Download pdf - Richelle Mead - 4. Tüzes szív.pdf

8/16/2019 Richelle Mead - 4. Tüzes szív.pdf

1/376


2/376

Richelle Mead

The Fiery Heart

Vérvonalak 4.


3/376

1, Adrian

Nem fogok hazudni:Ha az ember, vagy esetemben egy Mora belép a hálószobájába és ott azt találja

hogy a barátnője egy babanév-szótárat olvasgat, akkor mint minden férfi úgy érziegy pillanatra hogy a szíve is megáll. -Lehet hogy nem értek hozzá. Kezdtem bele óvatosan. -De az emlékeim szerint szinte biztos vagyok benne hogy vannak dolg ok amikmegelőzik a névválasztás ceremóniáját. Sidney Sage a fent említett barátnő nem is nézett fel a könyvből, bár a szája szélénegy halvány mosoly látszott.

-Épp a folyamat elindításáról olvasok. Felelte olyan tárgyilagosan mintha csakegy bevásárlólistát állítana össze, és nem a boszorkányokhoz való csatlakozásátkészítené elő.-Egy jó kis nevet keresek. A Coven minden tagja használja ezeket a mágikusösszejöveteleiken. -Valami jó kis név mi? Igaz! Fő a misztikum! Bár azt hiszem én jobb ha nem mondok semmit. Azzal hogy vámpír vagyok éskülönféle misztikus képességekkel rendelkezem a gyógyítás és az emberekkényszerítése terén, kettőnk közül én viszem el a pálmát. Ezúttal kaptam egy teljes mosolyt. Felemelte a fejét és vetett rám egy pillantást.A borostyánszínű szeme elkerekedett a meglepetéstől mikor meglátta azegymásra halmozott dobozokat amiket a kezemben tartottam. -Mit vettél? Kérdezte.-A zenehallg atás forradalma.elentettem ki áhítatosan, majd lepakoltam a dobozokat a padlóra és a legfelső

dobozból egy lemezjátszót varázsoltam elő. -Sikerült megszereznem néhány régi Fleetwood Mac. Lemezt, állítólag így alegtisztább a hangzása. Láttam rajta hogy nem sikerült meggyőznöm, ami azért meglepő volt egy kicsit.Végül is egy olyan lányról volt szó aki szinte élőlényként kezelte az én 1967-es


4/376


5/376

igazságot róla:A lelke mélyén mindig ott rejtőzött a vadság és a szenvedély.Csak én? Na persze ott volt Jill is, aki a köztünk lévő kötelék miatt sok olyandolgot is meglátott a elmémben amit nem igazán kellett volna végignéznie.

Végül Sydney visszaült az ágyra. Mindkettőnkben ott volt az a kis tüske hogyamit csinálunk az mindkét faj számára tabu.Az emberek és a vámpírok keveredésére utoljára a sötét középkorban volt példa.Mikor úgy döntöttünk hogy elrejtőzünk az emberek elől minden ilyesfajtakapcsolatot megszakítottunk velük.Mostanra az én népem és az övé (már aki tudott a Morákról) kölcsönösenelutasították a keveredést egyenesen perverz dolognak tartva azt. De nem érdekelt.Nem számított hogy Sydney ember, ha a közelemben volt mindig sikerültlecsillapítania a bennem tomboló lélek sötétségét. Persze ez nem jelentette azt hogy ország-világ előtt fogtuk egymás kezét.A kapcsolatunk szigorúan őrzött titok volt, csak állandó konspirációval tudtukmeg szervezni ezeket a lopott órákat. Most is ketyegett az óra. Ez volt a hétköznapmegszokott menetrendje.A jó tanulmányi eredményével sikerült elérnie hogy néhány tanárnál nem kellettrészt vennie az órákon, így lopva nekünk némi kis szabadidőt.Ilyenkor végre megszabadulhattunk a levakarhatatlan vámpírgyűlölő húgától.

Zoenak ilyenkor még tartottak az órái, így képtelen volt állandóan utánunkleselkedni. Sydney valahogy mindig tudta hogy mikor jár le a lopott időnk, ez valószínűlegavval lehetett kapcsolatban hogy egyszerre ezerféle dologra is tudottkoncentrálni.Én nem voltam képes erre. Ilyenkor rendszerint csak az ingére és a melltartójáratudtam csak koncentrálni.

Végül felültünk, az arca kipirult a zilált kócos aranyhaja alatt. Annyira szép volthogy az már szinte fájt a lelkemnek, ilyenkor mindig azt kívántamkétségbeesetten hogy bárcsak le tudnám festeni megörökítve ahalhatatlanságnak. A szemében volt egyfajta lágyság, ilyet ritkán láttam olyan valaki szemében akiennyire irányította az életét.


6/376

Bár elég jó festőnek tartom magam, ezt a finomságot csak a vágyaimban sikerültelérnem eddig. Felvette és begombolta a barna blúzát, elrejtve a türkiz csipke melltartóját akonzervatív Alkimista páncél alá. Az utóbbi időben a rábeszélésemre csinált némi

változtatást a fehérneműiben. Mindig szomorúan láttam eltűnni őket, de azértörültem hogy ott voltak a színes foltok a szürke külső alatt. Ahogy odasétált a tükör elé kissé összevontam a szemöldököm és a mágikusképességeimet segítségül hívva szemügyre vettem a teste körül ragyogó aurát.Az aurát ami minden élőlény körül ott villódzott.A tudós elemző emberekre jellemző sárga szín dominált benne, de újabbanmegjelent benne az intenzív lila árnyalat ami a szenvedélyes és spirituálisképességek előtörését jelezte.A két domináns árnyalat egyre inkább harmóniába került egymással.Megráztam a fejem és visszatértem a normális látáshoz. Befejezte a haja rendberakását és lenézett a kis pipereasztalra: -Hát ezek meg mik? Kérdezte csodálkozva.-Hmm?Felálltam és odaléptem mögé és átkaroltam a derekát. Aztán megláttam hogy mittart a kezében és egy pillanatra teljesen megmerevedtem.

Csillogó mandzsetta gombok, rubin és gyémánt, és az örömöt és békét amiteddig éreztem felváltotta az ismerős hideg sötétség. -Születésnapi ajándék, Tatiana nénitől kaptam néhány évvel ezelőtt.Sydney felemelt néhány darabot és szakértő szemmel tanulmányozta őket.-Ez itt egy kisebb vagyon, ha eladnád őket soha többé nem szorulnál rá az apádtámogatására. -Inkább alszom egy kartondobozban mint hogy valaha is eladjam őket!

Megérezte bennem a hangulatváltozást és felém fordult, az arca tele voltaggodalommal. -Hé! Én csak vicceltem,nem gondoltam komolyan!A keze finoman végigsimított az arcomon.-Nincs semmi baj, minden rendben van!


7/376

De semmi nem volt rendben, a világ hirtelen egy sötét és kegyetlen helyéváltozott. A veszteség: Tatiana halála aki a Morák Királynője volt, és az egyetlenrokonom aki nem ítélt el és igazán szeretett engem.Úgy éreztem rám omlanak a falak körülöttem, újra eszem be jutott minden: A

meggyilkolása, és azt követő felfordulás.Bár a gyilkost megtalálták és elítélték, ez nem számított semmit.Tatiana nénit már semmi nem hozhatja vissza az életbe, elment egy olyan helyreahova nem tudtam követni őt. Legalábbis még nem. Itt ragadtam ebbe avergődésbe. . . . . -Adrian! Sydney nyugodt volt és határozott, hangja kirángatott a sötétségből.A sötétségből ami az évek alatt alakult ki bennem a szellem használatánakmellékhatásaként. Az egyre gyakoribb hangulatingadozás, és a depresszióelhatalmasodásával fizettem a képességeimért. Még mindig fájt a nagynéném halála, de már nem voltam egyedül. Sydney ittvolt velem, ő jelentette nekem a horgonyt a világhoz.Bólintottam és vetettem rá egy bágyadt mosolyt.A sötétség elengedett magától. Átmenetileg. . . . -Jól vagyok. . .

Látva a kétséget az arcán egy csókot leheltem a homlokára.-Tényleg menned kéne. Ha nem sikerül elkerülnöd Zoét, akkor sikeresen lekésedaz életed első boszorkánytalálkozóját. Vetett rám egy aggodalmas pillantást majd felsóhajtott:-Rendben, de ha baj van akkor hívjál. Oké?-Tudom, tudom. Használom a szerelemtelefont. Ez visszacsalta a mosolyt az arcára. Nemrégiben beszereztünk két kártyás

telefont amivel az Alkimisták teljes kizárásával tudtunk beszélni egymással. Nemmintha gyanakodtunk volna rájuk, de Sydney biztos volt benne ha arra kerülnesor minden további nélkül lehallgatnák a beszélgetéseit és az SMS üzeneteit. -Majd felkereslek míg alszol.A vonásai ismét megkeményedtek.


8/376

- Adrian ne! Túl kockázatos! Egy másik különleges képességem volt hogy be tudtam lépni más emberekálmaiba. Ez volt a legegyszerűbb módja hogy lássuk egymást, mert a valóvilágban alig volt lehetőségünk a találkozásra.

De mint minden szellem képességnek, ennek is megvolt a kockázata. Minél többethasználtam annál nagyobb volt az esélye hogy végleg elvesztem az épp elmémet.Ez ugyan aggasztott egy kicsit, de úgy véltem elfogadható a kockázat ha cserébevele lehetek az álmaiban. -Nincs kifogás. Figyelmeztettem.Tudni akartam hogy hogyan alakulnak a dolgai a boszorkányokkal, és ő is tudniakart a hangulatomról. -Adrian!-Csak egy kis időre ugrok be. Ígértem meg neki. Nem túl boldogan de beleegyezett, majd átsétált a nappaliban felállított újterráriumhoz. Mosolyogva letérdelt és megérintette az üveget, mögötte egyminiatűr sárkány terpeszkedett. Na jó nem ig azán volt sárkány hanem egy callistana. Egy jó szándékú démon, deigazából senki nem hívta így. Sydney elnevezte Hoppernek miután megidézteegy démoni síkról hogy a segítője legyen

Ez többnyire abból állt hogy evett és aludt.Eleinte felváltva volt nálam és Sydneynél, de amióta felbukkant Zoe végleghozzám költözött. Felemelte a terrárium tetejét és hagyta hogy a sárkány felmásszon a tenyerébe. Akis dög imádta őt , és ezért még csak nem is tudtam haragudni rá. -Kissé fáradtnak tűnsz. Jegyezte meg. Nem akarsz egy kicsit hazamenni?

Hopper anyagi komponense a mi világunkban egy füstkvarc kristály volt, Sydneyebbe a formába változtatta vissza ha el kellet rejtenünk a látogatóink elől.Megsimogatta az állát, majd visszaváltoztatta az eredeti állapotába. Már ideje volt. A kishaver már nagyon kezdett az idegeimre menni az állandócsikorgásával.-Elviszem egy kis időre. Mondta és becsúsztatta a táskájába. Bár közömbös volt a


9/376

hangja, tudtam hogy örül hogy végre magánál tarthatja. Váltottunk egy forró búcsúcsókot majd a szemébe néztem és megsimogattam azarcát.

-A tizenhetes menekülési tervet használjuk, ha baj van Fresno városábantalálkozunk.-Miért éppen Fresno?-A hangzása alapján olyan helynek tűnik ahol jó alaposan be lehet rúgni.Ugrattam. Elmosolyodott és újra megcsókolt. A „menekülési terv” egyfajta viccé vált köztünk. Mindenféle erőltetett nevekettaláltunk ki magunknak, de a helyszíneket annál alaposabban választottuk ki.Azért elég szomorú hogy a vészterveket sokkal jobban kidolgoztuk mint bármimást az életünkben, mindketten fájdalmasan tudatában voltunk a ténynek hogy akapcsolatunk minden csak nem biztonságos és bármikor katasztrófába torkolhat. Ha nehezen is de végeztünk a második búcsúzkodással, és bánatosan figyeltem

ahogy becsukódik mögötte az ajtó, még alig ment el máris kevésbé tűntotthonosnak a lakásom.

Felhoztam a többi dobozt az autómból és elkezdtem kipakolni a kincseimet. Alegtöbb album a hatvanas- hetvenes évekből származott, de itt-ott feltűnt néhánydarab a nyolcvanas évekből is.Miután Sydney kifejtette a véleményét a szerinte pazarló költekezésemről,beláttam hogy magamnak kell valami értelmes rendszerbe rendeznem őket.A lemezjátszónak a nappaliban találtam helyet, és mindjárt ki is választottamtalálomra egy lemezt:Machine Head Deep Purple

Volt még néhány órám a vacsoráig úgyhogy úgyhogy előszedtem egy új vásznat,és próbáltam eldönteni hogyan is kezdjek neki a feladatnak: egy önarcképnek.Nem volt cél a pontos képmás lehetett bármilyen absztrakt ábrázolás is, bár ez astílus nem igazán volt eddig jellemző rám.Eléggé tanácstalan voltam. Az összes ismerősömről tudtam volna készíteni ilyenképet. Meg tudtam volna ragadni Sydney lényegét ahogy a karomban tartom, aszeme színét és a jellemző auráját.


10/376

Ott volt a barátom Jill Mastrano Dragomir Mora hercegnő szomorkás törékenyarca, vagy az exbarátnőm Rose Hathaway lángoló izzása.De magamat?Nem tudtam hogyan foghatnék hozzá, lehet hogy ez csak egy alkotói válság deegyre jobban frusztrált a tehetetlenség. És most meg kellett küzdenem az utóbbi

időben elhanyagolt bárszekrényemben rejtőző palackok csábításával is.Az alkohol nem feltétlenül a legjobb múzsa, de el kellett ismernem hogy néhahatározottan jót tett az ihletemnek.Nem feledtem Sydney komoly arcát, és is azt hogy megígértem neki hogy józanmaradok. Napi egy pohár volt engedélyezett, és arra szükségem volt este hogy eltudjak aludni.Kora gyerekkorom óta nem voltam jó alvó, és minden segítségre szükségem volthogy el tudjak aludni. A józanság nem hozott ihletet, mikorra besötétedett még mindig az üres vásznatbámultam.Felálltam és nagyot nyújtózkodtam hogy elűzzem a feszültséget a testemből, éséreztem hogy újra rám tört a korábbi sötétség. Ez most több volt mint düh vagyszomorúság, csatlakozott hozzá a frusztráltság a tehetetlenségem miatt.A tanáraim szerint tehetséges voltam, de ilyenkor mindig úgy éreztem hogy azéletem egy merő kudarc. Ez akkor volt különösen lehangoló ha arra gondoltam hogy Sydney a tudásávalbármit elérhetett ha nem engem választott volna.

Félretéve a vámpír-ember problémát én nem igazán tudtam ajánlani nekisemmit. Néha még azt sem értettem hogy miről beszél, nemhogy még hozzá istudtam volna szólni az őt érdeklő témákhoz. Ha valaha is sikerülne normális életet kialakítanunk, akkor ő lenne az akimegkeresné a számlákra valót. Nekem pedig maradna a háziasszony szerep.Úgy éreztem hogy nem is lenne nagyon ellenemre a dolog, legtöbbször csakvártam hogy végre haza érkezzen.

Tudtam hogy a félelmeim többsége nem valós és csak az épp elmémet pusztítják,de nehéz volt tőlük megszabadulni. A lakásban hagytam a művészeti problémáimat, és elindultam az éjszakába abbana reményben hogy sikerül elterelnem a figyelmemet a sötétségtől. A nap lement és a Palm Springs-i este kellemesen ölelt körül, a tél ellenére elégvolt felvennem egy vékony kabátot.


11/376

Az alkonyat volt a Morák kedvenc időszaka, a nap már lement , de még nem voltteljesen sötét.Mi elviseltük a napfényt. Nem úgy mint a Strigák az élőhalott vámpírok. Mikor elpusztították a lelküket

kitették mag ukat a napfény gyilkos hatásának. Ha harcra került sor, akkor ez voltvelük szemben ez egyetlen előnyünk. Bepattantam az autómba és tíz perc múlva már abban a városrészben jártam amiotthont adott az Amberwood elit bentlakásos iskolának ahol Sydney és a szedettedet csapatunk tanyázott. Általában Sydney volt a kijelölt sofőr, de most ez a kétes megtiszteltetés is anyakamba szakadt míg ő a boszorkány Coven gyűlésére igyekezett. A horda minden tagja ott volt már a leánykollégium előtt. Leparkoltam ésáthajolva az ülésen kitártam az ajtót. -Oké srácok, mindenki a fedélzetre! Kiáltottam rájuk!Hát elég nagy rakás volt. Velem együtt hatan voltunk, még szerencse hogySydney nem tudott eljönni.Mikor megérkeztünk Palm Springs-be. Még csak négyen voltunk, de mostanraalaposan megnőtt a létszám.

ill odarohant mellém és rám vigyorgott. Sydney mellett Jill volt a másik biztospont az életemben. Még csak tizenöt éves volt hét évvel fiatalabb nálam, de agondolkozása komolyabb volt mint az amit én valaha is elérhettem volna. Sydney volt az életem szerelme, de Jill olyan módon megértett engem ahogysenki más.A köztünk lévő kapcsolatot a lélek hozta létre mikor tavaly visszahoztam azéletbe, és amikor azt mondtam hogy „visszahoztam” azt a lehető legkomolyabbanértettem.

ill halott volt. Lehet hogy csak egy percig tartott, de halott volt.

Meggyógyítottam és visszarángattam az életbe mielőtt a másvilág igényttarthatott volna rá, de ezzel létre is hoztam köztünk egy köteléket ami talán egyéletre összekötött minket.A kapcsolat lehetővé tette a számára hogy ismerje az érzelmeimet, és ami mégzavaróbb a gondolataimhoz és az emlékeimhez is hozzáfért.


12/376

Árnyék-csókoltnak hívták a hozzá hasonlókat.Már ez is élég lett volna hogy tönkretegye a gyerekkorát, de akkor a nyakábaszakadt a Mora hercegnői cím is.Kiderült hogy egy kihalófélben lévő Mora uralkodói családba született.

Az új királynő szintén egy barátom, csak addig maradhatott meg a trónján mígnem ő volt a Dragomir család egyetlen élő tagja. Jill biztonsága egyszeriben azállam legfontosabb feladatává vált. Azok akik ellenezték Lissa liberális uralkodását rájöttek hogy egyszerűbb végezniillel mint a Mora királynőt megölni. Ha Jill meghal a királynőnek nem lett volna

egyetlen élő rokona sem, így le kellett volna mondania a trónról. És akkor valakinek az a zseniális ötlete támadt hogy rejtsük el Jillt egy emberek által lakott sivatagi városban. Mert igazából melyik vámpír szeretne itt élni? Tettem fel magamnak a kérdéstmár sokadjára. ill három testőre foglalta el a hátsó ülést, ők mindannyian Dampyrok voltak félig

ember félig vámpír hibridek. Rendelkeztek mindkét faj előnyös tulajdonságaival:Erősebbek voltak a Moráknál, nem zavarta őket a napfény. Ez ideális harcosokkávagy testőrökké tette őket a Strigák elleni háborúban, vagy mint a mi esetünkbena Mora bérgyilkosok ellen.

Eddie volt a csoport vezetője. Ő már évek óta ismerte Jillt, még az iskolába egyhelyre jártak míg el nem kezdődött ez az egész hercehurca.Angeline Dawes egy szakadár vámpír településről származott. Abszolút kaotikustermészete volt, de a testőrködést azt komolyan vette. A csoportunk legújabb tagja Neil Raymond volt, egy helyes és a számomrarendkívül unalmas srác.

Valamilyen okból amit nem értettem Angeline és Jill meg voltak róla győződvehogy a komolysága nemes jellemet takar. Az a tény hogy Angliából érkezett ésenyhe akcentussal beszélt úgy tűnt fellendítette az ösztrogén termelést alányoknál. A csapatunk utolsó tagja aki nem nagyon akaródzott beszállni a kocsimba: ZoeSage volt, Sydney húga.


13/376

-Nincs elég hely. Jegyezte meg. -Ezt az autót nem ennyi emberre tervezték. -Ez nem ig az. Feleltem neki, és mintegy végszóra jill közelebb húzódott hozzám.Felszereltettem egy extra biztonsági övet, így már ketten is elférhettek

mellettem.Mondjuk Sydney majdnem szívrohamot kapott mikor meglátta a módosításokat,szentül meg volt győződve róla hogy tönkretettem az autó személyiségét. De aztő sem tagadhatta hogy így sokkal biztonságosabban tudtunk utazni. -Különben is mi egy nagy szerető család vagyunk, nem igaz Zoe? Mikor Amberwoodba érkeztünk az Alkimisták kreáltak nekünk egy nem létezőcsaládot, íg y feltűnés nélkül egymás közelébe maradhattunk. Zoe így lett Jill ésSydney unokatestvére.Mikor azonban Neil is csatlakozott hozzánk változtattak a módszeren, kissé túlsok „családtag” járt már az iskolánkba. Előbb-utóbb feltűnt volna valakinek hogymegszálltuk az iskolát. Zoe néhány hosszú pillanatig az üres ülést bámulta. Annak ellenére hogy már egyhónapja velünk élt, még mindig nem tudta levetkőzni magáról azokat azelőítéleteket amiket az Alkimisták neveltek belé. ól ismertem mindet. Sydneynek is hosszú hónapokba került míg sikerült

megszabadulnia tőlük.Ez azért egy kicsit ironikus volt, hiszen az alkimisták mindent elkövettek hogyrejtve maradjunk a világ többi része elől. Meggyőződésük volt hogy a fajtánklétezése sérti a természet törvényeit, és mindent megtettek volna hogy azemberek ne essenek kísértésbe. Ha kelletlenül is de segítettek, amire nagy szükségünk is volt. Nekik megvoltak akapcsolataik az emberi világban, a színfalak mög ött könnyedén megszerveztékhogy Jillt felvegyék egy elit bentlakásos iskolába.

Az Alkimisták nem akartak egy Mora polgárháborút. Ezért küldték ide eredetilegSydneyt is.És most megkaptuk egy púpnak a hátunkra a húgát Zoe-t. -Nem kell jönnöd ha nem akarsz. Rámosolyog tam.Ebben a helyzetben valószínűleg ez volt a legjobb megoldás biztatására . Zoe


14/376

mindenképpen Alkimista szeretett volna lenni, arra vágyott leginkább hogy azapjuk büszke legyen rá. Az apjuk egy magas rangú tisztviselő volt az Alkimistákközött, és a történeteik szerint egy hatalmas seggfej. Zoe vett egy mély lélegzetet, majd szó nélkül bemászott Jill mellé és becsapta

maga mögött az ajtót, olyan távolra húzódott tőle amennyire csak tudott. -Sydney autójával kellet volna mennem. Morogta egy kicsit később. Kifordultam a parkolóból a forgalmas főútra, a lemenő nap utolsó sugaraifájdalmasan vágtak a szemembe. -Nem mintha nem szívesen fuvaroználak benneteket srácok, de igazánszerezhettetek volna nekem egy napszemüveget vagy legalább egy szemellenzőssapkát.Oldalba böktem Jillt aki visszavigyorgott rám. -Majd csinálunk neked egyet a varrószakkörben.-Hol van Sage egyáltalán?...Öööö, mármint Sydney.-Ms. Terwilligernek segít valami munkában.-Állandóan neki dolg ozik. Morogta rosszallóan.-Nem értem miért csinálja ezt, ez a sok különmunka rengeteg időt elvesz afeladatunktól.

Persze Zoe nem tudhatta hogy Ms. Terwilliger sikeresen belerángatta Sydneyt avarázsló bizniszbe. Az emberi mágia mindig valami nagyon titokzatos dolognak számított aszámomra, de az Alkimisták számára maga volt a megtestesült gonoszság.Sydney számára viszont teljesen természetesnek tűnt.Ami persze egyáltalán nem meglepő: Amihez hozzáfogott azt mindig a lehetőlegjobban akarta elvégezni.Mostanra sikerült túltennie magát az előítéletein, és teljes erőbedobással tanulta

a szakmát a kissé ügyefogyott de azért szerethető mentorától Ms. Terwilligertől. Az hogy az Alkimisták nem örültek volna a dolognak ha rájönnének hogy mit iscsinál az egy enyhe kifejezés volt. Sydney állandóan ezt csinálta: Hol a boszorkányok, hol meg egy Vámpír.Ez szinte komikus lett volna ha nem kellett volna folyamatosan a biztonságáértaggódnom.


15/376

Azt még ő is csak találgatni tudta hogy mit művelnének vele a keményvonalasfelettesei ha egyszer kiderülne az igazság.Ez volt az oka hogy mindent megtettünk hogy Zoe meg ne sejtse hogy mi folyikkörülötte.

-Azért mert ő Sydney. Jegyezte meg Eddie a hátsó ülésről. Ilyen a természete,imád tanulni. A tükörben láttam a könnyed mosolyt Eddie arcán miközben folyamatosan aminket körülvevő világot figyelte. Bár ő és Nail ugyanazt a kiképzést kapták, csakEddie volt képes arra hogy egyszerre őrizze Jillt és közben tréfálkozni is legyenideje. Zoe meg rázta a fejét.-Ez csak egy hülye tanóra, semmi szüksége nincs rá. Nem értem miért ne aküldetéssel foglalkozik. Nem.Zoe nem érti a dolgot, Sydney nem azért tanul mert most ez a feladata.Egyszerűen szeret tanulni csak a tudás meg szerzésének az öröméért.Mindent megtett volna azért hogy egyszer egy rendes főiskolába mehessen,ehelyett egy életre belekényszerült egy paranoid titkos társaságba.Ugrania kellett minden parancsra amit az Alkimista feljebbvalói adtak neki

minden tiltakozás és zokszó nélkül.Az érettségi után nem volt alkalma tovább tanulni, így most kihasznált mindenadódó lehetőséget. Egy nap mikor Jill végre biztonságban lesz, itt fogja hagyni ezt az egész őrületet.. .Nem tudom hol nem tudom hogyan. . . de meg fogja találni az alkalmat atovábbtanulásra anélkül hogy az Alkimisták közbeavatkoznának.Előbb- utóbb így fogják hívni: Dr. Sydney Sage PhD, míg én. . .nos valahol én isott leszek.

Egy kis kéz szorítását éreztem a karomon, vetettem egy pillantást lefelé és Jillmegértő mosolyg ós tekintetével találkoztam. Mindig pontosan tudta hogy mikorszokott meglódulni a fantáziám. . . Halványan visszamosolyog tam rá. Átszeltük az egész várost míg megérkeztünk Clarence Donahue Palm Springsotthonába. Ő volt az egyetlen Mora aki eléggé bolond volt ahhoz hogy önként


16/376

ebben a sivatagi városban éljen míg fel nem bukkantunk tavaly ősszel akörnyéken. Szívesen fogadta a szedett-vedett társaságunkat Emberestül, Morástúl ésDhampyrostúl.

Megengedte nekünk hogy használjuk az etetőjét a vele lakó házvezetőnőjét. A Morák nem ölnek a vérért mint a sötét rokonaink a Strigák, de néhány napontanekünk is szükségünk volt a vérre. Szerencsére mindig akadt néhány ember akivállalta a feladatot a Vámpírharapással együtt járó endorfinért cserébe. Clarence a homályos nappalijában ült egy hatalmas bőrfotelben és nagyítójávalépp egy régi könyvet olvasgatott.Összerezzent az érkezésünkre.-Milyen kellemes meglepetés! Ma még csak csütörtök van. ill odalépett mellé és kedvesen megpuszilta az arcát.

-Már péntek van Mr. Donahue, el tetszett téveszteni a napot.-Tényleg? Nézet rá szeretettel. Nem csütörtök?-Nos akkor azt hiszem Dorothy már türelmetlenül várhat téged. Dorothy az öregecske házvezetőnő az érkezésünkkel megütötte a főnyereményt.Az idősebb Vámpíroknak már nincs szükségük annyi vérre mint a fiataloknak, azérkezésünkkel Dorothynak újra biztosítva volt az endorfin utánpótlása.

ill belekarolt a nőbe.-Mehetünk? Kérdezte. Az lelkesen bólogatott és sietve elhagyták a helységet.

A jelenet heveny undort váltott ki Zoéból, bár fékezte magát és nem tett semmimegjegyzést.Látva az arckifejezését, és ahogy ott ült elhúzódva mindenkitől annyirahasonlított a régi Sydneyre hogy kis híján elnevettem magam.

Angeline képtelen volt nyugton maradni a kanapén.-Mi lesz ma vacsorára? A szokatlan déli akcentusát annak az elszigetelt közösségnek köszönhette ahol agyermekkorát töltötte. Ez azon eritka csoportok egyike volt ahol az Ember, Moraés a Dampyr népesség együtt élt és szabadon keveredett.A többség csodálattal és egyfajta szent borzadállyal tekintett rájuk, és az


17/376

életmódjukra. Vonzó volt a nyitottságuk, de soha nem fordult meg az a fejembenhogy Sydney-el közéjük költözhetnénk.Utáltam kempingezni. Senki nem válaszolt. Angelina megrovóan mért minket végig .

-Nos? Miért nem hoztatok valami kaját? A Dampyrok nem isznak vért, úgy étkeznek akár az emberek. A Moráknak isszükségük van némi szilárd táplálékra, de korán sem akkora mennyiségben minta Dampyrroknak. Egy harcosnak rengeteg kalóriára van szüksége. A rendszeres összejöveteleink egyfajta családi vacsorára kezdtek hasonlítani, ésnem csak a vér miatt. Mindig volt valami rendes étel is. Az egész olyan voltmintha egy normális Emberi család lennénk. -Mindig volt valami ehető. Mutatott rá a tényre.-Még akkor is ha nektek srácok ez nem is tűnt fel eddig.-Imádom a Indiai konyhát, igazán szólhattatok volna hogy ma nem hoztoksemmit. Ez nem valami udvarias dolog . Ha ezt tudom előtte beugrom valahovaenni egy hamburgert. --Általában Sydney gondoskodott az ilyesfajta dolgokról. Jegyezte meg Eddie,figyelmen kívül hagyva Angelina közelségét.

-Nem általában, jegyeztem meg.-Mindig.Angelina Zoe felé fordult.-Miért nem hoztál valami kaját? -Mert nem az én dolg om! Csattant fel Zoe. Azért vagyunk itt hogymeggyőződjünk róla hogy Jill biztonságban van. Ez nem egy vacsoraparti, és énsem azért vagyok itt hogy tápláljalak benneteket srácok!

-Ezt hogy g ondolod? Kérdeztem. Tudtam hogy ez csúnya dolog volt a részemről de nem tudtam megállni hogykihagyjam a lehetőséget a cukkolására.Beletelt néhány pillanatba míg megértette a kérdésem kettős jelentését. Előszörelsápadt, majd felém fordult. Az arca elvörösödött a dühtől. -Sehogy nem gondolom! Nem vagyok a szárazdajkátok! Sőt Sydney sem az! Egy


18/376

pizza rendelése nem olyan nehéz feladat, erre talán még ti vérszívók is képesekvagytok! Nagyot ásítottam és hátradőltem a kanapén.-Nem is tudom, talán ha már ettem nem is fogsz olyan gusztusosnak tűnni.

Zoe túlságosan is rémült volt hogy válaszoljon, de meglepő módon Eddie sietett asegítségére.Vetett rám egy lesújtó pillantást, és megjegyezte:-Elég! Hagyd már békén, majd én rendelek pizzát. Mire Jill visszatért addigra sikerült nagyjából rendezni a vacsora gondjainkat. Azarcán felderengő derűs mosolyból látszott hogy végighallgatta az előbbi kiseszmecserénket.A beszélgetés meglepően vidám hangulatban folytatódott kivéve persze Zoet. Őcsak ült és sértődötten meredt maga elé. Még Eddie és Angelina is meglepőenbarátságosan viselkedett egymással pedig ők most voltak túl egy nem éppenbarátságos szakításon.A lány úgy tűnt sikeresen túltette magát a dolgon, és most úgy nézett ki hogyNeilt próbálja becserkészni. Ha Eddie-nek még mindig fájt is a dolog nem mutattaki, bár ez nem is igen volt jellemző rá. Sydney szerint titokban szerelmes voltillbe, de én ezt nem igazán hittem el. Valami másnak kellett lennie a háttérben.

Nekem nagyon úgy tűnt hogy mindkét lány ráhajtott az új srácra, Jill és Angelina

mindketten úgy tettek mintha fülig szerelmesek lennének Neilbe.Hiába említettem meg a dolgot többször is Sydney-nek, nem akart hinni nekem. -Jó akkor most mégis mit rendeljünk? Tette fel a kérdést Angelina a srácnak. Neil megrázta a fejét, az arca enyhe beletörődést és értetlenséget tükrözött. Arövid sötét haja továbbra is tökéletes állapotban maradt. Igazán jó fodrászalehetett, még egy Alkimista is megirigyelhette volna a konzervatív frizuráját.

-Nem értem miért foglalkoztok ennyit a dologgal. Ha a mi iskolánkba jártatokvolna Devonshire-ben hamar leszoktatok volna a válog atásról.-Másodéves korunkban otthagytak minket egy mocsárban minden felszerelésnélkül hogy gyakoroltassák velünk a túlélési technikákat Három nap után márminden hajlandó vagy megenni ami nem mászik el, egy életre megtanítottáknekünk hogy ne nagyon legyünk válogatósak.


19/376

Angeline és Jill úgy viselkedtek mintha ez a kijelentés lenne a világ legférfiasabbcselekedete. Eddie arcán pont az az arckifejezés látszott ahogyan én éreztem magam,mindketten azon tanakodtunk hogyan lehet valaki ennyire elszállva magától.

Egy telefon hangja rántott vissza a valóságba: Zoe elővette a mobilját, megnézte akijelzőt és felugrott. -Apa az! Jelentette ki, és egy további szó nélkül kisietett a szobából. Valami rossz előérzet kerített a hatalmába. Zoe és Sydney apja nem az a fajtaember volt aki csak úgy felhívja a lányait egy kis csevegésre, főleg akkor ha éppenszolgálatban vannak.Valaminek történnie kellett. . .valami rossznak. . . Alig figyeltem oda a többiek beszélgetésére úgy vártam a beszélgetés végét.Mikor Zoe visszatért az arckifejezése igazolta a gyanúmat: Biztos hogy valamirossz történt.-Mi a baj? Kérdeztem. -Sydney rendben van? Egy pillanattal később jöttem ráhogy elszóltam magam de Zoe nem igazán figyelt rám, arca bizonytalanságottükrözött. -. . .Hát nem igazán tudom. . .


20/376

2, Sydney

Nem igazán számítottam arra hogy a titkos beavatásom a boszorkány klánba egyteadélutánnal kezdődik.

-Végeztél drágám?Megfogta a csészémet és odaadta Maude-nek a coven egyik vezetőboszorkányának aki egész mostanáig egy hostess szerepét alakította.Mikor délután megérkeztünk néhány összecsukható szék segítségével körbeültüka nappaliban elterpeszkedő hatalmas asztalát. Ms. Terwilliger atörténelemtanárom és mentorom mellettem ült néhány uborkás szendvicstársaságában, de én az idegességtől képtelen voltam egy falatot is enni. Így háthallgattam a többiek beszélgetését, és szürcsölgettem a Maude által felszolgált

gyógyteát. Így legalább nem kellett aggódnom hogy megszegem Adriannak tettígéretemet a kávé és a koffein mellőzéséről. Heten gyűltünk össze a szertartásra, bár ez a létszám nem volt kötelező, látszotthogy a boszorkányoknak tetszik hogy épp ennyien vagyunk.Még szerencse hogy Moude ragaszkodott hozzá hogy elhozzam Hoppert. Acallistanas ott keringett az asztal alatt a boszorkányok lába között akik néhavetettek rá egy-egy kedves pillantást. Azon vitáztak hogy a téli vagy a nyári beavatások a sikeresebbek, az érdekfeszítőtéma mellett a gondolataim messzire kalandoztak.Kíváncsi lettem volna rá hogy hogyan alakulnak a dolg ok az esti vacsoránálClarence lakásán.Én voltam felelős Jill elfuvarozásáért az etetőjéhez mióta megérkeztünk PalmSprings-be, egy kicsit furcsa is volt a dolog hogy most más csinálja ezthelyettem.Hirtelen rádöbbentem hogy megfeledkeztem a vacsoráról.Semmit nem rendeltem. Adrien meg csak vezetést vállalta. . .rá nem igazán volt jellemző az ilyesfajta

gondoskodás.Vajon rátukmálták az egészet Zoe-ra? Talán nem.Elnyomtam a feltörni készülő anyai ösztöneimet, végül is felnőtt emberek. . . csaktudnak maguknak valami kaját rendelni. . . A gondolataim közé visszatértek az Adriannal eltöltött délután emlékei, mégórákkal később is éreztem a bőrömön ahol megcsókolt.


21/376

Vettem egy mély lélegzetet és elűztem a fejemből a délután képeit, nemszerettem volna hogy a leendő társaim észrevegyék hogy a gondolataimmindenhol járnak csak a mágián nem. . .

Úgy tűnt mostanában nem is tudok másra gondolni csak a félmeztelen Adrianra. ..meglepő hogy amióta semlegesítettük a tetoválásomat mennyire előtört belőlemaz állati ösztön.Néha megpróbáltam racionalizálnia dolgokat, de most már tényleg muszáj voltszembenézni az igazsággal: A barátom egy őrülten szexi, vámpír, és én képtelenvagyok a kezemet távol tartani tőle. . . A hirtelen támadt csend körülöttem visszarángatott a valóságba: Valaki kérdezetttőlem valamit, és nekem fogalmam sem volt róla hogy mit.Vonakodva elszakítottam magam a képtől ahogy Adrian kigombolja az ingemetés megpróbáltam a kérdezőre koncentrálni. Beletelt néhány pillanatba míg sikerült felidéznem a nevét. Trinának hívták és ahúszas évei közepén járhatott, ha engem nem számítunk bele akkor ő volt alegfiatalabb közöttünk. -Parancsolsz? Kérdeztem.Elmosolyodott.-Csak arra voltam kíváncsi hogy mi munkát végezhet egy ember a a vámpírok

mellett? Ó. Csináltam én sok mindent különösen egy vámpírral, de nyilvánvalóan nem erregondolt.-Hol ezt, hol azt .Feleltem kitérően.Ms. Terwillig er felnevetett.-Nem hiszem hogy bármit is ki tudsz szedni egy Alkimistából, nagyonragaszkodnak a titkaikhoz.

Néhányan közülük helyeslően bólintottak, de a többség csak kíváncsian figyelt.A boszorkányok útjai még nem keresztezték a Vámpírok világát. A legtöbbjüknek(mindkét oldalon) kölcsönösen fogalma sem volt a másik létezéséről.Már az is meglepő volt hogy néhányuk tudott a Morák és a Strigák létezéséről,figyelembe véve az Alkimisták évszázadokon át tartó hatékony működését.Abból amit eddig láttam ezek a boszorkányok igazán otthon mozogtak amisztikus és természetfeletti dolgok között, mégis nehezen tudták elfogadni a


22/376

vérivó Vámpírok létezését, vagy azt eltitkolni szándékozó Titkos szervezetműködését. A boszorkányok elfogadták a természetfeletti dolgok létét, és szabadon fel ishasználták őket. Az alkimisták már kevésbé voltak nyitottak a témával

kapcsolatban.A rend meg volt győződve róla hogy a természetfeletti képességek használataautomatikusan elpusztítja az emberek lelkét, őszintén hitték hogy az olyanlényeknek mint a vámpíroknak nincs semmi keresnivalójuk ezen a világon.Ez volt az amiben egykor én is hittem, de mostanra kiderült hogy a képzésünknagy része hazugság volt. Voltak a szervezetben olyanok (nem is kevesen) akik bármit megtettek volnatekintet nélkül a következményekre, nem számolva azzal hogy közben mitrombolnak le végleg.Mióta kinyílt a szemem az igazságra, már nem tudtam feltétel nélkül követni azutasításaikat. (bár technikailag még mindig nekik dolgoztam)Ez nem jelentette azt hogy nyíltan fellázadok ellenük mint Marcus tette. A céloknémelyikével továbbra is egyetértettem.Ha úgy vesszük önkéntesként dolgoztam nekik tovább. . . -Tudod ki az aki otthon van a témában köztünk? Inez. Ő már többször isösszefutott mindenféle misztikus lénnyel, élőkkel és élőhalottakkal.

Ez a Maude tele van meglepetésekkel. . . Mikor megérkeztünk azonnal felismerte atetoválásomat és beazonosított mint Alkimistát.A tetoválásomat aminek az egyik alapanyaga a Vámpírvér és egyéb bűbájok amikgyors gyógyulást és hosszú életet adtak, és mint egy mellékesenmegakadályozták hogy kívülállók előtt beszéljünk a megbízatásunkról.Vagy legalábbis régebben ezt csinálta. -Ki az az Inez? Kérdeztem.Néhányan felkuncogtak.

-Talán a legerősebb boszorkány az országnak ebben a felében. Felelte Maude.-talán a világ ebben a felében. Vágott a szavába Ms. Terwilliger.-Már majdnem kilencven éves, de láttam olyan dolgokat tenni amit a többségünkmég csak el sem tudna képzelni. . . -Miért nincs most itt? Kérdeztem.-Formálisan nem része egyetlen Covennek sem. Magyarázta meg a dolgot egy


23/376

másik boszorkány.-Néha eljön közénk, de többnyire nem közösködik velünk. Amit talál azt általábanmegtartja magának.-Escondidoban él egy ősi házban, és mostanában már alig hagyja el.Eszembe jutott Clarence egy megjegyzése:

-Azt hiszem tudom kiről van szó, hallottam már róla. . . -Többször is összecsapott már a Strigákkal. Merengett el Maude.-Valószínűleg talált valami hasznos varázslatot ellenük, jó harcos de annyiraazért nem hogy mágia nélkül is végezni tudjon velük. Emlékszem mesélt arrólhogy egyszer megpróbálták kiszívni a vérét, de valamiért nem sikerült nekik.Megvonta a vállát.-Talán nem ízlett nekik.Megborzongott. Majdnem elejtettem a félig felemelt csészémet.-Hogy érted azt hogy nem tudták megtenni?Maude vállat vont.-Régen volt. Nem emlékszem a részletekre, tálán valami védő varázslatothasznált. Éreztem hogy a szívem gyorsabbon ver. A története előhozta az egyiklegborzasztóbb emlékemet. Még tavaly Adrian lakásán csapdába ejtett minketnéhány Striga, az egyik megpróbált inni a véremből de nem sikerült neki.

Állítólag azért mert a vérem „rossz ízű”Hogy ennek mi volt az oka az mai napig rejtély maradt. A morák küldtek egycsapatot hogy kivizsgálják a dolgot, de az eszt követő események félretették akutatásokat. De én nem feledkeztem meg a dologról, a tudatom mélyén mindigott motoszkált a kérdés: Vajon mi lehetett bennem ami taszította a Striganőstényt. Ms. Terwilliger eleget volt már velem ahhoz hogy felismerje az arckifejezésemet,

és kitalálja hogy mire gondoltam.

-Ha szeretnél beszélni vele elintézhetem hogy találkozzál vele. Ajkai mosolyrahúzódtak.-Bár azt nem tudom garantálni hogy ki is tudsz húzni belőle valami hasznosinformációt. Nagyon különösen értelmezi a segítség fogalmát.Maude g únyosan felnevetett.-Talán te is többet tudtál meg volna tőle ha udvariasabban kérdezősködsz.Ránézett a díszes kakukkos órára és letette a teáscsészéjét.


24/376

-Akkor talán nekiláthatnánk. Az idegesség amit Inez története elfedett bennem most visszatért. Kevesebb mintegy év alatt olyan távol kerültem az Alkimista képzésem eszményeitől, hogymostanra elvesztette a vezérlő képességét.

Az életem annyira bonyolulttá vált hogy keltet valami vezérlő cél ami irányítja azéletemet.A mágia egy ilyen lehetőség volt, folyamatosan próbáltam meggyőzni magamarról hogy a Mágia nem gonosz, csak az emberek lehetnek azok akik használják.A stelle tagjai (így hívták a covenjüket) szilárdan elkötelezték magukat arra hogynem ártanak senkinek, és csak jó célra használják a képességeiket, hacsak nemsaját vagy mások védelmében cselekszenek. A szertartást Maude telkén tartottuk, egy burjánzó őserdő szerű hatalmaskertben. A levegő kellemesen balzsamos volt különösképp hogy Január közepétírtunk.Palm Springs-ben még szükség volt a kabátra de Ms. Terwilliger szerint itt márnem a kabátra lesz szükségem. Hogy mire gondolt az hamar kiderült, kaptam egy bársony köpenyt hat különállódarabból összevarrva. Minden darab különböző színben pompázott, úgy éreztemmagam mint valami bohóc egy mesében. -Ez a mi ajándékunk a beavatásodra. Magyarázta Ms. Terwilliger. Mindegyikünk

hozott egy-egy darabot és varrta hozzá .-Majd ezt kell viselned a minden ünnepi szertartásunkon.A többiek is hasonló köpenyeket öltöttek. A foltok száma mindegyikenkülönbözött, talán a rangjuk és a belépésük idejét is meg lehetett belőlükállapítani. A levegő szikrázóan tiszta volt, a telihold olyan volt mint egy ragyogó gyöngy afekete tintában. Ez volt a legjobb időpont egy sikeres varázslat végrehajtásához.Ekkor vettem észre hogy a fák a kertben egy gyűrűt formáznak, a boszorkányok

ezen belül alkottak egy kisebb kört a középen álló kis kőoltár körül amin gyertyákégtek és egy kis tálban tömjén füstölt.Maude beállt a kőr közepébe és intett nekem hogy térdeljek le. A szél feltámadt körülöttünk. Egy pillanatig azon filozofálgattam miért nemhullanak le a körülöttünk lévő lobhullató fák levelei, de aztán jött a mágia ismerősérzése: mintha egy tenyér nehezedett volna rám.


25/376

Ez lekötött egy darabig, de aztán eszembe jutott Ms. Terwillig er magyarázata:elmondta hogy fel kell esküdnöm néhány ősi istenre.„-Tudom hogy neked eddig a Mágia egyenlő volt az istenkáromlással, de ez mostelkerülhetetlen.”„a tudást és hatalmat sehol sem adják ingyen.”

Letérdeltem előtte hogy Maude elvégezhesse a szertartástSorban megszentelt a négy elem mindeg yikével:A tüzet egy égő gyertya jelképezte, majd meghintette a fejemet szenteltvízzel, lilavirágszirmokat szórt rám a föld nevében, végül tömjént gyújtott a levegőnevében.Egyes Covenek hagyományosan késeket használtak a szertartásokhoz de ökszerencsére nem követték ezt a szokást. Az emberi mágiának az alapját ugyanúgy a négy elem adta mint a Moráknál, deitt hiányzott a lélek mint ötödik elem.Ezt a Morák nemrég fedezték fel újra, és eddig csak néhányuk tudta használni. Mikor erről kérdezgettem Ms. Terwillig er nem volt kész válasza a problémámra.A legjobb tippje az volt hogy az Emberi mágia a körülöttünk lévő világból nyeriaz energiáját, viszont a lélek mint az élet princípiuma mindannyiunkban bennerejtőzött így már nem számított külön elemnek.Legalábbis így gondolta.A lélek rejtély volt mind a Mora mind az Ember varázshasználóknak, a

lehetőségek ismeretlenek voltak és igen veszélyesek. Sok álmatlan éjszakátokozott nekem Adrian tehetsége, nem tudtam hova fejlődhet, és milyen gondokatokozhat még neki az hogy nem tud megszabadulni tőle. Mikor Maude végzett felszólított hogy mondjam utána az eskü szövegét:A fogadalom Olasz nyelvű volt mert ez a különös Klán onnan eredeztette aszármazását. A fogadalom legtöbb része meggyezett azzal amire Ms. Terwilliger előre

felkészített: Az ígéretre hogy bölcsen és megfontoltan használom a tudásomat, ésmindig segítem a Coven-beli nővéreimet.A szöveget előre betanultam hogy hibátlanul tudjam az olasz részeket elmondani.Ahogy utána mondtam a szöveget éreztem hogy a mágia kellemes bizsergésselszétárad a testemben, és az élet kisugárzása elborított mindent.Édes volt és üdítő, azon tűnődtem hogy a vajon milyen érzés lehetne ha a lélek iscsatlakozna a szertartáshoz.


26/376

Mikor befejeztem és felnéztem úgy tűnt a világ is megváltozott körülöttem,minden fényesebb és tisztább volt. Sokkal több csoda és szépség volt benne mintazt a közönséges emberek fel tudták volna fogni.It nem volt helye semmilyen gonosz varázslatnak. . .hacsak az emberek nem

hozták ide. . Mi legyen köztünk a neved? Kérdezte Maude. -Iolanthe. Feleltem azonnal. Ez görögül azt jelentette hogy Lila virág.Adrian adta az ötletet, mindig azt mondta hogy az aurám jellemző színe a lila. Maude kinyújtotta a kezét és felsegített.-Üdvözöllek köztünk Iolanthe. Mondta és nagy meglepetésemre kedvesen átölelt.A többiek meg törték a kört és sorban mindannyian követték a példáját. Ms.Terwilliger volt az utolsó, ő sokkal tovább tartott átölelve és mikor elhúzódott anap legmeglepőbb dolgát láttam: Néhány könnycseppet a szemében. -Tudtam hogy meg fogod csinálni, te vagy a legtehetségesebb tanítványom azokközül akiket valaha is felfedeztem. -Az után is hogy porig romboltam a házát?-Talán épp azért!

Felnevettünk. A komoly szertartás pillanatok alatt átalakult egy vidámünnepséggé. Visszatértünk a nappaliba ahol Maude teával és forralt borral kínáltaa társaságot, Most hogy már túl voltunk a szertartáson igazán megengedhettünkennyit magunknak. Az idegességem régen eltűnt, végre boldognak éreztem magam. Csak ültem éssorba végighallgattam a vidám kis történeteiket, és ami még meglepőbb volt:Sokkal inkább idevalónak éreztem magam, az Alkimisták soha nem voltak ig azána családom.

Ms. Terwilliger és én már éppen indulni akartunk mikor megcsörrent a telefonoma táskámban, elővettem a készüléket és ellenőriztem hogy ki keres éppen. Az Anyám volt az.-Sajnálom. Mondtam nekik. Fel kell vennem a telefont. Ms. Terwilliger aki már eddig is többet ivott a kelleténél csak intett hogy


27/376

mennyek nyugodtan és töltött magának még egy pohárral. Felvettem a telefont és kivonultam a konyhába. Kicsit meglepett hogy azanyukám ilyenkor keresett, rendszeresen tartottuk a kapcsolatot és tudta hogycsak ilyenkor van némi magánéletre lehetőségem.

De amikor megszólalt annyi feszültség volt a hangjában hogy rögtön tudtam nemcsak beszélgetni szeretett volna velem. -Sydney beszéltél már Zoéval?Egy belső hang azonnal riadót fújt a fejemben.-Nem. Délelőtt óta nem láttam, valami baj van? Anyukám vett egy nagy lélegzetet.-Sydney, Apád és én beadtuk a válókeresetet. El fog unk válni.Egy pillanatra megpördült velem a világ, neki kellett dőlnöm a konyhaajtónakhogy ne essek el.-Miért? Nyögtem ki a kérdést.-Nagyon sajnálom. Mondta. Tudom hogy ez milyen nehéz lesz a számotokra. Elgondolkoztam.-Hát. . .talán. . .nem igazán mondhatom azt hogy meg vagyok lepve. Lehetettszámítani a dologra. Anyám egyszer azt mesélte hogy az apám fiatal korában még nem volt ilyen

elvakult szabálykövető tisztségviselő. Nem igazán tudtam őt másmilyennekelképzelni, de végül is anyám mégis csak hozzáment valamiért. Az évek során apám egyre hidegebb és könyörtelenebb lett. Az Alkimista rendirányítása egyre fontosabb lett számára mindennél, beleértve a feleségét és a sajátlányait is.Egyre keményebb és céltudatosabb lett, már régen rájöttem hogy a szemében miinkább csak eszközök vagyunk a szemében amivel a céljait elérheti mintsem alányai.

Anyánk viszont kedves és mosolygós volt, mindig ott volt velünk amikorszükségünk volt rá. . .Habár mostanában már egyre ritkábban láttam felhőtlenülmosolyogni. . .-Tudom hogy ez érzelmileg nehéz lesz neked és Carlynak, de a ti életeteket ez márnem fogja megváltoztatni. Elgondolkoztam a szavain. „Én és Charly”


28/376

-De Zoe.-Zoe még kiskorú. Hiába rángatta apád bele ebbe az őrületbe, a döntés nem az őkezében van. Apád szeretné megszerezni felette az egyedüli felügyeleti jogothogy senki sem tudjon beleavatkozni abba hogy mire akarja felhasználni.

Pár pillanatig hallg atott.-Carlyval azt tervezzük hogy nem hagyjuk hogy azt tegye amit akar, ha kellharcolunk érte és ha nyerünk végre talán olyan normális életet élhet amilyetmegérdemelne egy a korabeli lány. A dolog teljesen letaglózott, egy pillanatig nem is tudtam elképzelni hogy mihezis kezdene egyedül az Alkimisták ellen.-Biztos hogy ez a legjobb megoldás? Kérdeztem. -Muszáj mindent vagy semmitátszani? Nem tudtok megegyezni a közös felügyeletben?

-A megosztás akár tönkre is teheti őt lelkileg, mindig máshoz kellenealkalmazkodnia. Sydney te már felnőtt vagy, te tudod kezelni a munkád. . . De őmég gyerek. . .-Ha sikerül megszereznem a felügyeletei jogot akkor találnék neki egy normálisiskolát ahol végre biztonság ban élhetne a saját korosztályabeliek között. . . .Hacsak már nem túl késő neki. . .-Valószínűleg gyűlölni fog érte hogy kirángatom abból a világból. -Nem! Feleltem. Ez jó ötlet. . . Gondolom. . . Ha csak persze már nem túl késő. . .

Hallottam ahogy a könnyeivel küszködik.-Ha bíróságra kerül az ügy akkor abból nagy hercehurca lesz, mindenfélealkalmassági teszt és kínos kérdések az életünkről. Zoenak tanúskodnia kell. . .ésneked is meg Charleynak is. . . És akkor megértettem hogy mitől fél ennyire:Mindenáron külön akar választani bennünket Zoe-től, nem akarja hogy mi iselmondjuk a mi verziónkat.

.-Én azt akarom hogy az igazságot mondjátok. . .de nem tudom hogy az apátokmit akarhat. Én tudtam mire készül: Be akarja mocskolni az anyukámat, rá akarja bizonyítanihogy alkalmatlan a gyereknevelésre. Csak a háziasszony szerephez ért. Nem is lehet összehasonlítani az ő komoly tudományos munkásságával, és a


29/376


30/376

-Biztos vagyok benne hogy meg fogja érteni. Feleltem diplomatikusan.Ez persze hazugság volt, de nem tudtam hogyan mondjam meg neki hogy Zoeharcolni fog vele: Rugdosni, sikoltozni, harapni minden egyes lépésnél.


31/376


32/376

Az alkimisták új személyazonosságot szereztek Morának Dampyrnak, éselintézték hogy ebbe az elit iskolába járhassanak tanulni akár az emberek.És nem is beszélve arról hogy egyetlen Striga támadás híre sem került be azújságokba mint szenzációs g yilkosság.

Megrázta a fejét és leült a szökőkút peremére.-Nem tudom. Ha Zoe hajthatatlan és Apával akar maradni akkor nem is leszszükség semmiféle meghallgatásra, végtére is már majdnem nagykorú.-Nem igazán tudom mit lehetne ez ellen tenni.-És mit fogsz csinálni? Mit fogtok mondani a bíróságon a nővéreddel? Vetett rám egy higgadt pillantást.-Nem fogok hazudni az egyikük kedvéért sem, az ig azat fogom mondani akármiis legyen a véleményem.-Hogy milyen eredménynek örülnék? Nehéz megmondani. Hajlok arra hogy azanyukám mellett lenne a helye, de a végeredmény az lenne hogy örökremeggyűlölne. Nem is beszélve arról hogy ez mit jelentene az Alkimistákkal ápoltkapcsolatomra. Egy kis keserű mosoly suhant át az arcán: -Mikor hazaértem Zoe nem is kérdezte meg a véleményemet, automatikusan aztfeltételezte hogyminden körülmények között apát és az Alkimistákat támogatom.

-Meddig fog tartani az égész huzavona?Megvonta a vállát.-Nem tudom, egyikük sem mondta hogy mikor lesz a tárgyalás.Elhallgatott. Éreztem hogy itt az ideje a témaváltásnak.-Hogy ment a beavatás? Volt állatáldozat és meztelen tánc?Elmosolyodott.-Nem. Tea volt és ölelés.Tartott nekem egy rövid beszámolót a szertartásról, mulatságos lehetett ahogy

ackie egy kicsit túlitta magát a borból. Kár hogy nem láttam.Sydney továbbra sem volt hajlandó elárulni hogy milyen nevet választott, hiábaigyekeztem kihízelegni belőle nem tőrt meg. .Remélem végül nem a Jettát választottad ugye? Kérdeztem reménykedve.-Nem. Nevetett. Határozottan nem!


33/376

Aztán arról szeretett volna hallani hogy hogyan telt a mi délutánunk és az esténknélküle. Még sokáig beszélgettünk bár nehezemre esett a témára koncentrálni miközben

a tökéletes ajka a nyakamat csókolg atta. Látszott rajta hogy nem bánja az agya

egy időre való kikapcsolását, ráfért a pihenés az eg ész napos használata után.Mindazonáltal Sydney nem lett volna önmaga ha nem figyel oda az idő múlására.-Ó Adrian. Késő van, itt az ideje lefeküdni.Közelebb hajoltam hozzá.-Ez egy felkérés táncra? Kérdeztem mosolyogva. Finoman eltolt magától.-Tudod hogy mire gondoltam! Ha túl hosszú ideig vagyunk így együtt, akkormásnap nem igazán hozod a legjobb formádat.Ez igazán udvarias megfogalmazása volt annak hogy a lélek használata másnapreggelre teljesen ki fog ütni. És még csak nem is tiltakozhattam, mióta eltiltott apiától azóta még rosszabb lett a helyzet. Láttam a szemében hogy nem volt elragadtatva attól hogy biztonságosan csak azálmaiban találkozhattunk.-Mit gondolsz holnap el tudsz szakadni a kullancsodtól? A hétvége mindig nehéz ügy volt, valamiért ilyenkor Zoe mindig úgy tapadt rámint egy árnyék.-Nem tudom. Majd meglátom hogy mit. . . Ó istenem! Csapott a homlokára.

-Hopper!-Mi van vele?-Ott felejtettem a boszorkány házában, körülöttünk szaladgált az egész buli alatt.Annyira összezavart az anyám telefonja hogy mikor elindultunk haza csak Ms.Terwilligert szedtem össze és róla teljesen megfeledkeztem.Megszorítottam a kezét.-Ne aggódj miatta, nem lesz semmi baja.-Egy vad éjszaka a városban, kimaradt egy idősebb nő miatt. Ez igen, végrefelnőtt.

-Látom örülsz te büszke apa, majd akkor leszel gondba ha másnap reggelre se érhaza. -Megpróbálok holnap ellógni, de nem ígérek semmit. Lehet hogy Ms. Terwilligeris talál a számomra valami feladatot. . .


34/376

-Hé! Mondtam enyhén felháborodottan. Jackie csak aludja ki a tegnapi ünnepléseutóhatásait!-Csak hívj fel ha be akarna fogni. . . majd én elhozom azt a kis dögöt. . .Felderült az arca.-Az nagyszerű lenne, de azt hittem holnap az önarcképed megfestésével kellene

foglalkoznod. Ez is egy olyan dolog ami jellemző volt rá: Mindent ő akart csinálni, kifejezettenzavarta ha valami munkát nem végezhetett maga el. Most is sikerült meglepnemaz ajánlatommal. -Az az én gondom, majd megoldom. Mit gondolsz nem fog kiakadni afőboszorkányod ha egy vámpír állít be hozzá?-Nem. Csak ne ess ki az apuka szerepből. Adott nekem egy könnyű búcsúcsókot, de ravaszul közelebb húztam magamhozés egy sokkal hosszabbal viszonoztam. -Jó éjszakát Adrian! Mondta nyomatékosan mikor különváltunk.Vettem a célzást, és az álom lassan elhalványult körülöttünk. Mikor visszatértem a lakásomba kitöltöttem magamnak az engedélyezett italomatremélve hogy sikerül magamat hamar kiütni vele. Nem volt szerencsém. A régiidőkben három-négy pohárral is megittam mire a részeg feledésbe ájultam volna.

Bár az öngyógyítás is csökkentette e lélekhasználat mellékhatásait, a tökéletesmegoldás az alkoholos eszméletvesztés volt.De kötöttem egy üzletet és tartani kellett magam az adott szavamhoz.Beletelt néhány pillanatba mire sikerült letennem a vodkás üveget és otthagyni abárszekrényt.A hálószobába vonszoltam magam és ruhástól az ágyamba vetettem magam, és afejemet mélyen a párnák közé temettem. ázmin és szegfű illata volt érezhető ott ahol az előbb ült. Bár Sydney nem

rajongott a dezodorokért, az volt a véleménye hogy a vegyi anyagok ugyanúgyártalmasak mint az alkohol. De nem volt sok választása, végtére is tőlem kapta ezt a drága természetesanyagokból készült parfümöt.Túlságosan is gyakorlatias volt ahhoz hogy hagyja veszendőbe menni.Becsuktam a szemem és azt kívántam bárcsak itt lehetne most velem, nem is aszex miatt hanem mert igazán megnyugtató volt a jelenléte.


35/376

De erre nem igazán lehetett számítani a közeljövőben. Már a délutánitalálkozásaink is kockázatosak voltak, nem is beszélve egy itt alvásról.Végül csak másfél óra múlva sikerült elaludnom, azt is csak azért hogy négy óramúlva az ébresztőórám jelzése ugrasszon ki az ágyból.Percekig karikás szemekkel meredtem a mennyezetre, talán mégis le kéne

mondanom az osztálytársammal megbeszélt találkozót.Most komolyan mi a fene járhatott a fejembe? Egy találkozó Szombaton reggelnyolc órakor? Lehet hogy az őrület közelebb van hozzám mint gondoltam volna? De legalább egy kávézóban volt a találkozónk.A szépséges lelki társammal ellentétben én nem voltam eltiltva a koffeintől, azelső két pohár után a pultos megnyugtatott hogy van még ott ahonnan az előzőadagok érkeztek. A lány akivel találkoztam a terem másik végéből figyelte ahogy az asztala feléközeledtem a kezemben még egy csésze kávéval. Az arcán láttam hogy milyen jólszórakozik az én kontómra. -Nos napsugár, látom már hogy ez a nap is nehezen indult el a számodra.Leültem és figyelmeztetőleg felemeltem a kezem.-Állj! Ne mozdulj maradj ott ahol vagy! Ha nem iszom meg ezt a kávét, akkor azéleted nincs biztonságban mellettem. Ez a csésze még kell a barátságos énemvisszatéréséhez.

Elmosolyodott.-Én mindig az vagyok. Éjjel-nappal! Hedvig Clark és én az itteni első képzőművészeti órámon találkoztunk. Leültemmellé az asztalhoz és megkérdeztem:-Nem baj ha csatlakozom? A képzőművészetet úgy lehet a legjobban megszeretniha egy remekmű mellé ülsz.

Lehettem bármilyen szerelmes is, de én még mindig Adrian Ivashkov vagyok ésképtelen voltam magam visszafogni ha egy szép nőt látok. Hedvig vetett rám egy lapos pillantást.-Na akkor tisztázzuk: A szöveged mérföldekről bűzlik, és én amúgy is alányokat szeretem nem pedig a fiukat. Tehát ha nem tudsz valami jobbatfelmutatni akkor valahol máshol kell kamatoztatnod a hajzselédet. Nem azért


36/376

árok ide hogy bedőljek az olyan csinos fiuknak mint te, hanem a kétes művészitehetségemet szeretném minél jobban továbbfejleszteni. Leültem és közelebb húztam az asztalhoz a székem.-Azt hiszem te meg én jól ki fogunk jönni egymással.

És tényleg. Annyira jól kijöttünk egymással hogy mi kaptuk meg ezt a megbízástegy szabadtéri szoborról.Eredetileg este találkoztunk volna egy sörözőben, de én nem voltam hajlandólemondani az esti italomról akármilyen szobor kedvéért sem. -Késői bulizás? Kérdezte mosolyog va.Felhörpintettem a kávém maradékát miközben elöntött a bűntudat. Sydney itthalna meg ha látná hogy mennyi kávét öntöttem magamba néhány perc alatt.-Á! Csak későn feküdtem le. Ásítottam egy hatalmasat.-Hol is tartottunk?Elővette a vázlatot amit egy szalvétára rajzolt , és letette az asztalra.-Hmmm. Mondtam. Ígéretes kezdet. Egy óra múltán már nagyjából kész is voltunk a tervekkel: Úgy döntöttünk hogya szobor hasonlítani foga a 2001 Space Odyssey monolitjához.Én ugyan kissé unalmasnak találtam azt a filmet, de Hedvig odáig volt értekülönösen az emberi evolúcióra vonatkozó célzásaira.Hagytam magam sodorni az árral, mert biztos voltam benne hogy így hamarabb

szabadulok. Én komolyan vettem a festészetet, de ez az egyetemi osztály tele volt csupaamatőrrel. A nap jó része ráment arra hogy Hedvig egy barátjától kölcsönkértkisteherautóval sorba végigjárjuk az építőanyag áruházakat hogy megtaláljuk amegfelelő betontömböt a monolitja számára.Végül szerencsésen megtaláltuk amit kerestünk, és még néhány kisebb tömböt is

felpakoltunk a monolit alapjának. -Spirálisan haladjunk rajta felfelé. Jegyezte meg és szórakozottan hátrasimította a

haját a festékes kezével miközben beszélt.-Rá tudjuk festeni az egész evolúciót a majomtól az ősemberen át egészen amobilt használó emberig.


37/376

-Mi nem a majmoktól származunk. Jegyeztem meg szórakozottan. A legkorábbiemberi ős az Australopithecus.Nem voltam benne biztos hogy honnan származnak a vámpírok, de tuti hogy nemattól a majomembertől. Nem igazán fértünk bele az ember családfájába.

Hedvig kidugta a fejét a tömb mögül és csodálkozva kérdezte:-Honnan a fenéből tudod? -Mivel megemlítettem a barátnőmnek ezt a majom dolgot, és uhh néhány dolgotelmagyarázott a témával kapcsolatban.Valójában majd egy órás fejtágítóban részesített az ember fejlődéstörténetéből. Hedvig felnevetett és felvette a földről az egyik kisebb betontömböt. Az még ígyis nehéz volt de a felemeléséhez nem kellettünk mind a ketten.-Nagyon szeretném egyszer megismerni azt a te mitikus barátnődet. Szívesenmeghívnám egy bárba hogy egy ital mellett kibeszéljük a titkaidat! -Nem iszik alkoholt. Még csak tizennyolc éves. Nem! Már majdnem tizenkilenc! Eszembe jutott hogy Februárban lesz a születésnapja. És én még semmit semvettem neki.És mivel a lemezjátszó vásárlásom elvitte a pénzem nagy részét meg kellettvárnom hogy az apámtól megérkezzen a havi apanázsom.

Hedvig vigyorgott.-Egy fiatalabb nő mi?-Annyira azért nem fiatal!-Tudod mit? Nem akarok tudni a szexuális életetekről semmit. Oké?Felerősítette a monolitra a blokkot.-Elmennénk közösen valahova. Ha nem hozod össze a találkozást hamarosan,akkor majd én lépek a tettek mezejére. -Még nem szóltam neki a dologról, de megpróbálhatjuk összehozni valamikor.

Feleltem egy kissé szomorkás hangon. Érdekes lenne összehozni egy dupla randit Hedviggel és a barátnőjével. Biztosvoltam benne hogy jól kijönnének ők ketten Sydney-el, de a nyilvános szereplésnem szerepelt a közvetlen terveink között. Hacsak nem egy távoli városban aholnem ismerhet fel minket senki.


38/376

Elég távol találtunk helyet magunknak a szobor elkészítéséhez és most a nehézbetonelemeket fáradságos munkával kellett az osztályunk előtt lévő kis térrecipelnünk. Néhány osztálytársunkat is befogtuk a cipekedésbe, így már nem isvolt olyan nehéz a betonelemek beállítása a végső helyükre.Még ha nem is volt akkora a monolitunk mint a filmben azért erősen

megszenvedtünk vele, egyikünk sem ért rá beszélgetni míg dolg oztunk. Mindketten alaposan elfáradtunk mire a délután vége felé befejeztük az összesbetontömb pontos beállítását. A tényleges festés már holnapra maradt. Hedvig eleve így tervezte, szeretett friss fejjel nekilátni a „mázolásnak”. Holnapratiszta napos időt jósoltak ezért hozzájárultam a minél korábbi munkakezdéshez,minél kevesebb időt kell a napon töltenem annál jobb.És délután még el is kell mennem a főboszorkányhoz hogy kiszabadítsam Sydneyminisárkányát a fogságból. Miután minden elem a helyére került Hedvigre rájött a rendezkedhetnék.A dolognak ez a része már nem igazán érdekelt így küldtem egy SMS-t. Sydneyszerelemtelefonjára:„A SZÉPSÉGED IHLETTE A REMEKMŰVET AMIN ÉPP DOLGOZOM.” „LEHET HOGY OTT HAGYSZ EGY SZOBOR KEDVÉÉRT? Üzente vissza.Felnevettem és küldtem egy viszontválaszt:„ÉN IS SZERETLEK.”

-Hé! Igazán segíthetnél! Szolt rám Hedvig három kisebb kőtömbötegyensúlyozva.-Amit csak akarsz. Feleltem neki és felálltam. Utólag nem voltam teljesen biztos benne hogy mi is történt igazából a következőpercekben:Azt hiszem rosszul léphetett és elvesztette az egyensúlyát, elesett és az egyikbetontömb a kezére esett.

A sikolyára olyan gyorsan reagáltam hogy Eddie is elégedett lehetett volna ateljesítményemmel.Megragadtam a tömböt és leemeltem a kezéről, de persze tudtam hogy márelkéstem. Ha nem is halottam volna a reccsenést a képességeim azonnal jeleztéknekem hogy több helyen is eltörhetett a keze.Másodperceken belül kitört körülöttünk a káosz, volt időm végiggondolni abaleset következményeit:


39/376

A törött keze megakadályozza hogy folytassa a tanulmányait, így nemhogyszobrászkodni de még egy ecsetet sem tud majd rendesen kézbe venni. Mielőtt rádöbbentem volna hogy mit is csinálok a lélek átáramlott belőlemHedvig törött kezébe. Azonnal elkezdődött a törött csontok összeforrása, éreztem

a gyógyító energia lüktetését és ami a legrosszabb: Láttam az arcán hogy ő is érzimár a változást. -Mit csináltál? Zihálta döbbenten.-Semmit. Erősen koncentráltam és módosítottam az utóbbi néhány másodpercemlékeit.-Csak leemeltem a kezedről azt a betontömböt.A szeme egy pillanatra elhomályosult majd magához tért és bólintott. Megszüntettem a varázslatot. A bennem támadt üresség figyelmeztetett arrahogy mennyi erőt vett ki belőlem a gyógyítás és az emlékek törlése. Hedvig a fájó kezét babusgatta mikor a többiek odarohantak hozzá.-Szent isten! Mondta az egyikük. Jól vagy?Hedvig összerezzent.-Nem tudom. Nem érzem. . . .Fáj! De korán sem annyira mint mikor a betontömbrázuhant.-Meg kell mutatnod az iskolaorvosnak. . . Lehet hogy eltört. . .

Elkomorult az arca.Tudtam hogy mire gondol: ugyanaz járt a fejében mint nekem az imént.Tudtam hogy nem szenvedett maradandó károsodást, de nem eshettem ki aszerepemből.Felsegítettem a földről.-Gyere, elviszlek az orvoshoz. Hamar bejutottunk. Ha az embernek egy harminckilós betontömb esik a karjáraazt mindenütt komolyan veszik, de miután az orvos megröntgenezte a kezét

megkönnyebbülten sóhajtott fel.-Nincs eltörve. Szerencséd volt azzal a sziklával, talán nem is volt olyan nehéz. -Elég nehéznek tűnt. Felelte megkönnyebbült arccal.Vetett rám egy könnyes pillantást.-Úgy tűnik még időben időben leszedted rólam. Semmi nem utalt arra hogyemlékezne a „Csodás gyógyításra”.


40/376

-Ismersz. Mondtam vigyorogva. Egy szép nőért mindent. A váróteremben Cassie várt ránk. Ha Hedvig szép volt akkor Cassie gyönyörű. Ővolt az egyik legszebb nő akit valaha is láttam. Átölelte a barátnőjét én pedig

szomorúan ráztam meg a fejem. Hogy egyeseknek milyen disznó szerencséje van. Jegyeztem meg ártatlanul.Hedvig rám vigyorgott Cassie válla felett.-Irigykedsz? Lehet próbálkozni. Elbúcsúztam tőlük és egyenesen haza siettem, ott is a bárszekrényt vettem célba.Már rég nem ittam ekkora mennyiségű piát egyszerre, a hatás mámorító éselsöprő erejű volt.A világ tele volt élettel és vakító fénysugarakkal amik körülöttem lebegtek.Hogyan is lehetne a lélek használata veszélyes amikor ilyen csodásan érzemmagam? Tudtam hogy milyen nagy tettet vittem végre ma, igazán megérdemlekutána egy kis ünneplést. . . találomra kivettem egy lemezt az egyik dobozból és a címére meredtem.Pink Floyd.

Nem. Ez talán mégsem illik a hangulatomhoz. Addig kutattam míg rátaláltamegy Beatles lemezre, és a zene hangjaira újult erővel vetettem bele magam aportréfestésbe.

Vagy inkább portrékat kellene mondanom. A fejem televolt ötletekkel és nembírtam megállni hogy ki ne próbáljam őket. Mint egy őrült úgy festettem egypercre se bírtam letenni az ecsetet.Az egyik képen főleg az Aurám látszott pont olyan volt mint Lisa és Sonyaelbeszéléseiből ismertem.A másik már reálisabb volt, pont mint egy mobillal készült fénykép csak éppenmindent vörössel és kékkel mázoltam ki.És lassanként kezdett elszivárogni belőlem minden lendület. Egyre lassabban éslassabban festettem majd végül kimerülten az ágyamra rogytam. Körülöttem

mindenfelé festmények hevertek, és hál istennek mindegyiket sikerült befejeznemmielőtt elhagyott volna minden erőm. A gyomrom hangosan felmorajlott. Megpróbáltam visszaemlékezni hogy mikoris ettem utoljára: Talán a muffin Hedvig gel? Lassan kezdek én is olyanegészségtelenül enni mint Sydney.Beraktam egy pizzát a sütőbe, és amíg elkészült az agyam egész más témák körül


41/376

kezdett el forogni. Hogy is felejthettem el Sydney születésnapját? Hát tulajdonképpen nem isfelejtettem el. Február 5. mélyen beleégett az agyamba, csak azajándékvásárlásról feledkeztem meg.

Hirtelen meggyűlöltem az egész hóbelebancot amit tegnap összevásároltam.Sydneynek igaza volt. Meggondolatlanul elköltöttem a havi apanázsom jó részéta rengeteg lemezre.Mi mindent vehettem volna neki ennyi pénzből?Tálán küldhettem volna volna egy tucat vörös rózsát a kollégiumi szobájába,talán két tucatot, talán hármat.Talán egy gyémánt karkötőt, persze egy nem túl hivalkodó ízléses darabot. . .A gyémántról eszembe jutott a Tatjána nénitől kapott kézelőgomb. Nem törődve asütő jelzésével hogy elkészült a pizzám átsiettem a hálószobámba, a csecsebecsemég mindig ott csillogott a a tükör előtti kis asztalon. Eladni ezeket hogy rendbehozzam az anyagi helyzetemet ahogy Sydney is viccelődött nemrég arra nemvoltam hajlandó, de hogy ajándékot vegyek neki a születésnapjára az már máskérdés volt. Vehettem volna neki valami ajándékot: rózsát, karkötőt, és talán még egyromantikus vacsora is beleférne a keretbe.Nem. A vacsora nem. Semmi nyilvános programot nem szervezhetünk még egyó ideig.

A gondolat elnyomott minden kellemes érzést. Végül is milyen jövőt adhatnék én

neki? Meddig működhet egy kapcsolat amit ennyire rejtegetni kell a világ előtt?Mikor érzi úg y hogy végleg szakítania kell velem.Visszaejtettem a kezemből az ékszereket az asztalra. Tudtam hogy soha nemlennék képes eladni őket, és immár teljesen tehetetlenül zuhantam bele adepresszióba. Ezek a rohamok mindig kitörtek rajtam ha mágiát használtam. Mikor Jilltvisszahoztam a halálból még az ágyból is alig tudtam kivonszolni magamat.Az ár amit az elmém fizetett hatalmas volt. A gyógyítás volt a legrosszabb az

általam ismert varázslatok közül, ilyenkor szinte teljesen kikapcsoltam még agondolkozás is nehezemre esett. Lisának nem voltak ilyen drámai hangulatingadozásai. Igen sötét és melankolikushangulatba került, de aztán néhány nap múlva magától helyrejött.Sonya valahol a kettőnk viselkedése között ing adozott.


42/376

Én kis töprengő művészem. Szokta mondogatni Tatiana nénikém mikor legyűrtaz ilyesféle hangulat. Mi a fene ütött beléd ma? Ő mindig kedvesen viselkedett velem amikor ilyen hangulatban voltam, szintehallottam a hangját olyan volt mintha most is ott állna mellettem.

Lehunytam a szemem és remegve próbáltam elűzni magamtól a képzelgéseimet. Az árnyékcsókolta emberek valóban láthatják a halottakat, de mi többiek csak azőrültségünk alatt hisszük azt hogy látjuk őket. Nekidűltem a konyhaasztalnak és kedvtelenül eszegetni kezdtem a pizzámat. Újraés újra próbáltam meggyőzni magamat hogy az állapotom nem végleges és elfog múlni magától mint mindig.Tudtam hogy így lesz, mindig is íg y történt. De várni a javulásra t az életemlegrosszabb élményei közé tartozott.Mikor végeztem visszatértem a nappaliba hogy szemüg yre vegyem afestményeimet. Ahhoz képest hogy milyen csodálatosnak tűntek mikor festettemőket, most mind egyformán közönségesnek és sekélyesnek tűnt. Fogtam ésegyesével a sarokba hajigáltam őket nem törődve azzal hogy tönkreteszem a mégmeg sem száradt festményeket. Aztán visszatértem a bárszekrényhez és egy üveg tequila társaságában azágyamra vetettem magam. A Pink Floyd zenéjét hallgatva szépen nyakárahágtam az üveg tartalmának.

Mikor néhány óra múlva magamhoz tértem épp Sydney lépett be a hálószobámajtaján. Rámosolyogtam.Az üveg tequila jótékonyan tompította bennem a lélek tombolását. Ez persze nemazt jelentette hogy visszatért hozzám a viszonylag normális énem, de legalábbnem akartam az életem további részét egy mély veremben tölteni. Sydneyelenléte mindig kirángatott a mélypontról.

Visszamosolygott rám, majd egy döbbent pillantással felmérte a szobámállapotát.-Ó Adrian. Csak ennyit bírt kinyögni.Felemeltem az üveget.-Ez üres, azt hiszem most nem igazán tudlak megkínálni egy pohárnyival sem.


43/376

Újra körülnézett a szobámban.- Hopper is veled ünnepelt? Kérdezte meg végül.-Hopper? Miért lenne. . . Oh. . .Én. . . Teljesen megfeledkeztem róla.

-Tudom. Maude Ms. Terwillig eren keresztül érdeklődött hogy vajon el jön e értevalaki, vagy véglegesen örökbe fogadhatja a kis szörnyeteget. -A francba! Mindazok után amik velem történtek az elmúlt huszonnégy órában, alegutolsó dolog ami az eszembe jutott az a sárkány volt. -Sajnálom Sage. Teljesen kiment a fejemből. Biztos vagyok benne hogy jól van,bár ő nem igazán olyan mint egy igazi gyerek de valószínűleg nincs semmi baja. Az arckifejezése nem változott, sőt egyre komorabb lett. Odajött hozzám és kivettea kezemből az félig üres üveget és az ablakhoz lépett vele.Csak akkor ébredtem rá hogy mire készül mikor kinyitotta az ablakot éskihajította a Tequiás üveget.-Hé! Tiltakoztam. Az egy nagyon drága ital! Felém fordult és hosszasan nézett, a szeméből eltűnt a düh és a szomorúság csak acsalódottság maradt meg.-Azt ígérted hogy többet nem fogsz a pohárhoz nyúlni hogy megold aproblémáidat. Ettől nem múlnak el a problémáink.

-Honnan veszed hogy volt más választásom? Kérdeztem tőle, bár nem mondtamellent a megállapításának.-Mert tudom, felismerem a jeleket. Ez most nem egy pohár ital volt valamifogadáson! -Nem tehetek róla. Mentegetőztem.Ez most legalább olyan bénán hangzott mint Angeline mentegetőzései a sorosbalhéja után.-Nem az én hibám. Ismételtem. Nem volt más választásom.

Felmutattam az ágyon heverő üveget.-Ez a Cinco de Mayo megmentette az életemet. Még egyszer körbenézett a szobában majd leült mellém az ágyra.-Mond el hogy mi történt. Kérte. Elmeséltem hogy mi történt Hedvig kezével és hogy hogyan jutottak el odáig a


44/376

dolgok. Mindent elmondtam neki lépésről-lépésre, ami nem volt könnyű dologmert volt néhány olyan dolog amit nem akartam hogy megtudjon. Például hogymegfeledkeztem a születésnapjáról.Mikor végeztem gyöngéden végigsimított a kezével az arcomon.-Ó Adrian! Mondta, a hangjában ezúttal csak szomorúságot éreztem.

-Mit kellett volna tennem? Suttogtam.-Olyan volt mint Jillnél, kezdődött minden elölről. Bár ezúttal nem volt olyanrossz, de soha nem fogok tudni megszabadulni tőle.Hedvignek szüksége volt a segítségemre, és utána még a emlékeit is törölnömkellett. . . .-Mégis mit tehettem volna? Hagynom kelett volna szenvedni a törött karjával? Sydney átölelt és sokáig nem szolt egy szót sem.-Nem tudom. Úgy értem tudom hogy nem állhattad meg hogy ne segíts. Ez vagyte, ilyen a természeted.-De bárcsak ne. . . Nem ez nem ig az! Örülök hogy megtetted. . .De bár csak ne. . .Megrázta a fejét.-Egy kicsit bonyolultra sikeredett mi? Nem vagyok valami túl jó az ilyesmiben. -Gyűlölöd mikor a képességeimet használom mi? A vállára hajtottam a fejem ésmegéreztem az ajándékba kapott parfümje illatát.-És gondolom engem is gyűlölsz ilyenkor. Szeretlek. Mondta. De aggódom érted.

-Ez máskor is ilyen rossz volt? Lisának használtak az antidepresszánsok ugye?Miért nem próbálod ki őket? Lehet hogy segítenének. Felemeltem a fejem.-Nem tudom megtenni. Olyan mintha egy darabot kivágnának belőled. EgyMorának szerves része s veleszületett mágiája.-De jobban érezte magát tőle? Nem igaz? -Ő. . .Igen mondhatjuk, segített neki magához térni.

-Jobban érezte magát utána, és legalább nem vagdosta össze magát. De nem bírtaki a mágiája nélkül és végül abbahagyta a szedésüket. -Nem tudod milyen érzés. Merengtem. Mintha az egész világgal kapcsolatbanlennél, nekünk ez a normális állapotunk. . .Legalábbis azt hiszem. -Lehet hogy jobban megértelek mint gondolnád. Suttogta. A boszorkánymágia is


45/376

ilyesmi. . . -Ez sokkal több annál. Lisa is abbahagyta a gyógyszerek szedését mikor szükségevolt a varázslatra hogy segítse Rose túlélését.-Mi lenne akkor ha újra használnom kéne a képességeimet? Mi lenne akkor ha a te

életedet kellene megmentenem?Megragadtam a vállát és közelebb húztam magamhoz. Azt szerettem volna hogymegértse mennyire fontos nekem ez a dolog.-Szerinted hogyan érezném magam akkor ha valakinek a segítségemre lenneszüksége, és én nem lenék képes megtenni azt? Megfogta a kezem és megszorította.-Akkor így jártunk. Felelte. A legtöbb embernek esélye sincs rá hogy ilyesfélesegítséget kapjon. Nekik mit tudsz felajánlani?-Inkább legyen stabil és normális életed mint hogy lassan megőrülj miközbenarra vársz hogy valakinek esetleg a fejére esik egy nagydarab betontömb. -Végig tudnád nézni hogy esetleg hagyok valakit meghalni csak hogy megóvjamaz épp elmémet? -Te is tudod hogy nem. Épp ezért próbálok segíteni.Próbált könnyed hangon felelni, de én láttam a szorongást a szemében. -Nem fogok gyóg yszereket szedni. Közöltem vele. -A nehezebbik utat választom,

ezt a problémát nekem kell megoldanom. Nincs másik lehetőségem. Láttam rajta hogy habozik, úgy nézett ki mint aki vitatkozni szeretne de végüllemondóan bólintott.Lehúzott maga mellé az ágyra és megcsókolt, miközben tudtam hogy utálja atequila izét.A csók rendkívül intenzívre sikeredett, látszott hogy mindent beleadott. Aztkívántam bár csak örökre íg y maradnánk. Talán még a gyógyszer és alkoholsegítségére se lenne szükségem az épp elmém megőrzéséhez.

De annak ellenére hogy határozottan tetszett neki a dolog most sem lépett túl egybizonyos határon, és én nem is igazán akartam siettetni. Lehet hogy szakított az Alkimista politikával, azonban a legtöbb régi szokásátólnem tudott megszabadulni. Következetesen elutasította az alkohol csábítását ésmég mindig az ultrakonzervatív ruhatárát hordta. A házasság előtti szexről


46/376

pedig szerintem azt sem tudta hogy micsoda, de mivel a vidéki Amerikábansokan hajlamosak voltak a vallásosságra ez a dolog nem lepett meg annyira.Ráhagytam a dolgot, ha úgy érzi készen áll rá hát majd szól. -Indulnom kell. Mondta végül. Vennem kell még néhány tubus fogkrémet.

Zoé ezt elég unalmas feladatnak találta, úgyhogy ma inkább mégse akart velemönni. Félretoltam néhány rakoncátlan arany hajszálat az arcából.-Akkor holnap este Clarence házában? Kérdeztem.-Ki nem hagynám. Bólintott. Miközben kikísértem a bejárati ajtóhoz vetett egy pillantást a sarokba halmozottromos festmények felé. Nem tett semmiféle megjegyzést és az arca iskiismerhetetlen maradt.Ezt biztosan tanítják az alkimista iskolában. -Komolyan. Mondtam neki. -Megpróbálom.-Tudom. Felelte, de az előbbi csalódás még mindig kísértett a szemében. -Megpróbálok erős maradni. Tettem hozzá. Elmosolyodott, majd lábujjhegyre állt és adott egy búcsúcsókot.-Már most is az vagy. Suttogta mielőtt eltűnt volna az éjszakában.


47/376

4, Sydney

Csak miután újra a kocsimban ültem kezdtem el sírni, ami azért egy kicsitveszélyes volt tekintve hogy éppen hazafelé autóztam Amberwoodba, és a

könnyek teljesen elhomályosították a látásom. Az hogy megfeledkezett Hooperről volt a legkisebb problémánk. Mostanranagyjából túl volt a krízisen, de mi lesz a legközelebbi alkalommal?A lélek használata nagyon csúnya következményekkel járhatott: Kárt tehettekmagukban mint Lisa, vagy akár még Strigává is válhattak hogymegszabaduljanak a lélektől mint Sonya. Ez volt az ami nagyon megijesztett. Én megszoktam hogy mindig kézben tartom

a dolgokat, és mint Adrian nagyon helyesen rámutatott most teljesentehetetlennek éreztem magam. Ötletem sem volt hogyan lehetne kivédeni aLélekhasználat mellékhatásait. Nem tudtam megállítani a pusztítást amit a lélek okozott Adrian elméjében, éselítélni se tudtam azért hogy megpróbál segíteni az arra rászorulókon.Az egyetlen dolog amit tehettem hogy ott vagyok vele az ilyen alkalmakkor, éssegítek neki kilábalni a sötétségből.Talán nem fog véglegesen megszabadulni tőle, de legalább enyhíteni tudja majd akrízist anélkül hogy a régi bevált módszeréhez nyúlna.Kell hogy legyen valami egészségesebb módja is az öngyógyításnak mint az hogymerev részegre issza magát.Nem volt semmi kétségem afelől, még ha ő nem is hitt benne hogy van elégakaratereje hogy legyőzze a kísértést. A vadonatúj autómmal nehéz volt megfelelő parkolóhelyet találnom azAmberwood garázsában, soha nem értettem miért nem képesek az emberekszabályosan beparkolni a felfestett jelek közé. A Mazdám még mindig túlságosanis új volt ahhoz hogy megszerezzem rá az első horpadásomat.

Az előző Latte névre hallgató barna Subarumat felrobbantották egy tűzoltóhabottartalmazó palackkal. Az a elvetemült gonosz boszorkány így akart távol tartanimíg megpróbált végezni Ms. Terwilligerrel. Miután az Alkimisták a nyakamra küldték Neilt és Zoé-t. Akkorára nőtt a csapatlétszáma hogy egy Latte méretű kocsi már kicsi lett volna a számunkra.


48/376

Ez a SUV crossover volt a legszexisebb kinézetű amit ebben a méretben találtam.Adrian többször viccelődött avval hogy nem vagyok messe attól hogy olyanlegyek mint egy külvárosi háziasszony a bevásárlásra használt kisbuszával. Mire felértem a szobámba már sikerült nagyjából megnyugodnom, de nem

tudtam elnyomnom néhány szipogást a párnámon.Zoé akiről azt hittem hogy alszik felém fordult és megkérdezte: -Anya és Apa miatt vagy ideges ugye?-Igen. Hazudtam szemrebbenés nélkül.-Ne aggódj, nem fognak nem fognak szétválasztani minket. Suttogta. Úgy tettem mintha elaludtam volna. . . .és mire másnap reggel felébredtem márteljesen visszanyertem a lelki egyensúlyomat. Úgy éreztem ismét sikerült magamhoz ragadnom az irányítást, különösen azértmert Ms. Terwilliger talált nekem egy igazán érdekes programot.Még tegnap szólt nekem hogy sikerült elintéznie hogy találkozhassak Irene-vel.Irene egy nagy erejű boszorkány volt aki következetesen visszautasította hogycsatlakozzon egyetlen Coven-hez is. Ami pedig Zoé-t. Illeti: Ő úgy tudja hogy San Diego-ba. megyek az egyetemikönyvtárba történelmi kutatásokat végezni.

-Miért mindig téged ugráltat az ilyesmivel? Kérdezte, miközben ott állt a tükörelőtt és a hosszú barna haját lófarkba fogta össze.-Ő a tanárom, és ez egy közös projekt amiben mindketten részt veszünk. Feleltemmiközben átkutattam a ruhásszekrényemet valami az alkalomhoz illő öltözékért:Végül egy lila pólót választottam amin egy ezüstös szívet vörös lángok zártakkörül, még Adriantól kaptam ajándék gyanánt. -A helyedben én nem vállaltam volna el semmi ilyesmit. Különben is Apa mármegtanított nekem mindent amit egy alkimistának tudnia kell a világról.

-Vagy legalábbis azt hiszem. Mondta elbizonytalanodva.Hirtelen felderült az arca.-Mit gondolsz ha elmondom a bíróságon hogy apa milyen sok gondot fordít aképzésemre, akkor engedélyezni fogják hogy vele maradhassak ugye? -Biztos vagyok benne. Mosolyogtam mereven miközben visszaraktam a pólókat afiókba hogy valami konzervatívabbat keressek helyette.


49/376

Nem sokat tudtam Inezről. Ha tényleg olyan tekintélyes mint ahogy híresztelik,akkor megérdemli hogy az öltözködésemmel is kifejezzem a nagyrabecsülésemetiránta. Végül egy fekete szoknyát és hozzá egy fekete pöttyös hosszú ujjú fehéringet választottam. Kiegészítőnek az Adriantól kapott kis kézzel festett

fakeresztet akasztottam a nyakamba. Zoé végigmért és összeráncolta a homlokát.-Te így kiöltözöl egy könyvtárlátogatás miatt?-ez egy nagyon rangos egyetemi könyvtár. Válaszoltam kitérően.-Remélem visszaérek időben hogy elvigyem a társaságot Clarence házába, de hamégsem akkor Eddie lesz a sofőr. Elviheti az új kocsimat. -Hál istennek, mondta borzongva. El sem tudod képzelni milyen kevés hely voltAdrian Mustangjában, közvetlenül Jill mellé kellett ülnöm. Rémes volt. Miután már lassan egy hónapja laktam közös szobában Zoéval mostanraimmunitássá váltam a megjegyzéseire, és úgy vettem észre hogy a többiek is ezt ataktikát követik: Úgy csináltak mintha alkalmilag megsüketültek volna. Zoé mégaz Alkimistákhoz képest is szélsőséges nézeteket vallott a vámpírokról.-És ne felejtsd el figyelmeztetni őket hogy ezúttal próbáljanak meg időbenmeg