· Web viewBevezetés a pszichológiába Boross, Ottilia Pléh, Csaba Bevezetés a pszichológiába írta Boross, Ottilia és Pléh, Csaba Publication date 2004-03-31 Szerzői

Ellenőrző kérdések

Ellenőrző kérdések

Bevezetés a pszichológiába

Boross, Ottilia

Pléh, Csaba


írta Boross, Ottilia és Pléh, Csaba

Publication date 2004-03-31

Szerzői jog © 2004-03-31 Piroska, Ballér; Kálmán, Benda; Gábor, Bíró; Ottilia, Boross; Mihály, Falvay; Márta, Fülöp; Judit, Gervain; Katalin, Helmich; Hajnal, Jolsvai; Kristóf, Kovács; Zsuzsanna, Kulcsár; Ágnes, Lukács; Ferenc, Németh; István, Orosz; Csaba, Pléh; László, Puskás;

Kivonat

Olvasmányok és feladatok a lélektan alapkérdéseinek tanulmányozásához

Created by XMLmind XSL-FO Converter.



Tartalom

ELŐSZÓ: A SZÖVEGGYŰJTEMÉNY CÉLJA 0

1. KIKNEK SZÓL A KÖNYV? 0

2. ÁLTALÁNOS OLVASMÁNYJEGYZÉK 0

2.1. Bevezető könyvek 0

2.2. Enciklopédiák, szótárak 0

2.3. Folyóiratok 0

3. ÁLTALÁNOS ELEKTRONIKUS FORRÁSOK 0

1. A PSZICHOLÓGIA TUDOMÁNYA 0

1. A PSZICHOLÓGIA TERMÉSZETE 0

1.1. 1. PLÉH CSABA – Magyar hozzájárulások a modern pszichológiához* 0

1.1.1. A LINEÁRIS FELFOGÁS KARIKATÚRÁJA 0

1.1.2. A LINEARITÁS MEGKÉRDŐJELEZÉSE 0

1.1.3. MIT CSINÁLNAK A PSZICHOLÓGIATÖRTÉNÉSZEK? 0

1.1.4. HAGYOMÁNYOK A MAGYAR PSZICHOLÓGIÁBAN 0

1.1.5. A MAGYAR PSZICHOLÓGIA ÉS A NAGYVILÁG 0

1.1.6. ISMÉT A HÁLÓZATOKRÓL 0

1.1.7. A MAGYAR PSZICHOLÓGIA NÉHÁNY NEMZETI SAJÁTOSSÁGA, MELY ÉRDEMES A VILÁG FIGYELMÉRE 0

1.1.8. HIVATKOZÁSOK 0

1.1.9. FELADATOK 0

1.1.10. OLVASMÁNYOK 0

1.1.11. WEBHELYEK 0

1.2. 2. LEDA COSMIDES ÉS JOHN TOOBY – Evolúciós pszichológia: Alapozó kurzus 0

1.2.1. BEVEZETÉS 0

1.2.2. AZ ORGANIZMUSOK FELÉPÍTÉSÉNEK MEGÉRTÉSE 0


1.2.4. FELADATOK 0

1.2.5. OLVASMÁNYOK AZ EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIÁHOZ 0

1.2.6. EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIA 0

1.2.7. WEBHELYEK 0

2. BIOLÓGIAI ÉS FEJLŐDÉSI FOLYAMATOK 0

1. A PSZICHOLÓGIA BIOLÓGIAI ALAPJAI 0

1.1. 3. DANIEL DENNETT – Az alkalmazkodás szintjei: a fajok fejlődésétől a gondolati szelekcióig 0

1.1.1. HOGYAN KERÜLT REFLEKTORFÉNYBE AZ INTENCIONALITÁS? 0


1.1.3. FELADATOK 0


1.1.5. WEBHELYEK 0

1.2. 4. ANTONIO R. DAMASIO –Ahogy az agy megalkotja az elmét 0

1.2.1. A NEHEZSEGEK ERTEKELESE 0

1.2.2. AZ OPTIMIZMUS OKAI 0

1.2.3. SZEMBENÉZNI A SELFFEL 0

1.2.4. A JÖVŐ 0


1.2.6. FELADATOK 0


1.2.8. WEBHELYEK 0

2. A PSZICHOLÓGIAI FEJLŐDÉS 0

2.1. 5. STEPHEN JAY GOULD – Biológiai tiszteletadás Miki egérnek 0


2.1.2. FELADATOK 0

2.1.3. OLVASMÁNYOK GOULDRÓL 0

2.1.4. WEBHELYEK 0

2.1.5. FILMFORRÁSOK 0

2.2. 6. JEAN PIAGET ÉS BÁRBEL INHELDER – A szemiotikái vagy szimbolikus funkció 0

2.2.1. A SZEMIOTIKA! FUNKCIÓ ÉS AZ UTÁNZÁS 0

2.2.2. A SZIMBOLIKUS JÁTÉK 0

2.2.3. A RAJZ 0

2.2.4. A BELSŐ (MENTÁLIS) KÉPEK 0

2.2.5. AZ EMLÉKEZET ÉS A KÉPEMLÉKEK STRUKTÚRÁJA 0

2.2.6. A BESZÉD 0


2.2.8. FELADATOK 0


2.2.10. WEBHELYEK 0

2.3. 7. SZOKOLSZKY ÁGNES– Öröklés – környezet: mit is jelent az „is"? 0

2.3.1. ÖSZTÖN VAGY TANULÁS? A LORENZ-LEHRMAN-VITA 0

2.3.2. TANULT ÖSZTÖNÖK – ÖSZTÖNÖS TANULÁS 0

2.3.3. A MADARAK ÉNEKE NYOMÁBAN 0

2.3.4. A „MILYEN MÉRTÉKBEN" KÉRDÉS 0

2.3.5. A GENETIKAI DOKTRÍNA ÉS AZON TÚL 0

2.3.6. ÖRÖKLÉS, EVOLÚCIÓ 0

2.3.7. FEJLŐDÉSELMÉLET DICHOTÓMIÁK NÉLKÜL 0


2.3.9. FELADATOK 0


3. ÉSZLELÉS ÉS TUDAT 0

1. ÉRZÉKELÉS 0

1.1. 8. SEMIR ZEKI – Vizuális kép az elmében és az agyban 0

1.1.1. FELADATOK 0


1.1.3. WEBHELYEK 0

1.2. 9. DAVID V. SMITH ÉS ROBERT F. MARGOLSKEE – Érzékletesen az ízekről 0

1.2.1. AZ ÍZÉRZÉKELŐK 0

1.2.2. AZ AGY ÍZEI 0

1.2.3. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK 0

1.2.4. FELADATOK 0


1.2.6. WEBHELYEK 0

1.2.7. ÉSZLELÉS 0

1.3. 10. RICHARD L. GREGORY – A MEGTÉVESZTETT SZEM 0

1.3.1. AZ ILLÚZIÓ MINT TUDOMÁNYOS PROBLÉMA 0

1.3.2. A „MECHANIZMUS" ÉS A „KALIBRÁCIÓ" HIBÁIBÓL ADÓDÓ ILLÚZIÓK 0

1.3.3. HIPOTÉZIS A TUDOMÁNYBAN: ÖSSZEHASONLÍTÁS A PERCEPCIÓS LEHETŐSÉGEKKEL ÉS ILLÚZIÓKKAL 0

1.3.4. MEKKORA KÜLÖNBSÉG VAN MECHANIZMUS ÉS STRATÉGIA KÖZÖTT? 0

1.3.5. A HIBÁSAN MŰKÖDŐ FIZIOLÓGIAI MECHANIZMUSOK ILLÚZIÓI 0

1.3.6. A NEM JÓL MŰKÖDŐ KOGNITÍV STRATÉGIÁK ILLÚZIÓI 0

1.3.7. PERCEPCIÓ, ILLÚZIÓ ES VALOSAG 0

1.3.8. AZ ILLÚZIÓ FORRASABÓL TAPLALKOZIK-E AZ ALKOTAS? 0

1.3.9. HIVATKOZASOK 0

1.3.10. FELADATOK 0

1.3.11. OLVASMANYOK 0

1.3.12. WEBHELYEK 0

1.4. 11. JEROME S. BRUNER – A perceptuális készenlétről* 0

1.4.1. A PERCEPCIÓ TERMÉSZETÉRŐL 0

1.4.2. A JELZŐINGER HASZNÁLATA ÉS A KATEGÓRIA HOZZÁFÉRHETŐSÉGE 0

1.4.3. A PERCEPTUÁLIS KÉSZENLÉTET KÖZVETÍTŐ MECHANIZMUSOK 0

1.4.4. A KÉSZENLÉT KUDARCAIRÓL 0


1.4.6. FELADATOK 0


1.4.8. WEBHELYEK 0

1.5. 12. NIKOS K. LOGOTHETIS – A látás: ablak a tudatra 0

1.5.1. MOST LÁTLAK... 0

1.5.2. AZ ELME SZEME 0

1.5.3. ÉSZLELÉSI KIRAKÓS 0


1.5.5. FELADATOK 0


1.5.7. WEBHELYEK 0

2. TUDAT ÉS TUDATÁLLAPOTOK 0

2.1. 13. MICHAEL GAZZANIGA – A hasított agy újra megvizsgálva 0

2.1.1. A MEGMARADÓ HIDAK 0

2.1.2. AZ EXTRAPOLÁCIÓ KORLÁTAI 0

2.1.3. AGYI MODULOK 0

2.1.4. AZ EVOLÚCIÓS PERSPEKTÍVA 0


2.1.6. FELADATOK 0


2.1.8. WEBHELYEK 0

2.2. 14. ANTONIO R. DAMASIO – Emlékezni a mikorra 0

2.2.1. IDŐ ÉS MEMÓRIA 0

2.2.2. IDŐNYOMOK 0

2.2.3. A TUDATOSSÁGOT LEKÉSVE 0


2.2.5. FELADATOK 0


2.2.7. WEBHELYEK 0

4. TANULÁS, EMLÉKEZÉS ÉS GONDOLKODÁS 0

1. TANULÁS ÉS KONDICIONÁLÁS 0

1.1. 15. ERIC R. KANDEL ÉS ROBERT D. HAWKINS – A tanulás és az egyéniség biológiai alapjai 0


1.1.2. FELADATOK 0


1.1.4. WEBHELYEK 0


2. EMLÉKEZÉS 0

2.1. 16. DÁNIEL L. SCHACTER – Az elfogultság bűne* 0

2.1.1. A JELENÜNKTŐL FÜGGŐ MÚLTUNK 0

2.1.2. ELŐRE MEGMONDTAM, HOGY ÚGY LESZ 0

2.1.3. JÓL EMLÉKSZEM 0

2.1.4. VIVALDIT FÜTYÜLNI 0

2.1.5. AZ ELFOGULTSÁG ALAPJA 0


2.1.7. FELADATOK 0

2.1.8. WEBHELYEK 0

2.2. 17. OLIVÉR SACKS – Az utolsó hippi 0

2.2.1. HIVATKOZÁS 0

2.2.2. FELADATOK 0


2.2.4. WEBHELYEK 0

3. GONDOLKODÁS ÉS NYELV 0

3.1. OLVASMÁNYOK 0

3.2. 18. SYLVIA SCRIBNER – Gondolkodásmódok és beszédmódok: a kultúra és logika viszonya új szemszögből 0

3.2.1. A VERBÁLIS KÖVETKEZTETÉSEK KULTÚRKÖZI VIZSGÁLATA 0

3.2.2. A LOGIKUS GONDOLKODÁS SZEMBEN A LOGIKAI HIBÁVAL 0

3.2.3. „TAPASZTALATI", ILLETVE „ELMÉLETI" MAGYARÁZATOK 0

3.2.4. MI IS A TAPASZTALATI TORZÍTÁS? NÉHÁNY PÉLDA 0

3.2.5. TAPASZTALATI, ILLETVE ELMÉLETI MAGYARÁZATOK ÉS HIBÁS VÁLASZOK 0

3.2.6. FELADATFÜGGŐ-E A TAPASZTALATI TORZÍTÁS? 0

3.2.7. SÉMÁK ÉS MŰFAJOK 0


3.2.9. FELADATOK 0


3.2.11. WEBHELYEK 0

3.3. 19. ELEANOR ROSCH – Egyetemes és kulturálisan specifikus jegyek az emberi kategorizációban 0

3.3.1. A KATEGÓRIÁK TERMÉSZETE 0

3.3.2. A TULAJDONSÁGOK KORRELÁCIÓJA 0

3.3.3. KONKLÚZIÓK 0


3.3.5. FELADATOK 0


3.3.7. WEBHELYEK 0

3.4. 20. H. PAUL GRICE – A társalgás logikája 0

3.4.1. IMPLIKATÚRA 0

3.4.2. PÉLDÁK 0

3.4.3. FELADATOK 0


3.4.5. WEBHELYEK 0

5. A MOTIVÁCIÓ ÉS AZ ÉRZELMEK 0

1. ALAPVETŐ MOTÍVUMOK 0

1.1. OLVASMÁNYOK 0

1.2. 21. IRWIN GOLDSTEIN – A férfiszexualitás áramkörei 0

1.2.1. DINAMIKUS EGYENSÚLY 0

1.2.2. AZ AGYI FÉKEK 0

1.2.3. AZ AGY BELSEJÉBEN 0

1.2.4. AMIKOR A DOLGOK ELROMLANAK 0

1.2.5. A NEMISÉG ÉS A NEMEK 0

1.2.6. FELADATOK 0

1.2.7. WEBHELYEK 0

1.3. 22. DAVID M. BUSS – Miért lépnek félre a nők? 0

1.3.1. A SZIMMETRIA ILLATA 0

1.3.2. SZEXI FIAK 0

1.3.3. ÉLETTÁRS-BIZTOSÍTÁS 0

1.3.4. CSEREKERESKEDELEM 0

1.3.5. LÁNYOK, AKIK CSAK SZÓRAKOZNI AKARNAK 0

1.3.6. NEM MINDEN NŐ, NEM MINDIG 0

1.3.7. A FÉLRELÉPÉS ELLENÉRVEI 0

1.3.8. MENNI VAGY NEM MENNI 0


1.3.10. FELADATOK 0

1.3.11. WEBHELYEK 0

1.4. 23. WILLIAM DAMON – A gyermekek erkölcsi fejlődése 0

1.4.1. AZ ETIKA GENEALÓGIÁJA 0

1.4.2. LELKIISMERET VERSUS CSOKOLÁDÉ 0

1.4.3. TEDD A HELYES DOLGOT! 0

1.4.4. JÓL TANÍTSD A GYERMEKED! 0


1.4.6. FELADATOK 0

1.4.7. OLVASMÁNYOK AZ ERKÖLCSI FEJLŐDÉS TÉMAKÖRÉBŐL 0

1.4.8. WEBHELYEK 0

2. ÉRZELMEK 0

2.1. OLVASMÁNYOK 0

2.2. 24. Csíkszentmihályi Mihály – Az autotelikus személyiség 0


2.2.2. FELADATOK 0

2.2.3. WEBHELYEK 0

2.3. 25. ROBERT ZAJONC – Érzelmek 0

2.3.1. TÖRTÉNETI HÁTTÉR 0

2.3.2. Kogníció és érzelmek 0

2.3.3. AZ ÉRZELMI EFFERENTÁCIÓ ZSIGERI ELMÉLETE (VTEE) 0

2.3.4. AZ ÉRZELEM KOGNITÍV VELEJÁRÓI 0

2.3.5. AZ ÉRZELMEK JELENTÉSTANA 0

2.3.6. AZ ÉRZELEM ÉS KOGNÍCIÓ HATÁRFELÜLETE 0

2.3.7. TÁRSADALOM, KULTÚRA ÉS ÉRZELMEK 0

2.3.8. UTÓSZÓ 0


2.3.10. FELADATOK 0


2.3.12. WEBHELYEK 0

6. A SZEMÉLYISÉG ÉS AZ EGYÉNISÉG 0

1. EGYÉNI KÜLÖNBSÉGEK ÉS A SZEMÉLYISÉG 0

1.1. A SZEMÉLYISÉGVONÁSOK TERMÉSZETE, SZERKEZETE ÉS MEGHATÁROZÓI 0

1.2. AZ ÖRÖKLÉS ÉS A KÖRNYEZET SZEREPE A SZEMÉLYISÉG ALAKULÁSÁBAN 0

1.3. AZ EMBERI TELJES SZEMÉLYISÉG FEJLŐDÉSE, ALAKULÁSA AZ ÉLETÚT SORÁN 0

1.4. 26. HANS EYSENCK ÉS MICHAEL EYSENCK – A személyiség gyökerei 0

1.4.1. A TESTNEDVEK MODERNIZÁLT ELMÉLETE 0

1.4.2. A SZEMÉLYISÉG MÉRÉSE 0

1.4.3. A SZEMÉLYISÉG GENETIKAI ALAPJAI 0

1.4.4. A SZEMÉLYISÉG FIZIOLÓGIAI ALAPJAI 0


1.4.6. FELADATOK 0


1.4.8. WEBHELYEK 0

1.4.9. FILMEK, VIDEÓK 0

1.5. 27. DEAN HAMER ÉS PETER COPELAND – Izgalmak 0

1.5.1. A GYÖNYÖRVEGYÜLET: A DOPAMIN 0

1.5.2. A DOPAMINKAPCSOLAT 0

1.5.3. AZ IZGALOMKERESŐ GÉN 0

1.5.4. A BETHESDA-MEGERŐSÍTÉS 0

1.5.5. A KORRELÁCIÓ KORLÁTAI 0

1.5.6. A KÖRNYEZET SZEREPE 0

1.5.7. AZ IZGALMAK EVOLÚCIÓJA 0

1.5.8. A SZERELMI IZGALOM 0

1.5.9. VAJON ÖN IZGALOMKERESŐ? 0

1.5.10. FORRÁSOK ÉS TOVÁBBI OLVASMÁNYOK 0

1.5.11. OLVASMANYOK 0

1.5.12. WEBHELYEK 0

1.5.13. FILMFORRASOK 0

1.6. 28. FRANS B. M. DE WAAL – Az öröklés-környezet vita vége 0

1.6.1. TANULÁS ÉS ÖSZTÖN 0

1.6.2. A MÚLT TERHEI 0

1.6.3. MINDKÉT VILÁG LEGJAVA 0

1.6.4. TOVÁBBI OLVASMÁNYOK 0

1.6.5. FELADATOK 0


1.6.7. WEBHELYEK 0

1.7. 29. DOREEN KIMURA – A férfi- és női agy eltéréseinek vizsgálata 0

1.7.1. AZ AGY MÉRETE 0

1.7.2. A HIPOTALAMUSZ 0

1.7.3. A HIPPOKAMPÁLIS EGYÜTTES 0

1.7.4. A FELTEKEK KÖZÖTTI KAPCSOLATOK 0

1.7.5. FELTEKEI ASZIMMETRIA 0


1.7.7. FELADATOK 0


1.7.9. WEBHELYEK 0


1.8. 30. ERIK H. ERIKSON – Az ember nyolc korszaka 0

1.8.1. 1. ALAPVETŐ BIZALOM VS. ALAPVETŐ BIZALMATLANSÁG 0

1.8.2. 2. AUTONÓMIA VS. SZÉGYEN ÉS KÉTSÉG 0

1.8.3. 3. KEZDEMÉNYEZÉS VS. BŰNTUDAT 0

1.8.4. 4. IPARKODÁS VS. KISEBBRENDŰSÉG 0

1.8.5. 5. IDENTITÁS VS. SZEREPZAVAR 0

1.8.6. 6. BENSŐSEGESSÉG VS. ELSZIGETELŐDÉS 0

1.8.7. 7. GENERATIVITÁS VS. MEGREKEDÉS 0

1.8.8. 8. ÉNTELJESSÉG VS. KÉTSÉGBEESÉS 0

1.8.9. 9. EPIGENETIKUS TÁBLÁZAT 0


1.8.11. FELADATOK 0


1.8.13. WEBHELYEK 0

7. STRESSZ, PSZICHOPATOLÓGIA ÉS PSZICHOTERÁPIA 0

1. STRESSZ 0

1.1. 31. MARTIN H. TEICHER – Soha be nem gyógyuló sebek: A gyermekbántalmazás neurobiológiája 0

1.1.1. SZÉLSŐSÉGES SZEMÉLYISÉGEK 0

1.1.2. A BÁNTALMAZÁSOK OKOZTA AGYI KÁROSODÁSOK 0

1.1.3. BAL FÉLTEKEI PROBLÉMÁK 0

1.1.4. ADAPTÍV KÁROSODÁS 0


1.1.6. FELADATOK 0

1.2. 32. OLÁH ATTILA – Megküzdés és pszichológiai immunitás 0

1.2.1. „AZ ÉLET KÜZDELEM" 0

1.2.2. A MEGKÜZDÉS MODELLJEI 0

1.2.3. A pszichoanalitikus felfogás 0

1.2.4. A MEGKÜZDŐ VISELKEDÉS MÉRÉSI MÓDSZEREI 0

1.2.5. A MEGKÜZDÉSDEFINÍCIÓK TÍPUSAI 0

1.2.6. A MEGKÜZDÉSI EREDMÉNYESSÉG SZEMÉLYISÉGFAKTORAI 0

1.2.7. A SZEMÉLYISÉG „PSZICHOLÓGIAI IMMUNRENDSZERE" 0


1.2.9. FELADATOK 0

1.2.10. WEBHELYEK 0

1.3. 33. MARTIN SELIGMAN – Az erősségek és erények újjáélesztése 0

1.3.1. A HAT ÁLTALÁNOSAN ELFOGADOTT ERÉNY 0

1.3.2. ADOTTSÁGOK ÉS ERŐSSÉGEK 0

1.3.3. HUSZONNÉGY ERŐSSÉG 0

1.3.4. MELYEK AZ ÖN KIEMELKEDŐ SZEMÉLYES ERŐSSÉGEI? 0

1.3.5. SZEMÉLYES ERŐSSÉGEK 0

1.3.6. FELADATOK 0

1.3.7. WEBHELYEK 0

2. PSZICHOPATOLÓGIA 0

2.1. 34. KULCSÁR ZSUZSANNA – A serdülőkori személyiségalakulás 0

2.1.1. A „GYAKORLÁSI" FÁZIS ISMÉTLŐDÉSE A LATENCIAKORBAN 0

2.1.2. A KISISKOLÁSKOR LEGFŐBB KOGNITÍV ES SZEMElYISEGJELLEMZŐI 0

2.1.3. A PREADOLESZCENSKORI VISELKEDÉSES AKTIVITÁS FOKOZÓDÁS – A DOPAMINERG RENDSZEREK PREADOLESZCENSKORI FEJLŐDÉSÉRŐL 0

2.1.4. AZ ADOLESZCENS ÚJRAKÖZELEDESI KRÍZIS 0

2.1.5. AZ ADOLESZCENSKOR PSZICHOSZOCIÁLIS KIHÍVÁSA: ELKÖTELEZETTSEGEK VÁLLALÁSA – ERIKSON KONCEPCIÓJA: AZ ADOLESZCENSKRÍZIS 0

2.1.6. ADOLESZCENSKRÍZIS, REGRESSZIÓ ES KREATIVITÁS 0

2.1.7. ADOLESZCENSKRÍZIS ES A 20. SZÁZADI IFJÚSÁGI MOZGALMAK 0

2.1.8. REGRESSZIÓ ÉS DEAUTOMATIZÁCIÓ 0

2.1.9. STRUKTÚRA ES „ANTISTRUKTÚRA" TÁRSADALMI MERETEKBEN 0

2.1.10. ÖSSZEFOGLALÁS 0


2.1.12. FELADATOK 0


2.1.14. WEBHELYEK 0

2.2. 35. DAVID HORROBIN – Ádám, Éva és az elmebetegség 0

2.2.1. A SKIZOFRÉNIA TERMÉSZETE 0

2.2.2. MENNYIT ÉRNEK A SKIZOFRÉNIA GÉNJEI? 0

2.2.3. SKIZOFRÉNIA KEZELÉSE ZSÍRRAL 0

2.2.4. JONATHAN SZÍNRE LÉP 0

2.2.5. ÚJ SKIZOFRÉN BETEGEKKEL VÉGZETT VIZSGÁLATOK 0

2.2.6. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: A BIPOLÁRIS ZAVAR ÉS A BÖRTÖNERŐSZAK 0

2.2.7. EGY 21. SZÁZADI EVOLÚCIÓS TANMESE: HOGYAN VÁLTOZTATOTT BENNÜNKET A SKIZOFRÉN GÉNKÉSZLET EMBERRÉ? 0

2.2.8. FÜGGELÉK 0

2.2.9. FELADATOK 0

2.2.10. WEBHELYEK 0

3. TERÁPIÁS MÓDSZEREK 0

3.1. WEBHELYEK 0


3.2. 36. JOHN HORGAN – Miért nem halott Freud? 0

3.2.1. A FLOGISZTONKOR 0

3.2.2. MINDENKI KAP VALAMI DÍJAT 0

3.2.3. A GYÓGYSZERTESZTEK TESZTELÉSE 0

3.2.4. KÉTSÉGBEEJTŐ EREDMÉNYEK 0

3.2.5. AZ ELME EGYESÍTETT TUDOMÁNYA 0

3.2.6. FELADATOK 0


3.2.8. WEBHELYEK 0

3.3. 37. SZŐNYI GÁBOR – A pszichoterápiák osztályozása 0

3.3.1. A TERÁPIÁS KAPCSOLAT ÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 0

3.3.2. A pszichoterápia meghatározása 0

3.3.3. PSZICHOTERÁPIA – PSZICHOTERÁPIÁK 0

3.3.4. A PSZICHOTERÁPIÁK ELHELYEZÉSE, OSZTÁLYOZÁSÁNAK SZEMPONTJAI 0

3.3.5. TERÁPIÁS ALAPFORMÁK 0

3.3.6. PSZICHOTERÁPIÁS FOGALMAK, ELMÉLETEK 0


3.3.8. FELADATOK 0


3.3.10. WEBHELYEK 0

8. TÁRSAS VISELKEDÉS 0

1. A TÁRSAS VILÁG KOGNITÍV ÉS ÉRZELMI VONATKOZÁSAI 0

1.1. 38. MÉREI FERENC – A több szempontú szociogram 0

1.1.1. A WEINBERG-FÉLE KÉRDŐÍV 0

1.1.2. A SZOCIOMETRIAI FELMÉRŐLAP 0

1.1.3. SZERKEZETI MUTATÓK 0

1.1.4. A TÁRSAS HELYZETEK ARÁNYÍTÁSA 0

1.1.5. A CSOPORTLÉGKÖR NÉGY TÍPUSA 0

1.1.6. A SZOCIOMETRIAI SZEREP 0

1.1.7. A BŰNBAK 0

1.1.8. A TÁRSAS ELVÁRÁS 0

1.1.9. FELADATOK 0

1.1.10. WEBHELYEK 0


1.2. 39. ROBERT J. STERNBERG ÉS SUSAN GRAJEK –A szeretet (szerelem) természetrajza 0

1.2.1. A SZERETET HÁROM LEHETSÉGES STRUKTURÁLIS MODELLJE 0

1.2.2. A spearmani modell: a szeretet mint egységes, feloszthatatlan érzelem 0

1.2.3. MÓDSZER 0

1.2.4. A ROKONSZENV (LIKING) ÉS A SZERETET (LOVING) MÉRÉSEI 0

1.2.5. SZEMÉLYISÉGVIZSGÁLATOK 0

1.2.6. EREDMÉNYEK 0

1.2.7. MEGBESZÉLÉS 0


1.2.9. FELADATOK 0


1.2.11. WEBHELYEK 0

9. TÁRSAS KÖLCSÖNHATÁS ÉS TÁRSAS BEFOLYÁSOLÁS 0

1. 40. ERIC BERNE – Szexuális játszmák 0

1.1. BEVEZETÉS: BOLOND VILÁGBAN ÉLÜNK 0

1.2. SZÜLŐI PROGRAMOZÁS 0

1.3. FORGATÓKÖNYVTÍPUSOK 0

1.4. A TERMÉSZET RAVASZ FOGÁSAI 0

1.5. MILYEN EGY JÁTSZMA? 0

1.6. SZEXUÁLIS JÁTSZMÁK 0

1.7. MIÉRT KELLENEK A JÁTSZMÁK 0

1.8. A FÜGGETLENSÉG ILLÚZIÓJA 0

1.9. HIVATKOZÁSOK 0

1.10. FELADATOK 0

1.11. OLVASMÁNYOK 0

1.12. WEBHELYEK 0

2. 41. HANS EYSENCK ÉS MICHAEL EYSENCK – Szex, erőszak és a média 0

2.1. HOGYAN LESZ A GONDOLATBÓL TETT 0

2.2. A KUTATÁSI EREDMÉNYEK HELYES ÉRTELMEZÉSE 0

2.3. A MÉDIAERŐSZAK DEKONDICIONÁLÓ SZEREPE 0

2.4. KIK KÖVETNEK EL NEMI ERŐSZAKOT? 0

2.5. KULCSKÍSÉRLET: ERŐSZAK A NEMI ÉRINTKEZÉSBEN 0

2.6. KÖVETKEZTETÉSEK 0

2.7. HIVATKOZÁSOK 0

2.8. FELADATOK 0

2.9. OLVASMÁNYOK 0

2.10. WEBHELYEK 0

10. Ellenőrző kérdések 0

1. 1. fejezet 0

2. 2. fejezet 0

3. 3. fejezet 0

4. 4. fejezet 0

5. 5. fejezet 0

6. 6. fejezet 0

7. 7. fejezet 0

8. 8. fejezet 0

9. 9. fejezet 0

10. 10. fejezet 0

11. 11. fejezet 0

12. 12. fejezet 0

13. 13. fejezet 0

14. 14. fejezet 0

15. 15. fejezet 0

16. 16. fejezet 0

17. 17. fejezet 0

18. 18. fejezet 0






A táblázatok listája

2.1. A variációk generálásának és szelekciójának különböző formái 0

2.2. Piaget összehasonlítása más 20. századi fejlődéskutatókkal 0

3.1. A megismerés narratív és paradigmatikus módozata Bruner értelmezésében 0

3.2. 0

3.3. Az alapvető tudatosság három szintje Donald szerint 0

3.4. Donald koncepciója a reprezentációs rendszerek és kultúrák változásáról az emberré válás során 0

4.1. Az eltérő bonyolultságú viselkedésmeghatározó működések 0

4.2. Az eltérő emlékezeti rendszerek az emlősállatok viselkedésében 0

4.3. 0

4.4. 0

4.5. Az univerzalizmus és a relativizmus nézetei gondolkodás, nyelv és kultúra viszonyáról 0

4.6. 0

4.7. 18.1. táblázat ♦ Jellegzetes feladatok a verbális következtetéssel foglalkozó kultúrközi kutatásokban 0

4.8. 18.2. táblázat ♦ A kultúrközi vizsgálatok összefoglalása: helyes válaszok aránya verbális logikai problémákra 0

4.9. 18.3. táblázat ♦ Az elméleti okok százalékaránya a problémák megválaszolásában 0

4.10. 0

4.11. 18.4. táblázat ♦ Okok és hibatípusok a problémamegoldásban 0

4.12. 18.5. táblázat ♦ Helyesen felidézett premisszájú problémák százaléka 0

5.1. 0

6.1. 0

7.1. 37.1. táblázat ♦ Pszichológiai segítségnyújtás és kapcsolati felelősség 0

7.2. 37.2. táblázat ♦ Kapcsolat a zavar értelmezése és a terápiás cél között 0

7.3. 37.3. táblázat ♦ Elismert pszichoterápiás módszerek 0

7.4. 37.4. táblázat ♦ Elhelyezkedés az egyéni terápiában 0

7.5. 37.5. táblázat ♦ A csoportméret hatása 0

7.6. 37.6. táblázat ♦ A koterápiás vezetés néhány szempontja 0

7.7. 37.7. táblázat ♦ Az alapformák összehasonlítása 0

8.1. 38.1. táblázat 0

8.2. 38.2. táblázat ♦ A csoportlégkör mutatójának életkori változása 0

8.3. 39.1. táblázat ♦ A Rubin- és a Levinger-skálák alapadatai 0

8.4. 39.2. táblázat ♦ A Rubin- és a Levinger-skála közötti korrelációk 0

8.5. 39.3. táblázat ♦ A családi háttérre vonatkozó mérési eredmények korrelációi a Rubin- és a Levinger-skálákkal 0

8.6. 39.4. táblázat ♦ A Levinger-skála fofaktor-analizíse: a szerelmesre vonatkozó értékelések 0

8.7. 39.5. táblázat ♦ A Rubin-skálák főfaktor-analízise: a szerelmesre vonatkozó értékelések 0

8.8. 39.6. táblázat ♦ Az egyes kapcsolatok első faktorai közötti kongruenciakoefficiensek 0

8.9. 39.7. táblázat ♦ Az első faktor faktorértékeinek konvergens diszkrimináns validációja: az első faktor értékeinek korrelációi más skálákkal és kapcsolatokkal 0

8.10. 39.8. táblázat ♦ A Levinger-skála hierarchikus klaszterelemzése: a szerelmi partnerre vonatkozó értékelések 0

8.11. 39.9. táblázat ♦ A Rubin-skálák hierarchikus klaszterelemzése: a szerelmi partnerre vonatkozó értékelések 0

8.12. 39.10. táblázat ♦ A független mérések egyszerű korrelációi a kapcsolat sikerével 0

8.13. 39.11. táblázat ♦ A kapcsolat sikerének többszörös regressziója független mérések esetében 0






ELŐSZÓ: A SZÖVEGGYŰJTEMÉNY CÉLJA

Gyűjteményünk fő célja, hogy a modern pszichológiával való elsődleges megismerkedés, egy bevezető kurzus keretében háttérolvasmányokat biztosítson a tankönyvhöz. A szövegek kiválasztásánál három célt tartottunk szem előtt.

1. Minden fejezethez két-három olvasmányt rendelünk hozzá. Az ajánlott feldolgozás is a témakörök szerint halad.

2. Az olvasmányok túlnyomórészt a legkorszerűbb tudományos anyagot mutatják be, részben a legújabb kutatási eredményeket, részben pedig a nyitott kérdések világos expozícióját. Arra törekedtünk, hogy az olvasmányok révén a felhasználó a tudománycsi- nálás kérdéseivel ismerkedjen meg a viselkedéstudományok terén. Ez a szemléletalakítás két irányban is sajátos mondanivalót hordoz. A bölcsészeti érdeklődésűek és a társadalomtudósok számára megmutatja, hogyan is működik a kísérleti szemlélet az ember mégoly szellemi mozzanataira is vonatkoztatva. A keményebb természettudományok diákjai számára pedig azt mutatja meg, hogy milyen a humán tudományok sajátos kérdésfeltevése, mennyire függenek eredményeik a vizsgálati helyzettől, a kultúrától és a társadalomtól.

3. Miközben a modern tudományosság bemutatására törekszünk, ezt nem korlátozzuk az utóbbi néhány évre. A bemutatott anyag mintegy kétharmada új, illetve az utóbbi néhány évben megjelent fordítás, egyharmada azonban az utóbbi három évtized maradandóvá és szemléletileg alapvetővé vált munkáit jelenteti meg újra.

A szövegeket az alábbi apparátus kíséri, mely lehetőleg mindegyik szöveghez kapcsolódik:

A szerző életútja.

Néhány esetben szerzői interjú a mai pszichológia alapkérdéseiről.

Feladatok.

Olvasmányok.

Alapvető, könnyen hozzáférhető magyar nyelvű irodalom a témában.

Webhelyek az érintett témáról.

Filmforrások lelőhelyei. Olyan ismeretterjesztő és játékfilmek adatait és fellelhetőségét adjuk meg, amelyek segítik az anyag feldolgozását.

A feldolgozást segítő feladatok arra hivatottak, hogy eligazítsanak a modern pszichológia szemléletében, megmutassák, hogyan működik a tudományos és köznapi emberismeret kapcsolata a gyakorlatban, s önálló „kísérletezői" próbálkozásokat is segítsenek.

1. KIKNEK SZÓL A KÖNYV?

Az Atkinson-könyv olvasóiból kiindulva három felhasználói réteget tartunk szem előtt:

· tanár szakosok bevezető lélektani kurzusának hallgatói,

· egyetemi felvételire készülők,

· bevezető pszichológiakurzusok hallgatói a műszaki, jogi, gazdasági, társadalomtudományi felsőoktatásban. Ezekben a formákban különösen fontos forrás az önálló munka számára a levelező, távoktatási s egyéb nem konvencionális oktatási formák esetében.

2. ÁLTALÁNOS OLVASMÁNYJEGYZÉK

Itt azokat a forrásokat soroljuk fel, amelyek a pszichológiában a szakirodalmi tájékozódást és az alapfogalmakkal való megismerkedést segíthetik.

2.1. Bevezető könyvek

Hayes, N. (1996): Pszichológia. Budapest, Akadémiai. – Igazi kezdő bevezető tankönyv, amely különösen a tanulás témakörében forgatható haszonnal.

Hebb, D. O. (2002): A pszichológia alapkérdései. Budapest, Trivium. – Számos kiadást megért, klasszikus tankönyv. Máig alapvető érdekességű a tanulás kutatásában, idegrendszeri és pszichológiai kutatás viszonyában, valamint a fejlődés meghatározó tényezőinek elemzésében.

Eysenck, H. és Eysenck, M. (2001): Elmelesen. Budapest, Kairosz. – Sok tucat kísérlet részletes leírása. A témakörök a korai gondoskodás hatásától a majmok jeltanulásán keresztül a bűnözési hajlamot meghatározó tényezők elemzéséig terjednek. Igen jó bevezetést nyújt a modern lélektanban a kísérleti és elméleti hozzáállás viszonyának megértéséhez.

2.2. Enciklopédiák, szótárak

Fröhlich, K. (1996): Pszichológiai szótár. Budapest, Springer. – Igen sok fogalmat magyaráz el, az alapvető fogalmaknál megfelelő részletességgel.

Laplanche, J. és Pontalis, J. B. (1994): A pszichoanalízis szótára. Budapest, Akadémiai. – Kiváló esszészerű szócikkek a pszichoanalízis legfontosabb fogalmairól.

Új pedagógiai lexikon. Budapest, Keraban, 1999. – A lexikon pszichológiai anyaga igen korszerű, s részletes szakirodalmat is ad minden tételhez.

2.3. Folyóiratok

Számos magyar nyelvű pszichológiai folyóirat van, ezek közül a kezdőknek is több kérdésben jó kiindulást nyújt három.

Magyar Pszichológiai Szemle, 1928- A szakma legnagyobb múltú folyóirata a pszichológia egészének áttekintésére törekszik, elsősorban a kutatásra összpontosítva. Számos könyvismertetést is közöl.

Pszichológia, 1981- A Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetében szerkesztett folyóirat elsősorban az alapkutatási területekről mutat be eredeti kutatási beszámolókat és tematikus összefoglalókat. A nem könnyű szövegek gondos olvasást igényelnek.

Alkalmazott Pszichológia, 1999- A BME, a DE és az ELTE együttműködésével a Debreceni Egyetemen kiadott folyóirat címének megfelelően a pszichológia legkülönbözőbb alkalmazási területeit mutatja be, a neveléslélektantól kezdve a klinikai pszichológián át egészen a vállalati személyzeti munkáig. Az alkalmazott kutatások mellett a szakmai közélet, oktatás, rendezvények körét is bemutatja.

3. ÁLTALÁNOS ELEKTRONIKUS FORRÁSOK

Számos elektronikus forrás van, melyek eligazítanak a szakirodalomban. Ezek közül itt csak hármat említünk:

Pszichológia Online: www.pszichológia.hu – Sokoldalú hely, melyen a köznapi élet pszichológiai témáitól sajtófigyelőn keresztül eseménynaptárig minden fontos hazai anyag megtalálható.

EISZ: www.eisz.hu – Az Oktatási Minisztérium által üzemeltetett, egyetemi, tudományos és könyvtári helyekről elérhető gazdag forrás. Több szolgáltatása van, ezek közül a Science Direct a nemzetközi tudományos folyóirat-irodalom legjavát közvetlenül s ingyenesen olvashatóvá teszi, a pszichológiából is több száz folyóirat anyagát. Könnyen kereshető.

PsychLit – Magyarországon is több helyen – az egyetemeken, az Országos Pedagógiai Könyvtárban stb. – hozzáférhető nemzetközi absztraktgyűjtemény, amely több ezer pszichológiai folyóiratcikk kivonatait teszi olvashatóvá, egészen száz évre visszamenőleg.






1. fejezet - A PSZICHOLÓGIA TUDOMÁNYA

1. A PSZICHOLÓGIA TERMÉSZETE

A pszichológia sajátos természetét a tankönyv szemléletének megfelelően két mozzanattal igyekszünk illusztrálni. Az egyik a történetiség. A pszichológia különleges ízét a természettudományokhoz képest az adja meg, hogy fogalmai, módszerei s sokszor még kérdései is a 150 éves modern pszichológiai kutatás egymással versengő irányzataihoz kapcsolódnak, s ennek megfelelően értelmezésükhöz is valamennyire ismernünk kell ezeket az irányzatokat. Ilyen értelemben áll a pszichológia a természettudományok és a bölcsészet határán.

A történetiséghez szorosan kapcsolódik az a jellemző, hogy a mai pszichológiában is több egymást kiegészítő – negatív megfogalmazásaiban: egymással versengő – nézőpont él együttesen ugyanarra a jelenségkörre, s az emberi viselkedés és érzésvilág megértéséhez együtt kell őket tekintetbe vennünk.

Az első olvasmány a történeti tudatosságnak azokat a mozzanatait mutatja be, amelyek a dolog természete miatt hiányoznak az Atkinson-könyvből: mi volt a magyar gyermekpszichológusok, kísérletezők és pszichoanalitikusok szerepe a modern pszichológia alakulásában, s hogyan jelenik meg társadalom és tudomány néha áttételes, néha igencsak közvetlen kapcsolata a magyar pszichológia viszontagságos történetében. A történeti tudatosság s a mai nézőpontok gyökereinek megmutatása mellett azt szeretnénk ezzel a fejezettel éreztetni, hogy a magyar pszichológiának nem érdektelen s elhanyagolandó a múltja. Saját múltunkban is megjelentek a versengő nézőpontok, ugyanakkor a kisebb szakmai közösség révén több esélyünk volt és van is arra, hogy összekapcsoljuk vagy legalábbis toleránsan kezeljük a versengő álláspontokat.

A második olvasmány a mai lélektan legvitatottabb s ugyanakkor legsikeresebb átfogó nézetrendszerét mutatja be. A tankönyv biológiai nézőpontjának új változata ez, mely a lélektani magyarázat egészének kereteit a biológiai tudományok átfogó evolúciós rendszerében helyezi el. Provokatív ez a szemlélet, hiszen azt ígéri, hogy az ember egészét a természettudomány szemléleti keretében képes értelmezni, érzelgős és a belső intimitásra építő mozzanatok kihagyásával, legszemélyesebb életvonatkozásainkat is a természet részeként értelmezve.

1.1. 1. PLÉH CSABA – Magyar hozzájárulások a modern pszichológiához*[footnoteRef:1]1 [1: 1 A pszichológiai történetírás hagyományai: Magyar hozzájárulások a modern pszichológiához. Világosság, 1998, 39, No. 12, 30-46.]

PLÉH CSABA

1945. november 29-én születetett. Az ELTE pszichológia és általános nyelvészet szakán szerzett oklevelet (1969, 1973). 1983-ban lett kandidátus, 1996-ban pedig akadémiai doktor pszichológiából. 1998 óta az MTA levelező tagja, a Filozófiai és Történettudományok Osztályának osztályelnök-helyettese (2002-). A BME Kognitív Tudományi Tanszékén tszv. egyetemi tanár, ugyanott a Kognitív Tudományi Központ igazgatója, s vezet egy akadémiai kutatócsoportot.

A Magyar Filozófiai Társaság volt elnöke (1998-2002), a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője (1997-), a Quarterly Review of Cognitive Sciences (Frankfurt), a Journal of Cultural and Evolutionary Psychology, a Pszichológia, a Replika, a Studies on Language Disorders (1988-1995, Cambridge University Press) szerkesztőbizottsági tagja. 1996- ban az MTA Akadémiai Díját kapta pszichológiatörténet-könyvéért.

Számos vendégprofesszori és vendégkutatói meghívást kapott. Néhány állomás a listából: Center for Advanced Studies in the Behavioral Sciences, Stanford; Collegium Budapest; Bécsi Egyetem; Indiana Egyetem; Rutgers Egyetem; Trieszti Egyetem; New Bulgarian University, Sofia; Babes-Bólyai Egyetem, Kolozsvár.

Fontosabb kutatási területei: a pszichológia története, kognitív tudomány, különös tekintettel nyelv és megismerés kapcsolatára, az idegrendszer és a megismerés fejlődési zavarainak értelmezése. Egyetemi tanárként műszaki, pszichológia, nyelvész, filozófia szakos diákoknak tart előadásokat és szemináriumokat a fenti témákban.

Pléh Csaba öninterjúja

Sok mindennel foglalkozom, de személyes identitásomban pszichológus vagyok. Ehhez kapcsolódik néhány életviteli és világképi mozzanat. Mint pszichológus hiszek az emberi viselkedés és élményvilág sokrétű meghatározottságában. Ennek következménye a tudományban, hogy gyanakvással kezelem az egy központú, mindent egyetlen szemlélettel magyarázó nézeteket. A mindennapokban pedig következménye a türelmes hozzáállás az emberi változatokhoz, valamint az a meggyőződés, hogy az embert mozgatórugói felől kell megérteni, nem kell valamiféle moralizáló fölénnyel lenéznünk az emberi viselkedések sokféleségét. Csodálkoznunk kell, de tudnunk kell, hogy ha nagyon fura dolgok történnek velünk vagy társainkkal, ezek sem teszik őket idegenné vagy lenézendővé. Mind az emberek, mind a kultúrák elkerülhetetlen változatokat mutatnak, s a változat a kutató számára nem valami elkerülendő zavaró tényező, hanem éppen az élet gazdagságát bizonyító téma.

A pszichológián belül az evolúciós pszichológia elkötelezettje vagyok. Ennek tudományos tartalma számomra három mozzanatot emel ki. Az ember megértésében a természeti és a kulturális nem szembeállítandóak, hanem kiegészítik egymást. Különleges kultúránk s nyelvünk nem szakadék, hanem természettudósi hozzáállással értendő meg, ahol mint kulcsmozzanat, maga a társas élet is biológiai értelmezést kap. Mind a lelki jelenségeket, mind a kultúrát egy átfogó darwini ihletésű funkcionalizmus keretében érdemes kutatni, ahol mindennek a túlélési szerepét értelmezzük, mind a klasszikus darwini, mind a kulturális fennmaradás értelmében.

Mindez számomra hétköznapjaimban is alkalmazott világnézet. Igyekszem barátaim, diákjaim, kollégáim világában nyitott lenni a változatok irányába. Az engem körülvevő embereket is állandóan fejlődő s változó rendszereknek tartom, ahol az „irányítás" javarészt az önfejlődés választási palettáinak kiteljesítését kell jelentse. Ezt a felfogást próbálom követni tanári munkámban is. Optimista ember vagyok, hiszek abban, hogy a szubjektív jóllét és jó érzés, akárcsak az együttműködés, növelhető, ha tágan s nyitott szemmel értelmezzük saját mozgató rendszerünket.

Ebből egy paradox szakmai helyzet is fakad. Bár magam a kognitív pszichológia, az ember alkotta világmodellek megértésének elkötelezettje vagyok, meggyőződésem, hogy a pszichológia igazi feladata az embert mozgató tényezők megértése. A jövő pszichológiája, s ezt egy kognitív pszichológus mondja ki, ismét motivációs pszichológia lesz.

1.1.1. A LINEÁRIS FELFOGÁS KARIKATÚRÁJA

A pszichológiatörténet-írás elfogadott tradíciója lineáris hagyományokról szól. Ez az elképzelés van jelen a fiatal, másfél évszázados diszciplína töretlen s egy központú kibontakozását hangsúlyozó elképzelésekben. Ezek többféle linearitást feltételeznek.

1. Világos fejlődés van az emberi természetet, s különösen az emberi lelki jelenségeket és viselkedést illetően abból az állapotból, ahol a pszichológia tagolatlan spekulatív nézőpontból tekintett ezekre – megfertőzve a filozófiai vagy, ami még rosszabb, a vallásos megfontolásoktól – egy olyan végpont irányába, mely mintegy a fejlődés sugallt célja, nevezetesen az érdekmentes természettudományon alapuló megbízható és szilárd felfogás az emberi lélekről.

2. E felfogás szerint a pszichológia mint modern tudomány, de ugyancsak mint foglalkozás és mint egyetemeken tanított tananyag, az akadémikus világból kiindulva, felülről lefelé alakította ki önmagát. E lineáris távlat szerint a modernizációnak egyetlen központja van: a vezető egyetemek és elméleti állásfoglalások nézőpontja. Ezek megváltozhatnak – például mint amikor a mentalisztikus pszichológiáról átváltottunk a viselkedésesre –,minden adott pillanatban azonban csak egyetlen központ van. A központ nemzetileg is megváltozhat – például amikor a pszichológia súlypontja átkerült Német-országból az Egyesült Államokba –,de egy adott időben továbbra is csak egy igazi központ lenne. A maradék, például az orosz-szovjet pszichológia vagy a spanyol nyelvű pszichológia a maga furcsaságaival a periféria atomisztikus jelenségei közé tartozna. Ráadásul minden kulturális és idői kontextusban érvényes lenne az, hogy a domináns és az igazán érdekes az akadémikus világ.

3. A bevett felfogás lineáris abban az értelemben is, hogy a nemzeti sajátosságokat a szakterület homályos, korai és nehéz korszakaihoz sorolja. Intézményesülése során a pszichológia lényegében minden nemzeti sajátosságát elveszítené. A pszichológia fejlődése tehát összhangban lenne a politikai globalizációval. A nemzeti mozzanatok a múlthoz tartoznának és a liberalizációval eltűnnének.

1.1.2. A LINEARITÁS MEGKÉRDŐJELEZÉSE

Ez a gondolkodásmód természetesen nemcsak a pszichológiára, hanem a hagyományos tudománytörténet-írásra általánosan is jellemző. Annak érdekében, hogy egy szinte vallásos haladást igazoljunk a homályból a világosság irányába, fel kellett tételeznünk az efféle egységesülést. A mai revizionista felfogások azonban komolyan megkérdőjelezik ezt a hozzáállást. Ahogy Bruno Latour (1999) hirdeti, a tudós életében a különböző hálózatok (az intellektuális, a hétköznapi magánhálózat, a politikai hálózat, beleértve a nemzeti mozzanatokat is) összefonódnak: ezek a tudomány fejlődésének egymással versengő és időnként együttműködő meghatározói. A tudományt nem szabad úgy értelmezni, mint ami egy vallási szent területnek felelne meg, amit nem szabad hozzákötni a profán kérdésekhez (Bloor, 1991).

Latour (1999) felfogásában a modernitás egész folyamatát kettősségek jellemzik. Az alapvető kettősség a megoszlás és az egységesülés kettőssége. Érdekes módon mindkettő indokolni képes a nemzeti különbségek elhanyagolását s azt az eszményt, mely a tudományt valamiféle tiszta lényegében szeretné vizsgálni. Kétségkívül van egy olyan, sokak által osztott előfeltevés, mely egy közös mozzanatot vél megtalálni abban, ahogyan a mo- dernitás a különböző életterületek autonómia felé törekvését jelenti, s ez – Latour szimbolikus kifejezését használva – nagy megosztásokat eredményez. Mindez az állam és az egyház elválasztásával kezdődött, intellektuális oldalon a hit és a tudás elválasztásával folytatódott, majd a hatalmi ágak elválasztására is sor került, hogy azután a 19. században az intellektuális tevékenységek de facto elválasztására kerüljön sor (ennek világos példája a művészet, a tudomány és a filozófia elválasztása, amit azután a természettudományok és a humaniórák közti éles határok meghúzása követett, majd a különböző tudományok világos elválasztása és így tovább). Tovább folytatódott ez a „tudomány önvizsgálatában" is. Ennek következménye volt a linearitás és a nemzeti semlegesség egy sajátos felfogása. A „megosztás" gondolata alátámasztotta azt a neopozitivista felfogást, mely el szerette volna választani egymástól a felfedezés kontextusát (amely illékony, rendezetlen, ésszerűtlen és egyéni) az igazolás kontextusától (mely viszont örök, szervezett, racionális és intézményes), de támogatta a tudományos elméletek logikai strukturális, illetve esetleges mozzanatainak szétválasztását is. A modernitás egy másik uralkodó jegye, melyet oly meggyőző erővel elemez Toulmin (1990), az egyetemes kontextusmentesítés, amellyel együtt jár két nővére, a személytelenítés és az érdekmentesség (Shapin, 1996). Ezek a hozzáállások világosan tagadják minden nemzeti sajátosság folytonos jelentőségét is, s magukban foglalják a tudománycsinálás egyetemes és algoritmikus módjában való hitet.

Mára ez a határozott hit az elválasztásokban kezd a múlthoz tartozni. Kezdjük észrevenni, hogy a teljes autonómia pusztán eszmény, s ezt minden szinten állandóan kiegészíti a hibridizáció, mely a Latour (1999) által javasolt kiegészítő folyamat. Ez igaz a tényleges kutatási folyamatra is, akárcsak annak történetére. Ahogy Latour és Woolgar (1986) úttörő s meglehetősen sokat vitatott munkájukban jellemzik a „laboratóriumi tudományt", olyan folyamat ez, ahol az adatok, a belső meghatározottság és a külső tényezők (a versengés, az együttműködés, az elsőbbségi kérdések, a technikai hálózatok) mindig összefonódnak egymással. Olyan hely ez, ahol a tények, a „faktumok" latin etimológiájuknak megfelelően működnek: nem pusztán felfedezik, hanem „készítik" őket. (A faktum „tény" a latin facio, facere „csinálni" igeneve.)

Latour hibridizációs és hálózati elképzelései szerint a tudomány történetében is kölcsönhatás van a három alapvető kontextus között. Az egyik a tudomány internalista megközelítésében hívők számára oly fontos intellektuális kontextus, a másik kettő pedig a személyes és a szociális vonatkozás, melyek oly kedvesek a tudomány externalista megközelítése számára. (Shapin, 1992 kritikai áttekintést ad erről a szembeállításról.) A mai radikálisabb szociologizmus (összehasonlíthatatlanul radikálisabb, mint a Mannheim, 1952 vagy Merton, 2002 képviselte társadalmi tudományfelfogás) azért kapta az erős program nevet, mert azt hirdeti, hogy a tudományt szigorú értelemben társadalmi tényezők határozzák meg (Bloor, 1991).

Ez a hozzáállás feltételezi mind a három kontextus vagy hálózat meglétét, és azt hirdeti, hogy magának a tudományos vállalkozásnak a történetében is vegyes hálózatokról van szó. Ha a tudományt emberi vállalkozásnak tekintjük, és nem valamiféle isteni vágyakozásnak az igazság után, ez is kell legyen a helyzet. A gondolatok, az eszmék (az úgynevezett belső, internalista mozzanat) a tudós hétköznapi társas és személyes hálózatához tartoznak, s ezek a mozgatóerők a szélesebb társadalmi hálózatok, mint a folyóiratok, tudományos társaságok és finanszírozó ügynökségek közegében működnek. Vagyis a belső tényezők a külső aspektus részeivé válnak, vagy a másik oldalról indulva, a gondolatokat, sőt a kísérleti eljárásokat is társadalmi és személyes tényezők nyomása alatt alakítjuk ki. Még a tudomány mozgásának szerkezete is tükrözi ezt. Az autonómia vagy – Latour kifejezésével – a megoszlás és a hibridizáció közti állandó ütközés a hagyományos természettudományokra is érvényes. A pszichológia tárgya azonban a tudománytörténet-írót még érzékenyebbé kell tegye e többszörös beágyazottságot illetően. Ez a beágyazottság a klasszikus linearitásfeltevés felbomlását sugallja: a rivális társas világok ma is léteznek, s ezek a modernitás egész korszakában egymás mellett éltek.

1.1.3. MIT CSINÁLNAK A PSZICHOLÓGIATÖRTÉNÉSZEK?

Lépjünk közelebb saját témánkhoz, s vessünk egy pillantást arra, hogy hogyan jelenik meg az egységesülés és a hibridek problémája a pszichológiatörténetekben. A legtöbb híres mai pszichológiatörténet, kezdve Boring (1950) és Murphy (1949) munkájától, több szempontból megfelel a „nagy modern megosztások" képzetének. A pszichológia múltját egy implicit és egy explicit szakaszra osztják fel: az egyikben még nem volt világos az eljövendő tudomány elválása a filozófiától, s az emberi általános ismeretrendszer keretében különösen bizonytalanok voltak. A másikban viszont világosan elváltak a tudományos kérdések és módszerek a spekulációtól. Bár ezek a munkák néhány fejezetet szentelnek az implicit szakasznak, amint Richards (1992) rámutat, még az implicit szakaszt is meglehetősen parokiálisan kezelik. Mindent úgy tekintenek, mint előkészületet a nagy megoszlásra: pusztán a nagyképű filozófia érdekes számukra. Ennek következtében aztán a pszichológia megjelenése során csak egyetlen szerephibridizációt látnak: a filozófus és a természettudós szerepeinek egymásra vetülését.

A leegyszerűsítés eluralkodásához persze időre volt szükség. A korai történetek, mint például a Baldwin (1913) és a Dessoir (1911) írta könyvek, sokkal nagyvonalúbbak voltak a filozófia súlyát tekintve, valamint arra nézve, hogy mi volt a szerepe az egyéb területeknek, beleértve akár az irodalmat is, a pszichológia fejlődésében. Amikor azonban a leegyszerűsítés megtörtént, ez egy olyan felfogást eredményezett, ahol világos elválasztást tételeztek fel a tudományelőttes és a tudományos között. Másrészt világos megoszlás volt arra nézve is, hogy mi a fontos a tudományelőttes szakaszból: csak azok az ismeretfoszlányok, amelyek részévé váltak az új diszciplínának. Ez az új diszciplína – Ben-David és Collins (1966) kifejezését használva – két diszciplína hozzáállásának hibridizációjából jött létre: az egyik a filozófiai ismeretelmélet, a másik a kísérleti fiziológia volt. Az új diszciplína kompetitív előnyökre tett szert annak révén, hogy azt ígérte, válaszokat tud adni a természettudomány segítségével a filozófia kérdéseire.

Kuhn (1970) nyomán számos elképzelés jelent meg, mely diszciplínánk történetét úgy értelmezi, mint ahol a paradigmák meglehetős gyorsan váltják egymást. így például megfigyelhető a tudatlélektan, behaviorizmus, kognitivizmus és így tovább egymást követése (Palermo, 1971). Néhány, még alternatívabb hang nem tételez fel linearitást, s azt sugallja, hogy a pszichológia „többparadigmás tudomány", ahol a különböző paradigmák egymás mellett élnének (Leahey, 1980). Ez persze ellentmondana a Kuhn bevezette paradigma fogalmának. így aztán még mások azt hirdetik, hogy a pszichológia nem paradigmák köré szerveződött, hanem előírási szabályok köré, melyek örök dichotómiák, olyasmik, mint: objektivizmus-szubjektivizmus, determinizmus-indeterminizmus, stati- kusság-dinamikusság és így tovább (Watson, 1967).

Mindez az eszmetörténeti fellazulás azonban nem változtatja meg a nemzeti eltérések státusát. Hallgatólagos előfeltevés marad a Boring bevezette képalkotás. Boring (1950) klasszikus tankönyve ugyanis bemutatja, hogyan született meg a kísérleti pszichológia Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban mint különböző központokban, s azt sugallja, hogy ezeket a nemzetileg eltérő születési folyamatokat követően a diszciplína kozmopolita fordulatot vett. Még a történetírás revizionista felfogásai is ragaszkodnak ehhez a képhez. A magyar pszichológia példáján azt szeretném illusztrálni, hogy egy realisztikus szociológiai és történeti attitűdöt felvéve, éppen ellenkezőleg, a fennmaradó nemzeti eltérések tanulmányozásának tudunk valamiféle jelentést tulajdonítani.

1.1.4. HAGYOMÁNYOK A MAGYAR PSZICHOLÓGIÁBAN

A magyar pszichológia hagyományait bemutatva a megközelítések állandóan jelen lévő sokféleségére fogok összpontosítani, s arra, hogy milyen szoros kapcsolat van közöttük a kicsiny, s ezért viszonylag áttetsző hálózatrendszernek megfelelően. Ennek meglehetősen szoros következménye a magyar pszichológia egy további sajátossága: az intellektuális szűklátókörűség kisebb uralma, ami pedig oly nagy veszély a mai pszichológiában. Azt szeretném sugallni, hogy mindkettő olyan vonás, ami miatt nem kell szégyenkezzünk, s melyeket meg kellene őriznünk, ha azt szeretnénk, hogy diákjainknak ugyanannyi hatásuk legyen a „világ pszichológiájában", mint a mai magyar pszichológusoknak van.

A továbbiakban úgy szeretnék értelmet adni a magyar pszichológia utóbbi száz évének, hogy eközben megpróbálom helyreigazítani a pszichológiai történetírás bevett felfogását, és amellett érvelek, hogy a pszichológia történetének és jelen állapotának nyitottabb és többarcú felfogására van szükség.

1.1.4.1. Többszörös hibridizáció

A pszichológia, ahogy azt Ben-David és Collins (1966) világosan adatolják, mind intézményes, mind akadémiai szempontból egy szerephibridizációs folyamat eredményeként nyerte el önállóságát. A hibridizációnak, vagyis annak, hogy a német orvosi egyetemeken megszerzett természettudományos hátteret összekapcsolják a filozófiai kérdésekkel, szociális alapja is volt: az 1860-as évek Németországában kevés volt a betöltetlen fiziológia tanszék. így aztán egyik oldalon ott volt egy álláskeresési feszültség az újonnan habilitált emberek egy egész nemzedékénél, s ez egybeesett a másik oldalon a tehetséges filozófusok hiányával. Az akadémikus pszichológia megszületése e két tendencia szerencsés összetalálkozásának köszönhető.

Véleményem szerint azonban mindez csak egy része a képnek. Kétségkívül ez a domináns irányzat, aminek megfelel az a felülről lefelé gondolkodó akadémikus pszichológia, amely a filozófiai kérdéseket szeretné közel vinni a természettudományhoz, aztán pedig a diszciplináris függetlenségért, tanszékekért, laboratóriumért stb. harcol. Bár maga egy hibridizáció eredményeként jött létre, saját akadémiai érdekeinek megfelelően hamarosan az önállóság öntudatos képviselőjévé és harcosává válik. Tudatosan elméleti marad, az elsőként intézményesült vezető központokban az emberről általában beszélnek, s elkerülik a kínos gyakorlati kérdéseket. (Wilhelm Wundt, a német alapító atya például közismerten a lélektan túl korai alkalmazásainak nyílt ellenfele volt.)

Ezzel párhuzamosan végbement azonban egy másik hibridizáció is. Ez a gyakorlati ember problémái és az ember naturalista biológiai megközelítése közötti hibridizáció volt. A politikus, a hadvezér, az iparos, a nevelő és így tovább problémái, vagyis az emberi sorsokkal küzdő társadalom problémái és a másik oldalról a főként Darwin képviselte felfogás összetalálkozása volt ez, ahol a „másik felfogás" a biológiai szervezetek kibontakozó evolúciós és adaptációs elmélete volt. A gyakorlati kérdések és az evolúciós elmélet közötti affinitások révén ez a hibridizáció számos funkcionalista pszichológia kialakulását eredményezte, melyeket sokkal kevésbé érdekelt a diszciplináris autonómia, mintsem a gyakorlati siker és az alkalmazás. Szociális oldalát tekintve ez a pszichológia a fejlődéssel, az egyéni különbségekkel és a patológiával is foglalkozni kezdett. Többnyire a tulajdonképpeni akadémikus világon kívül indult, és amikor intézményessé vált, intézményei gyakorlatias társadalmi törvények voltak, és nem az egyetemek világának intézményei.

E tekintetben a magyar pszichológia esete több okból is érdekes. A legérdekesebb mozzanata az, hogy Magyarországon a korai szerephibridizáció három síkon ment végbe. Az első az akadémikus hibridizáció volt. Kezdetben még ez is csak részben követte azonban az általános mintázatot, mivel közelebb állt a gyakorlathoz. A pszichológia megjelent a filozófia tanszékeken előadások, majd „szemináriumok" formájában, mely utóbbiakat ma tanszéki szakcsoportnak nevezik. E folyamat során azonban a korai magyar akadémikus pszichológusok közül sokan kevésbé akadémikusak voltak, mint a vezető német tudósok egy jó része. A második szerephibridizáció a gyakorlatias és funkcionalista hibridizációnak egy sajátos közép-európai változata volt: a pszichoanalízis és a mélylélektan különböző árnyalatai. Ez a közismert hangsúlyokat hordozta a nyitással a kultúra irányába, a művészet és az irodalom, valamint az orvoslás felé. A harmadik hibridizáció a pszichológia gyakorlatias intézményesülése volt a nevelés, a fogyatékosok és az ipari szelekció helyes módszereit illetően. Ezek az utóbbi próbálkozások részben a modern nagyvárosi élet higiéniai megfontolásaiból indultak ki, de azoknak a nevelési reformoknak a szemléletéből is, melyek a gyermekközpontú és időnként radikális társadalmi ideológiákhoz kapcsolódtak.

Több évtizeden keresztül a magyar pszichológia igazán érdekes vonása az volt, hogy a különböző hálózatok közt szoros volt a kapcsolat. Pontosabban, az egyének párhuzamosan vettek részt a különböző hálózatokban. Hadd utaljak két egyedi esetre. Alexander Ferenc, a pszichoszomatikus orvoslás pszichoanalitikus irányzatának megalapítója s az amerikai és nemzetközi pszichoanalitikus-képzés egyik nagy szervezője a filozófus Alexander Bernát fia volt. S amint életrajzi munkájában említi (Alexander, 1960), nagy befolyást gyakorolt rá az apja körüli és általában a Budapesten átélt intenzív akadémiai és nem akadémiai hálózatok világa. Egy másik pólust véve, a kísérletező Kardos Lajos – mint egy interjúban is beszámolt a közismert tényről (Pléh, 1985) –,miközben percepciókutató kísérleti pszichológus volt, ugyanebben az időben, a harmincas években odaadó tanítványa volt Szondi Lipótnak, ami mások mellett Mérei Ferencre is igaz volt.

1.1.5. A MAGYAR PSZICHOLÓGIA ÉS A NAGYVILÁG

Több eljárása van annak, ahogyan igazi csillagokat emelünk ki a pszichológia történetéből. Az egyik a Myers (1970) által kialakított befolyáslista, mely 14 amerikai szaklap 1962 és 1967 közötti 7200 cikkének 140 ezer idézetéből indul ki. Ez persze kissé Amerika-cent- rikus. Egy másik a nevezetes Boring-lista (Annin, Boring és Watson, 1968), mely kilenc neves pszichológus ítéletein alapszik. A harmadik pedig a Zusne (1975) életrajzi szótárába való bekerülés, mely a Boring-listán alapul, de a modern idők felé egyedi megoldásokkal kibővítették (például beletették a Nobel-díjasokat).

A Zusne-könyvbe Békésy György mint Nobel-díjas került be. A lista meglehetősen rövid, ha szigorúan járunk el, és csak azokat vesszük tekintetbe, akiknek szakmai tevékenysége valamikor kapcsolatban volt Magyarországgal. A skála a 9 megítélő 3 pontos ítélete révén 27-es maximális értékkel bír: Ranschburg Pál (12), Révész Géza (23) és négy pszichoanalitikus: Ferenczi Sándor (19), Alexander Ferenc (18), Róheim Géza (11) és Ra- paport Dezső (Dávid) (21). Ezt a listát kiegészítettem néhány szerzővel az akadémiai állományból, ahol a tankönyvi vagy történeti hivatkozások alátámasztják nemzetközi hatásukat.

1.1.5.1. A filozófiai múlt

A magyar pszichológia filozófiai hajnalán három név emelkedik ki, akik bár nem kerültek bele a slágerlistába, az adott témával kapcsolatos szakirodalomban hivatkoznak rájuk.

Pikler Gyula (német szerzői nevén Julius), a baloldali jogfilozófus és a modern társadalomtudomány (Huszadik Század, Társadalomtudományi Társaság) szervezője a német nyelvű világban neves pszichológus is volt. Alapmunkája (Pikler, 1908, 1909), mely magyarul is napvilágot látott, fontos hozzájárulás volt a lelki élet alapegységeit illető vitához. Mik is a lelki élet végső építőelemei? – hangzott a korabeli kérdés. Az elemi érzetek, a komplex képzetek vagy a személy érzéki aktusai? Pikler (1917) szintetikus elgondolása szerint az észlelés aktív összetevőinek eredményeként működik egy tagadás az érzékelésben elv. Olyan fogalom volt ez szándékait illetően, mely alá besorolódtak volna az akkor már ismert ellenfolyamatok az érzékelésszerveződésben, mint például a kontraszt és az utókép.

Érdekes mozzanat, hogy a kor német irányultságú magyar kísérletezői, mint Révész Géza vagy Ranschburg Pál, sosem hivatkoznak Piklerre. Még a mai történeti összefoglalók (Kiss, 1995b) sem vesznek tudomást tartalmi mondanivalójáról, s csak egy korábbi, Ranschburg (1942) által írott áttekintés kapcsán említik meg a nevét. Ennek figyelemre méltó oka van. Bár Pikler társadalmilag megfelelő körökben (a progresszív társadalmi reformerek világában) mozgott, intellektuálisan ez nem mondható el róla. A modern pszichológiához való spekulatív hozzájárulásaihoz nem próbált hozzáilleszteni egy intellektuális kört, s nem próbálta meg spekulatív nézeteit összekapcsolni a kísérletezéssel.

Posch Jenő más okokból maradt meg spekulatív filozófiai pszichológusnak. Az akadémikus világon kívül élt, s szándékai ellenére az értelmiségi politikában hírhedett ügy szereplőjévé is vált. Az országgyűlésben állítólagos ateista középiskolai tanári munkájáért bírálták, s tanári felfüggesztés is fenyegette (Kende, 1974). „Objektív pszichológiája", mely az első világháború kezdetén két hatalmas kötetben jelent meg (Posch, 1914/1915), Herbert Spencernek az objektív pszichológiára vonatkozó gondolatait fejleszti tovább a viselkedés motoros elmélete irányába. Kiindulásként átveszi a belső élet alkalmazkodási szerepének gondolatát Spencertől. Olyan irányban dolgozza ki azonban, mely szerint a legtöbb magasabbnak tartott funkció valahogyan a motoros szerveződésből származna. Radikális felfogás ez, mely párhuzamba állítható az észlelés korai motoros elméleteivel, mint például a francia Théodule Ribot vagy a német-amerikai Hugo Münsterberg javasolta elméletekkel (ezekről lásd Murphy, 1949). Posch felfogásának radikális mozzanata az, hogy az általa részletesen kidolgozott motoros elméletet a lelki életről az alkalmazkodási folyamatok, és nem a mentális hozzáállások keretében fogalmazza meg, radikálisabban, mint azt a korai német motoros elméletek tették. Igazából a behaviorista mozgalom egy mai történésze a javarészt elfeledett Poscht úgy mutatja be, mint aki Watson és a radikális motoros tudatelméletek irányába mutat (McGuigan, 1978).

LEOPOLD LAJOS (Ludvig, Lewis) közgazdász s korai szociológiai elméletíró volt a szociálpszichológia spekulatív előfutára. A maga korában meglehetősen befolyásos könyvet tett közzé. A presztízs (Leopold, 1914) megjelent németül és angolul is. Korai próbálkozás volt ez arra, hogy a viselkedés és a mentális reprezentáció társas befolyásolóinak egész problematikáját általánosabb és hajlékonyabb keretben kezelje, mint a korban népszerű utánzáselméletek, Tarde-től Le Bonon át egészen Georg Herbert Meadig. Leopold számára a „presztízs" egy közvetítő (ma azt mondanánk, reprezentációs) fogalom, s az eszmék terjedéséért ez felelős, nem a puszta utánzás. A presztízs érinti a társas rétegződést, de elő is segíti annak újramegjelenését.

1.1.5.2. A kísérleti hagyomány

RANSCHBURG PÁL (1870-1945) öröksége kétségkívül a domináns mozzanat a magyar pszichológia kísérleti tudományi szerephibridizációjában. Nemcsak a magyar kísérleti pszichológia tekintélyét illetően kulcsszereplő ő (lásd erről már Schiller, 1947a nekrológját is), hanem abban is, hogy megértsük a magyar pszichológia részben máig egymást átfedő hálózatait. Bár ő volt a kísérleti pszichológiai hagyomány megalapítója, orvosi képzettségének köszönhetően korai eredményeit klinikai közegben kapta, s miután nem volt képes arra, hogy ott meggyökerezzen, ő vált az alapító atyává Magyarországon a tekintetben, hogy bevezette a modern pszichológiát, és különösen a kísérleti pszichológiát a magyar gyógypedagógiai életbe.

Két szempontból is érdekes munkássága. Az egyik nemzetközi tekintélyével kapcsolatos. Ranschburg, miután kezdetben a hipnózissal foglalkozott, 1902-ben közölt egy dolgozatot a hasonló vagy homogén elemek felidézésének nehézségéről egy tanulási listában. Az emlékezeti kutatás akkorra már klasszikussá vált módszereit (emlékezeti párok tanulása és így tovább) használta, s ki is terjesztette őket, kialakította saját emlékezetmérő eljárását (ennek részletes, a többi kifinomult mechanikai eszközzel saját eljárását összevető bemutatása: Ranschburg, 1912). Megfigyelt egy jelenséget, s nevet is adott neki: homogén gátlásnak nevezte. A jelenség általános érvényűnek bizonyult, bevett módon Ranschburg-jelenségként utalnak rá. A mai kísérleti pszichológiában is sokat vitatják, és sok kutatás foglalkozik vele (jelentőségének áttekintésére lásd pl. Marton, 1971).

Ranschburg esete sokatmondó példa egy jól azonosítható hatásra nemcsak az eszmetörténetben, hanem egyéni teljesítmények sorsát illetően is. Ha egy hatást a felfedezőről neveznek el (mint ami a Ranschburg által bevezetett homogén gátlással történt), sokszor ez bizonyul az „örökkévalósághoz" vezető királyi útnak. Ranschburg neve a mai vitákban messze túllép az eredeti hatás szándékolt érvényességi körén, és messze túllép Magyarországon. Erre a hatásra hivatkozunk az emlékezeti kutatásban talált újabb hatások lehetséges magyarázataiként (Faget, 1995), valamint továbbra is részletes megvitatás tárgya az eredeti hatás pontos magyarázata (Greene, 1991). A fontos szociológiai mozzanat az, hogy egy megbízható hatás korai bevezetése egy kísérleti tudományba kifizetődőnek bizonyul.

Ranschburg másik fontos vonatkozása, hogy követők hálózatát szervezte maga köré. A szó szoros értelmében nem Ranschburg volt az első, aki a kísérleti pszichológia módszereit használta Magyarországon. Mint Fodor és Koós (1995) részletes beszámolója mutatja, Lechner Károly (1850-1922), a kolozsvári első pszichiáterprofesszor 1890 táján reakcióidő-méréseket kezdett ott alkalmazni. Lechner azonban a módszereket csak mint a klinikai gyakorlat és az oktatás részét használta: mérései alapján nem próbált meg nemzetközileg elfogadott publikációkat közölni. Ranschburg 1912-ben egy sikeres áttekintést is publikált az emlékezet kórtanáról, ahol bemutatta saját kísérletvizsgálatait, és összevetette őket a patológia különböző megközelítéseivel a tulajdonképpeni idegrendszeri patológiában, de még a pszichopatológiában is, beleértve a freudi felejtéselmélet részletes bemutatását.

Ranschburg orvosi intézményben kezdte munkáját. Helyzetét a századforduló táján a Laufenauer Károly vezette Idegrendszeri Betegségek Tanszékén általában eszményiként mutatják be: a kísérleti pszichológia megjelenik az orvosi karon. A helyzet azonban sokkal kevésbé volt eszményi. Tele volt állásféltésekkel és az elismerésért folytatott küzdelemmel. Torda Ágnes (1995) beszámol arról, hogy az első magyar pszichológiai laboratórium valódi története, valamint kialakítójának története az Orvoskaron számos nehézséggel jellemezhető. Nemigen látták szívesen azt a gondolatot, hogy „kísérleti pszichológia" előadásokat fog valaki tartani, s kialakít egy olyan laboratóriumot, melynek hivatása a lélek tanulmányozása. A kari bizottságok ismételten megkérdőjelezték még a Ransch- burg javasolta kurzuscímeket is, valamint a közleményein megjelenő hivatalos hovatartozást, mikor is Ranschburg egy „pszichofiziológiai" laboratóriumra utalt. Volt tehát gyanakvás, féltékenység, s talán némi antiszemitizmus is. De vajon mindez oly sajátosan magyar dolog volt-e, oly sajátosan az elmaradottságra és a perifériára jellemző-e? Határozottan nem. Az angliai Cambridge csak 1947-ben engedélyezte egy kísérleti pszichológia tanszék kialakítását. Hasonló módon a francia kísérleti pszichológia javarészt orvosi és pedagógiai laboratóriumokban bontakozott ki, melyek nem képezték részét a megszilárdult filozófiai karok világának. A Sorbonne egy teljes kísérleti pszichológiai laboratóriumot csak a második világháború után fogadott be Paul Fraisse vezetése alatt. Jean Piaget ezt az eseményt még 1966-ban is ünneplendőnek tartotta, mint a tényeknek a spekulációk feletti győzelmét.

Vagyis a kísérleti pszichológia diadalútja Németországon és Amerikán kívül igen rögös volt. Ranschburg életének a tudomány hálózatait illetően egyik érdekes implikációja éppen az, hogy az elé tornyosuló nehézségek nem a magyar elmaradottság miatt álltak elő. Egy másik érdekes mozzanat a következmények oldaláról tekinthető: a nehézségekből Ranschburg erényt kovácsolt. Ez első látásra inkább helyi jelentőségű, de szintén van némi általános érvénye. Az először 1902-ben a Mosonyi utcában kialakított pszicho- fiziológiai laboratórium a fogyatékos gyerekek vizsgálatára számos következményt magával hozó, termékeny váltás volt. Ranschburg az új környezetben nem veszítette el általános ambícióit. A húszas években közölt, kétkötetes áttekintése az emberi elméről (Ranschburg, 1923) még ma is tanulságos olvasmány. Azt mutatja be, hogy hogyan gondolkozott ekkoriban egy megbízható képzettségű komoly idegkutató az emberi lélekről. Korai szintetikus próbálkozás ez a kísérleti pszichológia „összeegyeztetésére" a korabeli kísérleti és klinikai idegkutatással.

Figyelemre méltó, hogy ma két intézmény, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola Pszichológiai Laboratóriuma, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézete egyaránt saját megalapítóját látja Ranschburgban, s tevékenységüket az ő gyógypedagógiai laboratóriumára vezetik vissza. Többről van itt szó, mint nevekkel való történeti dicsekvésről. Ez azt a tényt tükrözi, hogy Magyarországon a klinikai célokra alkalmazott pszichológia és a kísérleti pszichológia két területe tényleg egymást átfedő hálózatokban bontakozott ki.

Ami a személyes szinten igazságtalanságnak tűnhet Ranschburg irányában (habilitá- ciós eljárásának lelassítása az Orvoskaron s az, hogy laboratóriumával együtt lényegében kitúrták az orvosi akadémikus világból), sajátos felhangot eredményezett az egész magyar pszichológia fejlődésében: az akadémikus és az alkalmazott terület hálózatai között szorosabb kapcsolat jött létre, s a gyógypedagógiai intézményeknek azóta is kitüntetett szerepük volt a pszichológia fejlődésében, ami például Szondi Lipót és tanítványainak munkásságában is megjelent.

RÉVÉSZ GÉZA (1878-1955) a másik magyar kísérletező, aki felkerült a „nemzetközi slágerlistára". A budapesti radikális értelmiségi fiataloknak ahhoz a köréhez tartozott, akiknek rendkívül nagy volt a tudományos ambíciójuk, s politikai nézeteikben nyitottak s határozottak voltak, hogy minden túlzás nélkül jellemezzük őket (ezt a helyzetet jól jellemzi Kende, 1974; Janos, 1982; Kovács, 1994; és Harmat, 1995).

Révész még magyarországi, illetve németországi egyetemi évei alatt megalapozta kísérletezői tekintélyét. Miután doktori fokozatot szerzett egy vezető német egyetemen (ez meglehetősen jellemző volt a korban), a hallás területén vált tekintélyes szakemberré (Révész, 1913, angolul 1954b). Monográfiája biztosította számára, hogy bekerült a tankönyvekbe, sőt Boring (1942) híres érzékelés-pszichológiatörténeti könyvébe is. Már ekkor kialakította másik visszatérő témáját: a különleges és korai tehetség vizsgálatát. Nyíregyházi Ervinről szóló dolgozata (Révész, 1916) az egyik első részletes tehetségkutató tanulmány. Hollandiában tekintélyét részben a tapintás terén végzett évtizedes munkássága biztosította (1938, angol összefoglalója Révész, 1958), valamint egy akkor időszerűtlennek és problematikusnak tartott témával kapcsolatos publikációi és szerkesztői munkái, a nyelv keletkezésével, illetve a gondolkodás problémájával kapcsolatos kötetei (Révész, 1946, 1956, 1954a). Ez utóbbi könyvek és kötetek széles körű idézettsége jól mutatja, hogy szükség volt ezeknek a „tilos témáknak" a folytatólagos vizsgálatára, s élete utolsó éveiben ezek biztosítottak megérdemelt tekintélyt a szerzőnek.

Ami a hazai intézményes mozzanatokat illeti, Révésznek sikerült betörnie a filozófiai kar világába, s az első világháborút követő forradalmak során megalapított Budapesten egy pszichológiai tanszéket. Nagy áttörés volt ez az intézmények és hálózatok tekintetében, nem volt azonban hosszú távú hatása. 1920-ban Révésznek el kellett hagynia az országot. Hollandiában telepedett le, s mind tudósként, mind az európai pszichológiai élet szervezőjeként itt vált híressé, főként a pszichológia első nemzetközi folyóirata, az Acta Psychologica kiadása révén.

Eközben Magyarországon a pszichológia maga a politikai összefonódások és sugallatok révén egyszerre vált hiteltelenné a magas akadémikus világban és a köznapi politika földhözragadt szintjén. Egy jó évtizedbe került, mire a pszichológia újra meggyökerezett az egyetemeken, Budapesten Harkai Schiller Pál révén, Szegeden pedig Várkonyi Hil- debrand Dezső munkásságának köszönhetően.

HARKAI SCHILLER PÁL (1908-1949) öröksége Magyarországon Marton Magda (pl. Marton, 1994), az Egyesült Államokban pedig Donald Dewesbury (1994, 1996) erőfeszítéseinek köszönhetően ma már nem fehér folt az intellektuális múltra vonatkozó térképeinken. Harkai Schiller kiváló kísérletező és nagy ambíciójú elméletíró volt. A két háború közötti legjobb törekvések összekapcsolásával próbálkozott. Kurt Lewintől átvette az embert motiváló tényező kontextuális meghatározottságának gondolatát (s jellegzetesen alkalmazta ezt a viccek elemzésére: Schiller, 1938). Általában vonzódott az alaklélektani gondolatok, az intencionalitáselmélet és a bonyolult viselkedéses jelenségek „cselekvéselméleti megközelítése" iránt (Dewsbury, 1996). Elméleti munkáiban (Harkai, 1940, 1944; Schiller, 1947b) is megjelenik ez, együtt a Karl Bühlertől (1922, 1927, 1934, 1936) átvett szemiotikai felfogással az emberi lélekről és a test-lélek viszonyt illető antikarteziánus attitűddel. Ez a hozzáállás konkrét formát abban a számos, részben posztumusz közleményben öltött, melyeket arról közölt, amit ma az állati reprezentáció problémájának neveznénk: a kerülő viselkedésről (Schiller, 1948, 1949a, b, 1950), csimpánzok rajzairól (Schiller 1951, 1952; Schiller és Hartmann, 1951). Ma elsősorban mint kiváló összehasonlító pszichológusra emlékeznek rá. Dewsbury (1994, 1996) beszámol arról is, hogy Harkai hatása ezen a területen érdekes módon dolgozatait két évtizeddel követően, a hetvenes évek vége felé volt a legnagyobb, akkor, amikor Amerikában is megjelentek a kognitív, nem viselkedés alapú megközelítések a tanuláshoz és az állati viselkedéshez.

Ami a „hálózati mozzanatot" illeti, Harkai Schillerrel kapcsolatban három fontos mozzanatot kell kiemelni. Az első az, hogy ő volt az első, akinek sikerült tartósan betörnie a kísérleti pszichológiával a bölcsészkarra. E folyamatban néhány eklektikus előfutárának nagy szerepe volt, különösen a tudománypolitikus Kornis Gyulának, aki termékeny pszichológiai szerző is volt. (1917-es könyve a pszichológiáról csak egy lépés az erre vonatkozó hosszú publikációs sorozatában.) Kornis katolikus értelmiségpolitikai hatalmi tényező volt, aki sokat tett azért, hogy a kísérleti pszichológia gondolata annak elutasítása után elfogadhatóvá váljék. Bizonyos értelemben Harkai Schiller egy második nemzedékhez tartozott. E nemzedék tagjai már nem pusztán olvastak a kísérleti pszichológiáról, hanem a bölcsészkarokon egy működő kísérleti diszciplínává tették ezt. A második mozzanat a tragikus törés: a kiváló kutató Harkainak a háború utáni tisztogatós években jobb volt távoznia az országból, s ezzel idehaza ismét megszakadt a hagyomány, hogy azután ő maga Amerikában tragikus balesetben lelje fiatalon halálát. A harmadik érdekes mozzanat az, hogy Harkai mindezt korántsem arisztokratikus hozzáállással valósította meg, ami az akadémikus élet szerepét illeti. Harkai Schiller Pál az elméletíró és kísérletező ugyanebben az időben a pályaválasztási tanácsadás és szelekció hálózatainak kialakításában is részt vett, mint azt Völgyesy (1995) bemutatja. Ez egy további olyan terület volt, ahol a magyar esetben érdekes átfedés volt a különböző hálózatok között.

KARDOS LAJOS (német szerzői nevén Ludwig 1901-1985) az 1947 és 1985 közötti időben a magyar kísérleti pszichológia doyenje volt. Nemzetközileg különösen a Karl Bühler mellett Bécsben, valamint az alaklélektan hatása alatt végzett munkáit értékelik. A meg- világításkonstanciával, valamint az árnyékoknak a látásban betöltött szerepével kapcsolatos monográfiája (Kardos, 1934, 1984) e területnek máig klasszikusa. Bevett tankönyvi anyagok ezek az észleléssel és a kísérleti pszichológiával foglalkozó könyvekben (például Woodworth és Schlosberg klasszikus munkájában is). Kardos az észleléskutatók között az elsők egyike volt, aki a gondos kísérletezést a bátor matematikai modellálással kapcsolata össze. Évtizedekkel később a kibernetikai elveknek a pszichológiában történő alkalmazása mellett állt ki (Kardos, 1976). Munkájának két további mozzanata, további eredményei külföldön kevésbé ismertek. Az ötvenes években megpróbálta összekapcsolni a komoly összehasonlító lélektant Pavlov gondolataival (Kardos, 1957). E munkának megvan a maga történeti jelentősége, mivel rámutat arra, hogy hogyan próbált egy komoly tudós akkoriban újnak számító gondolatokat becsempészni intellektuálisan zártnak szánt világba. Ez a „zárt világ" a szovjet pavlovi fiziológia alkalmazása volt a pszichológiában. Az állati emlékezettel kapcsolatos munkái (Kardos, 1988), valamint a lelki élet törzsfejlődésével kapcsolatos elmélete (Kardos, 1976) igen eredetiek. A behaviorista tanulás-lélektani hagyomány kritikus vizsgálójaként és felhasználójaként igen finom eljárásokat alakított ki a téri emlékezet vizsgálatára állatoknál. Három évtizedes kísérletezésen alapuló elmélete lényegében azt hirdeti, hogy az állatoknak képszerű emlékezetük van, mely a dolgokat azok elhelyeződésével együtt tárolja.

Ami a hálózati mozzanatot illeti, Kardosnak nem volt könnyű dolga. Röviddel azután, hogy az ő vezetése alatt 1947-ben kibontakozott volna a kísérleti pszichológia, egy jó évtizedig teljesen megkérdőjeleződött, s szerkezetileg a hatvanas években mindent elölről kellett kezdjen. Kardosnak kulcsszerepe volt, hogy e nehéz években védte az alapelveket, s a tudományos minőséget képviselte. Ha azonban egy pillantást vetünk a Révész – Harkai Schiller – Kardos szekvenciára, mint a budapesti egyetem három leghíresebb kísérletezőjére a bölcsészkaron, sorsuk a magyar pszichológia történetének legtragikusabb mozzanatát illusztrálja: a politikailag motivált folytonossághiányt. A tanár-diák kapcsolatok láncolata a működő paradigmák kialakításának e legaktívabb és legdöntőbb eleme kétszer is megszakadt. Hiányzik az élő folytonosság, s ezáltal súlyosan károsodott a tudomány „mesterségbeli vonatkozásának" organikus fejlődése. Ennek az a következménye, hogy mindmáig technikai (a készségeket illető) értelemben sokkal kevésbé tagolt diszciplínánk van, mint egyébként lett volna. Ezért viszont a tágabb látókör erényét kaphatjuk meg cserébe. A többszörös politikai „beavatkozásoknak" megvolt az a következményük is, hogy de facto korlátozták a versengést, anélkül hogy a résztvevők ezt különösebben szándékolhatták volna. Mindez káros attitűdök egész bonyolult és összefonódott hálóját bontakoztatta ki. A nyílt ellenvetéseket és az ellenvéleményeket korlátozni kell, mert mi (vagyis mi, a pszichológusok) egy alapvetően ellenséges környezetben élünk, vélték sokáig a szakma mérvadó képviselői. Bármily csúnyán hangzik is, amint Joravsky (1989) rámutatott az orosz-szovjet pszichológiával kapcsolatban, ez alapvetően sztálinista attitűd volt a tudományt illetően, még azok részéről is, akik maguk a leghatározottabban antisztálinisták és voltaképpen áldozatok voltak. Azt sugallja ugyanis, hogy az igazi problémákat csak zárt ajtók mögött, és nem a tudomány nyilvánossága előtt kell megtárgyalni. Olyan attitűd ez, mely az utóbbi évtizedben megváltozott, a kortárs elismerés és a vita szerepét helyreállítva az értelmiségi életben.

BÉKÉSY GYÖRGY (1899-1972), a Nobel-díjas fizikus, aki orvosi Nobel-díjat nyert, legkiemelkedőbb kísérletező és modelláló munkáit Magyarországon végezte (Békésy, 1928, 1929), s ezeket híres, 1960-as könyve csak összefoglalta. Joggal volt híres a harmincas években. Boring már 1942-ben részletesen beszámol Békésy munkáiról, s a harmincas évek végén számos amerikai meglátogatta őt Budapesten (lásd erről Newman, 1973 nekrológját).

Ugyanakkor meglehetősen észrevétlen maradt a hazai pszichológusok világában. 1939- ben egyetemi tanári kinevezést kapott a budapesti egyetem fizika tanszékén, munkája azonban nemigen jutott el a pszichológusok köréig. Ez egy érdekes akadályt sugall. Úgy tűnik, hogy míg az egyetemi filozófus-, a pszichoanalitikus-, az orvosi és a nevelési hálózat egymás számára áttekinthetőek voltak, s mind gondolatok, mind személyek közlekedése zajlott közöttük, éles határok voltak őközöttük és a szigorú értelemben vett természettudomány között. Ennek fontos figyelmeztető értéke van a mára nézve is. A pszichológusoknak nyitva kellene tartaniuk ajtajukat a kemény természettudományok irányában is, nemcsak orvosi unokatestvéreik felé.

1.1.5.3. A magyar mélylélektan

Ezen a területen sok történeti áttekintés áll rendelkezésre például Ferenczi Sándor és Hermann Imre jelentőségéről (Harmat, 1994; Nemes, 1988, 1990), valamint az egész mozgalomról is (Harmat, 1994; Vajda, 1995).

Szándékom pusztán az, hogy újfent rámutassak a magyar mélylélektan néhány alapvető jellemzőjére, melyeket maguk a mélylélektani irányzatok képviselői is kiemelnek. Olyan vonások ezek, melyek jól mutatják a magyar pszichoanalízis beágyazottságát a társadalomtudományi hálózatok alakulásának általános kérdéseibe Magyarországon.

A társadalmi elkötelezettség, mégpedig javarészt baloldali társadalmi elkötelezettség a magyar pszichoanalitikusok egyik uralkodó jellemzője Ferenczitől kezdve. Ennek eredetileg a pozitív vonatkozásai uralkodtak, nevezetesen az, hogy a pszichoanalízis társadalmilag elkötelezett volt a nevelésügyi reform, a szegénység problémája és hasonló kérdések iránt. Később azonban ez a szociális elkötelezettség számos negatív tapasztalatot eredményezett mind a jobboldali kritikusok elkötelezettségeinek, mind pedig az egyéb baloldaliaknak a munkássága következtében. A pszichoanalízis szociális vonatkozásait gyakran használták fel éles ideológiai bírálat ürügyeként (lásd erről Harmat, 1995).

A természettudományokkal való kapcsolatok döntő jelentőségűek voltak a magyar pszichoanalitikusok számára. A jellegzetes magyar út a pszichoanalízist nem a hermeneutika felé vezetné, hanem megpróbálta a természettudományokban lehorgonyozni. Ez igaz volt mind tartalmilag, mind a módszertan szintjén. Hermann Imre „megkapaszkodási" elmélete (új kiadása Hermann, 1984) megpróbálta a pszichoanalitikus ösztönfogalmat a kibontakozó etológiai ösztönfogalommal összekapcsolni. Bizonyos értelemben ez elővételezi olyan szerzők, mint a brit Bowlby munkáját, aki jóval később próbálkozott meg ezzel a szintézissel. Módszertani szinten is érvényes volt ez. Hermann monográfiája a pszichoanalízisről mint módszerről már 1929-ben összekapcsolta a pszichoanalízist nemcsak a kísérleti pszichológia és az introspektív tudás általános kérdéseivel, hanem az operacionális meghatározásokkal, például Bridgmann munkáival (az akkor rendkívül korszerűnek számító problematikával a fogalmak műveleti meghatározásáról a tudományelméletben).

Rapaport Dávid (Dezső) eredetileg 1939-ben magyarul publikált doktori értekezésében, mely 1974-ben angolul is megjelent, korai érdeklődést mutatott aziránt, hogy a pszichoanalízis dinamikus fogalmait hozzákapcsolja mind az eszmetörténethez, mind pedig az akkoriban uralkodó pszichológiai iskolákhoz. Később, amerikai pályája során legfőbb adalékai a pszichoanalízishez, e magyar kezdetek folytatásához kapcsolódnak. Széles körben ismert munkát publikált a felejtés kísérleti és pszichoanalitikus elméleteiről (Rapaport, 1942), a gondolkodás laboratóriumi és pszichoanalitikus vizsgálatáról (1951), később pedig a pszichoanalitikus rendszerek fogalmi elemzéséről (Rapaport, 1959). A biológiailag megalapozott freudi metapszichológia gondolatának érdekes képviselője volt.

Mindez nemcsak azért érdekes, mert rámutat az intellektuális vonzalmakra, hanem azért is, mert rámutat a hálózatok közti kapcsolatokra is. Hermann Révész Géza tanársegédje volt, Rapaport pedig pszichoanalitikus érdeklődése mellett Harkai Schiller tanítványa volt Budapesten. Háláját Harkai Schillernek még Amerikában híressé vált gondolkodás-lélektani szöveggyűjteményében (Rapaport, 1951) is kifejezi.

A magyar pszichoanalitikusok egy további jellegzetessége az én folyamataival és a korai csecsemőkorral kapcsolatos hangsúly korai megjelenése. Deri (1990) egyenesen azt mondja, hogy a magyar mélylélektan képviselői tárgykapcsolat-elméletet hirdettek évtizedekkel azelőtt, hogy ezt a kifejezést kialakította volna a pszichoanalitikus irodalom. A legkorábbi diadikus anya-gyermek kapcsolatra összpontosítottak, valamint nem kielégítő jellegének traumatizáló hatásaira és felbomlásának jelentőségére. Vajda Zsuzsanna (1995) világosan bemutatja ezeket a mozzanatokat, különösen ahogy a pszichonalízis nevelési és társas hivatásával kapcsolatban jelentőssé váltak.

1.1.6. ISMÉT A HÁLÓZATOKRÓL

A magyar pszichológia sajátos jellegzetessége, hogy meglehetősen kidolgozott, s ugyanakkor kicsiny hálózatokra épít. A számításba jövő kollégák kis száma miatt vagy nyolcvan éven át „mindenki ismert mindenkit, aki számít", s ez csak az utolsó két évtizedben változott meg. A mindennapi életben ez a hálózatokon alapuló világ néhány fontos következménnyel járt: a szakmai kapcsolatok mindig személyessé váltak, zárt köröket s köztük levő határokat teremtve, ugyanakkor a határ másik oldalán folyó munka látható volt, és jó néhány átpártolás kísérte mindezt. A legtöbb hálózatnak megvolt a maga guruja: számos helyileg fontos személy hétköznapi szakmai tevékenysége, de néhány nemzetközileg ismert személyé is odaadó tanítványok körében folyt.

A hálózati tényező jelentősége a korai neveléslélektanban is megmutatkozott. Érvényes volt ez Nagy Lászlóra, a magyar gyermektanulmányi (pedológiai) mozgalom vezetőjére nézve. Egészében is igaz volt azonban a neveléssel kapcsolatos pszichológiát illetően. Dienes Valéria (1914), a funkcionalista gyermeklélektan első képviselője s később az Or- chestricának nevezett művészi táncmozgalom vezetője mindig társas hálózatokban élt, s bergsoniánus pszichológiáját is ezek részeként bontakoztatta ki (Pléh, 1989). Hasonló dolgok mondhatók el a Karácsony Sándor által javasolt új, sajátosan magyar ízű szociálpszichológiára (új kiadás 1985): egész elmélete követők és tanítványok hálózatában élt.

A hálózatok kicsiny mérete miatt ezek közül sok, nem elkötelezettséget kívánó hálózat tényleg nyitott volt mások felé. Völgyesy Pál (1995) mutatott rá például arra, hogy az egyetemeken folytatott akadémikus pszichológia (Harkai Schiller budapesti és Várkonyi Hildebrand szegedi munkája) és a pályaválasztási tanácsadás, valamint az ehhez kapcsolódó pszichotechnológiai munka között szoros kapcsolat volt. Hasonló módon mind a szociálpszichológusok, mind a fiatal Mérei Ferenc, mind a pedagógiai újítók, mind az akkor már tekintélyes Nagy László, aki a Fővárosi Pedagógiai Intézet igazgatója volt, egyaránt részt vettek a harmincas években a tanácsadási mozgalomban, társadalmi felelősségérzettől és kötelességérzettől hajtva.

MÉREI FERENC (1909-1985) volt az archetipikus hálózati guru, s ugyanakkor a kultikus alakok közül az, akinek legnagyobb nemzetközi tekintélye volt. Egész életét azok a hálózatok határozták meg és töltötték be, melyekhez nemcsak hogy tartozott, hanem ő keltette életre őket. Ugyanakkor legfontosabb tudományos adaléka az egyén és a csoport kapcsolatával függött össze, a jó és rossz hálózatokkal a demo

Documents

· Web viewBevezetés a pszichológiába Boross, Ottilia Pléh, Csaba Bevezetés a pszichológiába írta Boross, Ottilia és Pléh, Csaba Publication date 2004-03-31 Szerzői