SSZZIILLÁÁGGYYII SSIISSSSOO SSZZIILLVVIIAA (mondja magáról): Köz- és béríró, 67-ben született, oroszlán, sokat járt a Duna-kanyarban gyerekkorában,aztán kimaradt jó pár év és most, hogy már majdnem késõ, újra odavá-gyik, szereti a Dunát és a természetet, mert végre valami, ami közö-nyös vele szemben. Meg lehetne azt is még, hogy boszorka, de csakegy fia van, nem három.A hivataloshoz: „sok minden voltam és vagyok: kortárs táncostól, nép-mûvelõn át, magyartanár, szociológus és most diplomatának képezemmagam, hogy mehessek kultúrattasénak Venezuelába, MaNcs szer-kesztõ, tusarok.org, miniszteri kitüntetés a nõi esélyegyenlõségért akultúrában. Különben pedig csak írni szeretnék. De arra van a legke-vesebb idõm.”

Szilágyi SissoSzilvia

210

MÁRIA ÉS A MENNY BEVÉTELE

Nem lehet azt mondani, hogy a hetvenes évek végén a család-dal vallási turizmust folytattunk volna. Szóval nem voltunk egyzarándok família csapat. Csak úgy egyszerûen kirándulni men-tünk, jó levegõt szívni, letûnt korok relikviáit nézni (játékboltba,lángososhoz soha), a történelemtanár apám, a biológia szakosanyám, az okos nõvérem és én, a megátalkodott.

Mondjuk küzdöttem az eklézsiaszorongással, mert a halásztel-ki katolikus pap titokban nekem felvilágosító rajzfilmeket muto-gatott egy istenrõl, akirõl már akkor is tudtam, hogy én vagyok,így nem lehet szakállas és õsz, se szõrös lábú, borostái meg kife-jezetten nincsenek. Jártam oda a templom mellé, segítettem be-fûzni a filmet, virágokat cserélni, ha jönnek az illegális hittano-sok, aztán valaki beköpött iskolaigazgató apunál és letoltak, hogymit képzelek, én oda nem járhatok. Na, nekem ez sosem volt aka-dály, ha mondták valamire, hogy ne, gondoltam azért maszekbanmajd, a padsor szélén ülve kimerem én a magamét a nagy szentfazékból. Legfeljebb beiratkozom szolfézsra és a felét ide járok, anyüzüge tanárnõ úgysem állhat. Pusztán, mert szerettem volna atitokról lerántani a fátylat. Szóval már akkor is háttéranyag gyûj-tési céllal koptattam bármilyen padot.

Visszatérve a nagy hétvégi kirándulásokra, mit sem sejtve ar-ról, hogy máshol a vallási, a turizmus egyik ága, (hogy már Áb-rahám is turista volt az Ígéret Földjén), a hegyeken és a vizeken

211

túl, természetesen nem hagytuk ki a templomokat és a kegyhe-lyeket. Utóbbi hálás téma volt nekem, mert elõhozakodhattam azálnok kérdéseimmel és a balkézrõl való tudásommal, ezt tudta isanyám, úgyhogy, ha ilyen helyre értünk, jó szorosan fogott. Kü-lönösen érdekeltek engem a szent csontok, amikrõl tudtam, hogyannyi van belõlük egy szerencsétlen szentre vonatkozólag is,hogy abból több enyvet lehet fõzni, mint a Duna, aztán az erek-lyehamisítás izgatott, mint megélhetési forrás, meg szem-fényveszteni a tudatlan népet, akik azt is könnyen elhiszik, hogyvan Mindenható; meg érdekelt a Mária problémakör, lévén szûz,meg a dajkámat is így hívták, akitõl a korai transzcendens élmé-nyeimet szereztem és nekem valóban egy balga szentre hasonlí-tott. Titokban meg azt is gondoltam, hogy az ilyen helyekenjógyerek energiákat szívhatok. Aztán mégis mindig az ellenkezõ-je történt, nem gyógyultam, nem történt csoda, inkább valaminagy kavarodást okoztam, ami után legszívesebben vértanú ha-lált haltam volna, hogy azonnal üdvözüljek, aztán anyuék jólmegbánják, hogy a világra hoztak és nem szerettek.

Eljött a nap, hogy a Dunakanyart vettük célba, és a parti ücsör-gés, meg a palacsinta helyett szent helyre kellett menni. Visegrádfelõl érkeztünk a géppel, a nõvérem valami Cseh Tamás-dalt ta-nított nekem, anyám meg hátraszólt, hogy meg ne hallja ezt,úgysem értek belõle egy szót sem, meg az az ember egy egzaltált,ráadásul sunyin hunyorog. Mentünk tovább, a régi kanonokiépületek között, apám meg magyarázott, mert ezekrõl õ ténylegmindent tudott. A Bazilikáról, a felszentelésrõl, a Liszt-misérõlmesélt, na és a négy prímásról, ami sehogy sem fért a fejembe,hogy úgy építkeztek, hogy közben húzták a talpalávalót. Volt az-tán egy kis szpícs szent Özsébrõl, aki férfi volt, ezzel a névvel,persze szoknyás férfi, úgyhogy belefér, a remetegyûjtõ, aki nagytûzgömbben egyesülõ csillagoknak látta az apró szent embereket.Ez stimmelt, mert a dajkámnak, amikor egyszer ivott, állólámpaképében jelent meg Szûz Mária, majd dalolt és elrepült, de ettõlmég Mari néni, nõi szerzetesrendet nem alapított; viszont jó más-napos volt a noha bortól, hányt, meg kiköpött, sõt káromkodott.

212

SZILÁGYI SISSO SZILVIA

Úgy véltem, hogy a magyar általános iskolások megérdemelnék,hogy többet tudjanak ezeknek a látomásoknak a hátterérõl.

A Bazilika marha nagy volt, jó hogy, „hazánk legnagyobbja”,így megértettem mitõl térdelnek le bent az emberek. A lánykorineve jobban tetszett: a Mária mennybevitele-fõszékesegyház, ezlegalább úgy hangzott, mint a Családügyi Minisztérium. Mari

213

nénit el kell hozni ide, gondoltam, ha már Rómába úgyse megymegosztani a látomásait, mert tart az olaszoktól, eleve az oroszok-tól félt a háború alatt és okkal, de azt hitte azok rokonok.

Álltunk a családdal a nagy oltárkép másolat elõtt, ahol szegényMáriát a mennybe vették, olyan erõszakosnak tûnt nekem azegész jelenet. Szûzen szült, az biztos fájdalmas volt, a fia megta-gadta, aztán meg fellövik. Apu magyarázott nagy felkészülten,miközben feltûnt egy alkalomhoz öltözött. Megközelítettem apapot, és megkérdeztem, hogy mit szól ahhoz, hogy mi temp-lomba járunk, pedig nem vagyunk vallásosak. Hümmögött és jó-indulattal elkezdett magyarázni, hogy azért, ha engem ez érde-kel, akkor mittudomén. De, vágtam közbe, én úgy tudom, hogya vallásosak hülyék, legalábbis az apu ezt mondta, a talpig mate-rialista, aki mindent tud a világról, még azt is, hogy, ha megha-lunk nehogy azt higgyem, hogy nem csak a föld lesz, vagy mégaz sem. Na így hitvitázgattunk egy hétéves kölyök és egy pap,amikor megláttam sápadt családomat a háttérben, meg a nõvére-met, akinek már aggódott az arca.

Kivitt anyám a fõbejárat elé, és lekevert egy nagyot, hogy még-is hogy képzelem, lejáratom õket.

–Az istenit! – sziszegtem, de jól hallhatóan. Erre kaptam egymásikat, aztán anyám elvonult, hogy a migrénjét borogassa,apám meg vigasztalta, ne legyen szomorú, hogy dilis kölke van.A nõvérem a kipirult pofámat mosta vízzel, próbált megnyugtat-ni, nyelte a könnyeit, én pedig egyáltalán nem sírtam, és muto-gatta, hogy ott szemben a másik parton van egy lebombázott híd,mögötte meg az már nem Magyarország. Na jó, mondtam, akkormost menjünk, oda disszidálunk ketten, megtagadjuk a szülein-ket, királyi életünk lesz, koffolát iszunk minden vacsora elõtt. Az-tán majd nézzük, onnan sokkal jobban látjuk ezt a nagy templo-mot, ahol Máriát, szegényt, mennybe vitték, meg most már en-gem úgyis kirúgtak onnan. Nevettünk aztán ezen, mert elindul-tam tényleg a hazug, kora tavaszi felhõk alatt. A megátalkodottgyerek, ahogy besétál az örökkévalóságba, ritmikus, határozottjárással, mert neki oda szabad bejárása van.

214

SZILÁGYI SISSO SZILVIA

SSZZIILLÁÁGGYYII ZZSSÓÓFFIIAA:: 1973. március 26-án született Cegléden. Az ál-talános iskolát Szekszárdon és Budapesten végezte, az ELTE ApáczaiCsere János Gyakorló Gimnáziumában érettségizett 1991-ben. 1991 és1996 között az ELTE BTK magyar-orosz szakának hallgatója. A PhD-címet 2001-ben szerezte meg.2001. októberétõl a Veszprémi Egyetem Magyar IrodalomtudományiTanszékének fõállású adjunktusa. Három kötete jelent meg eddig: 2002-ben a „volt benne valami különös” (M.Ju. Lermontov Korunk hõse címû regénye) címen a Veszprémi EgyetemiKiadónál, ugyanebben az évben Ferdinandy György monográfia a KalligramKiadó Tegnap és Ma sorozatában, és 2005-ben szintén a Kalligram Kiadó ad-ta ki legújabb kötetét, a Féllábú ólomkatona (Irodalmi mû-hibák) címmel.2005-tõl az Ex Symposion folyóirat felelõs szerkesztõje.

Szilágyi Zsófia

216

„kimegyek, hogy legyen miért BEJÖNNI”

Schöpflin Aladár összegyûjtött leveleinek kötetét lapozgatva,ahol az évek elõrehaladtával címzettként egyre sûrûbben bukkanfel Babits Mihály, kezdetben még Igen tisztelt Uramként, majd,1913-tól, Kedves barátomként megszólítva, úgy tûnik, Babits leve-lei úgy a húszas évek közepétõl kizárólag Esztergomhoz köthe-tõk. Az elsõ esztergomi, Schöpflinnek szóló Babits-levélen rög-tön a „sürgõs és fontos”, a Pestre való bejutást megakadályozó„gazda-teendõk” kerülnek elõ. Esztergom kint van, az 1923-banmegvásárolt Babits-ház fent a hegyen, a „várostól” távol, ahovacsak a posta jut el, és a levelekkel nagy nehezen kicsalogatott ba-rátok. És ez a ház többszörösen is szöveggé változik, hiszen egy-szerre lesz a beszélgetés, az írás színhelye és, legalábbis a mûvekmögé nagy buzgalommal önmagukat valamint saját, általábansokszorosan megkérdõjelezhetõ „valóságukat” helyezõ írófelesé-gek egyikének, Tanner Ilonkának a véleménye szerint, versbéliképek kiindulópontja. Babits azzal csábítja Esztergomba baráta-it, hogy alkalmuk lesz végre beszélgetni, hiszen azt itt „mennyi-vel inkább lehet, mint az utálatos Budapesten”, Tanner Ilonkapedig Költészet és valóság címû írásában egyszerre idézi meg azesztergomi ház tornácán föl-alá sétálgató, szavakon töprengõ köl-tõt, és a mûvek mögé állítható esztergomi valóságot: „S az ûr, aszomszéd falu, a szomszéd csillag, a csirregõ madarak – ez mindesztergomi kép, s a felhõk alatt lengõ magányos házban töltött

217

napok íze. A sokablakos, tág verandába besugárzó aranyos pano-ráma nélkül nem születhettek volna meg az esztergomi versek,vagy egészen mások lettek volna, mint ahogy az ember is meg-változik még jellemében is más égtáj alatt.”

Esztergomból született jó pár Babits-vers, többek között a Minta kutya silány házában, a Verses napló, vagy a Zengõ légypokol, állítjaa miliõ-elméletet önmagukra alkalmazva Tanner Ilonka. Nekemviszont a szövegekbõl születik meg Esztergom, és ez, a versekbõlkirajzolódó, már a legkevésbé sem egy jól körbejárható kisváros-ra hasonlít, sõt, szinte meg sem különböztethetõ Móricz Leány-falujától, Kukorelly Endre Szentistvántelepétõl vagy Balázs Atti-la Szentendréjétõl. A menekülésre, az elrejtõzésre, a visszatalá-lásra tett kísérletek színterei ezek: nem a zajos várossal szembeál-lítható csendes kertek, hegyoldalak, házikók, hanem a külvilágotkirekeszteni szándékozó belsõ világ kiterjesztései: „azt képzeltem,hogy itt letelepedhetnék, hogy / az egész táj belõlem sugárzik, körém /rendezõdik” (Kukorelly Endre: Egy Mindenféle kép). Az elvesztettgyermekkor újrateremtésére kísérletet tenni és letelepedni, már

218

SZILÁGYI ZSÓFIA

nemcsak képzeletben, Szentistvántelepen, kipróbálni azt, milyennemcsak nyáron átélni a szédítõen boldog gyermekkori unalmat.„Mert sehol úgy nem tudunk unatkozni, mint itt”, írja MóriczVirág a leányfalui házról, ahol apja igyekezett megalkotni önma-gát parasztgazdaként, ami nem volt soha, egy pillanatig sem: ter-melt a piacihoz képest tízszeres áron zöldségeket, és maga körégyûjtötte azokat a napszámosokat, akik dolgozni nem, csak me-sélni tudtak, mint például Papp Mihály, A boldog ember Joó Györ-gye, aki a kukorica és a krumpli közül kikapálta ugyan a tököt, detörténeteibõl regény születhetett. Balázs Attila pedig, A meztelenfolyó címû kötet kezdetén, Victor Bahia képében, egy esztergomifocimeccsrõl Budapestre visszatérve, majd onnan kiautózvaSzentendrére, egy domboldalon ülve láthatja a Dunát, amely el-kanyarog egészen az elhagyott Újvidékig: „Inni a folyóból, ame-lyik a távoli Fekete-erdõbõl ered, folyik Ulmnál, Regensburgnál,Passaunál, Bécsnél, Pozsonynál stb. Elhömpölyög Esztergomnál,nagyot kanyarodik Visegrádnál, hogy Szentendrénél is jól látha-tó legyen, a Szamár-hegyrõl például, vagy az Áfonya utca fölül,a Róka-árok mellõl, egy kis romház tetejérõl, ahová létrával leg-könnyebb feljutni.”

Idill és fájdalom Budapest körül. Elvesztett szülõváros, vissza-hozhatatlan gyermekkor, Budapestrõl kimenekített, mert ott vál-lalhatatlan, Leányfalun háziasszonnyá tett Csibe, az ideggyengeBabits mellett (Móricz szerint, aki elég jól értett az öngyilkosság-ba kergetett feleségekhez) Esztergomban többször a Dunába ug-rani készülõ Tanner Ilonka. Befelé menekülni nehéz. És akinekmár nem volt más lehetõsége, hiszen arisztokrataként hatalmasbirtok vette körül, feleséggel és rengeteg gyerekkel, kimennieezért nem volt honnan és nem volt hová, az idõnként beült a zon-gora alá. Ott próbálta a saját esztergomi hegyoldalát megterem-teni Lev Nyikolajevics Tolsztoj, aztán kifutott a világból.

219

„KIMEGYEK, HOGY LEGYEN MIÉRT BEJÖNNI”

IQ 80

(Esztergom Bokréta utcai mandinerrel)

Talán, leszámítva a kötelezõ középiskolai kirándulást, amelyrõlis inkább a csajozás és a bulizás maradt meg az emlékezetemben,mintsem a Duna parti kisváros építészeti, turista-csalogató kü-lönlegességei, sohasem teszem be a lábam a katolikus prímási te-lephelyre, ha nem esz a fene a nyolcvanas évek végén a pesti Bok-réta utcai féljavító fiúintézetbe.

A Bokréta növendékeinél csak tantestülete volt hírhedtebb.Akadt köztünk mindenféle kétes egzisztencia: kirúgott rendõr,

TTÓÓDDOORR JJÁÁNNOOSS, 1952. Budapest (író-újságíró, az Árgus fõszerkesztõje).Könyvei: Hova tûntek a katonák? Kórkép a seregrõl (riportkönyv PatakiKálmánnal, Antikva Kiadó, 1991); Zacisok (szociográfia, Ezredforduló2000 Alapítvány, 1993); Nem vagyunk mi fasiszták (szociográfia, Ezred-forduló 2000 Alapítvány, 1995); Skinheadkönyv (szociográfia, kézirat,1998.) Szkander (novellák, Árgus Kiadó, 2002); Zárka (versek, ÁrgusKiadó – Vörösmarty Társaság, 2003); Aluljárók népe (szociográfia, Ár-gus, 2004.)

Tódor János

220

nehézbúvár, buddhista fõiskolát végzett kiugrott evangélikuspap, akinek azért kellett megválnia lelkészi hivatalától, mert aDeák téri templomban összejött egy nyomozó feleségével. Nomeg mutatóban néhány, pedagógusnak a legnagyobb jóindulattalsem nevezhetõ bohém tornatanár. Engem is rögtön felvett az öt-venes évek valamelyik szovjet pedagógiai fõiskoláján végzett,magát pszichológusnak kamuzó igazgató, amikor meghallotta,hogy éppen a katonai bíróság elöl menekülök egy büntetés-vég-rehajtási intézetbõl, mint tizenkétszer fenyített nevelõtiszt.

Viszont mi voltunk az egyetlenek a fõvárosi házak közül, akik-nek profi punkzenekarunk volt.

Az IQ 80, akár csak maga az intézet, nevével adekvátan a nor-malitás és az imbecillitás vékony drótkötelén egyensúlyozott, éspersze nem mindig sikerült a levegõben maradnia. Az IQ szín-tiszta esztergomi banda volt, a trióból ketten ott is laktak, a har-madik, a gitáros-énekes, a dorogi Csicsi pedig oda járt gimnázi-umba a ferencesekhez. A fiatalabbik Geletey-fivér, a basszusgi-tárt kezelõ Süni végzett testnevelõként helyezkedett el a Bokré-tában, õ hívta késõbb oda a magyar-ének szakos tanár Csicsit. Acsapat harmadik tagja, az idõsebb Geletey testvér, Gyuri, a do-bos fogtechnikusként dolgozott.

Mikor én a Bokrétába kerültem az IQ 80 már rendszeresen fel-lépett a Fekete Lyukban, ami az idõ tájt a legfelkapottabb alter-natív zenei barlangnak számított a Ganz-Mávag kultúrházánaklepusztult pincéjében

Természetesen sok buli volt a szülõvárosban is, az ilyenkor el-kerülhetetlennek tetszõ balhékkal tarkítva. A Bokréta igazgatójahol az esztergomi rendõrkapitányság fogdájából szabadította kipunk zenész nevelõit, hol meg kihallgatásokra, bírósági tárgyalá-sokra járt miattuk. Fába szorult féregként üvöltözve elbocsátássalfenyegette deviáns beosztottjait, akikkel több gondja volt, mintaz antiszociálisként, bûnözõként megbélyegzett gyerekeivel, de avégén, akár csak a zacis srácokat, mindig kirángatta õket a sla-masztikából.

A színpadról a komcsikat a jó édesanyjukba elküldõ Sünit, aki-

222

TÓDOR JÁNOS

nek akkor már két gyereke volt német feleségétõl, Gyula bácsiéppúgy megmentette a sittõl, mint a negyedik IQ 80-asnak szá-mító, szintén bokrétás nevelõ Bakost, aki minden koncerten ottvolt, és hogy-hogy nem mindannyiszor garázdaságba tetõzötthiperaktív jelenléte.

Hol Bakost verték meg, hol õ vert meg valakit. És ha csodávalhatáros módon egy este mégsem került sor pofozkodásra, azt so-hasem lehetett megúszni, hogy Bakos fülsiketítõ módon elböm-bölje a Mákot ettem túróval / nem bírok a fúróval / Óh csak a hajnaljönne már kezdetû örökbecsût. A nevelõsködés mellett egy idõ-ben taxizó Bakos, aki az IQ hanghordozóin, szerényen, mint B.,az Állat van feltûntetve, azt is megúszta ügyészi figyelmeztetés-sel, amikor egy szolid házi szeszelés alkalmával ütést váltott arendõrökkel. Éppen a sítúráról hazamentett öt csillagos bolgárkonyakot tesztelték barátnõjével és Csicsivel, amikor csöngettek.Hiába próbálták lebeszélni, a jogvégzett, ezáltal hivatalból is tör-vénytisztelõ Mari ajtót nyitott, mire bezúdultak a szirénázóURH-s kocsin érkezõ erõszakszervezeti szakmunkások. A félórával korábban a kurva anyjába elküldött szomszéd hívta ki õketa dübörgõ zene miatt. Bakos a rendõröket is oda küldte, ahova aszomszédot. Gumibottal estek neki, megbilincselték, a rendõrko-csihoz vonszolták. Csicsi, aki a benti akciózást egykedvûen néztevégig, elérkezettnek látta az idõt, hogy aktivizálja magát. Oda-szólt a rendõröknek, hogy õ pedagógus és baromira utálja a fa-siszta magyar rendõrséget. A desztósoknak ez annyira tetszett,hogy kérték, ismételje már el, mert nem jól értették. És az IQ ko-rántsem 80-as intelligenciai kvóciensû énekese szótagolva tetteleget a felszólításnak. Csicsi érdekében nem tudott Gyula bácsiközbe lépni, mert akkor már nem õ volt az igazgató, úgyhogy apunkrocker nevelõt közösség megsértése miatt felfüggesztett sza-badságvesztésre ítélték.

Csicsinek, hál’Istennek még idõben sikerült kiugrani a romlásringlispíljébõl, õt is, mint jó néhány sorstársát, akik a 80-as évekvégén a Fekete Lyukban és más efféle deprimáló krízisambulan-ciákon vészelték-tombolták át a késõi kádárizmus döglõdését,

223

IQ 80

beszipkázta a Hit Gyülekezete. Családot alapított, a tokodiüveggyárban volt marketing igazgató, amikor utoljára találkoz-tunk. Többször is hangsúlyozta, hogy így boldog és kiegyensú-lyozott, én pedig a magam cinikus, istentelen módján mosolyog-tam, bólogattam a szavaihoz, és próbáltam úgy viselkedni, hogyazt érezze, hiszek neki. Közben meg álnok módon fölidéztemmagamba azt a Galériában vagy a Zöld Gyíkban kezdõdõ éjsza-kát, aminek betetõzéseképpen az esztergomi piactéren Csicsit le-dobta magáról a ló, amit egy fogatostól kért kölcsön, hogy foga-dásból belovagoljon a kocsmába. Az IQ 80-an frontembere a ke-zét törte, de nyert.

Húsz évvel ezelõtt persze még legfeljebb csak káromkodás for-májában vettük a szánkra az Úr nevét. Süni egyszer például ak-kor, amikor egy esztergomi koncert elõtt a lelkemben az egész na-pos vedelés nyomán szétáradó eufóriának úgy akartam nyomaté-kot adni, hogy az IQ basszusgitárosát nekilöktem a mûvelõdésiház öltözõjét a mennyezettõl a padlóig borító állítólagos velenceitükörnek. Sajnos nem csak a pillanat varázsa tört darabokra, de asok tízezret kóstáló tükör is. Most is látni vélem Süni kényszere-dett vigyorát, a velünk üvöltözõ hosszú hajú népmûvelõ csávó,szintén zenész, a Radics Béla Emlékzenekar gitárosa, eltorzult ar-cát, ahogy a picsába küld minket, és gépisen mantrázza, hogy deezt kifizetitek, baszd meg, de ezt kifizetitek, baszd meg…

De nem fizettük ki. Én legalábbis nem. Alighanem akkor is,mint annyiszor, az idõsebb Geletey fivér húzott ki bennünket aszarból. Gyuri, aki kiköpött Iggy Pop, kivált amikor félmeztele-nül püföli a bõröket, mindannyiszor csupa ideg volt, amikor azIQ 80 turnéra indult. Süni és Csicsi meg a zenekari slepp a kon-certek napján már a délelõtti órákban megkezdte a tudatmódosí-tást, fõleg, ha azon a napon nem kellett szolgálatot adni a Bokré-tában. Gyuri viszont délutánig barkácsolta a mûfogsorokat, ko-ronákat, utána sem alkoholizált, hiszen õ vezette az IQ brancszászlóshajóját, a rozsdás Zaporozsecet. Úgyhogy, ahogy a dobosmeglátta a roncsbrigádot, mindannyiszor hót ideg lett.

Azóta csak átutaztam Esztergomon. Sünivel is, aki kilencventõl

224

TÓDOR JÁNOS

Berlinben él, ott szoktam találkozni. Három éve egy punk feszti-válra is elmentem velük Hannoverben, mert persze Süninek kintis van zenekara. Gyuri pár éves Jamaica-i fogtechnikusi kitérõtkövetõen évek óta ismét a városban él, és a Radics Béla Emlékze-nekarban ügyködik a dobok mögött. Bakos elvette Mariannt, afélangol-félmagyar lányt, aki nagymamájához járt haza Eszter-gomba, és együtt nevelik Mariann fiát, akinek Koki az apja. Majdkét évtizede nem láttam sem Kokit, akivel Süni anno kelet-néme-teket szöktetett át az osztrák határon, sem Drazsét, akit férjül vettMariann, hogy a fiú brit állampolgár lehessen. Edwardról is ak-kor hallottam utoljára, amikor letöltötte a börtönbüntetését, amitdrogcsempészetért kapott. Vajon mi lehet Süni legjobb cimborá-jával, Erõs Ferivel, aki, nomen est omen, tényleg a legerõsebbcsákó volt abban a csapatban ?

Gyuri szerint valamelyikükkel biztos összefutok, ha végre el-megyek egy esztergomi vagy párkányi RBE bulira. De Bakost,aki hónapok óta nem lehet elérni telefonon, feltétlenül vigyemmajd magammal.

225

IQ 80

DÉLTÕL EGYNEGYVENIG

Zúg nagyon ez a télvégszél, s nem is maradhatunk soká. Hide-gek, tehát fagyok: cogito, Esztergom sum. Alkalmi lehetõség, ra-gadj torkomon, Dorogon vagyunk, szaladjak déltõl végig a szom-széd városon. Sumák vagyok, lapítok is rendesen, elhallgatom,mi mindent szeretnék megnézni, de nem bosszanthatom az ide-gemen átvezetõket, hogy miket illenék megmutatniuk: alkalmi-lag szaladnak õk is.

Kisvaspasi szerencsés, a fiam szerencséjérõl beszélek, kilencéves korában látja elõször a várost, én harminchét, ami mármajdnem negyven. Uramég, miért is kell hogy eszembe jussonegy feledhetõ költõ feledhetõ versének sajnos feledhetetlen címe,Negyven felé a létezés, halálkomoly, ez a nagyérzelem íródott egynagyérzelmû vers fölé, mindjárt elsírom magam, mi vihette rá aNegyvenfelé Közelpasit erre a címre; alig múlhattam húsz, ami-kor ebbe a nagyérzelembe szaladtam. Gondoltam volna, hogy anegyvenfelélétezés nagyérzése éppen akkortájt kap el, amikorúgy nagyérzem, elhaladt felettem Esztergomilag is valamiféleidõ? Sok, nagyon sok város érintetlen tõlem még, nem is soro-lom, szégyen a fejemre, vénségemre nem vagyok nagy magyarlá-tott. Igaz, világot se nagyon láttam, a nyugati agyfélteke teljesenkimaradt. Pedig az a rész is felelõs lenne a nagyérzelmekért.Tervben van, pótoljuk, ami(n)t lehet, még negyven alatt. Máraimondta, hogy a részletek lehetnek változatosak és eltérõek, de azalapélmény – minden emberi élet közös alapélménye – negyvenév alatt csakugyan megtörténik minden emberrel…

Nagyvaspasi szerencsés, apám szerencséjérõl beszélek, nem

226

VVAASSSS TTIIBBOORR:: 1968-ban született Mis-kolcon. 1989-ben végzett Nyíregyházántanító-népmûvelés szakon. Szellemi sza-badfoglalkozású, irodalommal és képzõ-mûvészettel foglalkozik. Díjai: Kassák-díj (Párizs, Bécs, Buda-pest, 1995); Közép-Kelet-Európai Ké-peslap nemzetközi mail art kiállítás fõdí-ja (Kaposvár, 1995); Észak-Magyaror-szág Nívódíj (Miskolc, 1996); Pánsípirodalmi pályázat különdíj (Ungvár,1996); Magyar Rádió – Pécsi NemzetiSzínház novellapályázatának különdíja(Pécs, 1996); Magyar Kulturális Szövetség alkotói ösztöndíja (Buda-pest, 1997); Internetto novellapályázat fõdíja és közönségdíja (Buda-pest, 1997); Európai és Amerikai Vizuális Költészeti fesztivál diplomá-ja (Brazília, 1997); I. Mail Art és Fax Art Biennále oklevele (Spanyolor-szág, 1997) Miskolc város alkotói ösztöndíja (1998); Internetto novella-pályázat különdíja (Budapest, 1998); Magyar Fotográfiai Múzeum dip-lomája (Kecskemét, 1998); Internetto novellapályázat 3. díja (Budapest,1999); Print & Publishing fotópályázatának oklevele (Budapest, 1999);Magyar Posta Rt. mail art munkajutalma (Budapest, 1999, 2000); Or-szágos Millenniumi Képverspályázat 3. díja (Székesfehérvár, 2000);Nemzetközi Mûvészeti Szövetség díja (Toledói Egyetem, Ohio, USA,2001); Terasz.hu webmagazin tárcapályázatainak 2. és 3. díjai (Buda-pest, 2001); Miskolc város alkotói ösztöndíja (2002); Kötetei: Hó, ima, virág (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1993); Forgószél(lírai készülõdés a kõkorszakra harminc tételben, Felsõma-gyarország–ÚB, Miskolc 1993); Kettõspont (szabad szövegelések, ÚB,Miskolc, 1993); Rend a lelkem mindennek (szövegszobor, ÚB, Miskolc,1996); Beszélõ viszony (elektrografikák, Idõjelek–Árkád, Miskolc–Buda-pest, 1997); Verskoncert (Kányádi Sándorral és Szabó T. Annával, Szép-míves, Miskolc, 1997); Hamismás (Orpheusz, Bp, 2000); Fürge ÚjakKönyve (Szépmíves, Miskolc, 2000)

Vass Tibor

227

látja ezt a koponyát, nem apám koponyájáról beszélek, egy kopo-nyaereklye okoz fejtörést a Bazilikában. Nagyvaspasinak már aszentjobbhurcolás gondolatától is jelentõsen felszaporodik a pul-zusa, nincs kibékülve ezekkel a relikviákkal, bosszantja, hogynem hagyják a darabkákat nyugodtan porhüvelyezni, nem hatjameg, hogy a Golgota is koponyát jelent. Góg Ésmagóg szavaivalis hiába nyugtatnám: egy-egy templom rangját az is meghatároz-za, hogy hány ereklyét tud fölmutatni, õ a mutatóujját mutatnáfel, figyelmeztetõleg, hagyjál fiam ezekkel békében. Ha meg-ijeszteném, hogy más testrészeket is darabolnak ereklyének, mu-tatna egy másik ujjat.

Másik újat mondok, Középvaspasi szerencsés, saját szeren-csémrõl beszélek, örülök, mikor szül. Középvaspasiné felhajt azesztergomi japóval egy dombra, kettesben bírja, nem a domb,éljen a negyven felé létezés, és benne ülök, nem a dombban, ta-lán nem is a létezésben, Stellának hívjuk, a japóról beszélek, awagonert születési helye tán megbabonázza, a hernádkanyari-aknál sikkesebben – de jó, hogy nem törékenyebben – veszi adunakanyari dombmeneteket. Jobban is érzem magam a kopo-gós mûanyagokkal teli japóban: ergonomikusból eszter-gonomikus lészen.

Szerencsétlen kricsmi, egy olyan fagyizó szerencsétlenségérõlbeszélek, ahol plakát szerint palacsintával is csalogatnak, rende-lünk fagyit, fagyi nincs, rendelünk palacsintát, palacsinta nincs,milyen ereklyéi lehetnek ennek a helynek. Télséget írunk, tél-végséget, tavalyit, tehát idént írunk, nem csak esztergomi negy-ven felé létezõ idõ szerint, a télségre fogják, hogy nincs fagyi, tél-ségkor nem megy a fagyi, mondja a pincérnõ, szerencsétlen por-hüvely, már megint flórai vagy faunai létbe süllyedtünk. Már bá-nom, hogy gusztusom támad – lefegyverzem, még ha negyvenfelé negyvenféle palacsintából válogatni tán télvíz idején semlenne olyan nagy felhajtás. Minden kapaszkodás visszafelé, ful-doklóba utolsó szalmaszál: félhangos méltatlankodással nyugtá-zom a csalódást. Középvaspasi öregszik és öregszik? Felír sok és-t: és, és, és, volt sok és, és lesz sok és. Esztergomban kezdõdik

228

VASS TIBOR

a múlt és jelen ések könyve. Apuka ellipszis. Elkönyvelem, jó akedv, kirándulásból nem lesz kiábrándulás.

Dúl bennem a jókedv, nem érzem, hogy megy, hova megy azidõ. Jól megy az idõnek errefelé, van mit a fejbe aprítania. Fej-vesztés terhe mellett állapítom meg, feltûnõen sok az állapotosnõ. És nincs annyi rosszkedvre derítõ gödör, mint Miskolcon,ahol vak kátyúk is talál szemet. A gyémánt tengely, ahol nemgörbül, hanem törik. Aki szemet vet, VIP-art arat: sok az öltö-nyös is, itt jobban öltö(nyö)znek? (Azóta, ha álmomban a tömeg-vonzás képe jön elõ, öltönybe öltözött terhes nõk garmadáját lá-tom. Szép, szép, de van benne valami rémes.) Meglehet, sok agyûlés a városban. Meggyûlik magammal a bajom, furcsállom,nem fekete öltönybõl van a legtöbb, a kabátok alól többnyire kékruhák villannak elõ. Itt még az égalj is konferenciánkék.

Jó fej vagyok, spórolok, egy kiállítás négyszáz per koponya, mi-re nem jó egy mûvészigazolvány. Milyen hülyén hangzik, mû-vészigazolvány, hivatalosan igazolom, hogy nem zörög a haraszt,negyven felé hiányzik a józan haraszti eszem. Ha túlélném nagy-érzelmû-magam, vajon ereklyeként tisztelném a csontjaimat?

Gyermekkori álmaimban gyakorta repültem, széttártam a ka-rom és gondolataimmal irányítottam magam. Az álmok megma-radtak – mióta az eszem tudom, minden ébredésem álmot szakítfélbe –, de a repülés elmúlt… Az Esztergom-látta nap után visz-szatért ez az álmom, de csalódtam: valamiféle varázsitalt kellettinnom és bottal hadonásznom ahhoz, hogy felemelkedhessek: ré-gen gyógyászati segédeszközök nélkül sikerült. Középvaspasihadonász az avaron.

Zavarom magam a híd közelében, párkányzatán állok egy fal-nak, fázom. Zúg nagyon ez a télvégszél, ha rosszul egyensúlyo-zom, ha rosszul esek magamnak, ha magamba botlok, nem egész-ben jutok haza. Ill. Dorogra. Pedig ott rablóhús, irány a wagoner:éljen rally baba, egy negyven felé az érkezés.

A parkolóban ült egy koldus, nem tudtam neki aprót adni.Volt nálam, nem az volt a gond. Szerencsétlen. Nem a koldusrólbeszélek.

229

DÉLTÕL EGY NEGYVENIG

ZZAALLÁÁNN TTIIBBOORR író, költõ, drámaíró: 1954-ben született. Szakmájaszerint magyar-orosz szakos tanár. Volt a Kortárs versrovatvezetõje, aSzivárvány társszerkesztõje, a Kelet fõszerkesztõje, a Kortárs Könyv-kiadó sorozatszerkesztõje. 1996 januárjától dramaturg a Kolibri Szín-házban. Tanít az Iparmûvészeti Egyetemen, valamint a Théba Mûvé-szeti Szakközépiskolában. Óbudán él, két gyermeke van, Sára és Judit.Megszámlálhatatlan kötet, irodalmi díj és elismerés birtokosa. Az Új Forrás folyóiratban is, könyvsorozatában is megjelentette ame-rikai naplóját Amerika, körülírások, munkapad címmel. Megnyilvánulásai, formabontó líra váltásai, szókimondó tiszteletlensé-gei rendre vihart kavart(n)ak az irodalmi életben.

Zalán Tibor

230

ESZTERGOMIANZIX

11..Minden évben eljön az õsz, és én minden évben onnan tudom,

hogy õsz van, ha máshonnan nem tudnám, hogy Sasvári Gáborbarátomékhoz elvonulunk – elvonulunk mi, a barátok, úgy csalá-dostól – Esztergomba, gesztenyét szedni.

Odafelé megállás Pilisvörösvárott az Emil cukrászdánál, ki ká-vé, ki krémes sütike, ki semmi, csak dühöngés a fölösleges vára-kozás miatt, de azért mindig van megállás.

Ez a gesztenyeszedés fenn a hegyen nem olyan elhamarkodottdolog, mint amilyennek így látszik, nagyon is átgondolt: a nõk,feleségek és gyermekek (Ági, Csilla, Gabi, Irén, Sára, Judit),rendben valóan szedik a hatalmas terület hatalmas fái alól a gesz-tenyét, mi, férfiak, Jankovics tanár, Márton János, Huszka doktor(õ néha eltöri a lábát, és nem ezért szeretjük) meg én, légpuská-val célba lövünk az erdészház mögött; egyre több pálinkával a be-lünkben és egyre kevesebb kárral a céltáblákban.

Aztán, ha elég gesztenye gyûlt a nõk szorgos vödreiben, hatal-mas ebéd-vacsora, szarvas, vagy õz, vagy liba, vagy malac, mikormi, rettenetes zaba mindenképpen, esteledés, kigyúló ég a gesz-tenyefák fölött.

Le a hegyrõl a Sasvári rancsra a vár tövébe, ahol Erzsi asszonymég mindenféle traktával igyekszik visszatartani a hazafelé moz-duló végtagokat, több-kevesebb sikerrel.

231

22.. 1994. Balassi-évforduló Esztergomban. Halálának a négyszázadik évfordulója. Születésének a négy-

száznegyvenedik. Nekem százak nélkül a negyvenedik. ‘54-ben születtem én is.

Meghívnak a tudósok közé, beszélnék a szobornál, valami ünne-pi félét. A szerût.

Jankovics tudóssal a Ria panzióban lakunk, egyikünknek is ki-csi szobában; forgalmas az életünk, kerülgetjük egymást és azunikumos üvegeket.

A várost felveri a tudós nõk és férfiak, de leginkább az egyete-mista és fõiskolás fiatalok ünnepi zaja. Jönnek és mennek, ahogyillik ilyenkor, fel és alá. Tanácskozások, elõadások, kirándulások.

Én leginkább a Ria panzióban ülök, és készülök a beszédemre.Vagy fekszem, készülök az elõadásomra. Leginkább nem juteszembe semmi, azon kívül, hogy lehetnénk mi egyidõsek is Ba-lassival. A halálban. Meg ilyesmi.

A számmisztika összeköt. Önkényes kötés. Kényes kötés. Pár napba telik, míg egy oldalnyi szöveget kipréselek magam-

ból. Szavanként. Félszavanként. A Balassi-szobornál sokan, adomb alján sokadalom, ott állnak a lányaim is, Judit és Sára azanyjukba, Csillába kapaszkodva, beszél az öregük, Balassirólvagy magáról, máról vagy Balassiról.

Büszkének látszanak. Négyszáz éve ettõl a helytõl pár százméterre, azóta más ország Párkányán, három napon át szenve-dett seblázban a költõ, és szólongatta az Urát, hogy szólítsa vég-re magához.

Szél fúj, emlékszem, a beszéd alatt végig fúj a szél, lobogtatja apapírt, a hajamat, kabátom két szárnyát fel-felkapja, viszi a szél.

233

ESZTERGOMI ANZIX