4
Szereteel meghívjuk Önt, Családját, Barátait és Ismerőseit a világ minden részéről az V. Magyar Világtalálkozó rendezvénysorozatára, amelyre 2015. május 22-31. közö Budapesten, Ópusztaszeren, Szegeden, Esztergomban, Hajóson, Kaposváron és Aranyosapában kerül sor. A világ minden részéből összesereglő magyarok és Magyarország barátainak feszválhangulatú találkozóján a kultúra, a közélet, a tudomány, a művészet, a civilszféra, az üzle világ, a hitélet, és a sport szereplői mutatkoznak be. Kiemelt figyelem övezi az iúsági korosztályt és a magyarság iránt rokonszenvet érző, bará kapcsolatokat ápoló külföldieket. A z nap tucatnyi helyszínének számtalan programjából minden korosztály kedvére válogathat. Az események zöme Budapest belvárosában zajlik, a kiemelt vidéki rendezvények helyszínei az Ópusztaszeri Nemze Történe Emlékpark, Szeged, s a Bereg-vidék lesz, valamint részt vesz egy világtalálkozói csoport a csíksomlyói búcsún és a Madéfalvi Világtalálkozón. Hagyomány, hogy a Világtalálkozóhoz kapcsolódó egyéb eseményekre is sor kerül több városban, így Balatonlellén, Balatongyörökön, Kaposváron, Örkényben, Esztergomban és Budapesten. A rendezvénysorozat megszervezésében a Panoráma Világklub öt konnens mintegy 80 országát, államát átölelő több mint 170 társklubja melle számos civilszervezet, intézmény, cég közreműködik. A Szervezőbizoság köszönetét fejezi ki valamennyi közreműködőnek az önzetlen segítségért! A Világtalálkozó jelmondata: Határtalan összefogás értékeinkért” célja: határokon ávelő és együműködés egy feszvál jellegű rendezvénysorozaton, a magyar értékvilág bemutatásával; üzenete: egy a nemzet, éljünk bárhol a világon, hagyomá- nyainkat őrizzük, gyarapítsuk és vigyük jó hírét szerte a nagyvilágba; elismerései: Világ Magyarságáért közéle és művésze elismerések, Tiszteletbeli Magyar cím, Összefogás a Magyarságért Díj; békeútja: A Világtalálkozó békeüzenetét Zelei József (Burgenlandi Világklub-elnök) kerékpáros békenagykövet viszi az I. Világháborús emlékhelyekre; díszvendége: Afrika (a konnens); Vajdaság (a határon túli ); Törökszentmiklós (a városi); emlékműve: a Nívó Világgaléria Gyűjtemény, amely több mint 200 alkotó egy-egy festményét mutatja be; jótékonysági cselekedete: a kárpátaljai és a csángómagyar gyermekek megsegítése kabala állata: Lelle puli, aki jelképesen a világ magy arságának összetereléséről gondoskodik; közlekedési partnere: Volánbusz Zrt; szálloda partnere: Danubius Hotel Aréna; ivóvize: Szentkirályi ásványvíz; bora: Huszárok bora (vörös) - hajósi Huszár Borház. Cserszegi fűszeres (fehér) - izsáki Birkás Borház; likőrje: Csíksomlyói Salvator likőr. Pwww.vilagtalalkozo.hu

V. Magyar Világtalálkozó...2014-es kitüntetettje e koncertjével köszöni meg a világ magyarságának, valamint Magyarország külföldi barátainak azt a szeretetét, amely

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: V. Magyar Világtalálkozó...2014-es kitüntetettje e koncertjével köszöni meg a világ magyarságának, valamint Magyarország külföldi barátainak azt a szeretetét, amely

Szeretettel meghívjuk Önt, Családját, Barátait és Ismerőseit a világ minden részéről az

V. Magyar Világtalálkozó rendezvénysorozatára, amelyre 2015. május 22-31. között Budapesten, Ópusztaszeren,

Szegeden, Esztergomban, Hajóson, Kaposváron és Aranyosapátiban kerül sor.

A világ minden részéből összesereglő magyarok és Magyarország barátainak fesztiválhangulatú találkozóján a kultúra, a közélet, a tudomány, a művészet, a civilszféra, az üzleti világ, a hitélet, és a sport szereplői mutatkoznak be. Kiemelt figyelem övezi az ifjúsági korosztályt és a magyarság iránt rokonszenvet érző, baráti kapcsolatokat ápoló külföldieket. A tíz nap tucatnyi helyszínének számtalan programjából minden korosztály kedvére válogathat. Az események zöme Budapest belvárosában zajlik, a kiemelt vidéki rendezvények helyszínei az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Szeged, s a Bereg-vidék lesz, valamint részt vesz egy világtalálkozói csoport a csíksomlyói búcsún és a Madéfalvi Világtalálkozón. Hagyomány, hogy a Világtalálkozóhoz kapcsolódó egyéb eseményekre is sor kerül több városban, így Balatonlellén, Balatongyörökön, Kaposváron, Örkényben, Esztergomban és Budapesten.

A rendezvénysorozat megszervezésében a Panoráma Világklub öt kontinens mintegy 80 országát, államát átölelő több mint 170 társklubja mellett számos civilszervezet, intézmény, cég közreműködik. A Szervezőbizottság köszönetét fejezi ki valamennyi közreműködőnek az önzetlen segítségért!

A Világtalálkozójelmondata: „Határtalan összefogás értékeinkért”célja: határokon átívelő és együttműködés egy fesztivál jellegű rendezvénysorozaton, a magyar értékvilág bemutatásával;üzenete: egy a nemzet, éljünk bárhol a világon, hagyomá-nyainkat őrizzük, gyarapítsuk és vigyük jó hírét szerte a nagyvilágba;elismerései: Világ Magyarságáért közéleti és művészeti elismerések, Tiszteletbeli Magyar cím, Összefogás a Magyarságért Díj;békeútja: A Világtalálkozó békeüzenetét Zelei József (Burgenlandi Világklub-elnök) kerékpáros békenagykövet viszi az I. Világháborús emlékhelyekre;

díszvendége: Afrika (a kontinens); Vajdaság(a határon túli); Törökszentmiklós (a városi);emlékműve: a Nívó Világgaléria Gyűjtemény, amely több mint 200 alkotó egy-egy festményét mutatja be; jótékonysági cselekedete: a kárpátaljai és a csángómagyar gyermekek megsegítésekabala állata: Lelle puli, aki jelképesen a világ magyarságának összetereléséről gondoskodik;közlekedési partnere: Volánbusz Zrt;szálloda partnere: Danubius Hotel Aréna;ivóvize: Szentkirályi ásványvíz;bora: Huszárok bora (vörös) - hajósi Huszár Borház.

Cserszegi fűszeres (fehér) - izsáki Birkás Borház;likőrje: Csíksomlyói Salvator likőr.

P������������

www.vilagtalalkozo.hu

Page 2: V. Magyar Világtalálkozó...2014-es kitüntetettje e koncertjével köszöni meg a világ magyarságának, valamint Magyarország külföldi barátainak azt a szeretetét, amely

V������������� - ��������� ���� ���������

www.vilagtalalkozo.hu

ELSŐ NAP - május 22. - PÉNTEK

CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ ÉS MADÉFALVI TALÁLKOZÓ > Csíksomlyó, Mádéfalva

Részvétel a Csíksomlyói búcsún és a Madéfalvi Találkozón.A Világtalálkozói csoport utazása az Össznemzeti Zarándokvonaton Csíksomlyóra és Madéfalvára - május 22-25. A Panoráma Világklub Felcsíki Társklubja és a Kárpát Utazási Iroda együttműködésével.

NÉGYESHATÁRMENTI TALÁLKOZÓ Aranyosapáti, Faluház, 10-18 óráig <

Határtalan összefogás a magyar vidékért Együttműködő partnerek: A Falvak Kultúrájáért Alapítvány, a Magyar Kultúra Lovagrendje, a Bereg-vidéki és Mátészalkai Világklubok, a Bodrogköz Kultúrájáért Polgári Társulás,(Szlovákia), az Ukrán Magyar Kulturális Együttműködési Szövetség (Ukrajna), a

Református Gyülekezet Szatmárnémetiből (Románia).

A magyar vidékfejlesztés esélyei a hátrányos helyzetű térségekben, konferencia és bemutató; Bereg Expo - nemzetközi kiállítás és vásár;

„Lovagvár” gyermek és ifjúsági tábor ünnepélyes avatása, felszentelése; Kulturális régiók találkozója - zene, tánc, irodalom és képzőművészet.

ORBÁN-NAPI BORÜNNEPHajós (Bács-Kiskun megye) - egész napos rendezvénysorozat <

A Magyar Világtalálkozó borának kóstolója; programok a Huszár Borházban

MÁSODIK NAP - május 23. - SZOMBAT

A VILÁGTALÁLKOZÓ DÍSZÜNNEPSÉGE

Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház, Díszterem, 18 óra < Hazádnak rendületlenül - A Világtalálkozó Díszünnepsége„A Világ Magyarságért” közéleti és művészeti díjak; a „Tiszteletbeli

Magyar” cím; az „Összefogás a Magyarságért Díj” elismerések átadása. Kulturális Gálaműsor, amelyben, többek között fellépnek

a budapesti Nemzeti Színház művészei, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Liszt Ferenc Általános Iskola kórusa. „Lovas

nemzet a magyar!” - Somogyi György fotókiállítása.

ÖTÖDIK NAP - május 26. - KEDD

NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS (1. NAP)

Budapest, Óbudai Egyetem,Tavaszmező u.14-18. - 9-20 óráig <VI. Báthory-Brassai Konferencia - az Óbudai Egyetem együttműködésével.

(Folytatás - 2. NAP - május 28-án ugyanezen a helyszínen!)

MAGYARSÁGHÍD - NEMZETKÖZI GAZDASÁGI FÓRUMÉS ÜZLETEMBER TALÁLKOZÓ

Budapest, OKISZ-székház,1146 Budapest, Thököly u. 60., 14 óra <Kiemelt témakörök: kormányzati célkitűzések - vállalkozásfejlesztési

szolgáltatások - Afrika, a lehetőségek kontinense - Termékek, szolgáltatások külföldi piacra juttatása - Üzleti ajánlatok,

bemutatók - kiállítások - Üzleti „kézfogó” fogadás.A Világklub Üzleti Fórumának rendezésében.

HATODIK NAP - május 27. - SZERDA

HARMADIK NAP - május 24. - VASÁRNAP

PÜNKÖSDÖLŐ NÉPHAGYOMÁNYOK -NÉPSZOKÁSOK FELELEVENÍTÉSE

> Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, 10-18 óráigMűvészeti kiállítások - A Feszty-körkép megtekintése; a Világok virága - közös monumentális festmény bemutatása; Hagyományőrző programok, lovas-, íjászbemutató;Skanzen, jurták, monostor, nomád park, emlékhelyek, alkotások megtekintése; Kézművesek bemutatói - kirakodóvásár, étel-italárusítás.

-

--

-

- GAZDASÁG ÉS KULTÚRA FÓRUM SZEGEDEN

> Szeged, FeketeSas Szalon (Feketesas út 25.),16 óraFórum a kultúra üzleti lehetőségeiről a Nívó VilágGaléria Gyűjtemény bemutatásával.

NEGYEDIK NAP - május 25. - PÜNKÖSDHÉTFŐ

GYERE HAZA, VÁRUNK! -IFJÚSÁGI NAP ÓPUSZTASZEREN

--

-

--

> Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, 10-18 óráigA Világtalálkozó kiemelt rendezvénye - az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark együttműködésével.

Pünkösdölő néphagyományok - népszokások felelevenítése Hagyományőrző programok, lovas-, íjászbemutató; a Pünkösdi Király megválasztása;Skanzen, jurták, monostor, nomád park, emlékhelyek, alkotások megtekintése; Kulturális műsor - Koncertek, zene, ének, divatbemutató;Gyere haza, várunk! - Magyarsághíd-konferencia 11 órától

EMLÉKMŰ-AVATÓ SZEGEDEN

> Szeged, Földmíves utca 13., 18 óraA Csongrád Megyei Világklub és a Szegedi Hagyományőrző Egyesület rendezvénye.

LOBBI-KONFERENCIA

> Szeged, Lobby Café konferenciaterme (Kárász u. 17.), 16 óraHogyan lobbizzunk Magyarországért szerte a nagyvilágban?Beszélgetés hazai és külföldi üzletemberekkel, civilekkel arról, hogyan tudják segíteni Magyarország jó hírnevének és üzleti kapcsolatainak erősítését.

2

Page 3: V. Magyar Világtalálkozó...2014-es kitüntetettje e koncertjével köszöni meg a világ magyarságának, valamint Magyarország külföldi barátainak azt a szeretetét, amely

HETEDIK NAP - május 28. - CSÜTÖRTÖK

TÁRSADALMI PÁRBESZÉD FÓRUM (1. NAP)HEGEDŰVEL A VILÁG KÖRÜL

Budapest, Stefánia Palota (1143 Stefánia út 34.) - 19 óra <Mága Zoltán hegedűművész koncertje a Világtalálkozó tiszteletére.

Mága Zoltán hegedűművész, A Világ Magyarságáért Művészeti Díj 2014-es kitüntetettje e koncertjével köszöni meg a világ magyarságának,

valamint Magyarország külföldi barátainak azt a szeretetét, amely az öt kontinenset átölelő 100 koncertből álló eseménysorozaton végigkíséri.

Budapest, V. ker., Városház u. 1., 16 óra <Józsa Judit világa - az erdélyi kerámiaszobrász előadása,

tárlatvezetéssel a Józsa Judit Művészeti Galériában

MŰVÉSZET, HAGYOMÁNY, MAGYARSÁG

> Budapest, Thomas Hotel melletti konferenciaterem (IX. kerület, Liliom u. 44-48.) - 15 óraQuo vadis Európa? - Témakörök: Európa - Kárpát-medence, Ukrajna - fejlődésének, biztonságának, gazdaságának választási lehetőségei. A Világtalálkozó kiemelt közéleti rendezvénye a Közép-Európai Club Pannónia Közhasznú Egyesület rendezésében.(Folytatás - 2. NAP - május 29-én ugyanezen a helyszínen délelőtt 9 órától!)

NYOLCADIK NAP - május 29. - PÉNTEK

VALLÁSOK PÁRBESZÉDE

> Budapest, a MEÖT székház, 19.30 óraKülönféle vallások civil képviselőinek beszélgetése, vacsoraest.

SZÉKELYFÖLD NAPJA - A Székelyország Tündérkertje Látványpark avató ünnepsége

> Budapest, Bujdosó Székely Étterem (1191 Szabó Ervin u. 37.), 20 óra Egész napos rendezvénysorozat kulturális, szabadidős, szórakoz-tató programok, neves művészek közreműködésével, Tiszteletbeli Székelyek találkozója - este zenés, táncos Székely Mulatság. A Székelyország Tündérkertje Egyesület együttműködésével.

VALÓRA VÁLTOTT EGÉSZSÉG A GYÓGYÍTÓ GYÖRÖKÖN

> Balatongyörök, 2015. május 6-10.Életmód tábor - az Önkormányzat és a Turisztikai Egyesület, valamint a Világklub Életmód Fórumának együttműködésével.

NÓTÁSHAJÓ

> Budapest, Hajógyári sziget, 2015. június 7., 10-18 óráigAz Ezer torokból a legnépszerűbb 10 magyar nóta programzáró rendezvénye - egész napos kirándulás a Dunán, zenés programok.

MAGYAROK VILÁGKUPÁJA

> Örkény, 2015. július 11-12.Nemzetközi labdarúgó torna az Önkormányzat együttműködésével.

NEMZETKÖZI EMLÉKKONFERENCIA

> Balatonlelle, Városháza, 2015. július 19., 10 órátólA Civilszervezetek Nemzetközi Konföderációja és a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelem Országos Szövetségének közös konferenciája.

SZENT KORONA ÉV ESZTERGOMBAN

> Esztergom, 2015. augusztus 11.A Szent István tiszteletére rendezendő eseménysorozat részeként augusztus 11-én emlékünnepség Károly trónörökös és felesége, Zita főhercegnő 100 éve történt látogatása alkalmából.

KONFERENCIA ÉS KULTURÁLIS GÁLA

> Kaposvár, 2015. augusztus 22-23.Két napos rendezvénysorozat nemzeti sorskérdéseinkről.Istentisztelet Szennán, koszorúzás Böhönyén és Kerekiben.

AZ V. MAGYAR VILÁGTALÁLKOZÓ ESEMÉNYSOROZATÁ- HOZ KAPCSOLÓDÓ TOVÁBBI PROGRAMOK

A VILÁGTALÁLKOZÓ ISMERKEDÉSI ESTJE

Budapest, Aréna Danubius Hotel, 1148 Ifjúság útja 1-3. - 19 óra <Zenés, táncos, vacsora est. Közreműködik: a Madarak Zenekar.

VILÁGFALUBudapest, SYMA Rendezvényközpont (1146 Dózsa Gy. út 1.), 10-18 óra <

A Világfalu a Magyar Világtalálkozó kiemelt rendezvénye. Ötezer négyzetméteres terület, tíz Országpavilon és több mint száz kiállító.

Világfalu udvar - szabadtéri műsorok, gasztronómiai kiállítók.Bővebb információ a következő oldalon (4. oldal).

KILENCEDIK NAP - május 30. - SZOMBAT

NÉPFŐISKOLAI COLLEGIUM ÜNNEPSÉG - MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZAK TANÁCSKOZÓ ZSINATA

Budapest, Szilágyi Dezső téri református templom, 10 óra <

TIZEDIK NAP - május 31. - VASÁRNAP

VILÁGFALUBudapest, SYMA Rendezvényközpont (1146 Dózsa Gy. út 1.), 10-18 óra <

Bővebb információ a következő oldalon (4. oldal).

3

Page 4: V. Magyar Világtalálkozó...2014-es kitüntetettje e koncertjével köszöni meg a világ magyarságának, valamint Magyarország külföldi barátainak azt a szeretetét, amely

Világtalálkozó Iroda1146 Budapest,Thököly út 60.

Levelezési cím:1581 Budapest, Pf.: 100www.vilagtalalkozo.huwww.vilagklub.hu

[email protected]

(+36) 20 928 0088(+36) 20 410 5994

E������������

J����� Gyermekeknek és diákoknak a belépés INGYENES!A Világfalu napi belépőjegyének ára a helyszínen 1000 Ft.Elővételben (május 28-ig) 1-et fizet 2-őt kap akció!

Helyszín: SYMA központ (1146 Budapest, Dózsa György út 1.)Időpont: 2015. május 30-31., 10-18 óráig

A jegyek megvásárolhatók országszerte a Ticket Expressjegyirodáiban és az Eventim hálózatában (www.TEX.hu),illetve Budapesten, a Világtalálkozó Irodában!

VILÁGFALU- a találkozások tere

● ÜZLETI FÓRUM ÁZSIÁRÓL (Konferenciaterem, május 30., 13 óra)

● EGÉSZSÉGKONFERENCIA (Konferenciaterem, május 31., 9:30 óra)

● GYERMEKNAPI PROGRAMOK (Magyarsághíd-terem, május 31.)

Valamennyi gyermekvendégünk egy Smile-palacsintát és egy gombóc fagyit kap ajándékba! A legnépszerűbb 10 magyar népmese közös olvasása és a meséket tartalmazó füzet és cd-bemutatója Szalóczy Pál közreműködésével. - Kiállítás: Süsü, a sárkány és a többiek alakjai. Meghívott díszvendég: Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze. Magyar Panoptikum: Petőfi, Ady, Liszt, Puskás Öcsi életnagyságú viasz szobrai. Programvezető: dr. Gubánné Pintér Annamária.

● VILÁGFALU UDVARA csarnokkal szembeni belső füves területen gasztronómiai kiállítók és szabadtéri műsorok fogadják a vendégeket.

● NAGYSZÍNPADI PROGRAMOK - AJÁNLÓVILÁGFALU-MEGNYITÓ - Köszöntők, díszvendég: Lizeth Satumbo Pena, Angola nagykövete. A Nívó VilágGaléria Gyűjtemény és a Magyar Panoptikum bemutatása. Ikrek Világtalálkozója. (május 30., 11 óra) Joó-talkshow - Joó Géza zenés beszélgető műsora hírességekkel. Meghívott vendégek: KÓBOR JÁNOS, BODROGI GYULA, CSONGRÁDI KATA, DR. ROBERT LYONS, SZOLNOKI PÉTER, BÓDY MAGDI, NAGY RICSI és mások (május 30-31., 13 órától)Ezer torokból a 10 legnépszerűbb magyarnóta tucatnyi ország képviseletében, a világ magyarsága körében legkedveltebb 10 magyarnóta közös éneklése, nótacsoportok közreműködésével. (május 30., 14 óra);Test-szellem-lélek - a kerekasztal beszélgetés vendégei: dr. Papp Lajos, dr. Csókay András, dr. Darnói Tibor. (Nagyszínpad, május 31. 11.30)Retró-egyveleg Elvis Presley és a magyarok - emlékmű-sor a Chevromandala Transit Ride közreműködésével. Horváth Tibi és az Echonald együttes - „Egy a magyar” - a Mercy Együttes műsorából. (május 30., 17 órától)Palóc falusi lakodalom felvonulással, Lakodalmas Táncházzal, 12 pár jelképes esküvője (május 31., 15 óra);Világtalálkozó Szépe döntő (május 31., 14 órától);A zsűri elnöke: Mága Zoltán hegedűművész.

-

-

-

-

-

-

-

● TALÁLKOZÁSOK TERE - ORSZÁGPAVILONOKA hely, ahol a világ országaiból érkező honfitársaink és a külföldi állampolgárok randevút adhatnak egymásnak. Itt kapnak helyet a Kárpát-medence, (kiemelten a Vajdaság), a Panoráma Világklub, Afrika és Ázsia országai, India, Ausztrália, Ciprus és más kiállítók.

● MAGYARSÁGHÍD ELŐADÓTEREMNeves előadók, érdekes emberek, történetek, kulturális műsorok, filmvetítés - ezt kínálja a Világfalu bejáratánál található, mintegy 120 fős előadói terem. Bemutatkoznak a díszvendégek: Afrika, a Vajdaság, Törökszentmiklós. Magyar értékek, hungarikumok fóruma. Centenáriumi emlékkonferencia - kerekasztal-beszélgetés. május 30., 16 óra. Résztvevők: dr. Raffay Ernő, dr. Zétényi Zsolt, Duray Miklós, dr. Ravasz István és mások. Műsorvezető: Nagyváradi-Kis Anna. Könyvbemutatók. Magyarok a nagyvilágban.

A Világfalu a Magyar Világtalálkozó kiemelt rendezvénye. Az ötezer négyzetméteres területen, a tíz Országpavilonban, a több mint száz kiállítóhelyen, a nagyszínpadon, az előadói termekben a kapcsolatteremtésen túl lehetőség nyílik azon országok kultúrájának is a megismerésére, ahol a külhoni magyarok élnek.

SYMA Rendezvényközpont2015. május 30-31.Nyitva tartás: 10-18 óráig

A Világfalu hivatalos rádiója a Mercy Magyar Rádió

A V�������� ������������ ��������

www.vilagtalalkozo.hu