64
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépészkari Hallgatói Képviselet 1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról 2017/2018. tanév tavaszi félév A Gépészkari Hallgatói Képviselet döntése szerint a Tanulmányi ösztöndíj kiosztása a Gépészmérnöki Kar alapképzési és mesterképzési szakjain az alább található táblázat szerint alakul. Sajnos a jelenleg hatályos TJSZ MSc képzést kezdők számára csak a felvételi elbeszélgetés alapján (max. 45 pontos skála) teszi lehetővé a Tanulmányi ösztöndíj kiosztását. Ennek a skálának a felső részében csak egy kis intervallumban helyezkednek el a pontszámok, illetve egy egyszeri, rövid idejű teljesítményt mér. A pontszámok kis intervalluma miatt nehéz megfelelően differenciálni az összegek tekintetében, hiszen a határ egy ponttal való módosítása vagy a maximális összeg kis módosítása is elég komoly összeget tehet ki. A többi HHCS (Homogén Hallgatói Csoport) esetén a minimum KKI elérése esetén az ösztöndíj összege 6000 Ft/hó. Amennyiben a Korrigált Kreditindex (KKI) eléri, vagy meghaladja az 5,0-t, a maximum összeg jár. (KKI= Kreditindex*[teljesített kreditpont/felvett kreditpont]). Az ösztöndíjadat az alábbi képlet alapján számíthatod ki: 6000+(SajátKKI-szakminimumKKI)*(maxÖsszeg-6000)/(5-szakminimumKKI)) Az elnyert ösztöndíjak januári és februári részei már megjelentek a Neptunban megadott bankszámlán. Az ösztöndíjak határainak növekedéséről a honlapunkon található cikkben olvashattok bővebb tájékoztatást. Ha valamilyen kérdésed, vagy problémád lenne, írj az [email protected] címre! A levél tárgyába írd bele, hogy FELSZÓLALÁS_TANULMÁNYI_NEPTUN”, ahol a „NEPTUN” helyére a saját Neptun kódodat írd!

Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról

2017/2018. tanév tavaszi félév

A Gépészkari Hallgatói Képviselet döntése szerint a Tanulmányi ösztöndíj kiosztása a

Gépészmérnöki Kar alapképzési és mesterképzési szakjain az alább található táblázat szerint alakul.

Sajnos a jelenleg hatályos TJSZ MSc képzést kezdők számára csak a felvételi elbeszélgetés alapján

(max. 45 pontos skála) teszi lehetővé a Tanulmányi ösztöndíj kiosztását. Ennek a skálának a felső

részében csak egy kis intervallumban helyezkednek el a pontszámok, illetve egy egyszeri, rövid idejű

teljesítményt mér. A pontszámok kis intervalluma miatt nehéz megfelelően differenciálni az

összegek tekintetében, hiszen a határ egy ponttal való módosítása vagy a maximális összeg kis

módosítása is elég komoly összeget tehet ki.

A többi HHCS (Homogén Hallgatói Csoport) esetén a minimum KKI elérése esetén az ösztöndíj

összege 6000 Ft/hó. Amennyiben a Korrigált Kreditindex (KKI) eléri, vagy meghaladja az 5,0-t, a

maximum összeg jár. (KKI= Kreditindex*[teljesített kreditpont/felvett kreditpont]). Az ösztöndíjadat az

alábbi képlet alapján számíthatod ki:

6000+(SajátKKI-szakminimumKKI)*(maxÖsszeg-6000)/(5-szakminimumKKI))

Az elnyert ösztöndíjak januári és februári részei már megjelentek a Neptunban megadott

bankszámlán.

Az ösztöndíjak határainak növekedéséről a honlapunkon található cikkben olvashattok bővebb

tájékoztatást.

Ha valamilyen kérdésed, vagy problémád lenne, írj az [email protected] címre! A levél

tárgyába írd bele, hogy FELSZÓLALÁS_TANULMÁNYI_NEPTUN”, ahol a „NEPTUN”

helyére a saját Neptun kódodat írd!

Page 2: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Tanulmányi ösztöndíj HHCS-k szerint

HHCS Min. KKI / pont Min. összeg Max. összeg

2N-AM0 3,9 6 000 Ft 30 000 Ft

2N-AE0 3,9 6 000 Ft 30 000 Ft

2N-AT0 3,9 6 000 Ft 30 000 Ft

2N-AG0 3,9 6 000 Ft 30 000 Ft

MSc első aktív félévet kezdők 43 6 000 Ft 18 000 Ft

2N-MM0 4,35 6 000 Ft 30 000 Ft

2N-ME0 4,35 6 000 Ft 30 000 Ft

2N-MT0 4,35 6 000 Ft 30 000 Ft

2N-MG0 4,35 6 000 Ft 30 000 Ft

2N-MW0 4,35 6 000 Ft 30 000 Ft

2N-MP0 4,33 6 000 Ft 30 000 Ft

Page 3: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

A04164 2N-MM0 4,4 7 846 Ft

A04WLI 2N-AG0 3,43 0 Ft

A0QOOJ 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

A0UMJL 2N-ME0 6,83 30 000 Ft

A16HLQ 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

A17MVL 2N-AE0 1,46 0 Ft

A1PRL6 2N-AG0 2,21 0 Ft

A2R7ZK 2N-AM0 0,6 0 Ft

A2SPOP 2N-AG0 1,04 0 Ft

A30NZD 2N-MG0 2,97 0 Ft

A33VFA 2N-AT0 4,63 21 927 Ft

A35SEK 2N-AM0 3,21 0 Ft

A3F0G2 2N-AG0 4,83 26 291 Ft

A3GDYI MSc képzést kezdők 40 0 Ft

A3H35W 2N-AG0 4,33 15 382 Ft

A3IIJ8 2N-AG0 2,96 0 Ft

A3VDOB 2N-AG0 1,83 0 Ft

A40WAE 2N-AG0 3,83 0 Ft

A4Q9HB MSc képzést kezdők 41 0 Ft

A4WGX2 2N-AM0 5,13 30 000 Ft

A54YG8 2N-AG0 3,37 0 Ft

A55XWH MSc képzést kezdők 42 0 Ft

A59JKB 2N-AG0 3,23 0 Ft

A5AILB 2N-AE0 3,35 0 Ft

A5FKAV 2N-MG0 4,7 18 923 Ft

A5FS3T 2N-AG0 0,23 0 Ft

A5QOV2 2N-AM0 4,17 11 891 Ft

A6E0BR 2N-MG0 1,47 0 Ft

A6L8ZH 2N-AT0 1,77 0 Ft

A7042U 2N-MM0 4,33 0 Ft

A76C76 2N-ME0 4,7 18 923 Ft

A7MPO6 2N-MM0 3,33 0 Ft

A7NGTR 2N-AG0 4,03 8 836 Ft

A7QDMG 2N-AE0 5,2 30 000 Ft

A7ZFCW 2N-AG0 2,05 0 Ft

A80039 2N-AM0 4,17 11 891 Ft

A81R10 2N-AG0 4,17 11 891 Ft

A8F0W1 2N-AM0 5,57 30 000 Ft

A8FZXV MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

A8K0Y9 2N-AG0 2,38 0 Ft

A90TEL 2N-AG0 4,9 27 818 Ft

A93KPB MSc képzést kezdők 40 0 Ft

A9FBI6 2N-AG0 2,87 0 Ft

A9NN5N 2N-AE0 5,77 30 000 Ft

Page 4: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

A9YH05 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

AAU1S0 2N-AM0 4,53 19 745 Ft

AAWMKM 2N-AM0 5 30 000 Ft

AAXGSB 2N-MG0 1,97 0 Ft

AB3L9Y 2N-AM0 3,7 0 Ft

AB62BB 2N-AG0 0,77 0 Ft

ABBXDI 2N-MP0 3,87 0 Ft

ABDHEN 2N-AG0 3,1 0 Ft

ABFKIB 2N-MG0 5,3 30 000 Ft

ABQU2D 2N-MG0 4,07 0 Ft

ABRRXW 2N-AM0 4,43 17 564 Ft

ABZD69 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

AC09LI 2N-AM0 5,57 30 000 Ft

AC2JMP MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

AC45EU 2N-MG0 1,56 0 Ft

ACNK76 2N-AG0 0,98 0 Ft

ADH8MR 2N-AT0 4,57 20 618 Ft

ADHQJZ MSc képzést kezdők 40 0 Ft

AE9BC4 2N-AG0 1,6 0 Ft

AECERE 2N-AM0 5,27 30 000 Ft

AF0LFV 2N-AG0 3,44 0 Ft

AFUWFV 2N-AG0 2,81 0 Ft

AGMTJO 2N-AG0 1,34 0 Ft

AGZPGF 2N-AM0 5,2 30 000 Ft

AH36OK 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

AIBLIB 2N-AM0 6,37 30 000 Ft

AIJEZX 2N-AG0 0,52 0 Ft

AIPPAJ 2N-AG0 3,67 0 Ft

AIQBKT 2N-AE0 2,74 0 Ft

AIRU65 2N-MW0 2,15 0 Ft

AIRX4E MSc képzést kezdők 40 0 Ft

AIST6F 2N-MG0 1,33 0 Ft

AISZZH 2N-AG0 1,51 0 Ft

AIWV17 2N-AG0 0,49 0 Ft

AJ71HZ 2N-MM0 5 30 000 Ft

AJ9S9I 2N-MM0 2,97 0 Ft

AJD9JS 2N-AM0 5,57 30 000 Ft

AJI3MJ 2N-MM0 1,78 0 Ft

AJJJSB 2N-AE0 3,01 0 Ft

AJLDFR 2N-MG0 5,4 30 000 Ft

AJM14L 2N-AG0 0 0 Ft

AJMYGD MSc képzést kezdők 40 0 Ft

AJN5HX 2N-AG0 3,6 0 Ft

AK4S8E 2N-MM0 2,2 0 Ft

AKNQ73 2N-AG0 3,73 0 Ft

Page 5: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

AKPT5Z 2N-AG0 2,28 0 Ft

AL18G9 2N-AG0 3,23 0 Ft

ALM9EX 2N-MG0 4,83 23 723 Ft

ALRW9W 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft

ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft

AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

AMW5ME 2N-AG0 1,92 0 Ft

AMZULC 2N-AG0 4,57 20 618 Ft

AN8MXG 2N-AG0 3,5 0 Ft

ANE6D0 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

ANL5OJ 2N-AM0 3,57 0 Ft

ANSF7T 2N-AG0 2,63 0 Ft

AOEP20 2N-AG0 2,95 0 Ft

AOGZL7 2N-AG0 3,47 0 Ft

AOZ50U 2N-AG0 2,31 0 Ft

AP4Z4I 2N-AM0 4,25 13 636 Ft

AP5BPY MSc képzést kezdők 41 0 Ft

APAWCO 2N-AG0 3,76 0 Ft

APR89Z 2N-MG0 3,57 0 Ft

AQFUG9 2N-AG0 1,78 0 Ft

AQP7J4 2N-AG0 1,04 0 Ft

AQZ2HJ 2N-AG0 3,73 0 Ft

AR03CM 2N-AG0 0,04 0 Ft

AR1MRW 2N-MG0 3,33 0 Ft

ARFAXZ 2N-AG0 1,92 0 Ft

ARLEQX 2N-MG0 4,77 21 508 Ft

ARTKWI 2N-AM0 5,3 30 000 Ft

AS0TVW 2N-MG0 1,86 0 Ft

AS75F3 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

AT8LBW 2N-AG0 2,46 0 Ft

ATCJS3 2N-AG0 1,87 0 Ft

ATDF2R MSc képzést kezdők 42 0 Ft

ATMWE9 2N-AG0 4 8 182 Ft

ATV8KZ 2N-ME0 5,37 30 000 Ft

ATW38A 2N-AG0 1,03 0 Ft

ATWT89 2N-MT0 5,6 30 000 Ft

ATYD66 2N-MG0 4,33 0 Ft

AU2HLA 2N-AT0 1,46 0 Ft

AU9TD9 2N-MG0 4,4 7 846 Ft

AUIYGR 2N-ME0 6,23 30 000 Ft

AUKIM7 2N-AM0 3 0 Ft

AUUVXM 2N-AE0 5,3 30 000 Ft

AVC9C6 MSc képzést kezdők 39 0 Ft

Page 6: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

AVEK7G 2N-AM0 5,53 30 000 Ft

AW0U85 2N-AG0 3,8 0 Ft

AW4XJM 2N-AG0 1,79 0 Ft

AW5GIR 2N-AT0 5,7 30 000 Ft

AW7HCT MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

AWBDK2 2N-AG0 1,8 0 Ft

AWBJ8V 2N-AG0 1,78 0 Ft

AWOJ1I 2N-AG0 4,87 27 164 Ft

AX2P9N MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

AX4ZMC 2N-AG0 0,1 0 Ft

AXFDG9 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

AXXIYK 2N-MM0 0,29 0 Ft

AY871G 2N-AG0 4,03 8 836 Ft

AYHEFL 2N-AE0 2,6 0 Ft

AYHSUA 2N-AE0 3,29 0 Ft

AYK48K 2N-AE0 1,42 0 Ft

AYKWG3 2N-MG0 3,93 0 Ft

AZ078Q 2N-MG0 2,43 0 Ft

AZ39UU 2N-AT0 3,01 0 Ft

AZI23G 2N-AG0 0,1 0 Ft

AZQ7KU MSc képzést kezdők 40 0 Ft

AZQQVD 2N-AG0 3,96 7 309 Ft

AZT4BH MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

B0B621 2N-AG0 2,69 0 Ft

B0I5EM 2N-AM0 3,38 0 Ft

B0KEAA 2N-ME0 5 30 000 Ft

B0OW3X 2N-MG0 2,71 0 Ft

B0QUOO 2N-AG0 3 0 Ft

B0T7UZ 2N-AG0 1,7 0 Ft

B1XW8U 2N-AG0 3,25 0 Ft

B1YW9S 2N-MM0 1,13 0 Ft

B216EV 2N-AG0 1,79 0 Ft

B2GXCL MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

B2VYDT 2N-AG0 4,27 14 073 Ft

B2W5D2 2N-AG0 1,75 0 Ft

B36UNZ 2N-AE0 4,69 23 236 Ft

B375Z2 2N-AG0 3,23 0 Ft

B39UUS 2N-AG0 2,27 0 Ft

B3AB9U 2N-AG0 3,77 0 Ft

B3JV4D 2N-AE0 0,73 0 Ft

B3KIZI 2N-AG0 0,28 0 Ft

B3OJEN 2N-MG0 2,95 0 Ft

B42PVE 2N-AT0 3,5 0 Ft

B4Q6KB 2N-AG0 0,28 0 Ft

B54SVP 2N-AG0 3,07 0 Ft

Page 7: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

B5FJKU 2N-AG0 2,2 0 Ft

B5FNW5 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

B5JG7A MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

B5PR7P 2N-AG0 5,83 30 000 Ft

B5X12R 2N-MG0 4,6 15 231 Ft

B5ZBWS 2N-MG0 4,22 0 Ft

B6EFOA 2N-AM0 3,67 0 Ft

B6SEWM MSc képzést kezdők 41 0 Ft

B729LD 2N-AM0 4,03 8 836 Ft

B76IKS 2N-AG0 1,46 0 Ft

B83F0T 2N-MM0 3,27 0 Ft

B85QH4 2N-MM0 3,62 0 Ft

B9DAIW 2N-MG0 4,47 10 431 Ft

B9NQ24 2N-AG0 3,2 0 Ft

B9QQ4I 2N-AT0 4,23 13 200 Ft

BADDFB 2N-AG0 1,6 0 Ft

BAF4U0 2N-MG0 2,48 0 Ft

BANOWA 2N-MT0 4,17 0 Ft

BAR5NJ MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

BASDG2 2N-AG0 2,48 0 Ft

BAXZWO 2N-AM0 1,56 0 Ft

BAY51W MSc képzést kezdők 37 0 Ft

BB8DVR 2N-AT0 4,1 10 364 Ft

BBCM5J 2N-AM0 5,57 30 000 Ft

BBJAZW 2N-AE0 2,51 0 Ft

BBU14S 2N-AG0 4,03 8 836 Ft

BBUCYU MSc képzést kezdők 38 0 Ft

BBXX1J MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

BC0KIU 2N-MW0 3,83 0 Ft

BCUCD3 2N-AE0 5,4 30 000 Ft

BCX9LA 2N-AG0 5 30 000 Ft

BCYNG8 2N-AG0 3,7 0 Ft

BCSCXL 2N-MM0 1,83 0 Ft

BDQBE4 2N-AG0 3,4 0 Ft

BDRLYY 2N-MG0 4,4 7 846 Ft

BDUNKE 2N-MM0 3,6 0 Ft

BDZXAO 2N-AG0 1,08 0 Ft

BE2ROB 2N-AG0 3,67 0 Ft

BE9O3C 2N-MW0 0,51 0 Ft

BECEP7 2N-MG0 3,08 0 Ft

BEN5YH 2N-AE0 3,88 0 Ft

BEO3EV MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

BFA5WA 2N-AM0 5,17 30 000 Ft

BFE8N0 2N-AG0 3 0 Ft

BFJBWY 2N-AE0 3,97 7 527 Ft

Page 8: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

BFOAC8 2N-AE0 5,1 30 000 Ft

BFPC5Y 2N-MG0 1,07 0 Ft

BFUV4V 2N-AG0 2,73 0 Ft

BGCYSP 2N-AM0 3,22 0 Ft

BGF3C4 2N-AM0 2,37 0 Ft

BGT6MK 2N-MM0 4,5 11 538 Ft

BHI0A4 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

BHLFRC 2N-AM0 0,92 0 Ft

BHNO64 2N-AM0 4,27 14 073 Ft

BHUHP4 2N-AG0 2,8 0 Ft

BIAOVG 2N-AT0 3,4 0 Ft

BIHIUF 2N-AG0 0,52 0 Ft

BIIURA 2N-MM0 4,83 23 723 Ft

BIQX4X 2N-AM0 4,3 14 727 Ft

BIVNW3 2N-AG0 3,76 0 Ft

BJJSVS 2N-AM0 5,07 30 000 Ft

BJQBTF 2N-AG0 3,2 0 Ft

BK6XJK 2N-AM0 4,6 21 273 Ft

BKHYC6 2N-AE0 4,87 27 164 Ft

BKRE6O 2N-AM0 2,52 0 Ft

BKXR16 2N-AM0 4,63 21 927 Ft

BL35GD 2N-AT0 3,31 0 Ft

BL6OGY MSc képzést kezdők 42 0 Ft

BL8LQU 2N-MM0 5,53 30 000 Ft

BLDI4E 2N-AG0 5,4 30 000 Ft

BLODYV 2N-MM0 4,2 0 Ft

BLQJ7V 2N-MG0 3,47 0 Ft

BLTJFH 2N-AG0 2,01 0 Ft

BLYCCW 2N-MM0 0 0 Ft

BM0NC2 2N-AG0 1,13 0 Ft

BM3WL8 2N-AG0 2,67 0 Ft

BMEGGB 2N-AG0 0,18 0 Ft

BML6OQ 2N-AG0 5,53 30 000 Ft

BNDBZL 2N-AG0 0,93 0 Ft

BNMMD8 2N-AG0 0,82 0 Ft

BNNTFH 2N-AM0 3,35 0 Ft

BNO8K2 2N-AG0 0,62 0 Ft

BNQCEI 2N-AG0 0,91 0 Ft

BNU0OU 2N-MG0 5,27 30 000 Ft

BNUT93 2N-AE0 4,63 21 927 Ft

BO31J9 2N-AG0 4,73 24 109 Ft

BOS99W 2N-MP0 4,03 0 Ft

BPL76U 2N-AG0 0,18 0 Ft

BPSCN6 2N-AE0 2 0 Ft

BQ0HQE 2N-AE0 3,13 0 Ft

Page 9: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

BQ5JD0 2N-AG0 1,73 0 Ft

BQ9LYE 2N-AT0 1,68 0 Ft

BQNJFE MSc képzést kezdők 42 0 Ft

BQV0YC 2N-AG0 4,57 20 618 Ft

BQVIFY MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

BQZCXY 2N-AE0 3,77 0 Ft

BR1B0C 2N-AG0 4,4 16 909 Ft

BR7D1V 2N-AG0 2,43 0 Ft

BRT5BG 2N-AG0 2,47 0 Ft

BSERK0 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

BSM1WZ 2N-MG0 5,73 30 000 Ft

BSSWL2 2N-AM0 3,7 0 Ft

BSVF0I 2N-AE0 5,07 30 000 Ft

BT8XWM 2N-AG0 3,7 0 Ft

BT9QB1 2N-AG0 4,37 16 255 Ft

BTDI1A 2N-AE0 5,23 30 000 Ft

BTDQCQ MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

BTICP9 2N-MG0 4,3 0 Ft

BTNMOD 2N-AG0 0,84 0 Ft

BTYHTI 2N-AG0 0,05 0 Ft

BU1VD8 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

BU5JL1 2N-AG0 3,57 0 Ft

BU75DU 2N-AM0 5,5 30 000 Ft

BU935L 2N-AM0 2,7 0 Ft

BUF5RK 2N-AM0 4,37 16 255 Ft

BUT8LN 2N-AG0 3,1 0 Ft

BUY6CA 2N-AM0 3,63 0 Ft

BVAL8U MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

BVATR3 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

BVAVH5 2N-MW0 0,78 0 Ft

BVEW54 2N-AM0 1 0 Ft

BVJT07 2N-AG0 4,17 11 891 Ft

BVRCY8 2N-AM0 0,46 0 Ft

BVY6OZ 2N-AG0 4,9 27 818 Ft

BWAJYA 2N-AG0 2,28 0 Ft

BWF26H 2N-AE0 4,83 26 291 Ft

BX16R7 2N-AG0 3,57 0 Ft

BXG7HT 2N-AG0 2,61 0 Ft

BXKWRC 2N-AE0 5,13 30 000 Ft

BY2IPE 2N-MG0 1,75 0 Ft

BYF4V6 2N-MG0 3,04 0 Ft

BYHZ4P 2N-AG0 1,34 0 Ft

BYU5X8 2N-AG0 1,4 0 Ft

BZBRYK 2N-AE0 2,48 0 Ft

BZPXZC 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

Page 10: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

BZTXYN 2N-MG0 0,65 0 Ft

BZUSE2 2N-MP0 1,08 0 Ft

C0J6KK 2N-MM0 6,83 30 000 Ft

C0JOLO 2N-AM0 1,44 0 Ft

C0MJUX MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

C0NE50 2N-AE0 0 0 Ft

C0UVGZ 2N-AT0 3,53 0 Ft

C106BY 2N-AE0 1,2 0 Ft

C1D348 2N-MG0 8,37 30 000 Ft

C1D9XG 2N-MG0 2,42 0 Ft

C1ZUGO 2N-AG0 3,04 0 Ft

C2AJLV 2N-MM0 4,53 12 646 Ft

C2FVGM 2N-AM0 4,7 23 455 Ft

C2YLHY 2N-AG0 1,28 0 Ft

C32NW2 2N-AG0 4,37 16 255 Ft

C3LBAI 2N-AG0 2,12 0 Ft

C3MV7X 2N-ME0 1,02 0 Ft

C3N40R 2N-AM0 4,87 27 164 Ft

C3RNJD 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

C3TIT9 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

C4E2B5 2N-AE0 3,03 0 Ft

C4G2YV 2N-AG0 4,6 21 273 Ft

C4L2YF MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

C4TAO4 2N-AG0 4,6 21 273 Ft

C4Z6N6 2N-AG0 1,86 0 Ft

C505UJ 2N-AG0 2,03 0 Ft

C5FRST 2N-AT0 5,27 30 000 Ft

C5PU6N 2N-AT0 3,35 0 Ft

C5RNF3 2N-AM0 5,07 30 000 Ft

C69GSQ 2N-MG0 4,3 0 Ft

C6T11Z 2N-AG0 3,7 0 Ft

C6TA8T 2N-AE0 3,55 0 Ft

C767PF MSc képzést kezdők 39 0 Ft

C7EMY6 2N-AG0 1,53 0 Ft

C7T21T 2N-AG0 2,33 0 Ft

C8KHOT 2N-MM0 4,03 0 Ft

C8YL81 2N-MW0 2,18 0 Ft

C9329J 2N-AG0 2,77 0 Ft

C96XCD 2N-AG0 3,41 0 Ft

C97KO7 2N-MW0 4,47 10 431 Ft

C9AIB5 2N-MG0 0,18 0 Ft

C9B7F0 2N-AG0 4,33 15 382 Ft

C9UQSD 2N-AT0 3,9 6 000 Ft

CA2HF5 2N-AM0 4,6 21 273 Ft

CA9HBQ 2N-MG0 2,45 0 Ft

Page 11: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

CAJCDX 2N-AG0 2,49 0 Ft

CAX565 2N-AG0 2,59 0 Ft

CB4ZTB 2N-AG0 3,03 0 Ft

CBMRFM 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

CBQ00J MSc képzést kezdők 42 0 Ft

CBT6RD 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

CBXYU0 2N-AG0 1,52 0 Ft

CBYPPF MSc képzést kezdők 40 0 Ft

CCA8DP 2N-AT0 5,03 30 000 Ft

CCB3Q5 2N-AE0 0 0 Ft

CCCI4P 2N-AG0 0,85 0 Ft

CCDOTB 2N-MT0 3,41 0 Ft

CCUOB1 2N-AE0 3,67 0 Ft

CCX2W7 2N-AE0 3,24 0 Ft

CD168Y 2N-AM0 0,8 0 Ft

CD16AQ 2N-AG0 4,67 22 800 Ft

CD2XPG 2N-AE0 3,7 0 Ft

CDK43K 2N-AG0 4,37 16 255 Ft

CDM1J2 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

CDNJO2 MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

CDNWEX 2N-AG0 2,2 0 Ft

CE21DE 2N-AM0 5,6 30 000 Ft

CE44GF 2N-AG0 1,51 0 Ft

CFHSJ9 2N-AE0 4,53 19 745 Ft

CFL9RX 2N-MG0 4,83 23 723 Ft

CFTOB7 2N-AM0 3,7 0 Ft

CFUYCB 2N-AT0 2,78 0 Ft

CG8RB3 2N-AE0 5 30 000 Ft

CGFG8W 2N-AG0 2,23 0 Ft

CGGHH7 2N-AE0 0,42 0 Ft

CH166W 2N-MG0 4,77 21 508 Ft

CHBJSZ 2N-AM0 4,93 28 473 Ft

CHNX1L 2N-AT0 5 30 000 Ft

CHZXIQ 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

CI27OS 2N-AM0 5,2 30 000 Ft

CIDW33 2N-AE0 1,62 0 Ft

CIHB55 2N-AT0 0,91 0 Ft

CILM9H 2N-AG0 0,65 0 Ft

CISMXS 2N-AE0 4,9 27 818 Ft

CJ2Q9Q 2N-AG0 2,74 0 Ft

CJ30BF 2N-AE0 2,47 0 Ft

CJ68RH 2N-AG0 0,46 0 Ft

CJAFWZ MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

CJG3RJ 2N-AG0 1,48 0 Ft

CJQPOK 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

Page 12: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

CK0VOO 2N-MG0 4,8 22 615 Ft

CK4ZXJ 2N-AG0 2,33 0 Ft

CK6YS5 2N-AG0 2,8 0 Ft

CKNR6B 2N-AM0 1,58 0 Ft

CKUFMC 2N-AG0 0,25 0 Ft

CKXXE2 2N-AG0 2,98 0 Ft

CKYBDK 2N-AM0 4,83 26 291 Ft

CL57I9 2N-MP0 4,1 0 Ft

CL8SPN 2N-AG0 1,99 0 Ft

CLBC7A 2N-AG0 3,37 0 Ft

CLT39O 2N-MG0 5,13 30 000 Ft

CM81D5 2N-AE0 5,07 30 000 Ft

CMENWA 2N-AG0 3,27 0 Ft

CMH3K0 2N-AG0 0,81 0 Ft

CMHB09 2N-AM0 3,97 7 527 Ft

CN9YPS 2N-AG0 0,91 0 Ft

CNC0JD 2N-AG0 2,63 0 Ft

CNEJCK 2N-AE0 5,07 30 000 Ft

CNKLJ1 2N-AG0 1,84 0 Ft

CNKQ4G 2N-AE0 3,97 7 527 Ft

CNKWPQ 2N-AE0 1,29 0 Ft

CNOIKT 2N-AG0 0,87 0 Ft

CNYF9U 2N-AG0 1,32 0 Ft

COGMJL 2N-AG0 3,5 0 Ft

COMTZW 2N-AG0 5,43 30 000 Ft

COULTJ 2N-AM0 3,57 0 Ft

CP6NSI 2N-AG0 1,74 0 Ft

CPE4C7 2N-MG0 3,52 0 Ft

CPJKM4 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

CPMVVN 2N-AG0 1,26 0 Ft

CPOXGJ 2N-AE0 4,93 28 473 Ft

CPU7L2 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

CPVQT5 2N-MW0 6 30 000 Ft

CQEYE2 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

CQNASL 2N-AG0 0,01 0 Ft

CRLLRY 2N-AG0 3,53 0 Ft

CRLVS4 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

CRQEYD 2N-AE0 5,83 30 000 Ft

CRR557 2N-AG0 2,53 0 Ft

CTI2N7 2N-AM0 2,27 0 Ft

CTJAPC 2N-AG0 3,53 0 Ft

CTM4JP 2N-MG0 4,67 17 815 Ft

CTSSKV MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

CTX480 2N-AG0 3,5 0 Ft

CUAHRW 2N-AM0 0,8 0 Ft

Page 13: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

CUIKR3 2N-AM0 4,67 22 800 Ft

CUL3N6 2N-AG0 3,17 0 Ft

CURDXF 2N-AM0 4,73 24 109 Ft

CW3IAE 2N-MG0 4,67 17 815 Ft

CW8VNF 2N-AG0 0,9 0 Ft

CW9XBO 2N-AM0 1,88 0 Ft

CWABZU 2N-MG0 4,4 7 846 Ft

CWLB00 2N-AG0 1,47 0 Ft

CWO6QK 2N-AG0 0 0 Ft

CXFE8J 2N-MG0 3,5 0 Ft

CXMDI9 2N-AT0 1,43 0 Ft

CXRBK0 2N-AG0 3,8 0 Ft

CXWRI3 2N-AG0 2,42 0 Ft

CY7O2W 2N-AT0 3,73 0 Ft

CY8JDF 2N-AG0 0,01 0 Ft

CYCTCI 2N-AG0 1,89 0 Ft

CYLQ61 2N-AG0 1,61 0 Ft

CYWZ1E 2N-AG0 1,6 0 Ft

CZFXWY 2N-AG0 4,4 16 909 Ft

CZSRV3 2N-MG0 3,16 0 Ft

CS2A29 2N-AG0 5,63 30 000 Ft

CS38D6 2N-AE0 4,63 21 927 Ft

CS3SVI 2N-AG0 2,4 0 Ft

CS72HC MSc képzést kezdők 40 0 Ft

CCSOXK 2N-MG0 6,33 30 000 Ft

CSJJVA 2N-AM0 4,67 22 800 Ft

CSPFT6 2N-AM0 3,83 0 Ft

CSPGOC 2N-AG0 2,55 0 Ft

CSW854 2N-AG0 2,51 0 Ft

CSZIR0 2N-AG0 1,46 0 Ft

D00R5I 2N-MG0 4,4 7 846 Ft

D0BBVG 2N-AM0 1,58 0 Ft

D0BRHO 2N-AG0 2,4 0 Ft

D0EFC3 2N-AG0 0,71 0 Ft

D0IXK5 2N-AG0 0,56 0 Ft

D13O41 2N-AE0 2,63 0 Ft

D16K6S MSc képzést kezdők 41 0 Ft

D1UDGR 2N-AG0 4,4 16 909 Ft

D1WYNM 2N-MP0 3,28 0 Ft

D24GXR MSc képzést kezdők 42 0 Ft

D2OGB0 2N-MG0 6,2 30 000 Ft

D2S9OB 2N-AE0 4,6 21 273 Ft

D33MQH 2N-AG0 0,02 0 Ft

D3ARSK 2N-AE0 3,6 0 Ft

D3HTGM 2N-AG0 1,01 0 Ft

Page 14: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

D3QWAA 2N-AM0 2,86 0 Ft

D3RXMS 2N-AG0 2,63 0 Ft

D4MJRW MSc képzést kezdők 40 0 Ft

D524B2 2N-MM0 1,63 0 Ft

D5B6S4 2N-AE0 4,33 15 382 Ft

D5C2KE 2N-AE0 5,13 30 000 Ft

D5I44V MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

D5KDA2 2N-AE0 5,93 30 000 Ft

D5MDIC 2N-AG0 4 8 182 Ft

D5NDP7 2N-AG0 3,53 0 Ft

D5S90Q 2N-MM0 3,17 0 Ft

D6CYC4 2N-AG0 2,56 0 Ft

D6ES7C MSc képzést kezdők 42 0 Ft

D6QVSY 2N-MP0 2,6 0 Ft

D6SN27 2N-AG0 3,5 0 Ft

D6TAFQ 2N-AG0 2,8 0 Ft

D6XM9U 2N-AE0 4,6 21 273 Ft

D6XPK2 2N-AM0 5,23 30 000 Ft

D712JK 2N-ME0 3,18 0 Ft

D7NZFB 2N-MG0 4,47 10 431 Ft

D7PMS1 2N-AG0 2,21 0 Ft

D7R4T6 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

D7Y1H0 2N-AG0 2,65 0 Ft

D8AWXA 2N-AG0 4,27 14 073 Ft

D8C80J MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

D8ISGN 2N-AG0 0,72 0 Ft

D8J2E5 2N-AG0 4,57 20 618 Ft

D8QEFO 2N-AG0 1,72 0 Ft

D8W73C 2N-AT0 4,03 8 836 Ft

D90JIS 2N-MG0 5,1 30 000 Ft

D95RO0 2N-AG0 1,14 0 Ft

D9E50C 2N-AG0 3,43 0 Ft

D9JTUS 2N-AG0 2,06 0 Ft

D9LH8V 2N-MG0 5 30 000 Ft

D9PY9N MSc képzést kezdők 39 0 Ft

DA5F8F 2N-AE0 1,85 0 Ft

DAOLRU 2N-MG0 5,73 30 000 Ft

DBFTBP 2N-AG0 2,13 0 Ft

DBGTSZ 2N-AG0 1,3 0 Ft

DBMHZ7 2N-MG0 4,4 7 846 Ft

DBMKH0 2N-AG0 0,75 0 Ft

DBPPSB 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

DC0VZH 2N-AG0 3,73 0 Ft

DCC6CZ 2N-MG0 2,49 0 Ft

DCD1SE 2N-AG0 1,26 0 Ft

Page 15: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

DCITLP 2N-AG0 2,14 0 Ft

DCJW2G 2N-AG0 0 0 Ft

DCNQW2 2N-AM0 4,83 26 291 Ft

DCW0IT 2N-AM0 4,67 22 800 Ft

DCZ6ZN 2N-AG0 4,27 14 073 Ft

DDG1NT 2N-AG0 1,05 0 Ft

DDH46T 2N-MP0 1,91 0 Ft

DDROUI 2N-AG0 3,37 0 Ft

DDUN0P 2N-AG0 0,26 0 Ft

DDWZR1 2N-AG0 3,17 0 Ft

DEC3JM 2N-AE0 3,43 0 Ft

DEEQTB 2N-AM0 4,87 27 164 Ft

DEI32T 2N-MG0 4,27 0 Ft

DEW98D MSc képzést kezdők 41 0 Ft

DEZHP8 2N-AG0 1,9 0 Ft

DF2CQ7 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

DF4AIV 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

DFIVGS MSc képzést kezdők 36 0 Ft

DFMKLV 2N-MW0 1,08 0 Ft

DFXO36 2N-ME0 6,83 30 000 Ft

DGCBPM 2N-MM0 3,68 0 Ft

DGCQ78 2N-AM0 4,4 16 909 Ft

DGM8UN 2N-AM0 4,93 28 473 Ft

DHBDUI 2N-MT0 4,37 6 738 Ft

DHXPEB MSc képzést kezdők 40 0 Ft

DIQQPO 2N-MM0 4,97 28 892 Ft

DJFFR9 2N-AE0 4,13 11 018 Ft

DJRQVN 2N-AE0 5 30 000 Ft

DJTR9H 2N-AE0 4,73 24 109 Ft

DK1E04 2N-AG0 1,11 0 Ft

DK2WQZ 2N-AE0 5,33 30 000 Ft

DKH5AN MSc képzést kezdők 42 0 Ft

DKLJ3X 2N-AG0 1,74 0 Ft

DL4F9D 2N-MG0 3,73 0 Ft

DLSBCC 2N-AE0 3,27 0 Ft

DM35I8 2N-MG0 5,63 30 000 Ft

DMG3YC 2N-AG0 3,87 0 Ft

DMGZCS 2N-AG0 1,53 0 Ft

DNBYA0 2N-AG0 1,66 0 Ft

DNLEGS 2N-AE0 2,77 0 Ft

DNNN00 2N-AG0 3,17 0 Ft

DNNWHF MSc képzést kezdők 38 0 Ft

DO1N8P 2N-AG0 2,73 0 Ft

DO42IZ 2N-AM0 4,53 19 745 Ft

DOJZ8D 2N-AG0 3,4 0 Ft

Page 16: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

DOKXXY MSc képzést kezdők 38 0 Ft

DOLAO5 2N-AG0 3,83 0 Ft

DOXA7I 2N-AG0 3,53 0 Ft

DOXHC2 2N-AG0 3,1 0 Ft

DP7RWY 2N-AT0 4,17 11 891 Ft

DPEDJM 2N-AM0 5,07 30 000 Ft

DPVZ7N 2N-AG0 2,64 0 Ft

DQAL6Q 2N-AE0 1,5 0 Ft

DQDMWA 2N-MG0 3,13 0 Ft

DQMPS4 2N-AE0 1,03 0 Ft

DQUR6F 2N-AG0 2,02 0 Ft

DQX7VN 2N-AT0 3,53 0 Ft

DQZYJ6 2N-AG0 1,05 0 Ft

DR77MB MSc képzést kezdők 40 0 Ft

DRC77E 2N-AG0 0,74 0 Ft

DRMLWU 2N-AM0 4,5 19 091 Ft

DS2BMX 2N-AG0 2,5 0 Ft

DS8ZY5 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

DSAM48 2N-AT0 3,83 0 Ft

DSFKEZ 2N-AG0 3,5 0 Ft

DSLFSS MSc képzést kezdők 42 0 Ft

DSNL65 2N-AE0 2,84 0 Ft

DSSN48 2N-AG0 3,01 0 Ft

DTIOJX 2N-AG0 4,47 18 436 Ft

DTKL36 2N-MM0 0,24 0 Ft

DTRBX5 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

DU7HJE 2N-MG0 4,73 20 031 Ft

DUBN31 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

DUFQ8E 2N-AG0 1,85 0 Ft

DUOIDV 2N-MG0 4,4 7 846 Ft

DV0RQ4 2N-AG0 2,23 0 Ft

DV8809 2N-AE0 2,04 0 Ft

DVLKQ8 2N-AT0 2,83 0 Ft

DVY9H0 2N-MT0 3,93 0 Ft

DW51I0 2N-AG0 3,33 0 Ft

DW6PS3 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

DWO45W 2N-MG0 3,57 0 Ft

DWQC5C 2N-AE0 4,93 28 473 Ft

DWTIJ9 2N-AG0 1,33 0 Ft

DXJTUE 2N-AG0 1,36 0 Ft

DXML29 2N-AM0 5,23 30 000 Ft

DXTPAU 2N-AG0 3,73 0 Ft

DY5X2R 2N-MP0 3,6 0 Ft

DYAT21 2N-AG0 0,05 0 Ft

DYH07G 2N-AG0 0,38 0 Ft

Page 17: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

DYIFKA 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

DYUJUB MSc képzést kezdők 42 0 Ft

DZ0GOZ 2N-AG0 3,7 0 Ft

DZ0OX2 2N-MG0 1,89 0 Ft

DZ40OZ 2N-AG0 0,66 0 Ft

DZA7QK 2N-AE0 2,15 0 Ft

DZQ9ZC 2N-AG0 1,38 0 Ft

E04KJZ 2N-AG0 0,92 0 Ft

E07CIO 2N-AT0 4,2 12 545 Ft

E08S6B 2N-AG0 2,97 0 Ft

E0948E 2N-AM0 3,06 0 Ft

E0EU5I 2N-AG0 0,39 0 Ft

E1167N 2N-MG0 4,87 25 200 Ft

E154VT 2N-AG0 0,16 0 Ft

E1CFEN 2N-AG0 2,81 0 Ft

E1RW3J 2N-AM0 1,67 0 Ft

E1YOA4 2N-AM0 4,33 15 382 Ft

E235C0 2N-AG0 0,94 0 Ft

E27H8S 2N-AM0 4,42 17 345 Ft

E29XKK 2N-AG0 3,03 0 Ft

E2I8ZE 2N-AM0 4,5 19 091 Ft

E2M7MO MSc képzést kezdők 42 0 Ft

E2NU46 2N-AG0 3,83 0 Ft

E30ESD 2N-MG0 1,5 0 Ft

E31XFA 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

E37Q4A 2N-AG0 1,23 0 Ft

E3BJ00 2N-MG0 0 0 Ft

E3J90C 2N-AG0 2,6 0 Ft

E3LH1Z 2N-MM0 3,2 0 Ft

E3ZHW8 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

E44P6O 2N-AE0 2,81 0 Ft

E4AMXJ 2N-AM0 3,87 0 Ft

E4GCJ8 2N-AM0 1,7 0 Ft

E4JKZ7 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

E4OJL2 2N-AG0 4,6 21 273 Ft

E4P1BH 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

E4URNX MSc képzést kezdők 41 0 Ft

E4XXL8 2N-AG0 0,16 0 Ft

E53M03 2N-AE0 1,29 0 Ft

E54W72 2N-AT0 4 8 182 Ft

E5CT2V 2N-MG0 5,5 30 000 Ft

E5PICJ 2N-AG0 3,83 0 Ft

E5TR60 2N-AG0 3,87 0 Ft

E5W82U 2N-AG0 0,88 0 Ft

E6AUVS 2N-AG0 1,91 0 Ft

Page 18: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

E6CC5W 2N-AT0 3,26 0 Ft

E6T861 2N-AG0 1,44 0 Ft

E6WBUA 2N-AT0 0,83 0 Ft

E6WV6Y 2N-AG0 1,72 0 Ft

E6XQZI 2N-MG0 5,33 30 000 Ft

E73YF0 2N-ME0 4,77 21 508 Ft

E7CYZE 2N-MG0 5,8 30 000 Ft

E7E3V5 2N-AG0 2,61 0 Ft

E7NS4A 2N-AG0 1,89 0 Ft

E7RFY1 2N-AM0 1,78 0 Ft

E7TL7U 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

E83OXZ 2N-AG0 3,6 0 Ft

E8ZHYU 2N-AG0 0,44 0 Ft

E92M2P 2N-AG0 2,18 0 Ft

E98MB2 2N-AG0 0,34 0 Ft

EA0CL9 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

EA989T 2N-AM0 5,67 30 000 Ft

EABJQY 2N-MM0 4,3 0 Ft

EAEI9M 2N-AG0 2,93 0 Ft

EALSM5 2N-MG0 3,56 0 Ft

EB55V9 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

EB7MPU MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

EB7XCX 2N-AE0 1,79 0 Ft

EB8V31 2N-AG0 0,16 0 Ft

EBO4CI 2N-AG0 0,81 0 Ft

EBW9MC 2N-MG0 5,73 30 000 Ft

ECG3CS 2N-AG0 0,85 0 Ft

ECOHK2 2N-MT0 4,9 26 308 Ft

EDBZIO 2N-AG0 4,5 19 091 Ft

EDGRYE 2N-AG0 3,3 0 Ft

EDK2W5 2N-AG0 3,32 0 Ft

EDKZI0 2N-AM0 3,97 7 527 Ft

EDVO9T 2N-AM0 1,77 0 Ft

EE1X2G 2N-MM0 3,47 0 Ft

EE4YFR 2N-AG0 3,4 0 Ft

EE6J2I 2N-AE0 5,73 30 000 Ft

EE9QWC 2N-MG0 5,8 30 000 Ft

EEN0CY 2N-ME0 2,95 0 Ft

EEO8MF 2N-AE0 2,45 0 Ft

EEQEOM 2N-AT0 1,29 0 Ft

EF6CUJ 2N-AG0 4,37 16 255 Ft

EFIQI3 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

EFO79L 2N-MP0 4,5 12 090 Ft

EFRPII MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

EFVBIM 2N-AG0 3,53 0 Ft

Page 19: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

EG0RJ6 2N-AG0 2,25 0 Ft

EG9E2W MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

EGJRZP MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

EGLWIR 2N-MM0 2,72 0 Ft

EGMHF0 2N-AE0 1,81 0 Ft

EGRMUJ 2N-AE0 4,47 18 436 Ft

EGV3S4 MSc képzést kezdők 38 0 Ft

EGZZ4N 2N-AG0 1,82 0 Ft

EH3ZTR 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

EH7V02 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

EHJGRM 2N-MG0 4,2 0 Ft

EHWV89 2N-AM0 3,47 0 Ft

EI1EHG 2N-MT0 4,59 14 862 Ft

EICK3K 2N-AT0 1,77 0 Ft

EIHB0N 2N-AG0 2,45 0 Ft

EIT8XR 2N-AG0 2,72 0 Ft

EITEUB 2N-AG0 3,1 0 Ft

EIV02Q 2N-MG0 5,23 30 000 Ft

EJNG3B 2N-MM0 2,5 0 Ft

EKKMLE 2N-MM0 4,87 25 200 Ft

EKQ8AM 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

ELF7NX MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

ELSNKH 2N-AG0 1,93 0 Ft

EM2O7K 2N-AT0 1,96 0 Ft

EM38BM 2N-AE0 2,89 0 Ft

EM6AQL 2N-AG0 0,31 0 Ft

EM8UR7 2N-AE0 3,57 0 Ft

EMFHYP 2N-AG0 4,6 21 273 Ft

EMG6N6 2N-AE0 4,63 21 927 Ft

EMN3HG 2N-AM0 4,07 9 709 Ft

EN1H5B 2N-AM0 4,73 24 109 Ft

ENFP2L 2N-AT0 5,12 30 000 Ft

EO3LQH 2N-MG0 5,53 30 000 Ft

EOAICT 2N-AM0 3,22 0 Ft

EOHD28 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

EOY1PB 2N-AM0 4,73 24 109 Ft

EPSEES MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

EQ3FV7 2N-MG0 4,1 0 Ft

EQ5GQ4 2N-AM0 5,13 30 000 Ft

EQ6HUG 2N-AE0 3,3 0 Ft

EQBO7R 2N-MM0 4,9 26 308 Ft

EQINWA 2N-AG0 3,09 0 Ft

EQWHZA 2N-MG0 4,63 16 338 Ft

EQYTY7 2N-AM0 4,8 25 636 Ft

ER3LJD 2N-AM0 5,53 30 000 Ft

Page 20: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

ER5KLH MSc képzést kezdők 38 0 Ft

ERTXG3 2N-AT0 2,93 0 Ft

ES3471 2N-AG0 2,63 0 Ft

ESFS5M 2N-AG0 3,6 0 Ft

ESFX3A 2N-AE0 2,43 0 Ft

ESTGPZ 2N-AG0 1,25 0 Ft

ET92MY 2N-MP0 3,87 0 Ft

ETBUDA 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

ETGLXZ 2N-AG0 4,77 24 982 Ft

ETLJRS 2N-MW0 4,18 0 Ft

EUASJO 2N-MT0 4,77 21 508 Ft

EUF6AJ 2N-AM0 4,47 18 436 Ft

EUJMUD MSc képzést kezdők 37 0 Ft

EUL4W3 2N-AG0 3,4 0 Ft

EUOK4B 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

EUSCTE 2N-AE0 1,67 0 Ft

EUTQGG 2N-AT0 4,07 9 709 Ft

EUXNII 2N-AG0 4,8 25 636 Ft

EV5HXS 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

EV61K8 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

EVCIQY 2N-AG0 5,1 30 000 Ft

EVKG04 2N-AE0 2,31 0 Ft

EVTT8Q 2N-AE0 3,97 7 527 Ft

EWNM2X 2N-AM0 3,93 6 655 Ft

EWQLWH MSc képzést kezdők 42 0 Ft

EX6460 2N-MG0 2,75 0 Ft

EXYFD9 2N-MM0 4,2 0 Ft

EY3D7W 2N-AE0 2,51 0 Ft

EY5ECT MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

EY965S 2N-AG0 2,4 0 Ft

EYAHPJ 2N-AG0 2,73 0 Ft

EYPNZH 2N-AT0 4,53 19 745 Ft

EZ0U1P 2N-AM0 5,3 30 000 Ft

EZ51L0 2N-AM0 5 30 000 Ft

EZ6RQD 2N-AG0 0,56 0 Ft

EZ92RO 2N-AG0 1,29 0 Ft

EZX9C5 2N-AM0 4 8 182 Ft

F071DK 2N-AT0 4,13 11 018 Ft

F0M9DE 2N-MG0 3,84 0 Ft

F0Q0H7 2N-AT0 3,11 0 Ft

F0ZXZ0 2N-AG0 0,04 0 Ft

F14AHL MSc képzést kezdők 41 0 Ft

F215N3 2N-AT0 4,5 19 091 Ft

F25FRW 2N-AT0 0 0 Ft

F25G1S 2N-AG0 3,27 0 Ft

Page 21: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

F2PN05 2N-MM0 4,6 15 231 Ft

F2SZ2H 2N-AM0 4,43 17 564 Ft

F31W2B 2N-MG0 5,1 30 000 Ft

F36EYJ 2N-AG0 2,27 0 Ft

F3G9RN 2N-AG0 1,5 0 Ft

F3I1QK 2N-AG0 1,96 0 Ft

F3PO6L 2N-AE0 2,3 0 Ft

F44GA8 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

F4BTYT MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

F4MDNQ 2N-AG0 3,22 0 Ft

F4RMFE 2N-MG0 4 0 Ft

F5JYVF 2N-AM0 5,37 30 000 Ft

F5KDT5 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

F5O3CN 2N-AM0 1,1 0 Ft

F635BU 2N-AG0 2,83 0 Ft

F7IA69 2N-MG0 4,73 20 031 Ft

F848DX 2N-AT0 3,02 0 Ft

F89UKL 2N-MG0 7,07 30 000 Ft

F8RAI8 2N-MM0 2,3 0 Ft

F8X4RB 2N-MG0 4,73 20 031 Ft

F9BK1S MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

F9GCS7 2N-AG0 2,88 0 Ft

F9IMFX 2N-AG0 0,99 0 Ft

F9W99L 2N-AG0 3,13 0 Ft

FA1PJ3 2N-AG0 0,06 0 Ft

FA8PQ9 2N-AM0 4,1 10 364 Ft

FAEKLD 2N-AG0 1,43 0 Ft

FAJF4F 2N-MG0 4,03 0 Ft

FAKVVD 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

FB4QYO 2N-AT0 1,29 0 Ft

FBKA2Q 2N-AG0 2,51 0 Ft

FBLAJF 2N-AG0 4,27 14 073 Ft

FC0D2P 2N-AT0 4,37 16 255 Ft

FCJHQ7 2N-AG0 2,73 0 Ft

FCU3QV 2N-AG0 0,4 0 Ft

FDF83D 2N-AM0 1,12 0 Ft

FE5L60 2N-AG0 1,88 0 Ft

FECLSK MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

FELVI0 2N-AG0 2,71 0 Ft

FEU99P 2N-MG0 4,87 25 200 Ft

FEXMU5 2N-AM0 5,23 30 000 Ft

FEZ6VW 2N-AG0 2,59 0 Ft

FF20I3 2N-MG0 4,3 0 Ft

FFD2CF 2N-AG0 1,15 0 Ft

FFK6UF MSc képzést kezdők 38 0 Ft

Page 22: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

FG9J3E MSc képzést kezdők 42 0 Ft

FGKZCN 2N-AG0 3,4 0 Ft

FGPDYP 2N-MM0 3,8 0 Ft

FGTWUS 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

FHF747 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

FHKD0G 2N-AG0 0,56 0 Ft

FHM4HQ 2N-MG0 4,43 8 954 Ft

FHZTBE 2N-AG0 1,69 0 Ft

FI6AN1 2N-AG0 1,9 0 Ft

FIRMPZ 2N-AG0 1,17 0 Ft

FIVZW0 2N-AM0 3,5 0 Ft

FJ27R4 2N-AE0 4,83 26 291 Ft

FJ5YW4 2N-AG0 2,4 0 Ft

FJF6UG MSc képzést kezdők 42 0 Ft

FJMT0Y 2N-AT0 0 0 Ft

FJR36Y 2N-MM0 0,3 0 Ft

FJRC6M 2N-MG0 0,57 0 Ft

FK39CE 2N-MM0 5,2 30 000 Ft

FK7FWR 2N-ME0 3,11 0 Ft

FK7J71 2N-AE0 0,98 0 Ft

FKA7UX 2N-AG0 2,07 0 Ft

FKKJ8X 2N-AG0 1,82 0 Ft

FKML8Y 2N-AG0 2,34 0 Ft

FKMOJH 2N-AE0 0,78 0 Ft

FKOWY2 2N-ME0 3,57 0 Ft

FKWQWT 2N-AM0 0,9 0 Ft

FKYT64 MSc képzést kezdők 37 0 Ft

FLJERA 2N-MG0 5,07 30 000 Ft

FM3Q6S 2N-MG0 5,1 30 000 Ft

FM8D8S 2N-AE0 2,86 0 Ft

FMLVA8 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

FMPO4M 2N-AG0 2 0 Ft

FN5P7A 2N-AG0 4,6 21 273 Ft

FNBQE1 2N-AM0 0,8 0 Ft

FNI597 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

FNOMRP 2N-MG0 5,87 30 000 Ft

FO4G9A 2N-AG0 2,07 0 Ft

FOBBST 2N-MW0 3,73 0 Ft

FONK61 2N-ME0 4,47 10 431 Ft

FOPSKE 2N-AG0 3,5 0 Ft

FOQXEL 2N-MG0 4,7 18 923 Ft

FOTCK1 2N-AG0 0,47 0 Ft

FOXCVZ 2N-AM0 6,63 30 000 Ft

FP0XY3 2N-AG0 3,77 0 Ft

FP3IHU MSc képzést kezdők 41 0 Ft

Page 23: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

FP5R1W 2N-AE0 2,73 0 Ft

FPADUM 2N-AT0 2,56 0 Ft

FPFZNR 2N-MG0 4,9 26 308 Ft

FPGH74 2N-AE0 4,97 29 345 Ft

FPKG1C 2N-AE0 3,11 0 Ft

FPPOHX 2N-AT0 3,97 7 527 Ft

FPQXHL 2N-AM0 2,5 0 Ft

FPWIQD 2N-ME0 4,33 0 Ft

FPZXIL 2N-MM0 4,63 16 338 Ft

FQ8AAX 2N-AT0 3,06 0 Ft

FQMCQV 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

FQVZJ1 2N-MM0 4,77 21 508 Ft

FQYIBC 2N-AE0 3,45 0 Ft

FR5K6O 2N-AG0 3,37 0 Ft

FRJ092 2N-AG0 2,1 0 Ft

FRRTK1 2N-AG0 3,23 0 Ft

FRVYO4 2N-MG0 4,47 10 431 Ft

FRWNUP 2N-AE0 2,25 0 Ft

FS33VQ 2N-AM0 5,2 30 000 Ft

FSCRDZ MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

FSFE81 2N-MT0 5,17 30 000 Ft

FSH2HH 2N-AG0 2,27 0 Ft

FSKJZV 2N-AT0 3,7 0 Ft

FSY9HG 2N-AT0 2,66 0 Ft

FT8R4Z 2N-AE0 2,82 0 Ft

FTEV6G 2N-MM0 3,87 0 Ft

FTI5V5 2N-AE0 4,63 21 927 Ft

FTMUVD 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

FUFE4T 2N-MG0 4,2 0 Ft

FUFQO7 MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

FUOBII 2N-AG0 0,72 0 Ft

FURL58 2N-AG0 2,31 0 Ft

FUWKOA 2N-AM0 4,17 11 891 Ft

FUZHV7 2N-MG0 4,9 26 308 Ft

FV4RYA 2N-AT0 2,81 0 Ft

FVD3G6 2N-AG0 2,49 0 Ft

FVX4K2 2N-AM0 5,17 30 000 Ft

FX84QC 2N-MG0 3,78 0 Ft

FXGFPS 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

FXJ5PN MSc képzést kezdők 42 0 Ft

FY0SKB 2N-AT0 3,83 0 Ft

FYIOFG MSc képzést kezdők 35 0 Ft

FZ4VWA MSc képzést kezdők 40 0 Ft

FZH6KV 2N-AG0 1,78 0 Ft

G0H05P MSc képzést kezdők 42 0 Ft

Page 24: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

G0Q5H4 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

G0RPV7 2N-MM0 3,17 0 Ft

G11N48 2N-AE0 1,92 0 Ft

G1H5CJ MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

G1J88D 2N-AE0 5,27 30 000 Ft

G1KBU2 2N-AM0 2,59 0 Ft

G20O20 2N-MW0 2,99 0 Ft

G21P15 2N-AM0 2,39 0 Ft

G25FJ5 2N-AG0 2,43 0 Ft

G2NHVN 2N-AG0 4,38 16 473 Ft

G2O1UX 2N-AM0 5,17 30 000 Ft

G39YEM 2N-AE0 0,09 0 Ft

G3X3X3 2N-MM0 1,61 0 Ft

G40GOQ 2N-MG0 4,93 27 415 Ft

G412W3 2N-AG0 1,04 0 Ft

G4D1UP MSc képzést kezdők 42 0 Ft

G4FRP7 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

G4GX5Q 2N-AG0 2,5 0 Ft

G4IG0H 2N-AG0 4,5 19 091 Ft

G4OBD5 2N-AG0 2,26 0 Ft

G4TDBZ 2N-AG0 0,49 0 Ft

G4UW7T 2N-AE0 1,35 0 Ft

G4ZTT5 2N-AG0 2,83 0 Ft

G57FPL MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

G58K4G 2N-AG0 1,19 0 Ft

G5IZFM 2N-AG0 2,93 0 Ft

G5W13P 2N-AG0 0,62 0 Ft

G62C8C 2N-AM0 4,1 10 364 Ft

G6R7AX 2N-AG0 2,83 0 Ft

G6WFJD 2N-AM0 3,55 0 Ft

G7NHGP MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

G7R795 2N-MM0 5,1 30 000 Ft

G7UUJU MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

G7X4VM 2N-AM0 0,38 0 Ft

G85J9N 2N-AG0 3,23 0 Ft

G87X73 2N-AG0 4,67 22 800 Ft

G8HYXE 2N-AG0 4,67 22 800 Ft

G8LHU8 2N-AG0 3,5 0 Ft

G8QT76 2N-AG0 2,18 0 Ft

G8V9PM 2N-AG0 1,69 0 Ft

G9CDAG 2N-AG0 4,83 26 291 Ft

G9GGGT 2N-MW0 4,2 0 Ft

G9HD2Q 2N-AG0 1,44 0 Ft

G9YGMO 2N-AT0 5,23 30 000 Ft

G9YYCM 2N-AG0 3,33 0 Ft

Page 25: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

GA67AG 2N-AG0 0,86 0 Ft

GAJXAY 2N-AG0 0 0 Ft

GAXGJL 2N-AG0 3,73 0 Ft

GB0FPQ 2N-AG0 0,44 0 Ft

GBHZYY 2N-AT0 2,82 0 Ft

GBPR07 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

GBRW6Q 2N-AG0 1,56 0 Ft

GC67PD 2N-AG0 0,79 0 Ft

GCJYTH MSc képzést kezdők 41 0 Ft

GCKJZT 2N-AG0 0,33 0 Ft

GCNS2E 2N-AG0 1,29 0 Ft

GCPB9D MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

GCWQ02 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

GDCCBP 2N-AG0 3,57 0 Ft

GDCELK 2N-AE0 2,37 0 Ft

GDF10C 2N-AG0 4,27 14 073 Ft

GDN1RD MSc képzést kezdők 0 0 Ft

GDNOSJ 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

GDV2FH 2N-AT0 3,2 0 Ft

GDYSVD 2N-AM0 1,93 0 Ft

GE6SHA 2N-AG0 3,2 0 Ft

GEE612 2N-AE0 4,73 24 109 Ft

GELH6D MSc képzést kezdők 41 0 Ft

GENZ68 2N-AG0 1,09 0 Ft

GF3D2C 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

GFR96J 2N-AG0 2,83 0 Ft

GFUKR3 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

GG5GQV 2N-AM0 4,6 21 273 Ft

GG9RHJ MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

GGATYF 2N-MG0 3,37 0 Ft

GGLWTS 2N-AG0 3,53 0 Ft

GGTCFQ 2N-AG0 3,57 0 Ft

GGUT1J 2N-AM0 4,53 19 745 Ft

GHDSHT 2N-MM0 1,96 0 Ft

GI29NQ 2N-AG0 2,03 0 Ft

GI8XFW 2N-AE0 4,87 27 164 Ft

GIDJN2 2N-AE0 1,6 0 Ft

GIFOFP 2N-AM0 3,9 6 000 Ft

GITHAM 2N-AG0 0,22 0 Ft

GIYXLI 2N-MG0 4,2 0 Ft

GJRO7M 2N-ME0 3,93 0 Ft

GKEOMW 2N-AE0 5,33 30 000 Ft

GKKERI 2N-AE0 3,27 0 Ft

GKWLSH 2N-AG0 3,4 0 Ft

GL9ZCC 2N-AE0 3,93 6 655 Ft

Page 26: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

GLHJ6P 2N-AG0 3,79 0 Ft

GLN5HS 2N-AM0 5,4 30 000 Ft

GLNKVG 2N-AG0 3,77 0 Ft

GM2QVS 2N-AM0 4,27 14 073 Ft

GM2RUV 2N-AT0 4,63 21 927 Ft

GMAW02 2N-AM0 4,77 24 982 Ft

GMME1B 2N-AM0 1,58 0 Ft

GMW0XL MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

GO2OSC 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

GOA1Y0 2N-AM0 4,07 9 709 Ft

GOKQCT 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

GOQKMT 2N-AG0 2,93 0 Ft

GOVWSS MSc képzést kezdők 40 0 Ft

GP75GN 2N-AG0 3,67 0 Ft

GPIO1N 2N-MG0 4,67 17 815 Ft

GPYQZS 2N-ME0 5,2 30 000 Ft

GQC769 2N-MT0 3,47 0 Ft

GQCCKS 2N-AM0 0,5 0 Ft

GQD27V 2N-MG0 4,23 0 Ft

GQF80A 2N-AE0 1,45 0 Ft

GQJU6Q 2N-AM0 5,2 30 000 Ft

GQJYUN 2N-AG0 0,93 0 Ft

GR1JI0 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

GR917N 2N-AG0 3,3 0 Ft

GRBN5J 2N-MG0 5,2 30 000 Ft

GRGXN7 2N-AG0 3,18 0 Ft

GRHIOL 2N-AG0 4,07 9 709 Ft

GRJ1NM MSc képzést kezdők 41 0 Ft

GRWWGR 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

GSRU3F 2N-AG0 2,29 0 Ft

GT1NRH MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

GT54X0 2N-AG0 2,57 0 Ft

GTGEBM 2N-AM0 3,8 0 Ft

GTWB0S 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

GU0L04 2N-AM0 5,83 30 000 Ft

GUGLPY 2N-AG0 0,72 0 Ft

GUHS2G 2N-AT0 4,13 11 018 Ft

GUTOY7 2N-AM0 0,8 0 Ft

GUUMHN 2N-AG0 3,83 0 Ft

GUWKNA 2N-AG0 2,51 0 Ft

GV1MYC 2N-AM0 0,7 0 Ft

GV1QWC 2N-AM0 3,94 6 873 Ft

GV475P MSc képzést kezdők 42 0 Ft

GV50YS 2N-AE0 2,66 0 Ft

GV7SX6 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

Page 27: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

GVCEJY 2N-MM0 1,34 0 Ft

GW3502 2N-AG0 3,27 0 Ft

GW370T 2N-MG0 3,8 0 Ft

GWCSU3 2N-AG0 4,8 25 636 Ft

GWJSF3 2N-AG0 2,68 0 Ft

GWKD9U 2N-MM0 3,9 0 Ft

GX29AV 2N-MP0 3,97 0 Ft

GXF5MM 2N-AE0 1,43 0 Ft

GXGRC4 2N-AE0 0,04 0 Ft

GXQEJ7 2N-AM0 5,17 30 000 Ft

GZLQ9L 2N-AE0 1,93 0 Ft

GZM3PS 2N-AG0 2,66 0 Ft

GZMR1L 2N-AG0 2,41 0 Ft

GZMWZ7 2N-AG0 1,5 0 Ft

GZOFMT 2N-AG0 2,88 0 Ft

GY93A5 2N-AG0 3,13 0 Ft

GYBPJ2 2N-AG0 2,52 0 Ft

GYDEZC 2N-AE0 5,1 30 000 Ft

GYJ6YD 2N-AM0 0,05 0 Ft

GYPS2O 2N-AG0 5,2 30 000 Ft

GYXMD0 2N-MW0 4,4 7 846 Ft

GYZZQO 2N-AG0 0,81 0 Ft

H05RDQ 2N-AG0 3,63 0 Ft

H06OAA 2N-AG0 0,38 0 Ft

H0TRSO 2N-AG0 4,1 10 364 Ft

H12EPD 2N-AG0 3,8 0 Ft

H12O0Y MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

H1E8FZ 2N-AM0 4,7 23 455 Ft

H1IEO1 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

H1VPXU 2N-AG0 3,77 0 Ft

H2B7DU 2N-AG0 2,28 0 Ft

H2IZSE MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

H2MVIE MSc képzést kezdők 36 0 Ft

H2VLR8 2N-MG0 4,33 0 Ft

H3736F 2N-AG0 1,89 0 Ft

H3DD2B MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

H3MS9K 2N-MG0 4,07 0 Ft

H3OWN8 2N-AG0 1,4 0 Ft

H48T3K MSc képzést kezdők 39 0 Ft

H52IFJ 2N-AG0 1,76 0 Ft

H66EJD 2N-AG0 5,2 30 000 Ft

H68BFU 2N-AM0 3,83 0 Ft

H69GDW 2N-ME0 4,5 11 538 Ft

H6BXU5 2N-AG0 2,1 0 Ft

H6LGMQ 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

Page 28: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

H7P0S0 2N-MM0 4,4 7 846 Ft

H7Y4D3 2N-AT0 1,68 0 Ft

H7ZW8V MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

H843KY 2N-AG0 1,97 0 Ft

H8IBRC 2N-AM0 0,47 0 Ft

H8KIGE 2N-AM0 5,37 30 000 Ft

H8WK9I 2N-AG0 0,07 0 Ft

H97S1D 2N-MG0 4,7 18 923 Ft

H9COER 2N-AE0 2,67 0 Ft

H9KLZW 2N-AG0 4,8 25 636 Ft

H9P4MQ MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

H9YTJY MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

HA2OJD 2N-AM0 5,53 30 000 Ft

HAQX78 2N-AG0 4,37 16 255 Ft

HB0VB8 2N-AG0 4,37 16 255 Ft

HB98UU MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

HB9IRH 2N-MG0 2,2 0 Ft

HB9ZO0 2N-AG0 1,65 0 Ft

HBI0AC MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

HC0JJ0 2N-AG0 0,82 0 Ft

HC4RLO 2N-AG0 1,25 0 Ft

HC8MJG 2N-AE0 1,77 0 Ft

HCEOJJ 2N-AG0 2,68 0 Ft

HCKOOZ 2N-AG0 2,17 0 Ft

HCKS6H 2N-AG0 2,19 0 Ft

HCN5BC 2N-AG0 3,67 0 Ft

HCVQWT 2N-AT0 3,97 7 527 Ft

HCXEZP 2N-AG0 3,2 0 Ft

HD7WVB 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

HE26FF 2N-MG0 4,53 12 646 Ft

HEX6B5 2N-AG0 2,06 0 Ft

HFDEOQ 2N-AG0 1,25 0 Ft

HFWCHN 2N-MG0 3,1 0 Ft

HG059M 2N-MM0 1,83 0 Ft

HGAV58 2N-AT0 4,43 17 564 Ft

HGDO5D 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

HGFP5O 2N-AG0 3,23 0 Ft

HGOBTI 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

HGTMAY 2N-AG0 2,35 0 Ft

HH14M9 2N-AG0 1,66 0 Ft

HH8VJP 2N-MM0 4,1 0 Ft

HHA786 2N-MG0 5,6 30 000 Ft

HHAYFB 2N-MM0 4,7 18 923 Ft

HHZ6KY 2N-AG0 4,27 14 073 Ft

HIH6Q3 2N-AT0 0,84 0 Ft

Page 29: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

HIQT9L 2N-AM0 4,2 12 545 Ft

HIXWV5 2N-AG0 3,17 0 Ft

HJQUDP 2N-AG0 3,47 0 Ft

HJRC3N 2N-AT0 5,4 30 000 Ft

HJVYL4 2N-AT0 4 8 182 Ft

HJZXOR 2N-AE0 5,67 30 000 Ft

HK2AED MSc képzést kezdők 37 0 Ft

HK31L0 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

HK4ZVH 2N-MG0 5,17 30 000 Ft

HKGMQF 2N-AE0 2,91 0 Ft

HKTR63 2N-MW0 5,67 30 000 Ft

HL0747 2N-MG0 4,9 26 308 Ft

HLEKSC 2N-MM0 3,9 0 Ft

HLK5UG MSc képzést kezdők 40 0 Ft

HLRYQX 2N-AG0 2,35 0 Ft

HLW8JS 2N-AG0 4,37 16 255 Ft

HMB9KI 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

HMFVCZ 2N-AG0 1,55 0 Ft

HMK1H4 2N-AG0 0,6 0 Ft

HN20XQ 2N-AM0 4,04 9 055 Ft

HN4R8E 2N-AT0 4,63 21 927 Ft

HN6UOV 2N-MP0 4,2 0 Ft

HNC3S0 2N-AG0 0,84 0 Ft

HO1F2E 2N-AM0 3,73 0 Ft

HO63IS 2N-AG0 3,77 0 Ft

HOISTA 2N-AE0 3,33 0 Ft

HOJP7C 2N-AG0 3,53 0 Ft

HOK4BB 2N-AG0 2,59 0 Ft

HOLKKC 2N-AG0 2,97 0 Ft

HOOJ43 2N-AM0 3,16 0 Ft

HP9WKO 2N-AE0 0,67 0 Ft

HPAEYX MSc képzést kezdők 40 0 Ft

HPOJ8G 2N-AM0 5,6 30 000 Ft

HPPMV1 2N-AG0 0 0 Ft

HPUJTY 2N-AG0 5,27 30 000 Ft

HPWEYA 2N-MG0 1,75 0 Ft

HQ1EXV MSc képzést kezdők 39 0 Ft

HQ1XOB 2N-AT0 4,9 27 818 Ft

HQDJVD 2N-MG0 4,43 8 954 Ft

HQUTU2 2N-AG0 1,53 0 Ft

HQWJPY 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

HR0G58 2N-MM0 3,83 0 Ft

HR8MXF 2N-AG0 1,53 0 Ft

HRLD7X 2N-AG0 0,7 0 Ft

HRNB8T MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Page 30: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

HRRCPS 2N-MG0 4,43 8 954 Ft

HRVQO3 2N-MG0 2,69 0 Ft

HRYH1P 2N-MT0 4,9 26 308 Ft

HS345F 2N-AG0 1,5 0 Ft

HS3LIW MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

HS8GGE 2N-AG0 3,31 0 Ft

HSBVCV 2N-MG0 0,84 0 Ft

HSJ9IA 2N-AG0 0,16 0 Ft

HT6WAC MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

HTIK8Y 2N-MP0 5,4 30 000 Ft

HTL89N 2N-AG0 4,53 19 745 Ft

HTLVEP 2N-MM0 3,37 0 Ft

HTOT5I 2N-AG0 2,6 0 Ft

HTVJYY 2N-AG0 2,36 0 Ft

HU2JI8 2N-AG0 4,33 15 382 Ft

HU4ELK 2N-AE0 4,53 19 745 Ft

HU9NVG MSc képzést kezdők 39 0 Ft

HU9WL9 2N-AG0 3,63 0 Ft

HUKO4I MSc képzést kezdők 42 0 Ft

HV01O1 2N-MT0 4,63 16 338 Ft

HV9IC1 MSc képzést kezdők 40 0 Ft

HVAGZY 2N-AG0 3,6 0 Ft

HVMNXZ 2N-AM0 0,34 0 Ft

HVOLXI MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

HVZ7NB 2N-AG0 0 0 Ft

HWDKTI 2N-AM0 4,57 20 618 Ft

HWFK8K 2N-AM0 4,83 26 291 Ft

HWYC7I 2N-AT0 4,1 10 364 Ft

HXKQ9G 2N-AG0 4,1 10 364 Ft

HXKXC1 2N-AG0 3,02 0 Ft

HXO0UV 2N-AE0 1,83 0 Ft

HXUMJ8 2N-AG0 4,23 13 200 Ft

HXYKHY 2N-AG0 3,73 0 Ft

HYHO00 2N-AG0 0,24 0 Ft

HYYP6S 2N-AE0 4 8 182 Ft

HZ88DN 2N-AG0 4,67 22 800 Ft

HZM4VG 2N-AT0 0,95 0 Ft

HZP3S4 2N-AG0 4,57 20 618 Ft

HZPR1J 2N-AG0 2,33 0 Ft

HZTQHE MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

HZWCET 2N-AE0 5,2 30 000 Ft

I10E6Q 2N-AM0 3,53 0 Ft

I11Y45 2N-AG0 1,13 0 Ft

I120I0 2N-AT0 4,63 21 927 Ft

I12YRY 2N-AT0 4,67 22 800 Ft

Page 31: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

I13MX5 2N-MW0 4,47 10 431 Ft

I1GRH3 2N-AG0 1,88 0 Ft

I1M69Q 2N-AE0 4,8 25 636 Ft

I2CM0A MSc képzést kezdők 40 0 Ft

I2PZIX 2N-AG0 1,71 0 Ft

I3BVTQ MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

I445PA 2N-AM0 4,77 24 982 Ft

I4LZNS 2N-AT0 2,87 0 Ft

I4Q9QM 2N-AT0 2,06 0 Ft

I51CXQ 2N-MW0 6 30 000 Ft

I53TQW 2N-AG0 2,83 0 Ft

I5LP5G 2N-AG0 4,7 23 455 Ft

I5W3CK 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

I6F285 2N-AM0 4,63 21 927 Ft

I6NLKB 2N-AG0 0,78 0 Ft

I6PQMJ 2N-AG0 2,05 0 Ft

I6S1R5 2N-MW0 3,17 0 Ft

I6XGJY 2N-AG0 1,17 0 Ft

I738ZW 2N-AE0 5 30 000 Ft

I7D6VH 2N-AG0 1,45 0 Ft

I7JXOX MSc képzést kezdők 41 0 Ft

I7PZ84 2N-AG0 0,38 0 Ft

I7XOBI 2N-ME0 5,03 30 000 Ft

I8BUHH 2N-MG0 2,48 0 Ft

I8CS78 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

I8D5B5 2N-AG0 2,98 0 Ft

I8HFBK 2N-AE0 1,08 0 Ft

I8HW2N 2N-AE0 2,97 0 Ft

I8IYU7 2N-AG0 2,71 0 Ft

I8VZJB 2N-AM0 4,87 27 164 Ft

I90OEM 2N-AG0 2,01 0 Ft

I9AZKU MSc képzést kezdők 39 0 Ft

I9KX0K 2N-AE0 1,97 0 Ft

I9QONT 2N-AE0 5,4 30 000 Ft

IA68DR 2N-AM0 4,1 10 364 Ft

IAE8LK 2N-AG0 2,81 0 Ft

IAFL5R 2N-AM0 3,17 0 Ft

IAQYDM 2N-AE0 4,63 21 927 Ft

IAZ7N4 2N-AG0 4,7 23 455 Ft

IB82G2 2N-MG0 4,37 6 738 Ft

IC1JUA 2N-AT0 4,57 20 618 Ft

IC3OFW MSc képzést kezdők 40 0 Ft

IC5W4F 2N-AE0 0,47 0 Ft

ICQ344 2N-AE0 3,73 0 Ft

ICT3NK 2N-AM0 4,53 19 745 Ft

Page 32: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

ICVELR 2N-MM0 3,23 0 Ft

ICS5PQ 2N-AE0 4,27 14 073 Ft

IDGZ8F 2N-AG0 3,77 0 Ft

IDT2RH 2N-AM0 3,77 0 Ft

IE195R 2N-AM0 4,83 26 291 Ft

IEE2H9 2N-MM0 1,16 0 Ft

IEI3CT 2N-AG0 2,11 0 Ft

IF123F 2N-AG0 4,03 8 836 Ft

IFQG14 2N-AG0 2,84 0 Ft

IFS2BL 2N-AG0 3,73 0 Ft

IFYUOK 2N-AG0 0,28 0 Ft

IG434X 2N-AG0 2,55 0 Ft

IG72OK 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

IG7OS7 2N-MG0 2,96 0 Ft

IGAWBT 2N-AG0 4,1 10 364 Ft

IGBNLG 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

IGJU92 2N-MP0 3,66 0 Ft

IGKOMD 2N-AG0 2,8 0 Ft

IGM10T 2N-MG0 3,09 0 Ft

IGU9TL 2N-AG0 5,03 30 000 Ft

IH37RY 2N-AM0 5,23 30 000 Ft

IHOLM2 2N-AE0 0,65 0 Ft

IHRMT9 2N-AG0 3,43 0 Ft

IIAOBQ 2N-MT0 4,97 28 892 Ft

IIF494 2N-MP0 3,2 0 Ft

IIK4JJ 2N-MG0 2,33 0 Ft

IIYO5I 2N-AM0 4,57 20 618 Ft

IJ6YSK 2N-AE0 4,8 25 636 Ft

IJD7FL MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

IJDIPL 2N-AG0 4,1 10 364 Ft

IJESHS 2N-AG0 1,26 0 Ft

IJGXRE 2N-AE0 3,97 7 527 Ft

IJOGSE 2N-AG0 2,86 0 Ft

IJS0WB 2N-AM0 4,27 14 073 Ft

IK3ZZT 2N-AM0 4,4 16 909 Ft

IKAFSI 2N-MM0 5 30 000 Ft

IKI477 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

IKPNFA 2N-AG0 3,63 0 Ft

IL0KOG 2N-AT0 4,13 11 018 Ft

ILG2OB 2N-MG0 1,85 0 Ft

ILSQ47 2N-AE0 5,67 30 000 Ft

ILTDJT MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

ILZDAO MSc képzést kezdők 39 0 Ft

ILZFRM 2N-AE0 3,25 0 Ft

IMAT7J 2N-AM0 5,17 30 000 Ft

Page 33: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

IMIYCZ MSc képzést kezdők 42 0 Ft

IMJE76 2N-AM0 5,17 30 000 Ft

IMLFEM 2N-MW0 6,07 30 000 Ft

IMUN7V MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

IN2SSC 2N-MG0 4,57 14 123 Ft

INZ3FU 2N-AG0 2,71 0 Ft

IO2VWH 2N-AG0 0,75 0 Ft

IO5P25 2N-AG0 0,52 0 Ft

IOZRZ8 2N-AE0 3,27 0 Ft

IP93TZ 2N-AE0 2,72 0 Ft

IQELSV 2N-AE0 1,29 0 Ft

IQHO0V 2N-AM0 4,77 24 982 Ft

IR0D1P 2N-AM0 4,6 21 273 Ft

IR10CX 2N-AG0 0 0 Ft

IRLKDQ 2N-AG0 0,85 0 Ft

IRNAET 2N-MG0 3,87 0 Ft

IRNS6W 2N-AG0 1,09 0 Ft

IRW4S0 2N-AM0 5,17 30 000 Ft

IRW6T2 2N-AM0 5,53 30 000 Ft

ISF7NO 2N-AE0 4,37 16 255 Ft

ISIQI7 2N-AG0 0,95 0 Ft

ISY35M 2N-AE0 3,93 6 655 Ft

ISY54F 2N-AM0 2,83 0 Ft

ISZ0LS 2N-AG0 5,07 30 000 Ft

IT0MLN 2N-AG0 0,71 0 Ft

ITAD95 2N-AG0 1,07 0 Ft

ITDDXR 2N-AE0 3,43 0 Ft

ITEDPO 2N-MW0 4,61 15 600 Ft

IU7TO1 2N-MW0 0,46 0 Ft

IU8625 2N-AM0 0,8 0 Ft

IUSOQM 2N-AG0 1,04 0 Ft

IUZPTE 2N-MM0 4,4 7 846 Ft

IVFLP7 2N-MG0 4,93 27 415 Ft

IVHAHC 2N-AT0 6,67 30 000 Ft

IVOBOL 2N-AG0 3,6 0 Ft

IVQIUK 2N-AE0 3,04 0 Ft

IW09X1 2N-AG0 0,85 0 Ft

IWII6M 2N-AG0 1,23 0 Ft

IWRIJ9 2N-AG0 3,53 0 Ft

IWUPQF MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

IWWQPF 2N-AG0 0,26 0 Ft

IWZY5L 2N-MM0 4,37 6 738 Ft

IX3MNE 2N-AT0 3,22 0 Ft

IXJ8AN 2N-AG0 1,89 0 Ft

IXQKR8 2N-AM0 5,03 30 000 Ft

Page 34: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

IY02I6 2N-MG0 3,53 0 Ft

IYITFC 2N-AG0 5,1 30 000 Ft

IYR4PD 2N-AM0 4,37 16 255 Ft

IZ3PHJ 2N-AG0 2,6 0 Ft

IZ4TCC 2N-AG0 2,59 0 Ft

IZ6ZXN 2N-AG0 2,2 0 Ft

IZ8XNC 2N-AT0 4,93 28 473 Ft

IZWYUC 2N-AG0 3,83 0 Ft

J0325O 2N-AM0 5,37 30 000 Ft

J19F3K 2N-AG0 2,18 0 Ft

J1CNUB 2N-AG0 1,65 0 Ft

J1ULGL 2N-AE0 0,72 0 Ft

J1ZVS2 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

J2312Q 2N-AT0 3,03 0 Ft

J3EO6P 2N-AG0 2,18 0 Ft

J4ZJT1 2N-MG0 5,03 30 000 Ft

J5C9OU 2N-AG0 5,4 30 000 Ft

J5VHYF 2N-MG0 3,65 0 Ft

J649KB 2N-AE0 4,67 22 800 Ft

J6UWJW 2N-AG0 2,23 0 Ft

J756EF 2N-MP0 0,32 0 Ft

J7SVVY 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

JA017U 2N-AG0 0,49 0 Ft

JB0TOI MSc képzést kezdők 38 0 Ft

JBQYZE 2N-MM0 3,43 0 Ft

JC0YK5 2N-MG0 4,53 12 646 Ft

JC204E 2N-MT0 2,8 0 Ft

JC7YNQ 2N-AE0 4,87 27 164 Ft

JCBKZT 2N-MG0 3,32 0 Ft

JCIY4E 2N-AG0 0 0 Ft

JCNBT4 2N-AM0 3,7 0 Ft

JCYV8E 2N-AG0 5,03 30 000 Ft

JCZ85N 2N-AG0 0,99 0 Ft

JD2L8H 2N-AM0 4,3 14 727 Ft

JD2VRF 2N-AM0 4,27 14 073 Ft

JD35C3 2N-AT0 1,76 0 Ft

JDI1FM 2N-AM0 4,07 9 709 Ft

JDJC15 2N-AM0 4,13 11 018 Ft

JDK0OZ 2N-AG0 3,3 0 Ft

JDM59F 2N-AG0 2,04 0 Ft

JDW1X5 2N-AG0 2,43 0 Ft

JDZDNE 2N-MG0 4,42 8 585 Ft

JE1I2W 2N-AG0 1,15 0 Ft

JEBNPV 2N-AT0 1,44 0 Ft

JEM7BL 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

Page 35: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

JET98F MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

JETWW5 2N-MG0 4,07 0 Ft

JF9NZQ 2N-AG0 2,71 0 Ft

JFIMF8 2N-AT0 2,5 0 Ft

JFSCLX 2N-AT0 5,87 30 000 Ft

JFUL92 2N-AT0 2,73 0 Ft

JFX75X 2N-AM0 1,27 0 Ft

JGDM5Y 2N-MG0 4,9 26 308 Ft

JGQXVV 2N-AG0 2,01 0 Ft

JGTVO6 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

JH3B01 2N-AG0 1,62 0 Ft

JH8G6X 2N-AG0 3,03 0 Ft

JH932X 2N-AG0 0 0 Ft

JHDFQH 2N-AT0 4,27 14 073 Ft

JHLU3C 2N-AG0 1 0 Ft

JHY49U 2N-AM0 5,07 30 000 Ft

JI2JY6 2N-MM0 0,3 0 Ft

JI7EQB 2N-AG0 4,1 10 364 Ft

JII66N 2N-MM0 3,23 0 Ft

JJ9O8U 2N-AE0 3,8 0 Ft

JK8I5O 2N-AG0 2,24 0 Ft

JKHQQK 2N-AG0 1,44 0 Ft

JL7M6Z 2N-AT0 4,23 13 200 Ft

JLD4N4 2N-AG0 3,87 0 Ft

JLPZDV 2N-ME0 3,48 0 Ft

JLUDQZ MSc képzést kezdők 41 0 Ft

JM1PIM 2N-AG0 0,85 0 Ft

JM729X 2N-MG0 5,3 30 000 Ft

JMBTFK 2N-AG0 3,4 0 Ft

JML5O8 2N-AG0 4 8 182 Ft

JMSB8F 2N-AG0 0,69 0 Ft

JMSI8G 2N-MG0 4,27 0 Ft

JMSZN1 2N-AT0 7,03 30 000 Ft

JMTF16 2N-MG0 0,15 0 Ft

JMVK5I 2N-AG0 3,17 0 Ft

JMZ2BS 2N-MG0 4,7 18 923 Ft

JN3DDE 2N-MG0 2,6 0 Ft

JN40UX 2N-AM0 4,23 13 200 Ft

JNGKXW 2N-AG0 2,3 0 Ft

JNL83V 2N-AG0 0,18 0 Ft

JO48QJ 2N-MM0 5,27 30 000 Ft

JOQA9E 2N-AG0 3,83 0 Ft

JOTQJI 2N-AG0 0,04 0 Ft

JOTX59 2N-AG0 2,83 0 Ft

JP0XBK 2N-MM0 1,04 0 Ft

Page 36: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

JP9FC7 2N-AG0 0,01 0 Ft

JPQQZY 2N-AG0 1,92 0 Ft

JPRZFF 2N-AT0 3,67 0 Ft

JPWSSF 2N-MG0 5,03 30 000 Ft

JPZDI3 2N-MG0 4,7 18 923 Ft

JQ8QL2 2N-AE0 5,3 30 000 Ft

JQCY95 2N-MT0 4,76 21 138 Ft

JQN3B6 2N-MG0 4,93 27 415 Ft

JR4TMX 2N-AE0 1,16 0 Ft

JR52W0 2N-AG0 1,02 0 Ft

JSG6KC 2N-MG0 1,96 0 Ft

JTP4LD 2N-AG0 3,27 0 Ft

JTQANI 2N-AM0 4,53 19 745 Ft

JU1DSN 2N-AG0 2,56 0 Ft

JU9M0C MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

JUXAVA 2N-AG0 3,8 0 Ft

JVT83V 2N-AG0 0,32 0 Ft

JVWDQU 2N-AG0 4,33 15 382 Ft

JWXHMW 2N-AG0 2,77 0 Ft

JXDZ9W 2N-AG0 1,22 0 Ft

JYGL3K 2N-MG0 4,63 16 338 Ft

JYNZ6V 2N-AG0 4 8 182 Ft

JYXYLS MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

JZNKN5 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

JZWODZ 2N-AG0 3,8 0 Ft

JZZ4YA 2N-AM0 1,67 0 Ft

K03UVG 2N-AG0 2,63 0 Ft

K1F927 2N-AG0 1,95 0 Ft

K1GEX3 2N-AG0 2,44 0 Ft

K1OHRU 2N-AM0 0,9 0 Ft

K1RONH 2N-AM0 4,23 13 200 Ft

K1SH9V 2N-AE0 2,47 0 Ft

K25LMA 2N-AG0 2,24 0 Ft

K2GHRO 2N-AG0 3,03 0 Ft

K2KOQW 2N-AG0 2,97 0 Ft

K33T9F 2N-AG0 0,87 0 Ft

K3NF0P 2N-MG0 4 0 Ft

K3UTU8 2N-AG0 4,5 19 091 Ft

K3V43F MSc képzést kezdők 36 0 Ft

K4WYOL 2N-AG0 2,12 0 Ft

K502VX 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

K5UUPP MSc képzést kezdők 42 0 Ft

K61NCV 2N-MG0 4,17 0 Ft

K63BQ1 2N-AG0 4,17 11 891 Ft

K649X3 2N-AG0 0,53 0 Ft

Page 37: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

K6AR63 2N-AE0 4,63 21 927 Ft

K6M7XY 2N-MM0 4,5 11 538 Ft

K6TDOU 2N-AG0 1,21 0 Ft

K74TKO 2N-AG0 0,48 0 Ft

K7VDR2 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

K8G64E 2N-AM0 3,97 7 527 Ft

K8R8DK 2N-AE0 4,07 9 709 Ft

K8ZSJN 2N-MP0 4,1 0 Ft

K9CMX9 2N-AG0 2,93 0 Ft

K9E5IR MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

K9H4XD 2N-ME0 1,07 0 Ft

KA0Z91 2N-AM0 5,3 30 000 Ft

KATJMB 2N-ME0 4,4 7 846 Ft

KAZKN2 2N-AG0 3,2 0 Ft

KB064Y 2N-AE0 2,82 0 Ft

KCCRHM 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

KCF9KO MSc képzést kezdők 41 0 Ft

KCIZL2 2N-AG0 2,66 0 Ft

KCKM7U 2N-AG0 4,23 13 200 Ft

KCL34M 2N-AM0 4,3 14 727 Ft

KCMDDY MSc képzést kezdők 42 0 Ft

KD9XVQ 2N-AE0 5 30 000 Ft

KDCO76 2N-MG0 4 0 Ft

KEQTMZ 2N-AG0 2,43 0 Ft

KF5NU1 2N-AM0 2,11 0 Ft

KFUZHB 2N-AM0 1,54 0 Ft

KG4KAU 2N-AG0 2,33 0 Ft

KGFZGJ 2N-AM0 4,93 28 473 Ft

KGGHG6 2N-AG0 2,92 0 Ft

KGY7M9 2N-AG0 1,8 0 Ft

KHC6LL 2N-MM0 2,28 0 Ft

KHZVHP 2N-AG0 4,63 21 927 Ft

KJ1UTE 2N-AG0 0,97 0 Ft

KJXRC4 2N-AG0 2,03 0 Ft

KK7U17 2N-AG0 0,03 0 Ft

KKMP8L 2N-AG0 2,77 0 Ft

KKNRPM 2N-AE0 0,3 0 Ft

KKWQ66 2N-AG0 3,63 0 Ft

KL4ETV 2N-MM0 4,6 15 231 Ft

KLLTKJ 2N-MG0 5,37 30 000 Ft

KLPZJG 2N-AG0 5,27 30 000 Ft

KM9OSV 2N-AG0 1 0 Ft

KML6JE 2N-MG0 4,13 0 Ft

KNVMD9 2N-AE0 3,9 6 000 Ft

KOHSPF 2N-AG0 3,37 0 Ft

Page 38: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

KOLA2X 2N-AE0 2,25 0 Ft

KPHMWU 2N-AG0 2,63 0 Ft

KPS68F 2N-MG0 4,23 0 Ft

KQW8IA 2N-AE0 2,76 0 Ft

KR4BW0 2N-AG0 1,74 0 Ft

KRPHL0 2N-AG0 4,03 8 836 Ft

KS2OBU 2N-AG0 1,09 0 Ft

KS9D2L 2N-MG0 3,03 0 Ft

KT76UO 2N-AM0 5,3 30 000 Ft

KUHUA1 2N-MW0 6,83 30 000 Ft

KUWPWH 2N-MG0 1,12 0 Ft

KVHRW0 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

KVKSBD 2N-AG0 1,03 0 Ft

KW7TD9 2N-ME0 4,7 18 923 Ft

KW9J2K 2N-AG0 1,22 0 Ft

KWAGFA 2N-MG0 0,08 0 Ft

KWMBZI 2N-AT0 0,85 0 Ft

KX11UY 2N-AE0 0,71 0 Ft

KXX72N 2N-AG0 4,7 23 455 Ft

KXZX60 2N-AE0 4,87 27 164 Ft

KY5AUQ 2N-AG0 2,73 0 Ft

KY6ZFA 2N-AG0 0,96 0 Ft

KZ4O5C MSc képzést kezdők 40 0 Ft

KZ6934 2N-AG0 0,55 0 Ft

KZEEH4 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

L0QHVU 2N-MG0 3,26 0 Ft

L1UCEH 2N-AM0 3,36 0 Ft

L1WR1D 2N-AM0 2,55 0 Ft

L1Z0DX 2N-AG0 3,2 0 Ft

L27IFQ 2N-AG0 3 0 Ft

L29CXN 2N-AG0 5,23 30 000 Ft

L2EEBA 2N-AG0 0,18 0 Ft

L2H441 2N-MT0 4,56 13 754 Ft

L2HFC4 2N-AG0 4,57 20 618 Ft

L3HPOI 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

L56ND8 2N-AG0 0,9 0 Ft

L6NZN4 2N-MM0 4,63 16 338 Ft

L7ERCC 2N-AM0 0,77 0 Ft

L7GDI0 2N-MG0 4,1 0 Ft

L7TJN0 2N-MG0 5,1 30 000 Ft

L7VEL4 2N-AE0 3,5 0 Ft

L8FTPW 2N-AM0 5 30 000 Ft

L8J4DQ 2N-MM0 3,44 0 Ft

L9A99E 2N-MG0 3,73 0 Ft

LA7089 2N-AG0 2,08 0 Ft

Page 39: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

LB6CCE 2N-MG0 5,6 30 000 Ft

LB725E 2N-AG0 1,51 0 Ft

LBWH44 2N-AE0 2,28 0 Ft

LCXO7X 2N-AE0 3,1 0 Ft

LD2J77 2N-AM0 6,13 30 000 Ft

LDZICK 2N-AE0 2,86 0 Ft

LEMSJ3 2N-AT0 1,5 0 Ft

LFBQ2A 2N-MG0 2,33 0 Ft

LFHY2X 2N-MW0 2,57 0 Ft

LFNIAR 2N-AG0 3,73 0 Ft

LG6ZPP 2N-AE0 5,3 30 000 Ft

LGORN2 2N-AM0 4,97 29 345 Ft

LHHP5U 2N-MG0 4,9 26 308 Ft

LJ2H83 2N-AG0 2,22 0 Ft

LJC5I4 2N-AM0 0,8 0 Ft

LJLOFA 2N-AT0 2,24 0 Ft

LJY5S0 2N-AG0 3,33 0 Ft

LJYMUG 2N-MM0 5,07 30 000 Ft

LKOF4V 2N-AG0 1,37 0 Ft

LKX8TI 2N-AG0 2,54 0 Ft

LMR3LQ 2N-AM0 5,67 30 000 Ft

LN4Y83 2N-AG0 0,06 0 Ft

LNM9CU 2N-AE0 2,53 0 Ft

LQBET6 2N-AE0 5,67 30 000 Ft

LQES96 2N-AM0 4,4 16 909 Ft

LQF0H2 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

LQIW1Y 2N-AM0 0 0 Ft

LRBRY2 2N-AM0 4,47 18 436 Ft

LRWVGX 2N-MG0 3,33 0 Ft

LSUHAL 2N-AG0 4,93 28 473 Ft

LSZTPE 2N-MM0 4,4 7 846 Ft

LU11OU 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

LURYQC 2N-MM0 4,5 11 538 Ft

LUY4XU 2N-AG0 4,8 25 636 Ft

LV3LFT 2N-AG0 3,4 0 Ft

LWOH9F 2N-AM0 5,53 30 000 Ft

LWX7NY MSc képzést kezdők 42 0 Ft

LXSBGS MSc képzést kezdők 41 0 Ft

LXWFGC 2N-AM0 2,58 0 Ft

LZ44IM MSc képzést kezdők 37 0 Ft

LZG2TN 2N-MG0 6,73 30 000 Ft

LZW8CU MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

LYQ71R 2N-AG0 0,55 0 Ft

M05QMA 2N-AT0 5 30 000 Ft

M0NCA8 2N-AG0 3,1 0 Ft

Page 40: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

M0QHVT 2N-AG0 2,56 0 Ft

M1MVS1 2N-AM0 3,76 0 Ft

M2EMNC 2N-MG0 3,97 0 Ft

M2YKPZ 2N-AE0 4,67 22 800 Ft

M38P10 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

M4DW2A 2N-AG0 2,9 0 Ft

M4WZZO 2N-AG0 0,49 0 Ft

M52O76 2N-AG0 4,17 11 891 Ft

M56W7F 2N-AE0 2,48 0 Ft

M6W91L 2N-AG0 0,72 0 Ft

M7Y44W 2N-AG0 0,27 0 Ft

M8347D 2N-AG0 2,97 0 Ft

M85OH2 2N-AE0 4,33 15 382 Ft

M89UWA 2N-AG0 2,83 0 Ft

M8A7R2 2N-AG0 1,22 0 Ft

M8KJJ7 2N-AG0 4,57 20 618 Ft

M9WFTO 2N-MM0 4,87 25 200 Ft

MA10NG 2N-AG0 1,97 0 Ft

MATES7 2N-MG0 4,47 10 431 Ft

MB6JXI 2N-MG0 3,44 0 Ft

MB6NBR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

MBSQK1 2N-AM0 1,18 0 Ft

MBT8KP 2N-AE0 1,5 0 Ft

MCTXCF 2N-AM0 6 30 000 Ft

MCY0KG 2N-AM0 4,1 10 364 Ft

MED3F4 2N-MP0 4,33 6 000 Ft

MF85H7 2N-AG0 5 30 000 Ft

MFIDUN 2N-AG0 3,57 0 Ft

MIFXEA 2N-AE0 2,16 0 Ft

MIUI6F 2N-AT0 3,27 0 Ft

MJDCMP 2N-MT0 3,8 0 Ft

MJW92F 2N-AG0 0,78 0 Ft

MKHCZB 2N-AG0 1,87 0 Ft

MKJVX5 2N-AE0 4,13 11 018 Ft

MKP8M7 MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

MKZJAZ 2N-AM0 4,53 19 745 Ft

MLAZ66 2N-AM0 4,47 18 436 Ft

MLLVIC 2N-MG0 4,33 0 Ft

MLMJM0 2N-AG0 1,04 0 Ft

MM1B5O 2N-MW0 4,8 22 615 Ft

MMIYVB 2N-MG0 4,37 6 738 Ft

MMJJ60 2N-AG0 2,32 0 Ft

MNM38Z 2N-AM0 5 30 000 Ft

MNMMXQ 2N-AT0 4,47 18 436 Ft

MOTMW3 2N-AG0 2,97 0 Ft

Page 41: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

MOY80Z 2N-AG0 1,72 0 Ft

MPCN50 2N-AG0 1,64 0 Ft

MPCP6F 2N-AG0 2,54 0 Ft

MPTNGR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

MQ7TOW 2N-AT0 0 0 Ft

MR7U08 2N-MG0 3,04 0 Ft

MRLVAH 2N-MM0 0 0 Ft

MS3SSG 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

MS6ZT7 2N-AG0 4,07 9 709 Ft

MSWOMG 2N-AG0 1,93 0 Ft

MSZ6BE 2N-AG0 3,6 0 Ft

MTJQEP 2N-AT0 4,27 14 073 Ft

MULULF 2N-AG0 4,77 24 982 Ft

MVS843 2N-MG0 0 0 Ft

MVTWL0 MSc képzést kezdők 38 0 Ft

MWCM4F 2N-AM0 4,6 21 273 Ft

MWMCF7 2N-AM0 3,05 0 Ft

MWMGRB 2N-AE0 4,53 19 745 Ft

MXCVFQ 2N-AG0 3,63 0 Ft

MXFZ23 MSc képzést kezdők 37 0 Ft

MY2LPU 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

MYHHS5 2N-AE0 5 30 000 Ft

MZEFNE 2N-MG0 2,48 0 Ft

MZEGDJ MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

N06LRC MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

N140OB 2N-AG0 1,76 0 Ft

N1GETJ MSc képzést kezdők 40 0 Ft

N1WMYY 2N-AG0 3,3 0 Ft

N28745 2N-AM0 4,27 14 073 Ft

N2Q6V7 2N-AE0 1,05 0 Ft

N35PFC 2N-MM0 0,4 0 Ft

N3M28I 2N-AE0 4,87 27 164 Ft

N3UDFN 2N-ME0 2,26 0 Ft

N44ZMM MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

N46ROP 2N-MM0 4,2 0 Ft

N4KPXU 2N-AE0 3,37 0 Ft

N5F24W 2N-AG0 2,62 0 Ft

N6P89O MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

N6VGYV 2N-AG0 2,73 0 Ft

N7GYNJ 2N-AE0 1,78 0 Ft

N7OAYN 2N-AM0 3,37 0 Ft

N7X2DI 2N-AG0 1,78 0 Ft

N816WC 2N-AM0 4,6 21 273 Ft

N867DX 2N-AG0 2,12 0 Ft

N8JBHU 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

Page 42: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

N95MQL 2N-AG0 1,36 0 Ft

N9RCU9 2N-MG0 4,1 0 Ft

NAP3CY 2N-AG0 4,03 8 836 Ft

NBAMN9 2N-AG0 3,51 0 Ft

NBNBEZ 2N-AG0 2,97 0 Ft

NBT3AQ 2N-AE0 4,97 29 345 Ft

NC5HTH MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

NCF0AL 2N-AM0 5,07 30 000 Ft

NCHMTQ 2N-AG0 1,13 0 Ft

NCLYO9 2N-AG0 0,65 0 Ft

NCUQVW 2N-AG0 1,17 0 Ft

NDSV1F MSc képzést kezdők 42 0 Ft

NDUZFW 2N-AG0 2,04 0 Ft

NEN70C 2N-AM0 1,07 0 Ft

NF3ETK 2N-AG0 2,33 0 Ft

NGCKSD 2N-AG0 2,67 0 Ft

NGN7TF MSc képzést kezdők 38 0 Ft

NHDQCF 2N-AE0 2,05 0 Ft

NHT2KE MSc képzést kezdők 41 0 Ft

NHW25G 2N-MW0 4,17 0 Ft

NHWJ54 2N-MW0 5 30 000 Ft

NI2Q11 2N-AG0 2,98 0 Ft

NI3NL1 2N-AM0 3 0 Ft

NI677W 2N-AG0 3,23 0 Ft

NICJAR 2N-AT0 2,43 0 Ft

NIPK77 2N-AG0 0,94 0 Ft

NIUAJF 2N-AM0 2,07 0 Ft

NJH7G9 2N-AG0 1,65 0 Ft

NJTXXY 2N-AG0 2,63 0 Ft

NK1RZ5 2N-AE0 4,73 24 109 Ft

NKKKSK MSc képzést kezdők 40 0 Ft

NKQLBD 2N-MG0 4,53 12 646 Ft

NLLP6B 2N-AM0 0,8 0 Ft

NM20NV MSc képzést kezdők 41 0 Ft

NMC4O2 2N-AE0 3,03 0 Ft

NN2P82 2N-MG0 3,7 0 Ft

NNEI25 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

NNEZSV 2N-AT0 5,1 30 000 Ft

NOAQ0C 2N-MW0 5,73 30 000 Ft

NOBXBW 2N-AM0 1,23 0 Ft

NODQCX 2N-AE0 5,23 30 000 Ft

NOLHQF 2N-AE0 5,33 30 000 Ft

NP6U9R 2N-MG0 4,97 28 892 Ft

NP9T5Z 2N-AG0 0,17 0 Ft

NPV73U 2N-AM0 4,67 22 800 Ft

Page 43: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

NQQX7N 2N-AT0 5,57 30 000 Ft

NR19YV 2N-MM0 4,2 0 Ft

NR6N85 2N-MG0 2,74 0 Ft

NRFCQV 2N-AE0 1,66 0 Ft

NRLQ54 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

NS6U1Q 2N-AE0 4,33 15 382 Ft

NSN26K 2N-AG0 4,23 13 200 Ft

NT7C95 2N-AG0 0,14 0 Ft

NTJWW3 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

NTS7UC 2N-AG0 1,87 0 Ft

NUEBAN MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

NUR02E 2N-AT0 2,35 0 Ft

NUVPQD 2N-AG0 3,7 0 Ft

NV7THX 2N-AG0 0,91 0 Ft

NVJNWH 2N-MG0 3,8 0 Ft

NVOUMV 2N-AM0 4,7 23 455 Ft

NVU8OE 2N-AG0 2,28 0 Ft

NWI8GQ 2N-MW0 4,63 16 338 Ft

NX8O60 2N-AG0 1,92 0 Ft

NXA1D6 2N-AG0 3,1 0 Ft

NZ61IS 2N-AG0 1,35 0 Ft

NZ99OA 2N-AE0 3 0 Ft

NZPHVE 2N-AG0 0,98 0 Ft

NY90IM 2N-AG0 0,98 0 Ft

NYFS3N 2N-AG0 0,45 0 Ft

NYQRVD 2N-AG0 0,32 0 Ft

NYVI3T 2N-AG0 0,8 0 Ft

O008WL 2N-MP0 3,57 0 Ft

O08Z3I 2N-ME0 4,63 16 338 Ft

O0HK4S 2N-MM0 4,57 14 123 Ft

O1COF9 2N-MW0 5,23 30 000 Ft

O1ILWI 2N-AM0 4,87 27 164 Ft

O1WPWT 2N-AM0 4,87 27 164 Ft

O22H18 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

O28V76 2N-AM0 5,33 30 000 Ft

O2OZ13 2N-AG0 2,21 0 Ft

O2RTJD 2N-AM0 2,38 0 Ft

O31XVU 2N-AG0 2,83 0 Ft

O4EJFF 2N-AG0 2,38 0 Ft

O4RLCZ 2N-AG0 0,36 0 Ft

O4UNKS 2N-AG0 2,9 0 Ft

O5M5RZ 2N-MG0 5,13 30 000 Ft

O5M7MM 2N-AM0 3,09 0 Ft

O5Z5GP 2N-AG0 4,87 27 164 Ft

O60NJS 2N-AG0 0,62 0 Ft

Page 44: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

O6BD6U 2N-AG0 0,57 0 Ft

O74CGR 2N-AG0 0,81 0 Ft

O797L9 2N-MG0 4,07 0 Ft

O7NZLY 2N-AM0 1,58 0 Ft

O80KBZ 2N-AG0 2,26 0 Ft

O86NFV 2N-AG0 3,8 0 Ft

O8OGCW 2N-ME0 4,97 28 892 Ft

O90RCK 2N-MP0 4 0 Ft

O9LN3V 2N-AG0 2,52 0 Ft

OATWF7 2N-MG0 3,18 0 Ft

OCY8AH 2N-MP0 3,47 0 Ft

OCZTOU 2N-AG0 3,83 0 Ft

ODH89I 2N-AG0 3,8 0 Ft

ODMLAG 2N-AM0 5,33 30 000 Ft

ODNSWF 2N-AG0 2,9 0 Ft

OEA4TH 2N-AG0 0,8 0 Ft

OHHFLY 2N-AM0 5,67 30 000 Ft

OHPLT5 MSc képzést kezdők 40 0 Ft

OHW0YP 2N-AG0 0,27 0 Ft

OI42Y4 MSc képzést kezdők 40 0 Ft

OI8IS4 2N-AG0 1,8 0 Ft

OICN4A 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

OIE2ZC 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

OJ4P71 2N-AT0 4,27 14 073 Ft

OJF7RH 2N-AG0 1,77 0 Ft

OJWA3T 2N-AE0 3,24 0 Ft

OLLNID 2N-AG0 3,27 0 Ft

OLTW8F 2N-AG0 1,58 0 Ft

OM37VO 2N-MM0 0,8 0 Ft

OMKV57 2N-AE0 0,98 0 Ft

ONC3U2 2N-AT0 3,23 0 Ft

OOTPVL 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

OOUW1D 2N-MG0 5,73 30 000 Ft

OPN4ZH MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

OQS68E 2N-AE0 2,67 0 Ft

OROOGP 2N-AT0 3,22 0 Ft

ORW9VJ 2N-AE0 2,23 0 Ft

OSE87N 2N-MG0 4,2 0 Ft

OSHSEI 2N-AG0 0,99 0 Ft

OSNCGX 2N-AE0 3,5 0 Ft

OSVXE4 2N-AG0 2,17 0 Ft

OTG7OQ 2N-AG0 4,07 9 709 Ft

OTP06A 2N-MM0 5,17 30 000 Ft

OTXGZW 2N-MM0 0 0 Ft

OTXOSV 2N-AT0 4,03 8 836 Ft

Page 45: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

OV8DLU 2N-MW0 4,9 26 308 Ft

OV8TLZ 2N-MG0 4,67 17 815 Ft

OVX6KE 2N-AM0 4,63 21 927 Ft

OWK317 MSc képzést kezdők 39 0 Ft

OXO5E0 MSc képzést kezdők 40 0 Ft

OY6QED 2N-AG0 1,72 0 Ft

OY7XH1 2N-AG0 2,2 0 Ft

OYQ1O2 2N-AG0 3,87 0 Ft

OYV8ML 2N-AG0 1,05 0 Ft

OYY0J2 2N-MG0 2,71 0 Ft

OYYKU5 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

OZMADV 2N-AE0 4,53 19 745 Ft

OZR2VI 2N-AG0 2,72 0 Ft

P27WDI 2N-MG0 4,5 11 538 Ft

P2CI8H 2N-ME0 4,63 16 338 Ft

P2IE5Q 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

P2WL2C 2N-AG0 2 0 Ft

P371WW MSc képzést kezdők 35 0 Ft

P37THI 2N-AG0 4,33 15 382 Ft

P3RTXR 2N-AE0 5,37 30 000 Ft

P3VIY3 2N-AE0 4,27 14 073 Ft

P41RGX 2N-AT0 2,13 0 Ft

P4DCDM 2N-AG0 3 0 Ft

P532E7 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

P6EAWL 2N-AG0 0,64 0 Ft

P7APH4 2N-AG0 3,87 0 Ft

P7FYII 2N-AG0 1,53 0 Ft

P8DZIX 2N-AM0 3,83 0 Ft

P8YESW 2N-AT0 4,6 21 273 Ft

P93PTX 2N-AG0 0,91 0 Ft

P95CNO 2N-AE0 1,55 0 Ft

P9YWC6 2N-AG0 2,28 0 Ft

PA6EVF 2N-AG0 0,86 0 Ft

PAHJPN 2N-MM0 2,46 0 Ft

PAJ6DE 2N-AM0 4,77 24 982 Ft

PANNSH 2N-AG0 2,5 0 Ft

PBKSK2 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

PCEJKX 2N-MG0 2,56 0 Ft

PD5N3O 2N-AG0 1,07 0 Ft

PDT088 2N-AG0 3,4 0 Ft

PE23PF 2N-AG0 2,73 0 Ft

PE75BR 2N-MG0 4,97 28 892 Ft

PFE8QD MSc képzést kezdők 39 0 Ft

PGIV45 2N-AM0 5,83 30 000 Ft

PGN3IT 2N-MG0 5,1 30 000 Ft

Page 46: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

PGV3XJ 2N-AG0 4,7 23 455 Ft

PGWBDZ 2N-AE0 4,57 20 618 Ft

PHW7QE 2N-AM0 5,47 30 000 Ft

PI5D36 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

PIH272 2N-AT0 5,13 30 000 Ft

PIQ6KT 2N-AG0 0,42 0 Ft

PJ8329 2N-MG0 4,53 12 646 Ft

PLXUEF 2N-MW0 5,17 30 000 Ft

PM6WJ6 2N-AE0 1,34 0 Ft

PMF6GK 2N-AG0 2,34 0 Ft

PMMILP MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

PMYHSH 2N-MM0 5,37 30 000 Ft

PN0XXY 2N-AG0 4,33 15 382 Ft

PNH7ZC 2N-AG0 1,31 0 Ft

POR8ML 2N-ME0 5,6 30 000 Ft

POZCQP 2N-AG0 4,47 18 436 Ft

PP6BIB 2N-MG0 0,53 0 Ft

PQYSFM 2N-AE0 5,1 30 000 Ft

PRCRHX 2N-AM0 1,19 0 Ft

PRI2JQ MSc képzést kezdők 40 0 Ft

PS071H 2N-AG0 2,15 0 Ft

PS6LL0 2N-AE0 2,57 0 Ft

PTA60L 2N-AM0 2,22 0 Ft

PTAHSX 2N-AE0 2,43 0 Ft

PTF8P8 2N-AG0 1,99 0 Ft

PTO7UD 2N-AE0 0,59 0 Ft

PUR4PO 2N-MG0 3,57 0 Ft

PUR7TP 2N-AG0 2,8 0 Ft

PV4JDY 2N-AM0 3,37 0 Ft

PV8WYT 2N-AG0 1,73 0 Ft

PVJGA1 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

PVOP1P 2N-ME0 5,2 30 000 Ft

PVR55L 2N-AG0 4,07 9 709 Ft

PVW52K MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

PXRWQ0 2N-AG0 2,67 0 Ft

PXZY86 2N-AM0 5,03 30 000 Ft

PY7ERN 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

PYX1DL 2N-AE0 2,18 0 Ft

PZVX9Q 2N-MT0 4,06 0 Ft

PZVXDA 2N-AG0 3,8 0 Ft

Q0MIB5 2N-MG0 3,78 0 Ft

Q0OK6I 2N-AG0 0,12 0 Ft

Q158X5 2N-AG0 2,12 0 Ft

Q1T6KU 2N-MM0 4,43 8 954 Ft

Q2G4EA 2N-ME0 5,3 30 000 Ft

Page 47: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

Q3Q08D 2N-AG0 4,6 21 273 Ft

Q42V46 2N-AE0 2,9 0 Ft

Q44FFM 2N-AG0 4,6 21 273 Ft

Q55SBJ 2N-AE0 5,13 30 000 Ft

Q5DUML 2N-AM0 0,2 0 Ft

Q5GKDO 2N-AG0 0,51 0 Ft

Q5NXEK 2N-AG0 2,75 0 Ft

Q5QQTR 2N-AT0 0,33 0 Ft

Q69HA5 2N-MM0 3,43 0 Ft

Q7IJOR 2N-AG0 0,11 0 Ft

Q7RQYE 2N-MG0 4,1 0 Ft

Q9H9VM 2N-AE0 5,03 30 000 Ft

Q9OOWX 2N-AG0 1,78 0 Ft

Q9QEH7 2N-AM0 3,77 0 Ft

QARLVG MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

QASQ55 2N-ME0 3,36 0 Ft

QASQ8C 2N-MG0 4,67 17 815 Ft

QAZPH1 2N-MP0 0,4 0 Ft

QBNLP3 2N-AG0 3,73 0 Ft

QBRY1W 2N-AM0 4,93 28 473 Ft

QBT6IE 2N-AE0 4,47 18 436 Ft

QEFOX4 2N-AG0 1,23 0 Ft

QEPGPR 2N-AG0 0,12 0 Ft

QEWE8E 2N-AG0 4,87 27 164 Ft

QEZR0U 2N-AG0 3,53 0 Ft

QGGGFC 2N-AG0 4,17 11 891 Ft

QGH8RX 2N-AG0 2,04 0 Ft

QGHWWI 2N-AT0 3,6 0 Ft

QGM0BP 2N-AT0 3,53 0 Ft

QGOX0R 2N-AG0 2,16 0 Ft

QGPN08 2N-AM0 2,68 0 Ft

QH67OC 2N-AG0 3,17 0 Ft

QHHNGN 2N-MG0 3,67 0 Ft

QHZVG1 2N-AM0 0,88 0 Ft

QI3K5T 2N-AG0 4,67 22 800 Ft

QIHHRZ MSc képzést kezdők 40 0 Ft

QIZ4M0 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

QJ4RG8 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

QJ5Y9U 2N-AG0 1,88 0 Ft

QJ7JYU 2N-AE0 4,13 11 018 Ft

QK1RRR 2N-AM0 3,77 0 Ft

QLKFFX 2N-AM0 5,2 30 000 Ft

QMNF4X 2N-AG0 3,37 0 Ft

QN0MCA MSc képzést kezdők 41 0 Ft

QNOOYO MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Page 48: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

QNPLR1 2N-AG0 3,11 0 Ft

QNSTUD 2N-AE0 1,69 0 Ft

QO78KR 2N-AG0 1,4 0 Ft

QOEGRY 2N-AG0 1,7 0 Ft

QOSDMX 2N-MG0 3,17 0 Ft

QOV817 2N-AG0 3,23 0 Ft

QPA8AY 2N-MG0 3,26 0 Ft

QPW3EC 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

QQTTBO 2N-MG0 4,43 8 954 Ft

QQV1D4 2N-MG0 1,39 0 Ft

QR0M58 2N-AG0 4,5 19 091 Ft

QR901F 2N-MT0 4,93 27 415 Ft

QRK5DQ 2N-AG0 4,77 24 982 Ft

QSCI73 2N-MW0 3,87 0 Ft

QSMPQT MSc képzést kezdők 41 0 Ft

QTEAVA 2N-AE0 5,53 30 000 Ft

QU1ZUP 2N-AG0 0,46 0 Ft

QWMHIG 2N-AE0 1,95 0 Ft

QY22CV 2N-AG0 0,84 0 Ft

QY5OS6 2N-MG0 5,73 30 000 Ft

QZQ9PI 2N-MG0 2,5 0 Ft

R0Q8WT 2N-AG0 1,46 0 Ft

R0SF33 2N-AM0 0,4 0 Ft

R11G1V 2N-MM0 2,87 0 Ft

R1EZXL 2N-AE0 1,49 0 Ft

R1WD3E MSc képzést kezdők 35 0 Ft

R1ZKCJ 2N-MW0 2,98 0 Ft

R2726E 2N-AG0 3,77 0 Ft

R2SL04 2N-AM0 4,47 18 436 Ft

R2Z403 2N-AE0 4,36 16 036 Ft

R364UA 2N-MM0 4,2 0 Ft

R36S9A 2N-AG0 2,26 0 Ft

R3EY8O 2N-AM0 1,8 0 Ft

R3Q9LB 2N-AG0 1,47 0 Ft

R3WOHL MSc képzést kezdők 41 0 Ft

R3WRNT 2N-MW0 5,5 30 000 Ft

R454QL MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

R4IH14 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

R5D3LW 2N-AG0 0,75 0 Ft

R5E0UD 2N-AT0 5,2 30 000 Ft

R61FVQ 2N-ME0 4 0 Ft

R64ZY1 2N-AG0 4,17 11 891 Ft

R65BNB 2N-AG0 3,53 0 Ft

R66UD3 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

R6EBSW MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Page 49: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

R6PCL1 2N-MG0 4,47 10 431 Ft

R6QKSS 2N-MT0 2,25 0 Ft

R7K8K2 2N-AG0 2,57 0 Ft

R7MZP0 2N-AG0 1,73 0 Ft

R857EI 2N-AG0 0,07 0 Ft

R8BLU7 2N-AE0 4,2 12 545 Ft

R911R5 2N-AG0 1,45 0 Ft

R9HW9N 2N-AT0 2,01 0 Ft

R9OIJF 2N-AM0 4,5 19 091 Ft

R9OLWN 2N-MP0 3,67 0 Ft

RAHZ0N 2N-AG0 1,43 0 Ft

RAU0TH 2N-AG0 2,28 0 Ft

RBCPNX 2N-MG0 3,97 0 Ft

RC65YC MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

RCDUTH 2N-AG0 2,4 0 Ft

RCG90Z 2N-AE0 4,97 29 345 Ft

RCPHY0 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

RCUX95 2N-AE0 1,83 0 Ft

RDTMON 2N-MM0 3,3 0 Ft

REU7OB 2N-MP0 4,03 0 Ft

RF7MJC 2N-MG0 0,69 0 Ft

RFND81 2N-AG0 4,7 23 455 Ft

RFU3CY 2N-AG0 2,51 0 Ft

RHJD10 2N-AG0 2,71 0 Ft

RHK024 2N-MG0 5,23 30 000 Ft

RI4L3E 2N-AG0 1,74 0 Ft

RIAC60 2N-AG0 0,55 0 Ft

RISIQY MSc képzést kezdők 36 0 Ft

RJ5PLV 2N-AG0 2,15 0 Ft

RK1UEP 2N-AG0 0,16 0 Ft

RKCY23 2N-AT0 1,89 0 Ft

RKJFNK 2N-AG0 0 0 Ft

RLJPDH 2N-AG0 1,29 0 Ft

RM74Y9 2N-AG0 4,4 16 909 Ft

RM7HCD 2N-MM0 4,1 0 Ft

RMIXOM 2N-AG0 4,1 10 364 Ft

RO2Y6M 2N-AG0 2,71 0 Ft

ROZ6S0 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

RR3GSA 2N-MM0 3,1 0 Ft

RRAUV7 2N-AM0 4,33 15 382 Ft

RRESOH 2N-AG0 0,63 0 Ft

RS1T5O 2N-AM0 4,27 14 073 Ft

RS2NOY 2N-MM0 3,4 0 Ft

RSHIEJ 2N-AG0 3,6 0 Ft

RSVRTA 2N-AT0 4,1 10 364 Ft

Page 50: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

RTA7JY 2N-AT0 3,74 0 Ft

RTXUS7 2N-AM0 4,6 21 273 Ft

RU2SOH 2N-ME0 5,53 30 000 Ft

RURUW1 2N-AE0 2,24 0 Ft

RV46B1 2N-MM0 2,87 0 Ft

RVXVXW 2N-MG0 4,93 27 415 Ft

RW6IZX 2N-AE0 1,38 0 Ft

RW9UNG 2N-AT0 5,37 30 000 Ft

RWPJ2W 2N-AG0 2,51 0 Ft

RWQ5AU MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

RX2OU1 MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

RYG877 2N-AG0 4,33 15 382 Ft

RYJMWQ 2N-AG0 2,07 0 Ft

S1MZ0Y 2N-AG0 1,88 0 Ft

S2EZT8 2N-AM0 4,03 8 836 Ft

S2I69M 2N-MG0 3,57 0 Ft

S2MNOT MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

S2OPRM MSc képzést kezdők 42 0 Ft

S2ZYT6 2N-AG0 2,37 0 Ft

S32HGT 2N-MG0 4,43 8 954 Ft

S3AS7V MSc képzést kezdők 42 0 Ft

S425JW 2N-AM0 4 8 182 Ft

S46GBD 2N-AG0 2,63 0 Ft

S46QM0 2N-AG0 3,96 7 309 Ft

S6195N 2N-MP0 3,53 0 Ft

S6NE9K 2N-AT0 2,05 0 Ft

S79U6C 2N-ME0 1,99 0 Ft

S7SOKF 2N-MG0 4,37 6 738 Ft

S8FAA9 2N-MG0 0,72 0 Ft

S8FBS7 2N-AG0 3,4 0 Ft

S8J2PJ MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

S8VUCH 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

S970QK 2N-AG0 0,22 0 Ft

S9Q9JS 2N-MM0 1,17 0 Ft

S9SB37 2N-MW0 0 0 Ft

SAODUY 2N-AG0 0,67 0 Ft

SBUFQD 2N-AG0 1,58 0 Ft

SD99IH 2N-AG0 1,99 0 Ft

SDIFWC 2N-AE0 5,87 30 000 Ft

SDLAO6 2N-AM0 4,93 28 473 Ft

SDOXJ7 2N-MG0 4,2 0 Ft

SEMPEI 2N-MP0 4,7 19 254 Ft

SFA53P 2N-AM0 4,3 14 727 Ft

SGA3C7 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

SGVHFF 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

Page 51: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

SGWNAA 2N-AT0 5,5 30 000 Ft

SHE0PM 2N-AT0 2,98 0 Ft

SI1O9P MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

SI4TKC 2N-AM0 3,8 0 Ft

SI74VJ 2N-MM0 2,73 0 Ft

SI9BVR 2N-AE0 5,1 30 000 Ft

SIXUN0 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

SJ02VN MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

SJ4DCL 2N-AT0 3,27 0 Ft

SJ8XZ6 2N-MG0 2,18 0 Ft

SJBCFJ 2N-MG0 4,17 0 Ft

SJO7Z3 2N-AG0 0,91 0 Ft

SKT970 2N-AG0 1,06 0 Ft

SKWLZ7 2N-AG0 2,85 0 Ft

SLRRLK 2N-AT0 4,7 23 455 Ft

SLTTUG 2N-AM0 4,17 11 891 Ft

SMDGKQ 2N-AG0 3,87 0 Ft

SMYYR8 2N-AM0 4,2 12 545 Ft

SNVO7W 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

SNZFIT 2N-MW0 3,37 0 Ft

SOEOMU 2N-AG0 3,13 0 Ft

SORWJB 2N-AE0 5 30 000 Ft

SPG51L 2N-MM0 2,17 0 Ft

SPJJDR 2N-AT0 4,5 19 091 Ft

SPM5AK 2N-AT0 4,57 20 618 Ft

SPZ931 2N-AE0 2,65 0 Ft

SQ4N4G 2N-MM0 3,97 0 Ft

SRHCMI 2N-AG0 0,17 0 Ft

SSJNQI 2N-AT0 3,63 0 Ft

SST3LD 2N-MT0 4,23 0 Ft

ST752C 2N-MG0 4,14 0 Ft

SUJA7V 2N-AM0 4,13 11 018 Ft

SUTTIK 2N-AG0 2,22 0 Ft

SVWV6M 2N-AG0 0,9 0 Ft

SW1DLZ 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

SW20A6 2N-AG0 2,87 0 Ft

SWKORK 2N-AG0 3,47 0 Ft

SWMUJ8 2N-AT0 4,43 17 564 Ft

SWW0A4 2N-MM0 3,43 0 Ft

SXCV9Z 2N-AT0 3 0 Ft

SXI511 2N-AG0 2,27 0 Ft

SXMM6G 2N-AG0 4,2 12 545 Ft

SXNKXB MSc képzést kezdők 40 0 Ft

SY71DA 2N-AG0 2,54 0 Ft

SYMAVD MSc képzést kezdők 41 0 Ft

Page 52: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

SYN2GU 2N-MG0 4,33 0 Ft

SZHI8E 2N-AG0 0,25 0 Ft

T0IIW0 2N-AG0 0,89 0 Ft

T10EOO MSc képzést kezdők 42 0 Ft

T1EM4Q 2N-AG0 2,77 0 Ft

T1XFZJ 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

T2D1BV MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

T2LZA0 2N-AM0 5,27 30 000 Ft

T2U15U 2N-MG0 4,13 0 Ft

T38BX7 2N-AG0 1,61 0 Ft

T3FOPE 2N-AE0 1,63 0 Ft

T452GO 2N-AM0 3,87 0 Ft

T51HNB 2N-AG0 2,25 0 Ft

T5NY5N 2N-AG0 1,87 0 Ft

T5SQL9 2N-AT0 0 0 Ft

T8SMF3 2N-AG0 0,16 0 Ft

T93BDM 2N-MG0 2,86 0 Ft

T9NGHA 2N-AG0 0,3 0 Ft

T9NNNF 2N-MG0 5,27 30 000 Ft

TA9Z5I 2N-AG0 0,77 0 Ft

TAEIXA 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

TALAC1 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

TAYWZ1 2N-MG0 4,37 6 738 Ft

TBIW9E 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

TBLP6D MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

TCPULQ 2N-MW0 0 0 Ft

TDE2W5 2N-AM0 5,37 30 000 Ft

TFI61N MSc képzést kezdők 39 0 Ft

TG933W 2N-AG0 2,2 0 Ft

TGMU2Q 2N-MP0 2,61 0 Ft

THCXVH 2N-AE0 1,18 0 Ft

THK4UO MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

TI3POX MSc képzést kezdők 42 0 Ft

TIJI7Y 2N-AE0 4,2 12 545 Ft

TIPH1W 2N-AG0 1,48 0 Ft

TJOY5W 2N-AG0 3,8 0 Ft

TJW0VZ MSc képzést kezdők 41 0 Ft

TJYLNO 2N-AG0 4 8 182 Ft

TKUJ4S MSc képzést kezdők 42 0 Ft

TLOQ1N 2N-MG0 5,4 30 000 Ft

TM40Z1 2N-MM0 3,93 0 Ft

TMSVG5 2N-AG0 3,73 0 Ft

TMY1M3 2N-AG0 0,82 0 Ft

TNACZ5 MSc képzést kezdők 39 0 Ft

TNPPZV MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

Page 53: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

TO6MNM 2N-AT0 1,46 0 Ft

TO9E5Z 2N-MG0 3,6 0 Ft

TOJAFU 2N-AG0 0,79 0 Ft

TOQ95E 2N-AG0 5,27 30 000 Ft

TQ7XIS 2N-AG0 4,87 27 164 Ft

TQT25N 2N-AG0 4,1 10 364 Ft

TQY4FS MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

TR6OX9 2N-AG0 3,67 0 Ft

TRELC7 2N-AG0 0,1 0 Ft

TSBETF 2N-AG0 2,56 0 Ft

TSFEBW 2N-AG0 4,1 10 364 Ft

TSMVEJ 2N-AG0 5,03 30 000 Ft

TSR9L3 2N-AG0 1,73 0 Ft

TSRYUU 2N-AG0 0,15 0 Ft

TTNB3L 2N-AM0 3,37 0 Ft

TUB7T1 2N-MM0 4,4 7 846 Ft

TUUPJY 2N-AG0 3,47 0 Ft

TVNTFU 2N-ME0 4,94 27 785 Ft

TWDPYS 2N-AG0 1,63 0 Ft

TWFABY 2N-MM0 4,17 0 Ft

TXW2NG 2N-AM0 4,57 20 618 Ft

TXX61N 2N-AG0 0,61 0 Ft

TZ4F1F 2N-AG0 4,03 8 836 Ft

TZGJGS 2N-AT0 3,87 0 Ft

TZMOK1 2N-AT0 4,29 14 509 Ft

TZTZWY 2N-AT0 4,73 24 109 Ft

TY8WUY 2N-ME0 6,67 30 000 Ft

TYG8CM MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

U06DB2 2N-AG0 3,03 0 Ft

U1UK4B 2N-MT0 4,85 24 462 Ft

U2D29L 2N-AM0 5,4 30 000 Ft

U2SV3A MSc képzést kezdők 0 0 Ft

U2ZDQU 2N-AG0 0,98 0 Ft

U45PFN 2N-AG0 1,73 0 Ft

U4E1EQ 2N-AM0 3,03 0 Ft

U4JBXF 2N-AG0 1,34 0 Ft

U4Q9KN 2N-MG0 4,6 15 231 Ft

U5IP6E 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

U5QYKD 2N-AM0 5 30 000 Ft

U6K48T 2N-MG0 4,5 11 538 Ft

U6UJ3L 2N-MM0 0,23 0 Ft

U6YMEY 2N-AG0 1,29 0 Ft

U86CSK 2N-AE0 1,78 0 Ft

U86W0L 2N-AG0 0 0 Ft

U8E29D 2N-AM0 2,39 0 Ft

Page 54: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

U8ZUOR 2N-MM0 4,9 26 308 Ft

U9JEM7 2N-AE0 2,49 0 Ft

U9XWVX 2N-AG0 0,49 0 Ft

UA0RLM 2N-MW0 2,28 0 Ft

UASZT6 2N-MG0 4,03 0 Ft

UB7JK1 2N-MM0 1,46 0 Ft

UBK8JS 2N-AT0 2,92 0 Ft

UBOQVW 2N-AE0 0,23 0 Ft

UDH46D MSc képzést kezdők 40 0 Ft

UDPK3E 2N-AG0 1,4 0 Ft

UE1QXC 2N-AG0 2,14 0 Ft

UE3D9U 2N-MW0 5,13 30 000 Ft

UEKAH4 2N-MG0 4,8 22 615 Ft

UEXWIF 2N-AG0 3,13 0 Ft

UF9CEE 2N-AG0 1,46 0 Ft

UFP5AY 2N-AG0 2,77 0 Ft

UFVPEH 2N-AG0 4,3 14 727 Ft

UFVWRQ 2N-AT0 5,07 30 000 Ft

UFZJXC 2N-AM0 2,07 0 Ft

UG58Q8 2N-AM0 5,07 30 000 Ft

UG83EP 2N-AG0 2,44 0 Ft

UH1G9K 2N-AT0 5,17 30 000 Ft

UHPWKJ 2N-AG0 2,48 0 Ft

UIFVB9 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

UINJ08 2N-AG0 0,67 0 Ft

UJOWS1 2N-AT0 5,83 30 000 Ft

UKX6DX 2N-MW0 4,2 0 Ft

UKXX48 2N-AG0 4,4 16 909 Ft

UM7LPA 2N-AE0 4,03 8 836 Ft

UMAS4M 2N-AG0 3,93 6 655 Ft

UMI0MS 2N-AM0 4,4 16 909 Ft

UMMHN5 2N-AM0 0,69 0 Ft

UN32RS 2N-AE0 5,1 30 000 Ft

UOF59H 2N-AG0 1,65 0 Ft

UOO1X4 2N-AG0 1,63 0 Ft

UPCG42 2N-ME0 5,2 30 000 Ft

UPS36R 2N-AG0 2,4 0 Ft

URJCLO 2N-AG0 0,78 0 Ft

URLGNI MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

URTI6M 2N-AE0 0,3 0 Ft

USF5P4 2N-AG0 2,37 0 Ft

USHEGE 2N-AG0 0,53 0 Ft

USQ4QR 2N-AT0 4,07 9 709 Ft

USREI6 2N-AG0 3,23 0 Ft

USZIDR 2N-AT0 2,8 0 Ft

Page 55: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

UT9ZAD 2N-MG0 3,8 0 Ft

UU2FCH 2N-AT0 0,88 0 Ft

UU2ZKG 2N-AT0 1,74 0 Ft

UUJT3O 2N-AE0 0,5 0 Ft

UUJW4Y MSc képzést kezdők 39 0 Ft

UUVG04 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

UV3PIT 2N-AG0 1,82 0 Ft

UVGDAS 2N-AG0 3,83 0 Ft

UVM68F 2N-AG0 2,47 0 Ft

UVN4KM 2N-AG0 0,81 0 Ft

UWEF6B 2N-AE0 5,67 30 000 Ft

UX8MXH 2N-MG0 4,47 10 431 Ft

UY5Q43 2N-AG0 3,06 0 Ft

UY8S2K 2N-AE0 0,02 0 Ft

UYY4OJ 2N-AG0 0,3 0 Ft

UZEOWO 2N-AT0 4,83 26 291 Ft

V006UN 2N-MW0 0,75 0 Ft

V04MEA 2N-AM0 4,33 15 382 Ft

V0RVST 2N-AG0 0,85 0 Ft

V11BYR 2N-AG0 1,96 0 Ft

V1CH9A 2N-AE0 5,67 30 000 Ft

V1GUCU 2N-AM0 4,53 19 745 Ft

V1HO4L 2N-AT0 5,13 30 000 Ft

V2EB6E 2N-AT0 4,5 19 091 Ft

V33AHF 2N-AM0 0,67 0 Ft

V34B5I MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

V3RCXE 2N-MG0 1,56 0 Ft

V3RPZP 2N-AG0 1,21 0 Ft

V4H1M7 2N-MG0 1,55 0 Ft

V4QT0L 2N-AG0 3,4 0 Ft

V4VXRY 2N-AG0 3,83 0 Ft

V54ZPE 2N-AE0 1,02 0 Ft

V5U497 2N-AG0 1,27 0 Ft

V5XNKS 2N-MG0 4,4 7 846 Ft

V6F052 2N-AG0 0 0 Ft

V6KU9S 2N-AE0 0,79 0 Ft

V6YWCR 2N-AG0 1,65 0 Ft

V796FQ 2N-AG0 2,3 0 Ft

V7R05D MSc képzést kezdők 40 0 Ft

V7TG7T 2N-AE0 3,1 0 Ft

V7V1X6 2N-AG0 4,37 16 255 Ft

V891EP MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

V95KD7 2N-MP0 2,63 0 Ft

V9I3QY MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

V9M7F3 2N-AG0 3,77 0 Ft

Page 56: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

V9XFXJ 2N-AG0 3,8 0 Ft

VBDWNY 2N-AT0 5,23 30 000 Ft

VBF39V 2N-MG0 2,6 0 Ft

VC1F2O 2N-MG0 4,13 0 Ft

VC43YN MSc képzést kezdők 37 0 Ft

VCFNF2 2N-AG0 3,2 0 Ft

VCT4K7 2N-MG0 4,53 12 646 Ft

VCZ2AD 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

VD8087 MSc képzést kezdők 39 0 Ft

VDMHTF 2N-AM0 4,3 14 727 Ft

VDT3YK 2N-AG0 4 8 182 Ft

VDXY38 2N-AE0 3,92 6 436 Ft

VF2H4K 2N-AM0 3,83 0 Ft

VF7RGA 2N-AG0 2,83 0 Ft

VFW966 MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

VG4IHQ 2N-AG0 0,98 0 Ft

VGMELW MSc képzést kezdők 38 0 Ft

VHIKUW 2N-AG0 1,91 0 Ft

VHZ46T 2N-AG0 1,13 0 Ft

VJ5KB1 2N-AG0 0 0 Ft

VK1TCO 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

VKI38O 2N-AE0 4,03 8 836 Ft

VKKOOD 2N-AG0 3,47 0 Ft

VKSU5E 2N-MG0 4,7 18 923 Ft

VKZ3GJ 2N-MM0 4,9 26 308 Ft

VLUHLM 2N-AM0 4,83 26 291 Ft

VM22JU MSc képzést kezdők 40 0 Ft

VM6Y2Q 2N-AG0 2,99 0 Ft

VM8GDZ MSc képzést kezdők 39 0 Ft

VNRAO9 2N-AM0 3,63 0 Ft

VPR0CH MSc képzést kezdők 39 0 Ft

VPTIHO 2N-MG0 4,8 22 615 Ft

VPUIHG MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

VPYYN2 2N-AE0 4,33 15 382 Ft

VQ1NTO MSc képzést kezdők 41 0 Ft

VQAT1F 2N-AG0 1,25 0 Ft

VQNIGF 2N-AT0 5,57 30 000 Ft

VR956W MSc képzést kezdők 41 0 Ft

VRI5QL 2N-AE0 3,68 0 Ft

VRQOVV MSc képzést kezdők 38 0 Ft

VRYXJC 2N-MG0 3,92 0 Ft

VS7VZU 2N-AE0 4,9 27 818 Ft

VSD84K 2N-AG0 2,4 0 Ft

VU63MO 2N-AE0 3,91 6 218 Ft

VUW9RS 2N-MM0 3,5 0 Ft

Page 57: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

VV2GEA 2N-AG0 2,23 0 Ft

VVYL39 2N-AG0 0,87 0 Ft

VWDPKH MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

VX0MJE 2N-MM0 4,2 0 Ft

VXIWVM 2N-AG0 1,56 0 Ft

VXKO7S 2N-MT0 1,53 0 Ft

VYDDEC MSc képzést kezdők 42 0 Ft

VZ1AM3 2N-AM0 2,64 0 Ft

VZG69H MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

VZH7BD 2N-MM0 4,6 15 231 Ft

W11H5M MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

W1IH8U 2N-AT0 3,57 0 Ft

W1O564 2N-AG0 4,57 20 618 Ft

W27RUT 2N-AM0 0,91 0 Ft

W3LL2S 2N-AG0 1,47 0 Ft

W3TC8J 2N-MP0 2,93 0 Ft

W4TCNE 2N-AE0 1 0 Ft

W54CCW 2N-AG0 3,23 0 Ft

W5RDKU 2N-AT0 4,9 27 818 Ft

W6TMW5 2N-AE0 0,55 0 Ft

W6VWVO 2N-AT0 4,67 22 800 Ft

W7TKS1 2N-AG0 2,72 0 Ft

W7VWKH 2N-ME0 1,12 0 Ft

W8HWFE MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

W8T1V4 2N-AG0 2,8 0 Ft

W94UE1 2N-ME0 4,49 11 169 Ft

WA6KCG 2N-AM0 0,02 0 Ft

WAE3HA 2N-MT0 4,38 7 108 Ft

WAHBRY 2N-AE0 4,7 23 455 Ft

WAHPAT 2N-AG0 4,37 16 255 Ft

WCWRW2 2N-AM0 2,75 0 Ft

WCSGT7 2N-AG0 4,17 11 891 Ft

WDEEVD 2N-AE0 4,63 21 927 Ft

WDQXVK 2N-MT0 3,01 0 Ft

WDWUCQ MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

WE3DQO 2N-AM0 5,47 30 000 Ft

WE8IND 2N-AG0 3,8 0 Ft

WEFKMG MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

WEKET9 2N-AG0 4,23 13 200 Ft

WER1F5 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

WF214Q 2N-AG0 3,47 0 Ft

WG81PE 2N-AG0 3,33 0 Ft

WGAMXE MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

WGI6OL 2N-MT0 5,37 30 000 Ft

WH1KPF 2N-AE0 2,63 0 Ft

Page 58: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

WHCHES 2N-AE0 4,03 8 836 Ft

WHE814 2N-AG0 2,69 0 Ft

WHNZ5A 2N-AG0 0,03 0 Ft

WHWQJD 2N-AM0 1,18 0 Ft

WJ1AET 2N-AG0 4,6 21 273 Ft

WJ2MJI 2N-AG0 4,03 8 836 Ft

WJ5S3Q 2N-MG0 1,73 0 Ft

WKT1D1 MSc képzést kezdők 39 0 Ft

WLMD4Y 2N-AG0 0,47 0 Ft

WLVZT9 2N-AM0 0 0 Ft

WLXUAU 2N-AG0 2,9 0 Ft

WMHSRI 2N-AG0 4,27 14 073 Ft

WMWA1U 2N-AG0 5,47 30 000 Ft

WN9OT7 2N-AG0 1,21 0 Ft

WNZAVS 2N-AG0 3,9 6 000 Ft

WOA47E 2N-MG0 5,07 30 000 Ft

WOUHA3 2N-AE0 5,17 30 000 Ft

WPAB2Y 2N-MW0 0,92 0 Ft

WPD21M MSc képzést kezdők 41 0 Ft

WPF1AE 2N-AE0 1,2 0 Ft

WPYXZQ 2N-AG0 4,57 20 618 Ft

WR3IFS 2N-AT0 4,6 21 273 Ft

WR453Y 2N-AG0 3,1 0 Ft

WR5HGK 2N-AG0 3,53 0 Ft

WRAS02 2N-MG0 4,97 28 892 Ft

WS4TWP 2N-AM0 4,17 11 891 Ft

WS51IU 2N-AM0 3,9 6 000 Ft

WS5LPU 2N-AM0 3,43 0 Ft

WSX87Z MSc képzést kezdők 36 0 Ft

WSZ1DZ 2N-MT0 2,24 0 Ft

WUFIYU 2N-AM0 4,13 11 018 Ft

WUIGSD 2N-AG0 3,83 0 Ft

WUNDQQ 2N-AG0 0,94 0 Ft

WUZKIB 2N-AM0 3,47 0 Ft

WVWVV4 2N-MM0 3,43 0 Ft

WWEMF8 2N-AM0 0,9 0 Ft

WXLO69 2N-AG0 4,77 24 982 Ft

WY5HWB 2N-AG0 4,13 11 018 Ft

WZ7TUU MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

WZ9KE1 2N-AM0 5,27 30 000 Ft

WZC9G7 2N-AG0 0,39 0 Ft

WZE7NE 2N-AE0 5,83 30 000 Ft

WZE7RV 2N-AG0 3,72 0 Ft

X03488 2N-AG0 3,87 0 Ft

X0EVI3 2N-AG0 2,54 0 Ft

Page 59: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

X1ZEW3 2N-AG0 3,07 0 Ft

X265HI 2N-AG0 4,6 21 273 Ft

X27I8L 2N-MG0 5,07 30 000 Ft

X2BOOH 2N-MW0 5,83 30 000 Ft

X2C41Y 2N-AG0 0,83 0 Ft

X373AF 2N-AG0 3,77 0 Ft

X37TQS 2N-AG0 1,07 0 Ft

X3I4PQ 2N-AM0 4,8 25 636 Ft

X3WQQ7 2N-AG0 1,61 0 Ft

X3WYVL 2N-AT0 3,77 0 Ft

X48VHF 2N-AG0 0,78 0 Ft

X51W20 2N-AG0 1,8 0 Ft

X59WC7 2N-MG0 3,9 0 Ft

X5KHC8 2N-AG0 2,69 0 Ft

X8BKQO 2N-MG0 5,4 30 000 Ft

X8GA1K 2N-AG0 3,67 0 Ft

X8LCGT 2N-MM0 1,51 0 Ft

X917AB MSc képzést kezdők 40 0 Ft

X9COJJ 2N-MG0 5,07 30 000 Ft

XAHZSQ 2N-MG0 0 0 Ft

XATVIJ 2N-AG0 1,74 0 Ft

XB8NEE 2N-AM0 4,63 21 927 Ft

XC008Z 2N-MG0 3,2 0 Ft

XC0ZGE 2N-AG0 2,18 0 Ft

XCV6CT 2N-MM0 5,47 30 000 Ft

XD6APV 2N-AG0 4,47 18 436 Ft

XDEQN7 2N-MG0 1,14 0 Ft

XDQEWO MSc képzést kezdők 41 0 Ft

XDTUZN MSc képzést kezdők 40 0 Ft

XE2BIY 2N-AM0 3,05 0 Ft

XE2EV6 2N-AG0 3,77 0 Ft

XETG6C 2N-AM0 3,9 6 000 Ft

XFE632 2N-MG0 4,2 0 Ft

XFV22D 2N-AT0 0,74 0 Ft

XGDYQI 2N-AE0 1,2 0 Ft

XGTZZA 2N-AG0 4,67 22 800 Ft

XHDEGD 2N-AM0 3,28 0 Ft

XHDRIR 2N-AM0 2,05 0 Ft

XHO4UN 2N-AG0 1,25 0 Ft

XITWGO MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

XJ2XGT 2N-AG0 3,13 0 Ft

XJ3GAQ 2N-AG0 2,75 0 Ft

XJBOEH 2N-MG0 0 0 Ft

XJUNRG 2N-AG0 1,41 0 Ft

XKF5WM 2N-AG0 3,43 0 Ft

Page 60: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

XKLCY7 2N-AG0 4,17 11 891 Ft

XMPO09 2N-AM0 5,4 30 000 Ft

XNF8M2 MSc képzést kezdők 42 0 Ft

XNWX1L 2N-MW0 1,49 0 Ft

XNXTUQ 2N-MP0 4,8 22 836 Ft

XO2WV5 2N-AG0 2,26 0 Ft

XOKDXL 2N-AM0 4,47 18 436 Ft

XP1JJ2 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

XP4ANQ 2N-MG0 6,2 30 000 Ft

XPA6SJ 2N-AG0 4,93 28 473 Ft

XPCWQ1 2N-AM0 0,68 0 Ft

XQHJRW 2N-MG0 2,55 0 Ft

XRHOSA 2N-AG0 3,53 0 Ft

XSP01O 2N-AG0 2,16 0 Ft

XTS2YE 2N-AG0 1,28 0 Ft

XU8FYD 2N-MG0 5,33 30 000 Ft

XUF7A6 2N-ME0 4,63 16 338 Ft

XUFRL2 2N-MP0 2,47 0 Ft

XUHIWB 2N-AE0 3,73 0 Ft

XUM8XJ 2N-AE0 4,1 10 364 Ft

XV924K 2N-MG0 4,53 12 646 Ft

XVOVLE 2N-AG0 2,34 0 Ft

XVPCPJ 2N-AG0 1,64 0 Ft

XVU50W MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

XWXHXF 2N-AE0 3,61 0 Ft

XXW6A6 2N-AG0 2,26 0 Ft

XXZSYF 2N-ME0 8,03 30 000 Ft

XYPKJX 2N-AM0 5,5 30 000 Ft

XZHVT5 2N-MG0 3,33 0 Ft

XZYX5L 2N-AM0 4,6 21 273 Ft

Y0O3XB 2N-AE0 4,9 27 818 Ft

Y0OAS3 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

Y0RXLZ 2N-AE0 2,3 0 Ft

Y20D1Q 2N-MG0 0,91 0 Ft

Y2280Y 2N-AE0 0,26 0 Ft

Y26JX7 2N-AM0 5 30 000 Ft

Y2AL14 2N-AG0 0,14 0 Ft

Y2W3I8 2N-MW0 2,07 0 Ft

Y2ZY0F 2N-AG0 2,07 0 Ft

Y3ACZD 2N-AT0 3,72 0 Ft

Y43A9S 2N-AG0 3,3 0 Ft

Y4SR1V 2N-AM0 4,43 17 564 Ft

Y501IJ 2N-AE0 1,25 0 Ft

Y5ERH5 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

Y6F9OP 2N-MM0 2,11 0 Ft

Page 61: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

Y6SHUB MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Y6UL3I 2N-AG0 0,73 0 Ft

Y6VBV2 2N-AG0 0,33 0 Ft

Y778ZT 2N-MM0 1,88 0 Ft

Y7FD9R 2N-AE0 1,74 0 Ft

Y7IFMA 2N-AE0 3,47 0 Ft

Y7LC1M MSc képzést kezdők 42 0 Ft

Y8F963 2N-AG0 3,87 0 Ft

Y8RSAN 2N-MP0 2,08 0 Ft

Y99BJ5 MSc képzést kezdők 39 0 Ft

Y9E8XO 2N-AT0 5,2 30 000 Ft

Y9GBA6 2N-AE0 3,3 0 Ft

Y9KD7N 2N-AG0 2,38 0 Ft

Y9PKP1 2N-MG0 4,67 17 815 Ft

YADJ4A 2N-AT0 3,45 0 Ft

YAFSEV 2N-AG0 1,57 0 Ft

YBA6RX 2N-AE0 4,17 11 891 Ft

YBPXIJ 2N-AG0 4,53 19 745 Ft

YBQQMH 2N-AE0 1,55 0 Ft

YBYMQA 2N-AG0 1,52 0 Ft

YCFTW9 2N-AM0 3,73 0 Ft

YDL3RC 2N-MG0 3,67 0 Ft

YE6TP2 2N-AG0 3,57 0 Ft

YEU5AU 2N-AM0 5,33 30 000 Ft

YG9YHZ 2N-AG0 0,58 0 Ft

YH2O1C 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

YIYUVT 2N-AG0 3,53 0 Ft

YJDOHY 2N-AG0 0,87 0 Ft

YJHUBJ 2N-MG0 4,6 15 231 Ft

YK2TAF 2N-AG0 1,73 0 Ft

YK4V0Q 2N-AE0 2,17 0 Ft

YK7XD1 2N-AM0 4,53 19 745 Ft

YKDW8N 2N-MM0 4,9 26 308 Ft

YO21O3 2N-AM0 5,57 30 000 Ft

YOJ959 2N-AG0 4,47 18 436 Ft

YQ0SLO 2N-AM0 3,25 0 Ft

YQ9D8Q 2N-AG0 1,4 0 Ft

YQPJA7 2N-AG0 4,1 10 364 Ft

YQPP6V 2N-AT0 2,68 0 Ft

YQYISG 2N-AG0 2,44 0 Ft

YR2TPF 2N-AE0 4,5 19 091 Ft

YR9KN1 2N-AG0 0,72 0 Ft

YTAEJQ 2N-AG0 3,17 0 Ft

YUDZJ0 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

YUMKUA 2N-AG0 2,45 0 Ft

Page 62: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

YVJ7L6 2N-AG0 1,31 0 Ft

YVTFBD 2N-AG0 3,97 7 527 Ft

YVV9R5 2N-AM0 0 0 Ft

YWDXDE MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

YWKR79 MSc képzést kezdők 44 12 000 Ft

YX659N MSc képzést kezdők 42 0 Ft

YXXOIK 2N-AT0 3,83 0 Ft

YXYE6O 2N-AG0 2,47 0 Ft

YY2FO0 MSc képzést kezdők 36 0 Ft

YZ9QBJ 2N-AG0 3,6 0 Ft

YZFR91 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

YZQ0J0 2N-AT0 2,55 0 Ft

YZXXL3 2N-AG0 0,85 0 Ft

Z0B4UB 2N-AG0 4,43 17 564 Ft

Z0HB6E 2N-AG0 3,2 0 Ft

Z1GTR3 2N-AT0 4,3 14 727 Ft

Z1LXWM 2N-AG0 0 0 Ft

Z24RTK 2N-AG0 4,17 11 891 Ft

Z28FZ1 MSc képzést kezdők 37 0 Ft

Z2O66L 2N-MG0 1,33 0 Ft

Z3010Y 2N-AG0 4,77 24 982 Ft

Z3SM61 2N-AE0 0,29 0 Ft

Z42TM4 2N-AE0 4,83 26 291 Ft

Z5GMAR 2N-MG0 1,88 0 Ft

Z5KQ7X 2N-AE0 5,5 30 000 Ft

Z5PG1C 2N-AE0 5,27 30 000 Ft

Z5UOLO 2N-AE0 1,9 0 Ft

Z6QBX6 2N-AE0 3,5 0 Ft

Z6XO46 2N-AG0 0,75 0 Ft

Z6XVAH 2N-AE0 1,63 0 Ft

Z7HFHV 2N-MW0 5,13 30 000 Ft

Z80PJ1 MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Z82ADC 2N-MM0 3,77 0 Ft

Z9BV7I 2N-AG0 2,42 0 Ft

Z9FLT9 2N-AM0 5,17 30 000 Ft

ZAVINP 2N-MG0 4,83 23 723 Ft

ZB3BGP MSc képzést kezdők 42 0 Ft

ZB56ZC 2N-AG0 3,47 0 Ft

ZB7JLR 2N-AM0 4,37 16 255 Ft

ZB8O5F 2N-MM0 3,43 0 Ft

ZC0DSU 2N-AG0 2,36 0 Ft

ZCD8J7 2N-AM0 4,8 25 636 Ft

ZE6HKI 2N-MM0 2,18 0 Ft

ZFURL5 2N-AT0 0,66 0 Ft

ZGCXR5 2N-AG0 1,57 0 Ft

Page 63: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Neptun kód HHCS KKI / Pontszám Ösztöndíj

ZHT0LR 2N-AG0 2,27 0 Ft

ZI8HBX MSc képzést kezdők 43 6 000 Ft

ZISCS8 2N-MG0 4,6 15 231 Ft

ZK0EJN 2N-AT0 3,97 7 527 Ft

ZK0ZX9 MSc képzést kezdők 38 0 Ft

ZK551Z 2N-AE0 0,56 0 Ft

ZKABC5 2N-AG0 0,98 0 Ft

ZLOIYK 2N-AG0 2,4 0 Ft

ZLZJ09 MSc képzést kezdők 41 0 Ft

ZM87PR 2N-AG0 1,32 0 Ft

ZMGUZ6 MSc képzést kezdők 45 18 000 Ft

ZMQRN8 2N-MW0 5,9 30 000 Ft

ZN4SIY 2N-AM0 1 0 Ft

ZNQXA7 2N-AG0 0,6 0 Ft

ZNYP3B 2N-MG0 4,23 0 Ft

ZP00DU 2N-AM0 4,3 14 727 Ft

ZPFPXQ 2N-AM0 6,1 30 000 Ft

ZPOMQA 2N-AG0 3,83 0 Ft

ZQWN1F 2N-MG0 3,95 0 Ft

ZQYW4L 2N-AG0 3,6 0 Ft

ZRB24C 2N-AM0 5,1 30 000 Ft

ZRCJ1D 2N-MG0 3 0 Ft

ZRRQRC 2N-AM0 3,23 0 Ft

ZTD2XY 2N-MW0 4,37 6 738 Ft

ZTNHTE 2N-AG0 3,2 0 Ft

ZTQQ3D 2N-AG0 3,3 0 Ft

ZUBYPT 2N-AM0 4,33 15 382 Ft

ZUHZ2Y 2N-AE0 4,87 27 164 Ft

ZUPTMV 2N-AM0 1,09 0 Ft

ZVEVNR 2N-AG0 0,49 0 Ft

ZVJWJD 2N-AG0 2,25 0 Ft

ZWDW99 2N-MG0 3,93 0 Ft

ZWPFYQ 2N-AT0 3,73 0 Ft

ZXCHNI 2N-AG0 2,6 0 Ft

ZXXXKL 2N-AM0 4,13 11 018 Ft

ZY07LZ 2N-AG0 3,83 0 Ft

ZYNHR4 2N-AG0 2,87 0 Ft

ZYTP1E 2N-MM0 3,93 0 Ft

ZZ7XPE 2N-MP0 2,86 0 Ft

ZZ9CIA 2N-AG0 3,37 0 Ft

ZZINAW MSc képzést kezdők 41 0 Ft

ZZWRBJ 2N-AM0 4,9 27 818 Ft

ZS1MUO 2N-AM0 4,3 14 727 Ft

Page 64: Tájékoztató a Tanulmányi ösztöndíjról · ALSPHD MSc képzést kezdők 41 0 Ft ALWPQG 2N-AG0 4,43 17 564 Ft AMFN7K 2N-MG0 4,7 18 923 Ft AMHHPR MSc képzést kezdők 40 0 Ft

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar

Gépészkari Hallgatói Képviselet

1111 Budapest, Irinyi József út 1-17. Telefon: 06/20 224-4139 e-mail: [email protected] ● web: http://ghk.bme.hu

Budapest, 2018. március 14. Gépészkari Hallgatói Képviselet