Evangélikus Hittudományi Egyetem.

Kampits Ernő

Kőszegi Evangélikus, Mezőgazdasági,

Kereskedelmi és Informatikai

Szakképző Iskola

Szőlő és bor a legendák, vallások és a Biblia tükrében

2

TARTALOMJEGYZÉK

1.Bevezetés ............................................................................................................................3

2. Történeti áttekintés .............................................................................................................3

2.1. A szőlő eredete .............................................................................................................3

2.2 A borkészítés eredete ....................................................................................................3

3. Borfogyasztás kialakulása ...................................................................................................4

3.1 Mezopotámia ................................................................................................................4

3.2 Egyiptom ......................................................................................................................5

3.3 Görögország ..................................................................................................................5

3.4 Római birodalom...........................................................................................................7

3.5. Közel-Kelet .................................................................................................................8

4. Szőlő és bor a vallásokban ..................................................................................................9

4.1. A Hinduizmus ..............................................................................................................9

4.2.Buddhizmus ..................................................................................................................9

4.3. Iszlám ........................................................................................................................ 10

4.5 Keresztény vallás ....................................................................................................... 12

4.5.1.Jézus és a bor ........................................................................................................ 12

4.5.2. A szőlő és a bor jelentősége a Reformáció után .................................................... 17

5.Szőlő és bor a Bibliában .................................................................................................... 19

6.Összefoglalás ..................................................................................................................... 22

3

1.BEVEZETÉS

A Kőszegi Evangélikus, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakképző Iskola és

Kollégium a magyarországi Evangélikus Egyház egyetlen mezőgazdasági iskolája, ahol a

tanulók a mezőgazdaság különböző szakterületein keresztül a szőlőtermesztéssel és

borkészítéssel is foglalkoznak. Kívánatosnak tartom, ha diákjaink motiváltságát a

szőlőtermesztés iránti érdeklődését nemcsak szakmai, hanem történelmi, vallási alapon is

felkeltem. Ezen dolgozatom reménységem szerint segítséget jelent, hogy tanulóink más

szemszögből is ismerjék, szeressék szakmájukat, s közelebb kerüljenek az Evangéliumhoz.

2. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

2.1. A SZŐLŐ EREDETE

A kréta időszak elején (100 millió évvel ezelőtt) a virágos növények kialakulása idején

jelent meg a szőlőfélék feltehetően első nemzetsége, a Cissites. Ez a nemzetség a

harmadidőszak elején kihalt, azonban belőle származtatják a ma élő 14 szőlőnemzetséget.

A Vitis nemzetség első képviselői (Vitis dakotana) a Felsőkréta időszakában bukkanhattak

fel. Csak az Eocén rétegekből származnak olyan leletek, amelyek alapján már biztosan

követhető a nemzetség fejlődésének útja (pl.: Vitis sezannensis). Hazánkban is találtak levél-

és maglenyomatokat az alsó Oligocén rétegekben: Vitis hungarica (Kiseged), Vitis tokajensis

(Erdőbénye).

Az utolsó jégkorszak után fennmaradt Vitis sylvestris (ligetiszőlő) elterjedt egész Európában.

A Kaukázus fekete-tengeri partvidékén fordul elő a legnagyobb számban, de megtalálható

Európában erdős területeken, folyók völgyeiben (pl.: a Dunamenti erdőkben is).

A Vitis vinifera a Vitis sylvestrisből alakult ki kultúrevolúció során feltehetően i.e. 8000

körül. A kutatók véleményei ez időpontot illetően igen eltérőek.

2.2 A BORKÉSZÍTÉS EREDETE

A bor felfedezéséről szinte alig van ismeretünk. Abból lehet talán kiindulni, hogy a bor

elkészítéséhez edényzet szükséges. Ilyen leletek bőségesen akadnak:

i.e. 8000: Anau (Turkesztánia): cserépedényben gabonát tároltak

Teli Hossuana (Mezopotámia), Szíria: nagy kerek sziklasilók

szurokszerű bevonattal i.e. 5000: Hajji Firuz Tepe újkőkori iráni falu

egyik agyagtéglás épületének konyhaterületéről kiástak hat darab 11.25

4

l-es agyagedényt. Az egyikben bor maradványait sikerült kimutatni az

University of Pennsylvania Museum-ban.

i.e. 4000: Mersin (Szíria): korsó kődugóval

i.e. 2500: A legrégibb szőlőprés Titris Höyük (Törökország délkeleti részén)

Régészeti leletek alapján az első bor készítésének időpontját és helyét nem lehet jó

pontossággal megállapítani, mert az erre alkalmas edényzet nem jelenti egyértelműen azt,

hogy abban bort is készítettek volna. Ezért érdemesebb a legendákban, isteni tettekben

keresni a kezdetekre utaló jeleket.

A Gilgames eposzban Enkidunak (a vadembernek) Siduri (egy Istár papnő) adott először bort,

ami az emberré válásának fontos kelléke volt. (i.e. 4-5000).

Menesz fáraó (első dinasztia első uralkodója) sírjában szőlőmagvakat találtak i.e. 3000 -bői.

Ebből nem következtethetünk arra, hogy a bort ismerte-e, bár Ozirisz akkoriban lett a szőlő,

bor istene.

Egy asszír legenda szerint az i.e. 3000 környékén élő Dzsemzsid király egyik háremhölgye

fedezte fel a bort.

Az európai kultúrhagyományokban nemcsak a szőlő, hanem a bor eredete is Dionüszosz

nevéhez fűződik.

Valóságban az első bor a télire szárított szőlő eszenciájából alakulhatott ki talán i.e. 10 000

évvel, vagy akár előbb is. Ez a mazsolaborhoz (szalmabor) hasonlíthatott. A szőlőt friss

gyümölcsként fogyasztották. Tárolhatóságát úgy növelték, hogy töppedt, szárított gyümölcsét

tették el későbbre valamilyen edényben. Ez a télire begyűjtött gyümölcs levet eresztett, az

pedig megerjedhetett.

3. BORFOGYASZTÁS KIALAKULÁSA

Mitológia és történelem

3.1 MEZOPOTÁMIA

A sumérok Gestint, más néven Innint Siduri - egy Istár papnő - története kb. i.e. 4-5000

körül keletkezett. Ő Enkidut borral szelídítette meg. Gilgames az élet fájaként talál a szőlőre.

5

A bor fontos áldozati ital volt. Temetési szertartásokon az emberáldozatok elkábítását,

megölését valószínűleg kábítószerezett, vagy mérgezett borral tették meg.

Sokféle italt ismertek, sőt keverték is őket. Általánosan fogyasztottak árpa sört, datolya

bort. A szőlő bort is ismerték, de csak uralkodók és vagyonosabb kereskedők engedhették

meg maguknak a fogyasztását. Voltak szűrt boraik is, melyeknek ára a közönséges bor

árának nyolcszorosa volt.

3.2 EGYIPTOM

A szőlő teremtője az egyiptomiak szerint Ozirisz (i.e. 3000-től) Ő az első férfi boristen.

Egyiptomban a sört fogyasztották általánosan. A bor megismerését legendákban lehet jól

nyomon követni. Hathort őrült mészárlását Ré még sörrel állítja meg. Menesz fáraó (I.

dinasztia első uralkodója i.e. 3000) korában születhetett az a legenda is, amiben az istenek

már bort ittak és berúgtak tőle. A bort régebben is kellett ismerniük, hiszen kereskedtek olyan

birodalmakkal is, ahol azt már bizonyítottan fogyasztották.

A Nílus deltájában jól ismert ültetvényeket különböztettek meg i.e. 3-2000 körül.

A szőlő feldolgozásához kosárpréseket használtak. Egy fonott kosárban taposták ki a szőlőt,

aminek a levét a sima, enyhén lejtő alapzatba vésett mustgyűjtő vájatok vezették el a

tárolóedényhez. A préselés egy másik, szokatlanabb módját is ismerték. Egy hosszú, keskeny

fonott kosárba tették a szőlőt, majd két bot segítségével a kosarat mint egy törölköző

kicsavarták.

A kész bor tisztításához már szifonos szűrést is alkalmaztak. Valószínűleg főleg vörös

boruk lehetett.

Sárga, hosszú, iszapból készített dugóval lezárt boroskorsókat használtak, melyek

címkézettek voltak. Jelölték rajtuk a termőhelyet és a borminőséget is. Boraikat valószínűleg

nem érlelték, az évjárat megjelölése az eladási sorrend miatt lehetett nekik fontos.

A bor Egyiptomban is csak az uralkodó réteg és a gazdag kereskedők élvezeti cikke volt.

3.3 GÖRÖGORSZÁG

A szőlő teremtője, az első bor készítője Dionüszosz (római nevén Bacchus)

A bor térhódítása a legendákban jól követhető. Zeusz mézsört csinál diadali italul, mikor

legyőzi apját, Kronoszt. Gyereke, Dionüszosz pedig a szőlő, bor megteremtője.

6

A borfogyasztás terjesztése nem zavarmentes diadalút. Erről több legenda (pl.: Ikariosz

király legendája) tanúskodik. Több helyen törvények által próbálták megakadályozni a

borfogyasztás terjesztését, megkötözött részegeket mutogattak a piactéren elrettentésül.

Egyes termékenységi és mezőgazdasághoz kötődő ünnepek erős kapcsolatba kerültek a

szőlővel, borral. Ezek közül a legfontosabbak: Haloa (XII-I. hó): Ősi szüreti fesztiválból

alakult ki. Ikariosz királyra és lányára Erigonéra emlékeznek. Lenaea (I-II. hó): Dionüszoszi

hatásra kialakult borünnep.

Anthesteria (II-III. hó): A virág, a termékenység, a halál szellemeinek és az új bor

köszöntésének fesztiválja. Valószínűleg régibb Dionüszosznál. A halál szellemeinek

kiengesztelésénél a bor fontos szerepet kap.

Eleusziszi misztériumok (IX-X. hó): Ősi szüreti fesztiválból alakult ki.

Rusztikus (kis) dionüszia (XII-I. hó): Orgiasztikus borünnep, ahol többnyire vidám

történeteket adtak elő. Innen származik a komédia.

Városi (nagy) dionüszia (III-IV. hó): Orgiasztikus borünnep. Innen származik a tragédia

(tragosz = kecske, édia = ének ==> kecskedal). Kiterjedt szőlőtermesztésük volt. Már az

akkori görögök is legendaként ismerték azt, hogy a szőlő metszését a kecske (vagy szamár)

fedezte fel. Valószínűleg az a megfigyelés volt az alapja, hogy a kecske vagy szamár által

megrágott tőke nagyobb, édesebb fürtöket termett.

A szőlőt gyakran taposták emelt, csatornás padozatú speciális alkalmatosságon. Később

köveket raktak a termésre, majd pedig a mérlegprések kezdtek elterjedni.

A bort agyagedényekben tárolták. Ezek nyílását kődugóval zárták el, amit zsinórral

rögzítettek, majd az egészet még egy kősapka borította kívülről. A tömítést növényi rostokkal

oldották meg.

Boraikat nem itták tisztán, rendszerint vízzel hígították, "vegyítették". Erre az Odüsszeiában

sok példát találhatunk: „... És miután a király gyönyörű házába betértek,

széken, karszéken sorban mind megtelepedtek; s nékik, amint odaértek, az agg vegyített

vegyítőben

jó tizenegy éves, mézédes bort, melyet ekkor vett csak elő gazdasszonya és fedelét

kibogozta;...

Külön típust jelentett a tengervízzel hígított bor. Előszeretettel fűszerezték italaikat

fűszerekkel, mézzel, de néhol gyantával is (Retsina). Valószínűleg voltak érlelt boraik.

Eubulus:

7

"Csak három kehellyel vegyítek a mértékletességhez, egyet, az elsőt, az egészségért,

másodikat a szerelemért, élvezetért, a harmadikat aludni. ", Mnesitheus:

"Keverdfele-fele arányban és őrületet kapsz, keveretlenül fizikai összeomlást"

"Férfiak és nők is vegyítetlen bort ittak, amivel leöntötték a ruhájukat és ezt boldog,

dicsőséges szokásnak gondolták" Cleomenes megőrült attól, hogy a Scythiaiak rákaptak arra

a szokásra, hogy víz nélkül igyák a bort. A borfogyasztás általánossá vált a társadalom széles

rétegeiben. Nagyon sok szokás, legenda alakult ki, amelyek e jegyzet kereteit meghaladják.

3.4 RÓMAI BIRODALOM

Róma város alapításának idején, az ősi római királyság korában, i.e. 800-600 honosodott meg

a bortermő szőlő Itáliában.

A római birodalom idején az arisztokrácia szemében a földbirtok számított a legelőkelőbb

befektetésnek, és a mezőgazdasági munka a rangjukhoz legjobban illő foglalatosságnak. Ez

az oka, hogy egészen más foglalkozású római személyek, politikusok, katonák, filozófusok,

tudósok is alapos mezőgazdasági, szőlőtermesztési és borkészítési ismeretekkel rendelkeztek.

A középkorban a rómaiak számára a tejen kívül a rendszeres fogyasztásra két lehetőség volt:

a víz és a bor. A vizek fertőzöttek voltak, ezért általában keverve - „vegyítve" - fogyasztották

a két utóbbi italt.

A mezőgazdaságról szóló könyvek a római irodalom értékes emlékei. A ránk maradt

legrégebbi összefüggő prózai írás is egy mezőgazdasági szakkönyv. A latin írók tanításai

majdnem két évezreden át hatottak Európa mezőgazdaságára, és még az elmúlt század elején

is aktuális ismeretanyagnak számítottak.

Cato (i.e. 234-149) szerint a birtokok értékét a következő sorrend alapján lehet megállapítani:

1. Jó és sok bort termő szőlő 6. Gabonaföld 2. Öntözhető konyhakert 7. Lomberdő (épületfának, szerszámfának, 3. Füzes tűzifának) 4. Olajültetvény 8. Erdős liget futtatott szőlővel 5. Rét 9. Makkos erdő

Plinius (i.sz. 23-79) szerint a termő szőlőkerteket a következő módokon alakították ki:

1. „A szőlő hajtásai a földön fekszenek. "

2. ,,A hajtások minden támasz nélkül állnak. "

3. ,, Karókra támaszkodnak, amelyeken felül nincsenek összeköttetéseik. "

8

4. „A támasztékok egyszerű keresztléces oszlopok, ezek sorban állnak és Cantérius- nak

nevezik. Ez a rendszer rendkívül előnyös a bor szempontjából, mert a nap állandóan éri

a fürtöket és a gondozás könnyű. "

5. „Az oszlopokat a keresztlécek felül négyzetesen kötik össze (nevét conpluviata, a házak

conpluviumától kapta).

6. ,, Elő fákra futtatták a szőlőt, legtöbbször kőrisre, nyárra, olajfára, de északon juharra és

tölgyre is.

Megemlítendő szakírások maradtak még fenn Varró (i.e. 116-27) és Vergilius (i.e. 70-19)

tollából is.

Sok kulturális ismeretet vettek át a görögöktől pl.: Dionüszoszi Bakkhusz néven tisztelték.

Birodalmuk terjeszkedésével a szőlőművelés és borkészítés kultúráját is terjesztették.

Orgiasztikus lakomáik fő szereplője az ételek mellett a bor volt. Gyógyhatásait ismerték és

alkalmazták is. Katonáknak és a rabszolgáknak is napi fejadagjuk volt, így ugyanis

kevesebben betegedtek meg.

Az ókorban számos szakácskönyv volt forgalomban, de csak egyetlenegy maradt ránk:

Marcus Gavius Apicius könyve. Apicius dúsgazdag római patrícius Augustus és Traianus

kortársa volt. Születését i.e. 25-re teszik. Hatalmas vagyonát fényűző lakomákra pazarolta,

majd miután rádöbbent, hogy „csupán'' néhány milliója maradt, véget vetett az életének.

3.5. KÖZEL-KELET

A szőlő teremtője az Úr. Egyes rabbik szerimt az édenkerti „tiltott fa" szőlőtő lehetett. A

nemes növényt Noé menti meg az özönvíztől, és Ő az első szőlész és részeg is. (Mózes I. 09.)

Fejlett szőlőtermesztéssel,

borkészítéssel rendelkeztek. Boraikat szűrték (kákakosaras szűrőn), érlelték.

A szőlő és a bor vallási ceremóniájuk részévé vált, komoly szimbolikus jelentéssel. A

Bibliában rengeteg példát találunk erre:

- szőlő a bőség jelképe: Eskol-völgyi szőlőfürt Kánaán kikémlelésekor (Mózes IV.

13.)

- a szőlő érték: Nábót szőlőjének elrablása (Kir. I. 21.)

- az ültetvény fontos helyszín: Feleségszerzés szőlőben.(Bírák 21.)

- romantikus szimbólum: Salamon éneke (Énekek éneke)

9

- élet fontos kelléke: a hét faj egyike a búza, árpa, füge, datolya, olíva, gránátalma

mellett.

A bor mindennapi életük részévé vált, hiszen a vallási szertartások (sabat) fontos

résztvevője volt, s az napjainkban is. A zsidók Tórája a keresztény Biblia Ószövetségének

felel meg (majdnem azonos). így a keresztény hagyományokba, ceremóniákba is átöröklődött

a szőlő bor szerepe pl.: Utolsó vacsora: "az én vérem ... "(Márk ev. 14.), Kánaáni mennyegző

bora (János ev. 04.).

A borkóstolások végén magyar szokás szerint az utolsó hivatalos pohár bor után a

„búcsú-poharat" vagy „Szent János áldást" fogyasztják el. Ennek eredete az Abdias

legendában található meg: „János evangélista meg akarta téríteni Aristodemos pogány

főpapot, aki a kereszténység ádáz ellenségének mutatkozott. Aristodemos megígérte, hogy

megtér a keresztény hitre, ha Szent János kiissza a méreggel teli kelyhet, amely a szeme

láttára már megölt két gonosztevőt. Szent János fogta a kelyhet, megáldotta a kereszt jelével,

imádkozott, mire láng csapott föl a kehelyből, mérges kígyók hullottak belőle, majd fenékig

kiitta a tartalmát. Semmi baja sem esett, Aristodemos mégsem váltotta be ígéretét. Erre Szent

János átnyújtotta neki a köpenyét, hogy terítse a gonosztevőkre. Aristodemos ezt megtette,

mire a gonosztevők életre keltek. A kettős csoda hatására Aristodemos és vele együtt sok nép

megkeresztelkedett. "

4. SZŐLŐ ÉS BOR A VALLÁSOKBAN

Az öt világvallás tekintetében a szőlő bor szerepe igen változatos képet mutat.

4.1. A HINDUIZMUS

A hinduizmusban a bor nem játszik szerepet. Hős eposzokban (pl.: Rámájana), filozófiai

bölcselkedésekben megjelenik, mint a lakoma egyik itala. Főleg negatív megítélés alá esik,

bűnös kábulatot okoz.

„ Oh, király, Dváraká városában élő barátainkról és rokonainkról kérdeztél. Elmondom hát

neked, hogy mindannyiukra lesújtott a bráhmanák átka. Mindannyian megrészegedtek az

erjesztett rizsből készült bortól, s botokkal támadtak egymásra, még csak fel sem ismerve a

másikat. Most négy vagy öt kivételével mind meghaltak és eltávoztak. "

Srimad Bhagavatam I. 15.22-23

4.2.BUDDHIZMUS

10

A Hinduizmus és a Buddhizmus közös tőről fakad. A történelem során időnként a köztük

levő különbség igen csekély volt. Lényegében a Hinduizmusnál leírtak igazak a borhoz való

viszonyukban.

4.3. ISZLÁM

A borfogyasztás tiltott számukra. Ennek eredetét egy legenda magyarázza:

„Mohamed sivatagi zarándoklásai során egy faluban nagy vigasságot talált. Meg is

kérdezte, mitől ilyen vidámak az emberek, miért nevetnek, dalolnak, sőt túláradó

szeretetükben még az idegeneket is megölelik és megvendégelik. Megmagyarázták neki,

hogy a nagy vigasság oka a bor, már kiitták az emberek az ünnepi kupákat. Erre Mohamed,

Allah előtt kedves italnak minősítette a bort, mert ilyen boldogok lesznek tőle az emberek, s

áldását adva a mulatozókra tovább indult. Harmadnap visszafelé jövet ismét e faluba ért.

Most azonban sírás-rívás fogadta, sok házban meg temetésre készülődtek. Miféle járvány

üthette fel a fejét, hogy így elszomorította a falu lakosságát, s a nagy nevetést sírás és jajgatás

váltotta fel? - kérdezte a próféta, s a falubeliek elmesélték, hogy nem járvány a szomorúság

oka, hanem a harmadnapja tartott lakodalmi ünnepség. Az ünneplők bort ittak, de nemcsak

egy kupával, hanem az elsőtől olyan kedvet kaptak, hogy utána cseberszám vedelték, s

annyira megrészegültek, hogy a végén egymásnak estek, verekedni kezdtek, s most több

halálos áldozata van a lakomának, a sebesültekről nem is szólva. Mohamed mérhetetlen

haragra gerjedt, s megátkozta a bort és mindazokat, akik isszák. "

E tiltás (2. szúra, 5. szúra) ellenére a törökök a hódoltság idején fogyasztottak alkoholos italt.

Erre több indokot találtak pl.: Messze vannak Allahtól így nem látja őket, valamint a tiltás a

borról szól, a borpárlatról és az erjedésben levő mustról nem.

Érdekes, hogy a Korán szerint a Paradicsomban nem-poshadó vizű, tejjel, mézzel és borral

folyó patakok vannak. (47. szúra)

4.4. Zsidó vallás A zsidóság bölcsője a Közel- Kelet. Mózes öt könyve a Tórának felel meg többé-kevésbé, és az

ott leírtak a zsidók életét meghatározó szabályok alapjai.

Mindenképpen kiemelendő a kóser (vallási célra alkalmas) bor. Komoly szabályozás (Kashrut)

vonatkozott és vonatkozik a szőlőtermesztéstől kezdve a borkészítésig sőt a fogyasztásra is.

Az egész világban így Magyarországon is készül kóser bor. A szőlőtermesztésre vonatkozó

szabályokat csak Izraelben tartják be. Ott a 3 évnél fiatalabb szőlő termését nem szabad

felhasználni, valamint minden 7. évben (szombatév) szedetlenül és metszetlenül kell hagyni az

11

ültetvényt. A borkészítés szinte mindenhol azonos szabályok alapján történik, csak szombattartó

zsidó végezheti. A borászati eszközöket csak erre a célra lehet használni. Ahol ez nem oldható

meg, ott forró gőzzel háromszor átmossák a teljes rendszert. Nincs megengedve a must javítása.

Fajélesztős beoltást csak kóser fajélesztővel engedik meg, vagy csak a természetes mikroflóra

végezheti az erjesztést. Néhol még a biológiai almasavbontást is tiltják. Derítésre csak bentonit

használható, tojásfehérje, zselatin stb. tiltott. Kén használata megengedett. Érleléskor a hordókat

lepecsételik. A bor stabilizálását csak bentonittal, hőkezeléssel és szűréssel lehet megoldani. Ha a

bor pasztörizált, akkor a palackot nyitott állapotban nem szombattartó zsidó is megfoghatja, így

az éttermi felszolgálása egyszerűbb. Ha a nyitott borospalackot nem szombattartó zsidó érinti,

akkor a bor „tréfli" (vallási célra alkalmatlan = nem kóser) lesz. Izraelben ez a szabály még az

erjesztő tartályokra is vonatkozik.

,fiúst, feldarabolt halat, vagy kóser bort, másvallásúval csak kettős pecséttel ellátva

küldhetünk felügyelet nélkül. Forralt bort, borecetet, tejet és túrót elegendő egy pecséttel

ellátni."

„Bor, borecet, törköly és seprőpálinka csak akkor iható és használható, ha szombattartó

zsidók készítették, és állandó megbízható felügyelet alatt áll. Ha a kóser italt egy szombatot

nyilvánosan megszegő zsidó vagy egy másvallású dugaszolatlanul érintette, nem ihatjuk

meg."

A szombat (sabat) lebonyolításában is fontos szerepe van a bornak:

„Ha módunkban áll és egészségünknek nincsen ártalmára, szerezzünk be húst, bort és halat a

szombat tiszteletére." szombatot a kidus (kidus = megszentelés, a boráldás hagyományos

héber neve) mondásával szenteljük, lehetőleg borra mondjuk a kidus imát, de két egész

kaláccsal is végezhető. ... Romlott, nem iható borra nem mondhatunk kidust. A kiduspohár ne

legyen csorba."

Gazdasági szempontból is jelentős volt számukra a bor:

„Mestereink tanították: nem exportálnak Izrael országából semmiféle gyümölcsöt és javakat,

amelyek életfontosságúak, mint például bort, olajat és lisztet."

A mindennapi élethez szóló bölcsességekben mint példázat is szerepel:

„Ahhoz, aki fanyar szőlőt eszik és bort iszik sajtójából, aki ellenben öregektől tanul,

olyanhoz hasonlít, aki érett szőlőt eszik és óbort iszik. ... Rabbi Meir mondogatta: ne a

kancsót nézd, hanem ami benne van, van új kancsó, amely tele van óborral, és van régi,

amelyben újbor sincsen. (Ezzel az ember belső értékére céloz.)"

És végül egy jellemző történet:

12

,Ismael rabbi (Jose rabbi gyereke) meglátogatja Simeon rabbi házát. Felajánlottak neki egy

serleget, amit az első kérésre elfogadott és egyszerre kiitta. Azt mondták neki: «Te is úgy

gondolod, hogy aki egy hajtásra kiissza poharát az kapzsi?» A válasz: «Nem mondanám, ha a

pohár kicsi, a boruk édes, a gyomrom kő.» Ezért megérdemelt még egy pohárral."

4.5 KERESZTÉNY VALLÁS

A kereszténység bölcsője is a Közel-Kelet. Nincs még egy vallás a világon, amelyben a bor olyan középponti szerepet játszana, mint a kereszténységben. A bor Krisztus vére.

Katolikus egyházban elterjedt a szőlővédő szentek dicsérete, melyeket kalendárium formátumban adtak közzé. Például: január 6. Vízkereszt Három királyok bora

április 24. Szent György napja

május 25. Szent Orbán, szőlő szőlészek védőszente

augusztus 7. Szent Donát

október 28. Simon Júda

november 11. Szent Márton

december 27. Szent János

4.5.1.JÉZUS ÉS A BOR

Jézus étel és ital tekintetében nem követett szigorúan aszkéta elveket, és nem tette ezt

kötelezővé követői számára sem. Ő maga is tisztában volt vele, hogy ezért sokan elítélik. A

zsidók Keresztelő Szent Jánost tartották a Messiásnak, mert ő olyan igazi „próféta" volt:

nem evett, nem ivott, a pusztában élt, vadmézzel és sáskákkal táplálkozott. Jézus viszont

nemcsak az embereket szerette, hanem a jó bort is:

„Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia,

eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök

barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel."

Sokan egyenesen a szemére hányták, hogy miért nem él önmegtartóztató életet:

„Némelyek a szemére vetették: »János tanítványai böjtölnek és imádkoznak, s ugyanígy a

farizeusok tanítványai is. A tieid ellenben esznek és isznak.«"

Jézus nyilvános működésének első csodája is a borhoz kapcsolódik:

13

„Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is

meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja

megjegyezte: »Nincs több boruk.« Jézus azt felelte: »Asszony, a te gondod az én gondom.

De még nem. jött el az én órám.« Erre anyja szólt a szolgáknak: »Tegyetek meg mindent,

amit csak mond.« Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára,

mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: »Töltsétek meg a korsókat vízzel!« Meg is

töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: »Most merítsetek belőle, és vigyétek

oda a násznagynak!« Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem

tudta, honnan való - a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták -, hívatta a násznagy

a vőlegényt, s szemére vetette: »Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már

megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.« Ezzel kezdte

meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek

benne." (Jn 2, 1-11)

„Nincs boruk" — ennek a mondatnak mélyebb értelme van. A bor a Bibliában szimbolikusan

mindig az örömöt jelenti. Ha nincsen bor, nincsen öröm. Jézus azért jött, hogy örömöt hozzon

az embereknek: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék." Jézus azért jött, hogy

igazi életet hozzon, hogy igazi ital legyen: az élet itala. Jézus Mária közbenjárására borrá

változtatja a vizet, és ezzel megnyitja a hitre a tanítványok szívét. A kánai menyegző

valójában már egy másik lakodalomra utal: arra, melyet Jézus Jeruzsálemben ünnepel meg az

utolsó vacsora termében. Most vizet változtat borrá: amikor betelik órája, a bort változtatja át

vérévé. A vőlegény barátai helyett az egyház ül az asztalnál. Az ünnepi pohár pedig nem

csupán az eljegyzés öröméből, hanem a vőlegény

életéből részesít, testéből, lelkéből, véréből: „aki issza az én véremet, az énbennem marad

és én őbenne." Amikor a kánai menyegzőn kijelenti Isten dicsőségét, megsejtet valamit

abból a boldog örömből, amely azt várja, aki asztalhoz ülhet Isten országában.

A bor központi szerepe a kereszténységben félreértéshez is vezetett az ókorban. A

keresztényeket gúnyoló pogányok annyit tudtak, hogy a keresztények istenítik a bort. A bor

görögül oinosz, ami egy betűvel különbözik a szamár jelentésű onosztól. így született meg a

szamárimádat (onolatria) vádja a keresztények ellen.

Jézus a kereszthalála előtt, az utolsó vacsorán a következőket cselekedte:

14

„Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak

adta, és ezt mondta: »Vegyétek, egyétek, ez az én testem!« Azután vette a poharat és hálát

adott, nekik adta, és ezt mondta: »Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a

szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.«"

Jézus ekkor alapította meg az egyházat, azt a közösséget, mely ettől kezdve a kenyér és a

bor vételével Krisztust veszi magához. Az eucharisztia, a hálaadó szeretetlakoma a

kereszténység központi misztériuma, megünneplése a kereszténység lényege. Az

eucharisztikus áldozat nemcsak megemlékezik Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról,

hanem megismétli azt: a Jézus szavait ismétlő áldás a kenyeret Krisztus testévé, a bort

Krisztus vérévé változtatja át. Hogyan értelmezik ezt a különböző keresztény közösségek?

A kereszténységben egyetlen áldozat létezik: Jézus Krisztus golgotai keresztáldozata. Az

eucharisztia nem új áldozat, hanem Krisztus kereszthalálának, a múlt egy konkrét pontján

történt egyetlen véres áldozatnak vérontás nélküli megjelenítése. Az ortodoxok és a

katolikusok szerint a szent liturgia, az eucharisztikus ünneplés valódi áldozati cselekmény,

nemcsak emlékezés a hajdani eseményre, hanem tényleges megjelenítés, amelynek révén a

mindenkori hívő részesül a kereszthalál gyümölcseiben. Jézus az oltáriszentségben vere

(valóban), realiter(valóságosan) és substantialiter (lényegileg) jelen van. A szentmiseáldozat

bemutatásakor a kenyér és a bor nem „olyan, mintha" test és vér lenne, hanem ténylegesen Jézus

Krisztus teste és vére, vagyis a meghalt és föltámadt Jézus személyesen, isteni és emberi ter-

mészetének teljességével.

Ez a mai ember számára azért nehezen felfogható, mert ma másképp értelmezzük a jelkép vagy

képmás (eikón) fogalmát, mint kétezer évvel ezelőtt. De ha megértjük a régiek gondolkodását,

megértjük, hogyan van jelen Krisztus a kenyérben és a borban.

Jézus nyilvános működésének idején a platóni filozófia volt a legmagasabb rendű bölcselet.

Az ókori filozófiák kivétel nélkül materialisták voltak: Platón volt az egyetlen, aki a szellem,

nem pedig az anyag elsődlegességét hirdette. Az anyagi világ fölött létezik egy tökéletesebb,

szellemi világ, az ideák világa: a földi világ csupán az égi tökéletlen mása. Ám Platón a

„másságot" másképp érti, mint mi: a „más" nem az jelenti, hogy különbözik az eredetitől,

hanem éppen ellenkezőleg: azt, hogy részesedik a tökéletes ősvalóságban.

Míg mi a „másságban" a különbözőséget, Platón a hasonlóságot látja. A valóságos létező az

örök eszme „mása", „jelképe", „képmása", „lenyomata", ami azt jelenti, hogy valamilyen

fokon részesedik belőle: azaz a valóság azért valóság, mert képmás. Az örök eszme

valamiképpen jelen van a konkrét létezőkben, azokon keresztül hat és azok révén ismerhető

meg. A mai felfogás ellentétet lát valóság és jelkép között - a jelkép „más", mint amit

15

jelképez, a bor nem vér, legfeljebb jelkép. Pál apostol, az evangélisták és az egyházatyák

ezzel szemben azonosságot látnak ott, ahol mi ellentétet: a jelkép az, amit jelképez, mert

részesedik benne, a valóság azért lehet egyáltalán valóság, mert „mása" valaminek, mert a

felsőbbrendű világ lenyomata, mert a képmás erről a „más" világról tesz tanúbizonyságot:

vagyis a bor azért vér, mert jelkép.

Az oltáriszentségben feláldozott kenyér és bor azért valóság, mert „képmás", de már nem a

platóni örök, változatlan eszme mása, hanem a halála által a feltámadás dicsőségébe

emelkedett élő Krisztusé. A kenyér és a bor „részesedik" Krisztusban, tehát Krisztus

valóságosan „jeleri van" bennük mint test és vér. A szentmiseáldozatot bemutató papban

mint képmásában ugyancsak Krisztus van jelen és mutatja be egyetlen áldozatát.

Vérző ostyák

Krisztus valóságos jelenlétét a kenyér és bor színében a 13. századtól egyre inkább vitatták

azok, akik a képmásban „másságot", nem azonosságot láttak. A kérdés jelentőségét

bizonyítják a vérző ostyákról szóló sokasodó legendák, melyek funkciója egyértelműen a

kételkedők meggyőzése volt. A Legenda Aurea jegyezte fel Nagy Szent Gergely pápa

miséjét:

„Egy előkelő asszony minden vasárnap kenyeret ajánlott föl Gergelynek. Egyszer azonban

hitetlenkedni, nevetni kezdett, amikorra miséző pápa az átváltoztatott ostyát odanyújtotta

neki, és a szent szavakat mondotta hozzá: a mi Urunk Jézus Krisztus teste juttasson el az

örök életre. A pápa a szentséget ezért nem is szolgálta ki az asszonynak. Visszatette az

oltárra, és megkérdezte, miért nevetett. Azért - válaszolt az asszony -, mert te azt a kenyeret

nevezted Krisztus testének, amelyet én hoztam. Gergely a hitetlenség hallatára imádkozni

kezdett, és íme, a kenyér emberi formát, éspedig ujjat mutatott. Az asszony megrendülve

hinni kezdett, mire a húsdarabka ismét kenyérré változott. A pápa most már megáldoztatta

vele."

Más legendák vérző ostyákról számolnak be: „ 1247-ben a portugáliai Santarem városában

egy féltékeny asszonyka, akit férje rendszeresen megcsalt, jósnőhöz fordult. Azt a tanácsot

kapta, hogy szerezzen megszentelt ostyát, mert ez az egyedüli mód arra, hogy hatékony

bájitalt lehessen készíteni a hűtlen férjnek. A hívő asszony áldozáskor titokban a szent-

ostyát egy zsebkendőbe rejtette, és elindult a jósnő háza felé. Útközben az ostya vérezni

kezdett, és a vércseppek a földre hulltak. Az asszony észre sem vette a történteket, annál

inkább látták azt a járókelők, akik megállították őt, és kérdezősködni kezdtek. Ekkor az

16

asszony ijedtében hazaszaladt, és a vérző ostyát egy kis faládikóba rejtette. Az este hazatérő

férj szokása szerint ideges és goromba volt feleségével. Az éjszaka kellős közepén a

házaspár furcsa zajokra ébredt, és a ládikóból fényes világosság áradt. Olyan erős volt a

fény, hogy az egész szobát megvilágította. A férj kinyitotta a ládikót, és meggyőződött róla,

hogy a világosság a kendőbe tekert szentostyából árad. A jelenet annyira megindította, hogy

feleségével együtt letérdelt, és együtt imádkoztak a csoda előtt. Kora reggel értesítették a

plébánost a történtekről, aki a csodás ostyát körmenetben vitte a templomba. Az ostyát

viasztartóban helyezte el és a szentségházba tette. Amikor másnap kinyitotta a

tabernákulumot, alig hitt a szemének: a viaszdoboz darabokba n hevert, az ostya pedig egy

üvegampulla alján volt látható. Teljesen érthetetlen volt, hogy az ostya hogy jutott át

épségben az ampulla szűk szárán. A szentostyát a mai napig az üvegből készült szűk szárú

ampullában őrzik Santarem templomában."

A leghíresebb eucharisztikus csoda az itáliai Bolsená-ban történt meg:

„ 1263-ban egy Rómába tartó cseh pap utazott át a városon. Miközben szentmisét mutatott

be, kétségek gyötörték, hogy az ostya valóban Krisztus testévé változik-e? Az átváltoztatás

pillanatában megdöbbenve látta, hogy az átváltoztatott és megtört ostyából vércseppek

hullottak a korporáléra, az oltárra, sőt még a márványpadló néhány köve is véres lett. A

bolsenai hívek a bevérzett oltárkendőt körmenetben vitték IV. Orbán pápához, aki éppen a

közeli Orvietóban tartózkodott. "

A pápa 1264. augusztus 11-én meggyőződött a történtek hitelességéről, és szeptember 8-

ai dátummal bullát adott ki, amellyel elrendelte Corpus Domini, űrnapja ünnepét a

pünkösd utáni tizedik napra, csütörtökre. IV. Orbánt földije, Lüttichi Julianna látomásai is

megerősítették döntésében. Julianna teliholdat látott, melyből egy darabka hiányzott.

Látomását úgy értelmezte, hogy a hold az egyházi évet jelképezi, amelyből valami

hiányzik, mégpedig az oltáriszentség ünnepe. A pápa Aquinói Szent Tamást bízta meg,

hogy az ünnep számára liturgikus szövegeket szerkesszen. Az Angyali Doktor Lauda

Sión című szekvenciája a kenyér és bor színében jelenvaló Krisztust dicsőíti: „Dicsérd

Sión Megváltódat, vezéredet, pártfogódat áldja hangos éneked. Nagy átokról szól az ének,

élet élő kútfejének, a Kenyérnek, hódolunk."

A 15. századi Magyarország egyik legnépszerűbb kultusza a Szent Vér tisztelete volt a

Tolna megyei Bátán. A Thuróczi-krónika szerint Garai János a Szent Vér ereklyének

tulajdonította kiszabadulását spalatói fogságából, ezért Bátára zarándokolt. Zsigmond király

17

kérésére IV. Jenő pápa engedélyezte a búcsút az apátságnak, ahol „Krisztusnak csodálatos,

az oltáriszentségből kiömlő vére és néhány más ereklye van. "A pápa mindazoknak, akik

felkeresik az apátság templomát, tízévi és tízszer negyven napi búcsút engedélyez. Petrus

Ransanus szerint Báta kis falu, de nagyon figyelemreméltó, mert látni lehet az ostyában

Krisztus vérét testének részecskéjével együtt. Egy Klára nevű asszony súlyos betegségében

Bátára vitette magát, „ahol Krisztus vérző testét mutatják a népnek, hátha kegyes lenne hozzá

az isteni irgalom és meggyógyítaná ".

Feltűnő a Hunyadi-család nagy tisztelete a Szent Vér iránt. Hunyadi 1440-ben az apátság

közelében győzte le Garai László seregét, s e csata után került országos méltóságokba.

Ajándékaiból arra következtethetünk, hogy gyakran megfordult Bátán. Két értékes dalmatikát

ajándékozott az apátságnak, melyek értéke 16 forint körül volt. Özvegye, Szilágyi Erzsébet

egy 75 forint értékű, „Nagh Barson"-nak nevezett kazulát és két 32 forint értékű kazulát

adott, amelyeket egy arannyal és gyöngyökkel kivarrt kereszt ékesített. Hunyadi László a

kivégzése előtt, utolsó órájában is megemlékezett az ereklyéről, és azt kívánta, hogy egy

arannyal díszített fekete bársonykazulát vigyenek Bátára, és ajándékokkal halmozta el az

apátságot. Mátyás király a déli törökellenes hadjárat szervezése céljából hosszabb ideig az

apátságban tartózkodott, és szintén gazdag ajándékokat adott. 1526-ban II. Lajos az ország

elszánt vezetőivel együtt a bátai kegytemplomban járult szentségekhez, és a Szent Vér

áldását fogadva indult a végzetes csatába. Az 1526-os utolsó országgyűlést is Bátán tartották.

1539-ben a bécsi pápai követ jelentése szerint Báta a törökök prédájává vált. A Szent Vér

ereklyéje ekkor eltűnt.

4.5.2. A SZŐLŐ ÉS A BOR JELENTŐSÉGE A REFORMÁCIÓ UTÁN

A vérző ostyák és a Szent Vér késő középkori tisztelete nem mindenkit győzött meg. A

reformátorok megegyeztek egymással a katolikus szentek, képek és ereklyék tiszteletének

elvetésében. A Reformáció a kereszténység új olvasatát vezette be. A lényeges eltérések közül

itt csak a borral kapcsolatos különbözőségekre utalok. A hitújítók a Szentírási nem

allegorikusan, hanem szó szerint értelmezték, a jelképet pedig nem azonosságnak, hanem kü-

lönbségnek fogták fel. Azt, hogy Krisztus valóságosan jelen van a kenyér és a bor színében, a

különböző protestáns irányzatok más és más magyarázatokkal utasították el. Luther Márton és

követői szerint az eucharisztia vételének pillanatában Jézus valóságosan jelen van, de a

kenyér és bor szubsztanciája eközben nem szűnik meg. Kálvin János viszont már

egyértelműen puszta jelképnek tekinti a két színt, ráadásul „modern", nem platóni értelemben.

Használja „az Úr testét enni és vérét inni"kifejezést, hiszen ezek Jézus szavai, de csak

18

metaforikus értelmet tulajdonít neki. A kálvinisták számára Jézus „virtuálisan" van jelen az

úrvacsorában: a hívek ténylegesen kenyeret és bort vesznek magukhoz, ezek azonban olyan

szent jegyek, melyek részesítik őket Krisztus áldozatában. A heidelbergi káté elveti a

katolikus szentmisét, mint ami „tagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és

szenvedésének, és kárhozatos bálványimádás". Zwingli szemében az eucharisztikus kenyér és

bor nem több mint szimbólum: Jézus halálát jelképezik, hogy akik arra hittel emlékeznek,

kegyelmet kapjanak."

A protestánsok az úrvacsorát mindig két szín alatt végzik, ellentétben a katolikusokkal,

akiknél az egy szín alatti áldozás a gyakori. Mivel azonban az úrvacsora csak „jelkép", nem

lényeg, igen ritkán kerül rá sor. Ellentétben a katolikusokkal és az ortodoxokkal, akik számára

nincs szentmise áldozás nélkül, hiszen az a mise lényege, a református egyházakban az

úrvacsora háttérbe szorult. Az, hogy a reformáció megfosztotta az oltáriszentséget

szentségétől, sokféle következménnyel járt. Ilyen például az, hogy a protestáns templom nem

szent tér, mint a római katolikus vagy az ortodox, amelyekben az oltáriszentség és az áldozati

kultusz biztosítja Isten jelenlétét. A protestánsoknál a bor is elvesztette központi, misztikus

szerepét. Ennek dacára a kehely a protestánsok jelképe maradt: síremlékeiken is ez szerepel a

kereszt jele helyett.

Látható tehát, hogy a fenti tanítások megbontották a kereszténységet. A katolikus egyház azt

tanítja, hogy a misét végző pap a szerzési igékkel átváltoztatja a kenyeret és a bort Krisztus

testévé és vérévé, azután mint pap újra bemutatja Krisztus áldozatát Istennek. A híveknek

azonban csak a Krisztus testét adja, azzal a magyarázattal, hogy a testben az ő vére is benn

foglaltatik, majd az átváltoztatott ostyát körmenetben körülhordozzák, vagy oltárra helyezik,

így imádják.

A reformátusok szerint a kenyér és a bor, csak jelképezi Krisztus testét és vérét, az úrvacsora

során csak lelki módon lépnek közösségre Krisztussal mindazok akik hisznek benne. Akik

nem hiszek csak kenyeret és bort kapnak, így nem veszik Krisztus testét és vérét.

Az evangélikusok fentiekkel szemben Krisztus szavaihoz tarják magukat és azt mondják, amit

Jézus mond: A kenyér és a bor Krisztus teste és vére, akár hívő, akár hitetlen veszi azt. Jézus

nem beszél sem átváltozásról, sem arról, hogy testét és vérét áldozatként mutassák be, vagy

imádják, hanem azt rendeli, hogy egyék és igyák. Az evangélikus tanok nem magyarázzák,

hogy hogyan lehet a kenyér és a bor, Krisztus teste és vére, hanem minden emberi magyarázat

nélkül hiszik, amit Jézus mond, s ennek megfelelően veszik testét és vérét bűneik bocsánatára.

19

Jézus a kelyhet valamennyi tanítványának adja, így nincs jogalap emberi okoskodással

megvonni a néptől.

5.SZŐLŐ ÉS BOR A BIBLIÁBAN

A fentieken kívül a Bibliában számos történetet olvashatunk a szőlővel és a borral

kapcsolatban, az alábbiak véletlenszerű kiemelésével jelzem ezt.

A Biblia a szőlőt nemes növénynek tekinti, gyakran jellemzik úgy Isten népét, mint egy

szőlőlugast, amit művelni kell. Jézus is használja a szőlő szimbólumát annak bemutatására,

hogy közte és tanítványai között milyen kapcsolatnak kell lennie. E szerint Jézus a szőlőtőke,

tanítványai pedig a szőlővesszők, akik csak akkor maradnak életben, ha a tőkéről, azaz

Jézusból táplálkoznak. Jézus a szőlő levét vére jelképéül is hagyta az Úrvacsora

szertartásában a kovásztalan kenyér mellé, mely megtört testét jelképezi. Mindkét jelképnél

nagyon fontos, hogy egyikben sincs erjedés, mely kifejezi Jézus bűntelen életét és jellemét.

Jézus ígérete szerint ez lesz az ünnepi menü az üdvösségkor, amikor valamennyi üdvözülttel

együtt újra eszi a kovásztalan kenyeret és issza a szőlő préselt levét. így a Biblia leírásában a

szőlő az örök élet része is lesz.

Zsidóság, mint az Úr szőlője

Ószövetségi alapon a zsidóság jelenti az Úr szőlőjét; Izajásnál (5,1-7) az Úr szőlőjéről szóló

énekben olvasható szöveg szerint, egy ember termékeny földbe nemes szőlőfajtákat ültetett,

de a szőlővesszők csak vadszőlőt teremtek. Mit tesz hát a gazda?

“Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze. Parlaggá

teszem, amit metszetlen hagynak és nem kapálnak meg, had verje fel a bozót és a tövis. És

megparancsolom a felhőknek: ne hullassanak rá esőt. Igen, a Seregek Urának szőlője

Jeruzsálem háza, és Juda népe dédelgetett ültetvénye. Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek

végbe s lám, gaztetteket követnek el. ”

A fenti sorok újszövetségi párhuzama Krisztus példabeszéde a gonosz szőlőművesekről (Mt

21,33-46), akik a gazdától bérbe vett szőlőt leszüretelték, a gazda szolgáit és fiát pedig

megölték.

20

“Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely

megtermi gyümölcsét.”

Az Atya szőlője kezdetben tehát vadszőlőt termett, ezért az Úr újat ültetett, akaratának

megfelelőt.

Az egyház, mint Isten szőlőskertje

Az egyház, a közösség nem más, mint Isten ültetvénye. A benne elültetett palánták jelentik az

egyház új tagjait, akiket olykor a feldúlás veszélye fenyeget, de Krisztus távol tartja a szőlőt

feldúló rókafiakat, amik az eretnek tanokat képviselik az Énekek énekének sorai (2,15)

szerint: “Fogjátok meg a rókákat s a rókafiakat, mert feldúlják a szőlőt, a mi szőlőinket is,

amely éppen most virágzik.”

Az ültetvény gyakran a szőlő szimbólumával jelenik meg a bibliai szövegekben:

“Kihoztál Egyiptomból egy szőlőtövet, és népeket űztél el, hogy elültesd. Előkészítetted

számára a talajt, ezért vert gyökeret és terjedt el a földön. Árnyékával befödte a hegyeket,

indáival Isten cédrusait. Vesszőit a tengerig növelte, hajtásait a nagy folyamig.” (Zsolt 79, 9-

125)

Itt a szőlőtő képe az Egyiptomból kihozott Izraelt jelenti.

Ezékielnél a sasról szóló példázatban (17,1-24) a cédrusfa letört ága fejlődik dús szőlővé,

melyet jól előkészített földbe ültetnek a vízfolyás mellé. Tágabb értelemben a víz partjára

ültetett fa, az élet fáját is jelenti.

Mária, mint szőlőtőke

“Rügyeket hajtottam, mint a szőlőtőke, virágaim pompás gyümölcsöt termettek. Jöjjetek

hozzám, akik utánam vágyódtok, lakjatok jól, mind a gyümölcseimből.” (Sirák 24,17-19) Az

egyházatyák értelmezése szerint Mária, mint gyümölcsöt, érlelte magában Krisztust. Az ilyen

értelmezések adnak alapot az olyan ábrázolásoknak, ahol Mária szőlőfürtöt ad át a

Gyermeknek.

21

A szőlőfürt és Krisztus keresztre feszítése

Az ószövetségi Számok könyve alapján Krisztus keresztre feszítésének tipológiai párhuzama

a Mózes által Kánaánba küldött felderítők története: “Amikor Eskor völgyébe értek, levágtak

egy szőlőfürtöt a szőlővesszővel együtt, ezt kettesével egy boton vitték…” (Szám 13, 23) A

felderítők képi ábrázolása szerint két férfi a vállára vett boton szállít egy hatalmas szőlőfürtöt.

A teológiai értelmezés igen korán Krisztus keresztre feszítéséhez kapcsolta az ószövetségi

történetet, mely megjelenik pl. Verduni Nikolaus klosterneuburgi oltárának középső

képsorában. A tipológiai párhuzam szerint a bot Krisztus keresztfája, a szőlőfürt Krisztus

maga.

Misztikus szőlőprés

A szőlő és a kínszenvedés összekapcsolásának egy másik típusa azokban a misztikus

jelenetekben rejlik, melyek a szőlőt taposó Krisztust ábrázolják, miközben őt magát is nyomja

a prés gerendája. Ez az ún. misztikus szőlőprés, ahol mintegy a keresztvivő Krisztus

ikonográfiai típusa, illetve annak előképe jelenik meg. Az ábrázolás misztikus értelmének

magyarázata a Bibliában több helyen fellelhető.

Izajás 63,2-3: “Miért vörös hát rajtad a ruha, s öltözeted miért olyan, mint a szőlőtaposóké? –

Magam tapostam a sajtót, népemből senki sem volt velem. ”

Jelenések könyve 19,13-15: “Vértől ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. Az égi seregek

fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a

nemzetekre. Vasvesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a mindenható Isten haragja

tüzes borának sajtóját.”

A Troyes, Saint Pierre-Saint Paul székesegyház 1625-ben készült üvegablakának ábrázolása

még ennél is tovább megy: a koporsóban fekvő halott Krisztust látjuk, Jessze fája-szerűen

belőle ered az a szőlőtő, melynek indáiban – többek között – a tizenkét apostol jelenik meg,

mint jó termései az igaz szőlőtőnek, akik szerte a világban tovább viszik magukkal a krisztusi

tanítást.

A halott Krisztus és a szőlő szimbólum összefüggésében fontos képtípus még a kereszt helyett

szőlőtőben látható Krisztus, aminek egyik szép példáját a keszthelyi Balaton Múzeum őrzi.

Ebben az esetben a szőlőtő életfát jelent és a keresztet jelképezi, melyen Krisztus kínhalált

22

halt, saját vére által szerezve megváltást az emberiségnek. Ez a vér bor színében van jelen az

áldozatban, a bor pedig a szőlő nedve, így nem csoda, ha kultikus szerepe van és bonyolult

tartalmi és vizuális összefüggéseket mutat.

Az igaz szőlőtő

“Én vagyok a szőlőtő, s Atyám a szőlőműves.” (Jn 15, 1-17)

Az evangélium érthetően fogalmaz: Krisztus a szőlőtő, aki benne hisz, bő termést hoz.

Ikonokon így jelenik meg tehát az élő Krisztus szőlőtőben, tőle, belőle ágaznak el a

szőlővesszők, végükön a jó terméssel, képileg a tizenkét apostollal, akik tanítványává tesznek

minden népet.

“Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem

szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn 15, 8-9)

6.ÖSSZEFOGLALÁS

Dolgozatomban a szőlő és bor eredetét, vallási vonatkozásait, a Bibliában betöltött szerepét kívántam bemutatni. A bor története az emberiség történetével egyidős, végig követhető történelmünkön, saját életünkön. Bibliai vonatkozásai egyértelműek, a vallási felekezetek azonban eltérően magyarázzák azokat.

Remélem, hogy a szőlő és bor bibliai értelmezésével érdekesebbé tehetem iskolánk tanulóinak a szőlőtermesztés, borászat tantárgy megismerését, gyarapíthatom történelmi, vallástörténeti ismereteiket.