72

VIP KATALOGUS

Embed Size (px)

DESCRIPTION

VIP KATALOGUS

Citation preview

Kedves Érdeklődő!

Örömünkre szolgál, hogy figyelmébe ajánlhatjuk irodánk 2013 évi Exclusive katalógusát.

Ezzel együtt engedje meg, hogy néhány szóban bemutassuk Önnek utazási irodánkat. A Green Travel nyári üdülésekre, egzotikus utazásokra és szervezett hétvégi városlátogatásokra specializálódott. Utaztatási filozófiánk lényege, hogy vendégeink a lehető legjobb minőségben tölthessék el a pihenés napjait, illetve, hogy a minőségi kikapcsolódáshoz méltányos áron juthassanak hozzá. Büszkék vagyunk arra, hogy közel tíz éves működésünk alatt már több tízezer elégedett ügyfelet szolgálhattunk ki. Folyamatos növekedésünket elsősorban a visszatérő és elégedett utasainknak köszönhetjük.

Utasaink elvárásaihoz igazodva folyamatosan bővítjük utazási palettánkat, magyarországi partnerirodáink számát, hogy ügyfeleink kívánságait, igényeit minél pontosabban teljesíteni tudjuk. Jelenleg több mint 600 magyarországi partnerirodánkon keresztül, azonos feltételek mellett lehet jelentkezni programjainkra.

Exclusive katalógusunkat a magas színvonalú szolgáltatások iránt megnövekedett kereslet ihlette. Ebben a katalógusban olyan első osztályú luxusszállodákat és minőségi szolgáltatásokat kínálunk, melyek legigényesebb utasaink elvárásait hiva-tottak kiszolgálni. Az egylégterű lakosztályoktól a több hálószobás luxusvillákig, a limuzintól a helikopter transzferig számos olyan szolgáltatás megtalálható kínálatunkban, mellyel igazán fontos vendégnek érezheti magát! Reméljük, sikerült felkeltenünk érdeklődését, és hamarosan Ön is részese lehet a Green Travel Utazási Iroda által nyújtott exkluzív élményeknek!

A Green Travel csapat

Exkluzív szolgáltatások 4Hasznos tudnivalók Törökországról 6Calista Luxury Resort Hotel *****+ 8Titanic Deluxe Belek ***** 12Titanic Beach Resort ***** 16Susesi Luxury Resort ***** 20Ela Quality Resort Hotel & Spa ***** 24Gloria Serenity Resort Hotel ***** 28Gloria Golf Resort Hotel ***** 32Gloria Verde Resort Hotel ***** 34Mardan Palace Hotel ***** 36Maxx Royal Belek Golf & Spa Hotel *****+ 40Rixos Premium Belek Resort Hotel ***** 42Rixos Sungate Resort Hotel ***** 44Riu Kaya Palazzo Golf Resort Hotel ***** 46Vogue Avantgarde Hotel ***** 48Club Güral Premier Belek Hotel ***** 50Güral Premier Tekirova Hotel ***** 52Cornelia Diamond Golf Resort & Spa ***** 54Cornelia Deluxe Resort Hotel ***** 56Vertia Luxury Resort ***** 58Xanadu Resort Belek ***** 60Spice Hotel & Spa ***** 62Xanadu Island Hotel ***** 64Vogue Hotel Bodrum ***** 66Fontos információk 68Általános Szerződési Feltételek 70

TarTalomjegyzék

eXklUzÍV SzolgÁlTaTÁSok

Minden VIP szobatípus foglaláshoz az alábbi exkluzív szolgáltatásokat biztosítjuk térítésmentesen:

Elsőbbségi útiokmány-átvétel a budapesti repülőtéren – Önnek nem kell sorban állnia a repülőtéren, kollégánk soron kívül átadja utazási dokumentumait!

Beültetés a repülőn – megvan a megszokott helye a repülő-gépen? Szeretne az első sorban ülni, ahol tágasabb a lábtér? A kapacitás függvényében kollégánk beülteti Önt és család-ját a kívánt ülésekre.

Személyes köszöntés az antalyai repülőtéren – megér-kezését követően idegenvezetőnk a kijáratnál névtáblával várja Önöket, így sorban állás nélkül, közvetlenül indulhat a transzferéhez.

Gyors bejelentkezés a szállodába – a bejelentkezéshez szükséges papírokat előre elkészíttetjük, így Ön a megérke-zést követő percekben már a szobájában lehet.

Privát bevásárló túra magyar idegenvezetővel – idegen-vezetőnk elkalauzolja Önt a híres török árucikkek világában: a legjobb bőr-, ékszer-, bunda- és szőnyegüzletben válogat-hat kedvére.

Külön térítés ellenében igényelhető:

Repülőtéri transzfer Budapesten – privát transzferlehető-ség otthonából a repülőtérre és vissza, standard vagy luxus-autóval.

VIP várótermek használata a budapesti repülőtéren – várja Ön is a felszállást kellemes és igényes környezetben, néhány finom falat vagy egy jó kávé mellett, a Budapest Airport VIP lounge-jainak egyikében!

Privát transzfer, külön kérés esetén pezsgővel – különféle típusú luxusautókkal, bizonyos szállodákba limuzinnal szál-lítjuk Önt és családját a repülőtérről egyenesen a szállodába.

Privát kirándulások – privát szférában, nyugodt, családi kör-ben, tumultus és tolongás nélkül szeretne kirándulni? Válasz-szon egy kirándulást saját, magyar idegenvezetővel!

Privát hajótúrák – hajókirándulások, jacht túrák a csodás, türkizkék tengeren.

Helyi képviselőink tájékoztatást adnak a helyszínen választ-ható privát túráinkról.

Az Ön egyéni elképzeléseit is igyekszünk megvalósítani, kérjük, kérje árajánlatunkat irodánkban vagy

partnerirodáinkban!

HaSznoS TUdniValók TörökorSzÁgról

ÁltalábanIdőjárás: a Török Riviéra a mediterrán övhöz tartozik. Főbb jellemzői az enyhe tél, forró nyár, kevés csapadék. Április és május hónapban kellemes kora nyári idő várható, előfor-dulhat még néhány esős nap, a tenger 18-20 fokos. A nyári hónapokban csapadék nem jellemző, viszont nagyon magas a páratartalom és igen meleg van, ilyenkor fokozottan figyeljenek, hogy ne tartózkodjanak a napon hosszasan. Szeptemberben a víz hőmérsék-lete még nagyon kellemes, ám nincs már olyan nagy kánikula, este egy könnyű pulóver is kellhet. Októberben már előfordulhatnak záporok, a tengervíz még mindig fürödhető, ám a medencék már hűvösek, az igazi nyári meleg már nem garantált. Vallás: a lakosság 99%-a az iszlámhoz tartozik. Nagyvárosokban és vidéki területeken is találni kis keresztény és zsidó közösségeket.

EgészségGyógyszertár: általában 08:30 és 18:00 között vannak nyitva, ügyeletes gyógyszertárról a szállodák recepcióján kell érdeklődni. Javasoljuk, hogy az általánosabb gyógyszerekből vigyen magával (láz-, és fájdalomcsillapító, gyomorbántalmak elleni készítmény). Ivóvíz: ne igyunk csapvizet, kizárólag palackozott vizet fogyasszunk, melyek kaphatók a szállodákban és üzletekben.Fontos: a nagy klímaváltozás miatt főleg az első napokban sok folyadékot fogyasszanak, kerüljék a nehéz ételeket és a közvetlen napot. Az erős napsugárzás miatt magas faktor-számú naptejet vigyenek magukkal. A légkondicionált helyiségekben könnyen megfáz-hatunk a nagy melegből belépve, érdemes odafigyelni. Úton való átkeléskor fokozottan figyeljenek oda.

Ételek, italokA török konyha különleges, egzotikus ízei általában mindenki tetszését elnyerik. Egy kicsit olajosan főznek, így aki nincs hozzászokva, óvatosan, kis adagokban fogyassza az ételeket.

KözlekedésDolmus: rövidebb utak, és városon belüli utazások legfontosabb szállítóeszköze. A dolmus egy minibusz, mely menetrend nélkül jár, és akárhol intésre megáll. Taxi: a sárga taxi a nap minden időszakában a rendelkezésünkre áll, a taxióra állása szerint számláznak. Ára jellemzően drágább, mint hazánkban, hosszabb utaknál ajánlott az árat előre kialkudni. Éjszaka a taxik dupla tarifával számolnak.Autókölcsönzés: vigyázzunk, hogy a kölcsönzés ára foglalja magában a teljes körű casco biztosítást. Figyeljünk arra, hogy a török sofőrök mediterrán lendülettel vezetnek, néha átlépik a közlekedési szabályokat, ezért kérjük, vezessenek óvatosan. Érdemes betartani a sebességhatárokat (városban 50 km/h, városon kívül 90 km/h), mert a rendőrök gyakran mérik a sebességet.

PraktikusFényképezés és filmezés: általában Törökországban a fényképezéssel nincs probléma, kis-városokban, vagy vidéken azonban figyelembe kell venni bizonyos helyi sajátosságokat. Imádkozó embereket, katonai létesítményeket, ásatási területeket ne fényképezzünk.Pénzváltás: készpénzt legjobban a pénzváltóknál (döviz) tudunk váltani, melyek a nyári szezonban késő estig, sőt hétvégén is nyitva tartanak. A bankok általában 09:00-12:00-ig, illetve 13:30-17.00-ig vannak nyitva. Pénzt lehet postán és szállodák recepcióján is váltani, de itt az árfolyam nem annyira kedvező. Üzletekben általában elfogadják a hitelkártyát, szinte mindenhol lehet euróval vagy dollárral is fizetni. Itthonról érdemes inkább eurót vinni magunkkal.Telefonálás: magyar mobiltelefonok az egész ország területén használhatóak.

Szokások, emberekBorravaló: török sajátosság, hogy szinte mindenhol, buszokon, éttermekben, szállodákban ki van helyezve az ún. „Tip Box”, ahova illik bedobni egy kis aprópénzt, ha meg vagyunk elé-gedve a szolgáltatással. Nagyra értékelik, ha a szállodai alkalmazottaknak, londinereknek bőröndcipeléskor, kiránduláson a sofőrnek, idegenvezetőnek borravalót adnak.Legfontosabb ünnepek: április 23. a nemzeti függetlenség és a gyermekek napja, augusztus 30. a győzelem napja, október 29. pedig a köztársaság megalapításának ünnepe. A 30 na pig tartó ramadán a muzulmánok számára szent hónap, a nagyböjt hónapja, ami alatt nap-keltétől napnyugtáig sem enni, sem inni, sem dohányozni nem lehet. A ramadán a seker bayrammal fejeződik be. A háromnapos ünnepen az emberek meglátogatják családjai-kat és nagy lakomákat rendeznek. Ilyenkor a szállodák is maximális töltöttséggel üzemel-nek, és előfordulhat, hogy a szolgáltatások némelyike elmarad, vagy csak részben vehető igénybe, kérjük, hogy legyenek megértéssel emiatt. Öltözködés: a mecsetek látogatásakor vállat, térdet takaró ruhát kell viselni, a feltűnő, ki-hívó öltözködést pedig kerüljük. Néhány szállodában engedélyezik a monokinit, de a nu-dista fürdőzés szigorúan tilos. Nyárra a lenge, természetes anyagokból készült ruhákat javasoljuk.

Főváros: AnkaraHivatalos nyelv: török, de az idegenforgalmi régiókban angolul és németül is beszélnek.Pénznem: török líra (TRY), a váltópénz: Kurus (Kr), 1 TRY = kb. 140 FtIdőeltolódás: Magyarországhoz viszonyítva + 1 óraLakosság: kb. 70 millió fő Alapterület: 780,576 km2Feszültség: 220 Volt, átalakító nem szükséges. Hívószámok: Magyarország hívószáma: 0036 , Törökország hívószáma: 0090

ÜdÜlőVÁroSokAntalya Antalya a Török Riviéra fővárosa, csodálatos tengerpartjaival, természeti szépségeivel és épí-tészeti emlékeivel évről évre visszacsábítja az idelátogató turistákat, Törökország egyik leg-kedveltebb nyaralóhelye. A Taurus hegység több mint 2500 méterével magasodik a város fölé, mely az ég kék hátterével, a völgyekkel, a szakadékokkal és barlangokkal gyönyörű természeti kincseket tár elénk. Az egyik legjobban megőrzött műemlék Hadrianus kapuja, de érdemes megtekinteni a szeldzsuk városfallal körbevett óvárost is. A pálmákkal szegé-lyezett sétányok Antalya legvonzóbb bevásárló paradicsomai. Az óváros számtalan bazárja és butikja fantasztikus kínálatot rejt akár aranyról, szőnyegről, bőráruról vagy szuvenírekről legyen is szó.

BelekEz a nyugodt üdülőparadicsom Antalya városától 35 km-re, keletre fekszik. A szállodák szé-pen gondozott parkokban, egy hatalmas fenyő- és eukaliptuszerdőkkel körülölelt területen találhatóak. A természetes állapotában meghagyott környezetben épült luxushotelek ma-gas fokú kényelmet és teljes körű ellátást biztosítanak. Minden szolgáltatás első osztályú és ideális környezetet biztosít az ide érkezőknek. Belek központjában hangulatos bárokba és üzletekbe látogathatunk, és kis fűszerbazárokat és ajándékboltokat is találhatunk. Az ország legjobb golfpályái várják az ideutazókat, a legtöbb szállodának saját golfpályái vannak, így minden ide érkező vendég megtalálja a számára megfelelőt. Belek szállodái ideális környe-zetet biztosítanak kongresszusok és konferenciák szervezéséhez is.

KemerA város a Taurus-hegység lábánál, Antalyától 50 km-re fekszik. Kemer első számú vonzereje a természeti szépségeiben rejlik. Tenger, erdők és hegyek találkoznak itt, zöld pineaerdők, széles homokos és kavicsos strandok, mesébe illő öblök várják az ideutazókat. Az egyik leg-jelentősebb kikötőváros, rengeteg luxusjacht található az öblökben. A város központjában található egy delfinárium, ahol a környéken páratlan programként kínálják a delfinekkel való együtt lubickolást. A langyos nyári estéken a szabadtéri diszkók és bárok kínálnak kellemes időtöltést. Az utcák zsúfoltak az éttermektől, melyek késő éjszakáig várják a vendégeket. A felkapott tengerparti strandok mesés hátterét a Taurus hegység vonulatai alkotják.

BodrumA Bodrum-félsziget, Törökország egyik igazi gyöngyszeme, az Égei-tenger partján fekszik, megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb török és görög szigettel övezve. Erdős hegyvidékek, narancs-, mandarin- és olivaligetek, csodálatosan szép, öblökkel csipkézett tengerpart fo-gadja az ideérkezőket. A félsziget déli részén fekszik Bodrum, a kedves és mozgalmas kikö-tőváros, amely az ország egyik legismertebb üdülővárosa. Mediterrán éghajlata, természeti szépségei, és csodás tengerpartja méltán tették ismert turisztikai központtá. A számos étte-rem, bár, éjszakai klub, diszkó és üzletek sokasága tökéletes nappali és esti kikapcsolódást nyújtanak. A nyüzsgő éjszakai élet a fiataloknak, a varázslatos kikötő és a jachtklub az idő-sebb korosztálynak kínál szórakozási lehetőséget.

Calista, a tökéletes és teljes szépség mitológiai istennôje után kapta nevét a szálloda, mint e fogalom földi megtestesítôje. A120.000 nm-en, luxuskivitelben épült hotel egyedi építészeti megoldásaival, modern designjával, egyéni szolgáltatásaival érdemelte ki a képzeletbeli 7 csillagot, melyekkel még a legigényesebb vendégeket is lenyûgözi. Tegyen egy kellemes sétát a hatalmas kertben, szórakozzon az aquaparkban, vagy frissítse fel magát a Török Riviéra egyik legnagyobb, 3500 nm-es SPA központjában! Ha igazi luxusra, kényeztetésre és észrevétlen gondos-kodásra vágyik, megtalálta a megfelelô hotelt!

8.

Elhelyezkedés: a minden igényt kielégítő és környezettudatos, 120.000 nm-en elhelyez-kedő luxusszálloda az antalyai repülőtértől 27 km-re, Antalya központjától 35 km-re, Belektől pedig mindössze 4 km-re, lenyűgözően szép környezetben fekszik. Belek köz-pontjában hangulatos bárokba és üzletekbe látogathatunk, és csakúgy, mint a legtöbb török városban, kis fűszerbazárokat és ajándékboltokat is találhatunk.

Strand: a hotel közvetlenül a saját, homokos tengerpartján fekszik, ahol a napernyők, a napozóágyak, a matracok és a strandtörölközők ingyenesen használhatók.

Ellátás: „a’la carte” all inclusive: gyümölcskosár és egy pohár bor érkezéskor, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délutáni snackek, tea/kávé/sütemény, fagylalt (bizo-nyos időpontokban), éjféli snack, üdítők és sör a minibárból, minden helyi alkoholos és alkoholmentes ital, Elegance VIP étterem a villavendégeknek. Térítés ellenében: prémi-um és import italok, néhány helyi és import borok, fogyasztás az a’la carte éttermekben (előzetes foglalással), szivar, szobaszerviz.

Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 4 csúszda, belső meden-ce, 10 étterem, 10 bár, kávézó, 5 teniszpálya és teniszfelszerelés, fitneszterem, aerobic, jóga, pilates, asztalitenisz, röplabda, kosárlabda, strandröplabda, vízilabda, minifutball, széleskörű nappali és esti animációs programok, show-műsorok, salsaoktatás, élő zene, karaoke, diszkó, mozi, darts, boccia, 2 törökfürdő, 3 szauna, gőzfürdő, jacuzzi, wifi kapcso-lat. Térítés ellenében: teniszoktatás, teniszpálya-világítás, vízi sportok, internet, bowling, biliárd, play station, asztali foci, asztali hoki, számítógépes játékok, elektronikus darts, internetkávézó, laptop, illetve DVD lejátszó és DVD film kölcsönzése, széleskörű spa ke-zelések, masszázs, törökfürdő és szépségszalon szolgáltatásai, fodrászat, mosoda, orvosi ellátás, 24 órás szobaszerviz, gyermekfelügyelet, pavilonok a strandon.

Gyermekeknek: gyermekmedence, belső gyermekmedence, bébiklub (0-3 éves korig), miniklub (4-5, 6-8, 9-13 éves korig), tiniklub (14-17 éves korig), játszótér, gyermekprog-ramok, gyermek-animáció.

Szobák: a szálloda közel hatszáz, modern és tágas szobája minibárral, központi lég-kondicionálóval, széffel, telefonnal, LCD tv-vel, szélessávú vezetékes internet csatlako-zási lehetőséggel rendelkezik, illetve fürdőszobái hajszárítóval, fürdőkáddal és zuhany-zóval felszereltek. A családi szobák galériásak, elválasztó ajtóval nem rendelkeznek.

Belekwww.calista.com.tr

Calista Luxury Resort Hotel

+9.

VIP szobák és szolgáltatások:

Corner lakosztályok:1 hálószoba, 1 nappali két kanapéággyal, 1 LCD tv, 1 fürdőszoba jacuzzival és zuhanyzó-val, erkély vagy terasz. Maximum kapacitás: 2 felnőtt + 2 gyermek.

Királyi lakosztályok: 240 nm-esek. 1 nappali (LCD tv, DVD lejátszó, laptop), étkező, vendég-fürdőszoba, konyha, 2 hálószoba gardróbbal, 2 fürdőszoba (egyik jacuzzival), tágas erkély. Maximum kapacitás: 4 fő.

Elnöki lakosztályok: 160 nm-esek. 1 nappali (LCD tv, DVD lejátszó), étkező, vendég-fürdőszoba, 1 hálószoba öltözőszobával valamint jacuzzis és zuhanyzós fürdőszobával, 1 hálószoba kádas fürdő-szobával, erkély. Maximum kapacitás: 4 fő.

Twin villák (Scorpion, Gemini, Libra, Orion, Dorado): kétemeletesek, 150 nm-esek. Az első emeleten egy nappali étkezővel, LCD tv-vel, DVD lejátszóval, laptoppal, zuhanyzós fürdőszobával és erkéllyel. A második emeleten 2 há-lószoba (az egyik francia-, a másik külön ágyakkal), LCD tv, 2 fürdőszoba jacuzzival és zuhanyzóval, erkély. Maximum kapacitás: 4 fő.

Leo – három blokkból álló, 1500 nm-es villaegyüttes privát medencével:

I. blokk: az első emeleten nappali LCD tv-vel, DVD lejátszóval, étkezővel, dolgozószo-bával, házimozival, bárral. Terasz és privát medence. A második emeleten recepció, 4 hálószoba (két-két külön- és két franciaággyal), LCD tv, 4 fürdőszoba jacuzzival, erkély.II. blokk: az első emeleten konyha, bár, hobbiszoba, 2 tároló, lounge LCD tv-vel, terasz. A második emeleten 4 hálószoba franciaágyakkal és LCD tv-kkel, 4 fürdőszoba jacuzzival, erkély.III. blokk: az első emeleten VIP spa (szauna, törökfürdő, gőzfürdő, jacuzzi, masszázs-szoba), zuhanyzó, wc, terasz, fitneszterem. A második emeleten: nappali és étkezőrész, hálószoba LCD tv-vel, fürdőszoba jacuzzival, erkély. Maximum kapacitás: 18 fő

A VIP szobák szolgáltatásai (kivéve a Corner lakosztályok esetén): üdvözlés a repülőtéren, transzfer a szállodába luxusautóval, köszöntés a villánál snack-kekkel és italokkal, gyors be- és kijelentkezés, business center használata, reggeli, ebéd vagy vacsora az Elegance VIP étteremben, friss gyümölcslevek, születésnapi torta, komornyik szolgálat, cipőtisztí-tás. A szobában: friss virág, újságok, internet, reggeli, ebéd, snack, vacsora, minibár (he-lyi és import alkoholos és alkoholmentes italokkal töltve), mosoda és vasalás. A hotel-ben: VIP stég használata, pavilonok a strandon, a’la carte éttermek (előzetes foglalással).

10.

ELNÖ

KI LA

KOSZ

TÁLY

ELNÖ

KI LA

KOSZ

TÁLY

TWIN

VILLA

TWIN

VILLA

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

CORN

ER LAK

OSZ

TÁLY

CORN

ER LAK

OSZ

TÁLY

11.

A Török Riviéra legújabb, 2013-ban nyíló luxusszállodája a csodálatos természeti környezetérôl híres Belek üdülôterületén várja az igényes nyaralásra vágyó vendégeit. Az ötcsillagos, minden igényt kielégítô szolgáltatásokat nyújtó Titanic Deluxe Hotel mintegy 1000 méter hosszú partszakasszal, high class ultra all inclusive ellátással, megszámlálhatatlan sport és szórakozási lehetôséggel fogja Önt is elkápráztatni, ha ezt a szállodát választja idei nyaralása színteréül. Gyermekeinek életre szóló élményt nyújt majd a számos gyermekprogram, medence és csúszda! Töltse Ön is jól megérdemelt nyaralását ebben az elegáns szállodában!

12.

Elhelyezkedés: a 2013. májusában nyitó szálloda az antalyai repülőtértől mintegy 30 km-re, Belek központjától 6 km-re egy folyóparton, 170.000 nm-es területen fekszik. Kadriye telepü-lés mindössze 3 km-re található a hoteltől, ahol egy nagy bazársoron vásárolgathatunk. Mivel a szálloda a szezon elején nyílik, foglaláskor számítani kell a nyitás csúszására, valamint egész szezon alatt előfordulhat, hogy nem, vagy csak részlegesen indulnak el, illetve fennakadások-kal működnek bizonyos szolgáltatások. Kérjük, ezt vegyék figyelembe foglaláskor.

Strand: a privát, homokos-kavicsos, 1000 méter hosszú strand 1200 méterre található a szállodától, ahová a szálloda folyamatos lejutást biztosít kishajókkal (a hotel mellett húzódó folyón keresztül), kisvonattal. A strandon a napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.

Ellátás: high class ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, különféle délutáni snackek, kávé/tea/sütemény, 3 a’la carte étterem (előzetes foglalással, heti egyszeri alkalommal), üdvözlőital, éjféli snack büfé, frissen facsart na-rancslé, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (napi 24 órában), néhány import ital, palackozott italok a szálloda fedett bárjaiban, a főétteremben asztali borok, víz, üdítők, rágcsálnivalók és sör a minibárból, szobaszerviz (24.00-07.00 között). Térítés ellenében: 2 a’la carte étterem (a villákban lakó vendégeknek a privát étterem egy alkalommal ingyenes), egyes import italok, szobaszerviz (07.00-24.00 között).

Szolgáltatások: 7 medence napernyőkkel és napozóágyakkal (pl. olimpiai, VIP, activity), 4 csúszda, belső medence, villamedence, 6 étterem, 9 bár, egész napos animáció, disz-kó, 2 fitneszterem, 2 törökfürdő, 3 szauna, 2 gőzkabin, 10 teniszpálya a parton, darts, kosárlabda, strandröplabda, kézilabda, standfoci, asztalitenisz, vízilabda, aerobic, jóga, pilates, wifi kapcsolat. Térítés ellenében: SPA- és egészségközpont (12.000 nm-en) ke-zelései, masszázs, teniszfelszerelés, játékgépek, bowling, internetkávézó, biliárd, gyer-mekfelügyelet, motoros vízi sportok és leckék, konferenciatermek, orvos, üzletek, fod-rászat, business center, kerekesszék-bérlés.

Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, aquapark 8 csúszdával, animáció, játszótér, mini és tinédzser klub (7-17 éves korig), 4 rajzfilm-csatorna, étterem a gyermek klubban, gyermekmenü, alvósarok.

Szobák: a 35 nm-es standard szobák mindegyike erkéllyel, műholdas full HD LED tv-vel, telefonnal, minibárral, elektronikus széffel, központi légkondicionálóval, hajszárítóval, fürdőköpennyel, papuccsal valamint vízforralóval felszerelt.

Belekwww.titanic.com.tr

Titanic Deluxe Hotel13.

VIP szobatípusok és szolgáltatások:

„Major” lakosztályok: 82 nm-esek, a főépületben helyezkednek el, 1 nappalival (ülőgarnitúrával), tea/kávé-főzővel, 1 franciaágyas hálószobával, 1 erkéllyel, 2 mellékhelyiséggel és 2 zuhanyzóval rendelkeznek. Maximum kapacitás: 2 felnőtt + 2 gyermek.

Folyóra néző „corner” szobák:82 nm-esek, a főépületben helyezkednek el, 2 hálószobával, erkéllyel, tea/kávéfőzővel, 2 mel-lékhelyiséggel és 2 zuhanyzóval rendelkeznek. Maximum kapacitás: 3 felnőtt + 1 gyermek.

Design medencés villák: 110 nm-esek, a melléképületben helyezkednek el, kétszintesek. A földszinten 1 nappali, 1 konyhasarok, 1 terasz és medence, az emeleten 1 hálószoba, 1 fürdőszoba (káddal és zuhanyzóval), és 1 mellékhelyiség található. Maximum kapacitás: 3 felnőtt + 1 gyermek.

Exclusive medencés villák: a melléképületben helyezkednek el, kétszintesek. A földszinten 1 nappali, 1 hálószoba, 1 konyhasarok, 1 terasz és privát medence, az emeleten 1 hálószoba, 1 fürdőszoba (káddal és zuhanyzóval), 1 gyerekszoba és 1 gyerekfürdőszoba található. Maximum ka-pacitás: 4 fő.

Superior villák: 250 nm-esek, a melléképületben helyezkednek el, kétszintesek. A földszinten nappali, konyhasarok, hálószoba, mellékhelyiség, zuhanyzó, terasz és privát medence találha-tó. Az emeleten 1 hálószoba, 1 fürdőszoba (káddal és zuhanyzóval), 1 gyerekszoba és 1 gyerekfürdőszoba található. Maximum kapacitás: 4 fő.

Elnöki villák: 500 nm-esek, a melléképületben helyezkednek el, kétszintesek. A földszinten nappali, konyhasarok, hálószoba, mellékhelyiség, zuhanyzó, terasz, és privát medence találha-tó. Az emeleten 1 hálószoba, 1 fürdőszoba (káddal és zuhanyzóval), 1 gyerekszoba és 1 gyerekfürdőszoba található. Maximum kapacitás: 4 fő.

14.

SUPE

RIOR

& EX

CLUSIV

E VIL

LA

VILLA

CSA

LÁDI

LAKO

SZTÁ

LYELNÖ

KI VILLA

ELNÖ

KI VILLA

STAN

DARD

SZO

BA

STAN

DARD

SZO

BA

15.

Utazzon el Ön is a valóságból Csodaországba a Titanic fedélzetén! A lélegzetelállító szálloda berendezését az egykori luxus óceánjáró mintájára formálták, így Ön is részt vehet a legenda modern újjáéledésében! Elôdjével ellentétben ez a „hajó” mozdulatlanul áll Földközi-tengeri „kikötôjében”, és évrôl évre kiemelkedô szolgáltatásokkal várja vendégeit. Ez a hotel minden korosztálynak maximális elégedettséget garantál. Széleskörû ultra all inclusive ellátásával, kényeztetô wellness szolgáltatásaival, sokszínû gyermekprogramjaival, csodaszép me-diterrán kertjével, hûs medencéivel és a közvetlenül a türkizkék tengerrel érintkezô kellemes, homokos strandjával Önt is le fogja nyûgözni!

16.

Elhelyezkedés: a 95 hektáron elterülő, 2003-ban nyílt szálloda az antalyai repülőtértől 10 km-re, Antalya központjától 12 km-re Lara Beach-en fekszik. A tematikus hotelek egyik legnépszerűbbje az egykori legendás luxushajót mintázza, berendezését tipikus hajóbelsőként alakították ki, és a személyzet is tengerészruhát visel. A városközpontba, vagy a szálloda közelében található nagy bevásárlóközpontokba tömegközlekedéssel (dolmussal) vagy taxival juthatunk el. Érdemes ellátogatni Antalya-ba, mely az ország leggyorsabban növekvő, és egyik legmodernebb, legdivatosabb települése. A pálmákkal szegélyezett sétányok Antalya legvonzóbb bevásárló paradicsomai. Az óváros számtalan bazárja és butikja fantasztikus kínálatot rejt akár aranyról, szőnyegről, bőráruról vagy szu-venírekről legyen is szó.

Strand: a hotel közvetlenül a tengerparton fekszik, saját, homokos stranddal rendelkezik. A napernyők, matracok, napozóágyak ingyenesen, a strandtörölközők letét ellenében ve-hetők igénybe.

Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, diétás büfé, különböző snack-ek napközben, éjféli snack, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (napi 24 órában), minibár fogyasztás. Térítés ellenében: különleges és exkluzív italok, szo-baszerviz (07:00-03:00 között), a’la carte éttermek (török, olasz és hal; előzetes foglalással), frissen facsart gyümölcslevek.

Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 4 csúszda, 5 étterem, bárok, széleskörű nappali és esti animációs programok, alkalmanként élő zene, diszkó, fitneszterem, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, jacuzzi, aerobic, gimnasztika, kosár-labda, röplabda, strandröplabda, asztalitenisz, íjászat, 4 teniszpálya, squash, motor nélküli vízi sportok. Térítés ellenében: törökfürdő kezelései, masszázs, spa és wellness szolgál-tatások, bowling, biliárd, elektronikus darts, motoros vízi sportok, szörf és katamarán (engedéllyel), tenisz- és futballpálya-kivilágítás, tenisz- és squash-felszerelés, focipálya, mosoda, gyermekfelügyelet, üzletek, internetkávézó, orvos, wifi.

Gyermekeknek: gyermekmedence 4 csúszdával, belső gyermekmedence, „Santa Maria” miniklub (4-12 éves kor között), játszótér, gyermekbüfé (ebédnél és vacsoránál).

Szobák: az 523 standard szoba, 30 családi szoba illetve 36 különböző lakosztály mindegyike hajszárítóval, telefonnal, műholdas tv-vel, zenecsatornával, minibárral, központi légkondici-onálóval, széffel és erkéllyel vagy terasszal rendelkezik. A családi szobák a melléképületben találhatók, 39 nm-esek, egy hálószobával és egy gyerekszobával rendelkeznek.

Antalya, Larawww.titanic.com.tr

Titanic Deluxe Beach Resort & Hotel

17.

VIP szobák és szolgáltatások:

Junior lakosztályok: A főépületben helyezkednek el, 65-85 nm-esek. Hálószobával, nappalival, jacuzzis für-dőszobával, valamint 2 mellékhelyiséggel rendelkeznek. Maximum kapacitás: 3 felnőtt + 1 gyermek.

Colonel lakosztályok: A főépületben helyezkednek el, 120 nm-esek, tengerre néznek. Hálószobával, gyerek-szobával, nappalival, 2 fürdőszobával (az egyik jacuzzis, a másik zuhanyzós), 2 mellék-helyiséggel rendelkeznek. Maximum kapacitás: 6 fő.

Admiral lakosztályok: A főépületben helyezkednek el. A 80 nm-es lakosztályok 2 hálószobával, a 150 nm-esek pedig 3 hálószobával rendelkeznek. Mindegyik szobában jacuzzis fürdőszoba található. Maximum kapacitás: 6 fő.

Royal Select Villák:A medence melletti kétemeletes melléképületekben helyezkednek el, 130 nm-esek, ga-lériásak. Foglalhatók medencekapcsolatos (pool) és kertkapcsolatos (garden) villák is. A földszinten nappali és hálószoba, az emeleten hálószoba, gyerekszoba és jacuzzis für-dőszoba található. LCD tv és napozóágyakkal berendezett erkély is tartozik a szobákhoz. Maximum kapacitásuk: 6 fő.

18.

ROYA

L SE

LECT VILLA

ROYA

L SE

LECT VILLA

COLO

NEL LA

KOSZ

TÁLY

COLO

NEL LA

KOSZ

TÁLY

JUNIO

R LA

KOSZ

TÁLY

JUNIO

R LA

KOSZ

TÁLY

ADMIRA

L LA

KOSZ

TÁLY

STAN

DARD

SZO

BA

19.

Találja meg a tökéletes kikapcsolódást ebben az 5 csillagos luxus resortban, mely minden igényt kielégítô szolgáltatásaival garantálja, hogy Ön és családja kitûnôen érezze magát nyaralása során! Élvezze a különféle nemzetek konyháját a 6 a’la carte étteremben, koktéloz-zon a 12 bár egyikében, lazítson a 4500 nm-es spa centerben, ejtôzzön a tengerbe nyúló stégen vagy a hatalmas medencék egyikében! A Susesi De Luxe Resort & Spa szálloda a gyermekekrôl sem felejtkezik meg, számtalan jobbnál jobb programmal várja ôket. A luxushotel szakképzett animátorai pedig folyamatosan szervezik a sport- és szórakoztató programokat, hogy egy percig se unatkozzon!

20.

Belekwww.susesihotel.com

Elhelyezkedés: a 2007-ben épült 5 csillagos, 554 szobás luxushotel egy 90.000 nm-es kert-ben fekszik az antalyai repülőtértől 35 km-re, Belek központjától 1 km-re.

Strand: a szálloda közvetlenül a 300 méter hosszú, homokos-kavicsos tengerparton fek-szik. A napozóágyak, a napernyők, a matracok és a strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe.

Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, délutá-ni snackek, éjszakai büfé (24:00-06:00 között), vitamin bár (frissen facsart gyümölcslevek 10:00-17:00 között), sütemények, 6 a’la carte étterem vacsoraidőben (távol-keleti, hal, olasz, török, dél-amerikai, mexikói; előzetes foglalással, foglalási díj ellenében: kb. 10 Eur/fő), min-den helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), minibár (víz, üdítők, tej, chips, sör). Térítés ellenében: szobaszerviz, speciális borok, különleges italok.

Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 2 belső medence, aquapark 6 csúszdával, főétterem, 6 a’la carte étterem, 12 bár, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, alkalmanként élő zene, diszkó, szauna, törökfürdő, gőzfürdő, relax szoba, fitneszterem, röplabda, 2 teniszpálya (felszereléssel), aerobic, darts, asztalitenisz, pilates, vízi torna, boccia, vízilabda, medencejátékok, kosárlabda, squash, minifoci, motor nélküli vízi sportok, wifi a lobbyban, internetkávézó. Térítés ellenében: spa és törökfürdő kezelései, masszázs, motoros vízi sportok, teniszpálya-világítás, teniszoktatás, professzionális futball-pálya, bowling, biliárd, mosoda, gyermekfelügyelet, üzletek, fodrászat, orvosi ellátás.

Gyerekeknek: 4 gyermekmedence, bébi medence és gyermekmedence 2 csúszdával a miniklubban, belső gyermekmedence, miniklub (4-7 éves korig), miniklub étterem ebédnél, midi klub (8-12 éves korig), tini klub (13-16 éves korig), mini amfiteátrum, játszótér, hobbi klub, alvószoba a kicsiknek, mozi, mini diszkó, gyermek-animáció.

Szobák: a 40 nm-es standard szobák kényelmesek és modern berendezésűek. Minden szoba rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, hajszárítóval, telefonnal, központi légkondicio-nálóval, vezetékes internetkapcsolattal, minibárral, papuccsal, fürdőköpennyel, széffel, mű-holdas LCD tv-vel, tea- és kávéfőzővel. A standard szobák a főépületben vagy a Terrace házakban találhatók, kertre vagy tengerre néznek. A Terrace családi szobák egy nagyobb, 63 nm-es helyiségből állnak és a Terrace házak első vagy második emeletén helyezkednek el. A Senior lakosztályok két helyiségből, egy nappaliból és egy hálószobából állnak, 76 nm alapterületűek és kertre vagy tengerre néznek. A Tóparti lakosztályok 80 nm-esek, a Terrace házakban találhatók, egy hálószobával, egy nappalival és egy jacuzzis fürdőszobával, vala-mint medencekapcsolattal rendelkeznek.

Susesi Luxury Resort 21.

VIP szobák és szolgáltatások:

King lakosztályok: 420 nm-esek, a főépület legfelső szintjén helyezkednek el. 2 hálószoba, 1 nappali, amerikai bár és ét-kező, tengerre néző jacuzzi és gőzfürdő a fürdőszobában. 40 nm-es medence a 100 nm-es, tengerre néző teraszon. Maximum kapacitás: 4 felnőtt + 2 gyermek.

Royal lakosztályok: 206 nm-esek, a főépületben helyezkednek el, tengerre néznek. 2 hálószoba, 1 nappali, jacuzzis fürdőszoba. 20 nm-es medence a 60 nm-es, tengerre néző teraszon, LCD tv minden szobában. Maximum kapacitás: 4 felnőtt + 2 gyermek.

VIP villa külső-belső medencével: 750 nm-esek, kétemeletesek, a hotel kertjében helyezkednek el, saját kerttel és medencékkel. A földszinten tágas nappali étkezővel, konyha, bár, házimozi, komornyikszoba, 90 nm-es kültéri medence, 29 nm-es beltéri medence, fitnesz-szoba, szauna, gőzfürdő. Az emeleten 4 hálószoba (az egyikben jacuzzi), mindegyikben LCD tv, fürdőszoba és erkély. Maximum kapacitás: 8 fő.

VIP szobatípusok szolgáltatásai: érkezéskor: virág, üdvözlőkoktél, habzóbor és kaviár, expressz check-in. Exclusive bár, szobaszerviz, komornyik, elsőbbségi foglalás az a’la carte éttermekben és a teniszpályákon, notebook, wifi, VIP transzfer, mosoda, napi újság, kapacitás függvényében korai be- vagy késői kijelentkezés.

22.

VIP

VILLA

VIP

VILLA

ROYA

L LA

KOSZ

TÁLY

ROYA

L LA

KOSZ

TÁLY

KING LAK

OSZ

TÁLY

KING LAK

OSZ

TÁLY

SENIO

R LA

KOSZ

TÁLY

TÓPA

RTI L

AKOSZ

TÁLY

23.

Ela Quality Resort Hotel, ahol az álmok és a valóság találkozik a minôséggel! A szálloda kitûnôen ötvözi a török vendégszeretetet és hagyományokat a legmodernebb építészeti megoldásokkal. A hotel különleges minôsége a részletekben és a szolgáltatásokban rejlik: a szobák saját otthonunk kényelmével vannak berendezve, a fôétteremben minden este Törökország más-más területének konyháját mu-tatják be, az amfiteátrumban professzionális elôadók szórakoztatják a vendégeket, a gyermekekkel képzett animátorok foglalkoznak, a törökfürdôben pedig tapasztalt masszôrök várják a vendégeket, hogy egy felejthetetlen élménnyel tegyék ôket gazdagabbá. Ela Quality Resort - azoknak, akik nem tudják elképzelni, milyen lehet a paradicsomban…

24.

Elhelyezkedés: az 5 csillagos luxusszálloda az antalyai repülőtértől 35 km-re, Antalyától 45 km-re, Belek központjától 2 km-re fekszik egy 110.000 nm-es területen. Pihenjen a lenyűgözően szép tengerparton vagy a tengerbe hosszan benyúló, 1100 nm-es stégen.

Strand: a szálloda közvetlenül a homokos és lassan mélyülő, 270 m hosszú tengerpar-ton épült, ahol a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők használata ingyenes.

Ellátás: all inclusive: gyümölcskosár érkezéskor a szobában, reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, diétás sarok, látványkonyha, éjféli snackek, délutáni snackek, sütemények, fagylalt, 8 a’la carte étterem (előzetes foglalással, foglalási díj ellenében), helyi és import alkoholos és alkoholmentes italok (napi 24 órában), minibár (naponta töltve vízzel, sörrel és üdítőkkel), frissen facsart narancslé a reggelinél, frissen facsart gyümölcslevek a vitamin bárban, szobaszerviz 02:00-07:00 között. Térítés elle-nében: japán a’la carte étterem (előzetes foglalással), egyes helyi és import alkoholos italok, prémium italok, palackozott borok, energiaitalok, szivar, vízipipa.

Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, aquapark 5 csúszdával, belső medence, 14 étterem, 14 bár, cukrászda, nappali és esti animációs programok, élő zene, show-műsorok, karaoke, táncoktatás, 2 teniszpálya és teniszfelszerelés, ko-sárlabda, futball, röplabda, minigolf, asztalitenisz, strandröplabda, darts, aerobic, jóga, szauna, törökfürdő, fitneszterem, vízilabda, boccia, biliárd, mozi, diszkó, vízibicikli, kenu, wifi kapcsolat. Térítés ellenében: teniszpálya-világítás, tenisz- és golfoktatás, vitorlázás, szörf, motoros vízi sportok, búvárkodás, internetkávézó, játékterem, bowling, üzletek, mosoda, orvosi ellátás, spa és wellness központ szolgáltatásai, jacuzzi, masszázs, szép-ségszalon, törökfürdő kezelései, fodrászat, gyermekfelügyelet.

Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, 4 csúszda, belső medence, gyermekétterem, bébiklub (1-2 évig), miniklub (3-6 évig), junior klub (7-12 évig), tiniklub (13-17 évig), felszerelés bébiétel készítéshez, mini diszkó, 3 mini mozi, playstation, játszótér.

Szobák: az 583 szoba mindegyike padlószőnyeggel borított, rendelkezik műholdas LCD tv-vel, telefonnal, wifi kapcsolat, minibárral, széffel, hajszárítóval, fürdőköpennyel és papuccsal, központi légkondicionálással és erkéllyel. A főépületi standard szobák 35-45 nm-esek. A családi doublex szobák kétszintesek, melyek között nincs ajtó, csak védőrács. 65-75 nm-esek, és két fürdőszobával rendelkeznek. A tóparti családi szobák 70-72 nm-esek, kertre és medencére néznek. Két, ajtóval elválasztott hálószobával, 2 LCD tv-vel, 2 minibárral és 2 széffel rendelkeznek.

Belekwww.elaresort.com

Ela Quality Resort Hotel & Spa

25.

VIP szobák és szolgáltatások:

Tóparti lakosztályok: a tóparti házak (lake houses) földszintjén és első emeletén helyez-kednek el, 96 nm-esek, medencére néznek. A földszinti szobákban 1 nappali, 1 háló-szoba, az első emeleti szobákban 2 hálószoba található. 2 LCD tv, 2 minibár, 1 széf, 2 wc, 1 fürdőszoba. Maximum kapacitás: 4 fő.

Tengerre néző superior lakosztályok jacuzzival: a főépületben helyezkednek el, 38-44 nm-esek. 1 hálószoba, 1 fürdőszoba, erkély. Maximum kapacitás: 2 felnőtt + 1 gyermek.

Deluxe lakosztályok: a főépületben helyezkednek el, 105 nm-esek, tengerre néznek. 1 nappali, 1 hálószoba, erkély, 2 LCD tv. Szolgáltatások: személyre szabott üdvözlés és gyors bejelentkezés, különleges bekészítés, gyümölcstál a szobában, friss virágok, napi újság. Maximum kapacitás: 4 fő.

Superior lakosztályok: a főépületben helyezkednek el, 142 nm-esek, erdőre néznek. A lak-osztályok kétszintesek. Az első szinten nappali, LCD tv, széf, fürdőszoba jacuzzival, wc, zu-hanyzó, a másodikon hálószoba franciaággyal, LCD tv, széf, minibár, fürdőszoba jacuzzival, zuhanyzó, wc, és terasz található, jacuzzival és napozóágyakkal. Szolgáltatások: személyre szabott üdvözlés és gyors bejelentkezés, különleges bekészítés, gyümölcstál a szobában, friss virágok, napi újság. Maximum kapacitás: 4 fő.

Ela Prestige lakosztály: a főépületben helyezkedik el, 375 nm-es, tengerre néző, két-emeletes. Az első emeleten luxuskivitelű nappali és étkező, teljesen felszerelt kony-ha, hűtőszekrény, tűzhely, sütő, erkély, wc, LCD tv található. A második emeleten két hálószoba, a teraszon jacuzzival. A szobákban 1-1 fürdőszoba (az egyik jacuzzival), 1-1 zuhanyzó, 1-1 wc, 1-1 LCD tv, 1-1 minibár, 1 öltözködő szoba, napozóágyak a teraszon. Szolgáltatások: személyre szabott üdvözlés a repülőtéren, VIP repülőtéri transzfer, gyors bejelentkezés, 24 órás szobaszerviz, a’la carte foglalás, külön hely a főétteremben, mosoda használat, különleges bekészítés, egzotikus gyümölcskosár a szobában, édességtál, napi újság, wifi használat, laptop kérésre, privát strand-lakosz-tály a tengerparton. Maximum kapacitás: 4 fő.

Ela Palace villa: 279 nm-esek, kétemeletesek, hatalmas kerttel rendelkeznek. A föld-szinten hálószoba, nappali, étkező, teljesen felszerelt konyha, parketta és márvány pad-lóburkolat, luxus bútorok, konyha (hűtőszekrény, tűzhely), plazma tv, házimozi rend-szer, kábel nélküli telefon. A hálószobában fürdőszoba fürdőkáddal, LCD tv, minibár, fürdőköpeny, papucs. Az emeleten 2 hálószoba, nappali rész, fürdőszoba fürdőkáddal, LCD tv, dolgozóasztal, minibár, fürdőköpeny és papucs. A hálószobákban: fürdőszoba jacuzzival, terasz napozóágyakkal, zuhanyzó, törökfürdő, szauna, öltözködő szoba, LCD tv, minibár, fürdőköpeny és papucs. A kertben 65 nm-es medence, barbecue, kerti bú-tor, napozóágyak és függőágy. Maximum kapacitás: 6 felnőtt. Szolgáltatások: lásd Ela Prestige Lakosztálynál, plusz: 24 órás komornyikszolgálat, barbecue party hetente egy-szer, friss virágok, igény esetén születésnapi és egyéb partik, privát szórakoztató show-k és rendezvények.

26.

ELA

PRES

TIGE

LAKO

SZTÁ

LY

ELA

PRES

TIGE

LAKO

SZTÁ

LY

ELA

PALA

CE

VILLA

ELA

PALA

CE

VILLA

TÓPA

RTI L

AKOSZ

TÁLY

TÓPA

RTI L

AKOSZ

TÁLY

TENG

ERRE

NÉZ

Ó́

SUPE

RIOR

LAKO

SZTÁ

LY

DELUXE

LAK

OSZ

TÁLY

27.

Itt igazán fontos vendégnek érezheti magát! A hotel elsô számú célkitûzése, hogy vendégeinek mindig a maximumot nyújtsa. A Gloria Serenity Resortban kedvére válogathat az 5 csillagos szolgáltatások között, miközben megalkuvás nélkül élvezheti a VIP szolgáltatásokat, amelyek minden vendéget megilletnek. A szálloda mediterrán környezetében, modern épületei között és nagy gonddal berendezett szo-báiban mindenki megtalálja a számítását: a kisgyermekes családok élvezhetik a hatalmas medencék hûsítô vizét, a sport szerelmesei ki-próbálhatják a vízi sporteszközöket, vagy akár a golfot, akik pedig igazi újjászületésre vágynak, ne hagyják ki a Spa Center kezeléseit!

28.

Elhelyezkedés: ez az 5 csillagos hotel a Gloria Golf és a Gloria Verde hotelek mellett a Gloria lánc tagja, együttes területük több mint 2 millió nm a hozzájuk tartozó golf-pályákkal együtt. A 369 szobás szálloda a repülőtértől 40 km-re, Belek központjától 7 km-re fekszik. A központba taxival vagy helyi járatú busszal (dolmussal) könnyedén bejuthatunk. A központban kedvünkre vásárolgathatunk, számos ruha, ékszer, szőrme, szőnyeg és egyéb lakáskiegészítő közül válogathatunk. Ha nem csak pihenni, de „látni” is szeretnénk, Belek az egyik legmegfelelőbb hely, innen a környék legtöbb látnivalója könnyen megközelíthető. Közel van Perge városa és a híres amfiteátrum Aspendosban. Side antik óvárosát is meglátogathatjuk, illetve a csodálatos Manavgat-vízesést, ahol egy kirándulás alatt fürödhetünk édes és sós vízben is. Antalya is könnyen elérhető, illetve több római és görög kori várost is érdemes felkeresni, mint például Olympost és Termessost.

Strand: a homokos, 500 méter hosszú strandra egy hídon át lehet eljutni, ahol a naper-nyők és napozóágyak ingyenesen használhatók.

Ellátás: all inclusive special: reggeli ebéd vacsora büférendszerben, vacsora egyszer az egyik a’la carte étteremben (előzetes foglalással), helyi alkoholos és alkoholmentes ita-lok (10:00-24:00 között), üdítők a minibárból, fagylalt meghatározott időpontokban, frissen facsart narancslé. Térítés ellenében: szobaszerviz (07:00-23:00 között), fogyasztás a Gloria Entertainment Centerben, import italok, fogyasztás a szomszédos Gloria hote-lekben, a’la carte éttermek: ázsiai, francia, égei, olasz, steak, nemzetközi, hal.

Szolgáltatások: medencék napernyőkkel és napozóágyakkal, 9 étterem, 8 bár, nappali és esti animáció, esti show-műsorok, mozi, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, fitneszterem, 4 teniszpálya, asztalitenisz, aerobic, kosárlabda, strandröplabda, foci, wifi kapcsolat. Térítés ellenében: night klub, golfpályák, golfoktatás, mini futball, teniszpálya-világítás, oktatás és felszerelés, vízi sportok, internet, fodrászat, mosoda, gyermekfelügyelet, masszázs, orvosi ellátás, spa center, Thalasso center a Gloria Verde Hotelben, minigolf, bowling és playstation a Gloria Entertainment Centerben, üzletek.

Gyermekeknek: gyermekmedence, gyermekklub és aquapark a Gloria Golf hotelben.

Szobák: minden szoba hajszárítóval, telefonnal, LCD tv-vel, egyénileg szabályozható légkon-dicionálással, erkéllyel vagy terasszal, minibárral, széffel, vezeték nélküli internetkapcsolattal rendelkezik. A laguna szobák a főépületben helyezkednek el, 39 nm-esek, közvetlen kap-csolattal rendelkeznek a medencéhez, jacuzzival a fürdőszobában és terasszal.

Belekwww.gloria.com.tr

Gloria Serenity Resort Hotel

29.

VIP szobák és szolgáltatások:

Pool & Garden villák: 86 nm-esek, a kertben helyezkednek el, kertre vagy medencére néznek, kétemeletesek. 2 hálószoba, 2 fürdőszoba (az egyik jacuzzival), 1 nappali, 1 konyhasarok, tágas terasz napozórésszel és jacuzzival. Szolgáltatások: 24 órás szobaszerviz, a Pool villáknál privát medence (több villával közös). Maximum kapacitás: 4 fő.

Spa villa: 140 nm-es, a Gloria Golf Club mellett helyezkedik el, kétemeletes. Lounge, gőzfürdő, szauna, jacuzzi, zuhanyzós fürdőszoba, wc és 2 masszázságy található az első emeleten. A második emeleten 1 hálószoba, 1 fürdőszoba. Napozóágyak a teraszon. Szolgáltatá-sok: 24 órás szobaszerviz, reptéri transzfer, golfkocsi, privát napozópavilon a strandon, elsőbbség az a’la carte éttermek foglalásakor, különféle spa és szépségkezelések, a két másik Gloria hotel szolgáltatásainak használata. Maximum kapacitás: 2 fő. VIP villa: 400 nm-es, kétemeletes (lifttel rendelkezik), a Gloria Golf Clubra és az erdőkre néz. A földszinten személyzeti szoba, dolgozószoba, tágas nappali bárral, konyhával, fitnesz terem jacuzzival, gőzfürdővel és szaunával, tágas terasz és medence. Az emeleten 3 há-lószoba, 1-1 fürdőszobával. Szolgáltatások: komornyik és szakács, 24 órás szobaszerviz, reptéri transzfer, a’la carte szobaszerviz, 2 golfkocsi, privát napozópavilon a strandon, elsőbbség az a’la carte éttermek foglalásakor, a két másik Gloria hotel szolgáltatásainak használata. Maximum kapacitás: 8 fő.

Deluxe villa: 200 nm-es, kétemeletes, a Gloria Golf Clubra és az erdőkre néz. A földszinten nappali, 1 hálószoba fürdőszobával. Az emeleten 2 hálószoba, fürdőszoba jacuzzival. Privát me-dence. Szolgáltatások: 24 órás szobaszerviz, reptéri transzfer, a’la carte szobaszerviz, golfkocsi, privát napozópavilon a strandon, elsőbbség az a’la carte éttermek foglalá-sakor, a két másik Gloria hotel szolgáltatásainak használata. Maximum kapacitás: 6 fő.

Serenity Elnöki villa:4000 nm-es területen fekszik, a belső terek összesen 1200 nm nagyságúak, a villa az erdőre és a golfpályákra néz. A földszinten 1 nappali, 1 dolgozószoba, 2 személyzeti szoba, 1 teljesen felszerelt konyha, spa. Az emeleten 3 hálószoba fürdőszobával, 3 gye-rekszoba, 150 nm-es terasz jacuzzival. Törökfürdő, szauna, jacuzzi-medence, masszázs-szoba, gőzfürdő, fitneszterem. Privát medence terasszal, biliárd, bár, moziszoba. Szol-gáltatások: komornyik, szakács, szobalány, 3 golfkocsi, privát napozópavilon a strandon, repülőtéri transzfer, a’la carte szobaszerviz, 24 órás szobaszerviz, elsőbbség az a’la carte éttermek foglalásakor. Maximum kapacitás: 16 fő.

30.

DELUXE

VILLA

DELUXE

VILLA

SERE

NITY ELNÖ

KI VILLA

SERE

NITY ELNÖ

KI VL

LASP

A VILLA

SPA

VILLA

POOL VILLA

POOL VILLA

31.

Elhelyezkedés: az 515 szobás szálloda a repülőtértől 40 km-re, Belek központjától 7 km-re fekszik. A központba helyi járatú busszal (dolmussal) vagy taxival egyszerűen be lehet jutni. Strand: a homokos, 500 méter hosszú strandra egy hídon át lehet eljutni, ahol a napernyők, napo-zóágyak térítés nélkül használhatók.Ellátás: all inclusive special: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, minden helyi alkoholos és alkoholmentes ital (10:00-24:00 között), üdítők és víz a minibárból, fagylalt meghatározott idő-pontokban, a’la carte étterem (tartózkodás alatt egyszer, előzetes foglalással). Térítés ellenében: szobaszerviz, fogyasztás a Gloria Entertainment Centerben, import italok, fogyasztás a szomszédos Gloria hotelekben, fogyasztás a Gloria Club House étteremben és bárban.Szolgáltatások: medencék napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medencék, csúszdák, 7 étterem, 7 bár, széleskörű nappali és esti animáció, esti show-műsorok, élő zene, tematikus estek, 4 te-niszpálya, mozi, törökfürdő, szauna, fitneszterem, aerobic, asztalitenisz, kosárlabda, minifutball, strandröplabda, íjászat, 2 futballpálya. Térítés ellenében: internet, golfpályák, golfoktatás, török-fürdő és spa központ szolgáltatásai, teniszpálya-világítás, oktatás és felszerelés, vízi sportok, Gloria Entertainment Center a Gloria Serenity Resort Hotelben, mosoda, fodrászat, masszázs, Thalasso center és gőzfürdő a Gloria Verde Hotelben, üzletek, orvosi ellátás, gyermekfelügyelet, privát pa-vilonok a strandon.Gyermekeknek: gyermekmedencék, belső gyermekmedence, mini aquapark, minimozi, minidiszkó, játszótér, bébi klub (1-3 éves korig), miniklub (4-7 éves korig), junior klub (8-12 éves korig), hatal-mas játszópark és alvószoba (0-14 éves korig), elektronikus játékok, mászófal, széleskörű gyermek-programok, gyermekétterem. Szobák: minden szoba telefonnal, műholdas LCD tv-vel, erkéllyel vagy terasszal, széffel, minibárral, haj-szárítóval, központi légkondicionálással, vezetékes és vezeték nélküli internetkapcsolattal rendelkezik.

VIP szobák és szolgáltatások:

Családi lakosztályok: 60 nm-esek. 2 hálószoba, 2 fürdőszoba (az egyik zuhanyzóval, a másik fürdőkáddal). A lakosztályok terasszal vagy erkéllyel rendelkeznek. Maximum kapacitás: 3 felnőtt + 1 gyermek.

Királyi lakosztály: a főépületben helyezkedik el, 170 nm-es. 2 hálószobával és 1 nappalival rendel-kezik. Maximum kapacitás: 4 fő.

Executive villák: 78 nm-esek, a kertben helyezkednek el, a kertre és a folyóra néznek. Kis konyha (főzési lehetőség nélkül), 1 tágas nappali, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba, tágas terasz. Szolgáltatások: elsőbbségi foglalás a Gloria Hotels a’la carte éttermeiben, 24 órás szobaszerviz, a többi Gloria Hotel all inclusive szolgáltatásainak használata. Maximum kapacitás: 4 fő.

Owner villák: 190 nm-esek, a folyó mellett helyezkednek el, saját kerttel rendelkeznek. Kis konyha (főzési lehetőség nélkül), tágas nappali, 3 hálószoba, 3 fürdőszoba, jacuzzi a teraszon. Szolgáltatások: Executive villák szolgáltatásai, plusz: komornyik, privát napozópavilon a strandon. Maximum kapa-citás: 6 fő

Belekwww.gloria.com.tr

Gloria Golf Resort Hotel 32.

EXEC

UTIVE

VILLA

VILLA

CSA

LÁDI LAK

OSZ

TÁLY

EXEC

UTIVE

VILLA

OWNE

R VILLA

OWNE

R VILLA

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

33.

Gloria Verde Resort Hotel 34.

Belekwww.gloria.com.tr

Elhelyezkedés: ez az elegáns szálloda az antalyai repülőtértől 38 km-re, Belektől kb. 4 km-re fekszik. Strand: a hotel saját, homokos tengerpartján a napernyők, napozóágyak, strandtörölközők ingye-nesen használhatók. Mivel ez a terület a Caretta teknősök otthona, ezért az érdekükben, június és augusztus között zajártalom elleni korlátozásokat vezetnek be a tengerparton.Ellátás: special all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, vacsora egyszer az egyik a’la carte étteremben (előzetes foglalással), helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00-24:00 között), üdítők a minibárból. Térítés ellenében: import italok, szobaszerviz, fogyasztás a Gloria Entertainment Centerben és a szomszédos Gloria hotelekben, a’la carte éttermek.Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 5 étterem, 5 bár, animációs programok, szauna, törökfürdő, fitneszterem, tenisz, asztalitenisz, aerobic, strandröp-labda, kosárlabda, darts, wifi kapcsolat. Térítés ellenében: golfpályák, golfoktatás, teniszoktatás, teniszfelszerelés, fodrászat, mosoda, gyermekfelügyelet a Gloria Golf hotelben, masszázs, orvosi ellátás, széleskörű spa szolgáltatások az Asklepion Thalasso Therapy Centerben, bowling, biliárd, 3D-s játékok.Gyermekeknek: gyermekmedence, csúszdák, miniklub (4-12 évig), széleskörű animációs programok.Szobák: a szálloda 293 szobájának mindegyike rendelkezik hajszárítóval, telefonnal, műholdas tv-vel, központi légkondicionálóval, minibárral, széffel, erkéllyel vagy terasszal, és vezeték nélküli internet csatlakozással.

VIP szobák és szolgáltatások:

Lakosztályok: 40 nm-esek, a főépületben helyezkednek el, 1 hálószobával és 1 tágas nappalival rendelkeznek. Maximum kapacitás: 3 felnőtt + 1 gyermek.

Deluxe lakosztályok: 88 nm-esek, a főépületben helyezkednek el. 1 tágas hálószoba, 1 tágas nap-pali, 2 fürdőszoba (az egyik jacuzzival). Maximum kapacitás: 4 fő.

Királyi lakosztályok: 176 nm-esek, a főépületben helyezkednek el. 2 hálószoba, 1 nappali, 2 jacuzzis fürdőszoba. Maximum kapacitás: 4 fő.

Select villa: 80 nm-esek, kétemeletesek, a kertben helyezkednek el. A földszinten 1 nappali, ameri-kai konyha, mosógép, 2 hálószoba, 1 fürdőszoba. Az emeleten 1 hálószoba franciaággyal, jacuzzi, zuhanyzó és wc a tágas fürdőszobában. Szolgáltatások: elsőbbség az a’la carte éttermek foglalá-sakor, 24 órás szobaszerviz, a másik két Gloria hotel szolgáltatásainak használata, privát medence. Maximum kapacitás: 4 fő.

Elnöki villa: 1000 nm-es, a golfpályára és kertre néz. A földszinten 1 tágas nappali, 3 hálószo-ba márvány fürdőszobával, 1 dolgozószoba, 1 elegáns meeting terem, teljesen felszerelt konyha, szauna és jacuzzi. Az emeleten 3 hálószoba fürdőszobákkal, egyikben jacuzzival. Egy 120 nm-es medence, szauna, jacuzzi és fitneszterem is tartozik a villához. Szolgáltatások: Select villa szolgál-tatásai, plusz: komornyik, szakács, privát napozó pavilon a strandon, golfkocsi, repülőtéri transzfer. Maximum kapacitás 12 fő.

35.

SELECT VILLA

LAKO

SZTÁ

LY

DELUXE

LAK

OSZ

TÁLY

SELECT VILLA

ELNÖ

KI VILLA

ELNÖ

KI VILLA

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

Szeretné álomnyaralását szultánoknak kijáró kényeztetésben eltölteni? Akkor megtalálta az ideális szállodát, a Mardan Palace Ho-telt, mely a Török Riviéra legfényûzôbb szállodájaként ismert. Autentikus, kifinomult stílusa, egyedi építészeti megoldásai és mesebeli világa egészen biztosan Önt is lenyûgözik majd, melyek a csodálatos múlt elôtt hódolva ötvözik a királyi pompát és a modern világ luxusigényeit. Igazán élménydús fürdôzésben lehet része a világ egyik legnagyobb, 16.000 nm-es szállodai medencéjében, mely-nek belsejében egy 5000 hallal rendelkezô akvárium épült, a közepén egy étteremmel.

36.

Elhelyezkedés: a 2009-ben nyílt luxushotel Antalya központjától 15 km-re, a repülőtértől 10 km-re, Lara Beach-en, mintegy 180.000 nm területen helyezkedik el. A szálloda stílusa az isztambuli építészeti emlékeket idézi, ugyanakkor Európa egyik legnagyobb szabad-téri medencéjével (16.000 nm) büszkélkedhet, mely a közepén egy akváriummal egészül ki. A medence közelében egy korallzátony is található, ahol a vendégek ellenőrzött kör-nyezetben próbálhatják ki a szabadtüdős merülést. A mesébe illő ötcsillagos hotel ma-gas színvonalú szolgáltatást nyújt, és kellemes pihenést biztosít minden korosztálynak.

Strand: a szálloda közvetlenül a homokos tengerparton fekszik, a napernyők és napo-zóágyak és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. A finomhomokos tengerpart kialakításához 9000 tonna egyiptomi homokot importáltak.

Ellátás: all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, délutá-ni és esti snack ételek, kávé/tea/sütemény, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (09.00-24.00 óra között), minibár (naponta töltve), a tartózkodás alatt egyszer fo-gyasztás az a’la carte éttermekben: orosz, thai, török, mediterrán valamint francia-amerikai (előzetes foglalással). Térítés ellenében: import italok, fogyasztás a japán és hal a’la carte éttermekben (előzetes foglalással), szobaszerviz.

Szolgáltatások: medence, belső medence, vízesés, 4 akvárium, úszó zátony, 10 étterem, 11 bár, animációs programok, esti show-műsorok az amfiteátrumban, wifi a lobbyban. Térítés ellenében: törökfürdő kezelései, wellness és Spa szolgáltatások, masszázs, thalasso terápia, borospince, botanikus kert, 2 bálterem, 2 teniszpálya, squash, strandröplabda, asztalitenisz, tollaslabda, bowling, a közelben (6 km-re a Mardan Sport Hotelben) 6 fut-ballpálya, 7500 nm-es spa és fitneszközpont, számos konferenciaterem, gondolázás, bu-siness center, mosoda, szépségszalon, vízi sportok.

Gyermekeknek: medence, bébi medence, csúszda, miniklub (4-12 évig), animáció, tv- és játszószoba, gyermekbüfé.

Szobák: az igényesen berendezett szobák mindegyike rendelkezik erkéllyel, műhol-das LCD tv-vel, egyénileg szabályozható légkondicionálóval, hajszárítóval, telefonnal, minibárral, széffel, valamint vezeték nélküli internet-kapcsolattal. Minden szoba igénye-sen kialakított márvány fürdőszobával rendelkezik. A szálloda 3 szárnnyal rendelkezik (Anatóliai, Dolmabahce és Európai), ezen belül összesen kb. 26 féle szobatípus foglal-ható. A lent felsoroltakon kívüli szobák típusairól, berendezéséről és felszereltségéről kérjük, érdeklődjön irodánkban.

Larawww.mardanpalace.com.tr

Mardan Palace Hotel37.

VIP szobák és szolgáltatások:

Superior szoba: 45 nm-esek, egylégterűek. Tágas előtérrel, és luxus márvány fürdőszobával rendelkez-nek, mely külön fürdőkáddal és zuhanyzóval felszerelt. Maximum kapacitás: 2 felnőtt + 1 gyermek (6 éves korig).

Dolmabahce Deluxe lakosztály:A szobák a Dolmabahce szárnyban helyezkednek el, 51 nm-esek, 1 nappalirésszel és 1 hálószobával rendelkeznek. Maximum kapacitás: 2 felnőtt + 1 gyermek.

Grand Deluxe Doublex lakosztály – Európai szárny:A szobák az Európai szárny földszintjén helyezkednek el, de a másik két szárnyban is találunk hasonló típusú szobákat. A szobák 90 nm-esek, galériásak. Az első szinten kony-hasarok, nappali és étkező, a felső szinten 2 hálószoba található 1-1 fürdőszobával. Ma-ximum kapacitás: 4 felnőtt + 1 gyermek.

Junior lakosztály – Európai szárny: 70 nm-esek, 1 hálószobával, 1 nappalirésszel és 1 négyszemélyes étkezőasztallal rendel-kezik. A hálószobát és a nappalit egy tolóajtó választja el egymástól. A luxus márvány für-dőszobában külön kád és zuhanyzó található. Maximum kapacitás: 2 felnőtt + 1 gyermek.

Executive lakosztály – Dolmabahce szárny:56 nm-esek, 1 nappalirésszel és 1 hálószobával rendelkeznek, melyben egy nagyméretű ágy, öltözködő hely és egy luxus pipereasztal található. A tágas fürdőszoba – melyet egy ablak választ el a hálószobától – külön káddal és zuhanyzóval, wc-vel, bidével és két mos-dóval felszerelt. Maximum kapacitás: 2 felnőtt + 1 kisgyermek (6 éves korig).

Grand Hamam lakosztály – Dolmabahce szárny:61 nm-esek, nagyméretű ággyal és tágas nappalirésszel rendelkeznek. A fürdőszobában aranyozott mosdók és csapok találhatók, egy hatalmas tükör, valamint törökfürdő rész, jacuzzi, fürdőkád. A hálószoba és a fürdőszoba között ablak található. Maximum kapaci-tás: 2 felnőtt + 1 kisgyermek (6 éves korig).

Királyi lakosztály – Dolmabahce szárny:600 nm-esek, 2 hálószobával rendelkeznek. Az egyik hálószoba fürdőszobával, öltöző szobával, a másik egy jacuzzis fürdőszobával, öltözőszobával és terasszal rendelkezik. Mozi, konyhasarok, szauna, gőzfürdő és egy kis iroda tartozik még a lakosztályhoz. A tágas, 98 nm-es szalonban 12 fős étkezőasztalt, zongorát, és egy hatalmas LCD tv-t találunk. A két terasz egyike 115 nm-es, tengerre néző jacuzzival és napozórésszel felszerelt. A másik terasz 80 nm-es, hegyekre néz. Maximum kapacitás: 4 felnőtt + 1 gyermek + 1 csecsemő.

38.

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

JUNIO

R LA

KOSZ

TÁLY -

EURÓ

PAI S

ZÁRN

Y

SUPE

RIOR

SZOBA

-

ANAT

ÓLIA

I SZÁ

RNY

DOLM

ABAH

CE

DELUXE

LA

KOSZ

TÁLY

DOLM

ABAH

CE

EXEC

UTIVE

LAKO

SZTÁ

LYGRA

ND H

AMMA

M LA

KOSZ

TÁLY

GRA

ND D

ELUX

E DO

UBLEX

LAKO

SZTÁ

LY-

EURÓ

PAI S

ZÁRN

Y

GRA

ND D

ELUX

E DO

UBLEX

LAKO

SZTÁ

LY-

EURÓ

PAI S

ZÁRN

Y

39.

Elhelyezkedés: a 2011 májusában nyílt, 8 szintes, 429 szobás, 5 csillagos, több mint egymillió négy-zetméteren elterülő luxushotel Belek központjától mindössze 1 km-re, a repülőtértől pedig 35 km-re található. Strand: a szálloda közvetlenül a 300 méter hosszú, homokos parton terül el. A tengerparton a nap-ernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe. Ellátás: Maxx Inclusive: érkezéskor üdvözlőital és gyümölcs, reggeli, ebéd, vacsora büférendszer-ben, kései reggeli, helyi és import alkoholos és alkoholmentes italok (napi 24 órában), számos snackbár, frissen facsart narancslé, kávé/tea, fagylalt, minibár fogyasztás. Térítés ellenében: a’la car-te éttermek (előzetes foglalással), szobaszerviz, bizonyos import vagy prémium italok. Szolgáltatások: 5 medence (az egyik tengervizes), belső medence, nagy aquapark 11 csúszdával és hullámmedencével, 10 étterem, 14 bár, kávézó, animációs programok, élő zene, esti show-k, táncleckék, főzőleckék, diszkó, mozi, fitneszterem, tenisz, asztalitenisz, strandröplabda, kosárlabda, darts, boccia, bowling, biliárd, aerobic, 2 törökfürdő, 2 spa, 2 szauna, gőzfürdő, internetkávézó. Térítés ellenében: üzletek, business center, mosoda, fodrászat, orvosi ellátás, vízi sportok, búvárok-tatás, masszázs, szépségszalon, törökfürdő kezelései, golfpálya, konferenciatermek, privát tenisz-leckék, futballpályák.Gyermekeknek: gyermekmedence csúszdákkal, terasz medence, belső gyermekmedence, gyer-mekklubok (1-17 éves korig), alvószoba, játszószoba, gyermekétterem, mini diszkó, babasarok, bébiétel.Szobák: a főépületben elhelyezkedő 70 nm-es tetőtéri lakosztályok mindegyike rendelkezik széffel, vezeték nélküli internet csatlakozással, telefonnal, minibárral, műholdas LCD tv-vel, DVD-lejátszóval, hajszárítóval, vízforralóval, papuccsal, egyénileg szabályozható légkondicionálóval és erkéllyel. A csa-ládi lakosztályok 100 nm-esek, két hálószobával és két fürdőszobával rendelkeznek.

VIP szobák és szolgáltatások:

Bármely szobatípus foglalása esetén: kakaó vagy tej szerviz gyermekes családoknak, gyümölcs érkezéskor, tea/kávé bekészítés, napszemüveg tisztítás a strandon, esőkabát szerviz a szobában esős napokon.

Laguna doublex lakosztályok: a főépületben helyezkednek el, 135 nm-esek, medencére néznek, galériásak. 2 hálószoba, 1 nappali, 2 wc, 1 zuhanyzós fürdőszoba, 1 jacuzzis fürdőszoba, öltözködő szoba, terasz, közvetlen kapcsolat a relax medencéhez a teraszról. Maximum kapacitás: 6 felnőtt + 1 csecsemő.

Maldív villa: a maldív medencében található különálló villákban helyezkednek el, 80 nm-esek, ten-gerre néznek. Privát terasz, 1 hálószoba franciaággyal és nappalirésszel, 1 wc, 1 zuhanyzós für-dőszoba, jacuzzi a teraszon, öltözködő szoba, közvetlen medencekapcsolat (több villával közös Maldív-medence). Szolgáltatások: komplett bárbekészítés, szobaszerviz, napi újság, reptéri transz-fer, komornyik, egzotikus gyümölcsök, pezsgő és virág érkezéskor, privát pavilon. Maximum kapa-citás: 3 felnőtt + 1 csecsemő.

Belekwww.maxxroyal.com

Maxx Royal BelekGolf & Spa Hotel

40.

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

ALBA

TROS

VILLA

ALBA

TROS

VILLA

MALD

IV V

ILLA

MALD

IV V

ILLA

LAGUN

A DO

UBLEX

LAKO

SZTÁ

LY

LAGUN

A DO

UBLEX

LAKO

SZTÁ

LY

41.

Elhelyezkedés: a 2005-ben nyílt, és 2009-ben felújított elegáns szálloda Belektől mindössze 5 km-re fekszik, az antalyai repülőtértől 40 km-re. Strand: a szálloda közvetlenül az 1 km hosszú homokos-aprókavicsos tengerparton fekszik, ahol a nap-ernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe.Ellátás: all exclusive all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, a’la carte reggeli (előzetes foglalással), délutáni tea/kávé/sütemény, 7 a’la carte étterem (előzetes foglalással), különféle snackek napközben, éjféli büfé, fagylalt, minibár (üdítők és sör), minden helyi és néhány import alkoholos és al-koholmentes ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: szobaszerviz, ázsiai és libanoni a’la carte éttermek, import pezsgők, prémium italok, különleges helyi és import borok, szivarok, török kávéház, vízipipa. Szolgáltatások: medence, belső medence 3 csúszdával, 12 étterem, 14 bár, mozi, business center, internet, „Troyaqua” vízividámpark (05.01-10.16. között), csónakázás a szálloda saját, mesterséges folyó-ján, 10 teniszpálya, teniszpálya-világítás és teniszlabdák, squash pálya, futballpálya, asztalitenisz, strand-röplabda, röplabda, kosárlabda, darts, aerobic, vízilabda, íjászat, boccia, lövészet, fitneszterem, jóga, törökfürdő, gőzfürdő, különféle szaunák, diszkó, animációs programok. Térítés ellenében: szélessávú internet, internetkávézó, mosoda, orvosi ellátás, pilates, szolárium, masszázs, fodrász, spa-és wellness, törökfürdő kezelései, delfinárium, teniszütő és teniszleckék, focipálya, golf, lovaglás, biliárd, bowling, búvárkodás, vízi sportok, gyermekfelügyelet.Gyermekeknek: gyermekmedence 2 csúszdával, ’Rixy’ gyermekklub (4-12 évig), mini diszkó, mozi, gyer-mekétterem és bár, játszótér, ’Troyaqua’ vízi vidámpark.Szobák: minden szoba légkondicionálóval, internetkapcsolattal, műholdas LCD tv-vel, telefonnal, haj-szárítóval, fürdőköpennyel és papuccsal, minibárral, széffel, valamint erkéllyel.

VIP szobák és szolgáltatások:

Családi lakosztályok: 49 nm-esek, kétlégterűek, egy franciaággyal és két külön ággyal rendelkeznek. Maximum kapacitás: 4 fő.

Lakosztályok: 73 nm-esek, 1 hálószobával, 1 nappalival, 2 plazma tv-vel rendelkeznek. Maximum ka-pacitás: 2 fő.

Superior lakosztályok: 94 nm-esek, 2 hálószobával (az egyik franciaággyal, a másik két különálló ágy-gyal), 1 nappalival rendelkeznek. 3 plazma tv, 2 fürdőszoba (az egyik fürdőkáddal, a másik jacuzzival), 3 wc, 1 erkély. Maximum kapacitás: 4 fő.

Villák szolgáltatásai: expressz be- és kijelentkezés, komornyik szolgálat, privát ébresztőszolgálat, villa étterem, egészséges menük, titkári asszisztencia, cipőtisztítás, 24 órás szobaszerviz, fondü szerviz, club car közlekedés a hotel területén, repülőtéri transzfer, külön medence és teniszpálya használata.

Executive villák: 164 nm-esek, 1 teljesen felszerelt konyhával, 2 hálószobával, 1 nappalival és egy tágas terasszal rendelkeznek. A konyhában hűtőszekrény, minibár, kávé és tea bekészítés található. Minden szobában minibár, összesen 3 tv, 2 tágas fürdőszoba (egyik jacuzzival) található. Maximum kapacitás: 5 fő.

Belekwww.rixos.com

Rixos Premium Belek Resort Hotel

42.

EXEC

UTIVE

VLLA

EXEC

UTIVE

VILLA

SUPE

RIOR

VILLA

SUPE

RIOR

VILLA

SUPE

RIOR

LAKO

SZTÁ

LY

LAKO

SZTÁ

LY

43.

Elhelyezkedés: a szálloda Beldibi üdülőfaluban, Kemertől 25 km-re, az antalyai repülőtértől pedig 50 km-re fekszik. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-kavicsos strandon fekszik, ahol a napernyők, napozó-ágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: all exclusive all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, napköz-beni és éjszakai snack, kávé, tea, sütemény, fagylalt bizonyos időpontban, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (08:00-03:00 között). Térítés ellenében: néhány import ital, különleges italok, 6 a’la carte étterem, szobaszerviz.Szolgáltatások: 10 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 2 belső medence, 11 étterem, 18 bár, aquapark 11 csúszdával, strandröplabda, kosárlabda, tollaslabda, mini focipálya, aerobic, darts, íjászat, lö-vészet, boccia, fitneszterem, jóga, zumba, táncórák, minigolf, tenisz, nappali és esti animációs programok, diszkó, partik (különböző témával), szauna, törökfürdő, gőzfürdő, relaxációs szoba, wifi kapcsolat a közös helyiségekben. Térítés ellenében: mosoda, motoros vízi sportok, szörf és katamarán (csak engedéllyel), teniszfelszerelés, teniszleckék, bowling, biliárd, széleskörű konferencia-szolgáltatások, különféle masszá-zsok, internetkávézó, spa szolgáltatások, gyermekfelügyelet, fodrászat, orvos, üzletek, játékterem.Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, gyermekbár és étterem, miniklub (4-13 éves korig), 20.000 nm-es Rixy gyermekpark csúszdákkal, egész napos programokkal (profi animátorok felügyeletével), gyermek mozi, mini diszkó, játszótér.Szobák: a szálloda több mint 1000, modern és kényelmes szobájának mindegyike rendelkezik tele-fonnal, minibárral, hajszárítóval, széffel, műholdas tv-vel, internet-kapcsolattal (letét ellenében) és központi légkondicionálóval.

VIP szobák és szolgáltatások:

Deluxe lakosztályok: 63 nm-esek, 1 nappali, 1 hálószoba, 2 fürdőszoba, 2 LCD tv. Az alsó szintről közvetle-nül, a felső szintről pedig egy lépcsőn keresztül érhető el a medence. Maximum kapacitás: 3 fő.

Grand Királyi lakosztályok: a főépületben helyezkednek el, 161 nm-esek. 2 hálószoba, 1 nappali, 2 fürdőszoba (az egyik tengerre néző jacuzzival), 3 LCD tv. Maximum kapacitás: 5 fő.

Deluxe villák: 120 nm-esek, háromemeletesek, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba, 1 nappali, 1 jacuzzi, 2 gardrób, 3 LCD tv. Közvetlen medencekapcsolat a teraszról. Maximum kapacitás: 6 fő.

Grand Deluxe villák: 241 nm-esek, saját kerttel rendelkeznek. 3 hálószoba, 1 konyhasarok, 1 nappali, 2 fürdőszoba, jacuzzi, 3 LCD tv. Közvetlen medencekapcsolat a medencéhez.

Villák szolgáltatásai: személyes üdvözlet a VIP recepción, napi újság, italbekészítés a szobában, a VIP stég használata, elsőbbség az a’la carte étterem foglalásakor, ingyenes fogyasztás VIP a’la carte étteremben, ingyenes internetelérés, egész napos komornyikszolgálat, 24 órás szobaszerviz.

VIP stég szolgáltatásai: öltözőkabinok, pelenkázó, bizonyos időközönként hűtött törölköző, fagylalt, sütemények, koktélok, egyéb snackek, jacuzzi sarok, sushi szerviz bizonyos órákban, fagylalt.

Beldibiwww.rixos.com

Rixos Sungate Resort Hotel

44.

DELUXE

VILLA

DELUXE

VILLA

GRA

ND D

ELUX

E VILLA

GRA

ND D

ELUX

E VILLA

DELUXE

LAK

OSZ

TÁLY

DELUXE

LAK

OSZ

TÁLY

45.

Elhelyezkedés: a Kaya hotellánc 2013-ban újonnan nyíló, exkluzív tagja 2,5 km-re található Kadriyétől, az antalyai repülőtértől pedig 27 km-re. Mivel a szálloda szezon elején nyílik, így fogla-láskor számítani kell a nyitás csúszására, valamint egész szezon alatt előfordulhat, hogy nem, vagy csak részlegesen indulnak el, illetve fennakadásokkal működnek bizonyos szolgáltatások. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-kavicsos tengerparton fekszik, ahol a napernyők, napo-zóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe.Ellátás: palazzo all inclusive: üdvözlőital érkezéskor, reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büfé-rendszerben, diétás menü, délutáni snackek, éjféli snack, 6 a’la carte étterem (előzetes foglalással), minibár (víz, üdítők, sör, bor, kekszek), kávé/tea/sütemény, minden helyi és néhány import alkoho-los és alkoholmentes ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: frissen facsart gyümölcslé, import és prémium italok, palackozott italok, szobaszerviz, 5 a’la carte étterem.Szolgáltatások: 2 medence, belső medence, 5 csúszda, 9 étterem, 9 bár, animációs programok, élő zene, diszkó, fitneszterem, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, asztalitenisz, strandröplabda, kosárlabda. Térítés ellenében: vízi sportok, tenisz, teniszleckék, futball, golf, biliárd, Nintendo Wii, búvárkodás, masszázs, törökfürdő kezelései, játékterem, üzletek, fodrászat, orvosi ellátás, gyermekfelügyelet, mosoda, kerekesszék bérlés.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub (4-12 éves korig), tiniklub (13-16 éves korig) 06.01-09.30 kö-zött, játszótér, gyermekétterem, mini diszkó. Térítés ellenében: babakocsi, bébifon.Szobák: minden szoba központi légkondicionálóval, műholdas LCD tv-vel, széffel, minibárral, vízfor-ralóval, telefonnal, hajszárítóval, papuccsal, fürdőköpennyel, wifi kapcsolattal és erkéllyel felszerelt. A superior szobák 39-41 nm-esek.

VIP szobák és szolgáltatások:

Tengerre néző swim up lakosztályok: 79 nm-esek, tengerre vagy medencére néznek, 1 hálószo-bával, 1 nappalival, 2 wc-vel, hidromasszázs-kádas fürdőszobával, 2 zuhanyzóval, valamint privát terasszal és privát medencével rendelkeznek. Maximum kapacitás: 3 felnőtt + 1 gyermek.

Lakosztályok: 79 nm-esek, tengerre vagy medencére néznek, 1 hálószobával és 1 nappalival ren-delkeznek, melyek tolóajtóval válaszhatók el egymástól. 2 wc, jacuzzis fürdőszoba, 2 zuhanyzó és terasz vagy erkély is tartozik a szobákhoz. Maximum kapacitás: 3 felnőtt + 1 gyermek.

Villák: közvetlenül a parton helyezkednek el, 2 hálószobával, nappalival, 2 wc-vel, 2 fürdőszobával, jacuzzival, terasszal, privát medencével, konyhával, étkezővel, privát napozórésszel, valamint privát strand-pavilonnal rendelkeznek. Maximum kapacitásuk: 5 felnőtt + 1 gyermek.

VIP szobák szolgáltatásai: gyümölcskosár érkezéskor, minibár, tea/kávé készítési lehetőség a szobá-ban, szobaszerviz. Villák esetén: repülőtéri transzfer, érkezéskor pezsgő és gyümölcslé, komornyik szolgáltatás.

Kadriyewww.kayatourism.com.tr

Riu Kaya PalazzoGolf Resort Hotel

46.

VILLA

SWIM-UP

TERA

SZ

LAKO

SZTÁ

LYTE

NGER

RE N

ÉZO

LAKO

SZTÁ

LY

TENG

ERRE

NÉZ

OLA

KOSZ

TÁLY

47.

Elhelyezkedés: a deluxe hotel az antalyai repülőtértől 45 km-re, Antalya városától 35 km-re, Kemertől pedig csupán 9 km-re helyezkedik el. Strand: a szálloda közvetlenül a tengerparton található, homokos-kavicsos strandján a napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe.Ellátás: ultra all inclusive: üdvözlő ital érkezéskor, reggeli, ebéd, vacsora, délutáni és éjszakai snackek, fagylalt, gözleme, sütemények, frissen facsart narancslé, fogyasztás a minibárból (üdítők, sör, víz, chipsz), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: prémium italok, különleges borok, szobaszerviz, 6 a’la carte étterem (előzetes foglalással), italok a diszkóban.Szolgáltatások: 2 nagy medence, belső medence, jacuzzi, 6 csúszda, főétterem, 9 bár, animációs programok, show-k, diszkó, teniszpályák, mini futballpálya, strandröplabda, asztalitenisz, íjászat és lövészet, karaoke, tollaslabda, darts, fitneszterem, aerobic, könyvtár, szauna, törökfürdő, mozi. Térítés ellenében: motorizált vízi sportok, teniszpálya-világítás, bowling, biliárd, play station, segway, spa és wellness, internetkávézó, üzletek, orvosi ellátás, VIP pavilon a strandon, gyermekfelügyelet.Gyermekeknek: gyermekmedence 2 csúszdával, belső gyermekmedence, miniklub (4-15 éves ko-rig), mini diszkó, mini mozi, játszótér, játszószoba, alvószoba, bébi sarok és gyermekmenü az étte-remben, kosárlabda, tenisz, futball, vidámpark.Szobák: a hotel 394 szobával és 46 villával rendelkezik – köztük superior, junior szobatípusok és családi lakosztályok-, amelyek erkéllyel, széffel, minibárral, LCD tv-vel, wifi kapcsolattal, központi légkondicionálással rendelkeznek.

VIP szobatípusok és szolgáltatások:

Családi lakosztályok: 82 nm-esek, 1 hálószobával, ajtóval elválasztott nappalival (kanapéággyal a gyermekenek), 1 fürdőszobával rendelkeznek. Maximum kapacitás: 3 felnőtt + 1 gyermek.

Királyi lakosztály: 260 nm-es, 3 hálószobával, 3 fürdőszobával, 1 öltözködő szobával, 1 nappalirésszel, 1 jacuzzival és 1 konyhasarokkal rendelkezik. Maximum kapacitás: 6 fő.

Bali villák: 220 nm-esek, 3 hálószoba 1-1 fürdőszobával, 1 kisméretű hálószoba, DVD lejátszó, jacuzzi, nappali, konyha, privát medence tartozik hozzá. Maximum kapacitás: 9 fő.

Miami, Dubai és St. Tropez villák: 500 nm-esek, a tengerparton helyezkednek el és privát medencével rendelkeznek, tengerre néznek. 1 kisméretű hálószobával, nappalival, 4 hálószobával (1-1 fürdőszo-bával), mosógéppel, vasalóval, vasalódeszkával és egy teljesen felszerelt konyhával rendelkeznek. Szolgáltatások: komornyikszolgálat, napi újság, mosoda, pavilonok a strandon, laptop, 24 órás szo-baszerviz (menü alapján). Maximum kapacitás: 12 fő.

Villák szolgáltatásai: 2 medence, bár és étterem csak a villavendégek részére, gyors bejelentkezés, pezsgő, gyümölcs és hűtött törölköző érkezéskor, VIP stég használata, elsőbbség az a’la carte ét-termek foglalásakor, naponta gyümölcskosár, ingyenes wifi.

Göynükwww.avantgardevoguehotel.com

Vogue Avantgarde Hotel48.

MIAM

I, DU

BAI,

ST. T

ROPE

Z VILLÁK

MIAM

I, DU

BAI,

ST. T

ROPE

Z VILLÁK

BALI

VILLA

BALI

VILLA

KIRÁY

LI LA

KOSZ

TÁLY

CSA

LÁDI LAK

OSZ

TÁLY

49.

Elhelyezkedés: a 450 szobával rendelkező klubszálloda 1 km-re fekszik Belektől, 35 km-re a repü-lőtértől és 40 km-re Antalya városától. Belekbe egy 10 perces sétával, illetve dolmussal vagy taxival juthatunk be. A zöldellő fák között elterülő grandiózus aquaparkért minden vízimádó rajongani fog, a gyermekek felejthetetlen élményeket szerezhetnek, a felnőttek pedig újraélhetik gyermek-korukat. Ha még több kalandra vágyunk, próbáljunk ki néhány extrém vízi sportot, vagy egysze-rűen bízzuk magunkat a 45 fős animátor csapatra, akik gondoskodnak arról, hogy egy percig se unatkozzunk.Strand: a szálloda közvetlenül a homokos-aprókavicsos tengerparton épült, ahol a napozóágyak, a napernyők és a strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: premier all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, délutá-ni snackek, minden helyi alkoholos és alkoholmentes ital (10.00-24.00 között), fagylalt, üdítők a minibárból. Térítés ellenében: speciális borok és röviditalok, import italok. Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 15.000 nm-es aquapark 5 medencé-vel, 8 felnőtt- és 10 gyermekcsúszdával, 4 étterem, 6 bár, szabadtéri diszkó, széleskörű nappali és esti animációs programok, kb. 45 fős animátorcsapat, grandiózus esti show-műsorok, törökfürdő, szauna, fitneszterem, step aerobic, reggeli torna, vízi torna, jogging, strandröplabda, strandfoci, minifoci, kosárlabda, vízi hoki, asztalitenisz, boccia, darts, íjászat, wifi. Térítés ellenében: törökfürdő kezelései, masszázs, wellness és spa center, kozmetikai kezelések, 31 teniszpálya, professzionális teniszoktatás és felszerelés, biliárd, játékterem, gyermekfelügyelet, babakocsi bérlés, vízi sportok, orvos, üzletek, mosoda, fodrászat.Gyermekeknek: 3 gyermekmedence, homokos bébi medence az aquaparkban, magyar nyelvű gyermek-animáció, miniklub (4-7 éves korig), midiklub (8-12 éves korig), tiniklub (13-17 éves korig, júliusban és augusztusban), tv-szoba, mini diszkó, Mickey teniszakadémia 3 teniszpályával, bébi sarok az étteremben, játszótér, mini vidámpark (térítés ellenében).Szobák: a 450 szobájának mindegyike műholdas tv-vel, wifivel, vezetékes internettel (térítés elle-nében), telefonnal, széffel, légkondicionálóval (májustól szeptemberig), minibárral, kávé-/teafőző-vel, hajszárítóval és erkéllyel rendelkezik. A standard szobák egyszerűbb berendezésűek és nem felújítottak, a deluxe szobák felújítottak. A családi szobák két hálószobával rendelkeznek, melyeket a deluxe családi szobákban normál, a standard családi szobákban lengőajtó választ el egymástól.

VIP szobák és szolgáltatások:

Lakosztályok: 70 nm-esek, a klubépületekben helyezkednek el. 1 hálószobával, 1 nappalival, 1 jacuzzis fürdőszobával rendelkeznek, felszereltségük közé tartozik a franciaágy, plazma tv, minibár, íróasztal, erkély, kávé/teafőző.

Királyi lakosztályok: 100 nm-esek, felszereltségük megegyezik a lakosztályokéval. 2, ajtóval elválasztott hálószobával, 1 nappalival, 2 fürdőszobával ( jacuzzis káddal), 3 plazma tv-vel, 2 széffel, 3 minibárral, íróasztallal és erkéllyel rendelkeznek.

Belekwww.güral.com

Club Güral PremierBelek Hotel

50.

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

KIRÁL

YI LA

KOSZ

TÁLY

LAKO

SZTÁ

LY

LAKO

SZTÁ

LY

DELUXE

CSA

LÁDI

SZOBA

DELUXE

SZO

BA

51.

Elhelyezkedés: ez a 200.000 nm-en elterülő luxusszálloda Tekirova település központjában fekszik, 17 km-re Kemer városától és 75 km-re a repülőtértől. Strand: a szálloda közvetlenül a kavicsos tengerparton fekszik, ahol a napernyők, matracok, napo-zóágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: premier ultra all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, éjszakai büfé (21:30-07:00 között), frissen facsart narancslé, víz és üdítők a minibárból, minden helyi és né-hány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: a’la carte éttermek (előzetes foglalással), bizonyos import és prémium italok, márkás borok és pezsgők.Szolgáltatások: 2 nagy medence napernyőkkel és napozóágyakkal, aquapark 16 felnőtt- és 13 gyer-mekcsúszdával, 2 étterem, 4 a’la carte étterem, 6 bár, profi nappali és esti animációs programok, törökfürdő, szauna, strandröplabda, vízilabda, asztalitenisz, boccia, darts, wifi a lobbyban. Térítés ellenében: spa, masszázs, teniszcentrum 13 pályával, internetkávézó, teniszfelszerelés, teniszpálya-vi-lágítás, orvosi ellátás, üzletek, mosoda, fodrászat, gyermekfelügyelet, mosoda, vízipipa, vízi sportok, biliárd, elektronikus játékok.Gyermekeknek: gyermekmedence, csúszdák, bébi strand az aquapark területén, 3.600 nm-es miniklub (4-12 évig), külső és belső játszótér, gyermek-animáció, hálóterem, TV-DVD szoba, gyer-mekteniszpálya, babakocsi bérlés.Szobák: a szálloda 657 szobájának mindegyike rendelkezik műholdas LCD tv-vel, zenecsatornával, telefonnal, széffel, légkondicionálóval, minibárral, kávé-/teafőzővel, hajszárítóval, wifivel, vezetékes internettel (térítés ellenében) és erkéllyel. A deluxe családi szobák 80 nm-esek, két tágas szobával és egy fürdőszobával rendelkeznek.

VIP szobák és szolgáltatások:

Családi superior szobák: 90 nm-esek, felszereltségük megegyezik a deluxe családi szobákéval, de 2 fürdőszobával rendelkeznek. Maximum kapacitás: 4 felnőtt + 1 gyermek.

Medencére néző deluxe lakosztályok: 75 nm-esek, erkélyesek, a medencénél helyezkednek el, er-kélyükről elérhető a medence. 1 hálószoba, 1 nappali, 2 LCD tv, tea és kávéfőző, jacuzzi, zuhanyzó, fürdőköpeny.

Medencére néző superior lakosztályok: 103 nm-esek, a tengerpart és a medence közelében he-lyezkednek el, az erkélyükről elérhető a medence. 1 nappali, 1 hálószoba, 2 LCD tv, DVD lejátszó, 2 minibár, fürdőszoba kádba épített jacuzzival.

Superior villa: 200 nm-es, különálló, kerti villaépületek 140 nm-es saját kerttel, saját medencével. Az alsó szinten 1 nappali, üveglappal lerakva a medence felett, LCD tv és DVD lejátszó, étkező, 1 WC. A felső szinten 2 hálószoba, 1-1 fürdőszobával (az egyik fürdőkáddal, a másik zuhanyzóval és jacuzzival.

A medencére néző delxue és superior lakosztályok, valamint superior villák szolgáltatásai: repülőtéri transzfer, gyors bejelentkezés, ingyenes foglalás az a’la carte étterembe, a’la carte reggeli (előzetes foglalással, ingyenes teniszpálya-használat, bővített választék a minibárban, virág a szobában.

Tekirovawww.guralpremier.com

Güral Premier Tekirova Hotel 52.

SUPE

RIOR

VILLA

SUPE

RIOR

VILLA

MEDE

NCÉR

E NÉ

ZÓ́

DELUXE

LAK

OSZ

TÁLY

MEDE

NCÉR

E NÉ

ZÓ́

SUPE

RIOR

LAKO

SZTÁ

LY

MEDE

NCÉR

E NÉ

ZÓ́

DELUXE

LAK

OSZ

TÁLY

MEDE

NCÉR

E NÉ

ZÓ́

SUPE

RIOR

LAKO

SZTÁ

LY

CSA

LÁDI S

UPER

IOR

SZOBA

CSA

LÁDI S

UPER

IOR

SZOBA

53.

Elhelyezkedés: a repülőtértől 35 km-re, Antalya központjától 45 km-re fekszik 200.000 nm-es terü-leten ez az ötcsillagos luxushotel, Belek városközpontjától kb 1 km-re. Strand: a szálloda közvetlenül homokos tengerparton fekszik, ahol a napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők használata ingyenes.Ellátás: diamond all inclusive: üdvözlőital és gyümölcstál bekészítés a szobákban érkezéskor, reg-geli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, éjféli büfé, délutáni tea/kávé/sütemények, snackek, fagylalt bizonyos időpontokban, 8 a’la carte étterem (előzetes foglalással, foglalási díj ellenében), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), üdí-tők és sör a minibárból. Térítés ellenében: import pezsgők, borok, prémium italok, energiaitalok, a Bubble Gold VIP a’la carte étterem, szobaszerviz, vízipipa.Szolgáltatások: 2 medencerendszer, belső medence, 11 étterem, 10 bár, aquapark, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, diszkó, kerti partik, élő zene, motor nélküli vízi sportok (előzetes foglalással), fitneszterem, aerobic, törökfürdő, 3 jacuzzi, „Spa Relax” részleg, 3 féle szauna, gőzfürdő, asztalitenisz, standröplabda, kosárlabda, vízilabda, squash (előzetes foglalással), íjászat, boccia, mini foci, darts, tollaslabda, társasjátékok, teniszpályák, wifi a közös helyiségekben. Térítés ellenében: vízi sportok, internetkávézó, teniszpályák, teniszfelszerelés, teniszpálya-világítás, futball-pályák, golfoktatás, bowling, biliárd, spa és törökfürdő kezelései, fodrászat, orvosi ellátás, mosoda, vasalás, gyermekfelügyelet.Gyermekeknek: gyermekmedence, belső gyermekmedence, bébiklub (0-3 évig), 4000 nm-en el-terülő gyermekklub (4-17 évig), csúszdák, mini mozi, mini vidámpark (bizonyos játékok térítés ellenében), mini diszkó, gyermekbüfé vacsoránál.Szobák: a hotel 571 szobájának mindegyike központi légkondicionálással, hajszárítóval, telefonnal, fürdőköpennyel és papuccsal, minibárral, műholdas LCD tv-vel, vezetékes és wifi internet csatlako-zással és széffel rendelkezik.

VIP szobák és szolgáltatások:

Tóparti családi szobák: a főépületben helyezkednek el, 80 nm-esek, közvetlen medencekapcsolat-tal rendelkeznek, kertre vagy medencére néznek. 2 hálószoba (elválasztó ajtóval), 2 fürdőszoba (az egyik kádas, a másik zuhanyzós), terasz napozóágyakkal és napernyőkkel. A további felszereltségek megegyeznek a kerti családi szobákéval. Maximum kapacitás: 4 felnőtt + 1 gyermek.

Diamond lakosztályok: kétszintes, 310 nm-es lakosztályok. Első szint: privát medence jacuzzival, ét-kezőasztal, 4 napozóágy, bár, konyha, házimozi rendszer, 3 terasz, szauna. Második szint: 2 hálószoba jacuzzis fürdőszobával és zuhanyzóval, erkély. A két emelet között egy komornyikszoba található. A hálószobák ajtóval elválasztottak. Szolgáltatások: különféle import italokkal feltöltött bár, elsőbb-ség a VIP és a’la carte éttermek foglalásakor. Maximum kapacitás: 4 felnőtt + 1 gyermek.

Blue lakosztályok: 80 nm-esek, tengerre néznek. 1 nappali (bőr ülőgarnitúra, konyha, bár, erkély, 5+1 hangrendszer és 360 fokban forgatható LCD tv), 1 hálószoba (íróasztal, erkély napozóágyakkal, jacuzzi). Függöny választja el a két szobát. Maximum kapacitás: 3 fő.

Belekwww.corneliadiamond.com

Cornelia Diamond Golf Resort & Spa Hotel

54.

DIAM

OND

LAK

OSZ

TÁLY

BLUE

LAK

OSZ

TÁLY

TÓPA

RTI H

ÁZ - LAP

IS

TÓPA

RTI H

ÁZ - LAP

IS

TÓPA

RTI C

SALÁ

DI

SZOBA

TÓPA

RTI C

SALÁ

DI

SZOBA

55.

Cornelia De Luxe Resort Hotel

Elhelyezkedés: a repülőtértől 35 km-re, Antalya központjától 45 km-re, Belek központjától kb. 1 km-re, 65.000 nm-es területen fekszik ez a 358 szobás, ötcsillagos luxushotel. Strand: a szálloda közvetlenül a homokos tengerparton fekszik, ahol a napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: „de luxe” all inclusive: üdvözlőital és gyümölcstál bekészítés a szobákban érkezéskor, reg-geli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, vacsoránál diétás menü, éjféli büfé, délutáni tea/kávé/sütemények, különféle snackek, fagylalt, üdítők és sör a minibárból (naponta feltöltve), 24 órás szobaszerviz (szervizdíj ellenében, menü alapján, alkoholmentes italok), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), 5 a’la carte étterem (előzetes foglalással, kb. 10 Eur/fő-s foglalási díj ellenében; olasz, mediterrán, török, távol-keleti, francia). Térítés ellenében: import pezsgő, prémium italok. Szolgáltatások: 5 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 3 csúszda, 7 étterem, 7 bár, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, diszkó, élő zene (kéthetente egyszer), fitneszterem, törökfürdő, szauna, 3 jacuzzi, gőzfürdő, 3 teniszpálya (előzetes foglalással), 3 futball-pálya, motor nélküli vízi sportok (előzetes foglalással), biliárd (14 éven felüliek részére), asztalite-nisz, darts, léghoki, standröplabda, kosárlabda, óriás sakk, wifi a közös helyiségekben. Térítés elle-nében: internetkávézó, tenisz-felszerelés, bowling, zsetonos játékgépek, vízipipa, golf, motoros vízi sportok a parton, törökfürdő kezelései, masszázs, szépségszalon, spa és wellness központ, mosoda, fodrászat, orvosi ellátás, üzletek, gyermekfelügyelet.Gyermekeknek: 2 napvédett gyermekmedence, bébi medence, miniklub (4-12 évig), gyermekbüfé, játszótér. Szobák: a hotel minden szobája fürdőköpennyel és papuccsal, központi légkondicionálással, mű-holdas tv-vel, hajszárítóval, telefonnal, minibárral, wifivel és széffel rendelkezik. A családi szobák két, ajtóval nem elválasztott hálószobával és 2 fürdőszobával rendelkeznek, 55 nm-esek.

VIP szobák és szolgáltatások:

Villa junior lakosztály: a kertben helyezkednek el, közvetlen medencekapcsolattal rendelkeznek, 50 nm-esek. 1 hálószoba, 1 nappali (elválasztó ajtó nincs), jacuzzi, zuhanyzó. Szolgáltatások: Privát étterem és bár használata a villavendégek részére reggelinél. Maximum kapacitás: 3 fő.

De Luxe lakosztály: 100 nm-esek, tengerre néznek. 1 hálószoba, 1 nappali, 1 fürdőszoba, 1 zuhany-zó, privát tengerre néző jacuzzi, 2 tv, privát terasz kerttel. Szolgáltatások: helyi és import italokkal feltöltött minibár. Maximum kapacitás: 4 fő.

Grand De Luxe lakosztály: 120 nm-esek, tengerre néznek. 1 tágas hálószoba, 1 tágas nappali, 1 fürdőszoba, 1 zuhanyzó privát, tengerre néző jacuzzival, 2 tv, privát terasz kerttel. Szolgáltatások: naponta gyümölcskosár, pezsgő, virágok, mosoda, helyi és import italokkal feltöltött minibár. Maximum kapacitás: 7 fő.

56.

Belekwww.corneliaresort.com

57.

DELUXE

LAK

OSZ

TÁLY

CSA

LÁDI S

ZOBA

CSA

LÁDI S

ZOBA

DELUXE

LAK

OSZ

TÁLY

VILLA

JUNIO

R LA

KOSZ

TÁLY

GRA

ND D

ELUX

E LA

KOSZ

TÁLY

VILLA

JUNIO

R LA

KOSZ

TÁLY

GRA

ND D

ELUX

E LA

KOSZ

TÁLY

Elhelyezkedés: a 2013-ban nyíló luxushotel 35 km-re fekszik az antalyai repülőtértől, 18 km-re Kemer központjától, Beldibi üdülőhelyen. Mivel a szálloda a szezon elején nyílik, foglaláskor számí-tani kell a nyitás csúszására, valamint egész szezon alatt előfordulhat, hogy nem, vagy csak részle-gesen indulnak el, illetve fennakadásokkal működnek bizonyos szolgáltatások. Strand: a hotel közvetlenül a homokos-kavicsos tengerparton fekszik, ahol a napernyők, napozó-ágyak és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők.Ellátás: vertia all inclusive: reggeli, kései reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, a’la carte reggeli, diétás büfé, snack-ek, tea/kávé/sütemény, fagylalt bizonyos időpontokban, éjféli snack, minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), minibár (naponta vízzel, üdítővel és sörrel töltve), szobaszerviz (02.00-07.00 között / mozgáskorlátozottak számára napi 24 órában), érkezéskor a szobában gyümölcstál, 5 a’la carte étterem (előzetes foglalással, foglalási díj ellenében). Térítés ellenében: egyes import italok, prémium italok, energiaitalok, a kínai a’la carte étterem, 24 órás szobaszerviz, vízipipa.Szolgáltatások: 4 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 4 csúszda, főétte-rem, 4 snack étterem, 5 a’la carte étterem, 13 bár, széleskörű nappali és esti animációs progra-mok, show-műsorok, élő zene, fitneszterem, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, aerobik, strandröplab-da, röplabda, kosárlabda, mini foci, 3 teniszpálya, minigolf, biliárd, bowling, asztalitenisz, boccia, darts, szörf és katamarán (engedéllyel), mozi, konferenciatermek, internetkapcsolat. Térítés elle-nében: törökfürdő és spa központ szolgáltatásai, masszázs, night klub, motoros vízi sportok, vi-torlázás (engedély szükséges), búvárkodás, teniszfelszerelés és teniszoktatás, gyermekfelügyelet, internetkávézó, mosoda, fodrászat, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, babamedence, belsőmedence, babaklub (1-4 éves korig), miniklub (4-7 éves korig), midiklub (8-12 éves korig), tiniklub (12-17 éves korig), játszótér, szé-leskörű gyermekprogramok, minidiszkó, gyermekbüfé és babasarok a Vertia gyermekétteremben.Szobák: a 264 főépületi deluxe szoba mindegyike parkettával borított, erkéllyel, hajszárítóval, te-lefonnal, minibárral, wifi kapcsolattal, széffel, műholdas LCD tv-vel és központi légkondicionálóval rendelkezik.

VIP szobák és szolgáltatások:

Superior lakosztályok: 49-76 nm-esek, a főépületben helyezkedek el, erdőre vagy tengerre néznek, egylégterűek, fürdőköpeny és papucs is rendelkezésre áll a szobákban. Maximum kapacitás: 3 fő.

Romance lakosztályok: 53-72 nm-esek, a főépületben helyezkednek el, erdőre néznek, egylégterűek, jacuzzival rendelkeznek. Maximum kapacitás: 3 fő.

Doublex lakosztályok: 65 nm-esek, a főépületben helyezkednek el, tengerre néznek, galériásak (elválasztó ajtó nélkül). A földszinten kinyitható kanapé, minibár, LCD tv, zuhanyzó, az emeleten hálószoba, LCD tv, minibár és fürdőszoba található. Maximum kapacitás: 3 fő.

Beldibiwww.vertia.com.tr

Vertia Luxury Resort Hotel 58.

ROMA

NCE

LAKO

SZTÁ

LY

ROMA

NCE

LAKO

SZTÁ

LY

DELUXE

SZO

BADO

UBLEX

LAKO

SZTÁ

LYSU

PERIOR

LAKO

SZTÁ

LY

SUPE

RIOR

LAKO

SZTÁ

LYDO

UBLEX

LAKO

SZTÁ

LYDE

LUXE

SZO

BA

59.

Elhelyezkedés: a csodálatos környezetben, golfpályák közelében épült, luxusszolgáltatásokat nyúj-tó, 420 szobás, 5 csillagos szálloda Belek központjától 5 km-re, a repülőtértől pedig 40 km-re helyezkedik el. A szállodát elsősorban a golfozás szerelmeseinek ajánljuk, de széleskörű szolgálta-tásainak köszönhetően minden korosztály számára felhőtlen nyaralást biztosít. A golfozni vágyók a szálloda által üzemeltetett kisbuszokkal térítésmentesen juthatnak el a közeli Nobilis és Gloria golfklubokba.Strand: a szálloda saját homokos partszakaszát egy folyó választja el a hoteltől, így a strandra a szálloda kertjén keresztül, egy hídon átkelve lehet eljutni. A parton a napernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen vehetők igénybe.Ellátás: high class all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, délutáni snackek, kávé/tea/sütemények, török kávé és tea, fagylalt, éjszakai snackek, 4 a’la carte étterem (francia, mexikói, kínai, olasz - előzetes foglalással), minibár (üdítők és sör), minden helyi és né-hány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában), üdítők és snackek a parton. Térítés ellenében: szobaszerviz, frissen facsart gyümölcslé, néhány import ital, prémium alkoholos italok.Szolgáltatások: 3 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 3 csúszda, 5 étte-rem, 7 bár, török kávézó, nappali és esti animációs programok, show-műsorok, élő zene, diszkó, 5 teniszpálya, teniszpálya-világítása, csoportos teniszleckék, fitneszterem, jacuzzi, aerobic, torna, jóga, asztalitenisz, biliárd, bowling, íjászat, darts, kosárlabda, röplabda, vízilabda. Térítés ellenében: Shang-Du Spa és szolgáltatásai, masszázs, törökfürdő és kezelései, internetkávézó, wifi, vízi spor-tok, golf, mosoda, orvos, fodrász, üzletek, gyermekfelügyelet.Gyermekeknek: 2 gyermekmedence, bébi és gyermekbüfé a főétkezéseknél, miniklub (4-12 évig), játszótér.Szobák: a kényelmesen berendezett standard szobák padlószőnyeggel borítottak, mindegyikük rendelkezik műholdas LCD tv-vel, zenecsatornával, telefonnal, minibárral, széffel, légkondicioná-lóval valamint erkéllyel. A junior lakosztályok egy hálószobával és egy nappalival rendelkeznek, maximum kapacitásuk 3 felnőtt + 1 gyermek.

VIP szobák és szolgáltatások:

Családi bungaló lakosztályok: a bungalóépületben helyezkednek el, 1 nappalival, 2 hálószobával, 1 für-dőszobával, 1 zuhanyzóval és 2 wc-vel rendelkeznek, maximum kapacitásuk 4 felnőtt + 2 gyermek.

Elnöki lakosztály: a főépület 4. emeletén helyezkedik el, 200 nm-es, nappalival, 2 hálószobával, 3 tv-vel, dolgozószobával, fax-szal, 2 fürdőszobával, jacuzzival, konyhával és privát terasszal rendelkezik. Maxi-mum kapacitás: 8 fő.

Elnöki villa: 220 nm-es, kétszintes. Nappalival, étkezővel, 3 hálószobával, 3 tv-vel, 2 minibárral, 3 für-dőszobával, jacuzzival, privát terasszal és medencével rendelkezik. Maximum kapacitás: 8 fő.

Belekwww.xanaduhotels.com.tr

Xanadu Resort Hotel 60.

ELNÖ

KI VILLA

ELNÖ

KI VILLA

ELNÖ

KI LA

KOSZ

TÁLY

ELNÖ

KI LA

KOSZ

TÁLY

FÓÉP

ÜLET

I STA

NDAR

D SZ

OBA

FÓÉP

ÜLET

I JUN

IOR

LAKO

SZTÁ

LY

FÓÉP

ÜLET

I JUN

IOR

LAKO

SZTÁ

LYCSA

LÁDI B

UNGAL

Ó

LAKO

SZTÁ

LY

61.

Elhelyezkedés: a 2007-ben nyílt szálloda az antalyai repülőtértől mintegy 35 km-re, Belek köz-pontjától 2 km-re fekszik, 91 hektárnyi területen. A központba taxival vagy helyi járatú busszal (dolmussal) könnyen be tudunk jutni. Strand: a szálloda közvetlenül a 270 méter hosszú, finomhomokos tengerparton fekszik. A strandon a nap-ernyők, napozóágyak, matracok és strandtörölközők ingyenesen igénybe vehetők. Ellátás: ultra all inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, kései reggeli, különféle délutá-ni snackek (a parton is), kávé/tea/sütemény, 4 a’la carte étterem: török, olasz, hal, ázsiai (előzetes foglalással, egyszeri alkalommal, foglalási díj ellenében: kb. 10 Eur/fő), fagylalt, éjféli snack, regge-linél frissen facsart narancslé, minden helyi és néhány import alkoholos ital (10:00-02:00 között), üdítőitalok napi 24 órában, italok a diszkóban (23:00-03:00 között), üdítők és sör a minibárból. Térítés ellenében: import pezsgők és borok, prémium italok, egyes import italok, szobaszerviz.Szolgáltatások: 5000 nm-es medence napernyőkkel és napozóágyakkal, aquapark 7 csúszdával, me-dence a villák vendégeinek, belső medence, főétterem, 4 a’la carte étterem, 5 bár, diszkó, fitneszterem, törökfürdő, szauna, jacuzzi, 4 teniszpálya, kosárlabda, strandröplabda, egész napos animáció, amfite-átrum, este változatos műsorok, aerobic, asztalitenisz, szörf (csak engedéllyel), wifi kapcsolat, mozi. Térítés ellenében: spa- és egészségközpont (3.500 nm-en) kezelései, fodrászat, masszázs, játékterem, bowling, internetkávézó (előzetes foglalással), számítógépes játékok, biliárd, asztali foci, üzletek, mo-soda, gyermekfelügyelet, orvosi ellátás, motoros vízi sportok, golf a közelben.Gyerekeknek: külső és belső gyermekmedence, aquapark, játszótér, miniklub (4-12 éves korig), gyermekme-nü (vacsoránál a főétteremben).Szobák: az 546 ízlésesen, keleti stílusban berendezett szoba mindegyike hajszárítóval, papuccsal, műholdas tv-vel, telefonnal, minibárral, széffel, központi légkondicionálóval, és erkéllyel vagy terasszal rendelkezik.

VIP szobák és szolgáltatások:

Nászutas lakosztály: a főépületben helyezkednek el, 50-55 nm-esek. 1 hálószoba, 1 nappali, 1 jacuzzis fürdőszoba, tágas terasz. Szolgáltatások: privát pavilon a strandon 1 napra, privát terület a strandon, 10% kedvezmény a spa-ban, 1 alkalommal reggeli a szobában, a’la carte étterem, elutazás napján délutáni kijelentkezés. Maximum kapacitás: 2 fő.

Deluxe lakosztályok: a főépületben helyezkednek el, 50 nm-esek, 1 hálószoba, 1 nappali (elválasztó ajtó nélkül), 1 fürdőszoba, és erkély tartozik hozzájuk. Maximum kapacitás: 2 fő.

Lakosztályok: a főépületben helyezkednek el, 67 nm-esek. 2 hálószoba, 2 fürdőszoba és erkély, vagy 1 hálószoba, 1 nappali, 1 fürdőszoba és erkély tartozik hozzájuk. Maximum kapacitás: 3 fő.

Doublex lakosztályok: a főépületben helyezkednek el, 55 nm-esek, galériásak. 2 hálószoba (elvá-lasztó ajtó nélkül), 2 fürdőszoba és erkély tartozik hozzájuk. Maximum kapacitás: 3 fő.

A szállodában különféle villák is foglalhatók (Villa Safran 185 nm, Villa Mint 247 nm, Villa Ginger 116 nm), melyek vendégei privát szférában és maximális kényelemben élvezhetik a nyaralást. A villákról és a hozzájuk tartozó szolgáltatásokról kérjük, érdeklődjön irodáinkban.

Belekwww.spice.com.tr

Spice Hotel & Spa62.

DOUB

LEX

LAKO

SZTÁ

LY

DELUXE

LAK

OSZ

TÁLY

VILLA

SAFR

AN

VILLA

SAFR

ANNÁ

SZUT

AS LAK

OSZ

TÁLY

NÁSZ

UTAS

LAK

OSZ

TÁLY

63.

Elhelyezkedés: ez a varázslatos és nyugodt környezetben, egy, a tengerbe hosszan benyúló félszi-geten, 45.000 nm-en elterülő, 2009-ben nyílt, 5 csillagos, minden igényt kielégítő luxusszálloda Turgutreis hangulatos kisvárosától 7 km-re, Bodrum központjától 25 km-re, a repülőtértől pedig 65 km-re található. Strand: a szálloda közvetlenül a saját, homokos-aprókavicsos tengerpartján helyezkedik el, a stran-dot egy lépcsőn keresztül közelíthetjük meg. A parton a napernyők, napozóágyak és strandtöröl-közők ingyenesen vehetők igénybe.Ellátás: high class all inclusive: üdvözlőital a lobbyban érkezéskor, reggeli, ebéd és vacsora büfé-rendszerben, kései reggeli, délutáni snack ételek, kávé/tea/sütemények, fagylalt, vacsora az olasz a’la carte étteremben (tartózkodás alatt egyszer, előzetes foglalással), minibár (naponta feltöltve üdítőkkel és sörrel), szobaszerviz (napi 24 órában, szervizdíj ellenében), minden helyi és néhány import alkoholos és alkoholmentes ital (napi 24 órában). Térítés ellenében: vacsora a hal a’la carte étteremben (előzetes foglalással 12 éves kor felett), néhány import és prémium alkoholos ital. Szolgáltatások: 2 medence napernyőkkel és napozóágyakkal, belső medence, 3 étterem, 7 bár, nap-pali és esti animációs programok, show-műsorok, élő zene, diszkó, bowling, darts, asztalitenisz, asz-tali foci, biliárd, aerobic, torna, röplabda, kosárlabda, íjászat, teniszpálya, többfunkciós sportpálya, fitneszterem, jacuzzi, mosoda. Térítés ellenében: internetkávézó, wifi, teniszpálya-világítás, teniszfel-szerelés, teniszoktatás, személyi edző, vízi sportok, gyermekfelügyelet a szobában, Shang-Du Spa és Wellness központ, törökfürdő és kezelései, masszázs, szauna, gőzfürdő, orvos, üzletek.Gyermekeknek: gyermekmedence, belső gyermekmedence, miniklub (4-12 évig), játszótér, bébi és gyermek büfé a főétkezéseknél, gyermekfelügyelet a miniklubban (előzetes foglalással).Szobák: a szállodában kizárólag luxus kategóriájú, ízlésesen berendezett lakosztályok és villák fog-lalhatók, melyeknek mindegyike légkondicionált, műholdas LCD tv-vel, minibárral, telefonnal, széf-fel, wifi kapcsolattal, hajszárítóval valamint erkéllyel rendelkezik.

VIP szobák és szolgáltatások:

Elegance lakosztályok: a kertben helyezkednek el. 2 hálószoba, erkély, íróasztal, 2 fürdőszoba (az egyik káddal, a másik zuhanyzóval) tartozik hozzájuk. Maximum kapacitás: 2 felnőtt + 2 gyermek.

Levendula lakosztályok: a kertben helyezkednek el. 2 hálószoba, előtér, öltözködő szoba, terasz napozóágyakkal. Az egyik szobában nagyméretű franciaágy, fürdőszoba zuhanyzóval, dupla mos-dóval és jacuzzival. A másik hálószobában 2 külön ágy, zuhanyzós fürdőszoba. Maximum kapacitás: 3 fő.

Executive lakosztályok: a kertben helyezkednek el. 1 öltözködő szoba, 1 erkély, 2 hálószoba, 1 nappali és étkező rész tartozik hozzájuk. Az egyik hálószoba nagyméretű ággyal, zuhanyzóval, wc-vel, dupla mosdóval rendelkezik. A másik hálószoba két külön ággyal, zuhanyzós fürdőszobával és wc-vel fel-szerelt. Maximum kapacitás: 4 fő.

Turgutreiswww.xanaduhotels.com.tr

Xanadu Island Hotel64.

EXEC

UTIVE

LAKO

SZTÁ

LY

LEVE

NDULA

LAKO

SZTÁ

LY

PREM

IUM V

ILLA

PREM

IUM V

ILLA

ELEG

ANCE

LAKO

SZTÁ

LY

ELEG

ANCE

LAKO

SZTÁ

LY

65.

Elhelyezkedés: a 2013 tavaszán nyíló, 200.000 nm-en elterülő, 5 csillagos hotel, a bodrumi repülő-tértől 20 km-re, Bodrum városától 8 km-re közvetlenül a tengerparton fekszik. A közeli városokba taxival vagy mini busszal juthatunk be. Mivel a szálloda a szezon elején nyílik, foglaláskor számítani kell a nyitás csúszására, valamint egész szezon alatt előfordulhat, hogy nem, vagy csak részlegesen indulnak el, illetve fennakadásokkal működnek bizonyos szolgáltatások. Kérjük, ezt vegyék figye-lembe foglaláskor. A szálloda lehetőséget biztosít maximum 5 kg súlyú kisállatok elhelyezésére is (térítés ellenében). Strand: a hotel közvetlenül a 700 méter hosszú homokos-kavicsos tengerparton helyezkedik el. A strandon a napozóágyak, napernyők, matracok és strandtörölközők használata ingyenes. Ellátás: ultra all inclusive: üdvözlőital, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, diétás menü, kávé, tea, sütemény, fagylalt, napközben snack ételek, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (napi 24 órában), gyümölcslevek a vitaminbárban. Térítés ellenében: import és prémium italok, fogyasztás az a’la carte éttermekben ( japán, libanoni, mexikói, hal, olasz, előzetes foglalással), fogyasztás a VIP étteremben (a villákban megszálló vendégeknek ingyenes), szobaszerviz.Szolgáltatások: medence napernyőkkel és napozóágyakkal, 4 csúszda, belső medence, főétterem, 5 a’la carte étterem, 12 bár, diszkó, széleskörű nappali és esti animációs programok, fitneszterem, törökfürdő, szauna, aerobic, strandröplabda, mini futball, asztalitenisz, kosárlabda, íjászat, tol-laslabda, teniszpálya és felszerelés, vízi bicikli, kenu, darts, szörf (engedéllyel). Térítés ellenében: wellness és spa központ szolgáltatásai, jakuzzi, 2 szauna, masszázs, kezelések, teniszpálya-világítás, bowling, biliárd, motorizált vízi sportok, katamarán (engedély szükséges), internetkávézó, tárgya-lótermek, orvosi ellátás.Gyermekeknek: gyermekmedence, miniklub 3000 nm-en (4-6, 7-9, 10-12 és 13-15 éves korcso-portokban), alvószoba, játszószoba, játszótér, trambulin, mini vidámpark, mozi, minidiszkó, baba-sarok és gyermekmenü.Szobák: a hotel egy fő- és számos villaépülettel rendelkezik. Az 536 szoba mindegyike rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, minibárral, műholdas LCD televízióval, telefonnal, központi légkondicioná-lóval, széffel, köntössel, papuccsal, vízforralóval és wifi kapcsolattal.

VIP szobák és szolgáltatások:

Penthouse szobák: 125 nm-esek, 2 hálószobával és 2 fürdőszobával rendelkeznek. Maximum ka-pacitás: 4 felnőtt + 1 gyermek.

Királyi lakosztály: 299 nm-es, 3 hálószobával, nappalival, 3 fürdőszobával, jacuzzival és terasszal rendelkezik. Maximum kapacitás: 6 fő.

Villák: a hotelben 6 féle villa foglalható, melyek 60-800 nm-esek, többségük saját medencével és strandszakasszal rendelkezik. Nappalival, 2-6 hálószobával, több fürdőszobával, egyes villák konyhasarokkal, étkezővel, jacuzzival, öltözőszobával is rendelkeznek, az „E” típusú villákban pedig szauna, irodahelyiség, fitnesz szoba, moziszoba és teljesen felszerelt konyha is található. Maximum kapacitásuk: 2-12 fő.

Bodrum - Torbawww.voguehotel.net

Vogue Bodrum66.

VILLA

STTA

NDAR

D SZ

OBA

67.

68.

FONTOS INFORMÁCIÓKRészvételi díjak, felárak, akciók, gyerekkedvezményA katalógusunkban szereplő utazások részvételi díjai 1 EUR=320 Ft és 1 USD=220 Ft, Volksbank valuta eladási árfolyamig változat-lanok. Az utazások pontos részleteiről, részvételi díjainkról, felárainkról, egyéb fizetendő terhekről részletes és aktuális felvilágosítást weboldalunk ad (www.greentravel.hu). A gyermekáraink 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén érvényesek, ameny-nyiben foglaláskor megadják gyermekük pontos születési dátumát, melynek helyessége az utas felelőssége (például a szállodá-ban esetlegesen felmerülő többletköltséget a helyszínen ki kell fizetnie). 0-2 év közötti gyermekek számára általában ingyenes a részvétel, amennyiben nem kérnek külön helyet a repülőn és a transzferbuszon, valamint ágyat a szálláson számukra, de útlevél és vízum számukra is szükséges. Ha a gyermek kint tölti be két éves korát, a visszaútra már ki kell fizetni a repülőjegyet és az illetéke-ket. Kérjük, előre jelezzék, ha rácsos kiságyat kérnek a szálláshelyen. A gyermekekre vonatkozó árakat is weboldalunk tartalmazza. A gyermekkedvezmény általában 12 évet még nem betöltött gyermekekre vonatkozik, az ettől eltérő feltételeket külön jelöljük.

Képek, távolságok, katalógusKatalógusunk képei tájékoztató jellegűek, mivel jóval korábban készülnek, mint az utazás kezdete, valamint nem tudjuk biztosí-tani, hogy a képen látható szobát kapják majd. A katalógusban jelzett távolságok becsült értékek vagy a szálloda tájékoztatása alapján közölt adatok, többnyire légvonalban értendőek. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem vállal irodánk. Az ár- és programváltozások, valamint nyomdai és szöveghibák jogát fenntartjuk. Bizonyos szállodák leírása a 2012-es koncepció alapján készült, mert katalógusunk nyomtatásakor nem állt irodánk rendelkezésére újabb. A szállodák bővebb leírásai minden esetben weboldalunkon megtalálhatók, ahol az esetleges változások is feltöltésre kerülnek (a katalógushoz tartozó hibajegyzék mellett).

Útlevél, vízum, utazási okmányokTörökország esetében az útlevélnek a hazautazást követően még hat hónapig érvényesnek kell lennie és vízum is szükséges, melyet a repülőtéren az országba lépést követően kell megvásárolni. A vízum díja katalógusunk készítésekor fejenként 15 EUR vagy 20 USD. Az Európai Gazdasági Térség tagállamai (pl. Görögország) területére a beutazás érvényes, új típusú magyar személyazonosító igazolvány birtokában, útlevél nélkül is lehetséges. A személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkező 18 éven aluli magyar állampolgárok továbbra is csak önálló, érvényes útlevél birtokában utazhatnak külföldre. A további országokban érvényes beutazási szabályokat mindig az ország bemutató oldalán vagy az ajánlatoknál találja meg. Nem magyar állampolgárok vízumkötelezettségével kapcsolatban javasoljuk, hogy forduljon a területileg vagy állampolgárságuk szerint illetékes konzulátushoz, nagykövetséghez vagy külképviselethez. A be- és kiutazási szabályok be nem tartása, az országok vízumpolitikája miatt elutasított, vagy elhúzott vízumkiadás miatti problémák és az abból eredő költ-ségek és következmények az utast terhelik. Csoportos utazás esetén valamennyi utazási okmányt (voucher, repülőjegy stb.) a repülőtéren vehetnek át az utastalálkozó időpontjában. Kérjük, hogy az utazás befizetése előtt ellenőrizze, hogy útlevele (pl. lejárata) megfelel–e a köve-telményeknek. Foglaláskor fontos, hogy útlevélben szereplő pontos nevüket adják meg, ellenkező esetben a felmerülő problémákért nem vállaljuk a felelősséget. Néhány szállodában az érkezést követően le kell adni a recepción az útlevelet, melyet a kijelentkezéskor adnak vissza.

Várandós kismamák és kiskorúak utazásaA terhesség 28. hetét betöltött várandós kismamák csak az orvosuk által kiállított, olyan, az utazást megelőző 6. napnál nem ré-gebbi orvosi igazolás bemutatása ellenében utazhatnak, amelyen jelzik a szülés várható időpontját, valamint az orvos nyilatkozik arról, hogy az édesanya az utazásra alkalmas állapotban van. Az utazások gördülékenysége érdekében angol nyelvű igazolást is kérjenek az orvosuktól. A terhesség 36. hetét betöltött kismamák a saját és gyermekük védelmének érdekében nem utazhatnak járatainkon. Bizonyos járatokon előfordulhat, hogy ha egy kiskorú olyan személlyel jelentkezik utazásra, akinek eltérő a családi neve a gyermek családi nevétől, igazolni kell, hogy a személy a kiskorú szülője vagy törvényes gyámja, vagy, hogy a gyermek a szülő tudomásával, illetve engedélyével utazik. Igazolás (pl. közjegyző előtt tett nyilatkozat, anyakönyvi kivonat, személyi igazol-vány, diákigazolvány stb.) szükséges mind az eltérő családnevű szülővel való együtt utazáskor, mind pedig kíséret nélküli utaz-tatás esetén, amelyet a gyermek szülője vagy nagykorú kísérője köteles bemutatni az utazás megkezdésekor. Kérjük, a fentiekre legyenek figyelemmel, illetve ilyen esetekben érdeklődjenek a légitársaság szabályzatáról irodánkban.

Poggyász A kézipoggyász mérete maximum 55x40x20 cm és 5 kg lehet, személyenként 1 darab engedélyezett. A maximálisan feladható pogy-gyász súlya fejenként általában 20 kg, e felett a légitársaság túlsúlydíjat számít fel, melyet a repülőtéren az utasnak kell kifizetnie. 2 év alatti gyermek részére nem lehet külön poggyászt feladni a repülőgépre. A nagyobb méretű poggyászokat, mint például a szörfdeszka, kérjük még az út lefoglalása előtt jelezze, mert általában felár ellenében tudjuk a szállítást vállalni, néhány esetben azonban az is elő-fordulhat, hogy a szállítást partnereink nem vállalják. A speciális csomag szállítása közben keletkező kárért sem a légitársaság, sem az utazásszervező nem vállal felelősséget. Ha csomagja megsérült, vagy nem találja, rögtön keresse fel a „baggage reclaim” vagy „lost and found baggage” elnevezésű pultot, ahol írasson jegyzőkönyvet (Property Irregularity Report), amit később be tud nyújtani a légtársa-ságnak, az esetleges kárigénnyel. A csomagkárigény-levélhez minden esetben hiánytalanul csatolni kell a következőket: a repülőtéren felvett jegyzőkönyvet, beszállókártyát, sorszámozott csomagcímkét, számlát a javításról (ha nem javítható, akkor hivatalos nyilatkozatot ennek tényéről, melyen szerepelnie kell a kár pénzben kifejezett értékének), poggyász vásárlási blokkját/számláját, a károsult bankjának nevét, számlaszámát (swift, iban kódja), elvesztés esetén tételes listát is csatolni kell az elveszett tárgyak értékének feltüntetésével.

Mozgáskorlátozottak utazásaKérjük mozgáskorlátozott utasainkat, még foglaláskor érdeklődjenek, hogy a választott szálloda rendelkezik-e mozgáskorlá-tozottak számára kialakított felszereltségről, mert utólag ez irányú reklamációkat irodánk nem tud elfogadni. Kérjük, ameny-nyiben kerekesszékkel utaznak, foglalásukkal egyidejűleg jelezzék ezt írásban irodánk részére, hogy a repülő- és busztár-saságokat időben tájékoztatni tudjuk a megfelelő szállítóeszközök biztosítása érdekében. Bizonyos esetekben a csoportos

transzferek során az autóbusz típusa nem megfelelő a nehezen mozgó vagy mozgásképtelen utasaink szállítására, kérjük utasainkat, hogy ilyen mértékű mozgáskorlátozottság esetén érdeklődjenek privát transzfer lehetőségéről irodánkban.

Utasbiztonsági szabályok Az új, szigorúbb utasbiztonsági szabályok korlátozzák a repülőterek ellenőrzési pontjain átvihető folyadékok, krémek és zselék mennyisé-gét. A folyadékok egyenként maximum 100 ml-es egyedi kiszerelésben szállíthatók, a kis tégelyeket, dobozokat, tárolóedényeket egy ma-ximum 1 liter űrtartalmú, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóba kell tenni. A kézitáskában az utasok felvihetik a fedélzetre az út során szükséges gyógyszereket, diabetikus termékeket, bébiételeket. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a biztonsági átvizsgáláson ezek eredetét és használatuk szükségességét igazolni kell. A vámmentes területen (duty free) vásárolt, eredeti csomagolású és bontatlan folyadékok, kré-mek felvihetők a repülőgépre. Az utasoknak le kell venniük kabátjukat, zakójukat, blézerüket, cipőjüket és övüket az utasbiztonsági átvizs-gálásnál. A ruhadarabokat külön kell átvilágítani. Valamennyi laptopot és nagyobb elektronikai készüléket ki kell venni a kézipoggyászból, és külön kell átvilágítani az utasbiztonsági ellenőrzés során. Utasainknak azt tanácsoljuk, hogy minden folyadékot, éles tárgyakat (bicskát, tűt, kisollót, stb.) a feladott poggyászba csomagoljanak. Ezzel időt lehet spórolni és a kellemetlenségek is megelőzhetők. Értékesebb tárgyairól a repülőtéren készíttessen kiviteli nyilatkozatot (például erre hivatkozhat a biztosítónál lopás esetén).

Légi közlekedésA repülőgépen történő utazásnál a légitársaságok előírása, hogy az utasok a járat indulása előtt két órával jelenjenek meg a repülőtéren, ahol képviselőink a „GREEN TRAVEL” táblánál várják utasainkat. Kérjük utasainktól a kiadott utastalálkozó idő-pontjának pontos betartását, melyre az esetleges hosszadalmas repülőtéri ellenőrzések miatt van szükség. A repülőjegyet tartalmazó programjaink során, a repülés charterjáraton vagy menetrendszerinti járat turistaosztályán történik. Üléshelyeket csak a repülőtéren lehet foglaltatni az utasfelvételi pultnál. A repülőjegy 3 példányos, a második a visszaútra szól, így kérjük kedves utasainkat, őrizzék meg azokat. Charterjáratainkon az étkezés (általában egy szendvics, üdítőital, kávé vagy tea) térí-tésmentesen biztosított.

Késés, menetrendváltozásA menetrendek kiosztása nem az utazási irodák, hanem a repülőterek kezében van, így a járat indulása és érkezése nem szervezésünk-től függ, hanem a járatok rendje szerint alakul. Az esetlegesen (rossz idő, sztrájk, vagy a légtér túlterheltsége, stb. miatt) bekövetkező késésekért, a menetrendben bekövetkező változásokért irodánk nem vállal felelősséget, ilyen esetekben a nemzetközi egyezmények az irányadóak. Kérjük, vegye figyelembe, hogy utasaink biztonsága mindig előnyt élvez a menetrend pontos betartásával szemben. A késés vagy menetrendváltozás miatt felmerülő esetleges többletköltségekért, a célországban elmulasztott szolgáltatásokért, illetve egyéb kárért irodánk nem felel. Indulást megelőző napon győződjön meg róla, hogy járata a visszaigazoláson szereplő időpontban és útvonalon közlekedik. Kérjük, vegye figyelembe, hogy járataink szervezése az Ön utazása előtt már akár egy évvel megkezdődhet, így időközben előfordulhatnak változások. Változhat a menetrend, a légitársaság, de technikai okokból a járat útvonala is, valamint előfor-dulhat, hogy két desztináció között le kell szállnia a gépnek. Ezen változtatások jogát mind az utazásszervező mind a légitársaság fenn-tartja. Ha az utas a menetrend változása miatt mondja le az utat, az utazási szerződésben foglalt útlemondási feltételek az irányadók.

Idegenvezetés, fakultatív programok, városnézések, transzferA csoportos szervezett utak utasait telepített idegenvezetők fogadják a repülőtéren, segédkeznek a fakultatív programok lebonyolítá-sában és megtesznek minden tőlük telhetőt utasaink zavartalan nyaralása érdekében. Utasainkat kényelmes, légkondicionált autóbusz-okkal szállítjuk a szálloda és a repülőtér között. A transzfer során a busz több szállodánál is megáll, így esetenként a transzferidő elhú-zódhat. Irodánk lehetőséget biztosít privát transzfer foglalására külön térítés ellenében, az erre vonatkozó árakról kérjük, érdeklődjön irodáinkban. Az idegenvezetők nem minden esetben tudják utasainkat a transzfer során elkísérni, valamint bekísérni a recepcióig. Az útviszonyok miatt előfordulhat, hogy a szálláshely bejáratát a transzferbusz nem tudja megközelíteni, ezért megtörténhet, hogy egy kis útszakaszt a csomaggal gyalog kell megtenni. A fakultatív programokra csak a helyszínen lehet jelentkezni, a telepített idegenvezetők segítségével. (Fél napos program: 2-3 órás kirándulás, ill. városnézés idegenvezetővel; egész napos program: 4-6 órás kirándulás, ill. városnézés idegenvezetővel.). A kirándulásokon az autóbuszban a légkondicionálás nem garantált. Az utazás során igénybe vehető fakultatív kirándulások elindítása minimális létszámhoz kötött. Amennyiben a jelentkezők létszáma nem éri el ezt a létszámot, kinti partnerirodánk, aki a programokat szervezi az indulás előtt kötbérmentesen lemondhatja az utazást. A helyi viszonyok, technikai okok (közlekedés, időjárás, stb.) miatt programok módosításának jogát kinti partnerünk fenntartja, a lebonyolításért is ők felelnek, így panasz esetén, kérjük még hazaindulás előtt keressék fel őket, vagy jelezzék a telepített idegenvezetőnek. A kirándulások befizetésekor érdeklődjön azok lemondási feltételeiről. Előfordulhat, hogy egyes programok során bizonyos látványosságok nem, vagy csak korláto-zottan tekinthetők meg, különösen ünnepi időszakban, melyről sem irodánkat, sem helyi partnerünket nem értesítik előzetesen. Ezek előfordulása a programok részvételi díját nem befolyásolja, ilyen esetben a megértésüket kérjük. A hazautazásról helyi képviselőink mindig időben értesítik utasainkat, de a transzferbusz indulásának időpontja és további hasznos tudnivalók általában megtalálhatók a szálloda recepcióján kihelyezett mappákban. Telepített képviselőinknek nem minden esetben áll módjukban nemzetköz hívásokat bonyolítani, így többnyire sms-ben, vagy a szállodai telefonon tudják tartani utasainkkal a kapcsolatot, emiatt megértésüket kérjük.

Szálláshelyek és környezetükA programfüzetünkben feltüntetett szállodák kategóriái az adott ország előírásainak felelnek meg, amelyek eltérhetnek a Magyarorszá-gon vagy más országokban megszokott normáktól. A csillagok száma nem minden esetben jelenti bizonyos szolgáltatások meglétét. Azonos kategórián belül is lehet színvonal- vagy minőségbeli eltérés a szálláshelyek között. A szálláshelyeken a szobák elosztása kizárólag a szálloda hatáskörébe tartozik, ezt befolyásolni sajnos nem áll módunkban. Külön kívánságokat természetesen továbbítunk, de azok teljesítését nem tudjuk garantálni. A katalógusban szereplő szobaképek példák, a szállodák általában egy szobatípuson belül többféle berendezésű, felszereltségű és kinézetű szobákat értékesítenek, nem tudjuk garantálni, hogy a képen látható szobába, vagy ahhoz hason-lóba kerülnek majd. Szobákat a nemzetközi gyakorlat szerint az érkezési napon 14 órától lehet elfoglalni és elutazáskor általában 10 vagy

69.

12 óráig kell elhagyni. A szálloda mindent megtesz, hogy a szobákat utasaink mielőbb el tudják foglalni, az esetleges várakozásért irodánk nem felel. Amennyiben a szobát csak később szeretnék elhagyni, előző nap a recepción kérdezzék meg ennek feltételeit (általában felárat kérnek érte). Útjainknál fenntartjuk azonos kategórián belül a szállodaváltoztatás jogát. Sajnálatos módon néha előfordulhat, hogy a szál-loda túltölti magát, ilyen esetben utasainknak egy hasonló, vagy egy magasabb kategóriájú szállást kínálunk fel. Pénzt, ékszert, útlevelet tanácsos a szállodai szoba vagy recepció széfjében tárolni, mert a szállodák nem vállalnak felelősséget azon értékekért, melyeket nem a széfben helyeztek el. A legtöbb szállodában a szobai széfek csak térítés ellenében vehetők igénybe. Lopás esetén azonnal jelentse a szál-lodának, hívja képviselőnket, illetve a helyi rendőrségen vetessen fel jegyzőkönyvet. A szálloda személyzete nem minden esetben beszél idegen nyelveket. Előfordulhat, hogy egyes berendezési tárgyakért (tv távirányítóért, légkondicionáló távirányítóért, strandtörölközőkért) letétet kérnek érkezéskor, amit az elismervény bemutatásával távozáskor visszafizetnek. A franciaágy mérete mediterrán országokban sok-szor kisebb, mint az itthon megszokott. A minibárból való fogyasztásért fizetni kell, kivéve, ha azt a szálloda leírásában külön feltüntetjük. A szállodai szobákban a műholdas csatornák között magyar adó nem fogható. Törölközőt és ágyneműt általánosságban hetente kétszer-há-romszor cserélnek a szobákban, de alacsonyabb kategóriájú szállodákban előfordulhat, hogy ennél ritkábban, vagy tartózkodás alatt egy-általán nem. Újonnan nyíló szállodák foglalásakor számítani kell a nyitás csúszására, valamint egész szezon alatt előfordulhat, hogy nem, vagy csak részlegesen indulnak el, illetve fennakadásokkal működnek bizonyos szolgáltatások. Kérjük, ezt vegyék figyelembe foglaláskor. Amennyiben a szálloda nem nyílik meg az utazás időpontjára, irodánk minden esetben egy vagy több alternatív lehetőséget ajánl fel, amennyiben ezt az utas nem fogadja el, a részvételi díj visszafizetésre kerül, de további kompenzáció nyújtására irodánk nem kötelezhető. A kilátást megnevező szobatípusok (pl. tájra, tengerre, medencére néző) döntően a szobák elhelyezkedésének irányultságát jelentik, ezért előfordulhat, hogy a kilátást a szálloda létesítményei, növényzete részben takarja, korlátozza. Ezért sem a szállásadó, sem irodánk nem felel.

Stúdió, apartman, egyágyas és pótágyazott szobákA standard szobák mindig egylégterűek. A stúdiókban egy légtérben helyezkedik el a konyha, az étkező és a háló. Az apartmanokban ezen kívül minimum még egy háló található. A konyhák felszereltsége általában alapszintű, az ágyszámnak megfelelő evőeszközzel rendelkez-nek, amennyiben főzni szeretnének érdemes kiegészíteni az otthoni eszközökkel. Az esetlegesen hiányzó eszközöket rögtön jelezzék az illetékesnek. Az egyágyas szobák általában kisebb méretűek és fekvésük általában nem a legideálisabb. A pótágyak általában nem nyújtják egy normál ágy kényelmét. A pótággyal bővített szobák főleg alacsonyabb kategóriájú szállások esetén túlzsúfoltak lehetnek, a pótágy gyakran kihúzható fotelágy vagy kempingágy. A szállodákban, a háromágyas szobákban, ellentétben annak elnevezésével a harmadik ágy a legtöbb esetben pótágy, mely nem egyenértékű a főágyakkal - kérjük ezt foglalásnál vegyék figyelembe. A családi szobák, ha másképp nem jelöljük, egylégterűek és nagyobb területűek, mint a standard szobák. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a klub vagy bungaló szobák alacsonyabb kategóriájúak, mint a standard főépületi szobák, és nem minden esetben felújítottak. Az „alacsony kategóriájú” szobák a standard szobáknál kisebb komfortfokozattal rendelkeznek, méretük, kilátásuk vagy elhelyezkedésük miatt.

EllátásA foglalásnak megfelelő ellátásról gondoskodunk (reggeli, félpanzió, all inclusive, ultra all inclusive, stb.). Ha az ellátást (például a repü-lőjárat késése, fakultatív kirándulás vagy betegség miatt) nem vették igénybe, annak díját visszatéríteni nem tudjuk. A befizetett ellátás (pl. all inclusive) kizárólag a szálloda területén való fogyasztást jelenti, fakultatív programokon való étkezésekről kérjük, érdeklődjenek idegenvezetőnknél, mert azok nem tartoznak a szálláshelyen befizetett ellátáshoz. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a szálloda nem köteles éjszakai érkezés esetén vacsorát, ill. kora reggeli indulás esetén reggelit biztosítani az utasoknak. Hidegcsomag lehetőségéről előző napon érdeklődjenek a szálloda portáján, vagy az éttermében. A reggeli csomag általában kisebb ételválasztékot tartalmaz, mint amelyeket a szálloda reggelinél felszolgál. A félpanziós ellátás esetén az italfogyasztást a helyszínen ki kell fizetni. A szobába ételt és italt sem kívülről, sem a szálloda étterméből nem lehet felvinni. Az étkezések időtartamához alkalmazkodni kell, esetenként előfordulhat, hogy érdemes az első harmadában érkezni, mert a későbbi ételutánpótlás akadozhat. A legtöbb szálloda éttermében alkalomhoz illő öltözék viselése kötelező (férfiaknál hosszú nadrág). Az alacsonyabb kategóriájú szállodákban előfordul, hogy egyes ételekért (pl. to-jásrántotta) külön fizetni kell. Bizonyos all inclusive szállodákban műanyag karszalag viselése kötelező. Az all inclusive ellátás minősége nagyban különbözik egy 3*-os és egy 5*-os szállodában, alacsonyabb kategóriájú hotelben kevésbé változatos az étkezés. A mediterrán országok konyhája eltér az itthonitól, más a fűszerezésük, kevesebb húst és több zöldséget fogyasztanak. Az all inclusive ellátás során az étel- és italszolgáltatás általában 10:00-24:00 között vehető igénybe, de ez szállodánként változhat. Bizonyos szállodákban baleset-megelőzési szempontokat figyelembe véve műanyag pohárban szolgálják fel az italokat. Svédasztalos, ill. büféétkezéseknél, különösen főszezonban, előfordulhat, hogy az ételekre, evőeszközökre várni kell, vagy sorba kell állni. Alkalmanként bizonyos ételeket a személyzet adagol, és előfordulhat, hogy a gyorsabb kiszolgálás érdekében egy tányérra csak egy adag étel (pl. egy szelet hús) kerül, de pl. az all inclusive ellátás keretében többször is lehet fordulni. A szállodában található a’la carte éttermek kapacitása korlátozott, és előfordulhat, hogy elő és utószezonban zárva tartanak, illetve egész szezon alatt csak előzetes foglalással, olykor foglalási díj ellenében vehetők igénybe. A késő esti érkezéseknél előfordul, hogy a szálloda már nem tud ételt, italt biztosítani, erre kérjük, készüljenek fel indulásuk-nál. Előfordulhat, hogy elő-/utószezonban, egyes szállodákban büfévacsora helyett menüt szolgálnak fel. Az all inclusive vagy ultra all inclusive szállodáknál kérjük, hogy minden esetben tanulmányozza végig az ellátás menüpontban, hogy mit tartalmaz az ár és miért kell fizetni, mert ez szállodánként eltérhet. Előfordulhat, hogy egy all inclusive szálloda több ingyenes szolgáltatást nyújt, mint egy ultra all inclusive hotel. Esetleges ételallergiáját kérjük, indulás előtt írásban jelezze irodánknak. Irodánk mindent megtesz a megfelelő ellátás biztosítása érdekében, azonban a légitársaságok és a szállodák nem minden esetben készítenek külön menüt ételallergiások részére.

LégkondicionálásA nagyobb szállodákban általában központilag szabályozzák a klíma üzemelésének rendjét, így irodánk nincs arra hatással. Előfordul, hogy a közös helyiségekben csak időszakosan, vagy egyáltalán nem működtetik. A szobában a légkondicionálás általában a kulcskártya használatával egyidejűleg működik, így távozáskor kikapcsol. A légkondicionálás esetleges meghibá-sodásáért, túlzott használatáért vagy gyenge működéséért irodánk nem felel, azok működtetése a szálloda saját hatáskörébe tartozik. A berendezések működésük közben zajt okozhatnak.

Tengerpart, medence, egyéb szolgáltatásokA strandok tisztántartása a helyi önkormányzatok feladata, így azok rendezetlenségéért irodánk nem vállalja a felelősséget. A szállodák természetesen próbálják a hozzájuk közel eső partszakaszokat takarítani. A klímaváltozások, szél, és erős hullámzás ha-tására a strandon moszatok, algák, egyéb tengeri szennyeződések jelenhetnek meg. A homokos strandokra hullámzás hatására kavicsok, kövek kerülhetnek. Ezekre a körülményekre sem a szállásadó, sem az Utazási Iroda nincs befolyással. A medencéket éjszaka azok takarítása miatt nem lehet használni. A medencét egészségügyi okokból vegyi anyaggal kezelik. A medencék a megadott időpontokban használhatók. A gyermekekért a szülők vagy a velük utazó felnőttek felelősek. A legtöbb szállodában a csúszdák csak bizonyos órákban használhatóak, napi néhány órányit üzemelnek. A strandon található napozóágyakért és napernyőkért az esetek túlnyomó többségében fizetni kell, ellenkező esetben katalógusunk jelzi a szálloda leírásánál. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a napernyők és napozóágyak száma általában kevesebb, mint az ott tartózkodó vendégek száma. A strandtörölköző használatáért általában kauciót kérnek. Elő- és utószezonban előfordulhat, hogy a kisebb létszámra való tekin-tettel nem minden szolgáltatás működik a szállodában és környékükön (pl.: animáció, aquapark, bizonyos éttermek). A szállodák szolgáltatásaikat előzetes értesítés nélkül szezon közben is módosíthatják, ezekért irodánkat felelősség nem terheli. Az ingyenes törökfürdő használatba a szállodákban nem tartoznak bele az ott igénybe vehető masszázsok és egyéb kezelések.

Zavaró tényezőkEsetenként előfordulhat, hogy a szállodák közvetlen környezetében hangos szórakozóhelyek találhatók, melyek zajszintjére nem mindenhol létezik szabályozás, így sem irodánk, sem kinti partnerünk nem tud hatással lenni azok megszüntetésére. Előfordulhat, hogy a szálloda kertjéből, vagy a szomszédos szállodákból felhallatszik az animáció a szobába. A tengerre néző szobák általában az animáció területére is néznek, emiatt nagyobb lehet a felhallatszó zaj. A szemétszállítás általában a kora reggeli órákban történik, a napközbeni magas hőmérséklet okozta kellemetlen szagok elkerülése érdekében. Megértését kérjük, hogy nem mindig tudják a szemétszállítást zajmentesen megoldani. Kérjük, legyen arra is tekintettel, hogy a szálloda üzemeltetetésével is járhat zajhatás (pl. teherautók, aggregátorok, stb.). A szállások környékének tisztaságáért és rendezettségéért irodánk nem felel, szállásadóink sincse-nek hatással azokra. A szálláshelyek környezetében előfordulhatnak kóbor háziállatok, melyek alkalmanként a szálloda területére is betévednek, mert a vendégek etetik őket, ezért sem a szálloda, sem irodánk nem felel. Amennyiben ilyet észlel, kérjük, jelezze a szál-loda személyzetének, és ezt megelőzendő, kérjük, ne etesse az állatokat a szálloda területén. A szállodák nem vállalják a felelősséget a szállodában tartózkodó más vendégek viselkedéséért, hangoskodásáért. Több turisztikai régióban a szálláshelyek környezetében építkezések, útfelújítások folyhatnak, melyek zajáért és látványáért szíves megértésüket kérjük, ezekről nem értesítik sem irodánkat, sem kinti partnerünket előzetesen. A nagy meleg és a szárazság miatt alkalmanként előfordulhatnak kimaradások a víz- és áramel-látásban, a szálláshely ilyen esetekre sajnos nincs befolyással. A meleg vizet általában napkollektorok biztosítják, így folyamatossága nem garantált. Egyes országokban nem javasoljuk a csapvíz fogyasztását. A mediterrán országokban gyakorta előfordulnak a rova-rok, melyek az ottani élet résztvevői, és a déli vidékek sajátosságai, nem higiéniai hiányosságok okozzák. Nem ajánlatos élelmiszert hagyni a szobákban. Előfordulhatnak szúnyogok, ezért utazás előtt készüljenek szúnyogriasztóval. Előfordulhat, hogy a szálláshely berendezései, bútorai, eszközei a használat során veszítenek értékükből, ezek cseréjére pedig a szálloda által előírt időszakonként kerül sor, erre irodánk nincs befolyással. Felhívjuk utasaink figyelmét, ne hagyják őrizetlenül táskájukat, értékeiket a szállodák halljá-ban, autóbuszokon, stb., mert sem irodánk, sem a szálláshely nem felel az eltűnt értékekért. A szállodai szobában, autóbuszon vagy repülőgépen felejtett személyes tárgyakért irodánk nem felel, és nem köteles e tárgyakat utólag hazaszállítani.

Egészségügyi előírások, megbetegedésekA programfüzetben szereplő célországokba kötelező védőoltás nincsen. Az utazási betegségekről és a védőoltásokról részle-tesen informálódhat a www.utazaselott.hu honlapon. A megváltozott klíma, a teljesen más étrend és fűszerezés néha még a kipróbált utazókat is megviseli, ezért kérjük, utazás előtt készüljenek megfelelő gyomorgyógyszerekkel. Elutazás előtt érdemes betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást kötni, mert az orvosi költségek nagyon magasak e nélkül. Mielőtt orvoshoz fordulnak, feltétlenül hívják fel biztosítójukat, hogy tájékoztatást kapjanak, hova forduljanak panaszukkal. Néhány szálloda saját orvosi ren-delővel rendelkezik, ahol az orvos egy meghatározott időben rendel, ezt azonban a biztosító nem fizeti. Gondosan őrizzék meg a számlákat (az orvosi ellátásról, gyógyszerekről), amelyeket majd hazatérve a biztosítónak be tudnak nyújtani.

Ügyeleti elérhetőség, panaszok, kifogásokKülföldi tartózkodás idejére 24 órán keresztül működő mobiltelefonos (magyarországi) ügyeleti elérhetőség áll utasaink ren-delkezésére. Panaszaikat, kifogásaikat minden esetben azonnal jelezni kell a helyszínen. A helyszínen felvett jegyzőkönyv nem helyettesíti az utazási feltételeinkben foglalt írásos panasz- és igénybejelentést az utazásszervező felé, melyet az utazás befe-jezését követő 8 napon belül lehet benyújtani. Nyaralása alatti módosítási (időtartam, szobatípus, ellátás, szállodacsere, stb.) igényével kapcsolatban keresse az idegenvezetőt, aki a lehetőségekhez mérten segít kívánságát teljesíteni. Az ezzel kapcsola-tos költségeket (különbözet, felár, módosítási díj, szálláscsere esetén a transzferköltség vagy a foglalt szálloda által számlázott lemondási díj, stb.) a helyszínen kell rendeznie. Amennyiben úgy dönt, hogy korábban hazautazik, a hátralévő időre vonatkozó szállás és ellátás költségét nem áll módunkban visszatéríteni. A szállodával szóban történt megállapodás az Utazási Irodát nem kötelezi semmire. Kérjük, vegye tekintetbe, hogy a más járatokra vonatkozó módosítás többletköltséggel jár.

Adatvédelem, utazási szerződésUtazása előtt adja meg rokonainak, barátainak a pontos kinti elérhetőségeit, mert az Utazási Iroda az Utas személyes adatait az adatvédelmi törvény előírásainak megfelelően kezeli, ezért információt nem adunk ki. A katalógusban és weboldalunkon közzétett információk, köztük a hasznos információk, a szállodák leírása és a hibajegyzék is az utazási szerződés részét képe-zik. Minden általunk szervezett utazásra az általános utazási feltételek érvényesek. Kérjük, figyelmesen tanulmányozza át a programfüzetben található Általános Szerződéses Feltételeinket is.

70.

ÁLTALÁNOS SZERZődéSI FELTéTELEKA Green Travel Nemzetközi Utazási Iroda Kft., mint utazásszervező (továbbiakban: Utazási Iroda, Székhelye: 1016 Budapest, Mihály u. 3/b tetőtér 7., Telefon: 06-1-365-1102, Fax: 06-1-209-7349; MKEH nyilvántartási száma: U-000283 (Általános információk az engedélyező és hatósági nyilván-tartást végző szerv elérhetőségeiről, illetve a Green Travel Kft. vagyoni biztosítékáról: Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH), Címe: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39., Telefon: 4585-557, Telefax: 4585-865,E-mail: [email protected], Weboldal: www.mkeh.gov.hu); adószáma: 12874581-2-41; cégjegyzékszáma: 01-09-707718 – nyilvántartást vezető bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a 281/2008. (XI. 28.) Korm. ren-deletben foglaltaknak megfelelően az alábbiakban teszi közzé általános utazási feltételeit. A jelen szerződési feltételek, valamint a programfüzetben és egyéb tájékoztatókban (árlista, weboldal, akciós lapok, stb.) közölt információk az utazási szerződés részét képezik. Az utazási szerződésre - a programfüzetben, az utazásra jogosító okmányban, a részvételi díj megfizetését igazoló számlában, valamint a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben - az utazásszervező és közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII.23.), ill. az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI.28.) Korm. ren-deletek rendelkezéseit és a Ptk. 415-416. §-ait kell alkalmazni.

I. Utazási szerződés létrejötte1. Az Utas utazását írásban bármely, az Utazási Iroda útjai értékesítésére szerződést kötött utazási irodában lefoglalhatja. Az utazási szerződés érvé-nyesen akkor jön létre, ha az Utas írásbeli foglalását az Utazási Iroda nyilvántartásba veszi és az Utas a lefoglalt utazásra vonatkozó részvételi díjelő-leget megfizeti, majd az Utazási Iroda írásbeli visszaigazolásával (FAX, e-mail) lép hatályba. Ha az előleg megfizetése nem a foglalással egy időben történik, az Utazási Iroda – az Utas kérésére – a kiválasztott úton való részvétel lehetőségét fenntartja, az előleg megfizetésének közösen kiválasztott időpontjáig. Ha ezen időpontig az Utas az előleget nem fizeti meg, az Utazási Iroda a lefoglalt utat bárkinek értékesítheti és kérheti az Utastól a foglalással kapcsolatos költségeinek (telefon, fax, stb.) megtérítését.2. Az utazási szerződés alapján az Utazási Iroda a szerződés szerinti utazási szolgáltatást köteles teljesíteni, az Utas pedig köteles a részvételi díjat és egyéb költségeket megfizetni.3. Ha nem az Utas személyesen, hanem javára harmadik személy foglalja le az utat, az Utazási Iroda nem köteles vizsgálni, hogy e harmadik személy jogszerűen képviseli-e az Utast, valamint, hogy az általa megadott adatok a valóságnak megfelelnek-e. Az Utast terhelő kötelezettségek és felelősség az Utas javára szerződést kötő harmadik személyt, a Megrendelőt terhelik, és Ő írja alá az utazási szerződést is, a jogok pedig az Utast illetik, illetve a kötelezettségek és felelősség az Utas első fellépését követően az Utast terhelik. Az Utas a fellépésével az utazási szerződést és a megrendelő intézéseit magára nézve kötelezőnek tekinti. A jogosultságokról és kötelezettségekről az Utast a Megrendelő köteles tájékoztatni, és a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának következményei a Megrendelőt terhelik.4. Az Utas az utazási szerződés szerinti utazásban való részvétel jogát az utazást megelőző utolsó előtti munkanap végéig jogosult olyan harmadik személy részére engedményezni, aki megfelel az utazási szerződésben meghatározott utazási feltételeknek. Az Utas köteles az engedményezésről az Utazási Irodát haladéktalanul tájékoztatni. Az engedményezést megelőzően keletkezett szerződéses kötelezettségekért és az engedményezésből eredő többletköltségekért az engedményező és az engedményes egyetemlegesen felel.5. Az Utas és az Utazási Iroda közös megegyezéssel a jelen szerződésben rögzített feltételektől eltérően is megállapodhatnak (pl. előfoglalás, csopor-tos megrendelés, egyéni csomagok, menetrendszerinti repülőjegyek). II. Az Utas jogai és kötelezettségei1. Az Utas kötelezettsége az utazás ellenértékének megfelelő összeg kifizetése az Utazási Iroda útmutatásai alapján, az indulásra vonatkozó informá-ciók, valamint az utazási iroda képviselője szóbeli információinak tudomásul vétele.2. Az Utas köteles az indulások dátumát, helyét, óráját, valamint a kinn tartózkodás időtartama alatt a helybeli idegenvezetőkkel való találkozás idejét betartani. Ellenkező esetben a találkozás időpontjának be nem tartásából eredő összes következményt (pl. költséget) kizárólag az Utas viseli.3. Ha az utazás ideje alatt az Utas lemond a kifizetett szolgáltatásokról, vagy bizonyos szolgáltatásokat nem vesz igénybe, nem kérhet ezekért kárté-rítést, ezek ellenértékének visszatérítésére vagy díjleszállításra sem tarthat igényt.4. Az utazás során az Utas által harmadik személynek okozott kárért az Utas felel.5. Az utazás során az Utas maga gondoskodik poggyászának, egyéb értékeinek őrzéséről, felügyeletéről. III. Az Utazási Iroda jogai és kötelezettségei1. Az Utazási Iroda fenntartja magának az utazás módosításának vagy le nem bonyolításának jogát „vis major” esetében, mint például: természeti csapások, sztrájkok, háborúk, politikai változások, késések a közlekedésben, vagy bizonyos légi utak megszűnése, a közúti, vasúti, vagy légi forgalom ideiglenes lezárása esetén.2. Az Utazási Iroda fenntartja magának a kamat- és kártérítés kötelezettség nélküli jogot, hogy legkésőbb az utazás megkezdése előtt 15 nappal írásban tett nyilatkozattal elálljon az utazási szerződéstől, ha a jelentkezők létszáma nem éri el a meghirdetett, illetve tervezett legalacsonyabb résztvevőszámot.3. Az Utazási Iroda nem felel a közlekedési eszközök meghibásodásából, vagy bármely egyéb módon bekövetkező késésért. Figyelmeztet ezek elő-fordulásának lehetőségére, többek között: technikai okok, nem megfelelő időjárási feltételek, vagy a légifolyosók, utak túlzsúfoltsága miatt. Ezért az Utasnak figyelembe kell vennie a jelentős késés előfordulásának lehetőségét az átszállások, a szabadságok tervezésénél és a kereskedelmi határidők betartásánál, ezen okok miatt bekövetkező kárfelelősség az Utazási Irodát nem terheli. A megadott menetrendek tájékoztató jellegűek.4. Az Utazási Iroda nem felel az előre nem látható eseményekből (menetrendváltozás, megváltozott időjárási viszonyok, késések, stb.) eredő prob-lémákért. Előfordulhat, hogy ilyen események megváltoztatják vagy lehetetlenné teszik az előre meghirdetett programot (pl. vihar esetén hajókirán-dulás elmaradása). Az Utazási Iroda minden esetben törekszik arra, hogy a programváltozások minél kevesebb kényelmetlenséget okozzanak, de az ilyen problémákból eredő kárfelelősség az Utazási Irodát nem terheli.5. Az Utazási Irodát a szolgáltatás természeti környezetének rendkívüli okból történő megváltozásáért, illetve a természeti okokból eredő kellemet-lenségekért vagy károkért felelősség nem terheli.6. Az Utazási Iroda a fizetendő teljes díj megfizetése esetén köteles az utazási dokumentumokat (pl. részvételi jegy és/vagy repülőjegy, voucher stb.) kiállítani és az Utasnak átadni. IV. Fizetési feltételek1. Az Utas az utazási szerződés aláírásával egyidejűleg részvételi díjelőleget fizet. A megfizetett előleg garantálja, hogy az ilyen módon lefoglalt helyeket az Utazási Iroda más utasnak nem értékesíti. A fizetendő részvételi díjelőleg az utazás részvételi díjának 40 %-a. Ettől a rendelkezéstől el lehet térni, ha a külföldi közreműködővel kötött szerződés ennél szigorúbb kötelezettséget ró az Utazási Irodára. A teljes részvételi díj és a kötelező terhek teljes összegének megfizetése az utazás megkezdése előtti 30. nappal esedékes, kivéve, ha a külföldi közreműködővel kötött szerződés miatt korábbi idő indokolt. Az Utas tudomásul veszi, hogy ezen fizetési határidőről az Utazási Iroda külön értesítést nem küld, azonban a határidő be nem tartása a megkötött utazási szerződés megszűnését eredményezi. Ilyen esetben az Utazási Iroda úgy tekinti, mintha az Utas az utat lemondta volna és a lemondási feltételek lépnek életbe.2. Ha az utazási szerződés megkötésére az utazás megkezdése előtti 30 napon belül kerül sor, a részvételi díj teljes összege és valamennyi teher

esedékes a szerződés aláírásakor.3. Az esetleges kedvezményekre való jogosultságot az Utasnak a megrendeléskor kell bejelenteni és igazolni. Az utólagos bejelentéseket az Utazási Iroda nem fogadja el.4. Előfordulhat, hogy az Utazási Iroda bizonyos utakat akciós áron értékesít, ilyenkor a korábban már megrendelt út árát kedvezményes részvételi díjra módosítani nem lehetséges. Az akciós utaknál a fizetési feltételek az általános szerződéses feltételekben foglaltaktól eltérhetnek.5. A különböző kedvezményeket nem lehet összevonni.6. Az utazási szerződés alapján fizetendő teljes díj és költségek megfizetésének módja: átutalás vagy készpénzes fizetés. V. Lemondási feltételek1. Az Utazási Iroda jogosult a fizetendő teljes díjat a jogszabályban előírt esetekben (szállítási költségek, adók, illetékek, egyebek, devizaárfolyam változása) az indulást megelőző 20. napig felemelni, de ennek mértékét és indokát köteles az Utassal írásban közölni. A módosított díj számításának módja: a katalógusban, illetve az Utazási Iroda honlapján közzétett kalkulált árfolyam emelkedésének százalékos arányában változhat a részvételi díj, az egyebek pedig a konkrét költség emelkedésének megfelelően - figyelembe véve az árfolyam emelkedést is - , az adminisztratív teendők - többek között az utasi és közvetítői szerződésmódosítások, levelezések, számlázás - általános költségeit, valamint a kerozin pótdíj meghatározásakor a légi-társaság által számított és közölt konkrét üzemanyagár-különbözeti összegeket is - változtathatók. Ha a részvételi díj emelkedése az eredeti részvételi díj 8%-át meghaladja, az Utas az erről szóló értesítés kézbesítését követően haladéktalanul írásban tett nyilatkozattal az utazási szerződéstől elállhat. Amennyiben a kézbesítéstől számított 48 órán belül az Utas nem nyilatkozik, az Utazási Iroda úgy tekinti, hogy az Utas elfogadta a változtatásokat, az Utas vállalja a különbözeti összeg megfizetését és a szerződésmódosítás aláírását az elfogadás napjától számított 5 napon belül.2. Az Utazási Iroda legkésőbb az utazás megkezdése előtt húsz nappal írásban tett nyilatkozattal elállhat az utazási szerződéstől. Ha az Utazási Iroda, illetve az Utas nem az Utas érdekkörében felmerülő okból áll el, különösen, ha a díj emelkedésének mértéke a 8%-ot meghaladja, vagy az Utazási Iroda az utazási szerződésben foglaltakat lényegesen módosítani kívánja, illetve a program lényegesen megváltozott, az Utas az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, ha ennek nyújtására az Utazási Irodának lehetősége van. Ha az Utazási Iroda az elő-zőek szerinti helyettesítő szolgáltatás nyújtására nem képes vagy az Utas a neki felkínált helyettesítő szolgáltatást nem fogadja el, az Utazási Iroda a teljes befizetett díjat visszafizeti. Ha a helyettesítő szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű, az Utazási Iroda köteles a díjkülönbözetet az Utasnak megtéríteni. Az Utas kérheti az elállás következtében felmerült kárának megtérítését (a jogszabályban meghatározott kivételekkel). Nem minősül a szerződés lényeges változtatásának, ha az Utazási Iroda egyes rész-szolgáltatásokat megváltoztat, helyettük azokkal azonos vagy magasabb értékű szolgáltatásokat nyújt.3. Az Utas az utazás megkezdése előtt az utazási szerződéstől írásban tett nyilatkozattal bármikor elállhat. Az elállási nyilatkozat az Utazási Iroda kézhez vételével válik hatályossá. Az utazás meg nem kezdése esetén, amennyiben a lemondási szándékot előzetesen írásban nem jelezte az Utas, az Utazási Iroda jogosult a teljes befizetett összeget megtartani.4. Ha az Utas az 1. pontban meghatározott okoktól eltérő indokkal áll el az utazástól, ideérve a menetrendváltozást is, köteles az Utazási Iroda kárának ellentételezésére kártalanítást teljesíteni (bánatpénz). Az utazás megkezdése előtti: 60-36. nappal a részvételi díj 10%-a, 35-20. nappal a részvételi díj 40%-a, 19-10 nappal a részvételi díj 60%-a, 9-6 nappal a részvételi díj 80%-a, 5. nappal az utazás megkezdésének napjáig, illetve az utazás meg nem kezdése esetén a részvételi díj 100%-a. A lemondás napja beleszámít, az utazás napja nem számít bele a bánatpénz elszámolásnál figyelembe vett napokba. Az Utazási Iroda jogosult levonni az Őt megillető összeget az Utas által fizetett összegből (részvételi díj, stb.).5.Az utazás lemondása esetén a repülőtéri illeték visszajár, a kerozinpótdíj összegéből a részvételi díj előzőek szerinti százalékával megegyező kötbért köteles az Utas teljesíteni.Az egyéni csomagok esetében a megrendelés után a repülőjegy nem módosítható, egyebekben a lemondási, fizetési és visszatérítési feltételek az Utazási Iroda egyedi ajánlataiban kerülnek részletezésre. Az egyéni csomagok alatt értendő minden olyan szervezett út, mely nem csoportos formá-ban, adott létszámhoz nem kötve kerül kiajánlásra. VI. Módosítási feltételek1. Az utazás előtti 35. napig, vagy azt megelőző napokon az Utas által kezdeményezett bármely módosítás (pl: név-, szálloda-, időpont- változtatás, ideértve az ugyanazon nap másik járatára való módosítást is) esetében 10.000,- Ft/fő módosítási költségtérítést kell fizetni.2. Az utazás előtti 35 napon belül szálloda- vagy időpont-módosítás esetén az általános Lemondási Feltételek lépnek életbe.3. Az utazást megelőző utolsó előtti munkanap végéig, csak névmódosítás vagy -korrekció esetén 10.000 Ft/fő módosítási költségtérítést kell fizetni.4. Amennyiben az Utas valamilyen kedvezményes utazásra fizetett be, de a későbbiekben bármilyen módosítást kér (név, időpont, szálloda), úgy a kedvezményre már nem jogosult. Amennyiben a módosításkori ár magasabb, mint a foglaláskori, az utasnak a módosítási díjat és a különbözetet is meg kell fizetnie. A szerződés alacsonyabb árra nem módosítható.5. Számlázási névre, címre vagy egyéb adatokra vonatkozó kéréseket az út visszaigazolásáig tudunk elfogadni, utána minden módosításért 10.000 Ft költségtérítést kell fizetni. VII. Részvételi díjRészvételi díj tartalmazza: (A programfüzetben szereplő utazási csomag megrendelése esetén, ha másként nem jelöljük)1. Repülőjegyet oda-vissza utazásra 2. Transzfert: repülőtér – szálloda - repülőtér között (eszköze: autóbusz vagy taxi, az Utasok létszámának függvényében)3. Szállásköltséget (pl.: szállodai szoba: 2 ágyas, 1 ágyas, apartman: stúdió, 3-4 ágyas apartman)4. Étkezést megrendelés alapján: reggeli: kontinentális vagy büféjellegű; félpanzió: reggeli + svédasztalos, a’la carte vagy menüválasztásos vacsora, teljes panzió: reggeli + svédasztalos, a’la carte, vagy menüválasztásos ebéd + vacsora, all inclusive ellátás: a programfüzet leírása és megrendelés szerint. Az italokat a részvételi díjak általában nem foglalják magukban (hacsak az ismertetés másképp nem tájékoztat – például az „all inclusive” szállodák esetén).5. Telepített magyar nyelvű képviselő közreműködését Törökország és Görögország esetében. A többi ország esetében angol nyelvű telefonos asz-szisztenciát biztosítunk, kivéve a katalógusunkban másképp jelzett országoknál. Bizonyos programoknál helyi idegenvezető is kíséri a csoportot a helyi jogszabályoknak megfelelően. A részvételi díj nem tartalmazza: A repülőtéri illetéket, kerozin felárat, útlemondási biztosítást, baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást, vízumdíjat, fakultatív programokat, és egyéb felárakat. A szervezett programok időtartama a repülőtéri találkozás időpontjától az indulási helyre való hazaér-kezésig tart. Az árak a lefoglalt éjszakák száma alapján lettek kiszámítva, nem az üdülőhelyen töltött napok száma alapján. Az első és az utolsó nap gyakran az utazással telik, és nem számítanak nyaralási napnak. A szolgáltatás megrendelésekor a pontos részvételi díjakról és a külön felszámítandó díjakról és költségekről az Utas számára hozzáférhető módon weboldalunk ad tájékoztatást. A weboldalunkon közzétett árak akciós árak, melyekből to-vábbi kedvezmény nem érvényesíthető. A gyermekáraink 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén érvényesek, amennyiben foglaláskor megadják a gyermek pontos születési dátumát, melynek helyessége az Utas felelőssége. 0-2 év közötti gyermekek számára ingyenes a részvétel, amennyiben nem kérnek külön helyet a repülőn és a transzferbuszon, valamint ágyat a szálláson számukra, de útlevél és vízum számukra is szükséges. Ha a gyermek kint tölti be a két éves korát a visszaútra már ki kell fizetni a repülőjegyet. Az Utazási iroda árait a készlet erejéig, valamint az akciós ár szálloda általi visszavonásig tudja tartani. Előfordulhat, hogy az árak előzetes értesítés nélkül magasabbak lesznek. Ugyanakkor az is előfordulhat,

71.

hogy bizonyos utak ára időközben alacsonyabb lesz, ilyenkor a magasabb áron befizetett út árát kedvezményesebb részvételi díjra módosítani nem lehetséges. Rendszerint minél hamarabb foglalja le utazását, annál olcsóbban jut hozzá, mivel az Utazási Iroda előfoglalási akciókat ad ki jóval az indulás előtt. Az Utazási Iroda fenntartja jogát akciós díjak bevezetésére (ez akár az Utas által már az akció előtt lefoglalt útvonalat is érintheti). Az akciós díjak bevezetése az Utast nem jogosítja fel a már lefoglalt utazása és az akciós díj közötti különbség igénylésére. Az akciós utaknál a fizetési feltételek az általános szerződéses feltételekben foglaltaktól eltérhetnek.

VIII. Fakultatív programokFakultatív kirándulások lehetőségéről prospektusunk, weboldalunk ad tájékoztatást. A fakultatív kirándulásokat minden esetben a helyszíni szolgál-tató szervezi. A fakultatív kirándulásokra történő jelentkezés és díjak megfizetése a helyszínen, valutában történik, az eltérésekről programfüzetünk vagy ajánlatunk ad tájékoztatást. Ennek megfelelően a fakultatív kirándulásokra vonatkozóan szerződéses jogviszony az Utas és a helyszíni utazási iroda között jön létre. A fakultatív kirándulásokról és a díjak befizetésének módjáról a helyi képviselő ad részletes felvilágosítást. IX. Légi szállítás1. A nemzetközi légi szállítás előírásai alapján a fuvarozó légitársaság és az Utazási Iroda fenntartja magának a repülőgép indulási időpontjának és/vagy helyének, útirányának, átszállási lehetőségeinek, a légitársaság, a repülőgép típus változásának jogát, az erre vonatkozó információk tájékoztató jellegűek, a változtatás nem minősül a szerződés lényeges módosításának. A változásból eredő kellemetlenségekért az Utazási Irodát felelősség nem terheli.2. Az esetleges módosításokat – a lehetőségekhez mérten – az Utazási Iroda minél gyorsabban az Utas tudomására hozza. 3. Ha a légi utazások során a csomagokban kár keletkezik, vagy elvesznek, a tényt rögtön az észrevétel után közölni kell a repülőtér „Lost and Found” osztályán. Szükséges az igazoló jegyzőkönyv beszerzése, a légitársasággal utólagos tárgyalások érdekében. Az elveszett, megsérült, kifosztott pogy-gyászért az Utazási Irodát felelősség nem terheli, a kárigényeket a légitársasághoz kell benyújtani.4. Az Utas repülőgéppel történő szállítására a légi személyfuvarozásra vonatkozó szabályok az irányadóak.5. Az Utazási Iroda légi szállításban közreműködőjének felelősségére, illetve felelősségének korlátozására, a személyek és poggyászok fuvarozására vonatkozó szabályokat többek között a 2005. évi VII. törvény (Montreali Egyezmény), a 261/2004/EK rendelet, valamint a 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet tartalmazza. X. Szállodák és elszállásolás1. Az Utazási Iroda jogosult a megnevezett szállodától eltérni (szállodai túlzsúfoltság miatt), ilyen esetben köteles az eredetileg kiválasztott szállodá-hoz hasonló, vagy magasabb kategóriájú illetve értékű másik szállodában az Utast elszállásolni, az utas pedig elfogadni azt, és a költségkülönbözet az utazási irodára hárul. Az Utazási Irodának nem áll módjában a szállodától függő, a katalógusban nem szereplő igényeket teljesíteni (pl.: tengerre néző vagy egymás melletti szoba).2. Az Utazási Iroda programfüzetében szereplő szállodák némelyike több épülettel és/vagy bungalóval is rendelkezik. A szállodák az azonos áron kínált szobákat azonos értékűnek tekintik. Az Utazási Iroda nem tud garanciát vállalni arra, hogy minden utas a főépületben kerül elszállásolásra., csak azokért a kívánságokért tud az Utazási iroda garanciát vállalni, amit külön felár ellenében rendeltek meg és az Utazási Iroda írásban vissza is igazolta.3. A prospektusban feltüntetett távolságok (hotel távolsága a strandtól, központtól, repülőtértől) csak tájékoztató jellegűek.4. Az Utazási Iroda akciós ajánlatai között olyan szállodák is szerepelhetnek, amelyek a katalógusban lévő szállodák között nem találhatók. Ezekre a szállodákra is ugyanúgy vonatkoznak az utazási feltételekben szereplő kitételek.5. A háromágyas szobákban a harmadik ágy, családi szobákban a negyedik ágy a legtöbb esetben pótágy.

XI. Hibás teljesítés1. Az Utazási Iroda felel az utazási szerződés szerinti szolgáltatások teljesítéséért. Ha az Utazási Iroda a vállalt szolgáltatást nem a szerződésnek meg-felelően teljesíti, köteles a díját (részvételi díjat) arányosan leszállítani, kivéve pl. vis maior, utazási irodán és közreműködőn kívüli ok. 2. Az Utazási Iroda nem felel az utazási szerződés nem-telesítéséből vagy hibás teljesítésből eredő károkért, ha a nem-telesítés vagy hibás teljesítés sem az ő, sem az általa igénybe vett közreműködő magatartására nem vezethető vissza (281/2008.(XI.28.) Kormányrendelet 11.§), vagy a közreműkö-dő felelősségét jogszabályban kihirdetett nemzetközi egyezmény korlátozza.3. Az Utazási Iroda az utazási szerződés nem-teljesítéséből vagy hibás teljesítéséből (ideértve az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerző-désszegő magatartást is) eredő károkért való felelősségének mértékét a szolgáltatás díja (részvételi díj) kétszeresének megfelelő összegben korlátoz-za (a 281/2008.(XI.28.) Kormányrendelet 12.§ (2) bekezdés alapján, figyelemmel a Ptk. 314. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésre is).4. A programfüzetben és egyéb kiadott tájékoztatóban (pl.: akciós ajánlatok) szereplő információk tájékoztató jellegűek, az elírásokért és a nyomdai hibákból eredő problémákért az Utazási Irodát felelősség nem terheli. Az Utas további információkat és a hibajegyzéket az Utazási Iroda honlapján találja meg.5. Az Utasnak kifogását a helyszínen haladéktalanul közölnie kell az Utazási Iroda helyi képviselőjénél, vagy annak hiányában a helyszíni szolgáltatónál. Ha a helyi szolgáltató a panaszt nem orvosolta, az Utas az Utazási Irodát, illetve az Utazásközvetítőt köteles haladéktalanul tájékoztatni. Amennyiben az Utas nem emel kifogást, és panaszát nem veteti jegyzőkönyvbe, úgy a hibás teljesítésre a későbbiekben már nem hivatkozhat, ilyen irányú igényt a későbbiekben nem érvényesíthet. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell, hogy panaszát bejelentette vagy sem a helyi szolgáltatónak is (pl. szállodának). A jegyzőkönyv felvétele nem tekinthető az Utazási Iroda részéről jognyilatkozatnak (pl. elismerésnek vagy elutasításnak), a jegyzőkönyv elsődlegesen az utas panaszának, esetleg a tényeknek és a körülményeknek a rögzítésére szolgál.6. A kifogást teljes terjedelmében jegyzőkönyvbe kell foglalni, a jegyzőkönyv egy példányát aláírva (utas és helyi képviselő) az Utasnak át kell adni. A jegyzőkönyvet az esetleges díjcsökkentési és/vagy kárigénnyel együtt az Utas az utazás befejezésétől számított 8 napon belül ajánlott levélben köteles az Utazási Irodának eljuttatni. Az Utazási Iroda kizárólag az egyénileg benyújtott panaszokat vizsgálja ki. Utólagos reklamációt az Utazási Iroda nem vesz figyelembe. 7. A kifogás jegyzőkönyvben történő rögzítésének elmulasztásából, valamint a közlések késedelméből eredő károk az Utast terhelik, és az Utazási Iroda mentesül a díjcsökkentési és/vagy kártérítési kötelezettség alól. Kifogás közlésének, ill. jegyzőkönyvben történő rögzítésének elmulasztása az Utazási Iroda teljesítésének Utas általi elfogadását jelenti, figyelemmel a Ptk. 316. § (1) bekezdésében foglaltakra is.8. Az időben benyújtott panaszlevelekre az Utazási Iroda 30 napon belül válaszol.9. Amennyiben az Utas utazásközvetítőn keresztül köti az utazási szerződést, az iratok és okmányok hibás kitöltéséből, a hiányos adatszolgáltatásból, a helytelen teljes fizetendő díj beszedéséből, téves vagy késedelmes információadásból eredő hibákért, károkért az utazásszervező nem felel. XII. Útlevél-, vízum-, vám-, deviza- és közegészségügyi rendelkezésekAz érvényes útlevélért, ill. más úti okmányok meglétéért, az adott országra vonatkozó vízum-, vám-, deviza- és közegészségügyi, valamint a célországban való tartózkodásra vonatkozó rendelkezések betartásáért kizárólag az Utas felel, egyben köteles mindezekről az utazást megelőzően tájékozódni. Az Utazási Iroda az utazási szerződés megkötése során az Utas figyelmét felhívja a fenti rendelkezésekre. Ha a rendelkezések be nem tartása vagy elutasított vízumkérelem miatt az Utas az utazáson nem tud részt venni, úgy kell tekinteni, mintha az utazást nem kezdte volna meg, egyúttal a Lemondási Feltételeket lépnek életbe, ill. az Utas semmilyen igényt nem érvényesíthet az Utazási Irodával szemben.

XIII. Biztosítás1. Az Utazási Iroda saját árualapjába tartozó repülőjegy és szállás együttes megrendelése esetén az utazási szerződés megkötésével egyidejűleg az Utazási Iroda biztosítási partnerével, a biztosító útlemondási szabályzata szerint az Utas által kötött útlemondási (stornó biztosítási) szerződés bizto-sítási díja a részvételi díj 1.2 %-a. Csak repülőjegy vagy csak szállás, esetleg más szolgáltatás esetén az utazási szerződés megkötésével egyidejűleg az Utas fakultatív útlemondási biztosítást köthet, amelynek díja a részvételi díj 5 %-a. A stornó biztosítás alapján a biztosító vállalja, hogy amennyiben az Utas – a biztosító által meghatározott események miatt – nem tudja utazását megkezdeni, 20% önrész levonásával a befizetett részvételi díjat visz-szatéríti. A biztosító által elfogadott eseményekről az Utas részletes tájékoztatást kap az utazási irodában. Az Utas köteles az útlemondási szabályzat szerinti útlemondási ok bekövetkeztét követő 2 munkanapon belül a lemondást az utazási irodánál is írásban bejelenteni, valamint a kárbejelentő nyomtatványt, a lemondást alátámasztó igazolásokkal a biztosítóhoz benyújtani. Az útlemondási biztosítás díja nem visszatéríthető.2. Baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás az utazási irodákban köthető, melynek fajtáiról, árairól, a biztosítás által fedezett kockázatokról, valamint a biztosítókról részletes felvilágosítás kapható az utazási irodákban.3. Az Utazási Iroda biztosítási partnere (a 213/1996. (XII. 23.) Korm. r. 10. § és a 281/2008. (XI. 28.) Korm. r. 4. § (1) bekezdés k) pont): QBE Insurance (Europe) Limited (amely a Magyar Köztársaság területén biztosítási tevékenységét a QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepén keresztül fejti ki, székhelye: 1143 Bp., Stefánia út 51, Tel +36 (06) 1460 1400, fax +36 (06) 1460 1499, ingyenes szám +36 (80) 468 468 ), Email cím:[email protected], Weboldal: http://www.qbeatlasz.hu/).4. Az Utas igényeit közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesítheti. A vagyoni biztosítékot nyújtó QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fi-óktelepe az Utazásszervezők Vagyoni Biztosíték Biztosítása szabályzatban foglalt rendelkezések szerint átvállalja - a jelenleg érvényben lévő 78/2001 (IV.28) Kormány rendelettel módosított 213/1996. (XII.23) Kormány rendeletben előírt - az Utazásszervező és Utazásközvetítő kártérítési kötelezett-ségéből adódó károk megtérítését, mind nemzetközi, mind belföldi utazásszervezés esetén, az utazási szerződés szerinti konkrét területi hatállyal (Kötvényszám: VBB/2011/234). A felek jogviszonyában a 2009 évi LXXVI. törvény egyes rendelkezései is alkalmazandók. XIV. Együttműködési kötelezettség1. Az Utazási Iroda segítséget nyújt az Utasnak, amennyiben nehézségei támadnak amiatt, hogy az utazás során előálló hiba olyan harmadik személy magatartására vezethető vissza, aki az utazási szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítésével nincs kapcsolatban és a hibát az Utazási Iroda ésszerű elvárhatóság mellett sem láthatta előre, illetve azt nem volt képes elhárítani; vagy vis major esetén. 2. A szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy igényeiket, vitás kérdéseiket békés úton, megegyezéssel rendezik. A szerződő felek vállalják, hogy utasi panasz, igény esetén a panasz, igény végleges rendezéséig egyik fél sem fordul a médiához.3. A felek jogviszonyára a magyar jog irányadó, jogvita esetén a magyar állam bíróságai az illetékesek.4. A fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértések esetén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (1088 Budapest, József krt. 6.) jár el a fogyasztóvé-delemről szóló 1997. évi CLV. törvényben (Fgytv.) és szükség szerint más ide vonatkozó jogszabályban foglaltak szerint.

5. Az Utas és az Utazási Iroda közötti vitás ügyek bíróságon kívüli rendezéséhez Utas a lakó- vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testülethez is fordulhat (Budapesti Békéltető Testület: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.) (Lásd: Fgytv.).

Az út/ szálloda megnevezése (nyomtatott betűkkel): ____________________________________________________ Az út dátuma: ______________________________________________________

Alulírott aláírásommal igazolom, hogy a Green Travel N.U.I. Kft. biztosításközvetítőtől a biztosítási szerződés megkötése előtt a QBE Insurance (Europe) Limited-ről és a QBE Insuance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepének főbb adatairól (a társaság neve, székhelye, jogi formája és címe, székhely államának és felügyeleti hatóságának megjelölése) és a kalkulált útlemondási biztosítás elnevezésű biztosítási szerződési feltételeinek jellemzőiről közérthető, egyértelmű és részletes írásbeli tájékoztatást kaptam, a kalkulált útlemondási biztosítás feltételét a szerződés megkötése előtt átvettem, tartalmát megismertem. Az utazási szerződést, a megkötött biztosítások szabályzatait, a katalógusban található fontos információkat, az utazási csomagra vonatkozó részletes tájékoztatást, valamint a hibajegyzéket megismertem, átvettem és az azokban foglaltakat magamra (az általam képviselt személyre) nézve kötelezőnek fogadom:

Utas neve (nyomtatott betűkkel): _________________________________________________________________Utas aláírása: ____________________________________________________

Szerződés dátuma: _____________________________________________________________________________

GREEN HOLIdAYS KFT.1053 Budapest, Veres Pálné utca 10.Tel: 327-0072, 327-0073Fax: 266-8110E-mail: [email protected]

1088 Budapest, Rákóczi út 27/a.Tel: 411-1959, 411-1960Fax: 266-8890E-mail: [email protected]

1123 Budapest, Nagyenyed u. 7.Tel: 225-7142 Fax: 225-7143E-mail: [email protected]

Kérjük, keresse partner irodáink listáját a www.greentravel.hu oldalon!

1024 Budapest, Lövőház utca 12.Fény utcai piac - utcaszintTel: 336-0200 Fax: 336-0201E-mail: [email protected]

1114 Budapest, Bartók Béla út 25.Tel: 279-0779 Fax: 279-0780E-mail: [email protected]

Sunrise Travel Kft.1036 Budapest, Bécsi út 85.Tel: 439-1548 Fax: 439-1549E-mail: [email protected]

FRANCHISE IROdÁINK: