Yogiraj Boris SacharovA harmadik szem megnyitása

Yogiraj Boris SacharovA harmadik szem megnyitása

Módszer és gyakorlat - A szellemi íjászat technikája

- a tökéletes íjász

A fordítás az alábbi mű felhasználásával készültYogiraj Boris Sacharow

Das Öffncn des Dritten Auges1959

Berlin

Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás,sokszorosítás illetve adatfeldolgozó rendszerben

való tárolás a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulásáhozkötött.

www.hermit.hue-mail:hermit@emania.hu

© Hermit KönyvkiadóHungárián Translation © Hermit Könyvkiadó

Tartalomjegyzék

Előszó 9

Első rész 13Hogyan lett felfedezve az a módszer 15A „harmadik” szem 27A szellemi íjászat 38

Második rész 47Idő 49Lélegzés 56Testtartás 62Az íjászat technikája 69A tökéletes íjász 96

Tanítványaimnakajánlva

Előszó

Ma. a rádió, a radarkészülék és a sugarak korában, egyáltalánnem lenne szabad, hogy csodálattal töltsön el bennünket a szemnélküli, egyedül a látóideggel, sőt az agyi látócentrummal valólátásérzékelés lehetősége. Az indiai tudósítás egy Mahrat-tavakról, aki „belső szemeivel” könyveket volt képes olvasni, vagynapjaink egy jógijáról, aki bekötött szemmel a londoni utca for-gatagában autót vezetett, nem elszigetelten áll itt. Már Lombro-so is, a világhírű tudós, egy vak nőnél hipnózis útján elérte a ké-pességet, hogy lábujjal szagoljon, térdével ízleljen és fülheggyelolvasson, nem is szólva Colonel A. de Rochas, Dr. H. Durvilleés Ch. Lancelein sokoldalú kísérleteiről.

Prof. Dr. D. O. Hebb, a montreali McGill Egyetem pszi-chológia szemináriumának vezetője, kis idővel ezelőtt egy rend-kívül érdekes próbára vállalkozott. 46 hallgatójával végeztette ela következő kísérletet:

Az ember mindegyik 'kísérleti nyulat' a saját helyiségébetette. A szemeik be voltak kötve, a kezeik merev, hosszú mand-zsettákba dugva, a test puha légmatracon nyugodott. Nem voltsemmi hallani, látni-, beszélni- és tennivaló.

Néhány órával később egy jelenség kezdett fellépni, amely ahallgatókat nagyon kínozta; végül hallucinálni kezdtek. Úgy 'lát-tak' és 'hallottak' dolgokat, ahogy az csak kábítószerélvezőknélvagy skizofréneknél esik meg. Az első három, akik a kísérletetmár egy nap után feladták, 'színes korongokról és négyzetekről'számoltak be, melyek bekötött szemeik előtt vonultak cl.

Csak egyetlen egy bírta végig a több mint 5 napig tartó teljessemmittevést. A legtöbben már 70-72 óra után kérték kimen-tésüket és visszatértek tanulószobáikba, előadótermeikbe; egyi-kük bírta 113 és egy pedig 127 órán túl.

(„Frankenpost” 1954, június 3.)

9

És mi lett ennek a kísérletnek az eredménye? Ugyanez az új-ság számol be a továbbiakról:

„Hebb professzor ezeknél a kísérleteknél meghatározón célt jtartott szem előtt. Be akarta bizonyítani, hogy az unalom egy tudo-mányosan megfogható 'betegség', amit a pszichológia korábban el-hanyagolt.”

Kísérleteinek az a szándék szolgáltatott alapot, hogy az agyviselkedésmódját kutassa, azaz, a szellemi reakciót vizsgálja, haa kísérleti személyt minden benyomástól és élménytől elkülöní-tik, melyeknek stimuláló hatásuk van az érzékszervekre.

A kanadai tudós a végsőkig folytatta immár a kísérletezést.Pontosabban mondva: hallgatói húsz dollár zsebpénz ellenébenalávetették magukat egy megerőltető feladatnak: lustálkodtak.Lefeküdtek egy puha ágyra, ami egy klímaberendezéssel felsze-relt, zajszigetelt szobában volt, szemüket elfedte egy szemüveg,ami csak sejtelmes, tejszerű fényt eresztett át. Kezeik vastagkesztyűkbe és karton csövekbe voltak burkolva, úgy, hogy sem-milyen kapcsolatuk nem volt a külvilággal.

A hallgatók eleinte egy valóban kellemes szórakozásnak te-kintették a tesztet. Az első órákban aludtak, az ébredés utánazonban egyre nyugtalanabbakká váltak. Lassanként az idegeikrement a tétlenség. Miután kezdetben fütyüléssel és éneklésselkiszórakozták magukat, később megpróbáltak valamilyen problé-ma fölött gondolkodni. A legtöbb kísérleti személynek nem si-került ez az elgondolás. Nem voltak képesek többé gondolataikrakoncentrálni, ami még rosszabb, teljesen elvesztették gondol-kodó képességüket. Némi idő elteltével hallucinációk léptek fel.Vonalakat és mintákat láttak, később prehisztorikus állatokat,sárga embereket, mamutfogakat, kísérteties óriáskezeket,amikhez hangok és hangzások társultak.

„Fraenkische Presse”, 1954. okt. 15., 239. szám)

10

Ezek voltak a következményei ennek a hat napig tartó „lus-tálkodásnak”. És a végkövetkeztetés? A tudósításból idézve:

A kanadai tudós ezután a kísérlet után arra a következtetésiéjutott, hogy ez a módszer, az agy gondolkodási képességénekárnyékolása alkalmasint megmagyarázza a kommunista kira-katperek úgynevezett vallomásait is.

Az alábbiakban megmutatkozik, milyen fontos eredmények-hez vezet, ha az ember a gondolatszubsztancia „lustálkodásának”ezt a művelését (jobban mondva: ellazítását) elhatározva a „vég-ső következményig folytatja”. A harmadik szem megnyitása nemkönnyű feladat. Ha nekem, 38 év fáradozás után sikerülne meg-mutatni az utat ebbe a csodaországba, akkor nem éltem hiába.

Bayreuth, 1954. novemberB. Sacharow

11

Első rész

Elmélet

I

Hogyan került felfedezésre ez a módszer?

Már régen történt. Amikor 17 éves fiúként, 1917-ben elkezd-tem tanulmányaimat az indiai filozófia és szanszkrit nyelv terén,rábukkantam a Patanjali-jóga-sutra, a híres klasszikus Raja-jógaelső részében egy helyre, ami rögtön felkeltette a figyelmemet.

„A koncentráció azon formái, amelyeket rendkívüli érzékelé-sek idéznek elő, a gondolkodás állhatatosságát eredményezik.”

Swami Vivekananda kommentárja ehhez a részlethez a kö-vetkezőképpen hangzik:

Ez természetesen a koncentrációból (dharana) származik. Ajóginak, a gondolkodás összpontosítása következtében, néhánynap múlva, az orrhegyén csodálatosan kellemes illatok érződtek,a koncentráció révén a nyelvgyökerén hangokat hallott,koncentráció útján a nyelvhegyén csodálatos ízeket érzett, éskoncentráció által a nyelvközépre azt az érzést nyerte, minthavalamivel érintkezésbe kerülne. Ha a gyakorló a gondolatait aszájpadlásra összpontosítja, úgy furcsa dolgokat pillant meg. Haazonban valaki, akinek gondolata nyugtalan, elvégez néhányatezekből a jóga gyakorlatokból anélkül, hogy bizalommalviseltetne irántuk, akkor el fognak oszlani kétségei, ha némi időelmúltával ezeket a hatásokat saját maga megtapasztalja, és ki-tartást fog mutatni.

(Swami Vivekananda: Raja-jóga)

15

Emberek ezrei olvasták ezt a részletet, közülük sokaknak ezekaz érzékelések érintőlegesek voltak, csupán eszközként szolgáltakaz állhatatosság és kitartás erősítéséhez a koncentrációhoz, denyilvánvalóan senki nem jutott arra az ötletre, hogy e-zek mögötta szavak mögött (a kommentátor által hozzáfűzött „rendkívüli”hiányzik a szanszkrit eredetiből) valamivel több rejtőzik, mint csak„egy bizonyíték arra, hogy bizonyos szellemi érzékelések” ahogyVivekananda könyvének egy másik részletében (SwamiVivekananda: Raja-jóga) mondja: „az érzékelt tárgy meg-érintésenélkül tapasztalhatóvá alakítottak lehetnek.” Engem azonban ezeka szavak, mint egy varázslat lenyűgöztek, mintha egyszerre csakfelfedeztem volna az évezredek óta őrzött bejáratot a titokzatosKheopsz piramis belsejébe. Fanatikus buzgósággal láttammunkához - koncentráció az orrhegyre - minden nap reggelmintegy 15-20 percig anélkül, hogy egy napot kihagytam volna.

Az eredmény nem sokáig váratott magára: húsz nap múlvaegy fokozatosan növekvő, a bizsergés csaknem fájdalmas érzésekelt az orrhegyen, akár derült égből a villámcsapás, és egy fölöt-tébb kellemes, édes illat. A másodperc egy tört részére fogott el,hogy aztán rögtön ismét eltűnjön, de annyira elegendőnek bizo-nyult, hogy engem eksztatikus örömbe hozott, melynek nyomaegész nap követhető volt. A következő reggel emelkedett ener-giával láttam ehhez a gyakorlathoz, de a hatás elmaradt. A rá-következő napok sem hoztak semmit - csak az orrhegyen jelentmeg ismét a figyelmet érdemlő bizsergés. Végül az áhított illatmintegy 12 nap után keletkezett, erősebben, mint előtte, és né-hány szempillantással tovább tartott. Ismét eltűnt az illat a kö-vetkező napokon - intenzíven gyakoroltam tovább, mivel egyrövidebb szünetet gyanítottam. Tényleg ez is történt, és végül kb.1-2 másodperces koncentráció után elő tudtam idézni a „mennyeiillatot” (divya gandha), és el is tartott néhány másodpercig.Megállapítottam, hogy tetszés szerint bárhol elő tudnám

16

idézni - a tömegben, a strandon, a piacon, ahol - Isten tudja! -minden lehető és lehetetlen szaglik... egy varázsszer birtokábanvoltam, ami állandóan elkísért engem, Aladdinnak éreztemmagam az „Ezeregy éjszakából”, aki csodalámpásával függővétehette a szolgálatkész szellemet.

Egy napon - ezt a gyakorlatot másoknak is a tudomásárahoztam és meglepetésemre megállapítást nyert, hogy mindenkiegy és ugyanazt az illatot érezte - az illat fajtája megváltozott:az, illat éppoly kellemes volt és édes, de egészen más. Esetlege-sen, közben egy meghatározott szagot kívántam érezni, és tény-leg megérkezett egy rózsa, egy szegfű, liliom, egy kedvelt par-füm megkívánt illata, és parancsomra egyszerűen itt maradt,erősebben és „zamatosabban”, mint a valóságban. Tehát képesvoltam a kedvenc jó illatokat elővarázsolni. De jóllehet valódimánia látszott rajtam elhatalmasodni: annak tudatában voltam,hogy ez nem jelent valami nagy vívmányt, hiszen alapjában vé-ve ez a „képesség” nem más, mint egy úgynevezett hallucináció,tehát érzékcsalódás.

Hatalmas energiával gyakoroltam mégis tovább. Egyik napmeglepett egy illat, amit nem akartam és kezdeti érzésként semtudtam felismerni. Mostanáig minden kísérlet során ez az illat afüstölés kezdeti stádiumában használt sziámi mirhához hasonló,ezért jogos a feltételezés, hogy ilyen és hasonló füstöléseknek aza céljuk, hogy eksztázisba hozzák az embereket, de ezalkalommal a hatás egészen más volt és zavarttá tett. Valódi szi-matkutyaként kezdtem a környezetemben levő minden tárgyatmegszaglászni - de siker nélkül. Végül felfedeztem a mellékhe-lyiségben, régi sublótjában, egy régi, letépett darabkát toalettszappan csomagolásából... Tehát ez volt az. Együtt feküdt min-den lehető limlommal, és jóllehet önmagában véve nagyongyengén illatozó, de egyedül szagló darab volt.

Magamon kívül voltam az Örömtől: nem érzékcsalódás volt,„hallucináció” sem, hanem valódi érzet, egy igazi „távszaglás”.

17

Ezen a módon - magam és később tanítványaim is - sok kísér-letet folytattunk. Bebizonyosodott, hogy úgyszólván milyen sze-repet játszik: én pl. a negyedik szobából képes voltam észlelni aleghalványabb gázszagot a konyhában, mielőtt a gáztűzhely mel-lett álló szolgálólány észrevette volna, hogy a gázcsap tévedés-ből felig nyitva volt! Vagy képes volt az ember egy lakásból a vi-rágok illatát erezni, amik a szomszéd lakás bezárt ablakábanálltak, amelyek nemegyszer a virágok fajtáit engedte felismerni -és később oda átmenni és ott a helyszínen megbizonyosodni,hogy az illatot helyesen eltalálta.

Ennek a jelenségnek a magyarázata kézenfekvő: az orrhegy-re történő folyamatos koncentráció révén - jobban mondvaannak érzésére - szempillantásnyira megakad a lélegzet. Ezáltalakaratlanul kívánságot érez az ember a belélegzendő levegőmegszaglására, mikor minden pillanatban egy illat megérzésétvárja. Az orrhegy érzésére történő tulajdonképpeni Összponto-sítás azonban emellett egy ugródeszka alárendelt szerepétjátssza, hogy a szaglás kívánságát bevezesse. Ez az állandóannövekvő kívánság izgatja a szájpadlás fölött elhelyezkedőszaglóidegeket, „kihegyezi azokat”, úgy. hogy azáltal „rövidebbbullámhosszra” állnak, és ily módon finom illatokat képesekfelfogni, amelyek a „normális” emberek számára a tú l nagytávolság miatt már nem elérhetők. Ezt a képességet, amihosszabb gyakorlással erősen kifejlődik, nem lehet teljesenelveszíteni, és az érzőidegek túlérzékenysége megmarad, hamaga a jelenség el is tűnik.

Idáig minden világos. De hogy nyernek magyarázatot a to-vábbi, fölöttébb furcsa jelenségek a finom ízérzékenységgel éstávtapintással? Mert hát nem álltam meg a szaglásnál, hanemtovábbléptem a nyelvhegy és nyelvközép koncentrációjára. Azelső esetben már két nap múlva eredményt kaptam - nyilván-valóan a koncentrációs képességem, hála az első gyakorlatok-nak, jelentősen kifejlődött - és, ahogy elvártam, egy rendkívül

18

kellemes, édes íz jelentkezett, mintegy attól, amit korábban sza-goltam. Azonban nagyon gyorsan ezt az ívelést akarati ellenőr-zés alá vontam: aznap képes voltam kedvenc ízemet elővarázsol-ni. A legelképesztőbb eközben, az érzékelés szokatlan, csaknemtermészetfölötti élessége mellett, egy olyan hasonlóan erős jól-lakottságérzés volt, hogy az embernek hosszú ideig azután nemvolt étvágya az ilyen „mágikus” módra élvezett ételre! Itt is ké-pes lenne az ember az érzékelés tárgyától való távolságot tetsző-legesen áthidalni, ritka jelenség: hiszen miközben az illat maga,egy messzeségen túli távolságból érkező emanációfajta, kipárol-gás és végül is az állatok és a természeti népek által érezhetőek,az ízérzet mégis egy, - még ha futólagos - nyelvérintés által ke-letkezik. Maga, a néhány milliméternyi távolság megszakítja nor-mális esetben ezt az érzékelést! Ez esetben a szokásos pszicho-lógiai magyarázat nem segíthet. De az érzékelés jelen van, vala-hányszor el akarjuk végezni ezt a kísérletet, és megköveteli a fo-lyamat értelemszerinti leírását, ami számunkra rendkívül fontosfelvilágosításokat képes nyújtani.

Vagy mindez hallucináció? A híres amerikai lexikoníró, Web-ster szerint (1953), aki művének összeállítása során, a tudományminden területén vezető kapacitások közreműködésével dicse-kedhet, a „hallucináció” szó azt jelenti, hogy „perception of ob-jects with no realty, or experience of sensations with no externalcause, usually arising from disorder of the nervous system, as indelirium tremens” (Tárgyak érzékelése, melyek a valóságbannem léteznek vagy külső ok nélküli érzékelés, rendszerint azidegrendszer zavarából eredően, mintegy alkoholdelíriumban).

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ez a definíció a mi észlelé-seinkre nem igazán illik, mivel az azok által érzett szagok ésízek olyan tárgyaknak a sajátjai, melyek a valóságban léteznek,tehát van külső okuk és - ez különösen figyelemreméltó - álta-lunk nem megsejthetők vagy egyszerűen elvárhatók. Hiszen épp-úgy, mint a szaglással volt a helyzet, egy előre nem definiálható

19

íz nagyobb távolságból távérzékeltethető” Ha maga az embermegkísérelné a hallucináció fent említett tudományosan mega-lapozott meghatározását az általunk kívánt szaglás- és ízérzéke-lésre alkalmazni, melyeknek nincs kimutatható külső oka vagyvalósága, el kellene ismerni, hogy ezek a „hallucinációk” továbbirendszeres gyakorlás útján a ténylegesen létező tárgyak valódiészlelésévé fejleszthetők - tehát többé nem hallucinációk. azaz a„zavarodott idegrendszer” állapota a lefolyt zavarok által teljesennormális lesz! Ha az ember koncentráció útján szaglóérzékét olymódon akarja erősíteni, hogy - amint a tökéletesen kifogástalankísérletek bebizonyították - a távolságot és a materiálisakadályokat képes áthidalni, akkor ez a képesség nem jelenthallucinációt; egyébként a természeti népeket, akik rendelkeznekezzel az adottsággal, és mindenek előtt minden vizslát és egyébállatot hallucinálóval kellene jellemezni! Hogy is áll a helyzet atávízleléssel? Vagy feltételezve, hogy mint az indiai Vedantaiskola magyarázza, gondolatelvünk egy ilyen érzékelés során azemberből kifele vándorol, amíg érzékelésének tárgyát el nem ériés aztán érez - tehát, képletesen szólva, hogy nyelvünketszellemileg oly messzire nyújtjuk, amíg a szomszédunk tányérjátnem érinti, amit valójában nem tennénk! Ha ez előbbi igazihallucináció is lenne, hiszen ez a szó a görög alyein-bőlszármazik, azaz „szellemileg vándorolni”, és mivel, az indiai ta-nítások szerint, összes érzékelésünk ily módon jön létre, az ösz-szes normális érzékelésünknek hallucinációnak kell lennie! Vagy- és nem marad más választásunk - kénytelenek vagyunk elis-merni, hogy érzékeink ilyen „távérzékelések” részeseivé válhat-nak, mert éppúgy, mint ahogy a szaglás, az ízlelés is következés-képpen érzékeinkkel észlelhető tulajdonságai a dolgoknak, minta forma, szín stb. egy durván érzékelhetőn kívül, egy finom-szerkezetű természetet, a „kisugárzás” egy fajtáját birtokolják.Azt jelenti, hogy az egész anyag a szín, a szag stb. sugárzása, a-mi annak határait, amit ujjainkkal tapintunk vagy nyelvünkkel

20

érintünk, végtelenül felülmúlja. Tudjuk azonban, hogy az embera hanghullámok egész tengeréből normál módon csak olyan 7-8oktávos tartományban, a fényből a vöröstől a violáig terjedőárnyálatokat képes észlelni. Minden mélyebb, valamint maga-sabb hang. minden más sugárzás, mint az infravörös, ultraibo-lya, röntgen, alfa-, béta-, gamma-, kozmikus sugár stb. észreve-hetetlen marad és mégis létezik.

Ebből következik hogy az ember, aki szaglóképességét az al-kalmas gyakorlatok révén egyenest emberfölöttivé emelheti, másérzékét is képes kibővíteni. Mint Charles Lancelin számos kí-sérlete alapján kijelenti egy hipnotizáltnak összes érzékszerveérzékelő képessége a legmagasabb fokra, éppenséggel asztronó-miai szintre emelkedik. Ezt mondja:

Ha egy hipnotizált ember egyik kezébe egy kiló súlyt, amásik kezébe csak egy centigrammal nagyobb súlyt helyezünk,az alany azonnal jelzi a nagyobb súlyt. Ugyanaz, ha előtte kétvonalat húzunk a padlóra, az egyik 3 méter és a másik 3,001méter hosszú - azonnal meg fogja adni, melyik a kettő közül ahosszabb. Ha két vörösboros üvegből az egyiket a legcsekélyebbmennyiségű más színű folyadékkal összekeverünk, az alany hibanélkül meg fogja mutatni, melyik bor lett összekeverve.Ugyanaz a helyzet az akusztikával: normál módon a hangokat 7oktávos tartományban halljuk, de az alany, A. de Rochas szerint62 oktávot észlel. Egy normális ember füle a percenkénti 8-tól64000-es rezgéseket, egy hipnotizált alany füle 10 000 000 000000 000 000 rezgést/perc érzékel. Ez több, mint a láthatatlan gam-ma sugárzás rezgése, és ezért látja az alany az emberek kisu-gárzását, auráját is. A hipnózisnak ebben az állapotában az alanyaz összes érzést nem mintegy az elválasztott érzékszervek, a lá-tás, hallás stb. útján észleli, hanem egy új, hatodik érzék segít-ségével, ami nála az agyban, a szemöldökök között idéződikfel...

De hogy lehet ezt elérni? Három évig gondolkodtam azon,

21

hogy mivel nekem a Jóga-sutrában (I,35.) megadott, koncentrá-cióról szóló útmutatást követően a szájpadlásomon valami „fá-tyolos” jött elő, ez a koncentráció tényleg a „távollátás-jelenség” állapotába hozhatna. Az összes többi kísérlet során -„távszaglás” és „távízlelés” - végül is egy ingerről volt szó,vagy jobban mondva, a szagló- illetve ízlelőideg szóban forgóvégződésének ultrarövidhullámára történő beállásról, amelyikközvetlen közelében van a koncentráció helyének (orr- illetvenyelvcsúcs). Maga a kifogás, hogy a szaglószerv előbbi esetébennem szorosan az orrhegyen, hanem csak a szájpadlástájékontalálható, azáltal vettetik cl, hogy ezen a koncentráción keresztülkioldódott feszültség fokozatosan - különösen a melletteszokásos mélyebb lélegzetvétel segítségével - a felső szájpadlásszférájáig nyúlik és azáltal ezt a szaglóideget érinti.

Magyarázatot nyer azonban a koncentrációs hatás átvitele aszájpadlásról (ugyanazon célú „távollátó hatásra” koncentrálva)az üres garatüregen (lásd 1. sz. ábra) át fel mindkét látóidegkereszteződéséig (chiasma opticum). közvetlenül a hipofízis fölé.Végül is feltehetően csak a látóidegek ezen kereszteződésérőllehet szó, mint érzékelő-eszközről a finomabb és a normálszemmel nem látható fényhullámok részére. Ebben az iránybanfolytatott kísérleteim - a Jóga-sutra I,35-ben ajánlott „összpon-tosítások a szájpadlásra” gyakorlaton keresztül - pedig tényleg a„sajátos képek” spontán keletkezését okozták, de az ezek általelért sikerek fáradságos, éveken át tartó erőfeszítések ellenéresem fejlődtek tovább, míg végül pontos útmutatásokat nem ka-pott mesteremtől. Megtanította nekem a pontos módszert, ho-gyan kell kifejleszteni a „szem nélküli látást”. Ez azonban nema szájpadlásra való koncentráció volt, hanem az ajna-csakrára, afinom központra a szemöldök közepén. Megerőltető tanulás volt.A legnagyobb súlyt a mester a gyakorlatok rendszerességérehelyezte (tekintettel az intervallumra és ritmusra), valamint aszabályok betartására az élet mértékletessége fölött, de min-

22

denek előtt a látásom állandó felülvizsgálatára. Elsőként felkellett ismernem a különbséget a gondolt és a valódi finom-szerkezetű képek között. így tehát a következő gyakorlatokatvégeztette velem: a feleségem előző este egy megbeszélt helyretett valamilyen tárgyat (egy vázát virágokkal, egy szobrot töb-bek között), és a következő reggel a negyedik szobából behunytszemmel kellett látnom a tárgyat. Ezt a feladatot csináltam kétéven át naponta, tehát legalább 700-szor; ha eltekintünk nagyonkevés „hibás nézéstől”, jól láttam. Mesteremet naponta láttam,és ez teljesen egyezett azzal, amiről feleségem és az ő, márkorábban látnók barátnője tájékoztatott. Ezt a technikát erre feltudomására hoztam barátomnak, F-nek és húgának E-nek, ésmindketten a fejlődésnek el is érték ugyanazt a fokát, úgyhogy amestert ők éppoly pontosan látták, mint mi. Barátom képes lettaztán még a mester portréjának megfestésére is.

hipofízis

23

tobozmirigy

Három év múlva képes voltam képek látására, tetszés szerintitávolságból, ha csak néhány pillanatra is. A mester megma-gyarázta nekem, hogy mostantól kezdve alkalmas lennek üze-neteit fogadni gondolatban. Próbaképpen adott nekem és a fe-leségemnek néhány gondolatátvitelt, melyeket aztán egymástólfüggetlenül szó szerint leírtunk. Ezek a telepatikus érzékelésrevaló alkalmasságom más bizonyítékai is nyújtották.

Nekem azonban túl lassúnak tűnt az előrehaladás. Elméletijógatanulmányaim megmutatták nekem az új lehetőségeket, ígyhát megkíséreltem gyakorlataimat, melyek egészen egyszerűekés ahogy nekem tűnt primitívek voltak, kiegészíteni: beképzeltemmagamnak, hogy a ..harmadik szem” valódi kibontakozásánakfeltétlenül meg kell előznie a kundalini-erő felébresztését ésezért a pranayamát (lélegzés-technikát) növeltem egyre inkább.Arra a meggyőződésre jutottam, hogy gyorsabb és jobberedményeket érnék el, ha nem az ajnával, hanem a muladhará-val (központ a farkcsontban) dolgoznék.

Ez azonban végzetes hiba volt. Hiszen mostantól minden rom-lott - látomásaim mindegyiket, valamennyi erőmet elvesztettem.Végtelen variációim a gyakorlatokban végérvényesen széttörtéka ritmust. Gyakran faggattam erről a mestert és kértem tanácsát -de folyton azt a választ kaptam: „Te valóban meghallasz engem,de úgy kell gyakorolnod, ahogy mondtam neked.”

De már nem volt visszaút. Szigorúan és konokul folytattammég mindig további, sikertelen kísérleteimet. Alig néhány napigalkalmaztam a régi technikát, mivel kutató kínzószellememegyre újabb elhajlásokra és „kijavításokra” űzött...

Így ment ez néhány évig. Pedig minden látásomat (darsana)maradéktalanul elvesztettem, mintha nem is lettek volna, deazért gazdag ismerteket gyűjtöttem az elméleti jóga területén.Különösen a tantrákat (indiai okkult írások) tanulmányoztam.Kínnal teli kísérleteim folyamán, hogy a helyes utat magamtaláljam meg, arra a gondolatra jutottam, hogy mesteremet és

24

általa adott korábbi utasításokat próbára teszem: Romániábanvolt egy társnőm, egy látnók, akinek sok évvel ezelőttugyanilyen víziói voltak, mint nekünk. Ő szintén ismerte a mes-tert és fel tudta venni vele a kapcsolatot. Egészen közvetlenültette meg javaslatát: szanszkrit nyelven (Ő nem ismerte ezt anyelvet) kellene levelet írnom a mesteremnek, és ő „beterjesz-tené” neki ezt a levelet. Indiai írásban írtam meg a levelet, hogyaz átadónőnek lehetetlenné tegyem a dekódolást. Ezenkívül őhosszabb ideje egy román provincia kórházában ágyban fekvőbeteg volt. tehát nem volt egyáltalán lehetősége a levelet egyszanszkrit szakértőnek olvasásra átadni. A „svindli” ezáltal kivolt zárva.

A válasz pontosan érkezett, azonban oroszul: Jegyezd megmagadnak - nem muladhara, hanem ajna!” (megkérdeztem a mes-tert, vajon nekem a muladharára vagy az ajnára kell-e koncent-rálnom!) Egyebekben teljesen stimmeltek az útmutatások, me-lyeket ezen a módon közölve kaptam azzal, amit korábban kér-deztem a mestertől.

Mégsem győzött meg. Kísérleteztem tovább. 1937-ben is-mertem meg Swami Sivananda Sareswatit. A meditáció helyestechnikájára vonatkozó kérdésemre ugyanazt mondta „az ajna-centrumban”. De engedélyét kértem gyakorlataimat a muladha-rában folytatni, melyet végül megadott. Néhány évi eredmény-telen fáradozás után megkérdeztem, vajon nem lenne-e célszerű,az ajnát ismét gyakorlattá tenni. Ő azonban ellenkezett: „Youhave made sufficient progress by concentration on muladharachakra. Kindly stick to it. Do not make frequent changes.”(„Elegendő haladást tettél a muladhara chakrára történtkoncentráció által. Haladj azzal tovább és ne változtass”)

Így telt el további tíz év. Eközben több mint kilencévnyi, amuladharára való összpontosítás után ismét voltak látomásaim,de ezek nem fejlődtek tovább. Azután jutottam arra a gondolat-ra, hogy mesterem technikáját másokon próbáljam ki. Néhány

25

hónap folyamán szereztem három különböző személyt, egymás-tól függetlenül, ugyanolyan víziókkal és élményekkel. Látták amester arcát és kapcsolatot tartottak vele. Ez végül is arra ösz-tönzött, hogy kísérleteimet más központokkal és gyakorlatokkalfeladjam, és mesterem technikáját az ajnával ismét elkezdjem.Ekkor, 23 év elmúltával léptem saját belátásomból ismét arra ahelyre, ahol annak idején abbahagytam. Bizonyára gazdagtapasztalati anyagot gyűjtöttem c hosszú idő alatt, de meg kellettállapítanom, hogy ezen kísérletek során csak az bizonyulthelyesnek, amit akkor a mesterem közölt velem. És világossávált számomra, hogy mesterem szemei, melynek sugárzópillantását soha nem felejtettem, egész idő alatt fölöttem őrkö-dött, hogy láthatatlanul vezessen. És amikor második alkalom-mal találtam vissza hozzá elveszett fiúként, felhangzott hangja:„Nem vesztetted el ezt az időt, sokkal tovább haladtál.”

26

//.A „harmadik” szem

Miben áll hát a szem nélküli látás technikája? Ezeknél a je-lenségeknél meglehet, mint már említettem, hogy nem a látóidegingerléséről - vagy jobban mondva, nem egyedül arról - van szó,mivel a jóga-sutra I.35-ben megadott „koncentrációk aszájpadlásra” ezt a látóideget vagy annak csomópontját (chias-ma opticum) alig képesek elérni. Kell lennie tehát egy másikpontnak vagy másik központnak, melynek izgatása döntő jelen-tőségű a látásérzékelés előidézésénél. Mesterem nem is bátorí-tott, hogy a „koncentrációkat a szájpadlásra”, amiket még út-mutatatásai előtt hosszú időn át gyakoroltam, tovább folytassam,hanem teljesen más technikát ajánlott.

Egyszerű formája szanszkritul valóban titokzatosan hangzik:

„OM megha me samhatah suniyatena,Kham ajnatam rajya-siddhaye”...

„OM! A felhők általam helyes (részemről) tartózkodás révénösszeterelődtek,A mennybolt megjegyzi az uralom megjegyzése céljából.”

Mit jelentenek ezek a misztikus szavak? Milyen „felhőkre”és milyen „mennyboltra” gondoltak ezzel? Hogy ez nem fizikaiégbolt és nem is fizikai felhők, az kitűnik abból, hogy ezek a fel-hőknek „helyes tartózkodásom révén” kellett összeterelődniük,tehát valamilyen kapcsolatban állnak lényemmel. És a „menny-bolt” szó? A „kha” szanszkrit szó először is az emberi test nyílá-sát jelenti (amelyből indiai felfogás szerint kilenc van - két szem,Kél orrlyuk, két fül, száj stb.) Ez a jelentés szemmel láthatóan

27

nem helytálló. A kha továbbá azt is jelenti, hogy „űr, légtér,éter”, amit éppenséggel mennyboltnak fordítanak. Ez a megfe-leltetés sem tűnik helyénvalónak. Habár Swami SivanandaSareswati is idézi az Öreg indiai jógi figyelemre méltóútmutatását, ami a mi figyelmünket is megérdemli. így hangzik:A jóga gyakornok, amelyik képes saját tükörképét az égboltonmeglátni, azt is képes tudni, vajon vállalkozásait sikerkoronázza-e vagy sem. A jógik, akik teljes mértékben felfogták akoncentráció előnyeit, megmagyarázták: Tiszta napsütésnélkemény tekintettel szemléld meg saját tükörképed amennybolton; amíg ugyanazt egy pillanatra az égbolton nemlátod, hamarosan meglátod Istent is a mennyben. Az, akiárnyékát naponta látja az égbolton, hosszú életet nyer. Soha nemfogja életét veszteni baleset által. Ha az árnyék teljes mértékbenlátható, a jóga gyakornok győzelmet és sikert arat. Legyőzi apranát és mindenhol sikerrel jár. A technika eléggé könnyű.Rövid idő alatt elnyeri az ember a gyakorlat gyümölcsét. Sokember ezt két hét alatt éri el. Amikor felkel a Nap, álljon úgy,hogy teste árnyékot vessen a földre és azt minden további nélkülláthassa. Ekkor irányítsa szilárd tekintetét az árnyék nyakára egydarabig, majd aztán nézzen az égre. Ha közben az égen egy teltszürke árnyékot lát, az jó jel. Az árnyék választ fog adnikérdéseire. Abban az esetben ha nem látja az árnyékot, folytassaaddig ezt a gyakorlatot, míg sikerül azt meglátnia. Ezt lehetholdvilágnál is gyakorolni.

(Practical Lessons in Yoga, 219-220. o.)

Ha maga a gyakorlat „elég könnyű” és az ilyen csábítóperspektívákat fel kellene tárni, ez a vállalkozás, nézetemszerint, kárba veszett igyekezet lehet, mivel - mint későbbmagyarázatot nyer - ez, mint ahogy persze az öreg jógi másútmutatásai is, az igazi technikát egy groteszknek tűnő külsőforma mögött tarja elfátyolozva! Térjünk vissza ezért a „kha”szónkra. Egy további jelentése végül „a szemöldök közöttihely”. Itt található,

28

mint számos indiai istenalak ábrázolása is mutatja, a merőlege-sen elhelyezett harmadik szem, ami a jógiknak a fizikai szemnélküli, „az isteni látással” (divya dristi) bezárólag minden va-rázserőt megad. így szól a saubhagyalaksmi-upanisad erről aközpontról, mint a bölcsesség szeméről (jnana-caksus), ami egygroteszk lámpás lángjához hasonló. Miként a satchakrani-rupana-tantra (37. vers) mondja: „Ha a jógi tudatának belsőoldalait a támasztól (a külvilágra) elzárja és felbomlasztja, azon ahelyen sugárzó szikrákat lát, ami mint egy sugárzó reggeli napkénttűnik fel ég és föld között.”

A jóga misztikus tanításában e/t a „harmadik szemet” ebbena lángban találhatónak gondolják. így mondják ezt a siva-jógá-ban: „Képzeld el a szemöldök-központot egy olajlámpa lángjánakalakjában, és annak közepén a bölcsesség szemét.”

Emellett a jnana nem csak „bölcsesség” a filozófiai vagy val-lási valóság tudásának speciális értelmében, hanem minden tu-dás, minden ismeret. Ezért érvényes ez a jnana-caksu a tudásszemeként a szó további értelmében, a mindentudás szemének,aminek nem csak minden jelen, hanem ugyanilyen mértékben amúlt és a jövő is feltárulkozik. A tripurasara samuccayábanolvashatjuk: „Annál, aki a jóga meditációnak híve, létrejön az em-lékezés a korábbi életekben végrehajtott tettekre, továbbá a távol-balátás és távhallás képessége.”

A modern jógik is ezen a nézeten vannak.Az Egy jógi önéletrajza című művében, Paramahansa Yoga-

nanda ezt a központot „egy mindentudó szellemi szemnek” neve-zi vagy „ezerlevelű fénylótusznak” (lásd Egy jógi önéletrajza). ÉsSwami Sivananda így magyarázza: „Pont úgy, ahogy a fénysu-garak az üvegen keresztül, vagy a röntgensugarak az átláthatatlantárgyakon keresztülhaladnak, képes a jógi dolgokat egy vastag falmögött is látni, egy lezárt borítékban lévő levél tartalmát megis-merni vagy az elrejtett kincset a föld alatt az ő belső szellemi sze-mei segítségévei Ez a szellemi szem az intuíció szeme, divya drishti

29

vagy jnana chaksu.”Ez a „harmadik szeme”, a „Siva szemének” is nevezettet, hogy

térbelileg határtalanul képesek legyünk látni, nem csak elméletimegfontolások által bizonyították. Csak azt kell még kideríteni,miként hidalja át ez a szem az időt is, tehát működik négydimenzióban. Önmagában véve nem igényel több bizonyítást. Mi-vel ez a szem a térhatáson kívül áll, hatósugara is kívül esik a térhárom dimenzióján, tehát a negyedik dimenzióban, az időbenvan. Ezért kényszerül időben is határtalannak lenni, az öreg jóginyelvszokása szerint „trikalajna”, azaz a „három időt (múlt,jelen, jövő) ismerő” vagy mindentudó! Eközben külön ki-hangsúlyozandó, hogy (ahogy a gyakorlati kísérletek az időkkezdete óta minden öreg látnoknál, valamint napjaink józan ki-sérletei során bebizonyították) a harmadik szem érzékelőké-pessége és élessége, nem egyenlő az általunk ismert sugarak a-nyagfüggő megjelenéseivel, semmilyen módon sem enged, ha csaktetszőlegesen nagy tér és időkülönbségeket is áthidalni. Közis-merten minden anyagi erő nagysága a távolság négyzetével ará-nyosan csökken, ezen túlmenően a legerősebb sugárzások egybizonyos vastagságú védőfallal (pl. a gamma-sugarak egy láb vas-tag vasfalon keresztül és a kozmikus sugarak egy ólomfalon át 2méter vastagságig) felfoghatóak. A sugarak ellenben, melyek aharmadik szem által észleltek, amiket Charpentier-sugaraknakvagy N-sugaraknak is neveznek, nem csökkentik erejüket, még alegnagyobb távolság esetén sem, és nem állnak meg semmilyenanyagi akadály előtt, tehát finom természetűek. Nem csak térbenhatártalanok, hanem tértől függetlenek is. A gyakorlat is tanúsítjaezeket az elméleti következtetéseket, hiszen ha a legrégebbiidőkből való érzékeléseket vagy egy hosszabb és magasabbszintű fejlődését a jövőből is igényli, így ezek a képek a jelenkornormálmódon felfogott eseményeinek sem pontosságától, semélességétől, sem történelmi tényszerűségétől nem maradnak el.Ez csupán fejlettségi fok kérdése, a kérdés, milyen

30

tágra nyitott a „harmadik szem”, ez a „fény ezerlevelű lótusz-virág”- Ebben a vonatkozásban négy fokozatot különböztetünkmeg általánosságban:

A legalsóbb fokon a „furcsa dolgok” látomásai állnak.Groteszkül ható képeket látunk - nem valami beteges fantáziatermékeit, hanem teljesen normális jelenségeket, alakokat vagyalakok töredékeit különös megvilágításban, szokatlan színárnya*latban vagy összefüggés nélkül a mindenkori gondolatiránnyal.Itt felmerülhet talán a gondolat, hogy „hallucinációkról” lenneszó. tehát olyan képmásokról, amelyek a valóságban nem létez*nck. De a valóság csak valami durvaanyagú, amit öt korlátozottérzékünk segítéségével vagyunk képesek érzékelni? Ha - mintfent megmutattuk - meghatározatlanul megnyújtatjuk, hol ahatára a valóság érzékelésének? A mi napnyugati pszichológi-ánk meglehetősen tanácstalanul áll szemben ezekkel a „valót-lan” és mégis érzékelhető ügyekkel - iskolai tudásunk gyakranhajlamos arra, hogy az ilyen groteszk jelenségeket a „halluciná-ció” semmitmondó és ellentmondással teli rovatába sorolja be.De mit szól ehhez az indiai pszichológia? A jógik egy úgyneve-zett manas - chakráról beszélnek vagy „gondolatközpontról”, a-melyiket szimbolikusan egy hatlevelű lótuszvirág alakjában, pon-tosabban véve, érzékelő-centrumként (sensorium) hat idegszál-lal írnak le. Öt idegszál csatorna a látás, a hallás, a tapintás, aszaglás és az ízlelés érzékelése részére, miközben a hatodik i-degszál vagy svapnavah-nadi az ilyen belül keletkezett benyo-mások vezetőjeként szolgál, amik álmokban és hallucinációk-ban keletkeznek. Első pillantásra meglep bennünket ez a kap-csolat az egészséges (álmok) és az egészségtelen (hallucinációk)érzékelések között, de ez nem véletlen.

A manas chakra hatodik viráglevele - az „ezerlevelű lótusz-virággal” áll kapcsolatban, ami szellemünk (jivatma) lakhelyé-nek tekinthető, miközben a manas-chakra (sensorium) az éber-tudat székhelye. Ez a tény szokatlanul nagy fontosságú, hiszen,

31

miközben az ébertudatunk a külvilág benyomásait az öt idegszálútján - a manas chakra öt viráglevele - vezetett érzéseket az ötérzékszervnek fogja fel, ugyanaz a tudat kénytelen, ha az öt érzékalvás közben nem működik, az álom- illetve fantáziaképeketéppen ezen a hatodik idegszálon - tehát közvetlenül az„ezerlevelű lótuszból”, a „harmadik szemhez” odavezetni! Ha azöt érzékszerv, alvás közben vagy másképp kikapcsolódik, elkezda manas chakra „hatodik viráglevele” dolgozni és aztán külö-nösen erőssé és naggyá fejlődik - elkezdünk alvás közben álmo-kat és ébertudatban ún. „hallucinációkat”, pontosabban fogal-mazva, „különös dolgokat” észlelni.

Ez nem pusztán elmélet: a legcsattanósabb bizonyítékot va-lóságosságukra, anélkül hogy tudnánk, saját nyugati tudomá-nyunk két pszichológusa, D. O. Hebb és Woodburn már bemu-tatta. Hiszen „kísérleti nyulaik” nem voltak beteg, hallucinálóemberek, hanem éppenséggel normális, fiatal emberek - csupánöt érzékük volt egy időre mesterségesen kikapcsolva. „Hal-lucinációik” következésképp egy tejesen normális reakciói vol-tak a tudatnak a test és a lélek kényszerű ellazulására - ellazulás,amit a tudósok tévesen egyenlővé tettek a „lustasággal”. Ami mégtöbb: mindkét kutató hallgatói valami olyat teljesítettek, a-misokkal több értékkel bír, mint a lustaság kihatásainak szerény„felismerése” - ők először is „a tankörbeli problémáikragondoltak”, és amikor a külső érzékek kényszerű kikapcsolásakellőképp előrehaladott volt, „prehisztorikus állatokat, sárgaembereket, mamutfogakat” stb. láttak - tipikus bizonyítéka an-nak, ahogy a „hatodik viráglevél” funkcionálni és a „harmadikszem” benyomásainak kezdeteit vezetni kezdte! Ha ezek az em-berek a szokatlan érzékelésükben tovább, szakszerűen és rend-szeresen edzettek volna, akkor tökéletesen új távlatot fedezhet-tek volna fel ebben az irányban, és tudományunk a kutatás egyúj, ragyogó lehetőségével és ismeretével lenne gazdagabb.

Mégiscsak van a tudománynak bizonyítéka arra, hogy az ún.

32

„hallucinációk” nem az érzékszerveken keresztül keletkeznek.Ugyanezt a bizonyítékot szolgáltatja az indiai jóga tudomány is,amely kijelenti, hogy az ember, ha sikerül neki, egy kis időre ki-kapcsolni érzékeit (pratyahara), „érzékfölötti” észleléseket képesfelfogni. A gondolatok minden igazi koncentrációja többe-kevésbé azt a célt szolgálja - megvonja az öt külső érzéktől aszellem figyelmét, többé-kevésbé kikapcsolja és elősegíti a „ha-todik viráglevél” kibontakozását. Ennek a gyakorlatnak az elsőközvetlen következménye, a fenti fejtegetések értelmében, tel-jesen érthető és normális jelenség: az álmok egyszerre csak tar-talmasabbak, világosabbak, logikusabbak és élénkebbek lesznek.Ha az ember normál módon egyáltalán nem vagy csak ritkán ál-modik, már az első nap után olyan gyakorlatok által meghatáro-zott álmot lát, ami mélyen belepréselődik az emlékezetbe. Atovábbi hónapok folyamán elkezdődnek a gyakorlóknál a képek,víziók és alakok az ébertudatban (az érzékelés kikapcsolása alatta koncentráció során) mutatkozni. Ezek nem beteges jelenségek,hanem éppúgy normálisak, mint a gondolataink, amik egyébként- mint később látni fogjuk - szintén ily módon keletkeznek, ésnem mint feltételeztük, az agyunk által előállítva, hanem általacsupán regisztrálva. Jönnek és mennek - senki nem tudja honnanés hová. Ezek idegen testek, egyformák egy hógolyóval, amitminden játékos meglök és terel, terjedelme gyarapszik vagykisebb darabokra esik szét. Így veszik birtokba időnkénttudatunkat, mint váratlan vendégek egy vendéglőt, hogylegközelebb ismét kivonuljanak. Aki ezt kétségbe vonja, üljön lekényelmesen, lazítsa el a testet és a tudatot, kapcsolja ki azösszes zavaró momentumot és engedje szabadon gondolataitanélkül, hogy valamilyen módon elfojtaná vagy félbeszakítaná.Néhány perc múlva meggyőződik arról, hogy tudata váratlanulolyan érdekes, abszurd, sót olykor-olykor ocsmány gondolatokatregisztrál, amire semmilyen magyarázatot nem képes találni sema múltjában, sem neveltetésében, sem gondol-

33

kodási irányzatában. Undorodni fog tőlük és meg fogja szakítaniaz egész vizsgálódást- De a kísérlet megéri.

A látomások második foka akkor következik, ha a gyakornokelkezd rendet vinni az első fokozat élményeibe. Ez arról is-merhető' meg, hogy az első fokozat kepei, a „különös dolgok”,amik normálisnak bizonyulnak, mivel ezek ismert jelenségek,ismert tárgyak képeiként, ismeretlen szemszögből kerülnek meg-látásra. A pillanat elágazódása, ami mindig egybevág a legkisebbellenállás útjával, keresi meg a finom sugarak a legkisebbszellemi ellenállás irányát, ami nem feltétlenül „fokozatos''. Eznyilvánvalóan annak a ténynek a magyarázata, hogy jóllehet, amásodik fok képei a megkívánt tárgyat tényleg ábrázolják,ugyanannak részleteit mindig valami másnak vártként adják via-sza - egy állapot, ami a leginkább alkalmas a valóságot és nemcsak a dolgok elfogadott és előrelátott alakját - önszuggesztióvagy képzelődés - kiemelni. Rendszerint mindent helyesen, devalahogy másképp látva: egy házat látunk gyakran a sarokrólvagy a tetőről nézve, ahogy korábbi szemlélődéseink során mégsose. A második fok egyik további érdekessége: a képek mozgásafilmhez hasonló vagy egy táj a félhomály gyenge megvilágí-tásánál vagy éjszaka. Végtére is ezek a képek kezdetben olyangyengék mint a kifakult fényképek és színüket és fényüket csaktovábbi kísérletek folyamán nyerik vissza. De saját mozgásuk éssaját életük független a megfigyelő akaratától és ezért nem fan-táziájának képmásai. Később rendelkeznek még egy feltűnőtulajdonsággal: választ adnak egy közvetlenül feltett kérdésre:alig gondoltunk a látomás közben akaratlanul egy kedvenc rész-letre, pillanatnyira feltűnik a képen, gyakran azonban „valamivelkorábban”, mint az ember kérdését észlelné. Ez ennek a szellemisugárzásnak az „időtlen” karakterét bizonyítja. Ezenfelülcsodálattal állapítjuk meg, hogy ezek a sugarak minden aka-dályon áthatolnak - számukra nem léteznek védőfalak, semhatárok vagy meghatározott korlátok, hiszen meglehet, a gya-

34

korló még nem mászta meg a szükséges fejlődési fokozatot.Ennek a fokozatnak a képei többnyire a jelenhez vagy a

közvetlen múlthoz tartoznak, ritkábban egy távolabbi múlthozés csészén ritkán a jövőhöz. Lehetnek azonban mások gondo-latképei is, különösen, ha a koncentráció tárgya egy vallásosszimbólum vagy bármi hasonló, amelyről már emberek ezreihasonló meditációt folytattak vagy folytatnak. Egy azonban biz-tos: ezek nem saját fantázia termékek, amik, ha maguk évekenát egy jelképre irányultak, százszor gyengébbnek, élettelennekés mulandónak tűnnek, mint a nevezett két fokozat valódi érzé-kelései.

A harmadik fokon a képek tökéletes tisztaságot és színpom-pát fejlesztenek ki, melyek semmilyen módon nem maradnak lea fizikai szemünkkel észlelhető képek mögött. Csak egy rövidpillanatra tartanak és lassan oldódnak szét, melyben csaknempercekig „utánizzanak”, mint a villanykörték, melyek áramátkikapcsolták. Ez az utánizzás a tipikus ismertetőjele ennek aharmadik fokozatnak, éppúgy, mint a képek jellemző világításaáltalában. A finomszerkezetű anyag egy világító szubsztancia,amit a régi idők okkultistái „asztrálfénynek” neveztek.

A lezajló fokozat látomásaival ellentétben, amelyek gyengefénnyel töltöttek fel és hosszabb időre mintegy filmszalag taka-rékosan megvilágított képei állandó mozgásban vonulnak belsőszemcink előtt, ennek a harmadik fokozatnak a jelensége hirte-len lángol fel és sajátos érzést okoz, mintha az ember „kibújna abőréből”, vagy égnek állna a haja. Ez az eksztatikus érzés azegész látomás alatt tart, és lassan hamvad el, melynek soránhátrahagyja parázsló nyomát. Tehát további iskolázás révén kellmegkísérelni ezen érdekes érzésen át - néha könnyű viszketés aHáton - a zavartalan szemlélődést és a pillanatnyi érzékelésmeghosszabbítását.

Az említett víziók (darsana) három fokozata apránként fej-leszti ki egyiket a másikból, és a pontosság lassú növekedésével

35

mutatják be a finomszerkezetű világ valódi (nem gondolt) ké-peit, durvaanyagú világunknak ezt a hűséges tükörképet. Többevagy kevésbé minden ember által könnyen elérhetők, akikveszik a fáradságot az igazi technika elég lassú alkalmazására. Anők, hála a nagyobb állhatatosságuknak, erre alkalmasak,mindenek előtt azonban a vakok, a fény utáni rendkívül erősvágyakozásuk és látomások iránti óhajtásuk következtében. Eb-ből következően minden embernek, aki gondolkodni képes, meg-van ez a „második látás adottsága”, teljesítménye végül is csaksaját türelmétől, kitartásától és koncentrációs képességétől függ.

A negyedik a mesterfokozat. Ha a tudat lassú beállítása, ez a„szellemi távcsövezés'', egy meghatározott tárgyra, mint egy„gyújtópontra”, az előbb történt három fokozat tipikus ismerte-tőjele volt, amik csak egy érzékelést és azzal a tárgy megisme-rését is lehetővé tett, akkor egy térbeli érzékelés - egyidejűlegminden oldal felé - jellemző erre a legmagasabb fokra, ami, hatökéletesen uraljuk, az emberből adeptust csinál - olyat, „akinekmár nincs több tanulnivalója”, hiszen mindent lát, amireszellemi tekintetét, „harmadik szemét” rá szeretné irányítani.Nincs szüksége immár egy könyvet se fellapoznia, hogy másoktapasztalataiból tanuljon, ezekből logikus következtetéseket von-jon le, ami a szokásos földi halandóktól az érzékelő képességeiktérbeli, időbeli korlátozása és egyéb akadályok miatt folytonmegtagadva marad - semmi sem marad harmadik szeme számáraelrejtetten!

Ennek a mesterfoknak a kezdeti állapota példájaként legyenitt megemlítve Paramahansa Yogananda személyes élménye:

Mintha egy titokzatos szivattyú szívta volna ki a lélegzete-met a tüdőmből, testem teljesen nyugodt volt, mégsem tétlen.Ezt követte a tudatom eksztatikus eltávolodása- Mérföldekremessze, kiláttam a Gangesz folyam fölé, balra tőlem és a tem-plom fölött ki Dakshineswar egész környéken át. Az összesépület fala világítóan átlátszó volt, és rajtuk keresztül megfigyel-

36

tem, ahogy az emberek távoli földeken ide-oda járkálnak. Lé-legzetemet visszafojtottam, testem sajátságosan nyugodt volt, ésmégis szabadon tudtam mozgatni kezeimet és lábaimat. Többnercig (ettem kísérletet szemeim bezárására és újra kinyitására,és mindkét esetben tisztán láttam Dakshineswar egész környé-két. Testem egy éteri anyagnak látszott a levegőben, lebegésrekészen. Fizikai környezetem teljesen tudatos volt, láttam magamés tettem egy pár lépést, anélkül azonban, hogy ennek a lelkilátomásnak a fennmaradását megszakítottam volna...

(„Egy jógi önéletrajza”)

És ennek a legmagasabb fokozatnak a beteljesedését EwansWentz a következőképpen írja le:

A nagy jógi telepatikusan figyelte meg kisebb élőlények éle-tét, annyira pontosan, amennyire egy kutató egy mikroszkópsegítségével sem képes, és a legtávolabbi napok, bolygók és köd-foltok jellemzőit írta le, amiket teleszkóp korábban nem tudottláthatóvá tenni. Éppoly hatásos a saját test fiziológiai folya-matainak megfigyeléseiben, szüksége van ennek tanulmányo-zásához, mérgek és kórokozó csírák megállapításához, ami nemigényel sem boncolást, sem viviszekciót. Gyógyszer és szérumannak számára szükségtelenek, aki lelkét testének és mindenanyagi kapcsolat teremtőjeként és uraként ismeri el. Neki nemszükségesek gépek, hogy levegőben, vízen és földön átkeljen,hiszen szavai szerint el tudja hagyni fizikai testét és a fénynélgyorsabban a Föld minden részét eléri, vagy a sztratoszférán túlmás világokba siklik át.

(„Jóga és Tibet titkos tanításai”)

37

III.A szellemi íjászat

„Az Upanishad' a nagy fegyvertíjként ragadja megA nyilat feltevé, élesítiMeditációvalAzt megfeszíti Brahma LétéreIrányzott gondolataÉs eltalálja, ó, a derék, célkéntA maradandót.”

(Mundaka-Upanishad II.2,3)

Az Upanishad, ezen misztikus szavait a jógik gyakran idézikazért, hogy a meditáció és az eksztázis technikáját bemutassák,melyre a következő' versben is kinyilvánított kommentárjukattaláljuk:

„Íjként OM, nyílként lélek.Célként Brahma lett kijelölve;Bele, nem hanyagul célba véve,Hatol be az ember, mint nyíl a célba.”

Ez messze több mint misztikus elmélyülés Istenben. Nemszabad elfelejtenünk, hogy az „Upanishad” szó „írások minősé-gét” jelenti, „aminek a Veda titkos jelentésének megfejtése a fela-data.” (Böthlingk)

38

A szöveg szokásos értelmezésében, mint a Brahmával törté-nő (Isten) egyesülés fölötti meditáció, bizonyára semmi titokza-tosságot nem tartalmaz, hiszen tiszta kifejezésmódban beszélminden Upanishad. De a jógik magyarázatai sem közölnek so-kat, amint a példa kedvéért, Swami Sivananda következő sza-vaiból is kiviláglik: Képzeld el OM-ot íjként, a gondolatelvetnyílként és Brahmát (Istent) célkorongként magad előtt. Célozznagy figyelemmel erre a korongra, és aztán, miként a nyíl a cél-koronggal egyesül, egyesülsz te is Brahmával.

(„Practical Lessons in Yoga”)

Nyitva marad a kérdés, hogyan kellene ezt csinálni. EugenHerriegel joggal állapítja meg:

A kelet-ázsiaiak számára átláthatóik ezek a titokzatos for-mulák és jártasak is bennük. Velünk szemben kétségtelenül tel-jesen tanácstalanul végzik. Ebből következően nem marad máshátra, mint még tovább gyakorolni. Jó ideje magunk, európaiakszámára sem titok többé, hogy a japán tudományok belső for-mája, egy közös eredetre vezethetők vissza: a buddhizmusra. Ezérvényes az íjászat művészetére, ugyanabban az értelemben ésmértékben, mint a tusfestésre, a színművészetre, a tea ceremó-niára, a virág elhelyezés művészetére és a kardművészetre is. Ezmindenekelőtt azt jelenti, hogy mindent egy szellemi magatar-tásnak tételeznek fel és azokat sajátosságuk szerint tudatosangyakorolják, melyek emelkedett formájukban a buddhizmushoztartoznak és a papi emberek letét határozzák meg. Persze ezalattnem a buddhizmust kell éppenséggel érteni. Nem a kimondottanspekulatív buddhizmusról van ez esetben szó, amit elérhetőirodalmuk kedvéért egyedül Európában ismerünk és kívánunkmegérteni, hanem a „Dhyana”- buddhizmusról, amit Japánban„Zen”-nek neveznek, és ami első sorban nem spekuláló, hanemvalami, ami közvetlen tapasztalata szeretne lenni annak, amit aLétező alaptalan alapjaként ész ki sem talált, hi-

39

szén nem egyszer még olyan egyértelmű és nem ellenálló ta-pasztalásokat is képes volt megragadni és értelmezni: tudjuk azt,amiről nem tudunk. Ennek a döntő tapasztalatnak a kedvéértvágott bele ebbe az útba a Zen-buddhizmus, amelyik egymódszeresen gyakorolt önmagunkbamerülés révén oda kell ve-zessen a megnevezhetetlen alap és létnélküliség legmélyebbalapjához, még tovább: a vele való egyesüléshez. És ez, tekintet-tel az íjászatra, talán egészen ideiglenes és éppen ezért kérdésesmegállapítást jelent: a szellemi gyakorlatoknak köszönhetően azíjászat technikája tudománnyá vált, és ha ez úgy illik, hogy mintművészietlen művészet érjen véget, vannak misztikus gya-korlatok, és az íjászatnak azáltal semmilyen körülmények közöttnincs értelme, látszólag íjjal és nyíllal, hanem belső önma-gunkkal valamit véghezvinni.

(Eugen Herriegel: Zen az íjászat művészetében)

Az itt említett művészetek a szellemi fejlődés (jóga) fokoza-taiként, meditáció útján ismerhetők fel. mintegy a következőkszerint:

„Színjátszás művészete”, vagyis a művészetet önmagában azéletben, s pusztán Isten drámáiban (lila) szemlélni = yama ésniyama (etikus fejlődés a jógában).

„Kardművészet”, mint művészet, magunkat a sérülésektől ésa fájdalomtól megvédeni = asana (a test fölötti uralom).

„Virág elhelyezés”, mint a szellemi lótuszvirág nevelésénekés gondozásának művészete a finomanyagú testben = pranaya-ma (légzéstechnika).

„Teaceremónia” mint művészet, a bölcsesség kvintesszenciá-ját (a teáét) élvezni anélkül, hogy a felszolgáló gésák (érzékcsa-lódások) eltérítenének = pratyahara (az érzék elvonása).

„Tusfestés” annak művészete, miként kölcsönözzünk sajátgondolatképeinknek plasztikus formát = dharana (gondolatkon-centráció).

40

„Íjászat” mint művészet, a valóság megismerését (az egyet-len „el-nem-múló”) célkorongként gondolatelvvel, mint nyíllaleltalálni = dhyana (meditáció), mely végül is egyesüléshez vezeta céllal = samadhi („egyesülés”, beteljesülés).

Az íjászat tulajdonképpeni technikája, mint olyan, azonbannem nyer magyarázatot ezáltal, úgyhogy nekünk, mint Herriegelgondolja, „nem marad más hátra, mint még inkább felkészülni”*ugyanis ennek az Upanishadnak az eredeti szövegét, amibizonyára ennek a Zen-buddhizmusnak is alapjául szolgál, pon-tosabb vizsgálatunk alá kell vonni. Eközben ne hagyjuk magun-kat tudatosan a második vers kimondottan misztikus értelmezésűszövegétől befolyásolni, és miközben egyedül az első vers* rekoncentrálunk, vizsgáljuk meg, vajon itt nem valami - amicsaknem mindig megesik az ó-indiai szövegekben - titkos érte-lem van-e elrejtve. Szó szerint ez áll az első versben:

Az íjra, ezt a titkos tanokban említett (aupanisada) „nagyfegyvert” megragadva, helyezd fel a nyilat, ami az odaadás általbeélesedik; ugyanazt a szellemi beállítottságra (bhava) irányzotttudattal (ayamya) feszítsd meg, ismerd meg (viddhi), ó, barátom,éppen ezt a elmúlhatatlan célt.

Ez a fordítás első ránézésre még zavarosnak tűnik. De köze-lebbről megszemlélve mélyebb betekintést nyerünk a pontos tech-nikába. Először is az aupanisada szó azt jelenti: „a titkos tanok-ban említett”, ami a mi feltevésünket, hogy egy titokról van szó,igazolja. Továbbá az upasa szó többet jelent, mint egyszerűen„meditáció”. Ez az upa-as gyökeréből származik, „mellette ülni”,„várakozással mellette ülni”, „figyelni”, „figyelmét irányítani” töb-bek között. Ez az első pontos jellemzése a meditáció első foko-zatának (trataka), melynek az a célja, hogy a lehető legélesebbbeállítódást (bhava) idézze elő a meditáció tárgyára és fenntartsaaz egész meditáció alatt. Amya nem csak „feszítendőt” jelent,hanem sokkal inkább „hátrahúzandót”, és ezáltal az ayamya tadbhata-gatena cetasa „a nyilai a bhavával ide-oda járkáló tudat

41

segítségével visszahúzni” - ez a tulajdonképpeni titok, amit kere-sünk, amint éppen mutatja: nézzen egy ideig rendületlenül va-lamilyen tárgyra, így a tudata annál a tárgynál tartózkodik - ezaz az érzés, amikor mintha egy szellemi csáp nyúlna ki a szem-lélődés tárgyához. Most csukjuk be a szemünket, és azonnal be-húzódnak ezek a csápok, amikor a tudat az orrgyök helyére ke-rül vissza. Nyissuk ki a szemünket ismét, akkor a tudat ismétkint van, zárjuk be, visszajön az orrgyökbe: a tudat tehát egyszempillantással vándorol.

Nos, tegyünk még egy további kísérletet. Képzeljük el, miu-tán bezártuk szemünket egy tárgy megszemlélése után, ezt a tár-gyat szellemünkben. A tudat - igyekezetében, hogy megőrizze atárgyat -, lassan a fej belseje felé veszi útját, ahol tulajdonkép-pen a tudat székhelye van. és ez a hely a fej közepén egészen vi-lágosan érezhető, mint egy érzékelhető' nyomásérzet. De ez azon-ban nem tart sokáig, hiszen egy idő után hirtelen az az érzése azembernek, mintha egy pillanat lenne, és ha tudatával ismét kifeléirányulna! A tudat tehát mindkét irányba vándorol: ameddig azember valamire koncentrál az orrhegyében, befelé mozog és ottnyomást teremt. Ez a nyomás pontosan azon a helyen ke-letkezik, ahol a hipofízis a vonal közepe fölött található, ami ol-dalvást a fülnyílásokat köti össze. Mihelyst azonban a tudat el-tolódik e centrum fölé útban még tovább a fej belseje felé (a to-bozmirigy felé), aztán a pillantás (a bezárt szemeké) ismét egé-szen előre nyomul, a nyilat kilőtték!

így tehát rátaláltunk a szellemi íjászat nyitjára. A folyamatota következő szakaszokra osztjuk:

Az íj megragadása. Mivel az íjat az OM szótag jelenti, ez aszótag bevezető ismétlése, ami a szellem szükséges összegyűjté-sét idézi elő és ezenfelül, helyes kiejtése során (A-O-U-mmm,mintha egyetlen hang lenne a már A-ba helyezett susogó vissz-hanggal) még titkos célt követ, magánál a halk súgásnál, a hi-pofízis egész környéke a susogás által izgalmi állapotba kerül

42

(meg fogjuk mutatni, miért szükséges ez).A nyíl felrakása. Mivel ez a gondolatelvet (saját Önmagunk

szelleme vagy atman) jelenti, ez egy meghatározott objektumkiválasztása „célkorongnak”.

Célzás a célkorongra a már említett trataka vagy upasa -”odaadás” a tárgyra, aminek a célja, a szellemi (eidetikus) beál-lítódás (bhava), a tárgy „érzésének” - nem elképzelésének - elő-idézése. Az íj megfeszítése az íj hátrahúzása (ellentétes a cél-ratartással!) a húrral (a tárgy szerinti húrral - figyeljünk közben aszó közös eredtére!) vagy a tudat („nyíl”) mozgására az íjfeszültségnek (görbület) központja felé - a fej belseje felé. Ez afeszítés (a tudat koncentrációja!) pusztán ezen az eidetikus el-mélyedésen keresztül történik a tárgy „érzésébe”. Amikor ez afeszültség (koncentráció) eléri a csúcspontot, akkor következik alövés kioldása - a nyíl (a tudat) eleresztése (ellazítás), ami most acélkorong (a tárgy) irányába repül. Az íjász a célra néz, atalálatra várva, amit többé nem tud befolyásolni, hiszen már nemtartja a nyilat (nem koncentrálja többé gondolatát) - arra figyel,vajon a nyíl a célkorong közepébe (a tárgy víziója) talál-e vagy amellé (nem szándékolt „furcsa dolgok” látomása Id. előzőfejezet), vagy a földre esik (nincs látomás). Az utóbbi esetben újnyilat kell felhelyezni (a koncentrációt elölről kell kezdeni).Ezért mondják az eredetiben „ismerd fel” vagy „figyelj” (viddhi)a múlhatatlan célra és nem csak egyszerűen „találd el” (aszanszkrit szó ezúttal vidhya lenne és nem pedig viddhi!).Hiszen a nyíl elengedése után már nem lehet változtatni, csak aztlesni, vajon valami szél (más gondolatirány) nem téríti-e el a márrepülő nyilat úgy. hogy az elvéti a célt. Ez a figyelem - nemkizárólag Istenre (a Brahma szó nem szerepel az első versszövegében), hanem minden kedvelt tárgyra irányulhat - a me-ditáció ismertetőjele, ami ellentétben a koncentrációval (az íjmegfeszítésével) a szellem egyre inkább tökéletessé váló fe-szültsége.

43

Ha a szellemi íjászatban szerzett titok megismerését össze-hasonlítjuk a mester által megadott szanszkrit formulával, úgymeglepetéssel állapíthatjuk meg, hogy mindkettő ugyanarrólszól. Hiszen a szanszkrit formula két részből áll - a feszültség-ből, aminél a „felhők” (gondolatok), a tudat helyes visszatartása(hátrahúzás) által összeterelődnek (a központra) (az íj megfe-szítése koncentráció útján), és a lazítás (a nyíl elengedése medi-táció révén), miközben a „mennybolt” (kha, a szemöldökök kö-zötti hely vagy orrgyök) megfigyeli (a „célkorongra” figyel), hogyuralomra tegyen szert (az „íjászat” tudományának uralása).

A nagy agy pszichológiájából tudjuk, hogy a szemöldök kö-zepén mindenekelőtt a homloküreg, tehát egy üres tér van, aholbiztosan nem található központ. És mégis minden indiai szövegegybehangzóan a bhrumadhya-dristiről beszél, a „szemöldök kö-zepére nézésről”. Egyfelől tehát megállapíthatjuk, hogy ez a„bölcsesség szemét” az olajlámpás lángban, a szemöldök-köz-pontban képzelik, másrészt azonban ugyanaz a szöveg azt mond-ja: A szemöldök-központ (mint (egy) nyeles-bütyök (nalakanda),ami saját hangját kelti, miután ennek a központnak nem elölrőlaz agyban, hanem közvetlenül a hangrezonancia közelében kelllennie, vagy legalábbis ott éreznie a beszéd során.

A „harmadik szem” valódi pozíciójára vonatkozó útmutatást- meglepő módon - nyugati tudományunk adja meg: Emlékszünkarra a testi alkatra, amilyen az ősembernek volt. Azok mintalacsonyabb rendűek, homlokszeműek voltak. Ez a homlokszemaz őskor jellemző szerve volt. Egyszerű szem a látáshoz nem volt;hiszen a magasabb állatoknak akkoriban mint később is azokona homlok- és parietális szemükön kívül két. jól fejlett normálszemük is volt. Tehát csak egy szén' lehetett egy értelemhez,amit a későbbi állatok és emberek nélkülöztek vagy inkábbelvesztettek úgy, hogy ők a szervvel már nem vagy csökevényesállapotban rendelkeztek - a nagyagyból kinőtt tobozmirigy.Azonban a nagyagy a székhelye a világnézetet mechanizáló

44

intellektusnak, aminek most különösen részesei vagyunk, ésamint a koponyafejlődés mutatja, több is mint egy feltehetőenvisszafejlődött kőkorszaki ember, jóllehet ez is, amint a har-madkori emlősállatok, még egy „agyóriás”. Ezeknél a tökéleteshomlokszemmel rendelkező ősrégi állatoknál azonban az agykülönlegesen kicsivé vált. Tehát a nagyagy az intellektus helye,melynek megszerzésével és kibontakozásával lassanként a dé-moni természetszemlélet elveszett, így a nagyagy teljes vissza-lépése és az ez alatt kialvó parietális szervek teljes kifejlődéseéppen ennek az érzéknek a fizikai működését kellett hogy je-lentse, ami nekünk a reflektáló intellektusnak legtöbbnyire ja-vára vált - a természetszemléletének. Ezzé az elveszett termé-szetszemléletű belső lénnyé váltak a parietális és homlokszemek,vélhetőleg a fizikailag ható, látó- és gyakorló szervek. Azsákmányt vagy az ellenséget távolról látni vagy megigézni,egyik sem lenne már általunk érezhető feladat és képesség, teháttermészetszemlélet és mágia a legnagyobb mértékben.

(Edgar Dacqué, „Ősvilág, monda és emberiség”)

Ez egy további tudományos bizonyíték lehetne arra, hogyfáradozásaink, amik az intellektus egyoldalú fejlődése folyamánelvesztett természetszemléletet és mágiát a tobozmirigy újra ki-fejlődése által („harmadik szem”) visszaszereztük, ezáltal egytermészetes törekvés. Feladatunk csupán abból áll, hogy ezt im-már harmóniában az intellektussal kezdjük el. A második részehhez a normális és harmonikus kibontakozáshoz mutatja be agyakorlati utat.

45

Második részGyakorlat

I.Idő

A szellemi íjászat gyakorlása néhány előkészítő gyakorlatútján, mint a testhelyzet (ülés), légzés, egyebek mellett zajlik le.Az erre alkalmas idő kiválasztása is nagyon fontos, mint a kö-vetkező tényekből is látható:

Miként megmutattuk az elméleti részben, a szellemi íjászatabban a formában ölt testet, hogy az elképzelés vagy jobbanmondva, a belső beállítás („érzés”) a tárgyra, a fej belsejéből(hipofízis) és erről a helyről kifelé a „harmadik szem” irányábavezet. Mivel a szándékos szellemi megismerés vagy szimbolikusnyelven Upanishad „találat a célba”, csak akkor megy végbe, haegy belső szellemi kapcsolat, egy érzékeny összeköttetés jön lét-re a tárgy („célkorong”) és a „harmadik szem” között. Ez meg-történik nemcsak a „szem nélküli látásnál”, hanem tulajdonkép-pen a természetes érzékeléseknél is, azzal a különbséggel, hogyaz utóbbi esetben csak a tobozmirigy perifériája érintkezik arezgésekkel, miközben az első esetben magának az „ezerlevelűvirágnak” részben és egy pillanatra érintődnie és nyitottá vált-nak kell lennie.

A benyomások befelé vándorlása - a jógik misztikus nyelven„vándorlás a kha-ba” nevezett - normális módon automatikusanzajlik le és a koncentráció és a meditáció során egy hatalmasemelkedés tapasztalható, amit - mint már említettük - a hipofízistartományában (hypophysis cerebri, agyfüggelék), egy fizikailagészlelhető nyomásként érzünk. Amit egy tárgy hosszabbszemlélésénél minden gondolat koncentráció nélkül érzünk, egyhalvány nyomásérzetet ezen a tájékon, ha a szemek azután egypillanatra csukva maradnak, ami még jelentékenyen erősödik, haeközben kíván valamit az ember: például, hogy a tárgyat arról ahelyről el kellene venni. Ezt minden ember azon-

49

nal bizonyíthatja.A hipofízis tájék ezen ingerlése - a jógában a hipofízist te-

kintik az akaratközpontnak - környezetünk minden vizsgálatánálbekövetkezik, melynél akarat kinyilvánítása megy végbe ésannál erősebb. minél inkább esteledik. Ennek következtébenezeket a napközbeni benyomásokat bizonyos értelemben magunk-kal visszük aludni. Már mutattuk, hogy a gondolatközpont „ha-todik viráglevele” (manas-chakra) annál erősebben ingernek vankitéve és ezáltal fejlődik is, minél inkább valamiféle kikapcsoltmás dologra és benyomásra koncentrálunk. Mivel azonban ez a„hatodik viráglevél” a vezetés érzékelésünk számára az „ezer-levelű lótusszal” vagy a „harmadik szemmel”, ezáltal alvás köz-ben (amikor az egyéb érzékek ki vannak kapcsolva) egészen kü-lönös fajtájú álomképek keletkeznek, amik a szokásos, „normá-lis” álmoktól jelentős mértékben különböznek: miközben a napibenyomások a manas-chakrában (gondolatelv) raktározódnak ésalvás közben „újravirítanak” és azáltal a groteszk és bizarr,alapjában véve valótlan álomképek váltódnak ki. ezek a triviálisálomképek keverednek össze a „hatlevelű viráglevél” fejlődésesorán (a koncentráció és meditáció jóga-gyakorlásai által)fokozatosan és lassan behatoló érzékelésekkel, a „harmadikszemből”, oly gyengén és röviden, ahogy ez kezdetben alig lehetészlelni. Az eredmény egy úgynevezett „valódi álom” alvás köz-ben, az ébertudatban egy intuitív sugallat, a meditáció alkalmasállapotában a megkívánt látomás, és végül beteg állapotban azúgynevezett „hallucináció”. De ezek mind lényszerű jelenségek,melyek a részben és időnként megnyíló „harmadik szem” tevé-kenysége útján keletkeznek, és immár egyre hatékonyabbá váló„hatodik viráglevélen” keresztül vezetnek.

Amint a jóga-tan állítja, a „harmadik szem” álomtalan alvás-ban nyílik ki teljesen és egészen. Mi azonban nem emlékszünkrá, mert tudatunk, a manas-chakrában van lehorgonyozva éskikapcsolva marad. A jógagyakorlat egész feladata abban áll,

50

hogy az ember a tudatát a gondolatcentrumból (manas-chakra) a„harmadik szembe” vigye át, és azáltal a legmagasabb (mester)fokozatot érje el a vízióknak, miközben az első három foknál atudat a manas-chakrában időzik a „harmadik szem” időnkéntibekacsolásával.

Ebből következik, hogy minél közelebb van az éjszaka, annáltöbbet és könnyebben kapcsolhat be a „harmadik szem”. Ezáltala legmegfelelőbb idő' az ilyen gyakorlatokra tulajdonképpen azéjszaka vagy legalábbis az este, a kora reggel ellenben al-kalmatlan idő, hiszen meglehet, hogy az ember speciális kísér-leteket végez, a gondolatcentrum és az akaratcentrum éber ál-lapotáért, úgymond „felrázza álmából”. Miközben éjszaka (elal-vás előtt, hiszen elalvás után a gondolatcentrum nehézkes) a„szemnélküli képek” a „kha egyszerű megfigyelése által” (khamajnatam, a „mennybolt” megfigyelése) már néhány perc múlvaelérhetők a gyakorlaton keresztül, az ilyen képek részére reggelébredés után 1-2 óra intenzív koncentráció szükséges! A követ-kező példák ezt tanúsítják:

Adódik, hogy értelmetlen árnyékok, melyek sötétben, lezártszemcink előtt tűnnek fel, a látomások kezdetei, amelyek a szük-séges koncentráció elérése során kezdtek lerajzolódni, éppúgymint egyes tárgyak kiemelkednek a sötétségből.

Látomások tűnnek fel, ha a sötétben a szemünk elé nézünk,és megkíséreljük különválasztani, ami eközben homályosan kezdkirajzolódni. Ezek a víziók kívánságra keletkeznek (víziók 2.fok), azonban mindig a teljes önfelejtés pillanatában (laya). Ma,korán reggel, intenzív koncentrálás során az ajnára (szemöldök-közép) a feszültség átvitelének érzése során a hipofízis helyén,egyáltalán semmi sem érkezett az egyórás meditáció ellenére.Azonban egy egyszerű szemöldökközépre nézéssel, minden al-kalommal, ha a tudat a koncentráció feszültségétől erőre kapott,a látomások egész tisztán felragyogtatták (a „gyújtópontban”)(víziók 3. fokozata) - a tájék részét (A jegenye lombja a

51

házunk előtt).Tegnap, elalvás előtt az egyszerű nézés következtében a

sötétben lehunyt szemmel mintegy 1-2 perc múlva értelmetlenlátomások egész filmszalagját eredményezte, (látomások 2.fokozata)

(Kivonatok a naplómból)

Feltehetően nem mindegyik sötétben való nézelődés ered-ményez minden gyakorlat nélkül ilyen víziókat! Ehhez intenzívtanulás szükséges. De bennünket ebben a pillanatban az a tényérdekel, hogy azoknál, melyeket ebben a tudományban tapasz-taltak- a siker könnyűsége jelentősen függ-e attól, hogy melynappali illetve éjszakai órában végezték az ilyen kísérleteket.Általában leszögezhetjük, hogy ugyanabban a mértékben ahogya tudat feszültsége a nap folyamán felébredéstől a mely, álom-talan alvásig egyre inkább kívülről (a szemlélődés minden tár-gyáról) átszállítódik a hipofízis fölött útban a tobozmirigyig be-felé - tehát a „kha-ban vándorol” - a mindenkori látomás fajtájáta szükséges koncentráció megváltoztatja: mondhatjuk, hogy atudat állandóan és szakadatlanul önkényesen valósítja meg az„íjászat” jelenségét. Mivel a külvilág dolgainak vizsgálata a „nyílés a cél felhelyezését”; a dolgokra történő koncentráció az „íjmegfeszítését”; és a csendes gondolkodás a napi problémákelvárható megoldásai fölött a „nyílvessző kirepítését” ábrázolja.Az utóbbi eredményezi aztán az általános intuitív választ is kér-déseinkre - „találat a céltábla közepébe”. Ezzel összefüggésbena tudatos „íjászat” koncentrációja is - gyakorlatunk során - le-győzetik egy bizonyos falnál; jóllehet ez alkalommal a technikaminden elemének - a nyíl és a cél felrakása, az íj feszessége és alövés kioldása - meg kell lennie, hogy egy elemet mindenkor anapszak szerint külön kiemeljünk úgy, hogy az ember korareggel főként a célzásnál (trataka és manduki-mudra) tartóz-kodjon, dél körül túlnyomórészt az íj megfeszítésével (sambhavi

52

-mudra) foglalkozzon és este - napnyugtától elalvásig - gya-korlatilag a nyílvessző kiröppentésével (khecari-mudra), a sö-tétségben zárt szemmel történő, előírt vizsgálatát (khamajnatam) végezze.

Ezen túlmenően minden napszaknak megvan a maga elő ésutóideje, amit minden gyakorlónak figyelembe kell venni, ami-kor a neki alkalmas gyakorlóidőt választja ki. Feltétlen köve-telmény azonban, hogy az egyszer kiválasztott időt be kell tar-tani: ezt az időt már nem szabad megváltoztatni, hanem mindigugyanabban az időben kell gyakorolni; egyébként elveszti azegész a ritmusát. Ez előfeltétel.

A jógik számára a napfelkelte- és nyugta ideje különösenbecses, mivel ebben az időben a természetben, az emberekben,továbbá a külső világban mely nyugalom és napos jellegsugárzódik ki. ami önmagában a nagyváros őrületében nemérezhető. E két időből mi talán a naplementét részesítjükelőnyben - nem túl későn, mert civilizációnk következtében másidő- és munkabeosztás szokásos mint az indiaiaknál.Hajnalonként, hát még aztán napfelkeltekor - különösentavasszal, nyáron és ősszel - alig vagyunk képesekgondolatközpontunkat kellőképpen ébren tartani egy mélyebbkoncentráció számára. Természetesen minden olvasófenntarthatja magának a saját idő kiválasztását, abba kell csakbelegondolnia, hogy az általa választott idő megmaradjon.

Visszatérünk „íjászatunkhoz”. Ha - mint fent bemutatástnyert - a „harmadik szem”, a tudat fokozatos vándorlása kö-vetkeztében álomban és különösen álomtalan alvásban magátólkinyílik, úgy abból következnie kell, hogy gyakorlataink az„íjászatban”, amiket a „hatodik viráglevél” nagy mértékben fej-leszt és azáltal a benyomások vezetését a „harmadik szemtől” amanas-chakrához (a tudat helye) elősegíti, álmaink tartalmátJelentősen befolyásolja. A gyakorlati tapasztalat megtanít ben-nünket, hogy tényleg így áll a dolog: ezeknek a szellemi gyakor-

53

latoknak az első közvetlen sikere egy különösen eleven és erősálomélmény. Az álmok az első naptól kezdve gyakorlatok sze-rinti, rendkívüli, csaknem élő élességet, logikát és világos össze-függéseket élnek meg, amiket a valós életben ez idáig még sohanem figyeltek meg, csak átéltek. Ily módon beszélhetnénk egyérdekfeszítő, páratlan álomélményről, amelyik több álommalkapcsolódik össze, sőt belenyúlik a valóságba. A következő pél-da szeretné ezt bemutatni:

„Látom magamat egy embercsoportban, amely, égő fáklyák-kal felfegyverkezve, földalatti barlangokat szemlél. Minden bar-langban, mint a múmiák, fehér kendőkbe bepólyázott és bebal-zsamozott holttestek vannak, és a mirha enyhe, kellemes illataérződik a levegőben. Egyvalaki azt mondja a processzióból, eztalán a római Szent Péter Bazilika lenne...

A napon egy iskolás lányt látok, aki jól ismeri Rómát éstöbbször meglátogatta a Bazilikát. Kérdem őt, vajon ismernek-evalamilyen katakombát és földalatti barlangot a Bazilika alatt.Nemleges választ kapok.

A következő napon ez a hölgy siet hozzám izgatottan és ke-zembe nyomja az újságot, melyben az áll: Rómában, a Szent Pé-ter templom feltárása során ekkor és ekkor (álmom pontos nap-ján), első alkalommal fedeztek fel földalatti folyosókat, melyekegy ókori római temetőhöz vezetett, és alatta egy még régebbiegyiptomi temetőbe, bebalzsamozott múmiákkal.

(A naplómból)

Az ilyen vagy ehhez hasonló „álmok” a komolyan gyakor-lónál nem ritkák, úgyhogy a „véletlen” esetleges kifogása telje-sen helytelennek tűnik, főképp, hogy soha nem voltam Rómábanés nincs ott semmilyen barátom, aki ha a sír kihantolásánál jelenis lett volna, valamilyen telepatikus üzenetet átadhatott volnanekem. Ezen a módon gyakran meglátogattam „álmomban”Párizst anélkül, hogy bármikor ott lettem volna valóság-

54

ban. és olyan részleteket és útkanyarulatokat figyeltem meg,amiket velem bizonyítottan senki nem közölhetett, és amiketutána legnagyobb meglepetésemre egy filmben ismételten„felfedeztem”, és ezáltal „látogatásom” megerősítést nyert. Min-den olvasó, aki ezt az utat elég hosszú ideig járta, c tekintetbenkezet rázhat velem, hiszen saját tapasztalatán és nem a hitet-lenkedők esetleges kifogásain és szkepszisén múlik a dolog!

A „szem nélküli látás” képességünk eszerint álmainkból fej-lődik ki. Élességén, logikai összefüggésén és élő valóságán fellehet mérni a gyakorlatok hatását és hatékonyságát. Ez a ténymegengedi bizonyos mesterfogások és részletek fontos és szük-séges ellenőrzését, különösen, ha a gyakorlatokat közvetlenülalvás előtt próbáljuk ki. Ezeken gyakorlatokon keresztül lehetkideríteni, hogy a minden jóga-szövegben állított összefüggés aHold, mint jelkép és a „harmadik szem” között inkább ésszerűmegfontolásokra, mint valódi megfeleltetésre épülnek - ellen-tétben a Nappal, mivel a Napkorong megfigyelése (szellemileg)a meditáció során az álmokat azonnal és lényegesen befolyásol-ja, és más tekintetben is érzékennyé teszi, miközben ugyanaz ameditáció a Holdkorong fölött az álmok semmilyen érezhetőélénkülését nem idézi elő, ahelyett azonban az alvajárás észlelhe-tő szimptómáját okozza, ha azt teliholdas éjszakán folytatják.

A gyakorlatok álmokra történő hatásáról később még be-szélünk.

Összefoglalva még egyszer alá kell húznunk, hogy a gyakor-latozásra választott idő nem játszik lebecsülendő szerepet, mivela siker a szellemi íjászat tudományában jelentős mértékben függattól. Gyakran kínlódik évekig a gyakorlatot végző anélkül,hogy eszébe jutna, hogy alapjában véve a gyakorlatokra ki-választott időpont nem felel meg személyes hajlamának és ezértmarad el a siker.

55

II.Légzés

A gyakorlat alatt és - ahogy nyomban látni fogjuk -, közvet-lenül azelőtt, van egy további fontos tényező, sőt talán mindenekelőtt a legfontosabb, mely azáltal egy fizikai előfeltétellé válik agyakorlat sikeréért, tulajdonképpen a napszakok által olyfeltételes, részletes mesterfogások végrehajtásáért, röviden - az„íj” könnyebb működéséért munkálkodik. Ahogy az igazi íjászlövésre állítja be magát, összeszedi magát, íját próbaképpenmegfeszíti, hogy annak összesűrűsödött erejét és a húr rugal-masságát kipróbálja, úgy kell a „szellemi íjásznak” belső erőitösszeszedni és mindenek előtt saját szellemi „feszítőerőnket” fe-lülvizsgálni. Hiszen az egész siker egyes egyedül attól a képes-ségtől függ, hogy képes-e magát tökéletesen ellazítani (a „nyi-lat” remegés nélkül elereszteni) - és ez koncentrációjának (az„íjfeszítésének”) hatóerejével függ össze.

Ehhez első sorban egy különleges légzéstechnika segít hoz-zá. Ez tulajdonképpen a jógi munkaeszköze, mivel a légzés agondolatkoncentrációval van legszorosabban összekötve: ha pél-dául valamilyen utcai zajra koncentrál az ember, akkor pillanat-nyilag elakad a lélegzete - és fordítva: ha visszatartja az ember alélegzetét, az addig kószáló gondolatai egy irányra korlátozód-nak. Ez a tény már régóta arra ösztönözte a jógikat, hogy a jóga-technika két lehetőségét kidolgozzák - a raja és hatha-jógát.Miközben az első út a szellemiből és a gondolatiból kiindulva atestet és azzal a légzést akarja uralni, a második a gondolatokatés végül is a szellemet akarja a légzéstechnika útján ellenőrzésalá vonni. Mivel az igazi jógának mindkét elemet - a raja és ahátha - fel kell ölelnie, nem lenne értelmetlen, legalábbis gya-korlatiatlan, mint ez gyakran előfordul, az egész munka meg-könnyítésének a lehetőségét elhatározni. Az olvasó győződjön

56

meg maga a kézenfekvő példákból a gyakorlatban:Ma egy új jelenséget, - amit persze már az utóbbi időben

gyakrabban - figyeltünk meg: víziók; még homályosak, de moz-gással és a színezés nyomával (3. fokozat kezdetei), kezdenekkirajzolódni és egy csaknem megszakítás nélküli szalagokkáfejlődni, ha az ember, korábbi koncentráció nélkül, egyszerűenkontemplatívan, tekintetét a kha-ra irányítja. A lélegzetet eköz-ben teljesen észrevehetetlenné kell tenni.

Ha maga az ember, a ritmikus lélegzés néhány másodperceután, folyamatos légzésmódot tart fenn, a látomások elkezdőd-nek minden erőfeszítés, koncentráció és efféle nélkül fellépni.Ez bizonyítja, hogy a szemöldök középre nézés során, nagyszá-mú látomás tűnik fel, ha az ember szakadatlan légzéssel kezdi ésérzékelhetetlen légzésre tér át. Egyedül magától a ritmikuslégzéstől (az ajna-tájékon keresztül) keletkeznek ezek a látomá-

■

sok.Ha minden koncentráció nélkül (a kha általi vizsgálódás

nélkül), egyszerűen folyamatos lélegzést végzünk egy ideig, idő-vel beáll a meditatív állapot és az észrevétlen légzés. A víziókkezdenek megmutatkozni (hatha-jóga elv).

Megfordítva: ha az ember különösebb koncentráció nélkül,egyszerűen igyekszik egy bizonyos képet szellemében megtar-tani, először a folyamatos és észrevétlen lélegzést alkalmazza. Alátomások kezdetei (gyengén világítóak) megindulnak, (raja-jó-ga elv).

Kora reggel egy fél óra hosszat a lazító légzést gyakoroljuk,ami magától folyamatossá válik. Homályos víziók, melyek ka-leidoszkóp szerűen követik egymást, kezdenek mutatkozni, töb-bek között, több alkalommal Benares nem világos körvonalai tűn-nek fel, amit látni kívántam.

Az álmokon keresztüli ellenőrzésünk {„álom-teszt”) egyér-telműen bizonyítja a légzés hatását a látomás képződésre:

Bebizonyosodik, hogy az észrevétlen légzés gyakorlata elal-

57

vás előtt - és nem magának a napkorongnak a szemlélgetése -markáns álmokat idéz elő.

(A naplómból)

Mivel a légzés ezeknél a gyakorlatoknál annyira fontos sze-repet játszik, ami alatt folyamatos és észrevétlen lélegzet érten-dő.

A jógában egész sora van a légzésgyakorlatoknak - így nyolcfőgyakorlatot neveztek meg, de ezeket kezelhetjük egyik vagymásik egymást követő fokozatainak (vö. könyvemet, „A nagytitok”, a jóga gyakorlatok rejtett oldala). Céljainkra elegendőpusztán az egész sorozat utolsó gyakorlatát, az úgynevezett„kevalit” uralni. Ez egy duplagyakorlat, ami megszakítás nélküliés észrevétlen légzésből tevődik össze. Pedig lehetne ennek alégző folyamatnak mindegyik részét önmagában is gyakorolni,az előbbit vagy bhrarmarit („méhszerű” - folyamatos légzés) ésa másodikat, a murccha-t {„bódító” - észrevétlen légzés), de eznemegyszer feltétlenül szükséges, mivel a második auto-matikusan kioldja az elsőt, mihelyst ez (a folyamatos légzés) agyakorlat elérte a szükséges lendületet.

Miből áll a kevali technikája? Egy előgyakorlattal kezdjük,egy, egyébként nagyon sikeres légző gyakorlattal, ami nyugtató-lag hat az egész testre, különösen az idegekre. Ezt Indiában tala-yuktának hívják („ritmussal összekötve”) és a következőképpenvégzik:

Ritmikus légzőgyakorlat (előgyakorlat):Az ember egyenesen ül (fej, nyak és hát egyenes!) és egyfor-

mán hosszú ideig lélegzik be és ki - mintegy 3 vagy 4 másod-perc hosszú egy belégzés és pontosan olyan hosszú a kilégzés.Jelentékenyen segít eközben, ha ezt a lélegzetvételt lendület-szerűén, mint amilyen az ingalengés, a lehető legplasztikusab-ban képzeljük el, amikor ez az inga áthaladna a testen (ahogy

58

pl. a szemöldök közép) befelé és kifelé. A lélegzetvétel hosszanem játszik szerepet, csupán a légzés egyformasága (a be- illetvekilégzésé) a fontos.

Idővel (maga a gyakorlat alatt is) kíséreljük meg. a minden-kori lendületet (a be- vagy kilégzés hosszát) fokozatosan meg-hosszabbítani 3 másodpercről 4-re vagy 5-re, stb. Mint a példákmutatják, maga ez az előkészítő légzésmód a képek keletkezésétidézi elő a „szemnélküli látás” közben.

Ha elértük ennél a ritmikus előgyakorlatnál azt a fokot,amelynél megerőltető a lélegzet további meghosszabbítása, ak-kor legjobb áttérnünk a kevali gyakorlatra:

Kevali (főgyakorlat):Megkíséreljük immár az átmenetet - a belégzésről a kilég-

zésre és fordítva - lehetőleg kitörölni, úgy hogy gyakorlatilagkialakuljon a folyamatos légzés. Jóllehet emellett igyekszünk abe- és kilégzés közötti határokat kiküszöbölni, ezáltal magátólkeletkezik egy légzésszünet (levegővel a tüdővel). Ez az első ré-sze ennek a gyakorlatnak - a folyamatos légzésnek. Ha ezen lég-zés során egy bizonyos emelkedést tapasztalunk, az azonnal át-tér a második rész fölé - az észrevétlen légzésbe, amelynél aszünet levegő nélkül keletkezik.

Az első része ennek a kevali-légzésgyakorlatnak a gyakorló-val úgy fordul elő, mintha tüdeje levegővel lenne töltve, miköz-ben ő csak alkalmasint kilélegzik, hogy új levegőt vegyen. Amásodik rész, ami mindig automatikusan az elsőből származik,mihelyst a lélegzettartás határa (kapacitása) túllépésre kerül,olyan benyomást kelt, mintha felhagyna a lélegzéssel - olyanészrevétlennek tűnik. Ez a kevali egy szellemi íjász (jógi) főfelszerelése, mivel kiegyenlíti ez a különleges légzésmódtechnikájának mindkét alkotórészét - a koncentrációt („az íj fe-szítése”) ugyanannak az első részével (folyamatos lélegzés) és ameditációt („a nyíl eleresztése”) a második résszel (észrevétlen

59

légzés) befolyásolhatja és emelheti; éppúgy, mint a koncentrációmindig kéz a kézben lép fel a folyamatos légzéssel úgy, hogyannak egy másikát hívja elő, a meditáció is és az észrevétlenlégzés egymással a legszorosabb kapcsolatban állnak. Aki ezért„íjász” mesterré szeretne válni, annak uralnia kell ezt a kevalit.

De más, sokkal nagyobb előnye is van ennek a légzőgyakor-latnak: képes a szív tevékenységét oly mértékben befolyásolnihogy az ember a szívet idővel teljesen az ellenőrzése alá vonja.

A gyakorlat igazolja ezt a hatást:Az ember egy kívánságra koncentrál, a szemöldök közepére

nézve, a lélegzet magától megszakad. Ennek a gyakorlatnak ameghosszabbításánál szünetel a légzésfolyamat, továbbá belég-zésnél és a kilégzésnél is, miközben maguktól keletkeznek szü-netek - jobban mondva, a légzés lassabban megy tovább, de egy-re inkább észrevehetetlenül. A szívverés lelassul.

(A naplómból)

A kevali legfontosabb tulajdonsága a második részében (ész-revétlenben) van, ám a pratyahara („az érzék kivonása”) egylehetőség a külvilág benyomásait kikapcsolására úgy, hogy atudat egy kedvelt tárgyra koncentrálódhat minden eltérés nélkül:

Déli 1 óra körül: 5 perc koncentráció után a hipofízisen (e-rős nyomásérzettel a fejközépen) feltűnt egy egész éles látomás(3. fokozat) - egy világító arc, különös szemek, melyek néhánymásodperc múlva lassan „kihunytak”. Magát a feleségemmeltörténő beszélgetést a mellékhelyiségben ez nem zavarta (a lég-zés észrevétlen volt).

Ha az ember közvetlenül kezd el az észrevétlen légzéssel fog-lalkozni és még hozzáfűzi a nézést szemöldök közepére (khamajnatam), a légzés nem a folyamatos fokhoz tér vissza, hanemlégzésszünetek alakulnak ki, a légzés csaknem teljes kihagyásá-val, és (este) - látomások.

60

A kintről származó lárma és a zaj nem zavarnak.Koncentrációnál, Összekapcsolva a kevalival, a tudat mintha

„elfátyolozódna” úgy, hogy egy hirtelen vagy éles zaj sem okozsokkot, mint ez egyébkent egy tárgyba történő elmélyedésnélmindig előfordul.

(A naplómból)

Paramahansa Yogananda mondja a kevaliról: Ez a koncentrációés a meditáció egyik tudományos módszere. Megtanítja azidegáramlások lekapcsolását az érzéktelefonokról. Megmutatja,hogyan vonja meg az ember a tudatát és idegi erejét az ötérzéktelefontól, és azáltal hogyan tegye lehetetlenné az érzékelésátfolyását. Ez a módszer jobb, mint a kísérlet a meditálásra agondolatelvekkel egyedül, mert ez a módszer nem csak agondolatelvet, hanem az életerőt is lekapcsolja a figyelem általeltérített öt érzéktelefontól.

(Swami egyik leveléből)

Az érzék „elfátyolozódása” (megvonása) a kevali lélegzés-módon keresztül, ennek a gyakorlatnak a beteljesedésén át vezet,magának a maradék levegőnek a teljes kifújásához és ezáltalfeltételes, az érzet tevékenységének tökéletes kikapcsolásához,és a negyedik, vagy másfelől egy jógi mester eksztázisában alátomások mesterfokához (lásd Yogananda eksztatikus élmé-nyeinek leírását, ami közben folyton az volt az érzése, mintha alevegőt a tüdejéből egy pumpán keresztül teljesen kiszívtákvolna.

(„Egy jógi önéletrajza”)

61

IIITesthelyzet

Van meg néhány fontos tényező, ami fölött gyakran átsiklikaz ember, legalábbis alábecsüli, jóllehet az csaknem éppoly dön-tő, mint a légzés, - ez a testhelyzet vagy az ülés (asana). Ez a fe-jezet a jógában egy külön tudományt alkot, és gondosan figyelnikell rá - mert ezáltal a test megnyugszik és a gondolatelv za-vartalanul, szorongás nélkül vagy teljesen fájdalommentesen kon-centrálódhat egy tárgyra, ahogy ezt minden jóga könyvben mond-ják: jobban mondva a helytelen ülés bizonyos körülmények kö-zött egész fáradozásunkat semmissé teheti. Ezt a pontot megszeretnénk magyarázni: miben áll végül is a légzéstechnika -pranayama -, amiről éppen beszéltünk? Nem egyedül a légzésmeghosszabításában, hiszen a prana sokkal több mint légzés - ezéletenergia, ami a testben fenntartja az életet és nem csak atüdőt, hanem a szívet és más szeneket is tevékenységre serkent.Ennek következtében a pranayama annak az életenergiának afunkció meghosszabbítását idézi elő (lásd „A nagy titok”), ami atestben mindig „Nap-lélegzetként” (a jobbfelőli, mágneses-pozi-tív testoldal) és a „Hold-lélegzetként” polarizálódik (a bal, mág-nesesen negatívan feltöltött testoldal). Minden ember könnyenmeggyőződhet erről, ha lélegzetet pontosan megfigyeli: fel fogjafedezni, hogy a lélegzet mindenkor csak az egyik orrnyíláson á-ramlik szabadon, közben a másik többé-kevésbé „leállítódik”, e-mellett ez a kapcsolat szabályszerűen minden két órában cseré-lődik. Az egyik (bal) testoldal teremt életenergiát a Világ-mindenségből, a másik, a jobb közvetíti azt az egész testen át. A-meddig mindkét életenergia egyensúlyban van, az ember egész-séges marad; ha diszharmónia lép fel, megbetegszik. Ez Ősrégielmélet, ami egyébkent a most oly divatossá vált ó-kínai „aku-punktúra - eljárás” alapját képezi, és megfelelő kísérletekkel bi-

62

zonyítást nyert, hogy a jógiiban az egész tan kiindulópontja, atesthelyzetekben (asana) van; nem egyedül a vérkeringést lehetazáltal a helyes mederbe terelni, hanem - és szerfelett fontos -ezeket a mágneses áramlásokat helyes módon össze kell kötni,mindenekelőtt az egész mágneses „hálózatot” zárni kell.

Legyen szó akár a vér megtartásáról a meghatározott testré-szekben vagy szervekben - esetleg a térdekben a lótuszülés soránvagy a hasnyálmirigyben a „térdcsóknál” (lásd „Titok”: ábrák) -, úgy a nem kevésbé fontos hatások egész sorozata maradnamagyarázat nélkül és ebből következően a láb- illetve kézhelyzetnem is játszana szerepet. Hiszen a vérkeringés ugyanazokonkeresztül semmiképpen sem akadályozott vagy támogatott. Elsősorban - az „íjászat” kísérletünknél szinte kizárólag - ezeknek azáramlásoknak az összekapcsolásáról van szó, amitől a sikerjelentős mértékben függ, és nem csak azért, hogy az ember „meg-tanuljon, szilárdan és egyenesen ülni”. Patanjali mondja jóga-sutrajában (II,48) az üléshelyzet uralásának eredményéről:„Ezáltal jut túl a Nem-gátlás az ellentéteken (dvandvas)”.

A dvandva szó ellentéteket jelent, mint hideg-meleg, fájda-lom-gyönyör stb. Mivel az ilyen ellentétek a testben pusztán amágneses áramlás megzavart egyensúlyán át is erősen érezhe-tők, ebből a versből egyértelműen kitűnik a követelmény, a kétmágneses áramlásnak ezt az egyensúlyát, amik egyébként szin-tén ehhez a dvandva-fogalomhoz tartoznak, ismét helyre kellállítani. Ez azok összekapcsolásával történik, mint ahogy a gya-korlati példák megdönthetetlenül bizonyítják.

Először is az a kérdés, milyen üléshelyzetek előnyösek az„íjászat” során. A keleti népek előnyben részesítik - mint rögtönlátni fogjuk, hogy joggal - az összes ülésfajtát, egymás alá- il-letve fölé hajtott lábakkal, mint a „törökülést” (a mi szabó ülé-sünket), a „lótuszülést” (gyakran buddha-ülésnek nevezettet),vagy a „tökéletes ülést” ellentétben a nyugatiakkal, akik rend-szerint csak karosszékben vagy széken érzik magukat jól.

63

Minden ülés közül kétségtelenül a legjobb a lótuszülés (padma-sana, 2. sz. ábra), mert a mágneses áramlások tökéletes ösz-szekapcsolását, mind a lábakban mind a karokban megteremti,éspedig oly módon, hogy ez eleinte az egész alsó testrészt (acombhajlatig) gyakorlatilag kikapcsolja, és másodjára, a mág-neses potencia nagy koncentrációját a kezekbe és lábakba érikel, amik egymást megérintik (a kezeinket az ujjainknál ösz-szekulcsolhatjuk).

padmasana

muktasana

Yajnavalkyasana

maitreyasana

64

Mivel azonban a lótuszülés látszólag nehéz és legalább 1 é-ves tanulást kíván meg, - hogy aztán ne is maradjon meg olyansokáig, az ember könnyen abbahagyná a kísérletezést, ha végülcsak arra jönne rá, hogy az áramlás lezáródott - a sokkal köny-nyebb ülést, az ún. Goraksasanát foglaljuk el, aminél mindkéttalpunkat és kezeinket is összetartjuk. De a gyakorlat meglehe-tősen negatív eredménnyel szolgál. Mivel a mágneses áramlásokkoncentrációja nagyon gyorsan érzékletes forróságot okoz ahátgerincben (farkcsont), ez csalhatatlan jele az áramok valódiösszekapcsolódásának:

Ha a sugárzó Nap szemlélődését a hipofízisben végezzük ésközben lótuszülésben maradunk, nemsokára belső forróságot ér-zünk a hátgerincben (muladhara), ami aztán a hátgerinc hosz-szában a nyakig emelkedik fel, A goraksa-ülésbe való átmenetsorán vagy a lábak kinyújtásánál ez a forróság abbamarad és is-mét jelentkezik, ha visszatérünk a lótuszülésbe.

Kora reggel, fél hatkor, padmasana (lótuszülésben) ülve azOM (lásd következő fejezet) vizsgálatával kapcsolatban, érezhetőbelső forróság lépett fel a muladharában, ami a Nap fölöttimeditáció forróság-hozzárendelésénél kha-ban az egész testrekiterjedt, és erős melegségérzetet és forróságot okozott. A lábakkinyújtásánál azonban eltűnt, a gyakorlat folytatása ellenére. Agoraksa-ülésben mutatkoztak a forróság nyomai, és elérte eredetierősségét a lótuszülés felvételekor.

(A naplómból)

Hosszabb ülés során megteremtődik ugyan a goraksa-ülés,idővel a forróság is, de jelentősen gyengébben. Ez mutatja, hogyez az ülés alacsonyabb értékűnek tekinthető. Ezért ajánlatos -nem utolsó sorban jó előkészületként a lótuszüléshez - az utóbbikönnyű fellazításaként, a muktasanát elfoglalni. Ugyanannak kétvariációja van - az egyik, a tulajdonképpeni muktasana,amelyiknél a bokák egymásfölé kerülnek, és az un. Yajna-

65

valkya-ülés (2c. ábra), aminél egymás mellett fekszenek. Mivelmindkettő elég nehéz, az első variáció előfokozatként szolgál akésőbbi lótuszüléshez, és a második (yajnavalkya) az előbbi elő-fokozatának. Hogy könnyebben uraljuk, először (ugyanezen gya-korlaton belül is) ezt a yajnavalkya-ülést (egymást érintő lábak-kal) és azután az ellazított lótuszülést vesszük fel.

Muktasana-ülés:Ma korán koncentrációt folytattam a Napra az OM jelével

muktasanában (szemöldökközép) húsz percen belül. Halványjelei mutatkoztak a melegnek a farkcsontban. Lótuszülésbe tör-ténő átmenetkor óriásivá nőtt a hőség, a „fujtató” révén mégerősebb lett, és elterjedt az egész testen. Amikor aztán kinyújtot-tam lábaimat és keresztbe fektettem a kezeimet a térdeken,csökkent a hőség éppúgy, mint a muktasanában. A padmasaná-ban (lótuszülés) ülés ismét felemelte a belső hőséget, mely a nyak-ból és az arcból sugárzott ki, a visszatérés a muktasanáhozazonban csökkentette és visszaküldte a farkcsonthoz. Ez a hatásismétlődött minden alkalommal a két üléshelyzet váltásakor.

Yajnavalkya-ülés:Délben kham ajnatam (a szem előtti sötétség várakozásteljes

vizsgálata) negyedórán át, észrevétlen légzéssel és yajnavalkya-üléssel. Látomás nincs, de erős hőségérzet van.

Délben koncentráció a kívánságra, hogy megragadjon a tu-datban egy ismerős arc az emlékekből. Néhány perc múlva meg-jelent egy vízió, mozogva és nevetve, úgy, mint más értelmetlenképek.

(A naplómból)

66

Ezekkel valóban bizonyítást nyert ezeknek a gyakorlatoknaka használhatósága. Ami a szokásos „szabóülést” illeti, ez márazért sem kerül szóba, mert aközben az ember nem ülhetegyenesen (fej, nyak és hát függőlegesen). Ezenkívül teljesen el-tűnik a lótuszülésben kifejődött forróság a hátgerincben aszabóülésbe történő átmenet során, miközben az iménttárgyaltakban - muktasana és yajnavalkaya - csak gyengébb.

A szokásos európai ülés során a karosszékben vagy a széken,ami egyébként keleties is és a buddhistáknál maitraya-ülésként 2d ábra) ismert, ugyanaz a szabály érvényes: a mágneses körnekzártnak kell lennie - a lábaknak vagy egymással kell érintkezniükvagy (jobb) a felsőcomboknak kell kereszteződniük (semmiképpensem szabad a lábakat egymás mellett tartani). A következőpéldák tanúsítják ezt:

A széken ültem és különböző lábhelyzeteket próbáltam ki.Látomások leginkább akkor jelentkeztek, a keresztbetett felső-combokkal való ülés során, amikor a kezek a térdeken voltak.

Tratakanak (lásd következő fejezet) és koncentrációnak egytárgyra, egy egész sor mozgásban levő látomása volt és a fényekkezdetei és „utánizzása” (víziók 3. fokozata) idéződtek fel. E-közben maitreya-ülésben ültem, keresztbetett felsőcombokkal.Amikor a lábaimat párhuzamosan raktam, a látomások abba-maradtak.

(A naplómból)

67

A kéztartást is figyelembe kell venni, hiszen azok befolyá-solják - bizonyára mágneses átkapcsolás útján - a légzést és az-zal a koncentrációt is! A legjobban a következő gyakorlati pél-dákon látjuk:

Megállapítást nyert, hogy a kéztartás hatással van a koncent-rációra. A tudat, ami már elérte a meditációs fokot, a folyamatoslégzéssel visszatér a koncentrációhoz, ha az ember a kezét atérdére (cin-mudra) helyezi. A kezek egymásba hajtásával ismétbekövetkezik a meditáció.

Miközben lótuszülésben a térdeken elhelyezett tenyér kon-centrációval előidézi a folyamatos légzést, (tehát a szünet meg-hosszabbítását levegővel), a kezek a talpakon (keresztben vagydirekt) rögtön növelik a kilégzést és a levegő nélküli szünetet.

(A naplómból)

Összefoglalva még arra szeretnék rámutatni, hogy mesteremkiváltképp a maitraya-ülést ajánlotta keresztbetett combokkal éskezekkel a térdeken.

68

IVAz íjászat technikája

Megérkeztünk vizsgálódásaink legutolsó és legfontosabb fe-jezetéhez - magához a gyakorlathoz. Megállapítottuk, hogy ez azügy nem beteges illetve betegséget okozó, hanem éppenséggelnormális fejlődést mutat, amit évmilliókkal ezelőtt sajátítottunkel és a roppant hosszú idők folyamán cl is hanyagoltuk, ígyezáltal ahelyett, hogy még teljesebb, harmonikusabb kibon-takozáshoz jutottak volna, a megfelelő szervek elcsökevényese-déséhez, és az attól függő képességek elvesztéséhez vezetett. Ké-sőbb felfedeztük, hogy ezek ugyan látszólag csekély és lassú demégis megállapítható fejlődése továbbra is zajlik az agybanezeknek a szerveknek az állandó ingerlésével (hipofízis és to-bozmirigy). Igyekezetünk, hogy ezt a fejlődést tudatosan a ke-zünkbe vegyük és felgyorsítsuk, azt az abszolút szükséges ésegyetlen logikus következtetést mutatja ebben a helyzetben, amilénylegesen az ábrázolt, csodálatosan ható szellemi képességekharmonikus kibontakozásának kívánt eredményét az intellektuskára nélkül előidézni képes. Már csak egy kérdés maradt nyitva,hogyan ölt alakot ez a kibontakozás technikailag.

Először ránk akaszkodik a kérdés, meddig tarthat ugyan azáltalában az általunk figyelembe vett és speciális technikán átfelgyorsítandó gerjesztése az akaratközpont és a „harmadik szem”teljes kibontakozásának - hiszen mellesleg erről van szó. A jóga-tan ezt az időtartamot, - mely egybecseng a modern geológiaimegfontolásokkal, - mintegy 1 millió évre becsüli, amíg az emberiagy a szükséges érettséget ebben a vonatkozásban eléri. Éstekintettel a folyamat lehetséges gyorsítására és ennek az időneka lerövidítésére, megnevez egy meghatározott procedúrát, amelyminden szellemi és nem csak misztikus fáradozásnak az alapjátkell, hogy képezze - az úgynevezett mantrát vagy „va-

69

rázsigét”, ahogy ezt a szót találóan definiálták, ha ez, mint saj-nos csaknem minden nyugati szó ama kísérlet során, hogy indiaiterminológiát magyarázzon, a „mantra” fölöttébb tartalom-gazdag fogalmát csaknem a felismerhetetlenségig szétrombolta.Hiszen az „ima” nem egyedül mantra, éppoly kevéssé „va-rázslat”, amely a beavatatlanok istenimádásához vezet a dzsun-gelben, vagy babonával fenyeget.

Etimológiailag a mantra egy „gondolkodás” (man) általi „vé-delem” (tra), tehát egy olyan szellemi formula, ami elhárítja a„gonosz” hatalmakat. Teurgikusan azonban ez a jelentés kiterjeda legmagasabb szellemiségtől a legmagasztosabb isteni filozófiánkeresztül, a „feketemágia” legmélyebb szakadékaiba. Éppúgy,mint egy természeti erő, mint az elektromosság vagy azatomenergia, a legnagyobb mértékben jótevő vagy gonosz lehet,a tudás és a jó vagy rossz szándék szerint, így a mantra ereje isáldást hoz vagy a vesztésbe taszíthat. De felvilágosult évszáza-dunkban igazán gyerekesen hangzik, hogy egy „varázsige” vagyahogy nevezni szeretnénk, segít egymillió év hatalmas idejétáthidalni. És mégis van az öreg bölcseknek egy megállapítása,hogy ezt a millió évet egy mantra ismétlésével tizenkétmilliószorátugorja az ember, és ez egyáltalán nem olyan nagy bolondság,ahogy ez az első pillanatra tűnik.

A jóga-tanítás szerint minden mantrának, eltekintve a kon-centrált gondolkodástól, amely a lényegét alkotja, titkos ereje van,mely egy részben, az egész kifejezés leglényegesebbjében, a híjá-ban („csíra”) van elrejtve, és ennek a kifejezésnek a többezersze-res ismétlése révén fejlődik ki és kerül felhasználásra. Mindeneklegnagyobbika és leghatalmasabbika a bija és következésképpenminden mantráké a szent OM szótag. Bennük, ahogy mindenmás bijában is, benne van a nazális OM (a susogó Mmmm),amelyik, ebből a tanításból következően, éppen a mantra titkoserejét rejti magában. Hogyan lehetséges ez?

Vegyük szemügyre először az OM szótagot, mint egy hang-

70

zót, ami egy pszichológiai hatást vált ki. Az ember úgy ejti ki az„AOUmmm”-ot, mint egy hangzót, amelyben sem az A, sem az0, sem az U nem hallható külön, és a susogó M-nek már az ele-jétől együtt kell hangzania. Ebben a susogó M-ben (a bijákbanszokásos „ng” torokhangkent, mint a gang szóban ejtjük) van aprobléma teljes megoldása: a susogás a lágy szájpadlás fölé he-lyeződik át, az egész hipofízis tájék és a susogó m-ként is a teljesKha-terület (a szemöldökközéptől a tobozmirigyig!) rezgésbejön. Ehhez társul még egy mély és egyre erősebbé váló kon-centráció. Ez a koncentráció a m-m-m-rezgéssel egyre erőseb-ben ingerli elsősorban a hipofízist akaratközpontként, és aztán atobozmirigyet is, melyet „harmadik szemként” bontakoztat ki.

Az általános biogenetikai törvény szerint először egy funkciószükségessége alakul ki és csak azután az érintett szerv.

Megfordítva: ha a funkció elhanyagolódik és végül kimarad,elkorcsosul a szerv. Ily módon szükséges ennek a funkciónak afelelevenítése a testben, hogy azáltal a szerv automatikus újra-kibontakozását - a tobozmirigy - okozza. Ez a legcélszerűbbenúgy történik, ha az ember az Ombiját a koncentrált kívánsággalkapcsolatban, a kha-ban látva, ismétli. Ennek a mantrának azismétlése nem kell feltétlenül hangosan történjen - elég gondo-latilag végezni; csak minden alkalommal a susogó M-et kell alágy szájpadlásra préselt nyelvgyökön keresztül hangsúlyozni ésily módon biztosítani az egész Kha-részlet rezgését. Ezt a gya-korlatot egy szóval „nabho-mudrának” hívják, és a következő-képpen hangzik:

„Akárhol is található mindig a jógi, akármit is tesz, a nyelvét(nyelvgyököt) folyton fenn (a lágy szájpadláson) kell tartania ésszüntelenül visszatartania a légzést”

(„Gheranda-Samhita” III,2)

71

„A légzés visszatartása” - mint a fentiekben magyaráztuk - akoncentráció elősegítésének követelménye, ami folyvást össze-kapcsolódik a lélegzet-visszatartással (a levegőével), és melyetaz OM-mantra ismétlésével kell felerősíteni:

„Ennek az OM-nak az ismétlése és az elmélkedés annak jelen-sége fölött (az út)”

(jóga-sutra, I,28)

Az öreg indiai bölcsek, tudomásunk szerint, ismerték az a-nyagcsere csak a legutóbbi évszázadban felfedezett titkait, abelsőelválasztású mirigyek tevékenységét és a hormonképződést.Ezenkívül tudtak még arról a szerepről is, amit ezeknek a miri-gyeknek és a velük legszorosabb kapcsolatban álló idegfonatokés finomszerkezetű központok (chakrák) a testi, lelki és isteniharmónia megteremtésénél játszik. Ennek a tanításnak a követ-keztében ment végbe az embernél az, ami az általunk megbe-szélt meditációs gyakorlatok által valósul meg, egy szellemi a-nyagcsere.

Ezek a mantra-rezgések gerjesztik lassanként a fejcentrumok(hipofízis és tobozmirigy) fölött a test egyéb központjait(chakrák) is, melyek fizikai eredetei a megfelelő mirigyek, minta pajzsmirigy, a thymus-mirigy, a hasnyálmirigy, a mellékvesék,az ivarmirigy és a farokcsontmirigy. I ly módon keletkezik a dur-vaanyagú kölcsönös kapcsolatnak és az oly felpezsdült fizikaikörforgásnak megfelelően - a hipofízisnek mint szabályozónak afő hatása révén - egy finomszerkezetű körforgás is, a „szellemiekminden állomásán”, a chakrákon keresztül (a „lótuszvirágokon”vagy misztikus „körökön”) - tehát összesen 12 (7 a leszállóágúmozgás során és 5 fölfelé-menőben). Egy efféle körforgás 12állomáson keresztül, ami egyébként a gyakorlat előrehaladtávaltisztán fizikailag is észlelhető belső forróságként érződik ahátgerincben - mint már mulattuk - megfelel egy év normálisfejlődésnek úgy, hogy 1 millió év gyakorlatilag azonos

72

számú „keringésekre” cserélődik ki.Ebből következik, hogy a mantra 12 millió ismétlése, aminek

bijája ilyen hatást vált ki, tényleg képes az 1 millió év ré-misztően hosszú idejét jelentősen lerövidíteni. Hiszen az OM-hangzó előírt módon való ismétlése csak 2 és 1 másodpercig tart,úgy, hogy 12 millió ilyen ismétlés összesen 8333,33-t ered-ményez. Egy egyórás napi gyakorlat során ez 8333 1/3 nap vagykereken 23 év. Ha az ember az ilyen gyakorlatok számára többidőt képes rászánni, ez az időtartam ennek megfelelően lecsök-ken, a példa kedvéért nyolcórás gyakorlás csak 3 évet tesz ki.

De ki az, aki képes az indiai jógikon és a nyugati szerzete-seken kívül egész idejét ilyen szellemi tevékenységnek áldozni,ki lenne képes ezt a 23 évet kivárni illetve kitartani a napi nyolc-órás gyakorlatok alatt? Meg kell tehát kísérelnünk, a 8333 1/3órát nem a gyakorlat idejének meghosszabbításán keresztül, ha-nem az erőfeszítés növelése által lerövidíteni. Erre a célra szol-gál a „szellemi íjászat” számunkra elméletileg ismert és már csakgyakorlatilag megtanulandó technikája. Ez a technika háromrészre oszlik:

1. „A nyíl felhelyezése és a célzás” (trataka)„A nyilat feltevé, és élesíti odaadóan”, szól az Upanishad szö-

vegben. Mit ért azonban az „odaadás” alatt? Hogy a „nyíl” (gon-dolatelv) „meditáció” - tehát az „íjászatban” való ismételt gya-korlás útján - nem éleződik, ez már azért is világos, mert hiszena nyű a tartós lövöldözés által eltompul. Következésképpen nincsegyszerű ismétlése a gyakorlatnak, ami azt, jobbanmondva agondolatelvet kiélezi. Másodszor, a nyíl élezéséről az íjászat e-lőtt gondoskodunk. Az eredeti szó upasa - „várakozással teli ottülni” - tájékoztatást nyújt: ha már egy indiai szöveg meditációragondol, akkor mindig a „dhyana” szót használja, legalábbisazonban valamilyen a dhi gyökből levezetettet. Az upasa fo-galmát ellenben a legtalálóbban „eidetikus beállítottságnak” for-

73

dítjuk európai nyelvre. Rögtön látni fogjuk, mennyiben képes ezaz eidetikus beállítottság a gondolatelv nyilát „megélesíteni”.

A görög eidolon szó „képet” jelent. Ezáltal ez egy ráhan-golódás egy képre, amelyik egyelőre imagináriusan létezik mégcsak a képzeletben. Elsősorban lennie kell egy képnek, a kívánttárgy plasztikus ábrázolásának. Ha azonban ez a tárgy a láto-másban valóban látható, rendszerint mindig valami másnak lát-szik, mint amit az ember elképzelni szeretne. Tegyük fel, egy bi-zonyos embert szeretnénk látni víziónk eredményeként. Itt illünka képe előtt. Most mit kellene tennünk?

A legtöbb könyvben azt tanácsolják, hogy úgynevezett „köz-ponti-tekintettel” - a kép szemöldökközepére koncentrálva -nézzünk erre a képre, hunyorgás nélkül. Ily módon állítólag azegész arcot egyszerre láthatjuk, ami egyébként sosem fordul elő,hacsak nem úgy, hogy az ember az egyik szemről a másikra(vagy másik arcvonásra) tartósan átugrik. Ráadásul ezt a tekintetrögzítést hunyorgás nélkül kell lefolytatni. Más szóval - moz-dulatlanul kellene a szemöldök közötti pontra odanézni, figyel-men kívül hagyva a könnyeket, amik már ennek a pislogásnélküli nézésnek 1-2 perce után elhomályosítják látásunkat, hi-szen - így mondják nekünk - ezek a könnyek maguktól el fognaktűnni az ismételt gyakorlás révén.

Ez tökéletes tévedés. Először is, mert az ember összetévesztiaz okot az okozattal, másodszorra, éppen az ellenkezőjét kelltennie. A kép egyik részéről a másikra kell átsiklanunk. Hiszennem a gondolatok koncentrációja fog, ahogy magukban az indiaijógakönyvekben magasztalják, a hunyorgás nélküli látás általkifejlődni, hanem fordítva: ha a koncentráció elér egy bizonyosfokot, magától jön a pislogás nélküli nézés és minden továbbigyakorlás nélkül akár egy fél óráig vagy még tovább is fenn le-het tartani. Harmadsorban, ezt a gyakorlatot hindi nyelven tra-takának hívják (a tra - „megóvni” és at - „kószálni”-b6\), azaz atekintet kószálása (takata) a - tárgyon - azért, hogy minden

74

eltérést kikerüljön (tra). (Lehetne, ahogy némelyek feltételezik,egy „védelem az elkószálástól”, úgy mondják fordítva, - valami„atakatra”.)

A tekintetnek ez a kószálása szükséges, mert a tekintet és agondolat legfeljebb pár másodpercig marad rögzítetten a képbármilyen részletére. A következő pillanatban a tekintet már - ésvele együtt a gondolat is - egy másik részletre húzódik át, ésmindkettőt vissza kell hozni. Ezt a folyamatot egész életünkönkeresztül ismételjük, ha igyekszünk egyvalamire koncentrálni,de ez nem hoz bennünket a koncentrálóképesség törekvésébenegy lépést sem előre. Sokkal célszerűbb, ha arra összpontosí-tunk, hogy a tekintetnek ezt a figyelemreméltó tulajdonságát és avele szoros összefüggésben álló gondolkodásét kihasználjuk,azáltal mi addig (néhány másodpercre) nézünk a képnek (vagytárgynak) minden a részletére, ameddig a tekintet rögzíteni ké-pes, aztán azon nyomban átsiklik egy másik részletre, így a te-kintet és a gondolat nem nyújt alkalmat (helyesebben szólvameditációban) a gondolatok egymáshoz fűződésének megszakí-tására a koncentrációban. Ezt értjük mi trataka alatt.

A tekintetnek ez a kószálása azonban még fontosabbat célozmeg, mint pusztán egy szakadatlan koncentrációt. Hiszen a tra-taka még nem a gondolat koncentrációja a tulajdonképpeni ér-telemben - csupán egy előkészület arra. Ez csak „a nyíl felhe-lyezése és célzás”', miközben a koncentráció az „íj megfeszítését”ábrázolja. De a „célzás” feltételezi, hogy a nyíl hegye a kar re-megése ellenére a célkorong közepére irányuljon: a gondolat-elvnek (nyíl) állandóan a tárgy (célkorong) közepére kell irá-nyulnia - a nyílhegy kezdeti kószálása ellenére.

Az összehasonlítás az íjászattal talán még találóbb lenne, haa célkorong rövid vizsgálódását (tanulmányozását) kiegészíte-nénk, mivel a trataka mint gyakorlat kétrészes: annak az elsőrésze a fent említett tekintet-kószálás - a célkorong vizsgálata,miközben a második részt behunyt szemmel végezzük. Ez, a

75

célzás a célkorong közepébe, ami az egész íjászat során folyta-tódik, sőt akár a találat elvárásaként a nyíl kilövése után is meg-van. Ahogy az ember a célzás során már nem az egész célkoron-got vagy annak egy részét veszi szemügyre, úgy a tratakának eza második része sem jelenti a gondolatelvnek a továbbikószálását, hanem behunyt szemekkel a tudat irányítását a tárgyközéppontjára. Ez csak akkor sikerül, ha a „nyíl” éles.

Az objektum szemlélésekor nem valami törekvésről van szó,hogy egyes részletei ugyanannak emlékezetébe belepréselődje-nek, azért hogy a tárgyat behunyt szemmel képszerűén elkép-zeljük - egyes egyedül arról van szó, hogy az ember „érzést” atárgy részére, egy arra való eidetikus beállítódást, egy szabály-szerű sóvárgást (látás-vágyat!), egyszóval odaadást érjen cl. Ezaz odaadás, jóllehet pusztán egy előkészület a koncentrációhoz,átnyomul mint egy aranyfonál az egész technikán: minél erő-sebb ez az odaadásteljes beállítódás, annál „élesebb” a tudat„nyila”, annál könnyebb az „íj megfeszítése”, ami egyedül ezenaz odaadáson keresztül (upasa vagy bhava) foganatosítódik meg,hogy annál biztosabb legyen a „találat a feketébe”, Ezáltal ez abeállítódás, a várakozásteljes mellette-ülés (upasa), az egészíjászat hajtóereje. A siker ezen az odaadáson áll vagy bukik: ha agyakorlónak nem sikerül a valódi eidetikus érzést az általakiválasztott tárgy részére felkelteni - akár, mert a tárgy számárasemmitmondó és ezért semmilyen kapcsolatot nem érez azzal,akár más okokból - akkor elvéti a nyíl a célját vagy nem aközepébe talál, hanem máshová vagy egyszerűen a földre esik.

De elég az elméletből.Mielőtt tárgyat választunk magunknak, Figyelembe kell ven-

ni még egy óvó rendszabályt - a „Buddha térkeresztjét”- Helyez-kedjünk el egy meghatározott asanába és minden oldal felé - e-lőre, hátra, jobbra, balra, fentre és lentre - küldjük el a kien-gesztelés, a béke, a jóakarat gondolatát, valahogy így: „Boldog-

76

ság minden lénynek, béke minden lénynek, barátság minden lény-nek” Minél gyakrabban tesszük ezt, annál jobb lesz nekünk. Ké-sőbb tapasztaljuk, hogy a nyitott „harmadik szem” egy szabály-szerű hidat ver ahhoz, amit ezzel a szemmel látunk: a gondolatoka látomás tárgyára hatást gyakorolnak - és ha a tárgy erősebb,mint mi, annál erősebben fog ránk visszaütni. Óvakodjunk ezérta gyűlölet gondolatait vagy az uralkodást, az elnyomásalacsonyabbrendű kívánságait ezen a módon másokra átvinni: kimint vet, úgy arat! Ez a harmonikus beállítottság másfelől azegész környezetre jó védelmet nyújt magunk számára is, hiszenelhárítja a hasonlóan rossz gondolatokat: minden gondolat egyanyagi lény, aminek formája, színe és súlya van.

Nos, válasszunk magunknak egy tárgyat. A legjobb egy nap-korong az OM jelével.(3. sz. ábra). Egy nap vagy holdkorong e-gyedül nem nyújtaná tekintetünknek a kóborlás semmilyen le-hetőségét és ezáltal az egész tratakát kétségbe vonja. Az emberkivág egy darab aranyozott papírból egy kört és ugyanazt felra-gasztja egy kék alátétre, aminek az „égboltot” kellene ábrázol-nia. Erre a körre ragasztjuk még az OM szótag fehérjeiét, és haszeretnénk, egy pár arany sugarat. Ez nem gyerekesség - sokkalinkább értékes segítség a szemünk számára, amint rögtön látnifogjuk: vegye elő ezt a „napkorongot” és nézzen rá 3-4 másod-percig, de mielőtt még tekintete elcsúszna, kezdje el a tekintetkószálását - először a sugarakra, aztán másoljuk le lassan azOM-jelet. Ennek alapján térjen vissza a napkoronghoz, aztán asugarakhoz kb. 2-3 percig. Ekkor hunyja be a szemét: meg fogjapillantani a sötétben a behunyt szemei előtt a napkorong nyo-mait, amely lassan eloszlik. Ha ez a nyom nem jelentkezett vol-na, ha nem használtunk volna alátétet, akkor amit pl. a vakoknakúgy kell csinálniuk, egyszerűen a Nap elképzelésére kon-centrálnunk. Némely indiai jóga-könyv ajánlja emellett a Napvalódi vizsgálatát. De ez annak a ténynek az elismerése, hogy az„égbolt” az indiai írásokban nem a fizikai mennybolt, hanem a

77

Még egy nyomot hagy hátra a lerajzolt napkorong vizsgálata:a hipofízis tájékon (1. sz. ábra) egy tisztán érezhető nyomás-érzést keletkeztet, amelyik azt bizonyítja, a hipofízis központ(ajna-chakra) be van kapcsolva (a „nyíl” összeköttetésben áll az„íjhúrral”). Ez a dolog nem úgy áll, ahogy kora reggel, ha a tu-dat még nem tökéletesen éber, akkor minden további fáradozáshiába. A legjobb eszköz, hogy a hipofízisnek ezt az érzetét és az-zal együtt saját magát is bekapcsoljuk, a manduki-mudra (,,béka-pecsét”): a nyelvgyököt a lágy szájpadlásra helyezzük, ebben ahelyzetben párszor dörzsöljük hozzá, ami által ez az érzés rögtönjelentkezik. Ez a nyelvhelyzet - a nabho-mudrából ismerjük - alégzésgyakorlatok és a koncentráció során folyamatosan a-jánlott.

2. „Az íj megfeszítése” (sambhavi-mudra)„Feszítsd az íjat a szellemi beállítódásra irányult tudattal”, hang-

zik a formula. A szellemi beállítódás (bhava), a tárgy iránti oda-adás, ami a tratakán keresztül gyarapszik, az egyetlen feszítőerő,amivel az „íjhúrt” kell felhúzni. Az íjnak ez a megfeszítése alövés legfontosabb része - a koncentráció. De arra kell összpon-tosítani - a tárgyra, azaz annak képzetére a tudatban - tehát an-

78

hely a fejben, a szájpadlás fölött. Ezért a Nap megvizsgálásamindig csak imaginárius legyen!

nak külső formájára, vagy a centrumra, amelyben ezt a formátlátjuk; mindenekelőtt a szemöldökközépre, a hipofízis-központravagy arra a másik helyre a fejben, mintegy a fej csúcsára, ahol ahinduk a „Brahma kinyitását” egy kiskaput képzelnek el aNirvánához? Az ilyen kérdések megtévesztik a kezdőt, és é-vekbe, évtizedekbe, sőt egy emberöltőbe kerül, amíg az emberkitalálja, hogy ezek a kérdések fölöslegesek, mert kizárólag agondolatelv találja meg a helyes utat és helyes irányt, ha a kon-centráció megfelelő. És mikor megfelelő? Ha az, az előző fo-kozatból spontán fejlődik ki - tehát a tratakából, a tárgy iránti„odaadásból”, egy szóval - ha az ember a tárgy érzésére kon-centrál. A szöveg érthetően beszél arról, hogy ez a megfeszítés-sel beállítódásra irányult tudattal történik.

Mit jelent azonban a koncentráció a „tárgy érzésére”? Ha ezgondolatkoncentráció, akkor nem azt kell jelentse, hogy gondo-latainkat a tárgyra, más szóval mi magunknak kell gondolatain-kat erről a tárgyra összpontosítani? Minden jóga-könyvben levan írva, hogy a gondolatokat uralni, koncentrálni, vagy - az e-gész jóga-fejlődés végén - meg kell szüntetni? Ilyen követelmé-nyeket azonban - és ez eléggé meg fogja lepni az olvasót - csak anyugati jóga-könyvekben találunk, az autentikus eredeti írá-sokban azonban soha. Erre a nyugaton - és, ha maguk a hindukáltal a nyugatiak számára íródott is - úgynevezett „gondolat-koncentrációra” nincs megfelelő kifejezés a szanszkrit szöveg-ben. Koncentráció, jobban mondva, amit az ember pontos meg-nevezés hiányában ellenértékként arra használ, hindiül dha-ranának („rögzítés”) neveznek, és nem azokra a gondolatainkravonatkozik, amik nem tartoznak lényünkhöz, jobban mondvatudatunk „vendégei”, hanem gondolati lényegünkre (citta), amita hinduk lélekként ábrázolnak- Gondolataink csupán hullámokannak felszínén, szélrohamok által előidézve (kívánságok tőlünkés más emberektől, ha magunknak ilyen szélrohamokat fennakarunk tartani). Ezáltal a dharana a gondolati szubsz-

79

tancia rögzítését (citta) jelenti, nem pedig a hullámokat.Ebből következik a koncentráció célszerűtlensége, sőt elér-

hetetlensége, azaz egy gondolat megtartása, miként ezt minde-nütt gyakorolják és magasztalják. A citta (tudat) rögzítődikéspedig egy olyan állapotban, amely egy meghatározott gondo-lat során keletkezik, de nem magára a gondolatra. És mi ez azállapot? Ez a tárgyérzés, ami az utóbbi vizsgálatakor kívánság-ként keletkezik, ezt a tárgyat megragadja. Más szavakkal - azember egy gondolat érzésére összpontosít, nem magára a gon-dolatra.

Most értjük meg. miért kell egy, a tárgy iránti „odaadásnak”kifejlődnie: minél erősebb ez az odaadás, az eidetikus beállított-ság - vagy még egyébként upasának vagy bhavának is lehet ne-vezni-, annál erősebb nyomot, annál világosabb érzést hagy hátragondolkodásunkban. Tehát nem az elképzelésre koncentrálunkvagy a tárgy külső formájára, hanem a kívánságra, hogy ezt atárgyat sötétségben, bezárt szemeink előtt lássuk. Hiszen a tárgyérzése nem más, mint egy belső letapogatása, egy szem nélküli„látása” annak, és a kívánság, hogy tovább ne az akaratcentrumbekapcsolásaként lássuk. Ebből következik a végérvényesformula: az ember mintegy a tárgy érzésébe lát, mintha be-pillanthatna magába a tárgy „ezen érzésébe”. Emellett megkísé-reljük rögzíteni ezt az érzést, oly sokáig, amíg lehet.

Praktikus példánkban, a napkorong az OM-jellel, ez a kon-centráció, a fáradozás, hogy a napkorong érzését felfogjuk (azérzést, hogy a Nap a szemöldökközepében található), összekö-tődik azzal a kívánsággal, hogy ezt a napkorongot (első alka-lommal OM-jel nélkül, később azzal) valóban megpillantsuk. Gya-korlatilag ez annyi, mint a nézés a szemöldökközépbe (bhru-madhya-dristi) anélkül, hogy kancsalság következne be. A mad-hya szó azt jelenti, „középen keresztül”, ezzel az egész: „a nézésközépre a szemöldökközépen keresztül”. Ez a szemöldökközépenkeresztüli nézés közvetíti nekünk nyomban a hipofízis érzését

80

és pótolja a manduki mudrát: ez egy figyelemre méltó tény hogyolyan nagyon szeret az ember a szemöldökközép érzésére össz-pontosítani, ami e helynek az érzését kelti, ugyanis a hipofízis-tájék.

E kettő segédeszköz - a nyelvgyök helyzet a lágy szájpadlá-son (manduki mudra) és a koncentráció a szemöldökközép ér-zésére (bhrumadhya-dristi) - csak reggelenként szükséges, a-míga nyomásérzet a hipofízis tájékon nem kizárólag a tratakánkeresztül (vagy annak hiányában, mint egy vak esetében) kelet-kezik, amit az ember napközben, különösen este. minden továbbinélkül érez. Az egyetlen eszköz, ami szükséges azért, hogy akoncentrációt (az „íj megfeszítését”) elérjük, a nézés a tárgy ér-zésébe, magával a kívánsággal, hogy lássuk. Ez ennélfogva nemelképzelés, pusztán egy elvárás: az ember segít ennél, melybenaz ember sóvárgóan az egészet vagy az egyes részeket látni kí-vánja, mintha az ember ezt „a szeme előtti sötétségben model-lezné”.

Az ily módon nézett tárgy - egy érdekes tény - elkezd a fejbelseje felé mozogni éppúgy, mint az íj nyila mozog a lövés-iránnyal szemben. Eközben egyidejűleg észreveszi, hogylélegzete elakad - megszakad. Ez a jel. hogy az összpontosításhelyes. Ez a koncentráció (dharana) állandó kísérőjelensége, ésezáltal normális, úgy hogy nem kell emiatt nyugtalankodnunk.Rosszabb lenne fordítva, ha a lélegzet nem akadna el. Hiszenékes bizonyítéka lenne annak, hogy koncentrációnk nemstimmel. Ha elakad a lélegzet, pusztán meg kell kísérelnünk, akoncentráció megzavarása nélkül, a belégzésről a kilégzésretörténő átmenetet kitörölni.

Ekkor jön a kérdés: meddig kell koncentrálni? A jóga-tankijelenti, hogy az érintett központ nyitott állapotba kerül, ha azember képes a dharanát (a gondolatelv rögzítését) két órán átfenntartani. A gyakorlat időtartama ennek megfelelően a képes-ségtől és időtől függ, amivel a gondolatelvet (a tudatot) a tárgy-

81

hoz rögzítjük. Itt azonban egy másik szabály érvényesül. Hason-ló egyébként, ahogy materiális síkon az elektromos energia ese-tében: a teljesítmény arányos az energia négyzetével! Ez azt je-lenti, hogy ha az ember két óra helyett csak egy órán át képes akoncentrációt kitartani, teljesítménye nem feleakkora, hanem 1 anégyzeten = 1 eredetit tesz ki, fél óránál, azaz az előírt 2 óra időnegyed részénél csak 1/16 a teljesítménye stb. Gyakorlatilag aztjelenti, hogy az embernek nem 1, hanem 16 teljes napi kon-centrációt (napi fél órát) kell végeznie. így alakul ki a következőtáblázat:

napi 2 óránál = 1 napnapi 1 óránál = 4 napnapi 1 óránál = 16 napnapi 20 percnél = 36 napnapi 15 percnél = 64 napnapi 10 percnél = 144 napnapi 6,3 percnél = 365 nap = 1 év

Általánosságban adódik a formula: d = (120/t)2Aminél t = 120 .........

Ahol t a gyakorlat időtartamát és d a napok számát adja meg(a részleges) a centrumnak (a „harmadik szem” példánkban) ki-nyitásához.

Ezek a számok természetesen csak megközelítően pontosak.Hiszen nem egyforma minden materiális erő, koncentrációs ké-pességünk a gyakorlással együtt nő és ezáltal lerövidül a napokszáma. De ez a táblázat mégiscsak szükséges, hiszen megmutatjakoncentrációnk veszélyes arányát a teljesítményhez képest, ésígy egyrészt türelmetlenségünk valamelyest csillapul, másrésztrámutat arra az időpontra, amelyen felül a hatás már nem vagykevesebb biztonsággal várható el, feltéve, hogy buzgalmunk en-

82

nek folyamán - összehasonlítva az Om-mantra ismétlésének 23évével mégiscsak csökken - az idő nem süllyed. Mint mondtuk, akoncentrációnak a gyakorlat egész időtartama alatt egy tárgyrakell irányulnia. Eközben segít nekünk egy egyszerű, de fölöttébbhasznos mesterfogás: képzeljük el, hogy a Nap egyre világosabb.

Ennek a gyakorlatnak a sikere magától értetődően nem a„harmadik szem” tökéletes kinyitása. Ez csupán a siker első szik-rája, ha valójában az elsőtől és már a hatás, éjszaka, az első kon-centráció utáni feltűnő jeleitől, mármint ha különösen az élő éséles álomtól eltekintünk. Ezek csak az első fok látomásai („fur-csa dolgok”). Ily módon bátorítólag is képesek hatni a gyakorló-ra, így még nem annak a jelei, hogy az ember immár a magasabbfokozat gyakorlataihoz is hozzákezdhet. Legfeljebb hébe-hóbalehet megkísérelni, vajon nem valami, a víziók második fokozatakerült a felszínre, aminek, a „furcsa dolgokon” kívül, amegkívánt tárgyak is kitűnnek.

Ha a tudat koncentrációja során úgymond teljes súllyal támasz-kodunk azzal a kívánsággal a tárgy iránt, hogy sötétben, behunytszemmel lássuk, a legcsekélyebb emlékezésnél feltűnik azérintett tárgy víziója: így megjelent a házam elülső oldala, azutcai térség az erkélyről, a nyárfák és egy hölgy, aki az utcahosszában haladt.

A sötétbe elmerülés bezárt szemekkel rengeteg mozgásbanlevő víziót eredményezett, ha nem is világosakat. Egy ilyen fu-tólagos gondolat során láttam egy szempillantásra az időt, amit afaliórám megadott. Amikor kinyitottam a szememet, meggyő-ződtem, hogy ez stimmel.

A koncentráció a napkorongra, - különösen az OM-jellel, -nyújt azonban egy másik megerősítést is, hogy ez a gyakorlatokozza: a már sűrűn említett belső forróságot a hátgerincben,eredményeként a „misztikus kundalini erő felébresztésének”, a-hogy a hinduk költői kifejezésmódjával mondják. Ez a hőség e-

83

melkedik fokozatosan fel a hátgerincvelő csatornában. Ezáltalminden központ és végül a „harmadik szem” is vagy „az ezer-levelű lótuszvirág”* mint egy igazi virág, amelyik tél közben együvegházban kivirágzik, kinyílik. Azért, hogy ennek a hőhullám-nak az emelkedése zavartalanul végbemehessen, ajánlatos egymeghatározott légzőgyakorlatot végezni, ami „fújtató” (bhastri-ka) néven ismert.

Fújtató-légzőgyakorlat:Az ember egyenesen ül (fej, nyak és hát függőlegesen) és gyor-

san váltakozva be és kilélegzik (rekeszizomból), mintegy 20-szor egymásután, mint egy légpumpa (erőfeszítés nélkül). Aztánmélyen és lassan belélegzünk, a levegőt a lehető legtovábbvisszatartjuk és ismét (egyszer) kilélegzünk. Az egész háromszorismétlődik, minden alkalommal egy gondolatkoncentrációval - afarkcsontra, a napfonatra (jobban mondva a hátgerincre ebben amagasságban) és a nyaküregre (a hátgerincre ebben a ma-gasságban).

Ennek a légzőgyakorlatnak minden ismétlése során észre-vesszük, hogy a hőség, ami a gyakorlat előtt egy meghatározottterületen összpontosult, ezáltal felszítódik és a következő pontig(tehát a farkcsonttól a napfonathoz és onnan a nyaküregig ésmagasabbra) emelkedik fel. Ezt a három légzőgyakorlatot végziaz ember a napkorongra történő koncentráció közben, mihelysthőség jelentkezik, és halad tovább a koncentrációval.

Gyakran mutatkoznak idővel az 1. és néha a 2. fokozat kü-lönböző töredékei, például tulajdon arcunké stb. Hogy ez bizto-san történjen, ne kezdjük az emberekkel történő gyakorlatokkalés tájakkal, mielőtt egy meghatározott jel nem mutatkozik,tudniillik a láng víziója. Ez egészen világosnak és sugárzónaktűnik és igazi lángnyelvként lobog. Ez a látomás éppoly élesmint egy a fizikai szemünkkel való normális látás - tehátugyanannak a 3. foka. Ez csalhatatlanul eljön minden gyakorló-

84

nál mégpedig több alkalommal és meghatározza a pillanatot, a-melyben ő a szellemi íjászat legmagasabb fokát - a khecari-mudrát - („vándorlás a khá-ba”, a „nyíl elengedése”) elkezdheti.Ez az a lángnyelv, amit „el kell nyelni”, azaz a lágy szájpadlásnyitása által a tobozmirigyig hatol. Ezt az egész folyamatot so-kan durvának találták, hogy a fizikai nyelvet meghatározott ma-nipuláción át a garatüregbe dugják: a jógi ezáltal leküzdheti azéhséget, a szomjúságot, a betegségeket és a halált, így élve is cllehet temetni.

Néha e helyett a láng helyett egy sugárzó fény látomása tűnikfel.

A koncentráció során a hipofízis érzésére megfelel most va-lami; a koncentráció nyomását gyengíteni - aztán jelennek meg avilágos víziók, pl. a tökéletesen világító gyertyafény (lobogó).

Egyszer, erős a kívánságra történő koncentráció közben, aszemöldökközépre nézve, megjelent egy gyertyafény látomása,egy pillanatra, de egészen tisztán és élesen.

Látomások keletkeznek a Nap szemlélésekor a szemöldök-középben. Ma hirtelen feltűnt egy Napra történő koncentrációközben a láng egy tiszta víziója, mintha valaki ezt a lángot aszem előtt tartaná.

(A naplómból)

Ez a láng látomás akár reggelenként is feltűnik, jóllehet areggel rossz idő az ilyen gyakorlatok részére.

Egy törekvés során, hogy a Napot megtartsam (reggel) a kon-centrációban, beáll azonnal a folyamatos légzés és aztán az ész-revétlen légzés, és a második stádiumban megjelenik a látomá-sok tömege a színekkel, és egyszer a igazán világos láng.

Ma korán, a Nap vizsgálatakor azonnal előidéződött ajnábana farkcsontban a belső forróság. Ez a forróság a meditáció egészideje alatt tartott (észrevétlen légzésnél), eltűnt azonban az át-térésnél a Napkorong rögzítésekor (dharana), a szünetmentes

85

légzésnél. Azért azonban megjeleni egy fölöttébb kivehető és vi-lágos, akár észlelhető gyertyafény látomása, ami minden irány-ba lobogott.

(A naplómból)

A jegyzetfüzetemből bemutatott példák világosan mutatják,hogy ez a láng látomás nem „véletlen”, nem „beképzelés”, hiszenteljesen váratlanul jön, és amellett oly világító és éles, hogy min-den más jelenségen keresztül áttűnik

3. „A nyíl elengedése (khecara-mudra)”„Ismerd fel a maradandó célt”: ezekben a szavakban rejlik

ennek az utolsó cselekménynek az egész titka - „A lövés kioldá-sa”. Az íjász, miután a nyilát kilőtte, mozdulatlanul néz a lövésirányába, vajon a közepébe talál-e. Pont így kell a szellemiíjásznak, miután a tudat megfeszítése (a „nyíl” eleresztése)megvalósult, folyton a céljára tekinteni. Miközben az íjász a nyílrepülését az eleresztés után már nem képes befolyásolni - azegyetlen, ami a kilőtt nyilat az általa megadott lőiránytól eltérít-heti, csak egy hirtelen széllökés lenne - a szellemi íjász azonbanképes ezt a „széllökést”, ami az Ő tudatában keletkezik, ellenőr-zése alá vonni.

Ennek a kontrollnak azonban nem egy új koncentrációnakkell lennie, ami egy új lövéshez hasonlóan egy új nyilat lőne ki,egyáltalán nem koncentráció, mivel az „az íj újrafeszítését” o-kozná. Ami a „nyilat” illeti, ellentétes az „íjhúr” (a gondolko-dás) feszültségével, egyszerre azonban nem a passzívan melletteülő: „ismerd fel a célt”, hangzik a formula. Nem szabad egy má-sik gondolatot („széllökést”) engedélyezni, hiszen az ilyen gon-dolatok rögtön megváltoztathatják a nyíl irányát mégpedig egondolatnak megfelelően. Ez azt jelenti: a „nyíl” a „cél” (tárgy)helyett az új célt találja el - éppen ezeknek a gondolatoknak acélját. Másfelől a „célfelismerésnek” ez az állapota nem is más

86

eltérítő momentumok aktív elfojtása. Más szavakkal - ennek a„célfelismerésnek” az időtartama és hatékonysága közvetlenülaz „íjfeszítés” lendületétől, a koncentrációtól függ. Mivel azon-ban minden erő a külső környezet ellenállását (a mi esetünkben agondolatelv kifáradását) idézi elő, adódik az áramlási vonaláltalános törvénye szerint, egy fáradási-minimum görbe, ami egy-szerre a teljesítmény-maximumot is ábrázolja (4. sz ábra).

Miután a kiindulási ponttól a görbehossz maximum 3/4-ére aeltávolodott, a görbe teljes hossza annál rövidebb, minélmeredekebb annak emelkedése. Gyakorlatilag ebből következik,hogy gyors „felfutásnál”, például az (1.) esetben a kulminációspontnál (maximum) már 45 másodperc után, a teljesítmény méggyorsabban (további 15 másodperc múlva) a nullára esik vissza,miközben a maximum legfeljebb 10 másodperc és azösszidőtartam 1 percre rúg. Ha ellenben a felfutás a kulminációspontig, mint a (2.) esetben 20 perces időtartamtól (ez az ilyengyakorlatok számára normálisan ajánlott időtartam) 15 percigtartót vesz igénybe, ennek megfelelően a maximum is 20-szoros,ugyanis 3 1/3 percet tesz ki! Mivel azonban a „harmadik szem”csak ennél a maximumnál nyílik fel, magától értetődő, hogyennek a maximumnak a hossza és ezzel együtt a gyakorlatlefutásának hosszúsága játssza a főszerepet. Ezáltalmagyarázatot nyer a körülmény, hogy minél erősebb azerőfeszítés a koncentráció során, annál rövidebb ideig tart - azelvárás ellenére - az effektus, a látomás. A fontos következtetésebből a következő-keppen hangzik: minél feszítettebb a kon-centráció, annál hosszabb a látomás! Hogy értendő ez? Ha akoncentráció (dharana) önmagában már az „íj feszítése”,

87

hogyan lehet hát megfeszített?Itt segít nekünk, mint már oly gyakran, és ez az oka, amiért

újra és újra az indiai terminológiát kell használnunk - a dharanafogalma (A gondolatelv rögzítése), amit csak szegényesen lehet a„koncentráció” szóval pótolni, hiszen ez utóbbi alatt mégis csakegy bizonyos erőfeszítést, a gondolkodás nyomását értünk,miközben a rögzítés nem más, mint „önmagunkmegtámasztása” (simulás) a tárgyra a saját súly nyomásával - azerőfeszítés minimumával. Más szavakkal: a dharana pontosanazt jellemzi, amit éppen az áramvonal törvénnyel vagy ateljesítmény-maximum görbével kapcsolatosan gondolunk - egytovábbi bizonyítéka annak, hogy a régi bölcsek a mechanikamodern alapelveiről mennyire tájékozottak voltak.

A gondolatelvet úgymond csak „a saját súlyával” kell a tárgy-ra nyomni - nem többel és nem kevesebbel: ha túl erősen nyom-juk, túl meredeken emelkedik fel a teljesítménygörbe, és a telje-sítmény lerövidül; ha kevéssé nyomjuk meg, akkor a görbületellaposodik és lelassul a siker. Ez a koncentráció titka.

A különbség a koncentrációbeli feszültség és a meditáció(mint „az íj ellazítása a nyíl kilövése után”) valódi feszültsége kö-zött egyedül a légzésben van: minél szilárdabban kísérli meg azember a tárgyat, annak belső alakját tartani, annál inkább lelas-sítja a belégzést, amíg eléri a maximumot - aztán ellentétbefordul, és a kilégzést lassítja le. így a meditáció (kontempláció, atárgy szemlélete, khá-ban) bekapcsolódik. Ebből adódik, hogy akoncentráció elmélyítésére a belégzés, a meditáció elmélyítésérea kilégzés hosszabbítandó. Ha, végül a légzés olyannyira le-csökken, hogy tökéletesen észrevehetetlenné vált, megjelennek avíziók, az elsőtől a legmagasabb (4.) fokozatig, miközben a légzésegyre inkább elenyészik és a negyedik fokozatban teljesen(futólagosan) abbamarad és kilehel. Ezzel összefüggésben a tu-dat is abbahagyja abban a pillanatban a víziót-az ember elfelejt-kezik Önmagáról: ezt az állapotot layának nevezik mindkét vo-

88

natkozásban - a légzésre és az öntudatra is.Van azonban egy további lényeges különbség a koncentráció

és a meditáció között, amit találóan az íjászat technikájávalösszehasonlítva jellemeznek. Az irányzásról van szó, amelyben afigyelem megkezdődik. Ha az embernek koncentráció közben atudatát a szemöldök közepére (közepén át) kell irányítania, az-által olyan érzés keletkezik, mintha a tárgy, jobban mondva azérzés vagy annak belső alakja, egyre inkább a fej belseje feléhúzódna - a nyílhoz, a célzáshoz hasonlóan, szembefordítva alőiránnyal - így az embernek már a meditáció alatt a „harmadikszemre” kell fordítani a figyelmét. Ezáltal nyomban kezdődik azérzés, mintha a belső tekintet a szemöldökközépre irányulna. Eza tény, ami mindjárt tisztázódhat, alkalmat adhat ennek atechnikának a félreértésére, és nyilvánvalóan így keletkezett azabszurd kancsalítás a szemöldökközépre illetve az orrhegyre. Azolvasónak azzal tökéletesen tisztában kell lennie, hogy a (belső)tekintet irányzása a szemöldökközepe helyére semmi esetre semkancsalítást, hanem pusztán a tekintet átvitelét idézheti előéppúgy, mint a nézés a „harmadik szembe” (a fej központjába,ahol a koncentráció során nyomásérzet keletkezik), azonnal egypillantást ismét előre - a szemöldökközépre - vet. Ebben a duplaértelemben kell az embernek az ősforrás minden előírását ahírhedt orrhegyre nézés (még inkább orrgyökre!) vagyszemöldökközépre nézés vonatkozásában értelmeznie.

Ekkor felmerül a kérdés: ha a tekintet irányítását kettős ér-telemben kell végrehajtani, mikor végezze az ember az átmene-tet a második részhez, a közvetlen nézéshez a szemöldökközépre(előidézve a harmadik nézés által a „harmadik szembe”) a me-ditáció közben? Más szavakkal - mikor kell az embernek átvál-tania a koncentrációról a meditációra? Ez az átmenet nem ma-gától történik. Abban a pillanatban, amiben a koncentráció soránkívülről a fej belseje felé haladó tárgy (az érzés vagy annak

89

belső alakja) a nyomásérzet (hipofízis) helyét átlépi, azonnal ér-zi, hogy belső tekintetével maga a tárgy is a szemöldökközép fö-lött, eredeti helyzetébe kerül: az ábrázolódik jelképesen a „nyíleleresztése” révén, ami immár a célkorong irányába repül. Ha azolvasó szeretne egy következő kísérletet tenni - a fej centrumáraösszpontosítani egy pillanatra és aztán a figyelmét erről aközpontról csak kissé a tobozmirigyre elmozdítani: azonnalérezni fogja, tekintete miként lövell előre, a szemöldökközépre.

Van tehát két automatikusan egymást követő koncentrációsfokozat:

a koncentráció a tulajdonképpeni értelemben, mint a gon-dolatelv rögzítése (dharana) egy tárgyon. Ezt a fokozatot a fo-lyamatos légzéssel (meghosszabbított belégzés és légzésszünetlevegővel) és a figyelem szemöldökközépre irányításával jellem-zik. Ezáltal keletkezik az „íj megfeszítése” (ld. 1. sz. ábra)

a meditáció a tulajdonképpeni értelmében, mint egy tárgymegszemlélése (indirekt) khá-ban (szemöldökközép) vagy akontempláció (dhyana). Mindig az észrevétlen légzés kíséri(meghosszabbított kilégzés és légzésszünet levegő nélkül atüdőben) és a figyelem irányítása a „harmadik szemre” (afejközépben levő helyre, ahol a koncentráció nyomásakeletkezik). Ezáltal lesz „a nyíl kilőve”.

Mivel ezek a fokozatok, mint mondtuk, automatikusan kiol-dódnak, a meditáció minden megszakításánál (a „nyílröpte”) egyúj gondolattal („széllökés”), az eredeti gondolatirányon át kellaz embernek arra figyelnie, hogy ezek az egymástól elválasztottkülönböző fokozatokat ne cserélje fel. Szabad az embernek pl.,nem az első fokot észrevétlen légzéssel vagy a másodikat folya-matos légzéssel végeznie, míg koncentrációkat a „harmadik szem-re” illetve meditációkat a szemöldökközépre irányítania.

Ebből következik a „szemnélküli látás” végérvényes techniká-ja:

Ajánlatos, jóllehet nem feltétlenül a „szemnélküli látáshoz”

90

tartozik, amikor az első előkészületet, egy, az 1. fejezetben leírtgyakorlatokat a „mennyei illat” megszerzéséhez vagy a „mennyeiízéhez” néhány (20-30) napig gyakoroljuk. Hiszen a siker ezenérzékeléseknek egyetlenjében szokatlanul erős bizalmat és ki-tartást kölcsönöz és ezen felül egy helyes koncentráció képzetéthozza létre.

Miután a légzőgyakorlatokat, valamint az alkalmas testhely-zetet uraljuk, kezdjen az ember a tratakával a napkorongra(papíron): annak 2-3 perc vizsgálata után hunyja be a szemét éskívánja, hogy ezt a napkorongot (jobb az OM-jellel rajta) sötét-ben, behunyt szemmel lássa, melyben gondolatainak rögzítésétkeresi. A nyelvhelyzetet - a nyelvgyökkel a lágy szájpadláson(nyelvcsap) - az OM-hangzó (lélekben) állandó ismétlését eköz-ben figyelembe kell venni.

Miután a „furcsa dolgok” és akár a válaszok is a gondoltkérdésre megmutatkoztak, igaz, először a láng látomásának meg-jelenése után, kezdjen az ember az emberi képekkel: keresünkmagunknak egy ismerőst vagy egy rokont, akivel erős lelki kap-csoltban áll, vagy egy ismert személyiséget - akit gyakran látottés meg is tudja tartani „érzésében”, és tratakát végez ennek aszemélyiségnek a képére néhány percig. Ha az arcvonások vizs-gálatakor ennek az embernek az „érzése” rögzül, behunyjuk sze-münket és arra a kívánságra koncentrálunk, hogy ezt az „érzést”illetve a tárgy „belső alakját” a tárgynak sötétben, behunytszemmel szilárdan megőrizzük. Ekkor ez a tárgy és vele együttaz „érzés” is a fej belsejébe vándorol, és nem szükséges közbena tárgyat erőszakkal a szemöldökközépen tartani. A tárgy „ér-zése” az egyetlen, amire az ember a gondolatelvét irányítsa. Alégzésnek folyamatosnak kell lennie, a kezeket legcélszerűbb, haa térdeken tarjuk.

Ha érzi az ember, hogy a tárgy „vándorlásában a khá-ba” (aszemöldökközéptől a fej centrumáig) a fejközéphez közelít, ak-kor rakja össze az ember a kezeit (az ölében) és próbáljon meg.

91

a tárgy ..érzésébe”, mintha azon a helyen lenne, ahol a nyomáskorábbi koncentrációja keletkezik, „belenézni”. Mihelyst a belsőtekintet ismét a szemöldökközépre „lövell”, szemügyre vesszüka tárgyat a „harmadik szemben”, jóllehet, a tekintet a szemöl-dökközépre irányul. A légzésnek észrevétlennek kell lennie. Azegyetlen, ami szükséges, az a tárgy látomásának megvárása a„harmadik szemben” (közvetetten a szemöldökközépen).

Mihelyt az ember belefeledkezik ebbe a szemlélődésbe, fel-tűnik a tárgy látomása, annak egy része, és a fejlődés fokozataszerint elmélyül és lassan szétoszlik, izzó nyomot hátrahagyva.Az egyetlen, ami ezen a fokon szükséges, az a gyakorlás. Kellő-képpen hosszú gyakorlat után, ha ugyanazt a tárgyat vesszükismét, képes az ember a „nyilat” egy késdobálóhoz hasonlóan,„íj” nélkül elküldeni, melyben az ember közvetlenül a „har-madik szemből” (tobozmirigy) kiindulva vagy a szemöldökkö-zép helyett, a fej parietális helyén (kutacs), ahol a hajgöndörödik, látni éppúgy, hiszen innen átvivődik a tekintetazonnal a szemöldökközépre. Tehát közvetlenül a meditációvalkezdünk a „harmadik szemben”.

Végezetül még néhány példa a gyakorlatból, melyek a „szemnélküli látás” lehetőségeinek szem előtt tartásához vezetnek.

Koncentráció a szemöldökközépre - először trataka nélkülikívánság, egy meghatározott tárgyat látni, aztán a centrum ér-zése, aztán összpontosítás a lótuszvirágra (helyette a napkorong-ra) és végül a megkívánt tárgy megadta azok látomását mozgás-ban és ezenkívül más látomások tömkelegét, különösebb fára-dozás nélkül. A koncentrációt egy tartós hőség kísérte a fark-csontban és folytatódott 1 órán keresztül.

Ma tökéletesen éles látomás az 3. fokozatból - egy szép je-lenés életnagyságban, valamennyire ferde, csaknem az arcánfekve, mozgó szemhéjakkal, lassan szétosztó. Trakatával kezdünkegy falitérképre (hogy megkapjuk a nyomást a fej központban)és 1-2 perc múlva a tudatot ebbe a fejközpontba helyezzük át -

92

közvetlenül meditációval és észrevétlen légzéssel. A vízió 5 percmúlva érkezik.

(A naplómból)

Ajánlatos azonban először a szemöldökközépre nézni, miáltala koncentráció áthelyeződik a „harmadik szembe”, hogy aztán a„harmadik szembe” nézzen, amin keresztül a tekintet visszatér aszemöldökközépbe. Más szavakkal - az embernek a „harmadikszemmel” kell a szemöldökközépbe néznie. Közben a légzéstészrevétlenné kell tenni. Néhány perc múlva elkezdődnek aztána „furcsa dolgok” látomásai. Ezt a gyakorlatot azonban nem kellmegszakítani, mihelyt ezek a látomások jönnek, tovább kellfolytatni a gyakorlatot: a víziók kifejlődnek és a „furcsa dolgok”után kívánságra feltűnnek a látomások, amik végül világítani (3.fokozat) kezdenek. Mivel minden történés hátrahagyja hűlenyomatát a finomszerkezetű világban (akasha), a-melyfeloldhatatlan (az ún. Akasha-krónika), egy kutató ki-meríthetetlen forrást találhat tanulmányai részérc. Itt követ-kezzék legjobb tanítványom, Gábriellé F. asszony néhány csúcs-teljesítménye:

Az idő 1230-tól 1.15-ig éjszaka, eidetikus állapotba (koncent-rálás a tárgyra a szemöldökközépen, lásd fent), aztán khá-ban(ua. mint a „harmadik szemben”).

Még egyszer, mint este, koncentrálás a híres audienciára,amit Goethe tett Erfurtban Talleyrand jelenlétében Napóleonnál,(az estén csak Napóleont láttam). Ez alkalommal láttam őt ülveés Goethét állva és beszélve. Talleyrand nem volt látható. (Atörténészek nem egységesek abban a kérdésben, vajon ő ténylegaz egész audiencia alatt jelen volt-e).

(Ma érkezett meg a nyomtatványa a palesztin-képekkel.)Idő 12.30-tól 1.15-ig. Ujjhegyeimet a terítékre helyeztem.

Pendaletem; Khá-ban kívánságra koncentrálok, Jerikó völgy, a-hol Salamon temploma állt és Jeruzsálemet látom; Salamon

93

templomának romjait, de nem mint a kép. hanem inkább fron-tálisan. Jeruzsálem - nem újság nézetből, hanem a belvárosélénk nyüzsgése az utcácskákban.

Idő 1 órától 1.15-ig éjszaka. Eidetikus- kha. (Magamat arra akívánságra összpontosítva, valamit lássak Jusztiniánusz császárpalotájából, melynek romjain oly gyakran álmodóan ültem aMárvány-tengernél és ha lehetséges, magát Jusztiniánuszt.

Úgy tűnik nekem, mintha egy tengerre nyitott csarnokbanlennék, mozaikok a falakon, egy vízmedence, karosszék piros éslila párnákkal, egy férfialak rövid fehér tunikában, tömött barnaszakáll, barna haj aranypánttal, éles szemek, középmagas, egyátszellemült típus...

Láttam egy várost a tengernél, hajók a kikötőben, lépcsőfo-kok felfelé egy óriási templomhoz. Egy magas alak, de nem dur-va, átlátszó, természetfölötti szemek, nagy, tisztaságot sugárzó...

(A naplómból)

E könyv helye nem engedi meg, efféle érdekes kísérletektovábbi bemutatását. Figyelemre méltó lenne még azonban szám-talan kísérlet, amiket ennek a tanítványnak a jegyzeteiből vettemát, mely éjszaka zajlott le.

Hogy ezeknek a lehetőségeknek a mágikus voltát aláhúzzuk,- telepátia, távhatás, távgyógyítás - további két példát mégbemutatunk.

Egy ideig Berlinben B. operaénekesnél éneket tanultam.Egyik nap ismételt csöngetésem eredménytelen maradt, ajtaja bevolt zárva. Meglepődve szokatlan pontatlansága fölött, arra gon-doltam, mi történhetett vajon vele. Ebben a pillanatban láttambelső szemeimmel valami érdekeset: láttam egy nagy, régi stí-lusban bebútorozott szobát, magas ablakokkal, a széles napsu-garak befolytak a szobába, melyekben porszemcsék táncoltak,mint egy szobában, ahol régóta nem takarítottak. A parkettán anapsugarak alatt feküdt egy teljesen ismeretlen idős férfi. Már

94

régóta halott volt, és az elmúlás erős szaga volt érezhető a szo-bában.

Ez a látomás valahogy megrázott, jóllehet sem a szobát, sema halottat nem tudtam felismerni. Mivel azonban a zeneórámelmaradt, ki akartam használni az időt és a városba mentem. Aligkanyarodtam be azonban a következő utcán, amikor B. úrnagyon megtört arckifejezéssel jött velem szemben: KedvesSacharow úr, kérem bocsásson meg nekem, de valami szörnyűtörtént: az én Öreg uram, aki egészen visszavonultan élt régilakásában az óvárosban, ahol minden kéthétben egyszer meglá-togattam, kopogásomra nem nyitott ajtót. Amikor az ajtót a ren-dőrséggel betörettem, felfedeztem, hogy már két hete halott.Képzelje el: a padlón feküdt az erős napsütésben és teljesen osz-lásban volt, még mindig követ ez a szag...

Egy hölgy, aki húsz éve csak altatószerekkel tudott elaludni,mégpedig 6-7 szemnyi abnormális adagtól, arról panaszkodott,hogy immár nemegyszer ilyen mennyiségű tablettával sem képeselaludni. Tanácsoltam neki, hogy hipnotizáltassa magát egyidegspecialistával. A hölgy kijelentette, hogy ezt már minden si-ker nélkül megtette, és megállapították, hogy nem hipnotizál-ható. Azt tanácsoltam neki, hogy menjen haza, és ezen az estén11 órakor gondoljon rám. Én 11 órakor koncentrálok rá egy fél-óráig, azzal a kívánsággal, hogy nyugodtan és mélyen aludjon.

A következő reggel örömmel teli hangon hívott fel: akérdéses éjszakán tilalmam ellenérc bevett egy fél tablettát, de aznem lett volna elegendő, hogy alváshoz segítse. Mindazonáltalaz egész éjszakát végigaludta - 20 év után az első alkalommalaltatószer nélkül.

Két ilyenfajta kísérlet után szokását végérvényesen feladta ésmost már altató tabletták nélkül is boldogul.

95

VA tökéletes íjász

A gyakorlók közül a legjobb, akinek szelleme a dhyanábanlevő, a látnokok legjobbika képes egy másik testbe átmenni gyor-san, mindent-tudóan, mindent-látóan, minden lénynek jót tevőn,minden írás értelmét ismerve, az egység tanát hirdetve, feltűnikő, szokatlanul nagy ereje révén ismert, hosszúéletű és alkalmas ahárom világ dolgait megteremteni, folytatni és elenyésznihagyni.

(Satchakranirupana-tantra, 34)

Eddig a „szellemi íjászat” technikáját túlnyomórészt háromfokozatban, amik minden ember számára elérhetők, ábrázoltamés csak futólag említettem a negyedik és utolsó fokot, ami amesterség legmagasabb beteljesüléséhez vezet. Vizsgálódásunknem lenne tökéletes, ha ezt a mesterfokot éppoly pontosan nemírnánk le és azáltal nem tennénk fel a koronát erre a fejlődésre.Keleti hagyományok misztikus iskoláiban megvan ennek a szel-lemi tanulásnak minden fokozata a teljes egységében, ha elho-mályosult kifejezésekkel is, kiszámolt és kidolgozott, és ezértmély intuitív belátást igényel, hogy ezeket a titkokat, amiketcsak a beavatottakkal osztottak meg, meg lehessen fejteni. Ezmegmagyarázza egyébként a tényt, amiért ez az anyag maga azindiai könyvekben korábbi dátumokkal oly megtévesztőén és köz-tünk szólva ellentmondásosan is mutatkozik, hogy igényes ésképzett olvasó azt mint „tudománytalant” és akár „dőrét” utasít-ja el, és a beképzelt rövid úton „kijavítja”, legalábbis megkísérli„kiegészíteni”, miáltal napjainkban oly sok az „íjász-specialista”- és gyakorlatilag egy igazi „íjász” sincs!

Ahhoz, hogy egy ilyen szellemi tanulásban részt vegyünk, atanulónak igen szigorú etikai fegyelemnek kell magát alávetni,

96

és megfelelni a négy lényeges erénynek - megkülönböztető erő(viveka), szenvedélymentesség (virága), jó életvitel (satsampatti)és törekvés a megoldásra (mumuksatva). Persze ezalatt nemvalami megkülönböztető képességet kell érteni az életsiker ér-telmében vagy az elemi szenvedélyek legyűrését, mint a félté-kenység, a gyűlölet vagy a bosszúvágy - a szellemi tanulónaksokkal inkább az igaz és a hamis, a jó és a rossz, az örök és amulandó közötti különbséget kell megtanulnia. Ezekből az elsőképességekből spontán keletkezik aztán a többi tulajdonság: azelutasítás minden ellen, ami hamis, ami rosszakaratú és mulan-dónak megismert; a jó életvitel, ami hat részre oszlik - a gon-dolatok nyugalma (sama), az önuralom (dama), a nyugodt ma-gatartás (uparama), a türelem (titiksa), a bizalom (sraddha) és acéltudatos figyelem (samadhana) - és végül, az akarat a fel-szabadultságra, egy belső eloldottságra minden világitól. Ezutóbbi tulajdonság minden elöljáró adottsága, hozzápréseli aszellemi-keresőt ahhoz, amivé csak lenni szeretne - a méltóbeavatásához. E nélkül, a szellemi előkészület nélkül nem találmesterére - még ha az egész világot fel is kutatná érte. Vanazonban neki, így senkihez sem kell odamennie, hogytalálkozzon mesterével - a mester jön Őhozzá. Hiszen hosszúéveken át, mielőtt arra az elhatározásra jutott volna, hogy mestertkeressen, ő már várt rá. Ennek a szellemi várománynak azelőfeltételei a legszürkébb ősidők óta ugyanazok maradtak éséppoly kevéssé megdöntötték, mint a világ természeti törvényei.Másrészt, a tanulótól semmilyen tökéletességet nem várnak el -csak őszintén fáradoznia kell ezen tulajdonságok kifejlesztésén.De még mielőtt ezeket kellő mértékben elérte, képes már ameditáció szellemi gyakorlataival - a dhyanával - foglalkoznia -egy durvaszerkezetű tárgyat ragad ki.

Így kezdődik gyakorlata. Ennek a durva meditációnak né-hány hónapja után (sthula-dhyna) jönnek az első látomások - a„sajátos képek” és mintegy egy év múlva a mester víziói - elő-

97

ször tűnnek fel majd sugárzó, mindent elhomályosító szemei, éstovábbi gyakorlás után szemtől szembe látja az ember.

A figyelmes és misztikusan tanult olvasó ebben valóban azanalógia nagy kozmikus törvényének hatását fogja megpillan-tani. Minden titokzatos törvény legfontosabbikát a következő-képpen lehetne megfogalmazni: ,A kisebb körök központjai fo-rognak a nagyobb körök központjai körül.” így pl. a nappalok éséjszakák két hetet alkotnak, ha a Hold gyarapszik, a világoshónapfél („a Hold napja”), a nappalok és az éjszakák ha fogy aHold, „sötét” hónapfelet alkotják, éppúgy alkotja a hat hónap,ha a Nap észak felé megy az „év nappalát”, ha dél felé megy „azév éjszakáját”. Az emberélet néhány évtizede éppúgy a „nappalt”és mintegy éppoly hosszú ideig tartó lét a túlvilágban az „éjsza-kát” alkotja, egy mindenkori inkarnációját stb. A mi esetünkbenegy lezárt tartomány fejlődésének egyes fokai alapját képezikugyanazon törvényeknek, mint a mindenkori fokozat beosztásai.így ismétlődik (nagyobb ciklusban) a misztikus fejlődés mindenfokán ugyanaz a sorrend, ahogy a meditáció fokozatai amindenkori fejlődési fokokat alkotják: a meditációnak mintolyannak, négy foka van - „a nyíl felhelyezése és célzás” (trataka),„az íj megfeszítése” (sambhavi-mudra), „a nyíl eleresztése”(khecari-mudra) és „a találat várása” (laksyam viddhi) vagy„figyelés a célra”; így a négy fejlődési fok meditációsgyakorlatai a tanulótól a mesterig alapul véve, éppúgy az említettfokozatokat. Ugyanaz a dolog a látomásokkal is: egy mindenkorimeditáció látomásai ugyanabban a sorrendben lépnek fel, ahogyaz érintett meditációs gyakorlatokat is egyenként kellkifejlesztetni. A-kár túlsúlyban is lehet az uralkodó momentumfőtendenciája, de az alapviszony mindig ugyanaz marad. Ez atény megengedi nekünk matematikai biztonsággal a mindenkoriés következésképpen a négy (mester)fokozat alapjellemét és amegfelelő meditációs fokozat általános karakterét is levezetni.Ezt a megfeleltetést a következőképpen rögzíthetjük:

98

1. Az első meditációs fok durvaanyagú (trataka) és látomásaia „sajátságos képek”. Az első fok misztikusa is foglalkozik el-mélyüléssel a durvaanyagú tárgyakba (sthula-dhyana) és ennek avizsgálódásnak az eredményét (smadhi) „szemlélődéskétséggel”-nek hívják (savitarka) bármennyire nem képes azáltala a látomásban látott objektumot azonosítani. De ha megtudja tenni, akkor ez a szemlélődése „kétség nélküli”(nirvitarka).

2. A második meditációs fok a koncentráció (sambhavimu-dra), mely folyamatos légzéssel jár. Látomásai „válaszok a gon-doltakra” (pratijalpana) és hasonló módon vizsgálódások „meg-gondolásokkal” (savicara), amennyiben ezt még nem rögzíti, hogyvajon a múlthoz, a jövőhöz vagy a jelenhez tartozik, és vajon sa-ját vagy idegen gondolatok által idéződött-e elő. Ha azonban e-zek a megfontolások megbuknak - ahogy az ilyen gyakorlatoknálállandóan adódik a megkívánt utóvizsgálat -, akkor ezeket aszemlélődéseket „meggondolás nélkülinek” (nirvicara) nevezik,és az általa nyert ismereteket „valóságtöltetűnek” (ritambharaprajna), mivel azok, mint láttuk, a tér és az idő minden akadályánát hozhattak, „hiszen vonatkozik”, ahogy Patanjali (jóga-sutra1,49) kiemeli, „különleges sajátossága miatt, egy másik területre,mint bizonyíték vagy következtetés”. Mégis nem ez a teljes„utolsó” igazság, hanem önmagában tartalmaz igazságot - vagya múltból vagy a jövőből, és nem feltétlenül a jelenből: hiszenéppen egy finomszerkezetű, időtlen szférához tartozik és a leges-legmagasabb fokra tart igényt, hogy ezt az ismeretet a ténylegesjelennel (illetve egy másik megkívánt idővel) vonatkozásba hozza.Itt sokszorosan megnyilvánul az úgynevezett „látnokok”figyelmen kívül hagyott törvénye, amely szerint a látnoki tekintet„felülről lefelé”, tehát a szellemiből a fizikaiba, és nem fordítvafejlődik.

Ha fennállt a második meditációs fokozat gyakorlata a vilá-gító tárgy vizsgálatából - a sugárzó Napból -, akkor párhuza-mosan ezzel az alsó fokkal, a gyakorlatot a misztikus fejlődés

99

második fokára egy hasonló - tudniillik a jyotir-dhyama - me-ditáció a sugárzó fény fölé helyezi, amelyben az első fok tárgyátlátjuk. És hasonlóan a második meditációs fokhoz, ami a fény-vizsgálat révén erős forróságot idéz elő a hátgerincvelőben és azegész testben, keletkezik a fénymeditáció által a „kígyót űz”(kundalini) - egy allegorikus megnevezése a kozmikus életerőbehatolásának (prana) a finomszerkezetű csatornákba éscentrumokba, a „lótuszvirágokba” (chakra), melyek a misztikustűzön keresztül kivirágoznak és kinyílnak. Ezért gyakoroljákezen a második fejlődési fokon az igazi jógát - legfőképp a hathaaspektusában.

3. Ha ez a „kígyótűz” a szemöldökközépben magasra emel-kedett, megnyilvánul a „Kundalini Istenség” egy lángnyelv alak-jában a misztikus szemének, éspedig nem allegorikusán, hanema (behunyt) szemei előtt jelenik meg, mint egy valódi, lobogó láng.Ez a pillanat jelzi a harmadik meditációs fokot és szintúgy amisztikus harmadik fejlődési fokát is, amely mostantól kezdve ameditációhoz egy „pont” fölött (bindudhyana) bonyolódik le.Mit jelent ez a „pont”? A hindu bindu szó tulajdonkeppen „csep-peket” jelent és jelenti a cseppformákat is a lángokban! Ez ahíres khecari-mudra, ami a „nyel, nyelés” látszata alatt elrejtvetartott „lángnyelv” bedugása a koponya nyílásba (kha. koponya-lyuk a hipofízis és a tobozmirigy között, átvitt értelemben „azégbolt térsége”, felül a szájpadláson, a szemöldökközép és a tar-kó között) - a már nézett láng szemlélete (samadhi), amit „szem-lélődés gyönyörrel”-nek neveznek a jógában, és a gyakorlónakteljes ismeretet ad (pratyaksa, a „direkt szem előtti” érzékelés)és azáltal minden erő spontán kibontakozását, úgymint boldog-ságot (ananda) adományoz. Hiszen a jóga erejének titka a ké-pesség, az uralandó tárgyat a „harmadik szemben” (az ajna-chak-ra révén) a forma, a szín és a kisugárzás tökéletes tisztaságában(ezen a fokon a néző a sugárzó fényben és a tökéletes színpom-pában utánizzó hatásban) látni. Miként az „agni-jóga”, az elvá-

100

randó világtan új jóga fajtája magyarázza:egy tárgy tiszta képe harmadik szemünkben számunkra meg-

foghatóan közel van. ha a tárgy képét minden vonal és szín tö-kéletességében keltjük fel, úgy az ember közvetlenül befolyásol-hatja. Az ember uralhatja..., függetlenül a távolságtól ereje aláhajthatja... A szokásos tárgyaktól a távoli bolygókig ki lehetterjeszteni ezt a hatást.

(„Hierarchia”)

Így idéződik elő - hogy egy példát mondjunk - az egy lánggalösszetekeredett arany kígyó látomása a muladharában (afarkcsontban), ami világos fénynél a fejig emelkedik és kinyitja aközpontokat; egy ember vagy a kedvelt embertömeg tobozmi-rigyének víziója helyezi ezen embereket tökéletes ellenőrzés aláúgy, hogy azok minden gondolatát, amiket megosztottak a jógi-val, egy kiváló érzékcsalódást mintha hipnózisban lennének, kép-szerűén élne át. miáltal a híres „kötélkísérlet” és hasonló „hip-nózis csodája” megmagyarázható lenne. Az emberi köldök cent-rum hasonló látomása eredményezi a pontos és kedvelt, rönt-genhez hasonlító betekintést a test belső struktúrájába stb.

Az olvasó eme képesség alkalmazási módjának teljességéttalálja a Patanjali jóga-sutrának a harmadik fejezetében, melybenmég sok egyéb erőt, melyek ugyanilyen vizuális úton valósulnakmeg, bemutatnak. A tantrákban is, mindenek előtt a tripurasara-samucayában, részletes leírásait lehet a különböző központokban(chakra) kibontakozó erőkről találni, amely írásokra már utaltamaz olvasónak.

4. Egy jógi összes fizikai erejének tökéletes kibontakozásaazonban nem a legmagasabb fokozat, amint azt Patanjali, - akiezeket az erőket „pótlékként” (upasargah) - jellemezte, továbbáazt mondja:

„Azonosságon keresztül ezek az erők a rossz magvait szétrom-bolják és keletkezik a megoldás.” (Y. S. III. 51.)

101

Megoldás (kaivalya) alatt a jóga a szellem anyagtól (prakriti)való teljes megszabadítást, az isteni tökéletesség újramegszer-zését érti. Ezért a jógit a negyedik fejlődési foknak ehhez a ma-gasztos célhoz kell vezetnie.

Folyamodjunk újból a négy meditációs fokhoz - ez alkalom-mal annak utolsó fejezetéhez - ahhoz, ami az analógia törvényé-nek következtében a négy fejlődési fok alapjellemét határozzameg. Pontosan mondva, számos erő (siddhi) tartozik az önma-gában nehezen felismerhető negyedik meditációs fokhoz, „acélra figyeléshez” (laksyam viddhi). Hiszen azok a tökéletes ön-felejtés pillanatában keletkeznek (laya), a tudat a céllal történőegybeolvadásakor. A mundaka-upanisad ezt mondja erről:

„OM az íj, és Önmagunk (atman) a nyíl és Brahma a célko-rong; figyelemmel találd el és egyesülj vele, mini a nyíl.”

(M. Up. II 2,4)

„A nyíl egyesülésének a célkoronggal” eszerint először azegész negyedik fejlődési fokot kell jellemeznie. Később ezen anegyedik fejlődési fokon kell minden erőnek spontán, mindengyakorlás nélkül kialakulnia.

Ha már most a kérdést a másik oldalról is megvizsgáljuk,akkor a bölcs Gherandánál (lásd „A nagy titok”) csupán hárommeditációt - a durvát, a világítót és a finomat, miközben persze őaz utóbbi kettős karakterére - találunk, mely mint a „NagyKundalini Istenség” vizsgálódására és a „Brahma mint pont”-rautal. Ő azt mondja:

Nagy szerencse révén bárkinél felébred a Kundalini, így ön-magával együtt kilép a testből a szem nyitása által (a magasban)és vándorol a királyi úton, mozgása miatt azonban nem látható.

A jógi azonban sikert ér el a meditációban (dhyana jóga) asmabhavi mudra által. Ez a titokzatos finomszerkezetű meditá-ció (suksma-dhyana), ami maguk az istenek számára is nehezenérhető el. (ibid. VI. 18-20.)

102

Ennek a „nagy Kundalini istenségnek” lobogó lángnyelvkéntvaló szemlélését a harmadik fokozatban már megéltük. A „Brah-mának mint pontnak” a vizsgálódása tehát, a meditáció tárgyakell hogy legyen a negyedik fokon. Másrészt Gheranda mondja aVII. fejezetben:

A sambhavi mudrán keresztül megy végbe Önmagunk meg-ismerése (atmappratyaksa): bindut Brahmaként látni, összekap-csolódik azáltal a tudat (manas).

Helyezd Önmagad a Kha közepébe és Khá-t önmagad kö-zepébe. Tehát kháként látva, ne zavartasd magad. Folyton bol-dogsággal tele megy az ember így az eksztázisba (samadhi) át.

Ez tehát a negyedik fok meditációja: a fej helyébe (manaschakra, a hipofízis és a tobozmirigy között), ahol az ember (sam-havi mudrán át) a lángnyelv vízióját átélte, „helyezzük önma-gunkat”, azaz koncentrál az ember az Én-érzésre (az egyébkéntmindig itt létezik), mintha eggyé válna ezzel a lánggal (bindu,ahogy tudjuk, nem egy „pont”, hanem „csepp”, aminek láng for-mája van). Hiszen bindut (a harmadik meditációs fokét) kellegyrészt immár Brahmának tekinteni, és azzal össze kell kap-csolni a tudatot. Másrészt, amint ugyanez az Upanishad két stró-fával előbb mondja, ez a Brahma „lángoló” (arcimat), finomabbmint a legfinomabb, és el kell találni (önmaga nyilával)!

Minden ilyen szubtilis meditáció következménye önmagunkfelismerése vagy „atma-prazyaksa”, ahogy Gheranda kijelenti.És Patanjali hozzáfűzi:

...Elmélyedés révén (samyama) önmagunkba jő a tudás ön-magáért (purasa).

Ezáltal felkelti az (abszolút) hallást, az érzést, a látást, azízlelési és a pratibha szaglását.”

így folytatja tovább:Elmélyedés által (samyama) a lélek (sattwa) és magunk (pu-

rusa) megkülönböztetésébe hozzájutunk a Mindenható erőhöz(abszolút uralom minden lény és körülmény fölött) és a Min-

103

dentudáshoz.Ezt a formát samandhinak nevezik („az öntudatra irányult”)

(asmita, az asmi verbális formából, azaz „én vagyok”) és ez aszemléletmód a misztikus fejlődés negyedik fokán van. De ezmég nem is a legmagasabb. Maga az általa nyert „megdicsőülés”(pratibha), ahogy valóban sejtjük, ami minden erőt spontán, min-dengyakorlás nélkül, samyamát vagy hasonlót adományoz, még-ha azok a következő fokozat ereje után vadászok által legyőzet-nek, azonban ez még nem a végérvényes megoldás (kaivalya), a-mi, ahogy fentről láttuk, csak a legmagasabb vairagya megszer-zése, minden erő és körülmény iránti érzéketlenség, mint „for-mában létezés” (ruparaga) vagy „Forma nélküli létezéssel” (aru-pa-raga) szemben, a negyedik felszentelés (paramahamsa) misz-tikusának részesei, és őt adeptussá (jivanmukta, „élő megváltó-vá”) koronázzák. Ez a megváltás a smathi legmagasabb formá-ján keresztül történik, és az „erény felhőjének” (dharma megha)nevezik el. Aki ebből a tökéletes tudásból, amely semmit nemtartogat önmaga számára keletkezik, „ha tudásának végtelenségeelőtt”, amint Patanjali zárómondatában kihirdeti, „minden lep-lezés és tisztátalanság meghátrált és minden felismerhető csekély-ségnek tűnt”

104