28
V V asvári Újság asvári Újság A V ASVÁRI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA • • • XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Vasvár, 2007. január 31. Gazdasági díj az EDS-nek A vasvári tanuszodában 2007. feb- ruár 10–11-én, szombaton és vasár- nap NYÍLT NAPot szervezünk, mely- re szeretettel várunk minden érdeklõdõt. Belépés mindkét napon ingyenes. Nyitva tartás: szombat: 10–18 óráig, vasárnap: 13–18 óráig az intézmény vezetõsége és dolgozói A kistérség gazdaságának fejlesztésében végzett kiemelkedõ és sikeres munkájáért a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara in- novációs díjban részesítette az EDS Magyar- ország Kft.-t. A díj jelentõségérõl a cégveze- tõvel, Dr. Wessely Istvánnal beszélgettünk. (Írásunk lapunk 2. oldalán.) Nagy Gáspár Kossuth-díjas költõt, a Vasi Hegyhát szülöttét január 16-án temették Nagytila- jon. A Tiszatáj, a Katolikus Rádió fõszerkesztõje hosszú szenvedés után hagyott föl véglegesen föl- di csatározásaival. Õ volt az a magyar költõ, aki elõször merte leírni, jóval a rendszerváltás elõtt, hogy 1956-ban Magyarországon forradalom volt, a pesti srácok, az utca népe (nem randalírozók, nem ellenforradalmárok, nem felforgatók) forra- dalmat csináltak, s rést ütöttek a diktatúra kõke- ménynek hitt bolsevik falán. Õ volt az, aki leírta – elsõként – a forradalmár Nagy Imre nevét, s köve- telte, a halottak, hõsök tisztességes temetését, a bûnösök megnevezését. Az idõ fordult, s vele fordult a magyar társada- lom is. Fõleg kifordult magából, s szélkakas mód- jára viselkedett, viselkedik ebben a rendszerváltás- nak nevezett, hitt 17 évben. A Pannonhalmán vég- zett egykori premontrei diák messze jutott Szent Márton hegyétõl. A hegyrõl – mint „szétgurult gesztenyék” a hegyrõl – Nagytilajba is eljöttek, el- kísérték költõapostolukat utolsó útján. Még halljuk Veres András megyés püspök szavait, még fülünk- ben cseng Sebestyén Márta éneke, még csend van a temetõben, százados fenyõfák vigyázzák Nagy Gáspár költõapostol álmát. Vagy ahogyan csak ba- rátai, ismerõsei, a hozzá közelállók, tanárai hívták, Gazsi álmát. Gazsiét, aki – szerénységére jellemzõ- Nagy Gáspár temetése Régi-új tablókép – 50 éve végzett diákok találkoztak – Vasváron 50 éve végzett egy fiúosztály, az ak- kori fiúiskolában. A 33 tanulóból akik tehették, el- jöttek az öregdiákok találkozójára. Az ország minden részébõl érkeztek az egykori diákok, akikkel akkor, 50 évvel ezelõtt igazgatójuk, Ko- vács Ferenc, és tanáruk, Komor András is együtt volt pályakezdõ, s miként a két pedagógus mond- ta, akkor, félszáz évvel ezelõtt, együtt nézték, ho- gyan válnak a fiúk felnõtté. Volt, aki aranymûves lett, volt, aki a MOL-nál igazgatói posztot töltött be, volt, aki építészmérnök, hivatalnok, zenész lett, de ami a legfontosabb, a szülõföld szeretete olthatatlan maradt bennük. Bármilyen irányba is változott a világ, bármilyen hatalmi struktúrák képzõdtek fejük felett, õk tisztességgel kívántak a sors kihívásainak megfelelni. Vasvári fiúk, akik az Idõsek Otthonában, hol egykor iskolájuk volt, rendkívüli osztályfõnöki óra keretében elevenítet- ték fel az akkori idõket. Az elsõ szerelem, a csíny- tevések, a kamaszos világfelfedezés keserédes pillanatait. Az otthon úgy fogadta õket, mintha csak tegnap történt volna az utolsó kicsengetés. A folyosón együtt nézték a barna fotókat, amely a hajdani, mára már jobbára eltûnt Vasvárt ábrázolta. Ott az isko- lánk középen, tõle balra a cuk- rászda, jobbra meg a Zöldfa Szálloda és Hotel látható. A pin- ce támfalát befalazták rég. És sokan már végsõ pihenõre tér- tek. Ezért az emlékezés tavaszil- latú pillanatai mellett a végtisz- tesség virágait is elhelyezték a temetõben osztálytársaik sírján. Majd beszélgettek, sétáltak, em- lékeztek, koccintottak egymás egészségére. A szemekben em- lékkönnyek csillantak, apró fények, szikrák gyúltak, a tortán, a jubileumi 50- es számmal jelzett süteményen szikrát szórt az a kis petárda, majd ellobbant a láng. Az így támadt csendet Benke Tibor törte meg: Jó lenne, ha ezen- túl évente találkoznánk, hisz ki tudja, öt év múlva... A gondolat befejezetlenül maradt. Elhes- segették az örökifjú fiúk, bocsánat, meglett urak, férfiak, akiket feleségeik is elkísértek. (Részletes összeállításunk lapunk 4. oldalán olvasható.) en – amikor megkérdezték tõle: Hogyan merted le- írni Nagy Imre nevét, s hogy 1956-ban forradalom volt, csak ennyit mondott: Nem volt bátorságom nem megírni. (A temetésrõl készült tudósításunkat és a Kossuth-díjas költõvel 2000-ben készült be- szélgetést lapunk 11–13. oldalán olvashatják.)

Vasvári Újságasvári Újság

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Vasvári Újságasvári Újság

VVasvári Újságasvári ÚjságA VASVÁRI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA • • • XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Vasvár, 2007. január 31.

Gazdasági díjaz EDS-nek

A vasvári tanuszodában 2007. feb-ruár 10–11-én, szombaton és vasár-nap NYÍLT NAPot szervezünk, mely-re szeretettel várunk minden érdeklõdõt.Belépés mindkét napon ingyenes.

Nyitva tartás: szombat: 10–18 óráig,vasárnap: 13–18 óráig

az intézmény vezetõségeés dolgozói

A kistérség gazdaságának fejlesztésébenvégzett kiemelkedõ és sikeres munkájáért aVas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara in-novációs díjban részesítette az EDS Magyar-ország Kft.-t. A díj jelentõségérõl a cégveze-tõvel, Dr. Wessely Istvánnal beszélgettünk.(Írásunk lapunk 2. oldalán.)

Nagy Gáspár Kossuth-díjas költõt, a VasiHegyhát szülöttét január 16-án temették Nagytila-jon. A Tiszatáj, a Katolikus Rádió fõszerkesztõjehosszú szenvedés után hagyott föl véglegesen föl-di csatározásaival. Õ volt az a magyar költõ, akielõször merte leírni, jóval a rendszerváltás elõtt,hogy 1956-ban Magyarországon forradalom volt,a pesti srácok, az utca népe (nem randalírozók,nem ellenforradalmárok, nem felforgatók) forra-dalmat csináltak, s rést ütöttek a diktatúra kõke-ménynek hitt bolsevik falán. Õ volt az, aki leírta –elsõként – a forradalmár Nagy Imre nevét, s köve-telte, a halottak, hõsök tisztességes temetését, abûnösök megnevezését.

Az idõ fordult, s vele fordult a magyar társada-lom is. Fõleg kifordult magából, s szélkakas mód-jára viselkedett, viselkedik ebben a rendszerváltás-nak nevezett, hitt 17 évben. A Pannonhalmán vég-zett egykori premontrei diák messze jutott SzentMárton hegyétõl. A hegyrõl – mint „szétgurultgesztenyék” a hegyrõl – Nagytilajba is eljöttek, el-kísérték költõapostolukat utolsó útján. Még halljukVeres András megyés püspök szavait, még fülünk-ben cseng Sebestyén Márta éneke, még csend vana temetõben, százados fenyõfák vigyázzák NagyGáspár költõapostol álmát. Vagy ahogyan csak ba-rátai, ismerõsei, a hozzá közelállók, tanárai hívták,Gazsi álmát. Gazsiét, aki – szerénységére jellemzõ-

Nagy Gáspár temetése

Régi-új tablókép– 50 éve végzett diákok találkoztak –

Vasváron 50 éve végzett egy fiúosztály, az ak-kori fiúiskolában. A 33 tanulóból akik tehették, el-jöttek az öregdiákok találkozójára. Az országminden részébõl érkeztek az egykori diákok,akikkel akkor, 50 évvel ezelõtt igazgatójuk, Ko-vács Ferenc, és tanáruk, Komor András is együttvolt pályakezdõ, s miként a két pedagógus mond-

ta, akkor, félszáz évvel ezelõtt, együtt nézték, ho-gyan válnak a fiúk felnõtté. Volt, aki aranymûveslett, volt, aki a MOL-nál igazgatói posztot töltöttbe, volt, aki építészmérnök, hivatalnok, zenészlett, de ami a legfontosabb, a szülõföld szereteteolthatatlan maradt bennük. Bármilyen irányba isváltozott a világ, bármilyen hatalmi struktúrákképzõdtek fejük felett, õk tisztességgel kívántak asors kihívásainak megfelelni. Vasvári fiúk, akik az

Idõsek Otthonában, hol egykor iskolájuk volt,rendkívüli osztályfõnöki óra keretében elevenítet-ték fel az akkori idõket. Az elsõ szerelem, a csíny-tevések, a kamaszos világfelfedezés keserédespillanatait. Az otthon úgy fogadta õket, minthacsak tegnap történt volna az utolsó kicsengetés. Afolyosón együtt nézték a barna fotókat, amely a

hajdani, mára már jobbára eltûntVasvárt ábrázolta. Ott az isko-lánk középen, tõle balra a cuk-rászda, jobbra meg a ZöldfaSzálloda és Hotel látható. A pin-ce támfalát befalazták rég. Éssokan már végsõ pihenõre tér-tek. Ezért az emlékezés tavaszil-latú pillanatai mellett a végtisz-tesség virágait is elhelyezték atemetõben osztálytársaik sírján.Majd beszélgettek, sétáltak, em-lékeztek, koccintottak egymásegészségére. A szemekben em-lékkönnyek csillantak, apró

fények, szikrák gyúltak, a tortán, a jubileumi 50-es számmal jelzett süteményen szikrát szórt az akis petárda, majd ellobbant a láng. Az így támadtcsendet Benke Tibor törte meg: Jó lenne, ha ezen-túl évente találkoznánk, hisz ki tudja, öt évmúlva... A gondolat befejezetlenül maradt. Elhes-segették az örökifjú fiúk, bocsánat, meglett urak,férfiak, akiket feleségeik is elkísértek. (Részletesösszeállításunk lapunk 4. oldalán olvasható.)

en – amikor megkérdezték tõle: Hogyan merted le-írni Nagy Imre nevét, s hogy 1956-ban forradalomvolt, csak ennyit mondott: Nem volt bátorságomnem megírni. (A temetésrõl készült tudósításunkatés a Kossuth-díjas költõvel 2000-ben készült be-szélgetést lapunk 11–13. oldalán olvashatják.)

Page 2: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG2 2007. január 31.

A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkama-ra (VMKIK) minden évben díjat adományozazoknak a gazdasági társaságoknak, akik atérség gazdaságát jelentõs mértékben fejlesz-tették, ott új munkahelyeket hoztak létre, ez-zel is segítve a hazai foglalkoztatás sanyarúhelyzetén. A térség gazdaságáért járó díjat ahagyományos évzáró ünnepségén adták átSzombathelyen, a VMKIK Honvéd téri szék-házában. A díjazottak között volt a vasváriEDS Magyarország Kft. is. A gazdasági díj je-lentõségérõl, a cég térségi szerepérõl, egy új-fajta munkastílus és munkakultúra meghono-sításáról, a gazdasági társaság elmúlt kilencévérõl beszélgettünk Dr. Wessely Istvánnal, akft. ügyvezetõ-igazgatójával.

– Gratulálok, úgy gondolom, megérdemeltenkerült a VMKIK gazdasági díja Vasvárra, illetveaz EDS Magyarország Kft.-hez!

– Köszönöm a gratulációt, magam és a kollé-gáim nevében is.

– Elevenítsük fel, honnan is indult a cég, smennyien voltak akkor?

– Cégünk, az akkor EDS Hungary Kft. névrehallgató gazdasági társaság 1988 decemberében 14fõvel indult itt Vasváron. Mint adatfeldolgozó cég-hez komoly szakmai elvárásokat támasztottak éstámasztanak üzleti partnereink. Ezért egy merõbenúj munkakultúrát kellett meghonosítani. Az alap-

követelmény alkalmazottainkkal szemben a számí-tógépes ismeret és az idegen nyelv ismerete volt.

– Egy cég sikereit elsõsorban a foglalkozta-tottsággal mérik. Miként állnak ezzel?

– Mint említettem, 14 fõvel indultunk, majdjelentõs piacszerzésnek köszönhetõen ez a lét-szám 2002-ben elérte a 100 fõt. A Vasvár –Rábahídvég – Budapest tengelyre felfûzött EDSMagyarország Kft.-nek 1500 alkalmazottja van.Az adatfeldolgozási ágazatban ez a legnagyobbilyen jellegû hazai cég.

– A piac mely szegmensét sikerült megsze-rezniük?

– Az egyik ilyen ügyfélpartnerünk az autó-gyártás, autókereskedõk, elsõsorban a GM-kör, a másik pedig a bankszektor, a biztosítókköre. Legújabb piaci bõvülésünk a bérszámfej-tés adatainak a feldolgozási területe. 2007-benimmár 30 hazai és nemzetközileg is komolyügyfélnek szolgáltattunk, az elõbb említettbérszámfejtésben 50 ezer ember havi bérada-

tait, túlóráját, teljeskörû elszámolási ada-tait kezeljük. A nem-zetközi bérszámfejtésterületérõl a legna-gyobb megrendelõnk,partnerünk azINFINEON, amely anémetországi székhe-lyû Siemens-csoporttagja. Mindez lefor-dítva a hétköznapoknyelvére azt jelenti,hogy itt történik azosztrák és német gyá-rak teljes bérszámfej-

tése német nyelven. Ilyen munkát más mégnem vállalt be Magyarországon, mert ehhez afeladathoz a német nyelv ismeretén túl a teljeskörû német jogszabályt is perfektül kell ismer-ni és alkalmazni: munkajogi, társadalombizto-sítási, járulékjogi jogszabályváltozások naprakész ismeretét feltételezi ez a megbízás.

– Milyen százalékban oszlanak meg a hazaiés a külföldi megrendelések?

– Volumenét tekintve a hazai és a nemzetkö-zi piacról 50–50%-ban részesedünk. Épp ezértdolgozóinknál a német vagy az angol nyelv fel-sõfokú ismerete alapkövetelmény.

– Kérdés, hogy ehhez a speciális munkakör-höz honnan lehet a komoly nyelvtudással rendel-kezõ munkaerõt biztosítani?

– Vasvár földrajzi elhelyezkedését tekintveszerencsés helyzetben van, mert a Szombathely–Zalaegerszeg tengely és a Körmend – Sárvár ten-gely középpontjában, mondhatni metszéspontjá-ban helyezkedik el. Így dolgozóink is e területek-rõl, és természetesen innen a vasvári kistérségbõlkerülnek ki. A munkaerõ-piacon napjainkban lé-nyegesen jobb, minõségibb a választék, a nyelv-és számítógépes tudás, mint évekkel ezelõtt. Ami-kor indultunk, külön számítógépes tanfolyamotkellett szerveznünk, ahol dolgozóinkat külön ne-kik szervezett tanfolyam keretében kellett megta-nítanunk a szükséges számítógépes ismeretekre.

– Érzi a rangját a VMKIK gazdasági, innová-ciós díjának?

– Nagyon komoly elismerésnek tartjuk, hisz atérség gazdaságfejlesztõ, munkahelyteremtõmunkáját ismerte el ezzel a VMKIK. Külön büsz-keséggel tölt el, hogy a kistérség ajánlására, fel-terjesztésére kaptuk meg, s ezzel a díjjal méltat-ták azt a tevékenységet, amit kifejtettünk annakérdekében, hogy a térségben, Vasváron, Rábahíd-végen, (Olaszfán az egykori általános iskola épü-letében EDS-raktár létesült) újfajta munkakultú-rát sikerült meghonosítanunk, s elismerték amunkahelyteremtés terén végzett munkánkat. Ezkomoly társadalmi elismertséget jelent.

– A munkakörülmények, túlzás nélkül mond-hatjuk, nyugat-európai szintûek az EDS-nél. Akvalifikált munkaerõ bérviszonyai is ilyen ró-zsásak?

– Bérviszonyaink a megyei átlag felettiek, denagy a szóródás annak megfelelõen, hogy ki mi-lyen munkakörben és kvalifikációval dolgozik.Mint annyi más területén az életnek, itt is nõie-sedünk, alkalmazottaink 80%-a hölgy, s csak20%-a férfi.

– Az EU bõvülésével párhuzamosan aztmondják, hogy a nemzetközi munkaerõpiaconegyre kiélezettebb a piaci versengés. Önök ebbõlmennyit érzékelnek?

– A konkurenciaharc óriási az adatfeldolgo-zás területén, elsõ számú konkurens India. Minttényt említem, hogy ott az EDS-nek 20 ezerdolgozója van! Szerencsére az EDS kiemelt tér-képén mi is szerepelünk, s egy éven belül 2ezerre nõhet a dolgozói létszám, s valószínûsít-hetõen az export aránya is nõ majd. Itt a régió-ban nagy növekedést nem tervezünk, legfeljebbaz üres kapacitást, 20–30 munkahelyet töltjükfel. A cég részesedését a piacon egy plasztikusszámmal érzékeltetném: az EDS MagyarországKft. éves forgalma 13 milliárd forint volt az el-múlt évben.

– További sikereket kívánunk!– Köszönöm.

– bodorkós –

Térség Gazdaságáért Díj az EDS-nekBeszélgetés Dr. Wessely István ügyvezetõ-igazgatóval

Page 3: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 32007. január 31.

Január 27-én szombaton délután a Berzse-nyi Dániel Fõiskolán ünnepséget és emlék-ülést tartott a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egye-sület. A jeles népmûvelõ születésének 85. ha-lálának 20. évfordulóján a legendás fõiskolaitanárra, dr. Kiss Gyulára emlékeztek az egy-kori tanítványok, népmûvelõk. A fõiskola em-léktáblájánál koszorút helyeztek el, majd Ta-nai Erzsébet népdalokat énekelt, a megemlé-kezõk végül együtt énekelték el a „Megkötömlovamat...”

Köztünk lehetne még, de aki életében kétvégén égeti a gyertyát, mint õ, az, sajnos hamarelmegy – idézte fel Gyula bácsi alakját Horváth

György, Szombathely Megyei Jogú Város Kul-turális és Oktatási Bizottságának és a Dr. KissGyula Kulturális Egyesületnek az elnöke.

Az egykori Faludi gimnazista, késõbbi fõ-iskolai tanár kirándulásai is legendásak vol-tak. Amikor Szabolcs-Szatmár megyébe or-szágjárásra vitte népmûvelõ szakos hallgatóit,a kirándulást a csempeszkopácsi templombankezdte. Mert az ember már csak olyan, hogy ahozzá közel lévõ dolgokat nem becsüli.

A koszorúzást követõen a szakmai konfe-rencia résztvevõi a fõiskola új aulájában gyûl-tek össze, ahol Pásthi József, az Ikervári Álta-lános Mûvelõdési Központ igazgatója VeresPéter „Ha nem lehettél szálfa” címû versétmondta el. A résztvevõket professzor dr.Gadányi Károly, a Berzsenyi Dániel Fõiskolarektora köszöntötte, majd felidézte Gyula bá-csi legendás alakját. Ismeretségük még 1972-ben kezdõdött, amikor õ Muraszombatról ke-rült Szombathelyre. Kiemelte az egykori fõis-kolai tanár, folyóirat-szervezõ, mûemlékvédõ,honismereti kutató sajátos egyéniségû, senkimással össze nem téveszthetõ pedagógus alak-

ját, akinél az index elõbb röpült ki a folyosóra,mint a vizsgázó diák. Õ a polihisztort tiszteltebenne, aki ismerte az ország zegét-zugát, az er-délyi templomokat éppúgy, mint Aquila Jánosõrségi, s Mura-vidéki freskóinak világát.

A szakmai konferencián a népmûvelés idõ-szerû kérdéseirõl or-szágos hírû elõadókbeszéltek. CsomaGyula androgógus aközmûvelõdésben ésfelnõttképzésben azegész életen át tartó ta-nulást hangsúlyozta,Dr. Nagy Mihály azOktatási és KulturálisMinisztérium osztály-vezetõje a kultúrárólés a paradigmaváltás-ról szólt, Dr. FodorPéter, a Fõvárosi Sza-bó Ervin Könyvtár fõ-igazgatója pedig akorszerû könyvtár és annak kultúraközvetítõszerepét hangsúlyozta. Szuggesztív elõadásá-ban a fõvárosi intézmény 2 milliárdos beruhá-zását, annak elõnyeit is hallgatósága elé tárta.Nem az a kérdés, hogy mennyi pénz jut a kul-túrára, hanem az, hogy mennyi a kultúra a gaz-daságban. Az elõttünk járó országok jól tudjákezt, számukra a legjobb befektetés a kulturálisberuházás, míg nálunk méricskélni kell.

Ezt követõen a díjazottak vehették át a„Közösségi Kultúráért” kitüntetõ okleveleket.A díjakat az egyesület elnöke, HorváthGyörgy, és dr. Kiss Gyula leánya, FarkasnéKiss Virág adták át. A díjazottak elsõ csoport-jában kapott oklevelet: Szabó Károlyné, Mol-nár Sándor, a Boglya Népzenei együttes ésSejberné Szabó Mariann. Vasvár kitüntetettjétKovács Tilda alpolgármester és a felterjesztõ,az Ungaresca tánccsoportot vezetõ HorváthJános, közismert nevén „Gedi” is köszöntötte.Kulturális mûsorral a Fülemüle Népdalkörkedveskedett.

Az emlékülés narrátora így méltattaSejberné Szabó Mariann szakmai munkáját:„A vasvári pedagógus az 1990-es évek elején

– hosszú idõ után – megszervezte a Palotásnéptánccsoportot Vasváron. A csoport melléaz õ kezdeményezésére alakult népzeneiegyüttes is, mely napjainkban is mûködik, mi-ként az õ kezdeményezésére indult az iskolainéptáncoktatás is. Bekapcsolódott a Szivár-

vány Alapfokú Mûvészetoktatási Intézménymunkájába. Szervezésében Vasváron nagyonjó gyermekcsoport mûködik. Közben képesí-tést szerez a tánc és dráma tagozaton. Az irá-nyítása alatt mûködõ osztályok a vasvári kul-turális élet résztvevõi. Minden nagyobb ese-ményen színvonalasan képviselik a néptánckultúrát. Vasvár városát reprezentálva külföldiszerepléseken a magyar néptánc követei. Sze-mélyisége példa lehet arra, hogy kulturáliséletünkben a néptánc-hagyomány ápolásátfelnõtt korban is el lehet kezdeni, és magasszinten lehet mûvelni.”

A díjazottak második csoportjában okleve-let kapott Pungor János (posztumusz), a TITVas megyei igazgatója, a díjat felesége vette át.Káldos Gyula, a celldömölki városi könyvtárnyugalmazott igazgatója, Dumovits Istvánhorvátzsidányi plébános, Földesiné NémethCsilla, a kõszegi Béri Balog Ádám ÁltalánosIskola tanára, táncpedagógus. Meglepetéskénta „nagy labda titka” címû produkció követke-zett, melyet kõszegi gyermekek, Csilla néni ta-nítványai adtak elõ, a kitüntetettet külön kö-szöntötte Huber László, a város polgármestere.

A díjazottak harmadik csoportjában okleve-let vehetett át: Molnárné Szabó PiroskaKemenesmagasiból, Balogh Péter a RumiRajki István Mûpártoló Kör vezetõje, LaczóLászló pedagógus, Magyarszombatfa polgár-mestere, s Milkó István nyugalmazott általá-nos iskolai igazgató. Záró blokként a Magyar-szombatfai citerazenekar adott mûsort.

Az emlékülés résztvevõi ezt követõen fe-hér abrosz mellett, állófogadás keretében be-szélgettek a kultúra jelenlegi helyzetébõl.

– sok –

Kiss Gyula emlékülésSejberné Szabó Mariann közösségi kultúráért díjat kapott

Page 4: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG4 2007. január 31.

Ötven évvel ezelõtt 33 fiú végzett Vasvá-ron, az akkori fiúiskolában. Íme az általánosiskola 8. osztályát befejezõk névsora: AmbrusLászló, Benke Tibor, Fabók Tibor, Farkas Im-re, Frigy Tibor, Horváth Endre, Horváth Ist-ván (an.: Kiss Emerencia), Horváth István an.:Horváth Mária), Kiss Vince, Kovács István,Kovács József Gyula, Kovács László, Laki Jó-zsef, László László, Lukács József, MolnárGyõzõ, Molnár Lajos, Dr. Molnár Imre, NagyGyula, Nagy István, Nagy János, NotterpekIstván, Novák Péter, Pasics Tibor, Radnai Im-re, Simonovics Károly, Dr. Szabó Pál, SzabóZoltán, Szita Elemér, Török Attila, Dr. VargaAntal, Mészáros József.

A TANÁRI KAR: igazgató: Kovács Ferenc;tanárok: Dr. Sütõ Miklósné, Kelemen József,Szabó József, Szakály János, Zöld Gábor.

A hajdani fiúiskolában apjainkban a VasMegyei Idõsek Otthona mûködik. Így hát ért-hetõen a találkozó fõ szervezõje, Benke Tiboraz otthon vezetését kérte meg, hogy az 50 évesjubileumi találkozón az egykori Alma mater-ben, a mai Vas Megyei Idõsek Otthonában gyü-lekezhessenek. Az otthon vezetése támogatta akezdeményezést. A szívélyes vendéglátásért azöregdiákok köszönetüket fejezték ki.

S eljött a várva-várt nap. 2007. január 20-án szombaton délelõtt az otthon közösségi ter-mében gyûltek össze. Abban a teremben,amelyben egykor osztályterem volt, majd tor-naterem lett belõle.

A hajdani végzõsök – csupa fiúból állóosztály – 19 tagja jött el a nem mindennapi ta-lálkozóra. A 33 fõs osztályból heten már nemélnek, hárman szociális otthonban élik min-dennapjaikat, négyen pedig nem tudtak eljön-ni a vasvári találkozóra.

(Az iskola 1988-ig mûködött a mai IdõsekOtthona épületében, majd amikor elkészült Vas-váron a térség legnagyobb és legkorszerûbbnekszámító intézménye, a Kardos László ÁltalánosIskola, akkor az intézmény kiköltözött az egyko-ri egyházi tulajdonban lévõ épület falai közül.)

A hajdan fiatalos csapat mára deres halán-tékú urak társaságává érett. 50 év érlelte õketis, tanáraikat is. Egykori igazgatójuk, KovácsFerenc is itt Vasváron kezdte pályáját, és Ko-

mor András is. A találkozóra mindketten eljöt-tek, és a tanulókkal, mai hatvan év feletti fér-fiakkal együtt elevenítették fel az egykori él-ményeket. Komor András tanár, tiszteletbenálló karnagy akkor, 50 éve amolyan mindenestanár volt a felsõ tagozaton. Alkotmánytant,mértant, rajzot, éneket tanított. Bandi bácsimeghatottan emlékezett vissza: Együtt vol-tunk fiatalok, a szemünk láttára sarjadtatok

férfivá. Nekem nagyon sokat jelentettetek. APál utcai fiúkat és a Légy jó mindhalálig címûszínmûvet is eljátszottuk. Többetek tekintetétlátva úgy vélem, ti is szereplõi voltatok e kétszínmûnek. Nemrég voltam egy másik talál-kozón, ahol csupa öregasszony ült velemszemben. Itt pedig csupa délceg, vidám úrral

találkozom. Ez külön öröm szá-momra. Szinte mindenki teljes éle-tet élt közületek.

A rendkívüli osztályfõnöki órakeretében a véndiákok csak mesél-tek, meséltek. Az egyes pályaké-pek tükrében kibontakozott magaa történelem is, amelynek aktívformálói voltak a Vasvárról kiröp-pent vagy éppen itt maradt hajdanidiákok érett férfiként, mérnökként,kutatóként, aranymûvesként, hiva-talnokként, igazgatóként, zenész-ként, egyszerû alkotó emberként

élve meg ezt az ötven évet.A több mint két órás beszélgetést követõen

a temetõbe vezetett a 19 felnõtt férfi és az õketelkísérõ asszonyok, feleségek útja, aholBenke Tibor vezetésével virágot helyeztek azelhunyt osztálytársak sírjaira.

A temetõbõl visszatérõk a fõbejárat elõttismét összegyûltek egy közös fotózásra. Ko-vács Ferenc igazgatóval és Komor Andrással,hajdani tanárukkal együtt. A 21 férfi, majd a

kísérõ hölgyek, családtagok együtt fotózkod-tak. Egy pillanatra csend lett a januári tavasz-ban. Hisz fél évszázad egy teljes emberöltõ-nek számított nem is olyan régen. Ki tudja, ötév múlva mennyien leszünk? – töprengtek eltöbben is. Majd az épület folyosójára lépve,miközben együtt nézegették az egykori, 50évvel ezelõtti Vasvárról készült fotókat, emlé-keztek. Emlékszel? Ott volt a cukrászda, ott

baloldalon, abban az épületben, ott szembenpedig az iskola, emitt jobbra meg a Zöldfa fo-gadó. Az épületre késõbb emeletet húztak, s apince, és annak támfala is elenyészett az idõ-ben. Miként a történelmi belváros is elbontás-ra került.

Majd díszebédnél tovább beszélgettek,anekdotáztak az egykori virgonc fiúk, akikmára megszelídült, idõsödõ férfiakká lettek,ám akiket kiváló humorérzékük soha nemhagyott cserben. Együtt nézegették a fiúk, fi-atalos humorú öregdiákok a családi fotóalbu-mokat, s azokat az évtizedekig õrzött felvéte-leket, amelyek akkoriban készültek, még fe-kete-fehér fototechnikával. Hol volt akkormég a színes fotótechnika? Hol volt akkormég a digitális fényképezés, az Internet, amûholdas televíziózás, a kommunikációsforradalom. Akkoriban más forradalom zaj-lott. Ám létük, életük aligha volt unalmas, él-ményben szegény. Sõt. Az elmesélt és ismétátélt történetek hallatán azt hiszem, nagyonis gazdag élményeket raktároztak el abban aképzeletbeli, életbe bocsátó iszákban. A hal-lottak arról tanúskodtak, hogy a fiúk jó isko-lát kaptak, s becsülettel kijárták az élet isko-láját is, õk 33-an, akik közül most 19-enegyütt fiatalodtak a szombaton együtt elköl-tött ebéd, 50-es számot viselõ jubileumi tor-ta, s a kitûnõ borok segítségével.

(Kép és szöveg: Bodorkós András)

50 éve végeztek Vasváron

Page 5: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 52007. január 31.

A 100 éves Dominek Józsefet köszöntöttékjanuár 8-án, hétfõn délután Vasváron, a VasMegyei Idõsek Otthonában. A matuzsálemkorú férfi 1907. január 8-án született Ostffy-asszonyfán. Az otthon életében õ a másodikmatuzsálem korú ünnepelt, az elsõ Nagy Má-ria volt.

A születésnapi ünnepségre érkezett vendé-geket az intézet igazgatója, Kiss BódogZoltánné üdvözölte, majd a helyi óvodások,általános és középiskolások, az ÕszirózsaNépdalkör adott mûsort a 100 éves férfi tisz-teletére.

Köszöntötte az ostffyasszonyfai születésûférfit V. Németh Zsolt, Vasvár város polgár-mestere is, aki a születési év, 1907 történelmieseményeit is prezen-tálta. Bemutatva aztaz évet, amikor a zse-niális magyar festõ,Csontváry KosztkaTivadar megfestette amonumentális Cédrusképét, s felszállt Né-metországban az elsõZeppelin léghajó. Hi-ába, 100 évvel ezelõtta világ nagy várako-zással nézett a jövõelé, miként Jóska bá-csi is, aki hétgyerme-kes család legfiata-labb tagja volt.

Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyûléselnöke egy díszkosarat adott át az ünnepelt-nek, majd a falubeliek üdvözletét hozó GecseJózsef, Ostffyasszonyfa polgármestere, és ajegyzõnõ, Sebestyén Zsuzsanna adták át aján-dékaikat és jókívánságaikat. Eljött az ünnepel-

tet köszönteni Gregorich Ferenc is, aki 95éves koráig gondozója volt az ünnepeltnek, sakit jutalmul barátságával ajándékozott megDominek József, aki civilben suszter volt. Aszülõfalu köztiszteletben álló cipésze kitûnõmesterember hírében állt. Keze alól még 85éves korában is csodálatos gojzervarrott cipõkkerültek ki.

De mi a hosszú élet titka? – tették fel a kér-dést többen is az ünnepeltnek. Kiss BódogZoltánné igazgató úgy vélte, hogy ennek titkaa stresszmentes élet lehet, hisz Jóska bácsi egyfalusi komfort nélküli lakásban élt egyedül, denem magányosan szülõfalujában. A földespadlójú lakásban sem villany, sem fûtés, semvilágítás nem volt. A nõtlen férfi, a cipészmes-ter természetes módon a Nappal feküdt és aNappal kelt. Ez a bioritmus határozta meg hét-köznapjait, ünnepeit.

S honnan érkeztek Jóska bácsit köszöntenia rokonság tagjai, az ünnepelt testvéreinek le-származottai, gyermekei, unokái, sõt déduno-kái? Miként Ostffyasszonyfán mondanák, aszélrózsa minden irányából. Az egyik unoka-húga Szombathelyrõl, Dominek Anna szín-mûvésznõ pedig Veszprémbõl jött el ünnepel-ni Jóska bácsit leányával, Cserhalmi AnnaKrisztinával, akit csak Pankának becéznek. Aszínmûvésznõ köszöntõjében elmondta, hogyJóska bácsi életfilozófiája egyszerû volt: Min-dent úgy kell elfogadni, ahogyan van.

Jóska bácsi egyik nõvérének fia, az író Du-nai Ferenc volt, kinél Budapesten egészen1945-ig élt, s csak a háború alatt jött vissza szü-lõfalujába, Ostffyasszonyfára. A Németország-ban élõ unokahúga, Tünde Lanstuhl-ból, a fran-cia határ szomszédságából futott be, az õ leá-nya pedig Kaliforniából repült Európába, s ér-kezett édesanyjával együtt Vasvárra. Az ifjú

hölgy amúgy rajzfilmkészítést tanul az USA-ban. Kamerával örökítette meg a jeles ese-ményt, hisz 100 év még az óceán túlpartján isritkaság.

Az ünnepelt megköszönte szülõfaluja pol-gármesterének, hogy a településen cipészként

szolgálhatta a tisztességes és egyszerû embe-reket. Ez a településnek is nagy tisztesség –mondta beszédében a polgármester.

A meghitt, egyórásra sikeredett ünnepségvégén a 100 éves Dominek József elfújta aszületésnapi torta gyertyáit, majd az óriás sü-teményt együtt fogyasztották el az ünnepeltek.

– Bodorkós –(Képgaléria: Dominek József 100 éves)

100 éves férfi köszöntése

VÉLEMÉNYOLDAL

SzeretetpiárVasváron az idõsek otthonának ün-

nepségén nézem a szállodai minõségûotthon lakóinak arcát. Nyomát sem látomdepressziónak, levertségnek, félelemnek,pláne nem a szomorúságnak. Az otthonlakói ünnepre gyülekeznek. Az épp 100éves Dominek Józsefet köszöntik szüle-tésnapján, január 8-án. Teszik ezt olyanegyszerûséggel, miként falujukban va-sárnaponként templomba jártak, vagyamilyen egyszerûséggel tisztelték szülei-ket, tanítójukat, s a mindennapi kenyeret.Hiába, más idõk, más generáció.

Odakinn márciusi tavasz van tél he-lyett, idebenn, a vasvári idõsek otthoná-nak nagytermében, minimum nyár fogad-ja az ünnepeltet és a vendégeket. Minden-ki lázas izgalommal készülõdik. A négy-csillagos szállodai minõség nem csak akomfortban, a bútorzatban, a felszerelt-ségben, az otthon tisztaságában van jelen,de ami ennél is fontosabb, jelen van az ottdolgozók lelkében, szívében.

Munkájukat a Vasvári Újság fõszer-kesztõjeként a kezdetektõl fogva volt al-kalmam látni, tapasztalni. Azt is, mikéntbánnak az idõs emberekkel, azokkal, akikélemedett koruk ellenére is tettvágytól ve-zérelve vesznek részt a közösségi progra-mokban, most éppen Jóska bácsi köszön-tésében, sõt alkalmanként a város életében.

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezta légkört, ezt a munkát, nem tudnám meg-tenni. Viszont egy modern kifejezést haddcitáljak: Szeretetpiár. Ez annyit jelent azén olvasatomban, hogy le a kalappal az in-tézet munkatársai elõtt. A Vas MegyeiIdõsek Otthona rövid idõ alatt méltán válta város és a megye közmegbecsülésnekörvendõ intézményévé. Hírneve kitûnõajánlólevél a megye határain túl is.

Boldog új évet minden kedves lakó-nak! Boldog új évet az ott dolgozóknak,az intézmény vezetésének!

– Bodorkós –

Page 6: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG – IRODALMI OLDAL6 2007. január 31.

Nagyon vártuk már az elsõ városi bált Vas-vár új impozáns kulturális központjában. Anovemberi Erzsébet-napi „próbabálon” úgytûnt, hogy kicsire sikeredett bálok számára.Nos, most kellemesen csalódhattunk, meg-nyugodhattunk. Örömmel tudósíthatom, hogya 140 fõ bõven elfért az alsó térben, az emele-ti galérián és a kistermekben. Sõt, még újabb30–40 fõnek jutott volna hely. Remélem, ha-marosan szükség lesz rá!

Az érkezõk 6-féle valódi pálinkából vá-laszthattak 2 cl kóstolót, toroköblítõt. A rituá-lis, melengetõ fogadtatás jólesett.

Idõben érkeztünk, így az emeletrõl szem-ügyre vehettük az utánunk érkezõket. Az „élõközvetítés” kielégítette egészséges kíváncsisá-gunkat. (Javaslom, hogy a galéria negyedik ol-dalán is szûkebb asztalsor melletti egyoldalúültetéssel alakítsanak ki további panorámát.)

Jó volt látni az ismerõs arcokat, az után-pótlást, az új alkalmi ruhákat, a fodrászokalkotásait, a tündérkert remekeit, a fiatalokatés a jól tartjuk magunkat társaság tagjait.Nem a pletyka mondatja velem, de önkéntes

bevallás alapján egy 8 fõstársaság életkorának összegepontosan 500 év volt, jövõremár az infláció miatt 508lesz! Ja kérem, élni tudnikell!

20 órakor szép percek kö-vetkeztek. Narrátorunk, SzépBence vázolta-ecsetelte az estprogramját. Bencénk a múlthéten még Egerben heveske-dett a megyebálon, mert Õ ottis tuti befutó. Nem véletlen,kuruc vér csörgedezik erei-ben, hisz a vasvári Béri Ba-logh Ádám középiskolábanérettségizett. Az általa felkértV. Németh Zsolt polgármester úr az emberekbálozó kedvére hivatkozott, utalt a több ezeréves szokás, hagyomány szükségességére,ápolására, közösségi igények kielégítésére.

Köszöntõ szavai végül pezsgõs koccintásraszólították a bálozókat. Nem kellett kétszermondania – erre jó a hallásunk (is) – koccin-tottunk elõször és még spontán sokszor a ké-sõbbiek folyamán.

Aztán a nyitó-tánc következett.Az ifjú vasvári pá-ros (Csoknyai Bar-bara és GorzaZsolt) élt a tér lehe-tõségével, szépenkeringõztek, majd apolgármester uratés a helyi first ladytvitték táncba. Ezzelkezdetét vette a vá-rosi bál. Beindultaka táncos lábak, éb-redezhettek avágyak… A tánclehetõség ahhoz,hogy felfedezzüktestünk és partne-

rünk adottságait, elfogadjukolyannak, amilyen és felfe-dezzük egymás szabadságát,lehetõségeit, lelkiségét, krea-tivitásunkkal hódítsunk, ill.ragaszkodásunkat, hûségün-ket hangsúlyozzuk. Hú, erreigyunk! Kedves Olvasó,egészségünkre!

Rövidesen a vacsora kö-vetkezett. Itt jegyzem meg,hogy a vacsora alatt polgár-mester úr minden asztalt fel-keresett és mindenkivel koc-cintott. Nagyon szép gesztusvolt.

A két pincér nonstop fel-alá lépcsõzhetett,mire a két napja kímélt gyomrok lecsillapod-tak, telítõdtek. A vacsora jóízû, bõséges, ízlé-sesen tálalt volt. Minden elismerésünk Éváé!

A toroköblítõk, lélekmelegítõk, májnyagga-tók, vesesürgetõk, higítók és ásványvizek mi-nõsége, árszínvonala az alkalomhoz illõ, mér-sékeltnek mondható. Józsi szereti és tisztelivendégeit. Ezért hívják, kérjük Õt (is).

22 órakor bomba robbant. MegjelentSolymos Tóni a nóta és tánc egyik „körözöttterroristája”. Az ének- és zeneszilánkok min-denkit elértek. Kivétel nélkül megszórt ben-nünket. Alig gyõztük szedni a lábunkat, ferge-teges táncba menekültünk. Nem hencegek, deTóni felfedezte körünkben a dalos pacsirtát ésegy strófára az orrom alá nyomta a mikrofon-ját (túszejtési akciónak is tekinthetõ). Erre úgytûzbe jöttem, hogy Tóni jellegzetes egylábasugrálását is bemutattam, mire Õ: „Minthacsak én lettem volna!”.

Az 50 perces önkívület végeztével, Tóniéktávozása után siratóének következett, zeneka-runk egy kis ideig nem volt kompatibilis. Aztánaz Albatrosz is összeszedte magát, s megpró-báltak minden igényt kielégíteni. Kedvük ésmozgósító képességük feltûnõen javult egy-egy pluszpénzes megrendelés hatására. Függõklennének õk is? (Gondolom, a kedves olvasó isérzi, hogy nagyon sokan sokféleképpen füg-günk már! Nem kéne valakiknek ellógni?)

Éjfélkor tombolahúzás következett. Mind a41 tárgy gazdára talált, a szerencsésebbeknektöbb is jutott, a pechesebbeknek csak afélcédulák. A szervezõk ezúton is köszönik afelajánlók értékes adományait, amelyekkelhozzájárultak a bál nívójának emeléséhez.Egyébként az idei bálhoz jótékonysági akciónem járult a nullszaldó miatt.

A szombat esti láz vasárnap hajnali ötigtartott. Errõl a lázról nem kérdeztük orvosun-kat és gyógyszerészünket.

Ha lehet, bálozni kell! Lázas állapot várha-tó még: február 10-én SZM-bál, február 17-énsportbál. Ott a helyünk!

Aztán jöhet a böjt...UJ

XI. városi bál

Page 7: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG – IRODALMI OLDAL 72007. január 31.

2007. december 20-án a város vezetése ün-nepségre invitálta a hátrányos helyzetû gyer-mekeket s családjaikat. 25 gyermek kapottmeghívást, hogy hívja testvéreit, szüleit a Vá-rosháza dísztermébe. Az ünnepi alkalomrafeldíszített nagyteremben V. Németh Zsoltpolgármester köszöntötte a megjelent mintegy70 fõs közönséget, köszöntõjében többek köztkitért arra, hogy a karácsony leginkább a csa-ládok ünnepe, de széles társadalmi összefogásis szükséges ahhoz, hogy a nehéz helyzetûcsaládok számára is örömteli legyen. Különö-

sen fontos nekünk a gyermek, aki a jövõnketjelenti és itt nagycsaládosokról lévén szó,többszörös köszönet a családok áldozatválla-lásáért is. Köszöntõjében kitért arra is, milyen„kis lépéssel is lehet” nagyot segíteni, hiszena Gyermekétkeztetési Alapítvány az adomá-nyait az ún. 1%-os személyi jövedelemadófelajánlásokból finanszírozza. Az ünnepi sza-vak után átadta a Gyermekétkeztetési Alapít-vány 20 kg-os csomagjait és az ELMÜ szalon-cukor ajándékát.

Az összejövetel karácsonyi hangulatú kul-turális programmal zárult, a Városi Zeneisko-la tanárai és növendékei, valamint a KardosLászló Általános Iskola diákjainak közremû-ködésével.

Minden meghívott család képviseltette ma-gát és láthatóan örült a segítségnek. Az önkor-mányzat is lehetõségeihez mérten minden se-gítséget megad a családoknak, részben sajáterõbõl, részben az adódó pályázati lehetõsé-gek kihasználásával.

Az alapítványés az ELMÜ

Ahogy a városunkban több helyütt, azáltalános iskolában is többféle módon ké-szültek az ünnepekre. A december 1-jei na-gyon jó hangulatú sportnapot, a 8-i Miku-lás-kupát követte a sorban a 13-án, Lucanapján megrendezett Karácsonyváró dél-után, melyrõl a következõ néhány gondolat-ban olvashatunk Sejberné Szabó Mariannfõszervezõtõl.

„…Egész délután finom illatok terjengtek,szorgos kezek dolgoztak az aulában. A népessereg karácsonyi díszeket, gyertyatartókat,szebbnél szebb képeslapokat, ajtódíszeket, al-kalomhoz illõ faliképeket készített. A kiseb-bek körében nagyon népszerû elfoglaltság

volt a mézes-sütemények készítése, amit ma-gokkal díszítettek. Miután kisült a sok finom-ság, hamar üresek lettek a tálcák.

A délután végére a fenyõfából is kará-csonyfa lett – fogalmazta meg az egyik kis ne-buló. A gyerekek díszbe öltöztették azt is. Aszülõk jóvoltából különbözõ ízû, finom teákat

fogyaszthattunk. Külön érdekesség volt anégyféle cukor, amik közül választhattunk azédesítéshez.

A szervezõk nevében köszönöm mindentanár-társamnak, szülõknek, a SzivárványAMI tanárainak, a konyha dolgozóinak, a di-ákönkormányzat képviselõinek, hogy segítet-tek a délután megvalósításában!”

Folytatódott a sor az immár hagyományosKarácsony hangversennyel 20-án. A közönségsoraiban ülõk közül többeknek a szemébe si-került ismét könnyeket csalni. Akik errõl gon-

doskodtak: az énekkarosok gyönyörû dalok-kal, a 4. osztályosok a Betlehemes játékukkal,a zeneiskolások hangszeres szólóikkal, a sza-valók, a Mûvészeti iskola néptáncosai tánc-színházi produkciójukkal.

Mindezeknek méltó környezetet teremtett akarácsonyfával és a mûvészeti iskola kézmûvestanszakosainak alkalomhoz illõ kiállításával dí-szített aula. A fülünkkel, szemünkkel érzékelhe-tõ szépségeket gazdagították Horváthné TóthMária igazgatónõ zárógondolatai.

Karácsonyváró délutánKészülõdés az általános iskolában az ünnepekre

A vasvári BÉRI BALOGH ÁDÁMGIMNÁZIUM, POSTA-ÉS BANKFORGALMI

SZAKKÖZÉPISKOLA, KOLLÉGIUM(OM azonosító: 036740)

A Savaria TISZK tagiskolája,ECDL vizsgaközpont

az alábbi képzésekre várja a nyolcadik osztályos tanulók jelentkezéséta 2007/2008-as tanévben

• Gimnáziumi képzés (4 év), tagozatkód 01• Szakközépiskolai képzés (4+1, illetve 4+2 év)

– Kereskedelem-marketing, üzleti asszisztens szakmacsoport, tagozatkód 11– Közgazdaság szakmacsoport, tagozatkód 12

• Érettségire épülõ képzéseink (jelentkezési határidõ: 2007. február 15.):– postai ügyintézõ– tanulószerzõdéssel, ösztöndíjjal!– logisztikai ügyintézõ– banki szakügyintézõ

• Felnõttoktatás esti tagozaton (4 év) • Kollégiumi elhelyezést biztosítunk!

Címünk: 9800 Vasvár, Járdányi u. 13. • Tel.: (94) 573-142Web: www.bbap-vasvar.sulinet.hu • E-mail: [email protected]

Page 8: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG8 2007. január 31.

December 17-én Szentpéterfán a Ki-sebbségek Napja alkalmából kitüntetéseketadtak át a megyénkben élõ nemzeti, etnikaikisebbségek egy-egy reprezentánsának. El-ismerést kapott Kánya László a 2002-benalakult vasvári Cigány Kisebbségi Önkor-mányzat elnöke is, aki Vas Megye Önkor-mányzata Szolgálatáért Kisebbségekért Ta-gozata elismerésben részesült.

A horvát nemzetiségû falu kultúrháza zsú-folásig megtelt, talán a színpompás ünnepimûsornak köszönhetõen. Fellépett a szentgott-hárdi szlovén kamarakórus, a Kõszegfalvi Né-met Asszonykórus, a vendéglátó SzentpéterfaLjubicica kórusa és horvát tamburazenekara,valamint a Pannon Cigányzenekar.

Köszöntõk hangzottak el a helyi kisebbsé-gi önkormányzat, valamint a megyei közgyû-lés szakbizottságának vezetõi részérõl. Ezt kö-vetõen vehette át Szukics Mariann a szlovén,Kõszegfalvi Ágnes a német, Kohuth Miklós ahorvát és Kánya László a roma kisebbség ré-szérõl az elismeréseket.

Mielõtt Majthényi László a megyei önkor-mányzat alelnöke átnyújtotta a díjat városunkkisebbségi vezetõjének, Zsámboki Árpád, akisebbségi és külügyi bizottság titkára ismer-tette a szakmai indoklást.

E szerint Kánya László helyesen ismertefel, hogy a többszörösen hátrányos helyzetûhegyháti térség cigánysága érdekében min-den lehetséges eszközt, partnerséget és kez-deményezést fel kell használni, mivel a helyiés térségi munkaerõpiacról szinte teljesen ki-szorultak a többnyire segéd- és betanítottmunkát végzõ romák. Határozott érdekvédõ-ként lépett fel, összefogta a térség kisebbségiés települési önkormányzatait, megalakítvána Cigány Érdekvédelmi Társulást. Ezen belülegyeztetve, összefogva munkálkodnak arossz foglalkoztatási helyzet javítása érdeké-ben, s máris értek el eredményeket. Kezde-ményezései megértésre találtak a munkaügyiközpontnál és a civil szervezeteknél is. Sokatfáradozik azért, hogy a nehéz helyzetû kistér-ség cigány munkanélkülijei részt vegyenek a

közmunkákban, s biztosabb megélhetési le-hetõségeket is találjanak, akár a magánvállal-kozásoknál is. Szervezõ, egyeztetõ munkájátkellõ szívóssággal képes végezni. Hathatóslépéseket tett nem csak a vasvári, de a kör-nyékbeli cigányság lakáskörülményeinek ja-vításáért is. Sokattesz a roma kultu-rális hagyományokfelelevenítéséért,zenészként is hír-nevet szerzett. Ká-nya Lászlóról ösz-szegzésképpen el-mondható, hogyeredményes, jószervezõképességûroma vezetõ.Olyan ember, akijózanul mérlegelveképes megtalálni asikeres kisebbségipolitika megvalósí-tásának kereteit.

Vasvár önkormányza-tának nevében a jelenlé-võ Kovács Tilda alpol-gármester szívbõl gratu-lált a kitüntetettnek, ésátadta neki – a megyeimellett – a város különelismerését is.

A megyei ünnepségután rövid interjútkértünk a vasvári díja-zottól:

– Kánya Úr, gratulálunk az elismeréséhez!Miként értékeli ezt?

– Arra buzdít, hogy az eddiginél is többettegyek a cigányság helyzetének javításáért.

– Milyen további lehetõségekre számít etéren?

– Tavaly bekerültem a megyei közgyûléskülügyi és kisebbségi bizottságába, hozzáte-szem, a megyében 19 helyen mûködõ cigánykisebbségi testületek együttes szavazatával.Ez megtisztelõ, nem számítottam rá. Kolom-pár Orbán kinevezett a Magyarországi Ci-gányfórum megyei vezetõjének, s tavasszalindulni kívánok a megyei kisebbségi elnökitisztségért is. A Lungo Dromot is segítem,mert szervezet-semleges munkát kívánok vé-gezni. Ezek több lehetõséget jelenthetnek arranézve, hogy nagyobb terveinket is megvaló-síthassuk.

– Megvalósult tervekrõl is be tud szá-molni?

– A szolgáltatóházban tavaly óta két fõvelmûködtetünk egy segítõszolgálatot. Ez gyere-

kek korrepetálásától kezdve a nehéz szociálishelyzetek és a munkaügyi problémák megol-dásán át, a városi önkormányzati ügyek inté-zéséig sok mindenben segít.

Szeretném, ha a roma családok felelõsengondolkodnának gyermekeik iskoláztatása te-

rén, igényelnék azokat a lehetõségeket, ame-lyek a szociális, mûveltségbeli és kulturálishátrányok csökkentését szolgálják.

– A kitüntetés indoklásában elhangzott,hogy személyes példát is mutat.

– A jövõben különösen szorgalmazom, hogya roma közösségek megtartsák, vagy felújítsáksajátos hagyományaikat, zenei és tánckultúráju-kat, ha bátrabban tennék közkinccsé meglévõértékeiket. Igyekszem ott lenni, ahol valami jókezdeményezés megfogalmazódik. Személye-sen azzal is szeretnék példát mutatni, hogy a ta-valy alakult Pannon Cigányzenekar munkájá-ban zenészként is szerepet vállaltam.

– aus –

Kánya László kitüntetése

Ismét választása fiatalság körében!

2007 tavaszán lejár a jelenlegi Vasvá-ri Gyermek és Ifjúsági Önkormányzattestületének mandátuma.

Várjuk azon fiatalok jelentkezését,akik vállalnák a megmérettetést, a képvi-selõjelöltséget, polgármester-jelöltséget.

Az ifjúsági önkormányzati választásidõpontjáról a késõbbiekben adunk felvi-lágosítást.

Jelentkezni, illetve bõvebb felvilágo-sítást szerezni Sejberné Szabó Mariannifjúsági referensnél lehet a PolgármesteriHivatalban vagy a Kardos László Általá-nos Iskolában vagy a 70/943-2973 tele-fonszámon.

Page 9: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 92007. január 31.

2006. december 21-én hangzott el ezzel acímmel Barbalics Imre János elõadása a váro-si könyvtárban. A több generációt képviselõhallgatóság megismerkedhetett a románoknemzetté válásával, valószínûsíthetõ mozgá-sával, történelmük fordulópontjaival.

Persze bennünket azok a tények érdekeltekleginkább, amelyek cáfolják az úgynevezettdákoromán elméletet (a román õshonosságErdélyben).

A román nyelv ugyanis egyrészt tele vanalbán szógyökökkel (jelezve a földrajzi térbe-ni egykori elhelyezkedést), másrészt a XIX.sz. elõtt cirill betûs emlékekkel rendelkezik.

Nincs nyoma a „romanizált” dákok tovább-élésének, van viszont olyan egyházi kötõdésnek,amely szintén a Délnyugat-Balkán felé mutat.

Románia azonban nagyon céltudatos poli-tikát folytatott Erdély megszerzéséért és sike-

rének gyümölcseit ma is élvezi. Egy esetlegesszékely autonómia számukra nehezen illeszt-hetõ az utóbbi 400 év történéseihez, pedig Eu-rópa számára látszólag mindegy, hogy „Buda-pest vagy Bukarest” (sajnos).

A személyes élményekkel is fûszerezettelõadás a hallgatósággal folytatott beszélge-téssel zárult.

Lesz folytatás is, amikor is február 1-jén 17órakor szintén a könyvtárban Szlovénia ésHorvátország története kerül sorra.

Sejber Mihálya VAS-VÁR Örökség

Népfõiskola elnöke

Az „erdélyikérdés”

TISZTELT SPORTBARÁTOK!

A Vasvár VSE adószáma,

melyre felajánlhatják

személyi jövedelemadójuk 1%-át

a következõ:

19892863-1-18Köszönjük a segítségét!

VVSE elnöksége

Nagy dolog, talán úgy is írhatnám, hogykorszakváltó esemény történt a Vasvári Ön-kéntes Tûzoltók háza táján. Azért ne szalad-junk ennyire elõre, kicsit tekintsünk vissza,Vasvár máig is mûködõ legöregebb, legrégeb-bi civil szervezetének múltjára.

Vasváron az Önkéntes Tûzoltó Egyesület1883-ban alakult, és azóta megszakítás nélkül

mûködik. Az alapító parancsnok Barabás Ist-ván akkori iskolaigazgató volt, aki késõbb aVas Vármegyei Tûzoltószövetség titkári teen-dõit is ellátta.

A felszerelés elhelyezésére szolgáló szertára mai napig ugyanazon a helyen áll. A régiszertárépületet a hetvenes évek elején lebon-tották és a helyére a „körház” épült, melybena tûzoltóság új, modern garázsokat és kiszol-gáló rész kapott.

Szakfelszerelései a hosszú idõ alatt fo-lyamatosan változtak illetve újultak.

1968-ig Vasvár járási székhely volt,ami magával hozta, hogy már ekkor gép-jármûfecskendõvel rendelkezett.

Jelenleg 2 db mûszaki mentésre is al-kalmas IFA típusú tûzoltóautóval rendel-keznek a vasvári tûzoltók.

Vasvár a Vasi Hegyhát központja, jel-lemzõen aprófalvas településszerkezettel,és nagyon sok erdõs területtel. E tényezõkalakították, alakítják a tûzesetek jellegét is.

2006-ban 53 riasztásuk volt.A Vasvári Önkéntes Tûzoltó Egyesület

1997 óta folyamatosan a köztestület létrehozá-sán fáradozott. Ez a 9 év kitartó munka meg-hozta az eredményét.

A köztestület 2006. november 27-én 21 fõ-vel alakult meg, melybõl 20 fõ férfi, 1 fõ nõ,aki egyben a köztestület elnöke is.

A vasvári önkormányzat minden évbenbiztosította a mûködési kiadásokat, illetve apályázatokhoz szükséges önrészt. A köztestü-letté váláshoz szintén nyújtott anyagi támoga-tást, illetve az ügyeleti helység kialakításáhozegy 26 négyzetméteres helyiséget biztosítottaz egyesületnek. A köztestületi mûködés tulaj-

donképpen átmenet az önkéntes és az államitûzoltóság között.

Gyakorlatilag az EU által meghatározott vo-nulási, elérési követelményeknek kell megfe-lelni a köztestületnek, ugyanúgy, mint a hivatá-sos tûzoltóknak. Csak az a különbség, hogyköztestületben egy tag van ügyeletben, akihezérkezik a riasztás. Õ pedig értesíti az egyesület

elérhetõ tagjait, akik indulnak tüzet oltani. Ed-dig még nincs semmi kunszt a dologban, gon-dolhatná a kedves olvasó. Csakhogy most jönaz a bizonyos csavar, mert a kivonulást 8 per-cen belüli normaidõvel kell teljesíteni.

A támogatók között tudhatják a HegyhátiKistérségi Társulást is, melynek összejövete-leire a parancsnokot mindig meghívják, így apolgármesterekkel a kapcsolat közvetlen és

folyamatos. Ez azért is fontos, mert a köztes-tület mûködési területe 18 hegyháti település-re terjed ki.

A Vasvári ÖTE történetében már a régebbiidõkben is találkozhattak nõi tûzoltókkal, ésez a hagyomány napjainkban is él. Jelenleg 8fõ a nõi létszám.

Távlati célok között szerepel a Tûzoltóságtaglétszámának bõvítése, fiatalok beszervezése.

2007-ben pályázati pénzbõl tervezik aszertárat bõvíteni, illetve felújítani.

Kistérségi és pályázati segítséggel pedig azegyik gépjármûfecskendõt szeretnék moder-nebb tûzoltóautóra cserélni.

Tlala

Háztûznézõben a tûzoltóknál

Page 10: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG10 2007. január 31.

A képviselõ-testület január január 25-én,csütörtökön megtartott ülésén megtárgyalta éselfogadta a kistérség iskolafenntartó társulásiskoláinak 2007. évi intézményi költségvetését.A napirendi pont tárgyalásán részt vettBérbaltavár és Alsóújlak képviselõ-testülete is,s mindkét testület elfogadta a költségvetést.

A testület beszámolót hallgatott meg a Vá-rosi Mûvelõdési Ház elmúlt három évi mun-kájáról.

A városatyák Intézkedési Tervet fogadtakel az Állami Számvevõ Szék (ÁSZ) vizsgálatá-hoz kapcsolódóan. Megtárgyalásra került atérítésmentes fürdõhasználat napirendi pont,megállapodást kötött a Vasvár Város Önkor-mányzata és a Cigány Kisebbségi Önkor-mányzat, megvitatták a Vasi Volán Zrt. Rész-vénycsomag önkormányzati tulajdonba adá-sát, Döbörhegy község rendezési tervét, s kon-szenzussal zárult a Jehova Tanúi Vérmezõ ut-cai ingatlanvásárlási kérelme is.

Két ülés közötti események

A város elsõ embere, V. Németh Zsolt polgár-mester kiemelte a két ülés közötti események so-rában a városi bált, amelyet az új közösségi ház-ban rendeztek. A ház jól vizsgázott, s kitûnõenszórakozott a 140 vendég. A közösségi épület-nek azonban van még tartaléka, plusz 30–40 fõelhelyezhetõ anélkül, hogy a vendégek szórako-zása sérülne.

Iskolafenntartói társulás 2007. éviköltségvetése

Alsóújlak, Bérbaltavár és Vasvár Város Ön-kormányzata együttes ülésen külön napirendipontként tárgyalta a kistérség iskolafenntartó tár-sulás iskoláinak 2007. évi költségvetését. Amegjelent képviselõk kiemelték, hogy Vasvár is-kolája színvonalasan látja el azt a szolgáltatást,amiben a városba bejáró térségi iskolák növen-dékei részesülnek Ám ennek ára van. Az elõzõévtõl eltérõen ez is többe kerül, mivel már az ál-lami költségvetés a kistérségtõl is pénzt von el.

A Kardos László Iskola megbízott igazgatójahozzászólásában ismertette azt a szerteágazószolgáltatást, amiben a vasvárra bejáró alsóújlakiés bérbaltavári gyermekek részesülnek. A sze-mélyi feltételekrõl elmondta, hogy két nyugdíjbavonult pedagógus helyett nem vettek fel újat, ígya személyi juttatások az elõzõ évihez képest 5millió 675 ezer forinttal csökkentek, a járulékokpedig 2 millió 551 ezer forinttal. Így a nevelési-oktatási feladatot az iskola már nem 67, hanemcsak 65 fõvel látja el. A dologi kiadások tervezé-sénél próbálták számba venni az ÁFA-kulcs2006. szeptember 1-jétõl érvényes 15%-ról20%-ra történõ emelését, a várható inflációs ha-tásokat, és a közüzemi díjemeléseket. A dologikiadások elõirányzata 7 millió 778 ezer forinttal,vagyis 10,9%-kal nõtt. A dologi kiadások tartal-

maznak 1 millió forint karbantartási költséget azéves fenntartási költségeken túl a nagymákfai tu-ristaháznál felmerült javítási munkálatokra és atanuszoda fenntartási költségeit is az elõzõ éviszinten tervezték.

Az iskola mûködési költségevetése mindezek-kel együtt az elõzõ évi szinten maradt! Viszont agyerekek számának csökkenése és az állami hoz-zájárulás feltételeinek változása miatt a bevételekjelentõsen elmaradnak az elõzõ évitõl, annak elle-nére is, hogy az intézmény mûködési bevételeit azinflációnál nagyobb mértékben emeli.

2006-ban sem Alsóújlaktól, sem Bérbaltavár-tól nem kértek támogatást az iskola fenntartásá-hoz, annak ellenére, hogy akkor is jelentõs ösz-szeget kellett önkormányzati forrásból biztosíta-ni az intézmény mûködéséhez. Viszont a gyer-meklétszám csökkenése miatt az egy gyermekrejutó kiadás megnõtt, amelyet már nem fedez anormatíva.

A Kardos László Általános Iskola kiadásai 253millió 855 ezer forintot tesznek ki, bevételei 174millió 686 ezer forintot. A különbözet 79 millió168 ezer forint. Az 506 tanulót figyelembe véve,mindez azt jelenti, hogy egy tanuló az iskolafenn-tartónak évente 156 ezer 460 forintjába kerül.

Az iskola egy tanulóra jutó kiadása a tan-uszoda és a turistaház kiadásait kivéve, az év so-rán két tanévre várható átlag létszámot figyelem-be véve 501 ezer 690 forint, az ehhez kapott ál-lami támogatás 434 ezer 207 forint, a fizetendõkülönbözet 67 ezer 483 forint. Mivel Alsóújlak-ról 23 felsõ tagozatos tanuló jár be Vasvárra,ezért (23x67.483 Ft-tal), vagyis 1 millió 552 ezer109 forinttal kell a településnek az iskolafenntar-tói társulás költségeihez hozzájárulnia. Ugyaneza költség Bérbaltavár esetében, 4 bejáró tanulóravetítve csupán 269 ezer 932 forint.

Velladics László, Alsóújlak polgármestere el-mondta, hogy tüzetesen áttekintették, kielemeztéka költségvetést, kénytelenek azt elfogadni, hiszmindenki a saját várát, pozícióját igyekszik védeni.A kistelepülések mozgástere nagyon behatárolt, sfélõ, hogy a megszorító intézkedések ezen a terüle-ten is éreztetik majd hatásukat. Ám a tavalyi ingye-nes tanulói befogadással kapcsolatban megjegyez-te, hogy az csak mézesmadzag volt.

Varga Katalin, Bérbaltavár polgármestere el-mondta, hogy õk csupán 4 gyerekkel érintettekaz iskolatársulásban, így a rájuk esõ összeg isszerényebb, ám a testület elé terjesztett költség-vetés tisztességes. Furcsa, hogy a kormányzatmindenhonnan pénzt von el, így a többcélú kis-térségi társulástól is. A költségvetést õk is elfo-gadásra ajánlják.

Kovács Tilda, Vasvár város alpolgármesterehozzászólásában kifejtette, hogy a mézesmadzagpolitika vasvárnak nem stílusa, ha nem szükséges,nem szednek pénzt. Mivel tavaly kijöttek a kistér-ségi támogatásból, ezért akkor nem emeltek hoz-zájárulási költséget. Az iskolafenntartói társulás

partneri viszony, ezért elsõ a korrektség. A társu-lások létrejötténél viszont láthatóan megszorítá-sok lesznek, de remélhetõen ebbõl a tervezettköltségvetésbõl sikerül majd a 2007-es évet finan-szírozni. Sajnos tornacsarnokunk van, amit fenn-tartani, üzemeltetni kell, fogyatékkal élõkkel isfoglalkozniuk kell, s a tantermek is tágasak, kom-fortosak, így az iskolafenntartás, mûködtetés sok-ba kerül Vasvárnak, s a kistérségnek is.

Velladics László, Alsóújlak polgármestere is-mételt hozzászólásában elmondta: Mivel tavalyVasvár elengedte a támogatási kötelezettséget, ígyaz nem rótt rájuk terhet, ám e miatt az idén nincsenbázisévük, s ez most hátrányosan érinti õket. Fájlal-ják, hogy kiszorultak gyerekeik a tornacsarnokból,de ugyanígy járt a labdarúgó csapatuk is.

Dr. Pataky Pál vasvári képviselõ azt tudakol-ta az iskola megbízott igazgatójától, hogy mek-kora béremelés történt. Az iskola megbízottigazgatója elmondta, hogy nem történt béreme-lés, a túlórákat is csak kéthavonta számolják el, saz érvényes jogszabályok is csak 3 évente írnakelõ kötelezõ béremelést. A pedagógusok heti 2óra megtartására kötelezhetõek, ingyenesen (ezburkoltan kötelezõ óraszámemelés). Ezt az anya-gi térítés nélküli plusz munkát szakköri foglalko-zásra, tömegsportra, tehetséggondozásra, úszás-oktatásra, stb. lehet fordítani.

V. Németh Zsolt, Vasvár polgármestere hozzá-szólásában elmondta, hogy Vasvár a tanuszoda ésaz erdei iskola fenntartói költségeit nem számoltabe ebbe a költségvetésbe, holott azokat a szolgálta-tásokat is igénybe vehetik mindkét település isko-lás gyermekei. A túlórákkal pedig a megszorító in-tézkedések miatt is mértéktartóan kell bánni.

Dr. Wessely István, az oktatási bizottság el-nöke elmondta, hogy a bizottság is támogatta aköltségvetést, s azt elfogadásra ajánlja. Az isko-la költségvetése feszített, az ésszerûség és racio-nalizálási intézkedések miatt. Jól vizsgázott akonyhák összevonása. Viszont szembe kell néz-ni azzal a ténnyel, hogy az iskolákban a gyer-meklétszám tovább fog csökkenni.

Zágorhidi-Czigány Csaba tanácsnok hozzá-szólásában elmondta, hogy a pénzügyi bizottságúgy látta, stabil az iskola mûködése, de figye-lembe kell venni a csökkenõ gyermeklétszámot.A kistérségi kitekintés és szerepvállalás fontos.A költségvetést a bizottság elfogadásra javasolja.

Ezt követõen elõször Alsóújlak önkormány-zata 8 igennel, majd Bérbaltavár képviselõ-testü-lete fogadta el 4 igennel a kistérségi iskolafenn-tartói társulás 2007. évi költségvetését, végülVasvár város képviselõ-testülete is egyhangúlagelfogadta azt. A mûködésre átvett pénzek tartal-mazzák a Vasi Hegyhát Kistérségi Társulás tá-mogatását, 16 millió 701 ezer forintot, AlsóújlakÖnkormányzata támogatását, 1 millió 552 ezer109 forintot, Bérbaltavár önkormányzat támoga-tását, 269 ezer 932 forintot. A Kardos László Ál-talános Iskola költségvetését 266 millió 326 ezer

Önkormányzati ülésIskolafenntartói társulás, három év munkájáról számolt be

a Városi Mûvelõdési Ház kollektívája

Page 11: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 112007. január 31.

kiadási és 51 millió 223 ezer forint bevételi ösz-szeggel elfogadta a testület és az beépítésre kerülVasvár Város Önkormányzata 2007. évi költség-vetési rendeletébe.

Beszámolt a Mûvelõdési Házkollektívája

A képviselõ-testület megtárgyalta a VárosiMûvelõdési Ház elõzõ 3 évben végzett munká-ját, melyrõl a ház kollektívája készített beszámo-lót. Ebben részletesen bemutatták nem csak amûködés személyi és tárgyi feltételeit, de a ren-dezvények, fesztiválok szervezésére, kiállításokrendezése terén végzett eredményeiket, a mûkö-dés helyszíneit, amelyek kiterjednek a város in-tézményeire, s a megyében mûködõ egyes kultu-rális szervezetekre, együttesekre, s az országoskapcsolatokra. Kitûnõ hírverésnek bizonyultak afesztiválok, így a Hegyháti Napok, a NépdalosFesztivál, a Színjátszó fesztivál, a rétes fesztivál,a szépkorúak fesztiválja, a Béri Balogh ÁdámNapok, a rendezvények sorában jelesül a Vasvá-ri Zenei és Színházi Esték, a Néptánc Gála, aPannon Õsz rendezvényei és a nyári programok,karácsonyi ünnepkör rendezvényei.

Az egyes csoportok gazdag múltra tekintenekvissza, jelentõs szakmai sikereket értek el.

A ház új funkciók meghonosítását is felvállal-ta, így a konferenciaszervezés, a szakmai szimpó-ziumok kezdeményezése, külsõ szervezetek, cé-gek rendezvényeinek befogadása mind-mind új-szerû vállalkozás, jelentõs marketingmunkát igé-nyel, s megfelelõ bevételekhez is juthat általa azintézmény. Közremûködnek pályázati keretben afelnõttképzésben is (HEFOP keretében). A mûkö-dés, fenntartás költségeinek elõteremtése egyreszélesebb körû marketingmunkát igényel, s jelen-tõs pályázati forrásokra is szükség van ahhoz,hogy az éves munkatervben kitûzött közmûvelõ-dési, mûködési feladatok teljesüljenek.

Gergye Rezsõ intézményvezetõ hozzászólá-sában elmondta, hogy a közmûvelõdési rendez-vények megítélése szubjektív, épp ezért fordítot-ták le a számok nyelvére.

Dr. Wessely István, a mûvelõdési bizottságelnöke elmondta, hogy a beszámoló tartalmában,formájában elõrelépést tapasztaltak, az nem csaka múlttal, de a jövõvel is foglalkozik. A múlt 3fázisból tevõdik össze: ebbõl az 1. fázis a régikeretek között történõ mûködést ölelte fel, a má-sodik fázis az átmeneti idõszakot jelenti, az újközösségi ház építésének idõszakát öleli fel, srendkívüli erõfeszítést igényelt a kollektívától.Az új fázis már a felépült közösségi házhoz kap-csolódik, a beüzemelés számtalan gyermekbe-tegségét kell kiküszöbölniük, a bizottság ezzel isfoglalkozott. Ez sok munkát ad a közmûvelõdésdolgozóinak.

A kistérségi jelleget hangsúlyoztuk – mondtaDr. Wessely István – ám adott esetben régiós kite-kintéssel. Konkrétan a Savaria-karnevált említet-te, egy hozzávetõleges számítást is végeztek. Ha a100 ezer Szombathelyre látogató karneváli turis-tából csak minden 10. embert sikerül Vasvárracsábítani, az jelentõs ismeretséget és bevételt ishozna a városnak. Ám ehhez megfelelõ progra-mok is kellenek. 60%-os önfinanszírozás mellett akönyvtár mintájára a kistérségi finanszírozást kel-lene erre a területre is „becsatlakoztatni”.

Viszont megfogalmazódott, hogy az olcsó vá-sároknak ne adjon teret az új közösségi ház. Abizottság elõtt az üzembe helyezés problémáirólis szólt Gergye Rezsõ igazgató. A bizottság úgylátja, hogy a kollektíva a nehézségek ellenére isrendkívül lelkes.

Dr. Fabók Tibor képviselõ a mozira, a filmve-títésre kérdezett rá. Nem találta a bevételi tételt abeszámolóban. Nem volt, vagy csak kimaradt? –kérdezte. Gergye Rezsõ igazgató válaszában el-mondta, hogy elkerülte e tétel a figyelmüket, ígyaz kimaradt a beszámolóból. S az új filmek vetí-tése csak klubkeretek között lehetséges, mivel ajogdíjak igen magasak.

Dr. Pataky Pál képviselõ azt kérdezte, mi az okaa pályázatok hektikusságának. Gergye Rezsõ vála-szában elmondta, hogy vannak olyan programok,fesztiválok, ilyen a Népdalos és a Színjátszó Fesz-tivál, amelyre már mernek tervezni, ám a NemzetiKulturális Alaphoz benyújtott pályázatok sikeremás esetekben igen bizonytalan.

Kovács Tilda alpolgármester hozzászólásábankifejtette: az átmeneti idõszak a programokbannem látszott. A kihelyezett helyszíneken is kitûnõprogramok, rendezvények voltak. Az állami éshelyi támogatás 60–40%-os aránya mellett jelen-tõs a személyi és mûködési kiadás, de a pályázatiforrásokra is bátran kell támaszkodni. A kitûnõprogramok ugyanis jelentõs összegbe kerülnek.Az új közösségi háznál is jó lenne, ha azok, akikigénylik, bérelhetnék, ezzel jelentõs bevételre te-hetnek szert. Magas a színházi jegyek ára. Ha di-vatdarab megy, s mivel azokat kevesen látogatják,mozgó helyárral kellene kalkulálni.

Az olcsó áruk vásárának viszont ne adjon tereta közösségi ház. A minõséget részesítsük elõny-ben! Az egyes fesztiválokat be kell járatni. A legsi-keresebb a Rétes Fesztivál volt. A Színjátszó Talál-kozó meghaladja a város erejét. Ehhez és a Népda-los Találkozóhoz is pályázati forrást kell találni.

Gergye Rezsõ válaszában elmondta, hogy afilmvetítés nagyon nehéz kérdés, mivel a piaconsok forgalmazó van. A jogdíjak is magasak. Aklubszerû filmvetítést kell elõnyben részesíteni,azzal lehet jogszerûen elindulni. A fesztiválok-kal kapcsolatban kérte, hogy inspirálják õket! Anépdalos és színjátszó fesztivál is egyre inkábbnemzetközi jelleget ölt, a kétnyelvû program-ajánlást a honlapra jó ötletnek tartja õ is. A pá-lyázati sikerdíjakról viszont szó sincs.

A hozzászólásokban felmerült az új logó el-készítésének szükségessége is. Fixl László hoz-zászólásában elmondta, hogy az új helyen a film-vetítés feltételei nincsenek meg. Csak DVD-sklubszerû vetítésrõl lehet szó a törvényi megha-gyások miatt.

V. Németh Zsolt polgármester hozzászólásábanelmondta, hogy fordulat állt be, de nem csak az újépület miatt. külcsín és a belbecs terén másfajta el-várások vannak, mint eddig. Az igényeknek megakarunk felelni, de nem mondunk le újak gerjeszté-sérõl sem. Közös feladatunk a megfelelõ arányokmegtalálása. Néhány évvel ezelõtt a Castrum Galé-ria kiállítására csupán a mûvész és annak baráti kö-re járt. Ma ez egészen másképpen van, kialakultegy kiállításra járó, azt igénylõ kör.

El kell oda jutnunk, hogy az új létesítményt, újépületet azonos névvel illessük. Erre nagyobb fi-gyelmet kell fordítani. Adjunk neki új nevet? Ha

igen, akkor ezt a döntést ebben a körben kell meg-hozni. Fontos a logó is, az intézmény rangjához il-lõ az alapmotívumot megtartó igányes grafikai, ti-pográfiai jegyekkel rendelkezõ logót kell – nembelsõ munkával barkácsolni – hanem ha kell, gra-fikussal készíttetni. Javítani kell a partnerségen!Nem célszerû konkurenciaként felfogni példáulkiállítások rendezésénél a szomszédos múzeumtevékenységét. A kultúra megrendelõje, elõállító-ja gyakran ugyanaz. Ha Ausztriából egy népdalegyüttest kérnek, akkor azt nem illik visszautasí-tani, hogy az nem a ház profilja, feladata. Az újközösségi ház mûszaki tartalmat tekintve olyan,amilyenre gondoltunk. Viszont kimaradt az õrzés-védelem, ezt meg kell oldani. Miként azt a prob-lémát is, hogy nem elektromosan mozgatható aszínházi függöny. A színpadra történõ feljárásproblémája is megoldásra vár. Az új fenyõajtón,amely roppant esztétikus és elegáns, nem illik egytöbbkilós kulcscsomót felakasztani, mert tönkre-teszi a puhafa ajtót.

Ami a színházat illeti: Minõségre gondol-tunk. Nem kell ugyanolyan gyakorisággal szín-házi elõadást rendezni, mint egy 80 ezres város-ban, ugyanis azt a versenyt nem nyerhetjük meg.Nevesebb szereplõkkel több kamaradarabot isfogadhatunk. Kevesebbet, színvonalasabbat. Hatele a színház például a Mágnás Miskán, s az elõ-adás sokba is kerül, nem sajnálom, de ha ennekaz árán 2 elõadáson üres lenne a színház, annakárát már sajnálnám.

A színjátszásnál, népdal fesztiválnál egyértel-mûen a továbblépés mellett tesszük le a voksot.Arra kell törekedni, hogy a ház ebben a minõsé-gében sokáig tudja szolgálni a város lakosságát.Két héten belül megérkeznek az új bárszékek is.

Gergye Rezsõ – reagálva a véleményekre –így összegzett: Az elhangzottakból sok dolgottudunk hasznosítani. Nagy kapcsolati tõkévelrendelkezünk, hisz sokan elmentek innen, s ke-resnek bennünket, szívesen jönnek és segítenekaz elsõ hívó szóra. Viszont versenytársai lehe-tünk alkalmanként akár Szentgotthárdnak, Kör-mendnek is. Azt viszont visszautasítom, hogymegkeresést, külföldi felkérést kollégáim vissza-utasítottak volna. (Erre a polgármester úgy rea-gált, hogy névvel, telefonszámmal szolgálhat atisztánlátás érdekében.)

A képviselõtestület egy tartózkodás mellettegyhangúlag elfogadta a Városi Mûvelõdési Házbeszámolóját.

Telekvásárlás kompromisszummal

A Jehova Tanúi telekvásárlási kéréssel keres-ték meg az önkormányzatot. Miként errõl lapunkis beszámolt, a Vérmezõ utcában szeretnénekegy közösségi épületet felépíteni. Ám a Szentkútbejáratának szomszédsága aggályokat vetett fel.Ezt több képviselõ is elmondta. Nem a JehovaTanúi ellen van kifogásuk, hangsúlyozták. Végülkompromisszumos megoldás született. A kért te-leknek nem az északnyugati, hanem a délnyuga-ti felén, s a telek másik felében kapnának építésitelket az igénylõk. Az értékbecslõ elvégezte amunkát, a kért ár 3,5 millió forint (bruttó). Amegjelent Szenes László és társa elfogadta a tes-tület ajánlását. 30 nap áll rendelkezésükre, addigkell megtenniük nyilatkozatukat.

– sok –

Page 12: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG12 2007. január 31.

Január 22.-dike a Magyar Kultúra Napja.Alteregók, himnikus pátosz, múltba forduló„bús-borongós” révedés nélkül is jeles nap asok elnyûtt hétköznapban. Igaz csak akkor,ha nem kufárszemléletû lélekkel tekintünkvilágunkra. Amolyan kulturális fogódzó,inercia pont a jelenlegi mindent leutánzunk,trendivé tevõ kulturális katyvaszban, a min-dent feloldani igyekvõ globális agymosás-ban, határtalan piaci bóvlihalmazos felhoza-talban. Értékválság ez a javából. Nehéz ebbõlkiutat találni...

Mielõtt e sorokat írom, Mátyus Alíz íróKõmadár Zuglóban címû novelláskötetét la-pozgatom. A könyv találomra két helyen is ki-nyílt (megnyílt) elõttem. Aligha történt ez vé-letlenül.

„Megtalálni az életben, a kedvünkrevalót…” Olvasom az elsõ felütésnél, s eltûnõ-dök. Úgy csendül a mondat, akár egy egysze-rû polifon dallam. Tisztán, évszázadnyi letisz-tultsággal.

Odakinn esti fények gyúlnak, misztikussárgán a ködös, albioni januárban, amely in-kább hasonlít mediterrán tavaszra, s nyomátsem mutatja a csikorgó télnek. Eszement, ter-mészetet leigázó hajlandóságunkra alighanemígy felel, így tiltakozik a természet.

Az esti fények varázsról, a diszkrét ho-mályról – ami kiemel, eltakar, nem vakít,mint a vallatólámpa – bár ezt csak filmekbõlismerem. Illetve némi fogalmat azért alkot-hatok, ha beletekintek a vasvári színpad fe-lett obeliszkként „pózoló” két terítõ fényszó-ró vakító fényárjába. Ahogyan tûnõdök afényrõl, s próbálok emlékekbõl fénymozaik-képet alkotni, véletlenül ismét kinyílik a no-velláskötet a 102. oldalon, ahol a következõmondatot találom a fénnyel kapcsolatban;„Az a sárga fény, az a derûs, amit összessé-gében úgy vágyna majd a tanyáján, itt van,besüt a fia szobája ablakán.”

A sárga fény, a derûs… ízlelgetem MátyusAlíz mondatba fûzött szavait. Ezzel a megha-tározással, jelzõs szókapcsolattal a kifejezésereje egyszerre ver hidat a sárga fény mintfogalom, a déli népek dolce vita életszemlé-lete és egy távolinak tûnõ régi emlékképközótt. Holott térben és idõben aligha vanbármilyen kapcsolat is a kettõ között. A ren-dezetlen, vagy tán nagyon is rendezett em-lékhalmazból hogyan, hogyan nem, a méhesfogalma bukkan a felszínre. Talán a méz sár-gája a ludas ebben. Egy freudi álomfejtõalighanem sokkal többet kiolvasna ebbõl azegyszerû képtársításból, mint amennyit egyhétköznapi halandó képes.

Tehát a méhes, amely idõsbödõ, érett ésközépkorú, régi vágású férfiak közkedveltélettere volt egykor. A falusi, családi porták

végében, napsütötte, szélárnyékos helyen állt.A méhes magában foglalta a méhek kaptárait,kis, ablakos fészerszerû épülettel, amiben améhészet eszközeit tartotta a gazda. Gyakrankiszuperált, százados fotellal, lócával, parányiasztallal. Ebbe a kis épületbe méhészeti teen-dõkre hivatkozva a ház zsémbes, házsártosasszonya elõl is el lehetett rejtõznie a ház urá-nak, a komoly hozzáértést igénylõ méhészetiteendõkre hivatkozva. Ahol természetesenakadt azért némi dugi pálinka, bor is. Ez a kisélettér maga volt a paradicsomi állapot, a rej-tezkedés békés szigete. S ha a kedves barát,sógor, koma érkezett látogatóba, akkor a férfi-nép úgy alakította, csûrte-csavarta a beszélge-tés fonalát, hogy az végül a méhészetre terelõ-dött. Ilyenkor azután egy laza házigazdai invi-tálás – irány a méhes – vezényszó elhangzásátkövetõen a férfinép azon mód felkerekedett, smár zarándokolt is. A méhesbe, amely a sza-badság és a férfi vágyak hõn áhított Mekkájavolt. Ott azután asszonyi fültõl távol tárgyal-hatták ki a falu, sõt a környék legszemreva-lóbb menyecskéit. Egymásnak adva a titkokat,hogy milyen turpissággal lehet némely kika-pós menyecske közelébe férkõzni. Ezen mé-hesnyi idõ alatt természetesen az asszonynépis kedvére kipletykálhatta magát. Szóval, améhes egyszerre volt rekreációs sziget, intimközéleti szféra, és magának a méhészetnek isEldorádója. De mindez már a múlté.

Napjaink férfi népe híján van méhesnek,sok más egyébnek is. Agyonhajszolt, fruszt-rált, legfeljebb a regnáló kormányt, politiku-sokat, állampolgárt nyomorító pénzpiaci glo-bális viszonyait szidja, teszi ezt tekintélyesmennyiségû tömény és sör vedelése közepet-te. Majd a csehóból, bárból, presszóból záróraután hazafelé menet beleüvöltik az éjszakába:„............ mondjon le!” (Itt a pontozott részbehovatartozása szerint ki-ki behelyettesítheti amegfelelõ nevet.) Elvétve hangzik csak elegy-egy Hajrá Fradi! – kiáltás, a honi futballleépülésével egyenes arányban, érthetõen,már egyre ritkábban esik meg. Meg a falu ko-rán bimbódzó szüzei is, mintha egyre ritkáb-ban esnének (meg) teherbe. Szóval egy-kétharsány kurjantás az éjszakába, azután haza-tántorog a honi férfinép. A legelvadultabbakmegérkezve felverik az alvó családot, a bri-ganti lélekkel „megáldottak” tán még az asz-szonyt is eltángálják, a galamblelkûeknekmeg csendes delíriumban hajtják fejüket hor-tyogó álomra.

Nos kérem, a méhesnek nyoma sincsen.Valahogy kiveszett, amit én nem is csodálok,hisz egyre kevesebb a házasságkötés. Mineklenne hát szükség méhesre. A falukat, a méhe-sek fõ színtereit meg felõrölte a több évtized-nyi kilátástalanság, a politikai impotenciával

együtt járó halálos faluveszejtõ kiúttalanság.Magyar falvak ezrei várják teljes apátiába zu-hanva a feltámadást, vagy legalább az épüle-tek konzerválásával együtt járó turistafalu-szerû átlényegülést, amiben néhány Pista bá-csi meg Juliska néni azután még megél, õkgondozzák, felügyelik a portákat, tavasztólkésõ õszig szellõztetik, télen meg a fagytólvédendõ befûtik a takaros kis házakat, tiszta-szobákat, kemencés konyhákat. Ám lassan-lassan a Pista bácsik, a Juliska nénik is megfá-radnak, követve elõdeik példáját, végérvénye-sen átköltöznek Krisztus király országába.

Hát kérem, ebben a halódó magyar falusivalóságban a méhest kár is lenne keresni.Azért az én generációmban még fölsejlik améhes utáni vágy. Mint városi embernek, akikülsõ kerületben, falusias környezetben élõötvenes férfi, mi maradt? Maradt a vágyako-zás. Hogy tán egyszer a telek végében álló ha-talmas pajta egyik szektorában amolyan mû-termi zug létesül, a gazdasági épület fenyõfákmelletti oldalához pedig nyitott fecskefészekmódjára ízesülõ fedett, tornácos kiülõragasztatik. Meg fényûzésként, egy grillezõ.Ez lesz az újmódi méhes. Olyan ez kérem,mint a magyar narancs, ami valójában citrom.Savanyú is, keserû is, a színe se olyan, mintamilyent szeretnénk, de azért a miénk.

Mindez a fény, az esti fény és a sárga, de-rûs fény kapcsán jutott eszembe. Ennek betel-jesítéséhez talán még kapok tíz–húsz évnyihaladékot. Nyári estéken kiülve tán szemlél-hetem az égbolt csillagait, s tûnõdhetek avégletesen behatárolt emberi lét szabadságvá-gyáról, a világegyetem végtelenségérõl. (Fe-ketelyuk és apokalipszis-érzés mellõzendõ!)Persze, csak akkor lesz erre módom, ha az éj-szakai fényszennyezés nem tünteti el a Pan-non égbolt évmillió évnyi végtelenségét ös-szekötõ varázslatos csillagtengerét, benne azegyes csillagképekkel, a Fiastyúkkal, Gön-cölszekérrel, Nagy- és Kismedvével, Tejúttal,s nem egy piszkos, szmog-szennyezõdésenátszûrõdõ éjszakai boltozat borul majd fö-lénk, 21. századi fénytörésen alapuló égi je-lenséggel. Épp ezért ne várjunk a nyugdíjig(amúgy sem lesz /van/ benne köszönet)! Te-kintsünk gyakrabban a csillagos égboltra, sgyönyörködjünk ebben az égi tüneményben,ebben az égi „rózsakertben”, amíg csak õrzimai formáját.

Ne feledjük! „Megtalálni az életben a ked-vünkre valót!”

Kelt Nagyboldogasszony havának 22. nap-ján, hétfõn, az Úr 2001. esztendejében, Szom-bathelyen.

Bodorkós András

Kõmadár ürügyén – Mátyus Alíznak ajánlva Eszmefuttatás a méhesrõl

Page 13: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 132007. január 31.

2007. január 16-án délután minden sze-mélygépkocsi, benne sok ezer gyászoló, mindNagytilaj községbe tart, a Vasi Hegyhát lankástájainak ölelésében található parányi vasi falu-ba. Az 57 éves korában elhunyt Nagy Gáspárköltõ temetésére igyekeznek. A rendíthetetlenjellemû költõt kívánják utolsó útján elkísérni.A nagytilaji temetõ fenyveseinek árnyékábanezrek állnak. Állnak némán, fedetlen fõvel ajanuári tavaszban. Mert a természet a télbentavaszt lázad. A Nap fennen ragyog, a Pannontáj, a zalai-vasi dombhát ölelésében aranylóbarnán pompáznak a szántóföldek barázdái.

A természet, a szülõföld polgárai, egysze-rû falusi emberek, rokonok, barátok, a ma-gyar kulturális és szellemi élet lassan-lassan

kimenõ korba lépõ tagjai állnak némán a ra-vatal körül. Veres András megyés püspök ésszámtalan egyházi nagyság búcsúztatja azegykori pannonhalmi bencés diákot, NagyGáspárt, aki most végképp elballag. Talán azutolsó rendíthetetlen lelkû, hajlíthatatlan de-rekú, Petõfihez mérhetõ költõt temetik a janu-ári tavaszban. A költõt, aki bencés, pannon-halmi diákként megtanulta az alázatot, az Is-ten-hit mellett a szellemi szabadság tisztele-tét, az élet szentségének tiszteletét. Hogy egy-szer feljussunk. Oda, Szent Márton hegyére, sannál is feljebb – miként Korzenszky Richárdbencés szerzetes, tihanyi apát búcsúzott a ra-vatalnál Nagy Gáspártól, mindannyiunk Ga-zsijától.

S hogy ráncba szedjük magunkat, ebben afeldarabolós, kizsigerelõs világban. S azok isvissza-visszataláljanak egymáshoz, önma-gunkhoz, az indulás ifjonti értékeihez, akikmint kibomlott gesztenyék szétgurultak onnanfentrõl, Szent Márton hegyérõl – miként akedves barát, Görömbey András professzorbúcsúzott Gazsitól.

Elveszett csatákat, hátköznapi bajvívásain-kat, bajnoki mérkõzéseket, mindennapi vere-ségeinket követõen már nem lesz, aki telefo-nos hívásaival megelõzzön – miként tette aztannyiszor – emlékezett a mûvész-barát, Orosz

István festõ-grafikus, ki e szavakkal bocsátot-ta át azon a kapun Gáspár barátját.

A költõ, talán az utolsó hiteles, prófétálómagyar költõ szállt sírba Nagy Gáspárral.Olyan költõ, aki 1985-ben merte megfogal-mazni, kimondani azt, amit Nagy Imrérõl és1956-ról sokan csak rébuszokba csomagolva,virágnyelven mertek megtenni. S ha bátor tet-térõl faggatták, hát csak ennyit mondott szeré-nyen: Nem volt bátorságom félni.

Veres András megyés püspök gyászbe-szédében így tisztelgett Nagy Gáspár alakjaelõtt: Komolyan vette Istentõl kapott hitvallá-sát. Megértette a kiválasztottak felelõsségét.Egy erkölcseiben emelkedettebb társadalom-ról álmodott „hamura lángot hordó” költõnk.

Nagy Gáspár hites és hite-les költõ volt, aki a legne-hezebb idõkben sem cse-rélte el azt a rendíthetet-len hitet sem pénzért, semkarrierért, pedig sok meg-aláztatást, mellõzést kel-lett elszenvednie. Vala-hogy mindig állt – nemelõtte, nem mögött, a he-lyén állt. Prófétai jellemvolt, akinek tettei össz-hangban álltak szavaival.

Csend van a nagytilajitemetõben, százados, sõtévezredes csend honol.Vigyázó magyarok állják

körül a koporsót. Csak Sebestyén Márta dalatöri meg ezt a csendet, szilánkokra zúzva avégtelennek hitt idõt, hogy azután a gyémán-tos tisztaságú hangok hidat verjenekNagytilajtól Vasvárig, Szombathelyig, s életedutolsó állomásáig, Budakesziig, ahonnan a

polgárok búcsúüzenetén túl egy marék földethoztak.

Búcsúzik Nagytilaj polgármestere, búcsú-zik Bischof Péter, a Bencés Diákszövetség el-

nöke, s felzengenek a dalok: a Himnusz, aSzózat, az Erdélyi himnusz. Énekelnek az em-berek hittel, megrendülten. S magunkban fel-tesszük a kérdést. Azt a kérdést, amit Gazsi hi-teles élete sugall. Ki viszi tovább a lángot? Kiprófétál nekünk ezentúl összetartó lélekkel?

Csak az Isten a megmondhatója ennek. Anagytilaji temetõ fenyõfái rendíthetetlenül áll-nak, egyenes derékkal, a természet tavaszt lá-zad a januári télben. Gazsi, Nagy Gáspár, nyu-godj békével! Isten veled!

– Bodorkós –

Búcsú Nagy Gáspár költõtõl

Page 14: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG14 2007. január 31.

Nagy Gáspárral egy nyolcvanas évek kö-zepi vasi látogatás kapcsán csak pillanatok-ra találkoztam. Akkor, a rendszerváltáselõestéjén, futótûzként terjedt a hír. Itt vana Gazsi. Milyen Gazsi – kérdeztem vissza.Hát a Nagy Gáspár, a költõ. Mire odaér-tem, már búcsúzott. Csak futó pillantástválthattunk. „Akkor majd jövök, csak hív-jatok – mondta nemes egyszerûséggel. Nemfirtattam a gyors távozás okát. Csak jóvalkésõbb, tizenhárom év elteltével hívták,merték hívni. Mert még akkor is sokan fél-tek, hátha bajuk lesz a Nagy Gáspárral va-ló találkozásból. Akkor. Ennek ma már ép-pen 17 éve, egy bemutatkozást követõen aszülõföldrõl beszélgettünk. Ott a szomszéd-ban tanítottál? – kérdezett vissza. S ezzelmáris száguldottunk az emlékezet interak-tív sztrádáján. Majd következett az elõadóiest, akkor 2000. október 14-én este. Õ be-szélt, felolvasott a maga nyugodt, tiszta,õszinte hangján, megalkuvás nélkül, csen-des szerénységgel. Nem csinált magábólsztárt, mint akkoriban annyian mások.Nem volt megközelíthetetlen, nem ková-csolt tõkét Tiszatáj-béli írói múltjából sem.A Koronatûz, a Halántékdob, az Áronmondja, a Kibiztosított beszéd, a Múlik ajövõnk, a Mosolyelágazás, a Húsz év a két-ezerbõl kötetek szerzõje nyílt, õszinte hang-nemben vallott pályája kezdeteirõl, a rend-szerváltó évtizedek történéseirõl és termé-szetesen önmagáról.

– A költõ a lelkiismeret fárosza. Petõfi Sán-dor óta különösen így tartjuk. Mennyire te-kinthetõ ez korszerû szemléletnek?

– Természetesen ezt irodalomtörténetitávlatban szemlélve nemcsak Petõfitõl, demár korábbról is datálható. Ezt magam is ígyérzem. A költõnek nemzetmegtartó, remény-adó szerepe van, ha kell, karddal való forgo-lódás jut osztályrészéül, amit õ tudatosanvállal. Gondoljunk csak Balassi Bálintravagy Zrínyi Miklósra. A költészet és a köl-tõk valami olyant vállaltak föl, amely nem-csak az õ személyes elõmenetelüket jelentet-te, hanem egy közösségét is. Ugyanakkor amunkaeszközüket a saját jól felfogott érde-kükben is védték. Hiszen ha az anyanyelvnem pallérozódik, nem marad fenn, akkor azse lesz, aki majd olvassa, vagy hallgatjaõket. Ennyit a régebbi korokról. Errõl a kér-désrõl a 2000. év fordulóján csak igen óva-tosan lehet beszélni. De ismerve e századitörténelmünket is, úgy gondolom, a szó és atett nem volt távol egymástól. Akár IllyésGyulára, Nagy Lászlóra gondolván. Úgy ismondhatjuk, hogy a költõ mindig egy közös-ség gondját-baját kellett hogy fölvállalja.

Természetesen költészetrõl akkor beszélhe-tünk, ha ezt a feladatot magas esztétikaiszinten mûvelte.

– A kilencvenes évek Magyarországa a pil-le könnyedségû, illanó értékek befogadó hazá-ja, mondhatni kereskedelmi kikötõje lett. A va-lóságshow-k irreális álmai beköltöztek a va-lótlanság hazájába, fészket vertek testükben-lelkünkben. Piacgazdaság épül, fogyasztóitársadalmat építünk – okítanak bennünket na-ponta. Ebben a légkörben általános a költõkelbizonytalanodása?

Most a kilencvenes években mintha elbi-zonytalanodás vett volna erõt a költészeten. Aztis látnunk kell, hogy ebben a században a ma-gyar költészetnek többször volt elbizonytalano-dási évtizede, vagy évtizedei. Ez nem jelentsemmit. Az a fõ vonulat, amely Balassitól Zrí-nyin, Berzsenyin, Csokonain át a huszadik szá-zadi költõkig, József Attiláig, Ady Endréignyomon követhetõ, ez a „szál” nincsen leejtve,elszakítva. A legfiatalabb költõknél is látokolyan mozdulatokat, amely nemcsak magáértvaló, hanem ennél sokkal többrõl szól.

A nagy kérdés, lesz-e majd, aki ezt a nyel-vet használja a 21. században is. Az elszemély-telenedés kora felé haladva igazi kihívás, meg-válaszolásra érdemes kérdés és probléma a jö-võ. Kormos Istvánnak adott interjújában NagyLászló ezt így fogalmazta meg: „Lesz-e majdemberi arc, amit majd csókoltathatunk”. Kö-zösségi küldetésének kell lennie a 21. századiköltészetnek. Szerepet kell vállalnia a magyarnyelv megtartásában, és olyan gondokról kellbeszélnie, amelyek több embert érintenek, de aköltõnek adatott meg, hogy a mûfaj tömörsé-

gével kifejezze azt, és a sok költõbõl megszü-lethessen az összegzõ, a szintetizáló. A sokakáltal összehordott várra fel kell tennie valaki-nek a tornyot. Ezekre a tornyokra tekintenekmajd azok, akik a legkülönösebb pillanataik-ban versekhez fordulnak. Nem okvetlenül aNemzeti dalra kell gondolni.

– A ma költõje optimista? Más megközelí-tésben úgy véli, hogy a magyar nyelv ellen fogállni a marketing rendszerû angolszász kultú-rának és nyelvnek? Ennek a hallatlanul in-teraktív nyomulásnak?

– Az optimista szót talán nem is használ-nám. Reménykedõ vagyok. Az optimista szóis már a reménykedõ helyett keveredett hoz-zánk, politikai üzenetek hordozója volt.Kincstári optimizmust emlegettünk, optimistaötéves tervek voltak stb. Úgy gondolom – egyellentéttel válaszolva – Illyés Gyula aztmondta, nincsen pesszimista vers, mert a leg-kilátástalanabb helyzetet megéneklõ vers iséletigenlõ, hisz megszületett. A borzasztóhelyzet lejegyzésével, a költõ a vers születésepillanatában már segített valakinek élni azzal,hogy errõl a szituációról tudósított. A verséletesélyt ad.

Természetesen sok a gond. Nem akarok aköltészetet körülvevõ pozitív képet festeni.Azért sem, mert fájdalmasan és reálisan látha-tó, hogy a versolvasók száma megcsappant. Aversek közötti eligazodásban az oktatás nemsegít. Az oktatás mindig fáziskésésben van aköltészethez képest, az okos tudomány pedignem szolgálni akar, hanem odaáll a költészet ésaz olvasó közé. Magyaráz, amivel kicsit eltéve-lyít, elszédít.

Ki teszi fel a tornyot a várra?2000-ben beszélgettem Nagy Gáspár Kossuth-díjas költõvel

Page 15: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 152007. január 31.

A globalizációs idegen nyelvû hatások el-lenére az lenne a legjobb védekezés, egyrésztha a magyar költõk programszerûen megóv-nák a magyar nyelv tisztaságát, másfelõl pe-dig folyamatosan, az õrizve védve, a régi na-gyokat tiszteletben tartva, a megújhodásnakolyan útját gondolnák végig, amelyikben méga nyelv nyelv, a vers vers maradhat.

Örömteli, hogy még mindig sokan szaval-nak. A versmondó versenyeken a stafétabotot– érdekes módon – a határon túlról érkezõkveszik át. Éltetik a peremterületek irodalmát,szinkronban vannak a kortárs költõkkel. En-nek a diaszpórában élõ magyarságnak éltetõ,anyanyelvet életben tartó ereje óriási.

– Egyik versében azt írja: „Terroristákgyújtózsinórja befûzve bakancsomban.” Ezeszembe juttatja a müncheni olimpián történtterrorista támadást, amelyben milliók döb-bentek rá, a fegyver, a politika megszentségte-leníti a legtisztább olimpiai eszméket is. Ezt aversét miként viselte el az elõzõ rendszer?

– Ezzel különösebb baj nem volt. Vagy nemakarta érteni, vagy elkerülte a figyelmét. A het-venes években is megírhattam a közelmúlt tör-ténelmét faggató verseimet. Nem volt meg az afigyelem, mint amit a szocializmus állásábanbekövetkezett recsegõs-ropogós korszakábantapasztaltunk. A hatalom oly erõsnek gondoltamagát, hogy egy ilyen típusú vers mellett in-kább elment, nem vette fel a kesztyût. Az máskérdés, hogy a Tiszatáj fõszerkesztõjét dorgá-lásban részesítették a pártközpontban. Viszonta nyolcvanas években, amikor gyûltek a bajok,ez a cenzorázási hajlam jócskán megnõtt a ha-talom részérõl. Folyóiratokat tiltottak be, bizo-nyos megyékbõl költõket tiltottak ki. Idegesebblett a hatalom, már érezhetõ volt, hogy gazda-ságilag is elindult a süllyedés, az egész szocia-lista tábor recsegett. Közép-Európában a len-gyel szolidaritás lángja félelemmel töltötte el ahatalmat. A hetvenes években olyan versekcsúsztak át a cenzori szûrõn – ezt magam is kitudom mutatni – ami elképzelhetetlen volt anyolcvanas években.

– Mi volt a legnagyobb partvonalon kívül-re szorítása?

– E téren két versemet szokták említeni. Azelsõ a tatabányai Új Forrásban 1984-ben meg-jelent, Nagy Imre halálának 25. évfordulójáraírt versem. Akkor az Írószövetség titkára vol-tam. Lett hatalmas irgum-burgum. Akkor mártíz éve olyan témákat feszegettünk mi fiatalírószövetségiek, amelyeket a parlament csakjó tíz év elteltével mert megpendíteni. Vagyisaz Írószövetség tíz évvel elõbb kezdte meg arendszerváltást. Nyilván kiküllebbítettek a tit-kári posztból. Ekkor két évig, 1984–85-ben ál-lás nélkül voltam, majd a Tiszatájban megje-lent újabb versem miatt az egész szerkesztõsé-get lefejezték, kirúgták a három szerkesztõt afõszerkesztõvel az élen. Csak 1989-ben tör-tént meg az egy évig szüneteltetett lap rehabi-litációja. Ezek nem voltak könnyû évek. Erendszerváltó verseknek köszönhetõen én is

és mások is megitták annak levét. A képes,metaforikus beszédbõl elegünk lett.

A Fiú naplója címû versemmel megsértet-tem a politikát és azt a generációt is, akikmegkötötték a maguk Trabant, hétvégi ház,balatoni nyaralás békéjét. Egy ilyen férfi aztmondta nekem: amikor olvastam ezt a verse-det, nagyon haragudtam rád. De aludtam rákettõt, és felébresztetted az ifjúságomat. Hiszhajlított gerinccel, amnéziával nem lehet so-káig élni. Így jutottunk el a nyolcvanas évekközepétõl 1989-ig. De az már egy egészenmás történet.

– Kossuth-díjat kaptál. Hogyan fogadta ezta szakma és a szülõföld?

– A Hitel címû lappal 1988-ban indultunk, azelsõ független, cenzoroktól mentes lapot jelen-tettük meg a rendszerváltás elõestéjén. Ez a pro-fil 1992-tõl sokban átalakult. Irodalmi, társada-lomtudományi lappá alakultunk. A kezdeti sokpublicisztikát tartalmazó lapot ezzel váltottukfel, mivel rájöttünk, mi nem tudunk újságot írni,mert mi irodalmárok vagyunk. Másfelõl 12 évután is értékmentõ, alapító lapon fáradozunk. Eza mindennapi elfoglaltságom.

A Kossuth-díjammal nem foglalkoztam.Azért sem, mert évekig hallottam, foglalkoztaknevemmel különféle kuratóriumok. Azt is hal-lottam, sokan mondták, a díjhoz még túl fiatalvagyok. Mit mondjak erre? Költõink java 40éves korára már meghalt... Falumban ilyen alka-lommal nem voltam, Szombathelyen viszontvoltam a tavasszal, a televízióban Fûzfa Balázs-zsal beszélgettem és a Weöres Sándor Társaság-ban író-olvasó találkozóra invitáltak. A díjakkalúgy vagyok, hogy a nyolcvanas években nemkaptam díjat, ami az akkori hatalom jól kiszámít-ható reakciója volt, mondhatni a védekezõmechanizmusába illeszkedett, hisz akkor PetriGyurka barátommal renitensnek számítottunk.A József Attila-díjról vagy nyolcszor húzták ki anevemet, talán kilencven után normálisabb kere-tek között zajlik ez, de azt nem mondhatjuk,hogy mentes a tisztán politikai beszûrõdéstõl.Nagyon örültem a díjnak, mivel GörömbeyAndrás irodalomtörténész barátommal együttkaptunk Kossuth-díjat, aki a határon túli iroda-lom történetével foglalkozott.

A díj „indoklásában” ez állt, ha jól emlék-szem: „életmûvéért és a nemzeti szabadság-hoz való hûség eszméjének ébren tartásáért”.

Úgy is mondhatjuk, hogy a 2000. évben dí-jazták azt, amirõl az ifjúságom hetvenes-nyolcvanas évei szóltak, ami számomra a leg-fontosabb volt akkor.

– Miként gondolsz a szülõföldedre, a lan-kás, fenyvesektõl susogó Vasi Hegyhátra? Mi-lyen emlékképeket, mondhatni irodalmi gene-tikai kódokat hordozol emlékezetedben, a köl-tõi tudatalattidban?

– Nem a megszépítõ messzeség mondatjavelem, de a szülõföld ízét, zamatát, illatát azember sokáig megõrzi. Pannonhalmán, aSzent Márton hegyen, de amikor az amerikásmagyarok között, az ’56-os emigráns magya-

rok között jártam az óceán túloldalán, s be-szélgettünk a szülõföldrõl, a kofferomban ki-vitt Erdély könyvvel a tarsolyomban, amit ne-kik vittem, õk is ugyanezt mondták. „Mégmindig érezzük a föld szagát, a szõlõ, a gyü-mölcs illatát.” Így voltam ezzel én is ott Pan-nonhalmán, bencés kollégista diákként. Érez-tem a szülõföld földszagát, a lugason termõszõlõ illatát, a napfényben átszüremlõ por pi-héit. De õrzök egy másik emlékképet is, az’56-ban nyugatra tartó magyarok emlékképét.Pedig akkor jócskán gyerek voltam még. Ez iskitörölhetetlen nyomot hagyott bennem, mi-ként apám, anyám, nagyanyám emléke is.Ezeket a képeket semmiféle megpróbáltatás,földindulás nem képes fölülírni.

– Sokan elmennek közülünk, mellõlünk.Egy rendszertelenül élõ, és egy rendszervál-tásba belegabalyodott, piacgazdaságba bele-hajszolt generáció derékhada, a kulizók, adolgos kétkezûek, értelmiségiek reménykedõ,szorongó derékhada, generációja fogy, egyreritkul… Mennyire foglalkoztat az elmúlás, azösszegzés gondolata így ötven felé haladva (abeszélgetéskor 2000. október 14-ét írtunk)?

– Amikor kilátogatok õseim sírjához, meg-érint az elmúlás. Egy kapun kell valamennyi-ünknek áthaladnunk. Hiszek abban a másik lét-ben, Mária országában. Ki viszi át a szerelmet?– kérdezte Nagy László. Fiatal koromban én isfeltettem ezt a kérdést. Ma már másként töpren-gek, mint fiatalon, amikor az ember úgy gondol-ta, a megváltás kulcsát õ tartja zsebében, amely-lyel kinyithatja a halhatatlanság kapuját. Az em-beriség amúgy egyre gyakrababn nyitogatjaPandora szelencéjét... Hitem szerint, lelkiisme-retesen, a költõk igazságkeresõ, istenfélõ útjátjárva igyekeztem s igyekszem ma is élni, úgy,ahogyan ott Pannonhalmán nekünk tanították.Ha az eddigi költõi életmû összegzésére gon-dolsz, hát az nem az én dolgom. Azt vagy elvég-zik majd, vagy nem. Az utókor ad minden tet-tünkért, költõi magatartásunkért feloldozást,vagy éppen erkölcsi elmarasztalást.

– Amikor a bátorságról faggatnak, mit vá-laszolsz?

– Amikor a bátorságról faggatnak? A fo-lyosón idefelé jövet te is errõl faggattál. Ak-kor is azt mondtam, most is azt mondom:Nem mertem félni. Ha méricskél a költõ, azzallegfeljebb önigazolást találhat, felmentést a lenem írt szó, a ki nem mondott hang, az elmu-lasztott cselekedet alól nem nyerhet. A tett ge-netikailag kódolt, erkölcsileg tiszta igazátaligha lelheti meg. A lelkiismeret hangját nemlehet elhalgattatnia. A költõnek azt a bizonyostornyot, a nyelv, a cselekedet tornyát fel kellhelyeznie a várra, hogy távolba lásson, és utatmutatva magával hívja azokat, akik közül ma-ga is vétetett. Ez a szülõföld, a haza iránti fe-lelõsség, megfelelés tízparancsolata szerintiélet hozhat számára megnyugvást, feloldo-zást, ez a jövõbe hidat verõ útkeresés.

– Köszönöm a beszélgetést!– Bodorkós –

Page 16: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG16 2007. január 31.

Tel.: 94/573-006, 573-007Fax: 573-036

AJÁNLÓA Dr. Bendefy László VárosiKönyvtár új szerzeményeibõl

SZAKIRODALOM• Borsics: 107 egészséges étel• Brennan: Az Elexander-módszer

alapjai• Csikai: Útravaló internyúzóktól• Kerekes: Babatáplálás kézikönyve• Lányi: Lélek(tan) és politika• McKinlay: Kebelbarátnõk

SZÉPIRODALOM• Bacher: Hatlábú• Clancy: Erõegyensúly• Grifford: Veszett világ• Robotham: A néma gyanúsított• Tailor: Hetedik érzék• Vozár: Túlélõtúra• White: Versenyfutás az idõvel

VIDEOKAZETTA• Balra a nap nyugszik• Claire életre-halálra• Doc Hollywood• Jackie Brown• Nagy franc a kis francia• A nagy trükk

DVD• Duma a vadon hívó szava• A kismenõ• Lagzi-randi• Legyetek jók, ha tudtok…• Pillantás a Tabuk mögé• Szahara• Több a sokknál• Az utolsó óráig

CD• Anastacia• Andrea Bocelli• Kefir• Kelly Clarson• Lola• Mindhalálig musical• Palcsó Tomi• Tóth Vera

FelhívásVI. Nemzetközi Színjátszó Fesztivál és Konferencia

A fesztivál idõpontja: 2007. április 28. – május 1.A fesztivál helyszíne: Vasvár • Jelentkezési határidõ: 2007. március 2.

A Városi Mûvelõdési Ház színjátszó társulatok nevezését várja gyermek (14 éves korig),ifjúsági (25 éves korig) és felnõtt (25 év felett vegyes korú csapat) kategóriában. A csopor-tok téma, idõ és mûfaji megkülönböztetés nélkül, szabadon nevezhetnek bármilyen színda-rabbal – kivéve, amely más fesztiválon már minõsült – szabadon kérhetik a minõsítést, aszakmai elemzés ettõl független. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk meg-határozott létszámig. A nevezések függvényében a szervezõk kérhetik elõadás cseréjét vagylemondhatják azt, az elõadás idõtartamától függõen.

A csoportokat terhelõ szállásdíj: 800 Ft/fõ/éjszaka, továbbá étkezésért: 500 Ft/fõ/étkezés.A különbözetet a szervezõk állják. A szervezõk a jelentkezések beérkezési sorrendjét figye-lembe véve támogatják (a különbözettel) az étkezési- és szállásköltségeket. Útiköltséget nemtámogatunk!

A hozzájárulást átutalással a 11747075-15421900 bankszámlaszámra VI. NemzetköziSzínjátszó Fesztivál és Konferencia megjelöléssel vagy a Mûvelõdési Ház csekkjén lehet.Átutalás esetén, kérjük a befizetést igazoló szelvény másolatát címünkre eljuttatni.

Befizetési határidõ: 2007. március 30.További információ: 00-36-94/573-070 telefonon és faxon, [email protected]

e-mail címen, 9800 Vasvár, Bartók Béla u. 4. postacímen kérhetõ. Nevezési lap letölthetõ továb-bá: www.vasmuv.hu honlapról.

A NAVA – teljes nevén Nemzeti AudiovizuálisArchívum – a magyar nemzeti mûsorszolgáltatóikötelespéldány archívum, amely jellegénél fogvaaudiovizuális tartalmakat gyûjt. Gyûjtõkörébe tar-toznak az országos földfelszíni terjesztésû televízi-ók és rádiók magyar gyártású vagy magyar vonat-kozású mûsorai, így az M1, M2, Duna Televízió,RTL KLUB, a TV2 és magyar rádiók magyargyártású, illetve magyar vonatkozású adásai. ANAVA ezenkívül befogad helyi mûsorszolgáltatóivagy bármilyen egyéb audiovizuális tartalmú ar-chívumokat feldolgozási vagy tárolási célból, ez-zel is segítve az audiovizuális tartalmak mint a kul-turális örökség részeinek megõrzését.

A NAVA olyan az elektronikus mûsorok szá-mára, mint az Országos Széchényi Könyvtár anyomtatott kiadványok vagy a Magyar NemzetiFilmarchívum a magyar filmek számára. Az ar-chívum 2006. január 1-jén kezdte meg munkáját.

A NAVA különlegessége, hogy gyûjteményé-hez online (internetes) hozzáférést biztosít a tör-vényszabta kereteken belül, – egyedülállóanilyen széles körben a világon – az úgynevezettNAVA-pontokon keresztül. NAVA-pontok ma-gyarországi könyvtárak lehetnek, így a vasvárikönyvtár is tagja lehetett ennek a rendszernek. ANAVA-ban tárolt mûsorszámok az ezekben azintézményekben elhelyezett számítógépeken te-kinthetõk, illetve hallgathatók meg, mint ahogy ami könyvtárunkban is lehetõség van erre.

A NAVA szolgáltatásainak igénybevétele in-gyenes.

A NAVA száz magyar játékfilm és több száz1931–1943 között készített Magyar Világhíradó di-

gitális példányát is elérhetõvé teszi a már korábbanemlített televíziók és rádióadók anyagai mellett.

A legfontosabb keresési lehetõségek – adás-nap, csatorna, gyártási év, tartalmi leírás, cím,mûfaj, közremûködõk, nyelv – között és, illetvevagy logikai kapcsolat használható, ami témára,személyre, eseményre, adásnapra, stb. szabottspeciális keresést támogatja.

Reméljük, hogy új szolgáltatásunk megnyeri tet-szésüket, és mind többen keresik fel könyvtárunkat!

Nyitva tartási idõnk:hétfõ, kedd, szerda, csütörtök 8.30–12, 13–17

péntek 8.30–12, 13–18szombaton 8–12

Várunk minden érdeklõdõ Olvasót!a vasvári Dr. Bendefy László

Városi Könyvtár Munkatársai

NAVA-PONT a könyvtárban

A Dr. Bendefy László Városi Könyv-tár köszönetet mond mindazoknak, akika 2005. évben személyi jövedelemadójuk1%-át könyvtárunknak ajánlották fel.

Az így kapott 123.711 Ft-ot állomá-nyunk bõvítésére és szolgáltatásaink kor-szerûsítésére fordítottuk.

Amennyiben az idei évben is méltó-nak tartják intézményünket e támogatás-

ra, úgy azt a 16863679-1-18 adószá-

mon tehetik meg.Támogatásukat elõre is köszönjük!

a könyvtár munkatársai

Page 17: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 172007. január 31.

RENDEZVÉNYEKVARÁZSFÜGGÖNY – Mesebérlet óvodásoknakMûsorváltozásFebruár 18. vasárnap 10 óra: Bõrönd

csoda csodacirkusz, Mesebolt BábszínházSzombathely

Április 15. vasárnap 10 óra: Gombra nyí-ló kapuk, Mesebolt Bábszínház Szombathely

Május 27. vasárnap 10 óra: A bolondkalapja (zenés mesejáték), Holló EgyüttesSzekszárd

HOL VOLT, HOL NEM…MESEBÉRLET KISISKOLÁSOKNAK

Március 29. csütörtök 15 óra: Csizmáskandúr, Soltis Lajos Színház Celldömölk

Május 27. vasárnap 13 óra: A bolondkalapja (zenés mesejáték), Holló EgyüttesSzekszárd

SZÍNHÁZI BÉRLETJanuár 26-án teltház elõtt játszották a

Mágnás Miska c. operettet (Pannon Várszín-ház, Veszprém)

Február 8.: Csehov: Három nõvér, Bereg-szászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház

FELHÍVÁSVarázstábor: 2007. július 22. és 31. között

a mûvelõdési ház ifjúsági tábort szervez. A tá-bor helyszíne Balatonalmádi, témája az õskormûvelõdéstörténete, foglalkozásai drámape-dagógia, elõadás, beszéd és mozgástechnika.Jelentkezés 12 és 25 éves kor között. Részle-tes információ a mûvelõdési házban RajnerÁgotánál.

A Városi Mûvelõdési Ház, az Ifjúsági In-formációs Pont (Vasvár) és az Utazó Filmklub(Táplánszentkereszt) bemutatja a Filmklubotkéthetente szerdánként 19–22 között, elsõ ve-títés március 7-én, 12 vetítés, 4 blokkban (Adevianciáról, Egy kis különcködés, Pénz..fegyver.. játék.. szerelem, Korhatár nélkül). Abeszélgetésekkel egybekötött vetítéseket 13éves kortól ajánljuk. Belépõ: 400 Ft/alkalom,a bérlet 3600Ft/12 alkalom Blokkonkénti:1050 Ft/3 alkalom. Részletek a mûvelõdésiházban és a www.vasmuv.hu honlapon.

Táncházakat, discokat és nosztalgia esteket

tervezünk havonkénti bontásban. Várjukegyüttmûködõ partnerek jelentkezését.

VI. NEMZETKÖZI SZÍNJÁTSZÓFESZTIVÁL ÉS KONFERENCIA

A fesztivál idõpontja:április 28. – május 1., hely-színe: Vasvár

Jelentkezési határidõ:március 2.

Információ: 00-36-94/573-070 telefonon és fa-xon, [email protected] e-mail címen, 9800 Vasvár,Bartók Béla u. 4. postací-men kérhetõ. Nevezési lap letölthetõwww.vasmuv.hu honlapról.

ÁLLANDÓ PROGRAMOKHétfõ:18–20 óra: Vasvári Karate KlubKedd:14–16 óra: Nyugdíjas Érdekvédelmi Szö-

vetség (minden hónap elsõ kedd)14.30–18.30 óra:GitárklubSzerda:15.45–16.30 óra: Gitárklub17–20.15 óra: Jehova Tanúi17–19 óra: Vasvári Karate

KlubCsütörtök:18–21 óra: Ifjúsági SzínpadPéntek:14–16 óra: Napsugár

Nyugdíjas Klub17–18 óra: Fülemüle Nép-

dalkör17–18.30 óra: Mákszem Gyermekszínpad19–20 óra: Rock and Roll tánccsoportSzombat17–21 óra: Vasvári Színi EgyletVasárnap13–15 óra: Rock and Roll tánccsoport15–18 óra: Jehova Tanúi18–21 óra: Ifjúsági SzínpadAkvamarin Tánccsoport páros héten pénte-

ken 15–18 óra és páratlan héten szombaton9–12 óra.

A csoportok folyamatosan várják az új ta-gokat és újdonságként várjuk kis népdalosok(3-tól 9 éves korig) jelentkezését is.

EGYÉB FOGLALKOZÁSOK• Vas-vár Örökség Népfõiskola• e-Magyarország Pont• Konditerem• Zenei csoportok

További információ:9800 Vasvár, Bartók B. u. 4.

Tel./Fax: 94/573-070, e-mail: [email protected] elérhetõség: www.vasmuv.hu

A Mûvelõdési Ház hírei

December 16-án szombathelyen a Berzse-nyi Dániel Fõiskola „D” épületében bensõsé-ges ünnepséget rendezett a Vas Megyei SportIgazgatóság és a Vas Megye Önkormányzata.Évzáró ünnepségükön hagyományosan a me-gye sportjában tevékenykedõket, sportolókat,és a sportot támogatókat, sportaktivistákattüntetik ki.

Így volt ez 2006. december 16-án is. A fõ-iskola Berzsenyi téri nagytermében Nagy Fe-renc, a VVSE kézilabda szakosztályának ve-zetõje sportvezetõ kitüntetésben részesült.

Gratulálunk!

Nagy Ferenckitüntetése

Best Car Kupa nõi kézilabda torna. Febru-ár 3-án, szombaton 13 órától négy csapat rész-vételével nõi kézilabda tornát rendeznek Vas-váron. Ezen a vasváriak két NB I-es és egyNB I/B-s együttes társaságában vesznek részt.Az utolsó mérkõzést várhatóan este 18 órakorbonyolítják le, ezt követõen kerül sor az ered-ményhirdetésre.

Best Car KupaNõi kézilabda torna

Page 18: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG – IRODALMI OLDAL18 2007. január 31.

Jubileumi rendezvényre invitáltuk az ér-deklõdõ vasváriakat 2007. február 13-án a Dr.Bendefy László Városi Könyvtárba. FábiánTamás, a szegedi Tudományegyetem Termé-szettudományi Karának Természeti Földrajziés Geoinformatikai Tanszékének tudományosmunkatársa, Vasvár szülötte immár 10. alka-lommal mutatta be az érdeklõdõknek a diaké-pes úti élmény beszámolóját.

A világ sokféle tájait ismerhettük meg azévek során ezen sorozat keretében:

– 1997-ben az Aconcagua meghódításá-ról hallhattunk.

– 1998-ban „Egy vasvári” képein keresz-tül ismerhettük meg Afrikát.

– 1999-ban „Indiai úti élmények népek,nyelvek, vallások olvasztótégelyében” azindiai mindennapokba pillanthattunk be.

(2000-ben a raktárépületünk avatása miattelmaradt az elõadás)

– 2001-ben Afrika déli részének termé-szeti csodáit láthattuk.

– 2002-ben Maya ösvényeken Mexikó-ban és Guatemalában járhattunk.

– 2003-ban „Ami a spanyolországi úti-könyvekbõl kimaradt” csodálhattukmeg.

– 2004-ben Izland, a tûzben született„jégországgal” ismerkedhettünk.

– 2005-ben „Amazóniától az inkák biro-dalmáig”, Perut, Bolíviát járhattuk be.

– 2006-ban „Thai-Kép” csata után”címmel Thaiföldet láthattuk a cunamiután.

– 2007-ben pedig mintegy összefoglalvaa 10 év alatt látottakat, egy érdekes elõ-adást láthattunk a Föld arcai címmel, avilág épített és természeti különlegessé-geirõl.

Elsõként, hogy egy kicsit hasonlítson a ko-rábbi évek úti élmény beszámolójához, a világkülönleges építményeibõl kaphattunk ízelítõt.Láthattunk válogatást a korai szabadtéri szín-házakból, több száz éves csodálatos épületek-bõl, építményekbõl.

Az ember alkotta építmények után követ-keztek a természet alkotásai, melyekrõl Fábi-án Tamás így vélekedik:

„A természet csodálatos alkotásai az élõ ésaz élettelen világunkban egyaránt elõfordul-nak. Jelenlegi ismereteink szerint, a környeze-tünkben fellelhetõ földtudományi értékekmindegyikét feltalálta már a „természetszob-rász”, az emberi zsenialitás pedig, csak utá-nozni próbálja az utolérhetetlen természetiképzõdményeket. Mindenkor csodálat és elra-gadtatás tölti el az embert, ha csupán kis sze-letét szemlélheti, vagy bepillantást nyerhet eb-be a sokszínû rendszerbe. Így vagyok ezzel énis az utazásaim során, amikor a tanulmánya-imban megszerzett tudást, a személyes talál-kozások során egyre gyarapodó ismeretanyag-gal sikerül kiegészítenem. Terepbejárásaimközben számtalanszor jutottam ritkaságok,különlegességek megtapasztalásához... Aföldtörténet különbözõ idõszakaiban keletke-zett karbonátos kõzetek a kontinensek össze-tételének mintegy tizedét fedik, ezzel a gyako-ribb alkotóelemek közé tartoznak. Kiterjedtfelszíneiken változatos éghajlatok uralkodnak.Ezek biztosítják az alapfeltételét annak, hogya külsõ erõhatások számtalan módon és válto-zatban fejthessék ki tevékenységüket a mész-kõvidékeken, s hozzák létre bolygónkon sok-színû formakincsüket.”

„A világot járva számtalan klímaterületenés növényzeti övben megfordultam már. Mi-vel érdeklõdéssel figyeltem mindent, a bejártterületeken mindig találtam érdekes, ritka éskülönleges növényfajokat, gyakran ezek vi-rágzó példányait. A növényvilág látványa ha-sonló élményt nyújt, mint az élettelen termé-szet alkotásai.”

Az elõadás végén a természet csodás alko-tásaiból kaptunk válogatást, Fábián Tamáselõadásainak különlegességet a csodálatos fel-vételek mellett a képeket kísérõ nagy ismeret-anyagot felvonultató kísérõ szöveg adja,mindezt nagyon élvezetes elõadói stílusban.Ezért is van az, hogy nem is veszi észre a hall-gatóság, hogy közel három órája nézi már atöbb száz fotót. Megismerhetjük elõadásábanaz épületek történetét, az aktuális ország jel-legzetességeit, szokásait, az egyes természetijelenségeket, a növények élettani sajátossága-it, a kõzetek kialakulását, hogyan változnakmindezek a természet erõi által, szóval min-dent, amit a vetített aktuális képrõl „leolvas-hatnánk”. Aki már hallotta ezeket az elõadá-

sokat az nem csak szép képeket láthatott, ha-nem jelentõs ismeretanyaggal is gazdagodha-tott az aktuális téma vonatkozásában.

Azt, hogy mennyire mûvésziek a vetítettképek, az is mutatja, hogy a Grimm Kiadógondozásában 2007-re három naptár is megje-lent Fábián Tamás fotóival, Erdély: Hegyek,völgyek között, Izland: A tûzben születettJégország és A Föld arcai címmel. A naptár ismutatja, hogy Tamás minden alkalmat megra-gad, hogy tudását átadja, mivel minden egyeshónap képénél leírást találhatunk az adott té-mára vonatkozóan.

2008-ban is szeretnénk ezt a rendezvé-nyünket megtartani visszatérve ahhoz a ha-gyományos megoldáshoz, mikor is egy or-szággal, illetve országrésszel, tájegységgel is-merkedhetünk meg.

Hogy mi legyen a következõ alkalom té-mája, döntse el Ön! Javaslatát a Dr. BendefyLászló Városi Könyvtárban adhatja le. A leg-több szavazatot kapott téma lesz a következõdiaképes elõadás témája.

Várjuk Önt Könyvtárunkban!Gyöngyösi Zsuzsanna

„A Föld arcai”Fábián Tamás fényképezõgépével

MegemlékezésPéntek. Ezt a napot mindig várom,

mert vége a hétnek és tudom, hogy dél-után színjátszó kör lesz. Most rendkívülivolt.

Úgy indult, mint máskor, gyülekez-tünk próbára.

Egyszer csak Rezsõ bácsi bejelenti,hogy egy kicsit más lesz a mai próba,meglepetése van számunkra. Elvisz min-ket egy kis sétára. Megérkeztünk egyemlékmûhöz. Kicsit furcsa, bár már lát-tam, mert a szüleim is megmutatták, deszerintem még volt, aki nem igazán tud-ta, hogy mi ez. Két nagy követ láttunk, éssok-sok név volt belevésve, a másodikvilágháború halottainak nevei. Megemlé-kezünk egy-egy gyertyával az elesettek-rõl. Rezsõ bácsi mesélt egy kis történetet,ami nagyon érdekes és szomorú volt.Elég baj az, hogy sok ártatlan ember ha-lálát okozta a háború. Sokat beszélget-tünk és tudjuk, nem jó dolog a háború.

Jó lenne, ha a világ nem a háborúról,hanem a békérõl szólna. Szomorúak ezeka dolgok, de beszélni kell róla.

Baumgartner Richárd

Page 19: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG – IRODALMI OLDAL 192007. január 31.

Január 22-én este, a Magyar Kultúra Napját aMûvelõdési Ház három programmal köszöntötte.Fél hétkor Farkas Milán Oszkón élõ fiatal alkotógrafikáiból nyílt kiállítás, majd héttõl Mátyus Alíz

író találkozott olvasóival az új közösségi ház szín-padán. Az elõtérben az erre az alkalomra összeálltzenekar játszott a manapság oly divatos retró jegyé-ben korhû (értsd: a hatvanas–hetvenes évek tánc-dalfesztiválos stílusát idézõ) zeneszámokat. Mind-három rendezvénynek nagy sikere volt.

Farkas Milán tipográfiai karikatúrái

A kiállítást Bonyhádi Károly grafikus e sza-vakkal ajánlotta a nagyközönségnek: „FarkasMilán kiállítását végignézve – két fõ vonal jele-nik meg, ezek a fiatal pályakezdõ grafikus kétlegfontosabb érdeklõdési irányát jelzik: a tipog-ráfia és a Nõ (így nagybetûvel).

Ami az elsõt illeti, szerencsém volt meggyõ-zõdni az alatt az idõ alatt, amíg Milán a Mûvé-szeti Szakközépiskolában a tanítványom volt,hogy a tipográfiai az õ erõssége és kedvenc szak-

területe, és nem véletlen, hogy a mestervizsgájántémája is betûtervezés volt. A tipográfia az alkal-mazott grafikán belül is egy kifejezetten nehézterület. Sok a kötöttség, nagy önfegyelmet, ren-geteg idõt és fáradságot igényel. Az eszközrend-szere nagyon puritán. Fekete-fehér foltok és vo-nalak ritmusa, kompozíciója alkotja a betûképet,az írás kódját, melyet minden olvasni tudó dekó-dolni képes.

De itt most nem csupán tipográfiával találjukmagunkat szemben. Ez egy más mûfaj. Nevez-zük tipo-karikatúrának. Sajátságos karikatúrákatlátunk. Karikatúrák, melyekbõl hiányoznak agroteszk, mulatságos figurák, életképek – helyet-tük betûrajzokat látunk – groteszk, mulatságosasszociációkat keltõ betûket.

Milán kétfajta technikát használ: Vagy a kü-lönféle betûtípusokból adódó analógiákat, vagykompozíciókat, rajzokat, melyekbõl betûképekrajzolódnak ki.

Talán ez egy új mûfaj. Vicces és meghökken-tõ betûkombinációkkal ugyan találkozhatunk azalkalmazott grafikában logók, plakátok és folyó-iratok címsoraiban is, de ezekben az alkalmazá-sokban sohasem önmagukban szerepelnek ezekaz elemek, hanem egy nagyobb egység részei-ként. Furcsa új mûfaj ez a minimalista kiállítás,mert nem csak az eszközrendszerét minimalizál-ta, de az idõt is.

Instant kiállítás

A grafikai lapokon egy-egy poén 4 másodper-cenként. És az is poén, itt most, hogy a kiállításiattributumokkal jelenik meg a karikatúra kvázi mintmûtárgy, holott ezek természetes közege a nyomta-tott sajtó lenne. És akkor a másik elem: A NÕ

Furcsa módon, ezeken a grafiká-kon az alkotónak nem a személyesvéleménye, vallomása jelenik meg etárgykörben. Sokkal inkább egy al-kalmazott grafikusi attitûd. Egy köz-képet jelenít meg, egy általánost,vagy inkább többfélét egyszerre.Ilyent is, olyant is. Sok szemszögbõl– sokféle nõtípus – sokféle betûtí-pus. A nõk nagy N-ekkel és kis n-ek-kel. Karcsú N-ekkel, és gömbölydedN-ekkel.

Grafikai lapok és szövegrészle-tek – interjúk, vélemények 15–25éves korú (fõleg nõktõl) –nõkrõl. És

hogy van-e válasz az itt feltett kérdésekre,hogy milyen is a Nõ? Nos, a képekben betûkettalálhatunk.

Mindenkinek jó estét, jó olvasást kívánok!

Magyar Kultúra Napja Vasváron

A Kolostori Esték programsorozat elõadása mára Magyar Kultúra Napja jegyében hangzott el janu-ár 19-én este. A vasvári Domonkos RendtörténetiGyûjtemény könyvtárterme megtelt a hazafias ésszakrális téma iránt érdeklõdõkkel. Várakozásunk-ban nem csalódtunk. Terjedelmi okok miatt csakvázlatosan utalok néhány mozzanatra és gondolatra.

Egyik elõadó: Jáki Sándor Teodóz OSB, ben-cés atya, néprajzkutató, középiskolai ének-zene-tanár és karvezetõ, a moldvai csángó magyarokjelenlegi apostolát már hallhattuk Vasváron. Amásik elõadó az atya egyik tanítványa: dr. Cs.Varga István irodalomtörténész, kritikus, szer-kesztõ, az ELTE BTK tanára, 8 könyv szerzõje.Õ írta a legtöbb elemzést himnuszunkról.

Mindketten részt vettek Nagy Gáspár 16-i te-metésén Nagytilajon és az elõadás elõtt már el-zarándokoltak a sírhoz. A tanítvány felolvastaköltõnk Teodóz atya 75. születésnapjára írt kö-szöntõ versét. Késõbb is többször idézett a költõmûveibõl. Az atya részleteket énekelt a Halottibeszédbõl, amelyet a költõt búcsúztató misén

személyi vonatkozásokkal kiegészítve elénekelt.Felváltva, egymást indukálva, kiegészítve

szólaltak meg az elsõ pillanattól megnyerõ stílu-sú elõadók. Tudásuk óriási, hitük határtalan. Elõ-deik, tanítóik, mestereik tisztelete példaadó. Ma-gyarságukhoz, a hagyományokhoz és a folyto-nossághoz ragaszkodásuk lenyûgözõ, követendõpélda. Szerények, alaposságra törekvõk, kellõhumorral is megáldottak.

(Pl. Errõl a témáról ma éjfélig tudnánk be-szélni, mert utána már holnap lenne. A városma-jori templomban ki van írva: Az Isten szól hoz-zád, de nem biztos, hogy mobiltelefonon.)

A népdal világi, a népének egyházi. A magyarnyelv gazdagságáról sok példa elhangzott: pl. világ-nak világa, virágnak virága, ága. Az atya többszöréneklésre szólította fel a hallgatóságot. Az ÓmagyarMária siralom és a Boldogasszony anyánk (1000évig volt himnuszunk) rövid elemzése után értünk ela címbeli témához. Mitõl nemzeti imádság aHymnus? A szöveg és a zene összetartozik, egymásterõsítik, a szöveget alátámasztó, az értést elõsegítõ a

zenéje, kifejez valamit a szövegbõl. Hallhattunk szó-értelmezést is. (pl. jó kedv: derû, humor, életkedv;bõség: nemcsak anyagi, hanem testi, szellemi és lel-ki gazdagság értendõ ezen) Aszöveg szakrális és tör-ténelmi ihletésû. Együtt a maghasadáshoz hasonlóenergiát szabadítanak fel, erõt adnak, katarzisban ré-szesítenek, megújulást eredményeznek, hatására új-jászületünk, megerõsödünk. Ezért akart Rákosi újhimnuszt íratni, s azt megzenésíttetni Kodállyal. Ko-dály így szerelte le a pártvezért: Jól megírta Kölcsey,Erkel zenéje pedig tökéletes. Bár nem lett új, deigyekeztek háttérbe állítani, szöveg nélkül játszani,vagy az Internacionáléval helyettesíteni. Ennek ered-ményeként még ma sem töltheti be a népének szere-pét. Hiányzik a közmegegyezés, az emberség, hiá-nyos a magyarságunk, bátortalan az oktatásunk. (A64 vármegyét feltüntetõ térképnek minden oktatásiintézményben jól látható helyen kellene lennie.)Mindenkinek van himnusz-emléke, élménye?

Végül természetesen elénekeltük a himnuszun-kat: Isten, áldd meg a MAGYART…

– UJ –

HYMNUSUNK a BIBLIA fényében

Page 20: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG20 2007. január 31.

A Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány2005-ben sikeresen pályázott a Humán Erõfor-rás Fejlesztés Operatív Program (HEFOP) 2.3.1„Hátrányos helyzetû emberek foglalkoztatásá-nak elõsegítése” címmel kiírt pályázatára. Cé-lunk lehetõséget biztosítani azon tartós munka-nélkülieknek, akik kedvet éreznek a szociális-gondozási munka iránt, és szeretnének visszake-rülni a munka világába. A „Gondoskodás útjai –hátrányos helyzetû munkanélküliek képzésselegybekötött foglalkoztatása” címû projektünk2006. április 15-én indult és 2008 februárjáigtart. Ez idõ alatt projektünk nemcsak az OKJ-sképesítés megszerzését tûzte ki célul, hanemmár a képzéssel egy idõben a szakmai gyakorlatmegszerzését is biztosítja. A nyertes pályázatban20 fõ felvételére került sor, akikkel képzési ésmunkaszerzõdést is kötöttünk a projekt idejére.

A megvalósítás során a résztvevõkkel mentorés mentálhigiénés szakember is foglalkozik aszakmai képességek minél jobb elsajátítása, a se-gítõi személyiség fejlesztése, illetve a munkate-rületeken jelentkezõ konfliktushelyzetek és ér-zelmi terhelõdés feldolgozása érdekében.

A 20 fõ 2 csoportban (10–10 fõvel) szociá-lis ápoló-gondozó, illetve gyermek és ifjúságifelügyelõ képzésben vesz részt, amely közel afélidejéhez érkezett, és elmondhatjuk, hogy arésztvevõk jó eredményekkel zárják a köztesés záró tantárgyi vizsgáikat.

A projekt keretében a következõ munkate-rületen foglalkoztatjuk õket:

1.) A Családok Átmeneti Otthonában(CSAO) gondozónõként segítik a bentlakócsaládokat életvezetési tanácsokkal, hivatalosügyek intézésében, gyermekfelügyeletben,

amennyiben ezt a család igényli. Emellett kö-zösségi programokat szerveznek, segítenek aziskoláskorú gyerekeknek a tanórai felkészülé-sekben, korrepetálásban.

2.) A Gondozási csoportban dolgozó gondo-zónõknek három feladatköre szorosan összefügg.

A házi segítségnyújtás során az idõskorúszemélyek napközbeni ellátásában nyújtanaksegítséget, akik otthonukban önmaguk ellátá-sára saját erõbõl nem képesek. Ezt a feladatotVasváron és a kistérségben látják el. A legkü-lönbözõbb módon (bevásárlás, takarítás, higi-énés ellátás, ügyintézés, stb.) segítik az idõsekmindennapjait.

A gondozónõk, a szociális étkeztetésben azigénylõk számára a gondozási területen melegétel házhoz szállítását biztosítják.

A gondozási csoportunk keretében mûkö-dik az Idõsek Klubja. A klubtagok számárabiztosítjuk a napköziben tartózkodást, melegétkezést, társas kapcsolatot, valamint az alap-vetõ higiéniai szükségletek kielégítését. Az

Idõsek Klubjának tagjai számára a gondozásicsoport munkatársai a beszélgetésen, szabad-idõs tevékenységen túl, a nagyobb ünnepeket,névnapokat közösen megünnepelik velük.

3.) A Családi Napköziben (Vár-lak) foglal-koztatott projektrésztvevõk biztosítják 20 he-

tes kortól a gyermekek napközbeni ellá-tását, igény szerint rendszeres (egészvagy félnapos ellátással, étkezéssel)vagy idõközönkénti (akár csak pár órás)felügyeletét, gondozását, nevelését. Le-hetõséget biztosítanak igény szerint fej-lesztõ vagy felzárkóztató foglalkozá-sokra.

4.) 2 fõ a Roma Kisebbségi Önkor-mányzattal együttmûködve végzi napimunkáját, mely során tanulási, képzésiés foglalkoztatási lehetõségek felkutatá-sában adnak segítséget, információnyúj-tást, illetve az iskoláskorú gyerekek szá-

mára biztosítanak korrepetálási lehetõséget.Úgy látjuk, hogy a már meglévõ munkaterü-

leteink fejlesztésére és a szolgáltatásaink bõvíté-sére nagy szükség volt az ellátási területen, ésígy elõre láthatóan a sikeres záróvizsgák utánmind a 20 projektben részt vevõ kollégánknakbiztosítani tudjuk a további foglalkoztatását.

Pósfay Krisztinaprojektmenedzser

A projekt az Európai Unió társfinanszíro-zásában, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretébenvalósul meg.

A Gondoskodás útjaiJól halad a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány20 fõ foglalkoztatását-képzését biztosító programja

December 12-én megtartottuk az év utolsóklubfoglalkozását, mint mindig, most is vér-cukor- és vérnyomásméréssel kezdtük. A ka-pott értékeket dr. Kránitz Zsuzsa fõorvosnõ el-lenõrizte, és nagyon érdekes elõadást tartott azinzulin feltalálásáról, fejlesztésérõl.

Az elõadás után egy hangulatos vacsorávalegybekötött esten búcsúztattuk az óévet. Visz-szaemlékeztünk az egész évben tartott orvosielõadásokra, 5 éves klubtalálkozónkra, kirán-dulásainkra és a tõlünk eltávozottakra.

December 17-én a zalaegerszegi LionsKlub jóvoltából egyórás operett gálán vehet-tünk részt, amelyet a Hevesi Sándor Színházifjú színészei adtak elõ. Köszönet dr. Szabónédr. Kakas Irén fõigazgató asszonynak és Ró-zsás Miklósnak, hogy segítségünkre voltak a

színházlátogatás során. December 19-én esteszintén a zalaegerszegi színházban voltunk,ahol a kaposvári Csíky Gergely Színház ven-dégszereplésével a Lili bárónõ címû elõadástnéztük meg.

Január 26-án az új vasvári Kulturális ésRendezvényközpontban szórakozhattunk aMágnás Miska elõadáson.

Találkozunk március 6-án, a hónap elsõkeddjén este 6 órakor a Tretter-kertben lévõklubban.

Megkésve, de annál nagyobb szeretettel aVasvári Újság minden olvasójának nagyon bé-kés, boldog, egészségben gazdag új évet kívána Diabetes Klub!

Harczné Marikaklubtag

A Diabetes Klub hírei Igényfelmérés hétvégiétkeztetéssel kapcsolatban

Tisztelt Hölgyem/Uram!Alapítványunk új szolgáltatásként aközeljövõben szeretné beindítani a

HÉTVÉGI ÉTKEZTETÉST.A szolgáltatásunk indításához

szükséges az elõzetes igényfelmérés.Kérjük, ha érdekelné ez a lehetõség,

a következõ telefonszámonjelezheti igényét:

Alapszolgáltatási Központ: 370-573Köszönjük az együttmûködését!

Rózsás Miklós ügyvezetõHegyháti Jóléti Szolgálat

Alapítvány

Page 21: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 212007. január 31.

Alig száradt meg a festék városunk csodá-latosan átépített mûvelõdési házán, márispat(h)áliáról suttognak Vasváron: itt lép felugyanis a paThalia Társulat Alternatív Szín-ház Kabaré Kommandója, hogy hadat üzenjena mosolytalan hétköznapoknak, és egy humo-ros fellépéssel tuningolja a téli depressziótóllelombozott polgártársakat! A Szép Bence ve-zette színtársulatot talán nem kell bemutatnisenkinek, a március tizediki szórakoztató elõ-adás azonban kissé más lesz, mint amit eddiga társulattól megszokhattunk. Az est folyamán

ugyanis nem egy színdarabot, hanem hosz-szabb-rövidebb kabaréjeleneteket láthatunk atársulatvezetõ és Pölös János humorista elõ-adásában. Pölös János neve talán sokaknak is-merõs lehet, hiszen a Pölös-Ürmös duó tagja-ként az 1996-os televíziós humorfesztivál kü-löndíjasa volt, ezután pedig számos szórakoz-tató mûsor (Uborka, Szeszélyes évszakokstb.) egyik szerzõjeként találkozhattunk a ne-

vével. A jótékony célú elõadásban a közremû-ködõk elmondása szerint „humorfesztiválo-kat, rádiókabarékat jól megjárt szerzõk írásai-ból válogattunk olyan agresszív humor-bom-bákat, amelyek elõre megfontolt, aljas érdek-

bõl elõkészített szórakoztatásicéllal stimulálják a publikumnevetõizmait”. A vasváriComMedias Egyesület támo-gatására szervezett, jótékony-sági kabaréesten láthatunkmajd paródiát a magyar de-mokráciát Afganisztánban vé-dõ rettenthetetlen magyar ba-kákról, bepillanthatunk a hónélküli hómunkások hétköz-napjaiba, végigröhöghetjük

haknizó mesemondók hibbant ámokfutásátegy szerencsétlenül járt óvodában, valamintelmerenghetünk a Vasvárról és a nagyvilágbólgyûjtött politikailag inkorrekt álhíreken! Azest házigazdája, Merklin Ferenc szerint a köz-érzetjavító közéleti kabaré ajzószer a mosoly-mentes mindennapokhoz, az arcizmok meg-tornáztatásáért kifejtett hatásáért a produkciómegtekintését 10 fogorvosból 9 kifejezetten

ajánlja! A szervezõk egyben fokozottan fel-hívják a figyelmet arra is, hogy a produkció adepresszió és a búskomorság megzavarásáraalkalmas mûsorelemeket tartalmaz, és elront-hatja a városlakók rosszkedvét!

Magyarok! Férfiak és asszonyok! Március10-én, szombaton este hétkor paThalia a Mû-velõdési Házban – hozz magaddal még egynézõt!

AtomAnti

Közérzetjavító közéleti kabaréA paThalia Társulat Kabaré Kommandójának

rekeszizom-szaggató rajtaütése a Mûvelõdési Házon!

A jótékonysági esten a fellépõk aComMedias Egyesületet támogatják, azta non-profit szervezetet, amely 2003 ótatevékenykedik – elsõsorban kulturális te-rületen. A ComMedias Egyesület célja atársadalom minden korosztályának moz-gósítása, hagyományõrzõ, értékteremtõszerepük növelése, a kulturális értékte-remtés elõsegítése, támogatása, valaminta határon túli magyarsággal való rend-szeres kapcsolattartás útján a nemzetikultúrához való kötõdés elõsegítése. Ahelyi tehetségek támogatása érdekében ahagyományosan megrendezett Arany Já-nos Szavalóversenyen például aComMedias Egyesület értékes díjakkaljutalmazza a zsûri által legígéretesebb-nek tartott vasvári versmondókat.

Az egyesület tagjai kérik, adójuk egyszázalékával támogassák a ComMediascélkitûzéseit! Az adományokat tisztelet-tel köszönik és várják a 18894116-1-18-es adószámra.

Vasvár Város Képviselõ-testülete PÁLYÁZATOT HIRDETa Kardos László általános Iskola intézményvezetõi álláshely betöltésére.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: magyar állampolgárság • büntetlen elõélet • felsõfokúszakirányú végzettség, további pedagógus szakvizsga • legalább 5 év szakmai gyakorlat

A PÁLYÁZAT TARTAMAZZA: pályázó szakmai életrajzát • az intézmény vezetésére vo-natkozó vezetési programot a szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzeléssel • ed-digi munkahelyeinek és munkakörének felsorolását • iskolai végzettséget és szakképzettsé-

get tanusító okirat másolatát • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt

BÉREZÉS: a közalkalmazottak jogállásáról szóló, többször módosított1992. évi XXXIII. törvény szerint.

MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK IDÕPONTJA: 2007. augusztus 16. A kinevezés határozott idõre, 5 évre (tanévre) szól 2007. augusztus 16-tól 2012. augusztus 15-ig.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE:a szakközlönyben történõ megjelenést követõ 30 napon belül

A pályázatot Vasvár Város Polgármesterének kell benyújtani. (9800 Vasvár, Alkotmány u.1. szám, tel.: 94/572-012). A pályázattal kapcsolatos információ kérhetõ

a 94/572-012-es és a 94/572-014-es telefonszámokon.

MINKETNEM ÉRDEKEL,

MENNYIA JÖVEDELME!

• NEM TUDJA ELADNIMEGLÉVÕ INGATLANÁT,DE MÁSIKAT SZERETNE?

• VAGY FELÚJÍTANI?

• ESETLEG AUTÓRA LEN-NE SZÜKSÉGE…?

Hívja a 30/495-48-32-t!Kérésre házhoz megyünk!

Page 22: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG22 2007. január 31.

Idén január elsejétõl lépett hivatalába Vas-vár új városgondnoka Pusztai Antal. A közérdekében végzett korábbi és mostani tevé-kenységérõl, tapasztalatairól kérdeztük, éskértük röviden mutassa be önmagát, hiszmostantól gyakran fogjuk õt látni a városban.

– Mit is takar a „városgondnok” kifejezés, aza munkafeladat, amelyre vállalkozott?

– A közterületeken folyó munkákat irányí-tom, szervezem, s az utcák, terek rendjét is fi-gyelemmel kísérem.

– Eddig is vállalt közéleti szerepet, még hanem is volt ennyire szem elõtti a tevékenysége!Melyek voltak ezek?

– Régebben az egyházközségnél is tevékeny-kedtem, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vas-vári csoportjába még továbbra is. Leginkábbazonban onnan ismerhetnek sokan, hogy mártöbb mit egy évtizede látok el önkéntes szolgála-tot polgárõrként, s a városi egyesületnek néhányéve a vezetõje is vagyok. Egyébként pedig a VasMegyei Polgárõr Szövetségnek alelnöke, terület-felelõse. A környékbeli polgárõr társakkal tar-tom a kapcsolatot, valamint e minõségembenegyüttmûködési megállapodás alapján az önkor-mányzattal, rendõrséggel és több civil szervezet-tel. Így széleskörû ismereteim vannak a városbantörténtekrõl.

– Új tapasztalatokkal is gazdagodott ebben aröpke egy hónapban?

– Polgárõrként már régebben is találkoztunkazzal a problémával, hogy néhányan – többségé-ben fiatalok – nem becsülik környezetünket, s nemtisztelik az itt élõket sem. Azokat, akik ebben a vá-

rosban értéket teremtettek. Az utóbbi hetekbenmintha fokozódott volna ez a szomorú jelenség.

– Mire gondol?– Számosan szépen megkértük, figyelmeztet-

tük a szóban forgó gyerekeket, kamaszokat, hogykicsit nagyobb figyelmet fordítsanak az ilyesmire,ám minden lepörög róluk. Hiszen például nyaktö-rõ gördeszkás mutatványaikkal nem csak sajátmagukat, de másokat is veszélyeztetnek, mikorhajmeresztõ ugratásokat végeznek a belvárosi lép-csõkön és padokon. Vagy éppen a lejtõs úttesten ajármûforgalommal szemben süvítenek el. Az estiórákban egyenesen a rémületbe kergetik ezzel anehezebben mozgó idõseket. Sajnos elõfordult,hogy a szelíd dorgálásra tiszteletlen, sõt megdöb-bentõen durva válasz jött. Trágárság.

Vitába szállnak, volt gyerek, aki azzal vágottvissza nekem is: látta a bravúrját a rendõr is, denem állt meg, nem szólt. Akkor mi a gond? Csu-pán annyit mondtam: addig örülj, míg nem a rend-õr szól, mert akkor már baj van. Még jó, ha csakbüntetés jön, de nagyobb baj, ha helyszínelés. Miazért szólunk, mert meg kívánjuk ezt elõzni.

– A balesetveszélyen, rémületbe ejtésen túltörténnek rongálások is?

– A díszburkolatban, a zenélõ kút talapzatában,s több padban is esett kár az utóbbi idõben. Ezeket– no meg a kukákat elmozdítják – néha föl is boro-gatják. Nem csak a görkorcsolyázókról, vagy desz-kásokról van szó. Sajnos még felnõttek is keresz-tülkerékpároznak a Dísz-téren, pedig fontos volna,hogy a gyerekek csak jó példát lássanak.

– A szülõi felelõsség kérdése, felmerülhet?– Nem tömeges azért a rendetlenkedés, tucat-

nyi fiatal az, akikrõl most beszélünk. Sajnos zö-

mében még általános iskolások. Az iskolábanmegkerestük a gyerekeket.

Az igazán megdöbbentõ az, ha most szólunka szülõnek, elõfordul, hogy kikéri magának.Megkérdezi: mi közünk hozzá? Régen megkö-szönték az ilyesmit, hiszen maga a közösségiszellem is nevelõ hatással bírt. Ezért a fiatalok aközösség elõtt inkább visszafogták szertelen vi-selkedésüket, míg most nincsenek korlátok. Sikka nagystílû vagányság.

Mi nem macerálni kívánjuk a fiatalokat, ha-nem megelõzni a bajt.

– Tavasszal lesz egy éve, hogy görcentrumot,gyakorlópályát kaptak a deszkások. Miért van,hogy ez mégsem elég?

– Azt mondják a gyerekek, ott este már sötétvan. Meg hogy csúszós a középiskola udvaránkialakított pálya. De mit keres egy általános is-kolás egyáltalán este az utcán? Nem aggódik ér-te valaki? No és hát a belvárosi lépcsõ esti vil-lanyfénynél nem csúszik talán? Este inkább jobbvolna hazamenni.

– A pálya egyébként elõírásszerûen szabvá-nyos, olyannyira, hogy nyáron országos versenytis rendeztek itt. Kissé keserû szavaiból úgy lá-tom, nem csak a felelõtlen gyerekekért aggódik.

– Valóban, hiszen a külsõ vélemények szerint– ez a sajtóban is megjelent – városunkat sokanékszerdoboznak látják. Én csak azt kérem, tisz-teljék az említettek is, azokat, akik ezt létrehoz-ták. Vagyis megbecsülés kell más munkája iránt.A rendet egyszer kell megcsinálni, utána a szín-vonalat megtartani. Rombolni persze könnyebb,mint valamit megteremteni...

– aus –

Vasvár belvárosában lecsorbult néhánylépcsõfok széle, eltört néhány kerámialap adíszkút alján. Mondhatnánk úgy is: szeren-csére. Mármint hogy szerencsére csak egylépcsõfok csorbult ki, nem pedig valami más.A lépcsõt ki lehet javítani, van, amit megnem lehet.

Tudjuk azonban, hogy a lépcsõ az elsõ fok-nál éppen csak hogy elkezdõdik. Ugrat rajtegy vagány kamasz a gördeszkájával. Sikerül,örül neki. A második lépcsõfoknál már fleg-mán beszól a(z) – érte és a lépcsõért aggódó –felnõttnek. A harmadikon már nem flegmán,hanem trágár, ordenáré módon az idõs, misé-rõl hazafelé tartó néninek. Akit egyébként kishíján fellökött biciklistõl együtt. Aztán megin-dul lefele a lejtõn, szabadon száguldva desz-kájával szemben a kamionforgalommal.

Nos, Pusztai Antal visszafogott gondola-tait, meg mások kendõzetlenebbül elõadott

rémtörténeteit hallván láthatjuk, itt tartunkmost Vasváron.

Tudjuk azonban, hogy a közhelynek szá-mító mondás ellenére a lejtõn is van megállás.Mert ha nem – jönnek az újabb lépcsõfokok.Szerencsére ezek mind másutt vannak.

Hernádnémetiben az általános iskolában aminap a harmadikosok megverték a tanító né-nit. Az igazgató értetlenkedik a tévében: Effé-le kilengést eddig a felsõsök csináltak csak, ezmost „példaértékû”. A szülõk meg még védikis a csemetéiket.

A gyerek újabb lépcsõfokra lépve ki tudja,mit el nem követ apja-anyja ellen, mert na-gyobb szabadságra vágyik. Mint az ismert szí-nésznõ fia, aki anyját is ..., de nem fejeznémbe a mondatot...

Amerikában, Japánban a legfelsõ lépcsõfok-ra már olyan diákok is feljutnak, akik bemennekiskolájukba, és lelövik társaikat, tanáraikat.

Mindez persze – itt – nem fenyeget minket.Nem kell túlzásokba esni, itt csak egy lépcsõcsorbult ki, semmi más nem történt. Afölött a ki-csorbult lépcsõ fölött a szigorú tekintetû III. Bé-la királyunk áll õrt, mivelhogy a Királyok Kútjá-nak ez az oldala éppen neki jutott szolgálatul.

Nohát úgy látom III. Béla is összevonta mostkissé a szemöldökét, mikor meglátta, hogy alat-ta kicsorbult az a bizonyos elsõ lépcsõfok.Mintha éppen egy szelíd, atyai pofonra készü-lõdne országalmát tartó bal kezével. Mint aki tá-jékozódik, kinek is kellene azt címeznie. Tudva-levõ pedig, hogy ez a királyunk, csaknem 190centi magas, hatalmas ember volt.

Szerencse hát, hogy nem ad senkinek ne-velési célzatú pofont. Bölcs ember volt, bizo-nyára tudja Õ is: Vasváron nincs magas lép-csõ. Vagy ha van is, azt kizárólag arra használ-ják, amire való.

– aus –

Rombolni könnyebb, mint teremteni...

Lépcsõfokok...... avagy Béla királyunk összevonja szemöldökét

Page 23: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 232007. január 31.

Nem oly rég volt szeptember 1-je, amikor207 diák megkezdte a 2006–2007. tanévet aszakközépiskolában. A félév végén a tanuló-létszám 205 fõ.

A 9. osztályban 37-en indultak, valameny-nyien a kereskedelem-marketing, üzleti ad-minisztráció szakmacsoportra nyertek felvé-telt. A 13. évfolyamon három szakmát okta-tunk ebben a tanévben: logisztikai ügyintézõ,európai üzleti asszisztens, valamint postaiüzleti asszisztens. A postai képzés különösennépszerû, hiszen a Magyar Posta Zrt. tanuló-szerzõdéssel támogatja a képzésben résztve-võ fiatalokat.

Az elsõ félévben nagy volt a „mozgás” a 9.és a 10. évfolyamon. Voltak olyan diákok,akik más iskolába iratkoztak át, s néhányan,akik hozzánk jöttek. Õk Vasváron és környé-kén laknak, s kipróbálták a bejárás nehézsége-it, majd közelebbi középiskolát kerestek.

Szeptembertõl január végéig az iskola többhelyen „megmutatta magát”, különbözõ verse-nyeken, találkozókon vettek részt diákjaink. Ígyaz Édes Anyanyelvünk nyelvhelyességi és azImplom József helyesírási versenyen szerepelteksikeresen, az 1956-os évforduló alkalmávalSzentgotthárdon rendezett regionális vetélkedõn3. helyezést értek el, a Horváth Boldizsár Szak-középiskola által szervezett „Nyelvhíd” progra-mon 3. helyezett lett iskolánk csapata. Zalaeger-szegen a középiskolások idegen nyelvi találkozó-ján ének kategóriában 2. helyet szereztünk.

A megyébõl négy középiskola volt vendé-günk a hagyományos karácsonyi angol partyn.Különbözõ sporttalálkozókon is eredményesenszerepeltek diákjaink.

A legfrissebb eredmény: csapatunk a Köl-csey Ferenc Gimnázium által a Magyar Kultú-ra Napja alkalmából kiírt mûveltségi vetélke-dõn elsõ helyezést ért el.

Iskolánk az oktatásban a minõségre törek-szik. Célunk egyrészt, hogy a gyengébb ké-pességû diákok is sikereket érjenek el a tanu-lásban, másrészt, hogy a jó képességekkelrendelkezõk számára biztosítsuk a továbbifejlõdést.

A tanulmányi munkában hasonló ered-ményt értünk el, mint tanév végén. Gratulá-lunk a 12. B osztály és a szakképzõ évfolyamjó eredményéhez, s büszkék vagyunk arra,hogy a postások a külsõ gyakorlaton vala-mennyien jeles minõsítést kaptak.

Az viszont elgondolkodtató, hogy folya-matosan nõ a hiányzások száma. Különösenmagas az igazolatlan órák száma.

A félév mérlegelésrõl, figyelmeztetésrõlis szól A tanév tovább folytatódik. Közelegaz általános iskolai jelentkezések idõpontja,s nemsokára itt az érettségi és felvételi idõ-szaka.

Félév a szakközépiskolában

KÖZELEDIK AZISKOLAVÁLASZTÁS!

Ha Ön olyan iskolát keresgyermekének,– ahol személyre szóló figyelem jut

minden diákra,– ahol kis létszámú csoportokban

folyik az idegen nyelvek és azinformatika oktatása,

– ahol gyermeke ECDLszámítástechnikai vizsgát tehet,

– ahol az érettségi után piacképestudást nyújtó szakok közülválaszthatnak,

– ahova a régi diákok is szívesenvisszajárnak,

JELENTKEZZENEKHOZZÁNK!

Béri Balogh Ádám Gimnázium,Posta- és Bankforgalmi

Szakközépiskola, Kollégium, VasvárTelefon: 573-142

Miért zöld a Mikulás ruhája Wales-ben?Milyen lehet bikiniben karácsonyozni Auszt-ráliában? Iszik-e whiskyt a skót Mikulás?Kik fogyasztanak „cream tea”-t, azaz krémesteát? Ezekre és hasonló lényegbevágó, mu-latságos kérdésekre kerestek választ négy

Vas megyei középiskola diákjai a megyei ka-rácsonyi angol vetélkedõn, melyet immártöbb éve, hagyományosan a mi iskolánk ren-dez. A résztvevõ iskolák az idén a szombat-helyi Horváth Boldizsár Közgazdasági Szak-középiskola, a kõszegi Evangélikus Mezõ-gazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola,a körmendi Kölcsey Gimnázium valamint arendezõ vasvári Béri Balogh Ádám Gimnázi-um és Szakközépiskola volt.

A bemutatkozó feladatban angol nyelvûországok, tartományok karácsonyi szokásait,

a Mikulás egyes „arculatait”, változatait kel-lett a diákoknak bemutatniuk, a közönségnem kis örömére és mulatságára. Majd totó-és térkép-szerkesztés következett karácsonyiérdekességekrõl és étkekrõl. Ez után a csapa-tok kincskeresõ körútra indultak az iskola

épületében, hogy végül a Mi-kulás barlangjába érkezzenek,ahol ráadásul angol nyelvûfilm és ehhez kapcsolódó fel-adatok várták õket.

A változatos feladatsormegoldásait négytagú zsûri bí-rálta – Mrs Margaret Maráczi,Riffel Katalin, Kovácsné Wag-ner Anikó és Dr. Wessely Ist-ván –, miközben stílusosan wa-lesi kelyhekbõl kóstolgatták aforralt bort, (természetesencsak jelképesen), és az angolsajtos pirítóst. A vetélkedõt akörmendi Kölcsey Gimnázium

csapata nyerte, a népszokások bemutatásábaniskolánk csapata (Durda Fruzsina, NémethMónika, Neher László) volt a legügyesebb.

A vetélkedés természetesen csak jelképes,hiszen ezen a decemberi délutánon mindan-nyian tanultunk, játszottunk, gazdagodtunk.A diákok értékes ajándékokkal is, de min-denki – résztvevõk, rendezõk és a közönségegyaránt – az értékesen együtt töltött idõ, aszórakozva tanulás örömével. Azzal, amitegy iskola különösen Karácsony szép ünne-pén nyújthat diákjainak.

The Images of Christmas FatherMegyei karácsonyi angol vetélkedõ

a vasvári Béri Balogh Ádám Szakközépiskolában

HELYESBÍTÉS2006. december 6-án megjelent

Vasvári Újság Véradók címû írásábana kitüntetésben részesültek közül

Piller Ferenc neve kimaradt,aki 70-szeres véradó.

Szíves elnézését kérjük.

Page 24: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG24 2007. január 31.

Kedves továbbtanulni szándékozó Fiata-lok!

A Budapesti Mûszaki és GazdaságtudományiEgyeten (BME) Gépészmérnöki Kara nappali ta-gozatú MECHATRONIKAI MÉRNÖKI BScszintû képzést folytat Zalaegerszegen. A zala-egerszegi képzés nappali tagozatú, kredit rend-szerben mûködõ, 3,5 év (7 félév) idõtartamú.

Szakirányok: Gyártástechnológai; Mecha-tronikai eszközök (létszámtól függõen).

Az elméleti képzések a volt laktanya helyénkiépült felsõoktatási centrumban, míg a gyakor-lati képzések iparvállalatoknál és a zalaegersze-gi mûszaki szakközépiskolákban a magas mû-szaki színvonalra fejlesztett laborokban folynak.

A Mûegyetem Zalaegerszegi Képzése2007-ben is várja a jelentkezõ és érdeklõdõ di-ákokat! A cél olyan mérnökök képzése, akik ké-pesek a mechatronika és az informatika tudo-mányterületeinek egymást segítõ integrációja ré-vén komplex termékeket és a gyártórendszerekettervezni és üzemeltetni. Tipikus mechatronikaitermék például a videokamera, vagy egy integ-rált gyártócella. A hallgatókat a MBE egyetemioktatói mellett a Pénzügyi és Számviteli Fõis-kola tanárai, illetve gyakorló üzemi szakem-berek tanítják.

A mechatronika nem egyszerûen csak egy újtudományterület, hanem mérnöki szemléletmód.Ez egy kiemelten mûvelt szakterület mellett fel-tételezi a másik kettõ alkalmazási szintû ismere-tét is. A kredit rendszerû képzés a természettudo-mányos és a mûszaki alapozó ismeretek oktatá-sával kezdõdik. Kiemelten kezeljük a számítás-technika és a mûszaki ismeretek oktatását. A vá-lasztható tantárgyak lehetõvé teszik speciálismûszaki és gazdasági ismeretek elsajátítását.

A képzés tanterve biztosít további 4 félévestestnevelési lehetõséget (kosárlabda, foci, úszás,kondi, lovaglás, íjászat, jégkorcsolya, tánc) és 5féléves ingyenes nyelvoktatást. A gyakorlatiképzés során – amely lényeges része az oktatás-nak – a hallgatók megismerkedhetnek a városbanvagy környékén mûködõ igen korszerû iparválla-latokkal és vállalkozásokkal, amelyek a kölcsönöselégedettség esetén elhelyezkedési lehetõséget isjelenthetnek számukra. A térség ipari fejlõdésegarancia arra, hogy egyre nõ az igény a mechatro-nika területén jártas szakemberek iránt.

A szakon a továbbtanulás lehetõsége adott,hiszen a BME Gépészmérnöki Kara a szakmaiismeretek elmélyítése céljából MSc szintû mec-hatronikai mérnöki szakot is fog indítani.

Fontos, hogy minden hallgató számára kollé-giumi elhelyezést és ingyenes internetes hozzá-férési lehetõséget tudunk biztosítani. A támoga-tó megyei és városi önkormányzatok, valamintipari partnerek segítségével törekszünk ösztöndí-jakkal csökkenteni az oktatás anyagi terheit.

A jelentkezés határideje 2007. február 15.

További információk:– 2007-es felvételi tájékoztató (BME GÉK

213. oldal)– Hallgatói ügyintézés: e-mail:

[email protected]. Tel.:92/596-490, fax: 92/596-489 Kustánné Fitos Amá-lia oktatásszervezõ ([email protected], tel.: 92/509-900)

– Honlap: www.felvi.hu, www.gepesz.bme.hu– Dr. Németh Árpád igazgató

([email protected], tel.: 1/463-1386.92/596-490

– Balaicz Zoltán felsõoktatási igazgató( z f o k @ z a l a e g e r s z e g . h u ,www.zfok.zalaegerszeg.hu, tel.: 92/502-194, 30/939-8478)

Az egységes felvételi rendszerben maxi-mum 120 pont érhetõ el a középiskolából hozotteredmények és/vagy az érettségi vizsgák ered-ménye alapján. A jelentkezõ számára elõnyö-sebb módon számított pontszámhoz a késõbbrészletezendõ többletpontokat hozzáadják. Azadott intézménybe (karra, szakra, tagozatra) je-lentkezõk felvételérõl egységes rangsorolásalapján történik a döntés.

A felvételi összpontszám meghatározása akövetkezõképpen történik:

a. hozott pontok és a szerzett pontok ösz-szegzésével, vagy

b. az érettségi vizsgán szerzett pontok meg-kettõzésével, vagy

c. a korábbi felsõfokú tanulmányok alapján. Az érettségi évében és az azt követõ három

évben az a)–b) szerinti pontszámítások közül aztkell alkalmazni, amelyik a jelentkezõ számáraelõnyösebb.

Hozott pontszám csak osztályzatból képez-hetõ, az alábbiak szerint.

a. öt tantárgy: a magyar nyelv és irodalom(vagy nemzetiségi nyelv és irodalom), atörténelem, a matematika, egy választotttantárgy valamint egy választott idegennyelv utolsó – tanult – két év végi érdem-jegyeinek összeg, valamint

b. az érettségi érdemjegyek átlagának két-szerese, egész számra kerekítve.

Magyar nyelv és irodalomból (vagy nemzeti-ségi nyelv és irodalomból) évente a két osztály-zat átlagát kell számolni.

Szerzett pontok számítása (az érettségi vizs-gán a felvételi tantárgyakból szerzett pontszámösszege): A szerzett pontok a 2 vizsgatantárgyszázalékos eredményeibõl a közép- és emeltszintû érettségi vizsga esetén azonos módon kellszámolni. A két vizsgatantárgy az alábbiakbóláll: matematika és fizika vagy informatika vagy

szakmai tárgy. Szakmai tárgyként a következõtárgyak közül választhatnak a pályázók: elektro-nikai alapismeretek, Élelmiszeripari alapismere-tek, Gépészeti alapismeretek, Közlekedési alap-ismeretek, Vegyipari alapismeretek.

Reméljük elnyerte tetszéseteket a zalaeger-szegi mechatronikai mérnöki képzés!

Jelentkezzetek a zalaegerszegi mechatronikaimérnöki BSc szakra!

Szívélyes üdvözlettel:

Balaicz Zoltán dr. – igazgató, ZalaegerszegFelsõfokú Oktatásáért Közalapítvány

Németh Árpád – igazgató, Budapesti Mû-szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gé-pészmérnöki Kar Zalaegerszegi Képzés

MECHATRONIKAIMÉRNÖKI KÉPZÉS

BUDAPESTI MÛSZAKI ÉSGAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

GÉPÉSZMÉRNÖKI KARZALAEGERSZEGI KÉPZÉS

FELVÉTELT HIRDETa 2007/2008-as tanévre,

nappali tagozatra BSc szintûMECHATRONIKAIMÉRNÖKI szakra

zalaegerszegi helyszínen7 féléves képzés

Szakirányok: Gyártástechnológia; Mec-hatronikai eszközök (létszámtól függõen)

További információk:2007-es felvételi tájékoztató

(BME GÉK, 213. oldal)Honlap: www.felvi.huHallgatói ügyintézés:

Dékányné Boros Magdolnae-mail: zalagepesz@ mail.bme.hu

telefon: 92/596-490, fax: 92/596-489Felvételi ügyekben tájékoztatást ad:

Kustánné Fitos Amália oktatásszervezõ([email protected], telefon:

92/509-900)Honlap: www.gepesz,bme.hu

Dr. Németh Árpád a zalaegerszegi képzésigazgatója, egyetemi adjunktus

([email protected],telefon: 1/463-1386, 92/596-490)

Balaicz Zoltán felsõoktatási igazgató([email protected],

www.zfok.zalaegerszeg.hu,telefon: 92/502-194, 30/939-8478)

Page 25: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 252007. január 31.

PERGAMEN Kultúrcikk Szaküzlet (gyógyszertár mellett)PAPÍR-ÍRÓSZER-JÁTÉK-AJÁNDÉK

9800 VASVÁR, SZENTMIHÁLYFALVI U. 8. • TEL./FAX: 94/370-850

„Ahová mindig jó bejönni!”PAPÍR-ÍRÓSZERÚjévi rendrakás! – Iratrendezõ akció!Emelõkaros iratrendezõ,minden szín és méret csak: 299 Ft/dbLefûzhetõ genotherm csak: 3,90 Ft/dbPapírból sosem elég! – Továbbra is akciósfénymásolópapír árak!• Getcopy (hihetetlenül olcsó, megbízható mi-

nõség) csak: 690 Ft/cs!• Xerox Business, Canon Copy,

HP Home (márkás papírokalacsony árakon) csak 890 Ft/cs!

AJÁNDÉKKészüljünk együtt Valentin napra!Ajándék, apró figyelmesség azoknak– akiket szeretünk!2007-ben is a megszokott bõséges ajándék-tárgy-választékkal, nagyon kedvezõ árakkal vár-ják kedves vásárlóinkat!

JÁTÉKItt a farsang! – Áll a bál! Fantasztikus JEL-MEZVÁSÁR! Ötletes jelmezek kedvezõ árakon3–14 éves korig! Arcfestékek, kiegészítõk szélesválasztékban!Új! Most érkezett!Gyermekeink fejlõdése a legfontosabb! A jójáték játszva tanít!Kreatív, készségfejlesztõ, oktató játékok ér-keztek, rengeteg újdonság!• Sapientino sorozat, angol nyelvoktató már 4éves kortól • Fisher Price és Clemmy fejlesztõ já-tékok a legkisebbeknek 6 hónapos kortól • Játsz-va megismerjük … sorozat 3 éves kortól • Játékiskola sorozat (számoló-, kirakó-, fonaljáték, kipp-kopp kalapács) • És még sokféle fejlesztõ játék –segítõ kiszolgálással várjuk!

TV-ben reklámozott, minimax játékok folya-matosan kaphatók!

PAPÍR-ÍRÓSZER-NYOMTATVÁNY-JÁTÉK-AJÁNDÉKNÁLUNK MINDENT MEGTALÁL!

Hirdetési díjak 2007-ben1. Lakossági apróhirdetés: – 15 szóig 1 090 Ft

– 15 szó felett szavanként 140 Ft2. Kerettel kiemelt apróhirdetés: az 1. pontban foglaltak szerint, plusz 1 090 Ft3. Üzleti apróhirdetés vastag szedéssel: 140 Ft/szó

Felületek – 3 x 5,5 cm 2 250 Ft– 8,0 x 5,5 cm 4 500 Ft– 11,5 x 6,0 cm 7 050 Ft– 11,5 x 11,5 cm 14 850 Ft

4. Üzleti apróhirdetés keretben, emblémával 10% felárralFelületek: – 3 x 5,5 cm 2 475 Ft

– 8,0 x 5,5 cm 4 950 Ft– 11,5 x 6,0 cm 7 755 Ft– 11,5 x 11,5 cm 16 335 Ft

5. Lapunk utolsó oldala kiemelt üzleti hirdetési felületnek számít,annak feláras hirdetési díjai: 1 oldal 80.000 Ft + áfa (bruttó: 96.000 Ft)

¼ oldal 20.000 Ft + áfa (bruttó: 24.000 Ft)½ oldal 40.000 Ft + áfa (bruttó: 48.000 Ft)¾ oldal 60.000 Ft + áfa (bruttó: 72.000 Ft)

SZEMÉLYGÉPKOCSI,MOTORKERÉKPÁR és MOPED

vezetõi tanfolyamot indít

folyamatosan Vasváron

a Posta- és Bankforgalmi

Szakközépiskolában.

Tájékoztatás:

BURAY ANDRÁSTel.: 30/904-2103 és 94/511-492

Nyilvántartási szám: 18-0061-04 • ALSZ: 0261, PLH-001

AZ AUTÓS – MOTOROS ISKOLA

INTENZÍV SZEMÉLYGÉPKOCSI-,MOTORKERÉKPÁR- ÉS MOPED-

VEZETÕI TANFOLYAMOKATindít folyamatosan

VASVÁRONa Postaforgalmi Szakközépiskolában.

TÁJÉKOZTATÁS: 94/51-19-51Ny.sz: 18-0054-04 Alsz.: 0553

Az erõszakpillanatai

A Fekete Doboz ismert alkotója volt PestyLászló, aki a magyarországi rendszerváltás ese-ményeit, a hajdani tüntetéseket operatõrkéntörökítette meg. Most újabb szenzációval lép anagyközönség elé. A 2006. október 23-ai buda-pesti véres eseményeket, a tüntetés „(h)arcait”mutatja be a fotóobjektív csalhatatlan hitelessé-gével. Ezzel mintegy tükröt is tartva a regnálóhatalom és a magyarországi demokrácia elé.Pesty László dokumentalista fotóit „Az erõszakpillanatai” címmel országos kiállítási sorozatontárja az érdeklõdõk elé.

A fõvárosi összecsapás megdöbbentõ pilla-natai jelennek meg a riporter szemszögébõl,ám mûvészi megközelítésben. Pesty Lászlófotókiállítása Vasváron február 1-jén csütörtö-kön 17 órakor a mûvelõdési ház galériájánnyílik, amelyet Kovács Tilda alpolgármesterajánlja a nagyközönség figyelmébe.

A hirdetési díjak2007. január 1-jétõl érvényesek.

ABLAK-AJTÓ VASVÁRONMÛANYAG ABLAKOK 20% KEDVEZMÉNNYEL!

– MÛANYAG ÉS FA NYÍLÁSZÁRÓK

– KÜLSÕ-BELSÕ PÁRKÁNYOK

– REDÕNY, SZÚNYOGHÁLÓ, SZALAGFÜGGÖNY

HÖRMANN GARÁZSKAPUK – VELUX TETÕTÉRI ABLAKOK

BEMUTATÓTEREM: VASVÁR, KOSSUTH L. U. 17.Tel.: 94/372-004, 70/312-86-12

Page 26: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG26 2007. január 31.

Mint ahogy eddig többször a Vasvári Új-ságban megjelent, a karatésoknál mindig tör-ténik valami.

Legutóbb 2006. december 10-én a Miku-lás-kupán szerepeltek a vasvári Karate Egye-sület tagjai.

A fiatal erõkkel felálló csapat nagyon széperedményt ért el a versenyen. Fülöp Klaudia

3. helyezett lett. Winkelbauer Gábor 2. helye-zett és öccse Winkelbauer Viktor 4. helyezéstért el.

Nagy öröm, hogy a 11 éves Fülöp Klaudiakülön dicséretet kapott a mestertõl.

A következõ versenyre február 3-án kerülsor, amin természetesen újra képviselik magu-kat a vasvári karatésok.

Tlala

Karate-hírek

2006. december 1.Vasvári KSE – Király SZSE: 53-41 (17-8,

14-10, 7-14, 15-9). Vasvári KSE: Halmosi T.(13/9), Kulcsár A. (3/3), Sipos-Tompa L. (3/3),Szilvágyi I. (5/3), Szabó Z. (4). Csere: Dóka B.(10), Soós D. (4),Szilvágyi Zs. (-), Sza-bó P. (9), Stefanics B.(2). Edzõ: SomogyiTibor. A Király SZSElegjobb dobója: Si-mon Cs. (11). A köze-pes színvonalú mér-kõzésen a VasváriKSE nem túl acélosjátékkal sem engedteki kezébõl a gyõzel-met. A vendégcsapatcsak megszorítanitudta a hazaiakat.

2006. december 7.Torony KC – Vasvári KSE: 46-63 (18-14,

10-17, 5-18, 13-14). Vasvári KSE: Halmosi T.(5/3), Soós D. (6), Szilvágyi Zs. (-), Dóka B.(21), Szabó P. (27). Csere: Káldi Z. (-), Szabó Z.(-), Szilvágyi I. (-), Bazsó A. (3/3), Stefanics B.(1). Edzõ: Somogyi Tibor. A Torony KC legjobbdobója: Vertetics B. (24/6). A mérkõzés elejénnehezen ébredt a Vasvári KSE, így fej-fej mellettalakult az eredmény. A második negyedtõl kezd-ve kezdett magára találni a vasvári csapat.Ugyan a távoli dobáskísérletek rendre kimarad-tak, de a palánk alatt kihasználta magassági fölé-nyét a VKSE. Így a harmadik játékrészt mármegnyugtató vendégvezetés zárta, ami elegen-dõnek bizonyult a mérkõzés végi gyõzelemhez.

A 2006/2007-es bajnokság õszi fordulóját(az új rendszerben lebonyolítva, két egyformaerõsségû csoportban) 4 gyõzelemmel és 4 ve-reséggel zárta a Vasvári KSE. Az eredménytükrözi a csapat hullámzó formáját, néhol jól,

néhol viszont tudásaalatt játszik a gárda.Az õszi fordulókbantöbb tényezõ is hát-ráltatta a szereplést:sérülések, fõiskolaitanulmányok. Ezzelegyütt a cél a baj-nokság végére a cso-porton belül a leg-jobb négy közé be-kerülés, ami a másikcsoport elsõ négy he-gyezettjével együtt a

bajnoki kiírás értelmében a felsõházi ráját-szásra jogosító helyet jelenti. Erre reális esélyvan, amennyiben a változó formán javítvaegyenletesen jól teljesít a csapat. Valamelyestnehezíti a dolgot, hogy a tavaszi fordulókbana sorsolás szeszélye folytán az alapszakaszbancsupán három hazai mérkõzés lesz az öt ide-genbelivel szemben. Jelenleg a felkészülésiidõszak zajlik, február elején pedig újra pattoga labda a mérkõzéseken.

Az egyesület továbbra is várja a sportágiránt érdeklõdõket, sportolni vágyókat edzése-in: kedd 19.00 Postaforgalmi, szerda, péntek19.30 Általános Iskola Sportcsarnok.

Infó: Dóka Balázs tel.: 06-20/573-9939, E-mail: [email protected]

Dokey

A vasvári kosárlabda SEdecemberi mérkõzései

SportbálImmáron hetedik alkalommal kerül

megrendezésre a Vasvár VSE hagyomá-nyos Sportbálja.

Idõpont: 2007. február 17. szombat19.00 óra

Kapunyitás: 19 óra, 20 órakor kö-szöntõt mond Rózsás Miklós VVSEelnök

Helyszín: Kardos László ÁltalánosIskola aulája

Jegyek vásárolhatók a Fõ téri TO-TÓZÓBAN (a könyvesbolt mellett) 2300Ft-os áron.

Névre szóló asztalfoglalás lehetséges.Megjelenés az alkalomhoz illõ öltö-

zetben.Zenél a SPECTRUM együttes.Mindenkit szeretettel várunk, jó szó-

rakozást kívánva: Vasvár VSE vezetõ-sége!

Nyelvtanfolyamok gyermekeknek aVár-Lak Családi Napközi és Játszóházban

Játékos angol valamint né-met nyelvoktatás indul aHegyháti Jóléti Szolgálat Ala-pítvány új intézményében, aCsaládi Napköziben, kisgyer-mekeknek.

Angol nyelvbõl három kor-csoportban (0–3 éves, 3–6 évesés 6 évnél idõsebb) kínál nyelv-tanulási lehetõséget a HelenDoron Nyelviskola játékos, kis-csoportos foglalkozások kereté-ben, speciális CD-vel bõvítetttananyaggal. A német nyelviránt érdeklõdõk számára 4 éves kortól választható, ezen a területen képzett óvodapedagó-gus által vezetett foglalkozás, mely különleges zenei, hangszeres háttéranyaggal bõvített.

Érdeklõdni lehet a 94/371-311-es telefonszámon.

Page 27: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG 272007. január 31.

VVSE természetjáró szakosztályTagjaink tevékenységérõl

a mögöttünk hagyott esztendõbenA szakosztály létszáma az elmúlt évben 88

fõ volt, ebbõl az Országos Természetjáró Szö-vetséghez 77 tag fizetett tagdíjat. Közülük 55felnõtt, 11 nyugdíjas és 22 ifjúsági – iskolábajáró tagunk.

A túrák közül a 2006. évre tervezett 43-ból25 volt a Teljesítménytúrázók Társasága általév elején kiadott „Teljesítménytúrák itthon éskülföldön ’2006” címû kiadványból került a

szakosztály éves munkatervébe. Sajnos – fõ-ként anyagi okok, de szabadidõ hiánya miattis –, csak olyan teljesítménytúrákból válogat-hattunk, melyeket egy nap alatt tudunk és tud-tunk teljesíteni. Így fõleg Vas, Zala, Veszprémés Gyõr-Moson-Sopron megyékben rendezetttúrák jöhettek szóba. A 25 tervezett teljesít-ménytúrából 18-on vettünk részt, általában10–15–20 fõs csoportokban. Kivételt képez aSopron Városi Bizottság által szervezett –évenként visszatérõ – IVV. Túra, ezen közel40 természetjáró vett részt. Az elmúlt év soráncsupán 7 olyan teljesítménytúrán nem szere-peltek tagjaink, amelyeket túratervünkbe nemvettünk be. Viszont két olyan túrára is elmen-tünk, amelyek teljesítése nem volt idõhöz köt-ve, ezek úgynevezett „jelvényszerzõ” túrákvoltak, az Alpokalja Turistaegyesület szerve-zésében, a Kõszegi-hegységben.

A teljesítménytúrákon kívül több olyan tú-rának is résztvevõi voltak tagjaink, amelyeknem a mi szakosztályunk tervében szerepel-tek, hanem megyénkben mûködõ más termé-szetbarát egyesület túratervében voltak meg-hirdetve, ugyanis jó néhány tagunk rendelke-zik tagsággal – tagsági díj befizetésével – aSzombathelyen tevékenykedõ Barangolók, aBorostyánkõ, a Vasutas SE és az AlpokaljaTurista Egyesületnél is. Szakosztályaink ter-mészetjáróit ezek a természetjáró egyesületek

– közösségek – szívesen látják túráik bárme-lyikén akár tagként, akár „vendégként”. Ígykerülhetett sor az elmúlt évben egy feledhetet-len egyhetes túrára az úgynevezett szlovák pa-radicsomban, amelyrõl részletesen beszámo-lót olvashattak Tomanóczyné Jesztl Katalin-tól, a Vasvári Újságban.

Ami a szakosztályunk tagjainak teljesítmé-nyét illeti, jóval eredményesebb évet zártunk,

mint az elõzõ évek bárme-lyikén. Míg 2005-ben 222tag vett részt túráinkon, ad-dig a 2006-os évben a gya-loglók létszáma 370 fõ volt.A megtett kilométerek szá-ma a 2005. évi 4880-nalszemben 2006-ban 6595 ki-lométer volt. Ezeket az ada-tokat a 44 turistajelentésigazolja.

Végül meg kell említe-nünk a – most már évek ótavisszatérõ – nyári kirándulótúrákat, melynek soránEgert és környékét ismertükmeg. A korábbi években is

szerveztünk ilyen kirándulásokat, amelyek so-rán kis hazánk egy-egy tájegységét kerestükfel. Így jártuk be a Pilist, a Mecsek hegységet,a Zemplént, a Bükk hegységet.

Néhány feledhetetlen és élményekben gaz-dag napot töltöttünk Egerben. Onnan egy napelgyalogoltunk Szarvaskõre, megtekintettükaz erdészeti múzeumot, és gyönyörködtünk afestõi szépségû Fátyol vízesésben is, aholebéd után kiadós záporban volt részünk, s mi-után lekéstük a kora délutáni vonatot, szabad-idõnk lévén, a következõ vonat indulásáigmegnéztük a kör alakú református templomot.Egy másik napon felkerestük Egerszalókot,ahol kisétáltunk a gyógyfürdõhöz, megmár-

tózva annak vizében. De nem hagytuk ki azEgerben lévõ termálfürdõt sem. Nagyon meg-tetszett túrázóink legtöbbjének az Eger köze-lében lévõ Szépasszonyvölgye, amit az is bi-zonyít, hogy oda néhányszor többen is vissza-visszatértek. Az itt megkóstolt borokról általá-ban jó volt a véleményünk.

Ami a 2007-es esztendõt illeti, továbbra isfõ célként tûzzük ki a teljesítménytúrákat –mint igazi sportteljesítményeket –, de néhány„kirándulást” is tervezünk. Így az idén szeret-nénk megismerni a Börzsönyt és a Dunaka-nyart, õsszel pedig a Barangolók SE szervezé-sében Szlovéniában szeretnénk eltölteni né-hány napot. Több tagunk szeretné teljesíteniaz Alpokalja Turista Egyesület által meghir-detett Szent Márton gyalogos túraútvonal 125kilométeres távját. De jó néhányan szeretnénkrészt venni a már említett szombathelyi termé-szetjáró egyesületek különbözõ túráin is. To-vábbra is feladatunkat képezi a Vasvár kör-nyékén – úgynevezett Vasi Hegyháton – kije-lölt turista útvonalak festésének karbantartása,felújítása, egyes útvonalak újrafestése.

Végezetül köszönettel tartozunk VasvárVáros Önkormányzatának azokért az anyagi

támogatásokért, amelyeketa teljesítménytúrákon valórészvételünkhöz, és a turis-ta útjelzések karbantartásá-hoz kaptunk. Ezeket az ösz-szegeket pályázati pénzbõl,s a sportcélokra utalt össze-gekbõl sikerült elõteremte-ni. Ugyanígy köszönetetmondunk a Vasvár köz-ponttal mûködõ EDS Ma-gyarország Kft.-nek, ésmindazon személyeknek,akik jövedelemadójuk 1%-át a helyi sportegyesületnekajánlották fel.

Zárszóként pedig idézek – az idõjárás vi-szontagságaitól, fõként az esõs idõtõl rettegõtagjaink okulására – négy sort Czárán Gyulá-tól – aki az erdélyi turizmus ismert személyi-sége volt, s szobra áll Nagyváradon. Az idézetígy szól:

„Ha kétes az idõ reggel,Menj csak bátran útra.Ha nem mégysz el és kiderül,Megüthet a guta!”Minden szakosztályi tagnak jó túrázásokat,

kellemes, maradandó élményeket és természe-tesen azért jó idõt kíván

Varga JenõVVSE természetjáró szakosztály vezetõje

Page 28: Vasvári Újságasvári Újság

VASVÁRI ÚJSÁG28 2007. január 31.

Vasvári ÚjságA VASVÁRI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Kiadó: Polgármesteri Hivatal, Vasvár

Felelõs kiadó: Dr. Ódor Ildikó jegyzõ

Felelõs szerkesztõ: BODORKÓS ANDRÁS

Szerkesztõségi munkatársak:Baán Erika, Dóka Balázs, Halmosi Tamás,

Laki László, Pogács Mónika, Sejberné SzabóMariann, Szabó Zoltán, Tausz István, Unger József

Készült: LINEA NYOMDA SZOMBATHELY

ISSN 1216-0377

Vasváron a Béri Balogh Ádám u. 7. sz.alatt épülõ 11 lakást és 9 garázst tartalmazótársasházban LAKÁSOK ÉS GARÁZSOKmég ELADÓK.

Érdeklõdni: 95/422-493, 70/317-4194

TOTÁLGÁZGázpalackok kedvezõ áron!

Ingyenes házhoz szállítás Vasvár területén.Minden nap: 9.00–19.00-ig

Tel.: 94/371-542, Mobil:30/263-06-24

Az Egyesült Államokban élek, ideiglenesenMagyarországon tartózkodom hosszabb ideig,

ANGOL TANÍTÁST, KORREPETÁLÁST,TOLMÁCSOLÁST VÁLLALOK.

Garantált eredmény!Vasvár és környékén: 30/426-1670

Anyakönyvi hírekHázasságkötés: Rosca Lucian és Szenczi

Katalin ÉvaHaláleset: Szalai Lászlóné szül. Iván Má-

ria Irma

Apróhirdetés• Vasváron a Gyõrvári és a Munkácsy utca kö-

zött kettõ családi ház építésére is alkalmas 2236m2 telek eladó. Víz, villany, gáz mindkét telekré-szen bevezethetõ. Érdeklõdni: 06/30-217-6725