Download pdf - újságcikk

Transcript
Page 1: újságcikk

Olasz tanárasszisztens a Botev iskolában

Iskolánk több éve vesz részt nemzetközi Comenius projektekben.

Második éve tartjuk a kapcsolatot az olaszországi Gramsci iskolával,

akikkel közösen írunk angol nyelven egy zenés színdarabot, melyet

tavasszal Velencében adunk majd elő. A program segítésére október

elsején egy olasz tanárnő, Francesca érkezett hozzánk. Kíváncsian

vártuk látogatását.

Angol órákon sok érdekességet mesélt nekünk Olaszország

földrajzáról, történelméről, kultúrájáról, mindennapi életéről. A

lányoknak különösen tetszett, hogy megismerhették az olasz konyha

néhány jellegzetes ételét. Beszélgettünk az ott élő emberek

hagyományairól és ünnepeiről, karácsony közeledtével pedig a

tanárnő egy szép dalt is tanított nekünk. Francescától több olasz

kifejezést is megtanultunk, amelyek hasznosak lehetnek majd a

tavaszi olaszországi utazásunk során, hiszen 10 napot fogunk együtt

tölteni az Gramsci iskola diákjaival.

Jól éreztük magunkat a társaságában, sok érdekes közös élményben

volt részünk. Reméljük, velünk együtt ő is szép emlékeket őriz majd

az elmúlt néhány hónapról.

Réti Gergely 6.b

H. Botev Általános Iskola

Veszprém