12
Kereszttűzben Egy héttel korábban írtunk arról, hogy ami a magyar közös- ségnek öröm, az sokakból ellenérzést vált ki, ha finoman akarunk fogalmazni. Köztudott, hogy nemrég a tanügyi tárca miniszteri rendelettel kívánta végre rendezni a marosvásárhelyi római ka- tolikus líceum újraindítását. A hír azonnali robbanást okozott a nacionalista agyakban, és a „véres” nyilatkozatok mellett a volt államelnök zsebpártja és egy még kisebb pártocska is a közigaz- gatási bíróságon támadta meg ezt a szerintük égbekiáltó ször- nyűséget. Ami pedig nem volt egyéb, mint a magyar kisebbségnek alanyi jogon kijáró alkotmányos jog biztosítása, illetve a száz évvel ezelőtti gyulafehérvári magygyűlésen elfogadott nyilatkozat tiszteletben tartása. Amit a száz év óta egymást követő román kormányok nagyvonalúan elfelejtettek megtenni. Ezt ők persze nem értik, vagy nem akarják érteni. A múlt héten pedig a másik ellenzéki párt, a jelenlegi államel- nök pártjának egyik szenátora sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Nemzeti Liberális Párt a nép ügyvédjéig megy el az iskola újraindítását megakadályozandó. A szenátor szerint két út lehet- séges a rendelet törvényességének az ellenőrzésére. Az egyik a rendelet megtámadása közigazgatási bíróságon, a másik pedig a nép ügyvédje felkérése arra, hogy forduljon az alkotmánybíró- sághoz. „Az emberiség jövőjét is úgy tudjuk elképzelni, hogy egy-egy nép nem egymással szemben vallja magát annak, ami, hanem a másikkal együtt, és megélve saját nemzeti jelleg- zetességében az egyetemes humánumot. Vagyis, magyarul vagyok ember és keresztény” – idézte Békés Gellért bencés atya szavait Oláh Dénes római katolikus főesperes a hétfő esti Szent István-napi ünnepi megemlékezésen. A Színház térre érkezőket a mezőcsávási fúvószenekar muzsikája fo- gadta. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének szer- vezésében immár hagyománnyá vált Marosvásárhelyen, hogy augusztus 20-án államalapító Szent István király emléke előtt tiszteleg a magyar közösség a Színház téren, és az új kenyér megáldásával lélekben és hit- ben tovább erősödve folytatja a hétköznapok küzdelmeit. Ezekkel Penészvirágok a Bolyaiak szobrán A polgármesteri hivatalt és a tanácsot a jelek szerint nem zavarja a szobor állapota, azaz pontosabban annyi tör- tént, hogy a szobor előtt éktelenkedő két kiszáradt bokrot kivágták. ____________2. Átadták a Külhoni Magyarságért Díjakat Akkor vagyunk hűségesek Szent Ist- ván örökségéhez, ha az ország- és nemzetépítésbe mindenki bekapcsoló- dik a maga helyén – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, a Külhoni Magyarságért Díjak átadá- sán az Országházban. ____________4. Sikeres ákosfalvi napok Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hi- szen amellett, hogy számos szempon- tot kellett figyelembe vennie, az idő- keret is a megszokottnál szorosabb volt. ____________9. (Folytatás a 3. oldalon) Mózes Edith Mózes Edith Fotó: Karácsonyi Zsigmond (Folytatás a 3. oldalon) 2018. augusztus 21., kedd LXX. évfolyam 189. (19974.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) Akik itt vannak, azoknak még „magyarul muzsikál a vére” Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen

Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

Kereszttűzben Egy héttel korábban írtunk arról, hogy ami a magyar közös-

ségnek öröm, az sokakból ellenérzést vált ki, ha finoman akarunkfogalmazni. Köztudott, hogy nemrég a tanügyi tárca miniszterirendelettel kívánta végre rendezni a marosvásárhelyi római ka-tolikus líceum újraindítását. A hír azonnali robbanást okozott anacionalista agyakban, és a „véres” nyilatkozatok mellett a voltállamelnök zsebpártja és egy még kisebb pártocska is a közigaz-gatási bíróságon támadta meg ezt a szerintük égbekiáltó ször-nyűséget. Ami pedig nem volt egyéb, mint a magyar kisebbségnekalanyi jogon kijáró alkotmányos jog biztosítása, illetve a százévvel ezelőtti gyulafehérvári magygyűlésen elfogadott nyilatkozattiszteletben tartása. Amit a száz év óta egymást követő románkormányok nagyvonalúan elfelejtettek megtenni. Ezt ők perszenem értik, vagy nem akarják érteni.

A múlt héten pedig a másik ellenzéki párt, a jelenlegi államel-nök pártjának egyik szenátora sajtótájékoztatón jelentette be,hogy a Nemzeti Liberális Párt a nép ügyvédjéig megy el az iskolaújraindítását megakadályozandó. A szenátor szerint két út lehet-séges a rendelet törvényességének az ellenőrzésére. Az egyik arendelet megtámadása közigazgatási bíróságon, a másik pediga nép ügyvédje felkérése arra, hogy forduljon az alkotmánybíró-sághoz.

„Az emberiség jövőjét is úgy tudjuk elképzelni, hogy egy-egynép nem egymással szemben vallja magát annak, ami,hanem a másikkal együtt, és megélve saját nemzeti jelleg-zetességében az egyetemes humánumot. Vagyis, magyarulvagyok ember és keresztény” – idézte Békés Gellért bencésatya szavait Oláh Dénes római katolikus főesperes a hétfő estiSzent István-napi ünnepi megemlékezésen.

A Színház térre érkezőket a mezőcsávási fúvószenekar muzsikája fo-gadta.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének szer-vezésében immár hagyománnyá vált Marosvásárhelyen, hogy augusztus20-án államalapító Szent István király emléke előtt tiszteleg a magyarközösség a Színház téren, és az új kenyér megáldásával lélekben és hit-ben tovább erősödve folytatja a hétköznapok küzdelmeit. Ezekkel

Penészvirágok a Bolyaiak szobrán A polgármesteri hivatalt és a tanácsota jelek szerint nem zavarja a szoborállapota, azaz pontosabban annyi tör-tént, hogy a szobor előtt éktelenkedőkét kiszáradt bokrot kivágták.

____________2.Átadták a KülhoniMagyarságért Díjakat Akkor vagyunk hűségesek Szent Ist-ván örökségéhez, ha az ország- ésnemzetépítésbe mindenki bekapcsoló-dik a maga helyén – mondta SemjénZsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn,a Külhoni Magyarságért Díjak átadá-sán az Országházban.

____________4.Sikeres ákosfalvinapokNem volt könnyű dolga a zsűrinek, hi-szen amellett, hogy számos szempon-tot kellett figyelembe vennie, az idő-keret is a megszokottnál szorosabbvolt.

____________9.(Folytatás a 3. oldalon)

Mózes Edith

Mózes Edith

Fotó: Karácsonyi Zsigmond

(Folytatás a 3. oldalon)

2018. augusztus 21., kedd LXX. évfolyam 189. (19974.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej)

Akik itt vannak, azoknak még „magyarul muzsikál a vére”

Szent István-napi ünnepségMarosvásárhelyen

Page 2: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

Egyre mostohább sorsa van a két Bolyai szobrának Ma-rosvásárhelyen. Ily módon nem alaptalan az iskola egykorimatematika- és fizikatanára mellett álló fiának, „a geomet-riát és a gondolkodást forradalmasító” világhírű matema-tikusnak, Bolyai Jánosnak az arcáról leolvashatóaggodalom. Homokkőből faragott egész alakos testükönpenészvirágok szaporodnak, és terjed rajtuk a moha is. Amárványtalapzatból, amelyre az utókor tisztelete helyezteőket, gaz nő ki, és egyre jobban feketedik. Hozzájárulnakehhez a kegyelet gyertyái is, amelyeket halottak napjángyújtanak a szobornál tisztelgő vásárhelyiek, de a kormot

a márványról le lehetne takarítani. A kerek évszámú talál-kozókra hazalátogató egykori bolyais diákok értetlenülnézik, hogy megy tönkre a két tudós matematikus szobra,ezért volt, aki pénzt ajánlott fel a Bolyai Líceumnak, hogya diákok megtakarítsák a szobrot. Csakhogy Izsák Mártonés Csorvássy István alkotása, amelyet 1957. szeptember 8-án lepleztek le, az iskola alapításának 400. évfordulóján, aváros tulajdonát képezi. Felújítását pedig speciális enge-dély alapján szakemberek kellene elvégezzék. De a polgár-mesteri hivatalt és a tanácsot a jelek szerint nem zavarja aszobor állapota, azaz pontosabban annyi történt, hogy aszobor előtt éktelenkedő két kiszáradt bokrot kivágták. Úgygondoljuk, hogy a művelődési célra megszabott összegek-ből erre is kellene jusson, már csak azért is, hogy a váro-sunkba látogató külföldiek előtt ne kelljen szégyenkeznünka szobor állapota miatt. (bodolai)

IDŐJÁRÁSNapos időHőmérséklet:

max. 320Cmin. 170C

Ma SÁMUEL és HAJNA, holnap MENYHÉRTés MIRJAM napja.MENYHÉRT: a germán Meinhardnévből származik, jelentése erő +erős, merész.MIRJAM: a Mária eredeti héberformája.

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2018. augusztus 20.1 EUR 4,64831 USD 4,0737

100 HUF 1,43531 g ARANY 155,6363

Az Ember az embertelenségben Marosvásárhelyen

Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete,valamint a Vásárhelyi Forgatag a Szent István király előttitisztelet jeléül és az államalapítás emlékére augusztus 22-én ünnepséget szervez, melynek keretében a Bekecs nép-táncegyüttes Ember az embertelenségben címűtáncszínházi előadása lesz megtekinthető Marosvásárhe-lyen. Az eseményre 19 órától kerül sor a Maros Művész-együttes előadótermében, a belépés ingyenes.

Jogi tanácsadásAugusztus 22-én, szerdán délután 4 órakor szerkesztősé-günk Dózsa György utca 9. szám alatti székhelyén, a II.emeleti 57-es irodában jogi tanácsadást tart előfizetőink-nek Molnár Loránd ügyvéd. Az érdeklődőket kérjük, hozzákmagukkal előfizetési szelvényüket és az ügyükkel kapcso-latos iratokat.

Magyar rapszódia – a Magyar ÁllamiNépi Együttes előadásában

Augusztus 30-án, csütörtökön 19 órától a Vásárhelyi For-gatag keretében a Nemzeti Színház Nagytermében ven-dégszerepel a Magyar Állami Népi Együttes Magyarrapszódia című előadásával. Bár a belépés ingyenes, hely-jegyeket kell kiváltani. Ezt megtehetik a Biletmasteren(www.biletmaster.ro/www.jegymester.ro) vagy augusztus24-étől a Nemzeti Színház jegypénztárában.

Mezőmadarasi képzőművészeti alkotótábor

Mezőmadarason augusztus 23. – szeptember 1. között aPro Ruris Egyesület és a Maros-mezőségi Művésztelepszervezésében kerül sor a XVII. képzőművészeti alkotótá-borra. A programfelelős idén is Czirjék Lajos. A táborbanhazai, magyarországi és szlovákiai művészek vesznekrészt. A tábort a Surtec Műszaki Barkácsáruház, a helyi re-formátus egyházközség és önkormányzat, a megyei ta-nács, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, akibédi Dósa vágóhíd, a székelykeresztúri Cricerom és ma-gánszemélyek támogatják.

Akadozik a postai kézbesítésOlvasóink jelezték, hogy főként vidéken – Mikefalva, Hé-derfája, Backamadaras, Székelybere, valamint Nyárádgál-falva és környéke – rendszertelenül kézbesítik a postaiküldeményeket és a napi sajtót. Érdeklődésünkre tájékoz-tattak, hogy az alkalmazottak szabadságolása miatt alakultki ez a helyzet, a közeljövőben mindent elkövetnek a hiá-nyosságok leküzdéséért. Az okozott kellemetlenségért azérintettek elnézését kérik.

Pokorny László fogadóórája Dr. Pokorny László megyei tanácsos augusztus 22-én,szerdán 9 órától Marosvásárhelyen, a Megyei Szociális ésGyermekvédelmi Igazgatóságon (Trébely utca 7. szám, Cépület) szociális és környezetvédelmi kérdésekben tart fo-gadóórát.

Hírszerkesztő: Mezey Sarolta

21., keddA Nap kel

6 óra 27 perckor, lenyugszik

20 óra 22 perckor. Az év 233. napja,

hátravan 132 nap.

2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _______________________________________ 2018. augusztus 21., kedd

Megyei hírek

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány ki-hirdette a MOL tehetségtámogató program 13.pályázati kiírásának eredményeit. A szakmai zsű-rik javaslata alapján 526 fiatal sportoló és mű-vész részesül több mint 560.000 lejtámogatásban. A program keretében az elmúlt 13év alatt 2.186 tehetséges fiatal sportoló és mű-vész nyert összesen több mint 3.780.000 lej tá-mogatást.

Maros megyéből több, a művészet és a sport számos te-rületén tevékenykedő fiatal kapott segítséget: Szitai Eszterfotó, film, Ferencz Mátyás – harsona, Kentelki Gábor – fes-tészet, Pethő Rebeka – fuvola, Grigorescu Diana – rajz, ru-hatervezés, Csibi Melinda Emese – rajz, festészet, CsíkiAjna Evelin – rajz, festészet, Schlier Zsuzsa – vívás, MoréhTamás – íjászat, Fángli Henrietta – úszás, Varga Nikol Bar-bara – tánc, Márton Janka – úszás, Orbán Kis Orsolya –úszás, Koncz Nimród Kálmán – úszás, Mészáros Balázs –úszás, Zöldi Tamás Botond – triatlon, Bajkó Balázs – kick-box.

Az idei kiírásra 465 pályázat érkezett, melyben 1.059 fi-atal sportoló és művész részére igényeltek szponzorálásttöbb mint 3.100.000 lej értékben. Az 562.500 lejes támo-gatási alapból a két szakmai zsűri javaslata alapján 526 te-hetséges fiatal részesül a 282 nyertes pályázat révén.

A művészeti zsűri 70 pályázatot javasolt összesen203.866 lejjel történő támogatásra, a sportban pedig 170

pályázat nyert 218.634 lej összértékű finanszírozást. A 18év fölötti korcsoportban – amelybe azok a fiatalok kapnakpályázati meghívást, akik nagykorúságuk elérése előtt aprogram kedvezményezettjei voltak – a 140.000 lejes tá-mogatási alapból 42 pályázat részesült.

A 13. kiírás során támogatott pályázatok több mint feleelső alkalommal nyert: 170 pályázatból 103 a sport, illetve70 pályázatból 42 a művészet kategóriában.

– A támogatási alap 60%-os emelése lehetővé tette a ked-vezményezettek számának 35%-os növelését, valamint akiemelkedő eredmények hangsúlyosabb támogatását azelőző kiíráshoz képest. A szakmai zsűrik hozzájárulásávala program 13 éve folyamatosan és következetesen segítiRománia jövőbeni bajnokait – nyilatkozta Camelia Ene, aMOL Románia ügyvezető igazgatója.

– A MOL tehetségtámogató program egyszerű és jólmeghatározott szabályok alapján működik 13 éve. A pályá-zónak a kiírás szerint kategóriánként 4-6 dokumentumotkell beküldenie, amelyek által lehetősége nyílik meggyőznia zsűrit a finanszírozás fontosságáról. Mint minden ver-senyben, itt is fontos a szabályokhoz való alkalmazkodás,melyek betartása sportszerűségről tesz bizonyságot – ma-gyarázta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyveze-tője.

A részleges vagy teljes támogatásban részesülő pályázóknévsora megtalálható a www.pentrucomunitate.ro és awww.molromania.ro honlapokon. (m.s.)

Kihirdettéka MOL tehetségtámogató program idei nyerteseit

III. Erdélyi Pálinka- és Párlatverseny

Fotó: Bodolai Gyöngyi

ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk előfizetést lapunkra a következő

hónapra a Népújság szerkesztőségében: Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám,

2. emelet, 57-es iroda. Borbély Ernő, naponta 8-14 óraközött, szombat – vasárnap zárva.

Tel. 0742-828-647

Penészvirágok a Bolyaiak szobrán

A Vásárhelyi Forgatag és az Erdélyi Pálinka Lovagrendközös szervezésében idén harmadik alkalommal kerül soraz Erdélyi Pálinka- és Párlatversenyre. A megmérettetésreerdélyi, házilag készített pálinkamintákat várnak. Jelent-kezni augusztus 28-ig lehet, eddig a dátumig be kell érkez-zen a minta a Forgatag-irodába (Marosvásárhely, Bucegiutca 14. szám, érdeklődni Nagy Évánál a 0748-158-826-ostelefonszámon), amely hétfőtől péntekig 10 és 13 óra között

van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka adatait. Jelent-kezni, további információkért hívni lehet a0742-609-260-as telefonszámon Gáspár Botondot,[email protected]. A zsűrizésre szeptember else-jén, szombaton 9 órától kerül sor a múzeum várbeli épüle-tében, a díjátadó ünnepségre pedig ugyanaznap 17.30 órátóla Kultúrpalota kistermében.

Page 3: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

a szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket Kirsch Attila, a ho-nosítási iroda vezetője, hangsúlyozva: „számomra a mai napazt jelenti, hogy a kisebbségben élő nemzeti fejlődésünk csakakkor tud megvalósulni, ha élni tudunk az élet által felkínáltlehetőségeinkkel, bátor és okos hozzáállással és tettekkel mimagunk látunk hozzá álmaink megvalósításához”. Egy nemzet jellemét, szellemét ideáljairól lehet leginkábbmegismerni

Oláh Dénes római katolikus főesperes ünnepi beszédébenkiemelte: nemzetünk számára a legnagyobb tiszteletben min-denkor első szent királyunk állt. Míg Géza fejedelmet pusztánpolitikai megfontolás vezette a kereszténység és annak is nyu-gati formájának a felvételében, addig István, nevelőinek kö-szönhetően, már öntudatos keresztény, öntudatos katolikusvolt. Fia nevelésében is, túl a példa személyes varázsán, a ne-velő elkötelezettségét, hithűségét tartotta fontosnak. Mint ön-tudatos Krisztus-hívő, népét is el akarta vezetni erre a megéltés boldogító hitre. Tehette, mert túl a törvény szigorán, melyeta korabeli szokás és mentalitás értelmében igénybe is vett tel-jes jóhiszeműséggel, személyes jó példájával is hatott.

Mi Szent István üzenete ma itt, Marosvásárhelyen és Er-délyben? Fogékony-e a mi nemzedékünk István király üzene-tére? – tette fel a szónoki kérdést.

Véleménye szerint két alternatíva áll előttünk: keresztény-ség vagy pogányság, élet vagy halál, túlélés vagy beolvadás.Véleménye szerint itt, Kelet és Nyugat kapujában, ahol „két-ségbe vonják a léthez való közösségi jogunkat”, ezt kellenemegszívlelnünk.

A Talmud figyelmeztetését idézve mondta, egy nemzet csakúgy élhet és fejlődhet, ha „átöleli a múltját”. És egyúttal amúlttal való ölelkezés gyönyörű példájának nevezte a tegnapirendezvényt: „Akik itt vannak, azoknak még magyarul mu-zsikál a vére”. Mert ha egyszer nem fog már magyarul mu-zsikálni, vagy nem pezsdül meg a magyar muzsika pentatonlejtésére, akkor ki fog derülni, hogy mégsem sziklára építet-tünk, hanem homokra. Kérjük az Istent, hogy ajándékozzonmeg mindannyiunkat Szent István hitével, bölcsességével ésbátorságával – zárta ünnepi beszédét a főesperes.

„Ezer esztendőket még a népek is csak csodák révén élhetnek túl” – idézte Illyés Gyulát Farkas Balázs csíkszeredai konzul, hoz-zátéve, hogy az államalapítás ünnepén ennél találóbb megál-lapítást nehezen idézhetnénk.

Mint mondta, Szent István neve forrt össze a legszorosab-ban a magyarsággal és a magyarok európaiságával. Az ő ne-vének szinonimája a szent király, ő volt falvak százaiban atemplom, a település névadója, az örök hivatkozási alap, min-den cselekedet viszonyítási pontja, ő a nagy kezdet, az ország-alkotó, az államszervező, a keresztény hitet terjesztő uralkodó,a valaha élt legnagyobb magyar államférfiú. Ma úgy emlé-kezhetünk Szent Istvánra, mint aki hatalmas és maradandóművet hagyott maga után, és aki a kortársak és az utódok sze-mében is jogosan és méltósággal viselhette a királyi címet.

Felhívta a figyelmet: „ma nehezen lehetne időszerűbb tör-ténelmi alakot találni, mint István király, akinek először sike-rült a magyar népet tartósan Európához kapcsolnia. Döntésenélkül nem is állhatnánk ma itt magyarokként, és nem is em-lékezhetnénk rá Európa szívében, abban az országban, amely-nek alapjait ő rakta le”.

A továbbiakban arról beszélt, hogy az államalapítás hiva-talos ünnepéhez ma már hozzátartozik az új búzából sütött,nemzeti szalaggal átkötött kenyér megáldása, megszenteléseés megszegése is. „Az új kenyér megszentelésére nemzeti rí-tusként tekinthetünk: mintegy jelképesen az új életet, a becsü-lettel, kitartóan, hittel végzett munka eredményét látjukbenne”, és azt, hogy a becsülettel végzett munka, az értékek-hez való hűség előbb vagy utóbb meghozza a gyümölcsét.

Az eseményen fellépett a Csillagfény néptáncegyüttes(táncmester: Lengyel Ildikó, Duka Szabolcs), Nemes Tiborénekes (Szabadnak születtél, Ez az otthonunk), a nagyernyeiférfikórus (karmester Jenei Szenner László). Műsorvezető Kányádi Orsolya volt.

A rendezvény fénypontja a kenyéráldás volt. Oláh Dénesrómai katolikus főesperes, Jakab István református főesperes,Kecskés Csaba unitárius esperes és Papp Noémi evangélikuslelkész mondott áldást az Eldi pékség által készített új ke-nyérre.

A kenyérosztás alatt a mezőcsávási fúvószenekar muzsikált.A rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével

ért véget.

A Maros megyei tanfelügyelőség hétfőn TamásiZsoltot nevezte ki az újonnan megalapított maros-vásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Lí-ceum igazgatójává, ő töltötte be a tanintézménytavaly felszámolt elődjének igazgatói tisztségét is.

Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes hétfőn azMTI-nek elmondta, ez volt az utolsó nap, amikor a tanfelügye-lőség kinevezhette az oktatási miniszter által tíz nappal ezelőttújraalapított iskola igazgatóját. A meghirdetett posztra egyedülTamási Zsolt jelentkezett, akinek a pályázatát a római katolikusegyház is támogatta. A tanfelügyelőség igazgatótanácsa Tamásitnevezte ki szeptember 1-jei hatállyal igazgatónak – mondta.

Tamási Zsolt a 2014-ben megalapított, majd tavaly a helyihatóságok által felszámolt római katolikus líceumnak is igaz-

gatója volt, a korrupcióellenes ügyészség többek között elleneis vádat emelt 2017 őszén, mivel a vádhatóság értelmezéseszerint törvénytelenül történt 2014-ben az iskolaalapítás. Azügyben még nem született bírósági ítélet. Tamási Zsolt hétfőnaz MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.

Valentin Popa oktatási miniszter rendelete szerint az iskolaa szeptember 10-én kezdődő új tanévtől önálló jogi intéz-ményként fog működni, azokkal a már korábban elindult osz-tályokkal, amelyeket a tavaly megszüntetett iskolából atanfelügyelőség a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolt.

A katolikus iskolának továbbra is az egyháznak visszaszol-gáltatott marosvásárhelyi épületegyüttes B szárnyában bizto-sítanak helyet, a főépületben ugyanis a román tannyelvűUnirea Főgimnázium működik. (MTI)

Nincs jelentkező a DNA főügyészi tisztségére

Tudorel Toader igazságügyi miniszter hétfő reggelbejelentette: mostanáig egyetlen jelölt sem iratkozottbe az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA)főügyészi tisztségére szervezett versenyvizsgára. Ameghirdetett ütemterv szerint azoknak a jelöltekneka névsora, akik teljesítik a törvényben foglalt előfel-tételeket, augusztus 29-én kerül kifüggesztésre a mi-nisztérium székhelyén, illetve honlapján. Aversenyvizsga szeptember 3-5. között lesz, ered-mény szeptember 6-án várható. Ez már a másodikpróbálkozás a DNA új főügyészének kiválasztására.Első körben Tudorel Toader igazságügyi miniszterneknem felelt meg egyetlen jelentkező sem a négy közül.(Mediafax)

Mentőakciók a hosszú hétvégénA Nagyboldogasszony ünnepe miatti hosszú hétvé-gén 49 embert mentettek meg és 349 tüzet oltottakel a katasztrófavédők. Naponta több mint 4600 tűz-oltó volt szolgálatban. Az Országos Katasztrófavé-delmi Főfelügyelőség tájékoztatása szerintországosan 6029 beavatkozást végeztek a tűzoltók.349 esetben tűzhöz, 5000 esetben pedig emberekmegmentésére hívták ki őket. A rohammentő szolgá-lat 4977 esetben nyújtott elsősegélyt, 23 esetbenpedig műszaki mentésre volt szükség. 1029-szer aközösségek védelmében kellett fellépniük. A miniva-káció öt napja alatt 5032 emberen segítettek a tűzol-tók és rohammentők, 49 bajba kerültet pedigkülönböző veszélyes helyekről kellett kimenteni. Ahosszú hétvége folyamán a megelőzésért felelős fel-ügyelők 236 ellenőrzést végeztek turisztikai szolgál-tatóknál és különböző területeken tevékenykedőcégeknél, a megállapított szabálytalanságok miatt360 bírságot szabtak ki, összesen 96.500 lej érték-ben. (Mediafax)

Figyelem, állatok! – közlekedési táblák az autópályán

Figyelem, állatok! feliratú közlekedési táblákat he-lyeznek el az A1-es autópálya azon szakaszára, holaz elmúlt három nap két medvét gázoltak halálra –nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Elekes Ró-bert, a Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóságszóvivője. A táblák a megelőzést szolgálják, hogy asofőrök figyeljenek a sztrádán esetleg megjelenő ál-latokra. A szóvivő szerint eddig azért nem helyeztekki táblákat, mert a pályát védőkerítés szegélyezi, ésnem számítottak ilyen problémákra. Az intézkedéstazt követően hozták, hogy hétfőre virradóan egy gép-kocsi elgázolt egy medvét egy alagútban, egy másikállat pedig szombatra virradóan esett baleset áldoza-tául ugyanazon a sztrádaszakaszon. (Agerpres)

Börtönigazgatókat alkalmaznakTudorel Toader igazságügyi miniszter hétfőn aztmondta, hogy amint a parlament elfogadja a Bünte-tés-végrehajtók Országos Parancsnokságán dolgozótisztviselők új jogállását, megszervezik a versenyvizs-gákat az igazgatói állások betöltésére. Tudorel Toa-der hozzátette: sürgeti a büntetés-végrehajtásiintézetek új jogállásának kidolgozását is. Ha a parla-ment elfogadja a törvényt, a büntetés-végrehajtási in-tézetekben dolgozó tisztviselők bekerülnek aközrendvédelmi és nemzetbiztonsági foglalkozási ka-tegóriába, ahová négyéves mandátumokat irányoz-tak elő, egyszeri újabb mandátumszerzésilehetőséggel. A törvénytervezet már a parlament előttvan, a szaktárcavezető sürgősségi eljárással kérteaz elfogadását. Amint ez megtörténik, minden tiszt-ségre versenyvizsgát írnak ki. (Mediafax)

2018. augusztus 21., kedd _______________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

Az ellenzékiek, úgy látszik, elosztották meguk közötta „járható” utakat, és – biztos, ami biztos – kereszttüzetnyitottak, hátha sikerül megakadályozni az oktatási in-tézmény újraindítását.

A liberális politikus azért tartotta elfogadhatatlannakaz ügy miniszteri rendelet útján történő rendezését, mertszerinte ezt az ügyet az alkotmánybíróság lezárta, al-kotmányellenesnek nyilvánította az iskola létrehozásá-ról elfogadott törvényt. De azért sem lehet létrehozni aziskolát, mert a Maros megyei törvényszék korábban jog-erősen érvénytelenítette az iskola korábbi létrehozását.A politikus azt állítja, hogy a vezető kormánypárt „gesz-tusa” feszültséget kelt Maros megyében.

Szinte szó szerint ugyanezt az érvet hozta fel a múlt-kor volt elnök párttársa, aki a közigazgatási bíróságontámadta meg a rendeletet, amely szerinte, mint bizo-nyára emlékeznek rá olvasóink, alkotmányellenes, sértia hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyánakelvét, a helyi autonómia és a decentralizáció elvét, to-vábbá a diszkriminációmentesség és az állampolgárokegyenjogúságának elvét.

Furcsán működik a nacionalisták agya. Mert mind-ezek után elvárnák, hogy a magyarok velük örvendjeneka centenáriumnak, és zokon veszik, ha nem veti fel őkata boldogság.

Kereszttűzben (Folytatás az 1. oldalról)

Ország – világSzent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen

Tamási Zsoltot nevezték ki a katolikus iskola igazgatójává

Fotó: Karácsonyi Zsigmond

(Folytatás az 1. oldalról)

Page 4: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

Magyarországnak ragaszkod-nia kell ahhoz a nyugati kul-túrához, amelyhez SzentIstván királyunk a sorsunkatkötötte – mondta augusztus20-ai ünnepi beszédébenÁder János államfő.

A köztársasági elnök a honvédtisztek avatásán hétfőn Márai Sán-dor szavaira emlékeztetett: „Ma-gyarország csak a minőségigényével élhet és maradhat fenn azúj Európában; nincs módunk kö-zépszerűnek lenni”.

Az államfő a honvédekhez szólvaazt mondta: hazánk békéje és biz-tonsága csak Európa békéjében ésbiztonságában teremthető meg. Ha-zánk Szent Istvántól „magyar szívetés európai lelkiismeretet kapott”,első királyunk tudta, hogy a békemegtartásának feltétele a nyugati ci-vilizáció megőrzésében rejlik.

Benne összetartozott a hazafiságés az európaiság, „magyar öntudatasosem kelt harcra európai szellemé-vel” – fogalmazott az államfő, em-lékeztetve: az államalapító azistenhite mellett az ahhoz tartozónyugati keresztény műveltséget isvallotta, ahogy az európai népekegymásra utaltságát, a kölcsönöstisztelet erejét is.

Magyarország a történelem viha-

raiban is megmaradt, mert erős volt– mutatott rá a köztársasági elnök –, miközben nálunk nagyobb népeketis kifújtak már kisebb forgószelek atörténelemből.

Szent István hitt abban is, hogyhatalmunkban áll alakítani a törté-nelmet, barátokat gyűjtött, míg másfejedelmek ellenségeket, és a bé-kességet kereste – méltatta az ál-lamalapítót a köztárasági elnök.Örökségéből nemzedékek alkottaktovább egy önálló, szabad, európaiországot, amelyet sokan próbáltakelvenni, de megtartotta mindazokhűsége, munkája és ragaszkodása,akik nem hajoltak meg az idők vi-haraiban – hangsúlyozta ÁderJános.

És bár az ország sosem feledi abűnöket – amelyek közül a köztár-sasági elnök Radnóti Miklós, Salka-házi Sára és Szerb Antalmeggyilkolását, vagy a dunabogdá-nyi svábok kitelepítését, az ÁVOtevékenységét és az ‘56-os megtor-lást emelte ki –, Magyarország újraés újra igent mondott a félelem nél-küli életre, az emberi méltóságra, aszabad vallásgyakorlásra, a munká-hoz való jogra, az igazságosságra –hangsúlyozta.

Az államfő a nemrég elhunyt er-délyi származású költő, Kányádi

Sándor életét, hazaszeretetét állí-totta példaként, aki „igazán tudta,milyen érzés egy létében fenyege-tett közösség tagjaként magyarnakmegmaradni”, és a hazát mindenhol

megtalálni a közös anyanyelvet be-szélők között.

Áder János szavait azzal zárta:„ez a föld ezer esztendeje a mi föl-dünk, közös hazánk földje, és az is

marad, amíg lesznek, akik itt, Eu-rópa szívében magyarul értik ésérzik, mi mindent is rejt ez a négyegyszerű szócska: A haza mindenelőtt.” (MTI)

Áder János: Nincs módunk középszerűnek lenni

Demény Pál György (Paul Demeny) átveszi a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István RendetÁder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában a nemzeti ünnepen MTI Fotó: Mohai Balázs

A díjazottak, valamint Semjén Zsolt és Potápi Árpád János a Külhoni Magyarságért Díjak ünnepélyes átadásán a ParlamentbenMTI Fotó: Kovács Tamás

Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütétele előtt az au-gusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren. Balra Szegő László dandártábornok, a köztársasági elnök főhadsegédje

MTI Fotó: Illyés Tibor

4NÉPÚJSÁG ___________________________________________________AUGUSZTUS 20. ___________________________________________ 2018. augusztus 21., kedd

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsé-gének száztagú küldöttségét köszön-tötte a Miniszterelnökségnemzetpolitikáért felelős államtitkárahétfőn Budapesten.

Potápi Árpád János a Duna-palotában tartottbeszédében kiemelte: igen sok településről ér-keztek Budapestre Szent István király ünnepe

alkalmából azok, akik vették a fáradságot azútra. Hangsúlyozta: a nemzetpolitikáért felelősállamtitkárság azért támogatja ezt az utat, merta csángók mindent megtesznek, hogy a csángómagyar hagyományokat megőrizzék és tovább-adják gyermekeiknek, unokáiknak. A buda-pesti úttal igyekeznek honorálni ezt a munkát– mutatott rá Potápi Árpád János. (MTI)

Potápi csángó magyarokat köszöntött Budapesten

Büszkeséggel és örömmel fogadoma kitüntetést, ugyanakkor az én ko-romban azok a személyes érzel-mek, amelyeket ez a nagymegtiszteltetés kivált, csupán má-sodlagosak. Amit fontosnak tartok,az a remény, hogy az elismerés éle-sebben ráirányítja a magyar nagy-közönség figyelmét az országdemográfiai problémáira, minde-nekelőtt elégtelen születési arány-számaira – hangsúlyozta azMTI-nek Demény Pál György de-mográfus, közgazdász, aki augusz-tus 20-án Áder János köztársaságielnöktől a legmagasabb állami ki-tüntetést, a Magyar Szent IstvánRendet vehette át.

A 85 éves tudós a Magyar TudományosAkadémia külső tagja, a University of Ha-waii volt professzora, a New York-i Popu-lation Council volt tudományosfőmunkatársa, a Population and Develop-ment Review alapítója és volt főszerkesz-tője.

Demény Pál György szerint noha ma-napság már sok szó esik erről a statisztikaitényről, a népességváltozás évről évre aligészrevehető. „A status quo fenntartásaazonban olyan demográfiai lejtőt eredmé-nyez, amely hosszú távon nemzeti meg-semmisüléshez vezet” – jegyezte meg aszakember.

Mint mondta, a születések számaegyéni döntések eredménye, és a döntésekszabadsága alapvető, meg nem kérdője-lezhető személyes jog. Ugyanakkor ösz-szességükben ezeknek a döntéseknekharmóniában kell lenniük a közérdekkel.

Kiemelte: Európában példamutatómódon a magyar politika kitűzött céljaegy olyan termékenységi szint elérése,amely hosszú távon biztosítaná a népes-ségszám stabilizációját.

A cél eléréséhez szükséges intézmé-nyek hatékonyságának növeléséről szólvaDemény Pál György fontos feladatnak ne-vezte a gyermekbarát kulturális változáselősegítését, az anyagi támogatások to-vábbi növelését, valamint az új eszközökbevezetésének napirendre kerülését.

„Több mint fél évszázados tudományosmunkásságom az 1961-es princetoni köz-gazdasági doktorátusomtól kezdve legfő-képpen ennek az előmozdítását szolgálta”– mutatott rá a szakember, megemlítvehárom olyan unortodox javaslatát, ame-lyek születést ösztönzők, ugyanakkor ál-talános politikai és etikai érvekkel isalátámasztottak.

„Az egyik szavazati jogot adna mindenállampolgárnak, korra való tekintet nélkül.A kiskorúak szavazati jogát édesanyjukvagy ritka esetben nevelőszülőjük gyako-rolná. Egy másik javaslatom visszaállítanáa tradicionális társadalmakban egykormeglévő kapcsolatot az időskorúak anyagibiztonsága és felnevelt gyermekeik gaz-dasági teljesítménye között. Egy harmadikjavaslatom megteremtené a teljes támoga-tottságú anyaság intézményét sokgyerme-kes családok számára” – fejtette ki.

A demográfus szerint ezekre a refor-mokra megérett az idő, és ha Magyaror-szág élen járna a bevezetésükben, azpéldaként szolgálna sok más alacsony ter-mékenységű ország számára, különösenEurópában. (MTI)

Magyar Szent István Rend – Demény Pál György büszkeséggel és örömmel fogadta a kitüntetést

Akkor vagyunk hűségesek Szent Istvánörökségéhez, ha az ország- és nemzet-építésbe mindenki bekapcsolódik amaga helyén – mondta Semjén Zsoltminiszterelnök-helyettes hétfőn, a Kül-honi Magyarságért Díjak átadásán azOrszágházban.

Semjén Zsolt kiemelte: a kormány megtette,ami a feladata, biztosította a szervezeti, közjogiés anyagi hátteret, soha ekkora támogatást nemkapott még a külhoni magyarság, mint most. Akormány mindent biztosít a magyar identitásmegőrzéséhez, hogy mindenki Szent István ál-lamának tagja lehessen, függetlenül attól, hol éla világban – fogalmazott. Hangsúlyozta: SzentIstván „szellemi kisugárzása a mai napig egy-ben tartja a magyar nemzetet”. Akkor vagyunkhűségesek az örökségéhez, ha ebbe az ország-és nemzetépítésbe mindenki bekapcsolódik amaga helyén; a kormányban, a parlamentben,az önkormányzatban, a tanári katedrán, az or-vosi rendelőben, a földeken, a családban,ugyanis ez mind országépítés – magyarázta.

Semjén Zsolt szerint különösen így van ez akülhoni magyarság szervezeteinek vonatkozá-sában. A díjazottak „a Szent István-i nemzet-építés olyan őrhelyén vannak, ahol különös

felelősség és teher van rajtuk”, a határokonkívül a nemzet- és az országépítés a feladatuk– közölte. Megjegyezte: a történelem viharaihozták, hogy a magyarság egy jelentős része ahatárokon kívül él, „nem azért lettünk világ-nemzet, mert az akartunk lenni”, hanem mertilyen volt a történelem.

A miniszterelnök-helyettes kijelentette: „aSzent István-i küldetés ma is aktuális”, a díja-zottak megértették ezt, és folytatva Szent Istvánművét, építik a magyar közösséget.

A díjakat Semjén Zsolt és Potápi ÁrpádJános, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáértfelelős államtitkára adta át.

Idén díjat kapott Bíró Mária és Bíró Árpád,a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon vezetői,Furu Árpád építészmérnök, Horváth Emma, aCsáth Géza Művészetbaráti Kör alapítója és ve-zetője, Lőcsei József, a Horvátországi Magya-rok Demokratikus Közössége isztriaialapszervezete elnöke, Korpás Éva énekes,Péter Ferenc, Szováta volt polgármestere,Maros Megye Önkormányzatának elnöke,Szomi Ilona tanár, Tófalvi Éva sportoló, vala-mint a Nyugat-kanadai Magyar Néptánc Fesz-tivál és a Szlovákiai Magyar Cserkész-szövetség. (MTI)

Átadták a Külhoni Magyarságért Díjakat

Page 5: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

Az Erdély legszebb hölgyecímmel és az ennek megfe-lelő koronával tért haza amúlt heti magyarországiszépségversenyről a nyárád-szentbenedeki György Re-náta Tünde. Nem rossz a„mestermérlege”: öt verseny,öt korona!

A húszéves nyárádmenti lányédesanyjától értesült a Fásy Ádámszervezte Magyarok Világszépeversenyről, és biztatta a jelentke-zésre is. Kezdetben elzárkózott azötlettől, de végül meggondoltamagát: megér egy próbát. Az elő-válogatót Csíkszeredában szervez-ték meg, Erdélyből három lánykerült be a Top 20-ba, a magyaror-szági versenyen végül mégis csak14-en vettek részt. Augusztus 1-jénkezdődött a tíznapos felkészülésitábor Balmazújvárosban, de nemkimondott leányálom volt az itt töl-tött idő, hiszen mégiscsak egy vi-lágversenyről volt szó: az elsőhárom nap kőkemény volt, fotózás-sal, filmezéssel, élő televíziós adá-sokkal – vallotta be Renáta. Aztánreggeltől estig tartó próbák, lazí-tásra csak az utolsó napokban kap-tak lehetőséget, amikor már jólment a táncos koreográfia: ekkormár délutánonként járt egy-két órapihenés is. Az augusztus 10-i buda-pesti világversenyre az utolsónapon utaztak fel, ahol sminkesekés fodrászok vártak rájuk a szín-padra lépés előtt.Különdíj a különdíjasnak

A Magyarok Világszépe meg-mérettetésen a világ bármely részé-ről jelentkezhettek magyar lányok,a budapesti versenyen viszont csakanyaországi, erdélyi, felvidéki éskárpátaljai lányok léptek fel. Négy-szer kellett felvonulniuk: a szerve-zők által biztosított és rájuk szabottnemzeti, koktél-, fürdő- és estélyiruhákban láthatta őket a zsűri és aközönség. Végül a Miss Intercon-tinental Hungary győztese a debre-ceni Muszka Gréta lett, elsőudvarhölgye a budapesti SzuperákBarbara, második udvarhölggyé akézdivásárhelyi Bartók Rebekátválasztották. A lányok számárameglepetésnek tartogatták a régióklegszebbjeinek járó különdíjakat,így Renátát is váratlanul érte, ami-kor meghallotta, hogy őt választot-ták Erdély legszebb hölgyévé ahárom lány közül. A különdíjasnyárádmenti lány egy másik külön-díjat is kapott az őket elszállásolóbalmazújvárosi Hotel Kamilla ré-széről, egy két személyre szólóhosszú hétvégés pihenőt.

Sok rajongója vanRenáta nagyon büszke arra,

hogy bekerült a Miss Interconti-nental Hungary legszebb tíz lányaközé, számára már az is győzelem,hogy egyáltalán részt vehetett egyvilágversenyen. Az eddigi legran-gosabb megmérettetés hozta megaz ötödik diadémot az ugyanennyiversenyből: 2012-ben a Nyárád-mente Szépe, 2014-ben a Bekecs-alja Szépe, 2015-ben az ErdélyArca, 2017-ben pedig az ErdélySzépe címeket szerezte meg. Na-gyon örül az újabb sikernek, deannak is, hogy mennyi rajongója,támogatója volt itthon, és meglepe-tésére közülük sokan ott voltak a

budapesti színpad előtt is. Termé-szetesen barátja és szülei is velevoltak, együtt örülhettek az elérteredménynek.

A nyárádszentbenedeki lányutolsó főiskolai évét kezdi, ugyanisa Babeş-Bolyai Tudományegyete-men tanul pszichológia-pedagógiaszakon, és jelenleg erre szeretneösszpontosítani, egyelőre újabbverseny nincs is kilátásban. Mégnem döntötte el, hogy tanulmányaibefejeztével rögtön elhelyezkedik-e a tanult szakmában, de úgy véli,a jövőben is vállalna fotózásokat,modellkedést, esetleg szépségver-senyeken való részvételt is, ha erremegfelelő felkéréseket kap.

2018. augusztus 21., kedd ________________________________________ KULTÚRA – KÖZÉLET _______________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

Az ötödik, eddigi legrangosabb versenyén is koronát szerzett Renáta Fotó: Fuszek Gábor

Gligor Róbert László

Erdély legszebb hölgyévé választottákÚjabb korona György Renáta Tündének

Avendéget talán csak álmában látóöreg ház beteg madárként húzzameg magát a Küküllő menti falu ta-

karos portáinak sorában. Kopogtatásunkraréveteg tekintetű, szőke fiatalember jön elő,izmos testén angol feliratú póló, kezébenmobiltelefon (bizonyára okostelefon).

– Nincs itthon édesanyám – mondja,aztán már indulna is vissza az idegenek előlmenedéket nyújtó szobába. Mondjuk neki,hogy meg volt beszélve a találkozás, erremégis úgy dönt, hogy ameddig kell, elviselia társaságunkat.

A család történetét a helyi lelkipásztortólismerem. A kapuban álldogáló 19 éves fiú-nak egy lány ikertestvére, egypár évvel idő-sebb nővére és egy kicsivel fiatalabb húgavan. Szülei évekkel ezelőtt egy rokon gyer-meket is magukhoz vettek, ő még csak haté-ves, az ősszel kezdi az iskolát. A családfőútépítő munkásként dolgozik, felesége al-kalmi munkákat vállal.

A héttagúvá nőtt család mindig is nehezenboldogult a mindennapokban, volt, amikora felgyűlt adósságok miatt az otthonukból is

majdnem kilakoltatták őket. Akkor a lelkészgyűjtést próbált szervezni a költségek fede-zésére, de az egyébként segítőkész falukö-zösség elzárkózott az adakozástól. Hogymiért, ők tudják, mi csakfeltételezhetünk, megsejt-hetünk valamit abból, amiegy családot ellenszen-vessé, nem „odaillővé”tehet a környezete számára. De ezeket a fel-tételezéseket a további bonyodalmak elkerü-lése végett jobb megtartani magunknak.Mindenesetre, amint az ilyenkor lenni szo-kott, az elutasító tömegből végül mégis elő-került a segítő szándék. A bajbajutottakategy idősebb házaspár szánta meg, nekik kö-szönhetően maradt fedél a fejük fölött. Az el-múlt nehézségekről jobbnak láttam nemfaggatni az amúgy is zárkózott fiatalt. In-kább a jelenről, jövőről érdeklődtem.

– Dolgozol valahol?– Igen, februártól egy ismert útépítő cég-

nél alkalmaztak. Radnóton van a santier

(sz.m.: építőtelep), oda visznek ki minden-nap. Ma délután fogorvoshoz megyek, azértmaradtam itthon.

– Korábban mivel foglalkoztál?– Napszámban

dolgoztam, főleg atörökbúzaszedésnél.

– Melyik munkavolt nehezebb: az út-

építői vagy a napszám?– Egyik sem.– Az iskolában hány osztályt végeztél el?– Nyolcat. Az ikertestvérem tizenegyedi-

kes, a húgom tizenkettedikes. A nővérem Di-csőben (Dicsőszentmártonban), akábelgyárban dolgozik.

– A szabadidődet mivel töltöd?– Találkozunk a barátokkal, beszélgetünk,

sétálgatunk erre-arra. Néha Marosvásár-helyre is bemegyünk, iszunk egy üdítőt, ven-déglőzünk.

– Emlékszel arra, melyik volt életed ed-digi legszebb napja?

– Nem, nem emlékszem. – És a legszomorúbb?– Arra sem. Egyszer a két nagyobbik test-

vérem játék közben beesett a kútba. Énhárom-négy éves lehettem, de ők is kicsikvoltak még akkoriban. Derékig ért nekik avíz, így nem lett nagy bajuk, inkább csakmegijedtek. Egy ember segített kihúzni őket.Ez az emlékem maradt csak meg élénkebbena régebbi időkből.

– Van valamilyen elképzelésed arról, ho-gyan lenne jó élni később, tíz-húsz évmúlva? Szeretnél esetleg családot?

– Ilyesmin még nem gondolkoztam.– Valamilyen nagyobb kívánságod sincs?– Nincs, most nincs. Megvan nekem min-

den, ami kell.Zavart toporgása jelezte, hogy lassan be

kellene fejezni a beszélgetést. Amikor elkö-szöntem, alig észrevehetően biccentett. Vi-szontlátásra – mormogta, aztán indult isbefelé a házba. Az öreg ház újra elszende-rült. Szürke ablakai némán meredtek az ut-cára, mint a nyitott szemmel alvó, aki álmátöntudatlanul is megmutatná mindenkinek.

Kapuban

Donizetti Szerelmi bájital cíművígoperájának premierjévelfolytatódik a nagy múltú Gör-dülő Opera sorozat, amelyelső ízben látogat külhoni ma-gyar településekre. Az au-gusztus 31. és szeptember 9.között nyolc székelyföldi vá-rosba utazó produkció külön-legessége, hogy színpadkéntegy kamion külön erre a célrakialakított pótkocsija szolgál.Az ingyenes szabadtéri elő-adások Magyarország kormá-nya támogatásával való-sulnak meg.

A 2017/18-as évad során hétszomszédos ország tizenhat ma-gyarlakta települését felkereső Kár-pát-Haza OperaTúra különlegesélménnyel szolgált mind a harminc-ezres külhoni közönség, mind a bu-dapesti Opera társulata számára. Afolytatást idén a Gördülő Opera so-rozat jelenti, amely csaknem 75 évea Magyar Királyi Államvasutak ésoperaházi művészek missziójakéntindult útnak a II. világháború után,hogy a „segítse a lelki sebek begyó-gyulását”, és a fővárostól messzeeső településekre is eljuttassa azopera műfaját.

A 60 év szünet után 2014-ben új-raindult sorozatban most Donizettitöbb mint 180 éve állandó népsze-rűségnek örvendő vígoperája, a Sze-relmi bájital lesz látható. A történetfőhőse egy szegény falusi fiú, Ne-morino, aki reménytelenül szerel-mes a gazdag földbirtokosnőbe,Adinába, ő azonban a hetyke Bel-core őrmester házassági ajánlatátfogadja el. A kétségbeesett fiú min-den pénzét egy kuruzslótól szerzett„bájitalra” költi, hogy elnyerhesseszerelme szívét, majd a seregbe isbeáll, hogy pénzhez, és ezáltal mégtöbb „csodaszerhez” jusson. Bár abájital valójában csupán bor, Nemo-rino igaz szerelme végül mégis el-nyeri jutalmát. A humort és idilltvarázslatos melódiákkal, köztük ahíres Una furtiva lagrima kezdetűtenoráriával ötvöző darab most Toronykőy Attila rendezésben leszlátható, aki tekintettel a produkció

különleges jellegére, a mába he-lyezte a darab cselekményét, nép-színházi jelleget szán azelőadásnak, és tervei szerint nem-csak a színpadként szolgáló platót,de magát a kamiont is bevonja arendezésbe.

A kettős szereposztással láthatómagyar nyelvű produkcióban Adi-nát Szemere Zita és Nánási Helga,Nemorinót Biri Gergely és UjváriGergely, a kuruzsló Dulcamaradoktort Szvétek László és CsehAntal, míg Belcore őrmestert Geiger Lajos és Cseh Antal for-málja meg. Az előadásban többmint 20 fős kórussal közreműködikaz Opera Énekkara (mb. karigaz-gató: Csiki Gábor), az ugyancsak20 fős Opera Zenekart Cser Ádámdirigálja.

Augusztus 31. és szeptember 9.között Sepsiszentgyörgyön, Kézdi-vásárhelyen, Csíkszeredában, Gyi-mesközéplokon, Gyergyószent-miklóson, Szentegyházán, Székely-udvarhelyen és Marosvásárhelyenvendégeskedik az előadás. A pro-dukció jövő augusztus végén ismétútnak indul, akkor Közép-Erdély, aBánát és Partium magyarlakta tele-püléseit fogja felkeresni.

Helyszínek:Sepsiszentgyörgy, Szabadság

tér: 2018. augusztus 31. Kézdivásárhely, Gábor Áron tér:

2018. szeptember 1. Csíkszereda, Szabadság tér:

2018. szeptember 2. Gyimesközéplok, központ:

2018. szeptember 3. Gyergyószentmiklós, Szabad-

ság tér: 2018. szeptember 5.Szentegyháza, Templom tér:

2018. szeptember 6. Székelyudvarhely, Városháza

tér: 2018. szeptember 7.Marosvásárhely, vár: 2018.

szeptember 8.Az előadásokat Székelyföldön

magyar nyelven, román feliratozás-sal játsszák. Kezdés minden hely-színen 20 órakor. Felhívják azérdeklődők szíves figyelmét, hogyaz ülőhelyek száma korlátozott.Rossz idő esetén az előadás elma-rad.

Kamionszínpaddal tér visszaaz Opera Székelyföldre

XVI. Pro Etnica fesztiválAugusztus 22–26. között szervezi meg a segesvári várban a XVI. Pro

Etnica interetnikai fesztivált a helyi Ifjúsági Oktatási Központ EgyesületRománia kormányának interetnikus kapcsolatokért felelő alosztályával ésa Maros Megyei Tanáccsal közösen. 2018 az európai örökségvédelem éve,idén ez a fesztivál témája. A Pro Etnica olyan fórum, amely lehetőségetteremt az interkulturális párbeszédre, a várban felállított színpadon 20,Romániában élő nemzetiség bemutathatja táncait, népviseletét és szoká-sait. A fesztiválon évente több mint 600-an lépnek fel. Jelen lesznek nép-művészek, képzőművészek, irodalmárok, politikusok, történészek éskutatók.

Page 6: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

A hivatalos ünnepnapot meg-toldó szabadnapokon a szőkefalviÁllomás utcát aszfaltozták a har-minc fok fölötti hőségben. Egymé-ternyi távolságból is áradt a frissenöntött, egyenletesen csillogó, szu-rok és zúzott kő elegyéből álló asz-faltból a forróság, a távolabb esőszakaszokon délibábossá vált a pá-rolgó aszfalt. Amint a munkálatotvégző cég csoportvezetője el-mondta, a 180 Celsius-fokos folyé-kony bitumen kötőanyagot,kőzúzalékot, homokot és más ada-lékanyagokat tartalmazó aszfaltotBalázsfalváról szállítják. 175 foko-san érkezik a helyszínre, az úthen-gerrel való egyengetés pillanatábanpedig 150-160 Celsius-fokos a lete-rítésre váró folyékony aszfalt hő-mérséklete.

Az elöljáró beszélt a következő

tervükről, melyre a vidékfejlesztésiminisztériumnál pályáztak újabbb út-szakaszok aszfaltozására. Ez 3,7 kmaszfaltburkolatot jelent, és ezzel aprojekttel a községben a legrövidebbmellékutcában is aszfalton lehetmajd közlekedni. A tervek szerint ok-tóberben egy kilométert aszfaltoznakle, majd tavasszal befejezik az idénelmaradó utcákat is.

Márciusban 21 km szennyvízhá-lózatot vettek át, eddig száznyolc-van, a tervek szerint jövő nyárigmég nyolcszáz család csatlakozik ahálózatra. A csatlakozási díj 1.200lej, a tanács állja az összeg felét, ígya családonkénti egyéni hozzájárulás600 lejbe kerül. A dicsőszentmár-toni vízüzem 1.100 családot lát el aközségben vezetékes vízzel, aszennyvizet is a dicsői szennyvíz-tisztító állomás dolgozza fel.

A tavaly augusztusban megkez-dett óvoda és napközi otthon építé-sével is jól haladnak. Iskolakezdésignem sikerül átadni a hatvan gyere-ket befogadó korszerű tanintéz-ményt, de az ősz folyamánmindenképp szeretnék már fogadniaz apróságokat, annak ellenére,hogy a munkálatok befejezési határ-ideje 2018. december 8. A Mező-gazdasági és VidékfejlesztésiMinisztérium vidékfejlesztési prog-ramja keretében európai uniós ala-

pokból finanszírozott beruházás ér-téke 444.934 euró. Tervező a maros-vásárhelyi Media Marketing Kft.,kivitelező az ugyancsak marosvá-sárhelyi székhelyű Energoplus Kft.Két magyar és egy román csoportszámára alakítanak ki a hálótermekés étkező mellett többek között kor-szerű tantermet, ahol digitális esz-közök állnak majd a pedagógusokés óvodások rendelkezésére, remél-hetőleg teljes kapacitással fog mű-ködni az új létesítmény.

Múlt héten a közigazgatásialkalmazottak szerdától va-sárnapig Nagyboldogasz-szony-napi kisvakációjukattölthették. Vámosgálfalvánazonban múlt csütörtökön isszázhatvan Celsius-fokonzajlott aszfaltozási és olyantelepülésfejlesztési munká-lat, amelynek ütemét BalogElemér polgármester diktáltaés őrködött a minőség fölött.

Nem mondunk újat azzal, és las-san egyértelművé válik, hogy a po-litikusok a választások előtt tettígéreteiket nem tartják be, legtöb-ben az egyéni meggazdagodásukútját járják. Vámosgálfalva község-ben az utóbbi években nyomon kö-vetjük az ígéretek ésmegvalósítások közti egyenesarányt, mivel egyike azoknak aközségeknek, ahol minden alka-lommal érdemleges beruházások-ról számolnak be. Az ivóvíz- ésszennyvízhálózat, aszfaltozottutcák, napközi otthon, műfüvessportpálya, közvilágítás csak né-hány azok közül a fejlesztésekközül, amelyeket az utóbbi évek-ben a községben megvalósítottak.Nem véletlen, hogy a község inf-rastruktúrájának kialakításávalegyidejűleg a környező települé-sekről és városokból telkeket, in-gatlanokat vásárolnak, amelyekértéke lassan emelkedik.

Balog Elemér polgármesterrelaugusztus 16-ára beszéltünk meg

találkozót, mint mondta, aznap ahivatal alkalmazottai szabadnapo-sak, ő azonban nem él az országo-san meghirdetett kisvakáció adtalehetőséggel, mivel a folyamatbanlévő munkálatokat akarja követni.Ottlétünk alatt soron kívüli ügyfél-fogadást is megejtett, két Hunyadmegyéből érkezett nő ügyintézésé-ben segédkezett.

Beszélgetésünket a jelenlegzajló – a község útrendszerénekfeljavítását célzó – legnagyobbprojekt ismertetése indította, mely-nek nyomán tizenkilenc községiutca kap aszfaltburkolatot közelegymillió eurós uniós támogatás-ból.

A 7,4 km-es útszakaszból a leg-rövidebb utca hossza 106, a leg-hosszabb a küküllőpócsfalvi

községi bekötőút – a DC 79, melya 142-es számú megyei útra csatla-kozik – 1038 méter. A márciusbanmegkezdett munkálatok befejezé-sének határideje jövő év januárja,de e hónap végéig befejezik a ko-lozsvári Drumasco Kft. által terve-zett, a balázsfalvi Prenis Kft. általkivitelezett útépítést. Az országosvidékfejlesztési program keretébenaz aszfaltozással egyidejűleg amellékutcák mentén húzódó sánco-kat mélyítik és kibetonozzák, víz-lépcsőket alakítanak ki, aholszükséges, támfalakat is építenek.Az árvízveszélyes helyeken az in-gatlanok elé betonhidakat készítet-tek – a vízhozam függvényébenkisebb vagy nagyobb átmérőjűgyűrűkkel –, így nagyobb esőzé-sekkor nem kell áradástól tartani.

6 NÉPÚJSÁG ___________________________________________________ VENDÉGOLDAL ___________________________________________ 2018. augusztus 21., kedd

A szőkefalvi Állomás utca aszfaltozása Fotó: Nagy Tibor

Az aszfaltozott Sáros utca

Sáncbetonozás

Szerkeszti: Szer Pálosy Piroska

Feledésbe merülő sáros utcák

Óvoda és napközi otthon

A közszféra kisvakációja alatt Százhatvan fokos munkanap Vámosgálfalván

A vámosgál-falvi KeszegMárton, a Sárosutca egyik la-kója szerintimmár új névkell az utcájuk-nak. „Évtizedekóta sárban jár-tunk, főleg eső-zések után,amikor a kavi-csot is lemosta a

víz, de télen is körülményes volt ezen azutcán végigmenni. Rendkívül elégedettek va-gyunk, hogy ezt megérhettük, mert az aszfal-tozott út mellett a patakot is kibetonozták,hidakat építettek, így már nem kell áradástóltartsunk.” Arra a kérdésre, hogy milyen hiá-nyosságokat tudna felsorolni, interjúalanyunk

azt válaszolta, hogy elégedetlenségre nincsoka. „A községben víz-, szennyvízhálózatvan, este villanyfénynél közlekedhetünk, azaszfaltozott utcákkal pedig minden eddigi ál-munk teljesült. Most már csak át kell keresz-telni a Sáros utcánkat Aszfaltos utcára, ésbüszkék vagyunk a szép, magyar közsé-günkre” – mondta tréfálkozva a víg kedélyűMárton bácsi.

Antal Erzsébet aSáros utca lejtőjé-nek alsó szakaszánlakik, ingatlanjuk-ban a gyakori ára-dások okoztakkárokat. „Ha viharkerekedett, márreszkettünk, ez-után nem kell fél-jünk az

áradásoktól, mert az út menti sáncot kibeto-nozták” – fejtette ki véleményét.

A szőlősbe igyekezett Balog Julianna, akia gálfalvi Sárosutca felső végénszületett, és né-hány évtizedeskitérő után újra aszülői házbanlakik. Gyermek-kori emlékei kö-zött elevenen él atérdig érő sár.Számára is nagyöröm, hogy az

összekötőutak leaszfaltozásával a Sáros ut-cából rövidítve és aszfalton közelíthető mega temető és a templom. Mindennek azoktudnak a legjobban örülni, akik az évtizedeknehézségeit élték meg, amikor halottaikat

sárban topogva kellett végső nyughelyükrekísérjék.

A szőkefalvi 600 méteres Állomás utcábana 60 éves Hajdú Levente gyermekkorától errevárt, mint mondta, az irdatlan sártenger miattfiatalkorában falábakat kellett használjanak.Az utca másik lakója, Ferenc bácsi is örülannak az aszfaltburkolatnak, amelynek minő-sége talán még az autópályákon is megállnáa helyét. Ugyancsak az Állomás utca aszfal-tozásának örvende-zett Ács Ferenc(képünkön) hobbifa-ragó is, akinek többmunkája díszíti aközség köztereit, atemplomokat és em-lékhelyeket. Ottjár-tunkkor épp amagyarcsanádi re-formátus templomcsillárján dolgozott.

„Büszkék vagyunk a szép, magyar községünkre”

Page 7: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

Pénteken gyűltek össze Bukarestbena futsalklubok az évad előtti közgyű-lésre. A teremlabdarúgás a futball-szövetségben széles körűautonómiát élvez, így maga alakítjaki a bajnoki rendszerét, ezt pedigminden évben ezen a közgyűlésenhatározzák el. Ugyanitt akár arról isdönthetnek, hogy mely csapatok mi-lyen bajnoki szinten szerepelnek,mert noha elvileg kiesési-feljutásirendszer működik az 1. és 2. liga kö-zött, ez a gyakorlatban nem mindigműködik.

Az idén is az történt,hogy mindkét kieső (Ma-rosvásárhelyi City’us ésSepsi Futsal) megszűnt,akárcsak Resicabánya,amely elvileg nem esettki, és hiába sikerült meg-győzni mindkét feljutót,a Kolozsvári Clujanát ésa Bodzai Luceafărul csa-patát, hogy vállalja az él-vonalban való indulást, így is csak kilencegyüttes maradt az 1. ligában. Így jutottakvégül oda, hogy a 2. liga 5. helyezettje, aBukovina Vicov indulhat az élvonalban,mert a 2. liga harmadik helyén végzett Bras-sói Colţea megszűnt, a negyedik Karácson-kői Ceahlăul pedig visszautasította afelkérést.

Csakhogy még ezzel sem oldódott megminden, hisz a Dunărea Călăraşi és a BodzaiLuceafărul beiratkozási iratai hiányosak, így

egy hét áll a rendelkezésükre, hogy pótoljákezeket. Ezért egy héttel, szeptember 8-ára el-halasztották a bajnokság kezdési időpontját,és a sorsolás csak az első fordulóra érvé-nyes. Călăraşi és Bodza egymás ellen ját-szik, ha pedig mégsem indulnak, akkor asorsolás nyolccsapatos Berger-táblázat sze-rint lesz érvényes.

Maros megye két 2. ligás csapattal érde-kelt. Itt szerepel a már néhány éves másod-osztályos múlttal rendelkező Segesvári ProTineret mellett a frissen alakult Marosvásár-helyi CSM is, utóbbi a feljutás egyértelműcélkitűzésével. Az idén a tavalyi 12-höz ké-pest kilenc csapat indul a másodosztályban,hiszen a már említett megszűnt csapatok

mellett ugyancsak el-tűnt a Nagyváradi Di-namo Leonardo és aDévai West is, a CSMmellett új csapatokFalticsény és a GalaciUnited II.

A kilenccsapatosmezőnyre elvégzettsorsolás szerint azelső fordulóban

(amelyet szeptember 15-én rendeznek a 2.ligában) a következő mérkőzéseket láthat-juk: Gyergyóremetei Kereszthegy – Falti-csény, Bodzai Fortius 2014 –Gyergyószentmiklósi Inter, Karácsonkői Ce-ahlăul – Marosvásárhelyi CSM, SegesváriPro-Tineret – Kézdivásárhelyi SE. A GalaciUnited II áll. Ez sem végleges azonban, hiszaz sincs kizárva, hogy a két problémás csa-pat végül a 2. ligában folytatja, akkor pedigborul az egész program.

Nyolcvan percig tartotta magát azFCSB otthonában a Sepsi OSK labda-rúgócsapata a labdarúgó 1. liga 5. for-dulójában, ám végül fejet hajtott afővárosi gárda előtt, és kétgólos vere-séget szenvedett.

A hazaiak összeállításán nagyon meglát-szott, hogy számukra ezekben a hetekbenfontosabbak az Európa-liga selejtezői, a csü-törtökön a Hajduk Splitet 2-1-re legyőző csa-patból most csak négyen kezdtek, írjabeszámolójában az NSO. A Sepsi OSK vi-szont ugyanazzal a tizeneggyel állt ki, mintaz előző fordulóban, Prosser Dániel azonbanmost a tartalékok közül is ki-maradt.

A székelyföldiek első táma-dásából Tandia az ötös sarká-ról a kapufát találta el, és azelső félidő hátralevő részébenis a vendégek vezettek veszé-lyesebb támadásokat. A FCSBugyan jóval többet birtokoltaa labdát, sokszor a tizenha-tosba szorítva be ellenfelét, detiszta lövésig csak egyszer, afélidő legvégén jutott el Po-pescu, és ő sem talált kaput. Aszentgyörgyi kontrákból vi-szont előbb Vasvari, majdDrăghici törhetett középen ka-pura, de a hazai kapus, Bălg-rădean mind a kétszer lábbaltisztázott, Mensah átlövésébepedig Qaka vetődött bele.

Szünetben a FCSB edzője,Nicolae Dică becserélte az 1.liga tavalyi gólkirályát, Gno-hérét, valamint a román fociúj reménységét, OlimpiuMoruţant, de a bukaresti fö-lény sokáig ettől sem lett ha-

tékonyabb. Niczuly Rolandnak a 61. percbenkellett először védenie, akkor is csak egyerőtlen fejest, a túloldalon a Sepsi egy percalatt kétszer is helyzetbe került, de Viera csu-kafejese mellé ment, Tandia pedig lyukat rú-gott.

A 80. percben váratlanul büntetőhöz jutotta FCSB: Popescu jobbról belőtt labdája Jo-vanovic kezében elakadt, Gnohéré a kapu kö-zepébe bikázta a labdát a büntetőpontról.Három perccel később Coman szabadrúgásais beakadt a bal felső sarokba – innen pedigmár nem volt visszaút a szentgyörgyi csapat-nak.

Simona Halepnek nem sike-rült megnyernie a 2.874.299dollár összdíjazású cincinnati(Ohio) WTA-tornát. A világ-első román teniszező 2 óra 5perc alatt 6:2, 6:7 (6-8), 2:6arányban elveszítette a va-sárnapi döntő mérkőzést (pá-lyafutása 33. fináléját) aholland Kiki Bertens (WTA-17.) ellen.

A találkozót nagyszerűen kezdteHalep, 2:0-ra, 3:1-re, 4:2-re is veze-tett, majd egy újabb brék után ki-szerválta az első játszmát.

A második szettet visszafogot-tabban kezdte Simona, amit Kiki ki-

használt, és 4:1-re elhúzott. Halepbehívta edzőjét, Darren Cahillt,majd 4:4-re egyenlített, és rövidí-tésbe tolta a játszmát. Itt 2-0-ra ve-zetett, de Bertens 5-3-ra fordított.Simona nem hagyta, és 6-5-nélmeccslabdája volt, amit nem értéke-sített, Bertens végül 8-6-ra meg-nyerte a tie-breaket és egyenlített.

A holland játékos visszanyerteönbizalmát, és nagyon agresszívenkezdte a döntő szettet, 3:1-re elhú-zott, az ötödik játékban Halepnekkét bréklabdája is volt, de nem tu-dott élni vele, az eredmény 4:1 lett,és innen már nem volt megállás, aholland 6:2-re hozta a játszmát.

Halep 2 ászt és 3 kettős hibátütött, ellenfelénél gyengébben szer-vált (63%-72% az első, 45%-54% amásodik adogatás), 23 nyerő mellé24 ki nem kényszerített hibát vétett.Bertens 6 ászt és egyetlen kettőshibát, illetve 34 nyerőt és 41 ki nemkényszerített hibát ütött.

Simona – aki 2015-ben és 2017-ben is döntős volt Cincinnatiben –idei teljesítményéért 262.364 dollártés 585 WTA-pontot kap.

A férfitorna eredménye: NovakDjokovic (szerb) – Roger Federer(svájci) 6:4, 6:4.

Káosz a teremlabdarúgásban

Eredményjelző* 1. liga, 5. forduló (vasárnapi eredmények): Bukaresti FCSB – Sepsi OSK 2-0, Ko-

lozsvári CFR – Bukaresti Dinamo 3-1. Az állás: 1. CFR 11, 2. FCSB 10, 3. KonstancaiViitorul 7 (5-3), 4. Sepsi OSK és Astra 7 (5-4), 6. Dinamo 7 (9-10), 7. Gaz Metan 7 (7-9).

* 2. liga, 3. forduló (vasárnapi eredmények): Argeş FC – Bukaresti Metaloglobus 2-0, Kolozsvári U – Bukaresti Energeticianul 3-0, Temesvári Politehnica ASU – Nagy-váradi Luceafărul 0-0. Az élcsoport: 1. Târgovişte 9 pont, 2. Snagov 7, 3. Argeş FC 7.

Babos ismét ranglistavezető párosbanBabos Tímea ismét listavezető párosban a női teniszezők világranglistáján, miután egy helyet javított. Ba-

bost egy héttel ezelőtt a tajvani Latisha Csan előzte meg. A magyar játékos múlt héten a cincinnati tenisztornána francia Kristina Mladenovic oldalán párosban negyeddöntős volt, ez pedig elégnek bizonyult az újabb vi-lágelsőséghez. Mladenovic a 8. helyen áll párosban. Babos július 16-án vezette először a WTA-rangsort, őaz első magyar teniszező, aki a felnőttek között bármelyik listán éllovas.

Egyesben továbbra is Simona Halep vezet. Babos egy helyet javítva a 40., a második legjobb magyar to-vábbra is Stollár Fanny, aki a 147. az egyéni listán.

Női egyéni tenisz-világranglista: 1. SIMONA HALEP 8061 pont, 2. Caroline Wozniacki (dán) 5975, 3.Sloane Stephens (amerikai) 5482, 4. Angelique Kerber (német) 5305, 5. Petra Kvitova (cseh) 4840, 6. Caro-line Garcia (francia) 4725, 7. Jelina Szvitolina (ukrán) 4555, 8. Karolina Pliskova (cseh) 4105, 9. Julia Görges(német) 3815, 10. Jelena Ostapenko (lett) 3787.

Páros világranglista: 1. BABOS TÍMEA 7700 pont, 2. Katerina Siniakova (cseh) 7495, 3. Latisha Chan(tajvani) 7150, 4. Jekatyerina Makarova (orosz) 6585, 5. Barbora Krejcikova (cseh) 6340.

Bálint Zsombor

A világelső román teniszező (b) láthatóan elfáradt a végére mentálisan is, így gratulálnia kelletta végén ellenfelének

Újra a CFR vezetÚjra vezeti az 1. liga rangsorát a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR, miután hátrányból

fordítva legyőzte a Dinamót. A magyar válogatott Lang Ádám most is végigjátszotta a ta-lálkozót, és az első félidőben kétszer is közel járt a gólszerzéshez: előbb fölé fejelt, majda kapus védte a rövid felsőre fejelt labdáját. A második félidőben a bukaresti csapat egyszöglet utáni fejessel vezetést szerzett ugyan, de a CFR 12 perc alatt hárommal válaszolt:Ţucudean kétszer, Omrani egyszer talált be.

Fucsovics karriercsúccsal a 40.Fucsovics Márton karriercsúccsal a 40. helyen áll a férfiteniszezők

legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján. A legjobb magyar játékosnyolc helyet javított azzal, hogy a múlt héten Cincinnatiben két győze-lemmel a nyolcaddöntőig jutott, ahol a háromszoros Grand Slam-baj-nok svájci Stan Wawrinka állította meg.

Fucsovics a héten Winston-Salemben lép pályára a jövő hétfőn kez-dődő US Open előtt.

Férfitenisz-világranglista: 1. Rafael Nadal (spanyol) 10.040 pont, 2.Roger Federer (svájci) 7080, 3. Juan Martin del Potro (argentin) 5500,4. Alexander Zverev (német) 4845, 5. Kevin Anderson (dél-afrikai)4615, 6. (10.) Novak Djokovic (szerb) 4445, 7. Marin Cilic (horvát)4445, 8. Grigor Dimitrov (bolgár) 3790, 9. Dominic Thiem (osztrák)3485, 10. David Goffin (belga) 3435.

2018. augusztus 21., kedd _______________________________________________ SPORT_______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 7

Huszonöt csapat iratkozott be a női kézilabda A osztályba

Várhatóan a héten alakítják ki a női kézi-labda A osztály csoportbeosztását, miutánlezárult a beiratkozás. Eddig az időpontig 25csapat jelezte indulási szándékát, és az újbajnoki kiírás értelmében ezeket négy cso-portba osztják, háromban hat, a negyedikbenhét csapattal. A Marosvásárhelyi CSM vár-hatóan az Északnyugati csoportba kerül,ahol Nagybánya, Nagyvárad, Temesvár, Re-sicabánya és Köröskisjenő együtteseivelmérkőzik meg. Az idei kiírás értelmében acsoportban kétszer játszanak egymással acsapatok (oda-vissza), majd a két első he-lyen végzett együttes továbbjut a rájátszáselődöntő csoportjába. A MarosvásárhelyiCSM számára az idén ez a minimális célki-tűzés, bár amennyiben lehetőség nyílik rá,nem zárkóznak el a feljutástól sem.

A CSM csapata egyébként hétfőtől meg-

kezdte az edzéseket a sportcsarnokban, azutóbbi napokban pedig megkötötte a szerző-dést a keret legtöbb tagjával. Mint már ír-tunk róla, a játékosok többsége az Olimpicifjúsági csapatában játszott az előző idény-ben, hozzájuk a Mureşul két volt felnőttjá-tékosa, Cioban és Stângu szegődött. Afelkészülést végző kerethez a héten csatla-koznak az ifjúsági világbajnokságról haza-tért játékosok, Bărăbaş, Târşoagă és Ugranis, akik a válogatottal a 9. helyen zárták alengyelországi Kielcében rendezett vb-t,noha csak egyetlen vereséget szenvedtek,azonban a legrosszabbkor. Miután megnyer-ték a selejtező csoportot, a nyolcaddöntőbenkikaptak egy másik csoportban negyedik he-lyen végzett Svédországtól.

A női kézilabda A osztály szeptember 9-én rajtol. (bálint)

Simona Halep döntőt vesztett Cincinnatiben

Fotó: Pro Sport

Tíz perc hiányzott a Sepsi OSK bukaresti pontszerzéséhez

Page 8: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

A rovatban közölt levelek tartalmáért, a tényállítások hitelességéért a szerzők a felelősek.

Elektronikus postán is fogadjuk leveleiket. A levélírók minden esetben tüntessék fel telefonszámukat és lakcímüket. Címünk: [email protected]

Augusztus 25-én délelőtt 10 órától orvostörténelmi emlékgyűlésre kerülsor Kibéden. Kiemelt téma: érvelni dr. Kibédi Mátyus István élete, mun-kássága mellett, annak hungarikummá nyilvánítása érdekében. A KibédiMátyus István Általános Iskolában zajló rendezvényen – Kibéd községönkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság, a Kibédi Dr. Má-tyus István Egyesület orvostörténelmi emlékgyűlésén – a Kibéden szüle-tett, Marosszék első orvostudorának, elkötelezett humanistájának,polihisztorának tartalmas, gazdag életútját, orvostudományi munkásságátelemzik. A vendégeket, előadókat az általános iskolában fogadják.

Az emlékgyűlés programja és előadói: prof. dr. Halmy Eszter Nincs úja nap alatt címmel tart előadást, Pál-Antal Sándor akadémikus MátyusIstván nemesi levele, címere a 19. sz. hungarikuma címmel értekezik, dr.Csekme Kis Márta főorvos Dr. Kibédi Mátyus István síremléke a maros-vásárhelyi református temető múzeumkertjében, Róth András történészA szaván fogott Mátyus István címmel tart előadást. További előadók: Fe-ketits Erika restaurátor, Barabás Zsuzsánna tanár, igazgató, dr. MátyusAndrás és dr. Mátyus Gyula sen., aki arról értekezik, hogy lehet-e, és haigen, hogyan dr. Kibédi Mátyus István élete, tartalmas munkássága, a Diaetetica I-II., az Ó és Új Diaetetica I-VI. hungarikum. Ifj. dr. MátyusGyula kifejti, mi is a hungarikum.

A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb felvilágosítás dr. Mátyus András-tól kérhető a (0040)266-218-056, 0742-218-222-es telefonszámokon vagyaz [email protected] e-mail-címen.

8 NÉPÚJSÁG ____________________________________________ NYILVÁNOSSÁG – KÖZÉLET_____________________________________ 2018. augusztus 21., kedd

H2O, cserkésznek lenni jó!

Orvostörténelmi emlékgyűlés

A román nyelv és irodalomírásbelivel hétfőn elkezdődöttaz idei pótérettségi, amelyretöbb mint 45.000 tanuló irat-kozott be.

Az összesen 45.052 tanulóból28.488-an idén, 16.564-en a korábbiévekben fejezték be a 12. osztályt.

A minisztérium rendelete szerinta hétfői román nyelv és irodalomvizsga után kedden anyanyelvből,szerdán a szaknak megfelelő köte-lező, csütörtökön pedig a választotttantárgyból vizsgáznak.

Augusztus 24-e és 27-e közöttromán nyelvből, 28-án az anya-nyelvből lesz szóbeli vizsga. Au-gusztus 29-én és 30-án mérik fel adigitális készségeket, 30-án és 31-én pedig idegen nyelv szóbeli vizs-gára kerül sor.

Az előzetes eredményeket szep-tember 1-jén délben teszik közzé abacalaureat.edu.ro honlapon,ugyanaznap 16 óráig fogadnak elóvásokat. A végleges eredményeket

szeptember 6-án függesztik ki.Az írásbeli vizsgákon képes sze-

mélyazonosító okmány felmutatá-sával lehet részt venni. Ajelentkezőket 7 és 8.30 óra közöttengedik be a terembe, és három óraáll rendelkezésükre a tételek kidol-gozására. Minden termet megfi-gyelő-kamerákkal látnak el, avizsgázóknak tilos kommunikál-niuk egymás között, és segédeszkö-zöket sem szabad a terembevinniük, illetve használniuk. Azo-kat, akiknél ilyeneket találnak, ki-zárják az érettségiről, függetlenülattól, hogy használták-e a náluk ta-lált segédeszközt vagy sem – figyel-meztet a minisztérium. A kizártdiákok nem vehetnek részt a követ-kező két vizsgaszesszión, és a ko-rábban szerzett jegyeiket,minősítéseiket sem ismerik el.

A sikeres vizsga feltétele a hatosátlag, illetve a legalább 5-ös jegymegszerzése minden vizsgatárgy-ból. (Agerpres)

Megkezdődött a pótérettségi

A nyugtalottó vasárnapi, au-gusztus 19-i sorsolásán a2018. július 23-án kibocsá-tott, 146 lej értékű pénztár-szalagok bizonyultaknyerőnek – így azok lehetneka szerencsés nyertesek, akikaznap 146 és 146,99 lej ér-tékben vásároltak, és meg istartották a nyugtát.

Vasárnap újabb sorsolást tartot-tak a nyugtalottó keretében, a 2018.július 1-31. közötti pénztárszalagokvoltak „versenyben”, és a 2018. jú-lius 23-án kibocsátott, 146 lej ér-tékű pénztárszalagok bizonyultaknyerőnek.

Mint ismeretes, ez azt jelenti,hogy aki aznap 146 lej és 146,99 lejértékben vásárolt, és megtartotta akifizetés bizonylatát, legkevesebb10 ezer lejjel lett gazdagabb.

A húzás eredményei még leg-alább 30 napig megtekinthetők apénzügyminisztérium (www.mfi-nante.ro), az Országos Adóhatóság– ANAF (www.anaf.ro) és a RománLottótársaság (www.loto.ro) hon-lapján. A nyugtalottó havi nyere-

ményalapja továbbra is egymilliólej, amit legtöbb százfelé lehet osz-tani, így egy nyertes legalább 10ezer lejjel lehet gazdagabb. A nye-reményt a sorsolást követő naptólharminc napon át lehet igényelni. Anyertes nyugták tulajdonosainakeredetiben kell benyújtaniuk azt azOrszágos Adóhatóság (ANAF) te-rületi képviseletén. Mellékelniükkell továbbá a személyi igazolvá-nyuk másolatát, illetve egy kér-vényt is.

Az adóhatóság illetékesének má-solatot kell készítenie a nyugtáról,és egyéni számmal kell ellátnia,ugyanis amennyiben a kérésekszáma meghaladja a százat, máso-dik sorsolást is tartanak, ahol azegyéni számok közül sorsolják ki anyertest. Amennyiben viszont a je-lentkezési határidő leteltéig keve-sebb mint százan jelentkeznek anyereményre, akkor az egymilliólejes nyereményalap annyifelé osz-lik, ahány jelentkező van. A nyertesszelvényeket megvizsgálja az adó-csalás-ellenes főigazgatóság területiképviselete is. (Mediafax)

Nyugtalottó: a július 23-án kibocsátott, 146 lej értékűpénztárszalagok a nyerők

Szerkeszti: Mezey Sarolta

Augusztus 8-12. között Koron-kán táboroztak a marosvásárhelyi30-as számú gróf Teleki Sámuelcserkészcsapat cserkészei. Idén a40 résztvevő a Hupikék törpikékvarázslatos világába kalandozottel. Azt szoktuk mondani, ahol sokcserkész összegyűl, ott biztosanesni fog. Szerencsére az idei tábor-ban elkerült minket a rossz idő,minden sátor, függőágy és csupánfa meg madzag használatával ké-szült pad szárazon maradt.

A táborban friss őrsvezetőink éssegédőrsvezetőink gyakorlatba ül-tethették a vezetőképző táborbantanultakat. A hőséget csillapítóerdő lombjai között a gyerekekügyességi és csapatépítő feladato-kat oldottak meg, fejlesztették kéz-ügyességüket kézműves-foglalkozások által, és új népdalo-kat, cserkészdalokat tanultak, hogymegőrizzék és majd továbbadjáknépi örökségünket.

Az egyik legnagyobb kihívást az

őrsi főzőverseny jelentette, a leg-törpösebb törp lecsó díját végülkiscserkészeink nyerték el. Későbba szilvásgombóc-készítésbe is be-lekóstoltak a résztvevők, s elmon-dásuk szerint finomabbra sikerültsaját készítésű gombócuk, mint azotthoni. Hogy a fiúk kedvében isjárjunk kicsit, sort kerítettünk atörpméta-bajnokságra is.

Egy űrtörp is ellátogatott törppévált cserkészeinkhez, akinek vidá-man mutatták be különböző ünne-peinkhez, neves napjainkhoztartozó népszokásainkat az őrsök.Más kalandok is vártak a csipet-csapatra, egy elveszett csillagot ke-resve túrára indultak. A túra sorángyógynövényeket gyűjtöttek és acsomózást is gyakorolták. A túravégére sikerült megtalálniuk a csil-lagot, és közelebb kerültek a ben-nünk élő Hókuszpók legyőzéséhez.

Természetesen nem maradtak ela játékokkal, dalokkal, tábortűzi je-lenetekkel fűszerezett tábortüzeksem, amelyek, ha nem is gyúltak

be mindig egy gyufával, de egyközös dal hallatán biztosan.

A tábor végén kiscserkész- éscserkészjelöltjeink egy éjszakaipróbáztatás során bizonyíthattáktudásukat és rátermettségüket. Azünnepélyes ígéret- és fogadalomté-tel után 6 cserkésszel és 9 kiscser-késszel bővült a csapat, valaminthárom felnőtt segítővel, akik csa-patunk tiszteletbeli tagjaivá váltak.

Vasárnap a szülők, testvérek isbelekóstolhattak a tábori életbe, aközös játékba, no meg a finombográcsgulyásba a nyílt napon. Anyílt nap alkalmával több mint ki-lencven cserkész, szülő és testvér,illetve két kutyus és egy nyuszi né-pesítette be a tábort.

Bár a tábor véget ért, a cserkész-évünk még nem! Aki élőben sze-retne találkozni velünk, azmegtalál minket augusztus 31-énés szeptember 1-jén 16 és 18 óraközött a Vásárhelyi Forgatagon.

Mătea Katalin

„Légy erős és bátor!”Vakációs bibliahét Vámosgálfalván

Békés, vidám, szeretetteljes,örömökben gazdag hét – így jelle-mezném a vakációs bibliahét ese-ményeit Vámosgálfalván,augusztus 6–12. között, amely idénötödik alkalommal került megszer-vezésre. Amilyen izgatottan vártuk,olyan gyorsan eltelt, azt vettükészre, hogy a gyerekek mennyiresajnálják, hogy vége.

Örült a szívünk minden reggel,hisz láthattuk 70-80 gyerek vidámérkezését a vámosgálfalvi reformá-tus gyülekezeti terembe.

Gazdag, tartalmas programunkvolt a KOEN Alapítvány (Keresz-tény Oktatásért és Erkölcsi Neve-lésért Alapítvány) munkatársairévén. Állati küldetés cím alatt, arajzfilm zenéjét követve, már a fő-énekben megtanulhattuk, hogyIsten minket nagyon szeret, Igéjé-vel tanítgat, és azt szeretné, hogyabból, amit Ő tanít nekünk, ,,tí-zesre feleljünk”, Őt kövessük.

A hét folyamán a bibliai történe-tek és szereplők a jó útra irányítot-tak bennünket, és mindvégig arrabiztattak, hogy legyünk erősek ésbátrak minden helyzetben.

Rebekától megtanulhattuk, hogylegyünk a szolgálatkészségben fá-radhatatlanok. Isten küld, hogy se-gítsük egymást, mert Ő megsegít!

Mózes rávilágított arra, hogy bi-zalommal kérjünk Istentől, mert Őmegadja, amit kérünk. Merjük bát-ran Istenre bízni magunkat.„Hagyd az Úrra utadat, és bízzál

benne, mert Ő munkálkodik!”Zsoltárok 37:5 – tanított a másodiknapi aranymondás. Az Úrnak valószófogadást értette meg velünkBálám, aki nehezen hajlott a jóra.

Kiemelkedő példázat a Szent-írásban a tékozló fiú példázata.Megérintette a gyerekek szívét afiú hazatérése, bocsánatkérése ésaz apa megbocsátása. Hozzukhelyre kapcsolatainkat! – küldIsten a negyedik napon.

Ötödik nap, az öröm napja. Apásztor megtalálta elveszett juhát.Mi is örülünk, hogy Jézus nemhagy elveszni, mindig megkeres,amikor utunkról eltérve járunk.

Hálát adunk, hogy örülni tud-tunk a tanulságos történeteknek, atörténetekben szereplő állatoknak,a róluk tanult érdekességeknek, aGugu és Gondibá bábelőadásának,a szép énekeknek, a zenekarnak, ajátékoknak, a kézimunkáknak és asok elfogyasztott finomságnak.

Zajlott az élet egy héten át, agyülekezeti terem tele volt vidámgyerekekkel. A szép napsütés isboldogított, hisz így sok szabadtéri,csoportos játékot játszhattunk. Acsoportok izgatottan versenyeztek,megtanultak együttműködni, oda-figyelni egymásra, segíteni egy-másnak, bevonni a kisebbeket is.

A szüneteket is nagyon vártuk,de vajon miért? Nem véletlenül,hisz akkorra érkeztek a szülők,nagyszülők finom süteményei.Jókat lakmározhattunk, így nem-

csak a szívünk, hanem a hasunk ismegtelhetett. Emellett ráadásfi-nomság is volt, amiről a tiszteletesúr gondoskodott.

A kézműves-foglalkozáson semunatkoztunk.

Köszönet a KOEN Alapítványminden munkatársának; hálásakvagyunk, nagy segítség számunkraminden évben a kiadott tématár, se-gédanyag! Továbbá köszönetetmondunk Szabó István János refor-mátus lelkipásztorunk hatalmasmunkájáért, aki megszervezte, le-vezette, a program minden kismozzanatában részt vett, a sokanyagot, finomságot megvásárolta;Szabó Gyula kántorunknak, aki tel-jes odaadással nemcsak megtaní-totta az énekeket, hanem zenekartis betanított, hogy szebbé tegyékéneklésünket; Bartos Bálint üzlet-vezetőnek, aki egyforma pólókatadományozott erre a célra, hogyjobban átélhessük azt, hogy mi egyhelyre tartozunk, a finom fagyikata nagy hőségben; a munkatársak-nak, az IKE-seknek, fiatal lányok-nak és fiúknak, hogy kitartóansegítettek mindenben, mindig ottvoltak, ahol szükség volt rájuk, ésnem utolsósorban a szülők ésnagyszülők kedvességét, munkáját,a finom süteményeket és a sokadományt! Szívből köszönjük min-denkinek, Isten áldása legyen to-vábbi munkájukon!

Ozsváth Ilona és Végh Enikő pedagógusok

Page 9: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

Egyértelműen sikeresnektartja a tizennyolcadik alka-lommal megszervezett Ákos-falvi Községi Napokat OsváthCsaba polgármester.

Már a pénteki nyitórendezvény isjó színvonalú volt, sok helybeli, il-letve politikusok és a testvértelepü-lések képviselői is jelen voltak: aműsorban fellépett a székelyvajaifúvószenekar, a Varázspatkó lo-varda, a vajai mazsorettcsoport,Szathmári Antónia és Demeter Dá-niel sporttáncos. Molnár József voltharasztkeréki nyugalmazott lelkészméltatta az 50. házassági évforduló-jukat ünneplő 18 párt, akiket a köz-ségvezetés felköszöntött, majdérdemplakettet nyújtottak át a belgaKasterlee térségi katasztrófavé-delmi parancsnoknak, valamint aKasterlee és Nyárádszentbenedekközötti testvérkapcsolati egyesüle-tet vezető Jeff Merbergernek. Ezzelmondtak köszönetet azért a gyorsbevetésre alkalmas Toyota terepjá-róért, amelyet az év folyamán ado-mányoztak a belgák a községnek.Ezt követően a sportcsarnokban aBekecs együttes mutatta be azEmber az embertelenségben címűnagy sikerű táncműsorát. Szomba-ton délelőtt Székelyvajában ifjúságiházat és sportpályát avattak, majd akultúrának is tudtak áldozni, Ákos-falván színpadra léptek a községbeliiskolás csoportok és a Bekecs tagjaiáltal oktatott helyi táncosok.

Mivel a községnapok a Szent Ist-ván-napi búcsúból nőttek ki, erre isfigyeltek az idén, a községvezető aszombati szentmise keretében kö-szöntötte a frissen ide helyezett Se-bestyén Domokos plébánost, erőtkívánva szolgálatához, majd meg-koszorúzta a templom falán állóSzent István-plakettet.

Vasárnap délelőtt Harasztkerékena Testvériség parkjában találkozotta külföldi és romániai küldöttségekmásfél száz fős képviselete, majd akultúrotthonban megtekintették azta teret, amelyet ezeknek a települé-seknek a jelképeivel rendeztek be.Szórakozás minden korosztálynak

A polgármester úgy véli, mindenkorosztály megtalálta az ízlésénekmegfelelő zenei kínálatot a napo-kon. Pénteken este Angie és Cso-csesz mulattatta a tömeget,szombaton a község szülötte, FülöpDenisa nyitotta a sort, őt követte aYoung G, majd két sztárfellépő kö-vetkezett: a magyarországi Bojtor-ján és a szlovákiai Abba Band,amelyekkel inkább a minőségi,mint a mennyiségi szórakoztatásvolt a célja a szervezőknek. Mind-két este sok ember sereglett a térre,ezt azonban túlszárnyalta a vasár-

nap este, amikor a No Sugar pop-rock zenét játszott, Betli Gábor ésJessy mulatóssal pörgették fel ahangulatot. De a kultúrának is ma-radt hely a színpadon, vasárnap dél-után Kömlő testvértelepülésNefelejts hölgykórusa lépett fel,majd a csíkmadarasi népi zenekaradott elő nótaműsort. A délután fo-lyamán a sport is helyet kapott aműsorban, volt autós ügyességi be-mutató és a szokásos községnapikispályás focitorna, amelyet idénmegtoldottak egy barátságos öreg-fiú-mérkőzéssel is a falu szülötte, azegykor ASA-s Gáll Dezső tisztele-tére.

A legtöbb érdeklődő idén is a va-sárnap esti szépségversenyen volt,ahol 11 lány méretkezett meg a Ma-rosszék Szépe címért, de értékespénzdíjak, ajándékcsomagok, utal-ványok jártak nemcsak a királynő-

nek, hanem az udvarhölgyeinek ésa Miss Bikininek, illetve a közön-ségdíjas lánynak is. Alig hangzott ela zsűri döntése, éjfélkor megszólal-tak az ágyúk, és „szeredáig hallat-szó” tűzijátékkal kápráztatták el aközönséget és zárták a háromnaposrendezvénysorozatot.

Nem könnyűAz idén voltak kérdések az anya-

giak kapcsán, ugyanis a helyi költ-ségvetésből kevesebb pénzt tudtaka rendezvényre fordítani, mert nemakartak alapokat elvonni a folya-matban levő projektektől – ismertebe Osváth Csaba. A támogatóknakköszönhetően végül sikerült megol-daniuk, és idén sem kellett alább en-gedniük a rendezvényekszínvonalából. Mellettük állt és ki-tartott az időjárás, hogy felhőtlenülszórakozhasson a helyi és nyárád-menti lakosság. Azt sem hallgatta ela községvezető, hogy nem könnyűaugusztus 20. körüli rendezvé-nyekre fellépőket szerződtetni,ugyanis néhány éve nagyon sok anyári esemény. Míg évekkel ezelőttnem volt gond nagy magyarországineveket is felléptetni, ma annál ne-hezebb és jóval drágább művészekettalálni. Osváth Csaba ezúton is kö-szönetet mond az önkormányzatmunkatársainak, a szervezőknek, tá-mogatóknak az együttműködésért,Nagy István színművésznek a mun-kájáért, Tóth Zsuzsanna Emese ta-nácsadónak és György RenátaTünde szépségkirálynőnek a szép-ségverseny megszervezéséért, ösz-szességében a sikeres községnapoklebonyolításáért.Koncertek, kulturális és sportprogramok színesítették az ákosfalvi hétvégét Fotó: Gligor Róbert László

Gligor Róbert László

Vasárnap röviddel éjfél előtthirdettek győztest Ákosfalvána Marosszék Szépe verse-nyen, akkor tudhatta meg aközönség, hogy kedvenceikmilyen eredményt értek el.

Tizenegy lány lépett színpadravasárnap este az Ákosfalvi KözségiNapok keretében rendezett Maros-szék Szépe – ötödik kiadást megért– szépségversenyen. Egy héten átdolgoztak, koreográfiát, színpadimozgást és mosolygást tanultak,önéletrajzot írtak, fényképkészí-tésre és fellépésre szépítkeztek, ésmindvégig izgultak. A verseny min-den apró-cseprő szervezési kérdésé-vel Tóth Zsuzsánna Emese, alányok színpadi felkészítésével és akoreográfiával György RenátaTünde foglalkozott.

A kiválasztott tizenegy lány aNyárád, Küküllő és Maros menté-ről, valamint Marosvásárhelyről ér-kezett: Birtalan Blanka-Barbara(Gyulakuta, 16 éves), Jeller Kinga-Tímea (Marosvásárhely, 19), ToósMargareta-Andrea (Marosszentki-rály, 19), Fodor Anita-Klementina(Somosd, 17), Kádár Szintia (Nyá-rádkarácson, 15), Bereczki Emese(Nyárádszentbenedek, 17), MariţiuBernadett (Marosvásárhely, 20),Nám Hajnalka (Nyárádszentbene-dek, 18), Huszár Renáta (Káposz-tásszentmiklós, 17), Bitai Boglárka(Ákosfalva, 16) és Nyárádi Zsófia(Káposztásszentmiklós, 17). Ők vál-lalták, hogy utcai, fürdő- és estélyiruhában felvonulnak a közönség ésa zsűri fürkésző tekintette előtt, mi-közben bemutatkozásukat kisebb-nagyobb szurkolótábor biztatta.

Fellépés előtt a lányokat Rus Vi-oleta, Kodó Beáta és Feketics

Dalma fodrászok és Gombos Zsu-zsanna, Cserey Ágota, Kozma Or-solya, Gál Kriszta, Imre Tímeasminkesek tették még szebbekké, azsűriben pedig mind idegenekültek: a magyarországi CsorbaJános (Nagycenk), Túró Tamás(Kömlő), Spisák György (Kömlő),a belga Luc Faes (Kasterlee), a fel-vidéki Szabó János (Madar), a hazaiIoan Roman (Lumina) és a moldá-viai Baghi Leonid (Siret), mellettükpedig a tavalyi szépségkirálynő,Molnár Kinga és a tavalyi Miss Bi-kini, Lukács Larisa.Vásárhelyi lány győzött

Nem volt könnyű dolga a zsűri-nek, hiszen amellett, hogy számosszempontot kellett figyelembe ven-nie, az időkeret is a megszokottnálszorosabb volt, de végül sikerültidőben eredményt hirdetni: a király-női korona a marosvásárhelyi Mariţiu Bernadett fejére került, első

udvarhölgyévé az ugyancsak vásár-helyi Jeller Kinga-Tímeát, másodikudvarhölgyévé a karácsonyfalviKádár Szintiát jelölték, míg a szent-királyi Toós Margareta-Andreanemcsak a Miss Bikini címet nyerteel, hanem a közönségdíjat is ő zse-belhette be 2137 szavazattal.

Rögtön a színpadról való levonu-lás után az idei királynő lapunknakelmondta: többször vett már résztiskolai és egytemi bálok szépség-versenyein, egyszer nyert másodikhelyezést, és 2014-ben szerencsétpróbált a Marosszék Szépén. Meg-lepte az eredmény, nem számítottilyen jó helyezésre, így kimondha-tatlanul boldogan tér haza, újabbszépségversenyen azonban csak né-hány év múlva próbálná ki magát.A vásárhelyi lány harmadévesegyetemista bank és pénzügyi sza-kon szülővárosában, sportolással,főzéssel és olvasással tölti szabadi-dejét, tanulmányai elvégzése utánközgazdász szeretne lenni. Azért je-lentkezett a versenyre, mert életreszóló nagy pillanatnak tartja ezeketaz eseményeket.

Tóth Zsuzsánna Emese szervezőcsak annyit kívánt elmondani a ver-seny és felkészülés kapcsán, hogy alányok magabiztosak, szépek, csi-nosak, ugyanakkor ügyesek voltak,időben megtanulták a koreográfiát,így az egész hét sikeresnek nevez-hető, minden a rendjén ment.Értékes díjakkal jár

A Marosszék Szépére nemcsak azesetleges cím, hanem az elnyerhetőértékes díjak miatt is érdemes pá-lyázni, hiszen nem csecsebecse jár alányoknak: minden fellépő 400 lejesjutalmat kapott az ákosfalvi önkor-mányzattól és 100 lejes vásárlásiutalványt a Barney`s Store-tól, Avonszépségcsomagot, illetve virágot ésaz önkormányzat ajándékát. A ki-rálynő további 500, az udvarhölgyei400 és 300 lejt, mindhármuk háromlovaglási lehetőséget a harasztkerékiVarázspatkó lovardától és ingyenfrizurakészítést Kodó Beátától, aMiss Bikini további 300 lejt és egy250 lejes ruhavásárlási utalványt, aközönségdíjas pedig még 200 lejtkapott.

Marosvásárhelyre került a koronaMariţiu Bernadett lett Marosszék Szépe

2018. augusztus 21., kedd ______________________________________________KÖZÉLET ___________________________________________________ NÉPÚJSÁG 9

Elégedett az ákosfalvi elöljáróSikeresek voltak a községi napok

Tizenegy lány közül választották ki a legszebbet Fotó: Gligor Róbert László

Gligor Róbert László

Page 10: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

ADÁSVÉTEL, BÉRBEADÁS

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás aKövesdombon, a Parângului utcában.Tel. 0748-151-982. (9978)

ELADÓ kertes családi ház Nyárád-szeredában csendes környezetben. Tel.0365/736-081. (9979)

HOSSZÚ TÁVRA kiadó teljesen be-bútorozott, felszerelt tömbházlakásaz 1918. December 1. úton, 150-estömbház, II. emelet. Tel. 0731-526-690. (9766-I)

KEMéNy TűZiFA eladó. Tel. 0744-159-621. (1845-I)

TűZiFA eladó. Tel. 0758-548-501.(1844-I)

ELADÓ tűzifa. Tel. 0755-873-628.(9988)

ELADÓ tűzifa. Tel. 0755-439-394.(9988)

ELADÓ tűzifa. Tel. 0749-707-713.(9988)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM György Mária névreszóló autóbuszbérletem. Semmisneknyilvánítom. (9995)

MINDENFÉLE

FéMSZERKEZETi MUNKÁT válla-lok: kapu, garázsajtó, ablakrács stb.Tel. 0744-966-747. (9100)

KéSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggönyö-ket, harmonikaajtókat, termopánPVC-nyílászárókat, szúnyoghálókat.Tel. 0744-121-714, 0265/218-321.(9701)

HűTŐK javítása lakásán, garancia. Tel.0748-020-050. (9769)

FUVART, bútorhordást vállalunk sze-mélyzettel. Tel. 0749-543-104.(1778-I)

LéTEZiK szép, olcsó, kényelmesnyaralás. Egy hét, tiszta szobákkal,fürdővel, reggeli-vacsora, kedves ki-szolgálás Hajdúszoboszlón, az ÉRCüdülőházban – 25.500 Ft. SzabóGábor, Jutka. Telefonszám: 00-36-30-867-6550. Közel a Béke wellnessgyógyfürdőhöz. (9973-I)

VÁLLALUNK: ácsmunkát, cserép-forgatást, csatornajavítást, bármilyenmunkát. Tel. 0748-901-446. (9661)

VÁLLALUNK tetőjavítást, ácsmun-kát, csatornatakarítást, festést, vako-lást. Tel. 0751-471-965, Sándor.(9871)

HűTŐK javítását vállalom lakásán, éseladok hűtőket, fagyasztókatgaranciával. Tel. 0722-846-011. (8120)

KERESEK hölgyet idősgondozásraNémetországba. Tel. 0722-317-778.(10012-I)

MEGEMLÉKEZÉS

Szomorúan emlékezünk id.SZABÓ ALBERTRE, a drága jóférjre, édesapára, nagytatára,testvérre, rokonra halálának24. évfordulóján. Nyugodjonbékében! Szerettei. (9987)

Egy pillanat és mindennekvége, olyan gyorsan távoztál avégtelenségbe. Maradt abánat és egy csendessírhalom, szerető szívünkbenörök gyász és fájdalom.Fájó szívvel emlékezünkaugusztus 21-én ViONCSEKZSiGMONDRA halálának 8.évfordulóján. Szép emlékétszeretettel őrizzük. Szerettei.(9992)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szeretett férj, édesapa, nagy-tata, após, apatárs, rokon, szom-széd, jó barát,

SZENTGyÖRGyi PéTERaugusztus 18-án hirtelen elhunyt.Temetése augusztus 20-án 14órakor volt a marosszentgyörgyireformátus temetőben.

A gyászoló család. (9997-i)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy apéterlaki származású

KiSS TiBORfafaragó

(élt 41 évet) aki rövid ideig a Hora Kt. és aMobex Rt. dolgozója is volt, Bu-dapesten elhunyt. Temetése amagyarrégeni temetőben lesz2018. augusztus 22-én délelőtt 11órakor.

A gyászoló család. (10002-i)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szeretett édesapa, nagytata,testvér és após,

SÁRKÁNy JÓZSEFéletének 76. évében augusztus

18-án megpihent. Temetése au-gusztus 21-én 13 órától lesz a re-formátus temetőben. Emlékelegyen áldott, nyugalma csen-des!

A gyászoló család. (10011-i)

Szomorú szívvel búcsúzunk uno-kabátyánktól,

id. SÁRKÁNy JÓZSEFTŐL. Sándor és ibolya családjukkal.

(9998-i)

Szomorú szívvel búcsúzom id. SÁRKÁNy JÓZSEFTŐL.

Barátnője, Marika. (9998-i)

Fájó szívvel tudatjuk, hogy SiPOS FERENC

a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem

volt műszaki munkatársa életének 77. évében Magyaror-szágon hosszú szenvedés utánelhunyt. Temetéséről későbbgondoskodunk.

A gyászoló család. (9996-i)

Fájó szívvel tudatjuk, hogy a sze-retett édesanya, nagymama, agyergyóremetei születésű

dr. PUSKÁS SEBESi KLÁRA nyugalmazott szemorvos

85 éves korában megpihent. Te-metése augusztus 21-én, kedden13 órakor lesz a marosszentgyör-gyi temetőben (a nagykórházmögött).

A gyászoló család. (1014-i)

10 NÉPÚJSÁG ____________________________________________HIRDETÉS – AKTUÁLIS________________________________________ 2018. augusztus 21., kedd

A hirdetési rovatban megjelent közlemények,

reklámok tartalmáért a hirdetésfeladó

vállalja a felelősséget!

Távirányítósautó-verseny

2018. augusztus 25., MarosvásárhelySkate Park, Somostető

SZPONZOROK ÉS PARTNEREK:

9 órától – edzések11 órától – verseny

A brassói állatkert két állatgondozójasúlyos sérüléseket szenvedett, miutánhétfőn a medveketrecben rájuk támad-tak az állatok.

Luiza Danilă, a Brassó Megyei Katasztrófa-védelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője el-mondta, a két gondozót a helyszínen ellátták,egyikük nincs eszméleténél, a másik magánálvan, de számos sérülést szenvedett.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett testisértés miatt indított eljárást, jelenleg azt próbál-ják kideríteni, pontosan hogyan ésmilyen körülmények között történtaz incidens.

A brassói állatkert állatvédelmiszolgálata szerint nem tartotta be abiztonsági szabályokat a brassói ál-latkert két gondozója, miközben aketrecet próbálták takarítani.

Roger Rois, a Brassói ÁllatkertÁllatvédelmi és KörnyezetvédelmiSzolgálatának vezetője a Mediafax-nak azt mondta, hogy a megtáma-dott gondozók bizonyos eljárásokatnem tartottak be.

„Eddigi információink szerint,amelyeket majd a hatósági nyomo-zás és a mi vizsgálatunk is alátá-maszt, nem tartották be avonatkozó eljárásokat, és nem bi-zonyosodtak meg afelől, hogy azállatok a kültéri részen vannak,amikor be akartak menni a belsőrészbe, hogy takarítsanak és enniadjanak a medvéknek. Az egyikállat bent maradt, az ajtó mögé bújt,

a gondozó nem vette észre, így történt. Bementaz egyik gondozó, megtámadta a medve, aztánbement a másik, hogy az elsőn segítsen, és őt ismegtámadta. A második fizikailag jobban van,mint az első. Amennyire mi tudjuk, egyetlenmedve támadott rájuk, amelyet nem ismertekagresszívnak. A gondozókat kihozták a ketrec-ből, mentővel vitték őket kórházba. Egyikükneka fején nyílt seb van. Az állatkert egyik látoga-tója hívta a 112-t, aki éppen akkor ott volt, látta,mi történt” – mondta Roger Rois. (Mediafax)

Medvék támadtak rájukSúlyosan megsérült

a brassói állatkert két dolgozója

Illusztráció Fotó: Iszlai Anna

Liviu Dragnea elutasította, hogy az alsóház rendkívüli ülésszakot tartson

Liviu Dragnea képviselőházi elnökindoklás nélkül elutasította, hogy –az ellenzéki alakulatok igénylésére– rendkívüli ülésszakra hívjákössze az alsóházat – nyilatkoztahétfőn a Nemzeti Liberális Párt(PNL) elnöke.

Ludovic Orban emlékeztetett, a Nem-zeti Liberális Párt (PNL), a MentsétekMeg Romániát Szövetség (USR) és aNépi Mozgalom Párt (PMP) múlt hétenterjesztette be a képviselőház rendkívüliülésszakának összehívására vonatkozóigénylését, amelyben három napirendipontot jelöltek meg: „az augusztus 10-itüntetés brutális elfojtását” kivizsgáló par-lamenti bizottság létrehozása, „az afrikaisertéspestis visszaszorításáért felelős kor-mányzati tényezők mulasztásait” kivizs-gáló bizottság felállítása, illetve a CarmenDan belügyminiszter elleni egyszerű in-dítvány benyújtása. Orban rámutatott, aképviselőház házszabálya értelmébenLiviu Dragnea házelnök kötelessége lettvolna rendkívüli ülésszakot összehívni.„Ő azonban nemcsak hogy elmulasztottaezt megtenni, hanem mától – nagyfokú fe-lelőtlenségről és gyávaságról téve tanúbi-zonyságot – átruházta hatáskörét azalsóház egyik alelnökére (…), elhárítvaezáltal a rendkívüli ülésszak összehívásaelutasításának felelősségét” – mondtaOrban, aki szerint a SzociáldemokrataPárt (PSD) így próbálja meg eltussolni azaugusztus 10-i tüntetésen történt vissza-éléseket, a „román állampolgárok testi ép-sége elleni támadásokat, amelyekre a PSDpolitikai parancsára került sor”.

A liberális pártelnök hozzátette, a pártvégrehajtó bizottságának hétfői ülésén jó-

váhagyták a két parlamenti vizsgálóbi-zottság létrehozásáról szóló határozatter-vezeteket, illetve a belügyminiszter elleniindítvány szövegét, és bíznak benne, hogymégis sor kerül majd a rendkívüli ülés-szakra. Formai és tartalmi hibák

Az ellenzéki képviselők rendkívüliülésszak összehívására vonatkozó igény-lése nem felel meg a törvényben és a ház-szabályban előírt követelményeknek,ezért utasították el – nyilatkozta hétfőnCarmen Mihălcescu alsóházi alelnök, akitLiviu Dragnea egy napra megbízott a ház-elnöki teendők ellátásával.

A házbizottság hétfői ülését követőenMihălcescu azt mondta, az ellenzéki ala-kulatok igénylésében csak az szerepel,hogy az augusztus 20-a és 24-e közöttiidőszakra kérik a rendkívüli ülésszak ösz-szehívását, az időpontokat azonban nempontosítják. Továbbá nem csatolták azigényléshez a két parlamenti vizsgálóbi-zottság létrehozásáról – ami a napirendipontok között szerepelt volna – szóló ha-tározattervezeteket, bennük a testületekpontos nevével és célkitűzéseivel. Mihăl-cescu szerint formai hibák is voltak azigénylésben, az aláírásokkal kapcsolatbanis kételyek merültek fel. Azt gyanítják,hogy ezek közül többet korábbi törvény-tervezetekről másoltak az igénylésre, az il-lető személyek ugyanis múlt héten nemtartózkodtak az országban, tehát nem tud-ták aláírni a dokumentumot. A képviselő-ház alelnöke hozzátette, javasolta azellenzéki alakulatok képviselőinek, von-ják vissza igénylésüket és javítsák ki a hi-bákat, de elutasították. (Agerpres)

Page 11: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

2018. augusztus 21., kedd ______________________________________HIRDETÉS – KÖZLEMÉNY __________________________________________ NÉPÚJSÁG 11

A Népújság hirdetési irodájában felveszünk APRÓHIRDETÉST

a kolozsvári SZABADSÁGBA, a csíkszeredai HARGITA NÉPÉBE,

a sepsiszentgyörgyi HÁROMSZÉKBE és az aradi NYUGATI JELENBE.

REDŐNYÖK, SZALAGFÜGGÖNYÖK, GARÁZSKAPUK és egyéb árnyékolástechnikai cikkek, au-tomatizált változatok nagy választékban. Tel. 0265/266-425, 0265/511-439, 0745-379-638. (sz.)TERMOPÁN ablakokat, ajtókat gyártunk és szerelünk német REHAU profilokból. Tel. 0265/266-425,0265/511-439, 0745-379-638. (sz.)A MAROSVÁSÁRHELYI REFORMÁTUS TEMETŐ teljes körű ellátást biztosít a segélyből (ko-porsó, szállítás, balzsamozás, temetkezés). Telefon: 0265/215-875, 0365/448-734, 0749-073-534. (60848)VARRODA VARRÓNŐKET alkalmaz. Tel. 0742-298-872. (20408)CUKRÁSZLABORBA ÜGYES KEZŰ SZEMÉLYEKET alkalmazunk. Tel. 0745-668-883. (9740-I)MAROSVÁSÁRHELYI CÉG alkalmaz ÉPÍTKEZÉSBE VILLANYSZERELŐT, VILLANYSZE-RELŐ-SEGÉDET. Amit ajánlunk: vonzó jövedelem, étkezési jegyek, az utazási költségek elszámolása.Tel. 0365/430-240, 0785-210-682, 9-17 óra között. E-mail-cím: [email protected] (62548-I)ÉRTÉKESÍTŐT alkalmazunk. Stabil munkahely, versenyképes fizetés, bónuszok, megbecsülés. Jártas-ság e téren előnyt jelent. Bővebb részletekért hívja a 0736-391-528-as telefonszámot. (62580-I)A PC HOUSE felvesz megbízható, minimum B kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező SOFŐRT. Azönéletrajzokat kérjük e-mailben a [email protected] címre elküldeni vagy személyesen a cég székhelyére,a Maros utca 17. szám alá benyújtani. Érdeklődni a 0265/313-888-as telefonszámon. (62602-I)SZÁMÍTÓGÉPEK FELÚJÍTÁSÁHOZ és KOZMETIKÁZÁSÁHOZ keresünk MUNKATÁRSA-KAT. Átlagosnál magasabb jövedelem! Az önéletrajzokat kérjük e-mailben a [email protected] címreelküldeni vagy személyesen a cég székhelyére, a Maros utca 17. szám alá benyújtani. Érdeklődni a0265/313-888-as telefonszámon. (62602-I)SOMOSTETŐ KÖRNYÉKI CSALÁDI HÁZ kertjének a karbantartásához keresünk hozzáértő FIA-TAL NYUGDÍJAST. Érdeklődni 9-17 óra között a 0722-667-748-as telefonszámon. (62602-I)KFT. alkalmaz KŐMŰVESEKET, ÁCSOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT. Tel. 0744-798-270. (9918-I)MŰSZAKI KARBANTARTÓKAT és VILLANYSZERELŐKET alkalmazunk belföldi és külföldimunkákra, hosszú távra. Pályakezdők is jelentkezhetnek. Fényképes önéletrajzát kérjük e-mailben [email protected] címre elküldeni. (62597-I)

Szolgáltatás – Üzleti ajánlat

FONTOS TELEFONSZÁMOK• Romtelecom-tudakozó

- információ - 118-932- általános - 118-800

• Központosított ügyelet (Rendőrség, Tűzoltóság, SMURD, Csendőrség, Mentőállomás): 112• Rendőrség - 0265/202-305 • SMURD (betegekkel kapcsolatos információk) - 0265/210-110• Sürgősségi szolgálat:

- gyermekeknek - 0265/210-177• Optika-Optofarm - 0265/212-304

- 0265/312 436- 0265/250-120- 0265/263 351

• Optolens szemsebészet - 0265/263-351• Marmed - 0265/250-344

járóbeteg-rendelő: - 0756-468-658- 0729-024-380

Labor - 0751-114-307e-mail: [email protected],

www.marmed.ro• Dora Optics - 0733-553-976• Dora Medicals - 0265/212-971• Radiológia, echográfiaDr. Jeremiás István - 0265/222- 446

• Lézerakupunktúra - 0722-885-851• Emma vendéglő,hidegtálak készítése - 0265/263-021

• Prefektúra - 0265/266-801• RDS–RCS - 0365/400-401

- 0365/400-404• Áramszolgáltató vállalat - 0800-801-929- vidék - 0265/269-667

• Delgaz Grid - 0265/200-928- 0800/800 928

• Aquaserv:- hideg víz-csatorna - 0265/215-702 - közönségszolgálat - 0265/208-888- központ - 0265/208-800

- 08008 208-888• Fogyasztóvédelmi hivatal - 0265/254-625

• Vasútállomás - 0265/236-284• Távolsági buszállomás - 0265/237-774• Vili Kft.: temetkezés, segélyintézés (0-24 óra), professzionális balzsamozásNemzetközi halottszállítás - 0265/215-119

- 0744-282-710• Alkony Kft. temetkezés (24 ó.) - 0265/263-865koporsók, kellékek, - 0745-606-215 koszorúk - 0745-606-269 és halottszállítás - 0745-609-830• Melinda temetkezés - 0741-615-661Oneşti tér 12. sz., a Litoral mögött,teljes körű szolgáltatás - 0740-263-907

- 0265/311-862• Maros megyei RMDSZ - 0265/264-442

- 0265/262-907• Thomas Hux sofőriskola - 0741-235-239,

- 0365/882-842• Üveg-tükör szerelése, házhoz szállítás - 0265/248-430

Utazási irodák- MAORI turisztikai iroda - 0365/440-528

www.maori.ro e-mail: [email protected] Transervice - 0265/216-242- World Travel Shop - 0265/216-768

turisztikai iroda - 0265/269-900- Bálint-Trans - 0745-611-999

9–17 ó. - 0265/255-092- Intertours - 0265/264-011Royal GTS - 0265/269-308

0731-898-989Hu 0036-306-053-753

- Family Holiday - 0365/449-833,- 0749-922-887

-Thomas Hux utazási iroda - 0365/882-842- 0772-068-684

Méltányos reklámdíj fejében állandó szereplője lehet

a FONTOS TELEFONSZÁMOK rovatnak. Várjuk jelentkezését

a 0265/268 854-es telefonon.

A marosvásárhelyi Siletina Impex Kft. alkalmaztaxisofőröKEt

Követelmények:– érvényes taxisofőri tanúsítvány

vagy– legalább két éve megszerzett B kategóriás hajtási jogosítvány, legalább 21 éves életkor és hajlandósága taxisofőri tanúsítvány megszerzéséhez szükséges tanulmányok elvégzésére a cég költségén– ápolt külső– kedvesség, professzionalizmusAmit ajánlunk:– dinamikus munkakörnyezet– motiváló bérezés– étkezési jegyek– marosvásárhelyi lakhely esetében szállítás a munkahelyre, majd onnan haza– egyéb előnyökA jelentkezéshez szükséges kérvényt, az önéletrajzot, az elvégzett tanulmányokat, képzettséget igazoló,a taxisofőri tanúsítványról készült másolatokat, illetve esetleges ajánlásokat a cég székhelyén – Ma-rosvásárhely, Bega utca 2. szám –, a titkárságon lehet benyújtani hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között.Csak a kiválasztott jelentkezőket hívjuk állásinterjúra.A cég fenntartja a jogot a jelentkezők által nyilatkozottak tesztelésére.További információk a 0265-269-077-es vagy a 0733-090-691-es telefonszámon.

A Siletina Impex Kft. vezetősége

A Nyárádkarácsoni Polgármesteri Hivatal

versenyvizsgát hirdet a következő köztisztviselői állások betöltésére,

meghatározatlan időre:I. besorolású, felső szakmai fokozatú felügyelő a pénzügy-köny-

velés, adók, illetékek és humánerőforrás-ügyosztályra

I. besorolású, kezdő szakmai fokozatú felügyelő a szociális ellátásiügyosztályra

A versenyvizsgán való részvétel és a tisztség betöltésének feltételei:

I. besorolású, felső szakmai fokozatú felügyelő a pénzügy-köny-velés, adók, illetékek és humánerőforrás-ügyosztályra:– oklevél az egyetemi-főiskolai végzettségről, illetve licenc- vagy

annak megfelelő oklevél: gazdaságtudományok, könyvelés szakirány– a tisztség betöltéséhez szükséges, a végzettségnek megfelelő szakmai

tapasztalat: legalább 7 év.

I. besorolású, kezdő szakmai fokozatú felügyelő a szociális ellátásiügyosztályra– oklevél az egyetemi végzettségről, illetve licenc- vagy annak meg-

felelő oklevél: szociális gondozói szakirány; legyen a Szociális Gon-dozók Országos Kollégiumának tagja.

A versenyvizsga menete:A versenyvizsgára a Nyárádkarácsoni Polgármesteri Hivatal szék-

helyén – Fő út, 166. szám – kerül sor.

Írásbeli vizsga 2018. szeptember 20-án 10 órától.Interjú a 611/2008-as kormányhatározat 56/1. cikkelyének megfe-

lelően.A beiratkozási dossziékat a Nyárádkarácsoni Polgármesteri Hiva-

talban kell benyújtani a hirdetés megjelenésétől számított 20 naponbelül, 2018. augusztus 21. és szeptember 10. között, a pénzügy-köny-velés, adók, illetékek és humánerőforrás-ügyosztályra. Telefon: 0265-332-112 (110-es belső), fax: 0265/332-113, mobil: 0753-010-620,e-mail: [email protected], kapcsolattartó Kuti Zsolt László fel-ügyelő.

A jelentkezőknek teljesíteniük kell a 188/1999-es – a köztisztviselőkstátusára vonatkozó, a 251/2006-os törvénnyel utólag módosított és ki-egészített – törvény 54. cikkelyében foglalt összes feltételt.

A dossziénak kötelező módon tartalmaznia kell a 611/2008-as, a köz-tisztviselői hivatás szervezéséről és fejlesztéséről szóló kormányhatá-rozat 49. cikkelyében előírtakat, az utólagos módosításokkal éskiegészítésekkel.

A sajátos feltételek, a bibliográfia, a beiratkozási dosszié tartalmáravonatkozó jegyzék a hivatal székhelyén van kifüggesztve, illetve meg-találják a polgármesteri hivatal honlapján: www.comunacraciunesti.ro

Ferenczi György polgármesterKakasi Rita Izabella jegyző

A marosvásárhelyi Siletina Impex Kft. a következő állásokat hirdeti meg:

A. Műhelyvezető az autószerelő és karbantartó műhelybeKövetelmények:– professzionális autóipari végzettség: mester, technikus, almérnök vagy mérnök– műhelyszervezési és -vezetési képesség – szakmai gyakorlatB. AutószerelőKövetelmények:– autószerelői szakképesítés– legalább kétévnyi szakmai tapasztalatC. Autóvillamossági szakemberKövetelmények:– autóvillamossági szakképesítés– autóvillamossági ismeretek– legalább két év szakmai tapasztalatAmit ajánlunk:– dinamikus munkakörnyezet– motiváló bérezés– étkezési jegyek– marosvásárhelyi lakhely esetén szállítás a munkahelyre, majd onnan haza– egyéb előnyökA jelentkezéshez szükséges kérvényt, az önéletrajzot, az elvégzett tanulmányokat, képzettséget igazolóiratokról készült másolatokat, illetve esetleges ajánlásokat a cég székhelyén – Marosvásárhely, Begautca 2. szám – lehet benyújtani hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között.Csak a kiválasztott jelentkezőket hívjuk állásinterjúra.A cég fenntartja a jogot a jelentkezők által nyilatkozottak tesztelésére.További információk a 0265-269-077-es vagy a 0733-090-691-es telefonszámon.

A Siletina Impex Kft. vezetősége

Page 12: Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen 21 kedd.pdf · van nyitva. A benevezéshez fél liter pálinka szükséges, ame-lyen fel kell tüntetni a termelő és a pálinka

12 NÉPÚJSÁG _____________________________________________ REKLÁM – HIRDETÉS ________________________________________ 2018. augusztus 21., kedd