CSODÁK és

CSODÁLATOS DOLGOK

Werner Gitt

- 2 -

Szeretett feleségemnek, Marionnak

A szerző: Prof. Dr.-Ing. Werner Gitt 1937-ben született Raineckben (Kelet-Poroszország).

1963-tól 1968-ig folytatta mérnöki tanulmányait a Hannoveri Műszaki Főiskolán, amelyeket

okleveles mérnökként (Dipl.-Ing.) végzett el. 1968-tól 1971-ig asszisztens volt az Aacheni

Műszaki Főiskola Szabályozástechnikai Intézetében. Kétévi kutatómunka után nyerte el a

műszaki tudományok doktora (Dr.-Ing.) címet. 1971-től 2002-ig a Braunschweigi Szövetségi

Fizikai-Technikai Intézet (PTB) adatfeldolgozási részlegét vezette.

1978-ban a nevezett intézmény PTB igazgatójává és professzorává nevezték ki. Az

informatika, a numerikus matematika és a szabályozástechnika területén felmerülő

tudományos kérdésekkel foglalkozott. Eredményeit számos tudományos folyóiratban

publikálta. 1990-ben megalapította az „Informatikai Szakkonferenciát", amelyen évente

mintegy 150-en vesznek részt. Ennek az a célja, hogy a bibliai irányvonalakat tudományos

kérdésfeltevésekkel (amelyek különösen az informatikai tudományok területén merülnek fel)

kösse össze. Az 1984 óta az Államtól Független Baseli Teológiai Főiskola vendégdocenseként a

„Biblia és természettudományok" területet képviseli. 1966 óta él boldog házasságban Marion

nevű feleségével. Carsten fiuk 1967 szeptemberében, Rona lányuk pedig 1969 áprilisában

született. 2002 óta nyugdíjas.

*

A könyv eredeti címe és kiadója:

Wunder und Wunderbares Christliche Literatur-Verbreitung D-33661 Bielefeld

© 2005 by CLV

Magyar kiadás: © 2006 by Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió

ISBN-963-7369-63-5

A magyarországi jogok tulajdonosa és a kiadásért felel az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió

1066 Budapest, Ó utca 16.

Felelős szerkesztő: Vohmann Péter

- 3 -

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék ................................................................................................................. 3 Előszó ................................................................................................................................ 7 I. rész: A Biblia csodái - feltételezések vagy tények? ............................................................... 8

Bevezetés ....................................................................................................................... 8

1.1. CS1: Józsué hosszú napja .......................................................................................... 9

1.2. Ha a csodák váratlanok, mi az, ami várható? ............................................................... 11

1.3. Mit nevezünk természeti törvénynek? ......................................................................... 11

1.4. Bámulatos folyamatok .............................................................................................. 12

1.5. Csodálkozás a természeti törvényeken ........................................................................ 12

1.6. Honnan erednek a természeti törvények? .................................................................... 13

1.7. Ki gondoskodik a természeti törvények betartásáról? .................................................... 13

1.8. Van-e még hely a csodák számára? ............................................................................ 14

1.9. CS2: Jónás a hal gyomrában ..................................................................................... 15

1.10. CS3: Jézus szűztől való születése ............................................................................. 16

1.11. CS4: A vihar lecsendesítése ..................................................................................... 19

1.12. CS5: A béna ember meggyógyítása a templom kapujánál ............................................ 20

1.13. CS6: Jézus feltámadása .......................................................................................... 21

1.14. Lehetséges-e, hogy jelenlegi tudományos ismereteink (még) nem elegendőek ahhoz, hogy

megmagyarázzuk a csodákat? .......................................................................................... 22

1.15. A Biblia által tanúsított csodák esetén mindig sérülnek a természeti törvények? ............. 23

1.16. Melyek azok a Biblia által tanúsított csodák, amelyeket a leggyakrabban kétségbe vonnak?

.................................................................................................................................... 23

1.17. Miért tett Jézus csodákat?........................................................................................ 24

1.18. Vajon minden Istentől való-e, ami a természeti törvények hatályán kívül történik? ......... 24

1.19. A bibliai csodák összefoglaló definíciója ..................................................................... 25

1.20. Isten csodáknak tekinti-e saját tetteit? ...................................................................... 25

1.21. Emberek is képesek-e csodákat tenni? ...................................................................... 25

1.22. Történnek-e még ma is csodák? ............................................................................... 26

1.23. CS7: A hit csodája .................................................................................................. 26

1.24. Különféle bibliai csodák ........................................................................................... 27

II. rész: Csodálatos dolgok - személyesen átélt események ..................................................... 32

Bevezetés ...................................................................................................................... 32

2.1. Gyermekkorom Kelet-Poroszországban: Gondtalan évek Raineck-ben ............................. 33

Menekülés a Vörös Hadsereg elől ................................................................................... 36

Kitelepítés .................................................................................................................. 39

Föhr, a kényszerű végállomás ....................................................................................... 39

Ugrás 1990-be ............................................................................................................ 41

Ugrás 2005-be ............................................................................................................ 41

2.2. A „nagyothalló" professzor Moszkvából ........................................................................ 43

- 4 -

2.3. Ötven év után ismét Kelet-Poroszországban ................................................................ 44

2.4. A tudományos ateizmus professzorából rádiós misszionárius .......................................... 45

2.5. A kirgiz nő, aki az utolsó pillanatban találta meg a mennyet .......................................... 47

2.6. Kirgiz költők előtt ..................................................................................................... 47

2.7. Megtérés - a levegőben vagy a földön? ....................................................................... 48

2.8. Isten kifürkészhetetlen matematikája ......................................................................... 49

2.9. Kutatás szülőfalum, Raineck után ............................................................................... 51

2.10. Jól kihasznált utazás a vonaton ................................................................................ 52

2.11. Akadályok a Tilsit-be vezető úton ............................................................................. 52

2.12. Hárman az országútról ............................................................................................ 54

2.13. Vetés, amely 60 év után kelt ki ................................................................................ 54

2.14. Isten alapos terve Pinszkben .................................................................................... 55

2.15. Meglepő esemény a Königsberg-i egyetem üres előadótermében .................................. 57

2.16. Aki mindent befektet és semmit sem nyer ................................................................. 58

2.17. Aki szüntelenül keres .............................................................................................. 58

2.18. Aki vallásos és még nincs megmentve ....................................................................... 59

2.19. Ki az a „szerető Isten"? ........................................................................................... 60

2.20. A kisbabám a mennyben van! .................................................................................. 61

2.21. A bajor ateista ....................................................................................................... 61

2.22. Akkor majdnem mindenki a pokolba jut ..................................................................... 62

2.23. Miért engedte Isten a bűnbeesést? ........................................................................... 62

2.24. Jézus, aki nem ismerte az Úr Jézust .......................................................................... 63

2.25. Én is ilyen akarok lenni............................................................................................ 63

2.26. A szükséges indító gyújtás ....................................................................................... 64

2.27. Isten világméretű hálózata ...................................................................................... 65

2.28. Az asszony, aki a pokolba akart jutni ........................................................................ 65

2.29. Miért tesz Isten néha számunkra érthetetlen dolgokat? ............................................... 67

2.30. Aki Istent keresi, meg is találja ................................................................................ 69

2.31. Amikor egymás után meghal három fiú ..................................................................... 70

2.32. Ha ezek a mennybe jutnak, akkor én nem akarok oda kerülni ...................................... 72

2.33. Misszió a nap huszonnégy órájában .......................................................................... 72

2.34. A Swakopmund-i orvos............................................................................................ 73

2.35. Hogyan reagál Isten az engedelmességre? ................................................................. 74

2.36. Egyéni élmények - tanulság mindenki számára........................................................... 75

2.37. Rendkívüli dolgok a Namíb-sivatagban ...................................................................... 76

2.38. Rendkívüli dolgok a waitomoi barlangban .................................................................. 77

III. rész: Történetek, amelyeket az élet írt - 9 tanú 5 földrészről .............................................. 80

Bevezetés ...................................................................................................................... 80

AUSZTRÁLIA .................................................................................................................. 81

Ha Isten széles teret ad valakinek ..................................................................................... 82

B1: A Marsig és vissza ..................................................................................................... 83

A katasztrófa .............................................................................................................. 83

Élet és halál között ...................................................................................................... 84

- 5 -

Ok a hálára ................................................................................................................. 85

Isten csodatételei ........................................................................................................ 86

Isten nekem szánt útja ................................................................................................ 87

AFRIKA .......................................................................................................................... 89

Namíbia ..................................................................................................................... 89

Hiszen őt mindenki ismeri! ............................................................................................ 89

B2: Élmények a Dél Keresztje alatt ................................................................................... 90

1. A sivatag fogságában ............................................................................................... 90

2. Csak három találkozás .............................................................................................. 91

DÉL-AFRIKA ................................................................................................................... 92

Kalandorból Jézus tanítványa ........................................................................................ 92

B3: Loptam - megtértem - megnősültem ........................................................................... 93

Vágyódás a messzeségbe ............................................................................................. 93

Végre a messzeségben ................................................................................................. 93

Egy komoly következményekkel járó találkozás ............................................................... 94

Merő kaland ................................................................................................................ 94

Életem fordulópontja .................................................................................................... 95

Lelkiismeret-furdalás.................................................................................................... 95

A levél, amely más volt, mint a többi ............................................................................. 96

Az életcél ................................................................................................................... 96

Borzasztó! .................................................................................................................. 97

A házassági ajánlat ...................................................................................................... 97

ÁZSIA ........................................................................................................................... 98

Üzbegisztán ................................................................................................................ 98

A legrövidebb úton Jézushoz ......................................................................................... 98

B4: Muzulmánból keresztyén hittérítő ................................................................................ 99

Gyermekkora és családi háttere .................................................................................... 99

Üzbegisztánból Moszkvába .......................................................................................... 100

A kereséstől a megtalálásig ........................................................................................ 101

Misszionáriusként az Arbaton ...................................................................................... 101

Az okkultizmus fogságában ......................................................................................... 103

Erősítés az Arbaton .................................................................................................... 103

Az 1991-es moszkvai puccs ........................................................................................ 103

Életem mérlege ......................................................................................................... 104

AMERIKA ..................................................................................................................... 104

Paraguay .................................................................................................................. 104

Egy fiatalember következetesen megvalósítja elhatározását ............................................ 105

B5: Egy élet az indiánok szolgálatában ............................................................................ 105

EURÓPA ....................................................................................................................... 109

A kétes mesterségtől Jézus szolgálatáig ....................................................................... 109

B6: Ekkor megfordult az Úr, és rám tekintett... ................................................................ 111

Milliomosnő akartam lenni .......................................................................................... 111

Új pénzforrás ............................................................................................................ 111

Mélyrepülés .............................................................................................................. 112

- 6 -

Alkohol és nikotin, mint állandó kísérők ........................................................................ 113

Ebül szerzett jószág ebül vész el ................................................................................. 113

A megmentő ajánlat .................................................................................................. 114

Utolsó erőmmel ......................................................................................................... 115

A változás ................................................................................................................. 115

Ez rád is vonatkozik ................................................................................................... 117

A vallásos és mégis elveszett ember ............................................................................ 117

B7: Jézus hívó szava megszabadított............................................................................... 118

A választóvonal átlépése ............................................................................................ 119

Nem hallgathattam tovább ......................................................................................... 119

Régi életem .............................................................................................................. 120

Az új életem ............................................................................................................. 121

Amikor Isten szíven talált............................................................................................... 121

B8: Tetten értek ........................................................................................................... 121

Hogyan omlik össze egy életfilozófia? ........................................................................... 122

B9: New Age - Az elvakultság útján ................................................................................ 123

Ha a horoszkópok csődöt mondanak és a tenyérvonalak nem adnak választ ..................... 123

Újabb utazás: New Age .............................................................................................. 124

A fordulat ................................................................................................................. 125

A kereséstől a megtalálásig ........................................................................................ 126

Új életem ................................................................................................................. 127

Zárszó...................................................................................................................... 128

- 7 -

Előszó

Amint címe elárulja, ebben a könyvben csodákról és csodálatos dolgokról van szó. Csoda

alatt olyan eseményeket értünk, amelyekről a Biblia mint Isten tetteiről és jeleiről beszél, és

amelyeket rendes körülmények között nem tapasztalunk meg. A könyv három részre

tagolódik:

1. rész: Az Ó- és Újszövetségből kiválasztott hét csoda segítségével megfogalmazom

ezeknek az eseményeknek az elvi jelentőségét. Az olvasót beavatom a Teremtő különleges

cselekvésmódjaiba, hogy újra elámulhasson az ő nagyságán. A személyes beszámolók választ

adnak a Biblia bírálóinak kifogásaira, a hívők számára pedig világossá teszik, hogy nagy

veszteség ér minket, ha bármit is feladunk a Bibliából.

2. rész: Belföldön és külföldön tartott előadásaim során sokszor megtapasztaltam Isten

munkálkodását. A Biblia által tanúsított csodáktól eltérően, ezeket a személyesen átélt

eseményeket „csodálatos dolgoknak" nevezem. 40 történetben számolok be korunk e fontos

eseményeiről.

3. rész: A könyv harmadik részében 9 személy (5 nő és 4 férfi) mondja el részletesen

személyesen átélt bizonyságtételét mind az öt földrészről. Mindegyiküket személyesen

ismerem. Saját élményeik alapján beszélik el, hogyan avatkozott be Isten életükbe Fia, Jézus

Krisztus által, és miként végzett el életükben egy nyilvánvaló változást.

Köszönetnyilvánítás: Hálával tartozom feleségemnek a kézirat átnézéséért és a hasznos

beszélgetésekért a mindenkori témával kapcsolatban. Nagyon hálás vagyok a könyv

kiadásának támogatásáért és minden javaslatért is.

Azt kívánom, hogy ismét megtanuljunk csodálkozni a Biblia időszerűségén és a mi élő

Istenünk nagyságán.

Werner Gitt

- 8 -

I. rész: A Biblia csodái -

feltételezések vagy tények?

Bevezetés

Milyen gyorsan múlnak az évek - mondjuk egyre gyakrabban, ahogy öregszünk. Már a

huszadik századot is magunk mögött hagytuk. A magánéletben megmaradtak személyes

emlékeink, de a tudományban és technikában történt felismeréseket és eredményeket sem

feledjük.

1938-ban a német Konrad Zuse (1910-1995) megépítette a világ legelső programvezérelt

számítógépét. A számítógépek időközben meghódították a tudomány és a gazdaság minden

ágát, és az Internetre jelenleg (2005-ben) világszerte több mint 300 millió felhasználó

csatlakozik.

1967 decemberében a dél-afrikai Christian Barnard orvosnak először sikerült emberi szívet

átültetnie. Időközben világszerte több mint 50 000 szívátültetés történt.

1969. július 21-én először lépett a Holdra ember. Neil Armstrong asztronauta büszkén

jelentette a föld kísérőjéről: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek".

1996-ban Ian Wilmut skót embriológus klónozással létrehozta a Dolly nevű bárányt. Először

sikerült úgy manipulálni egy közönséges testsejtet, hogy az, mint egy megtermékenyített

petesejt, osztódni kezdett, és normális embrióvá fejlődött.

Ez a néhány példa azt a benyomást kelti, hogy az ember számára nincsenek többé korlátok.

Úgy tűnik, hogy az értelem számára minden lehetséges. Sok kortársunk annyira hisz a

tudományban, hogy fenntartásaik vannak a Bibliával kapcsolatban. Az a kifogásuk, hogy a

Biblia nagyon sok tudományosan nem igazolt dolgot ír le, mint például:

- a szűztől való születés

- a halottak feltámadása

- a vakok látókká válnak, a bénák egyszer csak járni kezdenek

- Józsué ezt parancsolja a napnak: „Állj meg!"

Itt olyan jelenséggel szembesülünk, amely meghaladja értelmünket: a csodával. Ez a

fogalom a hétköznapi nyelvben és a költészetben is gyakran felbukkan.

Johann Wolfgang Goethe a közismert drámában, a Faust-ban nem minden kritika nélkül

mondja: „A csoda a hit legkedvesebb gyermeke."

Friedrich Schiller ezt mondja „Az Orleans-i szűz" című drámájában: „A csodák szünetelnek,

a menny kapui zárva vannak."

„A nagy szerelem" című ismert filmben a német zenés film ünnepelt sztárja, Zarah Leander

(1907-1981) mély, füstös hangján énekelte a dalt: „Tudom, hogy egyszer csoda történik."

Fenyegetésként gyakran halljuk ezt a mondatot: „Még csodálkozni fogsz."

Christian F. Gellert német költő (1715-1769) ezt írja „Ez az a nap" című dalában: „Ha ezt a

csodát meg fogom érteni, az én szellemem hódolattal csendben marad."

Egy francia mondás szerint: „Csodákat csak azok élnek át, akik hisznek bennük."

Ha saját lehetőségeink kifogytak, ezzel a fordulattal élünk: „Most már csak a csoda

segíthet!"

Vajon az emberek nem várnak-e gyakran csodára? És ha a csoda megtörtént, megpróbálják

értelmükkel megmagyarázni, miáltal különlegesnek tartják a csodálatost. Voltaire francia

- 9 -

filozófus (1694-1778) szkepszise a következő megállapításában csúcsosodott ki: „Ha a párizsi

piactéren én és ezer másik ember egy csodát látnánk, akkor nem hinnék sem a magam

szemének, sem a többi ezer szemnek." Vajon mi késztette arra, hogy ennyire szkeptikus

legyen?

A csodák tények - vitathatatlanok. De mi a csoda? Hét kiválasztott példa (CS1-CS7)

segítségével a következőkben részletesen foglalkozunk a Biblia által tanúsított csodákkal.

1.1. CS1: Józsué hosszú napja

Az Ószövetség leír egy egészen rendkívüli esetet (Józs 10,12-13+14), amelyet én a

csillagászati csodák közé sorolok:

12. Amikor az Úr Izrael fiai kezébe adta az emóriakat, Józsué az Úrhoz szólt, és ezt

mondta Izrael jelenlétében: Nap, maradj veszteg Gibeónban, te is hold, az Ajjálón-

völgyben!

13. És veszteg maradt a nap, megállott a hold is, míg ellenségein bosszút állt a nép.

Meg van ez írva a Jásár könyvében. Megállt a nap az ég közepén, nem sietett

lenyugodni egy teljes napig.

14. Nem volt ilyen nap sem azelőtt, sem azután, hogy emberi szóra így hallgatott volna

az Úr, mert az Úr harcolt Izraelért.

E szöveg felől gyakran kérdeznek engem. Hogy lehetséges csillagászatilag, hogy egy nap

egyszerűen meghosszabbodik? Erre három dolog szolgál magyarázatul:

1. Imádság: Isten mindig úgy mutatkozik be, mint aki meghallgatja az imádságokat. A

hegyi beszédben ezt tanítja Jézus: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok,

zörgessetek, és megnyittatik nektek" (Mt 7,7). A szövegből (Józs 10,14) megtudjuk, hogy

vannak egészen szokatlan imádságok is, amelyeket Isten az egész világtörténelemben csak

egyetlen egyszer hallgat meg. Ha például szabadságunk alatt a tengerparton napozunk, és

megkérjük Istent, hogy állítsa meg pár órára a napot, hogy tovább süssön, akkor biztosak

lehetünk benne, hogy Isten erre nem úgy fog reagálni, mint Józsué esetében. Vannak

imádságok, amelyekre Isten azonnal, mindig és mindenhol reagál. Ilyen annak az embernek

az imája, aki szabadításért könyörög: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül" (Róm

10,13). Isten legnagyobb kívánsága az, hogy bűneink miatt ne vesszünk el örökre. Ezért

küldte el Fiát a világba: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett" (Mt

18,11). Az egyik lator a kereszten Jézus szájából hallotta imájának azonnali hatását: „Bizony,

mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,43). Minden más ima e két

határeset közé esik; Isten nagy bölcsességében dönti el, mikor és hogyan fogadja el az

imákat. Egyetlen ima sem hiábavaló!

2. Koordinátarendszer: A Biblia egyes bírálóinak az a kifogása a fent idézett szöveggel

kapcsolatban, hogy Józsué megparancsolja a napnak, hogy álljon meg, noha csillagászati

szempontból pont fordítva van - a nap áll, a föld pedig körülötte kering. De gondoljuk meg:

Minden mai csillagász napfelkeltéről és naplementéről beszél, noha ezzel csak a látszólagos

mozgást írja le. Minden naptárban fel vannak tüntetve a napfelkelte és a naplemente

időpontjai. Másképpen kifejezve: A megfigyelő a koordinátarendszert saját földi tartózkodási

helyéhez rögzíti, mert így a jelenségeket úgy írhatja le, ahogy ő látja.

Szívesen visszaemlékszem nagyra becsült tanárunk, Eduard Pestel professzor1 (1914-1988)

mechanika-előadásaira a Hannoveri Műszaki Főiskolán. Mi diákok nem csak jól strukturált

(felépített) előadásai, hanem barátságos természete miatt is nagyra becsültük őt. Amikor

meghívást kapott Münchenbe, de mégis Hannoverben maradt, a diákok úgy mondtak neki

köszönetet, hogy fáklyás felvonulást rendeztek, amely házánál ért véget. Tartottunk viszont

1 Eduard Pestel 1956-tól a mechanika professzora volt a Hannoveri Műszaki Főiskolán. 1968-ban a

tudomány, a gazdaság és a politika 16 neves személyiségével együtt megalapította a „Római Klubot",

amely 1972-ben „A növekedés határai" című jelentésével világszerte ismertté vált. A hetvenes években

Pestel a német Kutatási Munkaközösség alelnöke és a Volkswagenwerk Alapítvány kuratóriumának tagja

volt. 1977-től 1981-ig a tudomány és művészet minisztere volt Alsó-Szászországban.

- 10 -

zárthelyi vizsgáitól, ahol nem arra volt kíváncsi, hogy jól tudunk-e számolni. Őt az érdekelte,

hogy olyan jól átlátjuk-e a mechanikai rendszer elveit, hogy képesek vagyunk a

koordinátarendszert olyan optimálisan elhelyezni a problémát leíró differenciálegyenletekhez,

hogy könnyen megoldhatók legyenek. Ha a koordinátarendszer nullapontját megfelelően

helyeztük el, a feladat megoldása már csak a matematikai apparátus alkalmazását igényli. Ha

azonban nem látjuk át a rendszer hatásmechanizmusát, és a koordinátarendszer nullapontját

nem jó helyre vesszük fel, az egyenlet megoldása olyan sok időt vesz igénybe, hogy azt a

rendelkezésre álló idő alatt nem lehet befejezni. Ezzel arra szeretnék rámutatni, hogy a

koordinátarendszer origója elvileg tetszőleges pontba helyezhető, de van egy legjobb hely,

amely mellett a számolás a legkevesebb ráfordítással jár.

Pontosan ezt teszi a Biblia is. Minden bibliai leírásra érvényes, hogy a koordinátarendszer

nullapontját mindig a megfigyelő nézőpontjába helyezi. Ez a helyzet a hosszú nap leírásánál is

Józsué könyvében. Ami azon a napon történt, a Biblia a megfigyelő nézőpontjából írja le.

Számára úgy tűnt, hogy a nap mozdulatlanul állt az égen.

Két további példa szintén azt bizonyítja, hogy a megfigyelő nézőpontja a meghatározó.

a) A Lukács 12,54-55-ben Jézus egy általános megfigyelést ír le az időjárással

kapcsolatban: „Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy

eső jön; és úgy lesz. Amikor pedig azt halljátok, hogy a déli szél fúj, azt mondjátok, hogy

hőség jön; és úgy lesz."

Amikor Paraguayban voltam, vagyis a déli félteke forró övezetében, megismertem egy

másik szabályt: Amikor északi szél fúj, akkor nagy forróság várható. Ez a forró levegő az

egyenlítő felől érkezik. A Jézus által megnevezett fenti meteorológiai szabály nem érvényes az

egész világon, csupán Izraelben.

b) A Jeremiás 16,14-15-ben a zsidók visszatéréséről szóló jövendölést olvashatjuk:

„De majd eljön az idő - így szól az Úr -, amikor nem azt mondják többé, hogy él az Úr, aki

fölhozta Izrael fiait Egyiptom földjéről, hanem azt, hogy él az Úr, aki fölhozta Izraelt észak

földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket. Mert visszaviszem őket

földjükre, amelyet őseiknek adtam."

Ezt a jövendölést Izraelben mondták, és nem Dél-Amerikában vagy Ausztráliában. A nagy

északi ország a volt Szovjetunió; figyelemre méltó, hogy Moszkva és Jeruzsálem ugyanazon a

hosszúsági fokon fekszik. Ebből az országból 1989 óta több mint 840 000 zsidó vándorolt ki

Izraelbe. Itt is azt látjuk, hogy az adott kijelentés a megfigyelő helyére (Izrael) vonatkozik.

Szögezzük le: A Biblia mindig a megfigyelő nézőpontjából írja le a jelenségeket vagy

eseményeket, és tesz kijelentéseket, mert azok így érthetők meg a legkönnyebben.

3. A csoda: Most rátérünk a szöveg fő témájára. Józsué könyve helyesen írja le a fizikailag

releváns mozgást, ha a koordinátarendszer origóját a Föld középpontjába helyezzük: A Föld

forgása saját tengelye körül egy időre megállt (vagy lefékeződött), majd később folytatódott.

A mechanika törvényei szerint ilyenkor gyorsulási erők lépnek fel, amelyek katasztrofális

hatásokat váltanak ki a Földön: Az óceánok vize kiloccsan, a folyók és tavak vize kiárad a

partra, a csészék kiesnek a szekrényekből, az emberek pedig elesnek. Ez történik normális

körülmények között.

De itt az avatkozik be, aki a mennyet és Földet mindenható szava által teremtette. Számára

csekélység átmenetileg megváltoztatni néhány paramétert az egyébként érvényes természeti

törvényekben. Ezt nevezzük „csodának".

Hogyan definiálhatjuk a csodát? Először szeretnék megadni egy előzetes definíciót (D1),

amelyet további megfontolások után majd pontosítani fogok (D2):

D1 definíció: A csoda ámulatba ejt minket, mert váratlanul és

kiszámíthatatlanul történik meg, és ellentmond normális megfigyeléseinknek.

- 11 -

1.2. Ha a csodák váratlanok, mi az, ami várható?

Ez a kérdés segít nekünk abban, hogy választóvonalat húzzunk a csodák (váratlan dolgok)

és a csodának nem tekinthető (várt) dolgok között. Világunkban minden esemény szigorú

törvényszerűségek szerint pereg le. E nem változó szabályokat nevezzük természeti

törvényeknek.

1.3. Mit nevezünk természeti törvénynek?

Nap mint nap megfigyelhetjük, hogy a tárgyak lefelé esnek. A tárgy lehet egy csésze, egy

golyóstoll vagy egy alma a fán - ezek mind a földre esnek. Ugyanez a törvényszerűség

érvényesül, amikor egy toronyugró leugrik a tíz méter magasan lévő deszkáról, vagy amikor

egy meteorit a földre zuhan. Nyilván nem számít, hogy milyen a földre eső tárgy.

Ezenkívül megállapíthatjuk, hogy a zuhanás állandóan növekvő sebességgel történik. Itt az

úgynevezett gravitációs törvényről van szó. Mivel e törvény alól nincs kivétel a természetben,

ezt természeti törvénynek nevezzük.2

Legjobb tudásunk szerint a természeti törvények állandóak - semmit sem változtak azóta,

hogy a Teremtő megalkotta őket. Ezek egyrészt tág teret biztosítanak világunkban a

tevékenységek, folyamatok számára, és lehetővé teszik a legkülönfélébb technikai

találmányokat és eljárásokat, másrészt viszont kizárnak sok olyan eljárást, amelyeket csak a

képzeletünkben gondolunk ki, de nem valósíthatók meg.

Különösen két természettudomány területén, a fizikában és a kémiában próbálják az

állandóan jelenlévő, mindenhol érvényes törvényeket megfigyelés és kísérletezés útján

felfedezni, majd matematikailag vagy verbálisan, általános formában kifejezni. A természeti

törvények az anyagi mennyiségek (pl. energia, elektromosság) esetén legtöbbször

matematikailag is kifejezhetők, a nem-anyagi mennyiségek (pl. információ, tudat, akarat)

területén ez (még) nem sikerült.

A Teremtő nem csak ezt a világot és az univerzumot teremtette meg, hanem azokat a

természeti törvényeket is megalkotta, amelyek minden művében benne rejlenek, ezért

állandóan és mindenhol érvényesek.

Csak azáltal, hogy ismerjük és pontosan meg tudjuk fogalmazni a természeti törvényeket,

vagyunk képesek előre kiszámolni egy híd teherbíró képességét vagy egy holdrakéta

energiafogyasztását. Röviden összefoglalva elmondhatjuk: A technika a természeti törvények

zseniális alkalmazása.

2005. április 27-én Toulouse-ban (Franciaország) felszállt a világ eddigi legnagyobb

utasszállító repülőgépe, az Airbus A380-as. Ez az óriás 73 méter hosszú, 24 méter magas és

több mint 79 méter széles. A sugárhajtású gépben 850 utas fér el, és ezzel megelőzi az

amerikai Boeing 747-est, az addigi legnagyobb utasszállító gépet. A fejlesztési költségek 10,7

milliárd eurót tettek ki. A négysugaras gép kereken 30 másodperc alatt gyorsult fel a 3500

méter hosszú kifutópályán, majd 1800 méternyi nekifutás után a 421 tonnás gép

felemelkedett első útjára. A fejlesztés vezetője magabiztosan nyilatkozott a sajtónak:

„Magától értetődő, hogy a gép képes repülni." Miért olyan biztos, hogy egy ilyen súlyos

óriásgép képes repülni, hiszen előtte sohasem próbálták ki? Válasz: A Teremtő mindenkor

garantálja természeti törvényeinek érvényességét. Ha az ember valamilyen új berendezést

tervez, és figyelembe veszi az összes rá vonatkozó természeti törvényt, akkor biztos lehet

benne, hogy az előzetes számítások szerint működni is fog.

2 A természeti törvényekkel kapcsolatban további részletek olvashatók a következő könyvben: Werner

Gitt: Kezdetben volt az információ. Evangéliumi Kiadó, 2. javított és bővített kiadás, 2004, 17-53. oldal

- 12 -

1.4. Bámulatos folyamatok

A minket körülvevő valóságban sok bámulatos folyamatot figyelhetünk meg. Különösen az

élővilágban gyakran nem értjük a sok összetett részlet működési módját.

A fotoszintézis: Minden táplálék, amit magunkhoz veszünk, közvetlen vagy közvetett

módon keresztülment egy zseniális folyamaton, amelynek során a nap fénye kémiai

energiahordozóvá alakul át. A fotoszintézis folyamatát eddig senki sem tudta kielégítően

megmagyarázni vagy leutánozni, ennek ellenére egy fűszál minden egyes sejtjében működik.

Az emberi agy: Az emberi nagy agykéregben 100 milliárd kapcsoló elem (neuron) van,

amelyek (szinaptikus) kapcsolatok ezrein keresztül csatlakoznak a többi neuronhoz. Ennek a

körülbelül 1,5 kg súlyú szervnek a bonyolultságáról gyorsan fogalmat alkothatunk, de e

zseniális szerkezetnek a működési módja messzemenően ismeretlen számunkra.

Ha egyszer feljegyeznénk egy könyvben az idegsejtek közötti összes kapcsolatot, minden

egyes neuron számára 40 nyomtatott oldalra lenne szükség. Vajon hány, egyenként 400

oldalas könyvre lenne szükségünk, hogy az agy összes „kábelcsatlakozását" feljegyezhessük?

A számítás eredménye bámulatba ejtő: 10 milliárd kötet. A Washingtoni Kongresszusi

Könyvtár a világ egyik legnagyobb könyvtára. Itt 20 millió kötetet tárolnak. Csak agyunk

kábeleinek jegyzékbe vételéhez egy olyan könyvgyűjteményre lenne szükségünk, amely 500-

szor nagyobb, mint e hatalmas könyvtár állománya!

Az emberi szív: Hogyan lehetséges, hogy az emberi szív 70 vagy 80 éven keresztül képes

megszakítás nélkül dobogni, míg az általunk szerkesztett műszaki berendezések

összehasonlíthatatlanul rövidebb ideig működnek. Vegyük figyelembe, hogy szívünk naponta

100 000-szer ver. 70 év alatt ez összesen 2,5 milliárd szívverés. Ezalatt teljesen fel tudna

tölteni vérrel egy New Yorki felhőkarcolót. Az erek sűrűn behálózzák testünket. Ebben a sűrűn

szétágazó érhálózatban, amelynek hossza 2500 kilométer, vagyis a Párizs és Moszkva közötti

távolság, áramlik a vér testünkben.

A könyv II. részének 2.36 és 2.37 fejezeteiben ismertetjük a teremtés néhány további

csodáját, amelyek tiszteletteljes csodálatot váltanak ki belőlünk.

Mindezek a csodálatraméltó és számunkra utánozhatatlan szerkezetek valóságos

rendszerek a világunkban. Gyakran csodáknak nevezzük őket, de le kell szögezni, hogy a

természeti törvények szigorú keretfeltételei között működnek. Ha részletes energiamérleget

készítenénk egy élő sejtben, amelyben sok ezer egymáshoz kapcsolódó folyamat zajlik,

kiderülne, hogy az energiatétel sehol sem sérül meg. A műszaki folyamatokban és

berendezésekben, valamint az élőlényekben zajló biológiai folyamatokban sehol és soha nem

sérül egyetlen egy természeti törvény sem. Legjobb tudásunk szerint ezek a természeti

törvények az egész univerzumban érvényesek. Nyilvánvaló, hogy a természeti törvények nem

ismernek kivételt.

Mivel itt a bibliai csodák kérdését vizsgáljuk részletesebben, először egy világos és találó

határvonalat kell találnunk, amely lehetővé teszi, hogy a bibliai csodákat megkülönböztessük

a teremtett világ csodálatos dolgaitól. Ez a természeti törvények leírásának segítségével

történhet. Még az élőlényekben ezerszámra felfedezett csodálatraméltó rendszerek is

teljességgel a természeti törvények keretében működnek. Ellenben a bibliai csodák esetében

olyan folyamatokról van szó, amelyeknél a természeti törvények nyilvánvalóan hatályon kívül

lettek helyezve. Van hát egy alkalmas mércénk, amely alapján meg tudjuk különböztetni a

csodálatos szerkezeteket és folyamatokat a bibliai csodáktól.

1.5. Csodálkozás a természeti törvényeken

Csodáljuk-e még eléggé a természeti törvények működését? Amikor nemrég a hamburgi

kikötőben voltam, megfigyeltem, amint egy hajó lassan mozgott a kikötő vizében. Ezen

elgondolkodva eszembe jutott egy természeti törvény, amelyet már Arkhimédész (Kr.e. 285-

- 13 -

212) felismert: „Egy úszó test pontosan annyi folyadékot szorít ki, amennyi a saját súlya."

Vajon tudatában vagyunk-e, milyen fantasztikus dolog ez? Ha például egy patkány felszalad a

fedélzetre, a hajó azonnal reagál erre, és mélyebbre süllyed a kikötő vizében oly módon, hogy

a kiszorított vízmennyiség pontosan megfelel a patkány súlyának. Az új merülési mélységet

azonban lehetetlen kiszámítani. Nem ismerjük a hajó pontos alakját, egyes helyeken a festék

lepergett, és a hajócsavar egy része talán kiáll a vízből.

Ezeket a részleteket pontosan kellene ismernünk, hiszen befolyásolják a számítást, ami a

valóságban egy pillanat alatt megtörténik, méghozzá nagy pontossággal. Ki parancsolja meg a

vízmolekuláknak, hogy egy kicsit húzódjanak félre, hogy a hajó mélyebbre merülhessen,

pontosan a patkány súlyának megfelelően? Egy perc múlva a kapitány, aki éppen akkor

vacsorázott be, elhagyja a fedélzetet. Most a hajónak egy kicsit meg kell emelkednie. Ez az

emelkedés megint csak megfelel annak a kiszorított vízmennyiségnek, amelynek pontosan

annyi a súlya, mint a kapitánynak a vacsorájával együtt. Honnan tudják a vízmolekulák, hogy

éppen ki lép a fedélzetre vagy távozik róla, vagyis hogy mennyivel változik a rakomány súlya?

Ez ugyanúgy történik fényes nappal, mint a legsötétebb éjszakán. Sőt, ez a természeti

törvény nem csak erre az egyetlen hajóra vonatkozik a hamburgi kikötőben, hanem a világ

minden hajójára. Érvényes a fáról vízbe eső ágra ugyanúgy, mint a fürdőkádban úszó

játékkacsára. Természetesen érvényes a tóban vagy folyóban úszó valódi kacsára is. Senki se

lenne képes pontosan kiszámítani egy kacsa merülési mélységét, hiszen nem ismeri tollainak

alakját és struktúráját. Ki gondoskodik arról, hogy ennek az egyszerűen megfogalmazható

természeti törvénynek a peremfeltételei és bonyolult következményei folytonosan ki legyenek

számítva, hogy mindenkor és mindenhol teljesüljön? Tudunk-e még csodálkozni e szabályok

pontos teljesülésén? Hiszen ez az egész egyáltalán nem magától értetődő! Lennie kell

valakinek, aki elvégzi ezeket a számításokat, és az eredménytől függően megváltoztatja a

dolgokat.

1.6. Honnan erednek a természeti törvények?

Ahogy a világ sem magától keletkezett, a természettörvények sem. Mindennek a

teremtésben van az oka, amelyet Isten építőmestere (Péld 8,30), az Úr Jézus Krisztus által

viteleztetett ki. A Kolossé 1,16-ban ezt olvassuk:

„Mert benne (Jézus Krisztusban) teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók

és a láthatatlanok... minden általa és reá nézve teremtetett."

Tehát a teremtés maga is egy olyan esemény, amely nem a természeti törvények szerint

történt. Itt mindent a Teremtő saját szavának teljhatalma, ereje és bölcsessége alapján

alkotott. Ehhez nem volt szüksége természeti törvényekre. A természeti törvények tehát nem

a teremtés okai, hanem eredményei. Az evolucionista világnézet képviselői ellenben a világ és

az élet keletkezését megkísérlik a természeti törvények segítségével magyarázni, ami

véleményem szerint sohasem lesz lehetséges.

1.7. Ki gondoskodik a természeti törvények betartásáról?

Valóban van ott valaki, aki gondoskodik a természeti törvények betartásáról. A Kolossé

1,17 versben ezt olvassuk: „Minden őbenne áll fenn." A világnak ez a Fenntartója is ugyanaz,

aki által minden dolog teremtetett. „Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a

láthatók és a láthatatlanok... minden általa és reá nézve teremtetett" (Kol 1,16). Ez az

Egyetlenegy, aki minden dolog Teremtője és egyben Fenntartója is, Jézus Krisztus! Így is

mondhatjuk: Jézus a legfelsőbb hatóság minden dolog fölött, a mikrokozmosztól a

- 14 -

makrokozmoszig. Egy keresztyén ének találóan mondja róla: „Jézus Krisztus királyként

uralkodik, neki hódol minden és mindenki."

A teremtés befejezése után az összes természeti törvény „működésbe lépett", úgyhogy

azóta minden folyamat a természeti törvények szerint zajlik le. Jézus a garancia arra, hogy

mindig és mindenhol teljesüljenek. Ehhez nincs szüksége számítógépre vagy más

segédeszközre. Az Ő teljhatalmú szava elegendő ahhoz, hogy minden betartassék. A

Zsidókhoz írt levél 1,3-ban ezt olvassuk róla: „Hatalmas szavával hordozza a mindenséget." A

tudományos megállapítás szerint Jézusnak ez a fenntartó tevékenysége a természeti

törvényekben nyilvánul meg. Ezek összességükben egy szorosan összeillesztett keretet

képeznek, amelyen belül a világ folyamatai lezajlanak.

1.8. Van-e még hely a csodák számára?

Az eddig elmondottak alapján világos, hogy a természeti törvények a tapasztalat szerint

egy változatlan keretet képeznek, és ezen belül megy végbe minden eljárás, esemény és

folyamat. Egy folyamat irányításában általában egyszerre több természeti törvény is részt

vesz.

A gyakorlatban a természeti törvények úgy működnek, mint egy „Legfelsőbb Bíróság",

amely eldönti, hogy egy folyamat megengedett-e világunkban, vagy nem. Például az egyik

természeti törvény megtiltja, hogy egy 50°C hőmérsékletű rézrúdban úgy oszoljon el a hő,

hogy egyik vége 0°C-os, másik vége pedig 100°C-os legyen. Ez nem sértené meg az

energiatételt, de megsértene egy másik természeti törvényt, az entrópiatételt. A csodákra

adott fenti definíciónk alapján a teremtett világban sok olyan folyamat van, amely csodálatra

méltó és az ember számára utánozhatatlan. Ezek azonban nem váratlanul és

kiszámíthatatlanul lépnek fel. Ezért a világban előforduló legösszetettebb és általunk még meg

nem értett jelenségeket sem tekintjük csodának. E megfontolások után pontosabb definíciót

tudunk adni a csodákra:

D2 definíció: Csodáknak a térben és az időben végbemenő olyan

eseményeket nevezünk, amelyek természeti törvényeink keretén kívül

zajlanak le.

Egyetlen fizikus vagy kémikus sem képes egy természeti törvényt még egy

ezredmásodpercre sem hatályon kívül helyezni. Mi, emberek semmit sem tehetünk, hogy

megkerüljük a természeti törvényeket. Ezért csodákat ember nem tehet. A Biblia számos

olyan helyzetről számol be, amikor Isten vagy Jézus csodát művelt, mint például:

- Izrael népének átkelése a Vörös-tengeren (2Móz 14,16-22)

- Józsué hosszú napja (Józs 10,12-14)

- a víz borrá változtatása a kánai menyegzőn (Jn 2,1-12)

- a vihar lecsendesítése (Mk 4,35-41)

- Jézus a tengeren jár (Jn 6,16-21)

- a vakon született ember meggyógyítása

- az 5000 ember megvendégelése (Jn 6,1-15)

- Lázár feltámasztása (Jn 11,32-45)

Megjegyzés: Amikor bizonyos emberek alkalmanként mégis olyan dolgokat tesznek,

amelyek ellentmondanak a természeti törvényeknek, akkor más hatalmak nevében

cselekszenek. Ezek vagy Jézus tanítványai, akiket Uruk hatalmazott fel (pl. Péter a vízen jár

[Mt 14,29], Péter Jézus nevében meggyógyítja a béna embert a templomajtó előtt [Csel 3,1-

9]), vagy olyan varázslók és guruk, akiket démoni erők irányítanak (pl. az egyiptomi fáraó

varázslói [2Móz 7,11-12]).

- 15 -

1.9. CS2: Jónás a hal gyomrában

Herbert Lockyer brit evangéliumi szerző3 szerint Jónás könyve „a legcsodálatosabb történet,

amelyet valaha írtak". Valójában az egész könyv tele van természetfölötti elemekkel. Egy

ilyen rövid elbeszélésben az ember ritkán talál ilyen sok nagyszerű csodát. Csak ezzel

magyarázható, hogy a Jónástörténet a Biblia egyik leggyakrabban bírált könyve. Itt csak a

második rész első tizenegy versét idézzük:

Jón. 2 1 „Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és

három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. 2 Jónás imádkozott Istenéhez, az Úrhoz a hal

gyomrában. 3 Ezt mondta: Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott

engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. 4

Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod

átcsapott fölöttem. 5 Azt gondoltam, hogy eltaszítottál engem magad elől. Bárcsak újra

megláthatnám szent templomodat! 6 Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és

örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. 7 Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre

bezárult mögöttem a föld, de te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem! 8

Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent

templomodba. 9 Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. 10 De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úrtól

jön a szabadulás! 11 Az Úr pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a

szárazföldre. ”

A nagy hal általi menekülés csodáján kívül ebben a bibliai elbeszélésben találkozunk a

feltámadó szélviharral, a ricinusbokorral, a féreggel és a keleti széllel, amelyek Isten szavára

szintén csodálatos módon jelennek meg. Ebben az összefüggésben az a csoda, hogy egy olyan

hatalmas város, mint Ninive bűnbánatra jut és megtér. A következőkben öt feltűnő dologra

szeretnék kitérni:

Isten szuverenitása a teremtett világ fölött: „Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat" - ez

a mondat azt hangsúlyozza, hogy Isten szuverén módon cselekszik teremtett világában, ahol

minden alá van vetve és engedelmeskedik neki, a Mindenhatónak. Ezt a tényt a Jónás 4,6 is

aláhúzza: „Az Úristen pedig úgy intézte, hogy egy bokor nőjön Jónás fölé."

Az óriáshal: Régebben azt állították, hogy egy bálna nem képes elnyelni egy embert, ezt

azonban később megcáfolták. A Luther által „nagy halnak" fordított héber szó szigorúan véve

nem bálnát, hanem tengeri szörnyet jelent. Máté 12,40-ben Jézus erre a halra utal: „Mert

ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal (görögül ketosz) gyomrában, úgy lesz az

Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel." Az Újszövetség eredeti görög

szövegében a „hal" mindenhol „ihtüsz", csak ezen az egy helyen olvasható „ketosz", amelynek

jelentését más fordítások pontosabban adják vissza, mint Luther, pl. tengeri szörny

(Jeruzsálemi Biblia és a svájci Züricher Biblia), óriáshal (New International Version és a svájci

Schlachter Biblia).

Az óriáshal gyomrában: Jónás három napot és három éjszakát töltött a tengeri szörny

gyomrában. Sem az agresszív gyomornedvek nem támadták meg, sem légszomja nem volt.

Ébren volt és teljesen magánál volt, hiszen imádkozott (2. vers).

Az óriáshal engedelmeskedett Isten parancsának: A parthoz úszott, hogy Jónást sértetlenül

kiköpje a szárazföldre. Ismerünk más bibliai beszámolókat is, ahol állatok engedelmeskednek

Isten parancsának, például a hollók, amelyek a Kerít-patak mellett ellátták Illést élelemmel

(1Kir 17,4-66), és Bálám szamara, amely Isten parancsára beszélni kezdett (4Móz 22,28).

Utalás Jézus feltámadására: Jézus saját feltámadását összeköti Jónás történetével. A két

szöveget (Mt 12,40 és Jón 2,1) az óriáshal kapcsolja össze, amely még egy helyen felbukkan

a Bibliában, nevezetesen a teremtéstörténetben. Isten az állatokat az ötödik és hatodik napon

teremtette. A Biblia itt csak az állatok nagy osztályait nevezi meg: „a nagy víziállatokat, a

vizekben nyüzsgő különféle fajta úszó élőlényeket, és a különféle fajta madarakat, különféle

fajta barmokat, csúszómászókat és egyéb földi állatokat". Feltűnő, hogy ebben az összefoglaló

felsorolásban egy bizonyos állatot név szerint is megnevez a Biblia: „Megteremtette Isten a

3 Herbert Lockyer: All the Miracles of the Bible [A Biblia összes csodája], Pickering & Inglis Ltd. 3. kiadás,

1965.

- 16 -

nagy vízi állatokat (héberül tannin) és mind az élőlényeket, amelyek mozognak, vagy a vízben

úszkálnak" (1Móz 1,21). Hogy pontosan melyik fajról van szó, nem állapítható meg teljes

bizonyossággal. Luther a bálna mellett döntött, arra utalva, hogy ez egy különleges állat. Más

fordítások találóbban a tengeri állat méretére utalnak: nagy tengeri állatok (Schlachter 2000),

nagy halak (Genfi Tanbiblia), nagy tengeri szörnyek (Zürichi, Elberfeldi és Jeruzsálemi Biblia).

Mivel a Bibliában semmi sem véletlen, hanem mindennek mély értelme van, figyelemre méltó

megállapításra jutunk: Azzal, hogy a teremtéstörténetben név szerint megnevezi ezt az

egyetlen állatfajt, a Biblia már itt utal - ha burkoltan is - Jézus feltámadására. Ezt a nagy

tengeri állatot szellemi jelentősége miatt említi meg, ez az állat nyeli majd ugyanis le Jónást,

ami megint csak Jézus feltámadásának előjele.

A következőkben néhány idézettel szemléltetem, milyen részleteken szoktak megütközni a

kritikusok4:

„Egy mese irodalmi műfajára utal az a tény is, hogy Ninive királyának nincs neve."

„Meseszerű elemeket tartalmaz a 4. rész is, amelyben Isten éjszaka egy ricinusbokrot

növeszt, majd egy féregnek megparancsolja, hogy szúrja meg a bokrot, végül pedig keleti

szelet támaszt, hogy Jónást az ájulás szélére juttassa."

„Mindenekelőtt azonban a Jónást elnyelő, majd a szárazföldre köpő hal a tengerészmesék

világába tartozik."

„Végül Ninive ilyen teljes mértékű megtérése, ahogyan ezt a Biblia leírja, nem tarthat

igényt történeti hitelességre."

Éppen ilyen kritikusan nyilatkozik H. Greschner az interneten5: „Jónás könyve nem

életrajzi-történeti események leírása." A halban és a szélben ő mesemotívumokat lát.

Valószínűtlennek tartja Ninive városának méretét (háromnapi járóföld), a niniveiek azonnali

bűnbánatát és a ricinusbokrot is. Ebből arra következtet, hogy ez csupán „tanmese",

amelynek értelmezése számára kézenfekvő: Ninive az „Istentől eltávolodott világ" jelképe,

Jónás pedig „Izrael népének szimbóluma, amely a babiloni fogság után bosszút tervel."

Mindezek az érvek Isten cselekvési szabadságát saját korlátozott értelmünk szintjére

redukálják, ezért egyáltalán nem felelnek meg a Biblia szándékának, amely újra és újra

szemünk elé tárja, hogy Isten számára semmi sem lehetetlen (Lk 1,37). Jónás történetének

hitelességét maga Jézus tanúsítja: „Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal

gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében (halottak birodalmában) három nap és

három éjjel" (Mt 12,40). Jézus azt is megerősíti, hogy a niniveiek bűnbánatra jutottak és

megtértek Jónás prédikálására (Mt 12,41). Az utolsó ítéletkor ezek majd feltámadnak, és

elítélik Jézus kortársait, mert nem követték Uruk felszólítását a megtérésre. Jónás története

Jézus számára nem allegória, nem példázat és nem is tanmese, hanem olyan beszámoló,

amely mélyen a valóságban gyökerezik. A Máté 12,39-41 versek szövege leleplezi a Jónás-

történet hazug kritikusait.

1.10. CS3: Jézus szűztől való születése

Az első csoda, amelyről az Újszövetségben olvashatunk, Jézus szeplőtelen fogantatása.

Ezzel kapcsolatban idézzük a Máté 1,18-25 és Lukács 1,26-38 verseket.

Mt. 1. 18 „Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt

Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a

Szentlélektől. 19 Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért

elhatározta, hogy titokban bocsátja el. 20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában,

íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj

magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. 21

4 Franz Josef Stendebach: Novelle oder Geschichte? Die literarische Gattung des Büchleins Jona [Novella

vagy történelem? Jónás könyvének irodalmi műfaja], Bibel und Kirche, 3. füzet / 1972. 3. negyedév,

66-67. oldal. 5 http://www.zum.de/Faecher/kR/BW/greschn/jona04.htm

- 17 -

Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” 22

Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 23

„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” - ami azt jelenti:

Velünk az Isten. 24 József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az

Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, 25 de nem érintette addig, amíg

meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el. ”

Lk. 1. 26 „A hatodik hónapban pedig elküldte Isten Gábriel angyalt Galilea egyik

városába, Názáretbe, 27 egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó férfinak, Józsefnek

volt a jegyese. A szűznek pedig Mária volt a neve. 28 Az angyal belépve hozzá így szólt:

„Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!” 29 Mária megdöbbent ezekre a

szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. 30 Az angyal ezt mondta neki:

„Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! 31 Íme, fogansz méhedben, és fiút

szülsz, akit nevezz Jézusnak. 32 Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az

Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, 33 ő pedig uralkodik a Jákób házán

örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” 34 Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan

lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?” 35 Az angyal így válaszolt neki: „A

Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is

Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. 36 Íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant

öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, 37 mert az

Istennek semmi sem lehetetlen.” 38 Ekkor így szólt Mária: „Íme, az Úr szolgálóleánya:

történjék velem a te beszéded szerint!” S ekkor eltávozott tőle az angyal. ”

Isten az Ószövetségben az ígéretek szinte végtelen láncolatában jelenti be a Megmentő

eljövetelét. Az első ígéretet közvetlenül a bűnbeesés után teszi (1Móz 3,15). Ádám

bűnbeesésével az egész emberiség a bűn átka és igézete alá kerül: „Ahogyan tehát egy ember

által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal,

hogy mindenki vétkezett" (Róm 5,12). A bűn tehát minden embert hatalmába kerített; ez alól

az emberiség egész történelme alatt egyetlen egy kivétel sem volt: „Van-e tiszta ember,

tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem" (Jób 14,4).

A Megmentőnek három feltételt kellett teljesítenie, hogy képes legyen megváltani minket:

1. Embernek kellett lennie. A bűn Ádám testében jelent meg, ezért a Megváltónak is

magára kellett öltenie Ádám testét: „Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek

alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa" (Gal 4,4-5). Ezért a Megváltónak emberré

kellett lennie, hogy - akárcsak mi - ki legyen téve a bűn hatalmának. Az emberiség helyett

neki kellett magára vennie Isten ítéletét a bűn fölött: „Isten tulajdon Fiát küldte el a bűnös

testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben" (Róm 8,3).

2. Istennek kellett lennie. A Megváltónak ugyanakkor örökkévaló Istennek is kellett lennie,

hiszen a szent Isten ellen elkövetett bűn örök kárhozatot von maga után: „Jaj nekik, mert

Kain útján indultak el, pénzért Bálám tévelygésére adták a fejüket... Olyanok, mint a tenger

megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygócsillagok, akikre az örök

sötétség homálya vár" (Júd 11.13).

3. Bűntelennek kellett lennie. Mi bűnösökként nem tudjuk magunkat megszabadítani a

bűntől. Ezért a Megváltónak bűntelennek kellett lennie.

Hogyan lehetséges egyszerre teljesíteni ezt a három nehéz feltételt? Ezt a feladatot

egyetlen ember sem tudná megoldani, de a mindenható Isten képes erre: „Mert az Istennek

semmi sem lehetetlen" (Lk 1,37). Mi volt az isteni megoldás?

1. A Megváltó mint ember: Ha a Megváltónak embernek kell lennie, akkor asszonytól kell

születnie. Pontosan ezt olvassuk a Galatákhoz írt levél 4,4-ben: „De amikor eljött az idő

teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született." Isten Máriát választotta ki erre a

feladatra. Ő bizonyosan rendkívüli nő volt, aki életét az Isten iránti teljes engedelmességben

élte. Ezt bizonyítja az a néhány bibliai idézet, amely Máriáról szól: „Íme, az Úr szolgálóleánya:

történjék velem a te beszéded szerint!" (Lk 1,38). „Magasztalja lelkem az Urat" (Lk 1,46).

„Bármit mond nektek, tegyétek meg" (Jn 2,5). Míg a legtöbb tanítvány elmenekült, amikor

Jézust keresztre feszítették, Mária a közelében maradt. Jézus ezekkel a szavakkal bízta János

gondjaira: „Íme, a te anyád!" (Jn 19,27).

2. A Megváltó mint Isten: Az Ószövetség elárulja nekünk annak a titkát, hogyan

találkozott az emberi az istenivel: „A Szent Szellem száll reád, és a Magasságos ereje

árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának" (Lk 1,35).

- 18 -

Jézus volt az egyetlen, akinek emberi anyja volt, de nem volt emberi apja; egyszerre volt

ember és Isten. A filippiekhez írt levél szemléletesen írja le ezt az emberré lételt: „Ő Isten

formájában... megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és

magatartásában is embernek bizonyult" (Fil 2,6-7). Jézus földi tartózkodása idején valódi

ember és valódi Isten volt. Emberfia volt, tehát valódi ember:

- Egy megerőltető nap után ő is elfáradt.

- Éhes volt és szomjazott.

- Időnként szomorú volt.

- Lábait meg kellett tisztítania a portól.

- Szamárháton lovagolt.

Ugyanakkor Isten Fia volt, és teljhatalma volt a természet erői fölött, halottakat tudott

feltámasztani, minden betegséget meg tudott gyógyítani, és démonokat tudott kiűzni. Joggal

mondta: „Aki engem lát, látja az Atyát" (Jn 14,9) és „Nekem adatott minden hatalom

mennyen és földön" (Mt 28,18).

3. A bűntelen Megváltó: Hogyan egyeztethető össze az a két feltétel, hogy a Megváltó

asszonytól szülessen, ugyanakkor bűntelen maradjon? Egy lehetséges megoldás az, hogy

Mária is bűntelen volt.

a) Vajon Mária valóban bűntelen volt? Akkor igaz lenne a katolikus tanítás, miszerint Mária

abszolút tiszta és makulátlan volt. Ez a feltevés csupán egy nemzedékkel korábbra tolja el a

tulajdonképpeni problémát: Akkor Mária szüleinek is bűntelennek kellett lenniük. Ők viszont

csak akkor lehettek bűntelenek, ha az ő szüleik is bűntelenek voltak. Végül is ez azt jelenti,

hogy Jézus családfájának minden tagjának bűntelennek kellett volna lennie. Ez azonban nem

lehetséges: Ahogy minden ember bűnös, Jézus családfájában is csak bűnös embereket

találunk. A Biblia nem is hallgatja el bűneiket: Ráháb, a parázna nő (Mt 1,5) éppen úgy tagja

volt az üdvösség nemzetségfájának, mint Dávid, aki házasságtörést és gyilkosságot követett

el (2Sám 11,3-17), valamint Salamon, aki bálványimádó volt (1Kir 11,1-13). Lukács

evangéliumának 3. része szerint Jézus nemzetségi lajstroma egészen Ádámig vezethető vissza

(38. vers), és éppen Ádám volt az, aki minden embert megfertőzött a bűnnel. Maradjunk

annál, amit például a Rómaiakhoz írt levélben olvashatunk, félreérthetetlenül, és ami minden

emberre vonatkozik: „Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten

dicsőségének" (Róm 3,22-23). A bűntelen Máriáról való katolikus tanítás ezért nem

elfogadható.

b) Ha az a) lehetőség a Biblia kijelentései alapján kizárható, akkor mi a probléma

megoldása? A Biblia tanítása szerint az élet a vérben van: „Mert minden test lelke a vére"

(3Móz 17,14). Amikor Ádám vétkezett, a vérével valami súlyos dolog történt. A bűn jutalma a

halál. Amikor Ádámot utolérte a halál (a szellemi halál, majd ennek következménye a testi

halál), vére és ezzel egész élete a halál hatása alá került. Ádám minden utódának vére

Ádámtól származik, ezért az ő bűnös lényével van megfertőzve. Ezért mindnyájunknak meg

kell halnunk. A halál csírája minden emberben jelen van. Ez alól senki sem kivétel: egyetlen

nép, nemzet vagy nyelvcsoport sem. A földön élő népcsoportok között jelentős különbségek

vannak. Bőrünk színe lehet fehér, fekete, vörös, sárga és ezek között mindenféle árnyalat.

Számtalan különbség van az emberek alakjában és méretében, hajszínében és

szemformájában, orrában és fülében. Mégis van egy ismertetőjegy, amely mindnyájunkban

azonos6, ez pedig a vér:

„Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette7, hogy lakjon a Föld egész

felszínén" (Csel 17,26).

6 Az „azonos" szó a vérnek arra a tulajdonságára vonatkozik, amely minden emberben közös,

nevezetesen hogy Ádámtól származik. Vérátömlesztés esetén figyelembe kell venni a vércsoportok (A,

B, AB, 0 ) összeférhetőségét, az etnikai hovatartozást azonban nem. Ezek a vércsoportok minden

népcsoportban előfordulnak, bár statisztikai megoszlásuk eltérő. 7 Az „egy vérből" kifejezés helyett más olvasatok is lehetségesek, mint például „egy ősből". Az 1984-es

kiadású Luther-fordításban például ez áll: „Und er hat aus einem Menschen das ganze

Menschengeschlecht gemacht, damit sie auf dem ganzen Erdboden wohnen" [Az egész emberi

nemzetséget egy emberből (Ádámból) teremtette, hogy lakjék a Föld egész felszínén]. Az angol „King

James Version" azt a gondolatot hangsúlyozza, hogy mindnyájan egy vérből valók vagyunk: "And hath

made of one blood all nations of men for to dwell on all the face of the earth" [Ez szó szerint

megegyezik a magyar protestáns bibliafordítással - a fordító].

- 19 -

Mint mindenütt, a Biblia itt is tudományosan korrekt. Egy norvég vére nem különbözik egy

afrikai busman vérétől, egy zsidó vére egy nem-zsidóétól, egy navajo indiáné egy oroszétól,

vagy egy ausztrál bennszülött vére egy kínaiétól. Egy adott néphez tartozó egyed vére

átömleszthető egy teljesen más népcsoport valamelyik tagjába, feltéve, hogy betartják a

vércsoportokra vonatkozó szabályokat.

A magzati fejlődés során nincs keveredés az anya vére és a magzat vére között. A leendő

gyermek vére az anya vérének hozzáadása nélkül képződik. Minden ember örökli Ádám bűntől

fertőzött vérét. A megváltás azonban csak bűntelen vér által lehetséges, amely ellene hat

Ádám vérének. A Megváltó ereiben nem folyhatott Ádám bűnös vére. Ez a szűztől születés

csodája által történt.8 Szűz Mária testéből egyetlen csepp vér sem folyt át a még meg nem

született Jézus testébe. Bár Mária ellátta a gyermeket a testi fejlődéséhez szükséges összes

tápanyaggal, az isteni vér révén, amelynek eredete a Szent Szellem általi fogantatásban volt,

Jézusnak bűn nélküli vére volt.

A kereszten Jézus Krisztus ártatlan vére folyt ki. A bűn ellen csak ez a vér az egyetlen

„ellenméreg": „Jézus vére megtisztít minket minden bűntől" (1Jn 1,7). Az 1Péter 1,18-19-ben

azt olvassuk, hogy a megváltás csak a Megváltó kiontott vére által lehetséges, és csak ez ad

nekünk üdvbizonyosságot: „Tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon

váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan

és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén."

A szűztől való születés csodáját azért tárgyaltuk ilyen részletesen, mert ez megmagyarázza

számunkra Isten csodálatos emberré válását Jézusban, és mert ez az alapja annak, hogy mi

egyszer a mennybe jutunk. Végzetes következményei lennének annak, ha Isten e rendkívüli

tettének akár a legapróbb részletét is feláldoznánk az értelem oltárán.

1.11. CS4: A vihar lecsendesítése

Három evangélium (Mt 8,23-27; Mk 4,35-41; Lk 8,22-25) is beszámol egy eseményről,

amely ámulatba ejtette a szemtanúkat. Itt Máté evangéliumának szövegét idézzük:

Mt. 8. 23 „Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. 24 És íme, nagy vihar

támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. 25

Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: „Uram, ments meg

minket, elveszünk!” 26 De ő így szólt hozzájuk: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd

felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. 27 Az emberek pedig

elcsodálkoztak, és ezt mondták: „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek

neki?”

Az itt elbeszélt jelenet a Genezáret-taván játszódott le. Ez a tó 212 méterrel a tengerszint

alatt fekszik, és ezzel a világ legmélyebben fekvő édesvízi tava. A Holt-tenger (kb. 400 méter

a tengerszint alatt) után ez a föld második legmélyebben fekvő pontja. 165 km2-es felszíne

kb. egyharmada a Bodeni-tóénak. A tótól északra emelkedik a 2800 méter magas Hermón-

hegy. Májustól októberig a szűk szurdokon keresztül gyakran fújnak erős szelek a

mélyedésbe, és hirtelen hatalmas viharokat okozhatnak. A fenti szöveg egy ilyen heves vihart

ír le. Míg Jézus a csónakban aludt, a tanítványok a természet erőivel küzdöttek, és úgy

gondolták, a halál vár rájuk. Halálfélelmük tetőpontján felébresztették az Urat. Ami ezután

történt, az néhány másodperc alatt játszódott le:

- Jézus felállt.

- Megfenyegette a szelet és a hullámokat.

- A vihar azonnal véget ért, és a tó békésen lecsendesedett.

8 Szűz: A héberben két szó van a szűzre: betula és alma. A betula szó a leány érintetlenségét

hangsúlyozza (pl. Rebeka: 1Móz 24,16; Jefte lánya: Bír 11,38; Támár, Dávid lánya: 2Sám 13,2), az

alma szó pedig a házasságra való érettségét (pl. 1Móz 24,43; Énekek 1,3). De az alma szó is feltételezi

hallgatólagosan az érintetlenséget. A Biblia kritikusainak az az ellenvetésük, hogy az Ézsaiás 7,14 vers

héber szövegében a második szó áll, ami szűz helyett fiatal nőnek is fordítható. Ennek a felfogásnak

azonban ellentmond a Biblia által tanúsított beteljesülés (Mt 1,23 és Lk 1,27).

- 20 -

Figyelemre méltó az „azonnal lecsendesedett a vihar" kijelentés. Egy fizikus joggal teheti fel

a kérdést: Hová lett néhány másodperc alatt a vihar és a vízhullámok energiája? Az

energiatétel szerint energia nem semmisíthető meg és nem is hozható létre, csak átalakítható.

Minden levegő- és vízmolekulának van energiatartalma, ami az 1/2mv2 képlettel írható le.

Hová lett hát a zivatar óriási energiája?

Válasz: Isten, aki az energiatételt megalkotta és a teremtett világba beépítette, uralkodik is

fölötte. Rajta múlik, hogy engedi-e érvényesülni vagy nem. Ebben az esetben korlátlan

hatalma révén hatályon kívül helyezte az egyébként mindig érvényes energiatételt. Érthető az

emberek reagálása, amikor ezt mondták: „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is

engedelmeskednek neki?" A helyes következtetés ez lett volna: Maga a Teremtő ül a

csónakban. Jézus nem útlevéllel érkezett ebbe a világba, a bejegyzéssel: „Teremtő és Isten

Fia". Ő lenyűgöző tetteivel és beszédeivel igazolta magát, mint minden dolog Ura. Egyes

kortársai helyesen értelmezték munkálkodását, és imádták. Így tett a meggyógyított vakon

született ember is (Jn 9,38). Helyes következtetésre is jutott, amikor megállapította: „Ha Ő

nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni" (Jn 9,33).

1.12. CS5: A béna ember meggyógyítása a templom

kapujánál

A Biblia gyakran számol be orvosi csodákról, amikor Jézus vagy tanítványai embereket

gyógyítanak. A sok beszámoló közül itt azt ragadjuk ki, amely az Apostolok cselekedetei 3,1-

11-ben olvasható:

Apcsel. 3 1 „Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután

három órára. 2 Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit napról napra letettek a

templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a

templomba menőktől. 3 Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a

templomba, alamizsnát kért tőlük. 4 Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt

mondta: „Nézz ránk!” 5 Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. 6 Péter

ekkor így szólt hozzá: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a

názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” 7 És jobb kezénél fogva felemelte,

annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, 8 felugrott, talpra állt, és járt.

Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. 9 Látta őt az

egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. 10 Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért

szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami

vele történt. 11 Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép

megdöbbenve futott össze hozzájuk a Salamon csarnokába. ”

A koldusok ezt a templomkapu előtti helyet tartották a legjövedelmezőbbnek, mert naponta

emberek tömegei haladtak el itt, akik Isten kedvében akartak járni jó cselekedeteikkel. A

belépő embereket a szép kapu előtt a megszokott kép fogadta: Egy születésétől fogva béna

ember ült ott és koldult. Már évek óta ismerték. Ez az ember életében még egyetlen lépést

sem tett meg. Ennek az embernek lábizmairól nem lehetett beszélni.

És váratlan dolog történt. Péter a názáreti Jézus Krisztus nevében megparancsolta: „Kelj fel

és járj!" A születésétől fogva beteg ember egy szempillantás alatt meggyógyult. Nem küldték

előbb egy rehabilitációs klinikára, hogy tornáztassák izmait, és masszázsokkal felkészítsék a

járásra. Mihelyt elhangzott a „Kelj fel és járj!", a férfi azon nyomban tökéletesen

meggyógyult. Azonnal járkált és ugrándozott (8. vers). Az emberek ismerték a koldust, akit

azelőtt még soha nem láttak járni. Most „félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele

történt". Joggal kérdezték: „Hogy lehet az, hogy hirtelen járni tud?" A válasz így hangzik: Az

Úr Jézus nevében itt csoda történt, amelynek során az egyébként mindig érvényes természeti

törvények hatályukat vesztették, és Jézus ereje lépett működésbe.

- 21 -

1.13. CS6: Jézus feltámadása

Jézus Krisztusnak a halálból történt feltámadásáról mind a négy evangélium beszámol (Mt

28,1-10; Mk 16,1-6; Lk 24,1-12; Jn 20,1-10). Az Újszövetség egyetlen más kijelentésére sem

történik annyi hivatkozás (150), mint erre. Ez a csoda volt Jézus földi tartózkodásának

megkoronázása. Itt Lukács evangéliumának szövegét idézzük:

Lk. 24 1 „A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték

az elkészített illatszereket. 2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 3 és amikor

bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi

lépett melléjük fénylő ruhában. 5 Majd amikor megrémülve a földre szegezték

tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Mit keresitek a holtak között az élőt? 6 Nincs

itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még

Galileában volt: 7 az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és

megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.” 8 Ekkor visszaemlékeztek az ő

szavaira, 9 és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. 10

A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok

elmondták mindezt az apostoloknak, 11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet,

és nem hittek nekik. 12 (Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak

a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.) ”

Aligha van a Bibliának még egy kijelentése, amelyet olyan sokszor támadtak és vontak

kétségbe, mint a keresztre feszített Krisztus testi feltámadása. Egy közvélemény-kutatás

szerint a német evangélikus lelkészeknek már csak 17 százaléka hisz a feltámadásban. A

katolikus felnőttképzés egyik rendezvényén pedig hallottam, amint egy pap így sopánkodott:

„Húsvétkor prédikációs szükségállapotba kerülök." Egy papnak valóban semmi sem jut eszébe

a Biblia legfontosabb tanításával kapcsolatban? Miről tud még prédikálni, ha nem tud

tanúbizonyságot tenni Jézus feltámadásáról, üdvösségünk alapvető feltételéről? A

felvilágosodás korában az emberi értelmet tették minden dolog mércéjévé. Ehhez

kapcsolódott a Biblia elleni radikális támadás, hiszen mindent rövid úton elvetettek, ami

felfoghatatlannak tűnt az értelem számára. Ennek a „lomtalanításnak" nem csak Jézus

gyógyító csodatételei és egyéb tettei estek áldozatul, hanem elsősorban a halálból való

feltámadása, mennybemenetele és visszajövetele. Ha megértésünket tesszük mércévé, akkor

azonos következtetéssel a fotoszintézist és az emberi agyat is el kell vetnünk mint nem

valóságost, hiszen mindkettő szinte teljesen érthetetlen számunkra, és egyiket sem tudjuk

leutánozni. De amiket Isten tesz, azok mindig is robbantani fogják értelmünket (Ézs 55,8-9) -

legyenek azok a Biblia által tanúsított tettek vagy a teremtés műveiben megnyilvánuló

zseniális gondolatok.

A feltámadás drámai ténye megváltoztatta a történelem menetét. A feltámadást tagadó

kritikusok lépéskényszerben vannak, mert magyarázatot kell adniuk hét történelmi tényre9:

1. A római pecsét feltörése megkérdőjelezte Róma rettegett hatalmát.

2. Mind a zsidók, mind a rómaiak elismerték, hogy a sír üres volt.

3. Egy kéttonnás követ valahogyan elmozdítottak a sírról, miközben a római őrség a helyén

volt.

4. A fegyelmezett római őrök elmenekültek a posztjukról, és a hatóságoknak meg kellett

vesztegetniük őket, hogy egy hazugságot terjesszenek.

5. Az érintetlen halotti leplekből hiányzott a test.

6. Ezt követően Krisztus megjelent több mint 500 tanúnak különböző helyzetekben.

7. A zsidóknak nagyon negatív véleményük volt a nők megbízhatóságáról, ezért egy

feltámadási legenda kitalálói nem nőket választottak volna az esemény első szemtanúinak.

Martin Heidegger egzisztencialista filozófus (1889-1976), aki pedig nem a hit oldaláról

érvelt, helyesen állapította meg: „Ha a názáreti Jézus feltámadt, akkor semmilyen

természettudományos ismeret nem végleges". Tehát a természettudomány nem lehet a

bölcsesség végső ismérve. Ezért vall kudarcot mindenki, aki megpróbálja tudományosan -

fizikailag, biológiailag, orvosilag vagy más módon - megmagyarázni Jézus feltámadását. Egy

9 Josh McDowell: Die Tatsache der Auferstehung [A feltámadás ténye], CLV Bielefeld, 4. kiadás 2005, 103.

oldal.

- 22 -

három dimenzióban behatárolt világban élünk, amely ráadásul alá van vetve egy lineárisan

múló időnek. Ez azonban Istennel kapcsolatban nem azt jelenti: „Ő megközelíthetetlen

világosságban lakik" (1Tim 6,16), amelyet senki sem közelíthet meg, vagyis magasabb

dimenziókban él, amelyek ugyan áthatják világunkat, de a mi világunk nem hatja át azokat.

Halála után Jézus olyan testben támadt fel, amely nem ismerte a mi korlátainkat, ezért nem

volt három dimenzióhoz kötve. A zárt ajtók nem jelentettek számára akadályt (Jn 20,19), és

tetszése szerint megjelenhetett a mi dimenziónkban, majd ismét átmehetett az isteni

dimenzióba: „Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre" (1Kor 15,6). A görög

nyelvű alapszöveg pontosabban fejezi ki, hogy mi történt: „Láthatóvá vált (a mi

dimenziónkban)." Világosan és teljes bizonyossággal prédikálni kell, hogy Jézus valóban

feltámadt, és ezzel végérvényes győzelmet aratott a halál és az ördög fölött, és hogy ez a mi

szabadulásunk egyetlen biztosítéka: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti

hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el"

(1Kor 15,17-18). A következő vers még tovább megy, és végkövetkeztetésében ezt

hangsúlyozza: Ha valaki csak azért hisz Krisztusban, hogy itt a földön védelmezőre és

pártfogóra találjon, akkor földhöz ragadt, szánalomra méltó és nyomorult teremtmény: „Ha

csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak

vagyunk" (1Kor 15,19).

Ezek a szövegek rámutatnak Jézus feltámadásának központi jelentőségére. A feltámadás

jelentőségéhez hasonlítva másodrangú minden más dolog, amit Jézus és az apostolok

mondtak. Ha a feltámadás nem valóságos esemény volt, akkor a keresztyénség éppen olyan

hamis vallás, mint az összes többi.

Ha azonban valóban megtörtént, akkor Jézus Isten, a bibliai üzenet pedig abszolút igazság.

Az összes vallásalapító (pl. Buddha, Mohamed, Konfucius) meghalt. A világtörténelemben

csupán egyetlen sír üres, mert csak Jézus támadt fel valóban. Tehát Jézus dicsőséges

feltámadása a legnagyobb csoda a teremtés óta. Ezzel Jézus megmutatta, hogy ő Isten, és

hogy az Atya elfogadta áldozatát, mint a bűnért való engesztelést. Aki lemond a

feltámadásról, az mindent elveszített.

A feltámadás az Atya, a Fiú és a Szent Szellem közös műve:

- „Az Isten ereje feltámasztotta Őt (Jézust) a halottak közül" (Kol 2,12).

- „Én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem" (Jn 10,17).

- „Ha pedig annak Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor

az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a

bennetek lakó Szelleme által" (Róm 8,11).

1.14. Lehetséges-e, hogy jelenlegi tudományos ismereteink (még) nem elegendőek ahhoz, hogy

megmagyarázzuk a csodákat?

Ez a gondolat tudományosan nem cáfolható. Azonban olyan elképzelésen alapul Isten

munkálkodásával kapcsolatban, amely nem felel meg a tetteiről szóló bibliai

bizonyságtételnek. A Biblia kétféle módon igazolja Isten állandó munkálkodását:

- Megszokott, szabályszerű történésekben munkálkodik, amelyek a természeti törvények

segítségével írhatók le.

- Ő egyszeri, különleges, megismételhetetlen eseményekben munkálkodik, amelyek nem

vethetők alá természettudományos vizsgálatoknak, mert nem foghatók fel a természeti

törvények alapján.

Ha Isten munkálkodása csak a rendkívüli eseményekben nyilvánulna meg, akkor csupán a

meg nem értett jelenségek hézagpótlója lenne. Ennek az lenne a következménye, hogy

ismereteink növekedésével egyre jobban behatárolódna a hatásköre. De mivel Isten minden

dolog Teremtője, fölötte áll tudásunk és ismereteink jelenlegi szintjének, és mind az általunk

már megértett, mind a még meg nem értett (a tudomány által jelenleg

megmagyarázhatatlan) jelenségek tőle származnak.

- 23 -

1.15. A Biblia által tanúsított csodák esetén mindig

sérülnek a természeti törvények?

Isten cselekedetei történhetnek a természeti törvények keretében (a eset), de e

törvényeken kívül is (b eset). A Jakab 5,17-18 azt írja Illésről, hogy imája három és fél évig

megakadályozta az esőt, majd egy újabb imája után azonnal esni kezdett. Természetesen itt

Isten cselekedett. Az Ő akarata érvényesült, de egyetlen meteorológus sem gondolná, hogy

bármelyik természeti törvény is megsérült volna. Amikor Dávid kiállt Góliát ellen, egyszerű

parittyájával fejen találta és halálra sebezte. Nyilván a természeti törvények megsértése

nélkül történt, de egyértelmű, hogy Isten közreműködésével. Sőt, biztos vagyok benne, hogy

ha Dávid hátrafelé hajította volna el a követ - ami könnyen elképzelhető egy ilyen egyszerű

fegyver esetén, amely egy darab bőrből és két ráerősített zsinórból áll -, akkor is eltalálta

volna Góliát homlokán azt a kis védtelen helyet, amelyet nem fedett páncél. Ha Karl May

képes volt sarok mentén lőni, mennyivel többre lehetett képes Dávid Isten nevében! Tehát

mindkét példa az a esethez tartozik.

A felvilágosodás korában aszerint ítélték meg a bibliai szövegeket, hogy a leírt események

megmagyarázhatók-e a természeti törvényekkel, vagyis hogy az a esethez tartoznak-e. A b

esethez tartozó csodákat elvetették mint képtelenségeket, és a megfelelő tudósításokat

valótlannak nyilvánították. A modern teológia csatlakozik ezekhez a gondolatokhoz, és a

legtöbb beszámolót a mitológia körébe sorolja. „Újszövetség és mitológia" című híressé vált

tanulmányában (1941) Rudolf Bultmann marburgi teológus (1884-1976) a csodákról azt

állította, hogy azok elképzelhetetlenek a modern ember számára, aki elektromos világítást

használ és rádiót hallgat.

A Biblia eseményei a legtöbb esetben nem értelmezhetők a természeti törvények

keretében. Isten szuverén módon cselekszik. Ő alkotta meg a természeti törvényeket, ezért

fölöttük áll. Cselekvésében semmi sem korlátozza, hiszen „Istennek semmi sem lehetetlen"

(Lk 1,37). Az ő akarata mindig érvényesül. A teremtés, ahogyan arról Mózes első könyvének

első része számol be, az első a Bibliában elbeszélt csodák közül. Isten - gondolatai és tervei

alapján - hat nap alatt egy csodálatos kozmoszt teremtett.

Jézus feltámadása szintén olyan esemény, amely semmilyen természeti törvénnyel nem

magyarázható. Aki azzal próbálkozik, hogy biológiailag vagy orvosilag értelmezze, az elmegy a

lényeg mellett. A feltámadás Isten rendkívüli cselekedete, amely a természeti törvények

hatályán kívül történt és az is marad.

Isten Igéjének eredetére sincs emberi magyarázat. Ez isteni csoda. Pál apostol így

fogalmazta ezt meg a 2Timóteus 3,16-ban: „A teljes Írás Istentől ihletett."

Tudomásul kell vennünk, hogy a b eset szerinti csodák állandóan ki vannak téve a

hitetlenek kritikájának. Ők nem fogadják el, hogy Isten gondolatai és cselekedetei emberi

értelmünk fölött állnak (Ézs 55,8). Ahelyett, hogy elismernék Isten nagyságát, olyan

magyarázatokat keresnek, amelyek fölöslegessé teszik az ő természetfölötti beavatkozását, és

a csodákat megpróbálják az emberi értelem vagy a tiszta materializmus szintjére redukálni.

Az ilyen törekvések kezdettől fogva kudarcra vannak ítélve, és tévútra vezetnek.

1.16. Melyek azok a Biblia által tanúsított csodák,

amelyeket a leggyakrabban kétségbe vonnak?

Úgy gondolom, hogy a Biblia által megnevezett három legnagyobb csoda az, amelyek a

leghevesebb kritikákat kiváltják, és amelyekkel kapcsolatban a legtöbb tévtan született.

1. A teremtés csodáját az evolúciótannal helyettesítették. Az evolúciótan, amely

tudományosan nem igazolható, megpróbálja a világ és az élet eredetét Isten nélkül

megmagyarázni. Az evolúciótan vagy nem veszi figyelembe a minden élőlényben megtalálható

információt, vagy azt állítja, hogy az kizárólag az anyagban keletkezett. Charles Darwinnak,

az evolúciótan megalapítójának (1809-1882) halvány sejtelme sem volt a DNS-molekulákban

található információról, hát még annak óriási sűrűségéről. Azok az információra vonatkozó

- 24 -

természeti törvények, amelyeket csak az utóbbi években ismertek fel, az evolúciós

folyamatnak, amelyet sohasem figyeltek meg, határozottan ellentmondanak. Egy ilyen

információs örökmozgó teljességgel lehetetlen. Ezt kimerítően tárgyalom „Kezdetben volt az

információ" című könyvemben.

2. Jézus győzelmes feltámadása szilárd és feladhatatlan keresztyén tanítás. E valóságos

térben és időben végbement esemény nélkül senki sem üdvözülhetne: „Ha pedig Krisztus nem

támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek,

akik Krisztusban hunytak el" (1Kor 15,17-18). Az ateisták és liberális teológusok Krisztus

„üres" sírját Krisztus „teli" sírjával helyettesítik, és úgy beszélnek, mint Rudolf Bultmann: „Egy

holttest nem képes föltámadni." Lüdemann göttingeni teológia-professzor az utóbbi időben

nagy feltűnést keltett véleményével, amely szerint Jézus nem is támadt fel.

3. A Biblia keletkezése az információátvitel titka. Ez információátvitel

- Istentől, az Atyától (pl. 2Tim 3,16),

- Fiától, Jézus Krisztustól (pl. Gal 1,12; Jel 1,1)

- és a Szent Szellemtől (pl. 2Pt 1,21)

a Biblia egyes szerzőihez. Aki kísérletet tesz arra, hogy ezt a tényt egy tisztán emberi

eredettel és történelmi esetlegességgel magyarázza, az ezt a csodát a felismerhetetlenségig

illetlen módon az emberileg megvalósítható dolgok közé redukálja.

1.17. Miért tett Jézus csodákat?

Jézus csodái elválaszthatatlanok azoktól a dolgoktól, amiket hirdetett. A beszédeit kísérő

csodák és jelek növelték hitelességét. Péter pünkösdi prédikációjából megtudhatjuk ennek

okát: „A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és

jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek" (Csel 2,22). Jézus csodái küldetésének és

tanításának szerves részét alkotják. Isten jelei ezek, amelyek hitet és engedelmességet

követelnek tőlünk, emberektől. A kánai menyegzőn tett csodára csak Jézus tanítványai

reagáltak helyesen. A bibliai beszámoló vége ezt írja róluk: „Tanítványai hittek benne" (Jn

2,11). A csodák által Isten megdicsőül (Jn 9,3). A csodák sohasem azért történnek, hogy

kielégítsék az emberi szenzációéhséget.

1.18. Vajon minden Istentől való-e, ami a természeti

törvények hatályán kívül történik?

Amikor Mózes és Áron elment a fáraóhoz, Isten felhatalmazta őket:

„Ha így szól hozzátok a fáraó: Tegyetek valami csodát! - akkor mondd Áronnak, hogy

vegye a botját, és dobja a fáraó elé, hogy kígyóvá változzék!" (2Móz 7,9).

Isten emberei pontosan ezt tették, és a bot kígyóvá változott. A fáraó hívatta varázslóit,

akik szintén kígyókká tudták változtatni botjaikat. Ez a példa azt mutatja, hogy az ördög is

képes megmagyarázhatatlan dolgokat művelni. Még ma is történnek olyan dolgok, amelyek a

természeti törvények hatályán kívül mennek végbe, mégsem Istentől valók:

- okkult praktikák

- spiritizmus

- UFO-jelenségek

- ráolvasással való gyógyítás

Gondosan meg kell különböztetnünk a dolgok forrásait.

- 25 -

1.19. A bibliai csodák összefoglaló definíciója

Az eddig mondottak alapján pontosabban tudjuk meghatározni az Isten által tett csodákat.

Így most megadok egy harmadik definíciót:

D3 definíció: A csodák olyan bámulatra méltó és rendkívüli tettek és

események, amelyeket Isten vagy Fia, Jézus Krisztus visz végbe, és amelyek

egyszeriek és többnyire a természeti törvények hatályán kívül mennek

végbe.

A démoni hátterű tettektől és eseményektől eltérően Isten csodatettei

- Isten dicsőítésére (pl. a teremtés, Zsolt 19,2; a vakon született ember meggyógyítása,

Jn 9,3),

- az emberek megsegítésére (pl. egy sziklából víz fakad a pusztában, 2Móz 17,1-6; az éhes

Illést hollók táplálják, 1Kir 17,6),

- a hit erősítésére (pl. a bor a kánai menyegzőn, Jn 2,11),

- a bajból való kimentésre (pl. a vihar lecsendesítése, Mt 8,23-27),

- az elveszettségből való megmentésre (pl. a filippii börtönőr, Csel 16,31) szolgálnak.

1.20. Isten csodáknak tekinti-e saját tetteit?

A Biblia világosan különbséget tesz csodák és cselekedetek között. Isten tettei számára

munkavégzést, „cselekedetek"-et jelentenek (1Móz 2,2; Zsolt 8,7; 19,2; Róm 1,20). A János

9,4-ben ezt mondja Jézus:

„Nekem - amíg nappal van — annak a cselekedeteit kell végeznem, aki elküldött

engem."

Azonban az emberek szempontjából ezek a cselekedetek csodáknak nevezhetők.

Ezt a különbséget a matematikai dimenziók segítségével világíthatjuk meg. Képzeljünk el

(tisztán fiktív módon) egy kétdimenziós világban élő lényeket, ezek a lények

következésképpen csak a kétdimenziós világ törvényszerűségeit ismerik. Minden természeti

törvényük behatárolt számunkra, háromdimenziós lények számára, mert ezek a törvények

csak az ő kétdimenziós felületükön érvényesek. Ha ezek a lapos lények fedésbe akarnának

hozni két egybevágó szabálytalan háromszöget, amelyek egymás tükörképei, akkor ez

lehetetlen feladat lenne számukra. Természeti törvényeik nem engedik ezt meg. Mi viszont az

egyik háromszöget ki tudnánk emelni a síkból, majd a harmadik dimenzión keresztül elfordítva

vissza tudnánk tenni úgy, hogy fedésbe kerüljön a másik háromszöggel. Ez számunkra

egyszerű eljárás - tehát cselekedet - lenne, a lapos emberek számára viszont cselekedetünk

ellentmondana a világukban érvényes természeti törvényeknek, ezért csodának tekintenék.

Mivel Isten a miénknél magasabb dimenziókban cselekszik, nem korlátozzák a mi

háromdimenziós természeti törvényeink. Amik számára normális cselekedetek, azok

számunkra csodáknak tűnnek.

1.21. Emberek is képesek-e csodákat tenni?

Saját erejéből egyetlen ember sem képes csodát tenni, hacsak Isten fel nem hatalmaz erre

itt-ott egy-egy embert:

- Mózes a pusztában botjával ráütött a sziklára, és abból elegendő víz fakadt a szomjazó

izraeliek számára (2Móz 17,1-6).

- Botjával kettéválasztotta a Vörös-tengert, úgyhogy Izrael népe száraz lábbal kelt át rajta

(2Móz 14,16.21-22).

- 26 -

- Illés feltámasztotta a halott fiút (1Kir 17,17-24).

- Az Újszövetség idejében a tanítványok Jézus nevében csodákat tettek: Gonosz szellemeket

űztek ki (Lk 9,1), betegeket gyógyítottak (Csel 3,1-9) és Pál feltámasztott egy halottat

(Csel 20,9-12).

1.22. Történnek-e még ma is csodák?

Amikor Isten meghallgatja imáinkat, akkor gyakran olyan dolgok történnek, amelyekre

nincs természettudományos magyarázat.

Korunk legnagyobb csodájának azt tartom, amikor emberek Jézusban való élő hitre jutnak,

és ezáltal örök életet nyernek. A teremtés a legnagyobb természetfölötti esemény. Figyelemre

méltó, hogy a Biblia az ember megmentését összefüggésbe hozza a teremtéssel (2Kor 4,6).

„Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az" (2Kor 5,17; Gal 6,15).

1.23. CS7: A hit csodája

Most egy egészen másfajta csodával szeretnénk foglalkozni. Itt nem a természeti

törvényeket kell hatályon kívül helyezni, hanem a régi gondolkodást kell újjal helyettesíteni.

Az Apostolok cselekedetei 16,23-34 ezt a változást mint Istentől távol éléstől a hitre jutást írja

le. A filippi börtönőr megtéréséről van szó:

Apcsel. 16. 23 „Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és

megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. 24 Az pedig, mivel ilyen

parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta. 25

Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig

hallgatták őket. 26 Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a

börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. 27

Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók,

kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. 28 Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt

vagyunk!” 29 Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; 30 majd kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy

üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: 31 „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te,

mind a te házad népe!” 32 Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a

házában voltak. 33 Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az

órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. 34 Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza

népével együtt hisz az Istenben. ”

E történet különös voltát négy pontban szeretnénk kiemelni:

1. A börtönőr brutális ember volt: A filippi börtön fogva tartottait korbáccsal püfölte,

úgyhogy azok tele voltak kék foltokkal.

2. Éjféltájban földrengés következtében megremegnek a börtön falai, és az ajtók nyitva

állnak a meneküléshez. A börtönőr megijed, mert ha a foglyok megszöktek, őt felelősségre

vonják és kétségtelenül egy fejjel megrövidítik.

3. Pál és Szilász hirdetik először neki Jézus Krisztus evangéliumát: „Higgy az Úr Jézusban!"

Vajon miért nem ezt mondja Pál: „Higgy Istenben!"? Erre a börtönőr biztosan ezt válaszolta

volna: „Istenünk van itt elég Görögországban: Zeusz, Kronosz, és Rhea, Poszeidón, Hádész,

Apolló, Artemisz, Hermész, Árész és Dionüszosz. Az athéni Akropoliszon még egy istennőt is

imádunk: Nikét." De Pál a keresztre feszített és feltámadt Jézust nevezi meg. Csak Őbenne

- 27 -

van üdvösség, és Őbenne lehet örök életünk. A kanadai parlamentben régebben Jézushoz

imádkoztak egy új törvényhozási időszak megnyitásakor. Ezt többen ellenezték, és végül

találtak egy kompromisszumot: Ettől fogva Istenhez imádkoztak. Ezzel mindenki egyetértett,

a többi vallás képviselői is. A dologban az a tragikus, hogy ezzel kizárták Jézust, az Üdvözítőt.

A börtönőr kérdésére - „Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" - egyetlen válasz volt, amely

így hangzik: Jézus! A börtönőr megértette ezt, és elfogadta Jézust mint személyes

Üdvözítőjét. Figyelemre méltó, hogy mennyi időre volt szüksége ennek az embernek, hogy

meghozza a döntést. Éjfélkor hallotta először, hogy mi a megmentés (üdvösség) útja. Pál és

Szilász bizonyára még részletekbe menően is beszélt vele, de még ha órákig is beszéltek neki

erről, minden így is csak egy napba tellett. Ez bátoríthatja azokat az olvasókat, akik ma

hallják először az evangéliumot. Az embernek nem kell meghallgatnia 23 vagy 168 vagy 350

prédikációt, mielőtt megtér. Tekintettel az evangélium erejére, elég egyetlen üzenet. Mindig

akaratunk szinte leküzdhetetlen fala az, ami visszatart minket.

4. Az Úr Jézus elfogadása egy csapásra megváltoztatta a börtönőr életét:

a) Néhány órával korábban még korbáccsal fegyelmezte a foglyokat, most kimosta sebeiket

és azon fáradozott, hogy elsősegélyben részesítse őket és enyhítse fájdalmaikat.

b) A vendégszeretet is nyilvánvaló változás. A gyűlölet néhány óra alatt szeretetbe csapott

át.

c) Szemmel láthatóan azonnal misszionáriusi módon gondolkodott, hiszen családjának is

elmondatta az evangéliumot.

d) Miután elfogadta az evangéliumot, a hit alapján megkeresztelkedett. Ezt az igét

helytelenül a csecsemők megkeresztelésének indoklására használják. Itt azonban kifejezetten

ez olvasható: „Ekkor hirdették az Isten Igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak"

(32. vers). Tehát mindazok, akik a házban voltak, először az Igét hallgatták meg, és csak az

után keresztelkedtek meg, hogy az Igét megértették és elfogadták.

Könyvünk következő, 1.24 fejezetében a legkülönfélébb csodákat soroljuk fel. A legtöbb

esetben az elbeszélt események azzal magyarázhatók, hogy a Teremtő mint a Mindenható és

a természeti törvények megalkotója ezeket egyes esetekben hatályon kívül helyezte, és ezzel

minden dolog fölött uralkodó úrnak bizonyul. A „hit csodái" esetén nem természeti

törvényeket, hanem gyakran saját énünk magas falait kell legyőzni, éspedig:

- saját, kátyúba jutott gondolkodásunk falait,

- büszkeségünk és önteltségünk falait,

- a kétség és az aggodalom falait,

- megkeményedett szívünk falait.

A hitre jutott személyt ért hatás felülmúl mindent, ami emberileg felfogható és

elképzelhető. Az elveszettség útjáról rátér az üdvösség útjára, és attól a naptól fogva neve fel

van jegyezve, mint a menny polgáráé: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk" (Fil

3,20). A hatás összehasonlíthatatlanul nagyobb, mintha egy halott feltámad, majd később

ismét meghal. Mit segít rajta, ha élete néhány évvel meghosszabbodik, de utána újra meg kell

halnia anélkül, hogy üdvözülne? Ebből is láthatjuk: A legnagyobb dolog, ami életünkben

történhet, ha Jézus Krisztusban való személyes hitre jutunk.

Megfigyelhetjük, hogy Jézus idejében rengeteg csoda történt. Jézus nevében az apostolok is

képesek voltak csodákat tenni. Bár ma is történnek csodák, de sokkal ritkábban. Magmaradt

azonban a legnagyobb csoda, ami ma is mindenütt megtörténhet és időnként meg is történik:

a hit csodája.

1.24. Különféle bibliai csodák

A Jób 9,10 versben ez áll: „Hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat,

megszámlálhatatlanul." A Biblia nem sorolja fel az összes Isten által tett csodát. János apostol

ezért ezzel a korlátok közé szorító megfogalmazással fejezi be evangéliumát: „De van sok

egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem

tudná befogadni a megírt könyveket" (Jn 21,25). Azok a csodák, amelyekről a Biblia

- 28 -

beszámol, itt a földön történtek meg. Isten a mennyben is csodálatos dolgokat művel, hiszen

„jeleket és csodákat tesz égen és földön" (Dán 6,28). A csodák alábbi felsorolása semmiképp

sem teljes a bibliai beszámolók tekintetében. Ez csupán egy válogatás, amely azonban

megmutatja, hogy Isten mennyire különböző területeken és kategóriákban művelt csodálatos

dolgokat.

Csillagászati csodák

- Felhő- és tűzoszlopok mint útjelzők Izrael népének Egyiptomból való kivonulásakor (2Móz

13,21-22)

- A hosszú nap Józsué idején (Józs 10,12-14)

- Jelként Ezékiás számára, a napórán az árnyék visszamegy tíz fokkal (2Kir 20,1-11; Ézs

38,1-8)

- A betlehemi csillag mint útjelző a napkeleti bölcsek számára (Mt 2,1-12)

- A nap három órára elsötétül Jézus keresztre feszítésekor (Mt 27,45; Mk 15,33; Lk 23,44)

- A nap és a hold elsötétül, a gravitációs erők pedig megváltoznak Jézus visszajövetelekor

(Mt 24,29)

Fizikai csodák

- Izrael népének átkelése a Vörös-tengeren, miközben a víz kettéválik és két oldalt falat alkot

(2Móz 14,29)

- Jerikó falai leomlanak a kürtök hangjára (Józs 6,1-27)

- Izrael népe száraz lábbal kel át a Jordánon, miközben a felülről lefelé folyó víz gátként

feltornyosult (Józs 3,12-17)

- A sziklából kicsapó tűz megemészti a húst és a kenyeret Gedeon szeme láttára (Bír 6,20-

21)

- A harmat termodinamikai csodája a szérűn Gedeon meggyőzésére (Bír 6,36-40)

- Illés kettéválasztja a Jordán vizét palástjával (2Kir 2,8)

- Elizeus szintén kettéválasztja a Jordán vizét Illés palástjával (2Kir 2,14)

- Az úszás törvényének legyőzése: A fejsze vasa úszott a vízen Elizeus idejében (2Kir 6,4-7)

- Az energiatétel legyőzése, amikor Jézus lecsendesíti a vihart a Genezáret-tavon (Mt 8,23-

27; Mk 4,35-41; Lk 8,22-25)

- A nehézségi erő legyőzése: Jézus járt a Genezáret-taván (Mt 14,25-33; Mk 6,48-52; Jn

6,16-21)

- A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt emberi beavatkozás nélkül (Mt 27,51; Mk

15,38; Lk 23,45)

Ballisztikai csodák

- Dávid a parittyájából kilőtt kővel egyből eltalálja az egyetlen sebezhető helyet a páncélt

viselő Góliát fején (1Sám 17,33-51)

Kémiai csodák

- Szodomára és Gomorára kénköves tüzes eső hullik (1Móz 19,24-25)

- Lót felesége sóbálvánnyá változik (1Móz 19,26)

- A lángra lobbanó, de el nem égő csipkebokor (1Móz 3,2-3)

- Az Egyiptomból való kivonulás után Izrael népe keserű vizet talál a pusztában. Mózes egy

fát dob a vízbe, amitől az édessé válik (2Móz 15,22-25)

- Illés imádságára az Úr tüze fölemésztette még a köveket és a vizet is az oltár körül (1Kir

18,38)

- Az égből leszállt tűz megemésztette a király két ízben is Illéshez küldött egy-egy

parancsnokát ötven-ötven emberükkel együtt (2Kir 1,9-14)

- Jézus borrá változtatta a vizet (kánai menyegző; Jn 2,1-11)

Az élelem megszaporításának csodája

- Izrael népének táplálása a pusztai vándorlás során (2Móz 16,1-35)

- A kifogyhatatlan lisztes fazék és olajos korsó (1Kir 17,8-16)

- Isten kenyérrel és vízzel látta el Illést a pusztában (2Kir 4,1-7)

- Az özvegy olajjal teli edényei (2Kir 4,1-7)

- Száz ember jóllakatása (2Kir 4,42-44)

- Ötezer ember jóllakatása (Mt 14,13-21; Mk 6,30-44; Lk 9,10-17; Jn 6,1-10)

- Négyezer ember jóllakatása (Mt 15,32-39; Mk 8,1-9)

Biológiai csodák

- 29 -

- A összes szárazföldi állatfaj összegyűjtése Noé bárkájában (1Móz 6,14-16)

- Mózes botja kígyóvá változott (2Móz 4,2-4)

- A tíz csapás Egyiptomban (2Móz 7-11)

- A rézkígyóra vetett pillantás hatástalanítja a kígyómérget (4Móz 21,6-9)

- Sámson könnyűszerrel széjjeltép egy ereje teljében lévő fiatal oroszlánt (Bír 14,5-6)

- Sámson puszta kézzel rádöntött egy városi csarnokot 3000 férfira és nőre (Bír 16,26-30)

- Jónás túlélt három napot egy hal gyomrában (Jón 2,1-11)

- Dánielt nem bántották az oroszlánok a veremben (Dán 6,17-25)

- Pálnak nem ártott a kígyómarás (Csel 28,3-5)

Botanikai csodák

- Áron kivirágzó vesszeje (4Móz 16-28)

- A gyorsan növekvő bokor és a féreg Jónás történetében (Jón 4,6-7)

- A hirtelen elszáradt fügefa (Mt 21,18-22; Mk 11,12-24)

Halakkal kapcsolatos csodák

- Péter annyi halat fog, hogy hajója majdnem elsüllyed (Lk 5,1-11)

- Péter halfogása (153 nagy hal) Jézus feltámadása után (Jn 21,1-14)

- A hal szájában talált ezüstpénz (Mt 17,27)

Geológiai csodák

- Víz fakadt a sziklából a Hóreb-hegynél; Mózesnek rá kell ütnie a sziklára (2Móz 17,6)

- Víz fakadt a sziklából Meríbá vizeinél; Mózesnek ezúttal beszélnie kellett volna a sziklával

(4Móz 20,8-13)

- Sámson a kettéhasadt szamárállkapocsból folyó vízből ivott (Bír 15,18-19)

Meteorológiai csodák

- Az özönvíz előtt negyven nap és negyven éjjel szakadatlanul esett az eső az egész világon

(1Móz 7,12)

- A hirtelen támadt forró keleti szél Jónás történetében (Jón 4,8)

- Illés azért imádkozott, hogy ne essen az eső, és 3 és fél évig nem is esett, majd azért

imádkozott, hogy essen, és hirtelen esni kezdett (Jak 5,17-18)

Orvosi csodák

- Mózes keze leprás lett, majd újra meggyógyult (2Móz 4,4-7)

- Naamán szíriai hadseregparancsnok meggyógyítása (2Kir 5,1-19)

- Egy leprás meggyógyítása (Mt 8,1-4; Mk 1,40-45; Lk 5,12-16)

- A százados szolgájának meggyógyítása Kapernaumban (Mt 8,5-13; Lk 7,1-10)

- Két vak és egy néma meggyógyítása (Mt 9,27-33)

- A sorvadt kezű férfi meggyógyítása (Mt 12,9-13; Mk 3,1-5; Lk 5,6-10)

- A béna ember meggyógyítása (Mt 9,1-8; Mk 2,1-12; Lk 5,17-26)

- A vérfolyásos asszony meggyógyítása (Mt 9,20-22; Mk 5,25-34; Lk 8,43-48)

- A vak és néma megszállott meggyógyítása (Mt 12,22-23)

- Egy vak meggyógyítása Bétsaidában (Mk 8,22-26)

- Két vak meggyógyítása Jerikónál (Mt 20,29-34)

- A vak Bartimeus meggyógyítása (Mk 10,46-52; Lk 18,35-43)

- A vízkóros ember meggyógyítása szombaton (Lk 14,1-6)

- A tíz leprás meggyógyítása (Lk 17,11-19)

- A levágott fül meggyógyítása (Lk 22,50-51)

- Egy királyi tisztviselő fiának meggyógyítása (Jn 4,46-53)

- Egy beteg meggyógyítása a Betesda-tónál (Jn 5,1 -18)

- A vakon született ember meggyógyítása (Jn 9,1-41)

- Zakariás megnémul (Lk 1,20), majd megoldódik a nyelve (Lk 1,64)

- A sánta férfi meggyógyítása a templomkapunál (Csel 3,1-12)

- A sánta meggyógyítása Lisztrában (Csel 14,8-20)

- Pál meggyógyítja Publiusz lázrohamoktól és vérhastól szenvedő apját (Csel 28,8-9)

Nőgyógyászati csodák

Hat terméketlen asszony teherbe esett, miután imádkozott:

- Sára megszülte Izsákot (1Móz 21,1-3)

- Rebeka ikreket szült: Jákobot és Ézsaut (1Móz 25,21.26)

- Mánóah felesége megszülte Sámsont (Bír 13,3.24)

- 30 -

- Ráhel megszülte Józsefet (1Móz 30,1.22-24)

- Anna megszülte Sámuelt (1Sám 1,5.20)

- Erzsébet megszülte Jánost (Lk 1,7.57-66)

- Szűz Mária megszülte Jézust (Mt 1,18-25; Lk 1,26-38)

A megtartás csodája

- A negyven éves pusztai vándorlás alatt az izraeliták ruhái nem koptak el, lábaik nem

dagadtak meg, és saruik nem szakadtak el (5Móz 8,4; 29,4)

- Sadrakot, Mésakot és Abédnegót a király tüzes kemencébe dobatta, de azoknak „nem ártott

a tűz, a hajuk szála sem perzselődött meg, a ruhájuk sem égett meg, sőt még a füst szaga

sem járta át őket" (Dán 3,12-30)

Nyelvészeti csodák

- Hirtelen különböző nyelvek sokasága keletkezik Bábelben (1Móz 11,1-9)

- Bálám beszélő szamara (4Móz 22,23-30)

- A falon megjelent írás Bélsaccar király lakomáján (Dán 5,1-30)

- Pünkösdkor az emberek különféle nyelveken kezdenek beszélni (Csel 2,1-13)

A démonok kiűzésének csodája

- A sírboltokból előjövő két megszállott ember a gadaraiak földjén (Mt 8,28-34; Mk 5,1-20;

Lk 8,26-39)

- Egy megszállott néma (Mt 9,32-33)

- Egy vak és néma megszállott (Mt 12,22-23; Lk 11,14)

- A kánaáni asszony lánya (Mt 15,21-28; Lk 7,24-30)

- A férfi a Kapernaum-i zsinagógában (Mk 1,23-27; Lk 4,33-37)

- A szolgálóleány Filippiben, akiben jövendőmondó szellem volt (Csel 16,16-18)

A halottak feltámasztásának csodája

- Az özvegy fia Sareptában (1Kir 17,17-24; Illés által)

- A súnémi asszony fia (2Kir 4,32-37; Elizeus által)

- A férfi Elizeus sírjában (2Kir 13,20-21)

- Lázár (Jn 11,1-45; Jézus által)

- Jairus lánya (Mk 5,35-43; Jézus által)

- A Nain-i ifjú (Lk 7,11-17; Jézus által)

- A szentek Jézus feltámadása után (Mt 27,52-53)

- A Tábita nevű nőtanítvány (Csel 9,36-43; Péter által)

- Eutikhosz (Csel 20,8-12; Pál által)

A teremtés csodája

- A világ és az élet teremtése (1Móz 1+2; Jn 1,1-3; Kol 1,16-17; Zsid 1,2; Zsid 11,3)

Jézus feltámadásának csodája

- Mt 28,1-7; Mk 16,1-8; Lk 24,1-12; Jn 20,1-10

Isten Igéjének csodája

- Zsolt 19,8-15; Zsolt 119

- A három szerző: Isten (1Tim 3,16), Jézus Krisztus (Gal 1,12), a Szent Szellem (2Pt 1,21)

- Isten Igéje:

- igaz (Zsolt 119,160; Jn 17,17)

- tiszta (Zsolt 19,9; Zsolt 119,140)

- tökéletes (Zsolt 19,8)

- örök (Zsolt 19,10)

- értékes (Zsolt 19,11)

- megbízható (Csel 24,14)

A tér és az idő legyőzésének csodája

- Énók elragadtatása (1Móz 5,24)

- Angyalok megjelenése (Bír 13,3; Lk 2,9)

- Illést az égbe ragadja egy tüzes harci kocsi tüzes lovakkal (2Kir 2,11-12)

- Ezékiel hirtelen helyváltoztatása (egyik helyről a másikra ragadtatása) (Ez 3,14-15)

- Pál kiszabadulása a börtönből (Csel 12,1-17)

- Az apostolok kiszabadulása a börtönből (Csel 5,19)

- Fülöp hirtelen helyváltoztatása (egyik helyről a másikra ragadtatása) (Csel 8,39)

- 31 -

- Pál elragadtatása a paradicsomba (2Kor 12,2-4)

- Jézus tíz megjelenése feltámadása után. Ezek valószínűleg az alábbi sorrendben történtek.

Látta őt:

a magdalai Mária - Jn 20,11-18; Mk 16,9

a többi asszony - Mt 28,8-10

Péter -Lk 24,34; 1Kor 15,5

a tanítványok Emmausban - Lk 24,13-35; Mk 16,12

tíz tanítvány (Tamás nélkül) - Lk 24,36-43; Jn 20,19-29

mind a tizenegy tanítvány nyolc nappal később (Tamással együtt) - Jn 20,24-29

hét tanítvány a Tibériás-tengernél - Jn 21,1-23

az ötszáz testvér - 1Kor 15,6

Jakab - 1Kor 15,7

a tizenegy tanítvány a mennybemenetelkor - Csel 1,3-12 Jézus valószínűleg még több

alkalommal megjelent a feltámadása és mennybemenetele között eltelt negyven nap

alatt (Csel 1,3). Mint megdicsőült Urat látta őt István (Csel 7,56), Pál (Csel 9,3-8) és

János (Jel 1,12-18)

- Jézus mennybemenetele (Mk 16,19; Lk 24,50-53; Csel 1,1-11)

- A hívők elragadtatása (1Tesz 4,15-17)

- Jézus visszajövetele (Mt 24,25-30; Lk 21,25-27)

A hit csodája

- Máté elhívása (Mt 9,9)

- Zákeus(Lk 19,1-10)

- A háromezer lélek Péter pünkösdi prédikálása után (Csel 2,38-42)

- Az etióp pénzügyminiszter (Csel 8,26-39)

- Saul megtérése Pállá (Csel 9,1-19)

- Lidda és Sáron lakói Éneász meggyógyulása után (Csel 9,32-35)

- Antiókhiában sokan hívőkké lettek (Csel 11,21)

- Sergius Paulus helytartó (Csel 13,7+12)

- A börtönőr Filippiben (Csel 16,23-34)

- Lídia megtérése (Csel 16,14-15).

- 32 -

II. rész: Csodálatos dolgok -

személyesen átélt események

Bevezetés

A könyv második részében azokról a találkozásokról és megtérésekről számolok be,

amelyeket a világ különböző részein saját magam átéltem, és amelyek csodának tűnnek

számomra. Mint már említettem, egy ember életében azt tartom a legnagyobb csodának, ha

elfogadja a Jézus Krisztusban való megmentő hitet. A legtöbb beszámoló e központi kérdés

körül forog. Különös dolog számomra, hogy az elmúlt években oly sokszor

megtapasztalhattam, amint Isten a legkülönfélébb élethelyzetekben lévő embereket ment

meg az örökkévalóság számára. A hitről való legtöbb beszélgetés közvetlenül az előadásaim

után történt. A Bibliában megnevezett csodákkal ellentétben, e személyesen átélt

eseményeket „csodálatos dolgoknak" nevezem.

A számos példával az Olvasót szeretném emlékeztetni a saját életében előfordult hasonló

helyzetekre. Isten munkálkodása mindig időszerű! Az alábbiakban elbeszélt élményeim

megmutatják, milyen körülmények által jutnak el az emberek a Jézusban való hithez.

Szeretném, ha az Olvasó részesülne ezekben az élményekben. Olykor persze előfordul, hogy a

bibliai üzenet elutasítással találkozik. Az ilyen példákat sem mellőzöm.

Előadásaim alkalmával az így létrejött alapból ismételten felhasználom a személyesen átélt

és megtapasztalt dolgokat is, hogy ezzel demonstráljam Isten munkálkodását a mai időkben.

Christian Brandt, egy médiaszolgálat10 tulajdonosa, gyakran utazik velem a különböző

helyszínekre, ahol előadást tartok, és élőben felveszi az előadásokat, amelyek közvetlenül a

rendezvény után már megvásárolhatók kazettán vagy CD-n. Így a bibliai üzenet, amit a ma

átélt dolgok aktuálissá és élővé tesznek, olyan helyekre is eljut, ahová én magam soha.

Sokszor éppen a kazetták vagy CD-k hatására emberek máshol is eljutnak az élő hithez.

Gyakran a hanghordozók hatására újabb előadásokra hívnak meg. Ezt egy példával

szeretném szemléltetni: 2001. augusztus 9-től szeptember 29-ig első előadókörutamon

voltam Paraguayban. Egy évvel korábban egyik este felhívtak telefonon, és megkérdezték, el

tudnám-e képzelni, hogy egy többhetes szolgálatra Paraguayba utazzam. Egy kis

gondolkodási idő után igent mondtam. Amikor feleségemmel paraguayi tartózkodásunk alatt

egy szombat reggel éppen bevásároltunk egy supermercado-ban (szupermarket), odajött

hozzánk egy barátságos férfi, és bemutatkozott mint a bevásárlóközpont vezetője.

Megkérdezte tőlem: „Tudja ön tulajdonképpen, hogy miért van itt?" -„Igen, meghívtak, és én

igent mondtam." - „Igen, de szeretném önnek pontosabban elmagyarázni: Valamikor régen

kaptam Németországból egy kazettát az ön egyik előadásával. Az ön világos fejtegetései a

tárgyalt témával kapcsolatban és az előadás evangéliumi kiélezése nagy hatással voltak rám.

Odaadtam a kazettát a gyülekezetek vezető testvéreinek azzal a kéréssel, hogy vizsgálják

meg, vajon meg lehetne-e ide hívni egyszer ezt az előadót. A kérdést megvizsgálták, majd

meghívták önt - ezért van ön itt." - „Ezekről a részletekről semmit sem tudtam. Köszönöm a

felvilágosítást." Ha nem találkoztam volna ezzel az emberrel „véletlenül" a supermercado-ban,

a mai napig nem tudnám, mi volt a dolgok hátterében.

A legtöbb örömteli élmény, amelyekről a következőkben beszámolok, azt a benyomást

kelthetik, hogy nagyon könnyű embereket megnyerni a hitnek. A többnyire mély benyomást

keltő élmények szelektív kiválasztása is alátámasztja ezt a feltételezést. Ez okból olykor-

olykor tudatosan olyan beszélgetéseket is megemlítek, amelyek nem úgy végződtek, hogy a

beszélgetőpartner Krisztus mellett döntött. A Biblia egyik ismertetőjegye, hogy a Krisztussal

való találkozások elbeszélése mindig hiteles. Ez abból is látszik, hogy a Biblia mindig elmondja

10 Lemgoi keresztyén audio-szolgálat

- 33 -

nekünk, hogy hol, mikor és milyen alkalomból történt az adott esemény. Így mai

bibliaolvasókként nem szembesülünk unalmas, teoretikus és teológiai értekezésekkel, hiszen a

Biblia elvisz azokra a helyekre térben és időben, ahol a dolgok történtek. Erre szeretnék

támaszkodni, és ezért nevezem meg a legtöbb esetben én is, hogy hol, mikor és milyen

alkalomból történt meg az átélt esemény. Többnyire megadom a neveket is, ha ismerem

azokat, néha azonban mégis mellőzöm a neveket személyiségvédelmi okokból.

A bibliai elbeszélések esetén felmerül az információátadás szempontja is: A Biblia számos

központi tanítása nem elszigetelve áll valamelyik fejezetben, hanem sokkal inkább emberekkel

való találkozásokba vannak beleszőve. Jézus csak Tamás kérdésére - „Uram, nem tudjuk,

hova mégy" - válaszol a sokat idézett mondattal: „Én vagyok az út, az igazság (valóság) és az

élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (Jn 14,6). Hasonlóképpen, Jézus éppily

fontos én-vagyok-Igéje - „Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn 11,25) - is be van ágyazva

Lázár eltemetésének és feltámasztásának elbeszélésébe. Itt is szeretnék tanulni a Bibliából, és

a következő beszámolókban bibliai tanításokat is közvetíteni.

Minden külföldi utazásom során naplót vezetek, hogy az új benyomások áradatából semmi

se vesszen el vagy keveredjen össze. Ily módon lehetséges részletesen visszaadni sok évvel

ezelőtt történt eseményeket és beszélgetéseket is.

Az elkövetkező beszámolók a korábbi Szovjetunió országaiból származó élményekkel

kezdődnek. Korábbi hazám, Északkelet-Poroszország is ma Oroszországhoz tartozik. Neve

Oblaszty Kalinyingrád. Hogy az Olvasó benyomást szerezzen személyes hátteremről,

gyermekkori élményeim elbeszélésével kezdem.

A következő legtöbb beszámolóban többnyire személy szerint megnevezem a szereplőket.

Ezekben az esetekben az érintett személyek beleegyeztek a róluk szóló szövegbe, amit

nyomtatott formában megkaptak. Ezen a helyen szeretnék mindegyiküknek köszönetet

mondani ezért.

A 2,39 és 2,40 fejezetek kissé kilógnak a II. rész kereteiből, mivel itt nem személyekről,

hanem olyan növényekről és állatokról van szó, amelyeknek csodálatos tulajdonságai mély

benyomást tettek rám.

Köszönetnyilvánítás: A könyv II. és III. részét átnézte Dörte Götz diplomás fordítónő és

Bettina Hahne-Waldscheck újságírónő is. Mindkettejüknek szívből köszönöm útmutatásaikat

és javítási javaslataikat.

2.1. Gyermekkorom Kelet-Poroszországban: Gondtalan

évek Raineck-ben

1937. február 22-én születtem Raineck-ben11 (Ebenrode körzet; oroszul Nyesztyerov)

Kelet-Poroszország északi részén. A falunak 133 lakosa volt (1939. május 7-i adat)12, és csak

15 km-re feküdt a litván határtól.

11 1938-ig Kelet-Poroszországban elég különös és szokatlan helységnevek voltak. Az ország benépesítése

során különböző vidékekről és országokból vándoroltak be emberek. Egyeseket saját hazájukban hitük

miatt üldöztek (pl. a salzburgi evangélikusokat vagy a francia hugenottákat), mások gazdasági okokból

jöttek, hogy kedvező áron juthassanak földhöz. Gumbinnen-ben egyszer olyan sok bevándorolt francia

élt, hogy abban az időben a francia volt a hivatalos nyelv. A régi helységnevek különféle hatásokra

keletkeztek. Némelyik kifejezetten mulatságosan hangzott, némelyiket pedig szinte lehetetlen volt

helyesen írni, ha az ember csak hallásból ismerte. Szülőfalum, Raineck neve korábban Uszdeggen volt

(kiejtve: Uschdegg). Néhány további példa (zárójelben az új nevek 1938-tól): Jodszleidszen (Altlinden),

Jentkutkampen (Burgkampen), Packallnischken (Bergendorf), Schirgallen (Eichhagen), Skrolienen

(Buchenrode), Kiaulacken (Quellbruch), Gr. Schurschienen (Moorgrund), Tublauken (Schweizerfelde),

Brakupöhnen (Rosslinde), Warckallen (Rolofseck). 12 Georg Hennanowski: Ostpreußen Wegweiser durch im unvergessenes Land [Kelet-Poroszország -

útmutató egy el nem feledett országon keresztül], Kraft-Verlag, Würzburg, 2. kiadás, 1989, 317. oldal.

- 34 -

Bölcsőm sosem volt, ezért nyáron egy ruháskosárban feküdtem a körülbelül 100 éves

favázas házat körülvevő kert fái alatt. Szép és gondtalan gyermekkorom volt a szülői

parasztbirtokon. Amennyire visszaemlékszem, akkoriban megszokott volt a forró nyár és a

hideg tél, amikor nagyon sok hó esett. Amikor egyszer olyan hevesen esett az eső, hogy

elöntötte az udvart, a kacsáknak és libáknak szolgáló méteres etetővályúk az „udvari tavon"

úsztak, és én azonnal csónakként használtam azokat.

Gyakran csavarogtam a ház melletti mezőn, amelyhez egy tavacska is tartozott. A tó ellátta

a teheneket a nekik szükséges ivóvízzel, a kacsák pedig minden ehetőt kihalásztak a vízből a

csőrükkel. Amikor nyáron megjelentem itt, majd az udvar irányába indultam, a kacsák egy

csapásra elhagyták a tavat, és „libasorban" követtek engem. Tudták már, hogy gazdagon

terített asztal várja őket, mert amikor az udvarra értem, a magtárhoz siettem, hogy magokkal

megrakodva térjek vissza. Így lettem a kacsák kedvence.

Egész másként ítéltek meg a tyúkok. Néha kinyitottam a tyúkól ajtaját, miután a baromfik

már elhelyezkedtek a rudakon, hogy elaludjanak. Hangos kiáltásom - „Hess, hess!" - megtörte

a csendet, és az összes tyúk vadul repkedett körül az ólban. Ami számomra jó hecc volt, az a

tyúkok számára nem volt nevetséges. Így valószínűleg én voltam a tyúkok réme.

Télen gyakran olyan sok hó esett, hogy az udvaron több méter magas hó-hegyek

tornyosultak, amelyeket a hófúvások hoztak létre. A csűr és a két istálló között a szél

állandóan újabb havat hordott be a behavazott mezőről. Bőrcipő helyett kizárólag „klumpát",

vagyis facipőt viseltem, amelyet apám maga készített jól felszerelt műhelyében. Ebben a

cipőben nem fázott az ember lába, és amikor a hó már ragadós volt, néha tíz centiméteres

vagy annál vastagabb hógöröngyök képződtek, amelyek ráragadtak a fatalpra.

Édesanyám jóságos természete még ma is megindít, amikor visszaemlékezem rá. Bármi

dolga volt a tanyán, én mindenhol mellette lehettem. Mindenkivel jószívű volt. A koldusok és

csavargók mindig betértek hozzánk. Senki sem távozott úgy a tanyáról, hogy édesanyám ne

látta volna el bőségesen élelemmel. Sőt, néha megengedte, hogy a csavargók ott töltsék az

éjszakát.

Amikor apám hazatért a földről, és elfoglalta törzshelyét a lakószobában, azonnal az ölébe

ültem, és ő mindenféle történetet mesélt nekem. Mindig volt ideje számomra.

Apám nagyon szerette a paraszti életformát. Később gyakran elmesélte, hogy az út melletti

földeket különösen jól megtrágyázta, hogy bámulatba ejtse az arra járó embereket. Az út

melletti répák gyakran óriásira nőttek, és manapság bizonyára bekerülnének a rekordok

könyvébe, hiszen úgy álltak, mint a „Thomas-salakos zsákok". Apám szívesen hasonlítgatta

répáit az 50 kilós trágyás-zsákokhoz.

Apám haladó szellemű ember volt, és gyakran ő volt az első a faluban, aki megvett egy új

mezőgazdasági gépet, amelyet éppen piacra dobtak. Vele ellentétben nagyapám nagyon

óvatos volt az új gépek vásárlását illetően. Mivel mindnyájan ugyanabban a házban laktak,

minden nagyobb beszerzés előtt heves viták voltak.

Míg a mai gazdák gazdasági okokból vagy állattenyésztésre, vagy gabonatermesztésre

specializálódnak, akkoriban egy parasztgazdaságban mindenből volt valami. Voltak lovaink,

teheneink, disznóink, juhaink és különféle baromfink: pulykák, libák, kacsák és tyúkok.

Különböző gabonaféléket és kapásnövényeket termesztettünk. A híres kelet-porosz mákos

kalácshoz szükséges mák sem hiányozhatott. A teheneket természetesen még kézzel fejték.

Miután ellátták az állatokat, kora reggeltől késő estig a földön dolgoztak. Így nyáron nem

nagyon unatkoztak. Télen egész más volt a helyzet. Akkor csak az állatokat kellett ellátni és a

szerszámokat megjavítani, úgyhogy sok időnk volt este a cserépkályha mellett üldögélni.

Nálunk vidéken kizárólag plattdeutsch (újalnémet) nyelvjáráson beszéltek, így egyetlen szót

sem tudtam hochdeutsch (felnémet, a német irodalmi nyelv) nyelven13, amikor 1943 nyarán

beírattak az iskolába. A rainecki falusi iskolának, mint akkoriban minden vidéki iskolának, csak

egyetlen osztályterme volt, amelyben egyidejűleg oktatták mind a nyolc osztály tanulóit. Az

első osztály a baloldali blokk első két padjában ült, a nyolcadik osztály a jobboldali blokk

utolsó sorában, a többi osztály pedig a kettő között, évfolyamok szerint rendezve. A tanító

természetesen mindig csak egy osztály tanulóihoz tudott beszélni. Például ezt mondta: „Csak

a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik osztály tanulói figyeljenek." A többiek olvastak,

13 Mivel a kelet-porosz plattdeutsch a tulajdonképpeni anyanyelvem, később Máté evangéliumának 24.

részét lefordítottam erre a közben feledésbe ment nyelvjárásra.

- 35 -

számoltak, fecsegtek, vagy egyszerűen a levegőbe bámultak. Brehm tanító úr ugyan

hochdeutsch nyelven tanított, de elfogadta, hogy én mindent plattdeutsch nyelven mondtam.

Hogy a velem együtt beíratott többi tanuló milyen nyelven beszélt, arra már nem emlékszem.

Amikor beírattak az iskolába, addigra a nálam 8 évvel idősebb Fritz bátyám (szül. 1929.

október 29-én) már kijárta a rainecki iskolát, és kezdő farmerként dolgozott a tanyán.

Tanítónk messze megelőzte korát, és nagy pedagógiai érzékenységgel tanított. Mivel a

zenét illetően sem „rezonanciahellyel", sem természetes adottsággal nem rendelkeztem, falusi

pedagógusunk meg sem próbált kedvet csinálni a dalstrófák megtanulásához, nehogy

veszélyeztesse „zenei fejlődésemet". Így történt, hogy amikor az osztály együtt énekelt,

kitaláltam a saját dallamomat, és nem ismervén a dalszöveget, új librettót kreáltam.

Ugyanilyen egyéni módon cselekedtem azon a napon, amikor bizonyos gyógyfüveket kellett

gyűjtenünk. Leszakítottam valamit, amiről úgy véltem, hogy biztosan a kívánt gyógyfű. Nem

emlékszem rá, hogy valaha is ne fogadták volna el a gyűjteményemet.

Rajtunk tanulókon kívül, tanítónk rendelkezett egy kevés földdel és egy tehénnel is.

Biztosan a javunkat akarta, amikor bevont minket kisebb munkákba a telkén. Végül is az élet

nem csak elméletből áll, hanem gyakorlatból is. Amikor megérett a földieper, elhívott minket a

szüretre. Miközben neki más dolga akadt, „segítői" jóízűen nekiláttak az ízletes gyümölcsnek.

Vajon elfelejtette saját gyermekkorát, vagy rosszul mérte fel fékezhetetlen étvágyunkat?

Mindenesetre „köszönő szavai" meglehetősen durvák voltak, amikor meglátta a szegényes

termést.

Bár beiratkozásom idején Németország már a háború negyedik évében járt, emlékeim

szerint mi Kelet-Poroszországban benyomásom szerint úgy éltünk, mint a legnagyobb béke

idején. Valami új azonban mégiscsak történt: Az iskolában mindig kellett valamit gyűjteni. Ha

nem gyógyfüveket, akkor rongyokat vagy állati csontokat. Csodálkoztam rajta, hogyan lehet

ilyesmit még értékesíteni. Amikor még nem jártam iskolába, egyik nap a bátyám osztályában

és más osztályokban is csontokat gyűjtöttek. Anyám összeállított neki egy csomagot, ő

azonban otthon felejtette. Így anyám engem bízott meg, hogy vigyem el az iskolába. Útra

keltem, és megérkezvén az iskolába, kinyitottam az osztályterem ajtaját, majd odamentem a

tanári asztalhoz, és letettem a csontokat, a következő szavakkal - természetesen plattul: „Eck

bring dem Fretz sine Knoakes" (Elhoztam Fritz bátyám csontjait). Nem értettem, miért tört ki

az egész osztály hangos nevetésben.

Tavasszal és nyár elején volt a rokonlátogatások ideje. Lóval és szekérrel egy nap alatt el

lehetett utazni a legtöbb rokonhoz - olyan kicsik voltak a távolságok. A találkozás fénypontja

egy jó és bőséges ebéd volt, amelyhez hagyományosan több kiadós pecsenye is tartozott. Hát

igen, Kelet-Poroszországban jókat lehetett enni! Az utóétel után jött néhány kupica jófajta

pálinka, ami ismét talpra állította a gyomrot. Ilyeténképpen megerősödve, a látogatók és

szüleim megtekintették a földeket, és dicsérték a gabonát. Ekkor jött el az én időm: Helyről

helyre járva minden pohárból kiürítettem az utolsó cseppet! Ki tudja, hogy tántorogtam-e

tőle, vagy csupán a kelet-porosz állóképességet gyakoroltam.

Eddig az ideig szép és gondtalan gyermekorom volt a falusi-paraszti környezetben. De

hamarosan sok dolog megváltozott.

A fiatal gazdákat már mind behívták a hadseregbe, úgyhogy a legtöbb birtokon már csak

asszonyok és öregek gazdálkodtak. Mivel apám ügyes kezű ezermester volt, és mindenki

tudta, hogy meg tud javítani mezőgazdasági gépeket, elektromos berendezéseket,

szivattyúkat stb., megválasztották a gazdák vezetőjévé, és ezért nélkülözhetetlennek

nyilvánították. A nélkülözhetetlennek nyilvánítás alapján mentesítették őt a katonai szolgálat

alól azzal a meghagyással, hogy a többi birtokon is segédkezzék, ami biztosította a

gazdálkodás fennmaradását.

Abban az időben veszélyes volt kritizálni a náci rendszert, amit apám nem mindig vett

figyelembe. Egy nap feljelentette az egyik szomszéd cselédje, ezekkel a szavakkal: „Gitt

politikailag nem megbízható." Hamarosan megjelent a pártmegbízott, hogy kivizsgálja az

esetet. Amikor megérkezett, hangos „Heil Hitler!"-rel köszöntötte apámat. Erre apám: „Én

nem vagyok Hitler!"

„Helyben vagyunk", állapította meg rögtön a pártmegbízott. Pár nap múlva megszüntették

apám mentességét a katonai szolgálat alól, és megkapta a behívót. Rövid kiképzésre küldték

a Kelet-Poroszországban lévő Porosz-Hollandiába, majd mint katonát Franciaországba

rendelték, és az Atlanti-partokon, St. Nazaire-nál vetették be. Utólag el lehet mondani, hogy

- 36 -

nagy szerencséje volt. St. Nazaire-ban az egész háború alatt nem folyt semmilyen harci

cselekmény, úgyhogy apámnak ott egyetlen lövést sem kellett leadnia. Ha Kelet-

Poroszországban marad, minden bizonnyal besorozták volna a Volkssturm-ba, és ezek a

férfiak szinte kivétel nélkül elestek, mint Franz nagybátyám, Lina nagynéném férje is.

Menekülés a Vörös Hadsereg elől

1944 októberében a Vörös Hadsereg egészen a kelet-porosz határig nyomult előre.14 Így

nekünk is menekülnünk kellett. Akkor hét éves voltam, és éppen hogy elkezdtem a második

osztályt a falusi iskolában. A falu más gazdáival ellentétben, akik lóval és szekérrel

menekültek, anyám úgy döntött, hogy először Altlinden-be megyünk (amely Gumbinnen-től

12 km-re nyugatra feküdt), ahol féltestvérének, Lina-nak birtoka volt. A velünk élő anyai

nagyapám {Friedrich Girod)15 egy aratószekeret átépített menekülő szekérré; a kévekötőgép

(a mai kombájn elődje) lenvászonból készült szállítószalagját átalakította csúcsos kocsitetővé.

A lóval és szekérrel való utazást kalandosnak találtam, és egyáltalán nem fogtam fel a helyzet

komolyságát. Mi öten - anyám, nagyapám, Fritz bátyám, Meta nevű háztartási alkalmazottunk

és én - néhány hétig Altlinden-ben laktunk, míg aztán október 20-án az altlindeni rokonokkal16

együtt három járművön ismét útra keltünk. Két vagy három nap múlva17 elértük Gerdauen-t,

ahol körülbelül tíz napig vártunk, abban reménykedve, hogy hamarosan megfordul a helyzet.

Mivel a Vörös Hadsereg tovább nyomult előre, folytatnunk kellett a menekülést Délkelet-

Poroszország felé.

November elején elértük a körülbelül 180 kilométerre lévő Peterswalde-t18, ahol egy

egyedülálló tanítónő, Trojka házában szállásoltak el minket. Ez a falu, amelynek akkor 688

lakosa volt19, Osterode-től 18 kilométerre délre fekszik. Itt maradtunk, és én ismét iskolába

jártam (Trojka asszony volt az osztályfőnökünk). Tulajdonképpen csak arra vártunk, hogy

ismét hazatérhessünk. Jól emlékszem 1944 karácsonyára. Volt egy karácsonyfánk, és

bőségesen volt libacomb, ami Lina nagynéném készletéből származott. A befőttesüvegekbe

rakott, tartósított húskészlet feltétlenül hozzátartozott a menekülési csomaghoz. Amikor

sürgősen útra kellett kelnünk Altlinden-ben, és a libacombokat véletlenül a kéményben

felejtettük, Rena a szomszédos faluból visszafordult, hogy magával hozza a fontos élelmet.

Akkoriban megszokott volt, hogy egy idősebb férfi a faluban kiáltotta ki a hivatalos

közleményeket. Kerékpárjával néhány házzal odébb ment, ott megállt, kézi kolompjával

hangosan kolompolt - amire a lakosok kinyitották ablakaikat -, majd hosszan elnyújtva,

monoton hangon kiabálni kezdte: „Hi-va-ta-los köz-le-mény!" Azután egy papírról felolvasta

azt, amit közölnie kellett a falu lakosaival. 1945. január 22-e volt20, a hőmérő mínusz 25-30

fokra esett, és ezúttal minden más volt. Szokatlan volt a kikiáltó sietsége. Közleménye is

rövidebb volt, mint bármikor előtte: „Jönnek az oroszok, mindenki mentse magát, aki tudja!"

Nagy volt az ijedtség. Kevés holminkat gyorsan két szekérre raktuk, befogtuk a lovakat, és

irány Német-Eylau, nyugat felé. Mivel magas lázam volt, dunyhába bugyolálva raktak be a

14 1944. október 16-án a Vörös Hadsereg először lépte át a Német Birodalom határát a rominti pusztán. 15 Anyai nagyapám, Friedrich Girod (született 1865. december 11-én a kelet-poroszországi Bibehlen-ben,

meghalt 1945. október 30-án a kelet-poroszországi Osterode-ben) dédapja, Ludwig Girod két fivérével

együtt Franciaországból (vagy Francia Svájcból?) vándorolt be Kelet-Poroszországba. Valószínűleg

üldözött hugenották voltak. 16 Nagynéném, Lina Rick, nagybátyám, Franz Riek, egy másik nagynéném, Marie Bischoff és

unokanővérem, Rena Schmidtke. Marie nagynéném (1882-1962) sok dal szövegét tudta kívülről.

Később Föhr szigetén, amikor már tudtam írni, kérésemre lediktálta nekem a „Vom Himmel hoch, da

komm ich her" című karácsonyi ének mind a 16 versszakát, amelyet minden fáradság nélkül,

emlékezetből fel tudott mondani. 17 Egyes adatokat csak ±1 nap pontossággal tudtam megadni. 18 Ez alatt az Altlmden-Peterswalde távolság értendő. Ez és az összes többi távolság Kelet-Poroszország

egy részletes térképéről való, légvonalban mérve. 19 Georg Hermanowsh, lásd fent, 388. oldal. 20 A legtöbb pontos adatot Lina nagynénémnek köszönhetem. Amikor egyszer Föhr szigetére látogattam,

felírtam ezeket az adatokat. Más részletek Rena unkanővérem kiváló memóriájának köszönhetők, aki

kiegészítette ezt a beszámolót néhány dologgal. Rena(te) Schlesiger, leánykori neve Schmidtke

(született 1929. július 31-én, azóta is Föhr szigetén lakik, Wyk faluban). Lina Riek, leánykori neve

Girod, özv. Schmidtke (született 1897. december 17-én Raineckben, meghalt 1972. augusztus 24-én

Wyk-ben, Föhr szigetén)

- 37 -

kocsiba. Az egyik szekeret anyám hajtotta, a másikat nagynéném. Franz nagybátyámat 1944

decemberében behívták a Volkssturm-ba, és - mint szinte minden férfi - elesett a harcokban.

A zsúfolt utakon csak nagyon lassan haladtunk előre. Az első éjszakát még egy falu

valamelyik termében tölthettük, a következő napokban biztosan a mindkét oldalán nyitott

ekhós szekéren, dermesztő hidegben kellett éjszakáznunk. Ezekben a napokban Marie

nagynénémnek megfagyott az egyik ujja, amely egy idő után megfeketedett, majd fájdalom

nélkül leesett a kezéről.

Időnként gránátszilánkok potyogtak a mi menekülő kocsink fedelére, amelyek kétség kívül

halálosak lehettek. De közülünk senki sem sérült meg. Egy nagyobb helység előtt

szekérkaravánunkat megállították a Vörös Hadsereg katonái. Az oroszok szekérről szekérre

jártak. Fritz bátyámat, aki akkor 15 éves volt, lerángatták a kocsiról. Vajon mi fog történni

vele? Nagy félelem fogott el minket. Egyik napról a másikra jogfosztottakká váltunk, akikkel

azt csinálhattak, amit akartak. Anyám kis idő múlva elment az orosz parancsnokságra, hogy

elhozza a bátyámat. Azt mondták neki, hogy reggel visszajön. Ez nem volt igaz - soha többé

nem jött vissza. Talán agyonlőtték, mert ráfogták, hogy a Hitlerjugend tagja volt.

Az egyik szekerünk elől kifogták a lovakat. Ezért egy szekéren mentünk vissza Peterswalde-

ba, ahová 1945. január 24-én (vagy 25-én) érkeztünk meg.21 Beköltöztünk a Trojka

asszonyéval szomszédos házba, egy üresen álló parasztudvarba. Ebben a faluban és már az

oda vezető úton a borzalom és pusztulás képei fogadtak minket: Az út mellett halott emberek

és lovak feküdtek, leégett házak álltak. Rettenetes időszak kezdődött, mivel Sztálin, a szovjet

diktátor megengedte a katonáknak, hogy hét napig azt csináljanak, amit akarnak. Így

napirenden volt a rablás, a fosztogatás és a nemi erőszak22. Legtöbbször órákat és csizmákat

kerestek. Mindnyájunkat nagy félelem töltött el, amikor egy orosz belépett a házba.

Amikor egy nap ismét felbukkant egy orosz, dühödt hangon követelte az óráinkat. Már

régen nem volt egy óránk sem, és nagynéném megmondta neki. Erre az orosz ránk fogta a

puskát, és ezt üvöltötte: „Órát, vagy lövök!" Még ma is csodálkozom, milyen bátran válaszolt

neki a nagynéném: „Akkor lőjön". Ekkor az orosz meggyőződött róla, hogy onnan már semmit

sem tud elvinni, és nem lőtt.

Csak februárban enyhült kissé a feszültség. A hadsereg nagy része tovább vonult nyugat

felé, és most már sokkal kevesebb orosz volt a faluban, mint a bevonulás idején. Egyik nap

egy orosz házról házra járt a faluban, és felszólította a lakosokat, hogy menjenek a falu

főterére. Az emberek nem sejtettek semmi rosszat, és a legtöbben követték a felszólítást,

mivel azt gondolták, hogy élelmet osztanak, vagy megmondják, hogyan folytatódik az élet a

megszállás alatt. Gyorsan hosszú sor keletkezett, amelyben ott álltunk mi is: anyám, Lina

nővére, Meta és én. Rena-t már napokkal azelőtt elvitték az orosz tisztek, hogy a szállásukon

főzzön nekik. A vonuló sor elhaladt ez előtt a ház előtt is. Hirtelen felfedeztük Rena-t egy

orosz tiszttel a ház lépcsőjén. Rena anyját, vagyis Lina nagynénémet kirángatták a sorból, és

gyorsan a házba vitték. Rena kérését, hogy anyámat is hozzák ki a felfegyverzett oroszok által

őrzött embertömegből, ezekkel a szavakkal utasították el: „Egy is elég!" Világos volt:

Szándékuk semmi jót nem jelentett.

A falu főterére érkezvén, kiválogatták a még munkaképes nőket. Minket, gyerekeket

erőszakosan elválasztottak édesanyánktól, hiába kapaszkodtunk belé rémülten. Rettenetes

volt, amikor elvették tőlünk édesanyáinkat. Nem sejtettük, hogy azon a napon látjuk őket

utoljára. Amikor összegyűlt körülbelül tíz gyerek, önkényesen melléjük rendeltek egy

asszonyt, ezekkel a szavakkal: „Te anya mindegyiknek!" Sajnos anyámat nem osztották be

egyik gyerekcsoporthoz sem. Más nőkkel együtt, akiket munkaképesnek tekintettek (köztük

Meta-t is), gyalog a következő falu irányába hajtottak. Addig még nem éltem át ilyen

szörnyűséget. Szívtelenül elvették tőlem édesanyámat. Mi lesz most? Miután a menetoszlop

eltűnt a távolban, sírva futottam végig a falu utcáján nagynénémhez.

Bár az egész akció erőszakosan történt, még mindig volt bennünk egy halvány

reménysugár. Azon tűnődtünk, vajon a nőket csak egy rövid munkára vezényelték-e. Minden

21 Két okból mentünk vissza Peterswalde-ba: A Vörös Hadsereg nyugat felé vonult, ezért nem volt

tanácsos a frontot követni. Ezenkívül még megvolt a (csekély) remény, hogy Fritzet szabadon engedik,

és ebben az esetben ő is bizonyosan Peterswalde felé indult volna, hogy megtaláljon minket. 22 A Szövetségi Archívum egy tanulmánya szerint a keleti német területeken 3300 helyen követtek el

erőszakos bűncselekményeket a lakosság ellen. A becslések szerint 1,4 millió nőt erőszakoltak meg

(forrás: GEO 11/2004, 120. oldal).

- 38 -

nap kinéztünk az ablakon a falu főutcájának irányába, és vártuk, hogy anyám visszatérjen.23

Csak hetekkel később kezdett halványulni ez a remény, amíg végül végleg el nem enyészett.

Senki sem jött többé vissza, így világossá vált számunkra, hogy elhurcolták őket a távoli

Oroszországba. Csak évekkel később tudtuk meg egy női szemtanútól, hogy anyám már 1945

áprilisában meghalt Ukrajnában. Ennek a nőnek a karjaiban halt meg, ezekkel a szavakkal:

„Mi lesz most az én kis Werneremmel?"

1945 nyarát még mindig a Trojka asszonyéval szomszédos házban töltöttük: Lina és Marie

nagynénéim, nagyapám és én. Rena-t az oroszok márciusban a hat kilométerre lévő

Schmückwalde birtokra vitték, amelyet akkorra már kolhozzá alakítottak. Ott nehéz fizikai

munkát kellett végeznie a malomban. Nagyapám nyáron épített egy kétkerekű kézikocsit, kb.

2 x 2 méteres rakfelülettel. Azt tervezte, hogy gyalog visszamegy Raineck-be (légvonalban

160 km-re volt). Erre soha nem került sor. A kocsit egészen más, szomorú célra használták.

Négy orosz tehergépkocsi rendszeresen végighajtott a falun. Gyanakvóan figyeltük őket.

Amikor egy nap egy apa a felnőtt lányával krumplit akart hozni a veremből (szalmával és

földdel fedett burgonyakészlet), éppen arra jártak az autók. Ezek ketten rémülten futni

kezdtek, át a burgonyaföldön. Ez volt a vesztük, mert aki elfutott, az partizánnak számított. A

gépkocsik megálltak, és az egyik orosz sofőr lelőtte a menekülőket. Nagyapa kocsiját a

holttestek elszállítására használták. Feltűnt nekünk, hogy ezután már csak három gépkocsi

hajtott át a falun.

Anélkül, hogy sejtettem volna, valamivel később egy másik fiúval hasonló életveszélybe

kerültem. A falu főutcáján játszottunk. Hirtelen észrevettük, hogy az útkanyar mögött egy

orosz lovas közeledik. Rémülten, amilyen gyorsan csak tudtunk, elfutottunk, először a „mi"

udvarunk irányába, de azután letértünk a szomszéd udvar felé, nagy üggyel-bajjal átkúsztunk

egy deszkakerítés alatt, majd elértük a temetőt. Itt elbújtunk a sírok és bokrok között, és ott

maradtunk, amíg el nem múlt a veszély. Amikor hazaértem, nagynéném elmesélte, hogy az

orosz dühösen rontott be a házba, és minket keresett. Ha megtalált volna, mint partizán-

gyanús személyeket valószínűleg azonnal lelőtt volna. Nem is sejtettem, milyen halálos

veszélyben voltam.

Egy másik nap egy tehergépkocsi állt meg Trojka asszony háza előtt, és egy orosz a házba

sietett, hogy megkérdezze, merre megy az út. Trojka asszony azt hitte, hogy meg akarja

erőszakolni, és azonnal lenyelte a mindig kéznél lévő méregtablettáit. Mivel nem halt meg

azonnal, nagynéném megpróbálta megmenteni, és hánytatószert akart beadni neki. Ő

azonban minden segítséget visszautasított, mert nem akart tovább élni abban a zűrzavaros és

kilátástalan időben.

Akkoriban abból éltünk, amit az udvaron találtunk: gabonán és krumplin. Szerencsére

tüzelőanyag is akadt. Mivel nem volt gyufánk, a tüzet állandóan őriznünk kellett. Késő este

egy darab izzó brikettet raktunk a kályhába, és hamut tettünk rá. Másnap reggel a parazsat

felszítva tüzet gyújtottunk.

A nyár folyamán lakótársakat kaptunk. Egy lengyel asszony költözött be öt gyerekével.

Őket is elűzték, mert Lengyelországnak arról a keleti részéről jöttek, amelyet a

Szovjetunióhoz csatoltak. Kelet-Poroszország déli része Lengyelország nyugatra tolásával

Lengyelországhoz került.24 A nő jól beszélt németül, és barátságos személynek ismertem

meg.

23 Anyám: Emma Gitt, leánykori neve Girod (született 1902. július 20-án Raineck-ben, meghalt 1945

áprilisában Ukrajnában). Apám: Hermann Gitt (született 1901. június 6-án a kelet-poroszországi

Seekampen-ben, meghalt 1974. január 23-án a vesztfáliai Hohenlimburg-ban). 24 A Teheráni Konferencián (1943. november 28-tól) a „Három Nagy": J. Sztálin, a Kreml ura, F. D.

Roosevelt, az USA elnöke és Winston Churchill brit miniszterelnök visszavonult hadi tanácskozásra.

Lengyelország jövőbeli határairól is szó volt. A betegeskedő Roosevelt vacsora után korán lefeküdt.

Sztálin meg akarta tartani a keleti lengyel területeket, amelyeket a háború elején, a Hitlerrel való

megegyezést követően annektált. Churchill könnyűszerrel döntött Kelet-Poroszország, Szilézia és

Pomeránia lakosságának sorsáról és hazájáról, és semmi kifogása nem volt Sztálin területrablása ellen.

A lengyeleket - mondta - nyugaton kárpótolni lehet az Oderáig terjedő német területekkel. Ebben az

időben még kilenc millió német élt az Odera és Neiße folyóktól keletre. Churchill úgy vélte, hogy

legalábbis logisztikailag a németek áttelepítése nem jelent problémát. „A dolog morális oldalát saját

nemzetemmel kell majd megvitatnom." (forrás: Flucht und Vertreibung [Menekülés és áttelepítés], GEO

11. sz., 2004. november, 102-142. oldal)

- 39 -

Kitelepítés

1945 októberében a lengyelek elkezdték kitelepíteni a németeket. 1945. október 29-én egy

járművön Osterode-ba, a pályaudvar közelébe szállítottak minket. Velünk együtt sok más

németet is odavittek. Az éjszakát a szabadban, egy gabonatároló előtti macskaköves udvaron

töltöttük. Másnap reggel meghalt a nagyapám, akit nem tudtunk eltemetni, és ott kellett

hagynunk, mert a vonat, amely kizárólag marhavagonokból állt, már készen állt, hogy

elszállítson minket nyugatra. 1944 októberében öten indultunk útnak Raineck-ből. Nagyapa

már a negyedik volt, aki nem élte túl a hercehurcát. Vajon én leszek a következő?

Szigorúan szabályozták, hogy mit vihetünk magunkkal: csak azt vihettük, ami rajtunk volt.

Így mindenki több réteg alsóneműt és lehetőleg két inget vett magára. Négyszemélyes

kézicsomagunk egy lekváros bödönből állt, amely az utolsó megmaradt holminkat tartalmazta

(pl. késeket, villákat).

Tíznapos megerőltető utazás után (útközben gyakran és hosszú időre megálltunk) elértük a

lerombolt Berlint. Ez az utazás még most is szörnyű emlék számomra. E tortúra során az

öregek közül többen meghaltak a hidegben, ellátás nélkül. Ilyenkor kinyitották a vagonajtót,

és a holttesteket kidobták a szabadba. Szörnyűek voltak a rajtaütések is, amikor a kóborló

lengyelek ki akartak rabolni minket, noha már régen nem volt semmink, amit elvihettek volna.

Berlinből Rostockon keresztül az onnan 16 kilométerre keletre lévő Sanitz-ba vittek minket,

ahol egy családnál szállásoltak be.

Egy-egy hosszabb állás során az asszonyok gyakran kilométerekre eltávolodtak a vonattól,

hogy a földeken valami ehetőt keressenek (pl. karórépát), hiszen sem étellel, sem itallal nem

láttak el minket. Felejthetetlen számomra a következő drámai szituáció: Néhány asszony

olyan messzire ment a vonattól, hogy már nem lehetett látni őket. Hirtelen, minden előzetes

figyelmeztetés nélkül, a vonat elindult. Az asszonyok nem értek vissza időben. A

marhavagonban lévő hozzátartozók nagy bajban voltak. Vajon viszontlátják-e még

hátramaradt családtagjukat? Mit lehetett tenni? Úgy emlékszem, hogy a Miatyánkot

imádkozták. Már több napja Sanitz-ban voltunk, amikor hallottuk, hogy az eltűnteket felvette

és elhozta egy későbbi vonat. Hála Istennek!

Föhr, a kényszerű végállomás

Sanitz-ban azt is megtudtuk, hogy Waldemar unkabátyámat (szül. 1925. március 25-én),

aki katonaként megsérült, és egy katonai kórházban feküdt Barkban, egy kis faluban Bad

Segeberg mellett (Schleswig-Holstein), felgyógyulása után egy parasztnál szállásolták el. Ez

ismét jó hír volt. A családegyesítés keretében esély adódott arra, hogy elhagyjuk az orosz

zónát. Hamarosan rendelkezésünkre bocsátottak egy vonatot, amely rajtunk kívül még sok

más családot vitt nyugatra. De nem Bad Segeberg-be érkeztünk, hanem az Északi-tenger

partjára. Lübeck közelében volt egy közbenső megállás. Mindenkinek el kellett hagynia a

vonatot, és a félkör alakú hullámlemezbarakkokban, az úgynevezett tetűviskókban, alá kellett

vetnie magát egy alapos tetűtlenítésnek. Miután vastagon beporoztak a fehér porral, ismét

felszállhattunk a vonatra, amely Niebüll irányába pöfögött. Vajon hol lehet ez a számunkra

ismeretlen helység? Megérkezvén, ezt a parancsot kaptuk: „Mindenki szálljon át a kisvonatra!"

Nagy volt az izgalom! Mindenki követte a parancsot anélkül, hogy tudta volna, hová viszik

őket. Rövid idő múlva elértük Dagebüll-t. De ez még mindig nem a célállomás volt, mert a

parancs így hangzott: „Mindenki szálljon át, rögtön indul tovább a hajó!" Éspedig velünk,

szárazföldi patkányokkal! Sietve ezt a parancsot is követtük, hiszen senki sem akart valahol

lemaradni. Miután a hajó elindult a mólótól és az Északi-tengeren Föhr szigete irányába

haladt, észrevettük, hogy a kisvonaton felejtettük a lekváros bödönt maradék holminkkal.

1946. január 24-én (vagy 25-én) elértük Wyk-et Föhr szigetén. Minden vagyonunk a rajtunk

lévő ruha volt, de mégiscsak megmenekültünk.

Wyk-ben egy nagyon öreg házaspárnál szállásoltak be a déli parton. Egy nagy gyarmatáru-

üzlet tulajdonosai voltak az Osterstraße-n. Korábban már elhelyeztek itt néhány menekült

családot, úgyhogy nekünk csak egy kis raktárhelyiség jutott. Ablaka nem volt, de volt rajta

egy kis nyílás. A kevés beeső fény mutatta, hogy nappal van-e vagy éjszaka. Ebből az időből a

legélesebb emlékem a szüntelen éhség. Kezdetben a menekülteknek levest főztek a

gyógyszállóban. Ez az elnevezés enyhe túlzás, hiszen szerencsénk volt, ha kanalunkban

felfedeztünk egy-egy darab krumplit, nem beszélve a zsírról. Nagynéném néha nevetve

mondta: „Két szem néz a levesbe, és egy szem néz ki belőle." A kinéző szem alatt a levesben

- 40 -

lévő kis zsírszemet értette. A hosszú visszaúton már el is felejtettük a levest, és gyomrunk

újra korgott.

Wyk-ben hosszú idő után újrakezdődött számomra az iskolai oktatás. Hogy

besorolhassanak a megfelelő osztályba, fel kellett olvasnom egy szöveget. Több mint egy

évnyi „kényszerszünidő" után ez a teszt nem sikerült túl meggyőzően, így nyolc évesen újra

kellett kezdenem az ABC táblákat az első osztályosokkal. Ezt a visszalépést azonban később

kényelmesen behoztam.

1945 februárjától apátlan-anyátlan árvának számítottam. Anyámat elhurcolták, apámról

pedig több éve nem kaptunk semmi hírt. Így egyre erősebbé vált a balsejtelmünk, hogy

elesett a háborúban. De ezután hihetetlen dolog történt. Nagynéném egy rendkívüli levelet

kapott egy Bochumban élő távoli rokonától. Hogy erre miként került sor, azt kész csodának

tekintem.

A háború vége után apám francia hadifogságba került, és semmit sem tudott családja

sorsáról. A hadifoglyoknak megengedték, hogy havonta írjanak egy levelet Németországba.

Erre a célra volt egy űrlapszerű papírív, amelyen néhány előre meghúzott sor volt. A levél

tartalmát mindig ellenőrizték. Mivel csaknem minden rokonunk Kelet-Poroszországban lakott,

apám mindig oda írta a levelet. Mivel azonban sohasem kapott választ, és nem tudta, hogy

közben hová kerültünk, abbahagyta a levélírást. Szörnyű érzés lehetett, hogy senkiről sem

hallott semmit. Két sejtése volt családjának holléte felől: Vagy megölte őket a Vörös Hadsereg

Kelet-Poroszországban, vagy időben sikerült elmenekülniük, és valahol nyugaton

tartózkodnak. De ha az utóbbi történt, vajon hol lehetnek szerettei?

Egy éjszaka apámnak álma volt a táborban: Találkozott egy távoli rokonával, aki már

évekkel a háború előtt a Rajna-vidéken élt. Évek óta nem látták egymást, és amikor egymás

viszontlátása után elbúcsúztak, a rokon meghívta apámat ezekkel a szavakkal: „Hermann,

látogass meg egyszer!" Apám álmában igent mondott, és feltette a döntő kérdést: „De hol

laksz? Nem ismerem a címedet." A rokon érthetően elmondta neki: „Bochum, Dorstener Str.

134a." Ekkor apám felébredt, az éjszaka közepén felgyújtott egy lámpát, és felírta az álmában

hallott címet. A hálóteremben több bajtársa felébredt, akiknek elmesélte a különös álmot.

Azok kinevették őt, mert komolyan vette az álmot, sőt bizonygatta, hogy rögtön másnap

levelet ír erre a címre. Micsoda meglepetés! Hamarosan megérkezett a válaszlevél, amely

megerősítette, hogy a megálmodott cím pontos volt. E távoli nagybácsin keresztül apám

kapcsolatba került Lina nagynénémmel a Föhr-szigeti Wyk-ben. Megtudta, hogy szörnyű dolog

történt: Csaknem egész családja meghalt, csak a kis Werner maradt életben. Ezt nehezen

tudta feldolgozni, de az ürömben öröm is volt: Mind közül a legfiatalabb élt.

Nagy boldogsággal töltött el a hír, hogy apám életben van. Ma is emlékeszem, hogyan

ugrándoztam odakint örömömben. Először fel sem fogtam, hogy többé nem vagyok árva,

hiszen van apám. A sok nyomorúság után egy örömhír: Nem én vagyok az egyetlen túlélő.

Van apám, akihez tartozom. Életem egy nem is sejtett fordulatot vett. Ismét volt

perspektívám.

Amikor apám 1947 tavaszán kiszabadult a francia hadifogságból, úticélja Gut Wensin volt

(Bad Segeberg körzet, Schleswig-Holstein). Bátyjának, Fritz-nek sikerült lóval és szekérrel

Kelet-Poroszországból idáig menekülnie. Röviddel ez után eljött Föhr szigetére, hogy magával

vigyen. Nyilván nem tudtuk, hogy mikor érkezik, különben már órákkal azelőtt a kikötőben

lettem volna. Felejthetetlen számomra első találkozásunk a lépcsőházban. „Véletlenül" éppen

felfelé mentem, amikor apám megszólított: „Mondd csak, itt lakik Riek asszony?" Azonnal

felismertem őt, ezért nem a kérdésére válaszoltam, hanem ezt kérdeztem plattul: „Papa, nem

ismersz meg?" Olyan sokáig nem láttuk egymást, hogy nem ismert meg. Leírhatatlan öröm

volt, amikor olyan hosszú távollét után ismét átölelt szerető apám.

***

Miközben leírom ezt a szöveget hosszú idővel mindeme események után, tudatossá válik

bennem, milyen gyakran voltam életveszélyben - de Isten óvott és védelmezett engem.

Csodálkozom, és hálát adok az Úrnak, hogy mindenen keresztülvezetett, és elkísért az

életben. A „Dicsérd az Urat" című ének harmadik versszaka mindig mélyen megindít, és teljes

szívből énekelem a gyülekezettel:

- 41 -

Dicsérd az Urat,

aki művészien és nagy gonddal megteremtett,

aki egészséget adott neked,

és szeretettel vezetett téged;

a kegyelmes Isten

minden ínségedben

kiterjesztette szárnyait fölötted.

Apám visszatérése a legnagyobb ajándék volt számomra a háború szörnyű eseményei után.

Újra megnősült, és nekem ismét volt családi otthonom. Neki és a hozzám szintén igen kedves

mostohaanyámnak köszönhetem kiváló képzésemet. Életem további menetét megírtam

„Gyakran feltett kérdések" című könyvemben25, úgyhogy beszámolómat ezen a helyen

befejezem.

Ugrás 1990-be

Egy napon felhívott egy addig teljesen ismeretlen férfi. Elmondta nekem, hogy a

Szovjetunióban született, és ott is tanult. Ennek ellenére német, és jól beszél és ír oroszul.

Előadta kívánságát: „Olvastam néhány könyvét. El tudná képzelni, hogy elutazik velem az

egykori Szovjetunióba, és ott előadásokat tart? Vállalnám, hogy lefordítom oroszra."

Gondolkodási időt kértem. A következő napokban ismételten felmerült bennem a gondolat:

Elutazhatok-e egy olyan országba, amelynek lakóival ilyen szörnyű gyermekkori élmények

kötnek össze? Végül győzedelmeskedtek Jézus gondolatai, akihez 1972-ben tértem meg. A

Miatyánkban ezt tanítja nekünk: „És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk

az ellenünk vétkezőknek" (Mt 6,12). Jézus ezt is megparancsolta: „Szeressétek

ellenségeiteket!" Mi Kelet-Poroszországban ellenségként találkoztunk az oroszokkal. Általuk

veszítettem el anyámat és bátyámat. És a megbocsátásra való készség mellett még ott van

ellenségeink szeretetének parancsa is. Micsoda feszültség volt a szívemben! A Márk 16,15

vers missziós parancsában Jézus a föld egyetlen népét sem zárja ki, hiszen határozottan ezt

mondja: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden

teremtménynek!" Mondhattam-e NEMET erre a felhívásra?

Egy későbbi telefonbeszélgetés során igent mondtam. Így kezdődött első utazásunk

Moszkvába, ahol 1991 májusában tíz napon keresztül hirdettük az evangéliumot különböző

helyeken (a Pedagógiai Főiskolán, szakiskolákban, kórházakban, egy gyárban és egy

laktanyában). Istennek hála, sokan nyitott szívvel fogadták az elmondottakat, és meglepően

sokan készek voltak rá, hogy egy személyes elhatározással Jézus Krisztushoz forduljanak.

Hogy ki ez az ember, akivel Isten ily módon összehozott? Neve Harry Tröster, aki 2004-ig a

Daimler/Chrysler cégnél dolgozott a fejlesztési osztályon. Időközben majdnem minden évben

tettünk egy missziós utazást keletre. Utunk többször vezetett Moszkvába, de kétszer

Kazahsztánba és Kirgíziába, Fehér-Oroszországba, többször pedig (a ma már orosz) Kelet-

Poroszországba és Lengyelországba is. Mindegyik utazás során sok szeretetreméltó embert

ismertünk meg. Több kötetet megtöltene, ha megírnám az egykori Szovjetunióban átélt

élményeimet. Ma a keleten teljesített szolgálatainkat úgy tekintem, mint Isten áldásos

vezetését.

Ugrás 2005-be

2005 májusában előadói úton voltunk Lengyelországban26, amely Zbyszek Kolak (Osterode)

meghívására jött létre. Ő összeállított egy utat, amely Posen-be, Elbing-be, Osterode-ba,

Danzig-ba és Marienburg-ba vezetett. Kinyilvánítottam kívánságomat, hogy még egyszer

láthassam Peterswalde-t (lengyelül Pietrzwald), amely csak kb. 20 kilométerre volt Osterode-

ban (lengyelül Ostroda) lévő szállodánktól. Ezt a falut életem legszomorúbb helyének tartom

(lásd:Menekülés a Vörös Hadsereg elől). Gyermekkorom legborzasztóbb élményei kötődnek

ehhez az egykori Délkelet-Poroszországban lévő helységhez: a Vörös Hadsereg bevonulása,

anyám elhurcolása, kitelepítés teljesen ismeretlen célállomásra. Előtte nem tudtam, mit jelent

25 Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések, Evangéliumi Kiadó. 1992. 26 2005. május 17. és 27. között. Útitársak: Marion Gitt, Gunda és Gerhard Perteck. A Posen-i (Poznan),

Elbingen-i és Danzig-i (Gdansk) egyetemeken, valamint az öt felkeresett város gyülekezeteiben tartott

előadásaimon Henryk Macii volt a tolmács (a dél-lengyelországi Bielkso-Biala-ból).

- 42 -

a háború. 1945-ben ezen a helyen közvetlen közelről szemtanúja voltam, milyen brutalitást és

embertelenséget vált ki egy háború.

2005. május 22-én, vasárnap Osterode baptista gyülekezetében prédikáltam- Délután

Henryk Machs autójával elindultunk Peterswalde-ba. Vajon felismerek-e még valamit? Hatvan

év bizony hosszú idő! Először végigmentünk a falu egyetlen utcáján, hogy áttekintést

nyerjünk. A visszaúton azonnal feltűnt nekem egy régi parasztudvar. Könnyűszerrel

azonosítottam az út mellett lévő, vörös téglából épült lakóházat, amelyben a kitelepítésig

laktunk. Amikor elkezdtem minden oldalról lefényképezni a parasztudvart, azonnal kijött a

házból egy idős férfi27, hogy megnézze, miért éppen az ő lakóhelye keltett ilyen nagy

érdeklődést. Henryk Mach tolmács segítségével mindent gyorsan tisztáztunk. Elmeséltem

neki, hogy 1945 októberéig ebben a házban laktunk, és hogy 1945 nyarán beköltözött ide egy

asszony öt gyerekével Kelet-Lengyelországból. Ezek a gyerekek voltak akkoriban a

játszótársaim, akiktől nagyon gyorsan megtanultam lengyelül annyira, hogy játszani tudtunk

egymással. Ő tovább mesélt: „Három fiú volt és két lány, akik közül az egyiket feleségül

vettem. Jó házasságban éltünk, de feleségem sajnos három éve '300 méterrel arrébb

költözött' (ez alatt a közeli temetőt értette)." Anyósa iránt érdeklődtem, aki nagyon kövér

asszonyként él az emlékezetemben. „Ó igen" - helyeselt, széttárt karjaival anyósa terjedelmét

mutatva: „taka maszyna" (kiejtve: taka masina, jelentése; „affajta gép"). Most már semmi

kétségem nem volt: Azt a régi házat találtam meg. A férfi egyedül lakik itt a parasztudvaron,

amelyet magas kora miatt már nem művel meg. Amikor elbúcsúztunk ettől a barátságos

embertől, adtunk neki három lengyelre fordított keresztyén könyvet.

A falu főtere, ahonnan az oroszok egykor elhurcolták a munkaképes asszonyokat, többé

nem létezik, mert időközben házakat építettek oda. Ellenben ma is létezik az az út, amelyen a

menetelés elkezdődött, hiszen a legközelebbi faluba vezet. Ez az út manapság májusban

sétára invitál, hiszen az útszéli, friss lombú fák árnyékot vetnek, és a szomszédos repce- és

gabonaföldek kellemes illatot árasztanak. Mennyivel másként hatott mindez rám - rendkívül

nyomasztónak találtam. Itt kezdődött 1945 februárjában anyám szenvedése, hóban és

dermesztő hidegben. Ez volt számára a halálba vezető út kezdete. A mai lengyel lakosok

közül, akik később birtokba vették a falut, senki sem volt szemtanúja annak, ami akkor

történt, és ami sohasem törölhető ki az emlékezetemből.

Aznap este volt egy rendezvényünk az osterodei kastélyban. A végén eltalált Krisztushoz

egy férfi, aki fiatal korában szintén sok szenvedéssel szembesült. Beszámolt négy különböző,

a nácik által épített munkatáborról, amelyekben a háború alatt keményen dolgoznia kellett.

Mutatott nekem egy mély heget a lábán, amely abból az időből származott. Figyelemreméltó:

Éppen egy németet használt fel Isten arra, hogy elvezesse Krisztushoz.

Másnap reggel meginterjúvoltak minket a „Radio Mazurky" nevű regionális rádióban. A

riporter azt mondta a tolmácsomnak, hogy ilyen rövid idő alatt még sohasem hallott ennyit az

élet eredetéről és a halál utáni életről. Ezután még egyszer látni akartam az osterodei

pályaudvart, azt a pályaudvart, ahonnan 1945 októberében nyugatra toloncoltak minket.

Innen indult a mi teljesen bizonytalan jövőbe vezető odisszeánk. Most 60 év után először

álltam itt ezen a végzetszerű helyen, ahol akkoriban senki sem reménykedett. A visszatérést

erre a helyre úgy tekintettem, mint egy kört, amely itt zárult be. A közben eltelt 60 év úgy

pergett le előttem, mint egy gyorsított felvétel. Mi minden történt időközben: iskolai képzés,

egyetemi tanulmányok, családalapítás, hivatás és a Jézus Krisztusban való hit. Isten új utat

jelölt ki számomra, és örök reménységgel ajándékozott meg. Milyen figyelemreméltó, ahogy

az események egymáshoz fűződnek! Most éppen Osterode-ba hívtak meg. El kellett hoznom

az evangélium jó hírét azoknak az embereknek, akik most itt élnek, és akiket ugyanúgy szeret

Isten. Ki érti Isten útjait? Milyen nagy a mi Istenünk!

27 Henryk Wozniak (szül, 1931-ben), Pietrzwald 8. sz.

- 43 -

2.2. A „nagyothalló" professzor Moszkvából

1991 májusában28 indultunk első missziós utunkra az egykori Szovjetunióba, méghozzá a

fővárosba, Moszkvába. Az akkoriban még nehéz utazási feltételek miatt hivatalosan meg

kellett indokolni utazásunkat, amihez képzelőerőre volt szükség. Jól jött nekünk, hogy

tolmácsom, Harry Tröster kötelezettséget vállalt paraplégiások (paraplégia = alsó végtagok

kétoldali bénulása) egy moszkvai csoportjáért, és megpróbálta őket valamilyen módon

támogatni. Így kapott 23 tolószéket, amelyeket díjmentesen magunkkal vihettünk az Aeroflot-

gépen. Viszonzásul meghívtak minket a „Paraplégiások Nemzetközi Autó-ralijára", amelyet

épp akkor tartottak Moszkvában. Tolmácsomon és rajtam kívül csapatunk tíz további

személyből állt, akik főként braunschweigi gyülekezetünk fiatal tagjai voltak. Dietrich Müller-t,

Karl Schumann-t és jómagamat kineveztük sportelőadóknak, Harry-t a csapat vezetőjének, a

fiatal embereket pedig kísérőknek. Eltekintve azoktól a „raliktól", amelyek során néhány

paraplégiás autóval Moszkvából az evangelizálás helyszíneire vitt minket, a hivatalos raliból

semmit sem láttunk.

Körülbelül tíz napig maradtunk Moszkvában, ahol meglepett minket az emberek váratlan

nyitottsága az evangéliumra. A különböző témákhoz előre megírt kézirataimnak itt semmi

helye nem volt. A hallgatóknak sem a szívét, sem az értelmét nem érték volna el, hiszen

túlnyomórészt olyan emberek voltak, akik ateista neveltetésüknél fogva még sohasem

hallottak az evangéliumról. Sohasem értékeltem annyira a nagy vacsoráról szóló

példabeszédet (Lk 14,16-24), mint azokban a napokban. Ezt a példázatot éppen a mi

helyzetünkre szabottnak találtam. Emberek, akiket a leghivatalosabban maga Isten hívott

meg a mennybe, visszautasították ajánlatát. Voltunk kórházakban, szakiskolákban,

egyetemeken, egy nagy autógyártó cég könyvtárában, és beszéltünk tolószékesek előtt és

házi összejöveteleken. Milyen nagyszerűen előkészített evangéliumot tudtunk e példázat

formájában hirdetni. „Azért jöttünk el hozzátok, mert van még szabad hely Istennél a

mennyben" - mondtam újra és újra a hallgatóknak. „Jöjjetek, fogadjátok el Jézust, Isten Fiát,

és egyszer majd részt vehettek a mennyei nagy ünnepen." Ezt megértették az emberek, és

miután felszólítottam őket a döntésre, mindenütt sok kéz emelkedett a magasba. Mivel sok

Biblia és evangelizáló könyv állt rendelkezésünkre, mindenki kapott egy adag szellemi

útravalót. Minden nap végén fáradtak és kimerültek voltunk, de nagyon örültünk annak, amit

Isten művelt az emberekben.

Állandó kísérőnk volt Anatolij Rogov egyetemi professzor, akit Harry még egyetemi éveiből

ismert. Moszkvában azokban a napokban többször is hallotta az evangéliumot, és a Moszkván

keresztülvezető utazásaink során nagyon izgalmas beszélgetéseket folytattunk vele. Egyszer

azt mondta nekem, hogy két német volt rá nagy hatással: Hegel és Gitt. Mindig

reménykedtünk, hogy valamelyik evangelizálás alkalmával felemeli a kezét, hogy beengedje

szívébe Jézust, de sajnos hiába. Közben sok példaképet láthatott, de ő hajthatatlan maradt,

mert immunis volt az üzenettel szemben. Az evangélium ugyan foglalkoztatta valamilyen

módon, de úgy tűnt, hogy végül mégsem érte őt el. Közelgett elutazásunk napja, és nála

minden maradt a régiben.

Vajon valóban minden a régiben maradt nála? Néhány héttel hazatérésünk után szolgálati

útra jött Stuttgartba, ahol találkozott Harry-val is. Ő hirtelen elhatározással autójába

tuszkolta, és egy hétvégén elhozta hozzánk Braunschweig-ba. Estére meghívtunk néhány

fiatalembert azok közül, akik velünk voltak Moszkvában, hogy megünnepeljük a viszontlátást.

Kellemes találkozás volt. Másnap reggel elmentünk az istentiszteletre gyülekezetünkbe. Mivel

Rogov professzor nem értett németül, minden arra redukálódott számára, hogy

megtapasztalja a közösséget. Ebéd közben Zákeusról beszélgettünk. Kíváncsian hallgatott

minket, és erősen összpontosított arra, amit Harry fordított. Letette a kést és a villát, hogy

egy szót se mulasszon el. Ebben a pillanatban éreztem: Isten most megérinti a szívét. Így

egyenesen megkérdeztem tőle, hogy meg akar-e térni. Világos választ adott: IGEN! A közben

csaknem kihűlt ebéd elfogyasztása után elmagyaráztuk neki a Jézushoz vezető utat, majd

28 Előadóút Moszkvában 1991. május 11-től 20-ig. Ez volt első utam az egykori Szovjetunióba. Útitársak:

orosz tolmácsom, Dr. Harry Tröster, Annerose és Waldemar Busse, Dietrich Müller, Karl Schumann,

valamint a gyülekezetünkből: Christian Fell, Carsten Gitt, Hartmut Lack, Anna Martens, Youri és Dagmar

Wall, Heike Wang.

- 44 -

együtt imádkoztunk. Lakószobánkban felfogta azt, amit Moszkvában képtelen volt megérteni.

Csak most jutott el szívéig a megmentő üzenet. Megérett számára az evangélium.

Kifürkészhetetlen titok marad számunkra, mikor és hol nyit meg egy szívet az Úr Jézus.

Legközelebbi moszkvai utunk alkalmával, 1993 májusában, vagyis két évvel később, ismét

találkoztunk vele. Meghívott minket egy ifjúsági estre gyülekezetében, és megkért, hogy

válaszoljunk a fiatalok kérdéseire. Azt mondta, hogy végre megtalálta feladatát: „Meg kell

nyerni Krisztus számára Oroszország ifjúságát, mert ők az ország jövője."

2.3. Ötven év után ismét Kelet-Poroszországban

A menekülés és kitelepítés után ötven évvel először voltunk ismét Kelet-Poroszországban29,

méghozzá az északi részen, ahol szülőfalum, Raineck is volt. Tíz napig tartózkodtunk ott, hogy

előadásokat tartsunk. Elutazásunk előtt aggódva tettük fel magunknak a kérdést, vajon

hogyan fogadnak majd egy olyan területen, amely sok évig katonailag lezárt terület volt, és

ahová egyetlen nyugati sem léphetett be. De a Szovjetunió összeomlása után ez az ajtó is

kinyílt.

E tíz nap alatt negatív és nagyszerű dolgokat egyaránt átéltünk. A csaknem ötvenévnyi

kommunizmus hatásai rettenetesek. Az egykor csodaszép vidék városai és falvai romokban

hevernek. Az embereknek sem megy jobban a sora; messzemenően remény és cél nélkül

éltek. Karl Marx mondta egyszer: „A gyakorlat az igazság kritériuma." Ebben az egy

mondatban legalább igazat mondott. Aki szemléltető oktatást keres a kommunizmus

gyakorlati hatásairól, ott épp elég példát talál. Vajon hogyan reagálnának az evangéliumra az

itt lakó emberek? Első úticélunk Palmnicken volt.

1. Palmnicken: Palmnicken valaha csodaszép fürdőhely volt a Balti-tenger Samland-i

partján. Gazdag borostyánlelőhelyei tették világhírűvé. A borostyán oroszul „jantar", és ebből

ered a helység mai neve is. Innen származik a világ borostyántermelésének 94 százaléka.

Szombaton délfelé érkeztünk meg. Eredetileg arról volt szó, hogy meghívnak egy bibliaórára,

és én egy kis házi összejövetelt képzeltem el. Aki Oroszországba utazik, hogy ott

evangelizáljon, annak tudnia kell, hogy lépten-nyomon szembesül a szervezetlenséggel. Ez

történt velünk is Jantarny-ban. Amikor megérkeztünk, senki sem várt minket. Szép napos idő

volt, és mi a mozi előtti pázsitos téren töltöttük el az időt. Egy ideig semmi sem történt, majd

felbukkant néhány ember a faluból: először egyesével, aztán többen, végül összegyűlt

körülbelül ötven ember. Mindannyian célratörően a moziba mentek. Vajon filmet vetítenek a

moziban? Kíváncsian mentünk be. Hamarosan világossá vált számunkra, hogy saját

rendezvényünkön találtuk magunkat. Szervezőt még mindig nem találtunk, de úgy tűnt, hogy

az emberek valami különlegesre várnak. Tarkabarka népség volt. A legtöbben hitetlennek

tűntek. A Harry-val való tanácskozás után felismertük: Itt az ideje, hogy elkezdjük az

evangelizálást. Ez tehát nem egy hívőknek tartott bibliaóra volt, ahogy eredetileg

feltételeztük. Aki Oroszországba megy, annak gyakran villámgyorsan kell reagálnia,

másképpen intézkednie, gondolatait átrendeznie, terveit megváltoztatnia. Hirtelen

elhatározással előadtunk egy közérthető evangéliumi üzenetet. Meglepő módon, az ötven

emberből a végén húszan megtértek Jézushoz. Ez nagy csoda volt számunkra.

2. A Vasutasok Palotája: Utazásunk tulajdonképpeni célja a Königsbergben (oroszul

Kalinyingrád) tartandó evangelizációs hét volt. Az egykori kelet-porosz fővárost, akárcsak a

többi helységet, teljesen oroszosították. Alig található nyoma a német múltnak. Az épületeken

lévő német feliratokat eltávolították. Itt lesznek hát a rendezvények. Már nagyon feszültek

voltunk.

Az előadások helyszíne a Vasutasok Palotája volt, egy szakszervezeti székház a korábbi Déli

pályaudvar közelében. Amikor első este röviddel az előadás előtt a helyszínre érkeztünk,

kiábrándított minket a csaknem üres nagy parkolóhely. Vajon senki sem jön el? Üres

29 Első előadókörutam Kelet-Poroszországban 1994. május 7-től 15-ig. Útitársak: Dr. Harry Tröster,

Waldemar és Annerose Busse, Klaus és Karin Freudenthal, Marion Gitt, Dietrich és Done Müller, Ewald

Resclike, Karl Schumann, Eckhard Veit.

- 45 -

teremben fogunk prédikálni az üres székeknek? Amikor azután beléptünk az épületbe,

meglepődtünk a nagy tömeg láttán, akik már odabent ültek. Csaknem mindenki

tömegközlekedési eszközzel vagy gyalog jött. A prédikáció után felhívtuk a színpadra azokat,

akik azon az estén Jézus Krisztus mellett akartak dönteni. Minden este tekintélyes csoport

gyűlt össze a színpadon, úgyhogy Harry-nak és nekem fel kellett állnunk egy padra, hogy

mindenki jól lásson és halljon minket.

Az utolsó estén felejthetetlen élményünk volt: Megkértük mindazokat, akik az előző

napokban a hit mellett döntöttek, hogy jöjjenek fel a színpadra. Megindító volt: Először csak

néhányan jöttek, aztán egyre többen, végül zsúfolásig megtelt a színpad. Sokaknak könnyes

volt a szeme, hiszen az elveszettségből törtek át az örök életre.

A hálának és köszönetnek olyan módjával találkoztunk, amely a mi országunkban teljesen

ismeretlen. Például kaptunk egy csokor rózsát. Ez nem volt olcsó mulatság, ha meggondoljuk,

hogy egy rózsaszál átszámítva 2,50 euróba (akkoriban 5,00 német márkába) került. Három

rózsa, az már 7,50 euró vagy 15 000 rubel (az akkori árfolyam szerint). Ez a havi átlagkereset

körülbelül tíz százaléka volt! Mások elhozták saját verseiket, amelyeket a színpadon

elszavaltak, hogy kifejezésre juttassák Isten iránt érzett hálájukat. Örültek, hogy ezekben a

napokban megtalálták Jézust, az ő Megmentőjüket. Mindez mély benyomást tett ránk, és

boldogok voltunk, hogy vállaltuk ezt az utazást.

3. Az egyetem: A következő napokban a Königsberg-i Egyetemen is tartottunk néhány

előadást. A Matematikai Intézetben tartott egyik előadás után az eszmecsere során felállt egy

professzor, és ezt mondta: „Ön ma sok szakmailag érdekes dolgot mondott nekünk, de sokkal

mélyebb benyomást tett rám, amit Istenről mondott." Nem tudom, hogy elképzelhető-e

hasonló szituáció egy német főiskolán: Egy professzor feláll az összegyűlt hallgatóság, diákok,

tanársegédek és kollégák - előtt, és elárulja, hogy jobban érdeklik a hitbéli, mint a szakmai

kérdések. Egyébként az előadóteremben ott lógott a falon az egyik legjelentősebb német

matematikus, David Hilbert30 (1862-1943) nagyméretű portréja. Alatta ott állt a sokat idézett

mondat, nagy antikva betűkkel: „Tudnunk kell. Tudni fogunk."

Megjegyzés: Később még háromszor voltunk Kelet-Poroszország északi részén, és - amint

az alábbi beszámolók mutatják - újra meg újra megtapasztaltuk Isten kegyelmes

munkálkodását. De soha többé nem éltük meg így ezt az evangélium iránti bámulatos

nyitottságot.

2.4. A tudományos ateizmus professzorából rádiós

misszionárius

1992 májusában31 előadóúton voltunk a kazahsztáni Karagandában32. Az egyetem zsúfolt

előadótermében az egykori szovjet köztársaságok sokféle népének képviselői ülnek. Egészen

eltérő szemformákat látok, köztük ferde szemeket is - ezek kazahok, kirgizek, tatárok,

üzbégek vagy akár oroszok is lehetnek.

30 David Hilbert, Königsberg-ben született, 1892-től Königsberg-ben, majd 1895 és 1930 között

Götüngen-ben volt professzor. Kijelentette, hogy a matematikában minden bizonyítható; amit még nem

bizonyítottak be, az egy napon kellő ráfordítással bizonyítható lesz. Valóságos forradalom volt a

matematikában, amikor Kurt Gödel osztrák matematikus (1906-1978) módszere, a „gödelizálás"

segítségével bebizonyította, hogy nem minden igaz állítás bizonyítható (Gödel-féle hiányossági tétel,

1931). 31 Előadóút 1992. május 5-től 18-ig Kazahsztánba (Karaganda és Szaran; május 6-tól 9-ig) és Moszkvába

(május 10-től 18-ig). Útitársak: Dr. Harry Tröster, Irene Tröster, Dietrich Müller, Youri Wall. 32 Karaganda (oroszul), Karghandy (kazahul) a kazah nyelvben „Fekete Lyukat" jelent, és a

kőszénbányászatra utal. Karaganda 573 000 lakosával Kazahsztán második legnagyobb városa.

Kazahsztán területe 2,7 millió km2 és 7,5-szer akkora, mint Németország, de 17 milliós lakossága csak

annyi, mint az egykori NDK-é. Bajkonur, a világhírű űrközpont körzete a Karaganda területéhez

tartozik.

- 46 -

„Mi végre vannak a csillagok?" című előadásomban számos csillagászati részlettel szolgálok;

a második részben kitérek arra a személyre33, aki a csillagokat teremtette: Jézus Krisztusra. A

Teremtő egyben az Üdvözítő, Ő a férfi a Golgotáról, aki meghalt értünk a kereszten, hogy

lehetővé tegye a bűnök bocsánatát. Az előadás végén felteszem a kérdést az előadóteremben:

„Ki szeretné Jézus üzenetét személyesen elfogadni?" Alig hiszek a szememnek: Meglepően sok

ember áll föl; a hallgatóságnak körülbelül a fele. Egy záró imában mindegyiküknek több

evangelizáló könyvet és egy bibliát ígérek. Sok kéz nyúl felénk, hogy elvegye a megígért

ajándékot. A diákok sorban állnak; szeretnék, ha a szerző autogramot adna a könyvükbe.

Amikor ilyen utakról visszatérünk, gyakran felteszem magamnak a kérdést, vajon a

hallottak hogyan hatnak az emberekre utólag. Vajon minden szó gyorsan elszáll, vagy van-e

maradandó gyümölcsük is? Erről sohasem készül statisztika. Mindezt igazán csak az Úr tudja,

akinek a szolgálatába álltunk.

Két évvel később ismét Karagandában vagyunk, ahol ismét bejelentettek egy előadást

ugyanazon az egyetemen. Ahogy országszerte szokásos, először a rektort keressük fel, aki

fogad minket egy rövid köszöntő beszélgetésre. Utána az előadóterembe megyünk, ahol egy

Pavel Kulikov nevű professzor bemutat minket a diákoknak, mint vendégeket Németországból.

Nem hiszek a fülemnek, amikor bevezető szavait hallgatom:

„Köszöntöm Gitt professzort, a német tudóst, Dr. Tröster-t, a tolmácsát, és a vele érkezett

kíséretet. Már volt itt két évvel ezelőtt, és előadást tartott a csillagok lélegzetelállító számáról

és sokféleségéről. Akkor a diákok között ültem, és vártam, hogy mit fog nekünk mondani ez a

Németországból jött ember. Ami még sohasem fordult elő ebben az előadóteremben:

Barátságos, de határozott hangon felszólított minket, hogy döntsünk Krisztus mellett. Az

elfogadás jeleként akkor sok diák felállt. Egyáltalán nem tudtam, mi történik velem. Hirtelen

én is felemelkedtem, noha egyáltalán nem fogtam fel, mit teszek. Egy különös erő valósággal

magával ragadott. Magammal vittem azokat a könyveket, amelyeket ott ajándékba kaptam.

Csak később fogtam fel, mit jelentett ez a felállás: Krisztus mellett döntöttem. Ismertek

engem. Sok évig tudományos ateizmust34 oktattam ezen az egyetemen. Most keresztyén

vagyok. Ma ti is esélyt kaptok a döntésre. Hozzátok meg ezt a döntést!"

Isten legyőzött valakit, aki meggyőződéses istentagadó volt35, és évekig próbálta

tudományos érvekkel meggyőzni a diákokat, hogy nincs Isten. Tudatában vagyok, milyen

messze ható Isten megmentő szeretete. Itt érvényes, amit Jézus mond a Lukács 18,27

versben: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges."

Később megtudtuk, hogy a Szovjetunió összeomlása után törölték a „tudományos

ateizmus" tárgyat. Helyére „az ateizmus és a vallások története" című tárgy lépett. Ehhez az

új szakhoz nem volt tananyag, így a professzor az általam írt „És a többi vallás" című könyvet

használta, amelyet oroszra is lefordítottak. Ez egy teljesen evangéliumi szellemben írt könyv.

Tehát az ateizmus korábbi professzora ma hittérítőként működik. Később Kazahsztánban

megalapított egy rádiós missziót, hogy az embereket az ország nyelvén érje el az

evangéliummal.

33 A János 1,1-3 versek szerint Jézus minden dolog Teremtője. A Kolossé 1,16-17 versek is Teremtőként

írják le Jézust: „Mert benne (Jézus Krisztusban) teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók

és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden

általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és min- den őbenne áll fenn." 34 A hatvanas évek elején Hruscsov (1894-1971) az összes egyetemi szakon bevezette kötelező tárgyként

a „tudományos ateizmus alapjait". Ez az ifjúság ateista nevelését volt hivatva szolgálni. Ha egy vizsgázó

diákról azt gyanították, hogy keresztyén, akkor a vizsgán nem az ateizmus-előadásokon oktatott

anyagból kérdezték ki, hanem töviről hegyire megvizsgálták, hogy tényleg meggyőződéses ateista-e. Ha

kiderült, hogy nem az, automatikusan megbuktatták a vizsgán. 35 Kulikov felesége is ateista volt. Először ellenszegült férje döntésének, és csak később vált ő is hívővé.

- 47 -

2.5. A kirgiz nő, aki az utolsó pillanatban találta meg a

mennyet36

Néhány évvel ezelőtt37 néhány útitársammal együtt meghívtak egy evangelizáló

előadássorozatra Biskekbe, Kirgízia fővárosába. Az utolsó estén - egy csütörtöki napon - erről

a kérdésről volt szó: „Hogyan jutok a mennybe?" Már véget ért az előadás és az azt követő

beszélgetés, és a házmester már ott állt a kulcscsomójával, hogy bezárja a termet. Ekkor, az

utolsó pillanatban feljött a színpadra egy kirgiz asszony, izgatottan megkérdezte: „Valóban

igaz, hogy Jézus nélkül nem lehet bejutni a mennybe?" Én megerősítettem ezt. - De ha én

Jézushoz megyek, Allah haragudni fog rám." Hogy magyarázzam el röviden ennek az

istenkereső asszonynak, aki muzulmán háttérrel rendelkezik? Ezt mondtam: „Tudja, Allah

egyáltalán nem létezik. Mivel Ön ebbe a vallásba született bele, Allahról hallott, de őt csupán

az emberek találták ki. Afrikában sok ember hisz gonosz szellemekben. Amikor ezek az

emberek Jézusról hallanak, és mellette döntenek, többé nem félnek a szellemektől. Attól fogva

Jézushoz tartoznak, és elnyerik a mennyet. Vajon Önre nem vonatkozik ez ugyanúgy?" -

Mondja, hogy találhatom meg ezt a Jézust?" -„A lehető legjobb kérdést tette fel."

Elmagyaráztam neki a Jézushoz vezető utat. Még mindig a színpadon állva, együtt

imádkoztunk a közben kiürült színházban. Ez a nő Jézushoz kötötte az életét, és ezzel helyet

foglalt magának a mennyben.

Tekintettel a körülményekre, ez volt a legrövidebb térítő beszélgetés, amelyet valaha

folytattam. Ha Isten megnyitja egy ember szívét, nincs szükség sok magyarázatra.

2.6. Kirgiz költők előtt

Felejthetetlen számomra az a nap, 1993. április 22., amikor egy evangelizáló előadóút

során úton voltunk Kazahsztánban és Kirgíziában38. Biskekben, Kirgízia fővárosában

meghívtak minket, hogy vegyünk részt egy költő- és írótalálkozón39. Körülbelül 24 férfi gyűlt

össze (ezt a találkozót rendszeres időközökben megtartják). Miután az írószövetség elnöke

szívélyes szavakkal köszöntötte a jelenlévőket, azt javasolta, hogy minden résztvevő

mutatkozzék be, és írja le tevékenységi körét. Lassanként mindenki sorra került, és beszélt

saját írásműveiről. Az egyik a líra mestere volt, és lelkesen beszélt erről a témáról. Mások

prózai műveikről számoltak be. Azután valaki elmondta, hogy ő fordította kirgizre „a Goethét".

Ezt nagy lelkesedéssel ecsetelte, mivel nyilván örömet akart szerezni nekünk, németeknek. Az

évek során mindnyájan nagyszerű dolgokat alkottak.

A végén rajtam volt a sor. Azon gondolkodtam, hogyan tudnám megszólítani ezeket az

embereket, hogy ebből a kivételes alkalomból átadjak nekik valamit az evangéliumból.

Tudtam, hogy legtöbbjüknek muzulmán háttere van. Így saját írói tevékenységemhez

kapcsolódtam, és vallomásként elmondtam, hogyan kezdtem el írni:

„Ha visszagondolok diákéveim szép oldalaira, a németórák utoljára jutnak eszembe.

Szívesebben megírtam tíz matematika dolgozatot, mint egyetlen fogalmazást. Ezt bizonyára

nem mindenki érti, de valóban így volt. Akkor hogyan kezdtem mégis könyveket írni?

Életemben volt egy döntő esemény, amely egy sor változást vont maga után. 1972

novemberében egy a braunschweigi városi csarnokban tartott rendezvény után megtértem

Jézus Krisztushoz. Felismertem, hogy ő hozta el a legjobb üzenetet, amit mi emberek

36 Lásd még a „Leben ist mehr 1999" [Az élet több] című áhítatos könyvet (CLV Bielefeld): 1999. február

7-re javasolt áhítat. Kirgízia az egykori Szovjetunió egyik állama, Közép-Ázsiában fekszik, és határos

Kazahsztánnal, Kínával, Tadzsikisztánnal és Üzbegisztánnal. Kirgízia területe 198 500 km2 (valamivel

több, mint Németország területének [357 000 km2] fele), lakosainak száma pedig 4,7 millió

(összehasonlításul: Berlinnek 3,4 millió lakosa van). 37 Előadóút Kazahsztánban (Karaganda) és Kirgíziában (Biskek) 1993. április 12. és 26. között. Útitársak:

Dr. Harry Tröster, Dietrich Müller, Annerose és Waldemar Busse. 38 Előadóút Kazahsztánba (Karaganda) és Kirgíziába (Biskek) 1993. április 12. és 26. között. 39 Lásd még: Werner Gitt: „Idő és örökkévalóság", Evangéliumi Kiadó, 2000, 71-74. oldal.

- 48 -

kaphatunk. Soha többé nem hirdettek az embereknek olyan jó dolgot, mint amit az

evangéliuma tartalmaz. Világossá vált számomra: Csak általa nyerhetjük el az örök életet.

Nos, írok erről, és ez ráadásul örömet is szerez nekem. Minél több embernek szeretném

továbbadni azt, amit találtam. Örülök, hogy néhány könyvemet oroszra is lefordították." Majd

így folytattam:

„Amit Önök gondolnak és leírnak, azt elolvassák a gyerekek az iskolában és az Önök

honfitársai. Írásműveikkel nagy hatást gyakorolnak népükre. Szeretnék adni Önöknek egy

tanácsot: Olvassák el a Bibliát, és miután megtértek, írjanak erről a témáról, Istenről és Jézus

Krisztusról. Ez az egyetlen dolog, ami maradandó az örökkévalóságban. Minden más mulandó.

Akár ezer könyvet is írhatunk életünkben, az örökkévalóság szempontjából ez jelentéktelen.

Alkossanak maradandó és örök értékeket!"

Csodálkoztam, milyen kíváncsian hallgatták beszédemet, noha bizonyságtételem a fordítás

miatt félóránál is tovább tarthatott. Az elnök köszönetet mondott hozzászólásomért. Ezt

követően sok kérdést tettek fel nekem (pl.: Mi a különbség a keresztyénség és az iszlám

között? Igazat mond-e a Biblia?), amelyekre részletesen válaszoltam. A találkozó végén

mindenkit megajándékoztam egy könyvcsomaggal, amely egy bibliából és oroszra fordított

könyveimből állt. Szívesen elfogadták, és én biztos vagyok benne, hogy ezek az emberek el

fogják olvasni a könyveket, hiszen megtanultak bánni az írott szóval.

Vajon milyen hatása volt az Úr munkálkodásának ezen a délutánon? Ezt csak ő tudja, de

azóta már látható valami belőle. Az írószövetség elnökhelyettese időközben kirgizre fordította

„Gyakran feltett kérdések" című könyvemet. Mivel nem ismerte a sajátos bibliai fogalmakat,

egy bibliaiskola munkatársai ellenőrizték, hogy helyesen adta-e vissza a bibliai

összefüggéseket. A könyvet Németországban nyomtatták, és onnan szállították ki Kirgíziába.

Amikor két évvel később ismét Kirgíziába mentünk, ez a könyv már sok példányban

rendelkezésre állt, éppen jókor.

2.7. Megtérés - a levegőben vagy a földön?

1993 áprilisában40 egy kis csoporttal úton vagyunk Majna-Frankfurtból Moszkván keresztül

Kazahsztánba, hogy ott evangelizáló előadásokat tartsunk. A repülőn már nincsenek egymás

melletti szabad helyek, így szétszóródunk az utastérben. Az én helyem egy háromüléses

sorban, egy harminc év körüli házaspár mellett van.

Már hagyomány, hogy a GUS-járatokon oroszra fordított evangelizáló könyveket

osztogatunk a legénység között. Ezt tesszük most is. Harry előadja kérésünket egy

stewardessnek, aki megbeszéli a pilótákkal. Azok beleegyeznek, és mi beléphetünk a

pilótafülkébe. Ez az akció nem marad rejtve szomszédaim, Claudia és Matthias Schindler előtt,

akiket kíváncsivá tesz a dolog, ezért a pilótafülkéhez jönnek, amelynek ajtaja szélesre van

tárva. Csodálkozva látják, hogy a legénység szívesen elfogadja a könyveket, és nem tudják

felfogni, hogy ez lehetséges.

Visszatérve helyünkre, beszélgetésbe elegyedem Claudia-val és Matthias-al. Érdeklődnek a

könyvek után, és megtudják, hogy keresztyén hitünkből kifolyólag szívesen terjesztjük a

keresztyén irodalmat. Érdeklődve hallgatnak, és hamarosan kialakul a bizalom hídja. Claudia

minden átmenet nélkül megkérdezi, vajon életünk kezdettől predesztinálva van-e. De rögtön

ezután szóba kerül élete nagy gondja, amelyet Claudia őszintén megnevez: „Van egy

problémám: Nem lehet gyermekem, de mi nagyon szeretnénk legalább egyet." Majdnem hogy

mulatságosan hangzik, amikor folytatja: „Tud nekem segíteni?" Én spontán módon és

meggondolatlanul válaszolok: „De igen." - Mit is mondtam? Helyesbítem magam, és

elmagyarázom, hogy ismerek valakit, aki tud segíteni: Isten, akinek semmi sem lehetetlen.

40 1993. április 12., húsvéthétfő. A Majna-Frankfurtból Moszkvába tartó repülőgépen ülünk, hogy

Moszkvából továbbrepüljünk Kazahsztánba. A gépen egy házaspár ül mellettem: Claudia és Matthias

Schindler. Ez a kezdete kazahsztáni és kirgíziai előadókörutunknak (Karaganda ill. Bisbek, 1993. április

12-26.). Útitársak: Dr. Harry Tröster, Dietrich Muller, Annerose és Waldemar Busse.

- 49 -

Isten meghallgatja az imákat. Megkérhetjük őt, hogy segítsen. „Imádkozzam most Önért?"

- Igen!" - Ott a repülőgépen merészen imádkozni kezdek egy gyermekért. Vajon mit tesz

Isten? Hitetlen gondolatok futnak át az agyamon. Mi lesz, ha Isten mégsem ajándékoz nekik

gyermeket? Szabad-e ilyen közvetlenül és konkrétan egy gyermekért imádkoznom?

Claudia a továbbiakban átveszi a kezdeményezést, és Máriáról kezd beszélni. Megkérdezi

tőlem, hogy eljuthat-e Istenhez Mária által? Elmagyarázom neki, hogy ez lehetetlen. Isten

erre egy másik utat jelölt ki, mégpedig Jézus Krisztust. A Biblia azt mondja, hogy egyedül

általa találhatunk el Istenhez. Néhány igehely segítségével (Jn 14,6; Csel 4,12; Róm 3,25)

rámutatok erre az egyetlen útra, amely Istenhez vezet: „Csak Jézus által válhatunk Isten

gyermekeivé, és csak ő szabadíthat meg. Csak ő adhat örök életet. Önök is meg akarják

ismerni Jézust?" - „Igen!" - Így elmondom nekik, hogyan találhatnak el Jézushoz, majd hozzá

imádkozunk az Aeroflot-gépen. Matthias is velünk imádkozik. Pontban 18.00 órakor a gép

landol a moszkvai Seremetyevo repülőtéren, amikor még javában imádkozunk. Rövid szünet

után befejezzük az imát. Vajon ezek a felkészített emberek mikor váltak Isten gyermekeivé?

Még a levegőben, vagy már a földön? Jézus pontosan tudja ezt!

Három évvel később Wiesbaden-ben vagyok, hogy előadásokat tartsak. Túl későn jut

eszembe ez a házaspár. Indulásom előtt néhány perccel felhívom őket Braunschweig-ból, de

senki sem jelentkezik. Este a szállodából újra megpróbálom. Sikerül elérnem Matthias-t.

Közlöm vele, hogy bár nem a közvetlen közelükben, de tőlük autóval csupán egy órányira

előadást tartok. „Nem akarnak Önök is eljönni?" Ő spontán igent mond. Amikor másnap a

szállodából érdeklődöm, hogy jó-e nekik az időpont, elérem Claudia-t, és megtudom, hogy a

szülei fognak vigyázni a kisfiúra. Este tényleg eljönnek mind a ketten, és nagyon örülünk a

viszontlátásnak három év után. Az előadás során beszélek véletlen találkozásunkról a

Moszkvába tartó repülőgépen, és arról, hogy emberek néha milyen szokatlan módon kerülnek

személyes kapcsolatba Jézussal. Ez éppen illik a témámhoz: „Döntő jelentőségű találkozások".

A hallgatók számára különös dolog, hogy ez a házaspár ma este köztünk van, és személyesen

kikérdezhetik őket hitbeli tapasztalataikról.

Hogy mi történt időközben? 1993 áprilisában egy gyermekért imádkoztunk. Még ha Isten be

is tartja a „szállítási határidőt", legkorábban 1994 elejére lehetett várni a babát. De ők

májusban vagy júniusban teljesen váratlanul kaptak egy beszélgetési időpontot a gyámügyi

hivataltól egy örökbefogadással kapcsolatban.

1993. augusztus 16-án született egy kisbaba, akit szeptember 8-án felajánlottak

örökbefogadásra. Mivel túl korán jött a világra, néhány hetet még a kórházban kellett töltenie.

Október 29-én Claudia és Matthias boldog szülőkként hagyhatták el a klinikát, karjukon a kis

Sebastian-al. A kisfiú azóta sok örömöt szerzett nekik, és ők nagyon hálásak a „kikönyörgött"

ajándékért.

Milyen jó, hogy a repülőn nem voltak egymás melletti helyek. Magasan a felhők fölött

Claudia és Matthias a Jézusban való hitre jutottak. Reggel, indulás előtt még nem sejthették,

hogy még aznap Isten gyermekeivé lesznek. Azt se gondolták, hogy gyermek utáni

vágyódásuk olyan gyorsan teljesülni fog. Isten mindent jobban tervezett meg. Hála neki érte!

2.8. Isten kifürkészhetetlen matematikája

1996 júniusában41 másodszor korábbi hazámban voltunk, Kelet-Poroszországban, hogy

különböző helyeken evangelizáló előadásokat tartsunk.

Insterburg-ban (orosz neve Csernjahovszk) előadást kellett tartanunk egy kultúrházban42.

Mivel korán elindultunk Königsberg-ből, jó két órával a rendezvény előtt már Insterburg-ban

voltunk. Hogy kihasználjuk az időt, a kultúrház előtt, amely közvetlenül a főutca mellett volt,

evangelizáló könyveket osztogattunk a járókelőknek, és meghívtuk őket az esti előadásra.

41 Második előadóút Kelet-Poroszországba (Königsberg, Insterburg, Tilsit) 1996. június 17-től 28-ig.

Útitársak: Dr. Harry Tröster, Annerose és Waldemar Busse, Dietrich Müller. 42 A korábbi Szovjetunióban minden városban és a legtöbb faluban volt kultúrház (oroszul dom kulturi - „a

kultúra háza"). Ezekben kulturális és politikai rendezvényeket tartottak.

- 50 -

Hadd tegyek fel Önöknek egy matematikai kérdést: Valamelyik város tetszőleges helyén

egy óra alatt szétosztunk néhány könyvet. Két év múlva egy tetszőleges napon visszatérünk

ebbe a városba. Most egy másik helyen vagyunk, és ismét szétosztunk néhány könyvet.

Mekkora a valószínűsége annak,

- hogy újra találkozunk valakivel azok közül, akik két évvel azelőtt könyvet kaptak tőlünk,

- hogy ez az ember egyike azon keveseknek, akik akkor autogramot kértek a könyvbe,

- hogy ez a könyv éppen nála van,

- hogy ő ez által a könyv által hitre jutott?

Nos, pontosan ezt éltük meg Insterburg-ban: Amikor egy arra járó, harminc év körüli

férfinak oda akartuk adni a „Gyakran feltett kérdések" című könyv orosz változatát, ő

aktatáskájából elővette a könyv egy példányát, ezzel a megjegyzéssel: „Már meg van nekem!"

Nagyon elcsodálkoztam, és kérdésemre, hogy miként került ide ez a könyv, magától

értetődően válaszolt: „Két évvel ezelőtt Ön adta nekem itt Csernjahovszkban az utcán.

Elolvastam, és általa eljutottam Krisztushoz." Amikor elcsodálkoztunk ezen, ő felütötte az

elnyűtt - sokat olvasott - könyvet, és megmutatta az aláírásomat, amelyben felismertem saját

kézírásomat. De vajon hogy jutott ez a fiatalember a könyv birtokába? Ennek külön története

van:

Visszapillantás: Két évvel azelőtt (1994-ben)43 Königsberg-ben voltunk, és ott több napon

keresztül evangelizáltunk a Vasutasok Palotájában. Május 9-e Oroszországban nagyon fontos

ünnep („A Győzelem Napja"), és azt ajánlották nekünk, hogy ezen a napon ne tartsunk

rendezvényt. Így teljesülhetett régóta dédelgetett álmom, hogy felkeressem szülőfalum,

Raineck környékét. Rokonoktól tudtam, hogy a falu nem létezik többé. Az oroszok 1957-ben

teljesen lebontották, úgyhogy a környező, még létező helységekig egy összefüggő szabad

terület keletkezett. Kívánságom teljesült, mert Viktor Sumev, Porosz-Eylau baptista

gyülekezetének lelkipásztora, felhajtott egy nagyon öreg kisbuszt, amivel odavitt minket. Ez a

busz olyan roskatag volt, hogy nálunk Németországban sohasem ment volna át a műszaki

vizsgán, és kész kaland volt benne utazni. Ha valahol meg kellett állnunk, felmerült a kérdés:

Újra indul-e vagy sem? Az volt az érzésünk, hogy a motor csak akkor indul be, ha

imádkozunk.

Ezzel a járgánnyal indultunk a kalandos útra, kelet felé a régi 1-es számú birodalmi úton44

(országút). Gumbinnen (orosz neve Guszev) kellős közepén eltört a sebességváltókar, és így

már nem ment. Mit tehettünk? Ünnepnap volt, és még ha lett is volna a közelben egy műhely,

azon a napon zárva lett volna. De a bajban nincs messze Isten segítsége. Néhány perc múlva

Harry talált az úton egy oroszt, aki azt mondta, hogy van otthon egy fúrógépe, és tud nekünk

segíteni. Átfúrta a sebességváltókar két törött végét, és ideiglenesen összekötötte őket egy

sasszeggel. Folytatódhatott az izgalmas utazás. Vajon kitart-e Königsberg-ig? Hogy miként

találtuk meg és éltük át Rainecket, arról a következő részben („Kutatás szülőfalum, Raineck

után") számolok be részletesen.

E számomra felejthetetlen nap (1994. május 9.) után, amely nagyon megérintette a

szívemet, visszaindultunk Königsberg-be. Vajon célba ér-e a buszunk? Bárcsak elértük volna

már a régi birodalmi utat! Hurrá, az összetákolt sebességváltókar kiállta a járhatatlan terepet.

A főúton haladtunk egyre tovább, mindig nyugat felé. 120 kilométer volt még hátra

Königsberg-ig. Áthaladtunk Gumbinnen-en, és végül eljutottunk Insterburgba. Valahol

Insterburgban azonban ismét kimúlt a sebességváltókar. A furat annyira meggyengítette az

anyagot, hogy az újra eltört. Vajon ki tud most segíteni? Még mindig ünnepnap volt! Harry és

Ewald találtak valakit az úton, akinek a dácsájában volt egy hegesztőkészüléke. Elmentek vele

oda, és ezúttal meghegesztették a sebességváltókart. Nekünk a buszban egy nem önként

vállalt kényszerpihenő adódott. Itt szétosztottuk a járókelők között „Gyakran feltett kérdések"

című könyv megmaradt 30 példányát.

43 Első előadóút Kelet-Poroszországban 1994. május 7-től 15-ig. Útitársak: Dr. Harry Tröster, Waldemar

és Annerose Busse, Klaus és Kann Freudenthal, Dietrich és Dorte Müller, Ewald Reschke, Karl és Christel

Schumann, Eckhard Veit. 44 A régi 1-es számú birodalmi út Eydtkuhnen-ben (orosz neve Csernyisevszkoje), a Kelet-Poroszország és

Litvánia közötti határnál kezdődött, és messze nyugaton, Aachen-ben végződött. A mai B1-es

szövetségi út azonos a régi út Küstrin és Aachen közötti szakaszával (Berlin, Magdeburg, Braunschweig,

Hildesheim, Paderborn, Dortmund, és Düsseldorf érintésével)

- 51 -

Így a fiatalember egyike volt azoknak, akik akkor kaptak egy könyvet. Biztos vagyok

benne, hogy Isten ezzel bátorítani akart minket, hogy folytassuk a könyvekkel való hittérítést.

Amit mi az úton akadályoztatásnak és felesleges időveszteségnek éreztünk, azt Isten egész

másként hasznosította. Megmentett egy embert az örökkévalóság számára. És ha Jézus egy

lélek értékét nagyobbra tartja az egész világnál (Mk 8,36), akkor nekünk tiszta szívből

örülnünk kell annak, ahogyan Isten cselekszik. Isten nem mindig mutatja meg nekünk,

hogyan „könyveli át" életünk nehézségeit az örökkévalóság gyümölcsévé.

2.9. Kutatás szülőfalum, Raineck után

Amikor Königsbergből elindulva körülbelül 120 kilométer után letértünk az 1-es számú

birodalmi útról, elértük az egykori szomszéd falu, Kattenau (orosz neve Fumanovka)

maradványait. Nem sok maradt belőle. A kevés még megmaradt ház előtt barátságos, de

láthatóan elszegényedett oroszokat láttunk. Szívesen elfogadták az ajándék könyveket és

ruhadarabokat. Arra a kérdésre, hogy emlékeznek-e még egy falura, amely onnan körülbelül

két kilométerre feküdt, csak a fejüket rázták. Tudtam, hogy szülőfalum, Raineck nem létezik

többé, de vajon mikor tűnt el a föld színéről, és hogyan? Biztos, hogy nem a háborúban

pusztult el. Valamivel később odajött hozzánk egy hatvan év körüli férfi, és azt mondta, hogy

ő még ismerte a falut. 1957-ig még létezett; orosz neve Szimonovka volt. De azután az egész

falut lebontották, hogy művelhető területet nyerjenek egy nagy kolhoz számára. Raineck egy

kör középpontjában helyezkedett el, más falvakkal (Kattenau, Tutschen, Burgkampen,

Eichhagen) körülvéve. Ezért kínálkozott, hogy éppen a középső falut bontsák le. És mi történt

a bontási törmelékkel? A háború után szükség volt minden kőre és minden görbe szögre,

amelyeket újra felhasználtak. Sőt még Litvániából is jöttek emberek, hogy elvigyék a keresett

építőanyagot.

A váratlanul felbukkant férfi meg akarta nekünk mutatni az egykori faluba vezető utat. Így

hát felszállt velünk az öreg buszra, és egy rázós úton átvezetett minket Tutschen falun (orosz

neve Vatutyino). A falu végén jobbra fordultunk. Az út azonban hamarosan véget ért, és egy

kopár pusztaságba torkollt. Az egykor a parasztok által nagyra becsült és intenzíven művelt

föld kihasználatlan és elhanyagolt széles pusztaságnak tűnt számunkra. Vajon hol lehetett a

mi egykori parasztudvarunk ebben a széles pusztaságban, ahol semmi nyoma nem látszott az

egykori falunak? A buszt ott hagytuk az út végén, és gyalog folytattuk a kutatást. Ewald

Reschke elsőként fedezett tel egy a kis dombot, rajta néhány nyírfával, és felment rá.

Követtük, és örültünk, hogy végre felfedeztünk valamit. Azonnal világos volt számomra: Ez

lehetett Raineck egykori temetője. Egyetlen sír sem volt felismerhető, csak magányos

sírkeretek feküdtek szétszórva a területen. Sírrablók felnyitottak minden sírt, hogy

megkaparintsanak valamit, aminek még értéke lehetett. Ebben a temetőben temették el

egykor elődeimet anyai részről. Itt feküdt alig egy évvel idősebb bátyám, Dieter is (szül.

1936. február 29-én), aki néhány héttel születése után már meghalt. Még jól emlékszem

kicsiny, rendszeresen gondozott sírjára, hiszen anyám gyakran magával vitt a temetőbe,

amikor virágokat ültetett vagy locsolt ott. Ötven év után megelevenedtek gyermekkori

emlékeim. 1944 októberében, a háború alatt hagytuk el Raineck-et lóval és szekérrel.

Csak találgatni tudtam, hol lehetett az udvarunk. Emlékezetem szerint a temető északra

volt az udvarunktól, körülbelül egy kilométerre. De tudtam, hogy egy gyerek számára minden

messzibbnek és nagyobbnak tűnik, az udvar és a temető közötti távolságot 500 méterre

becsültem. Arra is jól emlékszem, hogy nem messze az udvarunktól volt egy patak, amely a

tanya melletti mezőt határolta. Ezt a patakot Rain-nak nevezték. Innen kapta nevét Raineck

falu. „Ha most dél felé megyünk" - mondtam útitársaimnak -, „hamarosan fel kell tűnnie

ennek a folyócskának." Emlékezetem nem csalt: Hirtelen a Rain előtt álltunk - ez a patak

tehát még mindig megvan. Játszva, száraz lábbal átkeltünk ezen a kelet-porosz „folyamon",

hiszen ebben az évszakban alig volt szélesebb egy méternél. Újabb 400 métert gyalogolva dél

felé, születésem helyén álltunk, hiszen - ahogy az akkoriban szokásos volt - otthon, a szülői

házban jöttem a világra. Hogy miről ismertem meg ezt a helyet? A területen felfedeztünk egy

rozsdás sarokvasat (zsanér). Nem volt kétséges, hogy arról a kétajtós kapuról származott,

amely egykor lezárta az udvart. A kapu két masszív, négyzetes keresztmetszetű téglából épült

- 52 -

oszlop közé volt beépítve. A sarokvas volt az egyetlen emléktárgy, amit ott találtunk - ennyi

maradt egy parasztudvarból, amelyen állt egy lakóház, két istálló, egy tőzegház és egy csűr.

Kézenfekvő volt, hogy ezt a vasdarabot magammal vigyem Braunschweig-ba. Most ott

rozsdásodik tovább a kertünkben.

Származásom helyén könnyek szöktek a szemembe. Sok gyermekkori emlékem

megelevenedett. Szüleimre és Fritz bátyámra gondoltam, valamint mindazokra, akik akkor itt

éltek. Imádkoztunk. Tudatára ébredtem, hogy ezen a világon semmi sem maradandó, minden

alá van vetve a mulandóságnak. A Róma 8,18-20 verseket nem mint elméleti szavakat élem

meg, hanem mint a gyakorlatban megtapasztalt exegézist, amely nem igényel további

értelmezést.

2.10. Jól kihasznált utazás a vonaton

1996-ban Königsberg-ben (orosz neve Kalinyingrád) egy moziteremben evangelizáló

előadásokat tartottunk45. Egy élmény különösen jó kedvre derített minket. A szombat reggeli

rendezvény után történt, amelyre viszonylag kevesen jöttek el. Egy fiatal nő mondta el a

következőket: „Az elmúlt év októberében elmentem a Biskekben (Kirgízia fővárosa) tartott

előadásaira. Ott helyben, a színházteremben megtértem. Most Kalinyingrádban lakom, és a

baptista gyülekezet tagja vagyok." Egy fiatal férfi hozzáfűzte a saját történetét: „Én is ott

voltam a Biskekben tartott előadásokon, de én akkor nem tértem meg." - Megkérdeztem tőle:

„Miért nem tette meg ön is?" Erre ezt válaszolta: „Biskekben szétosztották az Ön könyveit, és

én is kaptam belőlük. Ezután Biskekből vonaton Kalinyingrádba utaztam. A több napos utazás

alatt volt időm elolvasni ezeket a könyveket, és még ott a vonaton megtértem. A könyvekben

minden pontosan le volt írva, ami ehhez szükséges."

2.11. Akadályok a Tilsit-be vezető úton

Tilsit-ben két előadást terveztünk.46 Mielőtt erre sor került, volt részünk egy kis izgalomban.

Az előző napra terveztünk egy előadást a vilniusi egyetemen (Litvánia).47 Előtte több napot

töltöttünk Északkelet-Poroszországban, ahonnan az orosz-litván határ felé indultunk, hogy

Eydtkuhnen-ből (orosz neve Csernyisevszkoje) beutazzunk Litvániába. Megdöbbenésünkre az

orosz határőr ezt mondta, amikor kezébe vette vízumainkat: „Csak egyszeri kiutazásra szóló

vízumuk van. Ez azt jelenti, hogy ha egyszer kiutaztak, nem térhetnek vissza ezen a határon."

Mit tegyünk? Maradjunk Oroszországban, vagy menjünk Litvániába, ahol aznapra várnak

minket? A kiutazás mellett döntöttünk. Ez azonban azt jelentette, hogy ha ismét Kelet-

Poroszországba akartunk utazni, el kellett mennünk a vilniusi orosz követségre, hogy új

vízumokat igényeljünk. Tehát Vilniusba érkezve elkezdtük az előkészületeket. Mivel nekem

volt még egy útlevélképem a levéltárcámban, nem kellett fényképészhez mennem, így

elindulhattam az egyetem Matematikai Intézetébe. A többieknek útlevélképet kellett

csináltatniuk, majd el kellett menniük az orosz nagykövetségre. Az orosz bürokráciában lassan

őrölnek a malmok, így az igényelt vízumokat csak másnap lehetett elhozni. Egy az

egyetemhez közel lévő doktorandus- és diákszállóban töltöttük az éjszakát, és csodálkoztunk

a litván ínyencségek alacsony árán. Másnap reggel egyenest a követségre mentünk. Némi

várakozási idő és a vízumdíjak kifizetése után kiadták nekünk a beutazási papírokat.

45 Második előadóút Északkelet-Poroszországban (Königsberg, Insterburg, Tilsit) 1996. június 17-től 28-ig.

Útitársak: Dr. Harry Tröster, Annerose és Waldemar Busse, Dietrich Müller. 46 A 2.10 fejezetben említett előadóút. 47 Előadás a Vilniusi Egyetem Matematikai Karán 1996. június 24-én Vilniusban, Litvánia fővárosában.

- 53 -

Aki azt hiszi, hogy ezzel magunk mögött hagytuk az orosz bürokráciát, az téved. Röviddel

az orosz határ elérése előtt feltűnt nekem, hogy az én vízumomban Dietrich Müller útlevélképe

díszeleg, az ő vízumában pedig az enyém. Vajon észreveszi-e a határőr? Imádkoztunk, hogy

Isten fogja be a szemét. De Isten nyilván másképp akarta, mert az aprólékos határőr

felfedezte a képcserét. Mi lesz most? Visszaküldött minket Vilniusba, ezzel a megjegyzéssel:

„Semmit sem tehetek. Ezt csak az orosz követség hozhatja helyre." Elmagyaráztuk, hogy mi

mindent szabályszerűen kérelmeztünk, és nem a mi hibánk volt. Azonkívül még aznap este

Tilsit-ben kell lennünk. Mivel az útlevelek hibátlanok voltak, és a vízumokon is helyes adatok

szerepeltek, úgy gondoltuk, hogy nem nagy dolog kicserélni a képeket. De a tisztviselő nem

ismert pardont, és az ügyet átadta a közvetlen felettesének, akinek Harry mindent részletesen

elmondott. Természetesen adtunk neki és munkatársainak néhány könyvet. Mindnyájan a

senki földjén találtuk magunkat Litvánia és Oroszország között. Már több mint két órája

álltunk ott, és egyre csak vártunk. „Milyen jók az idegeink?" - kérdeztük egymástól. Kezdtünk

türelmetlenek lenni, amit szavakkal is kifejezésre juttattunk. Csak egyikünk őrizte meg

nyugalmát, egyetlen rossz szót sem szólva - Harry, aki már jól ismerte az orosz bürokráciát.

Közölte velünk: „Ha már ilyen hosszú ideje nem történik semmi, az jó jel. Ha vissza akartak

volna küldeni minket Vilniusba, akkor rögtön megmondták volna. Ha már ilyen hosszú ideje

várunk, akkor történnie kell valaminek." És tényleg: Négyórányi várakozás után visszakaptuk

vízumainkat a kicserélt képekkel.

Ezzel az aktussal még nem merült ki az orosz bürokrácia találékonysága. Ott a határon

meghagyták, hogy Kalinyingrádban még egyszer el kell mennünk az útlevélhatsághoz, ha

szabályszerűen akarunk kiutazni. Ez egy teljes délelőttünkbe került, nem beszélve az újabb

illetékekről.

Rohamtempóban hajtottunk Tilsit felé. Útközben átrobogtunk Ebenrode-n, szülőfalum,

Raineck járási székhelyén. Percre pontosan érkeztünk a tilsiti csarnokba.

Az előadás után várt még ránk egy kis kellemetlenség. Egy orosz nő odament Harry-hoz, a

tolmácsomhoz, és szitkozódni kezdett. Vajon mit követtünk el, amivel így felizgattuk? Nagyon

bosszankodott az előadás miatt, és egyik szemrehányást a másik után tette Harry-nek: „Kit

hoztatok magatokkal? Ez még oroszul sem tud rendesen." Evangelizáló előadásaimat gyakran

egy kis bevezető történettel kezdem, amelyet előtte valaki lefordított nekem oroszra. Biztosan

helytelenül hangsúlyoztam néhány szót. Ennek ellenére magával vitt egyet azok közül a

könyvek közül, amelyeket az ilyen rendezvények alkalmával ingyen szétosztunk a látogatók

között. A hölgy a „Kérdések" című könyv orosz kiadása után nyúlt48.

Ugyancsak elcsodálkoztunk, amikor másnap este megint ott ült a hallgatók között, sőt

magával hozott néhány tanárnőt is iskolájának kollégiumából. Az előadás után egyenesen

odajött hozzám. Rossz sejtéseim voltak, de mintha kicserélték volna. Rendkívül barátságosan

viselkedett velem. Micsoda változás! Elolvasta élettörténetemet a könyv végén, és most

felsorolt belőle néhány dolgot:

- Hiszen Ön is itt született ezen a területen!

- Olvastam, hogy Ön is ugyanabban az évben született, mint én - 1937-ben.

- Akárcsak én, Ön is februárban született!

- ...

Olyan sok hasonlóságot sorolt fel az ő élete és az én életem között, hogy csaknem az volt a

benyomásom, hogy az ikertestvérem. Ebben a találkozásban azonban az volt a

legfigyelemreméltóbb, hogy Isten megnyitotta a szívét, és ezen a második estén meg is tért.

Emlékszem Heinrich Kemner49 szavaira, aki tapasztalatból mondta: „Jézus győzelmei gyakran

ellenállás mögé vannak rejtve." Milyen jó, hogy könyvemben életem oly sok részletét

megírtam, hiszen végül is ez adta meg a lökést ennek a hölgynek, hogy az előadás utáni

beszélgetésben eltaláljon Krisztushoz. Ezekkel a szavakkal búcsúzott tőlem: „Mikor jön

legközelebb? Akkor feltétlenül el kell jönnie a mi iskolánkba is!"

48 „Gyakran feltett kérdések", (CLV Bielefeld, 9. orosz kiadás, 2002) 49 Heinrich Kemner (1903-1993) ismert lelkész és evangelizátor volt Németországban. Ő alapította a

„Krelingeni Szellemi Kiképzőközpontot", Észak-Németország legnagyobb keresztyén szabadidő- és

konferenciaközpontját.

- 54 -

2.12. Hárman az országútról

1998. május 30-án gyülekezetünk vegyes kórusával Kelet-Poroszország északi részében,

Porosz-Eylau-ban (orosz neve Bagratyionovszk) voltunk50 amely Königsberg-től 20 kilométerre

délre, a lengyel határhoz közel fekszik. Van ott egy kis baptista gyülekezet. A korábbi vasúti

pályaőrházat átépítették, és 2004-ig gyűlésteremként használták. A külső falon lévő, még a

német időkből származó „Preußisch-Eylau" feliratot bemázolták fehér festékkel, de olyan

vékonyan, hogy a korábbi helységnév fekete betűi átütöttek rajta.

Vasárnap délután volt, és mi az orosz hívőkkel egy evangelizáló istentiszteletet akartunk

tartani (egy diakónus felszentelésével és a magunkkal hozott úrvacsorai kellékek átadásával).

Kórusunkkal együtt a csoport olyan nagy volt, hogy nem fértünk el mindnyájan a

váltóőrházban. Ezért az istentiszteletet kint tartottuk a mezőn, mivel meleg, nyárias idő volt.

Nyomban felmerült egy probléma. Odakint nem volt mikrofon és hangszóró. A gyülekezet

egyik tagja azonban tudta, hol lehet ilyen berendezést kölcsönvenni. Három fiatal Bielefeld-

ből, akik Oroszországból vándoroltak ki, ebben az időben éppen ott voltak, hogy támogassák a

gyülekezetet, azonnal elindultak VW-buszukkal, hogy elhozzák a berendezést a szomszédos

helységből. Sajnos azonban senkit sem találtak ott, és dolgavégezetlenül kellett visszatérniük.

A visszaúton találkoztak három orosz lánnyal (az egyik 14, a másik 15, a harmadik 16 éves

volt)51, akik éppen Porosz-Eylau irányába gyalogoltak. A bielefeldiek megálltak a busszal, és

meghívták a három lányt, hogy jöjjenek el az evangelizációra. Az egyik lány érdeklődött: „Mi

az az evangelizáció?" Mivel nyilvánvalóan nem volt határozott céljuk, elfogadták a meghívást,

és a szabad ég alatt hallgatták az üzenetet. A prédikáció alatt a közelben legelésző tehenek

közelebb jöttek, és úgy tűnt, hogy szintén érdeklődve hallgatják a beszédet. Ez Jézus

meghagyására emlékeztetett engem: „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!"

(Mk 16,15).

Kellemes meglepetés volt számunkra, amikor ezen a délutánon más hallgatók mellett ez a

három lány is Jézusnak ajánlotta életét. De vajon tartós lesz-e elhatározásuk? Erről közelebbit

is megtudtunk, amikor Harry később telefonon beszélt a lelkipásztorral. Míg ketten a lányok

közül, akik ateista családból származtak, otthon nem találkoztak ellenállással, a harmadik lány

nehéz helyzetbe került, amikor hívővé vált. Ortodox anyja támadta őt hitvallása miatt.

Mennyire örültünk, amikor Harry két évvel később megtudta, hogy időközben mind a három

lány bemerítkezett, és tagja lett a váltóőrházi gyülekezetnek.

2.13. Vetés, amely 60 év után kelt ki

Fehér-Oroszországba tett utazásunk alatt52 szélesre nyílt az ajtó az evangélium előtt. Itt

egy minszki élményünkről szeretnék beszámolni.

Egy minszki baptista gyülekezetben (Minszk Fehér-Oroszország fővárosa 1,7 millió lakossal)

2002. szeptember 6-án, péntek este egy természettudományos/bibliai témájú előadást,

vasárnap reggel pedig egy prédikációt tartottam. Az előadás után odajött hozzám egy 71 éves

férfi53, és elmondott nekünk egy megindító történetet a gyermekkorából, amelyben fontos

szerepet játszott egy német katona:

A második világháború alatt történt. Abban az időben itt minden a feje tetején állt, és az

éhség állandó kísérőnk volt. Engem egy árvaházban helyeztek el. Időnként eljött hozzánk egy

50 Harmadik utazás Északkelet-Poroszországba (közben egy napos utazás Porosz-Eylau-ba 1998. május

28-án). Utazás a braunschweigi baptista gyülekezet vegyes kórusával Kelet-Poroszországba 1998.

május 23. és június 1. között. A legtöbb előadást Mazuriában tartottuk, négy helységben: Orteisburg,

Rastenburg, Lyck és Loetzen (jelenlegi lengyel nevük: Szczytno, Ketrzyn, Etk, Gizycko). 51 Olga Gavrilova, Angelika Leonteva és Violetta Szerebrjakova. 52 Előadóút Fehér-Oroszországba (Breszt, Kobrin, Minszk és Pinszk) 2002. augusztus 30-tól szeptember

11-ig. Útitársak: Dr. Harry Tröster és Gerhard Perteck (az utazás szervezője; először volt velünk). 53 Neve Vologya Baranov. 2004 augusztusában Németországba jött, és meglátogatta Horst Krüger-t, a

Minszkben szolgáló egykori német katona fiát.

- 55 -

német katona. Kabátja belsejére zsebeket varrt, és azokba kenyeret dugott. Valahányszor

jött, mi tudtuk, hogy hozott nekünk valami ennivalót. Nem csak a kenyeret osztotta szét,

hanem arra is szánt időt, hogy Jézusról beszéljen nekünk, gyerekeknek. Az ilyesmi azokban a

háborús időkben nem csak szokatlan, de jóformán lehetetlen volt. Ez az „ellenséges" katona

azonban félelem nélkül és zavartalanul tehette ezt, mert a német Wehrmacht-nak szüksége

volt rá, hiszen nagyon jól beszélt oroszul. Nem nélkülözhették ezt a kiváló tolmácsot, ezért

nyilván szemet hunytak szokatlan viselkedése fölött.

Ezt a történetet mesélte el nekünk ez az ember, aki annyira meg volt hatódva, mintha csak

a minap élte volna át az elbeszélt dolgokat. Ez a gyermekkori élmény olyan mélyen

bevésődött az emlékezetébe, hogy amikor megtudta, hogy Németországból jöttünk, azonnal

meg akarta osztani velünk. Időközben maga is megöregedvén, megtudta, hogy ennek a

katonának a fia, Horst Krüger még él Németországban. Egy szótár segítségével, fáradságos

munkával szóról szóra németre fordított egy levelet, és megkért minket, hogy továbbítsuk a

katona fiának. A címét nem ismerte, de úgy gondolta, hogy a kézbesítés lehetséges egy német

ismerősének a címén keresztül.

A rákövetkező vasárnap reggel evangelizáló prédikációt tartottam a gyülekezetben, és

felszólítottam azokat, akik aznap a Jézussal való élet mellett kívántak dönteni, hogy jöjjenek

előre. Először néhány fiatal jött ki és foglalt helyet az első sorban. Mennyire meg voltam

lepődve, amikor ez az idősebb férfi leült mögéjük a második sorban! Immár ő is Krisztushoz

akarta kötni életét.

Hogy lehetséges, hogy ez az ember ilyen spontán módon elhatározásra jutott? Több mint

60 évvel azelőtt egy hívő német katona először beszélt neki Jézusról, és ez a Wehrmacht-

katona tettével is tanúsította, hogy Jézushoz tartozott. A férfi évtizedeken keresztül őrizte

szívében az elszórt magokat. A vetés fél évszázad múlva kikelt, és gyümölcsöt hozott az

örökkévalóság számára. Ennek lehettünk mi tanúi.

A levelet továbbítottuk, és az el is jutott Horst Krüger, a katona fiának kezébe, aki 2003

januárjában eljött arra az informatikai konferenciára, amelyet abban az évben rendeztem. Mi

hárman, akik ott voltunk Fehér-Oroszországban, most személyesen is megismerhettük.

Megtudtuk az „ismeretlen katona" nevét is: Gerhard Krüger (1914-1987). A háború után

igehirdető szolgálatot teljesített a világ sok országában, ahol sok ember előtt tanúbizonyságot

tett az evangéliumról.

2.14. Isten alapos terve Pinszkben

2002 szeptemberében evangelizáló előadóúton voltunk Fehér-Oroszországban.54 Ismét

nagy nyitottságot tapasztaltunk az evangélium iránt. Itt egy pinszki élményemet szeretném

leírni:

Pinszk egy 130 000 lakosú város Fehér-Oroszország délnyugati részén. Ebben a városban

két iskolába mehettünk be, ahol valamivel több mint egy órát kaptunk előadások

megtartására. Szeretném részletesebben elmesélni az egyik mély benyomást keltő

élményemet. Pinszk a német Altena testvérvárosa, amely a vesztfáliai Sauerland-ban

található. Ezzel összefüggésben az utóbbi években többször jöttek látogatóba iskolai osztályok

Pinszkből, akik busszal utaztak Altena-ba. A diákokat mindig elkísérte néhány tanár és egy

orvosnő. Többször köztük volt egy iskola igazgatója, amelynek 1500 diákja van. Az

elszállásolásnál úgy adódott, hogy ezt a tanárt egy hívő családnál helyezték el. A vendéglátók

megpróbáltak átadni neki valamit az evangéliumból. Mivel a beszélgetést nehezítették a nyelvi

korlátok, odaadtak neki néhányat oroszra fordított könyveim közül, hogy olvassa el. Az

Altena-i tanácsházán tartott hivatalos búcsúesten a tanár azt mondta a polgármester

jelenlétében, hogy olyan könyveket adtak neki, amelyek megrendítették addigi világképét.

Amikor Pinszkben voltunk, találkoztunk ezzel az iskolaigazgatóval. Érkezésünkkor először

megmutatott nekünk néhány iskolai berendezést, mielőtt elkezdődött az előadás az aulában,

54 Előadóút Fehér-Oroszországban 2002. augusztus 30. és szeptember 11. között (ugyanaz az út, mint

amelyikről a 2.13 fejezetben beszámoltam).

- 56 -

több osztály előtt. Az igazgatónak nagyon tetszett az előadás, így megkérdezte tőlem, hogy

készek vagyunk-e megtartani ugyanazt az előadást a tanárok számára is. Azonnal igent

mondtam, és az ebédszünet után még egyszer megtartottam az előadást. Az ezt követő

beszélgetés során az igazgató feltűnően sokszor jelentkezett szólásra. Különösen a sokféle

vallás, például a keresztyénség és a judaizmus közötti különbség érdekelte.

Ezután meghívott minket az irodájába. Útközben elmondta: „Ha valaha keresztyénné

válnék, abban nagy szerepe lenne az Ön könyveinek." Mindezt nagyon visszafogott feltételes

módban mondta. Szobájába érkezve elmondtam neki, hogy nagyon örültem célzott

kérdéseinek, mivel mégiscsak élénk érdeklődésről tanúskodtak. Nagyon elcsodálkozott,

amikor közöltem vele azt a benyomásomat, hogy már az Újszövetség ír róla. Ezt Márk

evangéliumának azzal a részével indokoltam, amely beszámol róla, hogy Jézus elbeszélgetett

egy emberrel, aki feltűnően értelmes válaszokat adott, mire Jézus megerősítette őt abban,

hogy nincs messze Isten országától (Mk 12,34). Tolmácsom nem szóról szóra fordít, így

elmagyarázta az igazgatónak, hogy az az ember csak egy milliméterre volt Isten országától.

Ekkor megkérdeztem őt: „Hogyan értékeli magát - már Isten országában van, vagy még

kívül?" A válasz egyértelmű volt: „Én kívül vagyok!" Tovább firtattam: „Nem akar bejönni?"

Válasza egy spontán „IGEN" volt. Így a Biblia segítségével elmagyaráztuk neki a Jézushoz

vezető utat, majd a hallottakat megerősítettük egy imával. Saját irodájában találta meg a

megmentő Urat. Reggel még biztos nem sejtette, hogy ez fog történni vele.

Ezután csillogó szemekkel beszélt nekünk altenai vendéglátóiról, a Goseberg házaspárról

(Annette és Reinhard), akiknél Istennel való története kezdődött. Megadta nekünk a címüket

és telefonszámukat, hogy adjuk át nekik üdvözletét. Amikor később otthonról felhívtam a

házaspárt, és elmeséltem nekik az igazgató megtérését, nagyon megörültek. Goseberg

asszony alig hitt a fülének, hiszen: „Kemény dió volt számunkra, és úgy tűnt, hogy nem ér el

hozzá az evangélium." Hangsúlyozta: „Nem 'közönséges' kommunista volt, hanem igazi

meggyőződéses, 'tőről metszett' kommunista. Városában nagy buzgalommal vetette be

magát, hogy átültesse a gyakorlatba ezt az ideológiát. A hírt jövő vasárnap el kell mondanom

a gyülekezetben. Bombaként fog robbanni. Gyakran imádkoztunk ott együtt ezért az

emberért."

Megérte a sok ima és erőfeszítés. Bámulom, milyen különös utakat választ Isten, hogy

megnyerjen egy kérdező embert. Számunkra ez az iskola csak egy volt a sok közül, ahol

előadást tarthattunk, de Isten tervei szerint éppen ide és nem máshova kellett elmennünk.

Megfogalmazódik bennem a kérdés: Mennyi a valószínűsége annak,

- hogy egy fehérorosz iskolaigazgató Németországba jön, és a sok elképzelhető lehetőség

közül éppen egy keresztyén családnál szállásolják el,

- hogy e család tagjai ráadásul elkötelezett bizonyságtevők,

- hogy ez a család a számtalan lehetséges könyv közül éppen az enyémet adja oda neki,

- hogy az igazgató elolvassa ezt a könyvet, amely őt személyesen megszólítja,

- hogy hármunknak, akik Fehér-Oroszországba utaztunk, a sok lehetséges helyszín közül

éppen Pinszk szerepel a programunkban. Figyelemreméltó, hogy az utazás tervezésekor

csak három városról - Kobrin, Breszt és Minszk - volt szó, Csak Minszkben kérdeztek meg

minket, hogy elfogadnánk-e egy meghívást Pinszkbe, amely röviddel azelőtt érkezett.

- hogy a sok pinszki iskola közül éppen az ő iskolájába megyünk el,

- hogy személyesen találkozik az általa olvasott könyv szerzőjével.

- hogy Isten úgy rendezi a dolgokat, hogy mindeme valószínűtlen események által ez az

ember eltalál Jézushoz, az Üdvözítőhöz?

Minderről mi semmit sem tudtunk. Csak utólag szereztünk tudomást Isten láthatatlan

fonalairól, mint kegyelmes vezetésének kivehető útjairól. Csak egy dolog maradt számunkra:

hogy hálát adjunk hatalmas Urunknak, és tisztelettel adózzunk neki.

- 57 -

2.15. Meglepő esemény a Königsberg-i egyetem üres

előadótermében

Kelet-Poroszország északi részébe tett negyedik előadókörutunk55 során Königsberg-ben

(orosz neve Kalinyingrád), Porosz-Eylau-ban (Bagratyionovszk), Insterburg-ban

(Csernyahovszk) Tilsit-ben (Szovjetszk) és Hohenburg-ban (Grommovó, egy kis falu

Elchniederung körzetben) terveztünk előadásokat. Itt egy a königsbergi egyetemen tartott

rendezvényről szeretnék beszámolni.

2003. július 7-e, hétfő van, és délután két órára hirdettek meg egy előadást a Königsberg-i

egyetem főépületében, a természettudományi karon. Idejekorán ékezünk, hogy megtaláljuk

az előadótermet, és legfőképpen hogy leteszteljük az írásvetítőt - ez Oroszországban

feltétlenül szükséges, hiszen a technika gyakran tréfát űz az emberrel. Röviddel két óra után

még csak egyetlen orosz hallgató van a teremben: az a professzor, aki meghívott minket. Az

üres hallgatótermet a diákok szünidejével magyarázza. Tíz perccel később megjelenik az

asszisztensnője 15 éves fiával. Négyünkön kívül még mindig csak három hallgató ül a tágas

teremben. Körülbelül fél háromig várunk, hogy lehetőséget adjunk a későn jövő hallgatóknak.

És valóban, fél órás késéssel belép a terembe még egy fiatal terhes nő. Nem tudjuk, hogy

diáklány-e vagy asszisztensnő a professzor intézetében vagy valamely más intézetben. Az

egész „hallgatóság" elfér egy asztalnál. És valóban választanak is maguknak egy közös asztalt

a második sorban. Szokás szerint egy orosz „szabványmondattal" köszöntöm a

„hallgatóságot": Szdrasztvujtye daragije druzja!"56 (Jó napot, kedves barátaim). Bár úgy

teszek, mintha egy zsúfolt előadóteremben beszélnék, mégis állandó szemkontaktusban

vagyok a négy érdeklődővel. Az a benyomásom, hogy figyelmesen követik

természettudományos/bibliai témámat, bár az írásvetítő is jogot formál a figyelemre.

Üveglapja olyan homályos, hogy a fény csak a közepén keresztül éri el úgy ahogy a

vetítővásznat. Hogy a közönség a „kulcslyukon" keresztül mindent lásson, mindegyik fóliát

legalább ötször-hatszor más helyzetbe kellett hoznom, hogy egész tartalma látható legyen.

Ráadásul állandóan tartania kell valakinek a rozoga csatlakozódugót, nehogy kiessen a

csatlakozó (konnektor) aljzatból.

Előadásom egyre a végéhez közeledik. Ekkor átvillan az agyamon: A Königsberg-i

egyetemen tett legutóbbi látogatásunkkor csaknem kizárólag tudományosan érveltem. Ha ma

is ezt teszem, talán adok néhány ötletet, de azzal senki sem lesz megmentve. Így habozás

nélkül úgy döntök, hogy az előadást - lehetőleg törés nélkül - egy evangelizálással élezem ki.

Már az első mondatok után érzem, hogy senki sem botránkozik meg vagy érzi úgy, hogy

olyasvalamit teszek, ami nem való az előadóterembe. Ellenkezőleg: A figyelem fokozódik.

Ekkor megkérdezem négy hallgatómat, hogy személyesen is elfogadnák-e Jézust, akit mint

Üdvözítőt mutattam be. Balról kezdve, először a diáklányhoz fordulok. Azt reméltem, hogy ő

mint fiatal nő a leginkább kész arra, hogy döntést hozzon. Ez jó példa lehetne a többiek

számára. De csalódnom kell. Válasza egy világos „NYET" (nem). Ezután kérdő pillantásomat a

legfiatalabb hallgatóra, a fiúra vetem, aki így felel: „DA" (igen). Mennyire örülök, hogy

beleegyezik! Az asszisztensnő tudja, hogy ő következik. Észreveszem, hogy bizonytalan és

határozatlan, így kissé diplomatikusan ezt válaszolja: „Az embernek minden nap döntenie

kell." Bennünk, a négy németben, egyre nő a feszültség. Vajon hogy reagál majd a

professzor? Alig hiszünk a fülünknek, amikor egyértelmű igennel válaszol. Ezzel egyikünk sem

számolt.

Kezembe veszem bibliámat, és néhány központi vers segítségével elmagyarázom a

Jézushoz vezető utat. Ez döntés a földi életre, de egyben az örök életre is. A magyarázatok

után ugyanabban a sorrendben még egyszer megkérdezem mind a négy hallgatót, hogy ki

akar velünk imádkozni. Titokban abban reménykedem, hogy az imént nemet mondó diáklány

mégiscsak másképp dönt. Hiszen nagy a tét - megnyerni vagy elveszteni a mennyet.

De ő megmarad félreérthetetlen „Nem"-je mellett. Milyen kár, hogy valaki rátalál a kincsre

a szántóföldben, és mégsem hajol le érte. Az anya közben lebeszélhette szándékáról a fiút,

aki most egy vonakodó „Nem"-el válaszol. Érzésünk szerint nem ez a saját meggyőződése, de

55 Negyedik előadóút Kelet-Poroszország északi részébe 2003. július 1. és 8. között. Útitársak: Dr. Harry

Tröster, Gerhard Perteck, az utazásszervezőnk, és Dietrich Müller, aki Königsberg-ben született. 56 Úgy kell visszaadni, ahogyan ejtik.

- 58 -

nyilván engedelmeskedik anyjának, aki maga is egy világos, de nagyon szomorúnak tetsző

„Nem" mellett döntött. Eszembe jut a gazdag ifjú, akiről ezt írja a Biblia: „Mikor ezt

meghallotta, nagyon elszomorodott" (Lk 23,18). Megint nagy az izgalom. Vajon mit mond a

professzor, miután előtte mind a hárman nemet mondtak? Kész csoda! A professzor

örvendezve igent mond. Csak csodálkozhatunk bátorságán a nemet mondó szemtanúk előtt!

Előimádkozom az átadási imát, ahogy azt korábban részletesen elmagyaráztam. Harry szóról

szóra oroszra fordítja, a professzor pedig utána mondja mint saját imáját. Feltűnik nekem,

hogy minden mondatot érthetően és hangosan ismétel, anélkül, hogy szégyenkezne a három

nemet mondó hallgató jelenlétében. Nyilván ez a szilárd meggyőződése. Tudatosodik

bennünk: Itt valaki „átment a halálból az életbe" (Jn 5,24).

2.16. Aki mindent befektet és semmit sem nyer

A Stuttgart melletti Gerlingen-ben rendezett „Élet + hit beszélgető fórumon" tartott

előadásom57 után az asztalnál izgalmas beszélgetésre kerül sor. Csak egy hölgy hallgatott

egész idő alatt. Miután azonban megkérdeztem tőle, hogy mi a benyomása az előadás után,

élénk beszélgetés alakult ki közöttünk:

„Nem gondolom, hogy létezik Isten. Ugyanúgy azt sem gondolom, hogy létezik a halál utáni

élet." (A hölgy a „gondolom" kifejezést használja a „hiszem" vagy „elfogadom" helyett.)

„Ha azonban mégis van élet a halál után, akkor Ön nagy veszteséget szenved. Ön nagyon

kockázatosan él. Ha egy játékos 1000 márkát befektet, akkor ugyan vállalja a kockázatot,

hogy elveszítheti, de ezt abban a reményben teszi, hogy jelentősen nagyobb összeget,

mondjuk 7000 márkát nyerhet. Ha Ön vállalja a kockázatot, hogy elveszíti az örök életet,

akkor mi az, amit helyette nyerhet?"

„Semmi! Úgy akarok élni, ahogy most élek. Semmit sem akarok megváltoztatni."

Ebből a beszélgetésből két következtetés vonható le:

Még ha be is bizonyítjuk valakinek Isten létezését, egyáltalán nem biztos, hogy hinni fog

benne. Élni fog a szabadságával, hogy eldöntse, személyesen elfogadja-e ezt az Istent vagy

nem. Isten minden emberre ráhagyja ezt a szabadságot, így tisztelnünk kell az egyén

döntését, még ha a visszautasítás fájdalmas is számunkra. Jézus hagyta távozni a gazdag

ifjút, aki túl magasnak találta Jézus követésének árát (Lk 18,22-24). Jézus szánalmat érzett

ama jeruzsálemi kortársai iránt, akik tévútra tértek, mert elutasították őt. De tiszteletben

tartotta döntésüket: „Ti nem akartátok!" (Mt 23,37).

Sok ember nem akarja megváltoztatni eddigi életét. Őket kizárólag az evilági élet érdekli,

és nem akarják elhinni, hogy a tulajdonképpeni élet csak a halál után kezdődik.

2.17. Aki szüntelenül keres

Előadásaim után mindig felkínálom az alkalmat a személyes beszélgetésre a hitről és a

Jézushoz való megtérésre. Így volt ez Mettmann-ban is58. Egy körülbelül 45 éves asszonynak

sok kérdés nyomta a szívét. A Biblia segítségével megmutattam, hogyan találhatunk el

Jézushoz, majd megkérdeztem, ki szeretne erre az útra térni. Az asszony magától mondta:

„Én egyelőre keresem ezt az utat, de az nem lehet olyan egyszerű, mint ahogy Ön itt

elmondta."

Lépten-nyomon hallom ezt a kifogást. Egyesek nyilván azt szeretnék, ha ennél nehezebb

lenne a dolog. Vajon az embernek először meg kell hallgatnia 1000 prédikációt, vagy át kell

57 Előadás 1998. május 1-jén, amelynek témája: „Természettudományos és biblikus gondolkodásmódok".

A beszélgető-partnernő ateistának nevezte magát. 58 Evangelizálás Mettmann-ban, 1996. március 19.

- 59 -

élnie egy szörnyű eseményt? Egy másik asszony (egy másik helyen) egyszer azt mondta

nekem, hogy valami olyasminek kell történnie, mint ami Pállal történt. Leesett a lóról, és

utána világossá vált számára, hogy meg kell térnie. Erre csak ezt válaszolhattam: „Örüljön

neki, hogy ló nélkül is sikerül. Nem tudok még egy esetről, amikor valaki leesett a lóról, és

utána megtért. Tehát nem kell megtanulnia lovagolni, hogy aztán valamikor megtérhessen.

Isten megpróbálja Önt megnyerni kék foltok és lábtörés nélkül." Isten azt akarja, hogy

válaszoljunk hívó szavára. Ez a szokványos eset, hiszen a Róma 10,17 vers szerint „a hit

hallásból van". Ez az utóbbi asszony megértette, hogy nem kell valamilyen megrázkódtatásra

vagy balesetre várni, hogy Isten megszólítsa őt. Hitből döntésre jutott.

A Mettmann-i asszony még nem volt kész erre a lépésre. Hirtelen azt állította, hogy

mégiscsak hisz Istenben és Jézusban. Ez ellentmondott annak az állításának, hogy még keresi

Istent.

Aki még keresi Istent, az még nem találta meg az igazit. Aki valóban megtért Jézushoz, az

nem keres többé. Az megtalálta a célt, az lehorgonyzott. Az hitének házát sziklára építette.

Ezt a sziklából készült alapot többé nem cseréli a saját elképzelések futóhomokjára.

Ennek az asszonynak a példája világosan mutatja: Lehet bizonyos racionális hitünk.

Tapasztalatom szerint sokan vannak, akik ugyan formálisan tagjai valamilyen egyháznak,

mégsincsenek megmentve. Határozottan visszautasítanák, ha ateistának neveznék őket.

Keresztyénnek tartják magukat, mivel meg tudják nevezni egyházi hovatartozásukat, hisznek

Isten létezésében, és kijelentik, hogy Jézus Izraelben élt, és egy kereszten halt meg. Ha

megkérdezik őket, vajon tudják-e pontosan, hogy a mennybe jutnak-e, ha a következő

éjszakán meghalnak, akkor ezt válaszolják. „Nem, ezt nem tudom." Az ilyen hit értéktelen,

mert nincs megmentő ereje. Az üdvösség bizonyosságát csak az adja meg, ha személyesen

Jézushoz fordulunk, és megtérünk hozzá: „A bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet

adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van" (1Jn 5,11).

2.18. Aki vallásos és még nincs megmentve

Egy evangelizáló rendezvényen történt Észak-Rajna-Vesztfáliában. Az előadás után minden

este ott maradtak néhányan, hogy részt vegyenek a beszélgetésen, ahol hitbéli dolgokat

tisztáztunk. Az egyik női hallgatót különösen felkavarták az előadások, de az

utóösszejövetelre nem akart eljönni. Nem akarta, hogy mások meglássák, ezért minden

bátorságát összeszedte, és a vendéglátómtól kért egy délutáni időpontot, amikor találkozhat

velem.

Zaklatottságát azzal indokolta, hogy az ördög teljesen összezavarta. Ezt válaszoltam neki:

Az ördög sohasem tesz minket nyugtalanná az evangéliumi üzenet által. Legszívesebben

altatótablettákat adna nekünk, hogy lelkiismeretünk minél hamarabb megnyugodjon. Az

evangéliumi üzenet miatti nyugtalanságot sokkal inkább a Szent Szellem okozza, mert el akar

minket vezetni az üdvösség bizonyosságához. A Szent Szellem jó szándékkal van irántunk.

Érdekelt, hogy miként jutott el a hithez. Ez néhány évvel azelőtt történt - mondta -, amikor

a Janz-Team egyik rendezvényén59 előre ment, ahol egy lelkigondozónő együtt imádkozott

vele. Már több éve tevékenykedett a gyülekezetben, de az üdvösség bizonyosságát nem

ismerte. Világossá vált számomra, hogy az akkori beszélgetés során az imában nem

erősítettek meg alapvető dolgokat: a bűnfelismerést, a bűnök bocsánatát, a megbocsátás

vigaszát, Jézus elfogadását és az üdvösség bizonyosságát. Vannak olyan születési hibák,

amelyek még évekig éreztetik hatásukat. A hölgy azért nem élte át a tiszta megtérést, mert a

lelkigondozás során nem beszéltek neki a bűnbocsánat bizonyosságáról és az üdvözülésről

nem győzték meg.

Nem különös? Valaki szereti az Úr Jézust, és a gyülekezetben szívesen foglalkozik a

gyerekekkel. A gyülekezet minden tagja becsüli őt mint hívő és szorgalmas nőt. Meg akarta

őrizni a róla alkotott képet, ezért senkivel sem beszélt bizonytalanságáról.

59 A Janz-Team egy kanadai csoport, amely főként nagy evangelizáló gyűléseket tartott városi vagy

sportcsarnokokban. A prédikációkat Leo Janz evangélista tartotta.

- 60 -

Lépésről lépésre átvettük a megtérés minden pontját, majd egy Jézushoz intézett imával

mindent megerősítettünk. A végén megszerezte a bizonyosságot, és könnyekben tört ki. Több

papírzsebkendőre volt szüksége, hogy letörölje örömkönnyeit.

Amikor találkoztam vele az esti rendezvényen, azt mondta nekem, hogy sohasem felejti el

március 18-át. Valódi áttörést ért el. Egészen bizonyos az üdvözülésében.

Másnap felhívta a vendéglátóimat, és megkérdezte tőlük, hogyan köszönhetné meg nekem.

Ők azt javasolták neki, hogy jöjjön át, és köszönje meg személyesen egy pár szóval. Pontosan

ezt tette, majd a beszélgetés után együtt imádkoztunk.

Először volt bátorsága meghívni a rendezvényre az egyik kolléganőjét, aki eljött vele, és

még az első este megtért. Ursula volt a neve. Ő is nagyon örült. Az Úr bátorította őt.

2.19. Ki az a „szerető Isten"?

Gyakran beszélgetek olyan emberekkel, akiket gyerekkoruktól fogva keresztyén hitben

neveltek, és akik imádkoznak Istenhez, de Jézust mint személyes Üdvözítőt nem ismerik. Így

volt ez az alábbi esetben is:

Egy baptista gyülekezetben prédikációt tartottam Mózes első könyvének 1. fejezetéről. Az

előadás után eljött beszélgetésre egy nagyon öntudatosnak látszó asszony. Aznap világossá

vált számára, hogy valami hiányzik a hitéből. Ezt mondta: „Katolikus vagyok. Gyerekkoromtól

fogva keresztény hitben neveltek szüleim. Hiszek Istenben, és rendszeresen imádkozom a

szerető Istenhez."

Amikor többször hallottam „a szerető Isten" kifejezést, tovább firtattam a dolgot, és azt

mondtam neki, hogy számomra ez a megfogalmazás személytelen és nem a Biblia szerint

való. A zsidókhoz írt levél 10,31 versében ez áll: „Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni."

Isten szeretet (1Jn 4,8), de Jézus nélkül senki sem viselné el, ha e szentséges Isten kezébe

esne, aki nem tűr el egyetlen bűnt sem. Isten csak akkor válik Atyánkká, és csak akkor

szabad az utunk Hozzá, ha már megtértünk Jézushoz. Megkérdeztem tőle: „Jézushoz is

imádkozik?" - „Nem, csak a szerető Istenhez."

Isten azért adta nekünk az Úr Jézust, hogy hitünk célja legyen: „Isten Őt (Jézust) rendelte

engesztelő áldozatul azoknak, akik az Ő vérében hisznek" (Róm 3,25). A megdicsőülés hegyén

a felhőből így szólalt meg Isten hangja: „Ez az én szeretett Fiam, ... reá hallgassatok!" (Mt

17,5). És Jézus tanúsítja számunkra a János 14,6 versben: „Senki sem mehet az Atyához,

csakis énáltalam." Az Úr Jézus nélkül nem közeledhetünk az Atyához. Akkor még csak azon a

helyen vagyunk, ahol a zsidók állnak. Pál szerette népét, és kész volt elveszni, ha ez által

megmentheti a zsidókat: „Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt,

Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett" (Róm 9,3). De ez a

csere nem lehetséges. Mindenkinek magának kell megtérnie Jézushoz! Néhány igehely

segítségével megmutattam neki a Jézushoz vezető utat, majd megkérdeztem: „Rá akar-e

térni erre az útra?"

„Igen!" A hölgy megtért Jézushoz, és életében először Jézushoz, a Megmentőhöz

imádkozott. Elolvastuk az Apostolok Cselekedetei 16,14-15 verseket. Lídia rövid életrajza

nyilván az ő életrajza is:

- istenfélő

- meghallja Jézus üzenetét

- Isten megnyitja a szívét

- megtér

- kezdetben még bizonytalan, vajon valóban hívő-e,

- de megtérése alapján megkeresztelkedik (bemerítkezik).

„Ön is meg akar keresztelkedni (be akar merítkezni), akárcsak Lídia? A Biblia csak egy

keresztelkedést ismer, mégpedig azt, amely a Jézus Krisztushoz való megtérést követi." -

„Igen, én is ezt akarom tenni." - „Most imádkozzon egyedül, és mondja el az Úr Jézusnak,

hogy ebben is engedelmeskedni akar neki."

- 61 -

2.20. A kisbabám a mennyben van!

1999 decemberében Mannheim-ban tartottam egy evangelizáló előadást. Az esti

rendezvény kezdete előtt még a könyvasztalnál álltam, és körülnéztem a könyvek között.

Akkor odajött hozzám egy asszony, és nagy örömmel, csaknem izgatottan ezt mondta:

„Tudja, a gyermekem a mennyben van; Jézus kezében van." Nem tudtam hová tenni ezt a

mondatot, ezért kérdezősködni kezdtem. „Igen!" - mondta -, „csak néhány héttel ezelőtt

temettem el három hónapos lányomat. De bizonyos vagyok benne, hogy most Jézusnál van.

Amikor meghalt a lányom, hívő anyám ideadta nekem az 'És a többi vallás' című könyvét60,

amelyben Ön megírta, mi történik azokkal a gyerekekkel, akik túl korán halnak meg. Ezt Jézus

szavaival magyarázta meg: 'A kisgyermekeké a mennyek országa.' Ez szíven ütött engem.

Mindenkinél jobban szeretem gyermekemet. Egyszer én is szeretnék ott lenni, ahol a

gyermekem van, ezért azóta megtértem. Most már pontosan tudom: A mennyben viszont

fogom látni a gyermekemet."

Mindezt nagyon érzelmesen és megindultan mondta el. Vajon hány embernek meséli még

el ezt a megrázó élményt, utalva ezzel Jézusra, a Megmentőre?

Ez a példa világossá tett számomra valamit, amit mások nem feltétlenül így látnak. Mi

mindent megtesz Isten, hogy megmentsen egy embert! Egy asszonyt megajándékoz egy

gyermekkel, akit hamarosan magához vesz. Ezáltal olyan erőteljesen szól az asszonyhoz,

hogy őt is megnyeri a menny számára.

2.21. A bajor ateista

Egy Bajorországban tartott IVCC-előadás61 után odajött hozzám egy feltűnően magas férfi -

legalább két méteresre saccoltam! Arckifejezésén rögtön észrevettem: Az volt a szándéka,

hogy leszámol velem. Indulatosan nekem támadt:

„Én ateista vagyok. Nagyon felbosszantott, amit a mennyről és a pokolról mondott."

„Ha Ön ateista, akkor nem kell nyugtalankodnia, hiszen nem hisz a túlvilág létezésében."

„Hogyan engedhet meg Isten olyan szörnyű dolgot, mint a pokol?"

„Istennek az a szándéka, hogy megóvjon minket ettől a helytől, és Jézus által megmentsen,

hogy ne a pokolba, hanem a mennybe jussunk."

Haragját további izgatott szavakkal juttatta kifejezésre.

„Miért izgatja magát Isten miatt? Hiszen ő nagyon korrekt. Tájékoztat minket arról, hogy ez

a két hely létezik. Ha Isten mellett döntünk, akkor örökké vele leszünk a mennyben. Ha ellene

döntünk, akkor örökké távol leszünk tőle - a pokolban. Ezt itt és most mondja, úgyhogy még

megragadhatjuk a lehetőséget, és módosíthatjuk az útirányt. Isten kielégítően tájékoztat

minket, ezért senki sem lepődhet meg azon, hogy hol lesz örök lakóhelye. Ön sem, hiszen épp

most tájékoztattam róla."

Dühödten megfordult és távozott. Tapasztalatom szerint azoknál az embereknél, akik

nagyon felindulnak egy bibliai üzenet hallatán, több reményem van arra, hogy végül mégis

megtérnek, mint azoknál, akiknél az egyik fülükön bemegy, a másikon kijön. Azokat az

embereket a legnehezebb meggyőzni, hogy teljes szívvel forduljanak Krisztus felé, akik ugyan

keresztyénnek tartják magukat, de valójában sohasem tértek meg.

60 Werner Gitt: „És a többi vallás?", Evangéliumi Kiadó, 1994, 128-130. oldal. 61 Az IVCC - Internationale Vereinigung Christlicher Geschäftsleute (Keresztyén Üzletemberek Nemzetközi

Szövetsége) - egy hittérítő mozgalom. Németország, Svájc és Ausztria számos nagyobb városában

szerveznek rendezvényeket azzal a céllal, hogy embereket nyerjenek meg a hit számára.

- 62 -

2.22. Akkor majdnem mindenki a pokolba jut

Egy Essen-ben tartott előadás alatt az asztalomnál ült egy kiérdemesült biológia-

professzor62. Nagyon jól kiismerte magát a Bibliában, de csaknem mindent visszautasított,

amit előadtam, és szememre vetette: „Hiszen Ön alig enged be valakit a mennybe, még ha

meg is tért. Ilyen szűkösség mellett alig marad valaki: egyetlen muzulmán sem, egyetlen

buddhista sem, és a keresztyének esetében is mindenféle korlátozással él. Így majdnem

mindenki a pokolba jut." - „Én csak azt mondtam el, amit Jézus is mondott" - válaszoltam- "És

az ő Igéje ezt mondja nekünk: 'Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam' (Jn 14,6).

Ezenkívül ezt olvassuk a Bibliában: 'Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az

embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk' (Csel 4,12)." Erre még jobban

felizgatta magát: „Nem, nem, ezt nem lehet így értelmezni! Hiszen a buddhisták és a

muzulmánok és sokan mások is hisznek."

Jézus nem azt mondta: „Ha hisztek valamiben, akkor a mennybe juttok." Ő ezt mondta:

„Én örök életet adok nekik" (Jn 10,28). A János 3,36 versben pedig ez áll: „Aki hisz a Fiúban

(Isten Fiában), annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd

életet." De a professzor ezt nem akarta elfogadni, így nem jutottunk közös nevezőre.

Végül ezt mondtam: „Engedje meg nekem, hogy azt higgyem, amit Jézus mondott. Ön is

azt hisz, amit akar."

2.23. Miért engedte Isten a bűnbeesést?

A Braunschweig-i Műszaki Egyetemen tartott előadásom63 után egy diáklány megkérdezte

tőlem: „Miért teremtette Isten az embert ilyen tökéletlennek, hogy bűnbe eshetett? Hiszen

előre tudta, hogy sor kerül rá."

„Isten az egész világot 'nagyon jónak' teremtette, és ez alól az ember sem volt kivétel.

Tehát azt mondhatjuk: Az ember semmiképpen sem volt tökéletlen a teremtésekor. De Isten

teljes szabadságot adott az embernek, és ez azzal jár, hogy módjában és szabadságában áll

eltávolodni Istentől. Hogy milyen a korlátozott szabadság, azt jól ismerjük az olyan

rendszerek történetéből, mint a kommunizmus és a nemzeti szocializmus, de az iszlám is.

Korlátozott szabadság az állatvilágban is létezik. Hogy egy feketerigó milyen módon építi meg

a fészkét, az számára genetikailag meghatározott. A fészeképítés módjában tehát a feketerigó

be van határolva. Sohasem fog olyan művészien megszerkesztett, gallyakról lelógó fészkeket

építeni, mint a szövőmadarak; szabadsága annak eldöntésére korlátozódik, hogy egy sövényt,

egy bokrot vagy egy fát részesítsen előnyben, és azon belül hova rakja el a fészkét."

Diáklány: „Igen, ezt értem, de Isten meghúzhatta volna az ember szabadságának határát

oly módon, hogy a bűnbeesés lehetetlen legyen."

Erre én kitértem a szabadság és a megmentés lényegére:

Isten szabadságunkat az iránta való szeretethez és engedelmességhez kapcsolta. Az

embert nem hangyaként, fecskeként vagy csimpánzként teremtette, hanem a saját képére,

tehát Jézus lénye szerint. Mi tehát egy összehasonlíthatatlanul magasabb rendű elhívatást

kaptunk, hiszen az örökkévalóságban egyszer - akármennyire elképzelhetetlen is most

számunkra - olyanok leszünk, mint az Úr Jézus. Az 1János 3,2 versben ezt olvassuk:

„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk.

Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá."

Jézusnak természetesen teljes szabadsága volt, amikor itt volt a földön:

- Elválhatott volna Istentől, de nem tette.

- Leszállhatott volna a keresztről, de nem tette.

62 Előadás az „Élet + hit beszélgető fórumon", Wetzlar, 1999. január 30. 63 Előadás az SMD (Németországi Diákmisszió) keretében a „Tíz érv a hitetlenség mellett!?" témával

kapcsolatban, 1999. január 12-én.

- 63 -

- Amikor negyven napig a pusztában tartózkodott, engedhetett volna az ördög csábításainak,

de nem tette.

Jézus példát mutatott nekünk, hogy az ember a legnagyobb szabadságrádiusz mellett is

engedelmeskedhet Istennek. És Isten a szabadságnak pontosan ezt a mértékét szánta nekünk

a teremtéskor.

Mi emberek könnyelműen az engedetlenség mellett döntöttünk, és ezzel az Istentől való

örök elszakítottságot szereztük be magunknak. De Isten a maga jóságában nem hagyta, hogy

örökre elvesszünk. Bűneink nagy ára Jézus kereszthalála volt. Már az Ézsaiás 43,24 versben

ezt olvashatjuk: „Te voltál az, akinek én szolgáltam vétkeid miatt, te voltál az, akiért

fáradoztam bűneid miatt."

2.24. Jézus, aki nem ismerte az Úr Jézust

A sátormisszió egyik rendezvénye során történt az Aachen melletti Übach-Palenberg-ben64.

A nagy sátor mellett volt egy kisebb a beszélgetések számára. A prédikáció után eljött a

beszélgetésre egy fiatalember. Először megkérdeztem a nevét. - „Jézusnak hívnak."

Elcsodálkoztam ezen a szokatlan néven. Átvillant az agyamon: Te ezen az estén olyan sokat

beszéltél Jézusról, hogy ez az ember már maga se tudja, hogy hívják. Ő látta a

csodálkozásomat, ezért felvilágosított: „A szüleim spanyolok, és Spanyolországban még

használatos a Jézus keresztnév. Ezt a nevet adták nekem is." Az előadáshoz kapcsolódva

megkérdeztem tőle: „Ismeri azt az embert, akiről Önt - talán akaratlanul - elnevezték, az Úr

Jézust?" Csodálkozásomra nemmel válaszolt. "És meg akarja ismerni?" Félreérthetetlen

igennel válaszolt, és a záróima után olyan emberként hagyta el a kis sátrat, aki megtért az Úr

Jézushoz.

Tehát ilyen is van: Valakit Jézusnak hívnak, és nem ismeri az Úr Jézust, a Megmentőt. Ez

hasonlatos azokhoz az emberekhez, akik keresztyénnek nevezik magukat, de életükben

sohasem fogadták el Krisztust.

Végezetül megkérdeztem tőle: „Hogy történt, hogy ma éppen idejött a sátorba?"

Csodálkoztam a válaszán: „Tulajdonképpen egészen más úticélom volt, és az út szélén álltam,

hogy valaki elvigyen. Akkor megállt egy autó, amelyben három fiatal ült, és én beszálltam.

Amikor útközben megneveztem célomat, ők úgy vélték, hogy nekik jobb ötletük van, és

lelkesen beszéltek nekem egy sátoros evangelizálásról, és úgy gondolták, hogy ez nekem is

fontos és feltétlenül velük kell mennem. Hagytam magam rábeszélni, és így kerültem ide."

Később megtudtam, hogy Jézus egy bibliaiskolába járt. Ezután nyoma veszett. Talán most

éppen a misszió mezején van valahol, és Ura megbízását teljesíti: „Menjetek el szerte az

egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15). Utólag

elcsodálkozom azon, hogy e fiatal autósok meghívásukkal milyen, az örökkévalóságra

gyümölcsöző dolgot cselekedtek.

2.25. Én is ilyen akarok lenni

Egy városi csarnokban tartott nagyszabású rendezvény után a beszélgetések miatt egyike

voltam az utolsóknak, aki elhagyta a helyszínt. Még összetalálkoztam a házmesternővel.

Köszönetet mondtam neki, amiért minden olyan jól sikerült - a világítás, a mikrofonok

beállítása, a vetítő előkészítése -, és odaadtam neki „Gyakran feltett kérdések" című könyvem

egy példányát. Egy darabig lapozgatott benne, majd rémülten megállapította: „Hiszen ez egy

keresztyén könyv!" - „Igen, így van." - „Hagyja ezt velem abba. Mindenből, ami keresztyén,

64 Sátormissziós rendezvény a Neuland-Mission Plettenberg misszióval (alapítója: Paul Meyer), 1986.

szeptember 10-től 14-ig.

- 64 -

elegem van." - „És miért?" - „Megmondom Önnek: A fivérem 25 évesen meghalt leukémiában.

Semmi közöm egy olyan Istenhez, aki hagyta ezt. Hogy lehetett egyszerűen kiragadni az

életből egy ilyen fiatal embert, aki előtt még ott állt az egész élet? Nem, egy ilyen Istennel

végérvényesen végeztem."

„Megértem Önt. Számomra is megmagyarázhatatlan, miért hagyja Isten, hogy ilyenek

történjenek. Ilyen kérdéseket magam is ismerek. Nézze, ebben a könyvben megválaszoltam

néhány kérdést, amelyet meg tudtam válaszolni. Tulajdonképpen kellene írnom egy másik

könyvet is azzal a címmel: 'Kérdések, amelyeket én tudok megválaszolni'." Erre ő: „Ilyen

könyvet hiába ír, úgysem olvassa el senki." Azonnal igazat adok neki: „Nem is fogok ilyen

könyvet írni!"

Még egyszer szabad folyást engedett haragjának, mindennek, ami keresztyén, és így

szitkozódott: „Megmondom Önnek, miért vagyok továbbra is elutasító Istennel szemben.

Voltak keresztes háborúk, amelyeket Isten és az egyház nevében indítottak. Az egész merő

vérontás volt. Az inkvizíció szörnyű intézmény volt, amely rettenetesen megkínzott

embereket. A boszorkányégetések is a szörnyűség ugyanezen kategóriájába tartoznak."

Nemcsak, hogy igazat adtam neki, sőt én is ugyanazt a kürtöt fújtam meg: „Önnek teljesen

igaza van. Milyen borzasztó is mindaz, amit az emberek Isten és Krisztus nevében tettek.

Mindez félelmetes barbárság. Magas tisztséget viselő emberek, mellükön pompás kereszttel,

szörnyű parancsokat adtak ki. Igen, itt a világtörténelem legelvetemültebb bűnözőivel van

dolgunk."

Éreztem: Nem tudja felfogni, hogy az, aki a teremben olyan buzgón prédikált Istenről, most

teljesen az ő oldalán áll. Talán most érezte először úgy, hogy valaki megérti és elfogadja.

Megerősítettem, hogy az összes magas rangú pap az evangélium ellenében cselekedett. Jézus

ezt tanította: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket"

(Mt 5,44), „Boldogok a szelídek ... boldogok az irgalmasok ... boldogok, akik békét

teremtenek" (Mt 5,5.7.9). Azok az emberek azonban megszegték Jézus parancsait; az utolsó

ítéletkor szigorú ítéletben lesz részük. Kora öntelt teológusainak ezt mondta Jézus: „Ti

magatok nem mentek be a mennyek országába, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak

menni" (Mt 23,13).

Spontán módon eszembe jutott egy történet, amelyet rögtön el is mondtam neki: „Évekkel

ezelőtt olvastam egy eseményről, amely mély benyomást tett rám. A második világháború

alatt történt. Romániába bemasírozott a Vörös Hadsereg. Egy orosz tiszt bement egy

templomba, ahol - a pontos számokra már nem emlékszem, de a nagyságrend stimmel -

körülbelül 100 embert talált. Felemelte a gépfegyverét, és ezt kiáltotta: 'Ezennel kihirdetjük a

kommunizmust és az ateizmust; rátok, keresztyénekre nincs többé szükségünk. Egyszerűen

lelövünk titeket, akkor nem okoztok több problémát. De adok nektek még egy esélyt. Aki

most feladja hitét és szakít Istennel, az szabad és távozhat a kijáraton át.' Néhányan felállnak

és távoznak, majd mások is kiválnak a tömegből és sorjában elhagyják a templomot. A végén

csak tíz ember marad ülve. Ők nem tagadják meg hitüket, még akkor sem, ha agyonlövés

fenyegeti őket. Ők hűek maradnak Istenhez. Vajon mi történik most? Mindenki számára

felfoghatatlan módon, az orosz tiszt leteszi gépfegyverét, és ezt mondja: 'A langyosaktól

megszabadultunk. Csak az igazak maradtak itt. Most már imádkozhatunk együtt.'"

Ez a történet mély benyomást tett a nőre. Képes volt megkülönböztetni az igazakat és az

álszenteket. Legnagyobb csodálkozásomra hirtelen ezt mondta: „Én is olyan szeretnék lenni,

mint ez a tíz állhatatos." Végül is csak a hitelesség valóban meggyőző. Isten a legerősebb

ellenfeleket is legyőzi. Az Ézsaiás 53,12 vers ezt mondja Jézusról, a Megmentőről: „A

hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba."

2.26. A szükséges indító gyújtás

Barátaink, Werner és Hanna Trauernicht spetzerfehni gyülekezetében (Frízföld keleti

részén) 2003 februárjában vendégestet tartottak. A termet és az asztalokat ünnepélyesen és

szeretetteljesen feldíszítették. Előadásom címe ez volt: „Örülj előre a mennynek". Werner

- 65 -

meghívta egy munkatársát, aki feleségével együtt először volt ilyen rendezvényen. Az előadás

végén azt mondtam, hogy Isten meghívott minket egy örökké tartó ünnepre, a mennybe.

Andre és felesége, Sandra az én asztalomnál ültek, így beszélgetésbe elegyedtünk. Zavaró

volt az állandó zaj, ezért hárman átmentünk egy különterembe. Megkérdeztem tőlük, hogy

szeretnének-e egyszer a mennybe jutni. Andre a munkahelyén korábban sokat beszélgetett

Werner-rel ezekről a dolgokról, így jól informált volt, és igennel válaszolt. Felesége ellenben

még kissé szkeptikus volt, és határozatlanságát azzal indokolta, hogy még semmit sem hallott

a hitről. Először növekednie kell a hitének, és később majd újra elgondolkodhat rajta -

mondta. Az asztalfőn ültem, tőlem jobbra Andre, balra pedig Sandra. Sandra előrehaladott

terhes volt, és hasa szokatlanul gömbölyű volt. A hit növekedésére vonatkozó érvelése ellen a

következő kifogást tettem: „Hamarosan gyermeke születik. Pillanatnyilag még az Ön testében

növekszik. Ehhez egy indító gyújtásra volt szükség, és a növekedés csak azután kezdődött.

Így van ez a hittel is. Indító gyújtás nélkül semmi sem növekszik. A hitben ezt a gyújtást a

Jézus Krisztushoz való megtérésnek nevezik." Ezt a hasonlatszerű magyarázatot azonnal

megértette. A beszélgetés során mindketten megkapták az „indító gyújtást", amely az örök

életre vezet.

2004. június 6-án, Werner 60. születésnapján ismét találkoztam Andre-val és akkor már 15

hónapos fiával. Nagy örömmel számolt be róla, hogy ő és Sandra sokat növekedtek a hitben,

és szívesen dolgoznak a gyülekezetben. Az indító gyújtás megtette hatását.

2.27. Isten világméretű hálózata

2003 márciusában evangelizáló előadásokat tartottam Namíbiában, a korábbi Német

Délnyugat-Afrikában65. Néhány héttel korábban egy elektronikus levélben (email) értesítettem

erről a tervemről ausztráliai barátomat, Carl Wieland-ot (lásd a B1 bizonyságtételt a III.

részben). Ő ezt az információt továbbadta szintén Ausztráliában élő nővérének, Gisela-nak,

akinek van egy A nevű sógora Namíbiában66. Amikor a Windhoek-ban tartandó

rendezvénysorozat előtt még Swakopmund-ban voltunk előadásokat tartani, vendéglátóinkkal,

Johannes és Hanni Trauernicht házaspárral (lásd a B2 bizonyságtételt a III. részben)

elmentünk ebédelni egy német étterembe. Nem sejtettük, hogy az A nevű farmer is ott van,

bár egy másik teremben. Amikor befejeztük az ebédet, még elbeszélgettem a szomszéd

asztalnál ülő vendéggel. Éppen ez a kis késlekedés volt az oka, hogy odakint

összetalálkoztunk A farmerrel, akit vendéglátóink jól ismertek. Meghívtuk őt Windhoek-ba, a

hamarosan kezdődő evangelizációra. Elcsodálkoztunk, amikor elmondta, hogy már tud róla

ausztráliai sógornője révén. Vajon mindez csupán a véletlen műve volt?

A Windhoek-ban eltöltött napokban mindenhol érdeklődtünk A után. Sajnos nem jött el.

Egyik este azonban ott maradt C asszony 15 éves unokájával, hogy Krisztus mellett döntsön.

A beszélgetés után megkérdeztem, hogy honnan jött. „Egy farmról jövök, amely innen 150

kilométerre van." - „Honnan tudott ezekről a rendezvényekről?" - „Ausztráliai sógornőm

Adelaide-ből küldött nekem egy emailt." Mi történt? Gisela-nak van egy barátnője (B) -

Adelaide-ben, akit emailben tájékoztatott az evangelizációról. B azután írt egy emailt

Namíbiában élő sógornőjének, C-nek. Istennek csodálatos hálózata van, hogy megmentse

azokat az embereket, akik nyitottak az evangéliumra.

2.28. Az asszony, aki a pokolba akart jutni

Nehéz megérteni, de mindig akadnak emberek, akik szeretnének a pokolba jutni.

65 Lásd az „Leben ist mehr 2005 - Impulse für jeden Tag" (Az élet több 2005 - Impulzusok az év minden

napjára) című áhítatos könyvben (CLV Bielefeld): a 2005. június 11-i áhítatot. 66 Mivel nem ismerek mindenkit név szerint, itt A, B, C, stb. betűvel jelölöm őket.

- 66 -

- Úgy vélik, hogy ott nem lenne olyan unalmas, mint a mennyben.

- Úgy vélik, hogy ott viszontláthatnák barátaikat.

- Úgy vélik, hogy folytathatnák megszokott életüket.

Vajon csődöt mondtunk az igehirdetésben? Nem elég meggyőzően írtuk le e hely

szörnyűségeit és szenvedéseit, hogy ilyen sokan nem tudnak róla, mi vár rájuk azon a helyen?

Vagy ami még rosszabb: Sohasem prédikáltunk a pokolról? Netán ezt mondtuk: „A pokol

nem is létezik"? Nemrég ezt mondta nekem egy jó barátom: „A mi egyházunkban sohasem

beszélnek a pokolról." A lelkipásztorok attól félnek, a szemükre hányják, hogy megrekedtek a

középkor szintjén.

Én úgy döntöttem, hogy azt prédikálom, amit Jézus mondott az embereknek. Ő pedig

gyakran beszélt a pokolról és a kárhozatról.

Az 1928-ban Londonban született TV-sztár, Chris Howland, aki Németországban

humoristaként („Heinrich Pumpernickel") és slágerénekesként („Fräulein") vált híressé, 1999-

ben azt nyilatkozta, hogy jobban szeretne a pokolba kerülni, mint a mennybe, mert az összes

barátja ott van.

Ő alaposan téved, mert a pokolban nincsenek többé barátok. A barátság valami jó dolog. A

pokolban azonban egyáltalán semmi jó dolog nincs többé, mivel Isten, minden jó forrása és

oka, ott nincs jelen. Ezért a Bibliában sehol sincs a leghalványabb utalás arra, hogy a

szenvedés és sötétség helyén a közösség bármilyen formája is lenne.

A pokol a legmagányosabb hely, amit az ember el tud képzelni.

Még Jean Paul Sartre is túlságosan jónak írja le a poklot, amikor úgy véli, hogy az olyan,

mintha állandóan és elválaszthatatlanul összezárnának egy teremben olyan embereket, akik

egyáltalán nem értik egymást.

Egy Mannheim-ban tartott előadásomban a mennyről és a pokolról beszéltem. Az előadás

után odajött hozzám egy fiatal nő, és elmondta, hogy ő pontosan tudja, hová akar jutni.

Biztos voltam benne, hogy ezt mondja: „A mennybe." - „Nem", mondta ő, „semmi esetre sem

fogok megtérni, mert a pokolba akarok jutni." - Én ezt nem tudom felfogni. Valamit olyan

rosszul prédikáltam, hogy a hallgatóság előnyben részesíti a poklot a mennyel szemben?

Indoklásán nagyon elcsodálkoztam: „Szoros kapcsolatban voltam anyámmal. Ő meghalt,

amikor 20 éves voltam. Nem volt hívő, ezért a szerint, amit Ön mondott, bizonyosan a

pokolban van. Én is oda szeretnék kerülni, ahol ő van." Elmagyaráztam neki, hogy vegye

figyelembe a következőket:

„Először: Senki sem mondhatja egy másik emberről bizonyossággal, hogy az a pokolban

van. Az egyik lator anyja talán átélte, amint fia rossz útra tért. Gyilkos és bűnöző lett belőle,

majd a rómaiak elfogták, és büntetésül keresztre feszítették. Ha megkérdeztük volna az

anyától, hogy hol van a fia, nyilván ezt válaszolta volna: 'Nem volt hívő, és ráadásul még

bűnöző is volt - biztos a pokolban van!' Az anya a fiát annak életmódja alapján ítélte meg;

ezenkívül fia élete a kereszten végződött, miután elfogták mint bűnözőt. Ő azonban Jézushoz

folyamadott, és ezáltal megmenekült (Lk 23,40-43). Ezzel a latorral a mennyben találkozni

fogunk. Anyja valószínűleg semmit sem tudott erről.

Másodszor: Még emlékszem a második világháború utáni időre. A menekülés, az áttelepítés

és a hadifogság sok családot széjjelszakított. A háború után még évekig rendszeresen hallani

lehetett a rádióban a Vöröskereszt kereső jelentéseit, amelyeknek az volt a célja, hogy újra

összehozzák a szétválasztott családtagokat. A pokolban azonban nincs Vöröskereszt vagy más

olyan szervezet, amely össze kívánja hozni a barátokat és a családtagokat.

A pokol nem a családegyesítés helye! Még ha követem is az ön gondolatmenetét, és

feltételezem, hogy Ön és édesanyja egyszer mindketten a kárhozat helyén lesznek: Biztos,

hogy sohasem találnák meg egymást.

Harmadszor: A Biblia ezt mondja nekünk: 'Isten szeretet.' Orosz gyülekezetekben gyakran

olvastam a falra nagy betűkkel írt szöveget: 'Bog jeszty ljubov' (Isten szeretet). Ha fiatal

emberek egymásra találnak és egymásba szeretnek, majd összeházasodnak, akkor ez a

szeretet Isten ajándéka. A poklot úgy lehet definiálni, mint Isten abszolút távollétét. És ha

Isten nincs jelen, akkor ez egyben a szeretet abszolút távollétét jelenti.

Azok az emberek, akik a földön szerették egymást, a pokolban gyűlölni fogják egymást. A

földön meglévő vonzalmakat az ott uralkodó szeretetlenség és közömbösség mindörökre

megszünteti. Ezért a pokol a lehető legmagányosabb hely.

- 67 -

Negyedszer: Van egy másik ok is, ami miatt sohasem találná meg édesanyját: A pokol

ugyanis a sötétség helye (Mt 8,12; Mt 22,13).

Mindezek alapján csak egyetlen tanácsot adhatok Önnek: Döntsön Jézus mellett, és törje át

az elveszettség szörnyű láncát. Ezzel önmagának is jót tesz, és egyszer még a gyermekei is

hálásak lesznek Önnek, amiért hitben nevelte fel őket."

2.29. Miért tesz Isten néha számunkra érthetetlen

dolgokat?

Mindig akkor, amikor váratlan szerencsétlenség ér minket, vagy amikor környezetünkben

szenvedéssel és halállal szembesülünk, egzisztenciális kérdések merülnek fel bennünk:

„Hogyan engedhette ezt Isten?" - „Hol volt Isten, amikor ez történt?" - „Miért éppen engem

vagy a mi országunkat érte a csapás?"

2004. augusztus 13. és szeptember 8. között számos előadást tartottam Paraguayban.

Röviddel azelőtt, augusztus 1-én Asunción-ban, Paraguay fővárosában leégett egy

bevásárlóközpont (supermercado). Csaknem 400 ember lelte halálát a lángok között. Ez az

esemény nagyon aktuálissá tette a fenti kérdéseket. Amikor valahol a világban megtörtént

katasztrófák híreit halljuk, gyorsan átsiklunk rajtuk. Többnyire olyan távol történnek, hogy

hamarosan napirendre térünk fölöttük. De ha a saját városunkban történik ilyesmi, vagy

ismerünk valakit a személyesen érintettek közül, akkor mélyen megrendülünk. Egy hajszálon

múlt, hogy nem minket ért - gondoljuk. Vajon Isten megóvott minket, mert értékesebbek

vagyunk számára, mint a szerencsétlenül jártak?

Amikor Jézus korában ledőlt a siloámi torony és 18 embert maga alá temetett (Lk 13,1-5),

ott is azonnal felmerültek a miért-kérdések. Jézus ezt mondta a megdöbbent embereknek:

„Azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket,

vétkesebb volt minden más embernél? Nem! Hanem ha meg nem tértek, mindnyájan

ugyanúgy vesztek el." Jézus ezzel két lényeges dologra tanít minket: a) Az elpusztultak nem

voltak bűnösebbek, mint a túlélők; és b) A szerencsétlenség megtérésre való felhívás a túlélők

számára - tehát számunkra is.

A másik gondolat, amely segít nekünk abban, hogy jobban megértsük az asuncióni

tűzvészt, az Ámósz 3,6-ban olvasható: „Ha valami baj éri a várost, nem az Úr hozza-e azt?"

Ez a kijelentés az első pillanatban lehet, hogy megrémít: Isten nemcsak hogy megengedi a

szerencsétlenséget, hanem ő maga az okozója. Ez valahogy nem illik bele a „szerető Istenről"

alkotott kedvesnek vélt elképzelésünkbe. De gondoljuk meg: Ugyanez az Isten hozta létre az

özönvizet, amelyben több millió ember fulladt meg nyomorúságosan. Ugyanez az Isten

rendelte el azt az ítéletet az amálékiak fölött, hogy az egész népet gyökerestől ki kell irtani

(1Sám 15,2-3). Ugyanez az Isten ítéli örök kárhozatra az istenteleneket (Jel 21,8). Mégis, ez

az Isten a megszemélyesített szeretet (1Jn 4,16). Ugyanez az Isten az is, aki „egyszülött Fiát

küldte el Isten, hogy éljünk őáltala" (1Jn 4,9).

Az asuncióni supermercadoban történt tűzvész során 400 ember halt meg. Egész Paraguayt

rémület töltötte el. De képzeljük el, mi történt volna, ha ugyanezek az emberek egy éven

belül egyenként haltak volna meg - az egyik rákban, a másik szívinfarktusban, a harmadik

autóbalesetben stb. A közvetlen hozzátartozókon kívül alig vett volna tudomást róla valaki. Az

egyetlen eseményre koncentrálódott szenvedés azonban felkavarta az embereket az egész

országban, és kérdéseket tettek fel Istennel kapcsolatban. Vajon az emberek a

szerencsétlenséget megtérésre való felhívásként értelmezték? Én közvetlen választ

tapasztaltam meg erre a kérdésre:

Paraguayi tartózkodásom alatt én is tartottam néhány előadást a Nemzeti Egyetemen

(Universidad Nacional de Asunción). E rendezvények során a diákok körében olyan

nyitottságot érzékeltem az evangélium iránt, amilyen más egyetemeken sehol nem

tapasztalható. Egy este például kétszázan jöttek el „Az élet eredete az információ

szempontjából" című előadásra67. A téma inkább tudományos, mint evangelizáló jellegű volt.

67 Spanyol változat Powerpoint-fóliákkal: „En el principio existía la información - El origen de la vida"

- 68 -

A végén azt mondtam, hogy ezt az Istent személyesen is meg lehet ismerni. Aki akar, az ott

maradhat az előadás utáni beszélgetésre. Nagyon meg voltam lepődve, amikor ezt követően

50 diák és diáklány tért meg Jézus Krisztushoz. Izgat a kérdés: Vajon akkor is ilyen

készségesen fordultak volna Istenhez, ha röviddel azelőtt nem történik szerencsétlenség a

városban? Isten szeretete szerencsétlenség nélkül is szeretne minket megajándékozni a

mennyel. Megkövesedett és büszke szívünk azonban csak akkor érdeklődik Isten iránt, ha

felráz minket álmunkból valami, amit lehetetlen meg nem hallani.

Ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban két gondolat fontos számomra:

Amikor azt magyarázom, hogyan lehet megtérni Jézushoz, rendszerint az 1János 1,9-et

idézem: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket

minden gonoszságtól." Ezt a verset nagyra értékelem, mert alapvető dolgokat mond arról,

hogyan kezdődik a hit. Mivel a megtérésnél arról van szó, hogy Jézus megszabadít minket

múltunk minden bűnétől - mégpedig gyermekkorunktól fogva -, felmerül egy probléma:

Hogyan „vallhatom be" azokat a bűneimet, amelyeket régen elfelejtettem? Hogy érthetővé

tegyem ezt a kérdést, mindig kiragadok valakit a megtérni szándékozók közül, és a pontosan

egy évvel azelőtt elkövetett bűnei iránt kérdezősködöm. Így történt ez alkalommal is.

Ránéztem egy diáklányra az első sorban, és megkérdeztem tőle: „Tudja-e pontosan, milyen

vétkeket követett el 2003. szeptember 6-án, vagyis pontosan egy éve?" Erre a kérdésre

többnyire - sok éves tapasztalatom szerint - csupán egy vállrándítás a válasz. Mivel ezt senki

sem tudja, tovább magyarázom: „Egyikünk sem emlékszik erre, és ha még régebbre megyünk

vissza, emlékeink még inkább elmosódnak. Ezért imádkozott Dávid így: 'A tévedéseket ki

veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg!' (Zsolt 19,13). Ma is ezt tehetjük. Az Úr

előtt nyitott könyv az életünk, és minden egyes bűnünkről tud. Ezért csak arra kérhetjük,

hogy törölje el bűneink teljes lajstromát az 1János 1,9 értelmében." Itt Asunción-ban

tapasztaltam meg először, hogy ez az általam önkényesen kiválasztott diáklány ezt mondta:

„Én pontosan emlékszem!" Megpróbáltam szavaimmal kicselezni válaszát, hiszen annyira nem

illett a tervembe. Az előadást követő utóösszejövetel után ez a frissen megtért diáklány

odajött hozzám, és ezt mondta: „Én még emlékszem, milyen vétket követtem el 2003.

szeptember 6-án. Azon a napon egy szállodában voltam, ahonnan elloptam egy Gedeon-

Bibliát."

Miután befejeztem az összes magyarázatot és a megtértek Jézus Krisztusra bízták életüket

közös imában, nagyon fontos volt számomra, hogy az újonnan megtértek tisztába jöjjenek

Isten előtti új helyzetükkel. A képszerű magyarázatok gyakran többet segítenek és jobban

megmaradnak az emlékezetben, mint a sok szó. Így megpróbáltam a saját polgári

házasságkötésem példáján keresztül megvilágítani a diákoknak új helyzetüket: „1966-ban

történt. Egy napon az általam szeretett lánnyal elmentem a hannoveri tanácsházára.

Mindketten ünnepi öltözetet viseltünk. A tanácsházán felmentünk egy lépcsőn, az

anyakönyvvezető intézett hozzánk néhány szót, mi pedig aláírtunk egy okiratot. Azután

lejöttünk ugyanazon a lépcsőn, és csodálatos fényképeket készíttettünk magunkról. Mi volt a

különbség a házasságkötés előtti és utáni állapot között? Tulajdonképpen semmi, hiszen

ugyanazt az öltözetet viseltük, és frizuránk is változatlan volt. Minden külsőleg látható dolog

ugyanolyan volt, mint előtte, de a közöttünk lévő viszony alapvetően megváltozott. A

mellettem álló Marion többé nem egyszerűen valaki volt, hiszen néhány perccel ezelőtt a

feleségem lett." Ekkor ismét jelentkezett a fent említett diáklány, és két mutatóujjával

magasra húzta szájszögleteit, az arcán megjelenő mosollyal mutatva nekem, hogy miután

feleségemmel lementünk a lépcsőn, külsőleg is megváltozott rajtunk valami, nevezetesen a

megtalált boldogság fölötti öröm. Milyen igaza volt!

A polgári házasságkötés hasonlatát arra használtam, hogy elmagyarázzam a diákoknak új

helyzetüket Isten előtt: „Így van ez most veletek is. Ti is frigyre léptetek Istennel. A Jézus

Krisztusban való hit által Isten gyermekeivé lettetek (Jn 1,12). Azelőtt nem voltatok azok, de

most jövevényekből Isten háza népévé váltatok (Ef 2,19). Ma nem egy anyakönyvi hivatal

nyilvántartásába jegyeztek be titeket, hanem az Élet Könyvébe. Az utolsó ítéletkor azon múlik

minden, hogy be vagyunk-e írva ebbe a fontos könyvbe (Jel 20,15). Ennek a bejegyzésnek

most tényleg örülhetünk. Jézus ezt mondja a Lukács 15,10 versben: 'Mondom nektek, így

fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.' Ma örömünnepet ülnek miattatok

a mennyben!"

- 69 -

2.30. Aki Istent keresi, meg is találja

Isten megígérte Igéjében: „Ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám, megtaláltok

engem" (Jer 29,13b-14a). Egy evangelizálás alkalmával Asunción-ban (Paraguay) az első

napon eljött beszélgetésre egy fiatal nő, Alexandra68. Kérdésemre, hogy hívő-e, világos igen!-

nel válaszolt. Ezután elmondta, hogyan tért meg. A történet olyan szokatlan és célirányos,

hogy szeretném itt a beleegyezésével leírni:

Nem-keresztyén szülői házból származik. Amikor 19 éves volt, szülei a sok vitával és

problémával terhes, gyötrelmes évek után elváltak. Fiatalsága tele volt konfliktusokkal:

Rászokott az alkoholra és a kábítószerekre, állandóan váltogatta partnereit, és nem tudta, mi

az erkölcs vagy a bűn vagy a lelki egészség. 25 évesen abortusza volt. Elrontott fiatalságának

zűrzavara után a következő felismerésre jutott:

„Életem szennyes és nincs semmi értelme. Semmi esetre sem szeretnék így továbbélni.

Miként lehetséges, hogy az élet olyan csúf, értelmetlen és bonyolult, ugyanakkor az emberi

test olyan zseniálisan van megszerkesztve, olyan szép és tökéletes, hogy képes védekezni a

betegségek ellen, a sebeket képes begyógyítani, a sérült húst pedig összenöveszteni? A

körülöttünk lévő természet működik; vajon mi tartja ilyen jól össze? Csak az ember nem illik

bele. Zavarja a képet. És ráadásul ott van a halál. Mi értelme van 65 évig gürcölni úgy, hogy

az ember sohasem boldog és szabad, véget nem érő problémái vannak a családban, a

munkahelyen vagy a szomszédokkal, azután elhagyják, megöregszik, egyedül marad, és végül

a sok fáradság és szívfájdalom után meghal? Semmit sem vihet magával, és mindent itt kell

hagynia. Az embert gyorsan elfelejtik. Mi ennek az egésznek az értelme?"

Először a buddhizmusban kereste az élet értelmét. A jóga átmenetileg jó testi közérzetet

biztosított neki. Svájcból kivándorolt Paraguayba, mert úgy érezte, hogy vonzza a természet.

Itt hamarosan megismerkedett egy nős férfival, és kezdődött elölről a régi szabados és bűnös

élet. Ez végül oda vezetett, hogy egy hétig nem volt képes sem enni, sem inni. Bekerült a

mennoniták egyik kórházába. Ott egy nővértől kapott egy Bibliát ajándékba. Azután

megismert egy házaspárt Jehova tanúi közül. Azt remélte, hogy azok el tudják" magyarázni

neki a Bibliát. De Jehova tanúinak „bibliaóráin" többnyire nem a Bibliáról volt szó, hanem

házon belüli kiadványaikról. Ez sem az igazi gondolta. Istenkeresésének következő állomása a

katolikus egyház volt. Elment néhány misére, és elbeszélgetett néhányszor a pappal, aki

nyíltan elismerte, hogy csak ritkán olvassa a Bibliát, ami megdöbbentette és meghökkentette

a nőt. Úgy vélte, hogy a pap olyan „mint egy pilóta, aki sohasem repül". Feltűnt neki, hogy az

emberek a katolikus egyházban semmiben sem különböznek tőle; se nem boldogabbak, se

nem szabadabbak. Ebből erre a következtetésre jutott: „Ezek sincsenek az igazság

birtokában."

Ekkor kezdett el módszeresen keresni, méghozzá az internet segítségével. Azzal kezdte,

hogy különböző vallásokat hasonlított össze. Miért van annyi belőlük, amikor mindegyik azt

állítja, hogy az egyetlen Istent imádja? Így elkezdte szisztematikusan kizárni őket. A

buddhizmust és Jehova tanúit már korábban törölte a listájáról. Ezután következtek a

különféle kultuszok, mint a sátánizmus, a mágia és a szexista szekták, amelyek halálba küldik

a követőiket.

Mély benyomást tett rám, milyen rendszerességgel folytatta a keresést. Minden lehetséges

vallást megvizsgált, hogy vajon megtalálja-e benne Istent? Miután az iszlám, a hinduizmus, a

konfucianizmus és a különféle természeti vallások is áthullottak a rostáján, a lehetséges

keresztyén irányzatokra összpontosított. A katolicizmust már korábban kizárta, mert úgy

érezte, hogy rossz nyomon jár. Az interneten való további keresés során különféle szektákra

bukkant. Hamarosan felismerte, hogy azok is csak a kedvenc tanaikat gyakorolják, de Istent

nem találhatja meg náluk. Nyilván úgy volt vele, mint a kereskedő a példabeszédben (Mt

13,45-46), aki tudott az értékes gyöngyről, és mindent feltett rá, amíg meg nem találta.

Alexandra a sok sikertelen nekifutás után sem adta fel, hanem állhatatosan tovább

keresett. Így bukkant végül Luther hitvallására:

68 2004. augusztus 13., az evangelizálás első napja az Asunción-i mennonita gyülekezetben. Alexandra

Iseli (szül. 1967. augusztus 4-én) itt elmeséli, hogyan kereste céltudatosan Istent. Semmilyen kudarc

nem bátortalaníthatja el, és addig keres, amíg meg nem találja a Szabadítót.

- 70 -

„Mintha hályog esett volna le a szememről. A második szakaszban, amely Jézus Krisztusról,

Isten Fiáról szól, megértettem, milyen hatalmas tettet vitt véghez ez a Jézus a kereszten. Itt

volt először szó a Megmentőről. Felismertem: Ő az, akit keresek. Helyzetemben feltétlenül

szükségem van egy megmentőre. Ő volt a megoldás összes problémámra és a

nyomorúságomra. Ő lehetővé tette, hogy megszabaduljak minden helytelen cselekedetemtől

és minden igazságtalanságtól, amit elkövettem. Még egyszer új életet kezdhettem!"

„Hogy milyennek találom ezt a Jézust?" Ebben is nagyon rendszeresen járt el:

„Fogtam a telefonkönyvet, és kikerestem benne a lehetőleg 'semleges' egyházakat (pl.

'Egyház a parkban'), mivel nem akartam ismét szembesülni a katolicizmussal vagy valamilyen

egyházalapító nevével. Kiválasztottam közülük hármat, és fel is hívtam őket. Végül azt a

gyülekezetet választottam, amelyet a leghűbbnek találtam a Bibliához. A 'Szabad Testvérek' a

Biblia segítségével behatóan elmagyarázták nekem a Jézus Krisztusban való hit alapjait.

2001-ben a 'Hermanos Libres de la iglesia del Parque' gyülekezetben bemerítkeztem. Megérte

a hosszú keresés. Most Jézus a Megmentőm és Uram!"

A kereskedő Jézus példabeszédében nem ugyanúgy volt-e vele, mint Alexandra? Amikor

rábukkant az értékes gyöngyre és megszerezte, megtalálta vele a mennyországot. Alexandra

megtalálta a legértékesebb dolgot, amit ebben az életben találhatott, nevezetesen Jézus

Krisztust, a Megmentőt. Élő hitre jutott.

2.31. Amikor egymás után meghal három fiú

2004-es paraguayi utazásom során69 három különböző helyen tartottam előadást:

Asunción-ban, a fővárosban, valamint mindkét német településen, Frieslandben és

Volendamban. A Friesland-i Hedwig Rempel (34 éves) egyik előadásom után odajött hozzám,

hogy a következő délutánra megbeszéljen egy hosszabb lelkigondozói beszélgetést, amire

férjével (Ferdinand, 35 éves) együtt kívánt eljönni. Súlyos fájdalom érte őket a családban,

amelyet Hedwig részletesen elmondott:

„Tíz éve vagyunk házasok, és van egy egészséges nyolc éves fiunk. Mivel nagyon szeretjük

a gyerekeket, szerettünk volna még több gyereket. 1998 júliusában született egy fogyatékos

gyermekünk. A fiúnak nyúlszája volt, és születése után 20 perccel meghalt. Nagyon

megsirattuk, de nem adtuk fel a reményt, hogy lehet még egészséges gyerekünk, hiszen ezer

újszülött közül átlagosan csak egy súlyosan fogyatékos. Ezért megkockáztattunk még egy

terhességet. 2000 áprilisában meg is született a gyermek, de sajnos ő is súlyosan fogyatékos

volt. Nem volt koponyafedele, csak egy bőrréteg borította az agyát. Ez a gyerek sem volt

életképes, és születése után 35 nappal meghalt az intenzív osztályon. Gyermek utáni vágyunk

nem csökkent, így megvizsgáltattuk magunkat, hogy nem vagyunk-e genetikailag

összeférhetetlenek. Az eredmény 25:75 volt, vagyis annak kockázata, hogy ismét fogyatékos

gyermekünk születik, 25 százalék volt. Az orvosok felvilágosítása szerint 75 százalék volt az

esélyünk a sikerre. Vajon hitünk alapján elvárhattuk-e Istentől, hogy csodát tegyen?

Elmentünk lelkipásztorokhoz és gyülekezeti elöljárókhoz, és tanácsot kértünk tőlük. Sokan

imádkoztak velünk, és bátorítottak" minket ezekkel a szavakkal: 'Isten csodát fog tenni, és

minden jóra fordul' Ez bátorságot adott nekünk, hogy bízzunk Istenben és imádkozzunk a

csodáért. Egy asszony a gyülekezetből egyenesen azt mondta, hogy egészséges

leánygyermekünk fog születni. Amikor ezt mondta, már terhes voltam. Ez a negyedik

69 Második utazás Paraguayba 2004. augusztus 13-tól szeptember 8-ig. A Friesland település Asunción-tól

kb. 190 km-re fekszik északkeletre. Kb. 650 német származású ember él ott a központban és elszórtan

13 környező faluban. Ezt a települést 1937-ben németek alapították, akik a szintén paraguayi Fernheim

kolóniából (Chaco) jöttek. Néhányan éghajlati okokból, (nagy hőség és szárazság) hagyták el a

Femheim kolóniát. Chaco-val ellentétben, a Friesland kolónián elég eső esik, és minden olyan gyorsan

nő, hogy évente kétszer is aratnak ugyanazon a földön. Az élet ennek ellenére nehezebb a farmerek

számára, mint Chaco-ban. Ott csaknem kizárólag szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkoznak, ami sokkal

könnyebb foglalkozás. A Volendam település Friesland-tól 65 km-re fekszik északnyugatra. Mindkettő

németek által alapított mennomta vallású település, akik eredetileg Kelet- és Nyugat-Poroszországból

vándoroltak ki Oroszországba a 18. században, és csak Sztálin idejében hagyták el a Szovjetuniót, hogy

aztán Paraguayban telepedjenek le.

- 71 -

gyermek 2004 júliusában született meg. Az asszony 'jövendölése' ellenére az újszülött nem

volt egészséges, és nem lány volt. A fiúnak fogyatékos volt a keze, állandó oxigéninfúzióra

volt szüksége, és 27 óra múlva meghalt. Mivel az eltelt hat év alatt, miközben mi

elveszítettünk három gyermeket, a településen nem halt meg más gyermek, fiaink sírjai

közvetlenül egymás mellett vannak. Valahányszor kimegyek a temetőbe, majd megszakad a

szívem, és sokat sírok."

„Ma azért jöttünk el Önhöz, mert válaszokat keresünk kétségbeejtő helyzetünkben. Miért

nem tett Isten csodát? Miért adtak rossz tanácsot a lelkipásztorok, a presbiterek és az

orvosok? Miért nem válaszol Isten? Miért ez a háromszoros csapás? Nincs rá lehetőség, hogy

jobban megértsük Istent?"

Lépésről lépésre és kitérve azokra a részletekre, amelyeket gyakran könnyek között

meséltek el, megpróbáltunk válaszokat találni. Szeretnék itt röviden összefoglalni néhány

gondolatot:

Az általános szenvedés oka ebben a világban az ember bűne. A Rómaiakhoz írt levél 6,23-

ban ezt olvassuk: „Mert a bűn zsoldja a halál." Az egyéni szenvedés kérdésére a legtöbb

esetben nincs válaszunk. A Bibliában is csak ritkán tudják meg az érintettek

szerencsétlenségük okát. Így például Jób semmit sem tudott szenvedésének hátteréről (Jób

1,6-12). A születése óta vak ember esetében a tanítványok feltételezték, hogy vagy ő, vagy a

szülei súlyos bűnt követtek el. Ezt Jézus határozottan tagadta, és megadta a helyes választ:

„Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta

Isten cselekedetei" (Jn 9,3). Többnyire olyanok vagyunk, mint a szenvedő ember a 73.

zsoltárban: „Csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel" (Zsolt 73,14). De

szerencsétlenségének oka minden tépelődése ellenére rejtve maradt előtte: „Elgondolkoztam

rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem" (Zsolt 73,16). A zsoltáríró példát

mutat nekünk abban, hogyan viselkedjünk a szenvedésben: „De én mindig veled leszek"

(Zsolt 73,23). Minden szenvedése ellenére kitartott Isten mellett. Kapaszkodjunk annál

erősebben belé!

Rövidlátásról tanúskodna, ha a szenvedést egyedül az evilági élet szempontjából ítélnénk

meg. A Korintusiakhoz írt 1. levél 15. részében ezt olvassuk: „Ha csak ebben az életben

reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk." Ez egy nagyon

markáns kijelentés, amelyet sok élethelyzetben megszívlelhetünk. Hajlamosak vagyunk arra,

hogy életünk mérlegét már itt a Földön elkészítsük, holott a látóhatáron túl kellene néznünk. A

reális, mindent számításba vevő életmérleget azonban csak a halál falán túl fogja elkészíteni

Teremtőnk. Ez az Önök fájdalommal teli élethelyzetére is vonatkozik. Amit ebben az életben

Önök még súlyos veszteségnek éreznek, az örökkévalóságban másként lesz elkönyvelve:

„Mert a mi pillanatnyi szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget

szerez nekünk" (2Kor 4,17). Pál joggal írta, és saját életével meg is erősítette: „Mert azt

tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá

lesz rajtunk" (Róm 8,18).

Azokról a gyermekekről, akik nézetünk szerint túl korán haltak meg, tudhatjuk, hogy a

mennyben vannak. A Máté 19,14 versben ezt mondja Jézus: „Engedjétek, és ne

akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa." E

szavak hallatán Önök biztosak lehetnek abban, hogy mindhárom halott gyermekük a mennyet

kapta ajándékul. Egyszer majd viszontlátják őket Isten dicsőségében, és akkor elfelejtik az

összes evilági szenvedést.

Érthető kérdésük - „Miért nem tett Isten csodát?" - itt és most megválaszolatlan marad.

Tudjuk, hogy „Isten meghallgatja az imát", de nem mindig a mi elképzelésünk szerint. Isten

szuverén. Számára nincs lehetetlen, mégis gyakran teljesen másképp cselekszik, mint ahogy

mi szeretnénk vagy elképzeljük. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy mindig jót akar

nekünk, „mert Isten szeretet" (1Jn 4,8).

A hosszú beszélgetés végén együtt imádkoztunk. Hedwig és Ferdinand imái mélyen

megindítottak, hiszen az ínségben mindig közvetlenül Isten atyai szívéhez szólunk.

- 72 -

2.32. Ha ezek a mennybe jutnak, akkor én nem akarok

oda kerülni

Az Érchegységben tartott egyik előadásom után70 a vita során jelentkezett egy asszony a

következő kérdéssel: „Meg lehet-e bocsátani olyan embernek, aki ezer másik embert ölt

meg?" Már hanghordozása egyértelművé tette, hogy egy konkrét dologra akar kilyukadni.

Így visszakérdeztem: „Ön mit mondana a saját nézőpontjából? Hol kell meghúzni a

megbocsátás határát? Egy áldozatnál, háromnál, ötvennél, száznál, vagy ötszáznál? Ezernél

vajon véget ért már Jézus megbocsátó ereje?

A Biblia meglepő módon sehol sem említ ilyen határt. Sokkal fontosabb egy másik dolog:

Készen áll-e a bűnös arra, hogy teljes szívéből, megtérjen rossz útjáról? Ha ennek a bűnösnek

fáj az ő nagy bűne, és a helyes irányba fordul - Jézushoz -, akkor lehetséges a megbocsátás.

Jézus világosan megmondta: 'Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a

bűnösöket' (Mt 9,13). És egy gyilkos kétséget kizáróan bűnös."

Az asszonyt megdöbbentette ez a válasz, és hozzáfűzte: „Ha ilyen emberek is vannak a

mennyben, akkor én nem akarok oda kerülni!"

„Igen, ma már elmondható: A mennyben csak bűnösök lesznek, méghozzá egészen

különlegesek - nevezetesen olyanok, akiknek megkegyelmeztek. Ha nem így lenne, akkor

Önnek és nekem nem lenne esélyünk odakerülni. Az a tény, hogy Jézushoz tartozunk és

bűneinket - akármilyen súlyosak voltak is -, letettük a kereszt alatt, minden bűntől

megszabadít minket és mindenkit, aki hisz Őbenne.

Ha Ön nem akar a mennybe jutni, akkor ismernie kell az egyetlen alternatívát, az pedig a

pokol. Nincs harmadik lehetőség. Ott van a világtörténelem összes gyilkosa, akik nem csupán

ezer, hanem több millió embert öltek meg, és sohasem tértek meg. Ott vannak mindazok,

akik a világot rettegésbe és rémületbe taszították. Ott megtalálja azokat a kegyetlen alakokat,

akik az emberiségnek kimondhatatlan szenvedést okoztak. De a pokolban vannak azok is, akik

senkit sem öltek meg, de sohasem tértek meg, mert magukat így is nagyon jónak tartották.

Döntsön helyesen, nehogy olyan helyre jusson, ahol örökké a miatt kell siránkoznia, hogy

evilági életében helytelen döntést hozott!"

2.33. Misszió a nap huszonnégy órájában

Amikor 2000 májusában evangelizáló előadásokat tartottunk Bielsko-Bialaban, (Dél-

Lengyelország)71, egy 40 éves lengyel hölgy, Janina Pawlas egy este figyelemreméltó

bizonyságot tett. Miután megtért, az Urat akarta szolgálni. Mindig csodálatos dolog hallani,

milyen ötleteik vannak az embereknek, hogy kifejezzék Uruk iránti szeretetüket: Ő

haszonbérbe vett egy darab földet egy forgalmas autóút mellett72. Egy dombon felállított egy

nagy hirdetőfalat az Apostolok cselekedetei 16,31-nek szövegével:

„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"

Aki elhalad mellette autóval, annak biztosan nem kerüli el a figyelmét az a 4 x 1,7 méteres

tábla. Aki elolvassa azt az üzenetet, az hallotta az evangélium rövid összefoglalását.

Rövidebben nem lehet, mégis minden benne van.

Janina sohasem akarja kicserélni a táblát, hanem mindig ezt az egy mondatot fogja

mutatni, mert ez olyan fontos számára. Aki már olvasta, az újra és újra szembesülni fog vele,

hogy ez a mondat a tábla mellett elhaladóknak mélyen a szívébe vésődjék.

70 Előadás az Érchegységben fekvő Jahnsdorf-ban 2003. április 12-én, „Babilontól a mennyig" címmel. 71 Első előadókörutam Lengyelországban 2000. május 5-től 12-ig. Útitársak: Christian Brandt, Dr. Harry

Tröster, Gerhard Perteck. 72 A tábla a Bielsko-Biala-ból Cieszyn felé tartó főút mellett áll, méghozzá ennek a 35 kilométeres

szakasznak körülbelül felénél.

- 73 -

Időközben egy lépéssel továbbment, és megvette a földet. Ennek két előnye van: Egyrészt

hosszú távon gazdaságosabb, ha a föld az ő tulajdona, és nem kell állandóan haszonbért

fizetnie. Másrészt - és ez az ok még fontosabb számára - a mindenkori bérbe adó személy

nem tagadhatja meg az engedélyt az effajta „országúti misszióra", ha nem tetszik neki.

Mitől ment meg Jézus? Attól az úttól, amely az örök kárhozatban, a pokolban végződik. Két

örökkévaló hely van. Az egyik nagyszerű, a másik rettenetes. Minden Jézus személyén múlik.

Örök tartózkodási helyünk egyetlen személytől függ: JÉZUSTÓL!

E lengyelországi út egyik napján meglátogattuk a közeli Auschwitzot. Rettenetes dolgok

játszódtak itt le a Harmadik Birodalom idejében. 1942 februárja és 1944 novembere között

több mint 1,6 millió embert - többségükben zsidókat - gázosítottak és égettek el. Manapság

az irodalomban Auschwitz pokláról írnak. Nemrégiben egy kommentátor ezt mondta az egyik

tévéműsorban73:

„A 20. század nemcsak beteljesítette a pokol ábrázolásait, de túl is tett rajtuk."

De tévedett! Miután egy barátságos idegenvezető-nő átvezetett minket egy gázkamrán,

amelyben adagonként 600 embert gyilkoltak meg, elgondolkodtam az Auschwitz pokla

elnevezésen. Elképzelhetetlenül szörnyű volt, de valóban ez volt a pokol?

Mi mint látogatók csak azért tekinthettük meg a gázkamrát, mert 1945 januárjában véget

ért az iszonyat. Most a létesítmények nyitva állnak a látogatók előtt, és senkit sem fognak ott

többé megkínozni vagy megmérgezni. Az auschwitzi gázkamrák ideigtartók voltak, a Biblia

pokla azonban örök, ezért sohasem lesz megtekinthető. De a menny is örök, és ez a mi

elhívatásunk helye. Szüntelenül buzdítsuk magunkat arra, hogy embereket hívjunk meg a

mennybe.

2.34. A Swakopmund-i orvos

Egy előadássorozat alatt, amelyet Swakopmund-ban (Namíbia) tartottam 2003

márciusában, egy barátságos, ősz hajú orvos eljött a beszélgetésre74. Anyanyelve afrikai, de

kitűnően beszél németül is. Beszélt nekem a Bibliához való viszonyáról:

„Gyermekkoromban hallottam Ábrahám történetét, miszerint Isten parancsára le kellett

ölnie saját fiát. Ezt olyan iszonyatosnak találtam, hogy az óta soha többé nem olvastam az

Ószövetséget. Ezért csak az Újszövetséggel foglalkoztam. Ön ma a Biblia szavahihetőségéről

beszélt, és ezzel kapcsolatban az Izrael szétszóródására és visszatérésére vonatkozó prófécia

pontos beteljesüléséről, valamint az Arany Kapuról és az univerzum kikutathatatlanságáról.

Ezek a kijelentések kivétel nélkül az Ószövetségben találhatók. Ezzel megingatta a Bibliával

kapcsolatos eddigi álláspontomat."

Barátságosan, de határozottan ezt válaszoltam neki: „Semmit sem ért meg az

Újszövetségből, ha ilyen szigorúan elutasítja az Ószövetséget. Akkor semmit sem tud a

teremtésről, a bűnbeesésről, amely által a világ tönkrement, és Jézus keresztáldozata is

érthetetlen marad az Ön számára. Jézus golgotai kereszthalálának hosszú előtörténete van az

Ószövetségben, amely nélkül semmit sem értünk belőle. Ehhez tartozik az is, hogy Isten

megparancsolta Ábrahámnak, hogy áldozza fel a fiát. Isten azonban kezdettől fogva tudta,

hogy Ábrahám nem fogja megölni Izsákot. Ábrahám története azonban segít nekünk

megérteni, mit adott Isten: azt, akit legjobban szeretett - az Ő Fiát."

Körülbelül egyórás beszélgetés után felismerte, mire utal az Ószövetség: „Ma este többet

értettem meg ezzel kapcsolatban, mint egész eddigi életemben." Megkérdeztem tőle, tudja-e,

hogy a mennybe jut-e. Válasza rövid volt: „Nem!" - „Akarja tudni?" Ismét rövid válasz:

„Igen!" Megmutattam neki az utat, és imában mindent megerősítettünk. Áttört az életre.

Utaltam az 1Péter 1,18 versre, miszerint Jézus vére által minden bűn ára ki van fizetve. „Érti

Ön ezt?" - „Nem!" - „Én sem. Olyan ez, mintha én elmennék Önhöz, és Ön mint orvos beadna

73 A ZDF műsora a mennybemenetel napján, 2000.06.01-én 18:40-től 19:58-ig: "Az időn és téren túl". A

szerző úgy vélte, hogy a holocaust és a világháborúk brutalitása a pokol minden ábrázolását felülmúlta. 74 Lásd az „Leben ist mehr 2005 - Impulse für jeden Tag" (Az élet több 2005 - Impulzusok az év minden

napjára) című áhítatos könyvben is (CLV Bielefeld): 2004. augusztus 15-i áhítat.

- 74 -

nekem egy orvosságot. Én bízom abban, hogy Ön jól ismeri a gyógyszereket, és a megfelelő

gyógyszert adja nekem, amely segít rajtam. Megbízom az Ön orvosi szaktudásában."

Egyetértett velem. - „Pontosan így van ez Istennel is; Ő azt mondja nekem, hogy Jézus vére a

bűn legjobb ellenszere. Bár ezt nem értem, mégis rá hagyatkozom." Az orvos megmentett

emberként tért haza, aki immár az egész Ószövetséget elfogadja. Amikor másnap este ismét

eljött az összejövetelre, odajött hozzám, és átölelt, mint egy régi barátot, akivel hosszú idő

után újra találkozik.

2.35. Hogyan reagál Isten az engedelmességre?

Egy dél-németországi evangelizálás során75 Sonia ottmaradt beszélgetésre. A Zöld-foki

szigeteken (szigetcsoport Nyugat-Afrika partjainál) született, és portugál állampolgár.

Féltestvére, Rita hívta meg a rendezvényre. Soniá-t megszólította a téma, és azon az estén

meg akart térni. Amikor megkérdeztem tőle, hogy férjezett-e, ezt válaszolta: „Együtt élek a

barátommal." Tapintatosan elmagyaráztam neki, hogy Istennek nem tetszik, ha az emberek

vadházasságban élnek. A Biblia bűnnek nevezi ezt, és éppen ez az, ami elválaszt minket

Istentől. Világossá tettem számára, hogy csak akkor térhet meg, ha hajlandó felhagyni a

bűnnel. Jézus ezzel a paranccsal bocsátott meg a bűnös nőnek: „Menj el, és mostantól fogva

többé ne vétkezz!" (Jn 8,11). Ennek az ő esetében két lehetséges konzekvenciája van:

1. Megszakítja a kapcsolatot azzal a férfival, akivel együtt él, vagy

2. férjhez megy hozzá.

Tovább kérdezősködtem: „A barátja hívő?" Ezt válaszolta: „Nem, sőt ellene van a hitnek."

Ezt ajánlottam: „Próbálja megnyerni a hitnek. Ha ez egy nem túl hosszú, Ön által

meghatározott időn belül nem sikerül, fejezze be a kapcsolatot. Isten azt akarja, hogy

hívőként hívő házastársat válasszunk. Ha a házastársak külön utakon járnak, a szívfájdalom

előre be van programozva." Megkérdeztem hát tőle: „Hogy döntött? Meg kíván térni az összes

konzekvenciával együtt?" Nagyon örültem, hogy határozottan döntött. Életében az első helyet

Jézusnak akarta átengedni. Sajnos nem mindig ezt tapasztalom. Milyen kár, hogy az emberek

gyakran jobban szeretik régi életüket, mint az örökkévalóság Urát.

Sonia-val végigmentem az üdvösség bibliai útján. Imában Jézusra bízta életét, miután

minden bűne megbocsáttatott (1Jn 1,9). Azt javasoltam, hogy kérjük közösen az Urat, hogy

barátját, Ralf-ot is érintse meg. Elmondta nekem, mennyire szereti a fiút, és hogy szívesen

feleségül menne hozzá, ha ő is megtérne. Azért is imádkoztunk, hogy Ralf jöjjön el a másnapi,

vasárnapi istentiszteletre.

Amikor másnap reggel megláttam az istentiszteletre jövők tömegét, keresni kezdtem a

szememmel Sonia-t. Vajon ma is eljött-e, és vele van-e Ralf. Nagy örömmel fedeztem fel

mindkettejüket valahol az összegyűlt tömeg közepén. Prédikációmban - „Hogyan viszonyul

Isten a mi engedelmességünkhöz?" - az 1Sámuel 15,1-23 szövegéből indultam ki.

Természetesen aznap is meghívtam az embereket, hogy döntsenek Krisztus mellett. A Freie

Evangelische Gemeinde (Szabad Evangéliumi Gyülekezet) épületében nem volt külön terem

utóösszejövetel céljára, ezért a terem elülső részében felállítottak egy összecsukható falat,

mögötte egy asztallal és székekkel. Az istentisztelet végén odamentem, és kíváncsi voltam,

vajon Ralf is elszánja-e magát egy beszélgetésre. A fal eltakarta előlem az istentisztelet

látogatóit, ezért nagyon megörültem, amikor megjelent Sonia és Ralf.

Nagyon izgalmas beszélgetés alakult ki. Ralf azt mondta, hogy ugyan tetszett neki a

prédikáció, de van egy nagyon nagy ellenvetése: „Jó gondolatok voltak, amiket mondott

nekünk, de mindent a Bibliából vezetett le. És itt kezdődik az én problémám. Nem tudok hinni

a Bibliában. Hiszen olyan régi könyv. Ki tudja megmondani, hogy igaz-e, amit ír?"

„Ön nagyon jó kérdést tett fel. Igaza van: Minden a Biblia szavahihetőségén áll vagy bukik.

Ha a Biblia csupán egy mesekönyv, akkor egyáltalán nem érint minket. Ha azonban igazat ír,

75 Evangelizáció Donaueschingen-ben 2003. október 7-től 12-ig. A Balgheim-i Sonia Barbosa 2003.

október 11-én, szombaton jött el a beszélgetésre, barátja, Ralf Grosch pedig 2003. október 12-én,

vasárnap.

- 75 -

akkor mérhetetlenül nagy veszteség ér minket, ha figyelmen kívül hagyjuk és félretoljuk.

Tehát nagyon nagy a tét. Miként tudhatjuk meg, hogy a Bibliának van-e jelentősége

számunkra?

Ezt a következőképpen próbáltam megvilágítani nekik:

„Az Ószövetségben több ezer prófécia van, amelyek közül számos térben és időben sokkal

később fog beteljesülni. Némelyik nagyon egyértelműen van megfogalmazva, némelyiket

azonban csak akkor tudjuk helyesen értelmezni, ha a Szentírás más kijelentéseivel

összevetjük, majd együttesen szemléljük a különböző szentíráshelyeket. Ezenkívül vannak

olyan szövegrészek is, amelyek esetén csak akkor nyílik ki a szemünk, ha már beteljesült a

prófécia.

Tételezzük fel: Összeállítunk egy munkacsoportot a világ legokosabb embereiből.

Összehozzuk a legjobb természettudósokat, történészeket, irodalmárokat és egyéb

szakembereket, majd a következő feladatot adjuk nekik: Olvassák el az Ószövetség összes

részletét, és a próféciák alapján találjanak ki egy kerek történetet, amely mindent hűen

tartalmaz, és ugyanakkor sehol sem keveredik ellentmondásba."

Megkérdeztem Ralf-ot, hogy egy ilyen grémium meg tudná-e oldani ezt a feladatot. Meg

volt róla győződve, hogy ez lehetetlen.

„Most jön a meglepetés: Ez a történet, amelyet egyetlen ember sem tudna kitalálni,

valójában létezik. Az Újszövetségben olvashatjuk el. Ráadásul van valami, ami csaknem

felfoghatatlan: Ez nem egy elméletileg kitalált történet, hanem térben és időben, tehát a

valóságban le is játszódott. Akkor ez csak Isten műve lehet!"

Láttam Ralf-on: Mintha hályog esett volna le a szeméről: „Akkor a Biblia bizonyosan

Istentől való. A Biblia igazság."

Amit Sonia előző este még jóformán lehetetlennek tartott, kevesebb mint 24 órával később

megtörtént: Ralf megtért Jézus Krisztushoz. Ez a példa tudatosította bennem: Ha

engedelmeskedünk Istennek, és készek vagyunk lemondani valamiről, ami kedves nekünk, de

Istennek nem tetsző, akkor Isten mérhetetlen áldásban részesít minket.

Sonia és Ralf időközben összeházasodtak, és lakóhelyük közelében szellemi otthonra

találtak egy bibliahű gyülekezetben76. 2005. május 29-én közösen megvallották hitüket, és

bemerítkeztek.

2.36. Egyéni élmények - tanulság mindenki számára

Gyakran tanulságosak számunkra az olyan emberek bizonyságtételei, akik Istennel élnek.

Pál ezt így magyarázza el a tesszalonikaiaknak: „Ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az

Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szent Szellem örömével fogadtátok be az igét. Példává is

lettetek minden hívő számára" (1Tesz 1,6-7).

1. Az egyéni élményeket nem szabad általánosítani. Istennek megvan az egyedi terve

minden emberrel, aki tudatosan vele tart, és kikéri az Ő vezetését és útmutatását. Ez a terv

azonban nem feltétlenül vihető át más emberekre és más helyzetekre.

2. Ha azért könyörgünk Istenhez, hogy Ő irányítsa lépéseinket, meglepetésekkel is

számolnunk kell. Így felmerül az engedelmesség kérdése: Vajon akkor is készek vagyunk-e az

elkért úton járni, ha nem ilyen megoldással számoltunk?

3. Az Istentől kért vezetések mindig jó cél felé visznek minket.

4. Isten útmutatásai mások által való megerősítés révén bizonyossággá válnak számunkra.

5. Isten meghallgatja imánkat! Max Lucado, a „Kegyelem a pillanat számára" című

áhítatoskönyv amerikai szerzője az imára vonatkozólag a következőket írta:

„Az Önök imái a menny számára éppoly értékesek, mint az ékszerek. Szavaik megtisztulva

és felhatalmazva szállnak fel az Úrhoz, mint egy kellemes illat. Csak akkor érik el céljukat, ha

elérkeznek Isten trónjához. Egy ima, amelyet a földön mondanak, a mennyben felszabadítja

76 Freie Evangeliums-Brüdergemeinde (Szabad Evangéliumi Testvérgyülekezet) Speichingen-ben.

- 76 -

Isten erejét. Akkor meglesz Isten akarata, 'amint a mennyben, úgy a földön is'. Az Önök imái

alkalmat kínálnak Istennek, hogy megváltoztassa a világot. Talán nem értik az ima titkát.

Nem kell feltétlenül érteni. Azzal azonban tisztában lehetünk: Ha a földön imádkozik valaki, a

menny munkálkodni kezd."

6. Isten gyermekeit fájdalmas tapasztalatokba is beleengedheti, de Ő az élet

mélypontjaiban is velük van. Nem igaz az, hogy egy keresztyén életében mindig süt a nap.

Vannak harcok is. Akkor érvényes „mégis hitben" maradjunk. Jézus hűségét semmi sem tudja

megszüntetni.

7.. Julie Katharina Hausmann (1826-1901) „Fogd a kezem" című ismert dalában ezeket a

bátorító szavakat mondta: „S habár erődet éppen nem érzem is, Veled a célt elérem sötétben

is." Ez ma is igaz, ha hagyjuk, hogy Jézus fogja a kezünket.

2.37. Rendkívüli dolgok a Namíb-sivatagban

A Namíb-sivatagban – (Namíbiában, az egykori Német Délnyugat-Afrikában) - sok

különleges dolog van, amit három előadókörutam során láttam ebben a szép országban.

Mindig van valami, amit megfigyelhetek vagy megcsodálhatok, és ami hazánkban ismeretlen.

Itt a teremtésnek csupán három művét szeretném kiragadni:

1. Egy értékes ékszer a növényvilágban: A Namíb-sivatagban él egy növény, amely az

egész világon egyedül itt található meg. A Welwitschia mirabilis-t egy osztrák botanikusról és

orvosról, Dr. Friedrich Welwitsch-ről nevezték el, aki csodanövénynek tekintette. Amikor

1869-ben felfedezte, állítólag térdre borult, és hálát mondott a Teremtőnek, aki ilyen

rendkívüli élőlényt alkotott. Ott, a Swakopmund-tól délre fekvő sivatagban vannak olyan

példányok, amelyek már több mint 1500 évesek. A nedvdús és bőrszerű zöld levelek

körülbelül 30 cm szélesek. A földön fekszenek, ahol naponta ki vannak téve a többnyire

felhőtlen sivatagi ég perzselő sugárzásának. A déli hőségben a levegő hőmérséklete eléri a 40

fokot. Hogyan tudott ez a növény 1500 évig életben maradni ilyen szélsőséges körülmények

között? Nem csoda, hogy az egész világról jönnek ide botanikusok, hogy tanulmányozzák a

teremtés eme csodáját! Vajon mi a titka ennek a növénynek?

A Welwitschia a gyakori tengerparti ködöt használja ki, amely a közeli Atlanti-óceán

jóvoltából keletkezik. Levelének felületén négyzetmilliméterenként kb. 86 pórus van, ami

pontosan megfelel a környezeti feltételeknek. A pórusok (sztómák, gázcsere-nyílások) reggel

nyitva vannak, úgyhogy felveszik a köd nedvességtartalmát, amely a levélben tárolódik.

Ahogy a növekvő napsugárzással csökken a levegő páratartalma, a „zsalugáterek" egy

zseniális mechanizmus segítségével bezáródnak. A legnagyobb déli hőségben fennáll a

veszély, hogy a levelek elfonnyadnak. Ekkor azonban ismét működésbe lép egy zseniális

mechanizmus: A „zsalugáterek" kinyílnak, és apránként leadják a tárolt vizet. A víz elpárolog

a levél felületén, ami egy ismert fizikai törvény szerint hőt von el a környezetből, vagyis lehűti

a levelet. Tehát a levél a legforróbb napszakban egy hatásos klímaberendezést működtet.

János evangéliumának első részében azt olvassuk, hogy minden dolgot az Ige (Isten szava)

teremtett - tehát a Welwitschia-t is. Ez az Ige azonban maga Jézus Krisztus!

2. Vajon az Olvasó megivott-e valaha két és fél vödör vizet? Feltűnt nekem egy

fekete bogár, amelynek gömbölyű páncélja volt. Egy szakember kiderítette, hogy ez a bogár a

gyászbogarak családjába (Tenebrionidae) tartozik. Hogy képes életben maradni a száraz

sivatagban, ahol nincs egyetlen ivóhely sem? A Teremtő, aki a sivatag számára tervezte meg

ezt a lényt, ellátta őt egy különleges túlélési stratégiával. Ehhez tartozik többek között, hogy

hátsó lábai sokkal hosszabbak, mint az elsők. Reggel, amikor az Atlanti-óceán közelsége miatt

még sok a nedvesség a levegőben, a bogár a szó szoros értelmében a hátsó lábaira áll,

miközben első lábai normál helyzetben maradnak. Ily módon testének páncélja ferde

helyzetbe kerül, és a szája felé lejt. Amikor a kitinpáncélon a legkisebb kicsapódott

vízcseppecskék nagyobbakká egyesülnek. Ezzel a módszerrel legördülnek, egyenesen a bogár

szájába. A bogár mindig megissza a szájába folyó vizet. Ezzel a módszerrel összegyűjtött víz

testsúlyának egyharmadát teszi ki. Összehasonlításképpen: Ha a kedves Olvasónak körülbelül

75 kilogramm a testsúlya, akkor ez azt jelenti, hogy reggelente két és fél vödör vizet kellene

- 77 -

meginnia. Ezzel vidáman átvészelne egy forró sivatagi napot. Így van ez a bogárral is, hiszen

Teremtője előrelátóan felszerelte őt.

Immanuel Kant, a filozófus egyszer amiatt panaszkodott, hogy az univerzum roppant

mérete jelentéktelenné tesz minket. Jézus ellenben ezt mondta az ember értékéről: „Nézzétek

meg az égi madarakat... Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?" (Mt 6,26). A

mindennapi problémák és bajok kapcsán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Isten nem

törődik ilyen semmiségekkel. Nagy tévedés! Ha ennyit vesződik egy csupán 10 milliméteres

bogár életével, mennyivel fontosabb számára szívünk minden kis rezzenése!

3. Életben maradni a sivatagban: A Namíb-sivatag nyugati részén él egy másik sajátos

növény, amely sehol másutt nem fordul elő a világon. A nara (Acanthosicyos horridus) egy

tökféle növény, amely sűrű és kusza bozótot alkot, és a kb. 1,5 méter magasra nő. Gyümölcse

világoszöld dinnye, amelynek súlya kb. egy kilogramm, mérete pedig eléri egy strucctojásét.

Az ott lakó topnaar bennszülöttek életében mindig fontos szerepet játszott a nara gyümölcse,

de a struccok, sakálok, varacskos disznók és madarak sem vetik meg ezt a finom, tápláló és

vízben gazdag, gyümölcsöt.

Ezt a növényt az ember inkább egy termékeny síkságon képzelné el. De nem, ez pompásan

tenyészik a magas dűnéken, ahol csak nagyon ritkán hullik csapadék. Egy-egy alkalmi zápor

sem segítene sokat, hiszen az értékes víz túl gyorsan elpárolog a tűző napon, a maradék

pedig beszivárog a homokba, így a növény nem tudja hasznosítani. Akkor hát mi a titka

annak, hogy ez a növény mégis életben marad?

Az, hogy gyakran 40 méter mély gyökere van - ez többszöröse annak a magasságnak,

ahonnan a toronyugró olimpikonok csavarugrással a vízbe ugranak. A növény mélyen

befúródik a dűne homokjába, amíg rá nem bukkan egy földalatti vízérre. Gyökere nem ágazik

el, hanem egyetlen törzsből áll, amelynek írd és mondd 30 centiméter az átmérője. Ha a

földalatti vízér néhány évre elapad, a gyümölcsök odafenn csodálatosan fejlődnek, mert a

gyökértörzs olyan sok vizet tárol, hogy a növény évekig táplálkozhat belőle.

A Biblia tanúsítja, hogy a Teremtő műveiből nagyságára és bölcsességére, erejére és isteni

voltára következtethetünk. Már egyetlen növény ötletekben gazdag terve világosan utal

Alkotójának zsenialitására, és minden evolúciós elképzelést nevetségessé tesz.

2.38. Rendkívüli dolgok a waitomoi barlangban

Aki Új-Zélandban jár, annak feltétlenül meg kell néznie a rendkívüli és a világon egyedülálló

waitomoi barlangot77 az északi szigeten. A barlang, amelyet keresztülszel egy folyó, kb. 10

méter magas és teljesen sötét; csak a mennyezeten világít sok ezernyi „lámpás". Ezek a

kékeszöld „csillagok"78 annyira elbűvöltek, hogy spontán módon megkérdeztem új-zélandi

kísérőmet: „Mi végre vannak ezek a fények ebben a barlangban? Mi volt velük a célja a

Teremtőnek?" Válaszára nem számítottam: „Biztosan ismered a 19. zsoltárt - 'Az egek hirdetik

Isten dicsőségét' - Hány csillagot látsz este a csillagos égen?" - Olyan vidéken, amely távol

van a szórt városi fényektől és párafelhőktől (például sivatagban), távcső nélkül körülbelül

háromezer csillagot láthat az ember, ha jó a szeme." - „És itt hány 'csillagot' látsz?' -„Sokkal

többet, talán tízezret vagy még többet." - „Nos, te magad találtad meg a választ!" - „Igazad

van, ezek a 'csillagok' Isten dicsőségére világítanak! Nem tudom érdektelenül szemlélni ezt az

óriási díszletet. Az ember elkerülhetetlenül felteszi a kérdést, hogy mi az értelme ennek az

egésznek."

Vajon hogyan jön létre ez a halványan világító fénytenger? Nos, ezt a rendkívüli színjátékot

nem holt csillagok, hanem élőlények hozzák létre, nevezetesen az „új-zélandi

77 Waitomo: A szó az új-zélandi bennszülöttek, a maorik nyelvéből származik. Wai vizet, tomo pedig

barlangot jelent. Waitomo az északi szigeten található, az Auckland-től 150 kilométerre délre fekvő Te

Kuiti közelében. A barlangot új-zélandi előadókörutam során látogattam meg, amely 2002. február 28-

tól március 30-ig tartott. (az interneten megkereshető: waitomo cave picture – a szerk.) 78 A kékeszöld fénynek a 487+5 nanométeres hullámhossznál van az emissziós maximuma.

- 78 -

szentjánosbogarak". Az elnevezés (angolul New Zealand glow-worm) félrevezető, de jobb

híján ezt fogom használni79.

Az új-zélandi szentjánosbogarat 1871-ben fedezték fel a Thames aranymezőin, az északi

szigeten. Akkoriban még azt gondolták, hogy közeli rokona a kis európai szentjánosbogárnak.

Ez azonban tévedés, hiszen az európai szentjánosbogár valódi bogár, míg az ausztráliai

szentjánosbogár egy szúnyogszerű légy80 lárvája. Ezt csak néhány évvel később, 1886-ban

ismerték fel. 1891-ben az állatka a Boliliphila luminosa nevet kapta. A bolita szó jelentése

„gomba", a phila szóé pedig „kedvelő", vagyis Boliliphila - gombakedvelő. Végleges

tudományos nevét - Arachnocampa luminosa (A. L.) -1924-ben kapta. Az arachno előtag az

angol „arachnoid" szóból származik, és arra utal, hogy a rovar képes hálót szőni, a campa

utótag jelentése pedig „lárva" vagy „hernyó". A luminosa szó a fénykibocsátásra utal. Az A. L.

a gombaszúnyogok egy családjának lárvája. Noha az A. L. kizárólag Új-Zélandon él, Délkelet-

Ausztráliában megtalálható egy közeli rokona (pl. „glow worm glen", „glow worm grotto"),

amelynek tudományos neve Arachnocampa richardsae.

Az A. L. egy emberek számára nem túl barátságos környezetben él, ahol nincs napsütés,

nincsenek virágok és zöld növények, de még szellő sem rezdül. Itt állandóan hideg van, és

minden nedves.

A lárvák selyemszálakat lógatnak le a barlang mennyezetén lévő fészkükből, hogy kis

repülő rovarokat csalogassanak oda és fogjanak be. Egy lárva rendszerint több mint 70

ragadós szállal rendelkezik, amelyek 1-30 centiméter hosszúak. Felfal mindent, ami beleakad

a szálakba. A lárva kitűnő érzékelő rendszere pontosan megmutatja neki, hogy éppen melyik

szál fogott be egy rovart. Ha a 23. szálba akad bele valami, akkor pontosan ezt a szálat húzza

fel és fogyasztja el a zsákmánnyal együtt. Ha később mondjuk a 37. szál kerül sorra, akkor

pontosan azt falja fel.

Egy A. L. életciklusa négy stádiumból áll: pete - lárva - báb - szúnyog. Csak a lárva-

stádiumban képes táplálékot felvenni, mert a szúnyog nem rendelkezik a táplálkozáshoz

szükséges szervekkel. A lárvaállapotban felvett tápanyagkészletnek elegendőnek kell lennie a

báb és a kifejlett légy táplálásához, valamint a peték kihordásához.

Miután kikelt a petéből, a lárva megépíti saját fészkét. Ez kb. két és félszer hosszabb, mint

maga a lárva (tehát kb. 10 cm hosszú), alagút formájú, és a barlang mennyezetére van

rögzítve.

Az A. L. ugyan más helyeken is él Új-Zélandban, a Waitomo-barlang a legismertebb hely,

ahol a legnagyobb számban élnek. Környezetüknek négy feltételt kell kielégítenie:

- Nedves környezetre van szükségük, nehogy kiszáradjon a testük.

- A környező levegőnek abszolút szélmentesnek kell lennie, nehogy a selyemszálak

összekuszálódjanak vagy összeragadjanak.

- Bőséges készletnek kell lennie repülő rovarokból.

- A barlangnak sötétnek kell lennie, hogy a zsákmányul ejtendő rovarok jól lássák a

kibocsátott fényt.

Egy szúnyog kifejlődése tíz-tizenegy hónapig tart. A nőstény kb. 130 gömbölyű petét rak a

barlang mennyezetére, 40-50 petéből álló csomókban. Röviddel a peterakás után a nőstény

elpusztul. Kikelésük után a lárvák még nagyon aprók: hosszuk 3-5 mm, átmérőjük 0,33 mm.

Mihelyt kikelt a petéből, a lárva nyálból és selyemből elkezdi fonni a vízszintes fészket és a

rovarfogó szálakat. Rögtön elkezd világítani, hiszen éhes és készen áll az első étkezésre. A

következő 9-10 hónapban eléri teljes hosszát (30-40 mm). A báb 12-13 nap alatt fejlődik ki.

Peterakás előtt a nőstényben az üvegszerű bőrön keresztül már felismerhetők a peték. A

kifejlett legyek legfeljebb egy-két métert képesek repülni.

Zseniális a világítóképességük. A bio-lumineszcencia e folyamata során a felhasznált kémiai

energia 100 százaléka fénnyé alakul. A hideg fénygenerálás e módszerét eddig még egyetlen

mérnök vagy fizikus sem tudta leutánozni. A fény a farkuk végén termelődik. Hogy a fény ne

79 Az európai szentjánosbogár valódi bogár, amelynek kifejlett nősténye állandóan világít. Tudományos

neve Lampyris nocticula. Az új-zélandi szentjánosbogár (angolul New-Zealand glow-worm), amely

magyar nevével ellentétben nem bogár, hanem lárva, nem tévesztendő össze a firefly nevű rovarral

(ezt is szentjánosbogárnak fordítják), amely angol nevével ellentétben nem légy, hanem bogár, amely

kommunikációra szolgáló felvillanásokat képes produkálni. 80 Az angolban mindkét elnevezés használatos: fungus gnat (= gombaszúnyog) vagy fly (= légy). Ezért itt

a szúnyogot és a legyet szinonim módon használjuk.

- 79 -

vetődjön fölöslegesen a barlang sötét mennyezetére, a Teremtő fényszórókat épített be, az

autók fényszórójához hasonlóan. Így az összenyalábolt fény a vízfelületre vetül, hogy

odacsalogassa a rovarokat. Figyelemre méltó, hogy a lárva képes tetszése szerint be- és

kikapcsolni, méghozzá hirtelen is meg lassan is. Egy éhes lárva addig tartja bekapcsolva a

fényt, amíg jól nem lakik. Hogy a rovarok ezután ne akadjanak be fölöslegesen a szálakba,

kikapcsolja a fényt, ezzel jelezve: „Jóllaktam."

A kibocsátott fénynek van még egy további nagyon fontos funkciója, méghozzá a

bábállapotban. Mivel a légy csak kis távolságra képes elrepülni, minden azon múlik, hogy

talál-e „partnert" a közvetlen közelben. A Teremtő erről is gondoskodott. A nőstény bábok

fényt sugároznak, ezzel jelezvén a kereső hímnek: „Nőstény vagyok, várj meg, és

termékenyítsd meg a már érett petéimet." A hím bábok ugyan szintén sugároznak, de sokkal

gyengébben, azonkívül az ő fényük végül teljesen kialszik. A nőstény báboknál azonban egyre

erősebbé válik a fény, különösen akkor, amikor végéhez közeledik a bábállapot.

Mivel a kifejlett legyeknek nincsenek táplálkozó szerveik, egyáltalán nem esznek, és ezért

csak néhány napig élnek. Egyetlen életcéljuk a párosodás. Ezzel biztosítják, hogy a waitomoi

barlangban ne aludjon ki a fény, továbbra is hirdetvén Isten dicsőségét.

- 80 -

III. rész: Történetek, amelyeket az

élet írt - 9 tanú 5 földrészről

Bevezetés

1. Emberek különböző országokból: A következő bizonyságtételekben nagyon különböző

emberek tudósítanak az életükből. Mindegyiküket személyesen ismerem, és mindegyiküket

bel- és külföldi előadóútjaim során ismertem meg. Az események helyszínei nagyon eltérőek:

Németországtól a föld másik végén lévő Ausztráliáig például Dél-Afrikában, Namíbiában,

Oroszországban, Üzbegisztánban, Lengyelországban és Paraguayban történtek. Más szóval:

Mind az öt földrészről szerepelnek emberek. Az olvasó a következőkben kilenc, mély

benyomást keltő bizonyságtételt olvashat (B1-B9); ezek közül négyet férfiak, ötöt pedig nők

fogalmaztak meg. Minden különbözőség mellett mindegyik életútban van valami közös:

Kifejezésre juttatják, hogy Isten - Fia, Jézus Krisztus által - milyen csodálatos módon

avatkozott bele egyes emberek életébe, és hozott alapvető változást gondolkodásukban és

életmódjukban. Az I. rész 1,23 fejezetében kiderült, hogy a legnagyobb csoda az, amikor

valakit megmentenek az Istentől való távollét elveszettségéből. Ez a szempont mindegyik

történetben központi szerepet játszik. Ahogy nincs két egyforma tölgyfalevél, és a számtalan

csillag és hópehely között nincs két azonos, ugyanúgy minden embernek, aki hallja Jézus hívó

szavát, egészen személyes egyedi és megismételhetetlen története van az élő Istennel.

2. Hogyan választottam ki a történeteket? Az volt a célom, hogy lehetőleg eltérő életutakat

mutassak be, hogy az Olvasó lássa, Isten mennyire mindenütt milyen sokféle módon ment

meg embereket. Mindenkivel személyesen beszéltem, és kértem bizonyságtételüket. Örülök,

hogy mindenki igent mondott, akit felkértem. Istent nem érdekli a származásunk - sem az,

hogy melyik országból származunk és melyik nyelvet beszéljük, sem az, hogy miben hittünk

és mit tettünk korábban. Isten egyetlen kívánsága az, hogy elfogadjuk Fiának megmentő

evangéliumát, és ne vesszünk el (Jn 3,16; 1Tim 2,4).

Némelyik könyvben a bizonyságtételek olyan szimplák, hogy az olvasó nehezen veszi észre

bennük Isten munkálkodását, vagy olyan emelkedettek, hogy nem szólítják meg az olvasót. A

lelkiggondozás során a legkülönfélébb emberekkel találkozom. Egyesek ezt mondják: „Olyan

rossz vagyok, hogy Isten engem egyáltalán nem tud elfogadni." Mások ellenben rendszeresen

járnak templomba, és azt gondolják, hogy egyáltalán nincs szükségük megtérésre. Mi, a 21.

század emberei e két véglet között vagyunk valahol. Hogy végül mindenki magára ismerjen

valahol, a példák széles spektrumát próbáltam összegyűjteni.

Az egyes férfiak és nők alábbi beszámolói izgalmas olvasmányok. Bizonyos, hogy minden

olvasó különbözőképpen értékeli az egyes történeteket. Egyes életutakban olyan részleteket

fogunk felfedezni, amelyeket könnyen megérthetünk, mivel részben magunkra ismerünk

bennük. Ezek különösen személyesen megszólíthatnak minket. De az is lehet, hogy a csodák

némelyikét egyik vagy másik olvasó nem érti meg azonnal. Biztosíthatom, hogy mindegyik

személy nagyon józan és világosan gondolkodó kortársunk. Mivel mindegyiküket személyesen

ismerem, hozzáfűzhetem: Kivétel nélkül szavahihető tanúk. Senki sem írt

szenzációhajhászásból vagy pillanatnyi lelkesedésből. Mindenkit a Jézus iránti engedelmesség

motivált, aki megbízta és képessé is tette tanítványait a feladatra: „Tanúim lesztek!" (Csel

1,8).

3.Mi a célja ezeknek a történeteknek? Több funkciójuk is van:

- Magasztalniuk kell Isten nagy tetteit.

- Rá kell mutatniuk, hogy csodák nem csak a bibliai időkben voltak, és Isten manapság is

egészen reálisan munkálkodik.

- Bátorítaniuk kell az embereket, és fel kell szólítaniuk őket, hogy ők is a hit útján járjanak.

- 81 -

4. A bizonyságtételek hosszáról: A Biblia számos egyén döntéséről számol be, és arról,

hogy milyen egyéni módon jutottak el az üdvösséghez. A legrövidebb Máté, a vámszedő

megtérésének története. A Biblia egyetlen versben (Mt 9,9) beszéli el, hogyan vált Jézus

követőjévé. János evangéliumának 4. része ellenben részletesen - 42 versben - beszéli el,

hogyan talált el a samáriai asszony lépésről lépésre „a világ Üdvözítőjéhez" (42. vers). Így az

alábbiakban elbeszélt életutak is nagyon eltérőek, ami a hosszukat illeti. Egyesek röviden és

tömören leírták, milyen élethelyzetből találtak el Jézushoz. Mások sok apró részletet leírtak,

amelyekről nem akartam lemondani, hogy az Olvasó könnyebben megértse Isten

elővigyázatos, de életet megváltoztató beavatkozását.

5. Szerkesztés és köszönetnyilvánítás: Miután kézhez kaptam a beszámolókat,

átszerkesztettem őket anélkül, hogy tartalmukat megváltoztattam volna. Mindig

megpróbáltam beleélni magam az Olvasó helyzetébe, vajon megérti-e az egyes részleteket.

Az elbeszélést gyakran kiegészítettem - az elbeszélő közreműködésével - olyan részletekkel,

amelyeket az olvasó bizonyára tudni szeretne. Egyes esetekben előszót írtam a

bizonyságtételekhez, hogy bemutassam a bizonyságtevő személyt. A végső megfogalmazást

elküldtem a szerzőnek egy utolsó ellenőrzésre. Olykor a szövegeket többször is elküldtem és

visszakaptam az interneten, amíg nem tisztáztunk minden kérdést és részletet. A kilenc

bizonyságtevő hozzájárult a beszámoló jelen, végleges formájához. Mindegyiküknek szívből

köszönöm a fáradságukat.

Werner Gitt

AUSZTRÁLIA

Ausztrália az öt földrész közül ugyan a legkisebb területű (7,68 millió km2), de sok

különlegessége miatt (pl. növényzete, állatvilága, földrajza és geológiája) a

legfigyelemreméltóbb. Ausztrália egy összefüggő sziget, amelynek kelet-nyugati irányú

kiterjedése 4100 km, ami megfelel a Moszkva és Lisszabon közötti távolságnak. Területe

körülbelül 22-szerese az újraegyesített Németországénak (357 022 km2), népessége (18,9

millió) azonban csupán az egykori NDK lakosságának (17 millió) nagyságrendjébe esik, és

lakosai közül a legtöbben (90%) a tengerparti városokban élnek.

Itt egy egészen más állat- és növényvilággal találkozunk, mint amit Európából ismerünk. Az

őshonos fák szinte kivétel nélkül örökzöld növények. Különösnek éreztem, amikor ősszel

teljesen zöld lombozatú fákat láttam. Más fáknak sárga és barna leveleik vannak, amelyek

lehullnak. Az Európából behozott fák leveleinek színe Ausztráliában is az évszakoknak

megfelelően változik, a tavaszi rügyfakadástól az őszi lombhullásig. Korábban feltételeztem,

hogy ez az állat- és növényvilág az egész kontinensen elterjedt, de ez koránt sincs így. Egyes

fajok csak egy jól körülhatárolt régióban élnek.

Mindnyájan ismerjük a kengurukról készült kedves fényképeket, amelyeken az anya

erszényéből egy kengurukölyök kukucskál ki. Kevésbé ismert előttünk, hogy csaknem az

összes többi emlősállat erszényes81. Ez vonatkozik az összes egérfajtára, az oposszumra és a

koalára is. Figyelemre méltó állat a vombat. Ez az erszényes földüregekben él, ezért

mindenféle földben és ganajban turkál. A kölyök számára végzetes lenne, ha turkálás során

ganaj kerülne az erszénybe. A Teremtő erre is gondolt, és 180 fokkal elfordította az erszényét,

úgyhogy az a hátára került. Jó kis fejtörő sportfeladat az evolúcióelmélet képviselői számára:

Mi módon fordították el az erszényt a véletlen mechanizmusok?

1997. április 7. és 19. között a feleségemmel előadóúton voltam Ausztráliában. Ennek során

a különböző gyülekezetekben tartott számos előadás mellett az ország minden nagyobb

egyetemén különféle szakelőadásokat tartottam az információ fogalmáról és a

81 Egy kivétel az elvadult dingó (latinul Canis lupus familiaris dingo), amely azonban tulajdonképpen nem

tekinthető őshonosnak.

- 82 -

természettudományos információelméletről.82 Ezalatt körbeutaztuk a „szigetet": Brisbane -

Darwin - Perth - Adelaide -Ballarat - Melbourne - Hobart (Tasmania) - Canberra - Sydney -

Brisbane.

Ha Isten széles teret ad valakinek

Brisbane-ben megismertük Dr. med. Carl Wieland-ot, akinek története mély benyomást

tett rám. 1950. január 13-án született Majna-Frankfurt közelében, és még nem volt egészen

két éves, amikor szülei vele és két lánytestvérével, Brigitte-vel és Gisela-val kivándoroltak

Ausztráliába. Dél-Ausztrália szövetségi államban, az Adelaide-i Egyetemen (University of

Adelaide) volt orvostanhallgató, majd 13 évig praktizált ugyanabban a városban. Egy szörnyű

baleset nagy törést okozott az életében. Ennek lefolyásáról és következményeiről ő maga fog

a következőkben beszámolni. Aki figyelmesen olvassa leírását, az nem kerülheti el, hogy

felismerje a csodák sorozatát, amelyeket Isten tett gyógyulása során, de életének ezt követő

szakaszában is.

E súlyos következményekkel járó baleset után nem adta meg magát sorsának, hanem

ebben is Isten munkálkodását látta, és új kihívásnak tekintette. Már 1978-ban létrehozta a

„Creation" (Teremtés) című folyóiratot, amelynek címe akkor még „Ex nihilo" volt. Egyik

alapítója volt az „Answers in Genesis" (AiG, Válaszok a Teremtés Könyvében)

hitintézménynek, és ezt tervszerűen kiépítette. Ez időközben a kontinensen túlra is kiterjedt.

Brisbane-ben jelenleg 30 munkatársa tevékenykedik. Több kirendeltsége működik az USA-

ban, Kanadában, Angliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában. Ebben az egész világot átfogó

munkában kötelező a Biblia összes kijelentésének elfogadása. Saját kutatásaik és kiadványaik

súlypontilag a teremtéssel, a bűnbeeséssel és az özönvízzel foglalkoznak, vagyis mindazokkal

a témákkal, amelyeket a mai korszellem hamisan értelmez, ezzel sok embert távol tartva a

Bibliától. Carl Wieland irányítása alatt az AiG-Australia kiad egy negyedévente megjelenő, 56

oldalas, színes képekkel gazdagon illusztrált és nagyon tetszetős folyóiratot, amelynek címe

„Creation". Az angol nyelven írt cikkek könnyen érthetők, és mind tudományosan, mind

bibliailag megalapozottak. Van még egy tudományosabb igényű folyóiratuk, a „TJ" („the in-

depth journal of Creation"), és az interneten könyvek és szakmai cikkek széles választékát

kínálják (www.AnswersinGenesis.com).

Ez a Carl Wieland (valamint barátja és kollégája, Ken Ham, aki 1986 óta vezeti az USA-ban

folyó munkát) nevével fémjelzett mozgalom egyedülálló hozzáférést biztosít a teremtéshez és

a Teremtőhöz a kortársak számára, akiket az evolúciótan és a materialista filozófia

elidegenített a biblikus hittől. Dr. Wieland maga is átélte, ahogy az evolúciótan ateistává tette.

De ő megtapasztalta a mélyreható szabadítást is korunk tévedéseiből és a megmentést Jézus

Krisztus által. Most ő szeretne másoknak segíteni gondolkodásbeli és egzisztenciális

ínségükben, és közel vinni hozzájuk a megmentő evangéliumot. Életének mottóját -„hogy

minél többeket megnyerjek" (1Kor 9,19) - az Úr sokféle módon igazolta.

Ebben az értelemben a „Creation" című folyóirat nagyszerű eszköz. 140 országban 70 000-

es példányszámban (50 000 állandó előfizető) terjeszti a jó hírt. A súlyos balesete miatt

néhány testi fogyatékossága (jobb szemét elveszítette, jobb lába 11 cm-rel megrövidült,

ezenkívül különböző ízületi károsodásai vannak mindkét csípőjében és jobb térdében) ellenére

nem csak országszerte, de világszerte keresett előadó. A különböző tudományágak területén

szerzett gazdag ismereteinek, amivel párosul a bibliai összefüggések alapos ismerete,

valamint lebilincselő előadásmódjának köszönhetően képes magával ragadni és meggyőzni a

hallgatóságot. Ehhez járulnak még kemény megpróbáltatásai a szenvedés olvasztótégelyében,

amelyek miatt az emberek elfogadják, amit mond, és amit hisz.

Nagy küldetése ellenére, amire Isten elhívta őt, alázatos és szeretetreméltó ember maradt.

Bár csak néhányszor találkoztunk személyesen, évek óta élénk eszmecserét folytatunk, és

82 Erről részletesen beszélek „Kezdetben volt az információ" című könyvemben, 2. javított és bővített

kiadás, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 2004.

- 83 -

kidolgoztunk néhány projektet is. Sőt mi több, barátok lettünk, és nyíltan és szabadon

beszélgetünk mindenről, ami foglalkoztat minket.

Carl Wieland - Don Batten-el, Ken Ham-el és Jonathan Sarfati-val közösen - egy kiváló

művet írt a teremtésről és az özönvízről, amelynek címe: „The Answers Book" (Válaszok

könyve). A bibliai gondolatok és a tudományos tények sikeres ötvözése világsikerré tette ezt a

könyvet. Ezreknek hozott áldást. Aki meg akarja tudni, hogy honnan vette Káin a feleségét,

vagy milyen hosszú volt a teremtés egy napja, és hogy mi köze ennek az evangéliumhoz,

vagy hogy jutottak be a kenguruk a bárkába, feltétlenül olvassa el ezt a könyvet. Világszerte

200 000 példányt adtak el az eredeti angol változatból, és számos nyelvre lefordították.

Örülök, hogy német nyelven is megjelent Fragen an den Anfang" címmel83.

„Walking through Shadows" című könyvében84 Carl Wieland részletesen beszámol

balesetéről. Az alábbi elbeszélés egy rövidített változat, amely a könyv alapján készült

szabadon85, és amelyet azután a szerzővel egyeztettem:

B1: A Marsig és vissza

„Úgy néz ki, mint egy marslakó" - ezt firkáltam egy darab papírra. Azután visszasüllyedtem

a kórházi ágyba, amely az elkövetkező hónapokban otthonomul szolgált.

Családommal - feleségemmel, tizennégy éves lányommal, Lara-val és tizenegy éves

lányommal, Lisa-val - Adelaide-ben, Dél-Ausztrália szövetségi állam fővárosában éltem.

Tizenhárom évig praktizáltam ott mint általános orvos. Mivel feleségem súlyosan

megbetegedett, és úgy gondoltam, hogy a klímaváltozás enyhítene a baján, elhatároztuk,

hogy átköltözünk Cairns-be, amely Észak-Ausztrália trópusi területén fekszik. Ez 1986-ban

történt.

Vettünk egy házat Cairns-ben, eladtuk praxisomat és adelaidei házunkat, majd bútorainkat

elküldtük északra. Mi magunk az első 1400 kilométert az Ausztráliában közismert autós

vonattal, a Ghan Train-el tettük meg, egészen Alice Springs-ig, amely Ausztrália közepén van.

Előre örültünk neki, hogy a maradék 2400 kilométert autóval tehetjük meg, egy elhagyatott

úton, amely a sivatagon keresztül a horizontig nyúlik: Telnek az órák, csak elvétve egy-egy

szembejövő autó, fantasztikus naplementék a sivatagban, itt-ott egy-egy sas, amely röviden

felpillant ebédjéről, egy elütött kengururól.

A katasztrófa

1986 májusában, egy verőfényes napon Alice-ben - az ausztrálok így nevezik híres

városukat a földrész középpontjában - autónkat leemelték a vonatról. Vidámak voltunk, és

hálát adtunk Istennek az életünkért. Megállapodtunk, hogy kis konvojunk élén én vezetem a

Jackaroo-t (Isuzu terepjáró), Lisa mellettem ül az első ülésen, feleségem pedig Lara-val követ

minket a kisebb autóban. Ezen a területen nincs sebességkorlátozás a kétsávos országúton,

amely itt a lakatlan sivatagon át keresztülvezet. Rendszerint ez jó alkalom számomra, hogy

amilyen gyorsan csak lehet, keresztülszáguldjak ezen a hosszú, nyílegyenesen haladó és gyér

forgalmú úton. Mivel azonban két autóval utaztunk, a sebességszabályozót (tempómat)

beállítottam 110 kilométer per órára.

Így telt el az első óra, kilométerről kilométerre. Amíg csak a szem ellátott, jobbra és balra a

végtelen sivatag terült el. Kora délután volt, és enyhe fájdalmat éreztem a tarkómban. Lisa a

játékaival múlatta az időt. Megkértem, hogy tegyen egy párnát a nyakam mögé, és félig

tréfásan ezt mondtam neki: „Ébressz fel, ha elbóbiskolnék."

83 Don Batten, Ken Ham, Jonathan Sarfati, Carl Wieland: „Fragen and den Anfang - Die Logik der

Schöpfung", CLV Bielefeld, 2. Auflage 2004 - Magyar fordítása: „Kérdések a kezdethez - A teremtés

logikája", Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió, 2003. 84 Carl Wieland, Ken Ham: „Walking through Shadows - Finding Hope in a World of Pain" (Árnyékban járva

- reményt találni a fájdalom világában), Masters Books (USA), 1. kiadás, 2002. július, 143 oldal. 85 A német fordítást és a szabad szövegváltozatot német nyelven Dörte Götz diplomás fordítónő

készítette. Ezért a komoly munkáért ezennel szeretnék köszönetet mondani.

- 84 -

Ekkor megtörtént a baj. Egy nagy csattanás. Egy színültig töltött üzemanyag-szállító kocsi

jött velünk szemben, noha ezen az úton rendszerint úgyszólván semmi sem történik. 70

kilométer per óra sebességgel haladt. Családomnak végig kellett néznie, ahogy a Jackaroo

egyenesen feléje tartott. A rendőrség később azt mondta, hogy biztosan elaludtam néhány

másodpercre. Ha csak egy tizedmásodperccel korábban vagy később bóbiskolok el, akkor nem

történik semmi, mivel nem lett volna semmi, amivel a kocsi ütközhetett volna. Több

kilométeres távolságon belül nem volt egyetlen autó sem, és ebben a sivatagban fák

sincsenek az út szélén.

Később elmondták nekem, hogyan történt az ütközés. Autóm frontálisan ütközött a

tartálykocsi elejével. Nagy súlya miatt a teherkocsi előnyben volt; vezetője csak kisebb

sérüléseket szenvedett. Az én autóm az oldalára fordult, és megpördült. A csaknem új autó

értéke a másodperc töredéke alatt a roncskocsi árára csökkent. Csaknem minden ausztrál

teherautó, amely a nagyobb autópályákon közlekedik, fel van szerelve egy ferdén beállított,

lapátszerű szerkezettel a kenguruk és más kószáló állatok elhárításához. A Jackaroo-nak is

volt ilyen védőfelszerelése - egy masszív fémszerkezet -, amely elcsavarodott, és néhány

centiméterrel a szélvédő előtt állt meg, a vezető oldalán.86

Mivel az autó az oldalán feküdt, Lisa ülése felül volt. Felfoghatatlan, hogy megúszta néhány

kisebb vérömlennyel és egy karcolással a térdén. Anyja ki tudta húzni az autó oldalsó ablakán

keresztül, és most az ő karjaiban feküdt. Egy fél óráig még eszméletemnél maradtam.

Arcomat elöntötte a vér, és arányai teljesen eltorzultak, amikor megpróbáltam beszélni.

Orrom egy bőrcafaton lógott, jobb szemem pedig centiméterekkel lejjebb volt normális

helyzeténél. Az arcomban azonban nem éreztem fájdalmat, mivel jobb combom annyira fájt,

hogy elnyomott minden más fájdalmat. Emlékszem, hogy ezt mondtam: „Húzzátok le a kocsit

a lábamról." Hetekkel később rájöttem, hogy ezt az elviselhetetlen fájdalmat az okozta, hogy

eltört a jobb combom, és az eltört csont egyik vége átfúródott az izmon és a bőrön.

Ezt nyögtem: „Hozd a táskát, ... a fájdalomcsillapítót, ... az injekciót." Reggel, amikor az

autót leemelték a vonatról, a mentőorvosi táskámat valamilyen okból áttettem a Jackaroo-ból

a Sedan-ba, amelyet a feleségem vezetett. Nehéz felfogni, hogy miért, hiszen a kis autó már

így is túl volt terhelve, míg a nagy autóba csak néhány cserepes növényt raktam. Ha a táskát

nem a Sedan-ba tettem volna, a karambolozó kocsiban összetört volna, vagy nem lett volna

elérhető. Így lehetővé vált, hogy beadjanak nekem egy fájdalomcsillapító injekciót, amely

megszüntette a legerősebb fájdalmat, és javított sokkos állapotomon. Azok számára, akik kint

álltak és nem tudtak rajtam segíteni, az volt a legrosszabb, hogy közelben-távolban nem

láttak egyetlen autót sem. Csak több mint egy órával később - ami kész tortúra volt a

családomnak - jött arra egy turistabusz. A buszvezető rádiókészülékén keresztül leadta a

vészjelzést az Alice-ban lévő mentőállomásnak, amely csaknem 150 kilométerre volt. A busz

egyik utasa nyugdíjas orvos volt. Sikerült neki kitapintania gyenge és szabálytalan pulzusomat

már régen érzéketlen testemen. További „segítsége" abból állt, hogy közölte feleségemmel:

Készüljön fel rá, hogy nem élem túl. Ezután viskit nyújtott át neki.

Élet és halál között

Visszatekintve, életben maradásom orvosi szempontból fölöttébb valószínűtlen volt. Arcom

szétroncsolódott, és emellett sok vért veszítettem a combomon lévő súlyos sérülésen

keresztül. Családom tagjai nem érték el ezt a fő sebet, hogy bekötözzék. Az ütközés annyira

meglökte a testemet, hogy a medencém is eltört. Ezenkívül eltört mind a jobb, mind a bal

sípcsontom. Jobb térdkalácsom szétroncsolódott; a térdkalácsom fölötti nagy seben keresztül

látható volt néhány csontszilánk. Öt bordám eltörött, mellhártyám pedig elszakadt, ezért

levegő került a mellkasomba. Ezenkívül számos felrepedt sebem volt.

A sors iróniája, hogy az autó vásárlásakor felárat fizettem egy különösen biztonságos

szélvédőért. Baleset esetén ez nem törik szét sok ezer szilánkra, hanem csak bereped. Az én

esetemben ez szerencsétlen módon azt jelentette, hogy a szélvédő tőrformájú darabokra tört.

Az egyik darab szétvágta a jobb szememet, kivájva a szivárványhártya legnagyobb részét.

Egy barátom néhány héttel később elment a baleset színhelyére, és megtalálta azt a

napszemüveget, amelyet vezetés közben viseltem. A jobboldali műanyaglencse közepén egy

86 Mivel Ausztráliában baloldali közlekedés van (akárcsak Angliában), a vezető jobboldalon ül.

- 85 -

lyuk volt, amelynek széle még véres volt. A lyuk azon a helyen volt, ahol az „üvegvágó"

takarosan elvégezte munkáját.

A kórházban feküdtem. Anyám kérésemre egy tükröt tartott az elé, ami egykor az arcom

volt. Az ajkába harapott, nehogy elsírja magát, miközben ezt mondta: „A plasztikai sebészek

manapság már csodákra képesek." A tükörben egy groteszk fintort láttam. Állítólag ez volt az

arcom, de én nem ismertem rá. Egyik része kimeredt a tükörből, másik része egészen más

irányba nézett. Jobb szemem nem volt egy vonalban a bal szememmel. Orrom helyén egy

lapos bőrcsíkot láttam, alsó szélén egy „orrlyukkal".

Az erős ütközés szétroncsolt és eltorzított csaknem mindent, ami egy arcnak vonásokat

kölcsönöz, és ezáltal felismerhetővé és egyedivé teszi - mint például a pofacsont. Az orrom

teljesen leszakadt. Mivel a torkomban lélegeztető cső volt, nem tudtam beszélni. Csak nagy

fáradsággal tudtam ráfirkálni megjegyzésemet egy darab papírra: „Úgy nézek ki, mint egy

marslakó."

Ok a hálára

Ezután még hosszú időt töltöttem a kórházban. Fontos elvvé vált számomra, hogy a

legnagyobb szenvedés közepette is hálás legyek - még a legsötétebb pillanatokban is, amiből

pedig volt elég. De még akkor is találtam valamit, amit megköszönhettem Uramnak és

Megmentőmnek. Fölöttébb hálás voltam, hogy nem történt semmi a fiatalabb lányommal, aki

velem együtt ült az autóban. Mennyivel nehezebb lenne számomra - egy egész életre -, ha a

balesetben meghalt volna, vagy egész életében magán viselné a bélyegét. A baleset után is

mindig találtam rá okot, hogy hálás legyek Istennek. Kegyelme nem hagyott el engem, a

katasztrófa közepette sem.

Olyan nagy volt a vérveszteségem, hogy tulajdonképpen meg kellett volna halnom. De

kiderült, hogy két héttel a baleset előtt a kormány úgy határozott, hogy létrehoz egy

sürgősségi állomást Ti-Tree helységben, amely csak 80 kilométerre van a baleset színhelyétől.

Ausztráliának ezen a részén lévő távolságok mellett ez azt jelenti, hogy az állomás itt van „a

sarkon". Az ott állomásozó asszisztensnő olyan gyorsan jött, ahogy csak tudott, és sikerült is

rám kötnie egy infúziót. Így megkaptam a halaszthatatlanul szükséges vérplazmát. Később

elmondták nekem, hogy tizennégy éves lányom tartotta a plazmás üveget, hogy a plazma

egyenesen a vénámba folyjon. Mélyen meg volt rendülve, és folytak a könnyei, mert teljes

szívéből aggódott apja életéért. Ennek ellenére jóformán mozdulatlanul állt mellettem órák

hosszat, magasra tartva az autóroncsnál az életmentő vérplazmás üveget, abban a tudatban,

hogy ez az egyetlen remény apja életben maradására.

A másik hihetetlen áldás az volt, hogy volt a közelben egy speciális hidraulikus

vágókészülék, amely képes lyukat vágni egy fémlemezen. Ez a készülék elengedhetetlen

ahhoz, hogy embereket mentsenek ki egy autóroncsból. Sűrűn lakott vidékeken magától

értetődő, hogy kéznél van egy ilyen életmentő szerszám. Ausztrália északi része azonban

olyan nagy, mint Spanyolország, Franciaország és Olaszország együttvéve, lakosainak száma

pedig mindössze 150 000. Legtöbbjük Alice Springs-ben és a nála háromszor nagyobb, 1500

kilométerre lévő városban, Darwinban él. A tartományi kormány mindössze egyetlen

készüléket hagyott jóvá, ezt pedig Darwinban helyezték el. De a baleset napján éppen Alice-

ben volt, ami azt jelentette, hogy be tudták vetni, és segítségével ki tudtak szabadítani a

roncsból. Ez mentette meg az életemet ebben a sivatagban. Egy tapasztalt mentőorvos

később elmondott nekem még egy különös dolgot, ami ismét csak megerősíti, hogy életem

egy hajszálon múlott: Ha a kocsi más helyzetbe került volna, úgyhogy nem az oldalamon,

hanem például a hátamon feküdtem volna, akkor a sok belső sérülés miatt megfulladtam

volna a saját véremben.

Meglepő módon éppen ezen a napon tartották az egészségügyi szakemberek országos

konferenciáját Alice Springs-ben. Noha a baleset Ausztrália jelentős városaitól távol

következett be, az ország legjobb mentőorvosai éppen a közelben tartózkodtak. Így történt,

hogy a legképzettebb szakember részesített elsősegélyben. Gyorsan eldöntötte, hogy nem

vagyok olyan helyzetben, hogy mentőkocsival szállítsanak, és odarendelte egy bányaüzem

helikopterét. Emberileg nézve valószínűleg ez az intézkedés mentette meg az életemet.

Az Alice Springs-i általános kórházban egy hatórás műtét során összefoltozták rajtam a

legszükségesebb dolgokat. Ebben a vidéki városkában azonban nagyon korlátozottak voltak a

lehetőségek. Hogy megmentsék az életemet, több csúcstechnikára volt szükség. Egy

- 86 -

altatóorvos és egy főnővér kíséretében egy repülővel Adelaide-be szállítottak, abba a városba,

amelyet röviddel azelőtt elhagytam. A távolság odáig több mint 1500 kilométer volt, ami

megfelel a Köln és Madrid közötti távolságnak. Időközben családom és barátaim tudomására

jutott a baleset. Egy barátom, aki sebész volt az adelaidei kórházban, ott meghallotta, hogy

előreláthatólag nem fogom túlélni a repülést. Volt egy probléma, ami azt sejttette, hogy az

aorta (vagyis a szívből kilépő fő verőér) megsérült, és ez egy életveszélyes sérülés. A barátom

erre megszervezett egy imaláncot. Sokan egész éjszaka imádkoztak értem. Ráadásul a gép

késve szállt le, mivel nagy volt a köd. Amikor azután a kórházban megvizsgáltak, a nagy

vérveszteség problémája hirtelen megoldódott. Az orvosok csodálkoztak, és további

vizsgálatokat végeztek. A röntgenfelvételek azt mutatták, hogy mindkét tüdőm erősen oldalra

nyomódott, ugyanakkor folyamatosan csökkent a vérnyomásom. A repülőúton Adelaide felé

több intenzív vérátömlesztést kaptam. Amikor végre megérkeztem Adelaide-be, a

tüdőeltolódás megmagyarázhatatlan módon hirtelen eltűnt.

Ha itt a gyógyítás csodájával van dolgunk - és ez az egyetlen logikus következtetés -, akkor

az szoros összefüggésben van annak a sok embernek az imájával, akik részt vettek az

imaláncban, és semmi köze sincs az én hitemhez vagy imámhoz, hiszen ezen a napon és

utána még sok napon keresztül eszméletlen voltam.

Hihetetlenül sokat segített nekem az a tudat, hogy ilyen sokan imádkoztak értem. És ezeket

az imádságokat már akkor éreztem, mielőtt egyáltalán tudtam volna róluk. Úgy éreztem, hogy

nyomorúságom ellenére sok száz kéz tart engem. És ezután a sok szeretetteljes ember, aki

meglátogatott engem. Közöttük olyanok is voltak, akiket korábban egyáltalán nem ismertem.

Mindannyian kifejezték szeretetüket.

Isten csodatételei

Néhány héttel a baleset után elkezdték arcom rekonstruálását. Egy egész orvosi team -

köztük a világ legjobb specialistái - operált kilenc órán keresztül. Ebben az időben 1,90 méter

magasságom mellett súlyom csak 58 kilogramm volt.

Természetesen már a baleset előtt is foglalkoztam az Isten általi gyógyulás témájával.

Azonban a jobb térdkalácsomon tátongó nagy lyuk a naponkénti kötéscsere ellenére sem

gyógyult, ellenkezőleg: A seb elfertőződött a Klebsiella baktériumok egy multirezisztens

törzsével. Semmilyen antibiotikum nem segített. A sebészek megpróbálták befedni a sebet

egy élő izomdarabbal. Vádli-izmom két részének egyikét, amely még össze volt kötve az

eredeti vérellátással, átvezették lábam elülső részére, és a tátongó sebre varrták. De ez a

kieszelt manőver is kudarcot vallott. Térdem az idő múlásával egyre pirosabb és forróbb lett.

Úgy nézett ki, hogy egész lábamat amputálni kell, hogy megállítsák a fertőzést.

Egyes baktériumok veszélyességét szeretném még egy másik példával szemléltetni. Néhány

héttel korábban az intenzív osztály minden betege megfertőződött Staphylococcus

baktériumokkal. Ötünk közül, akik megfertőződtünk, négyen sorban egymás után meghaltak.

Nem volt kellemes érzés, mondhatom. Az orvosok tehetetlenek voltak.

Éjszaka volt. Másnap kellett dönteni arról, hogy lábamat kell-e amputálni. Meglátogatott

Irene, a család egyik barátja. Ő a fertőzések specialistája és az Állami Mikrobiológiai Intézet

igazgatóhelyettese. Irene ezt mondta: „Carl, én úgy gondolom, hogy eljutottunk arra a

pontra, ahol az orvostudomány már nem tud segíteni, ezért egyedül az Úrra kell bíznunk

magunkat. Imádkozott gyógyulásomért. Mialatt imádkozott, én nem voltam túl optimista.

Magamban ezt gondoltam: „Vajon mit szólna a főnöke, ha hallaná?" Késő volt, és én többé rá

sem néztem a lábamra, hanem nyugtalan álomba merültem. Másnap reggelre térdem

fertőzésének minden jele eltűnt. Minő csoda!

Többé nem volt piros, nem volt dagadt, nem volt érzékeny. Ezt orvosilag nem lehetett

megmagyarázni, egyszerűen hihetetlen volt!

Nem meglepő, hogy térdem javuló állapotán fellelkesedtem. Kis idővel később

meglátogatott egy kórházi lelkigondozónő, és azt mondta, hogy imádkozni akar beteg

szememért, mert meg van róla győződve, hogy Isten meg akarja gyógyítani. Ekkor a jobb

szemem csak a világosat és a sötétet tudta megkülönböztetni. A szemész szakorvos még nem

mondta el nekem a teljes igazságot a szememmel kapcsolatban, de orvosi gyakorlatomból

képet alkothattam róla. Világos volt számomra, hogy elveszítem a jobb szemem, vagy

legalábbis nem lesz jobb. Ebben a helyzetben hangzott el az imádság. Ezúttal én is vele

- 87 -

imádkoztam, komolyan és szenvedélyesen, és abban a hitben, hogy meggyógyul a szemem.

De nem történt semmi. Pár nappal később rossz híreket kaptam. Az egészséges szemem

hirtelen szintén megbetegedett - mintegy a sérült szemem iránti szimpátiából. Ezt a

jelenséget jól ismerik az orvosok. A beavatkozás egyetlen lehetősége ilyenkor az, hogy

eltávolítják az először megbetegedett szemet. Egyébként nagy a valószínűsége, hogy rövid

időn belül mindkét szem megvakul. Gyógyulás helyett most átéltem sérült jobb szemem

eltávolítását.

Sok szenvedésen mentem keresztül. Egy dolgot azonban különösképpen szeretnék

kiemelni: A szenvedések, fájdalmak és csapások közepette mindig volt valami, amiért hálát

adhattam Istennek. Sohasem merült fel bennem a gondolat: „Miért pont velem történt meg ez

a baleset?" Amit évekkel azelőtt prédikáltam, most személyesen éltem át. Ki vagyok én, hogy

engem nem érhet ilyesmi? Talán jobb ember vagyok, mint azok a szerencsétlenek Etiópiában

vagy bárhol a világon? Egyes esetekben Isten magajándékozott a gyógyulással, más

esetekben nem. Mindent el tudtam fogadni, és hálás tudtam maradni.

A sok csoda közül, amit Isten gyógyulásom és felépülésem során tett, e tanúságtétel

keretében csak néhányat választhattam ki. Fontos számomra, hogy kiegészítésül elmondjak

még valamit orrom helyreállításával kapcsolatban. A baleset során orrom teljesen leszakadt,

és csak egy sor műtét révén sikerült rekonstruálni. Ehhez eltávolítottak a homlokomról egy

vérrel jól ellátott bőrdarabot, amelynek segítségével kialakították orrom külsejét. A bőrdarab

persze önmagában csak egy petyhüdt, lelógó csövet alkotott volna, ezért szüksége volt egy

stabil gerincre is, ami megfelelő formát kölcsönöz neki és kiemeli az arcomból. Erre a célra

egy darab bordacsontot használtak, amelyet egy nemesfém-csavarral rögzítettek.

Természetes orrcsontunk csak egy kis darabon nyúlik előre, ezután puha porc veszi át a

feladatot, hogy megadja orrunk formáját egészen az orrhegyünkig. Ahol a többi embernek

puha, rugalmas orra van, nekem egy kemény, csontos „dorong" áll ki az arcomból, amely az

orrhegyemig ér. Meglehetősen kemény orrhegyem időnként lenyomatokat hagy feleségem

arcának bizonyos helyein. A gyengédség eme nyomait gyakran humoros szavakkal

nyugtázzuk.

Isten nekem szánt útja

Már fiatalemberként hittem az evolúciótanban. Orvosi tanulmányaim során (1966-1973)

azután meggyőződéses ateista lettem. Az egyetemen szintén tanították az evolúciótant, így ez

a világnézet megszilárdult bennem. Többé nem volt okom hinni egy teremtőben, hogy

megmagyarázzam a világot. Ez azt jelentette, hogy a Biblia - mindenekelőtt Mózes első

könyvének első részei, amelyek leírják a világ keletkezését - történetileg nem lehet igaz.

Gondolati rendszeremet önmagában zárt, ellentmondásmentes rendszernek találtam, amint

azt az alábbiakban leírom:

Eleget olvastam a Bibliát ahhoz, hogy tudjam: Mózes első könyvének beszámolói az egész

keresztyén üzenet nélkülözhetetlen alapját képezik. A Jézus Krisztus, az „utolsó Ádám" által

való evangélium „jó hírének" (lásd 1Korintus 15,45) csak az „első Ádám" „rossz hírével"

összefüggésben van értelme. Már tizenévesként megértettem a teremtés és a megváltás

közötti kapcsolatot. Az egész keresztyén világkép csak akkor van összhangban, ha Mózes első

könyve igazat mond. Csak akkor érthető, miért van olyan sok rossz dolog egy olyan világban,

amelyet a szeretet Istene teremtett. Világos volt számomra, hogy a Bibliát átszövi egy vörös

fonal, amelyet az „ember - bűn - halál", valamint „teremtés - bűnbeesés - megváltás"

fogalmai jellemeznek. E tanítás szerint a halál és a szenvedés csak időleges rendbontók a

valaha tökéletes teremtett világban.

Mindazonáltal a különféle folyóiratcikkek és tudományos népszerűsítő írások egyre

határozottabban meggyőztek arról, hogy a kövületek az erőszak, a szenvedés és a betegség

egyértelmű jeleit hordozzák, amelyek évmilliókon keresztül halmozódtak fel. Ezek a rossz

dolgok tehát már jóval azelőtt léteztek, hogy egy Ádám nevű ember létezett volna. Így az a

nézet, hogy Isten egy jó világot teremtett, amelyet a bűn rontott meg, nem kínált nekem

elfogadható választ a következő kérdésre: „Hogyan tűrhette el a szeretet Istene a halál és

szenvedés világát?" Mint ateista, így provokáltam az egyetemváros keresztyén diákjait: Ha

Isten az evolúció módszerét alkalmazta, akkor a halált és a szenvedést használta, hogy életet

teremtsen. De még azok is, akik nem hittek az evolúcióban, de mégis ragaszkodtak hosszú

geológiai korszakok sorozatához, elfogadták, hogy az állatok ádázul harcoltak és öldösték

- 88 -

egymást. Az ember tehát csak a „próbálkozás és tévedés" (trial and error) hosszú folyamata

után jelent meg a színen, miután számtalan céltalan teremtmény már régen eltűnt a világ

színpadáról. Ezen a hosszú, évmilliókig tartó úton a nyomorúság, baj, betegség és kihalás

voltak az állandó kísérők. Ezen elképzelés szerint például a dinoszauruszok már régen

kihaltak, mielőtt egyetlen ember is láthatta volna őket. „Íme, igen jó!" - Isten eme ítéletének,

amelyet egy ilyen „teremtési tortúra" után mondott, számomra nem volt semmi értelme. Így

számomra csak egyetlen ésszerű következtetés adódott: Ha a Biblia ilyen nyilvánvalóan

tévedett a világ történetét illetően, akkor miért kellene elhinnem mindazokat az állításokat,

amelyek a halál utáni életre vonatkoznak?

Bár 14 éves koromban Krisztus mellett döntöttem, de ez nem volt több, mint fiatalságom

egy emocionális eseménye. Még jól emlékszem, hogy már két nappal állítólagos „döntésem"

után azon csodálkoztam, hogyan tehettem ilyen ostobaságot. Ádám és Éva történetével

kapcsolatban valami nem volt rendben, ezért a Biblia sem mondhatott igazat. Materialista

filozófiámban az anyag volt az egyetlen realitás. Ott nem volt hely a természetfölötti dolgok

számára.

De Isten utánam jött. Már balesetem előtt drámai módon kigyógyított elbizakodott

világnézetemből. Családunk 1974-ben - tehát orvosi tanulmányaim befejezése után egy évvel

- kapcsolatba került egy emberrel, aki gyakorló sátánista volt. Mi nem tudtuk ezt, hiszen ő

csupán annyit mondott, hogy egy „természeti vallás" követője, de ha tudtam volna, akkor

sem nyugtalanított volna különösebben. Biztos voltam benne, hogy a Biblia Istene nem

létezik, ezért nincsenek angyalok és nincs Sátán sem.

Váratlanul figyelemreméltó dolgok történtek családunkban. Itt csak egyetlen esetről

szeretnék beszámolni: Egy barátommal tréfából kigondoltunk egy játékot, amellyel

gondolatokat lehetett „olvasni". A valóságban egyszerű kártyatrükk volt. Ezután feleségem

előtt demonstráltuk „gondolatolvasási" képességünket. „Én is megpróbálhatom kitalálni,

melyik kártyát tartod a kezedben?" - kérdezte. „Persze, miért ne!" - Vicces lenne hagyni, hogy

egy darabig próbálkozzon, majd elárulni neki, hogy egy egyszerű trükknek dőlt be.

Az első kártya, amit a kezemben tartottam, a pikk ász volt. Megkérdeztem tőle, hogy

melyik kártya az. Fejét kezére támasztotta, és sokáig hallgatott. Már be akartuk avatni a

trükkünkbe, amikor megszólalt: „Látom, hogy valami felém repül... egy kártya..." - „Melyik

kártya?" - kérdeztem cinikusan. Ekkor eszembe jutott, hogy soha életében nem kártyázott, és

még a kártyák nevét sem ismerte. De ő tovább beszélt, és leírta azt a kártyát, amelyen egy

„A" betű és egy fekete jel van. Ezután ujjával a levegőben rajzolva leírta a pikk jelét.

Barátommal egymásra néztünk, és ezt gondoltuk: Azok is hallottak már a híres pikk ászról,

akik még sohasem kártyáztak. Vagyis nem nagy dolog. Azonban amikor a feleségem a

következő kártyát is pontosan leírta, noha elég messzire álltam tőle, felállt a hátamon a szőr.

Végül mind a tíz kártyát helyesen írta le. A valószínűség-számítás szabályai szerint ennek a

valószínűsége 1 : 60 millió milliárd87. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy abszolút lehetetlen.

Még több ilyen jelenséget le tudnék írni. Anyám és húgom már korábban keresztyének

lettek, és sokat imádkoztak értünk, amikor észrevették, hogy házunk démoni befolyás alatt

áll. Fölösleges mondanom, hogy én mint racionális ember e jelenségek láttán többé nem

tudtam hinni a materializmusban. Kerestem a magyarázatot. Elég sokat olvastam ahhoz, hogy

be tudjam sorolni a megfigyelt tényeket. Az egyetlen helyes értelmezés az volt, hogy

szemtanúja voltam Krisztus és a Sátán szellemi harcának. Amiről korábban nem vettem

tudomást, most egészen valóságosan megmutatkozott nekem: A „Gonosz" is létezik. Ebből

számomra egyetlen értelmes következtetés adódott: Minél hamarabb a helyes oldalra kell

állnom.

Problémám most már a következő volt: Keresztyén akartam lenni, de mindennek értelme

kellett, hogy legyen. Hogyan egyeztethető össze a föld és a fosszilis leletek magas kora a

bibliai teremtéstörténettel? Ebben az időben -1974-et írtunk -, történt, hogy nővérem, aki 14

évesen lett keresztyénné, küldött nekem egy könyvet a Mózes első könyvében leírt

87 A pakliban 52 kártya volt, és keverés után egymás után tíz kártyát húztam. A kihúzott kártyát nem

tettem vissza a pakliba. Annak valószínűsége, hogy 52 kártyából kihúzzak egy bizonyos kártyát, w1 =

1/52. Ekkor már csak 51 kártya marad a pakliban, így annak valószínűsége, hogy kihúzzak egy másik

kártyát, 1/51. Annak valószínűsége, hogy ezt egymás után tízszer meg tudom csinálni, w10 = (1/52) •

(1/51) • (1/50) • • • (1/43) = (42!)/(52!) = 1,742 • 10 17 vagy 1 : (1/1,742 • 10 17) = 1 : 57,4 • 1015,

tehát kereken 1 : 60 millió milliárd.

- 89 -

özönvízről88. Először értettem meg, hogy minden azon múlik, miként értelmezzük a

tudományos eredményeket. A tudományos eredmények nagyon jól összhangba hozhatók a

bibliai beszámolókkal. Mintha hályog esett volna le a szememről. Térdet hajtottam Jézus

Krisztus előtt. Hitben el tudtam fogadni minden bűnöm, különösképpen az ellene való

lázadásom bocsánatát.

Azonnal abbamaradt minden figyelemreméltó jelenség. Csak azt akarta, hogy minden

ember megtapasztalja, hogy a bibliai teremtéstörténet igaz, és a tudományos ismeretek is

alátámasztják. Így kezdtem el dolgozni azon, ami ma világszerte a „Creation" (Teremtés)

című folyóiratként áll rendelkezésre. Körülbelül tíz évvel később - 15 hónappal a balesetem

után - úgy adódott, hogy vezetője lettem a „Creation Science Foundation" nevű mozgalomnak

(Teremtéstudományi Társaság; később névtelenül az „Answers in Genesis" [Válaszok a

Teremtés Könyvében], röviden AiG nevű szervezetben), amelynek addig a dél-ausztráliai

képviselője voltam. Ez is Isten ajándéka volt. Egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy

letelepedem-e Cairns-ben mint praktizáló orvos, mivel a kórházból való elbocsátásom után

még egy sor műtét várt rám. Ebben az időben már az AiG munkatársa voltam Dél-

Ausztráliában; csak később lett ebből a jelenlegi állandó tevékenységem.

Isten ezzel olyan helyre állított a balesetem után, ahol az ő akarata szerint

tevékenykedhetem, vagyis embereket nyerhetek meg Krisztus számára. Ezt tekintem

legfontosabb feladatomnak. Az „Answers in Genesis" időközben akkorára nőtt és olyan erősen

igénybe vesz, hogy egyszerűen nincs időm letelepedett orvosként dolgozni. Bár orvosként is

szenvedélyesen dolgoznék, hálás vagyok Istennek az új lehetőségért, hogy sok embert

elérhetek.

Dr. med. Carl Wieland, Brisbane (Ausztrália)

AFRIKA

30 millió négyzetkilométeres területével ez a földrész a föld területének egyötödét teszi ki.

Az Afrika név a rómaiaktól származik, akik a Karthágó körüli területet az Afri törzsről nevezték

el. Később ezt az elnevezést az egész kontinensre használták. Két ember életével

ismerkedünk meg, az egyik délafrikai, a másik namíbiai.

Namíbia

Namíbia, a korábbi német gyarmat, Német-Délnyugat-Afrika Afrika déli részén, az Atlanti-

óceán partján terül el. Délről Dél-Afrika, keletről Botswana, északról pedig Angola határolja.

824 000 négyzetkilométeres területével az ország 2,3-szor akkora, mint Németország, noha

1,77 milliós népessége csupán Hamburg lakosságának nagyságrendjébe esik. A tengerparton

terül el a Namíb-sivatag különleges állat- és növényvilágával (lásd 2.37 a 2. részben).

Hiszen őt mindenki ismeri!

Johannes Trauernicht és felesége, Hanni asszony sok év óta áldásos szolgálatot teljesít

Afrika déli részén. 1995-ben, 1999-ben és 2003-ban Johannes meghívott Windhoek-be,

Namíbia fővárosába, de Swakopmund-ba, Lüderitzbe, Omaruru-ba is, hogy ott előadásokat

tartsak, valamint különböző tanyasi istentiszteletekre (pl. Maltahöhe, Helmeringhausen,

Rainhof, Omitara, a Hochfels-farm a Khomas-felföldön és Steinhausen). Johannes 1943.

augusztus 22-én született Spetzerfehn-ben (Kelet-Frízföld), nyolc testvér közül negyedikként,

Hanni pedig 1946-ban született a svájci Baselben. Feltűnt nekem, hogy a maguk vidám és

megnyerő módján nagyon gyorsan közel tudnak kerülni a legkülönfélébb emberekhez. Ezt

alapvető feltételnek tartom, ha valaki embereket akar elérni az evangéliummal. Amikor az

„idea" című folyóirat riportot készített róla (5/2000), ezt írta: Johannes Trauernicht rendkívüli

evangélista." Ez a rövid mondat nagyon találóan jellemzi életének tartalmát. A St. Chrischona

88 J. C. Whitcomb, H. M. Morris: The Genesis Flood (Az özönvíz). The Presbyterian and Reformed

Publishing Company Phillipsburg, New Jersey, 1961.

- 90 -

Szemináriumon (a Basel melletti Bettingen-ben) folytatott tanulmányai után 1970-ben Hanni-

val együtt a dél-afrikai Johannesburgba küldték, hogy építsen ott fel egy városi missziót a

német bevándorlók számára. Munkálkodása nyomán később Fokvárosban, Pretoriában és

Windhoek-ben is létrejöttek német nyelvű városi missziók. A Trauernicht család 1992 óta

Namíbiában él, ahol a gyülekezeti munka mellett több mint húsz különböző munkaterületen

tevékenykedik. Johannes-t az egész országban ismerik prédikációi és elmélkedései révén,

amelyeket alkalmanként az állami rádió, az evangéliumi rádió és a napilapok terjesztenek.

Tőle meg lehet tanulni, mit értett Jézus a „Menjetek el" missziói stratégia alatt. Gyakran nagy

távolságokat tesz meg a sivatagban, hogy távoli félreeső tanyákon istentiszteleteket tartson.

Gyakran indul evangelizáló utakra, hogy megismertesse az embereket Jézussal, a

Megmentővel. Sok száz ember nyert áldást fáradhatatlan szolgálata által, őket hívta a hitre,

erősítette hitükben, vagy segítséget kaptak a lelkigondozása által. Ez bámulatra méltó, annál

is inkább, mivel évek óta szüntelenül zúg a füle. Tinnituszban szenved, ami egy krónikus, de

mások számára észrevehetetlen fütyülő hang. Mint Pál esetén, „ereje erőtlenség által ér

célhoz". Nagy élmény volt számomra és feleségem számára, hogy élvezhettük e rendkívüli

család vendégszeretetét, és közvetlen közelről megfigyelhettük misszionáriusi életmódjukat.

Johannes most magával visz bennünket az ő szolgálatából két történet eseményébe.

gi

B2: Élmények a Dél Keresztje alatt

1. A sivatag fogságában

Egy rendezvényen történt; a prédikációnak vége volt, de csaknem minden látogató szívesen

elfogadta a meghívást a szomszédos lakóházba, hogy elbeszélgessenek a hallottakról. Ekkor

derült ki, hogy a jelenlévők némelyike rendszeresen hódol egy kétes szórakozásnak: a

pohártáncoltatásnak. Bár minden alkalommal szörnyen érezték magukat, amikor a szellemek

jelentkeztek a túlvilágról, hajtotta őket a kíváncsiság, és egy megmagyarázhatatlan inger

szorongatta őket, hogy folytassák. Most a lakószobában egy második prédikáció következett,

amelyben elmagyaráztam, hogy az ilyen spiritiszta praktikák okkult terheltséghez vezetnek,

mert ezen az úton a démoni hatalmak befolyást gyakorolnak az emberre, és elzárják előtte az

Istenhez vezető utat. Ez sok jelenlévő számára újdonság volt, nagyon megijedtek, és

elhatározták, hogy felhagynak a pohártáncoltatással. Nem, nem akarták, hogy bármi közük

legyen az ördöghöz. Még sokáig beszélgettünk és imádkoztunk együtt. Egyszerre világossá

vált számomra, miért halad ilyen fékezetten ez az evangelizálás. De az utolsó este nagy

győzelem volt; egyértelmű áttörés volt, hiszen sokan hitre jutottak.

Másnap reggel korán útra keltem. Aznap este új előadássorozat kezdődött Oranjemund-

ban, Namíbia legdélebbre fekvő helységében. Utam a sivatagon át vezetett. Hogy elkerüljem

az égető déli hőséget, már hajnali ötkor elindultam. Már hat hete úton voltam. A napi program

része volt, hogy evangelizáló előadásokat és iskolai áhítatokat tartsak, keresztyén könyveket

áruljak, és látogatásokat tegyek. Ez volt hosszú namíbiai utam utolsó állomása. Még négy nap

volt hátra, utána vissza kívántam térni Fokvárosba a családomhoz.

Erre az autóútra külön engedélyt kaptam, úgyhogy az út egy szakaszán áthajthattam egy

gyémántbánya zárt területén, és használhattam a kompot a nagy Oranje-folyón keresztül.

Ezáltal utamat néhány száz kilométerrel lerövidítettem. Az út rossz volt: sok domb, alattomos

kátyúk, beláthatatlan kanyarok és semmiféle közlekedési tábla. Ez a gyémántbánya

magánútja volt. Lassan a levegő egyre forróbb, az utazás pedig egyre megerőltetőbb lett.

Hirtelen bekövetkezett. Minden reakció túl későn jött. Egy kanyarban az autó lecsúszott a

homokútról, és oldalával egy sziklának ütközött. Ez blokkolta a kormányzást, és a kocsi,

amely kormányozhatatlanná vált, egyenesen egy 70 méter mély szakadék felé tartott. Ha nem

sikerül egy pillanat alatt átfordítani a kormánykereket, a kocsi menthetetlenül lezuhan a

szakadékba. Halálfélelmemben Istenhez kiáltottam, ráléptem a fékpedálra, és teljes erőmből a

kormánynak feszültem, hogy a kocsit visszakormányozzam. Az autó továbbgurult egészen a

homokút széléig, és a szakadék előtt pár centiméterrel állt meg. A kár tetemes volt: A motor

az ütközés következtében leszakadt a felfüggesztésről, az olaj pedig kifolyt a homokba. Egész

- 91 -

testemben remegtem az ijedtségtől, de nem sebesültem meg. Hogyan történhetett meg

mindez ilyen gyorsan? Nem tudtam felfogni. Mi lesz most? Vajon jár-e még arra valaki aznap

ebben a pusztaságban? Eleinte elég innivalóm volt. Belül teljesen fel voltam dúlva.

Kis idő múlva elhatároztam, hogy elindulok gyalog. Számításom szerint három vagy négy

óra múlva el kell érkeznem egy bányához. Rövid gyaloglás után messziről motorzúgást

hallottam. A zaj egy dzsiptől származott, amelyben két bányász utazott. Magukkal vittek, és a

bányából értesíteni tudtam egy barátomat. Ő értem jött, és sikerült, hogy csak tíz perccel a

rendezvény eredetileg meghirdetett kezdete után odaérjünk a helyszínre, így még meg

tudtam tartani első előadásomat.

Amikor megérkeztünk, alig hittem a szememnek - feleségem ott állt az előadóterem előtt.

Egy régi barátom megvette neki a repülőjegyet. Így tanúja volt utolsó előadásaimnak és

együtt lehettünk a hosszú visszaúton Fokvárosba.

Boldog voltam, és egyúttal hálás, hogy életben maradtam, viszontláthattam feleségemet és

gyermekeimet, és tovább prédikálhattam! Egészen másképp is alakulhatott volna.

E közjáték után néhány nappal felhívott egy idősebb asszony, és megkérdezte, hogy mi

történt velem azon a délelőttön. Valami arra késztette, hogy egész délelőtt imádkozzon értem.

És Isten a maga jóságában rajtam tartotta a kezét, és kivezetett a veszélyből.

2. Csak három találkozás

Csak három alkalommal találkoztam vele. Egy tanyasi istentiszteleten ismerkedtünk meg. Ő

elkésett, mivel egy zápor a kiszáradt folyómedret hirtelen sebes folyammá változtatta, és

elzárta az utat. Ő és felesége csak a prédikáció végére értek a farmra. Farmjuk a sivatag

szélén állt, és körülbelül száz kilométert autóztak, hogy részt vehessenek az istentiszteleten.

A farmer csalódott, mivel elmulasztotta az előadást, ezért megkérdezte tőlem, nem tartanék-e

egy második prédikációt. Mindenki beleegyezett. A kávé és a sütemény, amely mellett a

prédikáció után szokás szerint összeültünk, várhatott. Így mindenki újra feszülten figyelt.

Az említett farmer-házaspárnak kalandos élete volt. Miután összeházasodtak, néhány évig a

szabad ég alatt éltek egy vízforrásnál. Ez azért volt lehetséges, mert itt Namíbia déli részén

nagyon ritkán esik az eső. A sivatag egy darabját közösen farmmá alakították. A férfi igazi

pionír volt, elképzelhetetlen kitartással. Ő és felesége koldusszegényen kezdték építeni

farmjukat. Állatokat tenyésztettek, juhnyájakat tartottak és kerítést emeltek. Életük merő

kaland volt. Csaknem az összes jövedelmet, amit a farm hozott, azonnal visszaforgatták a

farmba. Így később felépíthettek egy valóban tekintélyes házat. Most ott ült az

istentiszteleten, és örült a közösségnek és Isten Igéjének.

A második találkozásra csak 20 évvel később került sor. Feleségemmel éppen a farmja

mellett haladtunk el. A farm bejáratának ismertetőjegye egy régi lemezkoffer volt egy cölöp

tetején a sivatag kellős közepén, amely egyszersmind postaládául és útjelzőül is szolgált.

Spontán módon elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a két öreget. Mindketten még nagyon jól

emlékeztek a tanyasi istentiszteletre, amelyről elkéstek. A viszontlátás mindnyájunk számára

nagy öröm volt. Megkértek, hogy minél hamarabb menjünk el újra.

Néhány hónappal később megtudtam, hogy a férfi rákos és halálán van. Mivel éppen egy

tanyasi istentiszteletet tartottam a környéken, csupán kilencven kilométerre a házától,

meglátogattuk őket. Ez volt a harmadik találkozásunk. Nagyon nyíltan beszéltünk egymással.

Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hová kerül a halál után. Ez a kérdés szíven találta, és

felsóhajtott: „Hát éppen ez az! Bárcsak tudnám!" Hatan ültünk odakint az asztalnál, az

árnyékoló háló alatt. A fia és a menye is ott volt. A kis unoka a közelben játszott a homokban.

Elmagyaráztam neki a Jézushoz vezető utat, és azt, hogyan vághat neki az ember a halálnak

vele, az örök élet bizonyosságával. Figyelmesen hallgatott, és feltett néhány kérdést. Ezután

megkérdeztem tőle, hogy előmondhatok-e neki egy imát, hogy ezzel elkezdődhessen

személyes kapcsolata Jézussal. Beleegyezett. Minden mondat után egy igennel felelt, amely

szíve mélyéről jött. Arcán könnyek csordultak le, amikor áment mondtunk. Az öreg farmer

most megtalálta hát a békességet. Isten jelenléte érezhető volt. Igazolta azt, ami a Róma

8,16-ban áll: „Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban

Isten gyermekei vagyunk."

Körülbelül négy héttel később eltemettük. Egy öreg tevetövis-akácfa (Acacia erioloba) alatt,

házától mintegy 200 méterre találta meg végső nyughelyét. Ennek során alkalmam volt

- 92 -

hirdetni Jézus Krisztus evangéliumát körülbelül nyolcvan embernek, és elmondani, hogyan

hatotta át Isten békessége szeretett farmerünk életét. Gyermekeinek feltűnt, hogy utolsó

találkozásunk óta sokat imádkozott. Amikor közeledett a vég, testileg egyre gyengébb lett. Az

utolsó napon, amikor észrevette, hogy nem tud többé felkelni, már tudta: „Most hazamegyek

Üdvözítőmhöz." Felesége ott ült a halálos ágyánál. Ő magához vonta, még egyszer

megköszönte neki az együtt töltött hatvan évet, és megcsókolta. Ezután lecsukódott a szeme.

Hazament. Milyen szép búcsú!

„Atyám, azt akarom, hogy lássák a te dicsőségedet." E szavak jegyében búcsúztattuk János

evangéliumának 17. részéből, ahol Jézus az Atyához imádkozik. Farmerünk a teremtett

világban, a sivatag szépségében és a számtalan földi találkozásban és áldásban látta meg

Isten dicsőségét. Megtalálta az élő hit dicsőségét is. Élete a Jézus Krisztussal való

szeretetteljes kapcsolatban ért véget. A mennyei dicsőségben most végre megláthatja és

örökké csodálhatja Jézust.

Johannes Trauernicht, Swakopmund (Namíbia)

DÉL-AFRIKA

Dél-Afrika a földrész déli részén fekszik, és 1,22 millió négyzetkilométeres területével

körülbelül 3,4-szer akkora, mint Németország, de csak 43,7 millió, vagyis körülbelül fele annyi

lakosa van. A kevéssé tagolt tengerpart a keskeny tengerparti mélyfölddel csaknem 3000

kilométer hosszú. Az ország legnagyobb része fennsík. Az éghajlat jórészt szubtrópusi, a

legdélebbre fekvő részeken mediterrán, és a nyugati parton a Benguela-áramlat, a keleti

parton pedig a meleg Mocambique-áramlat befolyásolja. Dél-Afrika a földrész legerősebben

iparosított országa. A 65 különböző ásványi nyersanyag (arany, kőszén, vas-, mangán- és

krómérc, gyémánt, urán stb.) nagyban hozzájárul az ország gazdagságához.

Kalandorból Jézus tanítványa

Az utóbbi években háromszor (1992-ben, 1995-ben és 1999-ben) voltam többhetes

előadóúton Dél-Afrikában. A feleségemmel már az első út során megismertük a Weidmann

családot, akikkel később is találkoztunk. Többször élvezhettem a szívélyes fogadtatást és

vendéglátást. Az volt a határozott benyomásom, hogy Isten itt olyan embereket hozott össze,

akik az ő vezetése nélkül sohasem találkoztak volna. Különös elhivatottsággal rendelkeznek,

és Isten sok gyümölccsel áldotta meg szolgálatukat a dél-afrikai németek körében.

Heinrich 1953. március 4-én született az alsó-frankföldi Ebemben, Franziska pedig 1951-

ben Coburg-ban. Heinrich Rentweinsdorf-ban nőtt fel. A helyi elemi iskola után az ebemi

reáliskolába járt. Géplakatosi képesítését a Robert Bosch GmbH-nál Bambergben és az FAG

Kugelfischer-nél (golyóscsapágygyár) Ebemben szerezte meg. 1975-ben utazott ki először

Dél-Afrikába. 1976-tól 1980-ig a St. Chrischona Teológiai Szemináriumon (a svájci Basel

mellett) tanult. 1980 júliusában feleségül vette a Coburg-i Franziska Schick-et. 1980

szeptemberében másodszor utazott Dél-Afrikába, míg Franziska számára ez volt az első

találkozás ezzel a távoli, ismeretlen országgal. Első szolgálatát Johannesburgban kezdte meg

mint városi misszionárius, ahol 1991 decemberéig maradt. 1992 óta Heinrich Weidmann a

pretoriai városi misszió vezetője. Négy gyermekükkel (Simone, Bastian, Cornelius és Julia)

boldog családban élnek. Felesége komoly segítséget és támogatást jelent neki a missziói

munkában, hiszen - akárcsak ő maga - könnyen szót ért és teremt kapcsolatot az emberekkel.

Érdekfeszítő történetének a „Loptam - hitre jutottam - megnősültem" címet adta.

gi

- 93 -

B3: Loptam - megtértem - megnősültem

Vágyódás a messzeségbe

Már tizenévesként arra vágytam, hogy egyszer elmehessek egy távoli országba. Konkrét

elképzelésem viszont még nem volt. 15 éves koromban váratlanul meghalt apám. Be kellett

zárni százéves családi üzemünket, mivel a nővérem, az öcsém és én nem voltunk abban a

helyzetben, hogy átvegyük és továbbvigyük az üzletet. Szerencsére anyám hamarosan kapott

egy állást mint egyházközségi titkárnő. Így tudott minket, gyerekeket felnevelni és taníttatni.

Én egy műszaki szakmát tanultam, és géplakatos lett belőlem. Amikor megkaptam a behívót a

Bundeswehr-be, a tengerészethez jelentkeztem. Azt reméltem, hogy így világot láthatok, és

megismerhetek távoli országokat. Nagy csalódásomra egészségügyi szolgálatra soroztak be

Regensburg-ba.

Ezután ismét a szakmámban dolgoztam egy cégnél a bajorországi Ebemben, amely gépeket

állított elő a golyóscsapágy-gyártáshoz. Egy nap az egyik kollégám megemlítette, hogy

Coburg-ban, a szomszéd városban egy kompresszorgyártó cég géplakatost keres külföldi

munkára. Noha az állást már több mint két hónapja meghirdették, én megkerestem az

apróhirdetést a régi újságokban, amelyeket anyám megőrzött, és jelentkeztem az állásra.

Meghívtak egy bemutatkozó beszélgetésre. Mivel nőtlen és független voltam, megkaptam az

állást. Elkezdődött kilenc hónapos kiképzésem és felkészítésem jövőbeni feladatomra a távoli

Dél-Afrikában. Amikor a háziorvosunk, aki elvégezte a szükséges vizsgálatokat és beadta az

előírt védőoltásokat, megtudta, hogy Dél-Afrikába készülök, beszélt nekem egy orvosnőről,

feleségének volt évfolyamtársáról, aki most is ott él. Megadta a címét Vanderbijl-parkban, és

megkért, hogy alkalomadtán látogassam meg és adjam át üdvözletét.

Végre a messzeségben

Végre úton voltam! 1975. február 19-én várakozásteljesen ültem a South African Airways

légitársaság óriásgépén (Jumbojet), amely Johannesburg felé tartott. Első hosszú repülésem!

Az üzletember, aki a német és a dél-afrikai cég között közvetített, értem jött a johannesburgi

repülőtérre. Nagy kő esett le a szívemről, hiszen a négyévnyi iskolai angol nyelvoktatás

ellenére egy szót sem értettem a repülőtéri bemondó szövegéből. Másnap megmutatták

nekem a céget és Johannesburg belvárosát, vasárnap pedig átéltem rövid dél-afrikai

tartózkodásom első tetőpontját: egy kirándulást Pretoriába, a sok történelmi látnivalóval

büszkélkedő fővárosba.

A cégnél nem volt könnyű a kezdés. A főnök, aki afrikaans anyanyelvű volt (Dél-Afrika fő

nyelveinek egyike, közeli rokonságban áll a holland nyelvvel), legjobb angolságával mindent

elmagyarázott nekem. A kollégák barátságosan, de tartózkodóan viselkedtek, a fekete

munkások pedig barátságosan mosolyogva fogadtak. Az első hetekben nehézkes volt a

kommunikáció - bár emberekkel voltam körülvéve, akik három, számomra idegen nyelven

beszéltek egymás közt. Ezt tovább nehezítette, hogy a fekete munkásokat nem tudtam

megkülönböztetni egymástól, mert számomra mind egyformán néztek ki. Mivel minden

annyira más volt, mint otthon - az emberek, az éghajlat, az egymás közötti érintkezés -,

mindez az újszerű dolog elbűvölően hatott rám. Jól éreztem itt magam. Kis szótáram

segítségével minden nap bővítettem angol szókincsemet, és ezáltal könnyebben tudtam

beszélgetni az emberekkel.

Üzleti közvetítőnk húsvét napjára meglepetést tartogatott számomra: Ő és a felesége

meghívtak egy kis körutazásra. Így kijutottam a toronyházakkal teli metropoliszból. Mély

benyomást tett rám a szemem előtt elterülő tágas és gyönyörű ország. Délben megálltunk a

Vaaldam-nál, amely egy mesterséges tározómedence Vereenigung-tól 30 kilométerre keletre

(Johannesburgtól délre). A Vaaldam Johannesburg fő víztározója. A milliós nagyváros teljes

vízszükségletét innen szivattyúzzák a fővárosba. Visszafelé áthaladtunk Vanderbijlpark-on.

Amikor megláttam a város nevét, eszembe jutott az orvosnő, akinek át kellett adnom

háziorvosunk üdvözletét. A címe nem volt nálam. Hirtelen elhatározással a kórházhoz

hajtottunk, és érdeklődtünk felőle. Alig telt el fél óra, és máris a házában ültünk kávé és

sütemény mellett. Gyönyörű délután volt. Búcsúzáskor meg akarta nekem adni egy

misszionárius címét és telefonszámát, aki Johannesburgban a németül beszélő emigránsokról

gondoskodik. Én udvariasan visszautasítottam, hiszen nem kívántam kapcsolatba lépni más

- 94 -

németekkel. Ezenkívül nem akartam egyházi dolgokba keveredni. Amikor nem találta a címet,

tréfásan így szóltam: „Látja, nincs is rá szükség!"

Egy komoly következményekkel járó találkozás

Johannesburgban egy egyszerű szobában laktam, egy kis szállodában, amelyben családias

volt a hangulat. Minden vendég hosszabb időre szállt meg ott. Egy idő után mindenki ismert

mindenkit. Amikor egy este szokásomtól eltérően nem álltam meg a bárnál, hogy megigyak

egy sört, hanem egyenesen a szobámba indultam, a lépcsőházban találkoztam egy

„jövevénnyel". Úgy tűnt, mintha keresne valamit, ezért angolul szólítottam meg. Kiderült,

hogy az idegen nem más, mint Lothar Buchhorn misszionárius. Ő volt az, akiről a

vanderbijlparki orvosnő beszélt. Hogy ne tűnjek udvariatlannak, meghívtam a lakásomba.

Nagyon barátságos volt, és kellemesen elbeszélgettünk. Ennek ellenére azonnal tudomására

hoztam, hogy az egyházzal és a misszióval kapcsolatban megvan a saját véleményem, és nem

érdekel különösképpen. Így témát váltottunk, és ő azokról a táborokról és szabadidős

programokról beszélt nekem, amelyeket egyháza szervez. Beszélt egy öreg teherautóról,

amelyet éppen átépít egy okavangoi utazáshoz. Az „Okavango"89 új idegen szó volt

számomra. Amit róla mondott, nagyon kalandosnak és vadregényesnek tűnt számomra. Ez a

rövid bepillantás nagyon fellelkesített. Összecsengett azzal, amit Afrikával kapcsolatban

mindig is elképzeltem. Abban maradtunk, hogy egyszer elmegyek hozzá, hogy segítsek neki

az öreg járgány szerelésében.

Már a következő szombaton ott voltam nála. „Városi misszió" - állt a bejárati ajtó melletti

vitrinben. Egész nap dolgoztunk, és nagyon élveztük a dolgot. Valahogy az itteni fiatal

emberek mások voltak, mint otthoni szaktársaim. Így serénykedtünk minden szombaton

három vagy négy héten keresztül. A vasárnapi „nyílt estekre" való meghívásokat mindig

udvariasan visszautasítottam. Végül merő udvariasságból mégiscsak elmentem egy „nyílt

estre". Először kissé bátortalan voltam, de ez hamar megváltozott. Nagyon tetszett nekem a

vidám éneklés gitárkíséret mellett és mindaz, amiről a misszionárius beszélt, megszólított.

Ezek mély benyomást tettek rám! A következő napokban újra meg újra erre az estére kellett

gondolnom, hiszen a mondottak nem mentek ki a fejemből. A következő vasárnap ismét

elfogadtam a meghívást a „nyílt estére".

Merő kaland

Az okavangoi utazás egyre közeledett. A cégnél szabadságot vettem ki, hogy részt

vehessek ezen a kalandos úton. Három napig tartott a fáradságos utazás, amíg megérkeztünk

az Okavango-deltába. A vadonban sátorok nélkül táboroztunk, és a szabad ég alatt aludtunk.

Egy afrikai vezetővel gyalog cserkésztünk át a bozóton. Közvetlen közelről láthattuk a

bivalyokat, elefántokat, zsiráfokat és megszámlálhatatlanul sok antilopot, ami lenyűgöző

élmény volt számomra. Lélegzetelállítóan szép volt, amikor másnap a csónakkal átsiklottunk

az Okavango ágainak labirintusán. Tigrishalakat fogtunk, megfigyeltük a krokodilokat, amint

lustán sütkéreztek a napon, és ügyeltünk arra, nehogy megzavarjuk a vízilovakat. Különféle

madarak sokasága kísért minket, és a halászsas rikoltása kitörölhetetlenül az emlékezetembe

vésődött. A dolgok, amiket átéltem, felülmúlták minden korábbi elképzelésemet. Esténként a

tábortűz körül ültünk, megsütöttük az aznap fogott halakat, majd gitárkíséret mellett dalokat

énekeltünk. Lothar Istenről beszélt. A bibliai történeteket ügyesen átültette a mindennapi

életünkbe. Egyik este egy fiatal férfiról volt szó, aki kiment a nagyvilágba, hogy megismerje

az életet. Ez a történet illett rám, és szíven talált.

89Az Okavango egy nagy folyam, amely Angola hegyeiben, az esőerdők csermelyeiből ered. Ahelyett, hogy

a csupán 300 kilométerre lévő Atlanti-óceánba folynának, a fennsík folyói egyetlen folyammá

egyesülnek, amely - akárcsak egy szeszélyes gyermek - játékosan és kiszámíthatatlanul az ország

belseje felé hömpölyög, mintha egy másik tengert keresne magának - a 3000 kilométerre keletre lévő

Indiai-óceánt. Amikor az Okavango eléri a síkságot, már egy sebes és mély folyam, amely 1000

kilométert tesz meg, mielőtt lecsendesül, és tétovázó betolakodóként belép a Kalahári-sivatagba, a világ

legkiterjedtebb homoksivatagába. Ott, Észak-Botswana távoli „szomjas földjén", besüpped a 300 méter

mély homokba, és oldalágak, mocsarak, szigetek és lagúnák kusza szövedékévé ágazik szét. 15 000

négyzetkilométeres gigantikus vadont alkotva és életfontosságú vizet szállítva az egyébként nagyon

száraz földre. Az Okavango buja partjain Afrika legkülönfélébb vadállatain kívül busmanok és nomádok

is élnek. A vízben, a bozótban és a levegőben sok veszély leselkedik.

- 95 -

Öt napig maradtunk az Okavango területén. Három csoportra oszlottunk. Az egyik gyalog

átvágott a bozóton, a másik egy csónakkal bejárta a folyóágakat, a harmadik pedig a

teherautóval felfedezőútra indult. Másnap nem mentem el a szafarira, hanem önként

jelentkeztem a tábor őrzésére. Egy kis időre egyedül akartam maradni. Ezekben a napokban

olyan sok új dologgal találkoztam. Fel akartam dolgozni a látottakat és hallottakat. Egy

marula-fa villaágán ülve elgondolkoztam az életemen. Az évek úgy peregtek le előttem, akár

egy film. Képzeletben eljátszottam a gondolattal: Ha Isten lennék, és Heinrich hozzám jönne,

vajon magamhoz engedném-e? Elővettem a naplómat, és az egyik oldalra felírtam mindent,

amiért „plusz pontokat" adnék magamnak, a másik oldalra pedig mindazt, amiről számot

kellene adnom mint hibáról, mulasztásról vagy bűnről, vagyis amiért „mínusz pontok"

járnának. A második oldal sokkal hamarabb betelt, mint az első. Ez nem volt túl jó rezümé. Az

este végén megkérdeztem Lothar-tól, hogy nem tudna-e kölcsönadni egy bibliát.

Hálózsákomba bújva, a zseblámpával megkerestem a fiatal férfiról (a „tékozló fiúról") szóló

történetet (Lukács evangéliumának 15. része). Újra és újra elolvastam ezt a szövegrészt,

miközben egyre világosabbá vált számomra: Ez az én történetem, még ha nem is a

disznóvályúnál ülök, hanem éppen átélem életem eddigi legszebb időszakát. Isten létezésében

nem kételkedtem. De ha Isten személy - ezt tanultam egykor a hittanórákon -, és kapcsolatot

keres velem, akkor erről semmit sem tudok. Ilyen értelemben nem volt semmilyen

kapcsolatom Istennel, és alapjában véve istentelen voltam. Ez a felismerés megrázó volt

számomra. Egyházi hovatartozásom és etikailag „normális" életem alapján korábban úgy

gondoltam, hogy Isten és közöttem minden teljesen rendben van. Ezenkívül addig sohasem

jöttem zavarba, ha bizonyos helyzetekben döntenem kellett. De most nem találtam választ.

Ahogy a fiatal férfi a Bibliában visszatért apjához, én is vissza akartam térni Istenhez. De

hogyan? Miért nem tudtam, hogyan lehet eljutni Istenhez?

Életem fordulópontja

Egyik este, amikor már úton voltunk hazafelé, Lothar azt javasolta, hogy vacsora után még

autózzunk néhány órát. Ezzel egy kicsit meg akarta rövidíteni a hosszú utat. Jelentkeztem

kocsikísérőnek, és beültem mellé a vezetőfülkébe. Az utazás alatt beszéltem neki az elmúlt

napokban átélt belső élményeimről és arról a konfliktusról, amibe kerültem. Beszélgettünk

Istenről és Jézusról, valamint az életről és annak céljáról és értelméről. Elmagyarázta nekem

a bűn, a megtérés és az újjászületés fogalmát. Felismertem, miért halt meg Jézus érettünk.

Csodálatos, új felismerés született bennem - hogy mindenkor és mindenütt beszélhetek

Istenhez és Istennel. Menetközben imádkoztunk, és én megvallottam Istennek vétkeimet és

bűneimet. Ennek során megneveztem minden részletet, amelyet „mínusz pontként" jegyeztem

be naplómba. Az ígéretek, amelyeket Lothar idézett a Bibliából - „Jézusnak, Isten Fiának vére

megtisztít minket minden bűntől" és „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja

bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól" - érezhető megkönnyebbülést hoztak

számomra. Olyan volt, mintha mázsás kövek estek volna le a szívemről. Kimondhatatlan öröm

töltött el. Úgy éreztem, Isten közvetlen módon megerősített abban, hogy elfogadott engem

mint gyermekét, és az Ő Szent Szellemében velem van. Énekelni akartam. Rázendítettünk

néhány énekre, amelyeket előtte esténként a tábortűznél énekeltünk, és túlharsogtuk még az

öreg Bedford motorjának zúgását is, amely új életem bölcsője lett. Jóval elmúlt éjfél, amikor

végre megálltunk. Fáradtan, de boldogan bújtam be hálózsákomba, és húztam össze a

kapucnit. Hideg volt, és fölöttünk ragyogott a csillagos ég. Amikor megpillantottam magam

fölött a lenyűgöző égboltot, tudtam, hogy Isten, aki mindezt teremtette, az én Atyám is.

Hálaimát mondtam, és azzal a boldogító bizonyossággal aludtam el: Most otthon vagyok! Most

minden rendben van!

Lelkiismeret-furdalás

A munkahelyemen sok elmondanivalóm volt, de jelentkeztek az első problémák is.

Tolómércémet szerszámosládám tetején tartottam. Ezt a mérőeszközt akkor loptam el, amikor

elsős voltam, és azóta „győzelmi trófeakánt" őrizgettem, mint egy értékes ékszert.

Lelkiismeretem hevesen vádolt. Hétvégén hazavittem magammal a tolómércét, írtam hozzá

egy kísérőlevelet, és visszaküldtem a németországi tanintézet vezetőjének. Hasonlóan

cselekedtem más dolgokkal is, amelyeket korábban elloptam. Nem volt könnyű megírni ezeket

a leveleket, hiszen az emberek megtudták, ki is vagyok tulajdonképpen. Sokat imádkoztam

- 96 -

emiatt, és nagy megkönnyebbülés volt számomra, hogy jóvátehetem a megtörtént dolgokat.

Attól fogva mások előtt is bizonyságot tehettem a Jézussal való élet felszabadító

tapasztalatáról. Egy dolog azonban még nyomta a lelkem a korábbi németországi főnökömmel

és a vele való viszonyommal kapcsolatban. Ő az afrikai munkára való felkészülésem alatt

korlátlan bizalommal viseltetett irántam, úgyhogy személyes kapcsolat alakult ki közöttünk.

Ez megkönnyítette számomra, hogy cégétől több ezer márka értékű pótalkatrészt lopjak.

Írtam neki ez életemben lezajlott belső változásról, amely a Jézus Krisztusban való hit által

történt meg. Bevallottam neki, hogy szégyenletes módon visszaéltem a bizalmával. A

mellékelt listában felsoroltam az összes ellopott alkatrészt és közöltem azt a nyereséget is,

amit az üzletből húztam.

A levél, amely más volt, mint a többi

A leveleimre kapott válaszok kivétel nélkül pozitívak voltak. Az emberek meglepődtek azon,

hogy ilyen radikálisan megváltoztam, és becsületes lettem. Isten úgy munkálkodott, hogy

senki sem reagált „kesernyésen" vagy sértődötten. Ellenkezőleg: A személyes viszonyok és

kapcsolatok helyreálltak és megújultak. Csak egy levél volt más, mint a többi. A feladó és a

kézírás ismeretlen volt. Először fontolgattam, hogy egyáltalán kinyissam-e, de mivel a címem

stimmelt, semmi sem tartott vissza ettől:

Kedves Weidmann Úr!

K. úr titkárnője vagyok. Kinyitottam az igazgatónak írt levelét, és elolvastam

„gyónását". Rendszerint nem nyitom ki azokat a leveleket, amelyeken rajta van a

„személyesen" felirat, de mivel már jó ideje levelezünk Önnel, azt gondoltam, hogy

üzleti levél, és így nem gondoltam semmire... Nem számítottam ilyen tartalomra, ezért

válaszolok Önnek ma - bizonyára az Ön számára is váratlanul. Én magam évek óta

ismerem Jézus Krisztust. Sajnos nem mindig könnyű mások előtt hitet tenni mellette.

Itt a cégnél kevesen tudnak róla. Sohasem találtam megfelelő alkalmat arra, hogy K.

úrnak beszéljek erről, bár mindig szerettem volna. Az Ön bizonyságtétele olyan nagy

hatással volt rám, hogy egyszerre világossá vált számomra: Elérkezett a pillanat,

amikor nem hallgathatok többé. Elmondtam neki, hogy Jézus Krisztus életem Ura. Az

Ön őszintesége láthatólag mély benyomást tett K. úrra. Hogy a dolog miként

folytatódik, az rajta, Önön és az Úr Jézuson múlik. Szilárd meggyőződésem, hogy

nyugodtan bízhat az Úrban... Ön akaratlanul is sokat segített nekem, és csak

dicsérhetem az Urat csodálatos munkálkodásáért. Nagyon örülök, hogy megtalálta

Jézust, és csak megismételhetem Önnek: „Megéri Jézussal élni. Ő csodálatos Úr!"

E levél után két nappal megérkezett a főnök válasza. Megbocsátott nekem, és elengedte

adósságom harmadát. Személyes kapcsolatunkról ezt írta: „Most már új alapokon áll." Bár a

titkárnő és én azelőtt sohasem láttuk egymást, tovább leveleztünk egymással.

Az életcél

Ezután rendszeresen látogattam a városi misszió rendezvényeit, és segítettem, ahol csak

tudtam. „Sok jó géplakatos van" - futott át az agyamon egy szép napon -, „de kevés olyan

ember van, aki tovább mondja az emberek felé Isten szíve vágyát. Vajon nem kellene-e

elmennem misszionáriusnak?" - gondoltam. Imádkoztam Istenhez, nehogy ezzel a gondolattal

kalandos vágyálmokat kergessek. Hetek teltek el, de a gondolat, hogy misszionárius leszek,

nem tágított. Egy szerdai napon olyan erős volt bennem az elhatározás, hogy 10 órakor

szabadságot kértem, és azonnal a városi misszióhoz hajtottam. Miután elbeszélgettem

mindkét városi misszionáriussal (így hívják a városi misszió lelkipásztorait), közösen

imádkoztunk, és abban maradtunk, hogy a következő hetekben szóba hozzuk Isten előtt ezt a

kívánságot. Továbbra is misszionárius akartam lenni. Végül a St. Chrischona Teológiai

Szemináriumhoz (Basel) fordultunk, ahol a két városi misszionárius is végzett. Ettől fogva

minden nagyon egyszerűen ment: jelentkeztem, felvettek, és 1976 augusztusában elkezdtem

tanulmányaimat.

- 97 -

Borzasztó!

Röviddel tanulmányaim megkezdése előtt egy pár napra hazautaztam. Természetesen

ebből az alkalomból levelezőtársamat, a titkárnőt is meg akartam ismerni. Egyikünk sem

tudhatta, hogyan néz ki a másik. Tambach-ban, lakóhelyeink között félúton beszéltük meg a

találkozót. Amikor először láttuk egymást, ezt gondoltam: „Borzasztó! Egy szemüveges nő..."

Sétálni mentünk egy parkba, és már a közös séta és beszélgetés során ezt gondoltam: Tetszik

nekem. Hiszen már több mint egy éve leveleztünk, és „postai úton" egész jól megértettük

egymást. De a személyes találkozás egészen más volt. Akárcsak a kézírása és a stílusa, egész

lénye vonzó volt, és mély benyomást tett rám. Amikor este hazavittem Franziska-t, nagyon

izgatott egy kérdés, amely már többször felmerült bennem a levelek írása és olvasása közben:

Vajon lehet-e ő az életem asszonya? Hogyan bizonyosodhatnék meg e felől?

A Dél-Afrikából való elutazásom előtti estén találkoztam egy nyugdíjas lelkipásztorral, aki

látogatóban volt Johannesburgban. Ő egészen nyíltan megmondta nekem: „Barátom, ha

egyszer megismerkedsz egy nővel, három dologra ügyelj: 1. Legyen keresztyén, és szeresse

az Úr Jézust; 2. Tudnotok kell közösen imádkozni és szíveteket kitárni Isten előtt; és 3. A

szexszel várjatok a menyegzőig, semmit se hamarkodjatok el." Ez a három pont futott át

most az agyamon. A választottamnál az első pont teljesült, a harmadikról még nem

beszélgettünk. A döntő kérdés ez volt: Hogy áll a közös imádsággal? Úgy gondoltam: Ha

megkérdezem tőle, hogy van-e kedve velem imádkozni, biztosan nem fog nemet mondani.

Jövőbeni feleségemtől azonban azt kívántam, hogy a közös ima olyan fontos legyen a

számára, hogy ő maga kezdeményezze. Ezért egy jelet kértem Istentől. Ha ő az a nő, akit

nekem rendelt, akkor az imát neki kell kezdeményeznie. Majd elbúcsúzom tőle, és

megköszönöm neki a találkozást és a szép délutánt. Ekkor neki így kell válaszolnia: „Olyan

sok szép dologban volt részünk, ezért most imádkozzunk együtt, és adjunk hálát Istennek."

Amikor búcsúzáskor pontosan ezek a szavak hagyták el ajkait, már tudtam: Isten ma

megmutatta nekem jövőbeni feleségemet!

Röviddel azelőtt, hogy elutaztam a svájci St. Chrischona-ba, még egyszer találkoztunk.

Nem tudhattam, hogy Isten vele is beszélt-e. Így megkérdeztem tőle, hogy folytassuk-e a

levelezést. Rövid, bár számomra nagyon is hosszú szünet után azt mondta, hogy a választ

meg kell fontolnia. Megígértem, hogy küldök neki egy lapot St. Chrischona-ból. Akkor majd

eldöntheti, mit gondol a dologról.

A házassági ajánlat

Én írtam, ő válaszolt. Olykor felhívtuk egymást „holdfény telefondíjért" (akkoriban kedvező

telefondíj 23:00 óra után). Időközben Angliába utazott, és „au pair" alapon elkezdett angolul

tanulni Londonban. Így elhatároztam, hogy a karácsonyi szünidőben ott látogatom meg. Mivel

leveleimben „virágnyelven" már többször utaltam közös jövőnkre és életutunkra, rögtön az

első este házassági ajánlatot tettem neki. Három hosszú hétig kellett várnom, amíg 1977.

december 23-án végre tiszta szívéből igent mondott. Hivatalosan csak egy év múlva,

ugyanezen a napon jegyeztük el egymást, és tanulmányaim befejezése után, 1980 júliusában

házasodtunk össze. Isten Dél-Afrikába hívott el minket, hogy a városi misszióban dolgozzunk.

1980 szeptemberében érkeztünk meg Johannesburgba mint ifjú házasok. Franziska végre

láthatta azt a helyet, ahol Isten rám talált, és beleszólt az életembe. Itt találkoztam azokkal

az emberekkel, akik Jézusról beszéltek nekem, itt hallottam Őt beszélni, itt újultam meg

teljesen belülről, és itt hívott el engem misszionáriusnak. Pontosan úgy van, ahogy Franziska

mondta első találkozásunkkor: „Olyan sok szép dologban volt részünk." Ezért hálát mondunk

Istennek, és magasztaljuk őt.

Heinrich Weidmann, Pretoria (Dél-Afrika)

- 98 -

ÁZSIA

Üzbegisztán

Ázsia - szigeteivel együtt - a föld szárazföldi területének 33 százalékát teszi ki, és négyszer

akkora, mint Európa. Bizonyságtevőnk, Sirinaj Dosszova Üzbegisztánból, az egykori

Szovjetunió 15 köztársaságának egyikéből származik. Üzbegisztán északon Kazahsztánnal,

keleten Kirgíziával és Tádzsikisztánnal, délen pedig Türkmenisztánnal határos. 447 000

négyzetkilométeres területe 25 százalékkal nagyobb, mint Németországé, de 20,6 milliós

lakossága csak negyede Németországénak. 1990. június 20-án Üzbegisztán szuverén, 1991.

augusztus 31-én pedig független állammá nyilvánította magát. Az ország lakosai

túlnyomórészt szunnita muzulmánok.

A legrövidebb úton Jézushoz

Eddig ötször találkoztam Sirinaj-jal, háromszor Moszkvában (1991 májusában, 1993

áprilisában és 2004 augusztusában), kétszer pedig németországi tartózkodása alatt 1999

áprilisában és 2004. október 18-án a lakásunkban. Minden ember Isten egyedi teremtménye.

Csak ritkán találkozunk olyan emberekkel, akik életük teljes odaadásával szolgálják az Urat.

Én őket a szó legigazibb értelmében Isten által kiválasztott és felkészített eszközöknek

tekintem. Különleges élmény volt számomra, amikor hallhattam Sirinaj-t az Arbaton

evangelizálni. Egyszerűen odaáll valahová Moszkvának ezen az ismert bevásárló- és

sétálóutcáján, magasra tartja ismertetőjegyét, a Bibliát," rajta a jól olvasható BIBLIJA szóval,

és jellegzetes hangjával, amit lehetetlen meg nem hallani, magához hívja a járókelőket. És

ekkor hihetetlen dolog történik: Emberek kezdenek gyülekezni körülötte - először ketten,

aztán hárman, majd öten, hamarosan tízen, és néhány perc múlva már húszan vannak.

Lebilincselő szavakkal kezdi beszédét, hol szelíd hangon, hol szenvedélyesen és kihívóan. Az

emberek érzik: Itt nem valami olcsó holmit kínálnak eladásra, hanem Krisztusról van szó. Az

örökkévalóság van napirenden. Egyre több ember áll meg. Hamarosan óriási embertömeg áll

körülötte, és a legtöbben megigézve hallgatják. Emberek tarka sokasága látható itt - fiatalok

és öregek, férfiak és nők, háziasszonyok és kereskedők, rendőrök és katonák, ateisták és

istenkeresők, egyetértők és kritizálók, oroszok és ukránok, kazahok és tatárok. A legtöbben

sohasem hallották az evangéliumot ilyen érthetően, sokan pedig itt hallották életükben

először. A végén együtt imádkozik az emberekkel. Ezáltal sokan elindulnak azon az úton,

amely az örökkévalóságba vezet. Egészen biztos vagyok benne: A mennyben sokan lesznek,

akik hálát adnak majd Jézusnak, hogy elhívta ezt a tüzes misszionáriusnőt, aki segített nekik,

hogy megtalálják a hazavezető utat.

Sirinaj hamar eltalál az emberek szívéhez, és röviden beszél nekik Jézusról. Amikor

elhelyeztek minket a Rosszija szállóban, Moszkva központjában, feljött értünk az emeletre. A

lefelé haladó liftben velünk utazott egy rózsacsokrot tartó nő. Sirinaj megszólította,

megérintette az egyik rózsát, és elcsodálkozott a teremtés eme díszén: „Vajon ki teremtette

ilyen szépnek ezt a virágot?" Néhány másodperc múlva már a Teremtőnél és Jézus Krisztusnál

tartott. A liftben töltött idő elég volt neki, hogy átadja ennek az ismeretlen nőnek az

evangélium rövid üzenetét.

Amikor 2004. augusztus 1-jén, egy rövid előadássorozat után összejöttünk egy

búcsúvacsorára egy moszkvai étteremben, megindító élmény volt számomra, ahogy Sirinaj

beszédbe elegyedett a pincérnővel, a főpincérnővel és azzal a hölggyel, aki a bejáratnál

elbúcsúztatta a vendégeket. Ezen az estén mindhárman megtudtak valamit a megmentő

evangéliumról. Mivel a három fiatal nő érdeklődést tanúsított, mindnyájuknak kikézbesítettek

egy evangelizáló könyvet. Sirinaj egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy az embereket

megismertesse a világ legjobb hírével.

Néhány részlet a családi háttérrel kapcsolatban: Sirinaj-nak tadzsik apja és ukrán anyja

volt. Ebből a házasságból 7 fiú és 3 lány született. Mindegyik lánynak volt egy fiú ikertestvére.

Sirinaj a legfiatalabb gyermek. Mindnyájukat szigorú iszlám szellemben nevelték. Miután

megtért, testvéreit is megpróbálta megnyerni a Jézus Krisztusban való hit számára. A

legújabb állás szerint (2005) nyolc testvére elfogadta az evangéliumot. Fivérei közül hárman

gyülekezeti vezetők lettek Üzbegisztánban. Egyikük 2004 októberében meghalt. Az elhunyt

fivér volt az első a családban, aki Sirinaj által hitre jutott. Legidősebb fivére az egyetlen, aki

- 99 -

még nem hívő. Nyolc unokaöccse és unokahúga már misszionárius. Apjának mint muzulmán

férfinak volt egy második felesége is. Ettől az üzbég nőtől további kilenc gyermeke született,

akik közül öt korán meghalt. Ez a feleség egy másik házban lakott, és Sirinajnak alig volt vele

kapcsolata.

B4: Muzulmánból keresztyén hittérítő90

Gyermekkora és családi háttere

Én, Sirinaj 1958. július 12-én születtem egy nagy muzulmán családban (9 testvérem van)

Üzbegisztánban, a korábbi SZSZKSZ 15 köztársaságának egyikében. Apám tadzsik, anyám

Ukrajnából származik. Őt az ortodox vallásban nevelték, de férjének családja kényszerítette,

hogy térjen át az iszlám hitre. Anyai nagyszüleim ortodoxok voltak. Bár sohasem beszéltek

nekem Krisztusról, gyakran láttam őket imádkozni, különösen a nagymamát. Még pontosan

emlékszem, ahogy panaszkodott anyámnak, keservesen sírva: Tíz gyereket szültél, és

egyiknek sem lesz soha esélye, hogy keresztyénné váljon - micsoda nyomorúság!"

Nagyszüleimet anyámmal és testvéreivel 1941-ben kitelepítették Ukrajnából Üzbegisztánba,

mert hozzátartozói voltak egy állítólagos „hazaárulónak": Alexander, anyám bátyja egy

úgynevezett „nép ellensége" volt, és sok millió társával együtt kivégezték a sztálini rendszer

alatt.

Marhavagonokban szállították őket Üzbegisztánba, és az utazás egy teljes hónapig tartott.

Amikor végre megérkeztek a sztyeppébe a perzselő nap alatt, istállószerű barakkokban

helyezték el őket. A legrosszabb azonban az éhínség volt. Ennek következtében az emberek

hasa felpuffadt, és a hastífusztól úgy hullottak, mint a legyek. Az első időszakban a sztyeppei

teknősbékák voltak az egyetlen táplálékuk. Nagyanyám korábban soha nem látta ezeket az

állatokat, és becsmérlően „kígyófejeknek" nevezte őket. Sem a látványukat, sem az ízüket

nem tudta megszokni, és valahányszor beledobtak a forró vízbe egy élő teknősbékát, és az

kinyújtotta hosszú nyakán lévő fejét, nagymama elájult. Ahogy a víz egyre szűkösebb lett, és

végül már alig volt teknősbéka, az éhínség még nagyobb lett.

Akkoriban sok hadifogoly volt Üzbegisztánban: németek, olaszok és japánok. Ők is

szenvedtek az éhségtől, és ócska rongyokba öltözködtek. Ezt a nyomort még súlyosbította,

hogy felügyelőik kegyetlenül bántak velük, úgyhogy legtöbbjük nem élte túl ezt az időszakot.

A holttesteket tüstént egy gödörbe dobálták. Amikor Sztálin halála (1953) után bejelentették

egy vizsgálóbizottság érkezését Moszkvából, éjszaka nagy sietséggel kereszteket állítottak fel

egy nagy mezőn. Ez azt a benyomást keltette, mintha a hadifoglyokat külön sírokba temették

volna.

Nagybátyám később elbeszélte nekem, hogy akkoriban fel kellett szántania egy nagy

dombot szántóföldnek. Megemlítette, hogy a szántóföld egy dinnyeföldhöz hasonlított,

teleszórva emberi koponyákkal. A foglyok élete egyáltalán nem számított. Amikor egy nap a

hadifoglyokat kihajtották a földre dolgozni, egyikük lehajolt, hogy felvegyen egy kis

paradicsomot. Ezért a helyszínen agyonlőtték. Anyám egész életében emlékezett erre a

paradicsomra, amely miatt egy embert csak úgy megöltek. Családjában az emberi élet nagy

becsben állt. Apja újra és újra elmesélte, hogy három háborút járt meg anélkül, hogy egyetlen

embert is meg kellett volna ölnie.

Egy olyan faluban születtem, amelynek teljes lakosságát a sztálini rendszer alatt

telepítették oda. Voltak ott ukránok, németek, görögök, finnek, bolgárok, észtek, csecsenek,

karacsájok és zsidók. Talán ez az oka, hogy még ma is könnyen megtalálom a hangot a

legkülönfélébb származású emberekkel, hiszen ezt már nagyon korán megtanultam.

Anyám nagyon szeretetreméltó asszony volt, és az egész faluban tisztelték. Bár sohasem

beszélt Krisztusról, cselekedeteit mégis keresztyén háttere határozta meg. Egyedül neki

köszönhető, hogy az összes tadzsik ismerte a két legfontosabb keresztény ünnepet. Például

húsvét előtt több kosárnyi húsvéti süteményt készített, amit aztán bőkezűen elajándékozott.

90 Oroszról németre fordította Dipl.-Ing. Alfred Bamesberger (Braunschweig), amiért köszönet illeti.

- 100 -

Mint már említettem, tízen voltunk testvérek, ebből három ikerpár. Akkoriban az állam

megparancsolta: „Mindenkinek dolgoznia kell!" Ez a parancs kisgyermekes anyákkal sem tett

kivételt. A szülés után két héttel már a földön kellett dolgozniuk, a csecsemők pedig

bölcsődébe kerültek. Ez történt anyámmal is. Különösen nehéz volt az élet gyapotszüret

idején. A naponta begyűjtendő norma 60-80 kilogramm volt. A fiatal anyáknak emellett

naponta háromszor el kellett szaladniuk a bölcsődébe, hogy megszoptassák kicsinyeiket.

Amikor anyám este hazaért, azt sem tudta, hogy mihez kezdjen: Az istállóban meg kellett

etetni, itatni és fejni a jószágokat, a kertben veteményezni és öntözni kellett, a paplanokat

meg kellett varrni, a gyerekeket meg kellett mosdatni és etetni. Éjszaka zoknikat kötött, és

pamutot tisztított a takarók számára. Mindig nagyon gyorsan dolgozott. Amikor apám hazajött

a munkából (csoportvezető volt a kolhozban), anyám szaladt, hogy lehúzza a lábáról a

csizmáját és teát szolgáljon fel neki. Apám soha nem segített a házimunkában. Úgy volt,

ahogy a muzulmán családokban megszokott: Minden terhet a feleség visel. Anyám mindent,

amit tett, teljes szívből tette. Ez számomra hitének kifejezése volt. A faluban nagy hálával

emlékeznek rá.

Apám egészen más volt, mint anyám. Szigorú volt és zsarnok, és nem volt önuralma. Egy

nap anyám éppen egy takarót varrt, én pedig mellette ültem. Amikor apám odajött, a többi

gyerek felől kérdezősködött. Anyám azt mondta, hogy moziba mentek, hogy rajzfilmeket

nézzenek. Erre apám - minden átmenet nélkül és számunkra érthetetlenül - felvett egy

fejőzsámolyt, és teljes erőből anyám fejéhez vágta. Amikor apám meg akart büntetni minket,

gyerekeket, meztelen lábbal kukoricán térdepeltetett, majd kegyetlenül elvert, gyakran egy

semmiség miatt. Amikor már nagyobbak voltunk, akkor sem volt ez jobb.

Fatima nővéremet még gyermekkorában feleségül ígérték egy férfinak. Tanulmányai alatt

titokban férjhez ment egy másik férfihez. Amikor apám ezt megtudta, ordított a dühtől:

„Felgyújtom a házat, és mindnyájatokat megöllek!" Attól való félelmemben, hogy valóra váltja

ezt a fenyegetést, éjszaka felébredtem, és kifutottam az utcára. Apám a szomszédos

szobában aludt, és a legkisebb zaj hallatán attól féltem, hogy felkel és lemészárol minket nagy

tőrével. Ez a tőr mindig ott volt a párnája alatt, ahogy az sok muzulmánnál szokás. Azóta

gyakran érzek heves szúrást a szívemben, amit az apám tőrétől való félelemre vezetek vissza.

A Fatima titkos házassága utáni nehéz időkben Szuro nővérem gyakran körülhízelegte

apánkat, ezáltal megmentve minket. Muzulmán szokás szerint, ha egy házasság nem jön

létre, a házasulni akaró férfi a következő legfiatalabb lányt veszi feleségül. Szuro - ha

keservesen sírva is - beleegyezett, hogy feleségül megy Fatima elutasított vőlegényéhez:

„Csak anyámért és Sira húgomért teszem" (otthon így neveztek). Ez akkor történt, amikor

nyolcadikos voltam. Apám nem engedte, hogy tovább járjak iskolába, és azzal fenyegetett,

hogy elküld juhokat őrizni, nehogy én is olyan önfejűen cselekedjem, mint a nővérem. De

Szuro házassága ismét lecsillapította apámat, és én tovább járhattam az iskolába. Köszönöm

neked, Szuro!

Szívesen tanultam, de a családban sok munka volt. Már negyedikes koromtól munkára

fogtak. Például én fejtem a tehenünket, és én gyúrtam a kenyértésztát az egész családnak. Az

iskolában évente csak három-négy hónapig tanultunk, mivel a diákoknak szeptembertől

decemberig a gyapotszüreten, áprilisban és májusban pedig a gyapotegyelésben kellett

dolgoznia. Amikor már nem volt mit aratni, a tervteljesítés parancsa miatt akkor is a nedves

földön kellett maradnunk este hatig.

Üzbegisztánból Moszkvába

Akkoriban azt terveztem, hogy a moszkvai egyetemen fogok tanulni. A felvételi vizsgát

irodalomból „nagyon jó" eredménnyel tettem le, mégsem vettek fel, mert nyolcszoros

túljelentkezés volt. Ennek ellenére nem tértem vissza, hanem Moszkvában maradtam. Ebben

az időben sokat gondoltam apámra. Mi gyerekek gyűlöltük őt. Mindig örültünk, amikor elment

otthonról. A családon kívül egész másképp viselkedett. Ő volt a legidősebb a nemzetségében,

ezért az emberek gyakran felkeresték, hogy tanácsot kérjenek tőle. Apám gyakran

imádkozott, hiszen hívő muzulmán volt. Előszeretettel hívta meg házába a mullahot, akit

minden alkalommal arra kért, hogy hozzon magával néhány szent könyvet, és olvasson fel

neki belőlük. Ilyenkor még sírni is tudott. Ő maga tanulatlan volt, de becsülte a tudást, ezért

csaknem mindegyik gyermeke számára lehetővé tette, hogy továbbtanuljon. Apám nagyon

vendégszerető volt, és sok vendég járt hozzánk.

- 101 -

Sokszor feltettem magamnak a kérdést, vajon apám miért ilyen ellentmondásos: egyrészt

bölcs és jóságos, másrészt kegyetlen. Talán az ok gyermekkorában és neveltetésében

keresendő.

A kereséstől a megtalálásig

Az első prédikációt Jézusról 1988-ban, a „peresztrojka és glasznoszty" idején hallottam az

Arbaton, ezen a közismert moszkvai sétálóutcán. Céltalanul kószáltam az Arbaton (és pont

ilyen céltalan volt az életem is akkoriban, harminc éves koromban), és meghallottam, ahogy

egy férfi a Bibliából prédikált. Megálltam, és mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Szavai

a szívemig hatoltak. Hirtelen felébresztettek bennem egy régi vágyat. Egyszeriben

szembesültem az egész örökkévalósággal. Kereső lelkem végre meghallotta az igazságot a

mennyről és az örökkévalóságról. Másnapra meghívtam ezt az embert a lakásomba.

Feltétlenül beszélnie kell nekem a Jézusban való hitről. A prédikátort Viktor Pavlovicsnak

hívták. Hatvan éves volt, és ebből tizenkét évet börtönben töltött a hite miatt. Már kora reggel

megérkezett, este pedig olyan sokáig maradt, hogy éppen csak elérte az utolsó

metrószerelvényt. Az idő gyorsan elrepült. Nem is vettem észre, hogy egész nap semmit sem

ettünk. Még egy csésze teát sem ittunk. Életemben először éreztem, hogy lelkem kielégül. A

beszélgetés végén bizonyossággal telve felkiáltottam: „Hiszek Jézus Krisztusban! Mit kell most

tennem?" Viktor így válaszolt: „Jegyezz meg két dolgot, amit a Biblia tanít. Először: Élj

becsületesen. Másodszor: Hirdesd az Evangéliumot. - Mert szívvel hiszünk, hogy

megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk" (Róm 10,10).

Misszionáriusként az Arbaton

Másnap munka után rögtön bementem a városba (az Arbatra), hogy másoknak is

elmondjam az evangéliumot. Az éppen elkezdődött peresztrojkakorszakban számomra az volt

a legmeglepőbb, hogy az ember mindent nyilvánosan elmondhatott és meghallgathatott.

Akkoriban ezrek mentek az Arbatra, csak hogy átéljék ezt a csodát. Hogy lehetséges, hogy

hangosan ki lehet mondani, amire korábban még gondolni sem mert az ember? Ott általában

politikai csoportosulások vitatkoztak hevesen egymással.

Elmentem az Arbatra, és annyira el voltam telve, mintha bennem lett volna az egész

világegyetem kinyilatkoztatása: „Krisztus meghalt és feltámadt a mi bűneinkért, és másodszor

is eljön, hogy magához vegyen minket." Nem cél nélkül mentem oda, hanem a hit

bizonyosságával: „Itt vannak ők, a szegény és boldogtalan emberek, céltalanul vándorolnak

az életen át, és nem ismerik a valódi örömöt. Most Krisztusról fogok nekik beszélni, és rögtön

jobb lesz az életük." Először befurakodtam egy politikai csoportba, és feltettem a provokatív

kérdést: „Na, miről vitatkoztok? Ez merő semmiség! Nem tudjátok, hogy Krisztus meghalt a

bűneinkért? Harmadnapon feltámadt, és újra eljön! Mi végre folytatjátok ezt a jelentéktelen

vitát? Megmentésre van szükségünk!" Egyszerre minden arc felém fordult, és elkezdtek

kérdéseket feltenni. De a Bibliából alig tudtam idézni valamit, és hiányzott az élettapasztalat

is. Minden kérdésre ugyanazt válaszoltam: „Higgyétek el, hogy Jézus meghalt érettünk,

feltámadt és él - akkor majd világosság gyúl az életetekben, és felismeritek, mi a fontos

valójában." Csak később jöttem rá, hogy a Biblia is hasonlóképpen fogalmaz: „Az Úr

megparancsolta nekünk, hogy teljesítsük mindezeket a rendelkezéseket, és féljük az Urat, a

mi Istenünket, akkor jó dolgunk lesz mindenkor, és éltet bennünket az Úr, ahogyan van ez ma

is" (5Móz 6,24).

Valaki a hallgatóságból úgy vélte, hogy Isten létezését nem lehet bizonyítani. De én tudom,

hogy az ember a szívében meg tud bizonyosodni a jelenlétéről. Valójában nincs szükség sok

okos szóra - mindent olyan egyszerű felfogni Jézus szava alapján: „Én vagyok az út, az

igazság és az élet" (Jn 14,6). Ezt támasztja alá Luther Márton mondása is, amely szerint az

evangélium egyaránt hozzáférhető a király és a molnár lánya számára. Nyilvánvaló, hogy az

emberek szeretik messze távol keresni az igazságot, amint azt Naszreddin Hodzsa következő

története is kifejezésre juttatja:

Egy napon Hodzsa szomszédja házában térdelt, és keresett valamit. „Mit veszítettél el?" -

kérdezte a szomszéd, amikor meglátta, hogy keres valamit. „A kulcsomat" - válaszolta. Erre a

szomszéd is letérdelt, hogy segítsen neki megkeresni a kulcsot. Miután egy ideig sikertelenül

keresték, a szomszéd megkérdezte: „Tulajdonképpen hol ejtetted le?" „Otthon" - válaszolta

- 102 -

Hodzsa nyugodtan. „És akkor miért nálam keresed?" - érdeklődött a csodálkozó szomszéd.

Erre Hodzsa: „Mert itt világosabb van."

Az életben sok olyan hely van, amelyről úgy gondoljuk, hogy ott „világosabb" van, de mi

haszna, ha hiányzik ott a „kulcs" - Jézus Krisztus.

Amikor első beszédem után hazamentem, utánam szaladt egy hosszú hajú, szakadt farmert

viselő fiatalember: „Én hitetlen vagyok, de érzem, hogy igazság van a szavaiban." Tétovázva

azon, hogy mit kellene tenni, megtudakoltam egy protestáns gyülekezet címét, és elvittem a

fiút Malij Vuszpvszkijhoz. Elcsodálkoztam, amikor a tizenhét éves novoszibirszki Borisz a

szószékhez ment, hogy megbánja bűneit és megtérjen. Letérdelt, miközben én a karzatról

figyeltem. Világossá vált előttem: Ez jel számomra, hogy mit kezdjek az életemmel.

Felismertem küldetésemet: Vigyem az evangéliumot az olyan fiataloknak, mint Borisz. Ez volt

életem fordulópontja.

Később meglátogattam a mosajszki börtönt is (Moszkvától 100 kilométerre nyugatra), ahol

sok fiatalt láttam bezárva. Borisztól eltérően, őket senki sem óvta a tévutaktól. Ezek a sorsok

röviden leírhatók: Az ember azért éli le életének első felét, hogy elrontsa a másodikat. Vajon

Isten nélkül nem vagyunk-e kitéve a botlás veszélyének? „Életünk legnagyobb részét hibák

vagy ostoba cselekedetek töltik ki; jelentős része tétlenségben telik el, és csaknem az egész

élet abból áll, hogy nem azt tesszük, amit tennünk kellene" (Stendhal).

Egy másik alkalommal, miután beszédet mondtam az Arbaton, odajött hozzám egy Szása

nevű fiatalember: „Elhatároztam, hogy ma öngyilkos leszek, mert a barátnőm, akit nagyon

szerettem, halálos balesetet szenvedett." A fiú körülbelül 18 éves volt. Sokáig kérleltem, hogy

ne dobja el az életét: „Szása, még nagyon fiatal vagy, előtted van még az egész élet.

Megértem a fájdalmadat, de hidd el nekem; Isten kijelölt egy utat számodra, és meglásd,

megint jóra fordulnak a dolgok." De nehéz egy embert jobb belátásra bírni, ha már meghozta

döntését. A végén tehetetlenségemben azt mondtam neki: „Tudod, imádkozni szeretnék

érted. Megengeded? Utána elmehetsz, és azt csinálhatsz, amit akarsz." Beleegyezett.

Imádkoztam. Amikor elbúcsúztunk, ezt gondoltam magamban: „Uram, mi lesz vele?!"

És Isten két év múlva válaszolt nekem: Amikor ismét a pályaudvaron evangelizáltam,

hirtelen odajött hozzám ugyanaz a fiatalember: „Megismersz? Köszönöm neked. Sohasem

felejtem el azt az estét és azt az imát!" Micsoda öröm volt számomra! Nem csak hogy

kiheverte a súlyos veszteséget, és életben maradt, de hitre jutott, és rendszeresen eljárt egy

gyülekezetbe.

Télen történt egy moszkvai pályaudvaron. Több száz evangéliumot és Újszövetséget

osztottam már szét a katonák között. Egy nap a pályaudvari csarnokban nagyon sok

dagesztáni katonaköteles férfi ült. Ezért spontán módon Allahról, Mohamed prófétáról és

Jézusról beszéltem. A dagesztáni és csecsenföldi emberek nem szeretik az oroszokat, mert

azok lerombolták országukat. Felfogásuk szerint Krisztus orosz, akkor meg mi szükségük van

rá? Miközben hirdettem az evangéliumot, a katonák odakiabáltak: „Nálunk a nők fejkendőt

hordanak!" Éppen a nyakamon volt egy kendő, így odaszóltam nekik: „Fiúk, mindjárt

felteszem a fejemre." Ekkor az egyik fiú odajött hozzám, és megkérdezte: „Megengedi, hogy

feltegyem úgy, ahogy mi szoktuk?" Én megengedtem, és ő bekötötte a fejemet csecsen

módra, vagyis úgy, hogy eltakarja a homlokomat. Az egész csarnok tapsolt és hangosan

ünnepelt: „Ő közülünk való! Ő a miénk!" A beszéd után sok dagesztáni elfogadta az

evangéliumokat. Hallottam, amint az egyik katona ezt mondja a másiknak: „Nem jó, hogy ezt

a könyvet piszkos kézzel fogjuk meg. Hiszen ez egy szent könyv. Kezet kellene mosnunk."

A muzulmánok között a tadzsikok a legnyitottabbak az evangéliumra. Nincs szükség arra,

hogy az ember először lefordítsa a saját nyelvükre, a Koránra hivatkozva, hiszen a vég nélküli

belső viszályok miatt sokan félelmetesen csalódtak az iszlámban. Nemrég odajött hozzám egy

Sáli nevű tadzsik, és elkezdett nekem beszélni a dzsihádról, a muzulmánok Szent Háborújáról,

amelyben három fivére is elesett. „Büszke vagyok a fivéreimre"— mondta -, „mert a mennybe

jutnak, de amit Ön csinál itt, az egy jobb dzsihád. Ön ugyanis nem lesből támad, hanem nyílt

'háborút' visel. A mi dzsihádunkban hátulról lövik le az embert, és még azt sem tudja, ki volt."

Ha mindenütt olyan szent háborút - dzsihádot, ahogy ő mondta - viselnének, mint amilyet mi

viselünk itt a pályaudvaron, akkor a fivérei még életben lennének. Megköszönte nekem

mindazt, amit hallott, és magával vitte az evangéliumot.

- 103 -

Az okkultizmus fogságában

A közép-ázsiai népeket erősen hatalmába kerítette az okkultizmus és a sötét hatalmakkal

való kapcsolat. Minden utcában lakik legalább egy varázsló, egy mágus vagy egy

boszorkánymester. Ezeket az „erőket" szabályszerűen tovább lehet adni, különösen

rokonoknak. Ezek az emberek először nyugodtan hallgatják a Krisztusról szóló szavakat, de

egy idő után elkezdenek feltűnően ásítozni, sőt megesik, hogy rosszul lesznek. Ha imádság

által megszabadítják őket ezektől a sötét hatalmaktól, annak gyakran látható testi jelei

vannak: Habzik a szájuk, beesik a szemük, eltorzul az arcuk, és nem képesek kiejteni a

„Jézus" nevet, hanem csak érthetetlen hangokat hallatnak. De az imádság után, miután

kiűzték belőlük a sötét hatalmakat, arcuk hirtelen kivilágosodik, és sugároznak az örömtől.

Az okkult hatalmakkal való kapcsolatot gyakran továbbadják nemzedékről nemzedékre.

Apám apósa (apámnak mint muzulmán férfinak egyszerre két felesége volt) a hegyekben

lakott, és kígyókat tartott, amelyekkel beszélni tudott. Sajátos csodatévő erővel rendelkezett.

Még manapság is elzarándokolnak a sírjához azok, akik emlékeznek rá vagy az öregektől

hallottak róla.

Ilyen felszínes segítség mellett az emberek nincsenek tudatában, hogy mely hatalmakhoz

kötötték magukat, és ezzel kizárják magukat az örök életből. Az 1Péter 5,8 int minket:

„Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte,

keresve, kit nyeljen el."

Apám második feleségének első gyermekei egymás után meghaltak. Ekkor apám ezt

mondta: „Ha megszületik a következő gyermek, átadom neki varázserőmet, és nem hal meg."

Így született meg idősebb féltestvérem, aki kedves és jó asszony. Tényleg rendelkezik

mágikus képességekkel. Például képes embereket gyógyítani - ennek során a betegségtől

függően fehér vagy fekete tyúkot használ. A tamburinra ütve képes megtudni bizonyos

dolgokat az emberek életéből. Amikor arra kértem, hogy szakítson ezekkel a hatalmakkal,

eltöprengett rajta, majd negyven napnyi gondolkodási időt kért. Ezután ezt mondta nekem:

„Nem vagyok képes rá. Itt egy kés, ha leszúrnál vele, akkor sem tudnék szakítani velük, és

nem is mondhatok el neked mindent." E negyven nap alatt szörnyű furunkulusokkal

szaladgált. Az ember ellensége, az ördög megragadja és nehezen engedi el azok lelkét, akik a

szolgálatában állnak. Továbbra is imádkozom a testvéremért.

Erősítés az Arbaton

1991 májusában Werner Gitt a csapatával evangelizáló előadásokat tartott Moszkvában. Ez

alkalomból ismerkedtünk meg. Meghívtam őt és csapatát, hogy egyszer kísérjenek el az

Arbaton. Amikor megérkeztünk, azt javasoltam, hogy tartson egy utcai prédikációt, mire

Werner azt az ellenvetést tette, hogy még sohasem prédikált az utcán. Mit sem törődve ezzel,

odakiáltottam a járókelőknek, hogy álljanak meg: „Van közöttünk egy professzor

Németországból. Valami nagyon fontosat és érdekeset akar nekünk mondani." Wernernek

nem volt más választása, minthogy belemenjen. Amikor aztán észrevette, hogy az emberek

kíváncsian hallgatják, körülbelül negyven percig lelkesen beszélt. Az emberek elfogadták, amit

mondott. Ezután szétosztottuk oroszra fordított könyveit. Rövid idő alatt elkapkodták őket.

Az 1991-es moszkvai puccs

Hálával emlékszem arra, amikor 1991 augusztusában a puccs idején (ortodox kommunisták

államcsínye Gennagyij Janajev vezetésével) 4000 Újszövetséget osztottam szét a katonák

között a Manézs téren (a Vörös tér közelében) és a Fehér Ház, a moszkvai kormányépület

előtt. Vészterhes és halálos csend volt. A kommunisták tankjai elfoglalták állásaikat. Körben

mindenütt emberek álltak, de senki sem szólt a másikhoz. Emlékszem, hogy egy magaslaton

álltam, a fejem fölé tartottam a Bibliát, és kérleltem a katonákat: „Ne öljetek meg minket,

Isten nem akarja ezt, Isten nem akar vérontást. Krisztus az életét adta értünk, hogy

szeressük egymást. Mindnyájan testvérek vagyunk, és van egy Atyánk a mennyben."

Ebben a fenyegető csendben minden pillanatban arra számítottam, hogy golyót kapok a

fejembe. Nem azért említem meg ezt itt, hogy hősiesnek tűnjek, hiszen bizonyosan nem

voltam az, hanem hogy megerősítsem: Isten ebben a helyzetben felfoghatatlan bátorságot

adott nekem. A puccs alatt a Bibliatársaság egy munkatársa azt javasolta nekem, hogy abban

a helyzetben ne a Bibliát idézzem, hanem olvassam fel Jelcin kiáltványát, amelyben a

- 104 -

puccsistákat törvénytelen hatalomra törőknek nyilvánította. Erre ezt válaszoltam: „Nem

akarok meghalni Jelcinért, én Krisztusért jöttem ide." A Biblia arra tanított, hogy ne féljek,

még a haláltól sem. Az Úr felszólít minket, hogy hirdessük az ő Igéjét, „akár alkalmas, akár

alkalmatlan az idő" (2Tim 4,2).

Ha visszatekintek életemre, Isten egyedülálló tervét látom benne. Kiemelt engem egy nagy

családból, hogy otthonomtól távol és egyedül éljek Moszkvában azzal az egyetlen céllal, hogy

segítsek az embereknek megismerni Jézust.

Életem mérlege

Elcsodálkozom az életemen, és megtanulok örülni az Úr szavai szerint: „Mindenkor

örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus

Krisztus által a ti javatokra" (1Tesz 5,16-18). Szeretek élni, mert életemnek célja és értelme

van: Jézus Krisztus, aki örök életet ad nekem. Gyermekként igazságtalannak éreztem, hogy

létezik egy örök élet, és - akkori elképzelésem szerint - mégsem juthat el oda senki. Most már

tudom, hogy ez a gondolat részben igaz volt: Az örök életet valóban nem éri el senki csak úgy

mellékesen. De Jézus által - és egyedül általa - elérhető (Jn 14,6). Ezért téves volt az a

gondolatom, hogy nem juthatok oda. Amióta Jézus a szívemben van, biztos vagyok benne: Ő

kezeskedik az én örök életemért. A kereszten szerezte meg nekem.

Beszámoltam Önöknek életem néhány állomásáról, és beavattam Önöket néhány

kiválasztott élményembe. Ezeket nem szigorú időrendben mondtam el; néha

visszapillantottam, hogy az éppen taglalt dolgot érthetőbbé tegyem a korábban átélt dolgok

alapján. Mindamellett szeretnék tanúbizonyságot tenni Önök előtt a legfontosabbról: Jézus

Krisztus az élő Isten Fia. Ő a válasz minden kérdésünkre. Ő az élet egyetlen maradandó

értelme. Benne van az én gazdagságom, és ő az én soha el nem múló szerelmem. Ő az én

menedékem az időben és az örökkévalóságban.

Sirinaj Dosszova, Moszkva

AMERIKA

Paraguay

Paraguay területe 406 752 km2, tizennégy százalékkal nagyobb, mint Németországé (357

022 km2). 5,36 milliós lakossága azonban csupán 6,6 százaléka Németországénak (82,5

millió). Ez körülbelül megfelel Berlin (3,4 millió) és Hamburg (1,7 millió) lakosságának

együttvéve.

2001. augusztus 9. és 28. között előadóúton voltunk (feleségem és én) a paraguayi Chaco-

ban. Zsúfolt program várt minket, naponta két evangelizálással - az egyik Blumental-ban, a

másik pedig a Fernheim-i sportcsarnokban; az utóbbira esténként 1500-1800 ember jött el.

Ezenkívül tervbe volt véve egy-egy előadás a Chaco Konferencián és Tanárok Egyesületében.

A paraguayi Chaco a Gran Chaco része, amely egy nagy tájegység Dél-Amerika középső

részén. Ez egy óriási, 800 000 négyzetkilométeres síkság, amely a Paraná-folyó és az Andok

között terül el. A tájegység három országhoz tartozik: Paraguayhoz, Bolíviához és

Argentínához. Az éghajlat szubtrópusi, a növényzet pedig száraz erdőségből és száraz-bokros

szavannából áll.

Mielőtt a német gyarmatosítók megjelentek a Chaco-ban, négy különböző indián törzs élt

ott: a lengua-k, a chulupie-k, a guarinie-k és az adjoreo-k. Nomádok voltak, akik azzal

táplálkoztak, amit ezen a vidéken találtak: gyümölcsökkel, állatokkal, valamint vad méhek és

darazsak mézével.

Gyakran halljuk azt a véleményt, hogy az ősnépeket meg kell hagyni kultúrájukban és

életmódjukban, úgy ahogy vannak. Semmi esetre sem szabad megtéríteni őket, mert ők

boldogok és elégedettek. Vajon valóban ez az igazság? Amikor az indiánok még minden

civilizációtól érintetlenül éltek, nehéz nomádéletük volt, mivel a Chaco mostoha vidéke csak

szűkösen fedezte táplálékigényüket. Ezért rövid időn belül újra tábort kellett bontaniuk, hogy

- 105 -

máshol keressenek élelmet. A kisgyerekek és az öregek gyakran terhükre voltak. Erre a

„problémára" a szó szoros értelmében gyilkos megoldást találtak. Ha sok volt a gyerek, az

újszülöttek szájába homokot szórtak, amíg keserves kínok között meg nem fulladtak. Nem

jártak jobban azok az öregek sem, akik nem tudtak lépést tartani a továbbköltözködés során.

Őket is rövid úton elintézték: Ástak egy gödröt, és az öreg és gyenge embereket függőlegesen

beletették. A gödröt lapáttal betemették, és valamikor a halál vetett véget szenvedésüknek.

Egy fiatalember következetesen megvalósítja elhatározását

Ezek az indiánok is képesek megváltoztatni életüket, beállítottságukat és egymáshoz való

viszonyukat, ha elfogadják az evangéliumot. Ezt a Gerhard Hein-al való találkozás során

magunk is megtapasztaltuk. Egy délután ő és felesége, Irma meghívott minket kávéra.

Gerhard életútja mély benyomást tett rám. Fiatalkorában tett egy elhatározást, amely később

egész életét és sok ezer indán életét megváltoztatta. Elment a chulupie-k közé, fáradságos

munkával megtanulta nehéz és számunkra teljesen idegen nyelvüket, majd lefordította nekik

a Bibliát.

Munkájának gyümölcsei ma jól megfigyelhetők: Az egyik indián, aki még ismerte a régi

nomád életet, a következő szavakkal jellemezte a népe életében bekövetkezett változást: „Aki

egyszer evett egy darab kenyeret, az soha nem akar visszatérni a Chaco-ba" - ez alatt a régi,

keserves életet értette. De ez nem minden. A legjelentősebb változás a Biblia használatával

következett be. Ezáltal megszabadultak a szellemekben és démonokban való nyomasztó

hittől. Ma már saját gyülekezeteik vannak, és törzsükben önállóan evangelizálnak. Egy

rádióállomás látogatása során megfigyeltünk egy indiánt, aki egy élő adás számára felolvasott

egy szöveget a Bibliából. A chulupie-knál időközben az élet minősége is sokat javult. Többé

nem a mostoha természet által kínált szűkös táplálékon élnek, hanem együtt laknak a

németekkel az általuk épített településeken. Ezek a Fernheim, Neuland és Loma Plata nevű

kolóniák a Chaco-ban. Gyermekeik iskolai oktatásban és szakképzésben részesülnek, és sokan

rendszeres munkát végeznek. Saját házaikban laknak, orvosi és szociális ellátást kapnak, és

részesei annak az infrastruktúrának, amelyet a németek építettek ki. De ami a legfontosabb:

A Biblia által és az által, akiről a Biblia beszél - Jézus Krisztus -, megtalálták az örök életet.

Kávézás közben eszembe jutott: A mi médiumaink részletesen beszámolnak a sportolók

győzelmeiről, a választási győzelmekről, a politikusok, menedzserek, színészek és modellek

sikereiről. A „terefere" műsorokban közéleti emberek százai szerepelnek, és védik politikai

nézeteiket vagy életfelfogásukat. Elárasztanak minket gyakran banális önéletrajzaikkal,

amelyekben életük foltjait retusálják az olvasó számára.

Gerhard Hein tetteiről egyetlen napilap vagy televízió sem számol be, mégis többet tett,

mint azok, akiket a média olyannyira felmagasztal és ünnepel. Sok embert segített hozzá az

örök élethez, akik egyébként örökre elvesztek volna. Még korántsem fejeződött be az a

mozgalom, amely újjáélesztette a Bibliát. Nemzedékről nemzedékre száll a Jézus általi

szabadulás jó híre. Így sok chulupie indiánt is bejegyeztek az Élet Könyvébe, és ők csodálatos

jövőnek néznek elébe.

Ha Gerhard Hein visszapillant életére, elmondhatja, hogy megérte. Az örökkévalóságban

egyszer majd sokan megköszönik az Úr Jézusnak, hogy elhívta ezt az embert erre a

különleges szolgálatra. De most halljuk magát Gerhard Hein-t Beszámolójának ezt a címet

adtam: „Egy fiatalember következetesen megvalósítja elhatározását":

gi

B5: Egy élet az indiánok szolgálatában

1929. július 10-én születtem Steinfeld-ben, egy ukrajnai mennonita faluban

(Jekatyerinovszláv körzetben), ahol akkoriban kizárólag németek éltek. Nehéz idők voltak

ezek szüleim, David és Anna Hein (leánykori neve Epp), és sok más hívő számára.

- 106 -

Szorgalmuk révén szert tettek némi vagyonra. Emiatt kulákoknak91 bélyegezték őket, és

megfosztották őket minden szavazati joguktól. A terménybeszolgáltatások, amelyeket azonnal

le kellett róniuk, szinte teljesíthetetlenek voltak. Apám helyzetét tovább nehezítette, hogy a

gyülekezetben tevékenykedett, és az igehirdetésben is részt vett; így egyre nőtt benne a

vágy, hogy családjával együtt kivándoroljon. Moszkvai és szibériai utazásával még jobban

magára vonta a szovjetek figyelmét. Végül egy éjszaka letartóztatták és elhurcolták. A

számtalan kihallgatás során többek között ez kérdezték tőle: „Milyen céllal utazott

Moszkvába?" Apám két okot nevezett meg: „Meglátogattam a rokonaimat, ezenkívül meg

akartam tudakolni, van-e lehetőség kivándorolni Amerikába. Erre megkapta a határozott

választ: „Gondoskodni fogok róla, hogy sose lásd meg Amerikát!"

Akkoriban állandó hatalmi harc folyt a vörös és a fehér párt között, ezért egyik oldal sem

érezte magát biztonságban. Ez végül oda vezetett, hogy apámat szabadon engedték. Amikor

hazaérkezett, valóra váltotta korábbi kivándorlási tervét. Sebtében felpakoltuk a kocsira kevés

holminkat, ami még megmaradt (anyám ugyanis sok mindent elajándékozott vagy olcsón

eladott), és elindultunk. A szokástól eltérően nem a falu főutcáját választottuk, hanem egy

mellékutcán mentünk a vasútállomáshoz. Egy orosz barátunk felajánlkozott, hogy elkísér

minket. Röviddel az után, hogy szüleim elhagyták a birtokot, egy besúgó jelentette az esetet.

Az üldözők azonnal a menekülők után eredtek egy lófogattal, hogy visszavigyék őket.

És ekkor olyasmi történt, amit csak csodának nevezhetek: Az üldöző fogat lovai

megmagyarázhatatlan okból hirtelen oldalra ugrottak, és a kocsi felborult. Az egyik üldözőnek

eltört egy csigolyája, úgyhogy vissza kellett fordulniuk, és abba kellett hagyniuk a

hajtóvadászatot. Vajon mi lehetett az, ami elzárta az utat a lovak előtt? Megláttak valamit,

ami a kocsis szeme előtt rejtve maradt? Az Úr angyala lehetett, aki egykor elállta Bálám útját,

és akit csak a szamár látott (4Móz 22,23-26)? Bármi történt is, Isten keze vezetett ki és

irányított minket. Isten védelmét és segítségét Moszkvában is megtapasztalhattuk, és 1929.

november 25-én azon kevesek közé tartoztunk, akik elhagyhatták Oroszországot. Több ezer

embert, akik szintén Moszkva elővárosaiban gyülekeztek, hogy kivándoroljanak, arra

kényszerítettek, hogy tehervagonokba szálljanak, és Szibériába hurcolták őket.

A németországi Prenzlau, Mölln és Hammerstein menekülttáboraiban barátságosan fogadták

csoportunkat. Rendesen elláttak minket, és kaptunk egy több hónapra szóló tartózkodási

engedélyt. A menekültek itt tervezték meg és készítették elő továbbutazásukat Dél-

Amerikába. Csoportokat alkottak, amelyek egymás után hagyták el Németországot Dél-

Amerika (Brazília és Paraguay) irányába.

Paraguayban a Chaco-ba kerültünk, ahol új hazára leltünk, bár akkor ebből még nem sok

volt látható. A paraguayi kormány által kiutalt területen csupán egy ivóvíz-csatlakozás volt, és

minden család kapott egy sátrat és egy ásót kezdeti felszerelésként. Itt új élet kezdődött

számunkra. Minden annyira más volt, és gyakran nagyon nehéz. Szüleim sosem panaszkodtak

emiatt - ellenkezőleg: Folyton megköszönték az Úrnak, amiért csodálatos módon kimentette

őket a félelem és borzalom országából. Egy dologban bizonyosak voltak: Az Úr ide vezette

őket, és ezzel határozott szándéka volt. Itt teljesen szabadon gyakorolhatták hitüket, és senki

sem akadályozta őket abban, hogy olvassák a Bibliát, és nyilvánosan beszéljenek arról, ami

fontos volt számukra. Lassanként minden család felépítette házikóját, és vasárnapi iskolákat

rendeztek be a gyerekeknek. Az egész napos iskolában, amely először Isten szabad ege alatt

volt, a bibliaoktatás is helyet kapott. A csoportban több férfi is tudott prédikálni. Mihelyt

létrejött a település, megtervezték és megtartották a vasárnapi istentiszteleteket, és

evangelizációs összejöveteleket rendeztek a különböző helységekben.

Eltelt néhány év, amíg a mi falunkban is létrejött egy ilyen gyülekezet. Ebből az alkalomból

két idősebb testvérem megtért. Még pontosan emlékszem rá, milyen nagy örömmel telt meg

a szívük. Ez olyan mély benyomást tett rám, hogy én is meg akartam térni. Ezzel a

kívánsággal fordultam anyámhoz. Bár még nem töltöttem be egészen ötödik életévemet,

nagyon komolyan vette kívánságomat. A koromnak megfelelően elmagyarázta nekem az

üdvözülés útját, vagyis azt, amit Jézus értünk tett, és amit elvár tőlünk. Egy közös ima után

91Kulákok (orosz): Azoknak az orosz középparasztoknak és nagygazdáknak az elnevezése, akiket P.A.

Sztolipin agrárreformja (1906/1907) után nem integráltak a MIR-be (faluközösség), és akik nem családi

munkaerővel művelték meg földjüket. 1929/30-ban, a Sztálin alatti kollektivizálási intézkedések során a

kulákokat mint "osztályellenségeket" likvidálták (vagyonukat elkobozták, elűzték őket birtokaikról,

deportálták vagy egyszerűen agyonlőtték őket).

- 107 -

én is átéreztem a megtérés nagy örömét. És szüleim nagy gonddal és szeretettel ápolták és

őrizték ezt az új életet, amely zsenge hajtásként szökkent ki az isteni kegyelem talajából.

Ezért nagy hálával tartozom nekik.

Az indiánokkal, a Chaco őslakosaival való kapcsolat volt a másik élmény, amely erősen

befolyásolt és döntően meghatározta az életem, Fernheim kolónia megalapítása után azonnal

felvettük a kapcsolatot a lengua törzzsel. Ez a terület volt ugyanis eredeti lakhelyük. Bár kissé

félénkek voltak, nem tartott sokáig, amíg bizalommal megközelítették kunyhóinkat. Így

nagyon gyorsan kialakult közöttünk egy bizalomteljes, sőt barátságos viszony. Vajon rájuk —

és a többi törzsre - gondolt-e Isten, amikor a mennonitákat a Chaco-ba vezette? Ez a

gondolat sok hittestvérünk szívét foglalkoztatta. Így került sor a „Fényt az indiánoknak" nevű

missziói szövetség megalapítására. Az indiánban nem csak a munkást láttuk, aki segített

nekünk termővé tenni a Chaco-t, hanem megváltásra rászorult embertársunkat is, akit Isten

ugyanúgy megáldott mindennel, mint minket. Elkezdődött egy missziói munka, amely a mai

napig folyik.

A Chaco-háború után, amelyet Paraguay vívott Bolíviával 1932-től 1935-ig, megjelentek az

első chulupie-k (magukat nivacle-nek nevezik) a mennonita kolóniák területén. A

következőkben jobbára ezzel a törzzsel fogok foglakozni, hiszen Isten kiváltképpen ezekhez az

indiánokhoz küldött el minket (feleségemet, Irma-t, engem - igen, a családunkat).

A Fernheim-i központi iskola elvégzése után (1947) eladóként dolgoztam a fogyasztási

szövetkezet boltjában. A térségben élő különböző népcsoportokkal való napi érintkezés

sajátos tapasztalat, de egyben kihívás is volt számomra. Vágyat éreztem, hogy más módon is

segítsek ezeknek az embereknek. Isten hangja volt az, amely először halkan, majd egyre

hangosabban és érthetően ezt mondta nekem: „Van számodra egy másik megbízásom is." És

akkor átéltem azt, ami az Ézsaiás 6,8-ban áll: „Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta:

Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!" A

Biblia nem számol be arról, mennyit küzdött Ézsaiás, amíg ezt a választ tudta adni. Én

mindenesetre órákig beszéltem az Úrral megbízatásomról, mielőtt képes voltam igent

mondani. Így kapcsolódtam be 1949-ben misszionáriusként abba a munkába, amelyet néhány

évvel előbb a kanadai Jakob Franz kezdett el. Ugyanabban az időben kezdte Kornelius Isaak

is, akit missziói tevékenységének gyakorlása közben, 1958-ban megöltek a moro indiánok

(saját nyelvükön adjoreo-knak nevezik magukat).

Túl messzire vezetne, ha minden részletet elmondanék, ezért munkánk néhány súlyponti

kérdésére szorítkozom: A chulupie-k törzse jelenleg körülbelül 9500 személyt számlál, akik

közül 7500-an a mi területünkön élnek.

Hogy annak idején hányan voltak, nem tudom megmondani bizonyossággal, mindenesetre

sokkal kevesebben.

Amikor elkezdtük a munkát, a nyelvtanulásra összpontosítottunk. Ennek során olyan

sajátosságokkal találkoztunk, amelyek más nyelvekben nem fordulnak elő. Szeretném

megismertetni az Olvasót ezen aspektusok némelyikével, hogy felhívjam a figyelmet ennek az

indián nyelvnek elvi másságára az európai nyelvekkel szemben. Hasonlítsuk össze a

névelőket. A németben három névelőt ismerünk: der, die, das (a hím-, nő- és semlegesnemű

főnevek előtt). (Magyarban a és az, attól függően, hogy magánhangzóval vagy

mássalhangzóval kezdődik a főnév - fordító.) A lengua nyelvben egyáltalán nincs névelő, a

chulupie nyelvben viszont 16 különböző névelő van, amelyekre kínosan ügyelni kell. Egy

példával szeretném ezt szemléltetni:

na navicle = a férfi (ismert, és jelen van)

ja navicle = a férfi (ismert, és távol van)

pa navicle = a férfi (ismeretlen)

ca navicle = a férfi (ismert, de már meghalt)

lha nivacche = a nő (ugyanúgy használják, mint a hímnemű na névelőt)

lhja nivacche = a nő (ugyanúgy használják, mint a hímnemű ja névelőt)

lhpa nivacche = a nő (ugyanúgy használják, mint a hímnemű pa névelőt)

lhca nivacche = a nő (ugyanúgy használják, mint a hímnemű ca névelőt)

A többes számú alak mind hím-, mind nőnemben napi,japi, papi, capi -

pl.

- 108 -

napi nivacle = a férfiak, és ugyanígy napi nivacche = a nők

Állatoknál és dolgoknál az egyes számú alak ugyanaz, mint embereknél (na, ja, pa, ca

stb.),

a többes számú alak azonban különbözik: nava, java, pava, cava.

Ezekre a nyelvi sajátosságokra a bibliafordítás során szigorúan ügyelni kellett.

Ezekkel a példákkal azonban egy kicsit előreszaladtam, hiszen a Biblia fordítását csak

később kezdhettük el. Először egyszerű bibliai történeteket fordítottunk, utána a négy

evangéliumot, később pedig az Újszövetség többi részét. Közben tanúi voltunk sok

megtérésnek, és gyülekezetek is alakultak. Hiányzott az írásbeli segédanyag a Biblia

tanulmányozásához és a gyülekezetek építéséhez: Ezt először le kellett fordítani, ami sok időt

és energiát emésztett fel. Egyre jobban éreztük, hogy az egész Bibliához hiányzik az

Ószövetség. Miután elmondtunk egy imát, amelyben arra kértük Istent, hogy adjon nekünk

egy alkalmas informátort92 és kellő bölcsességet, és világosítsa meg elménket, munkához

láttunk. Imánkat így lehet összefoglalni: „Urunk, mutasd meg nekünk, hogy mit rejtettél el

Igédben, és segíts, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat, amelyek találóan visszaadják azt."

Az Úr megáldotta ezt a vállalkozást. Mindenki el tudja képzelni, hogy a bibliai fogalmak és

igazságok fordítása nem olyan egyszerű. Olykor hiányoznak bizonyos fogalmak, mert az

indiánok nyelvhasználatában egyáltalán nem fordulnak elő. Ilyen esetekben meg kell

keresnünk vagy alkalomadtán meg kell alkotnunk a megfelelő szavakat, hogy a fogalmat

megértessük és bevezessük. Erre is szeretnék példát mondani:

A János 19,30 versnél néhány betű eltolódása miatt komoly hiba csúszott be. Jézus ezt

mondta a kereszten: „Lhapa javaclhitesh Ihacom'a", vagyis „Mindent elvégeztem!" Itt a

„vacla'esh" szó állt, amely ezt jelenti: „Ez nem elég."

Különösen nehéznek bizonyult az igekötők és a ragok helyes használata, amelyekből

nagyon sok van. E szóelemek helytelen használata nemcsak eltorzíthatja, de teljesen

ellentétesre fordíthatja a mondat értelmét. Az igekötők és ragok sokfélesége gazdagítja ezt a

nyelvet; színt visznek bele, és élővé teszik. A chulupie nyelvben a ragok egész láncolata

képezhető, amely tetszőleges igéhez hozzátoldható. A lánc minden egyes tagja tovább bővíti a

szó értelmét. Ha egy ilyen szót németre akarunk fordítani, ahhoz egy hosszabb mondatra van

szükség.

Még röviden a bibliafordítás által kiváltott reakcióról: A kulturális átalakulás által, amelyen a

mi chulupie törzsünk is átment, és részben jelenleg is átmegy, valamint a keresztyénséggel és

különösképpen az evangéliummal való találkozás által sok minden megváltozott az

indiánoknál. Kérdések merültek fel, amelyek közül már sokra választ kaptak. Ma már nem azt

mondják, mint régen: „Mit szól ehhez a misszionárius?" - hanem: „Mit szól ehhez a Biblia?" És

ez döntő különbség. Következzen egy törzsbeli fiatal férfi nyilatkozata. Amikor befejeződött a

szerény ünnepség, amelyet abból az alkalomból rendeztünk, hogy átadtuk a törzsnek a

lefordított Bibliát, odalépett hozzám, a kezét nyújtotta, és ezt mondta:

„Hálásak vagyunk azért, hogy mától fogva a saját nyelvünkön is olvashatjuk a Bibliát, és

kutathatjuk, hogy mi a mondanivalója számunkra. Belőle akarjuk az igazságot meríteni,

amikor az összegyűltek elé állunk. De a Biblia egyetlen szövegéről sohase prédikálj."

Természetesen nagyon kíváncsi voltam, és tudni akartam, melyik szövegre gondolt. Erre

megnevezte Lukács evangéliumának 2,29 és 2,30 versét: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat

beszéded szerint békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet." - „Még sokáig maradj

nálunk. Veled együtt akarjuk tanulmányozni a Bibliát, amely állandó ösztönzést és segítséget

jelent a harcban, amely nekünk rendeltetett."

Egészen 2003-ig egy nagy munkán dolgoztak: Felolvasták és kazettára vették a teljes

Újszövetséget. Ehhez körülbelül harminc munkatársra volt szükség, akik eljátszották a

megfelelő szerepeket és felolvasták a megfelelő szövegeket. A sokszorosítást kétségtelenül

pozitív reakció fogja követni, és Isten Igéje élőnek és erősnek bizonyul, ahogy a helyesen

használt névelő sugallja: „nava Dios Lhasinoc" („Isten élő Igéje").

92 Ahhoz, hogy jól érthető fordítást készítsünk, az szükséges, hogy a bennszülöttek ellenőrizzenek minden

megfogalmazást. Például könnyen érthető-e a bibliai szöveg? A fordító helyesen használja-e a

fordulatokat? Ehhez a munkához szükségem volt egy indiánra, akiről a törzs tagjai úgy vélték, hogy

nyelvileg alkalmas és érthetően beszél. Ezt a fordításhoz elengedhetetlen személyt a későbbiekben

informátornak nevezem.

- 109 -

Gerhard Hein, Fernheim (Paraguay, Chaco)

EURÓPA

10,5 millió négyzetkilométeres területével Európa Ausztrália után a legkisebb földrész. 700

milliós lakossága az amerikai kontinenséhez hasonlítható. Ázsia felől az Urál-hegység, az Urál-

folyó és a Kaszpi-tenger határolja.

Az alábbi tanúbizonyságok mind olyan személyektől származnak, akik abban az időben

Németországban éltek. A hitéletet illetően lényeges különbség van az USA és Németország

között. Az amerikai Alkotmány előírja az állam és az egyház szétválasztását. Ennek nem az a

célja, hogy a hitet száműzzék a közéletből. Sokkal inkább a mai napig magától értetődő, hogy

a hitet a politikai cselekvés mércéjének tekintik. Az USA-ban kezdettől fogva vallásszabadság

volt, míg Németországban az 1555-ös Augsburg-i vallási béke ezt jelentette: „Cuius regio,

eius religio" („Akié a föld, azé a vallás"). Az alattvalónak a fejedelem vallását kellett felvennie.

Aki erre nem volt hajlandó, azt üldözték, vagy kivándorlásra kényszerítették.

Az USA-ban az állam és az egyház szétválasztása nem a hit ellen irányul, hanem az a célja,

hogy védje a különböző vallási irányzatok szabadságát. Ezért az amerikai állami iskolákban

nincs is hitoktatás. Mivel a német iskolákban a hitoktatást többnyire meg nem tért tanárok

végzik, a Bibliát kritizáló oktatásnak pusztító hatása van az ifjúságra. Ha a fiatalok nem a

Bibliához hű közösségekben nőnek fel, később nehezen nyerhetők meg a hit számára.

Az amerikaiak több mint fele (55 százaléka) szóról szóra helyesnek tartja a Bibliát. A

felnőttek 92 százaléka meg van győződve arról, hogy Jézus Krisztus valóban élt, 82 százaléka

pedig elismeri őt mint Isten Fiát. 52 százalék egyetért azzal, hogy Jézus újra eljön. Az

amerikaiak 79 százaléka szerint a szeplőtelen fogantatás tény. 62 százalékuk szeretné, hogy a

biológiaoktatásban ne csak az evolúciótant, hanem a teremtéstant is tanítsák. A megfelelő

németországi számadatok nem állnak rendelkezésre. A polgártársainkkal való érintkezés során

szerzett mindennapi tapasztalatunkból mégis tudjuk, hogy a megfelelő németországi számok

jóval kisebbek.

Ennek ellenére Németországban sok örömteli dologról lehet beszámolni. Az alábbiakban

olyan emberekről olvashatunk, akik tanúbizonyságot tesznek hitük mellett, és részletesen

elmondják nekünk, hogyan lettek hívők és milyen hatással volt életükre a hit.

A kétes mesterségtől Jézus szolgálatáig

Mint oly gyakran, ez az evangelizálás (1999. június) is egy vasárnapi istentisztelettel ér

véget egy gyülekezetben, ahová meghívtak. Ezután következik még néhány személyes

beszélgetés, de a végén már feleségemmel együtt örülök, hogy a ragyogó napsütésben

hazautazhatunk Braunschweig-ba. De itt van még egy nő, aki feltétlenül beszélni akar velem.

Kisírt szemekkel lép be a lelkigondozói szobába. Nem igazán tudja, hogyan kezdje el a

beszélgetést. A prédikációhoz kapcsolódva megkérdezem tőle, hogy nem akar-e megtérni.

Vonakodva és akadozva válaszol. Tulajdonképpen ez nem is válasz, hanem inkább

kétségbeesett és szívszaggató felkiáltás:

„Kérem, segítsen nekem, nem tudom, hogy folytassam. Nem tudok tovább élni. Minden, az

egész életem tönkrement. Sehol sem látok kiutat. Segítsen rajtam, kérem!"

„Igen, ezt hirdettem: Mindenki számára van segítség, aki megnyitja szívét Jézus előtt, és

minden segítséget tőle vár. Mi az Ön nyomorúsága?"

„Hittem az embereknek, és bíztam bennük. Túl hiszékeny és kritikátlan voltam. Ezáltal

nemcsak elveszítettem az összes pénzemet, hanem ráadásul nagy adósságba keveredtem,

amelyből úgy tűnt, hogy nincs többé kiút. Ezért eladtam magam. Férfiaknak. Hatalmas

adósságaim voltak. Úgy tűnt, mintha meg akarnának fojtani, maguk alá akarnának temetni.

Az egyetlen tőke, amit ebben a nyomorúságos helyzetben gyorsan és egyszerűen be tudtam

vetni, a saját testem volt."

- 110 -

„Ha jól értettem, akkor Ön ki akar lábalni ebből a nyomorúságból. Erre egyedül nem képes,

de ismerek valakit, aki ki tudja segíteni az adósságból és a bűnből. Ez Jézus Krisztus, aki

mindenki másnál jobban ismeri reménytelen állapotunkat."

„Igen, világos számomra, hogy önmagamat nem tudom kiszabadítani az ingoványból. Ön

az előző esték előadásaiban érthetően beszélt az elveszettségről és az örök kárhozatról. De

beszélt a Jézus Krisztus általi megmentésről is. Rájöttem, hogy számomra is ez az egyetlen

út, hogy kilábaljak a káoszból és meg legyek mentve."

„Készen áll arra, hogy megváltoztassa az életét, és teljesen új útra térjen?"

A válasz: „IGEN!" A Biblia segítségével elmagyarázom neki az Úr Jézus általi bűnbocsánat

útját, és azt, hogy az ember miként fogadhatja el egészen személyesen ezt az Urat. Csak Ő

képes elvezetni az embert egy új élethez. A hölgy esdeklően velem imádkozik. A megbánás

könnyeivel, de örömmel is, hogy teljes bűnbocsánatot nyert elpuskázott életére, elfogadja

Uraként Jézust. A hosszú beszélgetés végén az volt a benyomásom, hogy itt valaki tiszta

szívéből megtért, és ezzel hazatért.

Egy ideje telefonon keresztül követem Esther útját - személyiségvédelmi okokból itt nem a

valódi nevét használom. Bármikor felhívhat, ha további segítségre van szüksége hitében vagy

élethelyzetében. Olykor élt is ezzel a lehetőséggel, és mindegyik telefonbeszélgetést imával

fejeztünk be.

Esther radikálisan szakított korábbi életével. Hogy milyen mélységből mentette ki őt Jézus,

érthetővé válik, ha az ember elolvassa személyes beszámolóját. Emiatt nem is kozmetikáztam

őszinte beszámolóját korábbi bűnös életéről. Így bizonyságtétele segítséget nyújthat azoknak

az olvasóknak, akik így vélekednek: „Olyan mélyre süllyedtem, hogy Isten biztosan nem fogad

el engem." E bizonyságtételre hivatkozva szeretném odakiáltani ezeknek az olvasóknak: Isten

irgalma még a mi bűnbeesésünknél is mélyebbre ér le. Jézus keresztjében Isten kisiklott

gondolkodásunk és cselekvésünk legmélyebb szakadékaiba hajolt le. Megment mindenkit, aki

akarja azt. Nagyra becsült hitbéli tanítóm, Heinrich Kemner mondta egyszer: „Isten csak a

koldusokat részesíti kegyelmének gazdagságában." Esther pontosan ezt tapasztalta meg.

Nagyon örültem Esther folyamatos hitbeli fejlődésének és szellemi sóvárgásának. Amikor a

megtérését követő időszakban a kliensei felhívták őt a szokott módon, hogy találkozót

beszéljenek meg vele, ő az evangéliumot hirdette nekik: „Nem teszem ezt többé - soha többé!

Én megtértem Jézushoz. Tedd te is ezt, hogy el ne vessz örökre!" Olykor a másik fél

vitatkozott, mondván, hogy nincs is Isten, de legtöbbször zavartan hallgatott a telefon másik

végén, és végül kommentár nélkül letette a kagylót.

Amikor új munka után nézett, végül egy öreg- és szeretetotthonban kapott állást, amely

minden energiáját lekötötte. Esther megállapította: Amit itt egy hónap alatt keresek, az

kevesebb, mint amit korábban egy nap alatt kerestem, ha jól ment az 'üzlet'."

Abban az időben, amikor megtért, korábbi házasságából született lánya, Magdalena szintén

teljesen Isten nélkül élt. De azután elkezdett neki Istenről és Jézusról beszélni. Magdalena

kezdetben mereven elhárított minden Istennel kapcsolatos gondolatot, de imádságok a

hitetlenség sok erődítményét bevették már - így lesz ez itt is: Bizonyos, hogy egy napon

Magdalena is meghozza élete legfontosabb döntését.93 Gyakran megfigyeltem, hogy ha valaki

tiszta szívéből megtér, hamarosan valaki más is követi őt a környezetéből. Az élő hitet a

missziói buzgalomról is fel lehet ismerni. És most hagyjuk, hogy Esther mondja el a saját

életét:

gi

93 Időközben Magdalena valóban megtért. Anyjához hasonlóan, ő is drámai módon élte át a Jézushoz felé

való fordulást, méghozzá tíz hónappal anyja után.

- 111 -

B6: Ekkor megfordult az Úr, és rám tekintett...

Talán csodálkozva ezt mondod majd: Milyen szokatlan cím ez? Ha valamelyest megismered

életem történetét, még sajátságosabbnak találod majd ezt, hogy az Úr (gondolom, a

legtöbben tudják, hogy az „Úr" alatt Istent értem) megfordult egy olyan ember után, mint én.

Tudtad, hogy valaki lát és figyel minket - mindig, állandóan és mindenütt? Nemcsak a „Big

Brother" - persze ő is. Ő azonban nem lát minket mindig és mindenhol - legfeljebb a

nyomunkat időnként -, hacsak nem vagyunk neki különösen figyelemre méltóak, és nem

gondolja, hogy jobban oda kell figyelnie ránk. Valaki más is lát azonban minket, és figyel arra,

amit mondunk és teszünk - szüntelenül, mindig és mindenütt: Állandóan figyel minket a

mennyből a mi Teremtőnk, aki a mennyet és a földet, és az egész világmindenséget

teremtette.

„Az Úr letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az

Istent." Ez áll a 14. zsoltár 2-ben. És ez az Isten mindent pontosan feljegyez egy könyvbe,

amit lát. Minden emberről precízen vezet egy naplót, hiszen a 139. zsoltár 16-ban meg van

írva: „Könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy

sem volt meg belőlük."

Isten az én életem könyvébe sok-sok rossz dolgot is beírt. A legrosszabb dolog, amit fel

kellett jegyeznie, akkor kezdődött, amikor még csak egyetlen célom volt, nevezetesen:

Milliomosnő akartam lenni

Milliomosnő akartam lenni, méghozzá minden áron! Dolgozni a nyugdíjig - ez elviselhetetlen

gondolat volt számomra. Sokkal jobban szerettem volna minél hamarabb meggazdagodni,

hogy életem hátralevő részét édes semmittevéssel töltsem, lehetőleg az Atlanti-óceán egy

szép napos szigetén. Tehát beléptem az „aranyásók klubjába", és elégedetten állapítottam

meg, hogy sok ember hasonló célt követ. Ily módon sok kedves embert ismertem meg,

olyanokat is, akik készek voltak segíteni nekem pénzem csodálatos szaporításában.

Elkeseredetten invesztálni kezdtem, ahol csak tudtam. Folyt a pénzem a hólabda-

rendszerekbe, ügynöki hálózatokba, kockázatos opciós üzletekbe a tőzsdén, és kétes üzleti

ötletek után szaladgáltam. Az utóbbiból volt elég az újságok nyereséget ígérő

„tőkebefektetés" rovatában.

Végül minden pénzemet valahol befektettem; de valahogy a gazdagság csak nem akart

összejönni. Kétségbeesésemben még olyan pénzeket is kockára tettem, amelyek kezelésével

voltam megbízva. Hirtelen felismertem, hogy ez a sok kedves ember tulajdonképpen csak a

pénzemre pályázott. Micsoda keserű csalódás! Felocsúdtam az álmodozásból, hogy sok

pénzem lesz és gyorsan meggazdagodom. Jéghidegen és brutálisan értem földet a valóság

talaján, hiszen minden befektetett pénzem odavolt, és még a banki pénzautomatát is zárolták

számomra! Adósságok, igen, óriási adósságok ásítoztak rám hirtelen. Ez az adóssághegy úgy

gördült rám, mint egy piszkos, ocsmány lavina. Képtelenség volt visszafizetni. Pánikba estem

és kétség fogott el; hirtelen teljesen összeomlottam! Most már semmivel sem rendelkezem,

hogyan tudom valaha is visszafizetni az összes pénzt?

Új pénzforrás

Teljesen ki voltam békülve, de valahogy ki kellett evickélnem ebből a helyzetből. A hideg

fejem volt az egyetlen, ami még megmaradt nekem, így szó szerint utolsó pénzemből, amit

még össze tudtam kaparni, megjelentettem egy hirdetést egy hetilapban. Az „álláskeresés"

rovatban kínáltam szolgáltatásaimat mint „társalkodónő". Amit az újságban „társalkodásnak"

neveznek, egy egészen másfajta tevékenység „rejtjelezése", amit csak a bennfentesek

ismernek és tudnak megfejteni, nevezetesen a „kísérő szolgálaté" (escort service), ahol az

ember túlnyomórészt szex-éhes férfiakat keres fel. Azokat a nőket, akik ilyen szolgáltatást

nyújtanak, call-girl-öknek nevezik94. Abban a helyzetben mindegy volt nekem, hogy mit

csinálok - fő, hogy fizessenek érte. Nem láttam más kiutat a nyomorból, mint ezt a mottót:

94 Call-girl (forrás: Wahrig: Die deutsche Rechtschreibung): Prostituált, aki telefonhívásra házhoz megy,

vagy saját lakásán fogadja a vendéget.

- 112 -

Hunyd be a szemed, és ess túl rajta! Ez a „mesterség" - amelyet elvégre sok más nő is űz -

fog kihúzni a bajból, gondoltam. Így bátran nekivágtam, hogy megszerezzem az első

tapasztalatokat egy addig teljesen ismeretlen világban. Szürke kisegérből „fekete macskává"

avanzsáltam. Új „barátaim" fantasztikusnak találták, hogy olyan „romlatlan" voltam, ezért sok

energiát fektettek bele, hogy megtanítsanak mindarra, amit szerintük tudnom kellett. Elláttak

a szükséges forró tartozékokkal, átterveztek egy teljesen új típusra, és nagyvonalúan fizettek

a szolgáltatásaimért. Akkoriban jelent meg a piacon az első mobiltelefon: egy súlyos készülék,

amely úgy nézett ki, mint egy uborka vagy csont. Veszélyhelyzetben önvédelmi eszközként is

lehetett használni. Egy ilyen mobiltelefont lízingeltem, hogy mindig elérhető legyek, bár

állandóan megszakadt a vonal. Nagy félelem fogott el minden alkalommal, amikor csörgött a

készülék. Tisztában voltam vele, hogy nagyon veszélyes terepen mozgok - már-már az

alvilágban. Itt az ember könnyen csapdába eshet. Utólag meg kell állapítanom, hogy

bizonyára angyalok lehettek, akik a segítségemre siettek. Hálát kell mondanom Istennek

azért, hogy sértetlenül átvészeltem ezt az időszakot.

Mélyrepülés

Egyszer csak kiderült, hogy született „domina" vagyok95. Attól fogva szexi fekete lakk-,

gumi- vagy bőrszerelésben és hosszú szárú csizmákban kerestem magamnak egy nekem

nagyon tetsző tevékenységet. Munkám új változata abban állt, hogy férfiakat fantázia-

utazásokra kísértem. „Karrierem" kezdetén nem sejtettem, hogy sok férfi gondolatai olyan

dolgok körül forognak, amelyekről a legperverzebb ötletek jutnak eszébe. Különben hogy

lehetne elképzelni, hogy valaki egy rakás pénzt fizet azért, hogy megbilincseljék, gúzsba

kössék, szögekkel szurkálják, fojtogassák, rugdalják, korbácsolják, vagy láncra kötve

vonszolják. Természetesen voltak csaknem normális férfiak is, akik azt szerették, ha

gyengéden bántak velük. Fölöttébb elégedettek és boldogok voltak, amikor frissen

bekrémezve és bepúderezve Pampers pelenkájukba bujtatták őket. Legnagyobb boldogságuk

az volt, ha pelenkát viselhettek, amitől nem is akartak megválni; és a cumi is nélkülözhetetlen

volt. Ezt a jelenséget „pólyásgyereknek" nevezték. Megint más férfiak ragaszkodtak ahhoz,

hogy nővé változzanak: selyem alsóneműt, harisnyatartót és magas sarkú cipőt viseltek. Arra

vágytak, hogy a smink és paróka segítségével nővé változzanak, méghozzá utcanővé.

Mellékesen megtudtam, hogy némelyik gentleman a mindennapi - üzleti - életben is gyakran

ilyen szerelést hord, természetesen illendően, a szürke öltöny alatt.

Egy másik férfi ragaszkodott a fojtogatós játékokhoz. Ha ezt tudták volna a páciensei!

Orvos volt, de gondolatai csak egy dolog körül forogtak: Egy gyéren öltözött nő az

eszméletlenségig fojtogassa, miközben ő fekete gumiruhába csomagolva, zsinórral átkötve,

megbilincselve, gúzsba kötve és teljesen mozgásképtelenül a nagy élvezetre vár. Mivel

normális nő nem volt hajlandó megosztani vele ezt a nem veszélytelen hajlamát, különös

mániája anyagilag tönkretette és elszigetelte. És én? Minden alkalommal megkönnyebbültem

és örültem, hogy túlélte ezt a procedúrát. Még elgondolni is rossz, mi lett volna, ha ebben a

korántsem ártalmatlan játékban tényleg megfojtottam volna, és ezért a törvény előtt kellett

volna felelnem.

Egy másik férfi kutyaólban lakott; az asztal alatt Chappi kutyaeledelt evett. Ha kinyílt az

ajtó, szánalmasan csaholni kezdett - „vau-vau" -, és odavolt érte, ha pórázon sétáltatták.

Idővel sok különféle „játékszer" gyűlt össze nálam, mivel állandóan ügyelnem kellett arra,

hogy repertoáromat „új találmányokkal" bővítsem. Ugyanis minden alkalommal újabb,

izgalmasabb jelenetet rendeztem, nehogy a kuncsaft unatkozzék és faképnél hagyjon. Elvégre

a konkurencia is csábító szolgáltatásokat nyújt. A legtöbb ötletet és ihletet videofilmekből

merítettem, amelyek „ismeretszintemet" emelték. Egy időben kötelező olvasmánynak

számított de Sade márki egyik ismert műve. Ebből a könyvből „sokat tanultam", hiszen fő

feladatom továbbra is az volt, hogy egy igen apró részt a robbanásig juttassanak el.

Hasonló volt a helyzet a „rossz fiúkkal", az úgynevezett kollégiumi növendékekkel is. A való

életben „nagy kutyák" voltak, például menedzserek. Amikor eljöttek hozzám, iskolás fiúkat

játszottak, akik nem tanulták meg az egyszeregyet, vagy nem tudták helyes sorrendben

elmondani az ábécét. Ezért sarokba állítottam őket, és alaposan elnáspángoltam őket a

95 Domina (forrás: Wahrig: Die deutsche Rechtschreibung): Prostituált, akit mazochisták keresnek fel. A

mazochizmus a nemi vágy fokozására való törekvés testi vagy lelki bántalmazás elviselése által.

- 113 -

nádpálcával. Ennek során meglepő dolgokat tudtam meg a katolikus kollégiumok belső

életéről. Ki hinné, hogy a derék és jámbor apácák örömüket lelték a fiúk csupasz fenekében?

Míg a fiúknak szégyenkezve a hosszú köpenybe kellett dugni fejüket, addig jól elfenekelték

őket. Egyes nevelőnők nyilván szadista hajlamaikat is kiélték ebben. Ezek a fiúk később,

férfiakként, ilyen lelki sérülésekkel jöttek hozzám, hogy a maguk módján feldolgozzák a

traumát.

Különleges kihívás volt, amikor állatszelídítő-nőt alakítottam, és megkötöztem, a ketrecben

megláncoltam és idomítottam a „vadállatokat". Általában a megbilincselős játékok voltak a

legnépszerűbbek. A swinger-klubokban, ahová kísérőként rendeltek meg, olyan volt, mintha

Szodomában vagy Gomorrában lettem volna. Minden meg volt engedve, ami tetszett és

lehetőleg sok új élvezetet szerzett - és mindez szégyentelenül, nyilvánosan, magányos és

másként elfoglalt nézőkkel körülvéve. Kukkolóknak nevezik magukat ezek a magányos lények,

akik élvezve fogdossák magukat. Mivel többnyire ártalmatlanok, tulajdonképpen nem illenek

bele az alvilág e sötét és kísérteties díszletébe. Ennek ellenére megtalálják a számításukat, sőt

olykor különleges élményben van részük, nevezetesen akkor, amikor perverz férfiálmok

válnak valóra. Manapság már az sem szokatlan, hogy két nő egymást ölelgeti, miközben a

férfiak székekhez bilincselve együtt sóvárognak, anélkül, hogy részt vehetnének ebben.

Csodálkozva állapítottam meg, mennyi időt és pénzt képesek különös hajlamaikra szánni a

férfiak. Akkori „barátaim" gondolatai szemmel láthatóan kizárólag „kedvenc játékszereik"

körül forogtak. Úgy tűnt, hogy éjjel-nappal vad álmaikkal és féktelen szexuális

szenvedélyeikkel foglalkoztak, amelyek őket szinte megszállták és ide-oda hajtották.

Ráébredtem, milyen szánalmasan szegények tudnak lenni az emberek: üresek és fásultak,

kábulatot és feledést keresve „kis örömeikben". Futó kapcsolatokban szerelmet, elfogadást és

megerősítést keresnek, de végül újra visszaesnek régi „fekete lyukukba", az

elhagyatottságba.

Alkohol és nikotin, mint állandó kísérők

Egyszer csak leszoktam a gondolkodásról, és elkezdtem egyre gyakrabban és intenzívebben

saját hajlamaimat kielégíteni. Gyermekemen kívül az alkohol és a cigaretta volt a legnagyobb

boldogság számomra, amivel eltompítottam az érzékeimet. Biztos voltam benne: Egyetlen

napot sem bírnék ki élve legkedvesebb barátaim - tömény italok és nikotin - nélkül.

Szemgolyóim már kezdtek sárgulni, ami árulkodó jel volt. Ráadásul ez a szörnyű köhögés és

az átható nikotinszag, ami a lakásban mindenhova, a ruhákba is befészkelte magát. Úgy tűnt,

hogy senki sem hallja meg beteg lelkem jajkiáltását. Méltóságom egyre inkább romokban

hevert. Többé nem volt rejtegetnivalóm. Szánalmas látványt nyújthattam, ahogy ide-oda

támolyogva artikulátlan hangokat hallattam. Ilyen szégyentelenül mutatkoztam a lányom

előtt! Fájt, hogy ő egy semmirekellő csavargóhoz hasonlított, aki sehová sem tartozik. De

tudtam, hogy igaza van. Tulajdonképpen mindketten otthontalanok voltunk, mindegyikünk a

maga módján. Hallgattunk erről a nyomorúságról, és mind a ketten megpróbáltuk leplezni,

amennyire lehetett. Végül is megengedhettünk magunknak egy kis szórakozást és örömet.

Így aztán elkezdtem örömet vásárolni magamnak, és valóságos vásárlási láz fogott el. Ritkán

mentem haza egy kirándulásról úgy, hogy az autóm ne lett volna telepakolva bevásárló

zacskókkal. Az új cuccok iránti lelkesedés azonban nem tartott sokáig, és hamarosan ismét el

kellett mennem bevásárolni. A munkámban továbbra is megpróbáltam örömet lelni, és bátran

bebeszéltem magamnak, hogy semmi sem izgalmasabb és változatosabb, mint férfiakat

megalázni, megbüntetni és megkínozni - és mindezt egy kellemes és ráadásul jól jövedelmező

játék formájában.

Ebül szerzett jószág ebül vész el

Végre elértem hőn óhajtott célomat: Nem volt több adósságom! Sőt, biztos, ami biztos,

félretettem egy kötegnyi csodálatos barna bankjegyet.96 Milyen forrón és bensőségesen

szerettem ezeket a bankjegyeket, amelyek kihúztak a szegénységből és a nyomorból.

Szeretetteljesen simogattam és babusgattam, a testemen hordtam őket, hogy halljam a

ropogásukat. Kimondhatatlanul büszke voltam magamra. Nem esett nehezemre megszokni az

új luxust.

96A márka idején a százmárkás bankjegyek barnák voltak.

- 114 -

De azután történt valami, ami összetörte ezt a szép történetet. Akkor úgy éreztem: Elég

volt, nem bírom és nem akarom tovább csinálni. A legjobb lenne elaludni és nem felébredni.

Te is éreztél már így? És te is ezt mondtad: „Isten tehet róla, hogy ilyen ócskán megy a

dolgom!"? Hogyan hihetek abban, hogy a mennyben van egy jó és irgalmas Isten, ha ez az

Isten hagyja, hogy egyik nyomorúságból a másikba essem.

Hogy mi történt? Úgy jártam, mint a mesebeli szerencsés János, vagy ahogy a közmondás

mondja: „Ebül szerzett jószág ebül vész el." Semmit sem tanultam korábbi hibáimból, hiszen

ismét jól jövedelmező befektetési lehetőségek után sandítottam. Ezek nem is várattak

magukra sokáig, mert hamarosan összefutottam az élelmes üzletemberrel, akinek holtbiztos

befektetési tippjei voltak. Elragadó modorával körüludvarolt engem, és a szép summa örökre

eltűnt új üzleti vállalkozásában.

A megmentő ajánlat

Körülbelül ugyanebben az időben tartottak egy nagy evangelizációt a városunkban, amire

egy szórólapon mindenkit meghívtak. Kábultan vonszoltam magam a rendezvény helyszínére.

Bensőmben mintha földrengés pusztított volna. Nem, most már nem volt erőm még egy

újrakezdéshez! Megint eljátszottam mindent. Merevnek és hidegnek, mint a gránit, üresnek és

teljesen kiégettnek éreztem magam. Közömbösen viseltem az estéket - kivéve az utolsót.

Ezen az estén ugyanis megszólított egy hölgy. Könnyek között kért, hogy maradjak ott, és

imádkozzam az evangélistával. Az embereket ugyanis minden előadás után meghívták, hogy

hozzák rendbe életüket Isten előtt. A prédikátor ezt így nevezte: „helyfoglalás a mennyben".

Noha megérintett a felém áradó együttérzés, ezúttal is elfutottam, és dacosan Istent

hibáztattam nyomorúságomért. Így az evangelizáció befejeztével elszállt az utolsó esélyem

egy őszinte beszélgetésre, ami talán segíthetett volna. A kaszinóban a rulett-asztalnál ezt

mondta volna a krupié: „Rien ne va plus" - de szerencsére Istennél ez nem így működik.

Éppen életem legnagyobb hibáját készültem elkövetni - el akartam menekülni Istentől -, úgy

kellett történnie, hogy „az Úr megfordult, és rám tekintett..."

Észrevetted, hogy ez a címe a történetemnek is? Talán azt kérdezed magadban, vajon ki

lehetett ez az „Úr", aki megfordult, hogy rám tekintsen. A Bibliában már volt valaki, akire

Jézus mély szomorúsággal rátekintett. Ez az ember - Péter, Jézus tanítványa és barátja -

szánalmasan elárulta őt, amikor azt mondta, hogy nem ismeri. Lukács evangéliumában, ahol

ez a találkozás fel van jegyezve, ezt olvassuk: „Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre.

Péter pedig... kiment, és keserves sírásra fakadt" (Lk 22,61-62).

Én is ugyanígy mindig és állandóan megtagadtam Jézust, egész életemen át. Szándékosan

mindig kitértem előle, és nem akartam megismerni. Ennek ellenére végtelenül értékes és

becses vagyok a szemében, mert Isten engem a saját képére teremtett.

Az evangelizáció utolsó estéjén Jézus megállhatott előttem, amikor ismét elmenekültem.

Mély szomorúsággal rám pillanthatott, mert hirtelen tudtam és határozottan éreztem: „Most

rám gondol! Az előadássorozat üzenetei szíven találtak és megráztak. Amikor az evangélista

búcsúzóul azt mondta, hogy a következő vasárnap ismét prédikálni fog egy keresztyén

gyülekezetben, mintha villám sújtott volna, és pontosan tudtam: Nekem is ott kell lennem!

Telve félelemmel, hogy már túl késő lehet, azon a vasárnap reggelen arra a helyre siettem.

Furcsán éreztem magam; belső késztetést éreztem, hogy egyszer névtelenül minden

fájdalmamat kipakolhassam egy ember előtt. Annyi nyomorúság robbanékony keverékké

halmozódott a lelkemben. Fuldokoltam tőle. De még jobban szívem legmélyéből szántam

magam azokért a szenvedésekért, amelyek meg nem érdemelten szakadtak rám. Túl fáradt

voltam ahhoz, hogy továbbharcoljak, hogy mindent elölről kezdjek. Úgy tűnt, hogy eljutottam

életem legmélyebb pontjára; nevezetesen a disznóvályúhoz, amelyről a Biblia beszél (Lk

15,16). A „tékozló fiú" is ide jutott, azzal a nagy különbséggel, hogy ő maga szórta el a

pénzét, én ellenben az emberek után dobtam. Szívósan és elkeseredetten harcoltam, hogy

visszaszerezzem, de minden fáradság macskát sem ért. Ezen a rögös úton sok rémséges

gaztett gyülemlett fel, amelyek elsötétítették és egy szörnyű börtönben fogva tartották

lelkemet. Az, hogy a disznóvályúnál kötöttem ki, azt jelentette, hogy teljesen képtelen voltam

kilábalni ebből a magamnak készített nyomorúságból - tönkrementem, megdermedtem, élő

halott voltam, mintha eltemettek volna. A nagy megrázkódtatás világossá tette számomra,

hogy életemet milyen haszontalanul eljátszottam és elfecséreltem. Ebből az életből csupán

egy kaotikus törmelék-halom maradt.

- 115 -

Ez után hallottam az igazi életről és arról, hogy Jézus Krisztus jött el a Földre, hogy Őbenne

életünk legyen!

Amikor véget ért az istentisztelet, legszívesebben elrohantam, elmenekültem volna; de

néhány jelenlévő arra bíztatott, hogy maradjak ott egy beszélgetésre.

Jóleső érzés, ugyanakkor meglepő volt, hogy addig számomra ismeretlen emberek annyira

érdeklődtek a sorsom iránt. Szeretetteljesen unszoltak, szinte kényszerítettek, hogy

maradjak, és beszéljek a prédikátorral.

Utolsó erőmmel

Így hát nagy nehezen rászántam magam, hogy elbeszélgetek az evangélistával. Werner

Gitt elmondta nekem, hogy Isten és az ő parancsolatai elleni lázadásommal hogyan vétkeztem

Isten szentsége ellen. Engedetlenségem és lázadásom vezetett Istentől való elszakadásra. Azt

mondta, hogy csak egyetlen kiút van számomra: Ha megtört és alázatos szívvel Isten elé

lépek, és minden bűnömet felfedem és megvallom előtte. Felolvasta a Bibliából Isten válaszát

az Ézsaiás 1,18 versben: „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek

is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú." Milyen nagyszerű ígéret! Gitt úr

biztosított a felől, hogy Istennek ezt az ígéretét én is egészen személyesen a magam számára

is igénybe vehetem, majd együtt imádkozott velem. Végre Isten Fia előtt letehettem azt a sok

bűnt és mocskot, ami életemet ilyen félelmetesen elpusztította. Ő úgyis mindent tud az én

életemről, amit rejtegetnem vagy szépítgetnem kellett. A förtelmes dolgok és emlékek

vulkánként törtek fel belőlem, ki a napvilágra. A könnyek kezdték megpuhítani szívemet, és a

rárakódott kövesedés kezdett letöredezni. Szándékos vétségeimért bocsánatért esedeztem

Istenhez, és arra kértem, hogy mossa szívemet olyan fehérre, mint a hó. Megtisztult szívvel

végre megköszönhettem Jézus Krisztusnak, hogy bűneimért meghalt a kereszten, és

meghívhattam, hogy attól fogva legyen életem Ura. Úgy éreztem, hogy a Róma 10,13 versben

olvasható ígéret rám is vonatkozik: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." Ebben

megerősítést és ígéretet láttam az örök életre és arra a bizonyosságra, hogy egyszer én is

Istennel lehetek a mennyben.

Még két további verset kaptam útravalóul, mindkettőt Lukács evangéliumából. Az egyikben

Jézus arról beszél, hogy „így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek" (Lk

15,10). A másikban Jézus megmondja nekünk, minek kell a legjobban örülnünk: „Annak

örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben" (Lk 10,20).

A változás

Nagy esemény egy ember életében, amikor Isten gyermekévé válik, és ezt mondhatja az

egész világmindenség Teremtőjének: „Atyám!". Mennyei Atyám nemsokára gondoskodni

kezdett rólam, és csodálatos embereket küldött, akik kézen fogtak, és új utakra vezettek.

Hamarosan megtörténtek életemben az első csodák, amelyeket csak az képes megérteni és

felfogni, aki maga szenvedélybeteg vagy korábban az volt. Soha nem tudtam volna elképzelni,

hogy kibírom csak egy napig is nikotin és alkohol nélkül. Ez a két kábítószer már hosszú évek

óta hatalmában tartott. Ezek mindent jelentettek számomra; teljesen függővé váltam ezektől

az „édes" mérgektől. Minden szenvedélybeteg megerősíti, hogy teljesen lehetetlen és

egyenesen kilátástalan saját erőből kiszabadulni a függőség karmaiból és bilincseiből. De a

nagy, mindenható és örök Isten nehézség nélkül és könnyűszerrel gyógyulást ajándékozott

nekem. Testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt meggyógyított. Ő - és egyedül Ő -

megszabadított a dohányzás és ivás gyötrelmeitől és bűnös szenvedélyétől! Ma már biztos

vagyok benne, hogy ez a két kábítószer örök tabu lesz az életemben. Egy visszaesés arra

késztetett, hogy örökre felhagyjak az ivással és a dohányzással. Az ördög is hallotta annak

idején a fogadalmamat, hogy soha többé nem iszom és nem dohányzom. De egy szép, forró

nyári napon kihasználta az alkalmat, hogy emlékeztessen korábbi vérpezsdítő italaimra. Úgy

gondoltam, hogy az alkoholmentes sör nem árthat meg - és azon kaptam magam, hogy

kezdek visszaesővé válni. Lassan és fokozatosan visszatértek régi szokásaim. Isten

segítségével felismertem, milyen nagy veszélyben vagyok. Megrémültem, hogy képes voltam

szószegővé és hűtlenné válni. Istennel való zavaros viszonyom nagyon kellemetlen és terhes

volt számomra. De ezzel a súlyos eltévelyedéssel is újra Istenhez mehettem, és ezt a

szenvedélyt - segítségért és bocsánatért esedezve - újra a lábai elé tehettem. Ekkor

- 116 -

tudatosodott bennem, milyen tökéletlenek vagyunk - és maradunk - mi emberek. Ennek

ellenére Isten mindig szeret minket, és a „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja

bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." Ez áll az 1János 1,9-ben.

Tiszta szívemből köszönöm mennyei Atyámnak, hogy a fent említett nyár óta nem estem

vissza, és sem az alkoholos italokra, sem a cigarettára nem vágyom. Igen, ez valóságos csoda

számomra! Hálás vagyok érte, hogy véget ért az idő- és energiarabló „beszerzési kényszer".

Milyen haszontalan és szánalmas dolog volt szenvedélyek rabszolgaságában élni. Végre

megszabadultam attól a kényszertől, hogy állandóan elegendő alkoholtartalmú üveget

vásároljak, szállítsak, tároljak és váltsak vissza. Szeretném emellett azt is megemlíteni, hogy

akkoriban még a lakásomat is kitataroztam, hogy a dohányfüst szagának mégoly csekély

maradványait is eltüntessem.

Régi, züllött életemet Isten teljesen átszervezte és újjáalkotta. Ha visszatekintek az utóbbi

időre, csak csodálkozni tudok azon, hogy milyen sok szeretettel és gondoskodással árasztotta

el életemet. Még új munkahelyről is gondoskodott számomra, ahol ugyan sokkal kevesebbet

keresek, de semmiben sem szenvedek hiányt. Azt is tudom, hogy életem minden területére

gondot fog viselni, és megadja nekem azt, amire szükségem van. Ennek ellenére korábbi

züllött életem emléke gyakran nagyon elszomorít. Végtelenül sajnálom, hogy férfiakat

csábítottam el rövid ideig tartó örömök ámításával, amelyeket végül is drágán megfizettek.

Ebből a pénzből mennyi embernek lehetett volna segíteni, enyhíteni a baját és biztosítani a

helyét a mennyben!

Az akkori „barátokkal" természetesen többé semmilyen kapcsolatot nem tartok. Egyikük

sem értené és fogná fel, mi történt velem. Olykor érdeklődik még némelyik - „hogy megy a

sorom" -, és én örülök, hogy kihasználhatom az alkalmat, hogy elmondjam neki, mennyire

megváltoztatta Isten az életemet. Ilyenkor megpróbálok odakiáltani neki - és a többi szex-

mániás férfinek és nőnek: „A názáreti Jézus, Isten Fia nektek is segíthet, titeket is

megszabadíthat és meggyógyíthat. Szétzúzza a démoni bilincseket, kiűzi életetekből a sötét

hatalmakat, amelyek igézetükben fogva tartanak. „Nekem adatott minden hatalom mennyen

és földön" - mondja Jézus a Máté evangélium 28,18-ban. Tehát kiáltsatok hozzá. Számotokra

is van reménység és szabadulás.

Nagy kívánságom és vágyam lett az, hogy más keresztyénekkel olvassam a Bibliát, hogy

egyre jobban megérthessem, mit akar közölni velünk Isten ebben a csodálatos könyvben, de

azért is, hogy jobban megismerjem Őt. Igen, egyre bizonyosabb vagyok benne, hogy a Biblia

csak Isten Szava lehet! Általa többet tudunk meg Isten jelleméről, tökéletességéről, de

csodálatos tervéről is, hogy szeretetteljesen megváltoztasson minket. Ezért egészen

nyugodtan az Ő oltalmazó kezeibe ajánlhatjuk magunkat. Milyen jó, hogy végre van valaki az

életemben, aki kezében tartja a jövőmet, és tudja, mi a legjobb nekem!

Nagy élmény volt számomra a bemerítkezés is. Talán erre azt mondod, hogy téged is

megkereszteltek, méghozzá még csecsemőként. De mi keresztyének a bemerítkezéssel

megmutatjuk embertársainknak, hogy új életet kezdtünk, méghozzá Istennel. Számomra

nagyon fontos a következő jelkép: Egész testünkkel a víz alá merítenek - ez azt jelenti, hogy

megtisztultunk bűneinktől, és Krisztussal együtt elmerültünk a halálba. A vízből való kiemelés

pedig az „új embert" jelképezi, aki immár Istennel és Istenért kíván élni, és elfogadta

Krisztust mint Urát és Megváltóját. Ahogy Krisztus feltámadt a halálból, mi is feltámadunk

majd, hogy örökre vele lehessünk. A Rómaiakhoz írt levél 6. részének 5. verse ezt mondja

találóan: „Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé

leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is."

Keresztyén gyülekezetem számára - ez egy evangéliumi szabadegyház, ahová rendszeresen

eljárok - nagyon fontos, hogy az embereknek Isten szeretetéről beszéljünk. Mindenkit

szeretnénk felszólítani, hogy kezdjen új életet Istennel. Teljesen mindegy, mennyi szemét

halmozódott fel eddigi életében! Mindenkinek meg kell kapnia az esélyt, hogy új távlatot

találjon élete számára, akármilyen kilátástalan is jelenlegi helyzete!

Döntésem óta újra és újra elszomorodom, amikor látom és hallom, hogy mennyire

káromolják és gúnyolják az emberek Istent és a mennyei világot. A mi élvezeti társadalmunk

egyenesen álomba ringatja az embereket, és azt a nézetet sugallja, hogy az „öregúr odafent"

- feltéve, hogy egyáltalán létezik - már nem olyan szőrszálhasogató. Mivel az ördögöt

szimpatikussá és vonzóvá tették, sikerül neki a poklot és az Istentől való örök elszakítottságot

intelligens módon ártalmatlan színben feltüntetni. Mindenekelőtt azzal csap be, hogy a

- 117 -

fülünkbe súgja: „Ráér még az a dolog Istennel, egyáltalában nem annyira sürgős..., később...,

talán..., valamikor..., de most még korai." De eljön az idő, amikor nem lesz többé visszaút.

Addig kell felszállnunk az „élet vonatára", amíg el nem indul.

Ezért az a célunk, hogy minél több embert felvilágosítsunk Istennel és a gyakran

felbukkanó hamis istenképpel kapcsolatban. Ez a gyülekezetben, a könyvasztaloknál és a

„nyílt esteken" történik, ahol keresztyén irodalmat osztogatunk, és elbeszélgetünk az

emberekkel. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy legjobb, ha a „senki földjén" marad. Úgy

vélik: Miért kellene Isten mellett döntenem, amikor semmi kifogásom ellene? De Istennél

nincs szürke zóna és senki földje. Vagy vele vagy, vagy ha nem, akkor automatikusan ellene.

A kettő között nincs semmi! Olyan ez, mint a létezés: Vagy megszülettél, vagy nem. Olyan

nincs, hogy „egy kicsit". Vagy Isten gyermeke vagy, vagy nem!

Ez rád is vonatkozik

Neked is szól a meghívás, hogy tedd rendbe az életedet Isten előtt. Jézus szeret téged, és

felajánlja neked, hogy kezd vele újra az életedet. Ő a te bűnödért is meghalt! És feltámadt, és

él, és azt akarja, hogy egy napon mi is vele legyünk az örökkévalóságban!

Akkor, néhány évvel ezelőtt, Jézus elment mellettem, és hirtelen tudatára ébredtem és

megértettem: Most hozzám jött! Ma pedig reád tekint! A te életed könyvébe is szeretne beírni

egy egészen új történetet és egy új kezdetet. Jézus ott áll szíved ajtaja előtt, és arra vár,

hogy kinyisd előtte! Menj hozzá, beszélj hozzá, imádkozz hozzá, és hívd meg, hogy jöjjön el

az életedbe! Egyedül ő képes csodálatos mozaikot kirakni abból a törmelék-halomból. Fordulj

meg, és indulj el felé! Ő ott áll tárt karokkal, hogy fogadjon téged! Isten áldjon meg, ahogy

engem is megáldott!

Esther (Dél-Németországból)

A vallásos és mégis elveszett ember

A Hegyi beszédben Jézus azokról az emberekről beszél, akik bár külsőleg vallásos életet

élnek, de életmódjuk semmiképp sem felel meg Isten akaratának. Fölöttük való ítéletét a

Máté 7,21-23 versekben mondja el:

Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram,

hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd

nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, ... űztünk-e ki

ördögöket, ... tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek

titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők! (Mt 7,21-23).

A templomban vagy a gyülekezetben lehetünk nagyon tevékenyek, és vallásos embereknek

tűnhetünk mások előtt, de mindez lehet, hogy csak külsőség vagy látszat. A végérvényes

bírósági ítélet, vagyis az, hogy az örökkévalóságban lesz-e a lakhelyünk, egyszer majd sok

vallásos embert meglep és megrémít. Ők földi életükben szilárdan meg voltak róla győződve,

hogy egyszer a mennybe jutnak, mégis - számukra felfoghatatlan módon - a pokolba

vettetnek. Micsoda szörnyű tragédia! Gondoljuk meg: A meg nem tért ember lehet nagyon

vallásos, és mégis elveszett. Egy igazán valóságos egészleges Jézushoz fordulásra van

szükség! Ezt a változást egy lengyel nő nagyon intenzíven átélte. Személyiségvédelmi okokból

itt Jola-nak nevezem, amely Lengyelországban nagyon gyakori női keresztnév. Gyermekkora

óta begyakorolt és gyakorolt vallásossága miatt azt gondolta, hogy biztos úton van a menny

felé. Egy evangelizáció során aztán lépésről lépésre kinyílt a szeme. Jola a következőkben

nagyon részletesen leírja, mit érzett a rendezvény napjaiban, és hogyan változott meg ezáltal

alapvetően életvitele.

gi

- 118 -

B7: Jézus hívó szava megszabadított

Meleg júliusi nap volt 1997-ben. Munkából úton hazafelé egy piros közlekedési lámpánál

megálltam. Pillantásom egy plakátra esett. Éppen hogy el tudtam olvasni a nagybetűs

szöveget - „Béke Istennel - valódi felszabadulás" -, aztán zöldre váltott a közlekedési lámpa,

és tovább kellett hajtanom. Sajnos már nem volt időm elolvasni, mikor és hol tartják a

rendezvényt. A felirat azonban valahogy magával ragadott, hiszen már régóta vágyódtam

Isten után és kerestem őt. Tisztában voltam vele, hogy nagyon távol vagyok tőle. De nem

tudtam, hogyan találhatnám meg Őt. Már régen nem imádkoztam. Sok problémám volt. A

legtöbbet életmódomnak köszönhettem.

Akkoriban minden remény nélkül éltem. Vidámság és szórakozás nem azt nyújtotta nekem,

amit reméltem, és minden, amit megszereztem, nagyon gyorsan tovaszállt. A katolikus

templomban tartott rendszeres istentisztelet volt az egyetlen, ami még Istenre emlékeztetett.

De ott nem találtam meg Istent igazán. Bár a templom megnyugtatóan hatott rám, de nem

adott nekem választ életem fontos kérdéseire. Nem kínált kiutat lelki ínségemből. Nem volt

senkim, aki valóban megértett, és aki segíteni tudott volna. Feltétlenül ki akartam kerülni a

reménytelenségnek a sötétségéből.

A plakátot hamarosan elfelejtettem, de Istennek valami célja volt velem. Egy napon nagyon

nyugtalan lettem, és felhívtam egy ismerősömet. Ebben a beszélgetésben arra bátorított,

hogy menjek el arra az evangelizációra, amelyről már a piros lámpánál olvastam.

Készségesen igent mondtam, és már előre örültem az estének, noha egyáltalán nem tudtam

ennek az okát. A rendezvénysorozat már két nappal korábban elkezdődött. Gyorsabban vert a

szívem, amikor autómmal megérkeztem a nagy csarnok parkolójába. A teremben már sokan

ültek. Wilhelm Pahls volt a prédikátor. Mindez nagyon kíváncsivá tett, különösen a nagy

embertömegen csodálkoztam. Az én egyházamban azt szoktam meg, hogy csak kevesen

jöttek el a vallási összejövetelekre, többnyire idős emberek. De amit itt láttam, nagyon

felbátorított.

Egészen előre kellett mennem, hogy egyáltalán találjak helyet. Egy számomra szokatlanul

nagy kórus zengzetes énekeket énekelt. Olyan ünnepélyes volt minden. Barátom, aki szintén

katolikus volt, és akivel évek óta együtt laktam, eredetileg csak be akart nézni egy rövid

időre, hogy egy benyomást szerezzen. De végül mindketten minden este eljöttünk. A

prédikációk nagyon megszólítottak, lelki táplálékot nyújtottak, és minden nagyon a szívemhez

szólt. A feszültség bennem estéről estére nőtt, végül már egész nap arra gondoltam, hogy

este evangelizációra mehetek. Nem egyszerűen mentem, hanem valósággal röpültem, mintha

szárnyaim nőttek volna, hogy ott csodálatos perceket éljek át. Korábban soha nem tapasztalt

örömöt és nyugalmat éreztem, ami teljes erőből odavonzott. Rendszerint fázós ember vagyok,

de ezeken az estéken - függetlenül a hőmérséklettől - egyáltalán nem fáztam.

A nyugodt légkör, a barátságos nők, akik mindig mellettem ültek, és a kórus szép énekei

mélyen megérintettek. Addig sohasem hallottam és éltem át ilyesmit. Sok fiatalt láttam, akik

tiszta szívükből dicsérték és magasztalták Istent és Jézust. Ilyet korábban csak idős

nagymamákról tételeztem fel. A modern emberek úgy gondolják, hogy olyan függetlenek és

okosak, hogy nincs szükségük Istenre. De mindnyájan vágyunk szeretetre, és keressük azt.

Isten szava, amit Wilhelm Pahls a Bibliából felolvasott, és az, amiről prédikált, nagyon

egyszerű volt, mégis hihetetlen erővel hatott rám, és személyesen nekem szólt. Egyszer csak

kezdtem megérteni mindazt, amit mondott. Tudatosodott bennem Isten felfoghatatlan

szeretete és elveszettségem iránt tanúsított könyörülete.

Minden, ami körülöttem történt, hirtelen teljesen jelentéktelenné vált. Egyáltalán nem volt

fontos számomra, hogy a barátnőm vagy a barátom is eljött-e az evangelizációra, vagy az,

hogy mi történt a munkahelyemen. Úgy éreztem, hogy egy magasabb szintre emelkedtem, és

valami olyan újat éltem át, amit korábban soha nem ismertem.

Itt hallottam először Jézus nagyságáról. A katolikus templomban senki sem mondta nekem,

hogy az Ige Jézus. Senki sem mondta, hogy az Ige az élethez vezet, és hogy Jézus az

egyedüli út a mennybe. Itt ismertem fel először, hogy nem élő, hanem halott voltam. Ebben a

pillanatban élni kezdett bennem valami. Ó igen, valaki élhet biológiailag, de mégis halott, ha

Jézus nélkül él. Itt ismertem fel először, hogy nem jut automatikusan a mennybe, aki eljár a

templomba, jót cselekszik és betartja a szentségeket. Én élni akartam, és az igazi életet

- 119 -

Jézustól kaptam, aki ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az

Atyához, csakis énáltalam" (Jn 14,6).

A harmadik este egy mellettem ülő nő ezt mondta: „Mindent úgy prédikál, ahogy a

Bibliában áll." Rejtély volt számomra, honnan ismeri ez a nő olyan jól a Bibliát, hogy ilyen jól

meg tudja ítélni. Én a Bibliát csak a rövid templomi prédikációkból ismertem, amelyek

egyébként sem voltak kötelezőek. Magát a Bibliát sohasem olvastam.

A beszédek után minden este felszólítottak minket, hogy személyes hitbeli döntést hozzunk.

Egy nő megkérdezte tőlem: „Nem akarsz megtérni?" „Én?" - hárítottam el felháborodva.

„Azoknak kell megtérniük, akik még sohasem hallottak Istenről. Én már régen megtértem.

Már gyerekkoromban hittanra jártam, és minden vasárnap elmentem a templomba; hiszek

Istenben, hiszen a katolikus egyház tagja vagyok, stb., stb."

A harmadik vagy negyedik este a prédikáció alatt folydogálni kezdtek a könnyeim.

Életemben először ismertem meg magam, és láttam magam bűnösnek. A 14. zsoltár 3-ból

való mondat szíven ütött: „Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem

tesz jót, egyetlen ember sem." Mélyen elszomorított, hogy Jézusnak meg kellett halnia értem

a kereszten, és hogy istentelenségemmel olyan sok fájdalmat okoztam neki a kereszten.

Amikor az evangélista néven nevezte a bűnöket, tudtam: Most rólam van szó. Jézus az

Igéje által személyesen hozzám beszélt. Hirtelen észrevettem: Mindezek az én bűneim is.

Jézus nélkül örökre el vagyok veszve.

De Jézus, Isten Fia éppen miattam jött el erre a Földre: „Életemre mondom - így szól az én

Uram, az Úr -, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy a bűnös

megtérjen útjáról, és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról" (Ez 33,11). Van

valaki, aki megfizetett a bűneimért. Jézus meghalt a Golgota keresztjén, hogy nekem

magamnak ne kelljen meghalnom, mert annyira szeret engem. Most már csak arra volt

szükségem, hogy megfogjam a kezét, és mellette döntsek. Világossá vált számomra, hogy

nem vagyok abban a helyzetben, hogy magam meg tudnék javulni. De Jézus eljött hozzám,

és nagy örömmel és bizakodással töltötte el szívemet.

A választóvonal átlépése

A rendezvény utáni valamelyik este történt. Jézus az én döntésemre várt. Ismét otthon

voltam. Imámban minden bűnömet megvallottam az Úr Jézusnak, aki meghívott egy új életre.

Vajon mivel érdemeltem ki ezt? Tudtam: Mindent mérhetetlen szeretetének és kegyelmének

köszönhetek. Meg akart most menteni. Vajon mondhattam-e nemet? Soha! Hogyan élhettem

volna tovább régi életemet, amely tele volt szennyel és bűnnel? Jézus minden bűnömet

megbocsátotta nagy kegyelmében. Olyan alaposan meggyógyított, hogy nem kellett többé

hordoznom „minden fogyatékosságomat" (Zsolt 103,3). Mindent megbocsátott nekem, és

egészen újjáteremtett! Szabad lettem. Ezen az estén teljesen eltűnt régi életem. Elmúlt, és

sohasem tér vissza többé. Éreztem, hogy azon a napon megváltoztam. Ezen én magam is

csodálkoztam. Ezt a nyilvánvaló változást mások is észrevették, és meg is mondták nekem.

Régi életemet levetettem, mint egy elnyűtt kabátot. Világos volt számomra, hogy nem

vesztettem valamit, hanem mindent megnyertem. Meghívtam Jézust, hogy jöjjön be az

életembe, és ő Isten gyermekévé tett, és megajándékozott az örök élettel. Megmenekültem. A

mennyet kaptam ajándékba. Attól fogva nem voltam egyedül a gondjaimmal. Most már állt

mellettem valaki, aki mindenható és kész arra, hogy bármikor segítsen nekem. Elkezdődött

Istennel való közös életem, amely örökké tart. Köszönet és hála neki ezért!

Nem hallgathattam tovább

Szívemet leírhatatlan öröm töltötte el. Szabadnak éreztem magam. Az első következtetés,

amit Jézushoz való megtérésemből levontam, az volt, hogy nem élhetek többé

vadházasságban, és ezt meg is mondtam a barátomnak. Ez Isten akarata ellen való. Az

Istennek való engedelmességet felszabadítónak találtam. Azokon a napokon a barátom is

megtért, és ez megkönnyítette az elválást. Szeretet ébredt bennem a Gyülekezet, Izrael népe

és az összes ember iránt.

Rövid idő alatt elolvastam az Újszövetséget. Jézus mélyen a szívembe véste a szavakat, így

szükségét éreztem, hogy minél több embernek továbbadjam a jó hírt. Nem tehettem mást,

mint hogy jártam az utcákat, és Jézusról beszéltem az embereknek. Hamarosan tudta minden

- 120 -

ember, akivel a hétköznaponként itt-ott összefutottam, például a zöldséges és a virágárus.

Munkahelyemen - egy laboratóriumban dolgoztam biológusként - sem tudtam elrejteni

örömömet, és egyszerűen beszélnem kellett Isten csodálatos tervéről. De kollégáim nem

fogadták el az üzenetet, és így hamar rám ragasztották a „labor-prédikátornő" gúnynevet.

Gyakran gúnyolták Istent, engem pedig kinevettek változásom és szavaim miatt. Ez

összetörte szívemet és nagy fájdalmat okozott nekem. Bizonyságtételem miatt nem akartak

elfogadni, és meggyűlöltek. Amikor nem sokkal később elbocsátásokra került sor, én voltam

az első. Munkanélküli lettem. Ebben az időszakban nagy vigaszt nyújtottak Jézus szavai:

„Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak

benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon,

és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a

prófétákkal" (Lk 6,22-23). Mit változtatott meg Jézus az életemben? Mit teremtett újjá?

Ezekről számolok be a következőkben:

Régi életem

Egyesek talán ezt gondolják: Miért beszél ez a nő ilyen részletesen ezekről az

evangelizációs estékről? Az volt a vágyam, hogy Isten szeretetéről írjak, amely azokban a

napokban kiszabadított engem az elveszettség állapotából. Hogy milyen életből szabadított ki

az Úr, csak akkor érthető, ha régi életemről is beszámolok.

22 éves koromban mentem férjhez, tehát elég fiatalon. Csak azért mentem férjhez, hogy

családot biztosítsak gyermekemnek, akivel terhes voltam. Férjemet nem szerettem igazán.

Isten akarata akkor nem nagyon érdekelt. Amikor a férjem az esküvő előtt elmondta, hogy

nem fogja túl komolyan venni a házastársi hűséget, ez részemről nem volt akadálya a

házasságnak. De amikor röviddel az esküvőnk után kezdett félrelépni, az mélyen érintett.

Néhány hónappal később azután megszületett a kislányunk.

A férjemben való csalódás - ahogy az lenni szokott az életben - nekem is alkalmat adott a

hűtlenségre. Körülbelül két évvel az esküvőnk után történt. Egy barátnőmmel befizettünk egy

hajóútra. A hosszú út alatt megismerkedtem egy fiatal férfival, és beleszerettem. Talán a

szerelem valami rossz dolog? - gondoltam. A tartós kapcsolat következménye egy nem kívánt

terhesség lett. Ez kezdetben sokkolt engem, de aztán bebeszéltem magamnak: Mindenkivel

megtörténhet egyszer. De mivel a bébi rosszkor jött - akkoriban még tanultam, ezenkívül

férjezett is voltam -, úgy döntöttem, hogy elvetetem. Ó, mennyire siratnám ma ezt a

gyermeket! A Biblia ezt mondja: „A gyáváknak és ... gyilkosoknak ... meglesz az osztályrésze

a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál" (Jel 21,8). Ma már tudom, hogy a Biblia

ellenzi az ilyen szerelmet.

Férjem léha életmódja nem változott, és emiatt állandóan veszekedtünk. De a tengeri úton

megismert barátommal is még mindig tartott a viszonyom. Benyújtottam a válókeresetet, és a

válóper befejezése után rövidesen ki akartam vándorolni Németországba közös hatéves

lányunkkal. Ez sikerült is, és itt elkezdtük felépíteni új egzisztenciánkat.

Németországban minden másnak tűnt, sokkal szabadabbnak. Olyan emberekkel jöttem

össze, akik vidáman és gondtalanul éltek, és élvezték az életet. Fokozatosan egyre inkább

hasonlítani kezdtem rájuk. Ami az én hazámban tabu volt, azt itt minden aggály nélkül

megtették. Láthatólag érvényes volt a mottó: Végül is mindenkinek magának kell tudnia, mi a

jó neki. Jó néhány férfival megismerkedtem. Kerestem a szerelmet, és vágytam egy boldog

családra, de mindezt nem találtam meg. Egyes emberek, még az egyházban is azt mondták,

hogy saját lelkiismeretem szerint kell élnem. De ilyen életmód mellet lehetett-e lelkiismeret-

furdalásom? Aligha! Rendszeresen eljártam gyónni a templomba, és örültem, hogy minden

helytelen cselekedet automatikusan megbocsáttatik nekem, még az is, amit egészen

tudatosan tettem. Ma már világos előttem, hogy Isten nem vesz részt a bűnnel való ilyen

könnyelmű játékban.

Egy napon anyám meglátogatott Lengyelországból. Szerettem volna meglepni valami szép

dologgal, tehát elmentem egy divatüzletbe, és elcsentem egy csinos blúzt. Azonnal kész volt a

mentegetőző magyarázat lelkiismeretem számára: Egyszer ez olyan, mintha egyszer sem

történt volna meg! Hogy megszerezzem a német állampolgárságot annak összes előnyével,

formálisan férjhez mentem egy idős férfihez, aki alkoholista volt. Meglepő módon az

anyakönyvvezető még csak meg sem hökkent azon, hogy még jegygyűrűnk sem volt. Ezzel a

különös esküvővel befejeződött minden kapcsolatom a korábbi „férjemmel."

- 121 -

Lányomra csak kevés időm maradt, és csak kevés szeretetet nyújtottam neki. Nem

különösebben törődtem a nevelésével. Sohasem beszéltem vele Istenről, nem imádkoztam

érte, és nem olvastam fel neki a Bibliából. Rossz példát mutattam neki, és ő is egyre inkább

elmerült saját bűneiben és az istentelenségben. Akkoriban ezért sem hibáztattam magamat.

Az új életem

Az evangelizáció során aztán hirtelen kinyílt a szemem és megnyílt a fülem. Egy pillanat

alatt szemem előtt láttam egész elrontott, csak látszólag vallásos életemet. Felfogtam, hogy

az örök kárhozat vár rám, ha így élek tovább. Örökre elvesznék. De ebben s sötétségben

felvillant egy fény. Világossá vált számomra: Jézus sebeiben, átfúrt kezében és lábában,

megkínzott testében, elszenvedett gúnyolásában és megkorbácsolásában rejlik az én

üdvösségem! Nem kellett volna meghalnia, hiszen saját maga teljesen ártatlanul ment bele

ebbe a kegyetlen halálba. Énértem halt meg. Amikor ezt felfogtam, nem tehettem mást, mint

hogy reábíztam szívemet és életem hátralévő részét. Azóta új erő költözött belém, amely segít

nekem abban, hogy az Ő akarata szerint éljek. Azóta Isten gyermeke lehetek, és így

szólíthatom Őt: „Atyám". Az Őbenne és Igéjébe vetett megalkuvásmentes hit megment

engem, és ez a mi győzelmünk.

Már röviddel megtérésem után bemerítkeztem, mert bár csecsemőkoromban

„megkereszteltek", azt én érvénytelennek tartottam, ugyanis nem az volt, amiről az

Újszövetségben olvastam. Most egy evangéliumi szabadegyház tagja vagyok, ahol az emberek

a Bibliában hisznek, és a benne foglaltakról tesznek bizonyságot. Itt mindenkit arra szólítanak

fel, hogy forduljon személyesen Jézushoz, hogy megmeneküljön. Régi életemet mélységesen

megbántam, de meg nem történtté nem tehetem. Egyet s mást az emberek előtt is

tisztáznom kellett. Így például az ellopott blúzt visszavittem az üzletbe, ahonnan

eltulajdonítottam.

Isten megbocsátott nekem Jézus által. Én is kész voltam arra, hogy volt lengyel férjemnek

megbocsássak mindent, amit velem tett. Ez a megbocsátási készség megóvott attól, hogy a

válás megpróbáltatásai maradandó pszichés károsodást okozzanak bennem. Jézus stabilitást,

értelmet és jövőt adott az életemnek.

Lányom akkor kétszer eljött velem az evangelizálásra. Sőt, a lelkigondozói szobában is volt,

de a szabadító üzenet akkor még nem jutott el hozzá. Jelenleg tanulmányait folytatja, emiatt

sajnos ritkán látjuk egymást. Amikor együtt vagyunk, megfigyel engem, és észreveszi, hogy

jó dolog az Úrral élni. Adjon neki Isten bátorságot a döntéshez, hogy egy napon ő is

megszabaduljon.

A megmentés mindenki számára lehetséges, aki csak akarja. A menny elérhető

közelségben van. Ma már én is úgy imádkozhatom, mint a zsoltáríró:

Gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél. Ezért

szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, Uram, Istenem! (Zsolt 30,12-13)

Jola (Lengyelországból)

Amikor Isten szíven talált

B8: Tetten értek

1970. augusztus 16-án születtem Dél-Németországban. Mivel a szüleim egy éves koromban

elváltak, anyámnál nőttem fel. Apám a válási eljárás alatt lett hívő keresztyén, úgyhogy már

gyermekként kapcsolatba kerültem egy szabadegyházzal (legalábbis a szünidőkben). Fiatal

koromban más dolgok kezdtek érdekelni, úgyhogy a hitbeli kérdések egyre inkább a háttérbe

szorultak. 1989-ben letettem a szakérettségit, és idegen nyelvű titkárnő akartam lenni. Az

volt a tervem, hogy Heidelberg-be költözöm, és ott beiratkozom az idegen nyelvi iskolába. De

- 122 -

a heidelbergi látogatásom utáni belső békétlenségem és az új barátom visszatartott ettől,

ezért úgy döntöttem, hogy helyben folytatok kereskedelmi tanulmányokat, és üzletasszony

leszek.

Tanulmányaim befejezése után ismét érdeklődni kezdtem Isten és az élet értelme iránt.

Akkoriban apám meghívott egy közelünkben lévő szabadegyházba. Kezdetben nem nagyon

értettem az elmondottakat, de idővel egyre jobban megtetszettek az istentiszteletek és a

személyes kapcsolatok, úgyhogy rendszeresen eljártam oda.

Hamarosan világossá vált számomra, hogy Isten szeret engem, és én is vele akarok élni.

Tudtam, hogy Jézus az egyedüli út a mennybe, ezért másoknak is beszélni akartam róla. Hogy

többet tudjak meg a hitről, megvettem a „Gyakran feltett kérdések" című könyvet. Ez egy

csütörtöki napon történt, méghozzá a munkahelyi ebédszünetben. Eredeti szándékom az volt,

hogy mások számára szerezzek információkat, de a kérdések és válaszok olvasása közben

Isten váratlanul engem szólított meg. Amikor a „Mi a paráznaság?" kérdéshez értem,

magamra ismertem, hiszen a házasság előtti szexuális kapcsolat a Biblia szerint paráznaság.

Izgatottan lapoztam fel a megadott igehelyeket. Ez szíven talált, és megrémített egy gondolat,

amely többé nem hagyott nyugodni: „Isten előtt én egy parázna nő vagyok!" Nagy teher

nehezedett lelkemre és vállamra. Tudtam, hogy Jézus az én bűneimért is meghalt,

ugyanakkor világos volt számomra, hogy meg kell változtatnom az életemet. Ez azt jelenti,

hogy be kell fejeznem a barátommal való szexuális kapcsolatot, vagy teljesen szakítanom kell

vele. Hogy magyarázzam el ezt neki? Biztosan őrültnek fog tartani. Ezenkívül azt akartam,

hogy ő is higgyen Jézusban és meg legyen mentve.

Amikor a következő szombaton találkoztunk, ismét összeszólalkoztunk a hit miatt.

Rájöttem, hogy nincs semmilyen közös alapunk! Vasárnap reggel ott ültem az istentiszteleten,

de képtelen voltam odafigyelni a prédikációra. Csak egy gondolat foglalkoztatott: „Teljesen

Istenhez akarok tartozni, és teljesen fel akarok hagyni régi életemmel. Újra akarom kezdeni!"

Rögtön az istentisztelet után eltökélten a barátomhoz siettem, és szakítottam vele. Amikor

hazaértem, azonnal letérdeltem az ágyam mellé, hogy imádkozzam. Könnyek között kértem

Jézust, hogy bocsásson meg bűneimért és életemért, amelyet addig nélküle éltem. Szinte

abban a pillanatban éreztem, hogy Jézus levette rólam bűneim terhét. Mély béke és túláradó

öröm költözött szívembe. Bizonyosságot szereztem, hogy attól fogva minden új lesz.

Fejemben kialakult egy kép, amellyel Isten ajándékozott meg: Ott ült a trónon, és ölében ott

volt a terv, ahogy életemet elképzelte. Ezt a tervet összehasonlította azzal, amit ténylegesen

tettem itt a földön. Megszégyenültem, hiszen addig egyetlen egyszer sem érdeklődtem Isten

akarata iránt életemmel kapcsolatban.

Megígértem Istennek, hogy attól fogva úgy élek, ahogy ő eltervezte számomra. Ez 1991.

január 27-én történt. Tizennégy éve vagyok meggyőződéses keresztyén, és sohasem bántam

meg döntésemet, hogy Jézust fogom követni. Isten meggyógyított minden sérülést, amit

helytelen életmódom miatt szenvedtem el. Boldog házasságban élek, és két bájos gyermekem

van.

Ulrike Sch., Bad Säckingen

Hogyan omlik össze egy életfilozófia?

Inés Carreras a fiatalabb nemzedékhez tartozik, és különösen kortársainak segíthet

abban, hogy megtalálják az élet értelmét. Az itt követező bizonyságtételben mondja el,

hogyan szabadult ki az ezoterika összes kötelékéből és szövevényéből. A müncheni Dante

Gimnáziumba és az Elly Heuß Reáliskolába járt. Érettségi után kereskedelmi tanulmányokat

folytatott a divatszakmában. Folyékonyan beszél spanyolul (ez a második anyanyelve), és

szóban és írásban folyékonyan ki tudja magát fejezni angolul, olaszul és franciául.

Inés sokáig kereste az élet értelmét és beteljesedését. Miután megtért Jézus Krisztushoz,

egy csapásra sok minden megváltozott az életében. Fél évig missziói állomásokon dolgozott

munkatársként Spanyolországban és Olaszországban, hogy a hit bizonyságtevője legyen más

emberek számára. Rendkívül vidám ember, és sokak, különösen fiatalok számára utat mutat a

Jézus Krisztusban való megmentő hit felé. Most ő maga beszéli el, hogyan jutott idáig:

- 123 -

B9: New Age - Az elvakultság útján

1972. január 4-én születtem Pfarrkirchen-ben, egy alsó-bajorországi kisvárosban. Apám

spanyol, anyám pedig német. Azt hiszem, elmondhatom, hogy meglehetősen normális és

boldog gyerek voltam, noha szüleim öt éves koromban elváltak. Úgy éreztem, hogy

mindketten szeretnek - különösen anyám itt Németországban, ahol felnőttem. Mindent

megtett értem, hogy szép gyermekkorom legyen. De szeretett és kényeztetett spanyol

családom is, akiknél a szünidőket töltöttem.

Amikor 13 éves voltam, anyám egyre nagyobb mértékben elkezdett ezoterikával

foglalkozni. Ez az ismeretlen, segítséget ígérő világ számomra is egyre csábítóbbá vált, így

sok időt töltöttem asztrológiával, ingázással, önszuggeszcióval, jógával és a távol-keleti

kultúrák tanulmányozásával. Különösen vonzottak az olyan könyvek, mint „A tudatalatti

hatalma" vagy „Hatalom pozitív gondolkodás által". Ezek azt sugallták, hogy az ember

mindent elérhet, ha valóban akarja és erősen rá gondol. Abban az időben két legnagyobb

problémám az iskolai osztályzataim és a pénzügyeim voltak. Gimnáziumi évközi

bizonyítványomban három elégtelen volt, ami bukással fenyegetett. Az iskola mellett volt két

kis mellékállásom: kutyákat sétáltattam, és szombatonként egy pékségben dolgoztam. Ennek

ellenére nem volt elég pénzem, hogy megvegyek mindent, amit akartam. Így megpróbáltam

ezoterikus úton megtalálni a szerencsémet. Semmibe sem kerül kipróbálni - miért ne

kíséreljem meg!

A könyvek utasítása szerint elkezdtem magamnak elképzelni egy álomvilágot. Jó jegyeket

és sok pénzt képzelve, álomba szuggeráltam magam. Szilárdan elhatároztam, hogy

kívánságaimat - a pénzt és a jó jegyeket - a kozmosz által elégítem ki. És működött! Bár

ennek ellenére osztályt ismételtem és iskolát váltottam, de mindazonáltal azután mégiscsak

osztályelső lettem. Persze el kell ismernem, hogy otthon lényegesen többet tanultam, mint

korábban. Pénzügyi helyzetem is javult. Bár a lottón nem ütöttem meg az elvárt

főnyereményt, amit az univerzumban rendeltem meg, ehelyett volt most négy mellékállásom -

többek között matekból és angolból korrepetáltam, éppen azokból a tárgyakból, amelyekből

korábban bukásra álltam. Horoszkópomon felbátorodva, amelyben az állt, hogy céltudatos és

szorgalmas jellem vagyok, és „még vihetem valamire", folytattam az említett taktikát: „A

tudatalatti hatalma". A horoszkóp és az asztrológia akkoriban annyira a hatalmában tartott,

hogy például csak olyan fiatal férfiakkal álltam szóba, akik a horoszkóp szerint illettek

hozzám. 18 évesen megismerkedtem valakivel, akit nagyon megszerettem. Amikor azonban

megtudtam, hogy az ő napja és aszcendense nem egyezik az enyémmel, azonnal szakítottam

vele. Hiszen csillagtechnikailag úgyis kudarcra volt ítélve ez a kapcsolat! Bár szomorú voltam,

továbbra is a csillagokra bíztam az életem. Akkoriban egyáltalán nem vettem észre, mennyire

rabja vagyok ennek az egésznek, és milyen ostoba korlátok közé zárom magam.

Ha a horoszkópok csődöt mondanak és a tenyérvonalak nem

adnak választ

Ahogy idősödtem, egyre több döntést kellett hoznom. Továbbtanuljak az egyetemen? Vagy

inkább szakmát tanuljak? Ha igen, milyent? Egyik kérdés a másikat követte. Közben állandóan

attól féltem, hogy rossz döntést hozok. Mivel a horoszkópok, amelyeket személyre szabottan

magamnak készíttettem, és amelyek elég sokba kerültek, nem adtak semmilyen

felvilágosítást szakmai jövőmre vonatkozóan, és azt sem árulták el, hogy aktuális partnerem

az igazi-e, elhatároztam, hogy jövőmet különféle kártyavetőkkel jósoltatom meg. Mély

benyomást tett rám, hogy mennyi mindent tudtak a múltamról, annál is inkább, mivel

egyáltalán nem ismertek, és ezelőtt sosem láttak. Így minden szavukat elhittem. Kedvező

jóslatok esetén persze örültem. Egyszer például azt jósolta valamelyik, hogy híres személyiség

leszek. E hízelgő jövendölésen fellelkesedve anyámat is elküldtem ehhez a kártyavetőhöz.

Amikor aztán anyám hazajött a rá vonatkozó jövendöléssel, amelyet kazettára is felvett, nagy

volt az elképedés: Állítólag ő is híres személyiség lesz. Különös egybeesés! Nem baj, annál

jobb - mindjárt két híresség a családban. Teljesen vak voltam. Egyáltalán nem vettem észre,

hogy orrunknál fogva vezettek. Egyszer kedvezőtlen jóslatot mondtak akkori kapcsolatomra

vonatkozóan. A prognózis úgy hangzott, hogy ez a kapcsolat nem lesz tartós, és előbb-utóbb

megszakad. Megijedtem, és nem akartam elhinni ezt a jövőt. Nem akartam, hogy

- 124 -

bekövetkezzék. Emlékszem, hogy abban az időben imádkoztam (egy) Istenhez, hogy ne

engedje megtörténni, és vegye el belső szorongásomat. Ez volt az utolsó alkalom, hogy

kártyavetőhöz mentem. Észrevettem, milyen nagy hatással vannak rám a kártyák, és rettegni

kezdtem. Teljesen kikészített, hogy állandóan azzal a tudattal kell élnem, hogy a

megjövendölt dolog bekövetkezik.

Egy másik és éppoly hosszantartó traumát éltem át egy tenyérjósnővel való találkozás

után. Ő azt jövendölte nekem, hogy soha nem lesz ép és tartós kapcsolatom ill. házasságom.

Ennek okát bal tenyeremnek „kapcsolatvonalában" látta, amely a végén elágazik, amit a

tenyérjóslás művészetében úgy értelmeznek, hogy a két ember útjai elválnak. Ez szörnyű

lidérces álommá vált számomra. Hirtelen összeomlott fölöttem egy világ. Szerettem volna egy

tartós és boldog kapcsolatot és egy családot. Vajon ezt az ajándékot sohasem kapom meg -

csupán egyetlen tenyérvonal miatt? Nem, ez nem lehet igaz! Teljesen kétségbeestem. És

akkor ismét ehhez a nekem még mindig ismeretlen Istenhez kiáltottam, hogy szabadítson

meg ettől az átoktól.

Amit akkor még nem tudtam a kártyavetésről, a tenyérjóslásról és az asztrológiáról: Nincs

fehér, vagyis „jó" mágia. Ez téves következtetés. A mágia egyetlen formája sem Istentől való!

Ebben az ördög keze van! Ő ismeri a múltunkat és a jelenünket. De semmi esetre sem ismeri

egész jövőnket. Azt csak Isten ismeri. Nyugodtan elfelejthetsz mindent, amit a kártyavetők és

asztrológusok a jövőről mondanak!97 Az egyetlen, ami megmarad, az a gyötrő szorongás,

amivel együtt kell élned. Az állandó befolyásoltság állapotában élünk, egy tehetetlen

kiszolgáltatottságban és kábulatban, többé képtelenek vagyunk változtatni rajta. Hiszen ezt

mondják a csillagok és a kártyák; így van megírva, és a sorsod elől nem menekülhetsz!

Ezt nem akartam, így más technikák mellett döntöttem. Végül is a vallások és önvédelmi

technikák szupermarketjében nagy a választék.

Újabb utazás: New Age

Az identitásomhoz vezető helyesebb út és a kérdéseimre adott válaszok keresése közben

ráakadtam a „New Age"-re. Ez a liberális világnézet, a békességnek, a megvilágosodásnak és

a „vízöntő korának" az életfilozófiája. Ez a világnézet, valamint a „minden egy" ideálja nagyon

csábítóan és ígéretesen hangzott. Azt reméltem, hogy ez a vallás választ ad a biztonság és

egy beteljesedett élet iránti igényemre. Ezenkívül reménységet, személyes megbecsülést és

szellemi megtapasztalásokat vártam tőle. E vallás fő kijelentéseit valahogy így lehetne

összefoglalni: élni és élni hagyni; a jó és a rossz relatív; a lélekvándorlás folyamata megtisztít,

és lehetővé teszi a szellemi megvilágosodás és beteljesülés egyre magasabb fokainak

elérését. Isten bennünk van és mindenütt, hiszen végül is minden Isten. Az alap a szeretet -

önmagunk és mások iránt. Bűn nincs. A rossz megtapasztalások vagy dolgok hozzátartoznak

életutunkhoz.

Új praktikáim között volt a jóga (megpróbáltam elérni a megvilágosodást) és a meditálás

(eggyé akartam válni a kozmosszal), valamint saját magam és mások szeretete (legalábbis

törekedtem rá). Aurámat Aurasoma-olajjal akartam megvédeni a negatív helyzetektől és

emberektől (legalábbis bebeszéltem magamnak). A nehéz helyzetekben iszalagot szedtem.

97 Csak Isten mindentudó; Ő ismer mindent, így egész jövőnket is (Zsolt 139,2-3). Az ördög is tud valamit

a jövőnkről, de az ő jövőbelátása fölöttébb korlátozott. Az ördög mesterkedéseiben nem az a

félrevezető, hogy mindig és kizárólag hazudik. A hazugságot mindig keveri egy csipetnyi igazsággal, és

ezzel megpróbál bizalmat kelteni. Az Apostolok Cselekedeteinek 16,16-22-ben Pál egy olyan asszonyról

tudósít, akiben jövendőmondó szellem lakozott. Bár démoni szellem szállta meg, Pálról és társairól

valami igazságot is mondott: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját

hirdetik nektek!" (17. vers). Pál meg tudta különböztetni a szellemeket, és azonnal felismerte, hogy ez

az igazság nem Istentől való, hanem egy gonosz jövendőmondó szellemtől. Ennek a démoni szellemnek

megparancsolta: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!" És az még abban

az órában kiment belőle (18. vers). A jövendőmondónő abban a pillanatban elveszítette jövendőmondó

képességét. Ennek a közjátéknak a fiatal európai misszióban nagyon nagy hatása volt. Először is

láthatjuk belőle, hogy ilyen jövendőmondó képesség valóban létezik, nemcsak humbug és csalás az

egész. A jövendőmondónő tényeket jelentett ki, de felismeréseit emberfölötti intelligenciáktól, démoni

hatalmaktól szerezte. Láthatjuk továbbá, hogy a jövendőmondás vallásos tartalmat is közvetíthet.

Csakhogy az ilyen emberek gyakran keresztyén köntössel álcázzák sötét, démoni üzelmeiket. Pál Jézus

nevében teljhatalommal parancsolt a sötét erőknek. Ekkor felragyogott az evangélium győzelme a

düledező, démoni, pogány világ fölött. Jézus nevében széttörtek a béklyók és láncok. A szegény,

meggyötört emberiség szabaddá vált.

- 125 -

Ezenkívül anyám és én különös fémlemezeket és köveket helyeztünk el az egész lakásban,

hogy kozmikus rezgéseikkel szintén hozzájáruljanak jó közérzetünkhöz. Egy ideig a

legkülönbözőbb fémekből készült kis piramisok is nagy becsben álltak. Ezeket mindig észak-

déli irányba kellett betájolni, és a mi energiamezőinkért voltak illetékesek. Anyám, aki úgy,

mint én az önmegtalálás túráján volt, különféle ezoterikai vásárokról cipelte haza ezt a

kelléket. Néha arra gondoltam, mennyit utazhattunk volna, ha nem vettük volna meg ezeket a

haszontalan tárgyakat. Szerencsére nem számoltam utána.

Így éltem körülbelül 15 évig - körülöttem a magam teremtette istenekkel. Az életemmel

úgy közepesen elégedett voltam. Jó állásom volt egy jó nevű divatcégnél, és igazán jó

barátnőim voltak, akikkel akár hegyet mászhattam vagy elugorhattam Veronába bevásárolni,

ha kedvem szottyant rá. A divat és a tökéletes külső nagyon fontos volt számomra. Volt egy

szuper jó lakásom, amelyet teljesen Feng Shui elvei szerint rendeztem be. A szökőkút - amely

a lakás jól meghatározott helyén állt - gondoskodott a pénzügyeimről. Ezenkívül volt az

életemben egy férfi, aki szeretett engem. Mit kívánhattam még? Minden okom meglehetett,

hogy abszolút boldog lehessek! Vagy mégsem? Egy valami még mindig nagyon hiányzott az

életemből: Az élet mélyebb értelmét kerestem. Valahogy minden olyan felszínesnek tűnt. Ez

lett volna a minden? Ez volt életem beteljesedése?

Megmaradt a jövő bizonytalansága és az ezzel kapcsolatos összes félelmem.

Legszívesebben minden ellen bebiztosítottam volna magam. Egzisztencia szorongásaim

voltak, és attól tartottam, hogy sok mindent rosszul csinálok az életemben. Néhány embert -

köztük anyámat - és néhány férfit megbántottam, és kapcsolataim során engem is

megbántottak. Beláttam, hogy nem vagyok az a fantasztikus ember, akinek magamat addig

bebeszéltem magamnak. Az ezoterika egyik alaptanítása ugyanis így hangzik: Tökéletesek

vagyunk! És a felebaráti szeretet is ilyen dolog volt - az sem ment olyan egyszerűen. Úgy

éreztem, hogy minden tőlem függ, és ez megijesztett, mert gyakran nem éreztem magamban

elég erőt. Arra vágytam, hogy valaki hordozzon. De ki? Azt szuggeráltam magamnak, hogy

erős és okos nő vagyok, aki az életben tudja, mit akar. Akkor miért nem sikerült úgy, ahogy

elképzeltem? Mit csináltam rosszul? Gyengeségről szó sem lehetett. Működnöm kellett.

Méghozzá jól! A munkámban, a barátommal való távkapcsolatomban, az életemben. A dolgok

csak akkor működtek, ha én is működtem. Mégis gyakran gyengének éreztem magam. Azt

kívántam, bárcsak elesnék és elkapna valaki. Arra vágytam, hogy valaki kézen fogjon és a

„helyes útra" vezessen - méghozzá olyasvalaki, aki ismeri ezt az utat. Ráadásul engem is!

Valaki, aki tudja, hogy ki vagyok és mire van szükségem! Elegem volt abból, hogy állandóan

keménynek kellett mutatkoznom, holott egyáltalán nem voltam az. Elrejtettségre és

biztonságra vágytam, és arra, hogy végre „helyesen" cselekedjem. A csillagok mindenesetre

nem adhatták meg nekem mindezt.

A fordulat

És akkor jött a nagy fordulat. Egy nagy, mély lyukba estem bele. 2000 elején történt: Bár

nagyon elégedett voltam akkori divatcégemmel, elfogadtam egy másik cég ajánlatát. Ennek

oka a nagyobb fizetés volt. Sokat repültem Hamburgba az akkori barátomhoz, így valamennyi

légitársaság hű szponzora voltam, vagyis volt mire költeni a nagyobb fizetést. Ezért hosszú

habozás után úgy döntöttem, hogy elfogadom az új állást. Már a második napon kiderült,

hogy jól befürödtem vele. A kollégáim piszkáltak és fúrtak! Pont engem, aki addig mindenkivel

jól kijöttem. Nem értettem a világot. Én magam soha nem akartam ártani senkinek. Miért

viselkedtek így a kollégáim? A helyzet napról napra rosszabb lett. Erre lelkileg és testileg

olyan szélsőségesen reagáltam, hogy már csak nikotinon és nyugtatókon éltem.

Ugyanabban az időben anyám életében fontos esemény történt: Azt mondta, hogy

személyesen megismerte Istent, és új életet kezdett. Na nem, már megint valami új! Már épp

eléggé fel voltam szerelve különböző technikákkal. Hol szedte fel megint ezt az új dolgot?

Biblia és Társai - ezzel a ligával nem tudtam és nem akartam azonosulni. Túl régimódi és

konzervatív! Ki hisz még az ilyen elavult dolgokban? Nem az én esetem volt. A „keresztyén

emberek" - ismertem őket nagyanyám révén, aki szintén közéjük tartozott - számomra afféle

szentfazekak voltak, akik zsákszerű rongyokban ülnek a földön - természetesen smink nélkül -

, és gitárnyekergésre hallelúját énekelnek. Nem akartam én is ilyen lenni. Semmiképpen!

Anyám, aki ez irányban kezdett nagyon tevékeny lenni, és meg akart győzni, hogy Jézus az

egyetlen megoldás az én életem problémáira, újabban ezoterikus csodaszerek helyett

- 126 -

embereket hozott haza és hívott meg kávéra, akik Istenről beszéltek nekem. Engem ezek a

térítési kísérletek érintetlenül hagytak. Ettől eltekintve valahogy mégiscsak hittem egy felsőbb

hatalomban. Kreáltam magamnak egy saját istent, aki mindenből kínált valamit: egy

istenséget a buddhizmusból - még mindig a „megvilágosodásra" vártam -, mindenféle

liberális, ezoterikus nézetekkel és kozmikus energiával egyesítve. Az egész még kiegészült

távol-keleti filozófiai eszmékkel. Nem volt ez éppen elég?

Amit akkor még nem tudtam a New Age-ről: Minden embernek szüksége van valamire,

amiben hinni tud - a vágyra egy Teremtő után. Sok más emberhez hasonlóan, én is

teremtettem magamnak egy istent. Én voltam a teremtő, és isten volt a teremtmény! És ettől

az istentől azt vártam, hogy segítsen nekem. Nem tűnt fel nekem, milyen ironikus ez az

egész: A teremtő, akinek mindenki másnál nagyobbnak kellene lennie, a teremtménytől kér

segítséget. Milyen logikátlan! Akkoriban még nem értettem, hogy Isten teremtett engem, és

nem fordítva. A Biblia azt mondja, hogy Isten minden embert ismer már a születése előtt.

Előre ismeri az ember minden útját. Ilyen nagy Ő!

Ekkoriban az említett munkahelyemen elviselhetetlenné vált a helyzet. Sem a napi

meditációs gyakorlataim, sem a pozitív energiasugaraim, sem a feltöltött auramező nem

segített abban, hogy lecsillapítsam kedves kollégáimat vagy változtassak a helyzeten. Akkori

barátom sem tudott segíteni. Nyilvánvaló volt, hogy senki nem tud rajtam segíteni. Teljesen

magamra maradtam. Először éreztem magam tehetetlennek. Nagyon vágytam egy valódi

segítőre!

Addig vélhetően jól működő életfilozófiám fokozatosan megingott. Hirtelen egyre több

dolgot vontam kétségbe. Továbbra is megválaszolatlan maradt egy kérdés, amely korábban is

gyakran foglalkoztatott: Mi történik velünk a halál után? Bár százféle módon be tudtam

magam biztosítani az élet minden területén, a „halál" rubrika üresen maradt. Előbb vagy

utóbb minden embernek fel kell tennie ezt a kérdést. Bár még fiatalnak éreztem maga a

halálhoz, és őszintén szólva nem volt szándékomban korán itt hagyni ezt a világot, ez a téma

mindig is foglalkoztatott. Hová jutunk? Természetesen azzal is tisztában voltam, hogy nem

magunk határozzuk meg időnket. Az emberi hatalomnak is megvannak a határai! Az ezoterika

erre is kínál néhány „érdekes" változatot. Mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt. A

probléma csak az: Mi az igazság? A lélekvándorlástan nem tudott igazán meggyőzni. Ezt a

tant nem találtam sem bátorítónak, sem szavahihetőnek. Emberi értelmem tiltakozott az

ellen, hogy legközelebbi életemet ugrándozó levelibékaként vagy legrosszabb esetben

csúszómászó csótányként éljem le egy sötét pincében. Mi lesz velem, ha valaki széttapos?

Nem így képzeltem el a megvilágosodást. Pedig ez vár rám, ha nem érem el a karmámat,

vagyis életemben nem voltam elég jó. De a „helyes" és „helytelen" vajon nem relatív? Állítólag

az. A másik változat azt tanítja, hogy minden ember a mennybe jut, hiszen tökéletesek

vagyunk. Meg kell vallanom, az a lehetőség sem tetszett túlságosan, hogy együtt kell ülnöm a

mennyben Hitlerrel, Leninnel és Sztálinnal. Hol marad az igazságosság? Sok megválaszolatlan

kérdés halmozódott fel - legalábbis számomra. Anyám ezzel szemben megtalálta az igazságot:

A Biblia azt mondja, hogy mindenkinek, aki hisz Jézusban és rábízza életét, örök élete van a

mennyben. Milyen jó neki! Milyen csodálatos jövő vár rá! Ez rajtam nem sokat segített, de

legalább elkezdtem gondolkodni róla.

És volt még valami, ami gondolkodásra késztetett: Vajon „csodaszereink" miért nem

oldották meg anyám sokéves alkohol- és nikotinproblémáját? Ez az élő Isten viszont egyik

napról a másikra meggyógyította! Számomra ez valóban csoda volt. Persze nem akartam

bevallani.

A kereséstől a megtalálásig

Anyám azelőtt is gyakran hívott keresztyén előadásokra, persze hiába. Egy nap azonban -

hosszas huzavona után - elhatároztam, hogy csak az ő kedvéért egyszer elmegyek vele, hogy

képet alkothassak magamnak róla. Ártani biztosan nem árt.

- 127 -

Amit azon a napon, 2000 áprilisában, ezen az IVCG előadáson98 hallottam, teljesen

megváltoztatta az életemet. Felismertem, hogy Isten nélkül életemben semmit sem hozhatok

létre, és hogy Isten előtt elveszett ember vagyok. Ha ebben az életben nincs hozzá semmi

közöm, akkor később sem lehetek vele a mennyben. Rájöttem, hogy valóban szükségem van

rá. Igen, kivétel nélkül minden embernek szüksége van rá. És hallottam még egy fontos

dolgot: Isten lényege a szeretet. Szeret engem, és kész megbocsátani nekem mindent, amit

valaha tettem. Vezet engem, és megmutatja nekem az utat. Milyen csodálatos! Teljesen új

képet alkottam Istenről. Azt hiszem, azon a napon értettem meg először, hogy Isten szeret

engem, és nem ér minket veszteség, ha rábízzuk az életünket - ellenkezőleg: Sokkal

gazdagabbak leszünk. Világos volt számomra, hogy döntenem kell. Mellette vagy ellene.

Csak akkor lesz bizonyosságom arról, hogy az örökkévalóságban én is nála lehetek, ha én

már ebben az életben Őmellette döntök. És én feltétlenül akartam ezt! Az volt az érzésem,

hogy Isten egészen személyesen beszél hozzám, és én egyszeriben megértettem őt.

Olvastam egy számomra döntő bibliai verset: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek -

így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha

segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.

Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám" (Jer 29,11-13). Ez a

vers azt a benyomást keltette bennem, hogy Isten személyesen hozzám beszél, és megérinti

a szívemet. Egyszeriben megértettem. Egész idő alatt vak és süket voltam Isten szeretete és

az igazság iránt.

Isten csodálatos jövővel akart megajándékozni. Ezt valahogy még egyáltalán nem tudtam

felfogni. De egy dolog világos volt számomra: Igen, teljes szívből érdeklődöm Isten iránt.

A szeminárium után azon az estén otthon egyedül beszélgettem Istennel. Arra kértem,

hogy Jézus nevében bocsássa meg minden bűnömet. A bűn életünk céltévesztése.

Mindannyian eltévesztettük a mi tulajdonképpeni célunkat - az Istenhez vezető utat. Teljesen

egyértelmű volt számomra, hogy feltétlenül szükségem van erre a megbocsátásra. Egyáltalán

nem voltam olyan jó ember, mint amilyennek korábban tartottam magam. És bevallom, kissé

féltem is attól, hogy életemet egy számomra még ismeretlen Istenre bízzam, és meghívjam

az életembe Jézust. Jézus ezt mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok,

és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek... és megnyugvást találtok

lelketeknek" (Mt 11,28-29). Isten Fiának ez a meghívása ma is érvényes. Noha tudtam, hogy

sok mindennek meg kell változnia az életemben, de azzal is tisztában voltam, hogy ez az

egyetlen helyes út. Ezt a lépést azonban saját akaratomból kellett megtennem. Igen, ez egy

hitbeli lépés volt. A hit feltételezi a bizalmat. Ez azt jelentette, hogy el kellett engednem

mindent, ami megkötött, akadályozott vagy nyugtalanított, hogy aztán bizalommal Jézus

kezébe hullhassak. Egyedül ott csillapodhatott szívem éhsége! Megtapasztaltam, hogy Istent

csak Fiában, Jézusban találhatjuk meg. Így Istennek, méghozzá egyedül ennek az élő, igaz

Istennek adtam életemet, feltétel nélkül megbízva benne, és hagyva, hogy ő vezessen. Ezt a

döntést sohasem bántam meg! Ellenkezőleg: Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy végre

megtaláltam Istent.

Új életem

Ennek már jó ideje. Azóta sok minden megváltozott az életemben. Most például egy

gyülekezetbe járok, amelyben olyanok jönnek össze, akik személyes kapcsolatban állnak

Krisztussal. Nagyon fontos számomra, hogy hasonlóan gondolkodó barátaim legyenek, hogy

együtt imádkozhassunk, olvashassuk a Bibliát és dicsérhessük Istent azért, amit életünkben

és értünk tett! Jó dolog másokkal megosztani azt, ami a legfontosabb az életünkben -

Istenben való hitünket. Ez összeköt minket.

Döntésem után hosszabb ideig külföldön voltam. Itt alaposabban megismertem Istent, és

jobban éreztem gondoskodó áldását. Olyan új, belső szabadságot és békét találtam, amilyet

korábban nem ismertem. Természetesen továbbra is vannak nehéz, szomorú vagy egyszerűen

csak kevésbé rózsás időszakok az életemben. De most már tudom, hogy többé nem kell

98Az IVCG (Keresztyén Üzletemberek Nemzetközi Egyesülete) Németország, Svájc és Ausztria összes

nagyobb városában szervez szakmai jellegű előadóesteket egyértelműen bibliai háttérrel, hogy

megszólítsa azokat az embereket, akiktől (még) távol áll a keresztyén hit. Az előadásokat általában

semleges helyszíneken, főként szállodákban tartják.

- 128 -

egyedül járnom az utat, mert Isten hordoz engem. Ha elgyengülök, hozzá mindig fordulhatok.

Nyugodtan elengedhetem magam, és nem kell többé mindig ridegnek és keménynek lennem,

mert ő elfogad úgy, ahogy vagyok, minden problémámmal és gondommal együtt. Érdekes

tapasztalat: Istenhez mehetünk úgy, ahogy vagyunk, de nem maradunk olyanok, amilyenek

vagyunk.

Megtapasztalhattam, hogy életem különböző tüneteivel törődik, az anyagiaktól kezdve, a

munkahelyemen át, a lelkemig. Elmondhatom, hogy Isten teljesen kigyógyított a jövőtől és a

létbizonytalanságtól való félelmemből. Most benne bízom. Csodálatosan megnyugtató, hogy

tudja, mire van szükségem, és hogy ismeri azt az utat, ami jó számomra. És mindenekelőtt jó

tudni, hogy Isten egy nagyszerű célt talált számomra. Még ha nem is ismerem ezt az utat és

nem is látom a végét, tudom, hogy Isten terve jó lesz számomra.

Vajon nem lenne e kifejezetten ostobaság visszautasítani a mellettünk elhaladó jachtot,

amelynek fedélzetén jó kormányos van, aki ismeri az útvonalat és hív minket, hogy szálljunk

fel, és inkább tovább evezni saját felfújható csónakunkban a nagy óceánon, mentőöv és

tájékozódás nélkül, tehetetlenül? Választhatunk: Istennel vagy Isten nélkül élni. Ő meghagyja

nekünk a döntés szabadságát.

Isten mutatott nekünk egy utat, amelyen keresztül kapcsolatba léphetünk vele, hogy

megtudjuk, miért vagyunk itt tulajdonképpen, és mit jelent befogadni Istent életünkbe és -

ami a legfontosabb - megmentettnek lenni. Ez az út pedig Jézus. Ő nem egy út a sok közül,

hanem az egyetlen út. Ő nem is egy igazság a sok közül, hanem az egyetlen igazság. Ő a

megszemélyesített örök élet. Félreérthetetlenül megmondja nekünk, hogy senki sem mehet

Istenhez, csakis őáltala. A sok vallás ezer utat nevez meg, de ezek mind tévutak. A bűnös

ember nem képes magától eljutni Istenhez. Jézus ezért egy másik utat kínál nekünk,

nevezetesen azt, amelyik Istentől hozzánk, emberekhez vezet. Akár tetszik nekünk ez az út,

akár nem: Ez az egyetlen út, amit Isten kínál. Röviden ez a következőt jelenti: „Akié Jézus,

azé az örök élet; akiben nincs meg Jézus, az örök élet sincs meg abban" (1Jn 5,12 után).

Csak miután eldöntöttem, hogy követem Jézust, értettem meg, miért keresi olyan sok

ember a boldogságát az ezoterikában: Sokan - ha csak nem a legtöbben - magányosan,

elszigetelve és jelentéktelenül élnek egy rideg, személytelen világban. Sokan a biblikus hitnek

és életnek csak egy torz képét ismerik, és egyáltalán nem tudják, milyen nyomorúságos az

Isten nélküli élet. Ráharapnak az ellenség minden lehetséges csalétkére, mert ki vannak

éhezve valamire, ami enyhíti lelki ínségüket. A New Age - eklektikus jellegénél fogva - állítólag

mindenkinek kínál valamit. Az ember személyes kiteljesedést, reménységet, békét és életének

értelmét várja tőle. Vonzónak és toleránsnak tűnik. Sokan nem is sejtik, milyen veszélyes

ösvényre lépnek.

Zárszó

Jó alkalom ez számomra, hogy óvjalak az összes New Age irányzattól és az ezoterikától,

hiszen én magam nyakig benne voltam. A tűzzel játszol! Azt gondolod: „Nincs ebben semmi

rossz, hiszen az ezoterika bibliai elemeket is tartalmaz." De éppen ez az ördög trükkje. Azt

akarja, hogy az emberek függetlenek legyenek Istentől; csak így tud uralkodni rajtuk és őket

„becsavarni". És ezt nagyon agyafúrt és intelligens módon csinálja. Bedőlsz neki, és máris a

csapdájába estél. Minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy megszabaduljunk és

eljussunk Istenhez. Megpróbálja bebeszélni nekünk, hogy autonóm lények vagyunk, és nincs

szükségünk Istenre. De ha elgondolkodsz rajta, talán magad is rájössz, hogy ez nem igaz.

Magunk nem érdemelhetjük ki a mennybe vezető utat. Ez Isten ajándéka. Egy ajándékot az

ember általában nem tud megvásárolni. Különben többé nem lenne ajándék. Vagy elfogadod

ezt az ajándékot, vagy azt mondod: „Köszönöm, nem kérem!"

Isten elvetésének egy további következménye a bűn bagatellizálása és a bűntudat elfojtása.

Mivel az ezoterikában nincs többé „legfelső hatóság", logikus, hogy az ajtó nyitva áll minden

erkölcsi romlás előtt. Ezzel minden erkölcsi mérce relatívvá válik. Bűn mint olyan nem létezik;

legfeljebb egy kis szépséghiba, amit ki lehet magyarázni és el lehet bagatellizálni. Magam is

átéltem: Amikor elkezdtem őszintén megítélni saját életemet, akkor vettem észre

megszámlálhatatlan testi és lelki sebemet. Ez volt számomra a legmeggyőzőbb érv arra, hogy

végül isteni segítségért kiáltsak.

Megpróbáltam becsapni tudatomat és elfojtani ébredező lelkiismeretemet. Sőt,

megpróbáltam elfutni Isten elől! De azt soha nem tudtam megakadályozni, hogy Isten

- 129 -

szeressen engem. Engedd, hogy szeressen és hordozzon egy nagy és csodálatos Isten, a

Biblia egyedüli igaz Istene. Fogadd el ajándékát! Új és csodálatos élet vár rád, ragyogó

kilátásokkal. Mindegy, hogy hol állsz, és milyen terhet cipelsz magaddal. Merjél! Semmit sem

veszíthetsz, csak nyerhetsz. Méghozzá mindent! Gondolj erre: „Ha teljes szívedből keresed Őt,

akkor megtalálod."

Inés Carreras, München

* * *