24
2015. augusztus 28. • III. évfolyam 34. szám Ingyenes városi közéleti hetilap KÖZÉLET A szépirodalom tudja iga- zán kikapcsolni a minden- napokból. n 9. OLDAL Idén is nívós előadásokkal várják a nézőket. n 7. OLDAL ÖTÓRAI TEA Évadnyitó a Hevesiben Beszélgetés dr. Nádor László vadásszal A szalagátvágás előtti pillanatokban Vorraber Gerhard, Péterfi Anett, Peter Scherf, Glattfelder Béla, Vigh László és Balaicz Zoltán az osztrák ADA cég új matracgyártó üzemének ünnepélyes átadásán (Írásunkat a 6-7. oldalakon olvashatják) FOTÓ: SERES PÉTER Első alkalommal rendezik meg a Zalaegerszegi Vadpörkölt és Borfesztivált Főszerepben a vadászat, a bor és gasztronómia (6–7. oldal) Felavatták az új gyártóüzemet Ünnepségek Városszerte megemlé- keztek államalapításunk ünnepéről. Zalaegersze- gen is megáldották és megszegték az új búzából készült kenyeret. Au- gusztus 19-én, a városi ünnepségen Gulyás Ger- gely, az Országgyűlés fideszes alelnöke mon- dott beszédet. (Írásunk a 4. oldalon olvasható.) Fogyatékkal élők bemutatkozása „Fogyatékkal élő emberek előadói és alkotóművészeti bemu- tatkozása” címet adta az Egervári Rózsakertben tartott rendez- vényének a mozgássérültek zalai egyesületének zalaegerszegi csoportja. Feltett szándékuk, hogy a rendezvényt rendszeressé tegyék, ami nem egyszerű feladat. (Bővebben az 5. oldalon.) Zalabesenyőben is megemlékeztek Zalabesenyőben már hagyomány, hogy családi nappal egybekötve tisztelegnek államalapításunk emléke előtt. A Besenyő a 2000-es Években Alapítvány és a településrészi önkormányzat úgy döntött, az idén áldozatot is kér a lakos- ságtól. (A témáról bővebben az 5. oldalon olvashatnak.) Izgalmas darabok a Griffben Tiszta lappal – ezzel a mottóval kezdődött el a 2015/2016-os évad a zala- egerszegi Griff Bábszín- házban. Az idei repertoár- ban magyar és nemzetkö- zi, klasszikus és kortárs mese egyaránt szerepel – mondta el a hétfői évadnyi- tó ülésen a bábszínház igazgatója. Decemberig négy bemu- tatót tartanak, az előadá- sokon a társulat szinte va- lamennyi tagja szerepel. (Írásunkat a 7. oldalon olvashatják.) Heti akciónk a 23. oldalon! (Részletek az üzletben.) (Az akció a megjelenéstől 2015.09.03-ig tart.) RUCI Sziget EXTRA MINŐSÉGŰ TURI AKCIÓ! MINDEN RÖVID UJJÚ FÉRFI PÓLÓ 600 FT! Zalaegerszeg, Dísz tér 6/c Nyitva: h-p: 9-18, sz: 9-13 Egerszeg Valutaváltó Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 4-6. Csipke Üzletház (volt Harmónia) - a főbejárat mellett Tel.: 06-30/264-7468 Zalaegerszegi vállalkozás- Zalaegerszegi emberek Valuták vétele- eladása rendkívül kedvező árfolyamokon Egyedi árfolyamok megegyezés szerint *Az akció részleteiről érdeklődjön üzletünkben! Zeg. Eötvös út 2. Tel.: 92/321-924, 06 30/680-9933 (Eötvös-Kossuth út sarok, a nagypostával szemben) Az akció a komplett szemüveg vásárlása esetén érvényes! AMI OPTIKA Az akció 09.01-09.30-ig, illetve a készlet erejéig tart! NAPSZEMÜVEG VÁSÁR 30-50% KEDVEZMÉNNYEL! KERETEK 20-70% Zalaegerszeg, Csácsi u. 55. 92/320-572, 06-20/9754-182 Autójavítás A-tól Z-ig -Karambolos és korrodált gépkocsik javítása, teljes körű ügyintézéssel. -Tehergépkocsik, raktérbevonatok polipropilénnel -Műanyagjavítás stb...

Zalaegerszegi 7 Nap - 2015. 08. 28

Embed Size (px)

DESCRIPTION

© Maraton Lapcsoport

Citation preview

  • 1ZalaegersZegi 7 nap2015. augusztus 28. III. vfolyam 34. szm Ingyenes vrosi

    kzleti hetilap

    kzlet

    A szpirodalom tudja iga-zn kikapcsolni a minden-napokbl. n 9. oldal

    Idn is nvs eladsokkal vrjk a nzket.

    n 7. oldal

    tRAI teA

    vadnyit a Hevesiben

    Beszlgets dr. Ndor Lszl vadsszal

    A szalagtvgs eltti pillanatokban Vorraber Gerhard, Pterfi Anett, Peter Scherf, Glattfelder Bla, Vigh Lszl s Balaicz Zoltn az osztrk ADA cg j matracgyrt zemnek nneplyes tadsn (rsunkat a 6-7. oldalakon olvashatjk) Fot: SereS Pter

    Els alkalommal rendezik meg a Zalaegerszegi Vadprklt s BorfesztivltFszerepben a vadszat, a bor s gasztronmia (67. oldal)

    Felavattk az j gyrtzemet

    nnepsgek Vrosszerte megeml-

    keztek llamalaptsunk nneprl. Zalaegersze-gen is megldottk s megszegtk az j bzbl kszlt kenyeret. Au-gusztus 19-n, a vrosi nnepsgen Gulys Ger-gely, az Orszggyls fideszes alelnke mon-dott beszdet. (rsunk a 4. oldalon olvashat.)

    Fogyatkkal lk bemutatkozsaFogyatkkal l emberek eladi s alkotmvszeti bemu-

    tatkozsa cmet adta az Egervri Rzsakertben tartott rendez-vnynek a mozgssrltek zalai egyesletnek zalaegerszegi csoportja. Feltett szndkuk, hogy a rendezvnyt rendszeress tegyk, ami nem egyszer feladat. (Bvebben az 5. oldalon.)

    Zalabesenyben is megemlkeztekZalabesenyben mr hagyomny, hogy csaldi nappal

    egybektve tisztelegnek llamalaptsunk emlke eltt. ABeseny a 2000-es vekben Alaptvny s a teleplsrszi nkormnyzat gy dnttt, az idn ldozatot is kr a lakos-sgtl. (A tmrl bvebben az 5. oldalon olvashatnak.)

    Izgalmas darabok a Griffben

    Tiszta lappal ezzel a mottval kezddtt el a 2015/2016-os vad a zala-egerszegi Griff Bbszn-hzban. Az idei repertor-ban magyar s nemzetk-zi, klasszikus s kortrs mese egyarnt szerepel mondta el a htfi vadnyi-t lsen a bbsznhz igazgatja.

    Decemberig ngy bemu-tatt tartanak, az elad-sokon a trsulat szinte va-lamennyi tagja szerepel. (rsunkat a 7. oldalon olvashatjk.)

    Heti akcink a23.oldalon!

    (Rszletek az zletben.) (Az akci a megjelenstl 2015.09.03-ig tart.)

    RUCISzigetEXTRA

    MINSGTURI

    AKCI!MINDEN RVIDUJJ FRFI PL600 FT!

    Zalaegerszeg, Dsz tr 6/cNyitva: h-p: 9-18, sz: 9-13

    EgerszegValutavlt

    Zalaegerszeg,

    Kossuth L. u. 4-6.Csipke zlethz (volt

    Harmnia)

    - a fbejrat mellett

    Tel.: 06-30/264-7468

    Zalaegerszegi vllalkozs-

    Zalaegerszegi emberek

    Valutk vtele- eladsarendkvl kedvezrfolyamokon

    Egyedi rfolyamokmegegyezs szerint

    *Az akci rszleteirl rdekldjn zletnkben!

    Zeg. Etvs t 2. Tel.: 92/321-924, 06 30/680-9933

    (Etvs-Kossuth t sarok, a nagypostval szemben)Az akci a komplett szemveg vsrlsa esetn rvnyes!

    AMI OPTIKAAz akci 09.01-09.30-ig, illetve a kszlet erejig tart!

    NAPSZEMVEG VSR

    30-50%

    KEDVEZMNNYEL!

    KERETEK 20-70%

    Zalaegerszeg, Cscsi u. 55.92/320-572, 06-20/9754-182Autjavts A-tl Z-ig-Karambolos s korrodlt

    gpkocsik javtsa,teljes kr gyintzssel.

    -Tehergpkocsik,raktrbevonatokpolipropilnnel

    -Manyagjavts stb...

  • 2 ZalaegersZegi 7 nap

    Hagyomnyteremt szndkkal indtjk tjra szeptember els htvgjn a Zalai Tertk Zala-egerszegi Vadprklt s Borfesztivlt.

    A rendezvny eldjvel, az szi fesztivllal, Zalai Ter-tkkel termszetesen mr korbban is tallkozhattak a zalaegerszegiek s az idel-togatk, hiszen az elmlt ht vben is minden szeptember a szreti-gasztronmiai vi-gadalomrl szlt a megye-szkhelyen. Az idei azonban ms, hiszen ezttal a vad-szat, a gcseji npi rtkek, telek kerlnek a kzppont-ba szeptember 456-n.

    A rgi-j fesztivlunkrl Tompa Gborral, a szerve-z Kvrtlyhz Kft. gyveze-tjvel beszlgettnk. La-punknak elmondta, valban szeretnk megersteni a vadszati, gasztronmiai vo-nalat, amely eddig is jelen volt. Taln csak egy kiss httrbe szorult:

    Eddig is volt a Zalai Ter-tk, azonban most meger-stjk ezt a vonalat a progra-mok sorn, ami nagyon j, hiszen ezltal fejldik ez az esemny, ez a fesztivl. Im-mr nyolcadik alkalommal valsul meg ez az szi ren-dezvny, egyre nagyobb si-

    kere van s azt ltjuk, hogy fontos is, hogy a kzs fzs s a Vizslaparki piknik meg-jelenjen ezen az esemnyen, illetve hogy jelen legyen a vadszati konferencia is, ami a szakmaisg megjelenst ersti, az esemny vdnke a vilghr magyar vilguta-

    z vadsz, grf Szchenyi Zsigmond zvegye.

    Tompa Gbor hangslyoz-ta, a szeptember 4-ei konfe-rencia egy nagyon jelents esemnye lesz a programso-rozatnak, hiszen a vadszati trvnytl kezdden, az aranysaklon t, a vadszati etiketten keresztl szmos tmt rinteni fog majd. El-mondta azt is, szeretnk fel-hvni a figyelmet a megye rtkeire, a vadszat hagyo-mnyaira, szpsgeire: Fontos eleme a rendezvny-nek a felvonuls, amelyrl remljk, hogy ugyanolyan nagy siker lesz, mint az ed-digi vekben. Ezen egyre tbb szervezet vesz rszt, ltjuk, hogy nagyon npsze-r. Emellett pedig egyedll-l mdon lesz egy fzver-seny is, a Kisfaludy utcban, amelyre eddig mg nem volt plda. Az elmlt htig, ami-kor is zrtuk a jelentkezse-ket, 45 csapat jelezte rszv-telt.

    A fellpk sora pedig is-mt nagy neveket takar: sznpadra ll majd msok mellett Hobo, a Wellhello, a Firkin, Odett, a Carbonfools, az Ocho Macho s az Irie Maffia. n Srvri viktria

    vrosi hetilap A Maraton Lapcsoport tagja Impresszum:Lapigazgat: Kovcs Veronika Fszerkeszt: Heffler Gyrgy Felels szerkeszt: Novk-Srvri Viktria Szerkesztsg cme: 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62.,e-mail: [email protected] Kiadja: Maraton Lapcsoport-Multivzi Kiadi Kft. Felels kiad: Szab Mikls, Kzmr Judit s Heffler Gyrgy gyvezet igazgatk Kiad elrhetsgei: 8200 Veszprm, Hzgyri t 12., http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Nyomdai munkk: Pannon Lapok Trsasga Nyomdai Kzpont Veszprm, Hzgyri t 12. Felels vezet: Horvth GborMegrendels szma: V 34/2015 A lap ingyenes Megjelenik 26 000 pldnyban. Terjeszti a Savaria Post Kft. Tel.: +36-70/866-84-16 E-mail: [email protected]

    | 2015. augusztus 28. | kzletrvid hrek

    BalesetNgy aut tkztt sz-

    sze szombaton Teskn-don. A baleset sorn egy Chevrolet s egy Suzuki Swift karambolozott fron-tlisan. Az tkzst kve-ten ezekbe rohant bele mg kt msik jrm. A balesetben ten srltek meg knnyebben, kztk egy 3 ves gyermek. A baleset krlmnyeit a rendrsg vizsglja.

    rvcskk Tbb mint egy htig

    vendgeskedett Zala-egerszegen a csksomlyi rvcska egyttes. A ma-gyar fiatalokbl ll for-mci egy vtizede min-den nyron elltogat a megyeszkhelyre. Npze-nei eladsaikkal a ma-gyarsg hagyomnyaira s npi rtkeire hvtk fel a figyelmet. Az rvcs-ka egyttes eladsaira a jv vben is szmtha-tunk.

    Kpzmvszeti ksrlet

    Kpzmvszeti ksr-letet tett egy brazil szob-r s z m v s z , L i d i a Malynowskyj a Gcseji Fa-lumzeumban. Term-szetes anyagok felhasz-nlsval, fbl s lepe-dbl alkotta meg a zalai tjat. Lidia a DCLINIC rezi-denciaprogram kzrem-kdsvel ltogatott Za-laegerszegre. Ksrletvel a kollektv tudatalattira akart hatst gyakorolni.

    Csaldi dlutnCsaldi dlutnt ren-

    deztek nemrgiben a me-gyeszkhelyen. A rendez-vnyen a zene, a tnc s a mese kapta a fszerepet, a gyerekekkel egytt ter-mszetesen. Mg a kicsik jtszottak, addig a szlei-ket letvezetsi s neve-lsi tancsadssal vrtk. Az esemny vendge a csksomlyi rvcska ze-nekar volt.

    Vadak, borok s gasztronmia a belvrosban

    A j hangulat garantlt Felvonuls, fzverseny s Hobo-koncert a fesztivlon

    A bor idn is fszerepet kap a fesztivlon, szmos fajta kzl vlogathatnak majd azok, akik a szlbl kszlt ned kedveli Fot: archv/Pezzetta Umberto

    Az szi fesztivl egyre tbbeket vonz a belvrosba, s nemcsak zalaegerszegieket, de a tvolabb lket is Fot: archv/Pezzetta Umberto

  • 3ZalaegersZegi 7 nap

    A gyzelem percei: Kovcs Adrienn lett az idei Zala Szpe verseny gyztese Fot: Pezzetta Umberto

    kzlet | 2015. augusztus 28. |fkuszban

    n Srvri viktria

    Nos, bizonyra sokan emlkez-nek r, mintegy 3 httel ezeltt r-tam Napsugrrl, szerkeszts-gnk tallt kiscicjrl. Azoknak, akik most kapcsold-nak be a trtnetbe, lerom a lnyeget: csaknem egy hnap-ja az orrom eltt dob-tk be a kiscict a szomszd plet ker-tsn, n pedig gyors mentvknt felkap-tam s egszen az iro-dnkig szguldottam vele. Volt srs, betegsg, orvos, szuri, aggds, aztn szp lassan az letnk rszv vlt a macsek. Csakhogy a szerkesztsgben nem lakhatott rkk, gy gazdit kellett tallnunk a szmra. Azon-ban ez sem volt knny mutat-vny. Mg lapunk hasbjain is ta-llkozhattak vele, kerestk az Iga-zit, a nagy t, azaz az lomgazdit. Ekzben Napsugr csaknem a dupljra ntt s bizony rjtt, hogy egy cica, s gy is kell visel-kednie. Elbvlt minket a jtkval, megnyugtatott odaad szeretet-vel, mrgesen-szeretve szidtuk, ha rossz volt, s minden percben fl-tn vigyztuk a lpteit. Egyszval rendesen hozznk ntt a drga

    gyerek. Adtuk is volna, meg nem is. A megolds pedig ahogy az mindig szokott gy jtt, mint a villmcsaps. Az AquaCity-beli jtkonysgi fzsen szerkeszt-sgnk tagjai mellett rszt vettek

    lapcsoportunk mun-katrsai is. Kzmr Judit stratgiai igaz-gat akkor mg nem sejtette, hogy egy fi-nom lecs mellett mst is kap azon a dlutnon: bizony, jl sejtik, egy drga cict, vagyis Napsugarat. A szerelem egy pillanat

    mve volt, mg ha csak fotn is ltta a macsekot, ugyanis hre-sen llatbart, gyakorlatilag egy ksz ovi mkdik az otthonban, termszetesen kutyusoknak s cicusoknak. Ht, lnyeg a lnyeg, hogy gyorsan eldlt drga cir-mosunk sorsa, megbeszltk az tads-tvtel idpontjt, persze gy, hogy legyen idnk elbcsz-ni is a bajszostl. Vgl az elmlt htvgn tnak indult anyukjval Napsugr az j tesihoz, s azta mr otthonosan mozog abban a kzegben is, gy a mi aggd lelknk megnyugod-hat. Mindenkinek ksznjk, aki aggdott rte s segtett neki meg-gygyulni, szeret gazdit tallni.

    Nehz kezdet, boldog folytats

    Megvlasztottk Zala Szpt

    Huszonegyedik alkalom-mal vlasztottk meg Zala megye legszebbjt s ud-varhlgyeit az elmlt hten, szombaton. A rangos ese-mnynek az AquaCity adott otthont.

    A frdruhs, utcai, il-letve estlyi ruhs bemuta-tk kzti szneteket olyan neves fellpk eladsai tltttk ki, mint Zsda, Vastag Csaba, illetve lis Jr. Vgl, hogy ne tlzot-tan borzoljk az izgalom-ban lv versenyzk s a nzk kedlyeit, megv-

    lasztottk az idei Zala Sz-pt is, aki a 22 ves nagyka-nizsai Kovcs Adrienn lett, udvarhlgyei pedig Bagoly Szimonetta s Kerkai Kla-udia.

    A versenyre egybknt idn 35 lny adta be jelent-kezst, szerte a megybl, kzlk a legjobb tz mr-kzhetett meg a szombati dntn. A nyertesek term-szetesen nem res kzzel mentek haza, az lmnyek mellett mindannyian sz-mos ajndkkal is gazda-godtak. n Srvri viktria

    Jubileumi nnepsg a lengyelorszgi testvrvrossal

    Klnleges vegcmert kapott Zalaegerszeg

    Idn 15 ves a lengyelorszgi Krosno s Zala-egerszeg kztti testvrvrosi kapcsolat. A jubile-um alkalmbl nnepsget szerveztek a lengyel vrosban, amelyet Krptok Klmi Hatrmenti Kultrk Fesztivljhoz idztettek. Az esem-nyen rszt vett Balaicz Zoltn polgrmester is.

    Balaicz Zoltn lapunknak elmondta, a fesztivlt au-gusztus 21-n nyitottk meg, majd felvonuls kvetkezett a vros utcin. Az nnepi m-sorban fellpett a Zalai Tnc-egyttes, a ftren fellltott sznpadon pedig kszntt mondott Zalaegerszeg pol-grmestere.

    Msnap, augusztus 22-n, szombaton Krosno dszter-

    mben tartottk a testvrv-rosok tallkozjt, ahol szer-zdst kttt egymssal a nmetorszgi Marl s a len-gyelorszgi Krosno. Az j testvrvrosi kapcsolat rde-kessge, hogy egy olyan eu-rpai unis programbl ered, amelyet Zalaegerszeg kezde-mnyezett testvrvrosai r-szre, s ahol Krosno s Marl egymsra talltak. Az n-

    nepsgen Krosno vezeti a 15 ves kapcsolat emlkre vegcmert ajndkoztak a zalaegerszegi nkormny-zatnak. Ezt kveten nnepi beszdben mondott kszne-tet Balaicz Zoltn a bartsg polsrt Piotr Przytocki polgrmesternek, Zbigniew Kubit kzgylsi elnknek s Daniel Bieszczad nemzet-kzi referensnek.

    A dlutn folyamn meg-tekintettk Krosno j fejlesz-tseit, a Modern Gyrtsi Technolgik Transzfer Kz-pontjt, a replteret, a beru-hzsi vezetet, valamint a Bieszczadzka utca melletti kereskedelmi terletet.

    n Srvri viktria

    Balaicz Zoltn polgrmester Piotr Przvtocki krosni polgrmesterrel s Zbigniew Kubit kzgylsi el-nkkel az ajndkba kapott vegcmer mellett Fot: zmJv

    Miknt tbb mint tz ve, a mlt htvgn is a Vrosrszek Mveldsi Kzpontja s Knyvtra adott otthont a Wolfpack (Farkasfalka) nemzet-kzi makettversenynek s killtsnak. Ezttal 117 jelentkez sszesen 313 makettet mutatott be.

    A rsztvevket az apr m-ves trgyak mellett sznes programok tmkelege vrta, szombaton pldul kiprbl-hattk a rendrsgi jrm-veket, megbmulhattk a honvdsgi fegyvereket, dl-utn pedig airsoftosok rg-

    tnztt csatajelenetei nyj-tottak izgalmas szrako-zst.

    Az idei versenyt a zala-egerszegi szlets s hsi hallt halt Vitz Majoros Kornl harcireplgp-pil-ta szemlye kr szerveztk.

    Az ltala vezetett replgp, a Junkers 88-as kr kszlt az egsz rendezvnynek a dizjnja, s kln djaztk azokat a modelleket, ame-lyeket hozz kapcsolhat g-pekrl mintztak. Tth Krisztinnak, a Majoros-hagyatk kezeljnek k-sznheten az rdekldk vasrnap megtekinthettk a pilta fltve rztt relikviit, egyenruhit, fegyvereit, ki-tntetseit, fotit s tbb szemlyes holmijt.

    n Fincza zSuzSa

    Makettverseny a hs replpilta tiszteletre

    Tbb mint hromszz apr modell

  • 4 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. augusztus 28. | kzlet

    Zalaegerszegen az llamalapts nnepn meg-ldottk s megszegtk az j bzbl kszlt kenyeret, nvs npzenei msorokkal, koncertek-kel kszntttk a rsztvevket.

    Augusztus 19-n, a vrosi nnepsgen Gulys Ger-gely, az Orszggyls fide-szes alelnke a cscsbozsoki Szent Istvn-szobornl mon-dott beszdet. Kszntjben arra emlkeztetett, hogy ke-vs nemzetnek adatik meg, hogy az egy vezredes mlt-ra visszatekint nemzeti n-nepe az llamalaptsnak l-lt emlket. Eldeink tbb mint ezer esztendvel ezeltt mkdkpes, szervezett l-lami rendszert hoztak ltre, sajt kzigazgatst ptettek fel, mindenkire ktelez jog-szablyokat alkottak hang-slyozta Gulys Gergely. Az Orszggyls 1991-ben he-lyes dntst hozott, amikor

    gy hatrozott, hogy az or-szg llami nnepe augusz-tus huszadika legyen: az l-lamalapts mindennek a kezdett jelenti, Szent Istvn mvnek nagysgt legke-sebben az alkots maradan-dsga mutatja.

    Jogos bszkesggel tny-knt llapthatjuk meg, hogy Szent Istvn kirly messze megelzte kort. Halla utn vszzadok kellettek ahhoz, hogy intelmeinek az emberi mltsgra, a jogegyenlsg-re az idegen-ellensg elutas-tsra, a befogadsra s a hazval szembeni felelssg-re vonatkoz rszei az eur-pai jogfejlds kitrlhetet-len vvmnyaiv vljanak.

    Az eurpai nemzetek fenn-maradsnak biztos zloga volt, hogy csak azokat fogad-tk be, akiket integrlni vol-tak kpesek, s akik j hazt vlasztva maguk is az jon-nan vlasztott llam trv-nyeit s kultrjt elfogad, ahhoz alkalmazkod polg-rok kvntak lenni! mond-ta beszdben az Orszggy-ls alelnke.

    Szlt arrl is, hogy a nem-zet azokat rzi meg vszza-dok utn is emlkezetben, akik a dnt pillanatokban akr a szemlyes rdekeik-kel szemben is a nemzet egsznek szolglatba ll-tak mg akkor is, ha ezrt az adott korban nem ksznet jrt, hanem mellzs, s sok-szor szenveds jutott osztly-rszl. A nemzeti nnep arra is emlkeztet, hogy ezerves nemzeti rtkeink kpviseletrl pillanatnyi r-dekbl, vlt vagy vals elis-

    mersekrt lemondani nem lehet. Ha ebben mindenki egyetrt s mindenki elfo-gadja, akkor a szabadsg mellett tbb bke is juthat mindenkinek hvta fel fi-gyelmet Gulys Gergely.

    A Szent Istvn-dombon tartott vrosi nnepsgen a Zalaegerszegi Vrosi Fvs-zenekar, az Albatrosz Tnc-egyttes s a cserkszek felvonulsa utn Besenczi rpd Jszai-djas sznm-vsz, a zalaegerszegi Hevesi Sndor Sznhz igazgatja ksznttte az nneplket. A cscsbozsoki vgyrk Nyugdjas Klub dalkrnek, valamint Pl Kriszti s Hr Mihly msora utn a prog-ram az Ismers Arcok egyt-tes koncertjvel fejezdtt be.

    Az nnepi programsorozat augusztus 20-n a Gcseji Falumzeumban folytat-dott. A kenyrfesztivl meg-

    nyitjn Balaicz Zoltn pol-grmester kszntjben ki-emelte: Szent Istvn 1015 v-vel ezeltt megalaptotta a keresztny magyar kirlys-got a Krpt-medencben, ezzel Eurpban is elismert hazja lett a tbb ezer ves mltra visszatekint ma-gyarsgnak. Az llamalap-tst kvet vszzadokban br a magyarsg trtnelm-ben voltak nehz esztendk a magyar birodalom igazi eurpai hatalomm vlt, amely kivvta a kontinens or-szgainak tisztelett.

    Nem lehet ms feladatunk a kvetkez idszakban sem, mint megmutatni, hogy a nemzet kpes sszefogni, k-zssget formlni s a tuds-ra, a jvre, a fiatalokra sz-mtva kpes ezt a nemzetet egy szebb jv irnyba te-relni fogalmazott a zalai megyeszkhely polgrmeste-re. n Kolozsvri ilona

    Zala megyben tovbb cskkent az llskeresk szma, jlius vgn az egy vvel korbbinl 22 szza-lkkal, a jniusinl pedig 2 szzalkkal kevesebb l-lskeres szerepelt a ki-rendeltsgek nyilvntart-sban kzlte a Zala Megyei Kormnyhivatal foglalkoztatsi fosztlya az MTI-vel.

    A nyr msodik hnapj-ban 9015 regisztrlt lls-keres volt a megyben, mg az elmlt v jliusban csaknem 11 620 ember ke-resett munkt a kirendelt-sgek segtsgvel.

    A nyilvntartott llske-resk 13 szzalka, 1,1 ezer fiatal plyakezd.

    A foglalkoztatsi fosz-tly adatai szerint tavaly

    ta a megye valamennyi terletn jelentsen mr-skldtt a nyilvntartott llskeresk szma. A cskkens mrtke tbb j-rsban Lenti, Zalaeger-szeg, Zalaszentgrt s Le-tenye trsgben a 30 szzalkot is meghaladta.

    Jliusban 7 szzalkra cskkent Zalban a nyil-vntartott llskeresk arnya. A legalacsonyabb, 5,1 szzalk a mutat a sze-zonlis hatsokra legin-kbb rzkeny keszthelyi jrsban. A legmagasabb

    10 szzalkot meghalad az llskeressi rta rt-ke Nagykanizsa trsg-ben tjkoztatott a hiva-tal.

    A munkltatk jliusban 1,9 ezer fele-fele arny-ban tmogatott s tmoga-ts nlkli j munkahe-lyet jelentettek be. Az v els 7 hnapjban sszesen 6,9 ezer nem tmogatott j llshely volt a megyben.

    A hnap sorn 1500 lls-keres kerlt ki a regisztr-cibl. A kilpk kzl 900 ember llt munkba, kz-

    lk tbb mint 500-an az el-sdleges munkaerpiacon helyezkedtek el.

    Az v els 7 hnapjban sszessgben 11,4 ezer l-lskeres tallt munkt a megyben: 6,7 ezren tmo-gatott, 4,7 ezren pedig t-mogats nlkli foglalkoz-tats keretben.

    Jliusban 1,3 ezer lls-kerest regisztrltak Zala megyben, kzlk tbb mint 200 ember korbban mg nem szerepelt a nyil-vntartsban.

    n MTi

    Az nnepi kenyrszegst Vadvri Tibor s Gecse Pter alpolgrmesterek s Balaicz Zoltn polgrmester vgeztk el a szentmist kveten Fotk: SereS Pter

    Gulys Gergely, az Orszggyls fideszes alelnke a cscsbozsoki Szent Istvn-szobornl mondott beszdet, az llamalapts jelent-sgt hangslyozva Fotk: SereS Pter

    Szent Istvn-napi nnepsgek Az llamalaptsra emlkeztek Zalaegerszegen

    Szent Istvn-napi megemlkezseket tartottak vrosszerte

    Zala megyben tovbb cskkent az llskeresk szma

  • 5ZalaegersZegi 7 nap kzlet | 2015. augusztus 28. |

    Fogyatkkal l emberek eladi s alkotm-vszeti bemutatkozsa cmet adta az Egervri Rzsakertben a minap tartott rendezvnynek a mozgssrltek zalai egyesletnek zalaegersze-gi csoportja.

    Mghozz annak is az els llomsa tette hozz rgtn Tth gnes, a cso-port vezetje. Ezttal a Veszprm Megyei Rolling Country kerekesszkes tnccsoport ad zeltt tud-sbl s csoportunkbl ten: Kovcs Lszl, Bdrn Bdcs Juliana, Vgh Mar-tin, Knya Zsuzsanna s Boronykn Szab Andrea, valamint a keszthelyi, illetve veszprmi sorstrsaink ki-lltson mutatjk be kz-mves termkeiket. Feltett szndkunk, hogy a rendez-vnyt rendszeress tesszk, ami nem egyszer feladat, hiszen nem biztos, hogy a fo-gyatkkal l mvszek, kzmvesek meg tudnak ott jelenni, ahol pkzlb al-kottrsaik. A mozgssrl-teknek pldul elengedhe-

    tetlen az akadlymentes krnyezet. Szerencsnkre Gyerk Gbor, Egervr pol-grmestere s Molnr La-jos, a Rzsakert tulajdonosa felkarolta az tletnket, s meggrte, hogy mskor is eljhetnk s mint a falu ese-mnyeinek rszesei, bemu-tatkozhatunk.

    Szeretnnk a fogyatk-kal lk szmra alkott-bort ltrehozni s majd azt is hagyomnyoss tenni foly-tatja terveik sort Tth g-nes. Zalaegerszegi csopor-tunkban nagy r az igny, de jelents az rdeklds or-szgosan is, st, a hatron tl l mozgssrlt kzm-vesek is jeleztk, hogy szve-sen rszt vennnek rajta. Mindezzel nemcsak trsa-ink hasznos idtltst, ha-nem idvel a foglalkoztat-

    st is szeretnnk elsegte-ni, hiszen sokan fogyatkos-sguk miatt munkahely nl-kl, rokkantnyugdjbl, se-glybl tengetik az letket. A specilis alkottbor rde-kben plyzatot szeret-nnk benyjtani, hiszen k-lnleges helysznre van szksgnk, tlagtl eltr krlmnyeket kell biztos-tanunk.

    Az els bemutatkozsi le-hetsget a nemeshetsi Ko-vcs Lszl, mint a zalaeger-szegi csoport tagja is megra-gadta. szabadidejben, mint mondja: hobbibl, veg-gravrozssal foglalkozik.

    Nem egy rdngs dolog ez, s elssorban azrt hoz-tam el a dsztett vegek s poharak mell a gravroz szerszmot, hogy ezt itt a helysznen bemutassam mozgssrlt trsaimnak, htha valaki kedvet kap r.

    Bdrn Bdcs Julianna Zalaegerszegrl nejlonha-risnybl ksztett virgo-kat, tletes zoknibabkat, horgolsokat hozott. Vgh Martin immr hrom ve ta-

    nulja a kermiaksztst Gbrton Csuti Tibornl, a npmvszet ifj mesternl. Mint mondja, bizony mg so-kat kell tanulnia, de bemuta-tott cserpednyeivel gy is nagy sikert aratott, miknt sokan megcsodltk Boro-nykn Szab Andrea hor-golt lenykaruhit is. Knya Zsuzsanna sorsa jl pldz-za, a legegyszerbb baleset is milyen slyos kvetkezm-nyekkel jrhat, a mandala-

    festszetben, az kszerksz-tsben tallt kiutat munk-it, mondhatni, kzrl kzre adtk a killts ltogati. Keszthelyrl Kelemen Lsz-l s Bognr Piroska a fo-nott kosrkit, Nemes Klra a kzimunkit hozta el Eger-vrra, de a Bakonybl is r-kezett kerekesszkes kill-t, aki, mint mondja, nyron bogaras, tlen kosaras, vagyis mhszkedik s kosa-rat kt. n Fincza zsuzsa

    Zalabesenyben mr hagyomny, hogy csa-ldi nappal egybektve tisztelegnek llamalap-tsunk s Szent Istvn kirly emlke eltt.

    ABeseny a 2000-es vek-ben Alaptvny s a telepls-rszi nkormnyzat gy dn-ttt, az idn ldozatot is kr a lakossgtl, s vradssal teszi emlkezetess az au-gusztus 20-ai nnepet.

    A vrskeresztesek ke-restek meg bennnket, el-mondva, hogy mint nyrid-ben ltalban, most is szk-ben vannak a vrnek. Kzs-sgi hzunkban mr tbbszr szerveztnk vradst, most gy dntttnk, a tmegeket megmozgat csaldi nap lesz a legjobb alkalom arra, hogy megkrjk a besenyieket, ilyen mdon is jruljanak hozz beteg embertrsaik

    gygytshoz tjkoztatott pnteken dleltt a kzssgi hzban Horvth Mikls, az alaptvny elnke.

    Igyeksznk minden al-kalmat megragadni, hogy do-norokat talljunk, felkeres-sk sorban a teleplseket, de szvesen elmegynk a ren-dezvnyekre is tette hozz Nmeth Lszln, a vrske-reszt zalaegerszegi csoport-jnak szervezje. Cstrt-kn a Skanzenben volt vr-ads, Besenybl pedig egye-nesen a sjtri falunapra me-gynk. Nem utolssorban a vradsok tmogatsa rde-kben szeretnnk jralesz-teni a vrskeresztes mozgal-mat is.

    Nmeth Istvnn mint lel-kes s sokszoros vrad, most is az elsk kztt jelentkezett. Mint mondta, rl, hogy do-nor lehet, s ezzel segthet egy bajbajutott embertrsn. Pol-grn Kuti Gyngyi fiatal kora ellenre mr kilencsze-

    res donor. frjvel s kisfi-val jtt le a faluba a kzeli hegyen ptett csaldi hzuk-bl. Mg az anyuka vrt adott, a kicsi Szigfridre rmmel vigyztak az nnepi elk-szletekben sernyked nagyszlk is. Tamsi Ri-chrd egyetemistaknt is mr hromszoros donornak mondhatja magt, Czirki Lajos viszont szinte trzsven-dg a vradsokon, mint meg-jegyezte, szmra termsze-tes, hogy segt, st, rl, hogy

    vrt adhat, mert addig biztos lehet benne, hogy egszsges.

    Br a vradsrl biztonsgi okokbl nem szolglhatunk pontos informcikkal, any-nyit elrulunk, hogy Zala-besenyben ugyanannyian jelentkeztek vradsra, mint a Falumzeumban a vrosi rendezvny keretben.

    Dlutn Gecse Pter alpol-grmester, a vrosrsz kpvi-selje nnepi beszdben k-ln is kiemelte a kzssg erejt:

    Szent Istvn megtantott bennnket arra, hogy ssze-fogs nlkl nincs siker, hogy egytt minden problmn tljuthatunk. A mindenna-pokban hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, gy idrl idre emlkeztetni kell magunkat

    a kzssgben rejl erre. Egyni s kzs felelss-gnk, hogy mindent megte-gynk embertrsainkrt, v-rosunkrt, sajt krnyeze-tnkrt, vrosrsznkrt, s megtegyk nemzetnkrt hangslyozta az alpolgr-mester.

    t kvetve dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg volt pol-grmestere is mltatta szent kirlyunkat, aki vndorls-hoz szokott npnket letelep-tette e huzatos helyen, majd Gecse Pterrel kzsen meg-szegtk a Beseny hatrban termett bzbl az reghe-gyen sttt j kenyeret. Az nnepre a Szivrvny Dalkr tette fel sznvonalas msor-val a koront, a vidmsgrl a helyi Karinthy-sznpad mellett a Botfai Lnyok Asszonyok klubja, a Botfai Citerazenekar, a teskndi amatr sznjtszk gondoskodtak. A gyerekek sem unatkoztak, ket a pni-lovagls, a trambulin mellett klnfle jtklehetsgek vrtk. Vacsorzni sem kellett senkinek hazamennie, hiszen az j kenyr mell egy j t-nyr babgulys is duklt. Ahajnalig tart blon a Simon Mvek hzta a talpalvalt.

    n Fincza zsuzsa

    Alkottbort s bemutatkozsi lehetsget szeretnnek

    Akci a fogyatkkal lk foglalkoztatsrt

    Vradssal emeltk ki a csaldi nap jelentsgt

    Zalabesenyn tbb mint ktszzan nnepeltk llamalaptsunkat

    A Rolling Country kerekesszkes tnccsoport bebizonytotta, hogy a fogyatkkal lknek a tncrl sem kell lemondaniuk Fot: a Szerz

    A besenyi Szivrvny Dalkr nnepi sszelltssal mltatta au-gusztus 20-a jelentsgt Fot: a Szerz

  • 6 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. augusztus 28. | a ht tmja

    Az egymillird forintbl megvalsult beruh-zs eredmnyeknt nyolcezer ngyzetmte-res csarnok plt fel. Az tadsi nnepsgen jelen volt Glattfelder Bla, a Nemzetgazdasgi Minisztrium gazdasgszablyozsrt felels llamtitkra, Balaicz Zoltn polgrmester s Vigh Lszl orszggylsi kpvisel, Oskar Derlel, a cg tulajdonosa, Erika Teoman Brenner, az Osztrk Nagykvetsg attasja.

    A gyravatn Glattfelder Bla elmondta, az osztrk beruhzs nemcsak a zala-egerszegi munkavllalk-nak fontos, hanem az orszg nemzetgazdasgnak is, hi-szen a 118 dolgozt foglal-

    koztat gyr a termkeinek tlnyom tbbsgt exportra kszti, ami hozzjrul Ma-gyarorszg versenykpess-gnek javtshoz is.

    Hozztette, Zalaegerszeg s a vros vezetse az or-

    szgban mintaad mdon tmogatja az j munkahe-lyek ltrejttt. Azalai me-gyeszkhelynek ehhez ki-emelked adottsgai is van-nak, ezek kzl az egyik, hogy sokan beszlnek n-metl, de komoly hagyom-nyai vannak a btorgyr-tsnak is.

    Erika Teomann Brenner, Ausztria magyarorszgi ke-reskedelmi attasja a gyr tadsn ismertette: nagy rm szmukra, hogy ismt elindultak az osztrk vllal-kozsok befektetsei Ma-gyarorszgon, ahol legna-gyobbrszt csaldi vllalko-zsok beruhzsai a jellem-zek. Az ADA, mint csaldi cg is az egyik legjelent-sebb munkaad Magyaror-szgon, s a hozz hasonl vllalkozsok hossz tvon, felelssggel gondolkodnak magyarorszgi jelenltkkel kapcsolatban.

    Balaicz Zoltn, Zalaeger-szeg polgrmestere az nne-plyes tadn kifejtette, a mostani fejleszts azt bizo-nytja, hogy az osztrk s magyar gazdasgi kapcsola-tok tovbb ersdnek, Zala-egerszeg pedig nyitott az Ausztribl rkez befekte-tsekre. Az osztrk partne-rek megbzhatsgt, kor-rektsgt s az erforrsok itteni koncentrcijt pedig

    pldartknek nevezte. Mindezekhez hozztette, a most megvalsult beruhzs az utbbi idszak legnagyobb ipari fejlesztse, amelyhez az nkormnyzat minden tle telhet erklcsi s anyagi t-mogatst igyekezett megad-ni, aminek ksznhet, hogy az ADA cggel mr jabb be-ruhzsi temek lehetsg-rl is trgyalnak.

    Vgezetl elmondta, az n-kormnyzat egyik legfbb feladata a kvetkez vek-ben a helyi gazdasg fejlesz-tse, a vllalkozsok segt-se, a meglv munkahelyek megtartsa s j munkahe-lyek teremtse lesz.

    Vigh Lszl orszggylsi kpvisel beszdben arra trt ki, hogy pontosan egy vel ezeltt mg 2 ezer mun-kanlklit tartottak nyilvn Zalaegerszegen, ez a szm mra 1300-ra cskkent, ami az ADA-hoz hasonl vllal-kozsoknak ksznhet. Je-lenleg a mintegy 60 ezres Zalaegerszegen alig 4 szza-lk a munkanlklisg, de a kormnyzat elkpzelshez hasonlan itt is cl a teljes foglalkoztatottsg elrse.

    Kck Michael, az ADA gyvezetje a csaldi vllal-kozsban mkd cgcso-port trtnett ismertette. Elmondta, a 19. s 20. szzad

    Tiszta lappal ezzel a mottval kezddtt el a 2015/2016-os vad a zalaegerszegi Griff Bb-sznhzban. Az idei repertorban magyar s nemzetkzi, klasszikus s kortrs mese egy-arnt szerepel mondta el a htfi vadnyit lsen a bbsznhz igazgatja.

    Decemberig ngy bemu-tatt tartanak, az elad-sokon a trsulat szinte valamennyi tagja szere-pel. Az els produkci Lzr Ervin mesje nyo-mn kszlt A legkisebb boszorkny cm bbel-ads lesz, oktberben Ha-lasi Dniel rendezsben Csoda s Ksza cmmel

    mutatjk be a gdlli ta-nyn l lovak trtnett. Novemberben Nagy Vik-tria s Schneider Jen A hrom kismalac s a farkasok cm klasszikus npmest lltja sznpad-ra. Az v utols eladsa egy afrikai npmese lesz: a Nanga s az elefntgye-rekek cm bbelads

    Szz j munkahely s tbb ezer ngyzetmteres csarnok Zalaegerszegen

    tadtk az osztrk ADA btoripari cgcsoport matracgyrt zemt a dli iparterleten

    Glattfelder Bla, Rig Csaba, Pterfi Anett, dr. Pl Attila, Steiner Jrgen, Balaicz Zoltn s Vigh Lszl az tadson megtekintettk a ltestmnyt, megismerkedve az zemben foly munkafolyamatokkal Fot: SereS Pter

    Az tadst kvet napon mr elindult a gyrts a 8000 ngyzetm-teres zemben, mintegy 100 dolgozval Fot: SereS Pter

    Tiszta lappal j vad a Griff Bbsznhzban

    Decemberig ngy bemutatval kszlnek a tetrum mvszeiIdpont:2015.09.04. 8-16 h2014.09.05. 8-12 h

    50-60%2014.09.05. 8 12 h

    50 60%Szeptemberi rzuhansazADA-nl!

    Maradkszvetek

    349,-Ft/m rtl!

    atracok kke Amg

    aks

    zletta

    rt!

    edvez rakon!

    lgarnitrk, szfk,franciagyak, fotelek akr

    kedvezmnnyel megvsrolhatak!

    MM

    Akcis brk2.490,-Ft/ngyzetmter

    ron!rd.: 94/590-100

  • 7ZalaegersZegi 7 nap

    forduljn alaptott cget az 1930-as vekben vette t a nvad, eredetileg ktl-gyrtssal foglalkoz Derler csald. Magyarorszgon 1992-ben jelentek meg, Kr-menden plt fel az els b-torgyruk, majd 2002-ben a Zala megyei Novn vettek meg s bvtettek ki egy var-rodt, 2004-ben pedig a ro-mniai Nagyszalontn nyi-tottak j zemet.

    Az ADA cgcsoport Eur-pa egyik jelents btoripari beszlltjaknt 2600 embert foglalkoztat, Magyarorsz-gon jelenleg 1250 dolgozt alkalmaz.

    n Srvri viktria

    a ht tmja | 2015. augusztus 28. |

    Megkezddtt a 2015/2016-os vad a zalaegerszegi Hevesi Sndor Sznhzban. Atrsulat mr az els premierre kszl, a Doctor Herz cm mu-sicalt Szerednyei Bla rendezsben oktber 9-n mutatjk be.

    A sznhz fontos a vros letben, ami elssorban fe-lelssget jelent: tovbbra is estrl estre telthzas, szn-vonalas eladsokat kell jt-szani s mindent meg kell tenni azrt, hogy a sznhz betltse azt a funkcit, ami-rt hrom vtizeddel ezeltt ltrehoztk mondta k-szntjben a sznhz igaz-gatja a trsulat htfi vad-nyit lsn.

    Besenczi rpd a korb-bi vekhez hasonlan idn is pontossgot, fegyelmet, sszetartst, profizmust krt a trsulat valamennyi tagj-tl. Emlkeztetett, az elmlt vadban 314 eladst jtszot-tak, a nzszm megkzel-tette a 73 ezret. Hogy ezt a magas eladsszmot idn is teljesteni tudjk, a portstl kezdve az igazgatig min-denkinek a munkjra szk-sg van hangslyozta.

    A msorfzet alapjn egybknt izgalmas vad el nz a zalaegerszegi k-sznhz: a Doctor Herz cm musical prbi mr elkez-ddtek, kszl a Kvek cm produkci is, az ifjs-gi krimit Sztarenki Pl l-ltja sznpadra.

    Ugyancsak oktberben mutatjk be a magyar szr-mazs Ephraim Kishon (Kishont Ferenc) AHzas-sglevl cm vgjtkt Besenczi rpd rendezs-ben.Az sz utols hnapj-ban Tasndi Istvn Ahul-lm cm mvt lthatja a kznsg.

    Az elmlt vad egyik nagy sikerrel jtszott st-di-eladsa volt Az veg-

    anya. Krusovszky Dnes tragikomikus darabjt idn a nagysznpadon is bemu-tatjk. Amsortervben kt vilgirodalmi klasszikus is szerepel is: Bertolt Brecht A szecsuni jllek cm zens drmjt Csiszr Imre rendezi, William Shakespeare Amakrancos hlgy cm vgjtkt pedig Verebes Istvn lltja szn-padra A szemlyisg meg-zabolzsa alcmmel.

    Az egyik ifjsgi elads sbemutat lesz: Turbuly Lilla zalai szrmazs r Neknk nyolc?! cm szn-mvt Naszlady va rende-zi. Folytatdik a laksszn-hz cm programsorozat is: az Ady utca 10-ben Sze-

    retik a bannt, elvtrsak? cm monodrmt Szakly Aurl adja el. Szeretnnek feljtani tbb tantermi deszka eladst, az Asz-szony a fronton cm mono-drmt Czeg Terz inter-pellcijban, s ha lehet-sg lesz r, az Anyu n va-gyok cm produkcit is ismertette az igazgat, hoz-zfzve, cljuk, hogy minl szlesebb palettt nyjtsa-nak a nzknek.

    Az vadnyitn Vigh Lsz-l orszggylsi kpvisel bejelentette, hogy kormny-dntst krt a sznhz p-letnek egymillird forint-ba kerl komplex feljt-sra.

    n kolozSvri ilona

    vadnyit a Hevesi Sndor Sznhzban

    Vgjtkokkal, tragikomdival s egy sbemutatval is vrjk a kznsget

    Szz j munkahely s tbb ezer ngyzetmteres csarnok Zalaegerszegen

    tadtk az osztrk ADA btoripari cgcsoport matracgyrt zemt a dli iparterleten

    rendezje Schneider Jen. A 2016-os vben kt kor-trs magyar mest mutat-nak be: a Csuks Istvn rsa nyomn kszlt Pin-tyke cirkusz, vilgszm cm mesefeldolgozs feb-rurban, Gimesi Dra Istipisti s a kvirgok cm nletrajzi ihlets darabjt pedig prilisban tzik msorra ismertette Szcs Istvn.

    Felidzte, hogy az elmlt idszakban sikeresebb s kevsb sikeres idszakok vltottk egymst a Griff-ben. Gyakori volt az igaz-gatvlts, gy a korbbi vezetk kzl szinte senki sem tudta vgigvinni azt az tves ciklust, amire m e g b z a t s a s z l t . A2015/2016-os vadban vi-szont tiszta lappal indul-

    nak, ezt szimbolizljk az elcsarnok hfehrre fes-tett falai, amelyre a bemu-tatk utn kerlnek fel a legsikeresebb produkcik-bl a dsztelemek. Am-sorfzetben hajtogathat lapokat rejtettek el, ame-lyekre a gyermekek felr-hatjk a kvnsgaikat, gy az igazgat remnyei szerint az vad vgn tbb ezer kvnsgmadr is repked majd a falakon. Az intzmny idn februr-ban kinevezett igazgatja azt is elmondta, bzik ab-ban, hogy az elkvetkezen-d idszakot a folyamatos fejlds jellemzi majd, br az eladsok sznvonal-val mr az elmlt kt vben sem volt problma, amit a folyamatosan emelked nzszm is igazol. Az el-

    mlt vadban mintegy 32 ezer nz eltt jtszottak, a korosztly 70 szzalk-nak brlete volt az elad-sokra.

    Ugyancsak az eladsok sznvonalt jelzi, hogy ok-tberben rszt vesznek a Kolozsvron megrendezs-re kerl PUCK Bb- s Marionett Sznhzak Nem-zetkzi Fesztivljn.

    Szcs Istvn beszmolt arrl is, relis esly van arra, hogy j pletbe kl-tzzn a Griff Bbsznhz. A vros tves kulturlis koncepcijban szerepel, hogy a teljes feljts utn az intzmny az egykori MMIK pletben kap j helyet, g y vrhatan a 2017-es vad mr az j kr-nyezetben kezddhet el.

    n kolozSvri ilona

    Glattfelder Bla, Rig Csaba, Pterfi Anett, dr. Pl Attila, Steiner Jrgen, Balaicz Zoltn s Vigh Lszl az tadson megtekintettk a ltestmnyt, megismerkedve az zemben foly munkafolyamatokkal Fot: SereS Pter

    A Griff Bbsznhz trsulata az idei repertorban magyar s nem-zetkzi, klasszikus s kortrs mese egyarnt szerepel Fot: SereS Pter

    A Hevesi Sndor Sznhz mvszei: a tetrum vadnyitjn kiderlt, a szrakoztat eladsokbl idn sem lesz hiny Fot: SereS Pter

    Tiszta lappal j vad a Griff Bbsznhzban

    Decemberig ngy bemutatval kszlnek a tetrum mvszei

  • 8 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. augusztus 28. | hirdetmnyek

    Felhvs szakkpzsi sztndj tmogatsraZalaegerszeg Megyei Jog Vros 64/2009. sz. nkormnyzati rendelete alapjn

    A szakkpzsi sztndj ignylsnek felttelei:

    a tanul zalaegerszegi lland lakhellyel rendel-kezzen s a Zalaegerszegi Szakkpzsi Centrum (a tovbbiakban: ZSZC) ltal fenntartott s mkdtetett, Zalaegerszeg Megyei Jog Vros kzigazgatsi terle-tn mkd feladat elltsi hely nappali tagozatn vgezze tanulmnyait; a plyzat benyjtsra az a ZSZC-ben tanul dik jogo-sult, akinek tanulmnyai Zalaegerszegen hinyszak-mnak minstett szakk-pests megszerzsre ir-nyulnak. a szakkpzsi sztndjra 2015. szeptember 15-ig azok nyjthatnak be ply-zatot, akik 2015. szeptem-ber 1-jn:a) szakiskola 911. vfolya-mn hegeszt, gpi forg-

    csol, szerkezetlakatos vagy plet- s szerkezet-lakatos, szerszmkszt szakmban, b) szakkzpiskola retts-git kvet szakkpz vfo-lyamn gp gyrtstechno-lgiai technikus, mecha-tronikai technikus szakm-banvgzik tanulmnyaikat. a szakkpzsi sztndj irnti krelmet 2015. szep-tember 15-ig kell Zalaeger-szeg Megyei Jog Vros Oktatsi, Kulturlis, Ifjsgi s Sport Bizottsghoz benyj-tani. a plyzat benyjtsa, a tmogats ignylse a rende-let mellkleteknt szerepl Krelem kitltsvel trt-nik, amelyhez csatolni kell a Krelem adatlapon feltn-tetett mellkleteket. A 1. flv vonatkozsban az sztndj 5 hnapra ig-nyelhet, amelynek alapsz-

    szege 12 000 Ft/h. Mrtkt s sszegt a tanulmnyi eredmnyek, illetve a rende-letben meghatrozott egyb felttelek hatrozzk meg.

    A krelmet az nkormny-zati rendeletben meghat-rozott nyomtatvnyon kell benyjtani. A krelemhez mellkelni kell:1. az iskolaltogatsi iga-zolst,2. a tanulmnyi eredmnyt tartalmaz, az egyes tan-vekre vonatkozan meg-hatrozott tanv vgi bizo-nytvny vagy flvi rtes-t msolatt,3. szakkzpiskolai tanu-lk esetben az rettsgit kvet 13. vfolyam els flvben a 2. pontban meghatrozottak mellett az rettsgi bizonytvny, ezt kveten a tanv vgi bizonytvny vagy flvi rtest msolatt,

    4. a szakkzpiskolai s a szakiskolai tanul eset-ben (amennyiben ilyennel rendelkezik) a tanulmnyi szerzds msolatt,5. a ZSZC igazolst az nkormnyzati rendelet 3. (5) bekezdsben megha-t r o z o t t i g a z o l a t l a n mulaszts tnyrl s mr-tkrl, vagy annak fenn nem llsrl,6. azon szakiskolai tanulk esetben, akik szmra a szakkpzsrl szl trvny szerint az elkpzettsgk figyelembe vtelvel a kp-zsi id lervidthet, a ZSZC igazolst a tanul tanulm-nyai megkezdse szempont-jbl els szakiskolai vfo-lyam teljestsrl.

    A szakkpzsi sztndj rsz-letes szablyozst Zalaeger-szeg Megyei Jog Vros Kz-gylsnek 64/2009. (XII. 23.) szm nkormnyzati rende-

    lete tartalmazza, amely meg-t a l l h a t a h t t p : //z a l a e g e r s z e g . h u / t a r t /index/35/Rendeletek port-lon, az nkormnyzati szak-kpzsi sztndj tmogat-snak ignylshez szks-ges nyomtatvnyok a http://z a l a e g e r s z e g . h u / t a r t /i n d e x / 13 4 / O k t a t a s i _ _kulturalis_ugyek honlapon rhetk el.

    Tovbbi tjkoztats Zala-egerszeg Megyei Jog Vros Polgrmesteri Hivatala Humnigazgatsi Osztlyn (Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 1719.), illetve az 502-191-es telefonon krhet.

    A Krelem adatlapot s mellkleteit a 2015/2016. tanv 1. flvre vonatko-zan 2015. szeptember 15-ig a ZSZC tagintzmny-vezetjhez vagy a fenti cmre kell benyjtani.

    P L Y Z A T I H I R D E T M N YZalaegerszeg Megyei Jog Vros Kzgylse Szocilis, Laks s Egszsggyi Bizottsga

    plyzatot hirdet a Zalaegerszeg, talszegett u. 23/a. szm alatt tallhatFIATAL CSALDOK OTTHONBAN megresedett szllshelyekre AZ J FELTTELEK SZERINT.

    A szllshelyek megtekinthetek a LSZ Kft.-vel telefonon (92/312-730-as szmon) trtn elzetes egyeztets szerinti napokon.

    A plyzat benyjtsnak helye s hatrideje: Zalaegerszeg Me-gyei Jog Vros Polgrmesteri Hivatal SZOCILIS S IGAZGA-TSI OSZTLYA 8900 Zalaeger-szeg, Ady Endre u. 15.2015. szeptember 18. (pntek)

    Plyzatot nyjthatnak be azok a fiatalok, akik az albbi feltteleknek egyttesen meg-felelnek;hzassgi letkzssgben l-nek, vagy lettrsi kapcsolatuk szerepel az lettrsi Nyilatkozatok Nyilvntartsban, vagy olyan egyedlll szemlyek, akik Zala-egerszegen munkahellyel, vllal-kozssal rendelkeznek,

    a hzastrsak (regisztrlt let-trsak) legalbb egyike keres tevkenysget vgez, vagy vala-mely felsfok oktatsi intzmny nappali tagozatn tanulmnyokat folytat,ahzastrsak(regisztrltlettr-sak) egyike zalaegerszegi lakhely-lyel vagy munkahellyel, vllalko-zssal rendelkezik,akrelembenyjtsakorahzas-trsak (regisztrlt lettrsak) egyi-ke sem tlttte be a 40. letvt,Zalaegerszegen vagy brholigazolhatan nem rendelkeznek bekltzhet lakssal vagy iga-zolhatan olyan forgalomkpes vagyonnal, mely nll lakshoz jutsukat biztostan, tovbb nincs nkormnyzati laksbr-leti szerzdsk, illetve csaldi krnyezetkben jogos laksig-nyknek megfelel elhelyezsk nem oldhat meg,

    rendelkeznek indul el-takark ossggal (legkisebb sszege 285.000,- Ft), vala-mint vllaljk a havi ktelez eltakarkossgot (legkisebb sszege 21.375,- Ft ),azpletbentrtnelhelyezsfeltteleit magukra nzve ktele-znek elismerik, s ktelezetts-get vllalnak a szllshasznlati szerzds megktsre,laksgyk vgleges rende-zsrl egynileg, legksbb a szllshasznlati szerzdsben foglalt hatrid lejrtig gondos-kodnak

    A plyzat benyjtsnak mdja:A plyzatokat valamennyi szllshelyre a Polgrmesteri Hivatal ltal djmentesen bizto-stott, e clra rendszerestett nyomtatvnyon, az abban meg-

    hatrozott mellkletekkel, igazo-lsokkal egytt, zrt bortkban, Zalaegerszeg Megyei Jog Vros Polgrmesteri Hivatal Szocilis s Igazgatsi Osztlynak (8900 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 15.) cmezve kell benyjtani. Anyom-tatvnyok a Polgrmesteri Hivatal Szocilis s Igazgatsi Osztlyn az ltalnos Igazgatsi s Laks-gazdlkodsi Csoportnl (8900 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 15.) szerezhetk be!A bortkon a plyzk neve s lakcme mellett krjk a Jelige: FCSO feltntetst is.

    A plyzathoz csatolni kell:a plyzk hzassgi anyakny-vi kivonatnak msolatt, vagy a regisztrlt lettrsi minsg iga-zolst,azalaegerszegi lakhelyrlvagymunkahelyrl, vllalkozsrl iga-zolst,munkltati,illetveiskolaltoga-tsi igazolst

    Szllshasznl kijells:A javaslatttelnl s a kijellsnl az albbi sorrendben kell a ply-zkat elnyben rszesteni:1. Azok a hzastrsak, akik zala-egerszegi lakhellyel rendelkez-nek.

    2. Azok a hzastrsak, akik zala-egerszegi munkahellyel, vllalko-zssal rendelkeznek.3. Azok a regisztrlt lettrsak, akik zalaegerszegi lakhellyel ren-delkeznek.4. Azok a regisztrlt lettrsak, akik zalaegerszegi munkahellyel, vllalkozssal rendelkeznek.5. Azok az egyedlll szemlyek, akik zalaegerszegi lakhellyel ren-delkeznek.6. Azok az egyedlll szemlyek, akik zalaegerszegi munkahellyel, vllalkozssal rendelkeznek.Azonos csaldi llapottal rendel-kezk (hzastrsak, regisztrlt lettrsak illetve egyedlll sze-mlyek) kzl azt kell elnyben rszesteni, akinek az 1 hnapra es fajlagos megtakartsa a leg-magasabb.

    A plyzatot a Kzgyls Szo-cilis, Laks s Egszsggyi Bizottsga brlja el a beadsi hatrid letelte utn soron k-vetkez, vrhatan 2015. okt-ber 5-n tartand lsn. A p-lyzattal kapcsolatos rszletesebb informcival az ltalnos Igazga-tsi s Laksgazdlkodsi Csoport szolgl (': 06-92-502-139, vagy 06-92-502-140.)

    MEGPLY ZHAT SZ LL SHELYEK

    Cm Alapterlet (m2)

    Szoba- szm

    Egyb helyisgek Komfortfokozat Fajlagos lakbr (Ft/m2/h)

    Havi szlls-hasznlati dj (Ft)

    talszegett u. 23/a.

    A. I/26. 34 1 eltr, konyha, kamra, frdszoba-WC, erkly sszkomfortos 179 6.086

    B. I/31. 36 1 eltr, konyha, kamra, frdszoba-WC, erkly sszkomfortos 179 6.444

    B. I/32. 38 1 eltr, konyha, kamra, frdszoba-WC, erkly sszkomfortos 179 6.802

    A. II/36. 34 1 eltr, konyha, kamra, frdszoba-WC, erkly sszkomfortos 179 6.086

    B. t.tr 63. 27 1 eltr, konyha, frdszoba-WC sszkomfortos 179 4.833

  • 9ZalaegersZegi 7 nap

    Neve jl ismert a vadszok, erdjrk krben, mint mondja, a termszetben ntt fel, amely irnt szenvedlye a mai napig kitartott. Kedveli a szpirodalmat, amelynek ksznheten olyan tvoli helyekre is eljuthat, ahova a val letben fizikai korltok okn nem.n Srvri viktria

    n igen hossz ideje, v-tizedek ta li vadszknt az lett. Ez csaldi rksg volt, vagy fiatal korban sze-rette meg ezt az letformt?

    Valban hossz ideje fog-lalkozom ezzel a terlettel, 1979 ta vadszom, akkor kaptam meg a vadszlfegy-ver-tartsi engedlyem. 1997-tl pedig az Orszgos Magyar Vadszkamara Zala Megyei Terleti Szervezet-nek elnki tisztt tltm be. A pontos vszmon most me-ditlnom kell, de mintegy 1984 ta a Vadszszvetsg titkra is vagyok.

    desapm, aki kt vvel ezeltt hunyt el, erdsz volt. A munkjnak ksznheten a gyerekkoromat az erdben tltttem. Televzink 16 ves koromban volt elszr, akkor az is nagy sz volt, hogy van egyltaln villany az erdszhzban, hiszen k-zpiskols koromban mg petrleumlmpval vilg-tottunk, amikor ppen nem kollgiumban voltam.

    Teht n kint ltem az er-dn, s desapm ugyan nem vadszott, de a szomszd er-dsz igen, s t elg sokszor elksrtem vadszataira, gyakorlatilag gyerekkorom ta. Amikor 1978-ban, mint frissen vgzett jogsz a ZALAERD Zrt. jogeldj-hez kerltem, s azta is itt dolgozom ez volt az els munkahelyem , nyilvn munkakri ktelezettsg-knt is s rdekldsknt is fordultam a vadszat fel. Akkor gyorsan vadszvizs-gt tettem, s mihelyst lehe-tett, vadsztrsasgi tag is lettem, emellett a civil le-tembe is prbltam beinteg-rlni ezt az letformt.

    rdekes, gyerekkoromban gyakran elfordult, hogy desanym elfjta a petrle-umlmpt, azrt, hogy ne ol-vassak tovbb, n pedig ti-

    tokban a cserpklyha ajta-jt kinyitva a parzs fnye mellett olvasgattam Szche-nyi Zsigmond knyveit a ter-mszetrl, a vadszat szp-sgrl.

    Mr akkor kirajzoldni ltszott a jv. Tulajdonkp-pen egy vadsz mirt lesz vadsz? Elejti az llatot, emellett mgis a termszet szerelmese.

    Az n esetemben a vlasz mr adott.

    Nos, a vadsz elejti idn-knt a zskmnyllatot, igen, hiszen ez is rsze a va-dszatnak. Azonban higgye el, ez csak a kisebbik rsze. Egy momentum, ami nagyon fontos, termszetesen, de l-lspontom szerint nem a leg-fontosabb. Ez csak tulajdon-kppen a lezrsa egy-egy vadszati tevkenysgnek, de ez az egsz nem errl szl. Hanem arrl, hogy a vadsz kimehet a terletre, kint le-het, megfigyelhet. Ezt egy-szer le is rtam egy kis jsg-cikkben, amiben megfogal-maztam, hogy a vadszat ezeken kvl egy izgalom, kszlds, hogy ki tudjunk menni a vrosbl a term-szetbe, ahol lenmtjuk a te-lefont, hogy lehetleg senki ne rjen el, csak a minket krlvev termszet legyen jelen. n odakint soha egy percig nem unatkozom. Ha mst nem, akkor madrcsi-csergst hallok s rengeteg olyan apr neszt, amirl nem tudom, hogy micsoda, de pr-blom kitallni. Ahogy koro-sodom, s a flem engedi, egyre inkbb el is tallom, hogy mi az. Ez mr a tapasz-talatnak ksznhet. A haj-nali napfelkelte, a pirkadat olyan lmnyt ad, amelytl mindenki csak gazdagabb lehet, aki pedig nem prblja ki, az szegnyebb lesz. Nos, ez is a vadszat.

    Nyilvn van ennek egy tr-sas rsze, egy barti kr is,

    ami szintn nagyon fontoss vlik az ember letben. Nemcsak a hasonl trsak kzelsge miatt, hanem a va-dsztrsak azonos letszem-llete okn. Ht, ilyenekrt vadszik az ember, s persze ebbe nyilvn beletartozik az is, hogy a vadat elejtjk. Az etikus vadsz azonban eb-ben is trekszik arra, hogy a legkevesebb szenvedst okozza a vadnak.

    Gyermekei kvettk eb-ben a szenvedlyben, r-kltk ezt az rdekldst?

    Akiben nincs meg ez a veleszletett szenvedly, az ksbb sem mutat irnta r-dekldst. Akiben megvan ez az indttats s megteheti, az tall utat hozz. Egyi-knk ilyennek szletik, a msikunk olyannak.

    A fiam 19 ves korig lt otthon, majd tvolba kerlt, egyetemre. Amg otthon volt, ltta, hogy szinte naponta j-rok vadszni, tbbszr hv-tam is,de soha nem tartott velem, utoljra egsz pici gyerekkorban jtt ki velem, akkor mg nem merte kr-sem megtagadni. Nem rde-kelte, minden mssal foglal-kozott, azonban a vadszat-tal nem. Pedig ott volt a plda eltte ltalam. Miutn elke-rlt Budapestre ez pr ve trtnt , s idnknt haza-jtt, megkrdezte, hogy me-gyek-e vadszni, mert olyan szvesen jnne velem is. Ez mintegy 3 ve trtnt, azta vadszvizsgt tett, s min-den alkalommal, mikor ha-zajn, vadszni akar. Most rett meg r, hszves kora utn.

    A kislnyom esetben ms helyzet, gyerekkorban nyi-tottabb volt erre a dologra, tbbet tudtam vele errl be-szlni, ellenben nem lpett ennl tovbb. Sajnos is Bu-dapesten l, de ha hazajn, akkor t nem kell vadszni vinnem. Kisfibl, a most egyves unokmbl azonban lehet mg vadsz, feltve, ha eleget ltogatja a nagyapjt.

    A csaldjban n eltt ms is foglalkozott a vadszattal?

    Rajtam kvl vadszem-ber nem volt az egyenes gi

    felmenim kztt, tudom-som szerint. Azonban az egyik ddnagyapmnak a testvre vadsz volt. Ezt on-nan tudom, hogy a csaldi fnykptrban van egy felv-tel rla, amin egy vizslval, vadszruhban, vadszka-lapban ll. n persze t nem ismertem.

    A ktdsemet egybknt ersen befolysolta a va-dszirodalom, tlzs nlkl mondhatom, hogy rengeteg szakknyvet, szpirodal-mat (vadszati szpirodal-mat) olvastam, olvasok je-lenleg is. Igyekszem min-dennap legalbb egy pr ol-dalt, de inkbb egy fl rt, rt erre sznni. Tulajdon-kppen ebben lelem meg a kikapcsoldst, gy eljutok olyan helyekre is, ahova a termszetben soha nem fo-gok. s olyan lmnyeket tudok magamnak szerezni ezzel, ami nagyon felemel. Ezt is csak ajnlani tudom mindenkinek.

    Mi az a gondolat, az a ve-zrelv, amit n szerint min-den vadsznak el kell sajt-tania?

    Elssorban a termszet s a vad tisztelete, hiszen ez a legfontosabb. Nem birtok-ba veend trgyknt kell ke-zelni a vadat, s nem meny-nyisgi cscsokat kell haj-szolni. Fleg nem kell orvva-dszni s nem anyagi ha-szonszerzs cljbl vadsz-ni. Ezek tnkreteszik mind az etikjt, mind az rzelmi oldalt s mindent, amitl a vadszat szp s a kvll-lk szmra is elfogadhat lesz. Ez egy nemes szrako-zs, kint a termszetben, a j levegn, amellett egszs-ges, karban tartja izmain-kat, rzkszerveinket s n-uralmunkat.

    n azt gondolom, hogy aki ezeket az rtkeket tudja a sajt vadszata clkereszt-jbe lltani, t ott csald-sok nem fogjk rni.

    trai tea | 2015. augusztus 28. |Beszlgets dr. Ndor Lszlval, az Orszgos Magyar Vadszkamara Zala megyei elnkvel

    Mr gyermekkorban kirajzoldott, hogy a vadszat tlti majd ki lett

    Dr. Ndor Lszl szerint minden vadsznak rtenie s tisztelnie kell az llatokat, a termszetet, ezzel megrizve a vadszat szpsgt, etikjt Fot: SereS Pter

  • 10 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. augusztus 28. | programajnl

    Kos:Rugalmasan kezeli a munkahelyi problm-kat. Gyorsan vg az

    esze, kollgi nem tudjk tartani a lpst nnel. Ki van hezve bar-tai trsasgra. Szervezzenek a htvgn kzs programot!

    BiKa:Meggondolatlanul be-szl munkatrsaival. Komoly srtdsek le-

    hetnek abbl, ha nem tesz lakatot a szjra. Prkapcsolata harmoni-kus. gy rzi, rvbe rt kedvese mellett.

    iKreK:Folyton meggylik a baja a hatridkkel. Kapkod, gyakran hib-

    zik. Prblja meg sszerbben beosztani munkaidejt! Ne hagy-ja, hogy ellaposodjanak barti kapcsolatai!

    rK:Gyorsan s hatko-nyan dolgozik. Felette-sei jl tudjk, brmikor

    szmthatnak nre. Magnleti problmkkal kzd. Kiltstalan-nak ltja helyzett, gyerekkori ba-rtjtl kr tancsot.

    oroszln:Szereti munkjt, szak-mai krdsekben min-dig napraksz. A vits

    helyzeteket nem tudja jl kezelni. Kritikus szavaival gyakran dlja fel msok lelki bkjt.

    szz:J tletei vannak, m felettesei nem djazzk tallkonysgt. Ne

    menjen bele rtelmetlen hatalmi harcokba! Csaldi krben gyakran csinl a bolhbl elefntot. Szeret-tei nem rtik viselkedst.

    Mrleg:A munkahelyi kzs-sg kulcsfigurja. Kol-lgi maximlisan elfo-

    gadjk s tmogatjk elkpzelse-it. Prbl rtelepedni szeretteire. Hagyjon nagyobb teret kedves-nek!

    sKorpi:Felettesei elgedettek munkjval. Elkpzel-het, hogy fizetseme-

    lst kap. A nyr utols napjaiban vi-dm programokat szervez bartai-val. Anyagi problmjtl hossz id utn sikerl megszabadulnia.

    nyilas:Mindent megtesz azrt, hogy anyagi biz-tonsgot teremtsen

    csaldjnak. Tlrzik, st msod-llst is vllal. A stresszes helyzete-ket nehezen tudja kezelni. Pihen-jen a htvgn!

    BaK:gy vli, fizetse nem ll arnyban az n ltal elvgzett munkval.

    Egyre tbbszr fordul meg a fej-ben, hogy felmond. Kedvese meg-adja azt az rzelmi biztonsgot, amire szksge van.

    Vznt:Egyik meglepets ri a msik utn, munkahe-lyn s magnlet-

    ben is. Rg nem ltott bartjval tallkozik. Vidm estket tltenek el, felidzve kzs emlkeiket.

    HalaK: Kollgi gyakran fl-rertik, fogalmazzon vilgosabban! Pr-

    kapcsolata hullmvlgyben van. Nehezen viseli kedvese flt-kenysgt. Nagyobb szabadsg-ra vgyik.

    Horoszkp

    MozimsorCinema City:08.2709.02.

    Hitman (MB) 1613:40 18:00 20:3022.30 (csak pntek-szombat)

    trainwreck Ksz katasztrfa (MB) 16

    17:30 20:0022:30 (csak pntek-szombat)12:30 (csak szombat-vasrnap)

    Vakci (MB) 1616:20 18.3012:00 (csak szombat-vasrnap)

    az U.n.C.l.e. embere (MB) 1215:40 17:40 20:0022:20 (csak pntek-szombat)

    Ovis mesk vendgnk Vadadi Adri-enn r, vn

    17.00 23 vesek foglalkozsa: vod-sok lesznk

    17.20 456 vesek foglalkozsa: vo-dba jrunk

    17.00 szi mesk Jakabn Somogyi va vnvel

    17.20 Jtszhz:Madrkk Vrss gnes tanrnvelszi dekorci Jakabn Somogyi va

    vnvel

    Minyonok (MB) 12 10:40 (csak szombat-vasrnap)

    art Mozi:Augusztus 27szeptember 2.

    16.30 irny a brka! 6 sznes, nmetbelgaluxemburgir ani-mcis film (85 perc) rendez: Sean McCormack, Toby Genkel

    18.15 az eichmann show 12 sznes, feliratos, angol filmdrma (90 perc) rendez: Paul Andrew Wil-liams szereplk: Vaidotas Marti-naitis, Martin Freeman, Rebecca Front

    saul fia 12 sznes, magyar filmdrma (107 perc) rendez: Nemes Jeles Lszl, szereplk: Rhrig Gza, Mol-nr Levente, Urs Rechn

    lland killtsokGcseji Mzeum(Kedd-vasrnap: 1018 ra kztt,

    htf: zrva)Nmeth Jnos keramikusmvsz kil-

    ltsaGcseji Falumzeum (keddtl szom-

    batig 10.0016.00 ra kztt.)

    Magyar olajipari Mzeum:Romniai Mramaros megye svny-

    gynyrsgei cmmel nylt kill-ts Zalaegerszegen, Magyar Olaj- s Gzipari Mzeumban. A killts megtekinthet: 2015. szeptember 10-ig, htf kivtelvel naponta 1018 rig.

    Kzmvesek HzaSzeptember 16-ig Vitrinkillts: Srje-

    lek a Krpt-medencbenMegtekinthet: htkznap 10.00

    15.00 rig

    Keresse lapunkat az interneten is! facebook.com/zalaegerszegi7nap

    11:20 (csak szombat-vasrnap)Beszervezve/aMeriCan Ultra (F/

    SUBTITLED) 1614:5010:00 (csak szombat-vasrnap)

    a fantasztikus ngyes (MB) 1612:40

    Barbie, a rocksztr hercegn (MB) 613:0010:30 (csak szombat-vasrnap)

    Mission impossible 5 (MB) 16 17:00 19:40

    ted 2 (MB) 1615:00

    Minyonok (MB) 12 DIGITLIS 3D14:10

    Jzsef attila Vrosi tagknyvtrZalaegerszeg, Landorhegyi t 21.

    Szeptember 14. 17.0019.00 rm-krOlvasterem:17.00 Ringat vedd lbe, ringasd,

    nekelj! Hochrein Judit foglalko-zsvezetvel 0-3 ves korig (www.ringato.hu)

    Mesebirodalom. Mesekuck s jtsz-hz 36 veseknek

    Htvgi srgssgi llatorvosi elltszala megye augusztus 28-n (pntek 19 rtl) augusztus 31-ig (htf reggel 8 rig)

    zalaegerszegi Jrs:Kisllatrendel:Dr. Fredi Tams Zalaegerszeg, talszegett ti kisllatrendel T.: 36/30/939-1006

    Vegyes praxis:Dr. Bolla Csaba Misefa T.: 92/367-118 s 36/30/911-2444

    KesztHelyi s zalaszentgrti Jrs:Dr. Gombcz Jnos Zalaapti T.: 83/352-352 s 36/30/979-2685

    llatgygyszertraK:nagykanizsa, vsrcsarnoki llatgygyszertr szombat 812 rig T.: 93/326-408zalaegerszeg, Batthyny ti llatpatika szombat 912 rig T.: 92/347-375zalaszentgrt, Mjus 1. u. 3. sz. alatti llatpatika T.: 36/30/9748-316

    A legjabb, 2015-s Hitman cm akcifilmet a Cinema City vetti Zalaegerszegen

  • 11ZalaegersZegi 7 nap programajnl | 2015. augusztus 28. |

    a zalaegerszegi Vrosi teleVzi Msora8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45-49. Tel.: 06-92/311-309E-mail: [email protected] Msorok az interneten: www.zegtv.hu

    Gygyszertri gyeletekAugusztus 28. BenU gygyszertr zalaegerszeg platn LANDORHEGYI U. 4. 92/312-391 18:00-07:30Augusztus 29. szentlleK ST U. 1. 92/596-398 12:00-08:00Augusztus 30. BenU gygyszertr zalaegerszeg BelVros SZCHENYI TR 2. 92/511-610 08:00-08:00Augusztus 31. egerszeg pHarMa (KRHZ) ZRNYI M. U. 1. 92/596-633 15:30-07:30Szeptember 1. BenU gygyszertr zalaegerszeg KertVrosi KZTRSASG U. 55. 92/510-113 18:00-07:30Szeptember 2. egerszeg pHarMa (KRHZ) ZRNYI M. U. 1. 92/596-633 15:30-07:30Szeptember 3. pter BR M. U. 38. 92/511-384 17:30-08:00Szeptember 4. egerszeg pHarMa (KrHz) ZRNYI M. U. 1. 92/596-633 15:30-07:30

    Egszsggyi gyeleti elltsokFelntt s gyermek gyelet helyeZalaegerszeg, Botfy utca 1. (Mentlloms mellett). Tel.: 92/321-000. Mentszolglat mentsi hvszm: 104. gyeleti id: htkznapokon 16 rtl msnap reggel 8 rig. Munkaszneti s nnepnapo-kon: az utols munkanap 16 rtl az els munkanap 8 rig.

    Fogszati gyelet Rendelsi id: munkanapokon 1622 rig, pihennapokon (szombat, vasrnap) s munka-szneti napokon 713 rig. Helye: Zalaegerszeg, Ola u. 16/d. Telefon: 315-602. Fogszati gyelet a vroskrnyk s kistrsg szmra. Rendelsi id: htkznap 1721 rig, szombat, vasrnap s nnepnap 812 rig. Helye: Zalaegerszeg, Bir M. u. 17. Telefon: 92/314-329, 70/318-2581.

    A legjabb, 2015-s Hitman cm akcifilmet a Cinema City vetti Zalaegerszegen

    aUgUsztUs 28., pnteK 5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Eger-szegi Estk kzleti magazin 9:40 zleti negyed regionlis gazdasgi magazin 10:15 Hrad 10:45 Kpj-sg 18:00 Hrad 18:20 tletpercek 18:30 Turn knnyzenei magazin 19:00 Hrad 19:20 tletpercek 19:30 Nyitott Egyetem a PTE hrmagazinja 20:00 Hrad 20:20 tletpercek 20:30 Turn knnyzenei magazin 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    aUgUsztUs 29., szoMBat5:00 Heti Hrek a heti Hradk sz-szelltsa 7:30 ZTE FCDunajvros Merkantil Bank Liga NB II-es labda-rg-mrkzs 9:15 Egerszegi estk kzleti magazin 10:00 Zldvezet magazin 10:30 Turn knnyzenei magazin 11:00 Mrleg gazdasgi ma-gazin 11:30 Vihar a Liszt Ferenc iskola dikjainak eladsa 13:05 Kpjsg 15:00 Heti Hrek a heti Hradk sz-szelltsa 17:30 Vihar a Liszt Ferenc iskola dikjainak eladsa 19:05 Eger-szegi estk kzleti magazin 19:50 Mrleg gazdasgi magazin 20:20 Zldvezet magazin 20:50 Turn knnyzenei magazin 21:20 let For-rs vallsi magazin 21:50 Kpjsg

    aUgUsztUs 30., Vasrnap5:00 Heti Hrek a heti Hradk sz-szelltsa 7:30 ZTE FCDunajvros Merkantil Bank Liga NB II-es labda-rg-mrkzs 9:15 Egerszegi estk

    kzleti magazin 10:00 Zldvezet magazin 10:30 Turn knnyzenei magazin 11:00 Mrleg gazdasgi magazin 11:30 Vihar a Liszt Ferenc iskola dikjainak eladsa 13:05 Kp-jsg 15:00 Heti Hrek a heti Hradk sszelltsa 17:30 Maxima Gla 19:10 Egerszegi estk kzleti maga-zin 19:55 Mrleg gazdasgi magazin 20:25 Zldvezet magazin 20:55 Turn knnyzenei magazin 21:25 let Forrs vallsi magazin 21:55 Kp-jsg

    aUgUsztUs 31., HtF5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Turn knnyzenei magazin 9:30 Nyitott Egyetem a PTE hrmagazinja 10:00 Hrad 10:30 Kpjsg 18:00 Hr-ad 18:20 Esti Mese 18:25 tlet-percek 18:30 Arna sportmagazin 19:00 Hrad 19:20 Esti Mese 19:25 tletpercek 19:30 Zldvezet ma-gazin 20:00 Hrad 20:20 Esti Mese 20:25 tletpercek 20:30 Arna sportmagazin 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    szepteMBer 1., Kedd5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Arna sportmagazin 9:30 Zldvezet ma-gazin 10:00 Hrad10:30 Kpjsg 18:00 Hrad 18:20 Esti mese 18:25 tletpercek 18:30 Egerszegi Es-tk kzleti magazin 19:00 Hrad 19:20 Esti mese 19:25 tletpercek 19:30 Zldvezet magazin 20:00

    Hrad 20:20 Esti mese 20:25 tlet-percek 20:30 Egerszegi Estk kz-leti magazin 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    szepteMBer 2., szerda5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Eger-szegi Estk kzleti magazin 9:30 Zldvezet magazin 10:00 Hrad 10:30 Kpjsg 17:40 Zalai Krnika megyei magazin 18:00 Hrad 18:20 Esti mese 18:25 tletpercek 18:30 Civil kurzsi civilek magazinja 19:00 Hrad 19:20 Esti mese 19:25 tlet-percek 19:30 let-Forrs egyhzi ma-gazin 20:00 Hrad 20:20 Esti mese 20:25 tletpercek 20:30 Civil kurzsi civilek magazinja 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    szepteMBer 3., CstrtK5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Ci-vil kurzsi civilek magazinja 9:30 let-Forrs egyhzi magazin 10:00 Hrad 10:30 Zalai Krnika megyei magazin 11:00 Kpjsg 17:40 Za-lai Krnika megyei magazin 18:00 Hrad 18:20 Esti mese 18:25 t-letpercek 18:30 Egerszegi Estk kzleti magazin 19:00 Hrad 19:20 Esti mese 19:25 tletpercek 19:30 zleti negyed regionlis gazdasgi magazin 20:00 Hrad 20:20 Esti mese 20:25 tletper-cek 20:30 Egerszegi Estk kzleti magazin 21:00 Hrad 21:30 Kp-jsg

    A fnykpes nletrajzokat a [email protected] cmre vrjuk.

    A Maraton Lapcsoport vidm csapatbakeres kihvsokat szeret, nagy teherbrssalrendelkez, magas jvedelmet kedvel

    hirdetsi tancsadmunkatrsatZalaegerszeg s vonzskrzete terletre.Elvrsaink: rtkestsbenszerzett tapasztalat

    agilis, rugalmas termszet kzpfok vgzettsg sajt szemlygpkocsi,jogostvny

    A Maraton Lapcsoport vidm csapatba

    Amit knlunk: fix jvedelem + jutalk folyamatos kpzs elktelezett s trekvmunkatrsunknakbiztos elrelps s karriera mdia vilgban

  • 12 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. augusztus 28. | kultra

    Egy ess napon emberek rkeztek a siktorba, ahol ltnk. Elsttlt a sze-mem eltt minden. Ktsgbeesve ny-vogtam.

    Anya! Segts! Szedjenek ki ebbl a zskbl azonnal! Nem akarlak elvesz-teni, Anyaaa!

    gy gondolom, most mr egyrtel-m: macska vagyok. A tesvreimet is egy zskba dugtk velem.

    Mikor felbredtem, egy ketrecben ta-lltam magam. Velem egy ketrecben volt egy testvrem is: Mirci. Ltszlag elg rossz llapotban volt. Ki se nyitotta a szemt. Flnken megszltottam:

    H, Mirci! Jl vagy? n vagyok az, Kormi, a hgod!

    Ht persze, hogy jl vagyok! pat-tant fel Mirci.

    ! Ht lsz?! Termszetesen! Azt hiszed, hogy

    egy ilyen talpraesett macska, mint n, ilyen korn elpusztulna?! mondta mrgesen.

    Brmi megtrtnhet! vgtam visz-sza.

    Velem nem! zrta le a tmt Mirci, majd morcosan lekuporodott, htat for-dtva nekem.

    Egy kicsit mg n is vrtam, majd a mellettem raboskod vrs macskhoz fordultam.

    J napot, hlgyem! Meg tudn mon-dani, hogy mi ez a hely?

    Persze. Ez itt a menhely. Jnnek az emberek, s sorban elviszik azt az lla-

    tot, amelyik megtetszik nekik. s mg csak meg sem krdeznek minket! v-laszolt unottan a vrs macska, majd gy folytatta:

    Egybknt Lngnak hvnak, ha tudni akarod!

    igen, hlgyem, ha mr ez szba kerlt, engem Korminak hvnak!

    rvendek klyk! Akkor a viszont-ltsra! fordult el bsan Lng.

    Teltek-mltak a napok, s amikor mr majdnem az sszes macskatr-sunkat elvittk, megjtt a szerencse. Egy lny rkezett az anyukjval. Elg-g kedvesnek tnt. Szp, vrs haja a vllig rt.

    Azon nyomban megltott minket. Anya, anya, ket krem! Lgy sz-

    ves! Krlek! Nzd, oda van rva a ne-vk: Mirci, Kormi! Ht nem aranyo-sak?

    J vlaszts! n mr rgta isme-rem ket, s azt vettem szre, hogy Mirci, a cskos nagyon szomorkodik valamirt. Szerintem mgpedig azrt, mert egy j gazdi utn vgyik. Kormi vgyakoz tekintetbl is erre kvet-keztetek helyeselt Zoli, a gondno-kunk. Most fleg nagyon rltem neki, mert ez a perc dnttte el, hogy itt, ezen a szrny helyen tengetjk-e el

    az egsz letnket, vagy pedig gondvi-sel szeretettel lnk tovbb. Zoli egybknt is kedves fi volt, de most mg az elbbi munkjnl is tbbet se-gtett. Llegzetnket visszafojtva vr-tuk a vlaszt.

    Na, j. Megadom magam adott eleget a krsnek j gazdink anyukja.

    Mint ksbb kiderlt, a lnyt Bori-nak, az anyjt Rozalindnak, az apjt pedig Ferencnek hvtk. Meg kell mondjam, a koszt elg j volt. Neknk Mircivel egy-egy piros tnyrunk volt. A nevnk is r volt rva. Ebben a gy-nyr hzban pedig mg egy knyel-mes kosarunk is volt.

    Pr nappal ksbb azonban nagyon veszlyes dolog trtnt velnk.

    Borikkal pp az llatorvoshoz igye-keztnk valamilyen szurira. Mikor nagy nehezen kiszlltunk, testvrem-mel egy valamilyen oknl fogva nyit-va felejtett lyukat vettnk szre. Anl-kl, hogy Borik szrevettk volna, szp csendesen odasettenkedtnk ah-hoz a fura lyukhoz. Mirci azzal viccel-dtt, hogy mi lenne, ha beleesnnk. De egy vratlan pillanatban, pp, mikor nem nztem oda

    Segtsg! Tarts ki, Mirci, kimentelek!

    Beugrottam a lyukba. Szrny volt. Szerencsre mg valamibe bele tudtam kapaszkodni. Vgig se gondoltam, hogy hogyan fogom kimenteni szeretett test-vremet, csak sztnbl ugrottam.

    A nagy nyivkolsra mr Bori is mint vgl kiderlt a csatornhoz szaladt, ezt kiablva:

    Kapaszkodjatok ersen!Az egsz csak egy pillanaton mlt.

    Borinak mgis nagy erfesztsek rn sikerlt kimentenie minket. risi cse-lekedet volt! Az letnket mentette meg! Rozalinda s Ferenc aggdva fu-tottak felnk.

    Jl vagy, kincsem? krdezte Ro-zalinda.

    Minden rendben? folytatta Fe-renc.

    Oh! Ht persze! felelte kimerlten Bori.

    Aznap mg bementnk az llator-voshoz, majd hazahajtottunk a kocsi-val. Mikor hazartnk, dorombolssal s drglzssl azonnal meghlltuk Borinak hstettt. Mondanom sem kell, hogy aznap, csakis aznap dupla adag tejet s macskatpot kaptunk Bori k-rsre.

    Mg mindig emlkszem erre a kalan-dokkal teli napra, amikor valaki az le-tnket mentette meg. Akr macskk, akr emberek vagyunk, mindig segt-snk trsainkon. Ismerjk ket vagy sem, akkor is segtennk kell rajtuk

    Ktyuk Veronika (9 ves) 2015.08.11.

    Az n trtnetem

    A hajdani hangulatot idzte a Htrt zenekar leg-utbbi koncertje, ngy v sznet utn ugyanis ismt fellpett az egyttes au-gusztus 20-n, a Gcseji Fa-lumzeum sznpadn. A 98-ban alakult zenekar ngy tagja eleinte mg csupn r npdalfeldolgozsokkal ka-crkodott, majd az vek fo-lyamn Eurpa ms npei-nek muzsikjval is bvtet-tk a repertort. Az elmlt 17 esztend folyamn sz-mos hazai s nemzetkzi sznpadon kpviseltk me-gynket, ezek kzl a Szi-get Fesztivlon tlttt estj-ket eleventette fel Kardos Endre Bozi zenekarvezet.

    A Sziget vilgzenei sznpadn ngyen lptnk csak fel, s ekkor tapasztal-tuk, hogy j lenne bvteni a csapatot emlkezett visz-sza a zenekarvezet. gy vlt nyolcfss a Htrt, s br a sikert sikerre halmoz-tk, lemezeik jelentek meg, az utbbi ngy vben mg-sem hallhattunk rluk.

    A zenekar nem sznt meg, nem is oszlottunk fel. Azt sem tudom, hogy hol volt az utols koncertnk, hiszen szmtottunk a k-vetkez fellpsekre, de egyszer csak mgsem lett tbb fogalmazott Kar-dos Endre Bozi, hozztve, hogy br az vek folyamn ms utat jrnak a zenekar tagjai, mgis nagyon rl-tek, hogy gondoltak rjuk a szervezk s sikerlt ssze-egyeztetnie az idpontot is mindenkinek.

    S gy tnik, ezt nemcsak az egyttes tagjai hinyol-jk, de a kznsg is, amely a koncert vgeztvel llva tapsolta a csapatot.

    Nagyon rltnk, hogy itt lehetnk, s hogy ily szp szmmal sszejttek a tr z s kz n s g n k b l . Amai fellps azrt is volt szmomra meghat, mert mr sajnos azzal is szmol-nunk kell, hogy esetleg ez az utols kzs szerepls foglalta ssze a zenekarve-zet. n Kiss GynGyvr

    Ngy v utn jra sznpadon a Htrt

    A Falumzeumban varzsoltk el kznsgket zenikkelB E M U T A

    T J AA

    Rsze a szrakozsnak is

    Ajnlatunk a kszlet ereeejig rvnyes!

    Zala megye krtyvalrendelkez elfizetinkkedvezmnyes ron,3500 Ft-rtvsrolhatjk meg a jegyeket.

    Z l ye krtyval

    Jegyek 3900 Ft-osron kaphatakgyflszolglatiirodnkban:Zalaegerszzzeg, Kossuth u. 4549.Zalaszentgggrt, Etvs u. 2/ANagykanizzzsa, Ady E. u. 12.Keszthely, Plza, Rkczi tr 20.Lenti, Takaaark kz 9. (Sugr t)

  • 13ZalaegersZegi 7 nap kultra | 2015. augusztus 28. |

    Tth Zoltn Az agarak dicsrete, avagy agrki agrmit mond AGR cm killtst nyitottk meg augusztus 19-n a Keresztury Dezs VMK Gnczi Galrijban.

    Az agarak mozgst, s akr lelki alkatot is kifejez mozdulataikat figyelhetjk meg azon a mintegy hsz killtott kpen, amelyek Tth Zoltn keze munkjt dicsrik.

    A tmhoz kapcsoldva megnyitbeszdvel Petz gnes, a Magyar Agrte-nyszt s Hagyomnyrz Egyeslet tenysztsi bi-zottsgnak tagja kszn-ttte az alkott s az rdek-ldket. Jkai Mr Egy ma-gyar nbob cm regny-bl idzett, ezen sorokkal azt prblta rzkeltetni, mit jelent Tth Zoltn s az agarasok szmra az agr. Jkai szavaival lve felvetette: Vajon a haznk-ban annyira prtoland l-tenyszts s nemestsnek mi a legersebb rugja? Az agr! Ki a tatr fog szaladni az agr utn? Ahhoz l kell, mgpedig j l. Teht az agarszat mozdtja el a l-tenysztst. Ehhez jrul mg az is, miszerint az agarszatban tallt lvezet sok gonosztl megvja az embert; megrzi mindenfele rossz knyvek, ostoba js-gok olvasstl, s a nemzeti kedlyt azon si egyszer-sgben tartja fenn, amidn mg a nyughatatlan tudo-mnyok s feszeng klt-szet nem cserltk ki a kor-szellemet.

    Azt se gondold pedig, szves olvas, hogy az agar-szat valami oly felletes trgy, amihez minden elle-ges stdium nlkl lehet r-teni, hogy agarat is olyan knny nevelni, mint kny-vet rni. Ahhoz nagy elrel-ts, szles ismeretek, gaz-dag tapasztals, klcsns eszmecserk, higgadt sz s nem higgadt erszny kvn-tatnak; egy-egy j agr t-hatszz p. forinton kel, s ha minden magyar fldesr egyszer letben csak egy klykagrnak az rt ford-tan hazai literatrra, azt rk idre virgzv tehet-n; amibl tlthatod, mily fontos s letbevg krds haznkban az agarszat, s mily bszkk lehetnk mi ms nemzetek felett, midn a kzmveltsg ezen gazatt oly tklyre fejlesztk, hogy szzadok kellenek hozz, mg valaki bennnket utolr-het azon ostoba npek kzl, melyek ipar-, kereskeds-, tudomny-, mvszet- s fur-csa tallmnyokon trik ez-alatt fejeiket. folytatta az idzetet Petz gnes, majd megjegyezte:

    Idig jutottam, amikor elgondolkodtam, sikerlt-e teljestenem Tth Zoltn k-rst, miszerint szabad ke-zet ad, mindegy, mit rok megnyitbeszdembe, de ne beszljek rla, magrl, be-

    szljek az agarakrl. Azok-rl is leginkbb egy ltala vlasztott idzettel

    Azrt, hogy pr szt ejt-snk az alkotrl is, rkr-deztnk, honnan is az ers ktds az egyik legsibb vadszkutyaflhez.

    Agarakat tenysztek, teht az llatok nap mint nap ott vannak mellettnk, ltom a mozgsukat, alkatu-kat, s ezek kzl a legkln-legesebbek mindig felkeltet-tk az rdekldsemet mondta Tth Zoltn, akinek br ez az els sajt trlata Zalaegerszegen, de tbb munkjval is tallkozha-tott a helyi kznsg, hiszen a Hevesi Sndor Sznhz dszletfest trvezetjeknt dolgozik fllsban. A be-mutatott munkkrl mg el-rulta azt is, hogy eddig csak egy mappban gyjt-gette skiccenknt alkotsa-it, csak nemrg, egy vrpa-lotai killts kapcsn k-sztette el ket.

    Sok minden ms is meg-ihletett mr, de a felesgem azt mondja, akrminek l-lok neki, vagy l, vagy agr lesz belle. Gyermekkorom-ban is mindig az volt az els nagy vgyam, hogy lovakat rajzoljak. A l s az agr pe-dig sszetartozik a fantzi-mban s a rajzaimban, il-letve a megnyitbeszd ltal idzett vilgban is jegyez-te meg Tth Zoltn.

    A trlatot szeptember 12-ig lehet megtekinteni a Keresztury VMK Gnczi Ga-lrijban.

    n Kiss GynGyvr

    Nem magrl, csak az agrrl

    Gynyr llatokat mutat be csodlatos kpeken

    Amikor az let megelevenedik az alkotsban: Tth Zoltn sajt agarairl mintzza mveit Fot: Pezzetta Umberto

    Csontritkulsom van, mit sportolhatok?

    A szAkrt szemvel

    Hetekig szenvedtnk a knikulban. Embert pr-bl volt a kzel negyven fokos hsg a szabadsgu-kat tltknek, ht mg an-nak, aki dolgozott.

    Augusztus vgn rezhe-ten kzeledik az sz. De nem kell, hogy a nyri meleg-gel jkedvnk is tovatnjn s az ess, hvsebb idben a ngy fal kz zrkzva tlt-sk napjainkat! n szmta-lan okbl szeretem az szt:

    desanyaknt bevallom, hogy az voda-, iskolakez-ds nemcsak izgalommal, hanem nyugalommal is el-tlt, hiszen a kalandos ny-ri programok s lazbb napok utn visszazkke-nnk a rendezettebb ht-kznapokba, ami nemcsak gyermekeimnek, hanem nekem is jl kiszmthat biztonsgot ad.

    Szeretem, hogy a kelle-mes, szi idben btran ter-vezhetnk hosszabb st-kat, nem znek bennnket haza a perzsel napsuga-rak. Stink sorn termse-ket, faleveleket, kavicsokat gyjtnk. Ez j trkk, hogy a gyerekeket hosszabb s-tkra is rvegyk, s k-sbb igazi szpsgeket al-kothatunk a gyjttt kin-csekbl. Az interneten inspi-rl tletekre lelhetnk. Ms kreatv anyukkkal, szomszdokkal, bartokkal kzmves dlutnt szervez-hetnk, ami egy kis stge-tssel sszektve szintn szuper szi program lehet.

    Ne csak otthonunkat l-tztessk szi sznekbe, le-gynk kreatvak ruhzko-dsunkban is!

    Az szi divat igazi kin-csesbnya! A rteges ltz-kds az erre a nyrra sem tudtam leadni azt a pr kilt gondokra nyjt meg-oldst. Jnnek a szoknyk s a sznes harisnyk, trd-zoknik, kttt lbmeleg-tk, imdom ket! Lbain-kat az idjrsnak s egy-nisgnknek megfelelen cipbe, csizmba, akr gu-micsizmba is bjtathatjuk. Ahvsben jl jhetnek a kardignok, farmerkab-tok, kiskabtok, blzerek, amelyekkel brmilyen sz-szelltst a vrosi elegan-cia elvrasainak megfelel-en alakthatunk. Kiegsz-tk terletn is visszak-szn a termszet, a term-szetes anyagok. Napi szet-tnkhz vlasszunk fbl, brbl kszlt kszereket vagy szi sznekkel, min-tkkal dsztet kzmves szpsgeket! Akendk, s-lak, sapkk, csuklmeleg-tk egyediv tehetik megje-lensnket, vlasszunk hangulatunknak s az szi sznpalettnak megfelel-en! Mentsnk t kedvenc nyri darabjaink kzl p-rat az indin nyr idejre. Egy szp nyri ruha haris-nyval, kardignnal, szi csizmval, magunk ksz-tette vagy kzmves kieg-sztkkel igazn trendi.

    n rajK BoGlrKa

    szies hangulatban

    Folyamatosan megjul rukszlet, akcikSzeretettel vrjuk kedves vsrlinkat!

    Zalaegerszeg, Szchenyi tr 7.(Ponthz a Postval szemben) Mob.: 30/867 6394

    wwwww.facebook.hu/ladafiavintage

    Sznpomps jszi ru rkezettzletnkbe!

    skbe!Knlatunk:

    Hasznltruhk gyyyerrrmmmeeekkkeeekkknnneeekkks felntteknek

    Hmzett s csipke tertkkkKzmves termkek

    Vintage stlus kszerek,kiegsztk, ajndktrgyak,laksdekorci, porceln

  • 14 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. augusztus 28. | kultra sport

    Szinte minden fontosabb trtnelmi esemnyt filmre vittek mr, nmelyiket tbbszr is, a zsid holokauszt pldul egsz knyvtrnyi moz-gkpes feldolgozssal rendelkezik. Legutbb a Saul finak sikerlt jat mondani, az Ady mozi-ban fut Az Eichmann Show viszont kevsb marad emlkezetes, pedig rdekes irnybl kzelt vlasztott tmja fel.

    Adolf Eichmann a mso-dik vilghbor Nmetor-szgban tlttt be magas pozcit, t bztk meg a zsi-dsg elpuszttsval, az gynevezett vgs megol-ds vgrehajtsval. Alez-redesi pozciban szervezte meg a deportlsokat, sze-mlyesen felgyelte a hall-tborok mkdst s tbb milli zsid kivgzst. A hbor utn vekig bujklt, majd 1949-ben Ricardo Rodriguez nven Argentn-ban telepedett le. Az izraeli titkosszolglat azonban 1960-ban elfogta, s Izrael-ben brsg el llttatta. Az

    Eichmann Show cm film ezt a trgyalst mutatja be, de rdekes mdon elssor-ban nem a hbors bnsre, hanem a per tvfelvtelvel megbzott stbra koncent-rlva.

    A film igazi hsei ugyanis Milton Fruchtman s Leo Hurwitz tvs legendk, akik az vszzad pernek kikiltott esemnyt rgztet-tk s kzvettettk a vilg szmos orszgban. Ez a djnyertes adssorozat, mint tny valban rdekes, de egy egsz ests filmet mr nehz felhzni a tvs du viszon-tagsgai kr. Az alapanyag

    nem elg rdekes, a felels-sgre vons s az tlet in-kbb relevns a nagyobb t-megek szmra, a krts kevsb. Ez all kivtelt je-lentenek a tllk beszmo-li, amiket archv felvtelek-kel is altmasztanak: ezek a pillanatok szinte az egye-dliek, amik mlysget s egyttal rtelmet klcsnz-nek Az Eichmann Show-nak.

    A forgatknyv prbl azrt rnyalni, s a sovny vzra konfliktusokat pakol-ni, gy kapunk fenyegetst, mernyletksrletet, forga-tsi nehzsgeket, amik el-trplnek a trgyals jelen-tsge mellett. A rendez fo-lyamatos arnytveszts-ben van, mert br vlheten volt olyan szndka filmj-vel, hogy a stbot eszkz-knt felhasznlva mutatja be a hrhedt nci vezet utols napjait, a jtkid nagy r-szben mgis a rendez s a producer egyni, inkbb technikai jelleg (ez volt ugyanis az els szles kr-

    ben kzvettett, dokumen-tumfilm jelleg tvmsor Amerikban) problmit boncolgatja.

    Nhny megindt mo-mentumot, illetve a tllk beszmolit leszmtva saj-

    nos tlagos mozi szletett, egy felkszltebb rendez kidolgozottabb forgat-knyvbl, ms nzpontbl s ms hangslyokkal lnye-gesen jobb filmet ksztett volna. n Farkas DviD

    Filmajnl A vdlott: Adolf Eichmann

    A trtnelem egyik legkiemeltebb tmjnak megkzeltse egy j oldalrl

    Az Eichmann Show cm film elssorban nem a hbors bnsre, hanem a per tvfelvtelvel megbzott stbra koncentrl

    Kaposvr adott otthont a Magyar Szuper Liga jabb forduljnak.

    A Zalaszm ZAC atlti kzl a felntt korosztly-ban Horvth Lotti 100 m-en 12,56 mp-es idvel 3. lett.

    Kcse Richrd remek, 10,88 mp-es idvel meg-nyerte a 100 m-es skfutk

    junior liga versenyt. Ugyanebben a verseny-szmban Balogh Pter 2. helyen rt clba. (11,01 mp) Ugyan 400 m-en is ezst-rmes lett 50,61 mp-es id-vel. Baki Barna az ifjsgi-ak kztt nyert 100 m-en bronzrmet (11,63 mp).

    n szigb

    Kcse Richrd ligagyzelme

    Kcse Richrd, a Zalaszm ZAC ifj atltja kivl teljestmnyt nyjtott fot: a szerz

    9900 Krmend, Rkczi u. 154.Telefon: +36-94/592-620 Nyitva tarts: H-Sz: 9-17

    MMINTABOLT

    9900 K d Rk i 154

    Olasz br ni s frfi lbbelikkzvetlenl a gyrttl!

    50%-osA bolt kedvezmnyeiegymssal ssze nem

    vonhatak!

    kszlet kisprsaug. 26-tl

    a kszlet erejig!

  • 15ZalaegersZegi 7 nap sport | 2015. augusztus 28. |

    Az orszgban is egye-dlll a Zalakermia Zrt. s a ZTE KK kap-csolata, hiszen immr kilencedik alkalommal ktttek a felek nv-ad szponzori megl-lapodst.

    Az nneplyes alrs fel-vezetseknt dr. Gyimesi Endre, a klub trsadalmi el-nke eleventette fel a felek hossz vek ta tart remek kapcsolatt.

    Dr. Jaramani Rafik, a Zalakermia Zrt. elnk-ve-zrigazgatja elmondta, hogy hossz trgyalsok

    utn olyan megllapodst ktttek, amely mindenkp-pen a klub elrelpst szol-glja. Szeretnnk, ha a csa-pat jra ott lenne a legjobbak kztt s jra megismtld-hetne a 2010-es bajnoki n-nepls.

    Balaicz Zoltn polgr-mester, a tbbsgi tulajdo-nos kpviseletben kt kiv-teles rtk tallkozsrl beszlt. rmt fejezte ki annak kapcsn, hogy a nagymlt cg a helyi kzs-sgi letbe is bekapcsoldik s a spottmogatsbl is ki-veszi a rszt. Ksznetet mondott dr. Gyimesi Endr-nek, aki kilenc vvel ezeltt, mg polgrmesterknt nagy szerepet vllalt a nvad

    szponzori megllapods lt-rejttben.

    Strics Kornl, a ZTE KK gyvezetje elmondta, hogy nagyon fontos a csapat sz-mra a Zalakermia Zrt.-vel val szoros egyttmkds, ami a biztos jvpts alap-jt jelentheti.

    Dr. Gyimesi Endre zrs-knt elmondta, hogy a klub-nl minden adott, hogy egy tudatos s nyugodt ptke-zs indulhasson el. Bencze Tams vezetedz szem-lye s elktelezettsge s a lgis igazolsok is egy si-keresebb idszakot vette-nek elre.

    A nmetek hivatalos olda-ln a centert a csapat legr-tkesebb jtkosnak v-

    lasztottk. Az elmlt sze-zonban 33 mrkzsen t-lagban 24, 8 perc tlttt a plyn. Fknt csereknt 8,8 pontot szerzett tlagban, emellett 6,5 lepattan s 1,5 glpassz is szerepelt a neve

    mellett. Szemlyben egy rutinos jtkos rkezik a ZTE KK-hoz, amellyel teljes-s vlt a kosrlabdaklub ke-rete. A jtkos szeptember elejn csatlakozik majd a trsaihoz. -i-

    Tovbbra is a Zalakermia Zrt. a nvad szponzora ZTE KK-nak

    j lgist is bejelentett az gyvezets

    Az orszgban is egyedlll mdon a Zalakermia Zrt. immr kilencedik alkalommal kt nvad szponzori szerzdst a zalaegerszegi kosrcsapattal fot: a szerz

    A hivatalos alrs rszeknt Strics Kornl gyvezet be-jelentette, hogy a klub megegyezett a 31 ves szerb l-lampolgrsg Djordje Panteliccsel. A 204 cm magas cen-tert nem kell klnsen bemutatni a zalai szurkolknak, hiszen a 2011/2012-es bajnoki szezonban a szomszdvr Falco KC szneiben szerepelt remek mutatkkal, Bencze Tams irnytsa alatt. Akkor 26 mrkzsen szerepelt, t-lagban 31,3 percet tltve a parketten. Ezen id alatt 13 pontot, 9 lepattant s 2 glpasszot tlagolt csapatban. A 4-5-s poszton bevethet jtkos az elmlt hrom sze-zonban a nmet els osztly MBC (Mitteldeutcher BC Weissen fels) csapatnl szerepelt.

    ZALA PLAZA Zeg.Stadion u. 5. Fsz

    Magyarorszg dinamikusan fejld mobiltelefon szakzletevrja szeretettel vsrlit a zalaegerszegi zlethelyisgbe.zletnkbenmindenki knye kedve szerint vlogathataz aktulis telefonknlatunkbl mely az j s hasznlt

    kszlkeket egyarntmagba foglalja.Havonta frissl telefontartozk knlatunk szlesvlasztka egyedlllnak mondhat az orszgban.Szervizhlzatunk rvn a piaconmegtallhatmobilksz-lkek szles knlathoz

    biztostunk szervizhtteret.

    www.dh.hu

    Mindig is rdekelt az ingatlanozs? Sajt magad osztand be az iddet?Van mr rtkestsi tapasztalatod, vagy gy rzed erre szlettl?

    Itt a lehetsg! Most bvtjk csapatunkat!Gyere hozznk!

    Kiemelked jutalkMentori rendszerEgynre szabott karriertervsszetart csapatSzabad idbeoszts

    LegylTE is a Duna House sikeres rtkestje!Kldd fnykpes nletrajzodat a [email protected].

  • 16 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. augusztus 28. | sport

    Az augusztus 31-ei nyitfordulban a bomba-ers, hromszoros bajnok MVFC Berettyjfalu csapatt ltja vendgl a Vrosi Sportcsarnokban. A felkszlsrl, a mrkzsrl s a szezonrl is rdekldtnk Bag Gbor vezetedznl.

    A felkszls alatt ssze-sen 22 edzs s 4 edzmeccs szerepelt a programban, ami, gy rzem, jl sikerlt. Amit elterveztem, sikerlt megvalstani az edzseken, illetve az edzmeccseken kezdte sszegzst a vezet-edz.

    Tbb dologtl fgg majd, hogy mire lesznk kpesek,

    a sorsolsunk nem az igazi, de ezzel nem is akarok fog-lalkozni. Ha a jtkosaim minden meccsen kemnyen, agresszven vdekeznek s mernek jtszani, s ahogy tavaly is nagybets csapat-knt mkdtnk, akkor j meccseket fog ltni Zala-egerszeg kznsge.

    Bag Gbor elmondta, hogy az els s msodosztly kztt risi szakadk van. vrl vre ersdik a baj-noksg s sok klfldi, elis-mert jtkos igazol Magyar-orszgra. Kt csapat kiemel-kedik a meznybl, a bajnok Gyr s a tavalyi ezstrmes Berettyjfalu. k nemzet-kzi porondon is rendre lete-szik a nvjegyket.

    A Halads, Veszprm, Aramis, Dunajvros mind olyan csapat, ahol szerepel-nek felntt, illetve utnpt-ls-vlogatottak. Szval azt kell mondani, hogy taln mg sosem volt ilyen ers a mezny a magyar futsal NB I-ben!

    A Gcsej SK az els fordu-lban a Berettyjfalut ltja vendgl, akik egy vtizede mindig ott voltak a dobogn a bajnoksg vgn.

    Nagyon ers, vlogatott jtkosok sokasgt felvo-nultat csapat ellen fogunk kezdeni, akiknek az ln az egyik legjobb magyar szak-ember ll. Ha abbl indulok

    ki, hogy tavaly szemlyesen nztem meg ket Szombathe-lyen s a tavalyi ezstrmes Beretty a tavalyi bronzr-mes Haladsnak Szombathe-lyen 10-et rgott, akkor nem a legjobbak az eljelek. n j iram, kzdelmes meccsre szmtok, ahol nem fogunk feltartott kzzel jtszani. Amit meg kell rteni mind j-

    tkosnak, mind vezetnek, mind pedig a szurkolknak, hogy id kell csapatnak s minl tbb buzdts.

    Erre a szurkolknak le-hetsge is lesz, mivel az augusztus 31-n 19.30-kor kezdd bajnoki nyitnyt mindenki ingyenesen te-kintheti meg a Vrosi Sport-csarnokban. -i-

    Kezddik az els osztly futsalszezon

    Els NB I-es bajnokijra kszl a Gcsej SK frfi futsalcsapata

    A Gcsej SK-hoz a nyron hrom j jtkos rkezett a tavalyrl egyben maradt kerethez. Mind a hrman elg hamar megtalltk a kzs hangot a csapattal s jl beilleszkedtek. Az edz elmondsa szerint nagyon jl dolgoznak a srcok s ltni rajtuk, hogy igazi gyztes tpus em-berek, akik soha nem ad-jk fel. Horvth Detrt ki-sebb srls akadlyozta az alapozsban gy neki kell mg egy kis id a beil-leszkedshez.

    Az augusztus 31-n 19.30-kor kezdd bajnoki nyitnyt mindenki ingyenesen tekintheti meg a Vrosi Sportcsarnokban Fot: archv/Katona tibor

    8900 Zalagerszeg, Botfa u. 78.Tel.: 92/511-492, Fax: 92/511-493, Mobil: 06-20/26-25-445,

    06-20/37-74-025, 06-20/47-96-975,email: [email protected], web: www.egranit.hu

    Nyitva tarts: munkanapokon 7:45 - 16:30-ig.Munkaszneti napokon s htvgn telefonos egyeztets

    alapjn llunk rendelkezskre!

    8

    EGERSZEGI MRVNY KFT.Grnit, mrvny, mszk

    alapanyagokbl:Sremlkek, konyha- sasztallapok, lpcsk,

    ablakknyklk, kandallk,s egyb burkolatok, gyrtsa,

    kivitelezse beptssel.

    ,

  • 17ZalaegersZegi 7 nap sport | 2015. augusztus 28. |

    A ZTE FC Angels ni labdargcsapata az el-mlt szombaton mr ttmeccset jtszott. A Ni Magyar Kupa els forduljban, hazai krnye-zetben fogadtk a Fehrvr FC egyttest.

    Kostorjk Zsolt csapata mr az els negyedra vgn ktglos elnyt szerzett a ta-valyi bajnokg bronzrmes-vel szemben. A glokat a 15 ves Horvth Vanessa s Sze-gedi Anita szereztk. A mso-dik flid elejn Szegedi jra betallt, megerstve csapata vezetst. A vendgek a hajr-ban szptettek, de a ZTE ma-gabiztos tovbbjutst nem tudtk megakadlyozni. A kupafordul remekl szolgl-ta a bajnoki nyitnyra val rhangoldst. A ZTE FC Angels csapata augusztus 30-

    n 13 rtl a PMFC vendge-knt kezdi a bajnoksgot. A szezonkezdet mindkt csapat szmra fontos, hiszen ez adja meg az alaphangot a to-vbbiakra nzve. Kostorjk Zsoltot a szezonkezdetrl s tervekrl is krdeztk:

    Elvgeztk a tervezett munkt. A felkszls sorn voltak, akik munkahelyi el-foglaltsg miatt kevesebbet edzhettek, de az felzrkz-tatsuk is jl halad. Fiatal csapatot ptnk, ami egyr-telmen a jvt jelentheti sz-munkra. Az j igazolsok re-

    mekl illeszkednek a csapat-szerkezetbe s nagy haszn-ra lesznek a csapatnak.

    A vezetedz elmondta, hogy a nyit fordul mindig nehz, fleg, ha idegenben kell jtszani. A PMFC masz-szv csapat, de csapata a szervezettsgvel s na-gyobb jtktudsval a haza-iak fl kerekedhet.

    A szezon nem lesz kny-ny, hiszen mg mi talakul-tunk, az ellenfeleinket az l-landsg jellemezi. Szeret-nnk sok kellemetlensget okozni az idny sorn, mg a szurkolinknak rengeteg meglepetst.

    A ZTE FC Angels egytte-se szeretn gyzelemmel in-dtani a 2015/2016-os bajnoki szezont. -i-

    Az NB III Nyugati csoport-jban szerepl Tarr Andrs-hida LSC csapata a feljutsi terveket ddelget, kifejezet-ten ers kerettel rendelkez Disd csapatt fogadta.

    A mrkzs elejn fleg a k-zpplyn folyt a jtk. Mind-kt csapat a biztonsgra tre-kedett. Inkbb a meznyjtk dominlt a tallkozn s csak ritkn forogtak veszlyben a kapuk. A msodik flidben fokozatosan vette t az irny-tst a Hida s folyamatosan jttek a helyzetek is. A 65. percben egy jogos bntett Polareczki rtkestett s jut-tatta vezetshez csapatt. Aglt kveten nagyobb foko-zatba kapcsolt a Disd s a ka-puja el szegezte a hazaiakat.

    Akontratmadsokbl vesz-lyeztetett a Hida, de jabb glt nem sikerlt szereznik. A mrkzs hosszabbts-ban egy pontrgst kveten Dunai fejesvel egyenltettek a vendgek, s ha szerencss mdon, de pontot mentettek.

    Dobos Sndor egyttese nagyon kzel llt az jabb gyzelemhez. A hazai jtko-sok ismt tanbizonysgot tettek kzdszellemkrl. Az Andrshida a kvetkez for-dulban, augusztus 29-n Mosonmagyarvrra ltogat. Tovbbi hr, hogy a Magyar Kupa msodik forduljban jra tallkozik egymssal a Hida s a Disd, amelyet szeptember 23-n jtszanak majd, ismt Andrshidn. -i-

    A ZTE FC mindhrom els osztlyban szerepl utnptls csapata meg-kezdte bajnoki szereplst. A korosztlyos csapatok az els fordulban mindannyi-an a Kaposvr ellen lptek plyra. Az U19-es csapat idegenben 2-1-re gyztt Ekker Miln s Vgh G-bor gljaival. Az U17-es egyttes Vass Gyrgy h-

    rom s Nikitscher Tams tallataival 4-2-re tudott nyerni hazai krnyezetben. Vgl a szintn hazai p-lyn szerepl U16-os csapat 2-0-ra diadalmaskodott Dan Gerg s Szab Patrik tallataival. Amsodik for-dulban mindhrom kk-fe-hr csapat az Ills Akad-miaHalads csapata ellen jtszik. -i-

    Gyzelemmel hangoltak a szezonnyitra

    Nehz mrkzs eltt a ni futballistinkKzel llt a gyzelemhez az Andrshida

    Ers kzdszellemrl adtak szmot a hazai csapat jtkosai

    Gyzelemmel kezdtek a ZTE fiataljai az els osztlyban

    A ZTE FC Angels gyzelemmel indtan a 2015/2016-os bajnoki szezont Fot: archv/Pezzetta Umberto

    Az U17-es egyttes Vass Gyrgy hrom s Nikitscher Tams talla-tval 4-2-re tudott nyerni hazai krnyezetben Fot: Katona tibor

    A Magyar Kupa msodik forduljban jra tallkozik egymssal a Hida s a Disd Fot: Pezzetta Umberto

    TV s ANTENNASZERVZ

    Zalaegerszeg Ady u.31Tel.: 92/510-865

    Mobil: 30/318-96-31, 30/962-35-99

    Forgalmazs, szerels, javts!

    DUGULSELHRTS!Legolcsbban, bontsnlkl, garancival!

    JJEL-NAPPAL:+36-30/213-1105

    szolgltat sarok

    ZALAEGERSZEG

    TV TORONY KILT s KVZ

    Nyitva tarts:prilistl Szeptemberig,Mindennap:11.00-20.00

    8900 Zalaegerszeg, Bazitai t 1.

    Nyitva t t

    Elrhetsgek:[email protected].:[email protected]

    OTP Szp krtya(vendglts)elfogadhely

    utlagos szigetelselemezprses

    technolgival!

    Vizesfalak

    Tsr rpdVzszigetel Kft.

    06-30/458-77-1706-20/246-250206-74/467-355

    T dIngyenes felmrs!

    www.vizeshazfalak.hu

    Gyngyszem ra kszerZalaegerszeg, Szchenyi tr 4.(Art Mozi mellett) Tel.: 92/ 310 900

    (Rszletek az zletben!)Nyitva tarts: h-p: 9.00-17.00.,

    szo.: 8.30-12.00.

    Zalamegyekrtya5%kedvezmny Gykrmentests, kdakwc-k,,, pppadlsszefolyyykstb... duguls elhrtsa

    professzionlis gpekkel.GARANCIVAL!

    Zalaegerszeg, Kazinczy tr 13.(a volt Zna tteremmellett)70/386- 6333

    NaposOldal aKistermelk boltja

    kistermelk hzi s sajtkszts termkek

    Knlatunkbl:lecs, paradicsoml,

    bodzabogylekvr

    Szrpk:levendula, fenyrgy,

    akcvirg stb.

  • 18 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. augusztus 28. | sznes

    Lilu 2014. februri szlets szlksszr nmet vizsla keverk szuka. 16 trsval egytt mentettk egy Zalaegerszeghez kzeli teleplsrl, Dobronhegyrl. A kutyk brbetegen, bolhaekc-msan, elhanyagolt llapotban kerltek be a menhelyre, kezel-sknek ksznheten mr jl vannak, a szrk szpen visszantt. Rendkvl kedves eb, imdja az embereket, kszsges s tanulkony. Kiss flnk termszet, nem szeret a kzppontban lenni, de hamar megnylik a fel barti szndkkal kzeledk eltt. A fajtrsaival kivl a kapcsolata, szukkkal s kanokkal egyarnt jl megfr, mi tbb, a cickat is tolerlja, hiszen korbbi otthonban tbb macskval lakott egytt. A przt mg szoknia kell, de nagyon szpen halad a tanulsban. Minden korosztly szmra kitn vlaszts, kiegyenslyozottsga miatt gyerekek s idsebbek mell is btran elvihet. 2014 novemberben kerlt a gondozsunkba. Oltva, chipelve, ivartalantva van. rdekldni: 0630/424-3579 (Bogncs llatmenhely, Zalaegerszeg)

    LILU

    A si-cu kutyA trtneteA si-cu si, tibeti eredet kutyafaj-ta. A neve viszont knai, jelentse: oroszlnkutya. A 16. szzadtl kezdve terjedt el az a szoks, hogy a Tibetbe rkez el-kel knai vendgeknek si-cu kutyaprokat adtak ajndkba. Az arany-szn kiskutykban a lmk tantsa szerint szellemoroszln lakik, aki bvs ervel br, emellett Buddha trsa s segtje. Az oroszlnokat a knaiak nagy becsben tartottk, gy az oroszlnkutya tisztelete gyorsan meghonosodott Knban. A si-cu trtnete itt foly-tatdott, mert itt kereszteztk a pekingi palotakutyval, gy nyerte

    el mai kllemt. Knbl a 19. sz-zadban kerlt t Eurpba, ahol klnleges megjelense, szokat-lanul selymes s hossz szrzete miatt hamar npszerv vlt.

    A si-cu megjelenseA si-cu szinte minden ku-tyasznben megtallh