Te vagy az egyetlen a földön,akiért mindent megteszek,

veled életemet töltöm,nem csak a múló perceket.

Nem ígérek kincset, csillagot,csak egy hű szívet adhatok.Érzem másé nem lehetsz,

én is csak a tied, ha örökké szeretsz.Nem tudjuk még, de mégis jó nagyon,itt vagy velem, s kezedet foghatom,ezer veszély, szakadék mélye vár,

le fogjuk győzni, hiszen ketten vagyunk már.(Goethe)

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér,S tavaszi zápor fűszere a földnek,Lelkem miattad örök harcban él,

Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;Csupa fény és boldogság büszke elmém,

Majd fél: az idő ellop, eltemet;Csak az enyém légy, néha azt szeretném,

Majd hogy a világ lássa kincsemet;Arcod varázsa csordultig betölt,S egy pillantásodért is sorvadok,

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,Csak amit tőled kaptam, s még kapok.     Koldus-szegény királyi gazdagon,

     Részeg vagyok és mindig szomjazom.(Shakespeare: 75. szonett)

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe

nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca

elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég,

hogy vidámak, és nagyon boldogok legyünk.

(Hemingway)

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyogÉs rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!(Juhász Gyula: Szerelem)

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,Holott borongón már az este jön.

Ahonnan boldogságodat lesem,szemedre esküszöm most kedvesem,

piros ajkadra, mely ajkamhoz értés csókot ad, de csókot vár ezért.

Hajadra, mely azért adott okotpanaszra, mert a naptól színt lopott.

Arcodra, melyen hullámos hajadárnyékában piros hajnal hasad.És illatodra is, mert ez fakaszt

az én szerelmes szívemben tavaszt. A porra is, mely talpad alattsóhajt, amerre lábad elhalad.

Pillantásodra, ezt már úgy veszem,ettől megy el még megmaradt eszem.Legyen tanúm a föld, az ég, a tenger,

a sok madár, a virág és minden ember!Neked adom szívemet, senki másnak,

életemet még mellé ráadásnak.(Goethe)

Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,csak te, csak én, örökké és holtomiglan.

Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,lelkünk mélyén őszintén igazán szeretni.

(Stendhal)

Fa leszek, ha fának vagy virága.Ha harmat vagy: én virág leszek.

Harmat leszek, ha te napsugár vagy...Csak, hogy lényink egyesüljenek.

 Ha, leányka, te vagy a mennyország:

Akkor én csillaggá változom.Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy

egyesüljünk) én elkárhozom.(Petőfi Sándor: Fa leszek, ha …)

Minden nap szép, de a legszebb, amit a mai ad nekünk.Reméljük, hogy hosszú marad, s örökké együtt leszünk.

(Goethe)

Szeretném, ha az életed alkonyánezüst hajjal majd megállsz,

még akkor is áldanád a napot,melyen a sors téged velem összeadott.

(Goethe)

… Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom S őrizem a szemedet.

(Ady Endre: Őrizem a szemed)