12
A marosvásárhelyi Állomás térhez egy, a városhoz méltó ren- dezett „városkapu” illett volna, hiszen nem mindegy, milyen az ide érkezők első benyomása, s az sem, hogy a helyiek el- várásainak megfelelően civilizált, vagy ha úgy teszik, európai színvonalú ez a környezet vagy sem. Úgy néz ki, hogy ehe- lyett egy 16 szintes, kereskedelmi helyiségeket, garázsokat és lakásokat magába foglaló épületet húznak fel az Állomás tér zöldövezetére, s ennek kapcsán múlt héten közvitát szer- veztek a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban. A közvi- tán jelen voltak az építkezést ellenző lakók képviselői, Dana Miheţ, a város főépítésze, Angela Kovacs tervező, valamint a török befektető. Játszótérre, zöldövezetre és parkolókra volna szükség Az Állomás tér több mint ezer lakóját képviselő Zsigmond Imola 140 aláírás birtokában szólalt fel a közvitán. Lapunknak nyilatkozva el- mondta: – Az itt lakók határozottan ellenzik a zöldövezet helyére tervezett tömbházat. Viszont a közvitán semmilyen eredmény nem született. A lakók szerint az amúgy is zsúfolt Állomás tér nem „bír meg” még egy tömbházat, kevés a zöldövezet, a gyermekeknek nincs játszóterük. A magas tömbház elveszi a fényt. Ezen felvetésünkre a tervező azt vála- szolta, hogy a tömbházat úgy alakítják ki, hogy a járdán zöldövezet szi- getek legyenek, és az első emeleteken is lesz zöldövezet. Azt képzelik, hogy pókemberek a gyermekeink, felmennek az emeletre! Engedélyparódia Kampányban a politikusok sokat ígérnek. Közte olyasmit is, ami szóba sem kerülne abban az esetben, ha eddig rendesen vé- gezték volna a dolgukat. Ha nem a játékszerükként kezelnék az országot és adófizetőit, akkor egyebek mellett azon kellene dolgozzanak, hogy az állam intézményrendszere jól működjön, vagyis hozzáértő és tisztessé- gesen megfizetett személyzet végezzen hatékony munkát a hivata- lokban. Ez összetevőkből a bérszínvonalon még-még dolgozott a jelenlegi kormányzat, de miután már évtizedek óta bevett gyakor- lat az, hogy a meleg hivatali bársonyszékeket a kisebb és nagyobb főnökök, illetve azok talpnyalói körének pereputtyaiból töltik fel, a hozzáértéssel és a hatékonysággal nem kis gondok vannak. Ehhez már csak egy olyan kormányfő kell, aki nemcsak külföldön képes eltévedni, hanem itthon sem tudja, hogy hol jár, de ha mik- rofont lát, akkor beszél. És azt mondja, hogy ki kell iktatni az épít- kezési engedélyeket annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatok könnyebben juthassanak hozzá a nekik szánt fej- lesztési alapokhoz. Hogy ezalatt pontosan mit értett, azt még ta- lálgatják, mert logikusan az építkezési engedélyeknek nincs sok köze a finanszírozáshoz, de valószínűleg a bürokratikus gépezet egyszerűsítésére gondolt. Ötletnek ez nem is lenne rossz, de nem ott van a gond, ha valamilyen munkálatot engedélyeztetni kell. Hanem ott, ha az erre illetékes hivatal a szükséges idő tízszeresét (Folytatás a 3. oldalon) (Folytatás a 4. oldalon) 2019. május 22., szerda LXXI. évfolyam 114. (20195.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej) Benedek István Mezey Sarolta Új székház a hegyimentő szolgálatnak A többszintes új épületben garázso- kat, raktárhelyiségeket alakítanak ki, így végre lehetőség lesz a mentések során használt eszközök, valamint a járműveik egy helyen való tárolására. ____________4. Csűrszínházi Napok, Római fesztivál és új tájház Amikor a színházak, művészeti intéz- mények legtöbbjében egy időre csend lesz, és kezdetét veszi az évadok kö- zötti nyári szünet, a mikházi Csűrszín- ház programsorozata éppen akkor a leggazdagabb. Csűrszínházi Napok, Római fesztivál, vendégelőadások, szabadegyetem... ____________5. Itt járt Daniel Suciu vidékfejlesztési miniszter A prefektúrán találkozott több telepü- lés polgármesterével, majd Marosvá- sárhelyen és a megye több településén a vidékfejlesztési tervek kivitelezéséről érdeklődött.. ____________6. Fotó: Nagy Tibor Tömbházat terveznek a marosvásárhelyi Állomás térre Az ott lakók ellenzik

Tömbházat terveznek a marosvásárhelyi Állomás térre Az ott ... · Kotta című műsorának vendége a 15 éve alakult szászré - geni Titán együttes, mely azóta számos

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

A marosvásárhelyi Állomás térhez egy, a városhoz méltó ren-dezett „városkapu” illett volna, hiszen nem mindegy, milyenaz ide érkezők első benyomása, s az sem, hogy a helyiek el-várásainak megfelelően civilizált, vagy ha úgy teszik, európaiszínvonalú ez a környezet vagy sem. Úgy néz ki, hogy ehe-lyett egy 16 szintes, kereskedelmi helyiségeket, garázsokatés lakásokat magába foglaló épületet húznak fel az Állomástér zöldövezetére, s ennek kapcsán múlt héten közvitát szer-veztek a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban. A közvi-tán jelen voltak az építkezést ellenző lakók képviselői, DanaMiheţ, a város főépítésze, Angela Kovacs tervező, valamint atörök befektető.

Játszótérre, zöldövezetre és parkolókra volna szükség Az Állomás tér több mint ezer lakóját képviselő Zsigmond Imola 140

aláírás birtokában szólalt fel a közvitán. Lapunknak nyilatkozva el-mondta:

– Az itt lakók határozottan ellenzik a zöldövezet helyére tervezetttömbházat. Viszont a közvitán semmilyen eredmény nem született. Alakók szerint az amúgy is zsúfolt Állomás tér nem „bír meg” még egytömbházat, kevés a zöldövezet, a gyermekeknek nincs játszóterük. Amagas tömbház elveszi a fényt. Ezen felvetésünkre a tervező azt vála-szolta, hogy a tömbházat úgy alakítják ki, hogy a járdán zöldövezet szi-getek legyenek, és az első emeleteken is lesz zöldövezet. Azt képzelik,hogy pókemberek a gyermekeink, felmennek az emeletre!

EngedélyparódiaKampányban a politikusok sokat ígérnek. Közte olyasmit is,

ami szóba sem kerülne abban az esetben, ha eddig rendesen vé-gezték volna a dolgukat.

Ha nem a játékszerükként kezelnék az országot és adófizetőit,akkor egyebek mellett azon kellene dolgozzanak, hogy az államintézményrendszere jól működjön, vagyis hozzáértő és tisztessé-gesen megfizetett személyzet végezzen hatékony munkát a hivata-lokban. Ez összetevőkből a bérszínvonalon még-még dolgozott ajelenlegi kormányzat, de miután már évtizedek óta bevett gyakor-lat az, hogy a meleg hivatali bársonyszékeket a kisebb és nagyobbfőnökök, illetve azok talpnyalói körének pereputtyaiból töltik fel,a hozzáértéssel és a hatékonysággal nem kis gondok vannak.Ehhez már csak egy olyan kormányfő kell, aki nemcsak külföldönképes eltévedni, hanem itthon sem tudja, hogy hol jár, de ha mik-rofont lát, akkor beszél. És azt mondja, hogy ki kell iktatni az épít-kezési engedélyeket annak érdekében, hogy a helyiönkormányzatok könnyebben juthassanak hozzá a nekik szánt fej-lesztési alapokhoz. Hogy ezalatt pontosan mit értett, azt még ta-lálgatják, mert logikusan az építkezési engedélyeknek nincs sokköze a finanszírozáshoz, de valószínűleg a bürokratikus gépezetegyszerűsítésére gondolt. Ötletnek ez nem is lenne rossz, de nemott van a gond, ha valamilyen munkálatot engedélyeztetni kell.Hanem ott, ha az erre illetékes hivatal a szükséges idő tízszeresét

(Folytatás a 3. oldalon)

(Folytatás a 4. oldalon)

2019. május 22., szerda LXXI. évfolyam 114. (20195.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej)

Benedek István

Mezey Sarolta

Új székház a hegyimentő szolgálatnakA többszintes új épületben garázso-kat, raktárhelyiségeket alakítanak ki,így végre lehetőség lesz a mentéseksorán használt eszközök, valamint ajárműveik egy helyen való tárolására. ____________4.CsűrszínháziNapok, Rómaifesztivál és új tájházAmikor a színházak, művészeti intéz-mények legtöbbjében egy időre csendlesz, és kezdetét veszi az évadok kö-zötti nyári szünet, a mikházi Csűrszín-ház programsorozata éppen akkor aleggazdagabb. Csűrszínházi Napok,Római fesztivál, vendégelőadások,szabadegyetem... ____________5.Itt járt Daniel Suciuvidékfejlesztési miniszter A prefektúrán találkozott több telepü-lés polgármesterével, majd Marosvá-sárhelyen és a megye többtelepülésén a vidékfejlesztési tervekkivitelezéséről érdeklődött..____________6.

Fotó: Nagy Tibor

Tömbházat terveznek a marosvásárhelyi Állomás térre

Az ott lakók ellenzik

A Székely majális keretében avatták fel Makfalvaközössége zászlaját, és egyéb civil programokrais sor került.

Bár a Székely majálisok programjaiban hangsúlyos résztkapnak különböző, a székelyföldi autonómiamozgalommalkapcsolatos történések, minden évben figyelnek arra, hogya helyi közösséget érintő közéleti kérdésekkel is foglalkoz-zanak. Míg az előző években testvértelepülési szerződése-ket írtak alá, idén Makfalva címeres zászlaját avatták fel.

Az óbudai Pécsi L. Dániel februárban kapott felkéréstVass Imre polgármestertől és Péterfi László tanártól, hogya közösség tervezett címerét „nemesítse”, szakmailag meg-felelően elkészítse. Az apai ágon nyárádmenti gyökerekkelrendelkező jelképművész a Székely majális keretében is-mertette a közösség címerét a nagyközönséggel. A felső cí-mermezőben a település névadója, Maka vezér várátábrázolja a zöld hármas halmon álló kéttornyú stilizált vár-

épület, alatta egy hullámos ezüstcsík a Kis-Küküllőt. Eztaz alsó címermezőktől egy aranyozott sáv választja el,benne a reformátusok jelmondata, a Soli Deo gloria! (Egye-dül Istené a dicsőség!) A címerpajzs alsó részét három cí-mermező tölti ki: a bal oldaliban a Dózsák címerét látjuk,hiszen Dózsa György édesapjának Dálnokon kívül Makfal-ván is voltak birtokai, a másodikban aranymezőben zöld bo-kály (karcsú cserépkancsó), ami arra utal, hogy nemcsakKorondon, hanem Makfalván is virágzott a fazekasság. Ajobb oldali mezőben nyitott könyv Wesselényi Miklós mo-nogramjával, utalva a székelyek jótevőjére, aki 1835-benkollégiumot építtetett a faluban a tehetséges gyerekek elmé-jének pallérozására. A könyvön átlósan elhelyezett penna őtés a falu életében jelentős szereppel bíró írástudókat jelké-pezi. A pajzs alatt kék szalagon aranyszínű latin betűkkel ésszékely-magyar rovásjegyekkel Makfalva neve, az első írá-sos említésre utaló 1507-es és a 2019-es évszám olvasható.A zászló széleit kifelé mutató kék és piros farkasfogak dí-szítik, a kék a székelységet, a piros a magyarságot jelenti.

A zászlót dr. Kis Boáz csákvári és Gábor Áron Árpádmakfalvi református lelkipásztor áldotta meg,az avatást megörökítő szalagot Gábor Annamá-ria tiszteletes asszony kötötte fel a zászlórúdra,majd a lobogót átnyújtották Vass Imre polgár-mesternek, aki megköszönte Pécsi L. Dánielingyen elvégzett munkáját, és megígérte: úgyfogják ezt is őrizni, mint a székely zászlót.

Ugyancsak a majális programjában a Törté-nelmi Vitézi Rend Szováta-Sóvidék egységenevében vitéz Bocskai István székely kapitányvitéz Lázár Elemér helyettes főkapitány felter-jesztésére megbízott hadnagyi címet nyújtott áta hármasfalusi vitéz Csonta Ferenc Istvánnak.Csonta ígéretet tett, hogy tehetsége szerint ez-után is szolgálni fogja hazáját és a magyarnemzetet, majd az ünnepi pillanatok után la-punknak elmondta: a megbízatás a térségbenélő rendi tagok szorosabb összefogására, irá-nyítására vonatkozik, ha pedig jól végzi a fel-adatát, egy év után véglegesen hadnaggyáavathatják.

Beszélgetés a gyestörvényrőlÉrthetően a gyestörvényről címmel szervez beszélgetéstmájus 22-én, ma délután 5 órától a marosvásárhelyi váréttermében (LaCetate) a marosvásárhelyi RMDSZ Nőszer-vezete. Várnak minden édesanyát, kismamát, aki többetszeretne tudni szülői jogairól, a szülőket érintő törvényeselőírásokról. A beszélgetésen részt vesz és a kérdésekreválaszol Csép Éva Andrea, az RMDSZ parlamenti képvi-selője, a képviselőház munkaügyi és szociális bizottságá-nak titkára, valamint Hegedüs Csilla, az RMDSZNőszervezetének EP-jelöltje, aki május 26-a után európaiuniós eszközökkel támogatná az erdélyi családok boldo-gulását, a nők gyermekvállalását, a vállalkozó nők gazda-sági versenyképességének erősítését.

Jogi tanácsadás Ma, szerdán délután 4 órakor szerkesztőségünk marosvá-sárhelyi, Dózsa György utca 9. szám alatti székhelyén, aII. emeleti 57-es irodában jogi tanácsadást tart előfizető-inknek Molnár Loránd ügyvéd. Az érdeklődőket kérjük,hogy hozzák magukkal előfizetési szelvényüket és azügyükkel kapcsolatos minden iratot.

Féltékenységből gyilkolt Május 17-én, pénteken értesítették a rendőröket, hogy Rü-csön az egyik magánházban botrány tört ki. A rendőrőrsrőlérkeztek a helyszínre a rendőrök egy mentőautó kíséreté-ben. Kiderült, hogy egy 25 éves férfi – feltételezhetően fél-tékenység miatt – úgy megverte 29 éves élettársát, hogyaz sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A férfit ha-lált okozó testi sértés miatt 30 napos vizsgálati fogságbahelyezték, az áldozat holttestét a törvényszéki orvostani in-tézetbe szállították. A Maros megyei bírósági ügyészséggyilkossági osztálya folytatja a kivizsgálást.

Kisbuszokat és tehergépkocsikat ellenőriztek

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervezet (TISPOL)kezdeményezésére május 13. és 19. között kisbuszokat éstehergépkocsikat ellenőriztek. Az említett időszakban 436– 296 teherszállító és 140 személyszállító – járművet állí-tottak meg, ezek közül 175 gépkocsi vezetőjét különbözőkihágásokért megbírságolták. 30 esetben teherautók és148 alkalommal autóbuszok vezetőit büntették meg. Az au-tóbusz-vezetők közül kilencen nem tartották be a sebes-ségkorlátozást, 11-en nem használtak biztonsági övet,három járműnél komoly műszaki hibát találtak, két esetbennem voltak rendben a szállítási levelek. A tehergépkocsi-sofőrök fegyelmezetlenebbeknek bizonyultak. Közülük 53-at a sebességkorlátozás figyelmen kívül hagyásáért, 57-eta biztonsági öv hiánya, kettőt a szállítási dokumentumokhiánya, egyet pedig a megadott súly túllépése miatt, ezen-kívül 34-et különböző kihágásért bírságoltak meg az ellen-őrök.

Hírszerkesztő: Vajda György

Ma JÚLIA, RITA, holnapDEZSŐ napja.DEZSŐ: latin eredetű, a De-sideriusból, jelentése: óhajtott,vágyott gyermek.

22., szerdaA Nap kel

5 óra 41 perckor, lenyugszik

20 óra 57 perckor. Az év 142. napja,

hátravan 223 nap.

2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _________________________________________ 2019. május 22., szerda

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2019. május 21.

1 EUR 4,76271 USD 4,2726

100 HUF 1,45611 g ARANY 175,2584

IDŐJÁRÁSVáltozó, esős idő

Hőmérséklet:max. 200Cmin. 90C

Megyei hírek

Gligor Róbert László

A Titán a Kottában Május 26-án, vasárnap 18 órától a Marosvásárhelyi RádióKotta című műsorának vendége a 15 éve alakult szászré-geni Titán együttes, mely azóta számos koncerten, feszti-válon vett részt, több albuma jelent meg. Nemrég digitálisformában adta ki jubileumi lemezét, amely a régi slágerekmellett új dalokat is tartalmaz. Élőben a 106,8, a 96 FM-en, a www.marosvasarhelyiradio.ro honlapján és a rádióFacebook-oldalán is hallgatható a műsor.

Pünkösdikirály-választás Május 25-én, szombaton délelőtt 10 órától a Világló Egye-sület és a Néprajzi és Népművészeti Múzeum szervezé-sében ügyességi játékokra, pünkösdikirály-választásravárják az 1-4. osztályos gyerekeket a néprajzi múzeumba.Az eseményen szülők, nagyszülők is részt vehetnek. Be-

lépő: 5 lej (testvérek és csoportok esetén kedvezményesjegyek válthatók). Jelentkezni a következő elérhetősége-ken: [email protected], telefonszám: 0742-920-390. Aprogram szakmai partnere a Hagyományok Háza.

Manchesterbe indul a Maros Művészegyüttes A Maros Művészegyüttes Manchesterben a Góbéfest ven-dége lesz. Az eseményen a szervezők a Kárpát-medencegazdag kultúráját és gasztronómiáját kívánják megismer-tetni az Egyesült Királyság lakóival. A fesztivál az angliaiManchester szívében május 24-26. között zajlik az Alberttéren. Pénteken este a Ha te tudnád, amit én, szombatonaz Újraélt figurák című előadással fogják elvarázsolni afesztiválra látogatókat, vasárnap pedig, a gyerekek legna-gyobb örömére, a Szép Palkó meséjét mutatják be azegyüttes tagjai. Az ott élő közösség esténként pedig tánc-oktatáson vehet részt.

RENDEZVÉNYEK

Folkfórum fesztivál

EP-választások előtti vita-műsor az Erdély TV-ben

A vasárnapi választások előtti romániai politikai helyzet-ről, a magyarság európai helyéről és szerepéről, valamintaz úzvölgyi katonatemető körüli feszültségek hátteréről ésmegoldási lehetőségeiről lesz szó szerdán este 8 órától aSajtóprésben. Farkas István műsorvezető vendégei: AntalÁrpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és KarácsonyiZsigmond, a Népújság főszerkesztője.

Megáldották Makfalva zászlaját

ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk előfizetést lapunkra a következő

hónapra a Népújság szerkesztőségében: Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám,

2. emelet, 57-es iroda. Borbély Ernő, naponta 8-14 óra között, szombat – vasárnap zárva.

Tel. 0742-828-647

Vass Imre polgármester megígérte: úgy fognak vigyázni a lobogóra, mint a székely zászlóraFotó: Gligor Róbert László

Véget ért a Folkfórum fesztivál, amelyet első alkalom-mal szerveztünk meg a marosvásárhelyi várban. A fesztiválideje alatt több ezer látogató élvezhette a színes program-kavalkádot.

Köszönjük támogatóinknak és azok személyzetének,hogy hozzájárultak a rendezvényünk sikeréhez. Külön kö-szönet a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, a Ha-gyományok Házának és a Maros Megyei Tanácsnak, hogylehetővé tették a Folkfórum megvalósítását.

Támogatóink: Maros Megyei Múzeum, Maros MegyeiAlkotások Háza, Marosvásárhelyi RMDSZ, Visit Mureş,Spectrum Színház Egyesület, Marx József fotóklub, Yorick

stúdió, Válaszúti Kallós Alapítvány, Kamaszok színtársulat,„Táncolj velünk most” oktatócsapat, Neodesign, Webimage, Médiapartizán, Erdélyi pálinkaház, kelemen-telki Orbán pincészet, Csíki Sör, Dósa Agro Prod Com Kft.,Marosszéki Íjászok, Napsugár, Borsika, Boróka és Csillag-fény néptáncegyüttesek, Fagyöngy citerazenekar

Külön köszönet a vár igazgatóságának és munkaközös-ségének, hogy rendezvényünk partnerei voltak, valamintmédiapartnereinknek.

A FOLKFÓRUM szervezőcsapata nevében Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes

igazgatója

Május 21. – a helyi rendőrség napjaEbből az alkalomból a Marosvásárhelyi Helyi Rendőr-

ség igazgatóságánál dolgozó kollégáknak sok sikert,egészséget és munkabírást kívánunk, hogy továbbra is aközösség iránti komoly és felelősségteljes hozzáállássaltudják teljesíteni munkaköri kötelezettségeiket.

Isten éltesse őket!A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal

vezetősége

Vizsgálatot indított a rendőrség egy Székelyudvar-helyen tavaly októberben tartott Wass Albert iro-dalmi műsor miatt – közölte Sorbán Attila Örs, a WassAlbert-estek rendezvénysorozatot szervező ErdélyiMagyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke kedden egyCsíkszeredában tartott sajtótájékoztatón.

Az EMI a tájékoztatóról kiadott közleményében tudatta: arendőrség azzal gyanúsítja a rendezvény főszervezőjét, hogya tavaly október 12-én tartott székelyudvarhelyi Wass-előadás-sal megsértette a háborús bűnösök népszerűsítését tiltó2002/31-es kormányrendeletet.

Az EMI közölte: a vizsgált rendezvényen a Pannonikum ze-nekar dalai és a könyvesboltokban Erdély-szerte szabadon áru-sított Wass Albert-könyvből választott versek voltak hallhatók.Az egyesület kinyilvánította: a Wass Albert-estek műsor a szü-lőföld és a nemzet szeretetét volt hivatott Wass Albert irodalmimunkásságán keresztül népszerűsíteni, a műsornak semmilyenmás célja nem volt. Az EMI felidézte: az egyesület elnökét ésalelnökét tavaly egyszer már kihallgatta a rendőrség ugyaneb-ben az ügyben.

Az egyesület közölte: megfélemlítési akciónak tekinti a

rendőrségi eljárást. „Egy kulturális rendezvény ilyen szintű ki-forgatása és megtámadása folytatása annak a magyarelleneshadjáratnak, amelyet a román állam évek óta folytat saját ál-lampolgárival szemben” – áll az egyesület közleményében.

Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albert írótazzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy többember kivégzésére bujtotta fel az 1940-ben Észak-Erdélybebevonuló magyar hadsereget. Az írót és apját 1946-ban hábo-rús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távol-létében halálra ítélte. Wass Albert a háború után nem tértvissza Erdélybe, 1951-től az Egyesült Államokban telepedettle. A kommunista román hatóságok kiadatási kérelmét az ame-rikai igazságügyi minisztérium több rendben is megvizsgálta,és megalapozatlannak találván, elutasította.

Wass Albert halála után az író egyik fia elindította a reha-bilitálás romániai folyamatát, de perújrafelvételi kérését aromán legfelsőbb bíróság 2008-ban jogerősen elutasította.

A gyergyószentmiklósi ügyészség 2013-ban gyergyószent-miklósi és gyergyócsomafalvi magyar értelmiségieket vizsgáltki Wass Alberthez kapcsolódó rendezvények szervezése miatt,de nem indított bűnvádi eljárást az érintettek ellen. (MTI)

2019. május 22., szerda _________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

Az EP-választás estéjén nevezimeg elnökjelöltjét a PSD

Az európai parlamenti választások lezárása után,vasárnap este fogja megnevezni a kormány vezetőerejét képező PSD, hogy kit indít az év végi elnök-választáson – jelentette be kedden Liviu Dragnea, apárt elnöke. Az Adevărul hírportálnak adott interjújá-ban arról kérdezték, hogy ő maga – aki a legerősebbparlamenti frakcióval rendelkező párt elnöke – meg-pályázza-e ezt a tisztséget. Arra a kérdésre, hogymegéri-e küzdeni az államfői posztért, Dragnea aztmondta: egy éve még nem tulajdonított túl nagy je-lentőséget ennek a tisztségnek, de most már úgyvéli, nem hagyhatják, hogy Klaus Iohannis államfőmég öt évig Románia minden előrelépését „tönkre-tegye”. Nem sokkal később koalíciós partnere, a li-berális ALDE-t vezető Călin Popescu Tăriceanuszenátusi elnök is megerősítette: a választásokat kö-vetően döntenek a PSD-vel a közös elnökjelöltről. Aközvélemény-kutatások szerint a kormányoldalonTăriceanu számít a legesélyesebb jelöltnek, de nekisem jósolnak nagy esélyt arra, hogy leváltsa az el-lenzék által támogatott Iohannist az év végi elnök-választáson. (MTI)

Napirenden a nyugdíjtörvénymódosítása

Marius Budăi munkaügyi miniszter kedden bejelen-tette, a csütörtöki kormányülésen tárgyalni fognak anyugdíjtörvény tervezett módosításairól, pontosab-ban az alkotmánybíróság által kért kiigazításokról.Bejelentése szerint ezután továbbítják a parlamentelé a végső formát. „Mi kidolgoztuk az alkotmánybí-róság által kért három pontosítást, de nem tudomnem megjegyezni, hogy elvesztettünk hat hónapotaz új törvény gyakorlatba ültetésével, mivel – mintutólag kiderült – alaptalan támadást intéztek ellene.Meg kell néznünk, vannak-e még kollégák a pénz-ügyminisztériumban vagy az igazságügyi tárcánál,akiknek még van pontosításuk, majd ismertetjük avégső formát. (...) A honatyák módosíthatják a javas-latot” – fogalmazott Budăi. (Mediafax)

Bankfiókok a vendégmunkásoknakA külföldön élő románok banki tranzakciós illeték ki-fizetése nélkül fognak tudni átutalni pénzösszegeketaz országba a Betéti és Takarékpénztár (CEC Bank)fiókjain keresztül, jelentette ki Eugen Teodorovicipénzügyminiszter kedden, a Suceava megyei Frasintelepülésen tett látogatásán. A CEC Bank a közeljö-vőben fiókokat fog nyini a jelentős számú román kö-zösségekkel rendelkező országokban, így akülföldön dolgozóknak lehetőségük lesz banki tranzakciós illeték kifizetése nélkül pénzt átutalni azitthon maradt családtagoknak, fejtette ki Teodorovicisajtótájékoztatóján. Hozzátette, más intézkedéseketis terveznek a külföldön dolgozók helyzetének meg-könnyítésére. (Agerpres)

EU-tilalom az egyszer használatos műanyagokra

Az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó taná-csa a műanyagszennyezéssel szembeni fellépésjegyében tilalmat fogadott el bizonyos egyszer hasz-nálatos műanyagokra vonatkozóan – közölte azuniós tanács kedden. Az új szabályok megtiltjákegyes olyan eldobható műanyag termékek haszná-latát, amelyek alternatív anyagokkal helyettesíthe-tők. Ezenfelül konkrét intézkedéseket vezet be aleggyakrabban hulladékká váló műanyag termékekhasználatának visszaszorítása érdekében. Az irány-elv értelmében 2021-től tilos lesz az egyszer hasz-nálatos műanyag tányérok, evőeszközök,szívószálak, lufipálcák és fültisztító pálcikák haszná-lata. (MTI)

pepecseli el a papírmunkával, mert tele van valakikneka valakijeivel, akik épp csak a jól fizetett munkájukhoznem értenek. Ha nem az ismeretségek és a megfelelőszínű pártkönyv lenne ilyen helyeken a kiválasztási kri-térium, hanem a hozzáértés, működhetne gyorsan és ha-tékonyan is az intézményrendszer, ahogy a nyugatibbfertályokon.

Még az is meglehet, hogy a regáti szőke ciklon az en-gedélyirtó nyilatkozatával csak le akarta tromfolni aképviselőházat, amelyik nemrégiben fogadott el egyolyan törvénymódosítást, hogy a napelemek felszerelte-téséhez ne kelljen építési engedély. Mert ők támogatjáka zöldenergiát. Ez kitűnő, csak akkor majd valakinekeszébe kellene jusson például a tűzoltók támogatása is,mert ha megágyaznak a szomszéd Józsik által okosanmegszerelt villanyhálózatok divatjának, akkor módibajöhetnek a lakástüzek. Ráadásként némi kósza áramü-téssel is, bár ilyen feltöltődést csak a hasonló ötletekgazdáinak lenne szabad kívánni. Mert az csípősen éb-resztené rá őket, hogy az ilyen botcsinálta ötletekkel em-beréleteket sodornak veszélybe.

Engedélyparódia(Folytatás az 1. oldalról)

Ország – világ

Wass Albert verseiből összeállított irodalmi műsormiatt vizsgálódik a rendőrség

2017 és 2019 között 115 kilométer autópálya épültRomániában, az Infrastruktúrát Kezelő OrszágosVállalat (CNAIR) által az említett időszakban elkez-dett projektek értéke 7 milliárd euróra rúg héa nél-kül – derül ki a Răzvan Cuc szállításügyi miniszteráltal csütörtök este ismertetett beszámolóból.

A kormánypalotában nyilatkozó Cuc hozzátette: erre az évreNarcis Neaga CNAIR-igazgató további 180 kilométernyisztráda építését irányozta elő. A miniszter még azt is mondta:2016-ban 50 millió eurót tettek ugyan ki a vállalat által elin-dított programok, de egyetlen kilométernyi autópálya semépült.

A 2017–2019-es időszakban 593,05 millió euró uniós támo-gatást hívott le a szaktárca, tette hozzá Cuc. Az elmúlt kétévben elindított legfontosabb projektekként a Nagyszeben–Pi-teşti (123 km, 3,4 milliárd euró értékben) autópályát, a Buka-restet déli irányban kikerülő terelőutat (52 km, 580 millióeuró), valamint a bákói terelőutat (31 km, 142 millió euró)emelte ki.

A Nagyszeben–Piteşti sztráda első, Nagyszeben és Bojcaközötti, 13,17 kilométeres szakaszára megkötötték a szerző-

dést 129 millió euró értékben, több szakasz a versenytárgyalás,fellebbezés vagy a geológiai felmérések fázisában van – derültki a miniszter beszámolójából. Új sztráda finanszírozási szerződését írták alá

Viorica Dăncilă miniszterelnök is részt vett hétfőn aBrassó–Comarnic autópálya finanszírozási szerződésének alá-írásán. A Barcarozsnyón tartott eseményen a kormányfő remé-nyét fejezte ki, hogy a román építő betartja a határidőket.

A kormányfő megismételte, habozás nélkül felbontják aszerződést azokkal a cégekkel, amelyek nem tartják be a vállalthatáridőket. „Nem nekünk tesznek szívességet, az ő köteles-ségük, hogy betartsák azokat a határidőket, amelyeket vállal-tak. Külön öröm számomra, hogy román cég kapta meg ezt amunkát, és remélem, hogy betartja, amit vállalt” – mondtaDăncilă.

A szerződést Răzvan Cuc szállítási miniszter és NarcisNeaga, a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) igaz-gatója írta alá a miniszterelnök, Eugen Teodorovici pénz-ügyminiszter, Eugen Bădălău gazdasági és Sorina Pinteaegészségügyi miniszter jelenlétében. (hírösszefoglaló)

Idén 180 kilométer autópálya építését tervezik

Lezárta a legfelsőbb bíróság hétfőn Liviu Dragneaszociáldemokrata (PSD) pártelnök második korrup-ciós perének fellebbviteli tárgyalását, az ítélethirde-tést pedig május 27-ére tűzte ki.

A kormányt háttérből irányító politikus számára ennek apernek a kimenetelétől függ személyes szabadsága és hatal-mának megőrzése, miután 2016-ban felfüggesztett szabadság-vesztésre ítélték egy másik korrupciós ügyben. Egy újabbelmarasztaló ítélet bebörtönzését eredményezné.

A PSD elnökét alapfokon három és fél év letöltendő bör-tönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság egy háromtagú bíróitanácsa, elrendelve korábbi felfüggesztett ítélete letöltését.

A fellebbezést tárgyaló öttagú bírói tanács elutasította hét-főn a védelem valamennyi halasztási kérését, és visszavonultmeghozni a jogerős ítéletet.

A védelem egyebek közt arra hivatkozva kért halasztást,hogy addig megszülethet a PSD-elnök ügyét – és további 170korrupciós ügyet – érintő alkotmánybírósági döntés arról,hogy szabályos összetételű volt-e az első fokon eljáró három-

tagú bírói tanács. Az alkotmánybíróságnál ugyancsak hétfőnszerepelt napirenden ennek az óvásnak az elbírálása, de a ta-láros testület harmadszor is elnapolta a döntést.

Dragnea nem volt jelen a hétfői tárgyaláson, így nem élt azutolsó szó jogával. Korábbi kihallgatása alkalmával ártatlan-nak mondta magát, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vád-iratát pedig politikai leszámolásnak minősítette. A DNAszerint 2006 és 2013 között, amikor Dragnea a Teleorman me-gyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, az ő utasításárafizettek a megyei önkormányzat költségvetéséből két olyan al-kalmazottat, akik nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál,hanem valójában a PSD megyei szervezeténél dolgoztak.

A PSD elnökének fellebbviteli tárgyalása tavaly októberbenkezdődött, de az eljárást számos procedurális kifogás hátrál-tatta. Ha most helyt adtak volna az ügyvédek halasztási kéré-sének, Dragnea további hónapokat nyerhetett volna, ugyanisaz ügyét tárgyaló bírói tanács egyik tagja júniustól nyugdíjbavonul, így ha ügyét egy új összetételű bírói tanácsra bíznák, abizonyítási eljárást elölről kell kezdeni. (MTI)

Hétfőre tűzték ki az ítélethirdetést Dragnea perében

A magyar kormány által finanszírozott MezőségiGazdaságfejlesztési Program 458 támogatási szer-ződését írták alá szombaton a Kolozs megyei Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány székházában.

A program keretében nyújtott magyar állami támogatásösszértéke 1,83 milliárd forint. A pályázó kisvállalatoknak,gazdálkodóknak 25 százalékos önrészt kellett biztosítaniuk.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztériumparlamenti államtitkára a szerződések aláírása előtti ceremó-nián kijelentette: az esemény egyfelől a Mezőség ünnepe,amelynek magyar lakossága megőrizte identitását, másfelől amagyar állam ünnepe is, amely úgy megerősödött, hogyimmár a határain túlra is képes ilyen támogatást nyújtani.

Az államtitkár megemlítette: Erdélyben a Mezőségen indí-tották el az első gazdaságfejlesztési programot. A tavalyi és azidei kiírás keretében immár mintegy ötmilliárd forintos fej-lesztés valósult meg a tájegységben.

„Ki gondolta volna száz évvel ezelőtt, hogy a magyar államlesz még valaha olyan erős, hogy ki tudja nyújtani a kezeit amagyarok felé, és a magyarokkal együtt élő többségi nemzet-hez tartozó barátaink felé is, akik ugyanúgy gazdagítják ezt avidéket!” – fogalmazott.

Magyar Levente megjegyezte: száz év óta először van erre

lehetőség, és reményét fejezte ki, hogy ezentúl folyamatosanlehetőség lesz az anyaország ilyen jellegű jelenlétére.

A ceremónián Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke el-mondta: a támogatásból a mezőségi magyar gazdálkodók éskisvállalkozók olyan eszközöket vásárolhatnak, amelyek nem-csak könnyebbé, hanem eredményesebbé is teszik a munká-jukat. Hozzátette: a magyar állam által felajánlotttámogatásból olyan integrált rendszert szeretnének kialakítani,amely a termény feldolgozását és piacra juttatását is elősegíti.

Mindkét politikus arra buzdította a jelenlévőket, hogy ve-gyenek részt a május 26-i európai parlamenti választásokon,és szavazzanak azokra az értékekre, amelyeket Erdélyben azRMDSZ képvisel.

Kozma Mónika, az erdélyi gazdaságfejlesztési programokatlebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezetője a ceremó-nia után az MTI-nek elmondta: egyfelől kis- és középvállal-kozóknak, másfelől gazdálkodóknak hirdették meg apályázatot, amely keretében legfeljebb 15 ezer eurós támoga-tásra lehetett pályázni erőgépek, eszközök, tenyészállatok be-szerzéséhez 25 százalékos önrész biztosításával. A pályázatota Mezőség azon településeire írták ki, amelyek Kolozs ésBeszterce megyéhez tartoznak. A 491 pályázó közül 458-calkötöttek szerződést. (MTI)

Közel félezer támogatási szerződést írtak alá

4 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________AKTUÁLIS _______________________________________________ 2019. május 22., szerda

Az idei költségvetésben há-rommillió lejt különített el amegyei önkormányzat aMaros Megyei HegyimentőSzolgálat korszerű új székhá-zának a felépítésére. A több-szintes épületben garázsokat,raktárhelyiségeket alakítanakki, így végre lehetőség lesz amentések során használt esz-közök, valamint a járműveikegy helyen való tárolására.

Kovács Róbert, a hegyimentőszolgálat vezetője lapunk érdeklő-désére elmondta, a Maros megyeihegyimentőknek nincsen saját szék-házuk, jelenleg is Marosvásárhe-lyen egy Eminescu utcai, béreltingatlanban van a központjuk. Az újszékház a városközponthoz közel, a112 segélyhívó diszpécserszolgála-tának a szomszédságában épül majdfel a szolgálat igényeinek megfele-lően: az irodahelyiségek mellett ga-rázsokat és raktárhelyiségeketalakítanak ki, ahol helyet tudnakmajd biztosítani a járműveiknek,valamint a mentésekhez szükségesfelszerelésnek.

Kovács Róbert rámutatott, jelen-leg gondot okoz számukra, hogy agarázsaik nem a székháznál vannak,az ingatlannál, amit bérelnek, nin-csen hely az atv-k, motoros szánok,utánfutók, valamint a csónak táro-lására, és olyan esetekben, amikor

bizonyos bevetéseknél szükség vanezekre a járművekre, először el kellmenjenek egy másik helyszínre utá-nuk, és csak azután tudnak indulni,hogy segítsenek a bajba jutottakon.Ez mintegy félórás időveszteségetjelent, holott bizonyos bevetéseknéla percek is számítanak.

– Az új székháznak tágas udvara,raktárhelyisége lesz, ahol az összesjárművünket, felszerelésünket egyhelyen tudjuk tárolni – hangsú-lyozta a hegyimentők vezetője. Atervek szerint egy többszintes épü-let lesz az új székhely, az alagsor-ban többek között raktárhelyiségek,valamint egy edzőterem kap majdhelyet, az első szinten garázsok, iro-

dák és raktár is lesz, a felső szintenpedig az alkalmazottaknak irodákat,gyűléstermet, a szolgálatot teljesítőmunkatársaknak konyhát és háló-szobát is kialakítanának.

Jelenleg a beruházás a tervezésiszakaszban van, ezt követően kerülmajd sor a kivitelező kiválasztásátcélzó versenytárgyalásra. KovácsRóbert hangsúlyozta, nagyon sze-retnék, ha másfél-két év múlva bir-tokba tudnák venni az új székházat,viszont számolni kell azzal, hogy aversenytárgyalások bonyolultságaés az esetleges óvások késleltethetika folyamatot.

A Maros Megyei HegyimentőSzolgálatnak jelenleg nyolc alkal-

mazottja van, de még ebben a hó-napban sor kerül egy versenyvizs-gára, amelynek nyomán újabb kétszeméllyel bővítenék a csapatot. Azalkalmazottak munkáját 35 önkén-tes hegyimentő segíti, elsősorbanhétvégenként. Az önkéntesek nagyrészének munkahelye van, emiatthét közben kevésbé tudnak rájukszámítani, viszont amennyibenolyan esemény történik, amikortöbb emberre van szükségük, mintahány alkalmazott van, mindig ta-lálnak köztük olyanokat, akik bese-gítenek – jegyezte meg KovácsRóbert. A hegyimentő szolgálatnakPalotailván és Szovátán van egy-egy munkapontja, emellett Maros-vásárhelyen is mindig van egyszolgálatos csapat, amely készenáll, ha gyorsan ki kell segíteni ahegyvidéki munkapontokon szolgá-latot teljesítő társakat.

Érdeklődésünkre a hegyimentőrámutatott, évente átlagban 90-250között van a bevetéseik száma, azutóbbi időben azonban mindenévben több mint kétszázszor voltszükség a segítségükre.

A hegyimentőkre a síszezon mel-lett leginkább a nyári időszakban, avakációk idején van szükség, ez akét főszezon, amikor az emberekgyakrabban kirándulnak, túráznak ahegyekben, erdőkben. Főszezononkívül a balesetek nagy része, mintegy hetven százaléka hétvégé-ken történik. Kovács Róbert szerinta hegyi balesetek száma az elmúltévekben mintegy 20-30 százalékkalnövekedett, a vízbe fulladásokszáma viszont csökkent. Miközbenezelőtt tíz évvel volt év, amikorközel harminc vízbe fulladás is tör-tént a nyári idényben, tavaly a bú-várcsapatnak 4-5 holttestet kellettkiemelnie a vízből. Ez talán annakis betudható, hogy a nyári idényelején mind a hegyimentők, mindpedig a katasztrófavédelmi felügye-lőség a sajtón keresztül igyekeznekfelhívni az emberek figyelmét a biz-tonságos fürdőzés alapvető szabá-lyaira.

A Maros Megyei HegyimentőSzolgálat idei tervei között szerepelkét menedékház felállítása a Görgé-nyi-havasokban, erre támogatástkaptak a megyei önkormányzattól.Mint ismeretes, nemrég négy véd-kunyhót helyeztek ki a Kelemen-havasokba, és egy munkapontot azIstenszékére, ez utóbbi csak akkorvan nyitva, amikor a hegyimentőkott szolgálatot teljesítenek, általá-ban szombat-vasárnap, amikor alegtöbb turista fordul meg ott.

Hárommillió lej a megyei költségvetésbőlÚj székház a hegyimentő szolgálatnak

Menyhárt Borbála

Az új székház látványterve

Tehát elveszik tőlünk a teret, afényt, a zöldövezetet – mondta,majd azt is kifejtette, hogy az épít-kezés alatt a környező hét tömbházezer lakóját az építkezéssel járó por,zaj, szennyezés is nagyon zavarná.

A tömbház ellen érvelő lakó aztis nehezményezi, hogy az új létesít-mény alatti garázs építéséhez mé-lyen leásnának, s a hetvenesévekben épített környező blokkokatstatikailag veszélyeztetnék. Az Ál-lomás téren jelenleg is kevés a par-kolóhely, sem az utazóknak, sem alakóknak nincs ahol tartaniuk agépkocsikat. A postára érkezőksincs ahol megálljanak, olyan szűka hely.

– Megkérdeztem, miért hívtakbennünket közvitára, ha úgysemkérik a beleegyezésünket. A közvitamindössze csak a procedúra része,kötelező, nem mintha valamifélebeleszólásunk lenne a projektbe. Ami szavunkat számba sem veszik –méltatlankodott Zsigmond Imola.Arra kérte a marosvásárhelyi taná-csot, hogy vegyék figyelembe alakók véleményét és kérését, szol-gálják a marosvásárhelyi lakók ér-dekeit, és ne építsék meg a

tömbházat. Ehelyett alakítsanak kiparkot és parkolókat, ne tömbházatzsúfoljanak be az Állomás térre! A város nem lépett, de a tervről a tanács dönt

Furó Judit, a marosvásárhelyi ta-nács városrendezési szakbizottságá-nak vezetője elsősorbanmarosvásárhelyi lakosként nyilat-kozta, hogy jobb lett volna a teretvároskapuként kiépíteni. Ez lettvolna az ideális ebben az övezet-ben, de sajnos, a város „nem lé-pett”, a Marosvásárhelyi Polgár-mesteri Hivatalnak évek óta semmi-lyen elképzelése nem volt ennek atérnek a rendezésére. Az állomásépületét a vasúttársaság felújítottaugyan, de az Állomás tér környeze-tének korszerűsítése nem történtmeg.

A szóban forgó szabad zöldöve-zet – amely szemetes, rendezetlenvolt – a Román Vasúttársaság tulaj-donát képezte mindaddig, amíg atársaság el nem adósodott az Elect-rica áramszolgáltató vállalatnak.Ekkor az adósság behajtása érdeké-ben a telket elárverezték. Ezen azárverésen – tudtunkkal – a polgár-mesteri hivatal nem vett részt, tehátnem mutatott érdeklődést az üres

telek iránt. A liciten egy székely-földi magánszemély lett a nyertes,ő vásárolta meg a telket, majd el-adta, tőle vette meg egy török be-fektető, aki a szóban forgó projektkivitelezésében érdekelt. A tervet azArhitecton Kft. műépítészei dol-gozták ki, a múlt heti közvita tárgyatulajdonképpen az övezeti terület-rendezési terv (PUZ) volt.

A közvitán elhangzó véleménye-ket és álláspontokat a tervezőnek bekell foglalnia az előterjesztésbe, ígykell benyújtania a polgármesteri hi-vatal urbanisztikai osztályára, scsak ezután kerülhet a határozatter-vezet a marosvásárhelyi tanács elé– tudtuk meg Furó Judittól.

A közvitán Angela Kovacs ter-vező ismertette a területrendezésitervet, és ennek kivitelezési észsze-rűsége mellett foglalt állást. Kije-lentette, hogy a terület amúgy semköztulajdont képező zöldövezet,hanem füves magánterület. A törökbefektető, az Atametaly Kft. képvi-selője is jelen volt a közvitán, nevé-ben Móra Ákos volt szenátornyilatkozott.

Az Állomás térre tervezett épületkivitelezéséről a marosvásárhelyitanács dönt, a végső szó a tanácso-soké.

Az ott lakók ellenzik„Semmi sem az, aminek látszik”, reklámozta magát a Múzeumok

Éjszakája alkalmával Marosvásárhelyen is bemutatkozott Illúziók Mú-zeuma. Ezt régóta tudjuk, tapasztaljuk, olyan társadalmakban éltünk,élünk, amelyekben semmi sem az, vagy olyan, mint aminek, amilyennekmondják vagy mondja magát. Nem kell hozzá magyarázat, értjük, hogymi van, csak nem tudunk, talán nem is akarunk rajta változtatni. Sirán-kozunk, de inkább nevetünk az egészen. Mint az a sok száz látogató,aki önmagán és a mellette levőkön derült nagyokat a görbe tükrök kí-nálta látványkavalkádon az Illúziók Múzeumában. Volt ott más is, vor-texalagút, hologrampiramis, teremin meg egyebek, amiket kicsik,nagyok megcsodáltak, és próbálták megérteni, „miként működik az em-beri érzékelés és az agy, miért látunk olyan dolgokat, amiket az agyunkképtelen felfogni”. Hát nem mindennap ez történik? Nem folyton olyas-mikkel találkozunk, amiket az agyunk képtelen feldolgozni? De ne le-gyek illúzióromboló, nem akarnék átcsúszni politikába, elvégre mássincs, csak az, pláne ebben az elnyújtott, alpári választási kampányban,amikor nyugodtan flekkenezni sem hagyják az embert a ligeti sokada-lomban. Alig ültünk le valahogy, máris ott teremtek nyájasan kétes fi-gurák, és erőltették ránk a reklámpapírjaikat. Ötlete perszemindenkinek van, láttam olyanokat, akik a szórólapba, plakátba cso-magolva vitték haza a maradék lacipecsenyét. Volt bőven más, karika-túrába illő dolog is. A mozgalmas szombat délután egyébként élvezeteskarikaturista-könyvbemutatóval és kiállítással is szolgált a közönség-nek a Nemzeti Színház előcsarnokában. Miközben körben, főleg a ku-lisszák mögött a bemutató körutak zajlottak, a színházkedvelőkműhelytitkokkal ismerkedhettek. Volt érdeklődő bőven. A Liget és elő-tere csak az igazi nagykoncertek idején telt meg zsúfolásig, ebbe nyil-ván az esős időjárás is belejátszott az elején. Persze a fiaskókat nemkell mind a természet nyakába varrni. A kívülállóknak, azoknak, akikaz eseményhez elfogulatlanul igyekeztek viszonyulni, az lehetett a be-nyomásuk, hogy az idei városnapokat valahogy tessék-lássék módonképzelték el, szervezték meg. Legyen is, meg nem is, ne maradjon el,de ne is igényeljen különösebb megerőltetést. Ha nem lettek volnaéppen most a városnapoktól függetlenül is létező rendezvénysorozatok,például a múzeumi éjszakához kapcsolódó megnyilvánulások, amelyekezúttal három napot öleltek át, a Marosvásárhelyi Zenei Napok, vagyaz idén indult és máris sikert előrevetítő Folkfórum, sokkal kisebb pezs-gést érzékelhettünk volna Vásárhelyen az elmúlt hét végén. Érdekes,hogy mintha a külföldi partnertelepülések is megsejtettek volna valamit,kisebb, súlytalanabb képviselettel voltak jelen, mint korábban. Váro-sunk polgármestere sem tisztelte meg jelenlétével a hivatalos megnyitót.Bizonyára igazoltan hiányzott, hiszen többek közt ismét váltással voltelfoglalva: ki tudja, hányadik pártba lépett be fungálása óta újra! Megint egy kormánypárt megyei vezetője lesz. Ha a városa lefele csú-szik is a lejtőn, ő, mint mindig, magasra tör. Elképesztő ez a napraforgóvitalitás. Akárha rockzenész is lehetett volna, ők őrzik ilyen bámulatoskitartással fiatalos energiáikat. Vasárnap a Pasărea Rock és az Omegakoncertje mutatta meg, milyen éltető ereje van a zenének. Mindeniknemzedéket felrázták ismét az omegások, csúcsra járt vasárnap este anosztalgia. Jó volt érezni, tudni: nem tűntek el végleg a régi csibészek.Persze az újakkal is gátat lehetne dugni, annyian vannak. Hallatnak ismagukról gátlástalanul. Ha kell, ha nem. (N.M.K.)

Erről jut eszembe(Folytatás az 1. oldalról)

70 éves az ARIELA marosvásárhelyi bábszínház fennállásának 70. év-

fordulója alkalmából június 7-14. között rendezvény-sorozatot szerveznek az Ariel színházban. Azeseménysorozat különlegessége, hogy a közönségmegismerkedhet a magyarországi bábszínházak – kü-lönböző korosztályoknak szóló – színvonalas kínála-tával is, mivel hét bábszínház nyolc előadása leszlátható. Emellett az Ariel műsoron levő magyar ésromán nyelvű előadásait és három meghívott románnyelvű gyerekelőadást is láthatnak az érdeklődők. Azelőadások az Ariel színház nagytermében, illetve azelső emeleti Ariel Stúdióban lesznek. Az Ariel Stúdió-ban a helyek száma korlátozott, ezért a szervezőkkérik, hogy az ott műsorra tűzött előadásokra telefononfoglaljanak helyet. A 0-4 éves korosztálynak szóló elő-adásokra a 0740-566-454 telefonszámon, a 12 éven fe-lülieknek szóló előadásra pedig a 0747-942-181

telefonszámon lehet helyet foglalni. A teljes programotegy későbbi lapszámunkban közöljük.

Június 24-ig lehet jelentkeznia Székely Vágtára

Új időpontban és új programokkal várják a lovak sze-relmeseit az Óriáspince-tetőre, az idei Székely Vágtára. Alovas rendezvény ebben az évben június 28-30. között lesz,az újdonságok között pedig lesz díjugrató régiókupa is.Eddigi nyolc vágtagyőztese mellé keres újabb jelentkező-ket és nyerteseket a Székely Vágta, a benevezést június14-én 15 óráig kell eljuttatni a Székely Vágta versenyiro-dájába. A verseny nevezési díja 1200 lej, és bármely 18.életévét betöltött személy jelentkezhet. A Székely Vágtaszabályzata teljes mértékben igazodik a Nemzeti Vágtaszabályzatához. Bővebb információk: Székely Vágta ver-senyiroda, Kiss Ildikó, telefon: 0267-316 365, mobil:0737-433 028, e-mail: [email protected].

Amikor a színházak, művé-szeti intézmények legtöbbjé-ben egy időre csend lesz, éskezdetét veszi az évadok kö-zötti nyári szünet, a mikháziCsűrszínház programsorozataéppen akkor a leggazdagabb.Csűrszínházi Napok, Rómaifesztivál, vendégelőadások,szabadegyetem... az egykoricsűrből kialakított, máraméltó hírnevet szerzett kul-túrközpont megálmodói ésszervezői továbbra is folya-matosan tevékenykednek.

Nem lesz ez másként az idénsem, a közelgő nyári évadról aSpectrum Színház előterében tartot-tak sajtótájékoztatót a szervezők éspartnereik: Szélyes Ferenc színmű-vész, a színház alapítója, BarabásiAttila Csaba, a Maros Művész-együttes igazgatója, Pánczél Szila-mér régész, a Maros MegyeiMúzeum osztályvezetője, valamintVajda György, az Artecotur Egyesü-let elnöke.

A nyári programkínálatról, illetveaz eltelt időszakról Szélyes Ferenctájékoztatott. – A műsor februárbanmár kész volt, de ez nyárig mindenévben változik, mert nem egyszerűegy ilyen programot összeállítani.Idén a június 2-i népi gyermekfesz-tivál elmarad, mert Mikházát a múlthét végén elverte a jég, és a színházhasználhatatlanná vált. Úgymondszerencsére még a nagyjavítás előtt:a nyárádremetei tanács megígérte,hogy a napok kezdetéig a padlóza-tot és a tetőt kicserélik, mert az el-múlt tíz év alatt teljesentönkrement. A tavaly megszavaz-ták, az idén pénzt is szereztek rá.Örvendünk, mert ha ez nem lenne,nagy bajba kerülne az idei rendez-vény. Az idén bevezetjük a Leghű-ségesebb néző elnevezésű jutalmibérletet, amelyet első alkalommalegy két személyből álló családnak– akik évek óta részt vesznek azelőadásainkon, besegítenek – adunkát: a nyárádremetei Bock Gyula ésÉva nyugdíjas tanár házaspár kapjameg. Minden szempontból megér-demlik a jutalombérletet.

Februártól rengeteget változott aműsor, színvonalas programot sike-rült összeállítani. A 17. Csűrszín-házi Napok kezdőnapja június 28-a,ekkor a Jordi Galcerán által jegyzettBurundanga, avagy a maszk, a

baszk meg a cucc című darabot lát-hatja a közönség a SzatmárnémetiÉszaki Színház Harag György Tár-sulatának és a temesvári Csiky Ger-gely Állami Magyar Színháznak aközös produkciójaként. Kistermielőadás lesz, a helyszín a nézőtér.Ezt az előadást a szatmári színházHyppolit, a lakáj című produkciójaköveti. Fontos számomra a szatmáriszínház jelenléte, annak idején ottkezdtem a színészi pályát, 15 évenkeresztül éltem Szatmáron, régótapróbáljuk megvalósítani az idejöve-telt. Érdekes, szórakoztató előadá-sokra számíthatunk.

Június 29-én, szombaton az ud-varon fotótárlat nyílik, Barabási At-tila Csaba Életképek című kiállításátláthatja a közönség. Ezt egy külön-leges műsor követi: az Érdekes em-berek, mikházi történetek címűbeszélgetés keretében az idén 90éves id. Szélyes Ferenc fog mesélnigyerekkoráról, háborús élményei-ről, életéről. Kérdezi az ,,ismeret-len” mikházi újságíró, Lokodi Imre.Ezt a programpontot hagyománnyákívánjuk tenni. Aznap 21 órakor Ta-mási Áron Tündöklő Jeromos című

színművét, a Spectrum Színház és aMaros Művészegyüttes koproduk-cióját mutatjuk be.

A vasárnap délelőtt és az este aBekecs Néptáncszínházé, amelydélelőtt a Mátyás király igazságaicímű gyermekelőadással lep meg,este 8 órakor pedig a nagyon nagysikernek örvendő Ember az ember-telenségben című produkcióval lépfel. A Csűrszínházi Napok előadá-saira az idei helyár 10, 15, 20,avagy 25 lej lesz, produkciótól füg-gően.

Július 13-án Rocksuli-koncert-maratonnak ad otthont a színház, azegész délutánt ők szervezték. 16órától kezdődik a program, megle-petéssel: a Mindhalálig Beatlesnevű, szatmári színészekből álló,óriási sikerű emlékzenekar érkezikMikházára. Július 19-én pedigismét a temesvári Csiky GergelyÁllami Magyar Színház társulataérkezik, ezúttal Bartis Attila Romláscímű darabjával, amelyben NagyIstván játssza a főszerepet. Az elő-adást július 20-án megismétlik.

Augusztus 3-án kerül sor a 7RRómai fesztiválra, augusztus 9-e és

11-e között pedig a HagyományokHáza Szabadegyetem látogat Mik-házára egy háromnapos, nagyonkomplex programot ígérő rendez-vénysorozattal: népzenei és régize-nei koncertekkel, tudományoselőadásokkal, gyerekprogramokkal,értekezésekkel, minden este táncházzal. A három nap alatt körül-belül 150 embert lát a részükrőlvendégül Mikháza. Remélem, hogygyökeret vernek nálunk.

Augusztus 24-én a Szent István-napot ünnepeljük, a programot a ké-sőbbiekben ismertetjük, de az márbiztos, hogy a Gruppen-Hecc kaba-rétársulat a nap egyik meghívottja.Az eseményekre a helyfoglalás a0744-985-742-es telefonszámon le-hetséges.

Barabási Attila Csaba hozzá-tette: – A Maros Művészegyüttesúgy érzi, hogy a Csűrszínház az övéis egy kicsit, minden évben komo-lyan vesszük az ottani tevékenysé-get: a Csűrszínház stabilan helyetad a hagyományoknak. A TündöklőJeromos ez alkalommal bemutatóelőadás lesz, ebben a változatban

még nem volt látható. Új szereposz-tással készültünk, a főszerepbenNagy Istvánnal, de fellép benneGyörffy András is, és a táncosok iskapnak színészi szerepeket. Telje-sen más előadás bontakozik ki, mintaz eddigi, a színészek is mások, azemberek szeretik, utolsó előadásun-kon is teljes telt ház volt. A BekecsNéptáncszínházat mindenki ismeri.Ember az embertelenségben címűelőadásukat rekordszámban játsszák, hatalmas sikerük van. Agyerekelőadásuk is szép. A fotótár-laton pedig lesznek új, eddig benem mutatott fényképek, életképek,falusi mozzanatok, szociofotók, ter-mészetfotók. Örvendek, hogyegyéni kiállításom lehet, méltó he-lyen – mondta az igazgató, és meg-jegyezte: az is hagyomány, hogy anapok előtt a Csűrszínházat a mű-vészegyüttes munkatársai teszikrendbe és takarítják ki.

A korábbi években nagyon sike-res, kis szünet után ismét sorra ke-rülő Római fesztiválról PánczélSzilamér beszélt: – A múzeum mun-katársai nagyon örvendenek, hogysikerült visszatérni a Római feszti-vál brandjéhez. Az idei téma a Keletvarázsa lesz, az ókori Keletről, a bi-rodalom keleti feléről fogunk be-szélni. Ez a helyszínhez is kötődik,mert Mikházán egy keleti, a mai Li-banon területéről verbuvált egységállomásozott körülbelül 150 évenkeresztül. A keleti táj vonzereje mára római korból dokumentálható, na-gyon sok császár meglátogatta avolt görög városállamokat ésEgyiptomot, ezek már számukra isegzotikus vidékek voltak – ahogyana fiatal Orbán Balázs számára is,aki konstantinápolyi öröksége okánvégigutazta azt a vidéket. A megyeitanács támogatásával megvásárol-tuk az egyik legszebb mikházi por-tát, amely régészeti központ éstájház lesz. Most folyik a felújítása,szeretnénk megnyitni a fesztiválelőtt. A falu újabb kulturális hely-színnel gazdagodott, reméljük,hogy ezt hamarosan meg is töltjüktartalommal. A Time Box pavilon-ban szeretnénk idegenvezetést biz-tosítani; a Múzeumok Éjszakájánkörülbelül 300 látogató fordult megMikházán, és reméljük, hogy az ideiRómai fesztivál méltó lesz az eddi-giekhez. Az ásatásokat folytatjuk,ott is lesz idegenvezetés – mondta amúzeum munkatársa, a Római fesz-tivál egyik főszervezője.

Fehér vászonkalapjában és a hozzáillő, világos színű halásznadrágban

mintha egy végtelen vakációra fizetett volnabe. Sosem volt sietős dolga, de örökös lótás-futásom láttán, sok idős szomszédtól elté-rően, nem próbálta utamat állni, tempómatrégi bölcsességekkel lassítani. Folyondár-ként nőhettek volna köréje a mindennapok,ha hagyja, de ő nyugodt szeretettel gondozta,kerekítette formára az ajándékba kapott időt.

– Mindig arról álmodoztam, hogy kertész-mérnök leszek, de édesanyáméknak nem voltmiből fizetni az egyetemet – árulta el egy al-kalommal, amikor a tömbház előtti, pár lé-pésnyi virágoskertben pompázó rózsáitmegdicsértem. – A Maros mentéről szárma-zom, egy kicsi faluból, ahova gyermekko-romban még autóbusz sem járt. Gyalogmentünk a községközponti iskolába a kétöcsémmel, az erdőn keresztül. A bátyámakkor már egyetemista volt Bukarestben. Né-gyünk közül csak ő tanulhatott tovább, mi,többiek, otthon maradtunk a mezei munká-val. Igaz, én azt is szerettem. Tizenkilenc éve-sen nősültem meg, jó asszonyt találtammagamnak, falumbelit, aki mindenben segí-tett. A kilencvenes években a mi gazdasá-gunk volt a legszebb a faluban. Tehenet,lovat, majorságot tartottunk, a kertben vete-

ményesünk, rengeteg gyümölcsfánk és mál-násunk volt. Sokat jártam akkoriban a vá-rosba, tojást, zöldséget, gyümölcsöt árultama nagy piacon.

– Született gyermekük?– Egy lányunk. Ő kilencedikes korában

került Vásárhelyre, a Bolyai líceumba. Az is-kola bentlakásában la-kott, csak hétvégentejárt haza. Akkoriban,középiskolásként ismer-kedett meg a jövendőbe-lijével. A vejem jómódúcsaládból származik, ezt a kétszobás tömb-házlakást is, amiben lakom, a szüleitől kaptanászajándékba. Persze, mi sem maradtunkszégyenben a feleségemmel, bebútoroztuk alakást, és egy Daciával is megajándékoztuka fiatalokat.

– Hogyhogy most ön lakik itt? – tettem felrövid szünet után a megkerülhetetlen kér-dést.

– Négy éve vagyok özvegy, és a feleségemeltávozása után nemigen találtam a helyema közös otthonunkban, meg egyáltalán sem-milyen zugában az életemnek. De a Jóisten

mindig kisegít, kárpótol valamivel. Nem sok-kal a veszteség után megszületett a kisuno-kám. Beteges kislány, nem tesz jót neki avárosi levegő. Kétéves volt, amikor a lányo-mék előhozakodtak az ötlettel: mi volna, hakiköltöznének falura, én pedig a tömbházla-kásukba. Azt mondták, nekik megéri, hogy

napjában húsz-hu-szonöt percet autózza-nak a városig és estehaza, csak a leánykalegyen egészséges.Először furcsálltam az

ajánlatot, de aztán egyre jobban tetszett, ésvégül belementem. Nem bántam meg. Cso-dálatos volt látni, ahogy a kisunokám bir-tokba veszi az udvart és a kertet. Most mársaját pónilova is van, és majd kicsattan azegészségtől.

– Nem volt nehéz megszokni az itteniéletet?

– Nekem kimondottan jót tett a váltás. Aszomszédok kedvesek, barátságosak, sohasenkivel nem volt konfliktusom. Egyikükrendszeresen hoz nekem cserépbe való virág-magot, így az erkélyem is van mivel szépí-

teni. Világéletemben szerettem másoknak se-gíteni, most is ezt teszem. Amikor közköltsé-get megyek fizetni, bekopogok aszomszédokhoz, és megkérdem, vigyem-e elvalaki helyett a pénzt. Azt is tudják, hogy acsomagkihordó szolgálatnak nyugodtan meglehet adni az én címemet, szívesen átveszema várt küldeményt, hogy a címzettnek ne kell-jen hazarobognia a munkahelyéről. A mitömbházunkban sok a fiatal, kisgyermekescsalád, akiknél állandó hiánycikk az idő, énmeg ilyen szempontból milliomos vagyok.

– A kertészkedés mellett mi a kedvenc idő-töltése?

– Ami az otthoni programokat illeti, újab-ban igazi hobbiszakáccsá nőttem ki magam.Nagy élvezettel követem a televíziós főzőmű-sorokat, vetélkedőket, és igyekszem leje-gyezni az ott bemutatott recepteket. Minélkülönlegesebb, annál jobb, szívesen kísérle-tezek. De azért nem ücsörgök egész nap akonyhában. Vettem magamnak egy használtautót, és amikor csak tehetem, veszem a sá-torfám, és indulok halászni. Legszívesebbena Maros mentét járom. Olyankor néha aztképzelem, tízéves legényke vagyok még, ésédesapám is ott van a közelben, csak kicsitelőrement megnézni, máshol nem jobb-e akapás.

Csűrszínházi Napok, Római fesztivál és új tájházGazdag nyári program Mikházán

2019. május 22., szerda __________________________________________ KULTÚRA – KÖZÉLET _______________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

Kaáli Nagy Botond

A milliomos

Barabási Attila Csaba, Szélyes Ferenc, Pánczél Szilamér és Vajda György Fotó: Nagy Tibor

A szovátai Food’venture csapatmegy az amerikai barbecue-ver-senyre, mivel múlt szombaton Olt-szemen megnyerte a Mikó-kastélyudvarán megszervezett nemzetközibarbecue-fesztivált.

A versenyre több kategóriában17 csapat nevezett be nyolc ország-ból. A zsűri tagjai, a hollandiaiPetra Rebenstorf és a Dél-Tirolból

származó Haymo Gutweniger, aKansas City Barbecue Society(KCBS) képviselői a díjátadástmegelőzően elégedetten nyugtáz-ták a csapatok és a szervezők mun-káját.

A legjobb romániai csapat a szo-vátai Food’venture lett, amely meg-hívást kapott Tennessee-be, a JackDaniel`s barbecue-versenyre.

TransylvanianBBQ Festival

Szerkesztette: Benedek István

6 NÉPÚJSÁG ____________________________________________________________ GAZDASÁG _______________________________________ 2019. május 22., szerda

Rontotta idei világgazdaságinövekedési előrejelzését apárizsi székhelyű GazdaságiEgyüttműködési és Fejlesz-tési Szervezet (OECD) ked-den ismertetett prognó-zisában.

Az OECD – évente kétszer kia-dott – előrejelzésében a tavalyi 3,5százalék után az idei évre 3,2 szá-zalékos, 2020-ra pedig 3,4 százalé-kos világgazdasági növekedéstjelzett előre, több évtizede legala-csonyabb munkanélküliségi rátamellett.

Az OECD előző, novemberielőrejelzésében az idei évre na-gyobb, 3,5 százalékos, a tavalymájusi becslésében még ennél isjelentősebb, 3,9 százalékos világ-gazdasági növekedést várt.

A jelentés összeállítói szerint aglobális gazdaság növekedéséneka lassulása különösen a tavalyi má-sodik fél évben vált érezhetővé, afolyamat 2019 eddig eltelt idősza-kában folytatódott. A kereskedelmiforgalom és a beruházások érezhe-tően lassultak – különösen Európá-ban és Kínában –, az üzleti és afogyasztói bizalom romlott, a poli-tikai bizonytalanság szintje magasmaradt. A munkaerőpiaci körülmé-nyek javulnak, aminek a kedvezőhatásai a világ számos országábantapasztalhatóak voltak a háztartá-sok jövedelemnövekedése és la-kossági kiadásbővülés formájában.

A kereskedelmi ellentétek elmé-lyülése miatt a világkereskedelmi

forgalom növekedése a globálisgazdasági válság óta legalacso-nyabb szintre, 2,1 százalékra lassulaz idén a tavalyi 3,9 százalékról,jövőre azonban várhatóan már 3,1százalékkal bővül. Novemberibecslésében az OECD az idei évreés jövőre egyaránt nagyobb, 3,7százalékos globális világkereske-delmi forgalomnövekedésre számí-tott.

Az idei globális munkanélküli-ségi ráta a tavalyi 5,3 százalékosszinten stagnál, jövőre 5,2 száza-lékra mérséklődik. Az idei infláció2 százalék lesz a tavalyi 2,3 száza-lékot követően. Az OECD jövőreismét 2,3 százalékos globális inflá-cióval számol.

Az OECD előrejelzése szerint alegfejlettebb G20-ak gazdasági nö-vekedése a tavalyi 3,8 százalékrólidén 3,4 százalékra lassul, jövőre3,6 százalékra gyorsul.

Az OECD-országok GDP-bővü-lése a tavalyi 2,3 százalék utánidén és jövőre egyaránt 1,8 száza-lék lesz.

A jelentés összeállítói jelentősenrontották az euróövezet idei ésjövő évi GDP-növekedésével kap-csolatos előrejelzésüket. Az ideit anovemberi várakozásban szerepelt1,8 százalékról 1,2 százalékra, ajövő évit 1,6 százalékról 1,4 száza-lékra változtatták. Az egy évvel ko-rábbi, májusi OECD-előrejelzésben 2019-re még jóvalmagasabb, 2,1 százalékos euróöve-zeti GDP-bővülés szerepelt.

Németország gazdasági növeke-dése az OECD szerint lassul, a ta-valyi 1,5 százalék után idén 0,7százalék, jövőre 1,2 százalék lesza bővülés. A munkanélküliségi rátaa tavalyi 3,4 százalékról idén 3,1százalékra, jövőre pedig 2,8 száza-lékra mérséklődik. A maastrichtikritériumok alapján számítottGDP-arányos államadósság idén59,1 százalék lesz, alacsonyabb atavalyi 60,8 százaléknál és jövőrevárhatóan tovább mérséklődik,57,3 százalék lesz. A gazdaságegyik fő hajtóereje, az export nö-vekedése a tavalyi 2,2 százalékrólidén 0,9 százalékra esik, jövőre vi-szont 2,4 százalékra ugrik. A ma-gánfogyasztás bővülése a tavalyi0,9 százalék után idén 1,1 százalék,jövőre 1,3 százalék lesz.

Az Egyesült Államok gazdaságinövekedése a tavalyi 2,9 százalék-ról idén 2,8 százalékra, jövőre 2,3százalékra mérséklődik. Novem-berben az OECD 2019-re alacso-nyabb, 2,7 százalékos, 2020-raszintén kisebb, 2,1 százalékos gaz-dasági növekedést vetített előre.

Kínában is lassul a GDP-növe-kedés, nagyjából a novemberi elő-rejelzésnek megfelelően. A GDP atavalyi 6,6 százalékról idén 6,2százalékra, jövőre pedig 6 száza-lékra mérséklődik. Az OECD no-vemberi becslésében az idei évreminimálisan nagyobb, 6,3 százalé-kos növekedés szerepelt, 2020-raazonban szintén 6 százalék volt azelőrejelzés. (MTI)

OECD: lassul idén a világgazdaság növekedése

Gliga Vasile, a PSD Maros me-gyei szervezete elnökénekmeghívására pénteken Marosmegyében járt Daniel Suciuvidékfejlesztési miniszter, mi-niszterelnök-helyettes. A pre-fektúrán találkozott többtelepülés polgármesterével,majd Marosvásárhelyen és amegye több településén a vi-dékfejlesztési tervek kivitele-zéséről érdeklődött. Afőispáni hivatalban tartottmegbeszélést követően asajtó képviselőinek nyilatko-zott.

A miniszter elmondta: a helyiközigazgatási törvény módosításijavaslatairól tárgyalt a polgármeste-rekkel, a közelgő EP-választásokelőkészítéséről is érdeklődött,ugyanakkor személyesen is meg-győződött arról, hogy miként halad-nak a vidékfejlesztési tervekkivitelezésével. Az ellenzéki pártokképviselői azt javasolták, hogy bekell szüntetni az országos vidékfej-lesztési programot – mondta. AMaros megyei találkozón azonbankiderült, hogy a polgármesterekegyöntetűen hasznosnak tartják.

A továbbiakban a miniszter afontosabb vidékfejlesztési beruhá-zásokat említette. Az országban12.681 beruházást finanszíroznak,ebből 275 objektum Maros megyé-ben van. Elmondta, hogy az orszá-gos vidékfejlesztési program(PNDL) első szakaszában 93 pro-jektet finanszíroztak, ezek közül 34létesítmény esetében 5000 lejnélnagyobb értékben számoltak el el-maradt pénzösszegeket, míg 59 be-ruházást teljes mértékben kifizettek,ami 121 millió lejt jelentett, s mégmintegy 72 millió lejt kell kifizes-senek. Maros megyében a programmásodik szakaszában 182 objektu-mot támogatnak, közülük 177 ese-tében megkötötték a finanszírozásiszerződést. Kutyfalva, Marosszent-király, Faragó, Marosludas, Nyá-rádszereda esetében várják a

dokumentáció kiegészítését. Május14-ig 730 millió lejt szántak a pro-jektekre, amiből 52 milliót elszá-moltak. A Maros Megyei Tanácsnégy megyei út javítására kap támo-gatást, 53 millió lej értékben. Me-gyénkben 65 beruházás ivóvíz- éscsatornahálózat kiépítésére (301millió lej értékben), 58 oktatási in-tézmények építésére (92 millió lej),96 útkorszerűsítésre (433 milliólej), 15 egészségügyi létesítményfelhúzására (15 millió lej), két kul-túrotthonra (110 ezer lej), 19 híd ésáteresz javítására (71 millió), négysportbázisra (4 millió lej) és 13 te-lepülés utcai villanyhálózatának fel-újítására (7 millió lej) vonatkozik.A fontosabb objektumok közöttmegemlítette a bogácsi iskola, a ra-tosnyai szennyvíztisztító állomásépítését, valamint a lackódi és gyu-lasi utcák korszerűsítését, a mike-falvi és a bogácsi orvosi rendelőkialakítását.

Az Országos Beruházási Alap2002 és 2018 között országos szin-ten 65 objektumot finanszírozott,összesen 247,30 millió lej értékben,ezek közül megyénkben folyamat-ban van hét beruházás kivitelezése,összesen 50,76 millió lej értékben:többek között a dicsőszentmártoniés a gyulakuti kultúrotthonok(11,03 millió lej), a maroskecei or-vosi rendelő és a szászrégeni nagy-piaci csarnok (8,84 millió lej)megépítése, a marosvásárhelyi me-gyei törvényszék és táblabíróságépületeinek felújítása és bővítése(25,15 millió lej). Ezenkívül mégegy sportterem is készül Dicső-szentmártonban, amelynek értéke5,73 millió lej. Közbeszerzési eljá-rás alatt áll a mezőtóháti sportpálya(5,81 millió lej), a kerelőszentpálikultúrotthon (2,38 millió lej) is. Azországos lakásgazdálkodási alap(ANL) támogatásával két tömbhá-zat építenek, egyet Marosvásárhe-lyen és egyet Dicsőszentmártonban.További nyolc tömbház építését irá-nyozták elő Marosvásárhelyen, ket-tőt Szovátán és Nyárádtőn, illetveegyet-egyet Dicsőszentmártonban,Marosludason, Nyárádszeredában

és Sármáson. A köz-ségek közül Bony-hán, Bándon, Dédán,Rücsön, Maros-szentkirályon, Kere-lőszentpálon ésCsatófalván lesznekmég ANL-támoga-tással megépítetttömbházak. Továbbáazt is megtudtuk,hogy 75 Maros me-gyei község össze-sen 480.000 lejtámogatást kapott azországos általánoskataszterezési prog-ram kivitelezésére.2019-ben még 84 közigazgatásiegységnek juttatnak 13,21 milliólejt. A regionális operatív programkeretében 1,2 milliárd lejt lehetmegpályázni, 31 szerződést írtakalá a pályázók, további 72 terv elbí-rálás alatt áll. A nagyobb megyeiprogramok között szerepel a Nyá-rádtő – Mikefalva – Dicsőszentmár-ton közötti megyei út rehabilitálása,a marosvásárhelyi természetrajzimúzeum és a Kultúrpalota felújí-tása, szovátai utcák javítása, aszászkézdi parasztvár restaurálása,több orvosi rendelő, iskola és óvodaépítése, javítása.

Az említett programok kapcsán aminisztérium összesen 2,47 milliárdlejt juttat megyénkbe.

A miniszter hangsúlyozta, hogynagyon fontos a mezőségi ivóvízhá-lózat kiépítése, ezért azt ígérte,megvizsgálja, miként lehet előre-lendíteni a munkálatok kivitelezé-sét. Mint ismeretes, a kivitelező ésa majdani szolgáltató a marosvásár-helyi Aquaserv Rt. A jelenlevőkkelnéhány adatot is megosztott, ame-lyekkel igazolta azt, hogy mennyireműködőképes a kormány által tá-mogatott vidékfejlesztési program.

A polgármesterekkel tárgyalt aközigazgatási törvénykönyvről is,amelyet sürgősségi kormányrende-lettel szeretnének elfogadni, ésamelyről az ellenzéki pártok azt ál-lították, hogy a helyi közigazgatási

egységeket zsarolnák vele. Ennekellenére a polgármesterek támogat-ják a parlament szakbizottságai általkidolgozott változatot. A törvény-könyv nem a polgármesterek külön-leges nyugdíját szabályozza, hanema közigazgatásban dolgozók java-dalmazásáról, a pénzügyi rendszeregyszerűsítéséről szól. Jelenleg aközigazgatásban a legnagyobb gon-dot a közterületek attesztálásaokozza. Folyamatban van az errevonatkozó kormányrendelet kidol-gozása. Erről csak annyit mondott,hogy a helyi tanácsok hatáskörébehelyezik a közterületek attesztálá-sát, ugyanakkor a költségvetés visz-szaosztásakor az illetékek után járóadó (redevenţă) 40%-a a megyei,míg 40%-a a helyi tanácsok költ-ségvetésébe kerül, ami megnöveli ajövedelemforrásokat. Ezt is támo-gatják a polgármesterek.

Az újságírók a közigazgatási tör-vénykönyv módosításának alkot-mányosságáról érdeklődtek, majdaz Uber taxis rendszer szabályozá-sának szükségességét vetették fel. ANépújság – annak kapcsán, hogy azelmúlt napok kiadós esőzései miattújabb területeket árasztott el a víz –arról érdeklődött, hogy miként fize-tik ki az árvízkárokat, hiszen egykorábbi cikkben arról írtunk, hogypéldául Hodos községnek a 2017-esárvíz után felmért kártérítés össze-gét sem utalták át a kormány gyors-segélyalapjából. Továbbá az

Országos Beruházási Alap (CNI) tá-mogatásával megépítendő marosvá-sárhelyi uszodáról kérdeztük aminisztert. Elmondta, hogy a ver-senytárgyalást megnyert cég csődbement, és emiatt halasztani kellett akivitelezést. A miniszter azt is meg-ígérte, hogy az uszoda munkálatai-nak megkezdését és a műjégpályabefejezését megsürgeti. Azt is meg-említettük, hogy számos, a vidék-fejlesztési program által támogatottmunkálat – amikor versenytárgya-lás útján a kivitelezőt is kiválasztot-ták – azért áll le, mert az esetektöbbségében megóvják a licitet, ésaz ügy rendezése hónapokig is el-tarthat. A miniszter erre a felvetésreazt válaszolta, hogy a kormány asz-talán van egy olyan – az eljárástmódosító – javaslat, amely lehetővéteszi, hogy a versenytárgyalástmegnyert cég hozzáfogjon a mun-kálatokhoz. Mindemellett az óvásihatáridő elbírálásának az idejét iscsökkenteni fogják.

A felvetettek kapcsán a miniszterelmondta, két hét múlva ismét me-gyénkbe látogat, és akkor részlete-sebben is tájékoztat arról, hogymiként sikerült előmozdítani az em-lített beruházási munkálatok kivite-lezését, és milyen fázisba kerülteka törvénymódosító javaslatok. Aprefektúráról távozva a miniszterMarosludason, majd mezőségi tele-püléseken is találkozott elöljárók-kal.

Itt járt Daniel Suciu vidékfejlesztési miniszter

Vajda György Fotó: Vajda György

2019. május 22., szerda ________________________________________________ INTERJÚ______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 7

Ne áltassuk magunkat azzal,hogy a román pártok, az újakvagy a régiek a magyar em-bereket akarják képviselni.Ők csak a magyar szavazato-kat kérik, de ha megnézzük aprogramjukat, láthatjuk: ma-gyar ügy abban nem szerepel.Kelemen Hunor ezért kéri azt,hogy minél többen szavazza-nak a Romániai Magyar De-mokrata Szövetség jelöltjeire!

– A múlt héten megjelent közvé-lemény-kutatás magas részvételtjósol és 5 százalék alatt méri azRMDSZ-t. Ha nincs meg az 5százalék, egyáltalán nem leszmagyar képviselet Erdélyből.Bejut az RMDSZ az EP-be?

– Igen, be fogunk jutni, be kelljutnunk. Nincs más megoldás, nincsmás lehetőség. Én biztos vagyokbenne, hogy ez megtörténik jó moz-gósítással. Másképp veszélyben vana magyar képviselet az Európai Par-lamentben, és ez egy olyan helyze-tet teremtene, ami később itthon ismeggyengítené az erőnket. Ez nemlehet senkinek az érdeke, aki a ma-gyar ügyet Romániában ma fontos-nak tartja.

Az elmúlt napokban azt láttuk,hogy a részvételi szándékot növelia belpolitikai hatalmi harc – aromán pártok számára erről szól azeurópai parlamenti választás. A re-ferendum szintén mozgósít, hiszentémái népszerűek.

De nem szabad másokra muto-gatni. El kell mennünk szavazni, ésakkor európai parlamenti képvise-letünk lesz a következő öt esztendő-ben is.

– A választási részvételt növelnifogja a referendum. Szükség vanmost erre, van egyáltalán ér-telme, vagy csak kampányfo-gás?

– A mi álláspontunk az, hogymindig el kell menni szavazni.Ezért mindenkit arra biztatunk,hogy menjen el szavazni a referen-dumon és az európai parlamenti vá-lasztásokon is.

Három szavazólap lesz. Az egyikaz EP-választásról szól: arra kérünkmindenkit, hogy az RMDSZ-re, aszövetség jelöltjeire pecsételjenek.A másik két lapon az a két kérdéslesz, amelyet az államfő népszava-zásra írt ki. Azt javasoljuk minden-kinek, hogy igennel szavazzon.

A referendum eredménye akkorlesz érezhető, hogyha alkotmánytmódosítunk. Az EP-választásokeredményét azonban már vasárnaplátni fogjuk. Ha megvan az 5 száza-lék, akkor bent leszünk az EurópaiParlamentben, és annak már más-nap érződik a hatása, hisz május 28-án elkezdődnek az új EurópaiBizottság megalakulásáról szólótárgyalások. Tehát az EP-választá-sok hatása azonnali ránk, erdélyimagyarokra nézve is.

– Láttuk, hogy ez a kampányRomániában nem Európa jövő-jéről szól, hanem a belpolitikaicsatározásokról. Az RMDSZtöbbet beszélt az unióról, annaknegatív és pozitív oldalairólegyaránt. Legfontosabb célkitű-zésük egy európai szintű kisebb-ségvédelmi törvénykezéselfogadtatása. Megvalósítható?És ha igen, mikor? Hogyan?

– A Minority SafePack, az euró-pai őshonos kisebségek védelméreelindított kezdeményezésünk eddigis óriási utat járt be. 1,3 millió alá-írást gyűjtöttünk össze Európában.Ez egy hosszú út, amelynek a kez-detén vagyunk – de más nem fogjahelyettünk ezt az utat megépíteni.Az Európai Unióban sokan ellen-zik. De ha van egy erős Kárpát-me-

dencei magyar képviselet, akkor jóesélyünk van arra, hogy szövetsége-seket találjunk Európában, a Parla-mentben, a Bizottságban és azállam- és kormányfők tanácsábanis. Ezért is kell ott lenni, a pályánlenni.

Hatvanmillió őshonos kisebbségiél az unió különböző tagállamaiban.

Nyugat-Európában már rég felis-merték, hogy a többség–kisebbségviszonyának rendezése gazdaság-és biztonságpolitikai szempontbólis fontos, de politikai és morálisszempontból is fontos, mert ha békevan, fejlődés van, ha fejlődés van,jólét van: akkor a többség és a ki-sebbség együtt tud élni, és senkineknem kerül veszélybe az etnikaiidentitása.

Az uniónak fel kell ismernie,hogy ez a kérdés európai szintű ren-dezést kíván. Az Európai Uniónakfoglalkoznia kell annak az ötven-hatvanmillió embernek a sorsával,akik a nemzeti kisebbségekhez tar-toznak. Ez nem csak morális kér-dés: gazdaság- és biztonságpolitikaiszempontból egyaránt fontos.

Nézzük csak Dél-Tirol esetét:amint rendezték az ott élő németközösség viszonyát az olaszokkal,hamarosan az ország legfejlettebb,leggazdagabb régiójává vált, és azolaszok semmit nem veszítettek be-lőle! Mindenki csak nyer, ha a több-ség–kisebbség viszonyarendeződik, és biztonságban érez-zük magunkat mi, kisebbségiek.Hosszú út lesz, de végigmegyünkrajta. Az uniónak változnia kell, ésennek a változásnak az őshonosnemzeti kisebbségvédelem is részekell hogy legyen.

– Hozzászoktunk már, hogy akampányban – jobb témák híján– előkerül a magyar kártya. Aromán pártok a magyarokkal ri-ogatnak, a PNL, a PMP és azUSR nacionalista retorikával,magyarellenes jelöltekkel kam-pányol. Hoz ez 2019-ben szava-zatokat?

– Most már minden kampányban

ezt tapasztaljuk. A magyarellenesretorika azért erősödhet fel, mertvan egy magyarellenesség a politi-kai elit nagy részében, és van, akiezt felerősítse. Ők úgy gondolják,hogy ezzel szavazatokat lehet sze-rezni. Sajnos, ez nem csak a kam-pányhelyzetből következik: aromán pártok csúcsjelöltjei részéről

szinte mindennap elhangzik valami-lyen kijelentés, mert ők maguk ismagyarellenesek. Nemcsak azRMDSZ-szel van bajuk, hanem ve-lünk, magyarokkal.

Ők biztosan bejutnak az EurópaiParlamentbe. A kérdés az, hogy miott leszünk-e? Ők nem fogják a ma-gyarok érdekeit képviselni. Nincsajánlatuk számunkra, politikaiprogramjában egyik párt sem vál-lalja, hogy a magyaroknak valamitnyújtana közösségi szinten.

– A PSD-vel kötött megállapo-dás nem népszerű a magyarokkörében. Az RMDSZ a parla-mentben megszavazta az igaz-ságügyi törvények újabbmódosításait. Sokan megkérdő-jelezik a szövetség döntését.Egyesek azt mondják, ez volt azutolsó csepp a pohárban: többénem szavaznak az RMDSZ-re.Mit üzen azoknak, akik eltávo-lodtak?

– Először is azt kell látnunk,hogy senki nem tökéletes. Tökéletespolitikus vagy politikai formációnem létezik, mint ahogy tökéletesember sem, ezért minden döntésegy másik perspektívájából vitat-ható. A politikában valamilyenegyüttműködést valakivel mindigkeresni kell. Mi csak abból tudunk„főzni”, ami a parlamentben van,akiket bejuttattak a parlamentbe. Eznem ideológiai azonosság, ez nemszerelem, még csak nem is szeretet:de nem ezt keressük a politikában.Ez egy pragmatikus döntés, és erreígy kell tekinteni, mert nem tart avilág végéig. Kisebbségi pártkéntcsak a többség segítségével tudjukcéljainkat megvalósítani. Ilyenszempontból kell ezt nézni, én ezt a

megközelítést ajánlom mindenki-nek.

Másrészt azt is látni kell, hogy azelmúlt években és évtizedekben va-lóban történtek olyan túlkapások azigazságszolgáltatással kapcsolato-san, amelyeket korrigálni kell. Aznem elfogadható, hogy az igazság-szolgáltatást tokkal-vonóval aláren-

delik a hírszerzésnek. Az semelfogadható, hogy politikai befolyáslegyen az igazságszolgáltatásban.Olyan rendelkezéseket szavaztunkmeg, amelyek ezt megakadályozzáka jövőben is. Ezek a változtatásoknem lassítják és nem gyengítik akorrupcióellenes harcot, és csök-kentik annak lehetőségét, hogy azigazságszolgáltatás politikai meg-rendeléseket teljesítsen.

– Tehát, aki nem szavaz vasár-nap, tulajdonképpen ahhoz járulhozzá, hogy a romániai magyar-ságnak ne legyen képviselete.

– A bírálóink nagy többsége isfontosnak tartja, hogy magyar kép-viselet legyen az önkormányzatok-ban, a parlamentben és az EurópaiParlamentben. Az RMDSZ nemsaját maga, hanem a magyar közös-ség számára biztosítja a képvisele-tet, így a saját közösségét büntetnéaz, aki nem szavazna, vagy más po-litikai pártra, azaz román pártravoksolna.

Nekünk ez nemzeti ügy. Nemegy belpolitikai vagy ideológiaikérdés. Az Európai Parlamentben100 év után együtt tudjuk a magyarügyet képviselni a Kárpát-medenceminden egyes közösségével. Haszabad ilyet mondani, megkockáz-tatnám: ez erkölcsi kérdés. Törté-nelmi bűn lenne kimaradni abból,ha 100 esztendő után végre együtttudjuk képviselni az európai ügyet,a magyar ügyet, a nemzeti ügyet, ottne legyünk jelen mi, erdélyi magya-rok.

– Egyre hangosabbak a Face-bookon, akik azt mondják, lejártaz ideje annak, hogy a magya-rok automatikusan az RMDSZ-re szavazzanak. Elérkezett az új

pártok ideje? Elég csupán a je-lenlegi politikai elitet kiseperni,és egyetlen témáról, a korrup-cióról beszélni? Nincs már szük-ség etnikai alapúérdekképviseletre?

– Változásra mindig szükség van,ezt magam is így gondolom. AzRMDSZ az elmúlt években nagyonsokat változott, és változni fog ez-után is.

A kérdés az, hogy a román pártokvalamelyike vállalja-e az etnikaiképviseletet? Vállalja-e, hogy a kö-zösségi jogokért síkraszáll? Gon-doljunk akár a közösségitulajdonjogra, a nyelvhasználatijogra, a különböző autonómiafor-mákra vagy a kulturális kérdésekre.Egyetlen többségi párt sem vállaljaezeket. Nekik nem érdekük, hogyaz erdélyi magyaroknak képviseletelegyen ott, ahol a döntések szület-nek, legyen az Európai Parlamentvagy a román parlament. Azt sembánják, ha az önkormányzatokbanis visszaszorulunk.

Ezért nekünk minden választásonfel kell mutatnunk a közösség ere-jét. Meg kell mutatnunk, hogy résztakarunk venni a döntésekben. Nemakarjuk, hogy nélkülünk döntsenekrólunk az Európai Parlamentben.

Ne áltassuk magunkat azzal,hogy a román pártok, az újak vagya régiek a magyar embereket akar-ják képviselni. Ők csak a magyarszavazatokat kérik, de ha megnéz-zük a programjukat, láthatjuk, hogymagyar ügy abban nem szerepel. Azelmúlt években minden olyan kér-désben, amely a magyar ügyrőlszólt – akár a római katolikus isko-láról, akár a nyelvhasználatról, ok-tatási kérdésekről, közigazgatásról–, az ellenzék óvást emelt. Alkot-mánybíróságon támadta meg ezeketa törvényeket az USR is, a PNL is,a PMP is. 2016 előtt a PSD-sek isígy tettek, amikor nem voltak kor-mányon, és nem volt velük megál-lapodásunk. Lássuk be: nincs maolyan politikai párt rajtunk kívül,amely programszerűen a magyarközösség érdekeit képviselné.

– Azt mondják, hogy ez a válasz-tás sorsdöntő. De hát nem min-dig az a választás lesz alegfontosabb és legnehezebb,amelyik épp következik? Mi va-sárnap a tét?

– A mostani különösen fontos azEurópai Unió miatt is. Az unióolyan változások előtt áll, amelyekévtizedekre meghatározzák az élet-ünket. Az okos ember ott akar lenni,ahol döntenek, és azt akarja, hogylegyen befolyása a dolgok alakulá-sára. Ne csak elszenvedője legyen atörténelemnek, hanem alakítója is.

Az Európai Unió előtt álló válto-zások ahhoz mérhetők, mint ame-lyek az Európai Szén- ésAcélközösség megalakulása óta azelmúlt évtizedekben végbementek.Egymásra vannak utalva az európainemzetek, közösségek, régiók.Vagy együtt nyerünk, vagy külön-külön mind vesztesei leszünk amostani globális átalakulásnak. Amagyar hang ebben egy fontos hangkell legyen. Ehhez mi hozzá kelltudjuk tenni a mi részünket.

Az dől el vasárnap, hogy erőshangunk van-e, egy összetartó kö-zösségnek a képét tudjuk-e felmu-tatni, vagy sem. Ha nem vagyunkott az Európai Parlamentben, akkorsenki nem fogja az érdekeinket, kö-zösségünk ügyét képviselni ésahhoz szövetségeseket keresni.Ezért kérjük azt, hogy minél többenszavazzanak a Romániai MagyarDemokrata Szövetség jelöltjeire!

(RMDSZ-sajtóiroda)

Kelemen Hunor: ha az RMDSZ nincs ott az Európai Parlamentben, akkor senki nem fogja közösségünk ügyét képviselni!

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány tizen-negyedik alkalommal hirdeti meg a tehetségtámo-gató programot. A pályázatokat online kellbenyújtani június 15-ig. A támogatások összértéke560.000 lej.

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány tizennegye-dik alkalommal hirdette meg a MOL tehetségtámogató prog-ramot, amelyben kiváló eredményeket elért 8-18 évessportolók és művészek, illetve 18 év fölötti fiatalok pályáz-hatnak eszközbeszerzésre vagy versenyeken való részvételiköltségek fedezésére. Az országos program támogatási alapja560.000 lej. A pályázatokat idéntől online kell benyújtani awww.kozossegert.ro honlapon 2019. június 15-ig. Pályázniegyénileg és csoportosan is lehet mind a művészeti, mind asportkategóriában. A pályázati kérelemnek tartalmaznia kella 2018/2019 folyamán elért eredményeket, a pályázó célkitű-zéseit, valamint a költségvetés tervezetét. Az elmúlt 13 évsorán a MOL Románia 1.724 alkalommal támogatott 2.184 fi-atal sportolót és művészt. Az eddigi támogatás összértéke többmint 3.780.000 lej.

„Ez az első kiírás, amelyre online lehet pályázni. A pályá-zóknak regisztrálniuk kell a Közösségért Alapítvány honlap-ján (www.kozossegert.ro), és létre kell hozniuk egy személyesfiókot a pályázat beküldéséhez. Az érdeklődőknek javasoljuk,

hogy idejében regisztráljanak, nehogy később a szoros határ-idő miatt hibázzanak. A pályázat összeállítására egy hónap állrendelkezésükre” – nyilatkozta András Imre, A KözösségértAlapítvány ügyvezetője.A programról:

A MOL tehetségtámogató program keretében egy pályázólegtöbb 10.000 lej támogatást nyerhet a művészeti vagy sport-tevékenységével kapcsolatos utazási költségek fedezésére, il-letve eszközbeszerzésre.

A zsűrik több szempont alapján bírálnak, így figyelembeveszik a pályázati költségvetés és a felvázolt célok közöttiarányt is. A támogatási keret 220.000 lej a sportkategóriában,200.000 lej a művészetiben, 140.000 lej pedig azok rendelke-zésére áll, akik az elmúlt években sikeresen pályáztak, de idő-közben betöltötték 18. életévüket. A pályázatok benyújtásánakhatárideje: 2019. június 15.

Részletes tájékoztató a www.pentrucomunitate.ro és awww.molromania.ro honlapokon található.

Bővebb felvilágosítást nyújthat Felméri Erzsébet CSR- ésPR-koordinátor, MOL Románia, tel.: 0264-407-624, e-mail:[email protected], valamint András Imre, A Közössé-gért Alapítvány ügyvezetője, tel.: 0755-045-699, e-mail: [email protected]. (sz.)

Az Újrahasznosítás Járőrei prog-ram támogatója a használtelemek és a kisebb elektroni-kai hulladékok gyűj-tésében a MOL Románia. Ezegy országos környezetvé-delmi oktatási program,amely az elektronikai hulladé-kok szelektív gyűjtését nép-szerűsíti.

A MOL Románia 210 töltőállo-máson hozott létre gyűjtőpontokat,ahol a használt elemeket, valaminta kisebb elektronikai hulladékokatlehet leadni, így támogatva az ilyentípusú hulladékok felelős gyűjtését.

A www.patruladereciclare.ro/re-cicleaza interaktív térképen megta-lálhatók azok a töltőállomások,amelyeken a hulladékok leadhatók.A MOL töltőállomásokon hordoz-ható elemeket és akkumulátorokat,gazdaságos izzókat, valamint ki-sebb méretű elektronikai hulladékotlehet leadni. A programban valórészvétel keretében a használt ele-meket és akkumulátorokat mind aMOL Románia irodáiban és székhe-lyein, mind a töltőállomásokongyűjtik, kis dobozokban a használt

elemeket, aki pedig a már szükség-telen otthoni elektromos, elektroni-kai eszközöktől szeretne megválni,az a 0800 444 800 zöldvonalas szá-mot hívhatja. Ezzel a vállalati kör-nyezeti felelősségvállalásiegyüttműködéssel a MOL az Újra-hasznosítás járőrei program egyiklegjelentősebb támogatója lett, éshozzájárul ahhoz, hogy Romániá-ban érdemben növekedjen az elekt-ronikai hulladékok gyűjtése, és azország közelebb kerüljön ahhoz,hogy az Európai Unió tagjaként tel-jesítendő kötelezettségeknek elegettegyen.

A MOL Romániával való együtt-működés ezt a programot egy új re-kord elérésében támogatja abban,hogy a program 2011-es indításátólkezdődően összesen 5.000.000 kgelektronikai hulladék gyűljön összeújrahasznosítás céljából. Az együtt-működés hozzájárul az idei kiíráscéljainak megvalósításához is,ahhoz, hogy lakosonként legalább100 gramm elektronikai hulladékgyűljön össze – áll a szerkesztősé-günkhöz Felméri Erzsébet által el-juttatott közleményben. (sz.p.)

A jelenleg a médiában intenzí-ven mediatizált előzetes kényszer-intézkedések közül az őrizetbevétel (reţinere) és előzetes letartóz-tatás (arest preventiv) intézményeszép lassan annyira megszokottáválik, hogy az átlagember azt hi-hetné, a teljes büntetőeljárás ezekrekorlátozódik, annak ellenére, hogyezek az intézkedések az esetek egykis százalékára jellemzőek, illetvea tulajdonképpen,űi érdemi tárgya-lás szempontjából, valamint azigazság kiderítése szempontjábólnem bírnak akkora jelentőséggel,mint amekkora az ezek által gene-rált figyelem. Sajnos a köztudatbana letartóztatott személyt automati-kusan a bűnös fogalmával mossákössze, megfeledkezve a büntető-jogban egyik legfontosabb alapelv-ként alkalmazott elvről, azártatlanság vélelméről (prezumţiade nevinovăţie), melynek értelmé-ben az ellenkező bizonyításáigmindenkit ártatlannak kell vélel-mezni, illetve a vád képviselői kella bűnösséget, illetve a vád megala-pozottságát bizonyítsák, az ártat-lanságot nem kell bizonyítani. Ezaz elv amúgy a keresztyén és álta-lában a vallási rendszerekből át-vett, a jogban ugyancsakáltalánosan alkalmazandó alapelv-nek, a jóhiszeműség vélelmének(prezumţia de bună credinţă) bün-tetőjogi manifesztációja.

Ezen elvek és vélelmek ellenére,hogyan lehet mégis elvileg ártatlanszemélyeket egyik legalapvetőbbjogukban, a szabad mozgáshozvaló jogukban korlátozni? A ma-gyarázat az, hogy bizonyos, általá-ban sürgős, törvényesen tételesenleírt esetekben (pl. új bűncselek-mény elkövetésének megakadályo-zása) a büntetőeljárás és aközérdek érdekében az ártatlanságvélelmének méltányos és szüksé-ges korlátozása mellett bizonyosszabadságjogok korlátozhatóak.Ebben az esetben egy nagyon érzé-keny és képlékeny egyensúlyt kellmegtartani a büntetőeljárás célja,illetve a közérdek, valamint a sza-bad mozgáshoz való jog között,amelyet a méltányosság és szük-ségszerűség elvei hoznak létre, és

amelyet mindig egy bíró kell ele-mezzen vagy felülvizsgáljon. Azelőzetes kényszerintézkedésekmegértéséhez elemezni fogjuk akét legfontosabb, a címben említettkényszerintézkedést: az őrizetbevételt (reţinere) és az előzetes letar-tóztatást (arest preventiv).

Az őrizetbe vételt akkor lehet el-rendelni, ha a következő feltételekmindegyike teljesül: bizonyítékokvagy megalapozott gyanú méltá-nyosan valószínűsíti, hogy a terheltbűncselekményt követett el, ellenebüntetőeljárás van folyamatban, aszabadságelvonás szükséges a bün-tetőeljárás lefolytatása érdekében,a terhelt megszökését megelő-zendő, vagy új bűncselekmény el-követésének megakadályozásamiatt. Ugyanakkor ne létezzen va-lamilyen, az eljárást megakadá-lyozó vagy megszüntető ok (pl.kegyelem), az őrizetbe vétel intéz-kedése legyen arányos a vád (abűntett) súlyosságával, és alkalma-zása szükséges legyen a kényszer-intézkedés elrendelésének céljaelérésében, a terheltet pedig köte-lező előzetesen ügyvéd jelenlété-ben kihallgatni. Kiskorút csakkivételes esetben lehet letartóz-tatni, és csak akkor, ha a szabad-ságkorlátozás hatásai a kiskorúszemélyiségfejlődésében nemaránytalanok az intézkedés fogana-tosításának célja szempontjából.Amennyiben a bűncselekménnyelkapcsolatosan bírósági tárgyalásonkerültek elő bizonyítékok, és a tet-tes beazonosítható, maga a bíró ér-tesíti az ügyészt bírói végzésselerről, aki dönthet a nyomozás elin-dításáról és a tettes őrizetbe vételé-ről. Az őrizetbe vételt nem szabadösszetéveszteni más, szintén sza-badságkorlátozó intézkedésekkel:így például nem beszélünk őrizetbevételről akkor, amikor a 2002. évi212. számú, a Román Rendőrség-ről szóló törvény alapján egy sze-mélyt, amennyiben annakszemélyazonosságát meg kell álla-pítani és ő erre nem hajlandó, vagyaz nem állapítható meg, a rendőr-ségre vezetnek azonosítás céljából;tettenérés esetén, amikor is a tettesta rendőrségre szállítják, a tettes elővezetése esetén elővezetési pa-rancs alapján (például nem haj-landó idézés ellenére semmegjelenni a nyomozó hatóság

vagy a bíróság előtt). Az őrizetbevétel előtt az illető személyt annakbehívása vagy behozatala után azo-nosítják, majd elkészítik az ügyészivagy nyomozó hatósági rendel-vényt (ordonanţă), amivel őrizetbeveszik. Ezt azonnal az illető sze-mély tudomására kell hozni írás-ban, illetve azon a nyelven,amelyet megért! Ugyanakkor kö-zölni kell vele a védelemhez valójogot, a sürgősségi orvosi ellátás-hoz való jogot, a rendelkezés ma-ximális határidejét, valamint arendelkezés elleni panasztételhezvaló jogát. Az őrizetbe vett sze-mélynek joga van személyesenvagy a nyomozó hatóság által érte-síteni egy családtagot vagy másszemélyt az őrizetbe vétel céljáról,valamint annak helyéről. Amennyi-ben kiskorúról van szó, értesítenikell a szülőt vagy a törvényes kép-viselőt, gyámot. Amennyiben kül-földi állampolgárt vettek őrizetbe,értesíteni kell a megfelelő diplomá-ciai képviseletet, vagy – amennyi-ben az illető személy ezt nemkívánja –, egy nemzetközi ember-jogi szervezetet. Ezeket az értesíté-seket azonnal meg kell tenni, vagyindokolt esetben maximum 4 órátlehet ezeket halasztani. Amennyi-ben az illető személy visszautasítjaezeknek az értesítéseknek a megté-telét, erről jegyzőkönyvet kell fel-venni. Az őrizetbe vétel ideje nemhaladhatja meg a 24 órát. Ameny-nyiben az őrizetbe vételt a nyo-mozó hatóság – rendőrség – rendeliel, erről azonnal, bármilyen módonértesíteni kell az ügyészt. Tehát azőrizetbe vételt vagy a rendőrség,vagy az ügyész rendeli el. A fentemlített 24 órába nem számítódikbele az illető személynek a nyo-mozó hatóság székházába történőelővezetéshez szükséges idő.Amennyiben az elővezetés előve-zetési parancs (mandat de aducere)alapján történt, az elővezetési pa-rancs alatti szabadságkorlátozásidejét sem számítják be az őrizetbevételi 24 órába. A törvényes rendel-kezések alapján egy személy sze-mélyes szabadságát elővezetésiparancs alapján maximum 8 óráiglehet korlátozni, de mint mondtuk,ez egy adminisztratív intézkedés,nem azonos a büntetőeljárás általszabályozott őrizetbe vétellel.

(Folytatjuk)

8NÉPÚJSÁG ____________________________________________________________ KÖZÉRDEK________________________________________ 2019. május 22., szerda

Szerkeszti: Szer Pálosy Piroska

Letartóztatás, őrizetbe vétel (I.)

Online pályázat fiatal művészeknek és sportolóknakMOL tehetségtámogató program

A lakosság-nyilvántartó hivatal hétvégi munkarendjeGyorsított eljárás az ügyfélablakoknálA Maros Megyei Lakosság-nyilvántartó Hivatal a május26-i európai parlamenti vá-lasztások kapcsán újra fel-hívja a lakosság figyelmét,hogy csak érvényes szemé-lyazonossági igazolvánnyallehet szavazni, és közlemény-ben tájékoztat a május 20–26. közötti meghosszabbítottügyfélfogadásról.

Maros megyében 18.292 sze-mély szerepel a nyilvántartásokbanérvénytelen személyazonosságiigazolvánnyal, közülük 2.875-nekaz idén járt le a személyiokmánya. A 2005. évi 97-es sürgősségi kormány-rendelet értelmében alejárt érvényességű sze-mélyazonossági igazol-ványt legtöbb 180 nappala lejárat időpontja előttkérhetik, de nem keve-sebb, mint 15 nappalelőtte. A törvényes előírá-sok be nem tartása kihá-gásnak számít, és 40–80lej közötti bírságot vonmaga után.

Május 20–24. között aMaros Megyei Lakosság-nyilvántartó Hivatalban

az ügyfélablakoknál jelentkezőkszámának függvényében hosszab-bítják meg a nyitvatartást. Május25-én 8–16 óra között, május 26-án7–21 óra között fogadják az ügyfe-leket. Ebben az időszakban a sza-vazások lebonyolítása érdekébengyorsított eljárással oldják meg azigényléseket. Mindazok, akikneklejárt a személyazonossági igazol-ványuk, jelentkezzenek a lakhelyükszerinti lakosság-nyilvántartó hiva-talban – tájékoztatott Codruţa Savaintézményvezető. (pálosy)

Gogolák H. Csongor ügyvé[email protected]

Használt elemek és kisebb elektronikai hulladékok gyűjtéseÚjrahasznosítás Járőrei program

(Folytatás a 10. oldalon)

2019. május 22., szerda _________________________________________________ SPORT _____________________________________________________ NÉPÚJSÁG 9Története legjobb helyezésével zárt a Sepsi

A hétmeccses tavaszi vereségsorozat ésa rájátszásban szerzett egyetlen pont elle-nére fennállása legjobb helyezésévelzárta a 2018–2019-es idényt a Sepsi OSKa labdarúgó 1. ligában; a székelyföldiegyüttes a tavalyi kilencedik hely utánidén a hatodikon végzett. A hétfő este aGyurgyevói Astra otthonában 3-2-re el-vesztett találkozó nemcsak a Sepsi,hanem a teljes felsőházi rájátszás utolsótalálkozója is volt.

Az esőben, vizes pályán lejátszott ta-lálkozó első félidejét a hazai csapat uralta,amely az első félórában kétszer is bevettea közben több nehéz lövést is hárító Ni-czuly Roland kapuját: Romario Moise tö-kéletes passzait Filip Mrzljak fejjel,Silviu Balaure pedig a kapu torkából láb-bal tolta a hálóba.

A Sepsi ritkán jutott el az Astra kapu-jának környékére, az első szépítési lehe-tőséget Sebastian Rudol szabadrúgásajelentette, de a labda a bal kapufa és a léctalálkozási pontjáról vágódott ki. A szünetelőtt azért a három hónapos gólszünetétmegtörő Ibrahima Tandia szépített AndreiSintean indítása után, a második félidőbenazonban Moise a két gólpassza után ki-lenc méterről lőtt a hálóba, így visszaállta kétgólos különbség.

A szentgyörgyi csapatban öt utánpót-láskorú játékos is pályára lépett a találko-zón, közülük a mindössze 16 éves, sajátnevelésű Baláska Etele ez alkalommalmutatkozott be a felnőttek között, a 17éves, szintén csereként beállt Călin Po-pescu pedig a ráadáspercekben egy éles szögbőlleadott, védőkön megpattanó lövéssel megszerezteelső élvonalbeli gólját.

A Sepsivel ellentétben az Astra számára nem értvéget a szezon, a gyurgyevói csapat szombaton aRománia-kupa döntőjét vívja a Viitorul ellen, éscsak a trófea elnyerése esetén indulhat nyáron azEurópa-liga selejtezőjében.

Az alsóházi 12. forduló televíziós közvetítési rendjeMájus 22., szerda:* 18.30 óra: Dunărea Călăraşi – Concordia Chiajna* 21.00 óra: Bukaresti Dinamo – Jászvásári CSM Poli-

tehnicaMájus 23., csütörtök:* 20.30 óra: Medgyesi Gaz Metan – FC VoluntariTegnap lapzárta után játszották: Nagyszebeni Hermann-

stadt – FC Botoşani.Valamennyi mérkőzést élőben közvetíti a DigiSport, a Te-

lekom Sport és a Look Sport/Plus.

A felsőház végeredménye1. CFR 10 7 2 1 15-4 502. FCSB 10 7 2 1 18-6 483. Viitorul 10 6 2 2 18-10 394. Craiova 10 4 1 5 8-10 365. Astra 10 2 0 8 6-20 276. Sepsi OSK 10 0 1 9 5-20 20

Fotó: GSP

Loic Nego lett az NB I legjobb játékosa

Az ezüstérmes MOL Vidi FC kö-zéppályása, a francia Loic Nego kaptaaz NB I legjobb játékosának járó díjata Magyar Labdarúgó-szövetség(MLSZ) RangAdó Gáláján hétfőn.

Az eseményen a vasárnap befeje-ződött élvonalbeli idény felfedezettjé-nek a Puskás Akadémiában szereplőKiss Tamást választották, a legjobbedző pedig a bronzérmes Debrecenszakvezetője, Herczeg András lett.

Csányi Sándor, a Magyar Labda-rúgó-szövetség (MLSZ) elnöke kö-szöntőjében kiemelte a női futballfejlődését – azon belül is a szombatiBajnokok Ligája-döntőt, amelyet Bu-dapesten rendeztek meg –, a MOLVidi FC sikeres Európa-liga-szereplé-sét, valamint az U17-es válogatottat,amely a dublini korosztályos Európa-bajnokságon ötödik lett, ezzel kijutotta világbajnokságra.

Az MLSZ vezetője kiemelte a har-mincadik bajnoki címét szerző Fe-rencvárost, és sok sikert kívánt azöld-fehéreknek az előttük álló euró-pai kupamérkőzésekhez.

Hozzátette, nem lehetnek mara-déktalanul elégedettek, ugyanis to-

vábbra sincs elég néző a pályákon, il-letve nincs annyi fiatal játékos, amiarányban áll a befektetésekkel. Meg-jegyezte: bízik abban, hogy többklub is követi majd a Debrecen pél-dáját, amely javarészt magyar futbal-listákkal végzett a harmadik helyenés harcolta ki az Európa-liga-indu-lást.

Csányi Sándor elmondta, a követ-kező nagy feladat a felnőtt férfiválo-gatott előtt áll, ugyanis júniusban kétfontos Európa-bajnoki selejtező –Azerbajdzsánban, otthon pedig Walesellen – vár az együttesre, amely a2020-as kontinensviadalon saját kö-zönsége előtt szerepelhetne.

A kategóriák győzteseiről a klubokdöntöttek, a szokásoknak megfelelőena csapatkapitány és a vezetőedző mel-lett ezúttal is a keretek legfiatalabb éslegidősebb játékosai szavazhattak azáltaluk legjobbnak vélt három-háromszemélyre.

Az év legszebb NB I-es góljáról aszurkolók határoztak, akik közül alegtöbben a debreceni Zsóri DánielFerencváros elleni, 93. percben győ-zelmet érő ollózására voksoltak.

A RangAdó Gála díjazottjai:A férfi NB I legjobb játékosa: Loic Nego (MOL Vidi FC)A férfi NB I felfedezettje: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)A férfi NB I gólkirálya: Davide Lanzafame (Ferencváros) és HolenderFilip (Budapest Honvéd), 16-16 gólA férfi NB I legszebb gólja: Zsóri Dániel (Debreceni VSC)A férfi NB I legjobb edzője: Herczeg András (Debreceni VSC)A férfi NB I legjobb játékvezetője: Iványi ZoltánAz NB I legsportszerűbb csapata: Mezőkövesd Zsóry FCA női NB I legjobb játékosa: Fenyvesi Evelin (Ferencváros)A női NB I felfedezettje: Pusztai Sára (Ferencváros)

Tartalékokkal játszotta végig a CSM a tét nélküli helyosztót

Gyakorlatilag barátságos mér-kőzést játszott a MarosvásárhelyiCSM női kézilabdacsapata az Aosztály döntő tornájának kisdön-tőjében, a Dacia Mioveni ellen.Az előző napi kudarc után, amelya közvetlen feljutási esély elsza-lasztását jelentette, a demoralizáltmarosvásárhelyi csapat szinte ki-zárólag a tartalékokra támaszko-dott. Ugran, Bărăbaş Darie ésBucin egyáltalán nem lépett pá-lyára, és Munteanu és Lăcătuş iscsupán epizódszerepet kapottezen a meccsen.

Ez gyakorlatilag azt jelentette,hogy a CSM feláldozta az A osz-tály 3. helyét annak érdekében,hogy játéklehetőség biztosításá-val megköszönje a tartalékoknaka közösségnek nyújtott támoga-tást az idényben, hiszen egyetlencsapat sem lehet meg jó tartalé-kok nélkül. Így is viszonylag jóltartotta magát a CSM, de világosvolt, hogy nem tud felnőni az el-lenfél szintjére.

Egy másik lehetséges oka adöntésnek az lehetett, hogy az

osztályozó tornán még egyszermegmérkőznek Mioveni-nel, egysokkal nagyobb téttel bíró talál-kozón, és ez a meccs az ellenfélegyfajta altatásának is számított,noha aligha hihető, hogy a mio-veni-i szakvezetés nincs tisztábanvele, hogy az a csapat nem az acsapat. A kezdőkből való felké-szülés lehetőségét azonban nemkapták meg.

A Sloboziával elveszített mér-kőzés után Mihaela Evi edző aztmondta a Handbalmania.ro por-tálnak, hogy úgy érzi, többet ér-demeltek volna a meccstől, ésarra panaszkodott, hogy a játék-vezetők minden határesetben azellenfélnek kedveztek. Ugyanak-kor hozzátette, nem adják fel, tud-ják, hogy az osztályozón nagyon

nehéz dolguk lesz, de végig fog-nak küzdeni az esélyük érvénye-sítéséért, különösen, hogy egyeshírek szerint komoly gondokkalküszködnek az élvonalból osztá-lyozós helyeken végzett csapatok.

A Mioveni elleni mérkőzésvégeredménye az osztályozótorna mérkőzéseinek sorrendjét ismeghatározta. Így az első napona CSM ellenfele Slatina lesz, amásodik nap következik a min-den bizonnyal döntő jelentőségűmeccs a Kolozsvári U ellen, mígaz utolsó napon a mostani kudarcellenére (vagy éppen az általamutatott játék alapján) verhető-nek tűnő Dacia Mioveni lesz azellenfél. A tornát június 6-9. kö-zött rendezik, a helyszínt mégnem nevezték meg.

EredményjelzőNői kézilabda A osztály, döntő torna, a 3. helyért: Marosvásárhelyi CSM –

Dacia Mioveni 20-29 (12-15)Ploieşti, Olimpia sportcsarnok. Vezette: Georgiana Lungu (Karácsonkő),

Mihaela Paraschiv (Karácsonkő). Ellenőr: Horaţiu Belu (Bukarest).Marosvásárhelyi CSM: Stan – Stîngu 6 gól, Ola 6, Ilieş, Moldovan 2,

Sîngeorzan, Popeanu 1 (Ghemeş 3, Lăcătuş, Munteanu 2). Az A osztály döntőjében: Bukaresti Rapid – HCM Slobozia 29-26.

Bálint Zsombor

Birkózósikerek Dózsa GyörgybenMájus 4-5-én zajlott a Maros me-

gyei szabadfogású ifjúsági birkózó-bajnokság, amelyen részt vettek aDózsa György községi Rákossi LajosÁltalános Iskola fiatal birkózói FarkasAttila edző vezetésével.

A Dózsa György községi birkózókeredményes tevékenységének beindu-lásához hozzájárult a Marosvásárhe-lyi Iskolás Sportklub, a Dózsa Györgyközségi polgármesteri hivatal, vala-mint a helyi Rákossi Lajos ÁltalánosIskola.

A megyei bajnokságban kimagaslóeredményeket értek el: Nagy Evelin Re-náta – első hely, Szakács Rajmond Bo-tond – első hely, Kis SzebasztiánZsombor – első hely, Györfi Sándor Car-los – második hely, Gabor Bobi – máso-dik hely, Kalányos György – harmadikhely, Farkas György Lehel – harmadikhely, Soós Szabolcs – harmadik hely.

Külön köszönet illeti Lukács-Ma-gyari Oszkár Zsigmond lelkes sport-kedvelő főtámogatót.

Airizer László igazgató

Meghalt Niki Lauda

Elhunyt Niki Lauda háromszo-ros Forma–1-es világbajnok.Lauda, aki februárban ünnepelte70. születésnapját, hétfőn a csa-ládja körében „békésen távozott”.Halálhírét orvosa is megerősí-tette. 2018 augusztusában tüdőát-ültetést hajtottak végre rajta,januárban rövid ideig influenzásmegbetegedéssel kórházbanápolták.

Forma–1-es pályafutása alatt171 futamon indult, 25-ször győ-zött. Fotó: AP

Új csapatverseny atlétikában az Európa Játékokon

Elkészítették az Európa Játékok atlétikai versenyeinek sorsolását, Minszk-ben a válogatottak új rendszerű csapatversenyben mérik össze tudásukat.

Az Európai Atlétikai Szövetség (EA) dinamikus új atlétika (Dynamic NewAthletics, DNA) néven indítja útjára a sorozatot, amelynek első körében négycsoportban versengenek a csapatok. Az A csoportban kapott helyet Magyar-ország, mellette Németország, Görögország, Svájc, Szlovákia és Ciprus ta-lálható itt.

A B jelűbe Lengyelország, Csehország, Fehéroroszország, Írország, Litvá-nia és Lettország került, a C-ben Franciaország, Olaszország, Oroszország,Románia, Észtország és Szlovénia, a D-ben pedig Spanyolország, Ukrajna,Törökország, Portugália, Bulgária és Dánia találkozik.

A csoportgyőztesek mellett a további két legjobb válogatott jut az elődön-tőbe, hozzájuk csatlakozik a vigaszágról hat együttes.

A csapatok kilenc számban küzdenek meg, amelyek között ott van a 4x400méteres vegyes váltó és az úgynevezett svédváltó (800-600-400-200 m).Ügyességi számokban is egymás ellen versenyeznek az atléták, kieséses rend-szerben, így gyűjtenek pontot csapatuknak. Az utolsó futószámot pedig üldö-zéses alapon rendezik, azaz az élen álló indul elsőnek, és az elsőként célbaérkező csapat a győztes.

A DNA küzdelmeit június 23-28-án rendezik meg a II. Európa Játékokon.

Váltóverseny az Azerbajdzsánban rendezett I. Európa Játékokon, 2015-ben. Fotó: baku2015.com

10 NÉPÚJSÁG _______________________________________________________ KÖZLEMÉNY ______________________________________ 2019. május 22., szerda

Zöldút új buszok beszerzésére MarosvásárhelyenZöldutat kapott a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal új, elektromos buszok beszerzését célzó

projektje. A Központi fejlesztési régión keresztül zajló projektben 38 hibrid jármű szerepel, amelyeka dokumentáció elemzése (műszaki és pénzügyi szempontból) után érkeznek Marosvásárhelyre.

Mindemellett a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak két másik projektje is folyamatban van, ame-lyek 47 elektromos busz vásárlását tennék lehetővé, a Regionális Fejlesztési Minisztériummal partnerségben.Ezek közül 32 tizenkét méter, a másik 15 pedig tíz méter hosszú jármű. Nemrég elindították a licitet 70 elekt-romos busz vásárlására, amelyeknek a hossza 10 méter, városi közszállításra alkalmasak, de dombvidéki út-viszonyok közepette is használhatók. A SEAP (elektronikus közbeszerzési rendszer) értelmébenMarosvásárhely része a 3. szakasznak, Iaşi város, a Neamţ Megyei Tanács és Tulcea város mellett, ahol 15,tíz méter hosszú, városi közszállításra, de dombvidéki útviszonyok esetén is alkalmas elektromos busz,ugyanakkor 15 lassú töltésű és öt gyors töltésű töltőállomás vásárlását irányozták elő. A három projektbenszereplő közszállítási járművek beszerzésére 54 millió euró értékben hívnak le uniós alapokat.

Szintén idén tervezi a polgármesteri hivatal egy intelligens villanyrendőr, valamint egy forgalomkezelővezérlőközpont kialakítását, ugyanakkor 137 buszmegálló korszerűsítését elektromos kijelzőkkel, GSP-rend-szerrel, a fogyatékkal élőket segítő eszközökkel, E-ticketing rendszerrel három végállomás között: Tudor,Egyesülés negyed és vegyi kombinát.

A közkapcsolati osztály

Meghosszabbított nyitvatartás a lakosság-nyilvántartó hivatalnálTájékoztatjuk a lakosságot, hogy a személyazonossági igazolványok

kibocsátásával kapcsolatos kérelmek gyors és hatékony elbírálása ér-dekében a lakosság-nyilvántartó hivatal ügyfélfogadása a következőprogram szerint alakul:

Okiratok átvétele információés személyazonossági igazolvány kibocsátása

– a választások előtti héten, azaz 2019.05.20. – 05.24. között: – hétfő, kedd, szerda, péntek 8.30 – 16.00 8.30 – 16.30– csütörtökön 8.30 – 18.30 8.30 – 18.30

– szombaton, május 25-én 8.00 – 16.00 8.00 – 16.00– vasárnap, május 26-án 7.00 – 21.00 7.00 – 21.00

Elsőbbséget élveznek a következő okok miatti személyazonosságikérelmek:

– lejárt az érvényesség, elveszítették, ellopták, megsemmisült vagymegrongálódott a személyazonossági igazolvány;

– megváltozott a lakcím;– a tulajdonos nevének vagy szülei nevének, a születési helyének

vagy idejének módosulása;– olyan személyazonossági cseréje, amilyent már nem bocsátanak

ki, de még érvényes;– a települések és utcák besorolásának vagy nevének megváltozása,

az ingatlanok számozásának módosulása, települések vagy utcák lét-rejötte;

– új személyi szám;Az ideiglenes személyazonossági igazolványt a következő esetekben

bocsátják ki:– amikor az igénylő nem birtokolja a személyazonossági igazolvány

kibocsátásához szükséges összes dokumentumot; – a külföldi lakcímmel rendelkező, de ideiglenesen Romániában tar-

tózkodó román állampolgároknak.Bővebb információkkal a 0265-250.391-es vagy a 0265-210.678-as

telefonszámon szolgálnak, vagy a hivatal Lovasság/Călăraşilor utca 26-28. szám alatti székhelyén, illetve az intézmény www.tirgumures.rohonlapján.

Claudia Trif ügyvezető igazgató

Marosvásárhelyi ConstantinBrâncuşi Szaklíceum

A marosvásárhe-lyi Constantin Brân-cuşi Szaklíceum1949-ben jött létremint építészetiszakiskola. Az1949. október 1-jei1112-es számú hatá-rozattal az Építés-ügyi Minisztériumlétrehozta a maros-vásárhelyi A24-esépítészeti szakisko-lát három osztállyal,40-40 diákkal. Akövetkező szakmá-kat oktatták: kőmű-ves, ács, beton-vasszerelő.

Asztalos-ácsműhely

Festő-mázoló műhely

Elérhetőség: Ion Vlasiu Iskolaközpont, Constantin Brâncuşi Szaklíceum

Telefon: 0365-730-963, e-mail: [email protected],Victor Babeş utca 11. szám

Marosvásárhelyi Traian Săvulescu Mezőgazdasági Szaklíceum

A marosvásárhelyi Traian Săvulescu Mezőgazdasági Szaklíceumban megtanulod, hogyan lehetsz jó szakemberaz általad választott szakmában. A szolgáltatások, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és a környezetvédelem a jövőszakmái. Ezekre a területekre nagyon sokat ruháztak be, és a következő években is hatalmas pénzösszegeket szánnak.

Iskolánkban felkészült tanárok tanítanak, jólfelszerelt osztályaink és laboratóriumaink van-nak, jól szervezett tangazdasággal rendelkezünk.

Azért, hogy tanulmányaik befejezése után di-ákjaink minél könnyebben elhelyezkedjenek, ál-landó partnerkapcsolatokat építünk és tartunkfenn helyi, országos és külföldi cégekkel.

Tedd meg a lépést,iratkozz be az iskolánkba!

Elérhetőség:Traian Săvulescu Mezőgazdasági Szaklíceum,Călăraşilor utca 108. szám, Marosvásárhely,

Maros megye Tel/fax: 0365-882-792; [email protected] ;

http://colegiultraiansavulescu.ro/

Nappali tagozat, IX. osztály Profil Alapszakterület Szakképesítés Osztályok/helyek

Szolgáltatások Közgazdaság Közgazdasági technikus 1/28Közigazgatási technikus 1/28

Környezetvédelemés természeti for-rások

Élelmiszeripar Élelmiszeripari technikus 1/28Környezetvédelem Környezetgazdasági

és környezetvédelmi technikus 1/28

Mezőgazdaság Állategészségügyi technikus 1/28Agroturisztikai technikus 1/28

Esti tagozat, XI. osztály Profil Alapszakterület Szakképesítés Osztályok/helyek

Környezetvédelemés természeti for-rások

Élelmiszeripar Élelmiszeripari technikus 1/28

Szakoktatás, nappali tagozat, IX. osztály Alapszakterület Általános képzési terület Szakképesítés Osztályok/helyek

Élelmiszeripar Élelmiszeripar Pék-cukrász-sütőipari szakember 1/28Szakosító képzés (posztliceális)

Szakterület Szakképesítés Osztályok/helyek Tandíjmentes Élelmiszeripar Mezőgazdasági-élelmiszeripari termé-

kek minőségi ellenőre – technikus 1/28

Oktatási kínálat a 2019–2020-as tanévre

ADÁSVÉTEL

ELADÓ I. osztályú, 3 szobástömbházlakás a Rozmarinului utcában.Tel. 0751-684-604. (13/2707)

ELADÓ 3 szobás, I. emeleti, rende-zett lakás (egyemeletes tömbházban,csak 4 család) lakóövezetben, Erdő-szentgyörgyön. Ára: 37.000 euró, al-kudható; közvetítő nélkül. Tel.0745-623-250, 9-20 óra között. (sz.-I)

ELADÓ a Bözödi-tó partján 14 ár(1400 m2) telek. Tel. 0741-394-699.(3/2725-I)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás az Uniriinegyedben. Bővebb információ a 0740-106-282-es telefonszámon. (1/2809)

ELADÓ 2 szobás tömbházlakás. Tel.0732-804-369, 0747-699-113. (20/2800)

MINDENFÉLE

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggönyö-ket, harmonikaajtókat. Tel.0265/218-321, 0744-121-714, 0766-214-586. (2/2330)

FÉMSZERKEZETI MUNKÁT válla-

lok: kapu, garázsajtó, ablakrács stb.

Tel. 0744-966-747. (21159-I)

VÁLLALUNK: tetőjavítást, tetőkészítést

bármilyen anyagból, csatornajavítást,

hőszigetelést, festést és bármilyen más

javítást. 30 év garancia az anyagra. 15%

kedvezmény a nyugdíjasoknak. A

felmérés ingyenes. Tel. 0740-499-712,

Marcel úr. (13/2744)

VÁLLALOK tetőfedést, tetőjavítást,

bádogosmunkát, festést. Tel. 0737-

364-290. (4/2543-I)

VÁLLALOK: tetőkészítést, cserépfor-

gatást, ácsmunkát, teraszkészítést,

tetőfedést Lindab lemezzel, csatorna-

készítést. Nyugdíjasoknak 15% ked-

vezmény. Tel. 0746-540-008.

(21/2715-I)

VÁLLALUNK: tetőfedést, cserépcserét,

cserépforgatást, bádogosmunkát, csator-

naszerelést, -javítást. Nyugdíjasoknak

20% kedvezmény. Tel. 0745-866-619.

(2/2721)

10% KEDVEZMÉNNYEL vállalok

tetőfedést, külső-belső munkát, bármilyen

kisebb javítást. Tel. 0744-227-906, Misi.

(9/2817)

MEGEMLÉKEZÉS

„Gondolj arra, hogy én akkormár ott leszek melletted, csaka szemeddel nem láthatsz. Ottleszek a tulipánok színében, akis almafa rügyeiben, avirágillatban, s a szellőben,mely megborzolja néha ahajadat.”(Wass Albert)Fájó szívvel emlékezünk aszeretett (székelyvajaiszületésű) SEPSI BERTÁRAhalálának első évfordulóján.Áldott emlékét szívünkbenőrizzük. Szerető családja.(7/2815-I)

Emlékeztetem mindazokat,akik ismerték és tisztelték anyárádgálfalvi TANÁSZIGÁBORNÉT szül. ZSIGMONDERZSÉBET, hogy ma vanhalálának 25. évfordulója,valamint férjét, TANÁSZIGÁBORT, akinek 2018.december 30-án volthalálának 35. évfordulója.Emlékük legyen áldott!Unokamenyük. (15/2746-I)

ELHALÁLOZÁS

Megrendült szívvel, de Isten aka-ratában megnyugodva tudatjuk,hogy a szeretett Férj, Édesapa,nagyapa, após, apatárs, sógor,nagybácsi, unokatestvér, rokon,barát, ismerős,

KÁNTOR FERENC a Bőrgyár volt dolgozója

életének 71. évében, türelemmelviselt betegség után, visszaadtalelkét Teremtőjének.Földi maradványait 2019. május30. napján 13 órakor helyezzükörök nyugalomra Budapesten, aXI. kerületi Szt. Gellért urnateme-tőben.Nyugalma legyen békés! Emlékétörökre megőrizzük.

A gyászoló család. (sz.-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szerető férj, édesapa, nagyapa,testvér, sógor, após, apatárs,rokon, barát és szomszéd,

TAKÁCS JÓZSEF a Metalotehnica volt dolgozója

életének 79. évében csendesenmegpihent. Temetése május 22-én 14 órától lesz a római katoli-kus temető felső kápolnájából,katolikus szertartás szerint. Em-léke legyen áldott és nyugalmacsendes!

A gyászoló család.„Mert én tudom, hogy az én meg-váltóm él, és utoljára az énporom felett megáll.” (16/2795-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szeretett édesanya, nagymama,dédnagymama, anyós, rokon ésszomszéd,

GÓLYA MÁRIA született Bene

hosszú és türelemmel viselt be-tegség után életének 88. évébencsendesen megpihent. Temetésemájus 24-én, pénteken délután 1órakor lesz a gernyeszegi refor-mátus temetőben. Emléke legyenáldott, nyugalma csendes!

A gyászoló család. (10/2818-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogynagyon szeretett nővérem,

KOLCSÁR JULIANNA szül. NAGY JULIANNA

82. évében, hosszas betegségután, csendesen megpihent. Em-léke legyen áldott, nyugalmacsendes! Búcsúzik öccse, Nagy Domokos

és családja. (-I)

Szomorúan tudatjuk, hogy a sze-

retett feleség, édesanya, nagy-

mama, dédmama, testvér, rokon,

barát, szomszéd,

KOLCSÁR JULIANNA

szül. Nagy

május 20-án, életének 82. évé-

ben, türelemmel viselt szenvedés

után csendesen megpihent.

Utolsó útjára 2019. május 23-án,

csütörtökön 13 órakor kísérjük a

marosvásárhelyi református te-

metőbe.

Fájó szívvel búcsúzik

a gyászoló család. (12/2820-I)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Fájó szívvel búcsúzunk sógo-

romtól, nagybácsinktól,

TAKÁCS JÓZSEFTŐL. Vigasz-

talódást kívánunk a gyászoló

családnak. Emléke legyen ál-

dott, nyugalma csendes! A

Molnár családok. (3/2811-I)

Fájó szívvel búcsúzunk

TAKÁCS JÓZSEF (Taxi) volt

osztálytársunktól. Őszinte

részvétünk a gyászoló család-

nak. Volt osztálytársai a 4-es

Sz. Líceumból, 1966, XI. A osz-

tály, esti tagozat. (13/2821-I)

A hirdetési rovatban megjelent közlemények, reklámok

tartalmáért a hirdetésfeladó vállalja a felelősséget!

2019. május 22., szerda ________________________________________________ HIRDETÉS _________________________________________________ NÉPÚJSÁG 11

Ma öt éve, hogy a szeretett dr. ŞTEF LIVIU OVIDIU

állatorvos, biológus és képzőművész hirtelen eltávozott közülünk.Isten nyugtassa békében, álma legyen könnyű a halhatatlanságszentségében!„Bármilyen szenvedélyes, bármilyen zaklatott is legyen a sírbarejtett szív, a virágok, amelyek rajta nőnek, derűsen tekintenek ránkártatlan szemükkel, nem csupán az örök csendre, a »közönyös«természet fenséges nyugalmára emlékeztetve, hanem az örökmegbékélésre és a vég nélküli életre is…”Felesége, Maria és fiai: Sorin és Adrian. (7/2785-I)

Kegyelettel emlékezünk ésemlékeztetjük mindazokat, akikismerték és szerették MÁTÉKATALINT, hogy ma van halálánakharmadik évfordulója. Emlékelegyen áldott, nyugalma csendes! Szerettei: édesapja, nővére,sógora, rokonai, barátai ésismerősei. (1/2779-I)

TELJES ORVOSI ELLÁTÁS – HENI MED CENTER – reumatológia (gerincfájás, térd-, váll- és csípő-panaszok); bőrgyógyászat; neurológia; belgyógyászat; ultrahangos kivizsgálás; allergológia; immunológia;doppleres ultrahangvizsgálat. Kedvezményes árak. Tel.: 0770-310-944. Cím: Pr. Dr. Ghe. Marinescu u. 47/3.szám (November 7.). (63639-I)

A TIMKO PÉKSÉG alkalmaz: ELADÓKAT üzleteibe – program: 5-13 és 13-21 óra között (fizetés 2100lej), vagy csak középen, 6-14, illetve 7-15 óra között (fizetés 1800 lej), MUNKÁSOKAT a pékségbe (fizetés2400 lej) vagy csak egy váltásba, 6-14 óra között (fizetés 1800 lej) és 3. fokozatú (gradul 3) BETEGNYUG-DÍJASOKAT. Érdeklődni hétköznapokon 7-15 óra között a Bodoni utca 85. szám alatt. (sz.-I)

AUTÓKOZMETIKÁRA és POLÍROZÁSRA BETANÍTHATÓ MUNKATÁRSAT keresünk. Előnybena 45 éven felüliek. Tel. 0732-539-275. (21250-I)

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐT (expert contabil) alkalmazunk. Érdeklődni a 0723-244-200-as telefon-számon lehet. (sz.-I)

ŐRZŐ-VÉDŐ CÉG alkalmaz BIZTONSÁGI ŐRÖKET. Érdeklődni a 0731-340-144-es telefonszámon.(21263)

A KOVÁCS PÉKSÉG alkalmaz PÉKEKET, PÉKSÜTEMÉNY-KÉSZÍTŐKET és SOFŐRÖKET 8 órásmunkaprogrammal, előnyös munkabérrel + étkezési jegyek. Tel. 0744-403-114. (21264)

ALKALMAZUNK TAKARÍTÓNŐT. Előnyös munkabér, étkezési jegyek. Tel. 0741-215-738. (21264)

FELVESZÜNK ügyes kezű FIATAL HÖLGYEKET a jeddi termelőbe. Tel. 0745-520-408. (21224-I)

HÖLGYET keresünk PÉNZTÁROS és PÉNZTÁR-ADMINISZTRÁCIÓS MUNKAKÖRBE a marosvá-sárhelyi DIEGO áruházba. Önéletrajzaikat a Diego üzletbe vagy a [email protected] e-mail-címre kérjükeljuttatni. (-I)

A MAROSVÁSÁRHELYI SZÉKHELYű INRECO ÉPÍTŐIPARI MAGÁNCÉG NEHÉZGÉP-KEZELŐT (betanítását vállaljuk), valamint AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐT alkalmaz. Az önélet-rajzokat az [email protected] e-mail-címre vagy a 0365-430-151-es faxszámra várják. Érdeklődni a0365-430-150-es telefonszámon lehetséges. (sz.-I)

Szolgáltatás – Üzleti ajánlat

12 NÉPÚJSÁG __________________________________________________ REKLÁM – KÖZLEMÉNY _________________________________ 2019. május 22., szerda