Upload
wendellpress
View
249
Download
7
Embed Size (px)
DESCRIPTION
A VW depo magazin 2010/szeptemberi száma
Citation preview
Autoersatzteile
DEPÓLUS
Egyszer már meséltem, hogy ellopták a bicik-
limet, mert véletlenül nyitva hagytam a kert-
kaput. Nos, meglett a tettes, aki kiskorú, így
leshettem a járgány árát. Ez a hatóságilag becsült
ár (számlák hiányában) kb. 15 ezer forintot tett ki.
Hiába mondtam, hogy most vettem rá új gumikat,
váltót, pedálokat, ülést, ami közel 40 ezer forintot
taksált, de nem volt meg róla a papírom (pedig ál-
talában mindent elteszek, de arra álmomban sem
gondoltam, hogy valaha szükség lehet ezekre.)
Ismerős az érzés? Jártatok már úgy, hogy összetör-
ték, lekoccolták, netán ellopták az autótokat? Nem
túl kellemes lélektani hatással jár…
Tudtam, hogy ennek a kétkerekűnek már lőttek,
de a véletlen folytán utamba akadt egy eladó, jó
nevű gyártótól származó használt kerékpár. (Az
egyik ismerősöm külföldön dolgozott és haza hor-
dott egy csomó, lomtalanításból származó „hasz-
nálati” tárgyat, amiről úgy gondolta, hogy itthon
még eladható.) Egyáltalán nem vagyok nagy bicik-
li szakértő, de rögtön kiszúrtam azt a kétkerekűt a
sok összetámasztott vacak között, mert valahogy
azonnal látszott rajta, hogy nem a sport diszkont-
ban vették. Megcsillant a szemem, mint a rókának,
de próbáltam az izgalmamat palástolni, hiszen ha
kimutatom, hogy mennyire érdekel, akkor esetleg
még fel is verhetem az árát.
Biztosan átéltetek már hasonlót autóvételkor!
Amikor olyan állapotú, ritka típus került a látótere-
tekbe, amely megremegtette a lábatokat, mivel a
kihagyhatatlan kategóriát képviselte. Lehet, hogy
nem szép dolog visszaélni más tudatlanságával,
de ezt a gondot én nem veszem a vállamra. Sok
olyan eset van, hogy a vevő tudja, ismeri az autót/
biciklit/alkatrészt és ő tisztában van vele, hogy mit
ér a „piacon” (vagy legalábbis neki), az eladónak
pedig fogalma sincs arról, hogy milyen ritkaságot
árul, ezért aztán jó áron hozzá lehet jutni a vá-
gyott portékához.
Az egész sztori jelen számunk egyik cikkével kap-
csolatban jutott eszembe. Apai Tamás történet-
ben is szerepel egy bizsu áron kínált drágakő, leg-
alábbis, ami a mi berkeinken belül annak számít.
Bár lehet, hogy a taxi Typ 3 és a kék Bogár eseté-
ben is örültek a vevők, hogy olcsón micsoda kincs
birtokába jutottak… Aztán az igazság meg lehet,
hogy valahol félúton van: a kincs, az csak nekünk
kincs, az eladó meg éppen úgy látja szemünkben
az izgalmat, s azt gondolja, na, megvan az én em-
berem! Az olcsóról pedig hosszú távon kiderül,
hogy sok mindent meg kell még fi zetnünk, ha va-
lóban magunkénak akarjuk. Főleg, ha még menet
közben kitalálunk ezt-azt, amivel növelhetjük a
kiadásokat. Erről jut eszembe: ideje lesz a bicajon
teleszkópot, meg pedált cserélni…
Molnár Rita
V W d e p o 2010/9 5
INDEX
22 „FÜZESGYOMA”
54 XIX. GÁRDONY
11 INFO
27 VW BÖRZE
48 DEPOTECH
06 RS BEETLE MADE IN HUNGARY
Idén fejezték be a New Beetle gyártását 12 év után,
ezen a példányon egyáltalán nem látszik a kor
18 ESKÜVŐI VARI
Eredeti állapotban fellelt kombi eljegyzési ajándék-
ként – taxival a mennyországba
44 CADDY AZ ELEVEN-57-TŐL
A klub küldetése, hogy a rendőrség számára „be-
azonosítatlan” járműveket hozzanak létre
56 ÓCSKAVASBÓL VASPARIPA
A lovak helyett keresett elfoglaltságot – Sándor bá-
tyám kezében minden arannyá változik…
60 LO-FI CORRI
Ha a hangzás lehet magas hűségű, vagyis hi-fi , ak-
kor akkor az ültetéshez hűeket hívhajuk lo-fi -nek…
50 A SZERENCSÉTLEN
Barna belsőért indultak, aztán egy véletlen folytán
olyan kettesre leltek, amit nem lehetett otthagyni
14 VW DEPO PARTY 2010
24 SPA – BUG SHOW 2010
18DEPORTYA
ROVATOK
DEPOROND
25 DEPOSTA
32 POSZTEREK
65 ARCHÍV
▶ VW Fest Debrecen
A tavalyi pozitív visszaigazolások
és a távoli VW rajongók érdeklő-
dése miatt a VW Festivál szervezői
úgy döntöttek, egy helyett három
napot tölthetnek el szeptember-
ben, Debrecenben az odalátoga-
tók. A messziről érkezőket péntek
déltől várják a Vekeri-tó melletti
kempingben, de péntek este, az
Estiválon a város szívébe, szomba-
ton pedig a Lovarda elé vonulnak
a résztvevők, ahol különböző ver-
senyszámokban mérhetik össze
tudásukat. Este pedig zenekarok
gondoskodnak majd a fesztivál-
hangulatról, hogy a találkozó hű
lehessen nevéhez. Tehát szeptem-
ber 17–19 között: Debrecenbe kéne
menni! Bővebb információ:
www.vwdebrecen.hu/festival
▶ Sportülések és Powerfl ex
Hatalmas árengedménnyel vásárolható meg a német FK
Basic univerzális ülés szett (tehát a 2 darab első ülés) az RS
Tuningnál. A 400 mm-es konzoltávolságú, fekete szövet bo-
rítású, a fejtámlában FK hímzésű sportülés szett ára most 77
ezer forint helyett mindössze 44.900 forint. Az ár tartalmazza a
hozzá tartozó univerzális csúszósines konzolt is! Az RS Tuning
ugyanakkor megkezdte a Powerfl ex poliuretánból készült,
csúcsminőségű, angol gyártmányú szilentek forgalmazását.
Most bevezető áron kínálják ezt a külföldön már igen népsze-
rű terméket.
www.rs-shop.hu
▲ Tolóablakok a Bug Parts
Mindenféle tolóablak kapható az 1968–79 közötti évjáratú T2
buszokhoz, ráadásul új és gumival együtt(!) kínálják ezt a ritka
portékát. A középső részbe való ablak ára 49.990 forint, a jobb
oldali hátsó pedig 42.900 forintba kerül. További infó:
wwww.bugparts.hu
V W d e p o 2010/9 27
Használja ki a VW depo ingyenes lakossági apróhirdetési rova-tát, a VW Börzét! Akár színes fényképpel is megjelentetheti eladó Volkswagenét, Audiját vagy fe leslegessé vált alkatrészeit, felszereléseit. Töltse ki az alábbi kupont és küldje be címünkre, vagy adja fel a www.vwdepo.hu honlapon, max. 250 karakter helyet foglalva. Kérjük, hogy a kupont olvas ha tóan, lehetőleg nyomtatott be tűk kel töltse ki. A 250 karaktert meghaladó, vagy olvasha-tatlan hir de téseket rendszerünk nem fogadja, ezért ezeket meg kí sé reljük le rö vi dí teni, vagy kihagyjuk. A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a VW Börze tematikájába nem illeszkedő hirdetéseket nem közli. Fotós apróhirdetéseket csak elektronikus úton vagy postán fogadunk. Fotókat nem küldünk vissza. Apróhirdetéseket telefonon nem veszünk fel. A kereskedelmi mennyiséget meghaladó áruk közlése csak fizetett hirdetés ellenében lehetséges. Egy telefonszámról maximum három hirdetést közlünk.FIGYELEM: Kérjük, akik elektronikus úton kívánják feladni hirdetésüket, azok a vwdepo.hu honlapon a VW Börze logóra kattintva töltsék ki az újságba szóló kérdőívet. A honlap apróhirdetési rovatába fel-adott hirdetések a közeljövőben csak a vwdepo.hu honlapon jelennek meg, az újsághirdetésekhez az előbb említett, külön feladási nyomtatványt kérjük kitölteni. Köszönjük!
Kedvező megjelenési lehe-tőség cégeknek a leggyak-rabban forgatott oldalakon!
A céges hirdetések elhelye zése az apróhirdeté-
sek között minden megkezdett 250 karakterre,
1 fotóval (hasáb széles ség!):
4.000 Ft + áfa
Kedvezményes keretes hirdetés elhelye zé sé vel
kapcsolatban hívja a 06-30/323-0102, vagy a
06-30/323-0100
telefonszámot.
1967-es alsóindexes Volkswagen T2 eladó.
9 személyes, megkímélt állapotú, friss mű-
szakival, + nyári kerékgarnitúrával. Ir.ár: 790e
T: 0630-574-6311 (3532 Miskolc) 1009-101
HIRDETÉSI MINTA
Kérem, hogy a következő VW Börze mellékletben az alábbi hirdetést jelentessék meg:
(Kérjük olvashatóan kitölteni!)
Rovat: Fotó mellékelve: Igen ❒ Nem ❒
A hirdetés szövege:
Beküldő neve:
Címe:
Telefonszám/email:
Aláírás: Dátum:
A hirdetések szövegéért, a képek minőségéért a kiadó semmilyen felelősséget nem vállal.
Fényképeket nincs módunkban visszaküldeni. 1009
Cím: WendellPress Bt. – VW depo szerkesztőség, H-3104 Salgótarján Pf. 8.
Fax: (32) 441-603. Honlap: www.vwdepo.hu
Egyszerűen töltsd ki a kupont, majd
faxold el a fenti számra, vagy tedd
borítékba és postázd az alábbi
címre: VW depo szerkesztőség
3104 Salgótarján, Pf. 8.
Hirdetésed a kö vet kező
VW depo-ban megjelenik!
Fax: 0632-441-603
Figyelem! Az elektronikus fel-adás módja változott. Email-ben és sms-ben nem fogadunk hir-detéseket. A vwdepo.hu honlap apróhirdetési rovatában található űrlapot kérjük kitölteni, a fotót a megadott módon feltölteni
VW BörzeAUTÓ – ALKATRÉSZ – HIFI – EGYÉB KERES-KÍNÁL
A HIRDETÉS FELADÁSA
A ingyenes
apróhirdetési melléklete,
a legnagyobb hazai VW-piac
VW Börze
V W d e p o 2010/0 9 29
Golf2 GTI 16v Bosch nyomásszabályzó!
(2437020005) Ir.ár: 8e ft
T: 0620-239-7614 (Veszprém) 1009-154
Eladó 8x17-es ET-35 2db ET-40 2db Mille Miglia
Evo 5-ös 5x112 osztású alufelni. Ir.ár: 50e Ft
T: 0630-618-8439 (3381 Pély) 1009-113
Képen látható Transporter T3 Doka bontott
alaktrészei: komplett kuplung, lengéscsillapítók,
duplakabinos platóoldalak, hátsó lökhárító,
kormányoszlopborítás, kézifékkarborítás, belső ki-
lincstakaró, 2db felni eladó. Más nincs!
T: +3620-937-6801 1009-116
Seat Toledo 1 bontott alkatrészek eladók. Motor-
alkatrészek és váltó nincs. Kérdezz!
T: 3620-807-0017 1009-117
Kisméret korhű 4x100-as felnigarnitúrák 70-80-as
évekbeli, youngtimer vagy retro autókhoz.1.
Centra 6x13 ET33 30ezerFt 2. BWA 6x13 ET?? 26e
Ft T: 3620-807-0017 1009-118
Golf 2 1.8i motoralkatrészek kód RP évjárat 1991
eladók. T: 3620-8070-017 1009-119
4db ugyanolyan!! VW Golf 1 Jetta 1 Passat 1
Scirocco 1, Polo 1, Derby 1, stb… gyári lemezfelni
eladó. 2 gumi jó, másik 2 jó mintázatú csak már
öreg. A felnik nem sérültek nem ütöttek nincse-
nek szétrohadva. Ir.ár: 11eFt/4db
T: 3630-611-0516 1009-120
VR6 GTI 5x100 lemezfelni 2db 6x15 ET38 sérülés-
mentes eladó. Ir.ár: 4eFt/db
T: 3630-611-0516 1009-122
VW Golf3 Vento vezetőoldali ajtók színezett üveg-
gel, mechanikus emelőszerkezettel, zárszerkezet-
tel képen látható nagyon jó!! állapotban (értelem-
szerűen kilincs, kárpit és tükör nélkül) eladók. Ir.ár:
7eFt/db T: 36205152988 1009-123
VW Golf 2 Jetta 2 morcosított motorháztető, igé-
nyes, profi munka. Olyan, mintha gyári lenne. Se
sérülés, se rozsda, se horpadás. Ir.ár:
T: 36205152988 1009-124
Autec 6x14 ET35 duplaosztókörös: 4x100 és
4x108 is feltehető, peremén apróbb sérülések
vannak, azért ennyi az ára Ir.ár: 22eFt/garnitúra T:
36205152988 1009-125
Sprintstar felnigarnitúra (4db) Buggyra, Bogárra.
Német gyártmány, a 2db első 5,5Jx15", a 2db hát-
só 8Jx15". Jó állapotúak, a festésük javítást vagy új-
rafényezést igényel. 4x130-as lyukosztásúak.
A 4db egyben eladó. Ir.ár: 200e Ft
T: 6305404103 (3170) 1009-126
Gyári- és utángyártottalkatrészek, boxermotorok javítása és teljes felújítása
tvávv n Nyíregyháza, Ady d E. uEE tca 26.cc
42/460-241www.merki.hu
Több ezer speciális alkatrész egy helyen!Typ1, Typ2, Typ3, Typ4, Karmann és T3
Transporter alkatrészek forgalmazásapostai utánvéttel már másnapra!
Ne felejts el feliratkozni a hírlevélre!
www.bugparts.hu
BUG PARTSMár csak ezt nem lehetett eddig a Bug Parts-nál kapni: itt vannak a gyö-nyörû képek Angliábol, kitûnô ajándék másoknak illetve akár saját részre is!! A képek 9.900 forintba kerülnek!
1103 Budapest,Gyömrôi út 125. (Gyula u. sarok)
Tel.: 431-9748,0630/9528-128Fax: 431-9749. Nyitva:H-P: 10.00-18-ig HUHH NUU GARYARY
VW Börze
38 V W d e p o 2010/0 9
4 db Golf 3 -as lemezfelni 175/65x14-es Dunlop
Wintersport téligumikkal nagyon jó állapotban el-
adó. T: 0670-267-9468 1009-209
Golf 2 füstszínű kristálylámpa jó állapotban alig
használtan eladó. T: 0670-267-9468 1009-210
Golf 1 Wolsburg gyári 3 küllős sportkormány fel-
újításra várva eladó. T: 0670-267-9468 1009-211
2db 175/70x13-as Barum nyárigumi nagyon jó
mintával és ajándék Golf II lemezfelnivel eladó.
T: 0670-2600-900 1009-212
Eladó egy garnitúra Brock RC Design Dragon né-
met alufelni 7x16os 4x100 osztókörrel, ET38,
215/40 R16 os Lassa gumival, a gumik nem a leg-
jobbak belső felük kopottabb de kettő még hasz-
nálható. A felnik nem rég lettek vásárolva újszerű
allapotban vannak. Távolság nem probléma, mert
futárszolgálattal el tudom küldeni (díja 2e Ft)Ir.ár:
99e T: 0630-366-1276 (9900 Körmend) 1009-215
Passat B4 1.9 TDI '96-os kombi 1Z motorja (jó ál-
lapotú) eladó. Angol papíros, szervizkönyves. Vala-
mint minden más külső-belső alkatrésze is eladó!
Érd. 14:00 óra után: 0620-9532-052 vagy e-mailen:
[email protected] Ir.ár: 170e
T: +3620-9532-052 (1201 (Budapest) ) 1009-220
K ERESKeresek króm vagy Mattig felnit 14-15-s méret-
ben, 4x100-s osztóval!! Ir.ár: mond te!
T: +3620-484-8392 1009-152
Keresek T3-as Transporterhez alkatrészeket, ap-
róságokat: króm dísztárcsát. Dobj smst és felhívlak!
T: 06705191520, emailt: [email protected]
ESEMÉNY-NAPTÁR
találkozókkal,rendezvényekkel,
eseményekkel:
vwdepo.hu
(Küldd el a rendezvénnyelkapcsolatos információkataz [email protected] címre
és mi térítésmentesenközöljük honlapunkon.)
VW Börze
V W d e p o 2010/0 9 41
VW depo kollekcióTop termékek postai utánvétellel, VW depo előfizetőknek –5% kedvezmény!
VW depo sapkaVW depo sapka VW depo póló
Állítható magasságú futóművek Ültető rugók
Szervizkönyvek
vevevekkkk
Jó minőségű pamut baseball sapka univerzális méretben, VW
depo emblémával. Ideális viselet kabrióban, vagy találkozókon,
versenyeken. Kapható sötétkék és fekete színben.
Ár: 1.900 Ft/db
Kiváló ár/teljesítmény arányú TA Technix állítható magasságú
futóművek szinte minden VW és Audi típushoz, a kompromisszumot
nem ismerőknek. TÜV engedéllyel, 2 év garanciával, német
gyártmány!
Ár: 64.900 Ft-tól/garn.
Nem hiányozhat a garázsból: csináld magad javítási kézikönyvek a VW
konszern szinte minden modelljéhez és néhány más márkához is –
összesen 36-féle típushoz.
Ár: 4.480 Ft/db
Szervizkönyvek
Jó minőségű 100%
pamut póló M/L/XL
méretekben, VW depo
emblémával. Találkozókon,
versenyeken, de akár a
nyári hétköznapokban is
kényelmes, sportos viselet.
Kapható fehér színben.
Ár: 1.900 Ft/db
Akár a legelső, 2001/1-es
példány is megrendelhető,
5 szám felett 20%, 10 szám
felett 30% kedvezmény
Ár: 500 Ft/db-tól
Ha csak szolid (–40 mm) ültetésre van szükség, a legjobb választás
a kiváló minőségű, szilícium ötvözetből készült TA Technix márkájú
ültetőrugó. Örök garanciával minden VW-hez és Audihoz!
Ár: 19.900 Ft-tól/garn.
Megrendelés: www.vwdepo.hu
Az árak a csomagolási és postaköltséget nem tartalmazzák! 50e Ft felett ingyenes szállítás!
Archív VW depo magazinok