beszámoló - bpg.hu

Preview:

Citation preview

BESZÁMOLÓ

Osztályfőnöki munkaközösség

2016/2017

A három tagintézményben összesen

55 osztályban 1480 nappali

tagozatos diák +11 magán tanuló

tanul

55 osztályfőnök

2016 OKTÓBER 10

Osztályfőnöki és Bibliaismeret tanárok, lelkészek

konzultációja

Horváth András és Ruff Tibor vezetésével.

Ruff Tibor bibliai etika

Ezen az értekezleten szó esett a jelenlegi

Gyülekezeti látószögről, ki lettek jelölve a

legfontosabb nevelési célok, valamint helyére

kerültek az osztályfőnöki szerep és nevelői

munka határai, és a lelkészi munka mibenléte az

iskolában..

2017. FEBRUÁR 23, 24.

KÜLDETÉS ÉS MEGVALÓSÍTÁS

Osztályfőnöki értekezlet •felső és gimnáziumi osztályok, •alsó tagozatos osztályfőnököknek. Ezt a programot egy hosszabb felkészülés és munka követte, aminek június 30-án egy fontos állomása volt itt a Száva utcai épületben.

SZÁVA UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

almaszüret az alsótagozatosoknál

mesterségek napja

honvédelmi nap

5.6. osztály a szentendrei Zrínyi laktanyába

látogatott el, valamint az ottani nemzetvédelmi

középiskolába

A felsőbb évfolyamok a Budaörsi Petőfi laktanyát

látogatták meg

Biblia vetélkedő és családi nap

SZÜLŐI FÓRUM

„Hogyan világosítsuk fel gyermekeinket?”

témában pszichológusok és orvosok

közreműködésével nagyon sikeres előadás és

fórum

Dr. Német Zoltán, dr. Tóth Ágnes,

Petrőcz László és Kulifai Mónika

Fenti program folytatásaként 7.,8. osztályban

osztályfőnöki órákon külön a fiúknak és a

lányoknak tartott Bódi Katalin, Mészáros Éva és

Dr. Német Zoltán felvilágosítást.

Ez a program az Újszász utcában a tekeresi erdei

táborban került megrendezésre.

BIBLIAI CSALÁDI NAP

Egy egész éves bibliai vetélkedő sorozat döntőjét

szervezte meg Bódi Katalin és Kovács Ágnes,

mely végül egy Bibliai családi nap keretében

szülői szponzorálással jött létre.

ÚJSZÁSZ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Az osztályfőnöki munka a különböző

munkaközösségek által szervezett tematikus

egységeket, ünnepségeket idén is támogatta.

1956-os megemlékezés

Thanksgiving day

Március 15-i rendezvénysorozat

Öko-program

Kupakgyűjtés

KIREKESZTÉS KONTRA ELFOGADÁS

április

Pető Szilvia segítségével elkezdődött a Kirekesztés kontra

tolerancia projekt feldolgozása az osztályokban.

4.,5.,6. évfolyamon a Yad Vashem Intézet anyagai alapján

tartottunk 2-2 osztályfőnöki órát a témában.

május

Pécsi Tibor tartott az Újszász utcában a szimbólumokról

előadást,minden évfolyamnak

7. évfolyam a "Botlató köveket" nézték meg a gyerekek. Kinszki

Imre fotográfus Budapest Róna u 121.sz alatti lakása előtt

Száva és Újszász utcai 8. évfolyam a Kharisz kollégium előadó

termében Radnóti emlék műsoron vettek részt, ahol meghívott

vendég Forgács János, az Élet menete alapítvány önkéntese,

túlélő

május második felében Pécsi Tibor az Élet Menete központjában

tartott foglalkozást a BPG 8. osztályainak..

RADNÓTI ….

Forgács János

Botlató kövek a Róna utcában

ALSÓ- FELSŐ TAGOZAT, GIMNÁZIUM

UPTOFAITH

750 tanuló

GIMNÁZIUM

Tanulmányutak

rendezvények, Szalagavató, ballagás

tematikus napok

osztálykeretben megvalósult programok

Pl

egészségnap, ahol volt diákjaink, akik most

orvostan hallgatók ill. az egészségügy valamely

ágazatában tanulnak, tartottak elsősegély

nyújtásról előadást ill. gyakorlatot

illemtan és protokoll a 10 és 11 évfolyamon

valamint pályaválasztási tájékoztatót,

tanácsadást, előadás sorozatot szerveztek

osztályfőnökeink.

JÓ PIHENÉST KÍVÁNOK!