Irodalom

Irodalom

Dologi jog

Menyhárd, Attila

Dologi jog

Menyhárd, Attila

Publication date 2014

Szerzői jog © 2014 ELTE Eötvös Kiadó

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tartalom

Előszó 0

1. I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai 0

1. 1. A dologi jog szerkezete 0

2. 2. Tulajdon és személy 0

3. 3. Dologi jog, kötelmi jog és vagyonjog 0

3.1. a) A polgári jog és a javak elosztása 0

3.2. b) Dologi jog, tulajdonjogi és vagyonjogi modellek 0

4. 4. A dolog fogalma 0

5. 5. A dolgok osztályozása 0

5.1. a) A dolgok jogilag releváns tulajdonságainak megragadása: a dolgok osztályozásai 0

5.2. b) Ingók és ingatlanok 0

5.3. c) Dologkapcsolatok: alkotórész és tartozék 0

6. 6. Forgalomképesség, köztulajdon, közdolgok 0

6.1. a) A dolgok forgalomképessége 0

6.2. b) A közdolgok 0

2. II. rész. A tulajdonjog fogalma és tartalma 0

1. 1. Az absztrakt tulajdonjog 0

1.1. a) A tulajdonjog kialakulása 0

1.2. b) A feudális osztott tulajdon 0

1.3. c) A tulajdonjog absztrakt felfogása 0

1.4. d) A tulajdonjog absztrakt felfogása: tulajdonjog és idegen dologbeli jogok 0

2. 2. A dologi jogok zártkörűsége 0

2.1. a) Zártkörűség és tartalmi kötöttség 0

2.2. b) A zártkörűség és tartalmi kötöttség következménye: dologi hatály és kötelmi hatály 0

3. 3. A tulajdonjog fogalma 0

4. 4. A tulajdonjog tartalma 0

3. III. rész. A tulajdonjog korlátai 0

1. 1. A tulajdonjog magánjogi korlátai 0

1.1. a) A használat általános korlátja 0

1.2. b) A szomszédjogok 0

1.3. c) A használat különös esetei 0

1.4. d) A rendelkezési jog korlátai 0

2. 2. A tulajdonjog közjogi korlátai 0

2.1. a) A tulajdonjog részjogosítványainak közjogi korlátozása 0

2.2. b) A közérdekű használat 0

2.3. c) A kisajátítás 0

4. IV. rész. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése 0

1. 1. Eredeti tulajdonszerzési módok 0

1.1. a) Tulajdonszerzés hatósági határozattal és hatósági árveréssel 0

1.2. b) Elbirtoklás 0

1.3. c) Termékek, termények és szaporulat elsajátítása 0

1.4. d) Gazdátlan javak elsajátítása 0

1.5. e) Vadak, halak és más hasznos víziállatok tulajdonának a megszerzése 0

1.6. f) Találás 0

1.7. g) Feldolgozás 0

1.8. h) Ráépítés 0

2. 2. Származékos tulajdonszerzési módok 0

2.1. a) Átruházás 0

2.2. b) Ingó dolgok tulajdonjogának átruházása 0

2.3. c) Tulajdonszerzés nem tulajdonostól 0

2.4. d) Az ingatlanok tulajdonjogának átruházása 0

2.5. e) Dologegyesülés és feldolgozás 0

2.6. f) Öröklés és nem természetes személyek jogutódlással való megszűnése 0

3. 3. A tulajdonjog megszűnése 0

5. V. rész. A tulajdonjog védelme 0

1. 1. A tulajdon alkotmányos védelme 0

2. 2. A tulajdon emberi jogi védelme 0

3. 3. Tulajdonvédelem és európai jog 0

4. 4. A tulajdonjog magánjogi védelme 0

6. VI. rész. Közös tulajdon és annak különös alakzatai 0

1. 1. Közös tulajdon 0

1.1. a) A közös tulajdon fogalma, tartalma és védelme; a tulajdonostársak belső jogviszonyai 0

1.2. b) A tulajdoni hányaddal való rendelkezés 0

1.3. c) A közös tulajdon megszüntetése 0

2. 2. A közös tulajdon egyes különös alakzatai 0

7. VII. rész. Korlátolt dologi jogok 0

1. 1. A földhasználat joga 0

2. 2. A haszonélvezeti jog 0

2.1. a) A haszonélvezeti jog keletkezése és tartalma; a tulajdonos és a haszonélvező viszonya 0

2.2. b) A haszonélvezeti jog megszűnése 0

2.3. c) A haszonélvezet különös esetei 0

3. 3. A használat joga 0

4. 4. A telki szolgalom 0

8. VIII. rész. Dologi hitelbiztosítékok 0

1. 1. A zálogjog és az óvadék 0

2. 2. A biztosítéki célú tulajdonátruházás 0

3. 3. A tulajdonjog fenntartása 0

9. IX. rész. A birtok és a birtokvédelem 0

1. 1. A birtok fogalma és jelentősége 0

1.1. a) A birtok jogi természete 0

1.2. b) A birtok megszerzése és elvesztése 0

2. 2. A birtokvédelem 0

3. 3. Jogalap nélküli birtoklás 0

4. 4. A felelős őrzés 0

Irodalom 0

Dologi jog

Dologi jog

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Előszó

Könyvet írni és olvasni is felfedezés, amelyet az olvasás élménye tesz közössé és oszt meg író és olvasó között. Ez a könyv a polgári jog hagyományosan statikusnak tartott, látszólag kevés izgalmat rejtő területén próbálja meg e felfedezés első lépéseit megtenni, és mint minden felfedezés, elsősorban megértésre törekszik. Ennek a könyvnek nem célja, és nem is ígéri, hogy olvasója azt felütve minden kérdésre megtalálja a kész választ egy, legfeljebb két bekezdésben éppen arra a problémára, amely őt foglalkoztatja. A könyv és a szerző célja ennél részben kevesebb, részben pedig több. Kevesebb, amennyiben nem állítja, hogy minden problémára kész választ nyújt (ezt felelősen nem is ígérheti), és több, mert arra törekszik, hogy a dologi jogi (tulajdonjogi) szabályozás és gyakorlat belső logikáját, a polgári jogi gondolkodás alapvető elemeit és vonásait mutassa be, az egyes jogintézmények és normák magyarázatát teljes magánjogi kontextusba helyezve. A megértésre törekedve ez a könyv – bizonyos, a tárgya által korlátozott – értelemben a változást keresi az állandóságban és az állandóságot a változásban. A szerző meggyőződése az, hogy a megértés vezethet el oda, hogy mindenki megpróbálja a saját válaszát megadni azokra az elméleti és gyakorlati problémákra, amelyek a dologi jogi (tulajdonjogi) normák alkotása és alkalmazása kapcsán felmerülnek. Ilyen értelemben a szerző magát megtagadni nem tudván – egy nagyszerű tanárnak gyermekkorából visszacsengő és gyakran hallott, talán kissé patetikusnak ható, de kifejező szavaival élve – az olvasóban nem teletöltésre váró zsákot lát, hanem fáklyát, amelyet lángra kell lobbantani.

A könyvek sohasem elszigetelt alkotások. Ahhoz, hogy egy könyv megszülessen, a szerző önmagában nem elegendő. A szerző nem kreálja, csupán leírja azt, ami egyébként „ott van”, és amit megtalálni az ő szerencséje és feladata; amit ő lát meg és tart fontosnak abban, ami foglalkoztatja. Ez a könyveket szükségképpen teszi szubjektív alkotássá és ez alól az alábbi kötet sem lehet mentes. Talán mások más problémákat emelnének ki, szorítanának háttérbe, tárgyalnának részletesebben vagy éppen tömörebben, vagy elhagyhatónak ítélnének bizonyos magyarázatokat. Ezzel szembe nem nézni önáltatás volna. Ugyanakkor ez a könyv céljánál fogva éppen azzal az ismeretanyaggal, tudással és bátorsággal kísérli meg felruházni olvasóját, hogy értő olvasóként maga is megalapozottan tehesse meg ugyanezt.

Ez a könyv – sok más szakkönyvvel együtt – olyan értelemben sem elszigetelt alkotás, hogy megszületése nem lett volna lehetséges a nélkül a környezet nélkül, amelytől a szerző a megíráshoz kellő biztatást kapott. Ezért e helyütt köszönetnyilvánítások hosszú sorának kellene következnie, amiben a szerző munkatársai, barátai, régi és mai tudósok, gyakorló jogászok, egy kollektív tudás felépítői mellett nagyon sok egyetemi hallgatónak is szerepelnie kellene. A köszönetnyilvánításnak ez a formája nyilvánvalóan értelmetlen volna.

Ebből a körből is ki kell azonban emelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi Tanszékének munkatársait és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatóit, akik nélkül ennek a könyvnek a gondolata sem született volna meg a szerzőben, és akikből e könyv megírásához és publikálásához a szükséges bátorságot meríteni lehetett.

Külön köszönettel tartozik a szerző a hamburgi nemzetközi magánjogi és külföldi jogi Max Planck Intézetnek és az intézet munkatársainak. A hamburgi Max-Planck-Institut für ausländisches und internationales Privatrecht támogatása és könyvtára nélkül a szerző nem rendelkezne azzal a tudással és szemlélettel, amely ennek a könyvnek az alapjait nyújtja, ezért ennek híján ez a könyv biztosan nem született volna meg.

Egy, a szerző által rendkívül tisztelt és kedvelt angol szerződési jogász írta egyik könyvének bevezetőjében: „a könyvek elején a szerzők köszönetet szoktak mondani a családjuknak – most már én is tudom, hogy miért”. A jelen könyv szerzője is azok közé tartozik már, akik tudják. Ezért ezt a könyvet Hedvignek, Júliának és Andrásnak ajánlom.

Budapest, 2010. október 18.

Menyhárd Attila

Előszó

Előszó

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1. fejezet - I. rész. A dologi jog szerkezete, tartalma és határai

1. 1. A dologi jog szerkezete

A dologi jogi jogviszonyok

A dologi jogi jogviszonyok polgári jogi jogviszonyok, így nem személy és dolog egymáshoz való viszonyát, hanem polgári jogi jogalanyok egymással szembeni polgári jogi jogait és kötelezettségeit jelentik.[footnoteRef:1]1 Mondhatnánk azt, hogy „dologi”-nak azért nevezzük őket, mert közvetett tárgyuk dolog, azaz a dologi jogban dolgokra vonatkozó jogról és kötelezettségről avagy magatartásról (közvetlen tárgy) van szó, ez a magyarázat azonban csak részben lenne helytálló. A dologi jogi jogviszonyok közvetett tárgyait áttekintve ugyanis nyilvánvaló, hogy a tulajdonjogot leszámítva több fontos dologi jog (így haszonélvezeti jog és zálogjog) fennállhat forgalomképes jogon vagy követelésen is. Ekként tehát a dologi jogi jogviszonyok közvetett tárgyai sem korlátozódnak a dolgokra. A dologi jogi jogviszonyok egyik jellemző sajátossága, hogy azokat abszolút szerkezetű jogviszonyoknak tekintjük, azaz jogosultjukat rögzíti a törvény, akivel szemben mindenki más – tartózkodásra – kötelezett. A dologi jogi jogviszonyok alanyai, tehát a polgári jogi jogalanyok, a dologi jogi jogviszony tartalmát pedig az egyes (alanyi) dologi jogokból fakadó (in rem)jogok és kötelezettségek alkotják. A dologi jogi jogviszonyok közvetett tárgyát képező dolgokról, jogokról és követelésekről az alábbiakban még részletesen szó lesz. [1: 1Asztalos László: Polgári jogi alaptan. Budapest, 1987. 131. skk.; Lenkovics Barnabás: A dologi jog vázlata. 7. átdolg. kiad. Budapest, 2006. 24. o.]

A dologi jogi szabályozás határai

A magánjog dologi jogi szabályai a szerződési jogi szabályozással együtt a javak piacgazdasági keretek között történő elosztásának kereteit adják meg, de nem terjednek ki a javak elosztásának megvalósítására. Azt, hogy a végesen elérhető gazdasági erőforrásokból kik és milyen arányban részesedhetnek, továbbá hogy a javak redisztribúciója hogyan és milyen eredménnyel valósul meg, nem tartozik a dologi jogi szabályozás körébe. Az állam és a jogrendszer ezt elsősorban adójogi eszközökkel és direkt juttatások útján valósítja meg, nem a magánjogi szabályozás segítségével. Természetesen a magánjog is válhat szociális célok megvalósításának eszközévé. Közvetlenül ilyen célt is szolgálhatnak például a bérlővédelmi rendelkezések a bérleti jogviszony szabályozásában, de komoly szerep juthat ebben például az öröklési jognak (özvegyi jog) is. A tulajdonjogi szabályozás is képes közvetlenül szociális célokat szolgálni, például a végrehajtás alól mentes vagyontárgyak körének meghatározásával.

A végrehajtás alól mentes vagyontárgyak

A polgári jogi és gazdasági jogi szabályozás egyik jóléti vonása a magántulajdon azon körének a megvonása, amely még akkor sem fordítható a hitelezői igények kielégítésére, ha azokat más forrásból nem lehet kielégíteni. A szabályozás többféle módon is biztosítani tudja, hogy a kötelezettségeinek eleget tenni képtelen adós vagyonának megmaradjon egy bizonyos egzisztenciális minimuma, még azon az áron is, hogy a hitelezők ezért nem tudják követeléseiket az adóssal szemben teljes mértékben érvényesíteni. Lényegében ilyen célt is szolgál az egyéni csőd azokban a jogrendszerekben, ahol a természetes személy csődje szabályozott jogintézmény. A dologi jogot (tulajdonjogot) leginkább a végrehajtás alól mentes vagyontárgyak körének meghatározása érinti. A végrehajtás alól mentes jövedelmek, vagyontárgyak körét hatályos jogunkban a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 74. §-a, valamint 89–96/B. §-a határozza meg.

A tulajdonjogi szabályozás szerepe

A jognak választ kell adnia arra, hogy

– a jogalanyok vagyonát képező, akár birtokba vehető, akár birtokba nem vehető javak (jogok, követelések, szerződési pozíciók, várományok) közül melyek lehetnek magánjogi forgalom tárgyai, ezen belül;

– mely javak lehetnek tulajdonjog tárgyai,

– hogyan lehet ezek felett tulajdonjogot (vagy a hasznosítás privilégiumát biztosító más jogot) szerezni;

– mi a tulajdonjog (a javak felett a kizárólagosságot biztosító jog) tartalma; és

– miként biztosítja a jog a tulajdon (a javak feletti kizárólagosságot biztosító pozíció) védelmét.[footnoteRef:2]2 [2: 2Cooter, Robert – Ulen, Thomas: Law and Economics. 3. kiad. Addison-Wesley Reading. Massachusetts etc., 2000. 119. o.]

Ezekre az alapvető kérdésekre a választ elsősorban, de nem kizárólagosan a polgári jogi, azon belül pedig – azokban a jogrendszerekben, amelyekben a dologi jog a magánjog egyik önálló területe – nagyrészt a dologi jogi szabályozás adja meg. A javak elosztása (azaz annak meghatározása, hogy mi lehet magántulajdon tárgya és mi az, ami köztulajdon) nem a magánjog területére tartozó kérdés, hanem a közjog szabályozási körének a része. Ezért annak meghatározása, hogy mi lehet magántulajdon – és ezzel magánjogi forgalom – tárgya, zömmel kívül esik a polgári jog szabályozási terrénumán. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) lényegében csak a kizárólagos állami tulajdon tárgyait sorolja fel, azokat sem teljes körűen (Ptk. 172. §). Annak eldöntése során, hogy a javak hasznosítása piaci szereplők és piaci mechanizmusok útján, magánjogi forgalomban (akár magántulajdoni formában, akár hasznosítási jog megszerzése vagy a magántőke más formában való bevonása útján) valósuljon meg, vagy pedig az állam feladata maradjon, a jogalkotó elsősorban hatékonysági, jóléti, politikai és morális szempontokat vesz figyelembe. A köztulajdonként való hasznosítás hátránya, hogy mivel a javak nincsenek meghatározott piaci szereplőkhöz rendelve, mindenki, aki részesedik belőlük, abban érdekelt, hogy többet használjon annál, mint amit a fenntartható gazdálkodás követelményei lehetővé tesznek (a közgazdaságtanban a jelenséget a közlegelők tragédiája vagy tragedy of the commons elnevezéssel illetik).[footnoteRef:3]3A polgári jogi szabályozás elsősorban a gazdasági erőforrásokon fennálló, már „leosztott” kizárólagos jogosítványok piaci forgalmának a kereteit adja meg. [3: 3Schäfer, Hans-Bernd – Ott, Klaus: Lehrbuch der ökonomischen Analyse des Zivilrechts. 3. átdolg. és bőv. kiad., Wien – New York, 2000. 519. o.]

Alapelvek a dologi jogban

A dologi jogi szabályozás alapelveiről, azok létezéséről és a dologi jogi szabályozás értelmezésében betöltött szerepéről nincs általánosan elfogadott álláspont, mint ahogy a polgári jog alapelveiként tekintett generálklauzulák (mint például a Ptk. Bevezető Rendelkezései körében a jóhiszeműség és tisztesség követelménye, a joggal való visszaélés tilalma, a nemo suam turpitudinem allegans elve) jogalkalmazásban és jogértelmezésben betöltött szerepének is többféle megítélése lehetséges. Normatív értelemben a dologi jognak nincsenek önálló alapelvei, azaz nincsenek olyan normák, amelyek a polgári jogi szabályozásban megjelenő, és így a törvényben megfogalmazott általános elvárásokon (mint amilyeneket az előbb említett, a Ptk. 1. §, 4. §, 5. §, és 7. §-ában foglalt követelmények és tilalmak közvetítenek) túlmenően a dologi jogi szabályozás körében általános érvényesülést kívánva hatnák át a szabályozást, és a dologi jogi normák tartalmát az adott esetre való alkalmazásukkal felülírhatnák, a generálklauzula alkalmazásával felülírt norma értelmezéséből egyébként önmagában nem következő megoldásra vezetve. Vannak azonban olyan szabályozási szempontok, továbbá a szabályozás belső logikájából fakadó szükségszerűségek, amelyek a dologi jogi szabályozás egészét áthatják, megalapozzák vagy egyes jogintézményekhez magyarázatot adhatnak. Ennek körében – és ilyen értelemben – lehet beszélni a dologi jogok zártkörűségének és tartalmi kötöttségének elvéről, az abszolút hatály elvéről, a nyilvánosság elvéről és az egyediség elvéről.[footnoteRef:4]4 Ezek egyike sem fejeződik ki jogi normában. Közülük részletesebben a dologi jogok zártkörűségének és tartalmi kötöttségének elvéről, továbbá az egyediség elvéről fogunk szót ejteni. Az abszolút hatály elvével és a nyilvánosság elvével külön foglalkozunk. Az abszolút hatály elve azt fejezi ki, hogy a dologi jogok abszolút szerkezetű jogviszonyok. Az abszolút és relatív szerkezetű jogviszonyok közötti különbségekre azoknál a kérdéseknél világítunk rá, amelyek kapcsán ennek magyarázó ereje van. Ugyanezt tesszük a nyilvánosság elve kapcsán: a jogviszonyok mások számára való felismerhetőségének vagy fel nem ismerhetőségének szerepére azon jogintézmények kapcsán térünk ki, amelyek magyarázatánál ez lényeges lehet. [4: 4Lenkovics: A dologi jog vázlata. 20. skk.]

A dologi jog önállósága

A dologi jog szabályozásának alapkérdése a dologi jog helyének meghatározása a magánjog rendszerében, ami egyúttal több olyan további alapvető kérdésre is megadhatja a választ, amelyek elkerülhetetlenül felmerülnek, ha az axiomatikus dogmatikai gondolkodástól elszakadva keressük a dologi jog önálló joganyagként való kezelésének indokait és alátámasztottságát. A dologi jog önállósága a magánjogi szabályozás rendszerében két síkon is alátámasztásra szorul. Az egyik sík a dologi jog önállósága a személyiségi jogokkal szemben, a másik sík a dologi jog önállósága a kötelmi joggal szemben. Ez két különböző relációt jelent, amelyekben az elhatárolás is más és más szempontrendszer szerint végezhető el. Az uralkodó hazai jogi gondolkodás a dologi jogot élesen elhatárolja a polgári jog egyéb területeitől. Ez az elhatárolás azonban korántsem tekinthető a polgári jog belső logikai szükségszerűségének. Meg kell tehát keresnünk a választ arra, hogy a dologi jog önálló szabályozása, a személyek jogától és a kötelmi jogtól való elhatárolása indokolt és megfelelően alátámasztott-e.

2. 2. Tulajdon és személy

A tulajdon határai és a személyiség

A tulajdonjog genus proximuma a tulajdonjogviszony abszolút szerkezete. A tulajdonjogot mint abszolút szerkezetű jogviszonyt ezért – annak érdekében, hogy differentia specificáját is meg tudjuk határozni – el kell határolnunk a személyiségi jogoktól mint a magánjogi szabályozás másik abszolút szerkezetű jogviszonyától. A személyiségi jogoktól való elhatárolás alapja a jogviszony közvetett tárgya szerinti különbségtétel, azaz „személy” és „nem személy” (tulajdon) elhatárolása. Ehhez nem elegendő személy és dolog szembeállítása – noha a gyakorlati problémák és elméleti nehézségek nagy része itt koncentrálódik –, mert vannak személyhez nem fűződő, forgalomképes jogok (engedményezhető követelések, orvosi praxisjog, külön jogszabály alapján forgalomképes szennyezési vagy más jogok stb.), és a forgalomképes (vagyoni) jogok is a „nem személy” kategóriába tartoznak.

A dologi jogi jogviszonyok közvetett tárgyát képező dolgok és a személyiségi jogi jogviszonyok közvetett „tárgyát” képező személyek egymástól való megkülönböztetése és elhatárolása köznapi tapasztalataink alapján akár magától értetődőnek is tűnhet. A személyiség és a tulajdoni tárgy (dolog) közötti különbségtételt azonban több oldalról is erősen próbára teszik a modern társadalmi viszonyok. Az egyik kihívás, amit mindenképpen szükséges kiemelni, a biológia és az orvostudomány fejlődése és az ezzel párhuzamosan változó társadalmi igények, a másik a szellemi alkotások tulajdoni szemlélete.

John Locke

Hogy mennyire nem nyilvánvaló tulajdon és személy elhatárolása, és hogy elképzelhető olyan szemlélet, amelyben a személy tulajdoni tárgyként való kezelése megalapozott lehet, példaként szolgálhat John Locke levezetése. Locke megközelítése szerint „bár a föld és az összes alacsonyabb rendű teremtmény közösen minden emberé, mégis mindenkinek tulajdona a saját személye. Ehhez senkinek sincs joga, csak magának. Azt mondhatjuk, hogy testének munkája és kezének műve a szó szoros értelmében az övé. Amit tehát kiemel abból az állapotból, amelyben a természet hagyta, azt összevegyítette munkájával, hozzátett valamit, ami az övé, és ezzel tulajdonává teszi.”[footnoteRef:5]5 Locke a személynek tulajdoni tárgyként való felfogásával egyrészt a személyek szabad önrendelkezési jogát alapozta meg, másrészt pedig a munka tulajdont létrehozó természetét támasztotta alá. [5: 5Locke, John: Értekezés a polgári kormányzat igazi eredetéről, hatásköréről és céljáról. Ford.: Endreffy Zoltán. Budapest, 1986. 27. pont.]

Tulajdon és személy között különbséget tenni elsősorban azért tűnik magától értetődőnek, mert a tulajdon fogalmához eleve társítjuk a dolgokhoz, élettelen tárgyakhoz való kötődést. E társítás nélkül azonban a tulajdon fogalma nem zárná ki azt, hogy a személy is a tulajdon fogalmi körébe tartozzon. Azt gondolni, hogy valaki tulajdonosa a saját testének, illetve a saját szellemi vagy fizikai teljesítményének, önmagában egyáltalán nem tűnik elfogadhatatlan gondolatnak. Sőt, bizonyos szempontból teljesen logikus is: a személy összekapcsolódik azzal, amit létrehoz, és mind ő maga, mind pedig az általa létrehozott teljesítmény abszolút szerkezetű jogviszonnyal védett. Ez a szemlélet egységes magyarázatot tudna adni a személyhez fűződő jogok és a tulajdon védelmére. Arra, hogy személy és dolog között különbséget tenni mennyire csak társadalmi konszenzus és definíció kérdése, jól mutatja a római jogban a rabszolgák jogi státusa. Mai felfogásunk mellett elképzelhetetlen, hogy ember ember felett rendelkezési jogot kapjon, őt dologként kezelve piaci értékké tegye és „hasznosítsa.” A polgári jog által minden ember számára megkülönböztetés nélkül biztosított jogképesség kizárja, hogy személy és tulajdon egybeessen.

A kérdés nem csak a dologi jog és a személyhez fűződő jog viszonyában értelmes; attól ugyanis, hogy valami nem minősül dolognak, még lehet forgalomképes, azaz felette piaci viszonyok közvetítésével változhat a kizárólagos hasznosítási privilégiumokat bíró jogosult személye (mint a forgalomképes vagyoni jogokon, követelésen, szerződési pozíción stb.), másik oldalról pedig a dologként való minősítésből nem következik a forgalomképesség. Abból, hogy valami birtokba vehető testi tárgy, még nem következik sem az, hogy tulajdonjog tárgya lehet (vannak forgalomképtelenek minősített dolgok), sem pedig az, hogy – amennyiben tulajdoni tárgy – a tulajdonosa szabadon rendelkezhet felette, mert rendelkezési jogát akár a dologi jogi, akár a kötelmi jogi szabályok (kifejezett szabályokkal vagy generálklauzulákkal) vagy közjogi rendelkezések korlátozhatják.

A személy és a tulajdon közötti határvonal megvonása elvi és gyakorlati síkon egyaránt komoly kihívást jelent. Elvi síkon az elhatárolást nehezíti, hogy dolgok is erősen kötődhetnek személyekhez. Biztosan mindannyian fel tudunk idézni dolgokat, amelyek többet jelentenek nekünk piaci értéküknél, és amelyekre úgy gondolunk, mint amelyek értéke számunkra piaci mércével nem mérhető. A személyiséghez különösen kötődő tárgyak e köre túllépi a tulajdon körét; egy személynek a hozzájuk való kötődése kiemelheti őket a tulajdoni tárgyak közül, és a személyiséghez közelítő értékkel ruházhatja fel őket. A másik oldalról a személyiség egyes aspektusainak kommercializálódása ahhoz a veszélyhez vezet, hogy a személyiség piaci viszonyok körébe vonásával az elszemélytelenedés más vonatkozásokra és az élet olyan szféráira is kiterjed, amelyeket, bár nem szeretnénk ebbe a körbe vonni, mégis kénytelenek vagyunk ezt megtenni, mert a folyamatot, mint egy egymásra dőlő dominósort, megállítani már nem tudjuk.[footnoteRef:6]6 [6: 6Radin, Margaret Jane: Contested Commodities. Cambridge (Mass.) – London, 2001. 91. skk.]

Az orvostudomány eredményei

Személy és tulajdon elhatárolását a gyakorlat oldaláról elsősorban a modern orvostudomány vívmányai teszik próbára, és késztetik a jogot ebből a szempontból is újra meg újra állásfoglalásra. Azzal, hogy a modern orvostudomány lehetővé teszi szövetek, szervek, sejtek kivételét és más személy testébe való beültetését, idegen testeknek emberi testbe való beépítését, a jognak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy az emberi test részei mikor és mennyiben válhatnak vagyoni forgalom tárgyává. Ez a probléma csak részben oldódik meg annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy az emberi testet és annak részeit dolognak s így tulajdoni tárgynak tekintjük-e vagy sem, a jogrendszer által adott válaszok pedig nem lehetnek függetlenek kulturális összefüggésektől és erkölcsi megítéléstől sem.[footnoteRef:7]7 Általánosan elfogadott álláspont, hogy az emberi testrészek, szervek, szövetek a személyiség részét képezik, és ígyszemélyiségi jogvédelem alatt állnak mindaddig, amíg az emberi test integráns részei. [7: 7Beyleveld, Deryck – Brownsword, Roger: Patenting Human Genes: Legality, Morality and Human Rights. In Harris, J. W. (szerk.): Property Problems – From Genes to Pension Funds. London – The Hague – Boston, 1997. 9–24. o., 10. skk.]

A határokat, amelyeket a modern tudomány által biztosított és a társadalomban terjedő lehetőségek feszegetnek, jól mutatja az az amerikai eset, amelyben a bíróságnak egy válófélben lévő házaspár korábban, erre szakosodott intézményben elhelyezett közös magzatkezdeményének sorsáról kellett döntenie. A kérdés az volt, hogy a házaspár által lefagyasztatott, fagyasztott állapotában korlátozott ideig (várhatóan két évig) életképes preembriót (az osztódásnak egy bizonyos stádiumában lévő zigótát) melyik félnek adja ki a bíróság. Ennek kapcsán az alapkérdés az volt, hogy a preembrió dologként tulajdonjog tárgya lehet-e, és közös tulajdonként kell-e kezelni a házastársi vagyonközösség megosztásának körébe vonva, vagy sem. Egyrészt felmerül a leválasztott emberi testrészként és így dologként (tulajdoni tárgyként) való minősítés, amitől erkölcsi okokból – tekintettel arra, hogy emberi kezdeményről van szó – kellő alappal vonakodhatunk. A dologgá (tulajdoni tárggyá) minősítés megtagadásának szinte egyenes következménye – legalábbis nyilvánvalónak látszó alternatívája – az, ha ezt az osztódásnak indult zigótát, ami (aki?) még embriónak nem tekinthető, a bíróság személynek tekinti. Ennek implikációi azonban – tekintettel az abortusz elfogadhatóságával kapcsolatos problémákra – olyan jellegűek és akkora jelentőségűek, amelyek meghaladják egy rendes bíróság kompetenciáját, és ezért joggal teszik a bíróságot tartózkodóvá. A bíróság végül nem minősítette tulajdoni tárgynak az embriókezdeményt, és a feleségnek rendelte azt kiadni. A bíróság a döntését arra alapította, hogy az anya rendelkezik azzal a képességgel, hogy az esetlegesen kialakuló magzatot kihordja, vállalva egyúttal annak kimondását is, hogy az embriókezdemény már inkább embernek, mintsem tulajdoni tárgynak tekintendő.[footnoteRef:8]8 Az eset azért különösen érdekes, mert kiélezett helyzetben kíván meg kompromisszumot nem tűrő állásfoglalást. A bírósági döntés kritikájaként felmerült annak a lehetősége, hogy az osztódásnak indult zigótát az emberi test dologi jogi értelemben vett gyümölcsének lenne helyes tekinteni,[footnoteRef:9]9 könnyen belátható azonban, hogy az ügy alapkérdését – az embriókezdemény ember-e vagy dolog – ez sem oldaná meg. [8: 8 Davis v. Davis, Tennessee Court of Appeal 15. Family Law Reporter, 1551. és 2097. o.] [9: 9Miranda, Antonello: The Legal Status of the Pre-Embryo: Some Comparative Considerations Prompted by Davis v. Davis. In Harris, J. W. (szerk.): Property Problems – From Genes to Pension Funds. London – The Hague – Boston, 1997. 39–47. o., 46. o.]

A szellemi alkotások

A szellemi alkotások joga az egyik ütközőpontja azoknak az elhatárolási kérdéseknek, amelyek a dologi jog határait vonják meg más jogterületekkel (személyhez fűződő jogok védelme, kötelmi jog) szemben. A szellemi alkotások jogának magyar rendszere a személy és a tulajdon éles szétválasztásán alapszik; ebben a rendszerben a szerző, a szabadalmas, a védjegyjogosult stb. személyhez fűződő jogai forgalomképtelenek, és ezzel a szellemi alkotást a megalkotó (bejegyzett jogosult) személyiségéhez kapcsolják, annak mintegy elválaszthatatlan részévé téve azt. Hazai jogunkban a szellemi alkotás ezért nem szellemi tulajdon. Ugyanakkor a hasznosítási jogosultságok átengedhetősége a vagyoni jogok forgalomképességének biztosításával, a szabályozást a szellemi alkotásokat tulajdonként kezelő angolszász jogrendszerekhez közelíti.[footnoteRef:10]10 [10: 10Boytha György: A szellemi alkotások joga és az új Ptk. Polgári Jogi Kodifikáció, 2000/3. 13–23. o.; Ficsor Mihály Zoltán: A szellemi tulajdon és a Ptk. Észrevételek és javaslatok a polgári jogi kodifikációhoz. Polgári Jogi Kodifikáció, 2001/2. 27–30. o.; Bächer Vilmos: A szellemi tulajdon jogi védelme és a Ptk. Polgári Jogi Kodifikáció, 2000/3. 23–32. o.]

3. 3. Dologi jog, kötelmi jog és vagyonjog

3.1. a) A polgári jog és a javak elosztása

A magánjog a piac joga

A véges mennyiségben rendelkezésre álló gazdasági erőforrások elosztásának többféle rendszere is elképzelhető, és az emberiség történetében hosszabb-rövidebb időre ezek közül több meg is valósult. Kézenfekvő megoldás lehetne például, hogy a javaknak a társadalomban való elosztása azzal valósul meg, hogy az erősebb elveszi a gyengébbtől azt, amire szüksége van. Egy másik lehetséges alternatíva, hogy a bejelentett igények alapján sorsolás vagy árverés útján valósul meg az elosztás. Elképzelhető az is, hogy az állam a társadalom minden tagjától elvesz mindent, és valamilyen szempontrendszer (rászorultság, a társadalom fennmaradása érdekében végzett munka mennyisége vagy egyéb érdemek) szerint osztja el újra az összegyűjtött gazdasági erőforrásokat és javakat. Ezek egy részéről viszonylag könnyű belátni, hogy nem működőképesek, másokat pedig „kipróbáltak” és eddig működésképtelennek bizonyultak. Pillanatnyilag a javak elosztásának piaci rendszere bizonyult leginkább működőképesnek, amelyben az erőforrásokat és a javakat a keresleti és kínálati viszonyok által vezérelt piaci mechanizmusok közvetítik oda, ahol azokat a leghatékonyabban tudják hasznosítani, és így a legtöbbre értékelik. A magánjog a javak piaci alapú elosztásának joga. Nem piaci alapú elosztási rendszerekben polgári jogra – vagy annak legnagyobb részére – nincsen szükség.

Nyitott szabályozás

A szerződési jogot önálló fogalmakra épülő, zárt belső logikájú, „önhivatkozó” rendszerként szokták jellemezni,[footnoteRef:11]11 amely erősen kötött a piaci modellhez. Ez a polgári jog vagyonjogi szabályaira általában is igaz. A magánjog vagyonjogi normáinak értelmezése kötött, mert az adott jogrendszerben működő elosztási rendszer értelmezését jelenti. A polgári jog vagyonjogi szabályainak szerepe a piacgazdaságban valójában az, hogy kialakítsa azokat a normákat, amelyeket a piacra lépők a piacra lépéssel elfogadnak.[footnoteRef:12]12 Ebből az is következik, hogy a polgári jog csak az adott jogrend gazdasági modelljének tükrében, és annak relációjában értelmezhető. Ha a polgári jogba a piaci viszonyok közvetítésén túlmutató funkciókat – például bizonyos helyzetekben a piaci viszonyok működésének megakadályozását vagy korrekcióját – szeretnénk beépíteni, akkor olyan szabályra van szükség, amely lehetővé teszi a szabályozás zárt rendszerének „megnyitását”. Ez szükségképpen együtt jár olyan fogalmak alkalmazásával is, amelyek nem értelmezhetőeka polgári jog fogalomrendszerében. Ilyenek a generálklauzulák, mint a jóhiszeműség és tisztesség követelménye, az együttműködési kötelezettség [Ptk. 4. § (1) bek.], az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye [Ptk. 4. § (4) bek.], a joggal való visszaélés tilalma (Ptk. 5. §) vagy a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések semmissége [Ptk. 200. § (2) bek.]. Ezek a nyitott tényállású normák azok, amelyek lehetővé teszik a felek gazdasági és társadalmi érdekeinek, a társadalom érdekének, harmadik személyek érdekeinek, továbbá általános jogpolitikai céloknak a figyelembevételét. Voltaképpen a szabályozás maga is ezeknek az érdekmérlegeléseknek, társadalmi-gazdasági szempontoknak és értékeknek az eredőjeként alakul. Az érdekkonfliktusok és az azok feloldásából levezetett elvek legélesebben a generálklauzulák tartalmi meghatározása során jelennek meg.[footnoteRef:13]13 A generálklauzuláknak a dologi jogi szabályozásban is fontos szerepük van: egyrészt a dologi jogban is vannak nyitott, esetről esetre konkretizálandó tényállások (például Ptk. 100. §), másrészt pedig a Ptk. bevezető rendelkezései körében elhelyezett általános társadalmi elvárások (jóhiszeműség és tisztesség követelménye) és joggyakorlási korlátok (joggal való visszaélés tilalma) a dologi jogi szabályok alkalmazását is képesek esetenként felülírni. A szerződési jogi generálklauzulák (különösen a jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma) a dologi jogi normák alkalmazása során is relevánsak lehetnek annyiban, hogy bizonyos értelemben a dologi jog által biztosított rendelkezési jog korlátait képezik. [11: 11Collins, Hugh: Regulating Contracts. Oxford, 1999. 38. o.] [12: 12Collins, Hugh: The Law of Contract. 2. kiad. London–Dublin–Edinburgh, 1993. 14. o.] [13: 13Bydlinski, Franz: Juristischen Methodenlehre und Rechtsbegriff. 2. kiad. Wien – New York, 1991. 529. skk.]

Nem piaci alapú elosztások

Ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi és gazdasági lét minden szférájában piaci mechanizmusok érvényesülnek. Vannak olyan javak (az ember maga, emberi szövetek, szervek, embrió stb.), amelyeket ha pénzben mérhetővé teszünk akként, hogy a piaci kereslet és kínálat törvényszerűségeinek kitéve ellenérték fejében való átruházásukat is lehetővé tesszük, akkor hátrányosan befolyásoljuk az ezekhez fűződő általános társadalmi értékelést. A jogrendszerek – speciális szabályozással vagy a jó erkölcsbe, illetőleg a közrendbe ütköző szerződések tilalmát kimondó generálklauzula alkalmazásával – általában tiltják az emberi szervek piaci alapú elosztását. Az emberi szervek forgalomképtelensége az emberi méltóság védelméből levezethető (a forgalomképesség elismerése a tulajdoni, és ezzel dologi minőség elismerését jelentené); ugyanakkor jól lehetne érvelni az emberi szervek piaci alapú elosztása mellett is, mivel ezekből köztudomásúan hiány van, és a szervek kereskedelmi forgalmának megengedettsége a kínálatot várhatóan növelné. Ésszerűnek tűnne a kínálat növelése az embereknek, mint potenciális eladóknak a saját testük felett való rendelkezés szélesebb körű elismerésével. Az egyének cselekvései azonban nem elszigetelt aktusok, hanem társadalmi, gazdasági és természeti környezetben jelennek meg, következésképpen hatásuk is ilyen viszonylatokban érvényesül. Nehezen vitatható, hogy ezért az egyének magatartását e környezettel való összefüggésükben is értékelni kell. Amikor az egyének cselekvési szabadságának (rendelkezési jogának) a határait próbáljuk megvonni, nem gondolkodhatunk csak a felek viszonyában, a visszaélés lehetőségében és a döntési szabadságban, hanem tekintettel kell lennünk az ilyen tranzakciók szélesebb körű társadalmi hatására is.

A magyar jogirodalomban például Nizsalovszky Endre hívta fel a figyelmet annak elfogadhatatlanságára, hogy a szervek és szövetek átültetése a donorok kizsákmányolásához, a szegényebb rétegek jövedelemszerzésre más úton való esélytelenségének kihasználásához vezet, ugyanakkor „a beavatkozás társadalmi indokoltságának magas foka okolhatja meg az igénybe vett személy bizonyos vagyoni juttatásban részesítését, amely különösen alkalmas az elvont anyag természetes regenerálódásának biztosítására”. Leszögezi továbbá, hogy az ilyen jellegű térítés sem minősítheti azonban a kivett anyagot olyan dologgá, amely adásvétel tárgyául szolgál.[footnoteRef:14]14 [14: 14Nizsalovszky Endre: Tanulmányok a jogról. Budapest, 1984. 269. o.]

Mindez messze túlmutat a tulajdonnal való rendelkezés szabadságának határain, és túlmutat a piaci mechanizmusok érvényesülési területének körülírásával kapcsolatos problémákon is. Valójában személy és tulajdon viszonyáról van szó. A kérdés ugyanis úgy is feltehető, hogy hol húzódik meg a személy és tulajdon közötti határvonal, és ezt a határvonalat az elidegeníthetőség (is) jelzi.[footnoteRef:15]15 A béranyaság, a szervek és szövetek kereskedelme megkérdőjelezi az emberi test elidegeníthetetlenségének elvét,[footnoteRef:16]16 és nehéz elhatárolási kérdéseket vet fel például annak kapcsán, hogy mely szövetek legyenek átruházhatók és melyek ne, illetőleg melyek azok, amelyek ingyenesen átruházhatók, de ellenérték fejében nem. Ezeket a problémákat a tulajdonjog szükségképpen merev – a szerződési jog generálklauzuláihoz képest az egyedi mérlegelést kevésbé biztosító – kategóriáinak segítségével valószínűleg nem lehet megfelelően kezelni. Más szempontból meg kell határoznunk, hogy e különleges javak elosztása, és az ezekhez való hozzáférés során milyen módszert alkalmazunk, ha a piacot nem engedjük érvényesülni. Kérdés az is, hogy mi legyen egyáltalán az a vezérelv, ami ebben a választásban segítséget nyújthat, és elegendő-e például hatékonysági paradigmában gondolkodni, ha pedig ez nem kielégítő, akkor mi lehet ennek az alternatívája. Számos szerző érvel egyébként ezeken a területeken is az államilag szabályozott elosztási rend ellen, a piaci viszonyok érvényesülése mellett.[footnoteRef:17]17 Bár mindez nagyrészt szabályozási kérdés, mégsem mondhatunk le arról a lehetőségről, hogy a bíróságok a polgári jog generálklauzuláinak (elsősorban a nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző szerződések tilalma) alkalmazásával jelöljék ki az elosztási elvek határait. Ez jelzi egyúttal e kérdések – és a rájuk adott jogi válaszok – komplexitását is. A piaci mechanizmusokat a tilalom folytán más elosztási rendszernek kell helyettesítenie, s ennek megoldása a szabályozás feladata. [15: 15Radin, Margaret Jane: Property and Personhood. Stanford Law Review, 1982/34. 957. skk.] [16: 16 Vö. például Horwitz, Morton J.: Eigentum und Person. In Siegrist, Hannes – Sugerman, David (szerk.): Eigentum im internationalem Vergleich. Göttingen, 1999. 33–44. o.] [17: 17 Így például Trebilcock, Michael J.: The Limits of Freedom of Contract. Cambridge, 1993. 56. o., illetve Friedman, David: Law’s Order. Princeton, 2000. 171. skk.]

Az emberi szövetek és szervek forgalma

Az emberi szövetek és szervek forgalomképessége kapcsán számot kell vetnünk azzal, hogy a piac fogalma ebben a kontextusban nem minden tekintetben világos. Meglepőnek tűnhet, de sokszor nehéz megvonni az ellenérték fejében való értékesítés és az adományozás közötti határvonalat. Az világos, hogy valaki a veséjét pénzért nem értékesítheti – de odaadhatja-e mondjuk csontvelőért cserébe? Ez kölcsönös adomány vagy piaci alapú csere? Lehet erre a kérdésre megfelelő válasz az, hogy ha az egyik fél egy ilyen ügyletben a saját juttatását a másik fél juttatásától teszi függővé, akkor az ügylet az ő részéről nem adomány, hanem ellenérték fejében való értékesítés.[footnoteRef:18]18 Figyelembe véve azonban azoknak a megfigyeléseknek a tapasztalatait, amelyek primitív társadalmi környezetben a kölcsönös ajándékoknak a piaci mechanizmusokat helyettesítő szerepét mutatják ki,[footnoteRef:19]19 a válasz aligha ilyen egyszerű. A képet tovább árnyalja, hogy az emberi szervek és szövetek átengedése mások gyógyulásának elősegítésével vagy életének megmentésével a lehető legmagasabb rendű társadalmi célt szolgálja, ugyanakkor komoly kockázatokkal is jár, ezért fontos, hogy az átengedett és felhasznált szövet, szerv, vér stb. a lehető legjobb minőségű legyen. Egy, a jogirodalomban gyakran idézett vizsgálat eredményei azt jelzik, hogy az ellenérték fizetése – például véradás esetén a leadott vér fejében adott pénz – az átengedési készséget (a leadott vér mennyiségét) növeli, azonban a minőséget rontja. Ennek az a magyarázata, hogy az altruista alapon való adományozás esetében a roszszabb minőségű vérrel rendelkezők nem motiváltak a véradásban, ellenérték fizetése esetén azonban igen. Ezért piaci alapú elosztás esetén a minőség romlása, altruista adakozásra alapított ingyenes rendszerben pedig – a mennyiség csökkenése mellett – a minőség javulása várható.[footnoteRef:20]20 [18: 18Munzer, Stephen R.: Human Dignity and Property Rights in Human Body Parts. In Harris, J. W. (szerk.): Property Problems – From Genes to Pension Funds. London – The Hague – Boston, 1997. 25–38. o., 29. o.] [19: 19Gordley, James: Contract in Pre-Historical Societies and in Western History. In International Encyclopedia of Comparative Law. Vol. VII. Ch. 2. Tübingen–Dordrecht, 1997. 1. skk.] [20: 20 A vizsgálat módszerére, eredményeire és a következtetésekre lásd Titmuss, Richard M.: The Gift Relationship: From Human Blood to Social Policy. London, 1970. 1. skk.]

3.2. b) Dologi jog, tulajdonjogi és vagyonjogi modellek

A vagyonjogi rendszerek modelljei

A tulajdonjog a tulajdonos számára meghatározott erőforrások kizárólagos hasznosítási lehetőségét és – a szerződési joggal együtt – e lehetőség átengedésének szabadságát biztosítja. Piacgazdaságban a jog egyik alapvető feladata, hogy ezzel együtt e védelem és rendelkezési szabadság korlátait is rögzítse. Erre nincsenek eleve adott, a jog belső logikájából fakadó képletek, az egyes jogrendszerek kodifikált és nem kodifikált magánjoga sokszínű képet mutat. Az egyes rendszerek, amelyek alapjait az alábbiakban tekintjük át, eltérő, de egymással egyenértékű megoldásokat nyújtanak. A magánjog alapvető funkciója tehát a piaci mechanizmusok jogi leképezése és becsatornázása. Minden magánjogi szabályozásnak – szabályozás hiányában a bíró alkotta jognak – biztosítania kell a vagyoni forgalom jogi kereteit. Ez alapjában véve két nagyobb területet ölel fel: a dologi jogot(tulajdonjogot) és a kötelmi jogot. A magánjog rendszerének dologi jogra és kötelmi jogra való felosztása nem természetes, belső logikai szükségszerűség; a piaci mechanizmusok jogi leképezését az egyes jogrendszerek többféle modellben is megfelelő módon biztosíthatják. A vagyonjogi rendszereknek alapvetően három fő, modellértékű formája alakult ki. Az egyik tipizálható rendszer a francia polgári jog vagyonjoga, amelynek sajátossága, hogy nem határolja el egymástól mereven a kötelmi jogot és a dologi jogot; a másik az angolszász, amely a tulajdonjog körébe vonja a dolgokon kívül a forgalomképes jogokat, követeléseket és a forgalomképes szerződési pozíciókat is. A harmadik pedig a német rendszer, amely a dologi és a kötelmi jog között éles határvonalat húz, és a tulajdonjog lehetséges tárgyaiként csak dolgokat tételez fel. A magyar magánjogi gondolkodás ez utóbbi utat követi.

A római jog

A római jogban a dologi jog nem a magánjog önállóan rendszerezett részeként alakult ki, aminek elsődleges oka feltehetőleg az actiókon alapuló rendszerre és az ehhez kötődő szemléletre vezethető vissza. A dologi jogok a kötelmi jogoktól az actiók szintjén határolódtak el, míg a dolog a személytől a vagyonjog rendszerében a dolog (res) fogalmának körében vált el. A dologi jog és a kötelmi jog elhatárolásának alapja az in rem és az in personam actiók közötti különbségtétel volt. Az actio in rem bárki ellen indítható kereset volt, aki a jogosultat jogának gyakorlásában sértette, míg az actio in personam csak meghatározott kötelezett ellen irányulhatott. Az actio in rem tehát abszolút, míg az actio in personam relatív hatályú kereset volt.[footnoteRef:21]21 Az in rem és in personam actio közötti különbségtétel alapja tehát nem az érvényesített követelés közvetett tárgya volt, hanem az érvényesített jog abszolút vagy relatív jellege. A dologi per jellemző vonása ennek megfelelően nem az volt, hogy dolog követelésére vagy dolgon fennálló jog érvényesítésére irányult, hanem az, hogy a követelés alapját olyan jog képezte, ami bárki ellen irányulhatott. Az abszolút hatályú jog érvényesítésére irányuló in rem actio alapja ugyanakkor nemcsak dologi jog lehetett, hanem egyéb, a családjog vagy a személyi jog körébe tartozó abszolút jog is. A családjog körébe tartozó in rem actio volt például a vindicatio filii, a személyi jog körébe tartozók a vindicatio in libertatem, illetőleg a vindicatio in servitutem keresetek. A pater familiast a gyermek kiadása érdekében megillető vindicatio filiiin rem jellege a pater familiast a gyermek felett megillető jogok természetével is összefüggésben lehetett, amelynek következtében a gyermek kiadására irányuló igény a tulajdoni igényhez nagyon közel állt.[footnoteRef:22]22 Bár a res alatt elsősorban a birtokba vehető testi tárgyakat, azaz a „fizikai világnak érzékeink alá eső részeit (quae tangi possunt)” értették,[footnoteRef:23]23 a rendszeralkotás szintjén nem feltétlenül ez volt az a kiindulópont, amely meghatározó szerepet játszott. [21: 21Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. 5. átdolg. és bőv. kiad. Budapest, 2002. n. 595.] [22: 22Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve. Institúciók. Debrecen, 1947. n. 207., n. 104. és n. 636.; vö. Földi–Hamza: A római jog története és institúciói. n. 812.] [23: 23Marton: A római magánjog elemeinek tankönyve. n. 277.]

Gaius rendszere

Gaius Institúcióinak rendszere e vonatkozásban azon alapszik, hogy a testi dolgok (res corporales) mellett dolgoknak tekinti a testetlen dolgokat (res incorporales) is, és a testi és testetlen dolgokat egyaránt felölelő dologfogalmat használ a vagyonjog rendszerének felépítéséhez. A személyek jogának a dologi jogtól való elhatárolása során a dolgok fogalmába tartozónak tekinti a vagyonba tartozó jogokat is. A dologi jognak ebben a rendszerében a dolog alatt mind a birtokba vehető testi tárgyakat, mind a vagyoni természetű jogokat érteni kell, a rendszerképző szempont nem a dolgok birtokba vehető természete, hanem a személlyel való szembeállítása.

„12. Ezen kívül egyesek testi dolgok, mások testetlen dolgok.

13. Testi dolgok azok, amelyeket meg lehet érinteni, mint például a telek, a rabszolga, a ruha, az arany, az ezüst, és végül is számtalan más dolog.

14. Testetlenek azok, amelyeket nem lehet megérinteni, amilyenek azok, amelyeknek a jog a lényege, mint az örökség, a haszonélvezet, a valamiképpeni szerződéssel létrehozott kötelmek. És nem érinti a dolgot, hogy az örökségben testi dolgok is vannak, és az a gyümölcs is, amit a telekről beszedünk testi, és amivel nekünk egy kötelemből fakadóan tartoznak többnyire testi, mint például a telek, a rabszolga, a pénz. Ugyanis maga az öröklési jog, és maga a haszonélvezeti jog, és maga a kötelmi jog testetlen…”[footnoteRef:24]24 [24: 24 Gaius Institúciói. Kézirat. Ford.: Brósz Róbert. Miskolc–Budapest, 1995. II. 12.–II. 14.]

Ebben a rendszerben önálló dologi jogról a kötelmi joghoz képest nem beszélhetünk. A vagyonra vonatkozó jogok a személyekre vonatkozó jogtól élesen elhatárolódnak, a dologi jog azonban a kötelmi jogtól nem. A vagyon kategóriája a dologi jog mellett felöleli a kötelmi jogi szabályok nagy részét is, amikor a rendszerezés során a vagyoni jogot a birtokba vehető testi tárggyal azonosítja. A differentia specifica a vagyoni jelleg, és nem a dolog mint vagyoni elem birtokba vehetősége. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy az actiók kapcsán Gaius – kiindulva abból, hogy az actio vagy in rem, vagy in personam – az in rem actio tárgyaként vagy a testi dolog követelését (vindicatio), vagy valamely jog dologi érvényesítését határozza meg. Gaius Institúcióinak rendszerében tehát a vagyoni jogok képeznek egységet, amelybe a dologi jog mellett a vagyoni jogok is beletartoznak, tulajdonjog tárgyai azonban ebben a rendszerben is csak a birtokba vehető dolgok (res corporales) lehetnek. A dologi jog rendszerbeli meghatározása során lényegében ugyanezt a „modellt” követik Iustinianus Institúciói is. Gaius és Iustinianus Institúcióinak rendszerében a vagyoni jogok és kötelezettségek a rendszerképzés érdekében soroltatnak testetlen dolgokként a birtokba vehető testi tárgyakkal egy kategóriába, a különbségtétel közöttük megmarad.

Gaius institúciói szerint „in rem actio az, amelynél az intentióban vagy azt állítjuk, hogy egy testi dolog a miénk, vagy azt, hogy valamilyen jog megillet bennünket, mint például használat, vagy haszonélvezet, átjárás, áthajtás, vízvezetés, vagy magasabbra való építkezés, esetleg kilátás joga”.[footnoteRef:25]25 A dologi jog maga ebben a rendszerben egy nagyobb egység önállóan nem nevesített része. A vagyonjog részét képezték a mai fogalmaink szerinti dologi jogok, kötelmi jogosultságok és kötelezettségek, továbbá az öröklési jog, azonban ezek nem voltak a vagyonjog önálló, egymástól elhatárolt és nevesített részei. Iustinianus is átvette a res incorporales kategóriáját: „Némely dolgok testiek, mások testetlenek. Testiek azok, melyeket természetük szerint megérinthetünk: ilyenek a föld, ember, ruha, arany, ezüst s más számtalan dolog. Testetlenek, melyeket megérinteni nem lehet: ilyenek azok, melyek a jogi fogalmak között szerepelnek, tehát a hagyaték, haszonélvezet, a különböző módon létrejött kötelmek.” Az in rem actiók tárgyának meghatározásából kiderül, hogy tulajdon tárgyának a testetlen dolgokat Iustinianus sem tekintette, amennyiben az in rem actiókat testi dologra vonatkozó jogvitaként határozta meg: „vagy pedig az ellen perel, ki vele szemben semmi jogi lekötelezettségben sincsen ugyan, azonban bizonyos dologra vonatkozólag vitát támaszt irányában. Az ebben az esetben keletkező keresetek dologiak; például amikor egy birtokba vehető testi dolgot birtokol valaki, melyről Titius azt állítja, hogy az övé, viszont a birtokló magát mondja tulajdonosnak. Mert ha Titius intentiója így szól: »rem suam esse«, akkor in rem actio forog fenn.”[footnoteRef:26]26 [25: 25 Uo. IV. 2.] [26: 26 Justinanus császár Institúciói. Ford.: ifj. Mészöly Gedeon. Budapest, 1991. Negyedik Könyv VI. 1. 189. o.]

A középkori gondolkodás

A római jogban a Gaius és IustinianusInstitúciói nyomán kialakult rendszer meghatározta a középkori gondolkodást is, amely átvette a res corporales és a res incorporales kategóriáit azzal, hogy dologtulajdon tárgya a res corporales, míg jogok tárgya a res incorporales lehet.[footnoteRef:27]27 A testi és testetlen dolgok közötti különbségtétel a dolgok fogalmának kiterjesztésével valójában egy vagyonjogi – általában a forgalomképes javakat felölelő – rendszert épít fel, amelyben nem válik szét a testi tárgyakra és más forgalomképes javakra vonatkozó szabályozás. A tulajdon fogalma alatt a dolgok és a más forgalomképes, de meg nem testesülő javak egy kategóriába tartoznak. [27: 27Coing, Helmut: Europäisches Privatrecht – 1500 bis 1800. I–II. kötet. München, 1985. Band I. § 50 I.]

A Code civil rendszere

A francia Code civilre nem jellemző a kötelmi és a dologi jog éles elhatárolása. A Code civilben a dologi jog maga sem önálló kategória. A dologi jog szerepét a vagyonjog (droit des biens) tölti be, ahol a vagyon (les biens) fogalma a testi és a testetlen javakat egyaránt felöleli. Ennek megfelelően az ingók és az ingatlanok mellett dolognak minősülnek a nem testi vagyoni javak, mint például a követelések és a jogok is.[footnoteRef:28]28Ebben a rendszerben a dologi jog valójában a teljes vagyonjogot felöleli, a kötelmi jogtól való pontos elhatárolás nélkül. Ez együtt jár azzal, hogy a francia magánjogban a tulajdon lehetséges tárgyainak a jogokra is kiterjesztett felfogása érvényesül, azokra is alkalmazva az ingó és ingatlan szerinti kategorizálást. Ennek következtében a francia magánjogban is „elmosódott a különbség a vagyon fizikai dolog és nem fizikai dolog elemei között, a tulajdonjog tárgyaként nem fizikai dolgokat is elfogadtak”.[footnoteRef:29]29 [28: 28Ferid, Murad – Sonnenberger, Hans Jürgen: Das Französische Zivilrecht. II. kötet. 2. kiad. Heidelberg, 1986. Band II. 3 A 7.] [29: 29Harmathy Attila: A tulajdonjog alkotmányos védelme. Jogtudományi Közlöny, 1989/5. sz. 217–228. o., 221. o.]

Az osztrák ABGB

Dologi és kötelmi jog nem válik szét élesen az osztrák ABGB (Optk.) rendszerében sem, bár ez az egység más szempontú megközelítésre épül, mint a Code civil által tükrözött, a dolgok széles értelemben vett fogalmára alapított szabályozási megoldás. Ugyanakkor az ABGB rendszere is olyan felfogást tükröz, amely a vagyonjogot tekinti a kodifikáció alapjául szolgáló magasabb egységnek, és ezen belül szabályozza a dologi és a kötelmi jogot. Az ABGB 307. §-a szerint azon jogok, amelyek valakit valamely dolog iránt bizonyos személyekre való tekintet nélkül illetnek, dologbani jogoknak neveztetnek (tulajdonképpeni dologi jog). Azon jogok, melyek valamely dologhoz, csak bizonyos személyek irányában, közvetlenül a törvényből vagy valamely kötelező cselekményből erednek, dologhozi jogoknak (ez gyakorlatilag a kötelmi jog) hívatnak. Az ABGB a vagyoni jogokat tekinti a szabályozás szerkezeti egységének, és azon belül tesz különbséget abszolút hatályú (ius in rem, dingliches Sachenrecht) és relatív hatályú (ius ad rem, persönliches Sachenrecht) dologi jogok között.[footnoteRef:30]30 Dolog pedig jogi értelemben az ABGB 285. §-a értelmében minden, ami a személytől különbözik és az emberek használatára szolgál. Az ABGB 285. §-ában meghatározott, az ABGB vagyoni jogokra vonatkozó szabályainak középpontjában álló dologfogalom azt a természetjogi felfogást tükrözi, amely a személyen kívüli gazdasági javakat dolognak tekinti, ideértve mások minden olyan magatartását is, amely másra nézve vagyoni értéket hordoz. Az ABGB dologi joga „ebben az értelemben nem szorítkozik a testi tárgyakon való kizárólagos jogokra (ius in rem), hanem az Optk. szerint dologi jog mindazon jog, ahol a védett érdek valamely testi vagy testetlen gazdasági jószág; vagyis az Optk. II. főrészében tárgyalt dologi jog, valójában az egész vagyonjog”.[footnoteRef:31]31 [30: 30Szladits Károly: Az Osztrák Polgári Törvénykönyv hatásában a magyar magánjogra. Szerk.: Ginyovszky József. Budapest, [é. n.]. 105. o.] [31: 31 Uo. 104. o.]

Ezt támasztja alá az ABGB 285. §-ához a megalkotója által fűzött kommentár is. Ez abból indul ki, hogy a világban a létezők értelmesekre és értelemmel nem rendelkezőkre oszthatók, és „az értelemmel nem rendelkező létezőket az értelmes lények (személyek) a természet rendje szerint tetszésük szerinti célra rendelhetik, s ezek a személyektől való megkülönböztetés végett dolgoknak neveztetnek. Az ember, még ha hozzájárul is ahhoz, hogy puszta eszközként vegyék igénybe, sem tekinthető dolognak; hatalmában áll ugyanakkor, hogy testi vagy szellemi erejét megengedett célra másoknak ígérje. A dolgok osztályába tartoznak tehát az élettelen tárgyak; az élők, de értelemmel nem rendelkezők, mint az állatok; az értelmes lények erejének kifejeződései maguk; amint ahogy a mások erőkifejtésének vagy cselekvésének és tartózkodásának követelésére irányuló jogok is.”[footnoteRef:32]32 [32: 32Zeiller, Franz Edlen von: Commentar über das allgemeine bürgerliche Gesetzbuch für die gesamten Deutschen Erbländer der Oesterreichischen Monarchie. II. Wien–Triest, 1812. II. 3. o. (M. A. ford.)]

A német BGB

A BGB alkotói abból indultak ki, hogy a dologi jog dolgokat rendel személyekhez, és a BGB felépítése – a 9. századi pandektista dogmatikai hagyományokat követve – ezt tükrözi azáltal, hogy elkülönülten szabályozza a jogügyleteket, a családjogot, az öröklési jogot és a dologi jogot.[footnoteRef:33]33 A német jogirodalomban dologi jog és kötelmi jog között az alapvető különbséget tradicionálisan abban jelölik meg, hogy a kötelmi jog meghatározott személyek között, elsősorban jogügylettel létrehozott jogokat és kötelezettségeket alapít, míg a dologi jogok meghatározott személyhez rendelik a dolgot másokat kizáró módon, az adott dologi jog tartalma szerint.[footnoteRef:34]34 A német szerzők hangsúlyozzák azt is, hogy a dologi jogok abszolút szerkezetű jogviszonnyal biztosítják a jogosult számára a dologra harmadik személyek által gyakorolt behatásokkal szembeni védelmet.[footnoteRef:35]35 Ezekből a magyarázatokból úgy tűnik, mintha dologi jog és kötelmi jog szétválasztása a magánjog magától értetődő, természetes vonása lenne. Közelebbről megvizsgálva a kérdést azonban ez a felosztás egyáltalán nem magától értetődő. A BGB alkotói a dologi jog önállóságából indultak ki, és céljuk volt ennek az önállóságnak a kódex rendszerében való következetes megvalósítása. [33: 33Stadler, Astrid in Siebert, Wolfgang (szerk.): Bürgerliches Gesetzbuch. (Alapította: Hans Theodor Soergel) 13. kiad. Stuttgart, 2002. Einl. zum Sachenrecht Rn. 1.] [34: 34Wilhelm, Jan: Sachenrecht. 2. átdolg. kiad. Berlin – New York, 2002. Walter de Gruyter, Rn. 3.] [35: 35Westermann, Harry: Sachenrecht. 7. átdolg. kiad. Heidelberg, 1998. 1. skk.]

A BGB javaslatának indoklása szerint „a dologi jog a javaslat rendszerében önálló helyet kapott. Elhatároltatik egyfelől a kötelmi jogviszonyoktól és a családi jogtól, másfelől pedig az öröklési jogtól. Az önállósága lényegében a dologi és a személyi jogok ellentétén alapszik. Amíg ugyanis a kötelmi jog és a családi jog személyek egymáshoz való viszonyát tartja szem előtt, és ezért alapvetően csak személyi jogokhoz van köze, az öröklési jog pedig az elhunyt személy vagyonának egy másikra való átszállásával foglalkozik, addig a dologi jog feladata, hogy a személyeknek a dolgokhoz való jogi viszonyát rendezze a dologi jogokkal együtt. Korábbi törvénykönyvek, mint az Allgemeines Landrecht és a Code civil, a kötelmi jogi és a dologi jogi rendelkezéseket egymással többszörösen vegyítik, miközben – minden alanyi jogban, köztük a dologiakban is, bár ezekben csak közvetve – személyi irányultságot tételeznek fel, és a kötelmeket csak a dologi jogok megszerzésének és módosításának eszközeként kezelik. Egy ilyen megoldást a fogalmi ellentétek nem alapoznak meg; nehezíti a jogviszonyok lényegének megismerését, és ezáltal veszélyezteti a törvény megfelelő alkalmazását.”[footnoteRef:36]36 [36: 36 Motive zu dem Entwurfe eines Bürgerlichen Gesetzbuches für das Deutsche Reich. Band III. Sachenrecht Allgemeine Gesichtspunkte, I. Stellung des Sachenrechtes in dem Systeme des Entwurfes. Berlin–Lipcse, 1888. 1. o. (M. A. ford.)]

A BGB javaslatának indokolásából is látszik, hogy a dologi jog önállóságát, a magánjog más területeitől való elhatárolását valójában nagyon nehéz alátámasztani. Az alátámasztás elsődleges nehézsége abban rejlik, hogy dologi jogok valójában – a német BGB rendszerében csakúgy, mint a magyar Ptk. szabályozása szerint – nem dolgokon is létesülhetnek. Ez alól azok a dologi jogok képeznek kivételt, amelyek esetében a fizikai birtoklás az adott dologi jog természetéből fakadóan szükségképpeni tartalma az alanyi jognak (ilyen a telki szolgalom vagy a használat joga). Ezen túlmenően szembetűnik, hogy éppen a legfontosabbnak tartott, központi jelentőségű dologi jognak, a tulajdonjognak nem lehet tárgya – sem a német, sem a magyar rendszerben – az, ami nem birtokba vehető testi tárgy. A dologi jog szűk – a vagyonjog egyéb területeitől, mint a jogok és követelések átruházásától, elhatárolt – értelmezéséből adódóan a német jogalkotó a dolog fogalmát is a birtokba vehető testi tárgyakra korlátozta. A dologi jog és kötelmi jog viszonyának a BGB által tükrözött rendszertani szemléletét sok kritika éri.

Wieacker már 1941-ben a BGB teljes rendszerének újragondolását javasolta. A BGB alapját képező megközelítés gyökereit és fejlődéstörténetét áttekintve arra a következtetésre jutott, hogy a BGB-ben a dologi jog és a kötelmi jog közötti különbségtétel alapját a német Gemeines Rechtnek a 19. században újraéledő hagyományai képezték, a családjognak a BGB szerkezetében való helyét a természetjogi felfogás determinálta, a BGB általános része pedig a késő természetjog demonstratív módszereit tükrözi.[footnoteRef:37]37 Egy új Volksgesetzbuch tartalmikereteiben és szerkezetében gondolkodva ezért a BGB általános részét feleslegesnek ítélte és megszüntetni javasolta, és egy olyan egységes vagyonjogi szabályozást vázolt fel, amely funkcionális megközelítésen alapszik, magában foglalva az öröklési jogi szabályokat és a javak megszerzésére (ideértve a tulajdonszerzés módjait is) vonatkozó szabályokat. Ebben a rendszerben a dologi jog nem lenne a kötelmi jogtól elkülönült joganyag. A végeredmény a porosz Allgemeines Landrechthez, a francia Code civilhez, továbbá Pufendorf és bizonyos mértékig az osztrák ABGB rendszeréhez hasonló szerkezetű szabályozás lenne, amely a kötelmi jogi és a tulajdonjogi szabályozást egybefoglalva tartalmazza.[footnoteRef:38]38Hedemann a BGB rendszere legalapvetőbb hibájának a dologi jogi szabályoknak a dologfogalommal leszűkített alkalmazási körét tekintette. A jogokon fennálló zálog és haszonélvezet lehetőségének elismerését ő már önmagában a jogalkotó kapitulációjának minősítette. A BGB rendszerbeli hibáját – mely szerint a tulajdonjog tárgyai csak birtokba vehető testi tárgyak lehetnek – kellett a jogokon fennálló jogok doktrínájának korrigálnia, amit megítélése szerint egy, az élethez közelebb álló, a tulajdon lehetséges tárgyait a nem testi forgalomképes javakra is kiterjesztő megoldás elkerülhetővé tett volna.[footnoteRef:39]39 [37: 37Wieacker, Franz: Zum System des deutschen Vermögensrechts – Erwägungen und Vorschläge. In Wollschläger, Christian – Klostermann, Vittorio: Zivilistische Schriften 1934–1942. Frankfurt am Main, 2000. 358–430. o., 369. o.] [38: 38 Uo. 358. o.] [39: 39Hedemann, Justus Wilhelm: Sachenrecht des Bürgerlichen Gesetzbuches. 3. átdolg. kiad. Berlin, 1960., de Gruyter, 3. skk.]

A common law

Az angolszász tulajdonjogi rendszer a tulajdonjog tágabb fogalmán alapszik. A feudális tulajdoni és birtokszerkezet leépülésével az angol tulajdoni szemlélet a tulajdon társadalmi és politikai jelentéséhez közelebb álló utat követett. Társadalmi és politikai értelemben ugyanis – mint ezt az alkotmányos és emberi jogi tulajdonfogalom kapcsán más kontextusban is látni fogjuk – a tulajdon fogalma nyilvánvalóan nem korlátozódik a birtokba vehető testi tárgyakon fennálló jogi uralom leírására, hanem magában foglal az ingó és ingatlan dolgokon túlmenően licenceket, szerzői jogokat, társasági részesedéseket és követeléseket is. A common lawmentes volt azoktól a kontinentális jogrendszereket terhelő kötöttségektől, amelyek eredménye a vagyonjog mesterséges felosztása a szűk értelemben vett dolgokra (értve ez alatt a birtokba vehető testi tárgyakat) és a nem dologi javakon fennálló jogokra. A common law számára e téren is komoly előnyt jelenthetett az angol jogi gondolkodásra jellemző averzió a jogi fogalmak elméleti definiálásával szemben, továbbá a hajlam a jogviszonyokban, cselekvési szabadságban és felelősségben, jogokban és kötelezettségekben való gondolkodásra.[footnoteRef:40]40 Ez a széles értelemben vett tulajdonfogalom – amely szerint tulajdonjog tárgya az, ami forgalomképes – olyan vagyonjogi szemléletet alapoz meg, amely a tulajdon fogalma alá von és a tulajdonjog közvetett tárgyának tekint a birtokba vehető testi tárgyakon túlmenően olyan javakat is (szellemi tulajdon, goodwill, a vállalkozás, szabadalmi jogok, más forgalomképes jogok), amelyek ugyan nem öltenek testi formát, de a rajtuk fennálló kizárólagos jogosultságok lehetővé teszik a dolgokon fennálló kizárólagos uralomhoz hasonló tulajdoni szemlélet alkalmazását.[footnoteRef:41]41 A common law által tükrözött megközelítés középpontjában tehát nem a tulajdonjog lehetséges közvetett tárgya, hanem az erőforrások hasznosítása áll.[footnoteRef:42]42 [40: 40Friedmann, Wolfgang: Law in a Changing Society. London, 1962. 94. o.] [41: 41Honoré, Tony: Ownership. In Guest, A. G. (szerk.): Oxford Essays in Jurisprudence. Oxford, 1961. 107–147. o., 129. o.] [42: 42Mattei, Ugo: Basic Principles of Property Law. Westport–London, 2000. 9. o.]

A magyar fejlődés

A Polgári Törvénykönyv tulajdonjogi szabályai jelentős mértékben építenek a II. világháború előtti magánjogi törvénytervezetek és bírói gyakorlat eredményeire. A jelenleg hatályos szabályozás a magyar magánjogi kodifikációs kísérletek eredményeit tekintve szerves fejlődés eredménye. A Ptk. tulajdonjogi szabályai jól illeszkednek abba a folyamatba, amely a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv 1900-as tervezetétől kezdve egyre letisztultabb és a gyakorlatban egyre inkább alkalmazható, a dologi jog sajátosságaihoz képest nyitott és rugalmas szövegtervezeteket eredményezett. A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv tervezete a magyar magánjogi (polgári jogi) kodifikációs törekvéseket alapvetően a német BGB megalkotása során kitaposott ösvényen indította meg. Az 1900 után publikált szövegtervezetekben azonban már látható volt a szemléletváltozás és a törekvés egy jól alkalmazható, elméleti tételek által rögzített felesleges dogmatikai kötöttségektől mentes kódex megalkotására. Ez a tendencia az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslatban (Mtj.) már jelentős szerkezeti változásokat hozott, az 1959-es Ptk.-ban pedig beteljesedett.

Mindezen nem változtat az sem, hogy az 1959-ben elfogadott Polgári Törvénykönyv tulajdonjogi szabályai mögött a szocialista tulajdon koncepciója és ideológiája, a gazdaságról és társadalomról alkotott szocialista felfogás húzódott meg. A jelenleg hatályos szabályozás a mai viszonyoktól jelentősen eltérő társadalmi és gazdasági körülmények között született, amely a szabályozás alapvető koncepciójára is kihatott. A javak szocialista elosztása szerint a főbb termelőeszközök állami tulajdonban voltak, azt a polgári jogi jogalanyok csupán használatba kaphatták, vagy kezelői jogot gyakorolhattak felettük. A tulajdonjog védelme ezért elsősorban az állami tulajdon védelmét jelentette, és maga a tulajdonjog – annak ellenére, hogy a Polgári Törvénykönyv dologi jogi szabályai kiemelten kezelték – mint a polgári jogi jogalanyok joga háttérbe szorult. A termelésben, szolgáltatásnyújtásban és elosztásban a gazdálkodó szervezetek és más személyek nem a tulajdonukkal, hanem a tulajdonjogból származtatott részjogosítványokkal léptek fel. A lakások és más helyiségek, ingatlanok használata is elsősorban bérleti jogviszonyon alapult, nem tulajdonjogon. A mai gazdasági és társadalmi viszonyok között azonban – tekintettel a demokratikus piacgazdasági viszonyokra – a tulajdonjog szerepe megváltozott, a javak hasznosítása nem központosított tulajdoni struktúrán, hanem polarizált szerkezeten alapszik, amelyben a javak termelését és elosztását elsősorban a piaci viszonyok határozzák meg. Ezért egyre inkább a tulajdon által hordozott értékeket kell a szabályozás középpontjába helyezni a forgalomban részt vevők érdekeinek a figyelembevétele mellett. Ez a szemléletbeli eltérés nem feltétlenül jelenti a szabályozás változását is. A jelenlegi Polgári Törvénykönyv ideológiai háttereként jelentkező szocialista tulajdoni szemlélet ugyanis a szabályozás alapvető szerkezetét nem érintette, az a szabályozás szintjén csupán néhány, időközben már hatályon kívül helyezett rendelkezésben jelent meg. A Polgári Törvénykönyv tulajdonjogra vonatkozó szabályozása a magánjog absztrakt természeténél fogva nem kötött a tulajdon elosztásához, így a jelenlegi piacgazdaság rendszerében is alkalmazhatónak bizonyult.

A Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezete első szövegének a „dologjogi” könyvhöz fűzött általános indokolása még kifejezetten a német BGB javaslatához fűzött indokolásból merített. Az indokolás szerint „a tervezet – az újabb törvénykönyvek és javaslatok módjára (zürichi, szász, német törvénykönyvek, bajor javaslat) a dologjognak a rendszerben nagyobb önállást enged, egészen elkülönítve tárgyalja azt, és szorosan elválasztja nemcsak a személyjogtól és a családjogtól, hanem a kötelmi és az örökösödési jogtól is. Indokul szolgál erre főleg a dologjog és a személyi meg kötelmi jogok közötti ellentét: a személyjog, a családjog és a kötelmi jog csak a személyek egymáshoz való jogi viszonyait tartja szem előtt; az örökösödési jog a meghalt személy vagyonának más személyre átszállását határozza meg; ellenben a dologjog feladata az, hogy a személy jogi viszonyait a dologhoz, tehát főleg a dologi jogokat szabályozza”.[footnoteRef:43]43 Az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat a dologi jog önálló, a kötelmi jogtól elkülönült szabályozását külön alátámasztást nem igénylő, eleve adott megoldásnak tekintette. Céljául – a korábbi tervezetekhez képest – a dologi jogi szabályok rugalmasabbá tételét tűzte ki azzal, hogy szélesebb körben biztosította a dologi jogi szabályok körében a törvényi rendelkezésektől való eltérést. Az Mtj. megalkotói abból indultak ki, hogy „a dologi jognak akár merőben új, akár a régi magyar alapokra helyezése egyaránt az egész magyar jogrendszer olyan megbontására vezetne, hogy annak folytán az életbe léptetés elé majdnem leküzdhetetlen nehézségek gördülnének”.[footnoteRef:44]44 A diszpozitivitásnak engedett tágabb tér talán felfogható a kötelmi joghoz való közelítésként, az Mtj. azonban – bár megalkotói törekedtek a szabályozás rugalmasabbá tételére – a korábbi tervezetekhez képest e téren nem mutatott szerkezeti eltérést. [43: 43 Indokolás a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezetéhez. II. kötet, Dologjog. Budapest, 1901. 4. o.] [44: 44 Indokolás Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének a M. Kir. Igazságügyminiszter által 1928. március 1-jén az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatához. Budapest, 1929. A dologi joghoz fűzött általános indokolás, I. kötet. 205. o.]

A tulajdonjogi szabályok a Ptk. rendszerében

A Ptk. a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv II. világháború előtti tervezeteihez és az Mtj.-hez képest szerkezetileg jelentős változást hozott, mert már nem tartalmazott különálló, nevesített dologi jogot, azt a tulajdonjogi szabályozás váltotta fel. Ez a változás ambivalens, mert fejlődést mutató továbblépést jelent egy, a dologi jog és a kötelmi jog közötti határok lebontásának lehetőségét is hordozó funkcionális megközelítés irányába, mivel azonban a tulajdonjog lehetséges tárgyait továbbra is a dolgokra korlátozza, megtartja a dologi jog és kötelmi jog elhatárolását eredményező tartalmi határokat. A hatályos Ptk. megalkotói abból indultak ki, hogy a dologi jogi keretek a „jogviszonyok szerkezeti sajátosságainak felelnek meg, amelyeknek van ugyan jelentőségük, de ez a jelentőség nem alapvető. A javaslat a rendszeralkotás szempontjából nem e viszonylagos értékű, másodlagos, s inkább elméleti jelentőségű szerkezeti sajátosságokból, hanem a jog által szabályozott életviszonyok valóságos belső tartalmából igyekszik kiindulni… ebből pedig az következik, hogy nem a dologi jogot és a kötelmi jogot állítja egymással szembe, hanem a tulajdonjogot mint a javakat a társadalom, illetőleg tagjai részére biztosító jogintézményt határolja el egyrészt a szerződésektől…, másrészt a szerződésen kívül jogellenes magatartásért való felelősség szabályaitól…”[footnoteRef:45]45 A Ptk., bár szerkezetében innovatív módon elhagyta a dologi jog önálló jogterületként való körülírását, azzal, hogy a tulajdonjog tárgyait a dolgokra (továbbá azzal alapjában hasonló vagy azonos természetű javakra) korlátozza, továbbra is megtartja a kötelmi jog és a dologi jog különállását. [45: 45 A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. tv. és a javaslat miniszteri indokolása. Budapest, 1963. (A továbbiakban: A Ptk. miniszteri indokolása.) Általános indokolás a tulajdonjogi szabályokhoz, 105. o.]

Dologi jog és kötelmi jog

Dologi jog és kötelmi jog elhatárolása hagyományosan azon alapszik, hogy a kötelmi jogi jogviszonyokat relatív szerkezetű, míg a dologi jogi jogviszonyokat abszolút szerkezetű jogviszonynak tekintjük.[footnoteRef:46]46 Dologi jog és kötelmi jog egymással szembeni elhatárolása azonban önmagában a dologi jogok abszolút szerkezetével nem magyarázható. Dologi jogok tárgyai lehetnek jogok és követelések is (anélkül, hogy tulajdonjog tárgyai lehetnének), továbbá jogokon is fennállhat a tulajdonhoz hasonló monopóliumot biztosító kizárólagosság. A követelés relatív szerkezetű jogviszony, amennyiben a kötelezett számára csak a jogosulttal – és nem mással – szemben keletkeztet kötelezettséget. Ugyanakkor a kötelezettel szemben csak a jogosult – és nem más – érvényesítheti az adott követelést, így a követelés felett a követelés jogosultjának a tulajdonjoggal azonos minőségű monopóliuma van, amit mindenki más köteles tiszteletben tartani (hiszen a követelést más nem érvényesítheti a jogosult helyett), és amely átruházható (engedményezéssel), továbbá megterhelhető (zálogjog jogokon és követeléseken). Így elvileg semmi sem zárja ki, hogy a követelés – a kötelmi jogi jogosultság maga – is abszolút szerkezetű jogviszony közvetett tárgya legyen. [46: 46Lenkovics: A dologi jog vázlata. 12. o.]

Dologi és kötelmi jog elhatárolásának az abszolút és a relatív szerkezetű jogviszonyok különbsége mentén való magyarázata azért sem meggyőző, mert, mint Grosschmid írja, a „tulajdonjog ún. kihatásaiban absolut, de létének bizonyosságában mindig relativ (comporativ) [ti. mindig inter partes érvényesíthető tulajdoni igény]… holott az obligáció kihatásaiban relativ, létezésében absolut. Ha adósom ellen a követelést megítélték, ezt senki fia sem (vagy legalábbis csak kivételesen, és mindig csak bizonyos kihatásaiban, nem gyökerében…) controvertálhatja.”[footnoteRef:47]47 [47: 47Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből. Budapest, 1932. I. 2. § 35, 214. o.]

Amint láttuk, vannak jogrendszerek, amelyekben dologi jog és kötelmi jog a magánjog két, egymástól elhatárolt területét képezik, és ezek közé kell sorolnunk – alapvetően a tulajdonjognak a dolgokra való korlátozottsága miatt – a magyar polgári jogot is. Dologi jognak és kötelmi jognak a kodifikált magánjog (polgári jog) rendszerében való elhatárolása sem jelenti ugyanakkor azt, hogy két külön világról volna szó. Dologi jog és kötelmi jog kapcsolódása nagyon nyilvánvaló, ha a tulajdoni igények megsértésének eredményeként keletkező kötelmi igényekre, a jogalap nélküli gazdagodás, a kártérítés (mint a jogellenesen okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályok) vagy a kártalanítás (mint a jogszerűen okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályok) szabályaira gondolunk. Dologi és kötelmi jog rendkívül erős kapcsolódása[footnoteRef:48]48 elméleti és gyakorlati síkon is elgondolkodtató. Elméleti síkon a tulajdonjog tartalmából vezethetjük le azokat a jogosítványokat és azt a védettséget, amelyek a tulajdonjog hasznosításának privilégiumát, és ezzel a rendelkezési jogot is, a tulajdonosnak megadják. Amikor például valaki a tulajdonában lévő dolog feletti tulajdonjogot átruházza (eladja, elcseréli, elajándékozza, tartási szerződést köt rá, kölcsönként adja át másnak, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként viszi be gazdasági társaságba stb.), vagy a dolog használatát engedi át másnak (bérleti szerződés, haszonkölcsön, lízingszerződés stb.), valójában tulajdonosi jogosultságait gyakorolja. A szerződések nagy része (elsősorban nyilvánvalóan a dare típusú kötelezettséget megalapozóak) valójában a tulajdonjogból fakadó jogosultságok gyakorlásáról szól. Gyakorlati síkon is be kell ismernünk, hogy a dologi jog és a kötelmi jog határainak elmosódása nyilvánvaló, és alig támasztható alá (sőt, alig képzelhető el) olyan rendszer, amely ezt az elhatárolást következetesen fenntartja. Ehhez elég csak néhány kézenfekvő példát említeni: a tulajdonjog fenntartásával történő eladás (Ptk. 368. §), továbbá a dologi hatályú elővásárlási, vételi és visszavásárlási jog [Ptk. 373. § (3) bek.] a szerződési jogi szabályok körében, az adásvételnél jelennek meg; úgyszintén a bizományi szerződés is, amely az egyik legbonyolultabb tulajdonátszállási megoldást rejti magában, felidézve a bizalmi vagyonkezelés (trust, Treuhand) alapjául szolgáló tulajdoni modellt is; a bérleti jogviszony a dolog eladásával továbbra is fennmarad, mintegy dologi jelleget öltve (Ptk. 432. §); a kötelemben való jogosulti alanyváltozás egyik módja a követelés átruházása (engedményezés), amely a követelést mint kötelmi jogi pozíciót forgalomképessé és idegen dologbeli jogokkal (például haszonélvezet, zálogjog) megterhelhetővé teszi; a teljesítésre vonatkozó szabályok pedig összekapcsolják[footnoteRef:49]49 a teljesítés pillanatát a kárveszély és a tulajdonjog átszállásával. [48: 48 A problémához a magyar jogirodalomban lásd Harmathy Attila: Dologi jog – kötelmi jog. In Liber Amicorum – Studia L. Vékás Dedicata. Budapest, 1999. 119–138. o., 119. skk.] [49: 49 Ennek jelentőségére lásd Wiegand, Wolfgang: Sachenrecht im Obligationenrecht. In Caroni, Pio (szerk.): Das Obligationenrecht 1883–1983. Berner Ringsvorlesung zum Jubiläum des schweizerischen Obligationenrecht. Bern–Stuttgart, 1984. 107–137. o., 115. o.]

A dologi jog és a kötelmi jog között meghúzott határ tehát elsősorban elméleti konstrukció, amely lehet elfogadható vagy akár sikeres – de nyilván nem az egyetlen lehetséges – kodifikációs szerkesztési elv, és adhat jó magyarázatot az egyes magánjogi jogintézmények természetére, azonban semmiképpen sem szükségszerű velejárója a magánjogi jogviszonyok helyes szabályozásának és megértésének.

Szladits Károly egy rövid írásában már a II. világháború előtt mélyen helytelenítette a dologi jog és a kötelmi jog egymástól való éles elhatárolását, amikor így írt: „a vagyonjogoknak dologi és kötelmi jogokra való felosztása tehát nemcsak, hogy rendszertanilag hibás, hanem a legnagyobb mértékben hiányos is … a római jog testére volt szabva s a mai jog már régen kinőtte.”[footnoteRef:50]50 [50: 50Szladits Károly: Dologi jog és kötelmi jog. Jogtudományi Közlöny, 1895/42. 334–335. o., 335. o.]

A dologi jog önálló szabályozása és önálló jogterületként való kezelése akkor tekinthető indokoltnak, ha a dolgokra vonatkozó jogoknak, e jogok keletkezésének és megszűnésének olyan sajátosságai vannak, amelyek szükségessé, de legalábbis lehetővé teszik az egyéb jogtárgyakra (elsősorban jogokra) vonatkozó jogoktól, illetőleg azok keletkezésétől és megszűnésétől való elkülönült, önálló szabályozást és rendszertani elhelyezést. A dologi jogi szabályozás alapját a tulajdonjogra vonatkozó szabályok jelentik. A probléma ezért elválaszthatatlan a dologi jogi szabályozás középpontjában álló dologfogalomtól, és a dologi jogi szabályozás középpontjában álló tulajdonjog lehetséges tárgyának meghatározásától („dologtárgyúság”). A dologi jog önállósága nem vizsgálható azoktól a fejlődési tendenciáktól függetlenül, amelyek a történeti fejlődés íveit felvázolják, és az ennek kapcsán felvetődő kérdésekre nem várhatunk megalapozott és megnyugtató választ a történetileg kialakult modellek vizsgálata nélkül. A vizsgálat középpontjában szükségképpen a dolog fogalma áll, mert a dologi jog jogrendszerbeli határainak megvonása elsősorban annak a függvénye,[footnoteRef:51]51 hogy mit tekintünk dolognak. [51: 51Szladits: Az Osztrák Polgári Törvénykönyv hatásában a magyar magánjogra. 104. o.]

4. 4. A dolog fogalma

A dologtárgyúság

Amint láttuk, a dologi jogi szabályozás szerkezetének sajátosságai folytán a magyar dologi jogi szabályozásban, bár idegen dologbeli jogok fennállhatnak forgalomképes jogokon és követelésen is, a tulajdonjog tárgya csak dolog lehet. Ez a megoldás, bár a magyar magánjogban tradicionálisnak tekinthető, nem szükségszerű. A vagyonjogi rendszerek alapjában véve a következő javakat kell, hogy szabályozásukkal átfogják: a birtokba vehető testi tárgyakat (ingókat és ingatlanokat), a forgalomképes jogokat, az átruházható szerződési pozíciókat, valamint a követeléseket. A szabályozásnak e körben két alapvető feladatot kell megoldania: biztosítania kell az abszolút uralom (kizárólagos hasznosítási jog) védettségét, és biztosítania kell az átruházhatóságot (illetőleg általában a jogutódlás lehetőségét ebben a pozícióban), ez azonban nem feltétlenül igényli a dolog fogalmának kiterjesztését. A dolog fogalma minden jogrendszerben összekapcsolódik a tulajdon fogalmával. A jogrendszerek egy része a forgalomképesnek tekintett vagyoni javak abszolút szerkezetű jogviszonnyal való védettségét és átruházhatóságát azáltal biztosítja, hogy a tulajdon fogalmát a forgalomképes jogokra, átruházható szerződési pozíciókra és a követelésekre is kiterjeszti (például az angolszász jogrendszerek), míg más jogrendszerek a dolog fogalmát terjesztik ki immateriális javakra (mint az osztrák ABGB, de példának hozható Gaius római vagyonjogi rendszere is).

A magánjogi kodifikációkban ezért a dolgoknak mind a szélesebb, mind a szűkebb értelemben vett meghatározására találunk példát. Az osztrák ABGB 285. §-a szerint például jogi értelemben dolognak kell tekinteni mindazt, ami a személytől különbözik, és az ember hasznát szolgálja. Ennek megfelelően tesz különbséget testi és testetlen dolgok között (ABGB 292. §). Az ABGB 353. §-ának értelmében pedig minden testi vagy testetlen dolog, ami valamely személyhez tartozik, e személy tulajdonát képezi. A tulajdon tárgyainak ilyen széles felfogása érvényesül a francia magánjogban is, amely a tulajdon tárgyainak körét a jogokra is kiterjeszti, azokra is alkalmazva az ingó és ingatlan szerinti kategorizálást. Ennek következtében a francia magánjogban is „elmosódott a különbség a vagyon fizikai dolog és nem fizikai dolog elemei között, a tulajdonjog tárgyaként nem fizikai dolgokat is elfogadtak.”[footnoteRef:52]52 Nem vették át ugyanakkor ezt a szélesebb tulajdonfogalmat olyan – nem romanista tradíciókra épülő – törvények, mint a svájci ZGB, a német BGB, és nem vette át az újabb kodifikációk közül a holland NBW sem. Ez nem feltétlenül jelenti azonban e rendszerek merevségét. A svájci ZGB dologi jogi szabályai csak az emberi uralom alá hajtható, személytelen, önálló testi tárgyakat kezelik dologként, azonban e meghatározásban nem a fizikai „testiség”-en van a hangsúly, hanem a gazdasági funkción, amit elsősorban a közfelfogás és a forgalom szemlélete határoz meg. Ezen túlmenően analógia útján dologi jogi szabályok más javakra is kiterjeszthetők, és ebben a törvényi szabályoz