Felhasznált irodalom
Felhasznált irodalom
Kommunális gépek I.
Dr. Nagy Béla, Béla
Kommunális gépek I.
Dr. Nagy Béla, Béla
Publication date 2011
Szerzői jog © 2011 Szent István Egyetem
Copyright 2011, Szent István Egyetem. Minden jog fenntartva,
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Tartalom
1. A hulladékgazdálkodás általános feltételrendszere 0
1. 1.1. Hulladékgazdálkodás az Európai Unióban 0
2. 1.2. Hulladékgazdálkodási stratégia, hulladékgazdálkodás
általános szabályai 0
2. A hulladékkezelés technológiai rendszere 0
3. A hulladékgyűjtés eszközei 0
1. 3.1. Az elsődleges gyűjtőedényzet 0
2. 3.2. Középtartályok 0
3. 3.3. Új fejlesztésű edényzet 0
4. 3.4. Tároló helyiség 0
4. Települési szilárd hulladékok szállítása 0
5. Szállítójárművek és berendezések 0
6. Hulladékkezelés gépei 0
7. Komposztálás gépei, eszközei 0
1. 7.1. Komposztálás gépei 0
2. 7.2. Komposztálási technológiát kisegítő gépek 0
8. Hulladéklerakók technológiái, gépi eszközei 0
1. 8.1. Hulladéklerakók típusai 0
2. 8.2. A hulladéklerakó tervezése, létesítése, a
hulladéklerakás általános szabályai 0
3. 8.3. A hulladéklerakó fontosabb kiegészítő építményei 0
4. 8.4.Települési és veszélyes hulladéklerakók gépi eszközei
0
5. 8.5. Nukleáris (radioaktív) hulladéklerakó 0
Kérdések a tananyag elsajátítása során 0
Felhasznált irodalom 0
Kommunális gépek I.
Kommunális gépek I.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. fejezet - A hulladékgazdálkodás általános
feltételrendszere
Hulladékgazdálkodásnak a hulladékkal összefüggő tevékenységek
rendszerét nevezzük, amelybe beleértendő a hulladék keletkezésének
megelőzése, mennyiségének és veszélyességének csökkentése,
kezelése, ezek tervezése és ellenőrzése, a kezelő berendezések és
létesítmények üzemeltetése, bezárása, utógondozása, a működés
felhagyását követő vizsgálatok, valamint az ezekhez kapcsolódó
szaktanácsadás és oktatás..
1. 1.1. Hulladékgazdálkodás az Európai Unióban
A Hulladékgazdálkodási Stratégia
A hulladékgazdálkodás a környezetvédelem területén sajátos
helyet foglal. A hulladék ugyanis a környezetszennyezés egyik
lehetséges forrása lehet, illetve másodlagos nyersanyagként is
szolgál, így a hulladékprobléma megoldása gazdaságpolitikai cél is.
Az elmúlt évtizedekben kialakult gazdasági fejlődés következtében a
termelés és így a fogyasztás is egyre növekedett. Ennek
következtében az Európai Unió tagországaiban egyre csak nőtt a
hulladéktermelés. A növekvő hulladékmennyiség negatív hatással volt
mind a környezet állapotára, mind a lakosság egészségi állapotára.
A káros folyamatok megállítására a tagországok egységes szabályozás
és összehangolt programok létrehozása mellett döntöttek.
A törekvések eredményeként 1989-ben megfogalmazták a
Hulladékgazdálkodási Stratégia alapelveit, amely az alapelveket és
prioritásokat határozza meg. A hulladékgazdálkodás stratégia
szerinti feladatai a következők:
· a megelőzés,
· az újrafelhasználás és hasznosítás,
· az ártalmatlanítás optimalizálása,
· a hulladékszállítás szabályozása,
· a helyreállítás szükségessége.
A Stratégia szerint a megelőzésnek két lehetősége van: a
technológia, illetve a termékek útján történő megelőzés. Tehát a
környezet terhelésének csökkentése érdekében a következő lépések
szükségesek:
Az úgynevezett „tiszta” technológiák. alkalmazása, vagyis olyan
termékek előállítása szükséges, amelyek nem, vagy a lehető
legkisebb mértékű hulladékmennyiség keletkezését eredményezik.
Csökkenteni kell a csomagolás mennyiségét, illetve az egyszer
használatos csomagolású termékek előállítását. Az elérendő cél a
keletkező hulladékmennyiség csökkentése.
A második elv megköveteli a szelektíven gyűjtött hulladék
bekapcsolását a termelési, szolgáltatási folyamatokba. Az
újrahasznosítás és szelektív hulladékgyűjtés kifejtésére a
későbbiekben kerül sor.
A harmadik alapelv azokra a hulladékokra vonatkozik, melyeket
már nem lehet újrafelhasználni, illetve újrafeldolgozni. Az alapelv
megkívánja a hulladékok ártalmatlanításával járó negatív hatások
optimalizálását. A tevékenység során alkalmazott technológia az
elérhető legjobb lehet, de nagy mértékű költségekkel nem járhat. Az
ártalmatlanítás két lehetséges módja a hulladék lerakása, vagy
égetése.
A tagállamokat arra ösztönzik, hogy azok intézkedéseikkel oldják
meg a hulladék elhelyezésének problémáját, továbbá tiltsák meg a
hulladékok tömeges lerakását és ellenőrizhetetlen elhelyezését. A
tagországok további feladata a megfelelő hulladéklerakó
telephelyhálózat kiépítése. A hulladék szállítása során a
környezeti kockázatok csökkentése és elkerülése a cél. Ez az
alapelv összefoglalta a közösségi és tagállami szinten már
érvényben lévő gyakorlatot, új elemet nem adott hozzá.
A hulladék ártalmatlanítás utáni, tehát a szennyezett területek
helyreállítását irányozza elő az ötödik alapelv. A helyreállítás
esetében nagyon fontos a technológia továbbfejlesztése.
A hatodik környezetvédelmi akcióprogram (2001-2010)
Habár a jogszabály létrehozásával jelentős eredményeket értek el
a hulladékgazdálkodás terén, ennek ellenére az Unió országaiban az
1990-es évek során végbement népességnövekedés, a fogyasztási
szokások megváltozásával és a gazdasági fejlődés eredményeként
egyre több hulladék keletkezett. A problémát felismervén a
tagállamok 2002. júliusában elfogadták a hatodik környezetvédelmi
akcióprogramot (2001-2010).
A környezetvédelmi program címe: „Környezet 2010: A mi jövőnk, a
mi választásunk”.
Az akcióprogram négy fő területet emel ki: küzdelem a
klímaváltozás ellen; természetvédelem és biodiverzitás, a
különleges értékek védelme; környezetegészség; a természeti
erőforrások fenntartható használata és a hulladék kezelése.
Az akcióprogram jelentősége abban is rejlik, hogy annak
megvalósítása már a kibővített Európai Unióban zajlik majd, ugyanis
az újonnan csatlakozott országok nagy lemaradást mutatnak a
környezetvédelem terén. A környezetvédelmi törvények betartása az
új tagállamok egyik legfontosabb feladata, végrehajtásukhoz az
Európai Unió támogatásai vehetők igénybe.
Problémát jelent azonban, hogy a szabályozás a tagországok
joganyagába történő adaptálása igen lassú folyamat. Az Unió
országaiban a keletkezett hulladék mennyisége meghaladja a napi 1
kilogrammot fejenként. A mai társadalmakban a hulladék 80 %-a a
mezőgazdasági, bányászati és ipari szektorokban keletkezik, és a
háztartások adják a hulladék mennyiségének körülbelül 20 %-át.
A hulladékgazdálkodás jogszabályi keretei
A hulladékgazdálkodás szabályozása meglehetősen összetett,
számos irányelvet, határozatot, rendeletet, állásfoglalást
tartalmaz. Az Európai Közösség hulladékokkal kapcsolatos
szabályozói alapvetően négy csoportba sorolhatók:
1. A hulladékokra vonatkozó keretszabályok, ezen belül :
· a hulladékgazdálkodási keretirányelv (75/442/EGK)
· a veszélyes hulladékokról szóló keretirányelv (91/689/EGK)
· szakmapolitikai és stratégiai dokumentumok.
2. Az egyes anyag- és hulladékáramokra vonatkozó speciális
szabályok, ezen belül:
· a titándioxid ipar hulladékai (78/178/EGK) és 89/368/EGK)
· a csomagolás és hulladékai (94/62/EK)
· a hulladék olajok (75/439)
· a PCB-k és PCT-k (96/59/EK)
· az akkumulátorok és elemek (91/86/EGK)
3. A hulladékkezelő eljárásokra és létesítményekre vonatkozó
szabályok, ezen belül:
· a települési hulladék égetése (89/429/EGK és 89/369/EGK)
· a veszélyes hulladék égetése ((94/67/EGK)
· a hulladéklerakók (99/31/EK)
· a szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználása
(86/278/EGK)
4. A hulladékok nemzetközi szállítására vonatkozó szabályok: a
259/93/EGK rendelet és számos módosítása, illetve kiegészítő
végrehajtási szabályai.
A rendszer alapvető kereteit a 75/442/EGK irányelv a
hulladékokról határozza meg, amely mintegy kerettörvényként
funkcionál. Minden hulladékkal kapcsolatos átfogó feladatot, azok
végrehajtásának általános szabályait, az eljárási és
hulladékkezelési normákat meghatározza. A speciális hulladékokkal
kapcsolatos szabályokat (kezelési módokat, betartandó irányszámokat
stb.) további irányelvek tartalmazzák.
Az EU által irányelvnek nevezett szabálygyűjtemény azonban nem
csak iránymutatást jelent az egyes tagországok számára, az azokban
foglaltakat kötelező betartani. A tagország annyiban dönthet, hogy
a saját jogszabály-rendszerén belül hogyan gondoskodik az előírások
bevezetéséről.
A csomagolási hulladékokra vonatkozó szabályozások: A mai
világban mindent becsomagolunk. A csomagolási hulladék ugrásszerű
növekedése súlyos problémát jelent. Éppen ezért a csomagolási
hulladék kezelésének szabályozása az Európai Unió
hulladékgazdálkodási törvényén belül jelentős részt képvisel. 5 -
10 évvel ezelőtt az Unió állampolgárai fejenként évente átlagosan
390 kg háztartási hulladékot termeltek, ez az érték mára elérte a
480 kg-ot.
A csomagolás és a csomagolási hulladék szabályairól szól a
94/62/EK irányelv. Az irányelv célja a káros környezeti hatások
megelőzése és a belső piac zavartalan működésének biztosítása. Az
irányelv alapelvként tartalmazza a csomagolási hulladék
keletkezésének megelőzését, és kiegészítő alapelvként annak
újrahasználatát és újrahasznosítását. Az irányelv kiterjed a
Közösségben forgalomba hozott csomagolásra és csomagolási
hulladékra.
Csomagolóanyagok: Az irányelv követelményeket tartalmaz a
csomagolás összetételére vonatkozóan is. Előírja a csomagolóanyag
tömegének és a felhasznált anyagok mennyiségének a szükséges
minimumra csökkentését, és egyes nehézfémek (ólom, kadmium, higany)
esetében a csomagolásban megengedett mennyiségre határértéket is
megállapítottak.
Újrahasználat, újrahasznosítás: További előírásokat tartalmaz a
csomagolóanyag újrahasználható és hasznosítható jellegére
vonatkozóan. Az előírás szerint a csomagolást úgy kell megtervezni,
hogy az újrahasználható vagy újrahasznosítható legyen,
ártalmatlanítása esetén a lehető legkisebb negatív környezeti kárt
okozza. Az irányelv értelmében a csomagolási hulladék 50-65
tömegszázalékát hasznosítani kell, a csomagolási hulladékban
található csomagoló anyagok újrafeldolgozási arányának 25-45
tömegszázaléknak, illetve valamennyi csomagoló anyag
újrafeldolgozási arányának legalább 15 tömegszázaléknak kell
lennie. A tagállamok feladata a rendszerek kialakítása, amelyek
elvégzik a begyűjtést, válogatást és a hasznosítást.
Jelölés, tájékoztatás: Az irányelv előírja, hogy a gyártóknak a
csomagoláson fel kell tüntetni a csomagolóanyagok tulajdonságait.
Ez fokozza a begyűjtési rendszer hatékonyságát, és tájékoztatásul
szolgál a fogyasztók számára . akik kulcsszerepet játszanak a
csomagolás és a csomagolási hulladék gazdálkodásában . a
visszagyűjtési rendszerről és a csomagolóanyagok jelöléséről.
Magyarország hulladékgazdálkodásának keretfeltételei: Ebben a
fejezetben röviden bemutatásra kerül, hogy Magyarországon milyen
jogszabályok és előírások vannak érvényben a hulladékgazdálkodással
kapcsolatban, különös tekintettel a hulladékgazdálkodási törvényről
és a csomagolási hulladékokra vonatkozó szabályokra.
A magyar Hulladékgazdálkodási törvény: A hulladékgazdálkodási
szabályozásban a hulladékok anyagi minőségük és eredetük alapján a
következő csoportokat különítik el:
· termelési hulladék: ipari és mezőgazdasági
· egészségügyi hulladék
· települési hulladék
· veszélyes hulladék
A hulladékgazdálkodás szabályozása hazánkban meglehetősen
kialakulatlan. Az Országgyűlés által 2000. június 2-án kihirdetett
hulladékgazdálkodási törvény 2001. január 1-én lépett hatályba. A
XLIII. törvény céljai a következők:
7 .1.§ a) az emberi egészség védelme, a természeti és az épített
környezet megóvása, a fenntartható fejlődés biztosítása és a
környezettudatos magatartás kialakítása a hulladékgazdálkodás
eszközeivel;
b) a természeti erőforrásokkal való takarékoskodás, a környezet
hulladék által okozott terhelésének minimalizálása, szennyezésének
elkerülése érdekében a hulladékkeletkezés megelőzése (a
természettől elsajátított anyag minél teljesebb felhasználása,
hosszú élettartamú és újrahasználható termékek kialakítása), a
képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a
keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, a
fogyasztás-termelés körforgásban tartása, a nem hasznosuló, vissza
nem forgatható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása.
A települési szilárd hulladékokra vonatkozó szabályok: A
Hulladékgazdálkodási törvény, a kormányrendeletek és a miniszteri
rendeletek tartalmazzák az egyes hulladékcsoportok és
hulladékáramok fogalmát. A települési szilárd hulladék fogalmának
megismerését kiemelten fontosnak tekinthetjük. A következő fogalmat
a 213/2001. (XI. 14.) Kormányrendelet tartalmazza:
8.3.§ c) települési hulladék: a háztartásokból származó szilárd
vagy folyékony hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló
jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék..
Csomagolási hulladék: A csomagolásról és a csomagolási hulladék
kezelésének szabályait tartalmazza a 94/2002. (V.5.)
Kormányrendelet. A csomagolási hulladék fogalma alatt minden,
hulladéknak minősülő csomagolást értünk. A csomagolás lehet:
· A fogyasztói (elsődleges) csomagolás a vásárláskor képez
értékesítési egységet a fogyasztó vagy a felhasználó számára. Ebbe
a kategóriába tartoznak a gyorséttermek által használt egyszer
használatos edények és evőeszközök.
· A gyűjtő (másodlagos) csomagolás a vásárlás helyén
meghatározott érékesítési egységet foglal össze.
· A szállítási (harmadlagos) csomagolás a fogyasztói vagy
gyűjtőcsomagolás kezelését és szállítását, illetve e tevékenységek
közben történő károsodás elkerülését segítő csomagolás.
A Hulladékgazdálkodási törvény tartalmaz átmeneti
rendelkezéseket is. Az uniós előírásoknak megfelelően 2005. július
1-ig el kellett érni, hogy a hulladékká vált csomagolóanyagok
legalább 50 százalékát hasznosítsák, ezen belül minimum 25
százalékát anyagában úgy hasznosítsák, hogy minimálisan a 15
százalékos mennyiséget minden anyagfajtánál el kellett érni.
Az irányelvet módosító jogszabályt 2004. februárjában fogadták
el. A 2004/12/EK jogszabály értelmében a hasznosításban kötelezően
elérendő arányt 25 százalékról 55 százalékra emeli. Anyagfajták
szerint a következő minimumokat írták elő: üveg és papír esetében
60 százalékot, fémeknél 50 százalékot, fánál 15 százalékot, a
műanyag csomagolási hulladékoknál 22,5 százalékot. Magyarország
haladékot kapott 2012-ig ezen arányok elérésére.
A csomagolási hulladékokra vonatkozó szabályozást egészíti ki a
betétdíj és a termékdíj rendszere.
Betéti díj: A betétdíj a termékek visszavitelére ösztönző
módszer, amely az újrahasznosítást segíti elő. A rendszer lényege a
betétdíj felszámolása, fizetése, visszatérítése, a termék
visszavételi, gyűjtési kötelezettsége, annak nyilvántartása és
ellenőrzése. A kialakulóban lévő rendszer lehet önkéntes, illetve
egyes termékekre kötelező jellegű.
Termékdíj rendszer: A termékdíjakról az 1995. évi LVI. sz.
törvény határoz. A termékdíj bevezetésével forrást teremtettek a
csomagolási hulladékok begyűjtésére és újrahasznosítására. A
törvény értelmében a termékdíj megfizetése gyártók és forgalmazók
kötelezettsége, akik a „szennyező fizet” elv alapján kötelesek ezt
teljesíteni. A gyártók és forgalmazók végezhetik önállóan a
hasznosítást, vagy koordináló szervezet létrehozásával. Ha a
kötelezett (forgalmazó, gyártó vagy koordináló szervezet)
visszagyűjti, visszavásárolja, újrahasználja, újra feldolgozza a
csomagolóeszközét, mentességet szerezhet a termékdíj fizetése alól,
ha a törvényben előírt hasznosítási arányt teljesíti.
A koordináló szervezetek által kezelt hulladék nagy része az
iparból és kereskedelmi központokból származik, viszont a lakossági
hulladékgyűjtés is a fejlődés útjára lépett. A lakossági
hulladékgyűjtés rendkívül fontos szerepet játszik a helyi
önkormányzatokkal való együttműködés.
Az ÖKO-Pannon Csomagolási Hulladékok Kezelését Koordináló
Szervezet Kht. rendszerében ma már 24 magyar régió és város több
mint 2 millió lakosa gyűjtheti szelektíven a háztartásokban
keletkezett csomagolási hulladékot, a városokban elhelyezett közel
2000 gyűjtősziget létrehozásának köszönhetően. Jelentősen nőtt a
lakosság által szelektíven gyűjtött hulladék aránya is: 2003-ban a
Kht. által begyűjtött hulladék 3 százaléka származott a
lakosságtól, 2004-ben 23 százalék fölötti az arány. Az uniós
előírásoknak megfelelően 2005-ben el kellett érni az 50 százalékos
arányt.
A termékdíj rendszer módosítása: A termékdíj rendszer
módosításáról szóló jogszabály az egyre növekvő kommunális műanyag
hulladék csökkentését célozza meg. A 2005. január 1-én életbe lépő
termékdíj törvény módosítása kapcsán növelni kívánták a többutas,
visszaváltható palackok arányát. A kibocsátóknak növelniük kellett
termelésükön belül a visszaváltható termék-hányadot. Az
italcsomagolások és bevásárlószatyrok termékdíját nem a csomagolás
tömege, hanem darabszám alapján kell fizetni.
Licencdíj, vagyis a Zöld Pont és Pro Europe14: Németországban,
1990-ben 95 nagyvállalat részvételével létrehozták a Duales System
Deutschland GmbH magánkézben lévő céget, azzal a céllal, hogy
megszervezze a hulladékok gyűjtését és azok újrahasznosítását. A
.Zöld Pont. rendszer bevezetésével a csomagolóanyagokat egy
jelzéssel látják el, amely igazolja, hogy csomagolóanyag gyártója
megfizette terméke után az összegyűjtéshez szükséges díjat és
tájékoztatja a fogyasztókat, hogy az általa megvásárolt termék
újrahasznosításra kerül.
1995-ben jött létre a PRO EUROPE (Packaging Recovery
Organisation Europe) európai szervezet, amelyre a DSD vállalat
átruházta a Zöld Pont védjegy használatának odaítélési jogát. Így a
Zöld Pont rendszer nemzetközivé vált. A szervezet Ausztria, Belgium
és Franciaország szervezeteinek csatlakozásával 1996-ban kezdte meg
a működését. A PRO EUROPE tagjai jelenleg mintegy 20 európai
országban és Kanadában működnek.
2001. májusától Magyarország első csomagolás újrahasznosítást
koordináló szervezete, az ÖKO-Pannon Csomagolási Hulladékok
Kezelését Koordináló Szervezet Kht. adhat engedélyt a Zöld Pont
jelzés használatára. A Zöld Pont védjegy használói (csomagolóanyag
gyártók, töltők, kereskedelmi vállalatok) elfogadják, hogy a
védjeggyel ellátott termék és csomagolások után meghatározott
licencdíjat fizetnek országukban működő újrahasznosítást koordináló
szervezetnek. A védjegy egy garancia arra, hogy a jelzéssel
megkülönböztetett termék csomagolását szelektíven gyűjtik,
válogatják és újrahasznosítják, vagyis megfelel az Európai Unió
erre vonatkozó irányelvi előírásainak.
2. 1.2. Hulladékgazdálkodási stratégia, hulladékgazdálkodás
általános szabályai
A hulladék képződésének megakadályozása – Reduce
· tisztább technológiák, anyagveszteségek csökkentése, energia
felhasználás csökkentése
· korszerű technológiák, anyagféleségek, szerelhetőség
(szétszerelhetőség), újra hasznosítható anyagok alkalmazása
· kevésbé veszélyes hulladék keletkezését eredményező
technológia módosítás
Új létesítmények esetében döntő a feldolgozási technológia
kiválasztása. Itt különösen fennáll a veszélye ún.
„környezetszennyezés importjának”, azaz a más országból már
kitiltott feldolgozási eljárásokat kívánják nálunk – néha jelentős
gazdasági eredményekkel – bevezetni.
Ezért új létesítmények esetében különös figyelmet érdemel – és
erre számos nyugati példa található – az ún. hulladékmentes vagy
hulladék-szegény technológiák alkalmazása. A hulladékmentes
technológiáknak kis víz-és levegőigényűnek kell lennie. A vele
szemben támasztott másik követelmény a zárt ciklus szerint való
tervezése, vagyis úgy, hogy a termelés folyamán semmiféle szennyező
hulladék ne keletkezzen, se folyékony se gáz se szilárd
halmazállapotú. Ez a módszer már nálunk is kezd elterjedni, és
nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is, ahol ma már
ugyancsak nagy mennyiségű melléktermék, hulladék hasznosítható zárt
folyamatban.
A hulladékmentes technológia bevezetése kétféle helyzetet
alakíthat ki az üzemben:
· az eljárás nem kifizetődő, de a hulladékmentes technológia
bevezetése a hagyományos tisztítási eljárásokhoz. viszonyítva
kedvező,
· az üzem számára a technológia gazdaságos.
Általában, ha az üzemelési és beruházási költségek meg is
haladják a hagyományos eljárásét, a hagyományos eljárás és a
tisztítási eljárás együttes költségeinél kisebbek. A hulladékmentes
technológiák versenyképessége az alapanyagok és az energia árának
fokozatos növekedése miatt a jövőben minden bizonnyal tovább javul.
Az ilyen technológiának a bevezetésekor nemcsak a rövid távú
érdekeket kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy
· milyen szerepet játszanak a technológiák, hogyan illeszkednek
a hosszú távú országos stratégiába :környezetvédelmi célokra
fordítandó kiadások csökkentésében,
· hogyan segítik elő az egyéb kiadások mérséklését és ugyanakkor
az ellátás biztonságának növelését az energia megtakarítás,
valamint a nyersanyagokkal való jobb gazdálkodás eredményeként,
· milyen mértékben mozdítják elő az exportot.
A termékek tervezésekor és gyártásakor tudatosan kell törekedni
a kiinduló alapanyagok adta fizikai, mechanikai, kémiai
tulajdonságok maximális kihasználására, ezen keresztül a termékek
élettartamának növelésére. A divat igényeinek kielégítése helyett
tartós, megbízható termékeket kell gyártani. A látványos, csak a
termékek előállítási anyag felhasználásának és költségeinek
csökkentésére irányuló fejlesztés helyett a termékek egész
élettartamára vonatkozó-a karbantartási anyag hányadokat is
tekintetbe vevő – fejlesztéseket kell előtérbe helyezni.
Az elmúlt évek tapasztalata is azt igazolják, hogy ma már
nemcsak teoretikusan foglalkoznak a hulladékmentes technológiákkal,
hanem ezek a gyakorlatban is kezdtek elterjedni, amit néhány
példával szeretnénk szemléltetni:
· kénsav előállítása pirit helyett elemi kénből (elmarad a
maradék pirit lerakás, a nedves gázok tisztítása,
· hatékonyabb katalizátorok bevezetése (nagyobb lesz az anyag
átalakítás hatásfoka),
· korszerű membrános klóralkáli elektrolízis bevezetése (a
higanyszennyezést kiküszöböli),
· foszfor-gipszgyártás korszerűsítése (a keletkező gipsz
újra-hasznosíthatósági paraméterei lényegesen jobbak).
Újrahasználat – Reuse
A terméknek az eredeti célra történő ismételt felhasználása; a
többször felhasználható, az újratölthető termék csak a forgási
ciklusból történő kilépésekor válik hulladékká.
Hulladékhasznosítás – Recycle
· Anyagában, hulladékkezelési módszerek segítségével történő
hasznosítás:
· újrafeldolgozás (hulladék anyagának a termelésben,
szolgáltatásban történő ismételt felhasználásával)
· visszanyerés (a hulladék valamely újra feldolgozható
összetevőjének leválasztásával és alapanyaggá alakításával)
· Energetikai hasznosítás a hulladék energiatartalmának
kinyerésével (égetés hőhasznosítással).
· Komposztálás, szerves hulladékok hasznosítása
Ártalmatlanítás
· égetés (ekkor nincs energetikai hasznosítás)
· lerakás (szabványnak megfelelő lerakókba)
Települési szilárd hulladék gyűjtés feltételei, módjai és
arányai: (keletkező hulladék eredetének, kezelésének és
mennyiségének közelítő számítása)
Begyűjtött hulladék eredete a jelenlegi adatok szerint a
következő:
· háztartásokból 60%
· ipar, szolgáltatás 40%
Alkalmazható gyűjtési módok:
háztartások:
· Magasházas lakótelep
· kihelyezett konténer
· gyűjtősziget
· hulladékudvar
· családi ház, sorház beépítés
· szelektív tartály
· zsák
· gyűjtő kocsi
A begyűjthető csomagolóanyag-hulladék mennyiségének közelítő
számítása:
Begyűjthető mennyiség: q (250 -450 kg/fő/év) 300 kg/fő/év
Lakosság száma: N 100 000 fő Hulladékforrás ill. ezek aránya:
Mháztartási(40 – 70 %) 60 % Mipari (60 - 30 %) 40%
Csomagoló anyag tartalom a hulladékban: Cháztartási (30 – 40 %)
35% Cipari (70 – 90 %) 80%
Begyűjtés hatásfoka: ηháztartási (30 – 70 %) 50% ηipari (70 – 90
%) 80% A begyűjthető mennyiség:
B=qN(MhChήh + MiCiήi) = 0,3*100 000(6,6*0,35*0,5 + 0,4*0,8*,.8)
= 10 830 t/év
A hulladékkal kapcsolatos, s egyre gyakrabban megjelenő
problémák öt csoportba rendezhetők:
· Környezet-egészségügyi problémák, amikor a hulladék például
járványok kiindulópontjává válik;
· környezeti problémák, amikor a hulladék nem megfelelő
elhelyezése szennyezésekhez vezet;
· mennyiségi problémák, melyen azt értjük, hogy a
rendelkezésünkre álló technológiákkal egyre kevésbé vagyunk képesek
követni a hulladékok növekvő mennyiségét;
· gazdasági problémák, amikor a hulladék okozta
környezetszennyezés felszámolása, vagy éppen a szennyezést kizáró
hulladékkezelési technológia megvalósítása jelentős költségeket
okoz;
· társadalmi problémák, amikor a hulladékkal kapcsolatos
valamely esemény, jelenség a társadalom egyes csoportjainak
elégedetlenségét, nemtetszését váltja ki.
A problémák általános okaiként a következőket sorolhatjuk
fel:
· A népességnövekedés: Időszámításunk kezdetekor 250 millió főre
becsülik a Föld lakóinak számát. S a magyar államalapításkor is
csak mintegy 310 milliónyian laktuk a Földet. 1900-ban 1,65
milliárd, 1950-ben 2,5 milliárd fő volt a bolygónk lakossága. A
népességnövekedés XX: századi hihetetlen felgyorsulásának
eredményeképp 2000-re értük el a 6 milliárdos értéket. 2006 elején
6,5 milliárd ember népesíti be a Földet. Nyilvánvaló az összefüggés
a népességnövekedés és a hulladékos problémák erősödése között. A
populáció nagyságával együtt nő (változatlan termelési-fogyasztási
technológiát feltételezve) a termékek iránti igény, amely növeli a
természeti erőforrások kitermelését, az anyag átalakító
tevékenységek intenzitását, s így a képződő hulladékmennyiséget is.
Ha többen vagyunk, többet fogyasztunk, s eközben több hulladékot
állítunk elő.
· Az egy főre eső fogyasztás növekedése: De nemcsak a népesség
bővülése okozhat növekedést a hulladéktermelésben. Az előálló
hulladékok volumene akkor is növekedhet, ha a stabil népességű
társadalom egyes tagjai fogyasztanak többet. A fogyasztás bővülését
pedig a gazdasági növekedés, a materiális életszínvonal emelkedése
és a technológiai újítások teszik lehetővé (1. ábra). Az egy főre
eső fogyasztás növekedése különösen impozáns a jóléti
társadalmakban, ahol az állam legitimációját éppen a fogyasztás
növelése feltételeinek javításával teremtheti, erősítheti meg.
A fogyasztás növekedéséből fakadó hulladékgazdálkodási hatást
talán a legszemléletesebben a csomagolási hulladékok példáján
mutathatjuk be. A fogyasztói társadalom térhódítása, a modern
társadalmakban bekövetkezett életmód-változás egyik következménye
ugyanis a csomagolások mennyiségének dinamikus bővülése. A világ
csomagolóanyag-piaca az utóbbi nyolc évben évi átlag 4%-kal bővült,
értéke 2001-ben mintegy 300 milliárd USD volt.
1. ábra. A bruttó hazai termék (GDP) növekedése az európai
országokban (Forrás: EEA (2005)
Ez a növekedés Magyarországot sem kerülte el, s mivel a nemzeti
jövedelem gyarapodása hazánkban az ipari országok átlagos
növekedésénél nagyobb volt, a csomagolóanyagok felhasználása is az
átlagosnál nagyobb arányban bővült (lásd 2. ára). A hazai
csomagolóanyag-fogyasztás értéke 2002-re megközelítette a 300
milliárd forintot. 2002-ben a hazai csomagolóipar által gyártott
mennyiség (lásd: 1. táblázat) csak papírból, műanyagból és üvegből
elérte az 583 ezer tonnát. 2000 és 2002 között a papír esetében a
bővülés évi 7%-os, műanyagoknál évi 12,5%-os volt (két év
átlagában). Eközben az üveg csomagolások gyártása stagnált, s a fém
csomagolások bővülése is kisebb mértékű volt.
2. ábra. Hazai csomagolóeszköz felhasználás piaci értéke (
Forrás: Kertész (2004))
1.táblázat. Hazai csomagolóeszköz gyártás (Forrás: Kertész
(2004)
A hulladékgazdálkodás általános feltételrendszere
A hulladékgazdálkodás általános feltételrendszere
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
2. fejezet - A hulladékkezelés technológiai rendszere
A hulladékkezelés önállóan is alkalmazható eljárásokból álló,
összehangolt technológiai rendszer, amely magában foglalja a
hulladék gyűjtését, átmeneti tárolását, esetleges előkezelését,
valamint szállítását, továbbá hasznosítását, ártalmatlanítását és
bizonyos ártalmatlanító létesítmények utólagos gondozását. Az egyes
eljárások kapcsolatát szemlélteti a .3. ábra.
A hulladékgyűjtés a hulladék összeszedésére, rövid ideig tartó
tárolására irányul a keletkezés helyén. Célja a további kezelési
műveletekhez, a hulladék környezetet nem szennyező
készletezése.
A megfelelő kezelhetőség érdekében – könnyebb
ártalmatlaníthatóság, hatékonyabb hasznosíthatóság, nagyobb
környezetbiztonság – sokszor elengedhetetlen a hulladék
fajtánkénti, anyagféleségek szerint elkülönített – szelektív –
gyűjtése.
3. ábra. A hulladékkezelési technológiai rendszer
A veszélyes termelési hulladékoknál kötelező a szelektív gyűjtés
és szállítás. A települési hulladékok szelektív gyűjtésére jelenleg
nincs jogszabályi kötelezés, de ez műszaki-technológiai okok miatt
sem szükségszerű.
4. ábra. Szelektív gyűjtési rendszer folyamata. 1. szelektív
gyűjtés; 2. szállítás célgépekkel; 3. utóválogatás és
szállítókonténerek tisztítása; 4. tisztított másodnyersanyagok
szállítása a feldolgozó üzemekhez
A szelektív gyűjtés (4. ábra) alkalmazásának céljai:
· a hasznosítható alkotók feldolgozóiparba történő
visszaforgatása,
· a veszélyes alkotók elkülönített kezelésével a települési
szilárd hulladék által okozott környezetterhelés csökkentése,
· a szelektív gyűjtéssel elért mennyiség-redukció következtében
a szükséges ártalmatlanítási (lerakóhelyi) kapacitások
megtakarítása.
A szelektív gyűjtés kiterjedhet a település egészére, illetve
annak egy-egy jól, a beépítési módok szerint lehatárolható területi
egységére is (ez főként a bevezetési időszakban javasolt, hogy az
érintett lakosság az újfajta gyűjtéshez hozzá tudjon szokni). Az
egyes gyűjtőterületeket már csak szervezési okokból is jól le kell
határolni.
A gyűjtőterületek kijelölését alapvetően:
· a terület jellege, beépítettsége (családiházas-kertes,
zártsorú-többszintes, egyedi magasházas, lakótelepi);
· az ellátandó lakos szám, a keletkező hulladék mennyisége;
· a hulladék térfogatsűrűsége, jellemzői, a szelektíven
gyűjtendő alkotók mennyisége és részaránya;
· a hulladékgyűjtés, -szállítás gyakorisága;
· szállításszervezési és gazdaságossági szempontok határozzák
meg.
A családi házas, kertes beépítésű területeken a gyűjtőedényzet
korlátozás nélkül elhelyezhető. A zártsorú, többszintes beépítésű
területeken – rendszerint településcentrumok – a gyűjtőedényzet
épületen belüli elhelyezése korlátozott, ezért a szelektív gyűjtés
edényzetének egy részét a közterületen kell elhelyezni. Hasonló a
helyzet az egyedi magasházas területeken. A lakótelepeken a
szelektív gyűjtés a zöldterületeken létesített közterületi
gyűjtőszigeteken oldható meg legelőnyösebben.
A szelektív gyűjtés kialakítása során figyelembe veendő
fontosabb szempontok:
· a hulladékkeletkezést helyhez minél közelebbi és lehető
legkényelmesebb elkülönítést biztosító gyűjtőhelyek
kialakítása,
· a megközelítési távolság az érintett lakosok számára a lehető
legkisebb legyen,
· rugalmas, igényekhez alkalmazkodó kialakítás,
· a települési környezetbe harmonikus illesztés, esztétikus
kivitel.
A házon (telken) belüli gyűjtőhelyek lehetnek lépcsőházban,
közös helyiségekben, szeméttárolókban, kapu alatt, illetve a
családi házaknál az udvaron. Fontos a praktikus helykihasználás, az
olcsó és egyszerű műszaki megoldású kialakítás, a jó
hozzáférhetőség és könnyű ürítési megoldás, valamint a könnyű
tisztíthatóság, és ne zavarja a lakóház funkcionális működését.
A gyűjtőszigetek esetében a ráhordási távolság legfeljebb néhány
száz méterre tervezhető. A hulladékgyűjtő udvarokban a hulladékokat
legfeljebb néhány hétig lehet tárolni, célszerű azonban azokat
egy-egy fuvarnyi mennyiség összegyűlését követően azonnal a
felhasználókhoz továbbítani. Az indokolatlanul hosszabb időn át
tárolt hulladékok feleslegesen kötnek le tárolási kapacitást és
helyet, ez gazdasági szempontból nyilvánvalóan kedvezőtlen. Ezért
nagyon lényeges, hogy a potenciális átvevőkkel rendszeres,
hosszútávú szerződésekkel biztosított együttműködés jöjjön
létre.
Egy település számára az elemek kombinációjával kialakítandó
szelektív gyűjtési rendszer megvalósítása sajátos logisztikai
tervezést igényel, amelyet a hulladékgyűjtésben már alkalmazott
számítógépes járatszervezéssel kell összehangolni.
A szelektív gyűjtési rendszer kialakításánál, tervezésénél
irányadó szempont az a külföldi tapasztalat, miszerint még 100%-os
lakossági együttműködés esetén sem lehet a hasznosítható alkotóknál
a teljes mennyiség visszagyűjtésével számolni.
Az eddigi tapasztalatok alapján az optimálisan elérhető
visszagyűjtési arányok:
· papírféleségeknél 60–70%,
· műanyagoknál 30–40%,
· fémeknél 80–90%,
· üvegnél 60–70%,
· textilhulladéknál 60–70%,
· veszélyes alkotóknál 60–70%.
Ennek objektív okai vannak (pl. a papír és műanyag jelentős
hányada ugyan relatíve tiszta és elkülönítetten gyűjthető, de nem
kis része erősen szennyezett). Mindez akkor is igaz, ha a
hasznosítható komponensek a szelektív gyűjtést követően
utóválogatásra kerülnek.
A települési szilárd hulladékok veszélyes komponenseinek
szelektív gyűjtésére a hulladékudvarok és részben a gyűjtőszigetek
hálózata mellett, azt kiegészítve mobil begyűjtési módszer
alkalmazása ajánlható. Ez lényegében egy speciális, zárt, a
különböző veszélyes komponensek elkülönített fogadására alkalmasan
kiképzett felépítménnyel rendelkező jármű meghatározott rendben
történő üzemeltetését jelenti, amely egy vagy több, veszélyes
komponensek gyűjtésére is felszerelt hulladékudvarhoz
kapcsolódik.
A módszer lényege, hogy a mobil átvevőállomással, előre
megszervezett és meghirdetett időben és módon – rendszerint
hétvégeken –, szakképzett személyzet részvételével, célszerűen
negyedéves vagy féléves gyakorisággal gyűjtik össze a veszélyes
alkotókat. A megoldásban hazai tapasztalatok is rendelkezésre
állnak. Ennek a módszernek és a hulladékudvarok hálózatának
kombinációjával a veszélyes komponensek visszagyűjtési hatékonysága
tovább javítható.
Meg kell jegyezni, hogy a veszélyes komponenseket is gyűjtő
hulladékudvarok megvalósításához a környezetvédelmi hatóság
engedélye nem nélkülözhető (102/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet
alapján).
A lakossági gyűjtés mellett külön figyelmet kell fordítani a
termelő üzemek, intézmények települési szilárd hulladékainak
szelektív gyűjtésére már csak azért is, mert ezeknél a
hasznosítható részarány gyakran jelentősen meghaladja a szokásos
kommunális hulladékét. A használatos konténeres gyűjtési formát
megtartva, célszerűen a kétedényes gyűjtés valósítandó meg. Ennek
lényege, hogy a hasznosítható komponenseket vegyesen gyűjtik egy
edényzetben és a nem hasznosítható maradékot külön konténerben. A
nagymennyiségű egyfajta hulladékot termelőknél így az egyféle
hulladékot (pl. papírt) az egyik konténerben, az ártalmatlanítandót
pedig egy másik konténerben gyűjtik. A kisebb hulladéktermelőknél a
kisebb mennyiségű, de többféle hasznosítható hulladékot vegyesen
gyűjtik az egyik konténerben, a maradékot pedig szintén egy másik
konténerben.
Települési szilárd hulladékok gyűjtése, szállítása, hasznosítása
és elhelyezése:
5. ábra. A települési szilárd hulladékok gyűjtésének,
hasznosításának és ártalmatlanításának elvi folyamata
Jellemzői:
· Igazodik a keletkezés üteméhez
· Szervezett
· Környezetkímélő
· Mennyisége: − kb. 5 millió t/év
· kb. 2 m3/év/fő (keletkezett)
· kb. 1,5 m3/év/fő (elszállított)
· térfogatsúlya csökken, ma → 0,2-0,25 t/m3
· Budapesten 2 m3/év/fő → elszállított
· A gyűjtés időtartama alatt ki kell zárni a környezet
szennyezését
· Veszélyes hulladékot fajtánként elkülönítve kell gyűjteni
· A gyűjtésnek és szállításnak összhangban kell lennie
A hulladékok gyűjtése és szállítása egymással szoros
kölcsönhatásban van, egységes rendszert képez. A hulladékok
gyűjtésére – szállítására különböző módszerek alakultak ki, attól
függően, hogy:
· milyenek a hulladék tulajdonságai,
· a keletkezési helyről milyen mennyiséget, milyen gyakran kell
elszállítani, melyek a gyűjtési és szállítási feladat megvalósítása
iránti közegészségügyi és környezetvédelmi követelmények,
· milyen gazdaságossági szempontok merülnek fel.
A hulladékkezelés technológiai folyamatának első fázisa a
hulladéknak a keletkezés üteméhez igazodó, szervezett,
környezetkímélő összegyűjtése és készletezése az elszállításig. A
hulladék gyűjtésének és szállításának összehangolt tárolási és
anyagmozgatási folyamata a hulladékgyűjtési rendszer, amely lehet
együtemű és kétütemű.
Együtemű hulladékgyűjtés
Az együtemű hulladékgyűjtés: a hulladék átrakás nélküli
mozgatása ugyanazzal a szállító célgéppel, a gyűjtésből a
hasznosítást vagy ártalmatlanítást végző létesítményig (6.
ábra).
6. ábra.
Vagyis a keletkezés helyéről a szállítás ugyanazzal a járművel
történik a gyűjtéstől az ártalmatlanítás helyéig. Az együtemű
hulladékgyűjtési rendszer módozatai:
· elhordásos,
· pneumatikus és
· vízöblítéses hulladékgyűjtés.
Az elhordásos hulladékgyűjtés: megfelelően kialakított
eszközökben (tartályok, konténerek, szabványos gyűjtőedények)
gyűjtött hulladéknak a gyűjtés helyéről alkalmas
szállítóeszközökkel, meghatározott technológiai rend szerinti
elszállítása.
Változatai: átürítéses, konténeres, zsákos hulladékgyűjtés.
Az átürítéses módszernek a gyakorlatban két megoldása van: a
félpormentes és a pormentes. Az előbbinél a hulladékot a
gyűjtőedényzetből nem zárt rendszerben ürítik a gyűjtő járműbe,
ezért az ilyen nagy porképződéssel jár.
Az utóbbinál a gyűjtő jármű zárt, speciális felépítményű és az
ehhez kapcsolódó szabványosított gépi beürítő szerkezettel
rendelkezik. Gyűjtéskor a zárt, szabványos gyűjtőedény gépi
emeléssel, zárt terű fedélnyitás közben, környezeti porképződés
nélkül ürül a jármű zárt felépítményébe.
A konténeres módszer gyűjtési munkafázisa során használatos,
fémből vagy műanyagból készült különböző űrméretű edényzet
(konténer) közvetlenül alkalmas a hulladék gyűjtésére, befogadására
– majd azt szállítóeszközre helyezve – annak elszállítására. A
szállítás folyamatában a megtelt konténert a gyűjtő jármű üresre
cseréli (cserekonténeres gyűjtés-szállítás), majd a megtelt
konténert magára emeli és elszállítja. A nyitott konténereket
általában nem veszélyes termelési, a zárt konténereket pedig a
települési hulladék gyűjtésére, szállítására alkalmazzák.
A zsákos módszer a települési szilárd hulladék papír vagy
műanyag zsákokban való gyűjtése, amelyhez a hagyományos, egyszerű
szállítóeszközök is alkalmazhatók.
A kétütemű hulladékgyűjtés
A hulladék mozgatása a keletkezés helyétől a hasznosítást vagy
ártalmatlanítást végző létesítményig, átrakóállomáson való átrakás
(esetleg előkezelés) közbeiktatásával (7. ábra). A kétütemű
hulladékgyűjtés lényegében a szállítási távolságok jelentős
növekedése miatt – regionális rendszerek kiépítése – alakult ki. A
kétütemű szállítást leginkább körzeti, regionális kezelőtelepekhez
kapcsoltan alkalmazzák a teljesítmények fokozása és a költségek
csökkentése érdekében (8. ábra).
A veszélyes hulladékok gyűjtése és szállítása sajátos
gyűjtőeszközöket igényel. Alapkövetelmény a különböző veszélyes
hulladékféleségek elkülönített, szelektív gyűjtése, hogy az anyagok
egymással valamint a gyűjtőedényzet anyagával se lépjenek
reakcióba.
Munkahelyi gyűjtőhely: A veszélyes hulladék termelője a
veszélyes hulladékát a közvetlen keletkezés helyén, munkahelyi
gyűjtőhelyen gyűjtheti a tevékenység zavartalan végzését nem
akadályozó mennyiségben és időtartamra, a környezet szennyezését
kizáró edényzetben.
Üzemi gyűjtőhely: Ha a veszélyes hulladék átadása a kezelő
részére nem közvetlenül a munkahelyi gyűjtőhelyről történik, akkor
a veszélyes hulladék termelője a keletkezett veszélyes hulladékot a
telephelyén kialakított üzemi gyűjtőhelyen köteles gyűjteni. Az
üzemi gyűjtőhelyet a tervezett kezelést figyelembe véve a környezet
szennyezését, illetve károsítását kizáró módon kell kialakítani,
ahol a veszélyes hulladék legfeljebb 1 évig tartható.
7. ábra.
8. ábra. Együtemű és kétütemű szállítási mód közötti választás
elve. 1. átrakóállomás üzemeltetési költsége; 2. együtemű szállítás
üzemeltetési költsége; 3. kétütemű szállítás üzemeltetési költsége;
A). az együtemű szállítás alkalmazása gazdaságosabb B). a kétütemű
szállítás alkalmazása gazdaságosabb
Speciális gyűjtőhely: környezetvédelmi vagy közegészségügyi
érdekből, külön jogszabályok előírásai alapján a lakosságnál
keletkező, egyes speciális veszélyes hulladékok (pl. lejárt
szavatosságú gyógyszerek, kémiai áramforrások) gyűjtésére szolgáló
gyűjtőhely.
Hulladékgyűjtő udvar: a lakosságtól származó, továbbá a
termelőknél kis mennyiségben keletkező veszélyes hulladékok
gyűjtésére szolgáló létesítmény.
Tárolótelep: az üzemi gyűjtőhelyen tovább nem tartható, illetve
alkalmazható technológia hiánya miatt nem hasznosítható vagy nem
ártalmatlanítható veszélyes hulladékok gyűjtésére szolgáló
létesítmény. Az üzemi gyűjtőhelyen a veszélyes hulladék legfeljebb
3 évig tartható.
A veszélyes hulladékok (anyagok) szállítására a gyűjtéssel
kapcsolatosan ismertetett nemzetközi szabályozások (ADR, RID) írnak
elő szigorú követelményeket. A szabályzatok hatálya – az időközi
módosítások értelmében – a veszélyes hulladékok szállítására is
kiterjed. A veszélyes hulladékok szállításához használt járművek-re
vonatkozó biztonsági előírásokat az ADR tartalmazza. Minden
szállítóegységet meghatározott felszerelésekkel kell ellátni,
illetve az ADR által rögzített különleges intézkedésekkel
biztosítani a megkövetelt környezetbiztonságot.
Belföldi szállítás: Kísérőjegy a veszélyes hulladék
szállításához (a továbbiakban: "SZ" kísérőjegy). Ezt a lapot a
veszélyes hulladék termelője tölti ki. Ez a kísérőjegy a kezelőig
dokumentálja a hulladékot. Kísérőjegy begyűjtéssel szállítható
veszélyes hulladékokhoz (a továbbiakban: "K" lap). Ezt a lapot a
begyűjtő tölti ki minden egyes begyűjtés esetében. Begyűjtő járat a
200 kg-nál kisebb mennyiség esetében illetve ún. darabos hulladékok
esetében lehetséges. A veszélyes hulladékok azonosítására a
hulladékjegyzékben felsorolt azonosító számokat kell használni.
Külföldi szállítás: A Baseli egyezmény (1989) magyar szövege a
101/1996 Kormányrendeletben(veszélyes hulladékok országhatárokat
átlépő szállításának ellenőrzése és ártalmatlanítása), amelyet a
240/2005 Kormányrendelet módosított. OECD-n kívüli államokba sem
hasznosításra, sem ártalmatlanításra nem lehet veszélyes hulladékot
szállítani.
A hulladékgazdálkodás létesítményei:
A gyűjtés és az ártalmatlanítás helyére történő szállítás közé
átrakást-kétütemű szállítás- (esetleg előkezelést) iktatnak be.
Nagy szállítási távolságok esetén indokolt, az átrakás helyén
tömörítéssel kell biztosítani a szállítási költségek
csökkentését.
A szelektív gyűjtésre számos módszert dolgoztak ki és
működtetnek, minden esetben a lakosság támogatásával.
Magyarországon az elmúlt években végzett szelektív hulladékgyűjtési
kísérletek azt mutatták, hogy bár az érintett lakosság környezet
iránti érzékenységének fokozódása következtében nőtt a szelektív
gyűjtésben való részvétel készsége és mértéke, azonban a nem kellő
előkészítés, a sokszor szerencsétlenül, vagy éppen rosszul
szervezett gyűjtési akciók eredménye lényegében negatív volt.
A külföldi tapasztalatok sora igazolja, hogy a szelektív
hulladékgyűjtést csak alaposan, gondosan előkészített, jól
szervezett és a lakosság együttműködését megnyerni tudó
szolgáltatási rendszer kialakításával és folyamatos működtetésével
lehet eredményesen megvalósítani. Emellett természetesen bizonyos
externáliák is szükségesek, úgymint a támogató jellegű jogi
szabályozás és a potenciális másodnyersanyagként hasznosítható
alkotókat átvevő feldolgozóipar műszaki felkészültsége és nem
utolsósorban gazdasági érdekeltsége.
A szelektív gyűjtés kialakításánál alapelv, hogy csak ott
célszerű bevezetni, ahol már van hagyományos szervezett
hulladékgyűjtés és rendelkezésre állnak a gyűjtés-szállítás
eszközei. A helyi adottságokhoz illeszkedve célszerű olyan
kombinált megoldásokat alkalmazni a fokozatos bevezetés érdekében,
amely egyaránt tartalmaz:
· hulladékudvarokat,
· gyűjtőszigeteket és
· lakóházakhoz kötött szelektív elhordásos megoldásokat.
A Hulladékgazdálkodási törvény felhatalmazást adott arra, hogy
miniszteri rendelet szintjén szabályozásra kerüljenek a települési
szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények
kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályai. A
felhatalmazás alapján lépett hatályba az 5/2002. (X. 29.). KvVM
rendelet, amely kiterjed a hulladékkezelő létesítmények
létesítésével, kialakításával és üzemeltetésével kapcsolatos
tevékenységekre.
A hulladékkezelő létesítmények a következők:
· a hulladékgyűjtő sziget (gyűjtősziget);
· a hulladékgyűjtő udvar (hulladékudvar);
· az átrakóállomás, valamint
· a válogatómű.
Nem foglalkozik a rendelet a lerakók és égetők esetében
alkalmazandó szabályokkal, mivel ezekre külön szabályozások vannak
hatályban, bár ezek a létesítmények is hulladékkezelésre
szolgálnak. Ugyancsak nem teljed ki a jogszabály a biohulladékok
kezelését végző létesítményekre, mert ezekre szintén külön
szabályozás ( 23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet ) vonatkozik.
A rendelet meghatározza a települési szilárd hulladék kezelésére
szolgáló egyes létesítményekre vonatkozó közös szabályokat, majd
ezt követően kitér az egyes létesítményekre vonatkozó speciális
szabályokra.
A legfontosabb közös szabályok a következők:
A hulladékgyűjtő udvar és a gyűjtősziget a közszolgáltatás
részeként üzemeltethető úgy, hogy közben a maradék hulladékot
egyidejűleg begyűjtik. A maradék hulladék a háztartásokban
keletkező hulladék azon része, amely nem kerül szelektív gyűjtésre,
hiszen a szelektivitást nem lehet olyan mértékben megvalósítani,
hogy maradék ne maradjon. Ezt a maradékot gyűjtik be a
közszolgáltatás részeként az ingatlanoktól, kukában. A hulladékok
jegyzékéről szóló miniszteri rendelet ezt a maradék hulladékot
„kevert hulladék”-nak nevezi és EWC 20 03 01 számon sorolja be a
jegyzékbe.
Fontos előírása a rendeletnek, hogy szabályozza a kezelő
létesítmények létesítésének hatósági engedélyeztetését. Kimondja,
hogy a hulladékgyűjtő udvar, az átrakóállomás és a válogatómű
létesítése (külön jogszabály alapján) telepengedély-köteles
tevékenység, ami azt jelenti, hogy az engedélyező hatóság a jegyző,
aki szakhatóságként a környezetvédelmi hatóságot (a felügyelőséget
is) bevonja az eljárásba. (A hulladékgyűjtő sziget működési
helyszíne nem számít telephelynek, vagyis nem kell beszerezni a
telepengedélyt!) A telepengedély kiadása természetesen egyben azt
is jelenti, hogy a – jogszabályokban meghatározott - vonatkozó
szakmai szabályoknak megfelel a telep kialakítása, mert különben a
környezetvédelmi hatóság nem járul hozzá a telepengedély
kiadásához.
Amennyiben a telephely létesítése érdekében építési
kivitelezésre kerül sor, hogy a technológia folytatható legyen, a
telepengedély megkérése előtt a szükséges építési beruházásokat
(építési eljárás keretében) engedélyeztetni kell. Ebben az
eljárásban az első fokú hatóság a jegyző, szakhatóságként a
környezetvédelmi hatóság közreműködik.
A rendelet egyben azt is előírja, hogy a hulladékgyűjtő udvar,
az átrakóállomás és a válogatómű létesítésének engedélyezése során
rendelkezni kell a létesítmény felhagyása utáni esetleges
kárelhárításáról és környezeti rehabilitációjáról.
A hulladékgyűjtő udvar, az átrakóállomás és a válogatómű
működését üzemeltetési szabályzatban kell rögzítni, amely
tartalmazza különösen:
· az adminisztrációra, ezen belül a szállítás rögzítésére, a
hulladékfajták mennyiségi és minőségi nyilvántartására,
· a hulladékkezelés rendjére,
· a munkavégzés munkavédelmi kérdéseire,
· a tűzvédelmi szabályok betartására,
· a nyitva tartásra vonatkozó előírásokat.
A hulladékgyűjtő udvar, az átrakóállomás és a válogatómű
hulladékforgalmáról nyilvántartást kell vezetni és
adatszolgáltatást kell teljesíteni. A nyilvántartás és az
adatszolgáltatás szabályait külön jogszabály írja elő ( 164/2003.
(X.18. Korm.r .)
Miután a hulladékgyűjtő udvar(ok) és gyűjtősziget(ek) a
közszolgáltatás részeként működő létesítmények, ezért ezek működési
rendjéről az önkormányzatnak, illetőleg az üzemeltetőnek
tájékoztatnia kell (célszerű) a lakosságot.
A tájékoztatásnak legalább a következő információkat kell
tartalmaznia:
· a háztartásokban keletkező hulladékok átlagos mennyisége és
összetétele (mi az adott településen az egy lakos életvitele során
keletkező hulladék „szokásos” mennyisége, ebben mennyi az az arány,
aminek szelektív gyűjtésére a hulladékgyűjtő udvaron és a
szigeteken lehetőség van, mennyi a komposztálható mennyiség
stb.);
· a hulladékgyűjtő udvarban leadható, illetőleg a gyűjtőszigeten
elhelyezhető hulladék fajtái, mennyisége (a gyűjtőszigeteken csak
hasznosítható hulladékok helyezhetők el, a hulladékgyűjtő udvarban
ezen túl a komposztálható és a lakossági veszélyes hulladék is
leadható, természetesen akkor, ha ennek feltételeit
megteremtették);
· a létesítmények igénybevételének feltételei (szállítás,
nyitvatartás, ingyenesség stb.) (a beszállítás lehetőségének
ismertetése, pl. gépkocsival, kerékpárral, gyalogosan; minden
esetben a nyitva tartás igazodjék a lakosság elfoglaltságaihoz, a
leadás pedig minden esetben ingyenes);
· a létesítmények használatának előnyei (a leadott mennyiséggel
csökken a ház elől elszállítandó mennyiség, a hasznosítható
hulladékok szelektálása lehetővé teszi a környezet kisebb mértékű
kizsákmányolását);
· a káros környezeti hatások megelőzésének módjai (a környezetbe
nem kerülhet veszélyes hulladék, kevesebb nyersanyagot kell
kitermelni, kisebb lesz a lerakandó vagy égetendő hulladék
mennyisége, így költsége);
· a hasznosítás lehetőségei, azok várható gazdasági hatásai
(tájékoztatás arról, hogy a begyűjtött hulladék hova kerül, melyik
összetevőből milyen új terméket készítenek).
A hulladékgyűjtő szigetre vonatkozó speciális előírások
A hulladékgyűjtő sziget kialakításakor a következő
követelményeknek kell eleget tenni: szabványos vagy erre a célra
gyártott speciális edényzettel kell ellátni, minimálisan három
hasznosítható hulladék összetevő elkülönített begyűjtését kell
lehetővé tenni. A speciális kialakítás célja az, hogy a
közterületen elhelyezett edények az adott összetevő begyűjtésére a
legalkalmasabb legyenek, ugyanakkor az edény kialakítása ne tegye
lehetővé annak illegális „kirablását”. A kihelyezett edényzet
zárható, bedobó nyílással ellátott legyen. A kialakítását úgy kell
megvalósítani, hogy a gyűjtőedényzet célgéppel történő ürítése
biztosítható legyen.
A gyűjtősziget elhelyezése történhet közterületen,
lakóövezetben, kereskedelmi egységek közelében úgy, hogy alkalmas
legyen a gyalogosan történő megközelítésre. Fontos szempont a
telepítésnél, hogy nagy forgalmú, könnyen megközelíthető legyen,
teremtsen kedvet a használatához (9. ábra).
9. ábra. A Miskolci szelektív gyűjtőszigetek elhelyezkedése és
begyűjtés útvonalterve:
Gyűjtősziget közterület használati engedély birtokában
létesíthető. A közterület használati engedélyt a települési
önkormányzat adja ki, az eljárásba nem vonják be a szakhatóságokat
(hiszen nincsenek építési, illetőleg telepengedélyezési
feladatok).
Gyűjtősziget akkor alakítható ki, ha az ott begyűjtött
hulladékok további kezelésre történő átvétele biztosított (10.
ábra).
10. ábra. Gyűjtősziget
A lakóházak közelében, ill. közterületeken kialakított
gyűjtőhelyek (gyűjtőszigetek) esetében – az előző kritériumok
betartása mellett – fontos a gyűjtőedényzet zárhatóságának
biztosítása, a hulladékalkotók beürítéséhez könnyen hozzáférhető
beürítő lehetőségekkel való ellátása, a közterületi funkciók
zavartalanságának biztosítása, az esztétikus és környezetbe
illeszkedő, de figyelemfelkeltő (színezés, felirat stb.) kivitel,
valamint a gyűjtőjárművek számára a jó megközelíthetőség. A minél
egyszerűbb, gazdaságosabb műszaki megoldásokra kell törekedni (11.
ábra).
11. ábra. Hulladéktároló kialakítás
12. ábra. Szelektív értékesített hasznosítható hulladékok
tömegének változása (Miskolc, 2003-2009)
A gyűjtőszigetek előnyös telepítési helye a lakóövezeteken kívül
a kereskedelmi egységek parkolói. Őrzés nélkül üzemelnek. A
ráhordás minden esetben gyalogos formában történik, az ürítés és
edényzet csere gyűjtő-szállító célgépekkel. A gyűjtőszigeteken
biztosítani kell a papír, a színes és fehér üveg, valamint az
alumínium italos dobozok szelektív gyűjtését, amely kiegészíthető
műanyag és szárazelem, esetleg textilhulladék elkülönített
gyűjtésével. Elhelyezésük jelentős hatással van a szelektív gyűjtés
hatékonyságára (12. ábra).
A gyűjtősziget engedélyezése önkormányzati hatáskör,
szakhatóságok bevonása nem szükséges, védőtávolság nincs.
A gyűjtőeszközök (edényzet) megválasztásánál a mai meglévő
edényzet felhasználásával, annak kiegészítéseként ajánlatos az új
típusú edényzet rendszert kialakítani.
13. ábra. Hátsó billentésű kukamosó
14. ábra. Oldal billentésű kukamosó
A begyűjtött hulladékot a gyűjtősziget üzemeltetőjének a
gyűjtősziget edényzetéből rendszeresen ki kell ürítenie vagy az
edényzetet kell cserélnie, és a begyűjtött hulladékot a további
kezelést végző telephelyre kell szállítani, valamint (a külön
jogszabály előírásai szerint) nyilvántartásba kell venni.
A hulladékgyűjtő sziget edényzetének rendszeres tisztításáról,
karbantartásáról és szükség szerinti gyakorisággal történő
cseréjéről a gyűjtősziget üzemeltetőjének gondoskodnia kell 13 –
14. ábra).
A hulladékgyűjtő udvarra vonatkozó speciális előírások
A hulladékudvarok segítenek a szelektív gyűjtés lakosság általi
elfogadtatásában, szelektív gyűjtéshez történő hozzászoktatásban,
hatékonyságot fokozó erőt jelentve a lakossági együttműködés
biztosításában.
Az udvarokban a lakosság hulladékainak egy részét díjfizetés
nélkül adhatja le, redukálva ezáltal a szemétdíjjal terhelt
hulladék mennyiségét és csökkentve a szemétszállítási díjat, ami a
lakosságnál megtakarítást eredményez. Szélesebb körű funkciókkal
rendelkezik, mint a lakóházaknál, vagy a gyűjtőszigeteken
telepített szelektív gyűjtés, azt komplexebbé, teljesebbé teszi.
Funkciói a következők:
· a lakosság (esetleg intézmények) által behordott hulladékok
átvétele,
· az átadott hulladékok mennyiségi és minőségi adatainak
nyilvántartása,
· a begyűjtött hulladékok rövid idejű szelektív tárolása (az
elszállítás menetrendjétől függően),
· a hulladékok fizikai kezelése (aprítás, tömörítés, bálázás,
válogatás stb.),
· a begyűjtött hulladékok rendszeres elszállításának szervezése
hasznosító vagy ártalmatlanító telephelyekre.
A zöldhulladékok gyűjtésére (nyesedék, fű, lomb) annak
idényjellege és területi koncentráltsága (főleg kertváros) miatt,
lomtalanítási jelleggel külön gyűjtőjáratok szervezése javasolható
az ingatlanok elől, ill. azok közeléből. Erre a gyűjtőszigetek,
hulladékudvarok hálózata valójában nem alkalmas, bár az udvarokon
egy-egy ilyen célkonténer kihelyezése megoldható. A gépkocsi
roncsok gyűjtésére célszerű egyetlen központi helyet kijelölni,
mert innen gazdaságosabb a továbbszállítás.
A hulladékudvarok által begyűjtendő hulladékok mennyiségét a
település települési szilárd hulladékainak elemzése alapján lehet
meghatározni. A gyűjtendő hulladékmennyiségnél figyelembe kell
venni, hogy a vonzáskörzetében lévő lakosságnak – legalábbis az
első 3–5 évben – csak a 20–40%-a veszi igénybe a külföldi
tapasztalatok szerint. A kezdeti időszakot követően rendszerré
váló, megszokott szolgáltatásnál is csupán az érintett lakosság
legfeljebb 60–80%-os részvételével lehet számolni. Ez is csak akkor
igaz, ha:
· jogszabály is erősíti a használatot (pl. önkormányzati
rendelet írja elő a szelektív hulladékgyűjtést),
· a hulladékgyűjtő udvar igénybevétele nem okoz különösebb
kényelmetlenséget a lakosság számára (távolság, helyszín stb.),
· az udvar működéséről, annak használatáról rendszeres és
részletes információkkal rendelkezik a lakosság.
A hulladékgyűjtő udvarok létesítésénél alapvető szempont a
lakosság és a környezet biztonsága, de a költségtakarékosságot is
figyelembe véve, a minimálisan szükséges edényzet egy részét
fedett, zárt területen kell elhelyezni, míg más részük tető alatt
vagy szabad területen tárolható.
A hulladékgyűjtő udvarba beszállított hulladékmennyiséget
befolyásolják:
· a lakosság által elfogadott ráhordási távolság,
elérhetőség,
· a nyilvántartási rend (mennyire igazodik a lakosság
szabadidejéhez),
· a fogadási feltételek megfelelősége (pl. könnyű parkolás).
Ismerve a külföldi tapasztalatokat és tekintettel a hazai
lakosság környezeti tudatosságának relatíve alacsony színvonalára
azzal kell számolni, hogy még a szelektív gyűjtésért valóban tenni
akaró lakosság sem lesz hajlandó túl nagy távolságokat megtenni.
Ezért legfeljebb 1–1,5 km ráhordási távolság vehető figyelembe a
kezdeti időszakban, ami nem zárja ki ennek fokozatos bővülését
(tapasztalatok szerint ez a ráhordási távolság legfeljebb 2–2,5
km-re bővülhet, főként a gépkocsival rendelkező lakosok miatt).
A „külön jogszabály” a veszélyes hulladékkal kapcsolatos
tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.)
Kormányrendelet, amely összefoglalóan a következőket mondja. A
lakosság a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékát saját
járművel – szállítási engedély beszerzése nélkül – szállíthatja a
speciális gyűjtőhelyre, hulladékgyűjtő udvarra vagy jogosult
kezelőhöz. A hulladékgyűjtő udvar üzemeltetője köteles
térítésmentesen fogadni a lakosság háztartásokban keletkező
veszélyes hulladékát. A hulladékgyűjtő udvar üzemeltetője köteles
az összegyűjtött veszélyes hulladékot engedéllyel rendelkező
hulladékkezelőnek átadni. A veszélyes hulladék az átvétel
időpontjától számított 1 éven túl a hulladékgyűjtő udvaron nem
tartható.
Hulladékgyűjtő udvar létesítésénél a hulladékbegyűjtésre
vonatkozó általános szabályokon túl további szempontokat kell
figyelembe venni. Fontos a településszerkezet, ezen belül: a
beépítettség aránya, az ellátandó lakosságszám és népsűrűség, az
udvar közlekedési kapcsolata, illetve infrastrukturális igénye.
Ezek a szempontok a hulladékgyűjtő udvar lakosság általi
igénybevételét befolyásolják, (vagyis az egy udvarral kapcsolatos
igénybevétel mértékét ezek alapján becsülni szükséges az udvar
tervezése, kialakítása során).
A begyűjtendő hulladékok köre olyan módon befolyásoló tényező,
hogy a több összetevő egy udvarban történő gyűjtése a
kihasználtságot növeli, ugyanakkor abban dönteni, hogy mely
összetevők begyűjtésére alakítják ki az udvart, az adott
helyszíntől függ, hiszen több összetevő gyűjtése nagyobb
edénymennyiséget, így nagyobb udvarterületet jelent.
A begyűjtendő hulladékok mennyisége összetevők szerint azért
befolyásoló tényező, mivel az elhelyezendő edényzet méretét és
mennyiségét, illetőleg az ürítési gyakoriságot befolyásolja.
A kötelező közszolgáltatás és a begyűjtési rendszer kapcsolata,
kialakítási feltételei összefüggenek, egymáshoz illeszkedniük kell.
Az udvarba szállított hulladékmennyiség csökkenti a kukába kerülő
mennyiséget, vagyis vagy ritkábban kell a kukákat üríteni, vagy
kisebb kukák kellenek.
A begyűjtött hulladék további kezelésének érdekében történő
műveletek megvalósíthatósága lényeges, hiszen ha nincs a
szelektíven gyűjtött hulladéknak átvevője, akkor az udvar
működésének nincs értelme. Vagyis csak azokat az összetevőket
szabad begyűjteni az udvarban, amelyet átvesznek az üzemeltetőtől,
például hasznosításra.
Fontos a hulladékgyűjtő udvarnak az ártalmatlanító hellyel való
kapcsolata, hiszen a távolabb lévő ártalmatlanító telep (pl. a
regionális lerakó) indokolja azt, hogy a hulladékgyűjtő udvarban
átvegyenek inert hulladékot vagy lomot is, természetesen mennyiségi
korlátokkal.
A hulladékgyűjtő udvar létesítését a gazdaságossági szempontok
befolyásolják, hiszen az udvarban leadott hulladékért díjat nem
lehet felszámolni a lakosság számára, viszont az udvar
létesítésének és működtetésének költségeit fedezni kell valahonnan.
A fedezetet jelentheti
· a lakosság által a hulladékkezelési közszolgáltatásért
fizetett díj, vagy
· a gyártók, forgalmazók által létesített koordináló
szervezetnek a szelektíven gyűjtött hulladékért fizetett díja
(költségtérítése) és
· a szelektív gyűjtés többletköltségéhez történő hozzájárulás
összege, illetőleg
· az önkormányzat más forrásokból fedezett összege,
· vagy az előbbiek kombinációja.
Lényeges kérdés a hulladékgyűjtő udvarok településen belüli
számának meghatározása, (2.táblázat) amelyet a közszolgáltatással
ellátott lakosszám függvényében lehet számolni.
A hazai településnagyságokat és a belterületi népsűrűségeket
figyelembe véve a szükséges hulladékgyűjtő udvarok száma a 2.
táblázat szerint prognosztizálható. A prognózisnál a ráhordási
távolságot 1 km sugarú körrel célszerű figyelembe venni.
A belterületi népsűrűség a településeken élők nagyobb hányadára
alkalmazható, míg a külterületen élők kisebb arányt képviselnek,
kb. 7%-ot.
A településen belül többféle népsűrűségi kategóriát kell képezni
a település szerkezetére, a beépítettségi övezetekre tekintettel,
például a nagyvárosias, kisvárosias lakóterületek, egyéb
lakóterületek esetében (az országos településrendezési és építési
követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet szerinti
kategóriákat figyelembe véve).
A ráhordási távolság az az ésszerűen figyelembe vehető maximum,
amelynél még elvárható, hogy a lakos vállalja az udvar igénybe
vételét. Ennél kisebb távolság a szükséges udvarok számának
többszörösét jelenti (pl. 500 m ráhordási távolság esetén az
udvarok száma kb. 3-szor nagyobb). 1 km-es ráhordási távolság 3,14
km2 gyűjtőterületet jelent és ennek figyelembe vételével az egy
gyűjtőudvar hatóterületén élő lakosok száma – a belterületi
népsűrűségeket figyelembe véve, településenként változóan –
1500-19000 fő között változik.
2. táblázat: A hulladékgyűjtő udvarok és a lakos-szám aránya
A hulladékgyűjtő udvart (vagy hálózatát), kialakításának kezdeti
szakaszában a lakosság még kisebb mértékben veszi igénybe. A
hulladékgyűjtő udvarban elvileg begyűjthető mennyiség a népsűrűség,
a ráhordási terület és az egy lakosra jutó éves hulladékmennyiség
szorzata. Ez a szám a gyakorlatban annak megfelelően változik, hogy
a lakosok közül ténylegesen mennyien veszik igénybe a
hulladékgyűjtő udvart.
A hulladékgyűjtő udvarban gyűjthető hulladékok
A hulladékgyűjtő udvarban a következő hulladékok gyűjthetők
(3.táblázat):
· másodnyersanyagként hasznosítható alkotók (papír, üveg,
műanyag flakonok, fólia, fémhulladékok, alumínium italos dobozok,
vashulladékok, fahulladék, textilhulladék);
· termékdíj törvény hatálya alá tartozó hulladékok (gumiabroncs,
hűtőszekrény);
· darabos hulladékok (háztartási tárgyak és berendezések,
elektronikai hulladékok, gépkocsi roncs);
· lakossági körből származó veszélyes hulladékok (szárazelem,
akkumulátor, gyógyszer, festék-és lakkmaradékok
csomagolóeszközeikkel, sütőzsírok, növényvédőszer maradékok,
fénycső és izzó).
· a lakosságnál keletkező 1 m3-t meg nem haladó építési-bontási
hulladék.
3. táblázat: Az egy hulladékgyűjtő udvarban begyűjthető hulladék
mennyisége és az edényszükséglet hulladék összetevőnként
számolva
Megjegyzések:
1. A hálózat kialakításának kezdeti szakaszára számolva, amikor
a lakosság által még nem teljesen elfogadott (kevesebben veszik
igénybe) a hulladékgyűjtő udvar intézménye.
2. A visszagyűjtés várható mértéke (30-80 %).
3. A táblázat 5900 fő/km2 népsűrűséggel számol (ez az országban
előforduló legnagyobb népsűrűség), megkülönböztetve elsődleges és
másodlagos gyűjtőkörzetet. Az elsődleges gyűjtőkörzet mérete 3 km2,
a másodlagosé 12 km2 és a lakosok 50, illetve 20 %-a veszi igénybe
a szolgáltatást hulladék összetevőnként eltérő (30-8 0%)
mértékben.
4. Az elsődleges és másodlagos gyűjtőkörzetben begyűjthető
maximális mennyiségekre kalkulálva. Az 1 lakosra jutó hulladék
havonta vagy hetente keletkező mennyisége számítható. A szállítási
gyakoriság meghatározása nagyon fontos befolyásoló tényezője a
költségeknek. A 2. táblázat havi elszállítást feltételez.
Az előzőek szerint meghatározott begyűjthető hulladékok jegyzéke
tételesen felsorolja mindazokat a hulladékokat, amelyek elméletileg
keletkezhetnek a lakosságnál és, amelyek elméletileg átvehetők
hulladékgyűjtő udvarban.
A hulladékudvarban ténylegesen begyűjthető hulladékok fajtáját
és mennyiségét a településen keletkező hulladék vizsgálati
elemzéséből kell meghatározni. A vizsgálat azt célozza, hogy az
adott település lakosainak fogyasztói szokásai és életvitele
mellett a keletkező hulladék milyen összetevőkből áll és azok
milyen arányban vannak jelen. Amennyiben nem állnak rendelkezésre
helyben végzett vizsgálati eredmények, a települési szilárd
hulladék átlagos összetételét és fajlagos mennyiségét az Országos
Hulladékgazdálkodási Tervben közölt adatok alapján kell figyelembe
venni.
Veszélyes hulladék esetén egy lakostól alkalmanként legfeljebb
100 kg mennyiségű hulladék gyűjthető be, illetve vehető át.
Nem veszélyes hulladékból egy lakostól alkalmanként a következő
korlátozás mellett gyűjthető be (vehető át) hulladék, minden
esetben azon hulladékok közül, amelyek a hulladékok jegyzékében
szerepelnek:
· mennyiségi korlát nélkül a 15 és 20 főcsoport hulladékai,
· 200 kg vagy annál kevesebb mennyiségű hulladék a 02, 03, 07,
08, 09, 13, 16 főcsoport hulladékai,
· 1000 kg vagy annál kevesebb mennyiségű hulladék a 17 főcsoport
hulladékai esetében.
Fenti szabályozás indoka, hogy az egyes keletkező hulladékok
valóban a lakosságtól kerüljenek begyűjtésre, hiszen részükre a
szolgáltatás ingyenes. A korlátoknál nagyobb mennyiségű hulladékok
feltehetően már a termelés, szolgáltatás szférájából kerülnének
beszállításra, ahol pedig a termelői felelősség alapján a kezelés
költségeit a hulladék tulajdonosának kell megfizetnie.
Biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmú hulladék
hulladékgyűjtő udvarban történő begyűjtése esetén a biohulladék
kezeléséről és a komposztálásról szóló jogszabály előírásait is
figyelembe kell venni.
A hulladékgyűjtő udvar kialakításának, műszaki felszerelésének
szabályai:
A hulladékgyűjtő udvart a begyűjtött hulladékok
környezetszennyezést kizáró elhelyezése, valamint az illetéktelen
behatolás megelőzése érdekében körül kell keríteni és őrizni
kell.
A begyűjtött hulladékok az e célra rendszeresített
szabványosított gyűjtőedényben vagy konténerben helyezhetők el. A
gyűjtőedényeken minden esetben és egyértelműen fel kell tüntetni a
tárolandó hulladékfajtát, célszerűen felirattal, piktogrammal.
Az udvar minimális helyszükséglete az elhelyezni kívánt edények
alapterületének tízszerese, de legalább 400 m2 . Ekkora méretű
terület belvárosi foghíjtelek esetében is rendelkezésre áll.
Veszélyes hulladék begyűjtése zárt építményben vagy konténerben,
illetve nyílt téren kettősfalú vagy kármentővel felszerelt, zárható
gyűjtőedényben vagy konténerben végezhető. A veszélyes hulladék
gyűjtése céljára szolgáló építmény minimális alapterülete 25 m2,
konténer esetén 12 m2.
Gyógyszerhulladék (EWC kódja: 20 01 31 és 20 01 32) zárt
építményben vagy konténerben elhelyezett, lezárt gyűjtőedényben
gyűjthető be. Az EWC kódokat a hulladékok jegyzékéről szóló
16/2001. (VII. 18.) KöM rendelet tartalmazza.
A hasznosítható hulladékok fedett területen gyűjthetők.
A biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmú hulladék és az
építési-bontási hulladék nyílt téren helyezhető el. A nyílt téri
tárolás minden esetben csak edényzetben történhet és gondoskodni
kell a csurgalékvíz összegyűjtéséről, kezeléséről, valamint a
hulladék rendszeres elszállításáról.
A nyílt téri tárolónak minden esetben egységesen és összefüggően
burkolattal ellátottnak kell lennie.
A begyűjtött hulladékot az elszállításáig elkülönített módon
kell tárolni. A tárolóhelyet gépi mozgató- és szállítóeszközök
számára jól megközelíthető módon kell kialakítani.
A hulladékgyűjtő udvar minimális műszaki felszerelése a
következőkből áll:
· legalább 2 m magas kerítés, zárható, a teherforgalom számára
is megfelelő kapuval, portaépület vagy konténer szociális
helyiségekkel, fűtéssel;
· megfelelő kültéri és beltéri világítás;
· szilárd burkolat (az udvar területét lefedően egységes
kialakítással, a telep közlekedési, edénytárolási és mozgatási
területein, tehergépkocsik forgalmára méretezett módon, a
közlekedési útburkolati jelek felfestésével, csapadékvíz
elvezetéssel, kültéri világítással),
· fedett-zárt tárolórész a begyűjtésre tervezett hulladék
mennyiségére és minőségére méretezve;
· fedett-nyitott és/vagy kültéri tárolórész a begyűjtésre
tervezett hulladék mennyiségére és minőségére méretezve;
· a begyűjteni tervezett hulladék mennyiségétől és minőségétől
függő méretű és kialakítású, szabványos, zárt rendszerű edények
(kuka, hordó, konténer), amelyek kiválasztása során gondoskodni
kell arról, hogy a szállítási eszközbe történő ürítésre alkalmasak
legyenek;
· 1 db 200 kg-os méréshatárú mozgatható mérleg;
· homoktároló, fűrészportároló, egyéb felszívató anyagok;
· tűzoltó készülék(ek);
· kéziszerszámok;
· egyéni védőfelszerelések;
· telefon.
A hulladékgyűjtő udvar nyitvatartását a helyi igényeknek
megfelelően, a lakossági időbeosztás figyelembe vételével kell
kialakítani, biztosítva a délutáni és a hétvégi lakossági
használatot is, figyelemmel az üzletek (kereskedelmi egységek)
nyitvatartásáról szóló rendeletben előírtakra is.
Lakossági beszállításkor – külön kérésre – az átvett hulladékról
bizonylatot kell kiállítani.
A hulladékgyűjtő udvarról történő kiszállítást minden esetben
bizonylaton kell rögzíteni. Míg a lakostól történő átvétel
műveletére nem érvényesek a nyilvántartási és adatszolgáltatási
rendeletben előírtak, a hulladékgyűjtő udvart üzemeltető
tevékenysége már a rendelet hatálya alá tartozik és az átvett
hulladék tulajdonosaként kell tevékenységéről nyilvántartást
vezetnie és adatszolgáltatást teljesítenie.
A hulladékgyűjtő udvar személyzetének a települési szilárd
hulladék kezelésére vonatkozó képesítéssel kell rendelkeznie, ami
az Országos Képzési Jegyzék szerint a 21 7898 01 számon „települési
hulladék-gyűjtő és -szállító” megnevezéssel szerepel.
A veszélyes hulladék átvételét legalább vegyipari szakmunkás
képesítéssel rendelkező személy végezheti.
A hulladékgyűjtő udvarból a begyűjtött hulladékot kezelőtelepre
kell szállítani. A begyűjtött hulladék – a biológiailag lebomló
hulladék kivételével – az átvétel időpontjától számított 1 éven túl
a hulladékgyűjtő udvaron nem tartható. A biológiailag lebomló
hulladékokat legfeljebb 1 hétig, zárt körülmények között lehet a
hulladékgyűjtő udvaron tartani.
Az átrakóállomásra vonatkozó speciális előírások
Az átrakóállomás a települési szilárd hulladék begyűjtésének és
szállításának elkülönítésére szolgáló zárt, körülkerített
létesítmény, ahol a települési szilárd hulladékot a speciális
gyűjtőjárműből (a kukás kocsiból) zárt rendszerű konténerbe ürítik,
illetőleg a zárt konténert (felépítményt) ürítés nélkül a
továbbszállításig ideiglenesen tárolják. Tehát az átrakóállomást a
hulladékkezelés gazdasági szempontból előnyös megvalósítása
érdekében célszerű létesíteni, hiszen az nem más, mint a hulladék
begyűjtésének két ütemben történő végzése olyan eszközökkel,
amelyek a szállítást olcsóbbá teszik.
Az átrakóállomás működtetését végző vállalkozásnál minden
esetben környezetvédelmi megbízott alkalmazása szükséges.
Az átrakóállomás létesítése
Az átrakóállomás létesítésénél a hulladékbegyűjtésre vonatkozó
általános szabályokon túl a következő szempontokat kell figyelembe
venni:
· az ellátott körzet nagysága (lakos-szám, ingatlanszám,
hulladéktermelők stb.);
· a begyűjtött hulladék összetétele, mennyisége;
· az átrakóállomás közlekedési kapcsolata, közműigénye;
· a hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítményekkel való
kapcsolat (közlekedési, forgalomtechnikai stb.);
· gazdaságossági szempontok.
Az átrakóállomás legalább a következő technológiai felszerelést,
berendezéseket tartalmazza:
· ürítőhely garattal;
· tömörítő berendezés;
· tároló konténer.
Az átrakóállomásnak a következő kialakítással, illetve minimális
műszaki felszereléssel kell rendelkeznie:
· legalább 2,5 m magas kerítés (nem zárt, háló, fonat pálca stb.
kialakítással), zárható kapuzattal;
· hídmérleg: minimálisan 1 db 9 m hosszúságú és 30 tonna
méréshatárú kivitelű lehet, melyet számítógépes kapcsolattal kell
létesíteni és üzemeltetni;
· épület vagy konténer – porta és iroda céljára az irányítás és
az adminisztráció részére –, szociális helyiségek – mosdó,
zuhanyzó, wc, öltöző, munkaruha,– és kézi raktár - a dolgozók
részére;
· szilárd burkolat: a telep közlekedési, ürítőhelyi,
konténertárolási és mozgatási területein egységes, szilárd, a nehéz
tehergépkocsik forgalmára méretezett burkolatot igényel, a
közlekedési útburkolati jelek felfestésével;
· közlekedési jelzőtáblák: a forgalom irányítására (a telepen
megengedett legnagyobb sebesség 5 km/óra);
· övárok és csapadékvíz-elvezető árkok: a hulladékforgalommal
nem érintett szilárd és természetes felület határán, valamint a
kerítés külső vonalánál körbefutó árokrendszer;
· csurgalékvíz-tároló rendszer: az ürítési tér, a garat, a
tömörítő pajzs, a konténerek területére kijutott csurgalék és
csapadékvíz elkülönített tárolása céljára. A tárolómedencének
fogadnia kell a konténerek, a garat és a tömörítő pajzs mosásából
származó szennyezett vizet is,
· homoktároló, fűrészportároló, egyéb felszívató anyagok;
· tűzoltó készülék(ek);
· kéziszerszámok;
· egyéni védőfelszerelések;
· telefon.
Az átrakóállomás lehetséges technológiai berendezései a
következők (15. ábra):
· Ürítőhely garattal: a hulladék kiporzását és kiszóródását
megakadályozó kialakítással kell létesíteni.
· Tömörítő berendezés: az ürítő garat és a konténer között
elhelyezkedő tömörítőpajzs a működtető gépészettel. Ez lehet a
konténerrel egybeépített, de lehet attól leválasztható, fix
telepítésű berendezés is.
· Konténer: a képződő hulladék mennyiségétől és minőségétől
függő méretű és speciális kialakítású, zárt rendszerű
tárolótartály, amely alkalmas a préselő rendszerrel való
összekapcsolódásra éppúgy, mint a közúti szállításra.
15. ábra. Átrakóállomás jellegzetes kialakítása. 1. telepített
tömörítő egység; 2. gyűjtőjármű ürítés közben; 3. tömörítőre
kapcsolt, cserélhető nagykonténerek
Az átrakóállomás eszközei az előbbiek alapján összefoglalva két
nagy csoportra bonthatók:
· az átrakóállomás berendezéseire (épület, rámpa, átrakást, ill.
a rakodást segítő gépészeti berendezések, lokális
irányítókészülékek stb.),
· a hulladék továbbszállítását ellátó járművekre (közúti, vasúti
járművek, nyerges vontatók, konténerszállítók).
Az átrakóállomásokon a helyi viszonyok, az átrakással szembeni
különös követelmények és a finanszírozási források figyelembe
vételével alakítják ki az építészeti és a műszaki megoldásokat. Az
átrakóállomások – és így a kétütemű hulladékszállítás – jelentősége
nő a regionális kezelő rendszerek kiépítésével, az azokhoz
kapcsolódó gazdaságosabb nagytávolságú szállítás
működtetésével.
Az átrakóállomás területigényénél biztosítani kell a be-, és
kiszállító járművek fordulási sugarát a külön szintű kezelőmű
forgalomtechnikájához, a tároló konténerek üzemi és rakodási
mozgásához.
A szintkülönbség természetes vagy mesterséges rézsűit célszerű
füvesíteni, hasonlóan a telep burkolatlan felületeihez.
Az átrakóállomás kialakítható más hulladékkezelési
létesítményekkel közös telephelyen is, ekkor a kiszolgáló
létesítmények részben elhagyhatók, illetőleg a más kezelési
műveletek kiszolgálására együttesen is alkalmazhatók (pl.
csurgalékvíz-gyűjtés és -kezelés, övárok és csapadékvíz elvezető
árkok, közlekedési jelzőtáblák, hídmérleg, kerékfertőtlenítő,
porta). A technológiai berendezések ilyen esetben is kötelezően
alkalmazandóak.
Az önállóan működő átrakóállomás portaszolgálatot és telepi
adminisztrációt igényel. Ennek ellátása műszakonként 1-2 fő.
A válogatóműre vonatkozó speciális előírások
A válogatómű a települési szilárd hulladék előkezelésére
szolgáló létesítmény, ahol – a termelésben történő felhasználás
hatékonyságának növelése érdekében – az egyes hulladék összetevők
elkülönített gyűjtését követően a hasznosítható összetevők további
válogatását végzik.
A magyar szabályozás szerint nem kezelhető válogatóműben bomló
szervesanyag-tartalmú és vegyesen gyűjtött települési szilárd
hulladék. Ennek indoka, hogy az a biohulladék, amelyet eleve nem
szelektíven gyűjtenek, olyan módon szennyeződik, amelytől a
válogatóműben nem lehet elkülöníteni, és így nem lehet belőle
mezőgazdaságban felhasználható termék, így a válogatómű alkalmazása
nem éri el a célt. A vegyesen gyűjtött települési szilárd
hulladékból a válogatóműben elkülönített – elvileg hasznosítható –
összetevők szennyezettségük miatt nem hasznosíthatók az ipari
feldolgozás során, mivel a rájuk tapadó szennyezés miatt a termék
nem lesz megfelelő minőségű.
A válogatást követően hasznosításra nem kerülő hulladék
ártalmatlanításáról gondoskodni kell.
A válogatómű működtetését végző vállalkozásnál minden esetben
környezetvédelmi megbízott alkalmazása szükséges.
A válogatást szolgáló berendezések elemei lehetnek: gyűjtő- és
felhordószalagok, dobrosta, válogatószalag, mágnes-szeparátor,
válogatókabin munkaállásokkal, porelszívó rendszer,
keresztszalagok, automata bálázógép. Ezen eszközök rendszerbe
állítása (sorba kapcsolása) attól függ, milyen hulladék(ok)
osztályozására kerül sor. (A berendezések egyes elemei nem minden
esetben kerülnek igénybe vételre.)
A válogatás történhet:
· komplex gépi eljárással a fizikai és kémiai tulajdonságok
megváltoztatásával: aprítás, őrlés, nedvesítés, ferromágnesezés
stb;
· csak fizikai jellemzők megváltoztatásával: gépi munkával a
szemrevételezéssel el nem különíthető hulladékok – főként a fémek
–, illetve kézi munkával, a többi összetevő esetében.
A válogatóművek telepítésénél a helyszín kiválasztása során
előnyben kell részesíteni azokat a regionális központokat –
jellemzően a sűrűn lakott és erősen iparosodott területeket –, ahol
koncentráltan nagy mennyiségű és viszonylag alacsony
szennyezettségű ha
