Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

76 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

KÖZTÉR ÉS MŰVÉSZET – A POLISZ TEREI

PUBLIC SPACE AND ART − THE PLACES OF THE POLIS

Oláh Mátyás László

Szobrászművész

E-mail: olah.matyas@gmail.com

Összefoglalás

A Köztér és művészet – a polisz terei című írásom a kortárs köztéri művészet, szobrászat

kérdéseit járja körül. Az egyéni emlékezés, a közösségi, a történeti emlékezés, a városépítészet

szempontjainak, valamint az elmúlt 25 év jellegzetes, magyar köztéri kompozícióinak

elemzésével arra keresem a választ, hogyan változnak azok a követelmények, melyeket

speciálisan a köztéri művészettel szemben támasztunk?

Abstract

In my essay Public Space and Art − The Places of the Polis I’m studying the questions of

contemporary public art and sculpture. On analysing the concept of the personal remembrance,

the collective and the historical memory, the viewpoints of the Urban Development, and the

characteristic public statues of the last 25 years in Central Europe, I have been researching the

answer to the question how had the special requirements of the public art been changing.

Kulcsszavak: köztéri művészet, public art, emlékmű

Az érvényes emlékmű lehetőleg mindenki emlékezetére méltó eseményről szól, és nem sulykol

egyetlen interpretációt, hanem a lehető legeltérőbb élethelyzetben lévő személyek emlékezetére

is pozitívan hat. Hogyan működik az egyéni, és hogyan a közösségi emlékezet? Történeti

szempontból azt vizsgálom, hogy a kortárs társadalmakban, a huszadik század nagy traumái, a

társadalom végletes szétforgácsolódása után mennyiben lehetséges adekvát történeti

emlékművek létrehozása. Pszichológiai, szociológiai szempontból azt a kérdést tartom szem

előtt, hogyan működik az egyéni és közösségi emberi emlékezet, mik következnek a

pszichológiai elméletekből a közösségi emlékezet problémája iránt érdeklődő művész, tervező

számára.

A problémát egyrészt abban látom, hogy a kortárs társadalmak a multikulturalizmus és a

globalizáció kihívásaival szembesülve egyre kevésbé képesek megtalálni azokat a

konszenzusos értékeket, amelyek a hagyományos kultúrákban még megtalálhatóak voltak.

Jogosnak tűnik tehát a kérdés, lehetséges-e még egyáltalán érvényes emlékmű. Egy másik

fontos történeti tapasztalat, hogy a huszadik-huszonegyedik századi ember a huszadik századi

traumákat követően egy olyan társadalmi helyzetbe – Jürgen Habermas szavaival

„posztnemzeti állapotba”1 – került, melyben a mitikussá formálódó nemzeti hősökről szóló

beszámolók érvényüket vesztették. Aktuális társadalomtudományos kutatások fényében

érdemes felvetni azt a kérdést, hogy adekvát módon létrehozhatóak-e még történeti

emlékművek egy olyan világban, amelyben a nemzeti hősök, szinte mitikus események

bemutatása anachronisztikusnak hat, és önmaga paródiájába fordulhat át. Nem kell-e tudomásul

vennünk, hogy az új társadalmi környezetben megváltozik a köztéri emlékmű-állítás funkciója,

1Habermas, J. : A posztnemzeti állapot – Politikai esszék, (ford: Ruzsacz István), 2007., Budapest, L’Harmattan-

Zsigmond király Főiskola kiadása, ISBN: 9637343482

brought to you by COREView metadata, citation and similar papers at core.ac.uk

provided by Repository of the Academy's Library

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

77 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

és a közös emlékezés helyett egyre inkább a közösségen belüli oppozíció kinyilvánítását, a

provokációt szolgálja, egyre inkább a társadalom egymással harcban álló tömegei tüntetéseinek

és ellentüntetéseinek, politikai indítékú rongálásoknak és média botrányoknak szolgál

helyszínéül?

Feltevésem szerint a mai történelmi-társadalmi helyzetben is érdemes szem előtt tartani, hogy

a közösségi emlékezésnek fontos szerepe van az egyéni és a kollektív identitás kialakításában.

A társas befolyás mindent átható: más emberek gyakorlatilag minden gondolatunkra,

érzésünkre és viselkedésünkre hatnak, akár jelen vannak, akár nem. Ebből a szempontból

különösen érdekes a kérdés, hogy a jelen fragmentálódott társadalmaiban milyen adekvát

módjai létezhetnek a közös emlékezésnek. Magyarországra vetítve ugyan tapasztalhatjuk, hogy

a jelenlegi magyar társadalom, etnikai, világnézeti, anyagi és egyéb megosztottság

szempontjából sokkal homogénebb, mint Nyugat-Európa sok országa vagy az USA. Ennek

ellenére jelenleg legalább annyira, sok esetben pedig erősebben polarizált: a történelmi

sérelmekből, eltérő történelem-szemléletből, a vélt társadalmi pozíció nézőpontjának

elfogadásából fakadó különbségek és a szolidaritáshiány már-már instabillá teszik a

társadalmat. Ezt szem előtt tartva felvethető a kérdés, mi lehet a módja a békülés, a közös

nevező, az arisztotelészi arany-közép keresésének, törekedhet-e még az emlékezés tereit

megalkotó művész egy konszenzuson alapuló közösségi tudat létrejöttére.

Írásom egy fontos feltevése – amelyet a hivatkozott irodalom elemzésével is igazolni próbálok,

– hogy sok esetben a megbékélést, az eltérő kultúrájú személyek közös emlékezését a

disszenzus, a békés egyet nem értés elfogadása, tudomásul vétele szolgálhatja. Ha ez a feltevés

igaznak bizonyul, az emlékezés mai tereinek megalkotójára rendkívül összetett feladat hárul:

olyan emlékműveket, olyan tereket kell létrehoznia, melyek több kulturális kód szempontjából

értelmezhetőek és ezáltal közösségképző hatással bírnak. Kérdés az is, hogy ha a speciális

kultúráktól eltávolodva az általános emberi identitás fogalmát tartjuk szem előtt, vajon képesek

vagyunk-e olyan helyi, regionális emlékhelyeket létrehozni, melyek legalábbis az

előretervezhetőség százalékos meggondolásai alapján minimum a jelenben, de akár a jövőben

is átélhetőek maradnak? John Dewey meglátásait is érdemes idézni ebben a témában: „… (a

párbeszéd) annak a lehetősége, hogy vitákat, ellentmondásokat és konfliktusokat együttműködő

vállalkozássá alakítsunk, melyben mindkét fél tanul azáltal, hogy lehetőséget ad a másiknak

arra, hogy az kifejezze magát, ahelyett, hogy az egyik fél erővel és elnyomással érvényesítené

akaratát.”2

A korszerű emlékmű és emlékezés-helyek megalkotóinak nem pusztán műveik történeti

kulturális kontextusára kell figyelmet fordítaniuk, de szem előtt kell tartaniuk a közös

emlékezés pszichológiai aspektusait is. Néhány az emlékezetről szóló pszichológiai kutatás

eredménye gyümölcsöző lehet a kérdés megvilágításában. Köznapi gondolkodásunkban

hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy az emlékezés vagy a felejtés mechanikus folyamat,

egyes emlékek „kikopnak”, és újaknak adják át helyüket. Ez a feltevés további előítéletekhez

vezethet a kollektív emlékezetre vonatkozó megfontolásainkban: egy naiv példával élve, a

mindenkori hatalom úgy gondolhatja, hogy új emlékművek felállításával automatikusan

befolyásolható az egyéni és a társadalmi emlékezet, és a régi, „begyöpösödött” emlékezet

helyére „új és korszerű” emlék-sémákat adnak.

2Dewey, J. : Creative Democracy − The Task Before Us’ in The Collected Works of John Dewey, 1882-1953,

1991., Chicago, Illinois University Press, Vol. 14., 253. o.,ISSN- 9781570852473 1570852472

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

78 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

Egy emlékmű pszichológiai hatásmechanizmusa tekintetében nagyon hasonló jelenség megy

végbe, mint Hermann Ebbinghaus 19. századi német pszichológus tanulási kísérleteiben3. Azt

tanulmányozta, hogy a tanulás/felejtés, újratanulás/felejtés mechanizmusa hogyan működik,

milyen íveket ír le az egyre pontatlanabbá váló felidézés az eltelt napok függvényében, és hogy

válik egyre szilárdabb, állandósult tudássá az újramemorizálások által. Ha belegondolunk

rengeteg tanult és állandósult tudással rendelkezünk, mint például a saját nevünk, lakcímünk.

Az emlékművek hasonlóan Ebbinghaus újratanulási kísérleteihez a közösség konszenzusos

értékrendjének folyamatos újratanulását szolgálják történelmi parabolák által.A közösségi

emlékezet egyéni emlékezések, írásosan rögzített percepciók sokaságának mozaikdarabjaiból

áll össze. A személyes emlékeket is tekinthetjük bizonyos szempontból „emlékműveknek”.

Elhunyt hozzátartozó sírja, fényképei, személyes tárgyainak megőrzése a közösségi emlékmű-

állítás csíráiként értelmezhetőek. Az emlékmű a közösségben emlékezés helyszíne. Ahhoz

hogy jobban megértsük, az emberi emlékek visszaidézésének folyamatát, át kell tekintenünk a

legfontosabb agyi emlékezet-modelleket.

Bizonyos kísérletek azt mutatják, hogy az emlékezés sajátos sémákat követ: az egyén és a

közösség emlékezetét a jelen kihívásainak nézőpontjából konstruálja meg. Frederic Charles

Bartlett A szellemek európai háborúja4emlékezeti tesztjével t bizonyította, hogy az emlékezés

folyamata különböző nemzetek, nemzedékek és kultúrák esetében más-más mechanizmusok

alapján történik, és ami a legfontosabb: az emlékezés-formák kulturális sémákon alapulnak. Az

emlékezésről szóló pszichológiai elméletek közül azonban talán máig a pszichoanalízis

megközelítésmódja a legnagyobb hatású. Az emlékezés és felejtés dinamikája a

pszichoanalízisben az őszinte önreflexió. A pszichoanalitikus megközelítés kiindulópontja

szerint az emlékezés és felejtés dinamikáját elsősorban a traumák és a vele együtt járó képzetek

irracionális háttérbe szorítása határozza meg, és ebből a szempontból az újbóli felidézés és a

kibeszélés már önmagában terápiás eredményekkel bírhat. Ha az emlékek visszaidézésének

kérdését elemezzük, feltétlenül beszélnünk kell Freud az emlékezetről való érzékeny

meglátásairól, mint amilyen a „téves emlékezés tünetcsoportja”. A klasszikus Freudi

pszichoanalízis a lelki problémákat és rendellenességeket a tudatalatti okok feltárásával

igyekszik gyógyítani. Az elfojtás révén tudattalanná váló traumák, emlékek, szorongások nagy

hatással vannak a személy jelenbéli viselkedésére.Neurózis forrásává válhatnak, bizonyos

tudattalan szexuális és agresszív gondolatok. A neurózisok kezelhetőek a tudattalan emlékek

felszínre hozásával és feldolgozásával. A tudattalan jóval nagyobb, mint az emberi személyiség

tudatos része, a vágyak, álmok, rejtett késztetések és a hozzá nem férhető emlékek sokaságai,

számunkra rejtetten befolyásolják cselekedeteinket. Az elemi vágyak, az ezeket kontrolláló

gondolat, és a társadalmi elvárások szembenállása közti konfliktus szorongást vált ki az

emberből. A szorongás elhárítására a psziché elhárító mechanizmusokkal védekezik, amelyek

azonban önbecsapáson alapulnak, nem oldják fel a szorongást. Az emlékezet a fájdalmas,

félelmetes, traumatikus vagy bűntudatot kiváltó emlékeket „elfelejti”, de ez csak elfojtás, nem

pedig a trauma felszínre hozása az elszólások, álmok elemzése által, majd az újból és újból

felidézés, kibeszélés által feloldani, feldolgozni a traumatikus élményeket.5Freudot igazolja

többek között az a későbbi kutatás, mely szerint az elfojtó típusú emberek statisztikailag

bizonyítottan könnyebben betegednek meg és számos betegség gyakoribb náluk, mint azoknál

3 Ebbinghaus, Hermann: Über eine neue Methode zur Prüfung geistiger Fähigkeit und ihre Anwendung bei

Schulkindern, 1897., Leipzig 4 Bartlett, F. C.: Az emlékezés, kísérleti és szociálpszichológiai tanulmány, (fordította: Pléh Csaba) 1989.,

Budapest, Gondolat kiadó, 91-264. o., ISBN 963 8510366, angolul:Bartlett, F. C.: Remembering,A study in

experimental and social psychology, 1932., Cambridge, UK, Cambridge University Press, 5Freud, S. : Álomfejtés, (fordította Hollós István), 1993., Budapest, Helikon Kiadó, 422-430.o., ISBN:

9789639751552, eredeti mű: Freud, Sigmund: Die Traumdeutung, Leipzig und Wien, 1900.

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

79 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

a személyeknél, akik kibeszélik magukból az őket ért traumákat.6 Bár nyilván az egyéni emberi

psziché, és a közösségek emlékezés mechanizmusai nem feleltethetőek meg egymásnak teljes

mértékben, a pszichológusok által felvetett kérdések azonban a művész felelősségének kérdését

s érintik: a művésznek feltehetően annak tudatában kell formálnia az a közteret, hogy „az

emlékezés helyei” nem pusztán a polgárok véletlen találkozási pontjai. Sokkal inkább

meghatározó történeti traumák – a világháborúk, a Holocaust, a kitelepítések, a kommunista

uralom, stb. – feldolgozásának fontos színterei, vagy rossz esetben – ahogy napjainkban látjuk

– a történeti sérelmek kiújulásának meghatározó színterei lehetnek.

Egy város összképe a mindenkori közösségi emlékezet romboló, alkotó, meghagyó

aktivitásainak végeredménye. A városi épület-műtárgyak és köztéri műtárgyak együttlétében

látszólag a véletlen játssza a legfontosabb szerepet: mely köztéri konstrukció kapja a

legkomolyabb anyagi erőfeszítést, és vállalható az utókor politikai, társadalmi, művészeti és

morális szempontrendszereinek nézőpontjából? Aldo van Eyckszerint a létező város

szükségszerűen kaotikus, éppoly kaotikus, mint az emberi vágyak örök káosza. Ebben a

káoszban az a kívánatos városszervezési szempont, hogy ezeket a gyakran egymás ellenható,

egymást megbénító entitásokat, egymást elfogadó, kiegészítő, igenlő és igénylő szerves egésszé

igyekezzünk szervezni akkor is, és főképp akkor, ha ez a folyamat olyan gyorsan változó és

dinamikus, mint manapság. „A funkcionalizmus (…) elfeledkezett a korai avantgárd művészek

célkitűzéseiről, (…) nem törődik a relativitást megfelelően tükröző építészeti forma

létrehozásával.”7A városi léptékű szobrászat létjogosultsága egyfajta nem-funkcionális funkció

meglétében, igenlésében gyökerezik. A klasszikus Gropiusi funkcionalizmusvalójában az

autonóm, önmagáért való művészetet elutasította, ám pont az elutasítás által emelte ki magának,

a funkcionalitás fogalmának fontosságát. A modernista hipotézis hiányos volt, nem volt

tekintettel az ember érzelmi, mentális, poétikus, ontológiai szükségleteire, ezért tervezett mai

szemmel nézve csupasz, rideg, inger-szegény falansztereket. A Heideggeri „költőien lakozik az

ember”, tehát hogy az ember alapvetően metafizikai lény gondolatának igazságát bizonyítja,

ahogy próbálják manapság a modernista gépies elmék által alkotott lakótelepeket élhetővé tenni

a lakótelep-rehabilitációk, vagy akár a graffitiző fiatalok.

Pierre Nora Emlékezet éstörténelem között8 című írásában kifejti, hogyan ért véget a „történeti

emlékezet” és váltotta fel a hűvös, tudományos szemszögből vizsgálódó „történelem”. Az

észlelés globálissá vált a posztmodernvilágban, és a megtörtént események sokkal gyorsabban

kerülnek át a lezárt múltba, válnak a történelemmé. A hagyomány, a szokás, a tradicionális

karakterű társadalmak eltűnőben vannak. Pierre Nora szerint ezáltal maga az emlékezet van

eltűnőben. Az emlékművek, emlékhelyek Pierre Nora meglátásai szerint a mai kor emlékezet-

pótlékai, emlékezet-protézisei a változás, aktualitás és a tudományos nézőpont bűvöletében

létező társadalmakban. Hogyan, milyen módon kell megkonstruálni, megalkotni ezeket a

helyeket ennek tudatában? Pierre Nora gondolatai nyomán arra a következtetésre juthatunk,

hogy az emlékmű kapocs a mai ember aktualizált és történelmi szemléletmódja, és a premodern,

tradicionális „emlékezet” gyakorlata között. Egy hely,ahol a szimbólumok, jelképek, a művészi

kifejezésmód és az évfordulókhoz kötött szinte rituálisan ismételt emlékezések által

6Bonnano, G. A. & Singer, J. L.: Repressive personality style: Theoretical and metodological implications for

health and pathology. in Singer J. L. (Ed.) Repression and dissociation, 1995., Chicago, The John D. and Catherine

T. MacArthur Foundation Series on Mental Health and Development,435.-470. o., ISBN: 9780226761060 7 van Eyck, A. : Lépések egy konfiguratív építészet felé., (szerk.: Kerékgyártó Béla): A mérhető és a mérhetetlen,

Építészeti írások a huszadik századból, 2004., Budapest, Typotex Kiadó,160. o., ISBN: 9639548448 8 Nora, P. : Emlékezet és történelem között, válogatott tanulmányok, szerk. K. Horváth Zsolt, 2010.Budapest :

Napvilág Kiadó, Atelier Könyvtár, 142–157. o., ISBN: 978-963-9697-53-9,eredeti: Nora, P.: Entre Mémoire et

Histoire. La problématique des lieux , in Les lieux de mémoire, Paris, Gallimard, Collection Bibliothèque illustrée

des histoires, 1984.

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

80 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

megpróbálunk újra személyesen viszonyulni a múlt történéseihez. A történelem „hordozza” az

eltűnt emlékezetet, a hiányzó tradíció maradványait, helyeket szentel neki.

A Rendszerváltás óta Magyarországon az ’56-os forradalom, a Magyar Államalapítás, a

Holokauszt, a Trianoni békeszerződés következményeinek traumája, a két világháború civil

áldozataira emlékezés, és a XX. századi kitelepítések kapták a legtöbb emlékhelyet. A közösség

szempontjából kiemelkedő elhunyt személyiségek emlékművei is jelentős tömeget képeznek.

Az emlékmű-állítás fontos tematizálója a mindenkori kormány, az önkormányzatok, az általuk

kommunikálni kívánt politikai és kulturális nézőpont. A magyarországi emlékmű szobrászat

általános jellemzője, hogy a Rendszerváltás után is ritkán valósulnak meg kortárs művészeti

felfogású műalkotások köztereken. Kivételként kiemelném az Ötvenhatosok térén

megvalósult ’56-os emlékművet, Jovánovics György 301-es parcellán álló ’56-os emlékművét,

és Farkas Ádám a recski munkatábor áldozataira emlékező munkáját. Ezekben az esetekben

már a helyszín sem pusztán a közösség egyik központi helye vonatkozások nélkül, hanem a

történések fontos helyszíne. Az Ötvenhatosok terén létrehozott ’56-os emlékmű helyszíne

kiválasztásának meghatározó oka, a Sztálin szobor 1956. október 23-i ledöntésének helye. Az

egykori Jugoszláv Nagykövetség, ahol Nagy Imre és az akkori magyar vezetés menedéket

kaptak 1956. november 3-án, szintén közel esik: a Dózsa György út és az Andrássy út sarka, a

mai Szerb Nagykövetség épülete. Nagy Imre és társai november 22-ei letartóztatása a

Városligeti fasor. 36. szám alatt, az egykori Szovjet Iskolában történt. A közösség szellemi,

kulturális központjának és a történések helyszíneinek metszéspontját ebben az esetben szinte

ideális módon jelölték ki az emlékmű számára. A 2006-ban megvalósult mű, az i-ypszilon

alkotócsoport munkája ellen is megfogalmazódtak kritikai vélemények. „A Mozgó Világ ez évi

(2006) márciusi számában összeállítás olvasható egyes ’56-os szervezetek és forradalmárok

kritikáiból a Felvonulási térre – amelyet, mint azt olvasóim már tudni fogják, esetleg ’56-osok

terére keresztelnek – állítandó központi ’56-os emlékműről. Az egyöntetű elutasítást forradalmi

gesztusokkal fűszerezik (illegitimnek tekintik a köztársaság mai kormányát, kilátásba helyezik

a monumentum lerombolását, stb.). A forradalom eszméivel ellentétes jelentéseket

tulajdonítanak az emlékműnek, és inkább a megtorlás, mint a fölkelés emlékezetét társítják

hozzá. ”9

9Radnóti Sándor, Kis emlékmű-esztétika, Beszélő, 2006. Stencil Kulturális Alapítvány, 11. évfolyam, 10. szám,

Budapest, ISSN: 0865-4093

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

81 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

Emlékmű az '56-osok terén, Budapest, 2006, i-ypszilon alkotócsoport: Emődi-Kiss Tamás,

György Katalin, Horváth Csaba, Papp Tamás(fotó: www.kozterkep.hu)

Farkas Ádám: A Recski Kényszermunkatábor emlékműve, Recsk, 1991.(fotó:

www.kozterkep.hu)

Az angolszász gyökerű public art irányzathoz köthető köztéri művészeti gondolkodásmód a

hagyományos köztéri szobor fogalmától eltávolodik. A public art számára a köztér nem csupán

az emlékezés helye, hanem egyfajta művészeti agóra, az alkotások a jelen problémáira

reagálnak, újraértelmezik a közteret. Legmarkánsabban, konkrét formában a ’90-es évektől van

jelen Magyarországon, de a hatvanas évek neoavantgárd művészetében is megjelennek

előzményei.

A magyarországi public art munkákról elmondható általános jellegzetességek: kortárs

művészeti hangvétel; társadalmi problémák tematizálása; szociális elkötelezettség; a szélesebb

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

82 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

közönség elérésének igénye. Jellemzően ideiglenesen felállított, alacsony költségvetésű, efemer

anyagokból kivitelezett munkák, melyek a kiállítás végére gyakran megsérülnek,

megsemmisülnek. Az angolszász világban elterjedtebb attitűd, ami Magyarországon az utóbbi

években jelenik meg: a művészeti intézményrendszerek elutasítása, azokból való kivonulás. A

public art kialakulásának legfontosabb intézményi katalizátora az USA-ban a National

Endowment for the Arts, (NEA) központi költségvetésből működő kulturális alapítvány által

1967-ben meghirdetett Art in the Public Spaces című programja volt, melyet számos helyi

törvény követett: az építőipari cégeket kötelezték, hogy beruházásaik bizonyos százalékát

művészeti alkotások létrehozására fordítsák. Később kialakult egy másik válfaja a public

artnak: a „new genre public art”, ahol nem a helyszín művészeti intézményrendszeren kívüli

fizikai helye, hanem inkább egyfajta, maximálisan autonóm, független, a public art

szellemiségét, progresszív hagyomány részét felvállaló, továbbvivő, ám a művészeti

intézményrendszerekkel mégiscsak együttműködő irányzat, a public art autonóm művészeti

szellemiségén alapuló gondolkodásmód visszatérése a művészeti intézményrendszerekbe.10 „A

public art a közönség demokratikusabb hozzáférését feltételezi a művészeti produktumokhoz...

(…) A legtöbb nyilvános tér a városi tér, melyben szobrok, murális alkotások, integrált design,

azaz utcabútor vagy kövezet képezi a public art tárgykörét. Az ún. »antiemlékművek« is ebbe

a kategóriába tartoznak, mint például elektronikus feliratokat megjelenítő táblákra tervezett

szövegek, (...) kivetítések közterületen levő épületek felületeire, performanszok, melyek mind

kritikai beavatkozást (intervenciót) valósítanak meg a nyilvános térben..."11

KissPál Szabolcs Legkisebb közös többszörös, Polifónia, Budapest, 1993 (fotó:

http://www.muut.hu/)

10 Németh Ilona: A public artról személyes tapasztalatok alapján, 2006., DLA értekezés, MKE, 15. o. 11Süvecz Emese: Fogalomtár, inMoszkva tér : gravitáció katalógus (kortárs képzőművészeti projektek

a Moszkva téren a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum szervezésében), szerk. Hegyi Dóra,2006.,

Budapest, Ludwig Múzeum, 48. o., ISBN 963-86427-5-0

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

83 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

Az Új irány csoport: Orthofotó játék, Budapest, Győr, Szeged, Ajka, Palotanegyed, Sziget

Fesztivál, Hódmezővásárhely, 2006., (fotó: http://pollmap.eu/)

Gyenis Tibor: Tyborman, 2003a Moszkva tér − Gravitáció public art programján, 2003.(fotó:

Rosta József)

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

84 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

Pont:Itt:Most, Oláh Mátyás László: Metafizikai szakmunkás, Budapesti Őszi Fesztivál, 2005

(fotó: Tóth Szilvia)

A legfontosabb rendszerváltás utáni magyarországi public art(szerű) események, és public arttal

foglalkozó művészeti csoportok: Polifónia, 1993.; Moszkva tér, Gravitáció 2003.; a Bakos

Gábor által szervezett Pont:Itt:Most, 2004., 2005., 2006.; Placcc Fesztivál 2008-tól máig.; a

Medence csoport szervezésében köztéri kiállítások a Sziget Fesztiválon 2000-től máig; a

HelloWood művészeti formáció tevékenysége szintén a Sziget Fesztivál kereteinbelül, valamint

a Tihanyi Dominika és Lendvai Gábor tájépítészek által fémjelzett Új irány csoport public art

tevékenysége. Ezen programok némelyikében én is részt vettem egy-egy alkotással, így

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

85 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

személyes tapasztalataim által közelebbről is beleláttam a magyar, illetve budapesti köztér

kortárs szellemiségű művészeti megmozdulásairól. A Polifónia 1993-as köztéri kortárs

művészeti akciójának résztvevői: Eperjesi Ágnes, Lakner Antal, Kisspál Szabolcs, Csontó

Lajos, Gerber Pál, Benczúr Emese, Szörényi Beatrix, Sugár János. Szinte kizárólag szöveg

alapú köztéri munkák kerültek megvalósításra. AMoszkva tér, Gravitáció 2003-as public art

programjának kérdés felvetése: ”Mit jelenthet ma »művészetet vinni az utcára«? Hogyan

célozható meg egy szélesebb közönség a kortárs művészet eszközeivel?”12 Résztvevők voltak:

Bartha Sándor, Beöthy Balázs, Bik van der Pol (Rotterdam), Bodó Sándor, El-Hassan Róza,

Eperjesi Ágnes, Andreas Fogarasi (Wien / Paris), Gyenis Tibor, HINTS Institute for Public Art,

Stefan Keller (Zürich), Kis Varsó, Andreja Kulunčić (Zagreb), Németh Ilona (Dunajská

Streda), Sugár János, Szabó Péter – Csiki Csaba (Cluj), TNPU (szuperintendáns St. Auby

Tamás), Carey Young (London). A program kezdeményezője El Hassan Róza volt. Az Új irány

csoport Tihanyi Dominika és Lendvai Gábor tájépítészek vezetésével fejt kipublic arthoz

köthető művészeti, közösségi, urbanisztikai tevékenységet 2008-tól máig.

A Pont:Itt:Most köztéri szobor kiállítás Bakos Gábor szervezésében 2004-től 2006-ig a

Budapesti Őszi Fesztivál keretében került megrendezésre. A 2004-es kiállítás alkalmával szinte

az összes köztéri munka megsérült, több teljesen megsemmisült, az egyik szobrot pedig

ellopták. A pályázat kiírása a 2003-as Budapesti Őszi Fesztivál idején nagyszabású kortárs

hangvételű köztéri szoborkiállításon való részvételre tett felhívást. A helyszíneka Blaha Lujza

téren, a Deák téren, a Ferenciek terén, a Gellért téren, a Kálvin téren, a Széll Kálmán téren

(akkor még Moszkva téren) és a Nyugati téren lettek kijelölve.A kiírás célja volt, hogy az évről

évre változó program keretében, az adott helyszínekre készülő, helyszínspecifikus alkotások

jelenjenek meg.A pályázat a köztéri művészet hazánkban 19. századi, avagy még inkább az

államszocialista korszakban megrekedt gyakorlatát szerette volna megváltoztatni. A kiírás

kitért arra, hogy a Rendszerváltás óta átrendeződött budapesti köztér új szobrai tartalmilag

ugyan új, de formailag, hangvételükben „idejétmúlt” köztéri alkotások, „nem alkalmasak a

köztéri művészet újragondolására”. A jelenlegi helyzet magyarázatát abban látták, hogy a

„független kifejezési formákat kereső civil szféra mindmáig az emlékmű 19. századi

fogalmából indul ki”. A programban résztvevő Sugár János, aki a civil szféra köztéri

megnyilvánulásának jelentőségét hangsúlyozta így nyilatkozott: „A hatalomnak le kell kopni

ebből a szférából”. Véleménye szerint véget kell vetni annak, hogy a „hatalom pénzén és a

hatalom elvárásainak megfelelően készített alkotások” határozzák meg környezetünket, melyet

még mindig „rossz ízlésű politikusok” formálnak, támogatni kell minden olyan

kezdeményezést, ami „a lakók, a környezet, a művészek szerepét növelik”. „A street art és a

graffiti világosan mutatják, hogy erős az elsődleges emberi késztetés az épített környezet

átformálására.”13

A köztéri művészet ma már nemcsak az emlékezetkultúra eszköze, hanem a public art

gondolkodásmód elterjedésével a kortárs művészet kreatív gyakorlatának helyszíne is. A

globalizáció, a multikulturális társadalmak, a modern nagyvárosok komplex tereinek kihívásai

azt az elvárást is közvetítik a művész felé, hogy a konvencionális emlékmű formák hősies és a

patetikus megjelenítése helyett törekedjen olyan szimbolikus alkotások és terek létrehozására,

melyek több kultúra felől közelítve is hordoznak érvényes üzeneteket, tehát egy kényszerű

konszenzus helyett a kreatív formákat öltő disszenzusszellemiségét képviselik. A köztéri

12ludwigmuseum.hu: Gravitáció – Moszkva tér

http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=kiallitas&kiallitasId=91&menuId=43 letöltés ideje: 2015.

szeptember 8. 13Bakos Gábor: PONT:ITT:MOST, Köztéri szoborpályázat, 2003.,

http://fesztivalvaros.hu/bof2003/pontittmost.php letöltés ideje: 2015. 04. 18., 15:17

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

86 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

emlékművek tervezésekor a pszichológiai,szociálpszichológiai megközelítés az emlékezés

fórumának, közös kódjainak megteremtését követeli meg, közös mintákra, a traumák

feloldásának minél szélesebb rétegek számára azonosulható szimbólumaira szorul és a

közösségi gyászmunkát szolgálja.

Irodalomjegyzék

1. Bartlett, F. C.: Az emlékezés, kísérleti és szociálpszichológiai tanulmány, (fordította:

Pléh Csaba) 1989., Budapest, Gondolat kiadó, 91-264. o., ISBN 963 8510366, angolul:

Bartlett, F. C.: Remembering,A study in experimental and social psychology, 1932.,

Cambridge, UK, Cambridge University Press,

2. Bonnano, G. A. & Singer, J. L.: Repressive personality style: Theoretical and

metodological implications for health and pathology. in Singer J. L. (Ed.) Repression

and dissociation, 1995., Chicago, The John D. and Catherine T. MacArthur Foundation

Series on Mental Health and Development, 435.-470. o., ISBN: 9780226761060

3. Dewey, J. : Creative Democracy − The Task Before Us’ in The Collected Works of John

Dewey, 1882-1953, 1991., Chicago, Illinois University Press, Vol. 14., 253. o., ISSN-

9781570852473 1570852472

4. Ebbinghaus, Hermann: Über eine neue Methode zur Prüfung geistiger Fähigkeit und

ihre Anwendung bei Schulkindern, 1897., Leipzig

5. Freud, S. : Álomfejtés, (fordította Hollós István), 1993., Budapest, Helikon Kiadó, 422-

430.o., ISBN: 9789639751552, eredeti mű: Freud, Sigmund: Die Traumdeutung,

Leipzig und Wien, 1900.

6. Habermas, J. : A posztnemzeti állapot – Politikai esszék, (ford: Ruzsacz István), 2007.,

Budapest, L’Harmattan-Zsigmond király Főiskola kiadása, ISBN: 9637343482

7. Radnóti S. :Kis emlékmű-esztétika, Beszélő, 2006., Stencil Kulturális Alapítvány, 11.

évfolyam, 10. szám, Budapest, ISSN: 0865-4093

8. Németh I. : A public artról személyes tapasztalatok alapján, 2006., DLA értekezés,

MKE, 15. o.

9. Nora, P: Emlékezet és történelem között, válogatott tanulmányok, szerk. K. Horváth

Zsolt, 2010.Budapest : Napvilág Kiadó, Atelier Könyvtár, 142–157. o., ISBN: 978-963-

9697-53-9,eredeti: Nora, P.: Entre Mémoire et Histoire. La problématique des lieux , in

Les lieux de mémoire, Paris, Gallimard, Collection Bibliothèque illustrée des histoires,

1984.

10. Süvecz E. : Fogalomtár, in Moszkva tér : gravitáció katalógus (kortárs képzőművészeti

projektek a Moszkva téren a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum

szervezésében), szerk. Hegyi Dóra,2006., Budapest, Ludwig Múzeum, 48. o.,

ISBN 963-86427-5-0

11. van Eyck, A. : Lépések egy konfiguratív építészet felé., (szerk.: Kerékgyártó Béla): A

mérhető és a mérhetetlen, Építészeti írások a huszadik századból, 2004., Budapest,

Typotex Kiadó,160. o., ISBN: 9639548448

Internetes hivatkozások jegyzéke:

1. Bakos Gábor : PONT:ITT:MOST, Köztéri szoborpályázat, 2003.,

http://fesztivalvaros.hu/bof2003/pontittmost.php, letöltés ideje: 2015. 04. 18., 15:17

2. Benkő Melinda: A pesti belváros kialakulása és fejlődése,A pesti belváros jelentősége

Budapesten, 32. oldal,

http://www.urb.bme.hu/segedlet/publikacio/budapest_benko.pdfletöltés ideje: 2015.

04. 18., 16:40

Studia Mundi - Economica Vol. 2. No. 3.(2015)

87 10.18531/Studia.Mundi.2015.02.03.76-87

3. ludwigmuseum.hu: Gravitáció – Moszkva tér

http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=kiallitas&kiallitasId=91&menuId=43

letöltés ideje: 2015. szeptember 8.