16
Miért fontos? A népszámlálás az egyetlen módszer, amellyel pontosan megismerhetjük Magyarország összes lakosának életkörülményeit. A pontos adatok ismeretében megalapozottan lehet a gazdasági, az egészségügyi, az oktatási, a szociális és a kulturális fejlesztéseket tervezni és lebonyolítani. A Magyarországról nyújtott adatok segítségével hatékonyabban pályázhatunk az európai uniós és más nemzetközi támogatásokra. A magyarországi népszámlálás egy globális program része, általa adunk pontos képet magunkról a szomszédainknak, az Európai Uniónak és az egész világnak. Válaszával Ön elsősorban a lakóhelye, a szűkebb környezete fejlesztését könnyíti meg, de természetesen hozzájárul ahhoz is, hogy a Magyarországról nyert kép minél teljesebb legyen. ...legfőképpen pedig: a népszámlálás mindenkit érintő, országos ügy. Az adatok megbízhatósága érdekében a részvételt és a hiteles adatközlést a törvény kötelezővé teszi. Mit kérdeznek? A népszámlálási kérdések egyik része a lakásokra vonatkozik, másik része pedig a személyekre. Külön kérdőív készült az intézetekre. A népszámlálás során a személyek családi és utónevét nem vesszük fel. A népszámlálási kérdésekre törvényi felhatalmazás alapján a válaszadás kötelező, kivételt képeznek ez alól a szenzitív (érzékeny) kérdések, amelyekre a válaszadás önkéntes. Kérdések a természetes személyekre vonatkozóan Nem, születési időpont, állampolgárság, lakóhely, lakáshasználat jogcíme, családi állapot, a családban, háztartásban betöltött szerep, élve született gyermekek adatai, iskolába járás, iskolai végzettség, nyelvismeret, foglalkozás, munkáltató, munkavégzés vagy tanulás helye, munkavégzéssel, tanulással összefüggő napi közlekedés. Szenzitív kérdések: nemzetiség, anyanyelv, vallás, tartós betegség, fogyatékosság. (Ezekre a kérdésekre a válaszadás önkéntes.) Kérdések a lakásokra vonatkozóan A lakás címe, rendeltetése (típusa), építési éve, falazata, lakáshasználat formája és V. ÉVFOLYAM 9. SZÁM, 2011. SZEPTEMBER 2011. október 1-31. Hírek a bölcsődéből 5 Oktatási bizottsági döntések 8 Jogi kisokos 10 A tartalomból Becsöngettek... 4 Továbbtanulási börze 2 WAMK programok 11 Duna TV-s forgatás 12 folytatás a 2. oldalon

Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A Sülysápi Hírforrás 2011. szeptemberi száma.

Citation preview

Page 1: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Miért fontos?

A népszámlálás az egyetlen módszer, amellyel pontosan megismerhetjük Magyarország összes lakosának életkörülményeit.

A pontos adatok ismeretében megalapozottan lehet a gazdasági, az egészségügyi, az oktatási, a szociális és a kulturális fejlesztéseket tervezni és lebonyolítani.

A Magyarországról nyújtott adatok segítségével hatékonyabban pályázhatunk az európai uniós és más nemzetközi támogatásokra.

A magyarországi népszámlálás egy globális program része, általa adunk pontos képet magunkról a szomszédainknak, az Európai Uniónak és az egész világnak.

Válaszával Ön elsősorban a lakóhelye, a szűkebb környezete fejlesztését könnyíti meg, de természetesen hozzájárul ahhoz is, hogy a Magyarországról nyert kép minél teljesebb legyen.

...legfőképpen pedig:

a népszámlálás mindenkit érintő, országos ügy. Az adatok megbízhatósága

érdekében a részvételt és a hiteles adatközlést a törvény kötelezővé teszi.

Mit kérdeznek?

A népszámlálási kérdések egyik része a lakásokra vonatkozik, másik része pedig a személyekre. Külön kérdőív készült az intézetekre. A népszámlálás során a személyek családi és utónevét nem vesszük fel.

A népszámlálási kérdésekre törvényi felhatalmazás alapján a válaszadás kötelező, kivételt képeznek ez alól a szenzitív (érzékeny) kérdések, amelyekre a válaszadás önkéntes.

Kérdések a természetes személyekre vonatkozóan

Nem, születési időpont, állampolgárság, lakóhely, lakáshasználat jogcíme, családi állapot, a családban, háztartásban betöltött szerep, élve született gyermekek adatai, iskolába járás, iskolai végzettség, nyelvismeret, foglalkozás, munkáltató, munkavégzés vagy tanulás helye, munkavégzéssel, tanulással összefüggő napi közlekedés.

Szenzitív kérdések: nemzetiség, anyanyelv, vallás, tartós betegség, fogyatékosság. (Ezekre a kérdésekre a válaszadás önkéntes.)

Kérdések a lakásokra vonatkozóan

A lakás címe, rendeltetése (típusa), építési éve, falazata, lakáshasználat formája és

V. ÉVFOLYAM 9. SZÁM, 2011. SZEPTEMBER

M i t k e l l t u d n i a n é p s z á m l á l á s r ó l ?

2011. október 1-31.

Hírek a bölcsődéből5

Oktatási bizottsági döntések8

Jogi kisokos10

A tartalomból

Becsöngettek...4

Továbbtanulási börze2

WAMK programok11

Duna TV-s forgatás12

folytatás a 2. oldalon

Page 2: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

2

rendszeressége, tulajdoni jellege, helyiségeinek száma, alapterülete, kommunális ellátottsága, felszereltsége, lakásban lakó háztartások és személyek száma.

A kérdőívek háromféle módon válaszolhatóak meg:

1. interneten, az elektronikus kérdőív kitöltésével;

2. papír kérdőíven, önálló kitöltéssel;

3. interjú keretében, számlálóbiztos segítségével.

Melyik módszer hogyan működik?

Az elektronikus kérdőív kitöltése

A népszámlálások hazai történetében először tölthetőek ki a kérdőívek interneten keresztül. Az ehhez szükséges egyedi azonosító kódot 2011. október 1-jéig minden címre eljuttatjuk. A kód segítségével az adatszolgáltatók megkezdhetik a saját háztartásukra vonatkozó lakás- és személyi kérdőívek online kitöltését. Az adatbevitel során a rendszer folyamatosan támogatja, segíti a kérdések helyes kitöltését.

Az internetes válaszadásra 2011. október 1-jétől október 16-ig van mód a www.enepszamlalas.hu oldalon.

A módszer előnyei:

Gyors: legfeljebb 20–25 percet vesz igénybe;

Kényelmes: a kitöltés időpontja minden külső tényezőtől függetlenül megválasztható, a kitöltés szükség esetén megszakítható és a megadott határidőn belül bármikor befejezhető;

Idén is megrendezzük a Wass Albert Művelődési Házban a pályaválasztási börzét. Az elmúlt évhez hasonlóan a középiskolák képviselői bemutatják iskolájukat, majd személyes beszélgetés következik.

A lassan hagyománnyá váló középiskolai börze lényege, hogy az érdeklődők szóróanyagokat gyűjthetnek, információt, rálátást, segítséget kaphatnak a szakemberektől a helyszínen, illetve feltehetik kérdéseiket az adott iskola standján, hogy a megszerzett ismeretek birtokában tudják kiválasztani a

számukra legmegfelelőbb intézményt.

A megnyitó után a Sülysáp Székhelyű Családsegítő Szolgálat pszichológusa ad néhány tanácsot a szülőknek és diákoknak egyaránt a pályaválasztás fontosságáról.

Mindenkit szeretettel várunk, és reméljük, hogy az érdeklődők hasznos információkkal tölthetik meg tarisznyájukat!

B.M.

II. középiskolai börze

folytatás a címlapról

Page 3: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

3

Nem helyhez kötött;

Egyszerű: a kitöltést a programba beépített magyarázatok segítik, amelyek gördülékennyé teszik a válaszadást, a kérdőívek befogadásáról a rendszer nyomtatható igazolást küld.

A papír kérdőív önálló kitöltése

A megkérdezettek a papír kérdőív önálló kitöltésével is megválaszolhatják a kérdéseket. A kérdőívek kitöltése a kézhezvétel után azonnal megkezdhető. Mivel az adatfelvételi csomag egy lakás és egy személyi kérdőívet tartalmaz, így a papír alapú kitöltéshez Önnek a számlálóbiztostól kell megfelelő számú személyi kérdőívet kérnie. A kérdőívet letöltheti az internetről, vagy hozzájuthat még a Polgármesteri Hivatalban. A válaszadást rövid útmutató is segíti. A kitöltött kérdőíveket előre egyeztetett időpontban lehet a számlálóbiztosnak átadni.

A módszer előnyei:

Gyors: a személyekre vonatkozó kérdőíveket a háztartás tagjai egymástól függetlenül és egyidejűleg is kitölthetik;

Kényelmes: a kitöltés időpontja minden külső tényezőtől függetlenül megválasztható, a kitöltés szükség esetén megszakítható, a számlálóbiztossal egyeztetett időpontig befejezhető, így minimálisra csökken az adatszolgáltató és a számlálóbiztos kontaktusa;

A kérdőív papír alapú kitöltésére 2011. október 1-jétől október 16-ig van mód.

Interjú keretében történő kitöltés

A megkérdezettek képzett számlálóbiztos segítségével, interjú formájában is válaszolhatnak a népszámlálási kérdésekre. A számlálóbiztosi interjúra az első

megkeresés alkalmával, vagy előre egyeztetett időpontban kerülhet sor.

A módszer előnyei:

Hatékony: az interjús módszer egyszerűvé, gördülékennyé teszi a válaszadást;

Szakszerű: a számlálóbiztos maximális segítséget ad az adatszolgáltatónak a kérdések megválaszolásához;

A számlálóbiztos az adatfelvétel teljes időszaka alatt segíti a kitöltést.

Adatvédelmi szempontból mindhárom módszer maximálisan biztonságos!

Az adatokat 2011. október 1-je, szombat, 0 órai időpontnak megfelelően kell megadni.

Az adatfelvétel 2011. október 1. és 31. közt történik.

A számlálóbiztosok

1. Mindenképpen találkozunk a számlálóbiztossal?

Ez egyáltalán nem biztos. Bár október 1-jétől kezdődően a számlálóbiztosok járják a körzeteket, és minden lakásba becsöngetnek, hogy megtudják, ott milyen módon kívánnak válaszolni, ám ha valaki interneten már kitöltötte a kérdőívet, akkor lehet, hogy a számlálóbiztosa föl sem keresi.

Ha valaki a papír kérdőívet saját maga szeretné kitölteni, akkor annyi kérdőívet kell kapnia a számlálóbiztostól, ahányan a lakásban élnek. De kérheti azt is, hogy a számlálóbiztos kérdezze le a kérdőívet. Ilyen esetekben tehát egyszer, legföljebb kétszer személyesen is találkozunk a kérdezővel.

2. Kik végzik az összeírást, milyen foglalkozási, társadalmi kör közre-működésére számítanak?Korábban leginkább pedagógusok látták el a kérdezőbiztosi feladatokat, ma viszont már sokan érdeklődnek e munkalehetőség iránt, elsősorban olyanok, akik jól ismerik a helyi

viszonyokat, szeretnek emberekkel foglalkozni, és bírják a terepmunkával járó megterhelést. Bizalmat keltő, intelligens, precízen dolgozni tudó személyek közreműködésére számítanak a népszámlálást előkészítő szakemberek.

3. Mik a számlálóbiztosok kiválasztá-sának főbb szempontjai?

A számlálóbiztosok toborzása, alkalmazása az önkormányzatok feladata, a KSH kiválasztási szempontjainak figyelembe vételével. Ezek közé tartozik a jó fellépés, beszélőkészség, helyismeret, olvasható írás, konfliktustűrő képesség, a tanulási készség, az oktatáson való részvétel vállalása, a határidők és útmutatások betartásának vállalása, a fizikai terhelhetőség, valamint az, hogy a jelentkező szeptember végétől október végéig állandó rendelkezésre álljon. Előnyt jelent az adott területen élő nemzetiségek nyelvének ismerete.

4. Hány számlálóbiztosra, illetve el-lenőrre lesz szükség a sikeres adat-gyűjtéshez?Az adatfelvételt közel 40 000 számlálóbiztos végzi. Az ő munkájukat pedig mintegy 8000 felülvizsgáló és 400 területfelelős irányítja, ellenőrzi.

5. A hajléktalanok, lakással nem ren-delkezők összeírása milyen módon történik? Egyáltalán összeírják őket?Természetesen a hajléktalan személyeket is összeírják. Egy részük elérhető lesz a hajléktalanszállásokon, illetve a hajléktalanokat ellátó szociális intézményekben, másokat az önkormányzatok szociális munkásai, illetve karitatív szervezetek munkatársai bevonásával igyekszünk minél teljesebb számban összeírni.

További információk:www.nepszamlalas.hu

Page 4: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

4

Szent István Általános Iskola

BecsöngettekSzeptember elsején Sülysápon is rendben megkezdődött a munka a he-lyi oktatási-nevelési intézményekben.

Idén a Gólyahír Bölcsődében 57-en, a Csicsergő Napköziotthonos Óvodában 281-en vannak a csemeték. A Móra Ferenc Általános Iskolában 466, a Szent István Általános Iskolában pedig 212 gyerek kezdte meg tanulmányait.

Az intézmények épületei összességében jó állapotúak, - főleg sok más településhez mérve. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetne folyamatosan apró, vagy akár nagy volumenű fejlesztéseket megvalósítani - mondta el lapunknak Cseri Péter alpolgármester. Hozzátette, hogy jelenleg előkészítés alatt van egy pályázat az óvodai férőhelyek növelésére, fejlesztésére ami költségbecslés elkészítése után kerül újra a Képviselő-testület elé, így majd akkor születhet döntés a pályázat pontos tartalmáról.

(A bölcsőde közel egy éve átadott épülete természetesen nem szorul felújításra.) A Szent István iskola és a Móra Ferenc iskola tagiskolája tetejének felújítása is időszerű lenne, azonban pályázati lehetőség nélkül egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő pénzügyi forrás egy átfogó felújításhoz, marad tehát az apró hibák folyamatos javítása. Összességében egy intézmény esetében sem veszélyezteti semmi az ott folyó oktató-nevelő munkát, az oktatásban használt eszközök korszerűek, az informatikai feltételek jók.

Horinka László polgármester az iskolák tanévnyitó ünnepségein hangsúlyozta a család és az iskola közös nevelő erejének fontosságát, és kérte, hogy a szülők, valamint a pedagógusok partnerként tekintsenek egymásra. „Még nem látszik pontosan, hogy az önkormányzati rendszert érintő átalakítások hogyan változtatják meg az önkormányzat és a helyi oktatás kapcsolatát. Azt viszont megígérhetem, ahogyan eddig is, ez után is mindent meg fogunk tenni a sülysápi gyerekek megfelelő oktatási-nevelési környezetének biztosítása érdekében.”

Katus Norbert

Móra Ferenc Általános Iskola

Móra Ferenc Általános Iskola Tagiskolája

Page 5: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

5

Tavasszal, amikor még csak virágozni kezdett a gólyahír, egyikünk sem gondolta a Gólyahír Bölcsődében, hogy ilyen hamar eljön az a nap, amikor a kis bölcsiseinket elballagtatjuk.

A januári nyitás óta eltel bő fél évben nagy aggodalommal figyeltük a mi kis gólyáinkat, akik most, hogy eljött az ősz, kirepülnek!

Napról napra figyeltük a gyerkőcök csetlő-botló lépéseit, ahogyan megismerkedtek a csoportszobákkal, a napirenddel, amikor már felismerték a saját jelüket (alma, körte, cseresznye, kocka, pillangó stb.) a fogasnál, amikor egyedül elfogyasztották az EGÉSZ ebédjüket, és utána TELJESEN tisztára mosták az arcukat és a kezüket, mikor a dalokat és mondókákat segítség nélkül fújták…és még sokáig sorolhatnám, mennyi örömet és vidám percet szereztek nekünk.

Izgalommal várjuk majd a híreket, hogy hogyan teljesítenek az óvodában, a

„nagyok” világában!

Legyetek nagyon ügyesek! Mindig szeretettel gondolunk majd Rátok!

A Gólyahír Bölcsőde gondozói nevében:

Zemen Eszter

„A NAGYOK”

(Ballagó bölcsisek )

SÜNI CSOPORT

POLGÁR CSANÁD, POLGÁR ÖRS, JUHOS JÁZMIN, MANYASZ ENIKŐ,

ÁCSBOLT BOTOND, TALLÓS ENDRE, MÁZÁS JÁZMIN, LILIK BARNABÁS

MICIMACKÓ CSOPORT

HAJNAL FRUZSINA, LÉNÁRD ZOÉ, SZÉPLAKI GERGŐ

CSIGA CSOPORT

VASS LAURA PATRÍCIA, GROSZMANN FLÓRIÁN, JÓZSA DÁVID, SZEPESI

ZSOMBOR, CSONTOS GERGŐ.

„Ballag már ….”Hírek a bölcsődéből

Idősek Világnapja

Az Idősek Világnapja alkalmából – 2011. október 2-án – tisztelettel meghívjuk a Wass Albert Művelődési Központban tartandó ünnepségünkre községünk azon polgárait, akik 70. életévüket betöltötték.

A 18 órakor kezdődő programunkon üdítővel, harapnivalóval és egy köszöntő műsorral szeretnénk Önöket a Wass Albert Művelődési Központ és Sülysáp Nagyközség Önkormányzata nevében megvendégelni.

Mindenkit szívesen látunk ingyenes rendezvényünkön, de természetesen a település minden 70. évét betöltött nyugdíjasa nem fér el az intézmény nagytermében. Azok, aki telefonon a 06 30 407 39 74-es, a 29 635 437 számon, vagy a [email protected] email címen előre jelzik részvételi szándékukat, biztosan helyet kapnak.

(Kérem, hogy a gyerekek, unokák segítsék ebben és a Művelődési Központba való eljutásban is a szüleiket, nagyszüleiket!Köszönettel vesszük mindazon vállalkozók és civilek segítségét, akik a jelenlegi gazdasági válság idején is támogatni tudják adományaikkal, termékeikkel kezdeményezésünket.)

Tarnavölgyi László

Page 6: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

6

Egy pálya útja véget ér…

Egy pálya útja véget ér.A gyorsvonat megáll,

S a búcsúzó útitárs más vonatra száll.Az idő vonatán lassan döcög tovább,

S ha kinéz ablakán, nem fut el úgy a táj,Ahogy elfutott az ifjúság.

Az ember a múltba ezerszer visszanéz,S szeretné újraélni mindazt, ami szép.

Lassítaná az időt, megállítaná a legszebb perceket,

De az idő kerekét megállítani nem lehet.Amilyen lassú volt az út, annyi

szépet rejt a múlt!Ahogy este a Nap leszáll, úgy

válik múlttá a jelen,Míg pirkad a hajnal, a jövő csak sejtelem.

Az ember a múltba ezerszer visszanéz,Könnyűnek látszik a búcsúzás,

De búcsúzni mindig nehéz.(Bódi Irén)

Ezekkel a szép szavakkal búcsúztattuk el kollégáinkat, Antalicz Józsefné Kati dadus nénit, Kókai Jánosné Ancsa dadus nénit, Kuti Károlyné Éva dadus nénit és

Konkoly Ernőné Ági óvó nénit nyugdíjba vonulásuk alkalmából.

Őszinte tisztelettel köszöntük meg mindennapi áldozatos munkájukat községünk valamennyi óvodása, szülője és lakója nevében.

Megköszöntük, hogy nap mint nap féltő, okos szóval, de ha kellett, segítő szigorral nevelgették gyermekeinket.

Megköszöntük mindazt a gondoskodást, szeretetet, amit az évtizedek alatt felnövő gyerekek kaptak tőlük.

Biztos vagyok benne, hogy nyugdíjas éveik alatt is megtalálják céljukat, és tevékenyen töltik majd napjaikat, mert nem olyan fából faragták őket, hogy könnyen letegyék a lantot.

Ehhez a szép, új élethez jó egészséget, hosszú, boldog, nyugodt nyugdíjas éveket kívánok mindnyájunk nevében!

Bálint Sándorné

óvodavezető

Köszönet

Augusztusi számunkban közöltük a Cserebere akcióban felajánlott használati tárgyak listáját, és most örömmel tájékoztatom Olvasóinkat, hogy minden felajánlott tárgy gazdára talált. Jó érzés tudni, hogy vannak, akik fontosnak tekintik a rászorulók segítését, támogatását.

Köszönet a felajánlóknak és mindenkinek, aki az akcióban részt vett.

Továbbra is várjuk a felajánlásokat és igényeket, és ígérjük, időnként közétesszük a listát a hatékonyabb információáramlás érdekében.

Balog Mónika

Elbúcsúztak a kollégáktól

KöszönetKöszönetet mondunk mindazoknak, akik Szántai Lászlót utolsó földi útjára elkísérték, és osztoztak fájdalmunkban.

Felesége és családja

Page 7: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

7

Közvilágítási hibabejelentő szám:

06 40 / 200 - 817

A közterület-felügyelő telefonszáma:

06 30 / 391 - 73 - 31

Asztalos és kárpitos bútorok

készítése, javítása, fel-újítása, konyha,szoba és

egyéb kiegészítő bútorok tervezése,gyártása nagy

választékkal,rövid határidőre.

2241 Sülysáp Béke út 40tel/fax: 0629 435-229

mobil: 0630 9853875, 0630 2314935

honlap : www.vvbutor.hue-mail: [email protected]

KárpitosKárpitozott bútorok ké-szítését és javítását vál-

laljuk, rövid határidővel!Közel 600 féle szövet-

ből választhatnak!Ingyenes szállí-tás és felmérés!

Munkhart István06-29-435-237, 06-

30-211-7394

Ihajla és barátaikOktóber 8., 19.00.: A sülysápi Németh család folyamatosan jelen van az ország fontosabb-rangosabb népzenei fesztiváljain. (Legutóbb a Misztrál Regejáró Fesztiválján.) Tagjai annak a Magyar Dudazenekarnak is, amelynek gerincét a magyar népzene emblematikus muzsikusai alkotják.

Most barátaikkal és a WAMK szervezőivel együtt szeretnénk bizonyítani, hogy itthon is tisztes érdeklődést kap a „hazai” csapat. Jegyár: 800 Ft, diákjeggyel 600 Ft.

Unokáink sem fogják látni...

Régi képek Sülysápról

Fotó- és helytörténeti kiállítás

Képkiállítás az egykori Tápiósápról és Tápiósülyről, helytörténeti dokumen-tumok, szövegek bemutatója.

Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen nézegetne régi képeket Sülysápról, vagy megismerkedne a település átfogó történetével!

Wass Albert Művelődési Központ2011. október 15. 17 óra

(A belépés díjmentes.)

22222222222222222222222

22222222222222222222222

Page 8: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

8

Az Oktatási, Művelődési és Sportbizottság oktatáspolitikai, civil szervezeteket érintő, kulturális és sporttal kapcsolatos döntései talán kevésbé keltik fel a sülysápi lakosok figyelmét, mint a sokszor előtérbe kerülő településfejlesztés, vagy épp a pénzügyi, gazdasági helyzet. Ennek ellenére a bizottság elnökeként fontosnak tartom, hogy bizonyos időközönként tájékoztatást adjak döntéseinkről, javaslatainkról. Az alábbiakban az első félév munkáját tekintem át.

Bizottságunk ülésein minden tagunk megjelent, döntéseink rendre ellenszavazat nélkül történtek, néhány tartózkodásra volt példa csupán.

Január 17.

(Januártól augusztusig Biess Éva tagtársunk betegsége miatt a bizottság öt helyett négy fővel ülésezett.)

A bizottság egyhangúlag döntött a Szent István Általános Iskola – a nevelőtestület által 2010. november 24-én elfogadott – Pedagógiai programjának módosításáról. Az új kormány törvényi rendelkezése szerint lehetőség lett a nem szakrendszerű oktatás kivezetésére. Sülysápon a Szent István Általános Iskola élt ezzel a lehetőséggel.

A bizottság egyhangúlag alkotta meg – első alkalommal – a település rendezvénynaptárát. Célunk a községi programok összehangolása, valamint a vonatkozó támogatási rendszer optimalizálása volt.

A bizottság egyhangúlag javasolta jóváhagyásra a Képviselő-testületnek a Wass Albert Művelődési Központnak a 2011-2017. közötti időszakra szóló, 2011. január 13-án kelt továbbképzési tervét.

A bizottság javasolta a Képviselő-testületnek, hogy módosítsa a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 1/2010. (II.3.) önkormányzati rendeletet.

A változtatás egyszerűsíti a helyi szervezetek pályázati feltételeit, és kimondja, hogy olyan rendezvény nem kaphat önkormányzati támogatást, amit olyan programmal egy időben szerveznek, amit korábban már felvettek az éves programnaptárba.

Egyhangúlag fogadtuk el a Bizottság működését szabályozó Ügyrendet.

4 igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntöttünk arról, hogy a bizottság felkéri a könyvtárak vezetőit, hogy vizsgálják meg a közös online-felület kialakításának lehetőségét. Ez azóta megvalósult, minden sülysápi könyvtár rendelkezik internetes keresővel, amiben a helyi állomány kereshető (www.sulysap.hu).

Február 7.

Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési és Sportbizottsága a Wass Albert Művelődési Központ 2011. évi munkatervét jóváhagyásra javasolta a Képviselő-testületnek. A döntés egyhangú volt.

A bizottság elfogadásra javasolta a Wass Albert Művelődési Központ 2011-2017. közötti időszakra szóló, 2011. január 30-án kelt, felülvizsgált továbbképzési tervét.

A bizottság tárgyalta a 2011-es költségvetési tervezetet, és néhány kiegészítő módosítást javasolt a Képviselő-testületnek. A bizottság:

javasolta a Képviselő-testületnek, hogy a lehetőségekhez mérten támogassa a Csicsergő Összevont Napköziotthonos Óvoda külön igényei közül az úszásoktatást és a tornaszoba felújítását.

javasolta a Képviselő-testületnek, hogy a lehetőségekhez mérten támogassa a Móra Ferenc Általános Iskola és Nagyközségi Könyvtár külön igényei közül a könyvtárak állománybővítésére, az úszásoktatásra és a testvériskolai kapcsolatok ápolására vonatkozó igényeket.

kéri, hogy a könyvtári állománygyarapítás kapcsán a támogató szándékunk mellett a könyvtárak hangolják össze a könyvbeszerzést, a pénzfelhasználás hatásfokának növelése érdekében.

javasolta a Képviselő-testületnek, hogy a lehetőségekhez mérten támogassa a Szent István Általános Iskola külön igényei közül a könyvtár állománybővítésére és az úszásoktatásra vonatkozó kérést.

Március 7.

Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési és Sportbizottsága a Wass Albert Művelődési Központ 2010. évi munkájáról szóló beszámolót elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek.

A bizottság javasolta, hogy a tagiskolai könyvtár szombat helyett (a kihasználtság alacsony foka miatt) pénteken tartson nyitva.

A bizottság határozathozatal nélkül, de a művelődési központ vezetőjével együtt áttekintette a következő hónapok programjait. Az áttekintés lényege, hogy a bizottság folyamatosan kapcsolatban legyen a kulturális élettel, szükség esetén segítséget adjon programok szervezéséhez.

Április 11.

Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési és Sportbizottsága javasolta a Képviselő-testületnek, hogy a NexusVet Kft. régészeti élménypark létrehozásával kapcsolatos terveit támogassa. (A cég magánberuházásként, pályázati pénz felhasználásával szeretne ún. régészeti élményparkot létesíteni Sülysápon.)

A bizottság elbírálta a civil szervezetek önkormányzati támogatásra benyújtott pályázatait, és javaslatot

Az oktatási bizottság döntéseiből

Page 9: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

9

tett a Képviselő-testületnek. A Testület azt egy módosítással el is fogadta. A bizottság összesen 7  185  000Ft-ot javasolt elosztani a pályázó szervezetek között.

Május 9.

Az Oktatási, Művelődési és Sportbizottság Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának a 2011-2015. közötti tanévekre vonatkozó közoktatási minőségirányítási programját (ÖMIP) a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolta. (A dokumentum az önkormányzati közoktatási rendszer egészére határozza meg a fenntartó elvárásait az egyes intézmények felé.)

A bizottság a Sülysápi Székhelyű Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2010. évi munkájáról szóló beszámolót elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek.

Ugyanígy elfogadását javasolta a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2010. évi ellátásáról szóló beszámolót is.

Ismét áttekintettük a következő hónapok programjait. Nagy hangsúlyt kapott a Múzeumok Éjszakája sülysápi programja.

Június 6.

A Bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolta a helyi oktatási, nevelési intézmények 2010/11 nevelési évről szóló beszámolóit: Csicsergő Napköziotthonos Óvoda, Móra Ferenc Általános Iskola és Nagyközségi Könyvtár, Szent István Általános Iskola.

Kiegészítésként a Bizottság felkérte a polgármestert, hogy keresse meg a ceglédi szakértői bizottságot az SNI (sajátos nevelési igényű) gyermekekről, tanulókról kiadásra kerülő szakvélemények ügyében,

felkéri az oktatási-nevelési intézmények vezetőit, hogy tájékoztassák a szülőket a szegregált SNI oktatás helyi lehetőségéről.

A bizottság javasolta, hogy a Malom utcai sportpálya mellett alakítsanak ki egy strandröplabda pályát.

Az OMSB – az intézmények javaslatait figyelembe véve – javaslatot tett a Képviselő-testület felé a 2011/2012-es nevelési, illetve tanévben induló óvodai és iskolai csoportok számára, létszámaira.

A bizottság javaslatot tett a Szent István Általános Iskola, a Móra

Ferenc Általános Iskola és a Csicsergő Napköziotthonos Óvoda Alapító okiratának módosítására. (A módosítást egy törvényi változás tette szükségessé.)

Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési és Sportbizottsága javasolta a Képviselő-testületnek, hogy tegyen lépéseket egy erdélyi testvértelepülési kapcsolat kialakítására.

A bizottság megbízta a bizottság elnökét, hogy 2011. augusztus 31-ig dolgozzon ki dokumentációt tanösvény kialakítására Sülysápon.

A bizottság javasolta a Képviselő-testületnek, hogy nyújtson be pályázatot a Helytörténeti Kiállítás felújítására, és biztosítsa a pályázathoz szükséges önerőt.

Katus Norbert

Az OMSB elnöke

Településünk honlapja:

w w w.sulysap.hu(Testületi, bizottsági ülé -

sek jegy zőköny vei, a Sülysápi korábbi lapszá-mai is megtekinthetők.)

Kedves és jó hangulatú rendezvényt hozott a sülysápi Wass Albert Művelődési Központba a vadászgörényeket tartók szervezete.

Ezek a természetes környezetükben igencsak nagy vadász hírében álló apró ragadozók barátságos kedvencé válnak a szerető és felkészült, gondos gazdik otthonában. A kutyákhoz, macskákhoz hasonlóan az ő esetükben is nemzetközi szabványok szerint mustrálja a jószágokat a szakértő zsűri.

Szeptember 10-én játékos vetélkedőket, bemutatókat is láthatott az egész nap kíváncsiskodó gyereksereg. (A rendezvényünkön ismét jelen volt a Williams TV Plus 29 stábja. Veroczki József és Szóró József beszámolóját, benne a WAMK őszi programajánlóját 15-én, csütörtökön, 19 órától láthatják majd a nézők. Új adás: csütörtök: 19.00, ismétlés: mindennap: 11.00 és 19.00, vasárnap: 15 órakor is.)

Tarnavölgyi László - WAMK

„Állatos” nap Sülysápon

Page 10: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

10

FelhívásA televízióban és az újságokban sokszor találkozunk olyan családokkal, akik beteg gyermeket nevelnek és naponta megküzdenek az ezzel járó lelki és anyagi gondokkal. Mindannyiunk számára a gyermekünk a legnagyobb kincs, és nehéz feldolgozni azt, ha a súlyos betegség mellett még anyagi nehézségek is társulnak ehheza gondhoz. Sülysápon él egy házaspár. Gyermekük közel fél éves, súlyos immunhiányos beteg, aki már ilyen pici korban csontvelőátültetésen esett át. (Az ő megsegítésükre indítunk el felhívást.)

Szüleinek a súlyos lelki problémákon túl még nehéz anyagi gondokkal is szembesülniük kell. Az édesapa egyedül tartja el a családot, mivel az édesanya a pici babát gondozza, aki 24 órás felügyeletet igényel.

A műtét után heti szinten kell a gyermeket kórházba hordaniuk, és csak autóval szállítható a baba.

Ehhez szeretnénk kérni településünk lakóit, hogy anyagilag segítsék ezt a családot.

Dr. Balog Erzsébet gyermekorvosnál lehet érdeklődni és a felajánlásokat megtenni, aki jól ismeri ezt a családot és tartja velük a kapcsolatot.

Minden segítséget előre is köszönünk! „Öröm segíteni másoknak!”

Az utóbbi hetekben rengeteg fogyasztónál tartott ellenőrzést a TIGÁZ. Sajnos ezen ellenőrzések eredményeként nagyon sokan kaptak jelentős összegű (sokszor több százezer forint értékű) bírságot a gázszolgáltatótól úgy, hogy közben a havi számláikat pontosan fizetik. Ezekkel a bírságokkal nem a gázlopást bünteti a TIGÁZ.

Ezen bírságokat mind azért szabták ki, mert a már szabályosan bekötött hálózaton belül csináltatott a fogyasztó olyan átalakítást, amire a TIGÁZ nem adott engedélyt.

Sok esetben a lakók utólag az elromlott villanybojler helyett gázbojlert szereltettek fel vagy a konvektort áthelyeztették a szoba egyik sarkából a másikba, természetesen megfelelő szakemberrel és a műszaki előírások pontos betartásával. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha a munkálatok előtt figyelmesen átolvasták volna a TIGÁZ-zal kötött csatlakozási szerződést, de ugyan kinek jutott volna eszébe az iratok tanulmányozása akkor, amikor mondjuk a tél közepén ott maradt a család meleg víz nélkül..

Sajnos nagyon sokan nem tudták, hogy a tervrajz alapján engedélyezett és bekötött

gázvezetékek átalakításához, átépítéséhez ugyanúgy szükség van az engedélyeztetési eljárásra, mint a hálózatra történő első rákötéskor. Ezen kikötés szerepel a szerződésben, bár az igazat megmondva ember legyen a talpán, aki azt átolvassa és értelmezi minden pontját, de mint tudjuk, a szabály nem ismerete nem mentesít a jogkövetkezmények alól.

Sok jóhiszemű család kapott a fentiek alapján hatalmas összegű bírságról szóló csekket. Mit lehet most tenni?

Azonnal fel kell venni a kapcsolatot a TIGÁZ munkatársaival az ügyben. Elsődlegesen érdemes kérni a kiszabott bírság csökkentését arra hivatkozva, hogy eddig pontosan fizették a fogyasztásukat és nem gázlopás miatt szabták ki a büntetést (elengedni sajnos biztosan nem fogják a teljes összeget, de legalább mérsékelni lehet a nagyságát).

Második lépésként el kell készíttetni a már elvégzett átalakításra vonatkozó műszaki rajzot és azt engedélyeztetni kell a TIGÁZ-nál. Ez bizony jelentős összegbe fog kerülni, de ezt nem nagyon lehet kikerülni.

Sok emberben jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem azokkal foglalkozik

a gázszolgáltató, akik lopják a gázt, „buherálják” a mérőórát.

Mindannyian tudjuk, hogy sokkal könnyebb azokat az embereket megbírságolni, akik a kevéske jövedelmükből biztosan befizetik a büntetést még akkor is, ha emiatt esetleg a gyógyszereiket nem fogják tudni kiváltani.

Sajnos a szerződésben foglaltak alapján jogosan bírságol a TIGÁZ a fogyasztói vezeték engedély nélküli átalakítása esetén, de mint tudjuk, az, hogy mi „jogos” és mi „igazságos”, sokszor nagyon távol áll egymástól.

Amennyiben az adott témáról még többet szeretnének megtudni a 428-315, vagy a 06-20-40-44-975 telefonszámon tudnak érdeklődni.

A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.

Dr. Acsai Anetta Rita

ügyvéd

Tisztújítás zajlott a FIDESZ helyi csoportjában

A FIDESZ Sülysápi Alapszervezete tisztújítást tartott. A megjelent tagság nagy többséggel választotta újra elnöknek dr. Gebauer Bélánét, alelnököknek Horinka Lászlót és Zemen Istvánnét. Az ülés során egy új alelnököt is választottak Seprős Viktor személyében. Az új alelnök megválasztására azért került sor, mert a helyi alapszervezet szeretne a fiatalok irányába nyitni és újabb tagokat, pártolókat szerezni.

Zemen Istvánné

alelnök

§ - Jogi Kisokos

Page 11: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

11

Terék József barátom tavaly októberben nagy sikert aratott a Tápiómente Táncegyüttest kísérő zenekarával. Akkor a zólyomi Dezider Olah cimbalomszólója vastapsra ragadtatta az értő sülysápi közönséget. Most, november 5-én, 19 órakor a Cimbalom Trió formációval a különleges hangszer sokoldalúságát mutatják be.

A rám nézve megtisztelő, több éves barátság ajándéka, hogy a máshol önálló cimbalom-show után a trió kiegészül egy virtuóz prímással, autentikus népzenekarrá alakul, és a zenekarvezető mentorrokonai – Szívós István és Szívósné Terék Mária – által irányított 25 éves Kókai Néptáncegyüttes bemutatkozó félórája alá teszik oda tehetségüket.

Kedves Sülysápiak! Terék József muzsikált már a pályafutását a mai napig figyelemmel kísérő, Kossuth-dijas Sebestyén Mártának, rendszeres szereplője a Duna Televízió népzenei műsorainak. Eddig három Tápió-vidéki település dalaiból készítette el a Bartók-gyűjtéseket is tartalmazó hanglemezét (készen van és szponzorait várja sülysápi anyag is), és Bugyi Dominikát is „bekisérték” már a nemzet televíziójába. Pályája, hazai és külföldi felkéréseinek száma nem biztos, hogy lehetővé teszik, hogy a közeljövőben ismét Sülysápon szerepeljen csapatával. Az 1.000 Ft-os jegy áráért Önök két professzionális produkció részesei lehetnek. Ne hagyják ki!

TL

Cimbalom Trió – a Duna Tv-ből

Október 1., 19.00.:

Írtánc-show

és táncház.

A Kék Bab zenekar és a Blackbird Dance Theatre előadása. Fergeteges, ír kocsmazene, élő muzsika, légies lányok, táncosok, ropogós-kopogós sztepp, a Vecsésen és az ország számos színpadán, művelődési házában, igényesebb pubjában sikerrel szereplő csapattól. (Megpróbálok Guinness sört is szerezni!) Jegyár: 900 Ft. Diákigazolvánnyal: 700 Ft.

A művelődési központ

programjaiból

www.tapiokultura.hu

Page 12: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

12

Augusztus 15-én és 16-án falunkban forgatott a Duna TV Ízőrzők című műsorának stábja.

Róka Ildikó szerkesztő riporter és Mócár István operatőr negyedik éve járja az országot, s ez idő alatt eljutott már hazánk számtalan kisebb-nagyobb helységébe. A műsorban hat ételt készítenek el 4 fő részére a helybeliek bemutatásában a levestől a főételen át a süteményig, melyeknek helyben hagyományai vannak, a régi ízek megújításával készülnek, vagy a helyiek kedves ételei közé taroznak, s

azt még máshol nem készítették el. A film településcentrikus, az ételeken kívül bemutatja a település nevezetességeit, hagyományait, műemlékeit is. A szerkesztő riporter Helytörténeti Körünket kereste meg felkérő levelével. Örömmel tettünk eleget e kérésnek, s kezdtünk hozzá a műsor szervezéséhez. Június elejétől kerestük azokat a főzni, sütni tudó sülysápiakat, akik vállalták a közszereplést, a konyhájukon és a nyersanyagokon kívül idejüket is áldozták a műsorért.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a film elkészülhessen, s a forgatás két napján a munkálatok gördülékenyen folyjanak.

- Az elkészített étkekért: Mészáros Sándornénak, Gulyás Andrásnénak, Sziráki Istvánnénak, Szántai Erzsébetnek, Szántó Zoltán pékmesternek (és 3 kiváló segítőjének: Tarnavölgyi Lászlónak, Katus Norbertnek és Csanádi Ádámnak).

-Tarnavölgyi Lászlónak, aki lehetővé tette, hogy az örömkalács megsülhessen a kemencében, valamint köszönet neki azért is, hogy Terék József és barátai útiköltségét vállalta.

- Terék Józsefnek és barátainak: Pál Mihálynak, Dezider Olahnak, Tóth

Gergelynek, akik községünk népdalaiból válogatott népzenéjükkel teszik színvonalasabbá a műsort.

- Bugyi Dominikának, aki szintén helybeli gyűjtésekből válogatott népdalokat és Mária-éneket énekelt tápósülyi népviseletben.

-Bódi Éva keramikusnak, aki ízléses kerámiáiból összeállított, rögtönzött kiállítással várt bennünket. -Köszönet még Szűcsi Istvánnénak és Szántai Károlynénak a kamerán kívüli ebédek elkészítéséért, amivel a forgatócsoportot és a közreműködőket tudtuk vendégül látni.

-Kapás Józsefnek, aki az örömkalács méretarányos makettjét készítette el, Zemen Istvánnénak, aki e sütemény receptjét és a hozzá kapcsolódó hagyományokat mondta el, a Sziromtengernek a szalagokért, Zemen Pálnak a tartó elkészítéséért.

Mindenki díjazás nélkül dolgozott, vett részt a munkákban.

Az elkészült filmet október végén, november elején láthatjuk majd a Duna TV-ben.

Zemen Pálné és Németh Jánosné

Helytörténeti Kör

Sülysápon forgatott a Duna TV

Tapasztalom, hogy nem egyértelmű, hogy az országos tűzgyújtási tilalom hogyan és miként érvényes településünkön, ahol egyébként pénteken – bizonyos feltételek fennállása esetén – lehetőség van a kerti avar égetésére.

A szárazságra való tekintettel a vidékfejlesztési miniszter által elrendelt tűzgyújtási tilalom Pest megyében, vagyis Sülysáp közigazgatási területén jelenleg is érvényben van.

A tűzgyújtási tilalom az erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre vonatkozik. A tilalom idején tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken kijelölt

tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is.

A miniszter felhívja a közúton és vasúton utazók, az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét, hogy az égő cigarettát ne dobják el, mert ez fokozott tűzveszéllyel jár. A kiszáradt árokparton, a vasúti töltések mellett keletkező tüzek sok esetben közvetlenül erdő- és mezőgazdasági területeket is veszélyeztetnek. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el. Az elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes. Településünkön érintett területek mindazon ingatlanok, melyek telekhatára

erdővel, vasúttal, fásított területtel határos, vagy légvonalban a 200 m-es védőtávolságon belülre esik.

A többi ingatlanon fokozott elővigyázatosság mellett a kerti hulladék égetése a helyi, köztisztasági rendeletben meghatározott szabályok szerint végezhető.

Az érdemi változásról a honlapon fogok tájékoztatást adni, valamint az önkéntes tűzoltók honlapján láthatják az ezzel kapcsolatos híreket. Kérem Önöket, hogy a közösség érdekében mindenki tartsa szem előtt a fent leírtakat.

Bódis István közterület-felügyelő

Tájékoztató tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos szabályokról

A sülysápi örömkalács

Page 13: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

13

Érv

énye

s: 2

011.

sze

ptem

ber 0

1-tő

l vis

szav

onás

ig, m

unka

napo

kon

Sül

ysáp

i 1-e

s sz

ámú

hely

ijára

t men

etre

ndje

12

34

56

78

910

1112

1314

1516

1718

1920

2122

2324

2526

12

34

56

7Vo

nat i

ndul

Bud

apes

tről

--

-4:

10-

-5:

10-

-6:

509:

1511

:15

12:1

513

:15

14:1

515

:15

16:1

516

:45

17:1

517

:45

18:1

519

:15

20:1

520

:50

21:5

0-

6:50

7:50

8:50

9:50

10:5

013

:15

Vona

t érk

ezik

Bud

apes

t felől

--

-4:

55-

-5:

55-

-7:

359:

4811

:48

12:4

813

:48

14:4

815

:48

16:4

817

:22

17:4

818

:22

18:4

819

:48

20:4

821

:35

22:3

5-

7:35

8:35

9:35

10:3

511

:35

13:4

8Vo

nat é

rkez

ik N

agyk

áta

felő

l4:

104:

405:

287:

1312

:10

13:1

014

:10

15:1

016

:10

17:1

018

:10

18:5

421

:24

22:2

47:

188:

099:

0910

:09

11:0

9-

Süly

sáp,

vas

útál

lom

ás V

Á.

3:50

4:20

4:45

5:05

5:30

5:50

6:10

6:30

6:50

7:40

9:50

-11

:50

12:5

013

:50

14:5

015

:50

16:5

017

:25

17:5

018

:25

18:5

019

:50

20:5

021

:40

22:4

06:

507:

508:

509:

5010

:50

11:5

013

:50

Vasú

t u. 1

2.3:

524:

224:

475:

075:

325:

526:

126:

326:

527:

429:

52-

11:5

212

:52

13:5

214

:52

15:5

216

:52

17:2

717

:52

18:2

718

:52

19:5

220

:52

21:4

222

:42

6:52

7:52

8:52

9:52

10:5

211

:52

13:5

2D

ózsa

Gyö

rgy

út 1

1.3:

534:

234:

485:

085:

335:

536:

136:

336:

537:

439:

53-

11:5

312

:53

13:5

314

:53

15:5

316

:53

17:2

817

:53

18:2

818

:53

19:5

320

:53

21:4

322

:43

6:53

7:53

8:53

9:53

10:5

311

:53

13:5

j u.

3:54

4:24

4:49

5:09

5:34

5:54

6:14

6:34

6:54

7:44

9:54

-11

:54

12:5

413

:54

14:5

415

:54

16:5

417

:29

17:5

418

:29

18:5

419

:54

20:5

421

:44

22:4

46:

547:

548:

549:

5410

:54

11:5

413

:54

Dóz

sa G

yörg

y út

73.

3:55

4:25

4:50

5:10

5:35

5:55

6:15

6:35

6:55

7:45

9:55

-11

:55

12:5

513

:55

14:5

515

:55

16:5

517

:30

17:5

518

:30

18:5

519

:55

20:5

521

:45

22:4

56:

557:

558:

559:

5510

:55

11:5

513

:55

Szen

t Ist

ván

isko

la (S

ápi t

empl

om)

3:56

4:26

4:51

5:11

5:36

5:56

6:16

6:36

6:56

7:46

9:56

-11

:56

12:5

613

:56

14:5

615

:56

16:5

617

:31

17:5

618

:31

18:5

619

:56

20:5

621

:46

22:4

66:

567:

568:

569:

5610

:56

11:5

613

:56

Gás

pár k

öz3:

574:

274:

525:

125:

375:

576:

176:

376:

577:

479:

57-

11:5

712

:57

13:5

714

:57

15:5

716

:57

17:3

217

:57

18:3

218

:57

19:5

720

:57

21:4

722

:47

6:57

7:57

8:57

9:57

10:5

711

:57

13:5

7K

ossu

th L

. u. 2

06. o

rvos

i ren

delő

3:58

4:28

4:53

5:13

5:38

5:58

6:18

6:38

6:58

7:48

9:58

-11

:58

12:5

813

:58

14:5

815

:58

16:5

817

:33

17:5

818

:33

18:5

819

:58

20:5

821

:48

22:4

86:

587:

588:

589:

5810

:58

11:5

813

:58

Hev

essy

par

k3:

594:

294:

545:

145:

395:

596:

196:

396:

597:

499:

59-

11:5

912

:59

13:5

914

:59

15:5

916

:59

17:3

417

:59

18:3

418

:59

19:5

920

:59

21:4

922

:49

6:59

7:59

8:59

9:59

10:5

911

:59

13:5

9K

ossu

th L

. u. 1

04.

4:01

4:31

4:56

5:16

5:41

6:01

6:21

6:41

7:01

7:51

10:0

1-

12:0

113

:01

14:0

115

:01

16:0

117

:01

17:3

618

:01

18:3

619

:01

20:0

121

:01

21:5

122

:51

7:01

8:01

9:01

10:0

111

:01

12:0

114

:01

Kos

suth

L. u

. 60.

4:02

4:32

4:57

5:17

5:42

6:02

6:22

6:42

7:02

7:52

10:0

2-

12:0

213

:02

14:0

215

:02

16:0

217

:02

17:3

718

:02

18:3

719

:02

20:0

221

:02

21:5

222

:52

7:02

8:02

9:02

10:0

211

:02

12:0

214

:02

Kos

suth

L. u

. 21.

4:03

4:33

4:58

5:18

5:43

6:03

6:23

6:43

7:03

7:53

10:0

3-

12:0

313

:03

14:0

315

:03

16:0

317

:03

17:3

818

:03

18:3

819

:03

20:0

321

:03

21:5

322

:53

7:03

8:03

9:03

10:0

311

:03

12:0

314

:03

Vasú

t u. 1

1.4:

044:

344:

595:

195:

446:

046:

246:

447:

047:

5410

:04

-12

:04

13:0

414

:04

15:0

416

:04

17:0

417

:39

18:0

418

:39

19:0

420

:04

21:0

421

:54

22:5

47:

048:

049:

0410

:04

11:0

412

:04

14:0

4Sü

lysá

p, v

asút

állo

más

érk

.4:

054:

355:

005:

205:

456:

056:

256:

457:

057:

5510

:05

-12

:05

13:0

514

:05

15:0

516

:05

17:0

517

:40

18:0

518

:40

19:0

520

:05

21:0

521

:55

22:5

57:

058:

059:

0510

:05

11:0

512

:05

14:0

5Vo

nat i

ndul

Bud

apes

t fel

é4:

104:

405:

085:

285:

536:

136:

336:

537:

138:

1010

:10

12:1

013

:10

14:1

015

:10

16:1

017

:10

17:5

418

:10

18:5

419

:10

20:2

421

:24

22:2

423

:24

7:13

8:10

9:10

10:1

011

:10

12:1

014

:24

Vona

t érk

ezik

Bud

apes

tre

4:45

5:15

5:45

6:05

6:30

6:50

7:10

7:30

7:50

8:45

10:4

512

:45

13:4

514

:45

15:4

516

:45

17:4

518

:40

19:4

019

:45

21:1

022

:10

23:1

00:

107:

508:

459:

4510

:45

11:4

512

:45

15:1

0Vo

nat i

ndul

Nag

ykát

a fe

lé-

--

-5:

56-

--

7:13

--

--

--

--

--

--

--

--

7:13

--

--

--

Süly

sáp,

vas

útál

lom

ás in

d.-

--

--

--

-7:

108:

1010

:10

11:1

0-

13:1

014

:10

-16

:10

--

--

--

--

--

8:10

-10

:10

-12

:10

-Va

sút u

tca

76.

--

--

--

--

7:11

8:11

10:1

111

:11

-13

:11

14:1

1-

16:1

1-

--

--

--

--

-8:

11-

10:1

1-

12:1

1-

Szen

t Ist

ván

tér (

Köz

ségh

áza)

--

--

--

--

7:12

8:12

10:1

211

:12

-13

:12

14:1

2-

16:1

2-

--

--

--

--

-8:

12-

10:1

2-

12:1

2-

Fő u

tca

orvo

si re

ndelő

--

--

--

--

7:14

11:1

4-

13:1

414

:14

-16

:14

--

--

--

--

--

8:14

-10

:14

-12

:14

-Tá

pió

u. 8

.-

--

--

--

-7:

1611

:16

-13

:16

14:1

6-

16:1

6-

--

--

--

--

-8:

16-

10:1

6-

12:1

6-

Bal

assi

Bál

int u

tcai

óvo

da-

--

--

--

-7:

1711

:17

-13

:17

14:1

7-

16:1

7-

--

--

--

--

-8:

17-

10:1

7-

12:1

7-

Mag

doln

a u.

30

(vas

úti á

tjáró

)-

--

--

--

-7:

1911

:19

-13

:19

14:1

9-

16:1

9-

--

--

--

--

-8:

19-

10:1

9-

12:1

9-

Szőlős

nyar

aló

V ál

lom

ás-

--

--

--

-7:

2011

:20

-13

:20

14:2

0-

16:2

0-

--

--

--

--

-8:

20-

10:2

0-

12:2

0-

Hun

yadi

utc

a 54

.-

--

--

--

-7:

2211

:22

-13

:22

14:2

2-

16:2

2-

--

--

--

--

-8:

22-

10:2

2-

12:2

2-

Mag

doln

a u.

30.

(vas

úti á

tjáró

)-

--

--

--

-7:

2411

:24

-13

:24

14:2

4-

16:2

4-

--

--

--

--

-8:

24-

10:2

4-

12:2

4-

Bal

assi

Bál

int u

tcai

óvo

da-

--

--

--

-7:

2611

:26

-13

:26

14:2

6-

16:2

6-

--

--

--

--

-8:

26-

10:2

6-

12:2

6-

Tápi

ó u.

8.

--

--

--

--

7:27

11:2

7-

13:2

714

:27

-16

:27

--

--

--

--

--

8:27

-10

:27

-12

:27

-Fő

utc

a or

vosi

rend

elő

--

--

--

--

7:29

11:2

9-

13:2

914

:29

-16

:29

--

--

--

--

--

8:29

-10

:29

-12

:29

-Sz

ent I

stvá

n té

r (K

özsé

gház

a)-

--

--

--

-7:

318:

1410

:14

11:3

1-

13:3

114

:31

-16

:31

--

--

--

--

--

8:31

-10

:31

-12

:31

-Va

sút u

tca

76.

--

--

--

--

7:32

8:15

10:1

511

:32

-13

:32

14:3

2-

16:3

2-

--

--

--

--

-8:

32-

10:3

2-

12:3

2-

Süly

sáp,

vas

útál

lom

ás V

Á.

--

--

--

--

7:33

8:16

10:1

611

:33

-13

:33

14:3

3-

16:3

3-

--

--

--

--

-8:

33-

10:3

3-

12:3

3-

Vona

t ind

ul P

est f

elé

--

--

--

11:5

4-

-14

:54

-16

:54

--

--

--

--

-9:

10-

11:1

0-

13:1

0-

A B

udap

estrő

l érk

ező

vona

tok

késé

se e

seté

n a

jára

t a 2

0:50

-es

jára

tig c

sak

5 pe

rcet

tud

vára

kozn

i, a

több

i uta

s sé

relm

e né

lkül

. A

21:

40-k

or é

s 22

:40-

kor i

ndul

ó já

rato

k es

etén

a v

onat

30

perc

en b

elül

i kés

ése

eset

én b

izto

síto

tt a

csat

lako

zás.

Indu

lási

időp

onto

k hé

tvég

énM

egál

lóhe

lyek

Indu

lási

időp

onto

k m

unka

napo

kon

VÁ. - piac - CSAK SZERDÁNKÉNT!

VÁ. - piac - CSAK SZERDÁNKÉNT!

Meg

érté

süke

t kös

zönj

ük! K

elle

mes

uta

zást

kív

ánun

k!V

er.4

Szep

tem

ber

else

jétő

l mód

osul

t a h

elyi

jára

t men

etre

ndje

2011

. sze

ptem

ber 1

-jétő

l mód

osul

t a sü

lysá

pi h

elyi

bus

zjár

at m

enet

rend

je. A

men

etre

nd m

egte

kint

hető

és l

etöl

thet

ő a

ww

w.su

lysa

p.hu

hon

lapo

n, a

Hel

yi b

uszj

árat

men

üpon

t al

att.

is

A le

gfon

tosa

bb v

álto

zás,

hogy

kiz

áról

ag sz

erda

i nap

okon

a la

koss

ági i

gény

ek m

iatt

a ké

t, Sá

p fe

lől a

vas

útál

lom

ásra

(7.5

5-ko

r és 1

0.05

-kor

) érk

ező

busz

a S

zent

Istv

án té

rig

(a

piac

ig) k

özle

kedn

ek. E

zek

a bu

szok

a S

zent

Istv

án té

rről

nem

köz

leke

dik

tová

bb S

zőlő

snya

raló

irán

yába

, han

em k

özve

tlen

ford

ulás

utá

n a

vasú

tállo

más

ra té

rnek

viss

za.

Page 14: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

14

DAJKAKÉPZŐ TANFOLYAM!

Dajkaképző tanfolyam indul min.10 fős létszámtól a sülysápi Csicsergő

Napközi Otthonos Óvodában. Részvételi díj: 70.000.-Ft (vizsgadíj-jal és a könyvvel együtt), melyet 2 vagy 3 részletben is lehet fizetni.

A tanfolyamot szombati napo-kon tartjuk 9:00 - 13:00 óráig.

Érdeklődni a 06 29 435 011 , 06 30 384 8659, 06 30 701 4936 te-

lefonszámokon lehet, ill. személyesen az óvodá-ban (Sülysáp, Vasút u. 88.).

100xszép szalonKozmetika: 06 30 688 90 67

-3D Szempilla hosszabbítás-24 karátos aranykezelés

-vákuumos arckezelés-testcsillám készítés

-fülbelövés-gyantázás-arckezelés

Fodrászat: 06 30 7 422 455

-Hajhosszabbítás-férfi, nöi ,gyermek hajvágás

-festés, melír-dauer

-kontyfésülésSzolárium:

bejelentkezés nem szükségesHelyszín: Tápiószecsö,Határ út 23/a

Page 15: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Sülysápi Hírforrás

15

Bútorkészítés, lapszabászat, élzárás Sülysápon

Konyhabútorok, szobabútorok számítógépes látványtervezése

Beépíthető készülékek, mosogatótálak forgalmazása,fóliázott MDF bútorajtók közel 60 színben, 20

fajta marásmintával! Keményfa bútorajtók (tölgy, bükk, juhar, dió)

nagy választékban.

Lapszabászat, élzárás Interspan, Falco, Egger, Kronospan bútorlapok teljes választéka,

méretre vágás, színazonos élzárás.

Közel 50 féle munkalap, kivetőpántok, fogantyúk, vasalatok nagy választékban

Kiegészítők, íróasztalok, komódok, éjjeli szekrények, polcok stb.méretre történő elkészítése.

Sülysáp területén díjmentes: házhozszállítás, nálunk rendelt

konyhabútorok helyszíni szerelése és készülékek beépítése.

Tari Imre vállalkozó2241 Sülysáp, Malom utca 42,

Tel.: 30/ 61-999-81

Italynet Kft minőségi OLASZ HASZNÁLTRUHA kereskedés,

Sülysáp Vasút u. 114/29 (A Coop-pal szemben)

Extra minőség kilós áron.

2890Ft/kg CIPŐK 2500FT/KG

FŰRDŐSZOBAI TEXTILEK 1990 FT/KG.Megújult őszi áruválasztékkal, 1000 apró cikkel várjuk vásárlóinkat. Nyár végi kiárusítás keretében

több ruházati termék 1990Ft/kg-s áron kapható.

LEÉRTÉKELT ÉS HASZNÁLT EZÜST ÉKSZEREK A LEGOLCSÓBBAN

Ny: H-P.: 9h-17h-ig Szo.: 9-12h-ig

IMPRESSZUM

Sülysápi HírforrásKiadó: Faluszolga Kft. Nyt.sz.: 163/721/3/2008.

Szerkesztők: Szűcsiné Laczkó Eszter, Balog Mónika, Katus Norbert

A szerkesztőség a leközölt cikkek tartalmáért felelősséget nem vállal.

Cikkek, írások, hirdetések leadása elektronikus úton a [email protected] emailcímen. Tel.: 30/989-25-01.

Nyomdai előkészítés: Patkós Stúdió Tel.: 53/583-544

Hirdetés feladása: 30/989-25-01

Kerttervezés és kivitelezés

Építész- és statikai tervezés, felelős műszaki vezetés, költségvetés készítés,

szaktanácsadás, generál kivitelezés, építőanyagok folyamatos akciókkal!

Műanyag ajtók és ablakok, beltéri ablakkönyöklők, 3, 5, 6 és 7 légkamrás ablakok minden méretben Bejárati ajtók széles választéka, Spectus, Aluplast, Gealan, Schaider polikarbonát lemezek,

rendszerek Fakro tetőtéri ablakok, Hőszigetelő rendszerek, Fa nyílászárók, beltéri ajtók, tűz gátló ajtók

Térkő Akció

Séd 6 cm szürke

1770 Ft/m2 Barabás Téglakő Akció

5 cm sárgás-piros

1700 Ft/m2

Kerti szegély szürke (100x20x5cm)

499 Ft/db

Bramac már 119 Ft/db‐tól Mediterran 178 Ft/db‐tól 

Csemperagasztó 850Ft/25kg Zalakerámia Akció 1250 Ft/m2-től

Kalodás bükk tűzifa 22.000 Ft/1,5m3

Homlokzati hőszigetelő rendszer 5 cm vastagságban 

vödrös vakolattal 1399 Ft/m2 

Gépi földmunkák, tereprendezés, árokásás, sávalap kiemelés, medence és pince kiszedés

Szállítás 1-24 tonnáig

Termőföld, sóder, murva, töltő sóder, kulé kavics, darált beton, transzport beton

Megközelíthető: 31-es Fő út Benzinkúttól 300m-re a kanyarban Budapest irányába 2241 Sülysáp, Pesti út 75. Telefon: 06 29/435-834 E-mail: [email protected]: H-P: 8:00-18:00 Sz-V: 8:00-16:00

 

Page 16: Sülysápi Hírforrás 2011 szeptember

Következő lapzárta: 2011. szeptember 29. csütörtökA képviselő-testület következő ülése: október 13. 18 óra

Korábbi lapszámok, testületi jegyzőkönyvek, rendeletek megtalál-hatók községünk honlapján: www.sulysap.hu

MYSTIQUE STONEINVESTMENT GROUP

Kerítés fedlapok, konyhapultok készítése. Műkő síremlékek felújítása.Sírkőbontás, betűvésés, lézergravírozás, porcelán fénykép készítése

www.granitsirko.huTelefon.:06-30/431-5858

Monorierdő, 4 sz. főút 42.

Minőségi gránit sírkövek széles választéka kedvező áron.Minden egyedi igényt kielégítünk.

gránit alblakpárkány 3600,-Ft/m-tőlgránit egyes síremlékek 250 000,-Ft/garnitúrátólgránit dupla síremlékek 350 000,-Ft/garnitúrától

temetői felállítási költséggel

Angol használtruha

üzletA SÜLYSÁPI VASÚTÁLLOMÁSON,

A ZÁLOGHÁZ GALÉRIÁJÁN

EXTRA minőség – KILÓS ár

Várjuk kedves vásárlóinkat!

30 30Nyitva: H-P 8 - 16

30 00Szombat: 8 - 12 óráig