8
PLUSZ VESZPRÉMI | MEGYEI INGYENES KÖZÉLETI HETILAP 2014. július 18., péntek XV. évfolyam, 28. szám Ezreket vonz a városba a VeszprémFest Nohabbal a Balatonnál Újra jár a világ egyik legszebb dízelmozdo- nyának tartott Nohab a Balaton északi partján, július 12-étől – adta hí- rül lapunknak a vasút- társaság. Idén a népszerű vonta- tójármű július 12-től kez- dődően hétvégenként Budapest Déli pályaud- var és Tapolca között egy Tekergő vonatot, Ta- polca és Budapest Déli pályaudvar között pedig egy Kék hullám vonatot húz. Mindkét vonattal kerékpárszállító és étke- zőkocsi is közlekedik, a Kék hullám vonat lég- kondicionált InterCity kocsit is továbbít. A Nohab vontatású Tekergő július 12-től minden szombaton és vasárnap (kivéve au- gusztus 23–24-én), vala- mint augusztus 20-án, szerdán is 9 óra 35 perc- kor indul Budapest Déli pályaudvarról, és 13 óra 14 perckor érkezik Ta- polcára. Ugyanazokon a napokon 15 óra 40 perc- kor indul a Nohab- vontatású Kék hullám Tapolcáról, és 18 óra 54 perckor érkezik meg a Déli pályaudvarra. KOVÁCS A várban világsztárok, a Séd-völgyben kamarakoncertek, az Óváros téren ingyenes programok vannak Ezrek látogattak ki múlt hétvégén a Zirc melletti Tündérmajorban rendezett hagyományos Zirci bulira, ahol a napközbeni családi programok mellett esténként koncertek várták a fiatalokat. MÁTYUS T AMÁS Több beruházás munkálatai zajla- nak egy időben Veszprémben: épül az észak-déli közlekedési tengely, házak újulnak meg a legnagyobb lakótele- pen, a belvárosban pedig felújítják a távhővezetéket. Az épülő észak-déli közlekedési tengely tehermentesíteni fogja a belvárost, elsősorban a Hotel előtti területet. DI Építési munkák Veszprémben Idén is nagy buli volt Zircen Az elmúlt évtize- dek legnagyobb slá- gereivel várták a szó- rakozni vágyókat múlt szombaton a ba- latonfűzfői bobpályá- nál, ahol DJ Kissattee zenélt a vendégek- nek. MTM Retro slágerek az éjszakában Fotó: Mátyus A Veszprémi Járási Hivatal minden érintett szakigazgatási szerve az elmúlt egy hét során átköltözött a végleges he- lyére, a Budapest út 3–5. szám alatti felújított épületekbe. Még 2012-ben döntött arról a kormány, hogy Budapest 23 kerületében, valamint 175 vidéki városban járási hiva- talokat hoznak létre, amelyek államigazgatási feladato- kat vesznek át az önkormányzatok jegyzőitől. (Folytatás a 2. oldalon.) A legjobb pálinkák Csopakon Pénteken a Csopaki Fröccs- öntő és Pálinka Napok kereté- ben osztották ki az I. Pannon Pálinka és Párlatverseny ér- meit és különdíjait. A Pannon Pálinkafőzők Egyesülete által meghirdetett versenyre az ország szinte minden pontjáról összesen 143 minta érkezett, ezek közül 110 érdemelt ki valamilyen érmet a szakmai zsűri minősítése alapján. Az, hogy a díjazott pá- linkák és párlatok mögött mely főzdék állnak, csak a díj- kiosztó előtt derült ki, a ver- seny ugyanis anonim volt – amiben egyedülálló a pálinka- versenyek között. A 143 beküldött minta közül 13-at kellett kizárni az analiti- kai vizsgálatokat követően. Ennyi pálinka, illetve párlat nem felelt meg a törvényi elő- írásoknak. A fennmaradó 120 versenyminta közül 33-at bronz, 52-t ezüst, 25-öt pedig aranyéremre érdemesnek mi- nősített a zsűri. A díjazott min- ták fele magánfőzdékből és bérfőzdékből került ki – ismer- tette az eredményeket a díjki- osztó ünnepségen Csalló Jenő főszervező, a Pannon Pálinka- főzők Egyesületének elnöke. KOVÁCS Először rendeztek Pannon Pálinka és Párlatversenyt Csopakon Átköltözött a járási hivatal Fotó: Mátyus Fotó: Mátyus

Veszprémi 7 Nap Plusz - 2014. 07. 18

Embed Size (px)

DESCRIPTION

© Maraton Lapcsoport

Citation preview

Page 1: Veszprémi 7 Nap Plusz - 2014. 07. 18

PLUSZveszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaP

2014. július 18., péntekXV. évfolyam, 28. szám

Ezreket vonz a városba a VeszprémFest

Nohabbal a Balatonnál

Újra jár a világ egyik legszebb dízelmozdo-nyának tartott Nohab a Balaton északi partján, július 12-étől – adta hí-rül lapunknak a vasút-társaság.

Idén a népszerű vonta-tójármű július 12-től kez-dődően hétvégenként Budapest Déli pályaud-var és Tapolca között egy Tekergő vonatot, Ta-polca és Budapest Déli pályaudvar között pedig egy Kék hullám vonatot húz. Mindkét vonattal kerékpárszállító és étke-zőkocsi is közlekedik, a Kék hullám vonat lég-kondicionált InterCity kocsit is továbbít.

A Nohab vontatású Tekergő július 12-től minden szombaton és vasárnap (kivéve au-gusztus 23–24-én), vala-mint augusztus 20-án, szerdán is 9 óra 35 perc-kor indul Budapest Déli pályaudvarról, és 13 óra 14 perckor érkezik Ta-polcára. Ugyanazokon a napokon 15 óra 40 perc-kor indul a Nohab-vontatású Kék hullám Tapolcáról, és 18 óra 54 perckor érkezik meg a Déli pályaudvarra.

Kovács

A várban világsztárok, a Séd-völgyben kamarakoncertek, az Óváros téren ingyenes programok vannak

Ezrek látogattak ki múlt hétvégén a Zirc melletti Tündérmajorban rendezett hagyományos Zirci bulira, ahol a napközbeni családi programok mellett esténként koncertek várták a fiatalokat. Mátyus taMás

Több beruházás munkálatai zajla-nak egy időben Veszprémben: épül az észak-déli közlekedési tengely, házak újulnak meg a legnagyobb lakótele-pen, a belvárosban pedig felújítják a távhővezetéket. Az épülő észak-déli közlekedési tengely tehermentesíteni fogja a belvárost, elsősorban a Hotel előtti területet. DI

Építési munkák Veszprémben

Idén is nagy buli volt Zircen

Az elmúlt évtize-dek legnagyobb slá-gereivel várták a szó-rakozni vágyókat múlt szombaton a ba-latonfűzfői bob pá lyá-nál, ahol DJ Kissattee zenélt a vendégek-nek. MTM

Retro slágerek az éjszakában

Fotó: Mátyus

A Veszprémi Járási Hivatal minden érintett szakigazgatási szerve az elmúlt egy hét során átköltözött a végleges he-lyére, a Budapest út 3–5. szám alatti felújított épületekbe. Még 2012-ben döntött arról a kormány, hogy Budapest 23 kerületében, valamint 175 vidéki városban járási hiva-talokat hoznak létre, amelyek államigazgatási feladato-kat vesznek át az önkormányzatok jegyzőitől. (Folytatás a 2. oldalon.)

A legjobb pálinkák CsopakonPénteken a Csopaki Fröccs-

öntő és Pálinka Napok kereté-ben osztották ki az I. Pannon Pálinka és Párlatverseny ér-meit és különdíjait.

A Pannon Pálinkafőzők Egyesülete által meghirdetett versenyre az ország szinte minden pontjáról összesen 143 minta érkezett, ezek közül 110 érdemelt ki valamilyen érmet a szakmai zsűri minősítése alapján. Az, hogy a díjazott pá-linkák és párlatok mögött mely főzdék állnak, csak a díj-kiosztó előtt derült ki, a ver-seny ugyanis anonim volt – amiben egyedülálló a pálinka-versenyek között.

A 143 beküldött minta közül 13-at kellett kizárni az analiti-kai vizsgálatokat követően.

Ennyi pálinka, illetve párlat nem felelt meg a törvényi elő-írásoknak. A fennmaradó 120 versenyminta közül 33-at bronz, 52-t ezüst, 25-öt pedig aranyéremre érdemesnek mi-nősített a zsűri. A díjazott min-

ták fele magánfőzdékből és bérfőzdékből került ki – ismer-tette az eredményeket a díjki-osztó ünnepségen Csalló Jenő főszervező, a Pannon Pálinka-főzők Egyesületének elnöke.

Kovács

Először rendeztek Pannon Pálinka és Párlatversenyt Csopakon

Átköltözött a járási hivatal

Fotó: Mátyus Fotó: Mátyus

Page 2: Veszprémi 7 Nap Plusz - 2014. 07. 18

2014. július 18.

veszprémi PLUSZNAP

Regionális hetilap • A Maraton Lapcsoport tagjaA lap ingyenes • Megjelenik 25 958 példányban Ajka, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Herend, Litér, Nemesvámos, Szentkirályszabadja, Várpalota településeken. Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Ugray Adrián Felelős szerkesztő: Mátyus Tamás Szerkesztőség: Veszprém, Házgyári út 12. Tel./fax: (88)400-400, 541-780 e-mail: [email protected] Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 1384 Apróhirdetés felvétel: Veszprémi Hirdető Iroda, Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet Kiadó: Maraton Lapcsoport – Multivízió Kiadói Kft. Veszprém, Házgyári út 12. http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763, fax: 88/541-688 Felelős kiadó: Szabó Miklós, Kázmér Judit és Heffler György ügyvezető igazgatók ISSN: 1789-6703 Nyomdai munkák: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Veszprém, Házgyári út 12. Felelős vezető: Horváth Gábor • Megrendelés száma: V 28/2014. Terjeszti a Pannon Lapok Társasága

Programajánló2

AjkaJúlius 25., péntek 21 óraStrandszínház a Városi Strand és

Élményfürdő területén: a Meseautó című zenés vígjáték a Pannon Vár-színház előadásában

AlsóörsJúlius 18., péntek 21 óraStrandszínház: Dés László–Nemes Ist-

ván–Koltai Róbert Sose halunk meg című produkciója a Pannon Vár-színház művészeinek előadásában

Július 19., szombat 11 óraA Pannon Várszínház Az Óriás nyomá-

ban című gyermekelőadása a stran-don

Július 19., szombat 19 óraAz Alsóörsi katonák az I. világháború-

ban című fotókiállítás megnyitója a Törökházban

Július 19., szombat 20 óraKomolyzenei koncert Kiss Domonkos

Judittal a református templomban

Július 19., szombat 20.30 órátólUtcabál a Four Group együttessel a

Strand sétányon

Július 20., vasárnap 11 óraA Pannon Várszínház Az Óriás nyomá-

ban című gyermekelőadása a stran-don

Július 25., péntek 19 óraJazzmóló a Swing-Swing együttessel a

Sirály-parkban

BalatonalmádiJúlius 18., péntek 17.30 óraTáncházi kultúra a vörösberényi műve-

lődési házban

Július 19., szombat 19.30 órátólAlmádi Napok 2014 a Szent István

parkban: 19.30 Dancing Ének- és Táncegyüttes; 20.00 Rebel-Lion Tánc-Sport Egyesület; 21.00 Sztár-vendég: Varga Feri–Balássy Betty; 22.00 Rock-Kanok Zenekar

Július 20., vasárnap 19.30 órátólAlmádi Napok 2014 a Szent István

parkban: 19.30 Gurgolya Néptánc-együttes; 20.00 Ringató Balaton Néptáncegyüttes és a Borostyán Népdalkör; 20.30 Botorka Tánc-együttes; 21.30 Klubdélután Együt-tes

Július 23., szerda 17 óraNépek tánca a Pannóniában

Július 25–29., péntek-keddHungarikum fesztivál a Wesselényi

strand előtti rendezvénytéren:pénteken 12.00–13.00 Jó ebédhez szól

a nóta – Galambszegi Márta és Látó

Július 18., péntek 18.30 órátólAlmádi Napok 2014, zenés-táncos

színpadi produkciók, színes vásári forgatag a Szent István parkban: 18.30 Old Rulett Együttes; 19.30 Bonita Versenytáncsport Egyesü-let; 20.30 Dance Action Tánccso-port; 21.30 Gazdag Tibor és a DR Grog Zenekar

Július 18., péntek 19 óraA Szent Mihály Kórus és a Schola Regia

közös jótékonysági koncertje a vörösberényi református erődített templom leendő orgonájáért a templomban

Július 19., szombat 17 óraIdegenvezetéssel egybekötött, ingye-

nes templomi körséta, az útvona-lon az idegenvezetők bemutatják az erődített református templo-mot, a Szent Ignác-templomot és a Szent Jobb-kápolnát, találkozó az erődített templomnál

Átköltözött a járási hivatal

(Folytatás az 1. oldalról.)Megalakulása után a

Veszprémi Járási Hivatalt ideiglenesen a megyeszék-hely több pontján helyezték el, amíg kiemelt kormányza-ti beruházásként felújították a nekik végleges otthont adó Budapest út 3–5. szám alatti épületegyüttest, amihez a kormány biztosította az anyagi forrást. Kétszáz éves műemlék épület a Balassa-Cseresnyés és a Borsos kú-ria, ahol korábban a VÁÉV, a vízmű és a kereskedelmi ka-mara irodái voltak. Tavaly ősszel kezdték a munkálato-kat, és a járási hivatal dolgo-zói az elmúlt napokban ve-hették birtokba új munkahe-lyüket.

A zavartalan ügyintézés érdekében ütemezetten

kezdte meg a működését az új épületben a járási hiva-tal, és július 18-ig valameny-nyi szervezeti egység és ügyfélszolgálat átköltözött. Így mostantól a Budapest út 3–5. szám alatt várják az ügyfeleket a járási állat-egészségügyi és élelmi-szer-ellenőrző, az építés-ügyi és örökségvédelmi hi-vatalok, a munkaügyi ki-rendeltség, a fogyasztóvé-delmi felügyelőség, a gyám-hivatal, a hatósági osztály és a népegészségügyi inté-zet munkatársai.

A földhivatal és az ok-mányiroda továbbra is a Vö-rösmarty téren fogadja az állampolgárokat a megszo-kott ügyfélfogadási időpon-tokban.

Darcsi istván

A munkaügyi központ is már az új épületben fogadja az ügyfeleket

A Paddy and the rats is fellépett a Zirci Bulin hétvégén

Nagy buli Tündérmajorban

Fotó: Mátyus

Fotó: Mátyus

Keresse írásunkat a szombati Naplóban!

A laikus érdeklôdôk körében nagyon sokféle vélemény él a balatonfüredi Anna-bálról.

Van, aki egy jelentôs nem-zeti eseménynek, a valódi hungarikumok közül az egyik legigazibbnak tartja a rendez-vényt, de akadnak olyanok is, akik üres rongyrázásnak gondolják. Egy dologban azonban közös mindegyik csoport, hogy komoly titkokat sejtenek a megren-dezés hátterében és fôleg a bál szépe kiválasztásánál. Mi az igazság, van-e, volt-e

lehetôség csalásra a dön- tésnél, kérdeztük többek között a közelgô idei bál apropóján a 90 éves Glatz Lászlót, aki egy meghatározó korszakban két évtizeden át volt a bál szervezôje, amivel kiérdemelte az Anna-bál örökös fôrendezôje címet.

Anna-báli igazságok Minden Classenlaminált padló10% kedvezménnyelkedvezménnyel

Hubert BarátKedvezménykártyával!

Hubert ParkettaVeszprém, Házgyári út 24.Veszprém, Házgyári út 24.Tel.: 88/401-590

Nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 8-18 óráigHétfő-Péntek: 8-18 óráigSzombat: 8-12 óráigAz akció július 31-ig, vagy a készlet erejéig érvényes.

REGISZTRÁLJON MÉG MA!www.hubertparketta.hu

133

57

0

Page 3: Veszprémi 7 Nap Plusz - 2014. 07. 18

2014. július 18.3veszprémi PLUSZNAP

Imre műsora; 18.00–19.30 családi gyerkőc játékprogram; 19.00 VasútARTjáró ünnepélyes átadója; 19.40 a fesztivál megnyitója; 20.00–22.00 „A zene szárnyán” – Látó Imre és Cigányzenekara, Molnár László és Galambszegi Márta énekestársai, valamint az Esmeralda Tánccso-port; 22.00–24.00 Táncház Szabó Sándorral és a Kőris Zenekarral

szombaton 16.00–20.00 Kalandozás a múltban – magyar történelmi ját-szóház; 18.30–19.30 Cimboránk a komolyzene – de ezúttal könnye-dén; 20.00–21.45 Operettgála Kalo-csai Zsuzsával, Bódi Barbarával és Peller Károllyal; 22.00–24.00 Retro Diszkó

vasárnap 18.00–19.30 családi gyerkőc játékprogram; 19.30–20.00 Kicsik-nek és nagyoknak mesél Horváth Márta, a „Nagy mesemondó”; 20.00–20.45 a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ növendé-keinek előadása; 20.50–21.00 Villa Almádi művészeti pályázat díjki-osztója; 21.00–22.00 „Isteni jól gurul a világ!” – LGT Emlékzenekar kon-certje; 22.00–23.00 Táncház Szabó Sándorral és a Kőris Zenekarral

Július 25., péntek 17.30 óraTáncházi kultúra a vörösberényi műve-

lődési házban

Július 26–27.A Smash strandröplabda-bajnokság

fordulója a BSE Sporttelepen

Július 26., szombat 17 óraIdegenvezetéssel egybekötött, ingye-

nes templomi körséta, az útvona-lon az idegenvezetők bemutatják az erődített református templo-mot, a Szent Ignác-templomot és a Szent Jobb-kápolnát, találkozó az erődített templomnál

Július 26., szombat 20 óraRégi Zene Estek 2014 a vörösberényi

Szent Ignác-templomban: Szent Pauli Schola, Pécs, többszólamúság középkori magyar kódexekből

Július 22-igKarkiss Tímea mozaikkiállítása a Pad-

lásgalériában

Augusztus 9-igA 90 éves Németh Lajos életmű-kiállí-

tása a Pannóniában

BalatonfüredJúlius 18., péntek 20 óraFüredJam zenei fesztivál a Balaton

Szabadidő Központban, koncerte-zik a Puhító, a Halott pénz és az Európa Kiadó

Július 19., szombat 20 óraHorgas Eszter koncertje az Anna

Grand Hotel Mediterrán udvarában

Július 21., hétfő 19 óraKözönségtalálkozó Fejős Évával az

Annabella Hotel Panoráma termé-ben

Július 23., szerda 21 óraKeresztes Ildikó koncertje a Balaton

Szabadidő Központban

Július 23., szerda 21 óraA prímásverseny résztvevőinek gála-

koncertje a Gyógy téren

Július 24., csütörtök 20 óraA Magyar Állami Operaház kórusának

hangversenye a Gyógy téren

Július 25., péntek 18.30 óraA gyulai Royal Dixieland koncertje a

Kisfaludy Színpadon

Július 25., péntek 20 óraA Magyar Állami Operaház operagálá-

ja a Gyógy téren

Július 25–augusztus 3.Dumafüred: a Dumaszínház előadásai

a Balaton Szabadidő Központban:25-én 20.00 Duma Jam: Aranyosi Péter

Kovács András Péter, Litkai Gergely26-án 18.30 és 21.00 All stars: Aranyosi

Péter, Hadházi László, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán

27-én 18.30 Akciós medve: Felméri Péter és a Szomszédnéni Produkci-ós Iroda közös estje; 21.00 Duma Szving: Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

Július 26., szombat 18 órátólAnna-báli éjszaka a Vaszary Galériá-

ban, a Jókai Mór Emlékházban és a Városi Múzeumban délután hattól éjfélig

Július 26., szombat 19 órától189. Anna-bál az Anna Grand hotelben

Július 26., szombat 20.30 óraA Reformkori Hagyományőrzők

bemutatója, a Balatonfüred Nép-táncegyüttes és a Valcer Táncstúdió műsora a Kisfaludy Színpadon

Július 26., szombat 22 óra

Utcabál a Vitorlás téren

NemesvámosJúlius 18., péntek 18 óra

Módri Györgyi és Szeles József

Orfeum című műsora a Házas-

ságkötő teremben, a belépés

ingyenes

Július 19., szombat 18.00–24.00 óraBalácai éjszakák – megidézett antik

Róma a Balaton mellett: kézműves foglalkozások, agyagozás, koron-gozás, hangszerkészítés, gyertya-öntés, kötélverés; Kabóca Játéktér, állatsimogató, pónilovaglás; bor-pincék, kistermelők bemutatkozá-sa; 18.15, 19.15, 22.45-kor tárlatveze-tések; 20.00 Cosmos trió koncert, hangszerbemutató; 22.00 Hestia fény- és tűzzsonglőr show

8630 Balatonboglár, Szabadság utca 19., 06 20/772-56-80, www.suprabalatontv.hu, Adásunk a UPC 502-es csatornáján látható!

Hétfő (07.21.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép,élő kapcsolásokkal 18.00 FejezetekMagyarország közlekedéstörténetéből,5. rész 18.30 Nagyítás – Vendég: DudásAttila mesterfodrász 19.00 Kapospont –hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30 Bala-toni utazás – ismeretterjesztő előadás-sorozat, 6. rész 20.00Vihar – amerikai akciófilm, Fsz.: Martin Sheen (12) 21.30 Lótbarlangja – ismeretterjesztő film 21.50 Falufejlesztés Ádán-don – Beszélgetés Pollák Tibor polgármesterrel 22.10 Éjsza-kai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Kedd (07.22.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Őseink hagyatéka – ismeretterjesztő film 18.30Solfatara vulkán – ismeretterjesztő film 19.00 Kapospont –hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30Mindenkinek jár az una-lom–standupcomedy,8. rész20.00Adoktor–szórakoztatóegészségügyiműsor, 1. rész20.30Tűzoltók–ausztrál filmso-rozat, 6. rész 21.20 Csörgő-lyuk – ismeretterjesztő film 22.00Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Szerda (07.23.)8.00–18.00Napközbenbalatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Pódium archív – Kolompos zenekar koncertje 18.30Baradla-barlang – ismeretterjesztő film 19.00 Kapospont –hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30 Mindentudás Egyete-me– ismeretterjesztő előadás 20.15 Etna – ismeretterjesztőfilm 20.40 Közéleti Kávéház – Vendég: Mármarosi Annamagyar vizsla tenyésztő 22.00 Éjszakai panoráma (benne:estiműsoraink ismétlése)

Csütörtök (07.24.)8.00–18.00Napközbenbalatoni körkép, élő kapcsolásokkal18.00 Kertszépítők – kertészeti magazin, 6. rész 18.30 Bala-toni programajánló – ismeretterjesztő film 18.40 Falufej-lesztés Ádándon – Beszélgetés Pollák Tibor polgármester-rel 19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sportmagazin 19.30Kápolnapusztai bivalyrezervátum – ismeretterjesztő film20.00 A suszter és a lángi gróf – portré egy cipészről 20.15 Afény felé – amerikai filmdráma, Fsz.: Linda Hamilton (12)22.00 Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Péntek (07.25.)8.00–18.00 Napközben balatoni körkép,élő kapcsolásokkal 18.00 Géniusz – kul-turális magazin 18.30 Balatoni program-ajánló 18.40 Ismerje meg a Balaton leg-jobb bor pincészeteit – Koltai Pincészet19.00 Kapospont – hírműsor 19.15 Sport-

magazin 19.30 Korzó – közéleti magazin 20.30 Sólyomszár-nyon – ismeretterjesztő film 21.00 Isten veled király! – ame-rikai vígjáték, Fsz.: Nick Nolte (12) 22.30 Éjszakai panoráma(benne: estiműsoraink ismétlése)

Szombat (07.26.)8.00–14.00Napközbenbalatoni körkép, élő kapcsolásokkal14.00 Szőlőhegyi kápolnák – ismeretterjesztő film 15.00Bodrogzug–ismeretterjesztő film15.30Kertszépítők6. rész–akertészkedésszépségeiés fortélyai16.00Nagyítás–Ven-dég: TernákGábor orvosprofesszor, világjárómisszionárius16.30 A damaszkuszi acél – ismeretterjesztő film 17.00BencZenészek – Vendégek: Szekeres Adrien, Pély Barna,Balázs Fecó 17.30Mindentudás egyeteme – ismeretterjesz-tő előadás 18.15 Partysztár 8. rész – zenés tehetségkutató18.45Stresszkezelésmunkahelyen–oktatófilm,1. rész19.15Miért pont az én lányom? – amerikai filmdráma, Fsz.: LindaGray (12) 20.45 Interjú Eszterházy Péter Kossuth-díjas íróval21.15 Éjszakai panoráma (benne: estiműsoraink ismétlése)

Vasárnap (07.27.)8.00–14.00Napközbenbalatoni körkép, élő kapcsolásokkal14.00 Bodrogzug – ismeretterjesztő film 14.30 Partysztár 8.rész – zenés tehetségkutató 15.00 Nagyítás – Vendég:Ternák Gábor orvos professzor, világjáró misszionárius15.30 BencZenészek – Vendégek: Szekeres Adrien, PélyBarna, Balázs Fecó 16.00 Stresszkezelés munkahelyen –oktatófilm,1. rész16.30Kertszépítők6. rész–akertészkedésszépségei és fortélyai 17.00 Szőlőhegyi kápolnák – ismeret-terjesztő film 18.00 A damaszkuszi acél – ismeretterjesztőfilm 18.30 Mindentudás egyeteme – ismeretterjesztő elő-adás 19.15 Miért pont az én lányom? – amerikai filmdráma,Fsz.: Linda Gray (12) 20.45 Interjú Eszterházy Péter Kossuth-díjas íróval 21.15 Éjszakai panoráma (benne: esti műsorainkismétlése) 13

3589

STABIL EPS80polisztirol lap 10 cm-es

www.langepitoanyag.hu

Ajánlatunk 07. 15-tõl 07. 31-ig érvényes! Az árak az áfát tartalmazzák.

LANG Építõanyag kereskedés8411 Veszprém-Kádárta, Gyõri u. 1.Tel.: 88/458-500, Fax: 88/[email protected]

Burkolóanyagok akcióban Szigetelõanyagok akcióbanLaminált padlóburkolat- Basic 6 mm-es natúr tölgy- Classic 7 mm-es- Prémium 8 mm-es

Classic 7 mm-es1.690 Ft/m2-tõl

Prémium 8 mm-es3.590 Ft/m2-tõl

6 mm-es

1.490 Ft/m2

Kaiserstein Taverna térkõ- terra színben- 6 cm vastag- 20x10, 20x20, 30x20 vegyesen

3.199 Ft/m2

Fa-mûanyag-kompozit teraszburkolat

9.990 Ft/m2

- különbözõ mintázattal,- egyszerû rögzítés- felületkezelést nem igényel- tartós, könnyen tisztítható- méretek: 30x30x2,2 cm- színek: vörösbarna, sötétbarna- az ár 5 m2-tõl érvényes- 11 db/m2

Rockwool Multirock10 cm kõzetgyapot- tûzhatlan- hangszigetelõ- öregedésgátló- páraáteresztõ- víztaszító

839 Ft/m2

GV35 S Bitumenesvízszigetelõ lemezek- többrétegû vízszigetelésekrétegenként

- tetõszigetelésekben, ahõszigetelés alatt elhelyezvepárafékezõ rétegként

- talajnedvesség,talajpára elleni szigetelésként

- 10 m2/tekercs 539 Ft/m2

1.598 Ft/m2

LANGÉPÍTÕANYAG KERESKEDÉS

132432D

133

73

213

37

32

133

73

213

36

96

PÉNZVISSZAFIZETÉSIGARANCIA

30 NAPOS

PPPPÉÉNZVVZ ISSSZZAAFIZETÉÉSII GGAA

RA

NCIAAA

INGYENESHALLÁSVIZSGÁLAT

MMMMIIN

DAA 29 SZAKÜZLLEETTBENN

IIINNNGYENEESS HHAALLLLÁÁSSVVIIZZ

SG

ÁLATT

HALLÓKÉSZÜLÉK-PRÓBAHORDÁS

22 HHÉT INGYENEESS

HALLÓKKÉÉSSZZÜÜLLÉÉKK-TTEESSZZTTZ ELÉ

S

INGYENESHALLÁSVIZSGÁLAT

RÉSZLETFIZETÉSIRÉSZLETFIZETÉSI RÉSZLETFIZETÉSI RÉSZLETFIZETÉSI RÉSZLETFIZETÉSI RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG

MMEGKÖNNYÍTJÜÜKK

AA VVÁÁSSÁÁRRLLÁÁSSTT

4 ÉV GARANCIA

NNNOOVAA

SSEENSE KKÉÉSZÜLÉÉKKEKREE

4444ÉÉV

GARRRAAANNNCCIIÁÁÁTT BBIIIZZZTTTTZ OOSÍTU

NKK

GEERSHALLÓKÉSZÜLÉK

www.geers.hu

INGYEN HÍVHATÓINFORMÁCIÓS VONAL

06-80/182-182

GEERS Hallókészülék SzaküzletVeszprém, Brusznyai u. 18-20. • Tel.: 88/889-101Nyitvatartási idő:hétfő, kedd, csütörtök: 8-16 óráig;szerda: 8-18 óráig; péntek: 8-14 óráigRendel: Dr. Hende Líviafül-orr-gégész,audiológus szakorvos

Page 4: Veszprémi 7 Nap Plusz - 2014. 07. 18

42014. július 18.

veszprémi PLUSZNAP

Pénzügyi tábor volt Alsóörsön

Az Econventio Egye-sület az Econventio Tesztben legaktívabb iskolák számára nyári pénzügyi tábort szer-vezett Alsóörsön az elmúlt héten.

Sápi Ákos, az egyesület el-nöke elmondta, egyesületüket pénzügyekkel foglalkozó szakemberek hozták létre 2010-ben azzal a céllal, a hét-köznapokban használható pénzügyi ismeretekkel segít-sék a 14–20 éves fiatalokat előadások, tréningek, táborok során. Az egyesület 2011-ben útjára indította az Econventio

Teszt című vetélkedőt, amely-nek célja a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítése, ezen túlmenően felmérni a korosz-tály pénzzel, sikerrel kapcso-latos attitűdjeit.

A 2014-es országos Econventio Teszt legjobban teljesítő iskolái között harma-dik helyezett lett a Veszprémi Közgazdasági Szakközépis-kola, és ők is meghívást kap-tak a táborba. Négy fő témát dolgozott fel a mostani tábor: a pénz-siker kérdése, adózás és a közteherviselés témája, a biztosítás, illetve az öngon-doskodás és befektetés téma-köre. A rendezvényt a NAV és az ÁSZ is támogatta és szak-mai napot tartott a héten. Hauzler

A rendezvényen látványos bemutatót is tartottak a résztvevőknek

Fotó: Hauzler

Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.

Bővebb információ szolgáltatásainkról:www.spaheviz.hu • [email protected] • (+36) 83 342 830

A tóparti Festetics Fürdőház a kényeztető és wellness szolgáltatásokon túl aprevenciós csomagok, speciális gyógymódok széles palettáját kínálja Önnek!

A nyáron is egyedülállóHévízi Gyógytócsak Önre vár!

ÚjdonsáG!Hévízi iszapmasszázs:

20 perc: 4 500 Ft30 perc : 6 300 Ft

Ha idelátogat, nemcsak a gyógyvíz simogatását és afestői környezet relaxáló, fantasztikus hangulatát élvezheti.

Számos vitalizáló, energetizáló szolgáltatás is rendelkezésére áll:sóbarlang, iszapmedence, parkfitnesz pálya és fitnesz terem.

Veszprém, Mikszáth K. u. 3.Tel.: 06-20/396-9005 Tel./fax: 88/400-211

E-mail: [email protected] Web: www.nagyablak.comNyitva: H-P: 8.30–17.30-ig, Szo.: 8.30-12.00-ig

3 rétegű üvegre

EXTRA akciók!

Redőnyök,szúnyoghálók,

napellenzők

Fehér műanyag ablakához a külső párkány

INGYEN!Részletek az üzletben!

133

701

Fa ablakok, ajtók 3 rétegű üvegezéssel is

Szekcionált garázskapukegyedi méretben is153 000 Ft-tól

Az akció 07. 31-ig tart!

1% híján elengedjükaz ablakok árának felét!!!engedmény

-49%

Akció!

Beltéri ajtók

egyediméretben is!

NAGY ABLAKNyílászáró Szaküzlet

Page 5: Veszprémi 7 Nap Plusz - 2014. 07. 18

2014. július 18.5veszprémi PLUSZNAP

AJKA ...azélhetőváros

Fenyvesi Zoltán a jobboldali jelöltTöbb település, köztük Ajka polgármesterjelölt-jét is bemutatta dr. Kovács Zoltán, a megyei választmány elnöke a közelmúltban Pápán.

Ajkán Fenyvesi Zoltán lesz a jelölt, aki pedagógus végzettségű és 16 évig volt önkormányzati képviselő a városban.

Jelölését Fülöp Zol-tán,  az ajkai 7-es körzet kormánypárti önkormány-zati képviselője így kommen-tálta: – Fenyvesi Zoltán kor-mánypárti politikusként

húsz éve dolgozik a közélet-ben, és a polgármesteri programjának ismertetése előtt már nyugodtan elmond-hatjuk, győzelme esetén mindent el fog követni annak érdekében, hogy a kormány-nyal szinkronban a pályáza-ti pénzek Ajkára hozataláért lobbizzon, a fejlesztések, be-ruházások és felújítások vá-

rosunkban megtörténjenek. Ha nyer a választáson, ő a munkáját szolgálatnak te-kinti, Ajka város életének jobbá tételén szeretne mun-kálkodni. Tehát használni akar a városnak, s nem egyénileg tündökölni. Azt az életet éli, mint a környezeté-ben élő emberek, akik egyre jobban érzik majd, hogy kö-zülük való. Ajka város prob-lémáit szívügyének tekinti, és hosszú úton képes fára-dozni a gyümölcsök érlelé-sén. Tollár – MáTyus

Kártérítés az áldozatoknakJogerősen 400 ezer forint nem vagyoni kártérítést

ítélt meg egy, a 2010-es vörösiszap-katasztrófa áldoza-tainak mentésében részt vevő férfinak a Győri Ítélő-tábla, helybenhagyva a Veszprémi Törvényszék első fokú döntését.

Zámbó Tamás tanácsvezető bíró az ítélet indokolá-sában elmondta: azért utasították el a Magyar Alumí-nium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. hatályon kívül helyezést vagy a kártérítés törlését kérő felleb-bezését, mert a cég arra hivatkozott, hogy első fokon nem kellő szakértői anyag birtokában született dön-tés. Márpedig olyan ügyekben, amelyekben a közvéle-mény számára is egyértelmű kár keletkezett, erre nin-csen szükség.

A tárgyaláson elhangzott: Poór Zoltán, felesége és közös cégük összesen hétmillió forintra perelték a Mal Zrt.-t és a regionális vízügyi igazgatóságot azért, mert devecseri ingatlanuk a 2010 októberében bekö-vetkezett katasztrófa miatt jelentősen veszített érté-kéből, illetve büféjük és használtruha-üzletük forgal-ma is jelentősen megcsappant. MTI

133

73

8

VégellenőrFeladat: Öntvények felületellenőrzése,

megmunkálása3 és folyamatos műszak

Betanított gépkezelőFeladat: Öntő- és megmunkáló gépek

kezelése3 és folyamatos műszak

olVasztárFeltétel: Targoncavezetői jogosítvány

szükséges3 és folyamatos műszak

operátorFeladat: Összeszerelői feladatok

3 műszakos munkarend

sMt operátor,SMT gépbeállíTóFeltétel: a technológiában való jártasság

Versenyképes bér, egyéb juttatások

DIák MUnkaleHetőségMosodai betanított munka

SEGÍTÜNK KIJUTNIAZ ÁLLÁSKERESÉSÚTVESZTŐJÉBŐL!

aMennyIBen felkeltettük érDeklőDését, jelentkezzen!

ajka

www.hrcaravan.hu

Regisztráljon és böngésszen

álláskereső oldalunkon!

www.hrcampus.hu

Diákoknak szóló munka-

lehetőségekért látogasson ide!

8400 Ajka, Móra Ferenc u. [email protected]• +36 30 332 5468

Ha fagylalt, akkor

Héliosz cukrászda!friss olasz főzött fagylaltok,diabetikus fagylaltok, fagylaltkelyHekJeges kávé, kávékülönlegességek

Héliosz cukrászdaNyitva tartás: 8–21 óráigAjka, Szabadság tér 20.

diabetikus fagylaltok, fagylaltkelyHekdiabetikus fagylaltok, fagylaltkelyHek

133

743

Onlineaukció

› Regisztrálj a rendszerbe!

› licitálj a kívánt termékekre!

› Juss hozzá jóval olcsóbban

álmaidhoz, vágyaidhoz!

a Pannon lapokTársasága

aukciós portálja

2014.július23-29.licitzárás:

2014. július 29.19 órától

Része a megtakarításnak!

Page 6: Veszprémi 7 Nap Plusz - 2014. 07. 18

2014. július 18.6 veszprémi PLUSZNAP

KörnyezetünK szolgálatában! Kérdezzen tőlünk Ön is! [email protected]

Kedvező parkolási díj: 100 Ft/óra

LegoLcsóbbparkoLása bagoLyvári

parkoLóházban!

Veszprémben, a belvárosban (Lovassy Gimnáziummal szemben)Veszprémben, a belvárosban (Lovassy Gimnáziummal szemben)Veszprémben, a belvárosban (Lovassy Gimnáziummal szemben)Veszprémben, a belvárosban (Lovassy Gimnáziummal szemben)Veszprémben, a belvárosban (Lovassy Gimnáziummal szemben)

130

79

5

akció!1 megjelenést fizet,

2 megjelenést kap 2 újságban!Részletekért forduljon: Veszprémi Hirdető Iroda Kft.,

8200 Veszprém, Kossuth. L. u. 6. • Húszemeletes kereskedelmi félemelet 06/88/423-639

veszprémi |

a négyszáz hazai induló mel­

lett mintegy kétszázan képvi­

seltették magukat külföldről is

Kovács Petra lett a ballagók szépea veszprémi Kovács Petra lett

lapunk Ballagók szépe szavazá­

sának összesített győztese, a

második Horváth Eszter, a har­

madik Király Edina lett, a fiúk

közt pedig Horváth Gergely

végzett az élen.Mátyus

Hetedszer zajlotta Tavaszi Játékok Szoborral

akció!PLUSZ

veszprémi | MEGYEI InGYEnES köZéLEtI hEtILaPPLUSZTovábbvinni a fűzfői főorvos emlékét

Továbbvinni a fűzfői főorvos emlékét

Dr. Szlivka János nevét vette fel a balatonfűzfői üzemorvosi rendelő az elmúlt héten

Dr. Szlivka János nevét vette fel a balatonfűzfői üzemorvosi rendelő az elmúlt héten

Dr. Szlivka János nevét vette fel a balatonfűzfői üzemorvosi rendelő az elmúlt héten

Dr. Szlivka János nevét vette fel a balatonfűzfői üzemorvosi rendelő az elmúlt héten

a négyszáz hazai induló mel­

lett mintegy kétszázan képvi­

seltették magukat külföldről is

a közelmúltban hetedszer meg­

rendezett tavaszi Játékok össz­

művészeti fesztiválon Veszp­

rémben.

NM

a Tavaszi Játékok SzoborralemlékeznekBujtor istván élete,

kultúrában, sportban be­

töltött szerepe sok érté­

ket hordoz, amelyek ben­

nünket is gazdagítanak

– mondta Halász János

kultúráért felelős állam­

titkár vasárnap a Bujtor

istván emlékére állított

szobor avatásán Bala­

tonfüreden.amikor szobrot állí­

tunk, jelet hagyunk az

utókornak, egy helyszín,

Fotó: Mátyus

Továbbvinni a fűzfői főorvos emlékét

Továbbvinni a fűzfői főorvos emlékét

Dr. Szlivka János nevét vette fel a balatonfűzfői üzemorvosi rendelő az elmúlt héten

Dr. Szlivka János nevét vette fel a balatonfűzfői üzemorvosi rendelő az elmúlt héten

veszprémi nap

2013. május 10. • XIX. évfolyam 18. szám

ingyenes városi közéleti hetilap

A veszprémi Czvetkó Nikolett úgy érzi, megtalálta a helyét a száguldó cirkusz világában 16. oldal

Kitüntetéseketis átadtak

A HÉT TÉMÁJA

A Séd völgyében rende-

zett közös rendőrségi és

zett közös rendőrségi és

zett közös rendőrségi és

zett közös rendőrségi és

zett közös rendőrségi és

zett közös rendőrségi és

katasztrófavédelmi csalá-

Elkezdődtek a vizsgák

Petra lett a ballagók szépe idéna veszprémi Kovács

Petra lett lapunk Balla­

gók szépe szavazásá­

nak összesített győzte­

nak összesített győzte­

nak összesített győzte­akció!

ÁLLÁST KÍNÁL

HBS Elektrobau GmbHvillanyszerelőket keres

németországi munkára18–25 éves kor között.

Villanyszerelői végzettség nem szükséges.Nyelvi és szakmai képzéstingyenesen biztosítunk

Jelentkezni lehet: [email protected]és 06-70-327-7603

1311

07

Magyar-német házaspár Mün-chenhez közel segítséget keresgyermekfelügyeletre (3 és 5 év)és háztartási munkában valótámogatásra, lehetőség szerintaugusztus közepétől. Ingyeneslakhatás és étkezés a családnálbiztosítva. Alapfokú németnyelvtudás előny. Érdeklődni17 óra után: 06-30-200-2765

Veszprém építőipari cég ad-minisztratív munkára kereshölgy munkatársat, építő-iparban szerzett tapasztalatelőny. Fényképes önéletraj-zokat az [email protected] címre küldjék.

3,5t-7t teherautóra sofőr-rako-dót, rakodót keresünk fő- ésrészmunkaidőbe. „E" kat. jogo-sítvány előny. Fényképes öné-letrajzot telefonszámmal azalábbi címre kérünk:[email protected]

Veszprémi cég dekoratőrt keres.Feltétel: többéves szakmai gya-korlat és a grafikai programokismerete. Szakmai önéletrajzota [email protected] címrevárjuk!

Alsóörsi Büfébe Keresek fa-gyislányt, szakácskisegítőt,pultoslányt, gyrososfiút,Érd: 06/704099376

Felújított, napokban nyíló „Édenszépségsziget”-ben fodrászok-nak, műkörmösnek Veszprém-ben hely kiadó. Érdeklődni: 06-70-246-4087

Építőipari cég felvételt hirdet fes-tő és kőműves szakmunkásokszámára (bejelentett munkavi-szony) Érd. 06-30-9465-742

Konyhai kisegítőt keresünk!Veszprémben, éves állás! Mun-kaidő 12:00-22:00! Érdeklődni:70-943-5929

Karosszérialakatost személy-gépkocsik javítására felveszek(kezdőt is) nemesvámosi mun-kahelyre. 06-30-2377-692

Konyhai kisegítőt keresünkveszprémi éves munkahelyre.Érd: 30-9364-366

NYARALÓ

Balatonalmádi Kakukk-közbentöbbgenerációs nyaraló csen-des zsákutcában, rendezettkerttel, kiülővel eladó. Irányár:20.000.000 +36-30-292-7860

Felsőörs, Kishegyen bekerített te-lek nyaralóval, víz-villany van.Gyönyörű panorámával eladó.06-30-622-5595

CSALÁDI HÁZ

Veszprémben, belvároshoz kö-zel, szépen karbantartott54nm-es kertes családi házdupla fűtési rendszerrel, faház-zal, műhellyel eladó. 20-563-6786

Veszprémben az Arany János ut-cában, nyugodt, csendes he-lyen 100nm-es családiház ga-rázzsal, pincével 740nm-en el-adó. 06-30-376-5820

Telekáron Gyulafirátóton három-szobás felújítandó családi ház+garázs 780nm-es telken eladó06-70-320-1196

Gyulafirátóton kétszobás, jó álla-potú, gondozott családi ház el-adó (kétszobás téglalakást be-számítok) 06-70-320-1196

Veszprémtől 15km-re 62nm-escsaládi ház eladó. 4.900.000Ftirányáron. Akár részletre [email protected]

Nagyvázsonyban, Kinizsi-vár kö-zelében családi ház kerttel,melléképületekkel eladó. Érd:30-855-3386

Veszprém, Dózsavárosban 2,5szobás társasház, teljesen fel-újítva, tulajdonostól eladó. Ár:12,8 M 20-579-4717

Mobil ingatlanirodaTel.: 88/329-190, 30/904-2007 • www.mobilugynokseg.hu 13

1010

Veszprémben belvárosi, csendesutcában családi ház eladó.289nm telken 06-30-282-7033

Felújított déli szélső sorház ga-rázzsal 20.900.000 Ft-ért eladó.06-20-427-0946

Hidegkúton 2,5 szobás ház kert-tel eladó 10M Ft-ért 88-406-888, 06-30-218-0000

Eladó tehermentes családi ház!Veszprém egyik csendes ré-szén. Tel: 06-30-839-6420

Litéren 6éves 120nm-es családiház eladó. Veszprémi sorházcsere érdekel. 30-469-0898

TELEK

Eladó Ajkán a Kórház-dombonpanorámás építési telek kedve-ző áron. A terület részletes sza-bályozási tervvel rendelkezik.A közművek a telekhatáronvannak. Érd: 30-369-3920

Lovason, örökpanorámás1235nm szőlő, kis nyaralóval,tulajdonostól, sürgősen eladó!Iá: 9,5millió. 06/70/320-1470

Balatonakali központjában, a Ba-latontól 5 percre 780nm-es épí-tési telek eladó. 06-20-959-1722

Alkalmi vétel! Márkón 1450nm-esépítési telek eladó. 06-70-320-1196

Gyulafirátóton Hajmáskéri út 22-ben 1100nm telek eladó. Irány-ár: 4,9M 06-88-781-520

LAKÁS

Papkeszi ligetes részén a Cholor-kémia lakótelepen 4 lakásosépületben, földszinti 2 szobaösszkomfortos lakás felújítva,konvektoros fűtéssel azonnalbeköltözhetően 3.2 M Ft-ért el-adó. A lakáshoz elő- és hátsókert is tartozik.40 nm-es pinceis van. Érd: 88-329-190; 30-904-2007

Veszprém, József Attila utcábanúj szigetelésű társasházban68nm-es 2.emeleti téglalakás újnyílászárókkal, zárt udvarbankülön autóbeállóval tulajdo-nostól 13,8 M Ft-ért eladó. Tel:06-70-320-1618, 06-70-320-1661

Endrődin 50nm-es, felújított,azonnal beköltözhető kétszo-bás lakás keresi új tulajdonosát.06-20-911-4186, 06-20-911-7278

Egyetemvárosban 43nm másfélszoba+étkezős, napfényes, par-kettás, erkélyes lakás tulajdo-nostól tehermentesen eladó88/408-987,20/396-3911

Veszprém, Egyetem városrész-ben 1 szobás első emeleti erké-lyes téglalakás eladó. Irányár:5.700.000Ft Tel: 06-20-2149-555

Cholnoky zöldöveztében tulajdo-nostól 1+3-as II. emeleti, beépí-tett erkélyű, műanyag, hőszige-telt nyílászárókkal, központihelyen eladó. 30-621-0887

Veszprém frekventált helyén,a Stadion úton I.em-i, 53nm,kétszobás társasházi téglalakásműanyag ablakokkal eladó.Irányár 9,9M +36-30-9467-147

Zöldövezeti veszprémi hőszige-telt kétszobás földszinti egyedi-fűtésű lakás csendes, nyugodtkörnyezetben eladó. 8,5 M 20-352-7662

Cserhát lakótelepen 1.emeletenmásfélszobás téglalakás eladómagánszemélytől. Irányár:8.600.000Ft 70-277-7823

Lóczy utcában 70nm-es, 3 különnyiló szoba+étkezős, 2.emeleti,erkélyes lakás eladó 9,5M. 06-20-357-4780

Vennék eladó kertkapcsolatos la-kást Veszprémben a Vécsey Ká-roly utcában, saját részre. Érd:06-30-429-1815

Veszprém, Wartha Vince utcában1 szobás, erkélyes téglalakás el-adó. Befektetésnek, kiadásra iskiváló! 06-20-2149-555

Veszprém Hajlat utcai zártudva-ros lakóparkban I. em., 33nmgarzonlakás eladó. 30-342-7881

Veszprémi 1+3félszobás Egry J. u.panelprogramban felújított la-kás szeptemberi költözéssel el-adó. Érd: 06-30-244-0188

Cholnokyn lábasházban 4.em.72nm háromszobás lakás el-adó, részben felújított. 20-565-5280

Takácskertben eladó bútorozott,luxuskivitelű háromszobás, 1.emeleti lakás 2 erkéllyel. 06-30-235-5910

Eladó tehermentes 1,5 szobás la-kás Veszprémben. Tel: 06-30-839-6420

Egryn 2 és félszobás 3. emeletitéglalakás eladó. Telefon: 06-70-4323-140

Veszprémben Csikász Imre út 5.,I.em. 46nm lakás tulajdonostóleladó. 20-497-5422

Gyártósori operátorokat keresünk veszprémi munkavégzési hellyel, nemzetközi partnercégünk részére.

• Feltételek: jó kézügyesség, precizitás, megbízhatóság.

• Amit nyújtunk: hosszú távú munkalehetőség, kiemelt juttatások, kulturált munkakörnyezet.

Jelentkezés: [email protected] e-mail címre küldött önéletrajzzal.

Érdeklődni: +36 70 6655 251

1310

76

Munkatársakat keresünkaz alábbi pozíciókba:

• Munkaügyimunkatárs (bérszámfejtővégzettséggel és/vagytapasztalattal) • HRasszisztens (diákmunka)

• Raktáros-targoncás • Operátor/gépkezelő

Jelentkezés: [email protected] e-mailcímreküldöttönéletrajzzal

Érdeklődni:20/6655-251

Page 7: Veszprémi 7 Nap Plusz - 2014. 07. 18

2014. július 18.7veszprémi PLUSZNAP

Veszek festmény, kitüntetést, jel-vényt, régi pénzt. Antik Veszp-rém (Zöldház) 06-20-9226-606

Keveset használt masszázsfotelés lábmasszírozó áron alul el-adó. 06-30-360-9856

Herendit, ezüstöt, régiséget vásá-rolok. dr. Sági 06-30-956-1188

OKTATÁS

TERMÉSZET-GYÓGYÁSZ

és

EGÉSZSÉGÜGYalaptanfolyam indul hamarosan.

Szaktanfolyamaink:Reflexológia, Kineziológia,

Fülakupunktúrás addiktológia,Akupresszúra, AFT,Bach-virágterápia,

Talpmasszőr, Thai masszőr

Várom előzetes jelentkezésüket!

Érd.: 20-9-440984www.mariannatourist.hu,

[email protected] 1310

43

A Pannon Egyetem Testneve-lési és Sport Intézete ön-költséges „Sportedző” vizs-gafelkészítő képzést indítszeptemberben. A képzéselvégzése után állami vég-zettséget adó OKJ-s Sport-edző szakmai vizsgát teheta hallgató. Részletes infor-máció és a jelentkezési lapmegtalálható a http://sport.uni-pannon.hu/index.php/hu/tsi/hireink linken.

Személy- és vagyonőrképzést in-dítunk részletfizetési lehető-séggel július 17-én. www.sedinfo.hu (AL000313/2014) Ér-deklődni: 30-9129-516

Matematika pótvizsgára felkészí-tés Kiss Miklós magántanárnálVeszprémben. Tel: 36-70-218-9016

ÁLLAT - NÖVÉNY

8db 10 hetes malac eladó. 15.000Ft/db Érd: 06-20-416-3052

TÁRSKERESÉS

Társközvetítő (Harmónia) Veszp-rém központjában szeretettelvárja ügyfeleit! 06-30-281-0881„Kedvezmény” [email protected]

35éves józanéletű lakással ésmunkahellyel rendelkező fiatal-ember komoly kapcsolatot ke-res. 06-30-554-6633

BÚTOR

Költözés miatt elegáns bútorokmegkímélt állapotban, vala-mint festmény, könyvgyűjte-mény stb. eladó! Tel: 06-30-8805-926

Kétszemélyes ággyá kinyithatókanapé, 2 fotellal, jó állapotbaneladó. Irányár: 25.000 06-20-212-5356

GUMISZERVIZDongó Gumiszerviz

Új, használt felnik, gumiabroncsok forgalmazásaGépjármû és motorkerékpár

gumiabroncsok szerelése, centrírozása, javításaVeszprém, Ibolya u. 4. Tel.: 30/916-1733Nyitva: 8.00–17 óráig, Szo: 8.00–12 óráig

FOLYAMATOS AKCIÓK!Részletekaszervizben.

1310

66

130

32

9

AkciósApróhirdetésétfelAdhAtjA:

Veszprémi Hirdető IrodaVeszprém, Kossuth u. 6.

(húszemeletes félemeletén) 88/423-639E-mail: [email protected]

megújuló újságok,megújuló lehetőségek

Nagyobb terjeszési területen,

13 településenérheti el olvasóinkat!

tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóAlsó tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóAlsóö tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóörs, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Bala tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Balatonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Bala tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Balatonfüred, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonfüred, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonfüred, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóAlsó tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsóö tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó rs, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Bala tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonalmádi, tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó Bala tonfüred, Balatonalmádi, Balars, öAlsó tonfüred, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalaBala rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalaBala rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalatonf rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalatonfűzfő, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala zfő, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Bánd, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Bánd, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Csopak, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Csopak, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Csopak, Felső rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Felső rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Felsőörs, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalaBala rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBalatonf rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala ű rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala zfő, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Bánd, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Csopak, rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala Felső rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala ö rs, öFelsőCsopak, Bánd, zfő, űtonfBala rs,

Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, HeHerend, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, Herend, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, Herend, Litér Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Litér Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Litér, Márkó, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Márkó, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Márkó, Nemesvámos, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, HeHe Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, Herend, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Litér Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He , Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Márkó, Nemesvámos, Márkó, , Litérrend, He Nemesvámos,otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirálysza otaVárpalbadja, SzentkirályszaSzentkirályszabadja, otaVárpalbadja, Szentkirályszabadja, otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza VárpalotaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza VárpalotaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza otaVárpalbadja, Szentkirálysza

ALBÉRLET KÍNÁLAT

Veszprémben a Vécsey Károly ut-cában kertkapcsolatos 36nm-es lakás kiadó. Érd: 30-645-2917

Kétszobás, bútorozatlan, erkélyeslakás kiadó a Haszkovón. Tel:06-30-616-9901

08

09

78

65

Érd: 88/561-770,www.schvederoktatas.huSchvéder Oktatási Központ

Targoncavezető,Emelőgépkezelő, Emelőgépkezelő,Emelőgépkezelő, Emelőgépkezelő,

Földmunkagépkezelő;

Aranykalászos gazda(100%-os támogatással)

Induló tanfOlyamaInK:

(Fny

sz.:

19

-02

00

-05

; AL-

03

90

)(F

nysz

.:1

9-0

20

0-0

5;A

L-0

39

0)

(Fny

sz.:

19

-02

00

-05

; AL-

03

90

)(F

nysz

.: 1

9-0

20

0-0

5; A

L-0

39

0)

1310

76

(nyilv.szám:00777-2012)

ÉRDEKLŐDNI:06-30/ 30-21-487

MASSZŐRKÉPZÉSMASSZŐRKÉPZÉS (svéd- és nyirokmasszázs)indul Veszprémben július 24-től, Tapolcán július 26-tólVeszprémben július 24-től, Tapolcán július 26-tólMUNKAVÁLLALÁSRA alkalmas itthon és az uniósMUNKAVÁLLALÁSRA alkalmas itthon és az uniósországokban is (az oklevél több nyelvű)országokban is (az oklevél több nyelvű)ÁRA: Svédmasszázs 40.000 FtÁRA: Svédmasszázs 40.000 Ft(kedvezmények, részletfi zetés)(kedvezmények, részletfi zetés)Nyirokmasszázs 45.000 Ft(kedvezmények, részletfi zetés)

NYÁRI AKCIÓ!

VÁLLALKOZÁS

Érrendszeri szűrővizsgálatkeddenként 14-18 óráig. Dí-ja: 1.500 Ft. Jelentkezzen bemost! Veszprém, Budapestút 8. SZMT 06-30/426-2994Érterápia Centrum

Tarot kártyajóslás, hajgyógyá-szat Veszprémben. Fordul-jon hozzám bizalommal. 06-30-790-1419, [email protected]

Idősek életviteli segítését vállal-juk Veszprém és körzetébenotthonukban. Elérhetőségek:(30) 393-97-98, www.segitokez.ewk.hu

REHAU műanyag nyílászárókértékesítése Profil 2000 Kft.30-937-8894

Fogsorjavítás! Ha bajban van,hívjon bizalommal VeszprémCserhát ltp.5/B 06-20-932-7781

Március 15-ben felújított 1,5 szo-bás lakás kaucióval kiadó. Tel:30-912-6079

Szol­gál­ta­tóika­ta­l­ógus

Egry lakótelepen másfél szobás,erkélyes, klímás panellakás el-adó. Érdeklődni: 30-856-0516

ÜZLET

Üzlethelyiség a Stromfeld utcá-ban, forgalmas helyen eladó.Érdeklődni: 30-9129-516

ALBÉRLET KERESÉS

Cholnoky utcában eladnám üz-lethelyiségemet. Érdeklődni:30-9737-275

Veszprémben vagy környező te-lepülésen bérelnék bútorozat-lan egy-másfélszobás kislakást,esetleg kétszobás lakást meg-bízhatóan, hosszútávon! Min-den megoldás érdekel! Tel: 06-30-880-5926

Keresek Veszprémben 1-1,5 szo-bás bútorozatlan kiadó laká[email protected], SMS 06-30-9388-386

INGATLAN

Veszprém belvárosiúj építésű

lakások és üzletekTel: 30-620-2927

www.kapellaingatlan.hu

1312

55

www.nivoingatlan.huÜgyeleti tel: 70/3-800-323

1287

31

GARÁZS

Keresek kiadó garázst az Egry ltp-en motorkerékpár részére. 06-70-206-6102

Garázs kiadó hosszú távra, Veszp-rém, Munkácsy u. Érd: 325-451

1310

54

AUTÓ/MOTOR

Alvázvédelem, üregvédelem ga-ranciával. Karosszériajavítás, fé-nyezés, Cascos önrész átválla-lással Veszprémben. 06-70-3342-976

Michelin 185, 60, 15-ös gumi 4dbeladó. 06-30-622-5889

VEGYES

Július 15-től 21-ig Cserkeszőlőna fürdő mellett kétágyas szoba-foglalást betegség miatt elad-nánk. 6 éj/fő 20.000 Ft+idegen-forg. adó. 88-458-144, 06-30-238-3825

AUTÓÜVEG

Schiedel kémény építkezésbőlmegmaradt, minden tartozéká-val, kompletten eladó. Ár:110.000Ft Tel.:06-20-472-4590

AUTÓÜVEGAzonnali cascos üvegkárfelvétel!Veszprém, Aulich L. u. 9. (Elektro Center mellett)www.autouvegveszprem.hu

tel.: 06-30-39-36-200131075

Alig használt Vaillant típusú PB-gázas vízmelegítő és majdnemúj sebváltós férfi kerékpár el-adó 06-70-256-8864

Page 8: Veszprémi 7 Nap Plusz - 2014. 07. 18

2014. július 18.8 veszprémi PLUSZNAP

Autóbusszal ütközött

Egy másik gépkocsira kiadott forgalmi rendszám volt felszerelve arra az autóra, amely egy me-netrend szerinti busszal ütközött július 12-én 10 óra körüli időben a Zirc-Tündérmajorhoz vezető kereszteződésnél.

A rendelkezésre álló adatok szerint B. Milán 25 éves zirci lakos a testvére tulajdonát ké-pező személygépkocsival közle-kedett Pálihálás felől Zirc-Tündérmajor irányába, ahol jobbra kanyarodott, majd áttért az úttest bal oldalára, ahol neki-ütközött a szemből közlekedő menetrend szerinti távolsági autóbusznak.

A helyszínre kiérkező rend-őrök megállapították, hogy a B. Milán által vezetett gépkocsira

egy másik autóra kiadott forgal-mi rendszámot szereltek fel, a sofőrnél pedig az alkoholszonda szeszesital-fogyasztást is jel-zett. Ezért amellett, hogy egye-di azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megala-pozott gyanúja miatt gyanúsí-tottként hallgatták ki, járműve-zetés ittas állapotban vétség el-követésének gyanúja miatt is feljelentést tettek vele szemben, míg a jogosítványát a baleset helyszínén bevonták.

A személygépkocsi a menetrend szerint közlekedő busznak hajtott

KIEMELTMÉDIAPARTNER

PSSSZT!NÉGYPECSÉTESTITOK:A MOL ECO+ AUTÓGÁZZAL MOST AUTÓGÁZZAL MOST DACIA DUSTER LPG-T NYERHET!-T NYERHET!Tankoljon négyszer 20 liter eco+ Autógázt, Autógázt, gyűjtsön össze négy pecsétet és nyerjen!gyűjtsön össze négy pecsétet és nyerjen!

TOVÁBBI NYEREMÉNYEK:

• 10 db 25000 Ft értékű MOL Blue üzemanyagkártya • 10 db 25000 Ft értékű MOL Blue üzemanyagkártya • 30 db egy éves „Az Autó” magazin előfizetés

További részletek a www.mol.hu | Aktuális akciók weboldalon.A nyereményjáték 2014. július 1. és augusztus 31. között tart. 13

37

28

Végre itt a szünidő, vége az iskolának! Nem kell mindennap házi feladatot készíteni, és a szülői szigor is meg-enyhül erre az időszakra. Felborul a napi megszokott iskolai rutin, és a fiataloknak több szabadidejük vana barátokra, a játékra, valamint az otthoni kikapcsolódásra is. A változatos televíziós kínálatból és onlinetartalmakból válogatva ilyenkor sok lehetőség nyílik a szórakozásra, ugyanakkor megfelelő felügyelet nélkül akiskorúak a számukra káros tartalmakhoz is hozzáférhetnek. A szülők szeretnének megadni minden jót gyer-mekeiknek, egyben akkor is gondoskodni róluk és vigyázni rájuk, amikor nincsenek velük. Az Invitel felelősvállalatként hasznos megoldásokat nyújt a virtuális világ biztonságos felfedezéséhez.

BIztoNságos szörFözésMamár szinte elképzelhetetlen az élet internet nélkül, amely-nek a fiatal korosztály az egyik legaktívabb használója. A vi-lágháló által nyújtott szabadság azonban veszélyeket is rejtmagában, amelyektől a szülők biztonságban szeretnék tudnigyermekeiket. Az Invitel feladatának tekinti, hogy az onlineelérhető értékes tudást és szórakoztató tartalmat a kisko-rúak a lehető legbiztonságosabb környezetben fedezhessék

fel, ezért – a vonatkozó jogszabályi előírásoknak is megfelelve– ingyenesen letölthető és díjmentesen használható, magyarnyelvű szűrőszoftvereket is elérhetővé tett honlapján. Aprogrammal a szülők egyszerűen megóvhatják gyermekeiketa károsnak ítélt internetes oldalaktól, valamint figyelemmelkövethetik online tevékenységüket, sőt akár a weben töl-tött időt is korlátozhatják. Az Invitel – az ingyenesen hoz-záférhető szűrőszoftverek mellett – az egyik legismertebbinternetbiztonsági céggel együttműködve csekély havi díjértkínál a bevett víruskereső alapszolgáltatások mellett valósidejű vírusvédelmet, illetve a biztonságos online pénzügye-ket támogató és gyermekvédelmi funkciókat egy csomagbantartalmazó komplex megoldást is. Az ajánlott gyermekvédelmimegoldások használata mellett azonban nélkülözhetetlen azis, hogy a szülők folyamatosan és eredményesen kommuni-káljanak gyermekeikkel a tudatos internetes tartalomfogyasz-tásról, valamint az online térben rájuk leselkedő veszélyekrőlés az azok elleni hatékony védekezésről.

goNdtAlAN téVézés hAtárok köztAz anyukák és apukák nyáron a tévé előtt töltött időt is la-zábban kezelik, és a fiatalok olykor felügyelet nélkül váltogat-hatják a csatornákat. Mivel a kisgyermekek önállóan sokszormég nem képesek megállapítani, melyik műsor a megfelelőszámukra, az elővigyázatosság ezen a területen is fontos.Ilyenkor jön jól egy olyan eszköz, amely a szülők távollétébenautomatikusan szabályozza, hogy gyermekeik milyen műsor-hoz férhetnek hozzá. Az Invitel digitálistévé-szolgáltatásaalapfunkcióként tartalmazza a gyerekzár funkciót, ami alegtöbb veszéllyel szemben védelmet nyújt. A szolgáltatássalcsupán pár gombnyomással letiltható bármely televíziós csa-torna, de akár műsorszinten is szabályozható, hogy milyenkorhatáros tartalmakhoz férhetnek hozzá a fiatalok.Ennek a két megoldásnak a használatával a nyár gondta-lan és felhőtlen lesz az egész család számára, miközbenélménygazdag marad a kicsiknek, akik kedvükre válogathatnaka színes és egyben biztonságos kínálatból.

további információ: www.invitel.hu

Nyári gyermekfelügyelet a képernyő előtt isAz Invitel akkor is vigyáz gyermekére, ha Ön épp nincs otthon vele

Távlatokat nyitunk

132

59

4