indul!” A történet kisajátítása az etnográfiai értelmezésben ■ 2008/2. 125 Takács Tibor: Szövegek, tények, stratégiák. A történelem és forrásai ■ 2008/4. 353 Tiszteletkör Bence György: Politikai-filozófiai tanulmányok. 1990–2006. Szerk. Pogonyi Szabolcs. Bp., 2007. Kovács András: A filozófus félelme az erdőszélen ■ 2008/2. 138 Krokovay Zsolt: Kritikai előtanulmányok – a politika egy nem marxista filozófiájához ■ 2008/2. 146 Miklósi Zoltán: A politikai filozófia nyomorúsága? ■ 2008/2. 153 Orthmayr Imre: Nyitott szemmel ■ 2008/2. 130 Takáts József: Politikai filozófia kontra eszmetörténet-írás ■ 2008/2. 158 Szemle Angyalosi Gergely: ■ Borgos Anna: Portrék a Másikról. Alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn. Bp., 2007. ■ 2008/3. 289 Antók Péter: ■ Kutrovátz Gábor – Láng Benedek – Zemplén Gábor: A tudomány határai. Bp., 2008. ■ 2008/4. 374 Bartha Judit: ■ Orosz Magdolna: „Az utánzott idegen nyelvű kézírás”. Mű és alkotás E. T. A. Hoffmann elbeszéléseiben. Bp., 2006. ■ 2008/1. 62 Bartók Imre: ■ Ernst Bloch: Az utópia szelleme. Bp., 2007. ■ 2008/1. 48 Becze Szabolcs: ■ Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai. Feljegyzések a sárkunyhóból. Bp., 2006.; Thomas Hylland Eriksen: Kis helyek – nagy témák. Bevezetés a szociálantropológiába. Bp., 2006. ■ 2008/2. 163 Borgos Anna: ■ Kende Anna (szerk.): Pszichológia és feminizmus. Hogyan alakította át a pszichológia elméleteit, kutatási kérdéseit és módszereit a társadalminem-kutatás? Bp., 2008. ■ 2008/4. 377 Cieger András: ■ Takáts József: Modern magyar politikai eszmetörténet. Bp., 2007. ■ 2008/1. 54

Page 96: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Demetrovics László: ■ Hammer Ferenc: Fekete & fehér gyűjtemény. Karcolatok. Pozsony, 2007. ■ 2008/1. 87 Forgács Éva: ■ Szilágyi Sándor: Neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben 1965–1984. Bp., 2007. ■ 2008/1. 80 Gálosi Adrienne: ■ Józan Ildikó – Jeney Éva – Hajdu Péter (szerk.): Kettős megvilágítás. Fordításelméleti írások Szent Jeromostól a 20. század végéig. Bp., 2007. ■ 2008/3. 269 Gecser Ottó: ■ Novák Veronika: Hírek, hatalom, társadalom. Információáramlás Párizsban a középkor végén. Bp., 2007. ■ 2008/4. 366 Gyáni Gábor: ■ László Péter – Martin Rady (eds.): Resistance, rebellion, and revolution in Hungary and Central Europe. Commemorating 1956. London, 2008. ■ 2008/4. 370 Hanák András: ■ Hack Péter: A büntetőhatalom függetlensége és számonkérhetősége. Bp., 2008. ■ 2008/3. 266 Hites Sándor: ■ Bezeczky Gábor: Véres aranykor, hosszú zsákutca. Bp., 2005. ■ 2008/1. 69 Kolozsi Ádám: ■ Christoph Wulf: Az antropológia rövid összefoglalása. Történet, művelődés, filozófia. Bp., 2007. ■ 2008/2. 161 Kovai Melinda: ■ Erős Ferenc – Lénárd Kata – Bókay Antal (szerk.): Typus Budapestiensis. Tanulmányok a pszichoanalízis budapesti iskolájának történetéről és hatásáról. Bp., 2008. ■ 2008/2. 186 Lajosi Krisztina: ■ Mezősi Miklós: Zene, szó, dráma. Színjátékok és szín(e)változások: A történelem szemantikája Puskin és Muszorgszkij művészi szkepszisében – Az orosz krónikás színmű műfajpoétikai kérdései. Bp., 2006. ■ 2008/1. 66 Lajtai L. László: ■ Iván Zoltán Dénes (ed.): Liberty and the search for identity. Liberal nationalism and the legacy of empires. Bp. – New York, 2006. ■ 2008/1. 57 Lendvai L. Ferenc: ■ Bojtár Endre: „Hazát és népet álmodánk”. Felvilágosodás és romantika a közép- és kelet-európai irodalmakban. Bp., 2008. ■ 2008/3. 282 Lippai Cecília: ■ Király V. István: Halandóan lakozik szabadságában az ember. Pozsony, 2007. ■ 2008/1. 50 Lugosi Lugo László: ■ Mérték: Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi, Moholy. H. n., 2006. ■ 2008/1. 79 L. Varga Péter: ■ Benyovszky Krisztián: Bevezetés a krimi olvasásába. Dunaszerdahely, 2007. ■ 2008/2. 189 Major Iván: ■ Kornai János: Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás. Bp., 2007. ■ 2008/2. 174 Mestyán Ádám: ■ East Central Europe / L’Europe du Centre-Est. Vol 32 (2005). ■ 2008/2. 184 Milbacher Róbert: ■ Devescovi Balázs: Eötvös József (1813–1871). Pozsony, 2007. ■ 2008/3. 286 Nádor Zsófia: ■ H. Nagy Péter (szerk.): Idegen Univerzumok. Tanulmányok a fantasztikus irodalomról, a science fictionról és a cyberpunkról. Dunaszerdahely, 2007. ■ 2008/1. 72 Papp Ábris: ■ Havasréti József: Alternatív regiszterek. A kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban. Bp., 2006. ■ 2008/1. 83 Papp Ábris: ■ Kovách Imre (szerk.): Vidékiek és városiak. A tudás- és imázshasználat hatásai a vidéki Magyarországon. Bp., 2007.; Kovách Imre (szerk.): Vidék- és falukép a változó időben. Bp., 2007. ■ 2008/2. 167

Page 97: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Pató Attila: ■ Olay Csaba: Hannah Arendt politikai egzisztencializmusa. Bp., 2008. ■ 2008/3. 273 Pintér Judit Nóra: ■ Sutyák Tibor: A Freud-elv. A pszichoanalízis mint lélekfilozófia. Pozsony, 2008. ■ 2008/3. 292 Piroska Dóra: ■ Nina Bandelj: From communists to capitalists. The social foundations of foreign direct investment in postsocialist Europe. Princeton – Oxford, 2007. ■ 2008/3. 279 Sár Eszter: ■ Max Weber: Világvallások gazdasági etikája. Vallásszociológiai tanulmányok. Válogatás. Bp., 2007. ■ 2008/1. 44 Sokcsevits Dénes: ■ Dupcsik Csaba: A Balkán képe Magyarországon a 19–20. században. Bp., 2005. ■ 2008/1. 60 Soós Károly Attila: ■ Muraközy László (szerk.): Fecseg a felszín és hallgat a mély. Tudatok és tudatalattik a gazdaságpolitikában. Bp., 2007. ■ 2008/2. 179 Szabadfalvi József: ■ Marcus Tullius Cicero: A törvények. Bp., 2008. ■ 2008/4. 363 Szabó Ildikó: ■ Donáth Péter: A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből 1868–1958. Bp., 2008.; Donáth Péter: Oktatáspolitika és tanítóképzés Magyarországon 1945–1960. Bp., 2008. ■ 2008/3. 276 Valló Judit: ■ Ferkai András: Lakótelepek. Bp., 2005. ■ 2008/2. 171 Viczián Zsófia: ■ Szemerkényi Ágnes (szerk.): Folklór és történelem. Bp., 2007. ■ 2008/4. 379 Vilmos László – Grüll Tibor: ■ Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római történelem. Bp., 2007. ■ 2008/2. 191 Wehli Tünde: ■ Szakács Béla Zsolt: A Magyar Anjou Legendárium képi rendszerei. Bp., 2006. ■ 2008/1. 75 Mi a pálya? Darnton, Robert: A könyvtár az új korszakban ■ 2008/4. 385 Gecser Ottó: A könyv már nem a régi ■ 2008/2. 200 Hetényi Zsuzsa: Vadregények ■ 2008/2. 196 Kocka, Jürgen: Mozgolódás a történettudományban ■ 2008/1. 89 BUKSZ-bibliográfia Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek – A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2007. IV. negyedév ■ 2008/1. 93 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek – A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2008. I. negyedév ■ 2008/2. 203 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek – A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2008. II. negyedév ■ 2008/3. 295 Gecser Ottó (összeáll.): Fontos könyvek – A BUKSZ válogatott bibliográfiája, 2008. III. negyedév ■ 2008/4. 392 Bibliográfiai mellékletek Hajnal István írástörténeti vonatkozású művei ■ 2008/2. 123 [A reneszánsz éve: Kiállítási katalógusok, kiállítások katalógus nélkül] ■ 2008/4. 350

Page 98: őrzés. A magyarbuksz.c3.hu/tart1-20evf.pdfkönyvekről 1989/1. 93 Niedermüller Péter: A néprajztudomány válaszútjai avagy a kultúrakutatás elméleti dilemmái 1989/1. 79

Összeáll.: Pajkossy Gábor