ELFOGADLAK

Preview:

DESCRIPTION

ELFOGADLAK. A Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség. 1994-ben telepedett le Arlóban, Magyarország északi határának közelében (Ózd mellett). Küldetésük a szemlélődésből és a testvériség megéléséből fakadó evangelizáció, melynek során Jézus örömhírét viszik el azokhoz, akik között élnek. - PowerPoint PPT Presentation

Citation preview

1994-ben telepedett le Arlóban, Magyarország északi határának

közelében (Ózd mellett). Küldetésük a szemlélődésből és a testvériség

megéléséből fakadó evangelizáció, melynek során Jézus örömhírét viszik el

azokhoz, akik között élnek.

A Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség

Szolgálataik különfélék, lehetőleg az emberekkel való közvetlen

kapcsolatban, közösségi és egyéni karizmák, képességeik, végzettségük szerint munkálkodnak Istenért és az

emberekért.

Munkájukat segítő egyik alapítványuk az Elfogadlak Alapítvány Arlón.

Szent Ferenc Kisnővérei kezdeményezésére és vezetésével, fiatalok tevékeny részvételével jött létre.

Célja: a helyi adottságokra, erőforrásokra építve halmozottan hátrányos helyzetű

gyermekek, fiatalok, felnőttek esélyegyenlőségének elősegítése,

és az ehhez kapcsolódó szociokaritatív tevékenység, első lépésben a cigány származásúakkal szembeni előítéletek falainak lebontása.

A szolgálat egyik színtere a "Befogad-lak" közösségi ház, amely nyitva áll mindenki előtt naponta délután 3-tól este 6 óráig

Ami már elkezdődött és kibontakozásra vár :

… az iskolában tanultak elmélyítése …

…manuális foglalkozások,

képességfejlesztő játékok …

hitoktatás hitoktatás videózás videózás

színjátszás színjátszás kirándulásokkirándulások

……és még sokan mások…és még sokan mások…

A GYEREKEK MEGTANULJÁK AZT, AMIBEN ÉLNEK:

Ha egy gyermek türelemben él, megtanul türelmes lenni.

Ha egy gyermek bátorításban él, megtanul bízni.

Ha egy gyermek tiszteletben él, megtanul értékelni, megbecsülni.

Ha egy gyermek igazságban él, megtanul igazságos lenni.

Ha egy gyermek biztonságban él, megtanul hinni, szeretni.

Ha egy gyermek elfogadásban és bátorságban él,

megtanulja felfedezni a szeretetet.