28
1 ZALAEGERSZEGI 7 NAP veszprémi nap 2015. szeptember 25. • XXI. évfolyam 38. szám Ingyenes városi közéleti hetilap A Szent Mihály-napi búcsú rendezvényeiről programajánló oldalunkon olvashatnak 12. oldal Az intermodális csomópont megvalósí- tási lehetőségeiről tartottak fórumot hétfő délután a városházán. A fejlesztés mérté- két Brányi Mária alpolgármester hatmil- liárd forintra becsülte, a beruházási lehe- tőségekről a Pro Urbe Kft., az Aditus Zrt. és a Forrás Unió Kft. alkotta konzorcium képviseletében Dulicz László beszélt. Cikkünk az 5. oldalon. Fórum az új közös pályaudvarról Döntetlennel rajtolt a Bajnokok Ligájá- ban a veszprémi férfi kézilabdacsapat, ami a vezetőedző, Carlos Ortega állásába ke- rült. A pontvesztés következménye lett, hogy a veszprémi klubvezetés szerződést bontott Carlos Ortega vezetőedzővel. Pótlá- sáig Xavier Sabaté irányítja a csapat szakmai munkáját. Cikkünk a 17. oldalon. Döntetlen döntött az edzőről Hétvégén lesz a veszprémi Mihály-napi búcsú Szent Mihály-napi búcsú Beszélgetés Vízi Béla nyu- galmazott egyetemi do- censsel, aki kémiai témájú szobrokat is készít. n 9. OLDAL ÖTÓRAI TEA Az első féléves gazdálkodást is vizsgálták Érdekes képi gondolkodás és fogalomalkotás HETI TÉMA Az önkormányzat első fél- éves gazdálkodásával, ren- deletmódosításokkal és ok- tatási ügyekkel is foglalko- zott a városi önkormányzat szeptemberi közgyűlésén, csütörtökön. Demeter Hed- vig lett év év végéig a Pan- non TISZK vezetője, és a Gyu- lafirátót-Kádárta közti út is városi tulajdonú lehet. n 6–7. OLDAL Két keréken tekertek az autómentes napon (MT) – A Szilágyi és a Medgyaszay iskolák mozgatták meg a legtöbb embert az autómentes nap sportprogramjain – derült ki a keddi eredmény- hirdetésen a stadion parkolójában, ahonnan elrajtolt az idei Critical Mass felvonulás is. Cikkünket a 4. oldalon olvashatják. FOTÓ: MÁTYUS Ha hallás, akkor Dr. Gáti István megyei főorvos vezetésével ingyenes hallásszűrést hirdetünk a következő két hétben városunkban. Helye: 8200 Veszprém, Mártírok útja 1. Kérem feltétlenül jelentkezzen be a 06 30/479-9952 telefonszámon, vagy a helyszínen! Bejelentkezés Dr. Gáti István magánrendelésére ugyanezen a telefonszámon! ! Megyei hallásszűrés városunkban! Hallomás Halláscentrum és rendelő: 8200 Veszprém, Mártírok útja 1. Tel.: 06 30/479-9952 277854 LANG ÉpítőANyAG kereskedÉs 8411 Veszprém-Kádárta, Győri u. 1. Tel.: 88/458-500, Fax: 88/458-501 [email protected] www.langepitoanyag. alance, Rapido, Optima, Hortobágy, Róna Kerámia cserepek ajándék „UNO” (120g/m 2 ) páraáteresztő tetőfólia 80-150 m 2 vásá sa esetén – 1 tekercs (75 151-250 m 2 – 2 tekercs (összesen 150 m 2 250 m 2 felett – 3 tekercs (összesen 225 Az akcióra regisztrálni 2015. szeptember 1. és október 26. között lehet. A kiszállítási határidő 2015. okt r 31. 2806

Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

Embed Size (px)

DESCRIPTION

© Maraton Lapcsoport

Citation preview

Page 1: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

1ZalaegersZegi 7 nap

veszprémi nap2015. szeptember 25. • XXI. évfolyam 38. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

A Szent Mihály-napi búcsú rendezvényeiről programajánló oldalunkon olvashatnak 12. oldal

Az intermodális csomópont megvalósí-tási lehetőségeiről tartottak fórumot hétfő délután a városházán. A fejlesztés mérté-két Brányi Mária alpolgármester hatmil-liárd forintra becsülte, a beruházási lehe-tőségekről a Pro Urbe Kft., az Aditus Zrt. és a Forrás Unió Kft. alkotta konzorcium képviseletében Dulicz László beszélt.

Cikkünk az 5. oldalon.

Fórum az új közös pályaudvarrólDöntetlennel rajtolt a Bajnokok Ligájá-

ban a veszprémi férfi kézilabdacsapat, ami a vezetőedző, Carlos Ortega állásába ke-rült. A pontvesztés következménye lett, hogy a veszprémi klubvezetés szerződést bontott Carlos Ortega vezetőedzővel. Pótlá-sáig Xavier Sabaté irányítja a csapat szakmai munkáját.

Cikkünk a 17. oldalon.

Döntetlen döntött az edzőről

Hétvégén lesz a veszprémi Mihály-napi búcsú

SzentMihály-napi

búcsú

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a város valamennyi polgárát szeretettel hívja

és várja 2015. szeptember 26-án és 27-én a Veszprémi Bazilika Védőszentje,

Szent Mihály tiszteletére megrendezettMihály-napi búcsúra!

Szeptember 26. Szombat07.00 - 18.00 NÉPMŰVÉSZETI KIRAKODÓVÁSÁR A VÁR UTCÁN

14.00 - 18.00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK ÉS TUDÁSPRÓBA A SZALÉZIÁNUMBANTovábbá: a Bódi Magdi, ahogy ÉN látom című kiállítás záró hétvégéje alkalmából a kiállítás ingyenesen látogatható, melyben tárlatvezetések indulnak 13.00, 15.00 és 17.00 órakor

MEGEMLÉKEZÉS A BAKONYI HÁZ ÉPÍTÉSÉNEK 80 ÉVES ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL 15.00 Tárlatvezetés a Bakonyi Házban Schleicher Vera néprajzos muzeológus közreműködésével 15.30 Koszorúzás Linzmayer György emléktáblájánál15.45 „A Bakonyi ház 80. születésnapjára” – Gy. Lovassy Klára ny. múzeumigazgató előadása a Laczkó Dezső Múzeumban

16.00 TIHANYTÓL SIRACUSÁIG - 100 ÉVE SZÜLETETT PLEIDELL JÁNOS FESTŐMŰVÉSZ C. EMLÉKKIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJAa Szent Imre Piarista és Helyőrségi templomban, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény rendezésében

Szeptember 27. Vasárnap07.00 - 18.00 NÉPMŰVÉSZETI KIRAKODÓVÁSÁR A VÁR UTCÁN

10.30 ÜNNEPI SZENTMISE A SZENT MIHÁLY BAZILIKÁBANCelebrálja: Nagy Károly apát, kanonok

PÁSZTOROK BEJÖVETELE ÉS MEGÁLDÁSA, BAKONYI PÁSZTORTÁNCOK TANÍTÁSA A SZENTHÁROMSÁG TÉRENVastag Richárd, a Népművészet Ifjú Mestere és táncosai, valamint Boldizsár József és Zenekarának részvételével

11.00 és 15.00 PÁSZTORKUTYA-BEMUTATÓ ÉS BIRKATERELÉS A SZÍNHÁZKERTBEN

14.00 - 18.00 KABÓCA UTCASZÍNHÁZ A SZENTHÁROMSÁG TÉRENTalálkozás Zöld Marcival, a körhintás betyárral és gólyalábas barátaival, valamint a Betyár játszóházban és a Betyár 7próbán az is kiderül, hogy ki mekkora betyár!

14.00 - 18.00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK, TUDÁSPRÓBA, ÍJÁSZKODÁS ÉS LOVAGI TORNA CSERKÉSZEKKEL A SZALÉZIÁNUMBANTovábbá: a Bódi Magdi, ahogy ÉN látom című kiállítás záró hétvégéje alkalmából a kiállítás ingyenesen látogatható, melyben tárlatvezetések indulnak 13.00, 15.00 és 17.00 órakor

Info: www.veszprem.huA szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.Rossz idő esetén a szabadtéri programok elmaradnak.

Beszélgetés Vízi Béla nyu-galmazott egyetemi do-censsel, aki kémiai témájú szobrokat is készít. n  9. oldal

ÖTÓRAI TEA

Az első féléves gazdálkodást is vizsgálták

Érdekes képi gondolkodás és fogalomalkotás

hETI TémA

Az önkormányzat első fél-éves gazdálkodásával, ren-deletmódosításokkal és ok-tatási ügyekkel is foglalko-zott a városi önkormányzat szeptemberi közgyűlésén, csütörtökön. Demeter Hed-vig lett év év végéig a Pan-non TISZK vezetője, és a Gyu-lafirátót-Kádárta közti út is városi tulajdonú lehet. n 6–7. oldal

Két keréken tekertek az autómentes napon

(MT) – A Szilágyi és a Medgyaszay iskolák mozgatták meg a legtöbb embert az autómentes nap sportprogramjain – derült ki a keddi eredmény-hirdetésen a stadion parkolójában, ahonnan elrajtolt az idei Critical Mass felvonulás is. Cikkünket a 4. oldalon olvashatják. Fotó: Mátyus

Ha hallás, akkor

Dr. Gáti István megyei főorvos vezetésével ingyenes hallásszűrésthirdetünk a következő két hétben városunkban.Helye: 8200 Veszprém, Mártírok útja 1.Kérem feltétlenül jelentkezzen be

a06 30/479-9952telefonszámon, vagy a helyszínen!

Bejelentkezés Dr. Gáti Istvánmagánrendelésére ugyanezen

a telefonszámon!

!

Megyei hallásszűrés városunkban!

Hallomás Halláscentrum és rendelő:8200 Veszprém, Mártírok útja 1.

Tel.: 06 30/479-9952

27

78

54

LANG ÉpítőANyAG kereskedÉs8411 Veszprém-Kádárta, Győri u. 1.

Tel.: 88/458-500, Fax: 88/458-501

[email protected] www.langepitoanyag.

Balance,

Rapido

, Optima

, Hortobágy, R

óna

Kerám

ia cserepekh

ezajándék„UN

O”

(120g/m

2 ) pára

áteresztő

tetőfó

lia

80-15

0m2 vá

sárlás

a eset

én– 1

tekerc

s (75m

2 )

151-2

50m2 – 2

tekerc

s (össz

esen 1

50m2 )

250m

2 felett

– 3tek

ercs (ö

sszese

n 225

m2 )

Azakc

ióra regisztrá

lni

2015. sz

eptem

ber 1. és

októb

er26.

közöt

t lehet.

A kiszállítási h

atárid

ő

2015. ok

tóber31.

28

06

99

Page 2: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

2 veszprémi 7 nap| 2015. szeptember 25. | közélet

Városi hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lapot alapította Kovácsi Miklós. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Mátyus Tamás, Heffler György Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Ki adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók Szerkesztőségi postacím: Veszprémi 7 Nap 8201 Veszprém, Pf. 553 e-mail: [email protected] Szerkesztőség és hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 88/400-400, Fax: 88/541-780, e-mail: [email protected]. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Apróhirdetések feladása: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém Kossuth u. 6. félemelet Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 038/2015 • A lap ingyenes • Megjelenik 27 198 példányban. • Terjeszti a Pannon Lapok Társasága • ISSN 1219-0748

Nincs napirenden menekülttáborok telepítése Veszprém megyébe – jelentette ki dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség te-rületi közigazgatásért felelős államtitkára veszprémi sajtótájé-koztatóján.

Felidézte, a mig-rációval kapcso-

latban 2014-ben Magyaror-szág már jelezte az Európai Uniónak, hogy probléma lesz a migránshelyzettel. A helyzetről nemzeti kon-zultáción kérték ki a ma-gyar emberek véleményét is, akik közül egymillióan küldték vissza az íveket, és arra az álláspontra jutottak, hogy kemény fellépésre van szükség. Azaz a kormányt a magyar állampolgárok hatalmazták fel a konzul-táción keresztül arra, hogy

mit tegyen. Emlékeztetett: a magyar kormány 30 mil-liárd forintot költött a hely-zet kezelésére és a határok védelmére, ezzel szemben az Európai Uniótól csak két-milliárd forintot kaptunk.

Kiemelte, az elmúlt idő-szakban Magyarországra 192 ezer migráns érkezett, többségük illegálisan, a

zöldhatáron keresztül. Dr. Kovács Zoltán azt mondta: szervezett embercsempész-hálózat segíti a migránso-kat, és azzal, hogy a szerb határon ellenállásba ütköz-tek, elindultak egy másik út-vonalon Horvátország felé.

Horvátországban egy nap alatt, hatezer migráns megérkeztével összeomlott

az ellátási rendszer. Emiatt Csongrád és Bács-Kiskun után Baranya, Somogy, Zala és Vas megyében is kihirdette a kormány a válsághelyzetet.

Újságírói kérdésre vá-laszolva úgy fogalmazott: Veszprém megyében nem tervez menekülttábort léte-síteni a kormány.

n MátyuS tAMáS

Dr. Kovács Zoltán beszélt a Fidesz veszprémi irodáján a magyarországi migránshelyzetről Fotó: MÁtYUS

Nem lesz menekülttábor a megyénkben

FogadóóraKész Zoltán független

országgyűlési képviselő  fogadóórát tart szeptem-ber 30-án, szerdán 17 órá-tól a Rózsa utca 10. szám alatt.

Hegedűs Barbara, a 12. sz. választókerület ön-kormányzati képviselője fogadóórát tart szeptem-ber 28-án, hétfőn 16 órá-tól a Dózsavárosi Könyv-tárban.

Forgóné Kelemen Judit, a Jobbik  önkormányzati képviselője, fogadóórát tart szeptember 28-án, hétfőn 17–18 óráig a párt Kossuth u. 1. alatti irodáján.

Vásár leszKétnapos Szent Mihály

Napi Népművészeti Vá-sárt rendeznek szeptem-ber 26–27-én Veszprém-ben, a Vár utcában.

Útlezárás Szent Mihály-napi Bú-

csú idején, szep tember 26–27-én, szombaton és vasárnap 7–18 óráig lezár-ják az Óváros téri körfor-galomtól a Szenthárom-ság térig tartó útszakaszt.

IdőjárásEgy lassan átvonuló hi-

degfront határozza meg a hétvége időjárását. Az élénk szelet erős lökések kísérik és főként szom-baton számíthatunk is-métlődő esőre, záporra, esetleg zivatarra, de még vasárnap is többször el-eredhet az eső. A csúcs-hőmérséklet 15 °C alatt marad. A jövő hét elején egyre hosszabb idősza-kokra süt ki a nap.

rÖviD HÍreK

Betoncsövek alkalmazásá-val fedetté tenné a BMX-pálya előtti árkot a Jobbik, ahol az út mentén parkot, játszóteret és kutyajátszóteret is el tudná-nak képzelni.

Minderről szerdán beszélt Forgóné Kelemen Judit ön-kormányzati képviselő a Deák iskola mögötti területen. Azt mondta, a Látóhegyi árok Görgey és Március 15. út közti szakaszát lassan már egy év-tizede nem sikerül rendbe ten-ni, az Aradi Vértanúk útjától lefelé a meder és a part beton-

lapokkal való fedése viszont időtálló megoldást hozott.

Az iskolával szemben azon-ban időnként feltűnik néhány föld-, törmelék- és kőkupac, amelyek információi szerint a munkálatokhoz szükségesek. Azt mondta: fontos lenne tud-ni, honnan kerültek ide, mert ha nem a területről, akkor a kezeléséhez környezetvédelmi hatósági engedély szükséges.

Hozzátette, pluszfunkciót is lehetne adni a területnek, fő-leg, ha befednék.

n MátyuS

Az önkormányzatok által fenntartott ingatlanok eseté-ben a víz- és energiafogyasz-tási adatokat értékelte volna ki az LMP, de javaslatukat a tulajdonosi bizottság levette a napirendről – mondta szerdán Zelenák Adrián, a párt külső szakértője.

Rámutatott, a VKSZ Zrt. által ellátott intézményi üze-meltetési-fenntartási kiadások aránya a félév végén 74,5 száza-lékos, míg a közvilágítás esetén az előirányzat 50 millió forin-tos növelésére van szükség. Az energiahatékony gazdálkodást

méréssel és elemzéssel alapoz-ná meg az LMP, az energiafo-gyasztási adatokat (fűtési ener-giahordozók, elektromos áram) és a vízfogyasztást rögzítenék, kiértékelnék és az érintetteket tájékoztatnák. Ez alapot ad-hatna az energiahatékony ter-vezéseknek, az üzemeltetési szokások újragondolásának és a szolgáltatási szerződések át-értékeléséhez.

Azt mondta, az energiahaté-konyság terén az önkormány-zat jelentős pénzügyi megtaka-rítást érhet el.

n MátyuSForgóné Kelemen Judit helyi képviselő Fotó: MÁtYUS

Zelenák Adrián, az LMP külső szakértője Fotó: MÁtYUS

Jobbik: be kell fedni az árkot Értékelne és elemezne az LMP

3veszprémi 7 nap közélet | 2015. szeptember 25. |

Sikerrel zárultak az Európai Mo­bilitási Hét programjai Veszp­rémben, amelyek a keddi autó­mentes nappal csúcsosodtak ki, amikor több száz iskolás gyer­mek futott közö­sen az Óváros tér­től a Stadion előtti parkolóig, ahol számos mozgási lehetőség várt a fi­atalokra. Elektro­mos kerékpárt tesztelhettek, de kipróbálhatták a l e g m o d e r n e b b gördeszkákat és longboardokat, valamint zum­ba bemutató is várt rájuk.Mert az egész kezdeményezés lényege az volt: minél több em­bert bírjunk mozgásra egyrészt környezetünkért, másrészt saját egészségünkért. Például egy ki­csit rávilágítani arra, hogy ne járjunk mindenhová kizárólag autóval, hanem igyekezzük mi­nél többet mozogni, gyalogolni, vagy használni a kerékpárun­kat, illetve a tömegközlekedést. Utóbbi ráadásul fejlődőben van, a mobilitási hét keretében

mutatták be a vasútállomáshoz tervezett új intermodális cso­mópont terveit.Higgyék el, a rendszeres test­mozgást elkezdeni a legnehe­

zebb, utána min­den könnyebb lesz. Saját pél­dámból is tudom, hogy egy idő után hiányozni fognak a lesétált kilomé­terek. Persze van, amikor a zsúfolt napirend miatt nem tehetjük meg azt, hogy össze­

vissza sétálgatunk keresztül a városon. De ha csak hazaérke­zéskor, az egész napi munka után sikerül rávennünk magun­kat arra, hogy ne a nagyáruház parkolójába gördüljünk be négy keréken, hanem menjünk vissza otthonról kettőn vagy sé­táljunk le a közértbe, már re­mélhetőleg jó úton haladunk.Mert hiszem, hogy egy kis odafi­gyeléssel minden bizonnyal le­hetne még mobilabban, egész­ségesebben, és ezáltal kevésbé környezetterhelően élnünk…

véLeménY

Lehetne még mobilabban?Új mobilalkalmazás a biztonságértA fejlesztők és a város együttműködésének köszönhetően ingyenesen vehetik igénybe a veszprémiek a Private Sentinel elnevezésű személyvédelmi mobilalkalmazást.

Ugyan Veszprém k ö z b i z t o n s á g a

évek óta stabilan jó, de ezt to-vább erősítheti a most bemu-tatott személyvédelmi alkal-mazás – fogalmazott Némedi Lajos alpolgármester.

Takács László, a közbiz-tonsági és bűnmegelőzési bi-zottság elnöke arról beszélt: ezáltal tovább csökkenhet az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények száma.

Bartal Csaba ügyveze-tő elmondta, az elmúlt évek magyar kriminalisztikai eseményei után döntöttek úgy, hogy szükség van egy ilyen okostelefon-alkalma-zásra, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetemen fejlesz-tettek ki.

Takács Barnabás pro-jektvezető kiemelte, hogy nemcsak a segélyhívót, ha-nem a közelben tartózkodó más felhasználót is rend-

szerüzenetben értesíti az al-kalmazás.

A rendszer úgy működik, hogy az alkalmazás kezdő-oldalán levő piros gombra kattintva egy gombnyomás-

sal hívhatók a segélyhívók. Ezenkívül készítettek egy telefontokba építhető gom-bot is, amely megnyomásá-val indítja az applikációt. Az alkalmazás Android és iOS rendszerű okostelefonokra, valamint tabletekre és iPad-ekre augusztustól vált elér-hetővé és október 31-ig tölt-hető le ingyenesen a veszp-rémieknek.

n MátyuS tAMáS

Takács Barnabás, Bartal Csaba, Némedi Lajos, Takács László Fotó: MÁtYUS

A Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Me-gyei Irodája Nyissunk a térségre – nyissunk a jövőnkre címmel közművelődési szakmai napot szervezett az Agora Veszprémben kedden.

Dr. Baloghné Uracs Marianna

az iroda vezetője a rendez-vényről elmondta, az intézet fontosnak tartja, hogy a köz-művelődési és közösségfej-lesztő szakembereknek idő-ről időre szakmafejlesztési programokat szervezzenek, illetve olyan találkozókat, ahol az aktuális problémá-kat, tendenciákat, jogsza-bályi változásokat megis-merhetik, és megoszthatják tapasztalataikat.

A szakmai napnak az adja a különlegességét, hogy a közelmúltban átadott Agora Veszprémben rendezhetik meg, akik partnerként se-gítik a program megvalósí-tását, illetve be is mutatják az itt folyó tevékenységet. A nap keretében olyan előadá-sok és műhelymunkák zaj-lanak, amelyek az aktuális szakmai kérdéseket boncol-gatják majd. A rendezvény

során többek között arra ke-resik a választ, hogy az Eu-rópai Unió által támogatott Agora fejlesztési program hol tart, illetve készült erről egy könyv, amelyet itt be is mutatnak.

A módszertani munkában pedig a közösségfejlesztés

gyakorlati kérdéseivel, az önkéntesség és az iskolai közösségi szolgálat közmű-velődésben betöltött szere-pével foglalkoznak, vala-mint szolgáltatásfejlesztési modelleket is bemutatnak.

Némedi Lajos alpolgár-mester köszöntőjében kifej-tette, a város a régi művelő-dési intézményét kinőtte, de szerencsére az Agora prog-ram keretében most méltó helyet kapott és az itt folyó munkára is büszkék lehe-tünk.

n HAuzLer LáSzLó

A leendő vízstratégiáról tárgyaltakA nemzeti vízstra-tégiát mutatták be a kö zelmúltban Veszp rémben a Bakonykarszt Zrt.-nél.

Az Országos Vízügyi Fő-igazgatóság és a Ba kony-karszt Víz- és Csatornamű Zrt. által rendezett szak-mai fórumon dr. Liget-vári Ferenc ismertette a Kvassay Jenő-terv, azaz a nemzeti vízstratégia leg-fontosabb pilléreit. Elmond-ta, a vízügynek fontos fel-adata a rendelkezésre álló vizek feltárása, elvezetése és szétosztása a fogyasz-

tók között. Hangsúlyozta, a vízkincsünk stratégiai fon-tosságú, azt védeni kell és nemzeti értékként kezelni.

Kugler Gyula, a Ba kony-karszt Zrt. vezérigazgatója hozzátette, a terv a területi és a települési vízgazdálko-dással is foglalkozik, a tár-saságot utóbbi érinti igazán: az ivóvíz-ellátás, a szenny-víz-elvezetés, valamint a csapadékvíz-elvezetés.

A terv hosszú távú célo-kat tartalmaz, valamint az azokhoz vezető rövid távú feladatokat is. Jelenleg a társadalmi vitája folyik, és várhatóan az ősszel fogad-ják majd el.

n MátyuS

Dr. Ligetvári Ferenc és Kugler Gyula beszélt a tervről Fotó: MÁtYUS Kiss Gábor Boldizsár az Agora programot mutatta be Fotó: HaUzler

Közművelődési nap az Agorában

Page 3: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

Page 4: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

A Szilágyi és a Medgyaszay iskolák mozgatták meg a legtöbb embert az autómentes nap sportprogramjain – derült ki a keddi ered­ményhirdetésen a stadion parkolójában.

Az Európai Mo­bilitási Hét záró­

rendezvényeként szeptember 22­én, az autómentes napon számos program várta a mo­zogni vágyókat. Reggel 8 és délután öt óra között lezár­ták a Warta Vince utcát a stadion parkolójánál, ahol számos sportolási lehető­séget mutattak be a veszp­rémieknek. Lehetőség nyílt gördeszka, longboard és elektromos kerékpár tesz­telésre, de floorball vagy éppen atlétikai versenyt is tartottak. A délután folya­

mán zumbabemutató is volt, majd az eredményhirde­tés után elrajtolt a Critical Mass biciklistömege a sta­diontól a Kiskőrösi utcát, a színházkertet, az Egyetem utcát, a Füredi­dombot, a Cholnokyvárost, az Újtele­pet, a Haszkovó, Aulich és Jutasi utcákat, valamint a belvárost érintve az Óváros térre. Itt a hagyományoknak

megfelelően a résztvevők közösen egyszerre a fejük fölé emelték kerékpárjaikat.

Az iskoláknak napköz­ben futóversenyt rendeztek, amelynek eredményhirdeté­sén Porga Gyula polgármes­ter azt mondta: jó látni, hogy évről évre egyre több iskolát és több gyermeket vonnak be a programba. Idén az általá­nos iskolák közül a Szilágyi,

a középiskolák közül pedig a Medgyaszay iskola moz­gatta meg a legtöbb diákot, és ezért kerékpártárolókkal gazdagodtak.

Az autómentes napon azok az utasok, akik érvé­nyes saját névre szóló for­galmi engedélyt tudtak fel­mutatni, ingyen utazhattak a helyi járatú autóbuszokon.

n Mátyus taMás

4 | 2015. szeptember 25. | közélet veszprémi 7 nap

EgészségnapA Csolnoky Ferenc

Kórház Egészségfejlesz-tési Irodája szeptember 26–27-én, szombaton és vasárnap 9–15 óráig la-kossági szűrést rendez az SZTK-ban. Térítés-mentesen lesz előzetes állapotfelvétel, vérnyo-másmérés, cukorbeteg-ség kockázatfelmérés, értékelés, szegmentális t e s t ö s s z e t é t e l - e l e m -zés professzionális testanalizátor készülék-kel, áttekintő hasi ult-rahangvizsgálat, EKG-vizsgálat, légzésfunkciós vizsgálat, szemfenék-vizsgálat, hallásszűrés, bőrgyógyászati szűrő-vizsgálat, tájékoztatás enzimes béldaganat-szű-résről. Jelentkezni mind-két nap 13 óráig lehet.

ÉletmentésDr. Benedek Adrienn

üzemorvos tart elsőse-gély-nyújtási felkészítést szeptember 30-án, szer-dán 9–11 óráig a Laczkó Dezső Múzeumban, ahol 14 órától az OMSZ mun-katársa segítségével lehet elsajátítani az újraélesztés alapjait.

BetegségekrőlTrombotikus esemé-

nyek – korunk betegségei címmel tart előadást dr. Dombi Péter, a VEAB He-matológiai Munkabizott-ság elnöke, a tatabányai Szent Karolina Kórház fő-orvosa szeptember 30-án, szerdán 17.30-kor a VEAB vár utcai székházában.

Mihály-napA Szaléziánum Szent

Mihály-naphoz kötődően szeptember 26-án 14–18 óra közt kézműves foglal-kozásokkal és tudáspróbá-val várja a családokat. Más-nap íjászkodás és lovagi torna is lesz cserkészekkel. Emellett 13, 15 és 17 óra-kor ingyenes tárlatvezetés indul a záruló Bódi Magdi, ahogy ÉN látom című kiál-lításban.

Kossuth Lajos születésé­nek 213. évfordulója alkal­mából megemlékezést és koszorúzást tartottak a Kos­suth laktanyában kialakított hivatalos emlékhelyen múlt pénteken.

Kerekréti Mihály őrnagy beszédében elmondta, a lak­tanyában 2000. március 31­én avatták fel Petermanné Baranyai Stefánia alkotá­sát, a Kossuth­mellszobrot, s ezzel beléptek a nyilván­tartott Kossuth­emlékhelyek sorába.

Most annak az embernek az emlékét idézték fel, aki ha­zánk legnagyobb jelentőségű forradalmának előkészítője,

eszmei megalapozója, s azt követő szabadságharcnak mindvégig vezetője volt. Az emlékhelynél koszorút helye­zett el Brányi Mária alpol­gármester, a Veszprémben települő katonai alakulatok képviselői, a Veterán Repü­lők és Ejtőernyősök Egyesü­lete, a Kossuth iskola diákjai, a Veszprém Megyei Nyugdí­jas Szervezet, valamint a Ma­gyar Tartalékos Szövetség.

Itt emlékeztek meg a 2007­ben felszámolt MH 1. Logisztikai és Támogató Zászlóaljra és jogelődeire, s az emlékükre állított kopja­fánál koszorút helyeztek el.

n Hauzler

Brányi Mária és a katonák emlékeztek Kossuth Lajosra Fotó: hauzler

A Szilágyi és a Medgyaszay a legsportosabb

Emlékezés a leghívebb magyarra

rÖviD HÍreK

A Nyugalom Biztonsági és Vagyonvédelmi Kft. megala­pításának 25. évfordulója al­kalmából tartott ünnepséget a Betekints étteremben múlt pénteken.

Siliga Sándor, a cég tu­lajdonosa megnyitójában elsőként a kezdeteket ele­venítette fel, milyen is volt a rendszerváltást követően elindítani egy vállalkozást. Most, 25 év után úgy ítéli, ha voltak is gondok, azért jól csi­nálták a dolgukat, mert büsz­kén számolhatnak be ered­ményeiről.

Sánta Károly tulajdonos, ügyvezető a nehézségek és a sikerek mellett néhány em­lékezetesebb esetet feleleve­

nítve emlékezett vissza a cég életére. Zárásként a város vezetésének és a rendőrség­nek is köszönetet mondott az együttműködésért.

Porga Gyula polgármes­ter köszöntőjében azt emel­te ki, a Nyugalom Kft. nem­csak egy sikeres vállalkozás Veszprémben, hanem a város mindennapjainak a része, hiszen számos ponton ott a közismert zöld háromszögük és nincs olyan esemény, ahol ne találkoznánk munkatár­saikkal.

A köszöntőt követően a cég vezetése elismeréseket adott át a legeredményesebb munkatársainak.

n Hauzler

Jubilált a vagyonvédelmi cég

Sánta Károly emlékezetes eseteket elevenített fel Fotó: hauzler

A Szilágyi és a Medgyaszay iskolák képviselői vehették át a kerékpártárolókat Fotó: Mátyus

5fókuszban | 2015. szeptember 25. | veszprémi 7 nap

Az intermodális csomópont megvalósítási lehetőségeiről tartottak fórumot hétfő dél­után a városházán.

A fejlesztés mérté­két Brányi Mária

alpolgármester hatmilliárd forintra becsülte, amelyre pályázna a város. Elmondta: a megyei jogú városoknak a Közlekedési Operatív Prog­ramban összesen negyven­milliárd forint van elkülönít­ve, ezért arra kell törekedni, hogy a települések közti ver­senyben Veszprém minél job­ban szerepeljen. Hozzátet­te, amennyiben még az idén sikerült megfelelő mértékű támogatást elnyerni, akkor leghamarabb 2018­ra elké­szülhet az új rendszer.

A beruházási lehetőségek­ről a Pro Urbe Kft., az Aditus Zrt. és a Forrás Unió Kft. al­kotta konzorcium képvisele­tében Dulicz László beszélt. Elmondta, az intermodalitás azt jelenti, hogy különböző közlekedési eszközök közti kapcsolatteremtésben gon­dolkodnak. Ennek érdekében korábban átfogó felmérést készítettek, amelyben a kü­lönböző módon közlekedők utazási szokásait mérték fel.

Az újonnan kialakított intermodális pályaudvar helyszíne a vasútállomás és az azzal szomszédos terület lenne, a jelenlegi autóbusz­pályaudvar a beruházás megvalósultával csak átszál­

lási pontként működne. A fej­lesztés keretében a vasútál­lomásnál, illetve a Jutasi út deltájában körforgalmat ala­kítanának ki. A jelenlegi vas­útállomási autóbusz­pályaud­

var és a szomszédos épületek helyén épülő intermodális csomópontban egy központi épületbe kerülne a jegypénz­tár, az utascsarnok és egy büfé, a vasútállomás épületé­ben pedig egy állandó rendőr­őrsöt, a nagy forgalomra való tekintettel egy kormányabla­kot és egy postát is el lehetne helyezni. A területen a vasúti és az autóbuszos közlekedés

mellett egy P+R parkolót is létrehoznának a rávezető ke­rékpárúttal együtt. A csomó­pont mellett új buszgarázs épülne, így a közel 7 kilométe­res rezsiút pár száz méteres­re csökkenne.

A belvárosi autóbusz­állo­más a Jutasi út tengelye mel­lé tolódna, annak keleti és nyugati oldalán alakítanák

ki az autóbusz­beállókat. Itt tárolóhely nem lenne, de vá­rócsarnok, akadálymentes mosdó és jegyvásárlási lehe­tőség itt is lenne.

A projekt része a városi helyijárati menetrend újra­gondolása is, amelyre konk­rét menetrendet még nem, csupán egy koncepciót vázol­tak fel a tervezők.

n Mátyus taMás

Megújulhat Veszprém város teljes közösségi közlekedése

Buszok a pályaudvaron. Később csak leszállóhely lenne itt Fotó: Mátyus

VÉRADÁS VESZPRÉMBENszeptember 28. hétfő Balluff 9­16 óraVérellátó Állomás 08.00­15.00szeptember 29. keddHotel Magister 14.00­19.00Vérellátó Állomás 08.00­15.00szeptember 30. szerda Vérellátó Állomás 08.00­18.00

október 01. csütörtökVérellátó Állomás 08.00­15.00október 02. péntek Vérellátó Állomás 08.00­12.00

Plafon lMaz éPületdíszítéséPületek külső és belső díszítései dekorhőszigetelő, habkönnyű anyagokból, klasszikus forMákkal

n szegélyek, konzolok, boltívek, íves szegélyek és elemekn oszlopok, oszlopfők, párkányok, álmennyezetekn ablakkeretező és sarokprofilok, csőhéjakn külső és belső dekorációk, feliratok

ratív,á

Már 24 éveaz önökszolgálatában!

Balatonfűzfő-gyártelepSzállás u. 9.30/237-43-42www.plafonelem.hu

külső és belső dekorációk, feliratok

28

05

92

S Z E M É S Z E T IMAGÁNRENDELÉS

Részleteketmegtalálja awww.optomed.huweboldalon.

Általános szemészet,komputeres szemvizsgálatGyermekszemészetKontaktlencse szakrendelésÉjszakai kontaktlencse (OK lens)YAG lézeres beavatkozásokOCT vizsgálatSzemészeti műtétekre előjegyzés(szürkehályog, zöldhályog, plasztikai műtétek stb.)

Dr. Földvári Bélaszemész főorvos

kontaktlencse specialistaRendelő: Veszprém, Csikász u. 7.Bejelentkezés: 06-30-9468-291

281

091

• Á

• G• K• É• Y•• S

ÚJDONSÁG AFÁJDALOMRA!!!

PRÓBÁLJA KIINGYENESEN

A lézerfény és az elektromosidegi impulzusok egyedi

kombinációja.

A világon egyedülálló:SOLTENSERTERÁPIA

SZABADULJONmeg kínzó fájdalmától!

BEJELENTKEZÉS:06-30-3851038H-P 8-17h Szo-9-12h

8200 Veszprém

281

29

9

26

90

69

281124

NYITVATARTÁS: Hétfő-Péntek: 8.00–20.00 Hétvégén zárva!TELEFON: +36 88 / 783-504

E-MAIL:[email protected]

VICHY . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . – 20%LA ROCHE-POSAY . . . . . . . . . – 20%

Akció időtartama: szept. 25–okt. 11.

GLAMOUR NAPOKaz Egyetem Gyógyszertárban!

veszprémi nap2013. november 22. • XIX. évfolyam 46. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Szarvasok szövetsége a Kabóca színpadánA nemrég bemutatott drámajátékkal elsősorban a középiskolásokat célozzák meg 16–17. oldal

Idén kilencedik alkalommal adták át a Veszprém Megyei Príma Díjakat pén-tek este a megyeházán, ahol Perlusz László és Gazsi Attila, a VOSZ országos és helyi vezetői köszöntötték a megjelen-teket. Az elismeréseket Tamás Ákos, Ruttkay Gyula építész, Trócsányi Ger-gely és prof. dr. Veress Gábor vehette át. Cikkünk a 4. oldalon.

Megválasztották a megye prímáit

Harmincöt éves fennállását ünne-pelte gálaműsorral múlt pénteken a veszprémi Bóbita Óvoda a Városi Mű-velődési Központ színháztermében. Hegyiné Horváth Éva óvodavezető köszöntője után Némedi Lajos alpol-gármester üdvözölte a születésnapi rendezvényen megjelenteket. Cikkünk a 3. oldalon.

Jubilált a veszprémi Bóbita óvoda

Kisné Lovasi Mária negyven évet töltött a szociális ellá-tásban, s mint az Egyesített Szociális Intézmény vezető-je ment nyugdíjba május-ban. Munkáját Hornig-díjjal ismerte el Veszprém Megyei Jogú Város Önkormámyza-ta, amelyet Porga Gyula pol-gármestertől vehetett át a városházán. 11. oldal

ÖTÓRAI TEA

A hatékonyabb betegellátásért

Empátia kell és kreativitás

A HÉT TÉMÁJA

A hatékonyabb betegellátá-si rendszer biztosítása ér-dekében kötött megállapo-dást az Országos Mentőszol-gálat és a megyeszékhely önkormányzata. Felhívják a lakosság figyel-mét, hogy 2013. december 1-jétől a központi orvosi ügyelet az Országos Mentő-szolgálat közös diszpécser-irányításával működik, ezért a felnőtt háziorvosi és a házi gyermekorvosi ügyelet egy-séges hívószáma a

(88) 412-104 telefonszámra változik. 8–9. oldal

Az MKB–MVM Veszprém KC november 23-án, szombaton 18.45-kor a szlovén RK Celje PL ellen lép pályára a Veszprém Arénában. 20. oldal

SPORT

A Celjét fogadja az MKB–MVM

A Lovassy László Gimnáziumban húsz éve működik német nemzetiségi tagozat, ahol múlt csütörtökön avatták fel az újjáalakított

Valéria Koch-termet, és bemutatták a jubileumra készített DVD-t. Cikkünk a 2. oldalon.

Húszéves lett a német tagozat

Fotó: Mátyus

08

09

774

9

Tervezés 3D technológia segítségévelProfesszionális kivitelezésselTovábbi információkért, referenciákért, kérem látogassa meg honlapomat a www.bodisbutor.hu címen, illetve várom szíves megkeresését a fenti telefonszámon!

BÓDIS PÉTER mOBIL: 70 333 9397

HOGY AZ

ELképZELésvaLÓSággáváLjOn!

08

09

76

88

Fotó: Mátyus

f aceb o ok .com / ves zpremi7nap

Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba

már a facebookon is!

Page 5: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

Page 6: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

6 | 2015. szeptember 25. | a hét témája veszprémi 7 nap

Az önkormányzat első féléves gazdálkodá-sával, rendeletmódosításokkal és oktatási ügyekkel is foglalkozott a városi önkormányzat szeptemberi közgyűlésén, csütörtökön.

A közgyűlés előtt a hónap műtár­

gyaként a Veszprémi Kalei­doszkóp folyóirat legújabb számát mutatták be, ami a mai belváros és a tőle délre eső rész, a Vásárállás törté­netét dolgozza fel.

Napirend előtt elsőként Gerstmár Ferenc (LMP) az intézményrendszer át­alakításával kapcsolatban interpellált a polgármester­hez. Porga Gyula (Fidesz–KDNP) válaszában elmondta, a 2012 és 2013 közti változá­sok olyan mértékűek voltak, hogy azokat nem lehet össze­hasonlítani. A változásokról konzultációt folytattak az in­tézményvezetőkkel, amelyek során a jelenlegi rendszer több hiányosságára is fény derült, ezért az októberi köz­gyűlésen előterjesztést nyúj­tanak be ezek korrigálására.

Hartmann Ferenc (De­mokraták Veszprémért) frak­cióvezető a veszprémi épüle­tek azbesztmentesítése érde­kében interpellált. Elmondta, a Halle utca 9., a Munkácsy utca 3. és a Jutasi út 59. épüle­tek érintettek. A polgármes­ter azt válaszolta, a 2014–20­as európai uniós ciklusban a társasházak megújításába

az azbesztmentesítés is be­kerülhet, a forráskeresésben és a pályázat összeállításá­ban tud segítséget nyújtani az önkormányzat.

Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) a reklámrendelet eredményeiről tett fel kér­dést a polgármesternek. Porga Gyula rámutatott, a szigorítás a Kossuth utcán és a Budapest úton is szemmel látható javulást eredménye­zett. Az érintetteket minden esetben felszólították, ame­lyet egyeztetések követtek, de bírságolásra még nem ke­rült sor emiatt – mondta.

Katanics Sándor (Demok­raták Veszprémért) a zárt hulladéktárolók ügyében tett fel kérdést arról, miért nem függeszti fel a város a rendeletét. A polgármester leszögezte: 2002­es jogsza­bály írja elő a zárható kon­ténertárolók bevezetését, és nem tervezik visszavonni a rendeletet.

Felszólalásában Czaun János (Fidesz–KDNP), a gyulafirátóti részönkor­mányzat vezetője a város­részben élő Csanádi Já-nosné kazani szenior úszó világbajnokságon elért négy ezüstérmét méltatta.

A lejárt határidejű határo­zatok közt Katanics Sándor vitatta a diákétkeztetéshez kapcsolódó közbeszerzés törvényességét, a határoza­tot a közgyűlés többsége el­fogadta.

GazdálkodásrólAz önkormányzat első fél­

éves gazdálkodásáról szóló

tájékoztatóval kezdte ülését a közgyűlés. Ebben szere­pelt: a realizált bevételek, 7,6 milliárd forint az előirányzat 48,9 százalékát tették ki, az önkormányzati és intézmé­nyi kiadások az előirányzat 42,5, a működési kiadások az

előirányzat 45,4, míg a felhal­mozási, felújítási kiadások az előirányzat 37,2 százalé­kát tették ki. Tárgyalt a tes­tület a közvilágítási és egyéb villamos energia beszerzésé­re vonatkozó kötelezettség­vállalásokról is, előbbire 150, utóbbira 32,7 millió forint ér­tékben. Arról is szó esett, az állam nemcsak a Veszprém Aréna törlesztő részletét,

hanem annak az árfolyamok okozta különbözetét is átvál­lalja.

A bérlakásokról szóló ren­delet módosításával is foglal­koztak, amellyel kapcsolat­ban Porga Gyula megjegyez­te Veszprémben jellemző a

Demeter Hedvig lett év végéig a Pannon TISZK vezetője a leköszönő Sági István helyett, és a Gyulafirátót­Kádárta közti út is városi tulajdonú lehet

Az első féléves gazdálkodást is vizsgálta a közgyűlés

Ülésezik Veszprém város közgyűlése. A nyári szünet után szeptember utolsó csütörtökén kezdődött meg a második féléves munka Fotó: mátyus

Pályázati hirdetményVeszprém Megyei Jogú

Város Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) pályázatot ír ki a tulajdonában lévő: Veszp­rém, Zrínyi M. u. 25. szám alatti épületben talál­ható következő komfor­

tos komfortfokozatú la­kás költségelven történő bérbeadására: földszint 3. 1 szoba, 39 m2 lakbér: 19.890,­Ft. A pályázat be­nyújtásának feltételeit a pályázati hirdetmény tar­talmazza, mely 2015. év

szeptember 18­tól 2015. év október 2­ig munka­napokon 7.30–16.00 óra között (pénteki napokon 7.30–13.30 óra között) Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hi­vatal Ügyfélszolgálati Irodáján (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) vehető át.

Pályázati hirdetményVeszprém Megyei Jogú

Város Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) pályázatot ír ki a tulajdonában lévő: Veszp­rém, Karacs T. u. 2. szám alatti épületben találha­tó következő összkomfor­

tos komfortfokozatú lakás piaci alapon történő bér­beadására: 3. emelet 302. 1+1 fél szoba, 47 m2 lakbér: 34.874,­Ft, óvadék: 104.622,­Ft. A pályázat benyújtásá­nak feltételeit a pályázati hirdetmény tartalmazza,

mely 2015. év szeptember 18­tól 2015. év október 2­ig. munkanapokon 7.30–16.00 óra között (pénteki napo­kon 7.30–13.30 óra között) Veszp rém Megyei Jogú Vá­ros Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) vehető át.

Javaslatkérés Hornig-díjra. Határidő: szeptem-ber 30-ig VMJV jegyző-jének címezve. A hirdet-mény megjelent lapunk augusztus 28-ai számá-nak 6. oldalán.

n n n

Javaslatkérés Polinszky-díjra. Határidő: szeptem-ber 30-ig VMJV jegyző-jének címezve. A hirdet-mény megjelent lapunk augusztus 28-ai számá-nak 27. oldalán.

n n n

Pályázati felhívás adó-behajtó munkakörre. Je-lentkezési határidő: szep-tember 30. A hirdetmény megjelent lapunk augusz-tus 28-ai számának 11. ol-dalán.

NosztalgiaestMegemlékező nosztal-

giaestet rendez a Veszp-rém-Cserháti Társaskör szeptember 30-án 16 órakor a Lovassy gimná-ziumban annak emlékére, hogy 50 éve kezdték el-bontani az egykori Cser-hát városrész házait.

MegemlékezésA II. világháború befe-

jezésének 70. évfordulója alkalmából Sarlós Endre Elfeledett hősök – A 2. magyar hadsereg kálvá-riája című képregényéből nyílik kiállítás szeptember 28-án, hétfőn 17.30-kor a Pannon Egyetem aulájá-ban, melyet Garaczi Imre Kényszerpályák alterna-tívák nélkül? illetve Sas-halmi István Család és há-ború című előadásai kö-vetnek a B épület konfe-renciatermében. Másnap este 7 órakor az E épület kamaratermében a Váci Mihály Irodalmi Színpad és az Egyetemi Versmon-dó Műhely ad műsort.

ElőadásAz 1956-os Forrada-

lom és Szabadságharc emlékéért Alapítvány, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet és a Tör-ténelmi Vitézi Rend szer-vezésében Tihanyi László üzemmérnök, a mártír-halált halt Tihanyi Árpád tanár fia, a Szigethy Attila Társaság volt ügyvezető-je tart előadást Életünk – a Tihanyi család tra-gédiája címmel október 2-án, pénteken 15 órakor a Mártírok útja 11. szám alatt, a földszinti 56-os emlékszoba helyiség-ben.

SzemleA Veszprémi Szemle

következő, 38. számának bemutatója október 9-én 15 órakor lesz az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy-termében, a 10. Országos Könyvtári Na-pok keretein belül.

rÖviD HÍreK

Page 7: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

7a hét témája | 2015. szeptember 25. | veszprémi 7 nap

Telefonos segítség nehéz helyzetbenA Veszprémi Lelki Elsőse-gély Telefonszolgálat 24 órában várja hívását. Ha úgy érzi, hogy segíthe-tünk, várjuk hívását a 116-123 és a 88, illetve a 87-es inviteles körzetből ingyen hívható 06-88/422-205 te-lefonszámon. Valakinek csak egy telefonszám, a bajba jutottnak azonban segítség!,,…hogy beszéljünk egy-mással.”

Bajnóczi GáborvendéglátósÉn roppantul elégedett vagyok azzal, ahogy a közelmúltban fejlő-dött a város. Valóban megszépült a belváros, illetve én a Haszkovón lakom, és ott is nagyon sok fej-lesztés történt. Amit hiányolok, az az uszoda, illetve az utak állapota gyalázatos, de az országosan.

Kiss KárolyvállalkozóEgy időben mindenhol cikkeztek egy új versenyuszodáról, de mos-tanában nagyon csend van e témá-ban. Mi pedig heti négy alkalommal hordjuk az unokákat Fűzfőre, mert versenyszerűen úsznak és nagyon jó eredménnyel, de könnyebb len-ne, ha helyben edzhetnének.

Varga TamásgyógymasszőrSzerintem nagyon sokat fejlődött a város az utóbbi években, és ez örömteli az itt élőknek. Nekem az a gondom, hogy üresen állnak a bel-városban az üzlethelységek, mert arany árában számítják a bérleti dí-jakat. Talán vállalkozóbarát árak a tulajdonosokat is segítenék.

Béres Zsolt gépészmérnökÉn az egyetem után maradtam itt, így még csak néhány éves be-települt vagyok. Nagyon tetszik, ahogy fejlődik a város és jó len-ne, ha ez a tendencia folytatódna. Nem is értem, hogy ezekbe a fej-lesztésekbe egy uszoda és egy él-ményfürdő miért nem fér bele.

Ön mit fejlesztene Veszprémben?

megKérDeztüKDemeter Hedvig lett év végéig a Pannon TISZK vezetője a leköszönő Sági István helyett, és a Gyulafirátót­Kádárta közti út is városi tulajdonú lehet

Az első féléves gazdálkodást is vizsgálta a közgyűlésmunkaerőhiány, ezért fon­tosnak látja felmérni a veszp­rémi ingatlanpiac helyzetét. Mint mondta, bár a rossz ál­lapotú épületek értékesítésé­vel szűkül a bérlakások szá­ma, a cél az, hogy hosszú tá­von emelkedjen. Hozzátette, a szociális lakásügynökség létrehozásáról is tárgyalnak a Magyar Máltai Szeretet­szolgálattal. A testület dön­

tött a Jutasi úti sporttelep in­gatlanbérleti szerződésének felülvizsgálatáról is.

Oktatási ügyekrőlVezetőváltás történt a

Pannon TISZK­nél, az eddi­

gi igazgató, Sági István a Pápai Szakképzési Centrum főigazgatója lesz, ezért októ­ber 1­jétől év végéig Demeter Hedvig látja el a feladatot. A rövid határozott idő indok­lása az, hogy a Szakképzé­si Centrumok (Veszprém, Pápa) belépésével a TISZK év végén megszűnik.

Döntött arról is a testület, hogy a Veszprémi Szakkép­

zési Centrum kezelésébe ke­rülnek a Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakisko­la és Kollégium; Jendrassik­Venesz Középiskola és Szak­iskola; Ipari Szakközépisko­la és Gimnázium és a Veszp­rémi Közgazdasági és Köz­

igazgatási Szakközépiskola vagyonelemei.

MegállapodásokA Nemzetgazdasági Mi­

nisztériummal az Integrált Települési Program végre­hajtására vonatkozó együtt­működési megállapodást is támogatta a testület, va­lamint arról is tárgyaltak, hogy a régi 82­es út vonalá­ból megigényelt kádártai és gyulafirátóti útszakaszok mellett a két településrészt összekötő, jelenleg állami tulajdonú és a Közlekedés­fejlesztési Koordinációs Köz­pont vagyonkezelésében levő útszakasz is városi tulajdon­ba kerüljön.

Rendeletet módosított a tes­tület, melynek értelmében a le­vegő tisztaságának védelmé­ről szóló önkormányzati ren­deletet úgy változtatták meg, hogy külterületen az ingatlan tulajdonosa, használója a tűz­védelmi hatóság engedélyével legfeljebb 10 hektár egybefüg­gő területen irányított égetést végezhet. Mindez összhang­ban van az Országos Tűzvé­delmi Szabályzattal.

Az ülésen számos más elő­terjesztéssel is foglalkoztak, a napirendről bővebben ol­vashatnak Veszprém város honlapján, a www.veszprem.hu oldalon, ahol az ülések jegyzőkönyve is megtekint­hető lesz.

n MáTyus TaMás

Ülésezik Veszprém város közgyűlése. A nyári szünet után szeptember utolsó csütörtökén kezdődött meg a második féléves munka Fotó: mátyus

KözvilágításihibabejelentésVeszprém, Gyulafirátót, Ká-dárta közvilágítási hibabeje-lentésére az alábbi módon van lehetőség:Gátiba Energie Kft. hi ba be je-lentési lehetőségek: telefonon a 06-30/487-2853 számon, faxon a 06-88/444-721 számon, e-mailben a [email protected] címen. VMJV Polgármesteri Hivatal hibabejelentési lehetőségek:Telefonon: 88/549-100zöldszám: 88/401-104 (24 órában hívható)fax: 88/421-418e-mail: [email protected].

veszprém megYei JOgÚ vÁrOs KÖzpOnti OrvOsi ügYeLet mŰKÖDési renDJe, eLérHetŐsége:

FELNŐTT sÜRGŐssÉGI ELLáTás ÜGyELETI RENDJE: Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);

HáZI GyERMEKORVOsI sÜRGŐssÉGI ELLáTás ÜGyELETI RENDJE:Telefon: (88) 412-104Hétfő-Péntek: 16.00 órától 8.00 óráig,Hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–8.00 óráig (24 órás folyamatos);

KÖZPONTI ÜGYELET: 8200 VESZPRÉM, KÓRHÁZ U. 1. (a kórház sürgősségi osztálya mellett működik 2014. május 1-jétől!)

FOGORVOsI sÜRGŐssÉGI ELLáTás ÜGyELETI RENDJE 8200 VESZPRÉM, HALLE U. 5/E. Telefon: (88) 425-228

Kizárólag: hétvégeken és ünnepnapokon: 8.00–14.00 óráig. Fenntartó: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Tel.: (88) 549-273

Fogorvosi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Egészségügyi Alapellátási Intézmény 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. sz. Tel: (88) 424-472

Alapellátási központi ügyelettel kapcsolatos bejelentés tehető: VMJV Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9. tel: (88) 549-273.

Javaslatkérés Polinszky­díjra. Határidő: szeptember 30­ig VMJV jegyzőjének címezve. A hirdetmény megjelent la­punk augusztus 28­i számának 27. oldalán.

Pályázati felhívásadóbehajtó munkakörre. Jelentkezési határidő: szeptem­

ber 30. A hirdetmény megjelent lapunk augusztus 28­i szá­mának 11. oldalán.

Page 8: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

0A

5A

25A

75A

95A

100A

8 | 2015. szeptember 25. | programajánló veszprémi 7 nap

A Veszprém TeleVízió műsorA 8200 Veszprém, József Attila u. 96. Tel.: 88/421-830, 88/434-603 e-mail: [email protected] műsorok az interneten: www.veszpremtv.hu

vmK Filmklubszeptember 28., hétfő 18 óra Boldo-

gan éltek, amíg meg nem – feliratos horvát–holland dokumentumfilm, 2014

színházakPetőfi Színházszeptember 28., hétfő 15 óra Kulcske-

resők – padányi-bérlet

Latinovits–Bujtor Játékszínoktóber 3., szombat 19 óra A világgal

békémet mára megkötöttem… és Te? – bérletszünet

Pannon Várszínházszeptember 26., szombat 19 óra egy

darabot a szívemből – premier-bér-let

szeptember 27., vasárnap 18 óra egy darabot a szívemből – szent erzsé-bet Gyermekalapítvány részére

szeptember 28., hétfő 19 óra egy dara-bot a szívemből – Arany-bérlet

szeptember 29., kedd 16 óra egy dara-bot a szívemből – ifjúsági-bérlet

szeptember 30., szerda 19 óra egy darabot a szívemből – Tolnay-bér-let

október 2., péntek 19 óra egy darabot a szívemből – páger-bérlet

október 4., vasárnap 17 óra egy dara-bot a szívemből – Vörösmarty-bér-let

KiállításokBoldog Gizella Főegyházmegyei GyűjteményTűz és láng által – madarassy istván

ötvös-szobrászművész kiállítása a szent imre piarista és Helyőrségi Templomban, szeptember 27-ig

Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábo-ri lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban, december 31-ig a Tejfalussy-házban

Folytatás a 10. oldalon.

Kabóca Bábszínházszeptember 27., vasárnap 14 óra zöld

marci, a körhintás betyár – veszpré-mi vár, szent mihály-napi búcsú

október 3., szombat 15 óra Habakukkantó

október 4., vasárnap 10 óra A királykis-asszony, akinek nem volt birodalma

HanGviLLa KuLtúrtipp

A legnagyobb dumások a színpadon

Felejthetetlen Generál- és Piramis-slágerek

Az ország legismer-tebb stand-uposai lépnek fel október 5-én, hétfő este hét órától a Hangvilla nagytermében a Duma Aktuál műso-rában.

Az előadás, mint azt a szervezők írták, az elmúlt hónapok történéseit dol-gozza fel Hadházi László, Kovács András Péter, Lit-kai Gergely és Lovász László köz re mű kö dé sé vel: közélet, politika, súlytalan

bulváresemények, művé-szet és kultúra másfél órá-ban. A műsorban vetíté-sek, videók és váratlan színpadi elemek kevered-

nek helyszíni tudósítások-kal, a műsorvezető Lovász László lesz. Mindez októ-ber 5-én a Hangvillában, este héttől.

A nyolcvanadik születés-napját ünneplő Aradszky László Soltész Rezsővel lép színpadra október 17-én, szombaton 18 órától a Hang-villa nagytermében.

Az idén nyolcvanéves mű-vész Nekem 8… van! című műsorával ünnepli születés-napját, amellyel ősszel tur-néra indul – közölték a szer-vezők. A fiatalos énekesle-

genda fiatalabb pályatársai számára is irigylésre méltó vitalitással rendelkezik, műsorát már most hatalmas érdeklődés és lelkesedés fo-gadja, ami nem csoda, hisz’ személyében nem másról, mint a táncdalfesztiválok állandó fellépőjéről, így a magyar tánczene egyik meghatározó alakjáról be-szélünk – írták.

Nem mindennapi születésnap lesz a Hangvilla színpadán

Révész Sándor, a legendás Generál és Piramis együttesek énekese ad koncertet október 3-án, szombaton 19 órától a Hang-villa színháztermében.

Az országszerte ismert énekes idén ősz-től a veszprémi The Bluesberry Bandből ismert énekes-gitáros Horváth Ákossal és a gitáros-vokálos Nagy Gergővel lép szín-

padra – tájékoztattak a szervezők. Ezt a felállást egyébként már 2009-ben is hall-hatta a közönség. Az előadók intim hangu-latú koncertjein természetesen elhangza-nak a jól ismert Generál- és Piramis-sláge-rek, de szólóalbumainak dalait, valamint egészen friss szerzeményeket is hallhat a közönség Révész Sándortól.

Keressen minketaz interneten:

www.maraton.hu

Szeptember 25., péntek 9:00 Híradás 9:20 Nők a tudomány szolgálatá-ban. Ökológusok – Gálné dr. miklós ida 10:00 Híradás 10:20 made in Hungary 8. rész 10:30 Üzleti Negyed gazdasági magazin 11:00 Gáz-fröccs autós magazin 11:30 Híradás 12:00 Képúj-ság 18:00 A Veszprémi Főegyházmegye jubile-umi családtábora Vépen 18:30 Fejezetek magyarország közlekedéstörténetéből. Vas-utat százat, ezeret! 19:00 Híradás 19:20 Honvéd 7 magazin 19:30 Összefoglaló Veszprém megyei Jogú Város önkormányzatának szep-temberi közgyűléséről 20:00 Híradás 20:30 zoo+ magazin 21:00 mintagazda mezőgazda-sági magazin 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Szeptember 26., szombat9:00 Híradás 9:20 Honvéd 7 magazin 9:30 Összefoglaló Veszprém megyei Jogú Város önkormányzatának szeptemberi közgyűléséről 10:00 Híradás 10:30 zoo+ magazin 11:00 minta-gazda mezőgazdasági magazin 11:30 Híradás 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyermekmaga-zin 18:30 Kilátó kulturális magazin 19:00 Navi-gátor magazin 19:30 Katolikus krónika 20:00 székely konyha 20:30 Géniusz kulturális maga-zin 21:00 Balasport magazin 21:30 látogató. Fenyéd 22:00 Képújság

Szeptember 27., vasárnap9:00 Navigátor magazin 9:30 Katolikus krónika 10:00 székely konyha 10:30 Géniusz kulturális magazin 11:00 Balasport magazin 11:30 látoga-tó. Fenyéd 12:00 Képújság 18:00 Veszprémi közéleti magazin 18:50 iV. Festetics Trófeaszem-le Keszthelyen 19:00 sztárportré. Vendég stra-ub Dezső 19:30 Kapáspont horgászmagazin 20:00 Gázfröccs autós magazin 20:30 Üzleti Negyed gazdasági magazin 21:00 Csonka déli-báb. Tévéjátékfilm 22:00 Képújság

Szeptember 28., hétfő9:00 sztárportré. Vendég straub Dezső 9:30 Kapáspont horgászmagazin 10:00 Gázfröccs autós magazin 10:30 Üzleti Negyed gazdasági magazin 11:00 Csonka délibáb. Tévéjátékfilm 12:00 Képújság 18:00 Kukkantó gyermekmaga-

zin 18:30 Kilátó kulturális magazin 19:00 Híradás 19:20 Veszprémi közéleti magazin 20:00 Hír-adás 20:20 Veszprémi sporthíradó 20:30 1. Futsal Klub Veszprém–rubeola FC NB i-es férfi futsalmérkőzés. A szünetben: Híradás 22:00 Képújság

Szeptember 29., kedd9:00 Híradás 9:20 Veszprémi közéleti magazin 10:00 Híradás 10:20 Veszprémi sporthíradó 10:30 1. Futsal Klub Veszprém–rubeola FC NB i-es férfi futsalmérkőzés. A szünetben: Híradás 12:00 Képújság 18:00 mintagazda mezőgazda-sági magazin 18:30 Katolikus krónika 19:00 Hír-adás 19:20 Honvéd 7 magazin 19:30 Katolikus krónika 20:00 Híradás 20:20 made in Hungary. magyar gyártók magyar termékei 7. rész 20:35 épí-Tech Házépítők magazinja 21:00 Balasport magazin 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Szeptember 30., szerda9:00 Híradás 9:20 Honvéd 7 magazin 9:30 Kato-likus krónika 10:00 Híradás 10:20 made in Hun-gary. magyar gyártók magyar termékei 7. rész 10:35 épí-Tech Házépítők magazinja 11:00 Balasport magazin 11:30 Híradás 12:00 Képúj-ság 18:00 Géniusz kulturális magazin 18:30 sztárportré. Vendég straub Dezső 19:00 Hír-adás 19:20 Krisztus vándorai. New Jersey 20:00 Híradás 20:20 Veszprémi közéleti magazin (ism.) 21:00 Veszprémi sporthíradó (ism.) 21:15 A Veszprémi Főegyházmegye jubileumi család-tábora Vépen 21:30 Híradás 22:00 Képújság

Október 1., csütörtök9:00 Híradás 9:20 Krisztus vándorai. New Jersey 10:00 Híradás 10:20 Veszprémi közéleti maga-zin (ism.) 11:00 Veszprémi sporthíradó (ism.) 11:15 A Veszprémi Főegyházmegye jubileumi családtábora Vépen 11:30 Híradás 12:00 Képúj-ság 18:00 Kilátó kulturális magazin 18:30 Kuk-kantó gyermekmagazin 19:00 Híradás 19:20 Nők a tudomány szolgálatában. oláh Ágnes 20:00 Híradás 20:20 made in Hungary 9. rész 20:30 épí-Tech Házépítők magazinja 21:00 Gáz-fröccs autós magazin 21:30 Híradás 22:00 Kép-újság

(MT) – Ismét rendszeresen megújuló, havonta új kiállítási anya-gokat bemutató galériát hozott létre a Bakony Fotóklub a Vá-rosi Művelődési Központban, a volt Hemo-büfével szemközti falon. Mint azt Mátyus Károly klubvezető elmondta, az első ki-állításon klubtagjuk, Gyurom János fotói láthatók októberben. Fotó: Mátyus

Újra Bakony Fotóklub-galéria

9ötórai tea | 2015. szeptember 25. | veszprémi 7 nap

Vízi Béla negyvenegy éven át az akkori Veszprémi Vegyipari Egyetem Általános és Szervetlen Kémia Tanszékén dolgozott, s innen ment 2002-ben do-censként nyugdíjba. n LászLó Péter

Tudományos és oktatói mun-kája mellett már évtizedek óta képzőművészettel is foglalko-zik, s elsősorban úgynevezett kémiai szobrokat alkot, ame-lyekben egy egészen egyedi, a kémiai folyamatokat értelmező és megértető szemléletmód tükröződik, amely az emberi gondolkodásról és képi foga-lomalkotásról szóló elképzelé-sekben gyökeredzik. Szobrai olyan címeket viselnek, mint például Az atomok periódusos rendszere, a Brown-féle moz-gás, Transzverzális nyugvó elektron, vagy egy egész soro-

zat, amely a polimerizáció ké-miai technológiai folyamatát igyekszik leképezni, megértet-ni, amelynél a molekulákat kis emberalakok szemléltetik.

– Amikor ezt készítettem, úgy gondoltam, hogy az egye-tem előtt lehetne felállítani, s azt hiszem, rendkívüli hatású lenne. Amikor még Vegyipari Egyetem volt, tehát a vegyipa-ri technológiának több válfaja is, szén- és olajtechnológia, szilikátkémiai technológia, szervetlen kémiai technológia (pl. klóralkáli elektrolízis) ku-tatása és oktatása folyt itt. Ez a szoborcsoport világszenzá-ció lehetne, mert ilyet eddig még senki nem készített.

– Az elmúlt huszonöt évben az oktatás, a tananyag elment a matematikai megfogalmazás irányába, s ez, ahelyett, hogy megszerettette volna a gyere-kekkel, mint mondták, terror-tárgyakká tette a fizikát, a ma-tematikát és a kémiát is. Nem véletlen, hogy volt olyan év, hogy nem volt jelentkező a ké-miatanári szakra. Én soha nem értettem egyet azzal, hogy a kifejezetten szemléletes és szemléltetési lehetőségekkel teli kémiát kizárólag hullám-függvények alapján lehet taní-tani. Talán ez vezetett engem arra, hogy kémiai szobrokat kezdtem készíteni, hogy képileg

fogalmazzam meg azt, amit ma csak a fogalmi gondolkodás ke-retei között képzelnek el. Logi-kailag tisztán, szinte mérhető módon így is meg lehet fogal-mazni dolgokat. Minden ember, akármelyik nyelvbe születik bele, képi látással és gondolko-dásmóddal rendelkezik, hiszen hétéves koráig csak képeket lát maga körül, s amit mondanak neki, az hangi utasítás, de a lé-nyeget képileg fogja fel, csak sajnos később tönkremegy a képlátása. Ráadásul a magyar nyelv kifejezetten gazdag ké-pekben, s ha megfogalmaznak bármit, azt képekké lehet átala-kítani. Ez tehát a baj, hogy már a gépipari technológia társa-

dalma sem hozta létre a saját művészetét, a láttató (vizuális) művészetét. Ha végignézzük az emberi történelmet, a gyűjtöge-tésnek, de főként a vadászat-nak, aztán a mezőgazdálko-dásnak mind megvan a maga művészete. Azóta sem jött létre az a láttató művészet, ami a gépipari és a vegyipari techno-lógia társadalmának eligazí-tást adna. (Gondoljunk a mező-gazdasági társadalom Magve-tő és Anya gyermekével alap-motívumaira.) Úgy tapaszta-lom, hogy a mai képzőművészet sem törekszik erre. Eugene Ferguson amerikai tudomá-nyos író azt mondta, hogy tech-nológiánk jó részét nem a fogal-mi gondolkodás, hanem a kép-látó gondolkodás keretében hozták létre. Azért kezdtem el ilyen szobrokat készíteni, mert nekem egyrészt látni kellett azt a képet, amit a leírt szöveg lát-tatni akart. A kémiai szobrá-szat létrehozott olyan szobro-kat, amelyek szemléletesek és magából a kémiából vett erők alapján oldják meg az ábrázo-lást, és ez a lényeg. Például az atommag különböző magyará-zatait nem a rendszeren belüli erőkből vezetik le, hanem kita-lálnak egyet a rendszer számá-ra, amely szerint annak visel-kednie kell. Éppen a képi látás-mód alapján én azt tartom ma-gamról, hogy tudom, hogyan néz ki az atommag.

– Megközelíti a szobraim szá-ma a háromszázat. A polimeri-záció, egy kifejezetten kémiai technológiai folyamatot szem-léltet, de vannak különálló szobraim is, például az életfák-ról, mert a kémia tulajdonkép-pen a teremtés tudománya. Ha a Jóisten valami teremtésbe kezd valahol a világegyetem-ben, akkor holtbiztos, hogy ké-miailag megfelelő anyagokat teremt oda. Aquinói Szent Ta-más azt a formát, amelyben a működőképes rendszer meg-mutatja magát, létadó formá-nak nevezte. Pontosan azt mondta, hogy az anyag csupán puszta lehetőség a teremtésre. A meghatározó teremtő ténye-ző a létadó forma. A materialis-ták lekötik magukat az anyag-hoz, amely önmagában tehetet-

len, ha nem születik meg hozzá a sugárzó elektromágneses energia. Mai felfogásunk sze-rint a foton a kémiai létezés fő mozgató ereje.

Vízi Béla Jászapátin szüle-tett, hatan voltak testvérek, édesapjukat korán elvesztet-ték (málenkij robot) és a világ-háború utáni években már gyerekként a mezőgazdaság-ban dolgoznia is kellett. Az ál-talános iskolát még szülőhe-lyén kezdte meg, de aztán Gö-döllőn és Kunszentmiklóson folytatta, s végül Komádin fe-jezte be. A kémia és a képző-művészet iránti vonzalom már gyerekkorában együtt élt ben-ne, és megfordult a fejében az is, hogy festészetet fog tanulni.

– A háború után nagy hiány volt műszaki szakemberekben, s azzal lelkesítették a fiatalo-kat, ha okosan tanulunk, mi le-szünk majd az új szocialista értelmiség. Komádin, ahol a nyolcadikat jártam, a kémiata-nárnőnk ötöst ígért annak, aki fel tudja írni az ezüstnitrát szer-kezeti képletét. Az egész isko-lában egyedül én tudtam az ezüstnitrát szerkezeti képletét felrajzolni, így hát nyitva állt az út a vegyipari technikum felé. Ezt megelőzően festő akartam lenni mindenáron, de aztán ma-gam sem tudom, miért, úgy lát-szik, az ezüstnitrát többet jelen-tett nekem. De végül is jól vá-lasztottam, mert azt csináltam, amit szerettem.

Vízi Béla Jászapátin született 1936-ban, s Debrecenben a Vegy-ipari Technikumban érettségizett. 1961-ben végzett a Veszpré-mi Vegyipari Egyetemen, a szilikát kémia szakon. A diploma megszerzése után 1961-től 2002-ig az egyetem Általános és Szervetlen Kémia Tanszékén dolgozott, ahonnan docensként ment nyugdíjba. Több mint harminc éve készíti egyedi szemlé-letű, úgynevezett kémiai szobrait, amelyek a képzőművészet eszközeivel, a képi látásmód erősítésével teszik érthetővé a ké-miai alapfogalmakat és technológiai folyamatokat. Több éven át részt vett a Zebegényi Nyári képzőművészeti Szabadiskolán, ahol Csíkszentmihályi Róbert, Pál Mihály és Ciránszky Mária voltak a mesterei. Műveiből harminchárom önálló kiállítása volt az országban és külföldön, s eddig tíz könyve jelent meg, amelyek közül az utolsó, a Kémiai teremtés 2002-ben.

névJeGY

Beszélgetés Vízi Béla nyugalmazott egyetemi docenssel

Képi gondolkodás és fogalomalkotás

Vízi Béla kémiai szobrokat alkot szabadidejében Fotó: zwicker

A felkelő nap országábanAmi egyedül csakálom, az csapatbanigenis lehetséges.Dul Dávid, KanicskaSoma és NemerePéter közel egy hó-napot tölthetett Ja-pánban az idei cser-kész-világtalálkozón.

Három fiatal veszpré-mi cserkész bizonysá-got tett a kitartásáról ésalkalmazkodóképességé-ről, amelynek köszönhe-tően hazánkat és megye-

székhelyünket képvisel-ve közel egy hónapottölthettek Japánban. La-punknak a távol-keletiország egzotikus kultú-rájáról is meséltek.

Page 9: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

Page 10: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

10 | 2015. szeptember 25. | programajánló veszprémi 7 nap

Varázslatos magyarország: Válogatás a Balaton-felvidéki Nemzeti parkban készült fotókból, szeptember 30-ig a kisgalériában

Művészetek HázaBirkás Ákos festőművész polgári

magyarország című kiállítása a Csikász Galériában, szeptember 26-ig

SzaléziánumBódi magdi, ahogy éN látom – kiállítás

Bódi mária magdolna tiszteletére, szeptember 27-ig

„rosa mystica – Titkosértelmű rózsa” – kamarakiállítás

Pannon Egyetemzsolnai Tímea „Álmok, látomások…”

című kiállítása a Közösségi térben, október 12-ig

A mesemadár műhely száll a mesema-dár című gyermekrajz-kiállítása a Folyosógalérián, november 15-ig

VMKVariációk hat lábra – Találkozás a rova-

rokkal – a magyar Természettudo-mányi múzeum vándorkiállítása, december 7-ig

martaian ermone-zabel ikonfestő és ruben Vartanyan festőművész kiál-lítása az örmény nemzetiségi nap keretében, október 2-ig

Dózsavárosi könyvtárNégyszögletű Kerek Kiállítás lázár

ervin emlékére, október 15-igFolytatás a 13. oldalon.

Folytatás a 8. oldalról.

Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum élet a mínusz harmadikon – várbörtön

a 21. században című új állandó kiál-lítás a Veszprémi Törvényszék épü-letében (Vár u. 19.)

Veszprémiek az i. világháborúban, az i. világháború Veszprémben, szep-tember 27-ig

„Összefirkált térkép” – Kutasi Kovács lajos életútja: Veszprém, Amerika, indiánok című kiállítás, december 20-ig

Eötvös Károly Megyei KönyvtárA Goethe intézet „Von allem Anfang

an – A kezdet kezdete” című, plaká-tokból, valamint kortárs német nyelvű gyermek-és ifjúsági köny-vekből álló vándorkiállítása a 2. emeleten, szeptember 26-ig

28

03

64

28

09

09

LÉGLI OTTÓ | BORVACSORA

2015. OKTÓBER 7. | 19.00

Tel.: +36 88 410 385

www.chiantietterem.hu

28

09

48

Kihagyhatatlan angol program gyerekeknekMára már nem kérdés a korainyelvtanulás óriási haszna. Azsemkérdés, hogy a tanulás annálhatékonyabban és eredménye-sebben megy végbe, minél többöröm és élmény társul hozzá,ezért foglalkozásainkon a sajátélményű, közvetlen tapasztaláséa főszerep.

Legújabb programjaink mesés angolfoglalkozásokat kínálnak a gyerekeknek:Flupe, a vidám bojtocska, Joey, a kiskenguru és barátaik segítségével nagykalandokban lehet részünk. A Jump withJoey az első interaktív, multimédiás angoltanfolyam, amely kiaknázza az úgyne-vezett „kiterjesztett valóság” (AugmentedReality) technológiában rejlő lehetősége-ket: mobiltelefon vagy tablet segítségévela tankönyvek szereplői életre kelnek,felejthetetlen élménnyé téve az otthoniangol zene- és szöveghallgatást.…és ne feledkezzünk meg a tinikről sem!A Teen English merőben új és eredeti ok-tatási program a 12–19 éves korosztály-

nak, amely 4, különbözőszintű, egymásra épülőkurzusból áll. A kamaszok-nak szóló tanfolyamainkatúgy alkottuk meg, hogykellőképpen lekössük figyelmüket. Min-den egyes kurzus izgalmas dráma, melya leckékben bontakozik ki, csakúgy, mintBenaya Doron és Ella Doron eredeti pop-dalai. A lebilincselő és magával ragadódalok és történetek a mai tinédzsereketfoglalkoztató témákat vonultatnak fel.A Helen Doron módszer alapvetően anyelvelsajátítási képességet használja ki,ennélfogva a leghatékonyabb és legkel-lemesebb angoltanulási módszer, amelydicsérve tanít. A nyelvelsajátítás a Helen

Doron órán a gyermek számára kellemesközegben történik: a játék, a mozgás, azéneklés és a nyelvi jelentések megértéseörömet okoz neki.

Az angol nyelvvel való ismerke-dést nem lehet elég korán kez-deni!A kétnyelvűség értékeA kétnyelvűség befektetés. Hagyermeked tud angolul, jobbanfog keresni. A többnyelvű embe-rek bizonyítottan több és jobb

munkalehetőséghez jutnak, és többetkeresnek.Agyerekek iMádják,tegyél egy próbát!Gyertek el egy ingyenesbemutató órára Veszprémbea Balaton u. 22-be, a Helen DoronNyelviskolákba, ahol3 hónapos kortól 19 éves korig várjuk agyerekeket.www. helendoron.hu20/560-2799

He

l en

D o r o n E n g l i s hT h i r t i e

t hA

nniversaryCelebrati

on

SINCE 1985

280575

erekeknek

Page 11: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

programajánló | 2015. szeptember 25. | veszprémi 7 nap 11

SzentMihály-napi

búcsú

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a város valamennyi polgárát szeretettel hívja

és várja 2015. szeptember 26-án és 27-én a Veszprémi Bazilika Védőszentje,

Szent Mihály tiszteletére megrendezettMihály-napi búcsúra!

Szeptember 26. Szombat07.00 - 18.00 NÉPMŰVÉSZETI KIRAKODÓVÁSÁR A VÁR UTCÁN

14.00 - 18.00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK ÉS TUDÁSPRÓBA A SZALÉZIÁNUMBANTovábbá: a Bódi Magdi, ahogy ÉN látom című kiállítás záró hétvégéje alkalmából a kiállítás ingyenesen látogatható, melyben tárlatvezetések indulnak 13.00, 15.00 és 17.00 órakor

MEGEMLÉKEZÉS A BAKONYI HÁZ ÉPÍTÉSÉNEK 80 ÉVES ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL 15.00 Tárlatvezetés a Bakonyi Házban Schleicher Vera néprajzos muzeológus közreműködésével 15.30 Koszorúzás Linzmayer György emléktáblájánál15.45 „A Bakonyi ház 80. születésnapjára” – Gy. Lovassy Klára ny. múzeumigazgató előadása a Laczkó Dezső Múzeumban

16.00 TIHANYTÓL SIRACUSÁIG - 100 ÉVE SZÜLETETT PLEIDELL JÁNOS FESTŐMŰVÉSZ C. EMLÉKKIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJAa Szent Imre Piarista és Helyőrségi templomban, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény rendezésében

Szeptember 27. Vasárnap07.00 - 18.00 NÉPMŰVÉSZETI KIRAKODÓVÁSÁR A VÁR UTCÁN

10.30 ÜNNEPI SZENTMISE A SZENT MIHÁLY BAZILIKÁBANCelebrálja: Nagy Károly apát, kanonok

PÁSZTOROK BEJÖVETELE ÉS MEGÁLDÁSA, BAKONYI PÁSZTORTÁNCOK TANÍTÁSA A SZENTHÁROMSÁG TÉRENVastag Richárd, a Népművészet Ifjú Mestere és táncosai, valamint Boldizsár József és Zenekarának részvételével

11.00 és 15.00 PÁSZTORKUTYA-BEMUTATÓ ÉS BIRKATERELÉS A SZÍNHÁZKERTBEN

14.00 - 18.00 KABÓCA UTCASZÍNHÁZ A SZENTHÁROMSÁG TÉRENTalálkozás Zöld Marcival, a körhintás betyárral és gólyalábas barátaival, valamint a Betyár játszóházban és a Betyár 7próbán az is kiderül, hogy ki mekkora betyár!

14.00 - 18.00 KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK, TUDÁSPRÓBA, ÍJÁSZKODÁS ÉS LOVAGI TORNA CSERKÉSZEKKEL A SZALÉZIÁNUMBANTovábbá: a Bódi Magdi, ahogy ÉN látom című kiállítás záró hétvégéje alkalmából a kiállítás ingyenesen látogatható, melyben tárlatvezetések indulnak 13.00, 15.00 és 17.00 órakor

Info: www.veszprem.huA szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.Rossz idő esetén a szabadtéri programok elmaradnak.

AhAllásfontosságAAfőorvosszemévelSokan tudják, hogy szemük mennyirefontos, hiszen azon keresztül szerezzük beinformációink nagy részét. Azt már keve-sebben, hogy a többinek nagy részét pedighallásunkkal.A hallásunk nemcsak a

beszélgetések, TV, rádióhallgatásához szükséges,hanem veszélyhelyzetek

felismerésében is kiemel-ten fontos, mint a csen-gő, duda és jármű zaja.Sötétben vagy bonyolult

forgalmi helyzetekben afülünkre kell támaszkod-nunk, hiszen nélküle akárkomoly vészhelyzet is ki-alakulna.Most Veszprém megyé-

ben ingyenes hallásszű-rést hirdetünk kiemelt,számunkra megbízhatóhelyeken, mint a Csolno-

ky Ferenc Megyei KórházAudiológiáján, valaminta Hallomas veszprémi ésbalatonfüredi egységeiben,ahol szakorvosi ellenőr-zéssel, magasszintű szak-mai tudással rendelkezőszakemberek segítségévelingyenesen mérjük meghallását. Megszólítokminden olyan lakost, akiszükségét érzi a szűrés-nek, vagy elmúlt 60 éves,hogy jöjjön el és vegyenrészt kampányunkban. HaÖnnél halláscsökkenésttalálunk, ingyenesen 2hétig kipróbálhatja vezetőgyártók hallókészülékeit,valamint szükség eseténtb-támogatást is tudunkintézni! (X)

Dr. Gati Istvánmegyei fül-orr-gégész ésaudiológus főorvos

Elérhetőségek:Csolnoky FerencMegyei KórházAudiológia

Tel.: 06/88 556 000

HallomásVeszprém

Tel.: 06/30 498 4402

HallomásBalatonfüred

Tel.: 06/30 479 9952

28

06

58

Page 12: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

12 | 2015. szeptember 25. | programajánló veszprémi 7 nap

(MT) – Kilencvenötödik születésnapján köszöntötte Szabó Jánosnét cholnokyvárosi otthonában kedden Brányi Mária alpolgármester és Tóth Györgyi, a városrész önkormányzati képviselője. Az idős asszonynak egy Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait tolmácsoló emléklapot is átadtak. Fotó: Mátyus

Szépkorú köszöntése

VESZPRÉM, BRUSZNYAI U. 2. | HANGVILLA.COM | JEGYÁR: 2700 / 3200 / 3600 FT

R ÉV É SZSÁNDOR„ROCK AND ROLL KÖZLEGÉNYEK”

2015OKT

3SZOMBAT20:00

A legendás együttesek egykori énekese ez év őszétől a veszprémi The Bluesberry Band-ből ismert Horváth Ákos és Nagy Gergő gitárosokkal folytatja a koncertezést, kikkel 2009-ben már turnézott. Az intim hangula-tú koncerteken a Generál és Piramis slágerek mellett szólóalbumainak dalaival, valamint egészen friss szerzeményekkel áll közönsége elé az egy meghatározó generáció életérzését zenébe fogalmazó előadó.

veszprémi nap2013. november 22. • XIX. évfolyam 46. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Szarvasok szövetsége a Kabóca színpadánA nemrég bemutatott drámajátékkal elsősorban a középiskolásokat célozzák meg 16–17. oldal

Idén kilencedik alkalommal adták át a Veszprém Megyei Príma Díjakat pén-tek este a megyeházán, ahol Perlusz László és Gazsi Attila, a VOSZ országos és helyi vezetői köszöntötték a megjelen-teket. Az elismeréseket Tamás Ákos, Ruttkay Gyula építész, Trócsányi Ger-gely és prof. dr. Veress Gábor vehette át. Cikkünk a 4. oldalon.

Megválasztották a megye prímáit

Harmincöt éves fennállását ünne-pelte gálaműsorral múlt pénteken a veszprémi Bóbita Óvoda a Városi Mű-velődési Központ színháztermében. Hegyiné Horváth Éva óvodavezető köszöntője után Némedi Lajos alpol-gármester üdvözölte a születésnapi rendezvényen megjelenteket. Cikkünk a 3. oldalon.

Jubilált a veszprémi Bóbita óvoda

Kisné Lovasi Mária negyven évet töltött a szociális ellá-tásban, s mint az Egyesített Szociális Intézmény vezető-je ment nyugdíjba május-ban. Munkáját Hornig-díjjal ismerte el Veszprém Megyei Jogú Város Önkormámyza-ta, amelyet Porga Gyula pol-gármestertől vehetett át a városházán. 11. oldal

ÖTÓRAI TEA

A hatékonyabb betegellátásért

Empátia kell és kreativitás

A HÉT TÉMÁJA

A hatékonyabb betegellátá-si rendszer biztosítása ér-dekében kötött megállapo-dást az Országos Mentőszol-gálat és a megyeszékhely önkormányzata. Felhívják a lakosság figyel-mét, hogy 2013. december 1-jétől a központi orvosi ügyelet az Országos Mentő-szolgálat közös diszpécser-irányításával működik, ezért a felnőtt háziorvosi és a házi gyermekorvosi ügyelet egy-séges hívószáma a

(88) 412-104 telefonszámra változik. 8–9. oldal

Az MKB–MVM Veszprém KC november 23-án, szombaton 18.45-kor a szlovén RK Celje PL ellen lép pályára a Veszprém Arénában. 20. oldal

SPORT

A Celjét fogadja az MKB–MVM

A Lovassy László Gimnáziumban húsz éve működik német nemzetiségi tagozat, ahol múlt csütörtökön avatták fel az újjáalakított

Valéria Koch-termet, és bemutatták a jubileumra készített DVD-t. Cikkünk a 2. oldalon.

Húszéves lett a német tagozat

Fotó: Mátyus

08

09

774

9

Tervezés 3D technológia segítségévelProfesszionális kivitelezésselTovábbi információkért, referenciákért, kérem látogassa meg honlapomat a www.bodisbutor.hu címen, illetve várom szíves megkeresését a fenti telefonszámon!

BÓDIS PÉTER mOBIL: 70 333 9397

HOGY AZ

ELképZELésvaLÓSággáváLjOn!

08

09

76

88

Fotó: Mátyus

f aceb o ok .com / ves zpremi7nap

Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba

már a facebookon is!

Érdekel a színjátszás?Szeretnéd kipróbálni magadat színpadon?

Vagy csak eljátszani egy olyan szerepet, amivelmindig is azonosultál?

Az Alig Színpad

tagokatkeres

akik örömmel szerepelnének mai magyardrámákban, illetve mesejátékokban!

Akit keres: Legyél legalább 14 éves, LAZA,KREATÍV, bírd a kritikát és egy kevés

EXHIBICIONIZMUS sem árt!Előképzettség nem elvárás, lelkes kezdőket is

szívesen látunk, de esetlegesfellépési rutinnak azért örülünk!

Érdeklődhetsz személyesen próbánkon, minden pénteken15.30 órától a veszprémi várban, a Művészetek Házában

(8200 Veszprém, Vár utca 17.) vagy facebookon:www.facebook.com/AligSzinpad 2

8110

92

8131

9

Veszprém, Őrház utca 13. (88) 409-783Nyitva: H–P.: 9.30–17.30, Szo.: 9–12

Készüljön Ön is a hideg időre!

Üzletünkbe megérkeztekaz őszi fonalak!

A Grácia hamarosan30 éves lesz!

FiGyelje hirdetésünket közelGő Akciónkról!

A G á i h

Gyarmati Étterem PanzióVeszprém, Füredi u. 27. Tel.: 88/404-359Nyitva: H–Szo.: 12–21.30-ig; V.: 12–15.00 2

812

82

Asztalfoglalás:

Új őszi étlapunkkal várjukkedves vendégeinket!

További részletek a facebookon

www.faceb

ook.co

m/vmkv

eszp

remV M K

Variációk hat lábra – Találkozás a rovarokkalA Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállításaNyitva tartás H–P: 14–18 óráig, Szo.: 10–14Megtekinthető december 10-ig

Szeptember 26. (szombat) 10 óra

Vastag Ricsi„jáccóháza” óvodásoknak ésalsós gyerekeknekBakonyi bojtártáncok és ügyességi játékok, pásztorművészet

Szeptember 28. 18.00

Filmklub:Boldogan éltek, amígmeg nemFeliratos horvát–holland dokumentumfilm, 2014 2

812

91

Adventi szomszédolás 2015Autóbuszos kirándulások idegenvezetővel,

Veszprém / Balatonfüred indulással

További részletek és bővebb információ irodánkban:Veszprém, Jutasi u. 4. Tel: +36 88 420-063, fax: +36 88 590-752

E-mail: [email protected]

11.28. Stájer advent: Graz és csoki 7.400 Ft11.29. Bécs: Schönbrunn & belváros 7.900 Ft12.05. Mariazell: áhitat és forralt bor 9.500 Ft12.06. Bécs: Hofburg – Sisi Museum& belváros 7.900 Ft12.12. Bécs: adventi varázslat időutazással 7.900 Ft12.13. Pozsony karácsonyi díszben 7.500 Ft12.19. Stájer advent 7.400 Ft

programajánló | 2015. szeptember 25. | veszprémi 7 nap 13

Folytatás a 10. oldalról.

Kádártai FaluházHangulat-foszlányok – kiállítás Csiz-

madia Krisztina festőművész olaj és akvarell képeiből, október 5-ig

egyébSzeptember 25., péntek 16 óramihály-napi mulatság a kádártai falu-

házban

Szeptember 26–27., szombat-vasárnap 7–18 óráigNépművészeti kirakodóvásár a Vár

utcán

Szeptember 26., szombat 9–16 óraAdományvásár a VmK-ban a VeNŐKe

és a Nagycsaládosok Veszprémi egyesülete szervezésében

Szeptember 26., szombatszent mihály-nap alkalmából 14–18

óráig kézműves foglalkozások és tudáspróba a szaléziánumban, valamint a „Bódi magdi, ahogy éN látom” című kiállítás záró hétvégé-je, a kiállítás ingyenesen látogatha-tó, tárlatvezetések indulnak 13, 15 és 17 órakor

Szeptember 26., szombat 13.30 óraingyenes Veszprém séta a szent

mihály-napi búcsú és a turizmus világnapja alkalmából helyi, profi idegenvezető közreműködésével, indulás a szent mihály Bazilika elől

Szeptember 26., szombat 15 órátólTárlatvezetés és előadás a Bakonyi Ház

építésének 80. évfordulója alkalmá-ból: 15.00 tárlatvezetés a Bakonyi Házban schleicher Vera néprajzos muzeológus közreműködésével; 15.30 koszorúzás linczmájer György emléktáblájánál; 15.45 „A Bakonyi Ház 80. születésnapjára” címmel Gy. lovassy Klára ny. múze-umigazgató előadása a laczkó Dezső múzeum foglalkoztató ter-mében

Szeptember 26., szombat 15.30 óra„szőlő és bor” – a Veszprémért

művészkör kiállításának megnyitó-ja a gyulafirátóti művelődési ház nagytermében és udvarán

Szeptember 26., szombat 16 óraA Tihanytól siracusáig: 100 éve szüle-

tett pleidell János festőművész című emlékkiállítás megnyitó meg-nyitója a szent imre piarista és Hely-őrségi templomban, az Ars sacra Fesztivál keretében

Szeptember 27., vasárnapszent mihály-nap alkalmából 14–18

óráig kézműves foglalkozások, tudáspróba, íjászkodás és lovagi torna cserkészekkel a sza léziá num-ban, valamint a „Bódi magdi, ahogy éN látom” című kiállítás záró hétvé-géje, a kiállítás ingyenesen látogat-ható, tárlatvezetések indulnak 13, 15 és 17 órakor

Szeptember 27., vasárnap 14 órai. Veszprémi Tacskó Találkozó és Tacskó

szépségverseny a Kolostorok és Kertek Völgyében

Szeptember 28., hétfő 17.30 óraKiállításmegnyitó sarlós endre elfele-

dett hősök – A 2. magyar hadsereg kálváriája című képregényéből az egyetem B épület aulájában, a megnyitót követően Kényszerpá-lyák alternatívák nélkül? (magyaror-szág a második világháborúban) címmel Garaczi imre egyetemi docens, valamint Család és háború címmel sashalmi istván helytörté-neti kutató előadása

Szeptember 29., kedd 18 óra16 000 óra a pilótafülkében címmel

Depinyi János pilóta előadása az egyetem központi kollégiumának földszinti tanulójában, a Világjáró Klub keretében

Szeptember 29., kedd 19 óraA második nagy háború címmel iro-

dalmi műsor a Váci mihály irodal-

mi színpad és az egyetemi Vers-mondó műhely előadásában az egyetem e épület kamaratermé-ben

Szeptember 30., szerdaélet-mentők címmel rendezvény a

laczkó Dezső múzeumban, ame-lyen az elsősegélynyújtás és az újraélesztés alapjait sajátíthatják el az érdeklődők: 9–11 óráig dr. Benedek Adrienn üzemorvos elő-adása és gyakorlati oktatása az elsősegély témakörében; 14 órá-tól az újraélesztés technikájának elsajátítása az omsz munkatársa segítségével, igény szerint 18 óráig

Szeptember 30., szerda 16 óramegemlékező nosztalgiaest a Cserhát

városrész elbontásának 50. évfor-dulója alkalmából a lovassy gimná-zium ének-zene termében, a Veszp-rém-Cserháti Társaskör szervezésé-ben

Szeptember 30., szerda 17.30 óraTrombotikus események – korunk

betegségei címmel dr. Dombi péter előadása a VeAB-székház első eme-leti nagytermében, a VeAB „min-dennapi egészségünk” előadás-sorozata keretében

Október 1., csütörtök 16.30 óraA sokarcú Brazília geográfus szemmel

címmel dr. Kubassek János geográ-fus, a magyar Földrajzi múzeum igazgatójának előadása a laczkó Dezső múzeumban, a múzeumok Őszi Fesztiválja keretében

Október 2., péntek 15 óraéletünk – a Tihanyi család tragédiája

címmel Tihanyi lászló előadása a mártírok u. 11. alatt

Október 4., vasárnap 14 órátólindián nyár – ingyenes családi nap a

laczkó Dezső múzeumban, a múzeumok Őszi Fesztiválja kere-tében: 14.00–15.00 interaktív tár-latvezetés az Összefirkált térkép – Kutasi Kovács lajos életútja: Veszprém, Amerika, indiánok című kiállításban; 14.00–17.00 élet a tipiben – íjászat, zene- és tánctanítás a múzeumkertben; 15.00–17.00 kézműves foglalko-zások az indián kultúrához kap-csolódva; 15.30–16.20 Ölveczky Gábor grafikus előadása a síksági indiánokról; 16.30-tól a mozgó árnyékok és hangok a bakonyi indián első harminc évéről című film vetítése

További városi programokról Veszprém honlapján az alábbi címen tájékozódhat:

www.program.veszprem.huGyerekeknekSzeptember 25., péntek 16 óraVarázserő: játékos sportfoglalkozás

gyerekeknek a dózsavárosi könyv-tárban

Október 2., péntek 16 óraDiafilmvetítés és rajzfoglalkozás a VÁr-

lAK gyermekfoglalkoztatóban, a Várkapu Bolt emeletén, mesél: Kiss Dávid színész

sportSzeptember 27., vasárnap 9–12 óraGyógynövénytúra a Tekeres-

völgyben az eFi szervezésében, túravezető Demecs istván fito-terapeuta, gyülekező a Csatárhe-gyi autóbusz-fordulóban 8.45-től, jelentkezni a 88/769-005 telefon-számon lehet

nyugdíjasklubokBakony Művek: 28-án 14 órakor klub-

foglalkozásCholnoky: 29-én 15 órakor születés- és

névnaposok köszöntéseCsikász: 28-án kirándulás a zánkai

gyógynövénykertbeDózsa: 28-án 14.30 órakor Gyógyteák

– gyógytornaErzsébet: 30-án 14 órakor klubfoglalkozásFegyveres Erők: 26-án bográcsozás,

szalonnasütés CsopakonGizella: 30-án kirándulás sümegre és

BadacsonybaLaczkó Dezső: 29-én 14 órakor A Veszp-

rém Városi Vegyeskar története – előadó: erdélyi Ágnes karnagy

Munkaügyesek: 29-én 14 órakor klub-foglalkozás

Napsugár: 29-én 15 órakor klubfoglal-kozás

Távközlési: 1-jén 14 órakor dr. Kocsis lászló orvosi előadása

Veszprémi Polgárok: 30-án kirándulás

Nyugdíjasok autóbusz-bérleteA Veszprém Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekkép-

viseleti Egyesülete értesíti Veszprém város nyugdíjasait, hogy a 2015. negyedik negyedévi (október-no vem ber-december) kedvezményes nyugdíjas autóbusz-bérleteket csak szeptember 29–30-án (kedd-szerda) 7.00–16.30 óra közt az autóbusz-pályaudvaron és a Haszkovó úti autóbusz-fordu-ló pénztárában vehetik át. Jogosult az a nyugdíjas, akinek a nyugdíj összege a 105 000 (százötezer) forintot nem haladja meg. Az igénylők hozzák magukkal a személyi igazolványt, a nyugdíjasigazolványt, az utolsó havi nyugdíjszelvényt (vagy a banki átutalás másolatát). Ezt a helyszínen kapott 2000 fo-rintos bon mellé csatolva a saját hozzájárulás ellenében vehe-tik át a negyedéves nyugdíjas bérletet a jegypénztárnál. � MT

Meghívó szakmai klub rendezvényéreVeszprém, Nagykanizsa és Zalaegerszeg megyei

jogú városok, valamint a Pannon Egyetem pályázatot nyújtottak be a „TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV” pályázati felhívásra, amelyet a Közreműködő Szervezet támoga-tásra érdemesnek ítélt meg. A projekt kiemelt célja az önkormányzat és partnerei közötti együttműködés új formáinak kidolgozása, megalapozása, valamint a már meglévő együttműködések kiterjesztése, fenntartása.

A párbeszéd erősítésére VMJV Önkormányzata „Szakmai klub” sorozatot szervez, amelynek soron kö-vetkező témája a kkv szektor támogatása a beszállítóvá válás érdekében.

A workshop a megrendelői és beszállítói oldalról is megközelíti a beszállítóvá válás kérdését és jó gyakor-latok felsorakoztatásával mutatja be, hogy milyen elvá-rásokat támasztanak a megrendelők beszállítóik felé.

Helyszín: Veszprém MJV Önkormányzata, Komjáthy terem (8200 Veszprém, Óváros tér 9.)

Időpont: 2015. szeptember 30. (szerda) 14:30 óraVeszprém MJV Önkormányzata

Keressen minketaz interneten:

www.maraton.hu

ADJA FEL APRÓHIRDETÉSÉT OTTHONÁBÓL!

KÉRJE AJÁNLATUNKAT [email protected]

veszprémi | M

Továbbvinni a fűzfői f

Dr. Szlivka János nevét vette f l b

aa

lapusánamásodmadik Kközt pevégzett az

PLUSZ

MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP

2013. május 10., péntek

XiV. évfolyam, 18. szám

Zfőorvos em

i fesztiválon Veszp­

rémben.

NM

Kovács Petra le

a ballagók szép

a veszprémi Kovács Petra

unk Ballagók szépe szava

ak összesített győztese

dik Horváth Eszter, a h

Király Edina lett, a

edig Horváth Gerg

z élen.

Máty

nünket is gazdagítanak

– mondta Halász Ján

kultúráért felelő

titkár vasáistvá

Fotó: Mátyus

nünket is

veszprémi nap

2013. május 10. • XIX. évfolyam 18. szám

ingyenes városi

közéleti hetilap

Magyarul köszönti Sebastian Vette

AveszprémiCzvetkóNikolett úgyérzi,megtalálta ahelyét a száguldócirkusz világában 16.oldal

KiK tüntetéseketis átadtak

A HÉT TÉMÁJAti fesztivál

V

n

nünket is

El ezdődtek a v zsgák

ó

Petra letta ballagókszépe idéna veszprémi Kovács

Petra lett lapunk Balla­

gók szépe szavazásá­

nak összzeesssó ííteetttt ggyő tt

SzEPTEMBERIAPRÓHIRDETÉSIAKCIÓAmennyibenHÉTFőN adja fel apróhirdetését,

1-etfizet,+2megjelenéstkap*Egyéb napokon 1-et fizet, +1megjelenést kap

HIRDETÉSIAJÁNLATAINK:

2802

10

* Az ajánlat a Veszprémi Hirdető Irodában (Veszprém, Kossuth u. 6. –húszemeletes félemeletén – 88/423-639) való feladáskor érvényes.

Page 13: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

Page 14: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

14 veszprémi 7 nap| 2015. szeptember 25. | kultúra

A független Örmény Köztársaság kikiáltásának alkalmából örmény nemzetiségi napot tartottak a Városi Művelődési Központban szombaton.

Akopjan Niko­gosz, a Veszprémi

Örmény Nemzetiségi Önkor­mányzat elnöke elmondta, Örményország 1991. szep­tember 21­én vívta ki függet­lenségét és ennek tiszteletére ők is már 16 éve nemzetiségi nap keretében emlékeznek e jeles eseményre.

Akopjan Nikogosz büszke arra, hogy az országban elő­ször Veszprémben alakult örmény nemzetiségi önkor­mányzat 1994­ben. Azóta is nagyon aktív közösségi éle­tet élnek és igyekeznek a vá­ros életébe is szervesen be­kapcsolódni. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy már három köztéri szoborral is hozzájárultak a város kul­turális gazdagságához. Mindkét országban keresz­tény nép él és sok hasonló­ság van kultúrájukban, azonban mindkét népnek megvannak a nemzeti sajá­tosságai is, ezt kívánják be­mutatni a veszprémieknek az itt élő örmények.

Ennek keretében már kora délután játszóház várta a gyerekeket, ahol az üvegfes­tés rejtelmeibe nem kisebb egyéniség, mint Martaian Ermone­Zabel ikonfestő ve­zette be őket. Délután, a mű­velődési ház félemeletén és emeletén a fent említett ikon­festő, valamint Ruben

Vartanyan festőművész al­kotásaiból nyílt kiállítás, amelyet Avaneszian Alex, az Országos Örmény Önkor­mányzat elnökhelyettese nyitott meg. Ezt követően ha­gyományos örmény finomsá­gok kóstolóját tartották a vendéglátók. Este pedig az Urartu Örmény Nemzetiségi Színház zenés előadását te­kinthették meg az érdeklő­dők Aznavour, a sanzonki­rály életéről.

n Hauzler lászló

Szeptember harmadik hétvégéjén, a múlt szombaton és vasár-nap rendezték meg a kulturális örökség nap-jait, amely rendezvény-hez gazdag progra-mokkal Veszprém több kulturális intézménye is csatlakozott.

Az 1991­ben Fran­ciaországból in­

dult kezdeményezést Ma­gyarország is korán felka­rolta, és az évtized végére a programok már országos méretűvé váltak.

A kulturális örökség nap­jain elsősorban építészeti emlékeink állnak a figyelem középpontjában, az idei év­ben különösen két jelentős személyiségre, Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik­ké­szítő művészre és Rómer Flórisra, a hazai régészet egyik megteremtőjére kon­centráltak.

A Dubniczay­palotában Herth Viktória művészettör­ténész tartott épületvezetést, s Üvegablakok a Bauhaus je­gyében címmel előadást. De ugyancsak ebben az épület­ben helyet kapott Tegu lá­riumba és a palota pincéibe is várták a látogatókat. Ingye­nesen volt látogatható a Lacz­kó Dezső Múzeum kezelésé­ben lévő, és a közelmúltban

Janikovszky Éva A lemez két oldalán című írásának felolvasóestjét tartották a Városi Művelődési Központ­ban múlt csütörtökön.

A felolvasóest előtt Tollár Mónikával, a darab rende­zőjével és Kovács Patrícia színésznővel beszélgetve a rendező elmondta, a szerző novellagyűjteményét olvas­va úgy érezte, mintha egy színpadi szöveg lenne előtte és nem is értette, eddig miért nem készült darab belőle.

Szerinte Janikovszky Éva annyira jól látta és írta meg a különböző karaktereket, hogy olyannak tűnnek, mint­ha most is itt élnének köz­

tünk azok az emberek, le­gyen az saját édesanyánk, szomszédunk, barátnőnk. Azok a különböző élethely­zetek, amelyeket az író negyven évvel ezelőtt megfo­galmazott, ugyanúgy létez­nek ma is.

Kovács Patrícia úgy fogal­mazott, Janikovszky Éva na­gyon jó emberismerő volt és a lemez A és B oldalán önma­gával szembesíti a nőt. Az est másik szereplője Láng An­namária színésznő volt.

A darab előtt egy kisfilm az író életéből és munkássá­gából villantott fel néhány pillanatot.

n Hauzler

Az Örmény Köztársaság ünnepe

Hazai kulturális örökségünk színes napjai

A kulturális örökség napjain elsősorban építészeti emlékeink állnak a figyelem középpontjában Fotó: Mátyus

Avaneszian Alex és Martaian Ermone-Zabel a megnyitón Fotó: Hauzler

A nő a lemez két oldalán

Tollár Mónika és Kovács Patrícia a VMK színpadán Fotó: Hauzler

Az Ars Sacra Fesztivál keretében „Rosa Mystica – Titkos-értelmű rózsa” címmel rózsafüzérekből nyílt kiállítás a Szaléziánumban szombaton.

Pálfalviné Ősze Judit, az intézmény igazgatója el­mondta, a fesztiválhoz kap­csolódóan már negyedik éve valamilyen szakrális kiállítást rendeznek ilyen­kor. Most az imádkozó em­berek számára naponta használatos tárgyat, a ró­zsafüzért mutatják be. Bár nagyon sokan használják, mégsem tudják, hogyan ala­kult ki a rózsafüzér imád­ság. Október 7­én van a Ró­zsafüzér Királynőjének az ünnepe, így több szempont­ból is aktuális ez a bemuta­tó.

A megnyitó keretében el­hangzott, a gyűjtemény a Miskolc mellett élő dr. Kuncsik Katalin nyugal­mazott háziorvos tulajdona, aki a rendezvényre nem tu­dott eljönni, de egy levélben köszönti a látogatókat, amit fel is olvasott az igazgató.

Ebből kiderült, a rózsafü­zért előbb kezdte el gyűjte­

ni, mint imádkozni. Isten kegyelméből sok országban járt, ahol a rózsafüzérek többségét maga vásárolta. Gyűjteménye első darabja a Szentföldről származik. Egyik fia Brazíliában élt egy ideig, így onnan is van néhány szép példány, illetve kedvenc zarándokhelyeiről – Fatima, Lourdes – több ró­zsafüzért is hozott. Közben

barátai, rokonai, sőt még betegei is megajándékozták egy­egy szép darabbal, így több mint 100 rózsafüzér látható.

Márfi Gyula érsek atya, aki a kiállítást megnyitotta, elmondta, a mai formájában a XIII. században alakult ki a rózsafüzér imádság és Szent Domonkos kezdte el terjeszteni.

A kiállítás a rózsafüzér történetét is bemutatja, amit dr. Léner­Pintér Sára rendezett.

n Hauzler lászló

Szakrális tárlat rózsafüzérekből

Dr. Márfi Gyula érsek beszél a kiállítás megnyitóján Fotó: Hauzler

Page 15: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

megnyílt veszprémi várbör­tön, és ezúttal a Törvényszék épülete is. A Szaléziánum és az Eötvös Károly Megyei Könyvtár is megnyitotta év közben zárt épületrészeit, s természetesen az egyébként nyitva tartó olyan műemlé­kek, mint a Gizella­kápolna vagy a Szent György­kápolna ez alkalommal ingyenesen fogadta a látogatókat.

A Laczkó Dezső Múzeum­ban Medgyaszay Istvánról láthattak dokumentumfilmet az érdeklődők és egy város­történeti séta keretében köze­lebbről is megismerkedhettek a kiváló építész két veszpré­mi alkotásával, a múzeum és a Petőfi Színház épületével. Az Érseki Palotában Busics György egyetemi docens Középkori építmények, kör­

templomok és a királyi öl kap­csolata címmel tartott elő­adást. Az Eötvös Károly Me­gyei Könyvtárban ipartörté­neti könyvkiállítás és világ­háborús dokumentumfilmek, régi filmhíradók voltak látha­tók, s a gyerekek számára rendezett kézműves foglalko­zások többek között Róth Miksa üvegfestészetéhez kapcsolódtak.

Olyan rendezvények is gaz­dagították a hétvége prog­ramjait, amelyek időben rész­ben egybeestek a kulturális örökség napjaival, így az Ars Sacra Fesztivál és a Kabóca Bábszínház tizenkettedik al­kalommal megrendezett me­sefesztiválja. A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény Test és lélek a Nagy Háború­ban című kiállítása a tábori lelkészek és a katonai kórhá­zakban dolgozók áldozatos munkájának állít emléket. A Szent Imre Piarista és Helyőr­ségi Templomban pedig az Orlandone Énekegyüttes és Nagy Csaba lantművész adott hangversenyt.

n lászló Péter

15veszprémi 7 nap kultúra | 2015. szeptember 25. |

Ingyenes családi napot rendez a Laczkó Dezső Múzeum október 4-én, vasárnap 14–17 óráig a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében az Ösz-szefirkált térkép – Kutasi Kovács Lajos életútja: Veszprém Amerika, indiánok című kiállításhoz kapcsolódva.

Szaksz Balázs kö­zölte: a a Magyar

Indián Baráti Körrel megva­lósított nap folyamán a kiál­lítás tárgyi anyagának meg­ismerésében Kákonyi Anna muzeológus és Király And­rás múzeumpedagógus tár­latvezetése segít. A baráti kör tagjai és Moldován László elnök vezetésével a gyerekek megismerkedhet­nek az indián életmóddal, zenéjük és táncaik alapjai­val. Kipróbálhatják az íjá­szatot, bebújhatnak a múze­um kertjében felállított indi­án tipibe, és kézműves fogla­kozásokon készíthetik el sa­ját emléktárgyaikat, például álomfogót – írta.

Emellett Ölveczky Gábor grafikusművész, egykori ba­konyi indián tart előadást fél négytől a síksági indiá­nok szokásairól, életmódjá­ról, majd fél öttől levetítik a

Cseh Tamásról szóló, „Moz­gó árnyékok és hangok a ba­konyi indián első harminc évéről” című filmet a Cseh Tamás Archívum és a Ba­konybéli Tájház támogatá­sával.

A Múzeumok Őszi Feszti­válja keretében október

1­jén, csütörtökön 16.30­kor dr. Kubassek János geográ­fus, a Magyar Földrajzi Mú­zeum igazgatója tart elő­adást A sokarcú Brazília címmel, majd a családi na­pot követően október 8­án, csütörtökön 19–21 óráig a Tanárok éjszakáját tartják, október 20­án, kedden 16.30­kor pedig dr. Pongrácz Atti­la tart előadást a Sao Paoló­i magyarságról. November 15­én, vasárnap pedig mes­ter ségbemutatóval várják a családokat 14–17 óráig. A programok ingyenesek.

n Mátyus taMás

Alsóörs másodszor mutat­ta be Veszprémnek egy gála­est keretében a település kin­cseit, értékeit, hagyományait a Hangvillában szombaton.

Hebling Zsolt polgármes­ter tájékoztatóként elmondta, Veszprém és Alsóörs között rendkívül jó kapcsolat műkö­dik, és ezer szállal kötődnek egymáshoz. Programjuk több blokkból áll, amelyben van kiállítás, gálaműsor, gasztronómia és jazz.

A kiállítás keretében be­mutatkozik az Alsóörsi Kép­zőművészeti Egyesület, a Csipkeműhely, valamint a Tündérujjak Kézimunka

Szakkör. A zenés, verses, da­los, táncos gála után minden­ki megkóstolhatja a restit, azaz a körözöttes kiflit, vala­mint a helyi borokat, végül a Jazz­móló várja az érdeklő­dőket.

A megnyitón Hebling Zsolt köszönetet mondott a város­nak és a Hangvillának, hogy bemutatkozhatnak a veszp­rémieknek. Brányi Mária alpolgármester köszöntőjé­ben kifejtette, azok az érté­kek, amelyek kitöltik minden­napi életünket, baráti közel­ségbe hoznak minket, veszp­rémieket és alsóörsieket.

n Hauzler

A kulturális örökség napjai alkalmából a Művészetek Háza szervezésében Szabó László Zoltán szobrász, Fa­kavics­kő című kiállítása nyílt meg a Dubniczay­palota Mag­tárában szombaton.

Hegyeshalmi László igaz­gató köszöntőjét követően a kiállítást Veszeli Lajos festő­művész nyitotta meg, akitől megtudhattuk, Szabó László Zoltán, mint a népművészet mestere Vöröstón él, ahol bir­tokán egy olyan otthont terem­tett, ahol a népművészet és a szobrászat egyaránt jelen van, s emellett közösséget is for­mál. Elmondta, a művész a

maga munkásságában kicsit tovább formálta a klasszikus szobrászatot, mert a népművé­szet elemeit is beleviszi a kö­vek megmunkálásába. Érde­kes tőle és az élettapasztalatot mutatja, amilyen címeket ad alkotásainak. Szintén különle­gességnek számít, ahogy a népművészet más területéről a csipkemintát jeleníti meg a kő­ben az alkotó és ez az egyik legújabb munkája Szabó Lász­ló Zoltánnak. Egy másik alko­tásában pedig a szkíta művé­szet jelenik meg, ami szintén a művész gazdag ismeretanya­gát mutatja.

n Hauzler

Igazi indián nyár a múzeumban

Hazai kulturális örökségünk színes napjai

A kulturális örökség napjain elsősorban építészeti emlékeink állnak a figyelem középpontjában Fotó: Mátyus

Részlet a Laczkó Dezső Múzeum kiállításának anyagából Fotó: MúzeuM

Népművészet a kövekben

Alsóörsiek a Hangvillában

Hegyeshalmi László, Veszeli Lajos és Szabó László Zoltán Fotó: Hauzler

Az Alsóörsi Képzőművészeti Egyesület alkotásai a falon Fotó: Hauzler

Page 16: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

hírháló

Győzött a női futballcsapatA harmadik játéknap után a harmadik helyen állnak a veszprémiek a női keresztpályás megyei labdarúgó-bajnokságban.

Gyenge rajtot vett a VFC a 11 csapa-

tot számláló mezőnyben, hi-szen az idénynyitón 4:0-ra kikaptak a veszprémiek ha-zai pályán a bajnoki címvédő ajkaiaktól. Ám hamar kijaví-tották a hibát, hiszen a má-sodik fordulóban 3:0-ra győztek az előző pontvadá-szatban ezüstérmet nyert tapolcaiak otthonában.

– Tapolcán be akartuk bi-zonyítani, hogy többre va-gyunk képesek annál, mint amit az Ajka ellen nyújtot-tunk – emlékezett a történ-tekre Borbély Csilla, az együttes oszlopos tagja. – Kezdetben meddő volt a me-zőnyfölényünk, ám az első félidő utolsó percében Vár-helyi Barbara góljával meg-szereztük a vezetést.

A folytatásban már köny-nyebben ment a játék, végül Kis Danica és Borbély Csilla góljaival alakult ki a 3:0-s veszprémi győzelem.

Vasárnap a balatonfüredi lányok látogattak az Egyete-mi Stadionba. Az összecsa-pás pikantériája volt, hogy a füredi gárdát az a Laki Zol-tán irányította, aki koráb-ban a VFC edzője volt. A veszprémiek végigtámadták a mérkőzést és Tömböl Pi-roska, valamint Kis Danica két góljával 1:0-s félidőbeli

vezetés után ismét 3:0-ra nyertek.

– Az utóbbi két meccsen fo-lyamatosan javult a játé-kunk. Ebben nagy szerepe van Varga Dórának, de a többiek is mindent megtettek a sikerért – értékelt Jugovits Péter, a VFC edzője.

A VFC legközelebb októ-ber 4-én Devecserben lép pá-lyára. A következő hazai mérkőzés 11-én, vasárnap 10 órakor lesz az Egyetemi Sta-dionban a Fűzfő ellen.

n Darcsi istván

Kézilabda Az NB I/B-s bajnokság

második fordulójában vá-rosunk csapatai egy hazai vereséggel és egy idegen-beli győzelemmel folytatták a nyugati csoportban. A veszprémiek U23-as csapa-ta bemutatkozott hazai pá-lyán, de sajnos vereséggel. A bakonyi fiatalok 9:17-es félidei hátrány után feljöt-tek, de 25:28-ra kikaptak a

volt válogatott játékosokkal felálló rutinos Szentendre-Budakalász csapatától. Az újonc Veszprémi KSE nagy csatában győzött a fehérvá-riak otthonában. Alba Regia KSE–Veszprémi KSE 24:30 (11:14). A legjobb veszprémi gólszerzők: Szobol Zs. és Tombor Cs. (8-8), Pásztor I. (7), Márton B. (5). Zsigmond György vezetőedző győze-lemmel debütált új csapatá-ban. A harmadik fordulóban mindkét csapatunk 27-én, vasárnap lép pályára. A Veszprémi KSE 11-kor fo-gadja a Március 15. utcai sportcsarnokban a pécsie-ket, míg az MVM Veszprém U23 Győrben a SZESE ven-dégeként 18 órakor játszik.

Az NB II-es bajnokság északnyugati csoportjában városunk mindkét csapata győzelemmel kezdte az éva-dot. A nőknél VESC–Kör-mendi DMTE 21:20 (9:8). A férfiaknál MVM Veszprém II–Ácsi Kinizsi 34:28 (14:14). A 17–18 éves utánpótlás játé-kosokból álló bakonyi fiata-lok a második félidőben le-lépték ellenfelüket.

A második mérkőzésükön mindkét csapatunk 26-án, szombaton este 6-kor ját-szik. A fiúk Tatabányán lép-nek pályára a helyiek U23-asai ellen, míg a VESC női

együttese a Szombathelyi KKA otthonában vendéges-kedik.

LabdarúgásA VFC USE és a Veszprém

FC volt játékosa, Novothny Soma megszerezte első NB I-es gólját a Diósgyőri VTK színeiben. Az olasz SSC Napoli csapatának játékosa kölcsönben szerepel a bor-sodiaknál.

JudoSzeptember 13-án ren-

dezték meg Bécsben a Vienna Open 2015-öt. A veszprémiek két versenyző-je indult az U10 korosztály-ban. Windischmann Botond a 4. helyen végzett, Németh Bulcsú, mivel U10-ben nem volt ellenfele, így az U12 ka-tegóriában egy bravúros ezüstérmet szerzett három győzelemmel. Ezen a na-pon, Tatabányán regionális rangsorversenyen szintén szép eredmények születtek. Kocsis Dominik első, Zumpf Botond és Frantal Nándor második, míg Hergovics Soma negyedik helyen vég-zett. Hajdu Balázs Szegeden az Euro Liga második fordu-lójában szerzett első helyet kiváló judóval, majd szep-tember 19-én Aradon, az Euro Ligában versenyzett és értékes ezüstérmet harcolt ki. Másnap Tokodaltáró adott otthont a régió meg-hívásos versenyének. A Veszprém Judo SE verseny-zői közül Gazda Kristóf, Répási Áron, Gadza Patrik és Jászvári Erik arany-, míg Jászvári András és a maga-sabb kategóriában is induló Répási Áron bronzérmet szerzett.

n Mosonyi JózsefA piros mezes veszprémiek 3:0-ra verték a füredieket Fotó: Zwicker

16 | 2015. szeptember 25. | sport veszprémi 7 nap

Úrkút–Veszprém focirangadó a megyeibenVeszprém két labdarúgó-csapata közül a VLS foly-tatja győzelmi sorozatát, míg a gyulafirátótiak továbbra sem találnak magukra a megyei első osztályú bajnokságban.

Első igazi rangadó-ját játszotta az újjá-

szervezett veszprémi alakulat, amely a Pápai Perutz FC gár-dáját fogadta a Jutasi úti műfü-ves pályán. Mindkét város csa-pata játszott korábban a ma-gyar labdarúgás élvonalában: a hazaiak 1988-tól öt éven át, míg a pápaiak idén búcsúztak az NB I-től. További hasonló-ság, hogy ebben az évben mindkét település felnőtt-futballja „lenullázódott”, és a megyei első osztályú bajnok-ságban kezdhettek új életet a korábban szebb napokat meg-élt csapatok.

Az osztályhoz képest szép-számú közönség előtt játszot-ták a rangadót, a közönség so-raiban szurkolt a sajátjainak

Porga Gyula veszprémi pol-gármester és Kovács Zoltán egykori pápai városvezető, a területi közigazgatásért felelős államtitkár. A mérkőzésen vé-gig a veszprémiek akarata ér-vényesült, az igen aktív Burcsik Martin a 7. percben kapufát, a 10-ben pedig már gólt lőtt. Telje-sítményét az 50. percben megis-

Jubileumi verseny lesz

Kungl József testnevelő ötlete alapján 25 éve in-dult a Köztársaság-kupa atlétikai verseny az akko-ri Kiss Lajos, mai Simonyi Zsigmond Általános Isko-la szervezésében, városi és megyei támogatással. A viadalra Veszprém me-gye valamennyi iskolája nevezhetett, így többször előfordult, hogy a részt vevő diákok száma meg-haladta a 700-at.

A tavalyihoz hasonlóan idén is a Báthory általá-nos iskola vállalta el a há-zigazda szerepet. Szep-tember 30-án, szerdán 8.40-kor lesz az első futó-szám rajtja, majd 9 órakor az ünnepélyes megnyitó szakítja meg a versenyt, melyen 10–14 éves lányok és fiúk mérhetik össze fel-készültségüket. Délben Orbán Éva és Pásztor Bence válogatott kala-pácsvetők tartanak be-mutatót. A pontverseny megyei eredményhirdeté-se 15 órakor kezdődik.

n Di

Rangadót rendeztek a megyei első osztályban, ahol a Veszprém a Pápát fogadta, és 3:1 arányban nyert Fotó: Zwicker

Novothny Soma megszerezte első NB I-es gólját archív Fotó: Zwicker

Page 17: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

n Darcsi istván

A lengyelországi döntetlen után egyik „kézilabdaőrült” ismerő-söm azt mondta, ha szombaton nem nyerünk itt-hon a Flensburg el-len, a kispad mö-gött meglengeti a fehér zsebkendőt Carlos Ortegának. Spanyolországban ez annak a jele, hogy a szurkolók elégedetlenek az edzővel, és így jelzik számára, hogy önként távoz-zon. Ám erre nem lesz lehetőség, ugyanis a spanyol szakember megkapta a selyemzsinórt a veszprémi férfi kézilabdaklub vezetőitől, akik azzal indokolták idény eleji, így némileg váratlan döntésüket, hogy veszélyben látják a kitűzött célok teljesíté-sét.Ortega minden évben bajnok-ságot és Magyar Kupát nyert a csapattal, de ez az elődeinél is a kötelező feladatok közé tarto-zott. Idén első ízben megnyerte együttesével a SEHA Ligát, ám

ezt is elvárta tőle az elnökség és a szurkolótábor. Tavaly bevitte a csapatot a Bajnokok Ligája final fourba, idén újabb lépést téve döntőt játszottak Nagy

Laciék. Ám Veszp-rémben hosszú ide-je egy nagy cél léte-zik: megnyerni a BL-t! A klub-vb dön-tőjének elvesztése, valamint a Wisla Plock elleni BL-nyitány hajrájában tapasztalt érthetet-len visszaesés

azonnali cselekvésre késztette a vezetőket.Ettől kezdve mindenkit az érde-kel: ki lesz az együttes új vezető-edzője. Elmondták az illetéke-sek, hogy több ismert szakem-berrel tárgyalnak, de konkrét névvel csak akkor állnak elő, amikor egyikükkel létrejön a megegyezés. Nem érdemes be-lemenni a névháborúba, ám egy biztos: aki elvállalja, annak jövő májusban BL-t kell nyerni a veszprémi csapattal. Ha nem si-kerül, ő is megkapja a selyem-zsinórt, bárki is legyen az illető...

ziccer

Selyemzsinór Ortegának

17veszprémi 7 nap sport | 2015. szeptember 25. |

A fővároson kívül kilenc vidéki városban is megren-dezték a Nagy Sportágvá-lasztót múlt héten.

A Veszprém Aréna első alkalommal adott otthont az eseménynek, ahol közel 20 sportággal ismerkedhet-tek meg az érdeklődők, díj-talan belépéssel.

Porga Gyula polgár-mester nyitotta meg a két-napos sporteseményt. El-mondta, hogy mindig há-lás feladat egy ilyen sport-bemutatót megnyitni, mert ebből is látszik, hogy a városi egyesületekben mi-lyen minőségi munka fo-lyik.

Gyimesi Zoltán, a veszp-rémi esemény főszervezője elmondta, hogy két hónapos szervezői munka eredmé-nye volt, hogy ilyen sikeres sportágválasztót tudtunk rendezni. Az összes veszp-rémi és környéki általános és középiskola meghívást kapott, hogy kipróbálhassa a különböző sportágakat. Szombaton a gyerekek mel-lett a felnőttek is sportfel-szerelésben érkeztek.

A két nap alatt a labdajá-tékok mellett a küzdőspor-tok, a torna, az asztalite-nisz, a tollaslabda és a jóga volt a legnépszerűbb.

n Mosonyi

Az Arénában rendezték meg a Nagy Sportágválasztót Fotó: penovác

Döntetlen döntött az edzőrőlDöntetlennel rajtolt a Bajnokok Ligájában a veszprémi férfi kézilabdacsapat, ami a vezető-edző, Carlos Ortega állásába került.

Leng yelország-ban kezdte meg

szereplését az új rendszerű Bajnokok Ligájában az MVM Veszprém KC. A jó erőkből álló Wisla Plock elleni mér-kőzés első gólját a hazaiak szerezték hétméteresből, és ekkor vezettek utoljára. Las-san, de biztosan növelték előnyüket a vendégek (15. perc: 5:8), s a félidőben két góllal vezettek (11:13). Szü-net után hamar megdupláz-ták a különbséget (35. perc: 12:16), és úgy tűnt, különö-sebb gond nélkül nyerik a meccset a veszprémiek, hi-szen négy és fél perccel a vége előtt is négy volt közte (22:26). Érthetetlen, mi tör-tént ekkor a csapattal: elöl kimaradtak a ziccerek, há-tul könnyen jöttek a gólok, de 45 másodperccel a vége előtt így is az előny fele még meg-volt (25:27). Ám ezt nem sike-rült megtartani, a lengyel csapat egy hétméteressel, majd egy átlövéssel döntet-

lenre tudta menteni a mecs-cset (27:27).

A pontvesztés következ-ménye lett, hogy a veszprémi klubvezetés szerződést bon-tott Carlos Ortega vezető-edzővel. Pótlásáról hamaro-san gondoskodnak, addig a pályaedző, Xavier Sabaté irányítja a csapat szakmai

munkáját. A spanyol tréner szombaton debütál vezető-edzőként a német Flensburg ellen 17.30-kor kezdődő BL-csoportmérkőzésen a Veszp-rém Arénában.

A legnagyobb riválisok sem tudtak nyerni az első fordulóban: a francia Paris Saint-Germain 39:32-re ka-pott ki Flensburgban, a Kiel 29:22-re Zágrábban, a Bar-celona pedig 22:21-re a Löwen ellen.

n Darcsi istván

Veszprémi sportágválasztó

Úrkút–Veszprém focirangadó a megyeiben

mételve 2:0-ra alakította az ál-lást, de negyedórával később szépítettek a vendégek. A győ-zelmet Marosvölgyi Tamás biztosította be a 88. percben (3:1). Újabb győzelmével tovább-ra is százszázalékos teljesít-ménnyel vezeti a tabellát a VLC.

Városunk másik csapatá-nak, a sereghajtó Gyulafirátót

SE-nek továbbra sem megy. Ezúttal hazai pályán szenved-tek 0:2-es vereséget a városré-sziek a Balatonalmádi SE el-len. Korán eldőlt a három pont sorsa, hiszen a vendégek a 20. és a 33. percben szerezték gól-jaikat.

A 6. fordulóban: Veszprémi LS–Pápai Perutz FC 3:1, Gyula-

firátót SE–Balatonalmádi SE 0:2, Csetény–Úrkút 1:2, Peremarton–Öskü 1:3, Dudar–Ajka Kristály 3:0, Péti MTE–Devecser 5:1, Sümeg–Ugod 5:0, Herend–Várpalota 1:2, Fűzfő–Tapolca 1:1.

A bajnokság állása: 1. Veszp-rémi LS (33:4) 18, 2. Úrkút (19:4) 18, 3. Öskü (12:5) 4. Dudar (11:8) 12, 5. Balatonalmádi (13:3) 11, 6. Pápa (8:4) 10, 7. Devecser (15:15) 10, 8. Ugod (10:12) 10, 9. Várpa-lota (14:11) 9, 10. Pét (12:16) 9, 11. Ajka Kristály (7:13) 9, 12. Sü-meg (11:14) 8, 13. Fűzfő (8:18) 4, 14. Peremarton (9:18) 3, 15. He-rend (5:14), 3, 16. Csetény (4:18) 3, 17. Tapolca (5:12) 3, 18. Gyula-firátót SE (6:13) 1.

A következő fordulóban játsszák a bajnokság csúcs-rangadóját, hiszen a két százszázalékos együttes csap össze: az éllovas Veszp-rémi LS a második helyen álló Úrkút SK otthonában lép pályára szeptember 27-én, vasárnap 16 órai kezdettel. Ugyanebben az időpontban a Gyulafirátót SE Sümegen fog játszani.

n Darcsi istván

Rangadót rendeztek a megyei első osztályban, ahol a Veszprém a Pápát fogadta, és 3:1 arányban nyert Fotó: Zwicker

Az idény első hazai BL-meccsét játsszák szombaton a veszprémiek a német Flensburg ellen Xavier Sabaté irányításával Fotó: Zwicker

Page 18: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

18 | 2015. szeptember 25. | sport veszprémi 7 nap

Közel ezren álltak rajthoz a negyedik Vehír-futógálán, amelyen minden résztvevő választha-tott felkészültségének megfelelő távot.

Közös bemelegítés után elő­ször a kocogók, valamint a csapatversenybe benevező ál­talános iskolások rajtoltak el a kétezer méter teljesítésére. A következő mezőny tagjaira már hét kilométer várt, ezt Minczér Albert futotta le a leg­rövidebb idő alatt, a női me­

zőnyben Ladányi Fruzsina volt a leggyorsabb. A 3x7 kilo­méteres váltót a nőknél a Futarátót első csapata, a férfi­aknál pedig a KaszusGabci­Fazi nevű trió nyerte.

Az igazi kihívás a 21 kilomé­teres félmaratoni táv lefutása volt. Három kört kellett megten­

ni a résztvevőknek a História­kertből indulva, végül a férfiak­nál 94­en, a nőknél 41­en értek célba. Kis Áron 1:12.38 óra alatt teljesítette a klasszikus táv fe­lét, megelőzve a másodikként célba érkező Kavalecz Gábort (1:13:45) és a harmadik Pogány Tamást (1:16:43). A nők verse­nyét Kovács Ida nyerte 1:20:44­gyel Brassay Réka (1:22:05) és dr. Bellér Zsuzsanna (1:33:56) előtt.

n Darcsi istván

Kétezertől a félmaratonig

A História-kertből rajtolt a futóverseny mezőnye, és ott tartották az ünnepélyes eredményhirdetést is Fotó: Mátyus

Pályázati hirdetményA „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zártkö­

rűen Működő Részvénytársaság (székhely: 8200 Veszp­rém, Házgyári út 1.) Veszprém Megyei Jogú Város Ön­kormányzata, mint tulajdonos megbízása alapján nyil­vános pályázatot hirdet a Veszprém, 3006/1 helyrajzi szám alatt felvett ingatlan – amely természetben Veszp­rém­Kádártán, a Malomkert utcában található – elide­genítése céljából.

A Veszprém, 3006/1 helyrajzi szám alatt található in­gatlan induló értékesítési ára:

bruttó 9.000.000,­ Ft.A pályázatok bontásának, értékelésének, bírálatá­

nak módját és rendjét, az értékesítés, szerződéskötés és fizetés feltételeit a pályázati dokumentáció tartal­mazza. A pályázati dokumentáció a kiíró fenti székhe­lyén 2015. szeptember 28. és 2015. október 9. napja kö­zött, munkanapokon 08.00–12.00 óra közötti időszak­ban vehető át. A dokumentáció ára bruttó 12.700,­ Ft

A pályázatokat, a pályázati dokumentációban meg­határozott módon, a mellékletekkel együtt 2015. októ­ber 12. napján 9.00 óráig lehet benyújtani a kiíró fenti székhelyén.

Információk kérhetők telefonon, a kiíró 20/488­9858, 20/973­8650 telefonszámán, személyesen a kiíró fenti székhelyén, illetve megtekinthetők a www.vkszrt.hu honlapon.

Peti

Idősebb, kister­metű kan kutya

Szabadság pusz­tá ról került ez a barátságos kutya a gyepmesteri telepre. Chip nem volt benne, karanténidejét már letöltötte, gazdája nem kereste. Nem fiatal már, de nagyon jó természetű, nagyon szimpatikus kutyus. Nyugodt, így természete és termete alapján is benti tartásra is ajánljuk! Bízunk benne, hogy hátralevő éveit nem kell kennelben töltenie, sikerül szerető családot találnunk számára.

Bazsi

Nagyon fiatal, labrador keverék kan kutya.

Ez a szép kutyus Rátóton kóborolt. Nagyon kedves ku­tya, de úgy tűnik, csavargás volt az ed­digi élete és nehezen szokja meg, hogy van otthona. Olyan gazdát keresünk számára, aki türelemmel, odafigye­léssel vállalja a kutyus beszoktatását. Megfe­lelő kerítéssel rendelkezik, sokat foglalkozik vele, és megszeretteti vele a gazdis életet!

Felelős állattartásRövid nyári szünet után ismét visszatérünk, és újra feszegetjük a felelős állattartás kérdéskörét. Ebben a részben egy kicsit más-ként, a menhelyeken vagy gyep-mesteri telepeken várakozó ku-tyusok szemszögéből igyekszünk nézni a világot.

„Folyamatos várakozással telnek a napjaink. Várunk, csak várunk… Nem panaszkodunk, hisz a túléléshez sok, utcán kóborló társunkhoz képest mi mindent megkapunk. Biztonságban vagyunk, vannak jó emberek, akik gondoskodnak rólunk, kapunk ételt, italt, néha simogatást is. Hogy kerültünk ide? Van, aki egy szép­séges szuka kutyus után eredt, majd hiába kereste az utat, vissza már nem talált. Olyan társam is akad, aki elszö­kött otthonról, mert unatkozott, hisz a gazdik soha nem voltak otthon. Én és a gazdim nagy szeretetben éltünk, mindenhová követtem és ő minden gondját, baját megosztotta velem. Sokat beszélt hozzám esténként, mi­közben én a lábára hajtottam a fejem és tágra nyitott szemmel hallgattam. Imádtam a hangját, imádtam, amikor megsimogatott. Aztán egyre lassab­ban járt, egyre nehezebben kelt fel az ágyából. Egyik este gazdám hangja,

miközben mesélt, többször furcsán elcsuklott. Ekkor én már éreztem, hogy valami nagy baj van. Amikor két keze közé fogta a fejemet, most már tudom, hogy elbúcsúzott tőlem. Más­nap már rég magasan járt a nap, ami­kor hiába vártam, ő nem jött ki hoz­zám. Próbáltam szólongatni, de csak nem jött. Majd riadtan megérkezett a fiatalabb gazdám, aki már jó ideje nem velünk lakott, pár idegen társasá­gában. Rám pórázt csatoltak, autóba ültettek. Én pedig csak ugattam, mert a gazdámat sehol sem láttam, nélkü­le pedig nem akartam menni sehova. Soha nem találkoztunk többé. Itt a menhelyen sokan vagyunk, kicsi rá­csos kennelekbe zárva. Sokat beszélge­tünk, mindenki elmondta már a törté­netét. A napok, a hónapok csak telnek, nagyjából ugyanúgy. Vannak kutyusok, főleg fiatalabbak, akiket elvisznek sétál­ni idegenek, majd kocsiba pattannak, és nem látjuk őket többet. Úgy hiszem, ők a szerencsések, akik talán ugyanolyan boldog életet élhetnek valahol, mint én a volt gazdámmal. Én és sok más tár­sam pedig csak várunk… Hogy mire? Rád! Rátok! Emberekre! Ebben a világban mi nélkületek nem boldogulunk. Szükségünk van rátok, arra, hogy gondoskodjatok rólunk. Felelősséggel.

Ahhoz, hogy a betegségektől megóv­jatok, oltassatok be minket. Ha nem akarjátok, hogy ösztöneinktől vezé­relve, elfelejtkezve a ránk leselkedő veszélyekről, szuka kutyusok után sza­ladjunk, akár pont a Ti autóitok közé, ivartalanítsatok. Ha unalmunkban kárt tennénk a cipőitekben vagy a kertetekben, szánjatok ránk naponta több időt, vagy vigyetek minket kutya­iskolába. Cserébe mi megtanítjuk nektek, mi a valódi hűség, hisz a mi hálánk szívből jövő. Eskü nélkül is egy életre mellet­ted maradunk, veled tartunk jóban, rosszban. Csendben meghallgatjuk, bármi bánt, de örömödben is szívből osztozunk. Ha szavakkal nem is, de rengeteg más módon tudtodra adjuk, hogy csak veled vagyunk boldogok és Te vagy a mi életünk egyetlen értel­me. Lehet, hogy nem fajtatiszta vér csordogál az ereinkben, és az is lehet, hogy kicsit kajlán áll a fülünk, fekete a bundánk, vagy nem vagyunk már túl fiatalok, de a boldogság, hogy min­ket választottál, hogy Veled élhetünk, hidd el, megszépít minket. Te ott, aki ezt olvasod… mi lenne, ha hazavinnél magadhoz… lennék a tár­sad, a barátod, álmaid és titkaid őrző­je…egy életen át…FOGADJ ÖRÖKBE! KÉRLEK!

A kutyusokról az alábbi telefonszámon

lehet érdeklődni: 70/337­3816

SOS gazdikeresők

Keresse a veszprémi 7 napot a facebookon is: facebook.com/veszpremi7nap

19sport | 2015. szeptember 25. | veszprémi 7 nap

Veszprémi terepíjász ezüstérme

Fo r d u l ó g y ő z e l e m után összesítésben a második helyen végzett vadászreflex kadet ka­tegóriában a Dunántúli Terepí jász Kupá n Bucsy Benjámin, a Lo­vassy László Gimnázi­um 9.c osztályos tanuló­ja – tájékoztatott hon­lapján az iskola. Mint írták, az ötállomásos versenysorozatot tere­pen, erdős területen ren­dezték meg. Az íjászok­nak az eltérő távolsá­gokra elhelyezett 24 célra 72 lövést kell lead­ni egy­egy versenyen.

n Mt

Két fronton is helyt-álltak a veszprémi kosarasok. A második csapatuk a Hepp Ferenc Kupában jutott tovább a Tata ellen, míg a felnőttek a győri felkészülési tornát nyerték meg.

Pénteken este játszották a Vetésiben a kupamérkőzést, ahol a fiatalok végig vezetve érték el sikerüket. Hoya­Pannon Egyetem Veszprém II–Tatai SE 81:76 (21:19; 22:17; 21:22; 17:18). A legjobb hazai pontszerzők: Soós-Nagy Kornél (19), Szűcs Pé-ter (14/3) és Szeifert Zalán (12/6). Ezzel a kupában to­vábbjutottak a következő fordulóba.

Szombaton az első csapat felkészülési tornán szerepelt Győrben. Az elődöntőben a szombathelyi egyetemistákat verték magabiztosan. Vesz­prém–SzoESE 88:67 (19:12; 23:19; 23:16; 23:20). A veszpré­mieknél Körtélyesi G. és

Puszta D. 20–20 pontot ter­melt, míg Takács A. 11­et do­bott az ellenfél kosarába. A döntőben a hazaiakat kiverő budafokiak voltak az ellenfe­lek. Hoya­Pannon Egyetem Veszprém–Budafoki KK 88:61 (23:17; 27:19; 21:5; 17:20). A leg­jobb veszprémi pontszerzők: Kámán Tamás és Takács

András (13­13), Körtélyesi Gergely (12), Puszta Dávid és Sipos Ádám (11­11). Ezzel a bakonyiak megnyerték a győri rendezésű Fémker Ku­pát. A felkészülés a jövő héten edzésekkel folytatódik to­vább a veszprémi egyetemis­táknál. Az NB I/B csoportos bajnokág október 2­án, pénte­

ken kezdődik. A nyugati cso­port első fordulójában a tava­lyi bajnok bonyhádiak láto­gatnak a Vetési Gimnázium sportcsarnokába. A felnőtt mérkőzés 17 órakor kezdő­dik, míg az U20­asok össze­csapását utána, 19 órakor kezdik.

n Mosonyi József

Kosárlabda-győzelmek a felkészülésben

Az új szerzemény, Simon László a pályán, valamint a második csapat trénereként is sikeres volt Fotó: Mátyus

A tArtAlomból:• Mi történt a Szuperkupán? • Milyen célokkal kezdték az élcsapatok az új idényt?

• Mi történt eddig az MB1-ben? • Magyarok a nemzetközi kupaporondon

• Görbicz Anita élvezi az anyaságot

Keresse magazinunkat az alábbi terjesztési pontokon:

• Veszprém Aréna• Vezprémi Hirdető Iroda• Balaton Pláza• Bástya Üzletház• Cserhát Étterem• Belvárosi Üzletház• Semiramis kávézó• Bástya Női divat• Fantázia Fotó• Karcher Áruház• Retro Hamburger

• Publikum étterem• Pince Stúdió• Aura Hidromasszázs stúdió

• Luxura szolárium• Tölgyfa söröző• Yolimpio tisztító• Papírvilág Vár Áruház• Fotóterminál• Porzsákcentrum• Panda játékbolt• Kenguru bababolt

• Top Gym• Intersport• Scitec Veszprém• Hangvilla• Biotech Veszprém• Ibusz Veszprém• Ízlelő• Skorpio Irish Pub• Colonia Center• Emotion Fitness• Decanter Bisztro

Nyerjen veszprémi játékosok által

dedikált kézilabdát, valamint

kisorsolunk 10 db Csúcskézi magazint

Aron Pálmarsson aláírásával!

Az újságban elhelyezett szelvény leadásával sorsoláson vesz részt,

amellyel dedikált labdát és dedikált magazint nyerhet. A szelvényeket

a Veszprémi Hirdető Iroda (Veszprém, Kossuth u. 6., húszemeletes,

félemelet) gyűjtődobozában lehet elhelyezni szeptember 30-ig.

(Egy személy egy szelvényt adhat le. A személyes adatokat a Maraton Lapcsoport bizalmasan kezeli,

egyéb tevékenységre nem használja fel, harmadik személynek azokat nem adja át.)

Újabb ász érkezett

Indul a szezon! 2015. szeptember 18. A VeszprÉmI 7 NAp KÉzILAbDA mAgAzINjA

megjeLeNIK 5 000 pÉLDáNybAN

A mAgyAr KÉzILAbDA-rAjoNgóK LApjA

ARON PÁLMARSSON

TOMORi ZSuZSANNA

iSMÉT BOMBAERŐS LESZ AZ ETO

JANuRiK KiNGA

STABiLiZÁLTA POZÍCiÓJÁT AZ ÉRD

iLYÉS FERENC

2015/2016-BAN iS ÚJRA PiCK SZEGED

SZuCSÁNSZKi ZiTA

DOLGOS, MuNKÁS CSAPAT LESZ A FRADi

Dedikált kézilabdát

nyerhet

Dedikált ajándékokat

nyerhet!

CsÚ

CsK

ÉzI A

FAC

ebo

oK

oN

Is!

* Ajánlataink személyautó modellekre: Ford Fiesta 5 ajtós Technology 1,0l EcoBoost (100LE) modell esetén: 2,5% THM, 2 104 326 Ft önerő, 1 486 674 Ft fi nanszírozott összeg, 36 hónapos futamidő. Ford Focus 5 ajtós Technology 1,0l EcoBoost (125LE) modell esetén: 2,5% THM, 2 772 400 Ft önerő, 2 007 600 Ft

fi nanszírozott összeg, 36 hónapos futam idő. Ford C-MAX Compact Technology 1,0l EcoBoost (125LE) modell esetén: 2,5% THM, 2 993 401 Ft önerő, 2 005 599 Ft fi nanszírozott összeg, 36 hónapos futamidő. Az akciós fi nanszírozás 2015.04.01. és 2015.06.30. között megkötött vevőszerződésekre érvényes a készlet

erejéig és kizárólag forint alapú zártvégű pénzügyi lízing formában érhető el. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok fi gyelembevételével történik, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a fi nanszírozás kamatkockázatát. A hirdetés tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek. A Ford Credit pénzügyi szolgáltatásait

a Ford magyarországi hivatalos márkafi nanszírozója, a Merkantil Bank Zrt. nyújtja. A képen látható autók illusztrációk. Ajánlatainkról érdeklődjön márkakereskedéseinkben, a Ford Vonalon (+36 1 77 77 555) és a ford.hu-n.

ford.hu

Ford Autó-Nexus Kft.8200 VESZPRÉM, Észak-keleti útgy. 12. Tel.: 88/590-310Email: [email protected]

2748

62

Többszörösen díjnyertes EcoBoost™ motorral felszerelt Technology modellek azonnal elvihetők.* Ajánlataink személyautó modellekre: Ford Fiesta 5 ajtós Technology 1,0l EcoBoost (100LE) modell esetén: 2,5% THM, 2 104 326 Ft önerő,

1 486 674 Ft finanszírozott összeg, 36 hónapos futamidő. Ford Focus 5 ajtós Technology 1,0l EcoBoost (125LE) modell esetén: 2,5% THM,

2 772 400 Ft önerő, 2 007 600 Ft finanszírozott összeg, 36 hónapos futam idő. Ford C-MAX Compact Technology 1,0l EcoBoost (125LE)

modell esetén: 2,5% THM, 2 993 401 Ft önerő, 2 005 599 Ft finanszírozott összeg, 36 hónapos futamidő. Az akciós finanszírozás 2015.07.01.

és 2015.09.30. között megkötött vevőszerződésekre érvényes a készlet erejéig és kizárólag forint alapú zártvégű pénzügyi lízing formában

érhető el. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történik, a feltételek változása

esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a finanszírozás kamatkockázatát. A hirdetés tájékoztató jellegű, nem minősül aján-

lattételnek. A Ford Credit pénzügyi szolgáltatásait a Ford magyarországi hivatalos márkafinanszírozója, a Merkantil Bank Zrt. nyújtja. A képen

látható autók illusztrációk. Ajánlatainkról érdeklődjön márkakereskedéseinkben, a Ford Vonalon (+36 1 77 77 555) és a ford.hu-n.autonexus.hu

Lenyűgöző.

A lehetetlen lehetséges.

ÚJ FORD FOCUS Active Park AssistHogyan parkol le olyan helyre, amit nem is lát? Bízzon az új Ford Focusban! Rátalál még a legrejtettebb helyre is. Megtalálja, és magától beparkol. És ez csak egy a számos extra közül, amivel az új Ford Focus segít, hogy a vezetés tökéletes élmény legyen.

Ford Autó-Nexus Kft.8200 VESZPRÉM, Észak-keleti útgy r 12Tel.: 88/411-222,Email: [email protected]

Keresse a magazin őszi számát

és játsszon velünk!

Page 19: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

Page 20: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

20 | 2015. szeptember 25. | melléklet veszprémi 7 nap

állásHatezerrel bővülhet a sofőrjeink köreHatezren szerezhetnek hivatásos jogosít-ványt a kormány közel ötmilliárd forintos európai uniós és hazai forrásokból megva-lósuló programja révén – mondta Varga Mi-hály nemzetgazdasági miniszter szombaton Balatonvilágoson.

A Magyar Közúti Fuvaro­zók Egyesülete (MKFE) öt­venéves jubileumi konferen­ciáján a miniszter közölte, a programban érintettek C, C+E vagy D kategóriájú jo­gosítványt szerezhetnek, és a kormány ezek mellett a kapcsolódó GKI alapképzés megszerzésének költségeit is állja.

Varga Mihály hangsúlyoz­ta: Magyarországon az áru­szállítási teljesítmény 2012 óta folyamatosan emelkedik és a magyar vállalkozások nemzetközi fuvarozási telje­sítménye több mint két és félszeresére emelkedett az elmúlt tíz esztendőben. A nagyságrendet éreztetve el­mondta, Magyarországon 11 700 közúti fuvarozási vál­lalkozás 62 720 járművet, fő­ként teherautót és nyer ges­vontatót, illetve 1500 sze­mélyszállítási vállalkozás több mint 15 ezer buszt üze­meltet. Kiemelte: „a szállítá­si és raktározási szektor foglalkoztatja a magyaror­szági munkavállalók több mint öt százalékát és hozzá­vetőleg 500 milliárd forintos éves adóbefizetéseivel az ál­lamháztartás bevételének 5 százalékát biztosítja”. Hoz­

zátette, a szektor hozzájáru­lása a magyar bruttó hazai termékhez hat százalék. Ez, mint mondta, a legfejlettebb országokban 10–12 száza­

lék, ami azt mutatja, komoly fejlődési potenciál van az ágazatban.

A miniszter azt mondta: a logisztika kulcsfontosságú tényező, sőt kitörési pont Magyarország versenyké­pességének javításában, va­lamint a gazdaság dinami­zálása és a foglalkoztatási lehetőségek bővítése szem­pontjából is. Rámutatott: a Világbank által elkészített rangsorban hazánk a 33. he­

lyezést érte el, ami az eddigi legjobb eredményünk.

Varga Mihály kijelentette, az a kormányzat célja, hogy Magyarország a régió lo­gisztikai szolgáltató köz­pontjává váljon – kihasznál­va az ország földrajzi elhe­lyezkedését és összekötő szerepét Európa keleti és nyugati része közt. Ennek érdekében a kormány javíta­ná a magyar fuvarozók nem­zetközi versenyképességét,

mérsékelné a logisztikai ágazat adminisztratív terhe­it, erősíti az infrastrukturá­lis fejlesztéseket, illetve csökkentené a közlekedés környezetterhelő hatását. Emellett a szakképzettség megszerzésének támogatá­sával csökkenteni fogják a területen megjelenő munka­erőhiányt. Ennek eleme a jo­gosítvány megszerzésének támogatása is.

n Mátyus taMás

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszél a konferencia résztvevői előtt Balatonvilágoson múlt szombaton Fotó: Mátyus

Veszprém, Szeglethy u. 1. Tel.: 88/411-153Nyitva: H–V: 0–24-igPénztár: H–P: 8–17.30 Szo: 8–12, V: zárvaMélygarázs ügyfélszolgálat:Veszprém, Bagolyvári parkolóház(A LovassyGimnáziummal szemben)

MÉLYGARÁZS

Amennyiben amélygarázsban parkol és a Belvárosi Üzletházbanmatricávalmegjelöltüzletekben vásárol, az egyórás parkolási díj felét az eladók visszatérítik.

28

04

50

SZeMÉLYGÉpkocSi ÁRAk

Bérlettípusok Bérletár (nettó) Áfa Bérletár (bruttó)Havi 24 órás 11 811 Ft 3189 Ft 15 000 FtHavi nappali 7874 Ft 2126 Ft 10 000 FtHavi éjszakai 3937 Ft 1063 Ft 5000 Ft

parkolójegy ára 79 Ft 21 Ft 100 Ft / mindenmegkezdett fél óra

Az árak 27 % áfával növeltek.

„VKSZ” Zrt. – A SzoLGáLTATó VároSTájékozódjon honlapunkon: www.vkszrt.hu

LOCARGONemzetközi Szállítmányozóés Logisztikai Kft.

munkatársat keres az alábbimunkakörökbe:

nemzetközi gépkocsivezetőC, E kategóriás jogosítvánnyal

Feltétel: GKI és digitális tachográf-kártya.Pályakezdőknek betanulási lehetőség.

C, E kategóriás jogosítvánnyal, GKI, digitális sofőrkártyával

belföldi gépkocsivezetőtRaktári gyakorlat, targoncavezetői képesítést előnyt jelent.

28

03

78

8201 Veszprém, Házgyári u. 1. Pf.: 1266.Jelentkezni: [email protected]

+36 (30)396 5518, ill. (88) 590 800

Biztosításközvetítésselfoglalkozó cégünk

üzletkötőketkeres.

Gyakorlattal és esetleg állománnyalrendelkezők előnyben.

Fényképes önéletrajzokat az alábbi e-mailcímre várjuk: [email protected] 2

8113

1

A Promt-Tel Bt. kifejezetten

pályakezdőjelentkezőt keres(25 év alatti – TÁMOP 2.3.4.A-13/1.pályázati támogatássalmegvalósultmunkahely)

hírközlésihálózatszerelőmunkakörbe.Feltétel: nappali, iskolairendszerű képzésben szerzettközépfokú végzettség.

Jelentkezéseketa [email protected]árjuk. 28

1678

Idősek otthonafelvételt hIrdet

szakácsmunkakör betöltésére.

közétkeztetési gyakorlat,diétás szakács végzettség

előnyt jelent.

Jelentkezni személyesen,aveszprém, török Ignác u. 10.címen, vagy a 88/566170-es

telefonszámon lehet.

281

30

2

Sérelmek a pszichiátriánAlapítványunk közel 20 éve biztosít ingyenes jog-segélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Ha ön vagy ismerő-se ilyen helyzetben van, il-letve tudomása van ilyen esetről, kérjük, jelezze az alábbi elérhetőségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapít-vány Cím: 1461 Bp. Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-6355, 06 (70) 330-5384. E-mail: [email protected] Weboldal: w w w.emberijogok .hu Minden információt bizal-masan kezelünk!

Megújuló újság, megújuló lehetőségek!

Keressen minketaz interneten:

www.maraton.hu

21melléklet | 2015. szeptember 25. | veszprémi 7 nap

veszprémi nap2013. november 29. • XIX. évfolyam 47. számIngyenes városi

közéleti hetilap

A Kádártán épülő malomnál tar-

tottak bejárást múlt pénteken, ahol

elhangzott, az újtelepi malmot kivál-

tó üzem építési munkálatai jól halad-

nak. A jelenlegi kapacitás duplájára

is képes malomban várhatóan május-

ban próbaüzemet tartanak és nyáron

már elkezdődhet a termelés.

Folytatás a 3. oldalon.

Jól halad a kádártai malom építéseA Városi Nyilvánosságért Alapít-

vány a Máltai Szeretetszolgálattal

összefogva, valamint együttműköd-

ve a helyi önkormányzattal tartós

élelmiszereket és gyerekjátékokat

gyűjt rászoruló családok részére a

Dózsa téri üzletház parkolójában de-

cemberben.

Cikkünk a 3. oldalon folytatódik.

Adományokat gyűjtenek karácsonyra

hirdetés

08

09

78

57

MAXI AutósIskolAVeszprém, Ádám Iván u. 11.

(Veszprém-kártya elfogadóhely)

Tájékozódjon a honlapon és telefonon!

06/20-9464-985 • www.maxiautosiskola.hu

00362-2012

Tanfolyam indul

12. 02. 12.09. és 12.16 16 órakor

szünidei tanfolyam: 12.20-án, 16 órakor

B tanfolyam

94 690 FtBE, C, CE, D tanfolyamok

folyamatosan indulnak iskolánkban.

08

09

78

52

www.nemethszerviz.hu

Tel.: 88-565-420, 70-317-3535

Autójavítás

Eredetvizsgálat

Mûszaki vizsgáztatás

Új zöldkártya

Ingyenes olajcsere

Ózonos klímafertõtlenítés

Utastér-szagtalanítás

GARANCIÁVAL!

Veszprém, Csap u. 12.

08

09

79

32

Idén is sokan keresték fel a Pannon Egyetem nyílt napját, amelyet szerdán tartottak az intézmény veszprémi központjában. A diákok

megismerkedhettek az öt kar képzési profiljával, továbbtanulási lehetőségeikkel, valamint betekinthettek a tanórák, a kollégiumok,

a könyvtár és több laboratórium munkájába is.

MáTyus TaMás

Nyílt nap volt az egyetemen

Fotó: MátyusFotó: Mátyus

A kihívások nem kerülik el

és ő sosem tér ki előlük.

Szücs Józsefnek, az MH

Légi Vezetési és Irányítási

Központ parancsnokának

munkája mindennap tarto-

gat újdonságot, mégis ak-

kor nyugodt, ha reggel azt

jelentik, a szolgálat alatt

rendkívüli esemény nem

történt. 9. oldal

ÖTÓRAI TEA

Új utcanevekről

is döntöttek

A hazai légteret

figyeli mindig

A HÉT TÉMÁJA

Ifjúsági koncepció készíté-

séről is döntött a városi ön-

kormányzat tegnapi ülé-

sén, ahol Göttlinger László,

a VKSZ Zrt. vezérigazgatója

távozását is elfogadták.

Utódjául januártól dr. Te-

mesvári Balázst javasolta a

testület. 6–7. oldal

Készüljünk fel mielőbb a téli útviszonyokra!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. segítségével hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze 27. oldal

facebook.com/veszpremi7nap

Lapozzon bele a Veszprémi 7 Napba már a facebookon is!

Több új autó Európában

Augusztusban sem tört meg a két éve kezdődött fel-lendülés az európai autópi-acon, erőteljesen emelke-dett a forgalomba állított új személygépkocsik száma.

Az ACEA európai szak-mai szövetség közzétett adatai szerint augusztus-ban 11,2 százalékkal több új személygépkocsit he-lyeztek üzembe, mint egy évvel korábban, noha az autópiacon február mellett hagyományosan augusz-tus a leggyengébb hónap.

Az év első nyolc hónap-jában több mint 9 millió új gépkocsit regisztráltak az Európai Unióban, 8,6 szá-zalékkal többet, mint a múlt év hasonló időszaká-ban.

Az ACEA adatai szerint Magyarországon augusz-tusban 4997 új személygép-kocsit regisztráltak, 4,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az év első nyolc hónapjában 11,7 százalékkal, 49 032 darab-ra nőtt az értékesítés.

n mTi

Az új ŠKODA Superb tele van Simply Clever megoldásokkal és olyan asszisztens rendszerekkel, melyek kényelmesebbé teszik mindennapjait,mint például a Park Assist, a Smart Light Assist vagy a két első ajtóban található esernyők. Ráadásul ezekhez még hozzájön a dinamikus külsőmegjelenés, kategóriája egyik legnagyobb csomagtere, amik mind azt bizonyítják, hogy az Ön következő autója már megérkezett.

Új ŠKODA Superb. Teret ad a stílusnak.

Jöjjön el hozzánk az Autó Piedlhez és próbálja ki ezt az érzést.Autó PiedlVeszprém, Gladsaxe utca 4.Telefon: 06 88 576 500Email: [email protected]

ŠKODA Superb kombinált átlagfogyasztás: 4,1–7,0 l/100 km, CO2-kibocsátás: 106–165 g/km

www.autopiedlhu

KREATIVÍTÁSELMÉLETKREATIVÍTÁSELMÉLETÚj ŠKODA Superb számtalan okos asszisztens rendszerrel.

facebook.com/skoda.piedl

Próbálja ki az Autó Piedlnél!

A képen látható autó illusztráció. Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Az üzemanyag-fogyasztási és CO2-kibocsátási értékek az előírt szabvány (715/2007/EK rendelet) jelenleg érvényesváltozata szerint kerültek meghatározásra. Ezek az értékek összehasonlítási alapként szolgálnak más járműtípusokkal szemben, nem szavatolják a jármű valós üzemanyag-fogyasztását.

28

06

89

Felsőkategóriás urel és a legmodenebb technoló-giákkal érkezika stílusában isfriss, vadonatújKia Optima.

A negyedik generációs Optima –amely 2015 negyedik negyedévétőllesz megvásárolható – modern kül-sővel és merész kialakítású, az uta-soknak több helyet kínáló belsővelbüszkélkedhet, számos új, innovatívtechnológiával, széles választékúhajtáslánckínálattal. Az elődhözképest az új modell kifinomultabb,könnyebben vezethető, ugyanak-kor megtartotta azt a sportoskaraktert, amelynek köszönhe-tően az Optima világszerte a Kiaegyik legkelendőbb típusa. A KiaOptima külsejével kapcsolatban azegyensúly volt a kulcsfeladat a Kianemzetközi dizájncsapata számá-

ra. A vadonatúj Optima megtartjasportos, atletikus identitását, aminépszerűvé tette, ugyanakkor ma-gabiztosan előrelépett, kiszolgálvaazokat a leendő vásárlókat, akikvalami mást keresnek.Peter Schreyer, a Kia Motors elnö-kének és egyben vezető formater-vezőjének felügyelete alatt zajlotta tervezés, a vadonatúj Optimalátványra most többet nyújt, mintvalaha, aprólékosabb a kidolgozás, akarosszéria éles vonalakkal és hul-lámokkal teremt hosszú, elnyújtottszedán sziluettet.A részletekről érdeklődjön KIAkereskedésünkben!

Jász- Plasztik Autócentrum • 8200 Veszprém, Almádi út 4781/7.T: +36-88-591-190 • M: +36-20-776-4557 • W: www.jpauto.hu

utastér-er-

Optima ra A vadonatúj Optima megtartja

Érkezik a vadonatújKia Optima

28

06

46

Nálunk naponta változióriási. Ha nem szeretneautója eladásával, és súj gazdára leljen, akkormegminket Veszpréma Pápai út 42. számalatt. Weboldalunkonmegtalál mindeninformációt, még az islehet, hogyaz álomautó is itt várja.

Bizományos autókat várunk!k a kínálat, és a kereslete foglalkozni azszeretné, hogykeressen

mben

28

06

51

e-mail: [email protected] • telefon: 0620/961-9778 •web: www.sbacar.com

AutófelvásárlásSuzuki és kishaszon-gépjárművek elsősorbanHozza el autóját az SBA Car Kft. Veszprém, Pápai út 42. szám alatti kereskedésünkbeés 10 percen belül átnézzük, értékeljük és árazzuk Önnek. Amennyiben megegyezünk,azonnal és készpénzben fizetünk!Miért jó az Ön számára, ha megvásároljuk autóját?

e-mail: [email protected] • tel: 0620/961-9778 • web: www.sbacar.com

– A lehető legjobb áron vesszük meg.– Azonnal és készpénzben fizetünk Önnek.– Az autó azonnal lekerül a nevéről.– Minden papírmunkát elvégzünk.– Megkíméli magát az alkudozóktól.

– Ha hitellel terhelt autót hoz el hozzánkautóbeszámításra, az sem akadálya azautófelváráslás folyamatának. Ilyenkoraz autóbeszámítás részeként lezáratjuka hitelét a banknál.

28

06

23

Page 21: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

Page 22: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

22 | 2015. szeptember 25. | melléklet veszprémi 7 nap

A második negyedévben 5,7 százalékkal nőttek a beruházá-sok az előző negyedévi vissza-esés után. Az előző negyedév-hez képest 1,7 százalékkal emelkedett a nemzetgazdasági beruházások volumene a szezo-nálisan kiigazított adatok sze-rint – jelentette a Központi Sta-tisztikai Hivatal (KSH).

A friss adat közlésével egy-idejűleg az első negyedévi csök-kenést 4,5 százalékról 3,9 szá-zalékra mérsékelte a hivatal.

Az építési beruházások 10,1, a gépberuházások 0,5 százalék-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

A beruházások negyedét adó feldolgozóiparban 7,1 százalék-kal, az építőiparban 5,5 száza-lékkal, míg a mezőgazdaság-ban 28,8 százalékkal csökken-tek a beruházások a tavalyi második negyedévvel összevet-ve. A feldolgozóipari beruházá-sok visszaesésében szerepet játszott az egy évvel korábbi magas bázis – 25,7 százalékos éves összevetésű növekedés –, illetve az, hogy nagyobb mérté-kű visszaesés következett be a gyógyszergyártásban, a gumi- és műanyagiparban, valamint a járműgyártásban is, közölte a KSH.

A szállítás, raktározás terén viszont 44,8 százalékkal nőttek a beruházások a vasút- és autó-

pálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok, illetve a járműparkok jelentős bővítésé-nek köszönhetően. Az idegen-forgalomban és a vendéglátás-ban 3,8 százalékkal haladták meg a beruházások az egy évvel korábbiakat. A vízellátás, a szennyvíz gyűjtése és kezelése, valamint a hulladékgazdálko-dás beruházásai további 25,0 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi magas bázisról is. A villamosenergia-, gáz- és gőzel-látás terén 36,5 százalékkal nőt-tek a beruházások a tavalyi második negyedévvel szemben.

A pénzügyi, biztosítási szol-gáltatásokat és ingatlanügyle-teket tekintve a fejlesztések 21,7, illetve 1,8 százalékkal ma-

radtak el az egy évvel korábbi-aktól. Ezzel szemben a közigaz-gatás, védelem és társadalom-biztosítás területén a beruházá-sok 15,3, az oktatásban 21,4 százalékos növekedés volt.

Az év első felében a beruhá-zások volumene 1,7 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét. Itt is a szállítás, raktározás üzletág 27,0, illetve a vízszolgáltatás, szennyvízke-zelés 26,3, valamint az energia-szektor 28,4 százalékos növeke-dése volt meghatározó, míg a feldolgozóipari beruházások 3,5, az építőipari beruházások 4,2, a mezőgazdasági beruhá-zások 21,7 százalékkal elma-radtak a tavaly első félévitől.

n MTI

Nőtt a beruházások aránya

otthon

Comfort Line Bútoráruház – Veszprém, Házgyári út 24. Tel.: 88/201-242

VáSároLJon moSt JÓ áron!

Érvényesség2015.október3-ig,illetvteakészleterejéig.

Hamburg sarokággyá alakítható,

280*236 cm

268.900.- helyett

214.900.-

CeCil sarokággyá alakítható, ágyneműtartós

265*185 cm,Jobbosra-balosra szerelhető!

235.000.- helyett

188.900.-

2803

72

ÚJ!

Comfort Line BútoráruházVeszprém, Házgyári út 24.

Lakásriasztók, Tűzjelzők, Garázsajtók-nyitókKapunyitók, Biztonsági és hővédő fóliák, Klímák

Ügyeljen ingatlana biztonságára !Riasztó rendszerek Kamerás rendszerek

Távfelügyeleti bekötésselTávoli kezeléssel

Tervezés, Kivitelezés, KarbantartásA legkorszerűbb megoldásokat kínáljuk az ön számára !

[email protected]

28

04

48

TTeerrvveezzééssTTõõllaa kkiivviiTTeelleezzééssiigg

Veszprém, Síp u. 1.Tel.: 88/410-466

30/272-5425www.faymibutor.hu

EgyEdibúTOROKgyÁRTÁSA

... a megvalósuló álom ...2

810

85

Veming Kft.8200Veszprém, Pillér u. 11. Pf. 726•Tel./fax: (88)560-970mobil: 06(30)631-8518•e-mail: [email protected]

Veszprémbelvárosában,

Óváros téren, felújítottműemlék épületben33–104 m2-es lakások

eladÓk

Veszprémbelvárosában,

Szabadság téren,300 m2-es

üzlethelyiség irodávaleladÓ

281

108

Adja fel apróhirdetését lapunkba a belvárosban!

Veszprémi Hirdető IrodaKossuth u. 6., húszemeletes félemelet

megújuló újság, megújuló lehetőségek

Page 23: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

... a megvalósuló álom ...

281

08

5

Veming Kft.8200Veszprém, Pillér u. 11. Pf. 726•Tel./fax: (88)560-970mobil: 06(30)631-8518•e-mail: [email protected]

Veszprémbelvárosában,

Óváros téren, felújítottműemlék épületben33–104 m2-es lakások

eladÓk

Veszprémbelvárosában,

Szabadság téren,300 m2-es

üzlethelyiség irodávaleladÓ

281

108

Adja fel apróhirdetését lapunkba a belvárosban!

Veszprémi Hirdető IrodaKossuth u. 6., húszemeletes félemelet

megújuló újság, megújuló lehetőségek

23magazin | 2015. szeptember 25. | veszprémi 7 nap

PályázatA Laczkó Dezső Múze-

um pályázatot hirdet a magyar fotográfia napja alkalmából.

A múzeum készített egy fotóválogatást a múzeum archivális fotógyűjtemé-nyéből, amely a http://ldm.hu/hu/hirek/palyazati-felhivas linken érhető el. Ezekhez a képekhez vár-nak meghatározásokat, képleírásokat, rövid törté-neteket azoktól, akik rá-jöttek, hogy mit ábrázol-nak a fotók, vagy a fotók által ihletett kitalált törté-neteket, műveket olya-noktól, akiket a képek hangulata fogott meg.

A pályázatra minimum egy fotóhoz kapcsolódó írásművet várnak, terje-delmi megkötés nincs, csak jelezni kell, melyik képhez kapcsolódik a tör-ténet. A pályaműveket elektronikus formában (Microsoft Word fájlfor-mátumban) várják a [email protected] e-mail címre szeptember 30-ig. Eredményhirdetés: 2015. október 15. n MT

Szépségest a Somlón...avagy nem csak a húszéveseké a világA bőrterapeutaként dolgozó Ma-urer-Csite Ágnes szervezésébenegy különleges arcfiatalító keze-lés kerül bemutatásra október2-án a Somló-hegy lábánál fekvőKreinbacher Birtokon.Ági olyan bőrterapeuta, aki ahagyományos kozmetikai beavat-kozásokon túl ismeri a bőrönvégezhető orvosi, elsősorbanplasztikai sebészeti, bőrgyógyá-szati és kozmetológiai beavatko-zásokat és azok bőrre gyakorolthatását. Így segít eligazodni azesztétikai piac kavalkádjában.Mivel fontosnak tartja az egész-séges bőrápolást, vendégköré-nek nemcsak szalonkezeléseivelnyújt megoldást a bőrhibákjavításában, hanem személyreszabott otthoni bőrápolási lépé-seket is kínál.Hosszú évek alatt megszerzetttapasztalatát kamatoztatva is-merteti meg az érdeklődőkkel asomlói szépségesten ezt a bőr-szépítő ultrahangos technológiát,ahol a résztvevők természetesenválaszt kapnak a Hogyan kérdés-re is!Hogyan legyünk negyvenen túlharmincévesek?A HIFU mikro-fókuszált magasintenzitású ultrahangos szépítőkezelés. Tökéletesített megol-

dás azoknak, akik elmúltak márnegyvenévesek, de fiatalabbnakszeretnének látszani, orvosi éssebészeti beavatkozás nélkül.A rendezvényen szépségápolásiés sminkkel kapcsolatos tippekkelsegítenek a Royal Klinika bőr-terapeutái, akik szívesen állnakrendelkezésre a bőröd jelenlegiállapotának felmérésében. Ápo-lási tanácsokat adnak, hogyanőrizheted meg bőröd fiatalságát,és hogyan fiatalíthatod évekkelvissza arcodat.Az est zárásaként egy hazai di-vattervező, Hrivnák Tünde egye-di tervezésű, matyó és kalocsaihímzéssel ellátott ruhakollekcióittekinthetik meg az érdeklődőkés az est fénypontjaként egy150 000 forint értékű FocusHIFU arcfiatalító kezelés kerülkisorsolásra a résztvevők között!Érd: +3670/601-0000;www.ateszepsegszalonod.hu 2

80

913

Bonti Bt.

Veszprém-Kádárta, Szövetkezetu. 6 •Tel./fax: 88/458-398,mobil: 06-70/634-2144Nyitva: hétfő-péntek: 8–17-ig • (12–13-ig ebédszünet), szombat: 8.30–12-ig

www.bontibt.hu

MUNKA ÉS MINŐSÉG! ÁRAT A MINŐSÉGHEZ!

Megerősítettéllel!

PRÉMiUMKAtEGÓRiÁSKAStAMonU ÉLERŐSÍtEtt MUnKALAP!

28 MMvAStAGSÁGBAnMÁR3470 Ft/FM-tŐL

38 MMvAStAGSÁGBAnMÁR4370 Ft/FM-tŐL

veszprém legnagyobb bútorlapszabászata!ÓRiÁSi AKCiÓ!veszprémben a legnagyobb raktárkészlet!

KEDvEZŐ ÁR! ÁRAt AMinŐSÉGHEZ!

(WEnGE, SonoMAtöLGy,CoLoR DiÓ 18MMvAStAG)MÉREtRE vÁGvA 2200 Ft/M2

Kérésre csak nálunk, vízálló élzárás!

WengeSonomatölgy

Bútorlapok

Ajánlatunk09.25-től10.15-ig,ill.akészleterejéigérvényes.

281

249

budmil StoreSTOP.SHOP.Veszpr

ém

BEVÁSÁRLÓNAPOK

A kedvezmény a pénztárnál kerül levonásra.Ajánlatunk egyéb kedvezménnyel nemösszevonható és más akciós termékekre

nem vonatkozik.

Minden budmil termékre!

2015.09.25-28.

KUPON•KUPON•KUPONKUPON•KUPON•KUPONKUPON•KUPON•KUPON

CAFE & RESTAURANT

A hirdetés felmutatója1.000 Ft felettivásárlás esetén

ajándék üdítőt kap!Az akció 2015. október 15-ig érvényes.

Veszprém TescoKülső-Kádártai út 3.

Tel.: +36 88/[email protected]

www.allegrocafe.huNyitva tartás:

hétfő-szo.: 800-2000

vasárnap: 900-1700

A megújult Allegro

Étterem október 1-től

újra várja vendégeit!

KUPON

veszprémi nap2013. november 22. • XIX. évfolyam 46. szám

Ingyenes városi közéleti hetilap

Szarvasok szövetsége a Kabóca színpadánA nemrég bemutatott drámajátékkal elsősorban a középiskolásokat célozzák meg 16–17. oldal

Idén kilencedik alkalommal adták át a Veszprém Megyei Príma Díjakat pén-tek este a megyeházán, ahol Perlusz László és Gazsi Attila, a VOSZ országos és helyi vezetői köszöntötték a megjelen-teket. Az elismeréseket Tamás Ákos, Ruttkay Gyula építész, Trócsányi Ger-gely és prof. dr. Veress Gábor vehette át. Cikkünk a 4. oldalon.

Megválasztották a megye prímáit

Harmincöt éves fennállását ünne-pelte gálaműsorral múlt pénteken a veszprémi Bóbita Óvoda a Városi Mű-velődési Központ színháztermében. Hegyiné Horváth Éva óvodavezető köszöntője után Némedi Lajos alpol-gármester üdvözölte a születésnapi rendezvényen megjelenteket. Cikkünk a 3. oldalon.

Jubilált a veszprémi Bóbita óvoda

Kisné Lovasi Mária negyven évet töltött a szociális ellá-tásban, s mint az Egyesített Szociális Intézmény vezető-je ment nyugdíjba május-ban. Munkáját Hornig-díjjal ismerte el Veszprém Megyei Jogú Város Önkormámyza-ta, amelyet Porga Gyula pol-gármestertől vehetett át a városházán. 11. oldal

ÖTÓRAI TEA

A hatékonyabb betegellátásért

Empátia kell és kreativitás

A HÉT TÉMÁJA

A hatékonyabb betegellátá-si rendszer biztosítása ér-dekében kötött megállapo-dást az Országos Mentőszol-gálat és a megyeszékhely önkormányzata. Felhívják a lakosság figyel-mét, hogy 2013. december 1-jétől a központi orvosi ügyelet az Országos Mentő-szolgálat közös diszpécser-irányításával működik, ezért a felnőtt háziorvosi és a házi gyermekorvosi ügyelet egy-séges hívószáma a

(88) 412-104 telefonszámra változik. 8–9. oldal

Az MKB–MVM Veszprém KC november 23-án, szombaton 18.45-kor a szlovén RK Celje PL ellen lép pályára a Veszprém Arénában. 20. oldal

SPORT

A Celjét fogadja az MKB–MVM

A Lovassy László Gimnáziumban húsz éve működik német nemzetiségi tagozat, ahol múlt csütörtökön avatták fel az újjáalakított

Valéria Koch-termet, és bemutatták a jubileumra készített DVD-t. Cikkünk a 2. oldalon.

Húszéves lett a német tagozat

Fotó: Mátyus

08

09

774

9

Tervezés 3D technológia segítségévelProfesszionális kivitelezésselTovábbi információkért, referenciákért, kérem látogassa meg honlapomat a www.bodisbutor.hu címen, illetve várom szíves megkeresését a fenti telefonszámon!

BÓDIS PÉTER mOBIL: 70 333 9397

HOGY AZ

ELképZELésvaLÓSággáváLjOn!

08

09

76

88

Fotó: Mátyus

facebook .com/ veszpremi7nap

Lapozzon bele a

Veszprémi 7 Napba

már a facebookon is!

Page 24: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

24 veszprémi 7 nap| 2015. szeptember 25. | apróhirdetés6m x 2m

iroda-konténerünk

eladóvá vált bővítés miatt.

Azonnal elszállítható. 

Ár: 550.000 Ft+áfa

Érdeklődni: 0620/961-9778

28

06

53

ÁLLÁST KÍNÁL

Veszprémi és balatonfürediirodánkba ingatlan tanács-adó munkatársakat kere-sünk! Csatlakozzon Magyar-ország legelismertebb in-gatlanközvetítő hálózatá-hoz! Otthon Centrum. Meg-bízható, eredményes, hazai.Legyen tagja csapatunknak:Balatonfüred mellett Bala-tonalmádi, Tapolca ésVeszprém, Ajka, Várpalotatérségéből is várunk jelent-kezőket! [email protected], [email protected]+36-70-454-5110

Nemzetközi fuvarozó cégGÉPJÁRMŰVEZETŐKET

keresazonnali kezdéssel

Jelentkezni emailben:[email protected] vagy

telefonon: +36 30 496 9450(munkanap 8-18 óra között)

Anglia-Ausztria viszonylatban.C, E kategória szükséges,

angliai nagy autós gyakorlat!Kiemelt havi 500 ezer forint fizetés!

Gumiszerelőmunkatársakatkeresünk határozatlan időre,illetve szezonális munkára is.

Önéletrajzokataz [email protected] címre kérjük. 2

80

37

6

Veszprémi telephelyünkre élel-miszer-engedélyeztetéshezasszisztenst keresünk. Szeretedaz önálló munkát, és nem félszaz új kihívásoktól, könnyen te-remtesz kapcsolatot az embe-rekkel, és jól kommunikálsz, ki-válóan beszélsz angolul,könnyedén megérted a joginyelvezetet, érdekel a kémia ésaz egészséges életmód, és úgyérzed, kiváló csapatjátékosvagy? Ha a fentiek igazak rád,Téged keresünk a Vitaking csa-patába. Küldje el fényképes ön-életrajzát a [email protected] címre

Álláslehetőségek! Az alábbimunkakörökbe várjuk megvál-tozott munkaképességű állás-keresők jelentkezését, megbí-zóink számára, Veszprém me-gyéből: karbantartó, konyhaikisegítő, takarító, betanítottmunkás. Jelentkezni az alábbielérhetőségeken szeptember30-ig lehet: 88/422-495,[email protected] Aprogramot a Zala Megyei Kor-mányhivatal támogatja.

M-K.R.Sz.:3440/2001,A.Ny.Sz.:NAIH-73314/2014,85575/2015

27

78

50

hosszú távúbetanítottmunka

Veszprémbenés pápán

Ingyenes buszjáratok!

tel.: 20/92-92-430man at Work

Gyártáselőkészítő-adminisztrátormunkatársat keresünk nemesvá-mosi munkahelyre. Elvárások: Ex-cel és Word alapos ismerete, kö-zépfokú végzettség, B kategóriásjogosítvány, 3 év gyakorlat. Előny:műszaki ismeretek, angol vagynémet nyelvtudás. Fényképes ön-életrajzokat [email protected] címre vár-juk.

Műanyag nyílászáró gyárba mun-katársat keresünk összeszerelőmunkakörbe, bejelentett egészéves állásra, azonnali kezdéssel.Önéletrajzokat [email protected] címre várjuk.Érd:06-70-325-5828

Önállóan dolgozni tudó szaká-csot, konyhai kisegítőt keresekAjkára. Jelentkezni:[email protected] email címen lehet.

Nemzetközi „B„kat. fuvarozásrasofőröket felveszünk. Fényké-pes önéletrajzokat [email protected] címre kér-jük.

Veszprémi munkahelyre nappa-los takarítónőt keresünk. Je-lentkezni fényképes önéletrajz-zal e-mailben:[email protected]

Takarítani tudó, dolgozni akarótakarítónőket keresünk Veszp-rémből délutáni 5órától 9óráig06-20-469-3978

Gyógyszertár takarítónőt felvesz.Érd: munkanapokon 17 óraután: 06-20-312-2506 telefon-számon.

Karbantartásra, kertgondozásrakeresünk heti 1-2 alkalomra fia-tal nyugdíjast. 30-9575-951csak munkaidőben

Veszprémi családi ház takarításá-ra bejárónőt keresek. Érdeklőd-ni: Veszprém,Pipacs u.3. Tele-fon:88-326-941 reggel és este

Konyhai kisegítő és pultos-fel-szolgáló munkakörre keresekmunkatársakat Veszprémbe.30-537-84-33

A Jutas Abc-be gyakorlattal ren-delkező műszakvezető munka-társat felveszünk. Érd.: 30/444-8389

Önállóan dolgozni tudó, szakkép-zett kőművest keresek, azonnalikezdéssel, állandó munkáraTel:06302055021

Önállóan dolgozni tudó kőmű-vest alkalmaznék. 06-30-697-5393

Homlokzati hőszigetelésben jár-tas 2 fő veszprémi munkatársatkeresek. 06-30-9578-348

Eladói munkakörbe, piacra,veszprémi alkalmazottat kere-sek. Tel: 06-70-379-3600

Gipszkarton szerelésben jártaskollégát keresünk, 1-2 év gya-korlattal. 06-20-9325-749

Pizzaszakácsot keresünk! Veszp-rémi munkahelyre, éves állás!Érd: 70-943-5929

Villanyszerelőt keresek alkalmimunkákra. Rövid és hosszú tá-von is. 30-901-9829

www.humaniahrsgroup.hu

A Humánia HRS Group Zrt. hosszú távra keres

eladó–pénztárostaz EuroFamily veszprémi boltjába.

JElEntkEZéS: kizárólag fényképes önéletrajzzal,amelyet a [email protected]

e-mail címre vagy a Veszprém, Szeglethy u. 5. számalá várjuk.

28

09

37

ÁLLÁST KERES

Középkorú gondozó-ápoló egye-dülálló idős hölgyet, urat, há-zaspárt keres. Bevásárlás, taka-rítás, ügyintézés, mentális fog-lalkozás stb. Találjuk meg egy-mást egy lelkiekben gazdag jö-vő reményében. Tel:06-20-359-1876 este06-88-741-256

49éves hölgy megváltozott mun-kaképességgel 1 műszakos,8órás, könnyű fizikai munkátkeres Veszprémben. 06-30-726-4005

Idősgondozást és betegápolástvállalok bentlakással, teljes ellá-tással+fizetés, többéves gya-korlattal rendelkezem. 06-30-439-4491

Építésztechnikus 20év kivitele-zői gyakorlattal épületkarban-tartói, gondnoki állást keres.Tel: 70-7027-828

Idősgondozást, ápolást 55 évesképzett gondozónő vállal Tel:06-30-374-4973

CSALÁDI HÁZ

Befektetők! Érték alatt eladó Ba-latonkenesén családi ház jelle-gű szélső sorház. 205nm, 3 ön-álló lakással, dupla garázs,708nm összközműves telek, ar-borétum jellegű kerttel, Bala-tontól, strandtól 6-8 percre, kul-turált kertvárosi környezetben,4fürdő, 4WC, 3konyha, 7szoba,előtér. Extrákkal: riasztórend-szer, beépített bútorok stb.Többgenerációs, vállalkozásra,üdültetésre, hajótárolásra alkal-mas. Irányár: 24,9Millió Ft Érd:06-30-9473-230. Ingatlanköz-vetítők ne hívjanak.

MikolasekPéter

Tel.: 06/70/211-0215T./fax: 88/410-785

Kedvezõ árakkal

költöztetés

2805

71

Zircen, zöldövezetben 100nm-es,3szobás, szuterénos, összkom-fortos, felújítandó családi ház,1337nm-es, telekkönyvileg2építési telekké megoszthatóterületen tulajdonostól eladó.Ár:14MFt 30-906-1489, 06-30-573-2900

Duna Housewww.dh.hu/veszprem

Veszprém, Munkácsy M. u. 3/B.88/780-850

28

06

96

Belvárosi ötszobás, kétszintescsaládi ház, belülről felújítva,dupla garázzsal, kis telken el-adó Veszprémben. Érd:06-20-575-5214

Balatonalmádiban eladó családiház jellegű épület. (1000nm te-lek, fsz: üzlet, raktár, em: lakás)Vendéglátás kizárt. Érd:06-20-351-6180

Veszprémben, Akácfa utcában,150nm-es, 5szobás családi ház,nagy telekkel, tehermentesen,azonnal kötözhetően eladó. 06-20-2149-555

Balatonszepezden strandközeli(150m), háromszintes (3x5 szo-bás), szintenként külön bejára-tú, kertes lakóház eladó/kiadó.06-30-9211-904

Eladó Ősiben gerendás paraszt-ház, oszlopos tornác, 4948nm.Gazdálkodhat, víz, gáz, villanyvan. 5,8M 06-88-496-282

Cholnokyn 200nm-es, négyszobanappalis, étkezős, duplakom-fortos sorház 150nm-es kertteleladó.Érd:70-336-0965

Balatonfűzfőn Kilátó úton négy-szobás ikerházrész 250négy-szögöl telken családi okok mi-att olcsón eladó. 70-3201-196

Ösküi 2szobás, kertes családi házeladó. 6,6MFt vagy kis lakásracserélhető.70-284-9296

Gyulafirátóton 3szobás+előszo-bás családi ház+garázs 980nmtelken eladó 06-70-320-1196

Keresek eladó családi házatVeszprémben! Tel: 20/3340-399www.posta.hu

ÁLLÁSLEHETŐSÉG

A Magyar Posta Zrt. Veszprém 1. postájakeres munkatársakat:

n körzetéhez tartozó kispostákrahelyettes munkakörbe, érettségivel;

n ügyfélszolgálati munkakörbe érettségivel,előny: banki ügyintézői gyakorlat;

n hírlapkézbesítő munkakörbe,8 általános végzettséggel.

Megváltozott munkaképességű munkatársakjelentkezését is várjuk!

Bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvány szükséges.

Érdeklődni a postavezetőnél személyesen,illetve levélben, fényképes önéletrajzzal:

8201 Veszprém, Kossuth Lajos utca 19.06-88/424-254

27

78

63

Tárnai auTósiskolaTny. sz.: 21221-2007

Változatlan áronTANFOLYAMszeMéLYgépkOcsi

ésMOTORkeRékpÁRkATegÓRiÁBANszeptember 28-án 16 óraés október 5-én 16 óra

B kategóriás vezetés 2800 Ft/óraMotorkerékpár vezetés

3300Ft/óra helyett 2700 Ft/óraJelentkezni lehet:

Ipari Szakközépiskola, Veszprém, Iskola u. 4.Tárnai József 0630/217-5519

Részletfizetés! Ingyenes tankönyvhasználat!www.tarnaiautosiskola.hu 2

80

96

2www.facebook.com/vmkveszprem

V M KVárosiMűvelődésiKözpontban indulótanfolyamokPilates foglalKozásHétfőnként: 17.00–18.30A technika gyakorlásához Fitt-Ball és Pilates labdát, Thera-Bandgumiszalagot, valamint polifoam szőnyeget biztosítunk.Óradíj: 1.000 Ft/alkalomÉrdeklődni a 06-20/432-4494-es számon Szita Bernadettnél lehet.

oKtÓBeR

KéPszeRKesztő (PhotoshoP) tanfolyaMA képzés kedden és csütörtökön folyik 15 órától 17 óráig. A 36 órástanfolyamunkon hallgatóink megismerhetik a digitális képfeldol-gozás alapjait, a Photoshop által kínált képszerkesztési és retusálásilehetőségeket.A tanfolyam óradíja: 1.000 Ft/óraÉrdeklődni lehet a 88/429-111 vagy [email protected]

gyÓgynöVény-isMeReti tanfolyaMOktóber 8-tól, 12 órás elméleti és 8 órás terepgyakorlat várja azérdeklődőketOktató: Takács Ferenc fitoterapeutaRészvételi díj: 15.000 FtÉrdeklődni lehet a 88/429-111-es telefonszámon

281

29

7

25veszprémi 7 nap apróhirdetés | 2015. szeptember 25. |

Somló „DOBAI” oldalán 0,6 hektárkordonos juhfark szőlő termés-sel, vagy anélkül, pincével, tel-jes felszereléssel eladó! 36 303236329

Igal fürdőn 35nm-es zártszel-vénnyel bevont faház parkosí-tott telken eladó. Víz, villanyvan. Irányár:2,8MFt T:06-88-432-913

Csatárhegyen 723nm bekerítettpihenőtelek eladó. Faházzal,villannyal, szerszámtárolóval.06-88-426-740, 06-30-340-4194

Veszprém-gyulafirátóti szőlőhe-gyen telek hétvégi házzal el-adó. Iár:2,2MFt Tel: 70/454-7526, 20/922-7161

Veszprém zöldövezeti részén csa-ládi vagy kettes társasház épí-tésére alkalmas telek eladó. 70-433-1033

Csatáron gyümölcsös 720 öl tel-ken családi okok miatt eladó20-3322-095

Veszprémben 2800nm telek ön-tözési lehetőséggel eladó. Érd:06-30-300-1961

Alsóörsön balatoni örökpanorá-más telek eladó. Iár: 10,5MFtTel: 70/454-7526, 20/922-7161

Litéren építési telek teljes közmű-vel (380V,víz,csatorna,gáz) jófekvésű eladó. Tel:70-545-0343

Veszprém kertvárosi részén 1450nm építési telek eladó. 70-433-1033

ÜZLET

Műkörmös-pedikűrös hely kia-dó. Vendégkör van 06-30-501-0650

Eladó Balatonalmádiban 350nm-es iparcsarnok rész+50nm iro-darész. 06-20-351-6180

Veszprémben 26nm-es iroda kia-dó, 1 napra is! 06-20-9226-606

ÜZLET, IRODA

Veszprémben a Levendula üzlet-házban kiadó egy összességé-ben 60m2-es, teljesen bebúto-rozott, külön bejáratú, 2 iroda-helyiség. Tel: 20/3236398

AUTÓ/MOTOR

SEAT LEON 1.6 SPORT KLÍMA2001 évjárat 162384 km, autó-beszámítás, szerviz-könyv.899.999 Ft 0630/6005011

RENAULT SCENIC FRISSMŰSZAKIVAL 2000 évjárat, Di-gitális klíma, vonóhorog, autó-beszámítás. 649.999 Ft 0630/3183939

SUZUKI IGNIS 1.3 DDIS GS AC2004 évjárat, klíma, szerviz-könyv, 4db téli gumi acélfelni-vel. 699.999 Ft 0630/3183939

Alvázvédelem, üregvédelem ga-ranciával. Veszprém, Budapestiu 72. Tel: 70-334-2976WWW.AUTOPOLIR.HU

Veszprémben, Budapest úton100nm-es, 3szobás családi ház1923nm telekkel sürgősen el-adó. Ár:21.000.000Ft 06-20-2149-555

SUZUKI SWIFT 1.0 GL 2000 évjá-rat 152500 km, autóbeszámí-tás, szervizkönyv. 369.999 Ft0630/3183939

Veszprémben, zöldövezeti ré-szen 3szobás családi ház ga-rázzsal családi okok miatt sür-gősen, olcsón eladó. 30-910-3652

OPEL COMBO 1.7 DT 2004 évjárat,számlázható. 499.999 Ft + 27% áfa 0630/6005011

OPEL ZAFIRA 2.0 DTI 1999 évjárat,klíma, autóbeszámítás. 849.999Ft 0630/6005011

FORD FIESTA 1.4 TDCI 2006 évjá-rat, 224000 km, klíma, 799.999Ft 0630/3183939

GARÁZS

FORD FIESTA 1.4 GHIA 2003 évjá-rat, 103.000 km, klíma 899.999Ft 0630/3183939

Garázst vásárolnék Veszprém-ben. 06-30-235-5910

SEAT IBIZA 1.9 PD TDI 2003 évjá-rat, klíma 699.000 Ft 0630/6005011

Garázs kiadó Veszprémben, aPaál László garázstelepen. Ak-nás, villanyórás 20-3365-007

Keresek sürgősen Veszprémbeneladó sorházat vagy kisebb mé-retű családi házat 30MFt-ig 06-20-2149-555

Garázst bérelnék Veszprémbenaz Aradi Vértanúk úti garázste-lepen. 06-20-281-7279

Veszprémben belvároshoz köze-li, jó állapotú, téglaépítésű,nagy kertes szélső sorház el-adó. Érd.:+36-30-553-8300

Veszprémben, Sólyi úton nagy-méretű garázs eladó. Érd: 06-30-640-3800

476nm telken 2 különálló családiház eladó. Lakáscsere érték-egyeztetéssel érdekel. Iá:13.900.000.- , 06-20-466-2734

Garázst bérelnék sürgősen aHaszkovó garázstelepen. 30-365-2733

Cholnokyn 150nm-es 4+1szobás,alápincézett középső sorház-rész eladó. Ár:25M Érd:20-531-6289

Borzaváron, a Bakony szívébeneladó egy 60-as években épült3 szobás családi ház. Ár: 5,7MFt. Tel: 20/3236398

Balatonalmádiban csendes he-lyen exkluzív, igényes családiház sok extrával, parkosítottkerttel eladó. 06-70-432-0814

Bakonybélben 3szoba nappa-lis+2,5szobás családi ház eladó.Befektetésnek, falusi turizmus-nak kiváló.06-70-320-1196

Veszprémben, egyetemi város-részben eladó nappali, 3félszo-bás családi ház. Irányár:26,3MFtÉrd:16.00-tól, 06-20-450-4131

Veszprém, Jeruzsálem-hegyencsaládi ház tulajdonostól eladó.Iá: 18,5M Érd: 06-30-6297-602

VEGYES

Sorház Veszprémben igényes ve-vőnek, tulajdonostól eladó. 06-70-432-0814

R000

7/92

/199

9

Megjelent a téli ajánlatunkaz ausztriai

Dorfohetelbe.Verhetetlen árak busszal utazóknak,sítáborok szervezőinek ajándékkétszemélyes görög utazás!

28

02

29

részletekről érdeklődjön irodánkbanvagy weboldalunkon.

Grand tours, Debrecen, 52/448-348www.grandtours.hu

Litéren 7éve épült, szinteltolásoscsaládi ház eladó. 2+2 félszo-bás 30-469-0898

Negyedáron költözés miatt kivá-ló állapotú fa hálószoba, bo-nellrugós franciaágyak, kinyit-ható műbőr sarokgarnitúra, do-hányzóasztalok, hűtőszekré-nyek, komódok, lámpák, étke-zőasztal 10 székkel, koloniálplüss ülőgarnitúra, olajfestmé-nyek, fa szobaajtók homokfú-vott üveggel, Sofa ablakok relu-xával, redőnnyel stb. eladó. 88-438-841

Tótvázsonyban 1,5 szobás csalá-di ház eladó. Ár: 9M 06-30-455-4923

Hagyatékból kombinált szek-rénysor az 50-es évekből, fábólkészült, 40.000-ért, Hőterm40KW gázkazán külső ké-ménnyel, alig használt állapot-ban 20.000-ért eladó 30-8356188

Szentgálon 83+12nm családi ház700nm telken eladó. Lakást be-számítok. 06-30-978-0124

Régiség-Antik, adás-vétel, fest-mény, bútor, óra, porcelán,ezüst, ékszer, régi pénz stb.Óváros Galéria Veszprém, Óvá-ros tér 26., 20-9463-359,[email protected]

LAKÁS

Veszprémben a Jutasi lakótele-pen eladó 62 m2-es teljesen fel-újított 2+1 félszobás, erkélyes6. emeleti fiatalos lakás10.900.000 Ft-ért, az ár alkuké-pes. Azonnal költözhető. 06/70/629-7704, 06/70/771-3191.

Veszprém, Munkácsy utca zöld-övezeti részén tulajdonostól el-adó 62nm-es, 2emeleti, felújí-tott lakás. Iá:11MFt, 30-915-7177 Ingatlanügynökök kímél-jenek!

Veszprém, Haszkovó utcában54nm-es, felújított, erkélyes, újnyílászárós, tehermentes pa-nellakás hőszigetelt épületben,hőmennyiségmérős fűtéssel el-adó. 06-20-2149-555

Veszprém, Damjanich utcábaneladó egy 6. emeleti, amerikaikonyhás, 1+3 félszobás, erké-lyes, igényesen felújított panellakás. Ár: 11,25 MFt. Tel: 20/3236398

Eladó földszinti 31nm garzonla-kás a Vécsey utcában Veszp-rémben. Zárt udvarban parko-lóhely, kis saját udvarral, beépí-tett konyhával. Érdeklődni: 06-30-393-4802

Veszprémben a Victor Hugo ut-cában eladó egy 620m2-es tel-ken található, 87m2-es, 3 szo-bás ikerház, garázzsal. Ár: 22,9MFt. Tel: 20/3236398

Veszprémben az Egyetemi város-részen eladó egy 3.emeleti,dupla erkélyes 2 szobás lakásteljes bútorzattal! Ár: 10,9 MFt.Tel: 20/3236398

Veszprémben Haszkovón eladó2szobás, 54nm-es, erkélyes, fel-újított, hőmennyiségmérős,műanyag nyílászárós, redőnyöslakás. Iá: 8,2MFt 20-241-7250

Keresek sürgősen Veszprémbeneladó másfél vagy kétszobástégla- vagy panellakást. Köszö-nettel várom hívását! 06-20-2149-555

Veszprémben a Vörösmarty té-ren eladó egy 2. emeleti, 2 szo-bás, felújított, tehermentes,azonnal költözhető lakás. Ár:13,75 MFt. Tel: 20/3236398

Veszprémben a Jutasi úti lakóte-lepen eladó egy 53nm-es felújí-tott, kétszobás, összkomfortos,tehermentes lakás. Ár:7,5M, 06-20-587-6885

Veszprémben a Csikász Imre ut-cában eladó egy 4.emeleti,80nm-es, 2+2 szobás téglala-kás, hatalmas erkéllyel. Ár:13,99 MFt. Tel: 20/3236398

Veszprémben, Vécsey utcábaneladó egyszobás, teraszos gar-zonlakás, egyedi mérőkkel, tu-lajdonostól. 10,75Millió 06-20-206-7954

Veszprémben a Jutasi úton eladóegy belső 2 szintes, 4. emeleti,4 szobás, napfényes, erkélyestéglalakás.. Ár: 16,1 MFt. Tel: 20/3236398

Veszprémben, Bakonyalja város-részben (Vécsey utca) II.emeletiegyszobás erkélyes lakás eladó.06-30-349-7661

Elcserélném Haszkovó úti 53nmlakásom ugyanitt garzonra ér-tékegyeztetéssel. 06-20-9380-584

Veszprémben, Stromfelden44nm, 1.emeleti, erkélyes lakáseladó. Érdeklődni: 06-88-786-554, 06-30-448-6182

Egy-másfél szobás veszprémi er-kélyes téglalakást keresek 1-3.emeleten saját részre. Tel. 20-929-7975

LAKÁS

Sürgősen keresek a Cholnoky la-kótelepen 2 vagy 3 szobás la-kást, maximum 2. emeletig. Tel:20/3236398

Veszprémben, Damjanich u-ban1+2félszobás, 61nm-es, ápolt,tehermentes lakás tulajdonos-tól eladó. 06-30-224-8865

Veszprémben a Török Ignác utcá-ban eladó egy 1.emeleti, 42nm-es másfél szobás téglalakás. Ár:8,5 MFt. Tel: 20/3236398

Klapka utcai 1. emeleti erkélyes70nm 1+2szoba felújított lakáseladó. 06-30-9572-230

Balatonalmádiban kettőszobáslakást keresek. 06-87-447-118,06-20-950-9867

Keresek eladó lakást Veszprém-ben! Tel: 20/3340-399

ALBÉRLET KÍNÁLAT

Veszprémben 42nm-es különállólakrész berendezve 1fő részérekaucióval kiadó. 06-30-497-5215

Veszprémben kétszobás, teljesenfelújított lakás kiadó hosszútávra 30-240-8947

Hölgynek Veszprémben szoba ki-adó, rezsivel 35000Ft 1 havi ka-ució 06-30-563-3732

Egyetemi városrészben 2,5szobásföldszinti lakás kiadó. 30-517-2520

Egyetem utcában egyetemisták-nak lakás kiadó. Telefon: 30-9161-913

ALBÉRLET KERESÉS

Kiadó házat, lakást, keresünkhosszú távra Veszprémbenvagy 10km vonzáskörzetében.2felnőtt, 2gyerek részére. 06-20-519-8065

Sürgősen albérletet keresek 16éves fiammal 40-60.000Ft-igTel: 30-561-0581

A fényképes önéletrajzokat 2015. szeptember 30-ig várjukaz [email protected] e-mail címre.

A Veszprémi 7 Nap szerkesztősége vidám csapatába

keres kihívásokat szerető, nagy teherbírással

rendelkező, magas jövedelmet kedvelő

hirdetési tanácsadómunkatársatVeszprém és vonzáskörzete területére.

Elvárásaink:• értékesítésbenszerzett tapasztalat

• agilis, rugalmas természet• középfokú végzettség• saját személygépkocsi,jogosítvány

veszprémi napIngyenes városi közéleti hetilap

megújuló újságok,megújuló lehetőségek

ail c

A Veszprémi 7 Nap szerkesztősége vidám csapatába

veszprémi nap

Amit kínálunk:• fix jövedelem + jutalék• folyamatos képzés• elkötelezett és törekvőmunkatársunknakbiztos előrelépés és karriera média világában

TELEK

Page 25: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

Page 26: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

26 veszprémi 7 nap| 2015. szeptember 25. | apróhirdetés

Érd: 88/561-770,www.schvederoktatas.hu

Schvéder Oktatási Központ

26 éve – NevüNk a garaNcia

Targoncavezető,Emelőgép-,

Földmunkagépkezelő(E-1079/2015/A001-3)Tehergkvezető,ill. Buszos GKI

Induló tanfolyamaink:

(Fnysz.:E-001079/2

015)

28

06

37

AUTÓÜVEG

AUTÓÜVEGAzonnali cascosüvegkárfelvétel!

Veszprém, Aulich L. u. 9.(Elektro Center mellett)

www.autouvegveszprem.hutel.: 06-30-39-36-200

280548

HOCK NYELVISKOLA angoltanfo-lyamokat hirdet minden szin-ten, minden korosztálynakszeptember 21-től. Szakérte-lem és megbízhatóság! Jelent-kezni: 20-937-2986,www.hocknyelviskola.hu,Ny.t.sz:E-000728/2014/C001

Angol, orosz nyelvoktatás min-den szinten, nyelvtan rendsze-rező újrakezdőknek. Érd. 30-515-6295

Egyetemista angol korrepetálást,fordítást vállal hivatalos mun-kakörben. Elérhetőség: 06/30/5740184

VÁLLALKOZÁSÁrnyékolástechnikai eszközök

(redőny, reluxa, rovarháló, ro-varháló ajtók, napellenző stb.)forgalmazása és szerelése nyí-lászáróbontás, beépítés, burko-ló- és kőművesmunkák. Buda-tava Bau Kft., Balatonalmádi,Taksony u. 1. 88-796-801, 70-908-6801

Sírkőtisztítás, felújítás, betűvé-sés, feliratkiemelés, grániton(szöveg olvashatóvá tétel!)Veszprémben. T:06-20-326-7334,06-70-570-7364

GUMISZERVIZDongó Gumiszerviz

Új, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazásaGépjármû és motorkerékpár

gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javításaVeszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733

Nyitva: 8.00–17 óráig, Szo: 8.00–12 óráig

FOLYAMATOS AKCIÓK!Részletekaszervizben.

271

89

2

Okleveles társasházkezelő, több-éves gyakorlattal és referenciá-val, társasházak közös képvise-letét vállalja! Érd.: 70/3876511

Festést, másolást vállalok kedve-ző áron. 06-70-316-4138

BÚTORAlapítva 1992

Veszprém,Mátyás u. 1.Tel.: 88/566-750 Fax: 88/566-751

Mobil: 20/[email protected]

búTorlapokMéreTreszabása,éllezárása

281

09

5

www.ujlakasmarko.hu

Márkónúj építésű társasházi lakásokhőszivattyús fűtésrendszerrel,garázzsal, udvarral eladók.

Érd.: 70/242-8707

222777

222333

888999

ZÁRJAVÍTÁS

ZÁRSZERELÉSBIZTONSÁGI ZÁRAK, HEVEDERZÁR,

HÁZTARTÁSI JAVÍTÁSOKBIZTONSÁGI RÁCSOK

30/9595-482, 88/412-143 28

02

27

Szol­gál­ta­tói ka­ta­l­ógus

271924

EGÉSZSÉG

Dr. Bálint KatalinaDjunKtus

szemészetimagánrenDelés8200 Veszprém, Komakút tér 1. (SZTK)

rendelési idő: Hétfő: 16:00–18:00Előzetes bejelentkezés (8–15 óráig):

+36/30-984-90-09 28

03

70

Személy és vagyonőr szakképzéstindítunk részletfizetési lehető-séggel 22-én. Érdeklődni:30-9129-516, www.sedinfo.hu(Nytsz:000313/2014)

Rajztanítás! Középiskolai ésegyetemi felkészítés. Divatter-vező és stylist oktatás. 06-70-379-0442INGATLAN

Szedd magad, ALMA Veszprém-ben, hétvégén 8-18h, 06-30-5263503, 200Ft/kg Régi fajták,klasszikus növényvédelem, bé-kebeli izek.

Ház felújításhoz építési anyagotvennék, válaszfaltégla, Ytong,szárazhabarcs, 6/8 üvegtégla,víz.szer. idomokat is. 20-581-7455

Újszerű állapotban lévő össze-csukható kemping kerékpárbetegség miatt eladó. 06-70-350-4597

Akác, tölgy aprított tűzifa!14.000.-/m3, 4m3 vásárlás ese-tén ingyenes kiszállítással.06-30-309-5925

www.kulcs2000.hu Ingatlan-iroda! Keresünk-kínálunk in-gatlanokat. 06-20-9784-860

Eladó ingatlanokat keresünk juta-lék-visszatérítés nélkül, meglé-vő ügyfélkörünk részére, érté-kesítési célra. 30-833-1758

Veszprémben vagy környékénbérelnék nagyobb méretű épü-letet vagy épületrészt raktáro-zás céljából. 20-9965-533

Keresünk-kínálunk ingatlanoKat70/3-800-323 www.nivoingatlan.hu

280560

ÜVEGES

ÜVEGES

Veszprém, Állvány u. 9. (Pápai u. 49.)Tel.: 88/444-811, 06(30)947-3867www.seduveg.hu, [email protected]

SÉD-GLASS Bt.Gyors kiszolgálás,nagy üvegválaszték

28

03

68

AKKUMULÁTOR

hõszigetelt üveg rövid határidõvelparaméterek: K 1.1, K 1.4

síküveg, drótüveg, katedrálüvegek,tükör kis és nagy tételben.

Méretre szabás azonnal is!Veszprém-Kádárta, Gyõri u. 8.

Tel.: 88/583-490, 30/632-5545. Fax: 88/458-457

Bakony Glas Kft.

2724

00

AKKUMULÁTOR06-20-334-44308200 Veszprém, Tüzér u. 73.

281

07

7

Pianínót vagy rövid zongorátvennék saját részre reális áron.Használható jó állapotban.Tel:70-423-9422

Eladó 6,5LE kerti kistraktor 80lite-res szőlőprés, demizsonok15,20,25literesek, fűnyíró. 06-20-2968-079,06-88-786-226

Konvektorok eladók újszerű, mű-ködő állapotban. 3darab 5,8 és1db 4kW, valamint 1 fali.Érd:06-30-510-2980

Bükfürdőn 1szobás üdülőjogszeptember 30.-október 13-igátadó 25000Ft-ért. 06-20-566-8150

Akác, tölgy aprított tűzifa tavalyiáron! Garantált mennyiség,azonnal ingyenes kiszállítás-sal.06-70-431-6296

Hévízen Napsugár Hotelben1szobás apartman (1-3 fő)2015.XI.8-21-ig átadó. 36-30-353-8581

Eladó szőke és barna paróka3000.-/db, 2m magas juccafa5000.-, és szódakészítő készü-lék újszerű 7000.- 30-518-5355

700literesműanyag szüretelőkádés 2db 54literes üvegballon el-adó Érd: 06-30-346-6071

Eladó 32csöves fekvő és egy36csöves álló szolárium profil-váltás miatt! Érd:70-9416-892

Veszek dunyhát, párnát, régisé-get, hullott agancsot, rossz ka-zánt, hagyatékot 70-5397782

Kétfunkciós elektromos németbetegágy újszerű állapotbaneladó. 88-420-413

Boroshordók, szőlőprés, darálóeladó. Gyulafirátót, Hajmáskériu. 22. 88-781-520

Túlélőtúrához csapattagokat ke-resek október 23-24. 30-925-3335

Vásárolok régi bútort, Herendiporcelánt, régi porcelánt, üve-get és ezüstöt.20-2970-096

Veszünk porcelánt, régi pénzt, ki-tüntetést, jelvényt. Antik Veszp-rém Zöldház 06-20-9226-606

Ceragem ágy, keveset használt,kiváló állapotban eladó. Érd:06-30-600-5018

Üvegkotyogók eladók. Érd: 88-406-125 telefonon.

Régi bőröndöket vásárolnék! Ké-rem, hívjon: 06-20-3323-909

OKTATÁS

Intenzív ADR és GKI tanfolyam indulSzeptember 28-án 16 órakorVizsgaidőpont: Október 10-énTehergépkocsivezetői C és CE

kategóriás tanfolyamSzeptember 28-án 17 órakorGépkezelői Tanfolyamok!

(targoncavezető,emelő-és rakodógép,földmunkagép)

OKJ és NKH vizsgákwww.deltateam.hu,Tel:06/20/486-0066

281

28

62

80

641

TERMÉSZETGYÓGYÁSZés

EGÉSZSÉGÜGYtanfolyam indul

szeptember 26–27-én.Kineziológia október 17.,Fitoterápia október 23.,

Családállítás november 21-énNovemberben pedig talp-

masszázs tanfolyamunk indul.További tanfolyamaink:

Kinezio tapasz,Mozgás-Masszázsterápia.

Érd.: 20/9440984www.mariannatourist.hu,

[email protected]

Az akció szeptember 1–30-ig tart. A részletekről érdeklődjön üzletünkben!Egészségpénztári kártya elfogadó hely.

A páratlan, páros ajánlat!50%

kedvezménya lencsére 50%

kedvezménya keretre

Veszprém, Szabadság tér 6.Telefon: 88/578-720

Nyitva: H.–P. 8.30–17.30-ig, Szo. 9–12-ig 28

06

39

Az akció október 15-ig tart. A részletekről érdeklődjön üzletünkben!

27veszprémi 7 nap magazin | 2015. szeptember 25. |

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEK TÁMOGATÁSÁRA 2015.Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Veszprém város kulturális koncepciójában megfogalmazott és a közmű-velődésről és a művészeti tevékenység támo-gatásáról szóló 14/2012. (III.30.) önkormányzati rendelet 2/A.§ (1) bekezdésében meghatáro-zott célok, a köznevelési intézményben tanuló, valamint felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló fiatalok tanórán kívüli tevékenységének, művelődési lehetőségeinek, kulturális célú szabadidő-eltöltésének, közössé-gi életének támogatása érdekében.

Az Önkormányzat a támo­gatást a 8/2015. (II.26.) ön­kormányzati rendelet értel­mében a tanórán kívüli tevé­kenység támogatására elkü­lönített keret terhére adja.

PÁLYÁZATI ÖSSZEG Jelen pályázaton rendel­

kezésre ál ló összeg: 1 000 000 Ft.

A támogatás felhasználá­sának határideje: 2015. de­cember 31.

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRA JOGOSULTAK

Veszprémi székhelyű alap­ és középfokú közneve­lési intézmények, valamint felsőoktatási intézménnyel hallgató jogviszonyban álló, veszprémi lakóhellyel ren­delkező fiatalok.

A pályázó egy célra egy pályázatot nyújthat be jelen kiírás keretében.

PÁLYÁZATI KATEGÓRIÁK

Tanórán kívüli tevékeny­ségek, a szabadidő kulturá­lis célú eltöltése, egyéb mű­velődést segítő tevékenysé­gek, amelyek különösen:• tanulmányi és közösség­

fejlesztő kirándulás,• intézménylátogatás (pl., mú­

zeum, színház, könyvtár, üzem, kutatóintézet stb.),

• tábor, erdei iskola• tehetséggondozás (pl.,

versmondókör, énekkar, tánccsoport stb.),

•versenyeken, vetélkedő­kön, bajnokságokon törté­nő részvétel,

•hagyományőrző, ismeret­terjesztő programokon, előadásokon történő rész­vétel.Támogatás kérhető a fel­

sorolt kategóriákhoz kap­csolódó dologi és személyi juttatásokra, jellemzően pl.: útiköltség, szállás, étkezés, tárgyi eszköz vásárlása, dí­jak, előadók személyi jutta­tásai.

PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSAA keret felosztására irá­

nyuló támogatási döntést Veszprém Megyei Jogú Vá­ros polgármestere, alapít­ványi iskola esetében Veszp rém Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzatának Közgyűlése hozza meg.

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA, HELYE ÉS HATÁRIDEJE

Pályázati űrlap beszerez­hető a Polgármesteri Hiva­tal Ügyfélszolgálati Irodá­ján (Ügyfélfogadási időben: hétfőtől csütörtökig, 7 óra 30 perctől 16 óráig, valamint pénteken, 7 óra 30 perctől 13 óra 30 percig), valamint le­tölthető a www.veszprem.hu weboldal pályázatok menü­pontja alatt.

I. A pályázatokat kizáró­lag a „TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEK TÁMO­GATÁSÁRA 2015.” c. pályá­

zati űrlap kitöltésével lehet benyújtani. Az űrlap nélküli pályázatokat az Önkor­mányzat értékelés nélkül elutasítja.

II. A pályázatokat 1 pél­dányban nyomtatott formá­ban, postai úton vagy sze­mélyesen kell benyújtani.

Postacím: VMJV Polgár­mesteri Hivatal, Sótonyi Mó­nika kulturális referens ré­szére,

8210 Veszprém, Pf.: 1042Személyesen: a Polgár­

mesteri Hivatal Ügyfélszol­gálati Irodáján lehet benyúj­tani (8200 Veszprém, Óvá­ros tér 9.)

III. A pályázat benyújtá­sának határideje: 2015. ok­tóber 20., kedd 16 óra

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. október 30., péntek, 13 óra

IV. A pályázattal kapcso­latban felvilágosítást, infor­mációt nyújtó személy

neve: Sótonyi Mónika, te­lefon: 06 88 549 199 vagy +36 20 210 9374, e­mail: [email protected]

A Római Katolikus Egyházi Szeretetszol-gálat vezetésével egy nagyszabású prog-ram indult a közel-múltban.

Az előadásokkal színesített rendezvényeken a de men ciá­val élő személyekre, a komp­lex gondozásra hívták fel a fi­gyelmet. Elsősorban a de men­cia korai felismerésének lehe­tőségeire, valamint az eltérő közegekben adható válaszle­hetőségekre koncentrálnak. Az ehhez kapcsolódó – közel 186 millió forintos európai uniós támogatással megvaló­suló – projekt célja nem más, mint feltárni a szükségleteket, ezek nyomán rugalmas, komplex gondozási progra­mokat kidolgozni, azok fő ele­meit megvalósítani.

A szeretetszolgálat számos konzorciumi partnert tudhat maga mellett, így a Magyar Bencés Kongregáció Pannon­halmi Főapátságot, a Feren­ces Szegénygondozó Nővére­ket, a Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek

Társulatát, a Szociális Misz­sziótársulatot és a Nyergesúj­falui Szent Mihály Plébániát.

A projekt több szakmai egy­ségből áll össze, amelyek mindegyike létfontosságú. Az első a KUTATÁS, amely során áttekintik a szociális és egész­ségügyi ellátásban pillanat­nyilag rendelkezésre álló tu­dást a demenciáról és a demenciával élő személyek­ről. Mindezek további átfogó kutatási programokat alapoz­nak meg. A második a TÁJÉ­KOZTATÁS, amely a kutatás­sal párhuzamosan zajlik. Fi­gyelemfelhívástól kezdve a mélyebb szakmai tudás köz­vetítéséig terjedően számos kommunikációs program va­lósul meg. Cél, hogy minél töb­ben megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisz­tában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A har­madik egység a SZAKEMBE­REK FELKÉSZÍTÉSE, amely során 300, főként szociális el­látásban dolgozó továbbkép­zés keretében szerez korsze­rű ismereteket a demenciáról és a hozzátartozókkal való kommunikációról. Kiemelten fontos, hogy a továbbképzésen

részt vevő szakemberek képe­sek lesznek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, úgy, hogy döntéseik, tanácsaik mögött megalapo­zott tudás áll.

Az ország több településé­re is ellátogató fórumokon a program alapelveinek és cél­jainak ismertetését követően bemutatják a projekt kereté­ben megvalósuló továbbkép­zési program főbb paraméte­reit, és interaktív fórumon foglalkoznak a korai felisme­rés jelentőségével. A bemuta­tott interaktív játék alkalmas arra, hogy idősek alkotta kö­zösségekben a szakemberek vidám szabadidős tevékeny­ség formájában tudják felhív­ni a figyelmet a betegség tü­neteire. A játék során inten­zív információátadás  törté­nik, a résztvevők tudása bő­vül, így a laikus játékosok is rengeteg gyakorlati ismeret­tel gazadagodnak. Mindez segíti őket a demenciához kapcsolódó problémahelyze­tek felismerésében és megér­tésében.

A programról további infor­máció a www.inda.info.hu honlapon olvasható.

INDA – Demenciáról másként

2801

65

AkciósApróhirdetésétfelAdhAtjA:

Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.

(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]

Pedikűrözést vállalok. Házhozmegyek. 30-628-9699

FOGSORJAVÍTÁS Ha bajban van,hívjon bizalommal! Veszprém,Cserhát ltp.5/B T:+36-20-932-7781

A szépség belülről fakad, de lás-suk be, néha ránkfér egy kis re-noválás! Hialuronsavas arckeze-lés! 06-70-259-9343

Méterfa fűrészelést szalagfű-résszel, és gépi hasogatást vál-lalok. 15-20km körzetig. 30-480-2300

Stílustanácsadás! Ha kereseda saját stílusod. Profi stylist: 06-70-379-0442

Kézimunkák előnyomása, slinge-lése, madérázása, riseliőzésVeszprémbe. 30-240-8947

Fakivágás, visszavágás, bozótir-tás, fűkaszálás 20-957-2444www.kk-ev.hu

Svéd masszázs Veszprémben,hétvégén is! Anna 20-412-6208

TÁRSKERESÉS

34éves családcentrikus fiatalem-ber keresi társát komoly kap-csolatra Veszprém vagy környé-ke 38éves korig hölgy szemé-lyében. Egy gyermek nem aka-dály.06-30-546-6077

178/78/50 tanult, katolikus öz-vegy keres komoly, érzelmes,38-52éves hö[email protected]

34éves férfi keresi független, kul-túrát, színházat kedvelő párjá[email protected]

ÁLLAT - NÖVÉNY

Nemes olaszrizling kb.5 mázsaBalatonszőlősön eladó. Szüretidőpontja és óra előzetesegyeztetéssel. 88-412-758, 06-30-553-8723

Kb. 2q fehér szőlő (vegyes) eladó,Almádi, Pint u. 88-404-274, 20-911-7745

Desiré étkezési burgonya eladóNagyvázsonyban kedvezőáron. 30-394-5601

Rizlingszilváni és olaszrizlingszőlő lábon Balatonalmádibaneladó. Tel.30/31-89-802

Alsóörsön kb. 1,5q olaszrizlingszőlő eladó. Tel: 20-587-4885

BÚTOR

Eladó kétajtós komód, szek-rény+fiókos kisszekrény (Fa-rád). Ár: 15.000.-Ft, Tel: 06-20-281-7279

Sarok ülőgarnitúra jó állapotbaneladó! 55000 Ft

Érd.: 70/211-02-15

Page 27: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

Page 28: Veszprémi 7 Nap - 2015. 09. 25

28 | 2015. szeptember 25. | veszprémi 7 nap

SzámítáStechnikaaka, mobiltelefon Szaküzlet éS Szerviz

üzleteink:veszprém, külső-kádártai út 1.(Az OBI áruházon belül, a bejárat után balra)várpalota, fehérvvrvári út 17.

(A Tesco üzletsorán)

telefonszámunk:veszprém 88/325-686, 70/614-9829várpalota: 88/371-074, 20/235-0589

www.pc-port.hu

– Kingston 120GB SSD 14.990,-– Fujitsu P5731 C2D E8400,4GB DDR3, 250GB HDD: 29.900,-

Samsung telefonok üvegcseréjeraktárról, rövid határidővel!

Nálunk olcsóbban is vásárolhat használt készülékének beszámításával!

heti akció október 2-ig:

echnikaa mobiltelefon Szaküzlet é

Pc-Port2

80

60

3

YOLIMPIOMINŐSÉGIGYORSTISZTÍTÓ

3x2akció!

Ne tegye ela piszkos ruhát!

Ket tő ruhadarab áráér thármat t is z t í tunkVál la l juk továbbászőnyegek és

bőr ruházat t i s z t í tását !Az akció szeptember 25-től visszavonásig érvényes!

Veszprém, Cserhát-ltp. 3.Dolomit üzletház (Lordok házamögött)Telefon: 06/30/240-6194, 06/30/296-2834

281

101

281

57

0

8200 Veszprém, Kádártai u. 33.Tel.: 06/88/422-411, +36/30/604-1058

Mail: [email protected]: www.ativeszprem.hu

Személygk. éSmotoroS tanfolyam indul

szept. 28-án 15 órakor( EÜ.-vel kezdünk)

október 5-én 16 órakor ( később EÜ)C, Ce, d, gki tanfolyamok

előkészületben.Biztosítsa helyét előjelentkezéssel!

28

06

49

ATI SulI–VezeSSBoldogAn!

a névkötelez…

Elmúltál már 40,de szeretnél 30-nak kinézni?Focus Hifu arcfiatalításSzeretnél elérhető áron nagy változást látni arcodon?

Vásárolj Szépség Estünkön Hifu kezelést ésmegajándékozunk egy fenntartó kezeléssel!

www.ateszepsegszalonod.hu

NEM RETUSÁLT FOTÓ! Maurer-Csite Ágnes munkájaÉrd.:70/601-0000

28

08

48

Akciós tanfolyamotindít szeptember 28-án,

hétfőn 15 órátólVeszprém, Budapest u. 8.SZMT Székház, fsz. 82.

BíróAutós-Motoros IskolA

06-30/92-95-102www.birosuli.hu

[email protected]

28

05

79

Fashion ragshasználtruha- és játéküzlet

28

04

52

Veszprém, Cserhát-ltp. 6.(Vár Áruház alagsor, bejárat a parkoló felõl)

szepptemberr 28., héttffő 8.30 óóraTELJES ÁRUCSERE

AAAlllaaapppííítttvvvaaa 111999999222

Vállaljuk a lapokméretre szabását, éllezárását.

281

09

4

Egyedi bútorgyártás látványterv-készítéssel.

Mosogatók,csaptelepek

tolóajtós szekrényekegyedi méretben,5 év garanciával.

Veszprém, Mátyás u. 1.Mobil: 20/519-59-34

Tel.: 88/566-750 Fax: 88/566-751Nyitva: H.-P. 8-17-ig, Szo. [email protected] www.polcbolt.hu

Az ár tartalmazza a kiszállítás és az áfa költségét is!*Az ár tarta

Miért cserélnéabenzinkúton5000 forintért?

NáluNkmegteheti

olcsóbbaN!Hívja munkatársunkata 0630/896-8050-es

telefonszámonmindennap8–18 óráig és cserélje nálunk

4000 forintos darabáron!

28

03

89

V A M IVeszprémi Autós–Motoros Iskola Kft.T 2

812

74

www.vami.hu • Tel.: 88/425-833 • 20/943-08308200 Veszprém, Eötvös u. 2.

a buszpályaudvartól 2 percre, a Margit-templom mellett

KRESZ-tanfolyamindulszemélygépkocsi ésmotorkerékpár

kategóriábanszeptember 30-án (szerda) 16.00órakor (délutáni), október 5-én(hétfő) 8.00 órakor (délelőtti).

C és CE kategóriára isvárjuk a jelentkezőket!

MAXIAutósIskolA

25 éveVeszprém, Ádám Iván u. 11.(Veszprém-kártya elfogadóhely)00362-2012

Tanfolyam indulmoTorésszemélygépkocsi kaTegóriákbanszepTember28-án9órakor,valaminT

héTfőnkénT16.00órakordélelőtt induló, valamintbe, c, ce,dkategóriástanfolyamainkra jelentkezni ahonlapon lehet.

e-learning lehetőség!

28

09

56

Tájékozódjon a honlapon, telefonon vagy facebookon!

06/20-9464-985 • 0688/401-879www.maxiautosiskola.hu

OKÉV: 19-0017-06

Információ:Nemes Béla [email protected]

www.reginaautósiskola.hu

Részletf izetés

281

27

9

VESZPRÉM, LEVENDULAÜZLETHÁZ, Ady E. u. 7. (Belváros)

Intenzív személygépkocsIvezetőI tanfolyam Indul:

szept. 28-án és30-án 16 órakor

30% kedvezmény az elméletből

Nyitás: október 1.VeszprémDornyai Béla u. 4.

már ezen az áron

6.990Ft

www.deichmann.com

Merta szívünkértük dobog .

28

06

65

28

09

52

E-lEarning lEhEtőség!

szept. 26. 9 óraoktóber 3. 9 órahétvégén:

délután: szept. 28. 16 óraoktóber 5. 16 óra