A Komplex Integratív Gyermekterápia sajátos formáinak megnyilvánulása esettanulmányok tükrében

SZAMOSI ÉVA: klinikai- gyermek szakpszichológus, pszichoterapeuta, komplex integratív kiképző terapeuta, szupervizor. ART-COM Pszichoterápiás rendelő 1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 5.

PIEKE – BÁNSZKY NOÉMI: gyógypedagógus, kutyásterapeuta, komplex integratív

gyermekkonzulens. Zsebi Baba Fejlesztőpont Csévharaszt

A K.I.Gy.P. rövid bemutatása után a szerzők két esetet ismertetnek, melyek terápiája sajátos módszerekkel történt.

A szuicid veszélyeztetett, súlyos posztpartuum depressziótó szenvedő kismamát 2 hétig kíséri a terapeuta. A kezelésben az integratív gyermekterápia elemeit használja, ezt ismerteti részletesen. A két hét alatt feltölti a kismama bébiszelfjét és kapcsolatot teremt anya és gyermeke között.

A másik esetben egy 9 éves ADHD-s, aspergeres fiú mintegy 1 éve tartó terápiáját követhetjük nyomon. Ennek kezdete a teljes szétesettség, kontrollálatlan viselkedés, dührohamok, szuicid gondolatok, kapcsolatteremtési képtelenség. A terápia első szakaszának célja a pótlás. Ezért állat-asszisztált terápia, céltalan homokozás, sarazás, szimbiózis imitáció folyik. A második szakaszban építik a személyiséget, megjelennek a stuktúrált, szociális készséget fejlesztő elemek – rajzKIP, Világjáték, stb. A harmadik, jelenlegi szakaszban a már kialakult, rendezett személyiség erősítése és az elengedésre való felkészítés folyik.

Kulcsszavak: komplex integratív gyermekterápia felnőttnél – posztpartuum depresszió – bébiszelf feltöltése – ADHD – állat-asszisztált terápia

Szamosi Éva:

A KIGYP színes módszerpalettája lehetővé teszi, hogy bármely korosztály lelkéhez eljussunk és ezt valóban szó szerint kell érteni, mert – ahogy látni fogjuk – a felnőttben lévő gyermeki lelket is megszólítja.A KIGYP elsődleges célja, hogy a gyermeket fejlődésében segítse. A fejlődés a motoros, szenzoros, kognitív funkciók, valamint a szociális kompetencia és teljesítmény elsajátításának komplex folyamata. Ennek a célnak érdekében egyrészt szükség esetén konzultálunk pszichiáterrel, gyógypedagógussal, mozgásterapeutával, másrészt a gyermeket tényleges életvilágában, a család viszonylathálójában értelmezzük, mely mindig jelen van a háttérben, mint ahogy jelen van az óvoda és az iskola is.A terápia során különböző életvilágokat kell figyelembe venni, e gyermekét, a szülőét, a nagyszülőét, a pedagógusét sőt a terapeutáét is. Ők mind másként élik meg a világot, más szociális közegből transzgenerációból jöttek, különböző értékeket képviselnek. Tehát kiemelt fontosságú a gyermek és környezetének social world-je, ezért az egyéni és a csoportterápia egyfajta kombinációjával dolgozunk több variációban és a különböző social world-ök között közvetítünk. Pl.: ha az anyát az első interjú során szétesettnek, tehetetlennek érzékeljük, többször visszahívjuk, kapcsolatot teremtünk, bizalmat ébresztünk, megtartjuk, biztatjuk, edukáljuk. Az edukáció kisgyermek esetében gyakorlatban is történhet: meghívjuk az anyát a terápiás térbe, ahol a terapeuta a gyermekkel való játékban mentalizációban mintát nyújthat. Ha az anya – feltehetően saját gyermekkori traumája miatt – irígy gyermekére, a terápia hármasban folyhat, a terapeuta mindkét „gyermeket” megtartja, mindkettőjüknél pótol, a játékok hármas szimbiózist imitálnak.A rendszeres, gyakori szülő-konzultációkon mindkét szülő jelenléte fontos, mert lehetőségük van a

ventilációra, vagy akár a párkapcsolat építésére is. A pedagógus nem ellenség, hanem „fegyvertárs” és a legtöbb esetben a nagyszülő is megszelídíthető unokáján keresztül.A KIGYP terapeutái – ahogy egy bölcs embertől olvastam – bal szemükkel önmagukat nézik, hogyan lehetnének még jobbak, jobb szemükkel pedig szeretettel nézik a többi embert és mindig a legjobb tulajdonságokat keresik bennük.Jelenlegi világunkban a kulturális fegyelmezés elhallgattatja a kreatív képességeket, mely következtében a tudattalan nem szól többet hozzánk. Ezért a terápiában az összes kreatív képességet bátorítjuk, fejlesztjük: zenét ír, táncol, színdarabot ír és ad elő, agyagoz, fest, stb.A terápiás folyamat mindig a hiányoknak rendelődik alá, ezért gyakran sajátos jelleggel bír (pl. valódi szilvásgombócot főzünk és etetjük egymást).Egyik ilyen sajátos jellegű terápiás munkám egy telefonhívással kezdődött. Vékony, reszketeg, bizonytalan hang kérdezte, hogy mikor van időpontom,mert fél, hogy 4 hetes kislányával együtt kiugrik az ablakon.Aznap találkoztunk. A hang tulajdonosa törékeny, sápadt, fiatal lánynak kinéző, de mint kiderül 27 éves nő. A kisbaba az anyjára kötött kendőben láthatatlan. Bizonytalan léptekkel bejön a szobába és a babácskával együtt szinte eltűnik a fotelben. Igen, meg akar halni, nem bírja a szenvedést, már a várandósság utolsó hónapjaiban is nagyon szorongott, de nem merte senkinek elmondani és ő maga sem értette, hogy mi a baja. Úgy érzi, hogy ő egy gonosz, rossz ember, aki csak árt a kicsinek, minden csepp anyatejjel mérgezi. Miközben beszél, a babácska meg sem mozdul, mintha ott sem lenne. Megkérdezem megnézhetem-e? Szinte belelapul a kendő egyik sarkába, nagyon pici, mint megtudom, nem egész 3000 gramm. Piontelli szavai jutnak az eszembe, aki szerint „ Figyelemre méltó azonosság van a méhen belüli és a születés utáni viselkedés között. Bizonyos patológiás és védekező szerveződések már a méhen belül kezdenek formálódni.” A babácska kendőhöz tapadása számomra rémületet sugároz, ugyanúgy, mint anyja szemei.Az agyam közben dolgozik. Tudom, hogy súlyos poszt-partuum depresszióról van szó, sőt a depresszió már a várandósság utolsó hónapjaiban is fennállhatott, vagyis pszichiátriai segítségre lenne szükség. De most mindenek előtt meg kell nyugtatnom anyát és gyermekét. A fotelemet odahúzom szorosan eléjük és csak nézem őket. Mozdulatlan, mimikaszegény arc, nagyra tágult szemek. Az én arckifejezésem, pillantásom szeretetteljes, ölelő. Megkérdezem megérinthetem-e? Engedélye után egyik kezemet a kendőben lapuló babácskára, másikat az anya térdére helyezem, hármas egységet alkotunk. Hangtalanul ülünk így percekig. Megpróbálok ráhangolódni a légzésére, ez közelebb hoz minket egymáshoz. Megkérdezem behúzhatom-e a függönyt? Igen, de ne teljesen. A szoba félhomályos lesz, visszaülök és újra rájuk helyezem a kezeimet, majd lassan elkezdem mondani: ahogy itt ül és érzi a meleg kezemet a térdén és ahogy hátát a fotelnek támasztja, egyre nagyobb biztonságban érzi magát és egyre inkább képes a feszülő izmait kiengedni. Amikor hallani fogja a gyerekdalt, amit majd halkan énekelek, teljesen ellazul, megkönnyebbül. Énekelni kezdek „csicsíj baba, aludjál, feljött már a csillag, bandukoló aranybárány hazafelé ballag ...” A szövegére nem pontosan emlékszem, átköltöm, de az ellazulás létrejön, lassan leengedi a szemhéját, kezemmel érzem, hogy a lába kienged és mintha a babácska is megmozdulna. Szinte egyszerre sóhajtunk fel mindhárman.Aztán elmondom, hogy miről van szó, hogy miért érzi így magát, mitől vannak ezek a szörnyű gondolatok és hogyan lesz tovább. 2 hétig naponta találkozunk, relaxálunk, arról beszél amiről akar. Ha nem akar, akkor majd én mesélek mindkettőjüknek. Ide fog jönni egy orvos-természetgyógyász kolléga, ő tud olyan gyógyszert adni, ami nem befolyásolja a szoptatást. Azért választom ezt a megoldást a pszichiátriai gyógyszerelés helyett mert nem akarom megerősíteni a tévhitét abban, hogy a teje mérgező.Úgy érzem a kapcsolat már beindult köztünk, nem kell féljek a szuicidiumtól. Vonásai kicsit kisimulnak, megfogja a kezem és megkérdezi megölelném-e? Általában nem érintek a felnőtt terápiában, de ez a helyzet más. Fizikálisan is megtartásra vágyik, nagyon gyenge, beteg bébiszelfje sötét alagútban tévelyeg. Azzal a mondattal engedem el, hogy a rossznak nincs saját léte, ezért szertefoszlik a jóság kisugárzásakor. Benne pedig nagyon sok jó van, tehát nem kell félnie a rossztól.

Amikor egyedül maradok nem engedhetem át magam áttételi gondolataimnak, mert jön a következő kliens, rá koncentrálok.Este 8 óra után elönthetnek az érzések: minden bajban levő újszülött, csecsemő nagyon megindít, mély transzgenerációs sebeket tép fel és ellentmondást nem tűrően, szinte kényszerít a segítségadásra. Vagyis nem számít, hogy minden órám foglalt, velük naponta találkoznom kell, Nagyon megrendültem, involválódtam. Ilyenkor a nagy mesterekhez szoktam fordulni. Otthon újra fellapoztam Daniel Stern könyveit, hogy kicsit eltávolodjak és kívülről tudjam látni anyát és gyermekét.Néhány gondolat Stern-től: „A depressziós anya fizikailag jelen van, ám lelkileg és érzelmileg távoli, mert már nem képes kapcsolatban maradni a gyermekével, vagy érzelmileg beleélni magát annak helyzetébe.” Ezeket az anyákat „főleg pszichomotoros gátoltság, szomorúság és mély aggodalom jellemez,… a csecsemő várakozásához és vágyaihoz képest az anya arca fakó, merev és kifejezéstelen.” „A csecsemőben ezzel párhuzamosan az anyai vonásokkal rezonáló invariánsok keltődnek: az elevenség megszűnése, a testtartás elernyedése, a pozitív affektusok és az arcjáték csökkenése, az aktivitási szint zuhanása, stb.” „ Az anyáknál normál esetben is gyakran eluralkodik a „megmérettél és könnyűnek találtattál” félelme. Aggódnak, hogy anyaként alkalmatlannak találják őket és úgy ítélik meg, hogy képtelenek a babát épségben, egészségben tartani. Szeretnék és igénylik, hogy ebben az új életszakaszban támogassák őket.” „A legtöbb anya nagyon jól tudja, hogy mit csinál rosszul, viszont nem tudják mit csinálnak jól, hogyan hívhatnák elő anyai eszköztáruk szunnyadó elemeit. Ilyen esetben a pozitív terápiás szövetség és áttétel sokat segíthet.”Stern szerint:” amikor a nő anya lesz, vagyis az anyaság állapotába kerül, a következő témák foglalkoztatják:

– képes-e biztosítani a kisbaba életét és fejlődését?– képes lesz-e érzelmileg hitelesen kapcsolódni a babához?– tudni fogja-e hogyan teremtsen és engedjen támogató hátteret?– képes lesz-e átalakítani önazonosságát?”

„A támogató háttérben a legfontosabb az anya saját anyja és ennek hiányában az anyai szerep veszélybe kerülhet. Valószínű, hogy az anyai gondozás emlékképeket hív elő az anya gyerekkorából, sőt magzati élményeiből és születéséből is. Ha ezek negatívak vagy traumatikusak voltak, megjelenhet a depresszió.”Az én kétségbeesett kliensem úgy érzi, nem tudja biztosítani gyermeke életét és képtelen érzelmileg kapcsolódni hozzá, sőt mindent rosszul csinál és reményt sem lát arra, hogy bármilyen szunnyadó anyai potenciált mozgósítani tudjon.Azt még nem tudom, hogy milyen a kapcsolata anyjával és milyen magzati, születési élményei voltak, de nem fogok meglepődni, ha traumákról fog beszámolni. Másnap, csütörtökön szinte ugyanabban az állapotban érkezik a rákötött babácskával. A gondosan elkészített meleg teát mimikátlan arccal kortyolgatja, szinte elveszik a nagy fotelben. A megengedett félhomályban az előző napihoz hasonló módon megismétlődik a relaxáció,majd mesélni kezdek. A traumatizált gyerekek számára írt könyvből, az Aranytökből alakítok át egy mesét. Egy kislányról szól, akit nem tanítottak meg a szeretetre, a barátságra, örömre, ezért üresnek érezte magát és csak fájdalmat, szomorúságot érzett. Azután találkozott egy csúnyán összeégett kislánnyal, aki nagyon hasonlított hozzá. Ez a kislány is ő volt, csak kívül hordta azokat a múltbeli sebeket, amik a lelkét megégették. Együtt indultak el a jótündérhez, aki elvitte őket a gyógyforráshoz. Itt a kislány a gyógyvízzel finoman letisztogatta a másik önmaga sebeit és közben érezni kezdte, hogy szeretet, öröm és gondoskodás ébred az üresség helyén. A mese hallgatása közben az addig mimikátlan arcon a szenvedés fiziológiája jelenik meg, ezért mikor kinyitja a szemét, megkérdezem átvehetném-e a babácskát. Mentesíteni akarom mindkettőjüket. Letekeri a kendőt, átadja a kicsit és - ahogy számítottam rá – zokogásba tör ki, teljesen átadva magát a fájdalomnak. Ölelem, ringatom a babácskát, másik kezemmel finoman simogatom a meggörnyedt vállat, közben valahonnan a zsigereimből megnyugtató, duruzsoló szavak buggyannak fel:Jól van, jól van, ez az, csak sírjon, tegye ki, ez az ... Lassan megnyugszik, a babácska halkan nyöszörögni kezd, megszoptatja … Újabb teát hozok mindkettőnknek, együtt kortyolgatunk … Mintha kisimultabban menne el. Pénteken a

megbeszélt időben érkezik és amikor meglát, elmosolyodik. A szertartásos teázás után letekeri a kendőt, odaadja a babácskát és beszélni kezd. Sok szörnyűséget hallottam már, de mindig tudnak újabb és újabb történetet mondani a gyermeki szenvedésről. Itt is kirajzolódik a borderlyne anya vesszőfutása, a beteg transzgeneráció, a gyökértelenség,a töredezett self, a megalázó párkapcsolatok. Sorskönyve ellenére létrejön a szerencsés találkozás az idősebb férfivel, akihez hozzámegy. Az ölemben tartott babácska és a másik panaszkodó „gyermek” nagyon megmozgatják érzéseimet, de jelen van a megtartó,biztonságot adó terapeuta Én-em is. Beállítom a gyógyfürdő KIP képét, fel kell töltsem a hét végére, amikor nem találkozunk.Megbeszéljük, ha úgy érzi segítségre van szüksége, telefonál. Hétfőn pedig várom a szokott időben. Elbúcsúzunk, állok az ajtóban, várok, amíg eltűnik a lépcsőfordulóban, még visszanéz, bizalom van az arcán. Szombat délután sms-ben érdeklődöm, válaszul telefonál. Elmondja, hogy hármasban nagyot sétáltak a férjével, sokat beszélgettek és egészen jól érzi magát. Vasárnap ő küld sms-t, jól van, de nagyon várja a találkozást.Hétfőn örülünk a viszontlátásnak, ezt mindhárman kifejezzük, a babácska a kendőből, most először, tágranyílt szemmel, rám pillant. Miután megittuk a teánkat, megkérdezem, átadná-e a babácskát kendőstől? Látható élvezettel rámköti, mozdulatai energikusak, kevésbé tűnik görnyedtnek. Az asztalra már odakészítettem ceruzát, papírt, filctollat, zsírkrétát. Csak firkálunk és közben beszélgetünk. Sötétbarnával satíroz, én is ugyanazt teszem. Mikor átvált kékre, én is kékkel folytatom. Emlékeit meséli, vannak közöttük jók is, volt egy cicája, összebújva aludtak.Babácska határozottan jelzi, hogy igényei vannak. Átveszi, megszoptatja, az arcán először látok gyengédséget, először érzek közöttük kapcsolatot. Amikor rámpillant és látja a szemem csillogását, elmosolyodik.Másnap az Aranytökből a „Virág a járdán” című mesét mondom el, erősen hangsúlyozva, hogy ha jó helyre kerül a virág, akkor pompázatossá, csodálatossá fejlődhet, mert nem a virággal van a baj, hanem a nem megfelelő hellyel. Utána átbeszéljük, megerősítjük.Szerdán az újraszületés-játék hozza meg az igazi áttörést. Összekucorodik a nagy fotelben, betakarom, melléhúzom az én fotelomat és relaxálás után, halkan duruzsolva mondom a töltő szavakat: hogy milyen szép az én kisbabám, hogy mennyire várom, hogy pontosan olyan, amilyennek képzeltem, hogy nagyon fogom szeretni … hagyok időt. Majd azt mondom: ha úgy érzi, meg tud születni, üljön fel.Percekig csendben van még, a babácska a rám kötött kendőben szintén hangtalan. Amikor felül, harmónia, nyugalom van az arcán.Megkér, hogy tanítsam meg arra a dalra,amit az első nap hallott tőlem, mert szeretné a babácskának esténként elénekelni. Innentől anyaként érkezik és viselkedik, jó látni őket, ahogy egymásra hangolódtak. Megbeszéljük, hogy ezentúl hetente egyszer találkozunk és megkezdjük a terápiát.Babácska most hét éves, testvére született, mind a négyen jól vannak. Tanulmányomban egy súlyos posztpartuum depresszióban lévő anyát a komplex integratív gyermekterápia eszköztárának felhasználásával sikerült állapotából rapidan kimozdítani.

Pieke Noémi

A háttér

A 8 éves Bálint terápiája miatt édesanyja keresett fel 2016 decemberében. Akkor már rendelkeztek Asperger és ADHD diagnózissal is. Négy különböző gyermekpszichiátrián is kértek vizsgálatot, itt egymásnak sokszor ellentmondó vélemények születtek (csak ADHD, csak Asperger-szindróma, mindkettő, illetve ADHD és kevert emocionális és magatartási zavar diagnózisok). A szülők úgy in-tézték, hogy a különböző intézmények nem tudtak egymásról, mindegyik pszichiáter azt hitte, hogy csak hozzájuk járnak. Időnként gyógyszeres kezelés is felmerült (Strattera, Ritalin, Ripedon, Risperdal), de ezek nem hozták meg a remélt változást.

Hozzám 2,5 év sikertelen autizmusspecifikus viselkedésterápia után érkeztek. 1,5 éven keresztül szociális készségfejlesztő csoporttal próbálkoztak, de ezeket kezdetben Bálint szó szerint szétverte, később pedig teljes hallgatásba merült a csoportokon, mindenkit ignorálva leült a sarokba és ott várta ki az alkalmak végét. Ezt követően a csoportvezető egyéniben próbálkozott vele, de miután 1 éven keresztül Bálint töretlenül ignorálta őt és semmilyen reakciót nem lehetett belőle kicsikarni, a szülőknek azt javasolta, hogy próbálkozzanak más terápiával.

Csilla zaklatottan érkezett az első interjúra, próbálta tartani magát, de végig könnyes szemmel, elc-sukló hangon beszélt. Bálintról jót nem tudott mondani, tehernek élte meg gyermeke létezését. „Ha tudtam volna, milyen gyerek lesz, nem szültem volna meg.”

A hozzám érkezéssel egy időben éppen folyamatban volt egy iskolaváltás is, korábbi alapítványi iskolájából mennie kellett súlyos magatartásproblémái miatt. Rendszeresen bántalmazta fizikailag társait, tanítóit, öngyilkossági fenyegetőzésekkel is próbálkozott (egy esetben például kiállt az ablakpárkányra, és azzal fenyegette tanítóját, hogy leugrik, ha „nem engedelmeskedik” neki. Majd azt is hozzátette, hogy „Ha leugrom, tudni fogod, hogy miattad történt, és életed végéig lelkiis-meretfurdalásod lesz miattam!”

Egy súlyosan gluténérzékeny, számára irritáló osztálytársa ebédjébe egy alkalommal kenyér-morzsákat kevert, hogy „megdögöljön végre”. Semmilyen keretet, szabályt nem tűrt, sem felnőt-tekkel, sem gyerekekkel nem jött ki. Jutalmazás és büntetés sem érdekelte. Naponta többször került kontrollvesztett állapotba dühkitörései során, ilyenkor semmivel nem lehetett leállítani, több alka-lommal mentővel vitték el, ahol le is szíjazták. Karácsonyra azt kérte szüleitől, hogy „öljék meg, vessenek véget a szenvedéseinek”.

Otthon sem bírtak vele, az édesanya semmivel nem próbálkozott már, az apa autoriter nevelési stílussal igyekezett kontrollálni Bálint viselkedését. Ennek során a verbális agresszió mindennapos volt a részéről, Bálintot megalázta, megszégyenítette, és a fizikai büntetést is elfogadhatónak tar-totta ( pl. hidegvizes zuhany, ráncigálás, pofonok ).

Az rokkantnyugdíjas, az anya a családfenntartó, keveset is van otthon. A házasságuk hideg, azért nem váltak el, mert az anya egyedül nem bírt volna a gyermekkel, Bálint pedig hozzá ragaszkodik jobban és nem az apához.

Az apának első, az anyának második házassága. Az első házasságának volt férje alkoholproblémái miatt lett vége. Első házasságából született egy fia, aki 17 éves, és bár velük él még, de a kapcsolat nagyon rossz Bálinttal, mostohaapjával és anyjával is, drogproblémák miatt pedig már voltak prob-lémái a rendőrséggel. A válás után az édesanya gyorsan megismerkedett jelenlegi férjével, aki bár külsőleg nem vonzotta, kedves volt vele és nem ivott. Összeházasodtak és férje kérésére szült még egy gyermeket. A szülés során komplikáció merült fel: rátekeredett Bálint nyakára a köldökzsinór, ezért császárral született meg. Sírós, hasfájós baba volt, sokat ringatták, de nehéz volt megnyug-tatni. A tej kevés volt, az első pillanattól kezdve mellé kellett táplálni, ezzel együtt is csak 3-4 hó-napig kapott anyatejet.

A Bálint név az anyai nagymamának nem tetszett, ezért ő nem hajlandó így szólítani, ő a kezdetek-től Matyinak hívta Bálintot. Végül a szülők is átvették, így kialakult az a helyzet, hogy otthon Matyinak hívták, mindenhol máshol Bálintnak. Ez később módosult arra, hogy Bálintnak csak akkor hívták, ha „rossz”, ilyenkor apja átváltott magázódásra is.

Az apa rendszergazdaként dolgozott, de amikor Bálint 1 éves volt, megszűnt a munkahelye, és nem talált másik munkát, ezért az anyának vissza kellett mennie dolgozni a 15. hónaptól. Az apa maradt a kicsivel otthon. Éjszakánként kezdetektől nem tudott Bálint egyedül aludni, apjának mindig bent kellett vele maradnia éjszakára. A hozzám kerüléskor szülei között aludt az ágyban.

Bálint 6 éves volt, amikor apja annyira felidegesítette magát egy meghibásodott tévé miatt, hogy agyvérzést kapott. A vérrög eltávolítása közben komplikáció merült fel a műtét során, ennek következtében a jobb keze szinte teljesen lebénult, jobb lába is nehezen mozog, de képes az önálló közlekedésre, autót is vezet. Személyisége is változott a műtét után. Bár mindig is ingerlékeny, szarkasztikus és autoriter ember volt, ez tovább fokozódott, és mostmár „nem nagyon lehet meg-maradni mellette”. Dühkitörései rendszeresek, ilyenkor ordít, asztalt borogat, falat bokszol. Bálint tanárait is rendszeresen fenyegette.

A terápia első szakasza

Bálint hidegen üdvözölt, a jelen lévő állatok nem érdekelték. Tekintete rögtön az asztalon lévő lap-topra szegeződött. Kérdés nélkül leült elé és nyomkodni kezdte.

T: Van egy nagyon nehéz játék rajta, ha érdekel. De az inkább nagyobbaknak van. B: Gondolom milyen izgalmas… (unottan)T: Nekem kicsit már unalmas is. Elég jó vagyok benne, eddig senki nem tudott legyőzni. B: Tuti béna vagy benne. Milyen játék?T: Motorversenyzős. B: Nézzük meg!

Ezt követően az első néhány alkalom azzal telt, hogy játszottunk. Írtuk az időt és a pontokat, és egymás ellen játszottunk. Kudarctűrése rendkívül gyenge volt, a vereség gondolatára is súlyos dühkitöréseket produkált, ezért többnyire hagytam nyerni. A győzelmeit teátrális ünneplés követte, melyet mindig kikövetelt magának.

Az egyik alkalommal egy versenyfelhívással fogadtam. Gyermekügyességi kutyás versenyt hirdet-tek, mely egy országos verseny volt az ő korosztályának. Korábban minimális érdeklődést mutatott csak a kutya iránt, de a győzelem reménye belelkesítette, így belevágtunk a felkészülésbe, melyre 3 hónapunk volt. Ez idő alatt megtanulta a kutyás akadályverseny alapjait jól képzett és türelmes terápiás kutyám segítségével, kapcsolatunk pedig sokat javult közben: egyre többet viccelődött, mesélt, és többször kért „buksisimit” ő is, miután a kutyámnak adtam.

A felkészülés során az alábbi területeken fejlődött: kudarctűrése jelentősen javult, már nem kapott dühkitörést minden hiba után. A kutyával türelmesebb lett, elkezdte figyelembe venni, hogy a ku-tyának is lehetnek érzései, vágyai, szükségletei. Mivel kezdetben sokszor durván beszélt Zsebivel, vagy egyáltalán nem dicsérte meg, Zsebi többször megsértődött és elvonult a sarokba. Ekkor Bálint hiába dühöngött, a kutya nem jött vissza, amíg ki nem engesztelte, meg nem szeretgette. Ha fel akart készülni a versenyre, meg kellett tanulnia kedvesebben viselkedni a kutyával. Nehezére esett az összpontosítás is. Nem volt kedve mindig gyakorolni, de a versenyen jól akart szerepelni, ezért kitartott. Később, egy-egy egyéb feladatot is kértem tőle gyakorlás előtt / után (pl. rajz KIP, céltalan sarazás, szimbiotikus játékok a kutyával). Az egész napos versenyre már úgy érkezett meg, hogy Zsebit tartotta egyetlen barátjának.

A versenyen hibátlan pályát mentek végül, de csak 2. helyezést értek el. Bálint remekül fogadta a hírt. Pár pillanatra elszomorodott, de aztán örült a sikernek. Az itt nyert érmét mindenhova magával viszi azóta is, és ha új emberrel ismerkedik meg, a bemutatkozásának mindig része Zsebi és az érem is. Zsebivel egyébként a mai napig szoros a barátságuk.

A terápia második szakasza

Az iskolaváltás nem sikerült jól innen is mennie kellett, de más intézmény már nem fogadta, így en-nek a szakasznak a kezdetén magántanulóvá vált.

Az ebből az időből származó rajzaiból és játékaiból néhányat kiemelek, melyek jól tükrözik az akkori állapotát.

A fészek (2017.03.17.)

„A fészekben morgós, szomorú tojások vannak, mert összeszidták őket. Az anyuka a főtojás, ő el-menős állapotban van, ami azt jelenti, hogy bármikor elmehet. A fészek is szomorú, mert őt is leszidták. A fészeknek 2 lába és szárnya is van, valamint füle is van. Ez inkább egy pocokfészek. Az apukatojás ezüstből van, és aranyból a szervei, ő egy pocoktojás. Ez a fészek a Szaharában van, de nincs sehol sem, csak repül itt a semmiben. Csirkék hullanak fentről a fészekbe, ha éhesek, ezeket eszik meg. Nagyon nagy biztonságban vannak itt, mert én rajzoltam, és az én rajzaimon min-denki biztonságban van. A tojások jól érzik magukat ebben a fészekben. Na jó, igazából rosszul érzik magukat, mert az anya mindig leszidja őket. Csak az segítene rajtuk, ha az anyát elvennék, vagy valaki megmondaná az anyának, hogy viselkedjen jobban a gyerekeivel. Az apa viszont mindig boldog, de azért ő is lehetne kedvesebb. A fészket rakjuk át New Yorkba, ott jobb lenne neki, mert ott sok ember van, csak lenne valaki, aki ellátja őket élelemmel. New Yorkban az épületek bronzból vannak, a nap meg aranyból, ott mostmár jól vannak a tojások.”Következő meghatározó meséje egy szabad homokozásból kerekedett ki, ez már júliusi munkája. A sárba beletette kedvenc autóit, és közös játékra invitált.

„A Föld szíve”

A mese röviden összefoglalva arról szólt, hogy egy gonosz autó ellopta a Föld szívét, így a Föld 1 héten belül felrobban, mert szív nélkül nem élhet. Biztatásomra megoldáson kezdett gondolkodni, végül arra jutott, hogy indítsunk egy expedíciót a Föld szívének megmentéséért. A konkrét megoldási javaslattal végül ő maga áll elő: „Megvan! El kell jutni a Föld Szívéhez. A maradványai-hoz. Homokkal van betemetve. A Szívet már nem lehet megmenteni sehogyan sem. De még kaphat egy új Szívet. A régi Szív körüli homokot össze kell gyűjteni. De nagyon nehéz ám lejutni a Szívhez, mert mélyre temették. De ha mégis sikerülne, akkor még össze kell gyűjteni a körülötte lévő homokot és azt meg kell gyújtani. A homok üveggé fog változni. És ebből az üvegből kell egy új Szívet formázni a Földnek. Ez a Szív életre kel, és megmenekül a világ.”

Az expedíciót a Transzformersz vezette őt is ki kellett szabadítani, mert a föld alá temetve feküdt. A főhősről az alábbi információt kaptam: „Azért kellett eltemetni, mert gonosszá vált. Pedig nem született gonosznak, csak a szülei voltak gonoszak, így ő is azzá vált. De most, hogy a szülei meghaltak, újra jó lehet, amilyen mindig is lenni akart. Úgyhogy mostmár ki lehet őt szabadítani a föld alól.”

A történet során a hősök rengeteg viszontagságot álltak ki, többször vált olyan kilátástalanná a helyzet, hogy a feladás tűnt az egyetlen ésszerű választásnak. Erősen igénybe vett engem is a játék során, gyakran kifejezetten provokált, tőlem várta, hogy mentsem meg, mert ő már „kifogyott az ötletekből”. Végül sikerült mozgósítani a tartalékait, és közösen megmenteni a Föld Szívét, és ezzel együtt a Födet is.

Bálint ebben a szakaszban részt vett egy általam vezetett cirkuszterápiás csoporton is, ahol hozzá hasonló nehézségekkel küzdő gyerekekkel volt együtt. A csoport során többször is nagyfokú kon-trollvesztést, dührohamot élt át, ilyenkor mindig elkülönítettem és ott maradtam vele, amíg rendezni tudta a viselkedését. Az egyik ilyen, látszólag ok nélküli dühkitörés során az alábbi párbeszéd za-jlott:

T: Milyen szomorú, milyen elkeseredett lehetsz, hogy ennyire kell ordítanod és tombolnod, hogy valahogy el tudd viselni. Mennyire nagyon fájhat Neked valami!

B: (meglepődik, kizökken): Igen, nagyon fáj!

T: Azt is tudod, mi fáj ennyire?

B: Apa. Apa fáj ennyire (lekuporodik mellém a földre, majd sírni és panaszkodni kezd).

A 2. terápiás szakasz végére újra járhatott iskolába. Ekkora dühkitörései jelentősen megritkultak, kontrollvesztett állapotba többet nem esett. Apjától távolabb került érzelmileg, kapcsolatuk felszíne-sebbé vált, de így már képesek voltak olyan közös programokat csinálni, melyek valóban közös élményt jelentettek. Anyukája is közelebb engedte őt magához, mivel már iskolába járt, jól tanult, otthon sem voltak vele jelentős problémák. Összességében már kiegyensúlyozottabb, boldogabb gy-ereknek tűnt.

A terápia 3. szakasza

A 3. szakasz során egy vele egyidős, nagyon hasonló problémákkal küzdő lánybarátjával együtt jár-tak hozzám. Ők korábban osztálytársak is voltak, azóta is legjobb barátok. A foglalkozások 1,5 órásak voltak, és már kimondtuk, hogy közelegek a lezárás. Ennek a szakasznak az volt a célja, hogy Bálint még kiegyensúlyozottabbá váljon, és barátjával képesek legyen szükség esetén

egymásra támaszkodni a nehéz időszakokban. A szociális készségek további fejlesztése is fontos szempont volt.

A közös foglalkozások során Bálint elképesztő fejlődést mutatott. Képes volt kompromisszumokra, és képes volt arra is, hogy időnként háttérbe szorítsa saját vágyait, hogy kedvezhessen barátjának. A foglalkozások gördülékenyek voltak, jó hangulatban teltek, mindkettőjük viselkedése rendezett és könnyen irányítható volt.

Az egyik foglalkozáson született meg spontán rajzként az alábbi ház:

A házról azt mondta el, hogy bár olyan területen helyezkedik el, ahol rendszeresen vannak hur-rikánok, tornádók, a ház maga biztonságos. Acélhuzalokkal van a földhöz rögzítve, amik megtartják őt a viharokban.

Az utolsóalkotása egy minikert volt, melynek témáját saját maga választhatta meg:

A minikert fő témája a fészek volt. „A fészekben 2 tojás van, ragadozómadarak tojásai. A földön van, de biztonságban, mert a fészek egy szigeten helyezkedik el. A fészek körül kék homok van, ez a tenger, azon van a zöld homok, ez a sziget, és ezen van a fészek. A fészek puha és kényelmes. 2 üveggolyó is van mellette, ezek sziklák. Van itt egy fa is, azon ül egy kiscica.”

Eredmények:

Bálint a 1,5 év leforgása alatt összességében képessé vált arra, hogy viselkedését rendezze. Magán-tanulóból ismét iskolás lehet, és bár nem zökkenőmentes az iskolai élet, alapvetően szívesen jár, beilleszkedett, és bent tartható a közösségben. Gyógyszert jelenleg nem kell szednie.

 

Felhasznált irodalom:

Bruce D. Perry – Maia Szalavitz :A ketrecbe zárt fiú

Kim John Payne : Egyszerűbb gyermekkor

…. Petzold : A gyermekpszichoterápia tankönyve

Dr Máté Gábor : Szétszórt elmék

Joachim Bauer : Testünk nem felejt

Andre Powell : Autizmus. A harag megélése

H. Leuner : A Katathym Immaginativ Pszichoterápia alapjai –

The manifestation of specific forms of Complex Integrative Child Therapy in the light of case studies

Szamosi, Éva: clinical - and child psychologist, psychotherapist, complex integrative instructor therapist, supervisor. ART-COM Psychotherapeutic office: 1117 Budapest, Október huszinharmadika utca 5.

Pieke - Bánszky, Noémi: special education teacher, canine-assisted therapist, complex integrative

child consultant. Zsebi Baba Fejlesztőpont, Csévharaszt

After a brief presentation of Complex Integrative Child Therapy, the authors describe two cases in which the therapy was done with specific methods.

A new mother, who suffers from severe postpartum depression and is threatened by suicide, is accompanied by the therapist for 2 weeks. The therapist uses the components of Integrative Child Therapy, which she explains in detail. During the two weeks, she fills the mother’s baby-self (child-self) and creates a relationship between mother and child.

In the other case, we can follow the treatment of a 9-year old boy with Asperger syndrome and ADHD (Attention deficit hyperactivity disorder), which treatment has already been going on for 1 year. Complete disintegration, uncontrolled behavior, tantrums, suicidal thoughts and an inability to interact represent the beginning of the therapy. The intention of the first stage of the therapy is to supplement. Therefore, the stage consists of animal-assisted therapy, aimless playing in the sand

and the mud, and the imitation of symbiosis.

The personality is built in the second stage, alongside the appearance of structured elements that focus on the development of social skills, such as drawingKIP (Katathym-imaginative Psychotherapy) and WorldPlay. The aim of the current, third stage, is the strengthening of the evolved and organized personality as well as the preparation for the release.

Key words: complex integrative child therapy by adults – postpartum depression – filling of babyself– ADHD – animal-assisted therapy