A TARTALOMBÓL• Krúdy Gyulára emlékezünk• Gondolatok a Tokaji Írótáborról• Fazekas István beszélgetése Dörner György színművésszel, az Újszínház igazgatójával• Tölgyesi Tibor beszélgetése Karinthy Mártonnal, a Karinthy Színház igazgatójával• Finta Éva, Petrőczi Éva és Borhi György versei• Jámbor Ivett rajzai

A NÉV KÖTELEZ

„Nem vagyunk mások, mint folytatásai a régi időnek, a lábnyomok továbbmennek ugyanazon az úton, jó szem kell hozzá, hogy megláthassa valaki, hol végződik az egyik nemzedék lábnyoma és hol folytatódik az új nemzedéké.”

Krúdy Gyula

Ára:

300

Ft

Széchenyi Márk

Tisztelt Ház, Tisztelt elöljárók! Kü-lön tisztelettel üdvözlöm a vendége-inket, a jelenlévőket!

Széchenyi Márk vagyok, egyenes ági utóda gróf Széchényi Ferencnek, aki a Magyar Nemzeti Múzeum egyik ala-pítója. Először nyílik alkalmam arra, hogy e nemes falak között szólhatok önökhöz.

Családunk nemesi rangot 1508-ban honvédő, katonai teljesítménye okán kapott, de gyökereinket egészen a honalapításig vezethetjük vissza. Csa-ládunk tagjainak nagyon fontos a ha-zaszeretet (ez megjelenik a dinasztiák minden egyes korszakában), akik az ország fejlődéséért, előmeneteléért, ha kellett, a vérüket, életüket adták. Ge-nerációról generációra adtak iskolapél-dát arról, hogy nemzetüket szolgálják, építsék országukat és lehetőségeik szé-les tárházát fordítsák a közjóra.

Szeretném kiemelni, hogy Széchenyi István görög barátja, Báró Hodosi és Kizdiai Sina György Simon, bankár, nagybirtokos, filantróp és mecénás, az Osztrák Nemzeti Bank igazga-tója, Görögország bécsi főkonzulja, az Athéni Nemzeti Obszervatórium megalapítója és a Lánchíd építésének legfontosabb finanszírozója, halá-la után fia, Sina Simon voltak, akik szinte minden ötletét támogatták a Grófnak! Többek között a Magyar Tudományos Akadémia legnagyobb magánadománya is az ő nevéhez fű-ződik.

Hasonló nemzetépítő identitása sok nemes családnak volt, ilyenek voltak, csakhogy néhány példát említsek: a Zrínyiek, Zichyek, a Bethlen salád, a Batthyány leszármazottak, Rákóczi és hívei vagy akár a múlt századból né-hány példát kiragadva az Andrássyak, vagy éppen gróf Tisza István.

Ennek fényében szeretnék néhány gondolatot megosztani önökkel.

Úgy vélem, minden igaz magyar nemesi családnak mozgatórugója a mérhetetlen hazaszeretet volt!  Mit is jelentett igazából a hazaszeretet ezen nemesi generációk számára?  Erre a választ ezektől a magyar nemes csalá-doktól kaphatjuk meg, hiszen ők vol-tak azok, akik évszázadokon át a ma-gyarságot elpusztítandó események közepette is igaz istenhittel mentet-ték meg az országot utódaik, a jelen kor számára. Említhetném nemzeti tragédiáink sorait (tatárjárás, török uralom, elbukott szabadságharcaink, világháborúk, Trianon) az ezekből való talpra állítása az országnak, a nemesség kiváló vezetői nélkül szinte lehetetlen lett volna. Innen is hálával gondolok elődeinkre, nagyjainkra!

Ahogy Hunyadi Jánosban tisztel-hetjük a nagy honvédőt, ő is egyike azoknak, aki nélkül ma nem ülhet-nénk itt, mi sem bizonyítja ezt job-ban, hogy ma is rá emlékeznek, és konganak érte délben a harangok. De ez a hazaszeretet nyilvánult meg Hu-nyadi János fiában, utolsó szakrális királyunkban, Mátyás királyban is uralkodása alatt. Uralkodásának tisz-teletére ebben az évben Mátyás király évet ünnepelhetünk.  Neki köszön-hetjük a Szent Koronánk hazajövete-lét, világhírű reneszánsz építészetün-ket, egyetemeinket!

Különösen kiemelném a pálos rend iránti elkötelezettségét, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend széles-körű elterjesztését.

Nagy büszkeség családunk számára, hogy egyik kedves ősünk Széchenyi Pál kalocsai érsek is, eme pálos rend magas rangú tagja volt. A pálosok, mint tudjuk, magas rangú neme-sek utódjainak tanítómesterei vol-tak. Szeretnék egy hozzá kapcsolódó személyes élményemről is beszélni: ott lehettem és közreműködhettem Széchenyi Pál kalocsai érsek exhu-

málásánál.  Mély és megható érzést indított el bennem és a családomban, amit itt nehéz szavakba foglalni!

Családi örökségünk védelmében ha-zánk szeretete iránti elkötelezettsé-günk áll.

Ezt a szellemi örökséget tartjuk mi Széchenyiek a legfontosabbnak, hogy ezt átörökítsük, nemcsak az utódaink számára, hanem a nemzetünk számá-ra is.

Ezért hoztuk létre a Gróf Széchenyi Család Alapítványt, a Széchenyi Sza-bad Akadémiát, a Magyar Történel-mi Családok Emléknapját, a Széche-nyi tábort az ifjú generáció részére, valamint Az Év Széchenyi Vállalko-zása pályázatot, amivel jó példákat tudunk mutatni a magyar vállalkozá-soknak.

Díjakat hoztunk létre, egyebek mel-lett a Stádium-díjat, hogy a magyar kulturális élet területén a fiatal gene-rációk is dönthessenek jövőképükről.

A Széchenyi család alap gondolatának tartja, hogy a név kötelez (Noblesse oblige). Nevünk évszázadokról-évszá-zadokra, generációkról-generációkra örökített szellemi érték, ezért célul tűztük ki, hogy az 1926-os ma is ha-tályban lévő törvény cikkelye szerint, oltalom alatt álljon. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány 2015-óta a Szé-chenyi nevet hivatalosan oltalom alá helyeztette!

Mindenki a nemzetgyarapodás olda-lán állt, nem véletlen, hogy szépapá-mat, Széchenyi Istvánt a legnagyobb magyarként tartja számon nemze-tünk emlékezetének szeretete.

Gondolataim zárásaként, szeretnék idézni gróf Széchenyi István imájából és elköszönni családunk jelmondatával:

„Mindenható Isten! Hallgasd meg min-den órai imám! Töltsd el szívemet an-gyali tiszta szeretettel hazám és honfi-társaim iránt.”

„Si Deus pro nobis, quis contra nos?” – HA ISTEN VELÜNK, KI LEHET ELLENÜNK?

*Széchenyi Márk beszéde az Országház fel-sőházi üléstermében hangzott el, a Hunyadi-emléknapon.

1.Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni.A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének.Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves, kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma.

2.Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Oda haza. De jó volna tiszta szívből – Úgy mint régen – Fohászkodni, De jó volna megnyugodni.De jó volna mindent, mindent, Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni.

3.Ha ez a szép rege Igaz hitté válna Óh de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgotha nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget, Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni… Karácsonyi rege, Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra…

Ady EndreKarácsony

STÁDIUM Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap VII. évf. 2. szám | 2018.

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány kez-deményezése által „ÚJ UTAK ÉS HIDAK A VÁLLAKOZÁSBAN” címmel rendha-gyó előadássorozatot indított az Óbudai Egyetemmel való közös szervezésben.

A rendezvény a Lánchíd átadásának 149. évfordulója alkalmából, 2018. november 20-án került megrendezésre az Óbudai Egyetemen.

Az előadások elsősorban az egyetemis-tákat szólítják meg, egyrészről azzal a céllal, hogy a már jövőbeni kész ter-vekkel rendelkező diákokat még moti-váltabbá tegyék a szakma sikeres piaci részvevői előtt, másrészről a kevésbé ösztönzöttek számára példaképeket ál-lítsanak, akik saját szakmai életútjuk, vállalkozásuk bemutatásával támogat-ják és biztatják a hallgatókat.

A nevezetes évforduló kiválóan jelké-pezi az előadássorozat mottóját, mely hídként szolgál a szakmai életpályájuk előtt álló képzett fiatalság és a társa-dalom által is elismert, jelentős ered-ményeket elért idősebb vállalkozásban dolgozó generáció között.

A meghívottak közül külön előadással készülnek az idei év „Széchenyi Vál-lalkozás 2018” díjazottai is, akik ki-emelkedő teljesítményt tudhatnak már maguk mögött a különböző piaci ága-zatokban.

A találkozó lehetőséget biztosít a je-lenlévők számára, hogy közöttük in-teraktív kommunikáció alakulhasson ki, ahol közvetlenül fordulhatnak kér-désekkel vagy hozzászólásokkal a hall-gatók a már vállalkozásban dolgozó leendő szakmai munkatársak felé, akik elért sikereik és megélt, de túljutott ku-darcaikon keresztül hasznos tapaszta-lattal szolgálnak számukra. Az előadás során összegyűjtött információk, olyan többlettudást adnak a kezdő, de ha-tározott vagy éppen még bizonytalan szakmai életpályán lévő fiatalságnak, hogy mindenképpen megerősítik őket abban a szándékban, hogy magyarként szakmai tudásukkal nemzetüket szol-gálják. Ez a vezérelv fémjelzi Széchenyi István munkásságát is, melyet a Gróf Széchenyi Család Alapítvány hivatott továbbörökíteni.

A Gróf Széchenyi Csa-lád Alapítvány és a Stádium társadalmi és kulturális hírlap együt-tműködési megállapo-dást írt alá – tudtuk meg Fazekas Ist-vántól, a Stádium főszerkesztőjétől. Mind a Széchenyi család tagjai, mind pedig a Stádium szerkesztői fontosnak tartják, hogy a magyar ifjúság egésze a nemzeti értékeinkről való keresztény gondolkodás jegyében a tudós- és mű-vészvilág felől is érvényes megszólításo-kat kapjon.

Az együttműködés elsősorban az ezzel kapcsolatos feladatok elvégzését célozza

meg, ennek keretében a jövőben több olyan kulturális eseményt is szervez-nek, amelynek minden magyar fiatal a részese lehet. Ebben a közös munká-ban máris több egyetem és középisko-la a partnerüknek mondható. Ennek a megszólításnak a része az is, hogy kö-zösen megalapították a Stádium-díjat, amelynek odaítéléséről a Kárpát-me-dencei magyar középiskolák diáksága szavazhat majd.

A Széchenyi Istvánt ábrázoló bronzpla-kettet (és pénzjutalmat) minden évben egy magyar közéleti személy, egy ma-gyar tudós és egy magyar alkotóművész kaphatja meg. A diákok minden évben

március 15-ig jelölhetik azokat, akiket a díjra méltónak tartanak. Ezt követően egyfajta kulturális kampány keretében kell népszerűsíteniük a jelölteket.

A szavazásra minden év szeptember 21-én (Széchenyi István születésnapján) kerül sor, a díjat mindig október 23-án adja majd át a Széchenyi család képvi-selője. Az együttműködő felek abban is megegyeztek, hogy a Stádium társadal-mi és kulturális hírlap magyar ifjúsággal kapcsolatos tematikus számainak tar-talmát a jövőben közösen alakítják ki.

(Forrás: Magyar Idők)

STÁDIUM Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap VII. évf. 2. szám | 2018.

A DIÁKOK SZAVAZHATNAKA STÁDIUM-DÍJRÓL

„ÚJ UTAK ÉS HIDAKA VÁLLALKOZÁSBAN”

Vigh Tímea

Magyar Ezüst Érdemkeresztet vett át az államalapítás ünnepe alkalmából Schmidt Monika, a százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület elnöke Rét-vári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárától Budapesten, augusztus 17-én. Schmidt Monika harminc éve foglalkozik sérült

gyermekek és fiatal felnőttek fejlesztésével.

A MI SZAKMÁNKRA KEVESEBB FIGYELEM JUTCzifrik Katalin

A nevéhez fűződik a Születéstől Fel-nőttkorig konferencia, amely az elmúlt tizenhárom év alatt a térség egyik leg-jelentősebb szakmai rendezvényévé vált, valamint a korai szűrés elindítása, amelynek köszönhetően számos kisgyer-mek kezdheti a születésekor várhatónál jobb esélyekkel iskolai tanulmányait.  

A Pető András Intézetben végzett kon-duktorként. Szakmai pályafutását is ott kezdte, a nemzetközi csoportban dolgo-zott, a mozgássérült gyerekek fejleszté-sével és a szülők képzésével foglalkozott. Konduktorként került kapcsolatba a Szülők Fóruma Egyesülettel 1994-ben, amelynek 2000-ben lett az elnöke. A Budapesti Műszaki Egyetemen, köz-oktatási vezetőként másoddiplomázott 2007-ben, majd „A kora gyermekkori  intervenció elmélete és gyakorlata” kép-zésen vett részt a Korai Fejlesztő Köz-pontban 2009-ben. Fontos tapasztalata és meggyőződése, hogy a gyerekekkel csak a családon keresztül, azzal egy-ségben érdemes foglalkozni, ezért vé-gezte el a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakember szakát. Az SZFE beszűkült anyagi

lehetőségei miatt 2015 óta társadalmi munkában látja el az elnöki feladato-kat – a menedzselést, a pályázatírás, a munkáltatói jogok gyakorlását –, és az Érdi Móra Ferenc Általános Iskolában vállalt főállást konduktor-gyógypeda-gógusként.

Tizenhárom éve szervezte meg kollé-gáival az első Születéstől Felnőttkorig konferenciát, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend a pedagógusok, segítő szakemberek és szülők körében Százhalombattán is környékén. A ren-dezvényen neves szakértők adnak elő a nevelés- és fejlődéslélektan, a pedagógia, pszichológia és társtudományaik érde-kességeiről, aktualitásairól. Színvonala mellett az a szakmai és társadalmi ösz-szefogás is példaértékű, amelynek kere-tében évről évre létrejön.

Ugyancsak Schmindt Monika kezde-ményezésére indult el a százhalombattai csecsemők korai idegrendszeri szűrése nyolc éve. A vizsgálatok célja azok-nak a mozgásfejlődésben tetten érhető késéseknek és zavaroknak az időben történő felismerése, amelyek a későbbi-

ekben gátolhatják a gyerekek optimális fejlődését, iskolaérettségét. A szűrés és a mozgásterápián alapuló korrekció az SZFE szakemberei, a védőnői szolgálat és a szülők együttműködésében valósul meg. A rendkívül eredményes gyakorla-tot egy éve Törökbálinton is átvették, és mostanra Érden is komolyan érdeklőd-nek iránta.

Az SZFE a speciális és egyedi fejlesztés mellett több éven keresztül működtetett integrált családi napközit olyan gyere-keknek, akiket nem vettek fel bölcsődé-be, illetve óvodába. Évekig az egyesület konduktora fejlesztette a Szivárvány Óvodába járó mozgássérült gyerekeket együttműködés keretében. Az SZFE a Regionális Autista Központ megalakulá-sa előtt gyógypedagógiai ellátást nyújtott autista óvodások számára. Hosszabb ide-ig nappali ellátást biztosított fogyatékkal élő gyerekek és fiatal felnőttek számára. Az utóbbi években olyan megállapo-dást kötött a Sérültekért Alapítvánnyal, amely szerint kizárólag a 18 évesnél fia-talabb gyermekeket látja el, az idősebbek számára az alapítvány és társszervezete biztosítja ezt az ellátási formát.

Az SZFE fő támogatója mindig a száz-halombattai önkormányzat volt, a város bevételeinek csökkenésével azonban az egyesület anyagi lehetőségei is drasz-tikusan romlottak. Több munkatár-suktól is meg kellett válniuk – mondta Schmidt Monika –, de ezzel együtt a helyi társadalom erős támogatását is megtapasztalhatták. Rengetegen  aján-lottak fel számukra önkéntes munkát, 700 ezer forintos támogatás gyűlt össze számukra a Freedom újévi jótékonysá-gi koncertjén, 400 ezer forintot kaptak a TESCO-tól az „Ön választ, mi segí-tünk” akció keretében. „Nagyon komoly erkölcsi elismerésként éljük meg, hogy a vásárlók a mi szervezetünkre szavaztak.” Legutóbb a VUK edzője, Bálint Tibor ajánlotta fel számukra a Barcelona játé-kosa, Iniesta százezer forintot érő mezét, amelyet ajándékba kapott.

Schmidt Mónikának mindig voltak és jelenleg is vannak szakmai álmai. Sze-retné elérni, hogy új iskola épüljön a na-gyon öreg és elhanyagolt érdi Móra he-lyett. Nemcsak az a baj, hogy az épület valósággal düledezik, hanem az is, hogy a súlyosan, halmozottan sérült gyerekek

fejlesztésére még itt sincs hely, illetve infrastruktúra. Jelenleg részben otthon foglalkoznak velük.  

„Amit egyre fontosabbnak érzek, az az összefogás. Hinni szeretnék abban, hogyha a szülői szervezetek, a konduktorok és a gyógypedagógusok együtt, közösen tesznek meg minden tőlük telhetőt, megoldódhat a Mórás gyerekek problémája.”    

Otthon három gyermeket nevelt fel: 18 éves fia gimnazista, 21 éves lánya a Corvinuson tanul turizmust, 22 éves lánya pedig anglisztika szakon diplomá-zott, és holland szakon tanul tovább.

A magas szintű állami elismerés nagy meglepetést és örömet szerzett számára. „Egy hónappal ezelőtt hívtak fel a minisz-terelnöki hivatalból, hogy elfogadnám-e a kitüntetést. Különösen azért esik jól az elismerés, mert a szakmánkra viszonylag kevés figyelem irányul. Azok a gyerekek, akikkel mi foglalkozunk, kisebb eséllyel nyernek tanulmányi versenyt, de annál nagyobb szükségük van a támogatásra.”

(Forrás: Hírtükör)

K rúdy műszövegei az emberi élet teljességét mutatják meg a válto-zatos témák, az idő-beli utazások révén, ezért stílustörténeti kategorizálásuk ellenáll a hagyományos besorolásnak. Sok irodalomtörténész szinte számon kéri az öntörvényű szerzőn az átlagol-vasó életszemléletét, a határozott epi-kus struktúrát, a jellemrajzot, a céltu-datos alkotói szándékot. Ez olyan lehe-tetlenség, mintha magán a természeten kérnénk számon a szabálytalan évszak-váltást, a mutációkat, a rendkívüli je-lenségeket, amelyek látszólag előzmény nélkül bukkannak fel. A művész azon-ban a valóság és a képzelet világában egyaránt otthonos, közöttük szabadon átjárhat, s nekünk bizony néha nehéz követnünk műveiben az ételek meta-morfózisát.

Mit tegyünk, hogy a mindenkori Krú-dy-olvasó megfrissülten élvezhesse Krú-dy evőnovelláit? Javaslatom, hogy kezel-jük a Krúdy-irodalom eddigi eredmé-nyeit erről a témáról kaleidoszkópszerű-en! Ha mégsem tetszene az átrendezés új rajzolata, akkor ezt az értelmezési kísérletünket tekintsük a János István által javasolt rejtvényjátéknak, de ha mégis, úgy gondolkodjunk el rajta! 1

Krúdy ún. gasztronómiai témájú művei vagy „gyomornovellái” a gyakran ke-rültek a figyelem középpontjába: akár közérthetőek, akár szimbolikusak, az ábrázolt korok étkezési szokásait ál-talában nosztalgikus beállításban áb-rázolják. Népszerűségüket a 20–21. század fordulóján a megszaporodó elemzések és az átszerkesztett kiadá-sok jelzik: békeidőben a vendéglősök, az idegenforgalom, a divat új vendé-geket és vevőkaet talált e régi művek-re. Krúdy íróként átadja magát az áb-rázolás mámorának, a részletezésnek, olvasóként viszont nem boldogulunk jó néhány szürrealista fordulattal. Az okok feltárásához kellő nyugalommal gondoljuk át, hogy a Krúdy családban a nagyszülők, szülők magánélete is elég sok meglepő, szinte bizarr eseményt tartalmazott, és az sem lehet véletlen, hogy a koraérett Krúdy gimnazistaként is rendhagyó módon gyakorolta az új-ságírást. Már ekkor látta, hogy az élet hihetetlen témákkal szolgál az olvasók figyelmének ébren tartására. Másrészt családja történelmi hagyományai és a podolini tanulmányok rádöbbentették arra, hogy a múlt életnedveik keringé-sét az írói mesterség művelésével fenn lehet tartani.2 Krúdy sokszínű írásmű-vészetének meghatározásakor egyaránt közelebb hozzák a megoldást a filoló-gusi és a posztmodern megközelítések,

a stílusvizsgálatok adatfeldolgozói, hiszen ilyesfajta adottságokkal a szá-zadforduló különös történelmi körül-mények között a szintézisre törekvés a legtermészetesebb írói módszer, ma-gam pedig a Krúdy-korabeli történelmi idők abroszára rendezem el utolsó alko-tói korszakának műveit.

Maradjunk az „evőnovellák” szerzői szóhasználatánál, mert ez a cselekvő alanyra irányítja az olvasó figyelmét. Mi adja az evőnovellák sajátosságát: menekülés a jelenből vagy jelenbe? Ha az étkezés tevékenységének magányos és egyedi mibenlétét tekintjük, akkor ez még nem lenne elegendő az irodal-mi ábrázoláshoz vagy kifejezéshez, de történelmi korhoz kötött allegorikus vagy szimbolikus értelmezése már ki-zárja az ábrázolás öncélúságát. Szabá-lyos kérdésünkre – hogy ti. mi lehetett Krúdy szándéka ezekkel a novellákkal – rendhagyó értelmezői válasz kapunk: tekintettel a téma 1920 körüli felbuk-kanására, mely az írói pálya legvégéig tart, véleményem szerint ún. álarcos Trianon-novellákkal3 van dolgunk. Az író 1918-30-ig a Margitszigeten élt és alkotott időnként „Szigeti remete” ál-néven, innen van dolgozatom címe is. Elemzendő műveiből fiktív étlapot ál-lítottam össze László János debreceni grafikusművész közreműködésével.

A trianoni békediktátum megkötése már a szerződés aláírásakor ideiglenes-nek minősült, ezért Krúdy műveiben a változás reménye dominál a fájdalom és a meglepetés fordulataival ötvözve.

Megfigyelhető, hogy Krúdy evőnovel-láinak társaságában nagyon sok, hason-ló témájú friss reagálású napi publicisz-tikája van, s emiatt feltételezhető, hogy az író az aktualitásokra is reagálhatott ezekkel a sajátos metamorfózisokkal. Krúdyt 1920 után óvatosságra intette az a tény, hogy 1918-as események és a Tanácsköztársaság alatti szereplése mi-att sajtótámadás érte. Politikai vélemé-nyét ezért később álarc mögé rejtette: véleményem szerint ezek tették lehetővé a 20-as évektől szaporodó evőnovellák4 műfaji kialakulásának megerősödését.

Néhány évvel ezelőtt felfigyeltem A hónapos retek kalandjai című írására, melynek lelkes hangja alaposabb szö-vegvizsgálatra késztetett, és arra bátorí-tott, hogy több, 1920 után keletkezett Krúdy-művet is hasonlóan szemléljek. Nagyon egyszerű anyaga van ennek a tárcanovellánk: a piacokon megjelenő tavaszi primőr üdítő látványa a fekete földből kikerülve örömöt csal az arcok-ra, ezért „a téli retket ki kell dobni”. A hónapos retek látensen ábrázolva nem-

zeti színeinket kínálja elénk a hosszú téli várakozás után, s a Krúdy család életrajzát ismerve miért ne gondolhat-nánk határozottan 1848 tavaszára, és novella 1933-as keletkezése kapcsán pedig Magyarország feltámadására? A 20-as, 30-as évek újraolvasott evőno-velláiból most csak azokat „tálalnánk”, amelyekben Krúdy több oldalról is meg-erősíti azt a feltevésünket, hogy nemzeti épségünk visszaállítását a férfi-nő kap-csolat korábbi metaforái, a historizmus, valamint a megújulást ígérő feltámadás mitikus mozzanatai szövik át ezekben a feltételezett Trianon-novellákban.

1. A szerelmi egyesülésre, szeretetre való vágy novellái

Lássunk-halljunk erről előbb néhány egyértelmű írói nyilatkozatot néhány Krúdy-műből! „Az evés és az étvágy

egy anyaméhből való a nők iránt táplált ellenszenvvel és gusztussal.” (Miért áll az óra a vendéglőben?);„A káposztának eme szívgyökerei fiatal korban vetél-kednek az első szerelem ízével.”; A ma-gányos vendéglősné „minden szeretetét vendégeire pazarolta, özvegyemberek-re, nőtlenekre, elváltakra, s egyéb baj-ba jutott férfiakra.” (A kidobott vendég) Krúdy művészetében a „társadalom krí-zise a nemek egymáshoz való viszonyá-ban nyilvánul meg – állapítja meg Bori Imre,5 s ezt az író azzal a bibliai igazság-gal szemlélteti, hogy nem jó az ember-nek egyedül lenni, a társ iráni vágy em-beri természetünkből adódik. Amikor a magányos ember másik felének birtok-lását csak szimbolikus formában érheti el, Krúdynál ez a mindennapi szüksé-ges evés, étkezés rítusa által történhet6

Szétvált párok, elvált vagy elhidegült házasok, nőtlenek járnak vendéglőbe

vagy a hajadonok, az egyedülálló nők a gyomor nyújtotta örömön át szeret-nének férfihoz jutni (Egy pohár boro-vicska és következményei). Máskor az elrontott ételek az élet harmóniájának megbomlását jelzik, Szindbád például így tanítja a fiát a Valamely szívhez szóló történetben: „Mehetnénk már – mond-ta Szindbád egy ebédnél, amikor kevés paprikát talált a pörköltben. – Kifelé áll a szekerünk rúdja.” Krúdy érzéke nőies és férfias ételeket különböztet meg7 ez-zel is jelezve az étvágy kannibalisztikus mivoltát8 A hűtlenné vált nő testének-lelkének megsemmisítése, esetleg újra-egyesítése is történhet ételek bekebele-zése útján az Előhang egy kispörkölthöz című novellában, amit bizarrsága mi-att az utóbbi években többen is nagy kedvvel értelmeznek. Másutt a gyomor-betegek kifogásolják az ételeket, vagyis az életet, ezért gazdasszonyt fogadná-nak fel (Ulrik-novellák – Delikátesz).

2. Historikus ihletésű evőnovellák

Ferenc József legendás alakjáról, a rész-letesen feljegyzett életanyagból Krúdy műalkotást komponál: értelmezésünk-ben az uralkodó a nagy birodalom ré-szeinek összetartozását a „Bécsi csont-hús” pontos időben történő minden-napos fogyasztásával teremti meg (Mit ebédelt Ferenc József?). Szinte magunk előtt látjuk a levesben főtt marhahúst Krúdy érzékletes leírása alapján, amint a császár és király figyelmét a hús kö-zötti csontok, inak sem kerülik el, mert számára főleg ezek mentén, vonalán a legízletesebb az étel. épzeletünk erre a szép, szabálytalan hússzeletre rávetít-heti az Osztrák–Magyar Monarchia területének térképét, amint a Habs-burg államapparátust szimbolizáló Fe-renc József számon tartja, ellenőrzi a soknemzetiségű birodalom határait! E mű témája látszatra a boldog békeidők biztonsága, de az 1933-as keltezés mö-göttes tartalmat sejtet, melyre a novella befejező sorai világítanak rá. A régimó-di vendéglőben nosztalgiázó polgárok a „Bécsi csonthús” kínálata láttán bá-gyadtan intenek: „Úgyis meddő kísérlet maradna, ellenállni neki – mondjuk, de már nem rajongunk érte, mint hajda-nán. Más az íze a húsnak. A csontnak. Talán mert nem tudjuk kellően meg-rágni.” Ezzel az epilógussal érzékelteti kiváló helyzetfelismerését Krúdy, hogy itt már nem csupán a dualizmus válsá-gáról van szó, hanem a Trianon utáni revíziós kísérletek erőtlenségéről.

Tányérhúst későbbi korból való Krúdy-szereplők is fogyasztanak, és a képek kontinuitása itt már azt sugallja, hogy a „feldarabolt” történelmi Magyaror-szág szembesül mindenkori „fogyasz-

2 - 3

A „SZIGETI REMETE” ÉTLAPJAKRÚDY GYULA EVŐNOVELLÁIRÓL

Mohácsi Ágnes

„A nosztalgikus ködfátyol és a kulináris örömök kulisszái mögött nemzeti hagyományainkat mélyen ismerő cinkos író kacsint visszaértő vagy értetlen olvasójára: fejtsd meg a rejtélyt!”

János István: Krúdy és a magyar múlt (A Három király történelemlátása)

1 Elhangzott 2012. október 4-én, a Nyíregyházi Főiskolán, a 60 éves lenne dr. János István – A tudós, a tanár, az ember c. emlékkonferencián, rövidített változatban2 Krúdy ifjúkorának feltárásában elévülhetetlen érdemei vannak a nyíregyházi főiskola egykori tanárának, az iroda-lomtörténész KATONA Bélának (Krúdy Gyula pályakezdése, Bp., Akadémiai, 1971)3 Pomogáts Béla előszava A röpülő falu, Bp., Noran , 2002, Trianon-novellákat tartalmazó kötethez4 Fülöp László, Bori Imre tézisei5 BORI Imre, Krúdy Gyula, Újvidék, Fórum, 1979

6 KEMÉNY Gábor, A szív álmaitól a gyomor álmaiig, Nyr, 1977, 439-577 „Az uborkasaláta nőnemű dolog volt, tehát férfiak fogyasztották.” Újházi levese8 BENYOVSZKY Krisztián, Majd megeszlek, utóhang egy Krúdy-novellához, Kalligram, XX. Évf. 2011. júl-aug. 879 „…ahogy nőni kezdett a távolság az író és műveik világa között, megkezdődhetett az ábrázolásnak és az előadásnak a tárgyiasulási folyamata.” BORI Imre, Adalékok Krúdy utolsó pályaszakasza kérdéséhez, = Valóság és varázslat, Bp., PIM és a Népműv. és Propaganda Iroda közös kiadv., 1979., 102

I R O D A L M I É T E L E K – I T A L O K

Krúdy evőnovelláiban az egyesülés, a történelmi feltámadás reményével kapcsolódik össze a köz- És magánéleti étvágy/ életvágy

Levesek: éhínség idején Varjúleves, Betekintés a naptárba Fő ételek: 1920 után keletkezett művek

Történelmi ételek: „Bécsi csonthús”~az OMM egyben tartása a határok tudatosításával“Mit ebédelt Ferenc József?”; bécsi tányérhús ~ a trianoni Magyarország állapota A kidobott vendég

Nemzeti ételek: -francia: aszpik, kocsonya, mártás, szósz, majonéz, tartár Farsagi és böjti örömünk: a hal; A kidobott vendég

-magyar: kenyér, só, paprika, pecsenyezsír A nagy étvágyú ember, Delikátesz -rácos (paradicsomos), tótos (krumplis), román (tokány) ételek~ a kisantant országaira való

utalás A fogadósné, vagy az elvarázsolt vendégek; A gábli története Útonjárók kedvencei: a vasúti csomópontok emlékeztetnek a trianoni határon túl rekedt állomásokra is A jó étvágy titka; Akik azért utaznak messze földre, hogy jól megebédeljenek Kímélő ételek: a megváltozott, rosszul működő életfunkciókat a régi állapot visszaállításával lehet gyógyítani ~ Ulrik-novellák Delikátesz

Asszimilált ételek: magyar sólet ~ alkalmazkodás-sorozat A pénteki vendég

Tartósított ételek: savanyított káposzta ~ a történelmi helyzet időben történő befolyásolása A fogadósné vagy az elvarázsolt vendégek

tójával”, a lakosság véleményével is. Az író azt érzékelteti A kidobott vendégben, hogy a csontok, azaz a határok men-tén nehéz leplezni a romlást, hiszen az igazságtalan határrendezésbe a ma-gyarság nem tud belenyugodni, gon-doljunk azokra a kisebb és nagyobb településekre, akik sikeres ellenállásuk miatt később a Civitas Fortissima és Civitas Fidelissima címek nemzeti el-ismerésében részesültek. Hússzelet és országrészek fogyatkozása, darabolása, szétesése, nyesedékek: Krúdy alkotói módszere e klasszicizálódó korszaká-ban a hasonlóságon alapuló analogikus képalkotás vagy tárgyiasulás.9

Az emésztés fázisai nyomon követhe-tők az emberi szervezet labirintusában: az étel is „állomásokon” halad át, előre lehet tudni az utat. Krúdynál különö-sen igaz ez az utazva étkező, jó étvágyú szereplőkre, akik a trianoni döntés után megmaradt országunk vasúti átszálló-helyeinek (Nagykanizsa, Szombathely, Püspökladány, Szolnok, Nyíregyháza, Miskolc, Sátoraljaújhely) restijeiben keresik a közelmúlt ételspecialitásait vagy a magukkal vitt ételekkel-italok-kal helyettesítik, sajátos módon kötve össze megmaradt területeinket a hiány-zó részekkel, így teremtve meg a kétféle országállapot közötti folytonosságot. Ezek a Krúdy-szereplők a közönség előtti mániákus evéseik útján-módján a jelenben egyesítik újra a szétdarabolt, szétszabdalt történelmi múltat A jó ét-vágy titkai-ban! Ugyanez a módszere Krúdynak A garabonciás című „nyílt” Trianon-novellában, csak ott egy sze-relmes levél kézbesítése végett járja be az elszakított országrészeket egy ván-dordiák, s általa az elcsatolt területek természeti metaforával újra egységbe kerülnek.

Tudunk róla, hogy Móricz és Krúdy hasonló élménygyűjtő módszerekkel dolgozott, mindketten meséltettek ma-guknak, de míg Móricznál az ételek enumerációja realisztikus, addig Krú-dynál allegorikusnak vélem a feloldat-lan metaforasor sajátos alkalmazását. (Nem lehet véletlen, hogy Krúdy több-ször utal a 19. század nagy lírikusára, Vajda Jánosra10) A fogadósné, vagy az elvarázsolt vendégek című novellában a cifra ruhájú, „csalékony” címszereplő hízelgéssel egyenként veszi rá vendégeit a káposztataposásra. A vendégek beszé-lő nevei és nemzetkarakteres ábrázolá-sai rámutatnak Krúdy azon írói szán-dékára, hogyan kezdeményezik a 20-as években a Franciaországhoz bilateráris szerződésekkel kötött kisantant orszá-gai (a fogadósné szintetizált alakja) a nagyhatalmak között lavírozva (négy vendég) Magyarország megtiprását ( káposzta - székely és szabolcsi módra)11 A fogadósné –„mint egy balkáni her-cegnő”– piros arcán és a selyemruháján viseli a franciák és a kisantant országok színeit: kékkel szegett sárga szoknyája van fehér és kékkockás kendővel. Ang-liát a pipázó, oldalszakállas ügyvéd, Bombai úr (~Bombay) jelképezi, aki gyomorbajosként koplalt is „mint egy indus fakír”, a németes nevű Fridmann bácsi öreg gyapjúkereskedő ügynök sváb parasztokról és Svábhegyről be-szélgetve Németország nemzetkarak-

terének feleltethető meg, s a névtelen, szótlan és tartózkodó tiroli vendég pe-dig egyértelműen utal Olaszországra, ő csak „gyalulja” a káposztát. Legelőször Pászmátit, a disznókereskedőt tudja rávenni Aranka a munkára, akinek paprikás tokánnyal kedveskedik. Ki lehet ő? A tokány szó román eredete vezetett nyomra: a testes Pászmáti ne-vének hangzása alapján is 12 tökéletesen megfeleltethető Románia magyarorszá-gi 1919-es intervenciójának, a terület-követelés nagysága és a legnagyobb eu-rópai kisebbség annektálása tényeinek kapcsán 13 Krúdy felismerése, hogy a történelmi helyzet időben történő befo-lyásolása az állandósítás záloga.

A kidobott vendégben (1927) Krúdy puskini narrációval bemutatja saját ko-rának fölösleges emberét, Loncsos urat, aki betér az ismerős vendéglőbe, nem rendel, hanem letelepszik egy előfizeté-ses étkező vendég asztalához és mono-logizálva kommentálja az ételnyomok-ból, pecsétekből kikövetkeztetett étla-pot. A paradicsomfoltos asztalkendőt meglátva így elmélkedik: „A csont mel-lett érezni a hús romlottságát voltakép-pen, hiába adja a fogadós ibrikben vagy akár tálkában a paradicsommártást”. Ez a „csendélet” úgy is értelmezhető, hogy a „vendég” saját hazájában ki van szolgáltatva a rossz helyen meghúzott országhatároknak. Loncsos úr szerint még a pecsétes ebédjegyeknek is para-dicsommártás szaga van: az előfizetéses vendégeknek, azaz a trianoni szerződő feleknek ezt érezniük kell! Később a megfordított asztalkendőn sóskamártás nyomait pillantja meg Loncsos úr: „Az élet és étel csak tavaszkor ér valamit, amikor az ember azt hiszi, hogy ő talál-ta meg az első sóskát a kertben, amikor azt gondolja, hogy egyedül van a vilá-gon, akire rábízatott az élet végigélése.” Az olvasók is érzékelhetik, hogy a tava-szi forradalmak „zöldülő”, fiatal hitéről lehet szó. Loncsos szeretné legalább kibeszélni a fájdalmát, a reményeit, de ekkor elzavarják, mert nincs pénze, se hitele, de hite igen! Asztaltársát azzal fenyegeti meg (kiemelés M. Á.), hogy legközelebb a kenyér jóságáról és a bor édességéről fog beszélni, s emelt fővel távozik. Szerintünk itt a fehér asztal-kendő piros és a zöld színű mártásnyo-mai a magyarokat „feldolgozó” franciás konyhát idézik, viszont a kenyér és bor ebben a kommentálásban nemzeti jókí-vánságaink újévi rekvizituma, tehát a reménységé.

Krúdy Delikátesz (1929) című evőno-vellájának különös témája, hogy a rossz emésztésű Ulrik úr újsághirdetés útján politizáláshoz is értő gazdasszonyt ke-res: Esztragon Lili (neve mártást is je-lent) diétára fogná, de ezt Ulrik úr nem fogadja el, inkább visszatérne a meg-szokott magyaros ételekhez. Ez a mű allegorikus diagnózis a 20-as évekről: Krúdy lehetőségként veti fel, hogyha a Trianon utáni rossz közérzet helyreállí-tást kíván, akkor ezt nem változtatással, hanem a korábbi állapot revíziójával lehetne elérni. Ulrik felméri a jelenlegi nehéz helyzetet és a kis adagokban fo-gyasztott készételeket. A franciás nevű „dietetikus” gazdasszonyjelölt szerint az ízlés megváltozásának egy delikát

volt az oka: Tisza Kálmán Bihari pont-jai, melyet a jelenlévők titokzatos étellé lényegítenek át: egyesek ringliízűnek (azaz fűszeresnek) ismerték, mások bon-bonnak gondolták. Ismeretes, hogy a kiegyezés után Tisza Kálmán balközép pártprogramja, a Bihari pontok szerint (1868) Magyarországnak önálló és sza-bad országként meg kell változtatnia az ellentmondó törvényeket. Ez a javaslat annak idején a nemzet hasznára lett vol-na, (később Tisza „szögre akasztotta”) s azért minősül Krúdy korában is a politi-kai csemegének, különlegességnek, mert a trianoni állapotban az elszegényedett, „diétán” tartott nép is hasonlóra vágyik. Ezt a szándékot Krúdy magyaros ételek által fejezi ki: a megszokott étel, az evés mint az élni akarás allegorikus kifejező-eszközei. Ha az ilyen recept szerint fő-zött ételeink éltetik, táplálják igazán a nemzetet, akkor e novellában az „Extra Hungariam non est vita, si est ita, non est vita” szállóigéje egy újabb, Krúdy-fé-le értelmezést nyer.

A Kérek egy feketét! (1932) című tárca-novellában a kettős személyiségű ká-vékereskedő Vay Sándor (Sarolta) az étkezést záró kávéivási szertartásról úgy tesz „vallomást”, mint hajdani kuruc hőseink a török száműzetésben. Tehet is, hiszen családneve a magyar történel-

met ismerő olvasóban azonnal felidézi Vay Ádám nevét. A magyar kávéhá-zakban törökösen főzött kávék a közös sorsot szimbolizálják: magyar és török egyaránt vesztesként került ki a triano-ni tárgyalásokból, a címbeli szórövidü-léssel, jelentéstapadással bíró ‘fekete’ szó másodlagos jelentése pedig a gyász színét idézi. A pénteki vendég és a Levegőváltozás öröme és szomorúsága (1933) című, két novella összefügg: az elsőben Péntek úr a Rózsacsokor vendéglőben ebéd-je végeztével közli a pincérrel, Kraut Edével, hogy feltalálta a magyar sóletet (az eredeti receptet még zsidó feleségé-től tanulta, akitől időközben elvált). A pincér hitetlenkedik, szerinte a francia és a magyar konyha után már nem le-het újat kitalálni! Állítása igazolásá-ra Péntek úr a második novellában a következő, szombati napra meghívja Krautot a Szegfű (korábban antisze-mita) vendéglőbe, ahol találmányát az ottani fogadósné jól el tudja készíteni. Kiderül, hogy a pincér és a fogadósné korábban jegyesek voltak, de a nő anyja nem bízott a fiatalember fogadalmá-ban, hogy lemond a lóversenyzésről, ezért elváltak útjaik. A váratlan találko-zást a Péntek úr által felfogadott verklis Strauss-keringői teszik gálánssá: a nő

egy hét múlva is szívesen látná régi sze-relmét - természetesen vendégként, így aztán legalizálva újíthatják fel kapcsola-tukat. 1920. június 4-e pénteki napra esett, ezért Péntek úr neve e dátumot allegorizálja értelmezésünkben. A mű-vekből megtudhatjuk a szereplők élet-korát, és azt, hogy a pincér románca a trianoni évszám környékén lehetett, azaz a szerelmesek szétválasztása külső döntés révén történt. A románc felélesz-tése a pénteki vendég révén farsangban történik, azaz a párválasztás örömeinek idején, ezzel a cselekménymozzanattal is nő az elválasztott részek újraegyesíté-sének írói reménye. Ahogyan Krúdy ki-mozdítja helyükről saját szereplőit, úgy változtat ő maga is szerzői nézőpontot: hinni akar, hinni kell egy jobb jövőben, ami helyzetfelismeréssel, alkalmazko-dással a szép, régi idők folytatása lehet-ne. Krúdy úgy táplálja az országot vesz-tett olvasóit allegorikus evőnovelláival, mint a reményt Világos után a bujdosó ál-Petőfik, hiszen erről regényt is írt.

3.Mitikus és keresztény motívumo-kat tartalmazó evőnovellák

A mindennapos evés szertartása Krúdy számos művében csak első olvasásra lát-szatélet, életpótló ínyenckedés, holott egy keresztény rítus rejlik mögötte: az áldozás vagy az úrvacsora szentségé-hez hasonlóan az ételek átlényegülnek. Olvasatainkban a megalázott, kifosz-tott, szenvedő Magyarország és hívei bíznak a feltámadásban, hiszen Krúdy még 48-as nemzeti ünnepünket is így szakralizálja a Magyarok délibábjá-ban (1921): „Márciusban (bármilyen kormány volt uralmon) az arkangyal megszólaltatta kürtjét az imént eltűnt Magyarország felett (…) Csodálatosak voltak a halottak, akik csaknem félszáz esztendeig visszajárogattak Első Ferenc József idején.”

Krúdy nem mondható vallásos írónak, de művei címében, témáiban, nyelvi esz-közeiben egyaránt alkalmazza az egyhá-zi ünnepek és szokások rekvizitumait. A szimbolikus keresztény ételek, a hal, a kenyér és bor több művében is megje-lenik, s a Péter-Pál napján kezdődő ara-tásról, a Szent István-napi kenyérről, a szüretről ünnepi hangvételű publiciszti-kai írásokkal adózik Krúdy. Különleges metonímiái („életünk bora”, „életpin-ce”) 14 és a kifejtett metafora egyenesen a trianoni Magyarország megszemélye-sítéséhez vezet az Újbor című írásában: „Az újbor jelenti az ifjúságot. Jelenti a megújhodó felfrissülő, feltámadó vér-keringést a nemzet testében. Ő útjában azt a térképet nézegeti, amelyre még a régi Magyarország van rajzolva, nem tudja, hogy alázatosan kell már kö-szönni a szomszéd vármegyében utazó-nak…” Pesszimista ellenpélda 1927-ből a Pesti gasztronómia, vagy a forgalmi adó muladozása című tárcája, melyben meg-drágult ételeink nyersanyagának alle-gorikus „haláltánca”, azaz zöldségeink, gyümölcseink fonnyadása, színe veszté-se jelenik meg a megújhodás, a feltáma-dás reménye nélkül.

Egy hiteles disznótor történetét előbb tárcában (Disznóölés a Margitszigeten) majd a Kis Dániel napja című novel-

STÁDIUM Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap VII. évf. 2. szám | 2018.

10 Utolsó szivar az Arabs szürkénél: Vajda verseskötetének lapjaiba csomagolják a tepertőket az ezredes részére; A nagy étvágyú ember: hasonlóan a főszereplőhöz a szintén nagyétkű Vajda éhkoppon marad .11 ÁDÁM Magda, A kisantant és Európa 1920-1929, Bp., Akadémiai, 1989, 16112 fr. passe-moi ’add ide’ vagy passer ’elhalad’, ’átmegy’ jelentésben 13 ÁDÁM i.m. 32-36., 112

14 A szüreti gondok a megszedett szőlőtő fölött 192615 IPOLYI Arnold, Magyar Mythologia, Bp., Európa, 1987, 557-558.16 „…viszonyát olyan decensen tudja szőni Szent Mihállyal, hogy a legkevésbé sem csorbul meg attól a veje és a lánya házassága.” CZÉRE Béla: Krúdy Gyula, Bp., Gondolat, 1987, 263-64.17 l. Magyar Hiszekegy szövegváltozatai

Disznótoros: a szétosztott, feláldozott Magyarország transzformációja ~ Kis Dániel napja

Böjtös ételek: kiemelik a péntek fontosságát ~ a békediktátum aláírásának gyásznapja A pénteki vendég; A böjtölés tudománya Farsangi étel: elevenen megfőzött csíkok ~ Csík vármegye (Erdély); nyúzott pisztráng ~ Felvidék elvesztése miatti fájdalom Egy farsangi leves története; Farsangi és böjti…

Húsvéti étek: a nemzethalál utáni feltámadás reménysége vagy elmaradása A húsvéti sódar titkai Zónaételek: kis és fél adagok ebéd helyett, éhínség idején A gábli története; Villásreggeli

Nincstelenek ebédje: ~ Krúdy kora Egy koplalóművész emlékkönyvébe, Régi magyar író ebédje Ételkülönlegesség: virsli helyett kisujj zaftban~bizarr fogás, a közélet írói kommentje a megcsonkított Magyarországról Villásreggeli

Desszertek: Bihari pontok ~ Tisza Kálmán önállósodási törekvéseinek ideája Delikátesz Italok: bor ~ a megváltozott országhatárokat nem ismerő magyar lelkesedés, reménytárgyiasulása Újbor;

Asszony, aki szőlőfürt lett víz a vasúton utazók „lakomájának” zárása ~ a hontalanok józanságra intése A jó étvágy titka

fekete(kávé) ~ a trianoni magyar és a török vesztesek szimbolikus itala Kérek egy feketét! primőrök (frissek/fonnyadtak): ~ a tavaszi nemzeti feltámadás reménysége vagy elmaradása A

hónapos retek kalandjai; Pesti gasztronómia, vagy a forgalmi adó muladozása Áldozati ételek-italok: hal ~ Magyarország mint áldozat A pénteki vendég; Farsangi és böjti örömünk: a hal kenyér és bor~ megváltásra várva A kidobott vendég

lában írja meg Krúdy. Főszereplője, a fiatal házas Szent Mihály élete viszont messze állhat a valóságtól vagy kivé-teles eset: felesége kissé kelletlen fia-talasszony, akinek a hódításban szinte vetélytársa velük élő saját anyja. A miti-kusan ábrázolt disznótori szertartás tor-nája 15 középkori hangulatú ügyességi versennyé válik, az anyós mindentudó, felkent papnőként szolgál és osztja a kegyeket papucsférj vejének, s ez által szinte megfiatalodik 16 A történet értel-mezésének egyik részét a Szegény ember malaca tárca szövege adhatja: a disznó-öléshez „az emlékezet és a megbízható hagyomány” szerint a férfiak értenek igazán, és nem minden asszony képes a szolgálatra. Értelmezésünkben a két női szereplő sajátos kapcsolatban szolgál egy férfit, de ez a megosztottság kezel-hető mindhármuk számára. Az állattal való hosszas küzdelem az elveszítette-kért, a holtakért való engesztelő lovagi tornára, áldozati „játékra” emlékeztet, melynek részvevői összetartanak.

Krúdy alkalmi írásaiban elénk tárja az egyházi ünnepekhez tartozó ételeket, végén az éhező cigány varjúlevesével (Betekintés a naptárba). Böjtről, a húsvét előtti megtisztulási, bűnbánó időszak-ról éppen élete utolsó évében, a legnehe-zebb időkben ír a legtöbbször. Kiemeli a pénteki nap böjtös ebédjét, hiszen jú-nius 4-én, pénteken írták alá a trianoni szerződést, mely nemzeti gyásznap lett. A kéményseprőhöz című 1923-as tárcá-jában ezt az időpontot másfajta képek-ben, de hasonló értelemben komponálja meg Krúdy a fekete emberről: „A pén-tek a kéményseprő napja. Pénteki ember ő, aki a böjtös napokon szokott a zsíros kürtőkben dolgozni.” Az ünnep előtti nagytakarításról szólva így szövi tovább gondolatait: –„…mennyivel inkább szükséges a szellőzködés ott, ahol a szár-nyas gondolatok lábába a gombák szok-tak kapaszkodni, ahol a pókháló befedi az ablakot, bármennyire szeretne látni kifelé a lélek szeme.” Nagypéntek után pedig húsvét vasárnapja is elkövetkezik, így gondolja tovább az olvasó. Koráb-bi történelmünk szakrális lehetőséget

látott II. Rákóczi Ferenc nagypénteki halálában, mely a bukott szabadságharc újjáéledését is magában hordozta a fe-jedelem hívei számára, s köztudomású, hogy trianoni halálbéke fekete péntekje hasonló reményeket ébresztett.

A gyomor örömei kötetben 1933-as kel-tezéssel négy egymás utáni evőnovella a homonímák nyelvi ötleteire épült, melyek kellően aktivizálják a megle-pett olvasót. A resti, restaurácia szavak a restaurációt, a zónaételek a Trianon előtti vasúti zónákat, a csík halféle Csík vármegyét, a sonkapác a „pácban van” szólásunkat idézi meg.

Farsangi és böjti örömünk: a hal című Krúdy-novellából kiviláglik, hogy az ál-gasztronómia ürügy a trianoni áthal-lások megteremtéséhez. Az író először is rámutat, hogy a „február nagy jelentő-ségű”, mert jókedvet és bűnbánatot egy-szerre gyakorolhatunk, de „(a) farsangi tánchoz nem sok közünk van (legfel-jebb ahhoz a tánchoz, amelyet a terített asztal láttára vagy pohárral a kezükben járnak el jókedvű emberek–)”: ami az egyiknek öröm, a másiknak nem az. Utána a tiszai és balatoni halak elkészí-tési módját adja meg, és kommentálja. Elmélkedik a „hivatalos recept” félreve-zető tanácsán, hogy miért ne a nemes halakat tegyék a halpaprikásba, „pedig tán ez volna a halpaprikás titka”, s való-ban, az ország felosztásánál nem kaptuk meg az értékes darabokat. „Főleg nem szabad közel mennünk a népgyűléseket előidéző mázsás harcsákhoz, amelyeket olykor a halászok a Dunából emelnek ki.” A nyugatról ideúszó taszító külle-mű ragadozó hal jelenlétét már szinte fenyegetőnek tünteti fel Krúdy. Szerinte azt is nehéz eldönteni, hogy szebb a hal: élve vagy halva. Azt már csak mi gon-doljuk tovább, hogy előbb-utóbb úgyis terítékre kerül. A befejező rész alcíme beszédes, látszólag alig illeszkedik az eddigiekhez: Királyok és hercegek a hal mellett. A francia konyha leleményesen elkészített böjtös halai közül a Krúdy ifjúságát szimbolizáló pisztráng jellem-zése zárja a novellát a szerző lábjegyze-

tében: …„mindig a víz árjával szemközt szeret úszni a leggyorsabb hegyi folyók-ban, így a Poprádban. A hozzáértők azt mondják, hogy ezt azért teszi, mert bőre folytonosan viszket, s így csilla-pítja érzékenységét. Megnyúzva szokás fogyasztani.” Mennyi fájdalom lehetett Krúdyban az ifjúkorában oly szeretett elcsatolt Felvidék miatt, de a nemzeti-ségi politika szarkasztikus jellemzését is kiérezzük e sorokból.

Az Egy farsangi leves hiteles története négy részben taglalja egy magyar ap-róhal, a csík rókaként való zsákmányul ejtését, és éhes farkasként való felfalását. A kis halak elevenen való megfőzésének halálsikolya a legtávolabb lévő, névazo-nos Csík megye megszerzését asszociál-ja. A fehér kenyérszeletekkel tálalt piros káposztaleves „tartalmazza” a magyar trikolór színeit – fekete csíkokkal! A far-sangi csíkleves az evők, azaz a trianoni döntéshozók örömét jelenti, a farsangot azonban mindig böjt követi, erre gon-dolhat az olvasó a többi böjtös novella társaságában tálalt mű kapcsán.

A böjtölés tudománya című novella már ironikus hangvételű, mert Krúdy a franciás heringsaláta és a magyaros húsleves negatív leírásával jellemzi a ti-lalmat, többször kiemelve a pénteki na-pot. Ezután a böjt megszegésére buzdít hústalan-húsos ételpárosításokkal vala-mint elérhetetlenül drága csemegékkel. A gyónásszerű monológban az író saját vétkének büntetlenségén örül, és szerin-te „elegendő napjában délig böjtölnünk. Mert délelőtt jóllakni még normális időben sem illendő.” A világias hangvé-telű írás művészi ambivalenciája, hogy a valóság hiányát pótolja a képzelet, és a kényszert erényként lehet értelmezni.

A gábli történetében csonka-Magyaror-szágot többek között vasúti átszállóhe-lyek zónaételeivel szemlélteti Krúdy, így jelezve a villásreggelire kis ételadagokat rendelő vendég kényszerűen „böjtös” anyagi helyzetét. A fél pár virslik, azaz pájslik, a pörköltmaradékok és kisgu-lyások rácosan, paradicsommal vagy tó-

tosan, krumplival tetézve képzelendők el. A savanyútüdő és a tányérhús 11 órai tálalása „…a gábli pontos ideje a föld-kerekségen. Nem lehet rajta változtatni, nyugodjunk bele” – fejezi be művét a lemondás hangján Krúdy.

A húsvéti sódar titkai a pácolás rendha-gyó időtartamában valamint az egyedi páclé készítésében rejlenek, holott az ősi recepten nem ártana újítani. Fontos még az erős salétromozás „különösen a csontmelléken, a húsvéti alkalom-ra szánt sódar” esetében. Értelmezé-sünk szerint Magyarország kibírta ezt a „csontig hatoló” hosszas folyamatot, amikor hagyományosan „pácban volt”. A párbeszédes formájú novella tanács-adója és az író „megtárgyalják” azt is, hogy a sódarnak „mindennap más és más oldalán kell neki tölteni az idejét […] nem lehet elhanyagolni, mert az ember saját magát károsítja vele. Ápolni kell őkelmét ebben a kritikus időben. – Ígérjük, hogy ápoljuk - feleltünk Kis-kerti komoly szavaira.” Ma már tud-juk, hogy a trianoni tárgyalások körül időnként lankadt a magyar politikusok figyelme, ezért nem tudtak „jól helyez-kedni”, de a novella ünnepélyes ígérete már csak egy következő húsvétra vonat-kozhat. „Érdemes feljegyezni, mert a modernebb életmódnak is helyet adott elgondolásában”– ezzel a tanulsággal zárja a novellát Krúdy, s itt az olva-só egy elszalasztott történelmi modus vivendire gondolhat. Megfigyelhető, hogy ezek az utolsó allegorikus novellák egyre komorabb színezetűek lesznek.

Ahogyan Krúdy átjár a múltból a jelen-be, úgy alakulnak át vagy tárgyiasulnak bizonyos ételek az írói mondanivaló művészi szolgálatában. A Villásreggeli-ben pájslinak nevezett reggeli gyanánt eleve csak fél pár virslit rendel a vendég egy eldugott helyen lévő kisvendéglő-ben (Kis-Trianon múltjának jelenték-telenségére utalhat ezzel), s helyette a vendég egy kisujj darabját találja a rá-cos, azaz paradicsomos zaftban, emiatt aztán a hely elveszíti a jó hírét. Alle-gorikusan értelmezve Magyarország

megcsonkítása egyes tárgyalófelekből visszatetszést váltott ki: tény, hogy az amerikaiak elhagyták a helyszínt, az angoloknak és az olaszoknak is komoly fenntartásaik voltak.

Mi a közös az evőnovellák háromféle allegorikus kifejezésmódjában? Írók és olvasók életünk során egyaránt bízunk a szerelem, a kedvező sorsfordulatok és a halálon túli feltámadás csodájában, s a magára maradt, sebzett trianoni Ma-gyarországnak is hinnie kellett az elve-szített területek újraegyesítésében. Ez a remény sokáig éltette népünket 17 Krúdy azonban lassúnak találta a csodavárás tempóját, és ezért hát íróként felgyor-sította: evőnovelláiban a mindennapi élethez szükséges ételek-italok ürügyén hamarabb összebékülhettek a tények és a vágyak. Krúdy 1920 előtti írásaiban álomba menekül ugyan, de Az 1933-as álom című szimbolikus novellájából kiderül, hogy az éhség elől aludni térni veszélyes, mert az álomban talált pénzt felébredve nem leli meg a főszereplő, s ez kiábrándulással és csalódással jár. A témaváltás oka tehát az lehetett, hogy az álmok illúziójánál az evés jelenvalósága feltételezhetően nagyobb hatással lesz az olvasóra. Ilyen irodalmi önbírálatra csak a legnagyobb írók képesek!

1932-ben Móricz és Krúdy megosztva kaptak Rotheimer-díjat egy Trianont ellenző angol szimpatizánstól, s erről Kosztolányi ír méltatást a Pesti Nap-lóban, de nem utal a két író állásfogla-lására, csak legutóbbi műveikre (Mó-ricz Forró mezők, Krúdy Az élet álom). Mindkét díjazottnak és a méltatónak is vannak Trianon-novellái, s ezek az írói gesztusok beszédes elismerései a történelmi Magyarország újjáélesztése melletti elkötelezettségüknek. A kortár-sak közül Juhász Gyula szerint Krúdy a nemzet virrasztója, mert szomorú és vidám igaz történetei ébresztik, életben tartják a „csonka, rab” magyarságot a következő hajnalig, Kosztolányi pedig egyenesen Vörösmarty utódját látja benne, amikor így nevezi: „süllyedő vi-lágban utolsó, legelső/ cigány.”

4 - 5

A pillanat érkezése című monodráma 1825. nov-ember 3-án játszódik a pozsonyi képviselőház oszlopcsar nokában. Széchenyi István, a felsőház tagja, azon töpreng, hogy belépjen-e az alsó-házba (a követek házába), ahol szava az akkori szabályok szerint nem lehet, s el-mondja-e a nyelvünkért és tudományos életünkért való, tereket és látóhatárokat kitágító, s egyben jövőt is teremtő be-szédét. Ennek a töprengésnek, a legna-gyobb magyar hatalmas belső konflik-tusainak lesz részese a néző már az első mondat után, s Széchenyivel együtt ismerheti fel társadalmi megosztott-ságunknak történelmi okait, a művelt-ség, a nemzeti érzés és a haladás össze-függéseit, valamint azt is, hogy vannak alapértékeink, melyek minden időben a politika fölött állnak. A színdarab egyik nagy erénye, hogy Széchenyi naplójá-

hoz hűen hangsúlyozza nemzeti ha-gyományaink és a keresztény értékrend fontosságát, s ezáltal Széchenyi gon-dolatait nemcsak közelebb hozza a ma emberéhez, hanem azok aktualitását is felmutatja. Fazekas Széchenyije így só-hajt föl: „Széthúzásunk az oka minden bajunknak.” Aztán, talán egész Euró-pának üzenve, egyik gondolatmenetét ezzel a megállapítással zárja: „Csak ak-kor élhet a jog, ha vannak olyanok, akik éltetni tudják. Ezek hiányában minden törvénytelen.” S mintha a mai magyar-ságnak mondaná: „… ahhoz, hogy kö-zösen tudjunk munkálkodni, egy nyelvet kell, hogy beszéljünk!” A monodráma dramaturgiailag több olyan újdonságot is bevezet, melyek által a belső ellenté-tek láthatóbbakká, érzékelhetőbbekké válnak. Ezeket az újításokat a rende-ző, Bártfay Rita is merészen vállalja, s hagyja a darab lírai betétjeit is érvénye-sülni. Így a nagyszerűen játszó Jánosi

Dávid játéka nemcsak felemelő lett, hanem lélekkel teli is, s ez a lélekkel teli előadás a közönségre is kihatott.

Az ősbemutató előtt a szerző gróf Szé-chenyi Tímeával, Széchenyi István kisebbik testvérbátyjának egyenes ági leszármazottjával, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgetett, aki szót ejtett a trianoni problémákról, az ifjúság hely-zetéről, a nemrég megalapított Stádi-um-díjról. A pillanat érkezése című színdarabot könyvben is megjelentető kiadói ajánlást idézve Fazekas mono-drámájáról úgy nyilatkozott, hogy az Illyés Gyula szavait erősíti fel bennünk, s teszi visszhangosabbá, mely szerint: „Egy korszak attól lesz múlt, hogy meg-írják… s valamire való múlt megterem-téséhez néha nagyobb erő kell, mint a jövendőéhez: mindent pontosan a helyére kell tenni.”

A NEMZET EGYSÉGÉT HIRDETŐ SZÍNDARABErdei Zoltán

Hatalmas siker lett Fazekas István százhalombattai írónak a gróf Széchenyi Istvánról szóló színdarabja. A Harkányi Szabadegyetem telt házas közönsége szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az előadást. Az ősbemutató november 13-án volt.

Vonaton

A Keletiből még pontosan indul a belgrádi gyors, később olykor csak döcögünk, nyílt pályán is meg-megállva, úgyhogy van idő társalogni meg gyönyörködni a kunsági, bácskai tájban. Újvidékre megyek. A ku-péban eleinte négyen ülünk, az ablaknál két – húsz év körüli – fiú, szerbül társa-lognak, szemben velem szép korú férfiú (ő csak Kiskőrösig utazik). Később még két szerb lány kéredzkedik be, egyikőjük tört magyarsággal kérdi: Novi Sadig lehet? Feltűnik, hogy a szerb csacsogás közben a fiúk milyen szabatosan használják a ma-gyar megnevezéseket (Móri borozó, Nyu-gati aluljáró). Kiskőrös előtt szedelőzködni kezd útitársunk, mire a fiúk gyermekesen hangos csókolommal, a „Novi Sad-os” lány meg viszláttal búcsúzik tőle. A hatá-ron ilyenkor kötelező kényszerű ácsorgást kihasználva rákérdezek a magyar szóra. A két fiú hibátlan magyarra vált, a lányok egyike hallgat, a „bekéredzkedő” néha be-le-beleszól társalgásunkba.

Igor és Zsolt. Mindkét fiú tősgyökeres újvidéki, gyermekkori jó barátok. Igor a Corvinus Egyetem hallgatója, éppen tárgyalástechnikából vizsgázott, s most nagyszüleihez utazik – haza. Apja-anyja szerb, felmenői közül csak egyik nagy-anyja volt magyar. Jugoszlávia szétesése után az apa terménykereskedésbe kezd, egészen Moszkváig löki az üzlet lendülete, három év múlva azonban visszajönnek, de nem Szerbiába, hanem a nyugalmasabb Pestre. Igor itt kezdi iskoláit, minden osztályt magyarul jár, itt érettségizik, itt jár egyetemre. Mint magyar állampolgár, most magyar útlevéllel látogat szülőföld-jére. Zsolt viszont – Igor szavaival élve – „full magyar”, s minden felmenője az. Újvidéken óvodától érettségiig magyarul tanult. Mint szerb állampolgár, szerb út-levéllel ingázik. Pesten, a Zeneakadémia trombita szakán tanul. Ha együtt vannak, többnyire szerbül beszélnek. A magyarul is próbálkozó lány szintén újvidéki, min-den őse szerb, de szülei – az otthoni bi-zonytalan körülmények miatt – jobbnak látták, ha Pesten folytatja tanulmányait angolul, a Közép-európai Egyetemen. Szabadkára érve szinte egyszerre cserélnek kártyátmobiltelefonjaikban, innentől el-vétve már csak Zsolt beszél magyarul.

A Dusana Danilovicán. Barátaim tu-lajdonképpen nem is újvidékiek, a már nyugdíjas házaspár, Júlia és Josif bácskai magyar falvakból került a nagyváros-ba (József örök bosszúsága, hogy elvett keresztnevét nem tudta visszaszerezni). Aktív korban az asszony tanítónő volt, a férj meg technikus. Fiuk Magyarország-ra nősült, családjával Debrecenben él, de munkája Pozsonyhoz köti. Hetente ingázik lakó- és munkahelye között, két-három havonta meg a Pozsony-Debrecen-Újvidék háromszöget járja. Már lányuk is kiröpült, párjával a helyi magyar médiát erősítik. Júliáéka DusanaDanilovica utca egyik háromemeletes házának földszintjén laknak. Elmesélem nekik odautam tör-ténetét, s esetemet a négy fiatallal. Csak mosolyognak. Ez mind semmi, mondják, ebben a lépcsőházban 16 család él, de a házaspárok közül egyedül mi vagyunk azonos nemzetiségűek, s már sorolják is lakásról lakásra: szerb–magyar, hor-

vát–szerb, román–szerb, szlovák–román, szerb–szlovák, szerb–ruszin…

A végeken

Több mint fél évszázada járom a Kárpát-haza „maradékországon” túli területeit. Kiterjedt rokonságom okán s jogán már gyermekkorban megismerhettem Erdély és Partium legszebb tájait, történelmi-irodalmi emlékhelyeit, majd boldogult úrfikoromban észak és dél felé kezdtem tájékozódni, s amint lehetett, a Lajtán túli részekbe is belekóstoltam. Ahol csak megfordultam, mindenütt találkoztam magyarokkal, s majd’ mindenütt tudtam használni anyanyelvemet. Az üzletek s in-tézmények felirata ugyan idegen volt, de a bent lévők általában beszéltek magyarul.

Mégis – amikor már nem rándul görcs-be a gyomor egy-egy határátkelőnél, nem vegzálja milic a rokonaidat, s fel sem jelen-tenek, kedvedre jöhetsz-mehetsz, amikor csak akarsz – most jobban féltem a kinti magyarságot, mint valaha! S különösen féltem a trianoni gránictól legmesszebbre élőket, mert ott kopunk s fogyunk a leg-jobban! Hiába díszeleg ott az állomáson a magyar felirat is, s hiába írják ki az üzlet portáljára, hogy „Zöldség-gyümölcs”, ha a magyar szóra vasutas, boltos csak fejét in-gatja, jobb estben közli valamely nyelven, hogy nem beszél magyarul. Határközeli he-lyeken olykor még beszólítanak egy-egy né-nikét, bácsikát a raktárból vagy a mosogató mellől, hogy foglalkozzék az idegennel…

A Felvidéken járva, Podolinban (Krúdy kedves városkája, hol a boldog békeidők-ben a gimnázium padjait koptatta) már nem akadtam egyetlen magyarul beszélő polgárra sem, hogy igazítana útba, s hiá-ba érdeklődtem hivatalos helyeken a város egykori lakójáról, ki több remekművében is megörökítette – még csak nem is hal-lottak róla. Selmecen meg, Petőfi egykori líceumában, pár éve ott-jártamkor már csak a szellemek társaloghattak magyarul, üresen tátongott a valaha szebb napokat látott épület, az emléktáblát is emeletnyi magasba kellett emelni, nehogy újra el-tüntesse a szláv honfiúi buzgóság.

Kárpátalján, a vékonyka határ-menti sá-von túl már csak elvétve hallunk magyar

szót. Történelmi emlékhelyünknél, Ve-reckén járva, pár éve egyedül a körorvossal tudtunk csakany anyelvünkön beszélni (őt is Nagyszőllősről helyezték oda). Huszton meg még ukránul érdeklődve sem tudták megmondani, hogy hol is van az a bús düledékű vár. Talán a vár étteremnél – hangzott az „útbaigazítás”. Már a romok-tól visszajövet, a szélső házból szólt végre hozzánk magyarul egy nénike.

Partiumban

Folyásiránnyal szemben, a Kraszna men-tén kattog a vonat inneni Szatmárból a túloldaliba. A Mátészalka–Nagykároly vasútvonalat kölyökkorom óta isme-rem. Gyermekéveim Nagyecseden tel-tek, a nyári szüneteket meg rendszerint a gránic másik oldalán, nagyszülőknél nyaralva, Börvelyben töltöttem. Most Zi-lahra megyek, a Református Kollégium meghívására, mégpedig vasúton, mint úrfikoromban. Az InterPicin kevesen va-gyunk, Tiborszállást elhagyva már csak hárman zötykölődünk az egyetlen átmenő kocsiban: a vezető, a kalauz és én. Nincs forgalom, mondják, van, hogy üresen me-gyünk oda-vissza.

A börvelyi állomásnak már csak a falai áll-nak, meg némi tetőszerkezet, s a pálya is el-hanyagolt. Balra, a temetőben nyugosznak felmenőim (két sírkertben látni még em-ber alakú fejfákat magyarlakta helyeken, itt és a szentesi régi temetőben). A vashíd után Lucaceni (egy húszas években idete-lepített román kolónia), majd Kálmánd, a magyarul beszélő sváb falu következik, de a távolból idelátszik a kaplonyi templom is, a Károlyiak ősi temetkező helye.

Kedves városkám volt Nagykároly, Szat-már vármegye valamikori székhelye. Itt született Károli Gáspár, a megyeházán itt szónokolt Kölcsey, itt táncolt a megyebá-lon Júlia és Sándor, s leányka korában még láthatta itt Kaffka Margitot, a „nagyon-nagyon író-asszonyt” a kisdiák Ady Bandi is. Gyermekkoromban itt még majd’ min-denki magyarul beszélt…

Sokáig nem időzhetek emlékeimnél, mert egy fiatal lelkész vár rám, autóval megyünk tovább. Kávásnál gondolatban betérünk Érmindszentre (nagyon fogy ott

a népesség, ma már alig 150 főt számlál), s tisztelettel emlegetjük Aurel Popot, ki-nek az Ady-emlékház létrehozásban nagy érdemei vannak. Tasnádon, a túlmérete-zett ortodox templom láttán mindketten ugyanarra gondolunk… A barátságos, beszédes tiszteletes Kolozsvárott végezte a teológiát. Szeret fiatalokkal foglalkozni, egy kis szilágysági parókiáról jár be na-ponta a Kollégiumba.

Zilahon egy átalakított munkásszállóban működik a Református Kollégium. Az „ősi Scholát”, noha törvény van rá, még nem adták vissza az egyháznak. Csűrik-csavarják, mivel felsőoktatás is folyik az épületben – mondják, a hírhedten tere-bélyes Vasile Goldis Egyetem valamelyik tagozata szállásolta be magát „ideiglene-sen”. Előadásomat csaknem kétszáz diák és felnőtt hallgatja nagy érdeklődéssel, fényesülő szemmel. Nostra res agitur (a mi ügyünkről van szó)!

Most nem látok birkanyájat, jegyzem meg visszajövet, máskor mindig legelnek itt az út mentén. Azok Szeben környéki pászto-rok, mondja derűsen vezetőm, ősszel jön-nek le nyájaikkal a havasból, itt telelnek az Alföld szélén, s tavasszal mennek vissza.

Hazafelé ismét egy szál magam vagyok az InterPicin. A nyájakon tűnődöm meg a pászto0rokon.

Feltartott kézzel…

Karácsony lévén összejött a család, ti-zenketten övezik az asztalt, együtt vanháromnemzedéknyi magyar, mégis, az egyik menyecske miatt, aki történetesen román nemzetiségű, s bár érti a magyar szót, mindenki az ő nyelvén beszél. Más-nap másutt ugyanez megismétlődik, mert ott meg a nagylány udvarlója született regáti, s udvariasságból románul társalog-nak egész este. Már észre sem veszik, any-nyira természetes. A nővér morgolódásá-ra, hogy a saját házukban ennek mégsem kéne így lennie, megkapja: ne légy már olyan soviniszta!

Tősgyökeres magyar családok „echte” ro-mán szokásokat vesznek át! Például a 18 éves fiúnak „honi” módira majorat (máz-sorát) dukál, ami már egy újsütetű hab-

zsolás eredménye, egyfajta dáridó, melyet a szülők rendeznek csemetéiknek, mikor felnőtt korba lépnek. De nagyon elterjedt a martisor (márcisor), a román tavaszkö-szöntés is – március elsején, a fiúk meg-ajándékozzák a lányokat egy piros–fehér zsinóron lógó kitűzővel. Az így s ilyen körülmények között nevelkedett anyuka aztán egyenesen büszke arra, hogy kis-gyermeke három nyelven tud válaszolni, ha kérdezik: magyarul, románul meg né-metül – mivel az apuka „németben” dol-gozik, arra is tanítgatja, merthogy sosem lehet tudni… Az öregszülék meg forognak – ma még magyar feliratú – sírjaikban.

Itthon – otthon?

Egy dunántúli városkában vendégeske-dek, régi, erdélyi barátaim hívtak meg születésnapot ülni. Mondják, rendkívüli az alkalom, mert ismét együtt a család! Német neve ellenére az ünnepelt tős-gyökeres szatmári, a hetvenes évek elején nősült, s igazi lófő székely leányt vett fele-ségül. Még a Ceaușescu-érában települtek át – ne bozgorozzák őket lépten-nyomon odahaza! – remélve, itt legalább magyarok lehetnek, meg aztán fiaik még elemisták, jobban boldogulnak majd anyanyelven. Húsz évükbe telt, míg elérték itt is az otta-ni szintet. Közben a gyerekek kirepültek, ők meg nyugdíjba mentek. Felmenőik kö-zül már csak a feleség édesanyja él, s most ő is itt van, két hétre ráhagyva a kicsiny székely portát a jó szomszédokra. Éppen tízen övezzük a szőttesterítős asztalt.

Gyermekeik szép pályát futottak be már eddig is. Egyikőjük programozó mate-matikus, vállalkozó, másikuk erdész. A nagyobbik nős, két gyermek édesapja, Hollandiában élnek, Utrechtben. Felesé-ge belgiumi francia, egy brüsszeli szakmai konferencián ismerkedtek meg, s mivel mindketten jól beszélnek angolul, az lett közös nyelvük. Fiúkotthon holland isko-lába jár, kitűnő tanuló, de jól bírja „anya-nyelvét” is. Testvére, kései leányka, még karonülő, mamája hol angolul, hol fran-ciául gügyög hozzá.

Az öcs szerencsét próbálni Svédországba ment, fent északon erdészkedik, de nehe-zen viseli a klímát, s erőst birkózik a nyelv-vel – ebben anyjához hasonlít –, azért né-metül valahogy elboldogul, annyi ragadt rá az apjától. Végre elhozta bemutatni barátnőjét is, kinek szülei még Tito ide-jén települtek ki Bácskából, s mivel anyja temerini sváb lány, jól beszél németül.

Már alig tudom követni a nemzeti-nem-zetiségi szálakat, ezért igyekszem azokra szűkíteni a kört, akikkel legalább anya-nyelvemen társaloghatok.

Nagyanyó eddig némán ült a főhelyen, ri-adtan fürkészve az egybegyűlteket, s most váratlanul felsóhajt: Mint az oldott kéve…

*A tömbmagyarság, megfogyva bár, de még tartja állásait, Székelyföld autonómiatö-rekvései tiszteletreméltóak, de mi lesz a szórványban s a nyelvhatáron élőkkel? Hányan is vagyunk hát? Tizenötmillióan – emlegetik újra meg újra. Sajnos, a való-ság ennél szomorúbb – szolidan számítva is csaknem kétmillióval!

STÁDIUM Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap VII. évf. 2. szám | 2018.

ÖTHAZÁBANJegyzetek, úti tűnődések

Ozsváth Sándor

6 - 7

VILÁG, IDEÁLMODVASzabad lenne megtudnomhogy az ideálmodott világmiért torz?Mint egy rosszul összevágott képkeret.Blondel, természetesen.Barokkos arannyal, részletgazdagon.Mit tegyek bele ebbe az elfuserált rombuszba?A képre gondolok. Milyen legyen ha torzítani elkerülhetetlen?Érzékeny ugyanis a mértaniságom.Negyvenöt fokos szögeket illetően.Szóval valaki adja hozzá az arcát?Mint modell.Vagy legyen táj?Városkép, utcarészlet…Templommal, ipari negyeddel?Nem mindegy.Más a hangulata.És ha kirakjátok a falraazt kell nézni.Lehet táj is. Brazil őserdők helyére telepítettpálmaligetekkel.Vagy szürkemarhák, magyar Alföld.Interier?Polgári jóléttel? Szegény, koszlottszutykos, sötét szobasarok?Sok gyerek?Egy sörkert? Nyáron.Élénk és kókadt figurákkal.Vagy csendélet. Egyenesen a piacon.Vagy mit szólnátok, urakegy erdőrészlethez?Hajléktalanok paradicsoma.Nejlonszatyrokban limlom.Etcetera.Csak ez az elfuserált, romboidképkeret.Ebbe hogyan fuseráljam továbbaz üzenetet…A blondelkeretbe.Ez most a kihívás.Mert a kor gyermeke vagyok.Haladjunk.Ja és ki viszi el, haza, hivatalábahogy feltapétázza vele a környezetét?Fizetség? Mint a múltkor?Hogy ez maga a megtiszteltetés.Erre még nem gondoltam.Csak itt ez az elfuserált keret.Kell bele egy kép.

SZABADULÁSAINKsima lapon alapuló felszabadulásaim útmutója:végy egy mély életet kétkedés nélkülalku nem illik a téma komolyságáhozezért készpénzben kéretik a fizetség azonnal

lestoppoltam az időt az óra indításáhozbenn állnak a vonatok hajók és repülőka stopperóra gombját most kell lenyomnijáték indul robogunk ki a végtelen sivatagsárga időbe

van valami az arcodon a szemedben az orrtövedenjelzések idősávok zónák az olvasni tudóknaktérképjelek egy ismeretlen sorsprogram állomáshelyeirőla magam árkait jelzéseit kilométerköveit sem ismerem

most kinek fedném fel a milyen titkát titkokattúristazsákba gyömöszöltünk több évtizedetmilyen is lenne előkotorni húsz évvel korábbi tárgyi bizonyítékokattávolba nyúló boldogságok boldogtalanságok elromlott vezérműveiről

zárjuk be a szomorúságot egy csavaros üvegbevagy égessük el a szavak érdes tapintását éleitboldog szavakat röptessünk sárkányszalagos égenmondjunk boldogító szavakat jóságról napfényes várakozásról

2018. 04. 01.

ANGYAL AZ ABLAKONRejtelmek tollpihéje hulllábunk elé, küszöbre, gyeprevagy rávetül az ablakunkrazárt ablakunk üvegfaláraés megtapad áttetsző képbenoltárképként a tájra írva -- titkos varázslat krétarajza.

A semmiből robbant a képbea széttárt szárnyak tollvonásaa csőr, a begy fehér ecsettelíródott volna az üvegreha tette volna bárki ujjaha bárki kézzel írta volnapingálta volna a keretbe.

Nyugati, kertre néző, fényesablakunk őrzi még a titkotmiként fehér rajzát a lénynekakár madár, akár ha angyalvetült szobánk s a táj közémint préselt elszáradt virágokáttetsző, vékony rajzú íve.

2018. 04. 25.

BONG BINGEN(Tánczos Tamásnak Bingeni szent Hildegard emlékezetében)

Bong Bingen kórusénekepatakhangú tavaszzöld fűcsomók közt kankalinaz égen kék szalag.

Megnyílt egekből hull aláhószínű liliomcsengettyűznek a levelekaz éledő napon.

Bingeni Hildegárd dalátsuhogják illatokszent énekével záporozaz üdvözült titok.

2018. 03. 13.

Finta Éva versei

Mikor döntötted el, hogy színész leszel?

Nem is tudom… Azt hiszem, színész-szé válásom a véletlennek köszönhető. Vagy talán nem is annak! Talán valami egészen másnak. Gyermekkoromban orvosnak készültem. Rendben is ment minden ahhoz, hogy a gyógyítás cso-dálatos mesterségét válasszam hivatásul, ám a gimnázium utolsó két évében so-kat lógtam a suliból. A gimink, a Rad-nóti Miklós Gimnázium, a Sport mozi utcájában volt. Mindennap ott mentem el a mozi előtt. A mozinak akkoriban még volt egyfajta szellemi gravitációja: elkerülhetetlen volt tehát, hogy ne egy moziba járó, filmszerető ember legyek. Néztem a filmeket, közben ilyesmiket gondoltam: „Ezt bizony én is megtu-dom csinálni!” A jelentkezési lapomat a színművészeti főiskolára adtam be. Nem vettek fel. Kis idő múlva kiválogattak egy filmszerepre, és ’72-ben leforgattam a Petőfi ’73 című filmet. Ez bevonzott utána más filmeket is. Közben az Egye-temi Színpad Universitas Együttesébe is meghívtak játszani. Színpad és filmfor-gatás lett az életem. Eszembe sem jutott, hogy a főiskolát is el kellene végeznem – lehetek én színész anélkül is, gondol-tam! Aztán végül bevitték az Egyetemi Színpadról a jelentkezési papírjaimat a főiskolára, újból felvételiztem és felvet-tek. Színész lett belőlem.

Úgy tudom, az Universitas Együttes amatőr társulat volt.

Valóban. Ám profi körülmények között dolgoztunk. Az amatőr jelző itt legin-kább azt jelenti, hogy a munkánkért fizetés nem járt. Éppen ezért ez egy kétpólusú dolog is volt, hiszen kellett, hogy legyen egy munkahelyünk a meg-élhetésünk miatt, másrészt a színpadon a legnagyszerűbb és legautentikusabb előadást várták el tőlünk. Nappal dolgoztunk, este pedig az Egyetemi Színpadon próbáltunk, vagy éppen felléptünk. Fiatalon az ember mindent elbír, de hosszú távon azért nem. Vol-tam rakodó, újságkihordó, liftszerelő, segédmunkás, kertész, s hogy mi min-den még, nem is sorolom! 1979-ben

fejeztem be a főiskolát, utána rögtön a Nemzeti Színházzal kötöttem szer-ződést. Aztán játszottam egy darabig a Katonában, majd a Radnóti Színház társulatának tagja voltan egy évig, vé-gül szabadúszó lettem.

Otthonról kaptál-e valamiféle inspi-rációt a színészi pályára?

A nagymamám nagyon tudott örülni annak, hogyha boldognak látott. A színháztól és a filmtől boldog voltam. A nagymamám –aki nemcsak az életnek, hanem a valóságnak is a szerelmese volt – örült ennek, ezért, amit csináltam, neki is csináltam. Igen, ha úgy tetszik, azt mondhatom, napfényes, gazdagító öröme is inspirált a játékra.

Pesten éltetek?

Igen. Pesti gyerek vagyok.

Mi volt az első szereped a Nemzetinél?

Lényegében egy főszerep, Weöres Sán-dor Szent György és a sárkány című tra-gikomédiájában Lauro-t, a zöld herce-get játszottam. Gyenge volt a produk-ció, én sem voltam igazán jó, ám aztán következett Arnold Wesker darabja: A konyha. Röpült az előadás és röpültek a színészek, köztük én is. Aztán folya-matosan a Nemzeti Színházban ját-szottam. Trevor Griffiths Komédiások darabjában például rögtön a főszerepet, a lázadó fiút. Mindenki parádés volt benne. Remek csapattal dolgozhattam, abban a régi Nemzeti Színházban. Ha-talmas élményem volt Az úrhatnám pol-gár, a Medikus banda, a Háromgarasos opera. Közben a Stílusgyakorlatot is megcsináltuk, nagyon nagy sikerrel, ta-lán nyolcszáz előadása volt.

A rendezés nem vonzott?

Főiskolás koromban nagyon szerettem volna rendezni, mert azt gondoltam, hogy az egy magasabb kategória. Aztán kiderült, hogy nem. Teátrális ösztö-nömben mélyen benne volt, hogy össze tudom fogni a darabot és az egész játé-

kot. Ehhez párosult egy olyasfajta érzés is, mintha nemcsak a saját szerepemet tudnám eljátszani, hanem másét is, ezért azt gondoltam, hogy ez a rende-zés felé visz. De amikor először rendez-tem, nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben. Feszített és kissé zaklatott, hogy nem mehetek be a színpadra az előadás alatt. A rendezés az egy csodá-latos dolog, de a játék: a játék, sokkal csodálatosabb! A színjáték, amikor az ember megmutatja magát a színpadon és alakoskodik! (És az alakoskodás eb-ben az esetben nem pejoratív értelmű. A színészeket régen alakoskodóknak hívták. Aki színészként jól alakosko-dik, az azt jelenti, hogy nagyon jól ját-szik. Ha például egy más foglalkozású ember – legyen az egy asztalos, vagy mondjuk egy ügyvéd és az alakosko-dik, na, az pejoratív.) A színésznek az a dolga, hogy jól alakoskodjon. Játszani szeretek. Goethe írta Eckermann-nak: „Egy darab a papíron még semmi, a színésznek kell életre keltenie és újjáte-remtenie a költő szellemi mintaképét, hiszen a színház egyetlen igaz anyaga maga a színész.”

Ha megkapsz egy szerepet, mi törté-nik veled?

Az égegyadta világon semmi. Megtanu-lom a szöveget, járok a próbákra, a pró-bákon igyekszem kialakítani azokat a mozgásokat, azokat a lelki állapotokat, amiket elképzelek magamnak az elő-adással kapcsolatosan. Természetesen a rendező segítségével. Teljesen önállóan tudok gondolkodni egy-egy szerepről, hiszen ez a dolgom. A rendező szintén önállóan gondolkodik ugyanarról, az-tán vice versa idomulunk egymáshoz és ebből alakul ki a figura, amit végül eljátszom.

Mennyire lehet a színész játéka szu-verén?

Minden színésznek a személyes adott-ságaiból fakadó belső törvényei van-nak. Úgy gondolom, leginkább ezekre a belső törvényekre hallgatva kell a színésznek játszania, de ezt a játékot a színész mégis köteles valamiféleképpen összhangba hozni a rendező utasításai-val. Sokszor volt olyan a pályám során, hogy a rendező nem akart előjátszani a színésznek, mert azt megalázónak tartotta. Hadd mondjam el: nem meg-alázó az, hanem a legjobb instrukció. Ha egy rendező el tudja játszani a szí-nésznek azt, hogy mit szeretne, hogy mit vár tőle a színpadon, akkor az össz-hang megteremtésének a lehetősége kézzelfoghatóvá válik. Én, a színész, persze hogy másképp fogom csinálni, hiszen én én vagyok: nekem hosszabb a kezem, nagyobb a fejem, szőrösebb az arcom, mélyebb a hangom, villám-lóbb a tekintetem, vagy mit tudom én! Nyilván máshogy néz ki tőlem, amit a rendező előjátszott, de valamilyen mó-don mégis hasonlít a rendező előadá-sára, mégis csak azzá érik, mint amit a rendező akart. Mindig azok a legjobb részei a próbának, amikor a rendező alakoskodik. Ljubimov mindenkinek előjátszott mindent. Mi csak néztük őt, mintha közönség lennénk, és élveztük. Amikor megcsináltuk azt, amit ő akart, csak úgy pezsgett a színpad a rögtön-zött öröklét energiáitól.

Előfordul, hogy a színész és a rende-ző eltérően látják egy darab teátrális súlypontjait?

Németh Antal valamikor úgy fogalma-zott, hogy „a rendezőnek igazi misszió-

ja ott kezdődik, amikor nagy irodalmi érték nagy teátrális értékkel párosul”. Ha az író ír egy jó drámát, akkor az valószínűleg a színész és a rendező számára is egyértelműen jó. Akkor tudják, mit kell csinálniuk. A rende-ző talán annyiban felkészültebb, hogy neki nem csak egyetlen színésznek a színpadi életét kell adminisztrálnia, hanem minden szereplőét, s közben egyben kell látnia az egész színpadot. Az elsődleges szempont mindig az, ha van egy jó színdarab, akkor azt zongo-rázzuk le, amit az író leírt. Tiszteljük meg a szerzőt a becsületes játékkal, s ha közben kinyílik több dimenzió is, akkor – a darab üzenetét megőrizve – mutassuk meg azokat is a nézőknek. Megjegyzem: egy plusz dimenziót adni jól megírt műnek szép dolog, de nem biztos, hogy sikeres vagy, hogy egyál-talán sikerül. Az alapvetés az, hogy a színész és a rendező közösen dolgozik a sikerért és a minőségért. Ha van is közöttük ellentét, az nem lehet domi-náns. A jó szerzőt mindig tisztelni kell, hiszen rengeteg munkát fektetett bele, hogy megírja a színdarabot. Utána járt a történelmi tényeknek, a kornak, amit ábrázol, utána járt a helyzetnek, a kör-nyezetnek, a szituációnak, fölismerte és megfogalmazta a drámai konfliktust, s megírta a drámát, tehát eleven és örök valósággá formált egy bizonyos léthely-zetet, mely újból megtörténhet. Sajnos sokszor van úgy, hogy csak ürügyül használnak egy-egy szerzőt, valami otromba mondanivaló kifejezésére és ez nagyon nagy baj! Szomorú, de ez régóta divattá vált Európában. Ez nem tesz jót senkinek, se a színésznek, se a rendezőnek, se a közönségnek, de leg-kevésbé a kultúra közvetítésének nem tesz jót. Néhány ember zsebe kövérebb lesz tőle, egyébként minden más csak fogyatkozik, apad ilyenkor.

Hogyan fogalmaznád meg az Újszín-ház leg fontosabb célkitűzéseit?

Magyar szerzők műveit játszani és a bennük megfogalmazott klasszikus ér-tékeket megtartani, tovább adni a jövő-nek, mert úgy látom, manapság nagyon gyorsan elfelejtődnek a dolgok. Olyan világban élünk ahol pillanatonként vál-tozik a helyzet, a világhelyzet, a kultu-rális, a történelmi, az ideológiai helyzet, de akár a tudományos helyzet is. Egy bárány klónozása után elképzelhető, hogy lehet embert is klónozni. Ez a vége az emberiségnek! Amikor az Isten dol-gát az ember magának vindikálja, akkor vége van ennek a világnak. Ezt a folya-matot meg kell állítani valahogy! Vagy legalább lelassítani, amennyire csak lehet! Mit tehet ennek érdekében egy magyar színház? Elsőként is azt, hogy visszatér a magyar szerzőkhöz, mert természetesen ők a legjobbak, ez nem is kérdés. Egy nép, egy nemzet a leg-nagyobb bajait és az azokra adott vála-szait legpontosabban csak az anyanyelv közegében képes megfogalmazni. Sors-kérdéseinkről, történelmi keresztútja-inkról csak magyar író szólhat igazán hitelesen. Mert a magyar író, ha nem a magyar történelmet vagy nem magyar léthelyzetet választ is tárgyául, akkor is magyar sorskérdést érint. Herczeg Fe-renc a világ egyik legjobb drámaírója. Amit a Bizáncban leírt, az valami cso-da. És aki ezt nem látja, az vak!

Milyennek látod Európa állapotát?

Egy jól megírt színdarab örökérvényű, tehát bármelyik korban adják is elő, an-nak üzenete, mozgósító ereje van. Egy görög tragédia ugyanúgy érvényes ma,

mint tegnap, vagy mint kétezer éve. És érvényes lesz holnap is. A Bizánc egy több mint száz éve íródott darab, ám mégis tökéletesen leképezi a mai kort. Leképezi és le is leplezi. Sőt benne van a jövőnk képe is. Herczeg Ferenc Bizán-cában, amit mi itt játszunk, az a jelent és a jövőt mutatja be. Katasztrofális, hogy 1906-tól 2018-ig csak romlott az ember mentális állapota. Legalábbis itt, a mi környezetünkben, Európában. Sajnos ki kell jelentenünk: Európa at-moszférája amorálissá vált. Végzetesen megromlott hitbéli állapota, s jellem-zőjévé vált a józan ítélőképesség és a józan paraszti ész teljes hiánya. Vezetői farizeusok, akik tudják, hogy rosszat tesznek, de mégis teszik, s közben úgy viselkednek, mintha jót tennének. Mi már éltünk egy hasonló hazugságban, a kommunizmusban, ami közel nem volt ilyen hord erejű, mint ez a 21. századi nagy hazugság, amiben európai létünk zajlik. Ott azért tudtunk összekacsinta-ni, és tudtuk, hogy az egész úgy rossz, ahogy van, mindenki tudta, hogy be-lekényszerültünk a bolsevik barbariz-musba,