Upload
others
View
0
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
Mindennek ellenére a Városi Színház NKft/HK Projekt, ahogy eddig is, a meglévő
lehetőségeit figyelembe véve, 2019/2020-ban is két új projektet kezdeményezett, amelyeket
2020-21-ben kíván bemutatni.
2019- ben tervezett 2020-21-ben megvalósuló projektek
Wim Wenders 1982-es Dolgok állása című filmjének alapján a Porto-i Mala Voadora
színházzal közösen létrehozandó produkcióban.
"Besúgók" munkacímű youtube sorozat és előadás
(a mára több tízezres látogatottságot elérő "Anzselika Habpatron" és a "Tajgetosz Show"
című bevezető adások tapasztalatainak felhasználásával.
8. Gazdasági beszámoló
Közhasznú tevékenység bevétele: 364 466 ezer forint.
- ebből jegyértékesítés bevétele: 129 736 ezer forint, ennek aránya 2018-hoz képest 2, 18 %kal csökkent. A csökkenés elhanyagolható, az értékesítési folyamat nem változott, az előadásszámok növekedtek, ezen belül a vendég előadások is növekedtek, melyek esetében nemszámolhatunk jegybevétellel.
Közhasznú tevékenység költségei, ráfordításai:
Vállalkozási tevékenység eredménye:
Közhasznú tevékenység eredmény:
Budapest, 2020. május 20.
tJ7J /� dr. Kolosi Tamásné
ügyvezető igazgató
8
350.563 ezer forint
0 ezer forint 14 173 ezer forint
Szalai-Szabó István
ügyvezető igazgató
ifl/.:il