8
Ajkán az első ünnepi ese- mény reggel negyed tízkor a honvédsírok koszorúzása volt. A régi temetőben négy 1848- as hős – N. Antal István hon- véd ezredes, Parragh Lajos re- formátus lelkész, honvéd had- nagy, Trsztyenszky István és Lázár Lázár nemzetőr – előtt rótták le tiszteletüket Ajka vá- ros önkormányzatának veze- tői és a Fidesz ajkai képviselői. A megemlékezés 10 órakor folytatódott a Kossuth-szo- bornál a Himnusz eléneklé- sével a városi fúvószenekar kíséretével. Vallerné Horváth Andrea műsorvezető köszön- tötte az ünneplőket, majd Pad Ferenc önkormányzati képvi- selő mondta el ünnepi beszé- dét. - Ma 2015. március 15-e van, és ünnepelünk. A modern, polgári, európai, nagykorú Magyarország születését. Az első valóságos rendszerváltást – fogalmazott a szónok. – Ün- nepeljük, mert remélem, soha nem megemlékezni kell róla. Mert van, létezik, és a miénk. Ünnepeljük mindazokat a hő- söket, akik az elmúlt 167 év alatt bármikor elszántsággal, bátorsággal tettek valamit az ország haladásáért, az előre- mutató eszmék sikeréért, a békéért, szabadságért, függet- lenségért. Ünnepeljük azokat, akik megtalálták a feladatokat és nem leosztották azokat, ha- nem megvalósították! Ezután a történelmi esemé- nyek sorát részletezte, majd így folytatta: - Mi a titka annak, hogy évszázadokon át aktuális tud maradni március 15.? Az, hogy megvalósítói közembe- rek voltak. Diákok, munká- sok, költők. Napi örömeik, gondjaik, feladataik voltak, de amikor kellett, józanul, megfontoltan a napi kérdé- sek fölé emelték a haza ügyét, s lelkesen tették a dolgukat. Együtt építették álmaik or- szágát. Ezt követően a Pannon Várszínház ünnepi műsorát láthatták a megjelentek, a mű- sort szerkesztette és rendez- te Oravecz Edit. Az előadás fénypontja Erkel Ferenc Bánk bán című operájának Hazám, hazám című dala volt. A meg- emlékezésen közreműködött az Ajka Városi Bányász Fúvós- zenekar is. A műsor mellett a kézmű- vesség iránt érdeklődőknek a Városi Könyvtár és Szabadidő Központ szakemberei, Hor- váth Rita, Viaszné Meiczinger Katalin, Angermayer Judit és Szalai Lászlóné tartottak foglalkozásokat. Készítettek nemzeti színű karkötőt, bőr- virág kitűzőt, zsenília anyag- ból kokárdát és filcből tulipán alakú hűtőmágnest vagy cse- répdíszt. Örömöt szereztek ezzel a kicsiknek és nagyok- nak egyaránt. A rendezvény zárásaként az önkormányzat, a pártok és a civil szervezetek képvise- lői megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát, majd a Szózat eléneklésével véget ért az ün- nepség. Bakonygyepesen az 1848-as emlékműnél tartották a meg- emlékezést a Gyepesi Öröksé- günk Egyesület szervezésében március 15-én fél háromkor, ami a Himnusz éneklésével kezdődött. Áment Márton bevezető- jében elmondta, hogy egy évvel ezelőtt, március 15-én avatták fel az emlékművet, amely a 48-as gyepesi hon- védtiszteknek és nemzet- őröknek állít emléket. Az ün- nepségen Kizmus Mihályné és Kizmus Dani mondott el két olyan verset, amelyeket Ha- uzer Józseſtől, az édesapától és dédnagypapától tanultak, aki közel jár a 90. évéhez. A műsorban fellépett még Rá- baközi Jánosné és Szokoli Eni- . Közreműködött a Gyepe- si Nyugdíjas Klub énekkara Grőberné Adorján Renáta ve- zetésével, akik 48-as dalokat énekeltek. Pék Attila önkormányzati képviselő ünnepi beszédében méltatta a márciusi iak törté- nelmi szerepét, az eseménye- ket felsorolta, majd folytatta: - A 167 évvel ezelőtti már- cius hőseinek példája nagyon fontos ma nekünk. Figyel- jünk oda erre a példára. A szabadság mindenek felett áll. Aki benne él, el sem tudja képzelni a hiányát, akit vi- szont megfosztanak tőle, az hamar megtanulja tisztelni. De a szabadságot sosem ad- ták ingyen. A kivívott sza- badságban az a legnehezebb, hogy meg is kell tartani. Meg kell őrizni az erdőt, a föl- det, az ingatlant, a mi közös kultúránkat, édes anyanyel- vünket és vallásunkat. Mert ez mind-mind feltétele a mi szabadságunknak. A feladat számunkra világos: őszinte, új alapokon nyugvó, felelős- ségteljes, tudatos, és sikeres alkotó munkát kell végezni, amely mindenki felé nyitott, amely egyben alapja kell, hogy legyen nemcsak régiónk és szűkebb környezetünk, de az erős Magyarország megte- remtésének is. Az ünnepi beszéd elhang- zása után koszorút helyezett el az emlékműre a Gyepesi Örökségünk Egyesület ne- vében Áment Márton és Né- veri József, az önkormányzat nevében Pék Attila és Rosta Rudolf. Padragon a Civil Fórum Padragkútért Egyesület már- cius 15-én 15 órakor tartotta megemlékezést az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Bányász emlék- parkban. A Himnusz közös eléneklé- se után Pálosiné Nagy Kata- lin nyugdíjas iskolaigazgató mondta el ünnepi beszédét. Felidézte a március 15-én történt helyi eseményeket is. A pesti vásárból érkezők már 17-18-án hozták a forradalom hírét Veszprémbe, ami néhány nap múlva Padragra is elért. (folytatás a 3. oldalon) 28. évfolyam, 11. szám A város lapja 2015. március 20., péntek A HÉT EMBERE DÜRGŐ ÁGNES ÜNNEP „Az első valóságos rendszerváltásra” emlékeztek Jövőt építeni, összefogva Túraverseny ünnepi hangulatban „Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Az adott felelet minden korban aktuális így napjainkban is. Ezek a gondolatok hatották át az ajkai megemlékezéseket. A Kossuth szobornál ünnepi műsort adtak a Pannon Várszínház művészei Kizmus Mihályné és Kizmus Dani mondott verset a bakonygyepesi ünnepségen Megemlékezők egy csoportja a padragi ünnepségen A Nem mind1 csapat a második helyen végzett (Fotó: Tisler) A Kórház SE elnökének ve- zetése alatt a természetjáró egyesület tavalyi teljesítmé- nye alapján Veszprém megye harmadik legjobb csapata lett. Dürgő Ágnes két éve vezeti a jelenleg 36 tagú egyesületet. A tagok minden évben több tel- jesítménytúrán vesznek részt, külföldi túrákat teljesítenek. A következő programjuk áp- rilis negyedikén a Cuha-pa- tak völgyében a kankalin túra lesz. (Fotó Tisler) A megye minden részéről ér- keztek a természetet, a gyalog- lást kedvelők a hagyományo- san mindig március 15-én ren- dezett fiatalok túraversenyére a Molnár Gábor parkerdőbe. Az ajkai Kórház SE program- ja 1990. óta töretlen népszerű- ségnek örvend. Az idén 32 csa- patban több mint százan tették meg a választásuk szerinti – 2,5 és 6,5 kilométer közötti – távot. A csapatok a parkerdő bejára- tánál lévő vendéglőből indul- tak, ahol a szervezők térképpel, teával és zsíros kenyérrel várták őket. Dürgő Ágnes, a szervező egyesület vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az előző évek- hez hasonlóan sokan érkeztek Veszprémből, Tapolcáról, Vár- palotáról, Berhidáról és termé- szetesen Ajkáról is. A túrave- zetői tanfolyam hallgatói is itt alkalmazták a tanultakat. Mag Éva, a Veszprém Megyei Ter- mészetbarát Szövetség elnöke elmondta, hogy a résztvevők között van hallássérült, akinek a tanulásban jeltolmács segít. A leendő túravezetők egyike már teljesítette a kék túra útvonalát, és van, aki azért jelentkezett, hogy szobakiadóként tudjon segíteni a természetjáró vendé- geinek. A Borsos iskola Túrateknőc természetjáró szakkörösei Hor- váth Csaba tanár vezetésével érkeztek. A felső tagozatos tú- rázók a nevezéskor kapott tér- kép alapján tájékozódtak, ta- lálták meg az összes ellenőrző pontot. Tanáruk megdicsérte őket érte. Megtudtuk, hogy a gyerekek havonta többször ki- rándulnak, jártak már többek között a Somlón és a Balaton- nál is. A nyolcéves Patasics Dóra sokszor járt már a parkerdő- ben, ugyanis csingeri, a verse- nyen azonban most vett részt először családjával. A 2,5 kilo- méteres távot könnyedén tel- jesitették, közben élvezték az éledező tavaszi természet szép- ségeit. A csapatok indítása folyama- tosan történt, voltak, akik már visszatértek, mikor az utolsók elindultak. A résztvevők ezen a napon ingyenesen tekinthették meg a Bányászati Múzeumot, és csaknem mindenki élt is a le- hetőséggel. A szervezők közben javítottak, értékeltek. A pályára megállapított szintidő túllé- péséért, valamint az ellenőrző pontok valamelyikének kiha- gyásáért pontlevonás járt. A legjobban teljesítők édességet, turista újságot és a természetjá- rást segítő ajándékokat kaptak. Az alapfokú pálya gyerme- keknek felnőtt kísérővel kate- góriában, 2500 méteren az úr- kúti Kovacsics Botond és Vértes Adrien lett a legjobb. Második helyezést ért el a Nem mind1 csapat, amelynek tagja volt Suri Barbara, Suri Krisztián, Suri Kornél és Bodó Mónika. Ők Aj- káról érkeztek, akárcsak a har- madik helyezett Hegymászók, a Zsédey család, Patasics Dóra és Gerencsér Beáta. A diákok középfokú pályá- ján nyújtott teljesítményéért az ajkai Barátok csapat, Pozsonyi Csenge, Fischl Sámuel és Fischl Botond kapott jutalmat. Az ő távjuk 5000 méter volt. A vegyes csapatok alapfokú pályáján az első és a harmadik helyezést veszprémiek érde- melték ki, második lett az ajkai Tuboly család, Tubolyné Szabó Zsuzsa, Tuboly József és Tuboly Csilla. A Túrateknőcök nyerték az öt kilométeres pályát. Mint a győztes Ódor Patrik, Talamár Dominik, Ancsich Kornél és Soós András elmondta, ők elő- ször vettek részt a versenyben, amely izgalmas volt számukra. A felsőfokú pályát, 6,5 kilomé- tert Tomor László és Bődi Bence teljesítette legeredményeseb- ben, további sorrend Szabó Csaba és Szabó Zsófia valamint Kaszás György, Kaszás Szilvia, Kaszásné Boa Ágnes, Illés Ber- talan. T.A.

Ajkai Szó 2015.03.20

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Ajkai Szó 2015.03.20

Ajkai Szó

Ajkán az első ünnepi ese-mény reggel negyed tízkor a honvédsírok koszorúzása volt. A régi temetőben négy 1848-as hős – N. Antal István hon-véd ezredes, Parragh Lajos re-formátus lelkész, honvéd had-nagy, Trsztyenszky István és Lázár Lázár nemzetőr – előtt

rótták le tiszteletüket Ajka vá-ros önkormányzatának veze-tői és a Fidesz ajkai képviselői.

A megemlékezés 10 órakor folytatódott a Kossuth-szo-bornál a Himnusz eléneklé-sével a városi fúvószenekar kíséretével. Vallerné Horváth Andrea műsorvezető köszön-tötte az ünneplőket, majd Pad Ferenc önkormányzati képvi-selő mondta el ünnepi beszé-dét.

- Ma 2015. március 15-e van, és ünnepelünk. A modern, polgári, európai, nagykorú Magyarország születését. Az első valóságos rendszerváltást – fogalmazott a szónok. – Ün-nepeljük, mert remélem, soha nem megemlékezni kell róla. Mert van, létezik, és a miénk. Ünnepeljük mindazokat a hő-söket, akik az elmúlt 167 év alatt bármikor elszántsággal, bátorsággal tettek valamit az ország haladásáért, az előre-

mutató eszmék sikeréért, a békéért, szabadságért, függet-lenségért. Ünnepeljük azokat, akik megtalálták a feladatokat és nem leosztották azokat, ha-nem megvalósították!

Ezután a történelmi esemé-nyek sorát részletezte, majd így folytatta:

- Mi a titka annak, hogy évszázadokon át aktuális tud maradni március 15.? Az, hogy megvalósítói közembe-rek voltak. Diákok, munká-sok, költők. Napi örömeik, gondjaik, feladataik voltak, de amikor kellett, józanul, megfontoltan a napi kérdé-sek fölé emelték a haza ügyét, s lelkesen tették a dolgukat. Együtt építették álmaik or-szágát.

Ezt követően a Pannon Várszínház ünnepi műsorát láthatták a megjelentek, a mű-sort szerkesztette és rendez-te Oravecz Edit. Az előadás fénypontja Erkel Ferenc Bánk bán című operájának Hazám, hazám című dala volt. A meg-emlékezésen közreműködött az Ajka Városi Bányász Fúvós-zenekar is.

A műsor mellett a kézmű-vesség iránt érdeklődőknek a Városi Könyvtár és Szabadidő

Központ szakemberei, Hor-váth Rita, Viaszné Meiczinger Katalin, Angermayer Judit és Szalai Lászlóné tartottak foglalkozásokat. Készítettek nemzeti színű karkötőt, bőr-virág kitűzőt, zsenília anyag-ból kokárdát és filcből tulipán alakú hűtőmágnest vagy cse-répdíszt. Örömöt szereztek ezzel a kicsiknek és nagyok-nak egyaránt.

A rendezvény zárásaként az önkormányzat, a pártok és a civil szervezetek képvise-lői megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát, majd a Szózat eléneklésével véget ért az ün-nepség.

Bakonygyepesen az 1848-as emlékműnél tartották a meg-emlékezést a Gyepesi Öröksé-günk Egyesület szervezésében március 15-én fél háromkor, ami a Himnusz éneklésével kezdődött.

Áment Márton bevezető-jében elmondta, hogy egy évvel ezelőtt, március 15-én avatták fel az emlékművet, amely a 48-as gyepesi hon-védtiszteknek és nemzet-őröknek állít emléket. Az ün-nepségen Kizmus Mihályné és Kizmus Dani mondott el két olyan verset, amelyeket Ha-uzer Józseftől, az édesapától és dédnagypapától tanultak, aki közel jár a 90. évéhez. A műsorban fellépett még Rá-baközi Jánosné és Szokoli Eni-kő. Közreműködött a Gyepe-si Nyugdíjas Klub énekkara

Grőberné Adorján Renáta ve-zetésével, akik 48-as dalokat énekeltek.

Pék Attila önkormányzati képviselő ünnepi beszédében méltatta a márciusi ifjak törté-nelmi szerepét, az eseménye-ket felsorolta, majd folytatta:

- A 167 évvel ezelőtti már-cius hőseinek példája nagyon fontos ma nekünk. Figyel-jünk oda erre a példára. A szabadság mindenek felett áll. Aki benne él, el sem tudja képzelni a hiányát, akit vi-szont megfosztanak tőle, az hamar megtanulja tisztelni. De a szabadságot sosem ad-ták ingyen. A kivívott sza-badságban az a legnehezebb, hogy meg is kell tartani. Meg kell őrizni az erdőt, a föl-det, az ingatlant, a mi közös kultúránkat, édes anyanyel-vünket és vallásunkat. Mert ez mind-mind feltétele a mi szabadságunknak. A feladat számunkra világos: őszinte, új alapokon nyugvó, felelős-ségteljes, tudatos, és sikeres alkotó munkát kell végezni, amely mindenki felé nyitott, amely egyben alapja kell, hogy legyen nemcsak régiónk és szűkebb környezetünk, de az erős Magyarország megte-remtésének is.

Az ünnepi beszéd elhang-zása után koszorút helyezett el az emlékműre a Gyepesi Örökségünk Egyesület ne-vében Áment Márton és Né-veri József, az önkormányzat nevében Pék Attila és Rosta Rudolf.

Padragon a Civil Fórum Padragkútért Egyesület már-cius 15-én 15 órakor tartotta megemlékezést az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Bányász emlék-parkban.

A Himnusz közös eléneklé-se után Pálosiné Nagy Kata-lin nyugdíjas iskolaigazgató mondta el ünnepi beszédét. Felidézte a március 15-én történt helyi eseményeket is. A pesti vásárból érkezők már 17-18-án hozták a forradalom hírét Veszprémbe, ami néhány nap múlva Padragra is elért.

(folytatás a 3. oldalon)

28. évfolyam, 11. szám A város lapja 2015. március 20., péntek

A HÉT EMBERE DÜRGŐ ÁGNESÜNNEP „Az első valóságos rendszerváltásra” emlékeztek

Jövőt építeni, összefogvaTúraversenyünnepi hangulatban

„Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés.” Az adott felelet minden korban aktuális így napjainkban is. Ezek a gondolatok hatották át az ajkai megemlékezéseket.

A Kossuth szobornál ünnepi műsort adtak a Pannon Várszínház művészei

Kizmus Mihályné és Kizmus Dani mondott verset a bakonygyepesi ünnepségen

Megemlékezők egy csoportja a padragi ünnepségen

A Nem mind1 csapat a második helyen végzett (Fotó: Tisler)

A Kórház SE elnökének ve-zetése alatt a természetjáró egyesület tavalyi teljesítmé-nye alapján Veszprém megye harmadik legjobb csapata lett. Dürgő Ágnes két éve vezeti a jelenleg 36 tagú egyesületet. A

tagok minden évben több tel-jesítménytúrán vesznek részt, külföldi túrákat teljesítenek. A következő programjuk áp-rilis negyedikén a Cuha-pa-tak völgyében a kankalin túra lesz. (Fotó Tisler)

A megye minden részéről ér-keztek a természetet, a gyalog-lást kedvelők a hagyományo-san mindig március 15-én ren-dezett fiatalok túraversenyére a Molnár Gábor parkerdőbe.

Az ajkai Kórház SE program-ja 1990. óta töretlen népszerű-ségnek örvend. Az idén 32 csa-patban több mint százan tették meg a választásuk szerinti – 2,5 és 6,5 kilométer közötti – távot. A csapatok a parkerdő bejára-tánál lévő vendéglőből indul-tak, ahol a szervezők térképpel, teával és zsíros kenyérrel várták őket. Dürgő Ágnes, a szervező egyesület vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az előző évek-hez hasonlóan sokan érkeztek Veszprémből, Tapolcáról, Vár-palotáról, Berhidáról és termé-szetesen Ajkáról is. A túrave-zetői tanfolyam hallgatói is itt alkalmazták a tanultakat. Mag Éva, a Veszprém Megyei Ter-mészetbarát Szövetség elnöke elmondta, hogy a résztvevők között van hallássérült, akinek

a tanulásban jeltolmács segít. A leendő túravezetők egyike már teljesítette a kék túra útvonalát, és van, aki azért jelentkezett, hogy szobakiadóként tudjon segíteni a természetjáró vendé-geinek.

A Borsos iskola Túrateknőc természetjáró szakkörösei Hor-váth Csaba tanár vezetésével érkeztek. A felső tagozatos tú-rázók a nevezéskor kapott tér-kép alapján tájékozódtak, ta-lálták meg az összes ellenőrző pontot. Tanáruk megdicsérte őket érte. Megtudtuk, hogy a gyerekek havonta többször ki-rándulnak, jártak már többek között a Somlón és a Balaton-nál is.

A nyolcéves Patasics Dóra sokszor járt már a parkerdő-ben, ugyanis csingeri, a verse-nyen azonban most vett részt először családjával. A 2,5 kilo-méteres távot könnyedén tel-jesitették, közben élvezték az éledező tavaszi természet szép-ségeit.

A csapatok indítása folyama-tosan történt, voltak, akik már visszatértek, mikor az utolsók elindultak. A résztvevők ezen a napon ingyenesen tekinthették meg a Bányászati Múzeumot, és csaknem mindenki élt is a le-hetőséggel. A szervezők közben javítottak, értékeltek. A pályára megállapított szintidő túllé-péséért, valamint az ellenőrző pontok valamelyikének kiha-gyásáért pontlevonás járt. A legjobban teljesítők édességet, turista újságot és a természetjá-rást segítő ajándékokat kaptak.

Az alapfokú pálya gyerme-keknek felnőtt kísérővel kate-góriában, 2500 méteren az úr-kúti Kovacsics Botond és Vértes Adrien lett a legjobb. Második helyezést ért el a Nem mind1 csapat, amelynek tagja volt Suri Barbara, Suri Krisztián, Suri Kornél és Bodó Mónika. Ők Aj-káról érkeztek, akárcsak a har-madik helyezett Hegymászók, a Zsédey család, Patasics Dóra és Gerencsér Beáta.

A diákok középfokú pályá-ján nyújtott teljesítményéért az ajkai Barátok csapat, Pozsonyi Csenge, Fischl Sámuel és Fischl Botond kapott  jutalmat. Az ő távjuk 5000 méter volt.

A vegyes csapatok alapfokú pályáján az első és a harmadik helyezést veszprémiek érde-melték ki, második lett az ajkai Tuboly család, Tubolyné Szabó Zsuzsa, Tuboly József és Tuboly Csilla.

A Túrateknőcök nyerték az öt kilométeres pályát. Mint a győztes Ódor Patrik, Talamár Dominik, Ancsich Kornél és Soós András elmondta, ők elő-ször vettek részt a versenyben, amely izgalmas volt számukra. A felsőfokú pályát, 6,5 kilomé-tert Tomor László és Bődi Bence teljesítette legeredményeseb-ben, további sorrend Szabó Csaba és Szabó Zsófia valamint Kaszás György, Kaszás Szilvia, Kaszásné Boa Ágnes, Illés Ber-talan.

T.A.

Page 2: Ajkai Szó 2015.03.20

Ajkai Szó 2015. március 20., péntek2

Az április 12-i időközi választáson induló jelöltek

Kettős ügyvezetésről is döntöttek a rendkívüli ülésen

KAMPÁNYHÍREKEgymás kezét fogva egyről kettőreA Fidesz szerint az a tétje az időközi választásnak, hogy „megvédjük-e a rezsicsökkentést, végig tudjuk-e vinni a bankok elszámoltatását, és képesek leszünk-e munkahelyet teremteni Ajka környékén is”.Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán Ajkán tartott sajtó-tájékoztatóján azt mondta:- Komoly eredményeket értünk el az utóbbi időszakban. Ezek meg-tartásához szükség van olyan emberekre, akik tevékeny részesei tudnak lenni egy választókerület életének; olyanokra, akik helyben felhalmozott tapasztalatukkal sokat tudnak tenni annak érdekében, hogy együtt, egymás kezét fogva egyről kettőre jussunk, és Magyaror-szág a következő időszakban tovább tudjon fejlődni – tette hozzá. El-mondta, Fenyvesi Zoltán személyében olyan alkalmas jelöltet talál-tak, aki képes folytatni elődje, a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő által kezdett munkát, aminek hatására a megye, a választókerület és Ajka is fejlődött, és Ajkán a munkanélküliség 3 százalék körüli.Fenyvesi Zoltán kijelentette: megválasztása esetén azért dolgozik majd, hogy a bérből és fizetésből élők, a minden nap korán kelők és keményen dolgozók terhei Ajkán is csökkenjenek és küzdeni fog, hogy még több munkahelyteremtő beruházás jöjjön a térségbe. A kormány a közelmúltban kötött stratégiai megállapodást egy csak-nem 800 fős ajkai céggel, és tárgyalások folynak egy másik nagy ajkai vállalattal is - jelezte. Kitért az ajkai kórház fejlesztésére is, és közölte: hamarosan egészségügyi konzultációt indít a térségben az ajkai és a tapolcai kórház ügyében.

A Veszprém Megyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) március 9-i ülésén határozott az ápri-lis 12-i időközi országgyűlési választáson induló jelöltekről. 22 képviselőjelölt szerepelhet a szavazólapokon, sorrendjü-ket sorsolással döntötték el.

Az alábbiakban a szavazó-lapon szereplő sorrendben közöljük a jelöltek névsorát. Azon jelöltek neve, akik az Aj-kai Szó március 6-i számában megjelent felhívásnak megfe-lelően lapzártánkig elküldték bemutatkozásukat és fényké-püket, azzal szerepelnek fel-sorolásunkban, a többiek csak névvel és jelölő szervezetük vagy független voltuk megje-lölésével.

Turcsán Mihály (független)Fecser János Gyula (függet-

len)Daróczi Sándor Józsefné

(független)Köröskényi Kálmán (függet-

len)Czigler László (független)

Tőzsgyökeres ajkai vagyok. Itt élnek a rokonaim, baráta-im. Kutató-biológusként 25 éve küzdök a Balatonért és a fokgazdálkodás visszaállítá-sáért, amely egyszerre oldaná

meg az árvíz és az aszály prob-lémáit. A térségbe környezet-védelmi ipart szeretnék hozni, hogy megállítsuk a fiatalok elvándorlását. Normál egész-ségügyi ellátást mindenkinek! Vasárnapi pótlékot a három műszakban dolgozóknak! Független vagyok, nem le-szek senki gombnyomogatója a parlamentben. A szavazóla-pon az 5. vagyok, és mint tud-juk, az 5-ös a legjobb. Rólam és céljaimról részletesebben: www.cziglerlaszlo.hu

Horváth Magdolna (MIÉP)Antal Tamás (független)Csányi Gyula Sándor (füg-

getlen)Pad Ferenc (MSZP-DK- Ma-

gyar Szolidaritás Mozgalom)

Aki óriásplakátokról üzen-get, az valójában nem törődik az emberek gondjaival. Egy országgyűlési képviselőnek az a feladata, hogy személyesen

tartsa a kapcsolatot az embe-rekkel, hallja meg, mire van szükségük, egyeztessen, lob-bizzon, küzdjön.

Önök jól ismernek engem, tudják, itt élek, itt küzdök nap, mint nap, már vagy 43 éve. Életem a becsülettel dolgozók, a kiszolgáltatottak, a hatalom nélküliek képviseletéről szól.

Országgyűlési képviselő-ként is az Önök érdekeit, jo-gos igényeit képviselem majd törvényjavaslatok, politikai akciók formájában, folyama-tos egyeztetések keretében, és mindent megteszek azért, hogy Fidesz-Jobbik kéthar-mad ne tehessen meg mindent a magyar emberekkel.

Ács László (Zöldek Pártja)Busi Erika (független)Blazovich Tímea (Földmű-

velők-Gazdálkodók és az Új Élet Rendszerváltó Pártja-FG-RP)

Rig Lajos (Jobbik)

1974-ben születtem Tapol-cán. Feleségemmel négy gyer-meket nevelünk szeretetben, egyetértésben. 2010-től képvi-selő, 2014 óta alpolgármester vagyok Tapolcán.

1993 óta dolgozom az egész-ségügyben ápolóként a tapol-cai kórházban és a mentőknél. Szakszervezeti vezetőként megakadályoztam a 220 csa-ládot érintő tervezett csopor-tos létszámleépítést a tapolcai kórházban.

Célom az egészségügy, a munkahelyek, a közbiztonság, a

szociális biztonság és a nyugodt nyugdíjas évek megteremtése. Alpolgármesterként és egész-ségügyi dolgozóként szerzett tapasztalataimat szeretném az Ajkán élők javára fordítani.

Ladányi György (független)Sinkáné Vati Júlia (függet-

len)Borbély József (független)Galyas István (független)Sallee Barbara (LMP)Fenyvesi Zoltán (Fidesz-

KDNP)

Pedagógus, iskolaigazgató vagyok, családommal Ajkán élek. Meggyőződésem, hogy csak a munka lehet a jólét alapja. Ezért kiemelt célom, hogy Ajkán és környékén to-vábbi munkahelyeket teremt-sünk, a meglévőket pedig megvédjük. Ha megválaszta-nak, országgyűlési képviselő-ként keményen kiállok majd a korán kelő magyarok mellett, így támogatom a béremelése-ket, az adókedvezményeket és az otthonteremtési támo-gatás bevezetését. Kiemelt célom emellett, hogy Ajkán is javuljon az egészségügyi el-látás színvonala. Örülök a fo-lyamatban lévő egészségügyi fejlesztéseknek, de még több erőfeszítésre van szükség.

Törökné Juhász Ilona (füg-getlen)

Filemon Kristóf (Munkás-párt)

Szepessy Zsolt László (Ösz-szefogás Párt)

MUNKÁT KENYERETTISZTESSÉGES BÉREKET EGYESÜLET

Rendkívüli ülést tartott vá-rosunk önkormányzatának képviselő-testülete szerdán.

A képviselők az FC Ajka Kft. kettős ügyvezetéséről és az Avar Kft. számára nyúj-tott tagi hitel biztosításáról döntöttek. Kaibás Dezső, az FC Ajka Kft. jelenlegi ügyve-zetője mellé a város vezetése Móricz Vilmos megválasztá-sát javasolta, aki rendelkezik a Magyar Labdarúgó Szövet-ség klublicenc szabályzatában előírt képesítéssekkel is, ami az NB II-es labdarúgó bajnok-ságban való részvétel feltétele. A módosított társasági szer-ződés értelmében mindkét ügyvezetőt önálló cégjegyzé-

si jogosultság illeti meg. Az új ügyvezető díjazása bruttó 50 000 Ft.

A tagi hitelt az Avar Kft. ré-szére a Földművelésügyi Mi-nisztérium pályázatán elnyert támogatás érvényesítéséhez nyújtja az önkormányzat. 2013 közepétől a közszolgál-tatásnak nem volt meg a teljes díjfedezete. A rezsicsökkentés miatt keletkezett működési hiány fedezésére a Földmű-velésügyi Minisztérium utó-finanszírozású támogatást nyújt, amelyet az önkormány-zat előlegez meg tagi hitel formájában, várhatóan egy hónapnál rövidebb átmeneti időszakra. zsge

KAMPÁNYHÍREKFenyvesi és Pad is„keményen küzd”

A Fidesz szerint a kormánypártok jelöltje, Fenyvesi Zoltán az egyetlen olyan induló az áprilisi időközi országgyűlési választá-son, aki képes megvédeni a kabinet eddigi eredményeit, és kemé-nyen küzd az új munkahelyek létrehozásáért.

Erről Ékes József, Ajka és térsége volt fideszes országgyűlési képviselője, valamint Polgárdy Imre, a Veszprém megyei közgyű-lés kormánypárti elnöke beszélt szombaton Budapesten, egy saj-tótájékoztatón. Polgárdy Imre úgy fogalmazott, Fenyvesi Zoltán méltó utódja lehet a közelmúltban elhunyt Lasztovicza Jenőnek.

- Életútját ismerve biztosak benne, hogy keményen küzd majd a további munkahelyteremtő beruházásokért - fogalmazott, hoz-zátéve, hogy Veszprém megyében az elmúlt években 6 százalék-kal csökkent az állástalanok száma.

Ékes József emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormány a 2010-es ajkai iszapkatasztrófa után több tízmilliárd forinttal támogatta a térséget. Ezzel szemben – állította – Pad Ferenc, az MSZP, a DK és a Szolidaritás közös jelöltje a katasztrófát megelő-zően szakszervezeti vezetőként és felügyelőbizottsági tagként is részese volt annak, hogy a MAL Zrt. üzeme „kívül-belül rohadt”. Döbbenetesnek nevezte, hogy Pad Ferenc szakszervezeti vezető-ként nem tisztán a dolgozók érdekét, hanem bizonyos értelem-ben a cégvezetést is képviselte. Szerinte Pad Ferenc az „MSZP-re 2010-ig jellemző” álláshalmozást folytatott akkoriban, hiszen aj-kai önkormányzati képviselősége mellett a város egyik gazdasági társaságának felügyelő bizottsági tagja is volt.

„Pad Ferencnek, aki az MSZP, a DK és a Szolidaritás közös je-löltje az áprilisi időközi országgyűlési választáson, ma is rengeteg ember köszönheti az állását” - reagált az MSZP a Fidesz sajtótájé-koztatóján elhangzottakra.

„Látszik, hogy a Fidesz képviselői soha nem dolgoztak, mert akkor tudhatnák, hogy Pad Ferencet a keményen dolgozó ma-gyar emberek küldték a MAL Zrt. felügyelőbizottságába azért, hogy mindent tegyen meg a munkahelyek védelme érdekében, ő pedig ennek a feladatának eleget is tett” - írta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szocialista politikus szerint Ékes József, Ajka és térsége volt fideszes országgyűlési képviselője alaptalan vádaskodás helyett inkább arra válaszoljon, hová tűnt az a 3 milliárd forint, amit a magyar emberek közadakozásból gyűjtöttek össze az iszapka-tasztrófa áldozatainak!

„Hová lett ez a pénz? Melyik fideszes luxusvillába építették bele? Szijjártó Péterébe? Kósa Lajoséba? Rogán Antaléba? Nyug-díj-kiegészítésként Ékes József is kapott ebből a pénzből, és ezért vagdalkozik most? Nem volt elég, hogy a katasztrófa után építet-tek egy teljesen felesleges gátat, amelyhez a követ Orbán Győző kőbányájából hozták?” - tette fel a kérdéseket Gőgös Zoltán köz-leményében.

KAMPÁNYHÍREKMSZP: Fenyvesicserbenhagytaaz ajkaiakat

Az MSZP szerint az ajkai munka-helyekhez a Fidesznek semmi köze nincs, a Veszprém megyei városban tapasztalható alacsony munkanélküliség a Schwartz Béla polgármester vezetésével és Pad Ferenc képviselőjelölt közreműkö-désével véghezvitt városfejleszté-si politika eredménye.Gőgös Zoltán országgyűlési kép-viselő, az MSZP Veszprém megyei elnöke ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán Ajkán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: Fenyvesi Zoltán sze-mélyében olyan alkalmas jelöltet találtak, aki képes folytatni elődje, a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő által kezdett munkát, aminek hatására a megye, a választókerü-let és Ajka is fejlődött, és Ajkán a munkanélküliség 3 százalék kö-rüli. Az MSZP úgy látja: Fenyvesi Zoltán cserbenhagyta az ajkaikat, neki csak a Fidesz számít, ezért méltatlan az ott élők képviseleté-re.

KAMPÁNYHÍREKMSZP: Merre tartson az ország?Az MSZP elnök-frakcióvezetője, Tóbiás József, rendhagyó közmeghallgatásra hívta Orbán Viktor miniszterelnököt, amikor március 15-én az Európa parkban tartott sajtótájékoztatót.A frakcióvezető szerint sokan félreértik a forradalmat, úgy hajtanak fejet Petőfi előtt, hogy közben sárba tiporják mindazt, amiért küzdött. A szabadság és a társadalmi igazságosság megteremtéséért tört ki a forradalom, s épp ezek hiánya bénítja meg az országot - mondta.- Az orbáni hatalom önző és feudális - hangsúlyozta Tóbiás József, aki szerint egy szűk elit a saját szavazóival sem törődve taszítja nyomorba a népet. A felelőtlen jegybank elnökről és a nyugat felé tartó, nyugalomra és gyarapodásra vágyó emberekről beszélt a frakcióvezető, aki szerint a magyar társadalom változást akar.- A Fidesz és a Jobbik egylényegű. Az MSZP képes a változás motorjává válni - szögezte le Tóbiás József, majd arról beszélt, hogy a párt jelöltje, Pad Ferenc, évtizedek óta érdekvédőként, a dolgozók jogaiért, az emberekért tevékenykedik.A pártelnök Orbán Viktor miniszterelnököt egy rendhagyó közmeghallgatásra hívta Ajkára, hogy beszéljenek Magyarország jogállamáról, a térség és a közösség helyzetéről, a létbiztonságról, a jó iskoláról, a kórházakról, a valódi érdekvédelemről, a joguralomról és a társadalmi békéről.

KAMPÁNYHÍREKJobbik: a Fidesz csak ígérgetni tud az ajkaiaknakA Jobbik szerint a Fidesz ötévnyi kétharmados kormányzás után még mindig csak ígérgetni tud az ajkaiak-nak, ez a párt tehetetlenségét jellemzi.Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője a Tuzson Bence, a Fidesz szóvivője ajkai sajtó-tájékoztatóján elhangzottakra reagáló szerdai közleményében azt írta: „a Fidesznek inkább az elesetteket, az időseket, nyugdíjasokat, a várólistás betegeket, a munkára vágyókat kellett volna segítenie ahelyett, hogy Rogán Antalnak, Habony Árpádnak, Lázár Jánosnak, Szijjártó Péternek biztosította volna az urizáláshoz szükséges milliárdokat. A Jobbik jelöltje ezzel szemben a választói többséget bíró programmal rendelkezik, amely az egészségügy, a munkahelyek, a turizmus, az infrastruktúra, a közbiztonság, a szociális biztonság és a nyugodt nyugdíjas évek megteremtésének záloga lehet Ajkán és környékén.”

Page 3: Ajkai Szó 2015.03.20

Ajkai Szó2015. március 20., péntek 3

Jövőt építeni, összefogvaHirdetmény a bíróságiülnökök választásáról

50, 60, 65, 70 éve diplomát kapott nyugdíjas pedagógusok, figyelem!

(folytatás a 1. oldalról)A 12 pont követelései között

szerepelt a nemzeti őrsereg létrehozása, így Veszprém megyében az elsők között elkezdődött a szerveződés. Május 9-én befejeződött a nemzetőrök összeírása, ezen a napon tartották az ünne-pélyes eskütételt. E napon 66 padragi férfi tett esküt.

- A nagy nevek mellett meg-emlékezünk szűkebb környe-zetünk önkénteseiről, hőse-iről. Padragon és Csékúton több helyen is megtehetjük ezt. A régi református teme-tőben néhány sír még őrzi ne-vüket. Az emlékparkban fejet hajthatunk a kopjafánál és a zászlónál, de megtehetjük a csékúti régi és új temetőben is. Legyünk büszkék rájuk, ápoljuk emléküket, s hazasze-retetük, összefogásuk legyen példa mindannyiunk számá-ra!- ezekkel a mondatokkal fejezte be beszédét Pálosiné Nagy Katalin.

Ezután a Fekete-Vörös-marty iskola padragkúti tag-intézményének hatodikos diákjai adtak elő ünnepi mű-sort Némethné Cséri Klára betanításában, majd a Jubilate Nőikar műsorában ismert ka-tonanóták, népdalok szólaltak meg.A műsor befejező száma a hazaszeretetről, a hűség-ről szólt, amelynek szerzője a Republic együttes nemrég el-hunyt frontembere Bódi Lász-ló volt.

Ezt követően a megemlé-kezés virágait helyezték el a szervezetek, klubok, az iskolát képviselő diákok a kegyeleti emlékhelynél, a Nemzetőrök kopjafájánál.

A megemlékezés a Szózat hangjaival ért véget, amelyet az ünneplő közönség együtt énekelt el a Jubilate Női Kar-ral.

Bódén az emlékparkban tartotta március 15-i megem-lékezését a Nosztalgia Nyug-díjas Klub. Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő ün-nepi köszöntőjében kiemelte, hogy az 1848-49-es forrada-lom és szabadságharc a hatá-ron belüli és túli magyarság ünnepe, amely túlélt politikai rendszereket.

- Az eseményeket a nép sza-badságvágya indította el. A szabadság iránti igény min-den korban benne él az em-berben. Csupán az a kérdés, az emberek mennyire ismerik fel azt, hogy nekik csak akkor lehet jó, ha a közösségnek, amelyben élnek is jó. Félre tudják-e tenni a saját hatalmi, anyagi igényeiket azért, hogy a köz előbbre juthasson – mondta többek közt a szónok.

A beszédet követően Ajka Város Önkormányzata, a

Csingerölgyért Egyesület, a Bódéért Hagyományőrző Egyesület, a Fidesz és a Nosz-talgia Nyugdíjas Klub kép-viselői megkoszorúzták az emlékművet. Az ünnepségen verset mondott Szimeiszter Imre.

A Bódéért Hagyomány-őrző Egyesület fél négykor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a bó-déi temetőben a Bóday család kriptájánál rendezett koszo-rúzási ünnepséget.

A Himnusz eléneklése után Tóth Sándor mondta el Petőfi Sándor Egy gondolat bánt en-gemet című versét, majd Hor-váth Károly, a Bódéért Hagyo-mányőrző Egyesület nevében köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Utassy István önkormányzati képviselő

mondta el ünnepi beszédét. Az örök érvényű összefogást méltató gondolatok után a kö-vetkezőket mondta:

- A bódéi evangélikus teme-tőben a Bóday család kezde-ményezésére és a Bódéért Ha-gyományőrző Egyesület tá-mogatásával a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított, felújí-tott kripta előtt fejet hajtunk mindazok emléke előtt, akik, ha rövid ideig is, de győzelem-re vitték a szabadságharcot. Őriznünk kell az emlékét az öt Bóday fivérnek, a Balassa test-véreknek. Legyünk büszkék arra, hogy Bódé is adott olyan embereket a nemzetnek, akik fontosnak érezték hazánk sor-sát, és harcoltak szabadságu-kért, a nemzeti felemelkedé-sükért – mondta, hozzátéve, hogy Bódé történelmi öröksé-gét méltó módon gondozza a Bódéi Hagyományőrző Egye-sület és a Nosztalgia Nyugdí-jas Klub.

Utassy István beszéde után elhelyezték a megemlékezés koszorúit, virágait a kriptá-nál. Elsőként a Bóday család tagjai koszorúztak, utánuk az önkormányzat képviseletében Utassy István és Gerencsér Hilda, majd A Fidesz - KDNP nevében Peternics Mihály és Bali Ervin, ezt követően a

Nosztalgia Nyugdíjas Klub nevében Mayer Ferenc és Kósa Zoltán koszorúzott. A Bódé-ért Hagyományőrző Egyesü-let nevében a kriptánál Jánka István és Piller Józsefné, Balas-sa János sírjánál pedig Kulics János és Poór András helyezte el az emlékezés koszorúit.

A koszorúzás után Szime-iszter Imre szavalta el Petőfi Sándor XIX. század költői című versét. Az ünnepség a Szózat közös éneklésével ért véget.

Csékúton a temetőben állított kopjafánál tartot-ta meg a Csékúti Baráti Kör az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordu-lója alkalmából koszorúzási ünnepségét március 15-én 16 órakor.

A baráti kör nevében Paksa Jenőné Varga Ágnes köszön-tötte az ünnepségen résztve-vőket. Ezt követően Bíró Jó-zsefné elmondta Petőfi Sándor Márciusi ifjak című versét, majd Pászti Tibor ünnepi be-széde következett.

- Ünnepet és megemléke-zést is tartunk a mai napon. Ünnepet, mert 167 éve tört ki a magyar forradalom és szabadságharc, amely a ma-gyar nép szabadságáról és az osztrák járom felszámolásáról szólt. Megemlékezést, mert

megemlékezünk mindazok-ról, akik részt vettek ebben a harcban, akik életüket és vérüket adták a magyar sza-badságért. Köztük azokról is, akik éppen a mi falunkból kerültek a honvédek, a huszá-rok, vagy a nemzetőrök közé és hősies cselekedetük egy ne-mesebb ügyet szolgált, a sza-badságot – mondta a szónok, aki beszéde végén a csékútiak örökségét és lokálpatriotiz-musát emelte ki.

A beszéd után a Forrás Női-kar egy Bartók Béla és egy Balázs Árpád művet adott elő Lukáts Fruzsina vezény-letével, dr. Lukáts Andrásné kíséretével, majd Róka Esz-ter mondta el Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét.

Ezt követően az önkor-mányzat, a Civil Fórum Pad-ragkútért Egyesület, a Fidesz, a Retró Klub, a Csékúti He-gyért Egyesület és a Csékúti Baráti Kör képviselői koszo-rút helyeztek el a kopjafánál. Majd a nemrég kitisztított csékúti ó temetőt keresték fel, ahol szintén elhelyezték az emlékezés virágait.

Tósokberénden szép számú közönség előtt a Dísz téren rendezték az 1848 -1849-es forradalom és szabadságharc emlékére a megemlékezést március 15-én 17 órakor.

A megjelenteket Rieder András, a városrész önkor-mányzati képviselője, a ka-tolikus iskola igazgatója kö-szöntötte. Ünnepi műsorban a Regős nyugdíjasklub 48-as nótákat énekelt Horváth Mag-da vezetésével, majd a katoli-kus iskola 6. osztálya adott elő az ünnephez méltó műsort.

Az ünnepi beszédet Reitter István, a katolikus iskola hit-tanára mondta. Először a tör-ténelmi áttekintést hallhattak a megjelentek, majd így foly-tatta:

- A forradalom akkori részt-vevői nem hősök, nem szen-tek, hanem hozzánk hasonló emberek voltak, akik napi gondjaikkal küzdöttek, de kö-telességüknek tartották a haza szolgálatát. A 48-as átalakulás egy építmény, melyen az embe-riség társadalmi progressziójá-nak egész Európát bevilágított napfénye mellett emberöltők dolgoztak. Voltak, akik követ fejtettek, voltak, akik meszet, homokot hordtak, voltak, akik egy-egy boltozatban helybe ütötték a zárkövet, de mind csak munkások voltak, az épí-tőmester a történelemnek örök törvénye volt. 1848 tehát az összefogásról, a küzdeni aka-rásról, az önzetlenségről szólt. Igazi értékeket állítva a nemzet elé. Ma ugyanezen értékekre van szükségünk, ehhez tud-

nunk kell erőt meríteni 1848 történéseiből.

Az örök érvényű 12 pont feltett kérdésének a válaszával zárta beszédét Reitter István: „Legyen béke, szabadság és egyetértés”

A Szózat közös eléneklése után a jelenlévők fáklyákat gyújtottak és átvonultak a be-réndi temetőbe, ahol Hannig András kántor-tanító sírjánál Fenyvesi Zoltán, a megyei köz-gyűlés alelnöke, Hannig And-rás életútját idézve emlékezett 1848-ról és hőseiről. Ezt kö-vetően a sírnál elhelyezték az emlékezés virágait a szerveze-tek, az önkormányzat és pár-tok képviselői.

Cs.B.É. – T.A.(Fotók: Györkös)A Bóday család kriptájánál Utassy István mondott beszédet

Koszorúk, virágok, mécsesek elhelyezésével emlékeztek a csékútiak a kopjafánál

A katolikus iskola diákjai adtak ünnepi műsort Tósokberénden

Magyarország Alaptörvé-nye Bíróság fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hi-vatalos bírák is részt vesznek az ítélkezésben.

A Bírák javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) rendel-kezik az ülnökjelölés és vá-lasztás szabályairól.

A köztársasági elnök a bíró-ságok ülnökeinek választását 2015. március 7. napja és 2015. április 30. napja közé eső idő-tartamra tűzte ki.

Az ülnököket a bíróság ille-tékességi területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a bíróság il-letékességi területén működő helyi önkormányzatok és tár-sadalmi szervezetek – párto-kat kivéve – jelölik.

A járásbíróságok ülnökeit a bíróság székhelye szerint ille-tékes helyi önkormányzatok és települési nemzetiségi ön-kormányzatok képviselő-tes-tületei választják meg.

A fiatalkorúak büntető ügyeiben eljáró bíróság peda-gógus ülnökeit a bíróság ille-tékességi területén működő alapfokú és középfokú neve-lési-oktatási intézmények tan-testületei jelölik.

A Bjt. 212.§ (1) bekezdése szerint ülnöknek megválaszt-ható az a 30. életévét betöltött magyar állampolgár, aki nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság, vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű és

nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem.

Fentiek alapján felhívom Ajka városban állandó lakó-hellyel, választójoggal rendel-kező polgárokat, társadalmi szervezeteket, hogy az Ajkai Járásbíróság ülnökeinek sze-mélyére vonatkozóan jelölt ajánlásukat 2015. március 31-én 16.00 óráig tegyék meg a jelölésre szolgáló nyomtatvá-nyon.

A jelöléshez szükséges nyomtatványok beszerezhe-tőek az Ajkai Közös Önkor-mányzati Hivatal Önkor-mányzati és Humánszolgálta-tó Irodáján (Ajka, Szabadság tér 12. III. emelet 309. iroda) vagy letölthetők a www.ajka.hu weboldalról. A jelöléshez csatolni kell azt az elfogadó nyilatkozatot, amelynek tar-talmaznia kell a jelölt arra irányuló nyilatkozatát, hogy volt-e büntetve és van-e vá-lasztójoga.

A jelöléseket az Önkor-mányzati és Humánszolgál-tató Irodán lehet leadni, vagy az Ajkai Közös Önkormány-zati Hivatal Önkormányzati és Humánszolgáltató Iroda címére (8401 Ajka, Szabadság tér 12.) a fenti határidőre meg-küldeni.

A jelöléssel kapcsolatosan érdeklődni az 88/521-109-es telefonszámon lehet.

Az ülnökök jogaira és köte-lezettségeire vonatkozó tájé-koztató a fenti címen megte-kinthető.

Schwartz Bélapolgármester

KAMPÁNYRENDEZVÉNYRig Lajos képviselőjelölt és Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnö-ke lakossági fórumot tart március 28-án 18 órai kezdettel Ba-konygyepesen a művelődési házban.

Az Ajkai Közös Önkor-mányzati Hivatal felhívja azoknak a nyugdíjas pedagó-gusoknak a figyelmét, akik első diplomájukat 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt ve-hették át, jelentkezzenek az alább felsorolt dokumentu-mokkal az Önkormányzati és Humánszolgáltató Irodán (8400 Ajka, Szabadság tér 12., III. emelet 306. iroda), hogy emlékdiplomában ré-szesülhessenek.

Az emlékdiploma igénylé-séhez szükséges iratok:

Önéletrajz, melynek záró részében kérni kell az arany-diploma megadását, ha 30, vagy ennél több éves pedagó-giai szolgálattal rendelkezik.

Csatolni kell az oklevelet, illetve annak hivatalos má-solatát.

Munkaidő igazolást a munkakönyv alapján attól az iskolától, ahonnan nyugdíjba ment az érintett pedagógus. (Ajánlatos bemutatni a Tár-

sadalombiztosítási Igazgató-ság által adott határozatot, a teljes nyugdíj megállapításá-ról.)

Azon pedagógusoknak, aki már aranydiplomában részesültek, nem kell a fent felsorolt iratokat benyújta-nia, hanem csak az előző (pl: arany, gyémánt, vas) emlék-diploma másolatát.

Az említett iratokat legké-sőbb 2015. március 27-ig szí-veskedjenek behozni, vagy beküldeni! A továbbítás a hivatalból történik a jogutód főiskolára, egyetemre, ahol a diploma jogosultságát elbí-rálják.

A diploma átadását ünne-pélyes keretek között tervez-zük az ősz folyamán, amiről a későbbiekben értesítést küldünk az érintetteknek.

Ajkai KözösÖnkormányzati Hivatal

Önkormányzatiés Humánszolgáltató Iroda

KAMPÁNYRENDEZVÉNYLengyel László politológus lesz Pad Ferenc baloldali kép-

viselőjelölt vendége március 26-án 16.30 – 18.00 óra

között az Ajkai Mozi helyiségében (vmk). A politikus és

a politológus a mai politikai helyzetről, az előttünk álló

választás jelentőségéről beszélget és várják a közönség

kérdéseit is.

Page 4: Ajkai Szó 2015.03.20

Ajkai Szó 2015. március 20., péntek4

Az Ajkai Rendőrkapitány-ság területéről három óvodás csoport jelentkezett a közleke-dési bábversenyre.

A Veszprém Megyei Bale-setmegelőzési Bizottság első alkalommal rendezi meg „Úton – Útfélen” elnevezésű közlekedési és baleset-meg-előzési bábversenyét óvodások részére. Az Ajkai Városi Óvo-da részéről a Vízikék Óvoda és a Hétszínvirág Óvoda, továb-bá a halimbai Hársfa Óvoda mutatta be színvonalas báb-játékát március 11-12-én dél-előtt.

A verseny célja a gyermek-balesetek megelőzése volt az-által, hogy a gyerekek játékos formában ismerjék meg a köz-lekedési szabályokat, figyelje-nek a veszélyekre.

Mindhárom bábcsoport előadásán látszott a felkészült-ség, a témának megfelelően dolgozták fel a történetüket.

Az Ajkai Rendőrkapitány-ság részéről Gyuris Mónika

r. főhadnagy az Ajkai Városi Balesetmegelőzési Bizottság titkára, Molnárné Bodor Ida r. őrnagy iskolai bűnmegelő-zési tanácsadó és Bukovicsné Sándor Csilla személyügyi fő-előadó értékelte a bábelőadá-sokat.

A kis előadó művészek iga-zán nagyon lelkesen és ügye-sen játszották el a története-ket, ezért a zsűri nagyon nehéz döntés előtt állt, hogy kivá-

lassza melyik csoport jusson tovább a megyei versenyre. A pályázatban meghatározott szempontrendszer alapján vé-gül pontozással az Ajkai Váro-si Óvoda Hétszínvirág Óvoda „Zebrák” csoportja juthatott el a megyei versenyre, amit lapzártánk után, március 19-én tartottak meg a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság színháztermében.

Hétfő óta szabad az égetés

Óvodások közlekedési bábversenye

Arany az első érmük

Hálóval segíti adósaitaz áram- és gázszolgáltatóBizonyára már mindenki

várja, hogy vége legyen a tél-nek, kicsit kiszabadulhasson a természetbe, parkokba, ne-tán a kiskertjébe. A termé-szet ébredésével a kertészek is ébrednek, akiknek az első feladatai közé tartozik a fák, szőlők metszése. Talán ezért is vert fel nagy port az új jog-szabály, amelynek értelmében március 5-től tilos az avar és a gaz égetése belterületen, ha az önkormányzat másképp nem rendelkezik. Külterüle-ten pedig csak illetékbélyeggel ellátott kérelem benyújtása és jóváhagyás után gyújthatunk ilyen tüzet.

Valójában nincs új a nap alatt, hiszen Ajkán évek óta önkormányzati rendelet sza-bályozza az avar és a kerti hul-ladék égetését. A szabályozás nem titkolt célja „a környezet és a levegő minőségének meg-őrzése és védelme, valamint az emberek egészségének és élet-minőségének javítása.” Ki így, ki úgy fogadta ezt a rendeletet, hiszen valljuk be őszintén, elég bosszantó tud lenni ami-kor verőfényes napsütés van, de nem lehet ablakot nyitni a füst miatt. A másik oldalról nézve viszont, ha valaki nem tudja, vagy nem akarja kom-posztálni a kerti hulladékot, az mit tehet az égetésen kívül vele?

Péter Gábor, az Avar Kft. ügyvezető igazgatója kérdé-sünkre elmondta, hogy a szer-ves kerti hulladék elhelyezhe-tő a szemétszállításra használt

tároló edényben is. Így aprán-ként megszabadulhatunk ége-tés, komposztálás nélkül is a nyesedéktől. A cég telephelyén lehetőség van speciális zsák vásárlásra is.

Természetesen az idevonat-kozó önkormányzati rende-letet is beszereztük, amely az alábbiakat írja a kerti hulladék kezeléséről, gyűjtéséről.

- A kerti hulladékot elsősor-ban helyszíni komposztálással kell hasznosítani.

- A hulladékok égetése csak a március 16-tól-április 15-ig és október 15-től-novem-ber 15-ig tartó időszakban, hétköznapokon 10.00 órától 20.00 óráig, szombaton dél-előtt 10.00. órától 12.00. óráig és délután 15.00 órától 17.00 óráig engedélyezett, megfele-lő légköri viszonyok mellett, a jelen rendeletben szabályozott módon. Ünnepnapokon és vasárnap az égetés szigorúan tilos!

- A szervezett háztartási

hulladékgyűjtésbe bekapcsolt területeken az avar és kerti hulladékot - a hulladékgyűj-tési közszolgáltatás keretében - a közszolgáltató által erre a célra díj ellenében rendelke-zésre bocsátott hulladékgyűj-tő zsákba szabad elhelyezni, amelyet a szolgáltató elszállít. A hulladékgyűjtő zsákért fi-zetendő díjat a hulladékkeze-lési közszolgáltatásról szóló többször módosított 25/2002. (XII.23.) rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

- A háztartási hulladék szál-lításába be nem kapcsolt te-rületeken a kerti hulladék ke-zeléséről a tulajdonos, illetve az ingatlant használó köteles gondoskodni.

- A hulladékgyűjtő edény-be elhelyezhető hulladék mennyiségére és minőségére vonatkozóan a mindenkor érvényes hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló ön-kormányzati rendelet előírása az irányadó. F.Z.

Kerti nyesedék. Mi lesz a sorsa? (Fotó: Futó)

Lelkes versenyzők bábjaikkal

Áram- és gázdíj tartozást felhalmozott családok számá-ra hirdetett tartozásrendező programot a Családjainkért Alapítvány az E.ON felkérésé-re Ajkán és a környező telepü-léseken.

A 2012-ben útjára indított pályázati program, az E.ON Háló Program, március 9-től tizenöt Veszprém megyei te-lepülésen is segítséget nyújt az áram- és gázdíjfizetési gon-dokkal küzdő fogyasztóknak.

- A nehéz helyzetben lévők-nek nem pusztán csak pénzügyi támogatást adunk, hanem aktí-van bevonjuk őket abba a fo-lyamatba, hogy bár segítséggel, de saját maguk talpra tudjanak állni. Az anyagi támogatás mel-lett arra ösztönözzük az érintett családokat, hogy ők maguk is aktívan vegyenek részt adós-ságuk rendezésében. Így nem csupán egy átmeneti segítsé-get kapnak, hanem egy olyan tudást, mely segíti őket abban,

hogy hosszú távon is fenntart-hatóvá váljon számukra a haté-kony gazdálkodás. Az egy plusz előnye a programnak, hogy a résztvevők sok hasonló prob-lémával küzdő családdal talál-koznak a képzés során, meg-tapasztalják, hogy nincsenek egyedül, és egymást támogat-va, tapasztalataikat megosztva tudják háztartási gazdálkodá-sukat újra egyensúlyba hozni – mondta el Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária kommuni-kációs vezetője.

A programba olyan csalá-dok jelentkezhetnek, amelyek együttműködnek egy számuk-ra egyénileg kidolgozott hátra-lékkezelési terv kialakításában és annak megvalósításában, és vállalják a program segítségével a 30 000 – 400 000 forint közötti összegű tartozásaik rendezését. Ajkán és a környező települése-ken (Magyarpolány, Noszlop, Oroszi, Doba, Bakonypölöske és Öcs) a Térségi Családsegí-

tő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai nyújtanak támo-gatást a tartozásrendező prog-ram lebonyolításában.

A pályázatok beadási határ-ideje 2015. április 3. A pályá-zatok elbírálása folyamatosan történik, a rendelkezésre álló összeg keretéig.

A pályázati csomag letölt-hető a  www.csaladjainkert.hu  oldalról vagy személyesen igényelhető az alábbi címen: Térségi Családsegítő és Gyer-mekjóléti Szolgálat, 8400 Ajka, Móra Ferenc u. 7. (emelet) Kap-csolattartó: Kupi Andrea  igaz-gató 88/508-320, 88/508-321, 20/418-3144

Ügyfélfogadás: hétfő: 7.30-16.00 óra között, szerda: 7.30-16.00 óra között, csütörtök: 7.30-16.00 óra között, péntek: 7.30-13.30 óra között.

A pályázat részleteiről a www.csaladjainkert.hu olda-lon található további informá-ció.

Nyílt nap az Ajka Városi ÓvodábanAz előző évek hagyományainak megfelelően nyílt nap keretében várják a leendő kiscsoportos gyermekek szüleit 9.00 -11.00-ig az Ajka Városi Óvoda intézményegységeibe az alábbi napokon.– Székhely Óvoda (Bródy u. 7.): április23. – Katica Óvoda (Bródy u. 6.): április22.– Hétszínvirág Óvoda (Béke u. 6/A.): április20.– Vizikék Óvoda (Sport u. 10.): április14.– Zöldikék Óvoda (Úttörő u. 1/A.): április15.– Patakparti Óvoda (Béke u. 33.): április21.– Szivárvány Óvoda (Padragi út 198.): április16.Az érdeklődők bemutató foglalkozáson és tájékoztatón vehetnek részt, ezért kérik, hogy gyermekeik nélkül érkezzenek.A Székhely Óvodában 2 azonos korösszetételű csoportba, a Katica Óvodában 1 azonos korösszetételű csoportba, a Hétszínvirág Óvodában és a Patakparti Óvodában 1 azonos korösszetételű és vegyes csoportokba, a többi óvodában vegyes csoportokba történik a gyermekek felvétele. A Hétszínvirág Óvodában Montessori, a Zöldikék Óvodában Waldorf pedagógiai elvekkel működő csoportokba is várják a gyermekeket. Bővebb tájékoztatást az óvodákban a nyílt napokon kaphatnak.

Arany minősítést érdemelt ki a szakmai zsűri tagjaitól élete első versenyén Ignácz Lara és Kökényessy Domi-nik. A Veszprémben március hetedikén tartott Connector táncversenyen népes me-zőnyben mutathatták meg tudásukat. A gyermek kor-csoportban nevezett tánco-sokat Ramasz László készí-tette fel. A gyerekek a siker óta nagyobb lelkesedéssel gyakorolnak, és remélik, a következő versenyeken is hasonló eredménnyel szere-pelnek.

(Fotó Györkös)

Bemutatták a Sportmúzeum anyagát

A szurkolók főként a labdarúgás történetét bemutató paravánt állták körbe, keresték az egykori focisták között ismerőseiket. A szombati mérkőzés idejére a Sportcsarnok elé kitették a szervezők a Sportmúzeum paravánjait. A Ládi János és felesége által elkészí-tett anyagot tavaly novemberben tekinthette meg először a város sportszerető lakossága. Az anyag folyamatosan bővül, állít emléket az elmúlt évtizedek sikereinek, eredményes versenyzőinek, edzői-nek. (Fotó Györkös)

PSZIHIÁTRIAIMAGÁNRENDELÉS

dr. Licz Andrea

– hangulati problémák– szorongásos zavarok

– alvászavar– szenvedélybetegségek kezelése

Ajka, Móra F. u 28Bejelentkezés: 20/2941667

Az online úJSág

Cikkeink nagy része már az

újságban való megjelenés

előtt, esetenként bővebb

terjedelemben, több képpel

látható, olvasható az

ajkaiszo.huhonlapon!

Page 5: Ajkai Szó 2015.03.20

Ajkai Szó2015. március 20., péntek 5KÖZÉPPONTBAN Megváltoztatja a családok életét a vasárnapi zárva tartás

Mi volna, ha senki nem dolgozna vasárnap?

Miért Devecserbenfejleszt egy ajkai cég?

A családok életét is megváltoztatja a törvényben meg-határozott kereskedelmi egységek vasárnapi zárva tartása, derült ki összeállításunk készítésekor. A meg-kérdezett vásárlók közül senki sem, az eladók között mindössze egy idős hölgy üdvözölte a vasárnapi zárva tartást.

A virágboltos elmondta, a vasárnapi zárva tartás miatt komoly veszteség éri őket (Fotó: Tisler)

SZÁMÍTÓGÉP SZAKÜZLET és SZAKSZERVIZ: Számítástechni-kai eszközök, laptopok, számítógépek, irodatechnikai beren-dezések szakszerű  javítása. Lézernyomtatók javítása, tonerek töltése,   kellékanyagok for-galmazása.   Használt számítógépek, laptopok, LCD monito-rok, GPS navigációk,  X-Boksz, Playstation, kábelek,  kiegészí-tők  kaphatók  a legjobb árakon.    

„DIGITAL STUDIO”Számítástechnikai Szaküzlet és Szerviz

8400 Ajka, Szabadság Tér 12. 06 309 474 929, Tel: 06 88 630 742  / Fax: 06 88 203 421

www.deltacomputer.hu

Szombaton, március 14-én kora délután a szokott képet mutatták az ajkai szupermar-ketek parkolói. A forgalom nagy volt. A vásárlók türel-mesen álltak sorban a pul-toknál, a pénztárnál. Sokat sehol nem kellett várakoz-niuk, a kereskedők ugyanis felkészültek a létszámmal. A Tesco üzletsorán a virágbolt-ban Király Cecília és kolléga-nője szolgálta ki a betérőket. 

- Amióta megjelent a zárva tartásról a rendelet, gyakran kérdeznek a vevőink arról, hogyan érint ez bennünket - válaszolta kérdésünkre Ce-cília. - Sajnos nagyon rosz-szul. Hamar és nagyon meg fogjuk érezni a hatását. For-galmunk 30 százalékát eddig vasárnap bonyolítottuk le. A törvény ránk nem vonat-kozik, mi kinyithatnánk, de mivel az áruház zárva tart, így mi sem tudunk bejön-ni, és mások sem, akiknek a soron van üzletük. Azt sem tudjuk megoldani, hogy a parkoló felől nyitunk bejá-ratot, ugyanis a trafik meg-nyitása előtt befalazták azt a részt, ahol be tudtunk volna kintről is jönni. Így nem csu-pán a vásárlókat kiszolgálni nem tudjuk, hanem a virá-gokat gondozni sem a zárva tartási időben. Szombat es-tétől hétfő reggelig a szára-dó növényeket nem tudjuk kivenni, locsolni, szellőztet-ni sem lehet. Hétfő reggel látjuk, a másfél nap alatt mi ment tönkre úgy, hogy már helyre sem tudjuk hozni. A rendelésnél is ki kell tapasz-talni, miből mennyi a szük-séglet. Azt sem szeretnénk, ha szombat délután már nem volna választék, de azt sem engedhetjük meg magunk-nak, hogy kidobjuk az el nem adott virágokat. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy

például anyák napja előtt mi lesz. Máskor vasárnap sorok álltak a csokrokért. Most is inkább vasárnap jár-nak az emberek társaságba, köszöntik a névnapjukat, születésnapjukat ünneplő-ket. A bevásárlóközpontban megvásárolják az ajándékot, itt kint pedig a virágot. Aki saját otthonát akarja csino-sítani egy-egy növénnyel, az is ezt a napot használta fel arra, hogy körülnézzen, ér-deklődjön, hogy az ő lakásá-ban mi az, aminek kedvező a hely. Hétköznap, munkából hazafelé, fáradtan, vacso-rafőzés, másnapra készülés előtt kinek van erre ideje? Örül, ha az élelmiszereket megveszi és siet haza. Eddig a vasárnap volt a bevásárlás, a lazítás, a körülnézés, a séta napja, szombaton elvégezték a házimunkát, amire hétköz-nap nem jutott idő. Úgy lá-tom, ez most megfordul. 

A zárva tartó szupermar-ketek üzletsorain levő boltok sem tudnak kinyítni vasár-nap. Pedig sokan épp a nagy tömeg miatt vállalták a ke-vésbé frekventált helyen levő üzleteknél magasabb bérleti díjat vagy vételárat. 

Három barátnő próbál-gatta a blúzokat a Tescóban. Munkahelyükön túlóráztak, a busz indulásáig van másfél órájuk. Bementek, hogy vá-lasszanak maguknak tavasz-ra néhány divatos holmit.

- Hétvégén ritkán megy busz Városlőd felé, így szom-baton és vasárnap a vára-kozási időt vásárlással, ká-vézással, sütizéssel töltjük – mondta el kérdésünkre Né-meth Saci. – A Park Centerbe vagy a Tescóba jövünk, mert közel van a munkahelyünk-höz. Jó itt, mert télen meleg van, nyáron meg a klíma biz-tosít kellemes hőmérsékletet.

Most, hogy vasárnap minden zárva tart, nem tudjuk, hova megyünk. Ott maradunk az öltözőben, vagy beülünk a benzinkútra.

A lányok elmondták, hogy vidéken élő családos munka-társaik a szombati műszakra kocsival járnak, majd mi-után végeztek, megvásárol-ják, ami szükséges a háztar-tásban. Aki este tízig dolgo-zik, már ezt sem teheti meg, mert akkor zárnak a bevá-sárlóközpontok is. Marad az a lehetőség, hogy munkaidő előtt betér, és a romlandót bepakolja hűtőtáskába.

- Ha a kereskedők nem dol-gozhatnak vasárnap, akkor senki ne dolgozzon – mond-ta Molnár Gábor. – Majd én se megyek be az állattartó te-lepre. Vasárnap ne egyenek, ne legyenek ellátva a jószá-gok! Aztán hétfőn majd ki-dobjuk az elhullottakat. És a színházakra is kerüljön lakat vasárnap! Nekünk ugyanis erre a napra van bérletünk. Majd adják elő a darabot hét-főn reggel, amikor mindenki dolgozik!

A megkérdezettek közül csak egy nyugdíj előtt álló pénztáros örült az intézke-désnek. Vasárnap az anyá-nak a tűzhely mellett a helye, főzzön a családja kedvére, mondta. Ne pizza legyen az ebéd, mert azt a gyerek is fel tudja melegíteni – mondta.

A három iskolást nevelő Kardosék véleménye szerint káros beavatkozni a kereske-delembe és a családok életé-be.

- Az emberek nem osto-bák, nem kell megmondani nekik, mi a jó számukra – fogalmazták meg. – Ruhát, cipőt, háztartási gépeket mindig vasárnap vettünk, akkor van idő körülnézni, próbálni, összehasonlítani. Majd az edzésről és a ze-neiskolából hazafelé tartó, hullafáradt gyerekekkel jöj-jünk nadrágot próbálni? A szombat sem jó, hiszen ekkor vannak a versenyek, egyikük pedig magántanárnál készül a középiskolára. Barátaink közül többen dolgoznak multikban. Kiszámolták, az éjszakai és a hétvégi pótlé-kok csökkenése miatt 20-30 ezer forinttal csökken az a fizetésük, amiből eddig is alig tudtak megélni. Egyi-kük már jelentkezett egy összeszerelő üzembe, három műszakba. Ha felveszik, a család jövedelme nem válto-zik, de a nagymamának fel kell adnia a négyórás állását, hogy a gyerekeket legyen, aki ellássa. Akkor viszont ő fog nyomorogni a nyugdíjá-ból. Annyit elértek a vasár-napi zárva tartással, hogy most szombaton mennek a plázába körülnézni. Akinek fontos volt, hogy együtt le-gyen a családjával, az eddig is megtalálta a módját. És az együttlétet tartalommal is meg kell tölteni. Mert attól, hogy mindenki otthon van, ül a számítógép előtt, nézi a tévét, nem erősödik a családi kötelék. 

Tisler Anna

Február 27-i számunkban adtunk hírt arról, hogy Deve-cserben épít új üzemcsarno-kot egy ajkai kft. A cég egyik dolgozója, Pallai János, ezzel kapcsolatban hangsúlyozot-tan magánvéleményként, de véleményünk szerint nagyon is közérdekű kérdéseket fo-galmazott meg lapunkhoz el-juttatott levelében, amelyekre Schwartz Béla polgármester-től kértünk választ.

Olvasónk – sokakkal együtt – nem értette, hogy a városunkban 1992-óta mű-ködő cég miért nem Ajkán, az ipari parkban vásárolt terüle-tet a beruházáshoz. Vélemé-nye szerint a már eddig is évi 25-30 millió forint iparűzési adóbevétel megtartása meg-érte volna, hogy olcsóbban adják a telket. Az 50-80 fős létszámfejlesztést is jobb lett volna dolgozni akaró ajkai emberekkel feltölteni.

„Sajnos az idő rohan, még fel sem tudtuk fogni, de egy-másfél év múlva 55 ember buszra száll, hogy értéket teremtsen egy számunkra idegen helyen egy idegen vá-rosban.Felvetődik bennem a kérdés anyagiakban mégis mérhetők az emberi sorsok? Ezek szerint mégis a pénz az úr?” – kérdezte levele végén Pallai János.

Schwartz Béla válaszleve-lében – amelynek nyilvános-ságra hozását kérte az Ajkai Szótól – az alábbiakat írta

Tisztelt Pallai Úr!Az Ajkai Szónak írt leve-

lére, amelyben a Hajtó-Mű Kft telekvásárlásával kapcso-latban tett fel kérdéseket, az alábbiakat válaszolom:

A Hajtó-Mű Kft német tu-lajdonosával már az elmúlt évben tárgyalásokat folytat-tunk ajkai telephely-bővítés céljából. Három beépíthe-tő terület került kiajánlás-ra, amelyek a tulajdonosai különböző jogi személyek. Az Ajkait Kft. felajánlotta a Park Center mögötti ipari területet. Michael Hörmann úr, a társaság meghatározó tulajdonosa jelezte, hogy ez a terület nem tetszik nekik, mert ott magas a terepszint és olyan tereprendezést kell végezni, ami számukra nem elfogadható.

Az önkormányzat részéről mi felajánlottuk a Payer Kft. telephelye melletti területet, ez sem nyerte el a tulajdonos tetszését, mivel ezt pedig túl mélynek jellemezte, amihez jelentős földfeltöltést kellene végezniük.

A hármas számú terület a Poppe & Potthoff cég mellet-ti területrészből került volna kialakításra, amely az Ajkai Főnix Park Kft. tulajdonában van. A Főnix Parknak az ön-kormányzat is tulajdonosa,

de a többségi tulajdonosa a P.K. Követeléskezelő Kft. A Főnix Park nevében mi tár-gyaltunk a tulajdonossal, aki jelezte, hogy négyzetméte-renként nem hajlandó többet fizetni, mint 15 euró. A Főnix Park üzleti tervében szereplő terület értéke 5700 - 7500 Ft/m2 + áfa. Még a sávhatár alsó értékéhez viszonyítva is eu-róban kifejezve ez 18,38 Eu-rónak felel meg.

Mi mindenképpen szeret-tük volna, ha a Hajtó-Mű Kft Ajkán folytatja tevékenysé-gét, ezért olyan konstrukciót dolgoztunk ki, hogy a lét-számnövekedés arányában támogatást adtunk volna a társaságnak, aminek követ-keztében a nettó telekár 15 euróra alakul. Ezt közöltük a társaság vezetőivel. Hosszú gondolkodás után telefonon jelezték, hogy már nem haj-landók 15 eurót sem adni, hanem 12-t szándékoznak négyzetméterenként fizetni.

Időközben már arról érte-sültünk, hogy más városok irányába fejtik ki az érdeklő-désüket. Magam is az Ajkai Szóból értesültem arról, hogy Devecser városával meg is állapodtak egy terület vásár-lásáról. Az Ajkait Kft. ügyve-zetője még megpróbálkozott egy 12 euró/m2-es ajánlattal, azonban a tulajdonos válasz-levelében közölte, hogy Deve-cserrel sikerült megállapod-niuk a vásárlásról 2 euró/m2 áron.

Tisztelt Pallai Úr!

Azért vezettem le Önnek a tárgyalássorozat fontosabb állomásait, hogy lássa, nem rajtunk múlott az a döntés, aminek következtében a Haj-tó-Mű Kft. Devecserben kí-vánja a telephely-fejlesztését megvalósítani. Azt is sajná-lom, hogy amennyiben a be-ruházás megvalósul, Önök-nek Devecserbe kell naponta ingázniuk. Azt gondolom, hogy mi megfelelő kínálatot és rugalmasságot tanúsítot-tunk a befektető iránt.

Azt a területet, amely ki-zárólag az önkormányzat tulajdonában van és a befek-tető mélynek minősített és emiatt jelentős földfeltöltéssel számolt, nos, ezt a területet kiajánlottuk egy másik kül-földi befektetőnek, 5 euró/m2-es áron. Remélhetőleg itt hamarosan megkezdődnek a munkálatok, hiszen a közmű-vek rendelkezésre állnak, a rendezési terv biztosított és a befektetői szándék is komoly és megalapozott.

Tisztelettel:Schwartz Béla

polgármester

Ismét jelentős állomásához érkezett az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Ön-kormányzati Társulás Tiszta Európa elnevezésű programja. Befejeződtek a hulladéklera-kók rekultivációs munkái, a műszaki átadások 2014-ben megtörténtek, a megvalósulá-si dokumentációkat a környe-zetvédelmi hatóság elfogadta. A kivitelezői szerződés határ-időre teljesült, így a projekt zárása a támogatási szerződés szerint 2015. június 20–i ha-táridőre teljesül.

Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szi-lárdhulladék-kezelési Önkor-mányzati Társulás 3,43 milli-árd forint európai uniós és ha-zai támogatást nyert el a régió 33 felhagyott szeméttelepének rekultiválására (biztonság-ba helyezésére). A projekt az Európai Unió támogatásával,

a Kohéziós Alap társfinanszí-rozásával valósult meg. A tár-sulásnak a projekthez önrészt nem kellett biztosítania.

A társulás 158 települése 33 régi hulladéklerakó telepének rekultiválása valósult meg a 2014 októberéig a projektnek köszönhetően. A rekultiváció eltérő műszaki megoldások-kal zajlott a különböző lera-kóknál, attól függően, hogy milyen régen hagytak fel az adott szemétteleppel, milyen a hulladék összetétele. A tel-jes projekt során mintegy 390 ezer négyzetméter felületet ál-lítottak helyre, ami több mint 3 millió köbméter hulladékot tartalmazott.

Átadott hulladéklerakók: LOT1: Gyepűkaján, Kis-

csősz, Nagyalásony, Pápasa-lamon, Szentimrefalva, Zala-meggyes, Zalaszegvár, Apáca-torna, Dabrony, Dáka, Hosz-tót, Káptalanfa, Nemeshany,

Veszprémgalsa, Nyárád, Csabrendek, Nagypirit, Ukk, Pápa

LOT2: Bakonybél, Bakony-nána, Balatonalmádi, Bala-tonfüred, Balatonrendes, De-vecser, Felsőörs, Kapolcs, Lo-vas, Magyarpolány, Nemes-gulács, Noszlop, Somlóvecse, Tapolca-Zalahaláp.

A projekt eredményeként megszűnik a 33 lerakó kör-nyezetében élő lakosok köz-vetlen érintettsége, a rende-zetlen lerakók okozta tájképi zavaró hatás, a hulladék szél általi széthordása, és a kel-lemetlen bűzhatás. Jelentős mértékben csökken a lerakók környezetében található fel-színi és felszín alatti vizek, sérülékeny vízbázisok, ivó-vízbázisok, valamint földtani közeg veszélyeztetése. A fej-lesztés eredményes végrehaj-tása mentesíti az önkormány-zatokat, és azokon keresztül a

társadalmat a későbbi jelen-tős környezetszennyezések kockázatától, az esetleg csak évek múlva jelentkező talaj-, ill. felszín alatti vízszennye-zés veszélyétől, és nem utol-sósorban az utólag elvégzen-dő kármentesítési költségek-től. A projekt a közeli termé-szeti területekre, illetve egyéb védett értékekre is kedvező hatást gyakorol.

A projektzáró rendez-vényt március 5-én tartották a veszprémi Hangvillában. Az eseményen Czaun János, a társulás elnöke köszöntötte a résztvevőket, a beruházás eredményéről pedig Zbis-kó Lászlóné, a Tiszta Európa Program ügyvezetője tartott beszámolót. Arról is szó esett az ünnepségen, hogy a térség két legnagyobb lerakója, a veszprémi és az ajkai esetében még megoldásra vár a rekulti-váció.

Rekultivációs projektzáró rendezvény

Page 6: Ajkai Szó 2015.03.20

Ajkai Szó 2015. március 20., péntek6

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2014. novemberében hir-dette meg „Álomút” címmel második országos gyermek-rajzpályázatát, amelyre össze-sen 2200 pályamű érkezett. A héttagú zsűri összesen 140 raj-zot díjazott.

A díjazottak közt szerepelt Nyári Vanessza és Réfi Imre, az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola 4.b osztályos tanulói. A gyermekek felkészülését Mag-vas Istvánné segítette.

A rajzpályázat zsűrizése ne-héz feladat volt, mivel rengeteg színvonalas alkotás érkezett nagyon sokféle stílusban. A pályaművek a korosztályi sajá-tosságokon túl egy új látásmó-dot, megközelítést is magukban hordoztak. A zsűri törekedett arra, hogy olyan alkotásokat díjazzanak, amelyek ténylege-sen a közúttal, útépítéssel, az út és környezet kapcsolatával foglalkoznak, illetve a jövő útját mutatják be. A zsűri nemcsak a rajzolási technikát értékelte, ha-nem az egyediséget és az önálló véleményalkotást is.

A 140 díjazott nyereménye egy-egy 5000 Ft értékű vásárlási utalvány, amit postai úton juttat el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a gyerekeknek.

PROGRAMAJÁNLÓ

MoziműsorHamupipőke - színes, ma-gyarul beszélő, amerikai film - március 19. csütörtök és március 25. szerda között mindennap 14.00 és március 27. péntek és április 1. szerda között mindennap 16.15Végre otthon! - színes, ma-gyarul beszélő, amerikai családi animációs film - már-cius 26. csütörtök és április 1. szerda között hétköznap 14.30, hétvégén 13.00 és 14.30Éjszakai hajsza - színes, ma-gyarul beszélő, amerikai ak-ciófilm - március 19. csütörtök és március 25. szerda között mindennap 20.30, valamint péntek, vasárnap, kedd 18.30A beavatott-sorozat: A láza-dó - színes, amerikai kaland-film - március 19. csütörtök és március 25, szerda között mindennap 16.00, valamint csütörtök, szombat, hétfő, szerda 18.15, illetve március 26. csütörtök és április 1. szer-da között mindennap 18.15Bérhaverok - színes, magya-rul beszélő, amerikai vígjá-ték, 101 perc - március 26. csütörtök és április 1. szerda között mindennap 20.30

TV Ajka,a város televíziójaMárcius 20. (péntek)19:00 HíradóMagazinműsor: Rendőrségi hírek. Közlekedésbiztonsági nap. Szigorúbb ellenőrzése-ket ígér az adó-és vámhivatal. Ajka építészeti öröksége – stúdióvendég: Hornyák Atti-la főépítész. Vasárnapi zárva tartásMárcius 21. (szombat)9:00 A pénteki adás ismétléseMárcius 23. (hétfő)19:00 HíradóMagazinműsor: Melyik óvo-dát válasszuk? Nyílt nap a dialízisközpontban. Richard Baer: Hitted volna? – Inter-jú Hernádi Judittal és Kern Andrással Március 24. (kedd)9:00 A hétfői adás ismétléseMárcius 25. (szerda)19:00 HíradóMagazinműsor: Sport: Ké-zilabda: Le Belier KK Ajka – MKB Veszprém II. Balmazúj-város – FC Ajka, FC Ajka U11 és U13 mérkőzések. Gyermek lóverseny NomádiábanMárcius 26. (csütörtök)9:00 A szerdai adás ismétléseMárcius 27. (péntek)19:00 HíradóMagazinműsor: Építészeti örökségünk 1. Melyik óvodát válasszuk? – Székhely óvoda. 99 nap Indiában – Zabó Kitti és Bajczi Marianna élmény-beszámolójaMárcius 28. (szombat)9:00 A pénteki adás ismétléseA műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

A TV Ajka műsorai élőben és utólag is bármikor megte-kinthetők a http://tvajka.hu honlapon!

Művelődési házakMárcius 20-án 16.00 órától a 2014-es évjáratú csékúti borok bírálata a Padragkúti Művelődési Házban.Március 21-én gyalogos túra a Padragi sziklákhoz. Talál-kozó: 8.40-kor a buszpálya-udvaron. Túravezető: Ozorai Sándor 30-270-3262.Március 21-én 15.00 órakor húsvéti alkotó foglalkozás felnőtteknek a művelődési központban. Tojás alakú do-bozt készíthetnek az érdek-lődők. Szükséges eszközök: olló, 10-es ecset, íróeszköz. Március 21-én 16.00 órától a Jubilate Nőikar hangversenye és az Öltögetők kézimunka klub kiállításának megnyitó-ja a Padragkúti Művelődési Házban.Március 22-én 17.00 órakor az ajkarendeki művelődési házban folytatódik dr. Jám-bor Imre és felesége, dr. Ba-rancsi Márta előadássorozata a házasságról.Március 22-én evezésgyakor-lással egybekötött környezet-védelmi nap a Csónakázó-ta-von. Találkozó: 9 órakor a Tó vendéglő mellett. Jelentkezni lehet Ozorai Sándor túrave-zetőnél a 06-30-270-3262-es telefonszámon.Március 23-án 15.00 órakor a Nyugdíjas Szabadegyetem előadása a művelődési köz-pont színháztermében. Ho-gyan éljünk egészségesen? címmel dr. Bognár Andrea előadását hallhatják az ér-deklődők.Március 24-én 17.00 órakor Alkotni öröm címmel kórhá-zi dolgozók képzőművészeti kiállítása nyílik a művelődési központ aulájában.Március 26-án 15.00 órakor Illemtan vetélkedő közép-iskolásoknak a művelődési központ aulájában.Március 26-án 17.00 órakor Gyalog, jegy nélkül avagy 38 nap az El Caminón címmel Péter Mária és Széll András útibeszámolója a művelődési központ kiállítótermében.Március 26-án 19.00 órakor a Dumaszínház első bérletes előadása a művelődési köz-pontban Roast – az évtized égése címmel.Március 27-én 17.00 órakor Rába Judit grafikusművész kiállításának megnyitója a művelődési központ kiállító-termében.Március 28-án 15.00 órakor húsvéti alkotó foglalkozás felnőtteknek a művelődési központban. Ünnepi dekorá-ció készül vesszőből. Szüksé-ges eszközök: olló, metszőol-ló.

Április 2-3-4-én 19.00 óra-kor bérletes színházi előadás a művelődési központ szín-háztermében. Az SK Társulat Molnár Ferenc: Játék a kas-télyban című előadása tekint-hető meg.

Civil HázMárcius 23. hétfő9.30- Foltvarró Klub Rácz Mária14.00- Timföldgyári Nyugdí-jas Klub Horváth Sándorné16.30-18.00 Flowers Aero-bik 1.-2. oszt. versenycsoport Csonkáné Krützner Márta17.30- FIT-BALL Halászné Bognár Adrien18.00- Meridián torna Vajda Zsuzsanna18.00- BODYPUMP19.00- FIT-BOX20.00- CROSS FIT Halászné Bognár Adrien Március 24. kedd8.15- Nyugdíjas Egészség-megőrző torna9.30- Kézimunka Klub Ga-rainé Kisbej Ágnes15.00- Bányász Hagyomány-ápoló Nyugdíjas Klub Simon Sándorné16.00- Modellező Szakosztály Illési Oszkár16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold16.30-18.00 Flowers Aerobik kezdők, 1.-2. oszt. verseny-csoport18.00-19.30 Flowers Aero-bik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta18.00- PRO-FIT19.15- TRX Halászné Bognár Adrien Március 25. szerda9.00- Ingyenes vércukor-és vérnyomásmérés Mező Já-nosné15.00- Üveggyári Nyugdíjas Klub Süle Istvánné16.30-18.00 Flowers Aerobik 1.-2. oszt. versenycsoport18.00-19.30 Flowers Aero-bik Basic csoport Csonkáné Krützner Márta17.00- PRO-FIT19.00- FIT-BOKSZ20.00- CROSS FIT Halászné Bognár Adrien Március 26. csütörtök9.00- Hatha Jóga Dr. Szabó Ildikó16.30- Thai-boksz Szilágyi Arnold16.30-18.00 Flowers Aerobik kezdők, 1.-2. oszt. verseny-csoport Csonkáné Krützner Márta18.00- BODYPUMP19.30- TRX Halászné Bognár Adrien Március 27. péntek16.00- Modellező Szakosztály Illési Oszkár18.30- FIT-BOKSZ Halászné Bognár Adrien Március 28. szombat14.00- „Sárkánytűz” szerep-játszók

A pápai SK Társulat előadása: Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - vígjátékTörténik egy kastélyban, az olasz tengerparton.

Április 2-án 19.00 óra Bródy bérletÁprilis 3-án 19.00 Tamási bérletÁprilis 4-én 19.00 Nagy László bérlet a művelődési központ színháztermében.

Szereplők:Turai: Szabó Szilárd, Gál: Csukárdi Sándor m.v, Ádám: Pozsgai Balázs, Annie: Szabó Erika, Almády: Nagy Imre, Lakáj: Janus Norbert m.v, Titkár: Szabó József m.v

Rendezte: M. Varga Vera

SZÍNHÁZAJÁNLÓ

álomnyereményekaz „álomút” pályázaton

Kiállításkínáló

Baleset szemtanúit keresi a rendőrség

Nyári Vanessza: Télen is biztonságosak az utak

Réfi Imre: Épül az új út

Tisztelettel és szeretettel vá-runk minden kedves vendéget az „Alkotni öröm” című, kór-házi dolgozók képzőművészeti alkotásaiból nyíló kiállításra a művelődési központ aulájába március 24-én 17.00 órakor. A kiállítást megnyitja Bajczi Marianna és Zabó Kitti, közre-működik a Forrás Női Kar. A kiállításon Bányiné Pék Ilona,

Magyaróvári Róbert, Mód Il-dikó, Nagy Éva, Szabóné Vitai Valéria, Wambrandtné Kozma Andrea alkotásai láthatók. A kiállítás megtekinthető: már-cius 24-től április 7-ig, munka-napokon 9.00-16.30 óráig.

* * *A Nagy László Városi

Könyvtár és Szabadidő Köz-pont tisztelettel meghívja Önt

és családját Rába Judit grafi-kusművész Rhéma című gra-fika- és fotókiállításának meg-nyitójára március 27-én 17.00 órára a művelődési központ kiállítótermébe. A kiállítást megnyitja Csala Zsuzsa üveg-tervező iparművész. A kiállítás április 10-ig tekinthető meg munkanapokon 9.00-16.30 óráig.

Csikólegelői programokA Csikólegelői Baráti Kör szeretettel várja az érdek-lődőket március 28-i prog-ramjaira. Lesz játékos köz-lekedésbiztonsági vetélkedő gyerekeknek, Workout edzés bemutató, húsvéti készülő-dés, tojásfestés, dekoráció-készítés stb., végül tombola. A rendezvény 15 órakor kez-dődik a Picur ABC melletti közösségi helyiségben.

Az Ajkai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztá-lya eljárást folytat közúti baleset okozása miatt.

A 19060/133/2015.bü. számon indított eljárás adatai szerint február 18-án 6 óra 44 perckor egy ajkai férfi Opel Astra típusú személygépkocsival közlekedett Iszkáz külterületén a 8. számú főútvonalon Tüskevár irányából Devecser irányába. A főút 99. ki-lométerszelvényében egy isme-retlen típusú és forgalmi rend-számú jármű előzésébe kezdett. Ennek során áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sáv-ba, ahol fékezés nélkül frontáli-san nekiütközött a vele szemben érkező Renault Master típusú tehergépkocsinak. A baleset kö-vetkeztében az Opelt vezető férfi a helyszínen életét vesztette, míg a Renault sofőrje nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset során az előzött, ismeretlen rendszámú gépjármű vezetője a helyszínen nem állt meg, segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Devecser irányába.

A rendőrség kéri mindazok

jelentkezését, akik e közúti köz-lekedési baleset bekövetkezé-sét észlelték, annak szemtanúi voltak, vagy bármilyen érdemi információval tudnak szolgálni azon ismeretlen járművezető-ről vagy gépjárműről, akinek az előzését hajtotta végre a baleset bekövetkezésekor az Opel sze-mélygépkocsi vezetője.

A bejelentőket várják szemé-lyesen, munkaidőben az Ajka Rendőrkapitányság Közleke-

désrendészeti Alosztályán vagy hívják telefonon a nap 24 órá-jában elérhető a 88/500-990-es illetve a 107-es telefonszámot! Névtelenségük megőrzése mel-lett bejelentést tehetnek az in-gyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó te-lefonszámok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizal-masan kezeli.

Helyszínelés a baleset után (Fotó: Rendőrség)

Az Üvegesek és a Regősök nyertekTizennegyedik alkalom-

mal rendezte meg az Üveges nyugdíjas klub a szépkorú-ak tekeversenyét a Kristály pályán március 12-én. A 15 éve alakult klub versenyére minden évben sokan jelent-keznek. A dobókon kívül szurkolók is érkeznek. Süle Istvánné klubvezetőtől meg-tudtuk, a verseny előtt nem gyakorolnak, mindig van olyan jelentkező, aki ekkor lép először a pályára. Ők a három próbadobás alatt pró-bálják kitapasztalni a golyó viselkedését. A nap jó han-gulatban telik, biztatják egy-mást. A szervezők mindenkit megvendégelnek, gondos-

kodnak arról, hogy a szerve-zők és a versenyzők egyaránt jól érezzék magukat.

A versenyt a hölgyeknél az Üveges klub két tagja, Véber Károlyné és Lukács Béláné nyerte, második lett a Tim-földgyári klubból Vecsei Fe-rencné és Nardai Ferencné, a harmadik helyezést az Őszi-rózsa klubból Merse Magdol-na és Denk Erzsébet szerezte meg. Egyéniben Véber Ká-rolyné, Vecsei Ferencné és Merse Magdolna lett a sor-rend.

A férfiaknál csapatban Re-gős klub 1. csapat, Takács La-jos, Incze Károly, Jó Szeren-csét klub, Szigeti József, Heidl

Tamás, Regős klub 2. csapat Sztarácsek Imre, Bajczi Lász-ló lett a sorrend, egyéniben Incze Károly, Heidl Tamás, Takács Lajos szerepelt a leg-eredményesebben.

A helyezettek részt vehet-nek a dunántúli fordulón, amelyet Tatabányán rendez-nek május 21-én. Aki ott is jól szerepel, megszerzi az országos bajnokságon való részvétel jogát. A döntőt Bu-dapesten tartják. Süle István-nétól megtudtuk, a továbbju-tók szinte mindegyike részt vesz a többi fordulóban is, a bajnokság kikapcsolódás, or-szágjárás és újabb élmény is egyben. T.A.

Page 7: Ajkai Szó 2015.03.20

Ajkai Szó2015. március 20., péntek 7

Ezzel a jeligével indított kez-deményezést dr. Péntek Zoltán amatőr hosszútávfutó. Az Aj-kai Szakképző Iskola és Kollé-gium Bánki Donát Intézmény-egységének tanára társával, Berzi Zoltánnal tavaly a Bátor Tábor Alapítvány támogatá-sáért fogott hasonló akcióba. Akkor a két ajkai sportoló öt társával együtt a Balaton kör-befutásával több mint 700 ezer forintot gyűjtött. Dr. Péntek Zoltán ezúttal az 1991-ben, a tehetséges tanulók támogatá-sára alakult Bánki Donát Ala-pítványt szeretné segíteni, az iskola egyik diákjával, Bakos Márkkal karöltve. A gyűjtés ezúttal is a Balaton Szuper-maratonhoz kapcsolódik, ami március 19-22. között, lapunk megjelenésének pilla-natában is tart. Az ajkai futók által megtett távot lehet meg-vásárolni, egy-egy kilométer kikiáltási ára ezer forint. A támogatók személyesen az is-kolában, vagy banki átutalá-son keresztül is támogathatják a nemes célt. A részletekről az esemény honlapján, a www.to-vafutok.hu/alapitvany oldalon is olvashatnak az érdeklődők. Az intézmény aulájában egy útvonalterv is látható, amely-

ről leolvasható, hogy hányadik kilométer mely településhez tartozik, illetve, hogy melyik futó teljesíti az adott szakaszt. Sokan egyébként szerencse-szám, születési dátum, vagy a kilométerhez tartozó hely-ség alapján döntötték el, hogy mely rész megvásárlásával támogatják a két sportolót. Dr. Péntek Zoltán elmond-ta, a legmegindítóbb, hogy az iskolatársak mozdultak meg elsőként, osztályok összeállva is gyűjtöttek pénzt, és előfor-dult, hogy az osztályfőnök ezt megduplázta, és így adta át az alapítványnak.

Az ötletgazda szerint nem mindennapi kihívás, de nem teljesíthetetlen cél a táv meg-tétele. Dr. Péntek Zoltán biztos benne, hogy társával ösztön-zőleg fognak hatni egymásra, ahogy ez a közös edzések al-kalmával is bebizonyosodott, hiszen mindketten egyre jobb teljesítményt nyújtottak a fel-készülés előre haladtával. A közös gyakorlások egyébként semmilyen időben nem ma-radtak el, a két futó hóban, fagyban, vagy éppen nagy sár-ban is rótta az utakat, Bakos Márk sokszor csak emiatt uta-zott Csabrendekről Ajkára. A

szupermaratonhoz egyébként mindkét sportoló részéről tar-tozik egy-egy fogadás is. Dr. Péntek Zoltán csak a táv telje-sítése után, de ígérete szerint ünnepélyes keretek között vá-lik meg szakállától, míg Márk a felkészülés idejére felhagyott a bulizással.

A 196 kilométeres táv jelen-tős része még „megvásárolha-

tó”, a szervezők egészen június 6-ig, Bánki Donát születés-napjáig várják a segíteni szán-dékozók felajánlásait. Hang-súlyozták, az ezer forintos ki-kiáltási árat nem muszáj tarta-ni, mindenki a lehetőségeihez mérten adakozhat, hiszen az alapítvány minden segítséget szívesen fogad.

Cs.R.

Az FC Ajka a listavezető Vasast fogadta a labdarúgó NB II. legutóbbi játéknap-ján. A vendégek szereztek vezetést az első félidő kö-zepén, egygólos előnnyel mehettek a szünetre. A má-sodik játékrészben Major szelídítette meg Köles óri-ási ívelését, majd a rosszul kimozdult hálóőr mellett az üres kapuba helyezett. Pontot mégsem tudtak sze-rezni a hazaiak, mivel a haj-rához érve egy kapu előtti kavarodás után ismét veze-tést szerzett a Vasas, amire már nem tudott válaszolni az Ajka. Zoran Kuntic el-mondta ellenfelük nagyobb játéktudását több futással próbálták ellensúylozni, ami jórész működött is. Ahogy korábban, a tréner ezúttal is dicsérte a játéko-sok hozzáállását, ám hang-súlyozta, hogy a két gólnál

a tanítványai nem összpon-tosítottak eléggé, emiatt pe-dig nem csak most, hanem már korábban is veszítettek pontokat. Az első helyezett után az Ajka az utolsóval játszik a hétvégén, ám a ve-zetőedző biztos benne, hogy nem számíthatnak könnyű mérkőzésre a kulturáltan futballozó Balmazújváros otthonában.

Az Ajka Kristály hazai pá-lyán, az Öskü ellen kezdte a tavaszi szezont. Télen ugyan megerősödött a támadósor, a mindent eldöntő találatot mégis egy védő, a szintén a téli szünetben szerződte-tett Bakos jegyezte, miután Csertán megcsúsztatott szögletét elvetődve fejelte a hálóba. Sipos Tamás el-mondta, a nehéz talaj ellené-re az ajkaiak megpróbálták

végrehajtani az megbeszél-teket, elégedett a mutatott játékkal, főleg azért, mert a második helyen tanyázó vendégeknek veszélyes tá-madása sem volt.

Női kézilabdázóink az Al-sóörsöt fogadták a megyei bajnokságban. Az első ta-lálatot a vendégcsapat sze-rezte, majd három hazai gól következett. A fiatalok al-kotta csapat Fülöp és Sulyok irányításával remekül véde-kezett, lerohanásokat, gyors ellentámadásokat vezetett sikeres befejezéssel. 10-3-as eredménynél, az Alsóörs időt kért, de ez sem segített, a félidőre eldőlni látszott a mérkőzés sorsa, hiszen 15 góllal vezettek Fülöp Imre tanítványai. A második já-tékrészben a legfiatalabbak is pályára léphettek és meg-mutathatták tudásukat. Az edzőmérkőzéssé szelídült összecsapáson megérdemelt hazai győzelem született.

Elindult a Dunántúli Vízi-labda Liga rájátszása, ahol két korosztályban képviseli váro-sunkat a Cápa Vízipóló Klub Úszó és Vízilabda Egyesület. A 2002-es korosztályban a kis cápák a felsőházban várják ellenfelüket, vagyis biztosan a legjobb öt között végez-nek. A 2000-eseknél az alsó-házban játszanak az ajkaiak, igaz ott jó eséllyel pályáznak a csoport megnyerésére. Az uszoda bezárásával a szűkült az edzések lehetősége, kevés a labdás foglalkozás és a két-kapus játék. A szülők és az önkormányzat segítségével a cápák mégis a legtöbbet hoz-zák ki a kialakult helyzetből, és olyan városok csapataival veszik fel a versenyt, ahol a sportág hagyományai évti-zedekre nyúlnak vissza. A sikerek hatására a létszám is gyarapszik, heti három alka-lommal már az óvodások szá-mára is tart foglalkozásokat Ágoston Péter és Bujtás Ba-lázs, akiknek munkáját egy dajka is segíti.

Zircen rendezték a Gör-gey Artúr céllövő verseny területi döntőjét, ahol két korosztályos puska kategó-riában az országos döntőbe jutott: Szájli Tímea, Bóday Dominik és Szellem Tamás. Az Általános és Középisko-lások Országos Légfegyve-res Bajnokságán  Szájli Tí-mea (puska, pisztoly), Bóday Dominik (puska), Császár Boglárka (puska), Baráth Krisztina (puska) és Szellem Tamás (puska, pisztoly)  is kivívta a jogot, hogy Ácson megméresse magát az ország legjobbjai között. Szintén ott lesz a csapatversenyt meg-nyerő Baráth Krisztina, Csá-szár Boglárka, Szájli Tímea alkotta hármasfogat is.

Csicsics Richárd

LabdarúgásNB II.FC Ajka – Vasas FC 1-2 (0-1)Ajka: Jánosa, Asztalos, Csordás Sz., Zámbó, Köles, Pál (Varga 81.), Lattenstein (Lattenstein 69.), Gunther (Sowunmi 86.), Nagy, Major, Szabó, vezetőedző: Zoran Kunticgól: Major (57.)

U 21FC Ajka – Pápai ELC 5-2edző: Domján László, gól: Csordás S. 3, Meiczinger, Vass

U 17FC Ajka – Pápai ELC 2-2edző: Polonkai Csaba, gól: Szarka 2

U 15Sárvár FC – FC Ajka 0-5edző: Svecz Edvárd, gól: Cze-pek, Szabados, Házi, Král, Pernesz

U 14Sárvár FC – FC Ajka 5-3edző: Cserna Róbert, gól: Szabó 2, Rózsás

Megye I.Ajka Kristály SE – PV Öskü FC 1-0 (1-0)Ajka: Kovács, Székely, Réfi, Bakos, Kardos, Magyar (Traista 57.), Schönberger (Szabó 73.), Burcsik, Falusi (Benkő 57.), Horváth (Feri 80.), Csertán (Kiss 70.), edző: Sipos Tamásgól: Bakos (24.)

U 21Ajka Kristály SE – PV Öskü FC 4-1edző: Németh Zoltán, gól: Vajda 2, Lengyel-Koczor, Adorján

KézilabdaMegyei bajnokság, nőkKK Ajka – Alsóörs SE 29-15 (22-7)Ajka: Schultz, Bobay 2, Szabó F. 2, Rieger 2, Sulyok 2, Fülöp 11, Böhm 7, cse-re: György Sz. 1, Szabó J. 1, Tóth, Jakab 1, edző: Fülöp Imrehetesek: 1/1 ill. 3/2kiállítások: 0 ill. 2 percjók: Fülöp, Böhm, Sulyok

SPORTÖSSZEFOGLALÓ Egyre többen vannak az ajkai cápák

nem sikerült a bravúr az FC Ajkának

Vállalj be egy kilométert!

SPORTAJÁNLÓ

SPORTEREDMÉNYEK

LabdarúgásNB II.Az FC Ajka a Balmazújváros vendégeként lép pályára vasárnap 15 órakor. Az U15-ös csapat szombaton 12 órakor, az U14-es 10 órakor fogadja az Andráshidát.

Megye I.Az Ajka Kristály az Ugodot fogadja szombaton 14 órakor. Az ifjúságiak 12 órakor kezdenek.

KézilabdaNB II.A Le Belier az MKV Veszprém II. csapatát fogadja szombaton 16 órakor. A juniorok 18 órakor kezdenek.

Megyei bajnokság, nőkAz Ajka a Pápát fogadja pénteken 18 órakor.

TekeNB I.Az Ajka Kristály a Herendet fogadja szombaton 14 órakor.

LövészetAz Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület és a Robinson Lövész és Szabadidő Egyesület versenyt hirdet általános és középis-kolás tanulók részére légpuska és kispuska kategóriákban. A versenyt az ATTE lőterén (Sport u. 25.) tartják, március 21-én, szombaton 8-11 óra között. A szervezők várják a diákokat a megmérettetésre.

Kormányosi tanfolyamA Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ Gyermek és Ifjúsági csoportja Horgász-vízitúra szakköre vízi kormányosi tanfolyamot szervez kajak és kenu szakágban a Nagy László VKSZK József A. úti épületében március 19-én 15.00 órakor. Érdeklődni lehet: Ozorai Sándornál a 06-30-270-3262-es te-lefonszámon.

TermészetjárásMárcius 21-én gyalogos túra indul a Padragi sziklákhoz. Talál-kozó: 8.40-kor a buszpályaudvaron. Túravezető: Ozorai Sándor 30-270-3262

EvezésMárcius 22-én evezésgyakorlással egybekötött környezetvé-delmi nap lesz a Csónakázó-tavon. Találkozó: 9 órakor a Tó vendéglő mellett. Jelentkezni lehet Ozorai Sándor túravezető-nél a 06-30-270-3262-es telefonszámon.

Főszerkesztő: Láng György Géza.Szerkesztőségi e-mailcím: [email protected]: Ajkai Média Nonprofit Kft.Felelős kiadó: Kerekes Bálint ügyvezető.Postacím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Tel./fax: 88/521-100.Hirdetésfelvétel a kiadó címén.Hirdetési e-mail cím: [email protected] hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget.Nyomtatás: Oláh Nyomdaipari Kft.Megjelenik 12 600 példányszámban.Terjeszti a Magyar Posta. A lap ingyenes.Lapzárta a megjelenés hetének hétfőjén 12 órakor. A lapzárta után beérkező cikkeket és hirdetéseket csak következő heti számunkban tudjuk közölni! ISSN: 0238-6267

Városi hetilap.A lapot alapítottaAjka város önkormányzata.

Egy kis pókfoci a kapu előterében (Fotó: Györkös)

Dr. Péntek Zoltán és Bakos Márk (Fotó: Györkös)

A játékkal és a hozzáállással nem volt gond, az összpon-tosítással kétszer is, így pont nélkül maradt az Ajka a Va-sas ellen. A Kristály győzelemmel rajtolt.

Page 8: Ajkai Szó 2015.03.20

Ajkai Szó 2015. március 20., péntek8LAPSZÉL

VéradásMárcius 25-én (szerdán) 10-től 17 óráig intézeti véradás-ra várják a véradókat az ajkai kórház fertőző osztálya mel-letti vérvételi helyiségben.

MenyegzőkHázasságot kötöttek váro-sunkban: Tihanyi György Re-zső és Faragó Katalin  márci-us 13-án, Fülöp Zsolt és Dar-nai Sára március 14-én. Az új házasoknak gratulálunk!

GólyahírKöszöntjük városunk legif-jabb polgárait: Németh Krisz-tián és Szász Boglárka Rita március 2-án született kisfi-át Dánielt, Berecz Zoltán és Praczkó Petra március 4-én született kisfiát Zétényt.

HázassággondozásA házassággondozó foglal-kozások következő előadá-sa március 20-án pénteken 18.30 kor lesz a református egyház ajkai gyülekezeti ter-mében A házassági kapcso-lat gyógyulása címmel. Elő-adók dr. Jámbor Imre és dr. Jámbor Imréné dr. Barancsi Márta. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, feleke-zeti hovatartozástól függet-lenül!

CukorbetegekklubjaA Diabetes Klub március 24-én kedden 14 órakor tartja összejövetelét a VMK 7-es termében, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt, nemcsak a klubtagokat!

ÜGYELETES PATIKÁK

Ügyeleti időszakok: hétköznapokon: 20-22 óra között, szom-baton: 20 órától vasárnap reggel 8 óráig, vasárnap: 19-órá-tól hétfő reggel 8-ig, hétközbeni ünnepnapokon: 8-tól 22-ig. Szombaton ügyeleti időn kívül a Tescóban működő Szivárvány gyógyszertár tart nyitva.

március 20. péntek: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20.március 21. szombat: Horizont Patika, Szabadság tér 10.március 22. vasárnap: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.március 23. hétfő: Kristály Patika, Kórházmárcius 24. kedd: Szivárvány Patika, Tescomárcius 25. szerda: Calix Patika, Semmelweis u 2.március 26. csütörtök: Hárs-Kőris Patika, Alkotmány u 20.március 27. péntek: Horizont Patika, Szabadság tér 10.március 28. szombat: Kígyó Patika, Frankel Leó u 16.március 29. vasárnap: Kristály Patika, Kórház

› Tör? Nyom? Billeg? Leesik? Fogtechnikus Ajka, Kossuth u. 35/4.(Marci bolttal szembeni zsákutca) Bejelentkezés:

06/20/440-5490, 88/778-620› Idős édesanyánk mellé teljes időben keresünk gondozót. Havi, vagy

kettő hetes váltás elképzelhető. Önéletrajz, referencia szükséges. Telefon: 20-9421957

› Régiség-dísztárgy (ezüst,porcelán,festmény...stb.) vétel.06 30 9383924

APRÓHIRDETÉSEK

Ajka, Szabadság tér 15. • Telefon: 88-212-479 Nyitva: H-P: 8.30-12, 13-17, Cs: 8.30-12, 13-17.30, Szo: 8-12 • E-mail: [email protected]

Dr. Schvöller Mónikas z e m é s z s z a k o r v o s ,g y e r m e k s z e m é s z , k o n t a k t o l ó g u s

Opticnetpartner

Az ajkai Civil Szervezetek Szövetsége elnöke, Heizler Fe-renc, valamint a tagszervezetek képviselői előadást hallgattak meg a várpalotaiak működé-séről. A megbeszélés egyik na-pirendi pontja az volt, hogyan vonják be a panellakásokban élőket a város életébe, hogyan mérik fel azt, hogy milyen programokat, foglalkozáso-kat igényelnek. A válaszolók elmondták, hogy főként a tele-pülésrészeken tevékenykedő, a lakosság élethelyzetét, életkor szerinti összetételét, problémá-it és erősségeit ismerők tudják sikeresen megszólítani a tár-sasházas övezetekben élőket. A városi programokon ezek

az egyesületek is részt vesznek szervezőként, fellépőként vagy kiállítóként, így aki ellátogat, jól érzi magát, kialakul az igénye a közösségi együttlétre.

A 2006. decemberében szer-veződött civil együttműködés ügyvezetője, dr. Dobos Tamás, a civil házban tartott megbeszé-lésen elmondta, ma 40 tagszer-vezetük van, szolgáltatásaikat csaknem hetven egyesület ve-szi igénybe. A civil ház az igé-nyeknek megfelelően minden munkanapon délután nyitva tart, az alkalmazott minden, a civileket érintő ügyben tud segíteni. A ház, amelyben mű-ködnek, 2007. eleje óta áll ren-delkezésükre, a tagszervezetek

tagjai újították fel azt. Nagyobb programjaikat a Thury várban tartják.

Honlapot hoztak létre, amelyen minden aktuális in-formációt megtalálnak az ér-deklődők. Létrehoztak egy eseménynaptárt, ahova min-den tagszervezet beírhatja a programját, így össze tudják hangolni a rendezvényeket és kizárják, hogy ugyanazon időpontban több szervezet tartson szélesebb kört érintő rendezvényt. Fontos feladatuk még a programokhoz történő segítségnyújtás a forrás meg-teremtéséhez. Kiadtak egy ci-vil kalauzt a helyi egyesületek elérhetőségével, számlaszá-mával, megkönnyítve azzal a forráshoz jutást is. Az önkor-mányzat számára kidolgozták az egyesületek támogatásának elbírálásakor használható érté-kelési rendszert. Mint elhang-zott, a módszer objektíven tud-ja mérni azok társadalmi hasz-nosságát, a tagok által elvégzett munka minőségét. Azt kíván-ják elérni, hogy azok kapjanak jelentősebb összeget, akik a közösség számára hasznosabb tevékenységet folytatnak és ki akarják szűrni az úgynevezett megélhetési civileket. A tavaszi civil napot városi szintre emel-ték, minden évben kínálnak valami újat a látogatóknak. A programok a Thury vár kör-nyékén zajlanak, látványos fel-vonulással, kulturális és sport programokkal, a tagszevezetek bemutatkozásával. Tapaszta-

latcserét tartottak többek kö-zött a pápai, a balatonfüredi, a veszprémi és az egri civilekkel, valamint egy több napos ta-nácskozást a külföldi testvér-városok egyesületeivel.

Einreinhof Attila, a bányász hagyományokat ápoló Rákó-czitelepi Baráti Kör elnöke el-mondta, 25 fővel, többnyire az idősebb korosztályhoz tarto-zókkal indultak, ma több mint száz tagjuk van, és egyre több fiatal is csatlakozik hozzájuk. Az inotai és a pétfürdői civilek vezetői is beszámoltak munkás-ságukról, eredményeikről.

Heizler Ferenc a tanácskozást követően kérdésünkre elmond-ta, hasznosnak tartja az együtt töltött délutánt, és örül, hogy el-kezdődött a két, bányászati ha-gyományokat ápoló város egye-sületeinek az együttműködése. Ajkáról csaknem minden civil szövetségi tagszervezet képvi-seltette magát. Az elnök reméli, hamarosan Ajkán találkoznak és folytatják a közös gondolko-dást.

Az ajkaiak a nap folyamán a helyi városvédők vezetésével megtekintették a felújított Thu-ry várat, majd a település és a műemlék történetéről készült filmet néztek meg. A beszélge-tés során képet kaptak az épített és természeti környezet meg-óvásáról, a területen szervező-dött társadalmi összefogásról.

A látogatást a Nemzeti Együttműködési Alap támo-gatta.

T.A.

CIVILEK Bányászhagyományokat ápoló városok együttműködése

Hasznos tapasztalatcserevolt Várpalotán

Kifogott az informatikai hiba a cégóriáson

országos versenyenis indulhatnak már

A bányászathoz kapcsolódó szellemi értékek őrzésében együttműködnek az ajkai és a várpalotai hagyományőr-ző egyesületek, a két város civil szervezeteit összefogó szövetség vezetői meghívják egymást a rendezvényeikre, határozták el a március 12-én Várpalotán tartott megbe-szélés résztvevői.

Dr. Dobos Attila ügyvivő, Szeivolt Tamara civil segítő, Einreinhof Attila a Rákóczitelepi Baráti Kör elnöke valamint Heizler Ferenc a civil házban tartott megbeszélésen (Fotó: Tisler)

A TV Ajka Panaszláda mű-sorába jelentkezett egy tósok-beréndi házaspár azzal, hogy már egy hónapja nincs telefon-vonala. A televízió, internet, és telefonszolgáltatásukat nyújtó vállalat informatikai hibára hivatkozik. A cégnek – amely Magyarország vezető infokom-munikációs szolgáltatójának vallja magát – az átlagosan há-romnapos határidejű javítási munkát még mindig nem sike-rült elvégeznie.

Horváth Attila és felesége feb-ruár 9-e óta nem tudja használ-ni a szolgáltatási csomag részét képező telefonvonalat, de a tör-ténet ennél bonyolultabb, gyö-kerei november végéig nyúlnak vissza.

- 2014. november 29-én hosz-szabbítottuk meg újabb két évre a meglévő szerződésünket egy tévé, telefon és internetcso-magra, ehhez pluszban kértük a telefonhoz az alap belföldi opciót, ami azt jelenti, hogy Magyarország összes vezeté-kes telefonját kedvezményesen hívhatom plusz 1500 Ft-ért. Eddig a csomagért 6600 Ft-ot fizettünk havonta – mondta el az előzményekről Horváth Attiláné. A szerződés hosszab-bítása, aláírása megtörtént, az ajkai fiókban jegyezték is, hogy kérték a belföldi opciót. Ennek tudatában használta továbbra is a házaspár a telefont, azon-

ban 2015. február 6-án olyan számlákat kaptak, amelyekben a tévé és az internet elszámolá-sa a szerződésnek megfelelően, kedvezményesen történt ugyan, de a telefonszámlákon horribi-lis összeg, összesen 36  700 Ft szerepelt.

- Ezt lehetetlennek tartottuk, és 9-én, hétfőn reggel akartuk hívni a 1412-es hibabejelentő számot, de akkorra már ki volt kapcsolva a telefonvonalunk. Mobilon voltunk kénytelenek hívni Budapestet, kb. 30 perc várakozás és zene után a buda-pesti központ munkatársa kö-zölte, hogy ez a belföldi opció az ő rendszerükben nem látható, nem szerepel. Másnap az ajkai kirendeltségen megerősítették, hogy létezik a megrendelésünk. Ajkáról felhívta az ügyintéző Budapestet, ahol elismerték, hogy valamilyen rendszerhiba történhetett, ne fizessük be a ki-számlázott összeget, a hiba az ő felelősségük, ki fogják javítani, és 72 órán belül visszakapcsol-ják a telefonvonalat, és külde-nek másik számlát. Ám mindez azóta sem történt meg – állítja a feleség.

A házaspár naponta járt ér-deklődni az ajkai kirendeltség-re, ahol minden szinte forgató-könyv-szerűen zajlott: az ajkai ügyintéző minimum fél órán keresztül hívja a központot, ahol egyik kolléga adja a másik

kollégának a telefont, mond-ván, ez nem az ő az asztala, a második a harmadiknak, végül a negyediknek, aki ismét ígére-tet tesz, hogy dolgoznak a tech-nikai hiba elhárításán. Ez így megy hetek óta, telefonvona-luk azóta sincs, és a türelme is fogy Horváthéknak. Horváthné nem érti, hogy egy komoly cég hogyan engedhet meg magának olyat, hogy egy hónap alatt nem képes korrigálni az önhibájából történt mulasztást. Nagyon kí-váncsi arra is, hogy vajon mek-kora számlát kapnak majd, ha a vonalat visszakapcsolják…

2014. novemberében a házas-pár még egy akcióval is szere-tett volna élni, azzal sem jár-tak jobban. Kb. 140  000 Ft-ért vásároltak egy táblagépet, de nem ennyiről, hanem 173  000 Ft-ról szóló számlát kaptak. A táblagéppel kapcsolatban ki-derült, hogy a szolgáltató helyi üzletében az üggyel foglalko-zó munkatárs elnézett valamit számítógépe monitorán, így alacsonyabb árat mondott Hor-váthéknak, mint amire jogosul-tak lettek volna. Az ajkai üzlet kérvényezte a budapesti köz-pontnál, hogya tévedés miatt engedélyezzék, hogy a házaspár az alacsonyabb áron jusson a táblagéphez. Az ügyben még nem született döntés...

A telefonos problémával kap-csolatban február 26-án Horvá-

thné felhívta a szolgáltató 1412-es hibababejelentő számát. Kb. 20 perc várakozási idő után si-került egy ügyintézővel beszél-nie, aki tájékoztatta, hogy elin-dult a kivizsgálás, ami március 7-én zárul le, az eredményről ezután írásban fog tájékoztatást kapni. Mint mondta, a szolgál-tatás visszakapcsolása február 11-én el lett indítva, viszont egy informatikai hiba miatt még nem sikerült. A műszaki hiba elhárítása az ügyintéző szerint folyamatban van.

A telefonhívás óta többször is letelt a következő 72 óra, de úgy néz ki, hogy a szolgáltató továbbra sem érzi fontosnak, hogy a saját hibájából kialakult problémát orvosolja.

Az esetek fényében elgondol-kodtató, ami a vállalat honlap-ján olvasható: „2013 október-ben elnyerte a 2013. évi Kivá-lóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat a telefonos ügyfélkiszol-gálás (call center) nagyvállalati kategóriában. Ezzel az ország legjobbjának bizonyult a tele-fonos ügyfélkiszolgálás terén az ország nagyvállalatai közül.”

(A témáról készített televíziós összeállítás a tvajka.hu olda-lon tekinthető meg. A TV Ajka munkatársai továbbra is várják a lakosság jelentkezését közér-dekű problémáikkal az [email protected] e-mail címen.)

Zsohár Gabriella Eszter

Eredményesen szerepeltek a 2015-ös versenyidény első dunántúli területi akrobati-kus rock and roll bajnokságán a Dinamik rock and roll klub sportolói. A versenyt március hetedikén rendezték Zalaeger-szegen.

Az első kvalifikációs verse-nyen a klub táncosai közül sok alakulat már ki is érdemelte az országos versenyen való indu-lás jogát annak ellenére, hogy a csapatoknak és párosoknak nagy számban életkoruknak megfelelően új, magasabb ka-tegóriában kellett indulniuk, valamint a klub több táncosá-nak is ekkor volt az első hiva-talos megmérettetése a Magyar Táncsport Szövetség égisze alatt megrendezett pontszerző versenyen.

A táncosok jelenleg a székes-fehérvári pontszerző versenyre készülnek, majd az idei év első országos versenyét a Dinamik szervezi március 28-án a váro-si sportcsarnokban a Magyar Táncsport Szakszövetség felké-résére.

A zalaegerszegi verseny ered-ményei, Children páros, Szabó Alexander - Tavaszi Katrin 4. helyezés, Children kisformáció,

5 fő „PicuRock” 10. helyezés, Children kisformáció, 5 fő „Di-naMinik” 9. helyezés, Children nagyformáció 10 fő „TipTop” 4. helyezés, Serdülő kisformáció 6 fő „Go Girlz” 10. helyezés, Ser-dülő kisformáció 6 fő „Candy” 2. helyezés, Serdülő nagyfor-máció 12 fő „Paradise” 1. helye-zés, Serdülő páros Poór Dániel - Lozsi Vivienn 3. helyezés, Ju-nior kisformáció  5 fő „Ups”  4. helyezés, Felnőtt kisformáció 6 fő „Chits” 5. helyezés.

Felkészítő edzők dr. Horváth-né Baráth Piroska, Matán Szil-via és Horváth Márk.

T.A.

Poór Dániel és Lozsi Vivienn a versenyen