2

xn--pcelinfo-b1a.hupécelinfo.hu/valasztas2014/andrej.pdfCreated Date 10/3/2014 8:32:10 PM

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • Andrej Viktor 1977-ben Gödöllőn születtem. Pécelen a Gesztenyés Óvodába, majd a Szemere Pál Általános Iskolába jártam. Csepel Műszaki Szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat, gépszerelő szakon. Későbbikben elvégeztem egy kereskedelmi és ipari hűtőgépszerelő szakmát. Házas ember vagyok, egy kislány édesapja. A péceli Jobbik alapszervezet megalapításának részese voltam. Olyan közösséget hoztunk itt létre, amely önzetlenül hajlandó dol-gozni jó és nemes célok érdekében, városunkért. Ennek keretében az évek során segítséget nyújtottunk iskoláknak, óvodáknak, rá-szorulóknak. Részt vettünk köztereink és parkjaink felújításában, megszépülésében. Tagjaink véradással is rendszeresen segítenek. Városunkon kívül részt vettünk az árvízi védekezésben, segítettük az erdélyi árvaházakat adományok gyűjtésével és eljuttatásával. A tavalyi évtől külsős tagja lettem a Szociális- Kulturális- Sport Bizottságnak, így részt vehettem a közös munkában is.A képviselőjelöltséget azért vállaltam, mert úgy látom, hogy rengeteg a tennivaló. Végigsétálva a körzetünkben olyan érzésünk tá-mad, mintha 20 éve megállt volna az idő. Nincs előrelépés, nincs pozitív fejlődés. Siralmas állapotban vannak az esőelvezető árkok, nem épülnek járdák, játszóterek. Babakocsival a legtöbb helyen lehetetlen közlekedni, sok helyen gazosak, piszkosak a közterületek. A problémákat mindenki régóta látja, de ez idáig senki sem orvosolta. Az eddigi kampányok során rendszerint előtérbe kerülnek, utána viszont elfelejtődnek. Ezzel a rossz szokással szakítani szeretnék, s a megvalósulásért dolgozni.

    Támogatom:

    › a közérdek előtérbe helyezését; › természeti adottságaink kiaknázását; › térfigyelő kamerák bővítését;› őrzött kerékpártárolók építését; › gyalogátkelőhelyek létesítését; › kerékpárút építését; › ingyenes vérvételt;› új orvosi szakellátások bevezetését; › sport, kultúra fejlesztését; › hagyományaink ápolását.Ehhez kérem a támogatásukat, hogy fejlődhessen körzetünk, városunk.

    Tisztelettel: Andrej ViktorWeboldal: http://pecel.jobbik.hu/

    E-mail: [email protected]: 06-20-465-06-09