24
1 ZALAEGERSZEGI 7 NAP 2015. július 17. • III. évfolyam 28. szám Ingyenes városi közéleti hetilap KÖZÉLET Minden tekintetben a ma- ximumra törekszik. n 9. OLDAL Folytatódnak a program- sorozatok. n 2. OLDAL ÖTÓRAI TEA Kvártélyházi nyár Beszélgetés Somogyi Emőkével, a CSÁO vezetőjével Augusztus elejétől várja a családokat a Városi Strand Közösségi akcióra hívják a zalaegerszegieket a hónap végén 6–7. oldal A Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központja és Könyvtára idén is megrendezte a Játszótéri Vakáció elnevezésű, többállomásos programját a megyeszékhelyi gyermekeknek és családoknak. Első alkalommal 1998-ban szervezték meg Zalaegerszegen, a Kertváros ját- szóterein a vakáció ideje alatt a játszóházi foglalkozásokat. 2015-ben pedig már a Bóbita játszótéren kínálják a programot családok szá- mára. Ezen a nyáron már két foglalkozást tartottak, legutóbb szerdán, amikor ismét elözönlötte a játékokat a gyereksereg. Legközelebb július 29-én várják a gyerekeket, illetve augusztusban még két alkalommal. FOTÓ: SERES PÉTER Lezárult az Útkereső program Nagykanizsa és Zalaegerszeg közterületein, valamint a hajléktalanellátó intézményben lakó emberek élethelyzetét javító program valósult meg Zala megyében. Két zalai város- ból összesen 30 embert vontak be a programba. A megyében 17 ellátottnak 10 hónapon keresztül, további 13 embernek pedig 6–8 hónapon keresztül biztosítottak lakhatási támo- gatást. (Bővebben a 3. oldalon olvashatnak.) Hétvégén Egerszegi búcsú Zalaegerszeg védőszentje, Mária Magdolna tiszteletére búcsút tartanak vasárnap Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban és a Ma- gyar Olaj- és Gázipari Múze- umban. A rendezők – az el- múlt évekhez hasonlóan – a XVI. Egerszegi búcsúra is színes programokkal várják az érdeklődőket. Kirakodó- vásárt tartanak, a zenészek muzsikaszóval járják körbe az árnyas portákat, népi mesterek mutatják be többek közt a csipkeverés, a ková- csolás fortélyait. (Bővebben a 6. oldalon.) Nyelvi tábor Második alkalommal ad ott- hont Zalaegerszeg a finn–ma- gyar nyelvi tábornak, amelyet idén is a fővárosi Kalevala Ba- ráti Kör szervezett. A kéthetes tábort Balaicz Zoltán polgár- mester és Boncz Ferenc, a he- lyi Magyar–Finn Baráti Kör elnöke nyitotta meg a Buda- pesti Gazdasági Főiskola zala- egerszegi karának kampu- szán. (Írásunk az 5. oldalon.) Nyugodt, békés város Így jellemezték városun- kat az itt élők azokon a kér- dőíveken, amelyeket a Pan- non Egyetem munkatársai készítettek. Az imázskuta- tás eredményéről és a meg- újult idegenforgalmi honlap- ról csütörtökön számoltak be a sajtó képviselőinek. (Írásunk az 5. oldalon.) Önfeledt családi vakáció a játszótéren A Gébárti Tó strandja megnyitott !!! www.gebart.hu *Az akció részleteiről érdeklődjön üzletünkben! Zeg. Eötvös út 2. Tel.: 92/321-924, 06 30/680-9933 (Eötvös-Kossuth út sarok, a nagypostával szemben) Az akció a komplett szemüveg vásárlása esetén érvényes! Cziráki-Magyar Amália Az akció 05.01-07.31-ig tart! Transitions fényre sötétedő lencse felára 50% kedvezménnyel Heti akciónk a 23. oldalon! Egerszeg Valutaváltó Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 4-6. Csipke Üzletház (volt Harmónia) - a főbejárat mellett Tel.: 06-30/264-7468 Zalaegerszegi vállalkozás- Zalaegerszegi emberek Valuták vétele- eladása rendkívül kedvező árfolyamokon Egyedi árfolyamok megegyezés szerint

Zalaegerszegi 7 Nap

Embed Size (px)

DESCRIPTION

2015. 07. 17.

Citation preview

  • 1ZalaegersZegi 7 nap2015. jlius 17. III. vfolyam 28. szm Ingyenes vrosi

    kzleti hetilap

    kzlet

    Minden tekintetben a ma-ximumra trekszik.

    n 9. oldal

    Folytatdnak a program-sorozatok.

    n 2. oldal

    tRAI teA

    Kvrtlyhzi nyr

    Beszlgets Somogyi Emkvel, a CSO vezetjvel

    Augusztus elejtl vrja a csaldokat a Vrosi StrandKzssgi akcira hvjk a zalaegerszegieket a hnap vgn 67. oldal

    A Zalaegerszegi Vrosrszek Mveldsi Kzpontja s Knyvtra idn is megrendezte a Jtsztri Vakci elnevezs, tbbllomsos programjt a megyeszkhelyi gyermekeknek s csaldoknak. Els alkalommal 1998-ban szerveztk meg Zalaegerszegen, a Kertvros jt-szterein a vakci ideje alatt a jtszhzi foglalkozsokat. 2015-ben pedig mr a Bbita jtsztren knljk a programot csaldok sz-mra. Ezen a nyron mr kt foglalkozst tartottak, legutbb szerdn, amikor ismt elznltte a jtkokat a gyereksereg. Legkzelebb jlius 29-n vrjk a gyerekeket, illetve augusztusban mg kt alkalommal. Fot: SereS Pter

    Lezrult az tkeres programNagykanizsa s Zalaegerszeg kzterletein, valamint a

    hajlktalanellt intzmnyben lak emberek lethelyzett javt program valsult meg Zala megyben. Kt zalai vros-bl sszesen 30 embert vontak be a programba. A megyben 17 elltottnak 10 hnapon keresztl, tovbbi 13 embernek pedig 68 hnapon keresztl biztostottak lakhatsi tmo-gatst. (Bvebben a 3. oldalon olvashatnak.)

    Htvgn Egerszegi bcsZalaegerszeg vdszentje,

    Mria Magdolna tiszteletre bcst tartanak vasrnap Zalaegerszegen, a Gcseji Falumzeumban s a Ma-gyar Olaj- s Gzipari Mze-umban. A rendezk az el-mlt vekhez hasonlan a XVI. Egerszegi bcsra is

    sznes programokkal vrjk az rdekldket. Kirakod-vsrt tartanak, a zenszek muzsikaszval jrjk krbe az rnyas portkat, npi mesterek mutatjk be tbbek kzt a csipkevers, a kov-csols fortlyait. (Bvebben a 6. oldalon.)

    Nyelvi tborMsodik alkalommal ad ott-

    hont Zalaegerszeg a finnma-gyar nyelvi tbornak, amelyet idn is a fvrosi Kalevala Ba-rti Kr szervezett. A kthetes tbort Balaicz Zoltn polgr-mester s Boncz Ferenc, a he-lyi MagyarFinn Barti Kr elnke nyitotta meg a Buda-pesti Gazdasgi Fiskola zala-egerszegi karnak kampu-szn. (rsunk az 5. oldalon.)

    Nyugodt, bks vros

    gy jellemeztk vrosun-kat az itt lk azokon a kr-dveken, amelyeket a Pan-non Egyetem munkatrsai ksztettek. Az imzsku ta-ts eredmnyrl s a meg-jult idegenforgalmi honlap-rl cstrtkn szmoltak be a sajt kpviselinek. (rsunk az 5. oldalon.)

    nfeledt csaldi vakci a jtsztren

    AGbrti T stra

    ndjamegnyitot

    t !!!

    www.gebart.hu

    *Az akci rszleteirl rdekldjn zletnkben!

    Zeg. Etvs t 2. Tel.: 92/321-924,06 30/680-9933

    (Etvs-Kossuth t sarok, a nagypostval szemben)Az akci a komplett szemveg vsrlsa esetn rvnyes!

    Czirki-MagyarAmliaAzakci 05.01-07.31-ig tart!

    Transitions fnyrestted lencse felra50%kedvezmnnyel

    Heti akcink a23.oldalon!

    EgerszegValutavlt

    Zalaegerszeg,

    Kossuth L. u. 4-6.Csipke zlethz (volt

    Harmnia)

    - a fbejrat mellett

    Tel.: 06-30/264-7468

    Zalaegerszegi vllalkozs-

    Zalaegerszegi emberek

    Valutk vtele- eladsarendkvl kedvezrfolyamokon

    Egyedi rfolyamokmegegyezs szerint

  • 2 ZalaegersZegi 7 nap

    Idn jliusban sem maradunk programok nlkl Zalaegerszegen, errl a hten a B-Vitamin Na-pok, illetve a Kaktusz virga cm zens komdia gondoskodik.

    Az idei nyr tovbbi kultur-lis rendezvnyeirl az elmlt hten tjkoztatta a sajt kp-viselit a Vroshzn Balaicz Zoltn polgrmester, Tompa Gbor, a Kvrtlyhz Kft. gy-vezetje s Gspr Anna, a Manna Kulturlis Egyeslet vezetje. Az esemnyen megle-petsvendg is helyet foglalt, a tbb mint 30 ve a Hevesi Sn-dor Sznhz deszkin jtsz Gyrgy Jnos.

    Elsknt Gspr Anna sz-szegezte az egyhetes ZA-KO

    mvszeti fesztivl tapaszta-latait. Mint mondta, szpen megtelt nztr eltt sikerlt jtszaniuk eladsaikat, na-gyon rlnek, hogy az eger-szegi kznsg tovbbra is ennyire nyitott s befogad a kortrs mvszetet illeten. Hozztette, gy ltjk, hogy a nzk rlnek a lehetsgnek, hogy ismeretlen darabokat te-kinthetnek meg ismeretlen sz-nszekkel, de nagyon j el-adsban. Hangslyozta, k-lnleges lmny volt szmukra

    a Dumasznhz eladsa, a viharos napon, amikor val-ban azt mutatta a zalaegersze-gi kznsg, hogy kitartanak s killnak mellettk. Azon az estn csapott le a vrosra a nyr eddigi legnagyobb gi l-dsa, esvel, villmlssal, dr-gssel, mely technikailag lehe-tetlenn tette, hogy az eladst a szabad g alatt tartsk meg, gy az Art Mozi fogadta be a rendezvnyt, viharos gyorsa-sggal s rendkvli kedves-sggel. A kznsg pedig t-relmesen vrta vgig a techni-kai tllst, amit egy vg ked-ly eladssal hlltak meg nekik.

    Balaicz Zoltn polgrmes-ter a B-Vitamin Napokrl be-

    szlt. Kifejtette, rendkvl r-vendetes szmukra, hogy az idei v teltve van kulturlis s szrakoztat programokkal. Most az Egerszeg Fesztivl s a szeptemberi, elsknt rende-zett zalaegerszegi Vadprklt s Borfesztivl kztt a sr je-gyben telnek a napok a Dsz tren. A j srk mellett pedig folytatta az esti koncertek is hozzjrultak a j hangulat-hoz. Mint mondta, a B-Vitamin Napok inkbb a barti trsa-sgokrl, a kzsen eltlttt idrl szlnak. Hozztette, nem a nagykoncertekre orien-tldnak ilyenkor, hiszen nem az a lnyeg, hogy tmegesen szltsanak meg embereket, hanem a vros ftern, kelle-mes krlmnyek kztt min-denki kikapcsoldhasson egy kis idre.

    Tompa Gbor mr a Kvr-tlyhz kilencedik vadnak programjairl szlt. Idn a n-zk a Kaktusz virga s a Ko-mmasszony, hol a stukker? cm vgjtkokat tekinthetik meg. Az gyvezet elsknt a meglepetsvendget, Gyrgy Jnost ksznttte, annak ap-ropjn, hogy a Kommasz-szony, hol a stukker? cm da-rabban a sznsz ismt meg-csillogtatja tehetsgt. A dolog rdekessge, hogy mintegy 31 vvel ezeltt ezt a darabot a zalaegerszegi tetrum is m-sorra tzte, amelyben akkor szintn jtszott a mvsz, mg-hozz ugyanabban a szerep-ben, mint most a nyri sznhz sznpadn. Elhangzott az is, a tavalyi eladsokbl mr is-mert, Tompagbor Kornl l-tal rendezett Kaktusz virgt jlius 16-n kezdik jtszani, majd jlius 30-n adjk t a he-lyet az j darabnak. A Komm-asszony, hol a stukker? nvre hallgat eladst szintn az gyvezet rendezsben lt-hatjk a nzk, Gyrgy Jnos, Barsi Mrton, Hertelendy Attila, Szakly Aurl s Nagy Pter Jnos eladsban.

    Tompa Gbor vgezetl el-mondta, mindezek kzben mr javban kszlnek az szi Vadprklt s Borfesztivlra, amely hasonlan izgalmas s rdekes programokban bvel-kedik majd. n sv

    vrosi hetilap A Maraton Lapcsoport tagja Impresszum:Lapigazgat: Kovcs Veronika Fszerkeszt: Heffler Gyrgy Felels szerkeszt: Novk-Srvri Viktria Szerkesztsg cme: 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 62.,e-mail: [email protected] Kiadja: Maraton Lapcsoport-Multivzi Kiadi Kft. Felels kiad: Szab Mikls, Kzmr Judit s Heffler Gyrgy gyvezet igazgatk Kiad elrhetsgei: 8200 Veszprm, Hzgyri t 12., http://www.maraton.hu, e-mail: [email protected] Tel.: 88/541-763 Fax: 88/541-688. Nyomdai munkk: Pannon Lapok Trsasga Nyomdai Kzpont Veszprm, Hzgyri t 12. Felels vezet: Horvth GborMegrendels szma: V 28/2015 A lap ingyenes Megjelenik 26 000 pldnyban. Terjeszti a Savaria Post Kft. Tel.: +36-70/866-84-16 E-mail: [email protected]

    | 2015. jlius 17. | kzletrvid hrek

    FogadnapBalaicz Zoltn polgr-

    mester augusztusi foga-dnapja elmarad, ennek okn a lakossg szves megrtst krik. Tolvaj Mrta alpolgrmester j-liusi fogadnapja szintn elmarad. Legkzelebb au-gusztus 11-n fogadja a hozz fordulni szndko-zkat a megszokott id-pontban a vroshzn.

    Sr, virsli s babJlius 18-n, szomba-

    ton rendezik meg az I. Alsjnkahegyi Sr-virsli s hagymsbab fesztivlt. A rendezvnyre minden hast szeret zalaeger-szegit szeretettel vrnak a Mindszenty iskola udva-rn.

    Fili-koncertA Zalai 47. Honvdzsz-

    lalj Hagyomnyrz Egyeslet szervezsben jlius 19-n este koncer-tet ad a Szentegyhzi Gyermekfilharmnia Fili egyttes a Jzus Szve ferences templomban. Zalaegerszegen elszr lthatja ket a kznsg.

    FesztivlJlius 25-n, Eber-

    gnyben rendez feszti-vlt a zalaegerszegi v-rosrszek mveldsi kzpontja. A programo-kat a buszfordulnl tart-jk. Fellp msok mellett Ihos Jzsef s az Orfeum Vndorsznpad munka-trsai. Mindezek mellett killts is nylik a rendez-vnyen, Nagy Szilvia tz-zomnc-alkotsaibl.

    lds az traA hagyomnyokhoz h-

    ven idn is megrendezik a kzlekedsi jrmvek megldst clz nnep-sget a kertvrosi Szz Mria Szepltelen Szve plbniatemplom parko-ljban. Az rdekldket jlius 26-n, 10 rra vr-jk a helysznen.

    Barti hangulat estkkel, rgi s j eladsokkal vrjk a nzket a vros szvben

    B-Vitamin Napok s Kvrtlyhz a nyr derekn

    Az idei nyr programjai bven tartogatnak mg szrakozsi lehetsget Fotk: SereS Pter

    Vasrnapig vrjk a kikapcsoldni vgykat az idei B-Vitamin Napok a Dsz tren

    3ZalaegersZegi 7 nap kzlet | 2015. jlius 17. |fkusZban

    n Srvri viktria

    J krds. Persze els krben min-dig a pnz dnt, amit r akarunk vagy r tudunk sznni a kikap-csoldsra. Meg ht ugye az id. Mert az sem mindegy, hogy hny nap szabadsgot tu-dunk kivenni, hiszen nem valszn, hogy nagyon lveznnk egy grgorszgi utat ngy nap aut-zssal s 2 nap pihivel. De most trjnk visz-sza az els tnyez-hz, a pnzhez. Egyre tbb helyen hallom s olvasom, hogy bizony egy vala-mireval hazai nyarals tbbe kerl, mint egy klfldi kirucca-ns. Hmm, szoktam mondani ilyenkor. Flrerts ne essk, a fe-jem felett tapsolnk n is, ha most azonnal Egyiptomba vagy Cip-rusra replhetnk, de nha gy vagyok ezzel a dologgal, hogy amg nem tudom, hogy Balaton-szrsz a Balatonnak a dli vagy szaki oldaln van, addig ne akarjak n ciprusi utckat felfe-dezni. Vagy amg nem lttam a Hortobgyot, addig inkbb ne kergessem a rgszeket a pirami-sok krl. Remlem, rtik, hogy mire akarok kilyukadni. Ismerek

    olyat pldul, aki mr keresztl-kasul bejrta az egzotikus orsz-gokat, regnyeket tudna rni az lmnyeirl, de ha odalltanm az orszg trkp el, nem tudna rbkni a Dunra, mert azt sem tudn, hol keresse. s persze van

    olyan is, aki amellett, hogy minden vben idt szn arra, hogy idegen kultrkat is-merjen meg, rendk-vli mdon ismeri kis haznkat, akr me-gykrl, akr vrosok-rl van sz. Teht sz-szefoglalva, ez is, mint minden, ember-

    fgg. Ami azonban biztos, hogy a legfbb szempont, hogy kivel megynk arra a nyaralsra. Hi-szen mehetnk az egykori aztk birodalmat is felfedezni, ha nem tlzottan lvezzk a trsasgot, akkor abbl felejthetetlen kikap-csolds gysem lesz. Azonban mehetnk csak ide a Balcsira is egy htvgre, amennyiben olyannal vagyunk, akivel minden percet szvesen tltnk, tcsilla-gos program lesz mg a fagyizs is. Teht nincs ms htra, mint kzen fogni a legfontosabbakat s irny a pihens. Kinek itt, kinek ott, a lnyeg, hogy azokkal, akik-kel rdemes.

    Nyarals... Na de klfldn vagy Magyarorszgon?

    Elzetesben marad a parkerdei gyilkossg gyanstottjaMeghosszabbtottk a zalaegerszegi parkerdei gyilkossg gyanstottjnak elzetes letartz-tatst kzlte a Zalaegerszegi Trvnyszk sajtszvivje az MTI-vel.

    Bartaln Mentes Judit tjkoztatsa szerint a Za-laegerszegi Jrsbrsg a napokban dnttt a volt bartnje meggyilkols-val vdolt frfi elzetes le-tartztatsnak meghosz-szabbtsrl. A frfit p-rilis 11-n jjel, a zalaeger-szegi Parkerdben trtnt emberls utn fogtk el a rendrk. Az gyszsg kezdemnyezte a gyans-tott elzetes letartztat-st, amelyet ezttal az el-sfok brsgnak a tr-gyals elksztse sorn meghozand hatrozatig, de legfeljebb 2015. oktber 14-ig hosszabbtott meg. A brsg szerint mivel a cselekmnyrt letfogytig

    tart szabadsg veszts szabhat ki, megalapozot-tan felttelezhet, hogy a frfi jelenltt az eljrs sorn csak gy tudjk biz-tostani. Az elzetes letar-tztats helyszne a bntets-vgrehajtsi in-tzet. A 21 ves frfit a rendrsg azzal gyanst-ja, hogy prilis 11-n j-szaka a zalaegerszegi parkerdben olyan slyo-san bntalmazta 18 ves egykori bartnjt, hogy a lny a helysznen belehalt srlseibe. A frfi a tett elkvetse utn autba lt, majd Srmellk s Fenk-puszta kztt kzlekedsi balesetet szenvedett.

    n MTI

    tkeres Hajlktalan embereket segt program Zala megybenNagykanizsa s Zalaegerszeg kzterletein, valamint a hajlktalanellt intzmnyben lak emberek lethelyzett javt program valsult meg Zala megyben. Az egy ven t tart projektrl szerdn tartottak sajttjkoztatt Zalaegerszegen.

    Kardos T. dm szakmai koordintor elmondta, hogy a kt zalai vrosbl ssze-sen 30 embert vontak be a programba: a zalaegerszegi-ek kzl hatan tartsan a kzterleteken, heten pedig hajlktalanellt intzmny-ben laktak korbban.

    A leromlott egszsgi l-lapotban lv emberek sz-mra a legnagyobb probl-mt a tarts munkanlkli-sg, a lakhatsi, mentlis problmk s sok esetben a tlzott mrtk alkoholfo-gyaszts okozza. A prog-ram keretben tbbek kzt a lakhatsi problmk meg-oldsban nyjtottak segt-sget a rszorulknak: a megyben 17 elltottnak 10 hnapon keresztl, tovbbi 13 embernek pedig 68 h-napon keresztl biztostot-tak lakhatsi tmogatst. Segtsget nyjtottak a la-kskeressben, a brleti szerzdsek megktsben s nhny alapvet btor, laks-felszerelsi trg y, pldul htszekrny, mo-sgp beszerzsben so-rolta Kardos T. dm. Az intenzv, egyni esetkezels mellett hetente tartottak pszichitriai, addiktolgiai

    tancsadst, mentlhigi-ns, nsegt csoportot m-kdtettek s segtettk az gyfelek munkba llst. Fontos clkitzsk volt, hogy a programba bevont emberek kikerlhessenek a szocilis elltrendszerbl, ennek eredmnyeknt tar-

    tsan s stabilan nll le-tet tudjanak lni. Az elmlt egy esztend tapasztalatai szerint a programba bevont emberek sikeresen be tud-tak illeszkedni a lakkr-nyezetkbe. A lakhatsi problmk megoldsval si-kerlt elsegteni a munka-er-piaci stabilitsukat is, az intzmnyben lkhz kpest nagysgrendekkel magasabb az aktv koruk foglalkoztatsa. Az tkere-s Hajlktalan emberek komplex reintegrcis pro-jektje Zala megyben cm program az Eurpai Uni s a magyar llam trsfinan-szrozsval valsult meg. A Vrskereszt helyi szer-vezete mintegy 42,31 milli forintot nyert el a Trsadal-mi Megjuls Operatv Program (TMOP) plyza-tn. A tmogatsi sszeg nagy rszt lakhatsi tmo-gatsra fordtottk.

    Kardos T. dm lapunk krdsre azt is elmondta, hogy nagyrszt a TMOP plyzati programoknak ksznhet, hogy az elmlt pr vben jelentsen csk-kent az utcn lk szma Zalaegerszegen. Ugyanak-kor a belvrosban s a be-vsrlkzpontok krny-kn megersdtt az ag-resszvan, kritiktlanul vi-selked emberek jelenlte jegyezte meg. Szlt arrl is, hogy a kzterlet-fel-gyelkkel kzsen hetente keresik fel az utcn l em-bereket, akiknek nagy r-

    sze nem hajlktalan. Az nkormnyzat embersge-sen llt ehhez a krdshez fogalmazott Kardos T. dm, hozzfzve, hogy je-lenleg tz-hsz perifrira szorult, slyos problmk-kal kzd ember tartzko-dik letvitelszeren a vros kzterletein. A helyi ren-delet rtelmben jlius el-sejtl nem lehet letvitel-szeren Zalaegerszeg kz-terletein tartzkodni. A tilalmat a kzterleteken, kzssgi terleteken ta-pasztalt negatv jelensgek miatt kellett bevezetni. A lakossg s az nkormny-zati kpviselk rszrl jo-gos ignyek rkeztek a v-rosvezetshez, a rendelet elksztsben pedig a szakmai szervezetekkel kzterlet-felg yelettel , rendrsggel, polgrrsg-gel konzultltak.

    n KoLozSvrI ILoNA

    Az tkeres programba mintegy harminc embert sikerlt bevonniuk Fot: Archv/PezzettA Umberto

  • 4 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. jlius 17. | kzlet

    A Kardiolgiai s Szvse-bszeti Centrum kialakt-snak ptsi munklatai kivlan haladnak, ennek eredmnyekppen a kardio-lgiai osztly szakrendel-sei a zld plet fldszint-jn lv szakrendelsek, va-lamint a Rendelintzetben mkd szakrendels s Kzponti EKG vgleges he-lykre, az j plet fld-szintjre kltzhettek. A kardiolgiai fekvbeteg osz-tly kltzse a vgleges he-lykre, az j plet II. emele-tre a ht elejn trtnt meg. A fekvbeteg osztly megk-zeltsre a diagnosztika plet nyugati oldalnak liftjt ajnlja az intzmny

    vezetsge. Ezzel egy idben a reumatolgia I. szakrende-lst tmenetileg a Rendelin-tzet fldszintjn, a 36. sz. rendelben helyeztk el. Kedden a reumatolgia II. s III. szakrendelsek a Rende-lintzet III. emeletrl ide-iglenesen az j plet fld-szintjre kltztek. A szak-rendelsek megkzeltse az j plet nyugati oldala felli bejraton keresztl lehets-ges. Az intzet pnztra, a pnzgy s szmvitel, vala-mint a dnts elksztsi osztly tmenetileg az j plet IV. emeletre klt-ztt. tjkoztatta szerkesz-tsgnket a Zala Megyei Krhz vezetje. n SV

    Jl halad az ptkezs a megyei krhzban

    Zala megyben mr learattk a mintegy 5320 hektron termelt szi rpa 98 szzalkt, az tlaghozam 5,1 tonna volt hektronknt kzlte a Fldmvelsgyi Minisztrium sajtirodja az MTI-vel.

    szi bzbl a termte-rlet 15 szzalkn, 3355 hektron arattk le a ter-mst, az eddigi hektron-knti termstlag 5,25 ton-na volt. A 7280 hektron termelt repce termstlaga 2,16 tonna lett hektron-knt, a terlet 86 szzal-kn vgeztek a betakarts-sal. A tritikl, a tavaszi rpa s a rozs betakartsa mg nem kezddtt meg. Az arats szmra a felttelek kedvezek, lnyeges fenn-akadsrl nem rkezett hr, ugyanakkor a ksbb r nvnyek fejldse miatt srgsen szksg lenne mg tovbbi 3040 millim-ter csapadkra. A kvetke-z idszakban csaknem 45 ezer hektron kell betaka-rtani s magtrakba jut-tatni a termst Zala megy-ben: az szi bzt 22 780 hektron, a rozst 330 hekt-ron, a tritiklt 2505 ezer hektron, a tavaszi rpt pedig 3560 hektron kell le-aratni. A zab vetsterlete 1190 hektr, tovbbi 2,2 ezer hektron pedig a tava-szi bzt kell learatni.

    Az idei vre jellemz, hogy igen alacsony nedves-sgtartalmak az aratsra

    kerl kalszos gabonaf-lk, minsgi problmt az rpa esetben nem jelentet-tek. A megyben a szks-ges trolkapacits rendel-kezsre ll, raktrozsi problmk nincsenek, egye lre a kedvez idjrs miatt szrtsra sincs szk-sg. A tarlhntst folya-matosan vgzik a gazdl-kodk, ezzel elsegtik a talaj nedvessgtartalm-nak megrzst, megaka-dlyozzk a tarl elgyomo-sodst, a gyommagvak sztszrdst. A szalmt eddig 4945 hektron takar-tottk be, a tbbi terleten leszecskztk. Zala me-gyben megkezddtt a tar-lhnts is, eddig mintegy 5350 hektron vgeztek a munkkkal. A sajtiroda tjkoztatsa szerint az el-mlt idszakhoz kpest a gabonarak kiss emelked-tek, de a gazdlkodk mg keveslik, kivrnak, s ke-vs gyletre kerl sor.

    Az rpa ra jelenleg 3945,5 ezer forint ton-nnknt, a bzt pedig mi-nsgtl fggen tonnn-knt 47 200-49 600 forin-trt lehet rtkesteni.

    n MTI

    Az IPA Zala megyei szervezete immr hatodik alkalommal rendezte meg az orszgos gyer-mektbort, ebbl ez mr a harmadik volt a festi Gbrti-t partjn.

    A tborhoz kapcsoldva vrtk a csaldokat is egy kellemes kikapcsoldsra, ahol vltozatos programok s vzi versenyek vltottk egymst. A programot Gecse Pter alpolgrmester nyitot-ta meg s kszntjben ki-emelte a vros s a rendv-delmi szervezek vek ta tart, szoros egyttmkd-st. A tbort s a vzi jtko-kat is megltogatta dr. Bdi Judit, az IPA magyar szek-cijnak ftitkra, aki el-mondta, hogy a Zala megyei egyeslet az orszg legakt-

    vabb s legsszeszokottabb csapatnak szmt. Ez a program is bizonytja, hogy a j helyszn, a remek id s a kivl szervezmunka meghozza a gymlcst. A magyar csapatok mellett a szlovniai Muraszombat csapata is versengett a hs-t habokban, akikkel szoros bartsg alakult ki az vek sorn. A vzi gyessgi ver-senyeken csnakktlh-zsban, gyorsasgi verseny-ben, szlalomversenyben, va-lamint egy szles szrfdesz-kn bemutatott tornagya-

    korlatban is megmrettet-hettk magukat a ngyfs csapatok. Kishzi Gbor, az IPA Zala megyei egyeslet-nek elnke s a szervezcsa-pat a gasztronmiai lmny-rl is gondoskodtak, hiszen akik nem a sportfeladatokat vlasztottk, azok a fakana-lat vettk a kezkbe s vlo-gatott finomsgokat ksz-tettek. Az llandsgot Hor-vth Jzsef s felesge jelen-tettk, akik nyolc kilogramm alapanyagbl ksztett sajtos-fokhagyms-tejfls lngosukkal idn is nagy si-kert arattak. A negyedik vzi jtkok s csaldi nap ki-kapcsoldst jelentett gyer-meknek s szlnek egy-arnt, erstve a barti kap-csolatokat. -I-

    A vghez kzeledik az szi rpa aratsa Zala megyben

    Csaldi IPA nap s vzi jtkok a Gbrti-tnl

    Az gyessgi feladatok s a gasztronmiai lmnyek mellett a vzi sportok volt a fszerep Fot: a szerz

    Az j plet fldszintjre kltzhetett a kardiolgiai osztly s szakrendelsei Fot: Pezzetta Umberto

    5ZalaegersZegi 7 nap kzlet | 2015. jlius 17. |

    A vros j turiszti-kai honlapjrl s a nemrgiben kszlt imzskutats eredm-nyeirl szmoltak be a sajt kpviselinek a Vroshzn.

    Balaicz Zoltn polgrmes-ter mindenekeltt hangslyoz-ta, az j vrosvezets eltt ha-mar vilgoss vlt, hogy jelen-tsen meg kell jtani Zala-egerszeg idegenforgalmi kon-cepcijt, mivel az jobbra az AquaCityre fektette a hang-slyt. gy az eddigiekkel ellen-ttben a jvben szeretnk, ha a gasztronmia, a termszeti rtkek, a gcseji tj, a npi jel-legek kerlnnek eltrbe. A vros felkrsre a Pannon Egyetem munkatrsai ksz-tettek el egy kutatst, amely-nek segtsgvel mr konkrt koncepcit fogalmazhat meg a vrosvezets.

    A krdveket kt csoportra bontottk, zalaegerszegieket, illetve a ms vrosokbl, or-szgokbl ideltogatkat kr-deztk meg. Vgl 549 megye-szkhelyi s mintegy 1047 t-utaz vlaszolt a feltett krd-sekre. A vlaszokbl kiderlt, hogy az itt lk alapveten egy

    nyugodt, lhet vrosnak tart-jk otthonukat, ahol a legbsz-kbbek a termszeti adotts-gokra s hres fesztivljaink-ra. Ezek mellett szp s bart-sgos vrosnak jellemeztk Zalaegerszeget, ahol a nyuga-lom s a krnyezet a leger-sebb imzselemek. Vilgoss vlt az is, hogy a legnagyobb kitrsi pont a vros szmra a fiatalok s a kisgyermekes csaldok fel lehetsges. A

    nem zalaegerszegiek eset-ben, vagyis az ideltogatkat tekintve nincs nagy klnb-sg, k is tbbnyire nyugodt, bartsgos helyknt jellemez-tk a megyeszkhelyet, j sz-rakozsi lehetsgekkel, ers kulturlis elemekkel s ven-dgszeret lakossggal. Mint-egy 2,2 jszakt tltenek n-lunk alkalmanknt, amelyet a Balatonrl vagy Budapestrl ltogatva tesznek meg. Sznvo-

    nalas vendglket, j fesztivl-lmnyeket s kivl turiszti-kai adottsgokat fogalmaztak meg a krdvekben.

    Balaicz Zoltn polgrmes-ter sszegzskpp elmondta, vilgos szmukra, hogy a fesz-tivlok, a turisztikai jelleg, a npi rtkek s egy hatrozott marketing mellett kell letenni-k voksukat. Ezt kveten a vros j turisztikai honlapjt mutattk be a sajtnak, melyet

    a www.zalaegerszegturizmus.hu oldalon rhetnek el az r-dekldk. Az honlapon min-den Zalaegerszeggel kapcso-latos informcit, kikapcsol-dsi, sportolsi lehetsget, szrakozhelyet megtallnak, illetve egy hasznos funkci-nak ksznheten virtulis stt is tehetnek a vrosban, illetve a nevezetessgeket is krbejrhatjk.

    n SV

    Virtulis vrosi stt is tehetnk az j turisztikai honlapon

    Balaicz Zoltn polgrmester a Pannon Egyetem munkatrsai ltal ksztett tanulmny rszleteit ismertette Fot: seres Pter

    Msodik alkalommal ad otthont Zalaegerszeg a finnmagyar nyelvi tbornak, amelyet idn is a fvrosi Kalevala Barti Kr szervezett.

    A kthetes tbort Balaicz Zoltn polgrmester s Boncz Ferenc, a helyi Ma-gyarFinn Barti Kr eln-ke nyitotta meg a Budapesti Gazdasgi Fiskola zala-egerszegi karnak kampu-szn.

    A polgrmester hangs-lyozta a kt np kztti, igen rgre visszavezethet kap-csolat fontossgt. Elmondta, az elmlt szzad elejn szoro-sabb bartsg fzte ssze a magyarokat a finnekkel, majd ez kiss lazulni ltszott, vgl

    az 1956-os esemnyek utn ez jra eltrbe kerlt s azta tretlen a j viszony. Beszlt arrl is, hogy Magyarorsz-gon tbb mint flszz telep-lsnek van finn testvrvrosa, kztk Zalaegerszegnek is, Varkaus, immr 38 ve.

    Boncz Ferenc a nyelvi kpzs gyakorlati oldalt mutatta be. Mint mondta, a 15 finn s 8 magyar rsztve-v kzphalad s halad csoportban tanulhatja a nyelvet, az rk dlelttn-knt zajlanak. Dlutnon-

    knt pedig Zalaegerszeg nevezetessgeivel ismer-kednek, mzeumokba lto-gatnak, kzmves foglalko-zsokon kapcsoldhatnak ki, az Egerszeg Bcsra is kiltogatnak.

    n SV

    Finnmagyar bartsg s nyelvi tbor Zalaegerszegen

    Tizent finn s nyolc magyar vesz rszt az idei oktatson, ahol bartsgos keretek kztt ismerkednek egyms anyanyelvvel Fot: seres Pter

    Varkaus Savolax tartomny kzps rszn fekv iparvros s finn kzsg. Kelet-Finnorszgban tallhat, szak-Savo rgiban, terletn fekszik a Varkaus repltr. A vros a Saimaa-t partjn terl el, rajta folyik keresztl a Saimaa-csatorna. A vros a 19. szzadban vlt ipari kzpontt, miu-tn megalaptottk az A. Ahlstrm paprmalmot. Az 1914-ben plt Techdas hotel pletben mkdik napjainkban a Varkausi Mzeum. A csatornamzeum a Taipale-csatorna kzelben tallhat. A vrosi sznhzban kortrs mveket s klasszikus darabokat lltanak sznpadra a helyi rendezk. A sznhz 1913 ta mkdik. A vros melletti tavon elektro-mos hajkkal lehet trkra indulni. A Hrkmki csillagvizs-gl a tenger szintje fltt 60 mteres magassgban fek-szik. A korbban nll telepls, Kangaslampi 2005. janur elseje ta tartozik a vroshoz.

  • 6 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. jlius 17. | a ht tmja

    Az ptsi munklatok-rl s az tads idejrl szerdn tartottak saj-ttjkoztatt a vros-vezetk az ptmny bejratnl.n Srvri viktria

    Balaicz Zoltn polgrmes-ter mindenekeltt feleleven-tette, hogy csaknem pontosan egy vvel ezeltt tettk az g-retet arra, hogy ismt meg-nyitjk a kapukat a ltogatk eltt, hiszen azt szerettk vol-na, ha azok a kisgyermekes csaldok is frdlehetsghez jutnnak nyaranta, akik vala-milyen oknl fogva nem tudjk ignybe venni az AquaCity szolgltatsait. Hozztette, az eredeti terveket nmileg m-dostotta az prilisi miniszter-elnki ltogats, hiszen akkor kiderlt, hogy a vros lehet-sget kap egy teljesen j, 50 mteres, 10 plys medence pttetsre. gy jra kellett

    terveztetnik a krnyezetet, a gpszeti htteret, annak r-dekben, hogy az majd igazod-hasson a tanuszodhoz:

    Ezt kveten kezddhettek el a munklatok, a brutt 113, 3 milli forintos beruhzs kere-tben pl egy 210 ngyzetm-

    teres pancsol, kt kltri zu-hanyz, kt ltz, egy napvi-torls rnykol, valamint egy vizesblokk, amelyet gy alak-tanak ki, hogy azt mozgss-rltek is ignybe tudjk venni. Az egykor a pancsol kzepn ll szobor is megmarad, any-

    nyi vltoztatssal, hogy a me-dence kzelben helyezik majd el a szakemberek.

    Balaicz Zoltn mindezek-hez hozzfzte, szeretnk, ha a vros lakossga minl in-kbb magnak rezn a lte-stmnyt, ezrt jlius 30-n

    egy kzssgi akcira, ssze-fogsra hvjk a zalaegersze-gieket: a vllalkoz kedvek segdkezhetnek a fvests, a faltets, a tereprendezs, a jtszeszkzk teleptsnek munklataiban, illetve a nyri ltzk homlokzati festsben is rszt vehetnek. A polgr-mester vgezetl elmondta, a kzs munka eredmnyeknt augusztus elejn nyithat meg jra a Vrosi Strand, mely min-dennap 10 s 19 ra kztt vr-ja majd a ltogatkat. A frd az uszoda s az Ady utca fell is megkzelthet lesz, parkol-ni pedig djtalanul tudnak a ltogatk a Mrtrok ti, so-rompval elltott parkolban. Mindezek felett pedig bf is zemel majd a nyr folyamn a strandon, az egykori fagyiz helyn. A belpjegyekrl ki-derlt, hogy Egerszeg Krty-val 300 forintrt is lehet mr vsrolni, illetve aki az uszo-dba vltotta meg belpjt, az egyben ignybe veheti majd a szabadtri rsz szolgltatsa-it is.

    Pancsolmedence, kltri zuhanyz, rnykol s bf vrja a zalaegerszegi, kisgyermekes csaldokat

    Ngy v utn, augusztusban ismt megnyitja kapuit a Vrosi Strand

    Tolvaj Mrta, Gecse Pter, Balaicz Zoltn, Bali Zoltn s Bnhegyi Pter az plet bejratnl tekintik meg a ltvnyterveket Fotk: SereS Pter

    Zalaegerszeg vdszentje, Mria Magdolna tiszte-letre bcst tartanak vasrnap Zalaegerszegen, a Gcseji Falumzeumban s a Magyar Olaj- s Gzipari Mzeumban.

    A rendezk az elmlt vek-hez hasonlan a XVI. Eger-szegi bcsra is sznes prog-ramokkal vrjk az rdekl-dket: a Zala holtgban ki-alaktott utckon kirakodv-srt tartanak, a zenszek mu-zsikaszval jrjk krbe az rnyas portkat, npi meste-rek mutatjk be tbbek kzt a csipkevers, a kovcsols for-tlyait. A gyermekek a kzm-ves jtszhzakban tlthetik idejket, tallkozhatnak egyik kedvenckkel, Mutyi bohccal is, de ha ppen ahhoz van ked-vk, akr krhintra is lhet-nek ismertettk programo-kat a szervezk sajttjkoz-tatn.

    A bcs a hagyomnyoknak megfelelen idn is kumeni-kus istentisztelettel kezddik el. A fatemplomban igt hirdet Trk Zoltn reformtus lel-ksz, Szab Vilmos evangli-kus lelksz s Szsz Zsombor

    atya. A dleltti rkban helyi kpzmvszek Horvthn Bencze Irn vegfest s Pin-tr Jzsef festmvsz alko-tsaibl nylik killts a Pajta Galriban mondta el Major

    Zsolt. Az egsz napos prog-ram bnmegelzsi bemuta-tkkal egszl ki s vetern jrmveket vonultatnak fel. Dlutn hagyomnyrz egyttesek, npdalkrk lp-nek fel, msort ad a Gla Tr-sastnc Klub, emellett a F-tyolvirg Hastnccsoport pro-dukcijt is megnzheti a k-znsg. A nap sztrvendge Quintett msorval Wohner

    Egerszegi bcs a Gcseji Falumzeumban s a Magyar Olaj- s Gzipari Mzeumban

    Npi hagyomnyok s XXI. szzadi technika

    Tizenhatodik alkalommal vrjk az Egerszegi bcsra a ltogatkat a Skanzenben Fot: Archv/ SereS Pter

    Regisztrlj a rendszerbe! Licitlj a kvnt termkekre!l bb

    2015.jlius22-28.Licitzrs:

    2015. jlius 28.19 rtl

    A Pannon LapokTrsasga

    aukcis portlja

    OnLine Aukci Juss hozz jval olcsbbanlmaidhoz, vgyaidhoz!

    Rsze a megtakartsnak!

    7ZalaegersZegi 7 nap a ht tmja | 2015. jlius 17. |

    Gecse Pter alpolgrmester arrl beszlt a sajt kpvisel-inek, hogy mivel gy lttk, a vros lakosait nagymrtkben foglalkoztatja az j fedett tan-uszoda, ezrt mg a nyron, jlius vgn az nkormnyzat szakbizottsga a teljes kpvi-sel-testlet bevonsval, il-letve civilek, sportolk vlem-nyezsvel egyfajta trsadal-mastst tervez s egy rend-kvli bizottsgi ls keret-ben fogja az uszodaterveket trgyalni. Hozztette, az n-kormnyzat mindenkpp sze-retn tmogatni a vizes verse-

    nyeket s lsportokat a vros-ban, ezrt az ezekhez kapcso-ld civil szervezetekkel, k-zssgekkel egytt szeretn-nek egy olyan optimumot ki-alaktani, amely alapjn ki-kszblhetik, hogy srljn a szabadids vagy versenyspor-tol tevkenysg. Ugyanakkor ldozatokkal is jrnak majd a munklatok, hiszen egy ekko-ra projekt kivitelezse hosz-szabb ideig is eltarthat, azon-ban az nkormnyzat ezutn is minden segtsget megad majd a komoly gykerekkel rendelkez sportegyeslet-nek, hogy az egyttmkds a jvben is sikeres lehessen. Vgezetl elmondta mg, bz-nak benne, hogy az j ltest-mny mindenki megelged-sre szolgl majd.

    Pancsolmedence, kltri zuhanyz, rnykol s bf vrja a zalaegerszegi, kisgyermekes csaldokat

    Ngy v utn, augusztusban ismt megnyitja kapuit a Vrosi Strand A kvetelmnyekrl s a lehetsgekrl tjkoztattk a vllalkozkat

    A zalaegerszegi szkhely Esly Eurpra Egyeslet a Magyar Nemzeti Vidki Hl-zat tmogatsval a Gcsej Kzmves Brand elnevezs projekt keretben helyi vllal-kozk rszvtelvel szerve-zett konferencit szerdn a Keresztury Dezs Vrosi M-veldsi Kzpontban. Az rustsra vllalkozom cm rendezvnyen a vllal-kozsokkal kapcsolatos leg-fontosabb tudnivalkrl, leg-frissebb jogszablyokrl s a helyi termkpiac jelentsg-rl s megvalstsnak ter-veirl tjkoztattk a rsztve-vket.

    Olyan eladkat hvtunk, akik a kvetelmnyeket, a jog-szablyoknak val megfelelst a gyakorlati tapasztalataikkal is al tudjk tmasztani k-zlte Cserpes Attila, az egye-slet programmegvalstja. A Nemzeti lelmiszerlnc-biz-tonsgi Hivatal osztlyvezet-jtl pldul megtudhatjk, milyen Mbih szablyoknak kell megfelelnik a helyi ter-mkek ellltsa sorn.

    A Gcsej Kzmves Brand az Esly Eurpra Egyeslet helyi vllalkozkat tmogat kezdemnyezse adott tj-koztatst Majer Piroska, az egyeslet programvezetje.

    Clunk, hogy a kistrsg kul-turlis s egyb hagyomnyos rtkeit egyfajta arculatfor-ml, vidkfejleszt erknt hasznljuk fel. Gcsejben sze-rencsre mg rzik a hagyo-mnyokat, l a szoksrend-szer, a tjra jellemz npi kz-mvessg. A kreatv ipar ma a vilg egyik legfejldbb gaza-ta a npi kzmvessg, a helyi termkek ellltsa ezen ipar-g rsze, amely, ha fellendl, munkahelyeket is teremthet.

    Az Esly Eurpra Egyes-let a kvetkez hasonl ren-dezvnyt jlius 23-n az Egervri Vrkastlyban tartja.

    n Fincza zsuzsa

    Az j, 210 ngyzetmteres pancsoln gzervel dolgoznak a szak-emberek, hogy minl elbb megnyithassk a nagykznsg eltt

    Dra lesz. A rsztvevk a Ma-gyar Olaj- s Gzipari Mzeum killtsait is megtekinthetik, gy megismerhetik annak az ipargnak a mltjt, amely ta-ln a legtbbet adott Zalaeger-szeg vrosnak s a megy-nek fogalmazott Tth Jnos igazgat. A bcs napjn tbb ezren ltogatnak el a Gcseji Falumzeumba errl mr Molnrn Raposa Irn, a m-

    zeum osztlyvezetje beszlt. A Skanzen a csaldoknak biz-tonsgos helyet jelent, ahol a gyermekek mindig szem eltt vannak, szp dolgokat ltnak s a kznsg ezt mltnyolja is hangslyozta. A bcsnak tbb vszzados hagyomnya van, de az id mlsval ter-mszetesen a programok is vltoztak: fl vszzaddal ez-eltt egy-egy frccsnttt bi-gy jelentette a vsrfit, a kedvelt dessg bocskorszj volt. Ami viszont az eltelt vek alatt sem vltozott, az embe-rek szvesen vannak egytt, szeretnek knnyedn szra-kozni, jkat enni, inni, laci-konyhzni, amire a bcs na-gyon j alkalmat ad emelte ki Kajn Imre mzeumigazgat. Az Egerszegi bcst a szer-nyebb krlmnyek kztt l emberek is megengedhetik maguknak. A rendezvny f szervezje az Egytt Zala-egerszegrt Egyeslet (EZE). Kocsis Gyula elnk felidzte, hogy a civil szervezet loklpat-rita cllal alakult meg 1998-ban. Mint fogalmazott, tbb el-kpzelsk kzl a bcs volt az egyik legfontosabb ese-mny, amit hagyomnyterem-t szndkkal tbb mint egy vtizede minden esztendben megrendeznek.

    n Kolozsvri ilona

    Egerszegi bcs a Gcseji Falumzeumban s a Magyar Olaj- s Gzipari Mzeumban

    Npi hagyomnyok s XXI. szzadi technika

    Tizenhatodik alkalommal vrjk az Egerszegi bcsra a ltogatkat a Skanzenben Fot: Archv/ SereS Pter

    Zala Szpe 2015DNT:

    auguszTus 22.zalaegerszegen,az aquaCityben.

    rTkes NyeremNyekvrNak rD!

    JeleNTkezz,ha elmltl 16 ves szala megyei lakhellyel

    rendelkezel!nletrajzodat s egszalakos, valamint portr

    fnykpedetkldd el jlius 20-ig a

    [email protected] cmre vagy nevezza www.zaol.hu oldalon!

    rsze a szpsgnek!

  • 8 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. jlius 17. | hirdetmnyek

    2015. jlius 16. napjval a brsgokon egy hnapos tlkezsi sznet veszi kezdett, amely augusztus 19. napjig tart.

    Mivel jlius 15-e, a brs-gok napja a trvny rtelm-ben az orszg valamennyi b-rsgn munkaszneti nap, s mert az augusztus 2023. k-ztti idszakban sincs mun-kanap, a brsgok augusz-tus 24-tl trgyalnak ismt rendszeresen.

    A brsgok letben a ny-ri trgyalsmentes idszak mr a 90-es vek vge ta is-mert, de hivatalos jogi kateg-riaknt csak 2008-ban jelent meg. Hossz vek tapasztala-ta vltotta ki a szksgess-gt, ugyanis ezekben a hetek-ben az gyfelek s a jogi kp-viselk ltalban szabads-gukat tltik, gy nem mindig tudnak megjelenni a trgya-lsokon. A brsgok dolgoz-ik nyri szabadsgait is el-sdlegesen a trvnykezsi sznet alatt adjk ki.

    A brsgok napjt, a jlius 15-ei munkaszneti napot k-veten kezdd trvnykez-si sznet alatt a brsgok nhny kivteltl eltekintve nem trgyalnak. A soron k-vli vagy ms rvid hatrid-hz kttt gyekben azonban az tlkezsi sznetben is sor kerl trgyalsra. gy pld-ul az elzetes letartztats, a gyorstott, valamint egyes polgri, munkagyi, kzigaz-gatsi s gazdasgi trgy eljrsok, illetve vgrehajt-sok kapcsn tartanak tr-gyalsokat, meghallgatso-kat a brsgok.

    A polgri gyekben a Pol-gri perrendtarts rtelm-ben a hatridk szmtsa-kor az vnek jlius 15-tl au-gusztus 20. napjig terjed idszaka nem vehet figye-lembe. (Ha pldul egy 15 na-

    pos hatrid jlius 22-n jr-na le, a 15 nap nem jlius 23-tl, hanem valjban augusz-tus 21. napjtl kezdden szmtand.)

    Bntetgyekben a brs-gok folyamatosan elltjk a trvnyi feladataikat, a ha-tridk szmtst a trvny-kezsi sznet nem rinti.

    A trgyalsmentes id-szak alatt a Zalaegerszegi Jrsbrsgon, a Nagyka-nizsai Jrsbrsgon s a Keszthelyi Jrsbrsgon tovbbra is lesz pnteken-knt gyflfogadsi nap (panasznap), de a Lenti Jrsbrsg s a Zalaeger-szegi Kzigazgatsi s Mun-kagyi Brsg flfogadst a Zalaegerszegi Jrsbr-sg ltja el ez id alatt. Az egyes brsgokon a kezel-irodk nyitva tartanak, az gyfelek benyjthatjk a beadvnyaikat s betekint-hetnek az iratokba, vala-mint folyamatosan mkdik a cgbrsg is.

    A trvnykezsi sznet alatt megszakts nlkl m-kdik a medici is a brs-gokon. A peres eljrsnl l-nyegesebben gyorsabb s rugalmasabb, semleges har-madik szemly rszvtelvel zajl kzvetti eljrssal a felek klcsnsen kedvez megllapodsra juthatnak. A nyri idszak alkalmas lehet arra, hogy a mr elkez-dett pert rvid id alatt meg-egyezssel befejezzk a fe-lek.

    A brsgok pleteinek s kezelirodinak nyitvatart-si rendje a trvnykezsi sz-net alatt vltozatlan, az alb-bi rend szerinti:

    Zalaegerszegi Trvnyszk CgbrsgaHtfpntek 09.0011.00 Keszthelyi JrsbrsgKezelirodk htfcstrtk 09.0011.00, Pntek 08.0015.30 Panasznapi gyintzs Pntek 08.0015.30

    Lenti JrsbrsgKezelirodk Htfcstrtk 08.0011.00, Pntek 08.0015.30 Panasznapi gyintzs a Zalaegerszegi Jrsbrs-gon

    Nagykanizsai JrsbrsgKezelirodk Htfcstrtk 09.0011.00, Pntek 08.0015.30 Panasznapi gyintzs Pntek 08.0015.30 Zalaegerszegi JrsbrsgKezelirodk Htfcstrtk 09.0011.00, Pntek 08.0015.00 Panasznapi gyintzs Pntek 08.0015.00 Rszletesebben tjkozdhat itt: http:// birosag.hu /t o r v e n y s z e k e k /zalaegerszegi-torvenyszek

    Zalaegerszeg, 2015. jlius 13.

    Dr. Beznicza rpd sajtszviv

    SAJTKZLEMNY A Zalaegerszegi Trvnyszk Sajtszvivjtl

    Trvnykezsi sznet s munkaszneti nap a brsgokon

    Plyzati kirs a pcsi kollgiumi frhelyek elnyersreZalaegerszeg Megyei Jog V-ros nkormnyzata a tbb-szr mdostott 9/2004. (III. 05.) rendelete alapjn plyza-tot r ki a pcsi felsoktatsi in-tzmnyekben tanul zala-egerszegi hallgatk szmra biztostott 10 pcsi kollgiumi frhely elnyersre.A kollgiumi frhelyek ki-zrlag plyzat tjn nyerhetek el, a plyzato-kat ZMJV Polgrmesteri Hi-vatala Humnigazgatsi Osztlyra kell benyjtani.

    A plyzat benyjtsnak felttelei: a plyza.) lland zalaegerszegi lak-

    hellyel rendelkezik,b.) tanulmnyait valamely l-

    lamilag elismert pcsi fel-soktatsi intzmny nap-pali tagozatn vgzi,

    c.) az els diploma megszer-zse rdekben fiskolai vagy egyetemi szint alap-kpzsben, illetve BSc/BA vagy MSc/MA kpzsben vesz rszt, vagy a kpzsre felvtelt nyert s halaszts-sal nem lt,

    d.) jogosult a kollgiumi fr-hely irnti krelem benyj-tsra, de krelmt helyhi-ny miatt elutastottk.

    Fontos informci: az a kre-lem, amelyet nem a rendelet szerinti adatlapon, formban, csatolmnyokkal s hatrid-re nyjtanak be, rdemi elb-rls nlkl elutastsra kerl. A PTE EHK ltal elutastott zalaegerszegi felsves hallgatknak s a leend elsveseknek is szablyo-san felszerelt plyzatot kell benyjtaniuk a kzz-tett Pcsi kollgiumi fr-helyek plyzati kirsban szerepl hatridre Zala-egerszeg Megyei Jog V-ros Kzgylse Oktatsi, Kulturlis, Ifjsgi s Sport Bizottsghoz.

    A plyzat befogadsnak felttele:a.) hallgat az elbrlst meg-

    elz flvben minimum 3,00 szmtani tlag tanul-mnyi eredmnyt r el,

    b.) amennyiben a plyz a plyzat benyjtsnak vben tanulmnyait mg

    nem kezdte meg, plyza-tban a felsoktatsi intz-mnybe trtn felvtelt hitelt rdemlen bizony-tania kell. Ebben az eset-ben a plyzat befogad-snak felttele, hogy a p-lyz rettsgi vizsga-eredmnye elrje a 4,00 szmtani tlagot.

    A plyzat elnyersnek fel-ttele:a plyz szocilis krlm-nyei (jvedelmi viszonyok, testvrek szma, szlk va-gyoni helyzete) a kollgiumi elltst indokoltt teszik.

    A plyzat benyjtsnak hatrideje: 2015. augusztus 10. (htf) 16.00 ra.Felhvjuk a figyelmet, hogy a postai ton benyjtott p-lyzatok berkezsi hatr-ideje is 2015. augusztus 10. (htf), ezt a krelmek fel-adsnl krjk, szveskedje-nek figyelembe venni.

    A benyjtott plyzatokat Za-laegerszeg Megyei Jog V-ros Kzgylse Oktatsi, Kul-turlis, Ifjsgi s Sport Bizott-

    sga brlja el. A bizottsg a plyzatokat 2015. augusztus 24-ig brlja el, dntsrl ha-trozatban rtesti a plyz-kat.

    A plyzathoz csatolni kell:a.) a fenti rendelet 1. szm

    mellkletben szerepl adatlapot, valamint az ab-ban meghatrozott igazo-lsokat az albbiak szerint:

    b.) a tanulmnyi tlag, illet-leg a felsoktatsi intz-mnybe trtnt felvtel s a plyzat befogadsnak felttelt jelent 4.00 rettsgi vizsgaeredmny igazolst

    c.) jvedelemigazolsokat az adatlap szerint

    d.) az egyttlakkrl szl igazolst

    e.) nappali tagozatos iskolai tanulmnyokat folytat testvr iskolaltogatsi iga-zolst

    Egyb informci: az lland zalaegerszegi lak-hellyel rendelkez dikok jo-gosultak a Zalaegerszeg MJV nkormnyzata kezelsben lv vrosi frhelyekkel pr-

    huzamosan a Zala Megyei Kzgyls ltal meghirdetett megyei frhelyeket is meg-plyzni. A felvteli esly n-velsnek rdekben clszer ezzel a lehetsggel is lni.

    A plyzati adatlap besze-rezhet Zalaegerszeg Me-gyei Jog Vros Polgrmes-teri Hivatala gyflszolgla-tn (Kossuth u. 1719.), illet-ve letlthet Zalaegerszeg Megyei Jog Vros hivatalos portljrl (www.zalaegerszeg.hu) a Hirdet-mnyek, plyzatok s a Kultra, Kznevels, Sport rovat, az utbbiban a Fel-soktats alcm alatt.

    Bvebb felvilgosts: ZMJV Polgrmesteri Hivatal Hu-mnigazgatsi Osztly Telefon: 502-190

    Krjk, hogy a mielbbi kir-tests rdekben az adatla-pon telefonos s e-mail elr-hetsget szveskedjen fel-tntetni.

    9ZalaegersZegi 7 nap trai tea | 2015. jlius 17. |

    n Srvri viktria

    Hossz ideje vezeti mr az tmeneti otthont, mi haj-totta oda? Mikor szletett meg a dnts, hogy a szoci-lis gazat fel forduljon?

    Igen, nagyon rgta dol-gozom az intzmnyben, 2001 februrjban kezdtem ott a munkt. Ez egybknt nem egy direkt meggondols volt, hiszen vn szerettem volna lenni. A Benedek Elek Pedaggiai Fiskoln, Sop-ronban indult az vodapeda-ggus szak, s ezzel egytt fel lehetett venni a szocil-pedaggit is, ezrt gy dn-tttem, hogy ezt a kettt gy egytt megprblom. Ami-kor a fiskolt befejeztem, akkor n is elkezdtem az l-lskeresst s a szocilis te-rleten sikerlt elhelyezked-nem, ott talltam meg ezt a lehetsget.

    Mr a fiskoln is kide-rlt, hogy inkbb errefel hz a szve?

    Igen, ott mr ez kialakult bennem, gy reztem, hogy a szocilis terlet jobban r-dekel, mint az vodapedag-gia. gy az eredeti clomtl eltrtem, hiszen a ngy v alatt, a gyakorlatok sorn, amikor intzmnyeket lto-gattunk, az ott megismert munka alapjn gy gondol-tam, hogy n inkbb ebben szeretnk elhelyezkedni.

    Rgtn ide kerlt a Csa-ldok tmeneti Otthonba?

    Igen, nekem ez volt az els munkahelyem, ahol im-mr 14 ve tevkenykedhe-tek. Rgtn intzmnyveze-tknt vettek fel, ennek tbb oka is volt. 1997-ben, mikor a gyermekvdelmi trvny megjelent, az volt az els, ami ezt az elltsi formt ne-vestette, teht ez az gazat mg nagyon gyerekcipben jrt. Igazbl akkor mg olyan sok szakembert sem kpeztek ki, a jogszablyi elrsoknak viszont az, hogy nekem fiskolai vg-zettsgem volt, megfelelt. gy amikor jelentkeztem, gyorsan sikerrel jrtam. Persze ez nehzsgeket is okozott, hiszen az ember semmilyen tapasztalattal

    nem rendelkezett, sem veze-ti, sem szakmai szinten. Il-letve az is neheztette vagy ppen az volt a j , hogy tel-jesen kiforratlan volt mg ez a terlet. Majdnem hogy azt mondhatom, hogy mi tall-tuk ki, hogyan mkdjn az intzmny, megalkottuk hoz-z a szablyzatokat, szak-mai programokat. Mi csinl-tuk meg olyann, amilyen jelenleg.

    Az elmlt 14 v sorn, a tapasztalatok alapjn bizo-nyra sokat vltozott az ell-ts.

    Az otthon mint intz-mny akkor kezdett kiala-kulni, mivel korbban a haj-lktalanelltssal kezeltk egytt, nem is szablyozta konkrtan semmifle tr-vny, hogy azok a csaldok, akiknek nincs otthonuk, lg-nak a levegben, hova for-duljanak. Anyaotthon mk-dtt ugyan, de nem volt jog-szablyi httere. Itt Zala-egerszegen, a Petfi utcban mkdtt egy 1012 frhe-lyes ellt, ahol volt kt gon-doz, de tulajdonkppen sz-szeszedett, konkrt temati-kja nem volt. Ez azta, hogy

    mi elkezdtk, jelentsen megvltozott.

    Ez a szerelem a hivatsa fel most is ugyangy fti?

    Termszetesen. Mindig vltozik, hiszen mindig vl-toznak azok a dolgok is, amik miatt szeretem csinl-ni. Nagyon j rzs, hogy azoknak az embereknek tu-dunk segteni, illetve inkbb

    azt mondom, hogy azoknak a gyerekeknek, akik tnyleg nhibjukon kvl kerlnek hozznk. Azrt emelem ki a gyerekeket els krben, mert k azok, akik valban nem tehetnek semmirl. Mi teljesen rjuk koncentrlva vgezzk a munknkat, ezt a szlkben is mindig tuda-tostjuk. A gyerekeknek pr-blunk segteni olyan ply-zati programokkal, ahol a fejlesztsket tudjuk megva-lstani. Ezeknek ksznhe-ten olyan szakemberek al-kalmazsra volt lehets-gnk, mint pldul a fejlesz-t pedaggus, tanr, pszi-cholgus, akik egyni s csoportos foglalkozsokat is tartottak a gyerekeknek. Ebben az volt a j, hogy azt is

    meg tudtuk oldani, hogy a szlket szintn bevonjuk ebbe. Fontosnak tartottuk ezt, hiszen mindig csak arrl van sz, hogy a gyereket fej-lesszk, de ugye a gyerek visszakerl ugyanabba a szli krnyezetbe, teht ket is tmogatni kell a j ton, annak rdekben, hogy az az eredmny, amit a gye-reknl elrtnk, ne vesszen el.

    Meg tudja tenni, hogy amikor hazamegy, akkor be-csukja az ajtt s kint hagyja a munkt?

    Szerencsre igen. gy gondolom, hogy azrt is tu-dok mg mindig itt dolgozni, mert kpes vagyok elvlasz-tani a munkt a magnle-temtl. Kilpek onnan s ak-kor folytatdik a napom, az letem tovbbi rsze. Soka-kon ltom, hogy nem tudjk a munkahelykn hagyni az ott trtnteket s attl szen-vednek. Szerencsre n el tudok vonatkoztatni. Persze vannak esetek, amik jobban megrintenek, klnsen, ha gyermekkel kapcsolat-ban trtnik egy negatv do-log, pldul kikerl a csald-jbl, otthonba kell kltz-tetnnk, mert a szli kr-nyezet mr nem megfelel szmra, ezek az esetek szoktak olyankor otthon is eszembe jutni, de igyekszem nem engedni, hogy rm nyomja ez a blyegt.

    Mivel tlti az idejt mun-ka utn, hogyan tud kikap-csoldni?

    Dlutn, mint minden anyuka, elmegyek a kisfia-mrt, Kristfrt az iskolba, majd elviszem hetente h-romszor kosredzsre. n pedig htfi s szerdai napo-kon alakforml ni tornt tartok, illetve pnteken, ha mindenkinek j, akkor fut-edzst is. Igazbl engem ez kapcsol ki, erre is ugyangy kszlk, hisz ez is egy pluszfeladat, amit teljesteni kell. Ez az, ami kitlti a min-dennapjaimat a hzimunka, a csald mellett. Fontos sz-momra, hogy tevkenyen l-jem az letem, nem tudok csak gy lenni otthon, lel-ni, bmulni a ngy falat. Ht-vgn biciklizni szoktunk,

    strandolni, illetve a bartok-kal tltjk az idt Lakhe-gyen, ahol van egy kis he-gynk. Mindig valamilyen kzssgi program van n-lunk, szerencsre a fiam is ezt a habitust rklte, sze-ret jnni-menni. Kivve per-sze, ha a szmtgp var-zsba esik, mert akkor nehe-zebb kimozdtani, de alapve-ten is szereti ezt a tev-keny letet.

    Van olyan lma, amit szeretne mg megvalstani egyszer?

    Ht, ez nehz krds. Furcsnak tnhet, de gyak-ran gondolkozom azon, hogy olyan j lenne, ha volna egy butikom. Szeretem a szp ruhkat, az zlses ltzk-dst s sokszor van bennem ez a fajta vgy, hogy szve-sen vezetnk egy ilyen zle-tet, izgalmas lenne a ruh-kat beszerezni, azokat ren-dezgetni, eladni. Ez az, amit mg szeretnk, persze, lehet, hogy soha nem lesz belle semmi, ez a jv zenje.

    Ha nmagt kellene jel-lemeznie, akkor mit halla-nnk?

    Hha ez mindig olyan nehz. Precznek monda-nm magam elssorban, az biztos. Arra trekszem min-dig, hogy amit csinlok, azt jl csinljam, legyen sz akr a munkmrl az ott-honban, a csaldomrl vagy a sportrl. Igyekszem min-den feladatot tkletesen elvgezni. Azrt, hogy amit csinlok, azt jl csinljam, amihez a nevemet adom, az korrekt legyen. Nagyon fon-tos mg szmomra, hogy fo-lyamatosan kpezzem ma-gam, klnbz terlete-ken, hogy bren tartsam az elmmet. A szocilpedag-gusi diplomm utn elv-geztem a szocilpolitika szakot is, illetve azta sportedz is lettem, gy tu-dok hivatsszeren foglal-kozni a tornval. Ezeken tl pedig kitanultam a tradicio-nlis thai masszzst is, amit igyekszem kamatoz-tatni. Ezek mellett igyek-szem humorosan lni az le-tem, mindig tudok vicceld-ni, ez sokszor tlendt a ne-hezebb helyzeteken.

    Beszlgets Somogyi Emkvel, a zalaegerszegi Csaldok tmeneti Otthonnak vezetjvel

    A semmittevs nem az sportja

    Fontos szmomra, hogy ha valamibe belefogok, akkor azt a felada-tot tkletesen vgezzem el Fot: SereS Pter

  • 10 ZalaegersZegi 7 nap| 2015. jlius 17. | programajnl

    Kos: Idegesti nhny koll-gja viselkedse. Fe-szlt, nem tud maxi-

    mlisan a feladatra koncentrl-ni. Otthonban harmnia uralko-dik, kedvese trsasgban gyor-san elfelejti a munkahelyi gondo-kat.

    BiKa: Nincs kedve az unal-mas, monoton felada-tokhoz. Szakmai kih-

    vsokra vgyik. Hajlamos msok kibeszlsre. Szokjon le errl a rossz szoksrl, mert knnyen meggetheti magt!

    iKreK: Tisztzza a flrert-seket a munkahelyn! rizze meg objektivi-

    tst, ne csak az nnek rokon-szenves kollgknak adjon iga-zat! Kedvesvel fontolgatja, hogy j helyre kltznek.

    rK: Meggylik a baja a munkahelyi felada-tokkal. Lassan halad

    elre s gyakran hibzik. szinte s mly beszlgetseket folytat csaldtagjaival. Tbb idt szeret-ne tlteni szeretteivel.

    oroszln: Igyekszik mindig mi-nsgi munkt kiadni a kezbl. Magnle-

    tben nagyobb szabadsgra v-gyik. Nem akar minden este ott-hon lni. Koncertre menne, bar-taival tallkozna.

    szz: larcot visel. Kifel azt mutatja, vidm, kz-ben pedig bellrl sr.

    Ne akarjon mindig mindenkinek megfelelni! Ha fradtnak rzi ma-gt, vegyen ki pr nap szabads-got!

    Mrleg: Mrges, ha megzavar-jk munka kzben. El-veszti a fonalat, s

    csak nehezen veszi fel jra a rit-must. Vegye szre az let apr rmeit! Higgye el, sokkal tbb kellemes percben lesz rsze!

    sKorpi: Kapcsolatai sszeku-szldtak. R kellett dbbennie, hogy n-

    hnyan csak rdekbl bartkoz-tak nnel. Kedvesben viszont igazi trsra tallt. az, akiben maximlisan megbzhat.

    nyilas: rmmel, vidman dolgozik. Mg az sem bosszantja, hogy a

    nyri szabadsgolsok miatt m-sok munkjt is el kell vgeznie. Hossz id utn bekopogtat ajta-jn a szerelem.

    BaK: j feladatokkal bzzk meg a munkahelyn. Kreativitst s koor-

    dinl kpessgt is kamatoztat-ni tudja. Az utbbi idben elha-nyagolta kedvest. Tltse vele a htvgt, lepje meg egy klnle-ges programmal!

    Vznt: Tele van energival. Knnyedn veszi a munkahelyi akadlyo-

    kat. Fogalmazzon diplomatiku-sabban! Kritikus szavaival gyakran bnt meg msokat. Kedvese ma-gnyosnak rzi magt n mellett.

    HalaK: Ha mr nem motivlt a munkjban, feszltt vlik s tehernek rzi a

    napi feladatokat. Prkapcsolata mr nem a rgi. Szrknek ltja a htkznapokat, tbb izgalomra vgyik.

    Horoszkp

    MozimsorCinema City:07.1607.22.

    a hangya (MB) 12 DIGITLIS 3D PRE-MIER ELTT!!!

    20:30 (csak szerda)

    ted 2 (MB) 1610:00 12:30 15:00 17:30 20:0022:30 (csak pntek-szombat)

    Minions (MB) 12 DIGITALIS 3D12:30 16:3018:30 (kivve kedd)20:30 (kivve szerda)20:20 (csak szerda)22:30 (csak pntek-szombat)

    Kzmvesek HzaJlius 3szeptember 16. Vitrinkillts:

    Srjelek a Krpt-medencben Megtekinthet: htkznap 10.00

    15.00 rig

    Vrosi Hangverseny- s KilltteremA magyar zsid kpzmvszet a 20.

    szzad els felbenVlogats a Kecskemti Katona Jzsef

    Mzeum Kpzmvszeti Gyjte-mnybl. Kurtor: ifj. Gyer-gydesz Lszl mvszettrt-

    KN 6 12 16 18

    agymank (MB) 611:20 (csak cstrtk, vasrnap)

    Jurassic World (MB) 12 DIGITLIS 3D14:2020:20 (kivve htf, szerda)

    Jurassic World (MB) 1220:20 (csak htf)

    a km (MB) 1611:50

    art Mozi:Jlius 16jlius 22.

    16.30 szerelemsziget 16 sznes, fel-iratos, horvtnmetboszniaisvjci vgjtk

    18.15 Minyonok 12 sznes, magyarul beszl, amerikai csaldi animcis film

    20.00 saul fia 12 sznes, feliratos, magyar filmdrma

    killtsoklland killtsokGcseji Mzeum (keddtl szombatig, 9 s 17 ra kztt)Nmeth Jnos keramikusmvsz kil-

    ltsaGcseji Falumzeum (keddtl szombatig 10.0016.00 ra

    kztt.)

    Minions (MB) 1210:30 14:3018:30 (csak kedd)

    terminator genisys (MB) 16 DIGIT-LIS 3D

    17:0019:40 (kivve szerda)22:20 (csak pntek-szombat)

    terminator genisys (MB) 1619:40 (csak szerda)

    Magic Mike XXl (MB) 1613:30 18:00

    agymank (MB) 6 DIGITLIS 3D15:50 11:20 (kivve cstrtk, vasrnap)

    idszaki killtsokKeresztury Dezs Vrosi Mveldsi

    KzpontSzp Veronika grafikus s festmvsz

    killtsa. A mvsz nagymret linmetszetei s vszonkpei ltha-tk a trlaton. Munkin emberi ala-kokat s mozdulatokat jelent meg bels intucii alapjn.

    A killts jlius 22-ig ltogathat, keddtl pntekig 10.0018.00 rig. A belps ingyenes.

    A Ted 2 cm filmet a Cinema Cityben lthatjk

    Htvgi srgssgi llatorvosi elltsjlius 17-n (pntek 19 rtl) jlius 20-ig (htf reggel 8 rig)

    zalaegerszegi Jrs:Kisllatrendel:Dr. Szilvssy Levente Tesknd, Petfi u. llatorvosi rendel T.: 36/20/956-4370 (elzetes telefonos rtestssel)

    Vegyes praxis:Dr. Salamon Tibor Zalahshgy T.: 92/371-121 s 36/30/959-1184

    KesztHelyi s zalaszentgrti Jrs:Keszthelyi jrs:Dr. Dormn Tams Zalaszentgrt T.: 36/30/659-1656

    llatgygyszertraK:zalaegerszeg, Batthyny ti llatpatika szombat 912 rig T.: 92/347-375nagykanizsa, vsrcsarnoki llatgygyszertr szombat 812 rig T.: 93/326-408zalaszentgrt, Mjus 1. u. 3. sz. alatti llatpatika T.: 36/30/9748-316

    Fedezzk fel egytt Zalaegerszeg titkait! Mltidz belvrosi stra invitlja az r-

    dekldket a Zalaegerszeg Turizmusrt Egyeslet s a Tourinform iroda 2015. au-gusztus 15-n, szombaton 10 rai kezdettel. A tra a Szchenyi tr 46-os szm alatt tall-

    hat Tourinform irodbl indul, Grznern Nmeti Piroska idegenvezet kalauzols-val. Az egykori Zalaegerszeget, a vros ne-ves pleteit, tereit s utcit felidz sta vrhatan 1,52 rt vesz ignybe.

    11ZalaegersZegi 7 nap programajnl | 2015. jlius 17. |

    a zalaegerszegi Vrosi teleVzi Msora8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45-49. Tel.: 06-92/311-309E-mail: [email protected] Msorok az interneten: www.zegtv.hu

    Jlius 17., pnteK 5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Eger-szegi Estk kzleti magazin 9:40 zleti negyed regionlis gazdasgi magazin 10:15 Hrad 10:45 Kp-jsg 18:00 Hrad 18:20 tlet-percek 18:30 Turn knnyzenei magazin 19:00 Hrad 19:20 tlet-percek 19:30 Megjul energik Energianvnyek (3. rsz) 20:00 Hr-ad 20:20 tletpercek 20:30 Turn knnyzenei magazin 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    Jlius 18., szoMBat5:00 Heti Hrek a heti Hradk sz-szelltsa 7:30 Srvr FCZTE FC felkszlsi labdarg-mrkzs 9:15 Egerszegi estk kzleti ma-gazin 10:00 Zldvezet magazin 10:30 let Forrs vallsi magazin 11:00 Turn knnyzenei magazin 11:30 Albatrosz Glamsor a mju-si elads felvtele 13:50 Kpjsg 15:00 Heti Hrek a heti Hradk sz-szelltsa 17:30 Albatrosz Glam-sor a mjusi elads felvtele 19:50 Egerszegi estk kzleti magazin 20:35 Mrleg gazdasgi magazin 21:05 Zldvezet magazin 21:35 let Forrs vallsi magazin 22:05 Turn knnyzenei magazin 22:35 Kpjsg

    Jlius 19., Vasrnap5:00 Heti Hrek a heti Hradk sz-szelltsa 7:30 Egerszegi estk

    kzleti magazin 8:15 Mrleg gazdasgi magazin 8:45 Zld-vezet magazin 9:15 let Forrs vallsi magazin 9:45 Turn kny-nyzenei magazin 10:15 Albat-rosz Glamsor a mjusi elads felvtele 12:35 Kpjsg 15:00 Heti Hrek a heti Hradk sszel-ltsa 17:30 Albatrosz Glamsor a mjusi elads felvtele 19:50 Egerszegi estk kzleti magazin 20:35 Mrleg gazdasgi magazin 21:05 Zldvezet magazin 21:35 let Forrs vallsi magazin 22:05 Turn knnyzenei magazin 22:35 Kpjsg

    Jlius 20., Htf5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Turn knnyzenei magazin 9:30 Meg-jul energik Energianvnyek (3. rsz) 10:00 Hrad 10:30 Kpjsg 18:00 Hrad 18:20 tletpercek 18:30 Mrleg gazdasgi magazin 19:00 Hrad 19:20 tletpercek 19:30 Zldvezet magazin 20:00 Hrad 20:20 tletpercek 20:30 Mrleg gazdasgi magazin 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    Jlius 21., Kedd5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Mrleg gazdasgi magazin 9:30 Zldvezet magazin 10:00 Hrad 10:30 Kpjsg 18:00 Hrad 18:20 Egerszegi Estk az Aquacitybl kzleti magazin 19:00 Hrad

    19:20 tletpercek 19:30 Zldve-zet magazin 20:00 Hrad 20:20 Egerszegi Estk az Aquacitybl kzleti magazin 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg Jlius 22., szerda5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Eger-szegi Estk kzleti magazin 9:40 Zldvezet magazin 10:15 Hrad 10:45 Kpjsg 17:45 Zalai Krnika megyei magazin 18:00 Hrad 18:20 tletpercek 18:30 Nyitott Egyetem a PTE hrmagazinja 19:00 Hrad 19:20 tletpercek 19:30 let-Forrs egyhzi magazin 20:00 Hrad 20:20 tletpercek 20:30 Nyitott Egyetem a PTE hrmagazinja 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    Jlius 23., CstrtK5:00 Hrad, flrnknt 9:00 let Forrs vallsi magazin 9:30 Nyitott Egyetem a PTE hrmagazinja 10:00 Hrad 10:30 Zalai Krnika megyei magazin 11:00 Kpjsg 17:45 Zalai Krnika megyei magazin 18:00 Hr-ad 18:20 Egerszegi Estk kzleti magazin (a keddi ads ismtlse) 19:00 Hrad 19:20 tletpercek 19:30 zleti negyed regionlis gaz-dasgi magazin 20:00 Hrad 20:20 Egerszegi Estk kzleti magazin (a keddi ads ismtlse) 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    Gygyszertri gyeletekJlius 17. egerszeg pHarMa (KrHz) ZRNYI M. U. 1. 92/596-633 15:30-07:30Jlius 18. pter BR M. U. 38. 92/511-384 12:00-08:00Jlius 19. Benu gygyszertr zalaegerszeg KertVrosi KZTRSASG U. 55. 92/510-113 08:00-07:30Jlius 20. szentlleK ST U. 1. 92/596-398 15:00-07:00Jlius 21. gCseJ GCSEJI U. 49. 92/596-913 18:30-08:00Jlius 22. Benu gygyszertr zalaegerszeg BelVros SZCHENYI TR 2. 92/511-610 18:30-08:00Jlius 23. Benu gygyszertr zalaegerszeg BelVros SZCHENYI TR 2. 92/511-610 18:30-08:00Jlius 24. egerszeg pHarMa (KrHz) ZRNYI M. U. 1. 92/596-633 15:30-07:30

    A Ted 2 cm filmet a Cinema Cityben lthatjk

    nsz. A trlat ltogathat augusz-tus 30-ig.

    rendezvnyKeresztury Dezs Vrosi Mveldsi

    KzpontJlius 15. 10.0016.00 rustsra vl-

    lalkozom Helyi termk konferencia

    Az esemnyen a helyi termkpiacok szerepli, a helyi termket elllti kapnak hasznos segtsget. A meg-hvott eladk a knyvels, az ad-zs, a szmlaads, a NBIH szab-lyok, az rtkestsi krnyezet tipi-kus elvrsait ismertetik meg a rsztvevkkel, s szemlyre szabott tancsadst is nyjtanak.

    Egszsggyi gyeleti elltsokfelntt s gyermekorvosi gyelet:Zalaegerszeg, Botfy utca 1. (Mentlloms mellett). Tel.: 92/321-000Mentszolglat mentsi hvszm: 104gyeleti id: htkznapokon 16 rtl msnap reggel 8 rig. Munkaszneti s nnepnapokon: az utols munkanap 16 rtl az els munkanap 8 rig.

    fogszati gyelet: Rendelsi id: munkanapokon 1622 rig, pihennapokon (szombat, vasrnap) s munkaszneti napon 713 rig. Helye: Zalaegerszeg, Ola u. 16/d. Telefon: 315-602 fogszati gyelet a vroskrnyk s kistrsg szmra:Rendelsi id: htkznap 1721 rig, szombat, vasrnap s nnepnap 812 rig. Helye: Zalaegerszeg, Bir M. u. 17. Telefon: 92/314-329, 70/318-2581

    A fnykpes nletrajzokat a [email protected] cmre vrjuk.

    A Maraton Lapcsoport vidm csapatbakeres kihvsokat szeret, nagy teherbrssalrendelkez, magas jvedelmet kedvel

    hirdetsi tancsadmunkatrsatZalaegerszeg s vonzskrzete terletre.Elvrsaink: rtkestsbenszerzett tapasztalat

    agilis, rugalmas termszet kzpfok vgzettsg sajt szemlygpkocsi,jogostvny

    A Maraton Lapcsoport vidm csapatba

    Amit knlunk: fix jvedelem + jutalk folyamatos kpzs elktelezett s trekvmunkatrsunknakbiztos elrelps s karriera mdia vilgban

  • 11ZalaegersZegi 7 nap programajnl | 2015. jlius 17. |

    a zalaegerszegi Vrosi teleVzi Msora8900 Zalaegerszeg, Kossuth utca 45-49. Tel.: 06-92/311-309E-mail: [email protected] Msorok az interneten: www.zegtv.hu

    Jlius 17., pnteK 5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Eger-szegi Estk kzleti magazin 9:40 zleti negyed regionlis gazdasgi magazin 10:15 Hrad 10:45 Kp-jsg 18:00 Hrad 18:20 tlet-percek 18:30 Turn knnyzenei magazin 19:00 Hrad 19:20 tlet-percek 19:30 Megjul energik Energianvnyek (3. rsz) 20:00 Hr-ad 20:20 tletpercek 20:30 Turn knnyzenei magazin 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    Jlius 18., szoMBat5:00 Heti Hrek a heti Hradk sz-szelltsa 7:30 Srvr FCZTE FC felkszlsi labdarg-mrkzs 9:15 Egerszegi estk kzleti ma-gazin 10:00 Zldvezet magazin 10:30 let Forrs vallsi magazin 11:00 Turn knnyzenei magazin 11:30 Albatrosz Glamsor a mju-si elads felvtele 13:50 Kpjsg 15:00 Heti Hrek a heti Hradk sz-szelltsa 17:30 Albatrosz Glam-sor a mjusi elads felvtele 19:50 Egerszegi estk kzleti magazin 20:35 Mrleg gazdasgi magazin 21:05 Zldvezet magazin 21:35 let Forrs vallsi magazin 22:05 Turn knnyzenei magazin 22:35 Kpjsg

    Jlius 19., Vasrnap5:00 Heti Hrek a heti Hradk sz-szelltsa 7:30 Egerszegi estk

    kzleti magazin 8:15 Mrleg gazdasgi magazin 8:45 Zld-vezet magazin 9:15 let Forrs vallsi magazin 9:45 Turn kny-nyzenei magazin 10:15 Albat-rosz Glamsor a mjusi elads felvtele 12:35 Kpjsg 15:00 Heti Hrek a heti Hradk sszel-ltsa 17:30 Albatrosz Glamsor a mjusi elads felvtele 19:50 Egerszegi estk kzleti magazin 20:35 Mrleg gazdasgi magazin 21:05 Zldvezet magazin 21:35 let Forrs vallsi magazin 22:05 Turn knnyzenei magazin 22:35 Kpjsg

    Jlius 20., Htf5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Turn knnyzenei magazin 9:30 Meg-jul energik Energianvnyek (3. rsz) 10:00 Hrad 10:30 Kpjsg 18:00 Hrad 18:20 tletpercek 18:30 Mrleg gazdasgi magazin 19:00 Hrad 19:20 tletpercek 19:30 Zldvezet magazin 20:00 Hrad 20:20 tletpercek 20:30 Mrleg gazdasgi magazin 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    Jlius 21., Kedd5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Mrleg gazdasgi magazin 9:30 Zldvezet magazin 10:00 Hrad 10:30 Kpjsg 18:00 Hrad 18:20 Egerszegi Estk az Aquacitybl kzleti magazin 19:00 Hrad

    19:20 tletpercek 19:30 Zldve-zet magazin 20:00 Hrad 20:20 Egerszegi Estk az Aquacitybl kzleti magazin 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg Jlius 22., szerda5:00 Hrad, flrnknt 9:00 Eger-szegi Estk kzleti magazin 9:40 Zldvezet magazin 10:15 Hrad 10:45 Kpjsg 17:45 Zalai Krnika megyei magazin 18:00 Hrad 18:20 tletpercek 18:30 Nyitott Egyetem a PTE hrmagazinja 19:00 Hrad 19:20 tletpercek 19:30 let-Forrs egyhzi magazin 20:00 Hrad 20:20 tletpercek 20:30 Nyitott Egyetem a PTE hrmagazinja 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    Jlius 23., CstrtK5:00 Hrad, flrnknt 9:00 let Forrs vallsi magazin 9:30 Nyitott Egyetem a PTE hrmagazinja 10:00 Hrad 10:30 Zalai Krnika megyei magazin 11:00 Kpjsg 17:45 Zalai Krnika megyei magazin 18:00 Hr-ad 18:20 Egerszegi Estk kzleti magazin (a keddi ads ismtlse) 19:00 Hrad 19:20 tletpercek 19:30 zleti negyed regionlis gaz-dasgi magazin 20:00 Hrad 20:20 Egerszegi Estk kzleti magazin (a keddi ads ismtlse) 21:00 Hrad 21:30 Kpjsg

    Gygyszertri gyeletekJlius 17. egerszeg pHarMa (KrHz) ZRNYI M. U. 1. 92/596-633 15:30-07:30Jlius 18. pter BR M. U. 38. 92/511-384 12:00-08:00Jlius 19. Benu gygyszertr zalaegerszeg K