1

SZEPES MÁRIASurayana élő szobrai

T U D O M Á N Y O S - F A N T A S Z T I K U S R E G É N Y

KOZMOSZ FANTASZTIKUS KÖNYVEK

SZERKESZTI KUCZKA PÉTER

© Szepes Mária, 1970

KOZMOSZ KÖNYVEKBUDAPEST 1970

2

I. ÖTSZÁZ ÉVES UTAZÁS ................................................. 3

AZ IDŐHAJÓS ................................................................... 6 A PSZICHODÓM ............................................................. 20 SISOTRIS .......................................................................... 32 SAVONAROLA ............................................................... 52

II. AZ IBOLYÁNTÚLI SÁRKÁNY .................................. 71

JELBESZÉD ..................................................................... 71 PSZICHOVÍZIÓ ............................................................... 76 DÉLIA ............................................................................... 84 SELENA HOLDKÖVEI ................................................... 89 LISON ............................................................................... 96 A JELENNÉ TETT MÚLT ............................................. 106 A REZGÉSEK HÁZA .................................................... 110 A FELSZAKÍTOTT SÁV ............................................... 114 JELENLÉT ...................................................................... 118 FANTASZTIKUS PÁRBESZÉD ................................... 121 BÁLVÁNYFEJ ............................................................... 127 UTOLSÓ ÍTÉLET ........................................................... 132

III. ÉLŐ SZOBROK ......................................................... 144

A TEGNAP VULKÁNKITÖRÉSEI ............................... 144 A KÉPZELET DIKTATÚRÁJA .................................... 157 GYERMEKKERT ........................................................... 161 OPUS EROTICUS .......................................................... 164 GÉPHANGYÁK ............................................................. 166 MATRICÁK .................................................................... 170 TECHNOPOLISZ ........................................................... 175 VILÁGALKONY ............................................................ 178 KONKRI ......................................................................... 187 BÁBEL TORNYA .......................................................... 191 „IKERPÁR EGY ANYAMÉHBEN” .............................. 195 ALVILÁG ....................................................................... 200 AZ ÁJULT TERMESZBOLY ........................................ 210 ÉLŐ SZOBROK ............................................................. 214 SZÉLÁRNYÉK ............................................................... 221 VÉGJÁTÉK .................................................................... 228 SURAYANA ................................................................... 234 FURIOZÓ ........................................................................ 240

3

I. ÖTSZÁZ ÉVES UTAZÁS

Nem tudom, írásomnak mi lesz a sorsa. Valószínű-leg Földünk egész kultúrájával együtt belevész abba a válságba, amelyet éppen mi, a fejlődés csúcspontján virágzó XXV. század tudósai idéz-tünk elő. Sajnos, nem sejtettük, tudományos kíván-csiságunk micsoda, romboló erőket szabadít el. De az, hogy szánalmas bűvészinasokká lettünk, bűnün-ket nem teszi megbocsáthatóbbá.A krízis, amelyben sodródunk, az emberi történe-lem eddigi egyetlen katasztrófájához sem hasonlít-ható, mégis félelmetesebb valamennyinél. Nem há-ború. Mi már nem élünk véres, fizikai erőszakkal. Nem epidémia, hiszen a betegségek legsúlyosabb formáit sikerült legyőznünk. Áldozatait képzeletü-kön, érzéseiken át ragadja meg: A szépség és szen-vedély vízióival bénítja meg érzékeiket. Az élet va-lóságai között alvajáró futóbolondokká válnak. Ilyen fantazmák bűvölete ellen nincs védekezés!A szolárpermet védőrétege néhány óráig (vagy pil-lanatig?), az én tudatom egy töredékét még kiemeli ebből a láthatatlanból ránk tört vízözönből, de már érzem a végső kilobbanás közeledését, amely en-gem is az ujjongva rikácsoló, részegítő lázképek közt tévengő kortársaim boszorkányéjének zúzó-malmába taszít. Azért írok, amíg lehet, amíg a jó-zan eszmélet egyetlen szikrája él bennem, hogy megkapaszkodjam e sorokban. De lelkiismeretem is rákényszerít, hogy beszámoljak saját, semmivel nem menthető felelősségemről mindabban, ami

4

végbemegy. Persze más kérdés - igen nagy kérdés -, hogy ez a híradás elérkezik-e valaha valakihez. Mert az „újra fiatallá lett emberiségnek" évtízezre-dekre lesz szüksége ahhoz, hogy a fejlődési spirál fölfelé emelkedő körpályáin keringve, eljusson a megismerés és humánum e magasságára, ahol ma a Pszichodóm emelkedik, mégis…Nem akarom, hogy a kétségbeesés és pánik elborít-son, mert az egyszerűbb volna! Egyszerűbb volna társaimhoz hasonlóan átengedni magam eszelős lá-tomások mámorának. Az megszüntetné gyötrő bűn-tudatomat és erőfeszítéseimet arra, hogy kiutat ke-ressek az útvesztőből, akkor is, ha az emberi képze-let leghatalmasabb robbanásának láncreakciójával kell szembeszállnom, egyedüli látóként szegény, világtalanná lett barátaim között!Könnyen lehet, hogy a remény, amely halványan felbukkan bennem, és valami megoldás délibábját vetíti elém, az egyetemes delírium része. Hiszen már én sem vagyok képességeim teljes birtokában.

Shintal jegyzete

5

AZ IDŐHAJÓS

Hermod Gjall a földalatti téráthidaló fülke hűs fél-homályából a szabadba lépett. Egy hét óta minden délután kijárt ide a város peremére, és végiggyalo-golt a zárt, védett terület felé vezető úton, amely nem futott zajtalan siklással a talpa alatt, hanem ne-ki kellett járnia rajta.Élvezte saját könnyed, gyors lépteit. Az ilyenfajta mozgástól csaknem teljesen elszokott, mióta e szé-dítően idegen és nagyszerű világban „újjászületett". Attól a pillanattól kezdve, hogy hibernált szerveze-tét „fölmelegítették", s valamennyi testi funkcióját beindították, egyebet se tett, mint megrendülten csodálkozott. Csodálkozott mindenen, de főképpen azon ámuldozott, hogy az egykori „világvége" megolvadt, azután bazaltkeménységűvé szilárdult törmelékének kriptanyomatéka alatt rátaláltak a sír-kamrára, amelybe tetszhalottá fagyasztott testét a kétezer-tizedik év kultúrdokumentumaival együtt elhelyezték. Nemcsak azért, mert történész volt, és a huszonegyedik század jelentős krónikásának tar-tották. Barátai, tisztelői mentették ki a világalkony tűzözönéből, mert szervezetét ismeretlen betegség, furcsa aluszékonyság támadta meg a Hold talajának vizsgálata közben, s egyre mélyülő álmából az ak-kori orvosok nem tudták felébreszteni. A huszon-ötödik század tudósai azonban nem pusztán e koz-mikus ártalommal birkóztak meg, mikor testét és tudatát sok száz éves dermedtségéből új életre kel-tették. Az emberiség közös szervbankjaiból tökéle-tesen működő szerkezetté cserélték át valamennyi elnyűtt belső motorját. Agyát azonban különös mó-don meghagyták.

6

Lenézett ruganyosan mozgó lábára, azután egyenle-tes szívverésére figyelt, ahogy egy gyerek az óra szorgos ketyegését hallgatja. Ilyen erőtől duzzadó-nak csak kisfiúkorában érezte magát kirándulásain, mikor az erdős hegyi ösvények szinte önként csúsz-tak talpa alá, mint most, az egész várost átszövő, mozgó térszalagok. E világot behálózó felszíni köz-lekedési rendszer a messze jövőben kibontakozott kultúra embereit megkíméli a helyváltoztatás erőfe-szítéseitől.Megtorpant. Miért a „messze jövőben"? Miért gon-dol mai kortársaira még mindig úgy, mintha… hi-szen itt van velük együtt! Közel ötszáz esztendőt utazott mélyhűtött teste járművén, felfüggesztett tu-dattal, és utolérte őket az időben.Lassan, tűnődve újra elindult. Valóban utolérte vol-na őket? Még nem. Az a néhány hónap kevés volt hozzá, amely alatt szervezetét átállították saját élet-ritmusukra, s agyába az egységes világnyelvvel együtt új fogalmak hatalmas tömegét táplálták be. Tudatából, idegeiből, sejtjeiből hiányoztak a lép-csők a huszonötödik század világképének meredek csúcsához. Az az ember jutott eszébe, akit valami-kor a huszadik század kilencvenes éveiben hiber-náltak, s mikor harminc év múlva életre keltették, mindössze két hónappal élte túl feltámadását, mert idegrendszere nem tudott megbirkózni a korszak felgyorsult ütemével. Kiégett, mint egy villanykör-te, amelybe túl erős áramot kapcsoltak. E rövidzár-lattól a huszonötödik század technikája megmen-tette őt, de ébredése sokkját éppúgy megérezte, mint egykori sorstársa.Saját korában nem kellett szégyenkeznie agyalkata miatt. Most azonban, a mesterségesen kitenyésztett,

7

elképesztő mennyiségű ismeretanyagot tartalmazó elmék mellett saját képességei gyermekesen primi-tívnek tűntek. Ennek ellenére azt is megértette, sa-ját zavaros tudatát miért nem vették el tőle. Új élete nemcsak neki okozott szenzációt. Azoknak, akik kifejtették a múlt homályából, ő is rendkívüli él-ményt jelentett. Eleven, régen kihalt „őslény" került laboratóriumuk reflektora alá, aki viszonylag értel-mes módon nyilatkozik meg. Egyéni híreket közöl önmagáról és arról az életformáról, amelyhez tarto-zott.A zárt, védett terület áramkörét őserdő gyűrűje fon-ta körül.Egyedül azt az utat tartották járható, tiszta állapot-ban, amely e szabadtéri múzeumhoz vezetett. A Föld fővárosa, Makropolisz lakói közül csak azok látogathatták az egykori nagy robbanás színhelyét, akik különféle megfigyeléseket végeztek ott, vagy mintákat gyűjtöttek a Pszichodómban folyó kísérle-tek céljára. Ezt a statisztaszerepet osztották rá is, kötetlen munkaidővel, minden szorosabb ellenőrzés nélkül. Lélektani okokból sorolták be a legköny-nyebb kategóriába, hogy ne érezze magát annyira idegennek és fölöslegesnek. A tapintatos figyelem Riss gyógymódjához tartozott.Ahogy a haragoszölden burjánzó növényzet sűrűjé-be érkezett, nyers szagok és zajok rohanták meg. A kétoldalt sorfalat álló redves törzsű fákra súlyos, pókhálós repkényfüggöny kapaszkodott. Lármás színű virágok húsos kelyhe fölött naptól ittas ro-varok keringtek. Fájdalmas öröm és oktalan vágyó-dás rohanta meg saját elhagyott, bizonytalansággal, veszélyekkel tele „előző élete" után, amelynek utol-só éveit már az elkerülhetetlen vég baljós alkonya-

8

tában töltötte el. Mintha kortársaival együtt kor-mány nélküli lélekvesztőn, iszonyú erejű vízesés zuhogójához közeledett volna, egyre gyorsuló se-bességgel. Őt rendkívüli sorsa kiragadta a mindent összezúzó zuhanásból, de a többiek, akikkel közös gyermekkor, rokoni, baráti kapcsolatok, bonyolult érzelmi összefüggések, azonos emlékek és fogal-mak kötötték össze, azok már évszázadok óta…E gondolattól úgy menekült el, mintha tüzes vasat érintett volna.Az út meredeken emelkedni kezdett. Letért a sima talajról. A szívósan összefonódó liánkötegek között saját nyomai vezettek a dombtetőn levő kis tisztás-ra, amelyen „az ő köve" várta naptól melegen, ha-sadékaiba búvó, apró gyíkokkal, füves, mohos fol-tokkal. Mindennap itt kötött ki. Zsebében volt a vé-dett terület, a rezervátum kultúrsalakját őrző ma-gasfeszültségű áramkör megszakításának kulcsa. Testét ártalmas sugárzásokat közömbösítő, különle-ges szolárpermet borította, és a veszélyes szolgá-latot végző kutatók Hydron védőköpenyét viselte, de még egyszer sem lépett be a „halottak országá-ba". Nem jutott odáig. Gáncsot vetett neki ez az érintetlenül hagyott földdarab, ahol még szabadon tenyészett a gaz, arcához zúgó, fullánkos bogarak csapódtak, és a tüskés bozót sátra alatt hangyaboly nyüzsgött.Amit tett, nem volt mulasztás. Senki se kérte szá-mon tőle. Megértették laza támolygását egykori és mostani élete között. E korszak emberei mindent megértettek, vagy csaknem mindent.Felkapaszkodott az érdes felületű, nagy kőtömegre, amely antik karosszék gyanánt még hátát is megtá-masztotta. Kastély, esetleg templom maradványa

9

lehetett; egy-egy fehéren csillámló fazettáján már-ványerezet rajzolódott ki.Első pillantása a főváros zárt vonalú, bizarr szépsé-gű villái, áttetsző burával fedett sportpályái, tükrö-ző tavai és ápolt kertjei fölött a Pszichodóm fenn-síkján kötött ki. Szégyenkező bosszúsággal észlelte megint az áramütéshez hasonló borzongást, ame-lyet a soktornyú, fényrobbanásoktól szikrázó góc-pont, „a világ teteje" kiváltott belőle. Eszének sem-mi köze nem volt hozzá. Gyermekkorának gyertya-fényes ünnepei idéztek elő benne hasonló elragad-tatást. Pedig a Pszichodóm vezérkara - agytrösztje - semmiképp se igényelt ilyen vallásos rajongást kor-társaitól, akiknek szellemi-lelki egyensúlyáért, jólé-téért annyit fáradoztak e csodálatos fellegvárban, rendkívüli körülmények között, fantasztikus mód-szerekkel. Az emberek mégis furcsa, titkos elfo-gultságot tápláltak a felhőkbe nyúló őrtorony lakói iránt. Kultuszépítő, legendaszövő ösztöneiket nem lehetett kiirtani. Annál is kevésbé, mivel a valóság-ban kevesen jutottak be a Pszichodóm zárlatába, bár a föld valamennyi lakója, élete minden pillana-tában a legszorosabb kapcsolatban állt vele. Aki be-lépett oda, az mindenképpen rendhagyó eset volt; a ritka lelki nyomorékok egyike, társadalomra veszé-lyes elem, vagy olyan szokatlan jelenség, mint a kétezredik év elejéről visszatérő idő- utas, akinek saját korából származó tudatos és tudattalan üzene-teit közelebbi vizsgálatoknak vetették alá. Azért tölthetett két teljes hónapot a Pszichodómban. La-kóit megismerte, de nagyon kevéssé értette őket, noha mindent elkövettek, hogy primitív kollégájuk előtt világossá tegyék a nagy dráma után kialakult világképet. Különösen Riss, az ideggyógyász fára-

10

dozott azon, hogy kiemelje belőle a szorongásos emlékek, félelmek, lelki sérülések gócait, amelye-ket a huszonötödik században korai atomkornak ne-vezett időből hozott magával.Odafönt úgy hitte, Riss gyógymódja teljes ered-ménnyel járt. Hangulatéletének mindkét végletét: a létbizonytalanság ősrémületét és másik pólusát, a veszedelmes részegültséget is sikerült leküzdenie. Emlékei már csak néha, és nagyon távoli, homályos álmok formájában kísértették meg. Mióta azonban belemerült a Dóm körül áramló élet egyenletes hul-lámzásába, fokozódó nyugtalanság közelített hozzá. Mintha valahol a háta mögött, egy hangfogós, zárt ajtón túl, édeni és szörnyű dolgok lestek volna rá névtelen lappangással, amelyektől halálosan rette-gett, de iszonyodva sóvárgott is utánuk.Az első hetekben képtelen volt felfogni a Pszicho-dóm értelmét és elöntő jelentőségét. Fejében szét-estek a fogalmak, mert valamikor külön éltek ben-ne. Annak ellenére, hogy kortársai közül ő foglal-kozott legtöbbet a jövő körvonalaival, bizonyos elemeket mégsem tudott egyesíteni úgy, ahogy most a Pszichodómban történt Kollégáival együtt már a huszonegyedik században, „az atom-időszá-mítás kezdetén” tisztában voltak a hírközlés jelen-tőségével, a hiteles dokumentáció és a valóság ké-peiből szőtt műalkotás közvéleményalakító hatal-mával. Ismerték a gondolat- és akaratátvitel rombo-ló vagy építő hatását. Eredményes kísérleteket foly-tattak gyógyító gondolatparancsokkal. A betegség-folyamatok mögött feltárták a kórképző lelki oko-kat. Társadalmi feszültségek, járványok, indulatok lávakitörésénél éppúgy figyelembe vették az idő-szakos napfolttevékenység s különféle kozmikus

11

sugárzások, mágneses viharok szerepét, mint elemi csapásoknál. E részletfelismeréseket azonban a hu-szonötödik század tudománya a közösség ellen el-követett erőszakos cselekmények, betegségek és természeti katasztrófák megelőzésének nagyszerű művévé kovácsolta össze.„A Pszichodóm a megelőzés művészetének mai végösszege! - mondta Riss, mikor már személyesen vette át kezelését a rendelőjében. - Mindaz, ami az ember tudatán át értelmi-érzelmi világába hatol, és építő módon befolyásolja, ebből a központból su-gárzik, széjjel a föld valamennyi lakójához. Úgy, ahogy valamikor a rádió- és televíziótornyok juttat-ták közléseiket, képsoraikat hallgatóikhoz és néző-ikhez.Mi ezt az élet minden területét érintő és formáló in-formációhálót polivíziónak nevezzük. Irányítóit nem elfogult, külső mérlegelés helyezi pozíciójuk-ba, hanem az emberi alkat vegyészeinek, a lélek mérnökeinek, orvosainak pontos tervezése. A Pszi-chodóm tudósgárdáját és azokat, akiket e posztok átvételére készítünk elő, zárt számú agysejtállo-mányhoz hasonlíthatjuk, amely az emberi elme Dómjából figyeli és ellenőrzi a szervezet működé-sét. Vigyáz rá, nehogy önmagában vagy másokban kárt tegyen. Szerepe ezért csaknem észrevétlen és erőszakmentes. E tág kereten belül a Föld minden lakója szabad. Képességei, hajlamai szerint hasz-nálhatja fel idejét, és egyéni igényei alapján része-sül a közösség javaiból."E beszélgetés azonban már a csendkamrabeli ke-délykiegyenlítési kúra után történt.A különféle szervcserék után legelőször a „szféri-kus házba", az ionoszférában lebegő üdülőfélébe

12

került két ápolónő felügyelete alatt. Később rájött, hogy itt heteken át az éber álom állapotában tartot-ták, s féleszméletét csak lassan hangolták át teljes tudattá. Azért nem kérdezősködött, nem félt, nem csodálkozott még semmin. Testét megszabadították kíváncsi, mohó képzelete terhelésétől. Azt is csak Risstől tudta meg a Pszichodómban, hogy a Földet körülvevő ritkább légkör régióiban lebegő szférikus házak mindenkinek rendelkezésére állnak. Néhány hetes „kilépés a Földből" - a lelki egészség és egyensúly törvényéhez tartozott, mint a táplálkozás vagy tisztálkodás. A magaslati üdülőházak ártalmas sugárzásokat kiszűrő szigetelése csak azokat a hatá-sokat engedte át, amelyek pihentették, felfrissítet-ték az emberi szervezetet. A Földet körülvevő lég-kör magasabb régióiba és a kozmoszba utat törő ember munkáját rendkívül megkönnyítette a föld vonzóerejét szabályozó „antigraviton-motor" felfe-dezése. E mechanizmus csökkentette vagy egészen kikapcsolta a szférikus házakban, űrrakétákban, űr-állomásokban és űrszanatóriumokban a Föld gravi-tációs vonzását.Soha nem halványuló megrendülésként élt benne teljes ébredésének élménye „új ég alatt, új földön". Nemcsak ő maga volt vadonatúj: erős, izmos, fiatal és egészséges, hanem a világ is körülötte. Öt évszá-zad előtt, mikor a fertőzés érte, már elmúlt negy-venéves. Sokat bajlódott érzékeny gyomrával, és gyakran kínozták ideges fejgörcsök. Nemi élete gá-tolt, aszkétikus volt, ezért nem is nősült meg. Öz-vegy anyjával élt együtt. Látása megromlott. Vállát reuma szaggatta. Most is könnyezett, mikor vissza-gondolt az üde léthajnalra, amelyen metszően éles, soha észre nem vett árnyalatokat érzékelő, új szeme

13

rányílt az ismeretlen tájra, és füle olyan neszeket, zenei hangokat fejtett ki a légkörből, amelyek az-előtt nem érkeztek el tudatáig. Azután felfedezte iz-mait, szélesre táguló tüdejét, feszes bőrének ózont lélegző pórusait. Fokozódó mámorral élvezte feltá-madó farkasétvágyát, vérkeringése, anyagcseréje tökéletes zavartalanságát. Elképedt örömmel jött rá, hogy ínyét, elhullt fogai helyén növekvő új fogak duzzasztják, és korán kopaszodó fején dús, vö-rösbarnán csillogó hajerdő burjánzik.Szervei egyensúlyát nem fizikai ok, hanem érzelmi túlfeszültsége borította fel. Sírva-nevetve áradozó félbolondként került a Pszichodóm egyik csend-kamrájába, ahol különféle fény-, illat- és hanghatá-sokkal megint a sajátos ernyedtség kényszer-zubbonyába burkolták. Megszakadt az összekötte-tés érzékelő központja és mozgatóidegei között. Ketten voltak egy testben: valaki, akiben gondola-tok, érzések árapálya váltakozott, s a néma, tehetet-len másik, akit egy hangszigetelt, koromsötét cella heverőjére fektettek, és egyedül hagytak önnön csillagtalan, befelé terjedő kozmoszában. Semmi támpontja nem volt a térben, amely körülvette. Öt érzékszerve nem közvetített külső benyomásokat. A jelenségek lassan elvesztették valószerűségüket. Személyes emlékei távolra tolódtak, eltompultak, mintha valaki mással történtek volna. Képzeteinek egymásutánja megbomlott. Folyamatos gondolatok logikai láncán látomások törtek át. Hangokat hal-lott. Úgy érezte, kint lebeg az űrben, s zenei akkor-dok szökőárja zúdul át rajta. Az ismerősnek tűnő, mégis idegen vokális hullámok városfantomokká torlódtak össze, szilárd körvonalakat kaptak, abla-kaikból sugárzó fény, emberi életek ezerféle zaja

14

áradt. A kép hol eltűnt, hol előbukkant. A hatalmas felhő- karcoló-bolyok egyszerre dülöngélni kezd-tek, mintha a talajt titáni kéz rángatta volna alattuk. Falaikon robbanó szisszenéssel lángok rohantak vé-gig. Rémületének sokkja szélrohamként zavarta széjjel e tüzes képzeletfelhőt, de látomásai újra visszatértek. Múltjából különös, torzul felnagyított mozaikok nőttek magasra. Gyermekkorának szín-helyét, iskolatársait, barátait látta nyúlni, szélesed-ni, megduzzadni önmaguk őrült és ünnepélyes jel-képeként. A lányok, akiket megkívánt, azok is elő-nyújtóztak, előhajladoztak a ködből. Titokban per-sze, hogy senki, főleg anyja meg ne tudja. Ninoin, az első ügyetlen kamaszölelésének tárgya; a szep-lős, fehérszőke Ninoin, aki a sétatér sűrű bokrai kö-zött úgy fonódott rá, mint a polip, de mások előtt mindig kinevette, megszégyenítette. Hogy miért bánt vele így, és miért szakított váratlanul, sohasem értette. A látomások vezérszólama azonban egyre inkább édesanyja arca lett. Érdekes, hogy soha nem látta másnak, csak szépnek és fiatalnak. „Anyádat kellett volna feleségül venned" - mondta neki Nino-in, amikor évekkel később találkoztak. „Igen, igen! - nevetett rá recés, nagy fogaival. - Úgysem enge-dett volna át másnak. Azért nem tűrte, hogy felnőtt férfi legyen belőled. Még a köldökzsinórt sem vág-ta el köztetek… nem vetted észre?" A kínos zavar és bosszúság most is ugyanolyan erővel morajlott fel benne, mint akkor, de anyja mosolya megint ki-oltotta zaklatottságát. Az ő lényében otthon volt. Egyedül nála pihent meg. Ezzel a mosollyal hajolt föléje, mikor lázas volt: suttogva beszélt hozzá, mesélt és énekelt. Hangja borogatásként simult rá, meleg fészek volt körülötte, puha pólya, ringató, al-

15

tató védelem. E vízió mély, álomtalan álomba sik-latta át.Állapotának különféle szakaszait a csendkamra elektronikus agya jelezte. Mert mikor felébredt, már természetes nappali fény tűzött rá. Alvás köz-ben átgördítették abba az áttetsző falú, elbűvölő lakosztályba, amelyet a Pszichodóm vezetősége je-lölt ki részére. Az enyhén elködösödő, pasztellde-rengéssel sugárzó bútorokon keresztüllátott, mintha képzelete vetítette volna ki őket. A levegőt langyos, illatos légáramlat hűsítette állandóan.A heverőjével szemben felizzó képernyőről sötét hajú, erős szemöldökű, világító kék szemű férfi kö-szöntötte:- Jó reggelt, barátom! Hogy érzi magát?- Remekül! - nézett vissza a hűvösen barátsá-gos, kortalan emberre, akinek zsongító hangja kü-lön élményként hatott rá.- Örülök neki!Érezte, amit mond, nem udvarias formaság. Közér-zetét, hogylétét valóban saját ügyének tekinti.- Akkor elkezdhetjük a párbeszédet! - folytat-ta a mosolygó vetület.- Én úgy érzem, inkább folytatni fogunk vala-mit, aminek nem volt kezdete, és sohasem ér véget! - szakadt ki belőle önmaga előtt is váratlanul, az-után félszeg bizonytalanság nyűgözte le hirtelen. - Bocsásson meg... nyilván még mindig nem vagyok teljesen ébren, hiszen a nevét sem tudom.- Riss!E név akkor, első ízben, tömör harangkondulásként hatott Gjallra.

16

- Önt viszont mindenki ismeri nálunk - bólin-tott testetlen látogatója. - Bolygónk legizgalmasabb jelensége e pillanatban. Tudja, hogy nevezik?- Fogalmam sincs róla.- Hermod Gjall, az időhajós! Tudósaink mel-lett már költőinket, zenészeinket is jelentős művek-re ihlette. Bár az alkotások, amelyeket sugallt, meg sem közelítik saját, pszichongyöngybe rögzített, va-lódi történetét.- De hiszen én még senkinek… Azt sem tu-dom, mi az a…- Pszichongyöngy? Persze hogy nem tudja egyelőre. Majd megérti. - Riss már nyíltan nevetett. Vékony ajkának zárja szélesen kettényílt. Szögle-tes, fehér fogak billentyűsora villant feléje.Gjall egyre rokonszenvesebbnek találta.- Előbb hidat építünk a mi fogalmaink számára azokból az elemekből, amelyeket jól ismer, mert saját korából hozta magával őket - folytatta Riss. - Kétségtelen, hogy tudatosan nem nyilatkozott meg senkinek. De vajon tudatos megnyilatkozásaink árulják-e el rólunk a legtöbbet?Gjallt nagy megkönnyebbülés fogta el.- Értem, mire céloz! Testalkatomból, maga-tartásomból következtettek ösztönéletemre, jelle-memre.- Részben. Ez azonban nem pusztán lélek-elemzés és jellemolvasás - sokkal több annál. Lás-suk csak: abban a korszakban, amelyben élete első négy évtizedét töltötte, a világ eseményeit film- és hangszalagra rögzítették, azután tetszésük szerint akárhányszor visszajátszottál Hajói tudom, azt is felderítették már, hogy az emberi gondolat bizo-nyos áramokat bocsát ki, s e rezgések erővonalai-

17

nak kirajzolására különféle készülékeket szer-kesztettek. A hibernációs kamrában talált művei ta-núsága szerint ön az emberi elméből kisugárzó gondolatáramokat már azonosította a rádió, televí-zió leadó- és felfogóantennáinak működésével. Rá-jött, hogy minden emberi agy ilyen leadó- és felve-vőantenna. Sőt sikeres kísérleteket folytatott érzé-keny médiumokkal, akik televíziós készülék közbe-iktatása nélkül, saját agyuk „képernyőjén" fogták fel a rendes televíziós adások halvány képtöre-dékeit. Arról nem tudok, hogy olyan kísérleti ala-nyunk lett volna, aki ilyen képet küldeni is tudott volna egy másik agy képernyőjére, készülék közbe-iktatása nélkül. Elvben azonban már ezt a lehetősé-get is bizonyosnak tartották.- Igen.- Egész technikájuk rohamosan haladt a mini-atürizálás, a kicsinyítés felé, igaz?- Igaz.- Voltak olyan apró rádióik, amelyek elfértek az emberi fülben, televíziós telefonjukat pedig a zsebükben hordták.- Úgy van.- Infravörös fényben olyan fényképeket ké-szítettek például egy üres autóparkoló helyről, ame-lyeken pontosan kirajzolódtak az órákkal előbb ott álló autók körvonalai, mert e formák hőrezgései még jelen voltak a látszólag üres térben. Így volt?- Így.- Nos, akkor eszközeink már együtt vannak a pszichongyöngy fogalmának megközelítéséhez. Képzeljen el egy egészen parányi, több millió mik-roszkopikus méretű tranzisztorból álló áramkört. E borsó nagyságot alig meghaladó „gyöngy" tranzisz-

18

tor-parányainak anyaga rendkívüli érzékenységű kristály. Mi e kristályok alapanyagát nem a földön, hanem a Jupiter bolygó egyik holdján találtuk. A „szenzorit-kristály" - így neveztük el nagy szenziti-vitása, vagyis hallatlan érzékenysége miatt - olyan különleges rezgések felfogására és visszajátszására képes, amelyet az emberi agy és érzésvilág bocsát ki magábólGjall hirtelen heves izgalommal ült fel.- Azt akarja mondani, hogy amit én ott a csendkamrában gondoltam, látni véltem és éreztem, azt…- Rögzítettük. Igen. Ahogy egykor filmre vet-tek fel valamely művet vagy eseményt.- Várjunk, várjunk! - A tiltakozó, szégyenke-ző riadalomtól Gjall testét veríték öntötte el. - Ez mégis egészen más! Ez az én legbenső… Ez nem mű és nem valóság, hanem…- Hanem a képzelet és a vágyvilág keveredése a valósággal - zsongott közbe Riss csillapító hangja tehát a legtökéletesebb „pszichogram": az ember jellemének, lelki alkatának hű tükre, amely soha-sem kerül avatatlan kézbe. Segítő szándékú orvos foglalkozik vele.Tenyerén mutatta a halványzölden csillogó, apró gyöngyöt, amely lénye számtalan rétegű titkát zárta magába. Gjall visszadőlt a heverőre, szemét fárad-tan lehunyta.- Túl sok ez egyszerre… túl sok! - mormolta, aztán újra mély álomba merült.

19

A PSZICHODÓM

Mikor meghatványozott képességei birtokában első ízben vezették végig a „világ tetején" összpontosí-tott, bámulatos kultúrközponton, kávébarna bőrű, halk szavú fiatalember kísérte, akinek keskeny, sö-tét szeme, sovány termete régi kelet-ázsiai festmé-nyek alakjait idézte emlékezetébe. Konkri, Riss egyik asszisztense volt. Lényéből kellemes, figyel-mes semlegesség áradt. A sok benyomás között ak-kor csak futó széljegyzetet fűzött e meg-állapításhoz, de később rájött, a Pszichodóm vala-mennyi lakójának ugyanez a magatartása.A nagy kiterjedésű területen, amelyet függőkertsze-rű, lépcsőzetes síkokra osztottak, különféle épüle-tek emelkedtek ápolt parkok, ligetek között. A te-tőn sokemeletes, spirál alakban felkanyarodó alap-zatból kinőve, a Polivízió szédítően magas adó-tornya szúrta át a felhőket. Ebben a központban he-lyezkedtek el a kísérleti laboratóriumok, vetítőhe-lyiségek, műtermek, zeneszobák, elektronikus el-lenőrző- és védőláncok, a legmagasabb szintű el-méleti és gyakorlati oktatás stúdiói. Itt volt Riss rendelője is, csendszobák hosszú sorával. A többi intézményt: sportpályákat, fürdőket, kiállítóterme-ket, üzemeket, villákat, szanatóriumot, hang- és képarchívumot s végül az Oscillárium tömör, acél-fényű erődjét mozgó utak, úgynevezett térszalagok kötötték össze a centrummal.Az Oscilláriumról hiába próbálta faggatni Konkrit, az minden kérdését udvariasan elhárította.- Korai még, barátom! Egyelőre azt sem tudja el-rendezni magában, amit eddig látott. Fogalma sincs

20

róla, e tudományos és művészi elemek hogyan ke-rülnek egymás mellé, és mi közük a Polivízióhoz.Be kellett ismernie, hogy így van. De azért tovább firtatta a tiltott témát.- Oscilláció lengést, hullámzást, rezgést je-lent. Ez a rejtélyes Oscillárium tehát…- Bizonyosfajta rezgésekkel foglalkozik. Azon kívül még más dolgokkal is. Meg kell szok-nia, hogy kísérleti állapotban levő folyamatokról mi sohasem beszélünk, még egymással sem.A Polivízió nagy előcsarnokában leültek egy frissí-tőre, amelyet automata állított össze részükre. Konkri, pohárral a kezében, mosolyogva figyelte.- Nos? - szólalt meg végül. - Jobb, ha a gon-dolatait hangosan megfogalmazza, ahelyett, hogy némán fojtogatnák egymást. Az előbb nyilván az volt a képzete, hogy valamiféle kórháztelepen já-runk.- Betegeket viszont nem láttam sehol! - tört ki Gjallból. - Éppúgy, ahogy a koncerttermekben sem voltak zenészek az izgalmas hangváltozatokat szö-vő, furcsa hangszerek mellett. Eddig azonban rend-ben volnánk valahogy. A Polivízió fogalmába sok minden belefér. De az elképesztő tökéletességű üzemeket, ahol gondolkodó gépek emberi felügye-let nélkül, önmaguknál okkal bonyolultabb elektro-nikus agyakat vagy hőt, fényt, illatot sugárzó mű-anyagformákat állítanak össze, végképp nem tudom beilleszteni a Pszichodóm hatáskörébe! Az archeo-lógiai kutatóműhely boszorkánykonyháját még ke-vésbé!- Ön történész létére ne tudná, hogy a jelen-ben és jövőben csak úgy kerülhetünk el bizonyos tévedéseket, ha a múltat alaposan megismerjük?

21

- Igen, de… - Gjall fejében egyszerre helyük-re billentek a dolgok. Mintha ismeretlen tárgyakkal teli, koromsötét helyiségben valaki felgyújtott vol-na egy csillárt. E befelé sugárzó reflektor lekötötte minden figyelmét. Persze! A Pszichodómban egy-másba ömlik az emberi élet valamennyi fővénája, és kiegészíti egymást. A művészet megelevenítő varázsa felidézi és elrendezi a lélek erőit. Köt és old. A kísérleti tudomány és a technika pedig…- Örülök, hogy rájött végre - hatolt el tudatáig Konkri hangja.- Mire? - Zavart csodálkozással pillantott kí-sérőjére.- Hogy az emberi élet fővénáinak összműkö-dése rejti Földünk valamennyi problémájának meg-oldását!Nem tudott hozzászokni ehhez a gondolati és leg-benső érzései között tapogatózó, idegen „radarhoz". Ingerültté tette.- Őszintén szólva azt sem értem, miért neve-zik Polivíziónak e kormányzási módszerüket! - pat-tant ki belőle bosszúságának szikrája.- Dehogynem érti! Akaratlanul megint felin-gereltem. Ne felejtse el, hogy a gondolatátvitel és „gondolatletapintás" iskoláztatásunk egyik fontos fakultása. Persze mi, idefönt a Pszichodómban, már fedni is meg tanuljuk magunkat. Erre azonban csak magasabb fokozaton kerül sor. Orvos és páciens között még elkerülhetetlenül szükséges a „nyitott ajtó".- Ezen az ajtón csak az önök oldaláról van ki-lincs - vonta meg a vállát Gjall. Bosszúsága elillant. Szégyenkezett inkább. - Kérem, ne veszítse el a tü-relmét, ha…

22

- Szó sincs róla!- Annyit valóban tudok, hogy a Polivízió az emberek képzeletén át érvényesül, és szerepe rend-kívül sokirányú. De nem értem, hogy ez a közös csatornába ömlő, rengetegféle tartalom hogyan jut el külön-külön minden emberhez! Hogyan válik egyéni, egyedi befolyássá, mikor ugyanabban az időben esetleg többen figyelik ugyanazt a műsort, és… az én kezdetleges agyam belezavarodik ebbe a problémába!- Sohase szégyellje! Első fogalmazásban ne-hezen érthető dolgok ezek. Később éppoly egysze-rűnek látja majd, mint a mi technikai csodáktól el-kényeztetett gyermekeink. Ők a világon a legtermé-szetesebbnek tekintik, hogy ugyanegy felületen akárhány különféle műsort figyelnek szigetelt, alig érzékelhető maszkjukon át, amely a többi adást sa-játos raszterral - rezgés- függönnyel - szűri ki.- Ez annyit jelent, hogy azonos képernyőn egyik néző koncertet, a másik tudományos műsort, a harmadik balettet, a negyedik távoli űrállomások életét vagy fantasztikus filmet szemlél teljesen egy-idejűleg?- Igen. De nemcsak erről van szó. A szóra-koztató képsorok közé a nézők bizonyos gondolat-parancsokat kapcsolhatnak be, egyéni kívánságuk szerint.- Például?- Például azt, hogy mikor kívánnak elaludni vagy felkelni. Milyen szöveget akarnak agyukba rögzíteni a közös tudományos archívumból. Miféle rossz szokást, modorosságot, indulatot vagy allergi-ás félelmet szeretnének leküzdeni. E „varázsigék" felvillanása éles, színes, de annyira rövid, hogy az

23

éber tudat nem fogja fel. Észre sem veszi. A befo-lyás tehát ellenállás nélkül zuhan be a tudattalan in-gerek területére, és ott leküzdhetetlen hajtóerővé válik. Beteljesíti önmagát. Az ember egészségesen, mélyen alszik, idejében ébred, a sértődött ellen-szenvek kioldódnak belőle, emlékezete kitűnően működik, szakmai fogalmakat tanul, nehéz mate-matikai tételek megoldására jön rá estétől reggelig, vagy elmulasztja ideges kiütéseit anélkül, hogy tu-datosan erőlködnie kellene érte heteken, hónapokon át.Gjall ezzel a módszerrel sem tudott még teljesen megbarátkozni. Érzései tisztázatlanok voltak. Bá-mulatát tiltakozó viszolygás színezte át. Valami vonzotta, lenyűgözte, és egyben taszította is. Nyil-ván saját „korai atomkori" emlékei, tapasztalatai olyan visszaélésekről, amelyektől itt már nem kel-lett tartania. Mégis…- Csak azt szeretném tudni - kereste a szava-kat hogy a nagy pusztulás után miképpen jutottak el ilyen messzire? Történelem előtti legendák, töredé-kes hagyományok szerint hasonló tragédiák mindig tiszta táblává törölték a földet. Az emberiség „újra fiatallá lett". Kultúrértékei feledésbe merültek. Elölről kellett kezdenie mindent.- Az önök drámája mesterségesen előidézett ka-tasztrófa volt. Ha értelmes, tisztán látó emberek nem is tudták megakadályozni, bizonyos mértékig készültek rá. Szerettek volna kimenteni valamit a globális öngyilkosságból. Az ön menedéke is így maradt meg egy csomó fontos dokumentummal együtt. Nos, ez az eset nem volt egyedülálló. Külö-nössé csak a hibernációban töltött, szokatlanul hosszú idő teszi. A pusztulás szerencsére nem volt

24

teljes. Lakott helyektől távol eső erdők, völgyek, hegyek barlangjaiban, a föld alatt, a tenger mélyén s főleg a kozmoszban keringő űrállomásokon meg-maradtak egyes, adatokat őrző gépek s a kultúra jól képzett szakemberei. Nem sokan. A föld rengeteg fajtájából mindössze néhányan - hírmondónak. De e maroknyi atomhajótörött elegendő volt ahhoz, hogy ne veszítsük el a civilizáció fonalát. E vonat-kozásban ott folytattuk, ahol önök abbahagyták. Más tekintetben azonban az egyetemes megrázkód-tatás gyökeres változásokat hozott. Társadalmi, faji előítéletek értelmüket vesztették. Az országhatárok megszűntek. A föld hosszú, véres történelme után pontot tett a „világ vége", amelyhez az emberi ész, évezredes kísérletek után, sajnos megtalálta a totá-lis pusztításra alkalmas eszközöket. A mi fejlődé-sünk teljesen más irányba fordult. Azok a romterü-letek, amelyeknek tégelyében radioaktív hamuvá égett a Föld csaknem egész lakossága, vörös felki-áltójelei a tilos iránynak. A bolygónkat benépesítő emberek száma ijesztően lecsökkent. E csekély lét-szám lehetővé tette, hogy a technikai civilizációval együtt bizonyos erkölcsi normákat is egyenértékű hatóerővé növeljünk. A szaporodást korlátoztuk, és szigorú feltételekhez kötöttük. Megnöveltük az élettartamot, s nagyrészt e tapasztalt, egészségesen aktív „öregeknek" köszönhetjük kultúránk rohamos kibontakozását.Konkri szavai alatt újra erőt vett Gjallon az az álla-pot, amelyet magában édeni mámornak nevezett.- Értem - mondta kábultan. - Önök nem meg-osztott világban élnek. Ez már magában is sok min-dent megmagyaráz. Kényelmes, védett körülmé-

25

nyek között élnek, mozgási szabadságukat önként elfogadott erkölcsi törvények korlátozzák.- Igen. Mindenhez jogunk van, ami nem ve-szélyezteti magát az életet.- És a fajegészségi rendszabályok sohasem adnak lehetőséget degenerációra, szabályerősítő ki-vételek, torz egyéniségek vagy nyomorékok szüle-tésére?Konkri hallgatott. Gjall meglepődve figyelt fel a csendre.- Riss nem beszélt önnek a degeneráltakról? - kérdezte aztán vonakodva.- Nem! - felelte Gjall halvány izgalommal. Vajon miért érzett reménykedő örömet?- Akkor nyilván nekem kell megtennem. Előbb-utóbb úgyis összeakad velük, s okosabb, ha felkészül rá. Nem mintha aggasztó jelenségről len-ne szó. Ezek a szerencsétlenek alig néhányan van-nak, s számuk egyre apad. Sikerül ártalmatlanná tennünk őket, vagy pedig…- Zárt intézetbe kerülnek? - vetette közbe Gj-all mohón.- Nem! - Konkri válasza gyors volt és némi-leg méltatlankodó. - Mi a lelki nyomorékok furcsa kedvteléseibe nem avatkozunk bele addig, míg nem válik teljesen önpusztítóvá és közösségellenessé.- De hogyan születhetnek ilyen… gyógyítha-tatlan nyomorékok az önök kontrollja mellett?- Azt nem mondtam, hogy gyógyíthatatlanok! Sajnálatos állapotuk éppen abban mutatkozik meg, hogy nem vetik alá magukat kezelésnek. Nem mű-ködnek együtt velünk. Civilizációnk vívmányait nem veszik igénybe. Kultúránkat megtagadják. Ál-

26

landó ellenmozgásban élnek mindazzal, amit mi jó-nak, egészségesnek, szépnek tartunk.- Akkor elmebetegek, nem?- Riss szerint valóban veszedelmes őrültek. Én ebben is egyetértek vele. Korszakunk irányítói és a Pszichodóm vezetősége között viták folynak egyelőre. Ma még senkit nem zárunk csendkamrá-ba azért, mert fellázad ellenünk. Magános dúvad- ként vagy egy-egy csoporthoz csatlakozva kedvére csatangolhat életformánk perifériáin. Csak akkor tesszük rá a kezünket, ha valami jóvátehetetlen szörnyűséget követ el!Gjall megérezte Konkri hangjából, hogy kényes pontot érintett.- És mi történik azzal a degenerálttal, aki gyújtogat, robbant, verekszik, vagy megöl valakit? Kivégzik?- Nem! - Konkri arcán őszinte riadalom tük-röződött. - Mi nem végzünk ki senkit!- Hát mit csinálnak vele?- Romboló hajlamait kioperáljuk.- Mint egy gyulladt vakbelet? - Gjall idegesen felnevetett.- Pontosan - Konkri komoly maradt. - A mi lélektani műtéteink szabályos megfelelői az önök véres sebészi beavatkozásainak. De azok az operá-ciók csak a tüneti burjánzásokat metszették ki. Mi a láthatatlan, lelki gyökerekig hatolunk el. A baj az… - Konkri habozva elhallgatott. Gjall érezte, nem szabad unszolnia. - A baj az, hogy az elfajulás oka egyelőre ismeretlen - folytatta Konkri inkább töp-rengő monológként, azután gyors oldalpillantást vetett a feszülten előrehajló Gjallra de fel fogjuk deríteni! Munkánkat egyedül az hátráltatja, hogy a

27

rendellenesség nem rögtön nyilvánul meg. Rend-szerint a nemi érés dobja felszínre esetleg kiváló al-katú fiatalokban, akiknek tehetsége messze felül-múlja az átlagot. Az életet hordozó „kromoszómák" még mindig produkálnak néha kiszámíthatatlan változatokat. A hirtelen kirobbanó fertőzés táptalaja azonban sajátos, szokatlanul nagymértékű érzé-kenység; ennyit már tudunk! - Konkri felállt hirte-len. - Jöjjön! Ma a csendkamrák következnek.Gjallnak az volt a benyomása, mialatt előresiető keskeny alakját figyelte, hogy kísérője menekül va-lami elől.Nesztelenül sikló térszalag kanyargott velük az enyhén emelkedő folyosók spiráljain. Az egymás mellett sorakozó fülkék ajtaján számok helyett szí-nes jelek világítottak: zöld háromszög, aranycsil-lag, pasztellkék szárny, sárga kerék, narancsvörös rakéta, piros-fehér plusz-mínusz jel, nagy, magános szem és egyéb, Gjall előtt ismeretlen értelmű ábrák.- Mit jelentenek ezek a képek? - kérdezte.- A csendkamra légkörének összetételét; a hő-, il-lat- és ultra- hangtöltést, amellyel egy-egy kóros ál-lapotot gyógyítani kívánunk.- Ide tehát csak kóros esetek kerülnek?- Szó sincs róla! Csaknem mindannyian töl-töttünk már itt bizonyos időszakokat szokatlan ki-merültség, érzelmi válság, gyász vagy más feszült-ségek idején, amelyekkel Riss segítsége nélkül nem tudtunk volna megbirkózni.Beléptek az egyik csendkamrába, melynek ajtaján vetítőgép ibolyalila, sematikus ábrája izzott. Gjall-ban szorongó várakozás támadt. Mielőtt kísérője mondta volna, tudta, mi a szándéka.- A… pszichongyöngy? - kérdezte elfulladva.

28

- Igen. De ha úgy érzi, még nem elég erős hozzá, akkor… - Tenyerén tartotta a zöldesen csil-logó gyöngyöt, és várakozva állt a kis fülke köze-pén lévő készülék mellett, amely inkább öklömnyi kristálygömbhöz hasonlított. A kamra falait ugyan-az a hőt, fényt, frissítő illatot árasztó „Yadill" mű-anyag borította, amely e kor- Ilik lakóhelyeit, köz-épületeit fűtötte, hűtötte és világította.Gjall tétován állt; tenyere vizes lett az izgalomtól. Szólni nem tudott, csak némán bólintott.Konkri a kristálygömb közepén levő mélyedésbe csúsztatta a pszichongyöngyöt.A fény nem aludt ki; felhős, ködös derengéssé mo-sódott át, amelytől a szűk cella beláthatatlanul ha-talmas térré tágult. Megint belezökkent abba a tám-pont nélküli állapotba, amelybe 1 „felvétel" idején került. Zenei hangok óceánjának hullámai zúdultak keresztül rajta. Látta a felhőkből alakuló fantomvá-rosokat, majd a robbanó tüzet, amely e formákat fo-lyékony, piros lávavízeséssé oldotta.Összerezzent, amikor a látomás gomolygásán át Konkri hangját hallotta.- E képsorban az a legjelentősebb, hogy olyan eseményeket mutat teljes élethűséggel, amelyekből kimaradt annak idején. Ha kortársaihoz hasonlóan, éber tudattal élte volna át ezt a világkatasztrófát, ma nem lenne itt. Mégis valaki a hibernáció der-medtségében, sírkamrájának ólomborítása ellenére, sok méterrel a sziklás föld alatt, „lefényképezte" a borzalmas színjátékot, és a csendkamrában előhív-ta. Úgy, ahogy az élő anyag valamennyi sejtje fel-jegyzi mindazt, ami az élet végtelen folyamatában történik vele.

29

Egy ideig figyelte még Konkri szavait, de hangjá-nak fonalát hirtelen elmetszette anyja mesélő, gyöngéd arca. Szemét könnyek felhőzték be.

A vetítés után Riss „szimbólum-terápiája", jelkép-gyógy- módja következett.Sohasem próbált rajzolni vagy festeni. De mikor Riss egy csomó ecsetet nyomott a kezébe, leültette a festőállvány elé, és felszólította, hogy a világítóan élénk, sötét és pasztellszínekből pamacsoljon a vá-szonra bármit kedve szerint, mosolyogva fejest ug-rott a játékba. A kedvtelés azonban önfeledt passzi-óvá mélyült. Alig tudta abbahagyni. Rengeteg vász-nat mázolt tele éjfekete, barna, alvadtvér-színű, ha-ragoszöld, karmos ábrákkal, hegyes, tőrvégződésű, szakadékba omló erővonalakkal. Színei azután las-sanként világosodni kezdtek. A görcsös vonalak komorságát napsárga, tavaszi zöld, piros és derűs égkék mosta el. A formák elernyedtek, meglágyul-tak, táncosan kinyíltak, mint fényben a virágok. Amint Riss az egész sorozatot időrendben eléje ál-lította, nem kellett sok magyarázat hozzá, hogy megértse, valamit kioldott magából. Súlyos tarta-lom szakadozott fel e dilettáns alkotások segítségé-vel. Ösztönemlékeit rögzítette vászonra. Úgy, ahogy századok festői a démonaikat vetítették fa-lakra vagy vászonra, hogy megszabaduljanak tőlük.A pszichongyöngy tudattalan, benső történéseket szívott magába. A jelkép-gyógymód e kúra tudatos kiegészítője volt. Valami romlottan erjedő, névte-len elemtől tisztult meg, mintha…Riss nevetett, mikor beszámolójának e pontján ha-bozva megtorpant.

30

- Csak mondja ki bátran! Nem sértődünk meg, ha ezt a folyamatot purgáláshoz, hashajtáshoz hason-lítja. De higgye el, a lelki gyomormérgezés sokkal veszedelmesebb a fizikai hasfájásnál!

31

SISOTRIS

A Pszichodóm adótornya lassan forgott a magas-ban. Érzékeny sugárzóközpontját állandóan a za-vartalan működéséhez szükséges mágneses pólusok felé irányította. E forgás váltakozó fények szikráit ontotta tükröző felületeiről, amelyek foglyul ejtet-lek Gjall pillantását. Szeme megfájdult a vakító vil-lanásoktól, figyelmét mégsem tudta elvonni tőle. Halk neszek zörrentek körülötte. Falevelek sutto-gáshoz hasonló súrlódása darázsdöngés- el, vékony szúnyoglamentálással vegyült össze. Egyszerre megérezte a farkasalma, szúró szagát, és ez elmé-lyítette kábult jóérzését.Először azt hitte, madarak hívogatják egymást kü-lönös füttyentésekkel. E hangok zavartalanul bele-szövődtek a tájba. A varázslatot azonban dühös kiáltás, majd éles női vihogás és rekedt férfiröhej zúzta szét. Felrezzent. A hangok közeledtek. Most már világosan hallotta lábak csörtetését a magas fű és bozót között.Elsőnek sírástól ziháló, fiatal nő rohant ki a tisztás-ra. Narancsvörös haját fürtökben szétálló, artiszti-kusan tekergő kígyókká keményítette valamiféle csillogó lakkal. Feje így Gorgó-főhöz hasonlított. Egyik csupasz melle kilátszott rövid, arannyal át-szőtt, de szakadt tunikájából. Fél kézzel riadtan ko-tyogó fehér tyúkot ölelt magához. Zokogástól vo-nagló arcára meghökkent ámulat ült ki, ahogy ész-revette Gjallt. Sírásból úgy váltott át mosolyra, mint az egészen kis gyermekek. Akkor látta, mi-lyen nyugtalanítóan, metszően szép. Ibolyaszínű szeme tág és egzaltált. Orra egyenes, klasszikus vo-

32

nalú. Piros, duzzadt szájából kissé hegyes, de egyenletes, hófehér fogsor villan ki.Az elképesztően időszerűtlen nimfa megtorpant, majd habozva közeledett a kőhalomhoz, amelyen Gjall ült.- Mit keres az én áldozati oltáromon? - tá-madt rá hirtelen. - És ki maga?Gjall megzavarodva mászott le magas trónjáról.- Én… igazán nem tudtam, hogy… - hebegte közben.- Ne törődjék Sisotrisszal! Ma hülyébb, mint egyébként. Csak maradjon a helyén! - mondta egy fiatalember a fák közül kilépve. Nehéz páncéling lógott rajta. Ösztövér lábán piros-kék trikónadrág gyűrődött harmonikává. Fejét kopaszra borotválta. Vállát durva, nehéz zsáktarisznya húzta le. Nyomá-ba tarka társaság ömlött. A maga korszakában jel-mezes mulatság résztvevőinek gondolta volna őket, akik egész éjszaka ittak, és sárban henteregve sze-retkeztek vagy marakodtak. Ruhájukon, bőrükön gyanús, zsíros foltok, szürke pépmaradványok szá-radtak. A férfiak szedett-vedett, díszes maskarák-ban, a nők vad kolibri színekben pompáztak. Paró-kás rokokó dáma ruhájának fodrai közül kilátszott szoknyájának széles, rozsdás drót csontváza. Csör-gősipkás, duzzadó izmú férfi csúcsos fejkötős vár-kisasszonyt cipelt a hátán, aki szoknya helyett te-nyérnyi csipkednadrágot viselt, és egyik lábáról he-venyészett, laza kötés csüngött. Kámzsás szerzetes, gitáros apród, csaknem meztelen bajadér, bársony-zekés, palettás festő, fekete csipkeharisnyás apacs-lány, akinek arcát piros-fekete lárvává csíkozta az elmázolódott rúzs és szemfesték, pörge kalapos va-dász, rohamsisakos katona, borzas cigánylány, fülé-

33

ben aranykarikával, fél szemén fekete kötést viselő kalóz, frakkos úr és rücskös buzogányára támasz-kodó barlangi ember: az egész farsangi menet ott nyüzsgött már a tisztáson ordítozva, sikongva és nevetgélve. Sisotris, a Gorgó-fejű lány dühös kiál-tozása beleveszett a hangzavarba, csak egy-egy mondattöredéke emelkedett néha a zsivaj fölé.- Menjetek a pokol fenekére! Rohadt csürhe! Egye-dül akarok… Hányingerem van tőletek! Jogom van hozzá, hogy… - Mondata végére rátaposott a fel-csattanó röhejkórus.Sisotris ököllel rohant a páncélinges fiatalemberre, de az könnyedén visszalökte. Az apród belekarmolt gitárja húrjaiba. Egy szájharmonika is előkerült. A többiek melódia nélküli, vad, szaggatott ritmusú énekkel, heves lábdobogással kísérték a barbár ze-nét.A tehetetlenül toporzékoló Sisotris lekuporodott a fűbe. A tyúk kirepült az öléből. Felhúzott térdét át-karolva zokogni kezdett.Gjall megdöbbenve figyelte a lázálomszerű jelene-tet. Arra már rájött, hogy „degeneráltak" közé ke-rült, akiket Riss szerint jobb elkerülni, mert: az őrü-let ragályos. De esze ágában sem volt otthagyni őket. Érdeklődése nőttön-nőtt. De nem pusztán semleges kíváncsiság tartotta köztük. E nomád ban-dában, tisztátlan külsejük, szertelen tombolásuk el-lenére - vagy éppen azért - vonzotta, mulattatta és meghatotta valami. Közelebb volt hozzájuk, mint…Igen. A simán gördülő, automatizált életforma, amelybe saját korszaka ellentmondásaiból hirtelen belecsöppent, idegen volt neki. Árnytalan fénye, tö-kéletessége ijesztően kiemelte saját tökéletlenségét. A síró lány iránt háborgó gyöngédséget érzett. Meg

34

akarta védeni. Leült mellé a fűbe, vállát átkarolta, fülébe csitító, vigasztaló szavakat mormolt.- Ne sírjon! Itt vagyok! Ne törődjék ezekkel a bolondokkal! Én… - egyszerre elnémult. Észrevet-te, hogy Sisotris válla már nem sírástól, hanem ne-vetéstől rázkódik. Karját lekapta róla. Szégyenkező harag fogta el.Sisotris felemelte a fejét. Elbűvölt, örömtől sugárzó szeme, vékony kislányvihogása hirtelen lefegyve-rezte.- Igazán sajnál engem? - Hangja csupa hitet-len csodálkozás volt. Maszatos arcán kövér könny-cseppek csillantak meg. - Legyen szíves, mondja hangosabban, hogy mindenki hallja! Na! Kérem szépen! Olyan nagyszerű lenne, ha megverekedne értem valamelyik nagypofájúval! Mindjárt vágunk mogyorófavesszőt! Az nagyokat csattan, és piros hurkákat csíp a meztelen fenékre. Már kipróbáltuk!Gjall annyira meglepődött, hogy nem tudta, mit mondjon. Legszívesebben bemenekült volna a bo-zótos sűrűbe. Mikor fel akart ugrani, Sisotris visz-szarántotta és belekapaszkodott.- Ne menjen el! Ne hagyjon itt! - Arcát hízel-kedve a karjához dörzsölte. - Ne haragudjon rám! - Homlokát összeráncolta, szemébe könnyek gyűltek. - Ha most rögtön nem kezd el megint sajnálni en-gem, én... - Száját kitátotta, és takaratlan arccal hangosan bőgni kezdett. Szeméből valóságos könnyár patakzott.- Most mi baja? - kérdezte Gjall tehetetlenül. - Én nem bántottam! Miattam ne merjen sírni! Azonnal hagyja abba! Megtiltom, hogy… - Dühö-sen rázta a lányt, de az még hangosabban ordított.

35

Valaki megkopogtatta a vállát. A páncélinges fia-talember hajolt le hozzá.- Engedje bőgni! - tagolta az arcába a fülsike-títő lármában. - Ha megtiltja neki, dühöngeni kezd.- Miért? - kérdezte ő is ordítva.- Imád sírni és egyedül bolyongani az erdő-ben. Az a heppje, hogy sajnálja és sajnáltatja ma-gát.- Értem! - rikkantotta elcsukló hangon, de egyre kevésbé értette őket. Mikor pillantása tétován visszafordult Sisotrisra, az már tárgyilagosan mére-gette oldalról. A tyúk újra beröppent az ölébe, és békésen kárált. A csoport is abbahagyta az üvöltö-zést, ülve, guggolva, fekve, szanaszéjjel elhelyez-kedett a tisztáson.Gjallnak az a kényelmetlen érzése támadt, hogy Si-sotris vár tőle valamit, s ha nem teszi meg, újra vi-sítani kezd. Sürgető tekintete arcára tapadt, és szin-te fizikai érintéssel mászkált rajta, mint egy tolako-dó légy. De mi az ördög az, amit…- Miért nevezte áldozati kőnek ezt a romot? - kérdezte gyorsan.- Mert áldozatot szoktam bemutatni rajta a szélnek, fáknak és csillagoknak. Mindennap. Ha ezek a mocskos állatok nem koslatnának folyton a nyomomban, már régen ott miséznék előtte!- Csak nem ezt a szegény tyúkot akarta felál-dozni az… isteneinek?Sisotris iszonyodva hátrahőkölt tőle. A tyúkot szí-vére szorította. Azután gyöngéden megcsókolta.- Lumina hercegnőt? Inkább a saját fejemet vágnám le! Maga aljas kéjgyilkos! Lumina a leg-jobb barátnőm. Néha az anyám, de legtöbbször a gyermekem. - Ringatni kezdte a jámbor szárnyast.

36

Hangja suttogóra halkult. - Egészen apró csecsemő még. Csak az a bánatom, hogy nem tudom meg-szoptatni. Pedig a mellem szét akar repedni a tejtől. Ki is csurran néha! - Mellét mutatta, majd odakí-nálta a tyúknak.- Hazudik! - hajolt a füléhez megint a páncél-inges. – Sosem volt gyereke. Nem is lehet neki. Ti-los. Mi nem vagyunk alkalmasak rá, hogy…- Mit beszélsz? - Sisotris közéjük tolta lángo-ló fejét. - Ne higgyen neki! Gonosz idióta! Ő nem alkalmas arra, hogy szaporítsák. Azt sem tudja, hogy kell csinálni! Én azonban - szorosan hozzási-mult Gjallhoz - szeretnék magától egy kisfiút! Ha besötétedik, odafekszünk a kő elé, és…Elhúzódott tőle. Sisotris pillantása ködössé vált, mintha nem rá, hanem mögéje nézett volna, az idő sötét, mély víztükrébe.- Persze… - suttogta révetegen - rögtön érez-tem, hogy maga nem olyan, mint… - Éles madár-vijjogást hallatva felugrott hirtelen. A kotlóst két kézzel a feje fölé tartva kiáltozott: - Megvan! Meg-van! Elkaptam! - Szaladgálni kezdett a tisztáson, rázta, rugdosta lomha közönnyel heverésző társait. -. Ide figyeljetek! Mindenki figyeljen rám! Tudjá-tok, ki ez az ember? Hermod Gjall, az időhajós! Senki se jött rá rajtam kívül! Egyedül én láttam! Én, én, én! Radioaktív törmelék alól ásták ki, mint egy mélyhűtött mamutot, és felmelegítették! Iszo-nyúan érdekes! Igazi ősember!Csend támadt.Barátcsuhás, borostás férfi tápászkodott fel a bekö-tött lábú várkisasszony mellől, és odalépett Gjall-hoz. Idősebb volt a többinél. Hosszú, seszínű haja ragacsos, egyenes fürtökben hullott sovány arcába.

37

Érzékeny, keskeny ajkára kiugró, nagy, törött orr vetett árnyékot.- Azért találtam annyira ismerősnek! - Haját elsö-pörte gúnyos pillantású szeme elől. - Heteken ke-resztül magával ébredt és magával aludt el egész Makropolisz, mindennapi lelki kenyerünk, a Poliví-zió parancsára! Üdvözlöm az élők között!Köpenyét zavartan húzogatva, Gjall is felállt. Nem tudta, hogyan köszönjön vissza, meghajolt tehát, mint egy félszeg iskolás fiú.- Figyelmeztetem - folytatta a csuhás a póráz elég rövid! Ha nem vigyáz, pillanatok alatt jól mű-ködő automatává szabják át. Még nem tapasztalta magán az agykasztráció első jeleit?- Nem! - tört ki Gjallból a sértődöttség.- Hallottátok? - fordult a csuhás a köréjük gyülekező maskarákhoz. - Akkor már kezdődik ná-la!Sisotris féltékenyen közel húzódott Gjallhoz, és a karjába kapaszkodott.- Hagyjátok békében! Ő nem tartozik közé-tek!- Ki bántja? - A csuhás hirtelen elnevette ma-gát, ráhunyorított Gjallra. - Ne engedje magát kisa-játítani Sisotristól. Maradjon önmagáé, amíg teheti! - Kezét homlokához és szívéhez érintette. - Az ott-hontalan számkivetettek köszöntik a feltámadottat! Az én nevem Savonarola!- Micsoda?Kuncogás morajlott fel.- Jól hallotta! - kiáltotta a páncélinges neve-téstől pukkadozva. - Savonarola szektánk önjelölt főpapja! Hívei nincsenek, csak dogmái vannak.

38

Még a nevét is valahonnan a tizenhatodik század-ból lopta!- Bocsánat - mondta Gjall tanáros pedantériá-val. - Fra Girolamo Savonarola dominikánus szer-zetes 1452-ben született, és 1498-ban hal máglya-halált, tehát nem a tizenhatodik, hanem a tizenötö-dik században élt, és…Az elképedten rábámuló fiatalokból nyerítő röhej tört ki. Gjall elvörösödött.- Kérem… én történész vagyok, és… - he-begte. Nyomorultul érezte magát.A csuhás, nevetéssel küzdve, vállára tette a kezét.- Ne vegye a szívére, ükapám! Viselkedésünk kivételesen nem elmebajunk vagy gondosan gyako-rolt pimaszságunk jele. Rendkívüli módon megle-pődtünk azon, hogy 2490-ben olyan adatokat fúj kí-vülről egy ember, amelyeket nálunk egyedül gépek tartanak számon évszázadok óta!- Egyszerűen belegárgyulnánk, ha a felhal-mozott rengeteg vacakot a saját fejünkben akarnánk megőrizni! - szólt közbe a páncélinges barátságo-san.Gjall felütötte az állát, szimatolni kezdett. Orrát ke-serű, csípős szag ütötte meg. Nagyon régen nem érezte ezt, és azt hitte, nem is fogja érezni többé.- Tűz van! - mondta izgatottan. - Élő, nyílt tűz, mintha…- Gondolja, hogy itt is automata készíti el a vacsoránkat? - vetette oda neki a csuhás.A csoport szétvált. Gjall a tisztás szélén meglátta a guggoló apácát. Szélborzolta rőzselángot táplált gallyakkal és száraz falevelekkel. A mellette gub-basztó, fájós lábú várkisasszony kezét dideregve a

39

tűz fölé tartotta. Kötésből kibukkanó lábfeje dagadt és kékes színű volt.Váratlan orvtámadásként névtelen emlékvillám súj-totta le Gjallt. Melléből ostoba, hisztérikus zokogás szakadt ki. Arcát dühöngő szégyenkezéssel eltakar-ta.- Én nem… - próbálta megmagyarázni, de nyakán összerándult a sírógörcs lasszója.- Ne beszéljen! Egy szót se szóljon! - Sisotris anyás gyöngédséggel átölelte. Többen a tűz mellé terelték, vagy inkább a karjukban vitték. Lenyom-ták a fűbe. Mindannyian riadt fontoskodással sür-gölődtek körülötte; simogatták, veregették. A baja-dér egy fogatlan fésűvel kotorni kezdte a haját. A cigánylány, nyakából leoldott piszkos kendővel be-takarta a térdét. A páncélinges almát nyomott a ke-zébe. Az egész helyzetben volt valami őrülten való-színűtlen és nevetséges.- Én nem vagyok… - akarta megint kinyögni, de Sisotris a szájára szorította mezeipoloska-szagú tenyerét.- Nálunk mindenkinek joga van a síráshoz! Csak sírjon nyugodtan. Én addig tolmácsolom, amit gon-dol, jó? Azt akarta mondani, hogy maga nem azo-nos ezzel az érzelgős ökörrel, aki itt sajnáltatja ma-gát! Nincs semmi oka a sírásra. A mi korsza-kunkkal rendkívül elégedett, és még a levegőért is hálás, amit beszív. Ez a hisztéria inkább túlfeszült öröm. Abból a véres bizonytalanságból fakad, amelyben született és nevelkedett. A saját korsza-kában folyton remegni kellett az életéért, itt meg… ohó, barátocskám! Tehát már azt is tudja, kik va-gyunk! Riss és Konkri… nem, Konkri tette egye-dül… Felvilágosította arról, hogy… Nyomorult,

40

nagyképű fajankó! Beköpte magának! … Szóval közölte a szokott borús fölénnyel, és miközben le-kicsinyelte, majdnem belegebedt, úgy kell neki… elfuvolázta magának, hogy mi vagyunk a korszak salakja. A nyomorék lelkek. A sajnálatos módon el-fajult degeneráltak, akiktől óvakodni kell!Úgy beszélt, mintha fölolvasott volna. Csak éppen nem volt előtte szöveg! Az ő agyából olvasta ki a gondolatokat, mintha… Gjall annyira elbámult, hogy észre sem vette, idegeiből mikor kapcsolódott ki az idegroham árama.- Persze hogy az agyából olvasom ki, honnan a fenéből venném? - folytatta Sisotris végtelenre ál-lított pillantással, éneklő hangsúllyal. A többiek kí-váncsian figyelték. - Tehát mi vagyunk az elfajul-tak! Ki az a Ninoin? Miféle név ez? Hogy nőtt ösz-sze a mamájával… a maga mamájával, akit… Juhhhééé! Ilyesmit! Két feje van, és egyetlen közös alsóteste, egyetlen…- Hallgasson! Hallgasson már, az istenért! - kiáltotta Gjall védekezve, mintha valami intim te-vékenység közben rányitották volna az ajtót.- Miért ne nyitottuk volna magára az ajtót? Előlünk hiába takargatja az intim ügyeit! - Sisotris hátravetette magát a fűben, es sikongva nevetett. Jókedve átragadt a többiekre is.„Mint egy páviáncsorda az őserdőben!” - támadt fel Gjallban a méltatlankodás. Gondolatát már nem volt ideje visszagyűrni. Sisotris kiragadta az agyá-ból, azután dühösen az ő fejéhez vágta megint.- Pávián maga!- Nonono! - lépett közbe a csuhás. - Fogd be a szád, Sisotris! Még a Pszichodóm legtürelmesebb birkáit is kihoztad a sodrukból ezzel a láthatatlan

41

púpoddal! Légy tekintettel arra, hogy múltból ide-csöppent ükapánk egyelőre nem tudja megemészte-ni a világok e legtökéletesebbjét, amelybe mi bele-születtünk! - Hangjában meglepő keserűség rezdült. - Sisotris nem annyira ütődött, mint amilyennek lát-szik - fordult aztán Gjallhoz. - Csak akkor vadul meg teljesen, ha új közönsége akad.- Mit nevez láthatatlan púpnak? - Gjall nem tudott ellenállni a kikívánkozó kérdésnek.- A gusztustalan és pimasz belebabrálást más ember fejébe. Valóban úgy fogdossa, tapogatja fe-lebarátai legtitkosabb ügyeit, mint egy ragacsos uj-jú páviánkölyök. Mióta kirobbant benne ez az értel-metlen, céltalan kotnyelesség, fokozatosan elvesz-tette többi, szobatiszta tulajdonságát!- Azt hiszem, én megint teljesen összezava-rodtam. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy… maguknál tananyag a telepátia! Hát nem nagyszerű többlet az, ha valaki belelát a mások fejébe, és úgy olvassa gondolataikat, mintha könyvbe pillantana? - tört ki Gjallból az elképedés.- Egymagában nem többlet, hanem ön- és közveszélyes betegség. Valami elefantiázisféle. Si-sotris belső egyensúlyát teljesen felborította - mondta a csuhás tárgyilagosan. - Csodagyermeknek indult, és nevetséges bohóc lett belőle!Gjall gyors oldalpillantással felmérte, Sisotris mit szól ehhez a jellemzéshez, de arra, amit látott, most sem volt elkészülve. A Gorgó-fejű lány nyitott száj-jal, merengő arccal úgy figyelt rájuk, mintha mesét hallgatna. Szeméből könnyek peregtek. Mikor te-kintetét észrevette, szaggatott zihálással felsóhaj-tott:

42

- Szegény kis Sisotris! Csodagyermeknek in-dult, és nevetséges bohóc lett belőle! - Fejét jobbra-balra ingatta, és szemmel látható élvezettel hüppö-göttGjall érezte, nem szabadna belebocsátkoznia ilyen párbeszédbe, de nem tudta abbahagyni. Restelked-ve döbbent rá, mennyire kívánja e megdöbbentő és szánandó vadak társaságát.- Miféle csodagyermeknek indult Sisotris?- Tizenöt éves koráig a Pszichodómban ne-velkedett. A tizennégy „ganglion-superior", vagyis agysejt közé tartozott. Így nevezik nálunk azokat a „kromoszóma-vegyészek" által kitenyésztett ször-nyetegeket, akik átveszik majd a Világagy irányí-tótárcsáinak kezelését. Ezt, azt hiszem, már közöl-ték magával.Gjall némán bólintott.- Sisotris azonban nemi érése idején váratla-nul elfajzott az előre meghatározott, elektronikus agyak által ellenőrzött keretektől - folytatta Savo-narola nyilvánvaló elégedettséggel. - Ilyen szépen fogalmazzák meg odafönt azt a jelenséget, mikor valaki képtelen megmaradni a futószalagon, és ön-állósítja magát. - Elhallgatott, mintha teljesen elfe-lejtkezett volna hallgatójáról. Gjallt türelmetlenség fogta el. Megbökte a csuhást.- Szeretném tudni, mi történt Sisotrisszal. Nem haragszik érte? - fordult a lányhoz.Savonarola fölrezzent. Ő felelt helyette:- Ugyan! Sisotris azt se bánja, ha az emészté-sével foglalkozunk. Csak állandóan róla legyen szó!Sisotris ragyogó szemmel bólogatott.

43

- Sisotrist Shintal professzor egyik asszisz-tensnőjének, Szongvan helyének átvételére készí-tették elő - mondta a csuhás. Sisotrisból kibuffant a nevetés.- Szongvan a dolgozó termesz és a magasfe-szültségű kísérleti robot keresztezése! - rikkantotta. - Nemi szervét az alteste helyett az agyába építették be, és nem húztak rá emberbőrt, hogy állandóan szemmel tarthassák a gondolatai között szemérmet-lenkedő szemérmét. Azért őrjöng az eszével Shin-talért, de azon a lapos szikár testén nincs semmije, amivel felhívhatná a figyelmét rá, hol keresse nála a drótok között a női bejáratot!- Hallgass! - intette le a csuhás ingerülten. - Ne zavard össze vendégünket a Pszichodóm plety-káival és ostoba vicceivel! – Újra Gjall felé fordult. - Szongvan nem robot, hanem hozzánk hasonló em-ber. Kitűnő munkaerő. Hogy mit érez Shintal iránt, az az ő dolga. Shintal a legrendesebb fickó odafönt. Bizonyos értelemben nem tartozik közéjük. Ismeri őt?- Igen - mondta Gjall, de rögtön megbánta. Azt, hogy ismeri, nem állíthatta, hiszen… - Össze-sen egyszer találkoztam vele – tette hozzá gyorsan. - Meg kell értenie… akkori állapotomban én oda-fönt mindenkit életnagyságúnál nagyobb méretűnek éreztem, persze nem fizikailag. Shintalt különösen. Úgy tudom, ő a kísérleti osztály, vezető professzo-ra.- Igen.Gjall emlékezetében felmerült magas, gótikus… igen, gótikus alakja, szürke szemének furcsa, befelé figyelő kifejezése. Vajon szorongó bámulata mel-lett miért érzett halvány szánalmat iránta?

44

- Most, hogy a nevét említi - folytatta töp-rengve - feltűnik nekem valami különbség közte és a többiek között. Nem tudnám meghatározni, mi-ben áll ez a különbség. Mintha nem lenné annyira biztos a dolgában, bár ez lehetetlen. Ugye, lehetet-len?- fordult nyugtalanul a csuháshoz.- Shintal alázatosabb, mint a kollégái, mert többet tud náluk. Ezt érezte - bólintott a csuhás.- Azon kívül… az én kisebbrendűségi sok-komban ez nagyon sokat számított - kereste Gjall a szavakat. - Shintal tekintélye nem nehezedett rám olyan elviselhetetlen súllyal. Közelebb volt hoz-zám, mint… például Riss, akinek egy tekintete vagy szava valósággal tönkresilányított néha. Ne értse félre, én Rissnek óriási hálával tartozom, és határtalanul csodálom őt, de…- Riss felfuvalkodott varangy és veszedelmes szédelgő! - vágott közbe Savonarola nyersen. - Shintal bolygónk legragyogóbb koponyája. Neki köszönhetjük technikánk legjelentősebb alkotásait. Van egy-két ritka tulajdonsága, ami már nem diva-tos nálunk: szerény például. És kételkedik önmagá-ban. Riss sohasem vonja kétségbe saját tökéletessé-gét.- Még mindig nem mondtad el az időhajós-nak, hogy velem mi történt a Dómban! - nyomako-dott közéjük Sisotris. - Állandóan elámolyogsz a legfontosabb dolgoktól!- Kuss! Kerge birka! - kiáltott rá a csuhás durván. - Azt hiszed, te vagy a világ közepe?- Persze! - kapta fel a fejét Sisotris sértődöt-ten. - Ki lenne más?

45

Savonarola, mint egy tolakodó kutyakölyköt, a kar-jával félresodorta a lányt, és közelebb húzódott Gj-allhoz.- Amint látja, Sisotris józan eszét teljesen fel-falta ez a telepatikus burjánzás az agyában. Egyik napról a másikra szajkózni kezdte társai, tanárai gondolatait. Szétkukorékolta legtitkosabb érzései-ket, szennyesüket, féltett rejtjeleiket, veszélyes for-muláikat. Áttört a vezetőség gondolatvilágát fedő akaratfüggönyön. Behatolt minden magánügybe. Lecsapolta elfojtott szenvedélyek szégyenteljes vá-ladékát. Megleste születő tervek érzékeny szív-hangjait. Keresztültiport az emberek között húzódó demarkációs vonalakon, és szörnyű híreket vitt ne-kik egymásról. Mert amiről tudomást vett, azt vi-lággá kürtölte. Fecsegett, fecsegett szüntelenül, íz-lés, mérlegelés, könyörület nélkül; semmi sem volt szent előtte.- Riss szerint teljesen egyedülálló pszichikai gátszakadás történt bennem! - Sisotris tüskés feje megint felbukkant közöttük. - Ez a rendhagyóan hatalmas gondolatátvételi készség özönvízként so-dorta el egész erkölcsi és értelmi kontrollrendszere-met. Azt mondta, eleven vészfészekké alakultam, és vesztegzár alá akart helyezni! - hadarta büszkén, a csuhás lökdöső karjával küszködve. - Hiába sír-tam, tiltakoztam, alaposan megcsonkított volna, ha Shintal engedi. De nem engedte! - Felvihogott. - Pedig Riss ijesztgette, hogy így-úgy, keservesen ráfizet mindenki, ha futni hagynak. Az a meszes arca sötétlila lett a dühtől, és vékony hangon sipíto-zott, mint egy sziréna. És a gondolatai! Olyan cifra káromkodásokat még sohasem láttam emberi agy-ban! Shintal mégis kiszöktetett a markából!

46

- Te pedig hálából nevetségessé teszed!- Én? Shintalt? - Sisotris csupa fulladt méltat-lankodás volt. - Még a földet is imádom, ahová lép!- Azért szellőztetted az Oscillárium zárt ener-giafüggönye mögött folyó kísérleteit és szerencsét-len viszonyát Selenával! - Orruk csaknem összeért, mint két felbőszült kakas csőre.- Hagyjátok abba ezt az állandó huzakodást! Unalmas! Vacsora után folytathatjátok! - szólt rá-juk az apáca.Gjall úgy nézett körül, mint aki álmából ébred. A tisztásról nyugat felé osont a nap. Az ég alján piros felhők torlódtak, de a védett terület növénygyűrűjé-re lassan ködszürke homály terült. Valahol a bok-rok bozótos sűrűjében szívfájdító édességgel cir-pelni kezdett egy tücsök.Régen haza kellett volna mennie kényelmes lakosz-tályába, amellyel olyan nagylelkűen megajándé-kozták. Nem mintha várná valaki, legfeljebb… igen. A Polivízió tündöklő, plasztikus képsora, amely éjszaka ringató rezgésekkel elaltatja, nappal kimeríthetetlen látni-, hallanivalókkal hatványozza meg életérzését. Mindenütt ott van. A járművek belsejében, a parkok eleven díszletei között, ame-lyeket folyton átrendez, hogy az ott sétálók vagy üldögélők e passzív állapotukban is bejárhassák a föld és a kozmosz távlatait. Nem tudni, hol végző-dik a valóságos tér vagy igazi forma, és hol kezdő-dik a… káprázat. A képek teljesen magukba fogad-ják, saját részükké teszik. Fantasztikus bonyodal-maik vele történnek meg. Ő az események közép-pontja. Minden fáradozás nélkül jut el végtelen mélységekbe és magasságokba. Anélkül, hogy mozdulnia kellene, hozzá ömlik a világegyetem

47

szenzációinak valamennyi változata és vágyai kiélésének csodaszerű lehetősége, mint… mint a nagyon élénk álmokban. Igen. Az álmok azonban senkit nem kárpótolnak az életért.Rohamosan sötétedett. A csoport legtöbb tagja a rő-zselánghoz húzódott. Piszkos vásári rongyaikban időtlen régi cigánykaravánnak tűntek egy erdei tá-bortűz mellett. A Pszichodómban bizonyosan tudo-mást vesznek róla, hogy ezekkel a kelekótya sza-marakkal barátkozik. Pedig nem érdemelnek tőle ilyen… árulást. Joggal várhatják el, hogy hűséges legyen hozzájuk, hasznossá tegye magát, és meg-próbáljon alkalmazkodni emberséges törvényeik-hez!Szeme a tűzből kisercenő szikrákra tapadt. Az em-berek botokra tűzött kukoricacsöveket és nagy bur-gonyákat tartottak a tűz fölé. Vajon hogy jutottak hozzá? Maguk termesztik valahol? A Pszichodóm-ban és a városban már nem élnek ilyenfajta étellel. Minden táplálék mesterséges és sűrített.Ahogy megérezte a sült krumpli szagát, éhség és öröm gyúlt benne. Hangosan felnevetett, kezét a lángok felé nyújtotta, aztán visszakapta. Észrevette, hogy Sisotris kaján mohósággal figyeli. Tenyerét önkéntelenül homloka elé emelte, azután bosszúsan leeresztette.- Menjen innen - kiáltotta dühösen. - Kuta-kodjon a saját agyában!- Sisotris saját feje kong az ürességtől, saj-nos! - mondta az apáca egy füstös krumplit fújogat-va. - Olyan, mint a huzatos átjáróház. Csak mások gondolatai sietnek keresztül rajta.

48

Sisotris megrántotta a vállát, azután váratlanul át-ölelte Gjall nyakát, és nedves csókot nyomott az ar-cára.- Látja, mennyire irigyelnek? - Forró sustor-gásának ázott csirketoll szaga volt. Gjall iszonyo-dott ettől a ragacsos törleszkedéstől. Szégyellte a társaság előtt, és különben is…- Sohase szégyellje előttük! - babusgatta Si-sotris zavartalanul. - Itt mindenki önmagával törő-dik. Aljas, önző herélt és szajha valamennyi! Mind-járt csinálok egy jó puha ágyat száraz falevelekből, és mutatok magának néhány dolgot, amit még nem ismer!- Menjen oda a kőhöz! - próbálta Gjall lerázni magáról. - Most nyugodtan misézhet.Sisotris mérgesen ellökte magától.- Hogy lehet valaki ilyen ütődött? Csak nem fogok áldozni a kő előtt sötétben, mikor nem látja senki?A bekötött lábú várkisasszony hangosan felnyögött az apáca mellett. Mindenki elhallgatott körülötte.- Fázom! Annyira fázom! - nyöszörögte. Foga hangosan vacogott. A páncélinges lehajolt a didergő lányhoz, és hozzáért duzzadt lábfejéhez.- Ez már megérett hulladarab, lányom! - je-lentette ki rosszul sikerült hetykeséggel. Hangja furcsán megbicsaklott közben. - Kár érte. Csinos volt. Remélem, találnak a másikhoz illő példányt a végtagbankban, és nem kell mindkettőt kicserélni!A várkisasszony vékony, magas nyüszítéssel jajgat-ni kezdett. A társaság többi tagján hirtelen kitört a pánik. Felugráltak. Egyszerre beszéltek. Ide-oda futkostak, egymás lábába botlottak. A nők kórus-ban sikoltoztak, sírtak. A páncélinges berohant a

49

bokrok közé. Az ősember egy fának támaszkodva öklendezett. A duzzadó izmú, csörgősipkás férfi hisztérikusan tördelte a kezét, és meglepően magas fejhangon kiáltozott:- Miért nem csinál valaki valamit? Xenóra meghal! Nem értitek, hogy azonnal intézkedni kell? Térden felül elfeketedett a lába! Kinél van a titkos riasztóantenna? Tudom, hogy valaki magánál rejte-geti! Riasszatok! Azonnal riasztani kell! Miért nem jönnek már? Tudják, hogy baj van, és nem jönnek! Bosszúból nem jönnek, pedig Xenóra vére már gennyé változott! - Térdre esett. - Segítség! Segít-ség!A fejvesztett zűrzavarban egyedül a csuhás állt a tűz mellett mereven, kifürkészhetetlen arccal. Gjall odasietett hozzá.- Mi történt vele? - kérdezte.- Valami mérges rovar csípte meg. A fullánk-ja áttörte a védőpermetet. Ez a kockázat itt. Nem hagyják belehalni, ne féljen! - mondta nyugodtan.Zajtalan éji madárként fémcsillanású jármű suhant le hozzájuk a tisztásra. Két alak lépett ki belőle hor-dággyal. Gjall először azt hitte, valami különös egyenruhát és homloklámpát viselnek, de azután ráismert a Terapion sebészeti osztályának robot-ápolóira. Ezek a nagyszerű automaták operációi idején csodálatos pontossággal és érzékenységgel reagáltak állapota legkisebb ingadozására is. Min-dig azt tették vele, amit kívánt, és amire éppen szüksége volt. Tudta, hogy rendkívüli finomságú elektronikus agy működik bennük, amelybe betáp-lálják a páciensek szervi működésének valamennyi adatát, és az emberi organizmusból sugárzó bioára-mok rezgései közlik velük, mi a teendőjük, hol van

50

hiány és egyensúlytalanság, amit ki kell egyenlíte-niük, mégis gyermekes hálát érzett irántuk. Most is nagy megkönnyebbülés fogta el, mikor látta, hogy a rémülten vacogó, beteg lányt hordágyra emelik, begördítik a járműbe, és némán újra felröppennek vele a tücsökzenés, csillagos sötétbe.Pillanatok alatt játszódott le az egész. Senki se mozdult. Az volt a benyomása, hogy az izgága, nagyszájú hordát is zavart, szégyenkező öröm nyű-gözi le. Azután megtört a varázs. Az apáca vissza-kuporodott a pislákoló tűzhöz, és élesztgetni kezd-te.- Aki éhes, hozzon tűzrevalót! - vetette hátra mogorván.A páncélinges egy csomó rőzsét ölelve újra kióva-kodott a tisztásra. A felsercenő lángokat egymás-hoz préselődő testek, nevető arcok vették körül. Gj-all érezte, hogy neki sem szabad beszélnie arról, ami történt. Legfeljebb a csuhást kérdezheti meg, hogy…

51

SAVONAROLA

Az aszkétikusan szikár, komor szerzetes-paródia még mindig előbbi helyén állt mozdulatlanul, elkü-lönítve a tűz körül rikoltozó, koncért marakodó csordától. Hozzálépett.- Honnan értesültek arról a robotok, hogy az a lány komoly bajba került, és... - A lobogva rávetülő tűz fényében észrevette Savonarola szemének gyöt-rődő kifejezését. Megtorpant, azután kapkodva mentegetőzni kezdett: - Bocsásson meg… nem tud-tam…- Mit nem tudott? Hogy hozzám tartozott? - Lógó haját dühösen kisöpörte a homlokából. - Hon-nan tudhatta volna? - tette hozzá csendesebben. - Állandóan figyelnek bennünket. - Hangja egészen színtelen volt már. - Górcső alatt vagyunk, mint a vírusok. - Arca újra keserűen ádáz gúnymaszkká változott. - Saját szempontjukból persze igazuk van! Átkozottul ragályos, mocskos banda vagyunk mi; Makropolisz kimoshatatlan szennyese! Xenóra valóban nagy pácba került, és ők nem engedhették, hogy egy ilyen özönvíz előtti kórsággal megszegje a törvényt. Exit Xenóra! Béke poraira!- Miért beszél úgy róla, mintha meghalt vol-na? - Gjallt ingerültség fogta el. - Ha nem viszik el utolsó pillanatban, akkor…- Hát nem halt meg? - kérdezte a csuhás hal-kan, rekedten. Azután hideg dühvel kiáltva megis-mételte: - Hát nem halt meg? Azt hiszi, maga jám-bor, gyanútlan tökfilkó az atomkor kezdetéről, hogy Xenóra élő ember marad az után is, hogy a kezükbe kaparintották, és ő vakrémületében telje-sen kiszolgáltatta magát nekik?

52

- Csak nem képzeli, hogy kárt tesznek benne? Gyógyítani fogják!- Igen. Kigyógyítják mindabból, amiért érde-mes élni! - A csuhás szavai martak, mint a sav.- Maga szerint miért érdemes élni? - Gjallban egyre gyűlt az ellenséges harag. Széles mozdulattal a tűz körül zsibongó fantasztikus bandára mutatott: - Ezért?A csuhás hosszan, fürkészően ránézett.- Én nem ezekről a reménytelen gügyékről beszéltem, hanem a huszonötödik század egész kul-túrájáról! Mit tud maga rólunk, barátom? - kérdezte csendesen, koránál öregebb fáradtsággal.- Nem sokat. De amit láttam, az meggyőzött, lenyűgözött, és… nem akarok nagy szavakat hasz-nálni! De talán éppen azért vagyok képes némi ösz-szehasonlításra, mert jámbor, gyanútlan tökfilkó-ként érkeztem ide az atomkor kezdetéről! Beval-lom, abban az „ősállapotban", egymást pusztító in-dulatok földrengéses talaján, legmerészebb álmom-ban se mertem remélni az emberi értelem ilyen győzelmét saját romboló ösztönei fölött! - Hirtelen zavar tört rá. - Higgye el, nem akartam szónokolni!- Tudom. Sértegettem az előbb. Mindkettőnk-nek megvolt az okunk az érzelmi áramzavarra.Leheveredett a fűbe. Gjall felszólítás nélkül mellé telepedett. Nem mintha különösebben élvezte volna a társaságát. Minden szava felkavarta, és ellent-mondásra ingerelte. Régi bizonytalansága támadt fel tőle, amely állandó készenlétre, védekezésre ösztönözte. De nem volt senki, akivel gondolatot cserélhetett volna. Magános ordasként húzódtak a csordavezérhez akkor is, ha problémáik izgatták és provokálták egymást.

53

- Az a legnagyobb bajuk, hogy fogalmuk sincs róla, mit jelent védelem nélkül kiszolgáltatva lenni hidegnek, hőségnek, betegségnek, esetleg kín-zásnak és erőszakos halálnak! - Gjallban forrt saját sérelme és igazának meggyőződése. Támadni akart. Támadva védekezni. - Könnyű forradalmat, nomád szabadságot játszani, ha tudjuk, van hová menekül-ni saját éretlen csínjeink következményei elől!- Másról beszélünk mind a ketten - mondta a csuhás nyugodtan. - Én értem magát, sőt bizonyos mértékig osztom is a véleményét. Mi valóban fele-lőtlen kölykök vagyunk. Elmúlt korok elmúlt küz-delmeit játsszuk nevetséges jelmezekben. Otthagy-tuk légkondicionált, csíramentesített, kényelmes otthonunkat. Szurokfáklyával, rőzselánggal világí-tunk. Nagy tápértékű, mesterséges kivonatok he-lyett földből kiásott gumókkal táplálkozunk. Szabo-táljuk a tisztasági szabályokat, a Polivíziót és a vá-rosi élet egyéb üdvösségeit. Itt szorongunk ebben a bozontos, tetves növényzetben, amelyet elijesztő példaképpen hagytak meg a Föld testén. Azért, hogy soha el ne felejtsük a történelem e zsákutcá-ját. Az ingernek, amely kihajszolt bennünket rende-zett életünkből, és ide vonzott korszakunk senki földjére, különféle neveket adunk, pedig egyetlen neve van, de azzal nem merünk szembenézni. Sem mi, sem ők, ott fenn a Pszichodómban! Bújócská-zunk tehát. Rögeszmékbe menekülünk. Ők abba a rögeszmébe, hogy megoldották a megoldhatatlant. Mi kevésbé mutatós pózokba, amelyek megcsúfol-ják az úgynevezett emberi méltóságot. Mocsokban hempergünk. Szándékosan magunkra vonjuk az „egészséges és tisztességes közösség" megvetését. Kábítószerekkel mérgezzük magunkat. Táncolunk,

54

disznólkodunk egymással. Marakodásunk kéjelgés-sé, szeretkezésünk tehetetlen ütlegekké vagy üres fecsegéssé fajul. Ők pedig távolról őriznek bennün-ket. Félnek tőlünk, ahogy mi rettegünk tőlük, és gyűlöljük őket. Tudjuk, amint igazán nagy botrányt csinálunk, vagy elkövetünk valami komoly disznó-ságot - és előbb-utóbb mindig elkövetünk valamit -, megrántják a horgászzsinórt, és ránk csukják a csendkamra ajtaját. Következnek a nagyszerű kúrák és beidegzések. A lelki hánytatás és hashajtás. Szervcserék. Agysterilizálás. Érzés-, ösztön-, szen-vedély-, és indulatkaloda. Egész lényünket ponto-san beállítják és hozzáigazítják az emberiség közös világórájához, amelyet a Polivízión át tartanak mű-ködésben. Gondoskodnak róla, hogy soha ki ne es-sünk a közös ritmusból. Tudja, mivel? Gondolatpa-rancsokkal. Észrevétlen szuggesztióval. A csend-kamrában válunk e gigászi blöff kiszolgáltatott mé-diumává. Nem is tudunk róla, hogy ártatlan szó-rakozás közben vezényszavaikat mikor perzselik belénk. Ilyen vezényszavakra ébredünk, dolgozunk, sírunk, nevelünk, táplálkozunk, sportolunk, szapo-rodunk, alszunk és álmodunk.Gjall védekező mozdulatot tett a sötétben.- Nem igaz! Nem hiszem! Minden szava go-nosz, borzalmas tévedés! Ahogy maga beállítja, az teljesen egyoldalú és elfogult rosszindulat, hálátlan, vak gyűlölet azok ellen, akiknek jólétét, egészségét, életét köszönheti! - Észre sem vette, hogy görcsö-sen rángatja Savonarola csuháját. - Mi okuk lenne rá, hogy ilyen robottársadalmat hozzanak létre, amely…- Megmondom! Kénytelenek vele! Nem te-hetnek mást! Gúzsba kellett kötniük a világ lelkét

55

és testét, amíg nem találnak jobb megoldást az em-beri teremtőerő, gondolat- és érzésenergia jobb fel-használására - folytatta Savonarola könyörtelenül. - Magának igaza van, ükapám! Az a korszak, amely-ből kiszakadt, tragikus módon elvesztette az élhető élet fonalát. De ez a mi kifinomult, magas szintű kultúránk éppoly kevéssé ismeri a csődből kivezető utat!- Miféle csődről beszél? Ennek a szónak a sú-lyát maga… maguk itt meg sem érthetik!- Nem? - Gjall nem tudta eldönteni, a csuklás, amely Savonarola melléből feltört, sírás volt-e vagy nevetés. - Ide hallgasson, Hermod Gjall! A maga idejében bontakozott ki rohamosan az élet automa-tizálásának, teljes gépesítésének technológiája, igaz?- Igen.- Egy csomó elintézetlen üggyel párhuzamo-san, mint például a „demográfiai hullám", a „szapo-rodási bomba" az anyagi javakkal nem fedezett túl-népesedés mámoros nászéveiket élték azokkal a módszerekkel, amelyeket mi most tökéletessé fej-lesztettünk. Látta Makropolisz „alvilágát"?- Láttam! És elállt tőle a lélegzetem. Mi baja vele? - kérdezte ellenségesen.A csuhás rá sem hederített; saját feszülő mondani-valója gátat átszakító vízárként hömpölygött belőle- Persze, hogy elállt a lélegzete! De arról fo-galma sincs, nekik micsoda elégtétel volt egy ilyen csodálattól fennakadt, primitív szempár tükrében megpillantaniuk saját nagyságukat! Ebben a kor-szakban ugyanis már csak az álomittas engedelmes-ség fagyott vetületével vagy a mi vádló ébersé-günkkel találkoznak. Igen. Ma egyedül ők és mi va-

56

gyunk ébren ezen a szerencsétlen bolygón! Ben-nünket nem vakít el a Föld fővárosának felszín alatt lüktető pokla, ahol egymást ellenőrző elektromos agyak bonyolítanak le mindent, amire az embernek szüksége van. Számlálógépek statisztikája alapján automaták termelik a kalóriadús táplálékot. Robot-gépek látják el üzemanyaggal az egész hatalmas vi-lágtestet. Ők a hírközlés, közlekedés, a légkondici-onáló és tisztítóberendezés vezérlői. Munkájuk zaj-talan, észrevétlen tökéllyel bonyolódik le, úgy, ahogy az ember belsejében áramlanak a nedvek, sejtek cserélődnek, s a szervek végzik életfenntartó tevékenységüket.Gjallban éppolyan izgalom lobogott, mint a csuhás-ban.- De hát mi kifogása lehet ilyen tökéletes életforma ellen egy épeszű embernek? - tört ki be-lőle.- Csak épeszű embernek lehet kifogása elle-ne! - Savonarola eleven lángként villanó dühe ma-gára ébresztette Gjallt. Úristen! Mit vitatkozik ez-zel a futóbolonddal, aki…- Bocsásson meg - mondta félszegen fogal-mam sincs róla, miről beszél. Nem értem, mi ellen lázad, mit kifogásol, és mit akar megváltoztatni. - Újra elöntötte a méltatlankodás. - Szavai inkább ar-ról győznek meg, hogy amit tenni szeretne, az ön-veszélyes, értelmetlen képrombolás! Igaz, hogy én csak az a bizonyos primitív ősember vagyok az idő-számításuk kezdetéről, de eddig egyetlen olyan ér-vet nem hallottam, ami megrendített volna a hu-szonötödik század kultúrájának csodálatában!- Éppen azért fogja megérteni, amit mondok, ükapám!

57

Gjall most megint bizonytalanná vált. Amit Savo-narolában haragnak gondolt, azt egyszerre remény-telen keserűségnek érezte.- És lesz bátorsága szembenézni vele - foly-tatta a csuhás komoran. - Mert abban a mélységben, ahonnan jött, még ismerték a személyes felelőssé-get és küzdelmet. Nálunk már semmi erőfeszítésre nincs szükség az élethez. Az ismeretanyagot is az álom öntudatlanságában öntik a fejünkbe, de azzal sem terhelnek túl bennünket. Okos gépek őrzik sta-tisztikáinkat, olyan adatok tömegét, amelyek már bele sem férnének emberi elmébe. Elektromos agyak gondolkodnak, kutatnak, számolnak, vezé-relnek, építenek, gyógyítanak helyettünk. Ha ér-rendszerünk, mirigyrendszerünk, valamelyik szer-vünk megbetegszik, újat kapunk helyette az erede-tinél sokkal tartósabb, szintetikus anyagból. Vég-tagjainkat, fejünket úgy cserélgetik, mint maguknál egykor a bábműhelyben a babákét. Amint valami érzelmi nehézségünk támad, a lélek „sebészei" fáj-dalom nélkül kimetszik belőlünk. Észrevétlenül el-távolítják szerelmi csalódásunk, gyászunk, félelme-ink, meghasonlásunk gennyes gyökereit. Nem gya-logolunk, nem mászunk hegyet, semmiféle távolsá-got nem kell leküzdenünk, mert a teret mozgatjuk a lábunk alatt. Legfeljebb parkjainkban vagy ligete-inkben sétálgatunk néha, esetleg sportolgatunk is, de a versengés minden feszültsége nélkül. Tel-jesítményünk ezért nem számottevő. Egymás le-győzése, a törtető becsvágy különféle romboló in-dulatok táptalaja: ezt nem engedhetjük meg ma-gunknak. A teljes automatizálás következtében az ember munkateljesítménye úgyszólván fölöslegessé vált! Szaporodásunkat szigorúan zárt keretek között

58

tartják, de nagyon sokáig élünk. Földünk lakosai-nak értelmi szintje a magukéhoz képest hatalmasan emelkedett pusztán azért, mert tudomást vesznek egy csomó dologról, amiről a kétezredik év körül még sejtelmük sem volt. De önálló kutató, tudós, saját eszméi tüzében emésztődő lángelme, zseniális művész, világot átalakító feltaláló, kozmoszban utat törő pionír aránylag igen kevés van korsza-kunkban. Ők a kiváltságosak. Nekik van rangjuk, hatalmuk és valódi mozgási szabadságuk a Föld, a szellem- és érzelemvilág kiterjedéseiben. A többi ember kellemesen ámolygó statiszta mellettük. Na-ponta egy-két órás tevékenységet végeznek, hobbykkal szórakoznak, többi idejüket ellógják. Azelőtt az automaták munkáját végezték volna, egyéni módon élvezve és szenvedve az élet nagy kalandját, csodálatos élmények vagy szörnyű ka-tasztrófák között. Most nincs semmi más dolguk, mint elfogadni civilizációnk rendjét és gazdag kíná-latát, úgyszólván minden ellenszolgáltatás nélkül. A verejtékkel hozott áldozat, lemondás, lángoló aszkézis egy önmagunknál nagyobb cél érdekében, a fej és a kéz együttes viaskodása az anyaggal - múzeumok lomtárában porosodik. Kortársaimnak viszont korlátlan joguk van apró kedvtelésekhez és a Polivízió sziporkázó, képzeletbűvölő kígyómér-gének befogadásához. S ez egyelőre teljesen betöl-ti, elégeti rengeteg szabad idejüket, alkotóerejüket pedig tétlen szellemi önfertőzéssé változtatja. Érti már, miért kell ebben a bénult lét-félálomban tarta-ni a föld csaknem egész lakosságát? - Savonarola előrehajolt. A tűzfény vastagon kiduzzadó ereket rajzolt ki boltozatos, süppedt halántékú homlokán. - Érti már, miért sterilizálják érzésvilágunkat, s miért

59

zárják átlátszó műanyag cellákba az értelmes töme-get? Mert az emberek különben ott folytatnák, ahol maguk abbahagyták! Kivájnák egymás szemét! Lopnának, rabolnának, gyilkolnának, gyúj-togatnának. Az egész Földet újra folyamatos hábo-rú színterévé változtatnák, mert az emberi szervezet is egymással harcoló erők csatatere. Egészséges, építő energiák csak állandó küzdelem, készenlét ál-tal győzhetik le a rombolás szüntelen aktivitását!- De… - emelte fel a kezét Gjall tiltakozva, Savonarola azonban nem engedte szóhoz jutni.- Tudom! Tudom, mit akar mondani! Ember-ségesen bánnak velünk! Börtönünk ragyogó luxus-villa vagy szférikus ház és űr- szanatórium. Táplá-lékunk minden cseppje életmegújító elixír. Nem is-merjük démoni indulatok feszültségét. Nincsenek ellenségeink, ellenfeleink, egyéni összeütközése-ink. Életünkből teljesen hiányzik a saját lelki izom-zatot növelő erőfeszítés, fájdalom és megpróbálta-tás! Ezért hiányzik belőlünk minden szívósság, helytállás vagy méltóság. Puhányokká züllöttünk. Ha azonban sorsunk váratlan próbák elé állít ben-nünket, szánalmas birkanyájjá változunk. Ezt a ta-nácstalan pánikot az előbb be is mutattuk magának! A Pszichodóm fejesei és közöttünk egyedül az a különbség, hogy mi tudjuk: nyomorékok vagyunk! Pózaink, hetvenkedésünk mögött ugyanaz a tehetet-len kétségbeesés lapul. Ők nem merik beismerni, hogy kiúttalan csapdába kerültünk. Eszelős önelé-gültséggel húzzák egyre magasabbra a falat, amely a természet egészséges, elementáris életerejétől el-választ bennünket. A sejtelem azonban bennük is ott erjed; szorosra fűzött kényszerzubbonyukat fe-

60

szegeti. Rettegnek tőle, tagadják, és tudattalanul tudják: Valaminek hamarosan történnie kell!- De miért? Miért? - Gjall zavaros félelem fe-kete hínárjában fuldoklott. Új édenének e sötét an-gyala hipnotikus szavainak lángpallosával vissza akarta űzni őt múltja védtelen bizonytalanságába, ahonnan elmenekült.- Mert az idő megérett rá, hogy ezt a mester-séges poklot, beteg életimitációt tűzbe vessék, fo-lyékony lávát forraljanak belőle, és megint új for-mába öntsék!- Maga anarchista! - hajította hozzá Gjall a vádat, mintha maroknyi kavicsot szórt volna egy előtte ágaskodó vadállat torkába. Azt sem tudhatta, a csuhás ismeri-e a fogalmat, s valódi tartalmát. Azt az állapotot, mikor a Föld egyes részein, szabadon tombolt a gyűlölet lelki pestise, s az ember bőre színe vagy emberséges ideáljai miatt űzött vaddá változott. Akkor a megosztott társadalom súlyos betegségtünete volt, hogy akadtak lázadók, akik el akarták pusztítani azt a világot, amelyben farkasok téphették széjjel az élet legnagyobb értékeinek őr-zőit, de most…- Anarchista? - Gjall a lassan hamvadó tűz deren-gésében inkább sejtette, mint látta, hogy a csuhás mosolyog, vagy ádázul vicsorít inkább. - így nevez-ték a magunkfajtákat akkor, tudom. De nálunk sok-kal mélyebb, bonyolultabb folyamatról van szó. A sötét megváltó, aki az életet kiszabadítja koporsójá-ból, nem közülünk való!- Hogy érti ezt?- A törvényt azok közül is beteljesítheti valaki, akik odafönt, „Bábel tornyában" az emberi együtt-élés vezérlő berendezéseit őrzik.

61

Gjall nevetni akart, de fulladt kiáltás lett belőle. Egész teste védekező harag és baljós előérzet ára-mától remegett. Hátuk mögött egyszerre a megint szorosan hozzájuk nyomuló Sisotris szólalt meg.- A sötét szabadító nem közülünk való! - Hangja visszhangszerű és réveteg volt, mintha nem lett volna egészen ébren. - Az események az Oscil-láriumban indultak el. Senki sem tud róla. Maga Shintal sem. Csak sejti, micsoda erőkkel játszik, de élete árán sem képes abbahagyni… Már sodródik az ismeretlen áramok tengerében… Sodródik, sod-ródik, nem lehet megállítani többé! … Egyedül Li-son, ő talán érzi… igen, szavak nélkül, képek nél-kül érzi, hogy túlkerültek a küszöbön, védőgátakon, de nem tesz ellene semmit. Bosszút akar állni a vi-lágon a halott fia miatt, és… - vihogni kezdett - Rissnek fogalma sincs róla! Részeg a saját hatalmá-tól! Nem látja, hogy Shintal és Lison mennyivel el-fajultabbak nálunk! Teljesen megtéveszti az, hogy nem viselnek maskarát, és a közelében vannak, ott, az orra előtt. Azért nem veszi észre, micsoda fény-évnyi messzeségben lebegnek tőle… Riss mindig távolba leselkedik, vagy tükörbe néz, és önmagát csodálja… ő fog a legnagyobbat esni… Ó, szent kövem, milyen mélyre zuhan majd ez a búgó pojá-ca, aki mindenki fölé akart emelkedni!Mint egy lidércnyomás őrült duettjében, most a csuhás hangja vette át Sisotris szólamát.- Shintal és asszisztensei: Lison, Kyrov és Szongvan sokkal veszedelmesebb módon „lelki nyomorékok", mint mi vagyunk! De más irányban tértek el Riss megvilágított térképvonalaitól. Mi egyszerű, ártalmatlan csorda vagyunk a Shintal-féle apokaliptikus csavargókhoz képest! A Pszichodóm

62

„agysejtjeit" senki se ellenőrzi. Rissnek sincs hatal-ma fölöttük. A Pszichodóm vezetői területenkívüli-séget élveznek.- Ha elromlik bennük egy csavar, akár az egész világot összezavarhatják és elpusztíthatják! Mint egy hibás elektronikus agy, amelyet senki sem tud megjavítani! - kontrázott neki Sisotris emberte-len derűvel.- Miről beszélnek maguk? - didergett Gjall. Ret-tenetesen fázott a belső rosszulléttől. - Ez a lány bolond! Összevissza fecseg álmában!- Ó, Sisotris nem alszik! Megint rajta van a dili, de amit mond, igaz!- Az isten szerelmére, mi igaz ebből a ször-nyű lázképből, amit… Csak nem képzeli, hogy Shintal anélkül, hogy ő maga vagy munkatársai kö-zül bárki tudna róla…- Közénk tartozik. Shintal közénk tartozik. Igen! - A csuhás szavai olyan forrók voltak a lán-goló meggyőződéstől, mint az arcához közelítő pa-rázs. Gjall hátrahőkölt tőle.- Maga mondta az előbb: Shintal a Pszicho-dóm legzseniálisabb embere!- Azért ő a kiválasztott!- Shintal a kiválasztott! - ömlött elő Sisotris hangja az alaktalan homályból.„Haza kell mennem! Haza kell mennem azonnal!" - gondolta Gjall. Gyomrában görcsös fájdalmat érzett a rossz izgalomtól, bőre sajogva borzongott a csu-hás szavainak korbácsától, de ahelyett, hogy elfu-tott volna, közelebb húzódott hozzá.- Mi történik odafönt az Oscilláriumban?- Az Oscillárium, „a láthatatlan rezgések háza" Shintal laboratóriuma a Pszichodómban, ahová sen-

63

ki más nem léphet be rajta és három munkatársán, Kyrovon, Lisonon és Szongvanon kívül. Riss vagy a vezetőség is Shintal engedélyét kéri, ha meg akar-ja látogatni. Az Oscillárium kultúránk legnagyobb felfedezéseinek szülőszobája. Szorongó áhítat és tisztelet övezi, mint időszámításunk kezdetén az antik vallási kultuszok legbelső szentélyét. Az Os-cillárium azonban nagy veszélyek betörési pontja. Shintal azért tette külön erőddé az erődben. Ha szükségessé válik, elektronikus védőrendszerén be-lül teljesen megsemmisíthető anélkül, hogy a Pszi-chodóm többi részét károsodás érné. - Savonarola elharapta eszelős nevetését. - Sisotris levázolta ne-kem a tervrajzát. Egyenesen Shintal fejéből másolta ki. Csinos kis pokolfazék, mondhatom!- És Shintal nem tud róla, hogy Sisotris?- Nem törődik vele. Nem hiszi, hogy bárki felfogná, miről van szó. Rejtjelekkel dolgozik. De ami a legizgalmasabb: annak, amit csinál, 8 maga sem érti a lényegét. Következményeit nem tudja ki-számítani. És ez az ismeretlen elem kísérti, csalo-gatja egyre tovább, felmérhetetlen kockázatok kö-zött. Megrészegíti, kárpótolja mindazért, amit a szeretőjében, Selenában elveszített. Valamennyi nő az övé lehetne, de neki ez az önimádó, lángoló ölű, férfiagyú szajha kellett, aki bárkivel összefekszik, valójában azonban nem kaphatja meg senki, egye-dül önmagáé. Önmagával ölelkezik görcsös nász-ban, mint az egy testbe zárt kétneműek. Shintal lel-ki-szellemi nimfomániáját, kielégíthetetlen él-ményszomját hevítette fel, akár az Oscilláriumban folytatott kísérletei. Vágya elől Selena éppúgy a megfoghatatlanba siklik, mint az az állag vagy energia, amelyet hiába próbál követni!

64

Gjall zavart, kapkodó töprengésbe merülve, bénul-tan hallgatott. Miféle kiterjedésekről beszél a csu-hás? Arról, hogy a hosszúság, szélesség, magasság három kiterjedésénél sokkal több dimenzió veszi körül az embert, tudtak már akkor is, mikor… Ne-gyedik dimenziónak az időt tekintették. Az ibo-lyántúli és vörösön inneni fényt éppúgy nem láthat-ták fizikai szemmel, csak megfelelő mechanizmu-sok segítségével, mint ahogy nem hallották az ult-ra- és infrahangot. De kísérleteztek, sőt gyógyí-tottak vele. Ismereteik nyilván szédületesen kibő-vültek öt évszázad alatt, míg ő…- Miért nem kérdez, ember? Miért hallgat úgy, mintha értené, amit mondok? - markolta vál-lon a csuhás.- Én… - hebegte Gjall - azt sem tudom, hol ragadjam meg ezt a…- Azt akarom, hogy értse! Érteni fogja! - ta-golta Savonarola előregörbülve, mintha szavait a fejébe akarta volna égetni.- Persze hogy felszaporodtak az ismereteink öt évszázad alatt! Mit gondol, mi is jégkoporsóban aludtunk, mint maga, a fold mélyében? - Gjall na-gyot rándult Sisotris fülébe süvöltő hangjától. Érez-te, hogy a lány a hátának támaszkodik. Hiába pró-bált elhúzódni tőle, utána nyomult.- Menj a fenébe, Sisotris! - szólt rá Savonaro-la parancsolóan. Sisotris azonban hirtelen Gjall ölé-be nyomta az alvó kotlóstyúkot. Viszolyogva le akarta dobni, de ahogy keze hozzáért a meleg toll-csomóhoz, erős, zsibbasztó érzésáram rángott át rajta. Két tenyerébe fogta az élőn lüktető madártes-tet, szégyenkezve közelebb húzta a melléhez, véd-te, és megkapaszkodott benne.

65

- Szeretni kell valakit, különben meghalunk - mondta Sisotris egészen halkan. Súlyát elvonta Gj-all hátától. - Én is csak hozzá tartozom. Nekem sincs senkim rajta kívül.- Civilizációnk fél évezredes kibontakozása alatt egyre több jelenséget vettünk észre a körülöt-tünk rezgő, rajtunk átható kiterjedésekből, vagyis dimenziókból - folytatta a csuhás anélkül, hogy tö-rődött volna e furcsa közjátékkal. - Tökéletesedő technikánk, mind több ismeretet befogadó értel-münk segítségével a valóság óriási skáláját fejtettük ki a láthatatlan világból Rájöttünk, hogy öt érzék-szervünkön kívül van bennünk egy olyan „dimen-ziógép", amellyel valamennyi kiterjedésbe behatol-hatunk, amint tudomást veszünk róla! Ez a csodála-tos gép a saját agyunk! Tökéletes mechanizmusá-ban számtalan, az öt érzék fölötti érzékelés lehető-sége rejlik Tudatunk észlelésmódja szinte határtala-nul tágítható. Testünket, bizonyos idő-tér korláto-kon túl, képtelenek vagyunk magunkkal vinni a vi-lágegyetem fényéveinek távolába. Műszereinken át azonban gondolataink akadálytalanul kitapintják idegen nap- és tejútrendszerek civilizációit, vagy a maguk „tükörvilágának" láthatatlan zónáit!- Tükörvilág? - Gjall emlékezetében régi ár-nyak rezzentek meg. - Váljunk csak! Mintha… igen! Valamikor az én születésem idején, 1965-ben a brookhaveni nemzeti laboratóriumban egy kutató-csoport a tömegspektrométer segítségével létrehoz-ta az antianyag első komplex nukleusát, az antide-uteront. Az antideuteron a deuteron antianyag pár-huzama. Ez a felfedezés indította meg és támasztot-ta alá konkrét bizonyítékokkal azokat a fantasztikus elméleteket, amelyek egy tükörvilág planétáinak,

66

nap- és tejútrendszereinek, sőt antilényeinek létét feltételezte! - Ugyanaz a heves izgalom forrt fel benne, mint amelyet e megismerés pillanatában ér-zett. - Az antideuteron megjelenése a mi elméleti fizikánk egyik legforradalmibb határköve volt! Fel-tételezte, hogy az antianyag tükörszerűen megket-tőzi a jelenségeket. A fizikust, aki felfedezte, hajói emlékszem, Ledermann-nak hívták. Szerinte az an-tivilág nemcsak antirészecskéket tartalmaz, hanem a mi egész világunk tükörképét! Ledermann nem kételkedett benne, hogy az antivilágot gondolkodó lények népesítik be. Csakhogy a kísérletekből az is nyilvánvalóvá lett, hogy a két létforma érintkezésé-nek pontján totális pusztulás következik be. A tü-körvilág antianyaga a mi világunk gigászi szuper-bombája! Erről beszél?- Igen. De a maguk kezdeti következtetéseit messze túlszárnyalta a későbbi valóság. Az antivilág egyál-talán nem bizonyult egyszerű tükörképnek, és az antianyag az anyagot teljesen megsemmisítő ener-giának, mint ahogy akkor hitték. A láthatatlan ki-terjedések felfedezése valójában akkor kezdődött, mikor az embernek tényként kellett elfogadni, hogy hangok, képek, elemi hatások, kozmikus sugárzá-sok özönében él, amelyeket közvetítő műszerek nélkül nem lát, nem hall, de azok mégis vannak. A mi tudósaink ezen a fonálon indultak el. Érdeklődé-sük nemcsak kifelé, a fizikai tér mikroszkopikus vagy titáni távlatai felé vetült. Felfedező útra indul-tak az időben is. Zseniális elődök évszázados kísér-leteinek, részletfelfedezéseinek eredményeit fel-használva Shintal alkotta meg végül azt a visszaha-toló készüléket, a „Retrospektort", amelynek elekt-ronikus agya és szeme a múlt megkövesedett ma-

67

radványokra rótt legtöredékesebb feljegyzéseit, rejtjeleit is elolvassa, kiegészíti, színes, plasztikus képpé fordítja, és megjeleníti a rendkívüli érzé-kenységű szenzorit-kristály képernyőkön. Kultú-ránk Shintalnak és egyik szerencsétlenül járt asz-szisztensének köszönheti a világ legtökéletesebb mesterséges agyát, a „Definiátort", amely elképzel-hetetlen mennyiségű adatból villámgyors, tömör és pontos következtetéseket von le. Olyan meghatáro-zások ezek, amelyeket emberi lángelmékből álló szakcsoportok évszázadok alatt sem volnának ké-pesek létrehozni. A Definiátor tévedhetetlen ellen-őrző és definiáló szerv: modern társadalmunk leg-felső ítélő, döntő, meghatározó fóruma. Shintal azonban nem állt meg ennél a pontnál. A „Rezgé-sek Házában" végzett kísérletei újabb, minden ed-diginél veszedelmesebb kalandra inspirálták. Rá-jött, hogy az ismeretlen kiterjedések erőtereibe pal-lók és hidak vezetnek Hajmeresztően kockázatos járatok ezek. A kiterjedések küszöbét - óriásnapo-kat szappanbuborék gyanánt szétpattantó - energia-cerberusok őrzik. Ha azonban sikerül megszelídíte-ni őket úgy, ahogy a magenergia dühét „lassította " nagyszerű hatóerővé az ember, akkor a világ legha-talmasabb, és valóban kimeríthetetlen üzemanyagát nyerjük. Ez az a felfedezés, amellyel Shintal a ve-zetőség kezét megkötözte, Riss gyanúját elaltatta, önérzetét még nagyobbra duzzasztotta. És ezt a helyzetet használja fel saját külön passziójára, amely távolról sem értelmes, felelősségteljes szán-dék, vagy megbízható, számokra alapozott cél, ha-nem elvakult szerencsejáték, végveszélyt idéző ha-zardírozás. Kimenetelét sem ő, sem más nem látja, csak mi, a szemétdombon virrasztó elfajultak érez-

68

zük, mint oktalan állatok a tornádó, földrengés vagy özönvíz közeledését!- Végig kell járnia az utat! Nem tehet mást! A természet őt jelölte ki rá! … Szegény átkozott! Sze-gény áldott szabadító! - emelkedett ki Sisotris kán-táló hangja a tücsökzenéből.- De hát mi történik az Oscilláriumban? - Gj-all megragadta a csuhás karját. - Az isten szerelmé-re, mondja meg végre!- Shintal át akarja törni azokat az erőgátakat, amelyek az ember és az ismeretlen birodalmak kö-zött húzódnak. Megpróbálja szétfeszíteni az isme-retlen dimenziókat őrző fény-, hang- és energiará-csokat. Ezek azonban nemcsak börtönünket, hanem létformánk védőberendezését is jelentik a végtelen mélységű kozmikus óceánban, amelyben bolygónk apró tengeralattjáróként lebeg. Olyan műszereket, ultrafinomságú eszközöket tökéletesít hozzá, ame-lyek nyílást hasítanak a háromdimenziós falon. A fal bolygó-járművünk páncélzatát jelenti az ener-giahullámok ijesztő nyomásával, elektromos raga-dozóival, emberi alkatunkkal, ellenséges áramla-tokkal szemben. Olyan ez, mintha technikánk leg-hatalmasabb hajtóerőit arra használná, hogy léket robbantson e járműbe, amely egyetlen menedé-künk. A léken át elillanhat a létfeltételünket jelentő atmoszféra. De az is lehet, hogy a „dimenziórésen" át idegen kiterjedések lényei nyomulnak be hoz-zánk, amelyeknek töltése pusztítóbb ránk nézve, mint a maguk nukleáris bombái! Ennek felismeré-sére vagy elképzelésére nincs semmiféle emberi mérték. A kérdés nyitott. Egy bizonyos: Shintal kí-sérletei igen előrehaladott stádiumban vannak!

69

- A Rezgések Házában elindult a lavina! Láthatat-lan, névtelen szökőár tört be az Oscilláriumba, és sodorja őket az egész emberi életformával együtt! … Nincs akadály, ami útját állhatná! Az anyag pó-rusain áthatol, mint a levegő! … Már nem lehet megállítani! Késő! Késő! - énekelte a sötétség hangja Sisotris torkából.- Agyrém! - Gjall torka kiszáradt. Úgy érezte, megfullad, ha tovább hallgatja a csuhást és a Gor-gó-fejű lányt. „Az őrület ragályos!" - csendült meg benne Riss figyelmeztetése. Felugrott. Fagyökere-ken, köveken botladozva rohanni kezdett. Menekült az út világosan derengő szalagja felé, amely a föld-alatti térösszevonó fülke védett biztonságába veze-tett.

70

II. AZ IBOLYÁNTÚLI SÁRKÁNY

JELBESZÉD

Szongvan megint rácsukta a sötétkamrát, és so-vány, szívós gyerekhátát az ajtónak vetette. Kyrov hiába feszegette, nem tudta kinyitni. Minden neki-lódulásánál apró rés tágult rajta, éles fénysáv szúrt be hozzá a külső világosságból, azután újra sűrű fe-keteség zuhant rá.Az ajtó nyílt, és csapódva csukódott. Nyílt és csu-kódott. A ritmikusan felszikrázó sugárnyíl szédítet-te és elvakította. Teljesen kifáradt az eredményte-len birkózástól, s már zihálva sírt a dühtől. Szong-van csak egy évvel idősebb nála. És lány. Hogy le-het egy lány ilyen utálatos?Nem is akarta meghívni a szférikus házba szünidő-re. Szongvan erőszakkal kikényszerítette. Mindent elér nála, mert…Fél tőle. Fél Szongvantól. Be fogja panaszolni Shintal professzornál!Hol van Shintal? Jelenlétét érzi. Csak kiáltani kell érte, és… Nem jó! Shintal nem lehet velük a gye-rekkori üdülőházban. Hol volt még akkor a profesz-szortól! ő pedig régen kinőtt a gyerekkorból.Vigyék el innen ezt az éles fénycsíkot! Beleszúr a szemébe. Lüktet.Nyílik és csukódik. Nyílik és csukódik.Fáj!Kyrov riadt nyögéssel felrezzent a fényorgona mel-lett. Nyitott szemmel elaludt a kimerültségtől. Ha Riss tudná, hogy harminchat órája egyfolytában éb-ren van, és éjszakai inspekciója alatt egyetlen pilla-

71

natra sem kapcsolta ki a rezgéslokátort, minden te-ketória nélkül csendkamrába záratná.Riss.Még soha nem vette észre, hogy a szeme ilyen át-ható kéken villog bozontos, fekete szemöldöke alatt.Felizzik - kilobban. Felizzik - kilobban.Hogy az a magasságos ég szakadjon rá, megint vi-zionál! Még csak az kellene, hogy Riss idetolja a képét az Oscilláriumba! Szerencse, hogy a túlfeszí-tett veszélyességi határt sikerült eltitkolni előtte!A bosszantó az, hogy ha lefekszik, nem érez álmos-ságot. Idegei hetek óta feszült készenlétben tartják. Azóta, hogy…Meddig bírja ezt a fokozódó izgalmat?Tudatában bekapcsolódott a villogó fény ritmusa. Persze. Látomásait ez a zaklató inger váltotta ki.A szenzoritkristály nyolc fazettájában rezgésábra tükröződött, amely a gyorsuló pulzus lüktetésével nyílt és csukódott.Eszméletét nem szabad többé elengednie! Majd ak-kor, ha…Mikor? Egyikük sem tudja, hogy ami végbemegy, valójában micsoda. Nincs mihez hasonlítani. Az eddig ismert törvények alapján nem mérhető.A mikromínuszkóp skáláján, az ibolyántúli sávon hónapokkal ezelőtt halványan berezgő jelzés a 72-0 számot kapta. Ezen a láthatatlanba mosódó szín-képhatáron ismeretlen jelzés jelentkezett. Shintal csökönyösen állította, hogy ez nem közönséges for-rásból származó ibolyántúli sugárzás, hanem isme-retlen dimenzió jelentkezése. Ennek az ismeretlen kiterjedésnek - szerinte - ez az első vetülete a mi vi-lágunkban. A laboratórium zsargonja jobb elneve-

72

zés híján „lila sárkánynak" nevezi. A vezetőség és Riss ellenezte az új kiterjedésre, a „lila sárkányra" vonatkozó kísérleteket, Shintal saját felelősségére hazardírozott vele. Mintha nem lett volna a nélkül is bizonyos, hogy mind a négyen életüket teszik erre a kis fényhüllőre, amely…Sohasem sejtette, hogy Szongvanban emberi érzé-sek rejtőznek. Emberi indulatok igen. Gúny. Asz-kézis. Könyörtelen törtetés. Azután következett a kínos jelenet a Shintal Hydron-köpenyéből kilopott pszichongyönggyel. Erjedő nemi érésük idején, mi-kor Szongvan sápadt elszántsággal rájuk zárta a ve-títőközpontos csendkamrát, viszolygó szorongással azt hitte, felébredt benne a mélyre temetett nimfa. Szörnyen rosszul érezte magát. Állandó versengé-sük, civakodásuk ellenére ragaszkodott barátnőjé-hez. Tanult tőle. Imponált neki, de vágyat nem ér-zett iránta. Azután Szongvan vetíteni kezdte Shintal furcsa, érzéki idilljét Selenával. Valami rezervá-tumból szerzett, ősi maradványra épült képzelet-metszet volt. Selena lefotografált fantázia műalko-tásait mindenki ismerte a Pszichodómban. Azt is tudták, hogy szeretői birtokában több ilyen „magán Pszicho- Art" rejtőzik, amelyeket nem szánt idegen szemek elé.A csendkamrát a mitikus táj, élő formái, neszei ha-tártalanná tágították. A levegőt erős virágillat és nedves földszag töltötte meg. Dús életfák cizellál-tan csavarodó ágai, csipkés levelei között nagy, kö-zeli csillagok vibráltak. Mohos fatörzs foltos kí-gyóbőre mögül egyszarvú szökkent elő, keskeny fejét magasra emelve. Domború bársonyszeméből a léthajnal vad öröme áradt. Kecses, szinte úszó moz-

73

dulatokkal suhant át a trópusi hőségtől gőzölgő pá-zsiton.Mikor a bokrok közül kicsillanó, hínárzöld vízben megpillantotta az egymásba fonódó meztelen em-berpár vetületét, felháborodva ki akart rohanni a fülkéből. Szongvan azonban rászólt… s micsoda fulladt, idegen hangon:„Maradj! - Könyörgés és sírás remegett benne. - Miért van szüksége erre is? Miért?!" - A kérdés, zo-kogással együtt tört fel a torkából.Egész életében nem érzett olyan zavart ámulatot. Ha Szongvant nem ismeri gyerekkora óta, azt hitte volna, háborgó érzésekkel, kétségbeesetten félté-keny Selenára, aki szép, teljes értékű nő, míg ő… de nem. Szongvannál egészen mást jelentett az ijesztő kitörés. Tehetetlen szánalom fogta el. Alig tudta kinyögni:- Te azt gondoltad, Shintal ebben a tekintetben sem olyan, mint a többi normális ember, hanem…- Igen! - Szongvan fogai összecsikordultak. Dühö-sen sírt, a falnak dőlt, és öklével verte a theorit bur-kolatot. - Igen! Igen!Erről a jelenetről soha nem beszéltek többé. Shintal iránti közös rajongásuk azonban újabb kapoccsá lett közöttük.Gyomrába hirtelen éhség mart. Zsebéből kimarkolt néhány pasztillát, és a szájába tömte. Rissnek ezt nem kötné az orrára. Hogy számolatlanul nyeli az idegerő-sűrítményt. Riss nyugtalanító ember. Vi-gyázni kell, nehogy…Hol marad Shintal? Bármelyik pillanatban megtör-ténhet, és…Mi történhet? Ki tudja?

74

Miért hagyják egyedül ezzel az óriási felelősséggel? Legalább Szongvan vagy Lison ke-rülne elő! A szenzoritkristály nyolc képernyőjén gyorsuló ritmusban lüktetett az ibolyántúli sáv.Nyílt és csukódott. Nyílt és csukódott.Krízispont felé szökkenő lázhullámnak érezte hirte-len, amely saját ereiben ugyanolyan zaklató ütemet dobolt. A légkondicionált laboratórium egyenletes hőmérséklete ellenére forróság öntötte el. Bőrén borzongás futott végig.A sáv felizzott, elhalványult, de minden beerősödés élesebb volt egy árnyalattal mintha…Csak semmi pánik! Meg kell mérnie. Önmagát nem csaphatja be!Igen. A sáv nyílik.A sáv nyílik!Őrület! Shintal! Hogy tud ilyenkor…

75

PSZICHOVÍZIÓ

Riss a csendkamrát ellenőrizte, amelyekben az „el-fajultak", lélektani kultúrájuk atavisztikus esetei pi-hentek sötét, néma elszigeteltségben. Öt érzékszer-vük teljes blokádja életre keltette túlfokozott érzé-kelésüket, s e tudatderengésben a legmélyebbre te-metett emlékek, sérülések is felszínre bukkantak jelképes látomások formájában.Ahogy az infravörös tükrökben figyelte verejtékes arcukat, körülbelül tudta, melyik milyen pszicho-dráma díszletei közé zárulva éli válságait. Losik, a gyújtogató megint megkettőződve fekszik szorosan összesimulva önmagával, és vak rettegéssel várja, hogy valahonnan az űrből ismeretlen ellenségei zá-rótüzet zúdítsanak rá. Ezekkel a fantomokkal bün-teti magát a múzeumi tüzekért, amelyeket életfor-májuk elleni „tiltakozásul" lobbantott fel, ma már azonban sejti, hogy csak selejtes, szegény önmagá-ra próbálta ráterelni a figyelmet. Zenda, archívu-mok képrombolója, tutajon sodródik egy fekete fo-lyó közepén, s nem tud kikötni sehol, mert régi ön-magától elidegenedett, s egészséges, új lényéhez még nem talált kapcsolatot. A képzeleterőt meg-sokszorozó „Phantasol" - mámorba merült, nemi erőszakért számtalanszor lefogott Feon, piros sap-kás, szíjkorbáccsal csapkodó patkányokkal verek-szik, valójában saját alacsonyrendűnek ítélt ösz-tönzéseit próbálja megfékezni így, mert iszonyodik tőlük. Aztán itt van megint Hermod Gjall, az időha-jós. Komoly megrázkódtatás érte az elfajultakkal való találkozáskor. A visszaesés azonban nem ko-moly. Egy-két hét alatt rendbe jön.

76

Lassanként mindegyikben kitisztulnak a névtelen félelem, gyulladt önérzet sebei, s előtűnnek az éret-len ingerek, kisebbrendűségi feszültségek, amelyek az idegek rövidzárlatát vagy a „bűnöket" kiváltot-ták.Mennyit kellett harcolni, míg gyakorlati bizonyíté-kai alapján sikerült elfogadtatnia Maronnal, hogy a „szabotőröknek" orvosra, és nem bíróra van szük-ségük! Látszólagos gyengeségeikből született a leg-nagyobb erő, mert negatív tulajdonságaikat sikerült pozitívvá előhívnia. Ma már senki se tagadja, hogy legjobb embereik a „közösségellenes csavargók" soraiból kerülnek ki. Teljesítményük sokszorosan túlszárnyalja az úgynevezett normális csoportok eredményeit. A többi reform azonban…Miért kell a legkisebb újításért is ilyen emberfeletti erőfeszítéseket tennie? A szólam, hogy gyógyítani annyi, mint megelőzni, valamennyi szimpóziumon elhangzik, de ha megvalósításra kerül a sor, min-denki rémült tojástáncot jár az ember „egyéni sza-badsága" körül, ami szemérmetlen, ostoba hazug-ság! Lélektani értelemben szabad ember egyszerű-en nincs! Ha megvakarják, mindegyikről kiderül, hogy saját szenvedélyei, becsvágyai, félelmei igája alatt görnyedő rabszolga!Már megint Lisonnal vitatkozott magában. Lison is azt hiszi, a Pszichodóm beidegző, vezérlő és vetítő központjaiban szabadon űzheti gyászos hullakultu-szát, és megengedheti magának a rohamos önpusz-títás fényűzését! Legszívesebben kényszerzub-bonyba dugná, és kilőné egy fényrakétán valame-lyik űrszanatóriumba!Megfordult. Lison állt mögötte. Petyhüdt bőre sár-gásán világított a homályban. Csendesen várako-

77

zott. Rátűző pillantása elől szerette volna eltakarni magát. E reflex növelte bosszúságát. Mialatt a meg-felelő indítószavakat latolgatta, Lison megszólalt:- Szerencsére még nem vagy a Pszichodóm teljhatalmú diktátora, tehát maradok!- Ha nem állnánk a csendkamrák előtt, tapsol-nék neked! - mondta Riss ingerülten. Érezte, hogy vére a fejébe szökik. - Tudjuk, hogy telepatikus ké-pességed igazi kirakatdarab, de az, hogy a gangli-on-csoport szabályai ellenére lecsapolod a gondo-lataimat, egyáltalán nem segít rajtad!- Nem - bólintott Lison közönyösen. - Miért kellene, hogy segítsen rajtam?- Több okból! - Riss már visszanyerte nyugal-mát. Ráléptek a térszalagra, amely zajtalan siklással elindult velük a rendelő felé.- Ezért hívattál?- Részben.- Fölösleges időpazarlás.Riss köpcös alakja fürgén és fölényesen mozgott szövetséges környezetében. Kék szemének felizzó reflektora kedvtelve pihent meg Lison csontig leso-ványodott testén, esett vállán. Erőt merített belőle.- Nem akarsz leülni?- Nem.- Kérlek. - Ő sem ült le. - Mivel valamennyi baráti tanácsomat elutasítottad, kénytelen vagyok kíméletlenebb terápiát alkalmazni. Őszinte leszek.- Gondolod, hogy valami újat mondhatsz ne-kem? - Lison kék eres ujjai megrándultak.- Esetleg. Nem tudom, tisztában vagy-e azzal, hogy ragályhordozó lettél. A lelki vírusok sokkal fertőzőbbek a fizikai kórokozóknál. Néhány hét alatt meggyógyulhatnál, de te ragaszkodsz a beteg-

78

ségedhez. Szenvedni akarsz, és bánatodért a kör-nyezetedet bünteted. Most rátérek halott fiadra.Lison tiltakozva felkapta a fejét, de Riss rendíthe-tetlenül folytatta a mondandóját.- Leon problémája nem a halálával, hanem a születésével kezdődött. Túlméretezett bálványt épí-tettél belőle. Azért, mert az apjának nem jelentettél többet a nemzés pillanatánál. A fiadtól vártad érzel-mi éhséged egész kárpótlását. Ez előbb-utóbb min-denképpen tragédiához vezetett volna… téged ille-tően.- Utálom a pszichológiai zsargonodat, de azért érdekel, mi a szándékod velem.- Meg fogom akadályozni, hogy a szemünk előtt kivégezd magad! És akármennyire kételkedsz benne, nem kizárólag kötelességérzetből teszem!Lison fanyarai elhúzta a száját, de mosolya ellenére szeme keserű és sötét maradt.- Ha csak félannyira meg tudnál győzni en-gem, mint önmagad, máris egyik csendkamrádban feküdnék. Sajnos, valódi indítóokaid olyan átlát-szóak, mint városaink Yadill-falai, amelyeken ke-resztül az emberek magánéletébe leselkedsz. Yask miatt szeretnél eltávolítani innen. Azért, hogy visz-szakerüljön melléd, ő az egyik legsikeresebb ese-ted. Jó volna a panoptikumodba eleven bizonyíték-nak!Riss őszinte megrendüléssel bámult Lisonra.- Ennyire aljasnak gondolsz?! Ha nem tud-nám, mi tesz ilyen elvakulttá, egyetlen szót sem vesztegetnék rád! De megértem, ebben az állapot-ban miért nem vagy képes beletörődni abba, hogy a mi életformánkban már nincs erőszakos megtorlás. Ha egészséges lennél, nem kellene magyaráznom,

79

azért nem fordultam Yask ellen tajtékozó gyűlölet-tel, mikor szegény Leont…- Yask gyilkos. Közönséges gonosztevő!- Nem. Yask nem gonosztevő. Leon halála mindannyiunknak pótolhatatlan veszteség. Ne vágj közbe! Yask bűne ámokfutó önkívületben történt. Azért robbantotta fel a Definiátor első la-boratóriumát…- Leonnal együtt - tette hozzá Lison metsző tárgyilagossággal.- Leonnal együtt, mert nem felelt meg arra a kényes posztra, amelyet a fiad betöltött ott. Hatalmi ösztöne messze túlnőtt akkori képességein. És ép-pen a világ eddig legtökéletesebb elemző agya, a Definiátor döntötte el, hogy soha nem kerülhet a Pszichodóm jövendő vezetői, a tizennégy ganglion-superior közé. Leont irigyelt és csodált vetélytárs-ként tartotta számon. Mániákusan figyelte és utá-nozta. Mindig azokat a nőket kívánta meg, akikkel Leonnak volt kapcsolata. Halálos, reménytelen sze-relmekbe lovalta bele magát Leon szeretőivel. Az ő helyére akart ülni. Az ő ágyába akart feküdni. Rög-eszméje lett, hogy amíg Leon él, eltorlaszolja előle az érvényesülés, az emberi örömök útját. Elszívja tőle a levegőt. Életét fenyegeti. Üldözöttségi tév-képzetéből úgy ébredt fel jelképgyógymódunk fo-lyamatában, ahogy egykor szoptatási traumája álomittasságából tért eszméletre az az anya, aki fantáziában átélt tűzvész riadalmában kihajította az ablakon saját csecsemőjét. Valójában imádta Leont. Yask ma egészséges, hasznos ember. Heves bűntu-datát nagyszerű munkával próbálja enyhíteni. Azt hiszed, én nem szörnyedek el, mikor látom, micso-da démonok szabadulnak a világra az emberek ösz-

80

tönzónáiból? Azért küzdök a megelőzés teljes érvé-nyesítéséért. Ha sikerülne észrevétlenül áthangol-nunk a tudattalan mélyrétegeit a Polivízió egész földre kiterjedő adásai között…- Hogyan?- A szokásos módon, de rendszeresen felvil-lantott gondolatparancsokkal. Ahogy ma alkalmaz-zuk ezt a tudatos agyrégiók által nem észlelhető lel-ki oltást, távolról sem elegendő! Gondold csak el: az ilyen képzeletvillám a psziché viaszlemezébe égve uralkodó indítássá válik! Ha bátrabban élnénk e hatalmas gyógyszerrel, eltűnnének mindazok a lelki előzményű kórfolyamatok és bűnözési for-mák, amelyek modern világrendszerünk embersé-ges körülményei között is felburjánzanak néha, sé-rült önérzetű fiataljaink között!Riss már fel-alá szaladgált Lison előtt. Izgalmában széles, fölfelé emelkedő mozdulatokkal gesztiku-lált. Szögletes homlokán verejtékcseppek ütköztek ki.- Éppen neked kellene legjobban megértened tervem óriási jelentőségét! Persze közösen ötvözött, szigorú erkölcsi ellenőrzés alatt tartott „varázsigék-re" gondolok. Én is tudom, hogy a huszonötödik század legkényesebb operációjáról van szó! Ugyan-olyan kollektív erőfeszítéssel végeznénk ezt a cso-dálatos lélektisztítást, romboló erők építő energiák-ká való átalakítását, ahogy ma csillapító, altató vagy serkentő szövegeket juttatunk az emberi mélytudatba. A Polivízió figyelése közben most sem veszi észre senki, hogy a gyógyító sugárlápisz mikor villantja gondolatparancsait az egymást váltó képek közé, de mindenki tudja, hogy a nap bizo-nyos időpontjában ilyen gyógyító szöveget vetí-

81

tünk, s önként veti alá magát hatásuknak. Az álta-lam ajánlott megelőzés szintén az egész közösség jóváhagyásával történnék egy olyan belátás alapján, amelyet…- Rákényszerítenél az emberekre! - mondta Lison hidegen. - Ez a te „megelőzési módszered" zsarnokibb rémuralom a testi kényszernél! Akit le-igázol vele, nem tud érezni, látni más lehetőséget, csak amit agyába és ösztönvilágába belecsempé-szel. A te táblázataid alapján eszik, tisztálkodik, dolgozik, pihen és közösül. Te határozod meg ál-mai tartalmát, lelkesedése és háborgása hőfokát. Ha valakinek kényszerzubbonyra és csend- kamrára volna szüksége, az te vagy! Fogalmad sincs saját kegyetlenséged és üldözési mániád mértékéről!- Nem tudod, mit beszélsz! - Riss hangja elre-kedt a felháborodástól.- Csak egyet nem tudok: hogyan lehetne ár-talmatlanná tenni a te világboldogító rögeszmédet! Már éppen elég lelki nyomorékot fosztottál meg benső szabadságától!- „Benső szabadság!" Szeretném tudni, miért kényszer és jogfosztás az, ha valakiből kimetszik önveszélyes, közösségellenes indulatait? Kinek ju-tott volna eszébe régebbi korszakok sebészeit kár-hoztatni azért, mert az emberek szervezetéből eltá-volították a rosszindulatú daganatokat?- Micsoda álszent hazudozó vagy, Riss! - ne-vetett fel Lison örömtelenül. - Te nem kérsz abból az orvosságból, amit erőszakkal az egész emberiség szájába gyömöszölnél! Felháborodva tiltakoznál, ha valaki érzelmileg kiherélt robottá akarna silányí-tani! Mindenki fölé helyezkedő, belső száműzetés-ben méltatlankodsz azért, mert rajtad kívül egyelő-

82

re még vannak mások is, akik úgy sírnak vagy ne-vetnek, ahogy kedvük tartja! Elfelejted, hogy az ember csak addig él, míg joga van a meghasonlás-hoz, vagy akár az öngyilkossághoz is! - Rálépett a térszalagra, amely gyorsuló tempóban vitte el a dühtől fuldokló Riss mellől, aki hirtelen mozdulat-tal szeme elé kapta karóráját, és bekapcsolta rajta a mineofónt. Shintal! Shintallal kell beszélnie! Reg-gel óta keresi, és még csak hírt sem ad magáról!

A szenzoritkristályban lüktetve tágult és szűkült, felizzott és elhalványult az ibolyántúli jelzés.Kyrov tágra nyitott szemében megint elhomályoso-dott az eszmélet. Agya benső álomterében egy szá-razra vetődött hal látomása jelent meg. Az állat szá-ja tátogva kapkodott levegő után.Kyrov gyomorszájába görcs állt az erőfeszítéstől, hogy kitépje magát a kábulatból, de a látvány, zak-lató hatása akkor sem enyhült benne, mikor ébren rápillantott a 72-0 jelzésre. Igen. A megéledt skála-fok ilyen halálra vált élőlényre emlékeztette, amely kikerült saját létformájából, és…Ezt a gondolatsort nem szabad továbbszőnie! A fá-radtság valótlan képzetek közé sodorja.Meg kell keresnie Shintalt a mineofón radarjával! Karóráján elindította a kontaktort. Szeme bágyad-tan lehunyódott, azután újra kipattant.A jelzés gyorsult!Shintal!

83

DÉLIA

A tizennégy Superior, a telepatikus távkontaktus-gyakorlat után, a pihentető medence szénsavas, lan-gyos vizében feküdt, ruganyos, puha Yadill-padká-kon. A heverők pasztellzöld sugárzása szinte átvilá-gította a lustán elnyúló fiatal testeket, amelyeken drágagyöngyökként gurultak végig a csillogó szén-savbuborékok a víz lassú ringásától.A „gondolkodás folyamatának leállítása" nem mindegyik Superiornak sikerült. Az ellenőrzés laza volt ilyenkor, mert az agy üresjárata a nagy erőfe-szítés után automatikusan bekövetkezett. Déliát azonban „hülye mirigymérgezése" nem engedte el-pihenni a zsongító körülmények ellenére sem. Ma-gatartása csak külsőségeiben mutatta azt a jóleső kábulatot, amelyben többi társa szendergett. Dom-ború szemhéján barna fény vibrált. Vastag ajkát fe-hér ragadozó fogsor feszítette széjjel. Széles hom-lokába vörös hajtömeg csapzott; hegyesedő végű hullámai szüntelenül lobogó lángokra emlékeztet-tek.Délia lehunyt szeme mögött ott kísértett Shintal markáns, erős állú arca, amelynek minden vonását, keserű ráncát úgy őrizte magában, mintha vésővel sajgó, eleven húsába metszették volna.Miért őrjöng annyira ezért az emberért, aki az apja lehetne? Miért izzad ki a tenyere és bénul meg a nyelve, mint a hebegő idiótának, ha meghallja a hangját? Ostoba, emberimádó kutya módjára érzi közeledését. S közben gyűlöli érte! Gyűlöli a kö-zönyét, mikor szórakozottan elhúz mellette, anél-kül, hogy észrevenné. Közönyénél csak az elvisel-hetetlenebb, ha észreveszi. Zavart felrezzenéssel,

84

bocsánatkérőn rámosolyog, s ez a mosoly… meg tudna halni olyankor! Fenét! Élni akar! Vele. Ráfo-nódva arra a hústalan, magas, szikár testre, amely-nek kopár felszíne alatt piros, folyékony magma la-pul!Mennyit gúnyolódnak, röhögnek rajta Selena miatt, aki meglépett tőle Lamiellal! Ő a leghangosabban. Milyen szívesen megfojtaná Selenát! Azért, mert itt volt, mert él, és azért, mert elment. Begörbült kar-mokkal tudná szorítani a nyakát, mint egy barlangi nőstény az őskorban. Mindenki tudta, hogy ágyból ágyba hentereg, csak Shintal nem. Vagy nem akarta tudni. Ma sincs fogalma róla, rejtegetett nyomorú-sága milyen nyílt titok az egész Pszichodómban. Azt hiszi, rendszeres gondolat-összpontosító edzése páncéllal zárja körül, pedig…Szemét haragos könnyek öntötték el. Csak kialudna benne ez a szörnyű éhség! Úgy kering erogénzónái-ban, mint a marósav. Nem lehet kibírni! Akárki mással próbálja csillapítani, éhesebbé válik tőle. Egyedül őt, őt kívánja azóta, hogy Maron bemutat-ta a Superioroknak a múltba visszahatoló s a leját-szódó eseményeket ijesztő élességgel megjelenítő Retrospektor üzembe helyezésének avatóünnepsé-gén.„Shintal professzor! Úgy figyeljenek rá, hogy a hu-szonötödik század legkiválóbb dimenziómérnöke áll önök előtt! Neki van a legnagyobb része abban, hogy a Föld „űrrakétáján" utazó ember asztronautá-ból pszichonautává, s e felfedezés révén időhajóssá alakult át!"Vajon Shintal miért nem érezte azt a vad áramütést, amit ő? Mikor a gép működésének magyarázása közben egyszerre nyúltak a rubintlokátor tárcsájá-

85

hoz, száraz, hosszú ujjú kezét úgy kapta el, mintha csalánba nyúlt volna. Az ő karját befutó lúdbőrt is észrevette, de hiába nyomult feléje mindenkit félre-sodorva. Hiába hívta, hiába kínálkozott fel neki. Idegenkedett tőle. Mert érzékeit Selena tartotta megszállva. Beoltotta lénye kígyómérgével, s ő is rászokott erre a kábítószerre, mint a többiek. Azt hiteti el velük, amit akar. Szeretői nem ismerik fel gyilkos becsvágyát és hideg zsenialitását. Mert ör-dögien okos és tehetséges. Számító értelmét azon-ban kéjesen nyújtózó, tunya szajhamimikri mögé rejti. Vontatott kislányhangja, ezüstös kacarászása a nőket felbőszíti, mert keresztüllátnak rajta, de a férfiakat teljesen kiforgatja önmagukból. S a többi, gyanútlan hímhiúságra mért, kivédhetetlen mély-ütése! S még csak nem is szép. Nem. Sovány, túl magas, alig van melle. De mindig más álruhát ölt. Pillanatonként átalakul, míg ő - mindig ugyanaz. Ugyanaz a bárgyú, őszinte, dróton rángatott báb, akit Sisotris lebukása után Szongvan utódjául te-nyésztettek ki megfelelő elődöktől. Pedigréje van, mint az állatoknak. A tanulócsoport legjobb mate-matikusa. Superior. Odaadná az egészet, ha Shintal csak egyetlenegyszer úgy tekintene rá, ahogy Se-lenára nézett!Tömör, érett idomai megfeszültek Shintal önfeledt, meztelen vágyának emlékétől. Hirtelen összerez-zent Chiarro vállára sikló, bátortalan érintésétől. A mellette fekvő fiú mozdulata olyan volt, mint az emlőt kereső éhes csecsemőé. E gondolattársítás egyszerre kioltotta türelmetlen bosszúságát. Szána-lom és megvetés támadt benne tanulótársa iránt, akit a „Vének tanácsa" neki szánt gyerekcsináló partnerül. Kiszámították, hogy Chiarro változékony

86

kedélyét, élénk képzeletét az ő gyakorlati lénye egészíti ki legjobban. Mennyire utálja ezt a fajne-mesítési maszlagot! Mintha az emberek komputer-be táplálható számok lennének. Melyik gép számít-hatta volna ki például azt a váratlan érzelmi gátsza-kadást, amelyet Shintal okozott benne? Miért érzi Chiarro didergő, gyámoltalan ölelését cukros víz-nek; míg ha Shintalra gondol…Mozdulatlanul tűrte a fiú egyre mohóbb simogatá-sát. Szemét lehunyta, és Chiarro rátapadó testét képzeletben átcserélte Shintaléra. Tenyerét szájára szorította, nehogy hangosan kiáltsa a nevét, mikor…

Ahogy Kyrov meglátta Szongvan lapos, széles ar-cát, óriási megkönnyebbülést érzett, amely heves ingerültségbe csapott át.- Végre! - Hangjában szemrehányás és önsajnálat rezdült. - Shintal nem felel egyetlen hullámhosszon sem! Lisont Riss tette el láb alól. Itt vagyok órák óta ellenőrzés nélkül, teljesen egyedül. Vegyétek tudomásul, nem vállalom tovább a felelősséget! Odacsapom az egészet, és elmegyek óceonautának! Elegem van belőletek!- Teljesen kikészültél - mondta Szongvan szárazon, és az energiasűrítő Piknoszkóp vetítőjé-hez lépett. - Bevetted a szinkronpasztilláidat?Kyrov dühösen felhorkant.- Pasztillák! Nincs más gondom! - szeme előtt sötét karikák táncoltak. Zsebébe markolt, és szájába tömött néhány labdacsot. - Látod, mi törté-nik?!

87

- Látom. - Szongvan sötét szeme keskeny ha-sadékká szűkült, ahogy a rohamosan szélesedő sá-vot figyelte a szenzorit- kristály képernyőin.„Mint egy szülés! - gondolta megrendülten. - Akár a régi, barbár korszakokban: görcsök és lüktető fáj-dalmak között anyaméh nyílik. De mi az, ami szü-letőben van itt?"

88

SELENA HOLDKÖVEI

Rekreon ligete teljesen elhagyatott volt ilyenkor. Shintalon és a fű selymes zöldjében hunyorgó, vö-rös macskán kívül a Pszichodóm valamennyi lakója szolgálatát végezte különféle szektorokban„Shintal!"Karóráján az apró, kék kör annyira felizzott, hogy szolarizálni kezdett. Riss arca miniatűr remekmű-ként világított e kör közepén. Az ékkőszerű mineo-fón barátja hangszínét is árnyalatnyi pontossággal közvetítette. Bosszúság suhant át rajta, mert szé-gyenkező bűntudatot érzett. Miért nem hagyják bé-kében?! Olyan ritkán vonja ki magát a Dóm össze-hangolt gépezetének zsarnokságából. S ha megte-szi, oka van rá!A kék körben most Kyrov álmatlanságtól duzzadt arca jelent meg. Neve, az áthatóan éles időjelzés kí-séretében, sürgető vészkiáltásnak hatott.Hirtelen kioltotta órája leselkedő varázsszemét.E lázadó mozdulatban volt valami részegítő elégté-tel és… védekezés. Igen. Az életösztön önvédelme. Lehet, hogy az ellenméreg, amelyhez menekült, éppoly halálos, mint az állandóan fokozódó várako-zás idegmérge; de érezte, ha ezen az éjszakán nem zárkózik el a Rezgések Házának zaklató légkörétől, szervezetében megint beáll a rövidzárlat, amely a Retrospektor avatása után, mikor Selena és Lamiel…Erre nem fog gondolni!Hónapokig tartott, míg Riss talpra állította.Most pedig nem szabad megbetegednie. Az ultravi-ola skála 72-0 sávján ismeretlen életrendszer fesze-geti az emberi létforma küszöbét!

89

Érverése rögtön átvette azt a lüktetést, amely éjjel-nappal, ébren és bizarr álmai alatt folyton ott dö-römbölt benne. Lehunyt szeme mögött vibrálni kezdett a nyolcszoros kígyóvonal.Nem! Ezt ne!Ide kell összpontosítania minden figyelmét, hogy kikapcsolódjék belőle a szétszaggató erejű áram, amely…Jelen lenni! Jelen lenni Rekreonban! Hajszolt álla-potának egyetlen orvossága az időből kiemelkedő magány!Fekvőszéke az Oroszlán-forrás partján ringott lassú mozgással. A pasztellszínű holdkövekkel kirakott mederben ezüstös fonadékokban áramlott a víz. A fák közé szövődő szélhárfa egészen halkan suho-gott ebben a reggeli órában, mert megszüntették a mesterséges légáramlatok zenei változatait. Most csak a természet játszotta rajta titkos opusát.Az apró, motozó zajok, lélegzésnél alig hangosabb suttogás érzékeibe idézte a Selenával összeoldódó bizalmasságot, a soha vissza nem hozható pillana-tok tökéletes unióját, amelyben gondolatok, érzések éppúgy összevegyültek, mint…Lenyúlt a fűbe, három bársonyos holdkőért. A la-pos, síkosán sima kövek élő langyossággal simul-tak tenyerébe. Érintésük izgalmas, művészi élveze-tet szerzett, s csillámló fénytűket ontó sugárzásuk is életre kelt benne, behatolt a testébe, és…„Dobd el!" - mondta agyában valaki erőtlen tiltako-zással, de már elkésett vele. A kő lilán rezgő köd-színe Selena elsötétülő szemére emlékeztette, mi-kor ölelés közben föléje hajolt.Tudta, hogy Selena holdköveiben rejlik az a másik méreg, amelytől a munkába, s most a munkából

90

megint vissza, saját külön poklába menekült. Élete meglódult ingaként e két pólus között lengett, kö-zöttük őrlődött. Ha egyiktől eltépte magát, a má-sikhoz csapódott.Ujjai játszani kezdtek a kövekkel. A tapintás művé-szetté emelt élvezete nem zsongító áramokat keltett életre benne, mint a Rekreon többi, megpihenő lá-togatójában, hanem Selena síkos meztelenségének képzetét. Szívverése meglódult tőle, nyakában lük-tetni kezdett az ütőér.A macska dorombolása intenzívebb volt a liget fi-nom neszeinél. E monoton énekben az önfeledt élet elégedettsége rezgett. Bárki más, aki kézbe vette Selena gyógyerőt sugárzó köveit, ugyanezt az örök-kévalóságba szőtt békességet érezte. Selena korsza-kot nyitott e theorit-akkumulátorokkal. Riss a „Be-teljesült Ember" szobrát is theoritból öntötte ki. Se-lena azonban iszonyodott a vastag ajkú, puha voná-sú portré szemgolyó nélküli szemének üres kifeje-zésétől, s a „nagy Imbecilé"-nek, a megdicsőült gyöngeelméjűnek nevezte.A holdkövek átforrósodtak tenyerében.Selena rögzíthetetlen közelsége egyre erősebbé vált benne. Hallani vélte kissé szaggatott lélegzetvéte-lét, s makacsul tovább játszotta képzelete önpusztí-tó játékát.Selena ott fekszik mellette szétnyíló köpenyében, és a madarak röptét figyeli a felhőtlen égen. Kezé-ben megrezdül a madarak rezgésszámára beállított szelonantenna aranyosan rezgő hajszáldrótja, amellyel egyik fecskét lehívja magához. A karcsú, villás farkú állatka mámoros rabszolgaként surran hozzá saját hullámhossza parancsára. Arcán érzi verdeső szárnya légáramlatát, ahogy Selena nyaka

91

alá simul, s torkából életfonalát csaknem megpat-tantó öröm trillája szakad ki.Ez az éles emlékhang átszúrta víziója buborékját. Rárezzent sajogva háborgó magányára, amelyet a múló idő mindinkább elmélyített. De nyomorúsága növekedésével egyre görcsösebben ragaszkodott lo-pott, fekélyes gazdagságához. Mint veszett farkas-kölyköt szorította magához a szenvedés olyan per-verziójával, amelyet Riss-sel együtt ő is megtaga-dott volna másoktól. Titkolta, legfőképp barátja előtt, aki saját kilúgozott értelme minden tudatlan-ságával, erőszakos módon próbálta volna kil-ápiszolni belőle. Rissnek sejtelme sem volt róla, hogy szörnyű együttélését Selena beleégett negatív-jával, csak életével együtt lehetne megszüntetni. Selena áttételévé lett minden gondolatában és érzé-kében. Szférikus háza, munkája, kedvtelései össze-nőttek Selena szokásaival. A tárgyakon, amelyek-hez hozzányúlt, rajta maradt lényének sugárzó le-nyomata. Együttlétük valamennyi percét több síkú nemi aktussá vagy édeni játékká varázsolta. Képze-letét gyökeréig felkavarta, újjáteremtette és megkö-tözte. Az ilyenfajta szépség fokozottabban él attól, ha méreggé válik.„Shintal!"Meglepődve pillantott órájára. A mineofón sötéten hallgatott. Egyszerre világosan, heves sürgetéssel meghallotta nevét belül az agyában, Délia érdes, mély hangján. Belső látóterében megjelent furcsán eltorzult arca is. Viszolygó zavarral úgy mosta el magában a képét, mintha sima víztükörbe követ ha-jított volna. Mert Délia kifejezésében felismerte a komor, állati kéj elragadtatását.Micsoda erő van ebben a sűrű, erőszakos lányban!

92

A Superiorok gondolatátvitel-gyakorlatának végén, a lazítás önzetlenségében megint erotikus támadást intézett ellene. Azt hitte pedig, Selena varázsköre minden ilyen közeledést eltaszít tőle. Délia azon-ban… elementárisán ifjú földanya, a vak nemi vágy istennője. Azért nem vonzotta soha. Idegen típus, mert- Igen. Mert Selena ellentéte.Selena olyan, mint a villanó, megfoghatatlan fény. Amire rátűz, az ragyogni kezd.Hol lehet most? Legutoljára egyik Héliosz űrállo-másról kapott rövid üdvözletet tőle: „Nyomon va-gyok! Mallona csillagpora nemsokára megszólal a kövekben. Majd mesélek erről a zenekozmoszról, de nem szóban, hanem…" Nem tudta, nem akarta eldönteni, szándékos kegyetlenség volt-e tőle, vagy saját önző érdekeltségének bűvölete, hogy a xenog-rammot Lamiellal is aláíratta.A Lamiel-epizód vajon meddig tart nála? Mindegy. Amíg eleven lánggal lobog benne új kedvtelésének passziója.Először valóban Lamiel hangdemóniuma gyújtotta fel. A „zengő holdkövekkel" folytatott közös kísér-letek lehetősége. De puszta lelkesedése nem győzte volna meg a vezetőséget felfedezése értékéről. Azért engedték el a Pszichodómból Lamiellal együtt, mert komoly eredményei voltak. S a két vé-na között cirkuláló, alkotó öröm energiája elkerül-hetetlenül összekapcsolta érzéseik áramkörét is.Selena a Polivízióban látta meg először Lamielt, aki saját Nova szimfóniáját vezényelte. Kezében élő idegszálként vibrált a karmesteri pálca. Érzé-keny, szinte nőiesen cizellált arca csaknem trágár bizalmassággal tolult közéjük a mennyezet képer-nyőjén. Egymás mellett feküdtek az ágyban. Selena

93

ötletszerűen kapcsolta be a készüléket, s a szoba egyszerre megtelt Lamiel jelenlétével. Szorongó előérzet fogta el, mikor Selena a jól ismert reme-géssel a hangjában megkérdezte tőle:- Tudod, hogy a dirigenspálca a mágusok egykori varázsvesszője, és valójában phallosz-jel-kép?- Hogyne! - felelte kényelmetlenül. Ki akarta kapcsolni a készüléket.- Ne! Hagyd! - mondta Selena türelmetlenül. - Gyönyörű! … „Kezdetben vala az Ige" - idézte a Genézist tűnődve. - Hány évezredig hitte az ember, hogy értelmetlen zagyvaság az egész. Míg a jó Cladni doktor fel nem fedezte az akusztikai hangfi-gurákat, azt, hogy a vokális rezgés az üveglapra szórt finom homokot szabályos geometriai ábrákká rendezi. S ezek az ábrák az élet alapformái. Te! - Hirtelen felült. - Ha sikerülne a theoritkövek gyűj-tőlencséjébe ilyen „világteremtő Logoszhangokat" belezárni s újra visszajátszani, a legcsodálatosabb gyógyelixírt adnánk vele Riss kezébe! Zengő Hold-kövek! Mit szólsz hozzá?Tűz és láng volt egyszerre, de ez a lángolás nem neki szólt, ő csak behelyettesítője volt annak, ami elárasztotta Selena képzeletét. S mialatt vele ölel-kezett, csupasz vállán át tágra nyílt szemmel a mennyezeten dirigáló mágust hívta.Menekülő visszahőköléssel próbálta kitépni magát a rátörő gondolatkeselyűk rajából, de nem sikerült. Sötét gyűrűjük teljesen körülzárta.Saját viszonya Selenával mindig ziháló versenyfu-tás és vak bizonytalanság volt. Mintha madarat tar-tott volna a tenyerén, amely önként szállt oda. Soha nem tudhatta, meddig marad. De egy pillanatig sem

94

lehetett kétséges, hogy előbb-utóbb továbbrepül, saját létformája törvényét követve.Lamiel vele tudott emelkedni, mert „madárember"volt. Ő azonban lent maradt a földön, mint a csúszómászók!Olyan hirtelen állt fel fekvőszékéből, hogy a macs-ka borzolt szőrrel négy talpára ugrott ijedtében. Sárga boszorkányszeme riadtan kísérte a Hydron-védőköpenyes férfit, aki végigsietett a csillogó pá-zsiton. Válla, homloka közben hozzáütődött a fák lehajló ágaihoz, s a szélhárfa álomból riadó zúgoló-dással, hangosan suhogni kezdett. Szaggatott üteme Shintal idegeibe újra bekapcsolta a 72-0 jelzés lük-tetését. E ritmustól üldözötten lépett rá az út vilá-gossárga térszalagjára.

95

LISON

Shintal szerette volna elkerülni a Rissel való talál-kozást, mert tudta, Lisonról akar beszélni vele. Nem érezte magát elég nyugodtnak ahhoz, hogy megküzdjön szívós, erőszakos okosságával, amely-ből gyakran hiányzott a bölcsesség. A Terapion előtti folyosón azonban, az egyik ablaklencse előtt, észrevette kolléganőjét.Lison szeme végtelenre állított pillantással nézte és nem látta a várost. Megint ott felejtkezett; testét egyszerűen elejtette, mint egy kiürült zsákot. Shin-tal megijedt köpenyét átszúró csontjaitól. Réveteg mosollyal figyelt befelé önmagába. Megállt mögöt-te. Lison csak akkor vette észre, mikor kezét a vál-lára tette. Szemében riadt zavar örvénylett, mint aki nem tudja, hol ébredt fel.- Messziről jöttél vissza? - kérdezte Shintal azzal a könnyed tréfálkozással, amellyel gyógyítha-tatlan betegek figyelmét próbálják elterelni a bará-tai.- Nagyon. - Mosolya szíven ütötte Shintalt. - És neked vagyok hálás érte! Az idő kiterjedését, a negyedik dimenziót még senki se tudta olyan hite-lesen megjeleníteni előttem, mint te. Hihetetlenül gazdaggá tett. Rájöttem egyszerre, hogyan kereshe-tem fel az időbe kiterjedő Leont! Nem a relatív idő egymásutánjában szemlélem őt, hanem párhuzamo-san, élete minden pillanatában. Akadály nélkül tá-rul ki előttem az időtáj valamennyi távlata. - Puha, eszelős mosolya elmélyült. - Képzeld el, micsoda, nyüzsgő sokaság vesz körül! És ez a tömeg egytől egyig Leon! Leon a pólyában, vagy a gőzölgő für-dőkádban, meztelenül. Leon a csecsemők édeni ál-

96

mába merülve, ahogy két öklét a feje mellé fekteti a párnára. Leon a gyermekkertben, időben fut-kározva. Míg egyik padtól átér a másikhoz, egyre növekszik, okosodik, szépül. Leon a stúdióban, és pszichotechnikai játékaiba veszve. Vizsgák előtti lámpalázas feszültségben, és szünidők oldottságá-ban. Szférikus házunk tele van Leon apró és na-gyobb, kamaszodó és férfivá érett alakjaival. A sze-relmes, sikeres, a letört, a fantáziáló Leon, akinek gondolatcsápjai az Andromeda- köd vagy Cassi-opeia kiterjedéseiben tapogatóznak, s érzései ha-talmas zenekozmoszt töltenek meg csodálatos akusztikai ábrákkal. E képzelettestét is világosan látom; homloka az égig ér. Leon a Definiátor életre keltése közben, ahogy a bonyolult, hideg szerkezet eleven organizmussá izzik át, önálló, emberfeletti titánná növekszik a keze alatt. Leon a laboratórium csendjében, egyedül, a reflektorok fényköre alatt, mikor... - Hirtelen elakadt. Rohanó képzetei kőbe ütköztek. Szeme kitágult a fájdalmas sokktól. Shin-tal jelenlétéről teljesen megfeledkezett, Téveteg ődöngéssel elindult, de kollégája utána szólt:- Várj! - Azután zavar fogta el. Mit mondhat-na neki?Lison visszafordult hozzá, várakozva figyelte, vé-gül ő törte meg a kínossá vált csendet.- Persze. Mit is mondhatnál nekem?- Nem tudom! - tört ki Shintalból. - Valamit tenned kellene! Talán be…Lison lassan megrázta a fejét.- Én sem veszem igénybe Risst. Menj be hoz-zá. Mondd meg neki, sajnálom, hogy ingerült vol-tam. De ne akarja mindenáron kioperálni belőlem a

97

halott fiamat. Leon az én ügyem. Nem tartozik az ő hatáskörébe!

Risst nem találta a Terapion rendelőjében. Szeme végigsiklott a falon világító bizarr festmények so-rán, amelyek barátja jelképterápiájának fontos ré-szét jelentették. A képek egy-egy gyógyulás külön-böző fázisait mutatták. Az első ábrák „falra vetített démonok", történelem előtti szörnyek, képnyelven megfogalmazott panaszok, iszonyok, ki nem elé-gült hiányérzetek voltak. Legtöbbjükből félelmetes szuggesztió áradt. Valójában ezek éltek a legna-gyobb intenzitással. Ragadozó szívósság töltötte meg őket, mint a mély tenger elektromos lényeit, amelyek csapdája és fegyvere a „luciferin", a zsák-mányt elvakító, alvilági fény.Megállt az egyik kép előtt. Polipot ábrázolt. Hatal-mas feje minden oldalán gonosz szépségű, női arc volt. Fehér szívókorongokkal borított, hosszú csáp-jai hínárzöld vízmeder piros korallképződményeit fonták körül. Rendkívüli formaérzékkel ábrázolt Pszicho-art volt: Yask híres „Lilithje" Leon gyilko-sa csodálatos pontossággal talált rá a természet, pusztító és teremtő női pólusának ábrázolásával arra a zavaros hajtóerőre, amely tette elkövetésére ösztönözte. Mert ez a kényszer legalább annyira vak és ősi volt, mint amennyire feminin.A finom rezgéssel világító színek alkalmazása előtt e festmények nem keltettek ilyen lenyűgöző hatást. Selena holdkövei vezettek Riss aktív színterápiájá-hoz is.- Remélem, nem tagadod, hogy Lilith a legvesze-delmesebb bestia, amelyet a természet ösztönmo-csaraiból előcsalogattunk? - szólalt meg mögötte

98

Riss hajlékony moll hangja. Selena szerint Riss éppúgy skálázott otthon, mint az énekesek. E duru-zsoló hangoldatból azonban a metszően éles, hip-notikus gondolatparancsok tőrhegyekként szúród-tak elő. - Meggyőződésem, hogy nem tanácsos hosszasabban nézni kiegészítő elemei nélkül. A szemén keresztül zsibbasztó áramütést kap tőle az ember.Bekapcsolta a szonorreflektort. Lilith képe fölött ragyogni kezdtek a gyógyulás ábráinak kiegészítő színei. Görcsös erővonalak fekete abroncsai pattan-tak széjjel. A pasztellé szelídült árnyak lassan el-mosódtak. Mocskos, kaján festéktócsák közül ren-dezett lélektáj bukkant elő. A minden részletében átvilágított, oldott kompozícióban nem lapultak vá-ratlan indulatok és feszültségi gócok. Gleccserkék egét önkínzó bánat vagy szenvedélyes elragadtatás sem felhőzte be.„Rosszabb, mintha Yask meghalt volna!" - csendül-tek vissza benne Selena szavai. Énjének lehasadt töredéke, amely hozzá tartozott, s a fényben is kü-lönc gyönyörök árnyjátékát kereste, osztozott eb-ben a megjegyzésben. De érett, felelős része Riss-sel szavazott.- Nagyszerű! - Megfordult, és mosolyogva szembenézett barátjával, akit elfogultsága és enyhe önimádata ellenére őszintén kedvelt. - Yask hol van most tulajdonképpen?- Önkéntes száműzetésben. - Riss nem tudta eltitkolni ingerült sértődöttségét. - Egyik űrállomá-son. Ragyogó szimbológus. Értelmi szintje bámula-tosan felszökött a kezelés folyamán. Szerettem vol-na, ha velünk marad, de lelkiismereti rövidzárlatai-

99

ból itt és ez idő szerint nem szabadulhatott meg… az ismert okok miatt!Shintalt bosszantotta a nyílt utalás.- Lison persze!Risst annyira elfoglalta saját gondolatmenete, hogy nem figyelt fel egyértelmű állásfoglalására.- Éppen miatta kereslek!- Tudom.- Yasknak a Pszichodómban a helye! Egy tel-jes értékű embert nem adhatunk fel olyan valakiért, aki…- Lison tehát nem teljes értékű ember? - Shin-tal hangsúlya ezúttal nem volt félreérthető.- Meg vagyok győződve róla! - Riss szavai-ban megrezdült az a keménység, amelyet kollégái fanatizmusnak neveztek. - Végzetes hiba lenne, ha Yaskot kiszolgáltatnánk egy kórosan önös bosszú-hadjáratnak!- Szóval Yask miatt most Lisont is el akarod temetni. Élve! - Ahogy kimondta, már bánta is. Riss nem érdemelte meg ezt a méltatlan vádat. - Bocsáss meg! - kérlelte sietve. - Ostoba reflex volt.- Remélem! - jegyezte meg Riss hűvösen, mi-alatt leültek az üvegkupola hatalmas lencséje elé, amelyen át Makropolisz lépcsőzetes dombjaira, függőkertjeire, ápolt ligetekből kiemelkedő Yadill-villáira láttak. Az áttetsző épületeket fénylő víztük-rök kettőzték meg. E körképből a virágos sugárutak s a tereken fel-alá hullámzó sokaság csaknem eltűnt szemük elől. A szélesen terjengő főváros stilizált képzeleterőddé torlódott össze. Az emberi hangya-mozgás csak akkor vált plasztikussá, ha a lencse egy-egy fazettáján felerősítették azt a részletet, amelyet közelebbről akartak megfigyelni.

100

A távolabbi hegycsúcsokon a fold vonzerejét sza-bályozó, antigraviton állomások karcsú nyilakként villantak meg. A városon kívüli völgy zárt területé-nek vadon burjánzó növényzete ártatlan erdőövként díszítette a tájat, ő azonban látta, mit rejt ez a dzsungel. Ahogy képzeletében riasztó élességgel felbukkant hirtelen Savonarola szikár, keserű arca, idegei újra megfeszültek sajgó, tehetetlen érzései-től. Egyedül ő ismerte e dúvaddá lett ember „elfa-jult" kivételes értékeit, félelmetes távlatokba pillan-tó értelmét és önkínzó felelősségérzetét. Tudta, ki volt, mielőtt saját habitusát levetve, önmagát osto-rozó gúnnyal felöltötte egy ezer év óta porladó, máglyán elégett olasz szerzetes maskaráját. Persze ez sem volt véletlen, mint ahogy…Nem! Ezt a fonalat nem követheti itt Riss szeme előtt, olyan heves életteljességgel rajzik fel benne a Savonarolát követő degeneráltak gyermekien ne-vetséges, mégis annyira szánandó kísérletének meddősége és az, hogy valójában szereti ezeket a nyájból elkalandozott lázadókat… Sisotrist például. Riss nem érti, hogy ez a szegény, beteg, gyönyörű kölyök saját telepatikus géniusza elől menekült az őrületbe, mert nem bírta elviselni azt, amit megtu-dott. Rissnek azt sem szabad sejtenie, hogy időn-ként felkeresi őket. Nem tud lemondani a Savona-rolával való találkozásokról. Pedig képtelen volt hozzáférni, s beszélgetésük mindkettőjüknek csak fájdalmat okozott.Szeme gyorsan visszafordult Makropolisz felületi síkjára. Jobb nem mélyebbre merülni a felületeknél, mert… ez is igaz! S e varázslatos képből hiányzik minden zaklató elem. Nem engedheti meg magá-nak, hogy…

101

A látvány most is megnyugtatta, és önmaga fölé emelte. Voltak időszakai, mikor megrettent saját ki-váltságos pozíciójától, főleg a ránehezedő felelős-ségtől. Gyengének, fertőzöttnek érezte magát. De önuralma nem hagyta cserben eddig. S mikor a lát-hatatlan köldökzsinórral e központhoz rögződő „Örök Város" látványát szemlélte, az egész közös-séget beborító szárnyként bomlott ki benne a gyám-kodó, védő elkötelezettség. Érzelmi válságán túlju-tott - részben. Legalábbis annyira, hogy meg tanult együtt élni egy krónikus betegséggel. Nem akadá-lyozza munkájában. Élete e fővárosé és a többi Ter-ropoliszé, amelyek mind „új földön, új ég alatt" a nagy pusztulásból emelkedtek ki. A kataklizma em-lékét a zárt területek őrzik. Tanultak belőle. Nem felejtenek. A vezetőséggel és kollégáival együtt a Föld legnagyobb terheit viselő szolgákként élnek e magas őrtoronyban. Az ő kezükben fut össze a ve-szélyek elhárításának és megelőzésének valameny-nyi vezérlő berendezése. Nem szabad, hogy…- Lisont el kell küldenünk valamelyik távoli űrszanatóriumba! - Riss megindította támadását. - Állandó ellenőrzésre szorul. Saját akarata ellenére is!Barátja szilárdsága mögött Shintal érezte a részvé-tet. Nem osztotta legtöbb kollégája gyanakvó ellen-szenvét. Tudta, hogy Riss kiváló szakember, és amit tesz, azt jóhiszeműen, becsületes meggyőző-désből teszi. És sajnos, Lison esetében… - Riada-lom morajlott fel benne.- Lehetetlen! - Hevessége őt magát is meglep-te. - Lisont nem pótolhatjuk senkivel! Legalábbis egyelőre. Később. Talán. Egyedül ő tudja ellenőr-zés alatt tartani a Definiátor be nem játszott ultrare-

102

gisztereit. Ha valami zavar támad, mindig számít-hatunk egész sajátos anyai intuíciójára. Igen. Akár-mennyire furcsán hangzik. E találmány megvalósí-tásában Leonnak igen nagy része volt. Több energi-ája fekszik benne, mint sok apának az ágyékából született utódaiban. Utolsó gondolata a Definiátor-ral foglalkozott. Lison ezt a különleges elemzőgé-pet élőlénynek érzi, mintha a fián keresztül vérro-konság fűzné hozzá. S ebben van is némi párhu-zam. De nemcsak őt fosztanánk meg az egyetlen te-vékenységtől, amely kárpótolja Leon elvesztéséért. Közös munkánk nagy kárt szenvedne, ha kísérlete-ink e válságos szakaszában megbénulna legfonto-sabb ellenőrző, értelmező műszerünk!- Shintal! - Riss úgy nézett rá, mintha árulást követett volna el. - Ne áltassuk magunkat! Lison nekem is a legnagyobb emberi és orvosi problé-mám. Egyénileg minden együttérzést és becsülést megérdemel. A Pszichodómban azonban komoly veszélyt jelent. Szabadon közlekedik a Dóm egész területén. Az Oscillárium egyik ellenőrző szerve. Ismeri rejtjeleinket. Részt vesz a lelki zavarok meg-előzését szolgáló komputerbe, a Profilaktonba táp-lált gondolatparancsok ötvözésében. Hetenként egyszer ő végzi az éjszakai inspekciót a központi vezérlő berendezések mellett. Értsd meg, Lison ösztönös reakcióit már nem lehet kiszámítani! Kö-zös céljainkat lassan felőrölte magában. Tele van gúnnyal és keserű cinizmussal. Nagyon nehéz a helyzetem! A Föld egyetlen „területen kívüli" pont-ján élünk. Nekünk itt nincsenek előjogaink, csak kötelességeink! Techno- pszichológiánk segítségé-vel a legtávolabbi városok, űrállomások, tenger alatti települések, szférikus házak és kozmikus kí-

103

sérleti állomások valamennyi lakójához hozzá tu-dok férni minden külső akadályon áthatolva. Egye-dül a mi zárt számú, védett csoportunkban jöhetett létre ilyen Lison-féle bizonytalansági elem, egysze-rűen azért, mert…- Azért, mert a magunkfajta „agysejt" csak akkor fejtheti ki legjobb képességeit, ha semmiben nem korlátozzák! - vágott közbe Shintal. - Ne fe-lejtsd el, micsoda alkati feltételek alapján bízták ránk a Pszichodóm irányítását. Értelmi és erkölcsi vizsgáink eredményét nem lehetett meghamisítani! Ha érzelmi válságok áttörhetnék a belénk épült konstruktív gátrendszert, soha nem kerülhettünk volna erre a posztra. Lison jellemképlete meg- tá-madhatatlan! Szilárd kötelességtudat és nagy erköl-csi erő él benne. Türelmetlen gyógyítási szándé-kunk fokozza ellenállását; folytonos ingerként hat rá. Azt ajánlom, engedjük el egy időre. Ne zavarjuk kollegiális részvétünkkel sem, hiszen minden köz-vetett módszerünket ismeri, és eleve elhárítja. Hagyjuk magára, hogy lecsillapodjék. Később az-után…- Később azután?- Áttérhetünk az általad helyesnek tartott megoldásra. - Shintal fáradtan hátradőlt, szemét le-hunyta. Riss-sel való birkózása kimerítette. Nem-csak Lisonért harcolt. Sorstársa, bélyeges cinkosa volt kolléganőjének, ha barátja nem is sejtette, mi-csoda virulens fertőzési góc rejtőzik képzeletében.Nyugtalanul felpillantott. Riss mindig éber.Állandóan mások lényébe leselkedik. Vajon csak-ugyan annyira gyanútlan-e, mint ahogy feltételezi?Riss figyelő tekintete mögött át nem törhető „sejt-falra" látott, amely a ganglion-csoport tagjainak

104

legbenső „szentélyét" védte egymás gondolatszon-dáitól. E rendszeres összpontosításból szőtt páncélt nála Sisotrison kívül egyedül Lison törhette ke-resztül, mert… az érzésein át közelítette meg. Li-son saját létének zérópontjáról belelátott minden emberi szenvedés mélységébe. Rissnek azonban nem voltak ilyenfajta rezonáns képességei. Ez a gondolat kioltotta szorongását. Felállt.- Nos? - nézett vissza a még mindig kutató tű-nődéssel rátűző szempárba.- Rendben van - mondta Riss vonakodó csend után. - De nem halasztjuk sokáig. Lisonban napról napra lazul a fegyelem. Fél öntudattal csinál min-dent. Olyan képek fogságában él, amelyek alvajáró-vá teszik saját jelenében.Alvajáró. Igen. Neki is ez volt a benyomása róla. Mindenesetre időt nyert neki, saját jobb meggyőző-dése ellenére, mert…Mindegy, miért! Nincs ésszerű oka.Elbúcsúzott Risstől, és rálépett a zajtalanul gördülő térszalagra, amely a Retrospektor gyakorlótermébe siklott vele.

105

A JELENNÉ TETT MÚLT

A lét bármely kísérleti tapasztalata kozmikusfeljegyzésként megmarad a világegyetem

rezervoárjában, és bármikor újra előhívható.Shintal feljegyzése

Eredetileg nem volt szándékában bemenni a Super-iorokhoz. ötletszerű elhatározását rejtélyes elodázá-si vágy és névtelen hiányérzet sugallta. Halasztani kívánta a Rezgések Házának Ismeretlenével való találkozást, azon kívül…Ahogy közeledett a stúdióhoz, a halk zsongással együtt Délia érzéki vonzása rezdült meg benne. Persze. Hónapok óta tartó önmegtartóztatása felelt a lány, hívó hullámhosszára. Annak ellenére, hogy Déliát továbbra sem kívánta. Őt nem. De érzékei oldódást keresnek. Előbb-utóbb meg kell szabadul-nia e telítettségtől, mert feltűnővé válik a közösség-ben, amely akaratlanul is számon tartja egymás szokásainak, életritmusának grafikonját.Megjelenése nem okozott fennakadást a tizennégy Superior tevékenységében. Észre sem vették, hogy ott van. Tompított fényben ültek a múltba visszaha-toló Retrospektor billentyűsora előtt, s olyan össz-pontosított figyelemmel végezték egymást ki-egészítő munkájukat, mint egy zenekar tagjai. Hangszerükből azonban nem hang, hanem az idő kiterjedéseibe hatoló, érzékeny fénycsápok vetültek ki, s körülfogták azokat a jeleket, tárgyakat, ame-lyek az évmilliós múlt emlékeit őrizték. E fénykon-denzátor az emlékcsírákat újra képpé alakította az előttük feszülő képernyőn.

106

A tanítványok Shintal „archeológiai hangszere" se-gítségével vallatták ki a kozmosz befogott csavar-góit: kóbor aszteroidákat, meteorokat és a csillag-por futóhomokját. Belelapoztak a zárt területek lát-szólag halott hamujába, nukleáris robbanások sa-lakjába, és életre keltették az ember történetének drámai korszakait, amelyeket tűz és vérözön mosott le a föld felszínéről.A billentyűk sugárvésői rétegről rétegre fejtették ki az időből a látható világegyetem anyagának titkos feljegyzéseit. Ezek az élmények szinte határtalanná tágították az emberi tudatot, s tudományos világké-pét szüntelenül átalakították.Shintal szemét a képernyőre függesztette, amelyen a Retrospektor „mezonkarmai" közé illesztett mete-orit egyik mikrorészecskéje kezdte bontogatni em-lékszirmait. A sötét alakzat egyre áttetszőbbé növe-kedett, s fonalak kocsányai kanyarogtak ki belőle. A körülötte vibráló légkört csillámló füstként transzparens anyag színezte meg.A körvonal nélküli állag furcsa hüllő alakzatot öl-tött lassan, s mélyvörössé vált. A dudoros, spirál-csavarodású hengeren színes körök villantak fel rit-mikusan, mint a fényjelek.- Hely? - kérdezte Chiarro izgalomtól elreke-dő hangja.- A Lucifer bolygó egyik szétrobbant holdja.A válasz a Definiátorból érkezett.- Idő?- Harmincmillió év. Mesterséges eredetű.- Lakóinak jellege és életformája?- A szerves és szervetlen anyag kombináció-ja. Hatalmas értelmi erő hozta létre a fajta pusztulá-sa előtt. Ezek az állandóan regenerált, szinte végte-

107

len élettartamú agyak átlelkesítették, éltették a se-bezhető, mulandó testük helyett létrehozott mecha-nikus szervezeteket.- Természetük?- Romboló.- Intelligenciafokuk?- Kétszázötvenkettes.- Élettartamuk?- Nyolcvanezer földi év.- Pusztulásuk oka?- Hanyatló, önmagát felőrlő zsenialitás.Shintal idegeibe belekapcsolódott a felfedezés örö-mének árama. De mialatt szeme megigézetten kö-vette a fényjeleket lihegő „élőlényeket" s a körülöt-tük kialakult, kopáran porzó, rézcsillogású tájat, ereiben megint lüktetni kezdett a 72-0 sáv lázritmu-sa. Heves izgalom hullámzott át rajta, amelybe szellemi mámor és szorongás vegyült. Rejtélyes pillanat volt. Magasan saját problémái fölött lebeg-ve, még sohasem érezte át ilyen alázattal szolgálata nagyszerűségét. Talán a halál küszöbén átkelő eut-hanasia, az „elragadtatott kialvás" boldog búcsúja lehet hasonló ehhez, a befejezett életmű után, mi-kor…Befejezett életmű? Mitől búcsúzik ilyen furcsa elő-érzettel? Életereje csúcspontján, egy olyan felfede-zés küszöbére érkezett, amely talán alapjában vál-toztatja meg az emberi világképet. A Rezgések Há-zában történő dolgok természetét még ő és munka-társai sem tudják felmérni minden vonatkozásában, csak jelentőségét érzik, sejtik, idegeik feszülő íjáról képzeletük pattan el tőle, megrendítő lehetőségek távlatai felé.

108

A Retrospektor vetülete eltűnt előle. Agya benső képernyőjén kigyúlt a 72-0 finoman rezgő spektrál-sávja, amelyet a Hypertér óceánjának Odüsszeusza-ként éppoly, ujjongó lelkesedéssel köszöntött mun-katársaival együtt, mint ismeretlen vizeken bolyon-gó hajósok a messzeségben felbukkanó partvonalat.Lázas tevékenységi vágy vett erőt rajta. Úgy ment el, ahogy jött: észrevétlenül.

109

A REZGÉSEK HÁZA

Shintal lezárta maga mögött az ötszörös erőmező függönysort, amely az Oscilláriumot elszigetelte a Pszichodóm többi részétől.Különös, szellemi mámora állandóan fokozódott, de egzaltációjába szorongás vegyült. Mintha le-hunyt szemmel izzó parázshoz közeledett volna. Megint létrejött benne az ijesztően túlfeszült érzé-kenység. Ezért késleltette a pillanatot, mikor be kell lépnie a forrponton levő folyamatba, amelyet ő maga indított el. Kyrovot, Szongvant, Lisont is olyan határállapotba hajszolta vele, hogy már egészségük került veszélybe tőle.Az ellenőrző helyiség teljesen elhagyatott volt. Kö-penyét levetette, meztelenül belépett a mintázó-kamrába, és megindította a szóróautomatát. Mialatt ámbraszínű gomolygás töltötte meg a fülkét, Lison-ra kellett gondolnia, s arra, amit Riss mondott róla: „Állandó ellenőrzésre szorul". Be kellett ismernie, benne is felmerült a kétely, vajon kolléganője szó-rakozott önkívületében nem ődöngött-e be a labora-tóriumba anélkül, hogy magára öltötte volna a min-tázókamra különleges védőrétegét. Ahogy odaér-kezik, meg kell győződnie róla, hogy… Bár akkor már…A minden romboló ultrasugárzást elnyelő és kö-zömbösítő szolárpermet finom, porózus zománc-ként vonta be egész testét. Rárakódott szemgolyó-jára, belélegzette tüdejébe, felszívódott szervezeté-be anélkül, hogy zavartalan működését gátolta vol-na. Mikor kilépett az ózonillatú felhők közül, bőrén szivárványosan csillámlott a friss védőréteg.

110

A laboratóriumban vörös, ezüstlila és zöld sugár-pengék keresztezték egymást a középen derengő szenzoritkristály körül. Szongvan a vetítőszerkezet-nél állt, és árnyalatról árnyalatra emelte a színek rezgésszámát.Az összevegyülő sugarak bonyolult fényhálóvá szövődtek a szenzoritkristály nyolc képernyősíkján.A kör alakú helyiség falán és mennyezetén erővo-nalak hullámai utaztak a rezgésskála fokozatai kö-zött. Felvillantak, kialudtak, végigkígyóztak a látó-téren, villámként átcsaptak egyik falsíkról a másik-ra, s a mennyezeten összetorlódva belezuhantak a kristály nyolcfazettájú csapdájába.Ez a boszorkányos fényjáték idegkorbácsoló és szé-dítő volt. A sugárvésők az ibolyántúli spektrálsá-von a színkép végső határát ostromolták.Az állandóan emelkedő feszültséget a szolárpermet csak fizikumukból rekesztette ki. Érzésvilágukat alig elviselhető egzaltációval telítette.Shintal első pillantása a Definiátor vezérlőasztala fölé hajló Lisont kereste. Sovány nyakán és kezén ott csillogott a szivárványos védőréteg.Szongvan lapos vonásain nem tükröződött kime-rültség. Arca folyton változó, ázsiai démonálarc-ként ugrott elő a homályból, mikor Kyrov fényor-gonájának színakkordjai megvilágították.Shintal érzékeny semlegességében először pillan-totta meg női jelleg nélküli lényében e rejtett vo-nást, amely a nemiségnél sokkal hevesebb szenve-délyt takart. Mit? Hatalomvágyat?Egész tudatát parancsoló erővel rántotta magához hirtelen a szenzoritkristályban növekvő nyolcszoros energiasáv, amely az emberi tér-idő rendszeren tá-madt hasadásként nyílt-csukódott, nyílt, nyílt! Hal-

111

ványan berezgő sávból rohamosan telítődő, vastag ütőérré duzzadt fel tegnap éjfél óta. S Kyrov egye-dül volt az évezrednyi órák alatt, ő pedig…Nyugtalanul pillantott asszisztensére. Kyrov észre sem vette, hogy ott van. Arccsontjai kiálltak, szeme árnyékos, mély szakadékban parázslott. Összeszorí-tott száját két éles ránc fogta zárójelbe. Merev arca révült, csökönyös összpontosítást tükrözött, ahogy a fényorgona billentyűsorának pörölyével egyre to-vább feszegette a mikromínuszkópon rezgő erővo-nalat.Kyrov napok óta nem alszik, nem eszik. Mestersé-ges hevítőszerek tartják lábon. Ezt nem szabad megengednie!Odalépett Kyrovhoz, hogy leváltsa, elparancsolja onnan, de mire hozzá érkezett, megfelejtkezett szándékáról. Kyrov állapota átragadt rá is. Józan tudata elhomályosult, s felizzott benne egy másfaj-ta, fokozott eszmélet, amelyben egyetlen gondolat, egyetlen cél uralkodott: bele akart hatolni a szeme előtt vibráló fényhasadékba! Kyrovval együtt meg-kísérelte széthúzni, tágítani, hogy a szenzoritszon-dák kitapogassák, feltárják azt a rendszert, amely-nek létéről először adott hírt ember által létrehozott mechanizmus.- A mi sárkányunk egyre türelmetlenebbül dörömböl az ajtón! - Kyrov zajosan felnevetett. - Alig várja, hogy fejest ugorjon Szongvan fényháló-jába!- Lehet, hogy a lila sárkány bennünket lát majd veszélyes ragadozóknak! - „Miért beszélek ilyen hangosan?" - villant át Shintalon. - Mintha megsüketültem volna, vagy részeg lennék Kyrov pasztilláitól!"

112

- Maradjatok csendben! - szólt rájuk Szong-van ingerülten. - Lison megint elaludt a Definiátor mellett. Mi van a limittel? Percek óta fokozom a fényenergiát minden ellenőrzés nélkül! Ilyen mesz-szire még sohasem hatoltunk át a küszöbzónán. Nincs szándékomban atomfelhővé bomlani csak azért, mert… Lison!- Igen - szólalt meg Lison álmatagon a Defi-niátor mögül.- A Yadill-pajzs nem elegendő védelem ne-ked? - kérdezte Kyrov dühösen. - Még akkor sem történhet baj, ha…- Még sohasem próbáltuk ki ezen a feszültsé-gi ponton! Nem érted, hogy… Jelzést kérek! - kiál-totta Szongvan türelmét vesztve. - Álljak le?- Minek? - kérdezte Lison derűsen. Halk, eszelős vidámságában volt valami dermesztő.Mialatt Shintal rohanva megkerülte a Definiátor Yadill-pajzsát, éles zengéssel üvölteni kezdett a ri-asztósziréna.

113

A FELSZAKÍTOTT SÁV

Ahogy az Oscilláriumra rátörtek a váratlanságuk-ban is várt események, a pillanat töredéke alatt mű-ködésbe lépett a teljes védekező, elhárító berende-zés. Kyrov áramtalanította a végső határon levő sá-vot, amely a riadót elindította. Shintal bekapcsolta az egész záróláncot. Laboratóriumuk megközelíthe-tetlen erőddé vált a Pszichodóm élő szervezetében. A „minden rendben" jelzés után még a különféle kommunikációs kapcsolatokat is leállította a többi szektorral. De az, amit csinált, alig ért el tudatáig: beidegzett reflex volt.Emberi érzékeléssel nem követhető történésáradat szabadult el körülöttük. S ezt a szökőárt nem lehe-tett feltartóztatni.Shintalnak az a képzete támadt, hogy ijesztő álom-képek hínárjába bonyolódott. Nem tud felébredni, pedig bizonyos benne, hogy amit átél, nem igaz.Mintha egy kikapcsolt Polivízió tovább működött volna, a visszavont áram szintje egyre emelkedett, futott fölfelé a skálán, messze túlhatolva a mérhető fokozatokon!A 72-0 szélesen széthúzott sávja sziszegő, szikrákat sercentő üstökösként rezgett és lángolt a szenzorit-kristály nyolc képernyőjének mélyén! Igen! Mérhe-tetlen kozmikus mélységből közeledett; folyton nö-vekedve zuhant feléjük, mintha egy rejtélyes robba-nás következtében titáni energialavina lódult volna meg, és a szenzoritkristály felszakadt térnyílásának antianyag-szaka- dékán át hömpölygött a Rezgések Háza felé.Shintalt a pusztulás bizonyosságában furcsa nyuga-lom fogta el. Lison felé pillantott, aki félig hunyt

114

szemmel, ölében nyugtatott kézzel ült a Definiátor vezérlőasztala előtt, és mosolygott.Igaza volt Rissnek. Állandó ellenőrzés alá kellett volna helyezni, mielőtt konok gyászában önmagá-val együtt őket is megsemmisíti! Aki ezen a posz-ton elveszti éberségét, az nem puszta életveszélyt idéz fel, hanem egy zárt tégelyben végbemenő „vi-lágvégét", amely radioaktív párává bontja a Dóm egyik legfontosabb ganglion-csoportját.Kyrov mozdulatlanul állt készüléke mellett. Kezét összekulcsolta, hozzá sem ért a fényorgona klavia-túrájához. Szenzorit- kristályra függesztett szemé-ben mohó, hitetlen ámulat égett. Szongvan azonban előregörbülve, feszült makacssággal tovább halá-szott csodálatos szövedékké rezgő színhálójával, mintha még mindig remélte volna, hogy…A vég pillanata határtalanná nyúlt a megmeredt időben.A fényrobbanásokat ontó anyag betöltötte a szenzo-ritkristály nyolc síkját, s hirtelen átvetült az Oscillá-rium valamennyi felfogó felületére. Halvány pasz-tell gomolygásában sohasem látott színárnyalatok villództak, amelyek vad elragadtatást keltettek Shintalban. E bűvölet teljesen elkülönült halálra ké-szülő, felelős énjétől. Egyéniségének e félresodort töredéke feladta önmagát az utolsó elégtétellel, hogy emberfeletti drámájuk zaklató gyönyöréről és kétségbeeséséről a Retrospektor segítségével akkor is megtudnak mindent a Dómban, ha a Rezgések Házának kiégett ürességében kísérleteiknek látszó-lag semmi nyoma nem marad.Vajon a Superiorok közül kik fogják újjáépíteni és újrakezdeni azt, amit ők…

115

Minek újrakezdeni? Miért kellene még egyszer vé-gigjárni egy ilyen pokolba vezető utat? Mi szüksé-ge van az embernek erre a félelmetes tapasztalatra?Szüksége van rá! Ezerszer újra: igen! Életük árán is: igen! Hogy buktatóit elkerülje, ha…Már az egész terem vakítóan csillámlott, és ezüstös, elektronikus tónusokkal zengeni kezdett a feléjük zúduló szökőártól.A meghatározhatatlan Dolog szinte kiduzzadt a képernyők felületéről. E domborulat oly módon fe-szült meg és nyúlt, nyúlt, mint a lecsöppenni készü-lő folyadék.Az idegen csillagzene mágnesesen vonzó, idegtépő melódiája vad sikollyá emelkedett.Az ultraviola üstökös a szenzoritkristály és a többi képernyő felszakadt dimenziónyílásán át bezuhant az Oscilláriumba.Minden fény kialudt körülöttük. Elnémult az elekt-ronikus hang is.Soha ilyen sötét, elrémítő némaságot nem éltek még át.A súlyos, fekete csendmaximum a sugárvetítő titáni erejét is megfojtotta.Mi történt?Mennyi idő telik el e sűrű szemfedő alatt?Évezredek kriptájában vegetálnak-e rejtélyesen konzerválódott tudatderengéssel azóta, hogy a sza-kadék megnyílt előttük, vagy…Finom rezgésháló erezete rémlett fel lassan a tám-pont nélküli térben. Az erőmezőrács egyre szoro-sabbá fonódott, de ragyogása nem vált élessé. Mintha tiszta víztömegen át derengett volna a hold hullámok által széttördelt sugaraihoz hasonlóan.Miféle óceánikus létformába kerültek?

116

Hol vannak a falak és a mennyezet képernyői?Hová tűnt a körülhatárolt dolgok rendje és bizton-sága?A lábukon állnak még, vagy egy mikro-világegye-tem, űrjében lebegnek tájékozódás nélkül, félelme-tes arányok között?Kívül vannak-e az életen, vagy bezárultak egy is-meretlen kiterjedésbe? …A rezgésháló egyre tágult, távolodott. Körülszőtte őket. Lüktetett. Azután egyszerre, a sugárnyalábok kereszteződésének középpontjában megjelent Vala-mi.

117

JELENLÉT

A dimenziók nem mások, mint tudatunk észlelésmódjának mélyebb vagy magasabb rez-

gései. Shin

tal jegyzete

Az anyag ritka energia-halmazállapotát sűrűbb ma-tériává alvasztó Piknoszkóp egyre sűrűbbé szövődő rezgései körülrajzották, megragadták azt a… Jelen-séget, amelyet semmiféle ismert fogalommal nem lehetett kifejezni. Állandóan változó, elsikló állagá-val a metsző erejű lézerujjak makacs árnyékbirkó-zást folytattak. Próbálták „előhívni". De egy végte-lenből előbukkanó mintának csak részletei csillan-tak meg, amelynek egész értelméről semmit sem árult el e bonyolult töredék.A pillanat ezredrészében határtalan távlatokba ága-zó láncolatként mélyült a térbe, majd mozgó pon-tok nyüzsgésévé vált, mintha óriási magasságból felülről pillantottak volna rá. De legapróbb részle-tében is monumentalitást árasztott olyanformán, ahogy az elektronmikroszkóp kozmikus méretűvé növeli a baktériumbirodalmat.Shintal hirtelen észrevette, hogy amit szemlél, nem-csak tünékeny látvány, hanem idegeket ostromló zenei hang, látomásokat előhívó illat, kényszerítő színvarázs is. E rohamosan növekvő hatás különös révületbe ejtette, amelyben a valóság több kiterje-dését fogta fel, mintha agya, szeme, füle átvette volna a mikromínuszkóp szerepét, amely az isme-retlen világok színképét jeleníti meg.

118

A tájékozódás nélkül való lebegésben azonban egy vezérszólam erősödött be lassan. Nem idő-tér tám-pont, hanem hevesen kényszerítő kapcsolat a Je-lenség és közötte.Lenyűgözöttségében Shintal képtelen volt megálla-pítani összeköttetésük mibenlétét. Leginkább érzel-mi természetűnek sejtette.Először halványan, az után eluralkodó bizonyos-sággal vette birtokába a meggyőződés, hogy a Rez-gések Házába betört, vagy inkább saját létküszöbén átkényszerített Dolog valamiképpen értelmes állag. S azt is tudta egyszerre, hogy megrendülésük köl-csönös!A háromnál sokkal több kiterjedésbe ágazó felhő-idomból (vagy organizmusból) szánandó riadalom hullámai csapnak ki! Füstszerű gomolygása, lihegő színei, hangszövevénye e vergődő pánik jelbeszé-de!Vajon egyetlen lény-e, vagy számtalan külön valaki összeoldódott együttélése, szimbiózisa?Shintal egész testében remegett az idegen áramtól, de e személyes tünetet teljesen elnyomta benne a tudós kíváncsisága. Szeme éles homloklámpaként tűzött rá a szeme előtt végbemenő folyamatra. S amit látott, azt értelmezni próbálta.A Definiátorhoz lépett, hogy e titáni agy egész ér-zékelő skáláját rányissa a fokozatosan bekopírozó-dó és egyre különösebb jelenségeket létrehozó „jö-vevényre". Lison azonban már hangolta a tárcsákat; arca saját feszült figyelmét tükrözte.A Shintal egész lényét betöltő főtémából halvány gondolaterek ágaztak ki: megmaradtak. Egyelőre. A 72-0 sávot sohase tépték volna fel Lison pillanat-

119

nyi önkívülete nélkül. Nem kockáztatták volna meg…Melyikük sejthette, hogy ezt az energiaszintet is túl lehet élni? A lassítási folyamat kísérleteiben több volt a kalandos feltevés és a nem eléggé ellenőrzött részeredmény…Még egyáltalában nem bizonyos tehát, hogy ezt a hatást túl lehet élni. Azt sem tudják, miféle bonyo-lult, esetleg életellenes tényező zuhant közéjük az ismeretlen dimenzióból.Fogalmuk sincs róla: végzetes szerencsétlenség sodródott-e át hozzájuk a tilos küszöbön, vagy a földi kultúra fejlődését meglódító, nagyszerű felfe-dezés?Egy bizonyos: mindaddig vesztegzár alatt kell ma-radniuk, míg el nem döntik, hogy a „lila sárkány" mit jelent az ember számára.Belső látóterében, egészen közel, hirtelen felmerült Savonarola feszült, szikár arca. Szemében őrült el-ragadtatás égett, és még valami. Szánalom?Felizzottak a Definiátor szaggatott fényjelzései. El-kezdődött a Föld legtökéletesebb mesterséges agyá-val való párbeszéd.A jelenlevők személyes képzeteit teljesen elmosta a 72-0 sávból kiszakadt Valami (vagy Valaki) foko-zódó hatásának kényszerítő energiája.

120

FANTASZTIKUS PÁRBESZÉD

A Definiátorból fémesen előpendülő, hűvös hang mentőkötélként vetődött feléjük a süketítő zajok zűrzavarában. Görcsösen belekapaszkodtak, mint szökőárban fuldoklók.A teret betöltő s most már kocsonyásodó állag vál-tozékonysága rohamosan bomlasztani kezdte értel-mük folyamatos működését. A mondatok azonban, amelyek a komputerből kigördültek, szokatlanul tö-redékesek voltak. Mintha a gép bizonytalanul ke-resgélt volna szédítő fogalomraktárában. Furcsa zö-rejei, mellékzöngéi, szavakba belevijjogó vészcsen-gője baljós érzéseiket vakrémületté fokozta.- Nem! - kiáltotta Shintal, és öklével a leve-gőbe csapott. Észrevette, hogy felsőtestét előre-hát-ra lóbálja. E hajszoló mozgást hirtelen lefogta. Fi-gyelmét a gépből hangzó szövegre összpontosította.- Hyper… Hyperion… Hyperioniták! - pat-togta a Definiátor szikrázva.- A szó elemzését kérem!- A Hypertér világegyeteméből emberi létfor-mába bezuhant… - A mondat abbamaradt.- Állag? - Shintal közelebb hajolt a géphez.- Nem.- Személy?- Nem. Egyfajta… teremtő áram. Zérón innen és számokon túl. Nem jó. Minden emberi meghatá-rozásból kivonják magukat.- Pontosabban!- Fényszobrászok.- Nem értem!- Érzések… kémikusai.

121

- Világosabban!- Hang… mágusok. Hangfigurák. Hangbiro-dalmak felidézői. Létük csak addig tart, míg éltető igéjük ütemét fel nem váltja a hallgatás üteme.- Homályos!-A csend egyszerre kivonja belőlük a vokális csont-vázat. Akkor visszahullnak alaktalan nyugvásukba.- Kevés! Érthetetlen!- Önmaguk teremtői.- Hozzánk hasonló élőlények?- Nem.- Antivilágban élő párhuzamaink?- Nem.- Értelmesek?- Igen.- Tudnak önmagukról?- Nincs állandó önmaguk! - A válasz felcsat-tanó gyorsasággal követte a kérdést.- Miféle lét ez? Elkülönült? Individuális?- Más.- Csoportos?- Más. Feszültségi lét. Harc különféle… kü-lönféle művészi tartalmak, irányok… fény, szín, hang, érzésopusok között. De a tartalmak… esz-mék… élőlények! Ők maguk az élőlények! Mint vasreszeléket a mágnes, egyes élő ideákat sajátos esztétikai vonzás köt össze. Közös látomásokba zá-rulnak. Szépségkultuszuk eltér egymástól. Ami egyik… arti-szektából elragadtatást vált ki, a má-sikra torz paródiaként hat. Rezgésháborúk dúlnak közöttük. Képalkotás és elvont harc: ez a léttevé-kenységük.- Többet kell tudnom erről!

122

- Léttevékenységük a műalkotás. De a műnek rajtuk kívül nincs más nyersanyaga, sem valósága. Életre kelnek, mint egy zenemű. Ők maguk. Képze-letükkel önmagukat formálják újjá szüntelenül. Lé-tük egyedüli célja és értelme… - A gép elnémult a kifejezhetetlen küszöbén.- Tovább! Hasonlatokat kérek!- Minden formát felöltenek, de semmivel nem azonosulnak. Mint a víz és a felhők, nem őriznek meg körvonalakat.- Nem érthető!- Születő gondolatokhoz hasonlóan, létük szüntelen átalakulás. Most valami történik velük, ami…- Mi történik velük?- Fennakadtak az Oscillárium szűrő- és sűrí-tőrendszerén. Az emberi létforma hálójában ver-gődnek. Cementbe zuhant fantáziamadarak.Shintal a feszmérőre pillantott, és visszahőkölt a mutató állásától. A rendkívüli finomságú mestersé-ges agy valahol a rövidzárlat határán működött.- Félnek? - Shintalban váratlanul merült fel ez a kérdés, mintha valaki rajta át kiáltotta volna, s egyszerre segélykérő, hosszú sikolyként megint fel-üvöltött a gép hármas szirénája.- Igen! - metszette át a lármát a fémes hang borotvaéle.- Mitől?- A megmerevedett formák kényszerétől! Az anyag sírkamrájától!- Miért?- Szüntelen átalakulásuk korlátozását halálos betegségnek érzik. A szilárdulás élve eltemettetést

123

jelent nekik. Az egyetlen formához kötött lét fulla-dás, borzalom, pokolképzet részükre.- Vannak fegyvereik?- Igen. Önmagukat elhitető fantazmák. Min-den ellenállást felőrlő szépség. Kivédhetetlen érzés-intenzitás. Elragadtatás. Építő-romboló hangmaxi-mum. Képzetek démoni frekvenciái.- Miféle frekvenciák ezek?- Ember által nem megismerhető, nem kife-jezhető… áramok. Végsőkig fokozott disszonanci-ák. Egész gondolatrendszereket képesek felbom-lasztani.- Születnek?- Nem. Kibontakoznak.- Miből?- Nincs válasz. Nem valamiből.- Jelképes körülírást kérek!- Mintha egy képzeletben lejátszódó nászból lobbannának fel. Életük eszmék, tételek és ellenté-tek dialektikája. Ha vezérszólamuk elerőtlenedik, e fárosz tűzmaggá szűkül, és…- Meghal?- Nem. Hamvába hull, azután újra fellángol. Csak átalakulást ismernek, halált nem.- Szeretnek?- Nem.- Gyűlölnek?- Nem. Saját eszméjük részegültjei. Csak ön-magukat élik és érzik.- Sohasem ütköznek?- Nem.- Hogy harcolnak akkor?- Átrezegnek egymáson. A magasabb frek-venciájú, hevesebb áram oldja vagy megzavarja a

124

gyöngébbet. Az egyforma erejű, ellentétes áramok-ból azonban bizarr, beteges irányzatok támadnak, amelyek görcsszerű állapotban konzerválódnak, s tovább maradnak fenn, mint a harmonikus szövőd-mények.- Lényegük ilyenformán nem anyagi termé-szetű?- De igen. Azonban az anyag különleges, ed-dig ismeretlen megjelenési formája. A sűrűbb anyaggá tömörülő hajtóerő vagy formateremtő hang csak párhuzama a folyamatnak, amellyel a Hyperioniták a látszólag semmiből valamivé konk-retizálnak elvont képzeteket. Ahogy például a hosz-szú időn keresztül heves szorongással elképzelt be-tegség megteremti lassan a kórt abban a szervben, amelyre a félelem összpontosul. A Hyperioniták je-lenléte teljesen összevonja az elképzelés és megva-lósítás közötti szakaszt. Eltünteti. Gondolat és rea-lizáció, terv és kivitelezés teljesen egyidejű!- Fegyvereik nem okozhatnak fizikai kárt?- A kérdés nem jó.- A kérdés az, hogy az ember szervezetére és egész életformájára veszélyt jelentenek-e. Ártalma-sak vagy ártalmatlanok!A Definiátor elhallgatott. A csend hosszú volt, s a hirtelen támadó remény Shintalt közelebb sodorta az idegrohamhoz, mint az előző megrázkódtatások. Érezte, homlokán, tenyerén verejték csapódik ki. Gyomrába görcs állt a várakozó feszültségtől.Az elektronikus agyból megint hangok törtek elő. „A Definiátor megőrült! - gondolta Shintal. - Miért szirénázik úgy, mint egy tömegszerencsétlenséghez rohanó mentőosztag? A szavak összeragadnak ben-ne, elfedik egymást, éppen most, mikor…"

125

- Nem értem! Tisztábban! Lassan!- Az emberre és egész életformájára végve-szélyt, összeomlást hoznak. Jelenlétük a földön ha-lálos fenyegetést jelent!Shintal egészen rágörbült a gép áttüzesedő Yadill-pajzsára.- Valami tudatos, gonosz, mérgező elem van bennük, ami…- Nem tudatos. Nem jó, és nem rossz. Más.- Fertőző?- Igen. Mérgező, fertőző képzeletvírus. E lét-formában pusztító önmagára is.- Miért?- Az ember tudattalan zónái tele vannak befa-lazott kriptákkal. A tetszhalottak kitörnek zárlatuk-ból.- Részletezni!Shintal vad riadalommal feltekintett. Szeme társait kereste. Az áram- és színorkánban a hang tovább beszélt:- A Hyperioniták rejtett ösztönzéseket valósí-tanak meg. Az anyag pórusain áthatolnak. Nincs zárt időkiterjedés előttük. A múltat és jövőt jelenné vegyítik. A jelent elsikkasztják.Shintal egy pillanat ezredrésze alatt megsejtette, miről van szó.

126

BÁLVÁNYFEJ

A látvány, amely eléje tárult, szinte megbénította.Az eszelős örömmel zokogó Lisont leírhatatlan dol-gok hínárja szőtte körül.Két lemeztelenített, petyhüdt mellén duzzadt, ko-csonyás csecsemők függtek. Térdéhez zselészerű, kisebb-nagyobb fiúgyerekek simultak. Karok fo-nódtak rá. Vállát fiatal, hozzá tülekedő férfiak ölel-ték. Szembefordított tükrök vetületeiként végtele-nül megsokszorozódtak, és mind Leon volt. Csupa Leon. A csecsemő, a kisfiú, a növekvő, a kamasz, a férfivá érő Leon. A halott, meggyilkolt Leon, aki atomjaira bomlott a felrobbant laboratóriummal együtt. Most számlálhatatlan változatban tolongott Lison körül, ahogy önkínzó képzeletében megma-radt, és anyaszenvedélyének láza tovább éltette. A Hyperioniták „lila sárkánya" félelmetes plazmates-tet adott e titkos emlékfantomoknak, és…Lison gyűlöletének is Yask iránt, aki megmenekült tette következményeitől. A csillapíthatatlan bosszú-tól égő bíró és hóhér azonban tovább lázadt és lází-tott Lisonban. Telhetetlenül, szörnyű elégtétellel új-ra és újra végrehajtotta fia gyilkosán az ítéletet. Barlangi nőstényként husánggal pépes masszává ütlegelte. Akasztófára kötözte. Kerékbe törte. Kín-padra feszítette. Felnégyelte. Karóba húzta. Lefe-jezte. Vesszőt futtatott vele. Marósavval öntözte. Vadállatok közé vetette. Tüzes fogókkal tépdeste darabokra.A plasztikus jelenetek átderengtek egymáson. Foly-ton történtek. Párhuzamosan peregtek. Elmosták egymást, azután újra megélesedtek Lison képzele-tének képernyőin.

127

Lison merev, elragadtatott arca és az alázatos mo-hósággal önmagát bizonyítani próbáló, előzékeny, csupa ideg Yaské, aki saját üldözési képzeteiből sa-rokba szorított állatként ölte meg azt, akit a legjob-ban szeretett. Yask iszonyodó szeme, rimánkodó, kegyelemért könyörgő, kinyújtott karjai, vércsíkos, megcsonkított meztelensége és…Tekintete vad meneküléssel Kyrov felé fordult, a kimozdíthatatlan önuralmú, mindig józan Kyrov fe-lé, de már őt is színesen domborodó, sűrűsödő for-mák hullámai borították el, és Szongvan…Szongvan a sarokban kuporgott egy hatalmas bál-ványfej előtt.Irtózó részvét tört rá a titáni méretű arc, idegen is-merőssége láttán. A szétszabdalt, vérző, emberi testrészek hekatombájából kiemelkedő fej legin-kább valami primitív istenszobor töredékére emlé-keztetett, ennek ellenére…Nem védekezhetett. Szongvan nyomorúságos titka kitárult előtte. Nem semmisíthette meg bálványát, amely az ő Shintal - vetülete volt. Abban a formá-ban, ahogy asszisztensnőjének természetellenes imádata tükrözte és előhívta a Hyperioniták rejté-lyes képzeletviaszából.A bálvány élt és mozgott. Homloka közepéből és két áttetsző szeméből sugarak fröcsköltek elő. E fény tócsái ráhulltak a körülötte halmozódó csonka végtagokra.Szongvan előregörbülve kotorászni kezdett a hulla-részek között. Rekedt madárvijjogással, hajánál fogva előhúzta alóluk Selena lemetszett, dagadtra vert, összekarmolt fejét, és felmutatta. Elborult te-kintetében részeg diadal égett. Vihogott.Nem bírta tovább nézni. Elfordult és…

128

Érezte, hogy hátához simul valaki a régóta nélkülö-zött, szomjasan kívánt érintéssel, amely mindig elektromos ütésként kapcsolódott érzékeibe.- Nem! Neee!Síkosán sima, szívós női test fonódott rá. Arcát még nem látta, nem akarta látni, de olyan közel volt hozzá, mintha mindketten meztelenek lettek volna. Bőre egyszerre forralta és hűsítette.A gép beszél. Figyelni kell rá. Csak rá szabad fi-gyelni! Már megint érthetetlen hangváladék prése-lődik ki belőle!Teljesen rátapadt a Yadill-pajzsra, hogy eltakarja magát attól, ami…- A Hyperioniták pontos rezgésszámával együtt kérem a védőformulát! Tisztán! Lassan!Már a Yadill anyaga is selymesen lüktető, hozzáta-padó testté alakult át.- Nincs védőformula - tagolta a Definiátor. - Nincs pontos rezgésszámkulcs.- Lehetetlen! Még egyszer!- Ami a Hyperionitákból megjelenik, vetület. Lé-nyegük megfoghatatlan.- Pontosabb meghatározást kérek!- Nem lehet irányítani, fékezni vagy korlátoz-ni őket. Önmagukat végtelen számúvá sokszoroz-zák és teljesen elhitetik! Teljesen elhitetik! Teljesen elhitetik! - ismételte a gép, emelkedő hangerővel.- Mivel hitetik el? - kiáltotta Shintal.- Összezavarják az ember képzeletét. Lenyű-gözik. Elszakítják saját természete törvényeitől.- Hogyan?- Tetterejét megbénítják. Nem tud megkülön-böztetni többé. Való és valótlanság között elmossák a válaszfalat. Gyilkos matricák. A káosz szülői.

129

Shintal érzékeiből kikapcsolódott Selena fantomkö-zelségének árama.- Nincs védelem ellenük?- Nincs. Ópium. Hasis. Heroin. Marihuana. Phantazol. LSD. Mindegyiknél hevesebb egyéni életérzést okoz, és teljesen megszünteti a kiélés gát-jait. A látomások azonban nem maradnak a tudat benső terében. Kivetülnek. Plasztikus művé alakul-nak át. Először felhőszobrok, azután egyre sűrűbb, egyre fenyegetőbb, egyre intenzívebb káprázattá lesznek. Hazug, aljas, romboló képzetek valósulnak meg. Atavisztikus álmok öltenek testet. Indulatok őslényei kelnek életre. Förtelmes szenvedélyek vál-nak meztelen fegyverré. Elfojtott ösztönök szenny-víz-szökőárja tör felszínre. Elborít minden emberi alkotást.A komputerből zakatoló lüktetés hallatszott. Shin-talban az idegroham rángógörcsében fetrengő Her-mod Gjall, az időhajós emlékét idézte fel, akinek teste fölé hajolt nemrég a zárt területet övező dzsungelban, mikor Savonarolát felkereste, és…- Akkor hát…Mintha megint egy idegen beszélt volna az ő száján át. Nem folytatta a mondatot. Világos volt, mit kell tennie, őrült remény volt azt hinni, elkerülheti.- Átvizsgálni az izoláló és megsemmisítő erő-mezők működését! - mondta valaki Shintal hang-ján, anélkül, hogy neki köze lett volna hozzá. Gon-dolatai elkalandoztak, visszatértek Savonarolához. Kár, hogy nem tudtak szót érteni addig, míg segít-hettek volna egymásnak, hiszen összetartoztak. Iga-zában soha senki nem volt fontos neki, egyedül ő. És Savonarola is…

130

- A Hyperionitákra érvénytelen a megsemmi-sítés formulája.- El fogjuk pusztítani őket a Rezgések Házá-val együtt!- Várni kell! Várni!- Nem várunk! Riasztani!- Késő! Késő! Késő! - A mechanikusan is-métlődő szövegre rátaposott a vészsziréna. Egyre magasabb oktávban üvöltött.Ezt a hangot nem lehet tovább fokozni. Mindjárt vége lesz mindennek.Shintal agyában szétestek a képzetek. Idegeiben előbb állt be rövidzárlat, mint a Definiátorban. Meg sem lepődött a Yadill-pajzs mögött végbemenő tű-zijátékon. A detonáció félelmetes villámszisszené-sei nem értek tudatáig. A gép elnémult. A védő-pajzs jól vizsgázott.A Yadill anyagából pillanatok alatt elillant a hő. Nyirkosán hideggé vált, mint a halottak bőre.Reflexei intézkedtek helyette. Odatámolygott a ri-asztótárcsához. Gépiesen hangolni kezdte Maron és Riss titkos hívójelét.

131

UTOLSÓ ÍTÉLET

A két izgalomtól merev arc annyira egyszerre ug-rott ki előtte a homályból, hogy fejét hátrakapta. Mindegy, hol tartózkodtak, e különleges csatornán át rögtön kiemelhette őket minden tevékenységből. Furcsa, milyen kemény gyanakvásnak hat a félelem az emberi szemben - villant át Shintalon. A jelzés pillanatában már ők is tisztában voltak vele, hogy valami végzetes dolog történt.Nem vesztegette az időt. Az esemény egész rögzí-tett kép- és hanganyagát átsugározta az ellenőrző központba, azután eltüntette a kérdőn rámeredő ar-cok vetületét.Várt. Nem akart részt venni a lejátszódott történés visszapergetésében. Nem tudta volna elviselni, an-nak ellenére, hogy olyan fakó és fáradt volt belül, mintha benne is kiégtek volna a heves érzések, vi-lágos összefüggések áramkörei.Kyrov felé fordult, hogy közösen mérjék az időt, míg lefut az adás, de munkatársát színesen burjánzó idomok, térbe mélyülő, végtelen alagutak takarták előle. Kyrov is saját becsvágyó álmai, elnyomott ösztönzései világegyetemébe zárult, mint Lison és Szongvan. E káprázaton kívül nem volt kapcsolata többé a valósággal. Azt hitte, él, pedig hallucinált, mint az őrültek, mint a kábítószer-élvezők és része-gek.Egyedül ő maradt közöttük éber, bűntudattól seb-zett magányban, s ez az éberség nagyobb kínt oko-zott neki, mintha egyenként lehúzták volna a kör-meit egy atomkorszak előtti kínzókamrában. E fáj-dalom azonban nemcsak vezeklést, hanem védel-met is jelentett a körülötte lappangó, képlékeny ár-

132

nyakkal szemben, amelyek érzékei hívójelét lesték, hogy testet öltsenek. Befonják. Hínárkarokkal sza-kadékba húzzák. Elvegyék józanságát. Neki pedig meg kell őriznie cselekvési szabadságát, míg végre nem hajtja az ítéletet.A Rezgések Házában szellemi pestis lobbant fel. Lápisszal kell kiégetni.A villámként belerángó gyötrelem nem önsajnálat volt. Lison, Szongvan, Kyrov sajdultak meg benne meztelen gyásszal; munkatársai, akik bíztak benne, és vakon követték a pusztulásba.Elég-e gyors, egyszeri tűzhalált halni ilyen kataszt-rófa felidézéséért?Ráeszmélt egyszerre, hogy tudata, szemén át gör-csös igyekvéssel keresi a behatolást Kyrov képze-letplasztikái közé. Próbálja megfejteni értelmüket. Önkéntelen leselkedése elmélyítette önutálatát. A látvány mégis hipnotikus erővel kötözte magához.A sűrűsödő plazma két műtőasztal formáját öltötte fel. Egyelőre olyan volt, mint az életlen kép, ame-lyet ügyetlen fotós keze próbál élesre állítani. Hol elhomályosult, hol beerősödött. Hirtelen azonban Kyrov rögeszméjének képzeletvilláma plasztikusan megvilágította.Ők ketten - Kyrov és Shintal - feküdtek a műtőasz-talokon. Fejüket elburkolt arcú orvosok operálták. Koponyájuk már nyitottan tátongott felül. A pro-fesszor Ruggiero, a Pszichodóm legnagyobb sebé-sze… illetve… nyilván csak a fantomja volt. Felis-merte testalkatáról és jellegzetes mozdulatairól.Ruggiero könnyű ujjakkal kiemelte az ő agyát, míg asszisztensei Kyrovét távolították el. A következő villanás a pillanatot mutatta, mikor kettejük agyát kicserélték. S Kyrov kísértetmása nem aludt az

133

operáció alatt! Egy rémfilm lázfigurájaként felnyúlt a fejéhez, és Shintal elorzott agya fölött segített visszailleszteni a koponyatetőt.Shintal eltakarta a szemét. Nem sejtette, hogy tanít-ványa ilyen beteg fanatizmussal irigyli őt tudatta-lanja mélyén. Ezt az őrült ösztönzést egy csomó be-idegzett erkölcsi gátlás torlaszolta el eddig tudata felszínétől. S ha így van, ha ezek a démonok min-dennek ellenére tovább élnek az ember lényének al-világában, akkor Riss végzetesen téved, mikor azt hiszi, sikerült megoldania a problémát! Csak el-odázta.Elfojtott, lázadó őserők előbb-utóbb mindig kitör-nek zárlatukból, ha valahol meglazul az ellenőrzés! Most pedig…Felnézett. Szembe találta magát Riss és Maron ar-cával. Onnan kapcsolták a képet.Riss ajka hebegő szavakat formált, de szájmozgásá-hoz nem szegődött hang. Mit is mondhatna? Az utolsó szó már nem az övé.- Körülbelül három percen belül megtörténik! - Shintal hangjának halk egyenletessége nyugalom-nak hatott, pedig a nagy ütés utáni érzéketlenség volt. - Sajnálom, Riss. Valamit elvétettünk. Mind-annyian. Újra kell értékelni az ember természetét és a módszereket, amelyekkel fékezni próbáljuk. Ma-ron! A reformok kidolgozásába vonjátok be Savo-narolát. Most már hajlandó lesz együtt dolgozni ve-letek. Helyettem. Neki volt igaza. A természet tör-vényei ellen nem szabad varázsolni. Még a tudo-mány eszközeivel sem. Csak összhangban vele. Elementáris ős- energiákat sem elnyomni, sem kiir-tani nem lehet, mert halhatatlanok. Fel kell használ-

134

ni őket. Szerettem volna, ha… Nem kívánjátok, hogy elköszönjek, ugye?- Ne! - mondta Riss. - Ne! Várj!- Mire?- Esetleg - szólt közbe Maron - találunk vala-mi kiutat, és…Maron sírt. Shintal még sohasem látta sírni. Ez rosszabb volt minden eddigi tapasztalatánál. A kap-csolóhoz nyúlt, hogy fellobbantsa a totális meg-semmisítés atommáglyáját, de szeme furcsa moz-gásra lett figyelmes Riss képterének hátterében. Keze megállt a levegőben. A felismeréstől villám-sújtottan képtelen volt szólni vagy mozdulni.Riss vállára hosszú, fekete csápok tekergőztek. Re-cés, fehér szívókorongok nyíltak és csukódtak raj-tuk.Yask Lilithje, a polip életre kelt, amelyet a jelkép-gyógymód első mozzanatában lefestett. E szörnye-teg az óta ott világított a Terapion rendelőjének fa-lán. És Riss mennyire büszke volt rá. Yask mitikus hüllőjének gonosz szépségű, női arcai forogva lengtek a vonagló tapogatók között. Mosolyogtak. Vonásaik fenyegetővé torzultak. Szemük kimeredt, ahogy vastag, mozgékony kígyókarjaikkal áldozat után kaszáltak.Azután meglátta a többi fantomot is. Az egyenru-hás, piros sapkás patkányokat, madártestű nőket, amelyeknek tollai közül csúcsos mellek duzzadtak elő. Rovar-, hal-, disznószerű torzszülötteket hatal-mas nemi szervekkel. Nyúzott embereket, akiknek feltárt belsejében zaklatottan fujtatott a tüdő, és lüktetett a szív. Barna kocka, csonka gúla és ör-vénylényeket, amelyekből ellenséges áramok vörös szikrái pattogtak elő. A halálsápadt Riss homloká-

135

hoz fejjel lefelé csüngő denevér verdeste kemény, bőrszerű szárnyát, de annak is öreg, zöld szakállú emberarca volt.Shintal mindegyikre emlékezett. A Terapion galéri-ájában sorakoztak. Riss pácienseinek kivetített, „falra festett démonai" voltak, amelyektől - szerinte - teljesen megszabadultak. Pedig a kezelés csak ideiglenesen gyömöszölte őket szobatiszta képzetek kényszerzubbonyába. A gyökerek megmaradtak. S ha e burjánzó erőket nem vezetik állandó, teremtő erőfeszítések medrébe, akkor újraformálják torz áb-ráikat az ember jellemén belül. Ahogy a mesék le-vágott sárkányfejei kinőnek mindig a régi he-lyükön.Shintal karja lehanyatlott. „A Hyperionitákra ér-vénytelen a megsemmisítés formulája!" A Definiá-tor közlése ijesztő, új tartalommal csengett vissza benne.„Az ember tudattalan zónái tele vannak befalazott kriptákkal. A tetszhalottak kitörnek zárlatukból!"Igen.„A Hyperioniták előtt nincs zárt kiterjedés. Az anyag pórusain áthatolnak. Késő!”Shintalban valamennyi mozaik a helyére került.A tetszhalottak kitörtek zárlatukból. Nincs védőfor-mula ellenük. Átrezegnek az Oscillárium vala-mennyi energiagátján. Már ott nyüzsögnek a Pszi-chodóm őrtornyának vezérlő központjában. Benyo-multak a Terapion csendkamráiba. Megszállták a Föld agycentrumát. Gondolattestet adnak megbilin-cselt rögeszméinek, becsvágyainak, romboló inge-reinek. Azután ezt a heves ösztönáramot kivetítik, és erővázára rejtélyes módon anyagot vonnak ösz-sze. Igen, anyagot! Egyre sűrűsödő matériát! Zava-

136

ros képzetek kísérteteit plasztikus formákká hívják elő. „ Teljesen elhitetik!"A globális vetítőcentrumból halálos fertőzés ömlik az emberek védtelen lényébe. Megmérgezi őket. Tetterejüket megbénítja. Nem tudnak megkülön-böztetni többé.S ha az idő kiterjedései, a múlt, jelen és jövő között elmosódik a határ, akkor…Lehetetlen! Képtelen lázálom! A természet vala-mennyi eddig megismert törvénye rácáfol! Azért nem talált rá pontos meghatározást a Definiátor, mert ez a lehetőség meg sem születhet emberi agy-ban!Gondolatok, ingerek a testen belül lejátszódó folya-matok. Kivetülhetnek, mint a Polivízió, a pszichon-gyöngyök képei vagy Selena képzeletmetszetei, de nem válhatnak ilyen plazmaszerű állaggá! Ha visz-szajátsszák őket, megjelennek, azután eltűnnek. A fantáziában született elgondolások, tervek és meg-valósulások között elkerülhetetlen realizálási foko-zatok akadályait kell leküzdenie!A Hyperioniták valami ijesztő antitörvényt, termé-szetellenes tézist érvényesítenek. Mert amit látni, érzékelni, tapintani vél általuk az ember, az valójá-ban nincs! Éppannyira nincs jelen, ahogy a színé-szek sem azonosak vetületeikkel, akárhány pél-dányban jelennek meg sok ezer képernyőn, távol eredeti személyiségüktől, melyről a felvétel ké-szült. S ez az élőnek tűnő, plasztikus árny akkor is visszajátszható, akkor is megsokszorozza, számta-lanszor újraismétli önmagát, ha valójában elérhetet-len messzeségben tartózkodik, vagy évszázadok óta halott!

137

Agyrém! Végére kell járnia! Meg kell értenie! Ak-kor is értenie kell, ha e megmagyarázhatatlan jelen-ség magyarázatának kísérlete kiégette a Definiátor titáni elektronikus agyrendszerét! Meg kell értenie! Addig nem állíthat fel diagnózist. Nem találhat ki-utat. Nem próbálhat megoldást keresni.Segítőtársakra nem számíthat. Egyedül ő lehet a kutató operátor és a kísérleti alany! Akkor is, ha ér-telme belezavarodik, s élete kiég tőle.Váljunk! Amit e pillanatban érez, az maró, ideges éhség. Ott van minden gondolata mögött sürgető önfenntartási ösztönként, mert szervezete kiürült, és…Ha mondjuk…Gyomornedveinek ingere hirtelen felvetette benne egy Savonarolával töltött este emlékét. Nyílt rőzse-tűz mellett beszélgettek a zárt terület növényzet-övének tisztásán, és Sisotris megkínálta egy cső kormos, illatosan édes sült kukoricával, amit az „el-fajultak" kihegyezett ágak végére tűzve forgattak a lángok fölött. Élete legizgalmasabb élménye volt. Nem is tudta addig, hogy ilyen kezdetleges, nyilván kicsit piszkos eledel ínyének ekkora élvezetet sze-rezhet. Ezt a sült kukoricát kívánta meg most. Le-hunyt szeme mögött összpontosított figyelemmel visszaidézte sárgásfekete gyöngyeit, lisztesen szét-omló, tejes ízét és…Már a kezében érezte. Sütötte a tenyerét. Szaga az orrába csapott.Szájához emelte, és mohón beleharapott. Illat, íz, hő, minden ott volt, de… éhsége nem csillapult, sőt folyton éhesebb lett tőle. Harapott, rágott, és nem nyelt semmit! Gyomrát szaporodó savak marták.

138

Egyre kielégületlenebb volt, s a szemek nem fogy-tak a forró kukoricacsőről!Ez az egy kísérlet azonban kevés! Hiába retten vissza tőle. Hiába próbál kitérni előle. Meg kell győződnie arról, amit szorongva sejt. Teljes bizo-nyosságot kell szereznie róla egy olyan experimen-tummal, ami…Ha felidéz egy élő alakot, akiről tudja, hogy fény-évnyi távolságban van tőle, aki nem lehet itt, mert…- Selena!Már attól, hogy halkan kiejtette a nevét, eleven seb-bé vált belül. Figyelő tudata azonban elszakadt e fertőzött önmagától, akit odavetett szenvedélye vadállatainak. Szemét eltakarta.Először képzeletében jelent meg abban az arany-füstszerű, testéhez simuló ruhában, amelyben Ma-ron házában látta. Akkor ismerte meg. Feltornyo-zott hajában apró theoritkövek villództak. Ez a ké-kesen sötét hajkorona a rezgő csillagdíszekkel olyan volt, mint az éjszakai ég egy darabja, s ezt meg is mondta neki.- Selena! - hívta még egyszer hangosabban. Felnézett.Az asszony előtte állt.- Igen. - Hangja meztelenebb volt minden meztelenségnél. - Miért nem megyünk már?- Hová? - Saját kérdése is visszacsengett ben-ne az akkori szúró örömmel.- Hozzád. Mire várunk itt?Ez volt az a szöveg, amelyet hallott tőle, mielőtt…Keze hozzáért Selena hűsen suhogó köntöséhez. Ujjai megérintették hajában a theoritcsillagokat.

139

- Vigyázz! Az én holdköveimtől valamennyi erogénzónát zsibbasztó áramütés éri. Nem szigetel-tem őket.Ugyanazok a szavak! A legkisebb árnyalatig ugyanazok! Minden megismétlődik. Annyiszor is-métlődik, ahányszor felidézi és kivetíti magából, azzal a különbséggel, hogy ez nem puszta fényjá-ték! Nem testetlen vetület. Tapintható, plasztikus forma. Sajátos állaga van, ami kilép az emberi agy zárlatából, annak ellenére, hogy kópia! Nem azonos élő önmagával. Képzetek üres héja. Mintha a poli-vízió képernyőjéről lelépne egy figura, aki valójá-ban valamelyik távoli űrállomáson Lamiellal sze-retkezik, itt azonban az ő testére fonódik rá éhes követeléssel. Még erei lüktetését is érzékeli. De je-lenléte éppoly hazug káprázat, mint a vetítőkam-rákból kitóduló árnyak, Lison vágyálmai Leonról vagy a Terapion galériájának életre kelt szörnyei, amelyek titkos ösztön és gondolatcsírákból alakul-tak ki.- Igen - ismételte megint Selena vetülete. - Miért nem megyünk már?Shintal énjének egyik józan értelembe kapaszkodó töredéke lefejtette magáról a rátapadó plazmatestet. Menekülve a zsebébe nyúlt a jegyzetfüzetéért, és védekezőn ráhajolva, vaktában írni kezdett. Betűi támolyogva, kuszán dülöngéltek a papíron.„Az ember saját törvényei szerint lefesti, kifaragja, megformálja, műanyagból kiönti, felépíti, nagy erő-feszítések árán létrehozza valóságos műveit, me-chanizmusait. Táplálékot, üzemanyagot, hajtóerő-ket termel. Mindannak, amit csinál, előképe az agyában fogan meg. Tervei ott öltenek gondolatfor-mát. A Hyperioniták betörésével azonban felborul

140

ez a rend. A Hyperioniták egyenesen a képzeletből emelik ki a fantázia- és ösztönmagvakat! Közbeeső fázisok nélkül jelenítik meg valamennyit, illetve…"- Vigyázz! - súgta a fülébe, nyakába, szájába Selena borzongatóan langyos, illatos lehelettel. - Az én holdköveimtől valamennyi erogénzónát zsib-basztó áramütés éri. Nem szigeteltem őket!Shintal görcsösen kapaszkodott saját betűibe.„Képtelen, hazug káprázat! A valóság imitációja. Csupa életmakett. Az emberlét változatainak hasz-nálhatatlan utánzatai. Semmit nem pótolnak, csak behelyettesítenek. A valóságot azonban nem lehet behelyettesíteni. A levegőt nem pótolhatja semmi-féle imitáció! A szerelmet pedig…A középkorban az emberek meggyőződéssel hitték, hogy álmukban incubusok és succubusok, az elfoj-tott nemi fantázia démoni kéjtárgyai keresik fel ágyukat, és betegesen felfokozott gyönyörök mági-ájával kiszívják testükből az erőt. Másnap aztán ré-mült bűntudattal, kiürült roncsként ébredtek a saját képzeletük vetületével való szeretkezésből, ami va-lójában túlhajtott, heves önfertőzés volt."- Mit keresünk itt? - kérdezte Selena, de Shin-tal tovább írt.„A Hyperioniták létrendszerünkbe való bezuhaná-sát lassító folyamat fékezte, állaguk különben szét-vetette volna talán az egész Földet. Megnyilvánulá-sukat a Piknoszkóp sűrítő hatása tette lehetővé.Ami életformánktól idegen rezgéseik és e sűrítő elem vegyületéből jött volna létre az az irracionális állapot, amely kikapcsolja az idő-tér gátakat képzet és megvalósítás között?A gondolat maga a realizáció? Az elképzelés pilla-natában életre kel a mű?

141

A Hyperioniták a fantáziában megjelenő képzetek energiáját úgy alakítják át valamiféle kézzelfogható anyagi halmazállapottá, ahogy modern tudomá-nyunk gyorsított fotoszintézist hajt végre? A zöld növényzet alapvető életfolyamatát mi is össze-vonjuk. Szén-dioxidból és vízből szénhidrátokat építünk fel, a napsugárzás és klorofill helyett mes-terséges hatóerők közvetítésével. Ez képezi táplál-kozásunk alapját. S műanyagaink? Nem teremtünk-e tetszésünk szerint makromolekuláris, szerves anyagokat folyékony, sőt gáznemű energiákból?Nem mérhető energiák-e a gondolat- és érzésára-mok? Itt, itt rejtőzik az a pont, ahol az egész halálos blöff leleplezhető, mert…A Hyperioniták elvont fotoszintézise nem igazi táplálékot és életet, hanem valamiféle műanyagot termel az emberi képzetek és vágyak erőiből!"- Nem szigeteltem őket! - súgta megint Sele-na. Keze testén babrált a régi, ismert érintéssel, go-noszul találékony fogásokkal, amelyek megőrjítet-ték, és…Elrántotta magát, de az utánanyomult.Megütötte. Mintha egy karjához kötözött puha lab-dát taszított volna el magától, a plazmatest lomhán ellebbent tőle, azután újra visszalendült hozzá.- Miért nem megyünk már? Miért nem me-gyünk már? Miért nem megyünk már?Ezek a kitartóan szajkózott szavak, az émelyítő, lá-zító gépiesség meghozta végre pillanatnyi szabadu-lását, s teljes egészében visszaadta őt a személyte-len kétségbeesésnek. Jegyzetfüzetét a zsebébe csúsztatta.

142

Mennyivel egyszerűbb lett volna lenyomni a piros gombot, mint egyedüli felelősként élni e kiúttalan tragédiában, „gyilkos matricák" között!Sejtelme sem volt róla, hogy a képzeletben ilyen nukleáris szuperbombák tárolódnak, s a robbanás láncreakciója az ember meghasonlott, benső koz-moszából is elindulhat, ő pusztította el az emberi létforma védőgátrendszerét.Milyen egyszerű lett volna halálba menekülni a vi-lágra szabadított „ibolyántúli sárkány" elől.De élve kellett maradnia.

143

III. ÉLŐ SZOBROK

A jelképek a természet legnagyobb formába zárt hatóerői.

Shintal jegyzete

A TEGNAP VULKÁNKITÖRÉSEI

A zárt területet körülvevő zöldövezet fáin, bokrain levél se rezzent. Még a bogarak is elpihentek a kora délután borús langyosságában.A nagy álom időszaka volt ez Makropoliszban, melyből a múlt atavisztikus szőrzetében lappangó élősdiek, az elfajultak se vonták ki magukat.„Minden alkalmat megragadnak rá, hogy belehü-lyüljenek a tétlen önkívületbe, és elfelejtsék önma-gukat! - gondolta Savonarola. A tisztás közepén emelkedő romkarosszékben ült, hátát a puha mohá-val borított köveknek támasztotta. - Megvan rá az okuk!”Miért érez mégis ingerültséget, mikor egymásba fo-nódó testüket, nevetséges rongyaikat, gyengeelmé-jű gyerekmosollyal szétnyílt szájukat nézi? Még mindig jobb így, mintha valamelyik légkondicio-nált csendkamra ringó kerevetén hevernének fertőt-lenített bőrrel és sterilizált aggyal! A nyirkos, me-leg föld meztelen mellén fekszenek, és legalább ér-zik néha az élet igazi ízeit. Krumplit, kukoricát ter-melnek ügyetlen, gyakorlatlan kézzel, hevenyészett vagy múzeumi raktárból elcsent eszközökkel. Pil-lantása megenyhült. Ha tudnák, hogy az élettani la-boratóriumban őrzött magvakat, amelyeket nomád őseik szelídítettek táplálékká, Shintal szerezte meg

144

nekik! Ő hozta el a földművelés, állattenyésztés alapismereteiről szóló leírást is az archívumból. Miért? Kísérletező kíváncsiságból, vagy? …Mindegy. Nemsokára kikelnek Sisotris tyúkjának kiscsirkéi. Lenézett a rom egyik mélyedésébe ágya-zott fészekre, amelyen félrebillent fejjel bóbiskolt „Lumina hercegnő". Szemhéjának hártyabőre körb-lendeként zárult szelíd, buta szemére, s álmában halkan kotyogott.E látvány elmosta nyugtalanságát. Mosolygott. Eggyé vált mindazzal, ami körülvette. Csak az után rezzent rá, hogy tökéletesen boldog volt, mikor el-röppent tőle a pillanat varázslata.Idegeibe rögtön visszaömlött az utóbbi hetek foko-zódó zaklatottsága. Mit akar? Miért ad különféle neveket baljós és bűntudatos érzéseinek? Xenóra meggyógyult. Egy tenger alatti szanatóriumból ka-pott tőle zavartan fogadkozó levelet, de már semmit sem jelentett neki. Tulajdonképpen mindig csak annyira tartozott hozzá, mint a fehér kotlós Sisotris-hoz. Forrón lüktető, fiatal test volt, amely együgyű bizalommal bújt mellé. Védelmét kereste, és érzé-keit kielégítette anélkül, hogy sejtette volna, meny-nyi ellentmondás feszíti belül.Miért nem képes egész szívvel, teljes meggyőző-déssel vállalni a bolond szerepét, amely szabaddá teszi? Miért nem tud olyan könnyelmű elégtétellel nevetni a Dóm álszent pszichomániákusainak és a Makropolisz agyalágyult bábjainak elszörnyedésén, mint társai a kirekesztettségben? Ki előtt szégyen-kezik? Mi ez a kétség benne; jól teszi-e azt, amit tesz, vagy csak bújócskát játszik önmagával, tehe-tetlen felelősségtudata elől menekül? Nem akar

145

részt vállalni népszerűtlen reformok áldatlan erőfe-szítéseiben, pedig…Ez megint Shintal benne!Miből vállalhatna részt? Reménytelen szélmalom-harcot folytasson egy maroknyi szamárral együtt valamiért, amit rajta és Shintalon kívül meg sem ért senki ebben a csordában? Legtöbben csak játsza-nak. Nem akarnak felnőni. Vagy megsérültek, és valóban elfajzottak a divatos emberkollektívától. Azok pedig kivetik őket maguk közül, mert gyen-gék, tehetségtelenek, mégsem lehet betörni őket. Lázadók. Eltérnek a szabályszerűen leigázott, sab-lonokká formált átlagembertől, ő viszont…Mikor Shintal feltette neki a kérdést, valóban gyű-löli-e a tudomány vívmányait, az emberiség békés, új életformáját, bonyolult magyarázatokba kezdett ahelyett, hogy egyenesen válaszolt volna. Shintal pedig keresztüllátott rajta. Mint mindig. Néhány mondatával lerombolta védekezésül emelt szofiz-mái útvesztőjét.„Magad sem vagy bizonyos benne, hol állsz valójá-ban! - olvasta rá. - Csak azt látod, hogy megoldása-ink nem tökéletesek, és mi magunk sem vagyunk azok. Kísérletezünk. Hibákat követünk el. De miért nem osztozol e kísérletek kockázatában? A szabo-tázs és a minden erőfeszítésen kívül helyezkedő kritika nagyon kényelmes álláspont. De nem ment-hető magatartás akkor, ha valaki végzetesen hibás-nak tart egy folyamatot, és nem működik együtt a megállításában vagy a helyesebb irány gyakorlati feltárásában! Különösen akkor, ha minden képessé-ge és kivételes képzettsége megvan hozzá, mint ne-ked!"

146

„Én megpróbáltam…"- kezdte, de Shintal a szavá-ba vágott.„És rögtön feladtad a harcot, mert ellenállással ta-lálkoztál. Megsértődtél."„Nem erről van szó! - tiltakozott gyanús hevesség-gel. Ó, jól tudta, sérültségének milyen szabályos re-akciója ez, de képtelen volt leplezni. - Riss legszí-vesebben hibernálna, és a föld alá dugna egy jég-kamrába, hogy ne veszélyeztessem abszolút hatal-mát elevenek és holtak fölött! Fél tőlem! Azért haj-szolt száműzetésbe. Ismer. Utolsó vitánk vérre ment. Nem hagyott kétséget benne, mennyire nem kényszeríthet félmegoldásokra. A rosszat nem lehet jól csinálni. Nem segítek neki! Nem osztozom vele a felelősségben, hogy észrevétlenül maga alá tipor-jon engem is. Riss lelkiismeretlen őrült. Nem sza-bad az emberről döntéseket hozni az ember nélkül, anélkül, hogy belevonnák saját sorsa intézésébe! Alkotóerejét gondolatparancsok pókfonalával ösz-szekötözni több, mint egyszerű tévedés. Aljas, megbocsáthatatlan gazság! Riss kimetszi áldozatai-ból örömök, szenvedélyes becsvágyak, csalódások konfliktusait. Megfosztja őket a kezdeményezés és ellenállás gyakorlatától. Védtelenek. Kiszolgáltatott puhányok. Riss engesztelhetetlenül gyűlöli a vitat-kozó, ellene szegülő, élő embert! Robotokra van szüksége. Csak robotokra! Azért kell elmozdítani arról a posztról, ahová felküzdötte magát. Nem vet-ted észre, hogy már az egész Pszichodóm az ő arcát viseli? Az ő karjai nyúlnak ki belőle az egész vilá-got behálózó energiacsápokként! Az ő sóvár karmai görgetik a földet és..."Az emlékezetéből felidézett párbeszédbe, úgy lát-szik, mégis belealudt, és nagyon élénken álmodik.

147

Azt álmodja, ébren van, szemben ül a Pszichodóm felhőkbe szúródó, csillogó nyilával, de legmaga-sabb tornya helyén Riss gigászi arca nőtt ki. Az épület ablaklencséiből, vetítőközpontjából mélylila sugarak szökkentek elő. E szín oly heves intenzitás-sal világit, hogy szeme be- lekönnyesedik. A suga-rak egy része megfeszült húrokként kapcsolódik Makropolisz villáihoz, a többi továbbnyújtózik. Hová?Sugarak ezek?Nem. Karok. Egyre több kar tapogatózik ki a Dóm épületének vezérlőhelyiségeiből és a Terapionból. Ismeri fekvésüket. Mielőtt a messzeségbe tűnnének előle, túl a horizonton, világosan látja rajtuk a be-görbült ujjú, erőszakos kezeket: Riss szögletes kör-mű, nagy, fehér kezét, amely-Micsoda lidércnyomás ez? Fel kell ébrednie belőle!Szemét eltépte a látványtól. De fel lehet-e ébredni egy olyan álomból, amelyet valóságosabbnak érez minden eddig átélt valóságnál?Pedig álom. Ha kételkedett volna benne, most a tisztás szélén vajúdó Sisotris meggyőzte róla, hogy csak álom lehet. Vagy Riss valami újfajta szug-gesztiós módszerrel, felvevőkészülék nélkül férkő-zik az agyához. Belezárta egy vízióba, amelyet lát-szólag nyitott szemmel figyel, pedig...A félig a bokrok között fekvő Sisotris körül meg-döbbentő lények nyüzsögtek. Csirkefejű, pelyhes testű, meztelen kisdedek rugdalóztak, nyöszörögtek a füvön. Karjuk helyén szárnycsonk verdesett. Cse-csemősírásuk éles csipogással váltakozott. Véres, hosszú köldökzsinórjuk még mindig a szülőméhhez kötözte őket, de a hatalmasra duzzadt anyatest ki-meríthetetlen volt. Ruhája nyakig gyűrődött; vergő-

148

dött, sikoltozott, dobálta magát, és szült, szült, szült, ontotta a torzszülötteket, mint egy termeszki-rálynő a petéket.- Sisotrisnak nem lehet gyereke! - mondta hango-san. - És ma már nem szülnek ilyen kínnal az asz-szonyok!Kezét felemelte, és az öklébe harapott. Fogainak nyoma erősen bemélyedt a bőrén. Szeméhez nyúlt, de fejét rögtön visszakapta, mert nyitott, nedves szemgolyóját érintette.Tehát Riss. Nyomorult, alattomos gazember! A független értelem orgyilkosa! Meg akarja őrjíteni, hogy zár alá tehesse, és megfossza tiszta ítéletétől. Hiszen már régen nincs szükség az emberi agyba épített elektródokra, hogy parancsot közvetítsenek hozzá: Örülj! Szeress! Aludj! És… ölj! A vissza-élés lehetőségei határtalanok. Riss kezében a felve-vőkészülék nélküli távirányítás a teljes elembertele-nedés eszköze!Nem fogja átengedni magát neki. Akármilyen bo-szorkányszombat tombol körülötte, ő kívülről fi-gyeli. Tudja, hogy amit lát, valótlanság! Képzelő-dés!Amíg így elkülöníti magát e látomásoktól, és meg-őrzi nyugalmát, addig…Ha nem veszíti el önuralmát, annak ellenére, hogy a vízió, robbanásban van körülötte, nem történhet semmi baj!Egyetlen mozdulattal vagy kiáltással sem fogja elárulni magát, mert Riss szemmel tartja, mint egy elektronmikroszkóp alá helyezett vírust.A Pszichodóm tornya lassan forog. A Terapion ab-laklencséjéből begörbült karmú kéz mozog egyene-sen az ő irányába a nyúló, nyuladozó sugárkar vé-

149

gén. Azt hiszi, ezt már nem bírja idegroham nélkül. Ezt már…Nem fog hátranézni!A zárt terület összepréselt tömbjéből egyre fokozó-dó lárma hallatszik. Csikorgás, csöngés, fulladt em-beri hangok és… pattogó, furcsa zene.Valamikor ilyen indulók hangjára masíroztak el-múlt háborúk hadseregei.E múltba zárt, idegen zörejek, tónusok értelmét csak sejti, most mégis mintha…Igen. Az atomkor sugárhajtású repülőgépei dönge-nek fölötte. Szörnyű rakományt visznek: tudja. Út-közben kioldják nukleáris bombaterhüket. A fel-csattanó dörrenések megrázzák alatta a talajt. Most már a rakéták sivítását is meg tudja különböztetni. Becsapódásuk nyomán ismeretlen eredetű repesz-darabok hullnak rá, de akármilyen nagyok, úgy csa-pódnak a vállához és fejéhez, mint a súlytalan fel-hők. Látja tömören gomolygó füstjüket, az égbe növekvő, átható kék, narancsvörös gombákat, ame-lyek…Nyugalom! Nem mozdulni! Nem utat nyitni a tor-kában torlódó üvöltésnek!Otrombán mozgó, nevetséges ősszörnyekként ha-talmas tankok gördültek látóterébe. Forgatható tor-nyukból fegyverek sündisznótüskéi meredtek elő. Torkolattüzük éleseket villant. A bőgő, csattanó morajba gépfegyverek staccatói szövődtek.Lehet, hogy már nem él?Feje fölött szabályos kötelékekben vadászgépek húztak el egészen alacsonyan. Szédítő berregésük dobhártyáját kínozta. Egyik bukórepüléssel aláme-rült. Figyelte a bőrsapkás, szemüveges pilótát, amint célba vette őt, és több lövéssorozatot adott le

150

rá. Gépe hirtelen felrobbant, és zuhanni kezdett. Levegőben szétszakadó roncsai a közelében értek földet.Felugrott. Azután megint gyorsan visszaült a helyé-re.A talaj, amelyre a szerencsétlenül járt gép leesett, nem fedte a valódi tisztás szintjét. Fölötte volt vala-mivel.Két reszkető kezét csuklyás köpenye bő ujjába rej-tette.Kimeríthetetlen forrásból egyre áradtak a különféle nagyságú és típusú gépek, ahogy a háta mögött vad rengésbe, kavargásba lendült atomsalak rejtélyes katapultjai fellőtték őket a magasba.Egy idő múlva az a képzete támadt, hogy a repülő-gépek konstrukciója egyre kezdetlegesebbé válik. Régi illusztrációkból, múzeumokból ismert, furcsa, dupla fedelű hidroplánok, vékony, szitakötőszerű, lécekből, fából, vászonból összetákolt törékeny építmények lassú, alacsony, billegő röptét hosszú léghajók, majd szélsodorta, kosaras léggömbök vál-tották fel.Szemét lekapta róluk, mert figyelmét ritmikus, zu-hogó csattogás rántotta magához.Acélsisakos katonák masíroztak előtte díszlépésben Makropolisz felé, de lábuk nem ért le egészen a va-lódi talajra. Egy másfajta anyagból épített út ke-mény kövezetén jártak. Az ő útjaik már puhák, ru-ganyosak! Ezt meg kell állapítania! Bele kell ka-paszkodnia a felismerésbe, hogy két különböző do-logról van szó! Rétegesen bomlanak le előtte a zárt terület egymásra préselődött kultúrrétegei! Először a legfelső képek vetültek felszínre, azután az alatta következők, sorban, ahogy…

151

Igen. A katonák egyenruhája változik. Bomlottabb sorok következnek. Sáros, véres, terepszínű ruhá-ban vonszolják magukat fejükre kulcsolt kézzel.Ódon, nehéz, zakatoló vonatok rohannak át látóte-rén valahol a levegőben. Egymáshoz kapcsolt va-gonok fekete kígyójából katonák teste buggyan elő. Nyitott vagonajtókba kapaszkodva, fürtökben lóg-nak… civilek is? Igen. Ellepik a vonat tetejét. Me-nekülők? Piszkos rongycsomók. Batyuk hátán ba-tyuk. Zsúfolt teherautók száguldanak arc nélküli emberekkel. Hová? A kivégzésük felé… ez bizo-nyos, ez…Bombatámadás éri őket. Testcsonkok, végtagok, fe-jek repülnek a levegőbe. A fákról vér csurog, ahogy valamelyik testrész fennakad rajta, és…Elég! Elég ebből!Szemét összeszorította, fejét elfordította a folyton átalakuló, tébolyult revütől.Szerencse, hogy lezáruló szemhéja függönyével el tudja takarni a látványt. Rissnek még nem sikerült áttörnie belső képzelettere kordonát. El tudja gon-dolni a háborúk között kivirágzó, rövidebb-hosz-szabb időszakok békés oázisait, mikor…Észre sem vette, szeme mikor nyílt ki újra.Nagy magasságból szemlélt egy határtalan kiterje-désű tájat. Az előtérben hangyavárosok nyüzsögtek egymáshoz préselt felhőkarcolókkal, összedobált, alacsonyabb házakkal. Az épületek aljában, kútsze-rű mélységben ijesztő Jelleg nélküli tömeg höm-pölygött. A járdákon és az úttesteken tíz-tizenöt so-ros, végeláthatatlan autóoszlopok vonultak egymás-sal szemben.

152

A távolabbi foltokon már zsugorodtak a házak, és gyérült a tömeg. Az emberek lovaskocsikon, lóhá-ton közlekedtek.Kisebb települések között kertek, mezők, szántóföl-dek, erdők nyújtóztak. Igen. Nyitott időtáj ez is! A múlt idilljei hadjáratok, természeti csapások, járvá-nyok között.Figyelmét élesen kiugró színfolt vonta magára az ég és tenger lápiszlazuli foglalatában. Ha távolságát a felhőkarcolókhoz mérte visszafelé az időben, ezt a tengerbe nyúló, keskeny földnyelvet csaknem fél évezred választotta el a közelebbi tegnap visszata-szítóan csúf, túlnépesedett emberbolyaitól.Ahogy érdeklődését rá összpontosította, úgy növe-kedett a nyugtalanító kis térképfolt a félszigeten: mintha teleobjektív lencséjét állította volna be rá.Minden más mozgás elcsendesedett körülötte. Be-töltötte látóterét, de a közeledéssel együtt tiltakozó szorongás tört rá. „Ne! Inkább ne!"Viharos érzései mágneses vonzással fokozták a felé rohanó látomások élességét.Tágas, nagy téren, csodálatos szépségű palota ke-cses tornya előtt deszkákból összetákolt, magas, széles máglya állt. Lépcsőin álarcok, parókák, dí-szes kötésű könyvek, hangjegyfüzetek, hangszerek, festmények, játékok, szobrok. Kecskelábú, antik Pán-figura, eltorzított alakja trónolt fölöttük. Rikító színű fa- és viasztákolmány volt. Egyszerre tudta, hogy ezt az „ördögöt" kénnel és puskaporral töltöt-ték meg. Már emlékezett rá. Girolamo Savonarola Firenzéje volt, amelyet önkínzó pontossággal re-konstruált annak idején. E komor, saját korával meghasonlott, olasz szerzetessel különös azonossá-got érzett. Belévetült és magába szívta. Felöltötte

153

egész habitusát. Mikor tükörbe pillantott, annak apokaliptikus látomásoktól dúlt, szikár arca el-takarta az övét. Vagy valóban hasonlított rá? Ez a hasonlóság elégtétellel töltötte el akkor. Most azon-ban…Szándékosan elfedett, meghökkentő részletek szök-kentek szemébe az életnagyságon messze túlnöve-kedett vízióban. Talán, mert benső rendje megbom-lott, s ez kimozdította saját nézőszöge elfogultságá-ból. Meglátta Savonarola magatartásának rokonsá-gát saját vak fanatizmusával, amellyel mindent szét akart zúzni, ami ellenkezett meggyőződésével. Sa-vonarola sem kételkedett benne, hogy egyedül az a helyes, amit ő tart annak, pedig…Az a Pán-figura fel fog robbanni a máglyán, és ha-muvá égeti a „pogány szépség, világi hiúságok" - valójában a művészet és tudomány pótolhatatlan ér-tékeit!A Palazzo Vecchio tornya előtt a máglyát halkan morajló tömeg vette körül. Várakoztak.Hirtelen megérezte a hűs alkonyi levegő illatát. Az égen kigyúltak az első csillagok.Fellobbant a máglya.Az emberek ájtatos riadalommal hátrahúzódtak a nagy pukkanással sárga – kék - vörös lángokat szó-ró ördög szétrepülő pernye- és szikraesője elől. A tiszta firenzei estét mocskos feketére kormozta a füst. Hatalmas tűznyelvek szökkentek fel, mikor a lángok újabb zsákmányba haraptak.A fekete-piros háttérre nagy bitófa árnya imboly-gott fel. A tömeg - ugyanaz a tömeg? - zúgva fel-morajlott. Átkozódott? Imádkozott? Varjúseregként egymáshoz szoruló kámzsás szerzetesek zsoltárt énekeltek, egyszerre skandálták a latin szöveget.

154

Hangjuk könyörtelen és fenyegető volt, mint a kö-zeledő orkán moraja.A csontos, hosszú alak nyakára rátették a kötelet. A hóhér letaszította a létráról. A kámzsán felrohanó tűz megvilágította az akasztott ember arcát. Savo-narola volt.Szeme iszonyodva rátapadt. Néznie kellett. Saját elkékült arca duzzadt ki a hurok fölött. Álla leesett, nyelve előtolult a szájából, és…Ki kell szabadulnia ebből a képzelethurokból!Savonarolán beteljesedett a pápa, az „Antikrisztus" ítélete. A mai „antitézis" Riss! Módszerei mások, de éppúgy nincs védekezés ellene! Valamennyi em-ber, technikai eszköz, robot, sőt az elemek ereje is őt szolgálja! Hatalmában van; Bekerítette.Saját fantáziája lángján akarja elégetni!Éppen elég kísérletben vett részt, amelynek alanya az önmagát elhitető képzelet volt. Látott vérző stig-mákat nyílni hisztériás nők testén, s égési sebek vö-rös hólyagait felduzzadni hipnotikus álomba merí-tett médium bőrén egy hideg késnyél érintésétől. Hallgatta a nem létező magzat szívhangjait szegény anyadühtől kínzott Sisotris növekvő hasa fölé ha-jolva, aki terméketlenné tett petefészke ellenére élethű álterhességet produkált időnként. Tejmiri-gyektől kemény melléből tej csurrant, s vala-mennyien tapinthatták testében a rugdalózó kisde-det. Jelen volt, mikor Ruggiero felboncolt egy hul-lát. Ez a férfi szívbénulást kapott a fürdőkádban at-tól a képzettől, hogy elvérzik. Csuklóján előzőleg bátortalanul elmetélni vélte az ereket, pedig csak mély karcolásokat ejtett magán. Vére azonban fo-kozatosan egyre sötétebbé színezte a vizet. Mikor rátörték az ajtót, jelentéktelen vérvesztesége ellené-

155

re halott volt. Ezek a kísérletek jelentették Riss munkájának alapját. Erre építette embertelen művét látszólag az emberért, valójában azért, hogy elekt-ronikus rabszolgájává tegye a Föld valamennyi élő-lényét!A jelzőberendezéseket bizonyosan leállította!Hol talál védelmet? Hol talál kegyelmet?Segítség! Shintal!Felugrott. Rohanni kezdett látomása puhán hullám-zó szőnyegén. Bőréhez tapadó, nyirkos ködformák-ba, kocsonyás állagba hatolt bele. A csípős, tömény szagú, lármától zúgó anyag orrába, szájába nyo-mult.- Shintal! - Zokogó kiáltása közben síkos plazma-hüllő kúszott le a torkán.Megbotlott. Földre zuhantában fejét éles ütés érte, és kioltotta öntudatát.

156

A KÉPZELET DIKTATÚRÁJA

Shintal meghatározhatatlan dolgokon küzdötte át magát. Elvesztette irányérzékét. Risshez akart jutni a Terapionba, de a helyek felcserélődtek benne, és a térösszevonó szalag mindig máshová szállította, mint ahová törekedett. A mozgástendencia pedig belőle indult ki; ő adott rossz célparancsot az érzé-keny elektronikus készüléknek valami ösztönzés alapján, amely ellentmondott saját értelmének és akaratának.A Pszichodóm ismert helyiségei, folyosói, csend-szobái, vetítőcentruma, stúdiói, laboratóriumai és vezérlőhelységei útvesztővé fonódtak körülötte.A talaj egyszerre süllyedni kezdett alatta. Belesik-lott egy langyosan, habosan örvénylő víztömegbe, amely a régebbi valóság elérhetetlen távolában a Superiorok pihenőmedencéje lehetett, mert hullá-maiból Yadill-padkák bukkantak elő. Teljesen za-varos vize zölden sugárzott, de mérhetetlenül meg-növekedett. Körvonalait sűrűn gomolygó, duzzadó idomokká átalakuló pára mosta el. Egymásba fonó-dó női és férfitestek voltak; nemi dühtől megszál-lott kamaszok erotikus fantazmái. A figurák lüktető mozgásban voltak. Förtelmes biztatásokat, sikolyo-kat, rekedt nyögéseket hallott. Orrát facsaró szagok ütötték meg.Rosszullét környékezte.Megpróbált kigázolni a parttalan mederből, de a nyugtalan felszín alól is csillogó formák merültek elő hálóban vonagló óriás halakként. Emberi és pikkelyes állattestek nyüzsögtek körülötte egymás-ra torlódva. Magasra dobták magukat, azután visz-szazuhantak a felfröccsenő hullámok közé. A csap-

157

kodó, síkos lények közelebb szorultak hozzá. Jéghi-deg, vizes bőrük a bőrét érintette. Védekező vag-dalkozással menekült előlük. Hirtelen egy ruganyos Yadill-padkát érzett meg lába alatt. Abba kapasz-kodott fogyó erejével.Lengő hajú fej úszott hozzá vízbe fordult arccal. Mikor kiemelte előtte víztől csurgó arcát, hátrahő-kölve ismerte fel benne a sóvár szájú, zöld szemű Délia fantomját - vagy ő maga volt az, saját démoni vágyvilágának önkívületében?Testére hüllőszorítású végtagok csavarodtak.- Ne! - fuldokolta, de karját szívós hínárölelés szögezte oldalához. Lábát elrántották alóla. Retten-tő súly nehezedett rá. Nem tudta felszínen tartani magát.- Szerelmi halál! - motyogta Délia álomittas eszelősséggel. – Együtt… Veled… Egymásba pusztulva… így…Fejét elkapta. Nyakába hegyes fogak mélyedtek. Az éles fájdalom megsokszorozta küzdőképességét.Letépte magáról a görcsösen hozzáfeszülő lányt, és víz alá merülve ellökte magát a padkától.Addig úszott, míg tüdeje csaknem szétpattant a lég-szomjtól. Mikor fejét kénytelen volt kiemelni a víz-ből, és szeme tisztulni kezdett, hihetetlen megköny-nyebbüléssel látta, hogy Délia nem vetette magát utána; a Hyperioniták képlékeny állagából, sűrű-södő vízidomokból adott testet kéjtárgyának, amely minden kívánságát engedelmesen kiszolgálta. Mert nem tudott megkülönböztetni. Elvesztette kapcsola-tát a valósággal.Talán e libidóörvény szívta magához őt is, kígyó-erejű gondolatparanccsal. S ha nem tud elszabadul-ni, Délia megcsonkította, kiszívta volna, mint pók-

158

nőstény a hímjét. Cselekvéseit nem korlátozta töb-bé érzelmi vagy erkölcsi gátlás. Delíriumában ön-magát is el fogja pusztítani végül.Vajon ő meddig képes kívül maradni e szétburján-zó, egyetemes tébolyon? Ilyen elszörnyedést talán az utolsó, nukleáris katasztrófa fináléjában élhetett át valamelyik haldokló, aki tudta, hogy teste már bomlani kezd a gyilkos sugárzástól, akkor is, ha a robbanás középpontjától távol érte a fertőzés.E fúziót azonban ő indította el.Vak meneküléssel megfordult. Keze a medence szélébe ütközött. Partra lendítette magát. Riss! Ma-ron! Szót kell váltania valakivel, aki még nem zu-hant bele saját mélytudata szakadékába!Rálépett a térszalagra. A lába alatt mozgó út sima gördülése ellenére alig tudta megőrizni egyensú-lyát. Valamiféle tenger alatti táj sűrű, indás nö-vényzetéhez hasonló akadályok és ellenáramlatok között utazott. Az eleven csápokként lengő, ránga-tózó liánok szétváltak előtte, s mögötte újra össze-fonódtak. Lasszót vetettek rá. Arcára csavarodtak. Nyakába, mellébe motoztak. Megtaszították és hát-rarántották.Szétvetett lábbal, tántorogva, levegőbe csapódó ka-rokkal, térdre bukva, feltápászkodva küszködött; de amit csinált, meghaladta ideg- és izomerejét. Ago-nizáló lelkiismerete tartotta lábon. Tehetetlen két-ségbeesés hajszolta előre, mint robotot a be-programozott parancs. Mindig szerette a finom me-chanizmusokat. Az általa teremtett intelligens gépe-ket valahogy élő részének, hozzátartozóinak tekin-tette, most azonban irigyelte őket.A robotok nem döntöttek, csak esélyeket számítot-tak ki és szolgáltak. „Szervezetük" kifogástalanul,

159

de egyéni fantázia nélkül működött. Akármit vittek véghez, nem az ő dicsőségük vagy felelősségük volt. A pusztító képzeletvírus nem tehetett kárt ben-nük, kivéve, ha…Kivéve, ha valamelyik álomittas ámokfutó keze nem nyúl bele érzékeny szerkezetük hálózatába, és…E gondolatra egész testét verejték öntötte el.Mi biztosítja róla, hogy az emberekben dúló jár-vány nem terjed át a gépekre? Minden mechaniz-mus a tervezőmérnök teremtménye. Már nemegy-szer megtörtént, hogy egyetlen apró hiba egész bo-nyolult életfolyamatokat kuszált össze.Ha értelmes kontroll híján egy anarchista tönkrete-szi a legfontosabb vezérlőberendezéseket, és a gé-pek is megbénulnak, akkor…Didergett. Sokkszerű reszketése görcsös rángássá fokozódott. Érezte, elájul. Haza! Haza! Lefeküdni! Aludni! Nem tudni semmiről!Életösztöne vészjeleket sugárzott.A robotok helyükön voltak. Nesztelenül kiváltak a tapadó árnyak, szagok, hangok zűrzavarából, és el-kapták az összecsukló embert.Még érzékelte, ahogy hordágyra emelik. Nem har-colt tovább. Átengedte magát a teljes belső össze-omlásnak.

160

GYERMEKKERT

Hermod Gjall csendkamrája kinyílt, és fény esett embriószerűen összekuporodott alakjára, amely ha-talmas, áttetsző anyatest méhében feküdt. Magzat-víz tengere ringott körülötte lassú áramlással.A robotok részére azonban ez az ábra nem volt ott. A fehéren tekergő köldökzsinórt sem látták. Auto-matikus pontossággal, fantázia nélkül végezték fel-adatukat. A teljes riasztókészültség központi és egyéni jelzéseit követve szolgálták azokat, akik ve-szélybe kerültek.Gjall üdvözült csecsemőarcára tiltakozó riadalom ült ki, mikor eltépték az anyatesttől.- Nem! Nem akarok megszületni! - Vadul csapkod-va kiáltozott, öklözte ápolóit. Begörbült embriógör-cse csak akkor simult ki, mikor az injekciós sugár észrevétlenül szervezetébe hatolt, és elzsibbasztotta idegpályáit. De jóleső kábulatában sem engedte el az anyatest képzetét, s az felfúvódott, húsrózsaszín ballonként lengett utána a hosszú köldökzsinóron, mikor a lift a hordágyat vivő két robottal alámerült Makropolisz alvilágába.E védett mélységben intelligens gépek zajtalan munkája lüktetett. Táplálékuk magenergia volt; a felszíni élet salakját újra üzemanyaggá alakították át. Az „élőkkel" és egymással színes fényjelképe-ken át érintkeztek. Különös, bonyolult világnyelv volt ez, amelynek ténymegállapító pontossága és intézkedéseinek villámszerű gyorsasága sokszoro-san felülmúlta az emberét.E „gyökérbirodalomnak" függetlenül beindítható, külön vezérlőrendszere volt arra az esetre, ha a Pszichodóm központjában valami zavar bénítaná

161

meg a gépek működését. S bár a közösség életében már nem fordultak elő az atomkor előtt oly gyakori konfliktusok, és a kozmosz felől sem kellett ve-szélytől tartaniuk, a vezetőség olyan védőberende-zéseket is elhelyezett a föld alatt, amelyek szükség esetén minden életfeltételt önállóan előállító mene-dékül szolgálhattak a városok lakossága részére. Valójában talán az atavisztikus szorongás modern vetülete volt ez az óvóhelylánc.Gjallt egy ilyen földalatti szanatóriumba szállítot-ták, mégpedig állapota érzékeny finomságú reakci-ójaképpen egy gyermekkert-félébe, ahol a tehetet-len kicsinyeket helyezték biztonságba, de azokat a felnőtteket is, akiknek értelmi állapota e pillanatban közelebb állt a gyermekéhez, mint saját életkoruk-hoz.Gjall eszmélete nem aludt ki, csak személyi tudata halványodott el, szinte zérófokra süllyedt, s ez cso-dálatosan jóleső érzés volt.Szűrt fényben, szelíd langyosságban halk zene vib-rált, és apró emberpalánták szunnyadoztak körülöt-te. Az ezüstösen csillámló falakon át akvárium vi-rágszerű díszhalaira, lengő növényzetére látott.A kicsinyek között volt néhány mély álomba me-rült felnőtt is. Egyik-másikra halványan emlékezett. Mintha már találkozott volna velük Riss rendelőjé-ben, vagy... mindegy. Semmin sem csodálkozott, önmaga sem érdekelte. Nem akart sehová tartozni. Semmire nem kívánt emlékezni. A gyönyörű, szí-nes ballon, anyja óriási alakja ott forgott, lebegett fölötte. Bármikor visszaérhet a méhébe. Fontos, hogy ne engedje el! Ott fog aludni. Igen. Ott fog játszani. Semmi egyebet nem kíván. Tökéletesen boldog. Kicsi még. Embrió. Nem kell gondolkoz-

162

nia. Nem felelős semmiért. Védik, táplálják, gyó-gyítják. Mások erőlködnek helyette. Így jó.

163

OPUS EROTICUS

Az idő állt.Ebben az időn kívüli egyensúlyban élte Shintal a kéj végtelenségét. Azt a teljességet, amely nem me-rült ki, s a csúcsról sohasem hanyatlott alá.Személyi tudata, érzései belevesztek a Selenával való egyesülésbe. Összeoldódott vele. Belehalt, és újjászületett benne.E fájdalmas túlfeszültségben saját lényét nem tudta elválasztani Selenáétól. Az eksztázis görcsös me-redtségében újra és újra átömlött rajta a kábult ámulat: „Selena teste az én testem. Ha karomat fel-emelem, az övé lendül magasba. Agyával én képze-lek. A szíve bennem lüktet. Az én erogénzónáimon az ő gyönyörérzete kering. A mitikus kétneműség állapota ez, az egy testbe zárt férfi-nő androgín idillje, aki szüntelen benső nászt ül önmagával."Ezt kerestük mindannyian! Emlékek nélkül emlé-keztünk rá. Minden nemi aktusban megkíséreljük létrehozni. A csillagtávolba való széthullás ezért válik utána olyan keserű csalódássá.A nemek harcában kettéhasadt egyet e sokk árama rángatja. A szétszaggatott ember hiányérzete nem elégülhet ki, míg az újra eggyé vált kettőben be nem forr a nemek szörnyű sebe! S ha sikerült rögzí-teni… így megtartani… így, magasság és mélység között, ég és pokol közt e mozdulatlan, forró állan-dóságban, kinyúló lángok hegyén, kristályba zárt öröktűznek… így.Nem töprengeni. Eltömni, elvakítani az agyat. Megsüketülni!A gondolkozás az egyedüli életveszély. Az ellen-méreg: Selena.

164

Selenával… Selenába belepusztulni!Nem utat nyitni a kételynek, meddig tarthat ez az örömképességét végső erővel égető áram. Meddig bírja az emberi szervezet e fortissimót. Nem töp-rengeni!Nincs más cél, és nincs más tartalom: Selena!

165

GÉPHANGYÁK

„Végre! - gondolta Riss elégedetten. - Mindenki a helyére került. Nem okozhat zavart."Egyedül volt a vezérlőközpontban. A technikuso-kat, dimenziómérnököket, tervezőket, szín-, hang-, illatkeverőket, orvosokat, biokémikusokat, fantá-ziajelképek dramaturgjait, pszicho- drámák rende-zőit, szereplőit, gondolatparancs-szerkesztőket, ze-nészeket, díszletvetítőket elsodorta posztjukról a képzeletükön át idegeikbe kapcsolódó, idegen áram. Legtöbbjüknél hatalmas felizzás, őrült kény-szercselekvésekben való kivérzés után hamarosan elkövetkezett a rövidzárlat, s akkor ellenőrzés alá vonhatta őket.Így van rendben! Az ő agyába és kezébe fut össze a világapparátus egész hálózata. Most már senki se vonja kétségbe, ki az egyetlen felelős, valóban hoz-záértő ember a vezetőségben, aki megőrizte függet-lenségét és elfogulatlan ítéletét. Döntéseibe senki se tud beleavatkozni. Megtehet mindent, amit he-lyesnek lát. Nem kell különféle álszempontokkal megalkudnia. A megosztott irányítás fölmérhetet-len veszélyeket hordoz. Bebizonyosodott. Mégsem hiábavaló, ami történt. Akármilyen zűrzavart, eset-leg pusztulást jelent egyelőre, nagyszerű, új életfor-ma születik belőle, minden részletében átgondolt és felmért terve alapján.Ő és a robotok! Senki más nem kell hozzá.Tökéletesen elegendő, ha egyetlen ember él teljes tudattal és korlátlan hatalommal!Több kortársa felelőtlen próbálkozása, rövidlátó kezdeményezései, váratlan érzelmi kisülései csak összeütközéseket, tragédiát okoznak.

166

Valójában semmi szükség a rengeteg ellentmondás-ból összeszőtt, atavisztikus emlékektől, alacsony ösztönöktől terhelt emberi szervezetre. Ez a létvál-tozat sokszorosan megbukott a fejlődés folyamatá-ban. Az ember túlságosan sebezhető. Valamennyi sejtjében ártalmas ingerek csírái lappanganak, ame-lyek bármikor fellobbanhatnak, és elpusztíthatják magát az életet. Nem lehet megvédeni a saját érde-ke ellen lázadó, ostoba indulataitól.Az embernek egyetlen használható szerve van: a kiváló tudósok, művészek agyállománya. Az pedig konzerválható. Át lehet menteni elektronikus gépek szerkezetébe, s akkor halhatatlanná válik!Senki se tud róla, kísérletei milyen előrehaladott stádiumban vannak. Titokban kellett dolgoznia. Egyedül Konkrit avatta be terveibe, bár őt sem tel-jesen, pedig…Konkri csaknem olyan vak engedelmességgel kö-veti minden utasítását, mint a robotok. Néhány részlet elhallgatása szükséges elővigyázat csak, hogy nála se érhesse meglepetés, önmagán kívül senki másban nem bízhat meg teljesen!Mialatt az egyetemes álom gondolatparancsait be-táplálta a Polivízió globális vetítőkészülékeibe, és a robotok tevékenységét jelző fényjelek mozgását fi-gyelte az ellenőrzőasztalon, halvány bizonytalanság támadt benne. Vajon folynak-e már agykonzerváló s az embert a robottal keresztező kísérletei, vagy csak készült rá, gondolkozott rajta, elképzelte, eset-leg Konkrinak, az asszisztensének említette - de mennyit mondott el neki?Azt bizonyosan nem közölte vele, hogy az értékes agyaknak nem minden perifériáját használja fel. Csak azokat a részeket, amelyeknek a közösség

167

hasznát veheti. Konkrit elő kellett készítenie rá, ne-hogy megrémüljön a terv hatalmas, szinte isteni méreteitől. Konkri végül is helyeselni fogja, hogy a személyiség veszélyes elemeit nem menti át az elektronikus gépek szerkezetébe. Csak azokat a személytelen képességeket, amelyek…Persze hogy folynak már a kísérletek! Hogyan fe-lejtkezhetett meg róla?Hirtelen felmerült előtte egy különleges, minden eddigi kísérleti helyiségnél tökéletesebb laboratóri-um képe. Éles volt és plasztikus. Kissé megzavarta az agyán átsuhanó kétely: vajon átél-e éppen vala-mi jelenben végbemenő történést, vagy csak emlék-szik rá? Mert önmagát megkettőzve érzékelte. Egyik alakját kívülről látta egy operációs asztal előtt, ugyanakkor tudta, hogy ott áll a vezérlőaszta-lok, képernyők előtt és…Az operációs asztalon Lison ványadt, süppedt, tel-jesen elvértelenedett teste feküdt. Kimetszett agyát óvatosan tartotta a kezében. Homloklámpása átható fénye finom erezettel átszőtt térképként tárta fel előtte a tekervényes állag minden részletét. Ma-tematika. Ez az. A többi szemét.A megcsonkított agyat egy nyitott komputer ideg-hálózatának mechanikus sejtjei közé helyezte.Nem szégyellte egzaltált könnyeit.Lison kivételes értelmét sikerült elválasztania mér-gezett mirigyeitől és hisztérikus ingereitől. Megsza-badította a szenvedésektől, amelyeket sérült anya-sága, birtokló érzelmi éhsége, beteg személyisége okozott. Kiirtotta emlékeit.S a többiek is sorra kerülnek. Mind!

168

Addig csak aludjanak. Pihenjenek az egyetemes álom passzív révületében. Ez az állapot csupa ol-dott derű és gyermekes boldogság.Anélkül, hogy észrevennék, lehántja róluk a kiszá-míthatatlan testi élet gyulladt, fájdalmas daganatát.Vállához formátlanul rezgő dolgok, könnyű csápok értek, de lerázta őket. Fülébe Lison hangja metsző szövegeket süvöltött. Ő azonban feszült arccal egyedül saját látomása kibontakozó képeire figyelt. Hideg mámorának pajzsa mögül néhány gondo-latkavicsot hajított a körülötte áramló, idegen vízió-foszlányokra. Semmi dolga velük. Hallucinál. Füst és pára valamennyi. Eltűnnek, amint forrásukat megszünteti. Úgy, ahogy Lison értelme igazgyön-gyétől megfosztott, üres testkagylóját is elham-vasztja, mert fölösleges salakká változott!Ez élt benne mindig. Az emberiség megváltójává akart lenni. Sohasem érte be kevesebbel. Most nyil-vánvalóvá lett, noha azelőtt önmagában megfogal-mazni sem merte ilyen világosan. Gondolatkémek-től tartott. Sisotristól például. Lison után Sisotris következik.Egy pszichikai robbanásnak kellett végbemennie ahhoz, hogy titáni szerepét betölthesse a Föld kul-túrájának megmentése érdekében. Hatalmas sors-erők jelölték ki rá!

169

MATRICÁK

Hiába. Shintal egyre kevésbé tudott védekezni elle-ne.Halvány fáradtsággal kezdődött. De a fáradtsága csak akkor erősödött éber kimerültséggé, mikor már nem volt ereje megakadályozni, hogy agyában elszaporodjanak a fáradtságtudat gondolatviperái.Pedig nem szabad, hogy ez a nyitott ernyedtség he-lyet adjon azoknak a betörni készülő dolgoknak, amelyek…Nem megfogalmazni!Beteljesül minden kívánsága. Betelt valamennyi hiányérzete. Ott van, ahol lenni akart. Kielégült. Il-letve…Nem. Még nem. Nem lehet, mert akkor mi marad, ami eltorlaszolná az érzékeit? A kielégíthetetlen, gyilkos éhség élete gerince!A szerelem lüktet és hullámzik, mint az óceán. A vízhegyek tetején nem lehet tartósan megmaradni. Akkor sem, ha örökkévalóságok telnek látszólagos mozdulatlanságban.Az alámerülés tele van a feltornyusoló öröm ígére-tével. Magasra! Még magasabbra!Ez a hullámmozgás az érzékek hatalmas erőműve.Hullámhegy és hullámvölgy.A völgyek sziklás mélységében kietlen roncsok há-nyódnak.Miféle roncsok?A hullámhegyek már nem csapódnak égig. Lom-hák. Egyre lomhábbak.A nedvek titáni éneke fakó visszhanggá szürkült. A messzeségből sirályok bús, rekedt kiáltása hatolt el hozzá.

170

Kiégett volna? Az nem lehet!Miért olyan üres és szomorú egyszerre, mintha meghalt volna a legkedvesebb hozzátartozója?Mindjárt elmúlik. Várni! Ehhez az állapothoz is ra-gaszkodni kell minden erejével. Ha sikerül megma-radnia ezen a senki földjén, ha nem nyitja ki a sze-mét, akkor nem kell szembenéznie azzal a…Megállni! Tilos szótestet adni neki! Itt fog veszte-gelni. Akárhogy. Még egy kis ideig… Legalább időt nyerni, amíg…Hol vannak a robotok? Újabb sugárinjekcióra volna szüksége, hogy elkábuljon! Nem szabad, hogy visz-szaengedjék eszméletébe a minden emberi teherbí-rást meghaladó képzettömeget, a…Nem kiejteni a nevét! Elzárkózni! Védekezni!Szeme kipattant. Egyedül feküdt lakosztálya heve-rőjén.Persze. Idehozták, azután a fényt letompítva magá-ra hagyták.Keze önkéntelenül a fényhangoló felé nyúlt.Lassan derengett fel saját külön világegyetemének mesterséges napkeltéje.Minden a helyén volt. Azon sem csodálkozott, hogy nem ámul el e sokrétű teljességen, ahogy ott-honában nemcsak Polivíziója, képei, elektronikus adatgyűjteménye, kommunikációs eszközei voltak jelen, hanem egykori érzései, képzetei, időbe mé-lyülő vágyszobrai is. Ezekben a szobrokban furcsa folyamat ment végbe: állandó lüktetés rezgett ben-nük. Fokozatosan, lassan alvadtak és sűrűsödtek.Érzékeinek e rejtélyes plasztikái akkor rögződtek meg ott, mikor Selena veszedelmes áttétellé lett egész organizmusában. Munkája, kedvtelései ösz-szenőttek Selena szokásaival. A tárgyakon, ame-

171

lyekhez hozzányúlt, rajta maradt lényének sugárzó lenyomata. Együttlétük valamennyi pillanatát több síkú nemi aktussá és édeni játékká varázsolta.Hányszor pergette végig az agyán ezeket a kéjesen öncsonkító gondolatokat? Hányszor kínozta meg vele minden idegszálát telhetetlen szenvedésvágy-gyal, amelyet erősebben kívánt a kábítószer okozta gyönyörnél? És mikor? Évszázadokkal ezelőtt?Benne születtek-e meg valójában, vagy valaki más sűrítette képzelete pszichongyöngyébe, s most elő-hívta otthona légkörének árnyaiból és fényéből?Amit azonban most visszajátszottak előtte, annak már csak nézője volt, aki viszolygó elidegenedéssel szemlélt egy cselekményt, amivel nem érzett kö-zösséget. Megszűnt az áram közöttük.Az elborult arcú, kéthátú állatból fojtott sikolyok, örömjajdulások szakadtak ki. Voltak köztük össze-nőtt, kétfejű, négykarú monstrumok. Fej nélküli, egymásba kapcsolódott nemi szervek. Egymást marcangoló szájak.Fürdőterme nyitott ajtaján át látta, ahogy a mezte-len Selena a tus alatt áll. Borzongó bőrén apró, csil-logó patakokban zuhog végig az illatos, langyos víz. Selena úszik a zöld medencében, és ő fésülkö-dik a tükör előtt. Egy másiknál vetkőzik, öltözik, mosolygó tudatossággal gyönyörködik testében. Feltárja, elleplezi, kínálja és megtagadja önmagát. Ugyanakkor a szoba közepén, a terasz fekvőszéké-ben nyújtózik lusta egykedvűséggel, és halkan éne-kel. Mindig ezen a különös, dünnyögő hangon dú-dol teljes kielégülése után, s ez akkor megijesztette őt. Olyan volt, mintha egy paravánt rántott volna rejtett gondolatai elé. Most azonban tudja, hogy e

172

spanyolfal mögött nincs más, csak jóllakott, semle-ges szórakozottság.A fésülködő Selena arca mögött a tükörben megje-lent az a vetület, aki az ő mása volt. E felajzott hím másodén szeretkezett vele a kereveteken, szőnye-gen, karosszékekben, de…Mi köze hozzájuk?Annyi azonosságot sem érez velük, mint a levágott körmével, vagy földre csúszott köpenyével.Ebben a laza elernyedésben tört rá hirtelen az emlé-kezés mindarra, ami történt, amit tett, amiért felelős volt, és amibe tehetetlenül belebukott.Ki tudja, hol tart az óta a felbomlás folyamata, mi-alatt ő pihent, kéjelgett, önmagát megsokszorozta? Mintha az egész Föld, kortársaival és vele együtt nem sodródott volna egy fölmérhetetlen világka-tasztrófa felé, amit…Kiugrott az ágyból. Szobája szigetelő körfüggönyét egyetlen mozdulattal felrepítette.Kitárult előtte a város. Alkonyat volt odakint. Pi-rosszürke, baljós fény, mintha…Igen! Égett valami! Az ég alján tűz lángolt, és tö-mör füst gomolygott.Makropoliszban egyes belső tárgyakon kívül nem volt éghető anyag. Csak a zárt területet körülvevő növényzet gyúlhatott meg egy csomó felhalmozott, száraz fától, szeméttől, az elfajultak közveszélyes felelőtlensége következtében.Egyszerre ott karmolta belül az utolsó rémkép, amelytől elvesztette akaratát és eszméletét. Bőrén megint verejték csapódott ki.Ha az önkívületben támolygó degeneráltak közül valamelyik anarchistának eszébe jut a Pszichodóm-

173

ban levő elektronikus vezérlőpont és a földalatti, második hálózat védőláncának rejtjele, akkor…Sisotris minden titkos formulát, nyitókódot ismer! Nem lehet elrejteni előle!Ha már a rezervátum körül gyújtogatnak, ki állít-hatná meg őket e robbanásban, amely felelős embe-rek önuralmát is összezúzta?Savonarola! Ő az egyetlen…

174

TECHNOPOLISZ

Riss képzetsorának lánca valahogy meglazult. Idő-érzéke átalakult, de tudta, hogy minden a legna-gyobb rendben van, csak az események szédülete-sen felgyorsult tempóban száguldanak.Tervei a tökéletes gondolkodógépek segítségével megvalósultak. Legmerészebb álmai pillanatok alatt beteljesednek, mintha...Nincs semmi oka a töprengésre!A gigászi kristályok, geometriai ábrák szövevénye nem más, mint az általa elképzelt Technopolisz, a jövő városa!A fuzionok - tehát a magfúzió energiáját felhaszná-ló elemek - látták el hajtóerővel azt a robottársadal-mat, amelynek már nem volt szüksége élő emberre!Úgy, ahogy kívánta!Robotok szerkezetébe épült elv szaporította, variál-ta káprázatos technikai csodák sorozatait. A szám- és iránytörvények feszültsége a tér végtelen raktá-rából csapolta le építőanyagát. A sohasem szünete-lő mozgás tévedhetetlen kombinációk alapján sűrí-tette, finomította, tágította, beolvasztotta, majd ja-vított minőségben újraöntötte a kényelmet szolgáló eszközöketA lét feltételei egyre tökéletesebbé lettek. A közle-kedés szemvillanás alatt kikapcsolta a teret. Szán-dék és cél rögtön azonosult. Kívánni valamit, egy-értelmű volt a megvalósulással.A gyönyörű külsejű automatákat balzsamos légkö-rű környezet, művészi egyensúly vette körül. Min-den munkát ők végeztek. Ők nyüzsögtek a széles sugárutakon, tereken, villákban, szférikus házak-

175

ban, a tenger alatti vagy az űrben keringő szana-tóriumokban és űrállomásokon.Egyetlen nyugtalanító, személyes életgóc nem búj-hatott meg a föld alatt működő elektronikus rend-szerben, és a Pszichodómban sem lappangott kiszá-míthatatlan egyéni szándék!Úgy, ahogy megálmodta!Robotok közlekedtek a térpotencia meghajtású jár-műveken és térösszevonó fülkékben a föld városai között. Robotok egykedvű csoportjait szállították a mozgó útszalagok.A fáradhatatlan elektronikus géphangyák mind fi-nomultabb szintetikus táplálék, hatásosabb gyógy-szerek, artisztikusabb öltözékek tömegét ontották.A komputerek különös, elektronikus zeneműveket komponáltak. A Polivízió vetítő automatái az em-beri viszonylatok minden lehetséges változatát meglepő összeütközésekké bonyolították, sokkhatá-sú szín- és hangkulisszák között. Kozmovíziók a világmindenség történéseit hozták földközelbe. Plasztikus, időbe mélyülő, világító festmények ké-szültek futószalagon. Operák szédítő kiterjedésű színpadán a szenvedély rengeteg árnyalatából ve-gyített zenedrámák öltöttek formát. Hibátlan szép-ségű táncosnők, táncosok játékos kecsességgel az élet hajtóerőinek pantomimját adták elő. Rezgő hangfigurákká barázdálódtak, tűzként lángoltak fel, hullámzó tengerré tornyosultak. Hajmeresztő akro-batikával ábrázolták elektromos kisülések villáma-it, szétrobbanó bolygók, óriáscsillagok katasztrófá-ját és sötét ködökből való újjászületését. Nagy, lát-ványos Yadill-csarnokok piedesztáljain megdöb-bentő szobrok nőttek fel, amelyek számtalan kiter-jedés küszöbét törték át. Állandó történésben vol-

176

tak. Egymásba oldódva jelenítették meg a Föld múltját, jelenét és jövőjét, csak éppen…- Csak éppen az a valaki hiányzik, aki által ez a mű létrejött, és aki értelmet ad neki: az élő, érző, önálló gondolatokat termelő ember!E szöveg Riss füle mellett hangzott el, olyan maró gyűlölettel, hogy összerezzent tőle, de nem fordult meg.

177

VILÁGALKONY

Mikor Savonarola az esés után felemelte kóválygó fejét a fűből, azt hitte, tovább vizionál.Shintal közeledett a fák között; egy ijesztően ide-gen, mégis szívszorítóan ismerős Shintal, sokkal is-merősebb, mint akit megszokott, szeretett, és gyak-ran haragosan bírált.Shintal külseje azonban nem lehetett ilyen zilált. Acélszürke haja, amely mindig szigorú rendben si-mult hátra keskeny, magas homlokáról, most csap-zott, mint…Mint az övé! Köpenyén szakadások tátonganak. Tüskék tépték meg? Bokrok között csörtetett? Fu-tott? Miért? Állán, nyakán vér szárad. Vak mene-külésében arcra bukott, és…Nem jó! Ő vágódott el, és sokáig ájultan feküdt. Akit lát, az megint önmaga… megkettőzése. Ezer éveket öregedve, vállán elhordozhatatlan súllyal vonszolja magát hozzá, hogy…- Kelj fel! - szólt rá a ziháló, rekedt hang.Ő volt mégis.Savonarola felugrott és megtántorodott. A két kéz, amely utánakapva megtámasztotta, nemcsak fogta, hanem kapaszkodott is belé. Remegése átterjedt az ő testébe is. Felnyúlt Shintal kimerültségtől szürke, elkínzott arcához, s ahogy borostás bőrét megérin-tette, belemart a részvét.- Édesapám! - A szó, zokogással együtt sza-kadt ki Savonarola szájából. Talán még sohasem szólította így, hiszen ez a személyes érzelmi vi-szonylat a nemzésen túl megszűnt apa és fiú között. Anyjával többször volt együtt, amíg élt, de gyer-mekévei és kora ifjúsága a kiválasztottak nevelőin-

178

tézetében telt el, gondosan adagolt ismeretek, gya-korlatok és meghőmérőzött érzések között. Később pedig erős vonzódása, csodálata ellenére Shintal nem tudta visszatartani az általa választott iránytól. Most azonban…Még csak szót sem kellett váltaniuk. Tudta, aki el-jött hozzá, válságba került egyensúlyát akarja visz-szanyerni. Fel kell töltődnie e vérrokonságnál mé-lyebb szellemi azonosságból, amely kettejüket ösz-szeköti.Az ő keze is apja vállára kulcsolódott. Mindketten érezték: külső és belső hasonlóságuk teljessé vált e pillanatban. Tartották egymást, mint két talajt vesz-tett, zuhanó ember, de a kapaszkodástól mindketten megéledtek.„Antaiosz, a föld fia nyert így új erőt a földanyától” - gondolta Savonarola.Arcukat vérpirosra színezte az ismeretlen forrású fény.- Ki gyújtogat? - Shintal elvonta szemét fia tekintetétől, és riadtan körülnézett. - Meg kell aka-dályozni, hogy valaki kárt tegyen a Pszichodóm agyrendszerében!- Itt nem gyújtogat senki! Odafönt szabadult el a pokol! Azt hittem, az én bekerítésem miatt tör-ténik az egész. Riss szórakozik ilyen mocskos haj-tóvadászattal. Risstől minden kitelik! Riss…- Ne bántsd! Riss nem tehet semmiről! Én… - Shintal térde összecsuklott. Leereszkedett a fűbe. Savonarola hirtelen letérdelt mellé.- Te? …Shintal némán bólintott.- A Rezgések Házában - kezdte fakón - a kí-sérlet sikerült.

179

- Sisotris előre látta! - suttogta Savonarola. - A szabadító!Shintal felkapta a fejét.- Mitől szabadított meg bennünket? - Hangjá-ban annyi ön- gyűlölet és kétségbeesés volt, hogy Savonarolán rettegés lett úrrá. - Létünk nehezen ki-küzdött rendjétől és viszonylagos biztonságától? - folytatta Shintal. - Attól, hogy élethalál-szirtek kö-zött kiutat keressünk valami megoldás felé, ami fel-oldozhat eredendő bűnünktől, a félelemtől? Az esz-közöktől szabadított meg bennünket, amelyek kö-zelebb vihetik az embert az emberhez és önmagá-hoz?- Nem. Mi nem ezt… nem így!- Tudod, mi történik a Pszichodómban, a Makropoliszban, valószínűleg a Föld valamennyi városában, ahová a központi adótorony ideonszálai elérnek?- Mi történik? Én…- Az Oscilláriumban átszakadt az emberi lét-forma védőgátrendszere. Mi feszítettük fel azt a kü-szöböt, amely valamiféle rejtélyes antiuniverzumba vezet. Bolygóűrhajónkon lék támadt, és azon ke-resztül bezuhant hozzánk a ti „szabadítotok", Ky-rov „lila sárkánya"! Annyi futotta még ostoba, töre-dékes bűvészinas képességeinkből, hogy lelassítot-tuk az idegen, vad titánerejét. Nem világméretű robbanás láncreakciója indult el, hanem valami még szörnyűbb. Látszólag ép, élő testeken belül pusztítja el egész fajtánkat. Az értelem és érzésvi-lág egyetemes pestise tört ki köztünk. Nekünk sem diagnózisunk, sem szérumunk nincs a képzelet tel-jes anarchiája ellen. A Definiátor energiáját eléget-te az emberi fogalmakkal megközelíthetetlen dolog,

180

amit a „Hyperioniták" meghatározással próbált kö-rülírni, de lényegüket egyetlen kifejezésünk sem fedi. Ismeretlen elemük a mi alkatunkkal való érint-kezéstől halálos vegyületté vált. A mi tragédiánk az ő drámájuk is - legalábbis ez a képzetem támadt ró-luk -, de ez nem segít rajtunk. És rajtuk sem! Átha-tolnak minden zárlaton. Úgy szüremlenek át falak, elektronikus gátak, fizikai testek akadályain, mint a gondolat, a fantázia vagy az álom képei, és éppoly megfoghatatlanok is. Hatásuk azonban kivédhe-tetlen!- Kell, hogy legyen védelem ellenük! Kell! - Savonarola sürgető követeléssel közel hajolt Shin-talhoz, de az fáradtan lehajtotta a fejét.- Nincs védelem ellenük! Azt sem tudjuk, kik vagy micsodák valójában. Nem halandók. Nem személyek. Nincsenek számtörvényeik. Nincs ál-landóságuk. Folyton változnak, mint a füst vagy a fény… mint a mérges, bűvölő köd vagy délibáb. Az embert megtévesztik. Önnön fantazmáival fonják be. A felmerülés pillanatában megvalósítják a leg-képtelenebb és legszentebb elképzelést is, de e káp-rázatnak semmi köze nincs a mi életünkhöz! Ez a téboly bennünket is elborít nemsokára. Érzem. Mert az elriasztóan csúf, borzalmas jelenségek ta-szítják az embert. De saját vágyai kísértésétől, a szépség őrületétől senki sem tud elmenekülni! … Makropolisz terein megszállottak támolyognak sa-ját fantáziájuk mámorába veszve, amelynek képeit a Hyperioniták - állaguk? - plazmaszerű életre kel-tik, s ezek az alvadó, valóban látható, tapintható lá-tomások eltakarják a valót. Pa éhség halvány ingere képzeletlakomákat vetít az emberek elé, akik mohó telhetetlenséggel tömik magukba az ételt, de egyet-

181

len tápláló falat nem jut a gyomrukba. Az evés fan-tomgyönyörűsége megsemmisíti egészséges ön-fenntartó ösztönüket, és éhen kell pusztulniuk kép-zeletük roskadásig tömött ködasztala mellett! Má-sok az utcán henteregnek abban a minden érzékü-ket elhitető meggyőződésben, hogy saját ágyukat erotikus fantáziájukból született torz, sokszor állati partnerekkel osztják meg. Minden elfojtott, mélyre temetett ösztönzés, bosszúvágy és hiányérzet meg-teremti a maga külön démoniumát. A Pszichodóm teleobjektív ablakán át láttam, ahogy egy magasban lebegő, szférikus házból fiatal nő lép ki a levegőbe, hátán nagy, csillogó képzeletszárny verdes. A való-ságban azonban lezuhant, és halálra zúzta magát. Egy férfi a partról berohant a tengerbe néhány ví-zen futó, női árny után, azt hitte, ő is a vízen jár, de elsüllyedt, és nem bukkant fel többé.Shintal kifulladt és elhallgatott.Savonarola pillantását újra magához vonta a lassan forgó Pszichodóm. Riss gigászi arca most is elő-bukkant minden fordulatnál, s karmos csápjai ott kaszáltak körülötte. Ez hát az ő külön démoniuma. De apja látja-e, hogy…Shintal túlnézett fia vállán hirtelen ámulattal. Te-kintetét furcsa elragadtatás felhőzte be.- Nézd! - suttogta. - Nézd! - Ujja reszketve mutatott fölfelé.Savonarola megfordult.A zárt terület emlékvulkánja még mindig robbanás-ban volt. Egyre mélyebbről szökkent fel belőle az emberi élet és legendaszövő képzelet összeolvadó lávaanyaga.Barokk, reneszánsz, gótikus dómok, antik római, görög, babilóniai, krétai, indiai, kínai templomok,

182

csillagnéző tornyok, oszlopos, lépcsős paloták, pi-ramisok, napkapuk, kecses rajzú pagodák és mina-retek fölött istenné személyesített természeti erők varázslatos világa bontakozott ki szédületessé tágu-ló fantáziájukon. Duzzadt, aranyszegélyes felhők kárpitja mögül éles fénykereszt vastag nyalábja tört elő. A párafátylak között, valószínűtlenül azúrkék égfoltokon pufók, rózsás angyalok, ájtatos szentek, keresztény mártírok nyüzsögtek, s magános, hatal-mas istenszem szigorú pillantása figyelte őket. E kép azonban összenőtt saját mélységbe vetülő ár-nyékával, ahol a purgatórium és pokol elkárhozot-tai vergődtek lópatájú ördögök tüzes szigonyának szúrásaitól. A primitív félelem, bűntudat és kéjes irgalmatlanság e vetületei perverz könyörtelenség-gel sanyargatták áldozataikat, akik kínpadon jajgat-tak. Feneketlen mocsár bűzös váladékából nyújto-gatták karjukat. Fortyogó fazekakban üvöltöttek. Eleven máglyaként lobogtak. Üvegesen fényes, ko-romfekete szakadékból kegyelemért rimánkodó hangok monoton zsoltára kántált elő.Távolabb, e vízió zárt egységén túl, egészen más dimenzióban, derűs szépség káprázatformáiba öl-töztetett, pogány istenidül bontakozott ki.Mitikus liget redves törzsű fájához dőlve hasított lábú, szőrös mellű Pán furulyázott. A hétágú sípjá-ból forró ezüstként előömlő hangok teremtő gyö-kérszavak voltak, amelyek tavaszi dühtől ajzott me-selényekkel népesítették be a tisztásokat, zöld kö-dös bokrok mélyét, hínáros tavakat és habzó forrá-sokat. Sikongó perditanevetéssel bozontos ágak sű-rűjébe menekülő, meztelen nimfák nyomába he-gyes fülű faunok csörtettek. A fák között foltos szőrű, széles tomporú kentaurok viaskodtak egy-

183

mással, szikrázva csattogó patákkal. Víztükörből kiemelkedő, mohos sziklákon pikkelyes altestű, lomha szirének hosszú, zöld hajpászmáit ringatták a hullámok. A levegőben repülő sárkányok, szár-nyas oroszlánok, gyíkszerű tűzlények csapongtak. Előbukkant mögöttük az istenek hegye, az Olüm-posz is, felhőtrónján az örök archetípus, a „bölcs öregember" fantomjával, aki minden legendában más alakot öltött, valójában azonban a képzelet egylényegű apaeszménye volt. Szakállas, jóságos, szigorúan igazságos mennyei uralkodó, haragvó, bosszúálló Jehova, emberi gyarlóságokból és égi nagyságból szőtt Zeusz, a természet szívdobogásá-val együtt lüktető Jupiter, Ozirisz, „a szétszaggatott isten”, Tammuz, Ormuzd a világosság, Ahriman a sötétség, a kétarcú Egy, Brahma és a megismerhe-tetlen Tao. S valamennyi „láthatatlan hatalom" megszemélyesített őstípusa mellett ott éltek a ki-egészítő női tulajdonságok isteni jelképei: Maya, Asztarté, Szophia, Ízisz, Parvati, Venus, Perszepho-né, Euridiké, Héra, Mária - s a férfi és női őstípus - nászában szeplőtlenül fogant Fiú.A fénylő eszmények mély, árnyékot vetettek a Földre. Az éden és a százezerszeres mennyország képzete megszülte a szenvedélyek, indulatok alvilá-gi kozmoszát, Amentit, Hadészt, poklot, ahogy az emberben együtt él a kettő.„Mindkettővel számolni kell! - gondolta Shintal a látomás egyre szélesedő sokrétűségébe hatolva. - A kettő egymást támadja, de meg is támasztja. Állan-dó küzdelemre kényszeríti. Mi pedig csak az egyi-ket akartuk uralomra juttatni: a fényt, az árnyék tel-jes kiirtása árán pedig…"

184

Figyelme megint belemerült az isteni színjáték megrendítően új változataiba.Plasztikus formák és színek szikraesője közepette az emberiség emlékezetének tűzhányója hirtelen a „mesés Gondwanát" dobta végtelen kiterjedésű képernyőjére. Földet körülgyűrűző szökőár történe-lem előtti özönvizéből ismeretlen földrészek, he-gyek emelkedtek ki. Mu, Atlantisz, Lemuria élettől lüktető legendavárosait az ember költői fantáziája káprázatos pompa díszeivel hívta elő: megnövelte és megszépítette, mint álmait az elmúlt és eljöven-dő valóságról.Lépcsőzetes, soktornyú paloták, drágakövektől csil-lámló kupolák, ciklopikus erődök valószínűtlen díszletei között egy hal-, madár-, gyík- és rovarsze-rű emberfajta kultúrája virágzott, míg „Tiamat, a nagy víz" vagy valami mesterséges tűzözön el nem söpörte a Föld felszínéről.E világéjből előbukkanó „tiszta táblán" azután megint új körvonalak rajzolódtak fel. Az élet más változatai bomlottak ki. Különös mondák születtek, amelyekben a Föld összefont az éggel. Távoli nap-rendszerek, bolygók, tejutak, csillagködök és az ember között rejtélyes fényszálak szövődtek. A kis ködszegény planéta, amelyen az ember élt, csak összekötő állomása volt a világegyetem értelme-sebb, titánibb életközpontjainak, amelyeken…Shintal szemére szorította izgalomtól nyirkos te-nyerét.Mivel mérhetné és ellenőrizhetné e lázképek való-diságát, a határt, ahol a realitás átmosódik a vízió-ba? És miképpen támadhatott emberi agyban ilyen saját méreteinél hatalmasabb szellemi koncepció? Hányszor bányászta ki saját szervezete kis világ-

185

egyeteméből, sejtjei pszichongyöngyeiből a termé-szet ott elraktározott titkait, és hányszor felejtette el újra?Az emberiség élete éjeken és nappalokon hullám-zott át. Egyénei elpusztultak és feltámadtak. Halá-luk álmából mindig újjáébredtek más személyisé-gek, korszakok, szokások jelmezében. Testük egyre újabb anyagi formákat öltött. Fejlődésük spi-rálmozgás volt, mint a csillagködöké. Fényből ár-nyékba, árnyékból fénybe utaztak. A világosság korszakaiban felismerték saját összefüggéseiket va-lamennyi élettel, és elindultak társakat keresni az univerzumban. „Itt vagyunk! - küldték üzeneteiket távoli világszirtek felé. - Élünk! Tudunk önma-gunkról!" - és jeleket fogtak fel.Az ember újra és újra űrhajók, térösszevonó jármű-vek, fényrakéták, gondolaterők, szám- és formajel-képek kommunikációs láncába kapcsolódott: visz-szatért a Hypertér erőmezőire. Kezdet és vég nélkül való keringésében mindig visszatért oda. Mikor egy-egy létköre bezárult, hirtelen ráébredt, hogy ami történik vele, már volt egyszer; s mert volt, mindig újra megismétlődik!Személytelen gondolatai eksztatikus áramkörén át csak lassan érkezett el hozzá Savonarola furcsa kér-désének értelme.- Igaz-e vajon, hogy az agonizáló ember átéli egész elmúlt életét?- Nem tudom. Hogy jutott eszedbe? Miért…- Úgy érzem, felszínre tört a haldokló Föld egész múltjának emlékanyaga!

186

KONKRI

Riss tudta: akármi történik, szemét nem vonhatja el a jövő városának látványától, amely pillanatról pil-lanatra lenyűgözőbb változatokat mutatott.Technopoliszt az ő agya irányította. Az ő ereje szolgáltatta üzemanyagát. Az ő tekintete éltette. Képzeletének mámora teremtő hangként zendült meg. Ezeket a formákat kiemelte nyugvásukból, és most akusztikai hangfigurákként rezegnek előtte. A mű életre kelt. Mert: „Kezdetben vala az Ige! És ez az Ige nem Istenben, hanem Benne született. Min-den Logoszok ura nem más, mint…"- Gyilkos, ámokfutó! Hóhér!Nem odafigyelni! Egy pillanatra sem szakadhat meg a kontaktus a város és közötte!- Élet ellen való bűn minden gondolata! Hol van ebben a szörnyszülött városmonstrumban az ember? Ki az, akit gyönyörködtet, gyógyít és meg-vigasztal? Hol vannak a heroikusan küzdő, teremtő élőlények, akiket megtermékenyít és boldoggá tesz? - folytatta az utálattól feszülő, makacs hang egyre közelebbről.Semmi köze ehhez a hanghoz! El kell söpörni a fü-le mellől, mint egy tolakodó rovart! Riss dühösen megrándította a vállát.- Én… - kezdte felcsattanva, de a hang éle lecsa-pott rá, és elmetszette mondanivalóját.- Maga nem ember! Őrült tömeggyilkos! Minden élőlényt kiirtana válogatás és könyörület nélkül! A barátait. A munkatársait. A pácienseit! Egytől egyig!- Menjen innen! Nem tudom, miről beszél! - Riss toporzékolt türelmetlenségében. - Nincs sem-

187

mi dolgom magával! Ki engedte ide, a tilos terület-re? Senki nem zavarhat ilyen fontos elfoglaltság közben! Súlyos fegyelmit kap az, aki… - Hirtelen gyanú támadt benne: ezt a hangot ismeri! Megfor-dult.Konkri állt mögötte. De egy megrendült, önmagá-ból kikelt, idegen Konkri. E komor, halálsápadt ar-cot még sohasem látta. Nem is álmodott róla, hogy asszisztensének szolgai alázata mögött ilyen fenye-gető zendülés rejtőzik. Ezért volt igaza, amikor Konkriról is leoperálta ösztönaknáktól nyüzsgő tes-tét, használható agyperifériáit pedig áthelyezte egy megbízható robotba. Illetve…Az operációs asztalon fekvő Konkri és a szorosan mellette levő Konkri nem lehettek egy időben jelen, pedig mindkettőt egyszerre érzékelte.Akkor melyik az, aki ilyen támadó erőszakossággal követelőzik? Melyiktől kell tartania? Az ott az asz-talon… vetület lenne? Zavarodottsága növekedett. Ez meg… Abban bizonyos, hogy a vezetőségen kí-vül egyedül Konkri járhatott be szabadon az irá-nyító centrumba, de…- Technopolisz robotléte az embertől kapja értelmét és tehetségét - hebegte. - Ebben az életfor-mában azok a tökéletes lehetőségek bontakoznak ki az ember javára… igen, az ember javára és zavarta-lan boldogságára, amelyek a maga… a maga és az én… mindkettőnk agyában ott szunnyadnak!- Engem ne próbáljon belekényszeríteni a sa-ját förtelmes rögeszméjébe!Konkri lehelete a nyakát perzselte. Izzadni kezdett. Hogy beszél vele ez a… De melyik ő? Melyik va-lóban ő?

188

- A gép és a megcsonkított emberi agy kereszte-zése az élet ellen elkövetett bűn! Megöli az egyéni-séget. Elsorvasztja az agyszöveteket. Ez volt a ter-ve, mi? Egyetlen diktátor, és csupa alázatos, ener-giaszálon rángatott automata. Mind vakon engedel-mes robot. Mind alattvaló.Riss érezte, hogy az egyik Konkri teste érdesen, sú-lyosan hozzányomul, és izmos, hosszú karjával le-fogja. A másik Konkri eszméletlenül fekszik a mű-tőasztalon, de az távolabb van. Egyre álomszerűbb. Ez meg a hasadékká szűkülő, ázsiai szemével félel-metes és… Fáj, ahogy oldalához bilincseli mindkét karját! Mit akar tőle? Mit akar…- Aki ezt az iszonyú tervet elgondolta, vesze-delmes gonosztevő! Maga a gondolat is a legsúlyo-sabb büntetést érdemli. Mert a gondolatok a meg-valósítás csírái. Gondolatokból nőnek ki a tettek. A közösséget fenyegető gondolatok ártalmasabbak, mint a bélpoklosság kórokozói! Magától tanultam!- Honnan veszi, hogy…- Látom! Az egész képzeletváladék itt van előttem! Napfényre került!- Ha látja, akkor maga… akkor maga is csak az én… - Riss arcán eszelős ravaszság áradt el. Mégis a másik az igazi! Az hasonlít arra, akit évek óta idomít. A jámbor, meghunyászkodó, alázatos Konkri.- Az ilyen közveszélyes baktériumkultúrát nem elég izolálni. Ez a kedvenc kifejezése, ugye? - foly-tatta a közeli, rálihegő, undorító árnykép. - Meg kell semmisíteni!Riss teljesen megzavarodva, rémülten hátra akart lépni, de Konkri bal karja visszarántotta. Mit akar ez az eszeveszett? Csak nem? … Mégis ő volna az,

189

aki rajta kívül él? Aki önállóan ellene tör, és el akarja pusztítani, mert…Konkri szabad jobb kezében meglátta hirtelen az anyagbontó AA + AA piros gyűrűs, ezüstfényű fio-láját. Ez volt a legradikálisabb helyi „lápisz" - ugyanaz a robbanószer, amellyel Yask Leonnal együtt levegőbe repítette az első Definiátor kísérleti műhelyét.

190

BÁBEL TORNYA

Csak akkor vették észre, mikor a levegőkék, áttet-sző jármű nesztelenül földet ért a tisztáson, s belül-ről sugárzó fénye szemen ütötte őket az alkonyi ho-mályban. A két pontos, gyors robot kiemelte belőle a hordágyat. Savonarola felugrott.- Nem megyek! - kiáltotta, és rohanni kezdett.- Várj! - állította meg Shintal hangja. - Nem értünk jöttek. Megfordult. Az elektronikus mentők az eszméletlen Sisotrist emelték hordágyra, akinek testén már lappadni kezdett az óriási, terhes has. Az alakját körülvevő, szappanbuborék-szerű állagon belül sovány, sápadt, verejtékes arcának magja olyan volt, mintha teljesen kivérzett volna. A bokor mellett, ahol feküdt, ijesztő csonkok maradtak utá-na: csirkefejű csecsemőtörzsek, amelyekben lassú lüktetéssel vert a kísértetszív. Nedvek áramlottak bennük. Szárny- és lábcsökevényeiket reflexek rán-gatták. De az állag átvilágított röntgenszerűsége csökkent, mintha rohamos alvadási folyamat ment volna végbe benne, és e sűrűsödéssel együtt zsugo-rodott is.Savonarola megrendülten nézte az élettelen lányt. Először érzett megkönnyebbülést, hogy valaki kö-zülük „azok" kezébe került.Lassan visszaindult Shintalhoz.- Él még? - kérdezte szorongva. Rettegett a választól. Nem tudta volna elviselni, ha…- Talán. - Shintal mereven maga elé nézett. - Ha maradt benne egy szikrányi erő, abból újjáépí-tik. Csak az a baj, hogy kevesen vannak. Nem tud-nak mindenütt ott lenni. S kérdés, hogy…- Kikről beszélsz?

191

- A robotokról. Az ember egyetlen reménye és menedéke ma az ő rendületlen, képzelet nélküli szolgálatuk. Bennük nincs táptalaja a világepidémi-ának, ha csak…- Ha csak?- Teremtőjük, a fertőzött ember be nem fejezi öngyilkosságát elektronikus szövetségesei elpusztí-tásával! Hol vannak a barátaid? A többiek, akiket nem látok! Elszéledtek! Ki tudja, hányan utaznak már a térösszevonó fülkében, vagy régen behatol-tak a Pszichodóm területére, és…Kapkodó riadalma átcsapott Savonarolára is. Hátra-pillantott a fák, bokrok néma sötétje felé.- Ellenőriznünk kell őket! - sürgette Shintal.Savonarola elsietett mellőle. Örökkévalóságnak tűnt, míg újra kibontakozott a homályból. Mellén megragadta a csuhát.- Nem szabad megszállniuk a Pszichodóm őrizetlenül maradt vezérlőhelyiségeit! Te vagy fele-lős értük! Nem érted? Egyedül téged követnek! Zár alá rakatjuk valamennyit! Riasztani fogunk!- Nem riasztunk! - mondta Savonarola szilár-dan.Shintal bizonytalanul elengedte a fiát.- Csak addig, amíg…Savonarola szeme megigézetten a fényárban úszó Pszichodómra tapadt.- Ott hevernek mind a bokrok között! - Hang-ját a régi, keserű gúny színezte át. - Ez az ostoba birkanyáj teljesen ártalmatlan! Tőlük nincs félniva-lónk. Ők nem rejtegetnek magukban titkos robba-nóanyagot, mint azok odafönt! - Szemét nem tudta elvonni a forgó toronyról. - Kitárták természetüket szégyen és elfojtás nélkül. Neked tudnod kellene,

192

hogy a biztonsági lánc leggyengébb pontja a látszó-lag legerősebb! A végső feszültség nem itt van, ha-nem…Ebben a pillanatban történt.Az éles villanás a Terapion és a mellette levő köz-ponti irányítócsarnok ablakait gyújtotta fel millió szikrává hasadó drágakövekké. Riss dómtetőn su-gárzó óriás arcán meglazultak a pórusok. Vonásai villámgyors omlással folyni kezdtek lefelé.Hirtelen koromsötét lett. A Pszichodómban és egész Makropoliszban kialudt minden fény.A fekete, mozdulatlan csendben ugyanaz a döbbent értetlenség szakadt rájuk, mint amit halottjuk mel-lett éreznek a hozzátartozók, aki egy pillanattal előbb még beszélt, gyűlölt, szeretett, sírt, félt, re-mélt, panaszkodott és terveket szőtt.A szférikus házak, rakétakilövő állomások, föld-vonzás-szabályozó központok villódzó fényszemei kihunytak.Szemük egy idő múlva hozzászokott a sötétséghez. Körvonalak tűntek elő a soha nem ízlelt éjből.Az apokaliptikus magány halvány derengésében lassan kibontakozott előttük a Pszichodóm meg-csonkult árnyéka.Mintha zsibbasztó ütés érte volna őket, nem tudtak mozdulni. Agyuk is mintegy megdermedt a pilla-natkép időcsapdájában.Vártak. Bénultan vesztegeltek.Végtelen, néma üresség tartotta fogva őket ebben az időből kizárult mozdulatlanságban.Azután e búvárharang szétrobbant körülöttük. El-szabadult, rájuk tört mindaz, amit előre éreztek, amitől gondolataik iszonyodva hátrahőköltek.

193

Csörömpölő, hatalmas csattanással a város villái közé zuhant az első szférikus ház, amelyben meg-szűnt az antigraviton központból irányított földvon-zás-szabályozó energia. Azután a többi is követte - egyik a másik után. Ahogy önnön súlyuk pörölye rájuk csapott, sorra a mélységbe hullt valamennyi „légvár".A morajló robbanásokat az a szörnyű kórus követ-te, amely emberi sikolyokból, jajszavakból, segély-kérő, rimánkodó sírásból, halálordításból a szenve-dés egyetlen opuszává szövődik.Valami meggyulladt, ami éghető volt a házak bel-sejében - és az emberi húst sem védte a lángoktól különleges Yadill-pajzs.A füstben és tűzfényben kivehetetlen formák ránga-tóztak. Visszfényt, égig növekvő árnyat, élő töme-get nem lehetett megkülönböztetni egymástól. Az árnyak feltornyosultak és alámerültek. A Hyperio-niták ismeretlen természetű vetítőárama minden fe-lületre, idomra tovább sugározta az emberi indula-tok, szenvedélyek, vágyálmok zavaros töredékeit.Savonarola alig tudta apját követni, olyan nagy gyorsasággal rohant a térösszevonó fülke felé. Mindketten sejtették, hogy a bejáratnál mi várja őket. Mégis reménytelen remény hajszolta őket. A rémült szánalom, mozgássá vált bennük.Mikor a megállíthatatlan lendülettől testük az elekt-ronikus zárral lepecsételt kapunak ütközött, Shintal térdre esett, de rögtön felugrott, és továbbfutott a füves domboldalon, a város felé.

194

„IKERPÁR EGY ANYAMÉHBEN”

A földalatti termet ismétlődő rengések rázkódtatták meg. A talaj enyhén hullámzott, majd sustorgó, pat-tanó, robbanóan hasadó hangok kíséretében helyen-ként felgyűrődött.A padlón elszabadult heverők, gyerekágyak csúsz-káltak, és csattanva egymásnak ütődtek.A fényforrások sötétsárgára öregedtek, de nem aludtak ki egészen.Az óriási lárma és felfordulás azonban nem zavarta meg az elkábított szendergőket.A gyerekek ágyát ruganyos, porózus bura védte, s ahogy labdaként gurult velük, csak e külső burok forgott súlypontjuk körül.Amint a rázkódás alábbhagyott, a teremben furcsán lelassult minden. Erőapály állt be. Megszűnt a ro-botok szorgos, állandó tevékenysége. Emberi gon-doskodásnál tapintatosabb, eredményesebb gyám-kodásuk, amely szinte felsőbbrendű lényekké avat-ta őket, megszakadt, véget ért, kialudt. Szerkeze-tükből elillant a mesterséges életáram. Ide-oda zök-kenő, vánszorgó mozgással utolsókat rándultak, az-után tehetetlen géproncsokká váltak.A levegő kihűlt.Minek zavarják megint? - gondolta Gjall halvány kényelmetlenséggel. - Szelíd, de fokozódó sürge-téssel erőltetik valamire, amit nem akar tudomásul venni. Elmozdították a köré épült meleg védőréte-get, ami elválasztja minden zaklató dologtól. Nyir-kos, Sötétülő áramlatokat bocsátanak hozzá, ame-lyeket nem vállal, és nem bír elviselni. Fázik és…Szemét összeszorította. Minden erejével beleka-paszkodott az öntudatlan embriónyugvásba, de hir-

195

telen szorongás villant át rajta. Mi történik az anya-testtel? Ha az ott van mellette, nagy, puha ballonja rózsaszínű fészekként körülveszi, akkor nincs sem-mi baj!Felnézett. Pillantása egy közeli arcba ütközött, amely vele szemben éppúgy oldalra fordulva fe-küdt, mint az övé. De a másik szemét eltakarta a szemhéj fekete rojtos függönye: aludt.Nagyon fiatal, megnyúlt, sárga arc volt, de nem gyermeki, inkább…Tűnődött rajta, kire emlékezteti. Figyelmét teljesen személytelen érdeklődéssel kötötte magához. Mint-ha festményt szemlélt volna, amit valaha, fölmérhe-tetlenül régen látott valahol. Talán nem is ő. Vala-ki, aki előtte élt. Sejtjeiben hozta át ezt a képet az embrionátus senki földjére.Mater Dolorosa! A Szenvedő Anya! Megnemese-dett, komoly és fenséges. Időtlen archetípus, jelkép, de ugyanakkor élőlény is. Templomban vagy mú-zeumban állt e freskó előtt valaki.Mikor? Nincs támpont rá. Talán soha el se mozdult onnan.Az Anya egy ágyon feküdt, egészen megfiatalodva. Ugyanígy mosolygott. Ez a csaknem gyermeki, szelíd mosoly egészen új volt az anyán. Mert amíg éberen beszélt, intézkedett, mindig aggódóan fe-szült s valahogy kémkedő volt. Röntgenszerűen át-látott rajta. Védekeznie kellett, mert szégyenkezett előtte.Miért szégyenkezett a saját anyja előtt? Különös.Sohasem hatott ilyen ernyedten megbékéltnek, csak mikor…Lehet, hogy egy halott fekszik mellette?

196

„Ízisz és Ozirisz ikerpár volt egy anyaméhben." Micsoda szöveg ez? Olyan mélyről hangzik, mint egy magános pásztorsíp panasza az ősnépek mon-dáiban. Persze. Az egyiptomi Ozirisz- legenda. Ta-nulta. Vagy tanította valamikor? Mindegy. Nem ő volt. Bármelyik ember. Régen.Ő most ezt az Arcot nézi. Semmi mást nem akar látni, különben hideg alattomossággal visszakúszik hozzá az eszmélet.Az Arc, ismerős. Egyre meghittebb. Közel van. Karnyújtásnyira. Felé fordul. Két szemöldöke kö-zött függőleges, fájdalmas ránc húzódik. Ez az előbb még nem volt ott. Vagy nem vette észre. ÖSz-szezárt szája halványan mosolyog. Homloka, le-hunyt szeme tragikus. Szép? Igen. Nagyon szép. Annyira szép, hogy eltakar mindent, ami eddig szépnek tűnt előtte. És fontos. A legfontosabb.Milyen törékeny, vékony a nyaka. Ajkáról leher-vadt a mosoly. Most már ünnepélyesen komoly.„Ízisz és Ozirisz ikerpár volt egy anyaméhben”

Tégy engem pecsétként a te szívedre és a te karodra. Mert a szerelem

erős, mint a halál!

Így énekelt Ozirisz holtteste fölött Ízisz. Oziriszt Seth, önnön fekete árnyéka ölte meg.„Ízisz Ozirisz testvére, anyja és felesége." E szö-veg, szédítő kinyilatkozásként ragyogott fel Gjall-ban. Édes, fényes, izgató gondolatforrás volt. Át-mosta. Megtisztította. Emberfeletti módon erőssé és részegülten gyengévé tette. Pillantása elhomá-

197

lyosult. Vaktában kinyúlt az Arc felé. Gyöngéden megérintette.Hirtelen összerezzent. A fiatal nő szeme nyitva volt, de érintését nem vette tudomásul. Tűnődő el-merültséggel szemlélte őt. Tekintetén át bevonta önmagába. Együtt és egyedül volt vele.Szembenéztek.Gjall nem vonta vissza a kezét. Otthagyta a bá-gyadt, sovány arc mellett. A langyosságot árasztó, sima bőr eksztatikus áramot kapcsolt lényébe.A száj mozdult. Gjall nem hallotta a hangot, csak a szavakat formáló, vértelen ajkak finom rajzát nézte. Amit mondott, nem a fülén át, hanem belül az agyában fogta fel végül. Kezdet nélküli párbeszéd folytatása, de inkább párhuzamos monológ volt.- Most értem, miért kellett annyi életképtelen sze-gény torzszülöttet világra hoznom. Mennyire fájtak nekem, és önmaguknak! Egész nemzedéket tépett ki belőlem a lila sárkány. Szültem és szültem, ki-dobtam a testemből millió hibás, beteg önmagam. Pedig azt mondták, nem lehet gyerekem. Hazudtak. így gyógyultam meg.A duzzadt kis szájból pergett a néma mondatok ne-gatívja, s Gjall e negatívot előhívta magában. Hoz-zászőtte saját gondolat- fonalát. Együtt áramlott a kettő.Sisotris. Igen. Ő az, és mégsem ő. Más. Mindent le-vetett, ami hamis és riasztó volt benne. Rézcsillo-gású haja selymesen fekszik a párnán. Kivonódott belőle a vonagló kígyóerő. Mellét kék köntös rejti, és sugárzik a tisztaságtól. A szülés sokkja után elpi-hent, de teljesen kivérzett. Életét adta azért, hogy ő megszülessen. Egyedül tőle fogadhatta el a születés iszonyú terhét. Mert Sisotris az anyja, testvére és

198

felesége. Hogyan felejthette el annyi évezredig, hogy…- Gjall! - mondta Sisotris most már kívül és hallható suttogással. - Hermod Gjall, az időhajós! Nem hittem volna. - Szemét fáradtan lehunyta. - Mi ketten! - Hangját erőlködve megemelte. - Nagyon fontos!- Mi ketten. Értem. Nagyon fontos. Semmi más nem fontos. Mi ketten! - ismételte Gjall.Sisotris Gjall párnára fektetett, nyitott tenyerébe csúsztatta hunyt szemű arcát.- Ha akarod, mesélek neked, hogy aludj - mondta. - Nagyon fáradt és gyenge vagyok. Alud-nod kell!- Igen. - A Gjall tenyerén nyugvó arcban az öröm világegyeteme lüktetett.Lehet, hogy Sisotris valóban mesélt neki, vagy hal-kan énekelt, ahogy egy anya dúdol csecsemője rin-gatása közben.

Tégy engem pecsétként a te szívedre és a te karodra.

Mert a szerelem erős, mint a halál.

199

ALVILÁG

Gjallt Sisotris tágra nyílt szemének érintése ébresz-tette fel. Nem tudta, meddig aludt. Időérzéke meg-sérült, mikor egyetlen létéjszakája alatt évszázadok teltek el. Azóta nem volt szilárd időmértéke. Abban nem kételkedett, hogy Sisotris közelsége még köze-libbé vált eszméletlen nyugvásában, mintha az alatt is szüntelenül egymás felé futottak volna.- Baj van - mondta Sisotris. Nem látszott rajta félelem.Lassan ért agyához a közlés értelme, de ő sem ijedt meg. Az élet középpontjában volt kristályos egyen-súlyban Sisotrisszal.- Mi történt? - kérdezte kívülálló figyelem-mel.- Nézz körül! Nehezen beszélek…Vonakodva tépte el tekintetét Sisotristól. Milyen gyenge. Ő pedig…Anélkül, hogy tenyerét elvonta volna Sisotris arca mellől, könyökére támaszkodott. Frissnek, pihent-nek érezte magát. Saját benső valóságából azonban nem tudott rögtön átkapcsolni a körülötte levő dol-gokra.Nem szerette ezt a beteg fényt. Mikor lázas volt, anyja letakarta a lámpát éjszaka egy barna kendő-vel, az derengett ilyen sötétsárgán. Azelőtt egy ilyen apróság is levertté tette volna, most azonban még az összevissza dobált rendetlenségben meg-meredt tárgyak sem zavarták.Hallgatózott. A kihűltén álló csendet gyéren csöpö-gő víz koppanásai szakították meg. A padlón és ke-reveteken alvó emberekre törmelékdarabok szóród-tak. Egyik fej helyén nehéz tárgy hevert, egészen

200

ellapította. Kis gyermekágyak áttetsző buborékját fémes por homályosította el.Miért torlódtak így össze a nagyobb kerevetek? Né-melyik lel borult, vagy a másikra ágaskodott. Mel-lette hever az, aki lecsúszott róla. Nem mozdul.A víz a mennyezetről csöpög.Hol látott ilyen furcsa, természetellenes pózban álló bábokat? Áruházak kirakatában? Nem. Orvosi fel-szereléseket árusító üzletben, ahol vásárolni szo-kott, mielőtt…A bábok pasztellzöld köpenyt viselnek fagyott mo-sollyal. Fejükön műanyag sapka, homlokukon kis reflektor. Kezükön védőkesztyű.Az egyik felborult. Kezében tart valamit, talán egy szokatlan injekcióstű-félét vagy… Egy nagy, dudo-ros, rózsaszínű tárgy mellett hever féloldalra dőlve. Ez a dolog olyan, mintha műanyagból öntött, belül üres, női torzó lenne. Csak törzse van és…Semleges kívülállását éles, sürgető hang tüskéje szúrta át. Valamelyik buborék alatt felsírt egy gye-rek. Azután egy másik.Riadtan fordult Sisotris felé.- Éhesek - súgta a vértelen száj. - Fáznak. Félnek. Mindenki fél. Odafönt is.- Hol? - Gjall közelebb hajolt hozzá, mert amit hallott, azzal nem tudott mit kezdeni. - Hol odafönt? A Pszichodómban?- Nincs Pszichodóm! - A hang megzengett kissé, de így is gyönge, vékony kis fonál volt. Alig lehetett megragadni a követelő, visító gyermekbő-gésben.- Nincs Pszichodóm?Tenyerében érezte, hogy Sisotris megrázza a fejét.

201

- Valószínűleg Konkri felrobbantotta a köz-ponti irányítócentrumot és a Terapiont. Más nem lehetett. Riss csak benne bízott. Riss…- Mi van Riss-sel?- Meghalt.- Honnan tudhatod? Ez…- Savonarolától.Sisotris feje hátrazökkent a párnán, ahogy Gjall keze kisiklott alóla.- Hol van Savonarola? - Gjall felugrott, az-után megtorpant. - Ó, persze!Saját heverőjét félretaszítva, Sisotris fekvőhelye mellé térdelt.- Beteg vagy - mondta tehetetlen gyöngéd-séggel. - Képzelődsz. Majd hívok egy ápolót. Erő-sítő gyógyszereket kell kapnod. Azonnal!Sisotris pillantása különös szánalommal tűzött rá. Nem szólt. Gjallban hirtelen világossá lett, hogy a mozdulatlanul álló vagy feldőlt kirakatbábok körü-löttük az emberek elektronikus szolgái, segítőtársai, és akkor…- Úristen! - dadogta. Foga összeverődött. Ret-tenetesen fázott. Megszűnt az energiaszolgáltatás. Minden megbénult. Odafönt. Sisotris azt mondta: odafönt. Akkor ők hol vannak?- A föld alatt vagyunk - olvasta le Sisotris szájáról. - A térösszevonó hálózat alatti bölcsődé-ben. A gyerekek éhesek. Felébredtek, mert elhall-gatott az altató ultrahang, és a levegő… Ritka a le-vegő. Hideg. Érzed?Gjall bólintott. Szóval így tudja Savonarolától. Ki-olvasta az agyából. Ahogy most az ő néma kérdésé-re felelt. Minden más összeköttetés megszakadt,

202

amihez üzemanyag, áram kell, de Sisotris gondola-tradaija és felvevőantennája tovább működik.Saját heverőjéről lehúzta a takarót, és azt is Sisot-risra borította.- Nem értem - mondta hangosan. - Miért ép-pen Konkri? …- A fejeseken kívül egyedül ő ismerte a vezérlő-helyiség valamennyi kódját.Gjall emlékezetében felbukkant Riss asszisztensé-nek keskeny, barna arca. Milyen kifürkészhetetlen. Mennyire okos. Igen. De nem bölcs. Kívül semle-ges. Belül azonban rejtőző, mint… Shintal.Ha a Pszichodóm felrobbant, akkor Shintal is el-pusztult! Miért érinti ez erősebben, mint Riss halá-la, akinek annyit köszönhet? Mintha a bátyját vagy apját vesztette volna el, s vele léte biztonságát, jele-nét és jövőjét. De nemcsak ő. Mindenki.- Shintal él.Nem tudott kételkedni Sisotris szavaiban, amelyek furcsa mellékzöngéje ijesztő tartalommal érintette érzékeny idegzetét. Miért mondta olyan örömtele-nül, hogy Shintal él? Shintal neki is sokat jelentett. Talán a legtöbbet, hiszen védte és fedezte.- Szegény Shintal! - folytatta Sisotris halkan. - Ilyen ítélet alatt egyetlen pillanat évezredeket je-lent.- Milyen ítélet alatt? - Sisotris agya megzava-rodott. Valamit lenni kell, különben…- Önmaga ítélete alatt. Ez alól senki a világon nem adhat feloldozást neki.Gjallban egyszerre visszacsendült az az őrült be-szélgetés Savonarolával és Sisotrisszal a zárt terüle-tet körülvevő erdőgyűrű tisztásán, egy idegen kor-szak idegen éjében, mintha pszichongyöngyről ját-

203

szották volna vissza előtte. Attól lett beteg újra. Azért került ide. „Amit Shintal csinál, annak ő maga sem érti a lényegét. Következményeit sem tudja kiszámítani - suttogta benne a sötétség Savo-narola emlékhangján. - Shintal rájött, hogy a látha-tatlan világ erőmezőibe pallók vezetnek; rejtett energiahidak. Hajmeresztően kockázatos járatok ezek. Az antianyag kiterjedéseinek küszöbét óriás-napokat szétpattantó rezgés-cerberusok őrzik. Ha azonban sikerül megszelídíteni őket, ahogy a mag-energia dühét lassította értékes hajtóerővé az em-ber…"Ha sikerül megszelídíteni őket…De ha nem sikerül? Akkor ez annyit jelent, hogy…Sisotris némán feküdt. Tág, fürkésző szeme gyön-géd szorongással tapadt Gjall arcára, akiben most nyert értelmet néhány rejtélyes mondat, amit a lány azon az éjszakán mondott: „Shintalnak végig kell járnia az utat. Nem tehet mást. A természet jelölte ki rá. ő a szabadító. Az áldott és ezerszer átkozott! … Láthatatlan szökőár tört be a Rezgések Házába, és sodorja őket az egész emberi létformával együtt! Nincs akadály, amely megállíthatná! Az anyag pó-rusain áthatol, mint a levegő. Már nem lehet megál-lítani!"Kezén érezte Sisotris jéghideg tenyerét.- Ne - kérlelte a lány halkan. - Nincs sok erőm. Ők odafönt semmit sem tehetnek. Csak mi ketten! A második hálózat védőöve és vezérlőcent-ruma idelent van. De memóriaegységei nem mű-ködnek. A robotok már nem kapcsolhatták rá a fel-színi hálózatra, mert… Odafönt nincs áram. Nincs közlekedés, hő, fény, élelem, víz, gyógyszer. Az emberek képtelenek tájékozódni. Hiányoznak az

204

orvosok, ápolók, és a vérplazma a sebesülteknek. A szervbankok, klinikák hozzáférhetetlen erődök. A technikára épült élet egész vérkeringése megállt. Makropolisz halott, megfeketedett holttest… - Li-hegve, kifulladva elhallgatott.- Pihenj! - kérlelte Gjall. Mi lesz vele, ha Si-sotris…- Nem. Nincs rá idő! Mi ketten… te meg én… Neked kell megindítanod a vezérlőberendezé-seket!- Nekem? Én… én nem ismerem ezeket a… hogy fogjak hozzá? Fogalmam sincs róla, mit kell tennem! - Pánik vett erőt rajta. Csak nem akarják rázúdítani ezt az óriási felelősséget, éppen rá, aki… Összezúzzák vele!- Majd én! - Sisotris minden erejét megfeszít-ve felemelte fejét a párnáról. - Én segítek! - Feje visszaesett.- De hiszen mozdulni sem tudsz!- Te tudsz! A te lábaddal, kezeddel és agyad-dal… a te erőddel próbáljuk meg. Én majd… itt fekve… irányítalak. Voltam idelent, amikor még... tanulmányképpen a Superiorokkal. Emlékszem. Amit nem értek… lecsapolom Shintal és Savonaro-la agyából!- Sisotris! Én jövevény vagyok a ti korszako-tokban!- Éppen azért tudsz megbirkózni olyan fel-adatokkal, amelyeket mi már elfelejtettünk! … Te még küzdöttél az életedért a természet erőivel… nyers, emberi indulatokkal… Foggal és körömmel harcoltál a saját kezeddel, a saját öklöddel! Most is küzdeni fogsz… a gyerekekért… és őértük odafönt!

205

Gjallban mély nyugalom áradt el hirtelen, amely minden reménytelenség ellenére fenség és csodál-kozó öröm volt. Erre a szerepre nem számított. Hogy ő, az atomkor primitív menekültje e messze fölötte álló civilizációban fontos emberré válhat, az egyetlenné, aki segíteni próbál, és talán segíteni tud azoknak, akikkel szemben, hálája mellett, olyan nyomorultul elégtelennek érezte magát. Most, hogy féltette és szánta őket, hirtelen egyszintre került ve-lük. Nem voltak többé idegenek. Igen. A barátai. Ő maga pihent, erős és küzdőképes. Ezért a pillanatért érdemes volt a halálból visszatérni, akkor is, ha Si-sotrisszal együtt a következő percekben esetleg vissza kell hullnia abba a jeges sóletbe, ahonnan ki-emelték.- Mit tegyek, mondd! - hajolt Sisotris fölé.- Jó! Így jó! - szakadt ki a lányból megköny-nyebbült sóhajként. - Figyelj! Ebből a teremből egyetlen szabadon gördülő ajtó vezet a szintetikus tápszerautomaták folyosójára. A többi ajtó elektro-nikusan zárt. Végig kell tapogatnod a jobb oldali fal… az ajtó könnyen elmozdul majd a kezed alatt. Ezen a szinten építkezés közben félig beomlott ak-nára bukkantak talán száz évvel ezelőtt. Valami bá-nya lehetett. Földalatti bányamúzeumnak rendezték be. Nyitott. Széles bejáratát könnyen megtalálod az automaták mellett. Ott olyan szerszámok vannak, amelyekkel talán… Lámpa, csákány, feszítővas. Nem műanyagból, hanem fémből készültek… Egy hidegvágó is… úgy emlékszem. - Sisotris eszméle-te elszakadozott. - Láttam. Igen. Érdekelt. Vagy előre éreztem, hogy… Borzasztónak tűnt előttem, de romantikusnak is. Hidegvágó. Erőszakos, ősi szó… Fúrók, vésők, kézi fémfűrészek, amelyeket te

206

ismersz. Mi azonban évszázadok óta nem haszná-lunk ilyet. A kezünkre nekünk nincs szükségünk… így. A robotok, ők végeznek mindent helyettünk… Riss… Riss azt mondta, ha a termeszkirálynőt sérü-lés éri, az egész termeszbolyban megbénul az élet. Mert a termeszkirálynő a boly agya. A fenti ember-boly is elpusztul a Pszichodóm nélkül, ha mi nem tudunk… Makropolisz egész organizációja szét-esett. Ők… mindent felülről vittek véghez. Most… és hasadás állt be. A tudat elszakadt a tudattalantól. De a mélytudat most gyógyítani kezdi e sebet, be-lülről kifelé, ahogy a sejtek csinálják egy sérülés-nél. „A természet ellen nem lehet varázsolni." Sa-vonarola mondta. Vagy Shintal? Lehet, hogy csak elloptam az agyukból. - Régi, kissé eszelős moso-lyával elmosolyodott. - Ugye, milyen nagyszerű, hogy lopni tudom a gondolatokat? Most nekik lo-pok életet! Nekik lopok! ... A gyerekek éhesek.- Sisotris! - Gjall a lány nyaka alá csúsztatta a karját, és óvatosan magához vonta. Teste melegé-ből életáramot akart átönteni a kihűlő, törékeny testbe. - Itt van még fény és levegő is. Hogy lehet ez, ha…- Ennek a szektornak külön áramköre van, de megsérült. Elgyengült. Azt is át kell kapcsolni a második fővezetékrendszerbe, különben…- Hol van a vezérlőközpont? Hogy jutok oda?- Elektronikus ajtózárakon át. Erőszakkal. A szerszámokkal. A folyosón túl… egyenesen… Há-rom ajtót kell felrobbantani, hogy…- De mivel? Mivel, Sisotris? Hol találok rob-banószert, élő tüzet?- A… múzeumban. Vannak egészen kezdetle-ges detonátorok… dinamit… igen. Dinamitrudacs-

207

kák. Talán még használhatók. És régi tűzszerszá-mok is.- És azután? Ha sikerül bejutnom, akkor sem tudom kezelni a gépeket!- Engem a karodon beviszel a centrumba. Te az én emlékezetemmel, én a mások agyában koto-rászó, nevetséges nyomorékságommal… Mi ketten, Gjall… az utolsók a bölcsődében. A mélytudat csökkent értékű kisdedei… - Sisotris torkából fur-csa, zokogó nevetés tört fel.- Igen. Tehát a folyosó végén a bányamúze-umban vannak a dinamitrudak és a szerszámok. Három ajtót kell áttörnöm, hogy a vezérlőközpont-ba jussak. Jobbra a gördülőajtó. Kitapogatom. Ér-tem - ismételte Gjall.Mint egy robot, amelynek szerkezetébe parancsot tápláltak be, megszállottan felemelkedett és elin-dult. Saját gondolatai távoli áthallásként szűrődtek tudatába, de nem befolyásolták. „Lehet, hogy álmo-dom az egészet - lengtek, formálódtak benne az erőtlen gondolatárnyak. - Még mindig egy jégsír páncéljában fekszem sok millió tonna sziklatörme-lék alatt. Álmodom a Pszichodómot, Makropoliszt, Risst, Shintalt és Konkrit. Képzeletem értelmetlen, érthetetlen katasztrófába taszít egy magasabb rendű emberfajtát, amely erkölcsi fölényével és bámula-tos tudományával nyomorékká sebezte önérzete-met. Így álltam bosszút érte. Nem. Ez nem lehet. Sisotris van! Mindenkinél valóságosabb és fonto-sabb nekem. Ha pedig ő van, akkor találkoztam a többi elfajulttal is. De Sisotris beteg. Én mégis hoz-zá tartozom. Teljesen azonosultam az ő víziójával. Vele együtt így akarom korrigálni a valóságot. Álomittasan követem utasításait. Követem vak

208

meggyőződéssel, mert ő és én… Először önma-gamnak haltam meg, egyedül és meghasonlottan. Nem volt célom. Most boldog vagyok, hogy Sisot-risszal együtt pusztulhatok el. Sisotrisszal! - Érezte, hogy mosolyog és sír közben, de nem törődött vele. - Egy más időtáj partjától indult, kezdetleges ősem-ber és egy beteg lány…"A gyerekek sírtak. Kétségbeesett, ételt, meleget, fényt követelő hangjuk hullámként sodorta előre. Ha valóban megtalálja a gördülőajtót, a folyosót és a bányamúzeumot, akkor Sisotrisnak mégis igaza volt, és…Az egyre sötétülő lázfényben keze nyirkosán hideg műanyag felületen tapogatózott. Jobb oldalon. Itt valahol. Középen. A talaj egyenletes, tehát… Ezt a törmelékhalmot félre kell tolnia. A fal felé fordult kerevetet is.Az egyik felület könnyedén, nesztelenül elmozdult a tenyere alatt, és begördült a falba.

209

AZ ÁJULT TERMESZBOLY

Savonarola messze túl volt már a fáradtság végső stádiumán. Teljes eltompultsággal végezte remény-telen ingajáratát a város pereme és a zárt terület nö-vényzete között. Messzebbre nem tudott eljutni. Barikádok tornyosultak előtte. Vakító, ismeretlen forrású fények, színrobbanások közben áthatolha-tatlan sötétség tapadt nyitott szeméhez, de tovább botorkált. Dombra föl, lejtőn le, csúszós, kiálló gyökerek csápjaitól nyüzsgő, füves talajon, köves patakágyban, ruganyos útrészeken, fákba, bokrok-ba, élettelen és élő dolgokba ütközve. Keresztül-esett rajtuk, az ütéseket, horzsolásokat azonban már nem érezte. Azt sem vette tudomásul, hogy egyik lábára sántít. Megtapogatta azt, ami elgáncsolta, s ha nyöszörgő, tehetetlen élet pislákolt benne, vállá-ra emelte, és a tisztás szélén csurranó forráshoz ci-pelte a tűz mellé, ahol Shintal és a rémült, ügyetlen elfajultak itatták, borogatták, gyógyítani, nyugtatni próbálták a betegeket, teljesen sikertelenül. Ott fet-rengtek a fűben, a szférikus házak szétrepülő szi-lánkjaitól sebesülten vagy halálra sérülten, s hama-rosan kiszenvedtek. Megbékélt, mindent tudó mo-sollyal nyúltak el a táncoló lángok fényében, s ők jártak legjobban.A szenvedők fájdalmát nem tudták csillapítani. Nem volt kötszerük. Már valamennyien lemeztele-nedtek, ruháikat csíkokká tépdesték, hogy a meg-nyílt vénákat elkössék, de a sérültek kínjait ezzel csak meghosszabbították. Operációra nem gondol-hattak. Egyetlen épületbe sem juthattak be.A házakba szorult emberek, akiket nem nyílt tere-ken, utcákon ért utol a szerencsétlenség, egykori

210

fényűzően kényelmes lakásukba börtönözve vizio-náltak, tomboltak saját ingereik, indulataik rémké-peitől, vagy már kiégetten, félájultan hevertek láto-másaik roncsai között a hideg sötétben, képtelenül rá, hogy segítsenek magukon.Ahol a zuhanó szférikus házak átszakították a tetőt, és bezúzták az ablakokat, holttestek szorultak a ro-mok közé, az élők pedig vakrémületükben vagy fantazmáik lidércei után a mélységbe vetették ma-gukat.A valóság tűzfénye, melege, tiszta forrásvíz és va-lami kezdetleges élelem egyedül a természet meg-tűrt, ősi kis darabján volt még, ahol a degeneráltak lappangtak a múlt zárt területe körül. Ide, a mezte-len földre, gazos fűbe, öreg fák, bozontos bokrok alá hurcolták az áldozatok kis töredékét a Föld, hal-dokló fővárosából.A végső kimerültség kellett, hogy eltorlaszolja a közelebb és messzebb tapogatózó gondolatokat, szétcsorgó, semmibe hulló kérdéseket: mi van a többi Terropolisszal? Mi történik a város távolabbi részeiben, a föld alatt, a tenger mélyén levő szana-tóriumokban és űrállomásokon? Az űrállomások miért nem jeleznek? Miért nem segítenek? A kap-csolat még a merénylet előtt megszakadt velük tel-jesen, de ők… Talán nem merik megközelíteni ezt a pestisfészket? Vagy azért nem érkezik tőlük élet-jel, mert ahová a Pszichodóm sugárkarjai elértek, oda e végtelen energiahídon át beömlött a Hyperio-niták mérgező képzeletvírusa, és…Shintal egy tört vállú fiút emelt közelebb a tűzhöz, aki elkékült szájjal, dideregve jajgatott. Kyrov ép-pen ennyi idős volt, mikor hozzá került. Félénk, szomjasan figyelő gyerek; rögtön a fiának érezte,

211

akár ezt. Legalább homlokreflektora volna, mint a robotápolóknak, vagy egyszerű, régi zseblámpája, amely százával található múzeumok raktárában. De mi oka lett volna rá, hogy magánál hordjon ilyen tűzözön előtti világítóeszközt, mikor egész életfor-májukból régen elűzték a sötétséget, bizonyta-lanságot és rémületet?Elűzték a sötétséget?Félrehúzódott, hogy a tűznél helyet adjon a mezte-len apácának, akinek fején még ott lebegett a tépett főkötő. Karjában vérző homlokú, sovány, idősebb nőt cipelt. Letette a földre, azután megpróbált a szájába gyömöszölni egy kihűlt krumplidarabot. Az fejét undorral elvonta tőle.Furcsa. Akik igazi, maró fájdalmat éreztek, vagy minden erejüket megfeszítve küzdöttek a maguk és mások életéért, mintha kiszabadultak volna a Hy-perioniták rontó varázsa alól. Esetleg…Nem. Az apokaliptikus cirkusz tovább ontotta kí-sérteties produkcióit.A zárt terület vulkánjából óriásgyíkok, fűrészhátú, pikkelyes, dülledt szemű őslények törtettek fel a horizont fölött burjánzó dzsungelba. A gőzölgő ta-laj páfrányaira bőrszárnyú madárgigászok árnyéka vetült.A kép valószínűtlenségét és ellentmondásait késél-szerűen fénylő fennsík növelte agyrémmé, ahol nagy fémbuborékok belsejéből mesterséges sugarak lüktettek elő, s ezekből a gömbökből úgy váltak ki apróbb, hasonló gömbök, ahogy a sejtek oszlanak. Mintha nem is fantasztikus űrhajók, hanem élőlé-nyek lettek volna.Savonarola csörtetett lihegve, lábát húzva a tisztá-son át. Megint teherrel érkezett. Kínlódva letérdelt,

212

és nagy gonddal próbálta válláról a karjára csúsz-tatni a furcsa súlytömeget, amely néma és eszmé-letlen volt, de élnie kellett, különben…- Segíts! - nyögte összecsikorduló foggal.Shintal a tört vállú fiút leemelte az öléből. Felnyúlt az alaktalan tömeghez, amelyet tetőtől talpig takaró burkolt be.Vigyázva, erőlködve helyezték a fűre. Akkor vették észre, hogy véletlenül arcra fektették. A sötét bur-kolat nem bomlott sehol. Széles, testes ember for-mája volt. Megfordították. Másik oldalán göröncs-ös dudorok, kristályhasadáshoz hasonló felületek csillámlottak. Shintal rászorította tenyerét valahol a szívtájon. Halk lüktetést érzékelt. Ki kell szabadíta-niuk ebből a kámzsából, különben megfullad!Fokozódó szorongással forgatták a vibráló, most már hörgő múmiát, aki közben sajátos, vinnyogó hangokat hallatott, vékony gyerekhangon nyöször-gött, nyögött, azután egyszerre…Kis, porhanyósan morzsálódó darab vált le róla. Közelebb gurult a tűzhöz. Apró csápok nyúltak ki belőle, mint valami amőbából. E nyúlványokra rá-állt, és villámgyorsan befutott a sötét bokrok közé.Shintal zuhanást hallott. Savonarola ájultan feküdt a fűben.„Jobb így - gondolta Shintal, mialatt fia fejét az ölébe vette. - Megérdemli az eszméletlenséget. Bár ne ébredne fel soha többé!"

213

ÉLŐ SZOBROK

Shintal virrasztott. Várta a hajnalt. Ez volt az ítéle-te.Már nem félt, mert úgy érezte, nem remél semmit.Lába előtt ott hevert a Hyperioniták állagának (vagy megalvadt vetületének) töredéke; összelap-padt, sűrűsödő vágytörmelék, amely nem árult el róluk semmit. Csak megnyilvánultak benne, de lé-nyegük megfoghatatlan maradt.Közelebb hajolt a vibráló, gyöngén hullámzó do-loghoz. Változó felületén észlelte először a napkel-te pirosan derengő visszfényét.Valóban úgy fog elpusztulni egész civilizációjukkal együtt, hogy értelme semmiféle kapcsolatot nem ta-lál ezekkel a lényekkel vagy jelenségekkel, ame-lyek a Definiátor szerint Hyperioniták, tehát vala-miképpen magasabb rendűek, finomultabbak az anyagnál: nem rosszak és nem jók, csak mások. És létük eltérő törvénye hoz végveszélyt az emberre.Csak az emberre?Először nem tudta elhinni, amit lát. Amint a kétely erőt vett rajta, az a valami már el is tűnt a haragos-lilán szikrázó felületről. Úgy alakult ki előtte, ahogy az emberi képzelet falak, fák erezetének raj-zából és a felhőkből különös, artisztikus formákat fejt ki.Mikor kimerültsége növekedett, s tudata félkábulat-ba merült, felerősödött ez a selymes, felületen átde-rengő forma - nagy, tágra nyílt emberszem volt, tele sürgető, könyörgő rémülettel.Most már akkor sem tűnt el, mikor élesen ráfigyelt. Ennyi meggyötört szomorúságot, ilyen döbbent fé-lelmet még sohasem látott emberi szemben.

214

Hazugság persze. Nem igaz. Ő vetíti rá. Saját álla-pota tükörképét nézi. Káprázat. Képzeletplasztika.A dudorok egyszerre tolongó, esdeklő arcok voltak a lila felületen. A szemek sokasodtak, elmondhatat-lan közlésektől meredtek ki, keretükből úgy duz-zadtak elő, mintha a mögöttük levő élőlény fuldo-kolt volna.„Mitől félnek?" - kérdezte (évezredekkel ezelőtt) a Rezgések Házában a Definiátortól, mikor felüvöl-tött az elektronikus elemzőgép vészszirénája.„A megmerevedett formák kényszerétől - felelte az elektronikus agy. - Az anyag sírkamrájától. Szünte-len átalakulásuk korlátozását betegségnek érzik. A szilárdulás élve eltemettetést jelent. Egyetlen for-mához kötött lét fulladás, pokolképzet nekik!" „Fennakadtak az Oscillárium sűrítő-, szűrőrendsze-rén. Az emberi létforma hálójában vergődnek. Ce-mentbe zuhant fantáziamadarak!"Miért kérdezte akkor, mitől félnek a Hyperioniták, mikor egy pillanattal előbb még nem is volt szándé-kában? Egészen mást akart megtudni, égetően fon-tosabbat. Váratlanul merült fel benne, mintha vala-ki rajta át kiáltotta volna, s egyszerre segélykérő, hosszú sikolyként megint felhangzott a gép hármas vészjele.Lehet, hogy valami lényeg érintette meg akkor? Hatalmas, idegen érzésáram közvetítő vezetékévé lett, mint most?Keze hirtelen a lila állag felé kapott. Próbálta moz-dítani, de az rendkívüli módon elnehezült. Már nem volt kocsonyásan átlátszó, hanem tömör, mint a száradó cement.Tenyerét alácsúsztatta, úgy akarta megemelni. Kép-telen volt rá. Súlya ijesztő gyorsasággal növekedett,

215

hiszen az előbb még meg tudta fordítani. Most mé-lyen bevágódott a fűbe, a föld alig bírta megtartani.„Pusztító önmagára, és pusztulást hoz az egész Földre!"Azt hitte, többet, mélyebbet nem tudhat meg arról, ami történt. Most mégis…A tisztáson heverő emberroncsokra és zsugorodó, bazaltszerű dolgokra hajnali napfény csurrant. A ködből kibontakozott a Pszichodóm csonka, moz-dulatlan tömbje.Közel és távol - szétdobált, absztrakt szobrokként - ott hevertek, ágaskodtak, terjengtek mindenütt a környezetüktől élesen elütő színű és állagú, idegen formák. Összepréselődő jelképekként, szikrázó, tö-redezett síkjaik és idomaik egyszerre fejeztek ki egész eseményláncolatokat, mintha évszázados em-beri történéseket egymásra kopíroztak volna. De e másfajta időbe és térbe nyúló plasztikák éltek! Be-falazott, szenvedő élet dörömbölt bennük. Börtö-nük azonban egyre áthatolhatatlanabbá, nehezebbé válik. Gyorsuló tempóban konkretizálódik. A kép-zelet finom rezgéseiből szilárd anyaggá sűrűsöd-nek. Apró ideamagok köré titáni cseppkőszobrok kemény kérge épül. Ezek az ábrák torz, elnagyolt módon tükrözik ugyan az eredeti formát, de be is börtönzik teljesen.E folyamat képzeletárnyak negatívját pozitívvá, il-lanó, könnyű álmok párját tonnás súlyokká hívja elő.Térde mellett apró, fekete-lila göröngy feküdt. Érte nyúlt. Azt hitte, odanőtt a földhöz. Feszegette. Mi-kor sikerült végül felemelnie, riadtan visszaejtette a fűbe. Az alig diónyi kavics hihetetlen súllyal nehe-zedett a tenyerére. E kezében feszülő, hason-

216

líthatatlan nehézségi érzet rosszullétszerű taszítást keltett benne. Mert amit tartani próbált, nemcsak elbírhatatlan megterhelés, hanem emberrel ellensé-ges, kóros burjánzás, rohamos mozgás volt!Egy más létrendszer törvényei alá tartozó energia-ként tört be az anyag kiterjedései közé, de zuhanó üstököshöz hasonlóan továbbszáguldott ezen is! Robbanás ereje röpítette át a matéria tömör köze-gén. Összevont időben, átmetszett térben halmo-zódtak rá az anyag rétegei. Szubatomikus részecs-kéi egyre bonyolultabbakká váltak. Mind közelebb sodródott a ponthoz, mikor eléri sűrűségének végső határát, s akkor…Valamikor a kétezredik év táján W. Charon, a kivá-ló dimenzió fílozőfus állította fel a tételt, amely szerint, ha az anyag elér bizonyos sűrűségi fokot, akkor szétszórja atomjait. Ezt a feltevést Soilov atomfizikusnak a Mars űrállomáson végzett kísérle-te igazolja. Felfedezése fényt vetett az úgynevezett pulzárok, „neutron-csillagok" természetére is, ame-lyeknek viszonylag kis térfogata iszonyatos meny-nyiségű energiát tartalmaz, fantasztikusan sűrű anyagból áll, s az űrben lebegve úgy ég, mint egy óriási hidrogénbomba. S mikor nukleáris üzem-anyaga ellobog, a csillag szétrobban.Soilov kísérlete s kozmikus kataklizmák elemi ré-szecskéinek későbbi elemzése nem hagyhatott két-séget benne: a lila sárkány valamennyi töredéke időzített szuperbombává akkumulálódik, mégpedig kiszámíthatatlan gyorsasággal! Térfogatából veszít. Hatalmas, buborékszerűen felfúvódott formái életre hívó fantommagjukra száradnak. Szörnyű feszült-ségű robbanótöltetté vonódnak össze. Állandó tör-ténésben vannak!

217

S ezekkel a gyilkosan élő szobrokkal tele vannak a városok, villák, a Pszichodóm telepei, a zárt terület, a földalatti energiaközpontok, a tenger mélyén levő szanatóriumok, ez az erdőgyűrű, s talán az űrállo-mások is.E veszély felismerésének villámcsapásában ráesz-mélt arra, hogy tudattalan reménnyel mégis bizako-dott benne, hogy csoda történik, és elmozdítja a dolgokat a pusztulás holtpontjáról. A kozmoszból érkező hő- és fénykontaktus új erőfeszítésre ser-kenti az emberi életösztönt. A térszalagok gördülni kezdenek. Tetszhalálukból felébrednek a robotok. Halk lüktetéssel megindul technopszichológiai civi-lizációjuk vibrációja, amelyet az építő értelem és az elektronikus gépek szövetsége tart működésben. Most azonban…Már nem akart virrasztani. Minek?Nem tudhatta, napok vagy csak órák vannak-e még hátra, míg a föld intelligens élőlényei és kultúrérté-kei hatalmas gombafelhők globális láncában kire-pülnek a kozmoszba a Hyperionitákkal együtt, akik foglyaikból megszállójukká, végül hóhérukká let-tek. Állagukat még e tüneti formájában sem tudják elemezni. De ha megvolnának hozzá az eszközeik, akkor sincsenek tapasztalataik, pontos statisztikák e folyamat tartamáról és időhatáráról.Lehet, hogy az „ibolyántúli sárkányt" e kataklizma kiszabadítja zárlatából. Az ember azonban…Agya ezen a ponton irtózva elengedte gondolatai áttüzesedett drótját. Tudata fekete vízbe hullt. Ho-mály vette körül: a nemlét csendje.Valaki türelmetlen kézzel a vállát markolászta. To-lakodó, kellemetlen szívóssággal próbálta öntudatra

218

rázni. Dühösen, csapkodva el akarta hárítani magá-tól.- Shintal!Menekülő reménytelenséggel arcára szorította két tenyerét.- Shintal professzor! - Az egzaltált hang osto-bán diadalmas volt.Kábult vonakodással feltekintett. Hermod Gjall, az időhajós arca olyan közel hajolt hozzá, hogy kor-mos, izzadt homlokuk csaknem összekoccant.- Mi… mit akar? Hogy kerül…Legelőször a halk rázkódást érezte meg: az élő Föld szívdobogását. Ez a remegés a város észrevétlen neszeihez tartozott addig, míg a világtest egészsé-ges volt. A lüktetés megszűnése tette ijesztően ész-revehetővé a tragédia után beállt jéghideg né-maságot.Gjall vállán át pillantotta meg az elektronikus ápo-lókat a hordággyal. A törött vállú fiút vitték a tisz-táson álló járművükhöz. A véres fejű, öreg nő, a meztelen apáca és a többi sebesült már nem volt se-hol. A halottak is eltűntek.Egyedül ő maradt itt?Szeme a feketére élesedett, horgasan, szögletesen és hegyesen megmeredt, absztrakt szobrok felé for-dult, amelyekből kapaszkodó csápokként hosszú nyúlványok terjengtek elő. Egyre mélyebbre süly-lyedtek a földbe. Az ég áttetsző kékjét és a nap vi-lágosságát kirekesztve zuhantak magukba ismeret-len sebességgel. Ki tudja, rendkívüli tömörségűvé összepréselődő állagukban melyik percben jön létre az a faktor, amely…- Savonarola! - Felugrott. - Mi történt vele? - Megmarkolta az értetlenül rábámuló Gjall karját.

219

- Magához tért. A földalatti vezérlőközpont-ban van - hebegte az időhajós. - Most már ő intéz-kedik, mert Sisotris…Shintal már nem hallotta a mondat végét. A föld-alatti térösszevonó fülke felé rohant

220

SZÉLÁRNYÉK

Sisotris félig hunyt szemmel feküdt külön fülkéjé-ben, ahová a robotápolókkal Savonarola vitette át a vezérlőteremből.Nemcsak az erősítő sugárinjekcióktól, üde, ózonos levegőtől és zöldarany fénytől volt csendesen má-moros. A benső egyensúly, a felfokozott életérzés e sohasem tapasztalt állapotát valami különös meg-tisztultság, mérgező elemektől való szabadulás és - egy csodálatos többlet okozta. Amit Gjall segítsé-gével, Gjall-lal azonosulva sikerült véghezvinnie, fontos része volt az önmagában nyugvó teljesség-nek, de csak a másik dologgal együtt vált ilyen iste-ni szimmetriává.Kíváncsi, elbűvölt örömmel érintgette magában a különös áramot, amelynek borzongató kis ütései elixírként ömlöttek át idegpályáin. Felidézte a dúlt emelkedettséggel buzgólkodó férfi magatartását. Milyen ügyefogyottan félszeggé vált mellette! E vi-selkedést mindenki más időszerűtlennek, humoros-nak találta volna, őt azonban annyira meghatotta, hogy testével szerette volna eltakarni többi kortársa elől, nehogy kinevessék, mikor végre hatalmas erő-feszítéssel a jelenbe érkezett. Nem is volt joguk hozzá! Nem saját tudományuknak, hanem Gjallnak köszönhetik, hogy élni fognak! A tegnapból életre támasztott időhajós nélkül nem jött volna létre az a kontaktus, amely újra elindította a világtest mecha-nikus vérkeringését. Neki, Sisotrisnak is csak más agyak kiterjedéseiben kutató gondolatradaija, feje volt hozzá, hogy segítségére legyen.Gjall nélkül nem lett volna képes semmire!

221

Mennyi minden kellett ahhoz, hogy Gjall vállalkoz-zék a lehetetlenre! A tudatlansága is. A kétely nél-kül való bizonyossága abban, hogy amit tesz, az si-kerülhet. Nem látta hajmeresztő képtelenségét. Nem zavarta össze a nehézségek, tények, veszélyek ismerete. Egy túlfinomult, elpuhult, modern ember visszarettent volna a meddőnek tűnő kockázattól. Kortársaiban és benne elernyedt, talán kihalt az egyedül saját fizikai képességeire utalt ön- fenntar-tási ösztön. Nem voltak gyors, utolsó lélegzetig vé-dekező reflexeik.A technopszichológiai kultúra embere bizonyos vo-natkozásokban veszélyesen erőssé vált, de más te-kintetben ijesztően elgyengült.Kétségtelenül óriási hajtóerő volt Gjall számára a vágy, hogy önmagát bebizonyítsa, szellemileg azok mellé emelje, akik tudásukkal csaknem agyonzúz-ták. Egy régi korszak „nagy embere" volt ő is, azért hibernálták. De saját századában a lélek alig felfe-dezett, titkos terület volt még, s Gjall nem lehetett más, mint becsvágyó, zavaros ösztönvilágú kortár-sai.Tudta, hogy csak kerülgeti azt a hőforrást, amely benne és Gjallban is az egész őrült kaland vagy nagyszerű tett legerősebb üzemanyagát, varázslatos hajtóerejét adta. Minek megnevezni? Úgysem fér bele agyonhasznált fogalmakba.Valami újról, egészen másról van szó, amiről e kor-szaknak semmi fogalma nincs már. Nem érti. Meg sem látja. E tekintetben mérhetetlenül elszegénye-dett.Sisotris mosolygott,Gjall erős és naiv. Primitív népmesehős és sárkány-ölő szent. Ez a legszédítőbb titok benne. Az egyet-

222

len, ami számít. Nélkülözhetetlen. Begyógyítja benne hiányérzetek sebeit, amelyek annyira beteg-gé tették, amíg nem ment végbe az a katarzis, ami…Gjall fénnyel tölti fel a hiányokat. Áthevíti. Egész lényét megtermékenyíti. Mert gyermekes. Soha semmi másra nem volt szüksége, csak erre a gyer-mekre! Gjallnak pedig…Gjall tudja, hogy mindenki mással csak őt próbálta helyettesíteni. Az egyiptomi ősmítosz forró szó-gyöngyeit is átmentette saját agyába, amelyek örökké az emberé voltak, azé az emberé, aki valakit önmagánál jobban szeretett:„Ízisz Ozirisz testvére, anyja és felesége."Sisotris szeme lecsukódott, úgy zengette meg ma-gában a férfi emlékezetéből kiemelt, ijesztő szépsé-gű szöveget:

Tégy engem pecsétként a te szívedre és a te karodra. Mert a szerelem

erős, mint a halál.

Nem vette észre, Gjall mikor lépett be hozzá. A férfi riadalmának hulláma rezzentette teljes éber-ségre.Gjall a heverő végénél állt, még mindig cafatokká szakadt, kormos hálóköpenyben, ziláltan, bal arcán hosszú karcolás alvadt vércsíkjával. Kezét össze-kulcsolta. Sisotris rögtön tudta, azért teszi, mert uj-jai reszketnek, s remeg egész teste is. Még nem ér-tette, mi van e félelem mögött; baljós tartalmát nem engedte magához. Most csak az volt fontos, hogy Gjall megnyugodjék. Rámosolygott.

223

- Ne félj - mondta. - Gyere ide mellém!Gjall engedelmesen közelebb lépett hozzá.Sisotris felnyúlt, és lehúzta magához. A férfi el-gyengült lába összecsuklott, megint ott térdelt mel-lette. Homloka a takaróra bukott.- Mitől ijedtél meg?- Nem tudom - súgta Gjall. – Valami… vala-mi történik, amit nem értek. Shintal elrohant tőlem. Bezárkóztak Savonarolával a vezérlőközpontba. Shintal teljesen összetört és… reménytelen. - Fel-emelte a fejét. Sisotrist szíven ütötte sérült zavaro-dottsága. - Egyszerre úgy éreztem, hiábavaló volt minden, amit mi ketten… amit te…- Semmit sem csinálhattam volna nélküled! - Sisotris hangja szilárd és határozott volt. - És ők sem. Ha baj van, el fogják hárítani. Élünk. És élnek mindannyian. Az élet csodálatos! Amíg vagyunk, a csoda életünk természetes állapota!Mikor kimondta, még önmaga sem hitte. Gyerek-nyugtató varázsszövegnek szánta. Csak azután hök-kent meg saját hitvallásszerű kijelentésétől, mikor szorongó hívójelére tudatába kapcsolódott az is-mert gondolatáram, amely tehetetlen rémülettel töl-tötte meg a vezérlőcentrumban tanakodó két férfit. Rajtuk kívül egyedül ő vett tudomást róla. Látta, ol-vasta a veszélyt, amely valóban reménytelenné tette az ember minden erőfeszítését.Nem szabad pánikot keltenie! Gjallnak sem szabad sejtenie, hogy…Ha megtörténik az, amitől Shintal olyan alapos ok-kal tart, akkor úgy érje utol az elkerülhetetlen, hogy előre ne tudjon róla! Mindenesetre így együtt… még ez is ajándék a sorstól!- Ülj ide a heverőre - kérte szelíden.

224

Gjall nyugtalanul fürkésző szeme rögtön észrevette, hogy Sisotris pillantása megint elkalandozik; azzal a végtelenre állított figyelemmel tekint önmagába, amitől annyira idegenkedett. Leült, és közelebb ha-jolt hozzá.- Várunk valamire? - kérdezte. Zaklatottsága nem múlt el, hiszen Sisotris nem volt egészen vele. Valahol messze járt, ahová nem követhette.- Várunk. Igen - bólintott Sisotris. Mosolya nem hervadt le ajkáról, csak végtelenül gyöngéddé, furcsán rezignálttá lett, mintha…- Mit nézel? Mit tudtál meg tőlük? Engem megint kirekesztenek! Ne hagyj egyedül!Sisotrisban egyszerre megvilágosodott, hogy Gjall előtt nem lehet egészen eltitkolni az igazságot. Be kell avatnia, legalábbis részben, szóval kell tarta-nia, különben megérzi, hogy…- Nem hagylak egyedül. Rengeteg a gyors tennivaló. Sok a sebesült és a halott. Shintal fele-lősnek érzi magát minden életért. Mi már nagyon nehezen viseljük el az értelmetlen erőszakos halál tényét, s főleg azt, ha ilyen szerencsétlenség akarat-lan okozói lettünk! - Gjall megint sértődött kisfiú! Miért? Mit mondott neki? …- Mi sem voltunk egészen barbárok! - Gjall arca hűvössé, feszessé vált. - Közöttünk is voltak, akik…- Tudom! Tudom, Gjall! Te is elvéreztél vol-na mások sebein át, mint ahogy Shintal… - Csak ne szorítaná a szívét ez a sok, egymásnak ellentmondó érzés. A részvét Shintal felé és a szenvedélyes gyöngédség a kiszolgáltatott, gyönge Gjall iránt, aki mindennél fontosabb neki. A vele töltött egyet-len pillanat többet jelent évszázadnyi egyedüllétnél.

225

- Nemcsak rossz hírek vannak! - folytatta si-etve. - A többi Terropoliszban és a tenger alatti sza-natóriumokban kevesebb a rombolás és az eltakarí-tani való maradvány, mint…- Miféle maradvány? - Gjall csupa érzékeny gyanakvás volt.- A… lila sárkány roncsai. Ezekben a roha-mosan zsugorodó, egyre tömörebb, súlyosabb dol-gokban ismeretlen folyamat megy végbe. - (Micso-da ostobaság volt azt képzelnie, hogy abból, amit tudomásul vett, kizárhatja Gjallt!) - A folyamat ha-tását és időtartamát nem lehet pontosan kiszámíta-ni. Shintalnak csak feltevései voltak. Azért kell ezeket az „élő szobrokat" olyan helyre szállítani, ahol nem jelentenek többé fenyegetést a felszíni életre és…- Sok van belőlük?- Rengeteg.- Akkor hogy akarják mind összeszedni és el-szállítani?- Hála a te földalatti vezérlőcentrumba való betörésednek, a robotgépeink teljes üzemben van-nak. Nemcsak az elektronikus ápolók, hanem egész felderítő, javító, építő, emelő, szállító automata szolgálatunk is. Ezek a pontos, gyors mechanizmu-sok kikutatják és összegyűjtik a veszélyes anyagot. A legkisebb szilánk sem kerüli el figyelmüket. Földvonzás-szabályozó köz- pontjaink is működ-nek már. A szállítást óriási emelődaruk végzik az antigravitáció segítségével, különben…- Különben?- Különben meg se tudnák mozdítani a ron-csokat. Sűrűségük és súlyuk állandóan növekszik.

226

- Akkor… - Gjallban furcsa nyugalom áradt el. - Ez még csak terv, ugye?- Már a megvalósítás stádiumába lépett, Shin-tal és Savonarola…- Nem hidd, hogy nem tudom, miről van szó! Ismerem W. Charon elméletét és Soilov kísérleteit. Foglalkoztam velük. - Tenyerét rátette Sisotris ke-zére. Mintha hirtelen megérett, felnőtt volna. - Elfe-lejted, hogy én a korai atomkor legnagyobb el-lentmondásai között születtem. Atomfizikusaink már akkor igen értékes kísérleteket végeztek. Meg-figyelték az elemi részecskék viselkedését bizonyos folyamatok közben. Úgy tudom, ezek az alapvető felfedezések még ma sem vesztették érvényüket, hiszen Riss és Konkri hivatkoztak rá. Mi kétségte-lenül nemcsak felhasználtuk a nukleáris energiát, hanem vissza is éltünk vele. És Soilov óta abban sem kételkedtünk, hogy ha az anyag eléri sűrűsödé-sének végső határát, akkor…- Rendben van - mondta Sisotris fáradtan. - Lehet, hogy egy robbanásra várunk. De addig még sok minden történhet.- Hová akarják elszállítani ezt a mérhetetlen anyagtömeget?- Az Atlanti-óceánból vulkanikus sziget emelkedett ki vagy ötven évvel ezelőtt: Surayana. Olyan, mint egy kővé vált őserdő. Azóta is állandó-an terjeng, növekszik, tornyosul. Szárazulata már húszezer négyzetkilométer. Csak a tengerből kikú-szó élet bízik benne, mi nem. Vad vegetáció próbál elburjánzani rajta, a feltörő tüzes magma és fonó iszap azonban újra és újra eltapossa, hamuvá égeti. Messze esik minden emberi településtől.- Az a kérdés, mikor…

227

VÉGJÁTÉK

Gjall egy pillanatra azt hitte, megint rosszullét fog-ta el. Az ajtó a falba siklott, és belépett rajta Shin-tal, de megkettőződve, illetve…A régi, erőteljes, szikár, határozott Shintal évszáza-dokkal öregebb, görnyedt tükörképét hurcolta ma-gával. Tükörkép volt feltétlenül. Mindketten ugyanazt a pasztellzöld védőköpenyt viselték és…Ahogy közeledtek, önkéntelenül felemelkedett, hogy meneküljön rátörő lázképei elől, de mozdula-tát elértve, Sisotris visszahúzta maga mellé.- Te nem tudtad, hogy Savonarola a fiatal Shintal?- Persze! - Gjall zavartan és szédülten bámul-ta a két alakot, akiknek arckifejezése egyformán fe-szült volt, de végtelenül baráti és megrendítő. A változás miatt. A zilált, keserű csuhás most átvette a másik magatartását. Tiszta, ápolt és erélyes volt. Ugyanakkor Shintal…Úristen! Mi történt Shintallal?A bizonytalan, félszegen kisfiús mosoly ismerőssé vált, mégsem nyugtatta meg. Hiszen görnyedt, erőt-len aggastyán lett néhány hét alatt! Mikor utoljára látta… Lehet, hogy csak napok vagy órák múltak el az óta?- Azt hiszem, Gjallt is meg kellene füröszteni végre! - vetette közéjük Sisotris, és hangja csaknem vidáman csengett. Mert senki sem szólt. A két Shintal mozdulatlanul állt a heverő végénél, Gjall pedig… mit is mondhatott volna?Savonarola Sisotrisra hunyorított a régi cinkosság árnyékával.

228

- Luminát biztonságba helyeztük a fészekalja tojással együtt! - mondta. - Ő is a föld alatt várja meg a „világ végét!"Sisotris szemét könnyek öntötték el. Erre nem szá-mított. Ez ellen nem volt fölvértezve.- Mi van Szongvannal, Kyrovval, Lisonnal és a többiekkel?- kérdezte zokogással a torkában, mert rájuk nem gondolt.Savonarola helyett Shintal felelt:- Az Oscillárium épségben maradt. Akik ott voltak, élnek. Vannak betegek, sebesültek. Sok a halott. Riss, Konkri, Délia és még sokan a… kollé-gák, tanítványok közül. Maron túl közel volt az irá-nyítócentrumhoz, mikor… - A szavak fénytelen, szürke kavicsokként hulltak ki a szájából.- Akik megmenekültek, jó kézbe kerültek! - Savonarola Gjallhoz fordult. - A maga nemzedéke idején, s előtte is néhányszor, az emberek a föld alá húzódtak természeti vagy mesterségesen előidézett katasztrófák elől, s ott megmaradtak. Átvészelték a nehéz időket. Mint a földbe vetett mag. Civilizáció-juk a mélységből bontakozott ki újra.- Miért nem mondják meg nekem, mi történik odafönt? Mellébeszélnek. Frázisokkal próbálnak le-rázni! Vigasztalnak, mint egy rémült kölyköt! Az én nemzedékem nem élte túl saját drámáját! - sza-kadt ki Gjallból a sértődött indulat.- Mondjátok meg neki! - emelte fel hangját Sisotris. - Úgyis tudja. És elbírja az igazat. Inkább elbírja, mint azt, ha úgy érzi, nem avatjátok be kö-zös ügyeinkbe!- Ugyan! Gjallnak tudnia kell, hogy nélküle valamennyiünket elvitt volna az ördög! - Savonaro-

229

la tele volt szenvedélyes igyekvéssel. - Összevissza fecsegek mindent, mert nehéz hozzákezdenem! Azért jöttünk, hogy megköszönjük…- Mit köszönnének? - Gjall szégyenkezve el-csendesedett. - Lehet, hogy maguknak nem sokat számít. Valószínűleg meg sem értik, hogy én… szóval én még arra is büszke vagyok, hogy ha má-sodszor is meg kell halnom, legalább Sisotrisszal és azokkal együtt „visz el az ördög", akiket megismer-tem itt és… Pont. Számításuk szerint meddig tart, amíg a lila sárkány szétszórja atomjait?- Nem tudjuk kiszámítani. Ebben a rendhagyó esetben az anyag minden eddigi megfigyelésünktől eltérő módon viselkedik. S a kísérletezés a legna-gyobb mértékben felelőtlen dolog volna. Nincs időnk rá. Szabadulnunk kell tőle. A legkisebb pa-ránya sem tartható életközeiben! - Savonarola mo-dora újra hűvös, tárgyilagos volt. - A Föld felszínén már csak gépek vannak. A gyerekek nagy részét fényrakétákon, veszélyzónán kívüli űrállomásokra indítottuk, amelyek szerencsére érintetlenek marad-tak.- Hála szegény Rissnek, aki első pillanatban megszakította velük az összeköttetést! - szólt közbe Shintal.- Igen. Az ismeretlen anyag szállítása megfe-szített erővel folyamatban van. Surayana szigetét rajtunk kívül az űrállomások is állandó megfigyelés alatt tartják.- És remélik, hogy…- Reméljük. De sok minden e remény ellen szól. Kérdés, hogy elektronikus kapacitásunk, tech-nikánk bármilyen hatalmas teljesítménye elegendő

230

lesz-e ahhoz, hogy a roncsok valamennyi töredékét idejében elvigyük lakott területeinkről.- És az is kérdés, hogy Surayana szigete, aho-vá elszállítjuk a Hyperioniták élő szobrait, elég tá-vol van-e minden emberi településtől ahhoz, hogy... - Shintal inkább önmagának mondta ezt.- A robbanás erejét és hatósugarát sem lehet fölmérni valamiféle valószínűség alapján? - szegez-te neki Gjall a kérdést.- Nem lehet. Legalábbis mai eszközeinkkel nem vagyunk képesek rá.- Miért nevezi élő szobroknak azokat a ron-csokat?- Mert élnek, barátom! - Shintal véreres, fá-radt pillantása Gjall szemébe kapcsolódott, s az megrettent kétségbeesése mélységétől. - Az ő tra-gédiájuk legalább olyan nagy, mint a miénk. Anyaghálóban fuldokló szeráfok. Mítoszok képze-lettitánjai. Beszakadt alattuk saját létformájuk szintje. Alázuhantak egy pokolba. Hogy ez nekik mit jelent, annak borzalmát mi elképzelni sem tud-juk. De ebből a csapdából ki fognak szabadulni. A mi pusztulásunk árán.„Megőrült szegény. Az önvád elvette az eszét" - gondolta Gjall. Mennyire értette ezt az állapotot! Milyen közel került hozzá! Nem volt kora. Bárme-lyik évezredben, a fenyegető élet- halál-kérdések ugyanezt a válságot idézték fel értelmes, jó szán-dékú emberekben, akik nemcsak önmagukért érez-tek felelősséget.Shintal tétova mozdulattal a levegőbe kapott.- Ültessétek le! - kiáltotta Sisotris ijedten, de Savonarola már vállon fogta apját.

231

- Nem kell riasztani a robotokat! - mondta Shintal hamuszürke arccal. - Mindjárt rendben le-szek. A szobámba megyek, lepihenek, azután je-gyezgetek egy kicsit. Szokás. Mindig megnyugtat. - Szeme Sisotris szemét kereste. A lány némán vi-szonozta pillantását. Valami megfoghatatlan dolog történt köztük e hosszú másodpercben. Gjall és Sa-vonarola kirekesztődött belőle, csak jelentőségét érezték.- Elkísérlek! - mondta Savonarola határozot-tan.- Jó. - Shintal tekintete elfordult Sisotrisról, aki lehunyta a szemét. Gjallnak úgy tűnt, a profesz-szor gyűrött arcán halvány megkönnyebbülés suhan át.- Előbb még benézek a vezérlőközpontba. El-lenőriznünk kell a… - Shintal támolygott menet közben.- Nem! - szakította félbe Savonarola. - Te le-fekszel. Én leszek ott helyetted, amíg…Az ajtó helyére gördült mögöttük.Gjall szeretett volna utánuk menni, de nem tudott megmozdulni. Tagjai fájtak, mintha összeverték volna. Ez az ólmos fáradtság azonban sokkal jobb volt, mint a névtelen veszteségérzet, ami a két férfi után visszamaradt a különösen elcsöndesült fülké-ben. Összeborzongott. Láza van és képzelődik. Az elhagyatott idegenség hányféle ízét kell még megis-mernie? Nem bír elviselni többet! Elég volt! Sisot-risra nézett, aki még mindig lehunyt szemmel fe-küdt.- Sisotris!A lány riadtan feltekintett. Pillantása zavaros és gyászos volt.

232

Gjall leült a heverőre.- Miért nézett rád Shintal olyan különösen? Te tudod! - A szorongás megint ingerült szemrehá-nyás lett benne.- Igen - mondta Sisotris. - Tudom. De ez az ő magánügye, Gjall. Semmi összefüggésben nincs azzal, ami történni fog velünk. Nem hazudok ne-ked. Érezned kell! Azért nem beszélek róla, mert egyedül Shintalra tartozik. Nem adhatom ki őt sen-kinek. Még neked sem. Érted?- Értem - suttogta Gjall. Szégyenkező hálát érzett Sisotris iránt azért, hogy nem osztja meg vele Shintal gondolatainak terhét.

233

SURAYANA

Az óriási antigraviton-emelő nesztelen óvatosság-gal tette le utolsó szállítmányát a sziget, torlódó kő-hullámaira.A megkeményedett láva csipkézett, lépcsőzetes anyagából kiformálódott alakzatos piramisokhoz, szögletes felhőkarcolókhoz, fákhoz és emberi ido-mokhoz hasonló ábrák emlékeztettek a furcsa kép-ződményekre, amelyeket ingajáratban ontottak Su-rayanára a suhanó gyorsasággal közlekedő jármű-vek. Azok csak színükben tértek el erősen a pasz-tellárnyalatú talajtól. A feketéslila tömegek baljós szépséggel ugrottak elő a világos alapból az áttet-sző ég és a fortyogó, szüntelen forrásban lévő ten-ger hátteréből.A sziget mélyebb vájataiban kisebb-nagyobb piros tavak izzottak, s e lékeken át a Surayana belsejében hánykolódó, tüzes óriás, forró iszapot, sűrű gőzt lö-vellt a magasba.A távolodó gép után csak az elemi erők zúgó, sus-torgó neszei maradtak vissza a szigeten. A párás hőség szinte beszívhatatlanná tette a levegőt.Egy part fölé hajló kőtetőzet árkádja alatt, amely olyan volt, mint valami púpos öregember, csodála-tos korallerdő virágzott a mély, áttetsző vízben. Az apró öböl ezen a darabon védett és nyugodt volt. A piros ágszövevény között színes halak nyüzsögtek rebbenő mozgással.A nyirkos kövön ülő Shintal lábát minduntalan el-borították a habzó langyossággal lassan visszagör-dülő hullámok. A tenger aludt ezen a ponton, hal-kan lélegzett, mint az ájult ember. A mellette levő sziklára csigák, tengeri csillagok tapadtak.

234

Szeme követte a távolodó gépet, míg csillogó pará-nyát fel nem oldotta a messzeség.Sóhajtva hátradőlt. Már nem tarthat soká. Szemét lehunyta. Elmosolyodott. Sisotris még nem sejtette, amikor kimondta azt a bizonyos mondatot, hogy szájából az ő felmentő ítélete hangzott el:„Te nem tudtad, hogy Savonarola a fiatal Shintal?"Később persze rájött, mikor…Pórusain verejték ütközött ki, de nem érezte. Mint-ha teste már nem tartozott volna hozzá.Meg kell majd figyelni, hogy ez a „testet öltött", gyökeréig kiélt vágy és ingervilág mit hagyott hátra azokban, akik tovább élnek. Miképpen alakul érzel-mi életük az után, hogy kivetették magukból ezt a salakot? Nemcsak salakról van szó.Önkéntelenül köpenye zsebébe nyúlt, noteszét ke-reste, hogy a fia részére jegyzetet készítsen e kér-désről, de eszébe jutott, hogy füzetét földalatti há-lófülkéjében hagyta utolsó üzenetével együtt.Sisotris mindenesetre megszabadult „démonaitól"! Szellemileg, lelkileg újjászületett, ha nem is úgy, ahogy Riss képzelte. Sokkal mélyebben és - egész-ségesebben. Nem vált üres, beteg ronccsá, mint ő Selenával való felfokozott násza után. E borzalmas egyesülés nemcsak az örömre való képességét foj-totta meg, hanem kiölte belőle azokat a hamis el-képzeléseket is, amelyekből Selena iránti szerelmét felépítette. Mégis elszegényedett. Az intenzív szép-ség káprázata is több volt, mint…Sisotris azonban meg fog gyógyulni, ha…Órájára pillantott. Jó, hogy rajta és néhány öregen kívül, akik közül Riss és Maron már nem él, senki se ismeri a földalatti vezérlőrendszer egyetlen laza láncszemének kódját. Mikor pihenésére féltéke-

235

nyen őrködő fia rájön, hogy nincs a fülkéjében, ad-digra túl lesznek mindenen.Már nem tarthat soká.Gjall és Sisotris. Mintha valami zseniális drámaíró álmodta volna meg ezt az egymást pontosan kiegé-szítő hiányérzetét. Szép volna, ha nem kellene meghalniuk együtt.Lehunyt szeme mögött élénken maga előtt látta va-lamennyiüket. Úgy érezte, kinyújtott kezével meg-érinthetné őket.Fia a központi vezérlőcentrumban várja a robba-nást. A „fiatal Shintal", aki a helyére lépett, és ha a sors esélyt ad rá, jobban végzi majd a dolgát, mint ő. Nem követi el ugyanazokat a hibákat. Saját téve-déseitől is megszabadult.- Mit gondolsz, újra felépítik a Pszichodó-mot? - kérdezte Lison halkan a füle mellett.Shintal nagy rándulással összerezzent.Lison egy sziklához támaszkodott az árkád alatt. Azt hitte, még nem tért eszméletre az Oscillárium-ban átélt sokk után.Ez is teljesen logikus volt.- Ülj le - mondta.Lison megrázta a fejét, és állva maradt.- Mindjárt visszamegyek oda, ahol ők van-nak. Ott akarom bevárni.- Kik vannak ott? - Shintalon riadalom lett úr-rá. - Rajtad és rajtam kívül van még valaki, aki?- Nem. Rajtunk kívül nincs itt ember. - Lison hangja szelíd és nyugodt volt. - A fiam időbe nyú-ló, élő másaira gondolok. Nem hagyom egyedül őket.Lisont tehát nem gyógyította meg a szörnyű él-mény…

236

- Tévedsz - mondta az asszony. - Nemcsak Leon, hanem Yask miatt sem szabad élnem. Ha tudnád, hányféle formában, milyen könyörtelen szenvedéllyel kínoztam meg! Azután kivégeztem. Újra és újra meggyilkoltam. Nem tudtam betelni a szenvedésével, rimánkodó jajgatásával, könnyeivel és üvöltésével. Micsoda cudar gyönyörűséget oko-zott! Kéjgyilkos szörnyeteg vagyok, Shintal. Ott vannak az eleven bűn jelei. Nem lehet elkendőzni. Nem lehet letagadni. Hiába ébredtem fel belőle. Megtettem. És a gyűlölet transzában újra megten-ném. Mindig! Nem arról van szó, hogy én meg tu-dok-e bocsátani magamnak Az ember aljas módon önimádó és feledékeny. De ilyen titkos, ki irthatat-lan gyökerekkel a lelkemben s ezekkel a napvilágra került, halálra gyötört áldozatokkal nem lehet együtt maradni akkor se, ha Yask valójában még életben van valamelyik űrállomáson.- Tudtad, hogy találkozni fogunk itt? - kér-dezte Shintal.- Igen.- Én valóban öltem! Nem úgy, mint te, a kép-zeletedben.- Mi a különbség? A megvalósítás csak hely-zeti energia és alkalom kérdése.- Sok embert öltem meg, Lison.- Rissnek el kellett tűnnie arról a posztról.- Riss kiváló ember volt. A tévedéseivel együtt. Jó szándékú.- És elvakult.- Még mindig gyűlölöd?- Már nem gyűlölök senkit. Legalábbis e pil-lanatban.

237

- A fiam és a többiek… sokat köszönhetnek majd Rissnek, ha… A fiatal Shintal tiszta lappal in-dul.- Azt hiszed, nem fogja elkövetni a mi bűnös ostobaságainkat?Shintal meghökkent.- Remélem!- Úgy gondolod, amit te csináltál, az teljesen hiábavaló volt?Lison szembefordult vele. Ernyedtsége lehullt róla.- Talán nem teljesen. Illetve… volt benne va-lami szükségszerű. Valami elkerülhetetlen. De ak-kor is, ha az életfolyamat nem szakad meg totális módon, s én egyfajta tisztulás eszköze voltam, az nem csökkenti egyéni felelősségemet. Nem változ-tat azon, hogy nekem…- Persze. És azon sem, hogy most már szabad meghalnod. - Lison bólintott. Ajkán fakó, gúnyos kis mosoly jelent meg. - Később úgyis szentté avat-nak érte!- Őrült vagy! - Shintalban harag lobbant fel.- Persze. Te nem?Shintal lecsillapodott. Miért törődik vele? Ezekben az utolsó percekben nem mindegy, hogy Lison mit gondol róla?- Boldog vagyok, hogy ezekben az utolsó percekben együtt lehetek veled - mondta Lison ko-molyan. - Mindig így éreztem irántad, de nem érté-keltem eléggé. Azt hittem, a szerelmi és anyai düh ereje mellett az ilyen elvont, szenvedélytelen cso-dálat csak halvány visszfénye az élet heves valósá-gának. Ide kellett jutnom, hogy megértsem, ez volt a legnagyobb gazdagságom. Az előbb nem gúnyo-lódtam, csak megpróbáltam szégyenkezés nélkül

238

kifejezni azt, ami… - Elindult, de néhány lépés után megállt és visszafordult. - Még nem feleltél a kérdésemre - mondta a zavartan rábámuló férfinak. - Mit gondolsz, újra felépítik a Pszichodómot, ha…- Nem tudom. Esetleg. De akkor sem tölti be majd azt a túlméretezett, sokirányú szerepet, mint a mi időnkben. Az élet nehézzé, küzdelmessé válik. Nagymértékben decentralizálódik. Akkor is, ha a felszínen megmaradnak az élet feltételei. Szükség lesz minden egyéni és közösségi erőfeszítésre, ami persze emberi indulatok, becsvágyak összeütközé-sével jár. S ez az, amit a fiam jobban tud Rissnél: Az emberek nem azért születnek, hogy elkerüljék az összeütközéseket, és megfutamodjanak a problé-mák elől! Minél több konfliktust kell megoldaniuk sikeresen - akár nagy feszültségek, akár harcok, veszteségek árán is! Különben elnyomorodnak. Va-lószínű azonban, hogy hosszú időre megszűnik a felszíni élet. Akkor az emberek a Föld testében folytatják lappangó létüket, míg újra elérkezik a napfényben való kibontakozás ideje.Lison tűnődve állt néhány pillanatig, azután újra megfordult. Nem köszönt. A megkövesedett láva-hullámok talaján, az árkádok fedezete alatt elindult saját külön vesztőhelye felé.Shintal lábánál mozogni kezdett a föveny. Váratlan gyorsasággal tömzsi, parti tarisznyarák ásta felszín-re magát a nedves, laza homokból. Kerek, lapos fejtora alá csapott rövid potrohával óriáspókhoz ha-sonlított. Furcsa, oldalazó mozgással szaladni kez-dett a parton.

239

FURIOZÓ

Az űrállomás zsúfolva volt gyerekekkel, éppúgy, mint a többi, veszélyzónán kívül eső kozmikus léte-sítmény. A nagy műanyag kupolás folyosók, csar-nokok, fülkék, télikertek szokatlan mozgalmassága alaposan megzavarta a technikai személyzetet. Le-hetőleg saját szigetelt munkahelyükre vagy háló-kamrájukba zárkóztak a fenyegetett „őshaza" oda-menekített új generációja elől.A kicsik tomboló lármája, minduntalan felsivalko-dó bőgése, rohangálása csak az elektronikus szol-gákat hagyta hidegen, amelyek felügyeltek rájuk; vigyáztak, nehogy kárt tegyenek magukban vagy életfontosságú berendezésekben.Yask zaklatott idegállapotát csaknem kirobbanó in-gerültséggé fokozta a zajelnyelő falak ellenére megfigyelőfülkéjébe behallatszó, toporzékoló üvöl-tés, tiltakozás, mikor a jövő reménységeinek vala-melyikét a robotok vasmarka könyörtelenül elci-pelte egy-egy tett színhelyéről, vagy szétválasztotta az egymásba gabalyodott verekedőket.Hosszú időn át úgy érezte, megbélyegzett depor-táltként él, távol valódi érdeklődése, becsvágya kö-zéppontjától, a Földtől. Főleg Riss személyes kö-zelségét nélkülözte. Mérhetetlen hálával ragaszko-dott hozzá. Nemcsak életét, gyógyulását, hanem új önbecsülését is neki köszönhette.Mikor a Pszichodómmal hirtelen megszakadt az űr-állomás összeköttetése, pánik vett erőt rajta. Ott akart lenni Riss mellett. Csak őt féltette. Baljós elő-érzettel sejtette, hogy valami nagy baj lappang kö-rülötte. Gondolatradarja vak zűrzavart tapintott ki Riss agyának máskor oly szilárd menedéke helyén.

240

Az űrállomás vezetősége agyrémként utasította vissza felkínálkozását, hogy visszatér a Földre. Senkit sem küldhetnek saját vesztébe. Hol akar le-szállni? Semmi sem bizonyos. Fogalmuk sincs róla, hogy a Földet burkoló felhőréteg alatt mi történik valójában. Még az is kétséges, hogy valamelyik Terra- állomáson fogadni tudják-e a fényrakétát. Várni kell!Nem evett, és nem aludt. Ha pillanatokra mély álomba zuhant, éles kiáltással riadt fel. Mindig Li-sont látta maga előtt fúriaként előregörbülve, pa-rázsló szemmel, szétzilált hajjal. Gyűlölete égette, kínpadra feszítette, akasztófa alá hurcolta, bárd alá teperte, görcsös husánggal péppé ütlegelte; hiába könyörgött kegyelemért, hiába bizonygatta, hogy…Hiába bizonygatta, hogy mennyire szerette Leont!Egyedül Riss tudta, milyen állandó meghasonlást okoz benne ez a gyűlölet-szerelem görcs Leon iránt. Csak ő tudta feloldani pszichikai tetániáját, merevgörcsét.Mikor azután újra helyreállt az összeköttetés, hozzá is eljutott a hír, hogy Riss - halott. Halott az egyet-len ember, aki…Mit számít, hogy gyilkosa is vele pusztult, aki az ő helyét bitorolta a Terapionban? Ha Lison veszett dühe el nem marja mellőle, nem történik meg a sze-rencsétlenség! És Lison él. Élve maradt Shintal is, de rá nem tudott haragudni. Nem volt képes elítélni azért, amit tett, hiszen… ő maga is átélte, mit érez-hetett. Átélte az önmarcangoló bűntudat, a tehetet-len kétségbeesés minden változatát.A szenzoritkristály képernyője közepén ott ragyo-gott előtte Surayana szigete, halálos szépségű dí-

241

szeivel, a feketéslila ékkövekként villódzó élő szobrokkal.Az ő űrállomásuk is felfogta és feldolgozta az alig kétszer huszonnégy óra alatt lejátszódott esemé-nyek valamennyi adatát. Tudta, hogy a mentőope-ráció sikerült. A robbanás nem történt meg a szállí-tás alatt. Kortársai pedig a föld alá rejtőzve várják, mi marad meg a felszíni életformából, amelyet öt évszázad alatt az emberi együttélés remekművévé fejlesztettek. De ez a virágzó kultúra is pusztulás-ból bontakozott ki.Rémült bizonytalansága ellenére, e Földön kívüli megfigyelő helyzetében volt valami egzaltáló, le-gendás elem. Talán fáradtsága, idegei túlfeszültsé-ge okozta, hogy állandóan a „déjá vu", a „már volt egyszer" irreális állapotába zökkent. Mintha évmil-liók óta újra és újra megtörtént volna, hogy értel-mes lények a kozmosz távolabbi pontjairól szemlél-ték egy-egy bolygó drámáját.Képzelete sajátos révületében az elindult folyama-tot észre sem vette először. Csak mikor az iszonyú energia szétvetette zárlatát, s az ibolyántúli sárkány óriásainak narancssárga, égőlila, ultrakék titánalak-jai felnyújtóztak a szigetről, akkor eszmélt rá, hogy megtörtént.Nem megtörtént, hanem most…A tömören gomolygó formák egymással tülekedve szétterültek az égen.Egyre több dómtetejű, gigászi tűztorony burjánzott elő a hamuvá omló Surayana talajából.Yaskot lenyűgözte a látvány félelmetes nagyszerű-sége. Amit szemlélt, kifejezhetetlen szépség és romlás volt.Gyászolt és ujjongott. Igen, ujjongott, mert…

242

Mintha a halál gombáiban odalent mámoros em-ber-, állat-, démonarcok, megfeszült alakok, égre nyújtózó karok, csápok, a kozmosz tengerébe vető-dő sárkánytestek, térbe rohanó, szétszóródó formák fantomjait ismerte volna fel.„A csapdába esett Hyperioniták! - gondolta kábul-tan. - Kiszabadultak!"Tudta, hogy képzelődik, de tovább követte az élő szobrok menekülését a látható dimenziókból. Mennyire keresték az utat kifelé! Minden terhüket elszórták, rágördítették a forrongva kavargó vízre. Átengedték az orkánnak, amely a partok…Igen, a partok felé sodorta a vészt árasztó, tüzes hamut!Az óceán, mint víz a megbillent edényben, egyik oldalon leszívódott a partról, a másikon rázúdult a szárazföldre, majd hullámhegyekké növekedve újra visszaömlött. így hánykolódott ide-oda, medrén szökőárként túlhömpölyögve. Ez az özönvíz min-den útjába kerülő szilárd dolgot magába nyelt, el-szaggatott, feloldott.Valahol, a sztratoszférán túl azonban a színektől égő, el nem mondható közlésektől súlyos felhő-szobrok oszladozóban voltak. Fokozatosan megrit-kultak. Szétszéledtek. Szikrázó életük kihunyt. Energiájuk átrezgett lassan a Hypertér kiterjedései-be.Vajon sikerült-e visszatérniük e boldogtalan, bor-zalmas száműzötteknek saját létformájukba? - gon-dolta Yask furcsa ön- sajnálattal. Szeméből köny-nyek ömlöttek, és hangosan nevetett.

A robbanás után az űrállomásra megérkezett az el-ső életjel. Azután a többi. Makropolisz és a Terro-

243

poliszok nagy része elpusztult. Az antigraviton-ál-lomások, rakétatelepek is megrongálódtak. De a földalatti rendszer érintetlen.A felszínen a sugárveszély miatt csak robotok vé-gezhetik a helyreállítás munkáját. A gyerekek egy-előre az űrállomásokon maradnak.Egyelőre.- „Ég és alvilág között" meg kell tisztítanunk a légkört, hogy visszatérhessünk a természet napfé-nyébe - mondta a fiatal Shintal Yasknak a szenzo-ritképernyőről.Yask szerette volna elfedni arcát, szemét, gondola-tait forrongó, ifjú évei csodált, majd iszonyodva ke-rült társa elől, akit… ma már önmagában sem tu-dott Savonarolának szólítani többé. Értesült Lison és Shintal önkéntes tűzhaláláról, az ítéletről, ame-lyet saját testükön végrehajtottak. A szánalom és tisztelet benne is elkezdte heroizáló munkáját, de szavakat nem talált hozzá, hogy Shintal fiának be-széljen erről. Érezte, az hálás érte. Ő segítette át za-vart felindultságán.- Lison helyét Sisotris tölti majd be. Én pe-dig… - szeme Yaskon túlra nézett - arra a pontra visszazuhanva, ahol ők elvétették az irányt, folyta-tom a munkát. Az ő munkájukat. Gépek szövetsé-gével, de nem automaták zsarnoksága alatt. A lélek orvosainak, mérnökeinek szövetségével, de nem vakon kiszolgáltatva nekik. A sor töretlen. Apám vagy én - a személy lényegtelenné vált ebben a pil-lanatban. Ami egyedül fontos…Végtelenül fiatalos mosoly derítette fel arcát. Yask látóterébe kosarat emelt, lehúzta róla a takarót. Pelyhes tollfészekben apró, sárga kiscsirkék nyü-

244

zsögtek, csipogtak. Egyik-másikon még rajta szá-radt a tojáshéj.- Az élet megy tovább. Világéj sötétjébe merül időnként, de mindig újrakezdődik.

245