20
Új D e v e c s e r i Ú j s á g A település közéleti lapja XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013. április Május első vasár- napja Ha azt mondja, magamért teszem, azt jelenti a gyermekemért teszem. Ha boldog, a gyermeke mosolya teszi boldoggá. Ha fáj a szíve, a gyermekéért fáj az a szív. Ha a saját életére gondol, a gyermekére gondol. Mert az Ő élete, a gyermeke. Isten éltesse, és ne csak ezen a napon, Az ÉDESANYÁKAT! B.Zs. A háromnapos rendezvény- sorozat második napján, mely a Költészet napjához fűződik, a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház szervezésé- ben 2013. április 11-én 9 órától 15 óráig a versek hangot kap- tak. Közel 300 verssel találkozhat- tunk Devecserben járva, kapuk- ra, oszlopokra, fákra ragasztva, amely előkészítője volt ennek a napnak, az emberek lépteit se- gítve a Kastélykönyvtár felé, szellemüket a versek világába emelve. Az olvasóterembe veze- tő lépcsőt költők arcképei és versek díszítették, csendben su- gallva, hogy jó az irány. Az ol- vasóterem hangulata mindezt csak erősítette, a fényár, a köny- vek ölelése, az előadó kerek asz- tal és fotelek, a szellemi szikrák pattogása, mind-mind azt a va- rázst, titkot, erőt, szenvedélyt idézte, melynek világában a ver- sek születtek. Idén immár második alkalom- mal, hagyományteremtő céllal került ismét megrendezésre a Költészet Napja, az érdeklődés pedig felülmúlta magasan az előző évit. (Folytatás a 2. oldalon.) Megtörtént! Ami hónapok óta lógott a levegőben, ma valóság. A Magyar Máltai Szeretet- szolgálat Egyesület elnök- sége jóváhagyta a Deve- cserben létrehozandó szak- képző iskola beindítását. A további fejleményekről ké- sőbbi számainkban folya- matosan értesítjük Tisztelt Olvasóinkat. Egressy-Nagy Péter Verselt a város a Devecseri Kastélykönyvtárban

XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

ÚjDevecseriÚjságA település

közéleti lapja

XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013. április

Május első vasár-

napja

Ha azt mondja, magamért teszem,

azt jelenti a gyermekemért teszem.

Ha boldog,a gyermeke mosolya teszi

boldoggá.Ha fáj a szíve,

a gyermekéért fáj az a szív.Ha a saját életére gondol,

a gyermekére gondol.Mert az Ő élete,

a gyermeke.Isten éltesse,

és ne csak ezen a napon,Az ÉDESANYÁKAT!

B.Zs.

A háromnapos rendezvény­sorozat második napján, mely a Költészet napjához fűződik, a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház szervezé sé­ben 2013. április 11­én 9 órától 15 óráig a versek hangot kap­tak.

Közel 300 verssel találkozhat-tunk Devecserben járva, kapuk-ra, oszlopokra, fákra ragasztva, amely előkészítője volt ennek a napnak, az emberek lépteit se-gítve a Kastélykönyvtár felé, szellemüket a versek világába emelve. Az olvasóterembe veze-tő lépcsőt költők arcképei és versek díszítették, csendben su-gallva, hogy jó az irány. Az ol-vasóterem hangulata mindezt csak erősítette, a fényár, a köny-vek ölelése, az előadó kerek asz-tal és fotelek, a szellemi szikrák

pattogása, mind-mind azt a va-rázst, titkot, erőt, szenvedélyt idézte, melynek világában a ver-sek születtek.

Idén immár második alkalom-mal, hagyományteremtő céllal

került ismét megrendezésre a Költészet Napja, az érdeklődés pedig felülmúlta magasan az előző évit.

(Folytatás a 2. oldalon.)

Megtörtént!Ami hónapok óta lógott a

levegőben, ma valóság. A Magyar Máltai Szeretet-szolgálat Egyesület elnök-sége jóváhagyta a Deve-cser ben létrehozandó szak-képző iskola beindítását. A további fejleményekről ké-sőbbi számainkban folya-matosan értesítjük Tisztelt Olvasóinkat.

Egressy-Nagy Péter

Verselt a város a Devecseri Kastélykönyvtárban

Page 2: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

2. oldalÚjDevecseriÚjság

(Folytatás az 1. oldalról.)Minden korosztály képvisel-

tette magát. Devecseriek, de a település környékén élők is szép számmal megfordultak a könyv-tár olvasótermében. Óvodások, iskolások, járási és önkormány-zati hivatalvezetők, tisztségvise-lők, nyugdíjasklub tagjai, hely-beli és környékbeliek, voltak, akik hallgatták vagy éppen hal-latták a verseket. A félezres lét-szám önmagában is elég beszé-des, de párhuzamban a meghívó soraival, a versesköteteket sike-rült leporolni. Kosztolányi De-zső idézetére gondolva, a versek feltámadtak papírsírjukból. Em-léklapot és ajándék könyvjelzőt

kaptak, akik a kötetekben lapuló soroknak hangot adtak. Az eltelt századok ismét a jelenben éltek. Az örök kincsek, az irodalmi, szellemi és érzelmi értékek egy-egy ünnepi pillanatra betöltötték a teret, feltöltötték a lelket és frissítették az elmét. Ezen a napon valahogy mindenkinek köze lett a vershez, mert szaval-ta, hallgatta, olvasta és újra hal-lani fog róla, mert a versek sora-iban ott lapul az a tűz, az a va-rázs, az az érték, amely minden-kit megérint. A kitűnő szervezés meghozta a gyümölcsét. Remél-jük jövőre ismét hangot adha-tunk egy dédelgetett gondolat-nak, idézetnek, versnek. BG

Verselt a város a devecseri Kastélykönyvtárban

Bár az is megilleti a szót, de most nem az egészséges étke­zést propagáljuk. A Városi Könyvtár és Művelődési Ház

szervezésében, a Költészet Napi rendezvénysorozat része­ként Devecserbe érkezett a gyermekek közt nagy népsze­

rűségnek örvendő Alma együt­tes. Mint kiderült, a koncert ki­váló alaphangulatot adott a háromnapos rendezvénysoro­zatnak.

A nagy várakozást mutatja, hogy elővételben elfogyott min-den jegy és az előadás napján zsúfolásig megtelt a Művelődési Ház színházterme. Óvodások, kisiskolások csillogó szemekkel várták az együttes bemutatkozá-sát, akik pillanatok alatt kapcso-latot teremtettek közönségükkel. Profi módon vonták bele a gyer-mekeket az előadásba, akik

„vették a lapot” és együtt énekel-tek az együttes tagjaival. Sok-szor talpon állva, tapsolva éne-

keltek a csillogó szemű gyerme-kek és felnőtt kísérőik. Egy-egy gyermeket megszólítva szőtték tovább a tréfás műsor fonalát, de

„meg lettek találva” az óvó nénik is. A műsor kedves visszatérő eleme volt, hogy az együttes énekese újra és újra megkérdez-te kis közönségétől:

– Aki velem énekel (táncol, tapsol), mit kap tőlem?

Nevetve, kórusban jött a meg-szokott válasz:

– Semmit!!!Bár a poén szerint ezt mara-

déktalanul betartotta, vitatkoz-nék vele. A boldog gyermekar-cokat látva biztosak lehetünk benne. Nagyon sokat kaptak a devecseri gyermekek! B.Zs.

Tízóraira – Alma!

Page 3: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

3. oldalÚjDevecseriÚjság

2013. március 1­jétől Bendes István úr tölti be a Devecser város jegyzői székét. Újságunk mostani számában Őt kérdez­tem munkájáról, terveiről.

– Mi motiválta abban, hogy a devecseri jegyzői széket megpá-lyázza? Volt-e korábban kapcso-lata városunkkal?

– Elsősorban a kihívás. Deve-cser város fontos állomáshoz érkezett. Kivívta a térségi sze-repkört, járási székhely lett. Noha rengeteg feladatot ad maga a város, mégis figyelnie kell a környező településekre is, az elért eredményeket, a kisu-gárzást fenn kell tartani, erősíte-ni kell. Ebben a feladatban részt venni nagy megtiszteltetés.

A devecseri jegyzői állás meg-pályázását segítette, hogy az el-múlt évtizedek munkái során mindig kapcsolatban voltam a kistérség többi jegyzőjével, pol-gármesterével. Sok közös meg-beszélés, együttes küzdés a töb-biekkel adott erőt a pályázat benyújtásához. A legelső közös önkormányzati társulás alapító iratát még én írtam a térségünk-ben 1991-ben. A kistérségi mun-kának köszönhetően ismertem a város vezetőit, tudtam legfonto-sabb céljaikról. Ők is ismerték a térségben végzett munkámat, e nélkül nem jöttem volna Deve-cserbe dolgozni.

A Közös Önkormányzati Hi-vatalok kialakítási kényszere révén január egytől már hét tele-pülés jegyzője voltam, 11 tele-pülés jegyzője lettem volna 2013. március 1. napjától, ek-kortól lettem Devecser és Nosz-lop jegyzője. Sok munkát adott a közös hivatal létrehozása. Ezt csak az tette lehetővé, hogy a térségben lévő polgármesterek, képviselők össze tudtak fogni. Az összefogást és nagy-nagy tenni akarást láttam Devecser vezetőiben is. Így érdemes, és lehet dolgozni.

– Milyennek tartja a devecseri hivatalt? Volt-e már ideje meg-ismerkedni az új munkatársai-val, beosztottjaival?

– Sok dolgozót ismertem a devecseri hivatalban, tudtam, hogy nagy teher van rajtuk. Látom, hogy jól dolgoznak. Ösz-szefogtak a dolgozók, amikor

gyorsan kellett nagy terjedelmű anyagot össze-rakni. Nem szá-mított, hogy késő éjszaka végeztek, vagy hétvégén dol-goztak. Jelenleg a munkakörül-mények nem túl jók a hivatalban, zsúfoltság van, de ez majd megoldódik.

– Térjünk át a jegyzői feladatokra. Hivatalo-san a jegyző a törvényesség őre minden önkormányzatnál, csak-hogy a képviselő-testület a mun-káltatója. Hogyan sikerül ezt megvalósítani? Mit vár el új munkahelyén a polgármestertől, a képviselőktől és az apparátus-tól?

– 1990-ben a rendszerváltás-kor lettem jegyző. Ajka városhá-zán kezdtem, voltam gyakornok, majd titkárságon, hatósági osz-tályon dolgoztam. A munkánk jelentős része igazgatási jellegű, az állam által ránk ruházott fel-adatokat mindig is a település érdekét figyelembe véve kell a elvégezni. Ez nem összeférhe-tetlen. A törvényesség betartása, betartatása nagyon fontos. Ezt mindenki joggal elvárja tőlünk. Nem tudom, hogy szerencsém volt-e, vagy mindenhol így van, nagyon jó polgármesterekkel, képviselőkkel dolgozhattam együtt. Azt tapasztaltam, hogy fontos a megválasztott vezetők-nek, hogy a településük érdeké-ben mindent megtegyenek. Ezt nem törvénytelenül akarják megtenni. A jogszabályok adta keretek között, jó szándékkal, ha fontos a léc közelében kell a fel-adatot végrehajtani. Sok pénzt lehetne veszíteni a törvényes keretek áthágásával. Ezt senki sem engedheti meg magának. Ez inkább többlet munkát jelent, több testületi ülést, több egyez-tetést.

Az apparátus segítsége nélkül a vezetők tehetetlenek lennének, és ezt tudják a vezetők.

– A jogszabályi környezet fo-lyamatos változását, az újabb és újabb paragrafushalmazt ho-gyan gondolja közérthetővé

tenni, hiszen minden válto-zás az embere-ken csapódik le, ha értik, ha nem. Tervez-e valami ebben az ügy ben, hogy az

„egy szerű” ál-lampolgárok is eligazodjanak a jog útvesztői-ben? Milyen rövid és hosz-szabb lélegzetű tervei vannak a

várost illetően?– Az elmúlt időszak rettenete-

sen sok jogszabály megalkotását hozta, ez lassan fog változni, csökkenni. Azonban a szabályok segítségeket is adnak. Az inter-net világa közelebb hozta az embereknek a joganyagok meg-ismerésének lehetőségét. A város honlapján is fenn van-nak az aktuális rendeletek. A hi-vatal azért van, hogy a polgárok problémáikkal, kérdéseikkel hozzánk fordulhassanak. Van-nak rendeletek, amelyekben kedvezményeket kell biztosítani, talajterhelési díj, építményadó. Ezek módosítási javaslata elké-szült. Vizsgálni kell, hogy terhek elviselhetők-e.

Vannak egyedi problémái a városnak. Hihetetlenül sok a fel-halmozott szemét a város körül és a városon belül is. Ezen gyor-sított ütemben kell változtatni.

A város jelenleg nagy fejlesz-téseket hajt végre. Ezek a válto-zások szebbé teszik a várost. Azonban a nagy fejlesztések mellett sok „kis” feladatot is el kell végezni. Ehhez szükség lesz a polgárok jelzéseire, és ezek figyelembe vételével a problé-mák megoldására.

– Új jegyzőként, mivel biztat-ná a devecseri polgárokat?

– Tudom, a város milyen sú-lyos katasztrófa után van. A város polgárai hihetetlen ösz-szefogással találkozhattak. A város lakói együtt csodákra képesek. Szerintem megvan erre a szándék, az akarat. Együtt tu-dunk tenni. A város tele van ér-tékekkel. Vegyük észre, ha ész-revettük mutassuk meg mások-nak is.

– Ha megengedi, tennék fel,

néhány kérdést a magánéletét érintően is. Honnan jött hoz-zánk?

– Magyarpolányban lakom, bár felnőtt koromig Ajka város-ban éltem (kitérőkkel: középis-kola Győrben, főiskola Buda-pesten, határőrség Körmenden). Devecser városba Somlóvásár-hely település körjegyzőségéről érkeztem, ahol több mint tíz évet dolgoztam, olyan polgár-mesterek mellett, mint például Kovács József tanár úr, akitől sokat tanultam az emberi prob-lémák kezelése területén.

– Miért választotta a közigaz-gatást?

– Gyakornokként kerültem a közigazgatás világába, bár előtte pedagógusnak készültem. Köte-lezően felvételiznem kellett az Államigazgatási Főiskolára, amelyet sikeresen elvégeztem.

– Még milyen területen dol-gozna még szívesen?

– Az oktatás világa ma is na-gyon tetszik. Szerintem nincs messze egymástól a két világ. Mindegyikben az emberek segí-tése a feladat.

– Van-e hobbija? Mennyi ideje jut rá?

– Évtizedeken keresztül ze-néltem (harsonán), ennek kö-szönhetően bejártam az orszá-got, fél Európát. Sokszor fellép-tem Devecserben is. A szereplés, a színpad hihetetlen élmények-ben részesített. Sajnos az utóbbi időben erre nem sok időm jut.

– Mire a legbüszkébb?– Az elmúlt időszakban sok

településen dolgozhattam, jegy-ző kollégákat helyettesítettem. Ennek révén sok fejlesztés elin-dítója lehettem. Építettem vado-natúj faluházat, részt vehettem nagy közműberuházásokban, nagyon sok faluban vehettem részt a mindennapi gondok meg-oldásában.

– Mire nem sajnál időt és pénzt?– Szeretek tapasztalatokat

szerezni az országban és azon kívül is. Szívesen veszek részt magyaros hagyományőrző ren-dezvényeken, ahol az ország és az országhatáron kívülről érkező emberekkel lehet ismerkedni, a mindennapi problémákról be-szélgetni.

Köszönjük az interjút, jó mun-kát kívánunk! Sz. A.

Új jegyzője van városunknak

Page 4: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

4. oldalÚjDevecseriÚjság

Testületi hírek…

Szemelvények a képviselő-tes tületi ülésről

2010 júniusában a Sajó szinte teljes Felsőzsolcát elárasztotta. A település nagy része víz alatt volt, több mint 200 ház össze-dőlt.

Még javában állt az újjáépítés, amikor Devecserre rászakadt a vörös áradat.

… és a felsőzsolcaiak itt voltak.Polgármesterük és a Máltaiak

vezetésével segélyszállítmányt hoztak, segítettek, mert tudták mit jelent a szó, katasztrófa.

Nem feledem azt a fiatalem-bert, aki akkor a televízióban nyilatkozott. Otthon még félbe volt az árvíz után épülő háza, de jött lapátolni Devecserbe.

Jött, mert úgy érezte, valamit tovább kell adni abból a segít-ségből, amit ők kaptak. Mert tudta, hogy milyen érzés, ha baj-ban nem hagyják magára az em-bert.

A baj egy tevékeny jószág. Nem szeret unatkozni.

Az idén az esőzések és a hirte-len hóolvadás nyomán ország-

szerte megáradtak a folyók. Most a devecseriek indultak útra, mentek segíteni a bajbaju-tottakon.

Nemesgörzsönynél rakták a homokzsákot, építették a jászol-gátat. Mentek, mert emlékeztek, hogy milyen, ha segítségre szo-rul az ember.

Mentek emberségből.Tisztelet érte!

Álljon itt azoknak a devecserieknek a neve, akik

részt vettek a Marcal parti men-tesítésben. Bognár Sándor, To-mor Attila, Kovács Balázs, Szűcs Attila, Oszkó Sándor, Pen-gő Lajos, Bognár Ferenc, Scheily Balázs, Kovács Tamás, Lenner András, Kovács László, Konkoly József, Öveges István, Varga Tamás, Takács István, Dancs György, Ferenczi Gábor, Kovács Zoltán, Házi László, Né-meth Gábor és Somogyi Albert.

Nem szabad megfeledkezni arról a harminckét közfoglal-

koztatottról, akik Berecz József vezetésével „állták a sarat”. Róluk tudni kell, hogy hétfőn ők fejezték be a jászolgát építési munkálatait.

Járási központ lapjaként elis-meréssel kell szólnunk a Deve-cseri Járás falvainak segítségé-ről is.

Kolontár, Somlóvásárhely, Borszörcsök, Doba, Somlósző-lős, Vid, Dabrony, Nagyalásony, Somlóvecse, Tüskevár, Apáca-torna, Kisberzseny, Iszkáz, Csögle, Nagypirit, Kispirit, Ka-rakószörcsök, Kerta és Kamond lakosai is példát mutattak segí-tőkészségből.

Bereczky Nóra, a Devecseri Járási Hivatal hivatalvezetője, a Devecseri Járási Helyi Védelmi Bizottság elnöke köszöni min-den mentésben résztvevőnek, hogy önzetlen munkájukkal se-gítettek a bajbajutottakon, hogy segítségüknek köszönhetően el-hárult a veszély a Marcal part-ján. B.Zs.

Devecser városának képvise­lő­testülete március 27­én tar­totta nyilvános ülését. Az itt felvetett témákból, döntések­ből „szemezgettünk”.

Először a jelenlévő Szobosz-lai Tibor alezredes, az Ajkai Rendőrkapitányság új vezetője mutatkozott be a testületnek, ki-fejezve azt a reményét, hogy az eddigihez hasonló, kiváló együttműködés lesz a kapitány-ság és a város közt. Kinyilvání-totta, hogy a jövőben szándé-koznak folytatni azt a kapcsola-tot, amely az elmúlt időben az Ajkai Rendőrkapitányság és a

Gárdonyi Géza Általános Iskola közt kialakult.

Bakos András őrnagy, deve-cseri őrsparancsnok a bűnmeg-előzés fontosságára hívta fel a figyelmet, bízva abban, hogy az újévben sikerül csökkenést elér-ni a vagyonelleni bűncselekmé-nyek számában.

A testület elfogadta a Deve-cseri Rendőrőrs 2012. évi tevé-kenységéről, a közrend és a köz-biztonság alakulásáról szóló beszámolóját.

Cseh Tiborné, a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház igazgatónője az intézmény 2012. évi munkájáról és a „Ha-

gyományőrző Somló Környéki Napok Devecserben” nevet vi-selő rendezvénysorozat előké-szítéséről nyújtott be beszámo-lót.

A testület, kiemelve a tavalyi év sikeres rendezvényeit, a helyi értékek szem előtt tartását, a be-számolót köszönetnyilvánítással elfogadta.

Varga Tamás az Önkéntes Tűzoltó Egyesület nevében nyújtott be beszámolót, beszél-ve a szervezés alatt álló májusi Devecserben megtartandó tűzol-tóversenyről.

Munkájuk fontosságát ki-emelve, köszönetét kifejezve, a

beszámolót a képviselőtestület elfogadta.

A testületi ülésen bemutatko-zott Bendes István, Devecser új jegyzője, beszélve eddigi szak-mai életútjáról, elmondva, hogy véleménye szerint a közeljövő-ben a város és ő is sok kihívás előtt áll.

A Városi Polgárőr Egyesület 2012. évi beszámolóját a testület elfogadta, remélve hogy a kö-zeljövőben gyarapodni fog a létszám, és több devecseri pol-gár érzi magáénak az egyesüle-tet, hisz nagy szükség van mun-kájukra.

B.Zs.

Dominó elv, avagy a jóság tovaterjed

Devecseriek a Marcal parton

Page 5: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

5. oldalÚjDevecseriÚjság

Újságunk ezen rovatában sok, a településünkön jelentős gazdasági tevékenységet foly­tató céget, vállalkozást mutat­tunk már be. A sort az Agró­Bos Kft. bemutatásával folytat­juk. A társaság vezetőjét Kiss Józsefet kértük fel, beszéljen a társaság létrejöttéről, működé­séről, rövid és hosszú távú ter­veiről.

– Kérem mutassa be a céget, mi a fő profiljuk, mióta működ-nek településünkön!

– Társaságunk az Agró-Bos Kft. Devecser Székpusztai telep-hellyel 1991. szeptember 1-jén alakult a Devecseri Állami Gaz-daság privatizációja során. A társaság tulajdonosai a meg-alakult kft. dolgozói lettek, ami-ben azóta sincs változás. Fő te-vékenységi körünk a szarvas-marha-tenyésztés, tejtermelés és ezt az ágazatot takarmánnyal kiszolgáló növénytermesztés volt. Az egy tehénre jutó tejter-melésünk az ország élvonalához tartozott. A növénytermesztésre rendelkezésünkre álló termőföld rendkívül gyenge minőségű, át-lagosan 10–12 AK közötti osz-tályba sorolható. Sajnos ez azt is jelentette, hogy az elért alacsony hozamok az állattenyésztés pro-duktumait rendkívül drágává tették. A társaság fennmaradása érdekében 2004-ben a közel 10000 liter/állat/év produktumot adó tejtermelő tehenészetünket fel kellett számolni. Ezt követő-en fő tevékenységi körünk a nö-vénytermesztés irányába tevő-dött át és megpróbáltuk kihasz-nálni az Európai Uniós tá mo-gatási rendszer ránk legjobban alkalmazható téziseit, az exten-zifikációs állattartást, amely a húsmarhatartást jelentette és beléptünk az agrárkörnyezet gazdálkodási programba. Ennek lényege egy visszafogottabb, környezetbarát termelési rend-szer folytatása, környezetet ke-vésbé szennyező anyagok fel-használása és megfelelő vetés-váltás, vetésszerkezet alkalma-zása. A programban való részvé-tel feltételeinek alkalmazása tö-kéletesen illett a mi kedvezőtlen

termőhelyi adottságunkhoz és a részvételért kapott kompenzáció részben kiegyenlítette az árbe-vétel kiesésünket. Lehetősége-inkhez alkalmazkodva próbáltuk kihasználni a pályázati lehetősé-geket a meglévő telepünk átala-kítására fejlesztésére. Ennek keretében 2006 évben termény-szárítót építettünk és a telepen meglévő épületeink közül közel 5000 m2 gabonatároló felületet alakítottunk ki, a növényter-mesztő tevékenységünk komp-letté tételéhez. 2007 évben a növénytermesztést szolgáló erő és munkagép parkot frissítettük fel. A fejlesztések sorát az állat-tenyésztés épületeinek felújítá-sával, korszerűsítésével, szige-telt trágyatároló építésével foly-tattuk 2010-ben. Megvalósítot-tuk a környezetvédelmi szem-pontoknak is megfelelő állattartás feltételeit.

– Milyen szerepet tudnak vál-lalni a település munkaerejének foglalkoztatásában?

– A társaságunk 14 főt foglal-koztat és biztosít megélhetést a foglalkoztatottak családjának.

– Hogyan érintette Önöket a 2010-es év?

– A 2010-es évben bekövetke-zett vörösiszap ömlés érzéke-nyen érintett bennünket, mivel a tározó közvetlen közelében ta-lálható földterületek társaságunk használatában voltak és egyúttal ezek képviselték a legjobb mi-nőségű földeket. Tovább sújtott minket a 8-as számú út lezárása, amivel lehetetlenné vált tele-pünk megközelítése. Így az ez év őszi szárítási szezonból telje-sen kiestünk. A helyzetünket tovább nehezítette, hogy a kisza-kadt tározófal környékén vég-zett munkálatok során további területeinket vettek igénybe (út, árok, agyagbánya, gát) mintegy 150 ha nagyságrendben. Ezen területek a mai napig sem hasz-nálhatók mezőgazdasági terme-lésre. Számunkra nem használ-ható, területek jelentős árbevétel kiesést okoztak, amit társasá-gunknak senki nem térített meg.

– A mezőgazdaság a környe-zeti kockázatoknak leginkább kitett ágazat. Mennyire érinti ez az Önök cégét?

A mezőgazdasági termelés a környezeti tényezőknek jelentő-sen kitett ágazat. Mi az ágazat-

ban régóta dolgozók pontosan látjuk, hogy a tevékenységünk végeredményét alapvetően két tényező határozza meg: az egyik mi vagyunk, a saját magunk az általunk elvégzett munkával a másik pedig a természetet irá-nyító Teremtő. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a tőlünk függő részt a legjobb tudásunk-nak megfelelően végezzük el, és ha ezt így tesszük, az eredmény elszámolásánál sem kell szé-gyenkeznünk, akármilyen is le-gyen az. Egy idősebb korosz-tályhoz tartozó paraszt ember mindig azt szokta mondani, ha az eredményességről kezdtünk magyarázkodni, legfőképp az időjárási viszonyokra hivatkoz-va, hogy ne azt magyarázzuk meg, amiért más a felelős, hanem azt, amit mi rontottunk el a folyamatban. Szem előtt tartva az említetteket, igyekszünk a kedvezőtlen adottságú területe-inken úgy gazdálkodni - ahol a szélsőséges időjárási elemek meg inkább kidomborodó hatá-sait kell ellensúlyoznunk -, hogy a társaság eredményességét fent tudjuk tartani. A ráfordításain-kat előre próbáljuk úgy alakítani, hogy a várható hozamok és ár-bevételek ezeket fedezzék.

– Van- e lehetőség külső for-rások bevonására pl. pályázatok útján a fejlődéshez? Ebből kifo-lyólag hogyan látják a jövőt? Milyen fejlesztéseket terveznek?

– Hosszabb távon társaságunk életében is szükség van fejlesz-tésekre, megújulásra. Folyama-tosan azon gondolkodunk, hogy mi lehet a következő lépés, amit meg kell tennünk ahhoz, hogy továbbra is életképes vállalko-zás maradjunk. A telepünkön adódó lehetőségek közül szeret-nénk kihasználni a már meglévő épületeink kapacitását az állatál-lományunk létszámának további növeléséhez. A már meglévő keresztezett húshasznú szarvas-marha állományunkat magyar-tarka irányban szeretnénk fej-leszteni. A szarvasmarhatartás mellett új ágazatként sertés híz-lalást is szeretnénk beindítani. Ezek megvalósítására telepün-kön az infrastruktúra rendelke-zésre áll, a meglévő, már emlí-tett épületeink korszerűsítését kell elvégeznünk. Terveink kö-zött szerepel még egy szarvas-

marha és sertés feldolgozó üzem létesítése, ahol az általunk felne-velt állatokat szeretnénk feldol-gozni és a közvetlen régióban értékesíteni. Hozzájárulva ezzel a régió lakosságának helyben megtermelt és előállított jó mi-nőségű élelmiszerrel történő el-látásához. Ha ezen fejlesztések megvalósulnak, a már említett foglalkoztatottakon kívül még legalább ennyi embernek tudunk megélhetést biztosítani. Termé-szetesen ezek a beruházások nem valósulhatnak meg külső segítség nélkül, ezért társasá-gunk folyamatosan figyelemmel kíséri a pályázati lehetőségeket és nyújtja be a pályázatokat. Ennek eredményeként az előző-ekben említett telepkorszerűsí-téshez és feldolgozó üzem léte-sítéséhez megnyert pályázatok-kal rendelkezünk. Az el mon dot-takból kiderül, hogy részünkről rendelkezésünkre áll minden olyan feltétel, amellyel a jövőre vonatkozó elképzeléseinket meg tudjuk valósítani. Az utóbbi idő-ben sajnos árnyak is vetődnek álmaink megvalósítására, mivel társaságunk az államtól bérelt földön gazdálkodik és a bérleti szerződésünk lejárt. A legfonto-sabb termelőeszközünk a föld, hiányában minden elképzelé-sünk csak álom marad. A mi te-vékenységünk alapvető eleme a termőföld, és ha a telepünk kör-nyékén a következő időszakra nem tudjuk bérbe venni a terüle-teket, akkor az állattartásra vo-natkozó elképzeléseink ellehe-tetlenülnek. Legeltetési lehető-ség nélkül húsmarhát tartani nem lehet, és ha állatot nem tu-dunk tartani, akkor a feldolgozó üzem létesítése is feleslegessé válhat. Egyelőre ezek még nem eldöntött kérdések, bízunk a döntéshozókban, hogy társasá-gunk jövőre vonatkozó terveit (ami egyébként teljesen egybe-esik a kormányzat mezőgazda-ságra vonatkozó elképzeléseivel pl: állatállomány növelése, fog-lalkoztatás növelése, helyi fel-dolgozó üzemek létesítése, stb.) támogatja és továbbra is bizto-sítják számunkra a megfelelő földbérleti lehetőséget.

A jövő elé nem megyünk fel-tartott kézzel, és mindent elkö-vetünk annak érdekében, hogy továbbra is itt, ezen a helyen dolgozhassunk és a már említett családok számára is biztos meg-élhetést tudjunk nyújtani.

Köszönjük, hogy bepillantást engedett a társaság életébe, eredményes és sikeres működést kívánunk. L.Sz.S.

Gazdaság

Bízva a jövőben

Page 6: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

6. oldalÚjDevecseriÚjság

A téltemetés régi népszoká­sát az idén is felelevenítettük az óvodánkban.

A kisze (kiszőce, kicevice, banya) egy menyecskének öl-töztetett szalmabáb, démoni alak, amely mindig a rosszat, betegséget jelképezte. A szokás lényege, hogy a kiszebábot kör-behordozták a faluban ének kí-séretében, felöltöztették, majd a tél elűzésére vízbe dobták, vagy elégették, s ezzel hívták, várták a tavaszt – ezzel is helyet adtak a jónak, az egészségnek, a meg-újulásnak.

Évek óta még soha nem vár-tuk ennyire a tavaszt, mint az idén! Április 4-én (csütörtökön) a gyermekek énekszóval vitték csoportról csoportra a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítőjét. Majd az említett „rosszaságo-kat”, mint például az irigységet, veszekedést, csúnya beszédet, betegséget „bánatzsákba” zár-ták. A hosszú tél után már min-denki nagyon várta a szellő si-mogatását, a madarak fütyöré-sző hangját, a nap cirógatását. Bea néni és Ági néni furulyajá-téka, Zsuzsa néni és Ildikó néni énekhangja segítette előcsalo-gatni a tavaszt.

A Táltos tehetségműhelyes fiúk – Milán, Sanya, Robi, Dávid, Áron, Beni, Timon gaz-dák - tavaszi határjárást idéztek fel játékukban. Szemrevételez-ték a határt és nem győztek ele-get mérgelődni a hosszúra nyúlt

tél miatt. Törték is eleget a fejü-ket a tavaszi munkálatok meg-kezdése végett. Bosszankodásu-kat „Széltoló Téltoló Kelemen” – Attila bácsi személyében – törte meg, aki magával hozta a menyecskeruhába öltöztetett, felettébb csúf, rusnya kiszelányt. A határt járó legények hosszas rábeszélése után tűzbe is került a „menyecske”, majd a bá-natzsákok is a tűz martalékává váltak. A gyermekhad, dalok és mondókák kíséretében – min-denki örömére – elégette a sok

„gonddal terhelt” banyát, amit ráadásképpen vízzel is leöntöt-

ték. Nagy ujjongással fedeztük fel a felszálló pernyében a „bo-szorkányt” és örömmel vettük észre, hogy felszakadoztak a felhők, előbukkant a napocska,

„kiviggyant” a tavasz kékje. Vivaldi: Tavasz című muzsi-

kájára Ági néni, Petra, Réka, Nonó, mint tündérlányok táncol-tak körülöttünk, kiknek lábai nyomában színes virágok nőttek, amit nagy örömmel szedegetett az aprónép.

„Lila sáfrány, csillagvirág hirdesse, hogy szép a világ. Lángolj, kisze, vidd a telet, bimbózz, tavasz, itt a helyed!”

A Vackor óvoda nevében nap-sütéses, vidám, mosolygós ta-vaszt kívánunk:

Baráth Tímea és Pintérné Kata, óvodapedagógusok

Hív a Vackor Ovi…Mint minden évben, most is

elérkezett az óvodai beiratko­zás ideje. A szülők izgatottan várták e napot, amikor „szemük fényét” beíratják az intézmény­be.

Kicsit szorongva vittük gyer-mekünket az oviba, mert nem tudtuk, hogyan fog viselkedni, fél-e, sír-e.

De az óvoda ajtaján belépve minden kételyünk eltűnt, hiszen egy nagyon aranyos versike kö-szöntött bennünket.

„Kisfiúk! Kislányok!Vár a Vackor Ovi már!A kapuja nyitva áll!Új örömök reményében, Jókedvűen, kipihenten,Gyere hát bölcsis, kisóvodás,Itt mindenki Téged vár!”

Mosolygós óvó nénik és dajka nénik egy játékokkal teli kis sa-

rokban várták az apróságokat. Lehetett itt mindenfélét játszani, csúszdázni, rajzolni, míg a szülő a hivatalos beíratást intézte.

Sok-sok fénykép mesélt a Vackor Ovi mindennapjairól. A beíratott gyermekek ajándék naptárat és meghívást kaptak az

„Ovicsalogatóra”.A leendő kisovisok, bölcsisek

nem is akartak hazamenni az óvodából, hiszen egy ilyen ked-ves, barátságos környezetben már most jól érezték magukat, s a beíratás egy egész délelőttöt felölelő, kellemes felfedezés volt számukra.

Hamarosan találkozunk az „Ovicsalogatón”, ahol az aprósá-gok újra birtokba vehetik az egész óvodát, s, ahogy a meghí-vón olvashattuk: „Sok szeretet-tel és meglepetéssel várnak Ben-nünket!”

Sz. A.

A Víz Világnapja a Vackor Óvodában

Március 22­e minden évben a Víz Nemzetközi Világnapja, ennek jegyében a Vackor Óvoda apraja­nagyja a víz „bű­völetében” élt.

Az óvoda logikai tehetséggon-dozó műhelyének, a „Fürkész Tudós csapatnak” kezdeménye-zésére, Szabóné Bakos Katalin óvónő koordinálása alatt indult el a „Víz Világnapja” című há-romhetes projekt, amely arra a problémára kereste a választ, hogy a kicsik és nagyok tudják-e, hogy „milyen nagy kincs a víz.”

Az óvoda minden csoportja feladatot kapott: a gyermekek szüleik segítségével képeket gyűjtöttek vízi állatokról, növé-nyekről, vízi járművekről, vízi sportokról, a Föld vizeiről és azok partján lévő élőlényekről, valamint Magyarország folyói-ról, tavairól, az azokban élő ál-latokról, és a szűkebb környeze-tünkben előforduló folyók élővi-lágáról. Az összegyűjtött képekből az óvodában tablók készültek.

Az ovisok mindennapjait be-töltötte a vízről való ismeret gyűjtése. Kézműves foglalkozá-sokon, versekben, énekekben, dalokban újra és újra megjelent a víz, sőt még kísérleteket is vé-gezhettek vele. A környezettuda-tos nevelés jegyében megtanul-hatták azt is, hogy ők, mint ovi-sok mit tudnak tenni azért, hogy megóvják vizeinket. A gyerekek elhatározták, hogy ezentúl taka-rékoskodni fognak a vízzel, pél-dául fogmosáskor nem folyatják feleslegesen azt. A projekt zárá-saként minden csoport bemutat-hatta, hogy mit tudott meg a vízről.

A „munka” során rengeteg él-ménnyel gazdagodtak az ovisok, megismerték azt a „drága kin-cset”, amely minden élő szerve-zet számára a legfontosabb.

Reméljük, a gyermekek vi-gyázni fognak arra a vízre, amit most megismertek.

A rengeteg élményért, ismere-tért köszönet illeti az óvoda va-lamennyi dolgozóját, és a segí-tőkész szülőket.

Sz. A.

„Lángolj, kisze, vidd a telet!”

Page 7: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

7. oldalÚjDevecseriÚjság

József Attila verssorai juthat­nak eszébe mindazoknak, akik Boldizsár Zsolt devecseri festő kiállított képeit megtekintik a Vackor Óvoda Galériájában.

2000 tavaszán nyílt meg elő-ször az Ovigaléria, akkor szin-tén a festő képeivel. Azóta ez már Zsolt harmadik kiállítása ezen a helyszínen. A 2013. ápri-lis 5-i megnyitón szép számmal jelentek meg a járási, városi, ön-kormányzati vezetők.

A tavaszt nemcsak a festő al-kotásai hívták, de Boldizsár Bí-borka és Pataki Bence trombita-játéka is. Köszönet illeti Or-mánd laky Pétert, a zeneiskola tanárát a felkészítő munkáért.

Ezt követően az óvoda Cirmi és Nyuszi csoportos aprónépe tavaszköszöntő versekkel felelt a zene dallamaira.

A zenét és a költészetet a mél-tatás szavai követték. Bertalan-né Poór Beáta mutatta be az al-kotót, életpályáját, kötődését Devecserhez és különösképpen a Somlóhoz.

A meghívást és a méltató sza-

vakat megköszönve maga a festő beszélt a vendégeknek mű-veiről, az alkotó folyamatról és a kiállított képekről.

„Három véka jókívánat, áldjon meg az ég”- csendült fel a kis ovisok köszöntő dala. Farkas Róbertné, Gizi néni keze

munkáját dicsérő, tavaszt idéző ajándékokat rejtegettek az apró kezecskék, melyeket örömmel nyújtottak át az alkotónak a szép képekért, Bíborkának, Bencének pedig a lágy dallamokért.

Az ünnepség méltó zárása volt az óvodapedagógusok kórusa,

akik, ibolyaillatú, rigófüttyös erdővé varázsolták a Vackor Ovit. Az óvoda apraja-nagyja és az óvodába látogató vendé-gek valóban a tavaszt köszönt-hették Boldizsár Zsolt festő ki-állított ragyogó, élénk színű al-kotásaival. L.Sz.S.

Devecser Város Önkormány­zata, valamint a Devecseri Vá­rosi Könyvtár és Művelődési Ház szervezésében a Költészet Napja rendezvénysorozat al­kalmából, mintegy záróak­kordként került bemutatásra Vági István Antal „Az iszap ke­serűsége” című verseskötete 2013. április 12­én a Kastély­könyvtár olvasótermében.

Devecseri születésű és napja-inkban is itt élő szerzővel talál-kozhattunk új kötetének bemu-tatóján. Ez már a harmadik kötet volt a sorban. Az olvasóterem megtelt családtagokkal, barátok-kal, ismerősökkel és verskedve-lőkkel.

Az estét Cseh Tiborné, a Váro-si Könyvtár és Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg, kö-szöntve a szerzőt, Vági István Antalt, beszélgetőtársát Kósa Somogyi Gabriellát és az estre érkezett vendégeket.

Az estet szavalatok nyitották a szerző verseiből, melyek apró mérföldkőként ékesítették a be-mutatót, ízelítőt adva a kötet világáról, hangulatáról és a szer-ző „ars poetica”-járól. Ughy Ve-ronika, Brunner Barbara és Fá-bián Anna tolmácsolásában hall-hattuk a verseket, majd a találkozó zárásaként a szerző fia, ifj. Vági István szavalta édesap-ja költeményét.

Kósa Somogyi Gabriella be-

szélgetőtárs, a szerzőt alkotó munkájának kezdeteiről, üzene-téről, hitvallásáról kérdezte. Ő maga azért vállalta a felkérést, mivel megérintették a versek és a későbbi személyes találkozás Vági Istvánnal. Az életszeretete, emberszeretete sugárzik versei-ből.

Rövid, kikristályosodott vá-laszt kaptunk a kérdésekre. Az életét, mindennapi élményeit foglalja sorokba, verses „önélet-rajzként”. Hitvallása, életfilozó-fiája egy kétszer hármas egység: Isten-Feleség-Gyermek, Haza-Család-Szeretet, mely tükrözi emberi és alkotói alappillérét, rátekintését a világra, az embe-rekre, a történésekre. Nem szo-rítja keretek közé mondanivaló-ját, a rímekre figyel és stílusára, amely az egyszerűség, értehető-ség, univerzalitás. Előző két kö-tetéhez képest, melyeket a köny-nyedség és vidámság jellemzett, a mostani kissé elkomorult, az események hangulatát idézve.

Kósa Somogyi Gabriella záró-szavában reményét fejezte ki, hogy sikerült felkelteni az ér-deklődést az alkotó és munkás-sága iránt. A közönség soraiból köszönetet mondtak a szerző-nek, hogy sorsukat leírta a kötet-ben. A kötet ajánlója, Czeidli József a költőt méltatta és az al-kotást, mely a későbbi generáci-óknak történelmi forrásként szolgál majd.

Az estet Cseh Tiborné zárta, mely a rendezvénysorozat utol-só pillanata is volt egyben, kö-szönetet mondva részvételért mindenkinek.

A verseskötet bemutató utolsó akkordja egy kötetlen, baráti be-szélgetéssel zárult, dedikálással és koccintással.

Költői hitvallása arra hív, hogy lapozzunk bele kötetébe és találjuk meg azokat az értékeket, melyeket alkotói munkájával, írásaiban nekünk ajándékozott.

BG

Vági István Antal verseskötetének bemutatója

„Tavasz van, gyönyörű!”

Tavaszköszöntő Galéria-megnyitó a Vackor óvodában

Page 8: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

8. oldalÚjDevecseriÚjság

Böjti gyermekdalokkal és ta­vaszi népszokásokkal a tarisz­nyánkban érkeztünk a Többcé­lú Kistérségi Társulás Idősek Klubjába, ahová Elek Jánosné, Margit vezetőasszony meghí­vására látogattunk el.

A „Százszorszép” Néptánc Te-hetségműhely tagjai Bertalanné Poór Beáta és Fábián Anna óvo-dapedagógusok vezetésével fu-rulyaszóval, kendős tánccal hív-ták közénk a várva várt tavaszi szellőt, majd népi böjti gyer-mekjátékokkal, hajlikázós éne-kekkel csalogattak mosolyt az idős nénik és bácsik arcára.

„Ajtó mögött állok, piros tojást várok, ha nem adnak párjával, elszökök a lányával” – hangzott a népi mondóka, amikor a Kati-

ca csoportosok Martonné Májer Mária óvodapedagógus és Ber-zsenyi Anett dajka néni segítsé-gével a locsolkodás népszokását elevenítették meg egy vidám jelenetben, majd a jelenlévőket meglocsolták.

A táncoló, verselő apróságok-ból egy pillanat alatt tágra nyílt szemű, mesehallgató közönség vált, ugyanis az addig lelkes hallgatóság népmesékkel ked-veskedett a gyermekeknek. A mese végeztével egy nagy nyuszi fészket találtunk, benne az idős kezek által készített ked-ves meglepetések sorakoztak a gyermekek nagy örömére.

Teázással, kötetlen beszélge-téssel zárult a délelőtt, a viszont-látás reményében bízva intet-tünk búcsút vendéglátóinknak,

hiszen, ahogy Lennerné Pál Szilvia óvodavezető asszonytól is hallhattuk, mi más juthatna el a szívekhez jobban, mint az

őszinte, tiszta gyermeki hang.Bertalanné Poór Beáta

óvodapedagógus

„Rózsafának tövéből rózsavizet hoztam…”

Vackor ovisok húsvéti népi játéka az Idősek Klubjában

Amikor a Hangyában odajött hozzám, csak azt láttam, nagyon akar mondani valamit. Akarta mondani, de a meghatottság újra és újra elvette a hangját. Aztán erőt gyűjtve elmondta, valakik-nek szeretne megköszönni vala-mit. Vagy nem is annyira meg-köszönni, mert azt már megtette ő, inkább tudják meg az olvasók, hogy vannak még segítőkész, odaadó emberek a földön.

Bár azt hiszem, az elmúlt két év történései után, épp Devecser

az a hely, ahol nem kell ezt bi-zonygatni, de azért érdemes megállni egy szóra.

A körülötte dolgozók, látva pillanatnyilag kilátástalannak tűnő, szorult anyagi helyzetét, a tudta nélkül pénzgyűjtésbe kezdtek. Nem akart hinni a sze-meinek, amikor az elmúlt na-pokban átadták neki az össze-gyűjtött összeget.

– Tudod, vannak még jó em-berek a földön! – mondta el-csukló hangon.

Emberek, nagy betűs EMBE-REK, akik oda figyelnek egy-másra.

A cím magyarázatra szorul. Azoknak, akiknek ezek az elis-merő szavak vannak küldve, azoknak én is tartozom egy kö-szönettel. Kihasználom az alkal-mat, egyben elmondom az én tartozásomat is. Jó néhány alka-lommal vittem hozzájuk az Új Devecseri Újságot, kézbesítés okán.

Igen, a devecseri postásokról

van szó. Ők azok, akikről a fenti történet szól, akik a fenn említett helyzetben segítettek.

Amikor vittem hozzájuk az újságokat nagy kötegekben, mindig meg kérdezték, mennyi-re sürgős kézbesíteni a lapot. Sokszor adtam azt a választ, hogy nem annyira, de azért nem bánnám, ha holnap… És más-nap legtöbbször ott is volt a lá-dákban az újság.

Szóval, kedves devecseri pos-tások! Dupla köszönet! B.Zs.

Dupla köszönet

Page 9: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

9. oldalÚjDevecseriÚjság

PIPAFÜST...

Megszaporodtak

Március 21­én Devecserbe érkezett és szentmisét celeb­rált Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.

Csaba atyáról tudni kell, hogy amikor 1992-ben Dévára he-lyezték, a helyi elhagyatott fe-rences kolostorba befogadta az utcagyerekeket. Először, tör-vénnyel szembemenve mentette az árva és szegény sorsú gyer-

mekeket maga köré. Az évek folyamán nevét és tevékenysé-gét mind jobban megismerték szerte a világban. Tevékenysé-gének köszönhetően mára ötven helységben, 1800 szegény sorsú gyermek nevelődik, akik az álta-lános iskola után tehetségük sze-rint szakmát tanulnak, érettségit tesznek és nem ritkán egyete-men végeznek.

Mivel a román államtól mini-mális támogatást kapnak, költ-ségvetésük legnagyobb részét adományokból finanszírozzák.

A szokatlan időpont ellenére, hétköznap délelőtt tartott szent-misére megtelt a devecseri templom.

Csaba atya a rá jellemző köz-vetlen hangú, humorral átszőtt könnyes-mosolygós prédikáció-jával mutatott rá a hit fontossá-gára.

Válsággal, anyagi nehézsé-gekkel terhelt világunkban a hit, a hittel megélt élet, az élőhit fon-

tosságára hívta fel a figyelmet. Arra, hogy nem elég vágyni egy jobb életre, de egymás kezét fogva, egymást gyámolítva és segítve tenni is kell érte.

A szentmise végén, Csaba atya „gyermekei”, a Tusnádfür-dői Szent László gyermekvédel-mi Központ kórusa énekelt a hívőknek. A gyermekek az elő-adás után mikrofonnal a kézben,

egyesével bemutatkoztak, né-hány mondatban bemutatva kicsi és nagy családjukat.

A szentmise után lehetőség volt Csaba atya könyveiből vá-sárolni, amiket kérésre dedikált.

A könyvek ára, a felajánlások és a hívők adománya a Dévai Szent Ferenc Alapítványon ke-resztül a gyermekek javára lesz fordítva. B.Zs.

Nyomot hagyunkKedves olvasónk, Molnár Ferencné hívta fel a figyelmünket

valakire.Valakire, akinek a főztjén keresztül sok devecseri gyermek

ismerte meg a finom ízeket. A régi devecseri bölcsődében dol-gozott, közmegelégedésre az intézmény indulásától, nyugdíjba vonulásáig. Azóta is sokan emlegetik kiváló főztjét. Ahogy ol-vasónk elmondta, Mándli Istvánné, Ilonka néni, a tréfás április első napján ünnepelte a kilencvenharmadik születésnapját.

Sok ember nevében jó egészséget kívánunk Neki.Isten éltesse! B.Zs.

Az élőhittel megélt élet fontossága

Devecserben járt Böjte Csaba atya

Olvasom az interneten a meg-határozását. Azt mondják, asze-rint hogy melyik kerül belőle nyomtatásba, az nem az íróját, hanem az újság szerkesztőjét minősíti.

Azt is írják róla, az adott lap hatását, sikerét is jelenti. Ezt az újságírással kapcsolatos fogal-mat olvasói levélnek hívják. Mint mondtam, ránk pozitív fényt is vethet, hogy Önök fi-gyelemre méltatják a lapot, amit a csapatunk nevében tisztelettel köszönök is, most mégis ellene szeretnék szólni.

Megszaporodtak az utóbbi időben az olvasói levelek, és többen jelezték, hogy a közeljö-vőben el fognak juttatni hozzánk hasonlót.

Az elmúlt időben, ami pozitív visszajelzést, bíztatást kaptunk, azt átadtam kollégáimnak, igyekszünk erőt meríteni belőle.

A hibáinkra való figyelemfel-hívásokat megbeszéltük, erőnk

szerint okulunk belőle. Mind-egyiket köszönettel vettük, de nem kerültek az újságba.

Most viszont leközlési kérés-sel jöttek olyan olvasói levelek, amelyek elindíthatnának egy üzengetési lavinát Devecserben.

Amikor megkaptam a meg-tisztelő felkérést az Új Deve-cseri Újság szerkesztésére, ta-pasztalat híján csak az fogalma-zódott meg bennem, hogy valami jót kellene csinálni.

Nem tudom jót sikerült-e, de rosszat semmi esetre sem szeret-nék. Úgy gondolom, ha helyet, táptalajt adok az egymásnak üzengetésnek, azzal a város je-lenlegi helyzetében ártanék.

Sokan politikai nézet, etni-kum, a katasztrófa után a sorstól kapott helyzetük szerinti véle-ményüket szeretnék leírni. Sok-szor nevekkel, adatokkal, egy-másnak küldött üzenettel.

Biztos, hogy válaszok is ér-keznének. Abban sem kételke-

dek, hogy van, aki örömét lelné benne.

De hát, mindenkinek nem lehet örömet okozni…

Leközlésükkel, biztos vagyok benne, hogy egy üzengetési ára-datot indítanának el.

Tudom, nem az én dolgom ezt megítélni, de hiszem, hogy most erre van legkevésbé szüksége Devecsernek.

Tapasztalom, hogy mostanság divat az újságoknál indulatokat kelteni, hisz növeli az érdeklő-dést. Nálunk komolyabb múltú és példányszámú újságok, igazi újságírókkal a háttérben „rakják a tüzet”. Ahogy mondtam, ez divat. Remélem, nem tévedek, de erősen bízom benne, hogy az emberek többsége nem szeret ilyen formán „divatozni”.

Mivel szelektálni nem szeret-nék „jó” és „rossz” olvasói levél közt, kérem, leközlési szándék-kal ne küldjenek levelet.

Ez nem azt jelenti, hogy nem

érdekel bennünket az Önök vé-leménye. Higgyék el, ez a legna-gyobb motiváló erő számunkra.

Véleményüket eddig is elfo-gadtuk, ezután is szívesen vesz-szük. Ha ezután is tollat ragad-nak, és levél érkezik a szerkesz-tőség címére, azt ezentúl is megtiszteltetésnek tekintjük.

Hogy mit közöl le a lap, az a főszerkesztő felelőssége. Nem tudom, hogy elég erős vagyok-e ahhoz, hogy elszámoljak a lelki-ismeretemmel, ha helyt adok egy ilyen jellegű adok-kapok-nak.

Tudom, magánügy, de én min-dig a békességre törekedtem. Azt is tudom, hogy ezzel nagy valószínűség szerint kudarcra vagyok ítélve, de engedjék meg, én törekednék rá …

Arra a békességre, amelyet kí-vánok Önöknek is.

És amit szoktam hozzá. … egy kis jó egészséget.

B.Zs.

Page 10: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

10. oldalÚjDevecseriÚjság

Devecser Város Önkormány-zatának támogatásával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Men-torprogramjának keretén belül került sor 2013. április 12-én az Áttűnések Improvizációs Szín-ház előadására a lakóparkban található Carpe Diem kávézó-ban.

Akik eljöttek az előadásra, először egy kötetlen beszélgetés keretében mondhatták el a 2010. október 4-én történteket és az azt követő életútjukat, valamint a jövőre vonatkozó terveiket. (Mit láttak akkor, milyen érzése-ik voltak, milyen érzelmekkel jöttek ide a lakóparkba, milyen érzések vannak most bennük,

mit terveznek a nyárra…)Az elmesélt történeket, a kö-

zönség mélyről fakadt érzelmeit ezután színészek jelenítették meg.

A jelenetekben a hallgatóság saját szavait hallhatta vissza, saját érzelmeit láthatta viszont.

Az újra elmesélt-átélt esemé-nyek során a közönség kezdeti feszültsége eltűnt. Az est végén már egy mosolygós, jövőt ter-vezgető társaság hagyta el a ká-vézót.

A lakóparkban élők nevében Kovács Ottóné köszönetét fejez-te ki mindazoknak, akik e prog-ram létrejöttében segítettek.

Sz. A.

Március folyamán, hétről hétre más-más témát felsorakoz-tató játszóházak kerültek meg-rendezésre.

A pillangó nap volt az első a sorban. Aznap minden a lepkék-ről és világukról szólt. A mondó-kák, versek, színezők, a lepkék színpompás világát tárták a gyermekek elé.

A második nap a húsvéti elő-készületek napja volt. Ablakdí-szek, húsvéti koszorúk, lakásdí-szek, tojások, és virágfüzérek kézimunkája zajlott. Ezen a napon a szülőkkel közösen, muffin sütésre is sor került, egy egyszerű recept alapján, amit otthon is könnyen elkészíthet-nek. Az eredmény önmagáért beszélt, az illata és íze elégedett mosolyt csalt mindenki arcára.

Nyuszinap volt a soron követ-

kező. A színezők, mondókák aznap a nyusziról szóltak és tü-relmes kézimunka után, papír-nyuszik töltötték meg az aszta-lokat.

Nagycsütörtökön került sor a Húsvét napi játszóházra. Az ün-nepre történő ráhangolódás napja volt, a hagyományőrzés jegyében. Teltházas volt, ez a nap is. Húsvéti krémes kalács sütése mellett, a gyermekek mesét hallgattak, hagymahéjas tojást festettek zöldségminták-kal. Páran még locsolóverset is mondtak.

A foglalkozások mellett kép-zésben is részt vettek a Ház munkatársai, szakmai műhely formájában, melyet a Biztos Kezdet országos szakértői tar-tottak meg.

A Gyermekjóléti Szolgálat

éves tanácskozásán, valamint a járási és ajkai Védőnők értekez-letén, a Biztos Kezdet Gyerek-ház szakmai vezetője, Preinin-

ger-Horváth Edina tartott bemu-tatkozó előadást, hiánypótló tevékenységükről.

BG

Tájékoztató az elsősök beíratásáról

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Devecseri Tan-kerülete fenntartásában működő általános iskolákban a 2013/2014-es tanévre a tankötelezettek beíratása rendben lezaj-lott április 8–9-én.

Devecserben a Gárdonyi Géza Általános, Alapfokú Művé-szeti Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat leendő első osztályai-ba 44 fő tanköteles korú óvodást írattak be a szülők. Az iskola felvételi körzetébe tartozó településekről (Borszörcsök, Deve-cser, Kolontár és Pusztamiske) 42 fő, a körzethatáron kívülről 2 fő érkezett. Előreláthatóan szeptembertől két osztályban fog-ják megkezdeni iskolai munkájukat.

A beiskolázási körzetben a tankötelesek közül 27 fő óvodá-ban marad, mivel nem érték el az iskolaérettséghez szükséges fejlettséget. Nyolc fő járáson kívüli oktatási intézményt válasz-tott, noha helyben is magas színvonalú oktatásban-nevelésben részesülhettek volna. Hat fő nem jelent meg a beíratáson.

A Devecseri Tankerülethez tartozó többi iskolában is megtör-tént a beiratkozás. Összesen 170 kisgyermeket írattak be az intézményekbe, ahol a tervek szerint 9 osztályban fognak ta-nulni. A Devecseri járásból 133 fő, a környező járásokból pedig 37 fő iratkozott be iskoláinkba. A legkisebb osztály 5 fővel, a legnagyobb 27 fővel fog működni ősztől. 49 fő német nemze-tiségi oktatásban vesz majd részt két osztályban.

Devecser, 2013. április 16.

Némethné Takács Cecília, Tankerület igazgató

Improvizációs színház a Carpe Diem kávézóban

Játszóházak a Biztos Kezdet Gyerekházban

Page 11: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

11. oldalÚjDevecseriÚjság

A Damjanich utcában lévő, közelmúltban felújított, a devecseriek által csak „Zsidó iskolaként” ismert épületben képzőművészeti oktatás folyik.

Az iskola tanárával, Gyön­gyösi Levente festőművésszel beszélgettünk az iskola jelené­ről, az itt folyó munkáról.

– Kedves Tanár úr! Kérem, néhány mondatban mutassa be iskolájukat.

– Iskolánk a Magyarpolányi Alapfokú Művészeti Iskola kihe-lyezett tagozataként működik. A helyszínt a Devecseri Önkor-mányzat, illetve a Gárdonyi Géza Általános Iskola biztosítja számunkra. Meg kell említeni az Önkormányzat és a helyi iskola pozitív hozzáállását, hisz ingye-nesen biztosítanak helyet oktatá-sunknak. Központi iskolánk kö-telékein belül huszonhat telepü-lésen, 1160 gyermek részesül képzőművészeti oktatásban.

– Milyen célok mentén dol-goznak a gyermekekkel?

– Feladatunk, művészeti alap-képzés általános iskolások ré-szére.

Elsősorban azt szeretnénk, ha a hozzánk járó gyermekek jól érezzék magukat a foglalkozá-sok alatt, és örömüket leljék a foglalkozásokban. Az élmény-szerűség lenne a legfontosabb, ha ez létrejött, akkor célunk, hogy a hozzánk beíratkozó gyer-mek ismerje meg az anyagokat, az alapvető technikákat, és aki-nek van tehetsége bármelyik

művészeti ághoz, az derüljön ki az itt eltöltött idő alatt.

– A képzőművészet mely ágai-val köthetnek közelebbi ismeret-séget a gyermekek?

– Alapvetően rajz, festés és szobrászatról az oktatás fő irá-nya, de ezeken kívül még meg-ismerkedhetnek a tűzzománccal,

különböző grafikai technikákkal, szitanyomat készítéssel. Dolgo-zunk dróttal, sárkányokat épí-tünk, batikolunk, agyagozunk, jelenleg például mázazással fog-lalkozunk. Nálunk néha kicsit összeolvadnak a kézművesség és a képzőművészet elemei.

– Devecserben mennyi gyer-mek jár az iskolába?

– Az idén két csoportunk van 30 gyermekkel, de volt jóval magasabb is ez a szám. Jelenleg egy alsós és egy felsős csoport-tal dolgozunk.

– Vannak-e speciális deve-cseri tapasztalatai?

– A közelmúltban párhuzamo-san Veszprémben is tanítottam. A nagyvárosi gyermekekkel ösz-szehasonlítva az itteniek sokkal talpraesettebbek, életrevalób-bak, életszerűbben álltak hozzá a dolgokhoz. Nem tudom más-hogy mondani, „igazibbak” vol-tak. Ez nem kimondottan tehet-séget jelent. Sokkal szabadab-bak, érintetlenebbek a devecseri gyermekek.

– Velünk két és fél évvel ez-előtt történt valami, ami sokak életét megváltoztatta. A gyerme-keken, hogy vette észre, hogy

szűrték át önmagukon a kataszt-rófát?

– Mivel az itteni órák nem csak képzést, de együttlétet, be-szélgetéseket is jelentenek, in-kább csak az egyéni beszélgeté-sek során tapasztaltam, hogy minden gyermek másként élte meg. Volt, aki könnyebben fel-

dolgozta, volt, akit mélyebben érintett. Az iskola elsősorban a létszámcsökkenésben látta kárát a katasztrófának.

– Hol láthatjuk a diákok mun-káit?

– Általában évente egyszer, évzáró környékén, egy gyűjte-ményes kiállítás keretében mu-tatjuk be az év folyamán készült munkáinkat, aminek a Városi Könyvtár galériája ad otthont. Itt minden tanulónak a tanév alatt készített munkája látható, és ál-talában egész nyár folyamán megtekinthető.

– Ha riportunkkal sikerült a gyermekek és szüleik figyelmét felkelteni, és a jövő tanévben je-lentkezni szándékoznak, mik a kötelezettségek az iskolába já-ráshoz.

– Évente négyezer forint a tandíj. Ezen belül más költség nincs, a foglalkozásokhoz az alapanyagokat, felszerelést in-gyenesen biztosítja az iskola.

A fent említett tandíj abban az esetben változik, ha a gyermek más művészeti iskolába is jár, például zeneiskolába és ott veszi igénybe az állam által biztosított támogatást. Ez esetben a tandíj fél évre tízezer forint.

– Mint tudjuk, évek óta tanít képzőművészetet Devecserben. Követi-e volt tanítványai későb-bi útját, van-e aki ez irányú pá-lyán tanul tovább?

– Igen, minden évben van, aki művészeti pályán folytatja ta-nulmányait. Nemrég összeírtam, az évek folyamán hány gyermek tanult Szombathelyen, Győrben, Zircen képzőművészeti középis-kolában. Hát, egy elég komoly kiállítótermet meg tudnánk töl-teni egy gyűjteményes kiállítás-sal azoknak a gyermekeknek a munkáival, akik Devecserből indultak. Ennek a kiállításnak a létrehozásáról nem is mondtunk le. Ezeknek a gyermekeknek a pályáját látva, látszik a hozadé-ka ennek a tevékenységnek, hisz ha nem lenne ilyen irányú okta-tás, valószínű ezek a gyerme-keknek egy része nem ismerked-nek meg a képzőművészettel.

– Tanár úr! Köszönöm a be-szélgetést. További sikereket, sok tehetséges gyermeket kívá-nunk!

B.Zs.

„Az élményszerűség a legfontosabb…”

Vendégségben a devecseri képzőművészeti iskolában

Page 12: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

12. oldalÚjDevecseriÚjság

Április 10-től nyílik lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támoga-tás, valamint további 25 jogcí-men elérhető támogatás igény-bevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására.

Az egységes kérelem kizáró-lag a www.mvh.gov.hu honla-pon található elektronikus kére-lemkitöltő felületen tölthető ki, és kizárólag az ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton nyújtható be.

A benyújtás határideje a jog-szabály alapján 2013. május 15. Aki május 15. után nyújtja be kérelmét, annak már munkana-ponként egy százalékkal csök-ken az elfogadott támogatási összege. A jogszabály szerint 2013. június 9. – mivel ez idén munkaszüneti napra esik, így ez a dátum június 10. – után beér-kezett kérelmeket az MVH érde-mi vizsgálat nélkül elutasítja.

A kérelmeken módosítást szankciómentesen a jogszabály szerint május 31-ig – idén június 2-ig – lehet végezni, ezután – jú-nius 10-ig – viszont már a támo-gatási összeg csökkentésével jár a módosítás.

Egységes kérelmet az a mező-gazdasági termelő nyújthat be, aki a támogatás alapjául szolgá-ló terület vonatkozásában jog-szerű földhasználónak minősül.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a földhasználati bejegyzést 2013. június 9-ig (heti pihenőnapra te-kintettel 2013. június 10-ig) ren-dezni kell, az ezt követően, akár visszamenőlegesen is bejegyzett földhasználat nem fogadható el.

Az ügyfél helyett az általa meghatalmazott személy vagy technikai közreműködő is elvé-gezheti az eljárási cselekménye-ket.

A kérelem benyújtásához se-gítséget adnak a kamarai tanács-adók!

Miklai Andrea- tanácsadó06 30 330 2352

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Az egységes kérelem benyúj-tásáról további részletek a 66/2013 (IV. 10.) számú MVH Közleményben olvashatók.

Az Észak-Balatoni térség hul-ladékproblémáinak megoldása érdekében – Önkormányzati Tár sulás formájában – 158 tele-pülés fogott össze. Egy sikeres pályázat eredményeként az Eu-rópai Unió támogatásával ki-épült egy komplex hulladékgaz-dálkodási rendszer, melynek első üteme lezárult. A második ütemben, 2012–13-tól a Társulás területén a korszerű hulladék-gazdálkodás feltételei kibővül-nek, többek között a szelektív hulladékgyűjtést segítő elemek-kel.

A szelektív hulladékgyűjtésről sokat hallani manapság, de vajon mit is jelent ez pontosan? A szemetesvödörbe kihajított dobozok, palackok, csomagoló-

anyag-maradékok nagy mennyi-ségben értékes nyersanyagfor-rást jelentenek. A papír, a fém, az üveg jelentős részben vissza-nyerhető – ehhez azonban az első lépés, hogy szétválogatva gyűjtsük őket. A szelektív hulla-dékgyűjtés eddigi szokásaink megváltoztatását igényli – és nagyobb odafigyelést, tudatos gondolkodást. A változásoknak köszönhetően azonban segíthet-jük a hulladék nyersanyagként történő újrahasznosítását, és ezzel megóvhatjuk környezetü-ket.

Észak-Balatoni Térség Regionális Települési

Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás

Március 23­án a Somlói Borok boltja „Tavaszi Nagytaka­rítás” néven önkéntes szemét­szedési akciót hirdetett a Somló hegyre. A rendezvény célja a hó alatt láthatatlan, de tavasszal előbukkanó szemét összeszedése, a turista utak megtisztítása.

A reggel 9 órai találkozó és regisztráció után a résztvevők kesztyűt, zsákokat vételeztek, majd a kijelölt útvonalakon cso-portokban gyűjtötték a szemetet.

A Vásárhelyi, a Szőlősi és a Dobai oldalon, összesen hat helyszínre gyűjtötték össze a hulladékot.

A szervezők a munka végezté-vel, a Somló Borok Boltja előtti parkolóba várták a résztvevőket, ahol az önkormányzatok, ön-kéntesek és helyi vállalkozások által felajánlott étellel, itallal kínálták a résztvevőket.

Devecser városa 400 pár kesz-tyűvel, az óvoda konyhán sütött almás pitével és az iskola kony-háján készült pogácsával támo-gatta az akciót, amit Bendes István jegyző és Kovács László alpolgármester vitt fel a Somló-ra.

A résztvevőkről szóljon Cartwright Éva, a rendezvény főszervezője:

„Szeretnénk nagyon szépen megköszönni mindannak a sok lelkes, segítőkész és pozitív em-bernek a munkáját, akik részt vettek- és vállaltak a Somlói Nagytakarításban.

102 regisztrált szemétszedője volt a Somlónak – első sorban nekik jár köszönet. Egy kocsinyi szemetet zsákoltak be a hideg, a felhők és a sár ellenére. Köszön-jük a noszlopi általános iskola és a veszprémi Vetési Albert gim-názium tanárainak és tanítóinak, hogy megszervezték iskolásaik részvételét.

Köszönjük továbbá: Doba kö-zség önkormányzatának, akik a szabványzsákokat, kesztyűket és a szemét elszállítását szervez-ték.

Tüskevárnak a helyszínbizto-sítást, a hatékony szervezést és további kesztyűket.

Somlójenőnek az önkéntese-ket.

Somlóvásárhelynek a szerve-zésben nyújtott segítséget.

Devecsernek a 400 pár kesz-tyűt, és a nagyon (NAGYON!!!) finom pogácsát és almás pi té ket, mind azt a vagy 30 kg-ot!

Kertának a padokat és asztalo-kat.

Fazekas Andrásnak, hogy azokat az ő udvarába tehettük, és hogy hozott egy jó nagy adag forralt bort.

Benedek Andreának, aki a Ki-

látóban állt a vártán – majdnem szó szerint.

Szabó Gyulának a padok és a szemét ingyenes szállítását és összegyűjtését, és 20 kg zsíros-kenyeret.

A Magyar Lovasterápia Szö-vetség Köztársasági érdemrend-del kitüntetett elnökének, Topár Zsoltnak és fiának, hogy szemé-lyesen jöttek és lovagoltatták a kicsiket.

Nagy Gábornak, aki egész nap kamerával járta a hegyet.

A Tornai Pincészetnek, a Bog-dán Pincészetnek, a nevüket em-líteni nem kérő magánszemé-lyeknek a pogácsákat és sütemé-nyeket, a kenyeret, zsírt, hagymát. Hunyadi Sándornak a két nagy karton Balaton szeletet, amit az iskolásoknak hozott. Köszönet továbbá kollégáim-nak: Kárpáti Melindának, Réfi Dórának, akik reggel héttől este 9-ig talpon voltak, kenték a ke-nyeret, főzték a teát, forralt bort, felszolgáltak – és a végén még ki is takarítottak. A Somló ezen a napon igazán megszépült - szó szerint, és átvitt értelemben is: az emberek összefogása szépí-tette meg.” B.Zs.

A hosszú névsor mindig ma-gában rejti ezt a veszélyt.

Valaki kimarad. Nem rossz szándékból, vagy feledékeny-ségből történt, de megtörtént. Ez esetben pedig tényleg megillet minden résztvevőt az elismerés.

Bognár Sanyi, a Polgárőr Egyesület vezetője hívott, hogy a márciusban kialakult ítéletidő okán írt cikkünkben az egyik tagtársuk neve nem volt olvas-ható.

Tehát, a felsorolásból kima-radt Somogyi Sándor polgárőrt, és mindenkit, aki bármilyen módon részt vett az úton reked-tek megsegítésében, köszönet illeti.

Tisztelet a segítőkész embe-reknek! B.Zs.

A 2013. évi egységes kérelem

benyújtásáról

Korszerű hulladékgazdálkodás Valahogy lemaradt

Somló-takarítás

Page 13: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

13. oldalÚjDevecseriÚjság

A Hétmérföldes csizmában országos mesevetélkedőn a megye legjobbjai között képvi­seli a Gárdonyi Géza Általános Iskolát az Arany­tulipán csapat, melynek tagjai: Magvas Laura, Tomor Júlia, Bolbos Gábor és Pa-taki Bence 4. osztályos tanulók. Felkészítő tanítójuk Tornainé Csóli Katalin.

A IV. forduló után faggattam a gyerekeket arról, vajon mi a sikerük titka.

– Ti már rutinos versenyzők vagytok, hiszen nem először in-dultatok a mesevetélkedőn.

– Igen, már tavaly is verse-nyeztünk, amikor 3. osztályosok voltunk.

– Úgy hallottam, akkor is na-gyon szép eredményt értetek el. Meddig jutottatok?

– Az V. fordulóig, ahol az ad-digi 20 mese közül egyet el kel-lett játszani. Kati néninek kö-szönhetően olyan viccesre sike-rült, hogy mi kaptuk az 1. helyezést.

– Most hol tartatok a verseny-ben?

– Jelenleg is éppen az V. for-dulóra és a dramatizálásra ké-

szülünk, ami azért nagy kihívás, mert a tavalyi győzelem után most is szeretnénk bizonyítani.

– Milyen a hangulata egy ilyen megmérettetésnek? Hogy érzitek magatokat a verseny köz-ben?

– Kicsit idegesek vagyunk előtte, de később már csak attól félünk, hogy lejár az időnk, ha sokat gondolkodunk valamin.

– Hogyan készültök az újabb és újabb fordulókra?

– Minden alkalommal kapunk 4 új mesét, ezeket kell alaposan megismernünk. Közben folya-matosan ismételjük az előzőeket is.

– Mennyi időt vesz igénybe a felkészülés naponta otthon és az iskolában?

– Otthon naponta 1 óra, míg elolvassuk a meséket. Az iskolá-ban Kati nénitől kapunk felada-tokat. Ezeket közösen megold-juk, majd megbeszéljük.

– Mi a legnehezebb ebben a versenyben?

– Egyre több mesét kell ész-ben tartanunk. Meg kell jegyez-ni a szereplőket, helyszíneket, tárgyakat, meseszámokat, kife-jezéseket.

– Mi az, ami a legkönnyebb?– Hát…végülis olyan nincs! –

nevetnek.– Olyan lelkesek vagytok,

látom, hogy szeretitek ezt csinál-ni, pedig rengeteg plusz munká-val jár. Mi ösztönöz benneteket?

– A dicsőség! - vágja rá Bence.– A siker! – kiáltja Laura.– Szeretünk nyerni! – válaszol

Julcsi.– Mi a célotok? Mit szeretné-

tek elérni?

– Szeretnénk bejutni az orszá-gos döntőbe! – mondja Gábor, a többi gyerek pedig lelkesen bó-logat.

(A megyei versenyről csak egy csapat juthat a döntőbe! Nagy kihívás!)

– Legyen ez a végszó! Sok si-kert és kitartást kívánok nektek ehhez a nagy feladathoz!

Martonné Csom Adél

Az óvodából iskolába lépés meghatározó esemény egy kis-gyermek életében.

Ezt szeretnénk megkönnyíteni a Bocsoda foglalkozásokkal. A leendő első osztályos tanító

nénikkel novemberben kezdtük megismerni a nagycsoportos óvodásokat. Eleinte csak elláto-

gattunk hozzájuk, beszélgettünk, játszottunk velük. Részt vettünk az őszi évszakzáró műsorukon és az óvoda névadó ünnepségén. Karácsony előtt ünnepi műsorral és ajándékkal kedveskedtünk a kisgyerekeknek. Februártól he-tente játékos foglalkozásokat tartottunk nekik az óvodában, márciustól pedig már a leendő osztálytermükben kóstolhattak bele az iskola világába.

Március 23-án nyílt napra hív-tuk a gyerekeket a szüleikkel együtt, amelyen a szülők is meg-ismerkedhettek a tanító nénikkel és az iskolai környezettel. Örö-münkre szolgált, hogy sokan elfogadták a meghívásunkat és megtiszteltek minket a jelenlé-tükkel. Reméljük, hogy ez a ta-lálkozás, valamint a Bocsoda foglalkozásai mind-mind hozzá-járultak ahhoz, hogy a kicsik bátrabban lépjenek be szeptem-ber elején az iskola kapuján.

Martonné Csom Adél

Nyílt nap a Bocsodában

Nyerni jó!

A mesevetélkedő varázsa

Page 14: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

14. oldalÚjDevecseriÚjság

Sírkő

Akció ! ! !A készleten lévő síremlékekből 20% engedmény

Obeliszk 4400 Kft. Pápa Szabó Ervin u. 30.Tel.: 89/315-440

Járóka Attila Tel.: 70/361-20-21(x)

A pápai Alsóvárosi Temető 2012-ben állított gránit nagykeresztje.

Tervezte és kivitelezte: Járóka Attila.

Saját műhelyünkben legyártott,

komplett gránit

síremlékek

Devecser, Kossuth Lajos utcai lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki 2013. 03. 12. és 2013. 03. 13. közötti időben há-zának melléképületébe behatolt és onnan különböző értékeket tulajdonított el. A lopással oko-zott kár 45 000 Ft.

* * *

Ajkai lakos tett feljelentést is-meretlen tettes ellen, aki 2013. 03. 17. és 2013. 03. 18. közötti időben Devecser Tik-hegyen ta-lálható ingatlanába ajtóbetörés módszerével behatolt és onnan különböző értékeket tulajdoní-tott el. A lopással okozott kár 180 000 Ft, a rongálással okozott kár 20 000 Ft.

* * *

Az Akószállási pálinkafőzdé-ből 3 db villanymotort, ill. szer-számokat, a mellette lévő Gallus Kft. telephelyéről 150 db tojó-rács tartó laposvasat tulajdoní-tottak el 100–200 000 Ft érték-ben.

* * *Március 23-án a rendőrjárőr 2

fő elkövetőt ért tetten, akik a volt kórház területén az egyik használaton kívüli épület tetejét bontották.

A helyi rendőri erők és az ajkai bűnügyi osztály munkatár-sai segítségével szintén elfogás-ra került az a négyfős társaság, akik a TIG Kft. telepére keríté-sen keresztül behatoltak és onnét vasúti kábeleket és egyéb fém tárgyakat próbáltak eltulaj-donítani.

* * *

Önbíráskodás bűncselekmé-nye miatt indult eljárás egy sze-méllyel szemben, aki egy másik személyt azzal gyanúsított meg, hogy pincéjébe betört. Felelős-ségre vonásának nyomatékot adva feltételezett elkövetőt bán-talmazta.

Gerecs István r. alezredesőrsparancsnok h.

„Szolgálunk és védünk”

Rendőrségi hírek

Ismerem, mint a tenyeremet – tartja a mondás. Rutinszerűen cselekszünk, és nem nézzük meg a körülöttünk lévő világot. Pedig sok – sok szépséget rej­teget. Kedves Olvasó, tudja­e, Devecserben hol található a képen látható homlokzat?

Aki felismerte a képen látható épületrészt, a megfejtéseket a Rotary Házban (Devecser Árpád u. 7.), illetve a szerkesztőség e-mail címére ([email protected]) eljuttathatja. A he-lyes megfejtők között könyvju-talmat sorsolunk ki.

Határidő: 2013. május 10.Előző számunkban megjelent

kép: Kossuth u. 10.Nyertes: Szabó Kálmánné De-

vecser. Sz.A.

Egy megfejtés margójára

Kedves olvasónk, Baráth Mária a múlt havi megfejtés mellé leírta, hogy 1944–45-ben ebben a házban volt első általános iskolás, mivel az iskola épületében kato-nák voltak elszállásolva.

Sikos Gabriella volt a ta-nító nénijük, aki 110 éve született Devecserben, 1962-ben 59 évesen hunyt el. Emlékét szeretettel őrzik.

Köszönjük Marika néni!

Ismerjük-e?

Page 15: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

15. oldalÚjDevecseriÚjság

Április 11­én a Művelődési Ház klubtermében került sor a Veszprém Megyei Rendőr­fő­kapitányság Bűnmegelőzési osztálya által tartott, a kiske­reskedelmi egységek, boltok biztonságát növelő szakmai rendezvényre.

A rendezvény házigazdája, Futtató Norbert rendőr őrnagy, a MRFK Bűnmegelőzési Osztály vezetője köszöntötte a meghí-vott devecseri vállalkozókat.

Először Bakos András őrnagy, Devecser Rendőrőrs vezetője beszélt a szabálysértések jellem-zőiről, tapasztalataikról, a közel-múlt törvényi változásairól.

Futtató Norbert az elmúlt évben Veszprém megyében tör-tént bűncselekmények jellemző-iről, az áldozatvédelmi lehetősé-gekről szólt.

Orsós Károly százados, ki-emelt főelőadó a kiskereskedel-mi egységek sérelmére elköve-tett rablások jellemzőit és a

megelőzési lehetőségeket tárta a hallgatóság elé.

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara ré-széről Rácz László titkár a va-gyonvédelmi lehetőségekről a biztonság fokozásának lehetősé-

geiről tartott előadást.A helyszínen kiállított va-

gyonvédelmi berendezéseket, technikai eszközöket Szalai László szakértő mutatta be a je-lenlévőknek.

Az előadások zárása után az

érdeklődőknek kötetlen beszél-getés formájában lehetősége nyílt a kiállított vagyonvédelmi berendezésekről részletes isme-reteket szerezni, illetve a jelen-lévő szakemberektől tanácsokat kérni. B.Zs.

Rovatunkban devecseri vál­lalkozókat kérdezünk, milyen most vállalkozónak lenni Deve­cserben. A legutóbbi számunk­ban a Húsosfazék konyha tulaj­donosa a Lomi.hu Kft.­t java­solta, így ebben a számunkban Hóbor Lászlót kérdeztem.

– Hogyan jött az ötlet, hogy egy ilyen jellegű vállalkozást nyisson? Milyen fontos állomá-sokat említene üzlete történet-ében?

– Az ötlet kényszerből szüle-tett. Korábbi vállalkozásomat megszüntettem, és miután nem találtam megfelelő munkát, jött az ötlet a „lomizásra” immár 13 éve. 2006-ban működési enge-délyt kaptam. Jelenleg két alkal-mazottal dolgozom.

– Ez egy használtcikk kereske-dés. Milyen termékekre van leg-inkább kereslet?

– A termékeladás inkább sze-zonális jellegű, épp úgy, mint maga a „lomizás” is. Vannak/

voltak lecsengő áruk (pl. terep-járók, jogosítvány nélkül vezet-hető autók) amelyekre egy ideig hatalmas a kereslet, majd mi-után a számuk lecsökken, el-fogynak, megszűnik irányukba az érdeklődés is.

Az építkezéssel, sportolással, lakberendezéssel kapcsolatos termékek iránt folyamatos a ke-reslet.

– Ha jól értem, a tavaszi és őszi nagy takarítási időszak alatt/után van a legnagyobb for-galom.

– Ez az az időszak, amikor a legtöbb árut lehet behozni és el-adni. Ekkor viszonylag jól lehet keresni, amit, azt hiszem, a város is megérez, mivel nagy-részt itt, helyben költi el a pén-zét a vállalkozó. Télen viszont

„elvegetál” az ember abból, amit korábban behozott. A mostani hosszú, kemény tél sem kedve-zett a tevékenységünknek.

– Meddig lehet ezt a tevékeny-séget folytatni? Milyen a helyze-

te egy „lomis” vállalkozónak?– Azt gondolom, bármeddig

lehet ezt folytatni, ha nem is ebben a formában… Azt látjuk, hogy a mai modern nyugati or-szágokban folyamatos probléma az áruk körforgása. Az ottani emberek a divatnak megfelelően viszonylag sűrűn lecserélik bú-toraikat, háztartási cikkeiket.

Az így keletkezett használt-cikkekkel az adott ország törvé-nyeit betartva még sokáig keres-kedhetünk.

Az általános lomis lét mai for-májában kevés lehetőséggel ke-csegtet. Redukálódni fog a lomi-sok száma, látható, hogy már eddig is sokan abbahagyták a tevékenységet a mostani, nehe-zebb körülmények miatt. Ráadá-sul kevesen vannak azok a lomi-sok, akik ezt vállalkozásként, közterheket megfizetve űzik. De ez talán nem is az ő hibájuk, ezt kormányzati szinten kellene megfelelő szabályozással és se-gítséggel - természetesen az

érintettekkel együttműködve - rendberakni. A dolog elkerülhe-tetlen, ugyanis az „ágazat” ren-geteg családot érint, akik ebből élnek, más lehetőségük pedig nem nagyon van.

– Önnek vannak-e tervei a jö-vőre nézve?

– Folyamatos tervezésben, ki-útkeresésben vagyok, hogy a meglévő keretek között, az euró-pai viszonyoknak megfelelően lehessen ezt a vállalkozást foly-tatni. A terveim megvalósítása elindult, de erről egyelőre nem szeretnék többet mondani.

– Ha ezek a tervek megvaló-sultak, megkereshetjük-e újra Önt?

– Természetes, szívesen vála-szolok ismét az újság kérdéseire.

– Ki legyen a következő vál-lalkozó, akit megkérdezzünk?

– Én a Kertbarát Boltot javas-lom.

Ács Attila a felkérést elfogad-ta.

Sz. A.

Dobom a labdát…

… avagy a vállalkozóké a szó

Bűnmegelőzési szakmai rendezvény

Page 16: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

16. oldalÚjDevecseriÚjság

Az Invitel Devecser és a régió helyi telekommunikációs szolgáltatója. Fontos számunkra, hogy ne csak piaci felmérésekből ismerjük Ügyfeleinket, hanem személyesen is kapcsolatban álljunk, első kézből értesüljünk igényeikről. Éppen ezért határoztuk el, hogy Devecseren is nyitunk egy személyes ügyfélszolgálati pontot, hogy ezzel még egyszerűbbé, gyorsabbá és kényelmesebbé tegyük az ügyintézést. Tegyen próbára minket!

Most nem kell elutaznia Telepontunkba, az Invitel „házhoz jön”. Minden páros hét keddjén a Művelődési Házban, a Jókai u. 3. szám alatt várja Önt munkatársunk, ahol a csekkbe-fizetés és a számlaügyintézés kivételével teljes körű ügyintézésre van lehetősége, többek között szolgáltatásaink ismertetésével, megrendelésével, szerződéskötéssel, illetve bármilyen egyéb kérdéssel kapcsolatban is segítséget kaphat. Munkatársunk ügyfélfogadási időben személyesen, azon kívül pedig telefonon is rendelkezésére áll. Kérés esetén

– vagy ha nem megfelelő az időpont – házhoz is megy és segít kiválasztani az igényeinek leginkább megfelelő tévé-, internet- és telefonszolgáltatást egyben tartalmazó csoma-got vagy az ezekhez kapcsolódó kiegészítő csomagokat, amelyekkel még jobban személyre szabhatja alapszolgáltatásait.

A modern otthon mindenkinek más jelentNéhány éve még távoli álomnak tűnt, hogy nappalinkat digitális, akár multimédiás otthonná alakítsuk, de az Invitellel mindez ma már sok család számára elérhető. Mivel minden otthon más és más, ezért az Invitelnél úgy állítottuk össze termékportfóliónkat, hogy mindenki egyénre szabottan megtalálja a számára legtöbb élményt nyújtó szolgáltatást és a kedvére való tartalmas szórakozást a saját nappalijában. Az Invitelnél a tévé-, internet- és telefonszolgáltatást egyben tartalmazó csomagok nemcsak díjmentes extrákat tartalmaznak, de további, kedvező árú kiegészítő szolgáltatá-sokkal igazán személyre szabhatjuk őket. Válasszon több HD-csatornát, ha szeretné olyan éles képen nézni kedvenc sportműsorát, mintha ott lenne élőben a helyszínen. Ha Ön sorozatkedvelő, természetszerető vagy van kisgyermek a családban, akkor bővítse tematikus műsorokkal, minicsomagokkal csatornáikat. Az asztali számítógép mellett notebook, táblagép és esetleg több okostelefon is van a családban? Ez esetben az internet megbízhatósága fontos kérdés: egy vezeték nélküli routerrel kiegészítve már könnyedén kiszolgálja a család igényeit. Ha hosszan szeret telefonon beszélgetni – akár hálózaton belülre-kívülre, esetleg mobil irányba – az Invitelnél arra is találunk percdíjmentes vagy kedvező percdíjú telefonos kiegészítő megoldást.

Tévé-, internet-, vagy telefonszolgáltatást szeretne? Most nem kell utaznia. Ha Ön devecseri, látogasson el személyes ügyfélkapcsolati napunkra a Művelődési Házba, a Jókai u. 3. szám alá, ahol minden páros hét keddjén 10.00 és 16.00 óra között állunk rendelkezésére. Ha Önnek az kényelmesebb, keresse kapcsolattartóját telefonon, egyeztessen vele személyes időpontot – kérésre akár házhoz is megyünk. Rendeljen tévé-, internet- és telefonszolgáltatást egyben tartalmazó csomagot és válassza ki, hogy melyik díjmentes extra szolgáltatásunk tenné még kényelmesebbé az életét.

Az Ön kapcsolattartója: Végh Annamária, tel.: +36 20 344 8129

Házhoz jön az InvitelAz Invitel értékesítési partnere

minden páros hét keddjén a Jókai u. 3. szám alatt

várja a devecseri lakosokat

Page 17: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

17. oldalÚjDevecseriÚjság

Page 18: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

18. oldalÚjDevecseriÚjság

SportDevecSeri

18. oldalÚjDevecseriÚjság

Kézilabdás diákolimpia

Március 12-14-én volt az Ajka városi-körzeti diákolimpiai forduló, melyen öt általános iskola csapata pattogtatta a labdát. A mi diákjaink mellett az ajkai Borsos Miklós, Feke-te-Vörösmarty, a tósokberén-di Szent István Király, a magyarpolányi Német Nem-zetiségi Általános iskola csa-pata küzdött a továbbjutásért. A körmérkőzéseket követően egy meccsen kaptunk ki a sporttagozatos Fekete-Vörös-marty Általános Iskolától, a másik három mérkőzésünket megnyertük. A Gárdonyi Géza Általános Iskola így az ezüstérmet szerezte meg, ami azt jelenti, hogy a megyei for-dulóra már nem megy a csa-pat, mivel évek óta csak a körzeti első helyezettek me-hetnek. Tudva, hogy milyen csapatok voltak, ez is egy gyönyörű helyezés. Felkészí-tőjük, Horvát Csaba tanár úr, az egész csapat teljesítményét kiemelte. A társaság gerincét a 8/b osztályosok adták, de az ötödikesek lelkes küzdeni tu-dását is komoly dicséret illeti. Szép volt Srácok!

„Olyan rendezvény, olyan szombat vasárnap nem volt, hogy én ne lettem volna ott.”

Áprilisi számunkban egy olyan embert szeretnék „be­mutatni” kedves olvasóinknak, aki élete során a sportköri el­nöki poszttól az úszómesterig rengeteg feladatot ellátott. Aki tanárként, ha kellett ping­ponglabdát ragasztott aceton­nal, vagy futball csapatot vitt országos döntőre, s aki senki­nek sem fehér folt, ha valaki devecseri lakos, diák, vagy sportszerető ember. Talán nem kell senkinek sem bemutat­nom munkásságát, pedig már több mint húsz éve nyugdíjas. Nem kell, mert a tősgyökeres devecserit mindenki csak úgy ismeri, hogy: Barták Béla tanár úr.

– Barták Béla 82 éves nyugdí-

jas tanár. Elemi és polgári isko-láit Devecserben, a tanítóképzőt Pápán, tanárképző főiskoláját testnevelés-biológia szakon, Pé-csen végezte, aminek jövőre lesz a 60. évfordulója. Egy munkahe-lye volt egész életében, a deve-cseri általános iskola. Milyen volt az a 38 év?

– 1954-ben kerültem a deve-cseri iskolába. Ez volt az első és utolsó munkahelyem. A járás diáksportjában munkába állá-som óta részt vettem. A járás iskolai úttörő sportját tizennégy évig vezettem. A helyi sportkör-ben különböző tisztségeket lát-tam el. Voltam sportköri elnök, edző, szakosztályvezető. A ’60-as években, mint úszóedző és úszómester is tevékenykedtem.

– Ma már sajnos nem látható, de a régi strand helyén folyt az úszásoktatás. Pezsgő élet lehe-tett.

– Nem volt egy túlságosan nagy dolog ez az uszoda, viszont pár évig jó pár gyereket megta-nítottunk úszni. Akkoriban köte-lező volt az úszásoktatás. A me-dence felavatásától a betemeté-séig jelen voltam. Kéthetente engedtük le, fertőtlenítettünk, majd mivel más nem volt, hideg kútvízzel töltöttük fel. Nagy me-legben lehetett tulajdonképpen csak használni, de a gyerekek-nek nem számított az sem hogy hideg, nagyon élvezték. Külön-böző bemutatók voltak, mint például vízipóló. Úszótanfolya-mot is indítottunk, majd amikor vége lett házi úszóversenyeket is rendeztünk. Ott volt a strand büfé, sokan jöttek, kitelepedtek, ha nem is fürödni, de szerették, nagyon jó hangulata volt.

– Más sportokat is oktatott a Tanár úr? Milyen emlékei van-nak a múltból?

Focistáinknak a két meccs után, két győzelemmel, idegen-ben Csetényt 0–2-re, valamint hazai pályán Sümeget 2–0-ra, és két vereséggel, Ajka-Kristálytól 1–3-ra, valamint Tapolcától 0–1-re, várják a megyei első osztályú bajnokság további mér-

kőzéseit. Jelenleg a hetedik he-lyen állunk, de csak néhány pontra vagyunk a dobogósoktól.

Csapatunk köszöni a szurko-lóinknak a támogatást. Jóleső

érzés, hogy az idegen lejátszott mérkőzésekre is ennyien elkísé-rik őket, a továbbiakban is nagy szükség lesz a bíztatásra! Hajrá Szpari!

Kézilabda megyei rájátszás első fordulójában Bakonyi Be-tyárjaink Nemesvámos otthoná-ban léptek pályára. A hazai pálya, melyet a kézilabdás ber-kekben barátiasan viccelődve a szabványtól eltérő mérete miatt csak „Tikólnak” becéznek, elő-nye 35-27-es hazai sikert hozott. Csapatunk, mely több alapem-bert is nélkülözni kényszerült, derék módon küzdötte végig a

mérkőzést. Bedics László fan-tasztikus kapusteljesítményének köszönhetően a félidő után még fordítani tudtak volna, de ezt a

„volnát” majd csak április 28-án, a visszavágón fogják tudni kikö-szörülni.

Hazai mérkőzéseikre, melye-ket a Gárdonyi Géza Általános iskola betonos pályáján kerül sor, valamint fontos idegenbeli meccseikre, várnak minden ked-ves szurkolót! Hajrá Betyárok!

Előző számunkban, a Hóbor Sándorral készített interjúhoz helyszűke miatt nem fért be az 1976-os ké-zilabdacsapat névsora, amit azóta sokan igényeltek.

Most pótoljuk. A kép a tűzoltópályán készült.

Álló sor balról jobbra: Jordán József (Potya), Var-ga Jenő, Dukai Sándor (Nagy Canci), Varga Ká-roly (Ker csó), Varga Zsolt, Dom bi István

Guggolnak: Zgolombicki László, Radován Gábor (Cugi), Varga Szilveszter (Szifa), Hóbor Sándor, Kö-szegi Lajos

Elöl: Dukai János (Kis Canci)

A következő mérkőzések időpontja:04. 21. 16.00: Devecser SE–Balatonalmádi04. 21. 16.00: Balatonfűzfő–Devecser SE05. 01. 16.00: Devecser SE–Peremarton05. 05. 16.00: Gyulafirátót–Devecser SE 05. 11. 16.30: Devecser SE–Őskü 05. 18. 16.30: Alsóörs–Devecser SE 05. 20. 16.30: Devecser SE–Ugod 05. 25. 16.30: Devecser SE–Herend 06. 02. 17.00: Várpalota–Devecser SE 04. 24. Kupamérkőzés

A rájátszás további menete így alakul:2. forduló: Április 14. Bakonyi KC–Mara ton TK 3. forduló: Április 21. 19.00 Stadion Veszprém Egyetem–Bakonyi KC 4. forduló: Április 28. Bakonyi KC–Nemesvámos KC 5. forduló: Május 12. Maraton TK–Bakonyi KC 6. forduló: Május 19. Bakonyi KC–Veszprém Egyetem

Négy forduló hat pont

Kézilabda rájátszás

„… de szívesen csináltam”

Page 19: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

19. oldalÚjDevecseriÚjság

– Ó, nagyon komoly megyei első osztályú pingpong csapa-tunk volt akkoriban. A sport-munka bizony nehéz volt. ’54-ben még háborús körülmények voltak itt. Szinte semmilyen sporteszközünk nem volt két el-nyűtt futball labda, és két rozoga pingpongasztalon kívül. A focin kívül az asztalitenisz volt a leg-népszerűbb sportág. Az asztalo-kat naponta kellett javítani. Sze-rencsére Sal Jóska és Oszkó Tamás asztalosok voltak, akik az edzéseikre szerszámaikat, szö-get, kalapácsot, léceket is ma-gukkal hoztak. Az elrepedt ping-pong labdákat úgy javítottuk, hogy egy másik törött labdából tettünk rá egy darabot, amit ace-tonnal ragasztottunk rá. Kopo-gott, nehezen ment, és nem oda ahova céloztunk (mosolyog). Ilyet most már el nem tudnak képzelni. Ennek ellenére az asz-talitenisz hihetetlenül népszerű volt. Ebben a sportágban akkori-ban nem rendeztek megyei ver-senyeket. Elhatároztuk, hogy Devecserben megrendezzük az elsőt. A tanulókat és kísérőiket a tanárok és a szülők látták vendé-gül, és szállásolták el. A torna nem várt eredménnyel zárult: a devecseri iskola mind egyéni-ben, mind csapatban az első he-lyen végzett. A sportág legjobb-jai között kell megemlítenem a Szili testvéreket, Világosi Gyu-rit, Oszkó Tamást, Győr Sándort, és még sokan értek el szép he-lyezéseket. Az első generáció után több lány is kiváló eredmé-nyeket ért el, mind járási, mind

megyei szinten. Így például Nagy Nóra, Cseh Rózsi, Nagy Márta, Stenger Hajnalka, a fiúk-nál Csenki Laci és a többiek. Előtte és még később is a bor-szörcsöki iskolával tartottunk, edzéseket, háziversenyeket, Ko-vács József iskolaigazgatóval közösen. Említhetném még a sakk kört is. Híresen jó sakk szakosztály jött létre, Leyer fi-vérek, vagy a Ferenci nővérek-kel. Később javultak az iskolák anyagi körülményei, így más sportágak is szerveződhettek, így a kézilabda, atlétika. Voltak kiváló atlétáink, például a Nagy

Péter kolléga, vagy Német An-namária Kolontárról.

– Szép eredményt ért el ’78-ban a focicsapat is, hogy tör-tént?

– Az iskolai sport szervezése könnyebb volt abban az időben. A legtöbb gyerek szeretett ját-szani, sportolni a tanuláson kívül. Így történt, hogy összejött egy olyan kis csapat, amivel elő-ször megnyertük a járási-, kör-zeti-, majd a megyei versenyt. Majd a zánkai sport táborba utaztunk, ahol volt edzés és egy pár meccs. Végül Tatán volt a döntő. Ott már csak az ország

négy legjobb csapata volt tulaj-donképpen. Pesterzsébet csapa-ta nyerte meg az országos döntőt 2-1-re, egy góllal. Ha csak egy góllal rúgunk többet, akkor miénk lett volna az első hely, de így is nagyon szép eredményt értünk el.

– Mi motiválta akkoriban a Tanár urat?

– Számomra a legfontosabb az volt, hogy minél többen spor-toljanak. Nem a helyezés volt a cél. Sokszor nehéz volt ez a hi-vatás, mivel szinte minden hét-végén volt valami. Olyan ren-dezvény, olyan szombat vasár-nap nem volt, hogy én ne lettem volna ott, de szívesen csináltam.

– 1992-ben ment nyugdíjba, de nem tudott meglenni munka nélkül. Nyugdíjasként éveken át a Devecseri Újság szerkesztő-jeként is tevékenykedett. A tele-pülés múltjával, az aktuális ese-ményekkel, a kiskertekben sorra kerülő fontosabb tennivalókról publikált. A város lakóinak többségét tanította, az első diák-jainak a gyerekeit, sokaknak az unokáit is. Szigorú tanárnak tar-tották, de hasznosnak bizonyult a fegyelem. A diák-, és felnőtt-sport területén végzett munkái-ért oklevelekkel és miniszteri dicsérettel, Szolgálati Érdem-éremmel jutalmazták. Munkáját Devecser városa is elismerte 2005-ben, és bár szerényen megkért rá, hogy még csak vé-letlenül se dicsérjem, ez az az elismerés, amire a legbüszkébb: Ő Devecser város díszpolgára.

Jó erőt, és egészséget kívá-nunk Tanár Úr!

Az országos III. helyezett iskolai foci csapat a nagyiskola lépcsőjén

Barták Béla a tanítványokkal 1978-ban Tatán, az országos döntő előtt

A sportrovatot összeállította: ifj. Kozma György

Page 20: XX. (XXXV.) évfolyam 4. szám Alapítva 1927-ben 2013 ... 2013-4 web.pdf · Művelődési Ház szervezésé ben 2013. április 11 én 9 órától ... des, de párhuzamban a meghívó

20. oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

11 12 13

14 15 16 17

18 19 20

21 22 23 24

25 26 27

28 29 30 31

32 33

34 35 36

37 38 39 40

41 42 43 44 45 46

47 48 49 50 51

Új Devecseri Újság – A település közéleti lapja, Kiadja: Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház, Megjelenik: 2200 példányban, ISSN 2062-6878, Hir de tés fel-vétel: a könyvtárban nyitvatartási idő alatt, E-mail: [email protected], Levélcím: Devecser Városi Könyvtár és Művelődési Ház, 8460 Devecser, Jókai u. 3., Tel.: 88/224-125, Felelős szerkesztő: Boldizsár Zsolt, Szerkesztő-bizottság: Lász-lóné Szeghalmi Stella, Szabó Adrienn, ifj. Kozma György, Bolbos Gábor

Kormos István: Kerek esztendő

ÚjDevecseriÚjság

Észre sem vett kincseink

VÍZSZINTES: 1./ A megfejten-dő rejtvény első része (Zárt betűk: Á, L, Ő, R, E, Ő) 11./ Fo-goly 12./ Vásárol 13./ A lábra nehezedve egy helyben marad 14./ A kommunikációban az in-formáció rögzítésére és közlésé-re használt eszközöket jelenti 16./ Elmélet 18./ Fohász 19./ Az állat kikészített bundája 20./ Sertés tartására emelt épület 21./ Szolmizációs hang 23./ Rét 25./ Csakhogy 27./ Én,egyéniség 28./ ... regénye (Gárdonyi mű) 30./ Muzsika 32./ Svájci város 34./ Pa-..-dő (Ismert slágerük: Szabó János) 36./ Kötő páratlan-jai! 37./ ....-alkohol (Borszesz) 39./ Emberi szervezet motorja 41./ Igavonó állat 42./ Kis vá ros, melynek várát Csóron András építtette 47./ Horoló egynemű betűi! 49./ Rakéta eleje! 50./ ... Bertalan (Kossuth-díjas magyar festő, főiskolai tanár) 51./ Has szélei!

FÜGGŐLEGES: 2./ Az utolsó ....vadász ( A film Norman Wint-her életét mutatja be) 3./ Rádió-lokátor 4./ Ibolya becézve 5./ Valamely görbe vonal két pont határolta darabja 6./ .... Ferenc (Kossuth-díjas énekes,dalszerző) 7./ Spanyolország és Svédország autójele 8./ Érzékszerv 9./ Hosz-szúság 10./ Létezik 14./ A meg-

fejtendő rejtvény második része (Zárt betűk: N, F, Ő, L, J, L) 15./ Arzén vegyjele 17./ Bakelit (hang…) 20./ Három oxigén-atomból álló instabil molekula 22./ Érintetlen 24./ Bikavér (bor) hazája 26./ Férfinév – jelentése: birtokát megvédő 29./ Andrea becézve 31./ ...... Loránd (Torzi-ósinga) 33./ A Naprendszernek a Naptól számított harmadik boly-gója 35./ Tartalék 36./ Igekötő 38./ Biatorbágy közepe! 40./ Zár szélei! 43./ Szerbia közepe! 44./ Kutya ugatás 45./ Cipész párat-lanjai! 46./ Ételt ízesít 48./ Fegy-vert használ 51./ Forróság

A megfejtéseket 2013. május 10-ig várjuk a szerkesztőség cí-mére (Rotary Ház 8460 Deve-cser, Árpád u. 7.) vagy e-mail-ben: [email protected]

Előző szám helyes megfejtése: „Minden házon zászlót lenget a víg márciusi szél.”

Nyertesek: Benis Viktória – De-vecser; Varga István – Devecser; Benke Lászlóné – Devecser.A nyeremények átvehetők a Ro-tary Házban (Devecser, Árpád u. 7.) nyitvatartási időben (érdek-lődni: 30/384-47-49).

Készítette: Cz.J.

Lassan előbújnak kincseink a kertben, erdőn-mezőn. Gyer-mekláncfű, csalán, cickafark, ibolya, eperlevél, medvehagy-ma, saláta, csopros-új-metélő hagyma, retek, sóska, fokhagy-ma stb. Ismerjük meg őket újra, mert óriási az erejük, tudásuk, így segíthetnek mindennapja-inkban. Őseink tudása félő, hogy elveszik, pedig „fűben-fában” orvosság van.

Minél többféle élelmiszert (fűszert is) fogyasztunk, annál többféle vitaminhoz (segítség-hez) jut szervezetünk. Teljes ki-őrlésű gabonák, friss (nyers) zöldséggel, gyümölccsel, válto-zatos fehérjékkel (amik lehetnek zöldségek, halak és más húsok) hidegen sajtolt olajakkal, olajos magvakkal és nem utolsó sorban a főzött és nyers, pompás színű narancs-piros és lila gyümöl-csökkel és zöldségekkel teljes lehet vitamincsomagunk. A stressz, dohányzás, cukorfo-gyasztás, energiaital fogyasztás a szokásosnál nagyobb igénybe-vétel mindig több vitaminigényt is jelent, akár a kiürült tank az autónkban.

Tankoljunk hát fel egészség-gel, energiával, életkedvvel!

A hólapátolásban, majd ásás-ban elfáradt ízületeinknek ad-junk kurkumát (reggel egy kés-hegynyit éhgyomorra) vagy testvérét a gyömbért bármilyen formában. Teaként betyárkórót, csalánt, fehérfűz kérgét, külső-leg és belsőleg rozmaringot, ka-kukkfüvet, erős paprikát, pihe-nést, később gyógytornát és gyógymasszázst.

Izmainknak terheléskor több kalciumra, magnéziumra és fe-hérjére van szüksége.

Keressünk egy jó gyógynövé-nyes könyvet, amiben utána tu-dunk nézni, hogy nem ártunk-e magunknak a gyógynövények-kel (ha magas van alacsony a vérnyomásunk, vagy esetleg más krónikus betegségben szen-vedünk) Válasszuk ki, melyik

gyógynövény ízét tudjuk elvi-selni, esetleg kedvelni és persze melyik nem okoz allergiát. Ahogy a kisgyermekeknél az új ételek kóstolásánál is betartjuk a fokozatosságot, úgy a gyógynö-vényekkel és minden új, még nem próbált élelmiszernél még felnőttnél is érdemes próbát tenni. Először kis adagokban és várni. Akár 24 órát is. Egy aktu-álisan szedett gyógyszer miatt is lehet összeférhetetlenség, vála-szolhat testünk bőrpírral (csa-lánkiütéssel) veszélyesebb eset-ben feldagadással.

Évek óta összegyűjtött nyava-lyáinktól nem tudunk (nem fo-gunk tudni) pár nap alatt meg-szabadulni. Vannak olyan beteg-ségek, amelyeknél pl. a sok folyadékfogyasztás is veszélyes lehet.

Kérdezzük meg hát orvosun-kat, gyógyszerészünket milyen alternatívák létezhetnek szá-munkra. Keressünk lehetősége-ket, ne adjuk fel, mert az életünk múlik rajta.

Most minden olyan gyógynö-vény gyűjthető, amelyeknek gyökerét kell keresnünk, esetleg korai virágzók virágait. Ne gyűjtsünk utak mentén (por, ki-pufogógáz miatt), szennyezett területen, természetvédelmi te-rületeken.

Ajánlottan most gyűjthető főleg gyökerek és növények: fe-kete nadálytő, tarackoló búza, kasvirág, csalán, bazsarózsa, fa-kérgek, retkek, gyermekláncfű, illatos ibolya, igazi édesgyökér, kis meténg, közönséges boglár-ka, mezei katáng, orvosi macs-kagyökér, orvosi ziliz, örmény-gyökér, rebarbara, sárgatárnics, tövises iglice, torma.

Drogériákban és gyógyszertá-rakban biztonságosan megvásá-rolhatjuk őket, és mindig tartsuk be az adagolási útmutatót, mert amennyit használnak, annyira veszélyesek is lehetnek.

Jó egészséget!Ottlecz Judit